8
Vasas, Somogy és Hird közösségi lapja • 2010. november • IV. évfolyam 11. szám melynek során a lakók elmondhatták a kivitelezéssel kapcsolatos problémáikat, továbbá a régóta fennálló vízelvezetési gondjaikat az ISPA csoport és a Város- fejlesztési Fõosztály munkatársainak. Még a választások elõtt megtartott részönkormányzati üléseken határoza- tok születtek arról, hogy a maradék költségvetési összegeket adjuk át a Pécs Holdingnak útjavítás céljára. (Vasas: 144 eFt, Somogy: 276 eFt, Hird: 513 eFt) Az útjavítások októberben elkészültek. Ezen felül a Hajadon és Bencze József utca kátyúzása is megtörtént. Több esztendõs vajúdás után végre elértük, hogy a vasasi mozit a Baranya Megyei Önkormányzat lebontassa. Az idõsebb korosztály fiatalságát idézve, nosztalgiázva gondol vissza erre a hajdan közkedvelt szórakozóhelyre, de a környezetét csúfító, romos, életveszé- lyessé váló épület látványa azt hiszem már senkinek nem hiányzik. Szeretném elérni, hogy a lebontott épület területe rendezett legyen. Remélem, ez már könnyebben fog megvalósulni. Remélem rövidesen meg fognak oldó- dni a Vöröshegy utca környéki vízelve- zetési problémák is. Amit kérni szeretnék a lakosságtól az elkövetkezõ négy esztendõre: • Próbáljunk hathatósabban fellépni a közterületek rongálóival és a szemete- lõkkel szemben. • Próbáljunk többet segíteni a lakóhá- zunk környéki közterületek gondozá- sában, rendezésében, virágosításában, fordítsunk nagyobb gondot a csapa- dékvíz elvezetésére szolgáló árkok karbantartására. A helyi újságunk hasábjain a továbbiak- ban is igyekszem tájékoztatni a terület lakó- it a településeinkkel kapcsolatos történésekrõl, döntésekrõl. Huba Csaba 2010-2014 Új ciklus kezdõdik Tisztelt Választópolgárok, Kedves Vasasiak, Hirdiek és Somogyiak! Több mint egy hónap telt el a választások óta. Mindenek elõtt szeretnék köszönetet mondani azon választóknak, akik sza- vazataikkal megtiszteltek és 64,82%-os támogatásukkal lehetõvé tették szá- momra, hogy továbbra is végezzem megkezdett munkámat. Számomra fon- tos, hogy a választópolgárok miképpen értékelik a teljesítményemet. Természe- tesen az elmúlt négy esztendõ során számos dicséretet és kritikát kaptam a beszélgetések, visszajelzések alkalmával, de átfogó értékelést a választás eredmé- nye adott számomra. Megerõsítette ben- nem a hitet, hogy érdemes dolgozni a közösségeinkért, érdemes újra bevállalni az elkövetkezendõ négy esztendõ felada- tait, hiszen Önök erre felhatalmaztak. Az új ciklusban a képviselõk létszáma közel felére csökkent és így minden képviselõre nagyobb feladat és felelõség hárul. A 24 választókerület helyett ma már csak 19 választókerület van, több vá- lasztókerületet összevontak. Ez az össze- vonás Vasas-Somogy-Hirdet nem érintette. A FIDESZ-KDNP-ÖPE polgár- mester jelöltje és képviselõ jelöltjei vala- mennyi választókörzetben fölényesen megnyerték a választást, így 19 mandá- tumot szereztünk. A töredékszavazatok alapján a listáról az MSZP 4, a JOBBIK 2 és az LNP 2 mandátumot szerzett. Így a polgármester személyével a közgyûlés létszáma 40-rõl 28 fõre csökkent. Várhatóan a jelentõs többség majd le- hetõvé teszi az egyszerûbb döntéshozást. Megkezdtük, folytattuk a munkát. Október 11-i elsõ, alakuló frakció ülé- sen Dr. Hoppál Pétert választottuk meg a FIDESZ-KDNP frakció vezetõjének. Az ÖPE három fõvel, az MSZP 4 fõvel alakította meg frakcióját. Az október 13-i alakuló közgyûlésen megtörtént az alpolgármesterek megvá- lasztása. Dr. Páva Zsolt polgármester javaslatára két alpolgármestert választot- tunk Nagy Csaba és Csizi Péter szemé- lyében. Jelentõs változás, hogy a bizott- ságok egy részének összevonásával a korábbi kilenc helyett csak öt bizottság fog mûködni: Természeti és Emberi Erõforrás Fejlesztési Bizottság, Népjóléti és Sport Bizottság, Oktatási és Kultu- rális Bizottság, Pénzügyi és Gazdasági Bizottság és Városfejlesztési és Kom- munális Bizottság. Magam a Város- fejlesztési és Kommunális Bizottságban kértem és kaptam helyet. Több okból is ezt a bizottságot választottam. Egyrészt mûszaki végzettségemhez talán ez áll legközelebb, a korábbi ciklusban is a Kommunális Bizottság tagja voltam, né- mi tapasztalatot szereztem és nem utol- só sorban talán ebben a bizottságban tudom leginkább képviselni a honi ér- dekeinket. Az október 3-i választások napjával a részönkormányzatok mandátuma lejárt, jelenleg a részönkormányzatok nem „üzemelnek”. Várhatóan a 2011 év ele- jén fog megtörténni a részönkormány- zatok tagjainak és vezetõjüknek a meg- választása. Természetesen csak ezt köve- tõen lehetséges elkészíteni a részönkor- mányzatok költségvetését a támogatási összegek ismeretében. Mindaddig anya- gi forrásokkal sajnos nem rendelkezünk. A munkálatok október hónapban is folytak. Somogyban befejezéséhez köze- ledik az ISPA III program, melynek so- rán a Bányatelep lakói a csatornahálózat létesítése után új vízvezeték rendszert is kaptak. Az itteni úthálózat helyreállítása aszfalttal, illetve mart aszfalttal megtör- tént. Október 11-én a lakók kérésére bejárást kezdeményeztem a területre,

Sok Hírünk Van - November (2010)

Embed Size (px)

DESCRIPTION

Újságunk 2010 - Novemberi száma

Citation preview

Page 1: Sok Hírünk Van - November (2010)

Vasas, Somogy és Hird közösségi lapja • 2010. november • IV. évfolyam 11. szám

melynek során a lakók elmondhatták akivitelezéssel kapcsolatos problémáikat,továbbá a régóta fennálló vízelvezetésigondjaikat az ISPA csoport és a Város-fejlesztési Fõosztály munkatársainak.

