14
Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja • XII. évfolyam • 4. szám • 2019. december Szentestén, a csillogó karácsonyfa alatt különös, meleg érzés tölti el az emberek szívét. Különösen azokért a magyar testvérekért, akiket a szélrózsa minden irányába elsodort az élet. A díszes karácsonyfa alatt a nagy gonddal megvásárolt, szépen csomagolt, titkos ajándékok húzódnak meg, de a legtöbb helyen hiányzik a jászol a kis Jézussal. Pedig ez a legfontosabb! Ez teszi a karácsonyt Karácsonnyá… Mert mi is a Karácsony? A költekező, pazarló ajándékozás napja? Sajnos ez is! A szeretet napja, amikor a haragos, duzzogó barátok vagy az elvált szülők fagyos szíve a szétszakított gyermekek miatt talán kissé felmelegszik? Ez is! Vagy talán a háromnapos pihenőnap, amikor rokonokat látogatunk vagy a régóta esedékes házimunkát elvégezzük? Ez is! De elsősorban most születésnapot ünneplünk! A történelmi Jézus születésnapját! „Gyermek született nekünk, Fiú adatott nekünk” – mondja Izaiás próféta. Ezt ünnepeljük. Vagy mint az ének mondja: „Vigasságos, hangos nagy örömünk támadt, megszületett Jézus a beteg világnak …” Immár kétezer éve, hogy Ő, az Istenember Betlehemben megszületett. Mégis nem volt és nem is lesz soha ember, akit így ünnepeljenek, amint a költő is kifejezi: „Éltek nagyok, éltek dicsők! Emlékük korról-korra hün följegyeztetett, de hogyha őket Vele összemérjük: a haladó kor lábai alatt ők csak parányiságok, porszemek.” Ki ünnepli manapság Nagy Sándor, Julius Caesar vagy akár Napóleon a többi nagy ember születésnapját? Senki! De Krisztusét igen, mert Ő nemcsak ember, hanem Isten is. Ő az Istenember. Karácsonykor ünnepeljük azt a felfoghatatlan titkot, hogy a végtelen Isten gyermek képében megjelent közöttünk. Vállalta keserves emberi sorsunkat, mindent, a bűnt kivéve. Keservesen szenvedett, kínok között meghalt, de dicsőségesen harmadnapon feltámadott és ÉL! Krisztussal szemben senki sem lehet semleges. Választani kell: vagy Vele vagy Ellene! Nincs középút! Vagy megfogjuk a kezét és követjük tanítását vagy követ fogunk rá… Krisztus születése a történelmet kettéosztja: Krisztus előtti és Krisztus utáni századokra. Akkor is, ha nem merjük nevét már kiejteni és azt mondjuk: időszámításunk előtt és után. De az időszámítás éppen Krisztus születésétől kezdődik. Ezt ne felejtsük el! Krisztus a béke fejedelme. Amikor a héber nyelvű Bibliát görögre fordították, 20 szóval kísérleteztek, hogy visszaadják a „salom” héber szó teljes értelmét. A hagyományos fordítás szerint Jeruzsálem = a béke városa. Karácsony éjszakáján boruljunk le mi is a jászol elé és tegyünk szent fogadást: Jézusom szeretlek, Jézusom követlek, Jézusom Tiéd vagyok életemben és halálomban, s így lesz béke a lelkemben is. Amen. Ezekkel a gondolatokkal kívánok áldott, kegyelemteljes Karácsonyt minden kedves olvasónak és családjuknak, szeretettel: Simonics Péter plébános

Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja • XII. évfolyam • 4 ... · Ezen idő alatt szükség esetén dr. Bencze Zsolt elérhető a 06-70-409-4520-as telefonszámon. Köszönettel:

  • Upload
    others

  • View
    3

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja • XII. évfolyam • 4 ... · Ezen idő alatt szükség esetén dr. Bencze Zsolt elérhető a 06-70-409-4520-as telefonszámon. Köszönettel:

Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja • XII. évfolyam • 4. szám • 2019. december

