8
Vasas, Somogy és Hird közösségi lapja • 2010. Január • IV. évfolyam 1. szám Egy verseny margójára Kedves Éva! Annak ellenére, hogy az elején aggá- lyaim voltak a versennyel kapcsolatban, mégis örülök, hogy belevágtunk, hiszen nagyon sokat nyertünk vele. Elmond- hatjuk, hogy Vasas-Somogy-Hird végre egymásra talált, megismertük egymást, és megindult a közösséggé válás. Az el- múlt egy évben egy célért dolgoztunk, még ha ez háromnak tûnik is, közös- ségi házainkért. Azoknak az állampolgároknak, akik a városban laknak a közösségi tér ala- nyi jogon jár. A peremkerületeken élõknek már küzdeni kell érte, nekünk pedig, akik a „Távol Keleten” lakunk, minden erõnkkel harcolni kell megtar- tásukért. A nyereményt közösségi házaink felújítására szerettük volna fordítani. Három ponton múlott, hogy errõl le kellett mondanunk. Nem tudom ki találta ki, de egyáltalán nem tartottam szerencsésnek azt az ötletet, hogy elõre meg kellett határozni, hogy mire szeretnénk fordítani az elnyert fejlesz- tést. Azért nem örültem neki, mert attól tartottam, hogy ez befolyásolhatja a zsûrit a döntésében. Van is olyan érzé- sem, hogy igazam lett. A csapatokon látszott, hogy felkészül- tek, mindenki igyekezett dobogós hely- re kerülni. Mielõtt felsorolnám vélt és valós sérelmeinket, szeretném leszögez- ni, hogy nem a vesztes keserûsége szól belõlünk, hiszen akkor azonnal reagál- tam volna leveledre. Az elmúlt három hét alatt a csapattal és a szurkolókkal jól átgondoltuk a történteket, és megbe- széltük, hogy közösen megfogalmazzuk észrevételeinket a versennyel kapcsolat- ban. folytatás a 7. oldalon Újra lobbant a tûz az õrhegy csúcsán. A második alkalommal gyûltünk össze karácsony elõtt,hogy a máglya mellett együtt ünnepeljük a fény eljövetelét. A nagy hideg ellenére is az elszántak megérkeztek és a hidegrõl tudomást sem véve jól érezték magukat. Talán ennek köszönhetõen az idõ is a kegye- ibe fogadott minket, mert elkezdett melegedni,és néhány órán belül -72-rõl +3-ra melegedett a levegõ.A máglya melege csak fokozta a komfort érze- tünket,ezzel is hozzájárulva a jó han- gulathoz. A pattogó szikrák megvilágí- tották a körben álló emberek arcát, láttam rajtuk az örömöt,hogy újra együtt vagyunk ezen a szakrális helyen és énekelve, beszélgetve jól érezzük magunk. Remélem, sõt tudom,hogy ez az élmény is közösségformáló erõvel bír,és az itt élõk javára válik. Szeret- ném megköszönni a máglyát melyet az idén, csakúgy mint legutóbb is Tóth Róbert barátunk nagylelkûen biztosí- tott erre az alkalomra. Szeretném ha az elkövetkezendõ idõkben ez hagyománnyá válna és ha a fiatalok és a gyermekek közénk jönnének minél nagyobb számban. Fénylánc 2009 december 21 A TARTALOMBÓL Új év, új hírek 2 Zárógondolatok 3 Hitélet 4 Jóga 5 Visszatekintés 6

Sok Hírünk Van - Január (2010)

Embed Size (px)

DESCRIPTION

Újságunk 2010 - Januári száma

Citation preview

Page 1: Sok Hírünk Van - Január (2010)

Vasas, Somogy és Hird közösségi lapja • 2010. Január • IV. évfolyam 1. szám

Egy versenymargójára

Kedves Éva!Annak ellenére, hogy az elején aggá-

lyaim voltak a versennyel kapcsolatban,mégis örülök, hogy belevágtunk, hiszennagyon sokat nyertünk vele. Elmond-hatjuk, hogy Vasas-Somogy-Hird végreegymásra talált, megismertük egymást,és megindult a közösséggé válás. Az el-múlt egy évben egy célért dolgoztunk,még ha ez háromnak tûnik is, közös-ségi házainkért.

Azoknak az állampolgároknak, akika városban laknak a közösségi tér ala-nyi jogon jár. A peremkerületekenélõknek már küzdeni kell érte, nekünkpedig, akik a „Távol Keleten” lakunk,minden erõnkkel harcolni kell megtar-tásukért.

A nyereményt közösségi házainkfelújítására szerettük volna fordítani.Három ponton múlott, hogy errõl lekellett mondanunk. Nem tudom kitalálta ki, de egyáltalán nem tartottamszerencsésnek azt az ötletet, hogy elõremeg kellett határozni, hogy mireszeretnénk fordítani az elnyert fejlesz-tést. Azért nem örültem neki, mertattól tartottam, hogy ez befolyásolhatjaa zsûrit a döntésében. Van is olyan érzé-sem, hogy igazam lett.