Még a választások elõtt megtartottrészönkormányzati üléseken határoza-tok születtek arról, hogy a maradékköltségvetési összegeket adjuk át a PécsHoldingnak útjavítás céljára. (Vasas: 144eFt, Somogy: 276 eFt, Hird: 513 eFt) Azútjavítások októberben elkészültek.Ezen felül a Hajadon és Bencze Józsefutca kátyúzása is megtörtént.

Több esztendõs vajúdás után végreelértük, hogy a vasasi mozit a BaranyaMegyei Önkormányzat lebontassa. Az idõsebb korosztály fiatalságát idézve,nosztalgiázva gondol vissza erre ahajdan közkedvelt szórakozóhelyre, de akörnyezetét csúfító, romos, életveszé-lyessé váló épület látványa azt hiszemmár senkinek nem hiányzik. Szeretnémelérni, hogy a lebontott épület területerendezett legyen. Remélem, ez márkönnyebben fog megvalósulni.

Remélem rövidesen meg fognak oldó-dni a Vöröshegy utca környéki vízelve-zetési problémák is.

Amit kérni szeretnék a lakosságtól azelkövetkezõ négy esztendõre:• Próbáljunk hathatósabban fellépni a

közterületek rongálóival és a szemete-lõkkel szemben.

• Próbáljunk többet segíteni a lakóhá-zunk környéki közterületek gondozá-sában, rendezésében, virágosításában,fordítsunk nagyobb gondot a csapa-dékvíz elvezetésére szolgáló árkokkarbantartására.A helyi újságunk hasábjain a továbbiak-

ban is igyekszem tájékoztatni a terület lakó-it a településeinkkel kapcsolatos történésekrõl,döntésekrõl. Huba Csaba

2010-2014Új ciklus kezdõdik

Tisztelt Választópolgárok, KedvesVasasiak, Hirdiek és Somogyiak!

Több mint egy hónap telt el a választások óta. Mindenek elõtt szeretnék köszönetet

mondani azon választóknak, akik sza-vazataikkal megtiszteltek és 64,82%-ostámogatásukkal lehetõvé tették szá-momra, hogy továbbra is végezzemmegkezdett munkámat. Számomra fon-tos, hogy a választópolgárok miképpenértékelik a teljesítményemet. Természe-tesen az elmúlt négy esztendõ soránszámos dicséretet és kritikát kaptam abeszélgetések, visszajelzések alkalmával,de átfogó értékelést a választás eredmé-nye adott számomra. Megerõsítette ben-nem a hitet, hogy érdemes dolgozni aközösségeinkért, érdemes újra bevállalniaz elkövetkezendõ négy esztendõ felada-tait, hiszen Önök erre felhatalmaztak.

Az új ciklusban a képviselõk létszámaközel felére csökkent és így mindenképviselõre nagyobb feladat és felelõséghárul. A 24 választókerület helyett mamár csak 19 választókerület van, több vá-lasztókerületet összevontak. Ez az össze-vonás Vasas-Somogy-Hirdet nemérintette. A FIDESZ-KDNP-ÖPE polgár-mester jelöltje és képviselõ jelöltjei vala-mennyi választókörzetben fölényesenmegnyerték a választást, így 19 mandá-tumot szereztünk. A töredékszavazatokalapján a listáról az MSZP 4, a JOBBIK2 és az LNP 2 mandátumot szerzett. Ígya polgármester személyével a közgyûléslétszáma 40-rõl 28 fõre csökkent.Várhatóan a jelentõs többség majd le-hetõvé teszi az egyszerûbb döntéshozást.

Megkezdtük, folytattuk a munkát.Október 11-i elsõ, alakuló frakció ülé-sen Dr. Hoppál Pétert választottuk mega FIDESZ-KDNP frakció vezetõjének.Az ÖPE három fõvel, az MSZP 4 fõvelalakította meg frakcióját.

Az október 13-i alakuló közgyûlésenmegtörtént az alpolgármesterek megvá-lasztása. Dr. Páva Zsolt polgármesterjavaslatára két alpolgármestert választot-tunk Nagy Csaba és Csizi Péter szemé-lyében. Jelentõs változás, hogy a bizott-ságok egy részének összevonásával akorábbi kilenc helyett csak öt bizottságfog mûködni: Természeti és EmberiErõforrás Fejlesztési Bizottság, Népjólétiés Sport Bizottság, Oktatási és Kultu-rális Bizottság, Pénzügyi és GazdaságiBizottság és Városfejlesztési és Kom-munális Bizottság. Magam a Város-fejlesztési és Kommunális Bizottságbankértem és kaptam helyet. Több okból isezt a bizottságot választottam. Egyrésztmûszaki végzettségemhez talán ez álllegközelebb, a korábbi ciklusban is aKommunális Bizottság tagja voltam, né-mi tapasztalatot szereztem és nem utol-só sorban talán ebben a bizottságbantudom leginkább képviselni a honi ér-dekeinket.

