16
XI. évfolyam 27. szám 2016. július 8. Ingyenes információs lap Sikeres országos pályázatot valósított meg Nagykõrös Sikeres országos pályázatot valósított meg Nagykõrös További részletek lapunk 10. és 11. oldalán! Nagykõrösön 2016. június 29-én díjátadó gálával egy- bekötött emléknapot tar- tott, melyen a tavaly meg- hirdetett, „Félremagyará- zott és elhallgatott igazság! Egy aljas kor aljas titkai.” címû országos múltfeltáró pályázat eredményhirdeté- sére is sor került. Az emlék- napon köszöntõt mondott dr. Kövér László, az Or- szággyûlés elnöke, a pályá- zat fõvédnöke… A Relevé TSE növendékei ötnapos versenyen vettek részt Szlovákiában, Léva városában az MLTSZ Európa Bajnokságán 2016. június 29-tõl július 3-ig, Horváth Melinda táncpedagógus vezetésével. További részletek lapunk 9. oldalán! MAGYAR LÁTVÁNYTÁNC EURÓPA BAJNOKSÁG Kétszeres Európa Bajnok a Relevé

Sikeres országos pályázatot valósított meg Nagykőrös Sikeres

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Sikeres országos pályázatot valósított meg Nagykőrös Sikeres

XI. évfolyam 27. szám 2016. július 8. Ingyenes információs lap

Sikeres országos pályázatotvalósított meg Nagykõrös

Sikeres országos pályázatotvalósított meg Nagykõrös

További részletek lapunk 10. és 11. oldalán!

Nagykõrösön 2016. június29-én díjátadó gálával egy-bekötött emléknapot tar-tott, melyen a tavaly meg-hirdetett, „Félremagyará-zott és elhallgatott igazság!Egy aljas kor aljas titkai.”címû országos múltfeltárópályázat eredményhirdeté-sére is sor került. Az emlék-

napon köszöntõt mondottdr. Kövér László, az Or-szággyûlés elnöke, a pályá-zat fõvédnöke…

A Relevé TSE növendékei ötnapos versenyen vettekrészt Szlovákiában, Léva városában az MLTSZEurópa Bajnokságán 2016. június 29-tõl július 3-ig,Horváth Melinda táncpedagógus vezetésével.

További részletek lapunk 9. oldalán!

MAGYAR LÁTVÁNYTÁNCEURÓPA BAJNOKSÁGKétszeres Európa Bajnok

a Relevé

27-01.qxd 2016.07.05. 23:55 Page 1

Page 2: Sikeres országos pályázatot valósított meg Nagykőrös Sikeres

2 Önkormányzati Hírek • NAGYKÕRÖS

GyászCsontos József

(1945)

Kovács István (1929)

Török Sándor (1937)

Hegedûs Kálmán(1931)

Tóth Kálmánné sz. Jeszenszky Ilona

Mária (1939)

Danka Lászlóné sz. Hegedûs Julianna

(1934)

Hegedûs Károlynész. Balázs Ilona

(1930)

NÉP-SZAVAZÁS

2016Október 2-ra

írta kia népszavazást

az államfõ

Október 2-ra írta ki a nép-szavazást a nem magyar ál-lampolgárok Magyarország-ra történõ kötelezõ betelepí-tésével kapcsolatban ÁderJános köztársasági elnök.

A KEH Sajtóigazgatóságá-nak közleménye szerint az ál-lamfõ az alaptörvény, a nép-szavazási kezdeményezésrõl,valamint a választási eljárás-ról szóló törvény rendelkezé-sei alapján – figyelemmel azAlkotmánybíróság vonatko-zó határozatára - döntött azországos népszavazás kitûzé-sének idõpontjáról.

Orbán Viktor miniszterel-nök február 24-én jelentettebe, hogy a kormány országosnépszavazást kezdeményez akötelezõ betelepítési kvótá-ról. A kérdés úgy szól:„Akarja-e, hogy az EurópaiUnió az Országgyûlés hozzá-járulása nélkül is elõírhassanem magyar állampolgárokMagyarországra történõ kö-telezõ betelepítését?”A kor-mányfõ indoklása szerint akötelezõ betelepítési kvótá-ról szóló döntést nem lehetelvenni az Országgyûléstõl,az ügyben a magyar parla-ment megválasztott képvise-lõin kívül senki más nemdönthet.Az Országgyûlés május 10-énrendelte el az országos nép-szavazást, 136 kormánypártiés jobbikos igen szavazattal,5 független képviselõ nemvoksa ellenében.

(MTI, kormany.hu)

„Brüsszelt meg kell állítani,véget kell vetni az erõszakos,az európaiak akaratával el-lentétes bevándorlási poli-tikának” – mondta SzijjártóPéter a Kossuth Rádió Va-sárnapi Újság címû mûsorá-ban.

XIII. Református Zenei Fesztivál

A Református Énekek Hangversenyét 2016. július 2-án rendezték meg Budapesten, a Mû-vészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében nagy sikerrel. A koncertenaz Arany János Református Gimnázium énekkara is fellépett Ecsedi Péter énekmûvész ve-zetésével, részletek késõbbi lapszámunkban.

XIII. Református Zenei Fesztivál

Részletek lapunk 16. oldalán!

Ezúton szeretnénk tájékoztatni a Tisztelt Lakosságot, hogy a Jókai út 5. szám alatt

a Kőröskörnyéki Temetkezés Kft. megkezdte temetkezési szolgáltatási tevékeny-

ségét és megnyitotta bemutatótermét. Megfizethető árakkal és teljes körű szolgálta-

tással igyekszünk segíteni a legnehezebb órákban.

Koporsós temetést 150.000 Ft-tól, urnás temetést 70.000 Ft-tól vállalunk.

Temetkezési ügyintézéssel kapcsolatosan forduljanak bizalommal Halasi Szilvia iro-

davezetőhöz, személyesen irodánkban, illetve telefonon, bármilyen felvilágosítással

kapcsolatosan rendelkezésükre áll.

TEMETKEZÉS

Irodánk nyitvatartási ideje: hétfőtől-péntekig: 8–16 óráig (egyéb időpontokban előzetes egyeztetés alapján)

Elérhetőségünk: 06 30 919 7169, 06 20 9311 711E-mail: [email protected]

ELHUNYT-SZÁLLÍTÁSI ÜGYELET 0-24 ÓRÁIG!

Hirdetés

27-02.qxd 2016.07.05. 20:56 Page 4

Page 3: Sikeres országos pályázatot valósított meg Nagykőrös Sikeres

XI. évfolyam, 27. szám • 2016. július 8. 3

Határtalanul kirándulása Petõfiseknek

Július elsején ünnepélyes keretekközött átadták a KÕRÖS ART MO-

tere és Bakos Edit, az Art MoziEgyesület elnöke köszöntötte.A megnyitón a Móricz ZsigmondPillangó címû regényébõl, VitézyLászló rendezésében készült azo-nos címû filmét tekinthették meg.Mint az köztudott, a film számos je-lenetét városunkban, Nagykõrösönforgatták, operatõre a nagykõrösiszármazású Pap Ferenc. A vetítésután közönségtalálkozó következett,ahol a film egyik szereplõje, a Kos-suth- és Jászai Mari-díjas színész,Koncz Gábor idézte fel a Pillangó ésmás filmjeinek forgatása alatt történtemlékezetes pillanatokat.

A MOZI aktuális mûsorát meg-találja a www.nagykoros.hu és awww.korosikultura.hu oldalon.

2016. június 2–4-éig szlovákiai ki-ránduláson vettünk részt a 7. évfo-lyamosokkal a Határtalanul pá-lyázat keretében. A kiránduláson

50 diák + 5 nevelõ vehetett részt.Az 1. napon megismerkedtünk aSalkaházi Sára Egyházi Iskolával éstanulóival. Rövid mûsor keretében

megemlékeztünk az összetartozásnapjáról. Ezután megismerhettükKassát, ahol a Magyar SzínházMárai Stúdiójában megnézhettük a„Kassa a szerelem városa” címû san-zonestet. Másnap kirándulást tet-tünk Késmárkra, Lõcsére, Szepes-káptalanra, Szepesre, Zsigrára ésEperjesre. Megnéztük a régi Ma-gyarország történelmi emlékeit.Hazafelé úton megálltunk Kraszna-horkán és megnéztük a Dobsinaijégbarlangot. A három nap alatt na-gyon jól éreztük magunkat, és visz-szaemlékeztünk a történelmi ese-ményekre.

