VASÁRNAP, 1974. OKTÓBER 6. 7

A Szabadság gőzhajó

Hónapokon át, éjjel és nap-pal egy hosszú kémónyű gőzhajó cikázott 1944. ok-

tóber 11-től a Tisza szegedi sza-kaszán, a két part között telje-sített szolgálatot. Előbb az átke-lésnél nyújtott segítséget a szov-jet katonának, majd a ponton-hidak és a fából ácsolt vasúti híd felépítésében szerzett érdemeket. Az csupán a véletlen műve, hogy azt a gőzhajót a visszavonuló né-met és magyar egységek nem robbantották fel, s hogy a hajó lajstromozott neve Szabadság volt.

Gőzösünk már régen a múlté, elbontották, s néhány alkatré-szét a Közlekedési Múzeumban őrzik.

A gőzhajó hajdani gépésze, Ba-logh Ferenc, hetvenötödik élet-évét tapossa, de frissen tartja magát fizikailag és szellemileg. Egy keménytáblás iratköteget szorongat a kezében, amelynek minden sora ma már történelem. Egy ragasztott írást böngészek, felül bélyegző, az akkor még meglevő Tiszai- és Körösi Kot-rótelepek vezetőségének igazo-lása: „Alulírott hivatal hivatalo-san igazolja, hogy Balogh Ferenc hajógépész 1944. október hó 10. napjától kezdődőleg az orosz csa-patoknak a folyón való átkelésé-nél mint nagy gyakorlatú hajó-zási szakember, felelős hajógé-pész, éjszakai munkával, a harci események közepette a front vo-nalában a csapatoknak a Tiszán való átkelését hajtotta végre, az el nem süllyesztett gőzhajóval. Az orosz csapatoknak további szol-gálatát 1945. július hó 5-ig foly-tatta . . . " Körbélyegző és aláírás. Nézzünk az irat mögé, elevenít-sük fel az eseményeket, hogyan is állt szolgálatba a hajó és a ha-jógépész?

— Ha a vezetőkön múlik, alig-ha sikerült volna — kezdi az emlékezést Balogh Ferenc —, hi-szen utasítást kaptunk, hogy a kotrótelep gépeit, melyeket egy uszályba raktak, vontassuk fel Szolnokra. Mi viszont elhatároz-tuk, hogy nem megyünk sehova, ha el is indulunk a telepről, a kanyar után leállunk a zátonyos part mellett, s ha átvonul a front, újra használható állapotba kerül-het a telep is, meg a gőzös is. A helyzet közben úgy alakult, hogy elindulni se tudtunk, mert októ-ber 9-én katonák szállták meg a telepet, és minket mér oda sem engedtek. Haza mentünk, és vár-tuk a front átvonulását.

A további elbeszélés helyett elem tesz három különálló írást. Nézzem azt, olvassam át. A má-sodik rész alatt zárójelben dá-tum: 1944. október 11-től 1945. jú-lius 25-ig:

„1944. október 11-re virradó éj-szakát nyugtalanul virrasztottuk át. Apósom ki-kinézett az utcára majd úgy délelőtt kilenc óra táj-ban azzal jött be, hogy itt van-nak az oroszok, a Szilléri iskolá-nál hárman vagy négyen állnak. Mindenki gondolt valamire ab-ban a pillanatban. Én azon mor-

fondíroztam, hogy vajon hol jö-hettek át a Tiszán a katonák, hi-szen minden hidat felrobbantot-tak. A legközelebbi átkelőhely a tápéi komp. Ha azon jöttek át, akkor az nem lett megsemmisít-ve, s ha épségben m»>«dt a komp, akkor a mi gőzösünk és a megrakott uszály is megmarad-hatott. Hamarosan dörömböltek a kapun, orosz szavakat hallottunk. Bátortalanul mentünk ajtót nyit-ni, bár én sejtettem, hogy értem jönnek. Amikor kiléptünk az ut-cára, ott állt egy tiszt és a hajó egyik fűtője. Rám mutatott a ka-tona: — Masinyiszt? — kérdezte. Bólintottam, hogy én vagyok, és indultunk is a kotrótelepre egy terepjáróval.

