YOLANDA ULLOA

Silbo del almaLélekfütty

BUDAPEST

Készült a Magyar-Kubai Baráti Társaság támogatásával

Sorozatszerkesztő:SIMOR ANDRÁS

Tipográfia:DOMJÁN ISTVÁN

© Yolanda Ulloa

Hungarian translation:© Dobos Éva

© Simor András

Cuando partió la estrecha embarcaciónhizo una franja gris un amasijo

un punto perdido en alto campanarioy las redes se llenaron de peces

los bocinegros llegaron a la orillacantaron a lo lejos para después caer.

El Almiranteraída la camisa y el paso lento

a la mar se hizo.

Mikor a kicsiny hajókaraván elindultszürke csík kenyérdarabka

veszendő pont lett a harangtoronyból nézvésta hálók megteltek halakkal

a tengeri keszegek a partra úsztaka messziségnek énekeltek és azután kimúltak.

Az Admirálisviseltes ingben és kimért léptekkel

tengerre kelt.

Letölthető:

[ PDF formátumban ] [ EPUB formátumban ]

„Confiar en la escalera, no en el peldaño”César Vallejo

„Bízzunk a lépcsőben, ne a lépcsőfokban,”César Vallejo

El silbo del alma de Yolanda Ulloa

Yolanda Ulloa, poeta y actriz, nació en La Habanaen 1948. Se graduó en 1970 en la Escuela Nacionalde Arte Dramático de la Habana. Durante 17 añostrabajó como actriz en el afamado Grupo de TeatroBertolt Brecht hasta su desintegración en 1990.Desde esa fecha hasta el presente trabaja comodirectora y actriz del grupo Teatral El Farol de laCompañía Juglaresca Habana,del Ministerio deCultura de Cuba. Cursó estudios de superaciónprofesional en el Instituto Superior de ArtesEscénicas de nuestro país en la disciplina deExpresión Corporal y Técnica del Movimiento convestuario y accesorios de época con el profesorJános Kőszegi.

Su primer libro fue publicado en 1976 y setituló Los cantos de Benjamín. Años antes habíapublicado sus poemas en revistas literarias deCuba. El primer poema del libro evoca el recuerdodel joven guerrillero boliviano, BenjamínCoronado Córdova, muerto en 1966 en Bolivia.Che Guevara escribe en su Diario:

„Seguimos caminando, tratando de alcanzar elRío Grande, para seguir por él; lo logramos y sepudo seguir durante un poco más de 1 Km., perohubo que volver a subir pues el río no daba pasoen un farallón. Benjamín se había quedado atrás,por dificultades en su mochila y agotamientofísico; cuando llegó a nuestro lado le di órdenes deque siguiera y así lo hizo; caminó unos 50 ms. Yperdió el trillo de subida, poniéndose a buscarloarriba de una laja; cuando le ordenaba a Urbanoque le advirtiera la pérdida, hizo un movimientobrusco y cayó al agua. No sabía nadar. Lacorriente era intensa y lo fue arrastrando mientrashizo pie; corrimos a tratar de auxiliarlo y, cuandonos quitábamos la ropa desapareció en un remanso.Rolando nadó hacía allí y trató de bucear, pero lacorriente lo arrastró lejos. A los 5 minutos

renunciamos a toda esperanza. Era unmuchacho débil y absolutamente inhábil, pero conuna gran voluntad de vencer; la prueba fue másfuerte que él, el físico no lo acompañó y tenemosahora nuestro bautismo de muerte a orillas del RíoGrande, de una manera absurda. Nos comimos laúltima ración de frijoles.”

Yolanda Ulloa escribe:

Por un remanso

Yolanda Ulloa lélekfüttye

Yolanda Ulloa, költő és színésznő, 1948-banszületett Havannában. Tanulmányait 1970-benfejezte be a Havannai Nemzeti SzínművészetiFőiskolán. Tizenhét éven át színésznőkéntdolgozott a neves Bertolt Brecht Színházban,annak 1990-ben bekövetkezett megszűntéig.Ettől fogva napjainkig igazgatónője és színész-nője a Kubai Kulturális Minisztériumhoz tartozó,El Farol nevű havannai vándorszínháziegyüttesnek. Szakmai továbbképzéskénthazánkban, a Színművészeti Főiskolán korhűjelmezekkel összehangolt színpadimozgástechnikát tanult Kőszegi János főiskolaitanárnál.

Első könyve, a Benjamín énekei, 1976-banjelent meg. Akkor már évek óta publikált a kubaiirodalmi lapokban. Könyvének első verseBenjamín Coronado Córdoba, 1966-banBolíviában meghalt fiatal bolíviai gerilla emlékétidézi. Che Guevara írja Bolíviai naplójában:

„Továbbgyalogoltunk, hogy a Rio Grandételérve annak mentén folytassuk utunkat; el isértük, de alig haladtunk 1 km-nél valamiveltöbbet, vissza kellett fordulnunk az emelkedőn,mert a folyó egy sziklazátonyhoz érkezett.Benjamín hátra maradt, hátizsákjával bajlódva,fizikailag kimerültén; amikor utolért minket,rászóltam, hogy folytassa az utat, és így is tett;vagy 50 métert gyalogolt, de elvétette a kaptatót,s egy vízből kiálló sziklára lépve kereste; amikorUrbanót utasítottam, figyelmeztesse, hogyeltévedt, Benjamín egy hirtelen mozdulatot tett,és belesett a vízbe. Nem tudott úszni. A folyósodra erős volt, és elragadta, miközbenkapálódzott; odafutottunk, hogy segítsünk, demiközben levetettük a ruhánkat, eltűnt egyholtágban. Rolando odaúszott, alámerült, de asodrás már messzire vitte. Öt perc múlvaelvesztettük minden reményünket. Gyönge fiúvolt, és végtelenül ügyetlen, de győzni tudóakarattal rendelkezett; a próba erősebb volt nála,lelki erejéhez fizikai nem párosult, és most, aRío Grande mentén elszenvedtük elsőveszteségünket, egészen abszurd módon.Megettük az utolsó adag fekete babot.”

Yolanda Ulloa írja:

Egy holtágban

Yolanda Ulloa: Silbo del alma / Lélekfütty (Z-könyvek)

2

se fueBenjamínque no sabía nadar.

Era un muchacho endeblepero fuerte ante las dificultadesde aquellos días,con una voluntad de vencerque rebasaba su palidezy su cansancio.

Con su mochila va pasandodificultosamentelas pruebas del camino

y no lo vimos más.

Un cuerpo cruza las aguas del ríogrande.Allí se le quedósu inhábil forma.

„sin acamparnos dispusimos a comer”.

(Benjamín)

Muchos poemas se han escrito en AméricaLatina sobre la hazaña guerrillera de Ernesto CheGuevara. Yolanda Ulloa, al elegir la figura delmuchacho endeble pero fuerte ante lasdificultades, un muchacho que no sabía nadar,encontró la manera de expresar su propio Yo líricoen este tema, evitando los peligros del patetismo.El poema concluye con las palabras de Guevara:„sin acampar/ nos dispusimos a comer”.

No por casualidad saludó a Yolanda Ulloa elgran viejo de la literatura cubana, Félix PitaRodríguez, escribiendo el prólogo para su primerlibro.

Los antepasados de la poetisa fueron losisleños de las Canarias con el ceño fruncido y eltabaco amarrado como un ancla en los labios, cuyamemoria se tragó el hambre, en la emigraciónpasaron desandando desconocidas calles sin saberdónde morirían.

Citemos un fragmento de su bellísima novelainédita,En la, última silla de tijera se sentó lamuerte, escrita en 1998:

La mañana que el buque español La NuevaEsperanza atracó en el muelle el humo gris quedespidió hizo una franja en el cielo con la ayudadel viento caribeño mientras que un olor salitreroy a la vez de hierbas aromáticas inundaban labrisa primaveral.

Inmigrantes peninsulares y negociantes dediversos países llegaban en busca de mejoras ybuenos negocios a bordo de aquel buque quevociferaba en la bahía como un anfibio colosalanunciando su arribo. También en ese buque llegóDoña Petrona Lucanory su esposo Cristino Reyescon el pequeño sobrino,canario, nacido en la islaLa Gomera, de seis años de edad, huérfano alnacer. Los tres llegaron a esta tierra huyéndole ala hambruna que azotaba la aldea natal.

Enviado Lucanor apareció en la escalinata

tűnt elBenjámin,ki úszni nem tudott.

Gyönge fiú volt,de erős ama napokpróbái közt,győzni tudó akarattalhalványságát, fáradságátlebírta.Ott megy hátizsákjávalkínkeservesenaz út akadályain át,

és nem láttuk többé.

Egy test úszika Río Grande vizén.Ügyetlensége ott maradt.

„nem táboroztunk le,csak enni kezdtünk”.

(Benjamín)

Sok verset írtak Latin-Amerikában ErnestoChe Guevara hősi gerillaharcáról. YolandaUlloa, a gyönge, de a próbák közt erős fiú alakjátkiválasztva, a fiúét, aki nem tudott úszni,megtalálta a módját, hogy saját lírai Énjét ebbena témában is kifejezze, elkerülve a patetizmusveszélyeit. A vers Guevara szavaival ér véget:„nem táboroztunk le, /csak enni kezdtünk”.

Nem véletlenül üdvözölte Yolanda Ulloát akubai irodalom nagy öregje, Félix PitaRodríguez, előszót írva első könyvéhez.

A költőnő ősei a Kanári-szigetek lakóivoltak, az összevont szemöldökű szigetiek,kiknek szájában horgonyt vetett a szivar, ésakiknek emlékezetét felfalta az éhség; azemigrációban ismeretlen utcákat jártak újra megújra anélkül, hogy tudták volna, hol halnak meg.

Idézzünk egy részletet gyönyörű, kiadatlanregényéből, Az utolsó kecskelábú székre leült ahalál című munkájából, amelyet 1998-ban írt:

Azon a reggelen, amikor az Új Reménységnevű spanyol hajó kikötött a mólónál, a szürkefüst, melyet kibocsátott, csíkot formált az égen akaribi szél segítségével, miközben só és illatosfüvek szagával telt meg a tavaszi szellő.

Szigeti bevándorlók és különbözőországokból való kereskedők érkeztek, hogyszerencsét próbáljanak és jó üzleteket kössenek,a hajó fedélzetén, amely az öbölben zajosanjelezte érkezését, mint egy hatalmas kétéltű állat.

Ezen a hajón érkezett Doña Petrona Lucanorés férje, Cristina Reyes kicsi, a Kanári-szigeteken, La Gomera szigetén született, hatéves, születésekor árván maradt unokaöccsükkel.Hárman érkeztek erre a földre a szülőfalujukatsújtó éhség elől menekülve.

Enviado Lucanor térdig érő bekecsben tűntfel a hajólépcsőn, hátán egy kis batyuval.

Csöndesen mentek át a rakparton GodolfredoGuzmán kíséretében, aki egy kis faluba vitteőket, ahol szállást és munkát adott nekik.Guzmán, jó ideje érkezett rokonuk egy

Yolanda Ulloa: Silbo del alma / Lélekfütty (Z-könyvek)

3

vestido con una chamarreta que le cubría lasrodillas y el hatillo a la espalda.

Salieron silenciosos del muelle acompañadospor Godofredo Guzmán, que debía llevarles a unpueblo pequeño donde les daría techo y empleo.Guzmán, pariente llegado tiempo atrás habíaconseguido encausarse en un negocio de herreríay más que socorrer a la familia lo que quería erafuerza de trabajo barata para seguir levantando elnegocio. Por eso ayudó a su primo Cristino Reyesa emigrar.

Varios días duró el traslado en carretón porlos accidentados caminos. Viajaban con el solabrasador y descansaban con las primeras horasdel crepúsculo. Llegaron por la noche a laherrería y comieron harina de maíz y tasajo quehabía quedado del almuerzo de los herreros.

Godofredo los empleó de inmediato. A Cristinoy al niño los colocó directamente en el trabajo dela herrería y a Doña Petrona Lucanor le encargólos servicios de la casa.

El pequeño no fue a la escuela. Cuandoterminaba el trabajo en la herrería, recibíalecciones que su tía Petrona le daba, aprendiendomuy rápidamente a leer de corrido y a escribircon una caligrafía clara.