Nagykõrösi Petõfi SándorÁltalános Iskola

ÁTADTÁK A KÕRÖS ART MOZITÁTADTÁK A KÕRÖS ART MOZIT

ZIT. A megjelenteket dr. Czira Sza-bolcs, Nagykõrös Város polgármes-

Határtalanul kirándulása Petõfiseknek

Híreinket, képgalériáinkat kövesse nyomon továbbra is az Önkormányzati Hírek Nagykõrös facebook közösségi oldalainkon,

valamint a www.nagykoros.hu városi honlapon!

27-03.qxd 2016.07.06. 11:30 Page 3

Page 4: Sikeres országos pályázatot valósított meg Nagykőrös Sikeres

4 Önkormányzati Hírek • NAGYKÕRÖS

Készüljön fel Ön is a kánikulára!Egyre többen gondolnak a nyárra! Ügyfeleink,

megrendelõink is! Persze mi is gondoskodunk Önökrõl. Keressen bennünket Ön is bizalommal!

Telepítés 3 munkanapon belül!

Hirdetés

Átadták a diplomákat a Tanítóképzõ Fõiskolai Karon

Kesztyűs György, Orgona u. 1.53/350 828, 06 70 522 8763

TEKERCSELÉSVillanymotorok, transzformá-

torok, vízszivattyúk javítása.

Egyedi tekercsek készítése.

Hirdetés

hirdetéssel. A rendezvényenrészt vett Dr. Vassányi Mik-lós a BölcsészettudományiKar dékánhelyettese, Dr.Homicskó Árpád, az Állam-és Jogtudományi Kar dékán-helyettese, Szontágh Pál, aReformátus Pedagógiai Inté-zet igazgatója.

Az Istentisztelet utánSzabó Gábor, a NagykõrösiReformátus Egyházközség

A Károli Gáspár ReformátusEgyetem Tanítóképzõ Fõisko-lai Karának Tanévzáró Isten-tiszteletére és DiplomaosztóÜnnepségére június 26-án,vasárnap 10 órai kezdettelkerült sor a ReformátusTemplomban. Az Istentiszte-leten Márkus Tamás Andrásnagytiszteletû úr, a KároliGáspár Református Egyetemegyetemi lelkésze szolgált ige-

a végzett óvodapedagógusok-nak, valamint a több szakte-rületen végzett felsõsokúszakképzetteknek az okleve-leket. Velük együtt mindösz-szesen 292 diplomát adtak áta Karon.

Átadásra került a ProUniversitate Juventutis díj,melyet Sebökova Bereinkéhallgató kapott, a KároliEgyetem Díszoklevele, me-lyet a nyugállományba vonu-ló Nagy Istvánné vett át.Szintén átadásra került aKalokagáthia díj, vándorser-leg, melyet megosztottan La-katos János Attila diakónusalapszakos nagykõrösi hallga-tó és Dénes Kinga végzett ta-nító szakos marosvásárhelyihallgató vehetett át.

Végzettek közül Vig Diá-na, a marosvásárhelyiek kö-zül Dénes Kinga mondta elbúcsúzó gondolatait.

A Tanévzáró ünnepség aHimnusz közös éneklésévelzárult.

További részletek awww.nagykoros.hu oldalon!

lelkipásztora és Daru Ambrusfõgondnok nagykõrösi refor-mátus gyülekezet által alapí-tott Soli Deo Gloria pedagó-gusdíjat adott át Dr. SzencziÁrpád dékán, intézetvezetõfõiskolai tanárnak. A díjjaldékán úr negyedévszázadosfõiskolai tevékenységét is-merte el az alapító.

A Tanítóképzõ FõiskolaiKar dékánjának 2012-ben el-kezdõdött vezetõi megbízatá-sa 2016. június végén lejárt.A Tanítóképzõ Fõiskolai KarKari Tanácsának javaslatára, aFenntartó egyetértésével, va-lamint a KRE Szenátusa tá-mogatásával Prof. Dr. BallaPéter rektor úr újabb vezetõiciklusra kérte fel Dr. SzencziÁrpád fõiskolai tanárt. (…)

A következõkben a diplo-mák és oklevelek átadása kö-vetkezett. Összesen 116-anvégeztek: tanító szakon 11,óvodapedagógus szakon 14,szociális munka szakon 4,hittanoktató szakon 25, fel-sõoktatási szakképzésen 18-an, pedagógus szakvizsgán21-en vehették át oklevelü-ket. A Marosvásárhelyi Szék-helyen Kívüli képzésrõl 23 ta-nító kapott diplomát. Június30-án, Budapesten is átadták

Átadták a diplomákat a Tanítóképzõ Fõiskolai Karon

27-04.qxd 2016.07.06. 15:04 Page 8

Page 5: Sikeres országos pályázatot valósított meg Nagykőrös Sikeres

XI. évfolyam, 27. szám • 2016. július 8. 5

VICCSÁVAmikor az egyszeri civil szervezet úgy érzi,hogy megakadtak és nem haladnak elõre,

akkor tartanak egy értékelõ ülést.

„Kipipálva…”?!

Szeretném tájékoztatni Önö-ket, hogy a „VIRÁGOSMAGYARORSZÁGÉRT”országos környezetszépítõmozgalom Bíráló Bizottsá-ga 2016. 07. 14. napján,csütörtökön érkezik váro-sunkba. Kérem Önöket, avárosunk, ill. zöldfelületeink, közterületeink kifogásta-lan bemutatása érdekében a Bíráló Bizottságot rende-zett közterületekkel, virágokban pompázva várjuk! To-vábbá ezúton köszönöm a Virágos Nagykõrösért 2016,ill. a Nagykõrös Legszebb Utcája 2016 pályázatainkranevezõ lakosaink jelentkezését!

Bízva közös sikerünkben:

Dr. Czira Szabolcspolgármester

Tisztelt Lakosság!

Nyársapát KözségÖnkormányzataszeretettel várjaÖnt és családját

VIII. LECSÓFESZTIVÁLJÁN2016. júllius 16-án Nyársapáton,

a Szarka-kúria udvarán.

„Apróságok – Kipipál-va…” – áll a cím tóba cik-ke fölött a Heti Hírek cí-mû lapban. De mire utal-hat a „Kipipálva…”? – ta-lán hogy sikerült egyújabb cikket írni, amibenha itt-ott csúsztat is (másárnyalásban fogalmazvahazudik), de sikerül bele-rúgnia Nagykõrösbe. Bajavan azzal, hogy köztérenis látható, hogy a városHild-díjas lett. Mert,hogy: „Kõrösön kívülsenki ember fiának eszébenem jutott,…” pedig debizony jutott! Jó néhánytelepülésen látható a díjköztéri megjelenítése kü-lönbözõ formában. Deakkor miért kell azt írni,gúnyos hangon, hogy va-lamiféle nagykõrösi elhi-bázott dolog az, ha a vá-ros – csak úgy, mint mástelepülések is – büszkén

megmutatja az eredmé-nyét? Talán nem kellene akákán is a csomót keres-ni… Persze szokták mon-dani, az tud örülni a si-kernek, aki egy kicsit ismagáénak érzi azt. Eztmegtoldhatjuk azzal, hogyha szeretek valakit, sze-retek valamit, akkor örü-lök a sikerének, örülök afejlõdésének, ha ered-ményt ér el. Természete-sen bele is lehet kötni –hiszen demokráciábanélünk – bele lehet rúgni.Kinek milyen a listája, kimit szeretne, jót, szépet,alkotni, segíteni, örömötszerezni, míg mások, bo-rút, feketeséget, bána-tot… Ki-ki a listája sze-rint és ki-ki a saját listájátteríti ki maga elé és nyug-tázhatja: Na, ez „Kipipál-va…”!

-sz-

Tisztelt Lakosság!

