8
Vasas, Somogy és Hird közösségi lapja • 2010. december • IV. évfolyam 12. szám Minden egyes hópehely ... Meghívó A Vasasi Bányász Nyugdíjas Szak- szervezet 2010. december 9-én csütörtökön 14.30 órai kezdettel a bányászotthonban Borbála napi meg- emlékezést, és éves beszámolót tart. A rendezvényre tagságunkat tisztelettel meghívjuk! Jószerencsét! Baumgartner Sándorné, elnök Már az adventi asztaldíszítésnél felkerül nálam a fenyõgallyra egy pici kerámia angyalka. Ezüstös ruhácskája, csillagos szárnya, aranyhaja láttán el- szorul a szívem, s könnybe borul a szemem. Ennek az angyalkának a történetét szeretném megosztani az Olvasókkal. Éveken át kedves szokásunk volt boldogult nõvéremmel, hogy minden szer- da délután elin- dultunk valahova. Rossz idõben mú- zeumok, tárlatok látogatása volt a cél, jó idõben a hegyi jára- tokra igyekeztünk, s innen tovább gyalog a természetbe. Ezen a szép adventi délutánon csizmán felül ért már a hó, nem is járt a Tubesen más lélek, mint mi ketten. Tiszta, fehér lepel borította a tájat, csak egy-egy madár csippentett a csendháborításra. Majd fiúk síelõ csoportja suhant el mellettünk, de értékelve a közös termé- szetimádatot, ránk köszöntek. Mi meg néztük a lassan lebukó nap bíbor szí- neit, gyermekkori versekkel nosztalgi- áztunk: „Amikor az égbolt piros színben játszott, Sütöttek cukorkát, habkiflit, kalácsot...” Lassan vissza kellett fordulnunk, közben eleredt a hó, óriási, kristályfor- ma pelyhekben. Ekkor így szóltam: – Akkorák ezek a hópelyhek, hogy elhiszem, el tudom hinni, hogy „Min- den egyes hópehely Angyaloknak lakó- hely.....Nõvérem szó nél- kül a táskájába nyúlt, s kivette belõle az Angyalkát. „Karácsonyra szántam”. Csak átöleltük egymást, mert a Sze- retet magáért beszél. Hát ilyen áhitatos, szeretetteljes Kará- csonyt kívánok mindenkinek, és áldott, békés új esztendõt! Korcsmárné Weyse Klára Meghívó A Pécs-Vasas Egyházközség szeretettel meghívja Önt és kedves családját, valamint barátait, ismerõseit a vasasi Munkás Szent József templomban 2010. december 12-én vasárnap 16 órakor kezdõdõ ADVENTI JÓTÉKONYSÁGI HANGVERSENYRE. 14 ÓRÁTÓL KARÁCSONYI VÁSÁR A hangverseny bevétele a vasasi templom és plébánia felújítását szolgálja. Részvételét és támogatását elõre is köszönjük. MEGHÍVÓ Idén is Vasasra látogat a Mikulás! 2010. december 5-én 14 órára érkezik a Berze Nagy János Mû- velõdési Ház elé, ahol szeretettel és ajándékkal vár minden jó és nem annyira jó gyermeket is. A Mikulás a Vasasi Kulturális és Hagyományõrzõ Egyesület meg- hívásának tesz eleget és reméli, hogy nagyon sokan ott lesztek!

Sok Hírünk Van - December (2010)

Embed Size (px)

DESCRIPTION

Újságunk 2010 - Decemberi száma

Citation preview

Page 1: Sok Hírünk Van - December (2010)

Vasas, Somogy és Hird közösségi lapja • 2010. december • IV. évfolyam 12. szám

Minden egyeshópehely ...

MeghívóA Vasasi Bányász Nyugdíjas Szak-

szervezet 2010. december 9-éncsütörtökön 14.30 órai kezdettel abányászotthonban Borbála napi meg-emlékezést, és éves beszámolót tart.

A rendezvényre tagságunkattisztelettel meghívjuk!

Jószerencsét! Baumgartner Sándorné, elnök

Már az adventi asztaldíszítésnélfelkerül nálam a fenyõgallyra egy picikerámia angyalka. Ezüstös ruhácskája,csillagos szárnya, aranyhaja láttán el-szorul a szívem, s könnybe borul aszemem. Ennek az angyalkának atörténetét szeretném megosztani azOlvasókkal.

Éveken át kedves szokásunkvolt boldogult nõvéremmel,hogy minden szer-da délután elin-dultunk valahova.Rossz idõben mú-zeumok, tárlatoklátogatása volt a cél,jó idõben a hegyi jára-tokra igyekeztünk, s innentovább gyalog a természetbe. Ezena szép adventi délutánon csizmán felülért már a hó, nem is járt a Tubesenmás lélek, mint mi ketten. Tiszta, fehérlepel borította a tájat, csak egy-egymadár csippentett a csendháborításra.Majd fiúk síelõ csoportja suhant elmellettünk, de értékelve a közös termé-szetimádatot, ránk köszöntek. Mi meg

néztük a lassan lebukó nap bíbor szí-neit, gyermekkori versekkel nosztalgi-áztunk:

„Amikor az égbolt piros színben játszott,Sütöttek cukorkát, habkiflit, kalácsot...”

