Upload
ladybella888
View
20
Download
3
Embed Size (px)
DESCRIPTION
Sarah Garden - Ne Sírj, Bohócdoktor
Citation preview
SARAH GARDEN:
NE SÍRJ, BOHÓCDOKTOR!
Julia Heston autójának kerekei fájdalmasan sikoltottak, amikor az asszony
rálépett a fékre. Nem bajlódott parkolóhely keresésével, egyszerűen otthagyta a
világoszöld Fordot a kórház oldalánál, fittyet sem hányva a parkolást tiltó
táblára. Kisebb gondja is nagyobb volt most annál, mint hogy ilyesfajta
apróságokkal foglalkozzon. Be sem zárta maga után a járművet, miután kipattant
belőle, hanem oldalához szorított kézitáskájával futott, egyenesen a kórház
főbejáratának irányába.
Errefelé, Los Angeles egyik legnagyobb kórházának környékén senkinek nem
tűnt föl egy feldúlt, kisírt szemű asszony, aki zilált hajjal, könnyektől maszatos
arccal rohan, ügyet sem vetve a szembejövőkre.
Julia Heston belökte maga előtt a vastag üveg lengőajtót, és körül sem nézve a
szemben lévő recepciós pulthoz futott.
- Angel Heston! - hajolt előre az ott ülő középkorú nő felé. - Meg tudja nekem
mondani, hogy hol találom a kislányomat, Angel Hestont?!
A világoskék köpenyes nő félretolta maga elől a kiürült kávéscsészét, és
közönyös arccal pillantott föl a sírással küszködő asszonyra.
- Egy pillanat, hölgyem! - majd a számítógép felé fordította székét, és
megkérdezte. - Elmondaná még egyszer a nevet? Lassan, jól érthetően.
- Angel Heston - suttogta az asszony a türelme végső határán, majd könyörögve
fűzte hozzá. - Kérem... nagyon kérem, siessen! Nemrég hozták be, balesetet
szenvedett. . .Az osztálytársaival kirándulni mentek... biztosan tudja.. . ide hozták,
1
nem emlékszik?
A kék köpenyes nő bólintott, és a billentyűzeten babrálva szólalt meg.
- Betűzné a vezetéknevet?
Julia egy pillanatra szorosan lehunyta szemét, majd engedelmesen belekezdett.
- H mint Howard, E mint Edgar, S mint Stuart. . .
- Kicsit lassabban, ha kérhetném! - folytatott kilátástalan harcot a recepciós nő a
billentyűzettel.
Ez volt az a pillanat, amikor maradék türelme is elhagyta Juliát. Kezével
beletúrt amúgy is kócos, szőke hajába, nagy, kék szemei megrebbentek, és
idegesen harapott szája szélébe.
- Tudja mit? Ne fáradjon vele! Biztosan megtalálom a maga segítsége nélkül is a
lányomat!
S még mielőtt a kék köpenyes nő megkérhette volna, hogy ezt is betűzze le,
meglódult a hosszú, kétszárnyú lengőajtóval elválasztott folyosó irányába. Ha
kell, minden kórterembe benéz, és minden embert megszólít , aki köpenyt visel,
de a föld alól is előkeríti a lányát!
Szívét vad félelem szorította össze, s igyekezett nem gondolni arra, valójában
mi is történhetett Angellel.
Még fél óra sem telt el azóta, hogy Violet, a titkárnő zavart arccal kopogott be
hozzájuk a tárgyalás kellős közepén.
- Elnézést! - suttogta félhangosan, és tekintete ide-oda vándorolt főnökük, James
Bennett és őközötte. - Elnézést, hogy megzavarom a munkát, de azt hiszem, ez
az üzenet nem tűr halasztást. . .
A mexikói ügyfél félbehagyta mondatát, s Julia nem fordította le Mr. Bennettnek
a csonka mondatot. Volt valami Violet tekintetében, amitől nyugalma
megbolydult, és ismeretlen aggodalom töltötte el. Miért néz rá, pont őrá így
Violet Sommer?!
- Mrs. Hestont keresték az imént telefonon - címezte szavait most már
egyértelműen James Bennettnek, mintha ettől könnyebben előadhatóvá válna
mondanivalója. - A Központi Kórház gyermektraumatológiájáról érkezett a
hívás.. . - Violet sajnálkozó pillantása éppencsak súrolta Juliát. - Baleset történt
2
az iskolásokat szállító autóbusszal, és Mrs. Heston kislányát is beszállították a
kórházba...
Végre rászánta magát, hogy az asszonyra nézzen.
- Sajnálom, Julia.. .
Julia szemei nagyra tágultak a rémülettől, s alig hallhatóan rebegte James
Bennettnek.
- Mr. Bennett. . . esetleg folytathatnánk egy másik időpontban a tárgyalást?
Az őszülő hajú, barnára sült arcú férfi előzékenyen állt föl, s indult Julia felé.
- Mrs. Heston, emiatt egy percig se aggódjon! Keresünk egy másik tolmácsot a
megbeszélések folytatásához... Azt tanácsolom, hogy induljon azonnal a
kórházba a kislányához, és ma már vissza se jöjjön ide.. . Tudja mit? Holnapra is
szabadságot kap, bizonyára szüksége lesz rá. Most pedig menjen a cég autójával,
Jake majd elviszi.
- Köszönöm, Mr. Bennett - hátrált az ajtó felé Julia - , köszönöm, de inkább a
sajátommal megyek. Viszontlátásra! Hasta la vista, senor Salvo! - köszönt el a
mexikói ügyféltől is, s már a titkárnő irodájában találta magát.
- Violet! - kapaszkodott bele ott kétségbeesetten a fiatal nő karjába. - Mit
üzentek a kórházból? Mi történt Anggellel? Jól van vagy súlyos a baj?
- Nem tudom! - rázta meg fejét a titkárnő. - Csak arra kértek meg, hogy adjam át
az üzenetet, én pedig nem kérdezősködtem, rohantam érted!
Julia a szája szélébe harapott. Persze, érthető, hogy Violet inkább sietett őt
értesíteni, de milyen iszonyú rettegésben kell most eltölteni azt a hosszú időt,
míg odaér a Központi Kórházba!
Angel második osztályos volt az általános iskolában, és napok óta nagy örömmel
várta a mai kirándulást. Mrs. Burton, az osztály tanítónője úgy döntött, hogy
ideje a csemetéket megismerkedtetni Disneyland érdekességeivel, s döntésével
persze lelkesen egyetértett az egész osztály. Bár a varázslatos Disney-birodalom
tőszomszédságában éltek, sok szülő még nem szakított időt magának arra, hogy
elvigye oda a gyermekét. Közéjük tartozott Julia is, s emiatt nem egyszer
lelkifurdalást érzett. A tanítónő döntése levette a folyton időhiánnyal küzdő
szülők válláról legalább ezt a terhet, így ők is örültek a kirándulás hírének.
3
Arra ki gondolt volna, hogy ez lesz az oly nagy örömmel várt esemény vége?!
- Azt mondtad, gyermektraumatológia? - kérdezte, miközben fölkapta az
asztalról táskáját.
- Igen! - bólogatott hevesen Violet. - Szólok Jake-nek, hogy vigyen el!
- Magam megyek - jelentette ki ismét Julia. - Viszlát, Violet! És köszönöm!
Maga sem tudta volna megmondani, miért köszönget most meg mindent
mindenkinek. A hír, melyet a titkárnő épp az imént közölt vele, teljesen
kibillentette saját, jól megszokott viselkedéséből. Hirtelen nem volt más, mint
egy gyermeke miatt halálra rémült anya, aki bárkinek köszönetet mondott volna
egy jó szóért, egy kis reményért, vigaszért.
Angel! A drága kicsi Angel, amint fekszik egy kórházi ágyon!
Öklével vágott rá a lift hívógombjára, s mire a fülke fölért hozzá, már rázta a
keserves zokogás. Miért, miért éppen ővelük kell ennek is megtörténnie? Nem
szenvedett még az a szegény kislány eleget az elmúlt időkben?!
A kórház labirintusában járatlan emberek könnyen elvéthetik az irányt. Julia
futott, amerre a hosszú folyosó vezette, s megkönnyebbülten vette észre az első
fehér köpenyes alakot, aki valamivel előtte haladt.
A nagy sietésben föl sem tűnt neki, hogy ennek a fehér köpenyesnek milyen
különös a frizurája: szerteszét álló szalmasárga haja mintha kócból lett volna, s
helyes, kicsi, piros sapkát viselt a feje búbján.
- Uram! - ragadta meg a karját, amint utolérte. - Tudna nekem segíteni? A
kislányomat keresem, Angel Hestont! Nemrég hozták be, az iskola busza
balesetet szenvedett. . .
Szaggatott hadarásának itt vége szakadt.
Ekkor a fehér köpenyes alak hátrafelé fordult, és Julia egy falfehérre festett
arcot látott maga előtt. Szeme köré hosszú szempillákat pingáltak, szája széles,
pirosra festett mosolyra húzódott, ám egyik szeme alá nagy, kék színű
könnycseppet varázsolt a festő keze.
Az asszony elborzadva hőkölt hátra, és meglepetten kapta szája elé kezét.
- Mi ez?! Hova kerültem? Ez egy őrültek háza!
- Nem, hölgyem, az ideg- és elmeosztály a kórház másik szárnyában kapott
4
helyet - válaszolt zavartalanul a bohócarcú ember. - Nem kell tőlem így
megijednie. Grant Farinzi vagyok, a kórház dolgozója, foglalkozásomra nézve
pedig bohócdoktor. Szívesen segítek megkeresni a kislányát. A portán nem
kapott róla semmiféle információt?
Julia még mindig megrökönyödve bámult az ismeretlenre, egy pillanatra Angie
miatt érzett aggodalmáról is megfeledkezve. Miket hord ez össze?
Bohócdoktor?! Ki hallott még ilyet?!
- Nagyon köszönöm, Mr. Farinzi - hátrált egy lépést - , talán inkább keresek egy
ápolónőt.. .
Legnagyobb megkönnyebbülésére a velük szembe jövő fiatal, fehér köpenyes
nővérek egyike lelassított, és segítőkészen megállt mellettük.
- Jól hallom, hogy ön Angel Hestont keresi? Talán a kislány édesanyja?
Julia könnyes szemmel bólintott, és már meg is feledkezett a bizarr arcú, fehér
köpenyes férfiról. Odafordult a nővérhez, és reménykedve nézett rá.
- Az vagyok. Tud róla valamit?
- Igen. Jöjjön velem, éppen oda megyek. A kislánya orvosa dr. Joel Riley, ő
majd szolgál bővebb felvilágosítással.
- De legalább annyit mondjon, hogy jól van?! - nézett rá könyörgőn Julia, és
amíg választ nem kapott, addig nem mozdult el a helyéről.
Az ápolónő megértőn pillantott rá, és megveregette az asszony kézfejét.
- Persze, Mrs. Heston, nyugodjon meg. A kislánynak nincsen semmi komoly
vagy életveszélyes sérülése, aránylag jól megúszta a dolgot. Egyébként az
autóbuszban utazó gyerekek többsége így volt ezzel. És most jöjjön velem,
odavezetem a doktor úrhoz, ő majd elmeséli a részleteket!
Julia erre már elindult. Rettegése a nővér szavaitól valamelyest alábbhagyott.
Ha kórházba is került Angel, de legalább nincs nagyobb baja, jól van és él! Csak
most döbbent rá, hogy idáig tulajdonképpen a legrosszabbtól félt . Persze, hogy
egy kórházból nem azt telefonálják neki, hogy a lánya meghalt, hanem
mindössze annyit, hogy baleset érte! Ettől még akármi is történhetett! Míg ide
sietett, míg a folyosón rohant, képtelen volt megszabadulni attól a félelmétől,
hogy esetleg sokkal nagyobb a baj, mint ahogyan ő azt hinné...Az ápolónő
5
szavai most egy kis reménységet öntöttek belé.
- Köszönöm - suttogta újra, ki tudja hányadszor az elmúlt óra során ugyanezt a
szót, s engedelmesen megindult a halk léptű nővér mögött.
Magas sarkú cipője gyors, hangos koppanásokkal jelezte útját a fekete-fehér
kockás kövezeten. Egyenetlen, meg-meglóduló koppanások voltak ezek, éppen
olyanok, mint Julia kapkodó lélegzete és szívverése.
Az asszony vissza sem pillantott. Nem törődött már a bohócarcú férfival, aki
azóta is egy helyben állt a folyosón, s tűnődve pillantott őutána. Neki nem
mondott köszönetet.
+ + +
Dr. Joel Riley a negyvenes éveinek vége felé járhatott, és első ránézésre
bizalmat ébresztett mindenkiben maga iránt. Az a fajta ember volt, amilyennek a
jó orvosokat szokás elképzelni: szerény, de határozott fellépésű, simára
borotvált, szabályos arcán az éppen megfelelő érdeklődés, ezüstkeretes
szemüvege mögött okos, figyelmes szem.
- Az agyrázkódás nem súlyos - ecsetelte éppen Angel állapotát, ügyelve rá, hogy
az orvosi kifejezések között járatlan anya mindent megértsen. - Valószínűleg
egyáltalán nem lesz maradandó hatása.. . ami csúnyább, az a lábtörése. A bal alsó
lábszáron lévő nyílt törés hosszas kezelést igényel, s nem elképzelhetetlen, hogy
egy műtétre is sor kerül majd...
- Uramisten! - hunyta le szemét Julia. - De azért ugye tudja majd használni, úgy,
mint régen?
- Minden valószínűség szerint. Ebben a kórházban a szakterület legjobb orvosai
dolgoznak, s ne aggódjon, mindent megteszünk a kislánya egészségéért.
Julia bólintott, és halkan, félve kérdezte.
- Bemehetnék hozzá?
- Persze - felelt azonnal, szívélyesen az orvos. - Mrs. Boggs majd odakíséri.
Carla! - szólt ki az ajtó előtt tüsténtkedő nővérnek. - Kísérje, legyen szíves Mrs.
6
Hestont a lányához, a négyes kórterembe!
Julia elköszönt az orvostól, és elindult a másik, ismeretlen nővér mellett.
- Tulajdonképpen hogyan történt a baleset? - kérdezte most, hogy már túl volt az
Angel állapota miatti legnagyobb félelmein. - Valamivel összeütközött az
autóbusz?
- Igen - válaszolt azonnal közlékenyen a nővér. - Egy furgon nem adta meg neki
az elsőbbséget az egyik kereszteződésben, belehajtott az autóbusz oldalába. Én
mondom, egyik-másik ember úgy vezet mint egy őrült! Manapság már
mindenkinek adnak jogosítványt! A furgon vezetőjének persze nem esett semmi
baja, ami szinte érthetetlen... szegény kisgyerekek viszont már rosszabbul
jártak. Tizenkettőt kellett közülük beszállítani, de szerencsére csak egy van, aki
súlyosan sérült. Én azt mondom, a jó Isten szeme ott volt ezeken az
apróságokon, és vigyázott rájuk, másképp nem történhetett!
Julia hallgatott. Véleménye szerint ennél azért egy kicsit jobban is lehetett
volna vigyázni ezekre a gyerekekre, ám nem óhajtott vitába keveredni a
nővérrel.
Amíg Carla nővér mindezeket elmesélte, oda is értek hosszú folyosón a négyes
kórterem ajtajához. Bent három kislány feküdt, mindannyian osztálytársak, Julia
látásból már ismerte őket. Pillantása most átsiklott rajtuk, s Angelt kereste. Ő a
túlsó ágyon, az ablak mellett feküdt. Arca sápadt volt, majdhogynem élettelen,
szemei csukva, két keze a takaró tetején pihent. Hosszú, szőkésbarna haja
kibomlott, s most kócosan keretezte a kedves, szív alakú kis arcot.
- Alszik! - suttogta a nővér. - Nem is baj, volt egy enyhe agyrázkódása, legalább
hamarabb helyrejön. Azt ajánlom, ne ébresszük föl!
- Nem akarom fölébreszteni - rázta meg a fejét Julia. - Csak odaülnék az ágya
mellé, hogy itt legyek, amikor fölébred. Csöndben maradok.
- Rendben! - mosolygott rá Carla, majd a másik két kislányhoz fordult, akik
hangtalanul feküdtek helyükön, ám szemük kíváncsian csillogott. - Linda,
Betty, jól vagytok? Nincs szükségetek valamire?
Julia óvatosan, semmi zajt nem csapva leereszkedett a kislány ágya mellett álló
székre. Bár semmiképpen nem akarta volna, hogy Angel fölébredjen, mégsem
7
bírta ki, hogy ne vegye kézbe a gyerek vékony, mozdulatlan kezét. Angel halkan
fölszusszant, s megmoccant álmában, ami bizonytalan jóérzéssel töltötte el
Juliát. Lám csak, mégis észrevette az ő jelenlétét, mégis érzékeli, hogy itt van
mellette!
Este volt már, mikor az osztályos nővér kitessékelte Juliát a kórházból. Az
asszony órákon át ült némán lánya ágya mellett, s figyelte az alvó gyermeket.
+ + +
Már éjszakai fényébe öltözött a város, amikor Julia megállította autóját a Santa
Anita sugárúton lévő lakásuk előtt. Odabent sötétség várta, s egyszerre
kietlennek, barátságtalannak érzett maga körül mindent. Megszokta, hogy ha
este jön haza, a lakásból azonnal fölcsendül Angie dallamos örömujjongása.
„ Mama, Mama, megjöttél?”
Most csak Paddy, a kandúr hunyorgott rá méltatlankodva a hirtelen szétáradó
fényben, s ő volt az egyetlen lény, aki észrevette jöttét.
- Éhes vagy, Paddy? - vakargatta meg Julia a fotelban heverésző állat fejét. - Ma
este én etetlek meg, nem a gazdád... Angie kórházban van, tudod?
Riadtan hallgatott el, és elfordította tekintetét a mancsait lustán előrenyújtó
kandúrtól.
Uramisten - gondolta -, hát már idáig jutottam, hogy egy macskával beszélem
meg a gondjaimat? Lehet-e még ennél magányosabb egy ember?!
Telerakta Paddy tálkáját ennivalóval, majd elővett a hűtőszekrényből egy doboz
fölbontott tejet. Azonmód hidegen töltött belőle egy pohárral, s beletelepedett a
nappali ablaka előtt álló nagy fotelbe. Előtte nyújtózott Los Angeles, mint egy
eleven, lüktető emberi teremtmény, tele élettel, vágyakkal, történésekkel, ám
mindez az ő számára semmit nem jelentett. Neki egyetlen emberi lényhez volt
mindössze köze ebben a városban, a lányához, s ő most a kórházban fekszik.
Paddy a lábához heveredett, s hanyag nemtörődömséggel ejtette mancsára fejét.
A magány nem volt szokatlan Julia számára, az utóbbi időkben volt része belőle
8
bőven, eddig azonban megoszthatta magányát kislányával. S most, hogy Angie
nem volt ott mellette, arra kellett rájönnie, hogy rajta kívül egy lélek sincsen,
aki fontos volna az életében.
Milyen másképp volt ez még régen, mikor férjével, Normannel éltek egy fedél
alatt!
Angie apja ízig-vérig társasági ember volt, szinte gyűjtötte a barátokat maga
köré. Természetesen egy társaságban ismerkedtek meg, Julia barátnőjének
születésnapi összejövetelén. Norman Heston, bár nem ismerte túl jól az
ünnepeltet, egy közös ismerős hívására mégis eljött, hiszen nehezére esett volna
kihagynia bármilyen eseményt, ahol emberek vannak körötte. Utólag Julia azt
sem tudta volna megmondani, voltak-e kettesben is ők egyáltalán, vagy folyton
barátok, ismerősök vették körül őket. Volt-e az ő kapcsolatukban valaha is
meghittség, vagy ő csak beleképzelte ezt is, mint annyi mást Normanbe? Julia
fiatal volt, Norman pedig olyan életvidám és szórakoztató.. . ki tudott volna
ellenállni neki?
Julia mindig is túl komolynak, megfontoltnak tartotta magát, s Normant
megismerve meg volt róla győződve, hogy pontosan erre a férfira volt szüksége.
Magával ragadta könnyedsége, fesztelensége, s az állandóan körülötte nyüzsgő
élet.
Mindez házasságuk második-harmadik évében kezdett csak terhessé lenni.
Norman szinte minden este harmad-negyedmagával tért haza, hangos,
magabiztos fiatal nők és férfiak alkották a társaságát, általában munkatársai
közül, a reklámszakmából. Julia, ha boldog nem is volt ettől a nagy sürgés-
forgástól, mindenesetre békésen tűrte, még olyankor is, amikor inkább pihenésre
lett volna szüksége.
Tolmács lévén, akkoriban, Angelre való tekintettel leginkább otthon dolgozott, s
ezzel együtt ellátott minden háztartási teendőt. A kis Angie lekötötte a legtöbb
szabadidejét, s mikor Norman hazatért, szívesen töltött volna egy kis időt a
férjével. Ám Norman számára a családi fészek nem volt egyéb, mint mutogatni
való díszlet, szép kirakata az életnek: „ Íme, az én szép kis otthonom, gyönyörű
kislányom, csinos kis feleségem! Látjátok, mi mindenem van nekem?”
9
Norman örökifjú, éretlen ember maradt, s Julia lassan megszokta, hogy bár
emberek nyüzsögnek körötte, mégsincs senkije, akire igazán számítani lehetne.
Nem is akart már számítani magán kívül senkire. Talán sosem emelt volna
kifogást ez ellen a helyzet ellen, hogyha nem lép be a képbe Meryl.. .
Meryl, aki zöld szemével, ragyogó vörös hajával, karcsú, fiatal testével
elkápráztatta Normant, s a férfi egyre több időt töltött miatta házon kívül. Julia
persze sejtette, hogyne sejtette volna, hogy valami nincs rendben, de sokat nem
tudott tenni ellene. Várta türelmesen, hogy tévelygő, szívtipró férje ráunjon a
kalandra, ám ehelyett Norman egyre többet engedett meg magának. Már az sem
volt különös, hogyha egész hétvégéjét házon kívül töltötte, s az őt kereső
barátoknak Julia folyton ugyanazt a megalázó választ volt kénytelen adni: „ Nem
tudom, hol lehet.. . próbáld meg fölhívni később...”
Mégsem ő akart elválni, hanem Norman döntött úgy, hogy egyértelműen
Merylhez köti az életét. Ki tudja, Julia meddig tűrte volna ezt az áldatlan
állapotot Angel kedvéért, hiszen a kislány, bármilyen apja is volt, de kötődött
hozzá, szerette, s Juliának eszébe nem jutott volna megfosztani tőle.
Épp most volt másfél éve annak, hogy Norman Heston eltűnt az életükből, s mint
mindent, ezt is a rá jellemző alapossággal vitte végbe.
A válás után még egyszer-kétszer megjelent, hogy fagylaltozni vigye Angelt, ám
több mint egy fél éve csak a szórványosan érkező üdvözlőlapok és a még ritkább
és csekélyebb pénzküldemények jelezték, hogy nem feledkezett meg végleg
létezésükről, számon tartja őket.
Juliának egy idő után már nem hiányzott a férje, de persze nem remélhette, hogy
kislánya is így lesz ezzel. Angel ritkán említette ugyan az apját, de az asszony
tudta jól, hogy nem könnyű neki megszoknia új életüket. Hónapokba telt , míg
újra úgy hallotta nevetni a gyereket, mint régen, és föllélegezhetett: lassan
túljutnak az egészen! S most, mikor a dolgok végre rendeződtek, jött ez a
baleset.. .
Julia Heston hangosan fölsóhajtott, és mély ellenszenvvel vette szemügyre a
pohárnyi tejet, ami ennyi idő alatt teljesen átlangyosodott a kezében.
- Paddy, kéred ezt? - ajánlotta föl a lábánál nyújtózó lusta, fekete kandúrnak, ő
10
pedig jóváhagyón hunyorgott keskeny, zöld szemével.
- Ennyit a vacsoráról! - mormolta halkan az asszony, míg a macska tálkájába
löttyintette a tejet. - Sebaj! Holnapra minden jobb lesz!
Paddy ezt hallván olyan kétkedőn pillantott föl a tisztára nyalt tányérból, mintha
tudná, hogy ennek a reményteli mondatnak semmi alapja nincsen.
- De! - nézett rá kemény pillantással Julia. - Igenis így kell lennie!
A kandúr pedig meghunyászkodva ballagott a sarokban lévő, kedvenc
hálóhelyéhez.
S míg Julia zuhanyozni ment, futólag eszébe ötlött, hogy vajon hányszor is
tartotta már magában ezzel az egyetlen mondattal a lelket? De hogy most rendbe
jön minden, azt Angel érdekében is remélnie kell.
+ + +
Másnap reggeli után az első útja a kórházba vezetett. Magával vitte lánya
holmiját, kedvenc képeskönyveit, s azt a plüsszsiráfot is, amit Angie tavaly
karácsonyra kért tőle.
