Upload
others
View
1
Download
0
Embed Size (px)
Citation preview
SZEGEDI EGYETEM. 2
Égi randevú
. Elénk tekintetű, fürkésző-^zenui fiatalember, még in-nen á harmincon. Alakja semmiképp nem mondható robusztusnak, inkább sovány, mint túltáplált, vállai nem tiraszosak, termete nem atlé-taszerű, — olyan mint több azáseire» azok közül a fia-talemberek közül, akiknek az arcán otthonos a derű, de akik kemény következe-tességgel tűztek maguk elé egy nagy életcélt, s inpbnáló határozottsággal mindent a különös cél elérésének ren-dcinek alá. Olyannyira, hogy az életcél maradéktalan megvalósítása érdekében sok-mlndenről hajlandók lemon-dani, ami egyébként kedves kiváltsása a mai fiataloknak, a Szovjetunióban és a szoci-alista orsságokban: lemon-dani a gondatlan kikapcso-lódás, a szórakozás önfeledt mozzanatairól, s esetleg még »7. udvarlás, a* időben tör-ténő házasodás élményeiről is.
Kedves t réfá ja a sorsnak, hogy egy Valja nevű moszk-vai kislány az utóbbi elha-tározási — a házasság elo-dázásának szándékát — ke-resztülhúzta, s Bikovszkij alezredes, 'a Vosztok 5.. pi-lótája házasemberként, sőt boldog édesapaként Ismer-kedhetett- meg azzal a cso-dálatos; ibolyaszerű, majd narancsba-hajló tónusokkal kápráztató színorgiával, me-lyet a világűr szolgáltat az tít közvetlen közelről, a szé-dületes magasból szemlélő-nek. Valahogy ez a mozza-nat még közelebb hozza ezt a fürkészőszemű fiatalem-bert — embertársaihoz, a küzdő, hol csetlő-botló, hol heroikus tettekig emelkedő, a Mindenséget valóban meghó-dítani képes, legbámulato-sabb élőlényekhez, akiknek volt erejük két lábra lendül-ni az alkotás, a munka he-vületében, s akiknek ebben az egykori elhatározó mos* dtflatábán benne csírázott az
mozdulat is, mellySP9B|-kovszkij a Vosztok kormány-kerekéhez nyúlt a minap, hogy egy időre maga irá-nyítsa g é p é t . . .
Különleges öröm volt hírt kapnunk arról is, hogy a Kozmosz titkainak kutatásá-ban társa is akadt az ötödik urpilótának — egy bátor szovjet leány személyében. Sikerült az égi r a n d e v ú . . . Valentylna Tyereskova űrre-pülése azt a tényt erősiti meg. hogy a nők képesek egyenrangú társként minden olyan szívdobogtatóan nagy teljesítményre, melyre az em-ber — szellemi és fizikális képességeinek csomórafogá-sával — egyáltalán képes le-hat.
A kozmoszból való, ragyo-gó technikával megoldott, ..földi minőségű" helyszíni közvetítések alkalmából mil-liók és -milliók figyelték mindkettőjük arcát, moso-lyát, melyről boldogság su-gárzott, s biztatás a lenti tár-saknak. Bíztatás, annak bi-zonyosságát illetően, hogy as ember minden kétséget kizá-róan képes' h o s s z a s koz-oUküs útra is, képes eljutni oda. ahová csak a költő ha-tártalan képzelete volt képes elhatolni eddig: „ad astra" — „a csillagokig."
Köszönet az „égi randevú" megvalósítóinak, a föld hős leányának és fiának, de kö-szönet és elismerés a szovjet tudománynak és társadalom-nak is, mely eddig Is kivé-teles teljesítményekre volt képes a világűr teljes meg-hódításának útján, s melynek sikerei hittel töltik el a jó-akaratú embereket szerte a világon: hittel a békés épí-tőmunka, az emberi kés és emberi elme adottságainak valóban kosmlkus arányai Iránt, az ember képességei-nek határtalansága iránt.
