A R U N Á C S A L A K Ö N Y V E K

Ramés Sz. Balszékar

A jelenségvilágon túlSri Niszargadatta Mahárádzs

tanításai

FILOSZBudapest, 2010

A fordítás alapjául szolgáló kiadás:Ramesh S. Balsekar: Pointers from Nisargadatta Maharaj

Chetana (P) Ltd. Mumbai, 1999Second Edition

© Ramesh S. Balsekar Hungariantranslation © Malik Tóth István, 2009

Fordította:

MALIK TÓTH ISTVÁN

Lektorálta:

PÁL DÁNIEL

Tartalomjegyzék

Előszó a magyar kiadáshoz ............................................... 9Bevezetés ........................................................................141. A teljesítmény felett érzett büszkeség .........................212. Tudatosság, az egyetlen „tőke"...................................253. A halál torkában ........................................................ 294. A megnyilvánult és a megnyilvanulatlan egyek...........335. Tiszta Tudat és tudatosság.......................................... 376. A tér és az idő rabsága ...............................................417. Hogyan látja a dnyání a világot?................................. 458. Az igazság bizonyítéka .............................................. 479. Te Ráma vagy, én Ráma vagyok................................. 50

10. Képek a képzeletben.................................................. 5511. A játék folytatódik..................................................... 5812. A megnyilvánulás álom ............................................. 6013. A szeretet és Isten...................................................... 6314. Nézőpont a Gítá olvasásához...................................... 6815. Vak fiatalember igaz látással...................................... 7216. Gúnyolódni jött ......................................................... 7617. Lényeg és jelenség..................................................... 8518. Értsük meg az alapvető tényeket! ............................... 9019. Az önmegismerés és az élet gondjai ........................... 9520. Egyedül a Guru kegyelmére van szükségem ..............10021. A tudatosság magja...................................................10622. Valódi önmagunk felismerése erőfeszítés nélküli...... 11523. A meddő asszony gyermeke......................................11924. Az alapok áttekintése................................................12225. Mi vagyunk valójában?.............................................12626. Élet, ez az olcsó vásári komédia ................................13127. A téves azonosulása „rabság"....................................13428. Időtlen vagy.............................................................13829. Nincs olyan, hogy „megvilágosodás" ........................141

30. Mi voltál a „születésed" előtt? .................................. 14531. Mahárádzs önmagáról.............................................. 14932. Egy személyes élmény............................................. 15133. Nincs érzékelő, csak érzékelés.................................. 15734. A tökéletes azonosság.............................................. 16035. A cselekvő teljes hiánya........................................... 16336. Senki sem születik, senki sem hal meg...................... 16737. A gondolkodás elemzése.......................................... 17038. A tiszta létezés Isten ................................................ 17339. Ez a tudatos jelenlét vagy......................................... 17740. Mahárádzs újra önmagáról ....................................... 18341. Nem lehet újraszületés ............................................. 18542. Az intellektus kábítószer lehet.................................. 19043. Az igazság: hamisnak látni a hamisat........................ 19344. Kísérletezés a meditációval ...................................... 19745. Nem létezik semmi, csak „én".................................. 20046. A különálló létező létének tagadása.......................... 20547. A kereső az, amit keres ............................................ 20748. A mélyalvás természete............................................ 21149. Az „én" megsemmisítése.......................................... 21450. Egy tiszteletlen kinyilatkoztatás ............................... 21751. Kiszenved?.............................................................. 22052. Fejlődés a spirituális keresés során ........................... 22453. A tapasztalat elszenvedése ....................................... 22754. A szavak és azok beteljesülése ................................. 23155. Az élettel és a halállal kapcsolatos zavarodottság.... 23456. Az utolsó napok: az utolsó tanítás............................. 23757. Az utolsó pillanatok: mahászamádhi......................... 258

FÜGGELÉK ..................................................................... 2611. A tanítás lényege ..................................................... 2612. Megjegyzés a tudatosságról ..................................... 2803. Bhakti, dnyána és az egyén ...................................... 2914. A teljes igazság ....................................................... 304

Szójegyzék.................................................................... 307

Előszó a magyar kiadáshoz

Ugyan Ramés Sz. Balszekar azt írja bevezetőjében, hogy nemszükséges életrajzot írni Sri Niszargadatta Mahá-rádzsról (ésebben több okból is teljesen igaza van), némileg mégis más ahelyzet egy, a Mahárádzs tanításait tartalmazó magyar kiadásesetében. Hiszen az ő neve immár fogalommá vált Indiában,sőt Nyugat-Európában és Amerikában is, hazánkban azonbanjóformán teljesen ismeretlen. Sokan őt tartják - Sri RamanaMaharsi mellett - a XX. század legnagyobb bölcsének, akibenIndia évezredes szellemi hagyománya és bölcsességehallatlan erővel és elevenséggel megtestesült.

S hogy miért mondhatja e könyv szerzője, hogy szük-ségtelen (sőt tegyük hozzá, szinte lehetetlen) életrajzot írniróla? Egyrészt azért, mert Mahárádzs tanításai önmagukértbeszélnek, és világosan kimondják: ő nem korlátozódikcsupán a testére. Saját maga így beszélt erről: „Mindaz, amilétezik, én vagyok, mindaz, ami létezik, az enyém. Mindenkezdet előtt és minden vég után - ÉN VAGYOK. Mindennekbennem van létezése, a »vagyokban«, ami benne ragyogminden létezőben. Még a nemlétezés is elképzelhetetlennélkülem. Bármi történik, nekem ott kell lennem, hogyszemtanúja legyek."

Prózaibb okai is vannak egy Mahárádzsról szóló életrajztökéletlenségének: a fennmaradt anyag igen hiányos, és őt alegkevésbé sem érdekelte, hogy ezeket a hézago-

kat bármilyen formában kitöltse. Amikor megkérdezték tőleszületésének pontos időpontját, ő udvariasan azt válaszolta,hogy sohasem született.

Ezeket szem előtt tartva mégis megkísérlünk néhány ténytegymás mellé sorakoztatni, remélve, hogy kirajzolódik belőlea nagy bölcs (dnyání) földi életpályája.

Sri Niszargadatta Mahárádzs születésének pontos idejeismeretlen, sőt korai éveiről is alig tudunk valamit. Idősebbrokonok beszámolói szerint 1897 márciusának egy teliholdasnapján született, mely egybeesett Hanumán (más névenMáruti), a majomisten születésnapjának fesztiváljával. Ennektiszteletére szülei a Máruti nevet adták a gyermeknek.Szegénységben, szinte iskoláztatás nélkül nőtt fel;gyermekként az akkor földműveléssel foglalkozó apjánaksegített az egyszerűbb munkák elvégzésében. Márutinak öttestvére volt: két lány és három fiú. Apja halála után,tizennyolc évesen, Bombaybe (mai nevén Mumbaiba) ment,ahol végül kereskedőként biztos anyagi hátteret teremtettmagának és egyre növekvő családjának: gyermekruhát,dohányt és kézzel gyártott olcsó cigarettát árult. Élete nemkülönbözött az átlagemberekétől: házasság, gyermeknevelés(három lánya és egy fia született), munka, és semmi jel nemutalt arra, hogy egyszer még szent emberként tisztelik majd.

Egyik este azonban barátja elvitte magával gurujához, ésez élete fordulópontjának bizonyult. A guru, SriSziddharámésvar Mahárádzs - aki a hinduizmus navanáthszampradája nevű hagyományvonalához tartozott - egymantrát adott neki, és bevezette a meditáció gyakorlásába. Akezdeti időszakban Márutinak gyakran voltak látomásai, sőtidőnként elragadtatásba is esett, mígnem egyszer valamimintha felrobbant volna benne,

egyéni tudatossága átadta helyét az egyetemes tudatosságnak,és felismerte a végső Valóság kettősségek nélküli(szanszkritul advaita) természetét. Sri NiszargadattaMahárádzs egy ízben így számolt be erről: „Gurum azt kértetőlem: »Bízz bennem! Én mondom, isteni vagy. Fogadd el eztabszolút igazságként! Isteni az örömed, akárcsak aszenvedésed. Minden Istentől ered. Emlékezz erre mindig!Isten vagy, egyedül a te akaratod jön el.« Hittem neki, éshamarosan felismertem, milyen csodálatosan igazak éspontosak a szavai. Nem korlátoztam az elmémet aztgondolva, hogy »Isten vagyok, csodálatos vagyok,meghaladok mindent.« Egyszerűen csak követtem a tanácsát,amely abból állt, hogy összpontosítsam a tudatom a tisztalétre, a »vagyokra«, és maradjak abban. Órákig szoktam ülni,elmémben semmi mással, mint a »vagyokkal«. Hamarosanbékesség, öröm és mindent átölelő szeretet váltalapállapotommá. Abban minden eltűnt: én, a Gurum, azéletem, az engem körülvevő világ. Csak béke maradt, ésmérhetetlen csendesség."

Megvilágosító erejű élménye után Máruti - aki felvette aSri Niszargadatta Mahárádzs nevet - kettős életet élt: továbbvezette üzletét, de a haszon még kevésbé érdekelte, mintazelőtt. Mestere 1936-ban bekövetkezett halála után erőskésztetést érzett rá, hogy lemondjon a világról. Maga mögötthagyta hát családját és vállalkozását, s kolduló zarándokkénteljutott India legkülönbözőbb helyeire. Gyalog tette meg azutat a Himalájáig, ahol, úgy tervezte, hátralévő éveit az örökélet keresésének szenteli. Azonban hamarosan belátta az ilyenkeresés hiábavalóságát: az örök életet nem kell keresnie,hiszen már az övé. Meghaladva az „én a test vagyok"képzetét olyan boldog, békés és semmihez sem hasonlíthatóállapotban

élt, hogy ahhoz képest minden értéktelennek tűnt számára.Elérte a legfőbb célt, felismerte a látszatvilág mögött húzódótökéletes valóságot.

Ezek után újra visszatért családjához a nagyvárosba,tovább vezette üzletét (zarándokútja után a hatból egy boltjamaradt, de ez is elég volt családja eltartásához), híre pedigkezdett elterjedni India-szerte. Egyre többen keresték felútmutatásért, sőt Nyugatról is sokan érkeztek hozzá. A mesterés a tanítványok között elhangzott beszélgetésekből számoskönyv született, ezek közül is kiemelkedik az I Am That (EnAz vagyok), mely nemcsak a hinduizmus egyik misztikuságának, az advaita védántának lett modern alapműve, denapjaink bölcseletének egyik legtöbbet idézett könyvévé vált.A Maháradzs szavaiból áradó kétségbevonhatatlan erő ésbizonyosság a világ minden tájáról vonzotta hozzá aspirituális törekvőket. Szavai (és könyvei) gyakranmegrengetik az olvasók világképét, mert minden fogalmikapaszkodót, dédelgetett spirituális elképzelést alapjaibanmegkérdőjeleznek.

Sri Niszargadatta Mahárádzsot élete vége felé torokráktámadta meg. Betegségét mindvégig sztoikus nyugalommaltűrte, és amíg képes volt rá, tanította az őt felkeresőket. 1981.szeptember 8-án hunyt el, vagy ahogy az indiaiak mondják:mahászamádhiba (a nagy elmélyedésbe) lépett.

Néhány szót mindenképpen ejtenünk kell e könyvszerzőjéről, Ramés Sz. Balszékárról is, akinek személyisége,életpályája sok szempontból látszólag szöges ellen-

tété Niszargadatta Mahárádzsénak. Ramés Sz. Balszékár1917-ben született, és iskoláit részben Európában, Angliábanvégezte. Karrierje 1940-ben a Bank of India bank-tisztviselőjeként kezdődött, s innen is ment nyugdíjbavezérigazgatóként 1977-ben. Eközben foglalkozott test-építéssel, s magas szinten tollaslabdázott és golfozott. MígMahárádzs rendkívül egyszerű körülmények között éltBombay egyik elegánsnak a legnagyobb jóindulattal Semnevezhető negyedében, Ramés természetesen a városgazdagabb részében lakott, bár lakásában (ahol voltszerencsém néhány éve személyesen is megfordulni) afényűzésnek vagy a hivalkodásnak nyoma sem volt.

A háromgyermekes családapa nem sokkal nyugdíjbavonulása után egy folyóiratban olvasott egy bizonyos SriNiszargadatta Mahárádzs nevű gururól, aki az advaitáttanította, amely mindig is erősen foglalkoztatta Ramést.Elment hát, hogy meghallgassa őt, és azonnal felismerte:megtalálta mesterét. Néhány hónap után már ő voltMahárádzs napi beszélgetéseinek egyik tolmácsa, sőtMahárádzs halála után tanításának egyik legnépszerűbbközvetítője.

Ramés Sz. Balszékar - aki iskoláztatása és filozofikusgondolkodásmódja folytán ideális kapocs Kelet és Nyugatközött - élete végéig rendszeresen fogadta az őt felkeresőket,és megosztotta velük tapasztalatait, bölcsességét. SriNiszargadatta Mahárádzs legismertebb tanítványa 2009.szeptember 27-én, kilencvenkét éves korában hunyt elBombayben. Ezúton is szeretnénk kifejezni hálánkat azért,hogy hozzájárult e könyv magyarországi megjelenéséhez.

A fordító

Bevezetés

Nem szándékoztam könyvet írni Sri Niszargadatta Ma-hárádzs tanításairól. Az alább olvasható anyag spontánmódon merült fel bennem, egy fajta kellemes megszál-lottságban, amely átjárta lényemet, s valamilyen ellenáll-hatatlan kényszerítő erő „mondta tollba". Nem volt másválasztásom, írnom kellett, verbális szintre kellett lehoznom aMester szavainak absztrakt megértését. Valójában inkábbhallgatás volt, mintsem írás, jóllehet a tollam látszólagszavakat és mondatokat vetett az előttem fekvő papírra.

Amikor az első darab készült (mely most a könyv egyikfejezete), azt vettem észre, hogy a gondolataim gyorsabbanszárnyaltak, mint amilyen sebességgel írok. Amit leírtam,eltettem egy iratgyűjtőbe, és át sem olvastam. Akkor mégnem sejtettem, hogy több ilyen írás születik majd, azt pedigmég kevésbé, hogy a számuk végül majdnem eléri a hatvanat.Minden alkalommal kényszert éreztem rá, hogy írásbafoglaljak egy adott témát, amely-lyel Mahárádzs foglalkozott- és minden alkalommal eltettem az iratgyűjtőbe anélkül,hogy kijavítottam vagy akár átolvastam volna.

Egyik barátom, a hongkongi Kékí Bunsah - aki szinténMahárádzs lelkes követője - éppen akkor hívott fel telefonon,amikor már úgy tizenöt ilyen cikk összegyűlt. AmikorMahárádzs tanításának egyik részletéről beszélgettünk,véletlenül megemlítettem, hogy egy nappal korábban ponterről a témáról született egy írásom. Kékí

természetesen lelkes volt, mint mindig, és nem hagyta, hogyelmismasoljam a dolgot: ragaszkodott hozzá, hogyelolvashassa a cikket. Azután persze a többit is. Ezt követőenelintézte, hogy legépeljék őket - természetesen egy példánytsaját magának is készíttetett!

Ekkor kínos helyzetben találtam magam, hiszen egyszóval sem említettem Maháradzsnak ezeket az intuitívírásokat. Sőt, másnak sem beszéltem róluk, még jó ba-rátomnak és kollégámnak, Szaumitra Mullarpattannak sem,aki már jóval azelőtt fordította Mahárádzs beszélgetéseit,mielőtt Mahárádzs engem is megkért volna erre. Amikorbeszámoltam Mullarpattannak nehéz helyzetemről, az írásokszáma már huszonötre emelkedett. Úgy tűnt, az ihletrendszertelen időközönként jön: volt, hogy az említettkényszer hatása alatt szinte egyszerre, sebtében leírtam öt-hatfejezetet, máskor pedig napokig semmit.v Egy reggel a szokásos összejövetel után Mullarpattan és énkocsikázni vittük Mahárádzsot, és barátom egyszer csakfelvetette a készülő írások kérdését. Velem együtt ő is jóltudta, hogy Mahárádzs általában lebeszélte a követőit arról,hogy írjanak vagy előadást tartsanak a tanításáról,feltehetőleg két okból:a) az író (vagy előadó) talán nem értette meg elég mé-

lyen a témát, talán csak felszínesen vagy pedig egyál-talán nem fogta fel; és

b) esetleg arra érez ezáltal kísértést, hogy hamis guruként pózoljon, komoly kárt okozva ezzel.Mullarpattan tehát taktikusan közelítette meg a kérdést, hangsúlyozva, hogy az egész írás lényegét tekintvespontán módon jött létre, nem pedig úgy, hogy valaki tollal és papírral íróasztalhoz ült, fejébe véve, hogy ír egy

adott témáról. Emellett - érvelt Mullarpattan - már maga agyorsaság, amellyel a szavak a papírra kerültek, is mutatja,hogy az írás nem közönséges elmeszülemény. Én az autó elsőülésén ültem, Mahárádzs és Mullarpattan pedig hátul.Miközben Mullarpattan beszélt, Mahárádzs nem válaszolt, sőtegyetlen hangot sem hallatott! En meglehetősen izgatottanhátrafordultam, és mit láttam? Mahárádzs teljesen nyugodtan,lehunyt szemmel ült hátradőlve, arcán üdvözült mosollyal. Azüzenet világos volt: már tudott a cikkekről - bizonyosantudott róluk. Sőt mi több, elégedett is volt velük.

Amikor Mullarpattan befejezte mondandóját, Mahárádzselőrehajolt, és így szólt: „Hadd jöjjenek csak ezek az írások,annyi, amennyi önmagától felmerül! A lényeg a spontaneitás.Ne erőltesd őket, és ne is állj ellent nekik!" EkkorMullarpattan javasolta, hogy adjuk ki az írásokat, mire énközbevetettem, hogy álnéven kellene megjelenniük, mivelteljesen világos számomra, hogy csak eszköz vagyok az írásfolyamatában.

Mahárádzs azonnal egyetértett a kiadással, de ragasz-kodott hozzá, hogy az író nevét egyértelműen jelölni kell,„jóllehet tudom - tette hozzá -, hogy mindketten tudatábanvagytok annak, hogy minden írás a tudatosságból ered, shogy van írás, de nincsenek írók".

Hatalmas megkönnyebbülés volt számomra, hogyMahárádzs nem csupán tudott az egészről, de igencsakelégedett is volt vele, és áldását adta rá.

A könyv tartalma1. Mahárádzs tanításának itt szereplő összefoglalása nem az

összejöveteleken elhangzott beszélgetések egyszerűátirata.

2. Elsősorban olyan témákat ölel fel, amelyek felmerültek azösszejöveteleken, amikor Mullarpattan fordított, és énjelen voltam, vagy pedig saját magam fordítottam.

3. A könyv mélyebben foglalkozik az egyes fejezetekbentárgyalt témákkal, mintha pusztán Mahárádzs bármelyikösszejövetelen elhangzott maráthí nyelvű beszédének szószerinti angol fordítását adná vissza. Noha az egyesfejezetek alapvető részét az képezi, ami egy adottösszejövetelen elhangzott, a téma világosabb és teljesebbkifejtése végett további anyagokat merítettünk másösszejövetelekről, amelyeken Mahárádzs ugyanezt a témáttaglalta. E szabadság nélkül a fejezetekből hiányzott volnaaz a mélység, mellyel reményeim szerint mostrendelkeznek.

4. Képtelenség bármilyen nyelvre lefordítani akár Mahá-rádzs maráthí szavainak pontos értelmét, akár azt a hatást,amelyet az elhangzásukkor tettek. Mahárádzs szavainakfordítása ebben a könyvben nem tisztán szó szerinti,hanem szükségképpen értelmezi is azt, ami nyilvánvalóanbenne rejlett Mahárádzs anyanyelvén elhangzottszavainak ötletes, energikus, olykor tömör, de határozotthasználatában.

5. Az olvasó úgy érezheti, hogy elkerülhettem volnaMahárádzs számos kijelentésének ismétlését, melyekújra meg újra felbukkannak a különböző fejezetekben.Ezek az ismétlések mégsem hagyhatók el, mégpedig akövetkező okokból:

a) Az ismétléseket Mahárádzs pörölycsapásoknak hívja.Ezeket arra a hatalmas kondicionáltságra méri, amelymiatt az egyének elkülönült létezők-

ként azonosítják magukat, és amely az Igazság meg-látásának akadálya.

b) Mahárádzs azt akarja, hogy mindig emlékezzünk rá: nemszabad engednünk magunknak, hogy csak az ágakkalfoglalkozzunk, miközben elfeledkezünk a gyökérről. Ezérthoz vissza bennünket újra meg újra a gyökérhez, aforráshoz: „Mi voltál, mielőtt »megszü-lettél«?"

c) Ezeket a fejezeteket nem folyamatosan, egyhuzamban kellolvasni, mint egy regényt. Szándéka szerint minden egyesfejezet önmagában teljes.

Itt utalhatok Mahárádzs gyakran ismételt megjegyzésére is,miszerint már akkor felfogjuk az egész Igazságot, ha akáregyetlen kijelentését mélységében megértjük. Ezzel együtt azt agyakori figyelmeztetését se feledjük, hogy az Igazság bármifélefelfogása csak akkor érvényes, ha maga a felfogás megszűnik,vagyis ha maga a kereső mint különálló létező eltűnik. Mindentudásra csak a tudatosságban lehet szert tenni - állítja Mahárádzs-, és magáról a tudatosságról is fel kell ismerni, hogy pusztán egyképzet. Más szavakkal: egy képzet minden „tudás" alapja!

Szükségesnek tűnt, hogy a könyvben Mahárádzs rövidéletrajza is helyet kapjon, de miután alaposabban megfontoltam,elvetettem az ötletet. Nem annyira azért, mert Mahárádzsegyszerű életének ismert eseményei túl szegényesek ahhoz, hogyírjunk róluk, mint inkább azért, mert maga Mahárádzs vonakodikettől: „Holt anyag - mondja róla -, olyan holt, mint egy kialudttűz hamvai. Engem nem érdekel. Miért kellene, hogy titeketérdekeljen?" Ezzel utasított el minden érdeklődést, mely amúltját firtatta. „Hát van egyáltalán múlt? - szokta kérdezni. -Ahelyett, hogy ilyen

haszontalan elfoglaltságokra pazarolnátok az időtöket, miértnem hatoltok a kérdés gyökeréig, és vizsgáljátok meg magátaz idő természetét? Ha így tesztek, azt találjátok majd, hogyaz időnek nincs szubsztanciája. Az idő csak egy fogalom, egyképzet."

Mielőtt befejezném az előszót, szeretnék köszönetetmondani barátomnak, Kékí Bunsahnak, aki az első néhánycikk után kitartóan és szeretettel követelte tőlem a továbbiírások másolatait, valamint Maháradzs másik követőjének, P.D. Kaszbékarnak, Mahárástra állam kormánya korábbiminiszterének, aki hasznos tanácsokkal látott el a könyvvelkapcsolatban. Különösen hálás vagyok kedves barátomnak,Szaumitra Mullarpattannak, aki nemcsak felvetette a témátMahárádzsnak, és biztosította Maháradzs áldását a könyvre,de építő javaslataival folyamatosan bátorított a kéziratelkészülése közben.

Külön köszönet illeti Szudhákar Díksitot, aki kritikusszemmel olvasta át a végső kéziratot, ami számos hasznosváltoztatást eredményezett. Diksit, aki Maháradzs tanításánakodaadó tisztelője, annak a Chetana kiadónak a feje, amelyMaháradzs I Am That (En Az vagyok) című könyvét is kiadta.Amikor Diksit megtudta, hogy írtam valamit Mahárádzsról,felkeresett. Csak egyetlen pillantást vetett a kéziratra, ésazonnal felajánlotta, hogy kiadja. Boldog vagyok, hogy akézirat jó kezekbe került, hiszen szerkesztői tapasztalata éskiadói szakértelme - különösen a bölcselet területén - valóbanhatalmas, nemzetközileg ismert és elismert.

Bombay, 1982. februárRamés Sz. Balszékar

1.

A teljesítmény felett érzett büszkeség

„Régóta keményen dolgozom, és igen sikeres embernektartom magam. Képmutatás lenne részemről, ha nem is-merném be, hogy rendkívüli megelégedéssel tölt el az, amitelértem, és bizonyos mértékben büszke is vagyok ateljesítményemre. Hát helytelen volna ez?"

Egy napon egy külföldi látogató ezeket a szavakat intézteSri Niszargadatta Maharádzshoz. A látogató a negyvenes éveiderekán járhatott - s önelégült, magabiztos és egy kisséagresszív volt. A beszélgetés a következőképpen folytatódott:

Mahárádzs: Mielőtt megvizsgálnánk, mi a helyes, és mi ahelytelen, áruld el nekem, ki teszi fel ezt a kérdést.

Látogató: (kissé meghökkenve) Miért? Természetesen „én".

M: És az kicsoda?

L: Én. Az az „én", aki Mahárádzs előtt ül.

M: S te úgy véled, hogy az vagy?

L: Mahárádzs lát engem. Én is látom magam. Hol merülhetfel itt kétség?

M: Erre az előttem lévő tárgyra gondolsz? Mi a legkorábbiemléked erről a tárgyról, amelynek véled magad? Menj visszaaz időben olyan messzire, amennyire csak tudsz!

L: (néhány perc múlva) A legkorábbi emlékem valószínűlegaz, hogy anyám dajkál és ölelget.

M: Úgy érted, kisbabaként. Kijelentenéd, hogy a mai sikeresember ugyanaz a tehetetlen kisbaba, vagy valaki más?

L: Kétségtelenül ugyanaz.

M: Rendben. Ha még korábbra visszagondolsz, egyetérteszabban, hogy az emlékeidben élő kisbaba ugyanaz az újszülött,akit édesanyád a világra hozott, s hogy valaha olyantehetetlen volt, hogy még azt sem volt képes felismerni, mitörténik, amikor kis teste természetes testi működéseizajlanak, és csak sírni tudott, amikor éhes volt vagy fájtvalamije?

L: Igen, ez az újszülött voltam.

M: És mielőtt az újszülött szert tett a testére, és megszületett,mi voltál?

L: Nem értem.

M: Dehogynem. Gondolkozz! Mi történt anyád méhében? Mifejlődött testté csontokkal, vérrel, velővel, izmokkal és atöbbivel a kilenc hónap alatt? Nem egy hím-

ivarsejt egyesült a petesejttel az anyaméhben, és indított újéletet, számos vészhelyzeten menve keresztül a folyamatsorán? Ki vezette át ezt az új életet ezen a keményidőszakon? Nem ez a végtelenül kicsi ivarsejt, amely mostolyan büszke az eredményeire? És ki volt az, aki kifejezettentéged kért? Anyád? Apád? Éppen téged akartak fiukként?Volt neked bármi közöd is ahhoz, hogy ezekhez a szülőkhözszülettél?

L: Attól tartok, ezt még nem gondoltam végig.

M: Éppen ez az. Hát gondold végig! Akkor talán lesz valamihalvány fogalmad az igazi önazonosságodról. Azután pedigvizsgáld meg, hogy büszke lehetsz-e arra, amit „elértél".

L: Azt hiszem, kezdem érteni, amire Mahárádzs utal.

M: Ha mélyebbre hatolsz, fel fogod ismerni, hogy már magaa test forrása - a hímivarsejt és a petesejt - sem más, mint aszülők által elfogyasztott étel esszenciája; hogy a testi formátaz ételből álló öt elem alkotja és táplálja; s hogy az egyikteremtmény teste gyakorta egy másik teremtmény táplálékáváválik.

L: De én biztosan másvalami vagyok, mint ez az ételtest.

M: Valóban, de nem „valami". Találd meg, mi az, ami érzővéteszi az érző lényt; mi az, ami nélkül még azt sem tudnád,hogy létezel, nem is beszélve a külvilágról! Végül

pedig hatolj még mélyebbre, és vizsgáld meg, hogy ez a tisztalétezés,* ez a tudatosság nem időhöz kötött-e!

L: Feltétlenül meg fogom vizsgálni a felvetett kérdéseket, bárbe kell vallanom, hogy korábban sohasem töprengtem még elilyesmiken, és tudatlanságomban szinte szédülök azoktól azúj világoktól, amelyeket Mahárádzs feltár előttem. Újra elfogok jönni.

M: Mindig szívesen látlak.

Mahárádzs itt egy szót használ annak leírására, ahogy az ember nemekként vagy akként létezik, hanem minden meghatározás, azonosulásnélkül létezik. Egy idézet az I Am That című könyvéből jól megvilágítjaezt: „a gyakorlás (szádhana) abból áll, hogy erővel emlékezteted magad atiszta »lét«-re [being-ness], nem valaminek a létére konkrétan, s nem isbizonyos részek összességének létére, de még az univerzumot alkotórészek összességének a létére sem" (/ Am That. Talks with SriNisargadatta Maharaj. Chetana, Bombay, 1999. 33. fejezet, 129. o.). Akönyvben ezt a kifejezést végig két szóval fordítottuk (tiszta létezés), éshasonlóképpen jártunk el a tárgy nélküli Tiszta Tudat (Awareness) és ajelenlét érzése, a tiszta „vagyok" (I am-ness) esetében is. (A ford.)

2.

Tudatosság, az egyetlen „tőke

Mahárádzs gyakran kijelenti, hogy a tudatosság az egyetlen„tőke", amellyel az ember világra jön. Amint mondja, ez alátszólagos helyzet. A valódi helyzet azonban az, hogy atudatosság születik meg, melynek szüksége van egy élőszervezetre, hogy abban megnyilvánulhasson, s ez az élőszervezet a fizikai test.

Mi az, ami képessé teszi az érző lényt arra, hogy érezzen(hogy különböző érzéseket érezzen, hogy ingerekrereagáljon)? Mi az, ami megkülönbözteti az élő embert aholttól? Természetesen a lét érzése, a jelenlét érzése, a tu-<iatosság, az aktivizáló szellem, mely életre kelti a test fizikaiszerkezetét.

Valójában a tudatosság az, ami megnyilvánul az egyéniformákban, és látszólagos létezéssel ruházza fel őket. Azemberi lényekben az ilyen megnyilvánulás révén jelenik megaz elkülönült „én" képzete. Az Abszolútum minden egyénbenvisszatükröződik tudatként, és így a tökéletesen Tiszta Tudat„öntudattá" vagy tudatossággá válik. Az objektívvilágegyetem szakadatlan áramlásban van, számtalan formátvetít ki és old fel folyamatosan. Amikor egy forma létrejön,és élettel (pránával)* töltő-

* Az idegen szavak magyarázatát lásd a könyv végén található szó-jegyzékben.

"

dik fel, ezzel egyidejűleg és automatikusan tudatosság(csétaná) jelenik meg azáltal, hogy az abszolút Tiszta Tudatvisszatükröződik az anyagon. A tudatosság - s ezt világosanmeg kell értenünk - az Abszolútum visszatükröződése azanyag felszínén, ami a kettősség érzetét idézi elő. Ettőleltérően a tökéletesen Tiszta Tudat, az abszolút állapot kezdetés vég nélküli, s nincs szüksége önmagán kívüli támasztékra.A Tiszta Tudat csak akkor válik tudatossággá, amikor vanvalamilyen tárgy, amelyen visszaverődhet. Az abszolút TisztaTudat és a tudatosságként visszatükröződő tudat között -mondja Mahárádzs - van egy hasadék, amelyet az elme nemképes áthidalni. A nap tükörképe egy harmatcseppben nemazonos a nappal!

A megnyilvánult tudatosság időhöz kötött, mivel azonnaleltűnik, amint eléri a vég a fizikai szerkezetet, amelybenlakik. Ennek ellenére Mahárádzs szerint ez az egyetlen„tőke", amellyel az érző lény megszületik. S mivel amegnyilvánult tudatosság az érző lény egyetlen kapcsolata azAbszolútummal, az lesz az egyetlen eszköze, amelyneksegítségével egyáltalán reménykedhet abban, hogy eléri aképzeletbeli megszabadulást attól az „egyéntől", akinek tartjamagát. Azáltal, hogy egy a tudatosságával, és Átmanjaként,Isteneként tekint rá, az érző lény reménykedhet abban, hogyeléri azt, amiről azt gondolja, hogy elérhetetlen.

Mi a valódi szubsztanciája ennek az élettel eltöltőtudatosságnak? Nyilván fizikai anyag, hiszen a fizikai formanélkül nem élhet tovább. A megnyilvánult tudatosság csakaddig maradhat fenn, ameddig lakhelye, a test ép és lakhatóállapotban van. Jóllehet a tudatosság az Abszolútumvisszatükröződése, mégis időhöz kötött, és csak atápanyaggal tartható fenn, amely az öt elem-

bői áll, akárcsak a fizikai test. A tudatosság az egészségestestben lakozik, és elhagyja, ha a test állapota leromlik, s atest haldoklik. A nap tükörképe csak a tiszta harmatcseppbenlátható, a sárosban nem.

Mahárádzs gyakran hangsúlyozza, hogy megfigyelhetjüka tudatosság természetét és működését az alvás, az álmodásés az ébrenlét mindennapos állapotaiban. Amely, álomtalanalvás során a tudatosság egy fajta nyugalmi állapotba húzódikvissza. Amikor a tudatosság hiányzik, az ember nem érzi sajátlétezését vagy jelenlétét, nem is beszélve a világról vagyannak lakóiról, vagy a kötöttség és a megszabadulásbármilyen elképzeléséről. Azért van ez így, mert maga az„én" képzete hiányzik. Az álmodás állapotában megmoccan,felcsillan a tudatosság egy szikrája. Az ember még nincsteljesen ébren - s ekkor a másodperc törtrésze alatt, atudatosságnak ebben a szikrájában hegyek és völgyek, folyókés tavak, városok és falvak egész világa teremtődik meg. Avárosokban és a falvakban épületek és különböző korúemberek vannak, beleértve magát az álmodót is. S ami mégfontosabb, az álmodónak nincs uralma afölött, amit azálombéli figurák tesznek! Más szavakkal, a másodperctörtrésze alatt új világ születik az emlékezetből és aképzeletből, pusztán a tudatosság szikrájának egyetlencsillanásától. Képzeljük el tehát - mondja Mahárádzs - arendkívüli erejét ennek a tudatosságnak, melynek egyetlenszikrája egész világegyetemet képes magában foglalni éskivetíteni. Amikor az álmodó felébred, az álomvilág és azálomalakok eltűnnek.

Mi történik, amikor az [álomtalan] mélyalvás és az álomállapota véget ér, s a tudatosság újra megjelenik? Azonnalérezzük a létezést és a jelenlétet; nem az „én" je-

lenlétét, hanem csak a jelenlétet. Az elme azonban hamarosanátveszi az uralmat, és megteremti az „én"-képzetet és atesttudatosságot.

Mahárádzs újra meg újra hangsúlyozza: olyannyirahozzászoktunk már ahhoz, hogy tudatossággal bíró testkéntgondolunk magunkra, hogy igen nehéznek találjuk elfogadni,sőt egyáltalán megérteni a valódi helyzetet. Igazából atudatosság nyilvánul meg számtalan testként. Ennélfogvaelengedhetetlen megértenünk, hogy a születés és a halál nemegyéb, mint a tudatosságban zajló mozgásfolyamatok kezdeteés vége, melyeket úgy értelmezünk, mint időben és térbenvégbemenő eseményeket. Ha képesek vagyunk felismerni ezt,arra is rá fogunk ébredni, hogy eredendő állapotunkban tisztalét-tudatüdvösség vagyunk, és amikor kapcsolatban állunk atudatossággal, akkor csak tanúi vagyunk a tudatosságbanzajló különféle működéseknek (és teljességgel különál-lunktőlük). Ez kétségtelen tény, hiszen nyilvánvaló, hogy nemlehetünk azonosak azzal, amit érzékelünk; az érzékelőnekkülönböznie kell attól, amit érzékel.

3.

A halál torkában

Látogató: Néhány napja autóbalesetben meghalt az egyetlenfiam, és szinte lehetetlennek találom, hogy sztoikusnyugalommal elfogadjam a halálát. Teljes mértékbentudatában vagyok annak, hogy nem én vagyok az első, akitilyen gyász ért. Azt is tudom, hogy előbb-utóbbmindannyiunknak meg kell halnunk. Már minden bevettmódszert kipróbáltam, mellyel az ember vigasztalhatja magátés másokat ilyen helyzetben. Mégis újra meg újra visszatéreka tragikus tényhez, hogy a kegyetlen sors életének virágjábanelragadta a fiamat mindentől. Miért? Miért? Egyre csak eztkérdezgetem magamtól. Mahá-rádzs, nem tudok úrrá lenni abánatomon.

Mahárádzs: (miután néhány percig behunyt szemmel ült)Hiábavaló és fölösleges azt mondani, hogy gyász ért, hiszenaz „én" (mint egyén) hiányában nincsenek „mások" sem, ésén önmagamat látom visszatükröződni mindannyiótokban.Nyilvánvaló, hogy nem pusztán azért jöttél hozzám, hogy arészvétemet fejezzem ki. Ezt bizonyosan megkaptad márbőségesen a rokonaidtól és a barátaidtól. Ne feledd, az emberúgy megy végig az eletén, évről évre, hogy élvezi ahétköznapi örömöket, és megszenvedi a hétköznapifájdalmakat, de egyszer sem

látja az életet igaz mivoltában. És mi az élet igaz mivolta? Akövetkező: Nincs „én", nincs „te"; sohasem lehettek ilyenlétezők. Mindenkinek meg kellene értenie ezt, és elég bá-tornak kell lennie ahhoz, hogy ezzel a megértéssel élje azéletét.

Neked megvan hozzá a bátorságod, barátom? Vagydagonyáznod kell abban, amit gyásznak nevezel?

L: Mahárádzs, bocsásson meg, nem egészen értem, amitmondott, de úgy érzem, felrázott, és ösztönzőleg hat rám.Létem lényegét tárta föl, és amit olyan tömören mondott, azaz élet kulcsának tűnik. Kérem, fejtse ki bővebben. Pontosanmit kell tennem?

M: Tenni? Tenni? Egyáltalán semmit: csak lásd a mulandótmulandónak, a valótlant valótlannak, a hamisat hamisnak, ésfel fogod ismerni igaz természeted. Említetted gyászodat.Szemébe néztél már a „gyászodnak", és próbáltad megérteni,mi is az valójában?

Ha elveszítesz valakit vagy valamit, amit szeretsz, azóhatatlanul szomorúságot okoz. S mivel a halál a meg-másíthatatlan, teljes megsemmisülés, az általa okozottszomorúságot sem enyhíti semmi. De még az elsöprőszomorúság sem tarthat sokáig, ha intellektuálisan elem-zed.

Pontosan mit gyászolsz? Menj vissza a kezdetekhez! Teés a feleséged megegyeztetek valakivel, hogy lesz egy fiatok- egy adott test -, s hogy adott sorsa lesz? Hát nem tény, hogymár a fogantatása is véletlen volt? Az, hogy a magzat számosmegpróbáltatást túlélt a méhben, újabb véletlen. Az, hogyfiúnak született, megint egy újabb véletlen. Más szavakkal,amit a „fiadnak" neveztél, csak

véletlenszerű esemény volt, olyan történés, amely fölött sohasemmi hatalmad nem volt, és most ez az esemény véget ért.

Mit gyászolsz pontosan? Azt a néhány örömteli élménytés azt a számos fájdalmas tapasztalatot, amelyet a fiadelszalasztott az eljövendő években? Vagy, őszintén, azokat azörömöket és azt a kényelmet, melyet nem fogsz többémegkapni tőle?

Ne feledd, mindez a valótlanság nézőpontjából van! Deazért tudsz követni?

L: Sajnos továbbra is le vagyok sújtva. Természetesen tudtamkövetni, amit Mahárádzs mondott. De mit jelent az, hogymindez a valótlanság szintjén van?

M: Ó! Elérkeztünk hát az igazsághoz. Kérlek, értsd meg,hogy nem egyén vagy, nem „személy" vagy. A személy, az,akinek az ember hiszi magát, csak a képzelet szüleménye, ésaz önvaló ennek az illúziónak az áldozata. A „személy" nemlétezhet a saját jogán. Az önvaló, a tudatosság az, ami tévesenúgy véli, hogy létezik egy személy, és annak van tudatában,hogy ő az a személy.

Változtasd meg a nézőpontodat! Ne úgy tekints a világra,mint valamire, ami rajtad kívül van! Lásd úgy azt a személyt,akit önmagadnak képzelsz, mint a világ részét - melyvalójában álomvilág -, amelyet úgy érzékelsz, mint egyjelenséget a tudatosságodban, és tekints kívülről az egészlátványosságra! Ne feledd, te nem az elme vagy, amely nemegyéb, mint tudattartalom. Amíg azonosítod magad a test-elmével, addig szomorúságnak és szenvedésnek vagy kitéve.Az elmén kívül csak létezés van, nem pedig apalét vagy fiúlét,vagy ez vagy az.

Te túl vagy téren és időn, s ezekkel csak az itt és mostpontján állsz kapcsolatban. Máskülönben azonban időtlenés tér nélküli vagy, és egyetlen tapasztalás sem sebezhetmeg. Értsd meg ezt, és ne gyászolj többé! Ha egyszerfelismered, hogy nincs semmi ezen a világon, amitsajátodnak nevezhetsz vagy kell nevezned, akkor kívülrőlfogsz tekinteni rá, mint ahogy egy előadást nézel aszínházban vagy egy filmet a filmvásznon: csodálod ésélvezed, talán szenvedsz is, de a lelked mélyén nem érintmeg semmi.

4.

A megnyilvánult és amegnyilvanulatlan egyek

Vajon az „én" egy örökké jelen lévő létező, amely különböző- megnyilvánult és megnyilvanulatlan - szinteken jelenikmeg? Ezt a kérdést gyakran és különféle formában felteszikMahárádzsnak, de a kérdés lényege mindig ugyanaz. Abátrabb látogatók olykor mindjárt az összejövetel elejénelőrukkolnak a kérdéssel, ha Maháradzs megemlíti (márpedigsűrűn megemlíti), hogy a hallgatóságnak mindig észben kelltartania: ő nem egyénként beszél más egyénekhez, hanemtudatosságként beszél a tudatossághoz, a tudatosságtermészetéről.

Maháradzs szerint az elme szintjén az „énnek" háromaspektusát különböztethetjük meg. Ezek: 1. A személytelenavjakta (megnyilvanulatlan), az abszolút „Én", amely túl vanminden érzékszervi észleleten vagy tapasztaláson, és nincstudatában önmagának. 2. A személyiségen túli, a vjakta(megnyilvánult), amely az Abszolútum megnyilvánulása atudatosságban „vágyókként". 3. A személyes, a vjakti, amelya testi és vitális folyamatok konstrukciója apszichoszomatikus szerkezet, melyben a tudatosságmegnyilvánul.

Maháradzs azonban ügyel arra, hogy időről időre el-ismételje: az ilyen különbségtételek pusztán fogalmiak,

és nem létezhetnek a valóságban. Lényegében nincs kü-lönbség a megnyilvánult (vjakta) és a megnyilvanulatlan(avjakta) között, éppúgy, mint ahogy nincs lényegi különbségfény és világosság között. A világegyetem csupa fény de ez afény nem látható addig, amíg világosságként vissza nemverődik valamilyen felületről; s amit a világosság napvilágrahoz, az az individuum, a személy (vjakti). Az individuum azemberi test alakjában mindig tárgy; a tudatosság (mint tanúja)az alany; a kapcsolatuk pedig kölcsönös függés (a tudatosságnem jelenhet meg a testi szervezet nélkül, a test pedig nemérezhet tudatosság nélkül). Ez a kölcsönös függés abizonyítéka, hogy alapjában véve azonosak azAbszolútummal. Mindkettő ugyanaz a tudatosság; az egyikpihen, a másik mozgásban van - s mindkettő tudatában van amásiknak.

A teljes megnyilvánult világegyetem - mondja Mahá-rádzs- csupán a tudatosságban létezik. Ha a folyamatot fogalmakbakívánjuk önteni, a következőképpen hangzik. A tudatosságmegjelenik a Tiszta Létben - mint a hullámok a tengerfelszínén -, minden különösebb ok nélkül, eltekintve attól,hogy ilyen a természete. A tudatosságban jelenik meg és tűnikel a világ, s mindannyiunknak jogában áll kijelenteni:Mindaz, ami létezik, én vagyok; mindaz, ami létezik, azenyém; minden kezdet előtt és minden vég után én ottvagyok, hogy tanúja legyek annak, ami történik. Az „én", a„te" és az „ő" csupán jelenések a tudatosságban - mindenalapvetően „Én".

Nem arról van szó, hogy a világ nem létezik. Mint jelenésa tudatosságban, a világ az ismert teljessége az ismeretlenlehetőségében. A világról kijelenthetjük, hogy megjelenik, denem mondhatjuk azt, hogy létezik. A megjelenések időtartamatermészetesen eltér, a különböző

időskáláknak megfelelően. Eltekintve attól, hogy a világeltűnik a mélyalvás során, majd visszatér az ébren-létiállapotban, a megjelenésének időtartama a kiszabottélettartam függvénye: egy bogár számára néhány óra, aháromság, vagyis Brahma, Visnu és Mahésvara számáraviszont világkorszakok! Végül azonban mindennek, amimegjelenik a tudatosságban, véget kell érnie, ennélfogva nemrendelkezhet valósággal.

Bámulatos az a mód, ahogy Mahárádzs ezt a magasztostudást kifejti különböző aspektusaiban, miközben égytapodtat sem tágít a központi témától. Mahárádzs azt mondja,hogy a Tiszta Tudat az Abszolútumból (av-jakta) ered, ésáthatja a belső ént (vjakta). A külső én (vjakti) lényünk azonrésze, amelyről nincs tudomásunk. Hiszen lehetünk ugyantudatosak (mivel minden érző lénynek van tudatossága),mégis lehetséges, hogy nincs tudomásunk TisztaTudatunkról. Más szavakkal, a külső ént (vjakti) a fizikai testfogja körül, a belső ént (vjakta) pedig a tudatosság, és csak aTiszta Tudatban lehetséges kapcsolatba lépni a Legfőbbel(avjakta).

Az Abszolútumról sohasem lehet „tapasztalatot" szerezni,annál az egyszerű oknál fogva, hogy vele kapcsolatbansemmi sem lehet tárgyi, hiszen lényegileg tiszta alanyiság.Minden tapasztalás esetében a belső éntuda-tosság atapasztaló közeg. Az Abszolútum biztosítja a lehetőséget atapasztaláshoz, az én pedig biztosítja az alkalmat.

Az egyén csak akkor létesíthet kapcsolatot az AbszolútumTiszta Tudatával, amikor az elme úgymond „böjtöl", mertekkor a képzet- és fogalomalkotás folyamata megszűnik.Amikor az elme csendes, akkor visszatükrözi a Valóságot;amikor az elme tökéletesen mozdulatlan,

akkor feloldódik, és csak a Valóság marad. Ezért szükséges,mondja Mahárádzs, hogy egyek legyünk a tudatossággal.Amikor az elme dőzsöl, a Valóság eltűnik, amikor az elmeböjtöl, a Valóság feltűnik.

Amikor a Tiszta Tudat - mutat rá Mahárádzs megintmásképpen - kapcsolatban áll egy tárggyal, egy testi for-mával, akkor tanúként szemléléssé válik. Ha ugyanekkorazonosítja magát ezzel a tárggyal, az ilyen állapot válik„személlyé". A Valóságban csak egyetlen állapot létezik.Amikor az önazonosulás meghamisítja és beszennyezi, akkorszemélynek (vjakti) nevezhetjük; amikor a létezés érzéseszennyezi be, akkor az ebből eredő tudatosság válik a„tanúként szemléléssé"; amikor pedig megmarad eredetitisztaságában, szennyezetlenül és makulátlanul, akkor aLegfőbb, az Abszolútum.

Mahárádzs újra meg újra figyelmeztet bennünket, hogytisztán különbséget kell tennünk (még ha ez a különbségfogalmi is) az Abszolútum Tiszta Tudata és a tudatosságközött, amelyben a világegyetem megjelenik. Az egyik csak amásik tükörképe. Ám a nap tükörképe a harmatcseppben nema nap. Amikor nem tárgyiasítunk, mint például amélyalvásban, akkor a látszólagos világegyetem nem létezik,mi viszont igen. Azért van ez így, mert ami vagyunk, az alátszólagos világegyetem, és fordítva: kettős a jelenlétben,nem kettős a hiányban; össze-egyeztethetetlenül elkülönültfogalmilag, és szétbontha-tatlanul egyesült, amikor nemfogalmilag fogjuk fel.

5.

Tiszta tudat és tudatosság

Maharádzs látogatókkal folytatott beszélgetéseinek kivételesvonása, hogy a tökéletes spontaneitás érzete hatja át őket. Atémát sohasem választják ki előre, ám Maharádzs kijelentéseiolyan egyedülállóan lendületesek, hogy szavait mindenalkalommal felvillanyozó elevenség jellemzi. Az ember csakmég jobban csodálkozik, ha felidézi, hogy Maharádzs mindenelőkészület nélkül beszélt így napi kétszer mindennap,vasárnap is, az elmúlt jó néhány évben. Ráadásul kajánulmegjegyzi: Miről is beszélek? Csak egyetlen témáról, mindigugyanarról a dologról. Rólad és magamról, a külvilágról ésIstenről.

Maharádzs általában nem vesződik azzal, hogy megvárjaa hallgatóságát, mielőtt belefogna bármilyen témába, amelyaz eszébe jut. Időnként akár negyed óráig is eltart, amíg a kispadlásszobája megtelik. Máskor, amikor beszélni kezd -mondhatnánk, hangosan gondolkodik -, alig hárman-négyenvannak jelen. Mit sem számít 6? neki. Ha úgy dönt, akáregyetlen keresőhöz is beszél, Szívvel-lélekkel kifejti számáratanításának alapjait, felfedi közöttük az összefüggéseket, és ahelyes megvilágításba helyezi őket. Az ő elméje teljes, és túlvan a pragmatizmuson. Gondolkodása teljes gondolkodás.

Egyik reggel, amikor tiszteletteljesen üdvözöltemMahárádzsot, és leültem, azt láttam, hogy csak két ember vanjelen rajtam kívül. Mahárádzs hirtelen megszólalt: „Mi akülönbség Tiszta Tudat és tudatosság között - már ha vankülönbség?" Amikor ilyesmi történik, az ember nem igazántudja, hogy vajon Mahárádzs vár-e bármiféle választ, vagycsupán hangosan gondolkodik. Az ember habozik, hogyválaszoljon-e, mert tart tőle, hogy megtöri Mahárádzsgondolatmenetét. De akkor meg is szólalhat: „Miért nemválaszoltok? Csak raboltátok az időmet, és pusztánhallgattátok az elmúlt napokban elhangzott beszélgetéseket?"Ezen a reggelen azonban válaszra sem várva folytatta.

Megjegyezte, hogy a Tudat az Abszolútumhoz tartozik, sennélfogva túl van a három gunán (gunátíta), míg atudatosságot az ételtest táplálja és korlátozza. Amikor azételtest elpusztul, a tudatosság szintén eltűnik. Ne feledd,senki sem hal meg - a test, amely az öt elemből épül fel,elvegyül az elemekkel, amikor élettelenné válik, a tudatosságpedig, amely a három gunának alávetett, megszabadul ahárom gunától. A Tiszta Tudat az ősere-deti állapot, melymegelőzi a tér és az idő képzetét, és nincs szüksége okra vagytámasztékra. Egyszerűen van. Mindazonáltal abban apillanatban, amint a tudatosság képzete felmerül az egységezen eredeti állapotában, a „vagyok" érzése megjelenik, ésmegteremti a kettősség feltételét. A tudatosság formávalrendelkezik: a Tudat visszatükröződése az anyag felszínén.Az ember nem gondolhat a tudatosságra a Tudat nélkül; nemlétezhet a nap tükörképe a nap nélkül. Tudat viszont lehettudatosság nélkül. A mélyalvásban például nincs tudatosság(mivel nyugalomban van), ám Tudat feltétlenül van, hi-

szén felébredéskor - de csakis a felébredéskor - az embertudatában van annak, hogy aludt.

Mahárádzs nem engedi, hogy elfeledjük: egyedül atudatosság az állandó társunk, és az ember tudatosság-folyamára irányított szakadatlan figyelem az, ami elvezet aTiszta Tudathoz - az alapvető létezéshez, amely „élet,szeretet és öröm". Mahárádzs szerint már azzal elmozdulunka Tiszta Tudat felé, ha tudatában vagyunk annak, hogytudatosak vagyunk. Az elme természetéből fakadóan kifeléirányul, és mindig hajlamos arra, hogy a dolgok forrásátmagukban a dolgokban keresse. Amikor az elmét a belsőforrásra irányítjuk, akkor az szinte olyan, mintha új életetkezdenénk. A Tiszta Tudat a tudatosság helyébe lép.Megszűnik a „vagyok", mely egy gondolat a tudatosságban.A Tiszta Tudatban nincs gondolat. A Tiszta Tudat atudatosság forrása. Mahárádzs kitűnő spirituális gyakorlatnaktartja azt, hogy csak csendben ülünk, és figyeljük, mi merülfel az elme felszínére. Amiket gondolatoknak hívunk, azokolyanok, mint hullámok a vízfelszínen. A gondolatok mindigazonosuláshoz vagy elutasításhoz vezetnek; előre kialakítottképzetek termékei, és a valódi megértés útjában állnak.Éppen úgy, ahogy a víz nyugodt, amikor nem fodrozzákhullámok, ugyanúgy az elme is nyugodt, amikor gondo-latoktól mentes, tétlen és teljesen befogadó.

Az elménk tükrén - mondja Mahárádzs - mindenféleképek jelennek meg, maradnak egy ideig, majd eltűnnek.Figyeljük csendesen, ahogy jönnek-mennek. Legyünkfigyelmesek, de ne vonzódjunk vagy erezzünk ellenállást.Fontos, hogy ne bonyolódjunk bele a gondolatok folyamába.A csendes figyelem, a tanúként szemlélés fokozatosan elűzi ahaszontalan gondolatokat, mint

azokat a nem kívánt vendégeket, akikről tudomást semveszünk. Azzal, hogy ily módon önmagunkban, azaz a tiszta„vágyókban" időzünk; azáltal, hogy figyeljük az elmeáramlását úgy, hogy - mint egy tárgyilagos szemtanú - nemavatkozunk közbe és nem ítélkezünk, a „mély" ismeretlentarra ösztönözzük, hogy felmerüljön a tudatosság felszínére, éskibocsássa fel nem használt energiáit, képessé téve bennünketarra, hogy megismerjük az élet eredetének misztériumát.

6.

A tér és az idő rabsága

Látogató: Emlékszem, azt olvastam valahol, hogy a tér és azidő kombinációja az ember rabságának az oka. Azótatöprengek rajta, miként lehetséges, hogy a tér és az időrabságot eredményez.

Mahárádzs: Tisztázzuk, hogy miről is beszélünk! Mit értesz„rabság" alatt, és ki számára rabság? Ha kielégít ez a világ,amelyet valósnak tekintesz, és elégedett vagy azzal, ahogybánik veled, akkor hol van számodra rabság?

L: El kell ismernem, hogy a világ felettébb valósnak tűnikszámomra, de az nem igaz, hogy elégedett lennék a világbanjátszott szerepemmel. Mélységesen meg vagyok győződvearról, hogy az élet sokkal többről szól, mint hogy csakszokásszerűen leéljük, kitűzött cél nélkül - amint a legtöbbentesszük. Ebből a nézőpontból gondolom én úgy, hogy magaaz élet rabság.

M: Amikor az „én" szót használod, pontosan milyen képetalkotsz önmagádról? Amikor kisgyerek voltál, nem tartottadmagad másnak, csak kisgyereknek, és boldogan játszottál ajátékaiddal. Később fiatalember lettél, a karod olyan erős lett,hogy puszta kézzel elbántál volna egypár

elefánttal, s azt gondoltad, hogy a világon bármivel ésbárkivel szembeszállhatsz. Most középkorú vagy - kisséérettebb, de ennek ellenére élvezed az életet és annak örömeit,s azt hiszed, hogy boldog, sikeres és szép családdal megáldottember vagy. Most olyan képed van önmagádról, amelyigencsak különbözik a korábbi képektől. Képzeld el, milyenleszel tíz év múlva, majd húsz évvel azután! Az önmagádrólalkotott képed különbözni fog a korábbiaktól. Ezek közül aképek közül melyik a valódi „te"? Belegondoltál már ebbevalaha? Van olyan identitás, amelyet a sajátodénakmondhatsz, s amely mindvégig veled maradt, változatlanul ésmegváltoztathatatlanul?

L: Most, hogy Mahárádzs mondja, be kell ismernem, hogyamikor az „én" szót használom, nincs különösebb képemönmagamról, és egyetértek azzal, hogy bármilyen képem voltis magamról, az megváltozott az évek során.

M: Mégis volt valami, ami változatlan maradt az éveid során,miközben minden más megváltozott. Ez pedig a jelenlétszakadatlan érzése, annak érzése, hogy létezel. A„vágyóknak" ez az érzése vagy érzete sohasem változott. Ez ate állandó képed. Most itt ülsz előttem. Ezt kétségkívül tudod,és senki másnak nem kell megerősítenie. Ugyanígy tudod,hogy vagy, hogy létezel. Áruld el nekem: minek a hiányábannem tudnád érzékelni a létezésedet?

L: Ha aludnék vagy öntudatlan lennék, nem tudnám, hogylétezem.

M: Pontosan. De menjünk tovább! Reggel, az ébredésedlegelső pillanatában, amikor a tudatosságod átve-

szi az irányítást, a tudatos jelenlétedet, a létezésedet, a„vagyokot" inkább valamilyen jelenlétnek érzed, mintszemélynek, nem igaz?

L: így van. Azt mondanám, hogy a személyiségem akkor jönlétre, amikor látom a testemet és más tárgyakat magam körül.

M: Amikor azt mondod, hogy látsz egy tárgyat, akkorvalójában az történik, hogy az érzékszerveid egy külsőforrásból származó ingerre reagálnak - amely forrás a testiszervezeted számára külső. Amit az érzékszerveid érzékeltekés az elméd értelmezett, nem egyéb, mint egy jelenés atudatosságodban. Ezt a jelenést a tudatosságban úgyértelmezed, mint eseményt, amely kiterjed a térben és azidőben. Minden megnyilvánulás annak a két szoroskapcsolatban álló közvetítőnek a kombinációjától függ,amelyet úgy nevezünk, tér és idő. Más szavakkal: a téridő-kombináció hiányában semmilyen megnyilvánulás nemjelenhet meg a tudatosságban. Tudsz követni?

L: Igen, értem, amit Mahárádzs mond. De hol jövök be ebbea folyamatba én mint egyén?

M: Pontosan itt van a kutya elásva. Minden „létezés" atárgyiasítás szakadatlan folyamata. Mi csak egymástárgyaiként létezünk, és mint ilyenek, csupán abban atudatosságban, amely tudomással bír rólunk. Amikor atárgyiasítás megszűnik, mint a mélyalvásban, a tárgyi vi-lágegyetem eltűnik.

Amíg az ember elkülönült létezőnek, személynek képzelimagát, addig nem láthatja a személytelen való-

ság teljes képét. Az elkülönült személyiség képzete pedig atér és az idő káprázatának következménye. A térnek és azidőnek önmagában nincs független léte: csupán eszközök,puszta közvetítők, hogy a megnyilvánulás felfogható legyen.

Mindig csak egyetlen gondolat, érzés vagy érzet tük-röződhet a tudatosságban, ám a gondolatok, érzések ésérzetek egymás után haladnak, megteremtve a folyamatosságillúzióját. A személyiség pedig egyszerűen az emlékezésmiatt jön létre - amiatt, hogy a jelent azonosítjuk a múlttal, éskivetítjük a jövőbe.

Gondold el magad pillanatnyiként, és akkor hol a személyi-ség? Próbáld ki, és derítsd ki magad! Az emlékezésben és azelőérzetben, azaz a múltban és a jövőben ott a nyilvánvalóérzése annak, hogy egy tudatállapotot figyelünk meg, míg ajelenben elsősorban az az érzés van jelen, hogy ébrenvagyunk, és jelen vagyunk - itt és most.

L: Azt hiszem, értem. Csendben kell ülnöm, és bele kellmerülnöm ebbe a teljesen újfajta gondolkodásmódba.

M: Most már látod, hogy a tudatossággal együtt járó és amegnyilvánulást érzékelhetővé tevő tér és idő a bűnös?Igazából csak annyit jelenthetsz ki, hogy „vagyok" (ami aztjelenti, hogy ami van, van). Abban a pillanatban, hogymegjelenik az „én" mint elkülönült létező gondolata,megjelenik az is, amit „rabságnak" neveznek. Ha eztfelismerjük, minden keresés véget ér. Amikor ráébredsz,hogy bármi, aminek gondolod magad, csak az emlékezésenés az előzetes várakozáson alapul, akkor a keresésednekvége, és nem bonyolódsz semmibe, tisztán tudva a hamisról,hogy hamis.

7.

Hogyan látja a dnyání a világot?

Egy hölgylátogató, kihasználva, hogy utolsó napját töltötteBombayben, Mahárádzs engedélyét kérte, hogy feltegyen egy„ostoba" kérdést.

Mahárádzs: Minden gondolat, minden vágy - legyen szentvagy profán - az önvalóból ered. Minden gondolat és vágyattól a vágytól függ, hogy boldogok legyünk, ennélfogva a„vagyok" érzetén alapul. Minőségük az ember pszichéjétől(antahkarana) függ, és attól, milyen fokban uralkodnak rajta akülönböző gunák. A támasz korlátozottságot és romlottságotidéz elő; a radzsasz energiát és szenvedélyt eredményez; aszattva pedig összhangot SZül, és az arra való késztetést,hogy másokat boldoggá tegyünk. Mi hát a kérdésed?

Látogató: Ezekben a napokban - melyek sajnos túl gyorsanelrepültek -, miközben Mahárádzs beszélt, és a szavai minthamaguktól, mindenféle előkészület nélkül bukkantak volna fel,azon morfondíroztam, hogy vajon Mahárádzs hogyan tekintazokra a tárgyakra, melyeket lát, beleértve az előtte ülőembereket is. Minthogy a mai az utolsó napja mostanilátogatásomnak, arra jutottam, hogy bátorkodom feltenni eztaz eléggé ostoba kérdést.