Norman még a karácsonyi ajándékról is megfeledkezett, s Julia emlékezett rá,
hogy ő vett a kislánynak egy hosszú hajú babát az apja nevében. Angel, ki tudja
miért, félretette a babát és sosem játszott vele, Juliát pedig az ünnepek alatt
végig lelkifurdalás gyötörte, mert ha jó cél érdekében is, de életében először
félrevezette a gyereket. Utólag nem mert volna megesküdni rá, hogy jól tette.. .
A négyes kórterem ajtajához érve szorosan magához ölelte a zsiráfot, mintha
erőt akarna meríteni a puha anyag ismerős érintéséből. Hirtelen megtorpant.
Odabentről hangokat hallott, mégpedig egy férfihangot, melyet két kislány
jókedvű nevetése kísért. Angel nem nevetett.
Benyitott az ajtón, és csaknem a földbe gyökerezett a lába a meglepetéstől.
Angel ágyának a végénél egy szalmasárga hajú bohóc állt , aki fehér köpenyt
viselt. Mellkasára csillogó sztetoszkóp lógott alá, mint a valódi doktoroknak, és
egy lázmérőt tartott a kezében.
11
- 32,1! - kiáltozta a bohóc éppen eltúlzott rémülettel. - Ez bizony 32,1, akárhogy
is nézem! Mi lesz most, szent egek?! Forró borogatást ennek a szegény
gyereknek, mielőtt kihűlne!
Betty és Linda rázkódott a nevetéstől, ám Angel a fal felé fordult, és az egész
produkcióra rá sem hederített . Julia egyenesen kislányához lépett, kikerülve az
útjában lévő, elhallgató bohócdoktort.
- Jó napot! - mormolta oda bosszúsan, nem tudva, megzavarja-e ezzel a
munkáját. Odaintett a másik két kislánynak, de azok vissza sem köszöntek, csak
az áldoktort figyelték nevetésre vágyódó, csillogó szemekkel.
- Angie! - hajolt Julia a kislány ágya fölé. - Ébren vagy, Angie, kedvesem?
A gyerek megmozdult az ágyon, és őfelé fordult. Juliát megrémítette a sápadt
arcban világító két nagy, kék szem mélységesen meggyötört tekintete.
- Hogy vagy, édesem? - simította végig a gyerek hosszú, szőkés haját. - Nézd,
mit hoztam neked!
Azzal az ágy melletti szekrénykére helyezte a képeskönyveket, a zsiráfot pedig
Angel mellé, a párnára tette. A kislány keze kinyúlt az állatka után, magához
ölelte, majd fölnézett a mennyezetre.
Julia aggódni kezdett. Miért nem szólt hozzá még egy szót sem e gyerek? Észre
sem vette, hogy a bohócdoktor abbahagyta produkcióját, és ő is Angelt figyelte.
- Hogy érzed magadat? Fáj valamid, Angie, édesem? - ült le Julia a kislány ágya
mellé helyezett székre. - Eltörött a lábad, ugye mondták neked?
Angie alig észrevehetően bólintott fejével, s ettől Julia megkönnyebbült. Hála
legyen az égnek! Ezek szerint semmi komoly baj nincsen! Már attól félt , hogy az
agyrázkódás esetleg mégis hagyott vissza nyomokat a kicsiben, talán a hallása
nem működik, vagy nem érti meg a beszédet!
- Paddy is üdvözöl - mondta rendíthetetlen nyugalommal, és Angie szája
szögletében kis mosolyt fedezett fel. - Tegnap este én adtam neki enni - folytatta
a sikeren fölbuzdulva, ám a mosoly szétfoszlott, és másik nem követte.
Julia a kétségbeesés határán állt . Miért nem szól egy szót sem hozzá Angie?
- Angel.. . - kérdezte megremegő hangon. - Fáradt vagy? Nem akarsz beszélgetni
velem?
12
- Egész nap ezt csinálja - kotnyeleskedett bele a másik ágyról az ott fekvő,
copfos Betty. - Hozzánk sem szól egy szót sem, meg senkihez!
Linda sem maradhatott ki a beszélgetésből.
- És még a reggelijét sem ette meg, pedig finom volt! Kukoricapehely tejjel!
Nem szereti?
- De... szereti. . . - dadogta végképp megzavarodva az asszony, és visszafordult a
kislányhoz. - Ugye, hogy szereted, Angie?
Ám választ nem kapott a kérdésére. Angel, kihasználva, hogy elfordult tőle egy
pillanatra a figyelem, lehunyta szemét, és pisze orrocskáját a zsiráf nyakához
szorítva úgy festett, mint aki elszenderedett. Julia viszont, aki ismerte lányát,
látta, hogy nem alszik. Segélykérőn pillantott körbe, és tekintete összeakadt a
nem messze álldogáló bohócdoktor tekintetével.
A férfi, mintha csak éppen erre a jelre várt volna, Angie ágyához lépett, s
lehajolva megcsiklandozta sárga kóchajával a gyerek arcocskáját.
- Á, ha jól látom, itt van egy új beteg! - rikkantott a bohócdoktor,
megkopogtatva behajlított mutatóujjával a zsiráfot. - Vajon mi baja lehet neki?
Angie fölnézett. Kék szemeiben annyi szomorúság látszott, hogy Julia csaknem
azonnal elsírta magát tőle. Uramisten, mi történt ezzel a gyerekkel?!
- Hagyja őt békén! - ripakodott rá ingerülten a zsiráffal foglalatoskodó bohócra.
- Nem látja, hogy nincs szüksége a maga idétlen vicceire?! Fáradt és beteg!
Szerintem azért nem szól egy szót sem, mert maga itt van! Megrémisztette!
Jobban tenné, hogyha elmenne innen!
- Ó, a mama nem szeret engem! - ingatta bánatosan nagy, szőke fejét a bohóc. -
Akkor most valóban el kell mennem! De ne féljetek - nézett hátra a másik két
kislányra -, később visszajövök, és alaposan megvizsgállak benneteket!
- Rendben! - ujjongott föl Linda és Betty, s mintha kicsit szemrehányón
pillantottak volna Juliára.
Az asszony nem vette észre. Ő csak Angelt figyelte, s amit látott, az egyáltalán
nem nyugtatta meg. A kislány tudomást sem vett jelenlétéről, visszafordult a fal
felé, s csöndesen, egyenletesen lélegzett.
- Mindjárt jövök, kincsem! - simította végig kedves, sápadt arcát Julia, és fölállt
13
a székről.
Meg kell keresnie az orvost! Ő biztosan meg tudja magyarázni, hogy mi történt
Anggellel! Mégis csak kell, hogy valami oka legyen az ilyen viselkedésnek!
A kórterem előtt, a folyosón a bohócarcú férfi állt , s mintha csak rá várt volna,
ellépett a faltól.
- Grant Farinzi vagyok - nyújtott kezet, s hangja most egészen másként csengett,
mint bent, a teremben. - Tegnap már találkoztunk, de akkor biztosan nem
jegyezte meg a nevemet. Lehet, hogy ma meglepte a jelenlétem, de higgye el, a
kislánya nem tőlem ijedt meg. Ő egyáltalán nem fél tőlem, sőt, azt sem
állítanám, hogy bármitől megijedt.. .
- Milyen jól ismeri a gyerekemet! - szisszent föl Julia, ám az udvariasság
szabályainak mégis engedelmeskedett. - Julia Heston - mutatkozott be ő is.
A bohóc keze nem volt festett. Hosszú, keskeny, mégis erős kéz volt, s száraz,
meleg szorítása Juliának megmagyarázhatatlanul jólesett.
- Nem mondhatnám, hogy ismerem Angie-t - felelt megfontoltan a férfi. - De
azon vagyok, hogy megismerjem, és a segítségére legyek.
- Maga?! - kérdezte csodálkozva Julia, észre sem véve, mennyi bántó él szorult
ebbe a kérdésbe. - Mit tud neki maga segíteni?! Neki orvosra, és nem bohócra
van szüksége!
- Természetesen orvosra van szüksége - ismerte el készségesen a férfi -, és van
is neki. Doktor Riley a legjobb orvosok egyike. Ám doktor Riley-vel együtt úgy
gondoljuk, hogy az én jelenlétem sem szükségtelen.
Julia megsemmisítő pillantással mérte végig a férfit , szőke kóchajától kezdve
nagyméretű, ormótlan cipőjéig.
- Angie sosem szerette a cirkuszt.. . - válaszolta hűvösen. - Nem is értem, hogy
mit keres maga itt . . . Jobb lenne, ha inkább hagyná, hogy most megkeressem
doktor Riley-t. . . aggaszt, hogy mi van Angie-vel, miért nem szól senkihez. Maga
pedig, kérem, ne zavarja a gyerekemet!
A bohóc arcán őszinte szomorúság látszott, míg a távozó nő után nézett. A
négyes kórterem felé indult, ám meggondolta magát, s inkább a büfébe ment.
Végtére is a bohócdoktor is ember, s egy kávé olykor neki is jóleshet!
14
+ + +
Joel Riley hellyel kínálta a zaklatott asszonyt, s ő is leült vele szemben.
- Megértem az aggodalmait, ám igyekszem eloszlatni őket - felelte nyugodtan
Julia rázúduló kérdéseire. - A kislánynak szigorúan véve valóban egy lábtörése
van mindössze, és semmi olyasmi, ami ezt a búskomorságot indokolttá tenné.
Ugyanakkor, ha egyszer a helyzet fönnáll, nyilván kiváltó oka is van... ám ezt
máshol kell keresni. Sajnos, az ilyesmit nem tudjuk kimutatni
röntgenfelvételekkel, pedig az megkönnyítené a helyzetet.
Julia nem tudta, megkönnyebbüljön-e avagy sem.
- Talán a baleset okozta sokk jelentkezik ilyen formában - folytatta az orvos. -
Mindenképpen ki kell őt mozdítanunk belőle, s ehhez igénybe veszünk minden
segítséget.
- Mint például ezt a bohócdoktort? - vetette közbe Julia, s szavaiból érezni
lehetett a helytelenítést.
- Lehet, hogy szokatlannak találja ezt a módszert - bólintott az orvos, mint aki
egyáltalán nincs meglepve -, de ha ismerné az ilyen formán elért
eredményeinket, bizonyára még jobban meglepődne.
Julia szemöldöke csodálkozva szaladt fel.
- Érdekelne.
- A bohócdoktorok tulajdonképpen speciálisan kiképzett bohócok - magyarázta
doktor Riley. - Sokuk egyenesen a cirkuszi porondról jött erre a pályára
dolgozni, s közben hosszú felkészítés előzte meg az itteni munkakezdésüket.
Grant Farinzi például, aki Angellel foglalkozik, az egyik legjobb ezen a pályán,
két éve végezte el a pszichológia szakot az egyetemen, kórházi munkája mellett.
A bohócdoktorok együttérző tréfái segítenek, hogy visszatérjen a gyerekek
jókedve, ezáltal persze a valódi orvosok dolga sokkal könnyebb lesz. Ugye nem
kell magyaráznom, hogy mennyire fontos minden gyógyulásnál a beteg
szándéka? Ha jókedvű, bizakodó a kis beteg, nő az ellenállóképessége, az
15
immunrendszere jobban működik, és gyorsabban épül fel. Emellett az sem utolsó
szempont, hogy a bohócdoktor segít nekik feldolgozni a kórházhoz kötődő
félelmeiket. Odamegy a gyerekekhez, mintha vizitelne, parodizálja az igazi
doktorokat, a rajtuk végzett vizsgálatokat, a gyerekek kacagnak rajta, ezáltal a
félelmük is oldódik... gondolom, ön is sejti , hogy milyen fontos ez.
Julia tétován, bizonytalanul bólintott. Nem volt még tökéletesen meggyőzve.
- Nyilván akad olyan kisgyerek is, aki fél ezektől a kimázolt arcú emberektől.. . -
adott hangot a véleményének. - Velük vajon mi a helyzet?
- Hogyne, ilyen is előfordul - ismerte el az orvos . - Számukra más megoldást
keresünk. Senkivel nem foglalkozik a bohócdoktor, akinek számára ez nem
jelent egyértelmű előnyt.
Figyelmesen nézett az előtte ülő, ellentétes érzelmekkel viaskodó nőre.
- Talán úgy véli, hogy az ön kislánya, Angel is azok közé tartozik, akik a
bohócdoktortól megijednek, így jobb volna, hogyha távol tartanánk tőle?
Őszintén szólva Julia ezt egyáltalán nem hitte.
Angel nem volt már olyan kicsi, ezen a nyáron töltötte be a nyolcadik évét, nem
hitt a boszorkányokban, sárkányokban és efféle rémségekben, az meg
éppenséggel soha nem volt jellemző rá, hogy egy bohóctól megijedjen. Amikor
cirkuszban jártak, akkor is inkább kis, fölényes közönnyel kezelte a
tréfamestereket, de ijedelem... nos, az egyáltalán nem volt benne.
- Nem - ismerte be kényszeredetten. - Nem hiszem... csak éppen kétlem, hogy
egy ilyen bohóc bármiben is segíthet neki, és nem inkább terheli a jelenlétével.. .
- Önnek természetesen jogában áll úgy dönteni, hogy Grant Farinzi ne
foglalkozzon vele - vonta föl az orvos a vállát, majd hozzátette. - Amennyiben
tényleg meg van arról győződve, hogy Angelnek jót tesz vele. El kell azonban
mondanom, hogy a kislány ma még egyetlen szót sem szólt senkihez, és
érintetlenül küldte vissza a reggelijét. Egyetlen falat alma van mindössze benne
egy korty tea kíséretében, azt is Mr. Farinzi ügyeskedte belé a produkciója
közben. Ezért véltük úgy, hogy ez talán vezet valamilyen eredményre.. .
- Igen? - töprengett el Julia ezen. - Nos, ez esetben... természetesen nem
ellenzem, hogy Mr. Farinzi is foglalkozzon Angellel. . . csak valahogy az volt az
16
érzésem, hogy neki terhére van az ilyesmi.
- Meglehet - hagyta rá az orvos. - De legalább hadd próbáljuk meg! Ez olyasmi,
amiből baj nem lehet! Nincs semmiféle káros mellékhatása a törődésnek és a
szeretetnek.
- Persze.. .- motyogta Julia zavartan. - Hogyne... És most mit tanácsol nekem,
mit tegyek?
- Próbáljon meg valahogyan kapcsolatot teremteni Angellel, de ha nem megy, ne
erőltesse. Semmiképpen ne legyen türelmetlen vele, ne éreztesse, hogy bántja
magát a hallgatása.. . a kislányt valami súlyosan érintette, időt kell neki hagyni
rá, hogy megbirkózzon vele. Mr. Farinzi jó szakember, megbízhat benne. Olyan
észrevétlenül fogja megközelíteni a problémát, hogy Angel szinte észre sem
veszi, és már megosztja vele. Innentől kezdve pedig csak idő kérdése, és minden
rendben lesz.
- De hát egyáltalán nem is beszél! - csóválta meg fejét elkeseredetten az
asszony. - Hogyan osztja meg akkor a problémáját Mr. Farinzivel?
- Beszélni fog - mosolygott rá az orvos megnyugtatóan a nőre. - Ne aggódjon,
Mrs. Heston! Ha maga vagy Grant Farinzi nem fogja megszólaltatni, akkor senki
sem!
Ne aggódjon! Könnyebb ezt mondani mint megtenni! - morfondírozott Julia a
büfébe menet.
Az orvossal történt beszélgetése után azonnal visszatért Angelhez, de a kislány
még mindig nem váltott szót senkivel. Így aztán Julia mást nem tehetett, mint
hogy hamarosan elbúcsúzott tőle, megígérve, hogy délután visszatér. Angie
arcán mintha halvány megkönnyebbülés suhant volna át, hallva anyja ígéretét,
de Julia már abban sem volt biztos, hogy mindezt nem csak saját
megnyugtatására képzelte-e.
Belépett a földszinten lévő tágas büfébe egy kávéért, remélve, hogy ettől talán
elmúlik a reggel óta alattomosan körötte settenkedő fejfájás. Kezében a
papírpohárral körülnézett, hová is telepedhetne, mikor az egyik asztal mellett
ismerős figurát vett észre.
Szalmasárga haj meredezett szerteszéjjel egy piros sapka alól, s az illető, aki
17
ilyen furán festett, ráadásul fehér köpenyt viselt.
Ez Grant Farinzi lesz! - gondolta Julia, és erőt véve ellenérzésein, a férfi
asztalához lépett.
- Mr. Farinzi, leülhetek?
A bohócdoktor fölnézett.
- Persze - mozdult meg a halványzöldre festett széken. - Én már úgyis éppen
végeztem!
- Kérem! - nyúlt Julia a távozni készülő férfi karja után. - Kérem, ne menjen el!
Grant Farinzi visszaereszkedett helyére, és az asszonyra nézett. Az ő szeme is
kék volt, csaknem ugyanolyan színű, mint az arcára festett könnycsepp, s most
ezek a szemek érdeklődve Juliát fürkészték.
- Tessék, Mrs. Heston, parancsoljon velem! Gondolom, ahogyan a kórteremben
is tette, ismét meg akar kérni, hogy kíméljem meg Angelt a jelenlétemtől, ugye?
Julia hevesen megrázta fejét.
- Épp ellenkezőleg! Tudja, az imént beszéltem doktor Riley-vel, és ő
elmagyarázta nekem, hogy miben áll az ön munkájának a lényege. Én idáig még
nem találkoztam ilyesmivel, ezért teljesen meg voltam lepve...
A bohócdoktor érdeklődve pillantott az asszonyra, és békülékenyen jegyezte
meg.
- Nem lep meg, sokan vannak így ezzel. Mondhatni, ez a természetes.
- De az már nem fogható föl természetesnek, ahogyan emiatt önnel viselkedtem!
Kérem, bocsásson meg - Julia a megfelelő szavakat kereste. - A baleset nagyon
megviselt. . . senkim sincsen Angelen kívül.. . s az, hogy ő nem szólt hozzám,
teljesen fölzaklatott engem...
- Nem önhöz nem szólt - hangsúlyozta ki a szót Grant Farinzi -, hanem nem
beszél senkivel.
- Persze, persze! - simított végig a homlokán kapkodva Julia. Fejfájása a
megivott kávétól sem enyhült egy csöppet sem. - Tudom, hogy senkivel.. . de
ugye megérti, hogy ez egyáltalán nem vigasztal engem?
- Megértem - bólintott a férfi. - De az is fontos, hogy ön értse a különbséget.
Angel ezt nem ön ellen teszi. Neki a legszörnyűbb ez a helyzet.
18
Az asszony elhallgattatta a még mindig benne motoszkáló kétségeket.
- Foglalkozna vele, kérem? - pillantott a férfi festett arcában kéklő szemekbe, s
ezektől a szemektől kétségei azonnal foszladozni kezdtek.
Grant Farinzinek voltak a legmelegebb, legbarátságosabb szemei, amikbe idáig
belenézett.
- Készséggel - bólintott a férfi, és üres papírpoharát egy jól irányzott
mozdulattal dobta a szemétbe. - Még ma visszamegyek hozzá, aztán majd
meglátjuk, rendben?
- Rendben - értett egyet vele az asszony, és halkan hozzátette. - Köszönöm.
Már kifelé tartott a büféből, amikor eszébe jutott: ma ez a férfi is beállt azoknak
a sorába, akiknek az elmúlt huszonnégy órában köszönetet mondott. Ám most
valóban őszintén tette. Ha eszébe jutott Grant Farinzi meleg fényű, nyugodt
tekintete, úgy érezte, a bajban szövetségesre lelt . S ha más nem is, ez az érzés
önmagában megért egy köszönetet.
+ + +
Amikor délután visszatért Angel kórtermébe, már nem lepődött meg a bohócarcú
férfi jelenlétén. Grant Farinzi azon a széken ült a kislány ágya mellett, amelyről
délelőtt ő állt föl, és éppen egy piros léggömböt fújt föl hatalmasra.
Julia megállt a félig nyitott ajtóban. Érkezését senki nem vette észre, mind a
három kislány a bohócdoktor ténykedését figyelte. Lindának és Bettynek kitörni
készülő kacagás fénylett szemeikben, ám Angel pillantásában is volt valami,
amitől az asszonynak örömmel dobogott föl a szíve. A kislány tekintetéből
eltűnt az a kérlelhetetlen szomorúság, ami Juliát az előző alkalommal olyannyira
szíven ütötte, helyette óvatos kíváncsiság, érdeklődés látszott benne.
Milyen jól ismerte Julia lányának ezt az arckifejezését! Hányszor volt alkalma
látni Angel arcán, mikor a gyerek valamiről még nem formált határozott
véleményt, ám már hajlott rá, hogy kinyilvánítsa tetszését! Ajándékok, melyeket
Angie ezzel az arccal fogadott és később a kedvenceivé lettek, ruhák, amiket
19
pontosan így nézett meg próba előtt, s aztán alig lehetett meggyőzni, hogy
legalább éjszakára vesse le.. . Julia kezdte úgy érezni, hogy a bohócdoktor
elfogadása mégsem volt rossz döntés.
Grant Farinzi éppen megkötözte egy cérnaszállal a nagyra fújt léggömböt, majd
alaposan szemügyre vette művét.
- Ó, nem tetszik nekem ez a léggömb! - morfondírozott halkan, de jól érthetően.
- Valami baj van a színével! Túl vörös, mintha gyulladásban lenne! Igen,
biztosan ez történt vele! Meg kell gyógyítanom, mégpedig minél hamarabb! Egy
injekció biztosan segítene a helyzeten!
Azzal az éjjeliszekrényre készített tálcáról egy steril vattacsomót és egy flakon
fertőtlenítőszert vett elő. Gondos, óvatos mozdulatokkal lefertőtlenített egy
részt a léggömbön. Linda és Betty várakozón fölnevettek, s mintha Angel is
elmosolyodott volna a készülődésen.
- Ki fog durranni! - kiabált a kis kotnyeles Betty, és izgatottan fészkelődni
kezdett helyén.
- Sebaj! - kurjantott a bohócdoktor jókedvűen. - De milyen egészséges lesz!
És bőszen beledöfte az injekcióstűt a léggömbbe. Az hatalmas durranással repedt
szét, s hangjára a kislányok sikoltozása volt a válasz.
- Megmondtam! Én megmondtam! - kacagott Betty, és Julia megkönnyebbülten
látta, hogy Angel arcán is feltűnik az első kis nevetés.
Azt meg kell hagyni, ez a Grant Farinzi valóban értheti a dolgát! - gondolta
elismerőn az asszony, míg a ricsajozó gyerekeket figyelte.
Először a széken félig felé fordulva ülő bohócdoktor vette észre az asszony
jelenlétét.
- Tudjátok mit, lányok? - állt föl a székről. - Most elmegyek, és keresek még
beteg léggömböket. Egy akkora helyen, mint ez a kórház, biztosan akad még
néhány belőlük! Hogyha rendesen viselkedtek, és a vacsorát is megeszitek,
ígérem, hogy holnap ti is gyógyíthatjátok őket.
- Úgy, ahogy te? - fickándozott Betty, a férfi pedig bólintott.
- Hát persze. Látod, ez a szegény is milyen szépen meggyógyult tőle!
Zsebre vágta a szakadozott léggömbdarabokat, és az ajtóhoz lépve a
20
bohócdoktor még visszanézett.
- Viszlát, lányok és viszontlátásra, Mrs. Heston!
Julia megbillegtetett mutatóujjával búcsút intett, és leült Grant Farinzi iménti
helyére.
- Szervusz, Angel! - simította végig a kislánya haját, ő pedig halkan választ
suttogott.
- Szia, mama!
Julia szíve repesni kezdett. Angel beszél! Nem tudta, mennyi köze volt ehhez
Grant Farinzinek, de az első érzése mégis a hála volt a bohócdoktor iránt. Sosem
hitte volna, hogy egy halkan elsusogott köszönés Angie szájából egyszer még
ilyen nagy örömmel fogja eltölteni a szívét!
- Tetszett neked? - intett az éppen távozó férfi felé, Angel pedig tétován
megvonta a vállát.
Nem felelt, és eztán alig pár szót válaszolt csak a kérdésekre. Ám Julia most
már nem esett kétségbe. Biztosan tudta, hogy megtört a jég, a némaság burka
megrepedt, s az első lépés után a többi könnyebben megy.
Kicsit később doktor Riley is megerősítette ezt az érzését, és hozzátette.
- Most, hogy Mr. Farinzinek remélhetőleg sikerül megtalálni az utat a kislány
lelkéhez, koncentrálhatok a lábsérülésére. Röntgenfelvételeket mutatott az
asszonynak.
- Látja? Ezt a törött csontot kell helyreigazítani.. . nem mondom, bizonyára
kicsit kellemetlen és hosszadalmas lesz, annál mindenesetre hosszasabb, mintha
egyszerűen csak gipszelni kellene, viszont nagyon remélem, hogy ezzel a
megoldással sikerül elkerülnünk a műtétet. Mindenesetre ez alatt az idő alatt
Angelnek a kórházban kell feküdnie.
- Értem - bólintott az asszony. - Persze nem örülök ennek, de ha így kell
lennie.. .
Joel Riley, ki tudja, hányadszor már, elismételte.