Program:9 órától: Fõzõhelyek elfoglalásaA versenyre 3–10 fõs csapatok jelentkezését várjuk. Fõzõhelyet, 1 asz-talt, 2 sörpadot biztosítunk. Nevezési díj: 1000 Ft, melyet a helyszínenkell befizetni. Jelentkezni július 14-éig lehet a [email protected]ímen, vagy a 06-70/430-4565-ös telefonon. Amirõl a csapatoknak gondoskodniuk kell: tûzrakáshoz, fõzéshezszükséges eszközök, alapanyagok (paprika, paradicsom stb.), tányér,evõeszköz,1 adag lecsó kóstolásra a zsûrinek.Szeretnénk megkérni a csapatokat, hogy ne csak saját részre fõzzék alecsót, hanem annyit készítsenek (legalább 5 kg paprikából), hogy a tõ-lük lecsójegyet vásárló vendégeket is meg tudják kínálni.Gyermekprogramok: 10–20 óráig: játékpark, pónilovaglás; 11–16óráig: kézmûves foglalkozások, arcfestés, csillámtetkó, lufi hajtogatás;10 óra: zumbás ébresztõ Détári Anikó vezetésével; 10 óra: MEGNYITÓ,FÕZÕVERSENY INDÍTÁSA; 10 óra: pálinkakóstoló; 10.20 óra: SzínesTalk show és koncert Mihály Márk közremûködésével; 11 órától: „Le-csórádió” Szatmári Gáborral; 12–14 óráig: LECSÓK ZSÛRIZÉSE. A szakmai zsûri tagjai: BenkeLászló négyszeres olimpiai bajnok, Életmû Díjas mesterszakács, az El-sõ Magyar Fehérasztal Lovagrend alapító Nagymestere, Kelemen End-re Venesz-díjas mesterszakács, a Köztársasági Elnöki Hivatal – SándorPalota – konyhafõnöke; Schwarcz András Venesz-díjas mester-szakács, az Étrend Magyar Konyhafõnökök Egyesületének tagja, a Ho-tel Ibis szállodalánc nyugalmazott konyhafõnöke. A társadalmi zsûritagjai: Ambrózi Zoltán, Nagykáta önkormányzati képviselõje, a MagyarFehér Asztal Lovagrend és a Szabadtûzi Lovagrend tagja; Perna Pál, aGKRTE elnöke, háromszoros borlovag, a domonyvölgyi Malackert Ven-déglõ tulajdonosa; Perna Miklós nemzetközi mester-diplomás barista.EBÉD (lecsójegy a fõzõ csapatoknál vásárolható 400 Ft-os áron)13 óra: APOSTOL együttes fellépése; 14 óra: ZOLTÁN ERIKA fellépése;15.30 óra: köszöntõt mond: NAGY ISTVÁN földmûvelésügyi minisz-terhelyettes

LECSÓFÕZÕ VERSENY EREDMÉNYHIRDETÉSE– FÖLDI LÁSZLÓ országgyûlési képviselõ részvételével

17 óra: Strabán Anna énekel; 17.30 óra: Bimbó Brigitta mûsora;18 óra: MATYI és a HEGEDÛS mûsora; 18.45 óra: Demeter Zsuzsan-na és Kis Dóra mûsora; 19.45 óra: Nyugdíjas Tánckar mûsora;20 óra: GRÍZ zenekar élõ fellépése; 22–02 óra: UTCABÁL, retro discoHolló Istvánnal

A mûsorváltoztatás jogát fenntartjuk!Kis Miklós polgármester

27-05.qxd 2016.07.06. 14:45 Page 5

Page 6: Sikeres országos pályázatot valósított meg Nagykőrös Sikeres

6 Önkormányzati Hírek • NAGYKÕRÖS

HELYI ADÓZÁSSALKAPCSOLATOS

LEGFONTOSABB AKTUÁLISTUDNIVALÓK

Szennyvízhálózatratörténõ csatlakozás

Nagykõrös városában, unióstámogatás igénybevételével2011–2012 években meg-épült szennyvízkezelés fej-lesztése beruházás segítségé-vel, a közcsatorna mûszaki-lag szinte 100%-os mérték-ben a kibocsátók rendelkezé-sére áll.

A víziközmû-szolgáltatás-ról szóló 2011. évi CCIX.törvény 55. § (1) bekezdésealapján az ingatlan tulajdo-nosa köteles az ingatlant a ví-ziközmû-rendszerbe beköt-tetni, ha az ingatlant határo-ló közterületen olyan, a köz-mûves ivóvízellátás vagy aközmûves szennyvízelvezetésés -tisztítás biztosítását szol-gáló víziközmû-rendszer he-lyezkedik el, amihez ivóvíz-

bekötõvezeték vagy szenny-víz-bekötõvezeték és azokmûtárgyai kiépítésével köz-vetlenül csatlakozni lehet, ésaz ingatlan rendszeres embe-ri tartózkodásra szolgál.

A pályázatban vállalt rákö-tési arány teljesítése érdeké-ben felhívom a lakosság fi-gyelmét, hogy anyagi forrá-saik adta lehetõségein belül,a lehetõ leghamarabbi idõ-pontban kössenek rá a meg-valósult szennyvízhálózatra.

A rákötések megvalósításaa fenntartható jövõ és a kör-nyezetünk további védelmeszempontjából mindannyi-unk érdeke.

Szilágyi Csabamûszaki irodavezetõ

GONDOLJON A TÉLRE!Bükk, tölgy, gyertyán,vastag akác guriga

Kazánra hasított nyárfaÉrd.: Kolozsvári u. 7., Ádám L. u. 45.

Tel.: 06 20 242 7089,06 20 243 2051, 06 20 512 7200

Hirdetés

Várjuk magánszemélyek, intézmények és – 2016. év-ben új kategóriaként – vállalkozások közterületi facsemete

igényléseit 2016. július 31-éig a Nagykõrösi Polgármesteri Hi-vatal címére (2750 Nagykõrös, Szabadság tér 5. I. em. 25-ös hi-vatali helyiség), a Polgármesteri Hivatal portáján, ill. a www.nagy-koros.hu oldalon is elérhetõ igénylõlapokon (a pályázati felhívás1.a melléklete).

Tájékoztatjuk a Tisztelt lakosságot, hogy jelen felhívás keretébenlombhullató díszfa igényelhetõ! A beadott igényrõl a Mûszaki Iro-da által összeállított javaslat szerint a Pénzügyi és Városüzemel-tetési Bizottság (PVB) 2016. szeptemberi bizottsági ülésén dönt.A facsemeté(ke)t – kedvezõ elbírálás esetén, valamint az Együtt-mûködési Megállapodás (a pályázati felhívás 1.b melléklete) alá-írást követõen – az Önkormányzat térítés nélkül adja ki.

Jelen felhívás Nagykõrös Város Önkormányzat Pénzügyi és Város-üzemeltetési Bizottságának 30/2016. (V. 11.) PVB számú bizottságihatározattal került elfogadásra.

További részletek a www.nagykoros.hu oldalon!

Indul a FÁSÍTÁSIAKCIÓ 2016!

TALAJTERHELÉSI DÍJA 2015. év vonatkozásában –akik a tulajdonukat képezõ(vagy használatukban álló)ingatlanukhoz kapcsolódóközterületszakaszon mûködõszennyvíz-közmûhálózatotnem veszik igénybe – a talaj-terhelési díjat önadózás ke-retében kellett megállapíta-niuk, bevallaniuk és a beval-lással egyidejûleg megfizet-niük 2016. március 31-éig.

A bevallási kötelezettségetelmulasztó adózó (magán-személy adózó esetében 200ezer forintig, más adózó ese-tében 500 ezer forintig ter-jedõ) mulasztási bírsággalsújtható.

Talajterhelési díjjal kap-csolatosan további részletestájékoztatást az Önkormány-zati Hírek korábbi lapszáma-iban, valamint az önkor-mányzat honlapján (www.nagykoros.hu) a hírek menü-pont alatt talál.

Azon ingatlantulajdono-sok, akik 2014. évben veze-tékes ivóvízbekötéssel is ren-delkeztek, 2015. évben név-re szóló felszólításban is ér-tesítésre kerültek kötelezett-

ségük teljesítésérõl. Ameny-nyiben azóta a csatornabekö-tést nem valósították meg,úgy talajterhelési díj bevallá-si, fizetési kötelezettségük afelszólításban foglaltak sze-rint továbbra is folyamato-san fennáll a bekötés idõ-pontjáig.