A los pocos años el muchacho se habíaconvertido en un buen herrero. Junto a sus tíosvivía pobremente al fondo de la casa en unpequeño cuarto caluroso y lúgubre que lellamaban El Fumigadero.

Su infancia transcurrió desolada pero sucarácter era contrario a la penuria, gustaba decantar bajito mientras trabajaba y era un granconversador.

En el mes que cumplió catorce años sus tíosmurieron llevándose sólo siete días uno del otro;primero murió Dona Petrona, víctima de ladisentería, contagiándose de inmediato su maridoque murió sentado en el orinal de peltre floreadollamando quejosamente a su sobrino yentregándole, como única herencia, un pequeñoamuleto de Los Ojos de Santaíitcie.

Los dos años que siguieron a la muerte de sustíos fueron de una soledad casi irresistible, yanada lo sujetaba al lugar ni a aquella gente queno desperdiciaron un momento para hacerle ver suorfandad.

Y esa mañana tuvo la seguridad de suspensamientos.

Al pasar cerca de los maizales de Don EuperioLacrea, la curiosidad hizo que Enviado caminarahasta los surcos para ver las hermosas mazorcas,famosas en toda la zona y cuando palpaba una losorprendió el mayoral de la finca. Agil ganó eltrillo que lo llevaba a la calle

principal, jadeante y sudoroso se metió en elcuartucho. Pero su pie había quedado marcado enla tierra rojiza del surco y de inmediato el propiodueño del maizal se personó en la herrería paraprobar la culpa. Godofredo Guzmán arrastró almuchacho hasta el maizal y allí comprobaron supie sobre la marca del otro.

Así vino su bisabuelo, Aqulino Ulloa a Cubaquien alcanzó el grado de alférez en el EjércitoMambí. Su hijo, Manuel, el tío abuelo de Yolanda

kovácsműhelyt szerzett magának, és nem isannyira a családon kívánt segíteni, haneminkább olcsó munkaerőt akart szerezni, hogy aműhelyt tovább fejlessze. Ezért segítettunokaöccsének, Cristino Reyesnek akivándorlásban.

A kordén való utazás a döcögős utakonnapokig tartott. Perzselő napfényben utaztak és aszürkület első óráiban pihentek meg. Éjjelérkeztek a kovácsműhelybe, puliszkát ettek sózotthússal, ami a kovácsok ebédjéből maradt.

Godolfredo azonnal munkába állította őket.Cristinót és a gyereket a kovácsműhelyben fogtadologra, Dona Petrona Lucanort pedig aházimunka ellátásával bízta meg.

A kicsi nem járt iskolába. Amikor befejezte amunkát a kovácsműhelyben, nénikéje, Petronaadott neki órákat, gyorsan megtanultfolyamatosan olvasni, és hamarosan szépbetűkkel tudott írni is.

Néhány év alatt a fiúból derék kovácsemberlett. Bácsikájával és nénikéjével együtt éltszegényesen a ház végében, egy kicsiny, gyászosés meleg szobában, amelyet Füstölőnek hívtak.

Ifjúsága magányosan múlt el, de jellemenélkülözte a mogorvaságot, szívesen dudorászottmunka közben, és társaságban csak úgy ömlöttszájából a szó.

Abban a hónapban, amikor éppentizennegyedik évét töltötte be, bácsikája ésnénikéje meghalt, mindössze hét nap telt elhaláluk között; először Dona Petrona halt meg,vérhas áldozataként, azonnal megfertőzve férjét,aki virágdíszes ón-ólom-cink bilin ülve halt meg,halála előtt fájdalmas hangon hívta unokaöccsét,hogy átadjon neki egyedüli örökségként egyaprócska Szent Luca Szeme amulettet.

A bácsikája és nénikéje halálát követő két évszinte kibírhatatlan magányban telt el, mársemmi sem kötötte ahhoz a helyhez, sem azokhozaz emberekhez, akik egy pillanatra semmulasztották el, hogy árvaságára neemlékeztessék.

És azon a reggelen megérlelődött benne agondolat.

Don Euperio Lacrea kukoricásának kerítésemellett elhaladva a kíváncsiság arra ösztönözteEnviadót, hogy odamenjen a barázdákhoz ésmegnézze a gyönyörű, messze földön hírestengericsöveket, és amikor az egyiketmegtapintotta, rajtacsípte a tanya intézője.Viharsebesen rátalált a főutcára vezetőösvényre. Zihálva és verejtékezve vette be magátaz ócska szobába. De lába nyoma ott maradt abarázda vörös földjén, és azon nyomban maga akukoricaültetvény ura jelent meg akovácsműhelyben, hogy a bűnt leleplezze.Godofredo Guzmán a fiút a kukoricásigvonszolta, és ott lábát beleillesztették azottmaradt nyomba.

Így jött dédapja, Aquilino Ulloa Kubába, akia mambí [1] hadseregben zászlósi rangot nyert el.Fia, Manuel, Yolanda Ulloa apai nagybátyja mármegismerte, milyen az a csoda, amikor valakikubaivá válik a népek ajiacójában [2] főve atrópusi nap alatt. A költőnő gyerekkorát részben

Yolanda Ulloa: Silbo del alma / Lélekfütty (Z-könyvek)

4

Ulloa ya conoció el milagro de convertirse encubano en el ajiaco de los pueblos bajo el soltropical. La poetisa pasó parte de su niñez enSanctí Spíritus, región central de la isla de Cuba,sitio al que llegaron más emigrantes canarios paraasentarse en el país,y donde los isleños bailaron laRama, baile tradicional de Agaete, guardaron eltraje típico para bailar la danza en el baúl yprepararon mejunje para la noche de San Juan.

Yolanda Ulloa en sus dos libros De cartas yRecuerdos y Tres días de Luna, ambos premiadosen los años 2000 y 2004, respectivamente,en elConcurso Benito Pérez Galdós,auspiciado por elGobierno de Canarias y la Asociación Canaria deCuba, recuerda sus antecesores cuyas vidas lasconoce por las historias de su abuela quien en susnoches de insomnio se las contaba para que ellaencontrara el sueño que ellos habían perdido.

Los poemas de estos libros no son poemascostumbristas. Entre los versos viven el recuerdode su niñez, el misterio de los espejos, losbilleteros isleños, anunciadores de quimeras, elpalmero Teodoro Alvarez Expósito, el legendariobandido que fue muerto por la Guardia Rural en1935, diez ovejas taciturnas con sus ojosresignados, el silbo del alma, un sonido remoto delos gomeros quienes silban en la noche y envíanun aviso que no cesa.

Yolanda Ulloa es fiel descendiente del alférezmambí y de su bisabuela que bailaba la Rama. Yuna mujer cubana de hoy, una mujer de épocaespecial que entró al milenio con candelabros yvestidos raídos, una mujer cubana que mira a losturistas y le da tanta gracia de verlos,caminando,alborotados y gentiles creyendo conocerla bien,precisamente a la ciudad que no se deja ver niconocer por nadie.

Actriz, poeta, novelista, y una mujer luchandocon todas las dificultades cotidianas que causa alos cubanos el cruel bloqueo del gran imperio delNorte. Para su libro buscó una cita de CésarVallejo: Confiar en la escalera, no en el peldaño.Yolanda Ulloa puede confiar en la escalera que laconduce a su casa hecha de amor, de poesía y dequehaceres domésticos. La tiene segura para losaños por venir.

András Simor

Sanctí Spíritusban, Kuba középső vidékéntöltötte, ott, ahol a Kanári-szigetekről érkezőemigránsok az országban maguknak otthontteremtettek, ahol a szigetiek a Rámát, Agaete-város hagyományos táncát járták, aholmegőrizték az utazóládában a táncra való szigetiruhát, és mézes pálinkát főztek Szent Ivánéjjelére.

Yolanda Ulloa két könyvben, a Levelekből ésEmlékekből, és aHold három napja címűekben,melyeket 2000-ben és 2004-ben külön-különdíjjal jutalmaztak a Kanári-szigetek kormánya ésa Kubában élő Kanári-szigetiek Társaságatámogatta Benito Pérez Galdós IrodalmiVersenyen, emlékezik elődeire, akiknek életetnagyanyja történeteiből ismeri, aki álmatlanéjjeleken róluk mesélt, hogy unokája megtaláljaaz álmot, amit ők elvesztettek.

Ezeknek a könyveknek versei nem acostumbrismo stílusában írt költemények. Averssorok között ott él a gyerekkor emléke, atükrök titka, a sorsjegyárus, ábrándokat kikiáltószigetiek világa, a Las Palmas-ból való TeodoroAlvarez Expósito, a legendás bandita, akit aCsendőrség 1935 –ben ölt meg, tíz néma,szomorú szemű kecskegida, a lélekfütty, aGomorából valók távoli hangja, akik fütyülnekaz éjben, és olyan üzenetet küldenek, amelysohasem némul el.

Yolanda Ulloa hű leszármazottja a mambízászlósnak és Rámát táncoló dédanyjának. Ésegy mai kubai nő, különleges korszak leánya,aki az új évezredbe kandeláberekkel és kopottruhákkal lép be, egy kubai nő, aki nézi aturistákat, és mulat rajtuk, amint zsivajgón snyájasan járják a várost, azt hívén, jól ismerik,éppen őt, aki senki előtt fel nem fedi magát.

Színésznő, költő, regényíró, és nő, akimindenféle napi gondokkal küszködik, amiket akubaiakra kényszerít az északi birodalomkegyetlen blokádja. Könyve számára CésarVallejótól keresett mottót: Bízzunk a lépcsőben,ne a lépcsőfokban. Yolanda Ulloa bízhat alépcsőben, amely szerelemből, költészetből ésnapi tennivalókból épült otthonába vezeti. Biztosotthonba az eljövendő évek számára.

Simor András

JEGYZETEK

[1] a kubai függetlenségi háborúkban harcolókubai hazafiak elnevezése [vissza]

[2] kubai pirospaprikával fűszerezett,zöldségekből és húsdarabkákból készült leves[vissza]

BENJAMÍNPor un remansose fue

BENJAMÍNEgy holtágbantűnt el

Yolanda Ulloa: Silbo del alma / Lélekfütty (Z-könyvek)

5

Benjamínque no sabía nadar.

Era un muchacho endeblepero fuerte ante las dificultadesde aquellos días,con una voluntad de vencerque rebasaba su palidezy su cansancio.

Con su mochila va pasandodificultosamentelas pruebas del camino

y no lo vimos más.

Un cuerpo cruza las aguas del río grande.Allí se le quedósu inhábil forma.

„sin acamparnos dispusimos a comer”.

Benjamín,ki úszni nem tudott.

Gyönge fiú volt,de erős ama napokpróbái közt,győzni tudó akarattalhalványságát, fáradságátlebírta.

Ott megy hátizsákjávalkínkeservesenaz út akadályain át,

és nem láttuk többé.

Egy test úszika Río Grande vizén.Ügyetlensége ott maradt.

„nem táboroztunk le,csak enni kezdtünk”.

PEQUEÑA BIOGRAFÍADE UNA LAVANDERA

Emiliatendió hacia el horizontesus cordeles de ropa blancay la espuma creciósin dejar rastro entre sus manos.

Emiliaencorvó su espaldacomo una floren el calor del día.Pasó sin prisaentre la ropaapagándose luego.

EGY MOSÓNŐ RÖVIDÉLETRAJZA

Emiliaa láthatár felé kiteregettezsinórjain a fehér ruhákat,és nőtt a habnyomtalanul kezei között.

Emiliaháta meggörnyedt,mint virága déli melegben.Ráérősena ruhák közé lépett,és azután kilobbant.

ATTILAAnte la vía ferroviariadel lagoBalatonse tendió como una hojasin ramas,in procedencia.

Attila József,enfermo más que un niño,durmió su corazónpara siempre.

Tenía el cuerpo lleno de coloresy en sus ojos abiertosel agua lenta de la patriareflejaba el paisaje.

ATTILAA balatonivasúti sínelőttlehullt, mint egy levélágak,,gyökérzet nélkül.

József Attila,gyereknél betegebben,elaltatta szívétörökre.

Teste színekkel volt teli,és nyitott szemébena haza lassú vizea tájat tükrözte vissza.

LA NOTICIA A HÍR

Yolanda Ulloa: Silbo del alma / Lélekfütty (Z-könyvek)

6

Como esta generaciónoyó su voz pasando por los Andes,resulta que la muertepudo hacer muy poco allí.

Los periódicos publicansu travesía por la sombra.

