Honoré de Balzac: Goriot apó

Szereplők: A történet kezdetén a Vauquer-panzió lakói: 1. emelet:

Vauquer-né – a Vauquer-panzió 48 éves, özvegy tulajdonosa

Couture-né – egy francia köztársasági hadibiztos özvegye

Victorine Taillefer – kitagadott hajadon; Couture-né neveli (anyjának volt rokona) 2. emelet:

Poiret úr– idősebb férfi

Vautrin úr - negyven év körüli volt nagykereskedő 3. emelet: (4 szoba, ebből 2 volt kiadva)

Michonneau kisasszony – vénlány

Goriot apó – volt metélttészta-, makaróni- és keményítőgyáros (a legrégebbi lakó; kb. 69 éves) + további 2 szoba szegényebb szálóvendégeknek:

Eugéne de Rastignac – szegény szülőktől származó joghallgató A 3. emelet fölött ruhaszárító padlás és 2 manzárdszoba volt, lakóik:

Sylvie – a kövér szakácsnő

Christophe – kifutóinas

Taillefer gróf – Victorine apja, de nem ismeri el őt lányának, s fiára akarja hagyni vagyonát

Bianchon – Rastignac orvostanhallgató barátja

Marcillacné – Eugéne nagynénje, családjukkal lakik vidéken; az ő kapcsolatai révén jut be a párizsi társasági életbe

Beauséant vicomte-né – Eugéne távoli rokona, Párizsban a főrangú társaság csúcsán foglal helyet

Anastasia de Restaud grófné (Nasie)– Goriot apó lánya (idősebb?)

Delphine de Nucingen báróné (Fifine)– Goriot apó másik lánya

Maxime de Trailles gróf - Restaud grófné link szeretője

Ajuda- Pinto márki – portugál főnemes, Beauséant vicomte-né szeretője

A Vauquer-panzió bemutatása: a kertben hársfák, veteményes, disznóól, nyulak, baromfik, a

szobák nyomorúságosak, a földszinti terem és az ebédlő nyomorúságosak, ízléstelenül

berendezettek, mocskosak. A számító, állandóan siránkozó Vaquer-né pontosan olyan, mint a

panziója. Vannak, akik csak kosztot fizetnek, s ebédelni járnak, de vannak állandó bennlakók is:

az 1. emeleten volt a ház két legszebb szobája, az egyiket a tulaj lakta, a másikat Couture-né és

nevelt lánya, Victorine Taillefer. A 2. emeleten 2, a 3.-on 4 szoba volt (lakóit ld. Szereplők),

valamint további két szoba volt fenntartva szegényebb vendégeknek, az egyiket egy joghallgató

fiatalember, Eugéne lakta, akinek a szülei sokat nélkülöztek, hogy fiuk tanulmányait

finanszírozhassák. (Olyan fiú volt, aki már serdülőkorától dolgozni kényszerült, tudta, hogy

mennyit várnak tanulmányaitól szülei, s szép jövőjét azzal alapozta meg, hogy kiszámolta,

mennyire viheti tanulással, s tanulmányait a várható társadalmi mozgalmakhoz szabta.) A 3.

emelet fölött Sylvie és a kifutóinas, Christophe lakott.

Michonneau kisasszony és Poiret úr szerencsétlen sorsú, szánalmas, kiégett öregek voltak.

Victorine-t milliomos apja nem ismerte el gyermekének, kitagadta, s csak csekély évi járadékot

juttat neki. A lány anyja egy távoli rokonához, Couture-néhoz menekült, s szülés után meghalt, a

lány így maradt a nem túl gazdag özvegyre, aki istenfélőnek nevelte. Victorine jámbor lélek, nem

haragszik sem apjára, sem fivérére, évente egyszer megpróbálja meglátogatni őket, de nem

fogadják. Valójában a lány olyan, mint egy rossz talajba ültetett bokor, ha szépen öltözhetne,

lennének udvarlói, kivirulhatna, s akkor megállná helyét a legszebb párizsi lányok mellett is.