Az október 3-i választások napjával arészönkormányzatok mandátuma lejárt,jelenleg a részönkormányzatok nem„üzemelnek”. Várhatóan a 2011 év ele-jén fog megtörténni a részönkormány-zatok tagjainak és vezetõjüknek a meg-választása. Természetesen csak ezt köve-tõen lehetséges elkészíteni a részönkor-mányzatok költségvetését a támogatásiösszegek ismeretében. Mindaddig anya-gi forrásokkal sajnos nem rendelkezünk.

A munkálatok október hónapban isfolytak. Somogyban befejezéséhez köze-ledik az ISPA III program, melynek so-rán a Bányatelep lakói a csatornahálózatlétesítése után új vízvezeték rendszert iskaptak. Az itteni úthálózat helyreállításaaszfalttal, illetve mart aszfalttal megtör-tént. Október 11-én a lakók kérésérebejárást kezdeményeztem a területre,

Page 2: Sok Hírünk Van - November (2010)

Sok Hírünk Van2 2010. november

nál a szolgáltató rövidesen megkezdi afelmérést, és a fogyasztott vízmennyi-ség után számított szennyvízszállításidíjat és az átalány többletdíjat összead-va a csatornadíj duplája körüli össze-get fog majd kiszámlázni. Az összegbehajtható.

Közölném az ide vonatkozórendelkezést:

„(16) A Közszolgáltató a 7. § (4), (5) és(6) bekezdése szerint folytatott adatkezelésealapján naptári évente egy alkalommallegyûjti a nyilvántartásából azon ingatlan-tulajdonosok személyes adatait – kivéve afolyamatban lévõ szennyvízcsatorna beru-házással érintett területeken ingatlannalrendelkezõket, a szennyvízcsatorna mûsza-ki átadás-átvételi eljárásának sikereslezárását követõ 120. napig –, akik atárgyidõszakban (12 hónap) megállapítottvízfogyasztásuk 40%-át el nem érõ mennyi-ségû folyékony hulladékot adtak át kezelésrea Közszolgáltató részére. Az így legyûjtött ésa kötelezõ közszolgáltatás igénybevételétmegsértõ ingatlantulajdonosok részére aKözszolgáltató a tárgyidõszak vízfogyasztá-sa 40%-ának alapulvételével állít kiszámlát a közmûves csatornahálózattal elnem látott településrészeken keletkezetttelepülési folyékony hulladékra érvényes díj-tétellel. Az átalánydíj alapja a tárgyidõ-szak vízfogyasztása 40%-ának és a Köz-szolgáltató által ténylegesen elszállítottfolyékony hulladékmennyiségnek a különb-sége. Az e bekezdés szerinti átalánydíjat azingatlantulajdonos a számla kézhezvételé-tõl számított 15 napon belül köteles kie-gyenlíteni."

Mint ismert, az ISPA beruházás EUtöbbségi támogatással valósult meg. Aprojekt lezárását, az elszámolást az EUfelé 2010. december 31-ig el kell végez-nie az Önkormányzatnak. Az elszámo-lás során bizonyítania kell, hogy a csa-tornázott területen a rákötések 100 %-ban elkészültek. Az önkormányzat

szempontjából is létfontosságú, hogyvalamennyi ingatlan rákötése elkészül-jön, mert az elszámolás során ez súlyosproblémákat okozhat.

Azt hiszem, a rákötések elvégzését ésa szerzõdés megkötését az eltelt másfélesztendõ alatt el lehetett volna végezni,így kérnék minden „renitens” ingatlantulajdonost, hogy saját érdekükben (éskörnyezetünk megóvása érdekében)rendezzék mulasztásukat.

Számos bejelentést kaptam, hogymég mindig jelentõs számban vannakolyan lakosok, akik a szennyvíztároló-ik tartalmát az éj leple alatt az utcára,patakba, árkokba, köz- és magánterü-letekre kifolyatják, kiszivattyúzzák.Településeinken már másfél esztendejerendelkezésre áll a csatornarendszer,tarthatatlan ez az állapot. Környeze-tünk megóvása és a közösségi érdek aztkívánja, hogy ha a késõbbiekbentudomásomra jut a környezetszennye-zõ személye, eljárást kezdeményezzekellene.

A kemény fagyok beálltáig talán mégvan egy kis idõ, kérek minden érde-keltet, hogy a rákötést sürgõsen végez-zék el.

Huba Csaba

FIGYELEMFELHÍVÁS!Kössünk rá a

csatornahálózatra!!!

FOGADÓÓRAHUBA CSABA

ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELÕ2010. NOVEMBER 16-én, kedden

fogadóórát tart:HIRDEN, 16.00 és 17.00 óra kö-zött a részönkormányzat irodájában(Harangláb utca),SOMOGYBAN, 17.15 és 18.15 óraközött a részönkormányzat irodájá-ban (Búzakalász u. 3.)VASASON, 18.30 és 19.30 óraközött részönkormányzat irodájá-ban (a Berze Mûvelõdési Házban).

Szeretném felhívni mindazok figyelmét,kik még a mai napig nem kötöttek ráa csatornahálózatra és nem jelentettékbe azt a szolgáltatónak, illetve nemkötöttek szerzõdést a Tettye ForrásházZrt.-vel, azok a közeljövõben jelentõstöbbletköltségekre számíthatnak.

A RÁKÖTÉSEKET SÜRGÕSENEL KELL VÉGEZNI!

Az Önkormányzat 2009 áprilisábankb. 2300 db. levélben kiértesítetteVasas-Somogy-Hird valamennyi érin-tett ingatlanának tulajdonosát, hogy aszennyvízcsatornára történõ rákötése-ket végezzék el, és az üzemeltetõvel(Tettye Forrásház Zrt.) a szolgáltatásiszerzõdéseket kössék meg.