- Igen. És ne aggódjon, minden rendben lesz.
Aznap este Julia végre eljutott odáig, hogy tisztességesen megvacsorázott, s
lassacskán kezdte úgy érezni, hogy őbelé is visszaköltözik az élet. Végigolvasott
21
néhány oldalt a nemrégiben megkezdett könyvben, s addig maradt kedvenc
fotelében, amíg úgy nem érezte, hogy csaknem leragad a szeme. Első ízben
feküdt le nyugodtan aludni Angel balesete óta, s az is először történt, hogy sírás
nélkül jött álom a szemére. S bár nyugtalanul aludt, és korán ébredt, de ez is
valami volt az elmúlt napok keserves óráihoz képest.
+ + +
Grant Farinzi a recepciós pult mellett várta az asszony érkezését.
- Mrs. Heston! - szólt a folyosóról kilépő Juliához. - Beszélnem kell önnel!
Az asszony megtorpant, és rámosolygott a kifestett arcú férfira. Tulajdonképpen
meglehetősen rokonszenvesre volt pingálva a képe, s Julia mostani jó kedvében
nem is értette, hogy idáig mi baja volt vele.
- Tessék csak! - intett, majd a büfé felé fordult. - Szívesen meginnék egy kávét,
tudja, abból a jó kis papírpoharas fajtából! Velem tart?
- Azért a kávéért a világ végére is elmennék! - vágott rögtön egy mókás fintort a
férfi, és kiengedte maga előtt a lengőajtón az asszonyt.
A büfébe menet Julia felszabadultan fecsegett.
- Képzelje, Angel ma egészen jókedvű és beszédes volt! Elmesélte, hogy maga
ma is megkereste és játszott vele. Csaknem olyannak találtam ma már, mint
amilyen a baleset előtt volt. . . azt sem tudom, hogy köszönjem meg...
- Várjon egy kicsit még azzal a köszönettel, Mrs. Heston - szólt közbe a férfi
gondterhelten, s két kávét varázsolt elő az automatából.
Letelepedtek az egyik plasztikterítős asztal mellé, s Grant Farinzi az asszonyra
nézett.
- Angel ma velem is szóba állt . . . - kezdte -, és elég érdekes dolgokat tudtam meg
tőle.. .
Kicsit elhallgatott, majd megkérdezte.
- Mrs. Heston... ön szerint boldog a gyereke?
Julia olyan hevesen kapta föl fejét, hogy egy csöpp kávé poharából az asztalra
22
loccsant.
- Hogy boldog-e? - kérdezte meglepetten. - Micsoda kérdés! Persze, hogy
boldog... miért is ne lenne?
De az utolsó kérdés meglehetősen bizonytalanul hangozott. Julia valószínűleg
maga is észrevehette ezt, mert meggyőzően fejtegetni kezdte.
- Nekünk is voltak persze gondjaink, de megoldottuk mindet.. . nekem fontos a
lányom nevelése! Ha beszélt vele, akkor nyilván tudja, hogy Angelt több mint
egy éve egyedül nevelem, az apja elhagyott minket.. .
- Igen - bólintott a bohócdoktor az asszony kérdő tekintetét látva. - Angie
említette.
Julia egy pillanatra futó sértettséget érzett. Mégiscsak kellemetlen és megalázó,
hogy az ember a magánéletét megossza egy idegennel! Annak sem örült, hogy
Angel ilyesmiket mesélt ennek az embernek... az ő válásukhoz senkinek nincs
köze, a legkevésbé egy olyan kórházi dolgozónak, akit alig pár napja ismer!
- Értem... - mormolta bosszankodva. - Akkor talán az volna a leghelyesebb,
hogyha maga elmesélné, mi mindent tud még, és tulajdonképpen mit akar
megbeszélni velem. Nem hiszem, hogy önnek, Mr. Farinzi, érdekes volna kétszer
is végighallgatnia ugyanazt a történetet.
- Ráérek - vonta meg a vállát Grant Farinzi, de mégsem kérdezett semmi többet.
Szórakozottan kavarta meg a kávéját, és kijelentette.
- Csak mert nekem úgy tűnt, hogy ez a kislány nem elégedett az életével.
Tulajdonképpen nem a baleset viselte meg lélekben ennyire, ez csak az utolsó
csepp volt a pohárban. Angie tele van szomorúsággal és sérelemmel, amin
segíteni kellene.
Julia szemében most már leplezetlenül, visszafojthatatlanul szikrázott föl a
harag.
- Igen? - hajolt az asztal fölött előre. - Milyen szerencse, hogy akad valaki, aki
ezt elmondja nekem! Mondja, tulajdonképpen minek képzeli magát? A jó
Istennek, aki majd mindent elrendez?! Tudja maga, milyen egy elvált nő élete?
Nem, honnan tudná, talán még az elvált férfiét sem!
Grant Farinzi közbe akart szólni, de Julia leintette.
23
- Most hallgasson végig, aztán majd beszélhet! Lehet, hogy Angie-nek vannak
panaszai.. . olykor nekem is említette, hogy túl sokat van egyedül, de hát
könyörgöm, nem kisbaba már, nekem pedig dolgoznom kell!
- Ön tolmács, ugye? - vetette közbe mégis a férfi, Julia pedig felelt.
- Igen, az vagyok, Bennettéknél. Nem volt könnyű hozzájuk bekerülni, elhiheti,
de valamiből nekünk is élni kell! A volt férjem meglehetősen jól keresett. . . és én
nem akartam, hogy Angelnek a válás után bármit is nélkülöznie kelljen!
- Az anyját is beleértve? - dobta oda a kérdést egykedvűséget színlelve Grant
Farinzi.
Julia mélyet lélegzett, és várt, míg kicsit nyugodtabbnak érezte magát.
- Nézze... talán furcsállja de nekem választanom kellett. Vagy otthon leszek
eztán is, és szűkölködünk szép csendesen, vagy eljárok dolgozni.
- Gyakran esténként is.
Julia hátradőlt a székén, és elkeskenyedő szemmel mérte végig a festett arcú
férfit .
- Mi akar ez lenni? Valamiféle kihallgatás? „ Az anya, aki nem törődik
gyermekével!” Igen, bármilyen kellemetlen, de olykor esténként is, ugyanis a
munkavacsorákon, megbeszéléseken szintén én tolmácsolok. De azt ne higgye,
hogy Angie ezalatt egyedül van otthon. Egy pótmamát fogadtam mellé, aki
ilyenkor megvacsoráztatja, lefekteti. . .
- És akit ő nem szeret.
Julia meglepetten ismételte meg.
- Nem szeret?!
- Nem is tudta? - kérdezett vissza gunyorosan a férfi, az asszony pedig megrázta
fejét.
- Nem... sosem említette.. . - elképedve pillantott a bohócdoktorra. - Magának azt
mondta, hogy nem szereti?
Grant Farinzi bólintott.
- Igen.
Julia a megdöbbenéstől meg sem tudott szólalni. Hátradőlt a székén, s a kihűlő
feketekávéra meredt. Nem azt a tényt találta önmagában döbbenetesnek, hogy
24
Angie nem szereti Miss Harrist, hiszen ilyesmi előfordulhat bárkivel, de hogy a
gyerek ezt a gondját nem vele osztotta meg, hanem egy idegennel!
Grant Farinzi pár pillanatig figyelmesen nézte a megrendült asszonyt, majd
óvatosan megérintette a könyökét.
- Mrs. Heston! Nem kellene így elkeserednie! Már csak azért sem, mert közben
egészen kihűl a kávéja!
Julia legyintett.
- Nem érdekes.
A férfi fölállt .
- Akkor dobja a szemétbe! Ócska hely ez a büfé, csak az ül itt , akinek jobb nem
jut az eszébe. Kísérjen el az öltözőmbe, kérem, és amíg leszedem magamról a
festéket, megbeszélhetjük Angel dolgát is, rendben?
Julia engedelmesen fölállt , s teli poharát a szeméttárolóba pottyantotta. Valóban
nem volt kár érte.
Végighaladtak a hosszú, széles folyosón, s az egyik ajtónál megállt Grant
Farinzi.
- Ez itt az én szentélyem! - mutatott előre, és beengedte az asszonyt maga előtt.
Julia egy öltözőhelyiség és iroda különös keverékébe lépett. Oldalt, a sárgára
festett fal mellett egy íróasztal állt egyetlen székkel, mellette egy polcon
papírkötegek, a helyiség másik felét pedig egy termetes spanyolfal takarta el.
Mögüle szekrények látszottak ki, egy régimódi kanapé és egy ovális tükör, a
spanyolfal innenső oldalán pedig egy forgó fotel foglalta el a legtöbb helyet.
- Talán foglaljon helyet! - mutatott éppen erre a férfi, és ő maga a spanyolfal
mögé lépett. - Megszabadulok ettől a festéktől, mára már végeztem.
Julia leereszkedett a fotel szélére. A férfi megnyitott egy vízcsapot, és üvegcsék
csendülése hallatszott.
- Szóval nem szereti Miss Harrist. . . - dünnyögte Julia, ám Grant meghallotta a
vékony kis válaszfal mögött.
- Ő csak Ellának nevezi.
- Ellának? - csodálkozott el az asszony. - De hát nem is az a neve! Miss Harris
neve Iris!
25
- Csakhogy Angie, ha jól sejtem, látta a 101 kiskutyát, s innen ered a pótmama
neve.
- Szörnyella? - kerekedett nagyra Julia szeme. - Sosem hallottam, hogy így
nevezte volna! Ennyire utálja? Úristen!
A férfi valamit bedobott a szemétbe, majd ismét megengedte a vizet.
- Mi tagadás, ennyire! És ez még nem minden...
Julia felnyögött.
- Ne kíméljen!
Grant Farinzi fölnevetett a spanyolfal mögött. Szívből jövő, derűs nevetés volt
ez, egy határozott, nyílt szívű férfi nevetése. Julia fölkapta rá a fejét. Eddig
olyannyira lekötötték lányával kapcsolatos gondolatai, hogy eszébe sem jutott a
bohócdoktor személye. Meg aztán a festék az arcán egyébként is ártalmatlanná,
megközelíthetetlenné teszi.. . egy bohóc az bohóc, és nem férfi! Ám ez a nevetés
eszébe juttatta, hogy voltaképpen mégis egy férfival van egy öltözőben.
A válaszfal mögül szék koppanása hallatszott, és egy árnyék vetült Juliára.
- Részemről készen vagyok.
Az asszony fölnézett. Fölnézett, s tekintetét nem tudta levenni az arcról, amit ott
látott maga fölött. Grant Farinzi alig lehetett pár évvel idősebb nála, s neki volt
a legmegnyerőbb arca, amit csak látott életében. Julia meg nem tudta volna
mondani, hogy jóképű-e avagy sem, ezt egyébként is bajos volt számára egy
férfi esetében eldönteni, de hogy izgalmas és vonzó jelenség volt számára, ez
azonnal kitetszett.
- Ó, igaz is! Most lát először festék nélkül! - mosolyodott el a férfi látva Julia
csodálkozó tekintetét, majd az íróasztal szélére telepedett.
- Furcsa ez, tudja.. . folytatta. - A nap egy részében festéket viselek, de én
persze olyankor sem érzem magamat más embernek. Ezért aztán, bár
megszokhattam volna már, mégis újra és újra meglep, mikor a „ civil” arcomat
ilyen újdonságként kezelik az emberek.
Julia nagyot nyelt. Ennyire látszana rajta, hogy meglepte az átváltozás? Bement
a spanyolfal mögé egy mázolt képű, széles szájú paprikajancsi, s aki kijött, az az
ő életében az egyik legvonzóbb férfiember.. . És neki éppen vele kell a lánya
26
problémáját megbeszélnie!
- Ott tartottunk, hogy nem fog kímélni engem, és elmondja mindazt, amit a
lányomtól megtudott - vette le végre tekintetét a férfiról, és zavartan igazította
meg térdén szoknyáját. - Mégis mi jöhet még?
A férfi úgy tért vissza iménti beszédtémájukhoz, mintha gondolatban valahol
máshol járt volna.
- Az derült ki számomra - mondta -, hogy Angel magányosnak és elhagyatottnak
érzi magát. Nem hiszi, hogy a személye fontos volna bárki számára.. . az apját és
önt is beleértve.
- Az apjáról is mesélt? - pillantott föl Julia, és a megbántottság ismét
motoszkálni kezdett benne.
- Csak annyit, hogy nagyon rég nem látta.
Julia szótlanul bólintott, majd rövid, bosszús töprengés után megkérdezte.
- Mondja.. . feltétlenül szükséges nekem mindezt magával megbeszélnem? Én
elhiszem, hogy az a dolga, hogy a gyerekeket jókedvre hangolja, de nem érzi
úgy, hogy ebben az esetben túl messzire megy? Végtére is nem a maga dolga,
hogy megoldja egy elvált nő és kislánya családi problémáját! A volt férjem
valóban idestova fél éve nem adott hírt magáról, és ahogy őt ismerem, könnyen
eltelhet akár újabb fél év is, mire egy üdvözlőlapot a postára ad... Egyébre meg
nem is nagyon számíthatunk tőle.. . Akkor most mit kell ezen rágódni, és
faggatni róla Angie-t? Maga talán tud segíteni ezen a problémán? Idevonszolja a
volt férjemet Angie ágyához, meggyőzi, hogy törődjön a gyerekével? És ha meg
is tenné, lényegében változtatna ez valamin?!
A bohócdoktor töprengve figyelte a nőt.
- Megértem, hogy bosszús, Mrs. Heston... sosem könnyű szembesülni a
problémákkal. Valóban jobb volt idáig, amíg a szőnyeg alá lehetett söpörni őket.
De hogy kérdésére válaszoljak: nem, eszem ágában sincs idecipelni a kislány
apját a kórházba, és még csak nem is faggattam róla Angie-t. Magától említette
meg.
- Meglepő... - mormolta Julia, majd sértettem bökte ki. - Miért magának? Nekem
miért nem említette sosem?
27
- Mert úgy érzi, hogy magának sosincs rá ideje.
- Ez nem igaz! Szemenszedett hazugság! - pattant föl helyéről az asszony, és föl
s alá kezdett járkálni. - Hogy veszi maga a bátorságot ahhoz, hogy ilyesmit
állítson rólam?!
- Nem figyelt - szögezte le a férfi, és merőn nézte az asszonyt zavarba ejtően
kék szemeivel. - Azt mondtam, hogy ez Angie véleménye...
- Az nem lehet! - dadogta Julia megsemmisülten, és az ablakhoz lépett.
Szemben vele magas, kopár téglából rakott tűzfal meredt az égnek, de ő nem is
a kilátást figyelte. Mélyen megsebezték az imént hallott szavak, s úgy érezte,
hogy hatalmas igazságtalanság történt vele.
Méghogy ő nem törődik Angie-vel! A válás óta ugyanúgy előteremtette a
zongoraórák és teniszleckék árát, megvette a hőn áhított kerékpárt, és a
gyereknek öltözéke miatt sem kell szégyenkeznie! A zsebpénze olyan szép
összeg, amivel bármelyik gyerek elégedett lehetne, de ezen kívül is, ha bármire
szüksége van, Julia előteremti a rávalót!
Ezt még akkor megfogadta, amikor Norman elment: az ő lánya nem szenvedhet
hiányt semmiben csak azért, mert az apja könnyelmű és felelőtlen ember! Angie-
nek sose kelljen szégyenkeznie a körülményei miatt! S akkor éppen őt éri ez a
vád, éppen őt?!
Az asszony vállát sírás rázta meg. Orvul jött ez a csapás, és pont most, amikor
úgy gondolta, hogy túl van a nehezén. Angie kedélye rendbejött, újra beszélt, a
lába pedig valószínűleg helyrehozható műtét nélkül. Julia már éppen
föllélegzett, s akkor derül ki mindez!
Kapkodva törölte le az arcán végigfutó könnyeket. Más se hiányzik, mint hogy
ez a rettenetes, okvetetlenkedő férfi észrevegye, hogy sír! Összes haragját és
elkeseredését rázúdította gondolatban Grant Farinzire. Mégis, mit képzel
magáról ez az ember?! Csak azért, mert az egyetemen pszichológia szakot
végzett, beleszólhat bárkinek az életébe?!
- Mrs. Heston - érezte a vállán egy kéz érintését. - Mrs. Heston... ön sír?
- Nem! - vágta oda azonnal dacosan, és a világért sem fordult volna meg.
Még mindig a vállán érezte a kezet. Meleg volt, barátságos és vigasztaló, de
28
Juliának nem volt szüksége együttérzésre. - Békén hagyna, kérem? Vagy a
betegek anyjának kedélyállapotával is foglalkoznia kell?
- Maga haragszik rám - állapította meg a bohócdoktor, és épp az asszony
felszólításával ellentétesen cselekedett.
Maga felé fordította Juliát, és a szemébe nézett.
- Nem baj, ha sír! - követte mutatóujjával a lecsorduló könnyek nyomát. Az
asszony arca lángba borult érintésétől. Egyszerre érezte megnyugtatónak és
ingerlőnek, s legszívesebben az egész arcát odakínálta volna a becézésnek.
- A könnyek jót tesznek - cirógatta meg most már az állát a férfi, és egy
zsebkendőt húzott elő fehér köpenye zsebéből. - Feltéve, ha nem mázolják el a
szemfestéket.. . kérjen az enyémből, az bírja a nedvességet, csókot és
könnyeket.. .
Zsebkendőjével fölitatta a Julia arcán fénylő könnycseppet, majd ugyanazzal a
mozdulattal magához ölelte az asszonyt.
- Nem tehetek róla.. . - dörmögte halkan . - A bohócdoktor is csak ember!
Azzal karjait szorosan az asszony dereka köré fonva a szája fölé hajolt.
- Meg szeretném csókolni.. . - mormolta. - Ha el akar fordulni, most tegye!
Julia tisztában volt vele, hogy ezt is kell tennie. Merő képtelenség, hogy egy
öltöző-szerű irodában csókolózzon egy ismeretlennel, aki épp az imént
távolította el magáról a bohócfestést! Kamaszlány talán tehet ilyet, de ő nem!
Szorosan összeszorította száját, és elfordította fejét.
Grant Farinzi mindent értett . Bár lassan, de elengedte az asszony derekát, és
hátrébb lépve zavartan köhintett.
- Úgy érzem, magyarázkodnom kell. . .
- Ne tegye! - emelte föl kezét Julia, és nem nézett a férfira. Olyan jó volt az
arcán érezni a kezét.. . vajon a csókja is ilyen jólesett volna?
- De igen - folytatta ennek ellenére Grant. - Tudnia kell, hogy nem szoktam így
viselkedni a nőkkel, főleg, ha a hozzám tartozó betegek családtagjai. . . de maga
nagyon szép... ez már az első alkalommal feltűnt nekem. S most, ahogyan itt
állt elkeseredve, olyan nagyon szerettem volna megvigasztalni, a karomba venni
és dédelgetni! A sors nem volt magához túl kegyes.. . csak kedves szerettem
29
volna lenni.
- Értem - felelte Julia szárazon. - Nem kell mentegetőznie. Tudom, hogy egy
esendő nő kiválthat ilyen érzéseket, de ne féljen, nem sírok többé maga előtt.
Most sem akartam, hogy észrevegye... csak megviselt, amit Angie-ről mesélt. . .
Grant Farinzi beletúrt egészen rövidre vágott, világosbarna hajába.
- A gyerekekről gyakran a saját szüleik tudnak a legkevesebbet.. . ez nem új
nekem.
- De miért? - fordult szembe ismét Julia vele. - Miért nem mondta el nekem?!
- Nem akarta terhelni vele - válaszolt Grant. - Angie végtelenül jóérzésű gyerek.
Tudja, hogy a maga helyzete sem könnyű, és nem akarta még nehezíteni. Inkább
úgy viselkedett, mintha minden rendben volna, de azt hiszem, nem tud tovább
egyedül megbirkózni a problémáival. Segítségre van szüksége.
Julia bólintott, és bármilyen nehezére esett is, megpróbált tárgyilagos maradni.
- Hogyne... szóval magányosnak érzi magát.. .
- Többet kellene vele lennie - vélte a férfi, Julia pedig beleharapott a szája
szélébe.
- Azt is megmondaná, hogy hogyan? Vigyem talán magammal a munkahelyemre?
- Angie a maga nélkül eltöltött estéket viseli a legnehezebben. Nem tudna
többször odahaza maradni?
Az asszony mély levegőt vett.
- Nézze, Mr. Farinzi - kezdte magára erőltetett nyugalommal -, ha azt hiszi,
hogy esténként szórakozni járok, nagyon téved. Sajnos, az a helyzet, hogy olyan
a munkaköröm, ami a leglehetetlenebb időpontokban szólít el hazulról.
Elmehetnék persze gyors- és gépírónak vagy kisegítő hajmosónak egy
fodrászszalonba, csak hát az a helyzet, hogy én ehhez értek... Tolmács vagyok,
és nem is keresek olyan rosszul, mióta Bennettéknél vagyok. Mégis mit tehetek
ez ellen?
- Ha engem kérdez, hát először is cserélje le ezt a pótmamát.. . mi is a neve?
Ella, ugye?
Julia esküdni mert volna rá, hogy a férfi gonoszkodik.
- Nem, nem Ella. Iris.
30
- Ó, persze, hogy is felejthettem el! Iris. A kislánya, Angie most már nemsokára
hazamehet a kórházból. Azt hiszem, némileg már attól a hírtől is megnyugodna,
hogy nem ez a hölgy várja otthon az érkezését.
- Rendben... - mormolta Julia, majd megcsóválta a fejét. - De tulajdonképpen mi
baja van Angie-nek vele?
- Rendre odaégeti a vacsorát, és egyfolytában akciófilmeket néz Angie mellett a
tévében.
- Uramisten! - borzongott meg az asszony. - Csoda, hogy nincsenek rémálmai a
gyereknek!
- A gyerekek többet bírnak, mint képzelnénk - mosolyodott el Grant, és Julia
ismét rajta felejtette a tekintetét. - De mindent azért ők sem... például az
akciófilmeket!
Az asszony halkan fölnevetett.
- Tudja, Mr. Farinzi, elég furcsán vagyok én magával.. . Nem tudom, hogy
megsértődjek vagy hálás legyek... esetleg mind a kettőt egyszerre.
A férfi tekintete elkomolyodott, és pillantása végigsimogatta Julia alakját.
- Azt hiszem, akadna valami más, ami mind a kettőnél jobban esne...
Az asszonyt izgatottság töltötte el ettől a tekintettől. Nem lehetett másra
gondolni, mint az előbbi helyzetre, mikor a férfi átölelte.
- Ha elfogadna és egy kicsit kedvelne - folytatta Grant halkan, meghitten -, az a
haragjánál, de még a hálájánál is jobb volna nekem...
- Nem nagy kérés - felelt könnyedén az asszony. - Csak számon tudjam tartani
bokros teendőim között! Mert most először is új pótmamát kell kerítenem,
mégpedig olyat, aki nem szereti az akciófilmeket. Tudja maga, hogy ez milyen
rázós ügy lesz ez itt Los Angelesben, amikor épp a szomszédban készítik azokat
a hírhedt akciófilmeket?
- Ha akarja, én is végiggondolom mindazokat, akiket ismerek - ajánlotta
mosolyogva Grant, Julia pedig megköszönte.
- Az jó lesz. Lásson is neki, én máris indulok, hogy ne zavarjam benne!
- Várjon csak! - lépett hozzá közelebb a férfi. - Maga véletlenül nem az együtt
gondolkodás híve? Arra gondoltam, hogy ha most innen elmennénk valahová
31
vacsorázni, és együtt meghánynánk-vetnénk a teendőket, az mindkettőnknek jó
volna. Gondolom, úgyis magányos lenne az estéje.
- Látja, rosszul gondolja - felelt Julia kitérően, és kislánya macskája, Paddy
jutott az eszébe. - A legritkább esetben magányosak az estéim.
- Férfi? - kérdezte Grant, majd gyorsan hozzátette. - Tudom, hogy semmi közöm
hozzá, és ha nem akar, hát ne feleljen. De meg kellett kérdeznem, mert érdekel.. .
- Nem zavar, hogy megkérdezte - csillant egy jókedvű kis fény az asszony
szemében -, és válaszolok is a kérdésére. Igen, férfi. De még milyen!
- Értem - fordította el róla tekintetét Grant, és arca minden eddiginél
komorabbnak látszott. - Nos, ezt megérdemeltem... a kíváncsiság méltó
büntetése.
Julia csaknem fölnevetett, és ellenállhatatlan kényszert érzett az évődésre.
- A kíváncsiságban semmi szégyellnivaló nincsen. Szívesen mesélek még többet
is erről a férfiról.. . - szándékosan ábrándos szemmel pillantott maga elé. -
Tudja, ő olyan... fenséges.. . a mozgása egyszerűen utánozhatatlan! Ruganyos,
kimért, és bár tudom, hogy nem veszélyes, mégis a vadság sugárzik belőle!
Grant fejcsóválva túrt ismét a hajába.
