8
ok omogy asas írünk an S S V V H H V H S ird SOMOGY, HIRD ÉS VASAS KÖZÖSSÉGI LAPJA • 2012. JÚNIUS • VI. ÉVFOLYAM 6. SZÁM A projektünk (TÁMOP-3.2.3.-09/2-2010-0055) végéhez érve vegyes ér- zésekkel tekintünk vissza az elmúlt 18 hónapra, amely 2010. október 1- től tartott 2012. május 31-ig. Szomorúak vagyunk, mert nehéz megválni attól, amit szerettünk csinálni, ugyanakkor örülünk is, mert ez alatt az idő alatt összesen több mint 1500-an vettek részt különböző programja- inkon. Ez a hatalmas szám a 22 szakkörön és a 6 táboron részt vetteket jelenti, akik többnyire helyi fiatalok, iskolások voltak. Bátran elmondhat- juk tehát, hogy Somogyban, Hirden, Vasason alig van olyan család, aki nem került kapcsolatba velünk valamelyik művelődési házban zajló prog- ramon keresztül. A résztvevők főleg általános, illetve középiskolai tanulók voltak, de az idősebb korosztály is talált magának érdeklődésének meg- felelő elfoglaltságot. Kínálatunkban szerepelt dráma, magyar, matematika, (r)észképességek fejlesztése, gyékény díszítőtárgy-készítő, interkulturális, lovas és mural painting szakkör, volt kicsinyek tánca, néptánc, mozgás- fejlesztés, és barangolás az élet útvesztőiben. A tea-ház keretében pedig történelem és egészséges életmód klub, angol filmklub, árpádkori vasasi fémművesség története, tolerancia tanulása angolul, valamint négy egy- alkalmas foglalkozás: ólfoglalás, nyúlhúst az asztalra, baromfiak a ház kö- rül és magyarok a világ csúcsán is helyet kapott. Ezen kívül táborozhattak is az általános iskoláskorú gyerekek, a következő táborok valamelyikében: hagyományőrző, sport, dráma és öko tábor. Örömmel tölt el bennünket az is, hogy a megvalósítási időszakban felmerülő nehézségek számát jóval meghaladta a pozitív visszajelzések mennyisége. A felsorolt szakkörök, klubok és egyéb programok foglalkozásai által nyújtott ismeretek elsajá- tításán túl a projekt „mellékhatásaként” barátságok szövődtek és olyan közösségek kovácsolódtak, melyek tagjai igénylik a foglalkozások folyta- tását. A foglalkozások több helyszínen, a Kossuth, és a Kodály Művelődési Házakban, valamint a somogyi, a vasasi és a hirdi iskolákban zajlottak. A projektnek köszönhetően 2 millió forintból és rengeteg önkéntes mun- ka hozzáadásával megújult a Kossuth Művelődési Ház konyhája. A fenn- tartási időszak öt évében a tea-ház biztosan folytatódni fog, picit csök- kentett nyitva tartással, önkénteseinknek köszönhetően. A szakkörök közül pedig azok mennek tovább, melyek vezetője önkéntes munkában is vállalja azok megtartását. Kocsisné Nagy Margit Berényi Zoltán projektvezető szakmai vezető Volt. Van. Lesz?! élet továbbra is a művelődési házakban FOGADÓÓRA Huba Csaba önkormányzati képviselő 2012. június 18-án (hétfőn) FOGADÓÓRÁT TART Hirden 16 00 órától 17 00 óráig a Harangláb utcai faluházban, Somogyban 17 15 órától 18 15 óráig a részönkormányzat irodájában (Búzakalász u. 3.), és Vasason 18 30 órától 19 30 óráig a Berze Nagy János művelődési házban. Olvasói levél Köszönet és hála családom orvosainak Galambos doktornő úgy elment, hogy még egy csokor virággal sem tudtam megköszönni jóságát, ked- vessségét, és odaadó munkáját. Mó- nika lányom volt az első újszülött páciense, melyről sokáig beszéltünk. Unokáimat is rábíztuk. Kedves dok- tornő! Hálásan köszönök mindent. Önre igazán lehetett számítani.Bol- dog, békés éveket kívánok, melyeket már a családja körében tölt. Kedves Princz doktor úr! Hálásan köszönöm a nagybátyám gondozásában való segítségét, és lel- kiismeretes munkáját. önnek csak egy telefon, és máris itt volt nálunk. Bocsánat, hogy még nem tudtam személyesen a segítségét megkö- szönni. Ábel család

Sok Hírünk Van - Június (2012)

Embed Size (px)

DESCRIPTION

Újságunk 2012 - Júniusi száma

Citation preview

Page 1: Sok Hírünk Van - Június (2012)