M: Miből gondolod egyáltalán, hogy én tárgyaknak látlakbenneteket? Azt feltételezed, hogy valamilyen különlegesjelentőséggel látom a dolgokat, mégpedig olyanjelentőséggel, amelyet te nem értesz. De valójában nem ez akérdésed. Úgy tűnik, lényegében azt kérded: hogyan érzékelia dolgokat egy bölcs (dnyání), aki úgy lát, ahogyan látnikellene?

Kérlek, ne feledd, hogy a tárgyak valójában nem mások,mint az érzékelésük. És fordítva is: az érzékelésük nem más,mint maguk a tárgyak. Próbáld ezt megérteni!

Amikor egy tárgyat tárgyként látunk, akkor kellene lennieegy alanynak, amely különbözik a tárgytól. A dnyání úgyérzékel, hogy nincs alany, aki lát, és nincsenek látott tárgyaksem. Csak „látás" van. Más szavakkal, a dnyání érzékelésemegelőzi az érzékszervek képességeinek értelmezését. Mégha a tárgyiasítás szokásos folyamata végbe is megy, a dnyání- az ő nézőpontjából - tudomásul veszi ezt a tényt, éshamisnak látja azt, ami hamis. Egyetemes látásmódjában adnyání felfogja, hogy fizikailag mind a látó, mind pedig alátott nem egyéb, mint tárgy, s hogy a tudatosságban pusztána tudatosság működése hoz létre következményeket. Alétrehozás, éppúgy, mint az érzékelés, a tudatosság révén, atudatosságban történik. Próbáld megérteni ezt!

Röviden, a dnyání látása osztatlan látás, belátás vagyintuitív látás, objektív minőségek nélküli látás - és ez arabságtól való szabadság. Erre utalok, amikor azt mondom,hogy „látok, de nem látok".

Ez az ostoba válasz az ostoba kérdésedre.

8.

Az igazság bizonyítéka

Lehet-e bizonyítéka az igazságnak? Mahárádzs - szinteönmagának - időnként felteszi ezt a kérdést. Fel lehet-e fogniintellektuálisan az igazságot?

A jó felfogóképességen kívül, mondja Mahárádzs,szükséges, hogy a keresőnek hite is legyen. Ez teszi képessé,hogy felfogja az igazság alapelveit. E hitnek ráadásulolyanfajta hitnek kell lennie, amely Isten igazságaként képeselfogadni a Guru szavait. A hit az első lépés, és nemlehetséges további haladás, ha először nem az első lépésttesszük meg.

Vannak olyan egyszerű észjárású emberek, akik ugyannem rendelkeznek éles értelemmel, de mély a hitük.Mahárádzs nekik mantrát ad, és azt kéri tőlük, hogy aztismételgessék, s meditáljanak, amíg a pszichéjük meg nemtisztul eléggé ahhoz, hogy be tudják fogadni a bölcsességet. Az intellektuális beállítottságúakkal Mahárádzs máskéntbánik. Ők értik, mit hirdetnek a különböző vallások, értik azerkölcsi szabályokat, amelyeket e vallások előírnak, és értik ametafizikai elképzeléseket is, amelyeket felvázolnak - deettől még nem lesznek megvilágosodottak. Valójában azt azigazságot, azt az állandó tényezőt keresik, amely nemalávetett a változásnak. Sőt mi több,

bizonyítékot akarnak, de azt nem tudják megmondani, mifélebizonyíték elégítené ki őket. A bizonyíték már önmagábanolyasvalami, ami a térnek és az időnek alávetett, és azintellektuális beállítottságúak elég értelmesek ahhoz, hogytudják ezt. Az igazságnak - hiszen máskülönben nem lenneigazság - időtlennek és tér nélkülinek kell lennie. Mahárádzsazt mondja, hogy minden értelmes embernek be kell látnia,hogy a „vagyok", a tudatos jelenlét, a „létezés" érzése azegyetlen igazság, amelyről minden érző lénynek tudomásavan, és ez az egyetlen „bizonyíték", amelyre az ember szerttehet. A puszta létezést mégsem tekinthetjük azonosnak azigazsággal, annál az egyszerű oknál fogva, hogy maga alétezés nem idő és tér nélküli, mint a Valóság.

Beszélgetései során Mahárádzs kellő megvilágításbahelyezi ezt a patthelyzetet. Egy vak ember így szól: Bi-zonyítsd be nekem, hogy vannak színek, mert csak akkorhiszek a szivárványról szóló leírásaidnak. Amikor ilyenkérdést tesznek fel Mahárádzsnak, ő azzal vág vissza:Bizonyítsd be nekem, hogy létezik olyan, hogy BombayLondon vagy New York! Mindenhol ugyanaz a föld, víz,levegő és ég van. Más szavakkal, az ember nem keresheti azigazságot úgy, mint egy tárgyat, és az igazság nem is leírható.Csak utalni lehet rá, de szavakkal nem lehet kifejezni, hiszenaz igazság nem felfogható. Bármi, amit felfogunk, tárgy, azigazság pedig nem tárgy. Ahogy Mahárádzs fogalmaz: Nem„vásárolhatod meg" az igazságot, mint olyasvalamit, amit„igazságként" hitelesítettek és lebélyegeztek.

Minden arra irányuló kísérlet, hogy megtaláljuk azigazság bizonyítékát, az elme alanyra és tárgyra való fel-osztásával jár, ebből következően a válasz nem lehet az

igazság, mivel az igazságban nincs semmi tárgyiasság, hiszenlényegét tekintve tiszta alanyiság.

Ez az egész folyamat olyan, szemléltette Mahárádzs, mintamikor a kutya a saját farkát kergeti. Ha az ember megoldástkeres erre a rejtélyre, akkor magát a problémát kellelemeznie. Ki az, aki az Igazság vagy a Valóság bizonyítékátakarja? Tisztán értem, mi vagyok? Minden létezés tárgyi.Mindannyian csak tárgyakként „létezünk", merőjelenésekként a tudatosságban, amely felfog bennünket. Vanvalójában bármilyen bizonyíték arra, hogy „mi" magunk(akik a Valóság bizonyítékát keressük) nem csak az észleléstárgyaiként létezünk valaki más elméjében?

Ha az igazság bizonyítékát keressük, akkor próbálko-zásunk teljesen olyan, mint amikor egy árnyék az anyagbizonyítékát keresi! Mahárádzs ezért arra sarkall bennünket,hogy a hamisat lássuk hamisnak, s akkor nem fogjuk többékeresni az igazságot. Érted, amit mondok? - kérdezi. Neminkább intuitíven érzed, mi a helyzet? A kereső önmagátkeresi! Láthatja-e magát a szem? Kérlek, értsd meg - mondja-, az időtlen, határtalan és érzékekkel nem felfogható az, amivagyunk; s időlegesnek, végesnek és érzékekkelfelfoghatónak látszunk elkülönült tárgyakként. Gondold meg,mi voltál, mielőtt szert tettél erre a testi formára! Szükségedvolt akkor bármilyen bizonyítékra bármiről? A bizonyítékkérdése csak a viszonylagos létezésben merül fel, és mindenolyan bizonyíték, amely a viszonylagos létezés paramétereiközött jelenik meg, csak valótlanság lehet!

9.Te Ráma vagy, én Ráma vagyok

Különböző emberek jönnek el Mahárádzshoz, eltérő in-díttatással. Ő általában megkéri az újonnan érkezett látogatót,hogy meséljen valamit önmagáról: családi hátteréről,szakmájáról vagy hivatásáról, arról, hogy milyen régótaérdeklődik a spirituális kutatás iránt, milyen szellemigyakorlást (szadhanát) végez, és hogy mi a kifejezett céljalátogatásának. Mahárádzs szándéka nyilvánvalóan az, hogykiderítse, mi módon és milyen megközelítéssel tudsegítségére lenni minden egyes látogatónak, ugyanakkor aztis biztosítani akarja, hogy a beszélgetés a többiek számáraszintén megvilágosító hatású legyen.

A legtöbb látogató röviden elmondja a kívánt adatokatönmagáról, és sokan arról is beszámolnak, hogy olvastákMahárádzs / Am That című könyvét, s azóta égnek a vágytól,hogy a lába előtt ülhessenek, és hallhassák őt. Ebben azesetben Mahárádzs rendszerint mosolyogva bólint. Ha valakivalamilyen kérdést szeretne feltenni, ő megkéri, üljönközelebb, hogy a beszélgetés zökkenőmentesebbenlefolyhasson. Akiknek nincs kérdésük, azoktól elvárják, hogyhátrébb foglaljanak helyet.

Egy alkalommal, amikor az összejövetel már éppenkezdődött volna, két középkorú úr sétált be, illendőenköszöntötték Mahárádzsot, majd leültek. Egyikük el-

mondta Mahárádzsnak, hogy kormányhivatalnok, aki nemkülönösebben érdeklődik spirituális dolgok iránt, és csakazért jött, hogy bemutassa fivérét, aki viszont komoly kereső.Miután a kormányhivatalnok fivéreként bemutatta társát, el ishagyta a helyiséget.

Ekkor testvére vette át a szót, és beszámolt Mahárádzsnakarról, hogy hosszú évekig volt Guruja, de Mesterenemrégiben elhunyt. Azt is elmondta, hogy Gurujától námamantrát kapott, melynek lehető leggyakrabb ismételgetése - aGuruja szerint - a legkiválóbb szellemi gyakorlás. Ő követteis Mestere útmutatását. Elmesélte, hogy eljutott egy olyanpontra, ahol már úgy tartja, minden Ráma, s hogy Rámabenne van mindenben, valamint hogy szellemi gyakorlásávalolyan békességre és örömre tett szert, amely szavakkalkifejezhetetlen. Mindezt olyan módon adta elő, mintha valamihatalmas kinyilatkoztatást tenne a jelen lévő hallgatóságérdekében, beleértve magát Mahárádzsot is.

Beszámolója után körülnézett, hogy milyen benyomásttett a többiekre, majd önelégült mosollyal lehunyta a szemét,és úgy ült tovább.

Mahárádzs, aki nyugodtan és csendesen viselt mindenilyesfajta eseményt, miközben a szeme szikrákat szórt (ezt arendszeres látogatók jól ismerték), udvariasan megkérdezte,hogy miben lehet a segítségére. Az úriember válaszként jobbkezével lemondó mozdulatot tett, majd tudatta, hogy senkitőlsem akar semmit, s hogy csupán azért látogatott elMahárádzshoz, mert többen kérlelték, hogy legalább egyösszejövetelre jöjjön el, ahol hallhatja őt. És lám, most ittvan.

Mahárádzs ekkor megkérdezte a látogatót, hogy van-ebármilyen határozott célja a szellemi gyakorlásának, s

hogy miben reménykedik, mit fog elérni általa, már ha elérvalamit.

Látogató: Amikor meditálok, gyakran van csodálatos lá-tomásom kedves Uramról, Rámáról, és elönt az üdvösboldogság.

Mahárádzs: És amikor nincs meditációban?

L: Az Úrra gondolok, és őt látom mindenkiben és min-denben.

(Mahárádzs olyan arckifejezéssel hallgatta a választ, minthamulatna, és újra megfigyelhettük a szemében a jól ismertvillanást. Mi rendszeres látogatók tudtuk, mi fog következni,hiszen Mahárádzs szemének villanása gyakran megelőzteMahárádzs szóbeli kirohanását, melyet időnként azért vetettbe, hogy szétzúzza a sekélyes elbizakodottságot, és eloszlassaa káprázatot. A következő kérdés hagyta el a száját:)

M: És mit ért „Ráma" alatt?

L: Nem értem a kérdést. Ráma az Ráma.

M: Amikor Rámát látja bennem, Rámát látja egy kutyában,és Rámát látja egy virágban, mit ért pontosan Ráma alatt? Éshogyan látja pontosan Rámát? A hagyományostesttartásában, íjjal a vállán, és nyílvesszőkkel a tegezében?

L: (kissé zavartan) Igen, azt hiszem.

M: S a békesség és öröm, amelyet meditáció közben érez, ésamikor Ráma látomásában részesül, olyasvalami, mint az abékesség és öröm, amelyet akkor érez az ember, amikor atűző napon megtett hosszú és fárasztó séta után lepihenhetegy hatalmas fa árnyékában, élvezheti a hűs szellőt, és hidegvízzel olthatja a szomját?

L: Igazából nem lehet összehasonlítani a kettőt, mert az egyiktesti, a másikról pedig azt mondhatnám, mentális vagy lelki.

M: Mindenesetre kijelentené, hogy szellemi gyakorlásaképessé teszi arra, hogy tisztán megértse valódi természetét?

L: Mi értelme az ilyen eszmecserének? Ráma Isten, én pedigcsak egyszerű ember vágyok, aki odaadta magát Rámának.

M: Az odaadás már magában is kiváló és hatékony szellemigyakorlás. De világosan meg kell értenünk, mit jelentvalójában az „odaadás", bár ez már egy külön téma.Tudatában van annak, hogy Ráma, aki ugyan születéséttekintve herceg volt, önhöz hasonló átlagemberként kezdte,és mindaddig nem vált Istenné, amíg a bölcs Vaszisthamegfelelő módon be nem avatta, és meg nem tanította abölcsességre? És mi volt az a bölcsesség, amelyet Vaszisthaaz ifjú Rámának adott? Vajon nem az Atma-dnyána, azaz azönmegismerés, az ember igaz természetének ismerete?

Azt tanácsolom, vesse el az összes illuzórikus képzetét,amelyet az évek során összegyűjtött, és kezdje a saját

énjével. Gondolja végig: Mi az „én" igaz természetem? Mi aza „tőke", amellyel világra jöttem, és amely - hűségesen ésváltozás nélkül - velem maradt attól a pillanattól fogva, hogytudom, hogy létezem? Miként tettem szert erre atestszerkezetre, a pránával (életerővel) és a tudatossággalegyütt, amely a jelenlét érzését adja nekem? Meddig fog eztartani? Mi voltam „én", mielőtt ez a test létrejött volna, és mileszek, miután ez a test felbomlik? Ki az, aki „megszületett",és ki fog „meghalni"? Mi vagyok „én"? Ez a tudás változtattaRámát emberből Istenné.

Mostanára a látogató felismerte, hogy valami igencsakhiányzik abból a szellemi gyakorlásból, amelyet végzett,hiszen sohasem gondolt bele komolyan, mi a végső céljaspirituális keresésének. Feladta azt a kérkedő magatartást,hogy ő egy megvilágosodott személy, és nagyon alázatosanarra kérte Mahárádzsot, hadd jöhessen el újra abban a néhánynapban, amelyet Bombayben tölt. Mahárádzs kedvesen aztfelelte, hogy az őszinteség és a felkeresésére érzett hevesvágy az egyedül szükséges engedély.

10.

Képek a képzeletben

Bármi legyen is a beszélgetés tárgya egy összejövetel al-kalmával, Mahárádzs láthatólag mindig ügyel rá, hogy akatekizmus a megfelelő mederben folyjon. Amikor bárki nemodaillő kérdést tesz fel, ő azt határozottan, de finomanelutasítja, és a beszélgetést visszatereli az eredeti témához.

Olykor azonban valamilyen okból rövid időre el kellhagynia a szobát. Egy ilyen alkalommal valaki egy politi-kusról kezdett el beszélni, aki kitüntetett helyen szerepelt Öreggeli újságokban. A beszélő állította, személyesen ismeriezt a politikust, aki valójában egy öntelt szájhős. Valaki másazonnal tiltakozott, mondván, hogy a kérdéses személytökéletes úriember, s hogy rágalmazás, ha becsmérlőénbeszélnek róla. Már majdnem parázs vita alakult ki közöttük,amikor Mahárádzs visszatért. Erre elhallgattak.

Mahárádzs mindazonáltal érzékelte a hirtelen beálltcsendet, és megkérdezte, mi történt. Amikor beszámoltakneki a véleménykülönbségről, ő kitűnően szórakozott ezen.Néhány pillanatig csendben ült, majd beszélni kezdett. Miértvan különbség a két vélemény között? - kérdezte. Mert avélemény egyéni látásmód eredménye, nem Pedig a teljesérzékelésé. Ugyanannak az embernek a két

képe a szemlélők képzeletében merült fel, és mindkét képteljesen a saját elmeszüleményük, mely alapvetően nem állkapcsolatban a tárggyal, azaz a személlyel, akinek a képeilennének. Az ilyen képek létrehozása - mondta Mahárádzs - adualisztikus megkülönböztetés (az „én" és a „másik")eredménye. Ezt nevezhetjük valójában eredendő bűnnek; ez akettősség (dualitás: az „én" és a „másik") a rabság. S halétezik olyasvalami, hogy megszabadulás (hiszen lényegébennem létezik az egyén, aki rabságban lenne), az az „én" és a„másik" e képzetétől való megszabadulás. Arra van szükség -jelentette ki Mahárádzs -, hogy abbahagyjuk a rögtönzöttfogalmi ítéletek gyártását a dolgokról mint tárgyakról, ésvisszafordítsuk a figyelmünket az alanyi forrásra. Arra kértbennünket, hogy „fordítsuk meg" figyelmünket, menjünkvissza a gyermeki állapotba, sőt gondoljuk el, mik voltunk,mielőtt ez a test-elme komplexum megszületett volna,mégpedig azért, hogy abbahagyjuk a képzetek és fogalmakszakadatlan gyártását másokról, és ne merüljünk bele a pusztamentális képekbe.

Ezen a ponton egy látogató megszólalt:- Igen, pontosan értem, mire utal Mahárádzs. De ho

gyan lehet megszabadulni ettől a folyamatos képzet- ésfogalomalkotástól, amely látszólag az ember tudatos életének elválaszthatatlan része?

Mahárádzs merően nézte a kérdezőt, és szinte mielőtt méga kérdés maráthí fordítása befejeződött volna, közbevágott:

- Marhaság! Egyáltalán nem érterted meg, mire céloztam. Ha megértetted volna, a kérdésed fel sem merül.

Ezután folytatta, és elmagyarázta a tárgyiasítás fo-lyamatát. Bármit érzékelnek az érzékeid és értelmez az

elméd, az egy tudatosságban lévő jelenés, mely kiterjed atérben és az időben, és tárgyiasul egy olyan világban, amelyetaz érzékelő tárgy (azaz te) önmagától különbözőnek vél. Ésitt a hiba: ebben a folyamatban az érzékelés nem teljes. Teljeslátásra van szükség, amikor is nem az egyéni elmével látunk(amely megosztott elme), hanem belülről, a forrásból látunk -nem a megnyilvánulásból mint jelenségből, hanem mindenlátás forrásából. Ekkor, és csakis ekkor lesz teljes azérzékelés, helyes a látás és a felfogás.

Mahárádzs azzal fejezte be, hogy amit mondott, az nempusztán verbális fejtegetés, hanem életbe vágóan fontos, éstöprengeni meg elmélkedni (manana) kell rajta.

11.

A játék folytatódik

Talán meglepő, de Mahárádzs nagyszerű színész. Az arcaeleven, és nagy, kifejező szeme van. Amikor egy történetetelmesél vagy valamiről beszél, vonásai önkéntelenül tükrözikszavait és mozdulatait. Beszéde nagyon tiszta, és szélesgesztusokkal kíséri. Ezért egész más, ha a megfelelőtaglejtések kíséretében halljuk vibráló hangját, vagy csupánhangszalagról hallgatjuk a beszélgetéseit. Mahárádzs valóbanelsőrendű előadó.

Egyik reggel a hallgatóságban egy neves európai színészis helyet foglalt. Mahárádzs éppen azt magyarázta, hogy amagunkról alkotott képünk nem hitelt érdemlő: időről időreváltozik, a változó körülményeknek megfelelően. Mahárádzsbemutatott egy átlagos emberi életet, jellemezve, hogy milyenképünk van önmagunkról kisbabaként, amikor csak szopunk,és az anyamellen kívül nem is vágyunk másra. Ezután áttért atizenéves korra, amikor kicsattanunk az erőtől és azegészségtől, s meghódítanánk az egész világot. Ezután aszerelemtől epedő ember jött sorra, majd az elcsigázottkenyérkereső, akire a családi kötelezettségek terheinehezednek, végül pedig a beteg öregember, aki a hamut ismamunak mondja, és képtelen uralkodni testi működésein.Melyik a valódi énünk? Melyik ezek közül a képek közül? -kérdezte.

Mahárádzs elbeszélését taglejtések és az élet különbözőszakaszaira jellemző hangok tették elvenné. Hamisítatlandráma volt! Visszafojtott lélegzettel bámultuk, és a hivatásosszínész elképedve mondta: „Még sohasem láttam ilyenragyogó előadást!" - pedig egy szót sem értett Mahárádzsmaráthí nyelvű szavaiból. Miközben a színész továbbámuldozott, Mahárádzs huncutul csillogó szemmel így szólthozzá: „Jó színész vagyok, nem igaz?" Majd hozzátette: Deazért érted, mire célzok valójában? Tudom, hogy értékeled akis bemutatómat. De amit most láttál, az végtelenül kis részeannak, amire képes vagyok. Az egész világ az én színpadom.És nemcsak játszom, de én építem fel a színpadot és adíszletet, én írom a darabot, s én rendezem a színészeket.Igen, én vagyok az egyetlen színész, aki milliónyi emberszerepét eljátssza - sőt mi több, ez a darab sohasem ér véget!A szöveget folyamatosan írom, új szerepeket gondolok ki, újdíszleteket állítok fel számos különböző helyzetre. Hát nemvagyok pompás színész/rendező/színigazgató?

Az igazság azonban az - tette hozzá -, hogy ezt mind-egyikőtök elmondhatja magáról. De, ironikus módon, ha azember mély meggyőződéssel erezi, hogy így áll a helyzet,számára vége a színdarabnak! Át tudod érezni, hogy a világminden szerepét egyedül te játszod? Vagy arra azepizódszerepre korlátozod magad, amelyet kiosztottálmagadnak, és abban a kisszerű szerepben akarsz élni ésmeghalni?

12.A megnyilvánulás álom

Számos alkalmi látogató csak egy darsan erejéig jön elMahárádzshoz - minden bizonnyal azért, mert valaki akörnyezetében elismerően beszélt róla, és mert nincs jobbdolga. Azt gondolja hát, hogy beugrik, és megnézi, miről isszól ez az egész. Olyanok is szép számmal akadnak viszont,akik komolyan érdeklődnek az iránt az egyetlen téma iránt,amelyről Mahárádzs beszél. Jó néhányan sok összejövetelenrészt vettek már, és őszintén úgy vélik, hogy alaposanmegértették azt, amiről Mahárádzs olyan mélymeggyőződéssel beszél. Mahárádzs azon kérdésére, hogymegértették-e, amit mondani akar, talán azt felelnék: „Ó,igen, Mahárádzs, tisztán megértettem. De még lenne egyutolsó kérdésem..."

Az utolsó kérdés gyakran a Lényeg vagy Szubsztancia(noumenon) jelenségként (phenomenon) való megnyil-vánulására vonatkozik. A kérdező talán azt mondja:Mahárádzs azt állította, hogy az Abszolútum-Lényeg nincstudatában saját Tiszta Tudatának, amíg a tudatosság meg nemmoccan, és meg nem jelenik az első gondolat, a „vagyok".Ezután az egész kettősségre törik, és megnyilvánul avilágegyetem. A kérdésem a következő: Miért merült fel azelső gondolat, és miért történt egyáltalán a megnyilvánulás?

Mahárádzs rendszerint olyan arckifejezéssel tekint akérdezőre, amely számos reakcióra utal: együtt érez vele,tiszteli az őszinteségét, némileg mulat azon a bizonyosságon,amellyel úgy gondolja, hogy érti a dolgot, valamint - és ez alegfontosabb - csalódott amiatt, hogy végül is nem értettemeg a lényeget. Egy újabb kudarc!

Mahárádzs ilyenkor szelíden azt válaszolja: Tartok tőle,hogy valójában nem értetted meg a hallottakat. Füleltélugyan, de nem hallottad meg igazából. Úgy hallottad, amitmondtam, mint darabkákat és részeket, s nem figyeltél azegészre. Az történt, hogy szavakat hallottál az egyénmegosztott elméjével, nem pedig az, hogy meghallottad alényeget a teljes elmével. Elkülönült hallgatóként hallottál,nem pedig úgy, hogy előtte egybeolvadtál volna a Guruval.És itt nem a testi, egyéni Gurura célzok, amely az eszedbenszokott járni, hanem a benned lévő Szadgurura. Máskülönbenez a kérdés nem merült volna fel. Bizonyos szempontbólmégis kedvelem az ilyen kérdést, mert leleplezi a szokványosgondolkodásmódot - de még inkább a gondolkodás leplezi lemagát.

Fontold meg, kinek jelent meg ez a kérdés? Honnanmerült fel? Vajon ez kérdés nem egy „te"-nek bukkant fél, akifüggetlen léttel bíró elkülönült létezőnek véli magát? Vajonnem a tudatosságban merült fel? Tudatosság híján nem lenneelkülönült létező - ez a feltételezett látszatlétező(pszedoentitás) -, márpedig a „tudatosság" csak egy képzet,minden tárgyi minőség nélkül, s ennélfogva jelenségszintűlétezés nélkül.

A következőkre jutottunk tehát: A tudatosság alapja,szubsztrátuma nélkül nincs megnyilvánulás, így hát nin-csenek elkülönült látszatlétezők sem, akik egyáltalán fel-ennék ezt a kérdést! S a tudatosság egy képzet csupán.

Ezért az egész megnyilvánulást úgy hívom: „a meddő anyagyermeke". Ilyen körülmények között vajon megértheti-e egyfogalmi látszatlétező romlott elméje „azt, ami van", és „azt,ami vagyunk"? Valójában csak amikor ez az elkülönültlétező, ez az entitás eltűnik, akkor szűnik meg a rejtély, annálaz egyszerű oknál fogva, hogy amit a kereső keres, az maga akereső!

A kérdésed továbbá feltételezi, hogy a megnyilvánulás ésa nem megnyilvánulás két különböző „dolog", pedig nem ígyvan. Lényegileg ugyanaz az állapot mindkettő, mint ahullámok a víztükrön. Amikor a lét érzése színezi át, akkortudatosság, amelyben a megnyilvánulás a korlátozásaivalegyütt megjelenik; amikor pedig színtelen és korlátlan, akkoraz Abszolútum, mely nincs tudatában Tiszta Tudatának. Ajelenségek csak a tükröződései a Lényegnek; nemkülönböznek tőle. A Lényeg olyan (megint egy fogalom,hogy a kommunikáció lehetővé váljon), mint azelektromosság egyetlen forrása, mely számos „kivezetésen"halad keresztül, például lámpán, ventilátoron, motoron stb.,vagy mint az egyetlen fényforrás, amely tükrök miriádjaintükröződik vissza - a tudatosság érző lények millióinkeresztül nyilvánul meg.

Most már helyes nézőpontból látod a kérdésedet? Egyárnyék akarja tudni, hogy „miért"? Az egyszemélyesszíndarabban, amelynek számos szerepét egyetlen színészalakítja, az egyik szereplő tudni akarja, hogy miért? A válasznyugodtan lehetne az is, hogy: Miért ne? Tulajdonképpennem lehetne semmilyen kérdés - sem a miért, sem a miért ne -, hiszen valójában nincs kérdező, az csak egy képzet. Amegnyilvánulás olyan, mint egy álom. Miért jelenik meg egyálom?

13.

A szeretet és Isten

Egy este a beszélgetést egy kanadai fiatalember kezdte, akilungít és könnyű kurtát viselt. Azt mondta magáról, hogyhuszonhárom éves, de alig tűnt idősebbnek tizenévesnél.Nyaka körül ízléses láncon elegáns kis ezüstkeresztet hordott.Beszámolt róla, hogy néhány napja egy bombayikönyvesboltban kezébe akadt az 7 Am That című könyv. Mégcsak néhány oldalt futott át, amikor felébredt benne a vágy,hogy személyesen találkozzon Maharaddzsal. Azóta az egészkönyvet elolvasta, szinte éjjel-nappal bújta, és néhány órájafejezte be a második kötetet.

Mahárádzs: Olyan fiatal vagy! Kíváncsi vagyok, hány éveskorodtól érdeklődsz a spirituális keresés iránt.

Látogató: Uram, mióta az eszemet tudom, komolyan érdekela szeretet és Isten. Mindig is erősen éreztem, hogy a kettőnem különbözik egymástól. Amikor meditálok, gyakran...

M: Álljunk meg egy pillanatra! Mit értesz pontosan me-ditáción?

L: Nem is tudom. Csak annyit teszek, hogy keresztbe tettlábbal leülök, behunyom a szemem, és teljesen csendbenmaradok. A testem ellazul, szinte feloldódik, és az elmém -vagy lényem, vagy hívjuk bárhogy - a térbe olvad, agondolatok áramlása pedig fokozatosan megszűnik.

M: Remek. Kérlek, folytasd.

L: Meditáció közben gyakran az eksztatikus szeretet elsöprőérzése jelenik meg a szívemben, túláradó boldogsággalegyütt. Nem tudom, mi ez. Egy ilyen megigézettpillanatomban éreztem azt, hogy el kellene jönnöm Indiába -és most itt vagyok.

M: Meddig maradsz Bombayben?

L: Nem is tudom. Ritkán készítek terveket. Arra van elégpénzem, hogy körülbelül tizenöt napig egyszerű körülményekközött ellegyek, és megvan a visszaútra szóló jegyem.

M: Most áruld el nekem, mit akarsz pontosan tudni. Vanbármilyen különleges kérdésed?

L: Nagyon zavarodott voltam, amikor Bombayben leszálltam.Szinte elvesztettem a józan eszemet. Tényleg nem tudom, mivitt abba a könyvesboltba, mert nem olvasok sokat. Abban apillanatban, hogy leemeltem a polcról az I Am That elsőkötetét, ugyanazt az elsöprő érzést éltem át, mint amitmeditációimban szoktam. Ahogy olvastam a könyvet, minthanagy kő esett volna le a szívemről, és most, hogy itt ülökMahárádzs előtt, úgy

érzem, mintha önmagammal beszélnék. S amit magamnakmondok, az istenkáromlásnak tűnik. Meg voltam győződveróla, hogy a szeretet Isten. De most azt gondolom, hogy aszeretet biztosan egy képzet, és ha a szeretet képzet, akkorbizonyára Isten is egy képzet.

M: És mi a baj ezzel?

L: (nevetve) Most, hogy így mondja, nem érzek semmifélebűntudatot amiatt, hogy Istent képzetté alakítom.

M: Azt mondtad, hogy a szeretet Isten. De mit értesz„szereteten"? A „gyűlölet" ellentétét? Vagy valami mást?Habár természetesen semmilyen szó nem lehet megfelelő„Isten" leírására.

L: Nem, nem. A „szeretet" szón semmiképpen sem a„gyűlölet" ellentétét értem. Azt értem alatta, hogy ez aszeretet tartózkodás az olyan megkülönböztetéstől, mint „én"és „más".

M: Más szavakkal a lét egységét?

L: Igen. Ki hát akkor „Isten", akihez imádkoznom kellene?

M: Beszéljünk később az imáról! Mi pontosan ez az „Isten",amelyről beszélsz? Nem éppen az a tudatosság - az emberbenmeglévő „létezés" érzése -, amely miatt képes vagy arra,hogy kérdéseket tegyél fel? Maga a „vagyok" Isten. Mitszeretsz legjobban? Nem ezt a „vagyokot", a tudatosjelenlétet, melyet mindenáron fenn szeretnél

tartani? Maga a keresés Isten. A keresés során felfedezed,hogy „te" nem vagy azonos a test-elme komplexummal. Hanem lennél tudatos, létezne-e számodra a világ? Lenne-ebármiféle képzete Istennek? És a benned lévő tudatosság és abennem lévő tudatosság - vajon különbözik? Nem csakképzetekként különböznek, melyek az el nem képzeltegységet keresik? S nem ez a szeretet?

L: Most már értem, mit jelent az, hogy „Isten közelebb vanhozzám, mint én önmagamhoz".

M: Az is jusson eszedbe, hogy nem lehet más bizonyítéka aValóságnak, mint hogy az vagy. Valóban te vagy az, és min-dig is az voltál. A tudatosság távozik a test megszűnésével(ennélfogva időhöz kötött), s ezzel elhagyja a kettősséget is,amely a tudatosság és a megnyilvánulás alapja.

L: Mi hát akkor az ima, és mi a célja?

M: Az ima - legalábbis ahogy általában értik - valaminek akoldulása. Valójában az ima nem más, mint összeköttetés,egyesülés, jóga.

L: Minden olyan világos most, mintha egy nagy kupacszemetet dobtam volna ki a szervezetemből, mintha kifújtákvolna a létezésből.

M: Úgy érted, mintha most mindent tisztán látnál?

L: Nem, nem! Nem „mintha". Tiszta, olyan tiszta, hogycsodálkozom, volt valaha olyan időszak, amikor nem volttiszta. A Bibliában olvasott kijelentések, melyek fon-

tosnak, de ködösnek tűntek korábban, most kristálytiszták -az olyan kijelentések, hogy: „Mielőtt Ábrahám lett, énvagyok"; „Én és az Atya egyek vagyunk"; „Vagyok, akivagyok."

M: Jó. Most, hogy tudod, miről szól ez az egész, milyenszellemi gyakorlást fogsz végezni azért, hogy megszabadulj„kötöttségeidtől"?

L: Ó! Maharádzs! Biztosan tréfál velem. Vagy próbára teszengem? Immár bizonyosan tudom, hogy felismertem: azvagyok - aki vagyok, ami mindig is voltam, és mindig is leszek.Mit kellene még tennem? Vagy megsemmisítenem? És ki az,aki teszi? És milyen céllal?

M: Kitűnő! Csak légy!

L: így teszek.

Ekkor az ifjú kanadai leborult Maharádzs előtt, a hálától és azörömtől könnybe lábadt szemmel. Maharádzs megkérdeztetőle, hogy eljön-e újra. „Őszintén szólva, nem tudom" -hangzott a válasz. Amikor elment, Maharádzs egy darabigcsukott szemmel ült, kedvesen mosolyogva. Később halkanmegszólalt: „Ritkaság az ilyen." Alig hallottam a szavát.

Sohasem láttam többé a kanadai ifjút, de gyakran eszembejut.

14.

Nézőpont a Gitá olvasásához

Az egyik összejövetelen egy előkelő megjelenésű hölgy aBhagavad Gítáról szeretett volna kérdezni. Miközbenpróbálta szavakba önteni a kérdését, Mahárádzs hirtelenmegkérdezte tőle: „Milyen nézőpontból olvassa a Gítát?"

Látogató: Abból a nézőpontból, hogy valószínűleg a Gítá alegfontosabb útmutató egy spirituális kereső számára.

Mahárádzs: Miért ad ilyen ostoba választ? A Gítá termé-szetesen nagyon fontos útmutató egy spirituális keresőszámára; nem valamifajta elmeszülemény. Az én kérdésemaz, hogy: Melyik az a nézőpont, amelyből olvassa a Gítát?

Egy másik látogató: Mahárádzs, én úgy olvasom, mint azegyik Ardzsuna a világban, akihez az Úr volt olyan szíves,hogy kifejtette számára a Gítát.

(Amikor Mahárádzs körbetekintett más válaszért, csakáltalános mormogást hallott, ami azt jelezte, hogy a többiekjóváhagyták ezt a választ.)

M: Miért nem az Úr Krisna nézőpontjából olvassátok aGítát?

(Erre a felvetésre egyidejűleg kétféle megdöbbent vá-laszreakciót figyelhettünk meg két látogatónál. Az egyikmegbotránkozott felkiáltás volt, mely nyilvánvalóan aztjelentette, hogy a javaslat azonos a szentségtöréssel. A másikviszont egyetlen rövid taps volt, Arkhimédész heurékájáhozhasonló reflexszerű cselekedet. Mindkét látogató eléggézavarba jött akaratlan megnyilvánulásától és attól, hogy a kétreakció szöges ellentéte volt egymásnak. Mahárádzs rövidenés helyeslően a „tapsolóra" nézett, majd folytatta:)

M: A legtöbb vallásos könyvről azt tartják, hogy olyanszavakból áll, amelyek valamilyen megvilágosodott személyajkát hagyták el. Bármennyire megvilágosodott is egyszemély, szükségszerűen bizonyos fogalmak alapján beszél,mely fogalmakat elfogadhatónak tart. A jelentős különbség aGííóban az, hogy az Úr Krisna olyan nézőpontból beszél,mely szerint ő minden megnyilvánulás forrása, vagyis nem ajelenség, hanem a Lényeg nézőpontjából szól, azaz abból anézőpontból, hogy „minden megnyilvánulás én magamvagyok". Ebben áll a Gítá páratlansága.

Most fontoljuk meg - folytatta Mahárádzs -, mi tör-ténhetett, mielőtt bármilyen ősi vallási szöveget lejegyeztek.A megvilágosodott személynek minden esetben kellett, hogylegyenek gondolatai, melyeket szavakba öntött, s az általahasznált szavak talán nem voltak egészen találóak, és nempontosan közvetítették a gondolatait. A mester szavaithallotta valaki, lejegyezte őket, és amit

lejegyzett, az bizonyosan a saját megértését és értelmezéséttükrözte. Az első kézírásos feljegyzés után sokan különbözőmásolatokat készítettek, és a másolatokba hibák csúszhattak.Más szóval, amit egy olvasó bármilyen korban olvas éspróbál megemészteni, igencsak eltérhet attól, amit az eredetimester valójában közvetíteni szándékozott. Ehhez adjuk méghozzá azokat a beszúrásokat, melyeket a tudósok akarva-akaratlan tettek az évszázadok folyamán, és akkor megértiteka problémát, amelyről beszélek.

Azt hallottam, hogy a Buddha csak mágadhí nyelvenbeszélt, miközben feljegyzett tanításai pali vagy szanszkritnyelven elérhetőek. Ezek a feljegyzések sok-sok évvel ahalála után készülhettek, és amit most a tanításaként is-merünk, annak sok kézen kellett átmennie. Képzeljük el,mennyi változtatás és betoldás került bele ilyen hosszú időalatt. Hát csoda, hogy mára véleménykülönbségek és vitákalakultak ki a tekintetben, hogy mit mondott vagy mit akartmondani a Buddha valójában?

Ezeket a körülményeket figyelembe véve, ha azt kéremtőletek, hogy az Úr Krisna nézőpontjából olvassátok a Gítót,akkor azt kérem, hogy amikor olvastok, azon nyombanadjátok fel az azonosulást a test-elme komplexummal. Aztkérem, hogy abból a nézőpontból olvassátok, hogy ti azéletadó tudatosság vagytok - a Krisnatudatosság, nem pedigaz a jelenségtárgy, amelyet ez a tudatosság érzéssel tölt el. Ilymódon az a tudás, amely a Gítá, igazából feltárulhat előttetek.Ekkor megértitek, hogy a Visvarúpa-darsanában az Úr Krisnanemcsak a saját szvarúpáját (valódi önazonosságát), hanemArdzsuna és ekképpen a Gítá minden olvasója szvarúpáját ismegmutatta.

Röviden, az Úr Krisna nézőpontjából olvassátok a Gítát, aKrisna-tudatosságként! Ekkor felismeritek, hogy egy jelenségnem „szabadulhat meg", hiszen nincs független léte; csakkáprázat, árnyék. Ha ebben a szellemben olvassátok a Gítát, atudatosság, mely tévesen a test-elme konstrukcióvalazonosult, tudatára ébred igaz természetének, és a forrásábamerül.

15.

Vak fiatalember igaz látással

Egyszer egy eléggé hosszúra nyúlt összejövetel alkalmával -melyet párbeszéd és előadás egyaránt jellemzett -Mahárádzsújra meg újra visszavezette hallgatóságát tanításánakalapelveihez (hogy a tudatos jelenlét, a „vagyok" az eredendőképzet, amelyen minden más megjelenik, s hogy maga ez aképzet is csupán illúzió). Az összejövetel végén Mahárádzs akövetkező kérdést tette fel: Megértettétek, amit mondaniakarok?

A kérdést általánosságban intézte a hallgatósághoz.Mindenki csendben volt, de valaki mégis megszólalt: „Igen,Mahárádzs, intellektuálisan megértettem a szavait, de..."Mahárádzs hallgatta a választ, és fáradtan mosolygott, talánmert mulattatta, hogy a kérdező ugyan azt állítja, megértette,de valójában nem értette meg. Ezután Mahárádzs továbbfolytatta, és világosan, tételesen elmagyarázta a dolgot:

1. A vagyok tudása, avagy a tudatosság az egyetlen „tőke",mellyel egy érző lény rendelkezik. Tudatosság nélkül nemérezne semmit.

2. Amikor ez a tiszta „vagyok" nincs jelen - mint a mély-alvásban -, akkor nincs test, nincs külvilág, és nincs

„Isten". Nyilvánvaló, hogy a tudatosság kis szikrájatartalmazza az egész univerzumot.

3. Ennek ellenére a tudatosság nem létezhet fizikai testnélkül, és mivel a test léte időleges, a tudatosságnak isidőlegesnek kell lennie.

4. Végül, ha a tudatosság időhöz kötött és nem örök,semmilyen tudás, melyet a tudatosság közvetítésévelérünk el, nem lehet az igazság, s ezért végül el kellvetnünk, vagy, amint mondtam, oda kell adnunk aBrahmannak felajánlásként. A Brahman a tudatosság, atiszta létezés, a tiszta „vagyok", Isvara, Isten, vagy illesdbármilyen névvel. Más szavakkal, az egymástól függőellentétek - mind a tudás, mind pedig a tudatlanság - azismert birodalmán belül vannak, ennélfogva nem lehetnekigazak. Az igaz csak a nem ismertben van. Ha egyszer eztvilágosan megértettük, nem marad semmi teendőnk.Valójában nincs is semmilyen entitás, elkülönült létező,hogy tegyen valamit.

Ezek után Mahárádzs csendben maradt, és lehunyta a szemét.Mintha a kis padlásszoba sugárzó békességbe merült volna.Pisszenést sem lehetett hallani. Miért van az - töprengtemmagamban -, hogy a legtöbbünk képtelen látni és érezni azigazság dinamikus megnyilvánulását, melyet Mahárádzs újrameg újra elénk tár? S miért van az, hogy néhányunk - ugyanigen kevesen - egy szempillantás alatt meglátja?

Egy idő után, amikor Mahárádzs kinyitotta a szemét, ésmindannyian visszatértünk a hétköznapi tudatálla-

potba, valaki felhívta a figyelmét egy szegény, vak fiatal-emberre, aki nemrégiben csupán kétszer látogatta meg őt,ugyanaznap reggel és este, és „megszabadultan" távozott. Azösszejövetel végén, amikor ez a fiatalember elköszöntMahárádzstól, megkérdezték tőle, hogy vajon megértette-e,miről van szó. Erre a fiatalember határozott igennel felelt.Amikor maga Mahárádzs érdeklődött tőle, hogy mi az, amitmegértett, pár pillanatig csendben ült, majd megszólalt:

Mahárádzs, nem találok szavakat, melyekkel kifejez-hetném a hálámat, amiért olyan világossá tette számomra azegész képet, olyan egyszerűen és gyorsan! így foglalhatnámössze Mahárádzs tanításait:

1. Azt kérte tőlem, hogy emlékezzek arra, mi voltam, mielőtta „vagyok" e tudása megjelent a testtel együtt, vagyismielőtt „megszülettem".

2. Azt mondta nekem, hogy ez a test és tudatosság atudomásom vagy hozzájárulásom nélkül lett úrrá rajtam,ennélfogva „Én" sohasem „születtem" meg.

3. Ez a test és tudatosság, amely „megszületett", időhözkötött, és amikor eltűnik kiszabott élettartamának végén,én visszatérek eredeti állapotomba, amely mindig jelenvan, de nem a megnyilvánulásban.

4. Ennélfogva nem a tudatosság vagyok, és bizonyosan nemis az a testi konstrukció, amely szállást ad ennek atudatosságnak.

5. Végül értem, hogy csak az „Én" létezik - nem az „én", az„enyém" vagy a „te" -, csak az, ami van. Nincs máskötöttség a megnyilvánulás és működés e teljességében,mint az elkülönült „én" és „enyém" gondolata.

Mahárádzs, miután hallotta a vak fiatalember teljesmeggyőződéssel kiejtett szavait, megértően és szeretettel ránézett, és megkérdezte tőle: „És most mit fogsz tenni?"„Uram - hangzott a válasz -, igazából megértettem a tanítását.Nem fogok tenni semmit. Az »élet« tovább zajlik majd."Ezután nagy tisztelettel elbúcsúzott Mahárádzstól.

A vak fiatalember valójában nem volt vak - mondtaMahárádzs. Az igazságnak megfelelően látott. Kevesenvannak olyanok, mint ő.

16.

Gúnyolódni jött...

Ha az ember egy ideje már hallgatja a Mahárádzs és látogatóiközött zajló párbeszédeket, elképed a feltett kérdésekváltozatosságán - melyek közül sok igen naiv - s azon aspontaneitáson és könnyedségen, amellyel a válaszokMahárádzsból megjelennek. Mind a kérdéseket, mind pedig aválaszokat a lehető legpontosabban igyekeznek fordítani.Mahárádzs maráthí nyelvű válaszai (ez az egyetlen nyelv,amelyet folyékonyan beszél) természetesen azokon a maratniszavakon alapulnak, amelyek a kérdés fordításakorelhangzottak. Válaszaiban azonban Mahárádzs nagyonszellemesen használja a kérdés fordításában szereplő maráthíszavakat, vagy úgy, hogy szójátékot alkot velük, vagy pedigkissé megváltoztatja őket, olyan értelmezést adva, amelyteljesen különbözik megszokott jelentésüktől. Az ilyenszavak pontos értelmét semmilyen fordítás nem adhatjavissza. Mahárádzs nyíltan beismeri, hogy általábanfesztelenül használja a maráthí nyelvet, amikor megvilágítja akérdező mentális szintjét, a kérdés mögött meghúzódószándékot és beidegződéseket. Ha a kérdező úgy tekint azösszejövetelre, mint valamifajta - jóllehet igényesebb -szórakozásra, akkor Mahárádzs kész beszállni a játékba, hanincs jobb téma és jobb társaság!

A látogatók között időnként előfordul egy szokatlan típus,aki igen éles elmével, ugyanakkor megsemmisítőszkepticizmussal rendelkezik. Az ilyen ember holtbiztosafelől, hogy a tudata nyitott, intellektuális érdeklődése pedigátható. Azt akarja, hogy meggyőzzék őt, és ne csakhízelegjenek neki ködös és zavaros szavakkal, amint azt avallásos tanítók oly gyakran teszik beszédeik során.Mahárádzs természetesen hamar felismeri ezt a típust, ésekkor a beszélgetés azonnal olyan pikánssá válik, hogy azember csak elképedve hallgatja. A Mahárádzs szavai mögöttmeghúzódó intuitív érzékelés egyszerűen elsöpri azentellektüelek metafizikai csűrés-csavarását. Az ember csakámul, ahogy valaki, aki még megfelelő iskoláztatásban semrészesült, zsebre vágja a nagyképű tudósokat és a kétkedőagnosztikusokat, akik támadhatatlannak érzik magukat.Mahárádzs szavai mindig felvillanyozóak és sziporkázóak. Ősohasem idézi tekintélyként a szanszkrit vagy más nyelven írtszent iratokat. Ha egy látogató a Gítá viszonylag ismertversszakát idézi, Mahárádzsnak meg kell kérdeznie a maráthífordítást. Intuitív érzékelésének nincs szüksége arra, hogybármilyen más tekintély szavaira támaszkodjon. Belsőforrásai határtalanok. Bármit mondok, jelenti ki Mahárádzs,az önmagában megáll, nincs szüksége támaszra.

Az egyik rendszeres látogató egyszer elhozta magával abarátját, és úgy mutatta be őt Mahárádzsnak, mint éles eszűembert, aki semmit sem hisz el vakon, s aki mindentmegvizsgál, mielőtt elfogadná. Mahárádzs erre azt felelte,hogy örömmel találkozik egy ilyen emberrel. Az új látogatómatematikaprofesszor volt.

Mahárádzs azt javasolta, hogy talán mindkettőjüknek azlenne a legjobb, ha olyan beszélgetést folytatnának,

amely minden előfeltételezést nélkülöz; kezdjék egészen azalapoktól. Szeretné? A látogató bizonyára kellemesencsalódott az ajánlat miatt. Azt válaszolta, hogy boldogan állelébe.

Mahárádzs: Mondja el nekem, ahogy itt és most ül előttem,mit gondol pontosan, mi maga?

Látogató: Negyvenkilenc éves férfiember vagyok, bizonyostesti jellemzőkkel, bizonyos reményekkel, célokkal.

M: Milyen képe volt magáról tíz éve? Ugyanolyan, mintmost? És amikor tízéves volt? Vagy csecsemőként? Sőt,azelőtt? Az önmagáról alkotott képe vajon nem változottfolyamatosan?

L: Igen, amit önazonosságomnak tartottam, az folyamatosanváltozott.

M: Ennek ellenére nincs mégis valami, amikor önmagáragondol - mélyen belül -, ami nem változott?

L: De van, habár nem tudom pontosan meghatározni, mi az.

M: Nem a lét egyszerű érzése az, a létezés érzése, a jelenlétérzése? Ha nem lenne tudatos, létezne-e ön számára a teste?Létezne-e bármiféle világ? Felmerülne-e bármilyen kérdésIstenről vagy a Teremtőről?

L: Ez mindenképpen meggondolandó. De kérem, árulja elnekem: hogyan látja önmagát?

M: Én ez az „ez én vagyok" vagyok, vagy ha úgy jobbantetszik, „vagyok, aki vagyok".

L: Elnézést, de nem értem.

M: Amikor azt mondja valaki, „azt hiszem, értem", akkor azteljesen hibás. Amikor azt mondja, „nem értem", akkor azabszolúte igaz.

De hadd fogalmazzam meg egyszerűbben: én a tudatosjelenlét vagyok - nem ez vagy az az egyén, hanem a tudatosjelenlét.

L: Már majdnem azt mondtam, hogy azt hiszem, értem! DeMaharádzs éppen az imént figyelmeztetett, hogy az téves.Nem szántszándékkal próbál engem összezavarni, ugye?

M: Éppen ellenkezőleg, a valódi helyzetet vázolom fel.Objektíve: minden vagyok, ami a tudatosság tükrébenmegjelenik. Abszolút nézőpontból: én az vagyok. Én az atudatosság vagyok, amelyben a világ megjelenik.

L: Tartok tőle, hogy én nem ezt látom. Én csak azt látom,ami megjelenik előttem.

M: Képes lenne-e látni, ami megjelenik, ha nem lennetudatos? Nem. Ennélfogva vajon nem tisztán tárgyi-e mindenlétezés, minthogy ön csak az én tudatosságomban létezik, énpedig az önében? Hát nem egyértelmű, hogy egymásrólszerzett tapasztalásunkat a tudatosságban való észleléskorlátozza? Más szavakkal, amit a létezésünknek hívunk, aznem pusztán valaki más elméjé-

ben van, minek következtében pusztán fogalmi? Ezen istöprengjen el!

L: Azt akarja mondani, hogy mindannyian pusztán jelenségekvagyunk a tudatosságban, fantomok a világban? Es mi ahelyzet magával a világgal? A benne zajló eseményekkel?

M: Töprengjen el azon, amit mondtam! Talál benne ki-vetnivalót? A fizikai test, amellyel az ember általábanazonosítja magát, csupán fizikai szerkezet a prána (életerő) ésa tudatosság részére. A prána-tudatosság nélkül mi a fizikaitest? Csak egy hulla! Az egyén csak azért jött létre, mert atudatosság tévesen azonosította magát a fizikai burokkal (apszichoszomatikus szervezettel).

L: De hát ön és én elkülönült egyének vagyunk, akiknekmillió társukkal együtt élniük és munkálkodniuk kell avilágban! Hogyan tekint rám Mahárádzs?

M: Pont úgy tekintek önre ebben a világban, mint ahogyönmagára tekint álmában. Ez kielégítő válasz? Az álomban,miközben a teste az ágyban pihen, egy egész - s azúgynevezett „valós" világhoz hasonló - világot teremt,amelyben emberek vannak, magát is beleértve. Hogyan tekintönmagára az álomban? Az ébrenlét állapotában a világmegjelenik, és ön egy olyan állapotba kerül, melyet én ébrenálmodó állapotnak neveznék. Az álom közben az álomvilágigencsak valósnak tűnik az ön számára, nem igaz?

Honnan tudja, hogy ez a világ, melyet „valósnak" nevez,szintén nem álom? Ez egy álom, amelyből fel kell

ébresztenie magát azzal, hogy a hamisat hamisnak, a valótlantvalótlannak, a mulandót pedig mulandónak látja. Ez a világcsak a fogalmi téridőben „létezhet". S akkor, egy ilyen„felébredés" után, a Valóságban lesz. Akkor a világot„élésként", jelenségszerű álomként látja az érzékszerviérzékelés határán belül a téridőben, feltételezett szabadakarattal.

Arról, amit ön egyénnek hív: Miért nem vizsgálja meg ezta jelenséget analitikus módon azután, természetesen nyitottelmével, miután felszámolt minden mentális beidegződést éselőfeltételezést? Ha így tesz, mit fog találni?

A test csupán egy fizikai szerkezet az életerő és a tu-datosság számára, mely valamiféle pszichoszomatikusszervezetet képez; s ez az „egyén" nem tesz mást, mint külsőingerekre reagál, valamint illuzórikus képeket ésértelmezéseket gyárt. Továbbá ez az egyéni, érző lény csak„tárgyként" létezhet a tudatosságban, amely érzékeli!Hallucináció csupán.

L: Valóban azt akarja mondani, hogy nem lát különbségetegy általam álmodott álom és aközött, ahogy a világban élek?

M: Elég sok minden van már, amin el kellene morfondírozniaés meditálnia. Biztosan akarja, hogy folytassam?

L: Nem idegen tőlem az, hogy hosszú, komoly tanulmá-nyokat folytatok, és biztos vagyok benne, hogy Mahá-rádzs ishasonlóképpen van vele. Nagyon hálás lennék, hafolytathatnánk, és eljutnánk a logikus végkövetkeztetésig.

M: Rendben. Amikor mélyen aludt, létezett ön számára ajelenségek világa? Nem tudja intuitíven és természetesenelképzelni eredendő állapotát - eredeti létét -, mielőtt a test-tudatosságnak ez az állapota kéretlenül önre tukmálta volnamagát? Abban az állapotban tudatos volt a „létére"? Nyilvánnem.

Az egyetemes megnyilvánulás csak a tudatosságbanlétezik, ám a „felébredett" látásának központja azAbszolútumban van. A tudatosság úgy jelenik meg a tiszta léteredendő állapotában - mely nincs tudatában létezésének -,mint a hullám a tengeren, s a tudatosságban jelenik meg éstűnik el a világ. A hullámok feltornyosulnak, majdaláhullnak, de a tenger marad. Minden kezdet előtt és mindenvég után én vagyok. Bármi történik, „én" szükségszerűen ottvagyok, mint tanú.

Nem arról van szó, hogy a világ nem „létezik". Létezik, decsupán mint jelenség a tudatosságban - az ismertmegnyilvánult teljességeként, az ismeretlen, meg-nyilvánulatlan végtelenségében. Ami elkezdődik, annak végetis kell érnie. Ami megjelenik, annak el is kell tűnnie. Amegjelenés időtartama viszonylagos, de az alapelv az, hogymindennek, ami időnek alávetett, és időtartama van, végetkell érnie, ennélfogva nem valós.

Fel tudja már fogni, hogy még mindig alszik ebben az élőálomban, hogy minden, ami megismerhető, az élet efantazmagóriájában található, s hogy az, aki - miközbenérzékeli ezt a tárgyiasított világot - az érzékelt teljességtőlkülönálló „létezőnek" tartja magát, igencsak szerves részeennek az igencsak hipotetikus világnak?

Fontolja meg továbbá: úgy tűnik, meg vagyunk győződvearról, hogy saját életünket éljük, saját vágyaink, reményeinkés törekvéseink szerint, valamint saját erő-

feszítésünkkel megvalósított saját terveink szerint. De vajonvalóban így van-e? Vagy csak álmodnak bennünket, és akaratnélküli bábukként élünk, éppen úgy, ahogy egy személyesálomban? Gondolkozzon! Sohase felejtse el, hogy pontosanúgy, ahogy a világ létezik (jóllehet jelenségként), az álombélialakoknak is tartalommal kell rendelkezniük, mindkét féleálomban: mindig azok, ami az álomszubjektum. Ezértmondom én azt, hogy: Relatíve „én" nem vagyok, de amegnyilvánult világegyetem nem különbözik tőlem.

L: Azt hiszem, kezdem kapizsgálni.

M: Hát maga a gondolkodás nem egy képzet az elmében?Amikor intuitíven látjuk a dolgokat, nincs jelen gondolat.Amikor azt gondolja, hogy érti, akkor nem érti. Amikorközvetlenül érzékeli, akkor viszont nincs gondolkodás. Tudja,hogy él, nem pedig „gondolja"!

L: Jóságos ég! Mintha Mahárádzs új dimenziót nyitna megelőttem!

M: Én nem tudok semmiféle új dimenzióról, de jól fogal-mazott. Valóban kijelenthetjük róla, hogy a kiterjedés újiránya - a látás új központja -, hiszen elkerüljük a képzetesfogalomalkotást azzal, hogy kerüljük a gondolatokat, ésközvetlenül érzékeljük a dolgokat. Más szavakkal: azzal,hogy a teljes elmével, intuitíven látunk, a látszólagos látóeltűnik, és a látás a látottá válik.

Ekkor a látogató felállt, és tiszteletét fejezte ki Mahá-rádzsnak, szemlátomást több áhítattal és alázattal, mint

amelyet érkezésekor mutatott. Mahárádzs szemébe nézett, ésmosolygott. Amikor Mahárádzs megkérdezte tőle, minmosolyog, azt felelte, hogy egy angol mondás jutott azeszébe: „Jöttek gúnyolódni, és maradtak imádkozni."

17.

Lényeg és jelenség

Azon reggelek egyike volt (valószínűleg hétfő), amikorkevesen voltunk, csak a szokásos „függők". Mahárádzscsukott szemmel ült, mozdulatlanul, akár egy szobor. Egyszercsak halkan beszélni kezdett, olyan halkan, hogy önkéntelenülközelebb húzódtunk hozzá. Ő tovább ült csukott szemmel, ésbeszélt, vagy inkább hangosan gondolkodott: Az emberek aztgondolják, hogy bölcs (dnyání) vagyok. Eljönnek hozzám avilág minden tájáról - Kanadától Ausztráliáig és Új-Zélandig,Angliától Japánig. Legtöbbjük olvasta az / Am Thatet, éseljönnek egészen Bombayig csak azért, hogy találkozzanakvelem. Nagy nehézségek árán valahogy megtalálják rozogakis házamat egy piszkos, szűk utcában. Feljönnek a lépcsőn,és egy alacsony, sötét bőrű embert találnak, aki egy sarokbanül a legegyszerűbb öltözetben. Azt gondolják: Ez az embernem fest úgy, mint egy dnyání. Nem öltözködik úgy, ahogyegy olyan ismert embernek, mint Niszargadatta Mahárádzs,illene. Biztosan ő az?

Mit mondhatok én ezeknek az embereknek? Bevallomnekik őszintén, hogy olyan iskoláztatásban részesültem, hogyalig lehet engem az írástudók közé sorolni. Nem olvastam anagy, hagyományos szent iratok egyikét sem, és kizárólaganyanyelvemen, maráthíul beszélek. Csupán

egy dolgot kutattam - de azt kutattam irgalmatlanul, űztem,mint vadász a zsákmányát -, s az a következő: „Tudom, hogyvagyok, és hogy van testem. Hogyan történhetett eztudomásom és beleegyezésem nélkül? És mi ez a tudás, hogyvagyok?" Ez az én egész életen át tartó hajszám, éstökéletesen kielégít a válasz, amelyre jutottam. Ez az énegyetlen dnyánám (bölcsességem), az emberek mégis azthiszik, hogy dnyání vagyok. A Gurum azt mondta nekem:„Te a Brahman vagy, te vagy minden. Nincs semmi más, csakte." Én igazságként elfogadtam a szavait, és immárnegyvenegynéhány éve ülök ebben a szobában, miközbennem teszek egyebet, mint hogy beszélek erről. Miért jönnekel hozzám távoli országokból? Ez aztán a csoda!

Mire jutottam, miután végigvittem kutatásomat a logikusvégkövetkeztetésig? Egyszerű az egész, ha az ember tisztánlát. Mi ez az „én", amelyről szó van? Az azonnali választermészetesen az, hogy: „én ez vagyok, ez a test". De a testcsak egy pszichoszomatikus szervezet. Mi ennek aszervezetnek, szerkezetnek a legfontosabb eleme, amely miattérző lényként ismerjük? Kétségtelenül a tudatosság, melynélkül ez a szerkezet - noha a szó szoros értelmében talánélne - haszontalan lenne, már ami a működését illeti. Etudatosságnak nyilvánvalóan szüksége van egy fizikaiszerkezetre, amelyben megnyilvánulhat. A tudatosság tehát atesttől függ. De miből áll a test? Hogyan jön létre? A testpusztán egy képződmény, mely az anyaméhben fejlődik kikilenc hónap alatt; képződmény, mely a férfi és a nő neminedvének egyesülése révén fogan meg. Ezek a nedvek nemmások, mint a szülők által elfogyasztott ételek esszenciái.Alapjában véve tehát mind a tudatosság, mind pedig a testételből épül

fel, és az étel tartja fenn. Maga a test nem más, mint étel: azegyik test valamilyen másik test tápláléka. Amikor azételesszencia - a vitális nemi nedvek - a fogantatásból kistestté növekszik, és kibújik az anyaméhből, azt „születésnek"nevezik. S amikor ez az ételesszencia elerőtlenedik öregségvagy betegség miatt, és a pszichoszomatikus szervezet iselpusztul, azt nevezik „halálnak". Ez történik szakadatlanul -a tárgyi világegyetem számtalan formát vetít ki és olvaszt be.A kép állandóan változik. De hogyan érint „engem" mindez?Én pusztán tanúja vagyok ezeknek a történéseknek. Bármitörténik a történés időtartama alatt, az minden esetben csak apszichoszomatikus szervezetre van hatással, nem pedig az„Énre", ami vagyok.

