regi.tankonyvtar.hu · Web viewKönyvünk első kiadása három évtizeddel ezelőtt, 1981-ben jelent meg. A hat magyar nyelvű és két angol nyelvű kiadás tanúsítja, hogy ez

Irodalom

Irodalom

Nemzetközi magánjog és nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga

Ferenc Mádl

Lajos Vékás


by Ferenc Mádl and Lajos Vékás

Publication date 2014

Copyright © 2014 ELTE Eötvös Kiadó

Created by XMLmind XSL-FO Converter.



Table of Contents

Előszó 0

1. Előszó a hetedik kiadáshoz 0

2. Előszó a harmadik kiadáshoz 0

I. Bevezetés 0

1. 1. § A nemzetközi személyi és gazdasági forgalom jogi szabályozása – ahogy ebben a könyvben szerepel 0

2. 2. § A nemzetközi magánjog és a nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogának lényegéről és viszonyáról 0

3. Irodalom a Bevezetéshez 0

II. I. cím. A nemzetközi magánjog általános kérdései 0

4. I. fejezet. A nemzetközi magánjog fogalma 0

1. 3. § A nemzetközi magánjogi tényállás 0

1.1. Első tényállás: a házasságkedvelő hölgy 0

1.2. Második tényállás: gyorshajtás, kéz- és lábtörés 0

1.3. Harmadik tényállás: a kanadai nagybácsi 0

2. 4. § A külföldi jog figyelembevételének indoka 0

3. 5. § Közvetett és közvetlen szabályozás 0

4. 6. § A nemzetközi magánjog fogalma és jellege 0

5. 7. § A „nemzetközi magánjog” elnevezésről 0

6. 8. § A nemzetközi magánjog kapcsolata a jogrendszer egyes egyéb területeihez 0

7. Irodalom az I. fejezethez 0

5. II. fejezet. A nemzetközi magánjog tudományának rövid története 0

1. 9. § A nemzetközi magánjogi tényállások létrejöttének történeti előfeltételei 0

2. 10. § A statútumelmélet és korszakai 0

3. 11. § A modern nemzetközi magánjog elméleti megalapozása és kiteljesítése 0

3.1. A. 0

3.2. B. 0

3.3. C. 0

4. Irodalom a II. fejezethez 0

4.1. Az egyetemes jogfejlődéshez 0

4.2. A magyar jogfejlődéshez 0

6. III. fejezet. A nemzetközi magánjog forrásai 0

1. 12. § A nemzetközi magánjog forrásainak típusai 0

1.1. I. 0

1.2. II. 0

1.3. III. 0

2. 13. § A magyar nemzetközi magánjog forrásai 0

3. Irodalom a III. fejezethez 0

III. II. cím. A kollíziós szabály és alkalmazása 0

7. IV. fejezet. A kollíziós szabály 0

1. 14. § A kollíziós szabály fogalma és fajai. A kapcsoló szabály 0

2. 15. § A kapcsoló szabály szerkezete. A kapcsolás 0

3. Irodalom a IV. fejezethez 0

8. V. fejezet. A minősítés 0

1. 16. § A minősítés problémájának lényege 0

2. 17. § Megoldási kísérletek 0

3. Irodalom az V. fejezethez 0

9. VI. fejezet. Vissza- és továbbutalás (renvoi) 0

1. 18. § A kapcsoló szabály utalásának terjedelme: a renvoi problémája 0

2. 19. § Elméleti álláspontok; gyakorlati megoldások 0

3. Irodalom a VI. fejezethez 0

10. VII. fejezet. külföldi jog alkalmazása 0

1. 20. § Joghatóság és alkalmazandó jog 0

2. 21. § Kell-e viszonosság a külföldi jog alkalmazásához? 0

3. 22. § A külföldi jog alkalmazásának problémái 0

4. 23. § Előkérdés 0

5. Irodalom a VII. fejezethez 0

11. VIII. fejezet. A kijelölt külföldi jog alkalmazásának mellőzése 0

1. 24. § Közrend, imperatív szabályok és közrendi záradék 0

2. 25. § Csalárd kapcsolás 0

3. 26. § Kisegítő jog 0

4. Irodalom a VIII. fejezethez 0

IV. III. cím. Személyek 0

12. IX. fejezet. A történeti előzményekről és a szabályozásról általában 0

1. 27. § A személyek a nemzetközi magánjogban és a nemzetközi kapcsolatok jogában 0

2. 28. § A szabályozás természete, forrásai és rendszere 0

3. Irodalom a IX. fejezethez 0

13. X. fejezet. Az ember mint jogalany 0

1. 29. § A személyes jog 0

2. 30. § Jogképesség és holtnak nyilvánítás 0

3. 31. § Cselekvőképesség 0

4. 32. § Név 0

5. 33. § Személyiségi jogok 0

6. Irodalom a X. fejezethez 0

14. XI. fejezet. Az állam a nemzetközi magánjogban 0

1. 34. § Az állam jogalanyisága és a nemzetközi magánjog viszonya 0

2. 35. § Az állami immunitásról általában – Az állam a gazdaságban és a funkcionális immunitás kialakulása 0

3. 36. § Az immunitás a magyar jogban 0

4. 37. § Az állam és vállalata 0

5. Irodalom a XI. fejezethez 0

15. XII. fejezet. Az állam és a nemzetközi gazdasági kapcsolatok belső és külső feltételrendszere 0

1. 38. § Az állam csökkent szerepe a feltételek alakításában 0

2. 39. § A külgazdaság belső feltételrendszerének főbb elemei 0

3. 40. § A külgazdasági kapcsolatok főbb nemzetközi jogi elveiről 0

4. 41. § A külgazdaság nemzetközi feltételrendszere 0

5. Irodalom a XII. fejezethez 0

16. XIII. fejezet. A jogi személyek 0

1. 42. § A jogi személyek a nemzetközi gazdasági kapcsolatokban 0

2. 43. § A jogi személyek a nemzetközi magánjogban 0

3. Irodalom a XIII. fejezethez 0

17. XIV. fejezet. A külföldiek jogállása 0

1. 44. § A külföldiek jogállásáról általában, a nemzeti elbánás (belföldi jogegyenlőség) és viszonosság, a külföldi természetes személyek jogállása Magyarországon 0

2. 45. § A legnagyobb kedvezményes elbánás elve és a speciális kedvezmények rendszere 0

3. 46. § Külföldi vállalatok Magyarországon – külföldiek magyarországi befektetései, vállalati kereskedelmi képviseletek 0

4. 47. § A magyar vállalatok külföldön – vállalati érdekeltségek és képviseletek 0

5. 48. § Államközi gazdasági vállalkozások 0

6. Irodalom a XIV. fejezethez 0

V. IV. cím. A tulajdon 0

18. XV. fejezet. A tulajdon a magyar nemzetközi magánjogban 0

1. 49. § A főszabály: a fekvési hely joga 0

2. 50. § Kivételek a főszabály alól 0

3. 51. § A tulajdonjogi kapcsolóelvek alkalmazási területe 0

19. XVI. fejezet. A tulajdon és a külföldi beruházások védelme a nemzetközi gazdasági kapcsolatokban 0

1. 52. § A tulajdon- és beruházásvédelemről általában 0

2. 53. § Nemzetközi szabályozórendszerek a külföldi beruházások védelmére 0

3. 54. § Belső jogi garanciák 0

4. 55. § Appendix: az államosítás jogi megítélésének alakulása 0

5. Irodalom a IV. címhez 0

VI. V. cím. A szerződések 0

20. XVII. fejezet. A szerződési jog nemzetközi harmonizálása 0

1. 56. § Szabványszerződések. Nemzetközi kereskedelmi szokványok. Incoterms 2010 0

2. 57. § Törekvések a nemzetközi szerződési jog egységesítésére 0

3. Irodalom a XVII. fejezethez 0

21. XVIII. fejezet. A Bécsi Vételi Egyezmény 0

1. 58. § Az Egyezmény létrejötte és szabályozási célja 0

2. 59. § Az Egyezmény hatálya 0

3. 60. § Általános szabályok 0

4. 61. § A szerződés létrejötte és módosítása 0

5. 62. § Az eladó kötelezettségei 0

6. 63. § A vevő kötelezettségei 0

7. 64. § A vevő, illetve az eladó jogai szerződésszegéskor 0

7.1. A) 0

7.2. B) 0

7.3. C) 0

8. 65. § A veszélyátszállás 0

9. 66. § A szerződésszegés közös szabályai 0

10. Irodalom a XVIII. fejezethez 0

22. XIX. fejezet. Egyéb fontosabb szerződéstípusok 0

1. 67. § Vállalkozási típusú szerződések 0

2. 68. § Fuvarozás, szállítmányozás 0

3. Irodalom a XIX. fejezethez 0

23. XX. fejezet. Nemzetközi fizetési ügyletek 0

1. 69. § Nemzetközi pénztartozás, fizetési ügyletek 0

2. 70. § A nemzetközi fizetés biztosítékai 0

3. 71. § Váltó és csekk 0

4. Irodalom a XX. fejezethez 0

24. XXI. fejezet. A szerződések a nemzetközi kollíziós magánjogban 0

1. 72. § Lex contractus 0

2. 73. § Európai szabályozás a szerződésekre irányadó jogról: a Róma I. rendelet 0

2.1. A) 0

2.2. B) 0

3. 74. § A Kódex hatályos szabályai a szerződésekre irányadó jogról 0

4. Irodalom a XXI. fejezethez 0

VII. VI. cím. A szerződésen kívüli kötelmek 0

25. XXII. fejezet. A szerződésen kívüli kötelmi viszonyok nemzetközi magánjoga 0

1. 75. § A deliktuális felelősség alakulása a nemzetközi magánjogban 0

2. 76. § Európai uniós szabályozás a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokról: a Róma II. rendelet 0