El muchachoque tiró la noticiapor el balcóncontinuó silenciosono fuera a serque alguien no entendiera.

La muertecontra ellosmuy poco pudo hacer.

Mert ez a nemzedékhallotta hangját az Andokon szállni,bizonyos, hogy a halálnakesélye itt alig maradt.

Az újságok leközlik,hogyan kelt át az árnyak birodalmán

A fiú,aki erkélyünkre a hírtbedobta,csöndesen ment tovább,az nem lehet,hogy bárki meg ne értse.

A halálnakellenükesélye alig maradt.

LAS RECOGEDORAS DEL CAFÉDiga si recuerda las montañaslos gajos del cafeto como fuegodespertando mañanas y muchachasbajo aquella gran tierra,con el morral a la cinturay el sol como un guardiána esa hora del mediodía.

Teníamos catorce añosy escribimos cartas de amoren las tardes soleadasllenas de naranjos con el aroma de las flores,con la música alegre de las arríascuando cruzaban por los cerros.

Y las lluvias que luego aparecieronen los techos de las barracastraían una invasión de cocosíesanillados en los horcones de las puertas.

– Veremos el faro de Haití –dijeron las muchachascuando sean claras las nochesy deje de llover.

Alguien por ese tiempocumplió los quince añosy le regalamos una caja de caracoles amarillosy un collar de Santa Juana.

Diga sí recuerda aquella filade muchachas cargadas de café por el caminocubiertas de cuanta flor silvestre se encontraroncantando canciones y escribiendo cartas,con el morral a la cintura,como manjar un bocado de iguanay el agua con azúcar para dormircon la luna y el sol en las hamacasy el miedo a La Farola.

Diga si recuerdaa esas muchachasesos rostros, esas manosen una sola filaalejándose por los crepúsculos de Maisí

KÁVÉSZEDŐ LÁNYOKMondd, emlékszel a hegyekre,mint lángnyelvek, a kávécserjékreggeleket, lányokat ébresztettekama nagy földön,derekukon a tarisznyával,és az őrt álló nappalilyenkor, délidőben.

Tizennégy évesek voltunk,szerelmes leveket írtunkmagányos délutánokonvirágillatú narancsfák között,mikor málháslovak vidám zenéjétőlvisszhangzottak a szirti utak.

És azután megjöttek az esőka barakkok tetején kopogva,a százlábúak seregével,ott gyűrűztek a kapuk ágasfáin.

– Meglátjuk Haiti világítótornyát –mondták a lányok –ha derültek lesznek az éjszakák,és eláll az eső.

Valamelyikünk akkoribanlett tizenöt éves,sárga kagylós dobozt adtunk neki,meg egy szent Johanna nyakláncot.

Mondd, emlékszel a lányok sorára,akik kávét cipeltek az ösvényen,telisteli erdei virágokkal,dalokat énekelve és leveleket írva,tarisznyával a derekukon,eledelül egy falásnyi iguana,és elaludni egy pohár cukros víz,a holddal és a nappal a függőágyakon,és a Lámpától való félelemmel.

Mondd, emlékszelazokra a lányokra,azokra az arcokra, azokra a kezekreegyetlen sorbanegyre távolodva Maisí és a Nagy Föld

Yolanda Ulloa: Silbo del alma / Lélekfütty (Z-könyvek)

7

y la Gran Tierra szürkületében.

HUMO ENTRE LAS ISLAS

Padreque sé yo si la negrura de los cielosme hundiráen estos abismos del marquecaracoles y peces inusitadospresagian a doble vozel silencio más grande de mi vida

las mentiras del tío Franciscodichas para atraerel sueño en noches heladasno quedaron en la aldea(deshechas por increíbles)padrese lo jurolas he visto esconderse

cuevas entre cuevascomo el hambre vestida de nubesespumas entre espumasvaivenes de un barcoque nos separa para nadao para la muerteque tampoco es nadaen estas aguasdonde la única vida esese humo que se queda entre las islasesa mancha negra que se traga la distanciapadreentre las islasse lo juro.

FÜST A SZIGETEK KÖZÖTT

Apámnem tudom hogy a fekete égalá lök-ea tenger szakadékaibaholkagylók és ismeretlen halakjósolják harsány hangonhogy életem legnagyobb csöndje érik

Francisco bácsi hazugságaiálmot bűvöltekfagyos éjszakákonnem maradtak a faluban(hihetetlenségüktől foszlottak szét)apámesküszömláttam elbújni őket

barlangok közt barlangokmint felhőkbe öltözött éhséghabok közt habokbillegő hajósemmire szán minketvagy halálraaz sem a semmie vizekenhol az egyetlen életez a füst a szigetek közöttez a távolságot faló fekete foltapáma szigetek közöttesküszöm.

SILBO DEL ALMA

(Una infinita manchacolor diablo cubre las cuatro primeras líneas)

El hambreme ha tragado la memoriacomo un susto en el recuerdoy la tierra que cayósobre los párpados de mi madretierra de lluviafangode lágrimas entre el aullido del loboque nos habrá vistoque nos perdonó la vida¿recuerda?que nos estará mirandoahora renace entre mis manos adoloridasfuego y cumbremiseria de estos canarios(montón de huesos sobre huesos)

LÉLEKFÜTTY

(Egy végtelen ördögfeketefolt takarja az első négy sort)

Az éhségfelfalta emlékezetemetmint emléktől rettegő félelemés mint anyám szemhéjára hulltföldeső földjekönnyekiszapja az alighanem ránk meredőfarkas vonítása közbenki életünknek megkegyelmezettemlékszik?ki ránk fog nézni továbbra isfájó kezeim közt anyám most újjászületiktűz és hegycsúcsa kanári-szigetiek nyomora(csontok kupaca csontokon)

23 de octubre, 1925… barco. 1925. október 23. A hajón

(De la fecha borrosa por el salitre implacable sobrevivió:Mancha negra embre 19 mancha negra Ba mancha negra.)(evidentemente escrita en la travesía rumbo a Cuba).

(A könyörtelen salétromtól elmosódott keltezésből megmaradt:Fekete folt ember 19 fekete folt Ha fekete folt.) (Természetesen aKubába vivő hajóúton írták.)

Yolanda Ulloa: Silbo del alma / Lélekfütty (Z-könyvek)

8

y se convierte en una luz azul (ya se va el sol)en una luz blanca pero azul (ya se va la luna)que me muerdeperro y rayodiluvio de mareasa los que no me acostumbrobosque bosque bosquemi madre padreque suelta a los vientosel silbo del almallamándome llamándomequién sabehacia qué isla.

kék fénnyé válik (lenyugvóban a nap)fehér de kék fénnyé (eltűnőben a hold)belém harapkutya és villámhullámok vízözönenem tudok hozzászoknierdő erdő erdőanyám apámszeleket szabadít kilélekfüttyengem hí engem híki tudjamilyen sziget felé.

LA ÚLTIMA NOCHE EN ELMAR

La última noche en el mardicen que se secan los ojosy todo se olvida como Dios mandaque los secretos de las aguas espiritualesse muestran y no se vengritan sin oírsehablan lo que no se oyeque los peces saltan y regresan a su reinocon la elegante furiade volcanes repentinosaparecenpara nadiey que se llueven sin memoriaocultos como sonen un diluvio de flores enigmáticasla última noche en el marpara el emigrantecréamees un llanto en silencioque no sé cómo explicarunas ganas de morirque no entiendo muy bienes como sentirse muerto y bendecidola última noche en el marnunca tendrá historia.

UTOLSÓ ÉJ A TENGEREN

Utolsó éj a tengerenszárazak a szemekcsak feledés van ahogy Isten akarjaspirituális vizek titkaifeltárulnak láthatatlanulnem hallható kiáltássalnem hallható beszéddelfelugró és királyságukba térőhalak elegáns dühemint hirtelen haragú tűzhányókésenki előtt semjelennek megés záporoznak emlékezet nélkültitkuk rejtikrejtély-virágok özönvizébenutolsó éj a tengerenaz emigránshiggyen nekemnéma síráshogyan is magyarázzam elhalálvágyalig értemmintha halott volnék és megáldottutolsó éj a tengerenmesélni róla nincs mit.

MANUEL

No tengo fecha de muertodesando desconocidas callessin saber dónde morirésoy la muerte que aún respiraun hombre que nadie ve pasarme confunden vocesgritos que no comprendopalabras que parecierano haber escuchado nuncaestoy sin salivasin suspiroshuesos y piel sin distanciasextraños olores

MANUEL

Nincs halotti évemismeretlen utcákat újra jároknem tudom hol halok megmég lélegző halál vagyokember kit járni senki se láthangok tévesztenek megérthetetlen kiáltásoksohasem hallottszavak csapnak benyál nélküllélegzet nélkül élekcsontom és bőröm terek nélkülkülönös illatok

Diciembre, 19251925. december

1926 (no sé que día, de Enero es…) 1926 (nem tudom, január melyik napja ez…)

Yolanda Ulloa: Silbo del alma / Lélekfütty (Z-könyvek)

9

que me hacen ermitaño en el susto gitano en el susto aparecido en el sustosoy como un atardecer en la tormentaun algo que la gente rechaza cruza la calle cruza los dedosoh padre míoqué seré sin usteden esta isla encantada por los duendesentre estos coches de bombín y suspiroque me reducen a polvo a pobre a muerto a nadamireque he tratado de encontrarun poco de leche que me salveunos ojosque no me vean sin vidaun lobo siquiera loboque me recuerde la tierrapero todo es en vano su Manuel.

a rettegés remetéjévé tesznek a rettegés cigányává a rettegés lakójáváviharos szürkület vagyokvalami amit mindenki megvet keresztúton megy keresztbe teszi ujjátoh apámmi leszek maga nélkülezen a koboldok megbűvölte szigetensóhajok és gombakalap kocsik köztporrá morzsolnak engem szegénnyé halottá semmivénézzemegpróbáltam egy kevéske tejetkeríteni hogy életben tartsonezek a szemekne lássanak engem élettelenüllegalább farkas legyen a farkasemlékeztessen földemrede minden hiába Manuel

CORTO CAÑA Y NO MUERO

Le explico el milagrocorto caña y no muero¿quién me trajo a estas tierras?corto caña y no muerohe conocido a una Rosaque me despierta con café calientecobija la cama pobrísimacon el calor de su hornola dulzurade su piel mulata y risueñasoy un poco felizde no ser yauna sombra sin rostroun vientodetenido entre el follajemi propio rostrose va pareciendo al suyoy al rostro que vendrádrago nostálgicode luz infinita¿quién me trajo a estas tierrasque aguardaron mis manos?le explico el milagrosin palabras…

NÁDAT VÁGOK ÉS NEMHALOK MEG

Most a csodáról szólok magánaknádat vágok és nem halok megerre a földre engem ki hozott?nádat vágok és nem halok megmegismertem Rosa asszonytmeleg kávéval ébreszttűzhelye melegéveltakarja be szegényes ágyamatmulatt bőreédesmosolyávalkicsit boldog vagyokhiszen márnem vagyok arc nélküli árnyékmegállt széla lombok közöttarcomegyre inkább az övére hasonlítaz eljövendő arcravégtelen fényemlékeket őrző sárkányfájaerre a földre engem ki hozott?szavak nélkülszólok magának a csodáról…

LECHERAS DE SANTA CRUZPor el camino de las cumbresbajan las lecherasaún con el azulado reflejo de la lunaen el enjambre melodioso de la nochevienen tomadas de las manoscon las cántaras en sus cabezasen perfecto equilibrio de costumbre

A SANTA CRUZ-ITEJÁRÚSNŐK

A hegyekről lefeléjönnek a tejárúsnőka még ezüstlőkék holdfénybenaz éj zümmögő kaptárábanegymás kezét fogva jönnekkorsókkal fejükön

Marzo, 1926.1926. március…

Yolanda Ulloa: Silbo del alma / Lélekfütty (Z-könyvek)

10

la leche olas de espumascomo mar de deliciasse amontona en los sueños anónimosdel día

y las lecheras tocan a las puertasal corazón de la mañana infanteexplosión de praderas tras sus pasosllenos de flores los cabellos y las risas

bandada de palomas que enamoranen viejos campanariosgolondrinas y luces la nostalgiasin noticias.el buque ya partió hacia otra islaazul o de neblinas en el secretoen aquella ausencia ritualesde sombras persistentessobre el paso seguro y la noblezade las lecheras que bajan de las cumbres.

szokásuk szerint tökéletesen egyensúlyozvaa tej habok hullámamint gyönyörök tengerecsordul ki a köznapnévtelen álmaiból

és a tejárúsnők kopognak az ajtókonébresztik a gyerek reggel szívétmezők kizöldülnek lépteik nyománhajuk és nevetésük virágokkal teli

szerelmes galambrajoköreg harangtornyokonfecskék és fények a honvágyhírek nélküla hajó már másik sziget felé megykék vagy titok-ködökkel telia távolságba veszve mint rituálé részeikonok árnyékok vetülnekbiztos és nemes léptük föléa tejárúsnőknek kik lefelé jönnek a hegyekről.