Az Önkormányzat 2010. júliusábankiküldött újabb levelében felhívta alakosság figyelmét, hogy az ISPA/KAprojekt II/A építési ütemére aMérnökszervezet 2010 június 18-ánkiadta a Teljesítés Igazolást és ezzel amûszaki átadás-átvételi eljárás véglege-sen lezárult. Levélben közölte továbbáaz Önkormányzat, hogy a 36/2008(11.03.) sz. rendelete értelmében azISPA projekt II/A építési ütemébenérdekeltek 2010. június 18-tól számí-tott 120 napig mentesülnek a folyé-kony hulladék (szippantott szennyvíz)elszállításával és ártalommentes végle-ges elhelyezésével kapcsolatos általá-nos szabályozás alól. (Ezt a mentessé-get harcoltuk ki annak idején a „vécé-pumpás” tüntetéssel.)

Az üzemeltetõ jelezte, hogy 2010.szeptember 30-ig csupán a tulajdono-sok 68,9 %-át, mintegy 1367 db. rá-csatlakozást regisztráltak.

A fentiekbõl könnyen kiszámolha-tó, hogy a rákötések végleges határ-ideje 2010. október 16-a volt.

A rákötést el nem végzõ fogyasztók-

Page 3: Sok Hírünk Van - November (2010)

Sok Hírünk Van2010 11. szám 3

Õstermelõi húsfeldolgozóVasas, Bencze j.u.3.

Hétfõ-Péntek: 15–20 igSzombat-Vasárnap: 12–15tel: +3620-929-3355

Festést,lakásfelújítást

komplettenvállalunk!

tel: +3620-929-3355

HELYREIGAZÍTÁS

Szeptemberi számunkból a Kultúr-szüreti beszámolóból terjedelmiokok miatt sajnos kimaradt, hogy alogótervezõ páros Horgasné VargaKatalin és Horgas Karina munkájukelismeréseként szintén 5.000,-Ft-osvásárlási utalvány díjban részesültek.

A szerkesztõség

A S Z E R K E S Z T Õ V Á L A S Z O L

Víz-Fûtés-SzerelésWolf Zoltán

0670/881-8938

APRÓLada kombi 2104-es alkatrészek olcsón eladók. Ugyanitt citromfák,fikuszok és nagy kaktuszok eladók.

Érdeklõdni: 06-72-610-436

Eladó Somogy, Kósa-völgy dûlõben 600 n-öl gyep présházzal.

Érdeklõdni:06-30-2381-916

Megújulta VALI- BOLT!

November elejétõl az eddigiekmellett friss pékárú és tejtermé-kek nagy választékával várjakedves vásárlóit a Vali -bolt!

Vasas, Bethlen u. 30.H–P: 6–16.30 Szo: 6–12

HULLÁMVÖLGYBEN A BÁNYÁSZ!Bányász TC- Pécsi Dinamo 3-1 (0-2)

Parcsin, Stadio Communale 100 nézõ, 2010. október 3., Megyei III. osztályMohácsi csoport 8. forduló

B:Bárhoff - Pataki J., Márk, Róth, Pataki Z. - Rácz (Dömse), Györkõ, Papp T., Kerner- Veres Zs.,(Pataki V.), Tóth P. • G.: Veres Zs.(3)

Bakonya- Bányász TC 1-0 (1-0)Bakonya 100 nézõ, 2010. október 10.,

Megyei III. osztály Mohácsi csoport 9. fordulóB:Bárhoff - Papp T., Márk, Róth, Dömse - Csopek, (Forr B.) Györkõ, Rácz (Gergõ) - TóthP. (Pataki V.), Veres Zs., Kordé Cs.

Bányász TC- Hercegszántó 1-3 (0-0)Parcsin, Stadio Communale 100 nézõ, 2010. október 17.,

Megyei III. osztály Mohácsi csoport 10. fordulóB:Bárhoff - Pataki J., Kerner, Róth, Németh N. - Vörösvári, (Kordé Cs.), Györkõ, PappT.,(Pataki V.), Rácz, (Gergõ) - Tóth P. ,(Dömse), Veres Zs. • G.: Veres Zs.

Pécsbánya- Bányász TC 3-0 (1-0)Pécsbányatelep 100 nézõ, 2010. október 24.,

Megyei III. osztály Mohácsi csoport 11. fordulóB:Bárhoff - Kerner, Márk, Róth, Németn N. - Vörösvári (Csopek), Györkõ, Papp T.,Dömse (Gergõ) - Tóth P. (Pataki V.),Veres Zs.( Kordé Cs.)

A csapat mérkõzései novemberben:November 7-én 13.30-kor Kisnyárád – Bányász KisnyárádonNovember 14-én 13.30-kor Bányász – Bár ParcsinbanA belépõjegy 300 Ft !

KÖSZÖNET A TÁMOGATÓNKNAK A CSABA SZÓDÁNAK. ÁBELJÓZSEFNEK A PÁLYA KARBANTARTÁSÁÉRT.

TOVÁBBI SZPONZOROK ÉS TÁMOGATÓK SEGÍTSÉGÉT ISKÖSZÖNETTEL ÉS SZÍVESEN VESSZÜK!

S P O R T

JÓ HÍRÜNK VAN! A szeptemberi lapban megjelent

cikkre – "Védjük meg agyermekrendelõt, és környékét!" –reagálva, Wolf Zoltán vállalkozókihúzta a kerítést, lefestette, kijavítottaa nagykaput, zárat.

Térítésmentesen.Köszönjük.

Dr. Galambos Teréz

Október 20-án a hõgyészi mezei futóversenyen avasasi Kovávs Dóra fölényesen nyerte az ifjusági számot.Ugyanitt a serdülõ kategóriában testvére Kovács Ferenc2. lett. Õ még csak most kezdte a hosszabb távon valóversenyzést,hiszen még október végén a Horvátország-Szlovénia-Magyarország válogatott viadalon gyõzött1000 m-en 2.39 perces idõvel.Gratulálunk!