- Jó büntetés a kíváncsiságomért. Szóval fenséges és vad... egy ilyen férfi
társaságával persze nem versenyezhetek!
- De nem ám! - értett egyet vele Julia.
Mintha a kisördög bújt volna belé. Általában visszafogottan vagy közömbösen
viselkedett az ellenkező neműek társaságában, de ez a férfi pusztán a
tekintetével, ujjának egyetlen érintésével fölébresztette a nőt, a kacér,
incselkedő nőt benne. Julia már nem is emlékezett rá, milyen érzés az, amikor
egy férfi és egy nő egymással játszik.
- És tudja, milyen a szeme? - kérdezte átszellemülten. - Zöld! Zöld, és keskeny.
- Remek - hümmögött Grant Farinzi, és gondosan kettőbe hajtott egy fehér
papírlapot, ami az íróasztalán hevert. - Még valami, ami fontos lehetne? Ha
esetleg úgy gondolná, hogy még nem sikerült teljesen lehengerelnie a barátja
kiválóságaival.. . Nos, csak bátran, ki vele!
- A barátomnak nevezte? - mosolygott rá az asszony édesen. - Örülne neki,
32
hogyha hallaná. Bár, nem hiszem, hogy egy szót is értene belőle. Igaz, hogy igen
értelmes macska, de azért még ő sem érti az emberi beszédet!
- Macska?! - vágott egy fintort a férfi. - Mondja, most ugrat engem?! Mi végig
egy macskáról beszéltünk?!
- Maga nem tudta? - kérdezte ártatlanul Julia. - Angie-nek van egy macskája,
fekete kandúr és Paddynek hívják. Mostanában vele töltöm az estéimet.
- Uramisten! - nevetett föl Grant szívből jövően. - Ne mondja, hogy nem akarta
a bolondját járatni velem! Vagy tudja mit? Inkább semmit ne mondjon, ne is
feleljen! Ezek szerint ráér ma este és eljön vacsorázni velem?
Julia magasra emelt szemöldökkel tekintett a férfira.
- Most akkor feleljek vagy ne feleljek? Igen, ráérnék ma este, de nem megyek
sehová sem magával, sem mással, Mr. Farinzi.. .otthon maradok Paddyvel.
- Döntöttem! - emelte föl kezét a férfi. - Ne feleljen!
Julia elnevette magát.
- Mégis jól sejtettem én a legelején, hogy maga egy lehetetlen ember. Sajnos
azonban már feleltem. Köszönöm a meghívását, de a válaszom: nem.
- Inkább kettesben tölti az estéjét Paddyvel?
- Olykor neki is szüksége van a társaságra.. .
- Látja, ezt megértem. Én is így vagyok ezzel, s azt reméltem, hogy ma este
magával beszélgethetek.
Julia erélyesen megrázta a fejét, és töprengve nézett Grant Farinzire.
- Van köze ennek a meghívásnak Angie-hez? Kérem, őszintén feleljen. Tényleg
róla akar beszélni velem? Van még valami, amit nem mondott el?
Grant megdörzsölte simára borotvált állát, és fanyar mosollyal válaszolt.
- Tisztán érzem, hogy ez az a történelmi pillanat, amikor hazudnom kellene. Ó,
tudom én nagyon jól, hogy mikor mit várnak tőlem, csak, látja, nekem is vannak
elvárásaim magammal szemben. Például, hogy ha egy mód van rá, ne hazudjak
senkinek... Nem, nem Angie-ről lenne elsősorban szó ma este. Vagyis nyilván
róla is, hiszen ő a maga életének része, de engem most leginkább Angie
anyukája érdekel.. .
Kedves, gyöngéd pillantása megállapodott az asszony arcán.
33
- Nevetséges.. . azt sem tudom, mi a neve... hogyan szólítsam? A Mrs. Heston
most már nem illik ide.
- Julia - suttogta az asszony, mintha valami édes, fontos titkot közölne, s úgy
tűnt, a férfi is így van ezzel.
- Köszönöm - mondta. - Eztán így nevezem. Akkor is, ha nem jön vacsorázni
velem.
- Nem megyek - ismételte meg a nő, most már határozottabban. - Tudja, Mr.
Farinzi.. .
- Grant.
- Tudja, Grant, az az idő már elmúlt, amikor én szórakozni jártam minden
jóképű férfival. Az ilyesmiből egyszer csak kinő az ember, főleg, hogyha
családos lesz. Nekem van egy lányom, és ő kitölti az életemet. Maga épp az
imént hívta föl rá a figyelmemet, hogy túl kevés időt töltök Angie-vel.. . képzelje
el, hogyha még mindenféle férfiak is befurakodnának az életembe! Akkor aztán
mi jutna annak a gyereknek?
- Angie itt fekszik bent a kórházban. Ma este így se, úgy se lehetne magával,
nem?
- Nem, ma este valóban nem. És mi lesz a holnapi, holnaputáni és azutáni
estével? Vagy maga úgy gondolja, hogy egyszer ilyen életet élek, máskor meg
másmilyet? Nem, Mr. Farinzi.. . Grant.. . , tudja, én sem szeretek hazudni, de én
még önmagamnak sem! Az én életemben egy ideje már nincs helye senkinek, és
ha nincs, akkor ne legyen. Nekem lopott órák, morzsák nem kellenek... lehet,
hogy megleptem ezzel.
A férfi elmosolyodott, azzal a visszafogott, tűnődő félmosolyával, ami olyan
nagyon tetszett a nőnek.
- Nem, Julia.. . nem lepett meg. Maga túl előrelátó és óvatos.. . ez minden. Én
mindössze egy beszélgetést javasoltam egy éttermi asztal mellett. Nyugodtan
megtehetné, nem kerülne semmibe, de maga egyből mérlegel. Joga van hozzá,
megteheti. . . de tudja, hogy közben mi mindenről marad le?
- Gondolom, egy jó kis marhasültről mindenképpen! - felelt enyhe gúnnyal az
asszony, és az ajtóhoz lépett. - Köszönöm a meghívását, Grant, és köszönöm,
34
hogy ennyit törődik Angie-vel. Az édesanyjával nem kell. Az áldott jó szívét
tegye félre a betegeinek, ők nagyobb hasznát veszik. Jó éjszakát!
Megnyugtató elégedettséget érzett, ahogyan becsukta maga mögött az ajtót. Ez
az! Így kell ezt! Idecsöppen a semmiből ez az ember, és nap mint nap kísérletet
tesz rá, hogy valamilyen módon fenekestől felforgassa az életüket! Alig pár
napja ismeri, de azóta egyre több mindenre óhajtja fölhívni a figyelmét, és egyre
több változásra ösztönözné!
Julia fölsóhajtott, és végiggondolta a híreket. Angie nem szereti Irist. . . rendben,
ez legyen a legnagyobb baj! Valahol csak ráakad egy megbízható, kedves
pótmamára, csak keresgélnie kell. Az azonban már keményebb dió, hogy mi
legyen az esti munkáival. Nem túlzott, mikor Grantnek azt mondta, hogy ez neki
úgyszólván munkaköri kötelessége.
James Bennett női ruhák készítésével és értékesítésével foglalkozott, s üzletfelei
elsősorban Dél-Amerikából érkeztek. Julia annak idején inkább hóbortból
végezte el a spanyol szakot az egyetemen, de utána is gyakran használta és
megszerette a nyelvet. Amikor Angie kicsi volt, inkább fordításokat vállalt ,
üzleti levelezéseket, melyeket otthon is végezhetett, de a tolmácskodásért
persze jóval többet fizettek. Így került valamivel a válás után Bennettékhez, s
nem győzte áldani a szerencséjét, amiért ez az állás odahullt az ölébe.
Most pedig éppen ez jelenti az egyik legfőbb problémát, a jól fizető állás, ami
gyakran egész estére elszólítja a lánya mellől.
Igen, Angie-nek anyára van szüksége... és nyilván jóval nagyobb szüksége van
rá, mint a pénzért megvehető dolgokra. Egyszerre a kettő nem megy, ezt
Juliának lassan el kellett ismernie, s ezzel egyidőben nyilvánvalóvá vált, hogy
döntenie kell.
Ó, Grant Farinzi! - sóhajtott föl magában Julia. - Te aztán alaposan
összekuszáltad az életemet! Még csak az hiányzik ezek után, hogy vacsorázni is
elmenjek veled, és még eggyel több problémám legyen! Nem, egy férfi, és az
azzal kapcsolatos gondok már igazán nem férnek be sehová az életembe!
35
+ + +
- Nekem is! Nekem is! - sikoltozta boldogan Angie, mikor Julia az ajtón
belépett.
Az asszonynak csaknem földbe gyökerezett a lába meglepetésében. Kislányának
orra vörös volt, s formája leginkább egy krumpliéra emlékeztette. Csak nem
valami fertőzés? De akkor hogy lehet Angie-nek ilyen jó kedve?
A betegágy mellett Grant Farinzi ült, s mikor az ajtó felé nézett, az asszony
mindent megértett. A férfi fehérre mázolt arcán ugyanilyen pirosló orr világított,
egy vékony gumiszalaggal a tarkójához erősítve.
- Hogy tetszünk? - kérdezte a bohócdoktor a belépő asszonyra tekintve. - Van
ellene valami kifogása, hogyha a lánya is bohóc lesz? Merthogy ez a terve.
Julia szeretettel nézte kislánya élettől ragyogó, kacagó arcát. Ebben a percben
azt sem bánta volna, ha a gyerek mélytengeri búvárnak készül, csak jó kedve
legyen!
- Azért még ne reménykedjen! - lépett közelebb, és megcsókolta Angie feje
búbját. - Akart ő már kötéltáncos is lenni, meg burgonyaszirom-készítő és
fedélzetmester, nem említve az olyan rövid ideig tartó terveket, mint varrónő,
marcipánszobrász és fotóriporter. Ugye, kincsem?
Angie lelkesen bólogatott, de közben máris harsányan bejelentette a hírt.
- Csakhogy most rájöttem, hogy bohócnak lenni még ezeknél is érdekesebb!
- Valóban? - telepedett el Julia is egy másik székre. - És mitől olyan érdekes?
- Ettől! - mutatott piros orrára a gyerek. - Ilyenje egy fedélzetmesternek sem
lehet!
- Mondasz valamit! - borzolta meg a kislány haját Julia, és egy hatalmas banánt
nyomott a kezébe. - És mondd, a bohócok szeretik az ilyesmit?
Angie tétovázva a bohócdoktorra nézett.
- Nem is tudom... Grant.. . szeretik?
A férfi elismerőn csettintett nyelvével.
- Odavannak érte!
36
- Várj, akkor megfelezem veled! - törte ketté azonnal a gyümölcsöt Angie, Grant
pedig tiltakozni kezdett.
- Ne kapkodj, hé! Én nem bohóc vagyok, hanem bohócdoktor, és az mégsem
ugyanaz! Nem kérek belőle!
- Nem szereted? - csodálkozott el ezt hallva a kislány, de azért egy csöppet sem
volt elkeseredve. - Az sem baj. Meg tudom enni az egyedül is az egészet!
- Ügyes kislány vagy! - bólintott Grant Farinzi komoly bohócképpel, majd
Juliára nézett.
- Nos, jó étvágyat, ifjú hölgy! Én elmegyek, most már nem leszel egyedül.
Angie nagy falat banánt tömött a szájába jóízűen, és lelkes rágás közben,
hadonászva magyarázta.
- Igazán maradhatnál még, akkor is, ha banánt nem kérsz! A mamám sem fogja
bánni, ugye?
- Nem, kicsim, dehogy bánom - felelt Julia őszintén.
Lindát és Bettyt aznap hazaengedték, így Angie egyedül feküdt a háromágyas
kórteremben.
- Szörnyen unalmas lesz! - fejtette ki, mire Julia csodálkozva megjegyezte.
- Hiszen nem is beszélgettél velük!
- Dehogynem! - tiltakozott méltóságában megsértve Angel. - Bettyvel tegnap
este egész jól elbeszélgettem! Azt mesélte, hogy
nemsokára testvére születik.
- Te is hazajöhetsz nemsokára - vigasztalta Julia Angie-t, majd váratlanul
rákérdezett. - Mondd, te tényleg nem szereted Miss Harrist?
Angie Grantre sandított, mintha gyanítaná, hogy honnan fúj a szél. Majd vállat
vont.
- Hát.. . nem nagyon van mit szeretni rajta, nem?
Julia nevetve csóválta meg a fejét.
- Őszintén szólva... nemigen. De korábban is szólhattál volna erről nekem.
Angel félrenézett, és zavartan kezdte kapirgálni takarója csücskét.
- Akartam... csak valahogy... - bűntudatosan pillantott fel. - Haragszol?
- Ugyan, kicsim! - ölelte magához Julia a gyereket. - Örülök hogy végre
37
kiderült. Keresünk valakit Miss Harris helyett, rendben? Valaki olyat, aki
tetszik neked.
Grant Farinzi vidáman szólt közbe.
- Nekem van is egy ötletem! Odaadom az illető telefonszámát, hogy
megismerkedjenek.
- Ő is sárgára festi a körmét? - kérdezte félrehúzott szájjal Angie.
- Mi bajod van a sárga körömmel? - paskolta meg a kislány kezét Grant. - Én az
arcomat festem fehérre, de attól még rendes ember lehetek.
- Ez csak festék neked? - meredt rá a kislány elképedten. - Azt hittem, igazi!
Grant fölnevetett.
- Akkor most el kell, hogy keserítselek. A bohócoknak is olyan arcuk van, mint
más embereknek, ami talán nem is baj, mert egyébként hogyan lehetne bohóc
belőled?
A válasz tökéletesen megnyugtatta Angie-t.
- Amúgy, sejtettem - jelentette ki fensőbbségesen. - Tudod, mi árult el?
- Kíváncsian várom - felelte Grant.
- Ez a könnycsepp! - bökött a kislány diadalmasan a férfi egyik szeme alatt
kéklő könnyre. - Miért van ez itt neked? Miért sírsz, bohócdoktor?
Grant szeretettel nézett a gyerekre.
- Lehet, hogy ugyanazért, amiért te. Te miért szoktál sírni, Angel?
A kislány zavartan vonta föl vállait , és maga elé nézett. Julia izgatottan moccant
meg a széken. Angie válasza őt is nagyon érdekelte.
- Mert szomorú vagyok... mert egyedül vagyok... mert nincs velem, és nem
szeret senki.
Julia megragadta a gyerek kezét. Milyen szörnyű egy anyának ilyet hallani!
Hiszen egész életében arra törekedett, hogy Angie boldog legyen! Lehet, hogy
mégis igaza van Grant Farinzinek, és több időt kellene együtt tölteni Angellel?
- Hát én is azért sírok - válaszolt a bohócdoktor a gyereknek. - Én is egyedül
vagyok, és nem szeret senki.
- Szegény! - simította végig kedvesen Angie a férfi kezét. - De tudod, azt
hiszem, nem kellene már sírnod. A mamám és én szeretünk téged!
38
Julia szóra nyitotta a száját, de végül hang nélkül csukta újra be. A gyerek
állítása teljesen ártatlan volt, ezt nyilván Grant is tudja, fölösleges volna hát
mentegetőznie.
- Az jó! - pillantott Juliára jelentőségteljesen a férfi. - Akkor talán eljön az a
nap is, amikor lemosom innen ezt a könnycseppet. Most viszont, attól tartok,
mennünk kell. Készíteni kezdik a szobákat a vizithez. Jó éjszakát, ifjú hölgy! A
mamádnak még odaadom a telefonszámot, amiről beszéltem!
Julia is elköszönt Angie-től. Grant ezalatt odakint, a folyosón várt rá.
- Itt a telefonszám! - firkantott egy papírra néhány számot és egy nevet. -
Kérem, ne nevessen!
- Ne nevessek? - vette át Julia, és a szája azonnal fülig ért. - Nohát, egy
pótmama, akinek a neve Poppins!
- De nem Mary Poppins! - szögezte le Grant. - Őt Helennek hívják, és azt
hiszem, elégedett lesz vele. Hatvan éves, ősz hajú és nagyon kedves. A
kórházból ismerem, ide járt látogatni az egyik kisgyereket.
- Köszönöm, Grant - mosolyogott föl a férfira Julia.
- Szívesen. Mondja - kérdezte tettetett könnyedséggel -, hogyha már vacsorázni
nem is akar velem, de legalább a liftig elkísérhetem?
- Megtilthatom én ezt magának? - tárta szét kezeit az asszony. - Hiszen csak
vendég vagyok ezen a helyen!
- Megtilthatja. Bármit megtilthat nekem, és ha jól emlékszem, már élt is ezzel a
lehetőséggel.
- Ne akarjon zavarba hozni! - figyelmezette Julia csöndben. - Nem valami
lovagias viselkedés!
- Ki várja el egy bohóctól, hogy lovagias legyen?
A kérdés olyan keserűen hangzott, hogy az asszony megtorpant, és Grantre
nézett.
- Valami baj van?
A férfi fehér köpenye zsebébe süllyesztette a kezét, és hátát a falnak vetette.
- Baj? Mi baj lehetne? Látja ezt a festett mosolyt az arcomon? Az én dolgom az,
hogy folyton jókedvű legyek. Ha bajom van, ahhoz senkinek nem lehet semmi
39
köze.
- Nono! - ingatta a fejét Julia kedvesen. - Már Angie-nek is föltűnt az az
odafestett könnycsepp! Maga olyan bohóc, aki sír is és nevet is egyszerre!
- Látja, akkor talán mégis olyan vagyok, mint bármelyik másik ember - felelt
Grant kesernyésen. - Olykor nekem is lehetnek könnyeim, ha csak festettek is.. .
- Amikor úgy érzi, hogy nem szeretik.
- No igen - pillantott ki Grant a szemben lévő ablakon, majd elmosolyodott. -
Nem kell ám olyan nagyon komolyan venni! Csak olykor velem is előfordul,
mint bárki mással, hogy magányosnak érzem magamat.
- Magányosnak? Maga? - csóválta meg kétkedőn a fejét Julia. - Hiszen nem is
úgy néz ki! - körbeintett a kórházépületben. - Annyi ember veszi körül!
Mintha csak szavait akarná alátámasztani, egy fiatal ápolónő suhant el mellettük
nesztelen lépéseivel, s a közelükbe érve lelassított.
- Szervusz, Grant! - szólította meg közvetlenül a férfit . - Ma mikor végzel?
- Hol van az még, Sue! - legyintett a férfi oda sem nézve. - Sokára!
- No látja - jegyezte meg Julia, miután az ápolónő elhaladt a közelből, és
megnyomta a lift hívógombját.
- Maga szerint ez tényleg jelent valamit? - kérdezte a bohócdoktor, Julia pedig
finoman elmosolyodott.
- Hogyan tudnám én, mint kívülálló ezt megítélni? Csak annyit látok, hogy
maga, Grant, nem egy elveszett ember, és nemigen magányos!
A lift megérkezett, és a férfi magától értetődően lépett be Juliával együtt a
fülkébe.
- Szóval maga ezt így látja - mondta, miután az ajtó bezárult mögöttük.
Julia hirtelen aprónak, szűknek érezte a körülöttük lévő teret. Hiába fedte a
férfi arcát a szokásos festék, ő már tudta, hogy a fehér, piros és kék rétegek egy
vonzó, jóképű arcot takarnak, s emlékezett rá, milyen kedves fénnyel tudták őt
simogatni a most is jól látható kék szemek.
Amennyire lehetett, távolabb húzódott, de a kis fülkében ez a mozdulat mit sem
ért. Grant, ha kinyújtotta volna a kezét, azonnal elérhette volna őt, s ettől a
gondolattól Juliának bizsergés futott végig a gerincén.
40
Ám a férfi nem mozdult, csak nézett rá zavarbaejtően komoly pillantással.
- Julia - szólította meg végül gyöngéden az asszonyt. - Az az érzésem, hogy
maga sokat tudhat a magányról, de higgye el, némi fogalmam nekem is van róla.
Tudja, kik a földkerekség legmagányosabb teremtményei?
Az asszony szótlanul megrázta a fejét.
- A bohócok - felelt saját kérdésére Grant.
A lift megállt , ajtaja szétnyílt , ám Julia nem mozdult. Megigézetten figyelte
Grant Farinzi elkomoruló, beszédes tekintetét. Végül a férfi lépett ki elsőnek,
könyökénél fogva vezetve maga mellett Juliát, s akkor sem engedte el a karját,
mikor már a kijárat felé lépdeltek.
- Kint állnak a porondon, egyedül, szemben a nézősereggel, és bármit éreznek is,
jókedvet színlelnek. Néha fenékre ülnek vagy beverik a fejüket, s minél inkább
sírnak, jajveszékelnek, a közönség annál boldogabb, annál harsányabban nevet.
Ha valamijük fáj, ha valami elkeseríti őket, az emberek annak örülnek... Tudja,
Julia, hogy milyen érzés ez?
Már az utcán sétáltak, a közelben lévő parkoló felé. A város villogó, hideg
fényei fölé lágyan odasimult az alkonyi égbolt, s néhány csillag is föltűnt
bátortalan csillogással. Az emberek nem nagyon vették észre őket, volt látnivaló
idelent is épp elég. Neonreklámok égtek, reflektorok pásztáztak végig a
gyorsforgalmi utakon, közlekedési lámpák villantották meg feltűnő színeiket.
Kinek tűnik fel ilyenkor néhány sárga csillag természetes, meleg szépsége?
- Nem, Grant, nem tudom, hogy milyen érzés - válaszolt lehajtott fejjel Julia, és
megállt az autója mellett. - De hát ez a bohócoknak csak játék!
Grant halványan elmosolyodott széles, piros, festett nevetése alatt.
- Játék? Hát cserélgetheti-e egy ember a szívét, lelkét, érzését? Ha valaki egész
este magányosan játszik a porondon, megszabadulhat-e éjszakára, reggelre ettől
az érzéstől? Nem, Julia.. . a bohócok festett, kék könnyében sokkal több a valódi
bánat, mint sejtenék...
Az asszony önkéntelenül megérintette Grant karját. Legszívesebben odabújt
volna a férfihoz, hogy testük és szívük érezze egymás közelségét.
- Sosem gondoltam még erre - vallotta be, majd fölpillantott azokba a szomorúan
41
kék szemekbe. - Grant.. . a múltkor azt kérdezte, elmennék-e vacsorázni
magával. Ha újra kérdezné...
A férfi rámosolygott, melegen, mindent értően.
- Csakhogy nem kérdezem - felelte halkan, lágyan. - Legalábbis most nem...
Tudom, most megindítottam a szívét. Sajnál, és szeretne tenni valamit értem. Ó,
jól ismerem a nőknek ezt az érzését, ismerem, és magától nem kérek ilyet!
Nekem magától, Julia, sokkal több kell, nem elégszem meg sajnálattal és
együttérzéssel. Egyébként sincs szükségem ilyesmire. Egy férfi vagyok, akinek
ha szüksége van egy nőre, nem akarja sajnáltatni magát, hanem meghódítja.
Nem, ma este ne jöjjön el vacsorázni velem. Majd akkor jöjjön, hogyha nem a
magányom, hanem én magam leszek érdekes. Akkor jöjjön, amikor a csókom
elől nem fordul félre, és élvezni tudja az ölelésemet.
Előrehajolt, és alig érezhetően megérintette ajkaival az asszony haját.
- Maga a legszebb nő, akit életemben láttam, és ezen túl is tele van számomra
izgalommal, rejtéllyel.. .
Julia azt hitte, hogy meg fogja csókolni. Mellettük emberek jöttek-mentek, ők
ketten álltak egy világváros forgalmának kellős közepében, és az asszony semmi
másra nem vágyott, mint egy csókra Grant Farinzitől.
- Viszlát, Julia! - hallotta a férfi hangját, s mire fölnézett, Grant már elindult a
bejárat felé.
Fehér köpenye szinte világított az alkonyi fényben, s Julia még sokáig állt a
helyén, utána nézve. Szerette volna, hogyha marad még...
+ + +
James Bennett kérdőn tekintett az íróasztal túloldalán ülő asszonyra.
- Nem értem - emelt föl az aktahalom tetejéről egy gépírásos papírt. - Nem
értem, Mrs. Heston, vajon mi készteti arra, hogy meg akarjon válni a
munkahelyétől.. . talán a bérezést nem találja megfelelőnek?
Julia mosolyogva csóválta meg fejét.
42
- Nem, Mr. Bennett, i lyesmiről szó sincsen. Okaim mások számára talán nem
szokványosak, de mindent a valóságnak megfelelően írtam le önnek.
Az üzletember újra a papírra nézett.
- Ezek szerint nem áll módjában többé vállalni az esti munkavégzést.
Julia bólintott.
- Pontosan ez a helyzet. Talán tudja, hogy egyedül nevelem a kislányomat.
- Hogyne! - mosolyodott el James Bennett szélesen. - A kis Angie-t! Remélem,
hogy jól van már, és sikerült kiheverte azt a szörnyű balesetet!