IDENTIDAD DE ÁNGEL

Amontonadafugitivaen busca de la nochete aíslanel saco de los huesoslos poemas de amorla música de un tipley una mano describiendo sonidoso la arritmia de una ciudadque se consumey aleja paso a pasolos paisajes que rompe el horizontey acoge a esta mujerque condena la vidaque la estruja y la devuelve

identidad perdidaentre papeles y ante las ruinasde un regresoy la llevan al fuegoa una pirahumareda de rojas llamaradasque alcanzaránlos abismos desoladosde un ángelvolando hacia otras islas.

ANGYALI IDENTITÁS

Megnyomorítvamenekülveéjre várónbekerítenekcsontok zsákjaszerelmes versekszoprán zenéjeés egy hangokat leíró kézvagy egy város aritmiájami elemésztiés lassan elveszia láthatár megtörte tájakatés magába fogadja ezt az asszonytkinek nem kell az életkifacsarja visszadobja

elveszett identitáspapírok között és a visszatérésromjaival szemköztmáglya füzéhezviszi életefüstfelhőjéhez vörös lángnyelvekneklelke legmélyébebelemarnakegy angyalnakki más szigetek felé repül.

VUELO EN FUGA DELGALLO DE CRISTAL

Los isleños con el ceño fruncidoy el tabaco amarrado como un ancla en los labiosllegaron con el gallo capirro multicolor y ausentey su sombra agigantóespejismos de piedras

ÜVEGKAKAS MENEKÜLŐRÖPTE

Az összevont szemöldökű szigetiekkiknek szájában horgonyt vetett a szivartávoli tarka kakassal érkeztekés árnyuk óriásikövek délibábját rajzolta ki

A Teresa, que vendía huevos y esperaba un milagro. Teresának, aki tojásokat árult és csodára várt.

„El viejo de la boina muerde la ausencia de su aldea.”Fayad Jamís

„A baszk sapkás öreg beleharap falujának hiányába.”Fayad Jamís

Yolanda Ulloa: Silbo del alma / Lélekfütty (Z-könyvek)

11

jarroshumeantes de caféy oloresolores desiguales que el humoy el follaje imprimen de serenoa la dócil lámpara de azuleso al salvaje relinchode la nocheinvisibles sus pasos con el plumaje rotobrutal es la algazaraen el ruido siniestro

el ave se vuelve de cristalse multiplicay en el techo se posa una cigarraverde azules un faro que el mar alumbraen los acantilados de la suerte

frente a ellos el vencedor sumergelas últimas horas y el retardado vuelomulticolore inmóvilcon el gallo debajo del brazova el primero.

Con las manos en los bolsillosvan los otrosy la llovizna cae silenciosacomo espejo rotoo telarañay qué lejosqué lejosse les quedó la isla.

kávétólés illatoktól párolgóbögrékéta füst és a lombfurcsa illatok derűjét vetítiaz engedelmes kék fényű lámpáravagy az éjszakavad nyerítéséreláthatatlanul jönnek tépett tollú kakassalvadul kurjongatvaa gyászos zajban

a madár üveggé leszmegsokszorozódikés a háztetőn kabóca fészkelzöld kékvilágítótorony a tenger tőle ragyoga szerencse kiálló szirtjein

velük szemben a győztes semmibe süllyesztia végső órákat és a verdesőtarkamozdulatlanná dermedt szárnycsapásthóna alatt kakasávalmegy az első.

Zsebre dugott kézzelmennek a többiekés hull a csendes esőolyan mint törött tükörvagy pókhálóés milyen messzimilyen messzimaradt szigetük.

VISITA DEL NOVIOCANARIO

El moscón entró por la ventanaasomó su ojo verdeacuciante e infinitoy se quedó anunciando la visitael novio llega de domingose sienta en el taburetey la muchacha como una flor brevede coloniaa su lado se quedaresignaday los dos eternizan las horasdel abrazo

un rabo de nube que pasó cercanoy que todas las mujeres salierona cortar con las tijerasy con las cruces de cenizasen las puertasno pudo levantarlos del rincóndel amor o de la sala

el novio que dicen es de lejosde la otra tierrade Las Palmasllegó en domingoy el moscónposado en la ventana

A KANÁRI-SZIGETEKIVŐLEGÉNY LÁTOGATÁSA

A dongó beröppent az ablakonkimeresztette zöld szemétnyüzsögve és végetnemérőna látogatás kezdetét jeleztea vőlegény vasárnap érkezikleül a zsámolyraés a lány mint kicsinyalpiniavirágmellette maradbéketűrőnés halhatatlanná teszik ők ketten óráitaz ölelésnek

farkos szélörvény ért a közeibeés minden asszony kiszaladtollókat csattogtattakhamuból keresztetrajzoltak az ajtókrade őket az sem mozdította kia szerelem vagy terem szögletéből

a vőlegény mondják messzirőlmás földrőlLas Palmasból valóvasárnap érkezettés a dongóaz ablakra telepedve

„A los enamorados que fueron siempre Agueda y Miguel.” „A szerelmeseknek, kiknek neve örökké Agueda és Miguel.”

Yolanda Ulloa: Silbo del alma / Lélekfütty (Z-könyvek)

12

aún después de mucho tiemposigue anunciandosu llegada.

még azután hosszú időn áttovább is jelziérkezését.

FIESTA DE LA RAMA

Vuelven los recuerdos…por el mary los rostros pasan como el aguapara la fiesta de La Ramalos danzantes llegan a la ermitael árbol ha ofrecidosu ramajehojas que se confunden en la arenacubriendo los agostos y las mareasinvocando la lluviaaguas de sueñosinefable rocío de celajesque a los pies de la virgenofrenda el alto montey la apacible sombra de los dragos.

A RÁMA ÜNNEPE

Emlékek érkezőben…a tengeren átés arcok jönnek mint hullámoka Ráma ünnepéretáncosok térnek a remetelakhoza falombozatát kínáljaleveleit homokkal eggyé váltanagusztusokat és árapályt befödveesőket híálomvizeketfátyolfelhők hallgatag harmatátteríti a szűz lába eléáldozatként a magas hegyés szelíd árnyéka a sárkányfáknak.

MADRIGALEs el viento que viene y vay las muchachas que bordan inicialesen pañuelosdespiden primaverasy se sientan a contemplar el mar…

MADRIGÁLJön és megy a szélés a lányok monogramot hímezneka kendőkbeelbúcsúztatják a tavasztleülnek és hosszan nézik a tengert…

CANTO DE LOS CEDROS

Los nietos y biznietos del isleñobajaron hoyel estrecho camino del pedregallo enterraronentre los cedrosdonde las buganvilias florecen de rosadolas nubes descienden cabizbajasy la noche se estalla de cocuyosen una verde excitación de luzque amontona el barro en los zapatosy el sereno en la yerba

fue sembrador de sueñosyuntero que abrió los surcosy logró frutos inmensos de bonanzacon sus ásperas manosy las sombras que se deshacencomo siervos en sano pastoreo

allí quedó su historiasu verdadera historia de hombre sólo

A CÉDRUSOK ÉNEKE

A szigetről jött férfi unokái és dédunokáileereszkedtek maa szűk köves ösvényenés eltemettéka cédrusok közöttahol rózsaszínűén virágzanak a buganviliáka felhők fejük lehorgasztva szállnakmécsbogarait kigyújtja az éjaz izgatott zöld fénybensár gyűlik össze a cipőkönés a füvön estharmat

álmok magvetése voltbarázdákat hasító ökörpásztornyarak órjás gyümölcseit érleltedurva kezévelés az árnyak szerteszét kóborolnakmint pásztorok legeltetés közben

itt maradt történetevalódi története a magányos férfinakkezében a szelek rózsájával

„A la bisabuela que bailaba La Rama (Baile tradicional deAgaete, Gran Canaria)”

„Dédanyámnak, aki Rámát táncolt, a kanári szigeteki Agaeteváros hagyományos táncát.”

Al abuelo fallecido en Poza, en Octubre de 1957. Se pudo cons-tatar que donde fue enterrado se dan las mazorcas máshermosas de la zona.

Nagyapámnak, aki Pózában halt meg 1957 októberében. Aholeltemettük, a vidék legszebb kukoricái nőnek.

Yolanda Ulloa: Silbo del alma / Lélekfütty (Z-könyvek)

13

con la rosa de los vientos entre las manosotra islaotro farootro marde tempestad y hoguerasCanarias se quedócomo un punto perdido entre dos tierras.

másik szigettelmásik világítótoronnyalmáglyák és viharmásik tengerévela Kanári-szigetek elmaradtakmint eltűnt pont két föld között.

EL TRUENO DELHUMO

El alma desiertaespantada suspiraentre estos muros brevesdonde el trueno del humo venerablesigue resonando incesante en la lluviaque no es lluviasino un pedazo irreal de tu único silencio

la cama que veo ¿tu cama?sangre de tus huesossilbido suavísimo del bosque cercano¿es tu cama la que veo?

y el armario inexistente ¿tu armario?y la cuchara ¿tu cuchara?en la que no siento tu vida palpitantey estos techosinterminables de tus ojoslos rincones de filosofía griegalos libros de Dioslas paredes huidas por el huracánel sendero entre árboles amorososel pozo seco de viejas historias por venirla colina de mármol llorónel reloj de sol españolísimo y perpetuoel fogón de las muertes perdurableslos caballos que no relinchanlos pájaros que no bullenen su fiesta tártara de noches sin luna¿son los mismos? ¿son los mismos? ¿son los mismos?

en la tarde que se alejaespantada suspirael alma desiertaentre estos muros brevesdonde el trueno del humo venerablesigue resonando incesante en la lluviaque no es lluviasino un pedazoirrealde tu único silenciotu único grito:¡madreapiádate de mí!

MENNYDÖRGŐ FÜST

Az elhagyott lélekrémülten sóhajtkicsiny falak közthol égi mennydörgő füstvisszhangzik szüntelenül az esőbenmi nem esőhanem egyetlen csönded valótlan darabkája

ágyat látok a te ágyad?csontjaid vérelegszelídebb fuvallata a közeli erdőneka te ágyadat látom?

és a nem létező szekrény a te szekrényed?és a kanál a te kanalad?nem érzem benne lüktető életedetés végtelen tetőketlátó szemed nézéséta görög bölcselők szögleteitIsten könyveithurrikántól menekülő falakatszerelmes fák ösvényételjövendő vén történetek kiszáradt kútjáta síró márvány dombjáta legspanyolabb örökké járó homokóráttovábbélő halálok tűzhelyétlovakat kik nem nyerítenekmadarakat kik nem rikoltanakholdtalan éjek tatár ünnepénugyanazok? ugyanazok? ugyanazok?

a távolodó délutánbanrémülten sóhajtaz elhagyott lélekkicsiny falak közthol égi mennydörgő füstvisszhangzik szüntelenül az esőbenmi nem esőhanemegyetlen csöndedvalótlan darabkájaegyetlen kiáltásodé:anyámkönyörülj rajtam!

„Débil, macilento, con los ojos irritados de la cal, y herido delroce de la cadena y del grillete, llega Martí a NuevaGerona…”

Herminio Almendros

„Gyöngén, csontsoványan, mészégette szemmel, lánctői éslábbilincstől sebzetten érkezik Marti Új Geronába…”

Herminio Almendros

Yolanda Ulloa: Silbo del alma / Lélekfütty (Z-könyvek)

14

LA FUGA DE LOS NOVIOSEn el alba los girasolesmiraban cabizbajos.La verja de campanilla insuperableavizora un tiempo de futuros insultospara rimar después pequeñas coplassonatinasconfundidas en rezos y hechiceríasdejadas en el zaguáno el vara en tierra.