oko m o g y asa s

írünk anSS VVHH VHS ird

SOMOGY, HIRD ÉS VASAS KÖZÖSSÉGI LAPJA • 2012. JÚNIUS • VI. ÉVFOLYAM 6. SZÁM

A projektünk (TÁMOP-3.2.3.-09/2-2010-0055) végéhez érve vegyes ér-zésekkel tekintünk vissza az elmúlt 18 hónapra, amely 2010. október 1-től tartott 2012. május 31-ig. Szomorúak vagyunk, mert nehéz megválniattól, amit szerettünk csinálni, ugyanakkor örülünk is, mert ez alatt azidő alatt összesen több mint 1500-an vettek részt különböző programja-inkon. Ez a hatalmas szám a 22 szakkörön és a 6 táboron részt vetteketjelenti, akik többnyire helyi fiatalok, iskolások voltak. Bátran elmondhat-juk tehát, hogy Somogyban, Hirden, Vasason alig van olyan család, akinem került kapcsolatba velünk valamelyik művelődési házban zajló prog-ramon keresztül. A résztvevők főleg általános, illetve középiskolai tanulókvoltak, de az idősebb korosztály is talált magának érdeklődésének meg-felelő elfoglaltságot. Kínálatunkban szerepelt dráma, magyar, matematika,(r)észképességek fejlesztése, gyékény díszítőtárgy-készítő, interkulturális,lovas és mural painting szakkör, volt kicsinyek tánca, néptánc, mozgás-fejlesztés, és barangolás az élet útvesztőiben. A tea-ház keretében pedigtörténelem és egészséges életmód klub, angol filmklub, árpádkori vasasifémművesség története, tolerancia tanulása angolul, valamint négy egy-alkalmas foglalkozás: ólfoglalás, nyúlhúst az asztalra, baromfiak a ház kö-rül és magyarok a világ csúcsán is helyet kapott. Ezen kívül táborozhattakis az általános iskoláskorú gyerekek, a következő táborok valamelyikében:hagyományőrző, sport, dráma és öko tábor. Örömmel tölt el bennünketaz is, hogy a megvalósítási időszakban felmerülő nehézségek számát jóvalmeghaladta a pozitív visszajelzések mennyisége. A felsorolt szakkörök,klubok és egyéb programok foglalkozásai által nyújtott ismeretek elsajá-tításán túl a projekt „mellékhatásaként” barátságok szövődtek és olyanközösségek kovácsolódtak, melyek tagjai igénylik a foglalkozások folyta-tását. A foglalkozások több helyszínen, a Kossuth, és a Kodály MűvelődésiHázakban, valamint a somogyi, a vasasi és a hirdi iskolákban zajlottak.A projektnek köszönhetően 2 millió forintból és rengeteg önkéntes mun-ka hozzáadásával megújult a Kossuth Művelődési Ház konyhája. A fenn-tartási időszak öt évében a tea-ház biztosan folytatódni fog, picit csök-kentett nyitva tartással, önkénteseinknek köszönhetően. A szakkörökközül pedig azok mennek tovább, melyek vezetője önkéntes munkábanis vállalja azok megtartását.

Kocsisné Nagy Margit Berényi Zoltánprojektvezető szakmai vezető

Volt. Van. Lesz?! élet továbbrais a művelődési házakban

FOGADÓÓRAHuba Csaba

önkormányzati képviselő2012. június 18-án (hétfőn)

FOGADÓÓRÁT TART

Hirden1600 órától 1700 óráig

a Harangláb utcai faluházban,Somogyban

1715 órától 1815 óráig a részönkormányzat irodájában

(Búzakalász u. 3.), ésVasason

1830 órától 1930 óráig a Berze Nagy Jánosművelődési házban.

Olvasói levél

Köszönet és hálacsaládom orvosainakGalambos doktornő úgy elment,hogy még egy csokor virággal semtudtam megköszönni jóságát, ked-vessségét, és odaadó munkáját. Mó-nika lányom volt az első újszülöttpáciense, melyről sokáig beszéltünk.Unokáimat is rábíztuk. Kedves dok-tornő! Hálásan köszönök mindent.Önre igazán lehetett számítani.Bol-dog, békés éveket kívánok, melyeketmár a családja körében tölt.

Kedves Princz doktor úr!Hálásan köszönöm a nagybátyámgondozásában való segítségét, és lel-kiismeretes munkáját. önnek csakegy telefon, és máris itt volt nálunk.Bocsánat, hogy még nem tudtamszemélyesen a segítségét megkö-szönni.

Ábel család

Page 2: Sok Hírünk Van - Június (2012)

2 2012. júniusSok Hírünk Van

Múzeumok, könyvtár nyitva tartásaNÉPRAJZI MÚZEUM BÁNYÁSZATI MÚZEUMPécs-Somogy, Búzakalász u. 3-5.Előzetes egyeztetés alapján. Hámori Istvánné: 72/239-814 Vókó János: 72/337-076

ISKOLATÖRTÉNETIMÚZEUMKodály Művelődési Ház Pécs-Somogy, Bányatelep 3.Tanítási idő alatt: 9.00–12.00 Hétfő és péntek: 15.00–18.00

A VASASI KÖNYVTÁR Vasas, Szövetkezet u. 13.Minden szerdán 17.30–19.00-ig nyitva! Várunk minden érdeklődőt! Fuchs Károly, 20/546-4570

SOMOGYI KÖNYVTÁR Somogy, Búzakalász u. 47.Tel.: 337-838Minden csütörtökön 17-18-igVárunk minden érdeklődőt!Kovács Györgyné, Babi néni

Nagy szeretettel köszöntöm közsé-günk lakóit az alakulóban lévő„Összefogás Hirdért” önálló cso-port nevében.

Szlogenünk: „A környezetedolyan amilyenné teszed! Tégy érte Teis, hogy jobb legyen”

Csőkör Lajos vagyok, az egyik ala-pitó tag, a másik, aki agilisan az önálócsoport megszervezésében és alaki-tásában sokat tesz, Zóka Benjamin.

1998 június 12-én költöztem kicsaládommal Pécsről ide Hirdre,szüleim volt házába. Egy fiam vanZsolt, és két leányom, Nikolett ésIvett, valamint három unokának va-gyok büszke nagypapája. Most a fe-leségemmel élünk itt Hirden.