í- de —!*
Tcstvérlapjaink írják ORVOSEGYETEM, BUDAPEST Megérkezett a reform As orvosi fizika a reform szerint egy
féléves tárggyá válik és íraszáma egyhar-maddal csökken. Az orvosi kémiában az előadási óraszám egy félévben egy órá-val csökken. Az anatómia, a seövet- és fejlődéstan együtt kerül oktatásra, az ed-digi négy félév helyett három félév alatt, és óraszáma a negyedével csökken. Ezzel a módosítással, — állapítja meg az utasí-tás —, csökken a negyedik félév végén je-lenleg mutatkozó nagyarányú vizsgaterhe-lés, ugyanakkor a biokémia óraszáma a negyedévvel emelkedik, mivel szerepe az élettani és kórélettani folyamatok megis-merésében lényegesen megnövekedett, ami szükségessé teszi, hogy az orvoskép-zésben az eddiginél nagyobb szerepet kapjon.
Emelkedik a belgyógyászati propedeutl-kai és a belgyógyászati óraszáma is. Ezt Indokolja a belgyógyászat központi szere-pe a medikusképzésben. A jelenlegi se-bészeti . ' anatómia és műtéttan tantárgy önálló tárgykéntl fenntartása megszűnik. Műélettani gyakorlatból a vizsgát a sebé-szet keretében teszik le a hallgatók. A bőr- és nemibetegségek oktatása a jelen-legi két félév helyett egy félévben törté-nik ós az óraszám egyharmaddal csök-ken. Ugyanakkor növekedik a röntgenbi-ológia és a radiológia óraszáma, mivel a sugárbiológiai ismeretek fokozottabb mér-tékű oktatása ezt szükségessé teszi.
Végezetül megemlítem hogy a hatodik éves gyakorlatban is lesz változás, A szü-lészet és nőgyógyászatból a jelenlegi há-romhónapos gyakorlat két hónapra csök-ken. A felszabadult egy hónapon ideg- és elmegyógyászat folyik. Ezt az utasítás a következőkkel indokolja: „Az intézeti szü-lések nagymértékű megnövekedése lehe-tővé teszi, hogy az alapkezelés keretében csökkentsük a szülészet gyakorlati oktatá-sát, viszont a neurológia és a pszichiátria nagy gyakorlati fontossága megkívánja, hogy a jelenleginél nagyobb teret bizto-sítsunk e tárgy számára. EGYETEMI LAPOK, BUDAPEST: Fiatal tanárok válaszolnak.
Március végén kérdőívet vitt a postás a tavaly és tavalyelőtt végzett, tanársza-kos egykori hallgatóknak, A sokszorosított
íveken a többi között ilyen kérdesek sze-repeltek; Milyen tárgyakat tanit és heti hány órában? Milyen iskolai elfoglaltságai vannak a tanításon kívül? Milyen nehéz-ségei adódnak az oktatói-nevelő munká-ban? Mit tar t hiányosságnak az egyetemi képzésben ideológiai, szaktárgyi, pedagó-giai' és gyakorlati téren? Mennyi időt for-dít az anképzésrev szakmai továbbképzés-re, végez-e tudományos munkát? Mennyi idő jut szórakozásra? Milyen szociális-anyagi természetű nehézségei vannak?
Két hónap telt el és a Tanárképző Ta-nács helyiségeiben m*r jó ideje szorgos munka folyik; 95 vélemény alapján pró-bálnak képet kapni a nemrég végzett hallgatók helyzetéről. Melyek a kérdőívek feldolgozásának első tapasztalatai?
Általánosnak mondható, hogy a fiatal pedagógusokra már kezdetben is nagy terhelés jut. Sok az elfoglaltságuk az is-kolán belül (80 százalékuk osztályfőnök) ós az iskolán kívül egyaránt. Nehézsége-ik leginkább a fegyelmezés módszereit il-letően, aa osztályfőnöki munkából, vala-mint a tanulók vártnál alacsonyabb elő-képzettségéből adódnak.
Érdekes és elgondolkoztató az a véle-mény, amit as egyetemi képzés minősé-géről írtak. Szerintük az egyetem nem ve-szi kellően figyelembe a középiskolai szaktárgyak követelményeit, túlságosan el-méleti jellegű kiképzést nyújt,) Ahogy sokan megfogalmazták: „tudósképzés fo-lyik.") Különösön sok bírálat éri emiatt a pedagógiai stúdiumokat. A fiatal taná-rok szerint, az egyetemi évek során ke-vés gyermek- és fejlődéslélektant kaptak. A magyar tanárok a mai magyar Iroda-lom és a leíró nyelvtan ismeretanyagát lc OVĈ 1 i l\
Dicsérik viszont az ötödik év iskolai gyakorlatait, és az a véleményük, hogy még több gyakorlati órára lenne szükség. Különösen a külső iskolai gyakorlatok Idejét kellene növelni, mert, mint írják, a gyakorló iskolákban szerzett tapaszta-latok — az ottani magasabb színvonal miatt — nem egyeznek -a más iskolában tapasztaltakkal. "*r
Egy helyes rendelkezés nyomában
A feltételeien felvett hallgatók munkái ár ól
A múlt év szeptembere új ük egy-egy házi dolgozatot. formát hozott az egyetemi felvételekben. Eddig azoknak a hallgatóknak, akik egyéb-ként megfeleltek a felvételi vizsgákon s csak helyhiány
A tapasztalat azt mutat-ja. hogy nem felej tet tékgl a gimnáziumi anyagot,, stft emelkedett tudásuk szín-vonala.