A fekete hajú, kék szemű Eugéne de Rastignac modorán, viselkedésén látszott, hogy szegény

nemesi család sarja, hétköznapokon tavalyi ruháit hordta, de ha társaságba ment, úgy ki tudta

csípni magát, mint előkelő fiatalemberekhez illik. Az utolsó 2 személy és a többi lakó közti

átmenetet képviselte Vautrin. Egészséges külsejű, izmos ember volt, talpraesett, mindenhez értő,

szívesen adott kölcsönöket a rászorulóknak a házban is, ám azok inkább meghaltak volna,

semhogy ne fizessék vissza a kölcsönt, mert ez az ember nyájassága ellenére félelmet ébresztett.

Goirot urat a ház lakói szánalmas figurának tartják, és ebben nagy szerepe van Vaquer-nének is.

Mikor Goriot úr beköltözött a panzióba, az első emeleti szobát bérelte drága pénzért, a tulajnő

pedig meg akarta fogni magának (férjnek), ám ez a terve kudarcba fulladt. Idővel Goriot apónak

egyre kevesebb pénze lett (állítólag tőzsdézett), s fel kellet költöznie a 3. emeletre. Néha az

öreghez előkelő hölgyek jöttek látogatóba, a panzióban elterjedt, hogy szeretőket tart. Az öreg a

lányainak mondta őket.

Eugéne de Rastignac szemléletmódja párizsi tartózkodása alatt jelentősen megváltozott,

akaratlanul összehasonlította családját és az otthoni szűkös körülményeket a fővárosi

előkelőségekkel és fényűzéssel, s mindennél erőteljesebb vágy ébredt benne, hogy gyorsan

érvényesüljön, s kitűnjön az átlagból- ám közben megmaradt szeretete szülei és húgai iránt, őket

is segíteni akarta saját sikerei által. Első lépésként kifaggatta nagynénjét, Marcillacnét, akit egykor

bemutattak az udvarban, s most a családdal élt, hogy milyen rokoni kapcsolatokat lehetne

felújítani, amik által be tudna jutni a párizsi előkelő szalonokba. Az idős dáma Beauséant vicomte-

nét ajánlotta, írt neki egy levelet, amit Eugéne továbbított, a válasz pedig egy báli meghívó volt.

A fiú éjjel kettőkor ért haza, s véletleneül meglátja Goriot apót, amint az legkedvesebb ezüstözött

arany étkészletét zúzza össze, hogy beolvasztathassa. Eugéne hiába próbál tanulni (mielőtt

elaludna, elhatározta, hogy a bállal kárbaveszett idő miatt tanulni fog), egyre csak a történteken jár

az esze. Úgy érzi, beleszeretett Restaud grófnéba, Párizs egyik legszebb asszonyába. Tánc közben

megkérdezte, hol találkozhatnának, a grófné nyilvános helyeket említett, ám mikor a fiú

megmondta, hogy Beauséant vicomte-nénak unokatestvére, a nő meghívta házába. Másnap a fiú

el is megy, ám a grófné kelletlenül fogadja, mivel ott van szeretője, Trailles gróf is, s így nem

lehetnek kettesben. A gróf elmegy, mikor megjön Restaud gróf, így hármasban társalognak

tovább, ám mikor Eugéne megjegyzi, hogy látta az imént kimenni „Goriot papát” a kastélyból, a

házaspár fagyos lesz, így a fiú inkább elköszön, s dühösen unokanővéréhez megy. A vicomte-

nénál éppen szeretője időzik, Ajuda márki, aki nem meri bevallani az asszonynak, hogy

nemsokára feleségül fogja kérni az egyik Rochafide-lányt, s így vége lesz viszonyuknak- Eugéne-t

használja fel, hogy véget vessen a kínos beszélgetésnek, s távozik, anélkül, hogy bevallotta volna.