A csapatokon látszott, hogy felkészül-tek, mindenki igyekezett dobogós hely-re kerülni. Mielõtt felsorolnám vélt ésvalós sérelmeinket, szeretném leszögez-ni, hogy nem a vesztes keserûsége szólbelõlünk, hiszen akkor azonnal reagál-tam volna leveledre. Az elmúlt háromhét alatt a csapattal és a szurkolókkaljól átgondoltuk a történteket, és megbe-széltük, hogy közösen megfogalmazzukészrevételeinket a versennyel kapcsolat-ban.

folytatás a 7. oldalon

Újra lobbant a tûz az õrhegy csúcsán.A második alkalommal gyûltünk összekarácsony elõtt,hogy a máglya mellettegyütt ünnepeljük a fény eljövetelét.

A nagy hideg ellenére is az elszántakmegérkeztek és a hidegrõl tudomástsem véve jól érezték magukat. Talánennek köszönhetõen az idõ is a kegye-ibe fogadott minket, mert elkezdettmelegedni,és néhány órán belül -72-rõl+3-ra melegedett a levegõ.A máglyamelege csak fokozta a komfort érze-tünket,ezzel is hozzájárulva a jó han-gulathoz. A pattogó szikrák megvilágí-tották a körben álló emberek arcát,láttam rajtuk az örömöt,hogy újraegyütt vagyunk ezen a szakrális helyenés énekelve, beszélgetve jól érezzükmagunk. Remélem, sõt tudom,hogy ezaz élmény is közösségformáló erõvel

bír,és az itt élõk javára válik. Szeret-ném megköszönni a máglyát melyet azidén, csakúgy mint legutóbb is TóthRóbert barátunk nagylelkûen biztosí-tott erre az alkalomra.

Szeretném ha az elkövetkezendõidõkben ez hagyománnyá válna és haa fiatalok és a gyermekek közénkjönnének minél nagyobb számban.

Fénylánc2009 december 21

A TARTALOMBÓL

Új év, új hírek 2

Zárógondolatok 3

Hitélet 4

Jóga 5

Visszatekintés 6

Page 2: Sok Hírünk Van - Január (2010)

Az elmúlt esztendei elõkészítésekeredményeként településeinken megva-lósult néhány dolog. Errõl szeretnék most tájékozta-

tatást adni:• A vasasi orvosi rendelõ tetõzete,

kéményei már évekkel ezelõtt olyanrossz állapotba kerültek, hogyfelújításuk szükségessé vált. 2008.évben a Településrészi Önkormány-zat 1 MFt-ot szavazott meg atetõfelújítás támogatására, melyhez aváros 3 MFt összeget biztosítottvolna a rehabilitációs keret terhére.Idõközben a város költségvetéseolyan gyalázatos állapotba került,hogy a rehabilitációs keretet meg-szüntették. A probléma megoldásátaz is nehezítette, hogy az épület aBaranya megyei Önkormányzattulajdona. Hosszas tárgyalások ered-ményeként sikerült az intézményfelújítási keret terhére a hiányzóösszeget megszerezni, a megvalósí-tásról a december 17-i Közgyûlésdöntött. A munkát már a karácsonyelõtti hideg napokban megkezdték ésaz esztendõ végére elkészült az újtetõzet. 2008. évben a somogyi orvosirendelõ tetõzete is megújult.

• Somogyban a Búzakalász utcai rész-önkormányzati irodában és helytör-téneti múzeumban december végénkisebb felújítási munkálatok folytak.Megtörtént a falak részleges szigete-lése és néhány helyiség festése. A munka finanszírozása a somogyi

részönkormányzat költségvetésébõltörtént.

• Vasason, a Parcsin utca végén lévõlakóházak tulajdonosainak kérésétsikerült teljesíteni. Az utcának ezen arészén nem volt közvilágítás. Az évvégére sikerült elérni, hogy a városKommunális Bizottsági keretébõl eza beruházás megvalósuljon.A Parcsin utcához levezetõ lépcsõmeglehetõsen rossz állapotú. Egyen-lõre csak annyit tudtam segíteni alépcsõn közlekedõknek, hogy ismé-telten helyreállítattam a korábbanmûködõ, ámde üzemképtelenné váltközvilágítást. A lépcsõ felújítását istöbbször kezdeményeztem, mindmá-ig eredménytelenül.

• Régi vágyuk fog teljesülni a Hirdiek-nek. A Harangláb utcai haragtorony-ban tavaszra megszólal majd a ha-rang. A részönkormányzat költség-vetésébõl és a képviselõi keretembõltörtént támogatásból már elkészült atorony feljáratának felújítása, a ha-rangozó berendezés villamosítása ésjanuárban elkészül a haragot megszó-laltató berendezés mechanikája is. Azelképzelések szerint egy tavaszi, jelesnapon fog elõször megszólalni aharang. A harangtorony elõtti kis téraszfaltozása is elkészült.