Lassan vissza kellett fordulnunk,közben eleredt a hó, óriási, kristályfor-ma pelyhekben. Ekkor így szóltam:

– Akkorák ezek a hópelyhek, hogyelhiszem, el tudomhinni, hogy „Min-den egyes hópehelyAngyaloknak lakó-

hely.....”Nõvérem szó nél-

kül a táskájába nyúlt, skivette belõle az Angyalkát.

„Karácsonyra szántam”. Csakátöleltük egymást, mert a Sze-

retet magáért beszél.

Hát ilyen áhitatos, szeretetteljes Kará-csonyt kívánok mindenkinek, és áldott,békés új esztendõt!

Korcsmárné Weyse Klára

MeghívóA Pécs-Vasas Egyházközség

szeretettel meghívja Önt és kedvescsaládját, valamint barátait,

ismerõseit a vasasi Munkás SzentJózsef templomban

2010. december 12-énvasárnap 16 órakor kezdõdõ

ADVENTI JÓTÉKONYSÁGIHANGVERSENYRE.

14 ÓRÁTÓL KARÁCSONYIVÁSÁR

A hangverseny bevétele a vasasitemplom és plébánia felújítását

szolgálja.

Részvételét és támogatásátelõre is köszönjük.

MEGHÍVÓIdén is Vasasra látogat a Mikulás!2010. december 5-én 14 óráraérkezik a Berze Nagy János Mû-velõdési Ház elé, ahol szeretettelés ajándékkal vár minden jó és nemannyira jó gyermeket is.

A Mikulás a Vasasi Kulturálisés Hagyományõrzõ Egyesület meg-

hívásának tesz eleget és reméli,hogy nagyon sokan ott lesztek!

Page 2: Sok Hírünk Van - December (2010)

Sok Hírünk Van2 2010. december

Érdemes-e Ön szerint az elszakadásongondolkozni? Ezek érveit, ellenérveitfelsorolhatná.

A településeinken élõket gyakranfoglalkoztatja ez a kérdés. Erre egyér-telmû választ nem tudok adni. Tény,hogy a rendszerváltás óta az országfalvainak nagy részében pozitívváltozások történtek, de nem kevésközség a csõd szélére került. Talán azegyik legnagyobb probléma ma azországban, hogy az elmúlt esztendõk-

ben az önkormányzatok vállára azállam rengeteg terhet rakott, melyhezforrást nem biztosított. Ezáltal az ön-kormányzatok többségének gazdaságihelyzete válságossá vált.

Az a sajátságos körülmény, hogy azország egyik legnagyobb városáhoztartoznak településeink, sok elõnnyeljár, de egyben a peremkerületi „státu-szunkból” fakadóan legalább ennyiellenérvet is fel lehetne sorolni.

Jelenleg úgy látom, hogy az elszaka-dás most nem idõszerû. A vagyonmegosztásánál nem csak a települése-iket megilletõ javakkal kell számolni,hanem azzal a hatalmas adósságállo-mány ránk esõ részével is, amelyetmost a város maga elõtt görget. Nemlennének jelentõs adóbevételeink,ehhez helyi munkahelyeket kelleneteremteni. Minden önkormányzatifeladatot nekünk kellene felvállalni(oktatási-kulturális feladatok, szociális-és egészségpolitikai ellátás, közlekedés,település-fenntartás, hatósági felada-tok, intézmények fenntartása, stb.).

A települések fenntartásával kapcso-latban is számos gond merülne fel,gondoljunk az elmúlt hónapok esõ-zései során kialakult helyzetre.

Ha dr. Páva Zsolt nem tartja bekorábbi ígéretét, és nem ad át valóstelepülésmûködtetési feladatot, és eh-

hez tartozó pénzkeretet a részönkor-mányzatnak, van – e értelme ígytovábbmûködni?

Tudnunk kell, hogy a részönkor-mányzatok nem jogi személyek, pusz-tán némi önállóságot, véleményezésijogot biztosítanak a mûködési terüle-tükre vonatkozóan. A város költségve-tésében a részönkormányzatok számá-ra támogatási összeget különít el,melyet a részönkormányzatok között alakosság számának arányában oszt fel.

A részönkormányzatok ezekkel azösszegekkel rendelkeznek önállóan.Nagyságrendileg ezek az összegek akövetkezõk: Vasas: 2,61 MFt, Somogy:2,2 MFt és Hird: 1,92 MFt. Ezeksajnos csekély összegek, ennek több-szörösét is megérdemelnék települése-ink, de azt is tudni kell, hogy a város-nak azon részein, ahol nem mûköd-nek részönkormányzatok, ott ez a kistámogatás sem jelenik meg. A városSzervezeti és Mûködési Szabályzatában(SZMSZ), illetve részönkormányzatokSZMSZ-ében pontosan rögzítésre ke-rültek azok a feladatok, lehetõségek,amelyekkel a részönkormányzatokélhetnek, illetve átruházott hatáskör-ben dönthetnek. Szerintem ezzel sem-mi probléma nincs. A nehézségeket aforráshiány okozza. A város nagymér-tékû eladósodása nem teszi lehetõvé,hogy a támogatási összegek növeked-jenek. A 2010. évi költségvetés össze-állításánál is csak erõteljes lobbizásomeredményekénk kaptunk támogatást.A most készülõ, hatalmas prés alattzsugorodó 2011. évi költségvetés össze-állításánál is komoly gondot fog jelen-teni a támogatás megszerzése. A támo-gatás megszerzéséért természetesenmindent elkövetek.