3. 77. § A Kódex megújított szabályai a deliktuális felelősségről 0

4. Irodalom a XXII. fejezethez 0

VIII. VII. cím. A nemzetközi szerzői jog és iparjogvédelem alapjai 0

26. XXIII. fejezet. A nemzetközi szerzői jog alapvonalai 0

1. 78. § A nemzetközi szerzői jog forrásai 0

2. 79. § A szerzői jog nemzetközi védelmének lényege 0

27. XXIV. fejezet. A nemzetközi iparjogvédelem alapvonalai 0

1. 80. § Az iparjogvédelem nemzetközi rendszerének általános keretei 0

2. 81. § A szabadalmak nemzetközi védelme 0

3. 82. § Nemzetközi védjegyoltalom 0

4. 83. § A származási jelzések és az eredetmegjelölések nemzetközi védelme 0

5. 84. § Az ipari (formatervezési) minták nemzetközi védelme 0

6. Irodalom a VII. címhez 0

IX. VIII. cím. Nemzetközi öröklési jog 0

28. XXV. fejezet. Nemzetközi öröklési jog 0

1. 85. § Az öröklés a nemzetközi magánjogban: a hagyaték joga 0

2. 86. § A hagyaték joga a magyar kollíziós nemzetközi magánjogban 0

3. Irodalom a VIII. címhez 0

X. IX. cím. Nemzetközi családjog 0

29. XXVI. fejezet. A magyar nemzetközi családjog forrásai 0

1. 87. § Kódex, európai uniós rendeletek, nemzetközi egyezmények 0

2. 88. § A jogforrások egymáshoz való viszonya 0

30. XXVII. fejezet. A házasság jogi rendje 0

1. 89. § A házasságkötés és érvényessége 0

2. 90. § A házastársak személyi és vagyoni viszonyai 0

3. 91. § A házasság felbontása 0

3.1. I. 0

3.2. II. 0

31. XXVIII. fejezet. A rokonság szabályai 0

1. 92. § Családi jogállás 0

2. 93. § Örökbefogadás 0

3. 94. § Szülő és gyermek közötti jogviszonyok 0

4. 95. § A gyermekre kedvezőbb jog alkalmazása és a gyermek védelme 0

5. 96. § Rokontartás 0

32. XXIX. fejezet. Bejegyzett élettársi kapcsolat 0

1. 97. § Bejegyzett élettársi kapcsolat 0

33. XXX. fejezet. A gyámság és a gondnokság 0

1. 98. § Gyámság. Gondnokság 0

2. Irodalom a IX. címhez 0

XI. X. cím. Nemzetközi munkajog 0

34. XXXI. fejezet. Nemzetközi munkajog 0

1. 99. § A nemzetközi munkajog néhány általános kérdése. Jogforrások 0

2. 100. § Az egyedi munkaszerződés nemzetközi kollíziós jogi szabályozása 0

3. Irodalom a X. címhez 0

XII. XI. cím. Joghatóság, eljárás, külföldi határozatok elismerése és végrehajtása 0

35. XXXII. fejezet. Joghatóság 0

1. 101. § A joghatóság fogalma. Jogforrások 0

2. 102. § A joghatóság fajtái és szabályozásuk az Európai Unióban 0

2.1. I. 0

2.2. II. 0

2.3. III. 0

3. 103. § A joghatóság fajtái és szabályozásuk a Kódexben 0

36. XXXIII. fejezet. Az eljárás alapvető szabályai nemzetközi magánjogi jogvitákban 0

1. 104. § Az eljárásról általában; jogforrások 0

2. 105. § Főbb általános eljárási jogi szabályok a belső és a nemzetközi jogban 0

3. 106. § Nemzetközi jogsegély 0

4. 107. § Nemzetközi választottbírósági eljárás 0

37. XXXIV. fejezet. Külföldi határozatok elismerése és végrehajtása 0

1. 108. § A külföldi határozatok elismeréséről és végrehajtásáról általában. Jogforrások 0

2. 109. § A külföldi határozatok elismerése és végrehajtása az uniós jog szerint 0

3. 110. § A belső jogi szabályozás 0

4. 111. § Elismerési és végrehajtási szabályok nemzetközi egyezményekben 0

5. Irodalom a XI. címhez 0

A. Függelék 0

1. A) 1979. évi 13. számú törvényerejű rendelet a nemzetközi magánjogról 0

1.1. I. fejezet. Általános szabályok 0

1.1.1. A törvényerejű rendelet célja és hatálya 0

1.1.2. Jogi minősítés 0

1.1.3. Visszautalás az alkalmazandó jogra 0

1.1.4. Külföldi jog tartalmának megállapítása 0

1.1.5. Viszonosság 0

1.1.6. A külföldi jog alkalmazásának mellőzése 0

1.2. II. fejezet. Személyek 0

1.2.1. Az ember mint jogalany 0

1.2.2. Az állam mint jogalany 0

1.2.3. A jogi személyek 0

1.3. III. fejezet. Szellemi alkotások joga 0

1.3.1. Szerzői jog 0

1.3.2. Iparjogvédelmi jog 0

1.4. IV. fejezet. Tulajdonjog és más dologi jogok 0

1.5. V. fejezet. Kötelmi jog 0

1.5.1. Szerződéses kötelmi jogviszonyok 0

1.5.2. Szerződésen kívüli kötelmi jogviszonyok 0

1.6. VI. fejezet. Öröklési jog 0

1.7. VII. fejezet. Családi jog 0

1.7.1. A házasság és érvényessége 0

1.7.2. A házastársak személyi és vagyoni viszonyai 0

1.7.3. A házasság felbontása 0

1.7.4. A bejegyzett élettársi kapcsolat 0

1.7.5. Családi jogállás 0

1.7.6. Örökbefogadás 0

1.7.7. Szülő és gyermek közötti jogviszonyok 0

1.7.8. A gyermekre kedvezőbb jog alkalmazása 0

1.7.9. Rokontartás 0

1.7.10. Gyámság 0

1.7.11. Gondnokság 0

1.7.12. Ideiglenes intézkedés 0

1.8. VIII. fejezet 0

1.9. IX. fejezetJoghatóság 0

1.9.1. Általános joghatóság 0

1.9.2. Különös joghatóság 0

1.9.3. Joghatóság fogyasztói szerződésből és munkaszerződésből eredő jogvitákra 0

1.9.4. Kizárólagos joghatóság 0

1.9.5. Kizárt joghatóság 0

1.9.6. A felek által kikötött joghatóság 0

1.10. X. fejezet. Eljárási jogi rendelkezések 0

1.10.1. Általános szabályok 0

1.10.2. Nemzetközi jogsegély és megkeresés 0

1.11. XI. fejezetKülföldi határozatok elismerése és végrehajtása 0

1.11.1. Záró rendelkezések 0

2. B) Az áruk nemzetközi adásvételéről szóló Bécsi Egyezményben részes államok 0

3. C) A nemzetközi adásvételre irányadó elévülési időről szóló New York-i Egyezményben részes államok 0

Irodalom 0






Előszó

1. Előszó a hetedik kiadáshoz

Könyvünk első kiadása három évtizeddel ezelőtt, 1981-ben jelent meg. A hat magyar nyelvű és két angol nyelvű kiadás tanúsítja, hogy ez a monográfia fontos szerepet tölt be a jogi oktatás, a jogtudomány, a jogalkotás és a jogi gyakorlat szolgálatában. Ezt a feladatot továbbra is vállalni akarja. Az új kiadásra szükség volt, mert a 2004-ben megjelent hatodik kiadás óta sok minden történt a nemzetközi magánjogi viszonyok szabályozása és a nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga területén. A legfontosabb változások európai uniós tagságunkkalfüggnek össze. 2004. május 1-je óta az Európai Unió fejleményei közvetlenül befolyásolják a magyar jogrendszer – és benne a nemzetközi magánjog és a nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga – alakulását; olyannyira, hogy számos területen (mindenekelőtt a nemzetközi kötelmi jogban, a nemzetközi családjogban és a nemzetközi eljárásjogban) jelentős részben európai nemzetközi magánjogról beszélhetünk a magyar diszciplína összefoglaló bemutatásánál.

A kollíziós nemzetközi magánjog területén már az 1997 és 2004 között történt módosítások is kollíziós jogunknak az európai uniós szabályokhoz történő illeszkedését szolgálták. Míg azonban e változások a jogharmonizáció jegyében végrehajtott adaptáció keretében mentek végbe, addig tagságunkkal az európai változások követése kötelező, sőt automatikus folyamattá vált. Az Európai Unió – az Amszterdami Szerződéssel megalkotott EK-Szerződés 61. cikkének c) pontjában biztosított lehetőség alapján, a 65. cikkben (jelenleg az Európai Unió működéséről szóló szerződés: EUMSZ 81. cikkében) felsorolt területeken – 2000 óta rendeleti úton egységesíti a tagállamok nemzetközi magánjogát. Rendeletekszabályozzák immár az uniós viszonylatban felmerülő kérdéseket a joghatóság, továbbá a külföldi határozatok elismerése és végrehajtásakörében. Kiemelkedő jelentősége van a fizetésképtelenségi eljárásrólszóló és több más eljárási jogi természetű rendeletnek is. A könyvünk hatodik kiadása óta végbement változások közül kiemelkedő jelentőségű fejlemény, hogy 2009-ben hatályba lépett az ún. Róma I. [410] és az ún. Róma II. [441] rendelet. Az előbbi a szerződéses kötelmi jogi viszonyokra alkalmazandó jogról, az utóbbi a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról ad valamennyi tagállamban kötelezően és automatikusan érvényesülő kollíziós szabályokat. Mindkét rendelet normáit alkalmazni kell nemcsak az Európai Unión belül felmerülő jogszabály-összeütközésekre, hanem harmadik államok viszonylatában is. A két rendelet hatálybalépésére tekintettel a 2009. évi IX. törvény módosította a magyar szabályozást. 2008-ban megszületett a családjogi tartási kötelezettségekre vonatkozó nemzetközi magánjogi szabályokat uniós szinten egységesítő rendelet [560], 2010-ben pedig a házasság felbontására (és a különválásra) alkalmazandó jogot meghatározó rendelet [548]. Az előbbi legjelentősebb rendelkezései 2011 júniusától, az utóbbié 2012 júniusától hatályosak. 2012. július 4-én elfogadták az öröklési ügyekre alkalmazandó jog meghatározásáról szóló rendeletet [520] is, amelynek rendelkezéseit a 2015. augusztus 17-én vagy azt követően megnyílt hagyatékokra és keltezett végintézkedésekre kell alkalmazni. Ami a várható perspektívát illeti, egyértelmű tendencia rajzolódik ki a nemzetközi kollíziós magánjog Európai Unión belüli további, hovatovább teljes egységesítésére. Ez azzal a kívánatos következménnyel jár, hogy – a kollíziós szabályok egységesítése folytán – ugyanarra a tényállásra valamennyi tagállam bíróságai ugyanazokat a nemzetközi kollíziós normákat és ezáltal ugyanazt az anyagi jogot fogják alkalmazni. A konkrét ügy megítélésére irányadó anyagi jog meghatározása nem függ tehát az eljáró fórumtól, mivel az egységesített (azonos) kapcsoló szabály bármely fórum előtt ugyanannak az anyagi jognak az alkalmazásához vezet.

Döntő változást hozott európai uniós tagságunk a nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga területén is. Külkereskedelmünk jogi feltételrendszere gyökeresen megváltozott, mivel a tagállamok (így Magyarország) önálló kereskedelempolitikai kompetenciája jórészt megszűnt: a tagállamok viszonylatában a belső piac szabályai határozzák meg a kereteket, harmadik országok viszonylatában pedig közös uniós kereskedelempolitika érvényesül. Ez a szuverenitás önkéntes korlátozásával jár, amiért viszont kárpótol az uniós tagságból származó hatásos védelem a globális világkereskedelmi verseny unión kívüli szereplőivel szemben. S a nemzetközi gazdasági kapcsolatokterületén teljesen új kihívások is megjelentek. A 2008-ban kirobbant nemzetközi pénzügyi válság, amely azután globális gazdasági recesszióvá szélesedett, új helyzet elé állította a jogi szabályozást. A krízis, amely az egész nemzetközi pénzügyi rendszer összeomlásával fenyegetett, olyan új követelményeket támasztott a jogi szabályozással szemben is, amelyeknek hatását ma még nehéz részleteiben belátni, még inkább leírni. Egy dolog bizonyosnak látszik: a pénzügyi világnak új normák szerint kell viselkednie, ha nem akarja az egész rendszert – s ezzel önmagát is – végveszélybe sodorni. Kérdés, hogy kik, mely szinteken és – főleg – miként alkossák meg ezeket az új normákat.

Mindezek jegyében könyvünket sok helyen teljesen átírtuk vagy alapvetően módosítottuk. Amit ezen túl az előszóban még el kellene mondanunk, az benne van a harmadik kiadás előszavának változatlanul időszerű, olvasásra buzdító és alább nagyobb részében itt is közölt szövegében.