A gőzhajó azért tudott gyor-san üzembe lépni, mert 1. Telje-sen be volt szenelve. 2. A kimo-sott kazánban tiszta meleg vizet tartalékoltunk. 3. A hajógép 'és a keréklapátok szükségszerű ja-vítását október elején elvégeztük, így a begyújtástól számított két órán belül üzemkész állapotba helyezhető volt a Szabadság gő-zös. A hajón levő katonai pa-rancsnok utasítására első mun-kánk az volt, hogy a telepen levő kettő darab uszállyal (sárhajó-val) állandó körforgást végez-tünk a két part között, így szállí-tottuk át az újszegedi oldalról az érkező katonákat a szegedi partra.

Amikor nem volt személyszállí-tás, a parancsnok elküldött ben-nünket a Kőrössy-csárda fölé, ahol szólfatutajok voltak kikötve. A pontonhíd feljáróinak építé-séhez kellett levontatnunk, majd uszályokat húztunk a pontonhíd úszórészének. Több usztályt ketté kellett vágni, hogy elegendő le-gyen a ponton. Egy német uszály is ottragadt Tápé fölött búzával és gyapjúval megrakva. Emlék-szem, a gyapjúbálákat a vízbe do-bálták, a búzát meg vödrökkel merték ki az uszályból. A cél érthetően a gyorsaság volt, mi-előbb készen legyen a ponton-híd, majd a fából ácsolt vasúti híd. Később megérkezett egy 150 lóerős szovjet katonai vontatóha-jó i s . . .

Mi a gőzössel állandóan moz-gásban voltunk. A ponton gyor-san összeállt, s már vonultak is rajta a katonák, a tüzérség, te-herautók és tankok. De később is szállítottunk át katonákat, ami-kor nagyobb tömegben érkeztek. Nyolc vagy tíz napig valóban ki sem léptünk a partra, csak az-után lehetett néhány órára meg-látogatni a családot".. .

A második rész befejező mon-datai így hangzanak Balogh Fe-renc emlékiratában: „1944. októ-ber 11-től, Szeged város felszaba-dulásának kezdetétől 1945. júliu-sáig tartó eredményes munkánk befejezése után a szovjet katonai hidparancsnokság és a város pol-gármesterének engedélyével a „Szabadság" gőzhajó és személy-zete visszatért Tápéra, a kotró-telepre (ma hajójavító), hogy újabb feladatának megkezdéséhez hozzákészüljön.

A szabadulás krónikája

A moszkvai rádió román nyelvű adásában 1944. szeptember 23-án. 0 óra 30

perckor hangzott el a történelmi híradás: „A magyar határon a Vörös Hadsereg!" -A részletező hadi jelentés pedig így szólt: „A szovjet-orosz hadsereg a román csapatokkal együttműködve, he-lyi harcok eredményeként elfog-lalta Padureni (Erdőcsinád, Ma-ros-Torda vm.) községet. Heiyi harcokban elfoglalták Sf. Ana (Szent Anna), Otlaca (Ottlaka), Aradul Nou (Űj-Arad), Nadlac (Nagylak) és Semlac (Szemlak) községeket."

Ugyanezen a napon több rá-dióállomás sugárzott hasonló tar_ talmú híreket. A Kossuth Rádió például e^t jelentette: „Arad el-este után az orosz haderő Makó, Szeged és Békéscsaba irányában nyomul előre. Magyarország ka-tonai helyzete napról napra ka-tasztrófálisabbá válik. A déli irányból haladó oroszok már csak fele akkora távolságban áll-nak Budapesttől, mint a Kárpá-toknál harcoló magyar csapa-tok."