• Hirden a Tátika utcában kb. 150 mhosszon a csapadékvíz elvezetõ árokkibetonozása az idõjárás függvényé-ben a közeljövõben el fog készülni.

A lakók kérését több ízben tárgyaltákaz önkormányzat bizottságai, de avégleges döntést december 17-én aKözgyûlés hozta meg. Remélhetõlega térség csapadékvíz elvezetési prob-lémái ezáltal is javulni fognak.

• A részönkormányzatok Vasason,Hirden és Somogyban is megrendez-ték karácsonyi ünnepségeiket. A résztvevõk vendéglátása, ajándéko-zása, a fellépõk mûsora nagy sikertaratott.

• Tudom, hogy Vasason és Somogy-ban, a régi „bányászlakásokban” élõkaz osztatlan közös tulajdoniviszonyok miatt sérelmezik az ingat-lan adó kivetését. Ez ügyben már soktárgyalást folytattam az adóirodavezetõjével, a jegyzõ asszonnyal, aterület parlamenti képviselõjével.Sajnos mindeddig nem jutottam azügyben elõrébb. Decemberben Dr.Páva Zsolt polgármester úrtól kap-tam ígéretet, hogy megvizsgáljákannak lehetõségét, lehet e változtatniezen az állapoton.

Huba Csaba képviselõ

Sok Hírünk Van2 2010. január

FOGADÓÓRAHUBA CSABA

ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELÕ2010. január 18-án, hétfõnfogadóórát tart:HIRDEN, 16.00 és 17.00 óra kö-zött a részönkormányzat irodájában(Harangláb utca),SOMOGYBAN, 17.15 és 18.15 óraközött a részönkormányzat irodájá-ban (Búzakalász u. 3.)VASASON, 18.30 és 19.30 óraközött részönkormányzat irodájá-ban (a Berze Mûvelõdési Házban).

KöszönetAz újság készítõi nevében szeret-

nénk köszönetet mondani Friedszám-né Solymár Zitának, aki többször isönzetlen támogatást nyújtott a lapmegjelenéséhez. Túl az anyagiakon, ezigazi bíztatás, erköcsi támogatás ne-künk!

Köszönjük szépen!

Új év, új hírek

Folytatódik aplébánia felújítása

Page 3: Sok Hírünk Van - Január (2010)

Sok Hírünk Van2010. 1. szám 3

Ismét elmúlt egy esztendõ. Decem-ber van. A zajok lassan elhalkulnak.Elcsendesedik a világ körülöttünk.Valójában egy mozgalmas idõszak állelõttünk, de belül mégis a csend, anyugalom, a várakozás lesz úrrárajtunk.

Jól van ez így, hisz az esztendõ leg-meghittebb ünnepe – a Karácsony –arra késztet bennünket, hogy érzelme-inket a jóság, a szeretet, a türelem, abékesség melegítse át.

Iskolában, kisgyermekek között kü-lönösen felerõsödnek ezek a gondo-latok.

Egyre többször hangzik el, hogy „le-gyünk jók”, hogy „segítsünk egymásnak”,hogy „öltöztessük szívünket ünneplõbe”.

És valahogy – ki tudja miért – eb-ben az idõszakban jobban megvaló-sulnak a fenti elhatározások mintmáskor.

A készülõdés, a várakozás, az ünnephangulata lassan mindenkit magávalragad és érezhetõen szebb és jobb lesza világ, ünnepivé válnak a hétközna-pok.

Az emberek ezidõtájt gyakrabbangondolnak vissza a lassan elillanó esz-tendõ eseményeire.Tantestületünk is végiggondolja az

elmúlt idõszak elvégzett feladatait, aziskolai élet programjait, kedves, él-ményteli pillanatait, melyeket mögöt-tünk hagyunk.

Gondolatainkat rendezve úgyérezzünk, hogy a 2009. esztendõeseményeire joggal büszkék lehe-tünk.

A színvonalas ünnepségek, a vidámszabadidõs programok, a szakkörök al-kotó légköre, a versenyeredmények ésnem utolsósorban a mindennapokszorgalmas munkavégzése jogosít ben-nünket arra, hogy elégedettek legyünk.

Az esztendõ vége felé, az eseményekösszesítésekor arra is gondolnunk kell,hogy munkánkhoz, sikereinkhezgyakran kaptunk segítséget. Kisközösségünkben kölcsönösen nagyértéknek számít az összefogás ereje, azönzetlen segítés.

Szeretnénk, az esztendõ végén újraköszönetet mondani azoknak, akikmindig mellettünk álltak, együttgondolkodtak velünk, támogattákelképzeléseinket.

Megköszönjük Tóth Mihálynénak ésHuba Csabának a Településrészi Ön-kormányzat vezetõinek, hogy egész évbentámogatták iskolánkat anyagi és erkölcsivonatkozásban egyaránt.

Köszönjük a Hirdi Részönkormányzattagjainak, hogy mindenkor elkötelezettendöntöttek iskolánkat érintõ kérdésekrõl, ésszívükön viselik Hird kis iskolájánakjövõjét.