El traje isleño para bailar la danzaeternoen el baúlno cede a diez lustros de cenizas.

La casa cerrada a cal y cantopor el luto estrecho del amorestá cubierta de neblinay las colmenas llevan lazos negroscomo muestra de pérdida.

Las abejas asomadas a sus casasvieron brotar azaharesinundados de néctarcomo leche materna que derramaafluentes en un río infinito.

Las abejas vieron pasar el temporalestremecer la casael relincho de la nochey a Nieves galopando en el aireabrazada a las riendas del amor.

Los girasolesen el alba aún miran silenciososy nadie se atrevea llevar la noticiade la fuga.

A JEGYESPÁR SZÖKÉSEHajnaltájt a napraforgókfejük lehajtva leselkedtek.A rácsos kapu rikoltó csengőveljövendő sértések idejére kémleltrímeltek rá később kicsiny dalokszonatinákimákba és bűvszavakba vegyülvea tornácon hagyvavagy a földbe szúrt boton.

A táncra való szigeti ruhaörökéi tűaz utazóládábanötven év alatt sem hamvad el.

A házat habarcs és kövek foglyáta szerelem szoros gyászavonja ködbeés méhrajok fekete szalagja szálla veszteség jeleként.

A kaptárukból kinéző méheka narancsvirágokat rügyezni láttákúgy csöppent ki belőlük a nektármint anyatej mikor sugarátvégtelen folyóba önti.

A méhek látták elvonulni a vihartmegremegni a házatnyeríteni az éjtés lovagolni Nievest a szélbena szerelem gyeplőjébe fogódzva.

A napraforgókhajnaltájt még némán néznekés senki se merhírt vinnia szökésről.

LA FIESTA DE SAN JUANLa tarde de San Juan trajo ajetreoen la casa de los isleños.Las muchachas con Clara Torres a la cabezainiciaron todo tipo de juegospara adivinar las providencias.Y en lo profundo del pozo negro del traspatiohicieron los conjurospara ver en el agua el rostro del amado.Pero sólo burbujas de colores aparecieron en elfondo.Acodadas en el brocal se fue la tarde de San Juany aún después de tanto tiemposiguen mirando al oscuro pozo.

SZENT IVÁN ÜNNEPENyüzsög a nép Szent Iván délutánjánházában a szigetieknek.A lányok, Clara Torresszal élükön,mindenféle játékba kezdenek,hogy kitalálják a jövendőt.És a hátsó udvar fekete kútjának mélyébevarázs igéket eregettek,hátha meglátják a vízben kedvesük arcát.De csak színes buborékok keringtek a mélyben.A kútkávára könyököltek, míg elszállt Szent Iván délutánja,és azután még sokáignéztek alá a sötét kútba.

RETROSPECTIVAEl hombre que tengo frente a míestá detrás del mostradorviste de lacito, largo delantal y un paño blanco

RETROSPEKTÍVA férfi velem szembena pult mögött állcsokornyakkendő hosszú köpeny fehér kendő

Yolanda Ulloa: Silbo del alma / Lélekfütty (Z-könyvek)

15

en el bolsillo.Sirve solícito el plato de aceitunaslas líneas de ron Domecq Tres Cepas y el cubilete.Las fichas saltan se mueven ansiosas de sorpresasvértigo de la suerte o el desgaste del juego en lavitrola.El hombre que tengo frente a milustra la barra de caoba con marcado entusiasmoesmero en desajuste de un tiempo rotooportunidad que busca quien se tiene a sí mismoante la soledad y la abertura del dolor.Mientras saca ei brillo a la madera del anchomostradorun rebaño de ovejas aparecen de pronto en lamemoria.

a zsebben.Figyelmesen teszi le az olajbogyós tányértDomecq rumot tölt Három Puttonyosat a kupicába.Ugrálnak a meglepetés hevétől mozdulnak azsetonokszédületes szerencsét vagy vesztes játékot zenél afonográf.A férfi velem szembenbuzgó lelkesedéssel fényezi a mahagonipultotgondosan rakja össze a széttört időtkinek senkije sincs csak saját maga ilyesmit keresmikor a magány és a fájdalom kínja tép belé.Miközben a széles pult fáját fényesre törliváratlanul juhnyáj tolul fel emlékezetében.

TÚNICOS DE BRUJASEn la cañada de los helechoslas mujeres vestidas de negrosalen volando por encima de los bosquesy cruzan el marvan montadas en palanganas de peltrefumando tabaquitos de Tenerife y de La Palmay con la humareda que exhalan las brujasse vuelven mariposas negrastataguas que sobrevuelan las casas de tabaco.

BOSZORKÁNYOK TUNIKÁIPáfrányok szurdokánfeketébe öltözött asszonyokrepülnek az erdők fölöttés át a tengerenón-ólom-cink lavórban ülnektenerifei és La Palma-i szivart színakakkora füstfelhőt fújnak a boszorkányokhogy fekete pillangókká válnak tőlehalálfejes lepkék szállnak a dohányszárítók fölött.

LO QUE GUARDANLOS ESPEJOS

Un rostroasoma su perfil ausentela perspectivade la nocheabarcadora de azoguesen el misterio de la químicay el hastío que atesoran las islasque la abuela trajo y regómultiplicadacomo planta carnívoratrepadora y tenazdispersa en nuestra médulay en nuestra danza isleñagalopando encintadabajo el tamborileo de la sangrey los rostros que asoman al espejo.

AMIT A TÜKRÖKŐRIZNEK

Egy arcmegmutatja távoli vonásáta higanyt egybetartóéjszakatávlatáta kémia titkábanés a szigetek összegyűjtött csömörétamit a nagymama hozott és öntözöttmegsokszorozódvamint húsevőszívós kúszónövényszétszóródva velőnkbenés szigeti táncunkbanfelszalagozva szaporázvaa vér dobszava közbenmíg arcok néznek ki a tükörből.

EL REBAÑOPor la talanquera del patioasomaban sus ojos resignados.Nos parecieron tantas en aquel tiempoy sólo eran diez ovejas taciturnasque hacían sonar sus campanillasy marchaban una al lado de la otrasin atreverse a pensar en otra cosani a tener mejor destino para sus vidaslanudas y esquiladassólo eran diez ovejas sujetas

A NYÁJAz udvar palánkján átmeresztették mélabús szemüket.Oly soknak láttuk őket akkorpedig csak tíz néma birka voltcsengőjüket rázogattákment egyik a másik mellettgondolni semmire se mertekgyapjas és kolompoló életükjobb sorsot nem reméltcsak tíz birka volt valamilyen

Yolanda Ulloa: Silbo del alma / Lélekfütty (Z-könyvek)

16

a una herencia desconocidarebañal o de otra índoleo simplemente la fronterael espíritu que existeen la mirada o en el corazón de un animalque a veces nos iguala y nos supera.

ismeretlen örökségből valónyáj vagy micsodavagy egyszerűen határvonallétező szellemegy állat tekintetében vagy szívébenmi annyit ér mint mi vagy többet is.

LOS AFORTUNADOS

Los billeteros deshicieronel polvoriento trillo de Pozasy el sombreado paseo del Oestecon sus números grandesanunciadores de quimeraso quién sabe qué dicha ocultaen el ala del sombrero.

Los canarios vendedores de billetespasan despaciovienen y vancon su pregón delante de las casas.Sin nada en los bolsillosvan por la noche de parrandaconvencidos de que la suerteles tocará de cerca.Y así en las esquinas del Café Palmerose va el tiempo que viene por vivirgargantas secasbajo la sombra del fino paraíso

Los suerteros vendedores de lamentosdichas y desdichasdichas para nadapedacitos de un gran númerosorteado y espoleadosuerteros de esperanzas.

Y se alejan tras la rueda de la fortunaque es un naipe vencedor y próspero en la mesa.Se van con el pregón alegrey las suelas rotasbajo el paso inseguro del que andacaminando las nubes.

A SZERENCSEHOZÓK

A sorsjegyárusok szétdúltákPozas poros ösvényeités Nyugat árnyas sétányaitábrándokat kikiáltóvagy ki tudja milyen titkot rejtőnagy számjegyeikkelkalapjuk karimáján.

A kanári-szigeteki sorsjegyárusoklassan járnakjönnek és mennekkiáltásukkal a házak előtt.Zsebük üresde duhajkodnak éjjelés biztosakhogy szerencséjük karnyújtásnyira.így múlik Café Palmero utcasarkainaz élni érkező időkiszáradt torkoka finom cimetfa árnyéka alatt.

A siránkozva érkező sorsjegyárusokszerencsével és szerencsétlenséggelsemmit se érő szerencsévelegy kihúznivaló tettre sarkalónagy szám darabkáivalreményárusok

És a szerencse kerekével távolodnaknyerő biztató lap az asztalon.vidám kiáltásukkal mennek eltört cipőtalppalbizonytalan léptével annakki a felhőkön jár-kel.

CAÑAMBRÚ

Sin saber nada de él, sólo lo que cuentan losheraldoslos cuenteros de la sabiduría pueblerinalo he llamado Hombre Rojo o Cañambrúsupe que tenía poderes más que la ira del vientoo la movilidad de las cosas oscurascuando se precipitan en verdades.Aún se le puede ver por los caminosdebajo de un piñón hablando en acertijosen espinelasdescorazonadas métricas para un versadorque llevaba como cualquier estrella

CAÑAMBRÚ

Semmit sem tudok róla csak amit a hírmondóka bölcs falusi mesélők regélnekVörös Embernek vagy Cañambrúnak neveztem eltudtam hogy hatalmasabb a haragos szélnélvagy a sötét dolgok se gyorsabbak nálamikor az igazságra rávetik magukat.Még látható az utakontalányokban beszél egy fenyőmag alattspinellekbenverselő számára csüggesztő ritmusokbanolyan mint messzi csillagtávoli titkát megfejteni nem tudjuk.

A los canarios que fueron billeteros en Cabaiguán. A kanári-szigetieknek, akik sorsjegyárusok voltakCabaiguánban.

Al palmero Teodoro Alvarez Expósito, legendario bandido quefue muerto por la Guardia Rural en 1935.

A Las Palmas-i Teodoro Alvarez Expositónak, a legendás ban-ditának, akit a csendőrség 1935-ben ölt meg.

Yolanda Ulloa: Silbo del alma / Lélekfütty (Z-könyvek)

17

imposible de descifrar su lejanía.Todo hecho de luz caminando en el aguaentrando por las puertas cerradas de las casasinvisible como el silenciorepartidor y amigode los hojalateros y los perros jíbarosde las sirenas de agua dulcey amante de la noche con serenoel gesto altivo y elocuentedel amor a ciegas debajo de las sábanaszurcidasaferrado a las caricias ciegas en oscuro ritualde manos y sustancias fluvialessusurrando en oídos ajenostocado por los hilos mágicos del tiempocon el cabello húmedo de brumascon sombrero de paja sin aprestoy el candor roto en las palabras inocentesen el gemido del agua cuando lo vio caerflotando en la corrientecomo papel de carta sin noticiacomo rojo azafrán con los dos tiros en el pechoy con los ojos sin cerrar mirando el mundoviajando por el río.

Mindene fényből van mikor a vizen lépkedházak becsukott kapuján belépláthatatlan mint a csöndbádogosok és vadkutyákbőkezű barátjaédesvízi szirénekészerelmese a tiszta éjnekvak szerelembüszke és ékesszóló mozdulata az agyonstoppoltlepedők alattvak simogatások megszállottja a kezeksötét rituáléjában és amikor a folyókmélységes titkairól idegen fülekben búgaz idő mágikus húrjain játszikködök nedves hajávaldurva szalmából font kalappalés sebzett tisztasággal az ártatlan szavak mélyénvíz nyöszörgésében mikor lehullni láttalebegve az árbanmint üzenet nélküli levélpapírtmint vörös sáfrányt mellében két golyóvalmikor nyitott szemmel nézte a világotutazott a folyón át.

¿ELECTRÓNICO?Los gomeros silban en la nochecomo cascada por el aireva un sonidoun murmulloantiguoun aviso viajando farallonespara ser eco de cumbre que no cesa.Los pastores se oyen a lo lejos…¿Qué cosa tiene el mundo?tan remoto el e-maily tan cercano el silbosilbo del alma.

