100
Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok Tantárgy neve: BEVEZETÉS AZ INFORMÁCIÓTECHNOLÓGIÁBA Tárgykódok: Kredit: 2 Félév: 1 Heti óraszám: 1 Óratípus: Előadás Szeminárium Gyakorlat X Értékelés: Kollokvium Gyakorlati jegy X Tantárgy leírása: A tantárgy célja: a tárgy közös informatikai alapozó kurzus a természettudományos képzésben résztvevő hallgatók számára. Célja, a korábbi tanulmányok során megszerzett informatikai (számítástechnika) alapismeretek kibővítése, rendszerezése, a felsőfokú tanulmányokhoz szükséges elektronikus adatkezelés és információszerzés fejlesztése. Továbbá prezentációk formájában, projektek elkészítésén keresztül felkészítést nyújt a tudományos kutatómunkák, előadások, elemzések korszerű technikai megvalósításához. A tárgy tartalma: Elektronikus adatkezelés alapjai, szöveges és tényadatbázisok. Megvalósítás táblázatkezelő programban. (számítások; adatlistás műveletek: rendezés, szűrés, kimutatások készítése; diagramok). Elektronikus adatkezelés – relációs adatbázisok belső struktúrája; adatok importálása; lekérdezési feladatok; jelentések megvalósítás adatbázis-kezelő programban. Elektronikus információszerzés – hálózati, könyvtári információforrások. A multimédia elemei a prezentáció-készítés területén. Az alapszakhoz kapcsolódó projekt elkészítése, mely integrálja az információszerzés és adatkezelés megismert technikáit. Kötelező olvasmányok: Pétery Kristóf: Táblázatkezelés Excel 2002. Kossuth Kiadó, 2002 Dr. Kovácsné Cohner Judit - Dr. Kovács Tivadar - Ozsváth Miklós: Adatkezelés az MS ACCESS 2000 alkalmazásával. ComputerBooks, 2003. Gerő Judit: PowerPoint 2000 Prezentáció készítése mesterfokon. ComputerBooks, 2001. Tantárgyfelelős: Balogh Imre Oktatók: Balogh Imre PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

szabad bölcsészet

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: BEVEZETÉS AZ INFORMÁCIÓTECHNOLÓGIÁBA Tárgykódok: Kredit: 2 Félév: 1 Heti óraszám: 1 Óratípus: Előadás Szeminárium Gyakorlat X Értékelés: Kollokvium

Gyakorlati jegy X

Tantárgy leírása: A tantárgy célja: a tárgy közös informatikai alapozó kurzus a természettudományos képzésben résztvevő hallgatók számára. Célja, a korábbi tanulmányok során megszerzett informatikai (számítástechnika) alapismeretek kibővítése, rendszerezése, a felsőfokú tanulmányokhoz szükséges elektronikus adatkezelés és információszerzés fejlesztése. Továbbá prezentációk formájában, projektek elkészítésén keresztül felkészítést nyújt a tudományos kutatómunkák, előadások, elemzések korszerű technikai megvalósításához. A tárgy tartalma: Elektronikus adatkezelés alapjai, szöveges és tényadatbázisok. Megvalósítás táblázatkezelő programban. (számítások; adatlistás műveletek: rendezés, szűrés, kimutatások készítése; diagramok). Elektronikus adatkezelés – relációs adatbázisok belső struktúrája; adatok importálása; lekérdezési feladatok; jelentések – megvalósítás adatbázis-kezelő programban. Elektronikus információszerzés – hálózati, könyvtári információforrások. A multimédia elemei a prezentáció-készítés területén. Az alapszakhoz kapcsolódó projekt elkészítése, mely integrálja az információszerzés és adatkezelés megismert technikáit. Kötelező olvasmányok: Pétery Kristóf: Táblázatkezelés Excel 2002. Kossuth Kiadó, 2002 Dr. Kovácsné Cohner Judit - Dr. Kovács Tivadar - Ozsváth Miklós: Adatkezelés az MS ACCESS 2000 alkalmazásával. ComputerBooks, 2003. Gerő Judit: PowerPoint 2000 Prezentáció készítése mesterfokon. ComputerBooks, 2001. Tantárgyfelelős: Balogh Imre Oktatók: Balogh Imre

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 2: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: KÖNYVTÁRISMERET, KÖNYVTÁRHASZNÁLAT Tárgykódok: Kredit: 2 Félév: 1 Heti óraszám: 1 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tantárgy leírása: Cél, hogy a hallgatók megismerjék a tanulmányaikhoz és a majdani tudományos kutatásban való részvételükhöz szükséges olyan információkat, amelyeket a könyvtárak és más tájékoztatási intézmények nyújtanak. Szerezzék az ezek hatékony használatához szükséges legalapvetőbb jártasságokat és készségeket. Tematika: Az információ szerepe a tanulásban, kutatásban, korunk társadalmában. Könyvtártípusok és feladataik. Dokumentumtípusok, a dokumentumok felosztása különböző szempontok szerint. A könyvtári katalógusok és funkciójuk. A BDF könyvtár számítógépes katalógusának működése. Számítógépek a könyvtárban. A bibliográfiák és fajtáik. Információforrások az Interneten. Referáló és teljes szövegű online szakirodalmi adatbázisok. Adatgyűjtés, bibliográfia, hivatkozások. Információgyűjtés az Internetről. „Kérdezze a könyvtárost!” (virtuális tájékoztatás) Kötelező olvasmányok: Csermely Péter et al.: Kutatás és közlés a természettudományokban. Osiris, 1999. Umberto Eco: Hogyan írjunk szakdolgozatot? Gondolat, 1991. Farkas Éva: Bevezetés a könyvtári információkeresés technikájába. http:/old.bdtf.hu/konyvtar/feva/ Fercsik Erzsébet: Dolgozatírás felsőfokon. Krónika Nova, 2002. Ungváry Rudolf: A tartalom szerinti információkeresés az interneten. 1. rész. Indexelőszolgáltatások. Tudományos és Műszaki Tájékoztatás. 47. évf., 2000., 1. sz., 3-19. 2. rész. Internetkatalógusok. Tudományos és Műszaki Tájékoztatás. 47. évf., 2000., 2.sz., 55-67. Tantárgyfelelős: Koltay Tibor Oktatók: Koltay Tibor

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 3: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: BEVEZETÉS A SZOCIOLÓGIÁBA Tárgykódok: Kredit: 2 Félév: 1 Heti óraszám:2 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tantárgy leírása: A kurzus célja, hogy a hallgatókat bevezesse a szociológia alapfogalmaiba, összefüggésrendszerébe, gondolkodásmódjába. Felöleli a társadalmi struktúra, a szegénység, a kisebbségszociológia, családszociológia a deviancia, valamint az életmód-szociológia kérdéseit. Bevezet a kvantitatív és kvalitatív módszertan különbségeinek megértésébe. Átfogó képet kapnak a hallgatók a kutatásmódszertan jelentőségéről, megismerik az empirikus kategóriák összefüggéseit, a kutatás fázisait, módszereit. A kutatásmódszertani kérdések megértése érdekében rövid episztemológiai áttekintést is kapnak, hogy elhelyezhessék a különböző kutatási megközelítéseket, s áttekintésük is legyen a módszerek változásiról. A kvalitatív módszertan alapfogalmait ismerteti meg (változók, indikátorok, kauzalitás, asszociációk), a konceptualizáció és az operacionalizáció folyamatát és jelentőségét, a kérdőívszerkesztés módszertanát, a tartalomelemezés módszertanát, összehasonlító elemzést. Kötelező olvasmányok: Giddens: Elszabadult világ. Perfekt Kiadó, 2000. Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába. Osiris, 2001. E. Babbie: A társadalomtudományi kutatás gyakorlata. Balassi Kiadó, 1995. T. May: Social Research: Issues, Methods and Process 2nd ed. Open University Press, 1997. Tantárgyfelelős: Miszlivetz Ferenc Oktatók: Miszlivetz Ferenc

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 4: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: KOMMUNIKÁCIÓELMÉLETEK Tárgykódok: Kredit: 2 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy A tantárgy leírása: A tantárgy célja, hogy a hallgatók megismerjék a kommunikáció jelenségéről kialakult elméleteket, tisztába legyenek azzal, milyen nézőpontokon keresztül lehet a kommunikáció jelenségét megközelíteni. Ahhoz, hogy a kommunikáció jelenségszférájának határai kijelölhetőek legyenek, három perspektíva figyelembevétele szükséges. A) Szerkezeti: ennek keretében a tranzaktív, interaktív, kultivációs, participációs modellek kerülnek tárgyalásra. B) Funkcionális: ez a megközelítés az informálás, meggyőzés, érzelmek kifejezése, szocializáció stb. ismeretét jelenti. C) A kutatási hagyományok: a szociálpszichológia, kibernetika, retorika, szemiotika, fenomenológia, társadalomkritika, tudásszociológiai és a kapcsolódó tudományterületek, mint az általános nyelvészet, információelmélet, kibernetika saját nézőpontjából tekintünk a kommunikáció jelenségére. Kötelező irodalom Béres István – Horányi Özséb (szerk.): Társadalmi kommunikáció. Osiris, 1999. Fassler, Manfred: Was ist Kommunikation? München: Fink, 1997 Griffin, E.: Bevezetés a kommunikációelméletbe. Harmat, 2001. Horányi Özséb: Kommunikáció I-II. General Press, 2003. McQuai, Denis: Tömegkommunikáció. Osiris, 2003. (megjelenés előtt) Rosengren, Karl Erik: Kommunikáció. Typotex, 2004.

Tantárgyfelelős: Horányi Özséb Oktató: Horányi Özséb

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 5: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: BEVEZETÉS AZ ESZTÉTIKÁBA Tárgykódok: Kredit: 3 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tantárgy leírása: A kurzus célja, hogy a művészetről való gondolkodás történetének legfontosabb dokumentumaival ismertesse meg a hallgatókat. Bemutatja, milyen helyet, szerepet foglal el a szépségről, a művészetről, az alkotó tevékenységről és befogadásról való beszéd a filozófiai gondolkodásban, hogyan bontakozott ki az önálló esztétika tudománya és milyen lehetőségei vannak ma, a művészi pluralitás korában. Olyan fogalmak mentén halad, mint művészet-természet, látszat-valóság, mimézis, katarzis, szépség, kreáció-imitáció, zseni, képzelőerő, ízlés, élmény, érzékiség. Kötelező olvasmányok: W. Tatarkiewicz: Az esztétika alapfogalmai. Hat fogalom története. Kossuth Kiadó, 2000. H.-G. Gadamer: Igazság és módszer. I. rész. Gondolat, 1984. A. C. Danto: A közhely színeváltozása. Enciklopédia Kiadó, 1996. Tantárgyfelelős: Galgóczi Krisztina Oktatók: Galgóczi Krisztina

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 6: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: BEVEZETÉS AZ ETIKÁBA Tárgykódok: Kredit: 3 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tantárgy leírása: A tárgy célja azoknak a legfontosabbnak látszó kérdéseknek a felvetése, melyek kontextusként szolgálhatnak a további kurzusokon fölvetett és alaposabban elemzett részproblémák számára. Főbb kérdések: Van-e etikatörténet?; A modernitás kialakulásának következményei; Ismeretelmélet és etika; Érzületetika és szándéketika; Etika és politika. Kötelező olvasmányok: MacIntyre: Az erény nyomában. (részletek) Heller Ágnes: Morálfilozófia. (részletek) Kant: Az erkölcsök metafizikájának alapvetése. J: S. Mill: Haszonelvűség. Max Weber: A politika mint hivatás. Tantárgyfelelős: Lányi András Oktatók: Lányi András

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 7: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: Bevezetés a filmelméletbe Tárgykódok: Kredit: 3 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tantárgy leírása: A tantárgy bevezetést nyújt a filmelmélet néhány kiemelkedően fontos területének kérdéseibe és problémáiba. A hallgatók megismerkednek a mozgóképes műfajokkal, azok társadalmi szerepének, kommunikatív funkcióinak, kifejezőeszközeinek hasonlóságaival és eltéréseivel. A kurzus a filmmel foglalkozó diszciplínák és interdiszciplináris megközelítések alapvető fogalmi és módszertani eszközeit is áttekinti, felkészítve a hallgatókat haladóbb, speciális témákkal foglalkozó filmelméleti és filmtörténeti kurzusok elvégzésére. Az elméleti ismereteket a félév során folyamatosan filmelemzési gyakorlatok egészítik ki. Kötelező olvasmányok: Arnheim, R.: A vizuális élmény. Gondolat, 1979. Bazin, A.: Mi a film? Osiris, 1995. Bíró, Y.: A hetedik művészet: A film formanyelve. Osiris, 2003. Braudy, L. – Cohen, M. (eds.): Film Theory and Criticism, 5th edition. Oxford: Oxford University Press, 1998. Gelencsér, G. (szerk.): Képkorszak – Szöveggyűjtemény. Korona Kiadó, 1998. Hill, J – Gibson, P. C. (eds.): The Oxford Guide to Film Studies. Oxford: Oxford University Press, 1998. Tantárgyfelelős: Bátori Zsolt Oktatók: Bátori Zsolt

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 8: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA Tárgykódok: Kredit: 3 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tantárgy leírása: A tantárgy bevezetést nyújt az európai filozófiai gondolkodás néhány kiemelkedően fontos területének fogalmi- és problémavilágába. Bemutatja a metafizika, az ismeretelmélet, a történelemfilozófia és a politikai filozófia főbb témaköreit, s vázlatosan áttekinti a felsorolt filozófiai diszciplínákban – történetileg változó formákban – megfogalmazódó legjellegzetesebb kérdésfeltevéseket és válaszkísérleteket. Kötelező olvasmányok: Steiger K.: Filozófia (Tankönyv). Holnap Kiadó, 1997. Steiger K.: Bevezetés a filozófiába (Szöveggyűjtemény) Holnap Kiadó, 1992. Warburton, R.: Bevezetés a filozófiába. Kossuth Könyvkiadó, 2000. Collingwood, R. G.: A történelem eszméje Gondolat K. Bp. 1987. Politikai filozófiák enciklopédiája. Kossuth Könyvkiadó, 1995. Huoranszky F. (szerk.): Modern politikai filozófia. Osiris – Láthatatlan Kollégium, 1998. Tantárgyfelelős: Tallár Ferenc Oktatók: Tallár Ferenc

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 9: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: BEVEZETÉS A VALLÁSTUDOMÁNYBA Tárgykódok: Kredit: 3 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tantárgy leírása: A tárgy célja, hogy általános bevezetést nyújtson a vallástudomány és vallásfilozófia főbb problémáiba (teológia, vallásfilozófia, vallástudomány viszonya; vallás és tudomány problematikája, stb.). Fontos feladat, hogy néhány speciális kérdés elemzése révén kialakítsa a hallgatókban azt a problémaérzékenységet és értelmezési készséget, melyre a későbbi vallástudományi tanulmányaik során a sikeres előrehaladáshoz elengedhetetlenül szükségük lesz. Kötelező olvasmányok: McGrath, Alister E.: Tudomány és vallás: Bevezetés. Typotex, 2003. Schaeffler, Richard: A vallásfilozófia kézikönyve. Osiris, 2003. Eliade, Mircea: Az örök visszatérés mítosza. Európa, Budapest, 1993. Kolakowski, Leszek: Ha nincsen Isten… Európa, 1992. Tillich, Paul: Rendszeres teológia, 23.-54. o., Osiris, 1996. Tantárgyfelelős: Rugássi Gyula Oktatók: Rugási Gyula

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 10: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: ÍRÁSGYAKORLAT Tárgykódok: Kredit: 2 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tantárgy leírása: A kurzus, a tudományos írás formai illetve tartalmi követelményeit szem előtt tartva, a résztvevők íráskészségét igyekszik fejleszteni. A fő témák: A tudományos szerkezete, bevezetés, a téma kifejtése, konklúzió, a paragrafusok szerkesztése, a mondatszerkesztés; Az érvelés és a meggyőzés legalapvetőbb technikái, bizonyítékok, vita és ellenérvek; A stílus elemei; A forma elemei, formális stílus, dokumentáció, hivatkozások. A tanulók a fenti témákat adott szövegekről írt rövid esszék közös megtárgyalása és javítása közben sajátítják el. A kurzus célja nem elsősorban az egyetemeken megkövetelt esszéforma megtanítása, hanem az érvelő írásmódhoz és problémamegoldáshoz szükséges képességek fejlesztése. Kötelező olvasmányok: Eco: Hogyan írjunk szakdolgozatot? Gondolat, 1994 Richard Aczel: Hogyan írjunk esszét? Osiris, 2000. Szikszainé Nagy Irma: Szövegértés – szövegelemzés - szövegalkotás. Osiris, 2003. Tantárgyfelelős: Komorjai László Oktatók: Komorjai László

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 11: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: ESZTÉTIKAI GONDOLKODÁS TÖRTÉNETE 1. (ANTIK ÉS KÖZÉPKORI ESZTÉTIKA) Tárgykódok: Kredit: 6 Félév: 2 Heti óraszám: 4 Óratípus: Előadás X Szeminárium X Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy X Tanegység leírása: Nemcsak a modern esztétikai gondolkodás kezdeményeinek, előtörténetének bemutatása jelenti a tantárgy alapvető célját, hanem bizonyos esztétikai kulcsfogalmak (poétika, tekhné, mimészisz, katharszisz, aiszthészisz stb.) eredeti értelmének és a közöttük fennálló viszonynak a megvilágítása is. A kurzusnak képet kell adnia arról is, hogy az ókori és a középkori szépségelméletek általános filozófiai (etikai, ismeretelméleti, vallásfilozófiai) kontextusban nyerik el értelmüket. A szeminárium szervesen kapcsolódik a félév esztétikatörténeti előadásához. Míg az előadás a történetiségre és a gondolkodási folyamat bemutatására helyezi a hangsúlyt, a szeminárium a művek alaposabb olvasatát tűzi ki céljául. A szeminárium -mint első ebben a sorban - arra is törekszik, hogy bemutassa a hallgatóknak, hogyan közelíthetünk egy esztétikai szöveghez. Kötelező olvasmányok: Grassi, E.: A szépség ókori elmélete. Tanulmány Kiadó, 1997. Az égi és a földi szépről. Szerk. Redl K., Gondolat, 1988. Gilbert-Kuhn: Az esztétika története. Gondolat, 1969. Bencze Lóránt: A metapherein mint a homo sapiens sajátja. Bp, 1981. Gombrich, E. H.: Reneszánsz tanulmányok. Corvina, 1985. Platón: Az állam (részletek), Európa, 1984. Arisztotelész: Poétika. PannonKlett, 1997. Tantárgyfelelős: Galgóczi Krisztina Oktatók: Gelenczey-Miháltz Alirán, Galgóczi Krisztina

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 12: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: ESZTÉTIKAI GONDOLKODÁS TÖRTÉNETE 2. (RENESZÁNSZ ÉS FELVILÁGOSODÁSKORI ESZTÉTIKA) Tárgykódok: Kredit: 6 Félév: 2 Heti óraszám: 4 Óratípus: Előadás X Szeminárium X Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy X Tanegység leírása: A kurzus első része áttekinti az antik poétika és retorika újjáéledése nyomán kiformálódó poétikai és traktátus irodalmat, különös tekintettel az azokban megfogalmazott művészi gyakorlatokra, műfaji jellemzőkre, előírásokra, az emancipálódó képzőművészetek érveire és az ezek körül zajló vitákra. A kurzus második felében annak a 18. században kiformálódó esztétikai beszédmódnak a kilakulását követjük nyomon, melynek kulcsfogalmai az ízlés, képzelet, szépművészetek. A szeminárium szervesen kapcsolódik a félév esztétikatörténeti előadásához. Míg az előadás a történetiségre és a gondolkodási folyamat bemutatására helyezi a hangsúlyt, a szeminárium a művek alapos olvasatát tűzi ki céljául. Kötelező olvasmányok: W. Tatarkiewicz: Az esztétika alapfogalmai. (részletek) Kossuth Kiadó, 2000. Cesare Vasoli: A humanizmus és a reneszánsz esztétikája. Akadémiai Kiadó, 1983. Szécsényi Endre: Társiasság és tekintély. (részletek) Osiris Kiadó, 2002. Kisbali László (szerk.): Az esztétika forrásvidéke. Janus, 1987. D. Hume: A jó ízlésről. In.: Hume összes esszéi. Atlantisz, 1992. Lessing, G. E.: Laokóon - Hamburgi dramaturgia. Akadémiai, 1963. Tantárgyfelelős: Galgóczi Krisztina Oktatók: Nagy Anna, Galgóczi Krisztina