Budapest, 2011 húsvétján

A szerzők

2. Előszó a harmadik kiadáshoz

1. Pázmány Péter az Egyetem és Lippay György a Jogtudományi Kar alapítólevelében máig érvényes intelmeket hagyott ránk. Azóta biztosan sok statútum sok mindent mondott az egyetem vezetéséről, a tanárokról, az oktatásról, a tankönyvekről. Menjünk most vissza az alapítókhoz. Tanulságos meghagyások olvashatók náluk. Előírják, hogy az ország felemelkedése javára utódaik is éljenek az egyetemet irányító-finanszírozó jogaikkal és kötelességeikkel, mindazonáltal „biztosítva a professzorok – írásaik és előadásaik menetének – háborítatlanságát”. Előírják, hogy a professzorok európai dimenziókban tanítsák jogra az ifjúságot, hogy a magyar jog mellett oktassák az akkori „ius commune Europae”-t, a római jogot és a kánonjogot, s ami saját jogunkban hiányzik, azt ezekből egészítsék ki („…ut iura municipalia combinent cum Caesareo et Canonico in quantum fieri poterit, et quae in nostris desunt ex illis supplere studeant”), hogy ezáltal az egyház és az állam korszerű igazgatására tanítsák a jogtudó értelmiséget („…ut tam regendis Ecclesiis quam rei publicae administrandae informarentur”).

E meghagyások jegyében is könyvünkben nyitottságra, a nemzeti és az egyetemes értékek közvetítésére törekedtünk. Reméljük, hogy ez a szándék világosan látható nemcsak a pozitív jog részkérdéseinek, hanem a nemzetközi személyi és gazdasági kapcsolatok elveinek és nagy szabályozási rendszereinek bemutatásában is. Tettük ezt, mert – a szerteágazó és tetemes mennyiségű joganyag szisztematikus összefoglalásán és elméleti alapjainak bemutatásán túl – könyvünk ablak kíván lenni a külföldi jogi gondolkodás, más országok és más idők jogi világa felé is. A nemzetközi magánjog és a nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga – a szabályozás tárgyát és jellegét tekintve – annyira összekapcsolja a hazait és a külföldit, a sajátot és az idegent, a nemzeti és a nemzetközi elemet, hogy a tudományos és oktatási célú feldolgozás során a legnagyobb természetességgel vezethető át a téma és az olvasó a magyar jogból valamely más állam szabályozó rendszereibe vagy éppen az európaiba s a nemzetközibe. Úgy gondoljuk, hogy e lehetőség kihasználása jó és hasznos lesz mind a joghallgatók, mind végzett jogászok számára.

S ezzel eljutottunk tárgyunk veleszületett erényéhez, ahhoz, hogy nem tud nem érdekes lenni, mert távlatokat nyit és káprázatos világba vezet. A szerzők érdeme ebben csak annyi, hogy megszerették ezt a káprázatot, s leírták belőle, amit tudtak, hogy mások is keressék ezt az élményt. Ebben a világban egyszerre van jelen a magyar és az egyetemes történelem, a magyar és a nemzetközi gazdaságfejlődés, a magyar és az egyetemes jogi és politikai kultúra sok-sok eleme.

2. S ha már ilyen elmélkedő előszóval próbáljuk az olvasót a mondott távlatok világába elvinni, hadd tegyük ezt azzal, hogy a könyv száznyi fejezetéből, amelyekben diszciplínánk funkciója már az egyes kérdések konkrétságában tárgyiasul, mintegy nyitányszerűen idevetítjük tárgyunk genezisét és máig ívelő fejlődéstörténeti summáját.

a) A görög–római eredeteknél kezdve, a fejlett görög városállamokban Platón és Arisztotelész idejére már fejlett „külgazdasági” jog is fellelhető. Platón Törvények című munkájából az anyagi és személyi életviszonyok anyagi jogi szabályozásának – a nemzetközi személyi és gazdasági viszonyokra is kiterjedő – differenciált nagy rendje tárul elénk. Szabályozás tárgyává lesz például a devizagazdálkodás, a közös görög pénz stb.

(Érdekességként idézzünk csak egyetlen mondatot, mely jelzi, hogy a múlt tükrében a jelen is látható. „Minden államnak szüksége van közös görög pénzre, tekintettel a hadjáratokra és más államokba való utazásokra, ha követségbe vagy más államérdekből kell valakit kiküldeni; ha pedig magánügyben kell valakinek utaznia, csak úgy utazhat el, ha engedélyt kapott a vezető tisztviselőktől; s ha úgy tér haza, hogy van még megmaradt idegen pénze, szolgáltassa be az állam pénztárába úgy, hogy megfelelő összegű honi pénzt kapjon érte.” Törvények,V. könyv.) De szól a külgazdasági anyagi jogi szabályozás még a vámrendszerről, a külkereskedelemről, az állam szerepéről a külgazdasági forgalomban és sok minden másról, és természetesen a személyi jogállás sok kérdéséről. Egyszer csak egy villanásnyira felbukkan a kollíziós jogi gondolkodás lehetősége is; az, hogy külföldi elemet hordozó jogviszonyok esetén, amikor is képletesen kollízió jön létre az érintett jogrendszerek között, ezeket egyenértékűnek lehetne tekinteni, és valamely rendező elv szerint ezek valamelyikét kellene alkalmazni, és nem feltétlenül mindig a belső anyagi jogot. Ezt a jogi gondolkodásbeli újdonságot mondja ki Isokrates (Kr. e. 436–338) Aegineticus címen fennmaradt törvényszéki beszédében. Isokrates három jogrendszer ütközését észleli, és elgondolkodik azon, hogy ésszerűen melyiket is kellene alkalmazni.

Minden fejlettsége mellett a római jogban nem bukkant fel egy Isokrates, a jogi gondolkodás a nyílt kollíziós jogi kérdésfeltevésig nem jutott el, de a probléma lényegét jól érzékelte. A római jogban – mint az ókori és (sokáig) a középkori jogokban általában – az ún. személyi elv érvényesült, azaz mindenkire a saját (helyi, nemzeti stb.) joga érvényesült: germánokra az ő szokásjoguk, a római polgárokra a római jog (ius civile) stb. A római polgárok és a nem római polgárok jogviszonyaira viszont a praetor peregrinus – az érintettek jogát mellőzve – „semleges” jogot érvényesített, a ius gentiumot alkalmazta. A római jogi szabályozási modellt alapgondolatában átvették a népvándorlás folyamatában megjelenő új népek uralkodói is, akik a római alattvalóikra vonatkozó – alapjaiban: római – joganyagot külön kódexekben (Leges Romanae barbarorum) foglalták össze.

A jogi gondolkodás igazi „ősrobbanása” (merthogy az új gondolat hirtelen általános rendszerré terebélyesedett) később következett be; mégpedig a római jog középkori észak-itáliai felvirágzásakor (ahogy Jhering nevezte: a római jog késői „szellemjárásakor”). Mert a nagy jusztiniánuszi törvénymű, a Corpus Iuris Civilis már csak polcokról időnként levett porosodó tankönyv volt, életét adó birodalma rég lehanyatlott; és mégis (előbb retorikai tankönyvnek indulva) újból világjoggá vált: lex mercatoria néven a világkereskedelem joga lett, a kánonjoggal együtt pedig okkal az európai ius commune nevet kapta. Az „ősrobbanás” – vagy inkább: „ősrobbantás” – atyjai a glosszátorok voltak. Aldricus (1200 körül) a jusztiniánuszi Codex bevezető „Cunctos populos…” kezdetű sorainak (C.1.1.1.) értelmezésével járult hozzá az észak-itáliai városi statútumok összeütközéseinek megoldásához. Fiatalabb kollégája, Accursius (13. század) pedig Glossa ordinariájában ugyanehhez a római forráshoz fűzte azt a glosszát, hogy az emberek dolgait a saját joguk szerint lehet a legjobban megítélni. Tételezte a jogrendszerek egyenértékűségét és a nemzetközi forgalomból adódó összeütközéseit, s erre a kollíziós jog technikájával válaszolt.

b) Gyors általánosodása révén a kollíziós nemzetközi magánjog az egyetemes jogi gondolkodás része lett, és a 19. századi polgári korszakban már teljesen kibontakozott, egyebek között olyan szerzők alkotásai révén, mint Európában Savigny vagy Amerikában Story. A nemzetállamok megerősödésével a római jog által adott európai egység felbomlott. Jhering okkal panaszolhatta fel, hogy Róma három területen is egységet adott Európának: az államszerkezetben, a vallásban és a római jogban, és ezek az értékek elvesztek vagy legalábbis sokat veszítettek erejükből. Paradox módon a polgári fejlődés éppen a magánjogoknemzetikodifikációs elkülönülése idejében növelte a személyi és forgalmi viszonyok nemzetközivé válását, ami viszont egységes és könnyebben „szolgáló” jogot igényelt volna. A megoldás valamely nemzeti jogrendszer anyagi jogi szabályainak alkalmazása volt az egyre cizelláltabbá váló nemzetközi magánjog kollíziós jogi szabályai útján.

Az anyagi életviszonyok, a nemzetközi kereskedelem, a személy-, a tőke- és az árumozgás azonban kitermelte a dezintegráltság antitézisét, ajogegységesítés gondolatát: jogösszehasonlítás útján keresni a közöst és nemzetközi egyezményekben megteremteni az egységes jogot a nemzetközi forgalom sűrűsödő csomópontjain. A jogi gondolkodás tehát hamar váltott, kész volt az univerzalizmus újbóli keresésére. Ennek egyik fő letéteményese a 19. század végén megszületett Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia lett, amelynek Magyarország kezdettől fogva tagja volt, és amely a tagállamok kollíziós nemzetközi magánjogának egységesítését tűzte napirendre.

A háborúk egy időre gátat vetettek a jogegységesítési folyamatnak. Szászy István ezért leányfalui csendjében megírta a magyar nemzetközi magánjogi kódex első tervezetét (1948), jó alapot teremtve ezzel a későbbi kodifikációhoz (1979). Az európai nagyok, akik az összehasonlító jognak és az univerzalizmusnak apostolai voltak (Rabel, Rheinstein, Kronstein, Ehrenzweig stb.), átmentek Amerikába, hogy Thomas Mann-nal Európa humanizmusát őrizzék (Európa, vigyázz!, 1938), és a háború után az itthon maradt hűséges hívőkkel együtt felerősítsék küzdelmüket credójukért, az univerzalizmusért, egy modern ius communéért. A háború után a lex mercatoria kiegészült olyan – csak lassan ideszámított – elemekkel, mint a külgazdaság közjogi rendjének egységes vagy harmonikus szabályozása (GATT, Világbank, Valutaalap stb.).

Mi az ország szovjet megszállása alatt sokáig jórészt csak a történelem mellékvágányáról nézhettük az európai integráció fejlődésének fő sodrát: az Európa Tanács és az Európai Közösségek tevékenységét. (Bár jogtudományunk sokat tett azért, hogy az európai fejlődés irányát jól lássuk és közelebb kerüljünk hozzá!) Az alapító atyák – Schumann, Adenauer, De Gasperi és mások – az 1957-es Római Szerződésben megalkották ennek alkotmányát, megírták az európai integráció távlatos programját. A magyar jogfejlődés 1990-ben – a nemzetközi személyi és forgalmi viszonyok terén is – visszajutott az európai, illetve egyetemes együttműködés fő áramához.