Szentestén, a csillogó karácsonyfa alatt különös, meleg érzés tölti el az emberek szívét. Különösen azokért a magyar testvérekért, akiket a szélrózsa minden irányába elsodort az élet. A díszes karácsonyfa alatt a nagy gonddal megvásárolt, szépen csomagolt, titkos ajándékok húzódnak meg, de a legtöbb helyen hiányzik a jászol a kis Jézussal. Pedig ez a legfontosabb! Ez teszi a karácsonyt Karácsonnyá… Mert mi is a Karácsony? A költekező, pazarló ajándékozás napja? Sajnos ez is! A szeretet napja, amikor a haragos, duzzogó barátok vagy az elvált szülők fagyos szíve a szétszakított gyermekek miatt talán kissé felmelegszik? Ez is! Vagy talán a háromnapos pihenőnap, amikor rokonokat látogatunk vagy a régóta esedékes házimunkát elvégezzük? Ez is! De elsősorban most születésnapot ünneplünk! A történelmi Jézus születésnapját! „Gyermek született nekünk, Fiú adatott nekünk” – mondja Izaiás próféta. Ezt ünnepeljük. Vagy mint az ének mondja: „Vigasságos, hangos nagy örömünk támadt, megszületett Jézus a beteg világnak …” Immár kétezer éve, hogy Ő, az Istenember Betlehemben megszületett. Mégis nem volt és nem is lesz soha ember, akit így ünnepeljenek, amint a költő is kifejezi: „Éltek nagyok, éltek dicsők! Emlékük korról-korra hün följegyeztetett, de hogyha őket Vele összemérjük: a haladó kor lábai alatt ők csak parányiságok, porszemek.” Ki ünnepli manapság Nagy Sándor, Julius Caesar vagy akár Napóleon a többi nagy ember születésnapját? Senki! De Krisztusét igen, mert Ő nemcsak ember, hanem Isten is. Ő az Istenember. Karácsonykor ünnepeljük azt a felfoghatatlan titkot, hogy a végtelen Isten gyermek képében megjelent közöttünk. Vállalta keserves emberi sorsunkat, mindent, a bűnt kivéve. Keservesen szenvedett, kínok között meghalt, de dicsőségesen harmadnapon feltámadott és ÉL! Krisztussal szemben senki sem lehet semleges. Választani kell: vagy Vele vagy Ellene! Nincs középút! Vagy megfogjuk a kezét és követjük tanítását vagy követ fogunk rá… Krisztus születése a történelmet kettéosztja: Krisztus előtti és Krisztus utáni századokra. Akkor is, ha nem merjük nevét már kiejteni és azt mondjuk: időszámításunk előtt és után. De az időszámítás éppen Krisztus születésétől kezdődik. Ezt ne felejtsük el! Krisztus a béke fejedelme. Amikor a héber nyelvű Bibliát görögre fordították, 20 szóval kísérleteztek, hogy visszaadják a „salom” héber szó teljes értelmét. A hagyományos fordítás szerint Jeruzsálem = a béke városa. Karácsony éjszakáján boruljunk le mi is a jászol elé és tegyünk szent fogadást: Jézusom szeretlek, Jézusom követlek, Jézusom Tiéd vagyok életemben és halálomban, s így lesz béke a lelkemben is. Amen. Ezekkel a gondolatokkal kívánok áldott, kegyelemteljes Karácsonyt minden kedves olvasónak és családjuknak, szeretettel: Simonics Péter plébános

Page 2: Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja • XII. évfolyam • 4 ... · Ezen idő alatt szükség esetén dr. Bencze Zsolt elérhető a 06-70-409-4520-as telefonszámon. Köszönettel:

Röjtökmuzsaji Kisbíró • XII. évfolyam • 4. szám • 2019. december

2

Miserend az ünnepek alatt Advent szombati napjain du. 16.30-kor ünnepi szentmise gyertyagyújtással,

szerdánként 17.30-kor szentmise.

December 24. kedd 22.00-kor „éjféli szentmise”

December 25. szerda 16.00-kor ünnepi szentmise

December 26. csütörtök 9.30-kor ünnepi szentmise

December 28. szombat 16.30-kor szentmise, év végi hálaadás

Január 1. Újév szerda 9.30-kor ünnepi szentmise.

Az ünnepi szertartásokra szeretettel várjuk a kedves híveket!

SOPRONKÖVESDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL

ÜNNEPI ÜGYFÉLFOGADÁSI RENDJE

Hétfőtől – csütörtökig: 7.30 – 12.00, 13.00 – 16.00

Pénteken: 7.30 – 13.00

A felsorolt munkanapokon az ügyfélfogadás az alábbiak szerint alakul:

2019. december 14. (szombat) Nincs ügyfélfogadás, a Hivatal zárva

2019. december 23. (hétfő) 8.00 – 12.00 óra

(ügyfélfogadás csak Sopronkövesden)

2019. december 24. (kedd) Nincs ügyfélfogadás, a Hivatal zárva

2019. december 27. (péntek) Nincs ügyfélfogadás, a Hivatal zárva

2019. december 30. (hétfő) 8.00 – 12.00

2019. december 31. (kedd) Nincs ügyfélfogadás, a Hivatal zárva

2020. január 2. (csütörtök) 8.00 – 12.00

2020. január 3. (péntek) 8.00 – 12.00

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy 2019. év végén a szemétszállítás időpontjai változatlanok maradnak. December 26-án csütörtökön a kukákat a hajnali órákban ürítjük, ezért kérünk mindenkit, hogy előző este helyezzék ki a hulladékgyűjtő

edényeket.

Kívánunk békés karácsonyt és nagyon boldog új évet!

Page 3: Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja • XII. évfolyam • 4 ... · Ezen idő alatt szükség esetén dr. Bencze Zsolt elérhető a 06-70-409-4520-as telefonszámon. Köszönettel:

Röjtökmuzsaji Kisbíró • XII. évfolyam • 4. szám • 2019. december

3

Az év végi ünnepek környékén a háziorvosi rendelés az alábbiak szerint módosul:

2019.12.23. hétfő 8:00-9:00 Pusztacsalád

9:15- 10:30 Csapod

11:00- 12:00 Röjtökmuzsaj

2019.12.24-29. szükség esetén a központi ügyelet hívható:

Sopron: 99/312-010

2019.12.30. hétfő 10:15-11:00 Csapod

11:15-12:00 Röjtökmuzsaj

2019.12.31. kedd 9.00-10.00 Ebergőc

Szükség esetén, készenléti időben dr. Mag Adrienn hívható a 06-30-250-8421-es

telefonszámon.

2020.01.02. csütörtök 8:00-9:00 Röjtökmuzsaj (csak receptírás)

2020.01.03. péntek 7:30-9:00 Csapod

Ezen idő alatt szükség esetén dr. Bencze Zsolt elérhető a 06-70-409-4520-as

telefonszámon.

Köszönettel: Pete Ferencné, dr. Mag Adrienn és dr. Bencze Zsolt

Értesítjük a Tisztelt Étkezőket, hogy a Röjtökmuzsaji

Akácvirág Óvoda és Konyha

2019. december 23. és 2020. január 3. között -az év végi

ünnepek- miatt leáll.

Utolsó főzési nap: 2019. december 20 (péntek),

első főzési nap: 2020. január 6 (hétfő).