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 13: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: ESZTÉTIKAI GONDOLKODÁS TÖRTÉNETE 3. (KLASSZIKUS NÉMET ESZTÉTIKA) Tárgykódok: Kredit: 6 Félév: 2 Heti óraszám: 4 Óratípus: Előadás X Szeminárium X Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy X Tanegység leírása: A kurzus előadásaiból a hallgatók képet kapnak az esztétika mint önálló diszciplína kialakulásának történetéről, az ezt kísérő vitákról, valamint az esztétikai gondolkodás legjelesebb alakjairól a tárgyalt időszakban. Az előadásokhoz kapcsolódó szeminárium keretében túlnyomó részt szövegelemző és -értelmező órákat tartunk, hogy hallgatóinknak mind világosabb elképzelésük legyen arról, miben áll a klasszikus német esztétikai törekvéseiben munkáló rendszerszerűség, teoretikus igény és melyek azok a pontok, melyekkel az esztétikai gondolkodás más tárgyterületekkel (ontológia, etika, vallásfilozófia) érintkezik. Kötelező olvasmányok: Baumgarten, A. G.: Esztétika. Atlantisz, 1999. Winckelmann, J. J.: Művészeti írások. Magyar Helikon, 1978. Kant, I.: Az ítélőerő kritikája. Osiris, 2003. Hegel, G. F. W.: Esztétikai előadások. Akadémiai, 1980. Schlegel, A. W. és F.: Válogatott esztétikai írások. Gondolat, 1980. Schelling, F. W. J.: A művészet filozófiája. Akadémiai, 1991. Tantárgyfelelős: Galgóczi Krisztina Oktatók: Hévizi Ottó, Pongrácz Tibor

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 14: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: ESZTÉTIKAI HATÁRTUDOMÁNYOK (MŰVÉSZETPSZICHOLÓGIA) Tárgykódok: Kredit: 3 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tanegység leírása: A kurzus nemcsak történeti és tipológiai áttekintést ad a művészetpszichológia tárgykö-rében, de egyben kitekintést nyújt e terület más tudományágakkal való érintkezésére (pl. pszichológia, szociológia, antropológia, kultúratudomány). Ezáltal a hallgatók a különböző tudományágak manapság elengedhetetlen együttműködésének (interdiszciplinaritás) egyik legnagyobb múltra visszatekintő példájával ismerkedhetnek meg. A kurzus során elsajátított tudást applikativ módon tudják majd felhasználni művészeti alkotások elemzésekor. Kötelező olvasmányok: Halász László (szerk): Művészetpszichológia. Gondolat, 1983. Mérei Ferenc: „…vett a füvekből édes illatot”: művészetpszichológia. Múzsák, 1986. Bókay-Erős: Pszichoanalízis és irodalomtudomány. Szöveggyűjtemény. Filum, 1998. Rudolf Arnheim: New eassays on the psychology of art. UCP. 1986. Tantárgyfelelős: Nagy Anna Oktatók: Galgóczi Krisztina

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 15: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: ESZTÉTIKAI HATÁRTUDOMÁNYOK (MŰVÉSZETSZOCIOLÓGIA) Tárgykódok: Kredit: 3 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tanegység leírása: A kurzus a szűkebben vett esztétikának nem részét képező, de a művészettudományi műveltség szempontjából fontos tudásterülettel ismerteti meg a hallgatókat. Olyan kérdéseket jár körül, mint a művészeti termelés és művészi befogadás társadalomtörténete, a művész státusának történeti alakulása, a művészet autonómiájának kérdése, a művészeti világ valamint a művészeti intézményrendszer felépítése és működése. Kitér a művészetekről szóló legreprezentatívabb modern szociológiai elméletekre is. Kötelező olvasmányok: J. Habermas: A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltása, Osiris, Budapest, 1999. A művészeti észlelés szociológiai elméletének elemei, In: Józsa P. (szerk.), Művészetszociológia. KJK, 1978. U. Eco: A rossz ízlés struktúrája, in: A nyitott mű. Gondolat, 1976. P. Bourdieu: A kulturális alkotások tudományos vizsgálata érdekében. In: A gyakorlati észjárás. Napvilág, 2002. Alapelvek a kulturális alkotások szociológiájához. In: Wessely Anna (szerk.): A kultúra szociológiája. Osiris, 1998. Tantárgyfelelős: Nagy Anna Oktatók: Király Edit, Nagy Anna

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 16: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: ESZTÉTIKAI HATÁRTUDOMÁNYOK (KULTURÁLIS ANTROPOLÓGIA) Tárgykódok: Kredit: 3 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás Szeminárium X Gyakorlat Értékelés: Kollokvium Gyakorlati jegy X Tanegység leírása: Az esztétikai látásmód és gondolkodás történeti és kulturális differenciáinak, a diakrón és szinkron különbségeknek a bemutatása áll a kurzus előadásainak homlokterében. A tantárgy keretében mindenekelőtt arra törekszünk, hogy a hallgatókat minél több szempontokból és minél kiterjedtebb (főleg képzőművészeti és irodalmi) példatár segítségével ismertessük meg ennek a fiatal tudományágnak a kérdéseivel, és így összetettebb és árnyaltabb képet kapjanak az esztétikai tapasztalat történeti előfeltételeiről, az esztétikai megértés szükségszerű 'perspektivikusságáról'. Kötelező olvasmányok: Antropológia és irodalom. Szerk. Biczó G., Csokonai, 2003. Maquet, J.: Az esztétikai tapasztalat. A vizuális művészetek antropológus szemmel, Csokonai, 2003. Gombrich, E. H.: Művészet és illúzió. Gondolat, 1972. De Man, P.: Olvasás és történelem. Osiris, 2004 Tantárgyfelelős: Nagy Anna Oktatók: Király Edit, Bátori Zsolt

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 17: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: ESZTÉTIKAI HATÁRTUDOMÁNYOK (BEVEZETÉS A MŰVÉSZETTÖRTÉNET-ELMÉLETBE) Tárgykódok: Kredit: 3 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tanegység leírása: A szemináriumon a művészettörténetírás különböző előfeltevéseken nyugvó, metodológiai és érveléstechnikai szempontból sokszor egymással vitázó műértelmezési koncepcióit ismerhetik meg a hallgatók. A művészettörténeti gondolkodásban meghatározó szerzők, illetve szövegek történeti áttekintése összekapcsolódik a kép és kultúra, kép és nyelv összefüggéseit vizsgáló, valamint a képzőművészeti alkotások sajátosságait feltárni igyekvő, a képiség autonómiáját megalapozó műértelmező stratégiák szisztematikus bemutatásával. A stílustörténeti, ikonológiai, ikonikai, hermeneutikai szemlélet-és beszédmódokat egy-egy paradigmatikus szöveg (műelemzés) bemutatásával demonstráljuk. Kötelező olvasmányok: A. Riegl: A képzőművészetek történeti grammatikája. In: Enigma IX. Évfolyam, 2002, 33. szám H. Wölfflin: Művészettörténeti alapfogalmak. (Bevezetés, Befejezés, Utószó) Corvina, 1969. E. Panofsky: Ikonográfia és ikonológia: bevezetés a reneszánsz művészet tanulmányozásába. In: A jelentés a vizuális művészetekben. Gondolat, 1984. M. Imdahl: Művészettörténeti megjegyzések az esztétikai tapasztalathoz. In: Fenomén és mű. Kijárat Kiadó, 2002. O. Bätschmann: Bevezetés a művészettörténeti hermeneutikába. Corvina, Budapest, 1998. Tantárgyfelelős: Nagy Anna Oktatók: Nagy Anna

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 18: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: ETIKATÖRTÉNET 1. (ANTIK ETIKA) Tárgykódok: Kredit: 3 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tanegység leírása: A kurzus bevezetést nyújt az antik etikai és politikai gondolkodás probléma- és fogalmi világába, és közben bemutatja a görög-római etika történetének egyes korszakait, jelentős gondolkodóit a preszókratikus kezdetektől Ciceroig. A kurzus tematikájának főbb részei a következők: az etikai gondolkodás kezdetei (preszókratikusok és szofisták), Szókratész és Platón, Arisztotelész, a hellenisztikus filozófiák (epikureizmus, szkepticizmus, sztoicizmus), végül Cicero etikai és politikaelméleti munkássága. Kötelező olvasmányok: G.S: Kirk, J.E. Raven, M. Schofield: A preszókratikus filozófusok. Atlantisz, 1998; A szofista filozófia. Szöveggyűjtemény. Szerk: Steiger Kornél. Atlantisz, 1993. Platón: Kritón, Menón, Állam (részletek), in: Platón összes művei. Európa, 1984. Arisztotelész: Nikomakhoszi etika, Politika. (részletek, különböző kiadásokban) A.A. Long.: Hellenisztikus filozófia. Osiris, 1998. Sztoikus etikai antológia. Szerk: Steiger Kornél. Gondolat, 1983. Cicero: Tusculumi eszmecsere (részletek). Allprint, 2004. Tantárgyfelelős: Borbély Gábor Oktatók: Gelenczey-Miháltz Alirán

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 19: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: ETIKATÖRTÉNET 1. (KERESZTÉNY ETIKA) Tárgykódok: Kredit: 3 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tanegység leírása: A kurzus során a morálfilozófia szempontjából legfontosabb középkori keresztény szerzőkkel foglalkozunk. Külön figyelmet szentelünk a szabad akarat és az isteni mindenhatóság viszonyának. A legfontosabb témák a következők: hellenisztikus etikai elméletek és a korai keresztény szerzők; a keleti kereszténység és Szent Ágoston; Boëthius De consolatione philosophiae, a mű hatása a nyugati középkorra; Dionüsziosz Areopagita misztikus teológiája; Johannes Scotus Eriugena az eleve elrendelésről; Petrus Abaelardus: a ’jó’ szemantikája, s a bűn, mint Isten megvetése; az arisztotelészi etika recepciója a teológusok körében: Albertus Magnus, Aquinói Szent Tamás; a legfőbb jó és a filozófia: Boëthius de Dacia; Ockham az isteni előretudásról és az eleve elrendelésről; a Luther-Erasmus vita. Kötelező olvasmányok: Órigenész? A princípiumokról. Harmadik könyv. Kairosz Kiadó, 2003. II., 5-93.o. Boëthius: A filozófia vigasztalása. Európa Kiadó, 1979. Augustinus: A boldog életről - A szabad akaratról. Európa Kiadó, Budapest, 1989. Augustinus: Vallomások. Gondolat, 1987. Petrus Abaelardus: Etika. Ford. Turgonyi Zoltán. Filozófiai Intézet, 1989. Vidrányi Katalin: Megjegyzések Augustinushoz. Világosság, 1982. December. Melléklet. Ál-Areopagita Dénes: Misztikus teológiA. In: Az isteni és emberi természetről. Atlantisz, 1994. 259-267.o. Aquinói Szent Tamás: Summa theologiae, Prima Secundae, szemelvények, in: Aquinói Szent Tamás szemelvényekben. Ford. Schütz Antal, Szent István Társulat, 1943. 176-219.o. Rotterdami Erasmus: Értekezés, avagy összeállítás a szabad akaratról. In.: Reneszánsz etikai antológia, szerk. Vajda Mihály, Gondolat, Budapest, 1984. 297-317.o Tantárgyfelelős: Borbély Gábor Oktatók: Borbély Gábor

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 20: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: ETIKATÖRTÉNET 1. (RENESZÁNSZ ÉS FELVILÁGOSODÁS) Tárgykódok: Kredit: 3 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tanegység leírása: A kurzus célja áttekintést adni általában a reneszánsz szellemi életének fontosabb meghatározó elemeiről, melyek kijelölik az etikai gondolkodás helyét és lehetőségeit. Számba véve a reformáció és ellenreformáció (vagy katolikus reformáció) főbb etikai és társadalmi vonatkozásait, külön kitér a kurzus Hobbes és Spinoza etikafelfogására, hiszen szisztematikus értelemben ők fejtenek ki először etikát, éspedig az ember természetéről alkotott szisztematikus filozófiai felfogás alapján. A kurzus ezután az említett két filozófust alapul véve áttekinti a brit és a kontinentális erkölcsfilozófia törekvéseket Hume-ig, illetve Kantig, mindig szélesebb társadalom- és ismeretelméleti helyezve az etikai történetét. Kötelező olvasmányok: Denis Diderot: Rameau unokaöccse. Thomas Hobbes: Leviatán. Immanuel Kant: Az erkölcsök metafizikájának alapvetése. Benedictus de Spinoza: Etika. Vajda M. (szerk.:) Reneszánsz etikai antológia. Tantárgyfelelős: Borbély Gábor Oktatók: Borbély Gábor

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 21: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: ETIKATÖRTÉNET 2. (ÉSZ, SZABADSÁG, EGYETEMESSÉG KANTNÁL) Tárgykódok: Kredit: 3 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás X

Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tanegység leírása: A kurzus bevezetés a kanti etikába, azonban az alapelemek tárgyalásán túl kitér arra is, miként ágyazódik be a „formális” etika a rendszernek azok közé az elemei közé, amelyek révén Kant a „mit remélhetek?” kérdésére próbált választ keresni, és hogy a kanti etika belső problémái (a moralitás és legalitás összemosódása vagy a kategorikus imperatívusz formuláinak működési zavarai) miként vetnek föl olyan kérdéseket, mint az erkölcsi érvelés aszimmetriáinak, racionalitásának, illetve a racionalitás korlátainak a problémája. Kötelező olvasmányok: Immanuel Kant: A gyakorlati ész kritikája. Osiris, 2003. uő: Az erkölcsök metafizikájának alapvetése. In: Az erkölcsök metafizikájának alapvetése. Gondolat 1991. Sir David Ross: Kant etikája. Kommentár Az erkölcsök metafizikájának alapvetéséhez. Gond 31. Ernst Cassirer: Kant élete és műve. Osiris, 2001. Alasdair MacIntyre: Az erény nyomában. Osiris, 1999. Tantárgyfelelős: Borbély Gábor Oktatók: Mesterházi Miklós

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 22: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: ETIKATÖRTÉNET 2. (20. SZÁZADI ETIKA) Tárgykódok: Kredit: 3 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tanegység leírása: A korunk etikai gondolkodását leginkább meghatározó szerzők és iskolák áttekintése során két fő szempontot követünk: - Hogyan kapcsolódnak a hagyományhoz, mennyiben kínálnak újszerű választ az erkölcsi gondolkodás története során kimunkált kérdésekre? - Hogyan jelennek meg az etikában a kor nagy kérdései, pl. a tudományos-technikai forradalom következményei, az életvilág fragmentálódása, a kiszolgáltatottság a totális rendszereknek/globális struktúráknak, a szélső individualizmus és a megvalósult univerzalizmus kettőssége, a társadalmi szerepek relativizálódása, az identitás pralizálódása stb? Az alapképzés tematikájának összeállításánál ugyanakkor figyelembe kellett vennünk, hogy a kortárs etika meghatározó szövegeinek egy jelentős része ezen a szinten még nehezen értelmezhető. Tematika: - Az etikai liberalizmus az emberi jogoktól az elismerés-etikáig. Az autonómia dilemmái. - Pragmatizmus, utilitarizmus, kommunitárius irányzatok. A közjó dilemmái. - Posztmodern érték- és céletikák. A mérték dilemmái. - Tények és értékek. Fenomenológia és hermeneutika az etikában. - A felelősség újraértelmezése. Perszonalizmus. A Másik szabadsága. - Alkalmazott etikák. Kötelező olvasmányok: J.Habermas: Feljegyzések a diszkurzusetika programjának megalapozásához. In: Uő: A kommunikatív etika 22-168.o. Új Mandátum, 2001. H.Jonas: Az emberi cselekvés megváltozott természete. In: Természet és szabadság, Osiris, 2000 Kindler J.-Zsolnai L.: Etika a gazdaságban 1-117.o. Fromm, Sen, Rawls, Etzioni stb. írásai. Keraban, 1993. A.Macintyre: Az erény nyomában. Osiris, 1999. Tengelyi L.: Élettörténet és sorsesemény. Atlantisz, 1998. Vajda M.: Miként lehetséges ma materiális értéketika? In: Uő: Változó evidenciák. Cserépfalvy-Századvég, 1989. Tantárgyfelelős: Borbély Gábor Oktatók: Lányi András

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 23: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: F ILOZÓFIATÖRTÉNET 1. (GÖRÖG FILOZÓFIA) Tárgykódok: Kredit: 3 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tanegység leírása: A kurzus bevezetést nyújt az antik filozófiai gondolkodás probléma- és fogalmi világába, miközben bemutatja az antik filozófia történetének egyes korszakait és jelentős alakjait a preszókratikus kezdetektől az újplatonizmus megjelenéséig. A kurzus tematikájának főbb elemei a következők: a preszókratikus filozófia, a szofisták, Szókratész és Platón, Arisztotelész, a hellenisztikus filozófiák (epikureizmus, szkepticizmus, sztoicizmus) és az újplatonizmus. Kötelező olvasmányok: Kirk, G. S.– Raven, J. E. – Schofield, M.: A preszókratikus filozófusok. Atlantisz, 1998. Steiger K. (szerk.): A szofista filozófia. Szöveggyűjtemény. Atlantisz, 1993. Kerferd, G. B.: A szofista mozgalom. Osiris, 2003. Platón: Szókratész védőbeszéde, Kritón, Phaidón, Állam, Timaiosz, Theaitétosz, Szofista. In: Platón összes művei. Európa, 1984. Taylor, A. E.: Platón. Osiris, 1997. Arisztotelész: Metafizika, Lélekfilozófiai írások, Nikomakhoszi ethika, Politika. (részletek különböző kiadásokban) Ross, D.: Arisztotelész. Osiris, 1997. Long, A. A.: Hellenisztikus filozófia. Osiris, 1998. Wallis, R.T.: Az újplatonizmus. Osiris, 2002. Tantárgyfelelős: Gelenczey-Miháltz Alirán Oktatók: Gelenczey-Miháltz Alirán

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 24: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: FILOZÓFIATÖRTÉNET 1. (KÖZÉPKORI FILOZÓFIA) Tárgykódok: Kredit: 3 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tanegység leírása: A kurzus témái: (1)A középkori filozófia historiográfiájának áttekintése. A történeti és az analitikus megközelítés. (2)Az Arisztotelész-recepció a középkorban. (3)A középkori egyetemek. Oktatási formák és filozófiai műfajok. (4)Jelelmélet és logika a középkori filozófiában. (5)A középkori logika specifikus területei: consequentiák és suppositiók. Az univerzálé-probléma. (6)Metafizika és teológia a középkori gondolkodásban. Albertus Magnus, Brabanti Siger, Boëthius de Dacia, Aquinói Szent Tamás. (7)Az istenérvek és az ellenérvek. (8)Platónizmus a középkorban. Johannes Scotus Eriugena, Eckhart mester, Nicolaus Cusanus. (9)Notitia intuitiva és notitia abstractiva a 14. századi filozófiában. Szkepticizmus és az isteni mindenhatóság. (10)Temporális logika és modalitások a középkori filozófiában és teológiában. A futurum contingensek. (11)Viták a lélek halhatatlanságának bizonyításáról valamint a világ örökkévalóságáról. (12)A legfőbb jóról. Kötelező olvasmányok: Klima Gy.: Szent Tamás metafizikája és az analitikus filozófia, avagy lehetséges-e analitikus metafizika? Le Goff, J.: Az értelmiség a középkorban. Kneale, W. - Kneale, M.: A logika fejlődése. Aquinói Szent Tamás: Az értelem egysége. A Summa Theologiae 1., 2., 3. és 13. kérdése. Klima Gy.: Az Öt Út. Aquinói Tamás istenbizonyításai. Eckhart mester: Útmutató beszédek. Borbély G.: Szkepticizmus a középkorban? Megjegyzések a késő középkori filozófia historiográfiájához. Nidcolaus de Ultricuria levelei. Holcot, R.: Kérdések a Szentenciák négy könyvéhez. Második könyv, Második kérdés. Aquinói Szent Tamás: A világ örökkévalósága. Petrus Abelardus: Etika. Tantárgyfelelős: Gelenczey-Miháltz Alirán Oktatók: Borbély Gábor