A Mávnál voltam Műszaki szak-főelőadó, távközlési és biztositó be-rendezési szakon, valamint felsőfokúvégzettséggel Környezetvédelmi elő-adó. Most már nyugdijas vagyok.

Azért kivánok minden hirdi la-kossal kapcsolatot teremteni, mert amost már 25 tagra duzzadt kis cso-portunk, lelkesen ötletel sok min-denki számára előnyös teendőkről.

Jelenleg, aki tájékozódni kiván vi-taoldalunkról, megtekintheti az in-ternet facebook oldalán balra az„Összefogás Hirdért” oldalon.

Ott leirtuk elképzeléseink főbbpontjait amelyekből sokat meg lehet-ne valósitani, valamint megismerhe-tik eddigi csoporttagjainkat.

Ezt a cikket azért irom, hogyakik nem rendelkeznek számító-géppel, s igy kapcsolatot is csakközvetlen értesítés illetve tájékoz-tatás alapján tudunk teremteniazok a lakók is tájékozódhassanakés ha szándékukban van kapcsolat-ba lépni velünk azt bármikor meg-tehessék.

Minden elképzelést, észrevételtötletetet és segítséget szívesen ve-szünk bárkitől.

Jelenlegi terveinkhez tartozik, –csak néhány pont:

– Havonta bejárjuk lakhelyünk te-rületét, és az észrevételezett problé-mákat feljegyezzük, esetleg fényképfelvételt készítünk azokról.

– Szemét lerakás és a szemeteléscsökkentése illetve megszüntetésetelepülésünkön.

– Parkosítás, szépítés.– Hirdi Polgárőrség megszervezé-

se éjszakai 2 fős szolgálattal,– Szociálisan rászoruló elesett

idős emberek segítése.– A 6-os útkereszteződéshez kör-

forgalom, vagy rendőrlámpa létesí-

tése a busz és a növekvő forgalommiatt. /Pécs Önk. felé/

– Játszótér gyerekeknek, Bolt léte-sítése öreg településrészen, útjavítá-sok, egyéb változások, stb. – mind-ehhez kapcsolattartás az Ön kor -mányzattal.

Ezekhez és más további elképze-léshez kérünk támogatást és segítsé-get mindenkitől.

Tudjuk és tapasztaljuk, hogy na-gyon nehéz az embereket megmoz-gatni, de ilyen és hasonló fontos,Hird számára létszükségletű dolgokazért talán mindenkiben ébreszt ten-ni vágyást saját lakterületünkön.

Nem kell személyenként nagyotalkotni, csak tenni egy kicsit, de ak-kor mindenki!

Reméljük akkor de csak akkor leszjobb, élhetőbb mindannyiunk számá-ra kis községünk, mert nagyon kezdleamortizálódni az egész terület.

Ezt ne engedjük, tegyünk valamitönállóan, összefogva, egymást segít-ve, támogatva. Ez nem nagy álom.Megvalósítható!Köszönettel:

Csőkör Lajos 7693 Pécs-Hird, Harangláb u. 5.Mobil.: 06 20 486-3368Telefon: 06 72/780-217e-mail: [email protected]

Tisztelt Pécs I. kerület Hirdi lakók!

Örömmel tájékoztatjuk a tisztelt la-kosságot, hogy az „Összefogás Hir-dért” Önálló csoport szervezésében2012. június 1-én 17.00-kor tartjaalakuló gyűlését a Pécs-Hird Pol-gárőrség.

Az alakuló gyűlés meghívott képvi-selők jelenlétében, és 17 fő önkéntjelentkező leendő polgárőrrel indul,akik a facebook oldalunkon megje-lent felhívásra jelentkeztek. Közü-lük az lehet polgárőr, aki a jelzett

feltételeknek megfelelt. Az alakulógyűlésen történő szavazás, majd ahivatalos döntés és bejegyzés után,részletesen tájékoztatjuk lakótársa-inkat működésünkről, és elérhető-ségünkről. Csoportunk nevébenköszönjük, hogy végre megmozdula föld Hirden is.

Tisztelettel: Csőkör Lajos

Hirden „mégis mozog a föld”(„Összefogás Hirdért”Önálló Csoport hírei)

Page 3: Sok Hírünk Van - Június (2012)

2012. június További képek, vedeók hírek az újságweboldalán, az shvonline-hu-ra kattintva olvashatók 3

Ezért, nem mindegy milyen minőségű éte-leket fogyasztunk. Sokan, sokféleképpenközelítették meg ezt a témát. Sok kutatás,tanulmány szól arról, mennyire fontos atáplálékunk minősége, a táplálékkal bevittvitaminok, ásványi anyagok aránya. Azon-ban nem szükséges mindezeket pontosanismernünk, ahhoz, hogy egészségesen táp-lálkozzunk.