A városnak ezen túl fenntartásikötelezettségei vannak a településein-ken (intézmények fenntartása, iskolák,

Tisztelt Olvasóink!

Új rovatot indítunk melyben, Ön

tehet fel kérdéseket, a településünk

mûködése, fejlesztése és társadalmi

problémáival kapcsolatban. Felkeres-

sük a kérdés címzettjét, és választ ké-

rünk. Néhány összegyûjtött és általunk

megfo-galmazott kérdést feltettünk

Huba Csaba képviselõ úrnak a vála-

szok már ebben a számban olvashatók.

Várjuk észrevételeit a témákkal

kapcsolatban, és újabb kérdéseit névvel

és név nélkül. Kérdéseit leadhatja a

szerkesztõség postaládáiba, a település

patikáiban, és az impresszumban

megadott e-mail címen.

Mit tud a vasasi bánya újranyitásáról?

Valóban az utóbbi idõben többszörszóba került a vasasi külszíni fejtésújranyitása. Ezzel kapcsolatosan többízben próbáltam információt kérniPéterffy Attilától, a PANNONPO-WER HOLDING Zrt. igazgatóságitagjától, energetikai igazgatótól. Szep-temberben a következõket tudtammeg:

A PANNONPOWER HOLDINGZrt. jelenleg tanulmányokat készíttet,vizsgálja a bánya nyitásának lehetõsé-geit. Elképzeléseik szerint a következõévben lehet szó arról, hogy a termelésmeginduljon. Kezdetben nem tervez-nek nagy mennyiségû szénkitermelést.Megbeszélésünk alkalmával a bányamegnyitásával kapcsolatban két ké-résem volt a vezérigazgató úrhoz.Egyrészt, hogy az Erõmûhöz történõbeszállítás ne Vasason keresztül történ-jen, erre alkalmasabbnak látszik aHosszúhetényt elkerülõ út, a másik ké-résem pedig arra irányult, hogylehetõség szerint minél több helyimunkaerõt foglalkoztassanak. A vezér-igazgató úr elfogadta kéréseimet ésígéretet tett a további egyeztetésekre.

Valószínûnek tartom, hogy a Pan-nonpowernek azért áll szándékábanújra megnyitni a külszíni fejtést, merttudomásom szerint 2012-ben lejár az ahatáridõ, mikorra a területet rekulti-válniuk kellene.

Új rovatot indítunk

Page 3: Sok Hírünk Van - December (2010)

Sok Hírünk Van2010 12. szám 3

óvodák, mûvelõdési házak, utak,árkok, átereszek, hidak, közlekedés,közvilágítás, temetõ fenntartás, vízellá-tás, szemét szállítás stb.), ezért képvise-lõként igyekszem ezzel kapcsolatosanis eljárni, forrásokat találni.

A síkosságmentesítést ki végzi ezen atélen, a településen élõkre milyenfeladat hárul?

A települések lakóinak rendeletbenszabályozott feladata az ingatlanjaik-kal határos járdaszakaszok, gyalogutaksíkosságmentesítése. Ha lehetõségünklesz, természetesen a közmunkásainkis segítenek ebben. Sózott homok a801-810-es telefonszámon kérhetõ.

A SÍKOSSÁGMENTESÍTÉSRE ADOTTFRISS INFORMÁCIÓ, A KÖVETKEZÕLINKEN KERESZTÜL ÉRHETÕ EL./szerkesztõ/

http://www.bama.hu/baranya/kozelet/olcsobb-lesz-a-hokotras-a-biokom-felel-a-takaritasert-345553

A választások elõtt és azt követõhetekben rendszeresebb rendõrijelenlét volt tapasztalható most ez egykissé elcsendesült. Tudomásunk szerinta betörések száma emelkedett, mit tudtenni ez ügyben? Lehetséges betiltania részönkormányzatok területén a háza-ló ügynökök és a kihangosítással mûkö-dõ pásztázó gépkocsis kereskedõket?

A hozzám eljutó információkból énis érzékelem, hogy a lopások, betöré-sek száma az utóbbi idõkben meg-emelkedett. Ez összefüggésbe hozhatóaz évszakhoz köthetõen az alkalmimunkák csökkenésével, a hidegebbidõjárás beálltával. Ilyenkor a meg-élhetési bûnözés emelkedni szokott.