Köszönjük Bókai Endre országgyûlésiképviselõnknek, hogy lehetõségeinek mérté-kében támogatta iskolánkat.

Tisztelettel és szeretettel gondolunk arra aszülõi körre, amely fáradságot nem ismervekomoly áldozatokat hozva dolgozikintézményünkért és az itt tanuló gyermeke-kért, a tartalmas programokért, környe-zetünk szépítéséért.

Hálásan gondolunk a Hirdi Nõegyletre,a Cementipari Vállalatra és az összes helyivállalkozóra, magánemberre, akik ado-mányaikkal támogatták rendezvényeinket.

Köszönjük a Somogyi Kolping CsaládEgyesület támogatását, melyet német test-vérkapcsolatának adományaiból ajánlottfel iskolánknak.

Az esztendõ végén az elkészítettösszegzést úgy érezzük teljesnek, hogyköszönõ szavainkat településünklakóival megoszthattuk. Arra gondo-

lunk, hogy valamennyiünket öröm-mel tölt el, hogy ennyi segítõkész, jó-szándékú tagja és egyesülete vanközösségünknek. Szeretnénk, ha ezsokáig így maradna. Talán egy szépkarácsonyi vers sorai fejezi ki legjob-ban a fenti összefogás megmaradá-sának reményét:

„A hit, a remény, s a szeretet legyen mindig velünk.”

A fenti gondolatok jegyében kívá-nunk Hird minden lakójának áldott,békés, boldog karácsonyi ünnepeketés eredményes, reményteli, boldog újesztendõt!

A Hirdi Iskola Nevelõtestülete

TISZTELT OLVASÓINK!Sajnálattal vettük észre – sajnos ki-

csit késõn –, hogy a decemberi szám-ból véletlenül kimaradt egy cikk. A Hirdi Iskola nevelõi szerették volnamegköszönni azt a segítséget, amit a2009-es évben kaptak. Az írás az évvégéhez, a karácsonyhoz illett volnaigazán. Ezért most tisztelettel kérjük aKedves Olvasókat, hogy lelkiekben ésérzelmekben próbálják meg gondola-taikat ismét az év végi, a karácsonyimeghittebb és szeretetteljesebb idõ-szakba visszaterelni néhány percre, acikk elolvasásának idejére. Talán so-kunknak ez nem is esik nehezére. A cikk írójától elnézést kérünk a sajná-latos félreértésért.

A szerkesztõség

Zárógondolatok

KEDVES OLVASÓINK!Negyedik évfolyamába lépett lapunk, és

köszönet a sok biztatásnak, támogatásnakfolytatjuk megkezdett munkánkat. Ettõl azévtõl kezdõdõen a lap elõállítási költségeizavartalan biztosítása érdekében hirdetésfel-vétellel, egy fõ hirdetésszervezõ munkatárssalerõsítettük szerkesztõségünk lelkes csapatát.A fiatalembert Tömör Balázsnak hívják, ésHirden lakik. A hirdetéseket természetesenaz eddig megszokott módon továbbra isfogadjuk, de az õ megkeresésével is megte-hetik ezt Tisztelt Hirdetõink. Minden hónap25-ig beérkezett hirdetések kerülnek be akövetkezõ számba. A közeljövõben szemé-lyesen is találkozhatnak vele, kérem fogadjákszeretettel.

ELÉRHETÕSÉGEI: Tömör Balázs; telefon: +36/20/207-0656; e-mail: [email protected]. Soraimat zárva kívánok minden Kedves

Olvasónknak békés, boldog, eredmények-ben gazdag új esztendõt.

Berényi Zoltán

Page 4: Sok Hírünk Van - Január (2010)

Sok Hírünk Van 2010. január4

H I T É L E T

Kolping HírekNördlingeni barátainktól

december hónapban is mét érkeztekfekvõbetegek, mozgáskorlátozottakrészére speciális ágyak, járókeretek, ésegyéb egészségügyi eszközök. Azérdeklõdõket, rászorulókat aKolping -házban várjuk keddenként15-18 óráig.

Pécs-somogyi Kolping Család Egyesület

Karácsony a lopottfenyõ árnyékában

Advent, a várakozás idõszaka. Várunk, s szívünket, lelkünket készítjük fel azÚr Jézus születésére. Más is várakozott az éj leple alatt – csak más értelemben– a vasasi templomkertben, hogy alkalmas idõpontban ellophassa a két métermagas ezüstfenyõt.

Az éjszaka neki kedvezett, mert december 24-én reggel, már csak hûlt helyevolt a fenyõnek.

Tulajdonképpen itt jönne a lelki rész; a tíz parancsolatból a 7. – Ne lopj! Tartsd tiszteletben más vagyonát, ha értéket nem tudsz teremteni, legalább

próbáld megõrizni, s vigyázd a mások által megteremtetteket. A szegénység vitterá?, nem, a szegénység nem jelent egyet az értékvesztéssel és a becstelenséggel!Üzlet? Anyagi haszonszerzés?