- Igen, túl vagyunk a nehezén. Holnap jön haza a kórházból, de a lába egy ideig
még be lesz gipszelve - válaszolt Julia. - Viszont az eset kapcsán el kellett
gondolkodnom néhány kérdésen, és arra döntésre jutottam, hogy több időt
kellene szánnom a gyerekre. Átlagos munkaidő mellett ez nem gond, így
azonban nem tudom megoldani.
James Bennett arrébb tolta tekintélyes méretű íróasztalán a kérdéses papírt.
- Elégedettek voltunk a munkájával, Mrs. Heston. Talán találhatnánk más
megoldást is, és nem kellene egymástól megválnunk. Már egyébként is
fontolgattam egy másik spanyol tolmács szerződtetését, de ez most meggyorsítja
a döntésemet. Ha volna valaki, aki a késő délutáni és esti munkát elvégezné, a
többit ön vállalná továbbra is?
Julia meglepetten, örömmel dadogta.
- Persze.. . hogyne... de nem is reméltem.
- Hogy bárkivel is tudok együttműködni? - nyugtázta meglepetését elégedett kis
mosollyal a férfi. - Nézze, Mrs. Heston, bátran állíthatom, hogy nem sokra
vittem volna a ezen pályán, ha nem tanulok meg idejekorán együtt dolgozni az
embereimmel, és megbecsülni őket. Nagyon remélem, hogy nem is fogom
egyhamar elveszíteni ezt a képességemet. Viszont kis türelmét kell, hogy
kérjem. Nem sokáig, csak addig, amíg megtalálom azt a tolmácsot, aki megfelel.
Addig előfordulhat, hogy néha-néha este is szükségem lesz önre. Megoldható
ez?
- Igen - bólintott Julia.
- A bérezés miatt pedig ne fájjon a feje, átgondoljuk, és bizonyára sikerül majd
43
egy mindkettőnk számára előnyös megállapodást kötni.
James Bennett fölállt íróasztala mögött, és ezt tette Julia is előtte. Hát egy
gonddal kevesebb van ismét! Tartott ettől a beszélgetéstől, és nem remélte
volna, hogy az események ilyen kedvező fordulatot vesznek.
Szája körül mosoly játszott, amíg irodájába visszament, s eszébe jutott az új
pótmama, Helen Poppins. Csak dicsérni tudta Grant Farinzi ízlését.
Helen maga volt a megtestesült kedvesség és nyugalom, s vele mintha egy rég
hiányzó nagymama költözött volna be az életükbe. Már két ízben is meglátogatta
Angie-t a kórházban, s a kislány mindig nagy örömmel fogadta érkezését.
Kétségtelen, hogy Juliának nagy szüksége lesz Helen segítségére, hiszen Angie a
súlyos gipszben eleinte nehezen tudná ellátni magát, napközben valakinek nem
árt folyton mellette lennie. S amíg az asszony dolgozik, Helen tökéletesen el
tudja látni ezt a feladatot.
- Tudod, mama - súgta az első találkozás után a kislány anyja fülébe -, azt
hiszem, nála azt sem bánnám, hogyha citromsárgára festené a körmeit!
Márpedig Angie ennél velősebb dicséretet alig-alig mondhatott ez idő tájt
valakiről.
Julia összepakolta holmiját, s mivel aznapra végzett a munkahelyén, távozott
Bennették épületéből.
A kórházba indult. Angie ma kapta meg a gipszet, amiben hazaengedik, s már
napokkal ezelőtt nagy izgalommal nézett az esemény elébe.
Útközben megállt , hogy néhány apróságot vegyen a gyerek számára, s eszébe
jutott, hogy aznap megy be utoljára hozzá, kórházi látogatásra. Először maga
sem tudta volna megmondani, hogy efölötti öröme mélyén miért rezeg mégis egy
kis bánat, hiszen alig várta már, hogy lánya odahaza lehessen vele. Aztán mégis
ráébredt a valóságra.
Hát persze! Grant Farinzi! A férfival kizárólag a kórházban tud találkozni, s
Angie távozásával ezek az alkalmak azonnal megszűnnek. Persze pár hét múlva
be kell majd még menniük levetetni a gipszet, és egyszer-kétszer nyilván utána
is, de az már mégsem lesz ugyanaz...
A bohócdoktorral való rövid ismeretsége máris belesüllyedhet a múlt emlékei
44
közé, s Julia arra jött rá, hogy ennek egyáltalán nem örül.
Már a kórház épülete elé kanyarodott autójával, mire sikerült magát arról
meggyőznie, hogy bizonyára jobb is lesz ez így. Amúgy sem tudta eldönteni, mit
is akar a ettől férfitól voltaképpen. Vonzódott hozzá, ám ez a vonzalom sehová
sem illett az életébe, és bonyodalmak egész sorát vetítette előre. Hát szüksége
van neki erre?
- Nincs! - adta meg magának fennhangon a választ, és erősen becsapta maga után
az autó ajtaját.
A folyosón koppanó léptei már ugyanolyan határozottak voltak, mint a jövőre
vonatkozó összes elképzelése.
+ + +
Angie alig fért a bőrében örömében, nyugtalanul izgett-mozgott ágyán, pedig a
súlyos gipsz meglehetősen nehézzé tette számára a mozgást.
- És képzeld, mama! - magyarázta lelkendezve Juliának. - Ma bent volt nálam
Betty, és azt mondta, amíg nem járhatok iskolába, otthon is meglátogat!
- Remek, kicsim! - simogatta meg az asszony Angie dús, sötétszőke haját, és
elmosolyodott. Egy hajmosás is ráfér majd erre a gyerekre!
- És itt volt a kórházban Helen is, de nem maradt sokáig. Hozott nekem
gyömbéres süteményt, azt mondta, hogy ő maga sütötte. Te mama, ezek szerint
gyömbéres süteményt nem csak az üzletekben lehet kapni?
- Ezek szerint.. . - bólintott Julia kissé szégyenkező mosollyal. Mi tagadás, az ő
szakácsművészete nem ért föl az égig, és olyan bravúrokra, mint
süteménykészítés, soha nem vállalkozott. Csoda-e, hogy Angie számára
meglepő, ha valaki saját kezűleg tudja elkészíteni gyömbéres süteményt?
- És ízlett? - kérdezte, Angie pedig buzgón helyeselt.
- Finom volt! Isteni!
Ez az utolsó szó a kislány kórházban kibővült szókincsének ékes darabjává vált,
és Angie meglehetősen gyakran használta is az új szerzeményt.
- Szóval isteni - ismételte meg Julia, és elégedetten nézte a ragyogó arcú
45
gyereket.
Ki merte volna azt mondani róla a bekerülését követő napon, hogy hamarosan
ilyen jókedélyűen fog innen távozni? Talán még maga Grant Farinzi sem...
- Tettem félre belőle egy keveset - hajolt ki Angie az ágyból, és matatni kezdett
az éjjeliszekrényében. - Egyet neked, és egyet Grantnek, de ő ma még nem járt
erre. Várj csak, a tiédet mindjárt megkeresem!
Julia nagyon jól el lett volna a gyömbéres sütemény nélkül, de nem akarta
elrontani Angie kedvét. Évek óta tartó, folyamatos harca a fölöslegesnek vélt
kilókkal odáig vezetett, hogy legszívesebben elkerült minden édességet, mert
tudta, utóbb majd megbánja a gyöngeséget. Olykor persze tett azért kivételeket,
mint éppen most, a gyömbéres süteménnyel.
- Na itt van, megtaláltam végre! - rámolt ki Angie a fiókból egy doboz
zsírkrétát, egy félig megrágott almát, egy szétszakadt babaruhát és azt a
bizonyos süteményszeletet. - Tessék mama, megeheted!
- Hm! Nagyon finom lehet! - hallatszott ekkor az ajtó felől, és a fölpillantó
hölgyek Grant Farinzit látták ott, festetlen arccal, fehér köpeny nélkül.
Vékony, sötétkék pamutpulóvere vállaira feszült, s a fekete farmernadrág
külsejét még lazábbá, ruganyosabbá tette.
Julia szólni sem tudott a meglepetéstől. Hány és hány alakja van ennek a
férfinak, s még hányszor fog kellemes meglepetést okozni vele? Álmában sem
jutott volna eszébe, hogy a bő, térdig érő fehér köpeny alatt ilyen erős, arányos
test rejlik.
Angie szeme is elkerekedett.
- Grant.. . - szólt kétkedőn. - Ez tényleg te lennél? Nem fehér az arcod, nem
piros az orrod... és hová tűnt az a gyönyörű kék könnycsepped?
- Hiányzik talán neked? - nyúlt oda a könnycsepp helyére Grant. - Mert nekem
nem. Egyébként holnap majd újra fölfestem. Tudod, ma nem dolgozom, nem is
kellene itt lennem... így nézek ki, amikor nem itt , a kórházban vagyok bent.
Valahogy úgy, mint bármelyik másik ember.
Juliának erről merőben más volt a véleménye. Ő nem látott még embert, aki így
nézett volna ki.. . és aki ennyire tetszett volna neki.
46
- Ma nem dolgozom, csak hozzád jöttem be - folytatta a férfi. - Én is meg
akartalak látogatni. Holnap hazamész, és szerettem volna tőled elköszönni.. .
Angie összehúzta szemöldökét, és ámulva nézett Grantre.
- Miért köszönsz tőlem el? Igaz, hogy holnap hazamegyek innen, de attól még
Betty is meglátogat engem! Otthon még jobb is lesz, nem kell a vizitek előtt
elmenned, és kényelmesebben ülhetsz a fotelünkben!
Grant zavartan hallgatott el, és segélykérőn nézett Julia felé. Az asszony
félreértette ezt a tekintetet.
- Kicsim... - fogta meg Angie kezét. - Grant itt a kórházban a munkáját végzi.
Csak azokat a gyerekeket keresi meg, akik itt bent fekszenek... miután
hazamentek, már nem találkoznak vele, mert a gyerekeknek nincs is rá
szükségük...
Félbehagyta a magyarázkodást. Igazán nem is tudta, hogy mit mondjon még.
Sajnálta Angie-t, és bosszús volt a férfira. Persze, Grant Farinzi arra nyilván
nem gondolt, hogy egy gyereknek az elválás nem megy olyan könnyen!
Gátlástalanul belopta magát a kislány szívébe, csak azért, hogy a munkaidő
végeztével kisétáljon onnan, mint aki a dolgát jól végezte! Ó, Angie, vajon hány
pofont kapsz még az életben, amíg ráébredsz, hogy nem bízhatsz meg
mindenkiben!?
- De Grant azt mondta, hogy a barátom! - tiltakozott a kislány most már könnyes
szemmel. - És ha a barátom, akkor miért ne kereshetne meg odahaza is, ugye,
Grant?
Nagy, könyörgő szemmel nézett a bohócdoktorra.
- Nem baj, hogyha nem lesz kifestve.. .
A kislány hangja most már gyanúsan elvékonyodott, s Julia tudta, hogy
hamarosan eltörik a mécses.
- Hát az biztos, hogy kifestve nem leszek! - szólalt meg ekkor Grant. - Hanem,
tudod, még meg sem hívtál, és el sem árultad a címedet. Ezen kívül azt sem
tudom, hogy a mamádnak van-e kifogása a látogatásom ellen.
Juliára pillantott, játékos, évődő tekintettel. Az asszony szerette volna
megfojtani ebben a percben. Miért csinál úgy, mintha ő volna a látogatás ellen?
47
- Semmi kifogásom nincs az ellen, hogyha Angie-t meglátogatják a barátai -
válaszolt meglehetősen hűvösen. - Ezt ő is megmondhatja neked, ugye, kicsim?
A címünk pedig benne van a telefonkönyvben, de ha akarod, adok egy
névjegykártyát neked. Csak nehogy elveszítsd!
Utolsó szavaiból lehetetlen volt ki nem érezni a finom csipkelődést, de Grant
úgy tett , mintha nem venné észre.
- Sosem vesztek el semmit, ami számomra értékes - válaszolt rendíthetetlen
nyugalommal , majd a kislányra tekintett. - Ha nem zavarlak a látogatásommal,
Angie, szívesen megkeresnélek. Komolyan gondoltam, hogy a barátomnak
tekintelek, és a mamádat is kedvelem... Mindenképpen szerettem volna az
engedélyét kérni a látogatásaimhoz.
- Értem - bólintott megkönnyebbülve Angie. - És mikor jössz el hozzánk?
- De Angel! - szólt rá Julia a gyerekre. - Nem vagy te egy kicsit türelmetlen?
- Holnap - felelt azonnal a férfi. - Holnap este. Jó lesz?
A kislány fölnevetett.
- Akkor a mamának pizzát kell rendelnie! Sosem fogad vacsoravendéget, vagy
ha mégis, olyankor mindig pizzát rendel! Aztán persze úgy csinál, mintha ő
készítette volna el!
Julia csaknem elpirult.
- Ez nem volt szép tőled! - nézett feddőn a gyerekre. - Kifecsegted a titkomat!
- Ó, mama! - kapott a szájához Angie. - Ne haragudj érte! De Grant a barátom,
és azt mondta, hogy téged is kedvel.. . így talán nem olyan nagy baj, ugye?
Grant Farinzi igyekezett uralkodni arcvonásain, amíg a zavarával küzdő
asszonyt nézte.
- Nem, nem olyan nagy baj! - sóhajtott föl Julia, és tekintetével csaknem
fölnyársalta a nevetésével hiábavalóan küzdő férfit .
- Van egy ötletem! - igyekezett Grant menteni, ami menthető. - Sok egyéb kiváló
tulajdonságom mellett például remekül tudok pizzát is készíteni. Mi volna, ha
egy kicsit előbb érkeznék hozzátok, és a segítségeddel, Angie, összehoznánk
néhány remek pizzát? Akkor a mamádnak nem kellene rendelni, s úgy csinálni,
mintha ő készítette volna!
48
- Az jó lenne! - mosolyodott el a kislány szélesen hallva Grant ötletét.
- Ti galád összeesküvők! - pöckölte meg tréfásan cserfes kislánya orrocskáját
Julia. - Az én véleményemet nem is kérdezitek?
- Szerintem te is örülsz neki, mama - jelentette ki a kislány
megfellebbezhetetlenül. - Hiszen hányszor mondtad már, hogy utálsz főzni!
- Egek! - nyögött fel az asszony, és hátradőlt a székén. - A legjobb lesz, ha egy
ideig meg sem szólalok, talán akkor hangzik el a legkevesebb terhelő bizonyíték
ellenem!
Grant Farinzi arcán, ki tudja , miért, egyre szélesebb mosoly látszott.
- Hölgyem! - fordult Julia felé. - Elkérhetném azt a bizonyos névjegyet?
Mégiscsak stílusosabb erről leolvasni a címet, mint egy salátává lapozott
telefonkönyvből!
- Milyen igazad van - mormolta Julia, és kis, fehér kártyát kotort elő a
táskájából.
- Santa Anita sugárút - pillantott rá a férfi, majd zsebre tette. - Akkor tehát
holnap öt körül ott leszek! Addig is viszontlátásra, és minden jót a hölgyeknek!
Angie elégedetten fészkelődött helyén, s miután az ajtó becsukódott, az anyjára
nézett.
- Festék nélkül még kedvesebb, nem? Ugye, mama, nagyon rendes barátot
szereztem? Annak meg külön örülök, hogy ráadásul téged is kedvel.. .
Julia válasz helyett csak bólintott egyet. Tagadhatatlanul sokkal jobb volt most a
kedve, mint amikor a kórházba belépett, s tudta, hogy ennek csak egy oka lehet:
Grant Farinzi holnapi látogatása. Bár nem tudta elűzni magától a kellemetlen
érzést, hogy Angie úgyszólván belekényszerítette a férfit ebbe a helyzetbe,
mégis nagyon örült, hogy másnap este viszontlátja Grantet. Csak arra nem
szeretett gondolni, hogy mi lesz mindennek a vége... Julia Heston nem vágyott
újabb sebekre.
+ + +
49
Másnap Bennettéknél megszaporodtak a teendői, így bármennyire szeretett volna
mégsem tudott korán végezni. Angie miatt nem aggódott. Reggel, miután a
kórházból hazavitte, máris megérkezett Helen, s megígérte, hogy Julia
hazaérkezéséig a kislánnyal lesz. Az asszony azért a biztonság kedvéért kétszer
is hazatelefonált, de mikor harmadszor is erre készült, a titkárnő, Violet
megcsóválta a fejét, és kedvesen rátette kezét a mellette lévő telefonkészülékre.
- Elég, Julia! Megőrjíted szegényeket! Miért aggódsz? Mi baj lehetne?
Az asszony rajtakapottan nevetett föl.
- Biztosan igazad van Violet, de nem hagy nyugodni a lelkiismeretem. Ma
hoztam haza Angie-t, és úgy érzem, mellette volna a helyem.
- Csakhogy ettől, amit most művelsz, még nem leszel mellette! - jegyezte meg a
fiatal titkárnő, majd hozzátette. - Egyébként sem hiszem, hogy igazad lenne.
Angie nem csecsemő, megérti, hogy napközben dolgoznod kell, este viszont ott
leszel vele. Azt mondtad, hogy szereti ezt a Helent.
Julia bólintott.
- Igen.
- Akkor meg nem kéne aggódnod. Estig biztosan jól ellesznek kettesben.
- Van benne valami.. . - dünnyögte Julia, és innentől nem ment többé a telefon
közelébe.
Ám amikor délután végre végzett az irodában, annál nagyobb lendülettel
igyekezett az épületből kifelé. Nem vesztegette az időt vásárlásra, egyenesen
hazafelé hajtott. Az előtte álló este minden szempontból rendkívülinek
ígérkezett: végre Angel is otthon van, és ráadásul Grant Farinzi is hozzájuk
készül. Bármennyire szerette volna is visszafogni érzéseit, ez az utóbbi tény is
nagy örömmel és várakozással töltötte el.
+ + +
Julia még be sem lépett lakásuk ajtaján, amikor meghallotta Angie harsány
kiáltozását.
- Ne abba, Grant! Abba a mama sosem tesz virágot! Annak folyton átázik az
50
alja! Ebbe a sárga mintásba tegyed inkább, ami a polcon bal felől van!
Megtorpant az előszoba küszöbén. Ezek szerint Grant Farinzi már meg is
érkezett hozzájuk, még nála is hamarabb. Gyorsan végigpillantott öltözékén. A
barackszínű, vékony anyagból készült kiskosztüm a kedvencei közé tartozott,
mert kényelmes és csinos viseletnek érezte, most azonban mégis jobban szerette
volna, ha inkább valami nőiesebb, lágyabb holmit visel. Valami olyat, ami
jobban illik ahhoz a különleges alkalomhoz, amit a szívében érez. Ám ha már
így alakult, legalább egy fésűt előkeresett a táskájából, és néhányszor
végighúzta rövid, sűrű haján. Vetett egy utolsó, ellenőrző pillantást az
előszobatükörbe, és hangosan becsapta az ajtót maga után.
- Megjött a mama! - kezdett el odabent Angie azonnal lelkendezni, és meg sem
várva Julia belépését, már sorolta is aznapi élményeit. - Képzeld, mama, Grant
egy nagy doboz csokoládét hozott nekem, éppen a kedvencemet, és megígérte,
hogy reszelhetek sajtot a pizzára, Helennel pedig csináltunk két bábfigurát, ha
látnád, milyen szépek...!
- Kegyelem! - nevetett föl könyörgőn a szobába lépő asszony, és magához ölelte
a gyereket. - Legalább hadd fújjam ki egy kicsit magamat!
- Arra most nincs idő - állt elé Grant egy nagy csokor vérvörös rózsával. - A
tempó szédítő.. .
Az asszony átvette az édesen illatozó virágokat, és nem mozdult a helyéről.
Grant Farinzi ezen az estén fekete pulóvert viselt, s Julia nem hitte volna, hogy
egy kék szemű férfinak ilyen jól állhat ez a szín. Magas, izmos alakja
érintésnyire volt csak tőle, s a szemeiből sugárzó vágyakozó fény egyértelművé
tette utolsó mondatának jelentését. Igen, a tempó valóban szédítő.. . nem kellene
lassítani?
- Jó estét! - hajolt hozzá egy pillanatra a férfi, s futó öleléssel illette. - Jó, hogy
jöttél, legalább nem nekem kell vízbe tennem a virágokat. El nem hinnéd,
milyen rigolyásak ilyen szempontból a nők. Már az ötödik vázánál tartottunk,
ami valamiért nem felelt meg nekik!
Helen a kislány mellett ülve éppen egy darab csipkét erősített az egyik bábu
ruhájára.
51
- Jó estét, Julia! - köszöntötte ő is az asszonyt. - Jó napja volt?
- Eléggé - bólintott az asszony, majd leült kislánya mellé. - Csak szerettem
volna itthon lenni.
- Mama, tudod, milyen gyorsan eltelt az idő? - kérdezte ragyogó arccal Angie. -
Helen egész másmilyen, mint Iris volt! Meséket mondott nekem, megnézte a
rajzomat, és még beszélgetni is lehet vele!
- Agyondicsérsz! - mormolta az idős, ősz hajú asszony zavartan. - Pedig csak
arról van szó, hogy nem szeretek unatkozni.. . Most viszont, miután ezt a csipkét
fölvarrtam, hazamegyek. Holnap reggel hányra jöjjek, Julia, kedves?
Julia megbeszélte Helennel a másnapi teendőket, majd kikísérte őt. Mire
visszatért, Grant már a konyhában tüsténtkedett.
- A tésztakészítésre még én sem vállalkozom - húzott elő a férfi a zacskóból
néhány félkész pizzalapot -, de a többi, állíthatom, remekül megy!
Julia nekidőlt az ajtónak.
- Segíthetek? Bár a sajtreszelést, úgy hallom, már Angie-nek ígérted.
- Igen, az az övé, de akad itt egyéb tennivaló is - vette át azonnal az irányítást a
férfi. - Hanem, ebben a ruhában akarsz pizzát készíteni? Nem biztos, hogy jól
áll majd rajta a paradicsomszósz színe!
- Átöltözöm - felelt Julia, és sürgősen visszavonult a konyhából. Míg a
szobájába ment, végighallgatta Angie egyik vadonatúj történetét, s egy rövid
időre úrrá lett rajta a szomorúság. Lám csak, hát ilyen egy békés családi este!
Olyan régen volt része benne, hogy csaknem arról is megfeledkezett, hogy
ilyesmi máshol létezik. Helennek milyen jól állna a nagymama szerepe, ők pedig
akár egy átlagos, normális családnak is kinézhetnének: apa, anya és a gyerek...
Milyen kár, hogy ez a négy személy Angie-t és őt kivéve mégsem más
egymásnak, mint véletlenül egymás mellé sodródott idegenek gyülekezete!
Farmernadrágba és pulóverbe bújt, és utolsó gondolatától kissé elkedvetlenedve
ballagott vissza a többiekhez a konyhába. Ám a látványtól, ami ott fogadta, jó
hangulata azonnal visszatért. Grant időközben átszállította Angie-t a
konyhaasztal mellé, és a kislány most lelkesen hajigálta a kapribogyókat egy
paradicsomtól pirosló pizzára.
52
- Capricciósa! - mutatott diadallal a kislány alkotására. - Az előbb tanultam
Granttől a nevét.
- Grant egy varázsló - csodálkozott rá Julia a gyerekre. - Nekem idáig arra sem
sikerült téged rávenni, hogy a konyhának a közelébe gyere!
- Mert nem volt olyan érdekes dolgom, mint most! - adta meg a választ habozás
nélkül Angie, és fél marék kaprit hajított a pizza közepére.
- Hé, hé, csak érzéssel! - tiltakozott hangosan a férfi. - Kell ezen a pizzán még
hely másnak is!
Azzal gombaszeleteket, articsóka- és kagylókonzervet csúsztatott a kislány elé.
- Ezt nem teszem rá! - bökött Angie határozottan az utolsó doboz felé. -
Szörnyen rossz szaga van.
- Ennyit a capricciósáról! - tárta szét a kezét Grant. - Tartok tőle, hogy nem
maradunk hűek az eredeti recepthez.
- Végül is a névadó kapriból már jutott rá bőven! - szemlélte meg az alkotást
szakértő tekintettel Julia, Grant pedig megcsóválta a fejét.
- Ilyen nőkkel sem találkoztam még! Nálam is kevesebbet konyítanak a
szakácsművészethez!
Angie maga elé húzta a következő pizzát.
- És erre mit tegyek?
- Calabrese! - pakolt a kislány elé Grant egy kupac sonkát, szalámi- és
paradicsomkarikákat. - Ezen kívül van egy jó hírem, egyáltalán nem kell sajtot
reszelni. Mozzarellát teszünk a tetejére, azt pedig elég fölszeletelni.
- Azt átengedem a mamának - szögezte le Angie, Julia pedig egy vágódeszkát
vett elő.
- Ezt kellett megérnem! Kuktává váltam a saját konyhámban! - méltatlankodott
hangosan, Grant és Angie pedig jókedvű kuncogással kísérte mormolását.
A férfi hamarosan a sütőbe csúsztatta a pizzákat, és amíg Julia megterített , ő
szóval tartotta a kislányt.