Sokat tehetünk egészségünk megőrzé-séért, helyreállításáért, ha a saját magunkáltal termelt, vegyszer nélkül növekedettzöldségeket, gyümölcsöket fogyasszuk.Aki évek óta permetez és műtrágyát hasz-nál, nehezen tud átállni a „semmire”. Van-nak, akik talajfertőtlenítőket használnak,de ez a talajban sok hasznos életet is kifer-tőtlenít. Az egyik lehetséges megoldás, hanem a növényt, hanem a talajt tápláljuk, atalajban lakó élőlények számára biztosí-tunk megfelelő életkörülményt. Ezt elér-hetjük talajtakarással, ami megvédi a talajta kiszáradástól, és így a giliszták is jól érzikmagukat (persze mi is, mert nem kell ka-pálni, és kevesebb öntözéssel is beérik anövényeink). Ennek klasszikus példája apermakultúrában megtalálható, mely a ta-lajművelés elhagyására ösztönöz. Vastag

talajtakarással elérhető, hogy porhanyósmaradjon a föld, a talaj élőlényei felhasz-nálják a mulcsréteg alsó részét, és humusz-szá alakítják. A takarást amint kibújtak anövények elkezdhetjük, és többször megkell ismételni a nyár folyamán, amint „át-töri” a gaz. Mulcsozásra használhatunkszalmát, fűnyesedéket, amit két-három na-pig szárítunk a takarás előtt. A takarás be-válik akkor is, ha új ágyást szeretnénk ki-alakítani gyomos helyen. Ilyenkor célszerűelőző évben a kiszemelt helyet letakarnivastag mulcsréteggel, vagy több rétegbenkartonokkal, amire kevés földet, leveleketszórunk, hogy elzárjuk a fénytől a gyomo-kat. A karton alatt felpezsdül a talajélet, el-rothadnak a növényi maradványok, gyö-kerek, és következő tavasszal puha földettalálunk a papír helyén, ami addigra szét-mállik. A földet elég fellazítani, nem kellásni. Kialakult egy körforgás, a „hulladék”valami másnak lett az eledele.

Minden kártevőnek megvan a termé-szetes ellensége, ebből következik, hogynem a kártevőt kell irtani, hanem a termé-szetes ellenségnek élőhelyet biztosítani. Acinkék hasznos segítőtársak a kertben, ke-vés téli eledellel a kertünkbe szoktathatjukőket. Ha a kert végében ottfelejtünk levá-gott ágakat, leveleket és nem tüzeljük el, a

sünök is lakótársaink lehetnek. A szállásthasznos munkával hálálják meg, a kárte-vők természetes ellenségeként. A tyúkok agyümölcsösbe engedve kikaparják a talaj-ban bábozódó gyümölcsmolyokat, és trá-gyázzák a fákat.

A veteményeskertben vannak jó és rosszszomszédok. A paradicsom például sokmindennel rossz szomszéd, de a fűszernö-vények társaságát azok közül is a bazsali-komét igen kedveli. Az uborka nem szerettök mellett élni. Növényeink immunrend-szerét erősíthetjük ázaléklevekkel, melyekközül a csalánlé talán a legismertebb. 3-5napig áztatjuk a csalánt, majd ezzel a lévelkell a növényeket locsolni, permetezni. Azázott csalánt a növény tövéhez tehetjük.Ázaléklevet lehet készíteni, hagyma héjá-ból, káposztalevélből. Utána mehet azágyásra vagy a komposztba.

Ezekkel a trükkökkel könnyebbé válhata kertészkedés, és sokat tettünk az egész-ségünk megőrzéséért, a mozgással, és a fi-nom saját biozöldségeink fogyasztásával!EGÉSZ-ségünkre!

Napüdvözlet Egészségmegőrző Egyesület(további hasznos egészségmegőrző infor-mációkhoz juthat napudvozlet.blog.hu –n)

Szőts Rózsa

92 évvel ezelőtt, 1920. június 4-én 16.30perckor az I. világháborút lezáró Párizskörnyéki békeszerződések rendszerénekrészeként, Magyarország és az antant kö-zött írták alá a franciaországi Versailles-hoz tartozó Nagy-Trianon kastélyban aTrianoni békediktátumot. Az aláírás egyiklegnagyobb nemzeti katasztrófánkat idéz-te elő, amely azonban mind a mai napigkihat az egész magyarságra, és változatla-nul kíséri végig a magyarság mindennap-jait. Olyan diktátum ez, amely nemzetün-ket végső bukásra kárhoztatja, amiből

nem tudtunk azóta sem felállni. Aszerződés következményeként a Ma-gyar Királyság elveszítette területé-nek több, mint kétharmadát, lakos-ságának 64%-át!!!

Családokat szakítottak szét, váro-sokat, falvakat vágtak ketté. Az el-szakított területekkel meggyengültkapcsolat miatt elvesztettük kultúr-ánk nagy darabját. Elvesztettük ma-gyar testvéreinket! Trianon bukás.Egy nemzet bukása, olyan bűnért,

amit el sem követett. Trianon beleivódottzsigereinkbe, mindannyiunk szíve mé-lyén gyökerező fájdalom az. Egy olyanországban élünk, amelynek 92 éve levág-ták karjait, levágták lábait. Megnyomorí-tották, nehogy fel tudjon állni valaha is.Ez az ország Csonka-Magyarország.

Babits Mihály így ír erről: „Rájövök,hogy nem is tudok pontosan visszaemlé-kezni a csonka ország formájára, holottmilyen tévedhetetlenül látom magam előttma is a régi, nagy Magyarországét. (…)

Magyarország áll előttem megint, de nema csonka, hanem az igazi, a történelmiMagyarország, a kerek, ép vonal, amelygyerekkorom óta belém idegződött…Szinte szerelmes voltam ebbe a vonalba,ez volt az első szerelmem… S amint elkép-zelem ezt a gyönyörű, élő testet, első sze-relmemet, megint elfog a kínzókamrákhangulata”. (Babits Mihály: Keresztül-ka-sul az életemen. Budapest, 1939.)