Nem tudunk a tolvaj fejével gondolkodni, hogy mi késztette a tettére. Atemplomkertben áll még egy-két fenyõfa. Ez a sors vár rájuk is?

ZG

JANUÁRI MISEREND

Somogy Vasas HirdSzombat (01.09.) 16.30 liturgiaVasárnap (01.10.) 11.30 mise 8.30 mise

Szombat (01.16.) 16.30 liturgiaVasárnap (01.17.) 11.30 mise 8.30 liturgia

Szombat (01.23.) 16.30 miseVasárnap (01.24.) 11.30 liturgia 8.30 mise

Szombat (01.30.) 16.30 miseVasárnap (01.31.) 11.30 liturgia 8.30 liturgia

Szombat (02.06.) 16.30 miseVasárnap (02.07.) 11.30 liturgia 8.30 liturgia

A hirdi reformátusgyülekezet, és az odajáró

vasasi, somogyi,hosszúhetényi emberek

ezúton fejezik kiköszönetüket Hajas Józsefvasasi kertésznek, a nekik

adományozott gyönyörûfenyõfáért.

A Pécs-Vasas Egyházközség ezútonfejezi ki köszönetét HrakowszkyEdgárnénak, az általa adományozottgyönyörû fenyõfáért, amelyet HeringFerenc vágott ki és a Vasasi GazdaboltKft. szállította azt rendeltetési helyére.

Page 5: Sok Hírünk Van - Január (2010)

Sok Hírünk Van2010. 1. szám 5

Folytatás az elõzõ számból

Növelik az állóképességet, energeti-zálnak, szisztematikusan végighaladvavalamennyi külsõ és belsõ testrészen azegész szervezetet felfrissítik, és végülkellemesen ellazítják. Bár a helyes tech-nika megtanulásával mindenki otthongyakorolhat az a tapasztalat, hogy szí-vesen járnak a jógát gyakorlók közös-ségekbe. A közös gyakorlás inspiráló ésfontos többlet az is, hogy az oktatókminden gyakorlat pontos kivitelezésétés jótékony hatását elmagyarázzák,ugyanakkor segítik a figyelem koncent-rálását az ászanák jótékony hatásainaktudatosítására.

Néhány gondolat a mester tanításai-ból, arról, hogyan látja egy másik kul-túra szülötte a modern világunkat ésmiért ajánlja a jógát. A fogyasztóitársadalom számos olyan kérdést meg-old, amire nem is lett volna szükség.Felborította a természet kiegyensúlyo-zott rendjét, és mértéktelenül kihasz-nálta azt. Pedig nem az lenne a dol-gunk, hogy uraljuk és kizsákmányol-juk a természetet, hanem, hogy hálávalfogadjuk amit nekünk nyújt, és ha ka-punk valamit viszonozzuk is azt, hogyaz egyensúly meglegyen. A tudomá-nyos fejlõdés, és a globalizáció hatásáratélen is ehetünk epret, a tûz energiájanélkül mikroban melegítjük az ételt,kényelmesen utazunk a mozgást nélkü-lözve, a lámpákkal nappalt csinálunkaz éjszakából. Rengeteg energiátpazarolunk felesleges dolgokra, miköz-ben adottak a kézenfekvõ lehetõségek.A természet mindenkinek megadja aztamire szüksége van és akkor amikor azhasznos számára. A nyári gyümölcsökhûtik a szervezetet, értelemszerûen ne

télen fogyasszuk õket. A magyar emberszámára az itt termõ gyümölcsök, leg-fõképpen az alma tartalmazza a leg-fõbb vitamint és addig, amíg termé-szetes formájában fogyasztható. A ga-bonafélék általában fûtenek, télen ehe-

tõek és hasznosak. Az évezredeken átcsiszolódott bölcsességekre hallgatva elkellene gondolkodnunk a tartósításon,a kontinenseken át szállításon, az ízfo-kozáson. Aki egyszerûen, logikusan, atermészetet tisztelve gondolkodik má-ris ájurvédikus szellemben, a jóga rend-szerében él és sokat tehet életminõségejavításáért.

Visszakanyarodva a mester gondola-taitól a jógát és az ájurvédikus tudás-rendszert azért is érdemes integrálni amai világba, mert a belsõ harmóniamegteremtése külsõ harmóniát, békét,elfogadást, toleranciát és tiszteleteteredményez.

Ha valaki a személyes problémáirakeres megoldást, vagy betegség megelõ-zésére, akár leküzdésére szeretné a jógátgyakorolni, annak a jógaoktatók terá-piás gyakorlatsorozatot, életmód ésétrendi tanácsokat, különbözõ mentá-lis és a fizikai testet tisztító technikákattudnak ajánlani, melyek jól megférneka hivatalos orvoslással támogatva,kiegészítve azt. Egy õsi jóga tisztító-technika például, hogy az orr, a garatés az arcüreg járatait rendszeresen sóslangyos vízzel kiöblítik. Ezzel amódszerrel költség és kockázatmente-sen, mellékhatások nélkül hatékonyanvédekezhetünk a vírusfertõzések ellen,hiszen a sós víz fertõtlenít és megaka-

dályozza a vírusok elszaporodását anyálkahártyákon. Gondolkodtunk emár azon valaha, hogy miért forgoló-dunk éjszaka alvás közben? Megfigyel-tük e, hogy a két orrnyílásunkmeghatározott idõközönként felváltva

erõsebben, vagy gyengébben szelel. Ezösszefüggésben van a szervezetünk ak-tív, illetve relaxált állapotával. A jógaszámos olyan egyszerû és hatékonyeszközt kínál (például az orrjáratainkaktivitásának, a légzésünknek szabályo-zása, vagy a belsõ szerveink tisztántartása), mellyel különféle betegségekkialakulása megelõzhetõ.