Page 4: Sok Hírünk Van - November (2010)

Sok Hírünk Van 2010. november4

Futball lázban ég az ország. Nem azország az egész világ! Ismét itt a labda-rúgó világbajnokság. A tûzoltók pró-bálták is egy darabig nagy lendületteloltani, de belátták hasztalan a fárado-zásuk. Hagyjuk hadd égjen felkiáltás-sal, inkább õk is a meccsekre koncent-ráltak. 2086-ot írunk. A magyar válo-gatott alig 100 év elteltével ismét avilág 32 csapata között. Igaz, nem úgyvívták ki a részvételt, arra 100 évugyanis kevés, hanem a rendezõ jogán.Olimpiát nem sikerült, de egy labda-rugó vb-t csak megcsíptünk. Ennekellenére nem érdemtelen a részvéte-lünk. Ez a csapat nagyon jó. Hasonlítaz egykori „arany csapatra”. Misembizonyítja jobban, mint az, hogy egye-nesen a döntõbe masíroztak ezek amagyar honért harcoló, csupa szívlegények. Igen korszerû a keményvédekezésre épülõ, de a kontrákat jólalkalmazó csapat a miénk. Lássukkikbõl is áll válogatottunk? A kapubanZrínyi Miklós. Nagyon határozott,csak ügyelni kell a kirohanásaira.Elõfordul, hogy tárva nyitva hagyjamaga mögött a kaput, ezt az ellenfélnéha kihasználja. A védelem tengelyé-ben Hunyadi János, akitõl szabályosanrettegnek az ellenfelek. A jobbján veleegyébként is egy csapatban játszóDugovics Titusz. Nagyon keményvédõ. A zászlónál hajlamos az ellenféllerántására, ezért többször volt márkiállítva. A balhátvéd Dobó István.Hátvéd létére, nagyon jól cselez, sok-szor sikerül becsapnia a vele szembenállót. A középpálya egyik kiemelkedõalakja Eke Máté. Olyan küzdõ szellemuralkodik benne, ha kell felszántja azegész pályát! Sajnos más irányúelfoglaltság miatt nem tud a döntõbenjátszani (Siklóson indul a polgármesterválasztáson) így Stohl András került ahelyére. Vele nagyon vigyázni kell! Szószerint értelmezi a szövetségi kapitányutasításait. A kapitány sem akárki.Vihar Sebes Gusztáv. Nevét onnankapta, hogy egy alkalommal az oldal-vonal mellett mikor taktikai tanácso-kat osztott, olyan gyors volt, hogy

szembe futott saját magával. Stohl százszázalékos gól helyzetbe került, mikora mester bekiáltott. Be kell rúgni! Bekell rúgni! A második félidõt a helyivendéglátó egység tv-készülékén az asz-tal alól nézte, és csak azt hajtogatta: bekell rúgni, be kell rúgni. A középpályamásik meghatározó játékosa, JoshiBharat, alias „Süsü”. A honosítássalnem volt gond, mivel minden híresség-nek a nagyvilágban, így Joshi Bharat-nak is vannak magyar gyökerei.Rendkívül jó cselezõ játékos. Nagyonmegzavarja az ellenfelet, mikor afarkával továbbítja a labdát. Hibájaviszont, hogy rosszul viseli, ha leszere-lik, vagy elveszti a labdát. Ilyenkorpróbál tüzet okádni, de eddig mégcsak a lecsós virsliig jutott. A jobboldalon Orbán Viktor terelgeti alabdát, meg a nyáját, a baloldalon atáncos lábú Gyurcsány próbáljamegtéveszteni az ellenfelet. Általábansikerül neki, bár az utolsó nagy öszödiedzõtáborozás alkalmával, nagyonelkúrt valamit. Azóta a nézõk semszimpatizálnak vele. Saját csapatukbanmindketten jól játszanak, de aválogatottban nem értik meg egymást.Akkor viszont nagy köztük az egyetér-tés, mikor a Guszti bácsi elé mennek,hogy „Guszti bácsi van pénz?” Nehézvolt jó összekötõt találni ehhez a kétszélsõhöz, de erre is meglett a meg-felelõ ember, fütyülõs Barack Obamaszemélyében. Nagyon jól tartja alabdát, kiválóan osztogat, de leginkábba Stohlall játszik össze. A középcsatá-runk egy igazi nagyágyú! Gábor Áron.A bal lába helyén egy saját maga általöntött rézágyú található. Az ellenfél vé-

dõi, de fõleg kapusok rettegnek háló-szaggató lövéseitõl. Sajnos kérdésessévált a játéka. A döntõ elõtti éjszakánszínesfém tolvajok egyszerûen leloptáka lábát. Csak egy olcsó kínai utánzattalsikerült pótolni. Nincs még rendesenbelõve, így nem tudjuk mire lesz elég.Csapatot csak közvetlen a döntõ elõtthirdet Vihar Sebes Gusztáv. Az össze-állításban egy-két helyen várhatóváltoztatás. A kispadon is nagyon nagynevek ülnek: Nagy I. Nagy II. NagyIII… Van egy ez idáig titkolt játékos is.A Dél-dunántúli áramszolgáltatócsapatában játszó Eon Uch. Mért isnem játszott eddig? A válasz egyszerû.Azért mert nõ vagyok. Csak vicceltem.Férfi vagyok. Azaz, hogy csak voltam,mert egy elõkészületi mérkõzésen azegyik védõ úgy lerúgta heréimet, hogyazokat a pályagondnok csak két hétmúlva szedte össze, de akkor már mi-nek. Tehát így néz ki a jelenlegi nagymagyar válogatott, amely nemsokáraösszeméri erejét a törökökkel a világ-bajnoki döntõben. A mérkõzést anémet Rot Gelb vezeti. Róla annyitérdemes megjegyezni, hogy nagyonsok piros és sárgalapot oszt ki. A mie-ink nagyon fogadkoznak. Látszik azelszántság az arcukon. „Most visszavá-gunk mindenért" – mondják a fiúk.Fõleg a törökmézért. Tudományos ala-pon megállapított tény, hogy Magyar-ország felnõtt lakosainak nyolcvanszázaléka azért fogatlan, mert gyerek-korában sok törökmézet evett. Eljött abosszú ideje, és a bosszú nagyon édes, é-desebb, mint a törökméz! Hajrá Magyarok!