Amennyiben Ön talajter-helési díj fizetésre kötelezett,és bevallási, illetve befizetésikötelezettségének ez idáignem tett eleget, úgy a továb-bi jogkövetkezmények elke-rülése értedében ezen mu-lasztását haladéktalanul pó-tolja.

A munkatársak ügyfélfo-gadási idõben minden egyedikérdésben tájékoztatást éssegítséget nyújtanak.

Nagykõrösi Polgármesteri Hi-vatal, 2750 Nagykõrös, Sza-badság tér 5. fszt. 4.

Ügyfélfogadási idõ:hétfõ: 15.00–18.00szerda: 7.30–15.00péntek: 8.00–12.00

Nagykõrösi PolgármesteriHivatal adóhatósága

A Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezete4. sz. Területi Szervezete

2016. július 12-én 13.00–17.00 óráig véradást szervez.Helyszín: SZTK Rendelõintézet

Nagykõrös, Széchenyi tér 8. sz. I. emelet.

Minden véradó 10 000 Ft értékûüdülési kedvezményre jogosító utalványt kap!

Tabajdi Ágnes Cegléd–Nagykõrös Területi Szervezete,véradást szervezõ munkatársa nevében

Nagy Józsefné önkéntes

Ismét véradás leszNagykõrösön

27-06.qxd 2016.07.05. 10:53 Page 6

Page 7: Sikeres országos pályázatot valósított meg Nagykőrös Sikeres

XI. évfolyam, 27. szám • 2016. július 8. 7

A szombat délelôtt fô prog-rampontja június 25-én afôzôverseny volt a Szabadságtéren, amikor több kategóri-ában lehetett megmérkôznimindennel, ami a meggyhezkapcsolódik.

A fôzôverseny zsûrije:Andriska István – La Tosca-na Bisztró vezetôje, BaloghAttila – Szolnoki Édes TitokBt. mesterszakácsa, Turi Ti-bor – Toldi Miklós Élelmi-szeripari Szakképzô Iskola ésKollégium, gyakorlati okta-tás vezetôje, Csányi Sándor– Magyar GasztronómiaiFesztiválok Egyesületének

elnöke, Kovács Lázár – séf,televíziós mûsorvezetô, foodstylist voltak.

A verseny vendége KovácsLázár séf, televíziós mûsor-vezetô, food stylist volt, akia megmérettetés teljes idejealatt látogatta a fôzôket,megkóstolta a nagykôrösimöggyet, majd ô maga is kö-tényt ragadt és besegített,hasznos tanácsokat adottegykét csapatnak. Mind afôzôverseny, mind a recept-verseny ünnepélyes ered-ményhirdetésére június 25-én, szombat délután kerültsor. Íme, az eredmény:

III. Kôrösi Möggyfesztivál

FÕZÕVERSENYHAGYOMÁNYÕZÕ ITALKATEGÓRIA: I. hely Nagy-kôrösi Sólymok (flekken);II. hely Nagykôrösi Motoro-sok (csirkemell grill pirítottmöggymagszósszal, möggyestúrógombóc); III. hely Nagy-erdei Vadász Társaság (szar-vaspörkölt); HAGYOMÁNY-ÕRZÕ ÉTEL KATEGÓRIA:I. hely Cegléd Rádió (körösdmög möggyös); II. hely Kô-MÖGGY lányok csapata (csir-kemell, aszalt möggyel); III.hely Kôrösi Boszik (részögösmöggymakula, möggyborospipicomb, máglyás pityókávalés tuti möggyespite); PROFIKATEGÓRIA: I. hely KatonaKifôzde Wéber Tamás séf (föl-dieper meggykrémleves, nyúl-comb); II. hely Holiday CaféÉtterem (malac, aszaltmeggyesfánk); III. hely Budai Kapu Ét-terem (tarja, meggyfánk);ZSÛRI ÁLTAL KIEMELT KA-TEGÓRIA: I. hely Szacsi Bácsi

családja (raguleves); II. helyTörtel Község Önkormányza-ta (möggykôrös marhapör-költ); III. hely Lánglovagok(marhapörkölt); POLGÁR-MESTERI KÜLÖNDÍJ: Pöt-töm Möggyek (ôzpörkölt,möggyborral); NEMZETIAGRÁRGAZDASÁGI KA-MARA KÜLDÖNDÍJA: Moz-gáskorlátozottak NagykôrösiEgyesülete (meggyes húspogá-csa); FÖLDI LÁSZLÓ OR-SZÁGGYÛLÉSI KÉPVISELÕKÜLÖNDÍJA: Cegléd és Vidé-ke Unghváry László Borrend(meggyben érlelt sertéssült)

❋ ❋ ❋

RECEPTBEKÜLDÕ VER-SENY NAGYKôRÖS VÁROS DÍJ-NYERTES MEGGYES SÜ-TIJE: Kovács Noémi (Geszte-nyés-meggyes szelet); KÜ-LÖNDÍJ: Oszlánczi Andrea(fordított habos-meggyes le-pény)

27-07.qxd 2016.07.06. 17:04 Page 7

Page 8: Sikeres országos pályázatot valósított meg Nagykőrös Sikeres

8 Önkormányzati Hírek • NAGYKÕRÖS

A Nagykõrösi Rendõrkapitányság

további híreit keresse

a www.nagykorosma.hu honlapon és

az Önkormányzati Hírek Nagykõrös facebook oldalán!

A képek Ócsai Sándor kertjében készültek, a Damjanich utca 15. szám alatt. További képek az Önkormányzati Hírek Nagykõrös facebook oldalán tekinthetõek meg. Fogadják sok szeretettel!

SZERETI ÖN AKÉNYELMET?

Hörmann garázskapu és kertkapu mozgatókForgalmazás, telepítés, javítás

Hirdetés

Én kis kertemÉn kis kertem

A WWW.NAGYKOROS.HU OLDALON,Nagykõrös város hivatalos honlapján

friss hírekkel,képgalériákkal találkozhat!

Tekintse meg Ön is az interneten!

Anya!Nekem

kellene elõl mennem, hogy

útközben mindig láss!

Tisztelt Kerékpározók!A Pest Megyei Balesetmegelõzési Bizottság kiemelt figye-lemmel kíséri Pest megye útjain a biztonságos kerékpárosközlekedést és ennek érdekében a kerékpáros közlekedé-si kultúrát. A nyári szünet megkezdését követõen foko-zottan veszélyeztetettek a gyermekkorú kerékpárosok,mivel életkorukból adódóan nem rendelkeznek a megfe-lelõ közlekedési szabályismeretekkel. A közúti közleke-dés során számos esetben tapasztalható, hogy a gyerme-kekkel kerékpározó felnõttek közlekedésük során agyermekek elõtt haladva vesznek részt a közúti forga-lomban. A jogszabályokban meghatározottakon túlme-nõen fontos, hogy a balesetveszély kialakulását megelõz-ve a felnõttek a kerekpározás során a gyermekek mögötthaladjanak és ezáltal õket figyelemmel kísérve az adottközlekedési szituációnak megfelelõ instrukciókkal lássákel õket a szabályos és biztonságos közlekedés segítése ér-dekében.

Pest Megyei Balesetmegelõzési Bizottság

27-08.qxd 2016.07.06. 10:18 Page 8

Page 9: Sikeres országos pályázatot valósított meg Nagykőrös Sikeres

XI. évfolyam, 27. szám • 2016. július 8. 9

Hirdetés

NAGFRIS

T

A HÉT KÉRDÉSEA vakáció beköszöntével a Heti Hírek „pedagógusok iránti szolidaritása” is nyaralni ment?

MAGYAR LÁTVÁNYTÁNCEURÓPA BAJNOKSÁG

Kétszeres Európa Bajnok a Relevé

A Relevé TSE növendékei ötnapos versenyen vettek résztSzlovákiában, Léva városábanaz MLTSZ Európa Bajnoksá-gán 2016. június 29-tõl július3-ig, Horváth Melinda táncpe-dagógus vezetésével.

Az elsõ két napon az amatõrversenyprodukciók folytak,majd péntektõl vasárnapig tar-tott az ’A’ profi kategória verse-nye.