Budapest, 1992. július 31.

A szerzők

Előszó

Előszó




Part I. Bevezetés

A nemzetközi személyi és gazdasági forgalom jogi szabályozásáról általában

1. § A nemzetközi személyi és gazdasági forgalom jogi szabályozása – ahogy ebben a könyvben szerepel

2. § A nemzetközi magánjog és a nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogának lényegéről és viszonyáról




Chapter 1. 1. § A nemzetközi személyi és gazdasági forgalom jogi szabályozása – ahogy ebben a könyvben szerepel

Ez a könyv két területre terjed ki: a nemzetközi magánjogra és a nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogára. A szerzők mindkettőnek relatív önállóságot tulajdonítanak. A feldolgozásban e jogterületek – a nemzetközi magánjog a maga teljességében, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga pedig főbb elemeiben – egymást kiegészítve, diszciplináris komplexitásban jelennek meg. Ennek – a 2. §-ban elméletileg is kibontott – döntő okai a következők.

[1]

1. A nemzetközi személyi és vagyoni forgalmat a jog – történetileg is, de ma különösen – erős komplexitásban fejezi ki. Részt vesz a szabályozásban:

a) a belső nemzetközi kollíziós magánjog;

b) a nemzetközi (mindenekelőtt: európai uniós) eredetű nemzetközi kollíziós magánjog;

c) a belső anyagi magánjog (ideértve a polgári jogon kívül, természetesen, a családjogi és a munkajogi szabályokat is) és a polgári eljárási jog;

d) a nemzetközi eredetű anyagi magánjog és eljárási jog;

e) a belső közigazgatási (elsősorban: gazdasági igazgatási) és pénzügyi jog; és végül

f) a nemzetközi eredetű közigazgatási és pénzügyi jog.

[2]

2. Ebben a komplex szabályrendszerben a nemzetközi magánjog eredetileg csak a kollíziós jogi szabályokat jelentette. A magyar irodalomban Szászy (1962) és Világhy (1966) ezt a fogalmat kiterjesztette a nemzetközi eredetű anyagi magánjogi normákra is. Ez a megoldás amellett, hogy módszertanilag heterogén: kollíziós és anyagi szabályokat vegyített, a nemzetközi személyi és vagyoni forgalom szabályozásának jelentős részét így is a feldolgozás keretein kívül hagyta (Mádl 1969).

[3]

3. A könyv szerzői azt a célt tűzték maguk elé, hogy a nemzetközi személyi és vagyoni forgalom jogának lehető teljességéről kapjon képet az olvasó. Mindehhez végig kellett gondolni, hogy ez a nagy joganyag diszciplináris értelemben hogyan ragadható meg egyfajta racionális, a szabályozás komplexitásának megfelelő rendben. Ez a célkitűzés a hagyományos (kollíziós) nemzetközi magánjog mellett a terület egyéb normáinak rendszerbe foglalását kívánta meg. Ilyen nagy és szerteágazó normaanyag, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogának átfogó és teljes feldolgozása ugyanakkor a könyv kereteit szétfeszítené. Miután a nemzetközi személyi és vagyoni forgalom jogát mégis a maga komplexitásában látjuk indokoltnak bemutatni, munkánkban azt a megoldást választottuk, hogy a nemzetközi magánjogra mint általános keretadó rendszerre építve és annak teljes bemutatása mellett a lehetséges mértékben feldolgoztuk és tematikus rendszerbe foglaltuk az adott területnek a nemzetközi gazdasági kapcsolatok körébe tartozó, nem kollíziós normajellegű szabályanyagát és problémáit is. A tematikus építkezés azzal a következménnyel jár, hogy esetenként egymást követő fejezetben (sőt kivételesen ugyanazon a fejezeten belül) kollíziós és anyagi jogi normaanyagot elemzünk. A nemzetközi kapcsolatok joganyagának súlyozott tárgyalása pedig elkerülhetetlenül szubjektív választást jelent, és ez természetszerűleg vitatható is lehet. A szerzők vállalták a vitát, készséggel tanultak a bírálatokból (Palásti 2002), és nyitottak erre a jövőben is.






Chapter 2. 2. § A nemzetközi magánjog és a nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogának lényegéről és viszonyáról

[4]

1. A 20. század közepén és második felében nagy forrongás ment végbe a nemzetközi magánjogban: a bírói gyakorlatban és a diszciplína elméletében. Annak idején ezt a forrongást „a tények lázadása” kifejezéssel illette a nemzetközi jogirodalom.

Miben állt ez a lázadás? A tények két dolog ellen lázadtak: először is a nemzetközi magánjog hagyományos módszere ellen [53]; másodszor az ellen a törekvés ellen, hogy a nemzetközi személyi és vagyoni forgalom jogának új elemeit a hagyományos nemzetközi magánjog fogalma alá vonják. Ez utóbbi törekvés a hagyományos jogági rendezés egyik megnyilvánulása volt, és a lázadás a hagyományos jogági rendszerezésnek azon törekvése ellen irányult, amely az új viszonyokat a hagyományos jogágak „vagy-vagy” megközelítésű keretei közé kívánta szorítani.

És melyek azok a tények, amelyek évtizedek óta helyet követelnek maguknak? Mindenekelőtt azt kell látni, hogy ma a nemzetközi elemet tartalmazó jogviszonyok száma sokszorosa annak, amellyel a 19. században, a klasszikus nemzetközi magánjog kialakulásának idején számolni lehetett. A mennyiségi növekedés ebben az esetben már új minőséget is jelent. Az új jogviszonyok – különösen a külgazdasági kapcsolatokban – minőségileg is mások tehát, mint azok, amelyeket a hagyományos nemzetközi magánjog fogalmi határai közé fogadott. Akkor ugyanis a nemzetközi magánjog klasszikus intézményei döntően a természetes személyek hagyományos életviszonyait rendezték. Ezekhez képest merőben újak a nagy nemzetközi kooperációs szerződések, amelyek hosszú időre összekötik a vállalatok gazdasági, technológiai, termelési és kereskedelmi tevékenységét, ugyanígy a külföldi beruházások, a nemzetközi vállalatalapítások, a technológia olyan sajátos transzferjei, amelyeknél nemcsak szabadalmat adnak el, hanem amelyben a másik fél egyben felépíti az adott új technológiával működő üzemet stb. Az állam közvetlen gazdasági operációinak megnövekedése a gazdasági kapcsolatok területén ugyancsak új és rendkívül fontos fejlemény. Figyelembe kell venni azt is, hogy az európai integrációban az államok gazdaságpolitikáját számos összefüggésben koordinálják. Emellett világméretekben is hatékony multilaterális szabályozórendszerek (például a GATT vagy az IMF keretében) léptek színre. Új fizetési rendszerek terebélyesedtek ki (exporthitelek és exporthitel-biztosítékok), és még sorolni lehetne azokat a jogviszonytípusokat, amelyek lényegileg újak ahhoz a korhoz képest, amelyben a nemzetközi magánjog klasszikus formájában kialakult.

Figyelembe kell venni azt is, hogy a szabályozási mód, vagyis kollíziós jog mellett fokozódó jelentőséghez jut az anyagi jogi szabályozás. Fontos fejlemény az is, hogy nemzeti és nemzetközi közjogi normák behatoltak a nemzetközi magánjog területére. Szinte az egész jogrendszer részt vesz ma már abban a jogi mechanizmusban, amely a nemzetközi gazdasági kapcsolatokat fogja át és rendezi. Az elmondottakból következik, hogy a jogforrások differenciáltabbak. Nemcsak a belső és az európai uniós kollíziós jog, nemcsak a nemzetközi anyagi jogegységesítés eredményei jelentik a jogforrásokat, hanem például az integrációra szabott nemzetközi egyezmények és az integráció szervei által alkotott jogszabályok is.

Összegezve mindezt megállapíthatjuk: egyrészt mennyiségileg összehasonlíthatatlanul megnőtt a figyelembe veendő jogviszonyok száma; másrészt eltérő új jogviszonytípusok jelentek meg; harmadrészt lényegesen bővült a normák köre a szabályozás módszere szerint is. A fejlődésnek ezek a tényei és igényei azok, amelyek nem férnek bele a nemzetközi magánjogba, illetve a jogágak hagyományos elkülönültségébe, ezért különböző formákban, új rendszerekben keresnek maguknak helyet.

[5]

2. A második kérdés az, hogya tények vázolt lázadása hol milyen megoldásokra vezetett.

[6]

a) Először ejtsünk néhány szót a common law-ról. A common law azt a klasszikus, a római jogból vett tételt vallja, hogy omnis definitio in iure civile periculosa est; azaz kerüli az elméleti fogalmakat, nagy rendszerezést, elveken való építkezést. A common law nem is ismeri az európai jogrendszer-tagolódásnak a kontinentális jogokban kialakult rendszerét. Ennek következtében az, hogy a tények lázadása a nemzetközi magánjoghoz képest milyen más rendszerekre vezetett, a common law irodalmában nem okozott különösebb problémát. Egyszerűen a funkcionalizmus és a pragmatizmus jegyében születtek és születnek monográfiák a nemzetközi gazdasági kapcsolatok különböző kérdéseiről; például olyan címek alatt, mint az Atlanti területek kereskedelmi joga,Európajog, a Nemzetközi gazdasági szervezetek joga,A gazdasági verseny joga a nemzetközi gazdasági kapcsolatokban,és így tovább. Maga a nemzetközi magánjog mindenütt megmarad a klaszszikus keretek között – alapvetően tehát kollíziós jognak. Az angolszász jogrendszerekben nem is kísérelték meg ezért rendszerbe foglalni a vázolt új fejlemények joganyagát.

[7]

b) A kontinentálisjogtudomány sokkal inkább a rendszerekben és elvekben való gondolkodás útját járja. Mint említettük, az európai kontinentális jogtudományban először a nemzetközi magánjog keretébe kívánták szorítani az új életviszonyokat. Különböző módon elhelyezve bekerült a kollíziós magánjog törzsanyagába az új viszonyok anyagi magánjogi, igazgatási jogi, európai integrációs jogi stb. szabályanyagának egy része is. Az utóbbi időkben azonban ezt a pozíciót feladták, és a nemzetközi magánjog ismét visszavonult klasszikus, kollíziós jogi szférájába. A nemzetközi gazdasági kapcsolatok említett tényei új pragmatikus megoldású rendszereket kerestek: „nemzetközi kereskedelmi jog”, „a világkereskedelem joga”, „integrációs jog”, „a nemzetközi gazdasági szervezetek joga” és más elnevezések alatt. A legtöbb monográfia törekszik azért valamilyen rendszeralakításra, még a pragmatikus felfogás mellett is. Megkísérelnek az elméleti általánosítás szintjére jutni, megpróbálják az ágazati egységet elméletileg megmagyarázni. Messze vezetne most bemutatni minden rendszerezési kísérletet. Annyit mondhatunk, hogy a nyugat-európai „pragmatista rendszerek” is teoretizálnak, visszanyúlnak korábbi általános kategóriákhoz, a rendszerezés általános kérdéseihez is. Azt mondhatjuk, hogy a fejlett nyugati országok jogirodalmában a tények ezen a területen a hagyományos jogági rendszer feloldására vezettek; ahol van elmélet, ott ezt a feloldást posztulálják, ahol nincs még elmélet, ott a pragmatizmus és a funkcionalizmus útját járják. Természetesen az egykori „szocialista” kelet-közép-európai országok jogában is végigvonult – változatos alakban – az a folyamat, amit a tények lázadásának neveztünk.