ELEKTRONIKUS?A Gomerából jöttek fütyülnek az éjbenmint vízesés a légen átszáll a hanga régimorajlása sziklazátonyokon utazó üzenethogy hegycsúcs örökös visszhangjává legyen.A pásztorok messzire hallanak…Mije van a világnak?oly távoli az e-mailés oly közeli a füttyszóa lélekfütty.

PARA LUEGOLas tejedoras reunidascomo fieles tarántulasinician labores para luegoalfileteros heridas diminutas de la suertemanteles dispuestos a servir de angustiasgobelinos percances de pared y de silenciotodo para guardar en los baúles del ajuar.La pequeña agujeta de crochetabre los surcos sutiles de una sombray vuelven a recogerse en un instanteel tapiz como joya almibada de casoriose extiende en las rodillas de las tejedorasque pensativas y austerasno levantan la vista de los hilos.

HOLNAPUTÁNRAAz összegyűlt szövőtűikmint hű tarantellapókokmunkába kezdenek holnaputánratűpárnák a sors apró szúrásaiszorongó terítékeket fogadni kész abroszokpénzt hozó gobelinek fal és csönd lakóikelengyék koporsóiban őrizendők.A kicsiny horgolótűegy árnyék finom hurkait kivarrjaegymásba illeszkednek egy pillanat alatta faliszőnyeg mint elsietett nász édeskés ékszereott hever a szövőnők térdére dobvakik töprengve és szigorúantekintetüket fel sem emelik a fonálról.

PAN BORDADOMayo viene de flores y aletea

HÍMZETT KENYÉRVirágzó május jön és ugrándozik

Yolanda Ulloa: Silbo del alma / Lélekfütty (Z-könyvek)

18

con su cesta de pan y su bordadotrasnochadorfugitivo de vinos y espejismosque amamanta una mujeren su regazo breveuna pastoraque de tanto morires siemprevivay de tanto vivires un recuerdo.

kenyérkosárral hímzésseléjszaka virrasztboroktól délibáboktól menekülegy asszony szoptatjakicsiny ölébenegy pásztorlányannyi haláltólÖrökzöldannyi élettőlörök emlék.

BAIFO

La leña arde en el fogón de piedrasy la escudilla y el morteroguardan el aroma de los cilantros y el tomillo.Los cabritos pasan de prisa al atardecerporque en la mesaaún falta el plato favorito del banqueteellos quieren seguir corriendo entre las floresadornarse los cuernos con coronade guindas y geraniospara hacer mil cabriolas y saltar a las nubesy desde allícon el asombro del que nada tieney encuentra de pronto el paraísover la tierra y el desolado pedregallleno de rosas.Pero jamás llegar a las fuentes y a la mesa del festínconvertidos en baifos olorososcoronados con dos pimientos rojos.Los cabritos se alejan melancólicosa la hora que sucumbe el sueño de la hierbay son el sacrificio,la ofrenda de los diosesalrededor de comensales también apoderadosde la inocenciade la dulce mirada sobre los pastizalesla maleza que no podrá servirles de refugioporque la mano del verdugo cortará las ramasapartará las flores y allí bajo la espiga frágilde los millos realizará su gran proezade primitiva ofrendaque no será de dioses sino de simples gentessentados a la mesa.Y los cabritos se vanse alejan al atardecerbajo los altos yerbazales del asombro.

KECSKEGIDA

A tűzhelyen parázslik a faa mozsár és a csészekoriander és kakukkfű illatú.Sietve szökellnek alkonyaikor a kecskegidákmert az asztalróla lakoma kedvenc tála még hiányzikmég futkosnának ők a virágok köztszarvukat meggy- és muskátlivirággalDíszítenékugrándoznának ezerszer és felszöknének a felhőkigés onnana nincstelenek rémületévelkik hirtelen az édenre találtaknéznének a földre és a rózsaszirmokkal borítottkopár kőre.De tálakra és lakomaasztalra sohasem vágynakillatozó kecskegidákká válvakét pirospaprikával feldíszítve.Búsan távolodnak a kecskegidákmikor a fű álmának vége eljtánés az isteneknek szánt áldozat órája itt vanés az asztaltársak körbenaz ártatlansága jó legelőket szemlélő édes tekintet urai leszneknem ad többé a cserje menedéketaz ágakat a hóhér keze lenyesimesszeszórja a virágokat és a törékenyköleskalászok alattprimitív áldozatának hőstettétVégrehajtjanem isteneknek hanem egyszerűasztalnál ülő embereknek szánvaÉs a kecskegidáktávolba vesznek alkonyaikora rémülettől ágaskodó magas fű alatt.

MEJUNJE PARA LA NOCHEDE SAN MARCOS

Trae tu alma de la manoy llévame por el mar de la otra islaseremos marineros sin navíoy pescadores de chicharrosen las playas azulesharemos sonar una guitarragemir un tiple viajero y elocuenteque va trazando porveniresa la luz de antorchas y humaredas

MÉZES PÁLINKA SANMARCOS ÉJJELÉRE

Hozd lelkedet kezedbenés vigyél másik sziget tengerérehajó nélküli tengerészek leszünktöpörtyűk halászaikéklő tengerpartokonmegpendítjük a gitár húrjaitsírjon fel az ékesszóló utazó gitárocskahangja jövendőket idéz nekünkfüstfelhők és fáklyák fényénél

„Si el cabrito se escapara, que seria lo mejor para los queamamos a los animales entonces, tener a mano cualquier otracarne.”

„Ha a kecskegida megszökne, számunkra, akik szeretjük az ál-latokat, az volna a legjobb, ha valami másféle húshoz jutnánk.”

Yolanda Ulloa: Silbo del alma / Lélekfütty (Z-könyvek)

19

donde se prepara el mejunje pastoraly la guindillala miel va llenando los ríosde tu cuerpo distanteque atraviesa los pórticos del albay otra vez bebemos en la misma vasijasin asa y sin color milenaria domésticarotos los bordes y amantísimaque guarda licores infinitos de liturgiay que embriagatu alma que traes de la mano.

ahol a pásztori mézes pálinka készülés piros paprikaméz borítja be távolitested folyóita hajnal csarnokán zúdulnak átés újra iszunk ugyanabbóla füleden és évezredes színek nélkülicsorba szélű és imádott csészébőla szertartás végtelen likőrjeinek ízét őrziés megrészegítilelkedet mikor a kezedben hozod.

LA CONQUISTACuando partió la estrecha embarcaciónhizo una franja gris un amasijoun punto perdido en alto campanarioy las redes se llenaron de peceslos bocinegros llegaron a la orillacantaron a lo lejos para después caer.El Almiranteraída la camisa y el paso lentoa la mar se hizo.Desde la proa mira una isla perdida sonajeray la figura de una niña desdibujando sombras.Ve la quimera de un sueño salirse de sus márgenestal si fuera otra mar o fuera el mismoy otra vez la imagen ausente y tan cercana de lamuerte.El genovés camina de rodillas el oleajelleno de algas, plantas y coralescon el murmullo asonante de su arritmia.

El genovés va de conquista y de estandartey una promesa Real no verdadera porque es de reina.Por eso de abandono va dispuestosin casa y sin regreso.

Va de viajeva de dicha sin tener la suertey va de suerte sin tener la dicha.En la otra orilla aún se oyen los alisiosy el suave aroma de especias y sofritos sacude losanafesEn las cocinasa lo lejos preparan las isleñas escabechey se llenan de magia las cazuelas.

Pasó por La Gomera y se fue sin prisa.En la mesa de mantel bordado y fuentes amarillasaún tiene un cubierto que le aguarda.Y el recuerdo distante de una niñaque en la playa habló con él.Y que dijo después que era de espumalos ojos azules transparentesy la vozcomo un pez iluminadoque se fue por el mar.

A HÓDÍTÁSMikor a kicsiny hajókaraván elindultszürke csík kenyérdarabkaveszendő pont lett a harangtoronyból nézvésta hálók megteltek halakkala tengeri keszegek a partra úsztaka messziségnek énekeltek és azután kimúltak.Az Admirálisviseltes ingben és kimért léptekkeltengerre kelt.Nézi a hajóorrból az elveszett zengő szigetetés egy árnyékká mosódó lányka alakját.Alomkísértet bújik elő körvonalaibólmintha másik tenger volna vagy ugyanazés megint a távoli kép és a halál oly közeli képe.Térden állva halad a genovaiaz algákkal növényekkel korallokkal telihullámokonaritmiájának csengő suttogását figyelve.

Hódítani megy a genovai lobogókéntegy nem igazi királyi ígérettel hiszen csakkirálynői az.Elhagyatottan megy és arra készenhogy se otthona se visszatérte ne legyen többé.

Útra indulszerencsét próbál szerencse nélkülés sorsot kísért sorstalanul.Még passzátszelek zúgnak a másik partonfűszerek és rántások finom illata remegted afőzőlapokat.A konyhákbanmessze tőle pácolt halakat készítenek a szigetiekés varázslat fortyog a lábosokban.

Áthaladt La Gomorán sietség nélkül.A hímzett terítőjű és sárga tálakkal teliasztalon még őt várja egy teríték.És egy lányka távoli emlékeaki a parton beszélt vele.És amit mondott azután amikor habbá lettáttetsző kék szemés hangmint világító halki eltűnt a tengerben.

DE FAMILIAEl rojo flamboyan

CSALÁDOMRÓLA vörös flamboyan

Yolanda Ulloa: Silbo del alma / Lélekfütty (Z-könyvek)

20

y los gorrionesde aquel viejo hechicerose quedaron fijos en el marcoblanco y solemneun día lluvioso de mayoen que mi madresecó sus manos en el delantaly como un pájaro pequeñosobrevoló la casa.

és az öreg varázslóVerebeimozdulatlanná meredtekaz ünnepélyes és fehér keretbenegy esős májusi naponmikor anyámkezét kötényébe törülteés mint kicsiny madárátszállt a ház fölött.

SIMOR ANDRÁS FORDÍTÁSAI

ANCIANA DE OJOSNOMEOLVIDES

He olvidado todo lo que no te recuerdey en las orillas que dejaronlos ríos en su prisaestán sus formasaparecidas en las márgeneshace ya mucho tiempo.

Luego si la memoriaes una ancianacon ojos nomeolvidesque cabecea sentadaen su estrado de mimbrealzando sus manos lejanísimaspara sentir la voz modularsonidos y recortar palabrasde papel e ir soltándolasen la distancia.

Entonces nada te será el olvidonada te será borrado cuando calles.

NEFELEJCS SZEMŰÖREGASSZONY

Mindent elfelejtettem ami nem rád emlékszika partok körül sietősenkiszökött folyókformája ott hevera peremek köztmár jó ideje.

Ha az emlékezetegy nefelejcs szeműöregasszony ki lassanbólogat fűzfavesszőkarszékében ülves fölemeli messzi-messzi kezéthogy érezze egy dallamívét szavakat vagdosson kipapírból s eleresszeőket a messzeségben,

akkor semmiség lesz neked a feledéss nem törlődik el semmi ha elhallgatsz.

EL ROSTRO DE LA LLUVIALo que más recuerdo de aquel tiempoes el río cóncavo y familiarel follaje tangible que aún revivelas memorias.La casa de las ventanas altas y el instrumentoclaro,que viajaban distancias y que traía el vientoen intervalos como un acompañantesolitario y tenaz que se guarecíaen todos los rinconesla lluvia vino tambiény todos mirábamos a través del agua,su transparenciay en los barandales azules del portalcorrían numerosos surcos volviéndose,en el piso, un charco hondo de caprichosas márgenesque reflejaban las sombras del naranjoque empezaba a florecer.

AZ ESŐ ARCALegjobban abból az időbőla homorú ismerős folyóra emlékszemaz emlékezetet ma is fölélesztőtapintható lombra.A magas ablakú házra s a tisztahangúHangszerre,hangja nagy távolságokat utazott be a szélsodorta felénk időről időre holmimagányos makacs társként ki mindensarokba belebújikjött az eső iss néztük mind a nagy ablaküvegén át a víz képtelen csodáját,Áttetszőségéts a kapualj kék párkányainszámtalan kis barázda futott le,s formált a padlón szeszélyes szélű mélypocsolyatükrötmely visszaverte a narancsfa képétmi épp akkor virágzott.