A grófné színházba invitálja, de a férfi elhárítja, mondván hogy az angol nagykövettel vacsorázik.

A grófné azonban hallgatózik, így megtudja, hogy Ajuda úr Rochefide-ékhez viteti magát, és

sejteni kezdi, amit már egész Párizs tud, csak előle hallgattak el: a márki házasodni fog.

Kétségbeesése ellenére elbeszélget Eugéne-nel, közben látogatóba jön Langeais hercegasszony, s

mézédesen és álnokul eltársalog a két asszony, egymás szeretőiről kérdezgetve (mindkettőjüket

akkor hagyták el). Végül Eugéne elmeséli baklövését, a két asszony pedig felvilágosítja: Goriot

apó Restaudné apja, az öregnek van egy másik lánya is, az egy német bankárhoz ment hozzá.

Hatalmas hozománnyal házasította ki leányait, ám a vők idővel kitúrták maguk közül (Restaud-ék

szégyellték származását, és már nem is volt sok pénze az öregnek, hát nem volt kívánatos

személye), a lányok alig találkoznak apjukkal.

Langeais hercegasszony távozik, a vicomte-né pedig tanácsokkal látja el Rastignac-ot: soha ne

árulja el az érzéseit, ha érvényesülni akar a világban, minél erősebbek, annál mélyebbre rejtse őket,

ne legyen tekintettel másokra, csak a kitűzött célját tartsa szem előtt, mások érzéseit, érdekeit ne.

Restaudnét úgy szerezheti meg magának, ha kihasználja a két nővér közti vetélkedést, vagyis

kezdjen Delphine-nek udvarolni, ő pedig majd meghívja Rastignac révén a nőt egy estélyére,

mivel az nem bejáratos ezekbe a felsőbb körökbe, míg testvére igen, így ezért rendkívül hálás lesz

majd a fiúnak, Anastasia pedig féltékeny lesz. Sikere Delphine-nél szinte biztos, mert az asszonyt

most hagyta ott szeretője, Marsay gróf. Eugéne megköszöni a szívességeket, és hazamegy a

szállóba, amely a két kastély után nagyon nyomorúságosnak tűnik. Vacsoránál pártfogásába veszi

Goriot apót, akit eddig mindenki gúnyolt, s elmondja, hogy a látogatók tényleg a lányai voltak.

Este levelet ír anyjának és húgainak, hogy küldjenek neki apja tudta nélkül 1.500 frankot

mindenképpen, erre van szüksége az érvényesüléshez. Másnap adatokat kezd gyűjteni az öreg

Goriot-ról, hogy tökéletesen ismerje a terepet, mielőtt megkörnyékezi a Nucingen-házat.

Kiderül, hogy Jean-Joachim Goriot azzal szerezte vagyonát, hogy a forradalom idején gabonával

kereskedett, külföldről olcsón vette, s otthon drágán adta. Később meghalt a felesége, egyedül

nevelte föl fényűzően két leányát, engedve azok minden szeszélyének. Az öreg buta, egy valami

van, amihez brilliánsan ért: a gabonához és a kereskedelméhez. A két lány házassága után

azonban a vők ráveszik, hogy hagyjon föl üzemeinek vezetésével, adja el azokat (szégyellték, hogy

kereskedő az apósuk), majd végül leányaitól is eltiltották. (Mindezeket attól az úrtól tudta meg,

akinek eladta Goriot az üzemeit.)

Eugéne megkapja a pénzt, vacsoránál Vautrin-nel konfliktusba keveredik, aminek egy beszélgetés

lesz a vége. Vautrin figyelmezteti a fiút, hogy becsületes úton nem juthat olyan nagy vagyonhoz,

amire áhítozik, s amire szüksége lenne a fényűző élethez. Azt tanácsolja, hogy vegyen el egy

gazdag lányt, Victorine-t, akin látszik, hogy szimpatizál a fiúval. Eugéne értetlenkedik, a lányt nem

ismeri el apja, egy garasa sincs. Vautrin megnyugtatja, hogy ha eljegyzi, a bátty véletlenül egy

párbaj során életét veszti- biztosítja a férfi, hogy megvannak rá az emberei, hogy irányíthassa a

gondviselést. Ha pedig összeházasodtak, a hozományból 20%-ot kér, mert Amerikában akar

letelepedni, rabszolgákat venni, s kávétermesztéssel foglalkozni. Eugéne elborzad, s elutasítja az

ötletet.