[8]

c) Általános következtetésként megállapítható, hogy egyrészt az erjedés és a kiútkeresés az egész világon megindult, másrészt hogy ennek során a nemzetközi magánjog egyfajta metamorfózison ment vagy megy át, amelyben többé-kevésbé ismét klasszikussá válhat; harmadrészt, hogy az útkeresésben döntő és lényeges szemponttá a komplexitás igénye vált. Elvi indokolásra törekvő rendszerek is létrejöttek, amelyek az adott koncepció által átfogott joganyagot komplex jogágazatnak vagy egyenesen hagyományos értelemben jogágnak nevezik. Mindebből az is látható, hogy az új rendszerezés időszerű, a vázolt törekvések tényleges társadalmi szükségletet tükröznek.

Az Encyclopedia Modernában megjelent egyik tanulmányában Werner Heisenberg úgy jellemzi a tudományok fejlődését, hogy a tudomány előbb a meglevő rendszerek keretei között észleli az új tényeket, majd megvizsgálja, aztán fogalommá emeli őket, s ha e jelenségek száma nő, akkor ütközteti őket a régi rendszer fogalmi elemeivel és kereteivel, és további lépésként új rendszerben, új elméletben általános kifejezést ad nekik. Ezáltal a tudomány a valóságra való visszahatás adekvát eszközeivel szolgálja a haladást az adott területen. Úgy tűnik, hogy a nemzetközi gazdasági kapcsolatok problémakörében a tudomány fejlődésének ebben az állapotában, annak is már fejlettebb fázisában vagyunk.

[9]

3. Amikor a magunk válaszát kerestük, könyvünk első, 1981-ben napvilágot látott kiadásában abból indultunk ki,hogy a rendszerelmélet elemi követelményei szerint a valóság változásait önmagukban zártan, saját belső törvényszerűségeikre is figyelemmel kell tükröztetnünk. Ha nem így történne, ha a jogtudomány a valóságot a maga totalitásában vagy – ellenkező végletként – részekre esve (például gazdasági ágazatonként) fejezné ki, akkor vagy amorf szabálytömeggel állnánk szemben, vagy ahány ágazat, annyi tükör és annyi törésszög, és már senki sem tudná, hogy ezek után merre kell mennie. Különösen fontosak ezek a követelmények didaktikai szempontból. Mi következik a helyes tükrözés követelményeiből?

[10]

a) Először is az, hogy a – klasszikus, azaz kollíziós jogi értelemben felfogott – nemzetközi magánjog önálló jogág (Vékás 1988). A nemzetközi magánjog fogalmát az I. fejezet tárgyalja.

b) Kérdés most már, hogy miként kezeljük azt a nemzetközi vagyoni és személyi forgalmat rendező fontos joganyagot, amely kívül marad a bármilyen tágan értelmezett nemzetközi magánjogon; és kérdés, hogy jogágnak tekinthető-e az ebből a hatalmas normaanyagból képezett „nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga”. Az utóbbi kérdésre azt kell mondanunk, hogy a nemzetközi kapcsolatok joga nem jogág; legalábbis, ha – mint ebben a könyvben tesszük – elfogadjuk azt a felfogást, hogy jogággá egy bizonyos joganyagot a szabályozás homogén tárgya és a szabályozás egyneműsége tesz. A szóban forgó komplex joganyagot (amelyben elemek keverednek és vegyületté, új minőséggé válnak) nemcsak elméleti alapon nem tekinthetjük jogágnak, hanem a gyakorlat szempontjából sem célszerű jogágnak nevezni. A gyakorlatban is mindig tudni kell, hogy az adott esetben magánjogi természetű szabályt alkalmaz-e, vagy állami közigazgatási szerv közvetlen parancsaként igazgatási normával rendezték az adott életviszonyt. Az elmondottak alapján az állapítható meg, hogy a nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga olyan szabályösszesség, amely súlya, funkciója, a szabályozás sajátosságai folytán komplex, relatíve önálló jogterület, didaktikai szempontból pedig önálló diszciplína. A megjelölést: „nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga” ezek után tehát műszó, terminus technicus értelemben használjuk. Ami az elnevezést magát illeti, leíró elnevezésről, fogalomról van szó. Nehéz olyan nevet találni, amely világosabban fedi e jogterület fogalmát. Lehetne ugyan egyszerűbben azt is mondani, hogy „nemzetközi gazdasági jog”; csakhogy ennek az elnevezésnek a jogirodalomban sokaknál a tisztán igazgatási jellegű gazdasági szabályok jelölésére foglalt tartalma van.

[11]

c) A nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogának relatíveönálló, komplex jogterület jellegét több érvvel lehet alátámasztani. Egyrészt jelentős mennyiségű normaanyagról van szó, ami – mint említettük – nem fogható át a nemzetközi magánjogban. Másrészt ez a normaanyag gazdátlan, legalábbis a jogágakban nem kellő mélységgel művelt, sem a közigazgatási jogban, sem a nemzetközi közjogban. Harmadrészt – és mindenekelőtt – e normaterületnek – a külgazdasági viszonyok képében – egynemű tárgya van; szabályozási módszerbeli sajátosság pedig az, hogy e területen a közjogi és magánjogi elemek, a hatalmi-igazgatási viszonyok és az áruviszonyok szervesen együtt vannak jelen. Mindehhez hozzá lehet még fűzni, hogy a jogi diszciplínák sosem korlátozódtak teljesen a hagyományos jogágakra.

[12]

4. Lényeges kérdés a fenti elméleti elképzelés életképessége szempontjából is, hogy megragadhatók-e, rendszerré írhatók-e e jogterület és diszciplína elemei.Úgy gondoljuk, hogy igen.

[13]

a) A nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogának tételezhető egy általános része.Ezen belül helyezhető el egy történeti-elméleti rész, amelyben a nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga fejlődésének és rendszerének általános problémáit kell bemutatni. Az általános részhez tartozik a jogforrások bemutatása és szisztematizálása [92]: belső jogszabályok, nemzetközi (multilaterális és bilaterális) egyezmények, európai uniós normák stb., továbbá olyan nem jogszabályi erejű aktusok, amelyek azonban az érintett jogalanyok kikötése alapján jogi erőt nyernek, mint például az Incoterms-szokványok [321]. Az általános részben kell szólni a nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogát uraló elvekről is, mint például az ENSZ Chartájában az államok gazdasági jogairól és kötelezettségeiről vagy a GATT-ban [208] megnyilatkozó elvek. Ezek közül a következők említhetők meg:

· a nemzeti vagyon felett való szuverén rendelkezés joga;

· a külföldön beruházott tőkével kapcsolatban a tisztességes és méltányos elbánás (fair and equitable treatment) elve;

· a legnagyobb kedvezményes elbánás elve [245];

· az antidömping-jogosultság elve;

· a viszonosság elve;

· az államok szuverén egyenlősége mellett az integrációs jogi mechanizmuson belül a tagsági bánásmód (membership treatment) elve stb.

[14]

b) A nemzetközi gazdasági kapcsolatok alanyaira vonatkozó normák tárgyalása alkotjaa különös rész első kérdéskörét. A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga alanyainak tekinthetők – közjogi szinten – mindazok az állami és államközi (európai uniós stb.) szervek, amelyeknek hatósági joguk van beleszólni a nemzetközi kapcsolatok alakulásába. Az alanyok másik csoportját alkotják a külgazdasági tevékenységet kifejtő belső gazdálkodó alanyok és a nemzetközi gazdasági társaságok különböző formái [235]. A szerződések körébe tartoznak a gazdálkodó alanyok külkereskedelmi szerződései [384]. Emellett a szerződések körében kell tárgyalni az államközi kereskedelmi, konzuli, áruforgalmi – multilaterális, bilaterális – egyezményeknek azokat a részeit is, amelyek a gazdasági kapcsolatok alakítására közvetlenül befolyást gyakorolnak. A fizetések joga a fizetések polgári jogi formáit jelenti: a váltót, a csekket, az inkasszót, az akkreditívet, a kereskedelmi hitellevelet stb. [397].Lényeges részét alkotják végül a különös résznek a nemzetközijogviták problémakörének egyes elemei. A jogviták feloldását hagyományosan a nemzetközi magánjog területéhez tartozónak számítják. A nemzetközi gazdasági kapcsolatok területén jelentkező jogviták rendjében például a választottbíráskodás [692] és a joghatóság részproblémájaként az állami immunitás [184] kérdése kerül tárgyalásra.

[15]

5. Ezekben a tételekben foglalható össze a szerzők felfogása a nemzetközi kapcsolatok jogáról mint relatíve elkülöníthető jogterületről és oktatási diszciplínáról. A nemzetközi kapcsolatok jogának (részben) más felfogásával, illetve újabb fejlődési irányaival kapcsolatban a jogirodalomra, mindenekelőtt Bánrévy immár nyolcadik kiadásban megjelent tankönyvére (2011), VörösImre munkájára (2004), továbbá Palástitanulmányára (2002) utalunk.

[16]

6. Nem zárhatjuk ezt a Bevezetést anélkül, hogy szóljunk a nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogával szemben támadt legújabb kihívásokról, amelyekre már az Előszóban is utaltunk. Ezek a kihívások a nemzetközi tőkeforgalom oldaláról érték a globalizált nemzetközi kapcsolatokat. Az áruk és szolgáltatások nemzetközi forgalma – mint arról a fentiekben már röviden értekeztünk és az alábbiakban még részletesen számot adunk – régóta nemzetközileg is rendezett keretek között bonyolódik. A szabályozásra részben már a 19. század végén sor került: szellemi alkotásokat védő sokoldalú egyezmények, a legnagyobb kedvezmény elvén [245] alapuló kétoldalú kereskedelmi és hajózási egyezmények stb. formájában. Majd ezek a nemzetközi kereskedelmi szektorok fokozatosan, legkésőbb a 20. század második felében mind közjogi (Bretton Woods: GATT/WTO, GATS), mind magánjogi (Bécsi Nemzetközi Vételi Egyezmény, ottawai lízingegyezmény és faktoringegyezmény) szabályozásban részesültek. (Általános jelleggel ki kell emelnünk az UNIDROIT és az UNCITRAL jogegységesítő tevékenységét.) Ezzel szemben jogilag teljesen szabályozatlanok maradtak a globális tőkeáramlás nagyságrendileg megnövekedett, az elektronikus technológia által lehetővé tett sebességgel működő és szinte átláthatatlanná vált csatornái.

Az 1990-es évektől a tőkeáramlást általánosan szabaddá tették; újabb és újabb derivatív ügyletek (credit default swap: CDS és hasonlók) formájába öltöztetett, bonyolult és ellenőrizhetetlen pénzügyi termékek jelentek meg a globalizált piacon. Ma a globális tőkeáramlás összege sokszorosan felülmúlja az áru- és szolgáltatásforgalom értékét. És mindez jogi kontroll nélkül zajlik. Ráadásul az elvileg erre a célra létrehozott IMF is tehetetlennek bizonyult, képtelen volt az elszabadult tőkeáramlások és globális pénzügyi folyamatok felügyeletére és ellenőrzésére.