A Vasasi Szent Borbála Egyesület im-már 8. alkalommal emlékezett meg a va-sasi templomkertben lévő Trianon Em-lékműnél. Köszönjük Tiffán Zsolt és Dr.Hoppál Péter országgyűlési képviselőkszívhez szóló megemlékező beszédeit.Köszönet a Vasasi Bányász Zenekarnakés a Berze Nagy János Népdalkarnakmagas szintű szerepléséért. KöszönetBartó Niki szavalatáért és az ökumeni-kus megemlékezésért a katolikus, a re-formátus, az evangélikus és a görögkato-likus plébánosoknak.

MERT AMIRŐL NEM MONDUNKLE, AZ MINDIG A MIÉNK MARAD!

Ruzsicsics Ferenc

„Ételed az életed…”

Nemzeti Összetartozás Napja

Page 4: Sok Hírünk Van - Június (2012)

4 2012. júniusSok Hírünk Van4

– Mikor alakult meg a Laser együttes?– 1974 novemberében feloszlott

korábbi zenekarom, a Savages. Ez-után kb. három hónapig nem ját-szottam sehol. 1975. február elejénmegkeresett Burján Sanyi és KónyiJózsi, hogy lenne egy buli, de nincsbasszusgitárosuk. Elvállaltam, aztánegyütt maradtunk. Valamilyen is-meretség folytán elkezdtünk rend-szeresen játszani a Vasasi Csárdá-ban. Rövid időn belül áthívtak egymásik zenekarba, amelyik a Bá-nyász Művelődési Házban játszott,de a korábbi tagok életébe beleszólta katonaság. Hát ez volt a Laser,amely már korábban működött. Azttudom, hogy akkor Temesi Gabi,Duga Feri és én voltunk, de hogy kivolt a szólógitáros, arra már nememlékszem, azt tudom, hogy ő isbevonult Duga Ferivel együtt, tehátkellett egy szólógitáros és egy do-bos. Ekkor szóltam a két „elha-gyott” fiúnak, Burján Sanyinak ésKónyi Józsinak, hogy jöjjenek áthozzánk. Ez még ’75-ben volt. Ez-után kezdett kialakulni az állandótörzsközönség, amely természete-sen túlnyomórészt vasasiakból állt,de a környék településeiről és Pécs-

ről is nagyon sokan jöttek. Nagyonjó bulik voltak vasárnaponként, en-nek híre ment, mondhatni családiasvolt a hangulat, a lányok a büfébenkapható sör mellé még zsíros ke-nyeret is árultak hagymával, amitsaját maguk készítettek.

– Milyen hangszerek, erősítők éseffektek voltak?

– Az erősítők, hangszerek mindsaját tulajdonúak voltak, különlegeseffektek és automatika nélkül igaziélő zenét játszottunk, az akkor di-vatos, lehetőleg naprakész slágerek-ből.

– Voltak-e saját számaitok, illetvemelyik számok voltak a közönségkedvencei?

– Saját szerzeményeink nem vol-tak, ismert együttesek és előadókjobb számait tanultuk meg (Slade,Janis Joplin, Beatles, Smokie, DeePurple, Christie), de lehetetlenmindet felsorolni.

– Végül kik lettek a Laser tagjai?– Időközben különböző okok

miatt változtak a zenekari tagok is,volt, aki leszerelt és visszajött, volt,aki elment másik bandába. Felso-rolnám, akire emlékszem, akikkelkb. 1978-ig együtt játszottam Vasa-son. Tóth (Kréta) Józsi, Duga (Stup-li) Feri, Zsalakó Pista, Duga Gabi,Temesi Gabi, Horváth (Güzü) Kál-mán, Tiszai Feri, Burján Sanyi, Kó-nyi Józsi, Balogh Dezső, Zsupek Ja-ni, Huba Csaba (technikus).

– Hányszor próbáltatok?– A vasárnapi bulikra komolyan

készültünk, hetente két zenekaripróba volt, és minden héten 2-3 újszámot tanultunk. Pécsről jártunkki Vasasra a „zaporjoskával” , akkormég olcsó volt a benzin.

– Meddig volt együtt a zenekar, mivolt az oka a felbomlásnak?

– Jött egy olyan időszak, amikorelkezdődött az egyszemélyes disz-kóőrület, ami sajnos a nagyobb lét-számú, élő zenét játszó zenekarok„halálát” okozta, mert a művelődésiházak könnyebben kifizették a disz-kóst, és időközben a Bányászban isüzemeltetőváltás történt. Az új üze-meltető nem volt pozitív a vasárna-pi bulik vonatkozásában, így háromév után búcsút kellett venni Vasas-tól és a rajongóktól. Aki még em-

A ’70-es években Vasason pezsgő zenei élet volt, szinte minden hétvégén szer-veztek bálokat, megtörtént, hogy a Bányászban, a Kodályban, a Kossuthban,sőt még a Csárdában is szólt a zene ugyanazon a napon, és mindenhol sokanvoltak, de a Bányászban szinte mindig telt ház volt. Ennek az időszaknakegyik legkiválóbb zenekara a Bányászban játszó Laser együttes volt, akinekex-vezetőjét, Bérczes Lászlót kérdezem vasasi emlékeiről.

A LASER együttes 1975. október 25-i belépőjegye, a képen zenekar tagjai balról jobbra,Temesi Gábor, billentyű; Bérczes László, basszus gitár; Duga Ferenc,(Stupli) dob; Horváth Kálmán (Güzü), szóló gitár; Zsalakó István(akkord gitár).