Rastignac új, elegáns ruhákat varrat magának a pénzből. Összebarátkozik Goriot apóval, aki arra

kéri, mesélje el neki hajnalban, mikor hazaér majd a bálokról, hogy hogyan néztek ki, hogy

mulattak lányai.

Nem sokkal ezután Eugéne unokanővérénél vacsorázik, s mivel annak nincs este kísérője (férje a

balerina szeretőjével lesz, Ajuda márki pedig Rochefide-éknél vacsorázik), elkíséri őt az Olasz

Operába, s megismerkedik Nucingen-nével, sőt, vele is tölti az estét, mert Beuséantnéhoz mégis

csatlakozik Ajuda. (Eugéne elcsodálkozik, hogy milyen őszintén szereti unokanővére a portugál

nemest, nem olyan nő, mint a többi párizsi kacér komédiázó.)

Pár nap múlva Goriot apóval a lány levelet küld Eugéne-nek, meghívja vacsorára és az Olasz

Operába. Elmegy, a nőt zaklatott lelkiállapotban találja. Delphine a kaszinóhoz hajtat, pénzt ad

neki, és arra kéri, játszon roulette-et, és nyerjen neki 7.000 frankot. Eugéne bemegy, és– szűz kéz

szerencsét hoz- nyer. Kiviszi a pénzt a nőnek, akinek ez arra kellett, hogy visszafizethesse volt

szeretőjének, amit ráköltött, s a fiúnak is ad 1.000 frankot a segítségéért.

Rastignac elhanyagolja tanulmányait, a következő félévre akarja tolni vizsgáit, pénzét pedig

teljesen felőrli mostani életmódja. Néha már azon töri a fejét, hogy elfogadja Vautrin ajánlatát,

pedig hadművelete közben beleszeretett Delphine-be (Beauséant-né kérdésére, hogy melyik lányt

szereti, azt felelte, hogy Nucingen bárónét, mert ő jobban szereti az apját). Egyszer 3.000 frankkal

tartozik kártyapartnereinek, Vautrin pedig aláirat a szorult helyzetben lévő fiúval egy 1 évre szóló

váltót ekkora összegről, s az így visszafizethette tartozásait, sőt mivel jó lapjárása volt,

szerencséjére másnap már vissza is adhatta.

Poiret úr és Michonneau kisasszony állandóan együtt voltak az utóbbi időben, Bianchon

véletlenül belehallgat egy beszélgetésbe, mikor is a két öreg egy idegnnel beszélget, s egy bizonyos

Vasfejűt emlegetnek. Amit a fiú nem hallott, az az, hogy egy rendőrügynökkel beszélnek, aki

szerint Vautrin, valódi nevén Jacques Collin, a „Vasfejű”, kétes alvilági alak, jelenleg körözés alatt

áll, és fegyencek pénzét kezeli. Az ügynök javaslatot tesz a leleplezésre, Michonneau

kisasszonynak be kellene tennie egy szert Vautrin italába, amitől az úgy tűnne, hogy gutaütést

kapott, s mikor segítenének rajta, rá kellene csapnia a vállára, s előtűnne az elítéltek bélyege. A nő

gondolkodási időt kér, valójában azon vacillál, hogy feladja a férfit, vagy figyelmeztesse- vagyis

melyikért kapna több pénzt.