A nemzetközi tőkeforgalom szabályozatlanságának, a minden korlát nélküli liberalizmusnak csaknem végzetes következményeit nemrég az egész világ drámai módon tapasztalhatta, amikor 2008-ban globális nemzetközi pénzügyi válság robbant ki, amely azután gazdasági recesszióvá terebélyesedett. A válság elodázhatatlanná tette a nemzetközi tőkeforgalom szabályozását. A krízis, amely az egész nemzetközi pénzügyi rendszer összeomlásával fenyegetett, olyan új követelményeket támasztott a jogi szabályozással szemben, amelyeknek hatását ma még nehéz részleteiben belátni, még inkább leírni. Egy dolog bizonyosnak látszik: a nemzetközi tőkefolyamatok szabályozása elkerülhetetlen. A válság megmutatta: a pénzügyi világnak új normák szerint kell viselkednie, ha nem akarja az egész rendszert – s ezzel önmagát is – végveszélybe sodorni. Kérdés, hogy kik, mely szinteken, milyen mértékben és – főleg – miként alkossák meg ezeket az új normákat. A közgazdasági és a jogi irodalom már javaslatokat tett és folyamatosan tesz e kérdések megválaszolására. A politikai akarat is bontakozni látszik: a legnagyobb gazdasági potenciállal rendelkező államok (USA, Németország és mások) kormányai és az Európai Unió vezető grémiumai sorra bocsátják vitára intézkedési terveiket: Regulation of the banking sector, Bankenregulierung stb. A legalapvetőbb döntésnek arról kell megszületnie, hogy hol célszerű és egyáltalán meddig lehet hatékony a normatív szabályozás. Kérdésként merül fel az is, hogy a szabályozásnak feltétlenül közhatalmi (állami, uniós) jogi formában kell-e megjelennie vagy esetleg hatásosabb az önkéntes (banki és hasonló) üzletági önszabályozás. Vita folyik arról is, hogy mely szinten kerüljön sor jogi szabályozásra: globális nemzetközi, európai uniós vagy nemzeti (helyi) szinten. A legnagyobb fejtörést mindezeken túl a szabályozás tartalma és annak értékválasztása okozza. Nem túlzás azt állítani, hogy a nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga újabb, talán az eddigi legnagyobb kihívás előtt áll.






Chapter 3. Irodalom a Bevezetéshez

Bánrévy G.: A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga. Budapest, 2011.

Mádl F.: Vívódás a valósággal a nemzetközi magánjogban. Állam- és Jogtudomány, XII. (1969) 65–96.

Mádl F.: Összehasonlító nemzetközi magánjog. A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga. Budapest, 1978.

Martonyi J.: A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga a XXI. században. Magyar Jog, LVII. (2010) 129–132.

Palásti G.: A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga új fejlődési irányai. Publicationes Univ. Miskolcinensis, Sectio Juridica et Politica, Tomus XX/2. (2002). 541–581.

Szászy I.: Az európai népi demokráciák nemzetközi magánjoga. Budapest, 1962.

Vékás L.: A nemzetközi magánjog elméleti alapjai. Budapest, 1988.

Vékás L.: A tagállami kollíziós nemzetközi magánjog alkonya Európában. In Raffai K. (szerk.): A nemzetközi gazdasági kapcsolatok a XXI. században. Budapest, 2011. 129–143.

Világhy M.: Bevezetés a nemzetközi magánjogba. Budapest, 1966.

Vörös I.: A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga. I–III. kötet. Budapest, 2004.

Vörös I.:Csoportkép Laokoónnal. A magyar jog és az alkotmánybíráskodás vívódása az európai joggal. Budapest, 2012.

Irodalom a Bevezetéshez

Irodalom a Bevezetéshez




Part II. I. cím. A nemzetközi magánjog általános kérdései




Table of Contents

4. I. fejezet. A nemzetközi magánjog fogalma 0

1. 3. § A nemzetközi magánjogi tényállás 0

1.1. Első tényállás: a házasságkedvelő hölgy 0

1.2. Második tényállás: gyorshajtás, kéz- és lábtörés 0

1.3. Harmadik tényállás: a kanadai nagybácsi 0

2. 4. § A külföldi jog figyelembevételének indoka 0

3. 5. § Közvetett és közvetlen szabályozás 0

4. 6. § A nemzetközi magánjog fogalma és jellege 0

5. 7. § A „nemzetközi magánjog” elnevezésről 0

6. 8. § A nemzetközi magánjog kapcsolata a jogrendszer egyes egyéb területeihez 0

7. Irodalom az I. fejezethez 0

5. II. fejezet. A nemzetközi magánjog tudományának rövid története 0

1. 9. § A nemzetközi magánjogi tényállások létrejöttének történeti előfeltételei 0

2. 10. § A statútumelmélet és korszakai 0

3. 11. § A modern nemzetközi magánjog elméleti megalapozása és kiteljesítése 0

3.1. A. 0

3.2. B. 0

3.3. C. 0

4. Irodalom a II. fejezethez 0

4.1. Az egyetemes jogfejlődéshez 0

4.2. A magyar jogfejlődéshez 0

6. III. fejezet. A nemzetközi magánjog forrásai 0

1. 12. § A nemzetközi magánjog forrásainak típusai 0

1.1. I. 0

1.2. II. 0

1.3. III. 0

2. 13. § A magyar nemzetközi magánjog forrásai 0

3. Irodalom a III. fejezethez 0

I. cím. A nemzetközi magánjog általános kérdései

I. cím. A nemzetközi magánjog általános kérdései




Chapter 4. I. fejezet. A nemzetközi magánjog fogalma

3. § A nemzetközi magánjogi tényállás

4. § A külföldi jog figyelembevételének indoka

5. § Közvetett és közvetlen szabályozás

6. § A nemzetközi magánjog fogalma és jellege

7. § A „nemzetközi magánjog” elnevezésről

8. § A nemzetközi magánjog kapcsolata a jogrendszer egyes egyéb területeihez

1. 3. § A nemzetközi magánjogi tényállás

[17]

1. Bevezetőként, kérdésfeltevésünk megvilágítására lássunk három példaszerű jogeseti tényállást.

1.1. Első tényállás: a házasságkedvelő hölgy

H. K. és J. M. (mindketten magyar állampolgárok) 1941. május 14-én házasságot kötöttek. J. M.-et 1942 decemberében a frontra vezényelték, és felesége 1943 nyarán azt a hivatalos értesítést kapta róla, hogy „június 29-én eltűnt, feltehetőleg elesett”; holtnak nyilvánítási eljárást nem folytattak le. Az 1920-ban született H. K. 1944-ben Ausztriába került, s ott megismerkedett és házasságot kötött G. v. M. német állampolgárral, aki 1945. április 16-án – ugyancsak a fronton – meghalt. 1946 szeptemberében H. K. – szintén Ausztriában – T. W. angol állampolgárral kötött házasságot; ezt a köteléket a High Court of Justice 1950. december 18-i jogerős ítéletével felbontotta, az indokolásban arra hivatkozva, hogy H. K. – férjét indok nélkül elhagyva – több mint három év óta külön él. Időközben H. K. 1947 szeptemberében A. I. egyiptomi állampolgárral kötött házasságot; erre Angliában került sor. 1982-ben H. K. az illetékes német hatóságoknál – második férje, G. v. M. után – hadiözvegyi nyugdíj iránt terjesztett elő kérelmet. A nyugdíjigény kedvező elbírálásának lényeges előfeltétele a G. v. M.-mel kötött házasság érvényessége, kizáró feltétele viszont a későbbi házasságok bármelyikének érvényessége. Kérdés: Mely állam(ok) joga irányadó az egyes házasságok alaki és anyagi érvényességének megítélésekor? Figyelemmel kell-e lenni a házasságkötések helyére, a férjek állampolgárságára, továbbá arra a körülményre, hogy időközben H. K. állampolgársága két ízben változott [540]?

1.2. Második tényállás: gyorshajtás, kéz- és lábtörés

2006. március 6-án a kora reggeli órákban R. D. P. a CI-55-JEW forgalmi rendszámú személygépkocsival a 8-as számú főútvonalon Veszprém felől Ajka irányában haladt. Az adott körülmények között megengedhető sebességet túllépve elvesztette uralmát a jármű felett és a jobb oldali sávból a balra kanyarodó sávon keresztül összeütközött az S. L. badacsonyi lakos által szabályosan vezetett HSC-052 forgalmi rendszámú Nissan Pick típusú személygépkocsival. A balesetben S. L. olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az igazságügyi orvos szakértő szakvéleménye 40%-os végleges munkaképesség-csökkenést állapított meg. Kérdés: Melyik ország joga szerint kell elbírálni S. L. kártérítési igényét? Több jogrendszerrel érintkezik a tényállás. A károsult magyar állampolgár, lakóhelye és ún. szokásos tartózkodási helye is Magyarországon található, a károkozó R. D. P. román állampolgár, lakóhelye Romániában van, ún. szokásos tartózkodási helyének viszont az olaszországi Trento minősül, ahol 2000 óta munkaviszonyban is áll. A károkozó magatartás elkövetésének helye Magyarország, a káros eredmény (kórházi kezelési és egyéb költségek, munkabérkiesés, a rokkantságból származó egyéb hátrányok stb.) is itt következett be, a károkozónak olasz biztosítótársasággal van biztosítása [441].

1.3. Harmadik tényállás: a kanadai nagybácsi

E. J. Budapesten született. 1956-ban Angliába, majd onnan 1970-ben Kanadába ment, s 2005-ben Québec tartományban angol állampolgárként halt meg. Hagyatékát Magyarországon levő ingatlanilletősége (közös tulajdoni hányada), Kanadában levő ingóságai és egy New York-i székhelyű bankban tartott jelentősebb összegű készpénze alkotja. Az örökhagyó végintézkedést nem tett, hozzátartozói mind Magyarországon élnek. Kérdés:Melyik állam joga szerint alakul a hagyaték sorsa? Az örökhagyó személyes joga (vagyis az állampolgársága, a „lakóhelye” vagy az utolsó „szokásos tartózkodási helye” szerinti jog) határozza meg az alkalmazandó jogot, netán az örökösök személyes joga legyen meghatározó (ha ez eltérő, örökösökként külön-külön állapítsuk meg az alkalmazandó jogot), esetleg a hagyatéki tárgyak fekvése szerinti jog (s ha igen, külön-külön?) szabja meg a törvényes öröklés rendjét [512]?

[18]

2. A példáinkban szereplő tényállások első közös jellemzője, hogy elemeik túlmutatnak egyetlen jogrendszer határain, több állam jogszabályaihoz kapcsolódnak: egyik elemük egy meghatározott jogrendszerrel, a másik egy újabb jogrendszerrel érintkezik stb., vagyis nemzetközi természetű jogviszonyokról kell beszélnünk. Például az adott viszony alanyainak állampolgársága más, lakóhelyük vagy/és ún. szokásos tartózkodási helyük különböző államok területén található, cselekedeteik, illetve azok eredménye más-más államban következik be, az érintett vagyontárgyak különböző államokban vannak stb.

Másodikjellemző vonása ezeknek a viszonyoknak, hogy bennük – nemzetközi jellegük ellenére – az államok nem szuverénként, mint az adott terület közhatalmának gyakorlói vesznek részt, hanem polgárok vagy azok szervezetei, vagyis természetes és jogi személyek. Ha az ilyen viszonyokban az állam szerepel is, akkor sem szuverénként, nem a közhatalom letéteményeseként lép fel. Például, ha egy államot külföldön levő hagyatékra vonatkozó végintézkedésben kedvezményezettként jelölnek meg, az állam nem a szuverenitás alanyaként vesz részt az adott viszonyban, hanem (akárcsak a hasonló jellegű, tisztán belföldi kapcsolatokban) jogi helyzete azonosan ítélendő meg a természetes személyek és a többi jogi személy jogállásával [182].