Alapjában véve eddig terjed ki az én „tudásom". Haegyszer nyilvánvalóvá vált, hogy bármi történjék is amegnyilvánult világban, az valami tőlem mint az „Éntől"különböző, akkor az összes többi kérdés megoldódik.

Pontosan mikor tettem szert a „létezésemre" vonatkozótudásra? Mi voltam, mielőtt a „vagyok" e tudása felvirradtvolna számomra? A „vagyok" tudása azóta velem van, miótaaz eszemet tudom, mióta emlékezem, valószínűleg néhányhónappal e test születése óta. Ezért maga az emlékezés isbizonyára ezzel a tudással, ezzel a tudatossággal jött. Mi volta helyzet azt megelőzően? A válasz: nem tudom. Ennélfogvabármit is tudok bármiről - beleértve az örömöt és a fájdalmat,a nappalt és az éjszakát, az ébrenlétet és az alvást -, annakkezdete van a tudatosságban. A kettősségek és ellentétpárokegész skálájára igaz ez, ahol az egyik nem létezhet a másiknélkül. Újra kérdem: mi volt a helyzet, mielőtt a tudatosságfelmerült volna? Ezeknek az egymástól függő ellenpárok-

nak nyilván létezniük kellett, de csak negatív módon, azegységben, az egészben. Ez kell, hogy legyen a válasz. Ez azegység vagyok én.

Ám ez az egység, ez az azonosság, ez az egész nemismerheti magát, mert nem létezik benne alany, melykülönbözne a tárgytól - ami pedig szükséges lenne a látáshoz,a megismeréshez, az észleléshez. Más szavakkal, az egység,az egész eredeti állapotában nem létezik közvetítő vagyeszköz, melynek révén a „megismerés" megtörténhetne.

Az elmét nem használhatjuk az elme meghaladására. Aszem nem láthatja önmagát, az ízlelés nem ízlelheti önmagát,a hang nem hallhatja önmagát. A „jelenség" nem lehetjelenség a „Lényeg" nélkül. A lehetséges képzet- ésfogalomalkotásnak - az elme elvonatkoztatásának - a Lényeg,az ismeretlen végtelensége a korlátja. A Lényeg, az egyedülialany tárgyiasítja magát, és érzékeli a világegyetemet,megnyilvánítva a jelenségeket önmagában, de látszólag azonkívül, mégpedig azért, hogy észlelhető tárgy legyen. Ahhoz,hogy a Lényeg a jelenségvilágként tárgyiasulvamegnyilvánuljon, működésbe lép a téridő képzete, hiszen atárgyaknak tér- és időbeli kiterjedésre van szükségük azészlelhetőséghez. Máskülönben nem lennének érzékelhetők.

Most hát itt van az egész kép: Az érző lény csak kicsinyrész abban a folyamatban, amelyben a Lényeg látszólag ajelenségvilágként tükröződik. Ez a lény egy tárgy a teljestárgyiasulásban, és „nekünk", mint ilyeneknek, nem lehetsaját természetünk. De mégis - és ez fontos -, a jelenség nemvalami elkülönülten teremtett, sőt kivetített dolog, hanemképzetté vagy tárggyá tett Lényeg. Más szavakkal, akülönbség pusztán fogalmi, képzeletbeli.

A képzet nélkül örökké elválaszthatatlanok, és nincs ket-tősség Lényeg és jelenségek között.

Ez az azonosság - ez az elkülöníthetetlenség - a kulcsa amegértésnek vagy inkább igaz természetünk megismerésének,mert ha a Lényeg és a jelenség alapvető egységét szem előltévesztjük, elmerülünk a tárgyiasítás és a képzetekkáprázatában. Ha egyszer megértettük, hogy a Lényeg az, amivalójában vagyunk, a jelenségek pedig azok, amiknek elkülönülttárgyakként tűnünk, az is világossá válik, hogy nem lehetsemmiféle „elkülönült létező" abban, ami vagyunk, s hogyebből következően értelmetlennek tekintjük egy olyanlétezőnek a fogalmát, akinek „meg kellene szabadulnia". A„megszabadulást" pedig - már ha van ilyen - úgy fogjuk látni,mint magától a rabságnak és a megszabadulásnak afogalmától való megszabadulást.

Amikor arra gondolok, hogy mi voltam, mielőtt „meg-születtem", tudom, hogy a „vagyok" képzete nem volt jelen.A tudatosság híján nincs képzet- és fogalomalkotás, ésbármilyen látás zajlik is, az nem az, amit valaki - egyelkülönült létező - alanyként/tárgyként lát, hanem ez a látásbelülről, minden látás forrásából fakad. S ekkor, e„felébredés" révén felismerem, hogy az Abszolútum mindentfelölelő teljességében egy szikrányi sem lehet a viszonylagostökéletlenségből, tehát nekem, viszonylagosan, végig kellélnem a kiszabott élettartamomat, amíg a végén ez aviszonylagos „tudás" bele nem merül az Abszolútum nemtudó állapotába. A „tudom" és a „tudom, hogy tudom"időleges állapota ekkor beleolvad a „nem tudom" és a „nemtudom, hogy nem tudom" örök állapotába.

18.

Értsük meg az alapvető tényeket!

Szinte minden külföldi látogató azután érkezik, hogy el-olvasta Mahárádzs / Am That című könyvét. Arról számolnakbe, hogy miközben olvasták, ellenállhatatlan vágyat éreztek:személyesen is találkozniuk kell Maháráddzsal. Sokanközülük azt is elárulják, hogy hosszú évek óta spirituáliskeresők már.

Vegyük egy átlagos külföldi látogató esetét. Első lá-togatása szinte kivétel nélkül némi kételkedést ébreszt azelméjében: vajon helyesen tette, hogy annyi pénzét ésmegszolgált éves szabadságát arra fordította, hogy ide jöjjön?Mahárádzs házának piszkos környéke, szerény kispadlásszobája, Mahárádzs hétköznapi megjelenése ésegyszerű öltözködése - mindezek hozzájárulnak a kezdetikételkedéshez. Miután a külföldi látogató részt vett néhányösszejövetelen, de legalábbis mire távozik, természetesen máralig várja, mikor jöhet legközelebb!

Van még egy tényező, amely kezdetben nem fér a külföldilátogató fejébe. Mahárádzs viselkedése nem tér el az utcaemberének viselkedésétől. Ez pedig ellenkezik a külföldilátogató azon elképzelésével, hogy egy bölcsnek, vagyisdnyánínak hogyan kellene viselkednie, noha ez a képzetvalószínűleg rendkívül ködösen él benne. Azt találja, hogyMahárádzs szobájának falát számos istenség

és szent képe borítja. Látja, hogy Mahárádzs napontanégyszer részt vesz az áhítatos dalok (bhadzsanok) ének-lésében. Látja, hogy folyton olcsó indiai cigarettát szív, ésidőnként jókedvűen beszélget hétköznapi dolgokról. Ezt alátogató nagyon zavarba ejtőnek találja. Előzetes képeMahárádzsról talán az volt, hogy egy sáfrányszínű ruhábaöltözött patriarchális figura komolyan beszél egy trónszerűülőhelyről, némi távolságot tartva a látogatóktól, és időnként,csak úgy mellékesen, bemutat egy-két csodát. Ehelyett egyvégsőkig hétköznapi embert talál!

Nem meglepő tehát, hogy látogatónk a legelső összejö-vetel vége előtt már nem tud ellenállni a kísértésnek, hogymegkérdezze: Miért van az, hogy Mahárádzs - annak ellenére,hogy dnyání - naponta négyszer bhadzsanokat énekel? Vagytalán a következő kérdést teszi fel: Miért találja Mahárádzsszükségesnek, hogy dohányozzon? Mahárádzs szokásosválasza az ilyen esetekben meglehetősen egyszerű: Miért ne?Nyolcvanvalahány éve élek már együtt ezzel a testtel, miértne kaphatná meg azt a néhány morzsát, amelyhezhozzászokott? Ami a napi négyszeri éneklést illeti, az még aGurum idejéből származó gyakorlat. Ha azóta részem voltabban, amit általában „felébredésnek" neveznek, akkor úgykellene éreznem, hogy kénytelen vagyok feladni ezt a régi ésártalmatlan szokást? Az embernek végig kell mennie akiszabott élettartamán. Hát számít, hogy mit csinál, amíg nembánt meg másokat szándékosan? Ez ilyen egyszerű.

Mahárádzs általában a következőképpen folytatja: Ha azember úgy látja - úgy érzékeli - a dolgokat, ahogy vannak, haa teljes elmével fogja fel a teljes megnyilvánulást, nem pedigaz egyén kettősségekre osztott elméjével, akkor nincs távol anagy felébredéstől, s bármit is

tegyen, annak nincs jelentősége. Tévedés azt hinni, hogy egyegyéni létező függetlenül cselekedhet. Mi a tudatos jelenlétvagyunk, és nem a tudatosság külső kiáramlása; nem a test,amely csak a megnyilvánulás észlelésére szolgálópszichoszomatikus szervezet. Ez a szervezet egy térés időbeliképzet, és mint ilyen, nincs független léte, tehát nem iscselekedhet függetlenül, minden ezzel ellentétes látszatdacára. Értsük meg ezt az alapvető tényt!

Mi ekkor az élet? Az élet ebben az univerzumban nemmás, mint a „megnyilvánulás működése", ellentétben azzal,amit az egyének talán erről gondolnak. Ha ebből anézőpontból szemléljük, a különféle romboló megnyil-vánulások - például az áradások és a földrengések - elveszítikélüket. Egyik test sem más, mint táplálék valaki másnak: azegér a macskának, az ember vagy az állat az oroszlánnak, abárány vagy a csirke az embernek és így tovább. Ami tehát jóaz egyiknek, az rossz a másiknak. Az összes látszólagmegtörténő esemény nem egyéb, mint a megnyilvánulásműködése. Minden egyénnek úgy tűnik ez, mint a sajátténykedése, de az alapvető tény az, hogy semmilyenjelenségtárgynak (és relatíve minden érző lény az) nem lehetfüggetlen, saját léte. Ha egyszer ez világossá vált, abbólautomatikusan az következik, hogy minden felelősség ésbűntudat szintén képzeletbeli fogalom, mely azon atévképzeten alapul, hogy egy érző lénynek független léte ésönállósága van, és megválaszthatja, mit tesz.

De mi a helyzet az emberi tevékenységek különbözőterületeinek ékes példáival: a művészetekkel, a tudomá-nyokkal, a sportokkal vagy a nagy gondolkodókkal? Azt amunkát kell tisztelnünk, amelyet a tudatosság e különbözőtesti formákon „keresztül" véghezvisz, nem pedig

az egyéneket, akik nem többek fogalmi jelenségeknél. Értsükmeg világosan, mi történik!

Az alábbi kérdés merülhet fel ezután: Bármi is legyen azeredmény, ha nem az egyén éri el, akkor ki? A válasz:Egyénileg senki. A megnyilvánulás „működése" zajlik atudatosságban a pradnyá révén, amely az a ragyogó szí-nész/színigazgató ebben a lenyűgöző álomelőadásban, akiminden szerepet eljátszik a nagy álomdrámában -amely amegnyilvánulás. S ennek a tudatos jelenlétnek a forrása aLényeg. Úgy tűnik, az érző lények cselekednek és reagálnak,ám a valódi működés a tudatosságban zajlik.

Imádjuk csak a kék eget, mondja Mahárádzs, a gyönyörűholdat, a ragyogó csillagokat, írjunk verseket a természetszépségéről, szeressük a sok avatárt, akik az idők soránalászálltak a földre, énekeljünk napjában négyszerbhadzsanokat - de közben értsük meg a valódi helyzetet! Én,a Lényeg vagyok minden „működés" a tudatosságban!

Végül megkérdezhetjük magunktól: De akkor mit teszünkegész nap? Hát nem éljük az életünket mi, emberek milliói aföldön? Ha mélyen és racionálisan végiggondoljuk, mitismerünk életként, akkor könnyen arra a végkövetkeztetésrejuthatunk, hogy amit egész nap vagy nap nap után teszünk, aznem más, mint tárgyiasítás. Valójában maga amegnyilvánulás nem más, mint szakadatlan tárgyiasítás, mertamikor a mélyalvásban a tudatosság elpihen, a tárgyiasítás isszükségszerűen megszűnik, a tárgyiasított világegyetemmelegyütt. A mélyalvásban nincs egyéni én, nincs világ, nincsIsten.

Amire „cselekvésként" gondolunk, az nem egyéb, minttárgyiasítás; a megnyilvánulás működése addig zajlik, amígvan tudatosság. Azzal, hogy az ember szük-

ségtelenül a cselekvőként azonosítja magát, felelősséget ésbűntudatot von magára. Amikor üres az elme, amely nemmás, mint a tudatosság tartalma (vagyis amikor az elme„böjtöl" vagy elpihen), akkor az elme szövésefonásamegszűnik, és az elme elnyugszik. Amikor az elmeabbahagyja a „cselekvést", akkor csupán van. Tárgyiasítás hi-ányában az abszolút jelenlétünk van, a megnyilvánult világpedig nincs - mi vagyunk. Jobban mondva, „vagyok". Értsükmeg végre az alapvető tényeket!

19.Az önmegismerés és az élet gondjai

Egyik reggel új színt vitt az összejövetelbe, hogy egy ismerttársadalmi és politikai személyiség, egy nyugdíjas indiaidiplomata tette tiszteletét, akinek jelenléte általában jókedvűés eleven társalgással jár együtt. Ezen a reggelen az volt abeszélgetés témája, hogy vajon valódi önmagunk ismerete ésa világban élt gyakorlatias élet megfér-e egymással.Kiegészítik-e egymást, vagy ellentétesek?

Ez a látogató nemcsak kiválóan ismeri Mahárádzs ta-nítását, de őszintén magáévá is tette azt, habár úgy tűnik,mintha a társadalmi és politikai átalakulás iránti mélyengyökerező igénye időnként a spirituális bizonytalanságérzetével töltené el, gyors továbbképző tanfolyamot téveszükségessé számára. Ezenkívül szívből szereti Mahárádzsot,és nem bánja, hogy mintegy százötven kilométert kellautóznia Bombayig csak azért, hogy láthassa.

Alapkérdése a következő volt: Őszintén megengedhetimagának az ember, hogy azzal töltse az idejét, hogy önmagánmeditál, kizárva az ország-világ számos társadalmi éspolitikai gondját?

Mahárádzs beszélgetéseinek legüdítőbb része az, hogy afelvetett problémákat igen sajátosan közelíti meg. Felhívja afigyelmünket, hogy el kell felejtenünk azt a fo-

galmi dzsungelt, amely gyorsan kinő bármilyen téma körül, ahagyományos szent iratok irányelveivel együtt, és egészen azalapokig kell visszanyúlnunk. Mahárádzs a szokásos hévvelragadta meg neves látogatója kérdését.

Vizsgáljuk meg a dolgot rögtön - te meg én. Számoskiváló személy és avatár élt a földön az elmúlt két-háromezerévben. Mindegyikük közzétette a listáját arról, hogy mit kellés mit nem szabad tenni. Ez a lista a saját jóról és rosszrólalkotott képzeteiktől függött, valamint koruk szükségleteitől,ahogy ők látták. Tegyük fel magunknak a kérdést: Mit értekel ezek az avatárok? Képesek voltak akár a legcsekélyebbváltozást is előidézni az ember vagy a természetviselkedésében? Kell, hogy legyen valami oka, valamilyenalapvető oka annak, hogy nem jártak sikerrel. Lehetséges,hogy rosszul értelmezték, rosszul érzékelték magát aproblémát? Lehetséges, hogy ha közvetlenül a problémáttámadják meg, az olyan, mintha a hidra fejeit támadnák meg,melyek azonnal újranőnek, miután levágták őket? S hogy azegyetlen módja annak, hogy leszámoljanak a hidrával, az, hakiderítik, hol a szíve, és oda döfnek?

Melyek tehát - kérdezte Mahárádzs - minden társadalmi,politikai, gazdasági vagy bármilyen más problémának azalapelemei? Mit találunk, ha a problémát a lényegiösszetevőire redukáljuk? A lényegi összetevők a következők:én, te (az emberek millióinak képviseletében) és a fizikaivilág. Mit találunk, ha megvizsgáljuk ezeket a lényegiösszetevőket? Minden én és te, a fold, az ég, a hold és acsillagok - hát ezek nem pusztán képzetek a tudatosságban ?Minden létezés objektív, tárgyiasult. Minden én és te egymástárgyaként létezik abban a tudatosságban, amely érzékeliőket. Ami pedig a „világot", a „világegyetemet"

illeti, vajon különbözik-e az lényegében attól a világtól,amelyet álmodban teremtesz (pontosabban amely megte-remtődik az álomtudatosságodban), s amelyet ugyanazok azösszetevők alkotnak, mint az úgynevezett „való" világodat, ésugyanazok a fajta az emberek lakják (téged is beleértve)?Mondhatod, hogy a „való" világod már születésed előttsokkal korábban is létezett. Nos, az álomvilágodban szinténvannak tengerek, hegyek, épületek és emberek, amelyek ésakik nyilvánvalóan már igen régóta léteznek. Vajon megfogod oldani a személyes álmodban lévő emberek rengetegtársadalmi és politikai gondját?

Nem igaz tehát - folytatta Mahárádzs -, hogy a hidra szíve(a probléma gyökere) a tudatosság, amelyben az egészmegnyilvánult világegyetem megjelenik? Hát valójában nemmaga a tudatosság a hidra?! És nem a tudatosságra - annaktermészetére, megjelenésének okára és egyéb idevágótényezőkre - kellene minden figyelmünket irányítanunk?

Mivel a tudatosságban jelenik meg az egész jelenségvilág,ebből szükségképpen következik, hogy érzék-szervileg csakakkor lesz érzékelhető minden megnyilvánulás, ha különlegesmódon és bizonyos időtartamig kiterjed. A megnyilvánultvilág érzékelésének előfeltételeként elkerülhetetlenül el kelltehát fogadnunk a téridő pszichés apparátusának tisztánfogalmi létét.

Ez az alábbi következtetésekre vezet bennünket:

1. A téridő képzete nélkül a megnyilvánult világegyetem nemlenne érzékszervileg érzékelhető; ebből fakadóan mindenok-okozaton alapuló és a téridőben kiterjedő eseményszintén szükségképpen fogalmi.

2. Ha a megnyilvánult világegyetem csak egy megjelenés (atudatosság hiányában az univerzum nem létezhetönmagában), akkor a világegyetem valami olyannak atükröződése, ami önmagában létezik.

3. A jelenségek tehát tárgyiasult vonatkozásai a Lényegnek,a teljes potencialitásnak - az ismert teljességének azismeretlen végtelenségében. A tudatosságot nemhasználhatjuk arra, hogy meghaladjuk a tudatosságot,ezért a Lényeg a megismerés külső tényezője.

4. A Lényeg - az, ami van - csak lenni képes, és csak mostképes lenni. A fogalmi téridő híján egyáltalán nem le-hetséges semmiféle „hol" vagy „mikor" semmilyen„dolog" számára azért, hogy legyen. Most, látván, hogy a„világ" (amelyben megoldandó problémák vannak) csakegy jelenség, egy jelenés, térjünk vissza az „én"-hez és a„te"-hez, akiknek meg kellene oldaniuk a világ problémáit.Mielőtt azonosítjuk a világ problémáit, és belefogunk amegoldásukba, nem kellene-e azonosítanunk önmagunkat?

Viszonylagos nézőpontból érző lények vagyunk, akik„tenni" akarnak valamit azért, hogy megoldják a világbanlévő problémákat. De vajon lehetséges-e egy érző lényszámára - aki maga is fogalmi -, hogy bármi olyat tegyen,ami nem fogalmi? Mi egyebet teszünk reggeltől estig(kivéve a mélyalvást), mint hogy szakadatlanultárgyiasítunk? S az emberi test, amely valójában nem más,mint pszichoszomatikus szerkezet, képes-e „tenni" bármit,ami nem káprázatszerű képzeteket és értelmezéseket szül?Akármit is gondolunk magunkról (s ez a kép időről időreváltozik, és nincs

benne semmi állandó), „mi" nem lehetünk mások, mintszerves részei a teljes megnyilvánulásnak és teljesműködésnek, és semmilyen módon nem lehetünk attólkülönbözők. Jobban megérthetjük ezt a személyes álompéldájával. Az álmunkat megvizsgálhatjuk ébredés után. Amiönmagunknak tűnik az álomban, független önazonossággal,arról - miután felébredés után megvizsgáltuk -, tisztán látjuk,hogy semmiféle független lényeggel nem rendelkezik, pusztabábu, melyet mozgatnak. Különbözik-e ettől bármiben is az avilág, amelyet „valósnak" gondolunk? Töprengjetek el ezen!Nem lehet, hogy álmodjuk azt, hogy ébren vagyunk, hogyálmodjuk azt, hogy alszunk, és mindeközben az élet„élődik"? Minden az álmodó elme - a tudatosságban zajlótárgyiasulás - műve. És mi más maga a tudatosság, mint merőképzet, mely egy fajta napfogyatkozásként eltakarja egy ideiga Lényeget?

Ha ezt a helyzetet közvetlenül, intuitíven felismerjük,akkor tudjuk, hogy a viszonylagosságban mi a tudatosjelenlét vagyunk, az életet adó tudatosság, nem pedig ajelenségtárgy, amelynek a tudatosság életet ad. Amikorhamisnak látjuk a hamisat, a probléma megoldja önmagát. Mivagyunk ennek az élő álomnak a tartalma, mi vagyunk aszínészek ebben az élő drámában. A színészek pedig csupán aszerepüket játszhatják, nem tehetnek semmi többet.

Az illusztris látogató csendben, elképedve hallgattaMahárádzsot. Nem talált szavakat, melyekkel kifejezhettevolna érzéseit vagy gondolatait.

20.

Egyedül a Guru kegyelmére van szükségem

Mahárádzs szokásos kérdésére egy kalkuttai látogatóelmondta magáról a fontos információkat. Beszámolt róla,hogy évek óta érdeklődik az önmegismerés iránt, és Észak-India szinte minden ismert szentjét felkereste már, és akevéssé ismertek közül is jó párat. (Mahárádzs mosolygott,amikor ezt lefordították neki.) Hozzátette, hogytanulmányozta a fontosabb upanisadokat és a Gítá különféleangol és bengáli nyelvű kommentárjait, melyeket különbözőtudósok fűztek hozzá. Igen járatos volt a szanszkrit nyelvbenis, és eredetiben tanulmányozta a hagyományos szent iratokjava részét. Úgy érezte, hogy most már egyedül a Gurukegyelmére van szüksége. Azt is mondta, hogy elolvasta az IAm That című könyvet, amely olyan mély benyomást tett rá,hogy Mahárádzsot választotta végső Gurujának, és addig nemhagyja el Bombayt, amíg nem részesül a kegyelmében. Azt istudatta Maháráddzsal, hogy bizonyos határidőn belül kellmegadnia ezt a kegyelmet, mert a szabadsága ezen és ezen anapon véget ér, és már lefoglalta a Kalkuttába szóló jegyét avisszaútra! Erre már Mahárádzs arcára is kiült egy szélesmosoly.

Mahárádzs: Szeretnék kérdezni öntől valamit.

Látogató: Igen, uram. (Kidomborította a mellkasát, és olyanmagabiztos hangon beszélt, mint egy felkészült vizsgázó a szó-beli vizsgán.)

M: Sok könyvet elolvasott, és számos dnyáníval találkozott,tehát mostanra bizonyára megtalálta valódi azonosságát.Árulja el, mit gondol: mi az igazi önazonossága?

L: Uram, én egy egyszerű kereső vagyok, aki a megvilá-gosodásra törekszik, és azzal a reménnyel jöttem el ide, hogynem fogja megtagadni tőlem a kegyelmét.

M: Még sok napig marad, úgyhogy bőven van idő akegyelemre vagy a megvilágosodásra! Először találjuk meg,hogy ki az, aki meg akar világosodni. Nézzük csak meg, hogytényleg szükség van-e akármilyen megvilágosodásra,szabadságra, móksára vagy bármire! Kérem, feleljen akérdésemre: azért jött, hogy megismerje az igaziönazonosságát? Felejtse el egy pillanatra a világot, a Gurut ésIstent!

L: Ez egy nagyon kellemetlen helyzet, uram. Én nem akarokmást, mint a Guru kegyemét, amely nélkül nem fog kinyílnielőttem az ajtó.

M: De nem kellene előbb megtalálnunk, hogy van-eegyáltalán csukott ajtó, amely megakadályozza, hogy be-lépjen? És hová kellene belépni? Egyre csak a Gururólbeszél. Milyennek képzeli a Gurut? Látja, ha ezeket azalapkérdéseket nem válaszoljuk meg először a saját meg-

elégedésére, akkor hogyan haladhatnánk tovább? Ezértmegismétlem: olyan sok évnyi tanulás után képes voltmegtalálni valódi önazonosságát, ezt az „ént", aki a Gurukegyeit keresi, hogy elérje a megvilágosodást?

L: Sajnálom, uram, de azt kell mondanom, hogy hallatlanulösszezavar. A kérdésére csak annyit mondhatok: nem tudom.

M: Ó! Kezdünk eljutni valahová. „Nem tudom." Senki semejtett ki ennél igazabb szavakat. Valójában ez az egyetlenigazság, és minden egyéb hamis.

L: Uram, már azt hittem, gúnyt űz belőlem. De az arcki-fejezése azt árulja el, hogy ennél komolyabb már szinte nemis lehetne.

M: Kérem, próbálja megérteni. Rengeteget olvasott, ésképesnek kell lennie arra, hogy felfogja, amit mondok.Próbálja meg egy pillanatig elfelejteni azt a tudást, amelyetfelhalmozott, és üres elmével megragadni, amit mondok. Dene felejtse, üres elmével, üres, de éles elmével, nem pedigcsak kába és tehetetlen elmével!

Bármi is az az állapot, amikor nem tudunk semmit, az azigaz állapotunk, az a Valóság. Abban az állapotban még sajátlétezésünkről sem tudunk. Ekkor, spontán módon, jön azüzenet vagy gondolat vagy tudás: „vagyok". Ez a tudás, hogy„vagyok", idézte elő a kettősség érzetét: az alanyt és atárgyat, a bűnt és az erényt s az egymástól függő ellentétekegész skáláját. Bármi is előzte meg a „vagyok" tudását, az azigazság; bármi is követi a „vagyok" tudását vagy tudatosságát,az hamis. Értse meg ezt az alapvető

tényt! A tiszta „vágyóknak", a jelenlét érzetének különbözőmagasztaló neveket adtak, például mája, Prakriti, Isvara ésígy tovább, de attól az még illúzió, káprázat, merőtudatlanság. A Prakriti az, ami - a fogalmi Purusaegyüttműködésével (e kettő az anyai, illetve apai elv) -megteremti és számtalan testi formával népesíti be a világot.A működő mája miatt gondolja tévesen a tudatosság (mely azérző lényt képessé teszi érezni), hogy ő maga ez az adottforma. A tudatosság így magára veszi az adott formaidentitását, és elfelejti saját természetét. Tud követni? Vankérdése?

L: Uram, lélegzetvisszafojtva követem. Nincs kérdésem.

M: Remek. A folyamatban eddig, bizonyára észrevette, felsem merült egy különálló létező, egy „entitás" független léte.Az vagyunk, ami megelőzi a tiszta „vagyok" megjelenését.Ami az ön igaz természetén eluralkodott, az olyan, mint egybetegség vagy bizonyos ideig tartó napfogyatkozás, amelyután a testi forma „meghal", és eltemetik vagy elhamvasztják,majd elvegyül az öt elemmel, amelyből létrejött. A lélegzetéletereje eltűnik, és elvegyül a testen kívüli levegővel, atudatosság pedig megszabadul a test és a három gunakorlátjaitól. Más szavakkal, a folyamat eléri majd kiszabottidejének végét. Térjünk most vissza a problémájához: Ki az,akinek szüksége van a Guru kegyelmére ahhoz, hogy elérje a„megszabadulást"? És milyen „rabságból" kellenemegszabadulnia?

L: Mahárádzs száznyolcvan fokosán megfordította prob-lémát. A nullával tette egyenlővé negyvenévnyi munkámat,és a nullával tette egyenlővé magát a létezésemet.

Megsemmisített engem! Mit mondhatnék? Csakhogy azzal,hogy megsemmisített engem, megsemmisítette a Gurut is!

M: Nem egészen, bár ez nem is rossz reakció. Most hall-gasson tovább. Az a gond, hogy úgy tekint önmagára, minttesti formával bíró egyéni létezőre, és a Gurura is úgy tekint,mint egy másik formával bíró másik egyéni létezőre, habárneki van valami a fejében, a szívében vagy valahol máshol,ami „megvilágosodott" személlyé teszi, de ennek ellenéremégis „személy". Itt a hiba. A Guru viszont felismerte, hogyő a végső Valóság; ő úgy lát minden lényt, ahogy saját magátlátja, vagyis nem személyként, és nem is puszta „formaként"vagy „dologként".

A másik hiba az, hogy a kereső, a tanítvány - elkülönültlétezőként - szeretne „valamit" megérteni és tanulni. Dehogyan érthetne meg valamit egy merőben fogalmi tárgy?Valójában az történik, hogy a megértés mint olyan eltünteti akeresőt (a szádhakát). A kereső individualitása fokozatosaneltűnik, de a folyamat során a Guru kegyelme - amely mindigjelen van, mint a ragyogó nap - eggyé válik a tudatossággal.Minél hamarabb elvész az azonosulás a testtel mint elkülönültlétezővel, annál hamarabb kivirágzik a Guru kegyelme atanítvány tudatosságában. S ekkor felismeri, hogy a Gurunem más, mint a belső tudatosság, és a tudatosság lesz az -mely elégedett a tanítvány hitével és szeretetével -, amiSzadguruként tevékenykedik, és feltár minden szükségestudást. Mindazonáltal nem lehet semmiféle haladás (bár magaa „haladás" fogalma egy tévképzet), ha továbbra is elkülönültlétezőnek tartja magát, és azt várja a Gurutól, mint egy másikelkülönült létezőtől, hogy valamilyen házi feladatot adjon, shogy

amikor azt lelkiismeretesen megcsinálta, a Guru „meg-világosodással" jutalmazza, mint valamifajta oklevéllel vagyhasonlóval. Ez az egész félreértés. Fel kell ismernie, mitjelent valójában a Guru és a Guru kegyelme, mielőtt azörökké jelen lévő Guru kegyelme akadálytalanul éstermészetesen áramolhatna ön felé.

A látogató egy ideig elképedve ült. Amikor végre meg tudottszólalni, a következőket mondta: „Uram, felnyitotta aszememet, és már látom a téves és hiábavaló voltát annak,amit tudásnak és szellemi gyakorlásnak tartottam. Nemtalálok szavakat, hogy kifejezzem a hálámat." LeborultMahárádzs előtt, s alázatosabb és bölcsebb emberkénttávozott.

21.

A tudatosság magja

A látogató fészkelődött, és izgatottnak tűnt. Mozdulataiidegesek voltak, és láthatólag majd szétrobbant a türel-metlenségtől. Középkorú, karcsú európai férfi volt, kifo-gástalan erőnlétben. Első látogatását tette Mahárádzsnál, ésnyugtalanságával mindenki figyelmét magára vonta.

Ahogy Mahárádzs ránézett, a látogató szeme hirtelenkönnybe lábadt. Mahárádzs együtt érző pillantása hatásáraegy kicsit összeszedte magát, s néhány szóban elmondta amagára vonatkozó lényegesebb információkat. Beszámoltróla, hogy legalább húsz éve tanulmányozza már a védántát,de az igazság utáni kutatása meddőnek bizonyult. Mélyen elvan keseredve és csalódott, s nem képes már tovább folytatnifrusztráló keresését. Akkor villant fel neki egy reménysugár,amikor elolvasta Mahárádzs könyvét, az 7 Am Thatet, ésfelismerte, hogy megtalálta a választ. Azonnal összeszedte azindiai úthoz szükséges minimális készpénzt, és csak nemrégérkezett Bombaybe. Elfúló hangon mondta: „Végremegérkeztem. A keresésemnek vége." Könnyek patakzottak aszeméből, és alig tudott uralkodni magán.

Mahárádzs komolyan hallgatta, majd néhány percigcsendben, csukott szemmel ült, talán azért, hogy időt adjon alátogatónak, hadd szedje össze magát. Ezután

megkérdezte tőle, hogy szilárdan meg van-e győződve arról,hogy nem azonos a testtel. A látogató megerősítette:meglehetősen nyilvánvaló számára, hogy ő nem csupán a test,hanem valami attól különböző, és - amint a könyvbenMahárádzs világosan elmagyarázta - ez a valami bizonyosana „vagyok" tudása, a lét érzete. Azt viszont, tette hozzá, nemérti, mire utalt Mahárádzs azzal, hogy folyamatosan ezzel atudással, a „vágyókkal" kellene maradnia. Mit is kellenepontosan tennie? „Kérem, uram - mondta Mahárádzsnak -,elviselhetetlenül belefáradtam a szavakba. Milliószámraolvastam és hallgattam őket, de nem jutottam semmire. Alényeget mutassa most meg nekem, nem puszta szavakatakarok hallani. Örökké hálás leszek érte."

„Kitűnő! - válaszolta Mahárádzs. - Most megismeri alényeget. De ehhez természetesen szavakat kell használnom."Mahárádzs ezután így folytatta: Ha azt kérem, forduljonvissza, és térjen vissza létének forrásához, az mond magánakvalamit?

A látogató azt felelte, hogy szíve intuitíven elfogadtaMahárádzs kijelentésének igazságát, de mélyebbre kellhatolnia a kérdésbe.

Mahárádzs ekkor azt mondta neki, hogy tisztán ésnyomban meg kell értenie az egész helyzetet. Erre pedig csakakkor lesz képes, ha eljut a kérdés gyökeréhez. Meg kelltalálnia, hogyan jelent meg először a „vagyok" tudása. A magaz, amiről szó van. Találja meg ennek a tiszta létezésnek amagját, és az egész világegyetem magját meg fogja ismerni.

Mahárádzs folytatta: Amint tudja, testtel rendelkezik, és atestben van a prána, vagyis az életerő, valamint a tudatosság,vagyis a tiszta létezés, a „vagyok" tudása.

Az embernek ez a teljes jelensége vajon különbözik-e bár-miben a többi teremtménytől, sőt akár a földből kinövő fűtől?Jól gondolja végig ezt! Képzelje el, hogy egy kis víz gyűlikössze az udvarán. Némi idő után egy bogár teste alakul kibenne; mozogni kezd, és tudja magáról, hogy létezik. Vagyképzelje el, hogy egy darab száraz kenyeret hagyunk egysarokban pár napig. Egy féreg jelenik meg benne, mozognikezd, és tudja, hogy létezik. A tojás, miután a tyúk egy ideigkotlik rajta, hirtelen szétreped, kiscsibe bújik elő belőle,mozogni kezd, és tudja, hogy létezik. Az anyaméhbenkicsírázó férfimag csecsemőként jön a világra. A mag -teljesen kifejlődött kisbabaként keresztülmegy az alvás és azébrenlét állapotain, végzi szokásos testi működéseit, és tudja,hogy létezik.

Mi születik meg valójában ezekben az esetekben - abogár, a féreg, a kiscsibe és az ember esetében? Mi az, ami„felügyeli" a fogantatástól a születésig tartó folyamatot? Nema „vagyok" tudása, amely latens marad a fogantatástól aszületésig, majd a kellő időben „megszületik"? Ez a tisztalétezés vagy tudatosság, mely mind a négy esetben azonos,úgy találja, hogy semmiféle „támasza" sincs, és tévesen azzala formával azonosítja magát, amelyet felöltött. Más szavakkalaz, aminek valójában nincs semmilyen formája vagy alakja -vagyis a „vagyok" tudása, a tiszta létezés érzése (nem az,hogy ez vagy az vagyok, hanem a tudatosság általában) -, egyadott formára korlátozza magát, s ennélfogva elfogadja saját„születését", majd innentől kezdve a „haláltól" való szüntelenrettegés árnyékában él. így születik meg az egyén, aszemélyiség, az önazonosság vagy az ego képzete.

Most már látja a tiszta „vagyok" forrását? Hát nem atesttől függ annak egyéni léte? A test pedig nem csupán

kicsírázott, kifejlődött férfimag? És ami még fontos, vajon amag nem annak az ételnek az esszenciája, amelyet a gyermekapja elfogyasztott? S végül: az étel nem olyasvalami, amit anégy elem (éter, levegő, tűz és víz) ad, az ötödik, a földközvetítésével?

A tudatosság magját így nem másra vezettük vissza, minta táplálékra, és a test a tudatosság „tápláléka": mihelyt a testmeghal, a tudatosság is eltűnik. És mégis a tudatosság azegész világegyetem „magja"! Az álomban minden egyesindividuum ugyanolyan világot tapasztal, mely atudatosságban teremtődik meg. Amikor valaki nincs teljesenébren, és a tudatosság éppen csak megmozdul, akkor azember álmodik, és álmában, a tudatosságnak ebben alegkisebb pontjában egy egész álomvilágot teremt, amelyhasonlít a „valós" külvilágra. Mindezt a másodperc törtrészealatt teszi, és ebben a világban ott a nap, a föld a hegyeivel ésfolyóival, épületeivel és lakóival (beleértve magát az álmodótis), akik ugyanúgy viselkednek, mint a „való" világban élőemberek. Amíg az álom tart, az álomvilág igencsakvalóságos, és az emberek (beleértve magát az álmodót is)tapasztalatai az álomban igaznak, kézzelfoghatónak éshitelesnek tűnnek, talán még inkább, mint a „való" világban.Ám ha az álmodó felébred, az egész álomvilág - mindenvalaha létezett „valóságával" együtt - visszahull atudatosságba, amelyben megteremtődött. Az ébrenlétállapotában a világ a tudatlanság (mája, tudatosság, tisztalétezés, Prakriti, Isvara stb.) magja miatt jelenik meg, éselviszi az embert valamiféle ébrenléti álomállapotba! Mind azalvás, mind pedig az ébrenlét fogalmi állapot az élet álmában.Az ember azt álmodja, hogy ébren van, és nem ismeri fel, hogyálmodik, mert még az álmon belül van. Amikor felismeri,hogy ez

az egész egy álom, akkor már „felébredt"! Csak a dnyáníismeri az igazi ébrenlétet és az igazi alvást.

Ekkor Mahárádzs megkérdezte a látogatótól, hogy van-ebármilyen kérdése a hallottakkal kapcsolatban, mire alátogató szinte gondolkodás nélkül rávágta: „Milyen alapelvvagy fogalmi mechanizmus húzódik meg a világ teremtésemögött?"

Mahárádzs örült neki, hogy a látogató helyesen használtaa fogalmi mechanizmus kifejezést, hiszen gyakran emlékeztetbennünket arra, hogy a világ egész teremtése csupán fogalmi,s hogy a legfontosabb nem elfelejteni ezt a tényt, hanemészben tartani a szavak és fogalmak burjánzása közepette.Mahárádzs folytatta: Az eredendő állapot (a Parabrahman)feltétel, tulajdonság, forma és identitás nélküli. Az az állapotvalójában nem egyéb, mint teljesség (nem üres semmi, hanemhiánytalanság), ezért lehetetlen megfelelő néven nevezni. Akommunikáció kedvéért azonban számos nevet használnak,hogy „utaljanak" arra az állapotra. Abban az eredeti, mindenképzetet, fogalmat megelőző állapotban a tudatosság - a„vagyok" gondolata - spontán módon felmerül és létrejön.Hogyan? Miért? Minden világos ok nélkül - mint egy kishullám a vízfelszínen!

A „vagyok" gondolata a magja az Óm (Aum) hangnak, azoshangnak vagy nádának a világ teremtésének kezdetén. AzÓm három hangból áll, melyek: az a, az u és a m. E háromhang képviseli a három alapminőséget - a szattvát, a radzsasztés a támaszt -, amely létrehozza az ébrenlét, az álmodás és amélyalvás három állapotát. (A három alapminőségettudatosságnak vagy összhangnak, tevékenységnek ésnyugvásnak is nevezik.) A világ a tudatosságban merül fel.Valójában maga a „vagyok" első

gondolata teremti meg a kettősség érzetét az egység eredendőállapotában. Nem történhet teremtés a szülői elv (a férfi és anő, a Purusa és a Prakriti) kettőssége nélkül.

A világ teremtésének - mint jelenségnek a tudatosságban -az aspektusa tízrétű. Ez a tíz a következő: a kettősség szülőielve; a fizikai és kémiai anyag, mely az öt elem (éter, levegő,tűz, víz és föld) kölcsönös súrlódásának esszenciája; valaminta szattva, radzsasz és támasz alapminőségei. Az egyéngondolhatja azt, hogy ő cselekszik, valójában azonban az ötelem és a prána (életerő) cselekszik egy adott testi formánbelül a három alapminőség adott kombinációja révén.

Amikor a világ teremtését ebből a nézőpontból szem-léljük, könnyű megértenünk, hogy egy egyénnek (akigyakorlatilag nem más, mint pszichoszomatikus szervezet) agondolatai miért térnek el olyannyira minőségben ésmértékben millió másik egyén gondolataitól. Hogy miértvannak Mahátma Gandhik az egyik oldalon, Hitlerek pedig amásikon. Köztudott, hogy az egyik ember ujjlenyomatasohasem egyezik meg teljesen egy másik emberujjlenyomatával; hogy ugyanannak a fának a levelei alegapróbb részletekben különböznek egymástól. Az az okaennek, hogy az öt elem kombinációi és permutációi, valaminta három alapminőség milliónyi árnyalata billiókat és trilliókatad ki.

Feltétlenül tiszteljük azt, amit tiszteletre méltónak vélünk,és szeressük, amit szeretetre méltónak tartunk, de értsük meg,mi az, amit szeretünk és tisztelünk: nem a fogalmi egyéntszeretjük, hanem a tudatosság csodálatos cselekvőképességét,hiszen a tudatosság egyidejűleg milliónyi szerepet képeseljátszani ebben az álomszíndarabban, amely a világ!

Hogy ne vesszünk el a mája játékának (a lilának) el-képesztő sokféleségében - folytatta Mahárádzs -, ezen aponton fontos, hogy ne felejtsük el a lényegi egységet azAbszolút és a viszonylagos, a megnyilvánulatlan és amegnyilvánult között. A megnyilvánulás csak a „vagyok"alapképzetével jön létre. Az alap a Lényeg, amely a teljespotencialitás. A tiszta „vagyok" felmerülésével a Lényegvisszatükrözi magát a jelenségvilágban, amely csak külsőnektűnik a Lényeghez képest. Ahhoz, hogy a Lényeg lássa magát,jelenséggé tárgyiasítja önmagát, és hogy ez a tárgyiasításmegtörténhessen, a tér és az idő képzete szükséges (a jelenségugyanis ebben terjed ki térben és időben). A jelenségennélfogva nem különbözik a Lényegtől, hanem maga atárgyiasult Lényeg. Meg kell értenünk - és sohasem szabadelfelejtenünk - ezt a lényegi azonosságot. Amint a „vagyok"képzete felmerül, az alapvető egység a képzeletben alanykéntés tárgyként különválik a kettősségben.

Amikor a személytelen tudatosság megnyilvánul, ésazonosul az egyes testi formával, megjelenik az énképzet. Ezaz énképzet elfelejti, hogy nincs független léte, eredendőalanyiságát tárggyá változtatja, melynek szándékai, igényei ésvágyai vannak, s ennélfogva szenvedésnek van kitéve.Pontosan ez a téves azonosulás az a „rabság", amelybőlkeresni kell a megszabadulást.

S mi a „megszabadulás"? A megszabadulás, megvi-lágosodás vagy felébredés nem más, mint mélyen megérteni,megtapasztalni, hogy a) minden megnyilvánulás magja aszemélytelen tudatosság; b) amit keresünk, az amegnyilvánulás megnyilvánulatlan aspektusa; és c) ebbőlkövetkezően maga a kereső az, amit keres!

Összefoglalva a beszélgetést, Mahárádzs a következőketmondta: Menjünk át az egészen még egyszer.

1. Az eredendő állapotban a vagyok uralkodik, mindenféletudás vagy feltétel, jelenség, forma vagy identitás nélkül.

2. Majd, minden nyilvánvaló ok nélkül (azon kívül, hogyilyen a természete), megjelenik a vagyok gondolata vagyképzete, a személytelen tudatosság, amelyen a világ élőálomként megjelenik.

3. Ahhoz, hogy a tudatosság megnyilvánulhasson, formára,fizikai testre van szüksége, amellyel azonosítja magát,ekképpen alakítva ki a „rabság" fogalmát az „én"képzeletbeli tárgyiasításával. Amikor az ember azönazonosulás nézőpontjából gondolkodik vagy cselekszik,azt mondhatjuk róla, hogy elköveti az „eredendő bűnt",vagyis a tiszta alanyiságot (a határtalan potencialitást)tárggyá, korlátolt aktualitássá változtatja.

4. Semmilyen tárgynak nincs független, saját léte, en-nélfogva egy tárgy nem ébresztheti fel magát az élőálomból; mégis - és ez benne a vicc -, a fantomegyén (egytárgy) valamilyen másik tárgyat keres „Abszolútűmként",„Valóságként" vagy bármi másként.

5. Ha ez világos, az embernek meg kell fordulnia, és visszakell térnie, hogy megtalálja, mi volt eredetileg (és mi mostis), mielőtt a tudatosság felmerült volna.

6. Ezen a ponton jön el a „felébredés": az ember nem a test,de nem is a tudatosság, hanem a teljes potencialitásmegnevezhetetlen állapota, amely megelőzi a tudatosságmegjelenését (a tudatosságban ez az állapot csak egyképzet lehet, bármilyen nevet is kapjon).

7. így teljes a kör; maga a kereső az, amit keres.

Végezetül, mondta Mahárádzs, értse meg jól, hogy azember - mint én - maga a Lényeg. A jelenségek magja atudatosság, jelen helyzetük pedig átmeneti, mint egy betegségvagy napfogyatkozás a lényegiség eredeti, változás nélküliállapotán, s az ember mindössze annyit tehet, hogy végigéliéletének kiszabott idejét, melynek végén a jelenségbelilétezés napfogyatkozása megszűnik, s a lényegiség újraeluralkodik tiszta egységében, a legkevésbé sem lévetudatában Tiszta Tudatának.

A látogató az egész magyarázat közben mozdulatlanul ült,mintha meg lenne babonázva. Egy-két sikertelen kísérletettett arra, hogy beszéljen, de Mahárádzs határozott mozdulattalgyorsan leállította. Ezután tökéletes békében ült, egészenaddig, amíg a többi látogató egyenként tiszteletteljesenelbúcsúzott Mahárádzstól, majd távozott.

22.

Valódi önmagunk felismerése erőfeszítésnélküli

Mahárádzsnak az a szokása, hogy egy adott kérdést alaposanés nagy türelemmel magyaráz el, találó példákkal éshasonlatokkal világítva meg a problémát. Viszont amikormegkérdezi, hogy van-e valakinek kérdése az elhangzottakkalkapcsolatban, a feltett kérdések gyakran nem arravonatkoznak, amit ő olyan különös gonddal igyekezettkifejteni, hanem azokra a példákra, melyeket pusztánszemléltetésnek szánt a téma egyik aspektusához. Az ilyenkérdések világosan mutatják, hogy a kérdező egyáltalán nemértette meg a lényeget. Mahárádzs ezért gyakran figyelmeztetia látogatókat: Tegyetek fel kérdéseket azzal kapcsolatban,amit hallotok, de úgy, hogy közben nem azonosítjátokmagatokat a testtel!

Sok látogató valóságos visszautasításnak éli meg, hogyMahárádzs látszólag ennyire komoly, sőt méltánytalanfeltételt szab a kérdésfeltevéshez. Miért ragaszkodik hozzáMahárádzs, hogy a kérdező elhatárolja magát a testétől? Aközvetlen válasz az lehetne, hogy: Mert egy tárgy nemfeltételezheti, hogy megérti az alanyát; s az is lehetetlen, hogyegy árnyék megérti azt az anyagot, amelynek az árnyéka.Amíg jelen van a fogalmi „egyén", aki önálló létezőkéntazonosítja magát a testével (amely

csupán egy pszichoszomatikus szervezet, egy „tárgy"), addigvajon lehetséges-e számára, hogy bármit is megértsen azAbszolutumrol, melyet egyáltalán nem érinthet meg a tárgyivalóság? Lehetséges-e továbbá, hogy egy olyasvalakinek akérdései, aki állítólagos önálló létezőként gondolkodik ésbeszél, többek legyenek teljes sület-lenségnél? Ez azonbannem azt jelenti, hogy kérdéseket csak egy tökéletesenfelébredett lény tehet fel. A felébredett lénynek, a dnyánínaknem is lennének kérdései!

Úgy tűnik, hogy amit Mahárádzs elvár a hallgatóitól, azvalahol félúton van a két végpont között. Amint gyakranhangot is ad neki, azt feltételezi, hogy akik eljönnek hozzá,azok nem egyszerű újoncok, hanem már komoly mennyiségűházi feladaton vannak túl a témával kapcsolatban - nempusztán mumuksuk, hanem szádhakák. Más szavakkal,Mahárádzs azt akarja, hogy hallgatója ne felejtse el: ővalójában a személytelen tudatosság, nem pedig a testiszerkezet, amelyben a tudatosság megnyilvánul. Elvárja, hogya közvetlen megértés alapján állva hallgassák őt, úgy, hogy afogalmi egyén ne avatkozzon közbe, és tisztán felfogják,hogy mi működik a beszéd és a hallgatás folyamata során.Ezzel kapcsolatban Mahárádzs azt mondja: A hatékonyságérdekében olyan fogékonysággal kell hallgatni a szavaimat,hogy azok behatolhassanak, mint a nyílvessző. Én atudatossághoz beszélek, nem pedig valamiféle egyénhez.

Mahárádzs azt tanácsolja hallgatóinak, hogy „közvetlenülértsék meg, és azonnal felejtsék el"; a szavait pedig nehasználják dobogóként, amelyről szétkürtölhetik sajátképzeteiket. A képzetek - mondja Mahárádzs - a gon-dolatokból merülnek fel, s ezek együtt alkotják az elmekéntismert köteget. A „gondolkodás" „képzetalkotást"

jelent, tárgyak teremtését az elmében, és ez a „rabság". Aszavak - melyek alapvetően dualisztikusak és fogalmiak -akadályai a megvilágosodásnak. A szavak csak akommunikáció időleges célját szolgálhatják, de azután márkötelékek. A képzetgyártó gondolkodástól valómegszabadulás a megvilágosodás, a felébredés, melyet nem„érhet el" másképpen senki. A megvilágosodás nem egy„dolog", amit valakinek el kell érnie valamikor, valahol. HaMahárádzs szavai nyílvesszőként behatolnak, akkor elhozzákezt a közvetlen megértést, és ez a megvilágosodás.

Erre a látogatók önkéntelen reakciója a következő: Hanincs „senki", hogy elérjen „valamit", akkor mit kelltennünk? Mahárádzs ugyanolyan gyors ellenkérdése: Ki az a„mi"? Erre rendszerint lassan, vonakodva érkezik -ha érkezik- a válasz: Mahárádzs úgy érti, hogy a „mi" maga is aképzetalkotó gondolkodás része? És teljesen illuzórikus?

Ekkor Mahárádzs elismétli, amit mindig hangoztat:Minden tudás fogalmi, ezért valótlan. Értsd meg közvetlenül,és add fel a tudásra irányuló keresést! De hányan teszik eztmeg közületek? Hányan értitek, amit át akarok adni nektek?Mi a célja a szavaimnak? - kérdezi Mahárádzs. - Az, hogymegértsétek, hogy lássátok, hogy érzékeljétek igaztermészeteteket. De először el kell távolítani egy akadályt,jobban mondva egy akadálynak el kell tűnnie, mielőttmegláthatjátok és azok lehettek, ami van. Minden„gondolkodásnak", minden „képzetalkotásnak", minden„tárgyiasításnak" véget kell érnie. S hogy miért? Mert abban,ami van, szikrája sincs a tárgyiasulásnak. Az minden tárgyalanya, és mivel nem tárgy, nem megfigyelhető. A szemminden mást lát, de nem láthatja önmagát.

Arra a kérdésre, hogy „Mi a teendő, milyen erőfeszítéstkell tennie az embernek azért, hogy abbahagyja aképzetgyártást?", Mahárádzs válasza a következő: Semmit,semmilyen erőfeszítést. Kinek kellene erőfeszítést tennie?Milyen erőfeszítést tettél, hogy parányi hímivarsejtbőlteljesen kifejlődött kisbabává növekedj az anyaméhben? S azazt követő hónapok során, amikor gyámoltalan újszülöttbőlkisgyermekké cseperedtél, milyen erőfeszítést tettél, hogyérezd a jelenlétedet? És most „erőfeszítésről" beszélsz,amelyet „neked" kell tenned! Milyen erőfeszítést tehet egyilluzórikus, fogalmi „én", hogy megismerje saját természetét?Milyen erőfeszítést tehet egy árnyék, hogy megismerje azanyagát? Az, hogy felismerjük valódi természetünket, nemigényel a jelenségek oldaláról erőfeszítést. A megvilágosodástnem érhetjük el, nem csikarhatjuk ki. Az csak megtörténhet,amikor lehetőség adódik rá, amikor a képzetekből származóakadály megszűnik. Csak akkor jelenhet meg, ha üres teretbiztosítanak neki, amelyben megjelenhet. Ha valaki más elakarja foglalni ezt a házat - mondja Mahárádzs -, akkorelőször ki kell költöznöm belőle. Ha a fogalmi „én" márelfoglalta a házat, hogyan léphetne be a megvilágosodás?Költözzön el a fogalmi „én", és adjon lehetőséget amegvilágosodásnak, hogy beléphessen! Még az a pozitíverőfeszítés is, amellyel megállítanánk a gondolkodást - aképzetgyártás megállításának módszereként -, hiábavalógyakorlat, az összes többi „erőfeszítéshez" hasonlóan!

Az egyetlen hatékony erőfeszítés az igazság azonnali,közvetlen megértése. Lássuk a hamisat hamisnak, és akkorami marad, az igaz. Ami most hiányzik, az megjelenik, haeltűnik az, ami most jelen van. Ilyen egyszerű. A tagadás azegyetlen válasz.

23.

A meddő asszony gyermeke

Mahárádzs különösen ügyel arra, hogy amikor kérdésekrebátorírja a látogatókat, azok ne kezdjenek vitatkozniegymással, és ne gabalyodjanak a saját képzeteik kuszahálójába, elfeledkezve a témáról, melyet Mahárádzs kifejtett.Amikor ilyesmi készülődik, Mahárádzs rendszerint derűsenmegjegyzi: „O, tehát megvitatjuk a lakodalom részleteit,melyen a meddő asszony gyermeke megnősül!"

A meddő asszony gyermeke - Mahárádzs igen gyakranhasználja ezt a hasonlatot. Egyik reggel egy látogató, akitalán először hallotta, nagyon törte rajta a fejét, és megkérteMahárádzsot, hogy világítsa meg számára egy példával.Mahárádzs egy darabig csendben ült, csukott szemmel,mozdulatlanul, és nagyon lassan, felszínesen lélegezett. Márazt hittük, szamádhiba merül. Ám ekkor halkan beszélnikezdett: Értsd meg, mi az idő! Ha nem ismered az időtermészetét, nem fogod érteni a jelenségek természetét. Aztörténik, hogy magától értetődőnek veszed az időt, majdtovábbmész, és mindenféle képzetet építesz fel. Ám haépítkezni kezdesz, nem kellene először megnézned, milyen azaz alap, amelyre építkezel?

Az idő és a tér együtt jár. Miért vagy képes érzékelnidolgokat? Mert látod őket. Láthatnád őket, ha nem lenne

formájuk? Azért látsz dolgokat, mert van alakjuk, nagyságuk,térbeli kiterjedésük. Menjünk tovább egy lépéssel: ha adolgokat a térben csak a másodperc töredékéig látnád, képeslennél érzékelni őket? Csak azért érzékelsz dolgokat, mertadott időtartamra kiterjedtek a térben, és a formák eléghosszú ideig maradnak előtted, hogy érzé-kelhesd őket.

Ha az idő és a tér képzete nem létezne (maga az idő és atér nyilvánvalóan nem egy tárgy), akkor a „dolgok" semlennének érzékelhetőek, és a dolgok nem lennének „dolgok".Ha nem lenne téridő (nem lenne múlt, jelen és jövő), hogyanlétezhetne bármilyen jelenség, bármilyen esemény? Próbáldmegérteni, hogy mind a jelenségek, mind pedig az időpusztán képzetek, és nincs saját létük: bármilyen dolgot látszvagy gondolsz el, az csak egy kép, melyet a tudatosságodbanlétrehozol, és melynek a feltételezett realitása nem„valósabb", mint egy álom vagy délibáb. Most már érted,mire utalok, amikor azt mondom, hogy minden jelenség ameddő asszony gyermeke?

Ezt olyan nehéz megérteni a téridővel kapcsolatban -mondta Mahárádzs -, hogy még igen értelmes emberek isbelebonyolódnak, és képtelenek felfogni az igazi értelmét.

Ekkor Mahárádzs általános kérdést intézett a hallga-tósághoz: „Vajon a tudósok alaposan megvizsgálták valaha atéridő természetének problémáját?"

A látogatók különféle megjegyzéseket fűztek a kérdéshez,de végül abban egyeztek meg, hogy nem volt olyan tudós, akiigazán mélyen tanulmányozta volna ezt a problémát, ámnéhányan a legkiválóbbak közül, mint például Einstein, arra akövetkeztetésre jutottak, hogy az egész világegyetem„gondolattermészetű", és úgy tar-

torták, hogy a téridő természete felfoghatatlan, mert túl vanaz elme határain - pedig minden emberi tudás csak eddigérhet.

Mahárádzs nevetett: Hogyan is foghatnák fel a tudósokkicsiny elméjükkel? Talán felfogják a „határtalan teret" és a„határtalan időt", de vajon fel tudják-e fogni magának atérnek és az időnek a hiányát? Ez lehetetlen, hiszen az, amifelfog, a felfogáskor nem képes felfogni a felfogást. Hátlehetséges, hogy a szem lássa a saját látását? Vagy hogy a tűzmegégesse magát? A víz pedig megértse, mi a szomjúság?

Ha megérted szavaim jelentőségét, nem fogsz többé az időkötött háttere előtt megjelenő „dolgokra" tekinteni, és nemfogod többé a dölyfös értelmed segítségével keresni azigazságot. Felismered, hogy maga a keresés során tetterőfeszítés az akadály, mert a megosztott elme az az eszköz,amellyel keresel - egy fogalmi alany keres egy fogalmitárgyat. Amikor ezt felismered, akkor abbahagyod a keresést,és hagyod, hogy a személytelen tudatosság átvegye azirányítást. Ezután, amikor a személytelen tudatosság beengedönnön forrásának misztériumába, tudni fogod, hogy nincs„te" vagy „én", csak „Én", a lényegi alanyiság; hogy a„dolgoknak" nincs szubsztanciájuk, következésképpen egyjelenség nem egyéb, mint a meddő asszony gyermeke; svégül, hogy „Én" időtlenség és végtelenség vagyok!

24.

Az alapok áttekintése

Egy külföldi látogató, akinek csak három napja voltBombayben, mindennap eljött a reggeli és az esti össze-jövetelre. Az utolsó összejövetelen azt mondta, a három napalatt olyan sokat szívott magába, hogy képtelen eldönteni,minek kellene elsőbbséget élveznie. Nem tudja, mit tegyenelsőként, és mi tűr halasztást. Őszintén kérte Mahárádzsot:vázolja fel az alapokat, hogy ő emlékezetben tarthassa,mégpedig rendszerezve.

Mahárádzs nevetve kérdezte, van-e bármilyen zavar azelméjében arra vonatkozólag, hogy ember-e, hogy a szüleineka fia-e, vagy hogy mi a foglalkozása. Ha nincs, akkor miértkellene zavarodottnak lennie saját igaz természetét illetően?!Sebaj, mondta Mahárádzs, térjünk rá arra, amit kért. Amitvalójában akar, az nem más, mint hogy elfogadhatómegértésre jusson önmagáról (akit neveltetése folytán úgytekint, mint testből és elméből álló létezőt, akinek teljesuralma van a cselekedetei fölött) és arról a kapcsolatról, melya világhoz fűzi, amelyben él. Tehát egyfelől saját magáról,másfelől a világról.

Aminek gondolja magát, az nem más, mint apja testének„anyagi" esszenciája, amely megfogant az anyaméhben, samely később spontán módon növekedett, csecsemő alakjátvéve fel csontokkal, vérrel és a többivel.

Valójában ki sem kérték a véleményét a „születéséről". Egyemberi forma alakult ki, amely csecsemőből kisgyermekkécseperedett, majd életének egy adott időszakában, talánkétévesen, azt mondták önnek, hogy megszületett, hogy neveés formája van. Ezután tudomása lett „létéről", és különállólétezőnek kezdte tartani magát, aki független léttelrendelkezik, elkülönülve a világ többi részétől. Fontolja megmost: 1. Vajon a szülei kimondottan és szándékosan „önnek"adtak életet? 2. A szülei tudták, melyik pillanatban történtmeg a fogantatás? 3. Ön kifejezetten és szándékosan egy adottpárt választott szüleinek? És végül: 4. Ön választotta, hogy„megszületik"?

A fenti kérdésekre adott válaszokból egyértelműen ki-derül, hogy az emberi alakban létrejött forma szinte teljesenvéletlenszerű (részünkről minden jóváhagyás vagy választásnélküli), és később ezt fogadjuk el énünkként. Ezért „mi"mint olyanok nem létezünk sem „tényként", sem elkülönültlétezőként. Ez az első alaptétel. A forma egy természetesfolyamat során jön létre.

A következő kérdés az, hogy mi vagyunk „mi", mind-annyian? Mindegyikünk - jelenségként - merő megjelenésannak tudatosságában, aki érzékel bennünket, ennélfogvajelenségeknek tűnünk - mulandónak, végesnek és az érzékekszámára érzékelhetonek; noha valójában nem mások vagyunk,voltunk és leszünk is mindig, név és forma nélkül, mint aLényeg - időtlen, végtelen és felfoghatatlan lét.