EREDMÉNYEK: A RelevéTáncegyesület Exotic csoportjapénteken lépett színpadra,mindkét koreográfiájukkal:Free your mind produkció 3.helyen végzett, míg az ExoticPlusz csoport: HiYah koreográ-fiája Európa Bajnoki címetszerzett. Majd vasárnap ver-senyzett a Junior Plusz csoportszintén két koreográfiával:Shakeitoff produkció negyedikhelyen végzett, míg az Atschoolkoreográfia elsõ, azaz EurópaBajnoki címet szerzett.

Horváth Melinda lapunknakelmondta: Nagyon büszke va-

gyok az összes tanítványra, hi-szen kiváló teljesítményt nyúj-tottak a hétvégén, s azért, hogyez az eredmény megszülethe-tett, köszönetet szeretnék mon-dani Nagykõrös Város Önkor-mányzatának a támogatásért;Jeruskáné Berényi Erzsébetnek,a Petõfi iskola igazgatójának,hogy helyet biztosított a pró-

báknak, továbbá NémethnéAszódi Noéminek az egyesület-nek tett nagylelkû felajánlásá-ért.

VERSENYZÕK:Junior Plusz csoport: Szél Lau-ra, Sánta Panna, Pap Tímea,Botocska Gréti, Fehér Dóri,Szécsény Bogi, Lengyel Dorka,

Tekes Vanessza, Kajári Bogi,Tarczali Csenge, Tarczali Réka,Vég Benita, Bakos Noémi,Szrapkó Dávid, Biczó Enikõ,Bognár Fanni, Horváth Kle-mentina, Lajter Benita, HatárIvett, Kovács PetraExotic csoport: Fercsi Laura, Il-lés Fanni, Ragó Detti, CselóczkiBogi, Kalmár Rita, Csapó Kin-ga, Fejér Evelin, Csengõdi Dó-ra, Cardos Sibel, Dávid Niki,Csertõ Bianka, Farkas Emese,Sutus Bea, Godó Fanni, FoktiRegina, Tószegi Dóri

Tekintsék meg képgalériánkataz Önkormányzati HírekNagykõrös facebook oldalán!

SZŐNYEG MOSODAMindenféle szőnyeg tisztítása

háztól-házig szállítással.

Padlószőnyegek, kárpitok tisztítása a helyszínen.

Tel.: 53/352 143 • 20/590 3629www.pallagiteam.hu

Erzsébet utalványt elfogadunk!Az akció a készlet erejéig érvényes.

Nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk.

Nyiri Húsbolt Kft.Kossuth L. u. 10.

NYITVA TARTÁSK-P: 7.00-12.00

14.00-17.30Szo.: 8.00-12.00

AKCIÓ! július 12–16.

Juhbeles virsli 1350,-/kg

Páros debreceni 1250,-/kg

Lecsókolbász 790,-/kg

Krinolin 1450,-/db

Faros csirkecomb 379,-/kg

Csirke szárnyközép 299,-/kg

Csirkefarhát 149,-/kg

MAGYAR LÁTVÁNYTÁNCEURÓPA BAJNOKSÁG

Kétszeres Európa Bajnok a Relevé

27-09.qxd 2016.07.06. 16:39 Page 9

Page 10: Sikeres országos pályázatot valósított meg Nagykőrös Sikeres

10 Önkormányzati Hírek • NAGYKÕRÖS

Sikeres országos pályázatotvalósított meg Nagykõrös

Köszöntõt mondott dr. Kövér László, az Országgyûlés elnöke,és dr. Czira Szabolcs is, Nagykõrös város polgármestere

Sikeres országos pályázatotvalósított meg Nagykõrös

Sokan emlékeztünk együtt a kuláküldözés idején tönkretettmagyar gazdákra

Dr. Kiss Dávid, a zsûri elnö-kének értékelése

Berényi Petra nagykõrösi diák második helyezést ért el

Néma fõhajtás az „50-es évek üldözöttei és áldozatai elõtttisztelgõ emlékmûnél”

A díjátadás pillanata

Nagykõrösön 2016. június29-én díjátadó gálával egybe-kötött emléknapot tartott,melyen a tavaly meghirdetett,„Félremagyarázott és elhallga-tott igazság! Egy aljas kor al-jas titkai.” címû országosmúltfeltáró pályázat ered-ményhirdetésére is sor került.Az emléknapon köszöntõtmondott dr. Kövér László, azOrszággyûlés elnöke, a pályá-zat fõvédnöke, prof. dr.Szakály Sándor, a VERITASTörténetkutató Intézet fõigaz-gatója, dr. Czira Szabolcs,Nagykõrös város polgármes-tere, a pályázat ötletgazdája,az értékelést dr. Kiss Dávid, azsûri elnöke, a VERITAS Tör-ténetkutató Intézet tudomá-nyos munkatársa mondta. Azemléknapon részt vett FöldiLászló országgyûlési képvise-lõ, Simon Miklós országgyûlé-si képviselõ.

Kövér László, aki a pályázatfõvédnöke is, megköszönte apályamûveket benyújtó fiata-

lok munkáját. A magyar törté-nelem szomorú, de fontos,még kellõen fel nem tárt idõ-szakának és problémájánakvizsgálatával megszerzett tu-dás szolgáljon tanulsággal ésadjon erõt mindazoknak, akika 21. században hisznek egyszabad, demokratikus, a ma-gyar nép akaratán nyugvó, sa-ját sorsáról rendelkezni képes,az emberi szabadságot és mél-tóságot mindig biztosító Ma-gyarországban – fogalmazott.

Czira Szabolcs, Nagykõröspolgármestere (Fidesz-KDNP)elmondta: a pályázatot azérthirdették meg, hogy a fiatalokszámára ne csak a jelen és a jö-võ, hanem a múlt és azzalegyütt az igazság is feltáruljon.„Minden pályázat a bátorságõrtüze, amelyet sikerült fellob-bantani. (...) Ma vannak, akikezen tüzeket nem táplálni, ha-nem oltani igyekeznek” – fo-galmazott.

(Folytatás a 11. oldalon)

27-10_11.qxd 2016.07.06. 16:50 Page 10

Page 11: Sikeres országos pályázatot valósított meg Nagykőrös Sikeres

XI. évfolyam, 27. szám • 2016. július 8. 11

Prof. dr. Szakály Sándor, aVERITAS Történetkutató In-tézet fõigazgatója

Népdalcsokrot adott elõHorváthné Szabó Anett nép-dalénekes

A legjobb pályázatokból rész-leteket olvasott fel Tege Antalszínmûvész

További képeink megtekinthetõk az Önkormányzati Hírek Nagykõrös facebook oldalán, valamint a www.nagykoros.hu oldalon!

Négy kategóriában három-há-rom pályázót díjaztak. Elsõhelyezettek lettek: Iványi Do-mokos (Budapest), Lovas Beá-ta (Nagykõrös), Kardos Dávid(Hódmezõvásárhely) és Tö-rök Zoltán Patrik (Török-szentmiklós). A díjátadásakora legjobb pályázatokból rész-leteket olvasott fel Tege Antalszínmûvész, népdalcsokrotadott elõ Horváthné SzabóAnett népdalénekes.

Nagykõrös vonatkozásábanaz alábbi tanulók gazdagítot-ták alkotásukkal a pályázatot:Lovas Beáta, Boros Tímea,Berényi Petra, Lázár LeventeFlórián, valamint MolnárFanni. Valamennyien az AranyJános Református Gimnáziumtanulói. Minden pályamû el-

érhetõ és olvasható a városihonlapon, a www.nagyko-ros.hu/multfeltaras linken!

A fehér rózsák elhelyezésé-vel és néma fõhajtással zárultaz Emlékbnap az „50-es éveküldözöttei és áldozatai elõtttisztelgõ emlékmûnél”.

Az országos sajtó érdeklõ-dését is sikerült elérnünk ezzela nagyszabású és méltó díjáta-dó gálával, köszönjük azonsajtóorgánumoknak, melyekországos szinten segítették apályázatot, beszámoltak azemléknapról. A teljesség igé-nye nélkül: Múlt-Kor törté-nelmi magazin, Librarius kor-társ kulturális magazin,ECHO TV, Magyar Hírlap,Magyar Idõk, Pormenád.hu,Figyelõ online, Híradó.hu,

Hiros.hu, Kecskeméti Te-levízió, BAON.hu, Ceg-léd TV.