Másnap délben a londoni rá-dió magyar nyelven sugározta Károlyi Mihály üzenetét: „A ma-gyar határon a Vörös Hadsereg! Lakatos (a nyilas kormány mi-niszterelnöke — a szerk.) nyíltan beismerte, hogy az ország védte-len az egyesült nemzetek túlnyo-mó erejével szemben. Beismerte, hogy a német hadsereg meg-szűnt katonai erő lenni Délkelet-Európában. Lakatos azonban el-mulasztotta, hogy az ebből a válságos helyzetből adódó kö-vetkeztetéseket. Tudja, hogy a helyzet reménytelen, mégis kész a magyar katonák tízezreit fel-áldozni a Vörös Hadsereg elleni meddő küzdelemben ..."

Es ettől kezdve, hét hónapon keresztül, napról napra magyar helységneveket tartalmazott az I és a IX. ukrán front parancsno-kainak hadi jelentése.

Megyénk és városunk kis pont volt a rettentő háborúban, s nem is ezen a tájon vívták a nagy csatákat a felszabadító szovjet csapatok. így hadtörténészek és történészek hosszadalmas mun-kájába került, amíg az apró rész. letekből összeállították szűkebb pátriánk szabadulásának króni-káját. Sokan máig sem tudják, hogy a roppant szovjet hadigé-pezet mely egységei . hozták el ennek a tájnak a szabadságot. A hadi számozásban ugyan nem tud eligazodni a civil olvasó, mégis úgy illik, hogy tisztelet-ből, az itt hullajtott vérre, ál-dozatra emlékezve, leírjuk: a II. ukrán front 53. hadseregé-nek 57. hadteste 223. „voznye-szenszki" lövész hadosztálya és a 46. hadsereg és a 18. önálló harc-kocsihadtest néhány alakulata küzdött értünk. A harci esemé-nyeket jórészt egy híradós-tisztnek, Román Alexejevics Vé-szelik századosnak a naplójából lehet rekonstrtmlni. Ez a hadosz-tály szabadította fel Aradot, en-nek katonái léptek elsőként ma-gyar földre Battonyánál, s Ve-

szelik százados megörökítette a hadosztályparancsnok utasítását is. amelyet Jermolajev őrnagy-nak adott. A parancs így hang-zott: „ön felszabadítja magyar földön az első várost. Makót, s ez bekerül a honvédő háború tör-ténetébe! Teljesíti a harci fel-adatot, s a Haza Ont nem fe-lejti!"

A mai Csongrád megye terü-letén Nagylak volt az első fel-szabadult község, Battonyával egy napon iratkozott föl a sza-bad helységek sorába, s még ugyanazon a napon ünnepli fel-szabadulását Csanádpalota, Ki-rályhegyes és Földeák. Másnap már Kövegyen, Magyarcsanádon és Apátfalván jártak Jermola-jev őrnagy katonái, szeptember 26-án pedig Makón. A roham hajnali négy után kezdődött, há-rom oldalról, s reggel hét órai körül találkoztak a szovjet egy-ségek a főtéren. I. A. Jermola-jev ezredparancsnok jelentette: „0—31 elvtárs (ez volt a had-osztályparancsnok fedőneve) a parancsot teljesítettük. Makó szabad, hazánk vörös zászlaja a főtéren leng, néhány alosztályunk folytatja a harcot az ellenség ki-sebb csapataival."

Malinovszkij marsall, a II. uk-rán front parancsnoka ekkor mégsem nyugat felé vezette to-vább a támadás fő irányát, ha-nem úgy határozott: Kolozsvár, Szatmárnémeti, Nagykároly és Debrecen felé fordítja főerőit, nyugatra pedig eléri a Tiszát és Zentánál meg Szegednél hídfő-ket foglal. Október 6-án meg is indult a nagy hadművelet. Az 57. hadtest ékei Hódmezővásár-hely és Mindszent felé fordul-tak, a 18. harckocsihadtest pedig Szentes, Orosháza, Kunszentmár-ton irányába.