A példáinkkal jellemzett tényállások jogi megítélésekor két vagy több állam jogszabályai mintegy versengenek egymással az alkalmazásért. Emiatt – kivéve, ha az érintett államok nemzetközi egyezményben (lásd 5. § 2. o.) feloldják ezt a rivalizálást – eldöntésre vár az a kérdés, hogy az elvileg számításba jövő államok közül melyiknek a jogszabályai legyenek irányadóak. Ezt a problémát a jogtudomány a jogszabályok nemzetközi összeütközése(latin eredetű kifejezéssel: a jogszabályok nemzetközi kollíziója) elnevezéssel jelöli. Azokat a tényállásokat, amelyeknek elemei több állam jogrendszerével mutatnak érdemi kapcsolatot, anélkül, hogy bennük az állami szuverenitás közvetlenül szerepet játszana: nemzetközi magánjogi tényállásoknak nevezzük.Ezek a viszonyok képezik a nemzetközi magánjog tárgyát.

[19]

3. A nemzetközi magánjogi tényállások igen sokrétűek. Jelentős részük a nemzetközi kereskedelmikapcsolatokban keletkező vagyoni természetű viszony: tulajdoni, szerződési, felelősségi, öröklési viszony. Számos olyan nemzetközi természetű tényállás is idesorolandó, amelyekben a személyi és a vagyoni elemekvegyülnek: munkaviszonyok, szellemi alkotásokkal kapcsolatos viszonyok és – főként – családi viszonyok. Tartalmi sajátosságaikat tekintve igen eltérő életviszonyok tartoznak tehát a nemzetközi magánjogba. Nemzetközi magánjogi tényállásnak minősül például a külföldi jogalannyal (külföldi székhelyű céggel stb.) kötött nemzetközi adásvételi, lízing-, vállalkozási, fuvarozási vagy licenciaszerződés, a külföldi munkaadóval vagy munkavállalóval kötött munkaszerződés, a külföldi állampolgárral kötött házasság vagy külföldi gyermek örökbefogadása. E viszonyok jelentős tartalmi különbségei mögött az a közös vonás húzódik meg, hogy valamennyiben külföldi(azaz egy idegen jogrendszerhez kapcsolódó) mozzanatszerepel, és ez az alkalmazandó jogrendszer meghatározását teszi szükségessé.

A fentiekből következik ugyanakkor, hogy nem tartoznak a nemzetközi magánjog tárgyához azok a külföldi elemet tartalmazó viszonyok, amelyek az állami szuverenitással közvetlen kapcsolatot mutatnak, mivel ezek a nemzetközi (köz)jogba tartoznak. Kívül maradnak a nemzetközi magánjog határain – noha állampolgárokat vagy jogi személyeket érintenek – az állampolgársági jog külföldi vonatkozásai, az ún. kettős adóztatás problémái vagy a büntetőjog nemzetközi kiágazásai stb. Ezek a viszonyok is az állami szuverenitás gyakorlásával függenek össze és a nemzetközi alkotmányjog, a nemzetközi pénzügyi jog vagy a nemzetközi büntetőjog tárgyát képezik.

Összefoglalva azt mondhatjuk tehát, hogy a nemzetközi magánjog tárgyát az olyan külföldi elemet tartalmazó tényállások alkotják, amelyek belső viszonylatban a tágabb értelemben vett magánjog (polgári jog) tárgyát képezik (vö. 8. §).

2. 4. § A külföldi jog figyelembevételének indoka

A nemzetközi magánjog alapproblémái közül mindenekelőtt arra a kérdésre kell választ adni, hogy milyen megfontolásból veszi figyelembe más állam (a tényállással érdemi kapcsolatban lévő) jogszabályait az elbíráló fórum: bíróság, választottbíróság, közjegyző stb. Miért nem alkalmazza az ilyen viszonyokra is minden további nélkül saját jogát? A kérdés úgy is feltehető: miért van a fórum más állam jogának is alárendelve? Miért engedi, sőt rendeli az állam, a szuverén, hogy fórumai más állam más szuverén jogszabályait is tekintetbe vegyék, és adott esetben úgy alkalmazzák, mint a saját normáit?

Ezekre a kérdésekre – a nemzetközi magánjog alapkérdéseire– minden kor jogtudománya megkísérelt feleletet adni. A válaszok – hol nagyobb, hol kisebb mértékben – eltérőek voltak, és rendszerint jól tükrözték az adott kor általános jogfelfogását s közvetve-közvetlenül gazdasági, politikai, ideológiai viszonyait is. Ezekre a nézetekre a nemzetközi magánjog elméletének történeti fejlődését bemutató (következő) fejezetben térünk ki. Itt csupán annyit szögezünk le, hogy a tényállást elbíráló fórum államának joga (a lex fori) az adott állam belső életviszonyaira szabott jog és gyakran nem (vagy csak kevéssé) áll szerves kapcsolatban az elbírálandó nemzetközi magánjogi tényállással. Emiatt az érdemi külföldi elemet tartalmazó életviszonyok esetében a megfelelő döntés a kérdéses tényállással legszorosabb, legszervesebb kapcsolatot mutató jogrendszer, adott esetben tehát külföldi jog alkalmazását kívánja meg. Végső soron a helyesebb döntés elősegítése végett kell tehát az államnak idegen szuverén jogszabályait saját fórumaihoz engednie, s ezért kell a fórumnak külföldi jogot figyelembe vennie, adott esetben alkalmaznia. Ez a megfontolás, ez a vezérmotívum munkál a nemzetközi magánjogi tényállások különleges jogi megítélése mögött. Mindennek – természetesen – az az előfeltétele, hogy az államok egymás jogát kölcsönösen tiszteletben tartsák és egyenrangúnak ismerjék el[39].

3. 5. § Közvetett és közvetlen szabályozás

A nemzetközi magánjogi tényállások rendezésére a jog fejlődése során kétféle módszer alakult ki, és e kétféle megoldást párhuzamosan alkalmazzák ma is. A probléma megközelítésének módja, a nemzetközi magánjogi tényállás szabályozásának mikéntje szerint különbséget teszünk közvetett és közvetlen jogrendezésközött.

[20]

1. Közvetett szabályozásról beszélünk abban az esetben, amikor a nemzetközi magánjogi tényállás megoldása két fokozatban,két rétegben elhelyezkedő jogszabályok segítségével megy végbe.

A jogszabályok első szintjén az alkalmazandó jogrendszer kiválasztására kerül sor; annak eldöntésére, hogy a nemzetközi magánjogi tényállással érdemi kapcsolatot mutató jogrendszerek közül melyik állam jogát kell alkalmazni. A jogszabályok ezen első rétegének tehát „csak” az a funkciója, hogy feloldja az egymással versengő jogrendszerek összeütközését (kollízióját), közvetítsen az alkalmazandó szabályokhoz, utaljon az érvényesülő normákra. Ezért ezeket a szabályokat nemzetközi kollíziós szabályoknak nevezzük. A nemzetközi kollíziós szabályok kizárólag az alkalmazandó jogrendszert jelölik ki, a nemzetközi magánjogi tényállást tartalmilag nem oldják meg, a jogviszony alanyainak jogaira és kötelezettségeire vonatkozóan nem adnak útbaigazítást. A kollíziós szabályok tehát – természetüket, jellegüket tekintve – mindig utaló, közvetítő normák. Ha például egy magyar cég osztrák partnere lízingszerződés teljesítésével késedelembe esik, és a felek jogvitája bíróság (választottbíróság) elé kerül, a kollíziós szabályok arra nézve adnak eligazítást, hogy melyik állam jogát kell irányadónak tekinteni (a magyar vagy az osztrák jogot, esetleg egy harmadik jogrendszert); de csak ezt, és nem a szerződésszegés konkrét következményeit (elállási jogot, kártérítési igényt stb.) határozzák meg.

A nemzetközi magánjogi tényállások közvetett szabályozásánál a normák második rétegében találhatók az adott viszony tulajdonképpeni megoldásához, tartalmi rendezéséhez segítő jogszabályok, amelyeket – a kollíziós szabályokkal szembeállítva – tárgyi szabályoknak nevezünk. Ezek adnak választ arra a kérdésre, hogy miként alakulnak a kérdéses viszony alanyainak jogai és kötelezettségei. Ha például az előbbi esetben az eljáró bíróság (választottbíróság) államának kollíziós normái az osztrák jogra utalnak, az ily módon irányadó osztrák polgári jog tárgyi szabályai döntenek az eladó késedelmének konkrét szankcióiról.

A nemzetközi magánjogi tényállás közvetett megoldásának tehát két fázisavan:

· a nemzetközi kollíziós szabállyal az alkalmazandó jogrendszer kiválasztása;

· az irányadó jogrendszer tárgyi szabályának alkalmazásával a jogkérdés érdemi megválaszolása.

[21]

2. A nemzetközi magánjogi tényállások közvetlen szabályozása azt jelenti, hogy a jogszabály – csakúgy, mint a nemzetközi elemet nem tartalmazó, belföldi tényállások esetében – az adott jogviszony tartalmi rendezéséhez vezet, a felek jogairól és kötelezettségeiről rendelkezik. A közvetlen szabályozás esetében kimarad a közvetítés fokozata, szükségtelen az irányadó jogrendszer kiválasztása. A közvetlen rendezés normái tehát nem utaló jellegűek, hanema nemzetközi magánjogi tényállás közvetlen megoldásához vezetnek.A tényállások nemzetközi jellege (az a körülmény, hogy a nemzetközi magánjogi tényállások két vagy több jogrendszerrel is érdemben érintkeznek) azzal a következménnyel jár, hogy közvetlen szabályozásra csak az érintett államok közös akaratával alkotott normák útján, azaz (két- vagy többoldalú) nemzetközi egyezményeksegítségével kerülhet sor. Az érdekelt államok ilyen esetben – egy meghatározott területen – egyeztetik gazdasági érdekeiket, összehangolják erkölcsi értékrendjüket, jogi hagyományaikat stb. és együttes jogi aktussal feloldják jogrendszereik összeütközését.

Az államok közötti egyes magánjogi viszonyok közvetlen rendezésére, magánjogi természetű nemzetközi egyezmények kötésére minden korban találunk példákat; sőt: az egymással szorosabb személyi és vagyoni kapcsolatot fenntartó államok (például a középkori olasz városállamok) határozott törekvést mutattak a jogrendszereik összeütközéséből származó anyagi jogi és eljárási jogi problémák közvetlen, egyezményes szabályozás útján történő rendezésére. (Ma is figyelemre méltó éleslátásról, kodifikációs gyakorlatról és tapasztalatról tanúskodik például a Velence és Bologna között 1227-ben létrejött megállapodás az ítéletek kölcsönös elismeréséről és végrehajtásáról.) Az utolsó száz évben, és különösen a második világháború után jelentős mértékben megszaporodtak a magánjogi természetű nemzetközi egyezmények, jelentősen nőtt a részes államok száma és különösen az egyezményekkel szabályozott problémák gyakorlati hordereje. Ma egyezményes szabályok adnak közvetlen rendezést például a nemzetközi adásvételre (1980. évi Bécsi Egyezmény: [332]), a váltóra (1930. évi Genfi Egyezmény: [402])és a csekkre (1931. évi Genfi Egyezmény: [402]), továbbá az egyezményes szabályozás dominál a nemzetközi fuvarozás és szállítmányozás területén is [387].

