REJTETT ERÖ

A FÉLELEMTŐLVALÓ MEGSZABADULÁS

1

A FÉLELEMTŐL VALÓ MEGSZABADULÁS

Már évek óta érezhettük, hogy a félelem uralta alkoholos és droghasználó napjainkat. Felfedezhetünk valamit az új szabadságból és boldogságból a 12 lépés programja által. S mégis, a félelem, mint probléma megmaradhat. Alkalmanként a félelem ismét megpróbál hatalmába keríteni minket, s erre lehet, hogy a jól megszokott módon reagálunk, s utána csodálkozunk, hogy nem haladtunk előre a gyógyulás útján. A folyamatos fejlődés fontos része a félelemre való konstruktív reagálás.

A félelem és a visszautasítás

Amikor haraggal telítettnek érezzük magunkat, ha jól megnézzük, megvizsgáljuk magunkat, rájövünk, hogy különböző formájú félelmekről van szó. Ez a félelem lehet arra vonatkozólag, hogy nem kapjuk meg azt, amire úgy gondoljuk, hogy szükségünk van, vagy amit akarunk. Lehet valaki vagy valami elvesztésére irányuló félelem. A presztízs és az önarckép (image) elvesztésétől való félelem mély haragot ébreszthet bennünk olyan dolgokkal szemben, amelyek ellenünk irányulnak. Amit mi oly gyakran tökéletességnek (perfekcionizmus) nevezünk, az nem más, mint a vágy, hogy kritikán felüliek legyünk. A vágy, hogy a körülöttünk élő emberek életét irányítsuk, nem lehet más, mint a félelem annak elismerése, hogy nincs erőnk, hatalmunk. Amint megpróbálunk egy szigorú őszinteséget, kívánó életstílust kialakítani, újra és újra arra kényszerülünk, hogy beismerjük a félelem jelenlétét életünkben.

A félelem a legtöbb problémát akkor okozza, amikor úgy teszünk, mintha egyáltalán nem volna ilyen problémánk. A félelem nem egyfajta fogyatékosság. Ha megfosztanának minket a félelem érzésétől, akkor nem hősök, hanem robotok lennénk. A 12 lépés célja nem az, hogy megfosszon minket a félelem érzésétől, hanem, hogy megváltoztassa az erre adott re akciónkat és a félelem természetét.

Egy példa segíthet a félelem fontosságának tisztázásában. Vannak emberek, akik úgy születnek, hogy képtelenek a fizikai fájdalom érzésére. Ez első ránézésre áldásnak tűnhet. De ahogy ezeket az embereket jobban megfigyeljük, vagy aki ilyenek közelében él, az is el tudja mondani, hogy ez egy átok. Gyerekkorban őket jobban kell figyelni, félteni, mint akik érzik a fájdalmat. Egy gyermek, aki ismeri a fájdalom érzését, vissza fogja húzni a kezét egy bekapcsolt sütő felől. De az a gyermek, aki nem ismeri a fájdalmat, nem fogja ösztönszerűen elkapni a kezét, és súlyosan megéghet.

Felnövekedvén, a fájdalmat nem érzékelő emberek nem tudják, hogy megsérültek, vagy hogy betegek. A fájdalom, amely a betegség tünete, nem jelenik meg nekik, súlyosan lebetegedhetnek anélkül, hogy tudnának róla, és segítséget kérnének a hozzáértőtő1. Az az ember, aki nem tudja a fájdalmat érezni, csak úgy el van zárva a teljes emberi élettő1, mint az, aki krónikus fájdalomtó1 szenved. Ennek megfelelően egy olyan ember, aki nem érez félelmet semmilyen szituációban, ugyanolyan nehéz életet él, mint aki tele van félelmekkel.

Mindannyian hallottuk már a frázist: "Nem érzek fájdalmat". Ez gyakran így volt, amikor az alkohol vagy a drog hatása alatt voltunk állandó jelleggel. Úgy gondoltuk, hogy elkerülhetjük a félelmet, ha iszunk, vagy kábítószerezünk. A folyamatos gyógyulás idején megtanuljuk elfogadni az érzett fájdalmakat és félelmeket életünk részeiként. A félelem érzésére való képességünk és annak megtapasztalása fontos összetevője a felgyógyulásunknak.