miatt' nem kerültek be az így elmondható, hogy ez a egyetemre, ú j ra felvételezni- forma teljesen megfelelő és ... , „ , „ ., - . ugyanakkor eleget tesz a hu-ok kellett a következő év- m a n i t á s k ö v e t e i m é n y e i n e k . ben, ha kitartottak szándé- Nehézséget okoz az, hogy kuk mellett. ' ' nem egyforma e hallgatók
Ezen változtat az idei helysete, különböző munka-viszonyok kozott dolgoznak,
tanévben először beveze- többségük vidéken lakik. A tett feltételes f e l v é t e l e k tapasztalat szerint a? állami
- .. . , gazdaságokban dolgozok h i t -rendszere. A helyhiány mi- rányombb helyzetben van-att kimaradd jelentkesők nak (több mint napi nyolc
orai munkát végeznek), míg
.-"-.v -W-Ĵ f-n
Döbbenetesén szép Volt ez emlékeihflnk kellfett, mer t ló , fél l«zte1{^á mfiV&sl erejif a film, pedig fájdalmat kel- ha nem felej t jük el teljesen, filmkockák. A film alkotói-tett bennünk és a második a vijjogó szirénát, az acél- nak — Bal áss Bélának, Rad-vllágháború okozta szörnyű- madarak vérfagyasztó roba- ványl Gésának — őszinte ségekre emlékeztet. 1947-ben ját, a rommá lőtt otthono- humanizmusa, optimizmusa mutatták be először, s akik kat, a nyomaveszett apákat, ma is töretlenül talált el a látták nem tudták elfelej- anyákat, mert is van olyan nézőkhöz. Epp ezért érdemes teni. Most újból megnézve hely Európában, ahol újból volt felújítani a felszabadu-bizonyára akaratlanul is le- lángba akarják borítani a lás utáni filmgyártásunk el-mérték önmagukban azt a békére vágyó világot. ső művészileg Is jelentős al-távolságot, ami a vászonra Tanulságos „történelmi kotását. Nyugodtan elmond-vetített valóság s mai éle- lecke" volt ez a filmalkotás, hat juk ma Is róla: nem vé-tünk között feszül. Ha fel- különösen asoknak a flata- 'etlenül vívott ki keletkezé-zaklattak is az elénk tóduló lóknak, akik csak könyvek- s e k o r nemzetközi elismerést, könyörtelen képek, akkor Is bői Ismerik ast a kort, amit bálint
kösttl a legtehetségesebbek a követkesö tanévben ú j felvételi vlssga nélkül meg-kezdhetik tanulmányaikat.
Előzetes felvételüket ason-
jé eredményről számolhat-nak be »sok, akik taníta-nak.
Ha már ennél a problémá-I nál vagyunk, hívjuk fel a
ban bizonyos feltételekhez figyelmet arra, hogy -termé-kötik: kötelesek legalább ki- szetesen nem célszerű a ké-lenc hónapig dolgozni, és pesítés nélküli tanítás, de szaktárgyukkal ez alatt az amíg közoktatásunk helyzete Idő alatt is foglalkoznlok megkívánja ezt a megoldást, kell. A tanszékek konzul- ki lehet használni az ilyen táclós foglalkozásokat szar- lehetőségeket is: javasol juk» veznek abból a célból, hogy feltételesen felvett hallga-tartsák jövendő hallgatóik- tóknak, hogy menjenek ar-kal a kapcsolatot és meg- ra az egy évre tanítani. így győződjenek munkájukról, már az egyetem előtt eldől, Amennyiben azok nem ta- alkalmasak-e a pedagógusi núsítanak kellő szorgalmat, pályára (erre az egyetemen tehát nem teljesítik a fel- szinte csak ötödéven kerül tételeket, kieshetned«. sor), s mint már említettük,
E konzultációs foglalkozá- előnybe kerülnek a többiek-sok célja nem lehet az, hogy kel szemben. A példák szép a hallgatók ismereteit egye- s z ámmal sorolhatók. Meg-térni szinten bővítse, legföl- győgő Dékán Ildikó esete, jebb a középiskolai anyag a ki Kurd községben orosz ébrentartására és elmélyíté- n y e l v e t is tanít. Az első kon-sére-saorítkozhatnak. zultáción'a közepesek között . Már an eddig eltelt egy év v o i t i az utolsókon pedig már la ad-bizonyos tapasztalat»- a legjobbak közé-került, kat, ideje, hogy összegezzük A felhozott példák azt bi-azokat. Megvizsgáltuk pél-dául, milyen a feltételesen
' .^ lvet^ hallííatók' helyzete az •orosz • íntézétbteo.