Akármilyen szilárd meggyőződéssel gondolja is, hogy„megértette" ezt az alapvető tényt, szinte lehetetlennek fogjatalálni, hogy megszüntesse az azonosulását a nevével és aformájával mint különálló létezővel. Ez csak akkor történhetmeg, ha teljesen megsemmisül az, amire úgy gondol, mintkülönálló létezőre. Ez a máso-

dik alapelv, a mája ereje. Ami pusztán egy minden saját,független létezéstől mentes jelenség, azt ez a fantom„valósnak" véli, majd ugyanez a fantom erőfeszítést tesz,hogy valamivé „váljon". Olyan ez, mint a szubsztanciát, azanyagot üldöző árnyék. Valójában azonban mindvégig aszubsztancia vagyunk, nem pedig a rabságban lévő árnyék,aki meg akar szabadulni. Milyen mulatságos! Pedig ez amája.

Következzen a harmadik alaptétel: Képes lenne-e felfognia megnyilvánult világ bármilyen aspektusát, ha nem léteznetéridő? Ha a jelenségek nem terjednének ki a térben, és nemvolna háromdimenziós kiterjedésük, továbbá nem lennekiszabva az időtartamuk, akkor nem foghatna fel, mégkevésbé érzékelhetne bármit is a látszólagos univerzumból.Jegyezze meg, hogy minden jelenség csak megjelenés atéridőben, amelyet a tudatosság fog fel és érzékel. Amikor atudatosság elmerül az Abszolútumban, ki vagy mi lehet jelen,hogy meg akarjon ismerni vagy megtapasztaljon valamit?

Most pedig jöjjön az utolsó alapelv: Ha tisztán megértette,amit eddig mondtam, akkor vajon nem lenne lehetséges, hogytudomása legyen igaz, „születése" előtti állapotáról? Visszatud térni ahhoz az eredeti állapothoz, amely az előtt volt,hogy a tudatosság önkéntelenül megjelent, és létrehozta ajelenlét érzését? Ez utóbbi állapot (a jelenlét érzése) addigigaz, amíg a test létezik. Amikor a test élettartama lejár, atudatos jelenlét az eredeti állapotba olvad, ahol nincs arravonatkozó tudatosság, hogy jelen lennénk. Senki sem születik,és senki sem hal meg. Csupán kezdete, fennállásának ideje ésvége van egy eseménynek, melyet élettartamkénttárgyiasítunk a téridőben. Jelenségként nincs olyan elkülönültlétező, aki rabságban

lenne, Lényegként pedig nem létezhet olyan elkülönült létező,akinek meg kellene szabadulnia. Ezt kell felfogni: a jelenségálomvilága olyasvalami, amit csak tanúként kell szemlélni.

A látogató meghajolt Mahárádzs előtt, majd kijelentette,hogy részesült a legmagasabb rendű tudásban, ráadásul igentömören összefoglalva. „Most, hogy megismertem igaztermészetemet, nincs több megismernivalóm" - tette hozzá.

25.

Mi vagyunk valójában?

Mahárádzs összejövetelein az a szokás, hogy türelmesenmegvárjuk, míg ő indítja a beszélgetést. Időnként valamilyenadott témát kezd fejtegetni, máskor egy darabig csendben,lehunyt szemmel ül, majd halkan motyogni kezd, talánhangosan gondolkodik. De az is előfordul, hogy már azösszejövetel legelején megkérdezi a látogatókat, hogy van-ebármelyiküknek kérdése. Olykor, nem túl gyakran, az ismegesik, hogy egy látogató különösen szeretne feltennivalamilyen kérdést. Úgy tűnik, Mahárádzs megérzi az ilyenlátogató türelmetlenségét, mert közvetlenül ránéz, még ha azaz utolsó sorban ül is, és megkérdezi tőle, hogy van-ebármilyen kérdése.

Egy reggel, amikor Mahárádzs megkérdezte, hogy van-ebárkinek kérdése, az egyik látogató feltette a kezét, ésbeszélni kezdett: Mahárádzs, van egy kérdésem, amely márannyira zaklat, hogy úgy érzem, nem bírom tovább.Meglehetősen sokat olvastam az advaita bölcseletéről, ésmélyen megérintettek a tanításai. Különböző mesterekmondták el nekem több ízben, hogy amíg nem adom fel azt aképzetet, hogy elkülönült létező vagyok, nem érhetem el amegszabadulást. Tiszta szívemből hiszem, hogy aki elfogadjaa kettősség - az én és a másik - képzetét, az „rabságban" van.De azt is elmondták, hogy nem lé-

tezhet „rabság" senki számára, hiszen mindenki mindigszabad! Nehezen értem ezt az ellentmondásos helyzetet. Nem„tehetek" semmit, hiszen nincs olyan „különálló egyén", akilétezne. Hogyan éljek akkor tovább a világban? Kérem,Maharádzs, ez nem csak egy haszontalan, akadémikus kérdés.Nagyon fontos számomra, és a probléma szinte az őrületbekerget. Mi vagyunk valójában?

Maharádzs sugárzó tekintetével a látogató szemébe nézett,amely ekkorra már könnybe lábadt. Maharádzs mélylélegzetet vett, és egy ideig lehunyt szemmel üldögélt. Ezbizonyára a békesség érzésével töltötte el a kérdező szívét.Amikor Maharádzs kinyitotta a szemét, azt látta, hogy alátogató mozdulatlanul, csukott szemmel ül. Néhány pillanatmúlva ő is kinyitotta a szemét, és annak látványa fogadta,hogy Maharádzs rámosolyog.

Rendben. Min gondolkodtál az elmúlt pár másodpercben?- kérdezte Maharádzs. Semmin - hangzott a válasz. Ez aválasz - jegyezte meg Maharádzs -, a „semmi". Mit érteszpontosan semmi alatt? Nem azt, hogy a képzetgyártás, amelyszakadatlanul zajlik a tudatosságban, időlegesen abbamaradt,mint a mélyalvás idején? Nem tűnt fel, hogy a tudatosság,minden fogalom- és képzetgyártás forrása a bűnös? Nem tűntfel, hogy a probléma a tudatosságban merült fel, a tudatosságérzékeli, s maga a tudatosság az, ami próbálja megérteni asaját természetét? Nem tűnt fel, hogy ebből következőengyakorlatilag lehetetlen fogalmilag megérteni, mi vagyvalójában?

De menjünk tovább. A „valójában" szót használtad: mivagyunk „valójában"? Az átlagember ezzel a szóval valamiolyanra utal, ami az érzékek számára érzékelhető. A testérzékelhető az érzékek számára, de vajon „valós"-e számodraa test? Helyesen kell használnunk a szavakat,

minden korlátjuk ellenére. Mindent „valósnak" vélünk, ami azérzékek számára érzékelhető, és mégis minden elképzelhető„dolognak", ami érzékszervileg érzékelhető, át kell mennie azelme értelmezésén, mielőtt felfognánk. És minden, amit ígyfelfogtunk, nyilvánvalóan csak egy jelenés a felfogótudatosságában. Ha bármi, ami érzékszervileg érzékelhető,csak egy jelenés, akkor hol a valósága a testi formának, amelypedig olyan „valósnak" és kézzelfoghatónak tűnik?

Nem kellene akkor még tovább visszamennünk - legalábbfogalmilag - abba az állapotba, amely az előtt uralkodott,hogy ez a testi forma, ez a pszichoszomatikus szervezetmegjelent volna, sőt még e forma fogamzása előtt? Hamegkérnélek, hogy mondj valamit arról az állapotról,amelyben voltál, mielőtt megfogantál az anyaméhben, nekedazt kellene válaszolnod, hogy „én ezt nem tudom". Ez az„én", aki nem ismeri ezt az állapotot (jobban mondva az „én",aki nem ismert, nem tudott semmit, amíg a tudatosság megnem jelent) - ez vagyunk valójában: az Abszolútum, aLényeg, a tér nélküli, időtlen, nem érzékelhető lét; mígviszonylagosan, a jelenségek szintjén, elkülönült tárgyakkéntvégesnek, időhöz kötöttnek, az érzékek számáraérzékelhetőnek tűnünk.

A meg nem nyilvánulás, a Lényeg állapota az, amikor mi(pontosabban nem is a „mi", hanem az „én" szót kellenehasználni) még saját létezésünkről sem tudunk. Amikortudatára ébredünk a létünknek, már nem az egység állapotauralkodik, hiszen a kettősség a tudatosság lényegitulajdonsága. Amikor jelenségként megnyilvánul „az, amivagyunk", az együtt jár a tárgyiasítás folyamatával, amelyszükségszerű felosztáson alapul: egyfelől van az

alany, amely az érzékelő vagy megismerő, másfelől pedigvan a tárgy, amely az érzékelt vagy megismert.

A tárgyiasítás folyamatának érdekessége, hogy szük-ségszerűen a tudatosságban zajlik, amely minden kép-zetalkotás forrása, és ebből következően az úgynevezettmegismerő alany és a megismert tárgy egyaránt jelenséggévált tárgy a tudatosságban, és olyan, akár az álombeli alakok.Ám ez a megismerő tárgy (amely megismeri a megismerttárgyat) magára ölti az alany mint elkülönült létező identitását- az „ént" -, és a megismert tárgyat a „másik" identitásávalruházza fel. így születik meg az „egyén" képzete az illúzió, amája ereje vagy akármi más révén.

Ha egyszer megtörténik ez az azonosulás a látszólagoselkülönült létezővel, a kettősség képzete kiterjed, és erősebbéválik a kondicionálás. Az elkülönült alany-léteződöntőbírónak jelöli ki magát, hogy különféle tárgyakatelemezzen és bíráljon, és létrejön az egymástól függőellentétek egész rendszere - jó és rossz, kicsi és nagy, távoliés közeli -, teret biztosítva az elutasításnak és azelismerésnek.

Ennek az egész teremtett jelenségvilágnak az alapjatermészetesen a téridő képzete. A térre a tárgyiasításhoz vanszükség, az időre pedig azért, hogy mérni lehessen ízidőtartamát ennek a térbeli kiterjedésnek. Tér nélkül -niképpen juthattak volna formához a tárgyak, hogy láthatóváváljanak, idő (a megjelenés időtartama) nélkül pedig hogyanlehetne érzékelni őket?

Tehát, kérdezte Mahárádzs a látogatót, megkaptad aválaszt a kérdésedre?

A látogató, aki egész idáig feszülten hallgatott, minthamegbabonázták volna, hirtelen ráébredt, hogy Mahá-

rádzs kérdést intézett hozzá. Olyannyira lenyűgözte, amibenrészesült, hogy egy darabig egyetlen szót sem tudottkinyögni. Úgy tűnt, a tiszta hallgatásba merült, amelylehetetlenné teszi a szavakat. Egyszóval: közvetlenkapcsolatba került Maháráddzsal.

Mahárádzs folytatta: Ha megértetted a hallottakat, megkell tudnod mondani, hogy pontosan hogy és hol jelenik megaz úgynevezett rabság, és az kinek fáj. Tisztán értsd meg ezt!A jelenség megnyilvánulása nem egyéb, mint a tudatosságműködésének folyamata, amelyben szó sincs egyéni létezőről.Minden tárgy, álombeli alak a saját szerepét játssza.Szenvedésünk csakis azért jelenik meg, mert felelősségetveszünk magunkra azzal, hogy önmagunkként fogadjuk elsaját álomszerepünket, azonosítva azt, „ami vagyunk", atárgyiasítás folyamatának alanyi-megismerő elemével. Ez azilluzórikus és teljesen szükségtelen azonosulás okozza azilluzórikus létező „rabságát" és összes abból eredőszenvedését.

Tehát még egyszer: Az, „ami nem vagyunk", csak egyképzet, és ez a képzet azt keresi, „ami vagyunk". A kondici-onálástól - a félreértéstől - csak úgy tudunk megszabadulni,hogy pontosan megértjük, mi vagyunk, és mi nem vagyunk.Ekkor világossá válik, hogy úgy a „rabság", mint az ettőlszenvedő „egyén" egyaránt képzet, s hogy az, „ami vagyunk"- a Lényeg -, csak teljes jelenségként tud megnyilvánulni.Békességre lelsz - vagy inkább a békesség önmagára lel -, hafelfogod, hogy amit keresünk, azt azon egyszerű oknál fogvanem találhatjuk meg, hogy az, ami keres, nem különbözikattól, amit keres!

A látogató tovább ült összetett kézzel, és könnyek pa-takzottak lehunyt szeméből. A csend mámoros állapotábanvolt, amely ékesebben szól a szavaknál.

26.

Élet, ez az olcsó vásári komédia

Egy este az egyik látogató a következő szavakkal kezdte abeszélgetést: Mahárádzs időnként azt mondja, hogy az egészmegnyilvánulás illúzió, és olyan, mint egy mozifilm, egyszíndarab, és...

Mahárádzs nevetve közbevágott: De nem valami szo-kásos, értelmes film, hanem pokoli vígjáték, igazán olcsóvásári komédia, ha az ember tisztán és úgy látja az egészet,ahogy a valóságban van. Itt vagyok például én, azotthonomban, senkit sem zavarok, és azt teszem, amitermészetesen adódik. Képzeljük el, hogy egy napon beállíthozzám egy rendőr, és azzal vádol, hogy ezen és ezen anapon rablótámadást követtem el Kalkuttában. Én azt felelemneki, hogy ki sem tettem a lábam a városból, hogyan islehettem volna hát a több ezer kilométerre fekvő Kalkuttában,hogy ott rablótámadásban vegyek részt. Olyanmeggyőződéssel mondom ezt, hogy kissé elbizonytalanodik.Tovább kérdezősködik, és végül arra jut, hogy igazatbeszéltem. Ezután bocsánatot kér, és távozik. így is kelltennie.

De most jön a komikus rész. Téged is hasonlóval vá-dolnak, de annyira megijedsz a rendőr jelenlététől, hogyképtelen vagy tisztára mosni magad, és engeded, hogyletartóztasson. Később, amikor a rács mögött vagy, pa-

naszkodsz a rabságod miatt, és megszabadulásért kö-nyörögsz. Hát nem nevetséges ez?

Eredeti állapotomban, az egységben és a teljességben mégazt sem tudtam, hogy létezem. Egy napon aztán azt mondtáknekem, hogy „megszülettem", hogy ez a test „én" vagyok, shogy ezek az emberek a szüleim. Később naponta továbbiinformációkat fogadtam el „magamról", és ezzel egy egészpszeudoszemélyiséget építettem föl, csak azért, mert előszörelfogadtam azt a vádat, hogy megszülettem - noha teljesentudatában vagyok annak, hogy nincs tapasztalatom arról,hogy megszülettem volna; hogy soha nem hagytam jóvá,hogy megszülessek; s hogy a testemet rám erőszakolták. Akondicionálás fokozatosan olyan erős lett, hogy nemcsak azt avádat fogadtam el, hogy adott testként megszülettem, de aztis, hogy valamikor a jövőben meg fogok „halni", és már magaa „halál" szó is rettegetté, valamilyen traumatikus eseménytjelentő szóvá vált számomra. Hát lehet ennél bárminevetségesebb? A Gurum kegyelme segítségével felismertemigaz természetemet, és azt is felismertem, hogy milyenhatalmas tréfát űztek velem.

A legelképesztőbb illúzió ezért nem is annyira annak azeseménynek a megtörténte, amelyet „születésnek, életnek éshalálnak" ismerünk - mely az „időként" ismert időtartam alattzajlik -, mint inkább az, hogy elfogadunk egy objektív,különálló létezőt, melyről azt feltételezzük, hogykeresztülmegy e fogalmi esemény megtapasztalásán.

Az alapvető illúzió tehát, amely ezt az illúziót lehetővéteszi, nem más, mint a tér képzete, amelyben a tárgyakkiterjedhetnek, valamint az idő (időtartam) képzete,amelyben a térben kiterjedt tárgyak érzékelhetők.

Érted már, miért mondom azt, hogy az élet egy vásárikomédia, egy bohózat? Menj tovább egy lépéssel, és figyeldmeg, a te fogalmi személyiséged mennyire keveredett beleebbe a bohózatba. Nemcsak azt nem látod meg, hogy csupánszínész vagy, aki egy szerepet játszik el ebben a vígjátékban,hanem még azt is feltételezed, hogy választási és cselekvésiszabadságod van az „életnek" nevezett színdarabban, melyneknyilvánvalóan szigorúan az előre megírt forgatókönyv szerintkell lezajlania. S amikor az események ennek megfelelőenmegtörténnek a dolgok természetes rendje szerint, a fogalmilétező - mert az ember az - hagyja, hogy a történések hatássallegyenek rá, és szenved, majd „rabságra" és „megszaba-dulásra" gondol.

A megszabadulás az, hogy úgy látod az életet, mint egybohózatot, és érzékeled, hogy te magad (azaz a szikrányitárgyiasítás nélküli „én") nem lehetsz semmiféle olyan léteződolog, melynek bármilyen formája, neve vagy jellege van. Amegszabadulás annak megértése, hogy az érző tárgyak a teljesjelenségmegnyilvánulás részei, különálló identitás nélkül, shogy „én" vagyok az érzés, a tudatosság minden érzőtárgyban. A megszabadulás annak megértése, hogyjelenségszintű megnyilvánulásomban én, az Abszolútumvagyok a működés (a látás, hallás, tapintás, ízlelés, szaglás ésgondolkodás) minden más egyéni szereplő jelenléte nélkül.

Érted már, miért „szenvedsz"? A téves azonosulás miatt,jobban mondva azért, mert elfogadtad azt, ami nyilvánvalóantéves azonosulás!

27.

A téves azonosulás a „rabság

Az egyik látogató igencsak habozva tette fel kérdésétMahárádzsnak, mivel nem volt biztos benne, mennyirehangzik zöldfülűnek a kérdése. Aziránt érdeklődött, hogy ha a„rabság" és a „megszabadulás" problémája valóban a testtelvaló azonosulás érzéséből ered, akkor hogyan és miért jelenikmeg ez az azonosulás. Hozzátette (talán azt gondolta, hogy halúd, legyen kövér), hogy nem érti, miért kell egyáltalánspirituális tudás az embernek, ha élete végén úgyis ugyanazaz eredmény mind a dnyání, mind a tudatlan számára: a testvisszatér az öt elemhez, a tudatosság pedig nirgunává válik.

Időnként Mahárádzs lehunyt szemmel hallgatja akérdezőt, különösen ha az maráthíul beszél. Mahárádzs mostis így tett, de miközben ezt a kérdezőt hallgatta, azarckifejezése folyton változott. Szigorúnak tűnt, már azthittem, felcsattan, hogy: „Micsoda kérdés ez?!", de a szi-gorúságot hamarosan kedves, töprengő arckifejezés váltottafel, majd Mahárádzs mosolygott.

Ezután halkan beszélni kezdett, még mindig csukottszemmel: Először kezdjük az alapokkal. Az egész meg-nyilvánult világegyetem egy megjelenés a tudatosságban. Hanem vagy tudatos, a világ nem létezik számodra, hiszen nemfoghatsz fel semmit. Mindössze ez a tuda-

"

tosság vagyunk (amelyben felfogjuk a jelenségvilágot). Amíga jelenségvilágban vagyunk, csak azt érzékelhetjük; nemlehetünk az, „ami vagyunk", amíg fel nem ébredünk ajelenségek álmából, meg nem értjük az álmot mint olyat, ésabba nem hagyjuk a képzetgyártást és a tárgyiasítást. Ez alegalapvetőbb: a Lényeg az alap, a jelenség puszta tükröződés- nem különböznek egymástól.

A következő pont az, hogy megértjük: amikor a jelen-ségvilágban „te" „őt" látod, akkor mindkettőtök tárgy, melymegjelenésként látja egymást a tudatosságban. De értsd meg,hogy nincs alany, amely tárgyként látná a másikat! Csak alátás van, amely a lényegi potencialitás egyik aspektusakéntműködik. Ez minden másra is vonatkozik: a hallásra, atapintásra, az ízlelésre és a többire. Lényegében minden„működés".

De menjünk tovább. Ez a „működés" a testi forma, apszichoszomatikus szervezet közvetítésével megy végbe. Ez aforma önmaga is egy jelenség, ennélfogva szintén a Lényegegy aspektusa, mint ahogy az árnyék is egy aspektusa azanyagnak. Amíg nincs szó elkülönült egyéni létezőről, akifeltételezi, hogy megválaszthatja a tetteit, addig mindenjelenségszintű működés önkéntelenül megy végbe, és a„rabság" vagy „megszabadulás" fogalma fel sem merül.

De az történik, hogy a pszichoszomatikus forma működőmagja (amelyet jelen vizsgálatunkban „személyes"tudatosságnak hívhatunk, jóllehet a tudatosságot nem lehetilyen módon felosztani) hamis alanyiságot fogad el elkülönültlétezőként, pedig maga is csak egy tárgy, hiszen a Lényeg azegyetlen alany. így jön létre a látszatlétező, amelyrőlfeltételezik, hogy megszületik, él és meghal.

E látszatlétezőről azt is feltételezik, hogy önálló auto-ritásként választhat és dönthet, s ezzel a feltételezett önállóautoritással felelősséget is feltételeznek mindazért, ami amegnyilvánult világ működésében történik, vagyis a világbanlévő szenvedésért, a feltételezett bűnökért és erényescselekedetekért, valamint az ezekből következő „rabságért" ésa vágyott „megszabadulásért".

Világos mostanra a helyzet? Az, „ami vagyunk", tévesenazzal azonosítja magát a viszonylagosságban, „ami nemvagyunk", és ez utóbbi a látszatlétező. A „rabság" ebből azazonosulásból fakad. Ez a látszatlétező szenved a bűntudattólés a rabságtól, s keresi a megszabadulást. Az „Én" nemszenvedhet, hiszen az „Ennek" nincs semmilyen olyaneszköze, amellyel érzeteket tapasztalhatna. Mindentapasztalást, legyen az örömteli vagy fájdalmas, csak az„énnek" nevezett, tévesen azonosított fantomtárgytapasztalhat.

Végül értsd meg, mi történik a dnyání esetében. A dnyáníátlátta a megnyilvánult világ alapvető illúzióját, valamint asaját látszólagos szerepét mint jelenséget a megnyilvánulásspontán működésében. Zökkenőmentesen alkalmazkodikahhoz, ami a jelenséggel történhet - történjen bármi -,miközben végigmegy kijelölt életútján, majd „hazatér".Látszólag úgy éli az életét, mint bárki más, de az a nagykülönbség, hogy ő már nem azonosul a látszatlétezővel,minélfogva szenvedést sem tapasztal.

A tudatlan személy esetében a látszatlétező (mely mármaga is illúzió) tovább folytatja útját saját akarattal bírófüggetlen létezőként az álomvilágban (hiszen a megnyil-vánulás nem egyéb, mint álomvilág). És szenved, mert azokozatiság karmaként ismert képzetébe bonyolódik, mely azújraszületés képzetét is magában foglalja.

Az abszolút lényegiség olyan formák millióin keresztülnyilvánul meg, melyek minden pillanatban létrejönnek éselpusztulnak, s ebben a spontán működésben egyáltalán nincshely semmiféle elkülönült létező képzetének. Ennélfogvaminden olyan cselekedetből, amely egy önálló, függetlenlétező képzetén alapul, az következik, hogy hiányzik belőleaz advaita lényegének alapvető felfogása - legyen akárpozitív, akár negatív ez a cselekedet. Ameddig jelen van egylátszatlétező, aki keresőnek tekinti önmagát, és a„megszabaduláson" munkálkodik, addig ez a látszatlétező„rabságban" is marad. Mélyen, intuitíven meg kelltapasztalni, hogy maga a kereső az, amit keres. Amikor ezmegtörténik, a kereső eltűnik.

28.

Időtlen vagy

Egyik reggel, miután Mahárádzs felment a lépcsőn apadlásszobájába, már akkor elkezdett beszélni, miközbenhelyet foglalt. Néhányan már összegyűltek, de úgy tűnt,Mahárádzs nem vett tudomást róluk.

Az otthoniak valószínűleg panaszkodhattak neki, hogyvalaki pontatlan volt, és nem fejezte be időben a munkáját.Ezért Mahárádzs az időről kezdett beszélni. Minden átmenetnélkül azzal a megfigyeléssel kezdte, hogy sokan valamitőlük különálló „dolognak" tartják az időt, valami olyannak,amin nekik, mint különálló létezőknek, át kell menniük. Ez azelképzelés teljességgel téves.

Mahárádzs most már a jelenlévőkhöz intézte mon-dandóját: Az időről alkotott képzetetek az, hogy megszü-letettetek a múltban, most a jelenben vagytok (habár szi-gorúan véve nincs olyan, hogy „jelen", hiszen a „jelen"sohasem áll meg!), az ismeretlen jövő felé haladva pedigegyre öregebbek lesztek. Belegondoltatok már, hogy milyenhamis ez a képzet? Létezik-e valójában az objektívértelemben vett múlt, jelen és jövő? A „múlt" már túl van azemlékezésen, a „jövőt" pedig csak akkor ismerhetitek meg,ha jelenné, majd múlttá vált, és emlékké halványult. Legyenhát világos, hogy az „időnek" nincs objektív léte

az életetekben, s ezért nem is lehet fizikai szempontbólelemezni!

Mahárádzs folytatta: Hogyan érint hát benneteket az idő?Csak azért érint benneteket, mert egy időtartamra, egymértékegységre, egy képzetre utal. Az időtartamidőlegességet jelent, amely elengedhetetlen feltétele mindenjelenségnek, az összes „te"-t és „én"-t is beleértve. Ekképpenidőleges az, aminek tűntök, amire neveltek, hogy gondoljátokmagatokat, noha nem vagytok azok. Ám ami tudatosjelenlétként (a tudatosság megismerőjeként) valóban vagytok,az az időtlenség. A „múlt" csak emlék, a „jövő" pedig csakremény. Csupán a „jelen", a most jelent bármit is nekünk,mivel - időtlenségként - jelenlét vagyunk.

Kíváncsi vagyok, mondta Mahárádzs, hogy értitek-e, amitmondtam. Felfogtátok a jelentőségét az elhangzottaknak?Gyakorlatilag azt állítottam, hogy ti vagytok az idő: aminekgondoljátok magatokat, az idő; ami alanyiságotokban vagytok,az időtlen. Megdöbbent benneteket, ha azt halljátok, hogyaminek gondoljátok magatokat, az maga az idő?jelenségtárgyakként vajon nem az idő vagytok? Hiszen az időfolyama hömpölyög a csecsemőkortól az öregkorig, aszületéstől a halálig, a teremtéstől a pusztulásig, mint mindenmás megnyilvánult jelenség esetében. Aminek gondoljátokmagatokat (a pszichoszomatikus szervezetnek), azszakadatlan mozgásban van, még alvás közben is az ébrenlétfelé mozog, annál az egyszerű oknál fogva, hogy a tudatosság- amelynek természete a mozgás - nem hagy benneteketnyugalomban. Ez a folytonos „tevékenység" válik a hírhedtkarmává, mégpedig egyedül a testi formával való azonosulásmiatt, ami által felelősséget vállaltok a látszólagoscselekedetekért és, természetesen, annak következményeiért.Minden látszóla-

gos cselekedet térben/időben terjed ki, hogy érzékelhetőlegyen a megnyilvánulásban, és ily módon „eseménnyé"válik. Az egész jelenségvilág milliónyi „te"-ből áll, s a „te"-kcselekedeteinek-eseményeinek a teljessége teszi ki a működővilágot. A „születés" szónak valójában az időre kelleneutalnia, mert ha nem született volna meg az idő(elválaszthatatlanul a tértől), akkor a megnyilvánulás és azérzékelés nem mehetne végbe. Azt gondolod, hogymegszülettél, pedig az idő született meg, amelyben te minttárgy érzékelhetővé váltál.

Egy viszonylagos szinten mindennek szükségszerűenmegvan az ellentétpárja, hogy egyáltalán fogalmi (ha nemobjektív) léte lehessen, de minden kölcsönös függésben lévőellentétpár - mint a fény és a sötétség, a jó és a rossz stb. -,mely fogalmilag Örökké elkülönült, elválaszthatatlanul újraeggyé válik, amikor egymásra kerül a kölcsönös tagadásban.Ugyanígy a jelenségek szintjén felfogott ellentétpárok is -mint az idő és az időtlenség - újraegyesülnek aviszonylagosság kölcsönös tagadásában, azaz a teljességben,az egészben (az egész-ségben!). Ez az alapvető, lényegiegység az igaz nézőpont. Ha elveszítitek ezt a nézőpontot,elveszítitek egyensúlyi helyzeteteket, és a mája feneketlenszakadékába zuhantok.

Bármit gondolunk vagy mondunk az időtlen abszo-lútumról - fejezte be Mahárádzs -, az csak fogalmi lehet, egyutalás, egy útmutatás, amely sohasem fedheti fel számunkra,mi az időtlenség, hiszen az az, ami vagyunk. Csak annyitmondhatunk: itt és most vagyok, ahol az „itt" azt jelenti, hogynincs tér, a „most" pedig azt, hogy nincs idő. De talán mégezt mondani is túl sok. Nem a kimondás vagy a meghallásszámít, csak a tény közvetlen felfogása.

29.Nincs olyan, hogy „megvilágosodás

Mahárádzs gyakran megjegyzi, hogy azok közül, akikeljönnek hozzá, nagyon kevesen vannak, akik járatlanok aspiritualitásban. Általában olyanok keresik fel, akik a tudástkutatva bejárták a világot, rengeteg könyvet elolvastak,számos guruval találkoztak, és van bizonyos elképzelésükarról, miről is szól az egész - de ritkán van világos képükarról, mit keresnek pontosan. Sokan nem vonakodnakbevallani, hogy minden erőfeszítésük hiábavalónak bizonyult,s frusztraltnak és csalódottnak érzik magukat. Olyanok isakadnak, akik még azon is eltűnődnek, hogy vajon nem merőlidércfényt kergetnek-e. Azonban minden frusztrációjuk ésletörtségük ellenére is úgytűnik, tudják, hogy az életnek vanvalamilyen végső értelme. Mahárádzs tiszta szívből törődik azilyen emberekkel, és személyes érdeklődést mutat irántuk.Teljességgel semmibe veszi viszont azokat, akik haszontalankíváncsiságból keresik fel őt, vagy azzal a szándékkal, hogykésőbb szenteskedő hangnemben, esetleg lekezelőenbeszélhessenek róla egy hétvégi összejövetelen.

Azután van az embereknek az a csoportja - a kiforratlanentellektüelek -, akik azért jönnek el Mahárádzshoz, hogypróbára tegyék saját felhalmozott „tudásukat". Amikorválaszolnak Mahárádzs szokásos, spirituális

"

hátterüket firtató kérdésére, ritkán felejtik el, hogy büsz-keséggel a hangjukban megemlítsék azoknak a könyveknek ahosszú listáját, amelyeket elolvastak, és azokat a bölcseket ésszenteket, akiket felkerestek. Mahárádzs huncut mosollyalfogadja az ilyen információkat, és rendszerint valami olyatmond, ami még tovább duzzasztja az egójukat. Példáulmegjegyzi: „Nos, ma különösen jó beszélgetésben leszrészünk." Vagy: „Azt kell mondanom, mindannyiunkatmegtisztel a jelenlétével, és bizonyosan tanulunk majd valamiújat." Esetleg: „Én csak négy elemit végeztem el, de itt vanön a filozófiai doktorátusával, és a kisujjában vannak azupanisadok. Milyen remek alkalom!"

A később kibontakozó beszélgetés különbözőféle reak-ciókat vált ki ezekből a szellemi nagyságokból. Néhányukabból indul ki, hogy többé-kevésbé ugyanazon a szinten áll,mint maga Mahárádzs. Pár perc elteltével aztán olyannyilvánvaló lesz az óriási különbség, hogy alázatos hoz-záállást vesznek fel, és beszéd helyett inkább hallgatnak.Hamar felismerik, milyen sekélyes a tudálékosságuk, ésmilyen csalókák a dédelgetett elméleteik és képzeteik.

Egy szép napon egy európai hölgy jött el Mahárádzs-hoz.Áradozva dicsérte az I Am That című könyvet, és kijelentette,hogy hatalmas szerencséje van, amiért személyesen tehetitiszteletét Mahárádzsnál. Beutazta a világot, számos szellemitanítóval találkozott, de sohasem érezte, hogy megtaláltavolna, amit keresett, ám most már biztos benne, hogykeresése Mahárádzs lábainál végre befejeződött. Nyilván voltnéhány „megtapasztalása", melyeket más guruk valószínűlegspirituális „fejlődése" bizonyítékaként igazoltak. A hölgybelefogott, hogy nagy részletességgel beszámoljon ezekről amegtapasztalásokról.

Mahárádzs néhány percig hallgatta, majd közbevágott:Árulja el nekem, kinek voltak ezek a megtapasztalásai? Kiérzett örömet fölöttük? Minek a hiányában nem ismerülhettek volna fel ezek a tapasztalások? A spirituálistanulás e meglehetősen hosszú ideje alatt milyen identitástvolt képes felfedezni, amelyre azt mondhatja: „én"?

Kérem, folytatta Mahárádzs, egy pillanatig se érezze,hogy sértegetni akarom, de világos válaszokat kell kapniaezekre a kérdésekre, mielőtt eldönthetne, hogy jó iránybanhalad-e. A jelen pillanatban ön olyan, mint egy ötéves gyerek,akit szép ruhába öltöztettek, és gyönyörű ékszerekkelcicomáztak fel. Ugyanez a gyerek három évvel korábbanvagy tudomást sem vett volna a szép ruhákról és ékszerekről,vagy úgy fogadta volna őket, mint nyűgöt, melyet rajongószülei erőltetnek rá. De most, miután újabb kondicionálásbanrészesült, alig várja, hogy kis barátai közé mehessen, éskárörvendő tekintettel gyönyörködjön abban, hogy milyenirigykedve nézik azok, akiknek nincs ilyen szép cicomájuk.Pontosan az akadályozza meg, hogy meglássa igaztermészetét, ami a kisgyermekkor és a gyermekkor közötttörtént. A kisbaba, ellentétben a gyermekkel, még őrziszubjektív személyiségét és identitását. A kondicionálás előtta nevével utal magára, puszta „tárgyként" kezeli magát, nempedig „énként", a megismerőként/alanyként. Jól gondolja vé-gig, amit mondtam. A személyes létező és a megvilágosodáskizárja egymást.

Ha azután, amit elmondtam, úgy dönt, hogy továbbra is elakar jönni hozzám, figyelmeztetnem kell - jegyezte megMahárádzs vidáman -, hogy nemhogy nem fog elérni semmit,de még azt is elveszíti, amit az évek során oly sokerőfeszítéssel „megszerzett". Sőt mi több, még

önmagát is elveszíti! Legyen hát óvatos! Ha tovább járhozzám, arra a következtetésre fog jutni, hogy nincs „én"vagy „te", aki keresné a megvilágosodást, hogy valójábannincs is olyan, hogy „megvilágosodás". Ennek a ténynek amegértése maga a megvilágosodás!

A hölgy gondolataiba merülve ült. Alapjaiban rendült megaz évek folyamán szorgalmasan építgetett hitrendszere.Összetett kézzel tiszteletét fejezte ki Mahárádzs-nak, ésengedélyt kért arra, hogy mindennap felkeresse őt, amígBombayben tartózkodik.

Szívesen látom - felelte Mahárádzs.

30.

Mi voltál a „születésed" előtt?

Az egyik új látogató egy borotvált fejű amerikai fiatalembervolt, aki nem lehetett több huszonöt évesnél. Keménykötésű,majdnem kétméteres, arányos termetű ifjú volt, finommetszésű arcvonásokkal. A számos indiai vallásos felekezetegyikének okkerszínű ruháját hordta.

Azt mesélte magáról, hogy vándorszerzetes, és az elmúltegy-két évben bejárta Észak-India nagy részét. Korábban aszokásos, körülbelül hároméves előkészítő képzésbenrészesült. Mahárádzs azon kérdésére, hogy megtalálta-e, amitkeres, nevetve azt válaszolta, hogy éppen kétségek kezdtékgyötörni, vajon megtalálja-e valaha azáltal, hogy csakvándorol, és most már inkább azon töpreng, hogy nem éppentávolodik-e tőle.

Ezután beszámolt róla, hogy kezébe került az / Am Thategy példánya, és miután elolvasta, szokatlanul erősen érezte,hogy „megérkezett", különösen amikor Mahárádzscímoldalon lévő képét meglátta. Amikor Mahárádzs szemébenézett - tette hozzá -, hosszú ideig nem tudta levenni a szeméta portréról. Úgy érezte, fel kell keresnie, tiszteletét kell tennienála, és a lábainál kell ülnie.

Mahárádzs: Mi az, amit valójában akarsz? Világosan látod?Istent keresed? Mit keresel pontosan?

Látogató: Legbelül valahogy mindig is tudtam és éreztem,hogy semmi sem elégíthet ki, amit az élet ezen a világonkínálni tud, hiszen minden olyan mulandó! Mit akarokpontosan? El akarom érni a valóságot. Ezt akarom.

M: (rázkódva a csendes nevetéstől) Ha tudnád, milyen mu-latságos ez: „el akarom érni a valóságot". Ki ez az „én", aki elakarja érni a valóságot? Ez a testkomplexum, ez apszichoszomatikus szervezet akarja elérni a valóságot? Ésbiztos benne, hogy a „valóság" hajlandó őt elfogadni?Hogyan fogja ez az „én" „elérni" a valóságot? Azzal, hogyhatalmasat ugrik felfelé vagy előre? Netán valamilyen rakétasegítségével? Vagy ezt a valóságot tudati ugrással kell elérni?S végül, mit értesz pontosan „valóságon", amelyet el akarszérni?

L: (nevetve) Most, hogy Mahárádzs így fogalmaz, ténylegviccesnek tűnik - de lehet, hogy inkább tragikus.

M: Ki az, aki hallja ezeket a szavakat, legyenek akár vic-cesek, akár tragikusak?

L: Én, én, aki itt ülök. Én hallgatom ezeket a szavakat, és énis beszélek.

M: Az érzékek végzik a munkát a prána, az életerő segít-ségével. De nincs valami - hívjuk a jelenléted érzésének -,ami nélkül egyik érzékszerved sem lenne képes érzékelnisemmit? Mi az, ami érzéssel látja el az érző lényt?

L: Igen, ha nem lennék tudatos, az érzékeim sem mű-ködnének.

M: Akkor értsd meg, hogy ez a tudatos jelenlét vagy, amíg atest jelen van. Ha a testednek vége, akkor az életlehelet és atudatosság szintén távozik. Csak az, ami megelőzte ezt a testetés tudatosságot, csak az Abszolútum, az örökké jelen lévő azigazi identitásod. Az vagy valójában. Az a valóság, mely ittés most van. Hogyan merülhet fel hát annak kérdése, hogybárki elérje?

Mi voltál a „születésed" előtt? Volt bármilyen szükséged,vágyad, kívánságod abban az állapotban - legyen az akár avalóság, a szabadság, a megszabadulás utáni vágy? Az azeredeti, igaz állapotod vagy igaz természeted: a teljesség,szentség, abszolút jelenlét és viszonylagos hiány állapota.Ennek az állapotnak a visszatükröződése a tudatosság, a tiszta„vagyok" vagy létezés, de a nap tükörképe nem a nap. Te ez atudatos jelenlét vagy, nem pedig a test, amely csak atudatosság lakóhelye annak megnyilvánulása során. Amikor atest „meghal", a tudatosság kiszabadul a testből, és már atudatos jelenlét sem vagy többé, mert nincs már semmilyenviszonylagos jelenlét. Akkor az eredeti, abszolút, TisztaTudatban vagy. A relatív hiány abszolút jelenlétet jelent,öntudatlanul arra, hogy jelen vagy.

A szabadság iránti vágy, amely a kezdeti szakaszokbanfelbukkan a kereső szívében, fokozatosan eltűnik, amintfelismeri, hogy ő maga az, amit keres. Ennek a vágynak amegmaradása azt jelenti, hogy két „akadály" áll fenn. Előszöris, továbbra is jelen van egy különálló létező, aki„szabadságot" akar, noha egy jelenségszintű létező számárafel sem merülhet a szabadság kérdése, hiszen egy tárgynaksemmiféle független léte nem lehet. Másodsorban pedig ez avágy azon a vágyon alapul, hogy a valóságot az elme szintjénragadjuk meg; azt je-

lenti, hogy az ismert paraméterein belül próbáljuk felfogni azismeretlent és megismerhetetlent! Ez lehetetlen.

L: Milyen szellemi gyakorlást kell akkor végezni?

M: A szellemi gyakorlással ugyanez a helyzet. A szellemigyakorlás azt jelenti, hogy feltételezzük egy fantom létezését.Kinek kellene szellemi gyakorlást végeznie, és milyencélból? Nem elég, ha hamisnak látjuk a hamisat? Az azelkülönült létező, akinek gondolod magad, hamis. Te a valóságvagy.

Ha egyszer megértetted, vagy inkább intuitíven felfogtad,hogy egy elkülönült létező pusztán fogalmi képzet, akkor amimarad, az pusztán újraintegrálódás - jóga - azegyetemességbe. Nem marad semmi teendő, mert nincs, akimegtenné, és ami még fontosabb, nincs senki, aki tartózkodnaa megtételétől! Ami marad, az tiszta, akarattól mentes „élés",mert relatíve csak bábuk vagyunk egy álomvilágban,amelyeket az eredeti álom irányít. Az egyéni álmodónak kellfelébrednie a személyes álmából. És ez a megértés maga afelébredés!

Az ifjú amerikai, aki feszült figyelemmel hallgatta Mahá-rádzsot, meghajolt előtte, és így szólt: „Mahárádzs szavaielsöpörték tudati hulladékaimat. Most már tudom, mi avalóság. Tudom, értem, hogy én vagyok a valóság."

31.

Mahárádzs önmagáról

Azon esték egyike volt, amikor csak néhány rendszereslátogató volt jelen. Mahárádzs szokásos helyén ült, moz-dulatlanul, mint egy szobor. Rendkívüli békesség honolt a kisszobában, és mi csukott szemmel ültünk, önkéntelenül isbensőséges kapcsolatba kerülve Maháráddzsal. Minthamegállt volna az idő. Hirtelen arra lettünk figyelmesek, hogyMahárádzs halkan beszélni kezd: Kíváncsi vagyok, milyenkép él rólam a látogatókban. Kíváncsi vagyok, felismerik-e,tényleg megértik-e állapotomat, amely alapjában vévesemmiben sem különbözik az övéktől.

Mindaz, ami vagyok, ami mindig is voltam és leszek, azaz, ami azelőtt voltam, mielőtt „megszülettem". Mivel nemtest vagyok, hogyan születhettem volna meg? Mivel TisztaTudat vagyok, hogyan lehetnék tudatában a Tiszta Tudatnak?Nem egy „dolog" vagyok, és nem tudok „másról", aminektudatában lehetnék.

A Lényegként nem vagyok tudatában a Tiszta Tudatnak.Jelenségként „működöm", funkcionálok, lényegi voltompotencialitásának egyik aspektusa működik személytelenszinten, önkéntelenül, akaratlanul. Ezért én vagyok a látása,hallása, érzékelése, megismerése, cselekvése mindennek, amilátott, hallott, érzékelt, megis-

mert és megtett - „én", amint megértem a tárgyiasulásátennek az „itt és most"-nak.

Lényegként (abszolút szinten) megismerhetetlen vagyok, ajelenségek szintjén (viszonylagosan) a megismerés tárgyáváválok. A Lényeg vagyok - ez marad, miután mindenjelenséget teljesen elutasítottunk. Én „ez az itt és most"vagyok, a jelenségek teljes hiánya. Hogyan lehetne hátengem, a Lényeget megismerni, megtapasztalni, felfogni?Amikor megnyilvánulok, az „érzésként" történik, a térbenvaló kiterjedés révén, amely az időben mérhető. Mindentapasztalás csak a kettősségben tapasztalható, alanyként-tárgyként, az egymástól függő ellentétpárok- mint öröm és bánat - megkülönböztetése és megítéléserévén.

Amikor az elme teljesen csendes, üres, amikor a téridőelképzelése szünetel, akkor mindaz, ami vagy, én vagyok- egység, teljesség, szentség, alázat, szeretet. Ez az igazság, minden más szamárság! Olyan egyszerű ez, mégiskíváncsi vagyok, hányan értik, amit mondok. Hagyd abbaa képzetgyártást, és „te" „Én" leszel - nem lesz én és másik!

32.

Egy személyes élmény

Nemegyszer megtörténik, hogy Mahárádzs egy összejövetelsorán kiválaszt valakit a rendszeres látogatók közül, ésmegkérdezi tőle, milyen személyes hatást váltanak ki belőle abeszédei. Ilyenkor talán azt mondja: „Áruld el nekem, mi az,ami különösen megragadt a fejedben a beszédeimből!"Esetleg megkérdi: „Miután hallottad a mondandómat, milyenhatározott végkövetkeztetésre jutottál igaz önazonosságodtekintetében?" Az a személyes tapasztalatom, hogy amitMahárádzs mond, mindig spontán módon merül fel, ezértértelmetlen próbálkozás kideríteni annak okait, hogy miérttesz fel ilyen kérdéseket, és miért éppen az adott embernek.

Mahárádzs ilyen kérdésére az azonnali reakció termé-szetesen a zavarodottság, de ez érthető módon egyenértékűannak bevallásával, hogy az ember - miután végighallgatta,amit Mahárádzs mondott (sravana) - nem végzett önállóanmegfelelő meditációt (manana), s még kevésbé vált részévé akívánt meggyőződés (nididhjánszana). Pedig ez az egyetlenfolyamat, amelyet Mahárádzs ajánl, amikor egy követőmindenképpen tanácsot vár tőle arra nézve, hogy mit„tegyen".

Egy ilyen alkalommal Mahárádzs így szólt az egyikrendszeres látogatóhoz: „Tanult ember vagy, már jó ideje

türelmesen, figyelmesen és mély összeszedettséggel hallgatoda beszédeimet. Foglald össze néhány szóban, mi szerintem alényege annak, amit közölni próbálok veletek!" Úgy tűnt,Mahárádzsot különösen érdekli a válasz, hiszen türelmesenvárt rá jó darabig. A követő látható erőfeszítéseket tett, hogyválaszt adjon, de valamiért nem tudott szabatos magyarázattalszolgálni. A beállt csendben, amely rendkívül nyugodt ésbékés volt, önkéntelenül felmerült az elmémben egy válasz:„A felébredés nem történhet meg addig, amíg nem tűnik el azelképzelés, hogy az ember: kereső."

Amikor az összejövetelnek vége lett, és a többi látogatótávozott, csak barátom, MuUarpattan és én maradtamMaháráddzsal. Megemlítettem neki, hogy világos válaszjutott az eszembe, miközben vártunk a követő feleletére, deúgy láttam helyesnek, hogy ne szóljak semmit az összejövetelalatt. Miután megkérdezte, mi volt ez a válasz, elmondtam.Megkért, hogy ismételjem meg, mire én lassabban éstisztábban megismételtem. Mahárádzs végighallgatott, majdegy ideig lehunyt szemmel ült, mosolygott, és úgy tűnt, igenelégedett a válasszal. Azután megkérdezte Mullarpattant, mitgondol róla. Ő azt felelte, hogy nincs különösebbhozzáfűznivalója, és ennyiben is maradt a dolog. Kicsitsajnáltam, mert ha barátomnak lett volna valamilyenészrevétele, Mahárádzs szinte biztosan legalább rövidenértekezett volna a témáról.

Egy másik alkalom különös jelentősséggel bírt számomra.Miközben az egyik összejövetel során fordítottam, Mahárádzshirtelen közbevágott. Itt kell megemlítenem, hogy egyesnapokon a fordítás látszólag gördülékenyebben fakadtbelőlem, spontánabbul, mint más napokon, és ez is egy ilyenalkalom volt. Miközben

beszéltem, valószínűleg lehunyt szemmel, nem vettem észre,hogy Mahárádzs közbevágott, és csak amikor a szomszédomhatározottan megütögette a térdemet, akkor ébredtem rá, hogyMahárádzs arra kér, ismételjem meg, amit mondtam. Beleteltnéhány másodpercbe, hogy felidézzem, mit is mondtam, ésazt éreztem, hogy furcsa módon átalakultam, kikerültem akontextusból, és távoli, majdhogynem közömbösszemtanújává váltam a beszélgetésnek, amely Mahárádzs ésközöttem zajlott. Amikor egy idő után visszatértem azaktuális gondolatmenethez, arra lettem figyelmes, hogyMahárádzs elégedett mosoly-lyal hátradől, a látogatók pedigszájtátva és zavarodottan néznek engem. Az összejöveteltovább haladt normális befejezése felé, de a fordításomazután igencsak gépiesnek tűnt számomra.

Azt éreztem, hogy valami történt az összejövetel alatt.Sajnálatos módon Mullarpattan nem volt jelen aznap, ezértnem tudtam megkérdezni. Kölcsönkértem hát azösszejövetelről készített hangszalagot, amely azonbancsapnivaló minőségű volt, s a kérdéseket és a válaszokatelnyomták a külső zajok. Mégis megfelelt a célomnak, mertmiközben a szalagot hallgatva meditáltam, hirtelen eszembeötlött, mi történt. Nem is csoda, hogy a látogatók alig akartakhinni a fülüknek! Párbeszédet folytattam ugyanisMaháráddzsal, és úgy beszéltem vele, mintha teljesenegyenrangúak lennénk, ami sohasem történhetett volna meg,ha tudatában lettem volna annak, amit mondok. Nem is aszavak döbbentették meg a látogatókat (és engem is, amikormeghallgattam a felvételt), hanem a hanghordozás, amelyhatározott meggyőződésre vallott. Csak abból a ténybőlmerítettem némi megnyugvást és vigaszt, hogy a párbeszédvégén Mahárádzs telje-

sen boldognak, sőt azt mondhatnám, elégedettnek tűnt. Apárbeszéd Maharadzs és közöttem a következő mederbenfolyt:

Maharadzs: Elismételnéd, amit mondtál?

Válasz: Azt mondtam, hogy „Én vagyok a tudatosság,amelyben a világ megjelenik. Ennélfogva bármi és minden,ami a megnyilvánult világot alkotja, nem lehet más, mint amién vagyok, abszolút nézőpontból."

M: Hogyan lehetsz „minden"?

V: Maharadzs, hogyan nem lehetnék minden? Az árnyéksohasem haladhatja meg azt, aminek az árnyéka. Akármitükröződik is vissza képként - hogyan lehetne az több vagykevesebb annál, amit visszatükröz?

M: Mi hát a te önazonosságod?

V: Nem lehetek valamilyen „dolog"; csak minden lehetek.

M: Akkor hogyan létezel a világban? Milyen formában?

V: Maharadzs, hogyan létezhetnék valamilyen formával„énként"? De én mindig abszolút módon jelen vagyok,tudatosságként pedig relatívan, és a tudatosságban tükröződikminden megnyilvánulás. A létezés csak tárgyi, relatív lehet,ezért nem lehet személyes létem. A „létezés" „nemlétet" ismagában foglal, megjelenést és eltűnést - időt. De „én"mindig jelen vagyok. Az abszolút jelenlétem az

időtlenségként a relatív hiányom a véges világban. Nem,Mahárádzs, semmi egoizmus nincs ebben (Mahárádzs va-lószínűlegfelhúzta a szemöldökét). Sőt, amikor az ego össze-omlik, akkor lehet ezt világosan felfogni. És bárki mondhatjaezt - csak éppen nincs „bárki", aki „mondhatná". Ami van, aza felfogás.

M: Remek, folytassuk!

Ekkor a beszélgetés folytatódott, én pedig tovább fordítottama látogatók kérdéseit és Mahárádzs válaszait az összejövetelvégéig. Később eltöprengtem a rabság és megszabadulástémáján, ahogy Mahárádzs kifejtette, és megpróbáltamtisztázni, mivel jár ez számomra a mindennapokban. Rövidenösszefoglaltam magamnak, amit magamba szívtam, úgymond„elkérődztem" rajta. (Ezt a kifejezést Mahárádzs eléggégyakran használja.)

Amikor a személytelen tudatosság személyessé teszimagát azzal, hogy azonosul az érző tárggyal, „énként"gondolva rá, akkor tárggyá változtatja az „ént", melylényegében az alany. A tiszta alanyiságnak ezt a tárgyi-asítását (a korlátlan potenciál korlátozását), ezt a tévesönazonosítást nevezhetjük „rabságnak". Ebből a „léteződologgá válásból" keressük a megszabadulást. A meg-szabadulás tehát nem lehet más, mint hogy a hamisrólfelfogjuk, közvetlenül megértjük, hogy hamis, és meglátjuk,hogy az önazonosítás téves. A megszabadulás annakmeglátása, hogy csak a tudatosság keresi a megnyilvánultmegnyilvánulatlan forrását - és nem találja meg, mert maga akereső az, amit keres!

Milyen következményekkel jár „rám" nézve a hétköznapiéletben, ha ezt mélyen megértem? Beláttam, hogy

nem létezhet egyéni létező mint olyan, aki önállóan meg-választhatná a cselekedeteit. Hogyan lehetne hát „nekem" ajövőben bármilyen szándékom? És ha nem lesz többészándékom, miként lehetne bármiféle lelki konfliktusom?Szándék híján nem lehet lelki, pszichés alapja annak, hogykarmába bonyolódjak. Tökéletes lesz az összhang mindennel,ami történik, és úgy fogadom el az eseményeket, hogy nemlesz jelen sem az eredmény, sem pedig a frusztráció érzése.

Az ilyen élet akarat nélküli élet (ahol hiányzik úgy apozitív, mint a negatív akarat, hiányzik a cselekvés szándékosmegtétele vagy a szándékos tartózkodás a megtételétől),amelyben áthaladok a „rám" kiszabott élethosszon, nemóhajtva semmit, és nem kerülve el semmit, hogy ez az „élet"(a tudatosságnak ez az időtartama, amely úgy jött el, mint egynapfogyatkozás az eredeti, igaz állapotomon) eltűnjön majd,ha eljön az ideje, hátrahagyva engem abszolút jelenlétemben.Mit akarhatna ennél többet egy (fogalmi) „létező"?

33.

Nincs érzékelő, csak érzékelés

Egy reggel, amikor az egyik látogató a szokásos módonkezdte a kérdését: „Én azt szeretném tudni...", Mahá-rádzskacagni kezdett, és meg sem várva a maráthí fordítást,közbevágott, angolul téve fel az ellenkérdést: „Én - ki?" Majdmiután jót mulatott a viccén, visszatért anyanyelvéhez, és aztmondta: Valójában olyan egyszerű az egész, amit közölniszeretnék veletek! Ti is úgy találnátok, ha az „ént"félretennétek, amikor hallgattok! Ha nem felejtenétek el,hogy amíg jelen van ez az állítólagos önálló létező, akiakaratlagosan próbálja megérteni, amit mondok, addig szóbasem jöhet az igazi megértés. A metafizikai kinyilatkoztatásérzékelése kutató, nyitott, „üres" elmét feltételez, amelybeegy ilyen érzékelés beléphet. Minden „független", elkülönültlétező kondicionált, beidegződésekkel, képzetekkel teli elmétjelent, amely ellenáll annak, hogy beléphessen bármi, amitközölni akarok. Nem tudom, elég érthetően fejeztem-e kimagam?!

Habár szavakat használok, ti pedig halljátok őket, a közléscsak akkor lesz lehetséges, ha az alany és a tárgy beleolvad ahallásba. Kezdjétek a kezdeteknél, és vizsgáljátok meg, vajonlétezik-e „bárki", aki beszélne vagy hallgatna, vagy pusztán a„működés" van: a beszélés, a

hallgatás, a felfogás, a tapasztalás. Amikor valami „létezőre"gondoltok, csak valami olyan jár az eszetekben, ami objektív,formával bíró. Kizárólag a tárgyi jelenséggel foglalkoztok,míg én semmilyen tárgyat (titeket is beleértve) nem látok semtöbbnek, sem kevesebbnek, mint megjelenéseknek atudatosságban - melyek ennélfogva nem létezőek. Azalanyiság mint olyan pedig nyilvánvalóan nem létezhetvalamiféle tárgyi minőség nélkül. Mi létezik tehát? Nem lehetolyasmi, hogy létezés vagy nemlétezés!

Térjünk vissza a látogatóra, aki kicsit korábban feltettvolna valamilyen kérdést. Eljött ide, talán nem mindenvesződség nélkül, és nem elhanyagolható anyagi áldozatokárán, hogy olyan tudásra tegyen szert, amely képessé tesziarra, hogy „jobb emberré" váljon: bölccsé, dnyánívá. Értitekmár, miért nem tudom megállni nevetés nélkül?Természetesen nem rajta nevetek, hanem azon a trükkön,melyet a mája mutat be illúziója révén.

Töprengjetek el egy pillanatig! Ki gondolkodik azátalakulásról, az önművelésről, arról, hogy az állapotamegváltozik? Az kétségtelenül nem egyéb, mint egymegjelenés a tudatosságban, egy filmszereplő, egy álom-egyén: egy álombeli látszatlétező, aki azt feltételezi magáról,hogy a karma működése vonatkozik rá. Hogyan tudná egyilyen álombeli szereplő bármi mássá „tökéletesíteni" magát,mint álombeli énjévé? Hogyan tökéletesítheti magát egyárnyék anyaggá? Hogyan lehetne bármiféle „felébredés" egyálomból azon kívül, hogy az álmodó megfejti az álom - amegnyilvánulás - forrásának valódi mivoltát?

A „felébredés" annak megértéséből áll, hogy nincs egyéniérzékelője a jelenségvilágnak, hanem minden je-

lenség lényegi természete és célja pusztán az, hogy érzékeljea jelenségeket, azaz „ebben az itt- és mostban" működjön;felfogva, hogy minden érző lény - én -, mint mindentapasztalás lehetséges forrása, objektíven tapasztalja alátszólagos világegyetemet a pszichoszomatikus szervezetsegítségével. A legelső lépés annak megértésében, hogy mirőlis szól ez az egész, az aktív, akarattal bíró „én" - mintelkülönült létező - képzetének feladása, és az érzékelés ésműködés - mint folyamat - passzív szerepének elfogadása.

Hadd örvendeztessem meg a szíveteket azzal, hogy adoknektek néhány „tippet". Mondhatok bármit, úgyis tudom,hogy tovább folytatjátok majd „önművelő" tanfolyamotokat,és „tippeket" vártok. Csapjátok hát fel a jegyzetfüzeteteket, ésírjatok:

a) Tegyétek szokásotokká, hogy passzív igemódban gon-dolkodtok és beszéltek. Ahelyett, hogy azt gondoljátok:„látok valamit", vagy „hallok valamit", miért nemgondolkodtok passzív módon: „valami látszik" vagy„valami hallatszik"? Ekkor az érzékelés nem egyjelenségszintű létező tevékenységének az alapjánnyugszik, hanem egy esemény vagy történés alapján. Akellő időben ez a látszatlétező (az „én") háttérbe foghúzódni.

b) Mielőtt éjszaka aludni térnétek, körülbelül tíz percigüljetek úgy, hogy testileg-lelkileg ellazultok, s helyezkedjetek arra az álláspontra, hogy „ti" nem a test-elmekonstrukció vagytok, hanem az életet adó tudatosság.így ez az elképzelés áthatja a lényeteket az alvás egészideje alatt.

34.

A tökéletes azonosság

Az egyik összejövetel elején Mahárádzs megkérdezte: Mirőlbeszéljünk ma? A legtöbb jelenlévő számos korábbiösszejövetelen ott volt már, és tudta, hogy általában őválasztja ki a témát. Sok választás amúgy sem lehetett, hiszenMahárádzs számtalanszor elmondta korábban, hogy csakegyetlen témáról beszél, nevezetesen az ember igaztermészetéről vagy azonosságáról. Az egyik látogatómegkérdezte hát, hogy van-e valami, amibe kapaszkodhatunkazért, hogy folyamatosan tudatában legyünk igaziazonosságunknak.

Mahárádzs nevetve válaszolta, hogy éppen ez a probléma.„Valaki" szeretne „valamit", amibe „kapaszkodhat", hogyelérjen valamit! Nem látod, hogy az egész elképzelés téves?Valójában igen egyszerű, ha átlátod. Attól tartok viszont,hogy a hétköznapi látásmód ehhez édeskevés. A hétköznapilátásmód - a látó lát valamit - teljesen alkalmatlan. Nagyonkülönleges látásra van szükség, intuitív látásra, belátásra, aholazt látszik, hogy nincs senki, aki látna, és nincs semmilátnivaló!

Nem, folytatta Mahárádzs, nem akarlak összezavarni.Maga a téma természete ilyen: nem lehet megragadni, mégisolyannyira teljes és nagy horderejű, hogy mellette mindenegyéb téma értéktelen! Mindazonáltal adha-

tok neked egy formulát, amelybe kapaszkodhatsz, de csakakkor segíthet, ha nem felejted el, amit a belátásról mondtamneked. Ha puszta formulaként fogadod el, akkor csak amantra szavait kapod, nem pedig a jelentését, vagy talán ajelentését, de nem a hatékonyságát. A formula vagymahávákja valódi célja az, hogy a látást átadjuk aBrahmannak.

Mindig tartsd észben, hogy „ez, ami én vagyok" és „az,aminek tűnök" tökéletesen azonos! Egy pillanatra se felejtsdel, hogy a meg nem nyilvánulás és a megnyilvánulás, aLényeg és a jelenségek, az abszolút és a viszonylagos nemkülönbözik! A megnyilvánulás nem a megnyilvánulásánteremtése, hanem csak a tükröződése vagy kifejeződése. Másszavakkal: nem létezik eredendő kettősség alany és tárgyközött - valójában egyetlen tárgy sem létezhet még egypillanatig sem az alanytól függetlenül, és viszont. „Ez, amivagyok" (a Lényeg) nyilvánvalóan meghaladja „azt, aminektűnök" (a jelenséget), de benne is rejlik. Elválaszthatatlan azazonosság a Lényeg és a jelenségei között.