RECUENTO DEL PAN SZÁMADÁS A KENYÉRRŐL

Yolanda Ulloa: Silbo del alma / Lélekfütty (Z-könyvek)

21

Sentado a la mesa de la tardeviste pasar los sueñosy todo lo demás.No tengo mucho que ofrecery sin embargo con los primeros clamoresde la noche he llegado para quedarmeojalá encuentre una cama y un plato disponiblesy tu larga sonrisa de espejismostus dulces ojos de emigrante de tiempostus achaques propensos a la poesíatus quejas a la nocheque no aprendiste nunca.

Hoy a las tantas del díasin otra noticia que mi rostrosin otro porvenir que mis manosgestuales y afanosas para ganar el pante invoco casi profanamente.

Estoy en las puertas de septiembrela casa de virgo parece una promesaen su punta de otoño en sus jardinesque empieza a desgajar.

El recuerdo de algo muy querido se nos haceun nudo involuntario y entonces el teoremainsufrible se despeja aquilatandocálculos y ansias.Las tazas de café son el acontecimientoprimero de mi llegada después vinieronlos peces rojos de la soledad;los naipes desdibujando su alegría,su pentimento ante el futuroy el estuche magnífico del saxosobre el mantel púrpuraque parecía incendiar el instrumento.

La casa de septiembre sacude el maderameny emprende al vientouna mujer de parecido errante dispone el pan.

Entrar bajo sus árboles es como entrar la viday ver súbitamente que estás sentado a la mesa.Tus besos son el estruendo del mundoy el mediodía inmortaliza en sus estertoresla imagen que de titienen mis ojos.

A délután asztalához ülvenézted az álmok felvonulásátés minden egyebet.Nem igen van mit felkínálnommégis az este első jeléreeljöttem hogy itt maradjakbár találnék ágyat meg egy tál ételtbár rátalálnék délibábokból való hosszúmosolyodraidők emigránsára valló édes szemedreköltészettel terhes nyűgeidreesti sirámaidrahogy semmiből sem tanultál.

Ma akárhányadikánmikor nincs más hír csak az arcomnincs más jövő csak a kezemigyekvő mozdulatai hogy kenyeret keressektéged szólítalak csaknem profánul.

Szeptember kapujában állokA Szűz háza ígéretesnek látszikkopásnak indultőszi kertjeiben.

Egy nagyon kedves emlék akaratlanulcsomót köt ránk s akkor az elszenvedhetetlenteoréma számításokat és vágyakattökéletesítve kitisztul.A csésze kávék érkezésemelső eseményei aztán jönneka magány vörös halaiaz örömet átrajzoló kártyalapokmegbánásuk a jövő előtts a szaxofon pompás tokjaa bíbor térítőnmely szinte felgyújtani látszott a hangszert.

Szeptember háza rázza a gerendázatots elszabadítja a szelet,egy tévelygő külsejű nő gondoskodik a kenyérről.

Belépni fái alatt annyi mint az életbe lépnis hirtelen meglátni hogy az asztalnál ülsz.Csókjaid a világ harsogásas ricsajaival a dél halhatatlanná teszia képet amit a szememrólad őriz.

PIEZA DIFÍCILPARA ELEFANTE

Soy una mujer de tiempopor venirde época especialque entra al milenio con candelabrosy vestidos raídos por la misericordiosadádiva y la traslúcida memoria que

ELEFÁNT SZÁMÁRANEHÉZ ZENEDARAB

Eljövendő időkasszonya vagyokkülönleges időszakéaki kezében kandeláberekkel lép az ezredfordulóbaaz irgalmas adományoktól megkopottruhában áttetsző emlékezettel mely

A Roberto Rodríguez

Me parezco al que llevaba el ladrilloconsigo, para mostrar al mundocómo erasu casa Bertolt Brecht

Roberto Rodrígueznek

Olyan vagyok, mint az az ember,ki téglát vitt magával,hogy megmutassa a világnak,milyen a háza Bertolt Brecht

Yolanda Ulloa: Silbo del alma / Lélekfütty (Z-könyvek)

22

en barrancales ha desdibujadolas cuencas oscuras de un abismoque conspira sin héroes ni himnosy despliega la emoción de las gargantas secasImaginar otro tiempo, otras dimensioneses lo que puedo hacer con el recuerdo.Perseguido, aquejado de pantanoso asediova el silencio y a fabular con la palabrame entrelaza;telas invisibles de arañas,amaneceres calados de lloviznadescienden acuarelas.

Y voy por la ciudadme siento en el banco de piedraque le ha quedado al parqueen el desalojo invisible de la calley miro a los turistasy da tanta gracia verlos, caminandola ciudad, alborotados y gentilescreyendo conocerla bien, precisamente a ellaque no se deja ver ni conocer por nadie.Mientras en el parque todo es asombrosamenteestáticoy el mediodía ha tendido su trampa de búsquedala manera de sonreír o de llamara los gorriones o a los perros quepasan deambulando la tardeandariegos de afecto de música y de dueñosy que al pasar no miran ni ladrana la violenta luz que desgasta resplandores,insoportable es el calor, arrastra la hojarascasin el rostro del amor ni la estivalpromesa de volver.

Y yo abro los brazosoigo cantar a un pájaroy quiero abastecerme de esa imagen,me quiero abandonar, desintegrarcualquier otra partícula que me condenede mi herencia y salgo otra veza deshacer palabrasel vacío improperante que en la nocheme aguarda.

Y voy con las manos vacíasa conquistar mi sombra nuevamente.

a mély vízmosásokban átrajzoltaa szakadék sötét szemgödreitmely hősök és himnuszok nélkül konspiráls kiszikkadt torkokból bont ki lelkes kiáltást.Más időt képzelni, más dimenziókatezt tudom tenni az emlékezettel.Űzötten, mocsárba ragadt lábbal üldözöttenfut a csend s körülszőhogy szavakkal mesélni kényszerüljek;láthatatlan hálói,záportól ázott hajnalokvízfestményei ereszkednek alá.

S én megyek a városbanleülök egy kőpadraami az utca láthatatlan kilakoltatásakora parkból még megmaradts nézem a turistákatolyan mulatságos látni őket, amintzsivajgón s nyájasan járják a várost,azt hívén, jól ismerik, éppen őtaki senki előtt fel nem fedi magát.Közben a parkban bámulatosanmozdulatlan mindena dél pedig csapdát állítvamosolyog hívjaa verebeket vagy a kutyákat melyekvégig őgyelgik a délutántszeretet zene gazdák után kóborolvas elhaladtukban nem néznek nem is csaholnaka ragyogást felőrlő ádáz fényre,elviselhetetlen a hőség, száraz avart sodor magávalnincs rajta a szerelem arca se a nyárivisszatérés ígérete.

S én kitárom a karomathallom egy madár énekétés erőt merítek ebből a képből,itt akarom hagyni magam, széthullanimás részecskékre melyek nem ítélnektovábbvinni örökségemet s megyek újraszavakat szétzilálniaz éjszaka sértő ürességébenami rám vár.

És megyek üres kézzelárnyékomat meghódítani újra.

FAGOT, TARDES LLUVIOSAS,UNACASA QUE EMERGE DE LABRUMA

Y todo viene ahora, cuando mis afanesson como un corto viajeexceptuando el recuerdo de aquella adolescenciatan brumosa que sopló sus aires fugitivospor la reja del colegioun muchacho cercano al solflotando entre las aguas de un mar pérfidoun árbol roto que llenaba las pérgolasun fagot cada vez más débiluna casa con músicaunas ventanas altasy un sauce que nunca estuvo alegrelas tardes lluviosas de las pequeñas bailarinasque saltaban el césped

FAGOTT, ESŐS DÉLUTÁNOK,EGY KÖDBŐL KIEMELKEDŐHÁZ

És minden egyszerre tör most rám, amikorvágyaimolyanok mint egy rövid utazáskivéve ama ködös kamaszkoremlékét mely a gimnázium rácsán átfújta felém menekülő leheletétegy fiú közel a naphozlebeg az álnok tenger vizeibenegy vörös fa tetőkerteket betöltőegy fagott mind haloványabb hangjaegy ház zenévelmagas ablakokegy szomorúfűz mely vidám sosem volta kis balerinák esős délutánjakik átugrálták a gyepet

Yolanda Ulloa: Silbo del alma / Lélekfütty (Z-könyvek)

23

el recuerdo una acuarela entre tus manosy la clase de canto como un eco a distanciay tu voz en el diálogo rescatandoa la poesía de sus principiosy el amor como un símbolo debatiéndosetodo viene ahora y ya no cabe dudaque aunque nada me llevo mis pies no estáncansadosy mis manos son fieles describir la lluvia.

az akvarell emléke kezedbens az énekóra mint egy távoli visszhangs vitázó hangod amint óvjaa költészetet s elveita szerelem mint jelkép vitázik önmagávalminden egyszerre tör rám most s nem fér hozzákétséghogy bár semmit sem viszek lábam nemFáradts kezem hűségesen ismeri fel az esőt.

PIE DE FOTOLos dos están mirando taciturnossentados en la hierbaa las campánulas silvestres del eventualmenguanteamarilleael sepiala altivez insidiosas mareas(y en el jardín posiblemente haya alguien mássalliendo de la foto)Mientras el lente detieneel giro de un gritoy no escapan gargantasni fisurassi no en los ojosde un vendevalde oscuros caucesque detienenen persistente ráfagala fugazinstantánea.

LÁBJEGYZET EGYFÉNYKÉPHEZ

Ők ketten hallgatagon nézika fűben ülveaz erdei harangvirágokatéppen fogyó hold vanSárgállika szépiaálnok árapály dölyfe(s a kertben alighanem van valaki más isaki kilép a képből)Miközben a lencse röptében elkapegy kiáltástaz nem a torokból tör fels nem is holmi hasadékbólhanem egy sötét medrűSzélrohamSzemébőlmely makacsvillámként állítja mega röpkePillanatfelvételt.

EL BÚHOLa poesía ha huidose fue a esconderen los matarroles oscuros de imaginacióntras las arboleadas.Como búho soñoliento y precozdeja su rastro en la madera de los techosy llega a mi casa.Nada lo consuela ni acompañaexhausto y enfermo viene a que lo asistatrae sus alas largas recogidas.Sus ojos despiertos han provocado el olvidode la noche.Elpernoctante ambicioso, conocedor de ideasmeritoriasha franqueado hoy las puertas altas del silencioy se quiere iniciar en la lejana alquimia,en la orfebrería de los peces del antiguo taller,en el vulgar sosiego de las horas.Quiere asomarse con las begonias al ancho corredor,oír de la pianola valses y llegar a los patiosy tomar el aroma de la hierba que ha empezadoa mojarla llovizna de abril.Con estos medicinales recursos seguramente securarámi búho

A BAGOLYA költészet elmenekültbevette magáta képzelet sötét bozótosábaa fasorok mögött.Mint álmos és korai bagolyotthagyja nyomát a tető gerendáinés a házamhoz ér.Nincs vigasza nincs társakimerültén s betegen kéri segítségemetmagával húzza hosszú összezárt szárnyait.Éber szeme kiprovokálta az éjszakaFeledését.Abuzgó virrasztó, érdemes eszmék ismerőjema áttörte a csönd magas kapuithogy beavatást nyerjen az ősi alkímiába,a régi aranymíves műhely halacskáinak titkaiba,az órák vulgáris nyugalmába.Begóniák közt akar kinézni a tágas folyosóra,valcereket hallgatni a gépzongorán s az udvarokbaérnis beszívni az áprilisi esőtől épp csakMegérintettfű illatát.Emez orvosi beavatkozástól bizonyosanmeggyógyul

Yolanda Ulloa: Silbo del alma / Lélekfütty (Z-könyvek)

24

calentará sus alas, picoteará la tardey antes de la medianoche ya habrá sobrevolado lospatios.

Baglyombemelegíti szárnyait, megcsipkedi a délutánts még éjfél előtt átrepül az udvarok felett.

MÚSICA POPULAREl ciervo dulce bajo las fresascorrugadas y el rojo intenso fijo de horizontecomensaldescansa en su plateado lecho…Mientras los músicos gitanos interpretanlas csárdás y el violín se eternizatras el vitral lagrimoso de la lluviay entran los pájaros danzarines del fuegoque festeja la nochey al cuerpo indefenso del ciervoque yacesobre la mesa del banquete.

NÉPZENEAz édes szarvas az egymásba tapadóeperszemek alatt s vérvörösben az asztaltársasághorizontjára meredvepihen ezüstözött ágyán…Miközben a cigányzenészek játsszáka csárdást s a hegedű örök életre kelaz esőtől könnyező színes üvegablak mögötta tűz táncos madarai körülröpködikünnepelve az estéts a szarvas védtelen tetemétmely ott fekszika bankettasztalon.