Zenei élet Vasason az 1970-es években

A LASER együttes

Page 5: Sok Hírünk Van - Június (2012)

2012. június További képek, vedeók hírek az újságweboldalán, az shvonline-hu-ra kattintva olvashatók 5

lékszik az utolsó bulira (1978), ami-kor még asztalon is táncoltak, arrais emlékszik, hogy a belépő egyfénykép volt, amin az aláírásunk israjta volt. Biztos vannak, akik meg-őrizték ezt az „ereklyét”, és szívesengondolnak arra az időszakra. Ne-kem egy életre szóló élmény volt.

– Szerinted azt a hangulatot vagyérzést, ami a hatvanas-hetvenes évekbulijaira volt jellemző, lehet-e ma-napság reprodukálni, te zenélsz még?

– Az akkori hangulatot, érzéseketsajnos ma már nem lehet visszahoz-

ni, részint korunk miatt, az akkorifelszabadult, fiatalos lendület hiá-nyában, valamint a rendszeres szinteállandó együttlét – zenekar és kö-zönség között – ma már nem meg-valósíthatósága miatt. Azonkívül azenekar volt tagjai is „szanaszét”vannak, van, akinek azóta hangszersem volt a kezében, van, aki márkülföldön él, és sajnos olyanok isvannak, akik már elhunytak. Azt azidőt visszahozni nem lehet. Rövidvisszaemlékezésemet befejezve, énma is aktívan zenélek. Jelenleg a

harkányi Szigeti halászcsárdában(Szúnyog csárda), napi rendszeres-séggel, és még mindig nagyon sze-retem és élvezem a ZENÉT.

(2012. május 15., Bérczes Lászlóex-Laser-tag

Sajnos a LASER együttes vasasi fel-lépéseiről nem marad hangfelvétel,de a Savages együttes 1995-ös Ró-zsakerti „házibulijáról” van videofel-vételünk, amit a www.shvonline.huoldalon meg lehet nézni.

Bocz József

Közérdekű telefonszámokMentők: 104; Tűzoltók: 105; Rendőrség: 107ORVOSI ÜGYELET: Lánc u. 12.: 515-104DR. PRINCZ JÁNOS: Somogy: 267-033H., Sz., P.: 13.00-17.00; K., Cs.: 8.00-12.00DR. FELEDI JÓZSEF: Hird: 268-268H., Sz., P.: 08:00-12:00; K., Cs.: 13:00-17:00DR. CSONTOS MÁRTA: Vasas: 337-708H., Sz., P.: 8.00-12.00, K., Cs.: 13.00-17.00Gyermekorvos: Dr. Papp Eszter:337-754 és 337-901a rendelési időről kérjük telefonon érdeklődjenek!

POLGÁRŐRSÉG: 0-24-ig, 30/641-27-50

Képünk 2012. május 26-án de. 10 órai kezdettel tartott megemlékező ünnepségenkészült, amelyet a Pécs-Somogyi Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület az I. és II. Világháborúban hősi halált halt somogyi katonák emlékére rendezett.

Képünk 2012. június 3-án du. 16.30 órai kezdettel tartott jótékonysági hangversenyenkészült, amelyet a Pécs-Vasasi Egyházközség és a „Tegyünk Egymásért” Egyesület

a somogyi Jézus Szíve templomban rendezett, annak felújítása céljából.

Page 6: Sok Hírünk Van - Június (2012)

6 2012. júniusSok Hírünk Van6

Somogy Vasas Hird

Szombat (06.09.)Vasárnap (06.10.)

10.00 mise

17.00 mise

8.30 mise

Szombat (06.16.)Vasárnap (06.17.)

17.00 mise

10.00 mise

8.30 mise

Szombat (06.23.)Vasárnap (06.24.)

10.00 mise

17.00 mise –8.30 mise

Szombat (06.30.)Vasárnap (07.01.)

17.00 mise

10.00 mise

8.30 mise

Minden hétköznap Csütörtök17.00 mise

Kedd17.00 mise

Péntek17.00 mise

Júniusi miserend www.pecssohiva-pleb.mlap.hu

H I T É L E TBaptista Istentiszteleti rend (minden hét)Péntek 18.00 BibliaóraSzombat18.00 Ifjúsági alkalomVasárnap 9.30 Imaóra

10.00 ; 16.30 IstentiszteletGyermekalkalmak: minden vasárnap 9.30 – 10.00

Minden hónap 4. vasárnap 9.30 – 11.00

Református IstentiszteletHirden a református templomban minden vasárnap 10 órakor Istentisztelet.Minden hónap első vasárnapján gyermekfoglalkozás.

Evangélikus IstentiszteletAz evangélikus templomban Vasason minden vasárnap11-kor Istentisztelet

Somogy és Vasas összevont csapata idén harmadszorvett részt az országos „Kihívás Napja” nevű rendezvé-nyen. Váratlan segítségünk is akadt, mivel technikaiokokból a Pécsi Tudományegyetem csapata is hozzánkcsatlakozott. Nagy volt a játékos kedv Pécsen is, és hely-ben is, örömmel mondhatjuk, hogy jó sok embert si-

került megmozgatni. Reggel 6-kor kezdtünk jógával, aKossuth művelődési házban, este 21 órakor fejeztük becsocsóbajnoksággal a Kacatos Presszóban. Közte pedigvolt sok gyaloglás, bicikli, pingpong, foci, stb. Legaktí-vabbak a vasasi ovisok, és a somogyi iskolások voltak,a pécsiek kicsit több mint a felét hozták az összteljesít-ménynek. Az egyetemen a közös bemelegítést Boros

Anita aerobic világbajnok vezényelte, a fociban résztvett Balzsay Károly profi bokszvilágbajnok. (a velük ké-szült közös fotón Petrovics Vivien somogyi, és TornaiBenjámin vasasi diák látható) Összesítve Somogybanés Vasason május 23-án több, mint 30 000 percet spor-toltunk! A versenyben a középmezőnyben végeztünk,13 helyezettek lettünk, de az igazi siker maga a mozgás,és a kellemes közös időtöltés volt. Jó lenne jövőre is be-nevezni!