Györkõ LászlóVasas Kút u. 28

" a szeptemberi irodalmi pályázat egyik különdíjas alkotása"

Hajrá Magyarok!

Page 5: Sok Hírünk Van - November (2010)

Sok Hírünk Van2010 11. szám 5

A Vasasi Szent Borbála Egyesület ok-tóber 23.-án megemlékezést tartott avasasi templomkertben 2005-benfelállított 56-os kopjafánál. Rendez-vényünket megtisztelték az 56-osforradalmárok, Vitézek, Szent GyörgyLovagok, helyi civil szervezetek képvi-selõi valamint helyi és somogyi megem-lékezõk. Ünnepi beszédet Petõ Sándorúr, az 56-os Szövetség Baranya-me-gyei elnöke mondott. A Vasasi Bá-nyász Zenekar szívhez szóló zenéjévelemelte rendezvényünk színvonalát.

Vannak napok és hetek, amelyekkitörölhetetlenek az emberek tudatá-ból és egy nemzeti közösség emlékeze-tébõl. Az 1956-os magyar forradalomés szabadságharc ezen idõszakok közétartozik. Nem felejthetjük el 56 szel-lemét, üzeneteit, eseményeit. Nemlehet és hagyni sem szabad kiirtani amagyar szívekbõl azt a szellemiséget,amit 56 hagyott örökségül. Október23. jelkép, ezért kiáltották ki hazánk-ban, 1989-ben ezen a napon a köztár-saságot. Ezért határozott úgy azországgyûlés 1991-ben, hogy e naphivatalos nemzeti ünnep legyen. 1956októberében a kommunizmusbanfelserdülõ gyerekek, fiatalok, mun-kások és értelmiségiek követve 1848-asforradalmárok és szabadságharcosokpéldáját, fegyvert mertek fogni atúlsúlyban lévõ és hazánkat elnyomószovjet erõkkel és hazai csatlósaikkalszemben. Ki mertek állni a terekre,össze mertek kapaszkodni a felvonu-lásokon az utcán. Nem merészség voltez, annál sokkal több. Felelõsség asaját életükért, az országért, a családju-kért, a jövõért. 1956-ban nem voltkérdés, hogy fogság az életük. Ez ellencselekedtek, ezért kell megismernünkés továbbadnunk tetteiket, és emlékü-ket. Emlékezzünk a forradalmárokraés a szabadságharcosokra.

Ruzsicsics Ferenc

Az '56-os forradalom és szabadság-harc hõseirõl és áldozatairól egyesü-letünk idén október 21-én délutánemlékezett meg. Az ünnepi megemlé-kezés 16.30-kor szentmisével kezdõ-dött a somogyi Jézus szíve templom-ban, és a templomkertben az '56-osemléktáblánál folytatódott. Az ünnepibeszédet Dr. Hasznos Miklóstólhallhattuk. Dr. Hasznos Miklós 8 évig,1990-1998-ig KDNP-s országgyûlésiképviselõként dolgozott. 1956-banmunkástanácstag volt Komlón. A me-cseki harcok során többször adottinformációt a hõsi halált halt MálicsOttónak. Jelenleg nyugdíjas és aMUSZ 51-56 (Rákosi munkaszolgála-ta) elnöke, valamint a Szabad MagyarÚjságírók Szövetségének tiszteletbelialelnöke, a Jobbik MagyarországértMozgalom elnökségi tanácsadója.Beszédében hitelesen elevenítette fel aforradalmi eseményeket, viszont szo-morúan jegyezte meg, hogy sajnos arendszerváltás sem hozta meg számuk-ra,'56-osok számára a teljes elismerésthõsiességükért.

A beszéd után került sor a hozzátar-tozók, valamint az egyesületek és civilszervezetek koszorúinak, illetve amegemlékezés virágainak elhelyezéséreaz emléktáblánál.

Ezután a Kolping Házban, a somo-gyi Általános Iskola nyolcadik osztá-lyos tanulóinak megemlékezõ mûsoráttekinthették meg az egyesületünkkelegyütt ünneplõk. A mûsorban szereplõvalamennyi gyerek dicséretet érdemel afegyelmezett és színvonalas elõadásért,valamint köszönjük felkészítõ tanáruk,Burján Sára áldozatos munkáját is.

Kocsisné Nagy MargitTegyünk Egymásért Egyesület

1956 KÖNYVELÉS,ADÓBEVALLÁS!

Egyéni vállalkozók, betétitársaságok, kft.-k teljes körû,precíz könyvelését vállalom.

Hencsei Bt. 20/824-6378

REJTVÉNYMi volt a neve a vasasi mozinak?

A megfejtését a patikába adják le.

A rejtvény nyertesének egy magyar zászlót ajánl fel Bodor Miklós olvasónk.

Nyelvvizsga Újévre!Ha csak egy nyelvvizsgaválaszt el a diplomádtól,

segítek. Egyéni éskiscsoportos lovári

nyelvoktatást vállalok.