A területen a lehetõségekhez mértenfolyamatos a rendõri jelenlét mind anappali, mind az éjszakai órákba. A rendõrség e terület közbiztonságáértfelelõs képviselõivel folyamatosankapcsolatot tartunk. Igyekszem segíte-ni a területen mûködõ Polgárõr Egye-sületeket is. A közbiztonság javításaérdekében szükséges lenne ezen civilszervezetek fejlesztése, létszámuk bõví-tése. A Vasason korábban kiválóanmûködõ Polgárõrség a vezetõjük eltá-vozása és gazdasági okok miatt elle-hetetlenült, de úgy látom, tagjainak

elkötelezettsége következtében újramegkezdték egy új néven alakult egye-sületként tevékenységüket. A somogyiPolgárõrség információim szerint tevé-kenységet nem folytat. Szükséges lenneegy új Polgárõrség felállítása. Ezt elkö-telezett lakóknak kellene felvállalniok.Hirden ilyen jellegû kezdeményezésselmég nem találkoztam.

Ami az árusokat illeti:Az alkalmi házaló árusok minden

valószínûség szerint nem rendelkez-nek engedéllyel, tehát szabálysértéstkövetnek el. A kihangosítóval árulócégek a Pécs Holding Zrt.-nél kérhet-nek engedélyt, és mûködési területei-ken a hangosításért díjat kell fizetniük.Lévén, hogy településeink a város ré-szét képezik, kitiltásukat csak a városegészére vonatkozó rendelettel lehetneszabályozni.

Az újabb városi sarc a telekadó!Milyen változások várhatók az elsõverziókhoz képest, ahol egységes adómérték volt meghatározva, a telekelhelyezkedésétõl és használatátólfüggetlenül?

Az elsõ mondatra a válaszom: egyér-telmûen NEM!. A közgyûlési elõter-jesztésként megjelenõ telekadó terve-zettel kapcsolatosan több újságcikkszületett, mely a lakosságban jogosanellenérzéseket váltott ki. A közgyûlé-sen a napirendi pontot a polgármesterlevetette. Mint kiderült, félreértések-bõl, információ hiányból adódóan azelõterjesztést hibásan készítették el.

Mindenkit szeretnék megnyugtatni!Mint azt Páva Zsolt polgármesterreltörtént egyeztetés során megtudtuk, akészülõ telekadó rendelet nem a lakos-ságot kívánja megsarcolni, hanemazokra a cégekre akarja kivetni a telek-adót, kik a városban építésre alkalmasterülettel, foghíjakkal rendelkeznek.Telekvásárlásuk elsõdleges célja atelekspekuláció volt és telkeik jelenlegiállapota rontja a városképet. Ilyen pél-dául 48-as tér mellett, a Tudásközpontszomszédságában lévõ, évek óta körbepalánkozott gödrös telek, vagy aKereskedõk Háza déli oldalán lévõtelek stb.

Rácz Gábor

Mindenkinek jóegészséget

kívánnak 2011-benis a somogyi-hirdi-

vasasi gyógyszertárdolgozói!

MEGNYÍLIKA KÖNYVTÁR VASASON!

2010. December 12-én 14 órakorkerül sor Vasason a Berze Nagy JánosMûvelõdési Házban a könyvtár megnyi-tójára, melyet a helyi civilszervezetek kö-zös munkája eredményeként a MegyeiKönyvtár támogatásával hoztunk létre.

Az ünnepségre meghívást kapnak vá-rosunk vezetõi, országgyûlési és önkor-mányzati képviselõk, valamint a helyicivilszervezetek képviselõi.

Minden érdeklõdõt szeretettel várunk!

Page 4: Sok Hírünk Van - December (2010)

Sok Hírünk Van 2010. december4

Pécstõl kelet felé 7km-re találhatóegy kisebb városrész: Hird.

Valaha e városrész amikor még faluvolt, megtalálható volt benne faluház,kultúrház, mozi és saját tanácsépület-tel rendelkezett. Két nagy üzem ismûködött: a cementipari és a kender-gyár, ahol nagyon sok helybeli és vidé-ki dolgozott.

Aztán elért bennünket is a városhozcsatolás amivel nyertünk helyjáratúbuszközlekedést és szemétszállítást.

De mit vesztettünk….? Aki itt lakikmindenki tudja.

Én most mégsem errõl szeretnék írni.Van egy kis lakóövezet rész a

Kosztolányi – Tátika – Harangvirág –Pázsit út által határolt terület. Csendesrésze a városnak, ide csak az jön be ko-csival aki itt lakik. Hókotró is egyszerjárt erre – valószínûleg eltévedt…

Az egymás mellett sorakozó családiházak környékét az itt lakók ápolják,gondozzák és igyekeznek egy kellemeslakható környezetet kialakítani.

Tavasszal amikor a fák virágoznakillatban úszik a környék.

A gyümölcsök beértével pedig senki-nek nem csapnak a kezére ha leszedegyet belõle. Õsszel a lehullott falevele-ket gondosa összegyûjtik és a Zöld-járattal elszállítatják. Így élik a gondoskis mindennapjaikat.

Amikor arról olvasok az újságbanhogy mennyi pénzt költöttek építésre,szépítésre a környezetemben mindigmegdobban a szívem.