A nemzetközi magánjogi tényállások közvetlen szabályozása azonban sohasem volt átfogó és gyakorlatilag nem is lehet teljes. Nem lehet kimerítő a magánjogi viszonyok nemzetközi megállapodások útján történő rendezése sem a részes országokat, sem a felmerülő kollíziós problémákat tekintve. Ehhez a nemzetközi magánjogi szerződések olyan hálózatára (vagy nemzetközi kódexekre) lenne szükség, amelynek megvalósításához távolról sem értek meg a gazdasági, politikai stb. feltételek. Nem is szólva arról, hogy a nagyszámú nemzetközi egyezmény valaminő összhangjának a biztosítása, az egyezmények összeütközéseinek lehető elkerülése, illetve feloldása is komoly problémákat okoz (Majoros1976, 1980; Volken1977). A nemzetközi egyezmények közötti összeütközések feloldását célozza a szerződések jogáról szóló, Bécsben 1969. évi május hó 23-án keltEgyezmény (amelyet Magyarországon az 1987. évi 12. törvényerejű rendelet hirdetett ki). Az Egyezmény 30. cikke kifejezetten az azonos tárgyú, egymást követő nemzetközi szerződések viszonyát rendezi.

S mindehhez hozzá kell számítani azt a tényt is, hogy közös ítélkezési fórum hiányában a nemzetközi egyezmények egységes alkalmazása nem biztosított. Ezért gyakran előfordul, hogy az egyezményes egységes jog az egyes államok ítélkezési gyakorlatában eltéréseket mutat, divergálódik. Ezekkel a körülményekkel magyarázható, hogy a nemzetközi magánjogi tényállások közvetett, kollíziós normák segítségével történő (tehát bonyolultabb) rendezése alig veszít jelentőségéből. A nemzetközi magánjogi tényállások közvetett és közvetlen szabályozási módszerét tehát ma is egyaránt, egymás mellett alkalmazzák.

[22]

3. Jellegében új vonásokat mutat a nemzetközi magánjogi tényállások szabályozása az Európai Unió jogalkotásában. A tagállamok – a többszörösen módosított EK-Szerződésben – lemondtak jogalkotási szuverenitásuk egy részéről és átengedték azt az Európai Unió szerveinek. A tárgyi szabályokat egységesítő uniós rendeletekkel szabályozott életviszonyok területén teljesen kiküszöbölődik a tagállami jogrendszerek összeütközésének lehetősége, és ezzel ahhoz hasonló helyzet jön létre a tagállamok viszonylatában, mint amilyen nemzetközi egyezményes rendezés folytán keletkezne; sőt – ellentétben a nemzetközi egyezményes jog alkalmazásával – közös ítélkezési fórum, a luxemburgi székhelyű Európai Bíróság gondoskodik az uniós rendeletek egységes alkalmazásáról is. Az uniós irányelvekkel a tagállami szabályok csak harmonizálásra kerülnek ugyan, és teljesen egységes jog így nem jön létre, de – nem utolsósorban az Európai Bíróság ítélkezése folytán – az irányelvekkel összehangolt jogterületeken is csökken a nemzetközi jogszabályütközések mértéke és jelentősége. Ennek ellenére az irányelvekkel harmonizált jogterületeken a jogszabályok összeütközésének lehetősége nem szűnt meg, és ezért a közvetett (kollíziós szabályok közbeiktatásával történő) jogrendezés igénye az uniós tagállamok viszonylatában is fennmaradt. Tekintettel arra, hogy az anyagi magánjog területén eddig inkább irányelvi harmonizációt alkalmaztak (sőt ez az egységesítés is meglehetősen kis területeket érintett, sporadikus és ötletszerű volt), célszerűnek látszott a nemzetközi magánjogi tényállások közvetett rendezését biztosító kollíziós szabályok egységesítése a tagállamokban. A nemzetközi kollíziós jog uniós egységesítése a kötelmi jog területén az ún. Róma I. és Róma II. rendelettel már meg is valósult [410, 441], a családjogban is megindult [527], az öröklési jog területén pedig meg is történt [519].

4. 6. § A nemzetközi magánjog fogalma és jellege

[23]

1. A nemzetközi magánjogi jogviszonyok tárgyának körülhatárolása és szabályozási módszerének jellemzése segítségével meghatározhatjuk e jogág fogalmát: a nemzetközi magánjogba tartoznak az érdemi külföldi elemet tartalmazó és az állami szuverenitással közvetlen kapcsolatban nem levő magánjogi (polgári jogi) viszonyokat közvetett módon rendező kollíziós normák.

A nemzetközi magánjogot tehát mint nemzetközi kollíziós jogot definiáljuk. Az így meghatározott jogág egysége belülről, tárgya szerint sem kérdőjelezhető meg. Megállapíthatjuk ezt annak ellenére, hogy – amint már bemutattuk (3. § 3. o.) – meglehetősen heterogén életviszonyok tartoznak ide. Elég csak a vagyoni viszonyok sokféleségére, a családi viszonyok különlegességeire és a munkaviszonyok sajátosságaira utalni. Látható ugyanakkor az is, hogy a vagyoni és a nem vagyoni viszonyok között nincs kínai fal; összefüggéseik, kapcsolataik szorosságát a jogfejlődés ismételten igazolja. Egyébként is, a kollíziós szabályok normatani sajátosságai (lásd 15. §) miatt a nemzetközi magánjog határainak megvonásában a szabályozás módszerének alapvető szerepet tulajdoníthatunk: a szabályozás tárgyát képező életviszonyok és a kollíziós normatételek közötti nagyobb távolság miatt a szabályozás módszere a jogág döntő tényezőjévé lép elő.

A kollíziós nemzetközi magánjognak ez a módszerbeli homogenitása képezi az alapot az egyezményes nemzetközi kollíziós jog – azaz a nemzetközi egyezményekben, például a hágai egyezményekben [536] alkotott kollíziós szabályok – rendszertani befogadásához is. Így van ez még akkor is, ha nem hagyhatjuk figyelmen kívül azokat a speciális vonásokat, amelyek ennek a joganyagnak nemzetközi szerződéses eredetéből fakadnak. A tudomány sokáig valóban elhanyagolta az egyezményes kollíziós magánjog külön kérdéseinek kutatását. A nemzetközi jogirodalomban eltérő súlyúnak értékelik az egyezményes kollíziós magánjog specifikumait. Míg Kropholler (1975) csupán néhány különös vonást emel ki (minősítés, renvoi, „előkérdés”, ordre public), addig Majoros (1976, 1980) szerint az egyezményes nemzetközi kollíziós magánjog lényegesen eltér az autonóm nemzetközi kollíziós jogtól. Véleményünk szerint a két terület az egységen belül mutat különbségeket. Egészében véve azonban a nemzeti (autonóm) és az egyezményes kollíziós magánjogot szilárdan összetartja az alapvetően egyező módszer mint legfőbb kohéziós erő. S hogy a legújabb fejleményekre is utaljunk, a nemzetközi kollíziós szabályok módszertani egysége elég kohéziós erőt ad a nemzetközi magánjognak ahhoz is, hogy minden további nélkül befogadja az európai uniós rendeletekkel alkotott kollíziós normákat (lásd 5. § 3. o.).

[24]

2. Amint említettük [2], az utóbbi évtizedekben képviselőkre talált a nemzetközi magánjognak tágabban vett felfogása, amely a nemzetközi magánjog körébe vonja a lényeges külföldi elemet tartalmazó tényállások közvetlen, anyagi jogi szabályozását is. Az előbbiekben kifejtettek szerint ez a felfogás elméletileg nem igazolható. Nézetünk szerint a nemzetközi életviszonyokra vonatkozó kollíziós normák módszertani homogenitása és különlegessége megakadályozza kollíziós és anyagi nemzetközi magánjogi szabályok ugyanabban a jogágazatban történő elhelyezését. A mégoly azonos életviszonyok és szabályozási funkció ellenére sem fér össze jogági mélységig a két jogterület, mert módszereik és belső törvényszerűségeik annyira eltérnek egymástól.

Az itt elmondottakhoz szükséges egy megszorító észrevételt tenni. Álláspontunk szerint a jogág tudományos kategória: a hozzávetőlegesen homogén tárgyra irányuló és egynemű szabályozási módszert alkalmazó jogi normák tudatosan egységbe foglalt és a jogrendszer egyéb normacsoportjaitól mesterségesen elhatárolt együttese. A jogágak elhatárolásának létjogosultságát tehát a bennük összefogott (és egyúttal a többi jogi normától relatíve elválasztott) jogszabályok sajátos törvényszerűségeinek feltárásában és tudományos vizsgálatában rejlő lehetőségek indokolják. (Mindezt, természetesen, nem öncélúan, nem valaminő „tudomány a tudományért” hamis jelszó jegyében kell tenni, hanem jogalkotási és oktatási követelmények szolgálatában, még akkor is, ha a jogági elhatárolást a jogalkotás csak kódexigényű törvények esetében tudja követni.) Következésképpen, olyan jogterületek egyetlen jogágazatba foglalásának nincs alapja, amelyek – a szabályozási cél közössége ellenére – nem rendelkeznek azonos törvényszerűségekkel. Márpedig a kollíziós normák és az anyagi nemzetközi magánjog szabályai ilyen közös törvényszerűségeket nem tudnak felmutatni.

Az ellentétes nézetet vallók a rendezendő életviszonyok (úgy tűnik: a szabályozási tárgy) azonosságára hivatkozhatnak; felteszik például a kérdést: mi az eltérő egy kollíziós jogi úton rendezett és egy anyagi nemzetközi magánjogi normákkal szabályozott adásvételi szerződés között? A szerződések között valóban nincs különbség, jogi szabályozásukban annál több. Míg ugyanis az anyagi jogi szabályok valóban eldöntik a szerződés kapcsán felmerült jogkérdést, addig a kollíziós jogi normák – mint megállapítottuk – önmagukban nem képesek a probléma megoldására, hanem csak az alkalmazandó anyagi jogszabályok kijelölésére. Ez pedig – nézetünk szerint – a jogi szabályozás olyan alapvető eltérése, amely jogági egységet nem tesz lehetővé.

[25]

3. Egy fontos kérdést még egyszer tisztázni kell: hol kapjanak helyet a nemzetközi magánjogi tényállásokat közvetlenül rendező egyezményes, anyagi jogi szabályok? E kérdés mellett nem mehetünk el, már csak azért sem, mert – megfogalmazásának túlzó volta ellenére is – helyes felismerések táplálják Eörsi (1977) aggályát: „a kollíziós jognak jogágazatként való kiszakítása a senki földjére vetné a közvetlen jogrendezés területét a gazdaságon belül és kívül”. A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga felfogásunk szerint nem jogág ugyan, de olyan relatíve elkülönülő jogterület, amely a gazdaságon belüli k�

Documents

regi.tankonyvtar.hu · Web viewKönyvünk első kiadása három évtizeddel ezelőtt, 1981-ben jelent meg. A hat magyar nyelvű és két angol nyelvű kiadás tanúsítja, hogy ez