Taar Ilona

Elfogadtuk a kihívást

Page 7: Sok Hírünk Van - Június (2012)

2012. június További képek, vedeók hírek az újságweboldalán, az shvonline-hu-ra kattintva olvashatók 7

S P O R T H Í R E K

A tavasz beköszöntével egyre másra rendezik a ver-senyeket itthon és külföldön egyaránt. Ezeken a ver-senyeken a szűkebb hazánkat képviselők is szép ered-ményeket értek el.

Az országos váltóbajnokságon Czuth Réka is része-se volt a PVSK váltóinak 5. és 6. helyezésében. Néhánynap múlva meghívottként vett részt az egyetemi baj-nokságon , ahol hősiesen harcolva a kavargó széllel,175 cm-es eredménnyel fölényesen győzött a magas-ugrásban!

Ugyanezen versenyen a gyalogló lányok okos ver-senyzéssel egymást segítve kettős győzelmet arattak5 km-en 25p 45 és 25p 46 mp-es eredménnyel MostRécsei Rita volt a gyorsabb Récsei Petra előtt.

Szintén itt versenyzett Srp Miklós is és „természe-tesen” győzött is a 10km-es távon.

Az ausztriai Pernic-ben rendezték az Alpok-Adrianemzetközi gyaloglóversenyt is, ahol a felnőttek10km-es távján győzött Miklós. Édesapja pedig anemzetközi szövetség ellenőr-küldötteként vett részta versenyen. A másnapi Osztrák hegyi gyalogló baj-nokságon Miklós a 3. helyet érte el. Idősebb Srp Gyu-la pedig a sérülés miatt megfogyatkozott Magyar ve-terán válogatottba ugrott be , pedig utoljára hivatalosversenyen 28 évvel ezelőtt indult, Igaz most már ne-héz súlyúként volt részese a csapat győzelemnek.

Srp Gyula

Foci hírekGodisán győzött a Bányász TCLegutóbbi számunk megjelenése óta öt meccset játszotta Bányász. Az áprilist sikerült győzelemmel búcsúztatni,miután Orfűn nyert több góllal a csapat és a május is ha-sonlóan alakult: néhány vereséget követően a hónap zá-rásaként győzött a csapat a második helyzett otthonában.04.29. Orfű KSE – Bányász TC 0-4 (0-0)Bányász TC:Schneider-Györkő, Németh, Guhr, PatakiZ.(Bárhoff)-Vörösvári, Papp, Buzádi, Kanizsa(Tóth)-Veres(Pataki J.), KordéA vasasiak gólszerzői: Kordé (47’), Buzádi (60’, 65’),Papp (87’)05.05. Pécsi Dinamo SE – Bányász TC 4-2 (2-0)Bányász TC: Schneider-Kordé, Németh, Guhr(Rácz),Pataki-Vörösvári(Bodor), Buzádi, Papp(Bárhoff),Györkő, Veres, RóthGólszerzők: Guhr (67’ – 11-esből), Buzádi (70’)

05.13. Bányász TC – Szászvári SE II. 1-4 (1-0)Bányász TC: Schneider-Kordé,Bodor, Guhr, Pataki-Bárhoff, Györkő, Papp(Rácz), Kanizsa-Vörösvári,Tóth(Dömse)Gólszerző: Papp (29’)05.20.Bányász TC –Pécsbánya SE 0-6 (0-3)Bányász TC:Schneider-Németh, Györkő(Rácz), Guhr,Pataki-Veres, Kordé, Róth, Papp-Kanizsa(Bárhoff), Vö-rösvári05.27.Mindszentgodisa SE – Bányász TC 2-3 (0-2)Bányász TC:Schneider-Bodor, Kordé, Pataki, Németh-Vörösvári, Györkő, Papp, Bárhoff, Guhr-VeresGólszerző: Veres (15’, 51’), Kordé (45’ - 11-esből)

A csapat júniusi meccsei:06.03. Bányász TC – Bakonya SE, Vasas, 17:3006.10. Abaliget SE – Bányász TC, Abaliget, 17:3006.17. Bányász TC – Orfű KSE, Vasas, 17:30

Versenydömpingatlétikában

Srp Miklóstovábbra is hozza magát!

A Május 12-13.-ai Gyalogló Világkupán a helyi gya-loglónk képviselte a magyar színeket a Junior 10km-es versenyen. A mezőny 67 főből állt és Srp a végén29. helyen érkezett be 44:29-es időeredménnyel, nemsokkal elmaradva a Junior VB szinttől (44:20)! A má-sik Junior Venyercsán Bence, aki Miki klubtársamindössze 16 évesen bejött a 43. helyen érkezett ésígy a 22 ország közül, a végén 12. lett a magyar válo-gatott!

A másik 2 magyar csapat a Junior lányok is 12. let-tek a 17 ország közül! A felnőtt nők a 20km-es csa-patban a 15. lettek.