Örömmel olvastam azt is hogy 513eforintból útjavítást végeztek

Hirden, csak azt sajnálom hogyebbõl a pénzbõl egy „lapátnyi” aszfaltsem jutott erre a útszakaszra.

A nyáron saját pénzbõl hoztunkzúzalékot és feltöltöttük a lyukakat azútjainkon hogy legalább egy kicsitkímélni tudjuk autóinkat. Már kéthelyen is megsüllyedt az út acsatornázási munkák miatt, ki tudjameddig kell majd ezeket kerülgetni.

De még mielõtt valaki megszólna,tévedés ne essék nem panaszkodáskéntírtam ezeket a sorokat, csak gondol-tam hogy bemutatom ezt a kis lakókö-zösséget mert lehet hogy az „illeté-kesek” nem is tudnak rólunk hogy miitt élünk.

Az is lehet hogy az Õ térképeiken eza négy utca nem is szerepel…

S.J.

Kátyúpartján - gödörszélen…Kedves S.J.!

Mindenek elõtt örülök, hogycikkében fellelhetõ a hirdiek lokál-patriotizmusa, ma ez nagy érték,megbecsülendõ.

De maradjunk a tárgynál, a kátyú-zásnál. A részönkormányzat valóban513 eFt-ot szavazott meg az említettutcák és környékének vízelvezetésére,útjavításokra, melyet a Pécs Holdingrészére adtunk át e célra .Szeretnémleszögezni, hogy EZ A PÉNZ MÉGNEM KERÜLT ELKÖLTÉSRE,további egyeztetéseket igényel. A kör-nyéken elkészült kátyúzásokat a Hol-ding NEM EBBÕL AZ ÖSSZEGBÕLVÉGEZTE. Ha az idõjárás engedi,további kátyúzások is várhatóak aZámor u. végén és a Túra utcában(továbbá Vasason a régi patika elõttiútszakaszon). Tudom, hogy máshol isigény lenne hasonló munkák végzé-sére, de most csak ennyire futotta.

Az említett térség legnagyobb gond-ja a talaj- és felszíni vizek elvezetése, ésez által az épületek alagsorainakvizesedése. Ebben is próbálom keresnia megoldást. Ez kulcskérdés, mert hanem megfelelõ a vízelvezetés, az utakállapota is emiatt romlik.

További észrevételeiket is szívesen foga-dom a [email protected] címre.

Huba Csaba

Minden kedvesvásárlójának

kellemesünnepeket , boldog új

évet kívánnak a Vali bolt dolgozói!

Vasas, Bethlen u. 30.H–P: 6–16.30 Szo: 6–12

O L V A S Ó I L E V É LKöszönöm annak a Tátika utcai lakosnak, aki az utca nevében feljelentett

2010. 09. 14-én.Ahogy ön fogalmaz nincs szégyenérzetem, de önnek legalább van, mert

nem merte a saját nevében írni.Ön olyan nevet írt, ami egész Hirden nincs és sosem volt. Ezek szerint õ

az utca közös képviselõje és mihamarabb szeretném megszorítani a kezét.Amikor a nagyautóval mást látott az utcában akkor a Hirdi Nõegylet bérelt

dolgait vittük vissza.A jövõ évtõl kezdve remélem, ön fogja ezeket a fuvarokat lerendezni.

Köszönettel:Takács Ferenc

Page 5: Sok Hírünk Van - December (2010)

Sok Hírünk Van2010 12. szám 5

Márton-napot mind a népi kultúra,mind a keresztény kalendárium jelesnapként tartotta számon. E napon ré-gen országszerte lakomákat és bálokatrendeztek, hagyományosan ekkor kós-tolták meg az újbort és vágták le elõszöra tömött libákat, az úgynevezett már-tonludakat. E hagyományt felelevenítvea „Tegyünk Egymásért” Egyesület szer-vezésében 2010. november 13-án, szom-

baton 15 órai kezdettel Márton napikézmûves foglalkozásra és táncházrakerült sor a Kossuth Mûvelõdési Ház-ban. A kézmûves foglalkozás kereténbelül többek között szebbnél szebbékszerek (nyakláncok és karkötõk) ké-szítésére nyílt lehetõség Lukács Mihály-né Ibolya ügyességének köszönhetõen.Zsalakó Istvánné Anci néni segítségévelCsuhéból babák, angyalok és kará-csonyfadíszek készültek, MaricsnéBányai Edit és Hotz Jánosné vezetésévelpedig stílusosan Márton napi libát haj-togathattak az érdeklõdõk. Köszönjüklelkes munkájukat. Termények felhasz-nálásával ügyességi versenyekben mér-hették össze erejüket a vállalkozó szel-lemû résztvevõk. A legnagyobb sikere akukoricamorzsolásnak volt.

A Vassné Papp Viktória és VassOszkár vezette táncházban kicsik ésnagyok egyaránt hatalmas lelkesedésselsajátították el a hol könnyû, hol nehe-zebbnek tûnõ lépéseket. A táncház elõttés után borkóstolásra került sor. A táncszünetében, illetve utána a résztvevõketlibazsíros kenyérrel, sült tökkel, sütemé-nyekkel, teával és forró csokival vendé-geltük meg. Idén nagy örömünkrenagyon nagy érdeklõdés kísérte rendez-vényünket. Ezúton szeretném megkö-szönni minden aktív egyesületi tagunk-nak a program sikeres lebonyolításábanvégzett munkáját.