Az asszonyra ismét rátört a meghittség érzése. Valaha, nagyon régen, még volt
férjével, Normannel sem voltak ilyen családias estéik. A férfi mindig látogatók
seregével tért haza, a lakás úszott a cigarettafüstben, a vendégek hangoskodtak
53
és pajzán vicceket meséltek egymásnak, s mikor Angie nagyobbacska lett ,
tanácsos volt őt ilyenkor inkább ágyba fektetni.
Ha Norman mégis egyedül és időben tért haza, akkor elvárta, hogy körülötte
forogjon a világ, s a közös vacsorákat sótlanul, savanyúan ülte végig.
Julia számára új volt ez az oldott, fesztelen hangulat, ami a lakásban uralkodott,
de egyáltalán nem volt ellenére.
A terített asztal közepére helyezte a vörös rózsacsokrot, s megigazította a
vajsárga szalvétákat. Minden melegséget, otthonosságot árasztott, és Juliának
csaknem könnyek szöktek a szemébe.
Miért kell ebbe egyáltalán belekóstolnia? Aki nem próbálta a boldogságot, az azt
sem tudhatja, mi hiányzik az életéből.. . Grant Farinzi most megízlelteti vele a
hétköznapok gyönyörűségét, s közben nincs vele tisztában, hogy mit művel!
Milyen nehéz, milyen szörnyű lesz ezután nekik nélküle! S ő még csak-csak
képes rá, hogy érzelmeiben óvatosságra intse magát, de mihez kezd majd Angie?
Hiszen a kislány máris olyan boldog, úgy lelkesedik, mintha Grant hozzájuk
tartozna, és haza sem menne többé... mi lesz, ha szép lassan elmarad a házuktól?
Hogyan vigasztalja meg majd csalódott gyermekét? Miféle bohócdoktor lesz
akkor majd ebben a segítségére?
A konyhából ínycsiklandó illatok szálltak. Grant fatányérokra csúsztatta a
pizzákat, s mindegyiket fölszeletelte. Julia ásványvizet vett elő a
hűtőszekrényből, és teletöltötte mindannyiuk poharát.
- Sajnálom - mondta a férfira nézve -, de úgy igyekeztem haza, hogy nem
mentem el bevásárolni, egyéb innivaló pedig nincs itthon. Most látom csak,
hogy milyen hiányos a háztartásom!
- Sebaj! - emelte meg ásványvizes poharát a férfi. - Majd bepótoljuk
legközelebb!
Legközelebb? - ismételte meg gondolatban Julia. - Ezek szerint legalább még
egy látogatást tervez!
- Mikor kívánsz már jó étvágyat? - mocorgott székén nyugtalanul Angie. - Kihűl
a pizza, és olyankor már nem szeretem!
Julia elmosolyodott.
54
- Mióta lettél ilyen kis haspók, Angel ? Én csupa olyan vacsorára emlékszem,
amikor úgy kellett falatonként belédkönyörögni az ételt!
Jó étvágyat kívánt, s elégedetten figyelte, milyen élvezettel falatozik a kislány.
- Finom! - dicsérték a vacsorát Grantnek, ő pedig teli szájjal bólogatott.
- Hát, nem hiába bújtam fél délután az olasz szakácskönyvet, ezek szerint csak
ragadt rám valami!
- Folyton tréfálsz! - csóválta meg Julia a fejét. - Téged lehetetlen komolyan
venni!
- A bohócok már csak ilyenek! - vetette közbe mindent tudóan Angie. - Nyilván
a bohócdoktorok is!
- Vagy pedig alaposabban meg kell ismerni őket - toldotta meg a férfi, s
eltüntette tányérjáról az utolsó morzsákat is.
Angie nagyot ásított, majd bűntudatosan pislogott anyjára,
- Nagy baj lenne, ha most elmennék aludni?
- Dehogy, kicsim! - állt föl a székéről Julia. - Várj, segítek! Hosszú volt
számodra ez a mai nap, nem csoda, hogy elfáradtál estére.
- Jó éjszakát, Angie! - köszönt el a férfi is a gyerektől, majd Juliára nézett. -
Segítek a konyhát rendbetenni, aztán én is hazaindulok.
- Nem kell segíteni - felelte azonnal az asszony. - Percek alatt elkészülök vele.
Míg kikísérte Angie-t, csalódottságot érzett. Persze, hiszen a férfi egy percig
sem titkolta, hogy csakis Angie erőltetésére látogatta meg őket.. . most, hogy a
kislány aludni tér, nincs itt tovább mit keresnie. Julia valahogy mégis úgy
képzelte, hogy egy kicsit elüldögélnek majd ők ketten, míg a gyerekszoba ajtaja
résnyire nyitva lesz, és csöndben elbeszélgetnek...
Miért is táplál folyton hiú reményeket? Miért engedi, hogy újra meg újra
megtévessze Grant viselkedése?
Betakargatta a gyereket, egy pillanatra az ágya szélére ült, és adott neki egy
utolsó puszit.
- Aludj jól, kincsem! - köszönt el tőle.
Ideje tudomásul venni, hogy az ő világuk kétszemélyes, és senki nem kér részt
belőle. Lehet, hogy akad, aki elidőz itt egy kicsit, egy vacsora erejéig, de aztán
55
várja vissza a saját élete. Lehet, hogy ad egy csókot, vagy talán szívesen bújna
ágyba vele, de ki vállal föl egy nőt egy kisgyerekkel? Fölösleges volna hiú
reményeket dédelgetnie.. .
Grant a konyhában éppen az asztalon maradt koszos tányérokat szedte össze.
- Mondtam, hogy nem kell semmit csinálnod! - csattant föl Julia. Ha annyira
menni akar a férfi, hát menjen, fölösleges örökké a jótét lelket játszania vele
szemben!
Grant meglepődve pillantott föl az ingerült hangra, és visszahelyezte a
tányérokat az asztalra. Az evőeszközök halkan, riadtan megcsörrentek.
- Csak segíteni akartam... - közölte hűvösen. - Persze, megértem, hogy nehéz
napod volt, és igazából nem is állt szándékomban már az első este itt
alkalmatlankodni, csak hát Angie kérte.. . Most viszont tényleg nem zavarlak
tovább, köszönöm, hogy eddig is ilyen türelmesen elviseltél.
Julia nagyot nyelt. Most kellene megszólalni, elmondani, hogy neki nincs
ellenére a férfi jelenléte. Hogy ha valamitől tart, az csak az, hogy Grant csak
átutazó lesz az életükben, hamarosan veszi a kabátját és elmegy, mint ebben a
percben... De ilyet hogy közöljön valakivel az ember? Hogyan mondja meg: nem
szeretem a futó ismerősöket, félek a kalandoktól, ha ide akarsz jönni,
rendszeresen tedd!
Sehogy...
Grant Farinzi vállára dobta kockás zakóját, és az asszonyhoz lépett.
- Jó éjszakát, Julia - fogta át egy pillanatra a vállát. - Majd jelentkezem.
Julia félrehúzta a száját. Hallott ő már ilyen mondatot, nem is egyet! Eszébe
jutott az a férfi, akit munkája közben a repülőtéren ismert meg, és azonnal
randevút kért tőle. Ő elmesélte, hogy esténként a munkája vagy a kislánya köti
le, ezért nehéz volna időt szakítania, mire a férfi azonnal ezt felelte: „ Értem.
Akkor majd jelentkezem.” Ennek csaknem egy éve, s persze a férfi elmenekült
örökre.
Terryvel, volt kollégájával sem járt az asszony másképpen. Frissen került
Bennettékhez, amikor a férfi már ott dolgozott, s az első héten sokat segített
neki. Hogy nem egészen önzetlenül kérte, az abból derült ki, hogy hamarosan
56
szórakozni hívta Juliát. Angie létezésére ő is ugyanezzel a mondattal reagált:
„ Akkor majd egyszer jelentkezem!”
Az asszony megtanulta a leckét. Aki tapintatosan akar visszavonul-
ni, az majd egyszer „ jelentkezik”.. .
- Jó éjszakát, Grant - mosolyodott el kesernyésen. - Persze.. . majd jelentkezz.
- Hé! - villant most felé a férfi tekintete. - Talán valami baj van?
- Semmi - válaszolt Julia habozás nélkül. - Talán egy kicsit fáradt lehetek.
Grant megcsóválta a fejét.
- Én meg csak nem hagylak békén, ugye? Hát akkor most már tényleg jó éjt!
Futó csókot adott az asszony homlokára, éppen csak érintve, s már az ajtóhoz is
lépett. Ám mielőtt távozott volna, vidám mosollyal nézett vissza az ott álló
nőre.
- Aztán pihend ki magadat mielőbb! Ha még nem említettem volna, terveim
vannak veled!
Az ajtó becsukódott, és Julia fölzaklatva maradt a helyén. Tervei! Hát ezt meg
hogy értse?
Visszaballagott a konyhába, és szemügyre vette a vacsora romjait. Valóban
hamar fog végezni. Amíg a meleg vizet a tányérokra engedte, amíg összeszedte a
vizespoharakat, amíg eldobta a használt szalvétákat, amíg le nem feküdt végre
aludni, egyfolytában Grant Farinzi járt az eszében. Lassan fölismerte, hogy
nincs mit tenni, szüksége van a férfira. Csak azt nem tudta még, hogy vajon
minden áron-e?
+ + +
- Julia! - emelt föl egy cédulát asztaláról Violet. - Amíg városnézésre kísérted
el senor Gomest, valami Farinzi keresett. . . Grant Farinzi, ha jól emlékszem!
Az asszony szíve hangosan, árulkodóan megdobbant, és arca halványan
elvörösödött.
- Grant Farinzi? - ejtette ki lágyan a nevet. - Nohát.. . ezek szerint mégis
57
jelentkezett. . . És hagyott valamilyen üzenetet, mondd, Violet?
A titkárnő megrázta fejét, és szeme kíváncsian csillant meg a szemüvege mögött.
- Nem, nem hagyott üzenetet. . . egyébként ismered?
Az asszony bólintott.
- Csak azért kérdem - telepedett vissza székére a titkárnő -, mert olyan hangja
volt annak a férfinak... olyan, ami végigborzolja az ember önuralmát.. . meleg és
érzéki. Mondd, Julia, a külseje is ilyen?
Az asszony akarata ellenére is elmosolyodott, és kellemes bizsergést érzett,
amint maga elé képzelte Grant vonzó arcát, magas alakját, kék szemét.
- Igen, Violet - válaszolt kis hallgatás után -, azt hiszem, épp ilyen. Csak az a
baj, hogy szerintem ez a Farinzi tisztában is van vele!
- Miért baj az? - vonta meg vállát a fiatal nő. - Attól csak még izgalmasabb lesz
egy férfi! Az önbizalom valahogy határozottá és ellenállhatatlanná teszi őket!
- Ez igaz. Csakhogy azt is képzelik, hogy minden nőt megkaphatnak, elég a
kisujjukat nyújtani értük.
Violet fölnevetett.
- Ez bosszantó lehet mindaddig, amíg nem pont téged akar megkapni! Ám amint
igen...
Jelentőségteljes hallgatását mély sóhajjal kísérte.
Julia félrehúzta a száját.
- Márpedig engem, hogyha akar, sem kap meg.
- Pedig akar, arra mérget vehetsz! - bólintott nyomatékosan Violet. - Csoda
hevesen érdeklődött irántad! Csak azt nem tudom, hogy neked mi kifogásod
lehet egy ilyen férfi ellen!
- Violet! - tolt félre néhány aktát Julia, és nekitámaszkodott az asztal szélének. -
Én nem gondolkodhatok úgy, mint te! Ha szabad lennék és független, talán nem
haboznék, és ugranék Grant Farinzi első füttyentésére.. . no jó, esetleg
megvárnám, míg a füttyentés után szépen meg is kérne...de így?!
Violet rágcsálni kezdte ceruzája szélét, majd rajtakapottan rántotta ki szájából a
szegény, megviselt holmit.
- Angie-re gondolsz? - kérdezte végül, az asszony pedig töprengve bólintott.
58
- Hát persze. Angie-re. Nekem rá is gondolnom kell. Nem dúlhatom szét az
életét, csak mert valakinek ellenállhatatlanul csillog a szeme!
Violet biztos távolságba helyezte magától a ceruzát.
- Miért dúlnád szét az ő életét ezzel? Hiszen nem kell tudnia róla! Nézd, Julia,
én elhiszem, hogy te szeretsz őszinte lenni a gyerekhez, de mi a csodáért kellene
az orrára kötni, hogyha valakivel lefekszel?
- Dehogy akarnám az orrára kötni! - tiltakozott Julia hevesen. - De nem tudok
úgy találkozni Granttel, hogy Angie ne tudjon róla! Ismeri és szereti Grantet,
tulajdonképpen Angie miatt találkoztunk először. A barátjának tekinti, és
számon tartja, hogy mi van vele.. . Képzeld csak el, hogy én belebonyolódom
vele valamibe, aminek aztán vége lesz, és Grant többé felénk sem néz. Hogyan
magyarázom meg Angie-nek, hogy a barátja már nem keres meg többé minket?
- Így már mindjárt másként fest a dolog... - hümmögött Violet. - Hát, úgy
döntöttem, hogy mégsem irigyellek... Bár a te helyedben, azt hiszem, én más
taktikához folyamodnék! Ha ez a férfi kellene, hát megszerezném, örökre és
egészen! Akkor aztán duplán jól járnál, mert Angie-nek sem kellene a barátját
elveszítenie! Hm, micsoda ötlet?
- Ahogy te azt elképzeled! - sóhajtott föl Julia, és a saját asztalához lépett. - Azt
ne hidd, hogy a férfiaknak éppen egy kisgyerekes elvált nő kell, mikor
tucatjával futkosnak előttük a függetlenek!
- Én pedig úgy gondolom, hogy ez semmit nem jelent - jelentette ki Violet. -
Hogy kibe lesz szerelmes az ember, az nem józan megfontolás kérdése.
- Csakhogy Grant Farinzi énbelém egyáltalán nem szerelmes - szögezte le Julia a
tényt. - Azt nem titkolja, hogy tetszem neki, s pár meghitt órát szívesen
eltöltene velem, de ezzel kész is, semmi több.
Violet kétkedőn emelte magasra a szemöldökét.
- Hát tudod... - mondta -, én egyáltalán nem ismerem azt a férfit . . .de nem lennék
meglepve, hogyha részéről többről lenne szó, mint egy pásztoróráról veled.
- Látszik, hogy tényleg nem ismered!
Violet töprengve kérdezte.
- Miért, te talán igen?
59
Julia egy pillanatra lehunyta a szemét.
- Nem... én sem...nem tudok róla semmit, és alig ismerem. Épp ezért lehetetlen,
ugye lehetetlen, hogy szeressem?!
Violet a ceruzája után nyúlt, és ismét rágcsálni kezdte. Nem felelt, Julia kérdése
pedig még sokáig ott lebegett megválaszolatlanul a levegőben.
+ + +
Aznap Julia a megszokott időben végzett. Senkire és semmire nem figyelve
lépdelt a parkoló felé, túlontúl lefoglalták saját gondolatai. Észre sem vette azt a
magas alakot, aki az egyik fa mellől ellendült, amikor őt észrevette, és
közvetlenül az autója elé állt .
- Mrs. Heston! Micsoda véletlen! - szólalt meg komoly, álmélkodó hangon, Julia
pedig megtorpant.
- Grant! Hogy kerülsz te ide?
- Képzeld, autóbusszal! - válaszolt szemrebbenés nélkül a férfi. - Mindez jelzi
előre megfontolt szándékomat. Hogyha én is autóval jöttem volna, kettőnk
járműve közül az egyik itt kellett volna hogy maradjon a parkolóban. Így hát én
már jó előre kiküszöböltem ezt a problémát!
- Te engem vártál?! - kezdte sejteni az igazságot Julia.
- Nem is Mr. Bennettet! - vallotta be derűsen Grant Farinzi. - Bár bizonyos
szempontból nyilván az ő társasága is szórakoztató lehet, de azért én mégsem
cserélném el a tiéddel!
- Honnan tudtad, hogy mikor végzek? - csodálkozott még mindig Julia, Grant
pedig közelebb lépett hozzá.
Közelsége olyan bizalmas volt, hogy Julia szinte érezte teste melegségét, s meg
sem lepődött, mikor a férfi egy meghitt mozdulattal leemelt egy hajszálat blúza
válláról. Keze egy pillanattal tovább időzött ott az illendőnél, s apró suhanással
végigsimította az asszony vállát.
- Milyen jó volna most azt válaszolni, hogy órák óta várlak! - felelt halkan
60
Grant. - Hát ha még fagy volna, zimankó vagy jégeső! Biztosan rögtön
megenyhülnél az irányomban... ám a szikár valóság az, hogy az a kedves
titkárnő, akivel délelőtt beszéltem, kis ösztönzés után elfecsegte, hogy mikor
végzel. De már jóval előbb idejöttem, nehogy elszalasszam a távozásodat! No,
ez az enyhítő körülmény mégiscsak jól hangzik a végén, nem?
Julia elmosolyodott, és legszívesebben megsimította volna a férfi kisfiúsan
mosolygó, figyelő arcát. Olyan kedves, olyan szeretetreméltó volt ebben a
pillanatban!
- Grant Farinzi.. . - csóválta meg a fejét. - Te folyton meglepetéseket okozol
nekem! Violet említette, hogy kerestél, de azt is hozzátette, hogy nem hagytál
üzenetet.
- Sosem hagyok üzenetet - ismerte el a férfi. - Tudod, tele vagyok személyes
mondanivalókkal, főleg, hogyha rólad van szó! Miféle üzenetet hagyhat ilyen
esetben az ember? Mondjuk azt, hogy kedves kisasszony, ne felejtse el közölni
Mrs. Hestonnal, ha találkozik vele, hogy Grant Farinzi hallani akarta a hangját,
mert hiányzott neki.. .? Örültél volna, hogyha ilyen üzenetet hagyok a
munkahelyeden?
Julia fölnevetett.
- Nekem mindegy... rólad gondolták volna azt, hogy komplett őrült vagy!
- Rólad pedig azt, hogy komplett őrültekkel barátkozol - vágott vissza azonnal a
férfi.
- Te Angie barátja vagy - mutatott az asszony Grantre, de azonnal meg is bánta,
amit kimondott.
Látta, hogy a férfinak sem esik jól a rendreutasítás.
- No persze. Nem győzöd eleget hangsúlyozni. De az ellen talán csak nincs
kifogásod, hogy megigyál egy kávét hazaindulás előtt a kislányod barátjával?
Remélem, annyira nem sietsz, hogy visszautasíts egy ilyen meghívást!
- Egy kávé mindig belefér az időmbe - válaszolta Julia, és szerette volna
valahogyan jóvátenni az iménti, meglehetősen rendreutasító megjegyzését.
- Van itt a közelben egy jó kis kávézó - mutatott az utca vége felé. - Elsétálnál
oda velem?
61
- Megtiszteltetésnek veszem - nyújtotta a karját lovagias mozdulattal Grant,
majd amikor a kávézóhoz értek, ő lépett elsőként a kellemes, otthonos hangulatú
helyiségbe.
Mexikói kávét rendelt, s döntéséhez csatlakozott Julia is.
- A mazagrant kéne egyszer megkóstolnod! - szagolt bele a férfi kávéja
fahéjillatú gőzébe.
- Mazagrant? - kérdezett vissza az asszony. - Az meg micsoda?
- Nem ismered, ugye? - mosolyodott el a férfi. - Anyám egyik barátjától
tanultam meg a készítését tizenhárom éves koromban. Egyfajta jeges kávé, és
tudod, mi a legjobb benne?
Julia nemet intett a fejével.
- A rum, amit bele kell önteni. Akkoriban olyan buzgón gyakoroltam a mazagran
készítését, hogy még anyámnak is feltűnt fiának különös állapota.
- Belekóstoltál a rumba?
- Az nem kifejezés! - bólintott nevetve a férfi. - De meg is kaptam érte a
magamét!
- Alig tudok rólad valamit - válaszolt kis hallgatás után az asszony. - Látod,
sosem említetted például az édesanyádat, a családodat.
- Nem tettem volna? - vonta össze szemöldökét a férfi. - Pedig ha tudnád,
gyerekkoromban milyen büszke voltam az anyámra! Ő volt Sibilla, az
elefántidomár! Remélem, hallottál már róla!
Julia nem tudta, csodálkozzon-e vagy nevessen.
- Most megint tréfálsz velem? - kérdezte meg végül. - Sosem hallottam még
semmiféle Sibilláról!
- Micsoda gyerek voltál te? Nem jártál cirkuszba? Minden valamirevaló gyerek
ismerte Sibillát!
- Ezek szerint én nem voltam valamirevaló gyerek - kortyolt bele a kávéjába
Julia. - Na de tényleg! Az édesanyád valóban elefántidomár volt?
- Mégpedig a legjobb! - jelentette ki öntudatosan Grant. - Mit gondolsz, hogyan
keveredtem ilyen furcsa foglalkozás mellé? Én magam is bohócként kezdtem a
pályafutásomat, anyámék társulatánál. Talán még járni sem tudtam, de már kint
62
szerepeltem a manézsban, és szórakoztattam a nagyérdeműt.
Julia kezdte már gyanítani, hogy ennek fele sem tréfa, Grant kivételesen
komolyan beszél.
- Anyám egyébként nem csak elefántokat idomított, csak én erre voltam a
legbüszkébb - folytatta a férfi. - Tudod, micsoda nagy öröm az egy kis srácnak,
hogyha olyan anyja van, aki csodás, csillogó ruhákban kommandírozza azokat a
behemót állatokat?
- Hát.. . - kezdte tanácstalanul Julia. - Nemigen tudom. De bizonyára nem volt
mindennapi a gyerekkorod. És az édesapád? Ő is a cirkusznál dolgozott?
- Azt csak sejteni lehet - vonta meg a férfi a vállát. - Anyám... nos, finoman
szólva sem volt túl zárkózott egyéniség. Szép nő volt, a férfiak körülrajongták,
és ő élt a lehetőségeivel. Állítja, hogy az apám csakis az a lengyel légtornász
lehetett, aki néhány hónapig vendégszerepelt a társulatnál, és ha minden igaz,
Jozefnek hívták. Sok emléket nem hagyott maga után, miután visszautazott
Lengyelországba, mindössze engem... én azonban elég maradandó emléknek
bizonyultam.
- Ezek szerint nem is ismerted az édesapádat? - kérdezte Julia csodálkozva.
- Úgy hiszem, az elmondottakból ez eléggé világosan kitűnik - nevette el magát
a férfi. - Azért ne nézz rám ilyen sajnálkozó szemekkel! Hidd el, csodálatos
gyermekkorom, volt, ennél csodálatosabb talán nem is lehet! Az egész társulat
engem becézgetett és szeretett, varázslók, bohócok és akrobaták között nőttem
fel, a kedvenc ruháimon flitterek és szalagok díszlettek, és ha nem ízlett a
tízóraim, odaadhattam Tembónak, az öreg elefántnak. Melyik gyerek dicsekedhet
ilyen élményekkel?
- Így hát egyértelmű, hogy bohóc lett belőled - bólintott Julia, mint aki mindent
ért. De ha ennyire szép és neked való volt a cirkusz világa, akkor miért hagytad
mégis ott? Miért lett a bohócból bohócdoktor?
- Hívtak, s mentem! - rikkantott föl színpadiasan Grant, majd csöndesebben
hozzátette. - Azért nem egészen így volt. A Piros Orr, azaz Roten Nasen
Clowndoctors és a CA Leasing egy-egy embere beült a nézőtérre végignézni egy
előadást. Mikor végeztünk, megkerestek az öltözőmben, és fölajánlották
63
számomra a lehetőséget, hogy átképeznek bohócdoktorrá. Mit mondjak, jót
nevettem rajtuk, és kapásból visszautasítottam őket.
- Akkor mégis hogy kerültél közéjük? - kérdezte Julia egyre növekvő
érdeklődéssel.
A vágya most valóra vált, végre megtudhatott valamit Grant életéről.
- Hogy kerültem közéjük? - ismételte meg a kérdését a férfi. - Úgy, hogy a
gondolat valahogy mégis megragadt a fejemben. Pár nap múlva elmentem egy
kórházba, és meglátogattam a gyerekosztályt. Sosem láttam még annyi szomorú,
síró gyereket egy helyen! Sőt, hogy őszinte legyek, abban a pillanatban úgy tűnt
nekem, hogy egész életem során egyáltalán nem láttam még szomorú gyereket.
Tudod, én bohóc voltam... olyan bohóc, aki cirkuszban nőtt fel, márpedig a
cirkuszba szórakozni járnak az emberek. Ott mindenki vidám, nevet, oda nem
jönnek el a betegek... Egyszerűen letaglózott az a teljesen természetes
fölismerés, hogy a gyerekek is lehetnek betegek. És ők azok, akik a
legnehezebben viselik el a betegséget. Ettől a naptól kezdve a feladatot
csodálatos, valódi kihívásnak tartottam. Úgy éreztem, nem az a nagy dolog, ha
megnevettetek egy sereg boldog, vidám, elégedett gyereket, hanem hogyha
jókedvre tudom deríteni azokat, akiknek valóban szükségük van rá: a
szenvedőket.