Mi történik a megnyilvánulásban? A Lényeg szintjén:vagyok (noha nem vagyok ennek tudatában), és egyetlenpillanatig sem szűnök meg „ez lenni, ami vagyok". A je-lenségek szintjén viszont nem vagyok, és nem is nemvagyok, hiszen minden tárgy csupán megjelenés a tuda-tosságban, kép egy tükörben. Valójában minden egyes dolog,amit az ember érzékelhet, csak megjelenés lehet atudatosságban, és nem lehet semmilyen más léte. S mi atudatosság? „Én" vagyok a tudatosság. Mihelyt az én vagyokgondolata felbukkan, az „elme" (amely nem más, minttudattartalom) elkezdi a tárgyiasítás folyamatát. Csak akettősség képzete segítségével képes erre, fogal-

mi elkülönítéssel: alanyra és a tárgyra s egymástól függőellentétpárokra (mint az öröm és a fájdalom). E folyamatsorán a Lényeg szintjén, az időtlenségben a tisztán alanyi„Én" osztatlan, egész, szent és örök marad, mint mindig. Aképzetalkotáskor két képzetet kell hozzárendelnünk amegjelenésekhez, a tárgyakhoz azért, hogy érzékelhetőklegyenek: szükségük van arra, hogy formát vagy kiterjedéstkapjanak a térben, valamint időtartamot az időben.

Ha szilárdan meg tudsz állapodni a Lényeg és a jelenségtökéletes azonosságában, amely a teljes potenciálod, akkornem lehet alapja a képzeletbeli rabságnak, amelyből megakarnál szabadulni. Jól értsd ezt meg! A rabságról alkotottképzeted nem más, mint az az illúzió, hogy önálló, elkülönültlétező vagy, aki mulandóságnak és a karma ok-okozatánakalávetett. Ha azonban felfogod alapvető és lényegiazonosságodat az időtlennel, akkor lehetetlen lesz nemmeglátnod, hogy a téridő eleme - mely a karma (ok-okozat)és az abból következő rabság képzetének alapja - lényegébencsak agyszülemény, mely ahhoz szükséges, hogy lehetővéváljon a jelenségek érzékszervi észlelése, ennélfogva nemlehet a rabság független eszköze.

Megismétlem: a viszonylagos megnyilvánulás - a világ -nem „illuzórikus", mivel a megnyilvánulatlan Abszolútumkifejeződése, s benne is rejlik. Ami tényleg illuzórikus, az atéves azonosságod egy adott jelenséggel. Ne feledd: nem létez-het árnyék anyag nélkül - de az árnyék nem az anyag!

35.

A cselekvő teljes hiánya

Egyik reggel a látogatók között volt egy filozófiaprofesszoris Észak-Indiából. Már többször találkozott Maháráddzsal. Enapon elkísérte őt egy barátja, aki ugyan tehetséges művészvolt, de nem mutatott különösebb érdeklődést az iránt, amirőlMahárádzs beszél.

A professzor kezdte a beszélgetést. Beszámolt róla, hogyannyira megdöbbentette, amit Mahárádzs legutóbbilátogatása alkalmával mondott neki, hogy amikor csakrágondolt, különös remegés járta át az egész testét.Mahárádzs ugyanis kijelentette, hogy az egyetlen „út" avisszatérésre az, amelyen érkezett, s hogy nincs másik út. Eza mondat - jelentette ki a professzor - mélyen megérintettbenne valamit, helyet sem hagyva kétségnek vagy kérdésnek.Később aztán, amikor mélyebben eltöprengett a dolgon,különösen a „mikéntjén", az elképzelések és képzetekborzalmas hálójában találta magát. Azt mondta, úgy éreztemagát, mint aki értékes gyémántot kapott ajándékba, deelveszítette. Mit tegyen most?

Mahárádzs halkan beszélni kezdett: Kérem, értse meg,hogy nincs olyan igazság, amely igazság maradna, amint ki-fejezésre juttatják. Képzetté, fogalommá válik! Ehhez tegyemég hozzá a tényt, hogy az egymás közötti beszélgetéshezhasználnunk kell az „én", „te", „mi", „ők" szavakat.

Ennélfogva már az első gondolat megtöri az egységet, éskettősséget teremt. Kommunikáció valójában csak a ket-tősségben zajlik. Ráadásul maguk a szavak tovább mélyítik adichotómiát. És ez még nem minden. A hallgató, ahelyetthogy közvetlenül és intuitíven felfogná, amit közölnek vele,elkezdi a viszonylagos gondolkodás folyamatát, annakminden velejáró korlátjával, amikor az alanyira és lényegirealkalmazzák.

Eddig tud követni? - érdeklődött Mahárádzs, majdfolytatta. - Mi a viszonylagos gondolkodás? A gondol-kodásnak az a folyamata, amellyel az alany tárgyakat teremt atudatosságában ellentétes tulajdonságokkal vagysajátosságokkal, melyeket össze lehet hasonlítani. Másszavakkal: a folyamat nem működhet másként, csak az alany-tárgy kettősség alapján. Az ilyen viszonylagos gondolkodáshatékony lehet - és szükséges is - a tárgyak összehasonlítássegítségével történő leírásakor. De hogyan működhetne azalanyival? Azzal, ami felfog? Az alany nyilván nem foghatjafel magát tárgyként! A szem mindent láthat, kivéve önmagát!

Csoda hát - kérdezte Mahárádzs -, hogy úgy találta, azelképzelések és fogalmak ingoványába merült, amelybőlképtelen volt kiszabadítani magát? Bárcsak látná a valóshelyzetet, akkor átérezné, micsoda vicc ez!

Ez a háttér. Következzen a tényleges probléma: Ki ez az„én", aki próbál visszatérni azon az úton, amelyen jött?Bármilyen messze is kergeti az árnyékát visz-szafelé, azárnyék mindig meg fogja előzni. Mit jelent a visszatérés?Azt, hogy visszatér abba a helyzetbe, ahol a tudatosságteljességgel hiányzott. De - és itt a bökkenő - amíg van egytagadó, aki egyre csak tagad (kergeti az árnyékot), addig az„én" tagadása nem következik be.

Próbálja megérteni, amit mondok, de ne az értelmével, neúgy, ahogy az ember az értelmét használja, hanem csak amegértéssel!

Nem tudom, sikerült-e tisztáznom a kérdést - érdeklődöttMahárádzs.

Ekkor véletlenül a professzor művész barátjára néztem, ésmegdöbbenve láttam, milyen feszülten összpontosít. Nemunatkozott vagy hallgatott udvariasan, hanem szinte ittaMahárádzs szavait, mintha hipnotizálták volna. ValószínűlegMahárádzs is észrevette ezt, mert rámosolygott, mire aművész tiszteletképpen összetette a kezét, és többszörmeghajtotta fejét a csendes szellemi kapcsolat jeleként.

Úgy tűnt, a professzor eközben valamilyen mentálisakadályba, áthatolhatatlan gátba ütközött, és ennek hangot isadott. Mahárádzs azt válaszolta neki, hogy „akadálya"képzeletbeli, és egy képzeletbeli „én" okozza, melyazonosította magát a testtel. Ismétlem, mondta Mahárádzs,végső és teljes tagadásra van szükség, hogy maga a tagadóeltűnjön! Ön a „létezés" képzetével akarja megérteniönmagát, pedig a valóságban „én" (ön) se nem Mgyok, se nemnem vagyok; „Én" meghaladom magát a létezésfogalmát is,meghaladom úgy a pozitív, mint a negatív jelenlét képzetét.Ha ezt nem érti meg mélységében, akkor tovább teremtiképzeletbeli akadályait, és mindegyik hatalmasabb lesz, mintaz előző. Azt próbálja megtalálni, amivel már most azonos!

A professzor ekkor megkérdezte: Ez azt jelenti, hogysenki sem tud visszavezetni oda, ami vagyok? Mahárádzsigenlően válaszolt. Ön az - és mindig az is volt -, ahováakarja, hogy vezessék. Valójában nincs is „hol", ahová el-vezethetnék. Ennek a nyilvánvaló helyzetnek a megérté-

se a válasz: csak a megértés, nem kell tenni semmit. S az atragikomikus az egészben, hogy az ilyen tudomás és megértésnem lehet akaratlagos cselekedet. Az ébrenlét állapotamagától következett be, vagy pedig ön ébresztette fel sajátmagát, akarattal? A legkisebb erőfeszítés az „ön" részérőlmegakadályozza azt, ami máskülönben természetesen ésspontán módon megtörténhetne. S az a vicc a viccben, hogyha szántszándékkal nem tesz semmit, az is meggátolja amegtörténtét! Valójában egyszerű: „tenni" valamit vagy „nemtenni" valamit egyaránt szándékos erőfeszítés. Teljesenhiányoznia kell a cselekvőnek, a „cselekvés" pozitív ésnegatív vonatkozásának. Valójában ez az igazi „önátadás".

Amikor az összejövetel végén a professzor és művészbarátja távozni készült, Mahárádzs rámosolygott a művészre,és megkérdezte tőle, hogy eljön-e máskor is. A művész nagyalázattal tiszteletét fejezte ki Mahárádzsnak,visszamosolygott, és azt felelte, hogy még ha akarna, semtudna távol maradni. Én pedig azon tűnődtem, hogy vajon kihúzta az igazi hasznot a reggeli beszélgetésből: a magátszabatosan kifejezni képes, aktív professzor a műveltintellektusával vagy a passzívan befogadó művész azérzékeny belátásával.

36.

Senki sem születik,senki sem hal meg

Mahárádzs valószínűleg már akkor a témán töprengett,amikor a padlásszobája felé haladt a lépcsőn. Azonnalbeszélni kezdett, amint leült a székébe és elhelyezkedett.Ilyesmi máskor is megtörtént.

Azt mondta, hogy az emberek manapság annyira be-lemerülnek az élet durva, gyakorlati dolgaiba, hogy aligmarad idejük a kritikus önvizsgálatra. Reggel felkelnek, ésazonnal elkezdik tervezgetni napi tevékenységeiket.Szemükben a tevékenység erény, míg a szemlélődő gon-dolkodás fabatkát sem ér. Ha elkerülnék az ilyen önkéntvállalt feszültséget, igen érdekesnek találnák az ébredésfolyamatának megfigyelését. Észrevehetnék például, hogy amélyalvás állapota (amikor egyáltalán nincsenek tudatábansemminek) és a teljes felébredés állapota között van egyidőszak, amikor megszakad a folytonosság, s a tudatosságéppen csak mocorogni kezd, az elme pedig könnyű álommászövi a fantáziáit, aminek akkor szakad vége, amikor azember teljesen felébred.

Mi az első, ami a felébredéskor történik? - kérdezteMahárádzs. -Megtapasztaltátok valaha? Megfigyeltétek? Hamegkérdeznék tőletek, mi történik először, amikor ébrenvagytok, valószínűleg azt felelnétek, hogy tárgya-

kat láttok a szobában. Minden tárgynak háromdimenziósalakja van, melyet egy „én" érzékel. Mi az, ami a tárgyformáját érzékeli? Bármi is érzékeli a tárgy formáját, annakmár bizonyosan léteznie kell az érzékelt tárgy előtt. Titudjátok érzékelni a különféle tárgyakat, a saját testrészeiteketis beleértve, melyek szintén tárgyak annak számára, amiérzékel. Ennélfogva az érzékelő nem a test, mely csak egytárgy, hiszen szintén érzékelni lehet. Az érzékelő az alany, azérzékelt dolog pedig a tárgy.

Mi az, ami érzékel? A tudatosság, a tiszta létezés, a tiszta„vagyok" érzékel. Mihelyt felébredtek, s nem siettek annyira,hogy felkeljetek, és nekilássatok a napi teendőiteknek, aztfogjátok észrevenni, hogy a felébredés valójában azt jelenti,hogy határozott módon „jelen vagytok", azaz tudatosakvagytok arra, hogy jelen vagytok, nem pedig egy adottegyénként vagytok jelen, ilyen és ilyen névvel. Csak tudatosjelenlétként. Ez adja az érzést az érző lénynek, és ez tesziképessé a különböző érzékszerveket a működésre.

Ekkor felismernétek, hogy két fogalmi, de különbözőközpont létezik. Van a tudatosság e pontja, melynek nevébenösztönösen azt mondjátok, „Én", és van a pszichoszomatikusszervezet objektív központja, mely cselekszik a világban, smellyel tévesen azonosítjátok magatokat egy névsegítségével. Az egyik az, ami szubjektíven vagytok„Énként", a másik pedig a testi forma, melynek „énként"tűntök. Valójában nincs „én" és „te", csak „Én".

Értsétek meg ezt alaposan - és szabaduljatok meg;szabaduljatok meg a téves azonosságtól!

Ezután következik a végső lépés, melyet meg kell érteni.A tudatosság az étel esszenciájának az „ilyensége", „íze", s atest az ételből áll, az tartja fenn. Ily módon a

tudatosság is időhöz kötött, akárcsak a test. Amikor a test„meghal", a tudatosság eltűnik, mint a láng, ha elfogy atüzelő. Igen, a tudatosság időtartam, mely nélkül egy tárgynem maradhatna fenn elég sokáig ahhoz, hogymegnyilvánulhasson és érzékelni lehessen. Mi hát ez az „én"?Mik vagytok hát „ti"? Amíg a test létezik, addig ez a belsőtudatos jelenlét vagytok, az érzékelő princípium. Amikorpedig a test meghal, „ti" az abszolút Tiszta Tudat vagytok,melybe az időleges tudatosság elmerül. Azután nincs jelen azaz érzés, hogy jelen vagytok. Ne feledjétek hát, hogy senkisem születik, és senki sem hal meg, mert az összes forma(amely megjelenik, marad egy ideig, majd eltűnik) a tikifejeződésetek, a ti tükröződésetek.

37.

A gondolkodás elemzése

Mahárádzs azt szeretné, hogy a látogatók kérdéseket te-gyenek fel, de ragaszkodik hozzá, hogy e kérdések ne a test-elme azonosulás szintjéről érkezzenek. Az ilyen kérdések ésproblémák - mondja Mahárádzs - az ember világban valóviselkedésével és életvitelével foglalkoznak, melyrőlkönyvek százait megírták már, és számtalan Gurubüszkélkedik azzal a képességével, hogy e problémákatmegoldja.

Az egyik összejövetelen, amikor Mahárádzs szokásaszerint kérdezésre buzdított, egy látogató olyan kérdést tettfel, amely válaszként azonnal szívélyes mosolyt váltott kiMahárádzsból. Ez azt jelentette, hogy a kérdés helyénvaló ésmegalapozott volt. A látogató a következőket kérdezte:

Mahárádzs gyakran azt mondja, hogy aki „fel akarébredni", annak tartózkodnia kell a gondolkodástól. Mindengondolkodás mégsem jelenthet feltétlenül képzetalkotást,márpedig ez utóbbit kell elkerülnünk ugyebár. PéldáulMahárádzsnak a kérdésekre adott válaszai rendszerint olyantalálók és olyan spontán módon jelennek meg, hogy úgytűnik, nincs mögöttük gondolkodás, de a válaszok alapjamégis bizonyosan valamiféle gondolkodás.

Valóban ég és föld a különbség gondolat és gondolatközött - felelte Mahárádzs. - Az álmodozássá válógondolatok, a múltbéli eseményekkel kapcsolatos bánkódásvagy a félelem, az aggódás és a várakozás jövőre vonatkozógondolatai igencsak különböznek azoktól, melyek spontánmódon merülnek fel a psziché mélyéről. Ez utóbbiakat olyangondolatoknak hívhatjuk, melyeknek nincs szükségükérvelésre és az elme értelmezésére. Az előbbi fajtagondolatokat figyelmen kívül kell hagyni, és kerülni kell, mígaz utóbbiakat még ha akarjuk, sem tudjuk semmibe vennivagy elkerülni, mivel természetüknél fogva mesterkéletlenek,közvetlenek és alapvetően nem fogalmiak, nem képzetek.

A legelső gondolat a „vagyok" - folytatta Mahárádzs -,amely kétségtelenül gondolat, de ehhez nem kell semmiféleérvelés vagy megerősítés az elme részéről. Mivel ez mindentovábbi gondolat alapja, a képzeteket, fogalmakat megelőzőgondolat - ez magának az elmének a forrása. A legtöbb emberközvetett gondolkodás szerint él egy megosztott, dualisztikuselmében, mert azonosítja magát egy látszatlétezővel, amelyminden cselekedet alanyának képzeli magát. A közvetlenvagy abszolút gondolkodás viszont az a folyamat, amelyrévén a megnyilvánulatlan Abszolútum megnyilvánul. Azilyen gondolkodás spontán és azonnali, ami miatt mentes azidő tényezőjétől, amely a megosztott elme egyik aspektusa.Ahol idő van, ott a gondolat szükségképpen a jelenségek és akettősség szintjén értelmezett utógondolat.

Mesterkéletlen, kettősség nélküli és intuitív gondolat nemmerülhet fel addig, amíg a fogalmi gondolkodás vihara elnem csitul, és az elme el nem pihen egy fajta „böjtölő"állapotban. Az ilyen gondolkodás nyilvánvaló-

an nem ismerheti a rabságot. Az azonnali, tiszta gondolkodástiszta cselekedetet eredményez, a rabság minden nyomanélkül, mert nem vesz részt benne elkülönült létező.

Mahárádzs azzal zárta válaszát, hogy a legtöbb valláseredetileg közvetlen, tiszta gondolatokon alapult. Az időkfolyamán azonban ezek fogalmakká, képzetekké satnyultak.Ezekre a fogalmakra fokozatosan egy hatalmas, kuszakonstrukciót emeltek, melyet elég lenyűgözővé tettek ahhoz,hogy emberek millióit vonzza és vezesse félre.

38.

A tiszta létezés Isten

Sok látogató megfigyeli, miután egy ideig hallgattaMahárádzsot, hogy Mahárádzs ritkán használja a szeretetszót, amikor az ember valódi természetét magyarázza. Sőt,gyakran azt mondja, hogy nincs semmi kifejezetten vallásosvagy áhítatos a folyamatban, amikor a megnyilvánulatlanmegnyilvánul.

Ha egy látogató rákérdez arra, hogy van-e helye aszeretetnek abban, amit Mahárádzs fejteget, ő rendszerintmosolyogva visszakérdez: Mire utalsz pontosan, amikor aszeretet szót használod? Mit jelent számodra a kifejezés?Ettől a kérdéstől a látogató általában elnémul, hiszen aszeretet egyike azon szavaknak, melyeket javíthatatlanulfélreértenek és helytelenül használnak.

Mahárádzs általában így folytatja: Vajon a szeretet szónem valamiféle „szükségletet" jelent? Hiszen azt az embertvagy dolgot szereted, aki vagy ami kielégíti a szükségletedet.Igen, a férfi és nő közötti szeretet kielégíti a másik irántiszükségletüket - legyen az akár testi szükséglet -, mégpedigazzal, hogy társai egymásnak, vagy valamilyen más módon.Amikor valaki úgy találja, hogy a másik már nem elégíti ki aszükségletét, akkor a „szeretet" közömbösségbe fordul,később pedig gyűlöletté is válhat. Miért van az, különösen aNyugaton, hogy még

a házaspárok is olyan gyakran partnert cserélnek? Annál azegyszerű oknál fogva, hogy már nem elégítik ki úgy egymásigényeit, mint korábban.

Az egyik látogató, aki tovább akarta boncolgatni ezt atémát, feltett néhány kérdést.

Látogató: De Mahárádzs, ez kétségtelenül szűk értelmezése aszeretet szónak. Kell lennie valami olyasminek, hogyszemélytelen vagy egyetemes szeretet, nem igaz?

Mahárádzs: Ó! Tisztázzuk, miről is beszélünk! Egy érzésről,két ember közötti kapcsolatról? Ha igen, lehet-e valóban mása szeretet, mint a gyűlölet vele szoros Összefüggésben lévőellentétpárja? Hiszen mindkettő érzelem, melyet az egyikember a másik iránt érez. Egy ilyen kapcsolat csak az alany-tárgy dualisztikus megnyilvánulásában jelenhet meg.

Nem találhatunk viszont megfelelő szavakat, ha a kérdésta lényegi meg nem nyilvánulás szempontjából vizsgáljuk,amely a teljes alanyiság állapota (a tárgyiság legkisebbszikrája nélkül), olyasvalami, amire csak utalhatunk aszubjektív névmással, az „énnel", a teljes egység, melyetcsupán a teljesség, az egészség és a szentség állapotakéntgondolhatunk el. Ebben az állapotban a szeretet-gyűlöletkapcsolat természetesen elképzelhetetlen. Kik között lennekapcsolat?

Tehát ha a szeretet szót használod, hogy a lényegi ál-lapotra utalj, akkor ez minden más szóhoz hasonlóan tel-jességgel alkalmatlan.

L: Be kell vallanom, hogy még nem vizsgáltam meg akérdést ilyen alaposan, ilyen mélyen. Olyasmi járhatott

az eszemben, amit azok a kifejezések adnak vissza, hogy„Isten szeretet", „A valódi vallás a szeretet", stb.

M: (nevetve) Mi egyebek ezek már megint, barátom, mintszavak kombinációi, amelyek valaki más képzetein ala-pulnak, s amelyeket ez a valaki kedvelt és szeretett volnamásokra is rátukmálni? S ezek a „mások" szolgálatkészenelfogadnak minden képzetet, mely valamiféle erkölcsi révetbiztosít nekik. Ezekben az esetekben a kereső boldogan ésönelégülten tetszeleg abban a szerepben, hogy ő: kereső.Annyival magasabb rendűnek érzi magát a többieknél, „atévelygő lelkeknél, akik csak vesztegetik az életüket"! S epózoló „megvilágosodásban" boldogan ragaszkodik egyszavak kellemes kombinációján alapuló képzethez, mely ezt akereső-egót táplálja!

L: De Mahárádzs, azokat a szavakat, hogy „Isten szeretet", shogy „Aki a szeretetben lakozik, az Istenben lakozik,amiképpen Isten is őbenne", Szent János használta, a nagykeresztény szent, akiről azt is tartják, hogy dnyání volt.

M: Nem kétlem, hogy dnyání volt. De sajnos úgy tűnik, akövetői körében nem világos, mit jelentettek ezek a gyönyörűszavak a keresztény bölcs számára. Szent Jánosnakbizonyosan nem az járt az eszében, hogy „Isten" egy tárgyi,jelenségszerű, különálló létező, akinek lényegi természete aszeretet.

Térjünk vissza most arra, amit a szükségletről mondtam,mint a szeretet alapjáról. Gondold el, mi bármelyik érző lénylegbecsesebb tulajdona. Mit választana, ha választhatna avilág minden gazdagsága és a saját tiszta

létezése vagy tudatossága között? (Bármilyen nevet hoz-záadhatsz még ahhoz az ezerhez, amelyet ráaggattak, de arrólvan szó, ami megadja neki azt az érzést, hogy él, hogy jelenvan, s ami nélkül a test csupán holttetem.) Nyilvánvaló, hogytudatosság nélkül a világ összes gazdagsága haszontalanlenne számára. Ez a tiszta létezés, ez a tudatos jelenlét, ami ő,a föld minden érző lényének tiszta létezése is egyben, ez azegész világ lelke - ennélfogva ez az itt és most, ez a tudatosjelenlét nem lehet más, mint Isten. Ezt szereti mindenkiminden másnál jobban, hiszen nélküle nincs univerzum, nincsIsten. Ez tehát jelenlét-szeretet-Isten. Szent János nyilvánteljesen tudatában volt ennek, amikor azt mondta, hogy „Istenszeretet..." Világos, hogy csak azt gondolhatta, hogy ő (János)és Ő (Isten) mint tiszta alanyiság és Lényeg nem különböznekegymástól. Következésképpen aki megállapodik a tudatosjelenlétben, amely szeretet, amely Isten, „az Istenben lakozik,amiképpen Isten is őbenne".

39.Ez a tudatos jelenlét vagy

Az egyik összejövetelre korán érkezett látogatók között ottvolt a European Vedanta Society (Európai Védánta Társaság)egyik tisztségviselője. Mahárádzs azonnal a tárgyra tért, ésnekiszegezte a kérdést, hogy van-e bármi tisztáznivalója. Alátogató azt felelte, hogy egy ideig szeretné hallgatniMahárádzsot, mielőtt kérdéseket tenne fel, Mahárádzsazonban azt javasolta, hogy mivel tisztségviselője az egyikműködő védánta társaságnak, melynek komoly tagsága van,kezdhetné azzal a beszélgetést, hogy elmeséli, hogyanmagyarázzák el ezt az eléggé nehezen megfogható tárgyat atársaság új, érdeklődő tagjainak.

Látogató: Először a jóga testgyakorlatairól beszélünk neki,mert a nyugatiakat elsősorban a test egészsége érdekli. A jógaszámukra azt jelenti, hogy nagy erőpróbákra teszik képessé atestüket, s emellett magas fokú tudati összpontosítást érnekel. A jógaászanák tanfolyama után továbblépünk, éselmondjuk nekik, hogy nem azonosak a testükkel, hanemattól különböznek.

Mahárádzs: Ez két kérdést vet fel. Először is, mi a kiindu-lópont ahhoz, hogy egyáltalán érzékeljük a testet? Más

szavakkal, nincs valami a testben, aminek híján nem lennénkképesek érzékelni sem a saját testünket, sem bárki másét?Másodszor pedig, vajon magának a tanítónak kristálytisztaelképzelése van saját „azonosságáról"? Ha nem azonos atesttel, akkor ki vagy mi ő?

L: Nem értem egészen pontosan, mire céloz Mahárádzs.

M: A test csak eszköz, szervezet, amely teljesen haszontalanlenne a benne lévő energia nélkül, a lélek, a „vagyok" érzése,a lét tudata, a tudatosság nélkül, amely biztosítja azt az érzést,hogy jelen vagyunk. Valójában nem az a jelenségszintűmegjelenés vagyunk, ami a test, hanem ez a tudatos jelenlét(vagyis nem az, hogy X., Y. vagy Z. jelen van, hanem atudatos jelenlét érzete). Az egyén akkor „születik meg",amikor ez a tudatosság - valamiféle támasz szükségét érezve -tévesen azonosítja magát a testtel, és határtalan lehetőségeitfeladja egy adott test határai kedvéért. Ez az első pont,amelyről magának a tanítónak határozott, intuitívmeggyőződéssel kell rendelkeznie.

A másik alapelv, hogy a tanítónak azt is igen alaposanmeg kell értenie, hogyan alakul ki a test és a tudatosságközötti egyesülés. Más szavakkal, a tanítónak a legcsekélyebbkétsége sem lehet saját igaz természetét illetően. Ehhezértenie kell a test és a tudatosság (vagy tiszta létezés vagytiszta „vagyok") természetét, valamint a jelenségvilágtermészetét. Máskülönben bármit is tanít, az csakkölcsönkapott tudás lesz, szóbeszéd, valaki másnak aképzetei.

L: (mosolyogva) Éppen ez az oka annak, hogy itt vagyok.Körülbelül egy hétig leszek itt, és a reggeli és esti össze-jövetelre is eljövök.

M: Biztos benne, hogy a helyes dolgot teszi? Eljött idebizonyos tudással. Ha sokáig hallgat engem, talán arra akövetkeztetésre jut, hogy a tudás nem más, mint egy halomhaszontalan képzet, sőt mi több, önmaga is egy képzet. Akkorolyan lesz, mint az az ember, aki egyszer csak felismeri, hogyfelhalmozott vagyona egyetlen éjszaka alatt hamuvá égett. Milesz akkor? Nem lenne jobb, biztonságosabb hazatérni, amíga „vagyona" még épségben van?

L: (veszi a lapot) Megkockáztatom. Inkább tudjam meg avalódi értékét annak a vagyonnak, melyet a magaménakhiszek. Van egy olyan érzésem azonban, hogy értékesebb leszaz a fajta vagyon, melyre azután teszek szert, hogy elvetettema haszontalan vagyont, és azt nem fenyegeti majd betörésvagy veszteség.

M: Úgy legyen! Árulja el akkor: kinek gondolja magát?

L: Kétlem, hogy ezt szavakba lehetne önteni. De úgy tűnik,nem a test vagyok, hanem a tudatos jelenlét érzése.

M: Hadd fogalmazzam meg igen röviden: a teste a szüleiegyesüléséből származó kilövellés, amely az anyaméhbenfogant meg. Ez a kilövellés nem más, mint a szülei általelfogyasztott étel esszenciája. Ennélfogva a testét a táplálékesszenciája alkotja, és a táplálék is tartja fenn. A tudatosjelenlét érzete pedig, melyet említett, az

íze, a „természete" a testet alkotó ételesszenciának, éppúgy,ahogy az édesség a cukor természete, a cukor pedig maga is acukornád esszenciája. De értse meg, kérem, hogy a teste csakkorlátozott ideig létezhet, és amikor az azt alkotó anyag végülolyan mértékben elhasználódik, hogy „meghal", az életerő(lélegzet) és a tudatosság szintén eltűnik a testből. Mi történikakkor „önnel"?

L: De eltűnik a tudatosság? Azt kell mondanom, hogy eztmegdöbbenéssel hallom.

M: A test hiányában vajon tudatában lehet-e magának atudatosság? A tudatosság a test nélkül nem lesz többémegnyilvánult. Visszajutottunk hát a kiindulóponthoz: kivagy mi ön?

L: Amint már mondtam, ezt nemigen lehetséges szavakbafoglalni.

M: Persze hogy nem lehet szavakba foglalni, de tudja, ismeri?Ha egyszer kifejezi, fogalommá, képzetté válik. De - jóllehetön gondolja el a képzetet - önmaga is nem egy képzet?Valójában nem éppen a képzetgyártás anyaméhéből született?De hát akkor ki igazából? Vagy ha úgy jobban tetszik -nekem jobban tetszik -: mi igazából?

L: Úgy vélem, a tudatos jelenlét vagyok.

M: Azt mondta, „úgy vélem"! De ki az, aki úgy véli? Nemmaga a tudatosság, melyen a gondolatok megjelennek? Ésamint láttuk, a tudatosság vagy jelenlét időhöz kötött,akárcsak a test. Ezért mondtam korábban, hogy

meg kell érteni a test és az életerő (prána) természetét,valamint a tudatosság természetét.

Maga csak addig „jelenlét", amíg jelen van a test, amegnyilvánult jelenség. De mi volt, mielőtt a test és atudatosság önkéntelenül hatalmába ejtette volna?„Önkéntelenült" mondok, mert nem kérdezték meg, hogyakarja-e, hogy megajándékozzák egy testtel, és a szülei semkifejezetten „önt" várták gyermekükként. Akkor nem sokkalinkább „hiány" volt, mint „jelenlét", mielőtt a test-tudatosságállapota megjelent azon a valamin, ami „ön" volt?

L: Nem vagyok biztos benne, hogy értem.

M: Ide figyeljen! Ahhoz, hogy bármi megjelenhessen,létezhessen, a háttérben ott kell lennie a teljes hiánynak -mely úgy a jelenlét, mint a hiány teljes hiánya. Jól tudom,hogy ezt nem könnyű felfogni, de próbálja meg! Mindenjelenlét csak a teljes hiányból „jelenhet meg". Már ha a hiányvan is jelen, akkor sem lehet sem jelen-|í ség, semmegismerés. Ennélfogva a teljes, abszolút hiány aképzetalkotás teljes hiányát jelenti. Ez az ön eredeti állapota.Megismétlem: „ön" a képzetalkotás méhében született meg.A teljes hiány eredeti állapotában spontán módon megjelenika tudatosság egy szikrája, a „vagyok" gondolata - s ezáltal azegység és teljesség eredendő állapotán megjelenik akettősség: az alany-tárgy, a jó és rossz, a tiszta és tisztátalan,a gondolkodás, az összehasonlítás, az ítéletalkotás és a többi.

Töprengjen el ezen! Sajnos az összejövetelnek most márvége.

L: Ez kinyilatkoztatás volt számomra, pedig már jó idejetanulmányozom a védántát.

M: Egy dolog világossá vált? Nevezetesen az, hogy „ön"megelőz minden képzetalkotást. Aminek jelenségként tűnik,az nem más, mint puszta fogalom. Ami viszont valójában, aztnem lehet felfogni, annál az egyszerű oknál fogva, hogy afogalmiságon, képzeteken túli állapotban nem létezhet senki,aki felfogná, mi valójában!

L: Szeretnék eljönni este is, hogy még világosabban lássam,és amíg Bombayben vagyok, mindennap Mahá-rádzs lábaelőtt szeretnék ülni.

M: Szívesen látom.

40.

Mahárádzs újra önmagáról

Milyen tudást adhatnék azoknak, akik tudást keresveidejönnek? - kérdezte egyik este Mahárádzs. - Akik eljönnek,azok közül a legtöbben teljesen azonosítják magukat atestükkel, olyannyira, hogy minden őszinteségük ellenére iselfogadhatatlannak találják, amit mondok. Talán még azoksem fogják fel valódi jelentőségét, akik „megérzik" a tanításszubtilitását és mélységét. Azoknak viszont, akik intuitívenmegértik a mondandómat, csak egyetlen összejövetelre kellhozzám eljönniük. Vajon hányan értik meg, ha azt mondom:

1. Mindig jelen vagyok, mert mindig hiányzom; s csak akkorvagyok jelen, ha hiányzom. Hogy ezt világosabbá tegyem,hozzáteszem még, hogy az abszolút szinten mindig jelenvagyok, ám relatíve a látszólagos jelenlétem az énkéntvaló látszólagos hiányom (a zűrzavar netovábbja!).

2. Én nem egy „dolog" vagyok, s mindaz vagyok, ami nemén vagyok, de a látható világ az énem.

3. Miután minden „te" és „én" tagadta egymást, én maradok„Énként".

4. Hogyan szerethetnél engem? Az vagy, ami én vagyok.Hogyan gyűlölhetnél engem? Az vagyok, ami te vagy.

5. Mivel sohasem születtem, hogyan halhatnék meg? Mivelsohasem voltam rabságban, mi szükségem lenne arra,hogy keressem a megszabadulást?

6. Hogyan ítélhetné meg a relatív az Abszolútot? AzAbszolút valójában a relatív, amikor a relatív többé nemrelatív - amikor a relatív feladja azt, ami relatívvá teszi. Atesti forma hiányában a tudatosság nincs önmagatudatában.

7. Mi voltál, mielőtt megszülettél?

8. A preferenciák és a differenciák nem egyebek, mintfogalmi sületlenségek. Csak a viszonylagosság síkjánjelenhetnek meg. Abszolút értelemben nem lehet sem-miféle megjelenés, ennélfogva nem lehetnek preferenciákés differenciák sem.

9. Halmozz föl annyi tudást, amennyit csak akarsz - e világiés túlvilági tudást egyaránt -, majd ajánld fel áldozatkéntaz Abszolútumnak.

És így tovább. Mit fog gondolni rólam a hallgató? Mitgondolhat rólam? Hát nem egyedül arra a következtetésrejuthat - mondta Mahárádzs hahotázva -, hogy abszolúte (ésrelatíve is) őrült vagyok?!

41.

Nem lehet újrasszületés

Mahárádzs alaptanítása három dologgal foglalkozik: azemberrel és a világgal általában; annak igaz természetével,amit az egyén „önmagának" vél; továbbá a jelenségvilágtermészetével. A beszélgetések mindig személyesek, ésrendszerint sem Mahárádzs, sem a látogatók nemfolyamodnak semmilyen szent irat segítségéhez - bár-mennyire is tiszteletben tartják azokat a hagyomány szerint.Az igazi kereső, aki nem feltétlenül folytat filozófiaitanulmányokat, valójában éppen Mahárádzs e gyakorlatiasmegközelítését találja nyíltnak és becsületesnek. Másszavakkal, nem fogadható el Isten igazságának az, amit valakimás mondott (ezt Mahárádzs gyakran „szóbeszédként" vagy„közhiedelemként" jellemzi), még ha a legnagyobbtiszteletben álló szent szövegekben található is.

Egyéb előnyei mellett az ilyen megközelítés elejét vesziannak, hogy egy kérdést eleve bizonyítottnak tekintsünk,mint az olyan hívő esetében, aki meg akarja téríteni barátját,és „Isten egyik kiválasztottjáról" beszél neki, aki képestársalogni az angyalokkal. Amikor barátja megkérdőjelezi azemlített személy állításának igazságát, a hívő felkiált: Háthazudna egy olyan ember, aki angyalokkal tud beszélgetni?

A rendszeres látogatók jól tudják, hogy Mahárádzs teljesképtelenségként elutasítja az ujraszületes fogalmát. De az újlátogatók - főleg ha a hindu vallás hívei - mindig hallatlanulmegdöbbennek, amikor ez a téma ilyen egyértelmű választvált ki Mahárádzsból.

Egyszer egy fiatal látogató, aki a hagyományos okker-színű viseletet hordta az egyik hindu felekezethez tartozásajeleként, s akinek fanatikus tűz izzott a szemében,megbotránkozásának adott hangot amiatt, hogy Mahárádzsnem fogadja el az ujraszületes elméletét, magának a hindubölcseletnek az alapját. A látogató erkölcsi támogatástkeresve körülnézett, de kissé csalódott lehetett, amikor atöbbiek elnéző, megértést (de nem jóváhagyást!) tükrözőmosolyát látta.

Mahárádzs némi együttérzéssel tekintett az ifjú szann-jászíra, melyet alighanem vakbuzgosaga miatt érzett, ésszokatlanul kedves hangon így szólt hozzá: Az a ki-jelentésem, hogy az ujraszületes képtelenség, még semmi.Ennél is jobban megbotránkozol majd, ha máskor is eljössz.Én nem tanítok semmilyen filozófiát, semmilyen vallást, ésszavaimat semmiféle hagyományos szövegre nem alapozom.Csak közvetlen megtapasztalásból beszélek, mert a Gurumfelnyitotta a szemem - a lelki szemem. Senki érzéseit nemszándékozom megbántani. Ezért újra meg újra emlékeztetemaz embereket, hogy bármikor kisétálhatnak, ha nem tetsziknekik, amit mondok. Tőlem a közvetlen igazságot hallják,ahogy megtapasztaltam, nem pedig úgy, ahogy hallaniszeretnék. Attól tartok, nem elégítem ki az emberek képzeteit.

Ez a megközelítés teljesen lefegyverezte, de egyben fel iscsigázta a fiatalembert, aki ezután alázatosan kifejezte abbélivágyát, hogy tovább hallgathassa Mahárádzsot.

Mahárádzs folytatta: Elgondolkodtál már valaha az emberlényegi természetén? Felejtsd el, amit olvastál, amit hallottál!Eltöprengtél már önállóan ezen a kérdésen? Ismétlem:önállóan - nyugodtan, alaposan és mélyen, mintha te lennélaz egyetlen érző lény a föld kerekén, és nem lenne senki, akivezetne. Vagy félrevezetne! Melyek a legszükségesebbdolgok ahhoz, amit „önmagadnak" tartasz? Az elsőnyilvánvalóan a test. Ám ez a test, mely most ereje teljébenvan, és majd kicsattan az egészségtől, valaha, amikormegfogant az anyaméhben, csak egy csepp vegyi anyag volt.

Gondold végig: Tettél „te" bármit azért, hogy ily módonmegfoganj? Akartad? Megtanácskozták ezt „veled"?Továbbá, és ez fontos, mi volt az, ami benne „szunnyadt"ebben a megfogant kis anyagcseppben, s aminek hatásárateljesen kifejlődött kisbabává növekedett, vérrel, velővel,csontokkal, először az anyaméhben, majd a világban, mígvégül most itt ül előttem, és bölcseleti kérdéseket tárgyal?

A test a növekedés során különböző képeket öltött,melyeket a különböző időpontokban „önmagadnak" te-kintettél - de egyetlen kép sem maradt veled állandóan.Mégis van valami, ami változás nélkül megmaradt. Vajon eznem az az érzés, hogy élsz, hogy jelen vagy? Nem az atudatosság, amely érzéssel és energiával látja el a „testként"ismert pszichoszomatikus szervezetet? Ennek atudatosságnak különböző neveket adtak: tiszta létezés, tiszta„vagyok", önvaló, Átman stb., de más neveket is, mintpéldául mája, Isten, szeretet és így tovább. A világ csak akkorlétezik számodra, ha a tudatosság jelen van. Ha nem vagytudatos - mint a mélyalvásban -, létezhet-e számodra a világ?

Most már érted valamelyest, minek következtébengondolod magad ösztönösen „önmagadnak", ennek azösszetett halmaznak, amely három dologból áll: a testből, azaktív princípiumként működő életerőből (prána), valamint atudatosságból, amely lehetővé teszi az érzékelést a testiérzékek számára? A külső testnek tűnsz, de a tudatosság vagy.

Térjünk vissza a problémádhoz, az újraszületéshez. Ami„megszületik" (a tárgyi test), „meghal" majd, ha eljön azideje, azután felbomlik, vagyis visszavonhatatlanulmegsemmisül, az életerő pedig elhagyja a testet, és elvegyül akülső levegővel. A tárgyi része annak, ami valaha érző lényvolt, elpusztul, és sohasem születik meg újra ugyanakként atestként. A tudatosság viszont nem tárgy, egyáltalán nem„dolog" - ennélfogva a tudatosság, mint nem tárgyi valami,nem „születhet" meg, nem „halhat" meg, és bizonyosan nem„születhet újra".

Ezek vitathatatlan tények, nem igaz? Tények a jelen-ségszinten megnyilvánult érző lényről. A Lényeg műkö-désének folyamataként a jelenségek megnyilvánulnak,aminek során formák teremtődnek, és formák pusztulnak el.Ki születik? Ki hal meg? És ki az, aki újraszületik?

Ha így áll a helyzet, megkérdezheted, hogy a karma, azokozatiság és az újraszületés fogalma hogyan merült felegyáltalán. A válasz az, hogy az emberek nem úgy fogadjákel a jelenséget, mint a megnyilvánulatlan megnyilvánulását(és így a nem jelenségszerű Lényeg egy aspektusát), hanemkialakul a téves azonosulás a látszatlétezővel, és létrejön egylátszólag önálló léttel bíró fantom. Erről a fantomról aztállítják, hogy választási és cselekvési szabadsága van. Erről afantomról hiszik azt, hogy megszületik, él, szenved s meghal.Ez a fantom lesz

kitéve az okozatiság karmaként ismert folyamatának, ez afantom fogadja el az állítólagos „rabságot" és „újraszületést",és ugyancsak ez a fantom keres képzeletbeli „megszabadulást".

Más szavakkal, fejezte be Mahárádzs, egy fantom-én vetül- állítólagos önálló, független léttel - arra a természetesfolyamatra, melynek során a jelenségek megnyilvánulnak, éserre a fantom-énre terhelik a képzeletbeli szándékoscselekedetek következményeit - vagyis a karmát, a rabságotés az újraszületést!

Érted már, miért igyekszem szertefoszlatni az újra-születés mítoszát?

42.

Az intellektus kábítószer lehet

Érdekes megfigyelni, milyen fokozatos változás megy végbeabban a látogatóban, aki elég szerencsés ahhoz, hogy akárrövid ideig (mondjuk, tíz-tizenöt napig) naponta fel tudjakeresni Mahárádzsot. Első látogatása alkalmával szintekivétel nélkül mindenki - feltéve persze, hogy őszinte kereső,és nem olyasvalaki, aki azért jön, hogy ellenőrizzeMahárádzs „szintjét", vagy a sajátjával kérkedjen - olyanlelkes, hogy nem képes türelmesen, nyugodtan ülni éscsendben magába szívni a hallottakat. Már akkormegfogalmazza kérdéseit, amikor Mahárádzs még be semfejezte a mondandóját, mintha már kitalálta volna, mit fogmondani Mahárádzs.

Az ilyen esetekben nehéz előre kiszámítani Mahárádzsreakcióját. Általában egy ideig igen türelmes, de olykor, talánamikor kételyei vannak a látogató őszintesége felől, nagyonnyers is tud lenni, és esetleg arra kéri a látogatót, hogy az elsőöt-hat napig csak üljön csendben az egyik sarokban, és egyárva szót se szóljon. Ahogy a látogató fokozatosanmegnyugszik, és már nem viselkedik elhamarkodottan,megfelelőképpen befogadóvá válik Mahárádzs szavainakmélyebb, árnyaltabb értelmére, s egész magatartásamegváltozik. Amikor Mahárádzs kéri, hogy kérdezzenek, dea látogató továbbra is csendben ül,

akkor Mahárádzs visszaemlékezik az illető korábbi ok-vetetlenkedésére, és tréfálkozva érdeklődik, hogy mi történtazokkal a kérdésekkel, melyek korábban olyan nagy erőveltörtek fel belőle!

Vannak azonban olyan látogatók is, akik nem képesekegykönnyen megnyugodni. Próbálkoznak ugyan, de belsőnyugtalanságuk időnként kérdésekben tör felszínre, minthavalamiféle intellektuális gát akadályozná, hogy Mahárádzsszavai elérjék őket.

Az egyik ilyen alkalommal egy látogató mindent el-követett, hogy újra meg újra biztosítsa Mahárádzsot: nemakar párbajra kelni vele, sőt amit mond, az olyan lenyűgözőszámára, hogy örülne, ha el tudná fogadni minden kérdésnélkül, de ez mégsem lenne őszinte részéről, hiszen akételkedés megmaradna az elméjében. Mahárádzsmegnyugtatta, hogy nem kérdőjelezi meg az őszinteségétvagy a szándékait, de mielőtt olyan helyzetbe kerülhetne,hogy bármiféle spirituális szempontból lényeges dolgotbefogadhat, fel kell adnia azt a „kábítószert", melytőlfüggővé vált. A látogató meghökkent a „kábítószer" szón, éstiltakozni kezdett, de Mahárádzs folytatta, fittyet hányva atiltakozásra.

Az intellektus, mondta Mahárádzs, elengedhetetlenülfontos a világi tudás befogadásához és értékeléséhez, s bi-zonyos fokig a spirituális tudáshoz is szükséges. Azutánviszont nem puszta értelemre van szükség, hanem ösztönös,intuitív képességre, mely olyan ajándék, amelyben az egyikember bőségesebben részesült, mint a másik. Te függővéváltál az értelemnek nevezett kábítószertől, és a hatása alattmindent elemzel: elmélkedsz, latolgatsz, és összebonyolítodaz egyszerű dolgokat! Meg kell szabadulnod ettől afüggőségtől, és át kell adnod magad a tisz-

ta befogadás intuitív folyamatának. Ha ezt megteszed, akkorközvetlenül befogadod, amit adok neked, az intellektusbármiféle közbeavatkozása nélkül.

A bábu csak arra az ingerre tud reagálni, melyben abábjátékos részesíti, de az érző lényeknek megvan az aképességük, hogy ne csupán reagáljanak az ingerre - bár eztörténik általában -, hanem hogy mindenfajta külső ingertőlfüggetlenül cselekedjenek. Azt a befogadást, amelyrőlbeszélek, akkor érjük el, amikor nemcsak hogy nemreagálunk a külső ingerekre, hanem nyitottak is vagyunk atudatosságra a személyes hajlamok és beidegződött nézetekbefurakodása nélkül, röviden: az individualitásalkalmatlankodása nélkül.

A probléma az, hogy te - individuális személyiségként -azt hiszed, hogy te hallgatod azt, amit én - szintén egyénként -mondok. Valójában viszont amit hallasz, azt nem én mondomegyénként, hanem a tudatosság, melynek nincs formája vagyalakja. Hallgatnia is a tudatosságnak kell, az elképzelt egyénbefurakodása nélkül. Lehetséges lenne, hogy bármilyenkérdésed legyen, ha nem lennél tudatos? Lehetséges lenneszámomra, hogy beszéljek hozzád, ha nem lennék tudatos?Hallgassa hát a tudatosság, amit a tudatosság mond neki atudatosságról! Egy pillanatra se felejtsd el, hogy mindengondolat egy mozdulat a tudatosságban, melyet a tudatosságvizsgál meg, és fog fel. Az egyénnek nincs helye ebben a mű-ködésben, csak merő megjelenés lehet a tudatosságban!

A látogató tiszteletteljesen meghajolt Mahárádzs előtt, ésígy szólt: Mahárádzs, most már látom, hogy amit a váramnakvéltem, valójában a börtönöm.

43.

Az igazság: hamisnak látni a hamisat

Az egyik összejövetelen a következő volt a téma: pontosanmiből áll a „rabság"? Mahárádzs elmagyarázta, hogy aLényeg vagyunk (az időtlen, végtelen, nem érzékelhető lét),nem pedig az, aminek elkülönült tárgyakként tűnünk (időhözkötött, véges és az érzékekkel érzékelhető jelenségeknek). A„rabság" azért merül fel, mert elfelejtkezünk valódi létünkről,a Lényegről, és azonosítjuk magunkat a jelenséggel (a testtel),mely nem más, mint pszichoszomatikus szervezet.

Amikor Mahárádzs jelezte, hogy kérdezzenek, az egyiklátogató - aki már számos összejövetelen részt vett, de szintealig tett fel kérdést korábban - feltette a kezét, ésmegkérdezte: Az azonosulás a testtel pusztán az azonosulástermészete miatt jelent rabságot? Hiszen a dnyáník nemadhatják fel a testüket az életük során, úgy kell élniük, mintmás embereknek, legalábbis ami testi működéseiket illeti.Sőt, nem minden dnyání cselekszik ugyanúgy; mindannyian arájuk jellemző módon viselkednek a világban, és sajátosanviszonyulnak a többiekhez. Ezt figyelembe véve, nemazonosulnak még a dnyáník is bizonyos fokig az egyénitesttel?

Mahárádzs elismerően mosolygott a jól megalapozottkérdésen, majd azt felelte: A test szükséges eszköz a

tudatosság számára, hog)' a megnyilvánulásban maradhasson.Hogyan lehetne ez a kettő mentes az azonosulástól, amíg azéletlehelet el nem hagyja a testet (ezt nevezik halálnak), és atudatosság el nem oldódik jelenségszintű formájától? Arabságot nem a testtel történő pusztán formális azonosulásokozza. (A test az öt elem pszichoszomatikus konstrukciója,olyan eszköz, melynek nincs saját független léte.) A„rabságot" a független, önálló, elkülönült létező képzetévelvaló azonosulás okozza. Ez a képzeletbeli létező magára veszia cselekvőséget, és így „átveszi" a cselekedeteket és akövetkezményeikből fakadó felelősséget.

Ismétlem, nem csak a testtel való azonosulás ténye felelősa „rabság" képzetéért. A testet továbbra is használni kelleszközként. Rabság csak akkor jelenhet meg, ha van egylátszólagos akarat, azaz amikor egy cselekedetről aztképzeljük, hogy saját választásunk nekünk, „cselekvőknek", sezzel beindítjuk az okozatiság, a karma és a „rabság"folyamatát.

Meg kell értened, hogyan vetítődik rá a látszólagos létezőa megnyilvánulás általános folyamatára. Ha egyszer hamisnaklátod a hamisat, nem szükséges tovább keresned az igazságot,melyet különben sem foghatsz fel úgy, mint egy tárgyat.Mely szakaszban jelenik meg az azonosulás kérdése? Mivel ajelenségek szervesen benne rejlenek a Lényegben (a Lényegpedig benne rejlik a jelenségekben), az azonosuláskérdésének valójában fel sem kellene merülnie. Nincsszükség semmilyen különleges azonosulásra a lényegiség(avjakta) és a jelenségszerűség (vjakta) között. Az ilyenszükség csak akkor üti fel a fejét, amikor a Lényegmegnyilvánul - az Abszolútum megnyilvánul az elkülönültjelenségtárgyakban, mely a tárgyiasulás

szükségszerűen kettősséget kívánó folyamata. Ez már kételemre szakadás: az alanyra (vjakti), amely érzékel ésmegismer, és a tárgyra, mely érzékelt és megismert. Az afontos, hogy úgy a megismerő alany, mint a megismert tárgyegymástól függő tárgy, és csak a tudatosságban létezhet,melyben a megnyilvánulás folyamata zajlik, s amelytudatosság valójában vagyunk!

Értsd meg ezt az alapvető dolgot: csupán egymás tár-gyaiként létezhetünk, ráadásul csak annak a megismerőalanynak a tudatosságában, amely megismer bennünket.Minden tárgy az alanyi megismerő (vjakti) helyzetét veszi fel,szemben a többiekkel, akik a tárgyakká válnak. S itt jelenikmeg az „elkülönült létező" (vjakti). A megismerő alany -alanyi működését tekintve - elkülönült létezőnek hiszi magát,független, önálló „énnek", akinek akarata és választása van.Ez a fantomlétező azután tovább űzi a „kettősség" elvét (melynem más, mint a megnyilvánulás alapja), hogyösszehasonlítson, megkülönböztessen, ítéletet alkosson, ésválasszon a tárgyai közül, az egymással kölcsönösenösszefüggő ellentétpárokat szem előtt tartva (például helyestés helytelent, jót és rosszat, elfogadhatót és elfogadhatatlantstb.).

Nem pusztán a testtel történő azonosulás, hanem a kwprá-zatszerű elkülönült létezővé válás a „rabság" gyökere. Meg-ismétlem: ami vagyunk - a lényegi Abszolútum (avjakta),mely a jelenségek összességeként nyilvánul meg -, híján vanbármiféle egyéni, tárgyi létezésnek. Ezért az, ami vagyunk,nem szenvedhet el semmilyen „születést" vagy „halált", semrabságot vagy megszabadulást. Úgy a rabság, mint az abbólszármazó szenvedés tisztán fogalmi, és a teljesen képzeletbelialannyal, megismerővel, különálló létezővel (vjakti) valóazonosuláson alapul.

Kiváló példa a mondottakra az, ahogy Mahárádzs nagyraértékel egy érdekesen alakult párbeszédet. Amikorvalamilyen nehezen érthető témáról van szó, és valaki ahallgatóságból éleslátásáról tesz tanúbizonyságot azzalkapcsolatban, amit Mahárádzs mondott, akkor Mahárádzs úgyörül, mint egy gyermek, aki megkapta vágyott játékszerét.Milyen jól alakult ma reggel a beszélgetés! - kiált felilyenkor. Időnként, egyáltalán nem gondolva arra, hogy ebbőlmilyen következtetéseket von le egy hétköznapi, megosztottelme, talán úgy fogalmaz, hogy ilyen magas szintűbeszélgetés az advaitáról sehol máshol nem elérhető! De amiaz ilyen alkalmakkor öndicséretnek tűnhet, az valójában azéntelenség tiszta öröme. Ő ekkor a vjakta, nem pedig a vjakti.

Úgy mesélik, hogy amikor az emberek a Ramana Maharsidicsőségére szerzett himnuszokat zengték, ő maga iscsatlakozott hozzájuk az éneklésben, sőt még tapsolta is aritmust, mint a többiek. Mivel teljes mértékben megszüntetteaz azonosulást mindenféle elkülönült létezővel, eszébe semjutott, milyen következményei lehetnek cselekedeteinek. Ahimnusz „Ramanára" utalt, nem pedig egy egyénre. Adnyánínak valójában nincs egyéni, elkülönült létezése, melymiatt zavarba jöhet, és pszichoszomatikus szervezete - a teste- normális módon végzi normális működését, anélkül hogyannak a dnyání tudatában lenne.

44.

Kísérletezés a meditációval

Egy napon az egyik új látogató elképesztő problémával álltelő. Korábban egy bizonyos szvámí tíznapos intenzívmeditációs tanfolyamot indított. Ez a látogató nemérdeklődött különösebben a meditáció iránt, semmilyenkimondott célja nem volt azzal, hogy jelentkezett a tanfo-lyamra, de mégis jelentkezett, mert barátai, akik szerettekvolna részt venni, rábeszélték, neki pedig nem okozottnehézséget ennyi időt a kurzusra áldozni munkája mellett.Jelleméhez és vérmérsékletéhez hozzá tartozik - számolt beróla -, hogy bármibe is fog, azt összeszedett figyelemmel éskomoly eltökéltséggel végzi. így hát amikor a meditációstanfolyam elkezdődött, ő teljes figyelemmel vett részt, éslelkiismeretesen megtette, amire kérték.

Ennek eredményeként a tanfolyam vége felé az a ha-tározott érzése támadt, hogy elkülönül a testétől, és az egészvilág úgy tűnt számára, mintha természetét tekintve azálomhoz lenne hasonló. Ez az érzés azóta sem hagyta el. Ez,amint bevallotta, egyáltalán nem kellemetlen. Ellenkezőleg,sajátos szabadságérzéssel töltötte el. De - tette hozzá - vanegy valódi nehézség: hogyan éljen ebben az álomvilágbanúgy, hogy közben folytatja munkáját, és keresi a kenyerét?

Ezt a szokásos módon lefordították Mahárádzsnakmaráthíra, de még mielőtt a fordítás befejeződött volna,nyilvánvaló volt, hogy megértette a problémát, és szokatlanulkomoly kifejezés ült ki az arcára. Egy darabig csendben ült,majd beszélni kezdett: A meditáció nem olyasvalami, amibeaz ember csak úgy kísérletképpen vagy szórakozásképpenbelekóstol, hogy megnézze, mi történik. Bizonyoselőkészületekre van szükség hozzá. A jelenségvilág mindenmegnyilvánulásának a tudatosság az alapja. A tudatosságnálnincs nagyobb erő a föld kerekén. Lehetetlen megjósolni akövetkezményeit annak, ha az ember bolondozik vele. S ha apsziché nem felkészült arra, hogy szembenézzen akövetkezményekkel, akkor komoly gondok jelenhetnek meg atest-elme szintjén annál az egyszerű oknál fogva, hogy nemtörténtek korábbi előkészületek, melyek arra irányultak volna,hogy megszüntessék a testtel való azonosulást. Mi történikakkor, ha magasfeszültségű elektromos áram csapása ér egyolyan fogyasztót, amely nem elég erős, hogy elbírja?

Mahárádzs ekkor közvetlenül a látogatóhoz intézteszavait, és azt tanácsolta neki, hogy legalább tizenöt naponkeresztül látogassa a beszélgetéseket. Sajnos azonban alátogatónak szinte azonnal vissza kellett térnie szülővárosába.Mahárádzs láthatóan sajnálta őt, és csak azt javasolhatta,hogy figyelmesen olvasgassa az I Am That című könyvet, alehető leggyakrabban idézze fel magában ezt a látogatást, ésgondoljon a találkozására Maháráddzsal. Ne felejtse el! -mondta neki. - Ha tudatába idézi azt, ami én vagyok, önmagátis felismeri.

Láthatja álomként az egész világegyetemet - tette méghozzá Mahárádzs -, de amíg jelen van egy „én", aki

elkülönült létezőként látja ezt az álmot, addig ön bajban lesz.Reménykedjünk benne, hogy fokozatosan ráébred majd, hogyönmaga is egy álombeli alak ebben az élő álomban, az álomszerves része, nem pedig olyasvalaki, aki attól független,különálló. Akkor nem lesz majd semmi gondja.

45.

Nem létezik semmi, csak „Én”

Maháradzs újra meg újra hangsúlyozza: nem foglalkozikazzal, hogy a társadalomban uralkodó etikai elvekről, erkölcsiszabályokról és viselkedésmódokról beszéljen. Sokan vannakolyanok, akik különleges képzésben részesültek, vonzalmatéreznek a téma iránt, és idejük is van rá, hogy mélyen éshosszasan tárgyaljanak ilyen kérdéseket. Maháradzs inkábbteljesen távol tartja magát ezektől, kivéve természetesenannak elfogadását, hogy az embernek fenntartás nélkülengedelmeskednie kell hazája törvényeinek, s el kell kerülnie,hogy cselekedeteivel szándékosan kárára legyen másoknak. Aviselkedés és az erkölcs ezen igen általános, egyetemesenelfogadható minimum kívánalmától eltekintve Maháradzskerüli azt, hogy a téma részleteiről beszélgessen, hiszen - mintmondja - az erkölcs és a viselkedés normái és kritériumai akoroknak és a körülményeknek megfelelően változnak. Őcsak az ember változás nélküli, igaz természetével fog-lalkozik. Ha valaki megérti, felfogja igaz önazonosságát,minden más elveszíti a jelentőségét, hiszen minden azutánigondolat és cselekedet - mivel nem a kettősségen alapul -,egyszerű, közvetlen, intuitív és spontán lesz.

Mahárádzsnak ezt a szemléletmódját rendkívül nehézelfogadni, és nemcsak az új látogatóknak, akik talán

azt érzik, hogy Mahárádzs magának az életnek a kritikusproblémája elől tér ki, de olyanok számára is, akik hosz-szúideje hallgatják már. Ők lehetetlennek találják, hogyelfogadják a kettő dichotómiáját. Bármilyen meggyőződésreés végkövetkeztetésre jusson is az ember igaz természetétilletően, hogyan engedheti meg magának, hogy ne szenteljenlegalább annyi, ha nem több figyelmet a felebarátaihozfűződő kapcsolatára és a velük való viselkedésére?

Amikor az egyik összejövetelen Mahárádzs megintismertette erre vonatkozó álláspontját, az egyik rendszereshölgylátogató nem tudta türtőztetni magát, és eléggé csípőskérdést tett fel: Mahárádzs, hát helyénvaló lenne az, hogyvalaki figyelmesen végighallgatja és olyan alaposan megérti,amit Mahárádzs mond, hogy dnyánívá válik, azután viszontatombombát készít, és használja is, ha úgy szottyan kedve?

Mahárádzs egy pillanatot sem késett a válasszal: Hakomolyan végiggondolta volna ezt a kérdést, észben tartva azalapvető tényt, hogy egy bizonyos időpontban - mondjuk százéve - nem volt semmilyen kívánsága, semmilyen szükséglete,semmilyen problémája, akkor maga jött volna rá a válaszra:maga a kérdés van rosszul feltéve!

Ha, amint mondja, valaki megérti és elfogadja igaz ter-mészetét, olyannyira, hogy dnyánívá válik, akkor vajon nemarra a következtetésre jut-e, hogy minden jelenség, mindenérző lény - önmagát mint jelenséget is beleértve -csupánfogalmi kép az elmében, mégpedig olyan képzeletbeli, mintegy álom képei? Ha valaki mélyen felfogja ezt az igazságot,vajon gondol-e arra, hogy atombombát készítsen, nem isbeszélve arról, hogy használja?