Rastignac-ot közben pénzhiány gyötri, Delphine sem találkozik vele szívesen egy ideje, egy reggel

kurtán és sértően elküldte, így egyre több időt tölt Victorine társaságában, a boldog lány- és az

egész ház is- úgy látják, hogy udvarol neki a fiú. Vautrin elindítja a terv végrehajtását, miszerint

inzultáltatják Taillefer gróf fiát, aki másnap reggel pábajozni fog, s életét veszti egy Vautrin által

kitalált kivédhetetlen vívócsel által.

Nem sokkal ezután Goriot apó elárulja Eugéne-nek, hogy Fifine csak azért küldte el, mert őt,

apját várta, hogy együtt berendezhessék Rastignac új lakását. Az öreg szerint leánya most nagyon

boldog, és ezt Eugéne-nek köszönheti. Ajándékba egy órát is küldött a báróné a fiúnak, szerelme

jeléül. Rastignac elszégyelli magát, amiért kételkedett az asszony szerelmében, s elhatározza, hogy

értesíti a grófot a készülő merényletről, s ebbe a tervébe beavatja Goriot apót is.

Este nagy vacsorát tartanak a szállóban, mindenki többet iszik a kelleténél, Rastignac és Goriot

apó el is alszanak- de nem az italtól, hanem Vautrin altatóitól. Az álomba merülő fiúnak Vautrin

még odasúgja, hogy a terv végrehajtása elkezdődött. Délelőtt ébred fel Eugéne, Delphine levelét

találja maga mellett, a lány tegnap este hiába várta, attól fél, hogy a fiú túl büszke, s nem fogadja el

az ajándék-lakást, és meg van sértve. Lassan eszébe jutnak a történtek, s leszalad az ebédlőbe,

ahol mindenki Victorine szerencséjéről beszél: bátyja reggel párbajozott, megsérült, haldoklik. A

lány elsiet nevelőanyjával, hogy még utoljára beszélhessen vele. Eugéne-re többen megjegyzést

tesznek („jó helyen tapogatózott”), a fiú kifakad: sohasem fogja Victorine kisasszonyt feleségül

venni. Vautrin elmosolyodik, és nyugalomra inti a fiút, ám ebben a pillanatban hatni kezdett a

kábítószer, amit Michonneau kisasszony kevert bele nemrég a kávéjába. Az inasokat orvosért,

gyógyszerért küldik, Michonneau eltávolítja Vauquer-nét is, hogy csak ketten maradjanak Poiret-

val Vautrin mellett. Levetkőztetik, s meglátják az elítéltek bélyegét a vállán.

Rastignac kétségbeesetten bolyong a városban, azon vívódik, hogy ha most meghal Vautrin,

akkor őt bűnrészességgel vádolhatják. Így találkozik össze Bianchon-nal, aki hallva a történteket, a

szállóba siet, mert mérgezésre gyanakszik. Este keveredik haza a fiú, a szálló egy felbolydult

méhkas, Vautrin már jól van, s mindenki Taillefer gróf fiának tragédiájáról beszél. Bianchon

megjegyzi, hogy Vautrin, túlélve egy ekkora méregadagot, valóságos „Vasfejű”, hogy Michonneau

kisasszony kifejezésével éljen. A férfit mintha áramütés érte volna, egyből rájön, hogy a vénlány

mérgezte meg. Rámered, ám ebben a pillanatban kopognak: a rendőrség az, letartóztatják

Vautrin-t. A férfi mindent beismer, a vénlánynak pedig odaveti, hogy ő többszörösét adta volna

neki, ha figyelmezteti, egy nyomorult spiclinek tartja, akit mindenki meg fog vetni. Elmennek a

rendőrök és Vautrin, a ház lakói tényleg Michonneau ellen fordulnak, és követelik, hogy rúgja ki

Vaquer-né. Kelletlenül, de azonnal elköltözik a vénlány, s vele megy Poirot is. Nem sokkal ezután

Coture-né és Victorine bejelentik, hogy a lány apjához költöznek, Rastignac és Goriot apó is

költözni fog, a fiú az ajándék-lakásba, az apó pedig egy emelettel fölé- így mindig láthatja majd

leányát. Vaquer-né kétségbe esik, hogy érhette ekkora szerencsétlenség, hogy kiürül a panziója,

ráadásul a holt szezonban. Nem akarja elhinni, hogy Vautrin tényleg bűnöző lenne, olyan jó volt a

modora, nemesek a gesztusai (őt is meg akarta fogni magának).