Kocsisné Nagy Margitegyesületi elnök

REJTVÉNYA zord idõre való tekintettel legutóbb kihelyezett szerkesztõségi ülést tartottunk, egykellemes helyen, innen kívánunk minden kedves olvasónknak boldog új évet! Ezúttal két kérdésre várjuk a választ:- hol készült a kép?- megérdemlik-e a lap készítõi, hogy elküldjék õket melegebb égtájakra?A helyesen válaszolók között egy üveg Martinit sorsolunk ki!

A múlt havirejtvénymegfejtése :HUNGÁRIA MOZI,NYERTES:Zóka Benjámin,Hird

K O L P I N G H Í R E K

AKCIÓS RUHAÁRUSÍTÁSA KOLPING HÁZBAN 2010.

DECEMBER 8-ÁN 15–18 ÓRÁIG!

Nördlingenben a Schiller iskola diákjaiadománygyûjtést szerveztek oktatási intéz-ményeink részére. A szállításhoz a jármû-vet egy német vállalkozó biztosította. A szállítás költségeit a nördlingeni testvér-Kolping család állta. segítségüket köszön-jük!

Pécs-somogyi Kolping Család Egyesület

December 1.-tõl december 20.-ig akciót hirdetünk.Ez idõ alatt tombola szelvényeket gyûjthet, mellyel

megnyerheti karácsonyi ajándékát. Sorsolás december21.-én, 10-órakor lesz. Részletek az üzletben.

Márton nap a KossuthMûvelõdési Házban

Adventi mûsoros déluténttartunk Hirden a reformátustemplomban december 19.-én15.15-kor, melyre mindenkitszeretettel hívunk és várunk!

Hirdi Református Gyülekezet

Figyelemfelhívás!Családi vállalkozásban bölcsõde

índítását tervezzük Hirden. Kérjükmindazon családokat

akiknek gyermek elhelyezési igényevan, valamint ilyen irányú munkátvállalna, tanácsokkal segíteni tudna,

jelentkezzen az alábbi e-mailcímen: [email protected]

Page 6: Sok Hírünk Van - December (2010)

Sok Hírünk Van 2010. december6

DECEMBERI MISERENDSomogy Vasas Hird

Szombat (12.04.) 16.30 miseVasárnap (12.05.) 11.30 liturgia 8.30 liturgia

Szombat (12.11.) 16.30 liturgiaVasárnap (12.12.) 11.30 mise 8.30 mise

Szombat (12.18.) 16.30 liturgiaVasárnap (12.19.) 11.30 mise 8.30 liturgia

Szombat (11.27.) 16.30 miseVasárnap (11.28.) 11.30 liturgia 8.30 mise

csütörtök kedd szerda7.00 7.00 06.00

www.pecssohiva-pleb.mlap.hu

BAPTISTA ISTENTISZTELETI REND (MINDEN HÉT)

BAPTISTA ISTENTISZTELETI REND (ünnepi istentiszteletek)December 25. 09.30. Imaóra

10.00. ünnepi Istentisztelet16.30 gyerek Istentisztelet

December 26. 09.30 Imaóra10.00 Istentisztelet

(minden hét)Péntek 18.00 BibliaóraSzombat 18.00 Ifjúsági alkalomVasárnap 9.30 Imaóra

10.00, 16.30 Istentisztelet

REFORMÁTUS ISTENTISZTELETÜnnepi IstentiszteletDecember 25. 10.00 óraJanuár 02. 10.00 óra

Hirden a református templomban minden vasárnap 10 órakor Istentisztelet.Minden hónap elsõ vasárnapján gyermekfoglalkozás

EVANGÉLIKUS ISTENTISZTELETÜnnepi IstentiszteletDecember 24. 15.00December 25. 10.30December 26. 10.30Január 02. 10.30Az evangélikus templomban Vasason minden vasárnap10.30-kor Istentisztelet.

Adventben hajnaliroráte mise

KARÁCSONYI MISERENDSomogy Vasas Hird

december 24.Szenteste 19.00 mise 22.00 liturgia 22.00 misedecember 25.Karácsony - 11.30 mise 17.30 misedecember 26.Karácsony 11.30 mise - 8.30 misedecember 31. Évvége - 15.00 mise 16.30 misejanuár 1. Szûz Mária Isten anyja fõünnep 11.30 mise - 16.30 liturgia

H I T É L E TLegyünk közösségben!Hit újjáéledése aközösségben!

Minden „tájékozott ember” tisztá-ban van azzal, hogy nagyobbterületek, templomok, hívõközösségek tartoznak egy plébános,lelki vezetõ irányítása alá.

Hitünk gyakorlására szentmise vagyIgeliturgia keretében gyakorlatilagcsak heti egy alkalommal nyíliklehetõségünk. „Ebben a paphiányoshelyzetben lehet, hogy még szerencsésnek ismondhatjuk magunkat...”