De ez csak felszínes válasz a tudatlanok kielégítésére. Aztkell megtalálnia, ki ez az „én", „te" és „ő", akiről beszélünk,akiről azt feltételezi, hogy ezt vagy azt teszi kénye-kedveszerint! Hogyan látja önmagát? Látja a testét - sőt valójábancsak egy részét -, és azzal azonosítja magát. De amélyalvásban vagy érzéstelenítés hatására nem azonosul ezzela testtel. Valójában az történik, hogy pontosan úgy érzékeli ésértelmezi a teste megjelenését a tudatosságban, mintbármelyik másik megfigyelő. Saját magáról alkotottértelmezése éppoly csalóka és átmeneti, mint a többieké, taláncsak egy kicsit hízelgőbb! Azt kell megjegyeznie, hogy aszilárd személyiség, akinek hiszi magát, nem más, mint egyjelenés a tudatosságban. Sőt mi több, az értelmezés időnkéntváltozni fog, hiszen mindig is változott. Minden önmagárólszóló gondolat (legyen akár a sajátja, akár valaki másé) csakegy mozzanat a tudatosságban, csak egy időleges mentáliskép. Mindössze ez ön. De valóban ez-e? Csak egy mentáliskép lenne? Van olyan kép, amellyel azonosíthatja magátváltozás nélküli, független, önálló létezőként, aki megvá-laszthatja a cselekedeteit?

Viszonylagosan - a jelenségek szintjén - „ön" vagy „én"nem vagyunk mások, csak egy cseppnyi fizikai anyag, melyaz anyaméhben megfogant, és melyben a tudatosság szikrájaszunnyadt - amely tudatosság az egész megnyilvánulásbanbenne rejlik. A jelenségek számtalan formája aviszonylagosságban mind az abszolút alanyiság - az „Én" -tárgya, mivel a megnyilvánulás alapja a kettősség az alany éstárgy révén, s mivel minden tárgy „másik" bármilyen tárgyrészére, amely érzékeli azt egy állítólagos alanyi minőségben.Egyetlen tárgynak sincs független léte. Puszta megjelenésekvagyunk a tudatos-

ságban, képzetek az elmében, és semelyik érző lény semtöbb, mint saját magának és azoknak a képzete, akiket„másoknak" tart.

Ha nincs független léte, hogyan cselekedhet? Vajoncselekszik-e egyáltalán? Vagy csak külső ingerekre reagál,mint egy bábu? Ha csendben ülne, és megnézné, mi történik,hamar felismerné, hogy valójában nem is élünk, hanem„élnek bennünket"; hogy az élet mint olyan nem több annál,amit látszólagos működésnek lehetne nevezni. Azértlátszólagos, mert minden működés megint csak nem több,mint körképszerű megjelenés a tudatosságban. Ha nincstudatosság, mint a mélyalvásban vagy érzéstelenítés hatására,akkor működés sincs.

Hol lépünk hát be „mi" ebbe a működésbe? Ez a csattanóa mája vígjátékában! „Mi" nemcsak hogy nem voltunk sohakívül rajta, de az egész működés valójában mi vagyunk. Mi azegész vagyunk, a szent, lényegi Abszolútum, mely azérzékszervek számára felfoghatatlan, és csupán a relatívkettősségben érzékelt és felfogott, mégpedig megnyilvánultjelenségekként. „Mi" a jelenségek szintjén transzcendensekvagyunk „Énként", a Lényeg szintjén pedig immanensek,attól függően, hogyan látjuk magunkat. Nem létezik semmi,csak „Én", nincs „én" vagy „másik". A viszonylagosmegnyilvánulásban a jelenségek „én"-képzetté változtatjákmagukat a tudatosságban, és a tárgyak - alanyi identitást öltvemagukra - a többi tárgyat mint „másokat" érzékelik, de aLényeg szintjén csak az alanyi „Én" létezik, minden kettősségnélkül.

Most térjünk vissza az atombombájához. Ha valóbanfelfogta az eddig elhangzottakat, akkor vajon lehetséges lesz-e továbbra is úgy gondolkodnia, hogy van az életbenbármilyen gonosztevő, olyan független, önálló,

elkülönült létező, akinek rettenetes képessége van a „go-noszra"? Vagy létezik bármiféle avatár, akinek rendkívüliképessége lenne a „jóra"? E kettő vajon más-e, mint a csepp,amely megfogant? Hölgyem, mostanra bizonyosan felismerte,hogy a „jó" és a „rossz" pusztán egymástól függőellentétpárok, lényegi megnyilvánulások a kettősségben,megjelenések a tudatosságban, melyek eljátsszák a rájukosztott szerepüket a teljes működésben. A „rabság" ténylegnem egyéb, mint hinni egy elkülönült létezőben és azonosulnivele, azt felismerni pedig, hogy nem létezhet elkülönültlétező, mely független lenne a Tiszta Tudat (pradnyá) átfogóműködésétől, azonnali megszabadulás.

46.

A különálló létező létének tagadása

Az egyik összejövetel során Mahárádzs elmagyarázta, hogy ahalál miért olyan traumatikus rémkép az átlagember számára,míg neki olyan tapasztalat, melyet már alig vár, hiszenkiszabadulást jelent azon határok közül, melyeket a testjelensége szab természetéből fakadóan a tudatosságnak. Ha atest „meghal", a megnyilvánult tudatosság megszabadul, ésbeleolvad a személytelen tudatosságba, mint ahogy avízcsepp elvegyül az óceánnal.

Mahárádzs megérezte, hogy az egyik látogatónak kérdésevan ezzel kapcsolatban. Ránézett, és így szólt: „Úgy tűnik,kérdezni szeretnél valamit." A látogató kissé meghökkent,talán mert még nem jutott el odáig, hogy szavakba is öntse akérdést, amely tisztázná az elméjében még éppen csakfelmerülő kétséget. Ennek ellenére beszélni kezdett:

Mahárádzs azt mondta, hogy a halál során valójában aztörténik, hogy a lélegzet, az életerő elhagyja a testet, éselvegyül a külső levegővel. A tudatosság szintén elhagyja atestet, és beleolvad a személytelen tudatosságba, a holttestpedig ilyen-olyan módon elpusztul. Semmi sem marad egyadott formából, mely létrejött, majd bizonyos idő elteltévelmegsemmisül. Ha ez a folyamat a tudat-

lanra és a dnyáníra egyaránt vonatkozik, akkor mi szükségarra, hogy dnyánívá váljunk?

Amikor a tudatlan emberről és a dnyáníról beszélsz -felelte Mahárádzs -, és arról a szükségről, hogy a tudatlandnyánívá váljon, nem azt feltételezed-e, hogy létezik egyfüggetlen és önálló egyén, aki képes személyes akarataszerint cselekedni választásának és elhatározásánakmegfelelően? A folyamatban, amelynek során a jelenségvilágmegnyilvánul, van-e hely az ilyen elkülönült létezőkszámára?

Melyik az az alapvető fogalmi keret, amely nélkül ajelenségek megnyilvánulása nem lenne lehetséges? Ha nemlétezne a „tér" fogalma, mely gyakorlatilag a kiterjedés, akkorlátható lenne-e egy tárgy a maga három dimenziójával? Sérzékelhető lenne-e egy tárgy megjelenése egy másikfogalom, az „idő" nélkül (vagyis az időtartam nélkül,amelynek során a tárgy érzékelhető)? Tehát ha már maga a„téridőnek" hívott keret is fogalmi, az abban a fogalmikeretben megjelenő tárgyak - mint például az emberek -lehetnek-e mások, mint fogalmi, képzeletbeli fantomok?

Értsd meg ezért alaposan, egyszer s mindenkorra, hogysemmilyen fogalmi - s tévesen különálló létezőnek vélt -tárgynak nem lehet semmilyen független léte vagy személyesakarata. Senki sem születik, és senki sem hal meg. Amimegszületik, az csak egy képzet. Nincs megszabadulásra várólétező. A tudatlanság rabsága az, ha nem érted meg ezt atényt, míg ennek megértése az igazság szabadsága. Ne feledd,az igazság a tökéletes összhang a valósággal. Az igazság azember igaz természetének rendíthetetlen ismerete - akülönálló létező létének teljes tagadása.

47.

A kereső az, amit keres

Egy európai házaspár jött el látogatóba Mahárádzshoz,körülbelül egy hétre. Férj és feleség egyaránt évek óta ér-deklődött már a védánta metafizikája iránt, és alaposanelmélyedtek a témában. Külsejük és viselkedésük mégis némifáradtságról, majdhogynem frusztrációról tanúskodott, és jólmutatta azt, ami később be is igazolódott. Kitartó, hosszúkeresésük ellenére nem volt világos megértésük azigazságról, pedig rengeteget utaztak, és számos Gurutólkértek útmutatást - mindhiába. Most talán arra gondoltak,hogy íme, megint egy újabb eredménytelen próbálkozás ésújabb frusztráció.

Miután Mahárádzs szokásos kérdésére elmondtákmagukról a szükséges háttér-információkat, egykedvűenültek. Mahárádzs egy ideig nézte őket, majd így szólt:Kérem, értsék meg, hogy semmit sem adhatok maguknak.Csupán annyit teszek, hogy spirituális tükröt tartok az arcukelé, hogy megmutassam igaz természetüket. Ha világosan,intuitíven - nem pusztán verbálisan -megértik, amit mondok,s elfogadják azt a legmélyebb meggyőződéssel és sürgetőközvetlenséggel, akkor nem lesz szükségük több ismeretre.Ez a megértés nem idő kérdése (sőt megelőzi az időfogalmát), és amikor megtörténik, olyan hirtelen áll be, hogyvalóságos sokkja az

időtlen megértésnek. Gyakorlatilag azt jelenti, hogy az időmenete váratlanul megszakad, maga az idő folyamataszünetel egy pillanatig - megtörténik az egyesülés azzal, amimegelőzi a viszonylagosságot -, és bekövetkezik az abszolútmegértés. Ha egyszer e megértés magja meggyökerezett, aképzeletbeli rabságból való relatív megszabadulás folyamataelindulhat a maga útján, de a megértés mindig pillanatnyi.

A „spontaneitás" a kulcsszó annak megértésében, amitmondok. Az egész világ megnyilvánulása az álomhozhasonló, egy kozmikus álomhoz, mely éppen olyan, mint azegyén mikrokozmikus álma. Minden tárgy álombeli tárgy,minden csak megjelenés a tudatosságban, legyen szó akár aszemély spontán módon felbukkanó egyéni álmáról alvásközben, akár az életálomról, melyben mindannyiunkatálmodnak és élnek. Minden tárgyat, minden megjelenést érzőlények álmodnak a tudatosságban.

Az érző lények tehát egyaránt álomalakok és álmodók;nem létezik elkülönült álmodó. A világegyetem minden álmaa tudatosságban zajlik, amely pedig egy adottpszichoszomatikus szervezeten belül található. Ez utóbbi aközvetítő, melynek segítségével az érzékelés és az értelmezésvégbemegy, s melyet tévesen egyéni, elkülönült létezőnekgondolnak. A mélyalvásban nincs álom, következésképpenvilág sincs. Csak amikor a megosztott elmét használják,akkor léteznek a világtól és a „többiektől" különállóan.

Nem tudnak uralkodni a tárgyak fölött a személyesálomban, azt a tárgyat is beleértve, amely „önök" az ál-mukban. Minden spontán, és mégis, a személyes álmuksemelyik tárgya nem különbözik önöktől. Az életálom-

ban is ez a helyzet: minden tárgy (minden egyén, még ha azálomban egymással szembenállók is) csak az lehet, ami önök.Ezért az életben minden működés, tevékenység csak spontáncselekedet lehet, hiszen nincs elkülönült létező, amelycselekedetet vinne véghez. Önök (és én vagyok) a működés,az álom, Siva kozmikus tánca.

Végül emlékezzenek arra, hogy mindenféle álomszükségszerűen jelenségszerű, vagyis megjelenés a tuda-tosságban, amikor a tudatosság „ébren" van, azaz amikor atudatosság tudatában van önmagának. Amikor - mint amélyalvásban - a tudatosság nincs tudatában önmagának, nemlétezhet álmodás.

Ekkor a férj kérdést intézett Mahárádzshoz, melyneklényege a következő volt: Ha mindannyian csak álomalakokvagyunk, minden független döntési vagy cselekvésiszabadság nélkül, miért kellene törődnünk rabsággal vagymegszabadulással? Miért kellene egyáltalán eljönnünkMahárádzshoz?

Mahárádzs nevetve válaszolta: Úgy tűnik, eljutott a helyesvégkövetkeztetésre, de a rossz úton! Ha úgy érti, hogy mostmár meg van győződve róla, a legkisebb kétely nélkül, hogy atárgy, amellyel eddig azonosította magát, valójában csak egyminden szubsztancia, függetlenség vagy önállóság híján lévőjelenség - pusztán álombeli megjelenés valaki mástudatosságában -, s hogy ennélfogva egy ilyen merő árnyékszámára fel sem merülhet a kérdése sem a rabságnak, sem amegszabadulásnak, és következésképpen egyáltalán semmiszükség sincs arra, hogy eljöjjön és hallgasson engem, nos,akkor tökéletesen igaza van. Ha ez így van, akkor nemcsakigaza van, hanem már meg is szabadult! De ha arra utalt,hogy csak azért kell eljönnie hozzám továbbra is, mert nemtudja

elfogadni, hogy ön egy puszta álomalak, minden függetlenségvagy önállóság nélkül, akkor attól tartok, még az első lépéstsem tette meg. Csakugyan, amíg jelen van egy különállólétező, aki keresi a megszabadulást, addig sohasem fogjamegtalálni.

Nézze ilyen egyszerűen: Mi az alapja bármiféle cse-lekedetnek? A szükséglet. Azért eszik, mert szükség van rá; ateste azért ürít, mert szükség van rá. Azért látogat megengem, mert szükség van arra, hogy meglátogasson, éshallgassa, amit mondok. Amikor szükség van valamire, acselekedet spontán módon következik, bármifajta cselekvőbeleavatkozása nélkül. Ki érzi a szükséget? Természetesen atudatosság érzi a pszichoszomatikus szervezet közvetítésével.Ha ön úgy véli, ezzel a szervezettel egyenlő, akkor az vajonnem a téves önazonosítás esete-e, melynek során magáraveszi a rabság terhét, és megszabadulást keres? Valójábanazonban a kérdező, a kereső az, amit keres!

Teljes csend és békesség telepedett a szobára, amintmindenki eltöprengett azon, amit Mahárádzs mondott. Aházaspár lehunyt szemmel ült, tudomást sem vévekörnyezetéről, miközben a többi látogató szép lassan elhagytaa szobát.

48.

A mélyalvás természete

A számos látogató közül, aki felkeresi Mahárádzsot, vannaknéhányan, akik - alighanem valamilyen korábban kapottútmutatás vagy tanulmányaik miatt - úgy találják, hogymegrekedtek a megértés egy adott pontján. Ők mindenesetben a problémájukat szeretnék tisztázni. Ilyen emberekegy csoportja számára a probléma a mélyalvás természetekörül forgott.

Ők úgy értették - vagy inkább félreértették, amit hallottak-, hogy a mélyalvás állapota valóban a „végső" állapot, azeredendő állapotunk, és eléggé felzaklatta őket, amikor azthallották Mahárádzstól, hogy mi sem áll távolabb azigazságtól. Hogyan lehetne valódi állapotunk a mélyalvásállapota - kérdezte tőlük Mahárádzs -, amely az ébrenlétállapotával váltakozik a tudatosságban? Maga a tudatosság isidőhöz kötött, s megjelenése és fenntartása a tápláléktesttőlfügg. A mélyalvás ennélfogva igencsak testi állapot, melynekidőtartama az ébrenléttel váltakozik. Azért tévesztitek össze anem tárgyi Tiszta Tudattal - ahol a Tiszta Tudat nincsönmaga tudatában -, mert a mélyalvás során a tudatosságidőlegesen elpihen. Az a fontos különbség közöttük, hogy amélyalvás állapota csak annyiban hasonló a Tiszta Tudathoz,hogy a tudatosság olyankor nincs önmaga tudatában.

Mindazonáltal ez az állapot egyszer csak „mozgásba jön",hiszen megszabott időtartama van, melynek végén az ébrenlétállapota újra felváltja.

Csak annyit mondhatunk - tette hozzá Mahárádzs -, hogya jelenlét érzése, mely az ébrenlét során jelen van, hiányzik amélyalvásban. Másrészről a Tiszta Tudat állapota - melyvalójában vagyunk - a teljes hiánya úgy a jelenlétnek, mint ajelenlétérzet hiányának. Ez a mindennél fontosabb különbség.

Az erős fogalmi beidegződések miatt van, hogy olyanemberek, akik állítólag magas spirituális szintre jutottak(bármit is jelentsen ez!), nem könnyen értik meg ezt azalapvető különbséget, melyet Mahárádzs a mélyalvás és aTiszta Tudat között tesz. Szánalomra méltó volt látni, ahogyMahárádzs egymás után rombolta le fogalmaikat ésképzeteiket, melyeket oly sokáig és oly szeretettel dé-delgettek, s melyeket szemmel láthatólag igen nehezenengedtek el. De az is nyilvánvaló volt, hogy el kell enged-niük. Ellenállhatatlan humorával Mahárádzs a kérdezőktudatállapotát az olyan milliomosok tudatállapotáhozhasonlította, akiket arról értesítettek, hogy millióik hirtelenteljesen elértéktelenedtek!

Mahárádzs még érthetőbbé tette a problémát azzal, hogyelmagyarázta: az ébrenlét és a mélyalvás állapota egyarántváltakozó időszakok a megnyilvánult tudatosságban. Ha eztvilágosan megértjük, nem lesz többé zavarodottság. Törődtélszáz éve a mélyalvással? - kérdezte Mahárádzs az említettcsoport hangadóját. - Volt szükséged alvásra? Most, hogy atudatosság megnyilvánult egy testi szervezetben, képes vagykitartani alvás nélkül akár rövid ideig is? Tudatosság,mélyalvás, ébrenlét, időtartam - ezek mind ugyanannak amegnyilvánu-

lássál kapcsolatos képzetnek a részei. Hogyan lehetne eztegyenlővé tenni a megnyilvanulatlan Tiszta Tudattal, amelyidőtlenség, tiszta alanyiság a tárgyiság legkisebb szikrájanélkül?

49.

Az „én" megsemmisítése

Egyik reggel Mahárádzs így szólt a látogatókhoz: Néhányanközületek már több hete ide járnak. Különösen szívemenviselem a tengerentúli látogatók sorsát, akik csak azért jönnekel, hogy velem találkozhassanak, nem pedig valamifélevárosnézés kedvéért. Egy halom pénzt költöttek az utazásrameg a bombayi tartózkodásra, és időnként elmorfondírozomrajta, hogy vajon megértették-e, amit közvetíteni próbálok.Áruljátok hát el nekem, tudjátok, mi a legfőbb igazság, az életvégső célja (paramártha)? Mi a végső cél számotokra?Gondoljátok végig, miről beszéltem korábban, mielőttelőrukkolnátok a válasszal!

Az egyik külföldi látogató a következő bátor válasz-szalszolgált: „A megszabadulás. Meg akarok szabadulni az életrabságából. Miután Mahárádzsot hallottam, inkább úgymondanám, hogy »a tudatosság rabságából«." Hamarosanhelyeslő mormogás hallatszott többek felől.

Mahárádzs nevetve felelte: Figyeljétek meg, milyen erős abeidegződés! Hogy a szülőktől vagy a szellemi vezetőktőlered-e, nem számít. A „rabság" és a „megszabadulás"problémája része a tradicionális tanításnak, melyben azokatrészesítik, akiknek az értelmi és intuitív szintje nem elégmagas ahhoz, hogy felfogják az igazi lényegét annak, amivan. De ti már nem vagytok spirituális

óvódások. Újra meg újra elmondom nektek, hogy ne úgygondoljatok többé magatokra, mint jelenségtárgyakra, és ne isbeszéljetek úgy magatokról, mintha azok lennétek! Újra megújra elismétlem, hogy nem jelenségtárgyak vagytok, hanemmaga a tudatosság, az életadó tudatosság, mely érzéssel töltiel az érző lényt; azon túl pedig hogy csak amegnyilvánulásban vagytok tudatosság, valójában azonban azvagytok, ami még a tudatosságot is megelőzi, vagyis atökéletesen Tiszta Tudat.

Hát nem egyszerű megérteni - tette fel a kérdéstMahárádzs -, hogy egy merő tárgy, egy megjelenés (hiszen atest nem egyéb) nem vihet véghez semmiféle cselekedetetfüggetlen, elkülönült létezőként? A személyes „én" képzetecsak akkor jön létre, amikor a személytelen tudatosság amaga teljes működésében megnyilvánul azzal, hogytárgyiasítja magát, és azonosul minden egyes tárggyal. Ez aképzet a „rabság" forrása, az „Én", a tiszta alanyiságtárgyiasulása objektív „énné". Ez az „én" - az énképzet vagyego - a képzeletbeli rabság, amelyből keressük amegszabadulást. Ha tisztán átlátjuk, miből áll amegszabadulást kereső érző lény, az megmutatja, milyennevetséges az egész elképzelés. Maga a test nem egyéb, mintaz anyaméhben megtermékenyült férfimag növekedése, amagzat pedig a szülők által elfogyasztott étel esszenciája, sbenne szunnyad a tudatosság. Ha mostanra nyilvánvalóvávált, hogy aminek tűnünk, az nem más, mint a táplálékesszenciája, akkor megkérdezhetem, melyik morzsátszeretnéd megszabadítani? Melyik morzsával, az öt elemközül melyikkel azonosítod magad? (Hiszen az étel a lényegeaz öt elem kombinációjának.)

A felébredés, megvilágosodás vagy megszabadulás nemmás, egyáltalán nem más, mint mélyen, alaposan,

intuitíven megérteni, hogy ami vagyunk, ami itt és most ittvan, az a teljes hiánya minden elképzelhetőnek ésfelfoghatónak, ami ugyanaz, mint a megismerhetetlenpotencialitás teljes jelenléte.

Gondoljatok bele egy pillanatig - mondta Mahárádzs -,hogy felmerülhet-e olyan kérdés, amelynek középpontjábannem egy „én" vagy „te" áll, mint egyén - aki lát vagy nem lát,megért vagy nem ért meg, cselekszik vagy nem cselekszik.Mindig egy „én" az érintett. Szinte sohasem az van, hogy adolog látszik, a kérdés megértődik, a cselekedet megtörténik.Bármikor következik is be teljes és tökéletes átváltozás(parávritti), egy „metanoiézis" megy végbe. A radikálisváltozást nem szántszándékkal „teszi meg" vagy „éri el" egyelkülönült létező. Ezt a tényt nem ismeritek fel. Azt nemismeritek fel, hogy nem létezhet olyan elkülönült létező, akiközvetlenül, szántszándékkal előidézte volna ezt a radikálisátváltozást! Valójában ennek a megértése (de nem egy egyénrévén) az, ami az „én" - a kereső - megsemmisülését előidézi,és egy fajta vákuumot hoz létre, az elme „böjtölését", amimeghívja azt a jelenlétet, amely a valódi „Én" (nem pedig„én"). így történik meg vagy következik be az átformálóhelyreállítás. Ezt nem lehet elérni.

Értsétek meg - fejezte be Mahárádzs -, hogy a tárgyak ésazok alapminőségei (gunái) nem alanyok és tárgyak, ahogyaz érzékek érzékelik, az elme pedig értelmezi őket, hanem azembereket is beleértve mindannyian tárgyak, pusztamegjelenések a tudatosságban - így végső soron a tárgyakatnem lehet és nem is szükséges „megszabadítani".

50.

Egy tiszteletlen kinyilatkoztatás

Mahárádzs napirendjének az is része, hogy napjábannégyszer áhítatos dalokat (bhadzsanokat) és imákat énekel.Az első bhadzsan reggel fél hatkor kezdődik. Ilyenalkalmakkor azt láthatjuk, hogy teljesen belemerül az énekeltkölteményekbe, sőt egészen a legutóbbi időkig éneklésközben még önfeledten táncolt is. Most már természetesennincs meg ehhez az ereje.

Az egyik összejövetelen egy látogató így szólt hozzá:Lehet, hogy Mahárádzs tökéletes dnyání, de amikor látom,hogy milyen megindultsággal énekli a bhadzsanokat,elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy az odaadás mégmindig ilyen szilárdan tartja magát Mahárádzsnál.

Mahárádzs azonnal válaszolt: Mindennek megvan a helyea világban és a napirendünkben. Az a fontos, hogy megértsüka valódi helyzetet, hogy helyes legyen a szemléletmódunk.Az odaadás és a tisztelet rendjén való addig, amíg az emberannak ismeri fel őket, amik: hatást keltő dolgoknak, és ilyenértelemben rabságnak, köteléknek. Amikor az ember annaklát valamit, ami, akkor az elveszti az erejét, viszont habelebonyolódik, a kötelék egyre szorosabb lesz. Mindenérzelem (szeretet, odaadás stb.) a kettősségen alapul, és amígezek az érzelmek ha-

tározzák meg az ember szemléletmódját, addig markábantartja a kettősség, viszont a valódi szentség, teljesség, egységnem lesz elérhető. A helyzet olyan nyilvánvaló és egyszerű,hogy az ember csak nevethet, sőt látszólag tiszteletlen lehet,amikor a babonaság és misztérium fantasztikus felépítményétlátja, melyet az igazság alapvető egyszerűségére és a köréépítettek!

Értsd meg, milyen egyszerű és közvetlen ez: „Én" - azidőtlenség - teljes, Tiszta Tudat vagyok, anélkül hogy tu-datában lennék ennek a tudatnak; a tiszta alanyiság vagyok, atárgyiasság szikrája nélkül. Én nyilvánulok meg ' a tudatosságáltal, a kettősség által, az alany és a tárgy segítségével, a téridőképzete és az egymástól függő ellentétpárok sorozata révén,melyek nélkül a megnyilvánulás és a tárgyiasulás nem lennelehetséges. Minden megnyilvánulás az én kifejeződésem, az éntükröződésem, melyben az egyes érző lényekként nyilvánulokmeg. Ez a tárgy, ez az érző lény működni látszik, és (tévesen)az alanynak gondolja magát. De „Én" vagyok az egyetlenalanyiság, és minden működés a megnyilvánult világban az éntárgyiasulásom a tudatosságban, amely valójában vagyok.

A jelenségtárgyak - annak aspektusai, ami vagyok - csakakkor válnak érzékszervileg érzékelhetővé, ha kiterjednekabba, amit „térként" nyilvánítok meg, és abban lesznekmérhetők, amit „időként" nyilvánítok meg. Megismétlemtehát az egyszerű és nyilvánvaló igazságot: ez az itt és mostérzékszervileg érzékelhető egész megnyilvánulás nemkülönbözik attól, ami egységemben vagyok. S természetesenezt minden érző tárgy kijelentheti.

Ha megérted ezt az egyszerű helyzetet, azt teheted, amitakarsz, miközben végighaladsz életed kiszabott

idején. Ha kedved tartja, az odaadásnak és az áhítatnakszentelheted magad, énekelhetsz bhadzsanokat, de fogd fel ahamisat hamisként. Értsd meg, hogy semmi vallásos vagyáhítatos nincs a megnyilvánulás folyamatában, mely spontánmódon jelenik meg, s melyhez neked mint egyéni, elkülönültlétezőnek semmi közöd.

51.

Ki szenved?

Amikor kevés látogató van jelen, Mahárádzs általábanbizalmasabb és bensőségesebb hangnemben beszél. Amikorviszont kis padlásszobája szinte zsúfolásig megtelik, előszörmegkérdezi, hogy van-e bárkinek kérdése - jóllehetrendszerint hozzátesz egy korlátozó, jobban mondvamegszorító feltételt: a kérdés nem vonatkozhat arra, hogy azember mit tegyen vagy mit ne tegyen a világban. Másszavakkal, a kérdést úgy kell feltenni, hogy a kérdező nemazonosítja magát a testével!

Ennek a megszorításnak feltehetőleg az a célja, hogykirekessze a felszínes és komolytalan kérdéseket, melyekcsak időpocsékolást jelentenének. Az is magától értetődő,hogy az embereknek nem kellene azt kérdezniük Mahá-rádzstól, hogyan birkózzanak meg bonyolult személyesproblémáikkal. Mahárádzs a napnál is világosabban tudtukrahozza, hogy ő se nem jövendőmondó, se nem csodatévő.

Egyik reggel valaki megkérdezte, hogy miért kell azembernek szenvednie, és miért létezik boldogtalanság.Mahárádzs egy darabig csendben ült, majd halkan beszélnikezdett: Bármilyen érzelmet vagy érzést tapasztaljon is azember, az egy mozzanat a tudatosságban. Ha valakiszomorúságot vagy boldogtalanságot érez, az azt

jelenti, hogy egy esemény nem elégítette ki azt a szükségletetvagy kívánságot, amelyet abban a pillanatban érzett. Az azesemény azonban, mely az egyik embert szomorúsággal töltiel, boldoggá tehet egy másikat; továbbá az az esemény, amelyboldogtalanságot okozott valakinek valamikor, másalkalommal boldogságot eredményezhet ugyanennek azembernek, attól függően, mit gondol arról, hogy éppen mitakar. Milyen tényezők játszanak szerepet abban, hogy azember mit gondol a boldogság vagy boldogtalanság, örömvagy fájdalom megtapasztalását illetően? Először is jelen kelllennie a tudatosságnak; másodszor jelen kell lennie egyelkülönült létező, egy személy képzetének, e személyszükségleteivel együtt; harmadszor pedig kell lennie egyeseménynek a téridőben.

Egy esemény megtörténhet, sőt még a személy is jelenlehet a vágyaival egyetemben, de ha nincs tudatosság, akkoraz ember nem fog törődni sem az eseménnyel, sem annakhatásával. A tudatosság a legfontosabb tényező és szereplő!„Az, ami vagyok" még saját létezésének sem volt tudatábanaddig, amíg a „vagyok" tudása meg nem érkezett. Abban azeredendő állapotban a lehetősége sem volt meg semmilyenszükségletnek, kívánságnak, reménynek, vágynak,törekvésnek, örömnek vagy fájdalomnak - mindezek a testtelegyütt jelentek meg. Még a tudatosság megérkezése után iscsak a „vagyok" tudatos jelenléte volt érezhető, nem pedig az,hogy ez vagy az vagyok. A képzeletbeli különálló létező csakazután jött létre, miután a tudatosság azonosította magátkülső formájával. Ez a különálló létező tehát nem más, mintképzet. Nincs saját, független léte.

A tudatossággal együtt jelenik meg a téridő képzete,amely nélkül nem érzékelhető megnyilvánult jelenség.

Ahhoz, hogy a megnyilvánulás érzékszervileg érzékelhetőlegyen, szükséges, hogy legyen kiterjedése (amely nemlehetséges a tér képzete nélkül), és hogy eseménykéntelnyúljon az időben (ehhez pedig az idő képzete szükséges).A boldogság és a boldogtalanság, valamint a többi egymástólfüggő ellentétpár valójában nem létezik önmagában. Nem islétezhetnek, hiszen nem egyebek, mint fogalmi tárgyiasulásoka téridőben. Ha ezeket az ellentétpárokat bármikor egymásrahelyeznénk, kiegyenlítenék egymást, és visszaállna azegyensúly.

Ami az Abszolútum szintjén vagyunk (az időtlen,végtelen, feltétlen, teljesen minőségek vagy identitás nélkülitiszta lét), az nem ismerheti, hogy mi az öröm vagy afájdalom, mert ami vagyunk, abban egyáltalán nincs semmitárgyiasság, márpedig csak egy tárgy szenvedhet, és egytárgynak lehet bármiféle tapasztalata. Elkülönült tárgykéntidőhöz kötött, véges és az érzékekkel érzékelhetőmegnyilvánult jelenségnek tűnünk. Csak azáltalszenvedhetünk, hogy tévesen azonosítjuk magunkat akülönálló tárgyakkal! Hát nem kellene legalább ezt meg-értenünk?

Vonulj vissza eredeti állapotodba, a teljességbe, a„születésed" előtti állapotodba, amikor nem volt még avagyok tudása, ennélfogva nem volt semmiféle szükségletvagy kívánság sem. Minden szenvedésnek azon nyombanvége szakad, hogy a Tiszta Tudatban elkülönülsz a hamistólmint hamistól, a mulandótól mint mulandótól. Ha meglátod,hogy a hamisnak és mulandónak már a puszta léte is a téridőképzetétől függ, közelebb kerülsz a saját igaz mi voltodhoz.Ha felismered, hogy nem más szenved, mint a képzeletbelielkülönült létező, melyet önmagadnak hiszel, akkor ráébredszigaz természeted

teljességére, amelyben szentség és gyógyulás egyszerűenbenne rejlik.

Zárásként Mahárádzs utalt „arra az alávaló betegségre,mellyel az orvosok megvádolták". Majd így folytatta:Általában már magának a betegségnek - a ráknak - azemlítése sokkos állapotba hozza a beteget. Az én reakciómazonban egészen más: Kinek fáj? Ami „megszületett", azkétségkívül „meg is hal" a kitűzött időpontban. A kellőidőben az az „anyag", amely ennek az adott pszi-choszomatikus szervezetnek a forrása, haldokolni kezd azelhasználódás következtében, majd „holtnak" nyilvánítják, aszervezeten belüli tudatosság pedig kiszabadul, hogybeleolvadjon az immanens, mindent átható tudatosságba. Demi a helyzet énvelem? Sohasem volt egy „én", sohasemlétezhet „én". Viszont „Én" mindig jelen voltam, teljesen.Valójában a viszonylagos hiányom a teljes, abszolútjelenlétem lesz, a „halál" pillanata pedig a leghatalmasabbeksztázis pillanata, a pszichoszomatikus szervezet legutolsóérzéki észlelete.

52.

Fejlődés a spirituáliskeresés során

Mahárádzs mindig készségesen foglalkozik a keresőkkétségeivel és nehézségeivel; azt szeretné, hogy kérdésekettegyenek fel neki. Folyton hangsúlyozza, különösen atengerentúli látogatóknak, hogy mivel komoly összegetköltöttek az indiai útra, és semmi fáradságot nem kíméltek,hogy vele találkozhassanak, most nem szabad csendbenüldögélve vesztegetniük az idejüket, hanem fel kell tenniükidevágó kérdéseiket. Ha valóban nincs felteendő kérdésetek -mondja Mahárádzs -, az azt jelenti, hogy már felismertétek azigazságot. De akkor minek pocsékoljátok az időtöket, miértnem mentek haza? Ha viszont a kutatásnak vannak még nemegészen világos területei, akkor azokat itt és most tisztáznikell. De - figyelmeztet Mahárádzs - ne úgy kérdezzetek, mintemberi lények, akik egy jelenségtárgyban összpontosulnak!Ne feledjétek, én nem egyéni létezőkhöz beszélek, hanemtudatosságként beszélek a tudatossághoz a tudatosságról.

Az egyik külföldi látogató, aki már jó ideje járt Mahá-rádzshoz, nyugodt hangon így szólt: Lehet, hogy a testelmeazonosulás szintjéről beszélek, de van egy kérdés, egyprobléma, amely már olyan régóta gyötör, hogy nem tudomtovább magamba fojtani. Beszéltem róla néhány

itteni keresővel, és megtudtam, hogy ők is ugyanezzel aproblémával küzdenek. Most azonban nem a nevükben,hanem csak a magam nevében beszélek. A probléma akövetkező: Honnan tudom, hogy van-e bármilyen fejlődésspirituális keresésemben? Egyszer-egyszer, különösenmeditáció közben, bepillantást nyerek abba, amit keresek, decsupán bepillantást, és azt is ritka alkalmakkor. Honnantudhatom, hogy fejlődöm-e?

Mahárádzs átérezte a komolyságot, amellyel a látogatófeltette kérdését, de a kérdező iránt érzett rokonszenveellenére sem tudta palástolni csalódottságát. Egy darabigcsendben ült, talán hogy úrrá legyen azon az összetetthatáson, melyet betegségéből fakadó gyengesége és akérdésből eredő mentális gyötrelem okozott számára. Ezutánhalkan beszélni kezdett, inkább szomorúan, mint dühösen:Azt hiszem, teljesen abba kellene hagynom a beszédet, és kiis kellene tennem egy erről szóló táblát! Úgy látom, sokanközületek csak megszokásból jönnek el, vagy új tapasztalatreményében, melyről valamelyik barátotoktól szereztetektudomást. De valójában nem hallgattok meg. Hameghallgatnátok, fel sem merülne ilyen kérdés. S ha mégisfelmerülne, magatok is könnyen elbánhatnátok vele - már hafigyelmesen meghallgattatok volna, és megértették volna,amit mondtam. Ehelyett úgy találom, hogy ez a kérdéssokatokat gyötör.

A probléma látszólag a „fejlődésről" szól. De kinek kellfejlődnie, és mi felé fejlődik? Lankadatlanul azt hajtogatom,hogy ti a tudatos jelenlét vagytok, az életet adó tudatosság,mely érzéssel tölti el a jelenségtárgyakat; hogy nemjelenségtárgyak vagytok, melyek csak megjelenések annaktudatosságában, aki észleli őket. Hogyan „fejlődhetne" egy„megjelenés" bármilyen cél felé? Ahelyett

tehát, hogy engednétek ennek az alapvető megértésnek, hogyátitassa egész lényeteket, puszta ideológiai téziskéntfogadjátok el, majd felteszitek a kérdést. Honnan tudhatnáegy fogalmi megjelenés, hogy tesz-e bármiféle fogalmifejlődést fogalmi megszabadulása felé?

Mahárádzs felemelt egy gyufásdobozt, majd megkérdezte:Ez ti vagytok? Természetesen nem. Szükség van időre ahhoz,hogy ezt megértsétek? A tény megértése azonnali, ugye?Miért kellene akkor idő ahhoz, hogy megértsétek, hogy nem atest-elmének nevezett jelenségtárgy vagytok? Ne felejtsétek,hogy az életet adó tudatosság vagytok, amely érzéssel tölti ela jelenségtárgyakat. Kérem, értsétek meg, hogy ez a megértésmegelőzi a tudatosság megjelenését, ami az intellektus alapja.A megértés nem fokozatos gyakorlás kérdése. Csupánmegtörténhet azonnal, önmagától - nincsenek szakaszok,melyek mentén szándékos előrehaladás lehetséges. Nincssenki, aki fejlődhetne.

Eltöprengve ezen, talán az lehet a „fejlődés" legbiztosabb jele- már ha az ember nem tudja feladni a fejlődés képzetét -,hogy a legkevésbé sem törődik a „fejlődéssel", a legkevésbésem nyugtalankodik olyasmik miatt, mint a „megszabadulás",s hogy egy fajta „üresség" lesz benne, bizonyos„gondtalanság", akaratlan önátadás annak, ami történik,bármi is történjen.

53.

A tapasztalat elszenvedése

Egyik reggel Mahárádzs szemmel láthatólag rosszul éreztemagát - a torokrák nyilván komoly fájdalmakkal járt. Azelmúlt néhány hónap során fájdalmai hevesebbé váltak, bársohasem panaszkodott. Még jelen állapotában semkényszerült ágyba, s minden reggel és este ugyanúgy aszékében találtuk, mint korábban. Betegsége ellenére beszéltis, jóllehet eléggé röviden és halkan. A látogatóknak igenfigyelmesen kellett hallgatniuk, azzal a különlegesérzékenységgel, amely képessé tette őket arra, hogy felfogjákszavai valódi jelentését. Sőt, Mahárádzs úgy érezte, hogy ahosszú magyarázatoknál jobb, ha kevesebbet beszél - mint ezalkalommal is -, csupán néhány jól megválogatott szóval. Azigazi keresők megértik őt akkor is, ha kevesebbet beszél,hiszen birtokukban van a megfelelő érzékenység ésintelligencia. Tehát ugyanolyan rendjén való az is, hogy mostnem tudok hosszabban beszélni - szokta mondani Mahárádzs.

Ezen a reggelen az egyik látogatót (egy hölgyet) nagyonmegindította Mahárádzs állapota s az, hogy milyensztoikusan viseli a fájdalmát. A hölgy azt képzelte, hogy atesti fájdalom még a halálnál is rosszabb lehet. Nem is tudtamegállni, hogy meg ne szólaljon: Mahárádzs, én nem félek ahaláltól, de rettegek a testi fájdalomtól.

Kérem, árulja el, hogyan szabadulhatok meg ettől a fé-lelemtől.

Mahárádzs nevetve válaszolta: Attól tartok, ebben nemsegíthetek, de biztos vagyok benne, hogy sokan vannak, akikismernek olyan módszereket, melyekkel el lehet kerülni vagycsökkenteni lehet a testi fájdalmat. Én csak annyit tehetek,hogy elmagyarázom, mi maga a szenvedés, és ki szenved.

Mindig a probléma gyökeréig kell hatolni. Mikor kez-dődött a szenvedés tapasztalása? Van akármilyen emlékebármiféle szenvedésről, mondjuk, száz évvel korábbról?Mikor kezdődött a tapasztalás? Mélyen töprengjen el ezen,hogy a válaszok e kérdésekre belül, szavak nélkül merüljenekfel. Vajon maga az élet más, mint tapasztalás? (Tapasztalás azidőben, pillanatról pillanatra, horizontálisan kiterjesztve.) Ésmi a tapasztalás? Nem az, hogy reagálunk egy külső ingerre,melyet az érzékek tapasztalatként értelmeznek, amelykellemes és elfogadható vagy kellemetlen és elfogadhatatlan?Az ember nem tapasztalja a szenvedést, hanem elszenved egytapasztalatot, legyen az kellemes vagy kellemetlen.

Az alapkérdés tehát, amellyel foglalkoznia kellene, az,hogy ki (helyesebben mi) az, aki (vagy ami) elszenved egytapasztalatot. Hadd áruljam el rögtön, „Én" nem szenvedek(és nem is szenvedhetek) el semmilyen tapasztalatot, sem kelle-mest, sem kellemetlent; csak egy „te" vagy „én" szenved el egytapasztalatot. Ez nagyon fontos megállapítás, és mélyen elkellene töprengenie ezen.

Valójában hagynom kellene, hogy maga oldja meg ezt aproblémát, sőt inkább hogy maga a probléma oldja megmagát! De haladjunk tovább. „Én" nem szenvedhetek elsemmilyen tapasztalatot, hiszen „Én" tiszta alanyi-

ság vagyok a tárgyiasság leghalványabb nyoma nélkül,márpedig csak egy tárgy szenvedhet. Az „én" és a „te" tárgy,következésképpen el is szenved tapasztalatokat. De mintsemmilyen tárgynak, az „én"-nek vagy „te"-nek sem lehetszubsztanciája, tehát csak képzetként létezhet atudatosságban. Ne felejtsük el továbbá, hogy csak a tuda-tosság szenvedhet, mivel az ingerre adott válasz - hiszen atapasztalás ez - csupán a tudatosság segítségével jöhet létre.Emiatt tehát a tudatosság és a szenvedés ugyanaz, semmibensem különböznek. Tűnődjön el ezen a rendkívül fontosdolgon!

Amit mondok, annak megértését meglehetősen nehéznektalálja, mert azonosította magát a testével, apszichoszomatikus szervezettel, amely által egy tapasztalatotelszenvedünk, s amely az az eszköz, melyben az elszenvedetttapasztalatot feljegyezzük. Ön elvesztette azonosságát a„tiszta" alanyisággal, az Abszolútummal, amely ön valójában,és tévesen a tárgyi „énnel" azonosította magát. Ezért mondja,hogy „szenvedek", és ezért van „rabságban".

Érti, amit mondok? Én tudatában vagyok valódi iden-titásomnak, mint időtlenségnek, végtelenségnek, alanyi-ságnak, ezért nem szenvedek, és nem is szenvedhetek.Világos számomra, hogy a tudatosság az, ami látszólagelszenved egy tapasztalatot az érzékszervi apparátusközreműködésével. Ön viszont azt hiszi, hogy azonos azérzékszervi apparátussal, s ez a téves azonosulása okozzaszenvedését és rabságát.

Amíg a tudatosság működik, és működésben tartja azérzékszervi apparátust, addig lesz élés, tapasztalás ésszenvedés is - lesz pozitív vagy negatív. De ön - mint „Én" -csupán szemtanúja az egésznek. Minden műkö-

dés a tárgyiasult kifejeződése annak, ami szubjektíve vagyok,és minden érző lény mondhatja ezt: Ami vagyok, az nemszenvedhet el semmilyen tapasztalatot, csak egy „én" vagy„te" szenvedhet el valamilyen tapasztalatot.

54.

A szavak, és azok beteljesülése

Egyik reggel Mahárárdzs testén a szokásosnál is jobbaneluralkodott a gyengeség. Testén, megtörhetetlen szellemétőlfüggetlenül, már tisztán látszottak a gyilkos kór könyörtelenhatásai. Mahárádzs törékenynek és fáradtnak tűnt.

Szokott helyén ült, egészen nyugodtan, szinte moz-dulatlanul, tudomást sem véve a fájdalomról, amely mindenbizonnyal heves volt. Egyszer csak nyugodtan, igen halkanbeszélni kezdett. Az embernek nagyon kellett figyelnie, hogymegértse a szavait.

Amit jelenségként a jelenlétemnek láttok - mondtaMahárádzs -, az a Lényegként való hiányom. A Lényegnézőpontjából nem lehet sem jelenlétem, sem hiányom,hiszen mindkettő képzet. A jelenlét érzése az a képzet, amelyaz Abszolútum egységét a viszonylagosság kettősségévéváltoztatja. Megnyilvánulatlanul én vagyok az a lehetőség,amely a megnyilvánulásban a ténylegessé válik.

Kíváncsi vagyok, hogy ezek a szavak jelentenek-e bármitszámotokra. Vagy csak szavak? Természetesen nemkételkedem az őszinteségetekben. Eljöttetek ide - sokanközületek messziről és komoly kiadások árán -, egészenhosszú időt töltötök a földön ülve, amihez a legtöbben nemszoktatok, és egyértelműen úgy látszik, hogy figyel-

tek arra, amit mondok. De meg kell értenetek, hogy hahiányzik egy bizonyos különleges érzékenység, a szavaknagyon korlátolt célt érhetnek csak el. Esetleg felkeltikintellektuális kíváncsiságotokat, és bizsergetik tudás utánivágyatokat, de nem nyílnak meg, hogy felfedjék valódiértelmüket.

Mit tehát ez a különleges érzékenység? Itt az ember újraszembetalálkozik a szavak általi kommunikáció korlátaival.Jelentene nektek bármit is, ha azt mondanám, hogy „ti" azértjöttetek el hozzám, hogy meghallgassatok, de azon az alaponkell hallgatnotok, hogy ez a „ti" teljesen illuzórikus, hogyvalójában nem is létezik „ti", aki hallgathatná a szavaimat, ésazok bármiféle módon a hasznára válnának?!

Pedig azt kell mondanom, hogy ha nem adjátok fel azt aszerepeteket, hogy egyéni hallgatók vagytok, akik valamilyenhasznot várnak a hallottakból, akkor a szavak pusztán üreshangok lesznek számotokra. A megértést a következő gátoljameg: noha talán felkészültök arra, hogy elfogadjátok azt azállítást, miszerint az univerzumban minden illuzórikus, ebbeaz illuzórikusságba nem értitek bele magatokat! Látjátok hát aproblémát? Vagy inkább vicc nektek ez, mint probléma?

Amikor - hogy ne mondjam azt, hogy „ha" - hallgatásotokalapjaként elfogadjátok ezt, vagyis feladtok mindennyugtalankodást a hallgató miatt, aki „jobb" egyén szeretnelenni azzal, hogy hallgatja a szavaimat, és abbanreménykedik, hogy valamilyen jól érzékelhető fejlődésirányában „munkálkodik", akkor tudjátok, mi történik?Akkor, az intuitív hallgatás ezen állapotában, amikor a„hallgató" nem alkalmatlankodik többé, a szavak feltárják fi-nomabb, belső jelentésüket, melyet a „böjtölő" vagy nyi-

tort elme mély és azonnali meggyőződéssel felfog. A szavakekkor érik el korlátolt beteljesülésüket!

Amikor a hallgató ily módon kikerült a képből, és nemtolakszik be a hallgatásba, akkor a viszonylagos, megosztottelme önmagától tartózkodik attól a természetes hajlamától,hogy a szavak nyakatekert értelmezésébe bonyolódjon, ezpedig megakadályozza, hogy fenntartsa a tárgyiasításszakadatlan folyamatát. Ekkor a teljes elme képessé válikarra, hogy közvetlen kommunikációban legyen úgy abeszéddel, mint a hallgatással, előidézve ezzel a szavakjógáját, és képessé téve a szavakat arra, hogy átadják legbelsőjelentésüket és legnehezebben megfogható értelmüket.

55.

Az élettel és a halállal kapcsolatoszavarodottság

Amióta köztudottá vált, hogy Mahárádzs torokráktól szenved,egyre többen kezdtek jönni hozzá, még olyanok is, akikmáskülönben talán nem keresték volna fel őt. Úgy tűnt,sokuk őszintén aggódik. Néhányan csodálkozásuknak adtakhangot amiatt, hogy Mahárádzs ugyan sápadtnak ésgyengének látszik, halálos betegsége ellenére mégisugyanolyan jókedvű és beszédes, mint általában.

Egyik este, amikor a körülötte lévők csüggedtnek ésszomorúnak tűntek, Mahárádzs az életről és a halálról kezdettbeszélni. Bárcsak megértenétek, hogy áll a helyzet valójában!- mondta Mahárádzs. - Akkor hozzám hasonlóan ti semtörődnétek az élettel és a halállal. Nincs különbség a kettőközött. Hát nem voltál „halott", mielőtt megszülettél? Mi mása sötétség, mint a fény hiánya? Mi egyéb a „halál", mint az„élet" hiánya, és ami még fontosabb, vajon az „élet" nem a„halál" hiánya? Az „élet" egy képként kezdődik atudatosságban, és amikor a kép megszűnik létezni, azt„halálnak" nevezzük. A halálfélelem valójában az élni vágyáskövetkezménye, annak a vágynak a következménye, hogyállandósítsuk azonosságunkat az „énnel", a „másiktól"különböző csalóka lé-

tezővel. Akik ismerik a valóságot, azok az „élet" és „halál"hamisságát is ismerik.

A zavarodottság alapvető oka - folytatta Mahárádzs -az atéves elképzelés, hogy van egy különálló létező, egy önálló,objektív entitás, hogy megtapasztalja a történéseket -melyeket „születésnek" és „halálnak" neveznek, a kettőközötti időt pedig „életnek". Valójában ezek pusztán fogalmiképek a tudatosságban, melyeknek annyi szubsztanciájukvan, mint a televízió képernyőjén vagy az álomban megjelenőképeknek.

Próbáljátok megérteni, mik a jelenségek - minden je-lenség! Csupán megjelenések a tudatosságban. Ki érzékeliőket? Maga a tudatosság, a tér és az idő ikerképzeteisegítségével, melyek nélkül a megjelenések nem ölthet-tekvolna érzékelhető formát, és nem lehetne megismerni őket. Smaga a megismerés az elme - mely nem más, minttudattartalom - alanyra és tárgyra való felosztása révéntörténhet meg, valamint a gondolkodás és választás folyamatarévén, mely az egymástól függő ellentétpárok kettősségénalapul (ilyenek például a szeretet és a gyűlölet, a boldogságés a boldogtalanság, a bűn és az erény stb.).

Ha ezt a folyamatot helyesen megfigyeljük, könnyenmegérthetjük, hogy nem létezhet egyén, mely megszületne,élne, majd meghalna. Egy megnyilvánulás, megjelenésbukkan fel a tudatosságban, s ezt általában úgy ismerik, hogy„születés". Ez egy térbeli illúzió. Amikor ez a megnyilvánultmegjelenés keresztülmegy időleges élettartamán, és avégéhez ér, újabb, „halálként" ismert illúzió jelenik meg amulandóságban. Ezt az egyszerű folyamatot nem lehetségesígy felismerni mindaddig, amíg valaki kitart annak képzetemellett, hogy ő egy élet

„élője" és egy halál „meghalója". Az az „anyag" vagy én-„vegyület" - fejezte be Mahárádzs -, amely megfogant azanyaméhben, és spontán módon kisgyermektestté cseperedett,önmagától addig nő, amíg eléri végső határát, majdhanyatlani kezd, végül pedig beleolvad az eredeti „anyagba".A lélegzet elhagyja a testet, és elvegyül a külső levegővel, abelső tudatosság elvegyül a személytelen tudatossággal, sennek az adott „történésnek" a folyamata véget ér. Amivagyunk, az nem is „születik", nem is „él", és nem is „halmeg".

56.Az utolsó napok: azutolsó tanítás

Sötét és komor felhők borították a látóhatárt, és a távolbanmennydörgés morajlott. Tudtuk, hogy jön a vihar - a kö-nyörtelen végzet, amely mindenkit egyformán utolér, ésamely semmit sem tart szentnek és sérthetetlennek.

Szeretett Mesterünk életfontosságú szerveit pusztította arák, és mi teljes mértékben tudatában voltunk annak, hogytörékeny testét hamarosan utoléri a vég, talán hamarabb, mintlegaggódóbb perceinkben gondolnánk. Attól is féltünk, hogykimutassuk neki félelmünket, hiszen bántotta volna, ha aztlátja, hogy tanításai falra hányt borsónak bizonyulnak. Azttanította nekünk, hogy az emberek pusztán fogalmi formák,nem valósabbak az álomalakoknál, s hogy csak a test vankitéve születésnek és halálnak, nem pedig az önvaló, melynem csupán kortalan, de születés és halál nélküli is. EsMahárádzs a Legfőbb Önvaló volt. Igen, tudtuk mindezt, deközeli eltávozásának fényében kezdtük úgy érezni magunkat,mint az árvák, hiszen annyira szerettük! Nehéz volt felül-emelkedni az emberi érzéseken és gyarlóságokon!

Utolsó napjaiban -1981. május-júniusától szeptember 8-ig, amikor eltávozott az élők sorából - teste szemmelláthatólag napról napra sorvadt, de szelleme mindvégig

megtörhetetlen maradt. Továbbra is beszélt, noha elhalóhangon, de sugárzó tekintéllyel, és puszta szavai is mintegyeloszlatták a hallgatók illúzióit és tévedéseit.

Az alábbiakban az utolsó napokon elhangzott beszél-getéseiből idézek fel néhány szóbeli drágakövet. Mahárádzsmár nem tudott hosszan beszélni, tömörnek kellett lennie, debármit mondott, az természetéből fakadóan termékenyítőhatású volt, és katalizátorként működött a látogatók számára.A Nagy Túlnani beszélt, nem pedig egy törékeny öregembera halál torkában!

Most - 1981 júniusában - Mahárádzs mintegy két hetenem tud a régi lendülettel beszélni a látogatókhoz. Sokunkállhatatos kérésére beleegyezett, hogy a találkozókat fél órárakorlátozza, és jó is volt, hogy így tett, mert márharmincpercnyi beszéd is olyannyira kifárasztja testileg, hogyutána képtelen ülve maradni.

Mahárádzs ugyan kevesebb szóval beszél, de szavai mosttömörebbek, sokatmondóbbak. Kijelenti, hogy testigyengesége nem teszi lehetővé, hogy bővebben kifejtse, amitközvetíteni akar. Hozzáteszi, hogy ez álruhában jött áldás,hiszen a hallgatóknak jobban kell figyelniük arra, amit mond,és nem szabad engedniük, hogy az elméjük elkalandozzon.Sőt, saját maguknak is gondolkodniuk kell egy kicsit!

Látva a Mester rendkívül legyengült testi állapotát, alegtöbb látogató a lehető legkevesebbre korlátozza kérdéseit,jóllehet Mahárádzs sürgeti, hogy tisztázzák nehézségeiket.„Olyan kevés idő maradt!" - mondja.

Egy reggel az egyik rendszeres látogató - feltehetőleg azért,hogy elterelje Mahárádzs gondolatait testi szenvedéséről -különböző dolgokról kezdett beszélni, és eléggé felszíneskérdéseket tett fel. Mahárádzs természetesen gyorsan átlátotta szitán. Felegyenesedett a karosszékében, és megjegyezte:Tudom, miben mesterkedsz, de elfelejted, hogy nem azvagyok, aminek gondolsz. En nem szenvedek; nemszenvedhetek, hiszen nem egy tárgy vagyok. Természetesenvan szenvedés. De felismered, mi ez a szenvedés? Én vagyoka szenvedés. Bármi nyilvánul meg, én vagyok a működés.Bármi érzékelhető, én vagyok az érzékelése. Bármi tevődik ismeg, én vagyok annak megcselekvése, én vagyok amegcselekvője, és - értsd meg ezt! - én vagyok az is, amimegtevődik. Én vagyok a teljes működés.

Ha ezt megértetted, nem kell többet megtudnod. Ez azigazság. Itt a „megérteni" szó a jelentőségteljes. Amitmondtam, azt a magam nevében mondtam. De ha megérted,te is elmondhatod ugyanezt. Te és én nem két dolog vagyunk,hanem ugyanaz az Abszolút Egység.

Ha ez a megértés megszilárdul, nem keveredhetsz vitábasenkivel, bármit is tesz vagy nem tesz. S hogy miért? Mertfelismered, hogy akármi történik, az az általános működésrésze a tudatosságban, és semmilyen jelenségtárgynak (melygyakorlatilag csak egy megjelenés valaki mástudatosságában) nem lehet független léte vagy cselekvésiszabadsága. Jól gondold ezt végig!

Egy másik reggel Mahárádzs félig hátradőlve, lehunytszemmel ült az ágyában. Egymás után érkeztek a láto-

gatók, és csendben elfoglalták ülőhelyüket. Látván, hogy aMester pihen, meditációba merültek, szintén csukottszemmel. Elképesztő, milyen könnyen a „böjtölő" elmeállapotába lehet lépni a Mester jelenlétében. Mahárádzshirtelen beszélni kezdett, noha igen erőtlen hangon.

Azért jöttök ide, mert akartok valamit. Lehet, hogy amitakartok, az a tudás (nagy T-vel), a legmagasabb rendűIgazság, de mégis akartok valamit. Sokan közületek egészhosszú ideje járnak már ide. De miért? Ha megértettétekvolna, amit mondok, akkor már régóta nem jönnétek ide!Ehelyett mi történik? Eljöttök nap mint nap, és közben egyénilétezőként azonosítjátok magatokat, aki férfi vagy nő, s akiszámos embert vagy dolgot a „sajátjának" hív. Azt is hiszitek,hogy önszántatokból jöttetek el, hogy megnézzetek egy másikegyént - egy Gurut -, aki várakozásotok szerint „megszabadít"majd benneteket a „rabságotokból".

Hát nem látjátok, milyen nevetséges ez? Az, hogy napmint nap ide jártok, csak azt mutatja, hogy nem álltok készenarra, hogy elfogadjátok a szavaimat: nincs olyasvalami, hogy„egyén"; az „egyén" nem más, mint megjelenés; és egymegjelenés nem lehet semmiféle „rabságban" -következésképpen a „megszabadulás" kérdése sem merül felszámára.

Most már felismeritek végre, hogy ha a kereséseteknekmár az alapja is téves, akkor mit érhettek el? Sőt, van-evalami elérendő? És ki érné el? Egy megjelenés?

De ez még nem minden. Bármit mondok, azt egyesekhangszalagra veszik, mások pedig jegyzetelnek maguknak.Milyen célból? Hogy még erősebbé tegyék a beideg-ződéseiket? Hát nem ismeritek fel, hogy sohasem merült fel a„ki" kérdése? Akármi történt (már ha történt vala-

mi egyáltalán), az spontán volt. A megnyilvánulás tel-jességében soha sincs hely egy egyén számára; az egészműködés a fogalmi fizikai térben (mahádákás) zajlik. Ezt atudatosság fogalmi szikrája - az idő, az érzékelés és amegismerés mentális tere (csidákás) - tartalmazza. Az ismerte teljessége végül beleolvad a végtelen lehetőségbe, mely azidőtlen, végtelen Valóság (paramákás). Ebben a fogalmimegnyilvánulásban számtalan forma jön létre és szűnik meg,az Abszolútum pedig benne rejlik az összesjelenségformában. Hol játsszák a szerepüket az egyénekegyénekként? Sehol. És mégis mindenhol, hiszen mi vagyunka megnyilvánulás. Mi vagyunk a működés. Mi vagyunk azélet, amely zajlik. Mi vagyunk az álom élete. De nemegyénekként.

Ennek az igazságnak a megértése felszámolja az egyénikeresőt; a kereső azzá válik, amit keresett - ami pedig amegértés.

Más alkalommal Mahárádzs egy másik vonatkozását hoztafel ugyanennek a témának, vagyis annak, hogy az emberekazért jönnek el hozzá, mert tudásra vágynak. Mahárádzs mostazt kérdezte: Mi ez a „tudás", amit akartok, ez a tudás, amimiatt jegyzeteltek? Mi hasznát fogjátok venni ezeknek ajegyzeteknek? Gondoltatok már a kérdésnek erre az oldalára?

A lényeg az - folytatta -, hogy vajon száz éve volt-e bármiszükségetek akármilyen tudásra. Az, amit nem tudtok, nemismertek, és nem is ismerhettek meg, az a valódi állapototok. Ez,amiről azt hiszitek, hogy valós, mert tárgyiasítható, az, aminektűntök. Akármilyen tudást kerestek is igaz

állapototokról, az megismerhetetlen, mert az vagytok, amitkerestek. Amire tudásként szert tehettek, az egy fogalmi szint:olyan tudás, melyre a fent említett megjelenésként szerttehettek. Az ilyen „tudás" semmiben sem különbözik a„tudatlanságtól", hiszen ezek egymástól függő ellentétpárok afogalmi szinten. Más szavakkal, az elme szintjén történőmegértés csupán fogalom- és képzetalkotást jelent, s ennélfogvateljesen illuzórikus. Kérem, értsétek meg a különbséget afogalmi tudás és az intuitív megértés között, mely egyáltalánnem a fogalmak szintjén megy végbe. A megértés osztatlanlátás, belátás, amely alapvetően különbözik a pusztánintellektuális látástól. Ha egyszer jelen van a megértés,teljesen eltűnik az ellentétpárok kettőssége, mely a csupánintellektuális megértés alapja. Fel sem merül, hogy „valaki"azt hinné, megértett valamit a gondolkodás és a logikasegítségével. Az igazi megértés spontán, intuitív felfogás,mely híján van a választásnak és teljességgel kettősségnélküli. Meditáljatok azon, amit mondtam!