Ez idő alatt lehetőség van ebéd rendelésére a Muzsaji Tó

vendéglőből, az ebéd ára 785.- Ft

Amennyiben valaki a leállás ideje alatt szeretne ebédet kérni a Muzsaji Tó vendéglőből, a következő

telefonszámon megteheti: 06/70/770-7280.

Page 4: Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja • XII. évfolyam • 4 ... · Ezen idő alatt szükség esetén dr. Bencze Zsolt elérhető a 06-70-409-4520-as telefonszámon. Köszönettel:

Röjtökmuzsaji Kisbíró • XII. évfolyam • 4. szám • 2019. december

4

FELHÍVÁS

Sajnálatos módon településünkön is megszaporodott az utcán parkoló gépkocsik száma. Ez elsősorban azokon az utcaszakaszokon okoz problémát, ahol keskeny az úttest és a járda közötti sáv.

A lakosságtól érkezett észrevételek alapján kérem, hogy az utcai parkolás során: 1. a leállított gépkocsival ne zavarják, ne korlátozzák a járda forgalmát,

2. a leállított gépkocsi - lehetőség szerint - ne zavarja az út forgalmát.

Kerüljük a merőleges beállást azokon az útszakaszokon, ahol ehhez az út menti sáv nem elég széles, a kocsi vége vagy eleje rálóg a járdára vagy kilóg az útra. Különösen fontos ez a téli időszakban. Kérjük, hogy az autóval történő utcai parkolásoknál lehetőleg az út padkáját is hagyják szabadon, úgy parkoljanak, hogy a leparkolt autók a hótolást végző gép munkáját ne akadályozzák!

MEGHÍVÓ

FALUKARÁCSONYRA

Szeretettel hívjuk és várjuk községünk lakosságát

2019. december 15-én (vasárnap), a Faluházban 16.00-kor

kezdődő karácsonyi ünnepségünkre.

A műsorban fellépnek az óvodás és iskolás korú gyermekek,

Bódás Zsuzsanna és Dankó Balázs közreműködésével.

A gyermekek és a nyugdíjasok átvehetik a Közalapítvány és

az Önkormányzat ajándékát!

A műsor után mindenkit szeretettel várunk karácsonyi vendéglátásra!

Page 5: Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja • XII. évfolyam • 4 ... · Ezen idő alatt szükség esetén dr. Bencze Zsolt elérhető a 06-70-409-4520-as telefonszámon. Köszönettel:

Röjtökmuzsaji Kisbíró • XII. évfolyam • 4. szám • 2019. december

5

Beszámoló az Önkormányzat 2019. évi működéséről

A 2019. december 2-án megtartott közmeghallgatáson Kiss József polgármester köszöntötte a megjelent

érdeklődőket és az Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. évi munkájáról egy vetített képes előadás

kertében tájékoztatta a hallgatóságot. Ez a cikk az ott elhangzottak összefoglalója.

A testületi munka 2019-ben is egy összevont, Sopronkövesden, a társult települések képviselőivel együtt

megtartott testületi üléssel indult, amelyen Közös Önkormányzati Hivatal előző évi zárszámadásának és a

tárgyévi költségvetésének megtárgyalásával, elfogadásával kezdődött. Ezt követően, a már Röjtökmuzsajon

megtartott testületi ülésen, került sor Önkormányzatunk 2019. évi költségvetésének a megtárgyalására és

véglegesítésére.

A 2019. évi költségvetés készítése az alábbi alapelvek mentén történt:

1. elsőbbséget élvez a működés feltételeinek biztosítása, a kötelező feladatok ellátása 2. elnyert pályázatok befejezése 3. részvétel a településünk céljainak megvalósítását segítő pályázatokon 4. a szükséges fenntartási, karbantartási munkák elvégzése.

A fenti alapelvek és döntések alapján összeállított költségvetést a Testület 107.973.298.- Ft bevételi és

kiadási főösszeggel fogadta el, az alábbi részletezés szerint:

Önkormányzat: 75.422.898.- Ft

Óvoda-konyha 32.550.500.- Ft

Az Önkormányzatok sajátos elszámolási rendje miatt, a költségvetés összeállítása során a valóságban a

költségvetési főösszegnél lényegesen kevesebb összeg felhasználásáról dönthetünk azért, mert a bevételek

egy részének kötelező kiadási oldala van. Ilyen például a Soproni Vízműtől kapott közel 10 millió Ft

összegű bérleti díj, amelyet be kell fizetnünk egy közös alapba. Torzítja a képet az is, hogy a pénzek egy

része, pld. az óvoda-konyha működtetésére kapott támogatások megjelennek az Önkormányzat és az Óvoda

költségvetésében is, tehát halmozódnak, valamint az is, hogy felhasználásuk esetén a korábbi

megtakarításaink a bevételek között is megjelennek.

Minden település számára fontos a helyi adóbevétel, amelyből a közhatalmi bevételek címszó alatt, összesen

közel 18 millió Ft-ot terveztünk.

Ez az összeg az alábbiakból adódik össze: építményadó és telekadó 6,4 millió Ft, helyi iparűzési adó 6

millió Ft, idegenforgalmi adó 4 millió Ft és a gépjárműadó 1,2 millió Ft, egyéb közhatalmi bevételek 0,4

millió Ft.

A bevételek további jogcímeken is keletkeznek, így a működési, a finanszírozási, a felhalmozási, az átvett

és működési célú bevételekből, amelyek a költségvetésben tételesen szerepelnek.