Ezzel párhuzamosan azt tapasztal-juk, hogy templomaink padjai egyreüresebbek.

Somogy, Vasas, Hird egyházközségterületein a lelki életet szeretnénk újjászervezni, hogy hitünket megerõsítve,vallásunkat gyakorolva egy közösségetalkossunk.

Elképzeléseink, terveink között sze-repel beszélgetés az aktuális egyháziév témáiról, kérdéseirõl, az egyházi évkiemelt ünnepeihez kapcsolódó film-vetítéssel.

Szeretettel hívunk és várunk min-denkit, akik elkötelezettséget éreznekhitük iránt, vagy érdeklõdnek a ka-tolikus tanítás iránt vagy egyszerûen

csak helyüket keresik a világban ésszeretnének egy keresztény értékeketképviselõ közösséghez tartozni.

Helyszín: Kossuth Mûvelõdési házPécs-Somogy, Búzakalász u 47.Idõpont: 2010. december 17.

(péntek) 16.30

Tömör Balázs, Zorn Gabriella

Page 7: Sok Hírünk Van - December (2010)

Sok Hírünk Van2010 12. szám2010 12. szám 7

A 12. HELYEN SZERÉNYKEDIKA BÁNYÁSZ!

Bányász TC- Pécsi Tornádó 6-0 (2-0)

Parcsin, Stadio Communale 100nézõ, 2010. 10. 31., Megyei III.

osztály Mohácsi csoport 12. forduló

B:Bárhoff - Pataki J., Márk, Róth,Kerner, (Dömse) -Vörösvári (Csopek),Papp T., Kordé Cs., Rácz (Forr B.), -Pataki V.,(Veres Zs.), Tóth P. (Gergõ)edzõ: Pataki Zoltán. G.: Kordé (2 1 11-esbõl), Veres Zs. (2), Tóth P., Gergõ

Kisnyárád- Bányász TC3-2 (3-2)

Kisnyárád 100 nézõ, 2010. 11. 7., M.III. oszt. Mohácsi csop. 13. forduló

B:Bárhoff - Pataki J., Márk, Róth,Németh N. - Vörösvári, Kordé Cs., Gergõ,Rácz - Tóth P. (Csopek), Veres Zs., edzõ:Pataki Zoltán. G.: Róth, Rácz

Bár- Bányász TC3-3 (1-1)

Bár 100 nézõ, 2010. 11. 14., Megyei III. osztály Mohácsi csoport

1. forduló

B:Bárhoff - Pataki J., Márk, Róth,Németh N. - Vörösvári, (Dömse), KordéCs., (Csopek), Papp T., (Pataki V.),Rácz(Kerner), - Tóth P. (Gergõ), Veres Zs.,edzõ: Pataki Zoltán, kiállítva: Pataki J.,Veres Zs. G.: Veres Zs., Márk, Kordé

Köszönet a támogatónknak a CSABASzódának.

Ábel Józsefnek a pálya karbantartásáért.További szponzorok és támogatók

segítségét is köszönettel és szívesen vesszük!

S P O R T

ATLÉTIKAA november elején megrendezett

Balaton Maraton és Félmaraton ver-senyen Schneider Pál -Vasas-félmaratoni távon kiváló 1ó.36 perceseredményt ért el.

November 19-én DombóváronTolnai mezeifutó sorozat ngyedikversenyén ai ifi lányoknál KovácsDóra 2. öccse Kovács Ferenc aserdülõknél szintén 2. helyezést szer-zett. Mindketten vasasiak és a PVSKversenyzõi. Gratulálunk!

Hozzávaló anyagok:• 20-as horgolócérna • 1 db kicsi falvédõ karika Eszközök: • 1,00-ás horgolótû

A kész Angyal 8x9 cm lesz.

Használt rövidítések: 1rhp = egy rá hajtásos pálcaIsz = láncszemrp = rövid pálca

Kisméretû karikát körbehorgolunk40 rövidpálcával / vagy 18 lsz-es körbesûrûn horgolunk rövid pálcákat

Test és szárnyak felsõ része:/a fejrövid pálcáira készül/1 lsz. 1rpugyanabba a szembe, 3 Isz, az elõzõsor 1 rp-ja kimarad. A következõbe 1rp, majd 3 Isz, 1 rp, 3-szor.

Az elsõ 3 láncszemes ívbe 6 lsz, 1egyrhp-a ugyanebbe az ívbe.

A második ívbe 1 egyrhp, 5 Isz, 1egyrhp. Az utolsó ívbe 1 egyrhp, 3 Isz,1 egyrhp.

Hamispálca az elsõ ívre, 3 lsz, 6egyrhp ugyanebbe az ívbe.

A következõ ívbe 11 egyrhp.Az utolsó ívbe 7 egyrhp.2lsz,1egyhrp az elsõ lsz tövébe.