Kiemelt támogatók:Nagykõrös Város Önkor-mányzata, DUNA AszfaltKft.

Támogatók: FazekasSándor földmûvelésügyiminiszter, L. Simon Lász-ló országgyûlési képvise-lõ, VERITAS Történetku-tató Intézet, MagyarNemzeti Levéltár, Excel-lenciás és Fõtisztelendõ Dr.Bábel Balázs érsek úr (Kalo-csa-Kecskeméti Fõegyházme-gye), Palotás József, a Nemze-ti Szakképzési és Felnõttkép-zési Hivatal szakmai fõigazga-tó-helyettese.

MTI/ÖH

Lovas Beáta nagykõrösi diák elsõ helyezést ért el

27-10_11.qxd 2016.07.06. 16:50 Page 11

Page 12: Sikeres országos pályázatot valósított meg Nagykőrös Sikeres

IMPRESSZUMÖnkormányzati Hírekingyenes tájékoztató kiadvány

Kiadja: a 2.9./409-1/2006. nyil-vántartásba vételi szám alapjánNagykõrös Város Önkormány-zataKiadásért felelõs személy:dr. Czira Szabolcs polgármesterKiadó címe: 2750 Nagykõrös,Szabadság tér 5. Tel.: 53/550-300, fax: 53/351-058E-mail: [email protected]õs szerkesztõ: dr. CziraSzabolcs, a szerkesztõbizottságelnökeFejléc: Sári Zoltán © 2005Nyomdai munkák: MagyarKözlöny Lap- és Könyvkiadó Kft.16.1047 – LajosmizseFelelõs vezetõ: Köves Bélaügyvezetõ igazgatóWeb: www.kozlonynyomda.huTerjeszti: Magyar PostaISSN 2061-0300

Kérjük, amennyiben az Önkor-mányzati Híreket nem találjameg minden héten a postaládá-jában, jelezze nekünk a [email protected] e-mail cím-re, illetve levélben a NagykõrösVáros Önkormányzat Polgár-mesteri Hivatal (2750 Nagy-kõrös, Szabadság tér 5.) címreküldve, „Önkormányzati Hírek”jeligére.A lapunkban megjelent írá-sok, képek, illetve bármilyentartalom utánközlése csakiskizárólag a Szerkesztõbizott-ság vagy a jogtulajdonos en-gedélyével történhet.

Lapzártánk idõpontja: hétfõ12 óra.

12 Önkormányzati Hírek • NAGYKÕRÖS

GYÓGYSZERTÁRIÜGYELET

2016. július 4-étõlKÕRISFA GYÓGYSZERTÁRNagykõrös, Ceglédi út 7/B

Tel.: 53/353-598

2016. július 11-étõlPATIKAPLUS GYÓGYSZERTÁR

Nagykõrös, Ceglédi út 28.Tel.: 53/552-134

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot,hogy az ügyeletes patikát vasárnapi

napokon 11 órától érhetik el,mivel az Oroszlán Gyógyszertár(Nagykõrös, Kecskeméti út 18.)vasárnap is nyitva tart 11 óráig.

Pályázatifelhívás

Csomagolókat, gépkezelőket

keresünk3 műszakos munkarendbe

a Prologis ipari parkba.Ingyenes céges busszal a bejárás

Nagykőrösről, Lajosmizséről, Kecskemétről megoldott.

Felvételi interjú 2016. július 15. péntek, 13.00 óra, Nagykőrös, Arany János Kulturális Központ,

Szabadság tér 7.

Érdeklődni: 06 70 342 1653

Nagykőrös, Kossuth L. u. 47.

OTP, MKB, K&H SZÉP kártyát és ERZSÉBET

kártyát, utalványt

elfogadunk

Hirdetés

Nagykõrös VárosÖnkormányzata és a

KÖVA-KOM NonprofitZrt. közös fotópályázatothirdet nagykõrösi ifjúság

és felnõttek részére

„MindenKé(P)penNagykõrös2016”elnevezéssel.

Pályázat benyújtásának

határideje: 2016. november 2.,

szerda 12.00 óra.

Pályázatok benyújtási címe:

KÖVA-KOM Nonprofit Zrt.

(Nagykõrös, Lõrinc pap u. 3.)

titkársága.

A teljes pályázati felhívásmegtalálható

a www.nagykoros.huhonlapon, a Pályázatok

menüpontban!

Álláslehetőség!Ceglédi partnercégünk részére munkatársakat keresünk

az alábbi pozícióba:

Operátor - gépkezelőFeladatok:- félvezető eszközök gyártása és dokumentálása- mechanikai és elektronikai szerelések- tesztelés, mérés és minőségellenőrzés

Elvárások:- általános iskolai végzettség- alapfokú számítógépes ismeretek- ingyenes átképzési lehetőség

Amit kínálunk:- azonnali munkakezdés- hosszú távú munkalehetőség- alapbéren felüli juttatások: cafetéria, bónusz juttatások- ingyenes céges buszjárat az alábbi településekről: Tiszaföldvár – Rákóczifalva – Rákócziújfalu - Szolnok – Abony – Nagykőrös – Újlengyel – Albertirsa – Dánszentmiklós - Ceglédbercel

Elérhetőség:6000 Kecskemét, Batthyány u. 10.

+36 76 504 735 [email protected]

Munkaerő-kölcsönzői ny.sz.: 37961/2001-0100

Könyvtárosokajánlják

Nichs Andrea:Szabadesés a szerelembeBudapest, CentrálMédiacsoport Zrt., 2016

Könnyed, igazi csajos, nyári olvas-mányként ajánljuk figyelmükbe NichsAndrea (Best magazin fõszerkesztõje)elsõkönyves író mûvét.

Három elválaszthatatlan barátnõ közül a harmincöt évesMilli történetével ismerkedhetünk meg, a finom humor-ral, könnyed filozofálással és csajos kalandokkal fûszere-zett könyvben.

Szövevényes, kusza szerelmi vonalak hálózzák be fõhõ-sünk napjait. Vajon hova vezet egy jós, egy asztrológusés egy kineziológus tanácsa egy útját keresõ fiatal nõszámára?

Kiderül, ha elolvassuk ezt jellemzõen mai történetet!

A könyv kölcsönözhetõ a Nagykõrösi Arany JánosKulturális Központ Szabó Károly Városi Könyvtárban.

Sok szeretettel várjuk olvasóinkat!

27-12.qxd 2016.07.06. 10:35 Page 12

Page 13: Sikeres országos pályázatot valósított meg Nagykőrös Sikeres

XI. évfolyam, 27. szám • 2016. július 8. 13

JUDO: ÖVVIZSGAÉS TÁBOROZÁS

A tanév végét követõen sem pihenhettek aKõrös Judo SE serdülõ és ifjúsági versenyzõi,hiszen a Dél-magyarországi Regionális JudoSzövetség vizsgabizottsága elõtt kellett szá-mot adniuk a magasabb övfokozathoz szük-séges elméleti és gyakorlati képzettségükrõl.A Baján rendezett – egyébként igen szigorú –vizsgán minden nagykõrösi jelentkezõ jólmegfelelt.

3. kyu (zöld) övfokozatból sikeresen vizs-gázott Godó Zsófi, Molnár Szabolcs és SoósNorbert. 2. kyu (kék)övfokozatból sikeresenvizsgázott Lázár Erzsébet, Budai Zsolt ésSoós Szabolcs.

1. kyu (barna) övfokozatból sikeresenvizsgázott Hajdú Eszter, Farkas Bálint ésKochan József.

Az egyesület ebben az évben is sikerrel pá-lyázott az Erzsébet programban kiírt temati-kus táborozásra. Így az egyesület 14 év alattiversenyzõi közül Pap Andrásedzõ kíséreté-

A Városi Nyugdíjas Egyesületnél Juniális zenés ebédet tartottak 2016. június 21-énnagy sikerrel.