A kiadások között a legnagyobb volument az Akácvirág Óvoda és Konyha (32,6 millió Ft) működtetése

jelenti. Jelentős tételek még – a teljesség igénye nélkül - az önkormányzati jogalkotás: 12,1 millió Ft, a

hulladék- és szennyvízkezelés: 12,7 millió Ft, a községgazdálkodás: 7,8 millió Ft, temető és út-közút

fenntartás: 5,1 millió Ft, szociális ellátások: 4 millió Ft.

A korábban elnyert TOP pályázataink megvalósításáról az alábbiakban számolok be:

1. Önkormányzati Hivatal: A kivitelezési munkák 2018 -ban befejeződtek, megtörtént a pályázat elszámolása, lezárása is.

2. Óvoda bővítése és felújítása A kivitelezési munkák 2018-ban befejeződtek. A használatba vételi engedély január végén lett

jogerős, így az óvoda február 4-én kezdhette meg a működését a felújított épületben. A Magyar

Államkincstár felé a pályázati elszámolás megtörtént.

Page 6: Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja • XII. évfolyam • 4 ... · Ezen idő alatt szükség esetén dr. Bencze Zsolt elérhető a 06-70-409-4520-as telefonszámon. Köszönettel:

Röjtökmuzsaji Kisbíró • XII. évfolyam • 4. szám • 2019. december

6

3. Főzőkonyha bővítése és felújítása A kivitelezési munkák 2018 végére befejeződtek. A használatba vételi engedély január végén lett

végleges, így főzés 2019. február 4-én indulhatott meg. A Magyar Államkincstár felé a pályázati

elszámolás megtörtént.

4. Digitális jólét program: Közösségi Házunk 2018-ban új eszközökkel gyarapodott. A program része még településünk

bekötése a nagy sebességű internet elérést biztosító hálózatba. A szolgáltatás lehetőségét biztosító

üvegkábeles bekötés azonban késik, a mai napig nem történt meg.

2019. évben a Magyar Falu Program keretében benyújtott pályázataink:

1. A nemzeti és helyi identitástudat erősítése támogatási cím alatt épületbővítésre pályáztunk az önkormányzati hivatal épületénél. A bővítés célja egy többfunkciós helyiség létrehozása, amely segíti a közösségi rendezvények megvalósítását és tároló területet biztosít. A bővített részben a kültéri rendezvényekhez az udvarról elérhető férfi és női WC kerül kialakításra. Az épületbővítésre 13.381.113.- Ft támogatást

nyertünk. A kivitelezére a legjobb ajánlatot, 16,2

millió Ft értékben a fertőszentmiklósi Betonépfor

Kft. adta, így a vállalkozási szerződést velük kötötte

meg az Önkormányzat. A megvalósítás folyamatban van.

2. Közterület karbantartó eszközök beszerzésére is pályáztunk, 8.839.200.- Ft összegben. Olyan kistraktor és hozzá tartozó munkagépek beszerzésére nyújtottuk be pályázati igényünket, amely segítséget nyújtana a téli hóeltakarítás és síkosság-mentesítési, valamint a nyári községgazdálkodási feladatokban. A pályázat első körben nem nyert, tartaléklistára került. Reményeink szerint jövőre eredményes lesz.

3. Pályázatot készülünk benyújtani a „Csárda” útjának aszfaltozására. Az ehhez szükséges tervek készítése és engedélyeztetése folyamatban van. A pályázat kiírása 2020-ban várható.

4. Belügyminisztérium pályázata: A Patakhíd – Ilma major közötti út aszfaltozására pályáztunk, 15 000 000.- Ft támogatási igénnyel.

Ez az összeg nem fedezné a teljes költséget, legalább 15% önrészt is biztosítanunk kell. A pályázat

megfelelt a kiírásnak, de első körben - forráshiány miatt – nem kaptunk támogatást.

Saját forrás terhére megvalósult 2019. évi fejlesztések:

Konyha: udvarrészen kerítés építése

Konyha: udvari tároló építése

Óvoda udvar parkosítása

Kültéri tároló az óvoda udvarára

Tűzoltószertár felújítása (Aljzatok felszedése, szigetelés utáni újra építése, belső vakolat javítások, külső vakolat felújítása,

tető felújítása megtörtént)

Hátralévő feladatok: belső meszelés, nyílászárók festése

Page 7: Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja • XII. évfolyam • 4 ... · Ezen idő alatt szükség esetén dr. Bencze Zsolt elérhető a 06-70-409-4520-as telefonszámon. Köszönettel:

Röjtökmuzsaji Kisbíró • XII. évfolyam • 4. szám • 2019. december

7

A Képviselő-testület minden évben, így 2019-ben is értékelte a településünkön működő intézmények,

egyesületek, valamint a településünket érintő társulások működését.

Ennek keretében beszámolót kért és értékelte a családsegítő és gyermekjóléti szolgálati társulás, a közösségi

ház és könyvtár, a sportegyesület, a vöröskereszt, a közalapítvány és a rendőrség működését is.

2019-ben a településünk működését érintő társulásokban érdemi módosulás nem volt. A Közösségi Házunk

tekintetében több személyi változás is történt az idei évben.

A községben ünnepeink, rendezvényeink kapcsán az elmúlt években kialakult rendet, évtizedek

hagyományait folytattuk.

Örömmel számolok be arról, hogy társadalmi szervezeteink működnek, amelyért köszönetemet fejezem ki a

szervezetek vezetőinek, aktív tagjainak. Önkormányzatunk szerény összeggel ugyan, de minden évben

igyekszik támogatni a működő egyesületeinket.

Népszerű községünkben a felsőoktatásban tanulók Bursa Ösztöndíj támogatása is, amelyhez a pályázat

kezdetétől csatlakozott községünk. 2019-ben 8 fő részesült támogatásban.