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 25: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: FILOZÓFIATÖRTÉNET 2. (16-18. SZÁZADI FILOZÓFIA) Tárgykódok: Kredit: 3 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tanegység leírása: A kurzus célja a XVI – XVIII. századi filozófia áttekintése, egy olyan átfogó kép kialakítása, amely az előtérbe állított ismeretelméleti és metafizikai kérdések tárgyalását egy szélesebb társadalom- és morálfilozófiai, történeti és vallási kontextus felvázolásával párosítja. A Galilei-féle mechanisztikus természettudomány kibontakozásával párhuzamban a filozófia új ismeretelméleti és metafizikai problémák egész sorával találja szemben magát, amelyek eltérő kezelése Gassendi, Hobbes vagy Descartes filozófiájában rokon, mégis alternatív paradigmákat hív életre a XVII. század első felében. A kurzus a metafizika descartes-i elméletének belső nehézségeit vizsgálva számba veszi Hobbes és Gassendi észrevételeit, majd nyomon követi a karteziánus paradigma kritikai megújítására tett spinozai és malebranche-i kísérleteket. Locke ismeretelméletének tárgyalása a tolerancia-levél gondolatain keresztül kapcsolódik össze a kontinentális fejleményekkel, a felvilágosodás atyjának nevezett Pierre Bayle munkásságával. Leibniz Metafizikai értekezése és Monadológiája után ismét szóba kerül Nicolas Malebranche filozófiája, amely kézenfekvő átmenetet kínál Berkeley és Hume irányába. Hume és Rousseau részletesebb tárgyalása mellett néhány összefoglaló jellegű előadás nyújt bepillantást az angol, a francia és a német felvilágosodás főbb irányzataiba, illetve a történetfilozófiák kialakulásának XVIII. századi folyamatába. Kötelező olvasmányok: Bacon: Novum Organum I. Descartes: Értekezés a módszerről, Elmélkedések az első filozófiáról A filozófia elvei. Spinoza: Etika. Hobbes: Leviatán. Locke: Értekezés az emberi értelemről. Leibniz: Metafizikai értekezés, Monadológia. Berkeley: Tanulmány az emberi megismerés alapelveiről. Hume: Tanulmány az emberi értelemről. Rousseau: A társadalmi szerződésről. Ludassy M. (szerk.): A francia felvilágosodás morálfilozófiája. Tantárgyfelelős: Mesterházi Miklós Oktatók: Komorjai László

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 26: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: FILOZÓFIATÖRTÉNET 2. (KLASSZIKUS NÉMET FILOZÓFIA) Tárgykódok: Kredit: 3 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tanegység leírása: Az előadások/szemináriumok a Kant, Fichte, Schelling és Hegel nevével fémjelzett korszak kulcsproblémáit (tudás és szkepszis, hit és tudás, meghasonlás és szubjektivitás) kívánják explikálni a legfontosabb művek és olyan alapvető mozzanatok tárgyalásán keresztül, mint a szkepszis szkeptikus cáfolatára tett kanti kritikai kísérlet, a tudás korlátozása, a modernitás problémáinak filozófiai megfogalmazódása vagy a meghasonlást a történeti önreflexió közegében föloldani próbáló hegeli dialektika. Kötelező olvasmányok: Immanuel Kant: A tiszta ész kritikája. Atlantisz, 2004. uő: A gyakorlati ész kritikája. Osiris, 2003. Johann Gottlieb Fichte: Az ember rendeltetése. In: uő: Válogatott filozófiai írások. Gondolat, 1981. uő: A jelenlegi kor alapvonásai. uo. Friedrich Wilhelm - Joseph Schelling: A művészet filozófiája. Akadémiai, 1991. Georg Wilhelm - Friedrich Hegel: A szellem fenomenológiája. Akadémiai, 1961. uő: Előadások a világtörténet filozófiájáról. Akadémiai, 1966. uő: Előadások a filozófia történetéről. Akadémiai, 1958–60. Tantárgyfelelős: Mesterházi Miklós Oktatók: Mesterházi Miklós

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 27: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: FILOZÓFIATÖRTÉNET 3. (19. SZÁZADI FILOZÓFIA) Tárgykódok: Kredit: 3 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tanegység leírása: A kurzus során a hallgatók megismerkednek a klasszikus német filozófia eszményeiből kinövő és azokkal vitázó filozófiai tendenciákkal, valamint a legfontosabb filozófusok életművével (Schopenhauer, Kierkegaard, Marx, Nietzsche, Dilthey, James stb.). A tendenciák bemutatásának elve egyszerre követi a szinkronitásét és a diakronitásét, hiszen kortársak és egymást követő nemzedékek latens vagy manifeszt vitája alkotja azt, ami a filozófiatörténetet történetté teszi. Ezért a kurzus tudatosan állítja a kronológikus bemutatás előterébe az egyes filozófusok életművét akként, mint a filozófiai gondolkodás mindig lehetséges alternatíváit. A kurzus célja továbbá a filozófiai problématörténet kontinuitásának hangsúlyozása. Ennek érdekében a XIX. század bizonyos filozófiai törekvéseinél – egzisztencializmus, pozitivizmus, pragmatizmus, hermeneutika – szükséges a kitekintés a XX. századi, illetve jelenkori filozófia néhány kapcsolódó bölcseleti kísérletére is, mindenekelőtt a Wittgenstein és Husserl, Heidegger és Sartre, Rorty és Derrida neve fémjelezte irányokra. Kötelező olvasmányok: Schopenhauer. A világ mint akarat és képzet. Kierkegaard: Vagy-vagy, Félelem és reszketés. Marx: A német ideológia. Nietzsche: A vidám tudomány. Dilthey: A történelmi világ felépítése a szellemtudományokban. Emerson: Esszék. Tantárgyfelelős: Tallár Ferenc Oktatók: Mesterházi Miklós

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 28: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: FILOZÓFIATÖRTÉNET 3. (20. SZÁZADI FILOZÓFIA) Tárgykódok: Kredit: 3 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tanegység leírása: 1. Analitikus filozófia Főbb fejezetek: Frege és a nyelvi jelentés; Wittgenstein Tractusa és a Bécsi Kör; a Britt empirizmus és az empirista ismeretelmélet (Russell, Moore, Ryle és Ayer); a század második fele: az alaptételek megkérdőjelezése (analitikus-szintetikus megkülönböztetés; jelentés, gondolat és elme; a referencia fregei-russelli elmélete, az érzetadat-empirizmuson alapuló hagyományos ismeretelmélet); a metafizika újjáéledése; 2. Fenomenológia Edmund Husserl fenomenolgiája: a pszichologizmus cáfolata, az intencionalitás problémája és az ismeretelmélet alapkérdésének újrafogalmazása; a jelentés problémájának általánosítása; a transzcendentálfilozófia radikalizálása. A fenomenológiai módszer továbbgondolása: Heidegger fundamentálontológiája, Scheler etikája, Ingarden irodalomelmélete, Sartre én-koncepciója, Merleau-Ponty érzékeléselmélete, a derridai dekonstrukció és a filozófiai hermeneutika. Kötelező olvasmányok: Frege, G.: Logikai vizsgálódások. Copi, J. M.- Gould, J. A. (szerk.): Kortárs tanulmányok a logikaelmélet témaköréből. Russell, B.: Logic and Knowledge. Altrichter F. (szerk.): A Bécsi Kör filozófiája. Ayer, A. J.: Language, Truth and Logic. Wittgenstein, L.: Logikai-filozófiai értekezés, Filozófiai vizsgálódások. Quine, W. V.: From a Logical Point of View. Sellars, W.: Empiricism and the Pfilosophy of Mind Husserl: Logische Untersuchungen, Karteziánus elmélkedések, Az európai tudományok válsága és a transzcendentális fenomenológia. Heidegger: Lét és idő. Scheler: Formalizmus az etikában és materiális értéketika. Ingarden: Irodalmi műalkotás. Sartre: L’étre et le néant. Merleau-Ponty: Phéneménologie de la perception. Derrida: Grammatológia, Gadamer: Igazság és módszer Tantárgyfelelős: Tallár Ferenc Oktatók: Tallár Ferenc

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 29: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET 1-5. Tárgykódok: Kredit: 15 Félév: 5 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás Szeminárium X Gyakorlat Értékelés: Kollokvium Gyakorlati jegy X Tantárgy leírása: A filozófia és az etika szakirány egészén végighúzódó tantárgy célja a hallgatók irodalmi, továbbá filmtörténeti és művészettörténeti ismereteinek kitágítása. A tantárgy középpontjában olyan klasszikus művek komplex elemzése áll, melyek egyidejűleg teszik lehetővé az esztétikai, filozófiai, etikai és vallástudományi megközelítést. Kötelező olvasmányok: Tantárgyfelelős: Tallár Ferenc Oktatók: Tallár Ferenc, Borbély Gábor, Dér Katalin, Galgóczi Krisztina, Hévizi Ottó, Lányi András

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 30: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: VALLÁSTUDOMÁNYI PROPEDEUTIKA (VALLÁSTÖRTÉNET 1. – ZSIDÓSÁG ÉS KERESZTÉNYSÉG) Tárgykódok: Kredit: 3 Félévek száma: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tanegység leírása: A tárgy célja, hogy áttekintést adjon a zsidó és a keresztény vallás legjellemzőbb vonásairól és történetükről, általános képet nyújtva az általános képzésben érdekelteknek, s bevezetést biztosítva a szakirány későbbi kapcsolódó tárgyaihoz. Kötelező olvasmányok: Rózsa Huba: Az Ószövetség keletkezése. Szent István, 1985. Miller, J. Maxwell – Hayes, John H.: Az ókori Izrael és Júda története. PPKE, Pilicscsaba, 2003. Ferguson, Everett: A kereszténység bölcsője. Osiris, 1999. von Harnack, Adolf: A kereszténység lényege. Osiris, 2000. Tantárgyfelelős: Rugási Gyula Oktató: Rugási Gyula

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 31: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: VALLÁSTUDOMÁNYI PROPEDEUTIKA (VALLÁSTÖRTÉNET 2. – ISZLÁM ÉS KELETI VALLÁSOK) Tárgykódok: Kredit: 3 Félévek száma: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tanegység leírása: A tárgy célja, hogy áttekintést adjon az iszlám, valamint a nagy keleti vallások kialakulásáról. Az általános képzés részeként a tárgy a legáltalánosabb jellemzők tisztázásával járul hozzá a vallástörténeti képzéshez, míg a szakirány iránt érdeklődőknek áttekintő bevezetést nyújta a világvallások tárgyalt tradícióihoz. Kötelező olvasmányok: Simon Róbert: A Korán világa. Helikon, 1987. Montgomery Watt, William: Az iszlám rövid története. Akkord, 1996. Klosteramier, Klaus K.: Bevezetés a hinduizmusba. Akkord, 2001. Conze, Edward : A buddhizmus rövid története. Akkord, 2000. Tantárgyfelelős: Rugási Gyula Oktató: Simon Róbert

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 32: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: VALLÁSTUDOMÁNYI PROPEDEUTIKA (VALLÁSFILOZÓFIA 1. – VALLÁS ÉS FILOZÓFIA) Tárgykódok: Kredit: 3 Félévek száma: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tanegység leírása: A tárgy a filozófiai és a vallási gondolkodás egymásra hatásának és konfliktusának történetéről ad áttekintést. A kurzus célja, hogy egyszerre adjon problématörténeti és formatörténeti áttekintést az általános képzés részeként, s egyben bevezetést a szakirányú vallásfilozófiai – és részben a vallástudományi – kurzusokhoz. Kötelező olvasmányok: Canterbury Szent Anzelm: Monologion. Proslogion. in: Filozófiai és teológiai művek I., Osiris, 2001. 25.-251.o. Aquinói Szent Tamás: „Summa Theolgiae 1-3. és 12. kérdés.”, in: A létezőről és a lényegről. Helikon, 1990, 104.-166.o., Kant, Immanuel: „Vallás a puszta ész határain belül”. in: uő.: Vallás a puszta ész határain belül és más írások. Gondolat, 1980. ford.: Vidrányi Katalin Schleiermacher, Friedrich D. E.: A vallásról: beszédek a vallást megvető művelt közönséghez. Osiris, 2000. ford.: Gál Zoltán Gáspár Csaba László: „Mi a vallás?”, in.: uő.: Isten és a semmi, Harmat, Budapest, 2000, 29-62.o. Mezei Balázs: „Kortárs vallásfilozófia”. in: uő.: Vallás és hagyomány. L’Harmattan, 2003. Tantárgyfelelős: Rugási Gyula Oktató: Losonczi Péter

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 33: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: VALLÁSTUDOMÁNYI PROPEDEUTIKA (VALLÁSFILOZÓFIA 2. – VALLÁSI ANTROPOLÓGIA) Tárgykódok: Kredit: 3 Félévek száma: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tanegység leírása: A tárgy a filozófiai antropológia és a vallási beállítódás emberképének legfontosabb jellemzőit kívánja tárgyalni. Ezáltal az általános képzés hallgatóinak speciális ismeretek elsajátítását teszi lehetővé, míg a szakirányra készülőknek az ismeretek megszerzése mellett a későbbi tanulmányok folyamán szükséges problémaérzékenységét fejleszti. Kötelező olvasmányok: Wolff, Hans W.: Az Ószövetség antropológiája. Harmat – PRTA, 2001. Pannenberg, Wolfhart: Mi az ember? Egyházfórum, 1998. Buber, Martin: Én és Te. Európa, 1991. Martini, Carlo M.-Eco, Umberto: Miben hisz, aki nem hisz? Európa, 2001. Camus, Albert: A lázadó ember. Bethlen, 1992. Tantárgyfelelős: Rugási Gyula Oktató: Gáspár Csaba László

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 34: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: VALLÁSTUDOMÁNYI PROPEDEUTIKA (VALLÁSSZOCIOLÓGIA) Tárgykódok: Kredit: 3 Félévek száma: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tanegység leírása: A kurzus a szociológia vallásra vonatkozó értelmezési keretének rövid áttekintését végzi el. A félév a szaktudománynak a vallásról, a vallási jelenségekről, a vallás szerepéről, társadalmi helyéről megfogalmazott elképzeléseire tér ki a szociológiai hagyomány két alapító atyjának (Webernek, Durkheimnek) vallásszociológiai munkásságától kezdve a strukturalizmus, a fenomenológiai szociológia értelmezésén keresztül a jelenbeli vallásszociológiai irányzatok rövid tárgyalásáig. Kötelező olvasmányok: Emile Durkheim: A vallási élet elemi formái. L’Harmattan, 2003. Max Weber: A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme. Gondolat, 1982. Maw Weber: Vallásszociológia. In: uő: Gazdaság és társadalom 2/1. KJK, 1992. 109-323.o. Tomka Miklós: A vallásszociológia új útjai. Replika, 21-22. 1996. 163-171.o. Tantárgyfelelős: Rugási Gyula Oktató: Bognár Búlcsu

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 35: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: MODERN MŰVÉSZETELMÉLETEK 1. Tárgykódok: Kredit: 3 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tanegység leírása: A tantárgy keretében a XIX. század végének és a XX. század elejének néhány reprezentatív esztétikai törekvéséről esik szó, közöttük is döntően Kierkegaard, Nietzsche és a fiatal Lukács György elképzeléseiről. A kurzus bemutatja, hogy a nevezett esztéta-filozófusok gondolkodása miként kapcsolódott a klasszikus német esztétika hagyományához, és hogy kérdéseik milyen vonatkozásokban tértek el attól. Az említett esztétikai törekvések elemzése során kitérünk ara is, hogy a XIX. század közepétől miként válik kérdésessé az esztétika rendszereszménye és miként adja át a helyét a kísérleti, esszéisztikus próbálkozásoknak. Kötelező olvasmányok: Kierkegaard, S. A.: A csábító naplója. In: Vagy-vagy. Gondolat, 1978. Nietzsche, F.: A tragédia születése. Európa, 1986. Lukács Gy.: A lélek és a formák. Napvilág - Lukács Archívum, 1997. Lukács Gy.: A heidelbergi művészetfilozófia és esztétika. Magvető, 1975. Bubner, R.: A jelenkori esztétika némely feltételéről. In Athenaeum, 1991/1. Tantárgyfelelős: Hévizi Ottó Oktatók: Hévizi Ottó, Csonka Ferenc

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 36: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: MODERN MŰVÉSZETELMÉLETEK 2. Tárgykódok: Kredit: 3 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tanegység leírása: A modernitás esztétikai iránykereséseinek katalógusához nélkülözhetetlen a fenomenológiai irányzat valamint a művészet társadalomkritikai potenciálját és (üdv)történeti jelentőségét hangoztató gondolkodók nézeteinek bemutatása. A harmincas évektől induló korszakot az esztétikai mű-tapasztalat konstitúcióját különböző perspektívákból láttató R.Ingarden (Az irodalmi műalkotás 1931) és M.Merleau-Ponty művei, valamint a műalkotás metafizikai státusát revízió alá vonó Heidegger műve (A műalkotás eredete 1936) mellett W.Benjamin (A műalkotás a technikai sokszorosíthatóság korszakában 1935-39) és Th.W.Adorno (a Kierkegaard-könyv zárófejezete 1933) tanulmányai révén próbáljuk bemutatni. Kötelező olvasmányok: R.Ingarden: Az irodalmi műalkotás. Gondolat, 1977 Heidegger: A műalkotás eredete. Európa, 1988 W. Benjamin: A német szomorújáték eredete. In: Angelus novus. Magyar Helikon 1980 W. Benjamin: A műalk. a technikai sokszorosíthatóság. In: Kommentár és prófécia. Adorno: Kierkegaard. Konstruktion des Aesthetischen. Suhrkamp, 1966 220-254.o. Tantárgyfelelős: Hévizi Ottó Oktatók: Pongrácz Tibor, Király Edit

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 37: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tanegység neve: MODERN MŰVÉSZETELMÉLETEK Tárgykódok: Kredit: 2 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás Szeminárium X Gyakorlat Értékelés: Kollokvium Gyakorlati jegy X Tanegység leírása: A szeminárium Lukács György ifjúkori esztétikai felfogásával foglalkozik, azon belül is döntően az esszékorszak poétikájával (Levél a 'kísérlet'-ről) és a fiatal Lukács három nagy értekezésével, a Művészetfilozófiával, A regény elméletével és az Esztétikával. A kurzus különböző szövegek-fejezetek elemzése révén igyekszik képet adni a lukácsi szemlélet alapvonásairól, dilemmáiról, kulcskérdéseiről, valamint arról a tanulságos útról, amelyet a fiatal Lukács bejár a pántragizmustól a bolsevik fordulatáig. Kötelező olvasmányok: Lukács György: A lélek és formák. Napvilág - Lukács Archívum, 1997. Lukács György: A heidelbergi művészetfilozófia és esztétika. A regény elmélete. Magvető, 1975. Fehér Ferenc-Heller Ágnes: A Budapesti Iskola. I. Talumányok Lukács Györgyről. T-Twins Kiadó - Lukács Archívum, 1995. Márkus György-Vajda Mihály: A Budapesti Iskola. II. Tanulmányok Lukács Györgyről. T-Twins Kiadó - Lukács Archívum, 1996. Tantárgyfelelős: Hévizi Ottó Oktatók: Hévizi Ottó