íme, a statisztika. Szep-temberben az intézetnek hu-szonnégy ilyen hallgatója volt. Ez a szám azóta öttel csökkent. Tehát tizenkilen-
zonyítják, hogy iMváit u» minisztériumnak és' í rendelete, érdemes foglalkosni a továbbfej-lesztésével.
A tanszékeknek visaont cen vettek részt az évi négy ügyelniük kell, hogy reális konzultáción, ahol a szó- feladatokat adjanak feltéte-
* l ^ e n felvett hallgatóiknak, az egesz gimnáziumi anya- . „ got. Mindegyik foglalkozáson A kővetkező tanévben már írtak egy zárthelyi dolgoza- sokan ülnek közülük az tot (egyiket szótárhasználat egyetem padjaiban. Sok si-
S r f c í v S r n f i S S S R Í k e r t munká jukhoz lalkozásra kellett készíteni- Kelemen János
Egy érdeke« kesdewnényexésről Gyakran és sokak Utal
hangoztatott, szinte már ál-talánosnak mondható nézet, hogy a pedagógus pálya mellett a jogászi hivatás az a terület, ahol a szakmai is-mereteken túl a legszélesebb körű általános műveltség, politikai felkészültség és tá-jékozottság követeltetik meg. Sőt, túlzás nélkül ' állíthat-juk, hogy a gazdasági és tár-sadalmi folyamatok; a poli-tikai tendenciák törvénysze-rűségeinek ismerete egyetlen értelmiségi pályán sem esik olyan döntő súllyal a latba, mint az állami élet legkülön-bözőbb területein felelős be-osztásban dolgozó jogász szakembereknél. Ez pedig azt jelenti, hogy az egyetemről szakmailag jól felkészített, széleskörű általános ismere-tekkel és műveltséggel ren-delkező jogászokat kell kibo-csátani.
Ugyanakkor az sem kétsé-ges, hogy a jogászképzés struktúrája — számos más egyetemi fakultáshoz hason-lóan, eltekintve a bölcsészet-tudományi karoktól — ke-vésbé alkalmat arra, hogy a gazdasági, társadalmi és po-litikái tanításokon, valamint a szűkebb értelemben vett jogi szaktárgyakon túl a tan-tervszerű oktatás keretein belül alapos felkészítést ad-jon az úgynevezett általános
műveltségi — irodalmi, mű-vészeti, esztétikai, kultúrtör-téneti, stb. — tárgyakból. A teljes értékű jogász szakem-berek pedig ezeket az isme-reteket sem nélkülözhetik.
Műveltség és érdeklődés
Ebből nyilvánvalóan kö-vetkezik, hogy a képzés idő-tartama alatt a tantervi ok-tatás keretein túl is kell olyan formákat és lehetősé-geket keresni, amelyek al-kalmasak arra, hogy a hall-gatók szakmai felkészítésük mellett általános műveltség tekintetében a lehető legtöb-bet szerezhessék meg, illető-leg ilyen irányú továbbfejlő-désükhöz is szilárd alapokat kap janak Ehhez még csak azt kell hozzátennünk, hogy — mivel hallgatóink igy fel-fogott művelődése zömmel autodidakta módon történik — a helyei irányok megha-tározása i esek érvényesítése jelenti a legfontoiabb neve-lői feladatot ebben a tekin-tetben.