A Testület munkájával kapcsolatosan el kell mondanom, hogy a Képviselő-testület tagjai jellemzően teljes

létszámban részt vesznek az üléseken, alig fordult elő hiányzás. Az e-mailes kapcsolattartás lehetőségét

kihasználva folyamatos az egyeztetés, az információcsere közöttünk. A testület tagjai aktívan és

érdeklődéssel reagálnak a felvetett problémákra. Köszönöm a munkájukat!

A beszámoló elhangzása után kérdés nem merült fel. A résztvevők részéről két, temetővel kapcsolatos

javaslat hangzott el:

1. temetői vízhálózat bővítésére 2. padok elhelyezésére.

A közmeghallgatás ezzel véget ért, a Testület a meghirdetett nyílt és zárt ülésen folytatta a munkáját.

Röjtökmuzsaj, 2019. december 2.

Kiss József

polgármester

Page 8: Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja • XII. évfolyam • 4 ... · Ezen idő alatt szükség esetén dr. Bencze Zsolt elérhető a 06-70-409-4520-as telefonszámon. Köszönettel:

Röjtökmuzsaji Kisbíró • XII. évfolyam • 4. szám • 2019. december

8

A KÖZÖSSÉGI HÁZ ÉLETÉBŐL

Október 18-án a nyugdíjasokat köszöntöttük a Faluház nagytermében. A falu óvodásainak műsora után a „verklis” Németh József, majd Horváthné Hollenczer Anita örökzöld slágerekből fűzött összeállítása következett. A vacsora után pedig Kantó Géza szolgáltatta a talpalávalót. Közösen megemlékeztünk az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulójáról a Millenniumi Keresztnél. Az ünnepséget október 22-én tartottuk, melynek végén gyertyát gyújtottak és koszorút helyeztek el az elesett hősök emlékére az iskolás gyerekek. Az őszi szünet első két napján tartottuk a már hagyományossá vált őszi táborunkat, amely idén a barkácsolásról, alkotásról szólt. Az együtt töltött két napban tökös dekorációkat, pasztellkréta képeket, őszi díszeket és mécseseket is készítettünk.

Október 30-án Halloween bulit tartottunk, ahol ügyességi feladatokból összeállított akadálypályán próbálhatták ki magukat a legbátrabbak. November 11-én került sor a hagyományos Márton napi felvonulásra, amely előtt játszóházi foglalkozáson vehetettek részt az óvodás és az iskolás gyerekek. Ezután közös énekléssel indult a lámpás menet a Faluházhoz. A séta végén forró teával és almás lepénnyel várták a felvonulás résztvevőit, amely jól is esett a Márton napi dalok éneklése után.

December első vasárnapján közösen gyújtottuk még az első gyertyát az adventi koszorún. A kellemes délutánt az óvodások műsora nyitotta, ezután a sopronkövesdi Kövirózsa Kulturális Egyesület műsora tette hangulatosabbá. A gyertyagyújtás után megnyílt a karácsonyi vásár, amelyen helyi kézművesek és vállalkozók portékáiból vásárolhattak az esemény résztvevői. Miközben forralt borral és meleg teával melegedhettünk fel. December 6-án községünkbe is ellátogatott a nagyszakállú Mikulás. A várakozás idején a Csemete Bábszínház szórakoztatta a kisebb és nagyobb gyerekeket, majd ígéretéhez híven Télapó is megérkezett. Természetesen mi ndegy gyermek kapott egy kis ajándékot tőle.

Veszeli Kinga

Page 9: Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja • XII. évfolyam • 4 ... · Ezen idő alatt szükség esetén dr. Bencze Zsolt elérhető a 06-70-409-4520-as telefonszámon. Köszönettel:

Röjtökmuzsaji Kisbíró • XII. évfolyam • 4. szám • 2019. december

9

ÓVODAI KRÓNIKA

Az óvodába járó gyermekek létszáma jelenleg 14 fő.

A nyugdíjasok köszöntésére, nagy örömmel verseket tanultak a gyerekek. Az idősek napi ünnepséget a Faluházban

tartották, melyhez mi is csatlakoztunk.

Részt vettünk az október 23-i ünnepségen. Zászlótűzéssel emlékeztünk az eseményekre a Millenniumi keresztnél.

Márton napot megelőzve lámpásokat készítettünk kézlenyomatokkal, illetve nagyon sokat beszélgettünk a legendáról

is. Mindig elvarázsolja őket a lámpás fénye. A gyerekek gyakran játszanak Mártonosat, katonásat. A felvonulást nagyon

várták a gyerekek. A Közösségi Házban szervezett játszóházban töltöttük az időt, míg besötétedett, majd útra keltünk

a szülőkkel közösen, közben dalokat énekeltünk. A Faluháznál forró teával és almás lepénnyel vendégeltek meg

minket.

Tökös mulatságunk alkalmával rengeteget játszottunk, bolondoztunk, táncoltunk,

énekeltünk. A gyerekek különböző tökökkel kapcsolatos játékban próbálhatták ki magukat,

akár versenyezve is. Tököt szeleteltünk, magokat válogattunk (melyeket később

felhasználunk), illetve a szülők jóvoltából sütöttünk is, hogy együtt megkóstoljuk.

A decemberi hónap nagyon különös a gyerekek számára. Mindenki nagyon várja, hogy

nap, mint nap milyen csodák kerülnek elő, hogyan szépítjük az óvodánkat. A hagyományos

adventi barkácsolás alkalmával szép dolgok készültek. A gyerekek ügyesen, türelemmel

dolgoztak. Köszönjük a szülőknek a munkát és a sok jó ötletet!