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 38: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: KORTÁRS MŰVÉSZETELMÉLETEK 1. Tárgykódok: Kredit: 3 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tanegység leírása: Az utóbbi közel ötven év egyik meghatározó interpretációs modellje és a művészetfilozófia berkein belül is vezető szerepet betöltő iskolája a főként német szellemtudomány gyökereiből kifejlődött hermeneutikai, recepcióesztétikai irányzat. Gadamer korszakos műve, az Igazság és módszer 1960-tól a figyelmet a befogadónak a mindenkori történeti tapasztalatban konstituálódó megértése felé terelte, mely a mű szólamának engedelmeskedve, azzal együttműködve tárja fel a mű-világ jelentését. A recepcióesztétikai törekvések a hermeneutikai „modell” sajátos, intertextuális változataként kerülnek bemutatásra. Kötelező olvasmányok: Gadamer: Igazság és módszer. Osiris, 2003. Jauss: Recepcióelmélet – esztétikai tapasztalat... Osiris, 1997. P.de Man: Az olvasás allegóriái. Ictus, 1999. Ricoeur: Válogatott irodalomelméleti tanulmányok. Osiris, 1999. Bacsó: A megértés művészete – a művészet megértése. Magvető, 1989. Tantárgyfelelős: Pongrácz Tibor Oktatók: Pongrácz Tibor, Domján Krisztina

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 39: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: KORTÁRS MŰVÉSZETELMÉLETEK 2. Tárgykódok: Kredit: 3 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tanegység leírása: A kurzus célja a főként francia indíttatású, majd az amerikai recepcióval kiterebélyesedő strukturalista-posztstrukturalista-posztmodern esztétikák összefüggéseinek és útkereséseinek feltérképezése. Ennek során az értelemtulajdonítás különböző stratégiáit, ezek elméletét és gyakorlatát modell-analízisek segítségével (O.Jahraus és S.Neuhaus példáját követve, akik Kafka egy novelláját mutatták be tíz interpretációs iskola alapján) kívánjuk közelebbről megvilágítani. Kötelező olvasmányok: Riffaterre, Jakobson szövegei a Strukturalizmus I-II. (Európa) kötetből. Barthes: A szöveg öröme. Osiris, 1996 Derrida: A disszemináció. Jelenkor, 1998. Culler: Dekonstrukció. Osiris-Gond 1998. Jauss: Egy posztmodern esztétika védelmében. Holmi, 1993/9. Tantárgyfelelős: Pongrácz Tibor Oktatók: Király Edit, Pongrácz Tibor

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 40: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: KORTÁRS MŰVÉSZETELMÉLETEK Tárgykódok: Kredit: 2 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás Szeminárium X Gyakorlat Értékelés: Kollokvium Gyakorlati jegy X Tanegység leírása: Az anglo-amerikai színtéren a nyelvjátékok és életformák wittgensteini elméletén edződő posztanalitikus szerzők a nyelvfilozófiai és institucionális perspektíváknak juttattak elsődleges szerepet a művészetfilozófiai diskurzusban. A kurzus célja a wittgensteini kiindulás szem előtt tartásával áttekintést nyújtani Cavell, Danto, Goodman, Dickie és Wollheim esztétikai nézeteiről. Kötelező olvasmányok: Wittgenstein: Előadások az esztétikáról. Latin Betűk, 1998. Cavell: Tanulmányok a Vulgo 1999/1 számából. Danto: A közhely színeváltozása. Enciklopédia Kiadó, 1996. Dickie: Art and the Aesthetic. London, 1974. Wollheim: Valamiként-látás, benne-látás és képi reprezentáció. In: Kép-fenomén-valóság. Kijárat Kiadó, 1997. Tantárgyfelelős: Pongrácz Tibor Oktatók: Bátori Zsolt

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 41: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: ÁGAZATI ESZTÉTIKÁK (KÉPZÓMŰVÉSZET) Tárgykódok: Kredit: 3 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás Szeminárium X Gyakorlat Értékelés: Kollokvium Gyakorlati jegy X Tanegység leírása: A kurzus a képzőművészet szerteágazó formáinak specifikumaival, azoknak a többi művészettől jól megkülönböztethető szintaxisával, funkcióival valamint reprezentatív műfajaival és technikáival ismerteti meg a hallgatókat. Bevezeti a hallgatókat a vonatkozó legjelentősebb elméletekbe - ideértve azok történeti előzményeit is -, valamint átadja nekik a különféle klasszikus és kortárs képzőművészeti alkotás elemzéséhez-értelmezéséhez szükséges ismereteket. Kötelező olvasmányok: O. Bätschmann: Bevezetés a művészettörténeti hermeneutikába. Corvina, Budapest, 1998. H. Wölfflin: Művészettörténeti alapfogalmak. Corvina. 1969. Ihász Zsuzsa: Művészeti technikák könyve. Helikon, 1998. Sarah Kent: Kompozíció. A képi elemek elrendezésének elmélete és gyakorlata. Park Kiadó, 1996 Tantárgyfelelős: Galgóczi Krisztina Oktatók: Nagy Anna

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 42: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: ÁGAZATI ESZTÉTIKÁK (ZENE) Tárgykódok: Kredit: 3 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás Szeminárium X Gyakorlat Értékelés: Kollokvium Gyakorlati jegy X Tanegység leírása: A kurzus azt a látszólag könnyen megválaszolható, de korántsem egyértelmű kérdést járja körül, mi a zene. Pontosabban azt, hogy mit értünk a zene európai fogalmán, milyen lényeges és specifikus sajátosságai vannak a zeneművészetnek. E fogalom különböző definícióját a történetileg változó értelmezéseket három - a nyugati zene állandó jellemzőjének tekinthető – fogalom felől bontjuk ki: az idő, érzés, mathészisz. A történeti nézőpontot megtartva, olyan témákat járunk körül, mint a zenei értelem, a zenei befogadás, a jó és rossz zene megkülönböztethetősége, komolyzene versus könnyű zene. A kurzuson a hallgatók elsajátíthatják a különféle klasszikus és kortárs műalkotások elemzéséhez-értelmezéséhez szükséges ismereteket. Kötelező olvasmányok: K. Dahlhaus–H.H. Eggebrecht: Mi a zene? Osiris, Budapest, 2004. Zoltai Dénes: A zeneesztétika története I. Zeneműkiadó, 1966. Szabolcsi Bence: A művész és közönsége. Zeneműkiadó, 1952. Tantárgyfelelős: Galgóczi Krisztina Oktatók: Nagy Anna

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 43: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: ÁGAZATI ESZTÉTIKÁK (SZÍNHÁZESZTÉTIKA 1-2.) Tárgykódok: Kredit: 4 Félév: 2 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás Szeminárium X Gyakorlat Értékelés: Kollokvium Gyakorlati jegy X Tanegység leírása: Ebben a két féléves kurzusban a hallgatók a színházesztétika és dramaturgia alapműveivel ismerkednek meg az újkortól napjainkig, végigkísérve a színházról való esztétikai gondolkodás történetét egy-egy kulcsmű megismerésén keresztül. A kurzus a szakirány fő céljaival összhangban több célkitűzést tűz ki maga elé. Egyrészt célja, hogy a hallgatók minél alaposabban el tudjanak mélyülni egy esztétikai szövegben, és értelmezni tudják azt a korábbiak ismeretében, másrészt, hogy bővítse általános esztétikai kitekintésüket egy új műfaj irányába, harmadrészt, hogy megalapozza a későbbi specializáció lehetőségét a színháztudomány, színházesztétika, színháztörténet és színházkritika felé. Kötelező olvasmányok: Diderot: Színészparadoxon in: Válogatott filozófiai művei II. Franklin 1905, 1966. Lessing: Hamburgi dramaturgia. Akadémiai, 1963. Brecht: Színházi tanulmányok. Magvető, 1969. Artaud: A könyörtelen színház. Gondolat, 1985. Brook: Az üres tér. Európa, Színházi antológia, XX. század. Szerk: Jákfalvi Magdolna. Balassi, 2000. Lukács György: A modern dráma fejlődésének története. Magvető, 1978. Tantárgyfelelős: Galgóczi Krisztina Oktatók: Galgóczi Krisztina

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 44: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: KANONIKUS MŰVEK ELEMZÉSE 1. (DRÁMA) Tárgykódok: Kredit: 3 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás Szeminárium X Gyakorlat Értékelés: Kollokvium Gyakorlati jegy X Tanegység leírása: A félévre tervezett kurzus egy korszakos jelentőségű drámai mű (pl. Shakespeare: Hamlet, Goethe: Faust) elemzése révén igyekszik megvilágítani a hallgatók előtt egy esztétikai műforma specifikus szabályrendszerét, a műfajok és műnemek közötti viszonyt. Az elemzett műhöz kapcsolódva ugyanakkor reflektál magának a kanonizáció folyamatának, esztétikai és történeti előfeltételeinek viszonyára, ezen keresztül bemutatja a különböző megértésmódok, változó értékpreferenciák érvényesülését ebben a folyamatban Kötelező olvasmányok: E. Fischer-Lichte: A dráma története. Jelenkor, 2001. J. Tischner: A dráma filozófiája: bevezetés. Európa, 2000. P.Szondi: A modern dráma elmélete. Osiris, 2002. Tantárgyfelelős: Király Edit Oktatók: Galgóczi Krisztina, Mesterházi Miklós

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 45: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: KANONIKUS MŰVEK ELEMZÉSE. (PRÓZA) Tárgykódok: Kredit: 3 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás Szeminárium X Gyakorlat Értékelés: Kollokvium Gyakorlati jegy X Tanegység leírása: A tantárgy célja kettős. Egyrészt egy korszakos jelentőségű prózai mű (pl. Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés, Ottlik: Iskola a határon) elemzése révén igyekszik megvilágítani a hallgatók előtt egy esztétikai műforma specifikus szabályrendszerét, a műfajok és műnemek közötti viszonyt. Másrészt az elemzett műhöz kapcsolódva reflektál magának a kanonizáció folyamatának, esztétikai és történeti előfeltételeinek viszonyára, ezen keresztül bemutatja a különböző megértésmódok, változó értékpreferenciák érvényesülését ebben a folyamatban. Kötelező olvasmányok: Iser, W.: Az értelmezés világa. Gondolat, 2004. Ingarden, R.: Az irodalmi műalkotás. Gondolat, 1977. Kundera, M.: A regény művészete. Európa, 1986. Lukács Gy.: A regény elmélete. Magvető, 1975. Bahtyin, M.: A szó esztétikája. Gondolat, 1976. Tantárgyfelelős: Király Edit Oktatók: Hévizi Ottó, Tallár Ferenc

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 46: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: KANONIKUS MŰVEK ELEMZÉSE 3. (KÉPZŐMŰVÉSZET) Tárgykódok: Kredit: 3 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás Szeminárium X Gyakorlat Értékelés: Kollokvium Gyakorlati jegy X Tanegység leírása: A szeminárium az ágazati esztétikák anyagához kapcsolódóan a képzőművészet egy (esetenként több) alkotásán mutatja be a műelemzés munkáját. A kiválasztott reprezentatív művek az adott művészeti ág kánonjához tartoznak, tehát műfajukban, stílusukban, formai és kompozíciós megoldásaikban paradigmatikusak, s ezáltal lehetővé teszik, hogy a hallgatók megismerkedjenek az egyes képzőművészeti ágak legjellemzőbb műfajaival, valamint általánosan is használható műelemzési stratégiákat sajátítsanak el. Egyazon mű kapcsán a különböző elméleti hátterű elemzési módszerek alkalmazását is be lehet mutatni. A tantárgyhoz értelemszerűen nem tartoznak előre meghatározott kötelező olvasmányok és művek, a vizsgálandó alkotás bármely kanonikusnak tekintett mű lehet. Példák: Müron: Diszkoszvető, Dürer: Az Apokalipszis lovasai, Leonardo da Vinci: Utolsó vacsora, A chartesi székesegyház, M. Duchamp: Fontaine Kötelező olvasmányok: E. H. Gombrich: A művészet története. 2002. D. Piper: A művészet élvezete. Helikon, 1987. Tatai Erzsébet: Művészettörténeti ismeretek. Enciklopédia Kiadó, 2002. Tantárgyfelelős: Király Edit Oktatók: Nagy Anna, Bátori Zsolt

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 47: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: MŰELEMZÉS 1-2 Tárgykódok: Kredit: 4 Félév: 2 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás Szeminárium X Gyakorlat Értékelés: Kollokvium Gyakorlati jegy X Tantárgy leírása: A kurzus a különböző műelemző iskolákat, stratégiákat mutatja be. majd a kurzus második félévében a hallgatók bevonásával az elsajátított elemzésmódokat a gyakorlatban alkalmazzuk irodalmi, képzőművészeti és színházi alkotások elemzése során. Kötelező olvasmányok: Szegedy-Maszák Mihály: „Minta a szőnyegen”: A műértelmezés esélyei. Balassi Kiadó, 1995. Radnóti Sándor: „Tisztelt közönség, kulcsot te találj”. Gondolat, 1990. Bókay Antal, M. Sándorfi Edina (szerk.): Keresztez(őd)ések: Dekonstrukció, retorika és megértés a mai irodalomelméletben. Gondolat, 2003. O. Bätschmann: Bevezetés a művészettörténeti hermeneutikába. Corvina, Budapest, 1998 Tantárgyfelelős: Király Edit Oktatók: Király Edit, Galgóczi Krisztina, Hévizi Ottó, Pongrácz Tibor, Tallár Ferenc

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 48: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: ESSZÉ- ÉS KRITIKAÍRÁS Tárgykódok: Kredit: 3 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás Szeminárium X Gyakorlat Értékelés: Kollokvium Gyakorlati jegy X Tanegység leírása: A kurzus az esszé- és kritikaírás műfaji sajátosságaival ismerteti meg a hallgatókat. Az elméleti bevezetőt, mely egyfelől a szakirodalom, másfelől esszék elemzését fogja át, egy gyakorlatorientált esszé- és kritikaírási periódus követi. Kötelező olvasmányok: Eco: Hogyan írjunk szakdolgozatot? Gondolat, 1994. Richard Aczel: Hogyan írjunk esszét? Osiris, 2000. Brendan Hennessey: Essay to write? Oxford, 2002. Tantárgyfelelős: Pongrácz Tibor Oktatók: Pongrácz Tibor, Komorjai László

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 49: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: AZ EMBERI JELENSÉG (BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA) Tárgykódok: Kredit: 3 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tanegység leírása: A tantárgy célja, hogy a hallgatók megismerkedjenek a pszichológia alapfogalmaival, legújabb tudományos eredményeivel, képet alkossanak a lélektan emberfelfogásáról, kutatási és alkalmazási területeiről. Tematika: A pszichológia az emberi lélek tudománya. Fejezetek a lélektan történetéből. A pszichológia tárgya: a test és a lélek. Az én, a tudat és a személyiség különböző pszichológiai iskolák szemszögéből. A pszichológiai funkciók: a megismerés – érzékelés, észlelés, figyelem, tanulás és emlékezet. A képzelet és a gondolkodás. Intelligencia, kreativitás, tehetség. A beszéd és a kommunikáció. A motiváció rendszere és különleges humán motívumok. Az érzelmek, érzelemkifejezések és érzelmi állapotok. Az ellenálló képesség, a megküzdés és a gyógyulás képessége. A pszichológiai fejlődés és a szocializáció. Az elsődleges szocializáció színtere: a család. Életkori szakaszok és jellegzetességeik. Az egyén és mások: szociális tanulás, utánzás, azonosulás. Rokonszenv, ellenszenv. A társas alakzatok: csoport és tömeg. Konformizmus, engedelmesség, tekintély és hatalom. A normalitás – abnormalitás kérdései a pszicholgiában. Lelki zavarok és devianciák. Kötelező olvasmányok: Tantárgyfelelős: Vajda Zsuzsanna Oktatók: Vajda Zsuzsanna

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 50: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: AZ EMBERI JELENSÉG (AZ ERKÖLCSI FEJLŐDÉS) Tárgykódok: Kredit: 2 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tanegység leírása: A kurzus célja, hogy bemutassa, milyen szerepet tölt be az erkölcs az emberi viselkedésben és érintkezésben, valamint a különböző humán tudományok erkölcsre és az erkölcs elsajátítására vonatkozó nézőpontjait. Tematika: Az erkölcs a emberi táradalomban és a viselkedésben. Néhány alapfogalom: norma, érték, törvény, szabály, illem, szokás. Az erkölcs a különféle humán tudományok szemszögéből (filozófia, szociológia, pszichológia, antropológia). Az erkölcsi döntés és az erkölcsös viselkedés. Az erkölcsi ítélet és az értelmi belátás fejlődése. Az erkölcsi belátás szakaszos elméletei: Piaget, Damon, Hoffman, Kohlberg. Az erkölcsi szabályok belsővé válása, a szocializáció szerepe. Az erkölcsi döntés képességének veleszületett és környezeti oldalai. Az erkölcsös viselkedés mai pszichológiai interpretációi (humanisztikus, szociobiológiai, kognitív megközelítés, az erkölcsi identitás fogalma). Az erkölcsi döntés és viselkedés empirikus kutatása: konstruált helyzetek és tereptanulmányok. Kötelező olvasmányok: Séra László: Erkölcs, ítéletalkotás, érzelmek és viselkedés. Comenius, 2000. Vajda Zs.: Az erkölcsi ítélet fejlődésének kutatása Piaget és Kohlberg után. Magyar Pszichológiai Szemle, 1999/3. Kulcsár Zsuzsanna: Morális fejlődés, empátia és altruizmus. ELTE Eötvös Kiadó, 1999. Váriné Sz. Ibolya: Az erkölcs a néző és a cselekvő szemszögéből. Scientia Humana, 1994. Tantárgyfelelős: Vajda Zsuzsanna Oktatók: Vajda Zsuzsanna

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 51: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: AZ EMBERI JELENSÉG (BEVEZETÉS AZ ANTROPOLÓGIÁBA) Tárgykódok: Kredit: 2 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tanegység leírása: A tantárgy az emberi jelenség különféle tudásterületeken és különféle világnézetek jegyében kialakult értelmezéseibe nyújt betekintést. Bevezető studiumként nem támaszkodik filozófiatörténeti összefüggések ismeretére, ezért a kortárs antropológiai gondolkodás tematikájára és problematikájára épül. Témakörök: - Ember és természet. A homo sapiens és a zoon politikon. Biológiai és kulturális evolució. - A megértés-módján-létező. Nyelv és világ. A Másik szerepe az öntudatos Én kialakulásában. - Test és lélek. - Szabadság és történetiség. - Egyén és közösség. - Identitáselméletek. - Kulturális és politikai antropológia. Kötelező olvasmányok: M. Bahtyin: A szöveg problémája. In: Uő: A beszéd és a valóság. Gondolat, 1982. C. Calhoun: Társadalomelmélet és identitáspolitikák. In: Zentai V. szerk.: Politikai antropológia. Osiris, 1997. Csányi V: Az emberi természet. Vince Kiadó, 1999. A Gehlen: Az ember. Gondolat, 1976. C. Geertz: Az értelmezés hatalma. Századvég, 1994. G.H.Mead: A pszichikum, az én és a társadalom. Gondolat, 1972. Tantárgyfelelős: Vajda Zsuzsanna Oktatók: Lányi András