A jógát megismerve olyan kincsrelelünk, mellyel felelõsen kezünkbevehetjük a fizikai és mentális egészsé-günket. Olyanná válhatunk, mint agyakorlott ejtõernyõs, aki akkor érzimagát biztonságban, ha maga hajtogat-hatja össze ejtõernyõjét, szemben a kez-dõvel, aki mások tudásában és tapasz-talatában bízva ezt a feladatot inkábbátengedi.

Remélhetõen rövidesen Vasason islehetõség nyílik a jóga szervezett gya-korlására. Addig is nagyon sokszeretettel várom az érdeklõdõk jelent-kezését a 06-30/603-6507-es telefonon.

Szõts Rózsa

Jógával a testi és lelki egészségért.

kezdés január 12-én kedden17–19 ig. Utána minden kedden éscsütörtökön 17–19-ig, igény eseténszombat reggel is.

Page 6: Sok Hírünk Van - Január (2010)

Sok Hírünk Van 2010. január6

V I S S Z A T E K I N T É SNagy sikerrel zárult november 15-én,Hirden a Faluházban október 24-én

kezdõdõ Mûvészeti Kiállítás. A külföldi és hazai sikerekkel egyaránt

büszkélkedhetõ, elismert

BARNA ÁRPÁDfestõmûvész

állította ki Hirdrõl készült képeit.Ez a sorozat méltán adta vissza Hirdjellegzetes utcáit, házait. A mûvész kö-zel ötven éve csodálója Hird-telepü-

lésnek. A régebbi festményeibõl iskiállításra kerültek képek.

Kiállításra kerültek GÖBL JÓZSEFHirdi lakós fémbõl készített, csodá-latos szép alkotásai.

Igazi meglepetésben volt részük a lá-togatóknak, akik egy igazi õstehetségetismerhettek meg Göbl Józsefben.

Továbbá kiállításra került két tehetséges,fiatal testvérpár:

HEISZLER ÍRISZ grafikus képei, HEISZLER DOMINIK fémbõlkészült alkotásai is.

TiszteltIngatlantulajdonosok!

Vállalkozásunk 1990 óta végez épületgépészeti munkákat

Szolgáltatásaink:A telekhatáron és épületen belül:

-szennyvízhálózat kiépítése, ivóvízhálózat kiépítése-fûtéshálózat kiépítése, komplett gépészet

-víztisztítók, vízlágyítók, melegvíztárolók, fûtõtestek,kazánok, kandallók

-szerelvények, berendezési tárgyak cseréje, javitása.Hidegburkolás, kisebb kõmûves munkák.Víztakarékos WC-tartályok.

Akciós csaptelepek5 év garanciával!

EGY JÓTANÁCS: a rossz minõség emléke sokkal tovább él,mint az alacsony ár miatt érzett rövidke öröm!

Az ön szerelõje: Wolf Zoltántelefon: 70/228-3898, 20/504-8218

[email protected]

Igazi, tehetséggel megáldott két fia-talt ismerhettünk meg bennük. Ígyszületnek az igazi mûvészek. A kiál-lítást látogatók egybeesõ véleményeszerint kell, hogy legyen folytatásaennek a nagyszerû kezdeményezésnek.

Hird megérdemli, hogy mindenkimegismerje régi és új tehetségeit.

Köszönet a kiállítóknak, hogy ilyensok csodában lehetett részünk, hogymegismerhettük képeiket, alkotásai-kat. Köszönetet szeretnénk mondani asok látogatónak, akik megtisztelték aMûvészeket érdeklõdésükkel, elismeré-süket a vendégkönyv lapjain olvas-hattuk. Ígérjük lesz folytatása az ilyenjellegû és más témájú kiállításoknak.

A „Napsugaras Õsz” AsszonyklubEgyesület rendezõi és szervezõi nevé-ben köszönet mindenért.

Bukics Albertné, klubtag

Gazdag, boldog , békés újesztendõt kívánok minden eddigiés leendõ kedves vendégemnek!Az új évben is szeretettel várokmindenik fodrászüzletembe!

Horváthné Fajtig Anikó

AZ ÜZLET NYITVA TARTÁSA:H: 13–18 igK: 8–12 igSz: 13–18 igCs: SzünnapP: 13–18igSz: 8–12ig

BEJELENTKEZÉS: 0630/365-7952

MIKLÓSMODERN

FODRÁSZATVASAS, SZÖVETKEZET U. 16.