Jó hangulatú ebédJó hangulatú ebéd

ben 10-en tölthettek el egy kellemes hetetZánkán, a Hadfi Dániel Európa bajnok általvezetett táborban. Itt most nem csak keményedzések, hanem más remek szórakoztatóprogramok is várták a kicsiket. Remélhetõ-leg új barátságokat kötve és élményekkelgazdagon térhettek haza, mivel a táborbanmás egyesületek részérõl is mintegy kétszá-zan vettek részt. Még nincs vége a táborozás-nak, mivel a Kõrös Judo SE az elmúlt öt év-hez hasonlóan Balatonakalin is táborozikmajd. Most annyi a különbség, hogy nem azáltalános iskolákra épülõ turnusokhoz csatla-kozva, hanem saját turnust szervezve, 2016.július 18-tól, július 25-ig. Még lehet jelent-kezni. Szívesen látjuk más sportágak, másnagykõrösi sportegyesületek képviselõit is,hiszen maga a tábor helyszíne kiválóan alkal-mas az edzõtáborozásra is.

KÕRÖS JUDO SE

A Nagykõrösi RehabilitációsSzakkórház és Rendelõintézet

közérdekû tájékoztatása

Orvosok nyári szabadságolása

● dr. Valcó Emese reumatológus szak-orvos szakrendelése 2016. július25–26-ig és augusztus 15–26-ig sza-badság miatt szünetel.

● dr. Stark Ildikó szemész szakorvosszakrendelése 2016. augusztus8–24-ig szabadság miatt szünetel.

● dr. Szelei Flóra szemész szakorvosszakrendelése 2016. július 4–22-igszabadság miatt szünetel.

● dr. Nagy Károly szemész szakorvosszakrendelése 2016. augusztus 11-én szabadság miatt szünetel.

● dr. Szederkényi József neurológusszakorvos szakrendelése 2016. au-gusztus 1–26-ig szabadság miatt szü-netel.

● dr. Németh Szilvia bõrgyógyász szak-orvos szakrendelése 2016. július 25-én és augusztus 15-én szabadság mi-att szünetel.

● dr. Csõsz Judit bõrgyógyász szakor-vos szakrendelése 2016. július 26-ánés augusztus 2-án szabadság miattszünetel.

● dr. Takács Erzsébet pszichiáter szak-orvos szakrendelése 2016. július18–29-ig és augusztus 15–19-ig sza-badság miatt szünetel.

● dr. Dér Olga belgyógyász szakorvosszakrendelése 2016. augusztus1–12-ig szabadság miatt szünetel.

● dr. Szabó Károly gasztroenterológiai,belgyógyász szakorvos szakrendelése2016. július 4–15-ig és augusztus15–26-ig szabadság miatt szünetel.

● dr. Frank Emil tüdõgyógyász szakor-vos szakrendelése 2016. július12–15-ig és augusztus 23–25-ig sza-badság miatt szünetel. Ebben az idõ-pontban a tüdõszûrés is szünetel.

● dr. Gönczy Béla fül-orr-gégész szak-orvos szakrendelése 2016. július 21-tõl 29-ig és augusztus 8–26-ig sza-badság miatt szünetel.

● dr. Tóth-Baranyi Zsuzsanna gaszt-roenterológiai szakrendelése 2016.július 18–29-ig és augusztus 8–14-igszabadság miatt szünetel.

● dr. Oroszi Sándor kardiológiai szak-rendelése 2016. július 4–22-ig sza-badság miatt szünetel.

● dr. Vécsei Ferenc kardiológiai szak-rendelése 2016. július 25–28-ig sza-badság miatt szünetel.

● dr. Nagy Miklós gyermek kardiológusszakrendelése 2016. július 18-tól au-gusztus 5-ig szabadság miatt szünetel.

27-13.qxd 2016.07.05. 23:25 Page 13

Page 14: Sikeres országos pályázatot valósított meg Nagykőrös Sikeres

14 Önkormányzati Hírek • NAGYKÕRÖS

A Nagykõrösi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola kiváló diákjai

Ebben a lapszámban a NagykõrösiII. Rákóczi Ferenc Általános Iskolakiváló diákjai szerepelnek.

Szabó Csilla: Judo verseny Nem-zetközi II., Judo verseny OrszágosIV., Vers- és prózamondó versenyVárosi I.; Lajter Szabolcs: SpittalKupa Nemzetközi 1 arany és 2bronz, VIII. EMEL Kupa Nemzetközi2 ezüst és 3 bronz, IV. AranyhomokKupa Nemzetközi 1 arany és 1ezüst, XXX. Bácsvíz Kupa Nemzet-közi 1 arany, 3 ezüst és 2 bronz,V. Matrica Kupa Nemzetközi 1arany, 1 ezüst és 2 bronz, Ciklus-záró verseny Nemzetközi 2 arany,4 ezüst és 1 bronz, XLVIII. GyermekÚszó Országos Bajnokság Orszá-gos bajnoki cím elnyerése, XIX. Or-szágos Rövidpályás Vidék Bajnok-ság Országos 2 ezüst; HegedûsDorina: Orosházi Open NemzetköziKyokushin Bajnokság NemzetköziIII., Zemplén Karate Kupa OrszágosIII., II. Rátót Kupa Országos III.,Pécel Kupa Országos I.; Szabó Nó-ra: II. Kõrös Judo Kupa NemzetköziIII., Szegedi Judo Kupa OrszágosIII., Mikulás Kupa Országos I., Nyu-szi Kupa Országos III., Molnár Fran-ciska Emlékverseny Országos IV.,Jó Világ Judo Kupa Megyei I.; BalogÁdám: Skultéti Sándor NemzetköziSzabadfogású Emlékverseny Nem-zetközi II. hely, Hangszerszóló terü-leti verseny Területi II., Szabadfogá-sú birkózó területi bajnokság Terüle-ti I. és II., Kötöttfogású birkózó terü-leti bajnokság Területi III.; Pécsi Kit-ti: London Bridge angol nyelvi ver-seny Országos V.; Kis Panna Bog-lárka: London Bridge angol nyelviverseny Országos VI., „Tiéd a Szó-Tár!” szótárhasználati versenyencsapattagként Megyei II.; Balla Ani-

ta: London Bridge angol nyelvi ver-seny Országos VIII., Körzeti Angolnyelvi verseny Körzeti III., Kosárlab-da Diákolimpia IV. korcsoportbancsapattagként Városi I.; Farkas Ré-ka: London Bridge angol nyelvi ver-seny Országos VIII., Arany TornaKupa III–IV. korcsoportban csapat-tagként Országos IV., Torna Diák-olimpia III. korcsoportban csapat-tagként Megyei II. ; Kósa Lili: „Fel,fel vitézek a rajzlapra!” Országos I.,AMITA XIII. Országos Ifjúsági Tánc-verseny Országos bronz fokozat,„Tiéd a Szó-Tár!” szótárhasználativersenyen csapattagként Megyei II.;Tömösközi Viktória: Honda Kupasíversenyben Országos III., MagyarDiákolimpia síversenyben OrszágosIX., 24. Országos Amatõr Síbajnok-ság Országos III., Arany Torna KupaII. korcsoportban csapattagként Or-szágos VI., Torna Diákolimpia II.korcsoportban csapattagként Me-gyei III.; Tömösközi Botond: 24. Or-szágos Amatõr Síbajnokság Orszá-gos VIII., Magyar Diákolimpia síver-senyben Országos X.; KulcsárKrisztián: Kõrös-Judo Kupa Orszá-gos VII.; Horvát Hanga: Szarka Mi-hály térségi szavalóverseny TérségiII.; Gera Viktória: Szarka Mihálytérségi szavalóverseny Térségi I.;Kósa-Fehér Kitti Boglárka: AMITAXIII. Országos Ifjúsági TáncversenyOrszágos bronz fokozat, Dr. MezõFerenc Szellemi Diákolimpia orszá-gos elõdöntõjén csapattagként Or-szágos VI., Körzeti Angol nyelvi ver-senyen csapattagként Körzeti II.,Kosárlabda Diákolimpia III. korcso-portban csapattagként Városi I.,Kosárlabda Diákolimpia IV. korcso-portban csapattagként Városi I.;Botocska Eliza: „Szép Magyar Be-széd” verseny Városi I., Dr. Mezõ