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 52: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: TÁRSADALOMELMÉLET (A TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK TÁRGYA ÉS MÓDSZERTANA) Tárgykódok: Kredit: 2 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tanegység leírása: A kurzus első egysége a modern társadalomtudományos gondolkodás kialakulásának időszakára kalauzolván a hallgatóságot a tudományterületet kérdésfeltevéseit és lehetséges elméleti alapállásának (weberi, durkheimi) jellemzőit tárgyalja. A félév második egysége a leglényegesebb alapfogalmak (társadalom, közösség, nemzet, osztály, réteg, stb.) tisztázására vállalkozik. A harmadik egység pedig episztemológiai, módszertani bevezetést jelent a társadalomtudományos kutatásba. Kötelező olvasmányok: Anthony Giddens: Szociológia. Osiris, 1995. Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába. Osiris, 1997. Earl Babbie: A társadalomtudományi kutatás módszertana. Balassi, 1995. E. Durkheim: A társadalmi tények magyarázatához. KJK, 1977. Max Weber: A tudomány mint hivatás. In: uő: Tanulmányok. Osiris, 1998. 127-155. Tantárgyfelelős: Csizmadia Ervin Oktatók: Bognár Bulcsu

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 53: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: TÁRSADALOMELMÉLET (BEVEZETÉS A POLITIKATUDOMÁNYBA) Tárgykódok: Kredit: 2 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tanegység leírása: A tantárgy alapozó jellegű, amely négy csomópont köré épül. A tantárgy először is tisztázza a modern politika és cselekvés fogalmát. Másodszor behatóan foglakozik a XXI. század globális és helyi demokráciáival. A harmadik nagyobb egység keretében a pártok (mint a politikaformálás főbb ágensei) kerülnek sorra. A pártok vizsgálata során óhatatlanul foglalkozni kell a pártrendszer jellegzetességeivel is. Végül a társadalom különféle szegmenseinek vizsgálatára kerül sor. A tantárgy az előadónak abból a meggyőződéséből táplálkozik, hogy a politikatudomány erősen komparatív jellegű, ezért koncentrálni kíván a nemzetközi példák és folyamatok leírására. Ugyancsak lényeges szempont, hogy a Bevezetés a politikatudományba c. tárgy nem pusztán csak struktúrákat, szervezeteket és intézményeket, hanem emberi döntéseket, magatartásmódokat és erkölcsi dilemmákat is be kíván mutatni. Kötelező olvasmányok: Gallai-Török szerk.: Politika és politikatudomány. Aula Kiadó, 2003. Körösényi-Tóth-Török: A magyar politikai rendszer. Enyedi Zssolt-Körösényi András: Pártok és pártrendszerek. Osiris Kiadó, 2001. Giovanni Sartori: Demokrácia. Osiris Kiadó, 1999. Csizmadia Ervin: A politika mint titok. Tankönyvkiadó, 2004. Tantárgyfelelős: Csizmadia Ervin Oktatók: Csizmadia Ervin

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 54: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: TÁRSADALOMELMÉLET (MODERN MAGYAR POLITIKAI ESZMETÖRTÉNET) Tárgykódok: Kredit: 3 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tanegység leírása: A modern magyar politikai folyamatok megértése szempontjából nélkülözhetetlen a modern eszmék vizsgálata. A Magyarországon meghonosodó politikai eszmék természetesen nem érthetőek a nyugat-európai folyamatok vizsgálata nélkül. Ezért a stúdium komparatív módon tárgyalja az angolszász-francia és a hazai eszmék fejlődéstörténetét. A magyarországi eszmetörténetben négy nagy periódusra helyezzük a hangsúlyt: 1. A felvilágosodás és a reformkor (1790-1848). 2. A dualizmus kora (tágabban értelmezve az 1849-től kezdődő időszak 1918-ig). 3. A két háború közötti eszmetörténet (1919-1945). 4. A rövid demokrácia, a diktatúra és Kádár-rendszer eszméi. A stúdium során igyekszünk feltárni a politikai eszmék politikaformáló szerepét, az eszmék hatóképességét, illetve az eszméket korlátozó egyéb politikai tényezőket. Kötelező olvasmányok: Bayer József: Az európai gondolkodás története. Osiris Kiadó, 1998. Schlett István: a magyar politikai gondolkodás története. I-II-III. Korona Kiadó, Závodszky Géza: Az Amerika-motívum és a polgárosodó Magyarország. Korona Kiadó, 1997. Csizmadia Ervin: Ösztön és politika. Makkai János és a reformjobboldal a két háború között. Új Mandátum Kiadó, 2001. Csizmadia Ervin: A magyar demokratikus ellenzék. Monográfia. T-Twins Kiadó, 1995. Tantárgyfelelős: Csizmadia Ervin Oktatók: Csizmadia Ervin

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 55: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: TÁRSADALOMELMÉLET (BEVEZETÉS A KOMMUNIKÁCIÓELMÉLETBE) Tárgykódok: Kredit: 3 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tanegység leírása: A kurzus célja áttekintést adni a legfontosabb kommunikációelméleti fogalmakról (illetve a kommunikációelmélet tágabb elméleti kontextusáról beleértve az információ- és irodalomelméletet), s ezzel a legfontosabb kommunikációelméleti irányzatokról is. Rövid áttekintés után a kommunikációtechnológia történetéről és a fölvetődő ismeretelméleti problémákról, a kurzus áttekintést kíván adni a kommunikáció szélesebb értelemben véve mai társadalmi kontextusáról (a felvilágosodástól a tömegmédia koráig). Kötelező olvasmányok: Béres István/Horányi Özséb (szerk.): Társadalmi kommunikáció. Jürgen Habermas: A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása. Claude E. Shannon/Warren Weaver: A kommunikáció matematikai elmélete. Terestyéni Tamás (szerk.): Médiakritika. Tantárgyfelelős: Csizmadia Ervin Oktatók: Bognár Bulcsu

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 56: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: TÁRSADALOMTÖRTÉNET (HUSZADIK SZÁZADI MAGYAR TÁRSADALOMTÖRTÉNET) Tárgykódok: Kredit: 2 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás Szeminárium X Gyakorlat Értékelés: Kollokvium Gyakorlati jegy X Tanegység leírása: A kurzus rövid áttekintést nyújt a a XX. század négy nagy politikai kurzusán (dualizmus, Horthy-éra, létező szocializmus, rendszerváltás után időszak) átívelő társadalmiasulás jellemző tendenciáiról. A magyar társadalom változásának sajátosságait a népesség, a társadalomszerkezet (tevékenység, vagyon- és jövedelem eloszlás, rang és presztízs), az életmód és mentalitás, kultúra és etnicitás módosulásainak nyomon követésével ragadjuk meg, aminek során a XX. századi magyar kataklizmák társadalomtörténeti következményeire is kitérünk. Kötelező olvasmányok: Gyáni Gábor – Kövér György: Magyarország társadalomtörténete. A reformkortól a második világháborúig. Osiris, 1998. Valuch Tibor: Magyarország társadalomtörténete a XX. század második felében. Osiris, 2002. Kövér György (szerk.): Magyarország társadalomtörténete I-II. A reformkortól a második világháborúig. Szöveggyűjtemény. Nemzeti Tankönyvk., 2002. Gyáni Gábor (szerk.): Magyarország társadalomtörténete 1920-1944. Szöveggyűjtemény. Nemzeti Tankönykiadó, 2002. Hajnal István: Technika, művelődés. MTA Tört. Tud. Int., 1993. Tantárgyfelelős: Bognár Bulcsu Oktatók: Bognár Bulcsu

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 57: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: TÁRSADALOMTÖRTÉNET (KULTURÁLIS VÁLTOZÁSOK AZ EZREDFORDULÓN) Tárgykódok: Kredit: 3 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tanegység leírása: A huszadik század utolsó harmadában a modern euroamerikai civilizáció mélyreható változásokon ment keresztül. Magának a modernitásnak az alapértékei is új megvilágításba kerültek. A tárgy e változások módszeres áttekintésével segíti a tájékozódást a kortárs társadalomelméleti gondolkodást a leginkább foglalkoztató nagy témakörökben. Tematika: - Uralom a természet felett. A tudományos világkép válsága. A posztmodern tudás. Az információ kultusza. - A technológiai-gazdasági világrend a globalizáció korában. - A természet vége. A bioszféra-krízis. - Az életmód átalakulása a jóléti társadalmakban. A munka világa. A fogyasztás világa. Az életvilág gyarmatosítása. - Identitás, lokalitás, kultúra a globális hálózatok világában. Kötelező olvasmányok: L.R.Brown: Az új évszázad kihívása. In: Brown szerk.: A világ helyzete, Föld Napja A. 2000. M.Featherstone – M.Hepworth – B.Turner szerk.: A test. Jószöveg könyvek, 1997. J. Habermas: A cselekvésracionalitás aspektusai: In: Habermas vál.tan. Atlantisz, 1994. Lányi K: Vázlat a globalizációról. Közgazdasági Szemle, 2001/6. F.Lyotard: A posztmodern állapot. Századvég, 1993. Polányi K: A nagy átalakulás IV-VI. és XI-XV. fejezet. Mészáros G. 1997. Vida G: Helyünk a bioszférában. Typotext, 2001. Tantárgyfelelős: Bognár Bulcsu Oktatók: Lányi András

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 58: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: TÁRSADALOMTÖRTÉNET (VALLÁSOSSÁG EGY SZEKULARIZÁLT VILÁGBAN) Tárgykódok: Kredit: 2 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás Szeminárium X Gyakorlat Értékelés: Kollokvium Gyakorlati jegy X Tanegység leírása: A kurzus a látszólag erősen szekularizált poszinduszriális, posztmodern társadalmak vallásosságát vizsgálja. A félév szemináriumai elsősorban arra a kérdésre keresnek választ, hogy milyen módon alakult át, vagy él tovább a valóság társadalmi konstitúciójában a közösségi társadalmak vallásos élménye. A „láthatatlan vallásról” megfogalmazott Thomas Luckmann-i elképzelés jelenbeli alakváltozásai jelentik a kurzus vizsgálódásainak fő vonalát, amelyet empirikus vizsgálatok értelmezése is kiegészít. Kötelező olvasmányok: Casanova, José: Vallás és közösség Kelet- és Nyugat-Európában. 2000, 1995/4. 6-11. Értékminták Nyugat-Európában, az Egyesült Államokban és Kanadában (A Leuveni Katolikus Egyetemen mûködõ Európai Értékrendszereket Tanulmányozó Kutatócsoport munkatársai) Vigília, 1992/3. 162-180. Szántó János: Vallásosság egy szekularizált társadalomban. Új Mandátum, 1998. Tomka Miklós: A szekularizációs hipotézis. Szociológia, 1989/2, 109-125.; ill. A vallás mint változó rendszer. Szociológia, 1990/3-4. 155-184. Földvári Mónika – Rosta Gergely: A modern vallásosság megközelítési lehetőségei. Szociológiai Szemle, 1998/1. Tantárgyfelelős: Bognár Bulcsu Oktatók: Bognár Bulcsu

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 59: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: ALKALMAZOTT ETIKA (KÖRNYEZET ÉS ETIKA) Tárgykódok: Kredit: 3 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tanegység leírása: A földi élővilágban az emberi beavatkozás hatására végbemenő rohamos pusztulás tapasztalata, a történelmi haladásba vetett hit valamint a természettudományos világkép megingása az erkölcsi gondolkodást új problémákkal szembesítette. A fenomenológiai filozófia, a perszonalista etika, másfelől az élő rendszerek elméletében és az ökológiában megalapozott új tudományos felismerések más-más irányból készítették elő az etika illetékességének kiterjesztését az emberi cselekvés odáig nem vizsgált aspektusaira, valamint más lényekre illetve az élővilág egészére. Ezek a törekvések a személyiség zárt, individualista koncepciójával szemben a kommunikáció, az egymásrautaltság és a másikért viselt felelősség elsődlegességét hangsúlyozzák. A kurzus ebben a kontextusban közelíti meg a környezeti etika gondolatkísérleteit. Témakörök: - Az ember környezete – a nyelv világa. - A testi kapcsolat – az interszubjektivitás fenomenológiája. - Mélyökológia – társadalomökológia – ökofenomenológia. - Felelősség a jövő nemzedékekért – felelősség az élővilágért. - A Föld-etika. - Az állatok jólléte. Kötelező olvasmányok: P. Berger – T. Luckman: A valóság társadalmi felépítése. Jószöveg, 1998. Martin Heidegger: Levél a humanizmusról. In: „…költőien lakozik az ember…” T-twins – Pompejii, Bp-Szeged, 1994. Lányi András szerk. Természet és szabadság. Osiris, 2000. Lányi András szerk. Környezet és etika. L’Harmattan, 2005. Desmond Morris: Az állati jogok szerződése. Európa, 1996. Tantárgyfelelős: Lányi András Oktatók: Lányi András

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 60: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: ALKALMAZOTT ETIKA (BIOETIKA) Tárgykódok: Kredit: 3 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tanegység leírása: A kurzus a bioetika olyan – az etika alapkérdéseire is rávilágító – témaköreit tárgyalja, mint az eutanázia, az orvosetika, a humángenetika és általában a genetika etikai kérdései. Kötelező olvasmányok: Ferencz Antal: A bioetika alapjai. Szt. István Társ. 2001. Gaizler Gyula: Bioetika. Gondolat, 2003. Kovács József: Modern orvosi etika. Medicina, 1999. Teresa Levy: Bioetikai olvasókönyv. Dialóg Campus Kiadó, 1999 Tantárgyfelelős: Lányi András Oktatók: Lányi András

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 61: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: POLITIKAI FILOZÓFIA (A POLITIKAI FILOZÓFIA KIALAKULÁSA) Tárgykódok: Kredit: 3 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tanegység leírása: A tantárgy keretében a hallgatók az ókori politikai filozófia vonatkozásában megismerkednek Platónnak az igazságosság mibenlétével és az ideális állammal kapcsolatos elméletével, Arisztotelész Platón-kritikájával, a politika tudományával kapcsolatos nézeteivel, valamint politikai naturalizmusának főbb jellegzetességeivel. A fontosabb hellenisztikus elméleteket követően a középkori szerzők közül Szent Ágoston, Johannes Saresberiensis és Aquinói Szent Tamás politikai közösséggel kapcsolatos nézetei, valamint William of Ockham és Marsilius de Padua a pápai plenitudo potestatis-szal szemben megfogalmazott érvei kerülnek részletes bemutatásra. A reneszánsz elméletek közül kiemelésre kerül Jean Gerson és a fiatal Cusanus konciliarizmusa, a konciliarizmus hatása Lutherre, a salamancai késő-skolasztikus iskola, s részletes elemzés tárgya lesz Machiavelli politikai filozófiája. Kötelező olvasmányok: Platón: Állam; Törvények; Hetedik levél. In: Platón összes művei. Európa, II-III. kötet. Arisztotelész: Politika. Gondolat, 1984. Sir David Ross: Arisztotelész. Osiris Kiadó, 1996., VIII. fejezet. Joseph Canning: A középkori politikai gondolkodás története. 300-1450. Osiris, 2002. John of Salisbury: Policraticus. Atlantisz, 1999. Aquinói Szent Tamás: Summa theologiae, Secunda Secundae, szemelvények. In: Aquinói Szent Tamás szemelvényekben, ford. Schütz Antal, Szent István Társulat, 1943, 220-249.o. N. Macchiavelli: A fejedelem. Magyar Helikon, 1964. Q. Skinner: Machiavelli. Atlantisz, 1996. Tantárgyfelelős: Gelenczey-Miháltz Alirán Oktatók: Borbély Gábor

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 62: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: POLITIKAI FILOZÓFIA (A POLITIKAI FILOZÓFIA AZ ÚJKORBAN) Tárgykódok: Kredit: 3 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tanegység leírása: A tárgy két, egymással összefüggő kérdésre koncentrál. - Egyrészt a Macchiavelli, Hobbes, Locke és Rousseau nevével fémjelezhető modern természetjogi gondolkodás kialakulására. Itt a szemléletmód és az értékhierarchia alapvető átstrukturálódására kívánjuk felhívni a figyelmet élet és jó élet, magánboldogság és közboldogság, egyén és közösség, természet és történelem viszonyában, ill. arra az ellentétre, mely az ember téloszára és a természeti törvény fogalmára épülő klasszikus politikai gondolkodás, valamint a modern gondolkodás között feszül. - A továbbiakban a modern politikai filozófia alapdilemmái kerülnek sorra, ezek közül is elsősorban az a kérdés, hogy egyáltalán miként lehetséges a modern liberális demokráciákban politikai filozófia (v.ö. Rorty: „a demokrácia elsődlegessége a filozófiával szemben”). Kötelező olvasmányok: Bayer József: A politikai gondolkodás története. Osiris, 1998. Huoranszky Ferenc (szerk): Modern politikai filozófia. Osiris, 1998. Lánczi András: A huszadik század politikai filozófiája. Pallas – Attraktor, 1999. Leo Strauss: Természetjog és történelem. Pallas – Attraktor, 1999. Quentin Skinner: The Foundations of Modern Political Thought. Cambridge Tantárgyfelelős: Gelenczey-Miháltz Alirán Oktatók: Tallár Ferenc

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 63: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: POLITIKAI FILOZÓFIA (A HUSZADIK SZÁZAD POLITIKAI FILOZÓFIÁJA) Tárgykódok: Kredit: 2 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás Szeminárium X Gyakorlat Értékelés: Kollokvium Gyakorlati jegy X Tanegység leírása: A kurzus bevezetést nyújt a modern politikai gondolkodás probléma- és fogalmi világába, miközben bemutatja a modern politikai filozófia történetének legjelentősebb alakjait Max Webertől a századvégi analitikus gondolkodókig és tovább. A kurzus tematikája a következő: M. Weber, J. Dewey, M. Oakeshott, I.Berlin, K.Popper, L Strauss, E. Voegelin, C. Schmitt, H Arendt, J. Rawls, R. Nozick, R. Dworkin , az új szerződéselméletek, az utilitárius-deontologikus vita, kitekintés a kommunitarianizmusra (Sandel, Taylor). Kötelező olvasmányok: Paczolay, P.- Szabó M. : A politikatudomány kialakulása. Korona Kiadó, 1996. Lánczi, A.: A XX. század politikai filozófiája. Bíbor Kiadó, Miskolc, 1997. Strauss, L.-Cropsey, J.: A politikai filozófia története II. (J. Dewey, L Strauss), Európa Kiadó, 1994 . Modern politikai filozófia. (Szöveggyűjtemény) Szerk.: Huoranszki, F., Osiris-Láthatatlan Kollégium, 1998. Huoranszki, F.: Filozófia és utópia. (Politikafilozófiai tanulmányok) Osiris Kiadó, 1999. Tantárgyfelelős: Gelenczey-Miháltz Alirán Oktatók: Gelenczey-Miháltz Alirán

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 64: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: FILMELMÉLETEK 1. (KÉPI REPREZENTÁCIÓ ÉS FILM) Tárgykódok: Kredit: 6 Félév: 1 Heti óraszám: 4 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tanegység leírása: A tantárgy a képi reprezentáció természetét, valamint a képekkel való kommunikáció mechanizmusait vizsgálja a mozgóképek szempontjából és összefüggésében. A hallgatók megismerkednek a képi ábrázolás elméleteivel, a grafikai, fotográfiai, elektronikus stb. álló- és mozgóképek kommunikatív funkcióinak hasonlóságaival és különbségeivel, valamint a képi ábrázolás természetének és működési mechanizmusainak ismeretén alapuló értelmezési és elemzési módszerekkel. Az elméleti ismereteket a félév során folyamatosan filmelemzési gyakorlatok egészítik ki. Kötelező olvasmányok: Arnheim, R.: A vizuális élmény. Gondolat, 1979. Bazin, A.: Mi a film? Osiris, 1995. Bíró, Y.: A hetedik művészet: A film formanyelve. Osiris, 2003. Braudy, L. – Cohen, M. (eds.): Film Theory and Criticism, 5th edition. Oxford: Oxford University Press, 1998. Currie, G.: Image and Mind: Film, Philosophy, and Cognitive Science. Cambridge: Cambridge University Press, 1995. Gelencsér, G. (szerk.): Képkorszak – Szöveggyűjtemény. Korona Kiadó, 1998. Hill, J – Gibson, P. C. (eds.): The Oxford Guide to Film Studies. Oxford: Oxford University Press, 1998. Horányi, Ö. (szerk.): A sokarcú kép: válogatott tanulmányok a képek logikájáról. Második, módosított kiadás. Typotex, 2003. Tantárgyfelelős: Bátori Zsolt Oktatók: Bátori Zsolt, Murai András