Egy nap az egyik látogató felhozta az „erkölcs" és azerkölcsös viselkedés kérdését (ezekre a témákra Mahárádzsmindig úgy tekintett, mint amelyek kívül vannak abeszélgetés keretein). Mahárádzs olyan jól mulatott ezen,hogy rendkívüli testi gyengesége ellenére felült, és kije-lentette, hogy soha nem szűnő elképedéssel figyeli azt agondolkodásbeli zavarodottságot, mely még állítólag értelmesembereknél is megfigyelhető. Szó szerint annyira kellettnevetnie, hogy köhögési rohamot kapott. Ha egyszermegértetted - kérdezte -, hogy bizonyos célokra egy

külön helység, a vécé szolgál, akkor használnád-e ezekre acélokra a nappalit vagy a hálószobát?

Ha egyszer világosan felfogtad igaz természetedet, hatisztán látod a hamisról, hogy hamis, akkor felmerül-e akérdés, hogy eldöntsd a helyességét vagy helytelenségétbármilyen cselekedetnek? Ki fogja eldönteni? Az embernekmegvan a független akarata, hogy eldöntse? Van valójábanbármilyen választás? Ha egyszer felfogtuk, hogy nincssemmiféle független cselekedetet végrehajtó különálló létező,akkor az azutáni „élet" nem teljesen akarat nélküli élet lesz-e?Más szavakkal: maga a megértés nem vezetne-e magának aszándékos cselekedet fogalmának az elhagyásához,helyesebben spontán megszűnéséhez? Bár az ember vélhetiazt, hogy él, valójában azonban csak „élődik".

Mahárádzsot kifárasztotta ez a rövid, de eleven ma-gyarázat, ezért visszafeküdt az ágyára, majd azt mondta, hogyszeretné tovább fejtegetni a témát, de nincs meg hozzá azereje. Némi fekete humorral hozzátette még, hogy talán az isteljesen rendjén való, hogy most csak tudáskapszulákkal tudszolgálni.

Ezen a reggelen Mahárádzs még ahhoz is túl gyenge volt,hogy felüljön, ennek ellenére beszédes kedvében volt. Halkanés lassan beszélni kezdett: Milyen fantasztikus téma ez! Atéma megfoghatatlan, a személy, aki úgy véli, hogy hallgatja,illuzórikus, és mégsem hiszi senki, hogy nem létezik! Amikoridejöttök, én szívesen fogadlak és szerényen vendégül látlakbenneteket, de mindeközben teljesen tudatában vagyok avalós helyzetnek: annak,

hogy nincs sem beszélő, sem hallgató. Miért van az, hogysenki sem tudja őszintén kijelenteni, hogy nem létezik?Azért, mert tudja, hogy jelen van - jobban mondva jelen vanaz intuitív jelenlét érzése -, és (ez fontos!) nincs olyanelkülönült létező, aki azt mondhatná, hogy nem létezik. Haegy elkülönült létező azt állítaná, hogy nem létezik, mármaga ez az állítás a létezését bizonyítaná!

A fontosabb azonban az, és ezt nehéz felfogni, hogy enneka jelenségszerű jelenlétnek (amely a megnyilvánulásánmegnyilvánulása) nem más a forrása, mint a Lényeg hiánya.Ez továbbá azt jelenti - kíváncsi vagyok, hányan értik meg -,hogy amikor az elme „böjtöl", vagyis teljesen mentesmindenféle képzetalkotástól, akkor a jelenségszinten hiányvan, és a jelenségszerű hiány e jelenléte a Lényeg.

Vasárnap volt, és Mahárádzs kis szobája zsúfolásig megtelt.A legtöbb látogató rendszeres vendég volt, de egy kisebbcsoport is érkezett az ország távoli részéből. A csoportvezetője felismerte Mahárádzs elgyötört testi állapotát, ésbelenyugodott abba, hogy meg kell elégedniük a darsannal (aMester látásával anélkül, hogy beszélne). Mahárádzs azonbanfelült az ágyán, közvetlenül a csoportra nézett, ésmosolyogva kérdezte, hogy van-e bármilyen kérdésük.Hozzátette még, hogy egyáltalán nincs jól testileg, és reméli,hogy a kérdések megfelelő szintről érkeznek majd. A csoportrövid ideig mormolva tanácsokozott, majd a vezető nagyontiszteletteljes hangon felelte, hogy csak egyetlen kérdése van:Valóban van-e olyasvalami, hogy „megvilágosodás"?Hozzáfűzte

még, hogy nem komolytalanul teszi fel ezt a kérdést, hanemhosszú évek spirituális kutatásával a háta mögött. Mahárádzsmosolygott, majd kimerültsége ellenére, amely tisztán láthatóvolt az arcán, beszélni kezdett. Felült, egészen egyenesen, éshangja váratlan energiával telt meg.

Habár folytonosan ismételgetem, úgy tűnik, még arendszeres látogatók sem képesek elfogadni azt az alapvetőtényt, hogy teljes képtelenség a gondolat, miszerint egyegyénnek meg kellene világosodnia. Lényegében csak az„Én" van; nincs „én" vagy „te", aki megvilágosodhatna.Hogyan is lehetne, hogy egy jelenségtárgy (mely csupánmegjelenés), a „megvilágosodás" révén valami mássáváltozik, mint ami (vagyis puszta megjelenés)?

Amikor a „megvilágosodás" bekövetkezik, akkor azannak megértése, hogy amit normális állapotunknak hiszünk- egy jelenségtárgy állapotát -, az csupán időleges állapot,mint a betegség, amely normális, valódi állapotunkon - aLényegen - eluralkodott. Hirtelen felismerjük, hogy amit„normálisnak" tartottunk, az egyáltalán nem volt normális.Az ilyen megértés egy fajta spontán helyreállás, mely azegyéni létezésből a puszta létezéshez vezet. Az akarat elvész,és bármi történik, az helyesnek tűnik. Tanúivá válunkmindennek, ami történik, jobban mondva csak a tanúkéntszemlélés marad.

Ma reggel Mahárádzs ágyban maradt, szemmel láthatólagvalamilyen elme nélküli állapotban. A látogatók - akikmunkanap lévén nem voltak sokan - néhány per-

cig csendben ültek. A Mester hirtelen kinyitotta a szemét,igen halkan megjegyezte, hogy nem lesz beszélgetés, mert túlgyengének érzi magát hozzá. De kedvesen mosolygott, ésnagyon lassan hozzátette: Bárcsak megértenétek, mélyen ésintuitíven, hogy mi voltatok, mielőtt szert tettetek volna erre atestre és tudatosságra, mondjuk, száz évvel ezelőtt! Akkormég ebből a testi börtönből is a kettősség érzetétől mentesenlátnátok a világot - nem pedig az illuzórikus egyéniközponttal való azonosulásotokból. A képzet- ésfogalomalkotás megszűnne.

Ekkor a Mester intett, jelezve, hogy az összejövetelnekvége, mire a látogatók távoztak.

1981. július 12. Mint e napokban általában, Mahárádzs azágyban feküdt, és lábát Anna, egy hűséges követője éssegítője masszírozta. Mahárádzs eléggé nehezen lélegzett,leginkább a száján keresztül, és olyan volt, mintha mélyenaludna. Egyszer csak hirtelen erőfeszítést tett, hogy felüljön,mire olyan helyzetbe segítették, amelyben teljes súlyávalhátra tudott dőlni a feltornyozott párnákra. Beszélni kezdett,meglepően határozott hangon. Amit mondani akarok nektek -jegyezte meg -, az megdöbbentően egyszerű, ha megértitek.Az benne a mulatságos, hogy csak akkor lehet megérteni, haa „hallgató" teljesen hiányzik! Ekkor csak a megértés marad,és ti vagytok ez a megértés.

Az történik, hogy a megnyilvánulatlan Abszolútum amegnyilvánulásban fejezi ki magát: a megnyilvánulás aformák milliói révén megy végbe; a tudatosság működikminden formán keresztül, és minden forma viselkedése

és tevékenysége általánosan azon csoport alaptermészeténekfelel meg, amelybe ez a forma tartozik (legyen szó akárnövényről, akár bogárról, akár oroszlánról, akár emberről),egyéni tekintetben pedig annak a természetnek felel meg,amelyet az adott formában lévő alapelemek kombinációjahatároz meg.

Nincs két tökéletesen hasonló ember (két ember ujjle-nyomata sohasem egyezik teljesen), mert a nyolc aspektus(az öt alapelem és a három guna) milliónyi árnyalatánakkombinációi és permutációi formák billióit és trillióit adjákki, ahol két forma természete sohasem teljesen azonos. Ilyenformák milliói jönnek létre és pusztulnak el folyamatosan amegnyilvánulás folyamata során.

A megnyilvánulás e folyamatának tiszta érzékeléseösszhangban van azzal a megértéssel, hogy a) valójában felsem merül a kérdése semmiféle azonosulásnak valamilyenegyéni formával, mert ennek a megnyilvánulás-előadásnak azalapja az időtartam (minden forma élettartama), márpedig azidőtartam egy időképzet; és b) igaz természetünk nem más,mint ennek az előadásnak a tanúként szemlélése.

Magától értetődik, hogy a tanúként szemlélés csak addigtörténhet, amíg az előadás zajlik, az előadás pedig csak addigtarthat, ameddig van tudatosság. S hogy kinek kellmegértenie mindezt? Természetesen a tudatosság próbáljakeresni a saját forrását, de nem találja, mert a kereső az, amitkeres. Ennek az igazságnak a megértése a végső és egyetlenmegszabadulás, és az a dzsóker a pakliban, hogy még a„megszabadulás" is egy képzet! Most töprengjetek el ezen!

E néhány szó után Mahárádzs teljesen elfáradt.Visszafeküdt az ágyába, majd elhaló hangon hozzátet-

te: Amit ma reggel elmondtam, abban az összes Igazságbenne van, amit az embernek tudnia kell.

1981. július 14., kedd. Egy háromfős csoport először lá-togatta meg Mahárádzsot. Noha Mahárádzs az ágyban feküdt,és hallatlanul gyenge volt, mégis megkérdezte tőlük, van-ekérdésük. Ők röviden megtanácskozták a dolgot magukközött, majd arra az elhatározásra jutottak, hogy csak egykérdést tesznek fel. Ez így hangzott: „Mahárádzs,mindhármunk végez bizonyos szellemi gyakorlást egy ideje,de úgy tűnik, nem jön a megfelelő eredmény. Mit tegyünk?"Mahárádzs azt felelte, hogy minden erőfeszítés célja az, hogymegszerezzünk valami olyat, amivel nem rendelkezünk. Miaz, amit el akartok érni? - kérdezte. A válasz nem késett:„Olyanok akarunk lenni, mint Mahárádzs -megvilágosodottak."

Mahárádzs nevetett, és felült az ágyban. Miután adtakneki néhány párnát, amelyeknek nekidőlhetett, s kényel-mesebben elhelyezkedhetett, így folytatta: Itt van a félreértés.Azt gondoljátok, hogy elkülönült létezők vagytok, akiknek elkell érniük valamit, hogy olyan elkülönült létezővéválhassatok, amilyennek engem gondoltok! Ez a gondolatjelenti a „rabságot": az azonosulás egy elkülönült létezővel,és semmi, egyáltalán semmi más nem hozhatja el a„megszabadulást", mint ennek az azonosulásnak afelszámolása.

Amint mondtam, elkülönült létezőknek látjátok magatokatés engem, én viszont éppen úgy látlak benneteket, mintönmagamat. Ti azok vagytok, ami én, de ti azonosultatokazzal, aminek gondoljátok magatokat - egy

tárggyal -, és megszabadulást kerestek e tárgy részére. Hátnem hatalmas vicc ez? Hát lehet-e bármilyen tárgynakfüggetlen léte és cselekvési szabadsága? Lehet-e egy tárgyrabságban? És megszabadulhat-e?

A kérdező összetette a kezét namaszkárban, és nagytisztelettel megjegyezte: Amit Mahárádzs mondott, aztelméleti elgondolásként lehetetlen kétségbe vonni, de -mégha az emberek képzelt létezők is, nem többek pusztamegjelenéseknél a tudatosságban - hogyan éljünk mégis avilágban, ha nem fogadjuk el a különböző elkülönültlétezőket elég „valósnak" az életben?

A párbeszéd elképesztő lendülettel töltötte el Mahá-rádzsot, és a gyengeség a hangjában fokozatosan eltűnt.Látod, milyen nehezen megfogható ez a téma? - kérdezte. -Meg is adtad a választ a kérdésedben, de elkerülte afigyelmedet. Azt mondtad, hogy tudod, hogy a különállólétező teljesen képzeletbeli, és nincs saját, független léte;csak egy képzet. Ám ennek a képzeletbeli elkülönült léte-zőnek a normális életét kell élnie. Hol itt a probléma? Hátolyan nehéz normális életet élni, tudva azt, hogy maga az életegy képzet? Érted a lényeget? Ha egyszer hamisnak látod ahamisat, ha egyszer megláttad a kettős természetét annak,amit „életnek" nevezel - amely tulajdonképpen „élés" -, akkora többi már egyszerű lesz. Olyan egyszerű, mint ahogy aszínész szívvel-lélekkel játssza a szerepét, de tudja, hogynem többet, csak szerepet játszik egy színdarabban vagyfilmben.

Felismerni ezt meggyőződéssel és megérteni a helyzetet:ennyi az igazság. A többi szerepjátszás.

1981. július 16., csütörtök. Csak néhány rendszeres látogatóvolt jelen. Noha Mahárádzs szemmel láthatólag kimerült volt,kérte, hogy valaki kérdezzen vagy beszéljen. Az egyikjelenlévő bele is fogott, a következő szavakkal: „Az éntudatosságom..."

Ha valamelyik alkalmi látogatótól hangzott volna el ez,Mahárádzs valószínűleg nem vett volna tudomást arról, mikövetkezik a mondottakból. De mint említettem, rendszereslátogatóról volt szó, akinek illett volna jobban tudnia.Mahárádzs hirtelen rákiabált: „Állj!" Legyengült testi állapotaellenére úgy hangzott ez a szó, mint a puskalövés. Mahárádzsélesen a beszélőre nézett, majd megkérdezte: Mit értesz azon,hogy „Az én tudatosságom..."? Nem ismered fel, mekkorasületlenséget mondtál? Hogyan lehetne a tudatosság a „tiéd"vagy bárki másé? Felismered az elképzelhetetlen nagyságát, aszentségét annak, amit csak úgy mellékesen „tudatosságnak"nevezel? Bármilyen nevet adsz is neki, a szó nem az, amitjelent. Hogyan feledkezhetsz el arról az alapvető igazságról,hogy a tudatosság annak kifejeződése, ami vagyunk. Amegnyilvánulatlan Abszolútum a tudatosság moccanása révénébred tudatára saját tudatának a megnyilvánulás segítségével,és így jön létre az univerzum.

Talán figyelmetlenségből használtad a szót, nem tudom,de maga a figyelmetlenség mutatja, hogy milyen erős az abeidegződés, melynek hatására azonosítod magad a testtel.Azt hiszed, hogy a test vagy, és a testnek tudatossága van. Haabból a szempontból kell megvizsgálnod a kérdést, hogy kibirtokolja a másikat, akkor biztos, hogy a tudatosság az, aminemcsak azt a testet birtokolja, amelynek hiszed magad, demás testek millióit is, melyek révén a tudatosság pradnyákéntműködik.

1981. július 17., péntek, Guru púrnimá szentnapja. Mahá-rádzsnak sokat kellett merítenie egyre apadó fizikai for-rásaiból, hogy néhány szót szólhasson ezen a különlegesnapon. Vastag pulóverben ült az ágyában, annak ellenére,hogy egészen meleg volt a szoba túlzsúfoltsága miatt. Elhalóhangon kezdett beszélni, de szavai hamarosan új erőrekaptak.

Ti folyton abban a reményben jöttök ide, hogy én majdadok nektek egy napirendet: mit kell tennetek azért, hogy„megszabaduljatok". Én viszont egyre csak azt hajtogatomnektek, hogy mivel nincs olyan, hogy elkülönült létező, arabság kérdése fel sem merül, és ha valaki nincs rabságban,annak meg sem kell szabadulnia. Mindössze annyit tehetek,hogy megmutatom nektek: nem azok vagytok, akinekgondoljátok magatokat.

De amit mondok, az a többségetek számára nem el-fogadható. Sokan közületek máshová mennek, ahol boldogokazzal a listával, hogy mit tegyenek, és mit ne tegyenek. Sőtmi több, hittel serénykednek az ilyen utasításoknakmegfelelően. De nem ismerik fel azt, hogy bármitgyakorolnak is „különálló létezőként", az csak megerősíti azazonosulásukat ezzel a képzeletbeli létezővel,következésképpen az igazság megértése olyan távoli marad,mint bármikor korábban.

Az emberek azt képzelik, hogy tökéletlen emberi lé-nyekből valahogy bölcsekként ismert tökéletes emberilényekké kellene változniuk. Bárcsak átlátnák a képtelenségétennek a gondolatmenetnek!

Aki így gondolkozik, az maga is egy képzet csupán, egymegjelenés, egy álombeli szereplő. Hogyan ébred-

hetne fel az álomból egy jelenségszerű fantom azzal, hogytökéletesíti magát?

Az egyetlen „felébredés" annak megértése, ami van.Valójában fel sem merül a „ki" kérdése ebben a megértésben,hiszen maga a megértés az igaz természetünk; s az ilyenmegértés előfeltétele a jelenség eltűnése. A megértés amegnyilvánulásra mint egészre vonatkozik, és nem egy „ki"-hez kötődik, aki elkülönült megfigyelőnek tartja magát. Amegértés az Abszolútum teljes működése -A megértés az, amivagyunk. A tudatosságban megjelenő világegyetem egy tükör,amely minden érző lényt visszatükröz, vagyis a tudatosság alátszólagos univerzum forrása. A tudatosság nem különbözikmegnyilvánult tartalmától.

Az ilyen megértésnek semmi köze egy „ki"-hez, egyjelenséghez, egy megjelenéshez a tudatosságban, amelycsupán végtelenül kicsi része a teljes működésnek. Ennek aténynek a mély, intuitív megértése az egyetlen „felébredés"vagy „megszabadulás", az egyetlen illuzórikus„megszabadulás" az illuzórikus „rabságból", a felébredés azéletálomból.

Mit tesz egy Guru? Az önmagára ébredt Guru azt azegyetlen dolgot teszi, amit tenni lehet: rámutat a belül lévőigaz tanítóra (Szadgurura). A Szadguru mindig jelen van,akár emlékszik rá valaki, akár nem, és mindössze arra vanszükség, hogy állandó kapcsolatban legyetek vele,függetlenül attól, mit csináltok. Bármi mást tesztek iserőfeszítéssel, az nemcsak hogy nem fog segíteni, deakadállyá válik.

1981. július 26., vasárnap. A szokásos vasárnapi tömeg miatta szoba zsúfolásig tele volt. Mahárádzs mosolyogva mondta:„Noha az emberek tudják, hogy nem beszélhetek, mégiseljönnek továbbra is. Mit remélnek, mit fognak kapni?"Komoly erőfeszítéssel, egyik követője segítségével felült.Körülnézett, majd közölte, hogy nem ismeri fel az embereket,de ha van kérdésük, azt ne fojtsák magukba. Próbáljátokazonban észben tartani - tette hozzá -, hogy az intellektusszintjén megszámlálhatatlanul sok kérdést lehet feltenni.

Az egyik látogató megkérdezte: Miközben igaz ter-mészetünket keressük, a világ kívül, az elme pedig belülrengeteg akadályt támaszt. Miért? Mit kellene tennünk?Mahárádzs azonnal válaszolt: Tarts ki amellett, aki keres!Mindössze ennyit kell tenned, sőt valójában nem is tehetszsemmi egyebet. Ha ezt teszed - vagyis sohasem engeded,hogy az, aki keres, elmeneküljön előled -, végül úgy találodmajd, hogy a kereső nem más, mint a saját forrását keresőtudatosság, s hogy maga a kereső a keresés és az, amit keres -és az te vagy.

Több más kérdés is elhangzott, melyeket Mahárádzstöbbé-kevésbé kurtán elintézett, mivel az ember világban valóviselkedésére vonatkoztak. Válaszainak lényege az volt, hogya természet vagy tevékeny tudatosság a felelős a test spontánnövekedéséért a fogantatás pillanatától a test megszületéséig,majd tovább, a csecsemőkortól és a gyermekkortól azifjúkoron át a teljes kifejlődésig s végül a pusztulásig. „Miértvállalsz hirtelen felelősséget a test cselekedeteiért és ebbőlkövetkezően az ilyen cselekedetekért járó büntetésrabságáért?" - kérdezte Mahárádzs.

Végül, az összejövetel vége felé jött a következő kérdés:„Van-e bármilyen különbség egy olyan ember között,

aki avadhúta, és egy másik között, aki dnyání? Azért kér-dezem ezt, mert tudni szeretném, hogyan tevékenykedik egyönmagára ébredett személy a világban."

Mahárádzs nevetve válaszolt: Az összes szó, melyek akérdéseitek, és az összes szó, melyek a válaszaim - minthaugyanúgy a semmibe térnének. Ha akár egyetlen válaszomcélba talált volna, nem lenne több kérdés. Bizonyos módontehát az a legjobb, ami történik: folytatódó kérdéseitek és azén válaszaim egyaránt hozzájárulnak ahhoz, hogy jólszórakozva elüssük az időt! Valójában nincs is más teendő,hiszen nincs „célja" ennek a látszólagos univerzumnak - azegész lílá, és mi részt veszünk benne. De ezt értenünk kell.

Térjünk azonban vissza a kérdésedre. Avadhúta, dnyání,önmagára ébredett: mindezek egy olyan állapot nevei, melyaz egyéni létező elkülönültségének teljes tagadását feltételezi.A kérdésed mégis azon a meggyőződésen alapul, hogy adnyání egy személy, és tudni szeretnéd, hogyan viselkedik avilágban egy ilyen személy. Látod az önellentmondást akérdésben? Amint megtörténik az önmagára ébredés, eltűnikaz önmaga és a másik közötti különbség, és ezzel együtttermészetesen a látszatszemélyiség cselekvősége is. Tehát haegyszer megtörténik a felébredés - értsd meg, hogy nem„valaki" „eléri" a felébredést -, az akarat, a vágy vagy acselekvési szabadság nem maradhat meg.

Próbáld megérteni a jelentőségét annak, amit mondtam!Ha megérted, azt is meg fogod érteni, hogy nem létezhetönmagára ébredett „személy", ennélfogva annak kérdése semmerülhet fel, hogyan cselekszik egy önmagára ébredettszemély a világban. Mi történik a testtel? A külső helyzetekreadott válasz spontán, ösztönös és mentes az

egyéni, megosztott elme közbeavatkozásától, s ez kizárja aszándékos cselekedet kérdését.

1981. augusztus 8., szombat. Egy fiatal hölgy arról kérdezteMahárádzsot, hogy mi a jelentősége és haszna a dzsapaismételgetésének. Mahárádzs azt válaszolta, hogy ő úgyértelmezné a szót, mint „szándékot kifejező" főnevet, vagyisígy a dzsapa jelentése: „védelmezés" lenne.

Azzal - tette hozzá Mahárádzs -, hogy az ember folya-matosan ismételget egy dzsapát vagy mantrát (akár egy szót,akár szavak kombinációját), azzal az a szándéka, hogymegvédelmezzen valamit. Mi akar megvédelmezni? Valamiolyat, amit a legjobban „szeret". Mit szeret a legjobban? Azt,amire a legjobban szüksége van. És mire van a legjobbanszüksége? Valamire, ami nélkül semmi másnak nincsértelme, értéke. Vajon nem a „lélek", az életet adó jelenlét, atudatosság-e ez, ami nélkül nem ismerhetünk meg semmit,nem élvezhetünk semmit? E legértékesebb „szükség" atudatosság, melyet az ember mindenáron meg akar„védelmezni", és ha valamit meg akarunk védelmezni, annakaz a legjobb módja, hogy egyáltalán nem vagyunk tőle távol,nem igaz?

A dzsapa folyamatos ismételgetésének tehát az a fő célja,hogy mindvégig egyek maradjunk a tudatossággal. De megkell értenünk, hogy e „gyakorlás" segítségével csak arra akorlátozott időre érjük el a „célunkat", amíg ismételgetjük adzsapát. Másfelől viszont igaz természetünk tiszta megértéseegyáltalán nem az idő képzetén alapul: a megértés időtlenség.

1981. augusztus 9., vasárnap. Ugyanaz a fiatal hölgy aztszerette volna tudni, hogy jó gyakorlat-e, ha minden hétenegy napot kijelölünk „a csend napjának". Mahárádzsmosolyogva felelte, hogy kitűnő gyakorlat lenne, ha tisztánmegértenénk a „csend" szó jelentését. Mahárádzs kifejtette:Hallottam bizonyos Mahátmákról és Gurukról - akik igencsakérdeklődtek a politika iránt -, hogy „csendes napot" tartottak.Ekkor nem beszéltek, de papír és ceruza segítségévelkommunikáltak. Biztos vagyok benne, hogy a torkuk sokatkapott ettől a pihenéstől, amely nagyon rájuk fért, de nemhinném, hogy ezen kívül bármi más haszna lehetett.

Én csend alatt a szó és a gondolat teljes hiányát értem.Belegondoltál már, honnan ered a szó? Mielőtt egy szóelhangzik, gondolatnak kell lennie: mozdulatnak a tuda-tosságban. Ennélfogva a szónak, csakúgy, mint a gondo-latnak, a tudatosság a forrása. Ha egyszer ezt megérted, azt ismegérted, hogy a tökéletes csend csupán a gondolatokhiányában lehetséges - csak amikor a gondolkodásmegszűnik, s a képzetalkotás és a tárgyiasítás szinténabbamarad. Amikor a képzetalkotás megszűnik, nemmaradhat meg az identitás sem - mely a képzetalkotás alapja -, és identitás hiányában nincs rabság.

1981. augusztus 18., kedd. Ma reggel Mahárádzs túl gyengevolt ahhoz, hogy beszéljen. Beleegyezett abba, hogy egyikhangszalagra vett beszélgetését játsszák le. Körülbelül húszperc után kérte, hogy állítsák meg a

magnetofont. Némi nehézségek árán felült az ágyban, éselsuttogott egy üzenetet: „Gondolkodjatok el azon, amitaz imént hallottatok! Hogy mit hallottatok, és ami végte-lenül fontosabb: ki hallotta?"

E rövid, elsuttogott üzenet után a szavak cserben-hagyták a Mestert. Hangja elcsuklott. Lehunyta a sze-mét, elgyengült teste küzdött a szörnyű fájdalommal.Tehetetlenül néztük.

57.

Az utolsó pillanatok: mahászamádhi

1981. szeptember 8., kedd. Sri Niszargadatta Mahárádzs ma19 óra 32 perckor elérte a mahászamádhit otthoniásramjában.

Amikor reggel a lakására értem, nem sokkal tíz óra előtt,arra gondoltam, hogy Mahárádzs jelentősen jobban van, mintaz előző napon. Arcszíne egészségesebb volt, a szemeiélénkebben csillogtak, de fiától megtudtam, hogy az orvosidiagnózis szerint erős vérbőség lépett fel a mellkasában, amimiatt oxigént kell a szervezetébe juttatni. Már hozattak isoxigénpalackot.

Mire tizenegy óra tájban távoztam, Mahárádzs mármegitta az első pohár tejét, később egy csésze teát, és úgytűnt, jobban érzi magát. Amikor barátom, Mullarpattan és énegyütt elindultunk, Mullarpattan megjegyezte Mahárádzsnak,hogy később, a délután folyamán eljön majd a szokásosidőben. Mahárádzs tudta, hogy én általában csak reggelentekeresem fel, de ma külön megkérdezte, hogy mikor jövöklegközelebb. Kicsit meghökkentett a kérdés, de megérezve abenne rejlő célzást, azt feleltem, hogy estefelé újra beugrommajd. Mahárádzs elégedettnek tűnt a válasszal. Amikorelmentünk, Mahárádzs azt mondta, hogy álmosnak érzimagát, és pihenne egy kicsit.

Délután látogatóm volt, és kicsit tovább maradt, mintvártam. Este fél hét körül már éppen indultam volnaMahárádzs lakására, amikor Mullarpattan telefonált, hogyMesterünk állapota nagyon aggasztó. Mahárádzshozszáguldottam, és mire odaértem, már bevetették azoxigénpalackot. Mahárádzs szeme nyitva volt, dekifejezéstelen, ami alighanem azt jelentette, hogy a nem elmeállapotában időzik. Nehezen lélegzett, és látszott, hogy márnem lehet messze a vég.

Légzése egyre felszínesebbé vált, míg végül 19.32-korteljesen leállt. Mahárádzs a legnagyobb könnyedséggel ésbékével lépett át a viszonylagosból az Abszolútba.Mullarpattan és én Mahárádzs családtagjaival és kétszemélyes segítőjével együtt jelen voltunk, amikor bekö-szöntött a vég. Az a döntés született, hogy a végtisztességetmásnap adjuk meg neki.

1981. szeptember 9., szerda. Mahárádzs testét fekvőhelyzetben egy különleges orvosi székbe helyezték, amelyetegy belga követő, Josef Nauwelaerts személyesen hozott elBombaybe csupán öt héttel korábban. Ezután a Bangangáhamvasztóhelyre vonultunk, több száz követővel együtt.Mahárádzs Guruja, Sri Sziddharámésvar Mahárádzsszamádhija szintén ezen e helyen található.

A búcsúztató menet körülbelül délután negyed egykorindult. A testet egy virágokkal gazdagon díszített teherautóvitte, és azon a több száz emberen kívül, akik elkísértékutolsó útjára, sokan útközben rótták le Mahárádzs irántitiszteletüket. Háromnegyed három körül értünk ahamvasztóhelyre.

A halotti máglyát Mahárádzs fia gyújtotta meg 15.40-koregy egyszerű, de megindító szertartás után, mely a

szokásos áratíval kezdődött Mahárádzs Gurujának sír-emlékénél, mivel szokása szerint Mahárádzs is így tett,mielőtt bármilyen útra elindult volna.

A Mester testi formája visszatért az elemekhez, me-lyek alkották. Fölösleges lenne és nem is lenne helyén-való többet mondani róla, ráadásul teljesen ellenkezne atanításával. Az igazságot meg kell érteni. Amikor kifeje-zésre juttatják, képzetté válik.

FÜGGELÉK

1. A tanítás lényege

Sri Niszargadatta Mahárádzs tanításának lényege igaztermészetünk ismerete. Ez az ismeret, ez a tudás a sarkpont,amely körül minden forog. Ez a döntő fontosságú igazság,melynek megértése csak mély személyes tapasztalásbólfakadhat, nem pedig vallásos szövegek tanulmányozásából,amelyek - Mahárádzs szerint - nem egyebek, mint„szóbeszédek". Mahárádzs, gyakran a következő szavakkalszólítja meg az új látogatót - szilárdan a tagadhatatlan tényekalapján állva, és teljesen elvetve minden feltételezést ésspekulációt -:

„Te ott ülsz, én itt ülök, körülöttünk pedig a külvilág.Pillanatnyilag fogadjuk el egy teremtő létének szükség-szerűségét, és nevezzük Istennek. Ez a három vagy négybiztos fogódzó tapasztalati tény, nem pedig »szóbeszéd«. Abeszélgetésünket korlátozzuk csak ezekre a fogódzókra!" Eza kiindulópont a vallásos szövegeket is automatikusan kizárjaa „szóbeszédekkel" együtt, ennélfogva Mahárádzsbeszélgetéseit mindig a felvillanyozó elevenség és szabadságérzése hatja át. Szavainak nincs szükségük valaki másszavainak vagy tapasztalatainak támogatására, márpedig ahagyományos szövegek végül is csak ezt nyújthatják. Ez amegközelítés teljességgel lefegyverzi azokat a „művelt"embereket, akik azért jönnek, hogy tanultságukkal elismeréstvívjanak ki másoknál, ugyanakkor azt is remélik, hogyvalamiféle tanúsítványt kapnak

Mahárádzstól magasan fejlett állapotukról. Mahárádzshozzáállása emellett komoly bátorítást nyújt az őszintekeresőknek, akik tiszta lappal szeretnének indulni.

Ebből a nézőpontból a kereső rendszerint úgy találja, hogynincs túl sok kérdése, mert általában minden előremegfogalmazott kérdéséről kiderül, hogy „szóbeszéden"alapul. Mahárádzs többnyire úgy segít az ilyen keresőn, hogyfelvet valamilyen kérdést. Például: Mi az, ami nélkül senkisem lenne képes érzékelni semmit, és nem tudna tennisemmit? Ami nélkül semmiféle kérdést nem tudnál feltenni,én pedig nem lennék képes válaszolni? Ha te és én nemlennénk tudatosak, folytathatnánk ezt a beszélgetést? Mi a„tudatosság"? Nem az az érzés, hogy jelen vagyunk, hogyélünk? A tudatos jelenlétnek ez az érzése valójában nemvalamilyen jelen lévő egyénre utal: egyszerűen a tudatosjelenlét érzése. E tudatosság nélkül - amikor például a halálbeálltakor a tudatosság elhagyja a testet -, a testet hamarelvetik (eltemetik vagy hamvasztják), hiszen máskülönben azoszlásnak induló hús bűzölögni kezd. Hol van hát az egyén,akit talán lángésznek tartottak, amikor a tudatosság jelenvolt? Azt mondják róla, hogy „meghalt".

A TUDATOSSÁG - MINDEN MEGNYILVÁNULÁS ALAPJA

Mahárádzs azt mondja a látogatóknak, hogy ő mindig csakerről a tudatosságról vagy tiszta „vágyókról" beszél.Akármilyen másra vonatkozó kérdezősködés haszontalan,mivel e tudatosságnak jelen kell lennie, mielőtt bármi máslétezhetne. Ha nem vagyok (tudatos), mondja Mahárádzs,akkor a világ nincs (mint a mélyalvásban). Csak amikortudatos vagyok, akkor létezik számomra a világ.

A kereső minden vizsgálódásának - állítja Mahárádzs -erre atudatosságra kell tehát vonatkoznia: Hogyan jelent meg? Mi aforrása? Mi tartja fenn? Milyen a természete? Az ezekre akérdésekre adott válaszok elvezetnek bennünket a valóditudáshoz. Tudatosság nélkül nem lehet jelenségszintű létezés,következésképpen a tudatosság a legnagyobb Isten, melyetegy egyén individualitásában fel tud fogni, noha különbözőneveket adhat neki: Krisna, ísvara, Siva, Krisztus stb. Amikora tudatosság elhagyja a testet, nincs egyén, nincs világ, ésnincs Isten.

A test és a tudatosság közötti kapcsolatot nagyon tisztánkell érzékelni, jelenti ki Mahárádzs. A tudatosság csak addiglehet önmaga tudatában, amíg egy jelenségformában, egytestben megnyilvánul, legyen az egy bogár, hernyó, állat vagyember teste. Test nélkül, a meg-nyilvánulatlan állapotban atudatosság nincs önmaga tudatában. Tudatosság nélkül a testpusztán holt anyag. A test tehát a táplálék - mondjaMahárádzs -, mely fenntartja a tudatosságot, és az eszköz,melynek segítségéve] a tudatosság működik. A tudatosság afizikai test „természete", „ilyensége" vagy „íze", akárcsak acukornak az édesség.

Miután megértettük a test és a tudatosság szoros kap-csolatát, Mahárádzs azt kéri, hogy találjuk meg e testtuda-tosság forrását. Hogyan jött létre? Az emberi test forrása azanyaméh petesejtjében megtermékenyült hímivarsejt, ésamikor a fogantatás megtörténik, a tudatosság abbanszunnyad. Ez - a megtermékenyült hímivarsejt a benneszunnyadó tudatossággal - az, ami az anyaméhben nö-vekedésnek indul, a kellő időben újszülöttként világra jön,kisgyermekké cseperedik, majd végigmegy életének kiszabottidején. Milyen erő húzódik meg e természe-

tes növekedés mögött? Nem egyéb, mint a tudatosság, amelya férfimagban szunnyad, mely utóbbi maga is a szülők általelfogyasztott étel esszenciája. Világosnak kell tehát lennie -jelenti ki Mahárádzs -, hogy a tudatosság a fizikai testtermészete (mint a cukornak az édessége), hogy a test azételből áll, s hogy a testet az étel tartja fenn, amely az öt elemesszenciája. Ebben a spontán, természetes folyamatban azegyénnek mint olyannak nincs semmi jelentősége. Az egyénitestet a táplálék alkotja, a tudatosság pedig egyetemes,mindent átható. Hogyan formálhat jogot az egyén akár azelkülönült létezésre, akár a rabságra és saját magamegszabadulására?

Vajon bármelyik egyén véleményét kikérték a szüleiutódaként történő „születéséről"? Az „én" és az „enyém" csaka születés után jelent meg, a születés pedig nyilvánvalóan egytermészetes folyamat eredménye, melyben sem a szülőknek,sem a babának nincs semmiféle választása. Más szavakkal,Mahárádzs azt hangsúlyozza, hogy a test és a tudatosság egyjelenségszintű egység, mely spontán módon jött létre az ötelemből (az éterből, levegőből, tűzből, vízből és földből) és ahárom alapminőségből (a szattvából, radzsaszból éstámaszból). Ez az egység élete során növekszik, majd„meghal" - azaz visszatér az öt elemhez, és a tudatosság,amelyet a test korlátozott, kiszabadul a személytelentudatosságba.

Nos tehát, a jelenségszintű egység teremtésének éspusztulásának ebben a természetes folyamatában hol merülfel a „te" kérdése? - teszi fel a kérdést Mahárádzs. - Sohasemvoltál annak a jelenségszintű egység teremtésének a részese,aki állítólag „te" vagy. A szüleid azt mondták neked, hogy„megszülettél", s hogy „te" egy adott test vagy. Valójábanazonban nincs tapaszta-

latod arról, hogy megszülettél volna. Ami megszületik, azegy jelenségszintű egység, egy pszichoszomatikus szervezet,melyet a tudatosság hoz mozgásba. Ha a tudatosság nemlenne jelen, a test-szervezet nem csupán haszontalan lenne,de a lehető leghamarabb meg kellene tőle szabadulni.

Ki vagy hát akkor te? Te az vagy - mondja Mahárádzs -,ami azelőtt voltál, mielőtt a test és a tudatosság létrejöttvolna; ami „száz éve" voltál!

Ezen a ponton természetszerűleg felmerül a kérdés: Kicselekszik hát a világban testként? A válasz Mahárádzsszerint az, hogy a megnyilvánulásban a tudatosság minden. Atudatosság az, ami a testek millióin keresztül cselekszik,minden egyes test vele született jellegzetességeinekmegfelelően. Milliónyi pszichoszomatikus forma van, deegyikük sem teljesen azonos minden tekintetben, mertmindegyikük az öt elem és a három alapminőség rá jellemzőkombinációjával rendelkezik. Minden elemnek megvannak ajellegzetességei, csakúgy, mint minden alapminőségnek.Képzeljük el e nyolc aspektus mindegyikének milliónyilehetséges árnyalatát, s hogy ezekből billiónyi és trilliónyikombináció és permutáció eredhet! A tudatosság a testekenkeresztül cselekszik; e testek mindegyikének megvan a magavérmérséklete és sajátossága, amely részben a testiösszetételén alapul, részben pedig azon a kondicionáláson,amelyben részesül. Ha ezt tisztán megértjük, annak is anapnál világosabbnak kell lennie, hogy semmilyen egyénneknincs meg az önállósága ahhoz, hogy függetlenül cselekedjen.Az egyén azonban tudatlanságában azt hiszi, hogy ő az, akicselekszik; „magára veszi" a megtörténő cselekedeteket -magyarázza Mahárádzs -, és képzeletbeli rabságba

veti magát, majd fájdalmat és örömöt él át. így jelenik meg a„rabság".

Maháradzs azt szeretné, hogy egy dolgot világosanmegértsünk: Az ember kivételes lénynek képzeli magát, melykülönbözik a teremtés többi részétől. Ám ami a testikonstrukció összetevőit illeti, nincs különbség a különféleérző lények között. Csak a teremtés folyamata tér el.

A PARAMÁRTHA LÉNYEGI CÉLJA

Maháradzs folyamatosan arra buzdít bennünket, hogy neszalasszuk el, ne tévesszük szem elől és ne felejtsük el avégső megértés (paramártha) lényegi célját. A végső megértésnem más, mint igazi önazonosságunk (szvarúpa) felismerése.Mi az igazi önazonosságunk? Maháradzs így válaszolna errea kérdésre: Megnyilvánulatlanul, a maga csendességében azigazi természetünk nem más, mint az Abszolút Egység - aTiszta Tudat, mely nincs önmaga tudatában.Megnyilvánultan, a kettősségben működve azönazonosságunk a tudatosság, mely „másként" keresi magát,mert „nem tudja elviselni saját jelenlétét". Más szavakkal,mondja Maháradzs, az eredeti állapotunkra, az időtlen,változás nélküli, abszolút Lényegre vetülve a test és atudatosság úgy jelenik meg, mint egy múló betegség, mindenok nélkül, a személytelen tudatosság - mely pradnyákéntjátssza a szerepét - teljes „működésének" részeként. Mindenjelenségforma kitölti a neki kiszabott időt, és élettartamánakvégén olyan spontán módon eltűnik, ahogy megjelent, atudatosság pedig, kiszabadulva testi korlátai közül, többé nemlesz tudatában önmagának, és beleolvad a Tiszta Tudatba:senki sem születik, és senki sem hal meg. A tudatosság-

nak, hogy megnyilvánuljon, testi formára van szüksége aműködéshez, s szakadatlanul új formákat teremt, és régiformákat pusztít el.

Ha ez a tudatosság teljes működésének természetesfolyamata, akkor felmerül a kérdés: Hogyan jön létre azegyéni, elkülönült létező és annak rabsága? A rövid válasz azlehetne erre, mondja Mahárádzs, hogy a tudatosság - melyet atesti forma határai korlátoznak, és nem talál más támaszt -becsapja magát, és azonosul egy adott testtel. Ekképpen egylátszatlétezőt hoz létre, amely a cselekedetek végrehajtójánakképzeli magát (pedig a cselekedetek valójában a pradnyáteljes, spontán működésének részét képezik), és el kellfogadnia a cselekedetek következményeit is, így vetve alámagát a karma képzetéből eredő ok-okozati rabságnak.

Az ÚJRASZÜLETÉS KÉRDÉSE

Mahárádzs habozás nélkül elutasítja az újraszületés, másszóval reinkarnáció elképzelését, és álláspontjának alapjaolyan egyszerű, hogy letöri a büszkeségünket: az állí-tólagosán újraszülető elkülönült létező csak puszta képzetkéntlétezik! De hogyan születhetne újra egy képzet?

Mahárádzs tettetett ártatlansággal kérdezi az újraszületéshirdetőitől: „Kérem, én azt szeretném tudni, ki az, akiújraszületne?" A test „meghal", és a halál után a lehetőleghamarabb elpusztítják (eltemetik vagy elhamvasztják). Atestet tehát jóvátehetetlenül, visszavonhatatlanul ésmegmásíthatatlanul megsemmisítik. Ennélfogva a test, melytárgyi dolog volt, nem születhet újra. Hogyan lehetne emellettaz, hogy valamilyen nem tárgyi újraszülessen - például azéleterő (a lélegzet), mely a test halála-

kor elvegyült a külső levegővel, vagy a tudatosság, melyösszeolvadt a személytelen tudatossággal?

Talán azt fogjátok mondani - folytatja Mahárádzs -, hogyaz említett különálló létező fog újraszületni. De ezegyszerűen nevetséges, hiszen tudjátok, hogy az „elkülönültlétező" nem egyéb, mint képzet, hallucináció, mely akkorjelenik meg, amikor a tudatosság tévesen azonosul egyformával.

Hogyan jelent meg egyáltalán az újraszületés elképzelése?Talán elfogadható munkahipotézisként jött létre, hogykielégítse az egyszerűbb embereket, akik nem voltak elégértelmesek ahhoz, hogy a megnyilvánult világ keretem túlragondoljanak.

A LÁTSZATLÉTEZŐ

Ahhoz azonban, hogy tisztán lássuk, miként jelenik meg alátszatlétező vagy ego (melyről azt feltételezik, hogy afeltételezett rabság oka és szenvedő alanya), meg kell érte-nünk a megnyilvánulás fogalmi folyamatát. Az Abszolút, aLényeg nézőpontjából egység vagyunk: teljes alanyiság atárgyiasság legkisebb szikrája nélkül. Az, ami vagyunk, csakegyetlen módon tud megnyilvánulni: a kettősség folyamatánkeresztül, melynek kezdete a tudatosság moccanása, a„vagyok" érzése. A megnyilvánulás e folyamata - atárgyiasítás, mely eddig teljesen hiányzott - maga után vonjaaz érzékelő alany és az érzékelő tárgy, a megismerő és amegismert kettősségét.

A lényegi - a tiszta alanyi - szükségszerűen mindig azegyetlen alany marad. Ennélfogva a feltételezett megismerőés a feltételezett megismert egyaránt tárgy a tudatosságban.Ezt a lényeges tényt mindig észben kell

tartanunk. A fenti folyamat csak a tudatosságban zajlik.Minden elképzelhető dolog - mindenféle jelenség -, melyet azérzékeink érzékelnek, az elménk pedig értelmez, megjelenésa tudatosságban. Mindannyiunk csak tárgyként,megjelenésként létezik valaki más tudatosságában. Amegismerő és a megismert egyformán tárgy a tudatosságban,de (és ez a fontos a látszatlétezőt illetőleg) a tárgymegismerője azt feltételezi magáról, hogy más tárgyakmegismerésének alanya egy olyan világban, mely rajta kívültalálható, és ez a megismerő alany saját látszatalanyiságátúgy tekinti, mint független, önálló elkülönült létezőt - egy„ént", melynek hatalmában áll szándékosan cselekedni!

A kettősség elve, mely a „vagyok" érzésével kezdődik, smelyen az egész jelenségszintű megnyilvánulás nyugszik,egy lépéssel tovább mélyül, amikor a látszatlétező -látszatalanyi szerepében - elkezdi a gondolkodás folyamatátazzal, hogy összehasonlítja az egymástól függőellentétpárokat (jót és rosszat, tisztát és tisztátalant, bűnt éserényt, jelenlétet és hiányt, kicsit és nagyot stb.), majd azösszehasonlítás után elhatárolja őket egymástól. Ebből áll afogalom- és képzetalkotás folyamata.

Az alany és tárgy e kettősségén kívül a jelenségszerűmegnyilvánulás folyamata az idő és a tér alapvető képzetétőlfügg. A „tér" képzetének hiányában semmilyen tárgy nemválhat láthatóvá háromdimenziós kiterjedésében, és ugyanígya háromdimenziós tárgy nem lehetne érzékelhető (sembármilyen mozgás mérhető) a vele rokonságban lévő „idő"képzete nélkül - vagyis időre van szükség, hogy a tárgyérzékelhető legyen. A jelenségszerű megnyilvánulásfolyamata tehát a fogalmi téridőben zajlik, melynek során atárgy megjelenéssé válik a tuda-

tosságban, s a tárgyat a tudatosság érzékeli és ismeri meg atárgyiasítás folyamata révén. Ez utóbbi alapja az érzékelőlátszatalanyra és az érzékelt tárgyra való hasadás. Amegnyilvánulás folyamatának megismerő elemével történőazonosulás eredménye az olyan látszatszemélyiség képzete,amely személyes cselekvési szabadsággal rendelkezik. S ezaz egész alapja az illuzórikus „rabságnak".

Értsd meg a jelenségszerű megnyilvánulás teljes folya-matát kéri Mahárádzs-, de ne töredékes részleteiben, hanem amegértés egyetlen villanásában! Az Abszolútum, a Lényeg amegnyilvánulatlan aspektusa, a jelenség pedig amegnyilvánult aspektusa annak, ami vagyunk. A kettő nemkülönbözik. Durva hasonlat lehetne az anyag és az árnyéka,csakhogy a hasonlatban a megnyilvánult a forma nélkülimegnyilvánulatlan árnyéka volna! Az abszolút Lényegidőtlen, végtelen, az érzékek számára felfoghatatlan, míg ajelenség időhöz kötött, korlátolt formával bír, és az érzékekszámára érzékelhető.

A Lényeg az, ami vagyunk, a jelenség pedig az, aminek elkü-lönült tárgyakként tűnünk a tudatosságban. A „rabság" nemmás, mint az egység (vagy alany) - ami vagyunk - azono-sulása a kettősségben az elkülönültséggel (vagy tárggyal) -aminek tűnünk. Az azonosulás felszámolása pedig a„megszabadulás". Úgy a „rabság", mint a „megszabadulás"illuzórikus, mert nem létezik olyan elkülönült létező, akirabságban lenne, és meg akarna szabadulni. Az elkülönültlétező csak egy képzet, mely onnan fakad, hogy a tudatosságazonosítja magát egy látszólagos tárggyal, amely pusztánmegjelenés a tudatosságban!

Az ÉLET EGY ÉLŐ ALOM

Ha ezt világosan megértettük, átlátjuk a következőt is:nevetséges az az elképzelésünk, hogy „mi éljük az életünket",hiszen azon a tévhiten alapul, hogy amit teszünk, az mindszándékos cselekedet. Ki juttatja kifejezésre az akaratát,amikor éppen most láttuk be, hogy nincs elkülönült létező?Az „élés" valójában nem más, mint a tudatosság működésetesti formák millióin keresztül, melyet azonban tévesenegyéni életnek vélünk.

Mahárádzs azt is elmagyarázza, hogy ez az alapvetőmegértés összhangban áll azzal a belátással, hogy az életcsupán élő álom. Ezen a ponton már világosnak kell lennie,hogy mindazt, amit az ember lát, hall, ízlel, szagol vagy érint,azt érzékszervileg érzékeli, s ez az érzékelés pusztán egymegismerés a tudatosságban - hogy ez az elkülönült létező,akinek az érzékei érzékelték, valójában maga is egymegjelenés a „másik" tudatosságában, aki ezt az elkülönültlétezőt tárgyként érzékeli! Tehát, mivel az egymástudatosságában tévesen elkülönült létezőként érzékelt tárgyakvalójában nem önálló létezők, igazából az történik, hogy nemlétezik érzékelő mint olyan, hanem csak a fogalmi tárgyakmozgásának érzékelése zajlik a fogalmi térben és időben.Márpedig ezek nem egyértelműen az álom jellemzői, melyetalvás közben tapasztalunk? Amikor az álmodó felébred, azálom véget ér, és az, aki ébren van, már nem foglalkozik atöbbi álombéli „elkülönült létezővel". Ugyanez a helyzet azélő álomban is: aki ébren van (aki felismeri, hogy amiérzékekkel érzékelhető, beleértve azt az „elkülönült létezőt"is, akinek magát gondolja, az nem lehet más, mint

puszta megjelenés a tudatosságban), az nem foglalkozik többéaz élő álom többi álomalakjával. A felébredett felismeri, hogyazonos a feltételekhez nem kötött Abszolút Alanyisággal,melyen a tudatosság moccanása spontán módon és ok nélkülidézte elő ezt az élő álmot, és egyszerűen „végigéli" az álmot,amíg kiszabott élettartamának végén a tudatosság spontánmódon újra el nem merül az Abszolút Alanyiságban.

SZELLEMI GYAKORLÁS: AKARAT

A legtöbb látogató reakciója meglepően hasonló, ha eddigkövette Mahárádzsot. Felteszik ugyanis a kérdést:Mérhetetlenül mély, amit Mahárádzs eddig mondott, és azthiszem, intellektuálisan értem, de mit kell pontosan tennem,hogy meg is tapasztaljam? Mahárádzs olykor palástolja teljesfrusztrációját, máskor pedig felfortyan a kérdés hallatán, deáltalában ellenkérdéssel válaszol: Ki az, aki azt hiszi, hogytennie kell valamit? És mit érne el? Ha egyszer megértetted,hogy az elkülönült létező csupán tévképzet, hogy a testminden más jelenséghez hasonlóan egy tapasztalás atudatosságban, s hogy nincs senki, aki bármiféle akaratotkifejezésre juttathatna, akkor hol merül fel a kérdése annak,hogy bárki bármit tegyen? A megértés, a belátás minden. Amegszabaduláshoz nincs szükség egyéb „tevékenységre",mint arra, hogy ez a belátás teljességgel átitasson, és nincs aza hatalmas mennyiségű „ténykedés", mely elérhetné ezt, hanem számolod fel gyökerestől a független, önállóan cselekvő,elkülönült létező téveszméjét. Az „Én" nem jelenhet meg az„én" megsemmisítése nélkül. Amikor az „én" eltűnik, te Énvagy.

Ha a nyílvessző célba talált - jelenti ki Mahárádzs -, akkoregyszerűen nem merülhet fel több kérdés. Ám a tényekközvetlen és intuitív megértését - a nyílvessző repülését -megnehezíti az intellektus képzetalkotásánakközbeavatkozása. Az intellektuális megértés az ok-okozatonnyugszik, mely az időbeli kettősség egyik aspektusa: ezenalapul a képzetalkotás. Az intuitív belátás - a közvetlenmegértés - azonban időtlen, amelyben az ok és az okozategyek. Az intellektuális megértés vezet el a következőkérdéshez: Ha nincs önálló, elkülönült létező, aki kifejezésrejuttathatná az akaratát, akkor hogyan zajlik az akarat nélkülélt élet? Vagy másképpen: hogyan kellene élnünk éscselekednünk a világban?

Amikor ilyen kérdést tesznek fel Mahárádzsnak, ő valamihasonlót válaszol: „Nem számít, mit teszel, feltéve, hogytényleg megértetted, amiről beszélek. Egyébként az sem baj,ha nem értetted meg, amit mondtam!" A lényegnyilvánvalóan az, hogy ha figyelmesen megvizsgáljukmúltbéli tapasztalásainkat, az tisztán megmutatja, hogy azéletünk úgy zajlik számunkra, mint az álom szereplői számára- ahelyett, hogy mi élnénk, amint hisszük -, s hogy ennélfogvaaz akarat nem lényeges tényező az életünkben. Ha csak egykicsit eltöprengünk rajta, kiderül, hogy testi vagy szerviműködésünk teljességének milyen végtelenül parányi részefügg az akaratunktól. Mahárádzs megkérdi: Milyen sokáigvagy képes élni alvás nélkül, víz nélkül vagy étel nélkül?Meddig bírod a test kiválasztó működése nélkül? Meddigbírod ki lélegzés nélkül? Tökéletes szabadságodban áll, hogyakár a következő öt percben életben maradj? Kifejezésrejuttattad az akaratodat, amikor megfogantál? S amikor amegfogant anyag az anyaméhben cseperedett?

Amikor Mahárádzs azt mondja nekünk, hogy valójábannem számít, mit teszünk, akkor egyértelműen azt akarja, hogyfelfogjuk: nem létezhet semmilyen elkülönült létező, akihatékonyan kifejezésre juttathatná az akaratát akár valamineka megtételében, akár a meg nem tételében - hogy amitakaratunk eredményének tartunk, az csak az elkerülhetetlen.Amikor összhangban van azzal, amit akkor éppenmegfelelőnek tartunk, akkor büszkék vagyunk „akaratunkbólfakadó cselekedetünkre", és személyes eredménynek véljük,míg ha nem így áll a helyzet, az dühöt, boldogtalanságot vagycsalódottságot vált ki belőlünk. Elfogadni a cselekvőségetazon az alapon, hogy akarunk valamit, ami a tudatosság teljesműködésének része: ez az a lánc, amely látszólagos„rabságba" köti a jelenségszintű egyént (látszólagosba, mertnincs elkülönült létező, aki rabságba kerülhetne). A„felébredés" pedig nem más, mint felismerni annakképtelenségét, hogy a látszatalany megpróbál a pradnyáműködésétől függetlenül cselekedni. Csak ez a felismerésvezethet el ahhoz, hogy az ember tökéletesen elfogadja,bármilyen esemény történjen is, amíg az élete tart. Ameddigaz életet ilyen szellemben éli, addig bizonyosan jelen lesz amindent felölelő egység határozott érzése, mert „másokat"nem úgy érzékel, mint egy látszatalany tárgyait, hanem mintugyanannak a lényegi alanyiságnak a megnyilvánult as-pektusait, ami ő maga is. Más szavakkal, az élet szabad életlesz, amelyben nem uralkodik sem egy látszatlétező pozitívtevékenysége, sem negatív nem cselekvése, hiszen szándékhiányában akarat sem lehet. Fogalmi szándék nélkül mindencselekedet spontán; a színész eljátssza szerepét ebben azéletszíndarabban, vagy élő álmát éli, úgy fogadva az életet,ahogy jön. Ha egyszer felfogtuk

azt, ami van - mondja Mahárádzs -, akkor minden élet azzáválik, ami mindig is volt: lilává, „szórakozássá".

Amikor megkérdik tőle, hogy mit tenne adott körül-mények között, Mahárádzs tökéletesen ártatlanul válaszol:„Nem tudom." Ez teljesen rendjén is van, hiszen ami azonoskörülményeknek látszik, az különböző alkalmakkor teljesenkiszámíthatatlan reakciókat válthat ki belőle, de reakciójaminden alkalommal spontán! Mahárádzs gyakran megjegyzi,hogy minden, ami spontán, az helyes is, mivel képzetalkotáshiányában a spontán természetes is egyben - és ebbőlkövetkezően helyes, mindenféle okoskodás,összehasonlítgatás vagy ok-okozat nélkül.

Mahárádzs szemében a Guru szavainak hallgatásaelsőrendű fontosságú. Úgy tartja, hogy a leggyorsabb útönmagunk megismerése felé (noha fehéren-feketén tudtunkraadja, hogy valójában nincs „út", és nincs senki, aki eljutna„valahová") a hallgatás (sravana), a töprengés (manana) és ameditáció az elhangzottakon (nididhjászana). Ám még ezeketa szavakat is csak a kommunikációra kell használni -figyelmeztet Mahárádzs ismételten -, és ha az értelmüket éscéljukat megértettük, a szavakat - minden szót - el kellvetnünk, megakadályozandó, hogy az intellektus fogalmistruktúrákat építsen rájuk.

Mahárádzs újra meg újra hangsúlyozza, hogy szavai nemvalamilyen egyénhez, hanem a tudatossághoz szólnak. Szavaia tudatosságból erednek, és a tudatosságot szólítják meg. Atudatosságnak kell hallgatnia őket, s intuitív megértésük utánengedni kell, hogy elmerüljenek a tudatosságban. Ha ahallgatást valamilyen „egyén" végzi azzal a szándékkal, hogyhasznot hajtson belőle az

intellektus segítségével - figyelmeztet bennünket Mahá-rádzs-, akkor az egész hiábavaló. Éppen az intellektusközbeavatkozását kell elkerülni. Amint korábban már vi-lágossá vált, a látszatlétező ürességét kell felfogni. Amíg egykülönálló létező hallgatja a szavakat, addig hogyan érhetnékel akár azt a korlátolt céljukat is, hogy a helyes iránybamutassanak? Márpedig a helyes irány elfelé vezet ajelenségvilágtól, amely a forrása úgy az elkülönült létezőnek,mint maguknak a szavaknak! A szavak csak akkor fedhetikfel mély és legnehezebben megfogható értelmüket, haintuitíven fogadjuk el őket, az intellektus minden értelmezőközbeavatkozása nélkül. Máskülönben az eredmény a„külvilág" puszta intellektuális megértése lenne egy olyanelkülönült létező részéről, aki különállónak tartja magát attól,amit illuzórikusnak fog fel. Nem lehet - mondja Mahárádzs -,hogy a teljes jelenségszerű megnyilvánulás egy parányidarabkáját kiveszed mint elkülönült énedet, és közbenmegérted azt, ami van. A valódi megértés csak a látszatlétezőteljes megsemmisülésében történhet meg.

A HATALMAS CSALÓ

A tudatosság a félrevezető, megigéző mahámájá, a valahalétezett leghatalmasabb csaló! Ez a megbabonázó je-lenlétérzés csak egy érzés, egy képzet, mely úgy tör rá amegnyilvánulatlan Abszolútumra, mint egy nemkívánatosvendég, aki olyan alattomosan veszi át a háztartás irányítását,hogy a házigazda tévesen úgy érzi: minden a legnagyobbrendben zajlik, s tökéletes biztonságban van. Mahárádzs„múló betegségnek" is nevezi, mely amíg tart, önkívületetokoz!

Az az érzés, hogy életben vagyunk - hogy jelen vagyunk -,olyan mámorító, hogy az embert elbűvöli a megnyilvánulás,melyet ez az érzés kelt. Az ember olyannyira belemerül alátványba, hogy alig törődik azzal, vajon valóban létezik-e alátványosság, vagy merő vízió, hallucináció, álom vagydélibáb csupán. Lát egy fát, és annyira megigézi, hogyelfeledkezik róla: a fa nem egyéb, mint valódi forrásának, amagnak a növekedése. A végső paramártha (parama: legfőbb,végső; artha: értelem, igazság, valóság) célja a forrás, a magkutatása. Mi a magja ennek a megnyilvánulásnak? Ha nemvagy tudatos - kérdi Mahárádzs -, van-e bármifélemegnyilvánulás? Ha nem vagy tudatos, létezik-e számodra avilág? Csak ha te (tudatos) vagy, akkor létezik a világ.Nyilvánvaló tehát, hogy a világot a tudatosság szikrájatartalmazza (mely tudatosságról úgy tartják, hogy a koponyaközéppontjában lévő parányi rekeszben található). Atudatosság nem nyilvánulhat meg, nem lehet önmagatudatában, ha nincs jelen a pszichoszomatikus szervezet, atest. Mi a test forrása? Nyilvánvalóan az anyaméhpetesejtjében megtermékenyült férfimag. Mi a férfimag és apetesejt forrása? A szülők által elfogyasztott étel. Milyenkövetkezésre jutottunk hát? - teszi fel a kérdést Mahárádzs. -Hogy az Abszolútum, a végső lehetőség, mindennek forrásanem lehet olyan földi dolog, mint az „étel"! Ennélfogva ez atiszta „vagyok", ez a tudatosság, ez a jelenlétérzés nem lehetmás, mint képzet, látomás, álom, hallucináció! S ez atudatosság minden megnyilvánulás alapja - sőt maga amegnyilvánulás!