06-30/452-4160HIVJON HÁZHOZ IS!

Page 7: Sok Hírünk Van - Január (2010)

Sok Hírünk Van2010. 1. szám 7

Elõször is gratulálunk a szervezéshez.Látszott, hogy nagy energiát fektettél,fektettetek bele. Jók voltak a felada-tok, változatosak, érdekesek. A ké-szült képeken is látszik, hogy mind acsapattagok, mind a szurkolók, jólérezték magukat a verseny ideje alatt.Nagyon sokáig jól is álltunk, csak avégén néztünk értetlenül, mert egyálta-lán nem szántatok idõt az értékelésre,amit nagyon hiányoltunk. Arról voltszó, hogy azt is pontozni fogjátok,hogy hány szurkolót tudunk megmoz-gatni. Ez elmaradt, pedig úgy gondo-lom érdemes lett volna.

Sajnos rajtad nagyon látszott, hogyörültél, hogy vége, és szinte ki lettünkszórva az Expo-ból. Úgy gondoljuk,ennek nem így kellett volna történnie,a gyõzteseknek hagyni kellett volna,hogy ünnepeljenek, mi pedig egy kicsitvigasztalásra szorultunk volna. Lehet,hogy ha nincs a végén ez a kapkodás,nem történt volna meg, ami megtör-tént, hogy rosszul lettek beírva a pon-tok. Mindenki tudja, hogy a számító-gép csak a bevitt adatokat dolgozza fel.

A lebonyolítással kapcsolatban akövetkezõ észrevételeink lennének:• A verseny elõtt le kellett adni a csa-

pat névsorát, én ezt úgy értelmeztem,hogy ezen csak akkor lehet változ-tatni, ha valaki lebetegszik. Meg semfordult a fejünkben, hogy menetköz-ben is lehet behozni játékosokat,aszerint, ahogy a feladat megkívánja.Az egyik csapat például egy verseny-táncospárt „vetett be” a tánchoz,amit mi is megtehettünk volna, ha

tudjuk, hogy így is lehet. És ha ígyhat pontot kapunk, máris a harma-dik helyen lennénk. Azt láttuk, hogyegyáltalán senki nem ellenõrizte ajátékszabályok betartását, és ezzelsajnos egyes csapatok vissza is éltek.Igazad van, a politikai inkorrektségitt is éreztette hatását. Ennyi felké-szülés után nem ezt vártuk.

• Szurkolóinknak volt ideje körbejárni a fõzõ csapatokat is, így látták,hogy az egyik csapat a húst nem ahelyszínen készítette el. A megbeszé-lésen az hangzott el, hogy mindent ahelyszínen kell elõkészíteni a fõzés-hez. Csak a verseny elõtti naponmondtad, hogy bizonyos dolgokatpl. a bab beáztatását, a sárgarépa pu-colást otthon is megtehetjük. Ha asportversenyeken a szabálytalansá-gért pontlevonás járt, itt miért nem?

• Olyan információnk is van, hogyegyes csapatok, bár ezt bizonyítaninem tudjuk, már jóval elõre tudtakkonkrét feladatokat. A streetball-tmár csak a csapatnévsor leadása utántudtuk meg, másképpen hozhattunkvolna mi is kosarasokat. Azt is hit-tük, hogy a tíz ember mindegyiké-nek részt kell venni a feladatokban,nemcsak a sorversenyen. Az elõtt isértetlenül álltunk, hogy a Barchoba-nál a keresztnévre rákérdezés nemrákérdezés. Az igaz, hogy mi rákér-deztünk, viszont az is igaz, hogySztojkovics Éva adott egy félrevezetõválaszt, amit a TV felvételen visszalehetne nézni. Egyébként szerintünkaz egészet érdemes lenne végignézni,és kielemezni. Mikor adta le a TV?Nekünk sajnos nem sikerült meg-nézni.

• Szurkolóink azt sem értik, ha csakhat pontot kaphattak a csapatokmaximum, akkor hol érvényesül atöbbi zsûritag véleménye. Szerintükaz is megoldható lett volna és igazsá-gosabb, ha minden csapat ugyanazo-kat a quiz kérdéseket kapta volna.Tudom kívülrõl könnyû kritizálni,és tévedni csak az téved, aki dolgo-zik, mégis jogosnak tartjuk észrevéte-leink közlését, hiszen a tét igen nagyvolt. Úgy is mondhatnám, hogy

nem babra ment a játék, illetve arrais, hiszen mi konkrétan azt fõztünk.Az a kérdés is felmerült, hogy hamár ilyen problémák adódtak apontszámlálásnál, lehetne-e, hogyminden csapat kapna egy kis fáj-dalomdíjat. Azt is kérdeznénk, hogya legújabb grafikonról, ami a honla-potokon található, hova tûnt el egypontunk. Ki vette el és miért? Meg-magyarázná ezt valaki? Ha a kisgye-rekeket is beszámítjuk, közel 7000ember várja a választ.