Grant elhallgatott.
- Így kezdődött - tette hozzá kicsit később. - A folytatását már te is ismered.
Julia bólintott, és kereste a szavakat. Szerette volna valahogyan elmondani a
férfinak, hogy milyen nagyszerű embernek tartja, hogy mennyire hálás azért,
amiért megosztotta vele ezt a történetet, és milyen nagyra értékeli a munkáját,
melyet szívvel-lélekkel végez. Elmondta volna, hogy sosem látott még olyan
férfit , aki ekkora hatással lett volna rá, s akit ennyire szeretett volna ott tudni
maga mellett.
Annyi mindent szeretett volna mondani, hogy jobbnak látta, ha hallgat. Hogyan
mesélhet el ilyesmit egy csésze mexikói kávé mellett az ember?
Átnyúlt a kis asztal fölött, és rátette kezét a férfi ott nyugvó kezére.
Grant Farinzi megszorította ujjait , és az ajkához emelte őket.
64
- Kihűlt a kávéd, Julia - szólalt meg olyan halk, fölindult hangon, mintha
valamilyen úton-módon megérezte volna az asszonyban dúló érzelmeket. - Kérsz
helyette még egyet?
Julia megrázta a fejét.
- Nem. Most már haza kell mennem - a férfira pillantott, új, bizalommal teli
tekintettel. - Nem jössz velem? Angie biztosan örülne neked.
Grant elmosolyodott, és arca kicsit szomorkásnak látszott.
- Nem. A kórházba kell mennem. Tudod, ma még van néhány föllépésem.
- Föllépésed?
- Néha így hívom az ottani tréfás viziteket. Ma a belgyógyászatra is át kell
mennem, a cukorbeteg gyerekek között van néhány csöppség, akinek nagy
szüksége van a nevetésre.
Julia megköszörült a torkát.
- Nagyon jól bánsz a gyerekekkel.. . hogyhogy nincs saját családod? A te
korodban ez volna a természetes.
- A természetes? - visszhangozta a férfi. - Volt valami az én életemben, ami
természetesnek nevezhető? A családom, a gyerekkorom, a munkám, az, hogy
munka közben végeztem el az egyetemet.. . ki tudja megmondani, hogy mi a
természetes? Részemről talán egyfajta szakmai ártalom volt, hogy amíg a
manézsban dolgoztam, nem vettem komolyan a nőket. Lehet, hogy ők sem vettek
komolyan engem. Én voltam a bohóc, akkor is, hogyha a festéket lemostam
magamról. Szórakoztattam őket, fölvidultak tőlem, jókat nevettek, s általában
nem tiltakoztak az ellen, hogy az esténk az ágyban végződjön. Nekem pedig,
gyanítom, éppen ennyi kellett . . .
Julia tudta, hogy inkább hallgatnia kellene, de mégis kikívánkozott belőle.
- Most is ilyen vagy, nem? Engem is alig ismertél, s máris ajánlatot tettél. . .
Grant arca elkomorult.
- Erről ne beszéljünk - emelte föl kezét. - Igen, valóban ajánlatot tettem, és még
csak elnézést sem kérhetek, mert komolyan gondoltam. Nagyon tetszettél nekem,
tudtam, hogy nincs férjed, tehát semmi akadályát nem láttam annak, hogy
szeretkezzek veled. De nem tudom, föltűnt-e neked, hogy egy ideje nem
65
ostromollak ilyen irányú elképzeléseimmel?
Julia bólintott.
- Igen.
- Nos, ennek fejében igazán elnézheted azt a kis kezdeti eltévelyedésemet!
Tudod, akkor még működtek a reflexek...
Julia tudta, hogy következő kérdésével túlmegy az illem határain, de mégis föl
kellett tennie.
- És most.. . van valakid? Úgy értem, hogy ilyen jellegű kapcsolat. . . Az a nővér a
kórházból.. . Sue, ha jól emlékszem a nevére.. .?
- Sue? - mulatott a feltételezésen Grant. - Nem, sosem bonyolódtam kapcsolatba
a kórházból senkivel, Sue-val sem, és egy ideje senkim sincsen.
Tekintete mélyén apró, vidám szikra villant.
- Örülök, Julia, hogy érdekel a magánéletem!
Az asszony tiltakozva legyintett kezével.
- Nem, dehogy, ne értsd félre.. .! Azt hiszem, egyszerűen csak kíváncsi a
természetem!
- Tehát ne tulajdonítsak neki jelentőséget - állapította meg a férfi, majd kis
hallgatás után hozzátette. - köszönöm, hogy meghívtál magatokhoz, még akkor
is, hogyha Angie-re hivatkozva, az ő nevében tetted. Szívesen elmennék
hozzátok újra. A kislányod remek gyerek, boldogan találkozom vele. Mégsem
szeretném, ha azt hinnéd, hogy Angie az egyetlen oka annak, hogyha
megkereslek benneteket. Most sem őmiatta jöttem ide, ugye sejted?
Átható tekintetére Julia bólintott.
- Igen.
- Figyelj, Julia! - fogta meg az asszony kezét Grant. - Akkor hívj meg engem,
hogyha magad miatt teszed! Ne hivatkozz sem Angie-re, se másra. A kérdés az,
hogy te akarsz-e látni engem?
Néhány számot firkantott egy cédulára.
- Ez az otthoni telefonszámom, a kórházét pedig ismered. A jövő héten kezdődik
egy művészeti továbbképzés, amin esténként részt veszek, de azért biztosan el
tudsz érni engem.
66
Az órájára nézett.
- Indulnom kell, mert még elkések. Viszlát, Julia.. . remélem, hamarosan
fölhívsz!
A kávéház előtt váltak el egymástól. Grant megállt egy buszmegállóban, Julia
pedig visszaindult a parkolóba. Ezernyi megválaszolatlan kérdés nyüzsgött a
fejében, és a legszívesebben azonnal visszafordult volna, hogy legalább
néhányat föltehessen Grantnek.
Aztán elmosolyodott. Mire valók a kérdések? Hiszen annyit máris tud, hogy
Grant Farinzi egy lenyűgöző, rendkívüli ember! Lehet, hogy mégis Violetnek
van igaza, s nem kéne a jövőn töprengnie, hanem élni kéne a jelen kínálta
lehetőségekkel.
Grant arra kérte, hogy hívja fel. Julia azonban tisztán érezte a kérés mögött
húzódó mélyebb értelmet. Hogyha keresi a férfi társaságát, ezzel saját vonzalmát
árulja el, s többé nem viselkedhet hűvösen, óvatosan a férfival. Akarja-e, meri-e
vállalni ezt?
Az út hazafelé magányosnak és hosszúnak tetszett. Szerette volna, hogyha
odahaza nem csak Helen és Angie várja, hanem egy férfi is, aki átöleli, s
elárasztja szerelmével. S most már azzal is tisztában volt, hogy számára ez a
férfi csakis Grant Farinzi lehet.
A szerelem, mely elől Julia oly sokáig kitért, most mégis megérkezett.
+ + +
Grant Farinzi nem vette föl a telefonkagylót. A készülék kicsöngött, majd az
üzenetrögzítő hangja jelentkezett, Julia pedig azonnal megszakította a vonalat.
Ő sem akart üzenetet hagyni a férfinek.
Próbálkozott két napig, háromig, négyig, majd mikor két hete nem látta Grantet,
szakított az elveivel. Rövid, személytelen üzenetet hagyott a készüléken, és
utána percekig töprengett rajta, hogy jól tette-e. Ám ennek a megoldásnak mégis
megvolt az az előnye, hogy utólag nem lehetett változtatni a dolgon, az
67
otthagyott üzenet kitartóan várja gazdáját, aki előbb-utóbb mindig megérkezik.
Ám ettől a perctől kezdve Juliának nem volt többé megnyugvása. Ha csak
lehetett, nem mozdult el a telefon mellől, és úgy szervezte meg a munkáját, hogy
a lehető legkevesebbet kelljen kilépnie az irodából. Mikor mégis erre
kényszerült, izgatottan, türelmetlenül tért vissza.
- Keresett valaki? - kérdezte meg már nem először Violettől, a titkárnő pedig
mindannyiszor csak a fejét rázta.
- Nem, senki. Kinek a hívását várod ennyire?
- Nem érdekes! - legyintett Julia, de mikor legközelebb az irodába visszatérve
ismét ezzel a kérdéssel lépett be az ajtón, már úgy érezte, némi magyarázattal
tartozik.
- Azt hiszem, hívni fog egy bizonyos Farinzi.. . Grant Farinzi. Megtennéd,
Violet, hogy ha éppen nem vagyok is bent, mindenképpen előkerítesz?
- Hogyne! - bólintott a titkárnő mindent értő kis mosollyal. - Ha nem tévedek, ő
az a kellemes hangú férfi, akitől nem akarsz az égvilágon semmit, és egyáltalán
nem érdekel. Ugye?
- Nos... ami az utóbbit illeti . . . Igen, ő az, jól emlékszel! - nevette el magát az
asszony. - Megteszed, hogy szólsz nekem, ha keres?
- A föld alól is előkerítelek! - ígérte Violet, ám erre nem kellett , hogy sor
kerüljön.
A telefon sokszor megcsendült a nap folyamán, de egyszer sem Grant Farinzi
volt a hívó fél. Julia egyre türelmetlenebbé vált, bár próbálta megnyugtatni
magát. Százszor is elismételte, hogy Grantnek bizonyára dolga van, esetleg
éppen bent van a kórházban, és nem ért még haza. Márpedig ha nem ért haza,
akkor nem hallhatta a rögzítőn lévő rövid kis üzenetet sem. Ám mégis minden
egyes telefoncsöngés után egyre csalódottabbnak, elkeseredettebbnek érezte
magát.
Odahaza Helen és Angie társasága elterelte Grantről a figyelmét. A kislány
jókedvűen újságolta, hogy délután jót játszott Bettyvel, Helen pedig frissen
kisült almás pitével várta haza Juliát.
Az este hamar eljött, s miután Angie diadalmasan győzött kártyajátékban,
68
bejelentette, hogy aludni tér.
Ez volt az a perc, mikor a bejárati ajtónál megszólalt a csengő. Paddy, a fekete
kandúr fölháborodottan emelte föl fejét a zajra, Julia pedig csodálkozva
pillantott az órára.
- Talán Betty lesz az! - vélte Angel. - Délután itt felejtette nálunk az egyik
babáját, és eljött érte.
- Ilyen későn? - csóválta meg a fejét Julia, de azért elindult az ajtó felé.
Paddy magasra púpozott háttal vonult távolabb a jövés-menés elől, és egy cserép
virág mellé húzódva próbált ismét elszunnyadni.
Julia kinyitotta az ajtón lévő kémlelőnyílást, és azonnal meglepetten hőkölt
hátra. Tarka virágcsokor pompázott az orra előtt, benne a hófehér margarétától
kezdve az égő színű tűzliliomig mindenféle virág ott illatozott.
- Nos? - hallatszott egy jól ismert hang a malomkeréknyi bokréta mögül. - Mi a
mustra eredménye? Bebocsátást nyerek?
- Egy ekkora virágcsokrot lehetetlen az ajtó előtt várakoztatni! - nevetett föl
Julia, és válla fölött visszaszólt lányának. - Nem fogod elhinni! Nem Betty az,
hanem egy hatalmas csokor virág!
- Micsoda? - kérdezte Angie, és botjára támaszkodva döcögött közelebb.
Julia közben kitárta az ajtót.
- A magyarázat helyesbítésre szorul - hallatszott a küszöbről. - Nem egy, hanem
két csokor virág!
Grant Farinzi kezében két, hajszálra egyforma csokor tarkállott.
- Mivel a háznál két hölgy van - adta meg a magyarázatot a férfi, s elsőként
Angie-nek nyújtotta oda a virágját.
- Köszönöm, ez gyönyörű! - sikoltott föl elragadtatottan a kislány. - És tényleg
én kaptam? Csak az enyém?
- Annyira, hogy még vízbe is neked kell tenned! - bólintott csúfondárosan Grant.
- És ne is próbálj meg vázáért ugráltatni engem! Úgy látom, a botoddal már
igencsak fürgén jársz!
- A jövő héten leveszik a gipszet! - közölte elégedetten a kislány.
- Őrület! Pedig már éppen kezdted megszeretni, nem? - ugratta Grant, Angie
69
pedig erélyesen rázta a fejét.
- Soha! Hogy lehetne megszeretni egy ilyen nehéz, ormótlan tákolmányt?
Virágjait az asztalra helyezte, és szobájába indult, hogy megfelelő méretű vázát
kerítsen a számukra.
- Ezt pedig neked hoztam - fordult most Grant meghitt mosollyal Julia felé. -
Annak örömére, hogy végre rászántad magadat, és jelentkeztél.
- Meghökkentő ember vagy - csóválta meg Julia a fejét. - Azt vártam, hogy majd
visszahívsz.
- Nem jobb így? - lehelt egy csókot Grant a homlokára. - Nagyon hiányoztál,
látni akartalak, s most, hogy fölhívtál, abban bíztam, hogy te is így vagy ezzel -
fürkészve pillantott a nőre. - Tévedtem volna?
Julia nemet intett fejével.
- Nem. Nem tévedtél.
Grant közelebb hajolt, s testének sugárzó melegétől Julián forróság hullámzott
át.
- Mondd ki! - suttogta a férfi. - Mondd ki végre te is az igazat! Ismerd be, hogy
hiányoztam!
Julián ismeretlen izgalom futott végig. Volt valami Grant Farinzi tekintetében,
amitől a legfutóbb érintése, legártatlanabb mondata is megtelt férfias
kisugárzással, s ez, akár akarta, akár nem, erősen hatott Juliára.
Mögülük zaj hallatszott. Angie lépkedett visszafelé, a csokor virág már nem volt
nála.
- Az asztalomra tettem! - jelentette be, majd anyja kezére pillantott. - És te?
Nem találtál még vázát?
- Nem - rebbent meg zavartan Julia. - Még nem találtam.
Azzal szinte megkönnyebbülve lépett el Grant mellől. Ám a férfi, mielőtt
távolabb érhetett volna, még halkan utánaszólt.
- Hosszú még a nap, és ma ki kell végre mondanod a választ!
Julia a polchoz ment, és találomra leemelt onnan egy aprócska vázát.
- De mama! Az kicsi lesz egy ekkora csokornak! - figyelmeztette Angie, és
fölnevetett. - Várj, az én szobámban van egy öblös virágváza, kihozom neked!
70
- Maradj csak! - intett Julia, és ő maga indult el a kislány szobája felé. - Én is
megtalálom. Beszélgess addig Granttel!
Alig csukódott be mögötte Angie szobájának ajtaja, remegve támaszkodott a
falnak. Mi történt vele? Mi ez az elsöprő erejű vágy, amit a férfi érintése vált ki
belőle? Hová lett tartózkodása, józansága, elvei? Hát valóban ennyire hiányzott
volna a férfi jelenléte?
Percekig maradt odabent, egészen addig, amíg Angie kiáltása utol nem érte.
- Mama! Nem találod?
- De, megvan már, kicsim! - szólt ő vissza, és a csokrot a nagy vázába rakva
visszaindult a szobába.
- Akkor én megyek is aludni - nyugtázta visszatérését a kislány, és Julia tudta,
egyre közeledik a perc, amikor neki szembe kell néznie a valósággal és
vágyaival.
Angel elköszönt Granttől.
- Gyere máskor is, és gyakrabban! - ölelte át a férfi nyakát a kislány. - Már azt
hittem, megfeledkeztél rólunk!
- Olyat én sosem tennék - állította Grant. - Csak, tudod, sok dolgom volt
mostanában.
- A kórházban?
- Ott is - felelte a férfi, Angie pedig helyeslőn bólintott.
- A legtöbb osztálytársnőm papájának sok dolga van, és Betty azt mondta, ez így
a természetes.
- Betty sok mindenhez ért - mosolyodott el Grant, Angie pedig legyintett.
- Hát persze! Hiszen ismered! Jó éjszakát, Grant! Te ugye maradsz még?
- Ha édesanyádat nem zavarom... - nézett kérdőn Juliára a férfi, az asszony
pedig megrázta a fejét.
- Nem, dehogy! Későn fekvő fajta vagyok!
- No lám, ezt sem tudtam eddig! - mosolyodott el talányosan Grant, Angie pedig
búcsúzóul anyját is átölelte.
- Jó éjszakát, mama!
A kislány léptei egyre távolabbról kopogtak, Julia pedig zavartan fonta karba a
71
kezét.
- Ülj le! - intett a kanapé felé. - Jókor jöttél, Helen remek almás pitét készített .
Mindjárt behozom, hogy vehess belőle!
Grant elnéző mosollyal figyelte a menekülésszerűen távozó asszonyt, és
utánaszólt.
- Hozz két borospoharat is!
- Azt meg minek? - torpant meg Julia. - Bár a múltkor valóban megígértem, hogy
legközelebb nem csak ásványvízzel kínállak, de nem számítottam az
érkezésedre.. .
- Még szerencse, hogy tisztában voltam vele! - húzott elő a táskájából Grant egy
zöld színű palackot. - De gyorsan hozd azokat a poharakat, mielőtt
megmelegszik! Nagy büntetés langyosan inni a fehérbort!
- Milyen remek házigazda vagyok! - vágott egy fanyar grimaszt Julia. - A
múltkor veled készíttettem el a vacsorát, most pedig te gondoskodsz az
innivalóról!
- Ezt fölfoghatod úgy is, hogy közöttünk nincs helye a formaságoknak! - felelt
jelentőségteljesen Grant. - És ez mennyivel jobban hangzik!
Julia zavartan sütötte le tekintetét.
- Benézek Angie-hez is.. . még jár neki egy jó éjszakát puszi.
Grant szótlanul bólintott, és az asztalra helyezte a borosüveget. Mire Julia
visszatért, a férfi már fölnyitotta a palackot. Töltött a behozott poharakba, és
Julia elé lépett.
- Mire igyunk? - kérdezte. - Jó lesz, ha a találkozásunkra? Te is úgy érzed, Julia,
hogy ennél fontosabb dolog nem is történhetett volna velünk?
Julia belenézett a férfi szemébe.
- Igyunk a találkozásunkra - válaszolta, és megnedvesítette az itallal ajkát.
Grant figyelte minden mozdulatát, és amint Julia kortyolt egyet, óvatosan
elvette kezéből a poharat.
- És most én következem! - súgta, az asszony szája fölé hajolva.
Csókja olyan hosszú volt, és olyan szenvedélyes, hogy Juliával forogni kezdett a
világ. Belekapaszkodott Grant vállába, belélegezte a férfi illatát, és testébe
72
ismét lüktető erővel hasított a vágy.
- Most válaszolnod kell! - súgta fülébe a férfi.
Forró lehelete végigcirógatta Julia nyakát, s nyomába azonnal apró csókokat
hintett.
- Mondd hát, hiányoztam?
Julia erősen szorította Grant vállát. Szemét lehunyva adta át magát a férfi
becézésének. Teste izzott a szenvedélytől, s mikor megszólalt, alig ismert rá a
tulajdon hangjára.
- Igen... hiányoztál. . . nagyon hiányoztál. . .
Grant szemében örömteli fény villant, s ismét magához vonta Juliát. Keze
besiklott a blúz alá, s Julia meztelen, lángoló bőrét simogatta. Egyik gomb sorra
nyílt a másik után, s a blúz a szőnyegre csúszott az asszony vállairól. Grant
egyetlen mozdulattal kapcsolta ki a melltartó kapcsát, s lesimította a vékony
selymet Juliáról.
- Gyönyörű vagy! - suttogta, és csak csodálta a látványt. Majd ajkaival alig
érezhetően végigcirógatta, s fölnézett Juliára.
Az asszony száján apró, odaadó mosoly tűnt föl, s keze beletúrt a férfi hajába.
Vágyott Grant érintésére, testére, szerelmére.. . mindenre, amit csak megkaphat.
Gyors, kapkodó mozdulatokkal fejtette le a férfiról az inget, s gombolta ki
nadrágját. Grant egy szót sem szólt. Julia szoknyája gyűrötten hullt le a földre, s
hamarosan követte a többi ruhadarab.
A férfi a kanapéhoz vitte az asszonyt, s végigfektette rajta. Julia szeme
elhomályosult, amint maga fölé vonta Grantet.
- Még nem! - suttogta a férfi fölkínálkozó mozdulatára. - Azt akarom, hogy
csodálatos legyen!
S lágyan, ingerlőn csókolni kezdte az asszony minden porcikáját. Julia halkan
fölsikoltott, s abban a pillanatban, mikor Grant a magáévá tette, megszűnt,
szétfoszlott számára a világ.
Sosem élt még át olyan mámoros perceket, mint Grant Farinzi karjaiban.
A férfi lazított ölelésén, s mellé csusszant, de karjai nem engedték el Juliát.
- Szeretlek - suttogta halkan.
73
Julia elragadtatottan nézett rá.
- Én is szeretlek! - tört elő belőle a vallomás.
- Remélem, tudod, hogy reggelig itt maradok nálad - vonta a saját testére most a
férfi, s vágya újra föltámadt. - Olyan sokszor képzeltem el, milyen lesz, hogyha
szerelmeskedni fogunk, hogy nem érem be egyetlen alkalommal! Ez a kanapé
többször is szerepelt az álmaimban... és tudod, mit csináltunk rajta?
Julia megrázta a fejét, és letekintett az alatta fekvő férfira. Grant bőre aranyosan
csillant a lámpafényben, s olyan szép volt, olyan ellenállhatatlan!
- Gondolkozz egy kicsit! - emelte ágyékára a férfi. - Talán kitalálod!
Julia elmosolyodott, s tett egy mozdulatot.
- Ez az! - súgta Grant boldogan mosolyogva. - Te nem csak szép, hanem okos is
vagy!
Julia mozgása egyre gyorsabbá vált, s abban a pillanatban, mikor Grant teste
megrándult alatta, ő is újraélte a gyönyör pillanatát.
Majd arcát a férfi mellkasára fektette, s ujjaival újra és újra végigcirógatta a
férfi vállát, karját.
- Sosem láttam még ilyen gyönyörű testet - vallotta be suttogva. - Azt már
tudtam, hogy jóképű vagy, de ez újdonság számomra...
- Imádok meglepetést szerezni neked! - nevetett föl halkan Grant, és szája
megkereste Julia ajkát.
Az asszony hozzásimult. Becézve, szerelmesen csókolták egymást, s mikor
szétváltak, Julia elmosolyodott.
- Azt hiszem, át kellene költöznünk a hálószobába. Bár Angie nem nagyon
szokott közlekedni éjjel, főleg most, hogy be van gipszelve a lába, mégsem
szeretném, ha itt találna minket.
- Milyen igazad van! - bólintott Grant. - Arról nem beszélve, hogy mennyivel
kényelmesebb lesz mindezt az ágyban folytatni!
- Nem vagy te egy kicsit telhetetlen? - fricskázta meg Julia a férfi orrát, és
fölpattant a kanapéról.
- Ha rólad van szó, nagyon is! - nyúlt utána a férfi, majd elengedte. - Na jó!
Először osonjunk át a hálószobába!
74
Odaát Julia gyorsan megvetette az ágyat.
- Elmegyek zuhanyozni - pillantott a férfira. - Neked is teszek ki egy törölközőt.
Mire visszajött, Grant bevitte a hálószobába a borospoharakat.
- Jól eltöltöttük az időt! - mutatott rájuk nevetve. - Mégis megmelegedtek, de
azt hiszem, ezt nem fogod bánni te sem!
- Nem is tudom, mikor éreztem ilyen jól magamat! - sóhajtott föl Julia,
végigheverve az ágyon.
Grant letette a poharát, s magához ölelte.
- Tudod, én is így vagyok ezzel.. . és az a legjobb, hogy olyan messze még a
reggel!
Kint egy utcalámpa kíváncsi fénye villant, ahogyan az ablakon belesett. Ki
tudja, mit láthatott vagy mit nem, de fénye ettől a pillanattól mintha még
nagyobb erővel, még vakítóbban izzott volna, magához vonzva ezzel minden
tekintetet.
+ + +
Ám a reggel, bármilyen messze volt is, mégis elérkezett egyszer. Julia
félálomban hallgattatta el az ébresztőórát, és riadtan pillantott a mellette alvó
Grantre.
- Grant! - simította végig a férfi vállát. - Grant, ne haragudj, de el kellene
menned! Hat óra van, és Angie nemsokára fölébred...
A férfi kinyújtotta karját, és magához vonta az asszonyt.
- Mindjárt! - dünnyögte még álomittasan. - Csak hadd bújjak egy kicsit hozzád!
Ám Julia komolyan aggódott az időpont miatt.
- Nem lehet! Mi van, ha Angie fölébred? Reggelente néha át szokott jönni
hozzám!
- Egyszer úgyis meg kell tudnia, nem? - ült föl az ágyon a férfi, és most már
teljesen ébernek tetszett. - Mégsem viselkedhetünk úgy az idők végezetéig,
mintha semmi nem történt volna!