20/7700-201,[email protected]

A vasasi patikaszombaton

is nyitva van!7.30–11.0072/537-033

Page 6: Sok Hírünk Van - November (2010)

Sok Hírünk Van 2010. november6

NOVEMBERI MISERENDSomogy Vasas Hird

Szombat (11.06.) 16.30 miseVasárnap (11.07.) 11.30 liturgia 8.30 liturgia

Szombat (11.13.) 16.30 liturgiaVasárnap (11.14.) 11.30 mise 8.30 mise

Szombat (11.20.) 16.30 liturgiaVasárnap (11.21.) 11.30 mise 8.30 liturgia

Szombat (11.27.) 16.30 miseVasárnap (11.28.) 11.30 liturgia 8.30 mise

csütörtök kedd szerda17.00 17.00 17.00

www.pecssohiva-pleb.mlap.hu

BAPTISTA ISTENTISZTELETI REND (MINDEN HÉT)

BAPTISTA ISTENTISZTELETI REND (minden hét)Péntek 18.00 BibliaóraSzombat 18.00 Ifjúsági alkalomVasárnap 10.00, 16.30 Istentisztelet

REFORMÁTUS ISTENTISZTELETHirden a református templomban minden vasárnap 10 órakor Istentisztelet.Minden hónap elsõ vasárnapján gyermekfoglalkozás

EVANGÉLIKUS ISTENTISZTELETAz evangélikus templomban Vasason minden vasárnap

10.30-kor Istentisztelet.

H I T É L E T

Megemlékezés azIdõsek Napjáról.

1991 óta köszöntik a világon az idõ-seket. Ezt a szép hagyományt ápolva-negyedik éve – a Vasasi BányászNyugdíjas Szakszervezet október 14-énköszöntötte tagjait, a „szép korúakat”,az „ezüsthajú nemzedék” generációját.Az ünnepségen a Népdalkar a mármegszokott magas színvonalon, min-dig az aktuális alkalomra felkészülveszórakoztatta a közel száz résztvevõt.Az ünnepségen kerültek átadásra atöbb évtizedes szakszervezeti tagságértjáró elismerõ oklevelek, korsók, vázák.Tizenkilencen vették át az 50, 60, 65éves tagságukért kapott elismerést.

A hivatalos ünneplés után szépenterített asztalok mellett önfeledt, barátibeszélgetésre, a régi idõk felidézésérekerült sor, Varjú István alkalomhoz il-lõ zenéjével, hangosításával.

A bensõséges hangulatú ünnepség utánmi mást kívánhatunk: jó szerencsében,egészségben, békességben gazdag éveket!

Baumgartner Sándorné, elnök

Mementomori...

„Gondolj a halálra!” nem szívesentesszük, hiszen olyan jó élni! Pedigszületésünktõl kezdve közelítünk ahalálhoz. Ilyenkor november elejéntömegesen vonulunk ki a temetõbeszeretteink sírjához. A halottak napja akatolikus egyház ünnepe, ami a X.századtól vált általánossá. Kivilágítjuka sírokat, jelezve, hogy nem feledke-zünk meg a halottakról. Ez az õsrégihalottkultuszhoz való ragaszkodás,ennek továbbvitele egyben óhaj is: Azörök világosság fényeskedjék nekik!

A mai ember nem szívesen gondol ahalálra. Ezt a kegyes, szép ünnepet,mint a mindenszentek és a halottaknapja, kezdi már belepni az angolHalloween ünnep. Töklámpások,ijesztgetõ csontfigurák, jelmezek vi-dámkodása próbálja azt szuggerálni,hogy egyszer élünk, és sose halunkmeg. A halál csak öregeknek valóbeszéd, s a külföldet majmoló karnevá-losok csak akkor döbbennek meg, ha asoraikból is kiszólít egyet-egyet a hát-térbe szorított halál.

Memento mori! Így köszöntöttékegymást a világtól elzárkózó szerzete-

sek. Mi mire gondolunk? Visszaemlé-kezünk a régi napokra, egy-egy kedvesszóra, derûs mosolyra, szeretõ ölelésre,anyánk jóízû fõztjére/ az én Anyukámilyenkor mindig Heilige Schtrizlit-kicsifonott kalácskákat- sütött. Gondolunkarra, hogyan vártuk haza a bányából aférjeket, apákat, akik többet nem hoz-tak haza a vállukon kuglifát, hanemõket vitték a Zornékkal szembeni kishalottasházba, úgy feketén, ahogyfelhozták õket a tárnából. Gondolunkrájuk, emlékezünk rájuk bányászna-pon, Borbála-napon, koszorú is kerülaz emléktáblákra, bányászszoborra, demég mélyebben be vannak vésõdve aszíveinkbe, ha máskor nem is mutat-juk.

Megkérdeztem hittanórán egy kistanítványomat, hogy mikor imádko-zunk? Nem azt felelte, hogy reggel,vagy este, hanem azt; hogy mikor meg-hal a mama. – Hát ne csak akkorimádkozzunk, ha már meghalt valaki,hanem amíg élünk, amíg itt a Földönszerethetjük.

Memento mori! – Gondolj a halálra!De gondolj arra is, hogy bár rövid ez aföldi élet, de van élet ezen túl is: Vanfeltámadás-Jézus éredméért.

Korcsmárné Weyse Klára

Hívek által ajánlottelhunytakért novemberhónapban mise minden

Page 7: Sok Hírünk Van - November (2010)

Tisztelt Szerkesztõség!Tavasz óta ismét történtek események

a házunk táján, és engedjék meg, hogynagy vonalakban felidézzem valameny-nyit. Íme az élményeink szép sorjában.

• A farsanggal véget ért a hideg és sötéttél, nagyon ötletes jelmezekkel leptekmeg a szülõk bennünket. Egész déle-lõtt folyt a mulatozás, sok finomsá-got kaptunk, a nagyok „Kisze Rozit”készítettek és a nagy hóban utat vág-va, mindannyian nagy zajt csapvaûztük el a hosszú telet.

• A Március 15-ét idén is ünnepi kere-tek között, és a tiszteletet megadvatartottuk meg. A nagyok szerepeltekmûsorukkal a Kossuth Mûvelõdésiházban, ahová még elõzõ nap letet-ték, saját kezük alkotta nemzeti jelké-peit.

• A Húsvéti nyuszi korán érkezett, ígymég alig zöldült a fû. Hetekkel elõbbmegkezdõdött az ünnepi készülõdés.Tojást fújtunk, festettünk, kosárká-kat ragasztottunk, a fiúk tanulták alocsoló verseket.