Advent első vasárnapján szerepeltek az ovisok, kicsit megilletődve, kicsit elvarázsolódva. A vásáron a szülők

segítségével készült termékek kerültek eladásra. Nagy örömünkre szolgál, hogy minden képzeletünket felülmúlta a

befolyt összeg. Szeretnénk Mindenkinek megköszönni,

hogy támogatták az óvodát! A gyerekek biztos nagyon

fognak örülni az ajándékoknak.

A gyerekekkel elkészítettük az ovis adventi koszorút,

amelyen innentől kezdve minden héten egy gyertyát meg

fogunk gyújtani.

December 6-án érkezett az óvodába a Mikulás. Versekkel,

mondókákkal köszöntöttük, nálunk pihente ki fáradalmait. A

virgácsokat otthon felejtette, de megígérte, hogy jövőre

jobban oda fog figyelni.

Idén is csatlakozunk a Szidónia Kastélyszálloda

gyűjtéséhez. Szeretnénk minél több ajándékkal,

meglepetéssel töltött cipős dobozt eljuttatni hozzájuk

karácsony előtt a gyerekekkel közösen, ezzel is megtanítva

milyen jó érzés másokon segíteni. A felajánlás az óvodába

is behozható. Előre is köszönjük Mindenkinek, aki

csatlakozik hozzánk!

Most kicsit elcsendesülünk, pihenünk, sokat játszunk. Emellett családias hangulatban készülünk a karácsonyi

ünnepekre, magunk mögött hagyva a rohanó napokat.

Mindenkinek békés készülődést kívánunk!

Makida Kitti

Page 10: Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja • XII. évfolyam • 4 ... · Ezen idő alatt szükség esetén dr. Bencze Zsolt elérhető a 06-70-409-4520-as telefonszámon. Köszönettel:

Röjtökmuzsaji Kisbíró • XII. évfolyam • 4. szám • 2019. december

10

Suli hírek

Babos József Térségi Általános Iskola Fertőd

Mozgalmas időszak áll a Babos József Térségi Általános Iskola diákjai mögött. Programokban és feladatokban nem volt hiány, az elmaradt tanóráknak pedig a gyerekek örültek legjobban. November a pályaválasztás hónapja, ami nemcsak a végzős diákokat, hanem immár néhány éve a kisebb évfolyamokat is érinti. November 13-án pályaorientációs nap keretében minden tanulónk bepillanthatott a felnőttek világába: voltak osztályok, akik építkezésre látogattak el, voltak, akiket a Velux-ban kalauzoltak végig, de felkerestek hentest, virágkötőt, divatáru szaküzletet, ahol ki is próbálhatták, milyen felöltöztetni egy próbababát, milyen kiszolgálni egy kedves vevőt. Diákjainkat végig kalauzolták az Esterházy-kastélyban is, ahol megnézhették a recepciós, vagyonőr, idegenvezető, múzeumpedagógus, kertész stb. mindennapi feladatait is. Élményekkel gazdagodva és nagyon fáradtan tértek vissza az iskolába. A végzős diákokat ezen a napon a Soproni Szakképzési Centrum iskolái látták vendégül, hogy kedvet teremtsenek számukra valamely szakma elsajátítása iránt. Novemberben rendezték meg Sopronban a Pályaválasztási kiállítást is, ahol nem csak a város, hanem a térség, illetve a megye minden középfokú iskolája bemutatkozhatott a gyerekek és az érdeklődők előtt. A végzős diákjaink egy rendhagyó laborgyakorlatos napot a Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnáziumban is eltölthettek, ahol mélyebb bepillantást kaphattak a természettudományok világába is. Iskolánk csatlakozott az Erzsébet Ifjúsági Alap által szervezett „Ültess fát!” országos akcióhoz és november 27-én 2000 facsemetét ültettek el a Kisalföldi Erdőgazdaság szakemberei segítségével a Lés-erdőben. December elején folytatódik a faültetés, ezúttal a Fertő-Hanság Nemzeti Park területén segítenek diákjaink az országos cél megvalósításában. Mindeközben lázas készülődés zajlik már a karácsonyi rendezvényünkre, ahol most is, mint előző években, több mint 100 tanulónk részvételével Mary Poppins csodálatos történetét szeretnénk színpadra vinni. Az előadásra és a karácsonyi ünnepségre szeretettel várjuk a szülőket, hozzátartozókat és minden kedves érdeklődőt. Adventi hetekben közösen gyújtunk gyertyát a koszorún és igyekszünk lélekben is felkészülni az év legszebb ünnepére. December 6-án iskolánkban az alsó tagozatokban, Mikulás ünnepségre is időt szakítottunk. Emlékeztetőül álljon itt néhány fontos esemény időpontja: december 19. 17.00 karácsonyi ünnepség a KSZK-ban december 20. szünet előtti utolsó tanítási nap ( 11.40-ig) Január 6. az újév első tanítási napja

Minden kedves olvasónknak kegyelmekben gazdag boldog karácsonyt és sikeres új évet kívánunk!

Babos József Térségi Általános Iskola tantestülete és diákjai nevében: Kelemenné Horváth Adél

Page 11: Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja • XII. évfolyam • 4 ... · Ezen idő alatt szükség esetén dr. Bencze Zsolt elérhető a 06-70-409-4520-as telefonszámon. Köszönettel:

Röjtökmuzsaji Kisbíró • XII. évfolyam • 4. szám • 2019. december

11

Fertőszentmiklós Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola

Október 4-én megemlékeztünk a tizenhárom aradi vértanúról. A felső tagozatos diákok színvonalas műsort adtak elő. Október 7-én Felsőbüki Nagy Pál születésnapja alkalmából újabb megemlékezést tartottunk. Október 22-én az 1956.október 23-i események múltidézése történt. November 11-én lezajlott a helyesírási verseny, melyen 39 diák vett részt.