Másnap Goriot és Eugéne költözni kezdenek, hirtelen megjelenik Delphine, és nem tudva, hogy

Eugéne a szomszéd szobában tartózkodik, apja segítségét kéri, mert férje ki akarja forgatni a

vagyonából, és maga mellett akarja tartani. Goriot apó elkezdi törni a fejét, hogy mit lehetne

tenni, mikor megjön Restaud-né is, és 12.000 frankot kér apjától, ugyanis ennyivel tartozik

szeretője kártyán. Anastasia már zálogba adta gyémántjait, egész Párizs erről beszélt, férje

azonban visszavásárolta őket, s ráparancsolt, hogy Beauséant-né közelgő bálján viselje azokat a

pletykák megakadályozása végett. Az öreg teljesen kétségbe esik, nem tudja honnan szerezhetne

pénzt, már mindet lányainak adta, azért is élt ilyen nyomorúságos körülmények között. A két lány

veszekedni kezd, hiába próbálja békíteni őket, szinte rosszul lesz az atyai fájdalomtól. Eugéne

ekkor hirtelen előjön, és saját nevével aláírott váltót ad Goriot apónak, vagyis kifizeti Nasie-nak a

12.000 frankot. A nő először megsértődik, hogy meghallotta testvére szeretője a bajait, ám hamar

megnyugszik s elfogadja, és nem törődve atyjával, aki közben az ágyra hanyatlott fájdalmai miatt,

elhagyja a szobát, s csak azért jön vissza pár perc múlva, mert apja elfelejtette aláírni a váltót.

Goriot olyan rossz állapotba került, hogy nem tudja folytatni a költözést.

Restaud-né mégegyszer felkeresi, s a báli ruhára kér pénzt. Apja eladja életjáradékát, hogy ezt is ki

tudja fizetni, így azonban teljesen nincstelenné vált.

Eugéne nem akar elmenni a bálba, megdöbbenti, hogy Delphine milyen közönyösen készülődik,

mit sem törődve apja rosszullétével. Mentségeket keres a nő viselkedésére, nem hiszi el, hogy

ennyire szívtelen lehet.

A bálban a vicomte-né megkéri a fiút, hogy hozza el leveleit Ajuda márkitól, akivel végleg

szakítottak a jegyessége miatt. Eugéne megteszi, unokanővére pedig elbúcsúzik tőle, mert

Normandiába, egy zárdába fog indulni a bál vége után, hogy magában maradhasson fájdalmával.

„Jónak és nemesnek, fiatalnak és tisztának ismertem meg ebben a világban, ahol oly ritkák ezek a

tulajdonságok.” Inti, hogy szeresse nagyon Nucingen-nét. Visszamennek a bálba, ahol a fiú

elszomorodik, hogy milyen érzéketlenek Goriot lányai.

A bál végén Langeais grófné bocsánatot kér Beauséant-nétól.

Eugén hajnalban megy a Vaquer-szállóba, ahol barátja, Bianchon ápolja az öreget. Az orvostan-

hallgató közli vele, hogy Goriot a végét járja, voltak konzíliumon a professzorai is, mivel egy

érdekes esetnek tűnik az apó baja (már rég el kellett volna veszítenie az eszméletét ebben a

stádiumban). Rastignac felrója barátjának, hogy ő is csak érdekből, a tudományos újdonság miatt

van az öreg mellett. Amíg Bianchon pihen, Eugéne felügyel Goriot apóra. Az öreg

kétségbeesetten várja lányait, még utoljára látni akarja őket, ám egyre késnek. Az öreg hol

mentegeti őket, és férjüket vádolja, hol kifakad, hogy hálátlanok, bár ebben sem a lányokat

hibáztatja, hanem inkább magát- túl sokat engedett meg nekik gyerekkorukban, nem kellett volna

annyira elkényeztetni őket. Vagy ha még mindig gazdag lenne, akkor itt tolonganának férjeikkel

együtt az ágyánál, a busás örökség reményében.