• Április 25-én a Szent György-hegyenszerepeltek a nagyok, tavaszi játék-fûzéssel, az állatok szabadba valóterelését imitálva. Nagy élmény volt,hogy lovas kocsival ügettek le a hegy-rõl. Sok fénykép készült, megtudták,hogy milyen népi hagyomány fûzõ-dik e jeles naphoz.

• Áprilisban a Föld világnapjára ké-szülve a nagyok szemetet szedtek azóvoda körül, és megdöbbenve fogal-mazták meg a gyerekek, hogy milyensok a „rendetlen, szemetelõ ember,akik eldobálják a hulladékot az ut-cán”. Bizony elgondolkodtató a

gyerekek szemével látni, hogy miértvan ez így. Hiszen nem jó érzés, és azegészségünket is veszélyezteti, hogyszeméttel vesszük körül élõhelyün-ket és a közterületre azt hiszik sokan,hogy nem a sajátjuk, így nem is kellügyelni rá.

A májusi esõk idén nem értek aranyat, an-nál inkább sok riadalmat és bosszúságot.Az óvodánk udvarán három helyen

feltört a talajvíz, és a csatornázásimunkák is megtorpantak. Hetekig jár-tunk a sárban, és kétnaponta hívtam aszennyvízszállítókat, jókora kiadástokozott. Jó hírként ért bennünket,hogy óvodánkban is elkészül a világí-tás korszerûsítés, csak azt nem tudtuk,hogy a munkákat a nyitva tartás ésteljes gyerek létszám mellett kívánjákmegoldani. Az egyeztetés után teljesfényben tündököltünk.• Az Anyák napjára minden csoport,

nagy igyekezettel készült, a gyerekekéletkorának megfelelõen. A nagyoklátványos és újszerû színelõadással,a kisebbek közös énekléssel, versek-kel, teadélután keretében kedvesked-tek vendégeiknek.

• Gyermeknapra Majálist szerveztünk,melyre faluszerte mindenkit szertet-tel vártunk. Köszönet a sok szülõitámogatásért, a tombolákért,de azidõ meghiúsította a rendezvényt.Nagyon rossz volt mindent lemon-dani, és a gyerekeknek is csalódás

volt.• A nagycsoportosoktól május utolsó

délelõttjén búcsúztunk. Színházi elõ-adásnak is beillõ produkcióvalörvendeztettek meg, aztán következ-tek a személyes búcsúzás nemkönnyû percei. Gyõztük visszatar-tani könnyeinket. A családjukon kívül belõlünk is

töltekeztek, általunk is formálódottszemélyiségük.

Nyugodt szívvel adtuk át õket aziskolának.

Ezeken kívül még járt óvodánkban aHangoló színház, a nagyok két ízbenvoltak a Bóbita bábszínházban, a Bap-tista fiatalok húsvéti témájú bábmû-sorral kedveskedtek, az arcfestõ ésmesejátszó budapesti alapítványt isfogadtuk, a szelektív hulladékgyûjtéstpropagáló társulat az „Öko-Kuckó”szervezett nálunk egy interaktív déle-lõttöt, sok ismeretet nyújtó játékkal.Mindez csak a második félév kínálata.

Huba Csaba képviselõ úr idén istámogatta óvodánkat, mely összegetkülsõ és belsõ tereink szépítésérefordítottuk. Az udvaron a fajátékoklefestésére való festékeket vettünk.Textilekkel újítottuk fel az öltözõket,mosdókat. A hosszú folyosóra lami-nált padlót vettem, a felszerelése vanmég vissza.

Üdvözlettel: Szabóné Pécsi Évaóvodavezetõ

Sok Hírünk Van2010 11. szám2010 11. szám 7

H Í R E K A S O M O G Y I Ó V O D Á B Ó L

SZERETETTEL HÍVUNK ÉS VÁRUNK

2010. november 13-ánMÁRTON NAPI RENDEZVÉNYÜNKRE

PROGRAM:• 15 órától – kézmûves foglalkozások• 17 órától – táncház

zenét a Mecsek zenekar szolgáltatja, a táncokat bemutatja és tanítja:• Vassné Papp Viktória• Vass Oszkár

Helyszín: Pécs-Somogyi Kossuth Mûvelõdési ház(Somogy, Búzakalász u. 47.)

Tegyünk Egymásért Egyesület

Page 8: Sok Hírünk Van - November (2010)

Sok Hírünk Van 2010. november8

VVAASSAASSIIGGAAZZDDAABBOOLLTT KKFFTT..

PURINA MÁRKABOLT

KEDDI NAPOKONHÁZHOZSZÁLLÍTÁS!

Új! PURINA VEVÕKÁRTYAAZONNALI 3 % KEDVEZMÉNY

+ PONTGYÛJTÉS ÉRTÉKES AJÁNDÉKOKKAL.

20 zsák barnaszén után1 zsákot ingyen adunk!

20 doboz fabrikett után1 doboz alágyújtós ingyen!

Kutyatáp 1450.-Ft/10 kg

Figyelje a bolt elõtt lévõakciós hirdetõ táblánkat!.

Hétfõ-péntek 8.00–16.00Szombat 8.00–12.00

Vasas, Bethlen G. u. 21. 72/337-776

MIKLÓS FODRÁSZATVASAS, SZÖVETKEZET U. 16.

06-30/452-4160Akciós árak:

Nõi hajvágás: 1800FtFérfi hajvágás: 800Ft

hívhat házhoz is!

WWW.SHVONLINE.HU

Ezúton fejezzük ki köszönetünket aKossuth Mûv. Ház kéményénekjavításáért Soltész Jánosnak, ÁbelGyörgynek, Zsupekné Eta néninekés Papp Zoltánnak.

A település egyesületei és klubjai.