Karunk Módszertani - Bi-zottságát ezek a meggondo-lások vezették, amikor el-ső lépéskánt — a közelmúlt-ban tzéletkörű felmérést végzett a hallgatóság köré-ben. A vizsgálatnak kettős célja volt: egyrészt képet kí-
vántunk kapni arról, hogy hallgatóink . mindennapi éle-tének melyek a fő érdeklő-déli irányai, másrészt pedig — konkrét politikai, irodal-mi, művészeti itb. kérdéte-ken keresztül — tájékozódni akartunk fiataljaink általá-nos műveltségi színvonaláról.
A vizsgálatban négy évfo-lyam egy-egy tanulmányi csoportja vett részt, összesen 73 hallgató. A kettői célki-tüzéinek megfelelően a Mód-izertani Bizottság által elő-zetesen összeállított egy-egy kérdőíven különböző témák-ba vágó kérdéscsoportokra kellett a hallgatóknak írás-ban válaizolniuk. Az első visigálati téma — mint már emiitettük — a hallgatók ál-talános érdeklődési irányai-nak felméréiét célozta, Az er-re a célra összeállított kér-dőív nyolc kérdéieioportot tartalmas.
A vizsgálat kéndései Az ellő kérdéscsoport pél-
dául a szépirodalmi érdeklő-déssel, a második és harma-dik a moMi- éi színháf láto-gatással kapcsolatos, de van-nak kérdések a hallgatók szórakozási formáira, aktív ás passzív sport- és művé-szeti tevékenységéré, * zenei irányú érdeklődésére, sza-badidejük felhasználására,
stb. A kérdéscsoportok álta-lában 3—7 kérdést foglalnak magukba. Az irodalm(Tvonat-kozású kérdéscsoport például ilyen kérdéseket tartalmaz: milyen tárgyú és irányzatú szépirodalmi alkotások ér-deklik leginkább; az utóbbi félévben olvasott művek megoszlása szám-, tárgy- és szerző szerint; könyvellátott-ság, könyvállomány; milyen folyóiratokat olvas; stb. Vagy a harmadik témacso-port kérdései: mely izinmű-vészeti ág érdekli leginkább; milyen gyakran jár színház-ba; van-e színházi bérlete; legjelentősebb színházi élmé-nye az utóbbi időben, stb. A második vizsgálati téma a hallgatóság általános'művelt-ségi színvonalára hivatott adatokat szerezni. A kérdőív hét kérdéscsoportot foglal magába; ezek: irodalom, tör-ténelem éi politika, földrajz, zeneművészet, képzőművé-izet, film- és színművészet, I végül technika éi természet-tudomány. Egy-egy kérdés-csoporton belül 3—4 kérdés található. A példa kedvéért
SZEGEDI EGYETEM. 2
Alkossuk meg a béke tudományát! (Folyt, az L oldalról) az értelmiségi dolgozók ho-gyan támogatják a béke meg-védésének ügyét. A konfe-rencia megmutatta hazánk elszántságát, azt, hogy élni, dolgozni, alkotni akarunk, és ez nemcsak a 9 mUlió ma-gyarnak a véleménye csu-pán, hanem a két és fél milliárd embernek a legter-mészetesebb gondolatát feje-zi ki: az élethez való ragasz-kodást.
A délelőtti ülés dr. Hol-
lóey Károly kalocsai főor-vos és Sándor Jenő Szolnok megyei pedagógus felszólalá-sával ért véget.
A délutáni ülésen dr. Ráv-nay Tamás, a Szegedi Or-vostudományi Egyetem rek-tora elnökölt A szünet utá-ni első felszólaló Miklós Klá-ra, a Szegedi Nemzeti Szín-ház Jászai-díjas művésznője volt, aki a művészek nevé-ben üdvözölte a konferenciát és előadta Hans Keller A béke győzni fog versét
egészségének visszaállítására
Ábrahám Ambrus e lőadása A délutáni ülés Ábrahám védelem genetikai hatásai az
Ambrus Kossuth-díjas egye- egész emberiség problémáját temi tanár, akadémikus „A képezik. háborúval kapcsolatos lelki — Minden józanul gondol-és testi megterhelések hatása kodó orvos követeli az atom-az emberi szervezetre" című robbantások beszüntetését — előadásával kezdődött. Eb- említette többek között ben kifejtette, hogy a hábo- £)r. Karády István egyete-rút nem lehet a létért való mi tanár, az orvostudomá-kiizdelemként felfogni. nyok kandidátusa a háborús
— Mi nem tartjuk — megterhelések kórélettani mondta — a háborút termé- jelentőségéről beszélt.. Az szett törvénynek — mint sok emberi szervezet sok esetben polgári tudós — és azt vall- képtelen a háború után juk, hogy igenis, a háború kiküszöbölhető. Nem volt mindig háború, az emberi civilizáció teremtette meg, az agy fejlesztette ki. Az el-nyomók és elnyomottak szembenállása a létalapja. És nincs nagyobb kötelessé-ge a civilizált világnak, mint a háború teljes megszünteté-se. A háború teljes kiküszö-bölése, ma még utópia. De eljön az idő, amikor valóság lesz.