Eugéne látva az öreg kétségbeesését, elmegy, hogy személyesen hívja el a lányokat apjuk halálos

ágyához. Restaudné-éknál elküldik, a férj hallani sem akar Goriot-ról. Delphine nem hiszi el, hogy

apja annyira rosszul lenne, azt válaszolja, hogy meghűlt kicsit az este, jön hozzá az orvos, majd

utána elmegy. Megkérdi, hogy hol van az ajándékba adott óra, mert nem látja a fiú csuklóján.

Eugéne odasúgja neki, hogy zálogba kellett adnia, hogy segíthesse Goriot-t, mert az öregnek már

egy vasa sincsen, és kell a szemfödélre. Az asszony erre megijed, kapkodva öltözni kezd, odaaja

saját erszényét a fiúnak, és előreküldi, mondván, majd megy ő is mihelyt elkészül. A Vaquer-szálló

előtt kiszállva ki akarja Eugén fizetni a konflist, és meglepődve látja, hogy Delphine erszényében

csak 70 frank van.

Mikor az ágy szélénél trédelve imádkozik Rastignac és Bianchon, Goriot úr fejükre teszi kezeit, és

lányai nevét suttogja, hogy mégis eljöttek- majd eszméletét veszti. Ez az utolsó stádiuma a

betegségnek, innen már nem fog eszméletére térni. Ekkor érkezik meg Nucingen báróné

szobalánya, és közli, hogy asszonya elájult, mikor férje nem adott pénzt apja temetésére, és el sem

akarta engedni, úgyhogy a nőhözöz orvost kellet hívni, és eret vágatni rajta. Pár perc múlva

betoppan Restaudné, és sírva térdel az ágy fejéhez, apja bocsánatát kéri (ő már nem hallja), hogy

nem volt elég jó gyermeke, átkozza magát, hogy eltékozolta azt az egy szivet (atyjáét), aki szerette

őt, egy olyanért, aki megcsalta és elhagyta, ugyanis szeretője eltűnt a tőle kapott pénzzel. Mikor

apja meghal, elájul, Eugéne elviteti.

Goriot apót Rastignac temetteti el. Észreveszi, hogy Vaquer-nénál van az öreg arany medálja,

amiben 3 hajfonatot őriz: a feleségéét és két leányáét. Keményen ráripakodik, hogy tegye vissza a

szerencsétlen nyakába azt.

A szertartáson senki nincs Eugéne-en és Christophe-on kívül, csak mikor a temető felé vette a

menet az irányt, csatlakozott hozzájuk két üres hintó, az egyiken Restaud gróf, másikon Nucingen

báró címerével. Goriot apó sírja körül a két fiún kívül csak lányainak szolgái álltak. Miután a

sírásók betemetik a sírt, Rastignac még sokáig áll a hant mellett, s szomorúságában elsírja magát.

Mikor beesteledik, gyalog indul haza.

„Elnézte a Szajna két partján zegzugos körvonalakkal húzódó Párizst, ahol már kigyúltak a

lámpafények. Szeme mohón tapadt a város ama részére, amely a Vendume tér oszlopa és az

Invalidusok kupolája közt terült el.Ott élt az előkelő társaság, amelybe mindenáron bejutni

törekedett. Olyan pillantást vetett erre a zsibongó, óriási méhkasra, mintha előre ízlelné a mézet,

és kiejtette száján ezt a nagyszerű mondatot:

- Most mirajtunk a sor!

A Társadalom arcába vágott merész kihívás első tetteként Rastignac elment vacsorázni Nucingen

bárónéhoz.”

Vége