• És végül én is remélem, hogy mindenrendbe jön, hiszen az idõ valóbansok mindent megold, már kezdenekgyógyulni a sebeink. Reméljük, arrais jó volt ez a vetélkedõ, hogy a városvégre elismeri, hogy Vasas-Somogy-Hirden is élnek olyan emberek, akikmegérdemlik, hogy kapjanak fejlesz-té-seket. Eddig csak azt hallottuk,hogy nyûg vagyunk a város nyakán.Egészen más volt a helyzet, amíg aBánya és a Kenderfonó mûködtek. A vetélkedõ során azt gondolomegyértelmûvé vált, hogy nem csakkapni akarunk, hanem nagyon sokmindent le is tettünk az asztalra.Nem hagyjuk, hogy ezek a települé-sek az enyészeté legyenek, csak azértmert a városvezetés más szemponto-kat fontosabbnak és elsõdlegesnekértékel.

Ezt a levelet, illetve fõbb tartalmáttöbb helyre is elküldjük, hiszen igenméltánytalannak tartjuk a velünk valóbánásmódot. Az EKF-el kapcsolatban,egészen Meszesig rendben lesznek azutak és közterek. Ide már megint nemjutott semmi. De vágjunk jó képethozzá. Azt hiszem eddig türelmesekvoltunk, de már fogytán a türelmünk.

Tisztelettel és üdvözlettel:Kocsisné Nagy Margit

területi koordinátorTegyünk Egymásért Egyesület

Vasasért Egyesület Vasasi Szent Borbála Egyesület

Somogyi Lovas Betyár Egyesületés a népes szurkolótábor

folytatás az 1. oldalról

V I S S Z A T E K I N T É S

TISZTELT OLVASÓ!

Az alábbiakban változtatás nélkülközreadjuk a Miénk a város c. vetélke-dõvel kapcsolatos koordinátori levelet,amely a vetélkedõ után született a szer-vezõk felé, mintergy a kialakult állapottisztázása érdekében. Reméljük elfogad-ható magyrázatot adnak az illetékesek,pontot tesznek valamennyi csapatmegelégedésére a kissé botrányossáfajult nemes versengés végére.

//A szerkesztõség//

Page 8: Sok Hírünk Van - Január (2010)

Sok Hírünk Van 2010. január8

ReceptHAMIS MARCIPÁN

50 dkg darált keksz, 25 dkgporcukor, 1 Ráma margarin, 9evõkanál forró tej, 1 cs. vaníli-áscukor. Ezeket összegyúrjuk, 2részre osztjuk. Az egyik felébebelekeverünk 3 evõkanál kakaót és1 rum aromát, a másik felébe 1keserûmandula-aromát.A kakaós tésztát tálcán 3 mm vastagra

nyomkodjuk. Erre rányomkodjuk a másiktésztát, majd a következõ krémmel von-juk be:

10 dkg margarint 2 evõkanáltejjel, 25 dkg kristálycukorral fel-fõzünk, hozzáadunk 2 teáskanálcsokipudingport, és 10 teáskanálkakaóport. Melegen a tésztáracsurgatjuk. Kihûlés után aprókockákra vágjuk.

Beküldte: Lovászné SZ. Katka

Köszönjük!Jó étvágyat!

VVAASSAASSIIGGAAZZDDAABBOOLLTT KKFFTT..

PURINA MÁRKABOLT

Keddi napokon INGYEN SZÁLLÍTJUK HÁZHOZ

az alábbi termékeket:

- Purina takarmányt- Mol Pb gázt- Tartós élelmiszereket - Fabrikettet, szenet

A házhozszállításhoz a rendeléstlegkésõbb hétfõ 15-óráig kérnénk leadni.

Barnaszén 1900 Ft/35 kg4600 kcal

Fabrikett 1000 Ft/25 kg3600 kcal

MENETJEGY ÉS RÖVIDÁRÚ KAPHATÓHétfõ-péntek 8.00–16.00

Szombat 8.00–12.00Vasas, Bethlen G. u. 21. 72/337-776

Jelen soraimmal értesítem az érintet-teket, hogy, az elõzetesen egyeztetettekszerint 2010. január 15-én 14órakor a somogyi iskolában szakmaimegbeszélést tartunk a TÁMOP-3.2.3./09/2 – „Építõ közösségek”,közmûvelõdési intézmények az élet-hosszig tartó tanulásért 2. kör: A köz-mûvelõdés a nem formális és informálistanulás szolgálatába címû pályázat sike-res elkészítése érdekében. Tisztelettelkérem az érintett szakmai megvalósítóteam tagjait vegyenek részt a mûhely-munkán, ahol jelen lesz Végh Márta,szakmai tanácsadó, aki projektfejlesztésifolyamattal segíti a projekttervezést

Berényi Zoltán

REDÕNYMESTERreluxa, szalagfüggöny,szúnyogháló, árnyika,roletta, harmonikaajtógyártása, szerelése,javítása folyamatosakciókkal! 7 2 / 2 2 8 - 2 9 806/20/986-9222