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 65: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: FILMELMÉLETEK 2. (A MOZGÓKÉP) Tárgykódok: Kredit: 6 Félév: 1 Heti óraszám: 4 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tanegység leírása: A tantárgy a mozgóképekkel kapcsolatos néhány kiemelkedően fontos elméleti kérdést és problémát tekinti át. Ezek között szerepel a film meghatározása, a médium specifikus volta, a filmi reprezentáció, film és nyelv, film és képzelet, film és kogníció, film és etika, műfajok meghatározása stb. A kurzus a művészetfilozófia, a kommunikációelmélet, az esztétika és a társadalomtudományok fogalmi és metodológiai eszközeivel is megismerteti a hallgatókat, és a filmelméleti kérdések és problémák integrált interdiszciplináris keretben való tanulmányozásának lehetőségeit is vizsgálja. Az elméleti ismereteket a félév során folyamatosan filmelemzési gyakorlatok egészítik ki. Kötelező olvasmányok: Allen, R. – Smith, M.: Film Theory and Philosophy. Oxford: Oxford University Press, 1997. Arnheim, R.: A vizuális élmény. Gondolat, 1979. Bazin, A.: Mi a film? Osiris, 1995. Bíró, Y.: A hetedik művészet: A film formanyelve. Osiris, 2003. Braudy, L. – Cohen, M. (eds.): Film Theory and Criticism, 5th edition. Oxford: Oxford University Press, 1998. Carroll, N.: Theorizing the Moving Image. Cambridge: Cambridge University Press, 1996. Gelencsér, G. (szerk.): Képkorszak – Szöveggyűjtemény. Korona Kiadó, 1998. Hill, J – Gibson, P. C. (eds.): The Oxford Guide to Film Studies. Oxford: Oxford University Press, 1998. Tantárgyfelelős: Bátori Zsolt Oktatók: Bátori Zsolt, Murai András

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 66: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: FILMTÖRTÉNET 1. Tárgykódok: Kredit: 6 Félév: 1 Heti óraszám: 4 Óratípus: Előadás Szeminárium X Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tanegység leírása: A Filmtörténet 1 és Filmtörténet 2 tantárgyak célja, hogy áttekintést adjanak a filmtörténet legfontosabb korszakairól, a film műfajainak kialakulásáról és meghatározó alkotóiról. A kurzusok egyrészt történeti kronológia mentén mutatják be a filmtörténeti korszakokat, műfajokat és alkotókat, másrészt tematikus szempontokat is figyelembe vesznek: a német expresszionizmus, az amerikai némafilm, a burleszk, a szovjet avantgárd film, a francia avantgárd film, Hollywood, nemzeti filmművészetek meghatározó korszakai és kiemelkedő alkotói (olasz, francia, lengyel, orosz stb.), magyar filmtörténet. Kötelező olvasmányok: Allen, R. C. – Gomery, D.: Film History. Theory and Practice. New York: Random House, 1985. Bazin, A.: Mi a film? Osiris, 1995. Bordwell, D., Staiger, J. and Thompson, K.: The Classical Hollywood Cinema. New York: Columbia University Press, 1985. Gelencsér, G. (szerk.): Képkorszak – Szöveggyűjtemény. Korona Kiadó, 1998. Hill, J – Gibson, P. C. (eds.): The Oxford Guide to Film Studies. Oxford: Oxford University Press, 1998. Kömlődi, F.: Az amerikai némafilm. Magyar Filmintézet, 1999. Kracauer, S.: Caligaritól Hitlerig. Magyar Filmintézet, 1991. Lizzani, C.: Az olasz film története – 1895-1979. Gondolat, 1981. Nowell-Smith, G. (szerk.): Oxford filmenciklopédia. Glória Kiadó, 1998. Peternák, M. (szerk.): F.I.L.M. A magyar avant-garde film története és dokumentumai. Képzőművészeti Kiadó, 1991. Pye, M. – Myles, L.: Mozi-fenegyerekek. Gondolat, 1983. Sadoul, G.: A filmművészet története. Gondolat, 1959. Tantárgyfelelős: Lányi András Oktatók: Lányi András, Varjasi Farkas Csaba

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 67: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: FILMTÖRTÉNET 2. Tárgykódok: Kredit: 6 Félév: 1 Heti óraszám: 4 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tanegység leírása: A Filmtörténet 1 és Filmtörténet 2 tantárgyak célja, hogy áttekintést adjanak a filmtörténet legfontosabb korszakairól, a film műfajainak kialakulásáról és meghatározó alkotóiról. A kurzusok egyrészt történeti kronológia mentén mutatják be a filmtörténeti korszakokat, műfajokat és alkotókat, másrészt tematikus szempontokat is figyelembe vesznek: a német expresszionizmus, az amerikai némafilm, a burleszk, a szovjet avantgárd film, a francia avantgárd film, Hollywood, nemzeti filmművészetek meghatározó korszakai és kiemelkedő alkotói (olasz, francia, lengyel, orosz stb.), magyar filmtörténet. Kötelező olvasmányok: Allen, R. C. – Gomery, D.: Film History. Theory and Practice. New York: Random House, 1985. Bazin, A.: Mi a film? Osiris, 1995. Bordwell, D., Staiger, J. and Thompson, K.: The Classical Hollywood Cinema. New York: Columbia University Press, 1985. Gelencsér, G. (szerk.): Képkorszak – Szöveggyűjtemény. Korona Kiadó, 1998. Hill, J – Gibson, P. C. (eds.): The Oxford Guide to Film Studies. Oxford: Oxford University Press, 1998. Kömlődi, F.: Az amerikai némafilm, Magyar Filmintézet, 1999. Kracauer, S.: Caligaritól Hitlerig. Magyar Filmintézet, 1991. Lizzani, C.: Az olasz film története – 1895-1979. Gondolat, 1981. Nowell-Smith, G. (szerk.): Oxford filmenciklopédia. Glória Kiadó, 1998. Peternák, M. (szerk.): F.I.L.M. A magyar avant-garde film története és dokumentumai. Képzőművészeti Kiadó, 1991. Pye, M. – Myles, L.: Mozi-fenegyerekek. Gondolat, 1983. Sadoul, G.: A filmművészet története. Gondolat, 1959. Tantárgyfelelős: Lányi András Oktatók: Varjasi Farkas Csaba

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 68: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: A FILM KOMMUNIKÁCIÓ- ÉS MÉDIAELMÉLETI ELEMZÉSE Tárgykódok: Kredit: 4 Félév: 1 Heti óraszám: 4 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tanegység leírása: A tantárgy a filmet és a mozgóképes műfajokat a kommunikációelmélet és a médiaelmélet szempontjai és módszerei mentén tekinti át. A filmet a társadalmi kommunikáció intézményeként vizsgálva, a kurzus a mozgóképet a társadalmi kommunikációban betöltött funkciói szempontjából tanulmányozza, különös figyelmet szentelve a mozgókép felhasználási módjainak, valamint a különböző felhasználási módok következményeinek a társadalmi kommunikáció alakítása szempontjából. Az elméleti ismereteket a félév során folyamatosan filmelemzési gyakorlatok egészítik ki. Kötelező olvasmányok: Arnheim, R.: A vizuális élmény. Gondolat, 1979. Bazin, A.: Mi a film? Osiris, 1995. Branigan, E.: Point of View in the Cinema. A Theory of Narration and Subjectivity in Classical Film. New York, Berlin: Mouton, 1984. Magyarul részletek: „Az azonosítatlan elbeszélő fogalma”, Filmkultúra 26:2 (1990), pp. 52–54., „Metaelmélet”, Metropolis 2:2 (1998), pp. 10–26. Gelencsér, G. (szerk.): Képkorszak – Szöveggyűjtemény. Korona Kiadó, 1998. Hill, J – Gibson, P. C. (eds.): The Oxford Guide to Film Studies. Oxford: Oxford University Press, 1998. Horányi, Ö. (szerk.): A sokarcú kép: válogatott tanulmányok a képek logikájáról. Második, módosított kiadás. Typotex, 2003. Tantárgyfelelős: Bátori Zsolt Oktatók: Bátori Zsolt

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 69: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: FILMI ELBESZÉLÉS, INTERPRETÁCIÓ ÉS FILMELEMZÉS Tárgykódok: Kredit: 4 Félév: 1 Heti óraszám: 4 Óratípus: Előadás Szeminárium X Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tanegység leírása: A tantárgy a narratológia alapvető kérdéseit tanulmányozza a filmek narratív szerkezete, a filmek interpretációja és elemzése szempontjából. A hallgatók megismerkednek a képi és narratív realizmus jellegzetességeivel, valamint a narratív konvenciók alapvető típusaival és eszközeivel. A narratív konvenciókat nem korlátozó tényezőként vizsgáljuk, hanem mint a (filmi) narrációt egyáltalán lehetővé tevő elemeket. A kurzus során az intertextualitás, a metafikció és a paródia filmi megjelenéseit mint más konkrét alkotásokra, illetve filmes hagyományokra, műfajokra való reflektált utalást, azok kreatív recirkulálását vizsgáljuk. Szó lesz az elbeszélői nézőpontok számos kérdéséről is. Az elméleti ismereteket a félév során folyamatosan filmelemzési gyakorlatok egészítik ki. Kötelező olvasmányok: Barthes, R.: „A műtől a szöveg felé”, Pompeji 2:3 (1991), pp. 90-97 Bordwell, D.: Elbeszélés a játékfilmben. Magyar Filmintézet, 1996. Branigan, E.: Point of View in the Cinema. A Theory of Narration and Subjectivity in Classical Film. New York, Berlin: Mouton, 1984. Magyarul részletek: „Az azonosítatlan elbeszélő fogalma”, Filmkultúra 26:2 (1990), pp. 52–54.; „Metaelmélet”, Metropolis 2:2 (1998), pp. 10–26. Kovács, A. B.: Film és elbeszélés. Korona, 1997. Lothe, J.: Narrative in Fiction and Film. Oxford: Oxford University Press, 2000. Martin, W.: Recent Theories of Narrative. Ithaka & London: Cornell University Press, 1986. Tantárgyfelelős: Domján Krisztina Oktatók: Domján Krisztina

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 70: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: TÁRSMŰVÉSZETEK ÉS A FILM (FILMI ADAPTÁCIÓ) Tárgykódok: Kredit: 4 Félév: 1 Heti óraszám: 4 Óratípus: Előadás Szeminárium X Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tanegység leírása: A tantárgy az irodalmi alkotások filmi adaptációját a film és társművészetei kapcsolatának legalapvetőbb jelenségeként tárgyalja. A narratívát mint médium-független alapstruktúrát a szövegszerveződés olyan szintjének tekinti, amely egy specifikus médium segítségével aktualizálható. A konkrét irodalmi és/vagy filmes megvalósítás egy más médium kifejezőeszközeivel újra aktualizálható („lefordítható”). Az adaptáció legfontosabb kérdései közé tartozik a változatlanul megőrzött, médium-függetlennek tekinthető „konstans” vizsgálata, illetve az adaptáció során megváltozó, médium-specifikus elemek és aspektusok tanulmányozása. További kérdés az adaptációt motiváló, ill. azt befogadó szocio-kulturális kontextus vizsgálata. Az elméleti ismereteket a félév során folyamatosan filmelemzési gyakorlatok egészítik ki. Kötelező olvasmányok: Barthes, R.: „A műtől a szöveg felé”, Pompeji 2:3 (1991), pp. 90-97 Bordwell, D.: Elbeszélés a játékfilmben. Magyar Filmintézet, 1996. Kovács, A. B.: Film és elbeszélés. Korona, 1997. Lothe, J.: Narrative in Fiction and Film. Oxford: Oxford University Press, 2000. Martin, W.: Recent Theories of Narrative. Ithaka & London: Cornell University Press, 1986. McFarlane, B.: Novel to Film: An Introduction to the Theory of Adaptation. Oxford: Oxford University Press, 1996. Tantárgyfelelős: Domján Krisztina Oktatók: Domján Krisztina

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 71: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: GYAKORLATI IMERETEK 1. (FILMI KOMOZÍCIÓ) Tárgykódok: Kredit: 4 Félév: 1 Heti óraszám: 4 Óratípus: Előadás Szeminárium Gyakorlat X Értékelés: Kollokvium Gyakorlati jegy X Tanegység leírása: A tantárgy a filmes kifejezési formák alapvető struktúráját, a filmnyelv kifejező eszközrendszerét mutatja be a némafilmtől napjaink interaktív mozgóképes alkotásaiig. A hallgatók megismerkednek az eltérő funkciójú mozgóképek nyelvezetének különbözőségeivel és azonosságaival, a film szerkezetével, a grammatika és a stílus viszonyával. A tantárgy célja a mozgóképeket filmmé szervező gyakorlati és elméleti tudásanyag áttekintése, a mozgás-képek kompozíciójával, a filmidő szerepével kapcsolatos ismeretek átadása. Kötelező olvasmányok: Arnheim, R.: A vizuális élmény. Gondolat, 1979. Balázs, B.: A látható ember. Gondolat, 1984. Bozsik, Y.: A hetedik művészet. Osiris, 1997. Crar, J.: A megfigyelő módszerei. Osiris, 1999. Kömlődi, F.: Az amerikai némafilm. Magyar Filmintézet, 1999. Tantárgyfelelős: Fülöp József Oktatók: Fülöp József

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 72: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: GYAKORLATI ISMERETEK 2. (A MOZGÓKÉPKÉSZÍTÉS ALAPJAI) Tárgykódok: Kredit: 6 Félév: 1 Heti óraszám: 4 Óratípus: Előadás Szeminárium Gyakorlat X Értékelés: Kollokvium Gyakorlati jegy X Tanegység leírása: A tantárgy a mozgókép-készítés alapvetéseit mutatja be, végigjárva mindazokat a kreatív tevékenységeket, melyek a filmes alkotások létrehozásának elengedhetetlen részei az előkészítéstől a forgatáson keresztül az utómunkálatokig. A hallgatók megismerkednek a képes forgatókönyv, a plánozás, a jelenetfűzés, a képi szerkesztés – a montázs – szerepével és jelentőségével. Ismereteket szereznek a filmes alkotások létrehozásában közreműködő alkotók szerepéről, tevékenységéről és az együttműködés gyakorlatáról. Kötelező olvasmányok: Bazin, A.: Mi a film? Osiris, 1995. Deleuze, G.: A mozgás-kép. Osiris, 2001. Erdélyi, M.: A filmről. Balassi kiadó, 1995. Varga, Cs.: Film és Storyboard. Minores Alapítvány, 1998. Tantárgyfelelős: Fülöp József Oktatók: Fülöp József

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 73: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: FILOZÓFIATÖRTÉNET 1. (GÖRÖG FILOZÓFIA) Tárgykódok: Kredit: 3 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás Szeminárium X Gyakorlat Értékelés: Kollokvium Gyakorlati jegy X Tanegység leírása: A kurzus bevezetést nyújt az antik filozófiai gondolkodás probléma- és fogalmi világába, miközben bemutatja az antik filozófia történetének egyes korszakait és jelentős alakjait a preszókratikus kezdetektől az újplatonizmus megjelenéséig. A kurzus tematikájának főbb elemei a következők: a preszókratikus filozófia, a szofisták, Szókratész és Platón, Arisztotelész, a hellenisztikus filozófiák (epikureizmus, szkepticizmus, sztoicizmus) és az újplatonizmus. Kötelező olvasmányok: Kirk, G. S.– Raven, J. E. – Schofield, M.: A preszókratikus filozófusok. Atlantisz, 1998. Steiger K. (szerk.): A szofista filozófia. Szöveggyűjtemény. Atlantisz, 1993. Kerferd, G. B.: A szofista mozgalom. Osiris, 2003. Platón: Szókratész védőbeszéde, Kritón, Phaidón, Állam, Timaiosz, Theaitétosz, Szofista. In: Platón összes művei. Európa, 1984. Taylor, A. E.: Platón. Osiris, 1997. Arisztotelész: Metafizika, Lélekfilozófiai írások, Nikomakhoszi ethika, Politika. (részletek különböző kiadásokban) Ross, D.: Arisztotelész. Osiris, 1997. Long, A. A.: Hellenisztikus filozófia. Osiris, 1998. Wallis, R.T.: Az újplatonizmus. Osiris, 2002. Tantárgyfelelős: Gelenczey-Miháltz Alirán Oktatók: Gelenczey-Miháltz Alirán

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 74: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: FILOZÓFIATÖRTÉNET 1. (KÖZÉPKORI FILOZÓFIA) Tárgykódok: Kredit: 2 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás Szeminárium X Gyakorlat Értékelés: Kollokvium Gyakorlati jegy X Tanegység leírása: A kurzus témái: (1)A középkori filozófia historiográfiájának áttekintése. A történeti és az analitikus megközelítés. (2)Az Arisztotelész-recepció a középkorban. (3)A középkori egyetemek. Oktatási formák és filozófiai műfajok. (4)Jelelmélet és logika a középkori filozófiában. (5)A középkori logika specifikus területei: consequentiák és suppositiók. Az univerzálé-probléma. (6)Metafizika és teológia a középkori gondolkodásban. Albertus Magnus, Brabanti Siger, Boëthius de Dacia, Aquinói Szent Tamás. (7)Az istenérvek és az ellenérvek. (8)Platónizmus a középkorban. Johannes Scotus Eriugena, Eckhart mester, Nicolaus Cusanus. (9)Notitia intuitiva és notitia abstractiva a 14. századi filozófiában. Szkepticizmus és az isteni mindenhatóság. (10)Temporális logika és modalitások a középkori filozófiában és teológiában. A futurum contingensek. (11)Viták a lélek halhatatlanságának bizonyításáról valamint a világ örökkévalóságáról. (12)A legfőbb jóról. Kötelező olvasmányok: Klima Gy.: Szent Tamás metafizikája és az analitikus filozófia, avagy lehetséges-e analitikus metafizika? Le Goff, J.: Az értelmiség a középkorban. Kneale, W. - Kneale, M.: A logika fejlődése. Aquinói Szent Tamás: Az értelem egysége. A Summa Theologiae 1., 2., 3. és 13. kérdése. Klima Gy.: Az Öt Út. Aquinói Tamás istenbizonyításai. Eckhart mester: Útmutató beszédek. Borbély G.: Szkepticizmus a középkorban? Megjegyzések a késő középkori filozófia historiográfiájához. Nidcolaus de Ultricuria levelei. Holcot, R.: Kérdések a Szentenciák négy könyvéhez. Második könyv, Második kérdés. Aquinói Szent Tamás: A világ örökkévalósága. Petrus Abelardus: Etika. Tantárgyfelelős: Gelenczey-Miháltz Alirán Oktatók: Borbély Gábor