2lsz, 1 egyrhp, 1 lsz 4-szer, 1 egyrhp,2lsz, 2 egyszerre befejezett egyrhp, a

következõbpálcára 2-szer,2lsz a következõ pálcákra 1 egyrp,

1lsz 8-szor1 egyrhp, 2 Isz, 2 egyszerre befejezett

egyrhp, 2-szer,2Isz, a következõ pálcákra, 1 egyrhp,

1Isz, 4-szer, 1 egyrhp, 2 Isz, 2 egyszerrebefejezett egyrhp, az utolsó pálcára.

Bal szárny:2Isz, 1 egyrhp az elsõ Isz tövéhez,

2lsz, az elõzõ sor egyrhp-i közti lánc-szemekre 1rp, 3 lsz, 3-szor, 1rp, 2 lsz, 2egyszerre befejezett egyrhp az elõzõ soregybehorgolt pálcacsoportjára.

2lsz, 1 egyrhp az elsõ tövéhez, 2lsz,az elõz sor rp-i közötti láncszemekre1rp, 3lsz, 2-szer, 1 rp, 2 lsz, 2 egyszerrebefejezett egyrhp, az elõzõ soregybehorgolt pálcáira.

2lsz, 1 egyrhp az elsõ tövéhez, 2 lsz,az elõzõ sor rp-i közti láncszemekre1rp, 3 lsz, 1 rp, 2 lsz, 2 egyszerrebefejezett egyrhp az elõzõ sor egybe-horgolt pálcáira.

2lsz, 1 egyrhp az elsõ lsz tövébe, 2lsz,az elõzõ sor rp-i közti láncszemekre1rp, 2 lsz, 2 egyszerre befejezett egyrhpaz elõzõ sor egybehorgolt pálca cso-portjára.

2 Isz, 1 egyrhp az elsõ tövéhez, 1lsz,2 egyszerre befejezett egyrhp az elõzõsor egybehorgolt pálcacsoportjára.

Szoknya:A szárny mellet a 4.sor következõ

egybehorgolt pálcacsoportjára, 2 Isz, 1egyrhp az elsõ lsz tövéhez, 2 Isz, azelõzõ sor egyrhp-l közti láncszemekre,1 rp, 3 lsz, 7-szer, I rp. 2 lsz, 2 egyszerrebefejezett egyrhp az elõzõ sor egybe-horgolt pálcacsoportjába. 2 Isz, 1egyrhp az elsõ Isz tövéhez, az elõzõ sorrp-i közti láncszemekre 1 rp, 3 Isz 6-szor, 1 rp, 2 Isz, 2 egyszerre befejezettegyrhp az elõzõ sor egybehorgoltpálcacsoportjára.

A következõ sorok ugyanúgy készül-nek, mint eddig, csak a 3 lsz-es ivekszáma minden sorban eggyel kevesebb.

2 Isz 1 egyrhp az elsõ lsz tövéhez, 1Isz, 2 egyszerre befejezett egyrhp azelõzõ sor egybehorgolt pálcacsoport-jára.

Jobb szárnya ugyanúgy készül,mint a bal.

Az egyik szárny tövétõl indulvakörbehorgolni minden sor szélsõpálcájára 1 rp, 3 lsz. A fej közepénél 60láncszemet horgolunk, és vissz a öltvefolytatjuk a fej körbehorgolását.

A kész angyalt keményítjük,formára igazítva gombostû segít-ségével.

További ötletek:harangok, ajtódísz, de fára is rakhatómérettõl függõenJó munkát a karácsonyi egyszerûajándékhoz, vagy szépítéshez!

Boldog Karácsonyt mindenkinek!Korcsmár Emese

Karácsonyraelkészül!

Page 8: Sok Hírünk Van - December (2010)

Sok Hírünk Van 2010. december8

EZZEL A VERSSEL SZERETNÉNKMEGKÖSZÖNNI KEDVES VEVÕINK-NEK EGÉSZ ÉVES VÁSÁRLÁSAIKAT.

ADY ENDRE:KARÁCSONY – HARANG

CSENDÜL...

Harang csendül,Ének zendül,

Messze zsong a hálaénekAz én kedves kis falumban

KarácsonykorMagába száll minden lélek.

Minden emberSzeretettel

Borul földre imádkozni,Az én kedves kis falumban

A MessiásBoldogságot szokott hozni.

MIKLÓS FODRÁSZATVASAS, SZÖVETKEZET U. 16.

06-30/452-4160Akciós árak:

Nõi hajvágás: 1800FtFérfi hajvágás: 800Ft

hívhat házhoz is!

WWW.SHVONLINE.HU

Áldott, békésKarácsonyt éseredményekbengazdag boldog újesztendõt kívánunk!Vasasi Gazdabolt Kft.

EZERMESTERSZAKSZOLGÁLTATÁSHáztartási gépek, hûtõk, villanytûzhelyek, hõtárolós kályhák, villanybojlerek, zárak,

csaptelepek javítása és cseréje.

FATÉR GYULA 0630/9276-187

APRÓLada kombi 2104-es alkatrészek olcsón eladók. Ugyanitt citromfák,fikuszok és nagy kaktuszok eladók.

Érdeklõdni: 06-72-610-436

Víz-Fûtés-SzerelésWolf Zoltán

0670/881-8938