Harcolj, menekülj, vagy ledermedsz

Az 1900-as évek elején Dr. William Cannon vizsgálatot végzett a "harc vagy menekülés" mechanizmusáról. Felfedezte, hogy a legtöbb állat, amikor egy veszélyes szituációba kerül, akkor azonnal harcolni kezd, vagy elmenekül a veszélytől. Ez a harc vagy menekülés mechanizmus szintén része az olyan dolgokra, emberekre vagy helyzetekre adott reakcióinknak, amelyektől félünk.

Dr. Cannon azt is megjegyezte, hogy minden állat, amikor számára megmagyarázhatatlan veszéllyel kerül szembe, akkor egyszerűen ledermed, és nem mozdul. Valószínűleg mindannyian

2

találkoztunk már séta: közben mókussal vagy nyuszival és észrevettük, hogy amikor meglátnak minket, először ledermednek. Ha egy lépést teszünk feléje, akkor az állat azonnal felrohan a legközelebbi fára vagy elbújik a bokrok között. Úgy tűnik, hogy a mi esetünkben gyógyuló emberekként a félelem harcra, menekülésre késztet, vagy megbénít.

A harcolj, menekülj, vagy megbénulsz mechanizmus egy rövid távú válasz egy bizonyos veszélyhelyzetre. Az ilyen módon való reagálás hosszú ideig eltarthat és hatalmas mennyiségű bántalmat okozhatunk vele magunknak és környezetünknek. Pl. valaki visszautasíthatja az elő1éptetést csak azért, mert fél a bukástó1 és a felelősségvállalástól. Más megbénulhat egy kapcsolatban, ami romboló hatású, mert fél az egyedül maradástól. Más vitákkal és meg nem értésekkel teli életet élhet, ami nincs arányban az okokkal. Ha ezeket a félelemre adott reakciónkat hosszú ideig fenntartjuk, akkor nemcsak stresszt okoz, hanem megfoszt minket a gyógyulás teljességétő1. A kábítószeres vagy alkoholos függő napjainkban a félelmünk olyan szintre is eljuthatott, ahol már minden szituációt félve közelítettünk meg. A gyógyulásban fokozatosan megtanuljuk az emberekkel, a dolgokkal szembeni félelmeinket leküzdeni, s képessé válunk olyan dolgokra, amelyeket mindig akartunk csinálni, de sosem volt hozzá bátorságunk. Fokozatosan megtanulunk, úgy közeledni egy helyzethez, hogy ne a veszélyeit lássuk azonnal, hanem előnyeit. A program segítségével látni fogjuk valódi félelmeinket és a lehetséges reakciónkat. Megtanuljuk, hogy ha megosztjuk a félelmeinket másokkal, akármilyen kicsinyesek vagy alaptalanok is azok, akkor meghatározásokra juthatunk félelmeinket illetően ahelyett, hogy rögtön reagálnánk rájuk.

Hadd jegyezzem meg, hogy néhány félelem kifejezetten egészséges. Pl. az újrafüggőségtől való félelem hasznos, mert tudjuk, hogy az ezekhez való visszatérés önromboló lenne. Ebben az esetben a félelem elegendő motiváció ahhoz, hogy tiszták és józanok maradjunk. Még a legegészségesebb emberekben is marad félelem a függőségtő1. De hosszú idő múlva a félelem nem lesz elég ahhoz, hogy tiszták és józanok maradjunk.