Ferenc Szellemi Diákolimpia orszá-gos elõdöntõjén csapattagként Or-szágos VI.; Kerekes Levente: Õszifutóverseny Városi I.; Kohon Máté:Dr. Mezõ Ferenc Szellemi Diákolim-pia országos elõdöntõjén csapat-tagként Országos VI., Körzeti Angolnyelvi versenyen csapattagkéntKörzeti II.; Kis Veronika: Dr. MezõFerenc Szellemi Diákolimpia orszá-gos elõdöntõjén csapattagként Or-szágos VI., Kosárlabda DiákolimpiaIV. korcsoportban csapattagkéntVárosi I.; Bakos Dóra: „Tiéd a Szó-Tár!” szótárhasználati versenyencsapattagként Megyei II.; CsicsóSzilárd: Körzeti Angol nyelvi verse-nyen csapattagként Körzeti II.;Ézsiás Bence: Megyei I. helyezéstért el rögbi csapat csapattagjaként,Városi I. helyezést ért el rögbi csa-pat csapattagjaként; Biczó Enikõ:AMITA Dance Jam versenyen csa-pattagként Országos II., MagyarLátványtánc Sportszövetség területiversenyen csapattagként Területi I.és III., Kosárlabda Diákolimpia III.korcsoportban csapattagként Váro-si I., Kosárlabda Diákolimpia IV. kor-csoportban csapattagként Városi I.;Kis Maja Zsóka, Tohai Lilla, SzûcsAnna, Oláh Petra, Juhász Csenge:Torna Diákolimpia II. korcsoportbancsapattagként Megyei III., AranyTorna Kupa II. korcsoportban csa-pattagként Országos VI.; Árvai Va-lentina, Nagy Dóra, Vilcsák Klau-dia, Cziriák Andrea, Rajnai Réka:Arany Torna Kupa III–IV. korcso-portban csapattagként OrszágosIV., Torna Diákolimpia III. korcso-portban csapattagként Megyei II.;Horváth Klementina, Bakos Noé-mi, Pap Laura, Lajter Benita Anna:AMITA Dance Jam versenyen csa-pattagként Országos II., Magyar

Látványtánc Sportszövetség területiversenyen csapattagként Területi I.és III.; Molnár Zsófia, MilkovicsTünde Milda, Szücs Viktória Felí-cia: Kosárlabda Diákolimpia III. kor-csoportban csapattagként Városi I.,Kosárlabda Diákolimpia IV. korcso-portban csapattagként Városi I.,Kosárlabda Diákolimpia IV. korcso-portban csapattagként Városi I.;Utasi Dávid, Vas Richárd, NagyMarcell: Futball Diákolimpia III. kor-csoportban csapattagként Városi I.,Futball Diákolimpia II. korcsoport-ban csapattagként Városi I.; Kis Ni-koletta, Szabó István: DanceUniversum Országos táncversenyOrszágos II.; Bognár Bálint, BorsosDávid, Borsos Péter, Kerekes Fan-ni, Rostás Antónia: „Tiéd a Szó-Tár!” szótárhasználati versenyencsapatban Megyei I., „Tiéd a Szó-Tár!” szótárhasználati versenyencsapatban Országos II.; Bognár Ni-kolett, Tóth Bianka, Ronkó Dorina,Bakos Babett, Surányi Annamária,Tisch Szófia: Kosárlabda Diákolim-pia III. korcsoportban csapattagkéntVárosi I.; Kovács Vivien, Gór-NagyFanni, Vikartóczky Petra, MaksaValentina: Kosárlabda DiákolimpiaIV. korcsoportban csapattagkéntVárosi I.; Bodor Zoltán, Sáfár Ger-gõ, Pásztor Máté, Göröndõ Sza-bolcs, Kovács László, Sipos Ákos,Rafael József, Ondó Edvárd: Fut-ball Diákolimpia III. korcsoportbancsapattagként Városi I.; Csicsó Za-lán, Lázár Attila, Pintér Márk, Bá-tor Tamás, Tóth Ernõ, Bán Alexan-der: Futball Diákolimpia II. korcso-portban csapattagként Városi I.;Végh Emese Csenge, Ondó Erik:„Szeretem Nagykõröst” rajzpályá-zaton csapatban Különdíjban része-sültek.

NAGYKÕRÖS KIVÁLÓ DIÁKJAI III.

A tanév végéhez közeledvén az idei évben is elismerõ oklevelet vehettek át a városunk iskoláiban tanuló azon diákok, akik Nagykõröshírnevét nagyszerû tanulmányi vagy sportteljesítményükkel öregbítették. A több mint húszéves hagyomány nyomán az idén is több százdiák vehette át dr. Czira Szabolcs polgármestertõl az egyéni, illetve csapatban elért kimagasló teljesítményéért járó elismerést.Lapunk az idei évben is iskolánként közli a kiváló diákok névsorát.

27-14.qxd 2016.07.05. 15:01 Page 14

Page 15: Sikeres országos pályázatot valósított meg Nagykőrös Sikeres

XI. évfolyam, 27. szám • 2016. július 8. 15

RÖGBI: JURTATÁBORBANA HONFOGLALÓK

A nagykõrösi HonfoglalókRugby Club és Törpi RögbiUtánpótlás Mûhelynél aszünetben is folyik a „mun-ka”, hiszen egy nyár sem tel-

het el tojáslabdás-aktivitásnélkül a városban. A jó idõtkihasználva az U10 és U16korosztályok 31 fõvel Ko-cséron edzõtáboroztak egy

Nem tudsz mit kezdenimagaddal a nyári szünetben?

Próbáld ki a rögbit Te is!Az elsõ hónap INGYENES!

U10 és U12(7–12 éves korig)

KEDD és CSÜTÖRTÖK16.30–17.30U14 és U16

(13–16 éves korig)KEDD és CSÜTÖRTÖK

18.00–20.00Helyszín: Nagykõrös,

Ifjúsági Sportpálya(Ceglédi út 21/A)

www.facebook.com/TorpiRogbi

Honfoglalók Rugby Clubés Törpi Rögbi

Utánpótlás MûhelyHirdetés

hétig, ahol az intenzív edzé-sek mellett a közös kikap-csolódáson és a csapatépíté-sen volt a fõ hangsúly. A ki-csik 1 napos „villámtábora”után a nagyok vették birto-kukba a kocséri Útmenti la-kot. A különbözõ progra-mokkal a jó hangulatot azedzõk biztosították.

Köszönjük az egész hetitámogatást és a rengeteg se-gítséget a Hriagyel család-nak (utmentilak.hu); FehérAnitának és párjának, Pin-tér Bélának és családjának,Horváth Áronnak, AlmásiZitának, valamint Szûcs Pa-ulának.

27-15.qxd 2016.07.05. 15:46 Page 15

Page 16: Sikeres országos pályázatot valósított meg Nagykőrös Sikeres

CIMBORASZERDÁK

A NAGYKÕRÖSI ARANYJÁNOS KULTURÁLISKÖZPONT GYERMEK-

KÖNYVTÁRÁBAN

2016. július 27.(szerda) 10.00–12.00

„Napfényfénye

melengess!”– napfény-

fogóablakdíszek

2016. augusztus 10.(szerda) 10.00–12.00

„Szõni, fonniszíneket”– színes

szövõjátékok

Vidám, nyári kézmûvesfoglakozásainkravárunk minden

érdeklõdõt szeretettel!

A kézmûvesfoglalkozásokon valórészvétel ingyenes!

Helyszín:Nagykõrös, Jókai u. 10.

Tel.: 53/351-849

www.korosikultura.hu

MOZIZZON NAGYKÕRÖSÖN!MOZIZZON NAGYKÕRÖSÖN!

A júliusi mozimûsort megtekinthetik elõzõ lapszámunkban, valamint a www.nagykoros.hu oldalon!

Az alábbi kupon kivágásávalegész júliusban

100 Ft-os kedvezménnyel mozizhat.

A kedvezményes kuponegyszeri engedményre jogosít.

Egy jegyvásárlás eseténcsak egy kupon használható fel.

Találkozzunk a Kõrös ArtMoziban a Nagykõrösi Arany János

Kulturális Központban!

27-16.qxd 2016.07.06. 8:34 Page 8