Ezen a ponton felmerül egy alapvető kérdés: Ki jutott errea következtetésre? Ki más juthatott volna, mint „Én"? „Én",aki felelős vagyok minden megnyilvánulásért, „Én",

aki mindenféle megnyilvánult jelenség vagyok, „Én", akijelen voltam száz esztendeje, „Én", aki jelen voltam, mielőttaz „idő" megfogant, „Én", aki időtlenség vagyok, „Én", akiTiszta Tudat vagyok, amely nincs önmaga tudatában, mertabban, igaz állapotomban, a teljességben, az egységben nincssem jelenlét, sem hiány; a jelenlét jelenlétének hiánya, a hiányjelenlétének hiánya vagyok „Én" (és ezt minden érző lénykijelentheti, de nem önmaga nevében, hanem „Énként").

Áttekintsük még egyszer röviden? íme:

1. A megnyilvánult létezés jelenségszerű, a jelenség pedig -mivel olyan megjelenés, mely érzékszervileg érzékelhetőés időhöz kötött - csupán látomás, álom, hallucináció,ennélfogva valótlan. A megnyilvánulásán létezés abszolút,időtlen, végtelen, nincs tudatában a létezésnek, azérzékekkel nem érzékelhető, örök, ennélfogva valós. Kimondja ezt? Természetesen a tudatosság, melymegpróbálja megismerni magát, de nem jár sikerrel, merta megismerés (nincs olyan, hogy megismerő) nemismerheti meg azt, ami maga a megismerés: a szem nemláthatja önmagát, noha minden mást lát. A kereső az, amitkeres. Ez az alapvető, mindennél fontosabb igazság.

2. Én, megnyilvánulatlanul, a korlátlan lehetőség, az ismertés megismerhető teljes hiánya, az ismeretlen ésmegismerhetetlen teljes jelenléte vagyok. Én, meg-nyilvánultan, az összes jelenség teljessége vagyok, azismert teljessége a megnyilvánulatlan ismeretlen fel-foghatatlanságában.

3. Csak Én létezhetek, az örök Én, a teljesen feltételeknélküli, a tulajdonságok minden nyoma nélküli, a tisztaalanyiság. Az „én" puszta gondolata közvetlen ésönmagától megjelenő (ám illuzórikus) rabság. Tűnjön elaz én, s te azonnal és spontán módon Én leszel.

4. A jelenségek szintjén az „én" (s a „te" és az „ő") csak egymegjelenés a tudatosságban. De hogyan lehetne rabságbanegy megjelenés? A Lényeg szintjén viszont hogyanlehetne szükségem nekem, a tiszta alanyiságnak bármifélemegszabadulásra? A megszabadulás csupán attól azelképzeléstől való megszabadulás, hogy van „valaki",akinek szüksége lenne megszabadulásra.

5. Honnan tudhatja valaki, hogy spirituálisán „fejlődik" ?Lehetséges, hogy a „fejlődés" legbiztosabb jele az, ha alegkevésbé sem törődik a „fejlődéssel", s a legkevésbésem nyugtalankodik a „megszabadulás" miatt a tisztamegértés fényében - ha közvetlenül megérti a niszarga (atermészet) teljes „működését", melyben nincs hely egyönálló, elkülönült létező számára.

2. Megjegyzés a tudatosságról

Alighanem közhely lenne kijelenteni, hogy csak azértmerülhet fel bármifajta zavar a tudatosság fogalmávalkapcsolatban, mert hiányzik a tudatosság lényegi ter-mészetének megértése. Mégis ezt kell mondanunk. Ezt azavart ahhoz a klasszikus példázathoz hasonlíthatjuk,amelyben egy csoport vak ember igyekszik úgy megha-tározni, milyen egy elefánt, hogy mindegyikük az állatnakcsak az egyik részét tapogatja meg, és az alapján akar döntenia kérdésben.

Hogy tiszta képet kapjunk arról, mit akar kifejezniMahárádzs a „tudatosság" szóval, segítségünkre lesz, ha márkezdettől fogva észben tartjuk azt az alapvető tényt, hogytudatosság hiányában nem lehet semmiféle létezés, s hogymaga a tudatosság pusztán a vagyok gondolata. Ennélfogvabármi is merül fel a tudatosságban - és tűnik valamilyendolognak, tárgynak, eseménynek vagy érzésnek -, az csakgondolattermészetű lehet, azaz saját létezés nélküli. Ezgyakorlatilag azt jelenti, hogy magának az embernek semlehet szubsztanciája, hiszen csupán megjelenés másvalakitudatosságában. Mahárádzs azzal helyezi az egész problémáthelyes megvilágításba, hogy kijelenti: a teljes megnyilvánultvilágegyetem „olyan, mint a meddő asszony gyermeke" -káprázat. A kérdés minden további magyarázatát ebből anézőpontból kell látnunk.

A mélyalvásban, amikor a tudatosság elpihen, és az elmeteljesen nyugodt, fel sem merül egy adott egyén,

sem más egyének vagy a „világot" alkotó tárgyak kérdése. Amélyalvásban nem élünk át semmilyen tapasztalást, semfájdalmast, sem örömtelit, mivel egy tapasztalás csak atudatosság mozgásaként merülhet fel. Az ember szenvedésecsak akkor jelenhet meg, ha a mélyalvásnak vége, és atudatosság megmozdulásával vagy az álomba, vagy a teljesébrenlétbe tér. Mahárádzs ebből a nézőpontból beszél úgy atudatosságról, mint „bűnösről": az ember csak akkor szenvedel bármilyen tapasztalást, amikor jelen van a tudatos jelenlétérzése.

TISZTA TUDAT, TUDATOSSÁG, „EGYÉN"

A Tiszta Tudat nevet kapja az abszolút tökéletesség állapota,amelyben a tudatosság teljesen elnyugszik, és nincstudatában saját tiszta létezésének. (Bármilyen szóval utalnakis rá, az csak egy fogalom, egy képzet lehet, hiszen a TisztaTudat abban az állapotban nem tudja érzékelni magát.)

A tudatosság csak akkor lesz önmaga tudatában, amikormegmozdul, és felmerül a vagyok gondolata. De miért jelenikmeg egyáltalán a tudatosság? Nincs más különösebb oka,mint hogy ilyen a természete (mint a hullámoknak avíztükrön): ez „az ok nélküli ok", mondja róla Mahárádzs.Egyidejűleg, a vagyok eredendő gondolatával együtt az egészmegnyilvánult univerzum egy szempillantás alatt létrejön.Amikor a tudatosság - mely ha elnyugszik, személytelen -megnyilvánul azáltal, hogy jelenségként tárgyiasítja magát,akkor minden egyes érző tárggyal azonosul. így jelenik megaz elkülöníthető, személyes individuum képzete, melyminden más jelenséget tárgyaként kezel, és minden érző lényaz

alannyá válik az összes többi érző lénnyel szemben - jóllehetvalójában mindannyian a tudatosságban felbukkanó tárgyak.

A „rabságot" pontosan az Abszolútum korlátlan lehe-tőségeinek és tiszta alanyiságának erre az önmagát „énnek"(másoktól elkülönültnek) nevező, magában álló, jelentéktelentárgyra korlátozása jelenti. Ez a jelenségtárgy - mely pusztánmegjelenés a tudatosságban - jön el Mahárádzshoz„megszabadulásért", és ennek a jelenségtárgynak mondjaMahárádzs többek között azt, hogy egyedül a tudatosság leheta segítségére. Ez ugyanis az egyetlen „tőke", mellyel mindenérző lény születik, az egyetlen kapocs, mely azAbszolútumhoz köti. A tudatosság a „bűnös", mely elhozta azember számára az illuzórikus rabságot, és kizárólag atudatosság segíthet abban, hogy elérje az illuzórikusmegszabadulást. A tudatosság a mája - jelenti ki Mahárádzs -,mely a képzeletbeli rabságot létrehozza, továbbá szintén atudatosság - Isvara - az, ami a Szatguruként tevékenykedik, ésha elnyerik a kegyelmét, felfedi a világegyetem titkát, selhozza a képzeletbeli megszabadulást ebben az élő álomban,melyben a tudatosság az egyetlen szereplő, aki az összeskülönféle szerepet eljátssza. Ennélfogva - mondja Mahárádzs- nincs a föld kerekén nagyobb erő a tudatosságnál, a jelenlétérzésénél: a „vágyóknál", melyhez az illuzórikus létezőnekminden imáját intéznie kell. Ugyanez a tudatosság fogjaelhozni a képzeletbeli megszabadulást a képzeletbeli egyénképzeletbeli rabságából azzal, hogy felfedi igaz természetét -mely nem más, mint maga a kereső, de nem mint egyén!

A TUDATOSSÁG ÉS A MEGNYILVÁNULÁS TERMÉSZETE

Amikor Mahárádzs azt kéri tőlünk, hogy úgy tekintsünk atudatosságra, mint a leghatalmasabb Istenre, és imádkozzunkhozzá vezetésért, akkor természetesen azt feltételezi, hogymég mindig a testünkkel azonosulunk, és különálló létezőnektartjuk magunkat, akik függetlenül megválaszthatjákcselekedeteiket. Ám ezen az alapon - vagyis az individualitásés a választás szabadsága alapján - az univerzum nem tárhatjafel a titkát. Következésképpen, mondja Mahárádzs, imádkozzőszintén és buzgón a tudatossághoz, minden érzés forrásához,hogy az elkülönült létezés fokozatosan engedjen aszorításából, és képessé tegye rá a megtisztult pszichét, hogyfelismerje igaz természetének titkát a tudatosság, a Szadgurusegítségével.

Az ember ragaszkodása a testhez mint elkülönültlétezőhöz teljesen annak a kondicionálásnak az eredménye,melyet a szülőktől, az idősebbektől és másoktól kap,mégpedig a megértés első pillanataitól fogva. Ez akondicionálás azt sulykolja, hogy ő egy bizonyos névvelrendelkező bizonyos test. Az embernek igen hamar meg-ingathatatlan meggyőződésévé is válik, hogy ő a test, melymeg van áldva a lélegzet életerejével (amely folytonosan ki-be lélegzik) és a tudatossággal vagy érzéssel (amely azébrenlét és az alvás állapotával jön és megy). Pedigmindössze az történik, hogy a Lényeg a formák millióivátárgyiasította magát, s ezek a formák (az emberi formákat isbeleértve) alkotják jelenségekként a teljes megnyilvánulást ésannak működését. Ezek a jelenségtárgyak folyamatosanlétrejönnek és elpusztulnak a meg-

nyilvánulás folyamatában, és semelyiküknek sincs sajátakarati szabadsága. Ahelyett tehát, hogy minden egyesemberi lénynek tudatossága lenne, a tudatosságnak vanmilliónyi formája, melyek által a Lényeg tárgyiasítani tudjamagát. Ha a dnyáníhoz hasonlóan kétségek nélkül, tisztánmegértjük a megnyilvánulás folyamatos megjelenésének éseltűnésének folyamatát, teljesen más fényben fogjuk látni atudatosságot. Akkor úgy látjuk a működő tudatosságot, azaz ajelenségeket, mint a megnyilvánulás megtörténtének mulandóeszközeit, jóllehet természetesen a megnyilvánulás nemkülönbözik a Lényegtől, hanem a Lényegnek, az egyetlenalanynak tárgyiasult aspektusa csupán.

Ez elvezet bennünket ahhoz a kérdéshez, hogy miértnevezi Mahárádzs a tudatosságot időhöz kötöttnek. A válaszaz, hogy a Tudatosságnak testi formára van szüksége, hogyabban megnyilvánuljon, és a megnyilvánult tudatosság abbana formában csak addig maradhat fenn, ameddig a testi formafennmarad. A testi formát az étel alkotja és tartja fenn, melycsupán az öt elem esszenciája (a szülők életet adó nedveinekkeveredése, mely a fogamzás oka az anyaméhben, s maga is aszülők által elfogyasztott táplálék esszenciája). Amikor a testiforma „meghal", a lélegzet elhagyja a testet, és elvegyül akülső levegővel, a tudatosság pedig elhagyja a testet, és amegnyilvánulatlan tudatosságba olvad. A testen belülitudatosságot tehát megnyilvánulását tekintve minden esetbenkorlátozza az egyes testi formákra kiszabott élettartam, sennélfogva az ilyen tudatosság időhöz kötött. Röviden ígyfoglalhatnánk össze mindezt: a) Az individuális emberi lényúgy tekint a tudatosságra

(figyeljük meg a nagy T hiányát!), mint azon adottsá-

gok egyikére, melyek születése óta a testében találhatók.Ezért Mahárádzs azt mondja az embernek ezen a ponton,hogy már maga a létezése a testen belüli tudatosságtólfügg. Ha tudatosság nélkül született volna, akkor úgyfélredobták volna, mint egy sárdarabot!Következésképpen értse meg - kéri Mahárádzs -, hogy etudatosság az egyetlen „forrás", amely segíthet nekiabban, hogy megismerje igaz természetét.

b) Ekkor Mahárádzs kibillenti az embert abból a meg-elégedettségéből, mellyel a tudatosságot saját személyestulajdonának tekinti. Azt mondja ugyanis, hogy nem őmint egyén birtokolja a tudatosságot, hanem a Tudatosság(figyeljük meg a nagy T-t!) - a megnyilvánulásánAbszolútum megnyilvánult, tárgyiasult aspektusa - az,amiben az egész univerzum megjelenik, az emberi formákmillióival együtt, s ennélfogva az ember csupán parányirésze a teljes megnyilvánulásnak, ráadásul az egészelőadás illúzió!

c) Ha ezt a helyzetet világosan megértjük, azt is belátjuk,hogy amíg a test létezik, nem a mulandó test, apszichoszomatikus szervezet vagyunk, mely a meg-nyilvánulás érdekében jött létre, hanem az életet adótudatosság, mely érzéssel tölti el a testi szervezetet. Haazonban a test „meghal", a megnyilvánult tudatosságpedig elhagyja a testet, és a megnyilvánulatlantudatosságba olvad, a nyugvó Tudatosság vagyunk: azAbszolút, Tiszta Tudat.

A LÉNYEGI AZONOSSÁG

Ezen a ponton azzal a kérdéssel kell foglalkoznunk - hogy eztaz elmélkedést önmagában úgy-ahogy teljessé tegyük -, hogyfelszínre hozzuk a lényegi azonosságot megnyilvánulatlan ésmegnyilvánult, Lényeg és jelenség, abszolút és relatív,jelenlét és hiány között, sőt minden egymástól függőellentétpár között. Mindezek az elme különböző aspektusaitképviselik (ahol az elme nem más, mint tudattartalom), ésezek alkotják a kettősséget, mely minden megnyilvánulásalapja: a megfigyelőt és a megfigyeltet, a megismerőt és amegismertet. Mahárádzs szerint az egymástól függőellentétpárok alapvető azonosságának belátása a„megszabadulás", hiszen ekkor megtörténik az a felismerés,hogy a kereső az, amit keres; hogy minden különbözőségcsak a kettősségben létezik; s hogy ha a különféle egymástólfüggő ellentétpárokat egymásra helyezzük, azokmegsemmisítik egymást, ennélfogva megsemmisítik magát akettősség feltételét, elhozva a lényegi egységet.

Talán nem szükségtelen megismételni e helyütt, hogy atudatosság megnyilvánulás, a megnyilvánulás pedig akettősségben van, de ez a kettősség a megnyilvánulatlanAbszolútum egységén belül jött létre. A megnyilvánulásteljessége nem olyasvalami, amit a tudatosság vetít ki, amikorműködésbe lendül. A megnyilvánulást alkotó különféletárgyaknak nincs egyéb saját szubsztanciájuk vagytermészetük, mint a tudatosság, mely maga a jelenségekérzékelése és megismerése. Az a helyzet, hogy mindenmegnyilvánulás, minden jelenség megjelenés atudatosságban, s a tudatosság érzékeli, a tudatosság

ismeri meg az elme értelmezése révén. Ha ezt tisztánfelfogtuk, felismerjük, hogy a tudatosság a zajló működés,ugyanakkor a tudatosság a működe's érzékelése is, és mi(nem az egyének, hanem az örök „Én") vagyunk ez azérzékelés. A működő tudatosság nem különbözhet a nyugvóTudatosságtól, az abszolút Tiszta Tudattól, mely mindenlehetőség teljessége. Más szavakkal, a Tudatosság-megnyilvánulás az alanyi Tiszta Tudat tárgyi aspektusa.

Ha a Tudatosság megmozdul, és kezdetét veszi a cse-lekvés, a megnyilvánulás és a működés tevékenysége csak alátszólagos kettősség állapotában mehet végbe. A „tér" aműködő képzet statikus aspektusa: ha nem lenne tér,semmilyen jelenséget sem lehetne háromdimenziós ki-terjedésében felfogni. Az „idő" (időtartam) pedig a működőképzet aktív aspektusa: ha nem lenne idő, a térben felfogottjelenséget nem lehetne érzékelni. Az idő és a tér „téridőként"ismert kettős képzete nélkül nem lehet sem megnyilvánulás,sem működés (sem emberi lények, sem események). E kétaspektus csak képzetként különálló, ám a képzetalkotásmegszűnésével elveszítik különállóságukat. A mélyalvásbanpéldául egyaránt eltűnik a tér és az idő, s velük együtt mindenmegnyilvánulás, hiszen kettősség csak a képzetalkotásbanlétezhet. Állítsuk meg a gondolkodást, és minden kettősségeltűnik.

Más szóval, a jelenség nem gondolható el a Lényegnélkül, sem a Lényeg a jelenség nélkül. (Természetesen mármagának a Lényegnek a képzete is a képzetalkotáskettősségén belül található.) Amikor a képzetalkotás véget ér,minden kettősség megszűnik. Amikor a képzetalkotásmegszűnik, nincs sem jelenség, sem Lényeg, mivel amimarad, az a tiszta alanyiság - nem marad semmiféle

tapasztalás és senki, aki bármilyen tapasztalást akarna!Röviden: minden egymástól függő ellentétpár csupánképzetként szükségszerűen elválasztott egymástól, más-különben lényegileg elválaszthatatlanok.

Az EGYSÉG JÁTÉKA A KETTŐSSÉGBEN

Ha a Lényeg önmagára akar nézni - most természetesenképzeteket gyártunk -, nem teheti meg azt anélkül, hogyjelenségként ne tárgyiasítaná magát. Mivel a Lényeg tisztaalanyiság, nem láthatja magát Lényegként. Ennélfogva ajelenségszerű megnyilvánulás nem kívülről ered, nem aLényeg „vetíti ki", hanem a megnyilvánulásként tárgyiasulönmagán és önmagában.

Amikor - a Lényegre vetülve - a tudatosság létrejön, ésmegjelenik a jelenlét érzése - a vagyok -, akkor ezzelegyidejűleg felbukkan a kettősség érzése is: a megismerő és amegismert, a tapasztaló és a tapasztalt dolog. A kettősségazonban csak látszólagos, nem valós, mert a lényegi egységnem kettéosztható. A két aspektus - a nyugvó Tudatosság (alényegiség) és a működő tudatosság (a jelenségvilág) - nemválik szét, és nem is egyesül, mivel a kettős aspektus csupánképzetként jelenik meg. Siva (a Lényeg) létezik a Tudatosságmoccanásában, hiszen ez utóbbi tevékenységnek nincs másforrása, csak Siva. Maga a tevékenység pedig - amegnyilvánulás és a működés (Sakti) - Siván és Sivában (aLényegben) zajlik. A kettősség merő illúzió, képzet, melynincs és nem is lehet hatással az Abszolútum egységére. Nefelejtsük el, hogy a világegyetem képzeletbeli teremtésecsupán „meddő asszony gyermeke"! Ha a kettősség valódilenne, mindkét résznek meglenne a saját természete, mely a

másikétól különböző. Ennélfogva a látszólagos kettősségmegjelenése és eltűnése egyaránt illúzió, mely pillanatrólpillanatra, folyamatosan, szünet nélkül zajlik. A lényegiegység eredendő.

A Lényeg és a jelenségek (vagy bármilyen másik szó,mely a viszonylagos feltételekre utal) csupán két név, melykommunikációs célra szolgál a dualisztikus állapotban,miután a megnyilvánulás megtörtént. Mindössze két szó,melyet arra használunk, hogy leírjuk a képzeletben megfogantkét állapotot - de nem zavarhatják meg az alapvető egységet,mely teljességgel osztatlan marad. Felmerülhetnek éselcsitulhatnak ugyan hullámok, a hatalmas víztömeg azonbanháborítatlan marad. A megnyilvánult jelenségek megjelenéseés eltűnése a Tudatosságban a hagyományos indiai nézőpontszerint Siva játéka (lílá). Noha hagyományosan egy elemzőtanulmány érdekében különbözőnek vehetik a dnyánát és abhaktit, valójában ugyanannak az alapvető egységnek a kétaspektusáról van szó. Ez az oka annak, hogy Mahárástra szentköltője, Dnyánésvara Mahárádzs úgy kezdi Amritánubhava(A halhatatlan tapasztalás) című, az advaita bölcseletéről írotthíres értekezését, hogy „a legnagyobb alázattal" ajánljahódolatát Siva-Sakti látszólagos kettősségének azért, hogyfelfedjék igaz természetüket. (Itt az „alázat" nyilván nem a„büszkeség" ellentétét jelenti, hanem magának az elkülönültlétezőnek a tagadását, aki nem lehet sem büszke, sem alázatosannál az egyszerű oknál fogva, hogy csak akkor léphet be avalódi tudás, amikor teljes az üresség.)

Most már érthetjük, miért hívja Mahárádzs a tudatosságota legfőbb Istennek, akinek kegyelmét bhaktival és imákkalkell elnyerni, hogy az felfedje valódi természetét:

fogalmi aspektusában, az egyén részéről időhöz kötött ésviszonylagos, ám amikor nem elképzelt, akkor időtlen és térnélküli, ennélfogva végtelen és örök. Ennek az igaztermészetnek a tökéletes megismerése megsemmisíti magát akeresőt, és egyesíti őt a nyugvó Tudatosság - a tisztaalanyiság, az „az" - örök békéjével. A teljes megnyilvánulásés annak működése a tudatosságban - ami vagyunk akettősségben - merő megjelenés, lílá, mint a nap tükörképeegy harmatcseppen. A tükörkép szétrombolása nem érinti anapot. A működő tudatosság az időhöz kötött lílá, melykiszabott időtartamának végén elmerül a nyugvóTudatosságba - a végtelen, feltétel nélküli Tiszta Tudatba,mely nincs önmaga tudatában.

3. Bhakti, dnyána és az egyén

Mahárádzs néhány látogatója, különösen a külföldi tudósok,nem ismerik fel, hogy ő nem „tanult" ember a szó bevettértelmében. Azt várják el tőle, hogy tudományos igénnyelértekezzen különféle filozófiai témákról. Az egyik ilyen témaa bhakti és a dnyána (mint két szellemi út) közötti választás.Amikor ilyen kérdést tesznek fel neki, Mahárádzs csak nevet,és visszakérdez: „Hogyan várhatják el egy magamfajta, szinteanalfabéta embertől, hogy válaszoljon?" Az is megeshet,hogy rámutat valakire a hallgatóságból, és megjegyzi, hogyaz illető tudós, az indiai filozófia doktora, aki bizonyosanilletékesebb abban, hogy felvilágosítsa a látogatót. Majd,feltehetőleg halkan, megkérdezi a látogatót, hogy ki az,akinek szüksége van erre az információra, és milyen célból.A látogató gyorsan Mahárádzsra tekint, hogy megnézze,tréfál-e, de úgy találja, hogy teljesen komolyan kérdezi: „Kiakarja tudni a választ?"

Mahárádzs kérdésének hatására a látogató hamarosanfelismeri, hogy eredeti kérdése olyan mély vizekre csalogatta,amelyekre korábban nem merészkedett. A szorult helyzetetfelismerve a Mester azzal segíti ki a látogatót, hogyelmagyarázza: a képzetgyártás vet fel számos ilyenszükségtelen kérdést, az ejti csapdájába az egyént, s az egyénannak hatására felejti el az alapvető kérdést, mely úgyhangzik, hogy ki valójában a kérdező. A kérdező vajon az aszemély, akinek hiszi magát? Van egyáltalán olyasmi, hogy„személy", egyéni létező, aki

függetlenséggel, akarati szabadsággal bír, mellyel valamilyenszellemi utat választhatna?

Mahárádzs tanításának lényeges pontja az, hogy azéletnek ebben az élő álmában mi nem az álmodott szereplőkvagyunk, melyeknek képzeljük magunkat, hanem maga azálmodó. A „rabság" illúzióját az okozza, hogy tévesenazonosulunk az álomalakkal - mint elkülönült, függetlenlétezővel: a „cselekvővel". Ugyanilyen okból nem lehetségesaz, hogy az álmodott szereplő (egy puszta megjelenés)„felébred" vagy „megszabadul". A felébredés éppen e„megjelenés" eloszlatásában áll, s a megszabadulás nemegyéb, mint a hamis elkülönült létező teljes megsemmisülése,mellyel tévesen azonosítottuk magunkat. A felébredést vagymegszabadulást ugyanezen az alapon nem lehet „elérni"semmiféle erőfeszítéssel. Ki tesz erőfeszítést? Egy jelenség,egy puszta megjelenés?

A felébredés csak megtörténhet, és csak akkor történhetmeg, amikor az intuitív belátás segítségével megingat-hatatlanná válik a meggyőződés, hogy mi az alanyi álmodóvagyunk, nem pedig az álmodott tárgyak, melyek az álomvégén eltűnnek. Ha ezt a gondolatmenetet végigvisszüklogikus végkövetkeztetéséig, az lesz az utolsó kérdés:Hogyan jelenik meg vagy történik meg az intuitív megértés?Hát éppen erről van szó! Ha a folyamat az intellektuálismegértés hatókörén belül lenne, akkor hogyan lehetneintuitív? Az intellektusra igencsak szükség van bizonyosalaptételek megértéséhez, de annak, hogy meddig mehet el azintellektus, szigorú határai vannak. Az intuíció csak akkorléphet előtérbe ezután, ha az intellektus minden erőfeszítésrőllemond, és teljesen megadja magát.

Világosnak kell lennie tehát, hogy nyomtalanul el kelltűnnie az azonosulásnak a képzeletbeli, független és el-különült létezővel, mielőtt megtörténhetne a felébredés,megvilágosodás vagy megszabadulás. A hamis azonosságotfel kell adni a valódi azonosság felvétele előtt. Ami hamis,annak távoznia kell, mielőtt az igaz beléphet. Ez számosmódon megtörténhet, mondja Mahárádzs. A dnyání mélyintellektuális összpontosítása a tudatosság forrására, amivagyunk, elvezethet ahhoz a ponthoz, ahol a kettősség, azintellektus alapja hirtelen eltűnik, és az intuitív egység vesziát a helyét. A bhakta mély odaadása Istene iránt szintén olyanintenzitást érhet el, hogy a bhakta és Istene közötti kettősségmegszűnik, s megjelenik a felismerés: a bhakta és Ő, az Istennem kettő, hanem egy. Ugyanez az eredmény követheti ajógagyakorlás hosszú és fáradságos folyamatát, sőt a valóbanönzetlen közösségi szolgálatot is. A végső ugrópont azonbanminden esetben a téves egyéni önazonosság teljes meg-semmisülése. Ebben az utolsó szakaszban megtörténik acsoda: abban a pillanatban, hogy leszámoltunk a hamisönazonossággal, nem marad semmi, amivel azonosulhatnánk,kivéve a teljességet! S ez a dnyání, a bhakta és a jógitapasztalata egyaránt.

Mahárádzs fején találja a szöget az odaadás (bhakti) és abölcsesség (dnyána) tekintetében, amikor kijelenti, hogy akettő olyan kibogozhatatlanul összefonódott, hogygyakorlatilag egy és ugyanaz. Az önvaló szeretete és Istenszeretete nem különbözik. Megvilágosító erejű az I AmThatből származó következő idézet:

„Szereted azt, ami vagy, igazi önmagadat, és akármitteszel, azt saját boldogságod érdekében teszed. Az az

alapvető vágyad, hogy megtaláld, megismerd, gondját viseld.Emberemlékezet óta szeretted önmagad, de sohasem bölcsen.Hasznosítsd bölcsen testedet és elmédet az önvalószolgálatában, ez minden! Légy hűséges saját önvalódhoz,szeresd önvalodat feltétel nélkül! Ne színleld, hogy úgyszeretsz másokat, mint önmagadat! Hacsak fel nem ismerted,hogy ők egyek veled, nem szeretheted őket. Ne színleld, hogyaz vagy, aki nem vagy, és ne utasítsd el azt, aki vagy! Másokiránti szereteted az önmegismerésnek az eredménye, nempedig az oka. Önmegismerés nélkül nincs hiteles erény.

Amikor minden kétséget kizáróan tudod, hogy egyazonélet áramlik mindenen keresztül, és te vagy az az élet,mindent szeretni fogsz, természetes és spontán módon.Amikor felismered önmagad szeretetének mélységét ésteljességét, tudni fogod, hogy minden élőlény és az egészuniverzum benne foglaltatik a szeretetedben. De amikor úgytekintesz bármire, mint tőled különállóra, akkor nemszeretheted, mert félsz tőle. Az elidegenedés félelmet okoz,és a félelem fokozza az elidegenedést. Ez egy ördögi kör.Csak az önfelismerés törheti meg. Törekedj rá elszántan!"*

Mahárádzs arra a problémára mutat rá félreérthetetlenül,hogy az ember nem szerethet semmit, amit önmagától el-különültnek vél, hiszen fél tőle, és minél jobban próbálja,annál nehezebbé válik. Ezt a fajta problémát nevezik amodern pszichiátriai antropológusok „kettős kötésnek",amikor a személynek valami ellentmondásos dolgot kelltennie. Például minél hangsúlyosabban kérik tőle, hogy

* í Am That. Talks with Sri Nisargadatta Maharaj. Chetana, Bombay,1999. 46. fejezet, 204. o.

lazítson, annál feszültebbé válik; minél messzebb akarjaelütni a golflabdát, annál feszesebbek lesznek az izmai, ésannál közelebbre repül a labda!

Egy európai látogató egyszer így szólt Mahárádzshoz: „Alegfontosabb parancsolat az, hogy »Szeresd Uradat,Istenedet«. Ezt szörnyen frusztrálónak érzem, mert aparancsolat betartását azzal tették nehézzé, hogy kiegé-szítették: »teljes szívedből és teljes lelkedből, teljes elmédbőlés minden erődből«. Ez nyilván arra utal, hogy egy pusztánáhítatos cselekedet nem elég, hiszen a kiegészítő szavakhangsúlyozzák: ennek a szeretetnek nemcsak szeretetnek kelllátszania, hanem szeretetnek is kell lennie. Valaki tehet úgy,mintha szeretne, de hogyan bizonyosodhat meg arról, hogyvalóban szeret? Hogyan bizonyosodhat meg valaki aspontaneitásról?" Mahárádzs válasza egyszerű és gyönyörűvolt: Önmegvalósítás nélkül nincs hiteles erény. Amikorminden kétséget kizáróan tudod, hogy egyazon élet áramlikmindenen keresztül, és te vagy az az élet, mindent szeretnifogsz, természetes és spontán módon. Egy ilyenmeggyőződés persze csak az intuitív belátás révénszilárdulhat meg, és a természetnek (niszarga) megvan amaga menete erre az intuitív folyamatra.

Az önvaló és Isten azonossága tekintetében érdemesmegjegyezni, hogy a különböző hitek és különböző koroknagy misztikusainak tanításai igen komoly hasonlóságotmutatnak. Keresztes Szent János azt írja A lélek énekéhezfűzött magyarázatában: „E megvalósuló frigy... már aSzerelmesével való teljes eggyé válás. Ekkor mind a két rész[ti. a lélek és Isten] teljesen a másik birtokába adja magát, aszerelmes egyesülésben feloldódik, a lélek istenivé, maga isIstenné válik, már amennyire ez a föl-

di életben lehetséges."* Később pedig: „a Te szépségedben...találkozzunk. Oly módon, hogy az átváltozásom során én mára te szépségedben jelenjek meg benned, olyan szépen,amennyire Te. Egyikünk a másikára tekintve önnön szépségétlássa viszont, s ez egyik és másik szépsége egyformán a tiédlegyen. Fogadj ily módon magadba. .."+ A kiváló Plótinoszszintén ezt mondja: „Mikor tehát valaki azt látja, hogy őeggyé vált az Eggyel, akkor már maga is annak a hasonmásalett, és mikor magából - mint képmás az ősmintához - átlépahhoz, akkor elérte az utazása célját. Hívhatjuk ezt úgy, hogyaz egyedüli az Egyedülihez szárnyal."t A misztikusok úgylátják az önvaló és Isten kapcsolatát, mint a kapcsolatot egykép és annak prototípusa között, ez azonban soha nem több,mint egy képmás, soha nem a teljes ábrázolás, ám ahhoz elégközel van, hogy minden kifejezést lehetetlenné tegyen.

A bhakti és a dnyána valójában nem különbözik. A végsőállomásokon mindkettő esetében eltűnik az azonosulás azegyéni létezővel, és Mahárádzs - szokásos közvetlenségével -arra kér bennünket, hogy késedelem nélkül fogadjuk el ezt azalapvető igazságot, és maradéktalanul vessük el a hamisat.Nem állítja, hogy ez könnyű, ugyanakkor figyelmeztetbennünket, hogy ne egy puszta árnyékot kergessünkeszményünkként. Azt akarja, hogy most fogadjuk el valóshelyzetünket, határozottan, szilárd meggyőződéssel, ésengedjük, hogy az árnyék eltűnjön a

* Keresztes Szent János összes versei és válogatott prózája. Európa,Budapest, 1992, 85. o. Takács Zsuzsa fordítása. t Uo., 102. o. \

Plotinos: A szépről és a jóról. Istenről és a hozzá vezető utakról. FarkasLőrinc Imre Kiadó, Budapest, 1998, 116. o. Magyariné TechertMargit fordítása alapján.

szubsztanciában! Ha továbbra is az árnyékot hajszoljukeszményünkként, mondja Mahárádzs, az eszmény egyre csaktávolodik tőlünk.

Az Úr Krisna kijelenti a Bhagavad Gítában: „E szüntelenönfegyelemben élő, szerető híveimet megajándékozom azértelem jógájával,* amely eljuttatja őket hozzám."'1' AhogyIsten dicsősége elkezd derengeni az imádó elméjében, egyrejobban elmerül Isten iránti szeretetében. A természet elvezetiőt ahhoz, ami a további fejlődéshez szükséges. Mahárádzs aztmondja, hogy a Guru mindig készen áll a kegyelmével; csakaz kell, hogy meglegyen a befogadóképesség, a kívántérzékenység az elfogadásához. Mindössze őszinteségre éseltökéltségre van szükség, a természet pedig elvégzi a többit,minden egyes eset szükségleteinek és körülményeinekmegfelelően.

Érdemes lenne megvizsgálni ebben az összefüggésben,hogy mit mondott erről a legnagyobb indiai misztikusokközül kettő: Dnyánésvara, aki alapvetően dnyání volt, ésTukárám, akit a legnagyobb bhakták között tartanak számon.

Dnyánésvara jelenti ki a következőt Dnyánésvarí címűművében, mely talán minden valaha írt Bhagavad Gítá-kommentár közül a legkiválóbb (XVIII. 1130-1183.):

„A tudás és odaadás tükre segítségével [az egyesülésretörekvő misztikus] elmerül Bennem, és eggyé válik Velem...mint amikor tükröt helyeznek egy tükör elé, akkor melyikrőlmondhatjuk, hogy tükrözi a másikat?... Örvendezik őBennem, pedig eggyé vált Velem."

* Azaz buddhi-jógával, a megkülönböztetés jógájával. t Bhagavad-Gítá.A Magasztos Szózata. Terebess, Budapest, 1997. X. ének, 10. versszak.Vekerdi József fordítása.

Dnyánésvara nagyságát filozófusként a Dnyánésvarí-banés különösen az Amritánubhavában láthatjuk. De igazából azabhangairodalomhoz* tartozó műveiben találjuk azt, hogyvalóban kiönti a szívét a bhaktiban. Általában azt hiszik, hogymivel Dnyánésvara (akit Dnyánadéva néven is ismernek)dnyání volt, nem szenvedett az Istentől elválasztottsággyötrelmétől, melytől a bhakták szenvednek. Ám számoskorai abhangája mutatja, hogy Tukárámhoz és másbhaktákhoz hasonlóan ő is sóvárgott szeretett Istene után.Azon kesergett, hogy Istennel való egysége ellenére sem látjaŐt. „Úgy epekedem utánad - írja -, miként a szomjazó egypohár víz után." Majd tehetetlenségében azt mondja: „Legyenmeg a Te akaratod, mert minden könyörgésem hiábavalónakbizonyult!"

Dnyánésvara költői magaslatokba emelkedik, amikorleírja az Istennel való egyesülésből eredő boldogság elérését.„Egyre közeledvén Istenhez, az értelmem mozdulatlanná vált,én megláttam Őt, és eggyé váltam Vele..." (79. abhanga).Másutt pedig: „Egész élményem alatt elborított a csend. Mittegyek, ha egy szó sem hagyja el az ajkam? A nivrittimegmutatta nekem Istent a szívemben, s mindennapvalamilyen új arcának örvendezem" (76. abhanga). Majdkésőbb: „Kívül-belül megtöltött Isten, hiszen aki megöleli Őt,az eggyé válik Vele. Hiába is akarnád, Istentől nem tudodmagadat távol tartani. Az egyéni életnek vége. Ahogy avágyak Isten után rohannak, Ő elrejtőzik. Egyetlen pillanatalatt felfedi azonban Magát, amikor minden vágyelnyugszik."

Dnyánésvara nemcsak a dnyána és a bhakti egységéttestesíti meg magában, hanem a jógát is annak különböző

* A maráthí nyelvű abhangairodalmat bhakták Istent dicsőítő költői műveialkotják.

aspektusaiban. Teljesen tudatában lévén annak, hogy Istentermészetét vagy saját természetünket lehetetlen azintellektuális szinten megérteni, kijelenti: „A hűvös déliszellőt lehetetlen kicsavarni, mint a vizet egy nedves ruhából,a virágillatot lehetetlen megkötni egy kötéllel... a gyöngyragyogásával lehetetlen megtölteni egy korsót, s lehetetlenkörülkeríteni az eget" (93. abhanga). Számára az isteni a férfiés a nő egységének tűnik; Siva és Sakti egyaránt elvészŐbenne. A valódi boldogságot csak úgy lelhetjük meg,mondja Dnyánésvara, ha meglátjuk önmagunkat. így ír erről:„Ő a saját formáját látja mindenütt. Forma nélkül látja aforma tükröződését. A látó eltűnik, mindenhol Isten van. Istennem jelenik meg, és nem tűnik el. Egyedül Isten létezik, és Őleli kedvét saját boldogságában az egyesítő tapasztalásban. Aláthatatlan férj ébren van az ágyában, minden társ nélkül" (91.abhanga).

Dr. R. D. Ranade szerint „Dnyánésvara filozófiája atapasztalás egységét és sokféleségét egyaránt fenntartja.Spirituális miszticizmusa összebékíti a monizmust és apluralizmust."* Dr. Ranade a következő fontos szavakat idéziMacnicoltól: „A béke nem található meg sem San-karácsárjamonizmusában, sem a dualizmusban, mely teljesen elégedettazzal, ha megmarad kettőnek, hanem abban a szellemitapasztalásban lelhető meg, amely meghaladja és magábanfoglalja mindkettőt."

Dnyánésvarával ellentétben Tukárám misztikus pá-lyafutása tipikus példája a tiszta bhaktinak. Ő ugyanishihetetlen szenvedésen és sóvárgáson megy keresztül, mígvégül részesül Isten látásában, vagy önmaga látásában, amigyötrelmes életét a fényben, szabadságban és teljesösszhangban élt életté varázsolja. Legbelső tapasz-

* Mysticism in Maharashtra (Miszticizmus Mahárástrában), 179. o.

tálasát ekképpen foglalja versbe: „Ragyog most a világ, asötétségnek vége... Lehetetlen szavakba önteni a szakadatlanmegvilágosodás üdvös boldogságát... Isten és önvalóugyanabban az ágyban fekszik... Az egész világot betölti amennyei muzsika... Kívül-belül csordultig tölt az isteniboldogság..." S végül a misztikus legmagasabbmegtapasztalása: „Világra hoztam magam, s a saját anya-méhemből megszülettem. Minden vágyamnak vége, acélomat elértem... minden elmerült és eltűnt az egységben. ..Nem látok semmit, mégis mindent látok. »Én« és »enyém«távozott tőlem. Beszéd nélkül beszélek, evés nélkül eszem...Nem kell megszületnem, nem kell meghalnom. Vagyok, amintvagyok. Nincs számomra név, sem forma, és túl vagyokcselekvésen és tétlenségen... Lehetetlenné vált imádni Téged,hiszen Te vagy az imádat minden eszköze. Ha Téged dicsőítőhimnuszt énekelek, Te vagy az ének. Ha összeütöm acintányért, Te vagy a cintányér."

Tukárám abhangáit teljesen áthatja a miszticizmus. Aztírja, hogy azt szeretné, ha Istene nem lenne forma nélküli:„Azok számára légy forma nélküli, akik úgy óhajtanakTéged, de nekem ölts formát és nevet, melyet szerethetek..."Később azonban megszilárdul az Isten és követőjeazonosságában: „Most végre megismertük valóditermészetedet. Nincs sem szent, sem Isten. Nincs mag,hogyan lenne hát gyümölcs? Minden káprázat."

Láttuk a megélt bhaktit és dnyánát, és egyértelművé vált,hogy azok nem a Végső „eléréséhez" vezető különböző utak.Valójában fel sem merül annak kérdése, hogy az egyik vagymásik utat „válasszuk". A misztikus tapasztalásban az„egyén" teljesen megsemmisül, bármilyenek legyenek is akörülmények - azaz az ugrópontot akár az odaadás, akár abölcsesség révén érjük el, akár a

kettő kombinációja révén. A világos végkövetkeztetés aztehát, hogy amíg a független cselekvőséggel rendelkezőelkülönült létező képzete megmarad, nem történhet meg az amisztikus tapasztalás, mely szerint a világ illúzió. Ezért elkell fogadnunk, hogy sohasem volt, sohasem lehetettelkülönült létező, aki rabságban volt, s akinek meg kelleneszabadulnia.

Emberek milliói élnek a világon, s minden egyes pszichéta vérmérséklete űz afelé, amit fizikai összetétele (az öt elemsajátos árnyalatainak, valamint a szattva, a radzsasz és atámasz három alapminőségének sajátos kombinációja)szükségessé tesz. Ha ezt észben tartjuk, könnyen elfogadjukazoknak az embereknek a nagyon különböző adottságait, akikmeg szeretnék ismerni igaz természetüket. Vannak pszichék,melyek olyanok - amint Sri Ramana Maharsi szokta mondani-, mint a száraz fűrészpor vagy a puskapor. Nekik a Guruszájából elhangzó tudás tüzének egyetlen szikrájára van csakszükségük ahhoz, hogy meggyulladjanak. Mások viszontolyan nedvesek, hogy még akkor sem képesek gyorsanreagálni, ha a tűzbe vetik őket. Természetesen e két szélsőségközött húzódik a világ népessége.

Ha ezt figyelembe vesszük, nem nevetséges-e bhakti ésdnyána közötti különbségről beszélni, és arról, hogy melyik„ösvényt" „válasszuk"? És ki „választana"? Mahárádzsbizonyosan ebben az összefüggésben kérdezte meg azeurópai látogatótól, aki szerette volna tudni az odaadás és abölcsesség közötti különbséget, hogy „ki" az, aki tudniszeretné. Az „életként" ismert teljes folyamat - mely a testiforma „születésével" kezdődik és „halálával" végződik - atudatosság teljes működésének része, ahol a tudatosság azAbszolút Megnyilvánulatlan

viszonylagos megnyilvánulása. A misztikus tapasztalás pedig,mely spontán módon jelenik meg néhány ritka esetben,szintén a teljes működés része. A következő alapvető kérdésmerül fel hát: Vajon az egyén (egy illuzórikus létező)dönthet-e függetlenül úgy, hogy meg akar „szabadulni"; hogymegválasztja a módszert (vagyis a bhaktit vagy dnyánát); shogy bizonyos erőfeszítést tesz ennek érdekében? Nem, nemdönthet. Nem lenne-e bölcsebb (és történetesengyakorlatiasabb is) részéről, ha passzívan elfogadná azt, ami ateljes működés része, és csodálattal tekintene mindentörténésre, mint a természet munkálkodására? Az azonnali,ám meggondolatlan reakció erre a tanácsra leggyakrabban akövetkező: Ha mindenki elfogad egy ilyen „fatalista"hozzáállást, akkor senki sem fog dolgozni, senki sem fogfejlődni. Mahárádzs rögtön megválaszolja ezt a vádat:Próbáld ki, és nézd meg, hogy így működik-e a természet.Meddig tudsz nyugodtan, tétlenül ülni? Tíz percig? Itt lép bea képbe az egyes pszichoszomatikus szervezet mentálisfelépítése: alkatának megfelelően fog működni, legyen szóakár az anyagi, akár a szellemi síkról.

Van ennek a kérdésnek egy rendkívül fontos, ámbárnehezen megfogható vonatkozása, melyet gyakran szem előltévesztenek. Az mégpedig, hogy a spirituális fejlődés mindenesetben - az egyes psziché felépítésének függvényében -spontán módon megy végbe, és minden szándékos erőfeszítésa látszatlétező részéről csak akadályozó tényező, sőt komolykockázatokkal jár. Ha ezt a tényt mindig észben tartjuk, azzalautomatikus elhárítjuk a legnagyobb spirituális kockázatveszélyét: az ego felemelkedését. Ha elméje nem horgonyzottle szilárdan a független, elkülönült létező valótlanságá-

ban, akkor könnyen megeshet, hogy a törekvő - kövesse akára bhakti, akár a dnyána útját - akaratlanul úgy kezd gondolniönmagára, mint kiváltságos személyre, aki nem csupánazoknál különb, akik a szemében átlagos tévelygő egyének,de a másik úton járóhoz képest is. Ebben az esetben mindenkimagasabb rendűnek tartaná az útját a másikénál. Valójábanazonban nincs különbség dnyána és bhakti között. A dnyánaösvényét járó törekvő úgy találja, hogy a szeme könnybelábad, amíg dnyání-guruja szavait hallgatja, és a tudatosságaszinte alig van jelen, amikor a Guru szavainak nyílvesszejecélba talál. Ugyanígy a bhakta is elveszik a Guru éstanítványtársai áhítatos énekében és táncában. Hátkülönbözhet valójában a kettő?

Úgy tűnik, eljutottunk a téma gyakorlati képletéhez. Mittegyen az egyén ? Mindössze azt teheti, hogy a) mindigészben tartja a tényt, hogy nem létezhet elkülönült létező; b)mindig észben tartja, hogy az egész megnyilvánulás atudatosság működése, melyben mindegyikünknek megvan akiszabott szerepe; és végül c) a csodálat érzésével elfogadja,bármi is történjen a teljes működésen belül. Az egyetlendolog, ami ezután marad, nem valamiféle „gyakorlás", melyszándékos erőfeszítés lenne, hanem csak az, hogy passzívanés türelmesen hagyjuk, hogy az igazi megértés átitassalényünk egészét. Ekkor az illúziók és akadályok önmaguktóleltűnnek.

4. A teljes igazság

Tökéletes állapotában,A teljes Tiszta Tudat állapotábanAz nincs tudatában önmaga tudatának.A tudatosság megmoccan az Aum sóhajtásával,És kezdetét veszi az álomteremtés.Az tudatában van a létnek,S örül ennek a tiszta létezésnek.Az - elmerülve a tiszta „vagyok" szeretetében -,Kettősségben fejezi ki magát.A férfi-nő ikerjellegeinek egyesülése révén,Az öt elem - éter, levegő, tűz, víz és föld - révén,A három guna - szattva, radzsasz és támasz - révénAz megnyilvánítja magát az időben.Az álombeli téridőbenAz jelenségekként nyilvánul meg,Formák millióit teremti,Beléjük leheli az életerőtEs a mindent átható, immanens tudatosságot.Ezen formák révén, boldog önszeretetbenMűködik a tudatosság pradnyáként.Az így megfogant érző lények,Melyek merő képek csupán,- csodák csodája! - tárgyakként érzékelik egymást,Maguknak alanyiságot tulajdonítva.A pompás illúzióban mindegyikükFüggetlen döntéssel és akarattal rendelkező,Különálló létezőnek látja magát,

Mind elfelejti korlátlan lehetőségétA lényegi Abszolútumként,Elfogadja korlátolt önazonosságát megjelenésként,Puszta jelenségként.Saját személyes cselekedeteikéntMagára vállalja a pradnyá működését,Képzeletbeli rabságba veti magát,S fájdalmat szenved és örömet él át!Ekkor jön el a jóságos Guru,Telve kegyelemmel és isteni fénnyel,És megmutatja neki, mi is valójában:Hogy aminek gondolja magát,Az nem több, mint egy csepp férfimag,Mely megtermékenyült az anyaméhben,S melyben az érzés, a tiszta „vagyok",A Tudatosság fénye szunnyad. Ez ő.Ezernyi neve ellenére- Ráma, Krisna, Isvara, Brahman -Ugyanaz a tiszta „vagyok".A Tudatosság fénye, a mahámájáA nagyszerű káprázatban becsapjaÉs félrevezeti saját természetét,Amíg a Guru nem mondja: Állj,Lásd úgy magad, ahogy vagy,Valódi dicsőségedben!Eredeti állapotodon, az időtlen,Abszolút LényegenMúló betegségként megjelentA test és a tudatosság,Spontán módon, minden ok nélkül,A pradnyá működésének részeként.Kitölti a neki kiszabott időt,

S éppolyan spontán módon eltűnik, ahogy jött,A tudatosság pedig többé nem lesz tudatában

önmagának,És beleolvad a Tiszta Tudatba:Senki sem születik, és senki sem hal meg.Ezt mondja Niszargadatta MahárádzsKözvetlen és egyszerű szavakkal:Mi voltál, mielőtt szert tettél erre a testre?Térj vissza a forráshoz, légy csendes!Akkor a kereső eltűnik,És a keresésbe merül.A tudat nincs többé önmaga tudatában,A teljességben, az egységben,Kettősség nélkül vagyok Én.Belátással és intuícióval,Mély meggyőződéssel egyszerű megérteni,Hogy Ez, ami van, túl van az értelem határain.Az értelem csak a tárgyiasultat és a jelenségszerűt,A jelenlétet vagy a hiányt foghatja fel.De ami vagyok, az nem jelenlét vagy hiány.A jelenlét jelenlétének hiánya,A hiány jelenlétének hiányaVagyok „Én"!

Szójegyzék

advaita Kettősségnélküliség; a monizmus tana, mely szerint csak aVégső Princípium (Brahman) létezik, és minden jelen-ségszerű létezés káprázat (mája). Sokan a védánta legfon-tosabb ágának tartják.

ákása Az ég, az üres tér kiterjedése. Az öt elem egyike, az éter.ánanda Üdvös boldogság, öröm, a Végső Princípium (Brahman)

három jellegzetességének (szat-csit-ánanda) egyike. Lásdmég szat-csit-ánanda.

antahkarana A belső cselekvő, a psziché; átfogó értelemben a tu-dat, mely magában foglalja az értelmet (buddhi), az egót(ahankára) és az elmét (manasz), s egyes meghatározásokszerint még az elme tartalmát (csitta) is.

áratí Egy istenség szertartásos tisztelete.ászana Ülés, testhelyzet; a jóga nyolc tagjának egyike.Átmadnyána Önmegismerés, az önvaló tudása.Atman A lélek, az önvaló. Az Atman túl van a természet (Prakriti)

alapminőségein (guna). Az Atman a Tiszta Tudat.Aum (Óm) Ez a szó, valamint a hang, melyet jelöl, a Brahmanra, a

Végső Princípiumra utal. Az Aum a Legfőbb Önvalószimbóluma is. A legszentebb mantrának tartják. Az Aumjelentőségét többek között a Mándúkja-upanisad fejtegeti alegfőbb tudatosság szempontjából. Az a az érzékekvilágának tudatosságát, az u a tudattalan elmét, míg az m aprádnyát jelképezi, azt az állapotot, mely túl van az elmén.Az Aumot pranavának is hívják, és Isten általánosanelfogadott jelképe.

avadhúta Olyasvalaki, aki lerázta magáról a világi érzéseket éskötelezettségeket; a társadalmi konvenciókon felülemel-kedett bölcselő.

avatár(a) Isteni testet öltés, alászállás.avjakta A megnyilvánulatlan; a vjakta ellentéte.bhadzsan Áhítatos éneklés, ima.

bhakti, bhakta A bhakti az odaadás, az imádat, mint az üdvözülésegyik módja. A bhakta olyasvalaki, aki odaadóan szeretiimádott istenségét.

Brahma A hindu háromság egyik istene. A háromság: Brahma, ateremtő, Visnu, a fenntartó és Siva vagy Mahésvara, amegsemmisítő. Brahma teremti és gyarapítja a teremtését.

Brahman Az Abszolútum, a Végső Valóság, mely önmagától léte-ző. Három jellegzetessége a lét (szat), a tudatosság (csit) ésaz üdvös boldogság (ánanda). A Brahman nem isten-tisztelet, hanem meditáció és bölcsesség tárgya.

csétaná Tudatosság, a belső felébredés.csidákás A belső tudatosság kiterjedése.csit Egyetemes tudatosság.csitta Egyéni tudatosság. A tudatosság és az anyag (Purusa és

Prakriti) kombinációja. A csitta az elme minden szintjétmagában foglalja: az objektív tudatosságot, a szubjektívtudatosságot és a tudattalant.

darsan(a) Látás, találkozás, különösen szent ember látása. Az or-todox hinduizmus hat filozófiai rendszerét is jelenti (ezek:njája, vaisésika, szánkhja, jóga, mímánszá és védánta).

dnyána, dnyání A dnyána bölcsesség, tudás, különösen a ma-gasabb rendű tudás, mely a meditációból nyerhető. Adnyání e bölcsesség birtokosa.

dzsapa Bizonyos mantra mormolása egy istenség meghívásáravagy az elme elcsendesítésére, rendszerint málá (rózsa-füzér) segítségével.

gunák Minőségek, tulajdonságok. A kozmikus szubsztancia(természet, Prakriti) három alapminősége a szattva, aradzsasz és a támasz. A gunák az alapvető minőségeiminden fizikai, mentális és lelki megnyilvánulásnak azuniverzumban.

gunátíta A gunákon túli.Guru Mester, szellemi tanító.Guru púrnimá Évente, a júliusi teliholdkor ismétlődő ünnepnap,

melyen a tanítványok kinyilvánítják elkötelezettségüketmesterük mellett.

ísvara A Legfőbb Úr. A szó Istenre mint a világegyetem Urárautal.

jóga, jógi A jóga az a módszer, melynek segítségével a tudatos-ságot kiszabadítjuk az elme és a megnyilvánult világ há-lójából. Egyedülálló testi-lelki rendszer, mely a megvilá-gosodáshoz, megszabaduláshoz vezet. A jógában járatosszemélyt nevezik jóginak.

karma Cselekedet, különösen felelős cselekedet, mely lehet jóvagy rossz. Az okozatiság elve, mely az ok-okozat törvé-nyeként ismert.

kurta Férfiak kerek nyakkivágású, rövid, zubbonyszerű felsőviselete.

lílá Játék, szórakozás; a kozmosz, melyre úgy tekintenek, mintisteni játékra. Az advaita szerint a lílá nem a Brahman ab-szolút igazságát képviseli. Csak részleges igazság, nemkülönbözik a valótlanságtól.

lungí Férfiak alsótest köré csavart ruhadarabja.mahá Nagy.mahádákás A létezésnek, az anyag és az energia univerzumának a

hatalmas kiterjedése.Mahárádzs Szellemi tanítók és királyok megtisztelő megnevezése.

Jelentése: nagy uralkodó.mahászamádhi Szellemi tanító halálára használt kifejezés, mely

arra utal, hogy a fizikai test elhagyásával elérte a nagy ésvégső szamádhit, a tudat feletti állapotot, ahonnan nincsvisszatérés.

Mahátma Szellemi tanítók megtisztelő megnevezése. Jelentése:nagy lélek.

mahávákja „Nagy mondás", az upanisadok egy-egy különösenmély értelmű kijelentése.

Mahésvara Siva, a hindu háromság egyik istenének neve (a. m.Nagy Úr). Siva, a pusztító.

mája Káprázat, a védánta filozófiában tárgyalt elfátyolozó erő. Avégtelent végessé változtató alapelv, mely formákat teremta forma nélküliben, elrejti a valóst, és kivetíti a valótlant.A mája ott ér véget, ahol a Tiszta Tudat kezdődik.

manana Elmélkedés, töprengés, a gondolkodás aktusa. Amanana agondolkodás segítségével történő, megkülönböztetőmegértés.

manasz Az elme mint a megismerés, érzékelés és megértés szerve.Fő funkciói a következők: érzékelés, figyelem, kiválasztásés elutasítás.

mantra „A gondolat eszköze"; himnusz, inkantació. A mantrátbetűkként vizualizált és szótagokként kiejtett ideális han-gok alkotják. Úgy tartják, egy mantra folyamatos ismétel-getése elhozza a vágyott anyagi vagy szellemi eredményt.Lásd még dzsapa.

móksa Megszabadulás, a világi létezésből való kiszabadulás.mumuksu Olyasvalaki, aki a világi létezésből való kiszabadulás

után vágyakozik.mumuksutva A világból való megszabadulás utáni őszinte vágy.náda Hang.náma mantra Egy istenség nevén alapuló mantra. Lásd még

mantra.námarúpa A nevek (náma) és a formák (rúpa) jelenségvilága.namaszkár(a) Tiszteletteljes meghajlás, általában a mellkas előtt

összetett kézzel.nididhjászana Mély és ismétlődő meditáció.nirguna A feltételek nélküli, a három alapminőség (guna) nélküli.

Szaguna: sajátosságokkal, megnyilvánult alapminőségek-kel (gunákkal) rendelkező. A bhakti követői a Legfőbbetúgy fogják fel, hogy bizonyos minőségekkel rendelkezik(szeretet, könyörület stb.). Számukra Isten szaguna, míg azadvaitinok számára nirguna (alapminőségek nélküli) vagygunátíta (az alapminőségeken túli). Lásd még guna.

niszarga Természetes állapot.nivritti Az elme kóborlásának megállítása, a világi törődésektől

való tartózkodás. A pravritti ellentéte, mely belemerülés avilági életbe.

pára Túlnani, távol(abb)i. A parama a pára felsőfoka, jelentése:legtávolabbi, legkiválóbb, legfőbb.

Parama Brahman A Legfőbb Lélek (parama: legfőbb, Brahman:Végső Valóság). Parabrahmannak is írják.

paramákás A tér végtelen kiterjedése; az időtlen és végtelen Leg-főbb Valóság, az Abszolútum.

paramártha A legfőbb jó, a végső igazság.pradnyá Önmagáról mint tárgyról nem tudó tudás, Tiszta Tudat. A

magasabb tudatosságot is jelenti.Prakriti A kozmikus anyag, az eredendő természet, a jelenség-

szintű létezés ok nélküli oka, mely forma nélküli, határ-talan és mindent átható. A Prakritit a három guna alkotja(szattva, radzsasz és támasz), valamint az öt elem vagytartva: éter (ákása), levegő (váju), tűz (tédzsasz), víz(ápasz) és föld (prithiví). A Prakriti a teremtés sokféleségeelőtti ősanyagot is jelenti.

prána Az élet lehelete, a vitális princípium.Purusa „Személy." A kozmikus Szellem, a teremtés örök és ki-

váltó oka, mely tudatossággal tölti el az anyag (Prakriti)minden megnyilvánulását. A Purusa a háttere mindennek,ami van vagy lesz.

radzsasz Mozgékonyság, aktivitás, energia. A Prakriti háromgunájának egyike. A jógában a természet aktiváló aspek-tusára utal, mely nélkül a másik két alkotóelem nem tudnámegnyilvánítani benne rejlő tulajdonságait.

Sakti Erő, energia, képesség. Úgy ábrázolják, mint a VégsőPrincípium női aspektusát, istenként pedig Siva hitvesét.

Siva Lásd Mahésvara.sravana Hallás, figyelmes hallgatás. Az önművelés első szakasza,

melyet a hallottakon való töprengés (manana) és mély ésismétlődő meditáció (nididhjászana) követ.

Szadguru Az igaz szellemi tanító.szádhaka Szellemi gyakorlást (szádhana) végző személy, kereső.szádhana Tudatos szellemi gyakorlás.szamádhi Tudat feletti állapot, feloldódás; a jógagyakorlásban

mély meditáció, amelyben a kereső (szádhaka) eggyé válikmeditációja tárgyával, üdvös boldogságot érve el ezáltal.Szintén ezzel a szóval utalnak egy szent síremlékére. Lásdmég mahászamádhi.

szannjászí Olyan személy, aki a spirituális keresés miatt lemon-dott otthonról, vagyonról és minden emberi kötődésről.

szat-csit-ánanda A Brahman három jellegzetessége: lét, tudatosságés üdvös boldogság.

szattva Lét, létezés, valóság. A kozmikus anyag (Prakriti) háromösszetevőjének (guna) egyike, a tisztaság és jóság alap-minősége. Az egyensúlyt képviseli, és fényként nyilvánulmeg.

szuámí Hindu szerzetes tiszteletteljes megnevezése.szvarúpa Valaminek az igaz formája, természete, sajátossága.támasz Sötétség, tehetetlenség, passzivitás, tartózkodás. A kozmi-

kus anyag (Prakriti) három összetevőjének (guna) egyike.upanisadok A Védák később keletkezett, filozofikusabb része,

amelyből az összes védánta filozófiát származtatják.védánta Szó szerint: a Védák vége. A hinduizmus hat iskolájának

egyike, mely az upanisadokon alapul, és a védikus tanítá-sok lényegét tartalmazza. Lásd még advaita.

Visnu A hindu háromság egyik istene, a fenntartó.uisvarúpa A sokalakú, sokszínű, változatos világegyetem.Visvarúpa-darsana A Bhagavad Gítá XI. énekében Krisna kinyilvá-

nítja kozmikus formáját Ardzsunának, vagyis bepillantástenged (darsana) abba, hogy az egész sokszínű világ-egyetem (visvarúpa) Isten megjelenése.

vjakta, vjakti A vjakta a megnyilvánult anyag, a kialakult termé-szet, a személyiségen túli. A vjakti a látható megjelenés, aszemélyiség.