A támadás lendülete föltartha-tatlan volt. Október 7-én dél-előtt a szovjet csapatok fölvo-núltak Szentes elfoglalására a kunszentmártoni úton és egé-szen a Kurcáig előre nyomultak: 8-án a'felderítők elérték Hódme-zővásárhelyt; ugyanaznap dél-után 3 órakor a szentesi főtéren tűzték ki a zászlót a benyomult csapatok. S aznap siratta el a lakosság a szentes—csongrádi Tisza-hidat, amelyet a visszavo-nuló fasiszták felrobbantottál;. Egy magyar zászlós is életével fizetett érte. mert nem teljesí-tette a német parancsot — meg akarta menteni a hidat. Német golyó ölte meg.

A makói felszabadítók is meg-indultak a Tisza felé. Miután Hódmezővásárhelyt felszabadítot-ták, Mindszent és Szegvár felé fordultak, hogy előkészítsék a tiszai átkelést. Itt súlyos harcba keveredtek a németekkel, akik ugyanitt szerettek volna hídfőt képezni.

Október 8-án Csongrádért kez-dődtek súlyosabb harcok. Ekkor már szovjet kézen volt a mámai komp, 9-én Gátér felé indultak a szovjet harcosok, s meg kel-lett vívniuk á német repülők tá-madásaival és Csanytelek felől érkezett gépkocsizó német SS-

Kézzel rajzolt szovjet katonai röpcédula.

alakulatokkal. A harc azonban így sem tartott soká. október 12-én feladták a várost.

És most kanyarodjunk vissza Szegedhez!

A 799. lövészezred már októ-ber 8-án elérte a Tisza bal part-ján Sártót, s az algyői hidat. A 795. lövészezred tőle délre állt és át is kelt a folyón' Algyőnél. A 767. lövészezred alakulatai pedig Tápéig beszivárogtak és október 11-én rohammal foglal-ták el Szeged északkeleti részét. Újszegeden is ott voltak már 10-én; Gyálarétnél csónakokon kel-tek át 9-én a szovjet lövészek, s innen Kiskundorózsma irányába képeztek éket. Szeged tehát 10-én valóságos gyűrűben volt. Je-lentős ellenséges haderő nem tartózkodott már ekkor a város-ban, mert a kivezető vasutakat ís elvágták a szovjet egységek. S hogy polgári ellenállás sem lesz, azt a város helyükön maradt tisztségviselői levélben garantál-tál; október 10-én este a szovjet csapatok délről támadó egységei parancsnokának. A tüzérségi tü-zet meg is szüntették a szovje-tek, és 11-én hajnalban bevonul-tak a városba.

Szeged elfoglalásának igen. nagy volt a jelentősége — írja Oltvai Ferenc A szovjet hadsereg felszabadító hadműveletei Csong-rád megye térületén című tanul-mányában, amelynek adatait je-len cikkünkhöz is felhasználtuk. A további hadműveletek kime-netelére nézve a város birtoklá-sa azt jelentette, hogy a front-vonal a déli szakaszon biztosít-va volt a szovjet hadvezetés ke-zében. A város elfoglalásában kiemelkedő harci tevékenységet folytatott 228. lövészhadosztály-alosztályait is a Tiszántúl fel-szabadításáért indított további küzdelembe lehetett bevetni. A hadoszt ál j't az 57. hadtest pa-rancsnok parancsára 1944. októ-ber 16-án éjjel a Tisza bal part-jára irányították azzal, hogy ok-tóber 17-re Kisújszállás térségé-ben összpontosuljon. Ez a had-osztály ezzel a Dél-Tiszántúl, és abban Csongrád megye felsza-badításáért vívott hadművelete-ket befejezte.

Nem sokkal Szeged felszaba-dulása után. rá jó két héttel, egész Csongrád megye szabad volt, 20-án Ullés és Pusztamér-ges, 23-án Rúzsa, 24-én Dóc és öttömös. 27-én Csengele és Pusz-taszer neve is fölkerült a szabad helységek listájára.

Nem sokkal Szeged felszabad utasa utan csesz Szeged szabad volt Néhány alkatrészét a Közlekedési. Múzeumban őrzik, (szovjet katonazenekar a Széchenyi (éren, 1941-ben)