75
- Ezt majd még megbeszéljük! - pattant ki az ágyból Julia, és egy sötétzöld
köntöst kerített maga köré.
- Hm! Milyen jól áll! - mormolta elismerően Grant, majd kérlelőn pillantott az
asszonyra. - Tényleg el akarsz kergetni? Pedig, amíg kávét főzöl, készítettem
volna pirítóst és lágy tojást, Még Angie-nek is!
- Angie utálja a lágy tojást - jelentette ki a nő. - Grant, kelj már föl végre!
A férfi egy pillanatra hanyatt dobta magát az ágyon.
- Íme, a szerelmes éjszaka másnapja! Az ember elérzékenyülve ölelné magához
szíve választottját, ő pedig páros lábbal rúgja ki az ajtón! Jól van, jól van! - ült
is föl azonnal. - Ne izgulj, öltözök, és már itt sem vagyok!
Julia visszaereszkedett az ágy szélére.
- Ne haragudj.. . lehet, hogy kicsit ideges vagyok... . Tudod, mióta a volt férjem,
Norman elköltözött, nem voltam egyetlen férfival sem.
Grant nagyra nyitotta a szemét.
- Angie számára is az a megszokott, hogy egyedül őhozzá tartozom, és nem
tudom, hogyan fogadná, ha kiderülne, hogy ez megváltozott. Tudom, persze,
hogy egyszer sort kell keríteni arra, hogy ő is megtudja, de talán mégsem így... -
a szétdúlt, gyűrött ágyra mutatott.
Grant bólintott, és megcsókolta az asszony kezét.
- Teljesen igazad van. Intézd a dolgokat a legjobb belátásod szerint, és ne
haragudj, hogy türelmetlenkedtem. Csak attól volt, hogy ha már végre
megkaptalak, szerettelek volna az enyémnek tudni egészen.
Gyöngéden a tenyerébe fogta az asszony arcát, és mélyen a szemébe nézett.
- Szeretlek, Julia. Tudom, hogy ezt már mondtam tegnap, de nem szeretném, ha
egy pillanatig is kételkednél benne.
Gyorsan fölállt az ágyról, és ruháihoz lépett. Julia nem tudta levenni tekintetét a
férfi nyurga, izmos alakjáról, s akaratlanul is eszébe jutott, mennyi gyönyört
szerzett neki az elmúlt éjjel Grant Farinzi. Félrefordította a fejét, hogy leküzdje
az újból rázúduló vágyat.
- Estefelé eljövök, rendben? - hajolt oda hozzá már teljesen felöltözve a férfi, és
egy búcsúcsókot adott az asszonynak.
76
Julia az előszobáig kísérte, és óvatosan csukta be az ajtót utána. A hálószobába
visszatérve végigfeküdt az ágyon, és magához ölelte a párnát. Ha nagyon akarta,
még érezte rajta Grant illatát.
+ + +
Kellemes, langyos napfény simogatta a fák ágait, és a fű üde zöldjét. A Griffith
parkban alig néhány látogató járt-kelt, s nem volt ez másképpen a park
állatkertjében sem.
Angie és Betty valamivel a felnőttek előtt jártak. Angie lassan, óvatosan
lépkedett, kicsit még mindig kímélte sérült lábát, melyről alig pár napja vették
le a gipszet.
- Kismajom! - sikította elragadtatottan Betty, megtorpanva ez egyik ketrec előtt.
- Nézd, Angel, csuda helyes!
A két kislány megállt , s Julia és Grant csaknem utolérték őket.
- Nem tudom, a kistestvérem, ha megszületik, mekkora lesz - esett töprengőbe
Betty a kölyökmajmok láttán, és segélykérőn pillantott vissza Juliára. - Ugye
náluk kisebb?
Julia elfojtott egy mosolyt.
- Igen. Azt hiszem - bólintott a ketrecre nézve. - Várod már, hogy
megszülessen?
- Nagyon! - ragyogott föl a kislány szeme, s ebben a pillanatban fölfedezett a
közelben egy édességárust.
- Szörnyen megéheztem - jelentette ki nem minden számítás nélkül. - Egy Mars
szelet biztosan segítene rajtam!
Grant fölnevetett, és megborzolta a két kislány haját.
- Mibe fogadjunk, Angie, hogy te is tudnál mit kezdeni egy Mars szelettel? -
kérdezte, és a helyeslő bólogatást látva elindult a kis pavilon felé.
- Meggyőztetek! - szólt vissza a lányoknak. - Kaptok egy-egy Mars szeletet!
Betty és Angie elégedetten mosolyogott, majd a copfos kislány oldalba bökte
77
Angelt.
- Szerintem hamarosan neked is lesz kistestvéred! Csuda jó lesz, majd elhozzuk
őket az állatkertbe!
- Nekem? - csodálkozott el Angie. - Hiszen tudod, hogy nincsen papám!
- Majd lesz - jelentette ki tétovázás nélkül Betty. - Szerintem Grant lesz a
papád, ugye, Julia néni? És akkor Angie-nek is lehet majd kistestvére?
Szeretnél, Angel?
Julia zavartan pillantott lányára, aki kerülte a tekintetét. Ismét átkozta magát,
amiért még mindig nem kerített sort arra, hogy Angie-vel tisztázza a Grant
között és közötte lévő megváltozott helyzetet.
- Még nem beszéltünk ilyesmiről - válaszolt ő maga a valósághoz hűen Bettynek,
de kicsit átalakítva megismételte a kis cserfes lány kérdését. - Egyébként
tényleg, Angie.. . te sosem szerettél volna kistestvért?
A gyerek megvonta a vállát.
- Tudom, hogy nem lehet. Testvére csak annak lehet, akinek nem váltak el a
szülei.
- De szeretnél? Szeretnél? - erőszakoskodott tovább Betty, nem viselve el, hogy
kérdésére ne kapjon egyértelmű választ.
- Lehet - felelt kis gondolkodás után Angie. - Nem is tudom, milyen. Ha majd
megszületik, mutasd meg a tiédet, és akkor fogom tudni, rendben?
Hogy a két gyerek így megegyezett, nyugodtan figyelhették tovább a majmok
ugrándozását a ketrecben. Julia kicsit hátrébb húzódott. Az ő fejéből nem ment
ki Betty kérdése.
Kapcsolata egyre szorosabbá vált Granttel, a férfi náluk volt csaknem minden
éjjel, s a szabadidejüket Angie-vel hármasban töltötték, de mozdulataikra még
mindig vigyáztak a kislány előtt. Julia lassan kezdte terhesnek érezni ezt a
helyzetet, és szeretett volna beszélgetni Angie-vel, de túl jól ismerte a lányát
ahhoz, hogy belevágjon egy ilyen beszélgetésbe. Angelnek bizonyára ezer
kérdése lenne. Hozzájuk költözik-e Grant és meddig marad velük, valamint,
igen, persze, hogy születik-e kistestvére.. . Hogyan tudott volna Julia válaszolni
mindezekre?
78
Tudta, hogy Grant Farinzi szereti, s jól érzi vele magát, de a férfi egyetlen szót
sem ejtett a terveiről, Julia pedig nem akarta zaklatni kérdéseivel. Most mégis
kezdte úgy érezni, hogy valamit tenni kellene...
- Itt van a Mars szeletetek! - tért vissza közéjük Grant, és egy csokoládét az
asszony elé tartott tenyerén. - Te is kérsz?
- Nem élek ilyesmivel - rázta meg Julia a fejét, és letelepedett egy közeli padra.
Angie és Betty nem messze tőlük rágcsálták Mars szeletüket, s közben
beszélgettek. Egy csapat óvodás viharzott el mellettük, valamiféle medvéket
emlegettek, s az óvónők alig győzték követni őket.
Julia elmosolyodott az apróságokra nézve.
- Te sosem akartál gyereket? - kérdezte Grantet, s csak mikor kimondta, akkor
vette észre, hogy előző gondolatmenetét folytatja ezzel a kérdéssel.
- Ahhoz először meg kellett volna nősülnöm, márpedig meséltem neked, hogy
hogyan voltam cirkuszi éveimben a nőkkel - felelt Grant, és ő maga bontotta ki a
Juliának szánt csokoládét. - Biztos, hogy nem kéred? - kínálta föl még utoljára,
az asszony pedig megrázta a fejét.
- De már rég nem dolgozol a cirkuszban! - firtatta még mindig az előzőeket.
- Látod is, hogy megkomolyodtam! - hunyorított felé Grant a szemével. - Csak
egyetlen nő van az életemben!
- Grant! - csóválta meg az asszony a fejét. - Te nem válaszolsz nekem!
- Nos, válaszolhatok éppen... - harapott a férfi a csokoládéba. - A kórházi
munkámmal átestem a ló túlsó oldalára, azt hiszem... El tudod képzelni, milyen
lehet az, állandóan beteg gyerekek között lenni? A szülőket én sosem láttam
másmilyennek, mint például téged, amikor először találkoztunk: rémültnek,
aggódónak, kisírt szeműnek... Hamar kialakult az a meggyőződésem, hogy egy
gyermek fölnevelése roppant veszélyes.. . gonddal, bajjal jár, aggódással,
félelemmel, rettegéssel.. . Láttam az apákat az intenzív osztály kis ablakánál
állni, sápadtan, az Istenhez fohászkodva gyermekük életéért, s hidd el, nem
cseréltem volna egyikükkel sem!
Julia töprengve húzta végig körmét a pad lécén.
- Érdekes.. . pedig feltűnően jól bánsz a gyerekekkel. Betty is odavan érted.
79
S hogy szavainak nagyobb hitele legyen, a kis copfos már fel is tűnt mellettük, s
belekapaszkodott a férfi kezébe.
- Grant, gyere, menjünk tovább! Errefelé valahol zsiráfnak is kell lennie! Tudod,
hogy nekem a zsiráf a kedvenc állatom? Megfigyelted már, milyen nagyon szép
a zsiráfok szeme?
Grant fölállt , és Juliára nézett.
- Majd folytatjuk később ezt a beszélgetést, rendben? Van még egy s más, ami
ide tartozna, azt hiszem.
- Hát persze - mormolta Julia, és a többiek után indult.
Ő már választ kapott a kérdésére. Grant Farinzi nem akar családot, nem akar
kötöttségeket. Persze, az ő szempontjai is érthetőek, valóban csak a rossz oldalát
látta idáig mindennek, de Julia gondját a megértés nem oldotta meg. Nem is
olyan régen egyáltalán nem akarta, hogy jól fölépített , megszervezett életében
változások menjenek végbe, mára pedig kevesellte mindazt, ami idáig történt.
Julia Heston szeretett végigmenni azon az úton, amelyikre rálépett, s szerette
volna, hogyha ugyanezt el lehetetne mondani Grant Farinziről.
+ + +
Aznap délután Grantnek még vissza kellett mennie a kórházba. Julia kettesben
töltötte az estét Angie-vel, s mindketten élvezték a köréjük simuló csöndet.
- Ma már nem jön vissza Grant? - kérdezte a kislány, Julia pedig megrázta a
fejét.
- Nem, ma már nem. Este lesz a kórházban egy megbeszélése, s nagyon későn
végez.
Angie odébb tolt az asztalon egy könyvet.
- Akkor ma odahaza alszik, ugye?
Julia egy pillanatig nem tudott szóhoz jutni. A kislány kérdése arról
tanúskodott, hogy tisztában van a helyzettel, s nagyon is jól tudja, hogy Grant
Farinzi náluk nem csupán átlagos vendég. Zavartan érezte, hogy arcát elfutja a
80
pír, s a hangja is megbicsaklott, ahogyan megkérdezte.
- Miből gondolod, hogy Grant itt szokott aludni?
Angie minden problémázás nélkül felelte.
- Egyszer láttam a nappaliban az ingét, márpedig anélkül mégsem mehetett el!
Julia vett egy mély lélegzetet. Talán nem is baj, hogy így alakult a helyzet, most
legalább itt az alkalom, hogy Angie-vel elbeszélgethet.
- Tényleg itt szokott aludni néha... - kezdte, majd rászólt magára, s helyesbített.
- Azaz elég gyakran... tudod, mikor megismerkedtünk, mi is barátok lettünk, de
aztán ez kicsit megváltozott. . .
- Szerelmesek lettetek - tapintott a lényegre a kislány, s közben elmosolyodott. -
Tudom, hogy van ilyen, bár én, azt hiszem, még sosem voltam szerelmes...
Tűnődve nézett föl az anyjára.
- Gondolod, hogy leszek?
- Biztosan, kicsim! - vonta ölébe Julia a gyereket. - És remélem, hogy akit
megszeretsz, az nagyon kedves lesz veled!
- Mint ahogyan veled Grant - mosolygott hátra a gyerek. - Tudod, mama, nem
bánom, ha Grant itt van... szerintem ő jó papám lenne. És ha itt alszik, az már
majdnem olyan, nem?
Julia ismét nem találta a szavakat.
- Nos... azért nem egészen. Egy kis különbség mégis van közötte. Őszintén
szólva, sosem beszéltünk arról Granttel, hogy akarna-e mindig velünk lenni.
- Miért nem? - csodálkozott el Angie ezt hallva. - Te nem szeretnéd?
- De igen - ismerte be Julia. - Csak azt nem tudom, hogy ő szeretné-e.
A kislány vidáman, csengőn fölnevetett.
- Hiszen épp azért kell megkérdezni! Biztosan ő is akarja, hiszen itt van velünk
minden este, és sokszor csak reggel megy el!
Julia megsimogatta a kislány haját. Hogy magyarázza el Angie-nek, hogy más
dolog a szerelem, és megint más egy kapcsolatban a felelőséget vállalni? És
egyáltalán: miféle példát mutat ő Angelnek?
A kislány ugyan gyerek még, de ki merné azt állítani, hogy nem maradnak meg
benne az ezekben az években szerzett tapasztalatok? S mire vezethet az, hogyha
81
azt látja, hogy édesanyja jószerével együtt él egy férfival, akit bár szeret, de a
sorsát nem köti össze vele? Erre kell-e egy anyának nevelnie a lányát?!
- Ó, Angie! - simogatta meg kislánya szőkésbarna haját. - Tudom, hogy
beszélnem kell vele.. . Csak először veled akartam. Nem tudtam, hogy te mit
gondolsz erről az egészről.. . senkink nem volt azóta, hogy édesapád...
Julia elhallgatott. Ezt talán nem kellett volna megemlítenie. Nehezen folytatta a
megkezdett gondolatot.
- Nem lehet könnyű neked...
Angel átölelte anyja nyakát, és kedvesen odabújva felelte.
- Most már nagyon jó. Te is gyakran vagy velem, és Helent is szeretem... Grant
a barátom lett, de nem bánnám, hogyha a papám lenne... és mondd, mama, akkor
nekem is lehetne kistestvérem?
- Hát mégis szeretnéd? - nevetett föl Julia, és magához ölelte a gyereket.
Angie pironkodva bólintott.
- Azt hiszem... csak nem akartam elárulni Bettynek... akkor még nem voltam
biztos benne.
Julia nagyot sóhajtott.
- Jobb, ha nem álmodozol ilyesmiről, Angel.. .
S magának is gyorsan elmondta ugyanezt. Majd fölállt , és a szomszédos székre
terelgette a gyereket.
- Most pedig vacsorát fogok készíteni.
Angie arca mókás, riadt fintorra húzódott.
- Jaj, mama, csak azt ne! Nem akarok megint szénné égett pirítóst vagy
kőkeményre sült sonkát enni! Már csak ezért is jó lenne, ha Grant ideköltözne!
Lenne, aki megtanítana engem pizzát sütni, s végre nekünk is rendes vacsoráink
lennének!
- Te számító nőszemély! - vonta össze nevetve a szemöldökét Julia. - Hát szép
dolog ez?
- Hiszen tudod, hogy csak tréfáltam, mama! - kászálódott le a kislány is a
székről. - Én szeretem Grantet!
És én is így vagyok ezzel.. . - tette hozzá gondolatban Julia, s valahogy úgy
82
érezte, hogy ebben a szerelemben még hátravan a neheze.
+ + +
Ezen a hétvégén a meteorológia ismét tévedett. Szép időt ígértek, könnyű szellőt
és meleget, ám már korán reggel eleredt az eső, és a hűvös, nyirkos pára
beborított mindent.
- Úgy látom, oda a kirándulásunk! - pislogott Angie csalódottan az ablak felé,
majd anyjához fordult. - Mama, fölhívhatom Bettyt? Átmennék hozzájuk
játszani! Biztosan ő is otthon kuksol ilyen időben!
- Hívd csak - adta meg az engedélyt Julia. - De nemsokára megjön Grant is.
Azért, mert nem megyünk el kirándulni, még biztosan velünk tölti a hétvégét.
- Grant akkor is itt lesz, amikor én hazajövök - jelentette ki a kislány, s Julia
csaknem felsóhajtott.
Bárcsak ő is ilyen biztos lett volna ebben! Ezen a hétvégén tervezte, hogy
alkalmat talál egy beszélgetésre. Kétségei nem tűrtek tovább halasztást. Egyre
inkább úgy érezte, hogy Angie-nek is és neki magának is biztos háttérre volna
szüksége. Tudta, nem kérhet biztosítékot a férfitól, hogy még jövőre is, vagy
két, három év múlva is velük lesz, hiszen éppen Norman példája mutatta, hogy
az ilyesmire még egy házasság sem biztosíték. De azt is tudta, hogy eljött annak
az ideje, hogy a távolabbi terveikről beszélgessenek. Szerelmes volt Grantbe,
úgy, mint férfiba soha még, s nem szívesen szánta rá magát erre a beszélgetésre.
Lehet, hogy a férfi megriad, ha azt hiszi, hogy Julia szorosabban szeretné
bevonni az életükbe... és egyébként is. . . mégsem a nőnek kéne megtennie egy
ilyen lépést!
Aztán eszébe jutott az Angie-nek tett ígérete, s tudta, tovább nem lehet
halogatni a dolgot. Ha maga miatt várna is, a kislány miatt nem teheti meg.
Angie esőkabátba bújt, és belelépett cipőjébe.
- Várj! - nyúlt az autó kulcsa után Julia. - Majd én átviszlek Bettyékhez!
- Ugyan, mama! - legyintett a kislány már az előszobába érve. - Nem kell! Nem
83
vagyok már csecsemő, egy kis eső igazán nem árthat meg!
Az asszony bólintott. Hogyne... Angie valóban nem csecsemő, s ez egyre inkább
érződik is. Magabiztosabbá, kiegyensúlyozottabbá vált az utóbbi időben, s néha
úgy tűnik, mintha ritkábban volna már szüksége az anyja közelségére.
Julia valami enyhe szomorúságot érzett. Tudta persze, hogy ennek így kell
lennie, és a gyerekek előbb-utóbb felnőnek, de először gondolt bele abba, hogy
egyszer majd Angie nélkül fog zajlani az élete.
Kinézett a szürke, esős utcán igyekvő Angie-re, s homlokát nekitámasztotta az
ablaküvegnek.
A csengő hangja riasztotta föl tűnődéséből. Grant csapzottan, bőrig ázva
érkezett meg.
- Itt nem lehet parkolóhelyet találni! - mutatott az utca felé. - Jól láttam, hogy
Angie ment ki innen, útközben minden pocsolyába beleszökdécselve?
- Ha ilyet láttál, akkor csak ő lehetett! - helyeselt az asszony. - Át fog ázni a
cipője.
Megborzolta a férfi nedves haját.
- Kérsz egy teát? Az mindig jólesik az esős időben.
- Eltaláltad a titkos vágyaim egyikét! - csókolt bele az asszony nyakába Grant, s
nevetve vette tudomásul a heves tiltakozást.
- Hé, te! Összevizezel!
Julia vizet engedett a teafőzőbe, s nekigyürkőzött a beszédnek.
- Grant.. . - kezdte. - Valamit mondani akarok neked.
- Tudom! - ölelte át hátulról a férfi, és keze kalandozni kezdett. - Azt, hogy
nagyon szeretsz!
Julia teste felbolydult az érintéstől. Hátrafordult, és a férfi szemébe nézett.
- Tegyél meg nekem egy szívességet!
- Mindent!
- Addig parancsolj megálljt a kezednek, amíg a mondanivalóm végére nem érek.
Tudod, szükségem van a józan eszemre!
- A józan eszünkre soha nincs szükségünk - jelentette ki a férfi, de azért
elengedte az asszonyt. - Szóval beszélgetünk. Lehet, de előtte engedj meg nekem
84
is egy kérdést. Szeretsz?
Julia megrázta a fejét.
- Micsoda kérdés ez! Persze, hogy szeretlek!
- Jó.. . - nézett rá komolyan a férfi. - Akkor először én beszélek. Nem tudom, mit
akarsz mondani, de valami nem tetszik nekem a tekintetedben... Mielőtt olyasmit
mondanál ki, amit később megbánhatsz, engedd meg, hogy őszinte legyek...
Ritka pillanat ez egy bohóc életében!
Kézen fogta az asszonyt, és maga mellé ültette az egyik konyhaszékre.
- Én is szeretlek... - kezdte. - Tudod, mikor szerettem beléd? Amikor együtt
utaztunk a liftben... de lehet, hogy már hamarabb, amikor az öltözőben meg
akartalak csókolni.. . Nem tudom tetten érni a pillanatot. Csak azt tudom, hogy
egyszerre rádöbbentem, hogy kellesz nekem! Nem, nem úgy, ahogy eleinte
gondoltam... Nem egy éjszakára vagy egy estére, hanem örökre! Nem voltam
boldog a felismeréstől, elhiheted... Eléggé egyértelműen hárítottad el a
közeledéseimet, és nem egyszer kifejtetted, hogy a te életedben csakis Angie-
nek van helye, mert a lányodat kell tisztességgel fölnevelned. Megértelek. De
most, hogy mégis szeretsz, hogy megosztottad velem az ágyadat, magányodat, s
talán kicsit az életedet.. . most, Julia nem kérhetnék még nagyobb részt belőle?
Csodálatos veled, sőt veletek... de én ezt keveslem!
Az asszony tágra nyílt szemmel hallgatta ezeket a szavakat. Igaz lehet vajon
mindez? Grant nyugtalanul állt föl a helyéről, és folytatta.
- Minden reggel elfacsarodik a szívem, amikor ki kell lopóznom tőletek, és
egyre inkább arra vágyom, bárcsak itt élhetnék veletek! Mondd, Julia - nézett
komolyan az asszonyra -, el tudsz engem képzelni, mint Angie apját. . . mint a
férjedet?
Az asszonynak könnybe lábadt a szeme. Fölállt , és odasimult Granthez.
- Grant Farinzi.. . csodálatos apa lennél, és ha lehet, még csodálatosabb férj!
Igen, el tudlak képzelni!
A férfi szeme még mindig nem vidámodott meg.
- És mondd... Angie-vel mi a helyzet? Tudom, hogy kedvel, de egészen más a
helyzet, hogyha megtudja, hogy szeretném a mamáját feleségül venni!
85
- Bizony, bizony, egészen más! - értett egyet ezzel Julia is. - Annak ugyanis
még jobban örülne! A minap éppen erről beszélgettünk, és kicsikart belőlem egy
olyan ígéretet, hogy megkérem a kezedet!
- De ugye, te nem csak miatta.. . - moccant meg Grant, Julia pedig szájára tette a
kezét.
- Ki ne mondd! Nehogy ilyet mondj nekem! Grant, te új életre keltettél engem!
Szeretlek, egész szívemmel, és semmi nem tesz olyan boldoggá, mint hogy eztán
mindig velünk leszel! De meggondoltad, mondd? Nem lesz ez túl nagy teher
neked?
A férfi fölnevetett.
- Túl nagy teher? Nemrég talán még így gondoltam volna, de ma már nem.
Tényleg vannak gondok is a gyerekekkel, de most megismerhettem a velük járó
örömöket is, és már tudom, hogy az élet csak ezzel együtt teljes. Annyira nem
nagy teher, hogy szeretném még nagyobbá tenni.. . mit szólnál, hogyha Angie-
nek nem kellene a barátnője előtt szégyenkezni, mert neki is születne
kistestvére?
Julia boldogan pirult el.
- Ó, Grant.. . remélni sem mertem!
Megfogta a férfi kezét.
- Gyere! Menjünk el Angie-ért, ezt neki is tudnia kell!
Ám a férfi nem mozdult. Keze végigsimította az asszony ajkát, majd levándorolt
a nyakára, mellére.
- Hogyne! - suttogta rekedten. - De olyan sürgős ez? Nem lenne jobb, ha előtte
valami fontosabbat tennénk? Például máris idehívhatnánk azt a kistestvért!
Julia ennél boldogabban még sosem adta át magát ölelésnek.
- Igazad van, mint mindig, Grant Farinzi.. . - súgta a férfihoz simulva. - Tegyünk
meg mindent azért a kistestvérért!
Odakint a szél esőt szitált a háztetőkre, zokogtak a felhők. Ám bent, a szoba
melegében Grant Farinzi boldog mosollyal szorította magához kedvesét, és
halkan súgta a fülébe.
- A csoda megtörtént.. .a bohócdoktor nem sír többé.
86
87
88