A kudarcoktól való félelem

Ha visszatekintünk néhány tettünkre, amit függőségünk idején hajtottunk végre, rá kell jönnünk, hogy nem a siker, hanem a kudarctól való félelem motiválta azokat. Ha a kudarctól való félelem túl nagy elvárásokkal párosul, okozhatja, hogy visszautasítunk lehetőségeket, amelyeket egyébként nem szeretnénk elszalasztani, megbéníthat minket egy új vállalkozás kellős közepén, vagy arra vezethet, hogy energiánkat a kudarckerülésre, s nem a sikerre fordítjuk. Ezek a félelmek eltávolítanak minket a beteljesülés örömeitó1. A kudarctól való félelem sokáig kísérthet a gyógyulási folyamatban. Akadályokat is állíthat a programban, pl. ha félünk beszélni, amikor megkérnek rá.

A kudarctól való félelem egészséges, amikor távol tart minket olyan kockázat vállalásától, amire nem vagyunk alkalmasak, s mikor enyhíti hirtelenségünket. Normális és egészséges reakció, hogy az ember nem akarja látni egy kudarc megtörténtét, de motivációt adhat arra, hogy keményebben dolgozzunk. Az a kérdés, hogy honnan tudjuk, mikor egészséges és megalapozott a kudarctól való félelmünk, és mikor alaptalan, s a haladásunk útjában áll. Egy mód ennek eldöntésére, ha megbeszéljük ezt valakivel őszintén. Ha azt mondjuk: "Nem akarok róla beszélni.", akkor nagyon valószínű, hogy félelmünk alaptalan.

Jó rálátást biztosít a félelmünkre, ha megbeszéljük azt valakivel őszintén. Gyakran találjuk úgy, hogy alaptalan félelmek áldozatai vagyunk, amelyet őszinteségünkkel eltűntethetünk. Máskor felfedezhetjük, hogy félelmeink normálisak és mások is átélik, és le kell, hogy küzdjék.

Fontos arra emlékeznünk, hogy a végső döntés miénk arra vonatkoz6lag, hogy hallgatunk-e egy félelemre vagy nem. Egy ember, aki azt próbálja eldönteni, hogy visszamenjen-e az iskolába, hamarosan egy csomó félelem fajtával találja magát szemben. Ezen félelmek másokkal való megosztása ráébreszthet arra, hogy ezek normálisak és mások is átélik. A félelem másokkal való megosztása csökkenti annak erejét, és erőt ad a döntés meghozatalához, még akkor is, ha a félelem egy része megmarad. Tudván, hogy nem vagyunk egyedül, és hogy nem vagyunk az elsők, akiknek az adott helyzetben döntenie kell, erőt adhat nekünk.

Aki azzal bajlódik, hogy elfogadjon-e egy új állást, felfedezheti, hogy ha az állásváltoztatással kapcsolatos félelmeket megosztjuk másokkal, akkor rájöhetünk, hogy azok természetesek, és jó oka lehet, hogy ne folytassuk tovább azt a változtatást (= a vele való

3

foglalkozást). Ekkor az ember rájöhet, hogy csak azért próbál változtatni, mert fél, hogy mit szólnak, ha visszautasítja. Lehet, hogy megalapozottak a félelmei arra vonatkozólag, hogy mit jelent ez a változtatás a személynek magának, családjának és a gyógyulás folyamatának. A félelmek megosztásával lehetővé válik, hogy jobb döntések szülessenek. Egy személy, aki azon töpreng, hogy beszéljen-e egy gyűlésen, rájöhet, hogy a félelme valódi, de még nincs itt az ideje a róla való beszélésnek. A félelmek megosztásával rájöhet valaki, hogy van sok más tennivaló is. Pl. valakinek többet kellene beszélnie a gyűléseken, el kellene mennie a csoporttal szórakozni a gyűlés után és beszélni, s talán még egy beszédfejlesztő órát is látogatnia kell, hogy csökkenjenek félelmei és legyen lehetősége a növekedésre.

Az a lényeg, hogy ha megosztjuk félelmeinket másokkal, akkor sok jó dolog történhet velünk. Tartós elhatározásunk, hogy jó döntéseket hozzunk. Képesek leszünk félelmeink meghallgatására és az azokra való reagálás ára, ahelyett, hogy rögtön cselekednénk és kevesebb a kockázata, hogy azok irányítanak minket.