November 13-a pályaorientációs nap volt. Az osztályfőnökök színvonalas programokkal, tartalmas napot biztosítottak az iskola minden tanulója számára. A pedagógusok különösen fontosnak tartják, hogy a pályaorientációs tevékenység ne korlátozódjon a 7-8. évfolyamokra, hanem minden életkorban az annak megfelelő formában készítse fel a tanulókat a felnőtt életre. Hol is jártak a diákok ezen a napon és milyen foglalkozásokat ismerhettek meg közelebbről? Asztalos műhelyben, gépkölcsönzőben, fodrászatban, gyümölcsfeldolgozó üzemben, cukrászüzemben, tűzoltóságon, sajtműhelyben, papír termékeket gyártó üzemben. A 8. osztályos tanulók pedig már a továbbtanulás jegyében a szakképző iskolák, a szakgimnáziumok és a gimnáziumok kínálta nyílt napokon vehettek részt. November 21-én a Pályaválasztási Kiállítás keretében is bővíthették ismereteiket a továbbtanulási lehetőségekről a 8. osztályosok. November 16-án a Micsoda Buli elnevezésű rendezvényen szórakozhatott az iskolát támogató szülők sokasága. A bált a szülői munkaközösség szervezte, ahol 150 fő idézhette fel fiatalsága slágereit, DJ Kondor Ernő zenéire. Iskolánk 11 tanulója a soproni Handler-iskola rajzversenyén vett részt. Előkelő, 2. helyezést ért el: Horváth Zsóka 8.b osztályos tanuló. Felkészítő tanára Polgár Klementina volt. November 15-én a Győri Filharmónia adott színvonalas koncertet az iskola aulájában. Az iskola 3-8. osztályos tanulói izgalmas történetbe ágyazva ismerhették meg a megszólaló hangszereket és hozzájuk kapcsolódó érdekességeket. December 2-6 között Mikulás heti sportrendezvények zajlottak,. December 6-án Mikulás discoba vártuk a felsősöket. A következő időszak eseményei: Jó hír: A december 7-ei és 14-ei szombatokon nem kell iskolába menni! A téli szünetről: utolsó tanítási nap december 20. (péntek), első tanítási nap 2020.január 6. (hétfő) A szorgalmi idő első félévének vége január 24-én lesz. Február 22-én a gyerekek nagy örömére újra itt a fergeteges farsangi bál!

Minden kedves olvasónknak boldog karácsonyt és eredményes új évet kívánunk!

Kőművesné Gergácz Renáta

Page 12: Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja • XII. évfolyam • 4 ... · Ezen idő alatt szükség esetén dr. Bencze Zsolt elérhető a 06-70-409-4520-as telefonszámon. Köszönettel:

Röjtökmuzsaji Kisbíró • XII. évfolyam • 4. szám • 2019. december

12

Vöröskeresztről

„ADJ VÉRT ÉLETET ADSZ”

Az önkéntes véradás olyan erkölcsi érték, amely a mai világban példaértékű. Ezért kell megköszönnünk

személy szerint minden egyes véradónak e nemes cselekedetét, mellyel rászoruló embertársaikon önzetlenül

segítenek.

Községünkben 2019. november 4-én volt a szokásos őszi véradás, melyen 41 fő jelent meg. Nagy öröm

számunkra, hogy évről évre egyre több fiatal hallja meg hívó szavunkat és adja éltető vérét, így volt ezzel

Szajkovics Kitti is, aki most először nyújtotta karját, hogy segítsen.

Véradás után Szijártó Gyöngyi, a Magyar Vöröskereszt Sopron Területi Szervezetének vezetője köszöntötte

a megjelenteket, majd Kincses Martin előadásában hallhattuk a

Véradók című verset.

„Mintha az ég is mosolyogna,

ahol ember-emberen segít,

ahol a szeretet hálója

szinte mindenkit bekerít.

A vérüket szívesen adják,

segítenek az embereken,

várja tőlük az egész világ

felépülnek majd a betegek.

Amikor eljön az az óra,

élet-halál egyszer harcba száll,

ilyenkor az a legfontosabb,

ha a drága vércsepp készen vár.

A véradók különlegesek,

nem kell hozzá külön tudomány,

azért élnek, hogy segítsenek,

hogy élet győzze le a halált.

A ragyogó vörös vércseppet,

őrizzük hamár életet ad,

hát világszerte becsüljük meg

az önkéntes véradóinkat.”

Ezt követően került sor a kitüntetések átadására. Az idei évben 10 kitüntetett véradónk volt:

10 x Fücsök Attila

15 x Parrag Tamás

Kiss József

20 x Madarász Éva

Peszlen Balázs

25 x Halász Ármin

Szajkovics Sándor

35 x Bak Szabolcs

45 x Gyenge Gábor

Rózsás Györgyné

KÖSZÖNJÜK MINDENKINEK! Ugyancsak köszönöm mindenkinek aki a vérén kívül, munkájával vagy anyagi hozzájárulásával támogatja a

Vöröskereszt szervezetét.

Az Önkormányzatnak köszönöm az évenkénti támogatását, valamint a véradás helyszínének biztosítását.

Végül, de nem utolsó sorban szeretném megköszönni az önkéntes segítők munkáját a véradások

lebonyolításában.

Tavasszal újra várunk minden kedves régi és új véradót!

A közelgő ünnepekre Áldott Karácsonyt és Egészségben gazdag Boldog Új évet kívánunk községünk minden lakójának!