DE VIGILIA SE TRATADesdichadas las estrellasla noche equinocciallas trae.y me reducen recuerdos de otras vidastemporada de cigarraselectrocutan su empeño de volaren los cables aéreospor no querer bajar a la malezay yo revelo hojaspergaminosdispersos de asuntosbabilónicos,mientras el fruto rojo de discordiadel paraísorenovadoy vencidode los centros de mesasreposanesperando,lenguas jugosas, paquidérmicasquesaborearanen las caricias, los espasmos vitalesdeestrellasdesdichadasqueen mi vigiliacaen.

VIRRASZTÁSRÓL VAN SZÓSzerencsétlenek a csillagoka napéjegyenlőségi éjszakahozza őket ide,s más életek zsugorított emlékeit rakják elémkabócák idejétszállni akarásukat áram sújtjaa levegőben húzódó kábelekenmert nem akarnak a gyomok tövébe bújnién pedig babiloni ügyekSzétszórtlapjait pergamenjeithívom előmiközben a megújult édenViszályánakpiros gyümölcseLegyőzöttenAsztaldíszkéntVirít,Vastagbőrűeknyálas nyelveKészülBeleharapnia simogatásokbaa szerencsétlenCsillagokeleven rángásaibaKikVirrasztásomkorLehullnak.

LLEVAS DENTRO DE TI,EL BOSQUE

Un niño lanza la pelota al ventanal(oh Charlie si pudieras remediaral mundo con cristales)El chicuelo nuevo

MAGADBAN HORDOZODAZ ERDŐT

Egy kisfiú labdával beveri a nagy ablakot(ó, Charlie ha meg tudnád reparálnia világot üveglapokkal)Az új kisgyerek

A Joel Antonio Joel Antóniának

Yolanda Ulloa: Silbo del alma / Lélekfütty (Z-könyvek)

25

está en el umbralde un siglovertiginosoprogramadoy capaz de comunicar estrellasdesde el jardín,ay, el niño recuerdaa Humprey Bogart cuando se ponelas manos en los bolsillos haciéndose el duroy tartamudea palabras meteóricasque explotan en la guardería como enjambre.

Quisiera eternizarese acto maléfico de malcriadezel portillo de cristal en la ventanala palabrota del vecino y mis excusasdeletreando el idiomaEso todo me significaun vínculo de ancestroel hilo conductor de expansivas herenciaspero élentró en el siglocon juguete electrónicoque vomita juego de palabrasy máquinas que piensan.Aunque por las tardeshostigue la amenaza de las piedrasy le entonemos cantos y rondas infantilesestá entrando en los umbralesde una realidad virtualque domina y dialoga latitudesy programas.El niño está parado en los prosceniosdel último encantamientoque se vaquizasle sirvatodavíapara apreciarel universo verde de los bosquesque aún lleva dentrode él mismo.

egy szédületesBeprogramozottÉvszázadküszöbén állmely a csillagokkal képes kommunikálnia kertből,jaj, a kisfiú Humphrey Bogartraemlékeztet ahogyankezét nehézfiúsan zsebre vágjas meteor szavakat dadogaz óvodában méhrajként robbanókat.

Szeretném örökkévalóvá tenniezt a csibészes rosszaságotaz üveg hasadékát az ablakbana szomszéd szitkait és hebegő-habogóMentegetőzéseimetEz mind azősi köteléket jelentitovább futó örökségek vezérfonalátő azonbanszójátékokat okádóelektromos játékszerrels gondolkodó gépekkel kezébenlépett be a századba.S ha délutánonkéntfenyegető kövek bizsergetik is a tenyeréts gyerekdalokat s körtáncokat énekelünk iső már egy hullámhosszokons programokon uralkodóvirtuális valóságküszöbein lép át.A kisfiú az immár távozóutolsó varázslatszínpadának előterében álls az talánMégsegít nekihogy becsüljeaz erdők zöld univerzumátamit még belsejébenHordoz.

XII. – EL COLGADOEl pie izquierdo del hombreestá sujeto con una sola cuerday sus péndulosdibujan inocencia.El colgado en su estado de inerciale parece remontar la tierray siente un inefable alivio al suspenderseentre las siete ramas de aquél árbol bíblicopero a fin de cuentashorca o patíbuloque le esperó pacienteen el azogue o en las roturasde un maderamen destinado para otro fin.

XII. – AZ AKASZTOTTA férfi bal lábátegyetlen kötél tartjas lecsüngő testrészeiártatlanságot rajzolnak ki.Az akasztott ahogy ott ernyedten csüggúgy érzi elemelkedett a földtőls kimondhatatlan megkönnyebbülésselhimbálódzikama biblikus fa hét ága köztám végül isakasztófa vagy vérpadvárta őt türelmesenegy más célra készült ácsolatréseiben vagy a piactéren.

DESPEDIDA A LA PASAJERAPor marzo pasaron

BÚCSÚ AZ ÁTUTAZÓTÓLÁthaladnak márciuson

Yolanda Ulloa: Silbo del alma / Lélekfütty (Z-könyvek)

26

todas las luminarias.Y las alegrías dijeronsu discurso solemneante aquella pasajeraque no tendió pañuelospor no tener costumbreen los andenesde tal ciudad de inviernos.

a fénylő lámpafűzérek.S az örömök elmondtákDíszbeszédüketaz átutazó nő előttaki zsebkendőt nem lobogtatottmert az nem volt szokásbanama téli városPeronjain.

HOMBRE SENTADO FRENTEA SU JARRA DE CAFÉ

Detrás del trense fue un muchachodiciendo adiós con su pañuelo.

Bajo el cielo empedrado de noviembrevertiginosos pasan los trenesy el aprendizacude a aquel instante que cruzalos cristales empañados del airela línea es una cinta azulallá a lo lejosfrente a sus ojoscorre el tren envuelto en la humareday a élle aparece la luz anaranjada de la nocheun sueño interminable de farolesla máquina desliza su rugidodetrás van los vagones en busca de acomodoy en el último puesto desde el cabú amarilloel retranquero fábula encantamientos.Los furtivos años se fueron con los trenesy sus manos punzantesque levantaron descarrillos adioseslejanías…llenan hoy de gestos las palabrasal describir la ausencia.

Afuera de la casa se oye clamar el vientoel viejo ferroviario fuma el tabacomirando taciturno la jarra de cafésobre la mesamientras una llovizna pertinazsuaviza la memoria.

KÁVÉSKANNÁJA ELŐTTÜLŐ FÉRFI

Egy fiúa vonat után futottzsebkendőjével integetve.

November macskaköves ege alattszédítően száguldanak a vonatoks a tanoncmegidézi a levegő homályosvonatablakain átszáguldó pillanatotkék szalag a sínott a messzeségbenszeme előttelvágtat a füstbe burkolt vonatés őaz éjszaka narancsszínű fényétlámpasor végtelen álmának látjaa vonat bömbölése ott kígyózika vagonok mögött helyet keres magánakés a sárga szerkocsi legvégébőlvarázslatokat fabulái a fékező.Az évek lopva elszöktek a vonatokkals nyilalló kezüka kisiklott istenhozzádokat a messzeségeketFölemelőkma gesztusokkal töltik meg a szavakatmikor a hiányt próbálják leírni.

Kint a ház előtt felüvölt a széla vén vasutas a szivarját szívjas hallgatagon nézi a kávéskannátmaga előtt az asztalonmiközben a makacs esőszelídre mossa emlékezetét.

RONDA DEL CHIVO Y ELCARRETÓN

Manolito va en el carretón del chivo paseapor el parque de la fe del valle susurrantede cántaros de agua lluviay no es el carrusel del Furoni la carreta que rechinó Atahualpapero a él le brillan los ojos de la infanciacon más luz que una fiesta y apura al hombreque hala del chivo

A KECSKE ÉS A KORDÉ

Manolito ül a kecskevontatta kordébansétakocsikázika zuhogó eső vizétől még suttogóFe del Valle parkbanez nem a Varázsló körhintájas nem is az Atahualpa alatt csikorgó kordégyerekszeme mégis ünnepi fénnyelcsillog sietteti az embertaki a jövő nélküli

Todavía puedo seguir el rastro de esa tropa laboral y alegreque me hizo

Francisco Umbral

„Még követni tudom a munkás és vidám csapat nyomát, melymegteremtett.”

Francisco Umbral

Para ManolitoManolitónak

Yolanda Ulloa: Silbo del alma / Lélekfütty (Z-könyvek)

27

resignado en su rutinasin porvenir y manso.

A Manolito le parece que viaja a gran distanciatirado por un corcel que surca montañas de azúcary me busca en la pequeña muchedumbreque se sienta en los bancosde la ciudad y dice adiósagita las manos de avecilla que aún no emprendevueloy sabe más de nido que de aire alcanza nubes dealgodónferias que el tiempo aguardará de misterios y donesy que el zodiaco llevará a Julio de estandarteél se hace dueño de las riendasque lo llevarán a galopar el mundo.

mindennapokba beletörődöttszelíd kecskét húzza.

Manolito úgy utazik mint ki nagy távolságokat járbecukorhegyeket átszelő paripavonta hintájánmegkeres szemével a város padjain ülőkicsiny tömegbens istenhozzádot intkismadár kezével mely még szárnyra nem kels a fészekről többet tud mint a levegőrőlvattafelhőkbe érrejtélyeket s titkos adományokat tartogató időkvásáraibaahol a Zodiákus kör Július zászlajával az élenlovagols ő a gyeplők uraígy fogja bevágtatni a világot.

EL LOCOVagabundea el bufón con tocado y ropas de coloresen campo abierto.Y no presta atención al animal pequeñoque ronda su camino.Lleva bastón y atado al mismo envoltorioque simboliza la precaria experiencia del pasadoy la valiosa posición del presente.Un rictus de tristeza le acompaña.Extravagancia, excesos descifrables y delirio.Si te sale este loco en el trayectoen bajada o subidadicen las cartas del tarotque desvíes la vista y sigas largo.

A BOLONDBolyong a bohóc sipkával a fején, tarkabarkaruhábana nyílt mezőn.Mit sem törődik a kis kutyával,ki útján tereli.Kezében vándorbot, batyu van hozzákötve,benne a múlt szegényes hagyatékas becses pozíciója a jelennek.Szomorú vigyor kíséri útján.Különcködés, megfejthetetlen túlzások, őrület.Ha utadba akad ez a bolondlefelé a lejtőn vagy fölfelé,arra figyelmeztet a tárót,hogy fordítsd el fejed és menj tovább.

VUELO EN FUGALas garzas dejan su elegancia voladora.Las acuáticas flores son una morada promesaen el rocío.¥ un verde musgo alargándosepasa.

Migratorio el vuelo detenido,blancas señoras remontadas a su hilo grisno disipado en arcoiris ni en veranotraedme el agua los molinos

al vencido caballero sin caballoni lanza.

Traedme noticias de su batalla últimala que libera.La más trágica.La invisible batalla de su mente,que dejó deshecho su estandarteen medio del caminoentre La Mancha y el polvode su estirpe.

MENEKÜLŐREPÜLÉSA gémek elegáns röptüket megszakítják.A vízivirágok lila ígéreteka harmatcseppek alatt.S egy zöld moha hosszan elnyúlvaAraszol.

Röptükben megállt vándormadarak,fehér hölgyek szürke fonalukon lebegőkmit nem oszlat el sem a szivárvány sem a nyárhozzátok el nekem a folyót a malmokata ló és lándzsa nélküli legyőzöttLovagot.

Hozzatok nekem híreket utolsó szabadítóCsatájáról.A legszomorúbbról.Elméje láthatatlan csatájáról,mi kettétörte zászlajáts ott hagyta félútonLa Mancha és dicső múltjaPorában.

DOBOS ÉVA FORDÍTÁSAI

Yolanda Ulloa: Silbo del alma / Lélekfütty (Z-könyvek)

28

ISBN 963 430 529 XISSN 1216-1861

Felelős kiadó Simor András

Felelős szerkesztő Tabák András

2005 Vasas-Köz kft nyomdaFelelős vezető Badó Géza

Terjeszti a Könyvtárellátó Közhasznú Társaság

Yolanda Ulloa: Silbo del alma / Lélekfütty (Z-könyvek)

29