A visszautasítástól való félelem

Sokak számára a félelem másik formája a visszautasítástól való félelem. Ez a félelem normálisan együtt járhat a gyógyulással, és akkor jelenhet meg, mikor a legkevésbé várjuk. Az életben ez az egyik legnehezebben "elviselhető" félelem; habár ez nem lehetetlen. Ez egy nagyon ismert félelem a legtöbb kémiai függő számára. Bármelyik pillanatban előtűnhet, mint az élet teljessége felé vezető úton a legnagyobb akadály.

Szélsőséges formáiban a visszautasítástól való félelem túl agresszívvá tehet bennünket kapcsolatainkban. Mint a harcoló szindróma kiterjesztése, arra vezethet, hogy másokat távol tartson tő1ünk azáltal, hogy mindig "csatázunk" velük és nem adunk nekik lehetőséget a visszautasításunkra. Mint a menekülési szindróma kiterjesztése lehet, hogy nem adunk az embereknek lehetőséget valódi énünk megismerésére, mert attól tartunk, nem fognak szeretni minket, ha megtudják, kik vagyunk valójában. A visszautasítástól való félelem elvezethet az "emberek kedvében járás" szélsőségéhez. S általa olyasmit is tehetünk, amit egyébként nem tennénk.

Nincs egyszerű és rendes mód a visszautasítástól való félelem elviselésére. Az a tény, hogy legtöbben a probléma kezelésének nehezebb útját tanuljuk meg, mert mindig visszautasítanak minket és rájövünk, hogy túlélhetjük ezt. Valószínűleg a visszautasítástól való félelem leküzdésének hogy tudatában vagyunk a fájdalomnak, amit a félelem okoz és tudni, hogy ez a félelem sokkal fájdalmasabb, mint maga a visszautasítás. Ha megengedjük, hogy eluralkodjon rajtunk a visszautasítástól valófélelem, akkor ezzel visszautasítjuk saját magunkat és ez sokkal fájdalmasabb, mintha valami idegen nem fogad el bennünket. Ha beszélünk másoknak a félelmünkró1, az csökkentheti azt, és lehetővé teszi számunkra a helyes úton való előrehaladást.

Hogyan kezeljük félelmeinket

Valószínűleg az AA. "Nagy Könyvébő1" való a legjobb tanács a félelemre vonatkozólag, ami azt mondja: "Jól megvizsgáltuk félelmeinket. Papíron rögzítettük őket, még ha nem is volt neheztelésünk velük szemben." A félelem hozzátartozik az általános személyiségünkhöz. Az ok, hogy még az egészséges félelmek is lehetnek önsajnálat, harag vagy őszintétlenség kiindulópontjai. Attól való félelem, hogy nem kapjuk meg, amit akarunk, elvesztünk valamit, vagy nem jól nézünk ki, mind normális félelmek és nem tűnnek el egyszerűen azért, mert már nem vagyunk függők. Valójában bármikor előjöhetnek ezek életünkben. Egy hatásos és praktikus mód ennek elviselésére, ha megosztjuk másokkal a problémát. Ahogy azt már említettük, a félelemró1 való beszélés segíthet annak enyhítésében, és új rálátást adhat a problémára. A félelem, amit nem kezelnek, és nem osztanak meg másokkal, csak növekedni fog és hatalmas problémává válhat.

A rendszeres imádkozás és meditáció egy módja a félelmektől való megszabadulásnak. A "Nagy Könyv" tanácsolja stressz idején a rövid imádságokat, ami útbaigazítást kér, és hajlandóságot mutat a félelem leküzdésére. Sokan úgy találják, hogyha a tisztaság, higgadtság imáját elmondják, vagy ha csak rágondolnak, már az enyhíthet egy pillanatnyi félelmet. Komolyabb félelmekre és

4

aggodalmakra jelentős hosszú távú gyógyszer lehet a naponkénti 20 perces meditáció gyakorlása. Visszatérés egy kedvenc meditációs könyv egy bekezdéséhez, vagy a lassú, csöndes ismételgetése egy kedvenc frázisnak, segít fejleszteni tudatos kapcsolatunkat Istennel, ahogy mi nevezzük őt és emellett a tisztaság, higgadtság érzését is magával hozza, ami segít a félelmek enyhítésében.