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 75: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: FILOZÓFIATÖRTÉNET 2. (16-18. SZÁZADI FILOZÓFIA) Tárgykódok: Kredit: 3 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás Szeminárium X Gyakorlat Értékelés: Kollokvium Gyakorlati jegy X Tanegység leírása: A kurzus célja a XVI – XVIII. századi filozófia áttekintése, egy olyan átfogó kép kialakítása, amely az előtérbe állított ismeretelméleti és metafizikai kérdések tárgyalását egy szélesebb társadalom- és morálfilozófiai, történeti és vallási kontextus felvázolásával párosítja. A Galilei-féle mechanisztikus természettudomány kibontakozásával párhuzamban a filozófia új ismeretelméleti és metafizikai problémák egész sorával találja szemben magát, amelyek eltérő kezelése Gassendi, Hobbes vagy Descartes filozófiájában rokon, mégis alternatív paradigmákat hív életre a XVII. század első felében. A kurzus a metafizika descartes-i elméletének belső nehézségeit vizsgálva számba veszi Hobbes és Gassendi észrevételeit, majd nyomon követi a karteziánus paradigma kritikai megújítására tett spinozai és malebranche-i kísérleteket. Locke ismeretelméletének tárgyalása a tolerancia-levél gondolatain keresztül kapcsolódik össze a kontinentális fejleményekkel, a felvilágosodás atyjának nevezett Pierre Bayle munkásságával. Leibniz Metafizikai értekezése és Monadológiája után ismét szóba kerül Nicolas Malebranche filozófiája, amely kézenfekvő átmenetet kínál Berkeley és Hume irányába. Hume és Rousseau részletesebb tárgyalása mellett néhány összefoglaló jellegű előadás nyújt bepillantást az angol, a francia és a német felvilágosodás főbb irányzataiba, illetve a történetfilozófiák kialakulásának XVIII. századi folyamatába. Kötelező olvasmányok: Bacon: Novum Organum I. Descartes: Értekezés a módszerről, Elmélkedések az első filozófiáról A filozófia elvei. Spinoza: Etika. Hobbes: Leviatán. Locke: Értekezés az emberi értelemről. Leibniz: Metafizikai értekezés, Monadológia. Berkeley: Tanulmány az emberi megismerés alapelveiről. Hume: Tanulmány az emberi értelemről. Rousseau: A társadalmi szerződésről. Ludassy M. (szerk.): A francia felvilágosodás morálfilozófiája. Tantárgyfelelős: Mesterházi Miklós Oktatók: Komorjai László

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 76: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: FILOZÓFIATÖRTÉNET 2. (KLASSZIKUS NÉMET FILOZÓFIA) Tárgykódok: Kredit: 4 Félév: 2 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás Szeminárium X Gyakorlat Értékelés: Kollokvium Gyakorlati jegy X Tanegység leírása: Az előadások/szemináriumok a Kant, Fichte, Schelling és Hegel nevével fémjelzett korszak kulcsproblémáit (tudás és szkepszis, hit és tudás, meghasonlás és szubjektivitás) kívánják explikálni a legfontosabb művek és olyan alapvető mozzanatok tárgyalásán keresztül, mint a szkepszis szkeptikus cáfolatára tett kanti kritikai kísérlet, a tudás korlátozása, a modernitás problémáinak filozófiai megfogalmazódása vagy a meghasonlást a történeti önreflexió közegében föloldani próbáló hegeli dialektika. Kötelező olvasmányok: Immanuel Kant: A tiszta ész kritikája. Atlantisz, 2004. uő: A gyakorlati ész kritikája. Osiris, 2003. Johann Gottlieb Fichte: Az ember rendeltetése. In: uő: Válogatott filozófiai írások. Gondolat, 1981. uő: A jelenlegi kor alapvonásai. uo. Friedrich Wilhelm - Joseph Schelling: A művészet filozófiája. Akadémiai, 1991. Georg Wilhelm - Friedrich Hegel: A szellem fenomenológiája. Akadémiai, 1961. uő: Előadások a világtörténet filozófiájáról. Akadémiai, 1966. uő: Előadások a filozófia történetéről. Akadémiai, 1958–60. Tantárgyfelelős: Mesterházi Miklós Oktatók: Mesterházi Miklós

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 77: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: FILOZÓFIATÖRTÉNET 3. (19. SZÁZADI FILOZÓFIA) Tárgykódok: Kredit: 2 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás Szeminárium X Gyakorlat Értékelés: Kollokvium Gyakorlati jegy X Tanegység leírása: A kurzus során a hallgatók megismerkednek a klasszikus német filozófia eszményeiből kinövő és azokkal vitázó filozófiai tendenciákkal, valamint a legfontosabb filozófusok életművével (Schopenhauer, Kierkegaard, Marx, Nietzsche, Dilthey, James stb.). A tendenciák bemutatásának elve egyszerre követi a szinkronitásét és a diakronitásét, hiszen kortársak és egymást követő nemzedékek latens vagy manifeszt vitája alkotja azt, ami a filozófiatörténetet történetté teszi. Ezért a kurzus tudatosan állítja a kronológikus bemutatás előterébe az egyes filozófusok életművét akként, mint a filozófiai gondolkodás mindig lehetséges alternatíváit. A kurzus célja továbbá a filozófiai problématörténet kontinuitásának hangsúlyozása. Ennek érdekében a XIX. század bizonyos filozófiai törekvéseinél – egzisztencializmus, pozitivizmus, pragmatizmus, hermeneutika – szükséges a kitekintés a XX. századi, illetve jelenkori filozófia néhány kapcsolódó bölcseleti kísérletére is, mindenekelőtt a Wittgenstein és Husserl, Heidegger és Sartre, Rorty és Derrida neve fémjelezte irányokra. Kötelező olvasmányok: Schopenhauer. A világ mint akarat és képzet. Kierkegaard: Vagy-vagy, Félelem és reszketés. Marx: A német ideológia. Nietzsche: A vidám tudomány. Dilthey: A történelmi világ felépítése a szellemtudományokban. Emerson: Esszék. Tantárgyfelelős: Tallár Ferenc Oktatók: Mesterházi Miklós

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 78: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: FILOZÓFIATÖRTÉNET 3. (20. SZÁZADI FILOZÓFIA) Tárgykódok: Kredit: 4 Félév: 1 Heti óraszám: 4 Óratípus: Előadás Szeminárium X Gyakorlat Értékelés: Kollokvium Gyakorlati jegy X Tanegység leírása: 1. Analitikus filozófia Főbb fejezetek: Frege és a nyelvi jelentés; Wittgenstein Tractusa és a Bécsi Kör; a Britt empirizmus és az empirista ismeretelmélet (Russell, Moore, Ryle és Ayer); a század második fele: az alaptételek megkérdőjelezése (analitikus-szintetikus megkülönböztetés; jelentés, gondolat és elme; a referencia fregei-russelli elmélete, az érzetadat-empirizmuson alapuló hagyományos ismeretelmélet); a metafizika újjáéledése; 2. Fenomenológia Edmund Husserl fenomenolgiája: a pszichologizmus cáfolata, az intencionalitás problémája és az ismeretelmélet alapkérdésének újrafogalmazása; a jelentés problémájának általánosítása; a transzcendentálfilozófia radikalizálása. A fenomenológiai módszer továbbgondolása: Heidegger fundamentálontológiája, Scheler etikája, Ingarden irodalomelmélete, Sartre én-koncepciója, Merleau-Ponty érzékeléselmélete, a derridai dekonstrukció és a filozófiai hermeneutika. Kötelező olvasmányok: Frege, G.: Logikai vizsgálódások. Copi, J. M.- Gould, J. A. (szerk.): Kortárs tanulmányok a logikaelmélet témaköréből. Russell, B.: Logic and Knowledge. Altrichter F. (szerk.): A Bécsi Kör filozófiája. Ayer, A. J.: Language, Truth and Logic. Wittgenstein, L.: Logikai-filozófiai értekezés, Filozófiai vizsgálódások. Quine, W. V.: From a Logical Point of View. Sellars, W.: Empiricism and the Pfilosophy of Mind Husserl: Logische Untersuchungen, Karteziánus elmélkedések, Az európai tudományok válsága és a transzcendentális fenomenológia. Heidegger: Lét és idő. Scheler: Formalizmus az etikában és materiális értéketika. Ingarden: Irodalmi műalkotás. Sartre: L’étre et le néant. Merleau-Ponty: Phéneménologie de la perception. Derrida: Grammatológia, Gadamer: Igazság és módszer Tantárgyfelelős: Tallár Ferenc Oktatók: Tallár Ferenc

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 79: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: LOGIKA Tárgykódok: Kredit: 3 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás Szeminárium X Gyakorlat Értékelés: Kollokvium Gyakorlati jegy X Tanegység leírása: A kurzus a klasszikus kijelentés- és predikátumlogika rendszereit párhuzamos keretek között tárgyalja. A kurzus tematikája: A nullad-, illetve elsőrendű nyelvek grammatikája; a szintaktikai következményreláció fogalma; a nyelvek szamantikája; a szemantikai következményreláció fogalma: két módszer a következtetés érvényességének ellenőrzésére; a kétféle következményreláció viszonya: helyesség, teljesség, adekvátság; metatételek; eldönthetőség. Kötelező olvasmányok: Ruzsa Imre: Bevezetés a modern logikába. B. Mates: Elementary Logic. L.T.F. Gamut: Logic, Language, and Meaning. Vol. 1: Introduction to Logic. Tantárgyfelelős: Komorjai László Oktatók: Komorjai László

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 80: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: METAFIZIKA ÉS VALLÁSFILOZÓFIA (METAFIZIKA) Tárgykódok: Kredit: 3 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tanegység leírása: A kurzus kritikai áttekintést ad a metafizika mibenlétével, illetve a metafizika lehetőségének, célkitűzéseinek és eljárásainak jogosult avagy jogosulatlan voltával kapcsolatban megfogalmazódott álláspontokról. Bevezetést nyújt a diszciplína alapvető kérdéseinek és fogalmainak – lét, létező, szubsztancia, attribútum, partikuláré, univerzálé, okság, idő, lehetőség, szükségszerűség, törvényszerűség, determinizmus, indeterminizmus, szabadság, anyag-szellem, test-lélek stb. – analízisén keresztül a metafizikai gondolkodás problémavilágába és érvrendszerébe. A kurzus hangsúlyozottan szisztematikus felépítésű, de mindvégig reflektálni kíván a tárgyalásra kerülő fogalmak, problémák, érvek és doktrínák filozófiatörténeti összefüggéseire is. Kötelező olvasmányok: Arisztotelész: Metafizika. Aquinói Szent Tamás: A létezőről és a lényegről. Descartes: Elmélkedések az első filozófiáról. Leibniz: A természet és a kegyelem ésszerűen megalapozott elvei, Monadológia. Hume: Értekezés az emberi természetről. Kant: A tiszta ész kritikája. Carnap: A metafizika kiküszöbölése a nyelv logikai elemzésén keresztül. Heidegger: Bevezetés a metafizikába. Martin, G.: Általános metafizika. Problémák és módszerek. Huoranszki F.: Modern metafizika Tantárgyfelelős: Losonczi Péter Oktatók: Gáspár Csaba László

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 81: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: METAFIZIKA ÉS VALLÁSFILOZÓFIA (VALLÁSFILOZÓFIA) Tárgykódok: Kredit: 3 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tanegység leírása: A kurzus építve a hallgatók filozófiatörténeti, mentalitás-, és vallástörténeti ismereteire, a kurzus arra törekszik, hogy megismertesse a hallgatókat a vallásfilozófia alapfogalmaival és főbb kérdésköreivel. Vizsgálja a hit és a tudás, illetve a vallás és a filozófia viszonyát, s viszonyuk történeti változásait, sorra veszi a különféle istenbizonyítékokat és a körülöttük zajló vitákat, részletesen tárgyalja a rossz, és a theodicea ehhez kapcsolódó problematikáját, továbbá áttekinti és tematizálja az erkölcs és a vallás, valamint a politika és a vallás kapcsolatát. Kötelező olvasmányok: Kolakowski, L.: Ha nincsen Isten… Davies, B.: Bevezetés a vallásfilozófiába. Swinburne, R.: Van Isten? Otto, R.: A szent. Leeuw, G. van der: A vallás fenomenológiája. Pinckaers, S.: A keresztény erkölcsteológia forrásai. Tantárgyfelelős: Losonczi Péter Oktatók: Gáspár Csaba László

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 82: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: TUDOMÁNY- ÉS ISMERETELMÉLET (NYELVFILOZÓFIA) Tárgykódok: Kredit: 3 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tanegység leírása: A nyelvvel kapcsolatos filozófiai kérdések érintkeznek a nyelvészet, szociológia, irodalomtudomány, pszichológia és logika által tárgyalt problémákkal, s erre egy áttekintő kurzusnak mindenképpen figyelemmel kell lennie. Tárgyalt problémák: Jelentés – referencia: mentális entitások, használati kompetencia, igazságfeltételek; tulajdonnevek, határozott leírások, kauzális elmélet, természeti fajták nevei. Nyelv és elme: a gondolkodás nyelve, innátizmus, nyelvi relativizmus. Nyelv és társadalom: pragmatika, beszédaktus, társalgási implikatúrák, metafora. Atomizmus vs. holizmus: analicitás, a fordítás indetermináltsága, „a jóindulat elve”. Kötelező olvasmányok: Farkas K. – Kelemen J.: Nyelvfilozófia, Áron Kiadó, 2002. Frege, G.: „Jelentés és jelölet”, Russell, B.: „A denotálásról”, Strawson, P. F.: „A referálásról”, In: Copi, I. M. – Gould, J. A.: Kortárs-tanulmányok a logikaelmélet kérdéseiről, Gondolat, 1985. Chomsky, N.: Nyelv és elme, Osiris, 1995. Austin, J. L.: Tetten ért szavak, Akadémiai Kiadó, 1990. Tantárgyfelelős: Laki János Oktatók: Laki János

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 83: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: TUDOMÁNY- ÉS ISMERETELMÉLET (ISMERETELMÉLET) Tárgykódok: Kredit: 3 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tanegység leírása: A komoly filozófiai előképzettséget nem feltételező kurzus célja a megismeréssel kapcsolatos alapvető fogalmak tisztázása. A releváns problémák és azok tárgyalási módjának megválasztásánál szem előtt tartjuk a különböző szakirányok speciális igényeit is. Vizsgálandó témakörök: tudás – igaz hit – szkeptikus érvek; az igazolás forrásai és típusai – az igazság fogalma; indukció és valószínűség; észlelés – emlékezet – a priori; a tudás speciális fajtái: más elmék – morális tudás – a vallási hit episztemológiája. Kötelező olvasmányok: Platón: Theaitétosz; Forrai G. (szerk.): Mikor igazolt egy hit? Osiris, 2002. Sturgeon – Martin – Grayling: Ismeretelmélet. in: Grayling, A. C. (szerk.): Filozófiai kalauz. Akadémiai Kiadó 1997. 19-72. Russell, B: A filozófia alapproblémái. Kossuth, 1991. Tantárgyfelelős: Laki János Oktatók: Komorjai László

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 84: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: TUDOMÁNY- ÉS ISMERETELMÉLET (TUDOMÁNYELMÉLET) Tárgykódok: Kredit: 3 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tanegység leírása: A kurzus a tudományfilozófia standard problémáit tekinti át, az alábbi témakörökre csoportosítva. Demarkáció: köznapi gondolkodás; mágia; tudomány. Neopozitivizmus: az alapvető dichotómiák, fizikalizmus; metodológiai szolipszizmus; egységes módszer. Igazolás: verifikáció, falszifikáció, konfirmáció, korroboráció, verissimilitudo. Törvény és magyarázat: a természeti törvények státusza; magyarázattípusok; modellek. Empirikus adat és elmélet; aluldetermináltság; a Duhen-Quine tézis. A „történeti fordulat”: kritikai racionalizmus; normál tudomány –forradalom; jelentésváltozás; összemérhetetlenség, Realizmus – antirealizmus: ontológiai elkötelezett-ség; instrumentalizmus. A tudásszociológia: gyenge és erős programja; a racionalitás gyökerei. Kötelező olvasmányok: Altrichter F. (szerk.): A Bécsi Kör filozófiája. Gondolat, 1972. Forrai G. – Szegedi P. (szerk.): Tudományfilozófia. Áron Kiadó, 1999. Laki J. (szerk.): Tudományfilozófia. Osiris, 1997. Papineau, D. „Metodológia: A tudományfilozófia elemei”, In: Grayling, A. C. (szerk.): Filozófiai kalauz. Akadémiai Kiadó 1997. 141–202. Tantárgyfelelős: Laki János Oktatók: Laki János

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 85: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: ETIKA ÉS POLITIKAI FILOZÓFIA (ETIKA) Tárgykódok: Kredit: 3 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tanegység leírása: A kurzus célja a legalapvetőbb etikai kérdések, problémák és irányzatok bemutatása. Részletesen vizsgálja az arisztoteliánus erényetikák és a kantiánus kötelességetikák szembenállását, az értékek mibenlétének kérdését, a szándéketikai megközelítések főbb szerkezeti sajátosságait és az utilitarista etikákat. A kurzus felveti az etika megalapozhatóságának problémáját, és kitér az etikai relativizmusra és lehetséges következményeire. Kötelező olvasmányok: Kant: Az erkölcsök metafizikájának alapvetése. Mill, J. S.: Haszonelvűség. Kierkegaard: Vagy-vagy. Scheler: A formalizmus az etikában és a materiális értéketika. MacIntyre: Az erény nyomában. Rorty: Esetlegesség, irónia, szolidaritás. Tantárgyfelelős: Mesterházi Miklós Oktatók: Mesterházi Miklós

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 86: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: ETIKA ÉS POLITIKAI FILOZÓFIA (POLITIKAI FILOZÓFIA) Tárgykódok: Kredit: 3 Félév: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tanegység leírása: A kurzus célja, hogy betekintést és bevezetést nyújtson a politikai filozófia alapkérdéseibe ill. fogalmi világába, ismertesse a politikai filozófia főbb tendenciáit és vitáit. A kurzus két, egymással összefüggő kérdésre koncentrál. Egyrészt arra a XVI. század táján bekövetkezett, általában Machiavelli nevével fémjelzett változásra, mely elválasztja egymástól a premodern (vagy klasszikus) és a modern politikai gondolkodást. A továbbiakban a modern politikai filozófia alapkérdései kerülnek sorra, ezek közül is elsősorban az a kérdés, hogy egyáltalán miként lehetséges a modern liberális demokráciákban politikai filozófia. Kötelező olvasmányok: Bayer J.: A politikai gondolkodás története. Lánczi A.: A XX. század politikai filozófiája. Huoranszki F. (szerk.): Modern politikai filozófia. Strauss, L.: Természetjog és történelem. Rawls, J.: Az igazságosság elmélete. MacIntyre, A.: Az erény nyomában. Tantárgyfelelős: Mesterházi Miklós Oktatók: Tallár Ferenc

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 87: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: ALKOTMÁNYTAN Tárgykódok: Kredit: 2 Félévek száma: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás Szeminárium X Gyakorlat Értékelés: Kollokvium Gyakorlati jegy X Tanegység leírása: A tantárgy célja, hogy bevezesse a hallgatókat a modern jogállam, azon belül is a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjébe, különös tekintettel vallás és állam, egyház és állam viszonyának alkotmányos-közjogi szabályozására. A félév során a hallgatók betekintést nyernek az 1989 után kialakult állami-politikai berendezkedés alkotmányjogi elveibe. Kötelező olvasmányok: Kukorelli István (szerk.): Alkotmánytan. Osiris, 2003. Sári János: Alkotmánytan. Osiris, 2000. Szikinger István: Az alkotmány. Bp. 1996 Körösényi András – Török Gábor – Tóth Csaba: A magyar politikai rendszer. Osiris, 2003. Tantárgyfelelős: Stipkovits Ferenc Oktató: Stipkovits Ferenc

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 88: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: VALLÁSTÖRTÉNET ÉS VALLÁSELMÉLET (ANTIK VALLÁSTÖRTÉNET) Tárgykódok: Kredit: 3 Félévek száma: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tanegység leírása: A kurzus célja a klasszikus görög és római vallási kultúra megismerése. Tárgyaljuk a krétai-mykénei vallási hagyományt, a klasszikus görög mitológiát és vallási rendszert, valamint a görög népi vallásosság kultusz- és hiedelemformáit, és a görög filozófia vallásra vonatkozó reflexióit. A kurzus második tematikai egysége az itáliai vallási hagyomány és a római vallási-mitológiai kultúra áttekintése. A harmadik egységben a hellenisztikus világ vallási fejlődését és a misztérium-kultuszok e korban virágzó formáit vesszük szemügyre. Kötelező olvasmányok: Hegyi Dolores: Polis és vallás: Bevezetés a görög vallástörténetbe. Telosz, 1995. Kerényi Károly: Görög mitológia. Gondolat, 1977. Eliade, Mircea: Vallási hiedelmek és eszmék története I-III. I. köt. Osiris, 1994. Köves-Zulauf, Thomas: Bevezetés a római vallás és monda történetébe. Telosz, 1995. Tárgyfelelős: Losonczi Péter Oktató: Dér Katalin