A Magyar Vöröskereszt Szervezete nevében

Kovács Lászlóné

vk titkár

Page 13: Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja • XII. évfolyam • 4 ... · Ezen idő alatt szükség esetén dr. Bencze Zsolt elérhető a 06-70-409-4520-as telefonszámon. Köszönettel:

Röjtökmuzsaji Kisbíró • XII. évfolyam • 4. szám • 2019. december

13

Röjtökmuzsaj Községért Közalapítvány

A Röjtökmuzsaj Községért Közalapítvány Kuratóriuma nevében ezúton szeretnék köszönetet mondani a község lakóinak és mindazoknak az adófizető

magánszemélyeknek, akik 2018. évi személyi jövedelemadó 1 %-ának felajánlásakor a Közalapítványt jelölték meg kedvezményezettként.

A kiutalt összeg 182 182 Ft.

A kiutalt összeget, mint minden évben, alapítványi célokra használjuk fel.

Köszönettel: Hencz Éva

Kuratórium elnöke

Látogatóban voltunk Vimpácon

December 7-ére, a karácsonyi vásárra kapott meghívást Képviselő-testületünk testvérközségünktől, Vimpáctól. A látogatásra a képviselők közül Szakál Szabolccsal mentünk, a többi képviselő elfoglaltsága miatt nem tudott velünk tartani. Elkísért bennünket Szabolcs felesége, Folyi Andrea is. A vásár délután 2 órakor nyitott. Megérkezésünk után először településünk díszpolgára, Josef Wolowiec sírját kerestük fel és elhelyeztük a településünk nevében vitt virágokat. A vásáron Ernst Edelmann polgármester, Marion Pöschl alpolgármester és Dr. Hans Ackerbauer képviselő fogadott bennünket. Végig sétálva a vásáron polgármester úr bemutatta az árusokat. A bemutatás során kiderült, hogy az árusok nem profi kereskedők, hanem a település intézményei és különböző társadalmi szervezeteinek a tagjai voltak (óvoda, iskola, tűzoltók, sportegyesület stb.). A rendezvény egy része szabadtéren, a templom melletti téren zajlott. Lehetett itt venni karácsonyfát, egyszerűbb ételeket (lángost, gulyást, szendvicseket) és természetesen nem hiányozhattak a forró italok sem. Az árusok egy része melegebb helyet talált magának a szomszédos épületben. A vásári kínálatban a szokásos karácsonyi díszek, apróságok mellett házi süteményeket, lekvárokat és szörpöket is találhattunk. A hivatalos megnyitó 3 órakor kezdődött az óvodások műsorával. A megnyitón polgármester úr külön köszöntött bennünket és a testvérkapcsolat 20. évfordulója alkalmából készített emléktálat adta át nekünk. Az épületben 4 órakor egy hangulatos műsor kezdődött. Karácsonyi történeteket olvastak fel, a történetek között egy harmonikás játszott osztrák népzenét, hárfa kísérettel. A felolvasott népies történetek ízes burgenlandi tájszólásban hangzottak el. Jómagam örültem, ha az elhangzott szavak egy részét sikerült az irodalmi német megfelelőjével beazonosítani. A forralt borok, puncsok, teák illata, a kellemes zene igazi karácsonyi hangulatot varázsolt a terembe. A gyermekek számára az est fénypontja a Perchtenlauf nevű program volt. A Perctenlauf az osztrák -bajor alpesi tájak népi hagyományos felvonulása. Szereplői az állati bőrökbe öltözött álarcos emberek, aki lehetnek szépek, ők a jó Perchtek és lehetnek csúnyák, ezek a rossz Perchtek. Kötelező felszerelésük a kolomp, amellyel vonulásuk közben éktelen zajt csapnak. Feladatuk a régi év és a tél gonosz szellemeinek a kitoloncolása. A Perchtenlauf hagyománya, figurái, jelmezei a mohácsi busójáráshoz hasonlóak. A lármás felvonulás után további szép estét és jó szórakozást kívánva elköszöntük vendéglátóinktól.

Kiss József

Page 14: Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja • XII. évfolyam • 4 ... · Ezen idő alatt szükség esetén dr. Bencze Zsolt elérhető a 06-70-409-4520-as telefonszámon. Köszönettel:

Röjtökmuzsaji Kisbíró • XII. évfolyam • 4. szám • 2019. december

14

ÁLDOTT, BÉKÉS KARÁCSONYT

ÉS EREDMÉNYEKBEN

GAZDAG, BOLDOG ÚJ

ESZTENDŐT KÍVÁNUNK VALAMENNYI OLVASÓNKNAK!

Tartalom:

Miserend, ügyfélfogadások 2. oldal Óvodai Krónika 9. oldal

Orvosi rendelés; Étkezésről 3. oldal Suli hírek 10. oldal

Felhívás; Meghívó 4. oldal Véradásról 12. oldal

Közmeghallgatás 5. oldal Közalapítványról 13. oldal

Közösségi Ház életéből 8. oldal Vimpáci látogatás 13. oldal

Röjtökmuzsaji Kisbíró

Kiadja: Röjtökmuzsaj Önkormányzata

Felelős kiadó: Kiss József polgármester

Szerkeszti: Rozmán Nóra, Fücsökné Torma Lívia

Cím: Polgármesteri Hivatal 9451 Röjtökmuzsaj, Röjtöki út 193. Telefon: 99/544 052

Készült: 200 pl-ban

Terjesztő: önkormányzat

Olvasható: a www.rojtokmuzsaj,hu

Megjelenik: negyedévenként. A szerkesztők fenntartják a rövidítés jogát. A lapban leírt vélemények nem feltétlenül

tükrözik a szerkesztők álláspontját.