Válaszok a félelemre

A gyógyulás során nem arra vágyunk, hogy megszabaduljunk a félelem érzésének képességétő1, hanem hogy megszabaduljunk a félelemtó1, ami uralja életünket és megakadályozza növekedésünk és fejlődésünk teljességét. Amint tudatosul bennünk a félelem és szembenézünk vele, nagyobb szabadságot élvezünk arra nézve, hogy hogyan reagáljunk rá, de ehhez bátorságra van szükségünk. A bátorság szó a latin "cor"-ból származik, ami szívet jelent. Így valakit bátorítani azt jelenti, hogy "megszívesíteni" - szívvel ellátni őt. Valakit elriasztani annyit jelent, hogy kivenni a

szívet belő1e. A félelem elriaszthat, elbátortalaníthat bennünket. Kiveheti a szívet életünkbó1 és

gyógyulásunkból. Ezért fel kell fedeznünk, és hasznosítanunk kell a bátorítás módjait, forrásait. Ezt

megtalálhatjuk a 12 lépésben és azoknál az embereknél, akik ilyen gyógyuló programokban

vesznek részt. Bátorítást kapunk az új cselekedetek révén és imádságon és meditáción keresztül.

Még saját magunkban is felfedezhetjük a bátorságot.A bátorság megmutatkozhat azáltal, hogy kisebb lépéseket teszünk a félelemmel szemben,

ahelyett, hogy egy olyan óriásit akarunk előrelépni, ami meghaladja erőnket. Nem kis dolog kockázatot vállalni a félelem leküzdésében. Ezen diadal másokkal való megosztása megalapozhatja a további lépéseket, előrehaladást és bátoríthatja a környezetünket is. Az elért fejlődés elismerése az életünket uraló félelemtő1 való megszabadulás terén, ez nemcsak a hála kifejezésére ad okot, hanem bátorságra és hitre is a jelenlegi félelmekkel kapcsolatban.

Van egy ajándék dimenziója a hitnek, ahogyan a gyógyulás folyik. Ahogy haladunk előre a gyógyulás útján, úgy növekedik hitünk is. A hit egyszerűen a nyíltság és hajlandóság a segítség elfogadására. Néhányan lassan haladnak előre a hitben, való növekedésben. Sokak számára a fejlődés fájdalommal és a haragtól való félelemmel jár. A hit és a bizalom, amirő1 azt hittük, megszabadított minket a félelemtó1 törékenynek, gyengének tűnhet. De ahogy egy a programban régen résztvevő mondta: "Isten nem azért józanított ki bennünket, hogy azután visszadobjon minket magától". Bízhatunk abban, hogy a Felsőbb Hatalom a krízist lehetőséggé fogja változtatni.

A félelemtől való megszabadulás "azt jelenti, hogy megszabadultunk egy félelemmel teli életformától, s nem azt, hogy többé nem leszünk képesek erre az érzésre. A józanság terén való fejlődésűnkben egészséges szerepet játszhat a félelem. Amikor a félelem elvezet a "harcolj, menekülj, vagy ledermedsz" reakcióhoz, az veszélyes lehet, és ez leginkább a bukástól és a visszautasítástól való félelem hatására történhet meg. A félelem életünkben játszott szerepének rendszeres felülvizsgálata elősegíti azt, hogy ne tagadjuk a félelem létezését. Ha félelmeinkró1 beszélünk másoknak, az ennek kezeléséhez szükséges bátorságot és hitet szolgáltathatja. A meditáció és az imádkozás a módja félelmeink megosztásának a Felsőbb Hatalommal és módja azok átalakításának is. A 12 lépéses program újfajta szabadságot, boldogságot és a félelemtő1 való megszabadulást ígéri egy életen át.

5