Egyéniben indult még az idén 50. születésnapjátünneplő Czukor Zoltán aki 69. lett. Helebrandt Máté63. és Rácz Sándor a 79. helyen értek célba. TubakRóbert a nagy meleg miatt kénytelen volt feladni aversenyét.

Elmondható, hogy Srp Miklós szerepelt a legered-ményesebben ezen az igen nemes Világversenyen. Averseny helyszíne az Oroszországi Saransk volt, aholaz Orosz gyaloglás egyik központja található. A ver-senyen 30 fok körüli száraz meleg uralkodott. A ver-seny körülbelül 50 000 néző kísérte végig és szurkol-tak minden versenyzőnek.

A magyar csapatnak gratulálunk és reméljük, mégtöbb szép eredményeket tudnak idén hozni!

Page 8: Sok Hírünk Van - Június (2012)

8 2012. júniusSok Hírünk Van

oko m o g y ird a sa s

írünk anSS VVHH VVHSWWW.SHVONLINE.HU

APRÓ

Eladó! 80m2-es családi ház Vasason,csendes utcában.Ugyanitt 3 ajtósszekrény, nyitható ebédlőasztal.

Érdeklődni:06-30-758-3940vagy 06-30-269-2474

1.5 szobás kertvárosi lakás eladó.Érdeklődni: 06-30-758-3940

Eladó: 1 tolókocsi, falraszerelhetőwc-magasító, emelőmotorral

működő, kádba ereszthető fürdőágy,140x200-as franciaágy,

távirányítós fej-és lábemelővel.Érd: 06-30-4039-327

Angol korrepetálás:06-20-266-12226

MIKLÓS FODRÁSZATVasas,Szövetkezet u 16.06-30/452-4160

Női hajvágás (szárazon): 1000 Ft!!!Férfi hajvágás: 1000 Ft!!!

hívhat házhoz is!

Éljen egészségesen!kecsketej: 250Ft/l,

kecskesajt: 3000Ft/kg,kecsketúró: 1800Ft/kg

Vasas, Gabona utca /TSZmajor/ tel:06-30-533-7553

Somogy, Hird és Vasas közösségi lapjaEng.sz.: KÖH 163/141/1/2008.

Kiadja: A VASASÉRT EGYESÜLETadószáma: 18305434-1-02székhelye: Vasas, Bencze J. u. 6.

Felelős kiadó: Berényi Zoltán, egyesületi elnökSzerkesztik: a települések lakói és

civil szervezeteiMegjelenik: havonta, 2100 példánybanA szerkesztőség elérhetőségei:

• Vasasért Egyesület, Vasas, Bencze J. u. 6.• somogyi, vasasi és hirdi patika• Pécs-Hird, Juhász Gy. tér 6.• KoBeKo Művelődési Központ,

Kossuth L. Művelődési Ház,Somogy, Búzakalász u. 47.; Tel: 72/337-838 [email protected], www.shvonline.hu

Lapzárta és hirdetésfelvétel: tárgyhó 25-ig Tömör Balázs: +36/20/207-0656

e-mail: [email protected] Nyomás: V-TESA BT., 7720 Pécsvárad Felelős vezető: Varga Gergely

ISSN 2063-3211

A kihelyezett szerkesztőségi postaládákürítése hetente történik.

A szerkesztőség az újságban közzétett infonnációkat,adatokat, tartalmakat jogosult, de nem köteles

ellenőrizni. A szerkesztőség, mint közvetítő szolgáltatónem felelős a továbbított információért.

A lapban megjelentetett hirdetések, olvasói levelek tartalmáért a szerkesztőség nem vállal felelősséget.

EZERMESTER SZAKSZOLGÁLTATÁSHáztartási gépek, hűtők, villanytűzhe-

lyek, hőtárolós kályhák, villanybojlerek,zárak, csaptelepek javítása és cseréje.

FATÉR GYULA 0630/9276-187

Kacatos PresszóBallagások, születésnapok,

egyéb rendezvények lebonyolításakedvező árakkal.

Nyitvatartás : szerdától vasárnapigeközben fagyi, jégkrém

töménytelen mennyiségben

Bagoly ZoltánHagyományos tüzelő és fűtő-

berendezések tervezése,kivitelezése és karbantartása.

Tel.: 70/507-61-82; e-mail: [email protected];

www.bagolykalyha.huReferencia munkája megte-

kinthető a Kossuth MűvelődésiHáz udvarán. (Pécs-Somogy,

Búzakalász u. 47.)

A VASASI PATIKAszombaton is nyitva van!

7.30–11.0072/537‑033

ERIKA FODRÁSZAT,MANIKŰR, PEDIKŰR

72/267-723, 06-30 824-5663

MŰSZAKI V IZSGAGYORS ÉS KORREKT ÜGYINTÉSÉSE

72/267-723, 0630/824-5661Pécs-Vasas, Bethlen G. u. 57.

A gyógyszertár fölött a 6. ház

prima webON-LINE SHOP

ÉPÜLETENERGETIKAITANÚSÍTÁS

BUNCSEK ATTILA e.v.építészmérnök,

építési műszaki ellenőr,épületenergetikai tanúsító

+36 (20) [email protected]

Heti találós kérdés hol készült ez a felvétel? A megfejtéseket a szerkesz tőség címére kérjük elküldeni.Kossuth L. Művelődési Ház, Somogy, Búzakalász u. 47. vagy a [email protected] e-mailra.A helyes megfejtők között meglepetés ajándékot sorsolunk ki.