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 89: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: VALLÁSTÖRTÉNET ÉS VALLÁSELMÉLET (VALLÁSELMÉLET) Tárgykódok: Kredit: 2 Félévek száma: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás Szeminárium X Gyakorlat Értékelés: Kollokvium Gyakorlati jegy X Tanegység leírása: A tantárgy célja, hogy bemutassa a különböző valláselméleti modellekben megjelenő valláskoncepciókat, rávilágítson az ezekkel kapcsolatban fölvethető főbb problémákra (pl. redukcionizmus kérdése), illetve rámutasson esetleges összefüggéseikre. A Vallástudomány tantárgy így egyszerre ad történeti áttekintést a főbb elméleti diszciplínákról és betekintést nyújt ezek teoretikus összefüggéseibe. Kötelező olvasmányok: Eliade, Mircea: Az eredet bűvöletében: vallástörténeti kutatás és módszertan 1912-től napjainkig. Cartaphilus, 2002. van der Leeuw, Gerardus: A vallás fenomenológiája. Osiris, 2001. Molnár Tamás: A hatalom két arca: politikum és szentség. Európa, 1992. Geertz, Clifford: „Az ethosz, a világkép és a szent szimbólumok elemzése” és „A vallás mint kulturális rendszer” c. írások. in: uő: Az értelmezés hatalma. Osiris, 2001. (1994), 7-25. és 72-118. Thomas, Louis-Vincent: „A szent és a halál”. in: Julien Ries (szerk.): A szent antropológiája: a homo religiosus eredete és problémája. Typotex, 2003. 209-251.o. Turner, Victor: A rituális folyamat. Osiris, 2002. Tantárgyfelelős: Losonczi Péter Oktató: Losonczi Péter

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 90: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: VALLÁSTÖRTÉNET ÉS VALLÁSELMÉLET (VALLÁSFILOZÓFIA SZÖVEGOLVASÁS 1. – ANTIK-KÖZÉPKOR) Tárgykódok: Kredit: 2 Félévek száma: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás Szeminárium X Gyakorlat Értékelés: Kollokvium Gyakorlati jegy X Tanegység leírása: A tárgy célja, hogy alapos áttekintést adjon az európai bölcseleti hagyomány teológiai illetve vallásfilozófiai egyes problémáinak fejlődéséről az antik és a középkori hagyomány tükrében. Bemutatásra kerülnek a középkori teológiai stratégiák és az azokkal kapcsolatos kérdések, a modernitás során felmerülő metafizikai vallásfilozófiai koncepciók, a valláskritika, a redukcionista vallásfilozófiák főbb típusai, valamint a huszadik századi és a kortárs vallásfilozófiai fejlemények legfontosabb aspektusai. Kötelező olvasmányok: Platón: Timaiosz. in: uő: Összes művei I-III. Európa, 1984. 307-409. Augustinus, Aurelius: A Szentháromságról. I. könyv, VIII-XV. könyv, Szent István, 1985. Pszeudo-Dionüsziosz Aeropagitész: Misztikus teológia. in: Az isteni és emberi természetről I.-II. Atlantisz, 1994. II. 259.-265.o. Canterbury Szent Anzelm: Monologion, Proslogion. in: Filozófiai és teológiai művek I., Osiris, 2001. 25.-251.o. Aquinói Szent Tamás: „Summa Theolgiae 1-3. és 12. kérdés.”, in: A létezőről és a lényegről. Helikon, 1990. 104.-166.o. Tantárgyfelelős: Losonczi Péter Oktató: Dér Katalin, Borbély Gábor

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 91: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: VALLÁSTÖRTÉNET ÉS VALLÁSELMÉLET (VALLÁSFILOZÓFIA SZÖVEGOLVASÁS 2. – MODERN) Tárgykódok: Kredit: 2 Félévek száma: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás Szeminárium X Gyakorlat Értékelés: Kollokvium Gyakorlati jegy X Tanegység leírása: A tárgy célja a modern vallásfilozófia egyes problémáinak elemző áttekintése a kanonizált szövegek olvasásán keresztül. Főbb témák: hit és tudás problémája a modernitásban, a vallás filozófiai kritikája, a vallás melletti apológia problémája, a „poszt-szekuláris” filozófia kérdése. Kötelező olvasmányok: Descartes, René: Elmélkedések az első filozófiáról. Atlantisz, 1994. de Spinoza, Benedictus: Teológiai-politikai tanulmány. in: Teológiai-politikai tanulmány. 69.-424. o. Osiris, 2002. Kant, Immanuel: „Vallás a puszta ész határain belül”. in: Vallás a puszta ész határain belül és más írások. Gondolat, 1980. 129-349. o. Schleiermacher, Friedrich: A vallásról. Osiris, 2000. Hegel, Friedrich G. W.: Vallásfilozófiai előadások. Atlantisz, 2000. 15.-106. o. Kierkegaard, Soren: A keresztény hit iskolája. Atlantisz, 1998. Feuerbach, Ludwig: A kereszténység lényege. Akadémiai, 1983. Otto, Rudolf: A szent. Osiris, 1997. Rahner, Karl: Az Ige hallgatója. Gondolat, 1991. Lévinas, Emmanuel: „A filozófia és a végtelen ideája„ és „Isten és a filozófia”. in: Nyelv és közelség. in: Jelenkor-Tanulmány, Pécs, 1996. 27.-42., 141-164. o. Swinburne, Richard: Van Isten? Kossuth, 1998. Tantárgyfelelős: Losonczi Péter Oktató: Gáspár Csaba László, Losonczi Péter

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 92: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: VILÁGVALLÁSOK (JUDAIZMUS – ZSIDÓ VALLÁSTÖRTÉNET 1-2.) Tárgykódok: Kredit: 6 Félévek száma: 2 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tanegység leírása: A tárgy célja a zsidó vallási kultúra történetének és fejlődésének áttekintése. A tárgy keretei között kitérünk a klasszikus zsidó monoteizmus kialakulásának rekonstrukciójára, az ószövetségi hagyomány kialakulására a héber kánon lezárásáig, illetve a kereszténység kialakulásáig és a Templom pusztulásának koráig. Kitérünk az ószövetségi könyvek történetkritikai értelmezésének problémáira is. A korai judaizmus, a talmudi hagyomány kialakulása, a középkori rabbinikus hagyomány és a zsidó bölcselet, valamint az újkori zsidó szellemtörténet főbb jellemzői ugyancsak áttekintésre kerülnek, beleértve a tizennyolcadik századi messianisztikus mozgalmakat. Kötelező olvasmányok: Rózsa Huba: Az Ószövetség keletkezése. Szent István, 1985. Miller, J. Maxwell – Hayes, John H.: Az ókori Izrael és Júda története. PPKE, Pilicscsaba, 2003. Sirat, Colette: A zsidó filozófia a középkorban. Logos, 1999. Buber, Martin: Hasszid történetek I.-II. Atlantisz, 1995. Scholem, Gersom: A kabbala helye az európai szellemtörténetben I.-II. Atlantisz, 1995. Tantárgyfelelős: Rugási Gyula Oktató: Rugási Gyula

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 93: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: VILÁGVALLÁSOK (KERESZTÉNY VALLÁSTÖRTÉNET 1-2.) Tárgykódok: Kredit: 6 Félévek száma: 2 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tanegység leírása: A kurzus célja a kereszténység kialakulásának és dogmatikus tanításának áttekintése, hitelvek, hitvallásos irányzatok áttekintése. Tárgyalásra kerül a kereszténység kialakulása, vallástörténeti előzményei, a korai történeti szakasz fejleményeiről. Ugyancsak szó esik az ókori zsinatok dogmatikai vitáiról, az eretnekségek kérdéséről, az első egyházszakadásokról, illetve a nyugati egyház teológia-bölcseleti fejlődéséről. Szóba kerülnek az egyház és a világi hatalom közötti konfliktusok, összefonódások az 1517-ig terjedő időszakban. Végül a reformációt követő korszak belső szellemi fejlődése kerül ismertetésre, ahol a humanizmus, a reformátori mozgalmak, a hitviták kérdése, a barokk kereszténység szellemi konszolidációja, majd pedig a racionalizmus, a pozitivizmus, a modern ateizmus és a szekularizációs folyamatok kerülnek tárgyalásra. Kötelező olvasmányok: Heussi, Karl: Az egyháztörténet kézikönyve. Osiris, 2000. von Harnack, Adolf: Dogmatörténet. Tillinger, Szentendre, 1998. Adriányi Gábor: Az egyháztörténet kézikönyve. Szent István, 2001. Szántó Konrád: A katolikus egyház története I.-II. k.n, Budapest, 1985. Dér Katalin – Horváth Pál: Bibliaismeret. Budapest, 1999. Thöle, Reinhard (szerk.): Bevezetés az ortodoxia világába. Kálvin, 2001. Chadwik, Owen: A reformáció. Osiris, 1998. Gilson, Étienne: A középkori filozófia szelleme. Paulus Hungarus-Kairosz, 2000. Lafont, Ghislain: A katolikus egyház teológiatörténete. Atlantisz, 1998. Tantárgyfelelős: Rugási Gyula Oktató: Dér Katalin, Gáspár Csaba

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 94: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: VILÁGVALLÁSOK (ISZLÁM VALLÁSTÖRTÉNET) Tárgykódok: Kredit: 3 Félévek száma: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tanegység leírása: A kurzus célja az iszlám történetével és tanításával való megismerkedés. Tárgyaljuk az iszlám kialakulásának történeti folyamatát, Mohamed tanító tevékenységét és a Korán kialakulásának históriáját. Ezt követi a klasszikus iszlám történetének és tantörténetének áttekintése, valamint azon teológiai elvek sorra vétele, amelyek a muszlim hagyomány lényegét adják. Sorra vesszük az iszlám belső elágazásait és későbbi fejlődését, valamint annak a missziós tevékenységnek a folyamatát, amely az iszlám világvallássá válást eredményezte. Végül az iszlám vallás modern kori fejlődésének problémáit is tárgyaljuk. Kötelező olvasmányok: Simon Róbert: A Korán világa. Helikon, 1987. Goldziher Ignác: Az iszlám kultúrája I.-II. Gondolat, 1981. Montgomery Watt, William: Az iszlám rövid története. Akkord, 1996. Küng, Hans - van Ess, Josef: Párbeszéd az iszlámról. Palatinus, 2004. Tantárgyfelelős: Rugási Gyula Oktató: Simon Róbert

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 95: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: VILÁGVALLÁSOK (TÁVOL-KELETI VALLÁSOK TÖRTÉNETE) Tárgykódok: Kredit: 3 Félévek száma: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tanegység leírása: A kurzus célja, hogy a hallgatók rövid áttekintést kapjanak az ázsiai világvallások kialakulásáról, történetéről, tanításukról és rituális gyakorlatukról. Tárgyaljuk a hinduizmus különféle történelmi alakzatait, ezek tanításának, szentkönyves hagyományának és vallási fejlődésének főbb pontjait. Hasonlóképpen áttekintjük Buddha tanítását, a buddhizmus történeti fejlődését és irányzatainak rendszerét. Harmadikként azt a komplex vallási képződményt vesszük szemügyre, amely univerzalizmus néven ismert, és Kína vallási világában a tradicionális őskultusz, a normatív államvallás, a taoizmus, a konfucianizmus és a csan-buddhizmus különös vegyüléke. Kötelező olvasmányok: Von Glasenapp, Helmuth: Az öt világvallás. Gondolat, 1975. Klosteramier, Klaus K.: Bevezetés a hinduizmusba. Akkord, 2001. Puskás Ildikó: Lélek a körforgásban: A hinduizmus születése. Balassi, 2000. Conze, Edward: A buddhizmus rövid törtéenet. Akkord, 2000. Dawson, Raymond: A kínai civilizáció világa. Osiris, 2002. Tantárgyfelelős: Rugási Gyula Oktató: Simon Róbert

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 96: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: VALLÁSI JELENSÉGEK RENDSZERE (A VALLÁSTUDOMÁNY TÖRTÉNETE ÉS MÓDSZERTANA) Tárgykódok: Kredit: 3 Félévek száma: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tanegység leírása: A kurzus célja, hogy a vallási jelenségeket a vallásfenomenológia és az összehasonlító vallástörténet eszközei révén írja le, bevezetést nyújtson a tipológiai, morfológiai elemzés módszerébe. Gondolatmenetének kiindulópontja a szent és a profán szétválásának, a szent megmutatkozásának vizsgálata, amelyből e megmutatkozás dimenzióinak, a szent időknek, tereknek, viszonyoknak, cselekvéseknek, személyeknek, személyeknek és tárgyaknak a fogalmi rendbe helyezése következik. A kurzus végső eredménye a teofániák jelenségének megragadása, az isteneszme kialakulásának és történeti típusainak számbavétele. Kötelező olvasmányok: Otto, Rudolf: A szent. Osiris, 1997. Eliade, Mircea: A szent és a profán. Európa, 1987. van der Leeuw, Gerardus: A vallás fenomenológiája. Osiris, 2001. Tantárgyfelelős: Dér Katalin Oktató: Dér Katalin

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 97: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: VALLÁSI JELENSÉGEK RENDSZERE (A VALLÁSPSZICHOLÓGIA) Tárgykódok: Kredit: 2 Félévek száma: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás Szeminárium X Gyakorlat Értékelés: Kollokvium Gyakorlati jegy X Tanegység leírása: A kurzus célja megismertetni a hallgatókkal azokat a modern pszichológiai irányzatokat és a hozzájuk tartozó fontosabb szerzőket, akik a vallásra és a vallási jelenségekre érdemben reflektáltak. Sigmund Freud alapvetően kritikai beállítottságú megközelítéséből kiindulva megkíséreljük felvázolni hogyan alakult a valláshoz való hozzáállás a pszichoanalitikus hagyományon belül, valamint azon kívül a jungiánus, a humanisztikus és az interperszonális irányzatokban. Kötelező olvasmányok: Bagdy, E. „A transzperszonális pszichológia szellemi horizontja.”. in Pszichoterápia 1996 március (5/2) 79-86. Freud, Sigmund: Egy illúzió jövője. Párbeszéd, 1991. Fromm, Erich: Pszichoanalízis és vallás. Akadémiai, 1995. Jung, Carl G. Az ember és szimbólumai. Ford. Dr. Matolcsi Ágnes. Göncöl, 1993. Tantárgyfelelős: Dér Katalin Oktató: Schmelowszky Ágoston

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 98: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: VALLÁSI JELENSÉGEK RENDSZERE (A VALLÁSSZOCIOLÓGIA) Tárgykódok: Kredit: 3 Félévek száma: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás Szeminárium X Gyakorlat Értékelés: Kollokvium Gyakorlati jegy X Tanegység leírása: A kurzus a látszólag erősen szekularizált poszinduszriális, posztmodern társadalmak vallásosságát vizsgálja. A félév szemináriumai elsősorban arra a kérdésre keresnek választ, hogy milyen módon alakult át, vagy él tovább a valóság társadalmi konstitúciójában a közösségi társadalmak vallásos élménye. A „láthatatlan vallásról” megfogalmazott Thomas Luckmann-i elképzelés jelenbeli alakváltozásai jelentik a kurzus vizsgálódásainak fő vonalát, amelyet empirikus vizsgálatok értelmezése is kiegészít. Kötelező olvasmányok: Casanova, José: Vallás és közösség Kelet- és Nyugat-Európában. 2000. 1995/4, 6-

11. Értékminták Nyugat-Európában, az Egyesült Államokban és Kanadában (A Leuveni Katolikus Egyetemen mûködõ Európai Értékrendszereket Tanulmányozó Kutatócsoport munkatársai) Vigília, 1992/3, 162-180. Szántó János: Vallásosság egy szekularizált társadalomban. Új Mandátum, 1998. Tomka Miklós: A szekularizációs hipotézis. Szociológia, 1989/2, 109-125.; ill. A vallás mint változó rendszer. Szociológia, 1990/3-4. 155-184. Földvári Mónika – Rosta Gergely: A modern vallásosság megközelítési lehetőségei. Szociológiai Szemle, 1998/1. Tantárgyfelelős: Dér Katalin Oktató: Bognár Bulcsu

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 99: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: VALLÁSI JELENSÉGEK RENDSZERE (VALLÁSKÖZI PÁRBESZÉD) Tárgykódok: Kredit: 3 Félévek száma: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás Szeminárium X Gyakorlat Értékelés: Kollokvium Gyakorlati jegy X Tanegység leírása: A vallások (illetve az egyes vallási hagyományok által meghatározott kultúrák) közötti konfliktus jelensége, valamint a párbeszéd lehetőségének határai korunk egyik meghatározó problémája. A tárgy célja, hogy rálátást nyisson egyrészt a különböző nagy tradíciók ebbéli törekvéseire, valamint a párbeszéd lehetősége körüli filozófiai, vallásfilozófiai, és teológiai vitákra. Kötelező olvasmányok: Küng, Hans: A világvallások etikája. Egyházfórum, 1991. Küng, Hans: Párbeszéd az iszlámról. Palatinus, 1998. Küng, Hans: Párbeszéd a buddhizmusról. Platinus, 1997. Huntington, Samuel: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása. Európa, 1998 (részletek) Keresztények és zsidók: A zsidókhoz való viszony teológiai újraértékelése. Magyar Kerestény-Zsidó Tanács/Mérleg, 1994. Armstrong, Karen: Isten története: a judaizmus, a kereszténység és az iszlám 4000 éve. Európa, 1996. Lyptai Lothar: A kereszténység viszonya más vallásokhoz. Kalligram, Pozsony, 2003. Lindbeck, George A.: A dogma természete: vallás és teológia a posztliberális korban. Hermeneutikai Kutatóközpont, 1998. Tantárgyfelelős: Dér Katalin Oktató: Losonczi Péter

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 100: szabad bölcsészet

Szabad Bölcsészet alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: EGYETEMES ÉS MAGYAR EGYHÁZ- ÉS FELEKEZETTÖRTÉNET 1-2. Tárgykódok: Kredit: 6 Félévek száma: 2 Heti óraszám: 2 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tanegység leírása: A kurzus célja a zsidóság történetének, valamint a kereszténység intézmény- és szervezettörténeti fejlődésének áttekintése az korától napjainkig. Ezen belül tárgyaljuk azoknak a hierarchikus struktúráknak és hitéleti közösségi formáknak az alakulását, változását, amelyek az ó- és középkor egyházát jellemezték. Különös jelentőséggel vesszük számba annak a szervezeti és tanbéli pluralitásnak a kibontakozását, amely különösen a reformáció korától a felekezetek sokaságára tagolódó világkereszténység belső életét jellemzi és meghatározza. Ezek mellett kitérünk a Kötelező olvasmányok: Miller, J. Maxwell – Hayes, John H.: Az ókori Izrael és Júda története. PPKE, Pilicscsaba, 2003. Allerhand, Jacob: A Zsidóság története I.-II. Dabas-Budapest, 1993-2002. Haumann, Heiko: A keleti zsidóság története. Osiris, 2002. Béri-Lichtner János: Együttélés: a zsidóság szerepe Magyarország legújabbkori történetében, 1790-1918. Argumentum, 1995. Heussi, Karl: Az egyháztörténet kézikönyve. Osiris, 2000. Szuromi Szabolcs Anzelm: Egyházi intézménytörténet. Szent István, 2003. Adriányi Gábor: Az egyháztörténet kézikönyve. Szent István, 2001. Colijn, Jos: Egyetemes egyháztörténet. Iránytű Alapítvány, hn., 2001. Lovik – Horváth (szerk.): Hívők, egyházak ma Magyarországon. MTA Fil. Intézet, 1990. Sasvári László: Az ikonosztáz vonzásában : keleti egyházak Magyarországon, METEM, 2002. Tantárgyfelelős: Dér Katalin Oktató: Rugási Gyula, Dér Katalin

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com