V. P. Komiszarenko aka-démikus, az Ukrán Béketa-nács elnöke, miután üdvözöl-te a konferenciát ismertette az atomrobbantások által keletkezett szennyeződések okozta veszélyeket A hiro-simai atombomba még ma is szedi áldozatait, tizennyolc év után. Beszélt arról, hogy • radioaktív anyagok súlyos elváltozásokat okoznak az emberi szervezetben, és mint ez Japánban tapasztalható, sokan halnak meg ma is, vagy gyakran Voltak bete-gek, sokszor gyengélkednek, alacsony munkabírásúak, akik a két ledobott atom-bomba hatósugarában voltak annakidején. Sokan életun-tak, nem akarnak gyereket és idegbántalmakban szen-vednek. Halott utódok jön-nek a világra, torzszülöttek.
A tudomány eredményeit — mondotta V. P. Komisza-renko — az emberiség javára kell fordítani és ennek meg-valósításáért küzdeni kell!
Ezt követően dr. George Vuchs bécsi egyetemi tanár arról beszélt, hogy a sugár-
s egy életen át viseli a stress-behatások káros nyomait
Dr. Huszák István Kos-suth-díjas egyetemi tanár a Testi és lelki megterhelések pszihológiai következményei-re hívta fel a figyelmet.
— A háborúnak súlyos er-kölcsi emberromboló hatása van — hangsúlyozta — és amikor a háborús rém a rá-dió hullámainak gyorsaságá-val terjed, ez nem hagyható figyelmen kívül, mert a há-borús megterhelések hatásá-ra primitív érzelmi világú lesz az ember.
Dr. Obál Ferenc tanszék-vezető egyetemi tanár, az orvostudományok kandidátu-sa a sugárenergia biológiai hatását vizsgálta. Kiemelte, hogy az atombomba-kísérle-tek okozta sugárnövekedés máris számadatokkal kifejez-hető, s ez nagyon nagy ve-szélyt rejt magában az em-beriség jövőjét tekintve.
Felszólalt dr, Petri Gábor egyetemi tanár, országgyűlé-si képviselő is, aki a növek-vő fegyverkészletekre hívta fel a résztvevők figyelmét
Százötven éve halt meg az elsft magyar-orvosi füvészkönyv szerzője
Emlókezós Diószegi Sámuelre
Ortutay Gyu l a beszéde Végül dr. Ortutay Gyula
akadémikus, a Hazafias Nép-front főtitkára szólalt fel. Értékelte az eddigi tudomá-nyos konferenciákat. El-mondta, hogy e konferenciák tanácskozásain csaknem 800 —900 tudományos kutató vett részt Az előadások vi-tájánnak ismertetése révén a hazai tudósközvéleményt és közgondolkodást áthatják az elhangzott eszmék. Rámuta-tott arra, hogy minden tu-domány középpontjában az ember, a társadalom fejlődé-sének ügye áll, legyen az akár természettudományi, fi-lozófiai stúdium vagy köz-gazdaságtani elmélet, techni-kai gyakorlat elemzése. De
ka, amely a társadalom igaz-ságait valósítja meg, amely a munka és az alkotás sza-bad világát teremti meg, amelyik igazában a békében valósul meg. Ez a világ a szocialista társadalom vilá-ga. s minden jóakaratú mun-kás alkothat benne. A tu dóénak egyszerre kell saját szakmáját és ez a legiga-zabb, legfontosabb tudo-mányt ismernie: erről a ket-tőről szólt minden tudós-konferenciánk, így az igen értékes szegedi konferencia is — fejezte be beszédét dr. Ortutay Gyula.
A tanácskozás dr. Rávnay Tamás egyetemi tanár, a Szegedi Orvostudományi Egyetem rektorának zársza-az ember legszebb tudomá
nya mégis az a tudomány, az vával ért véget az irányító és szervező mun (B. Gy^
A XVIII. század végén je-lentős határkőhöz érkezett a magyar botanika. Ekkor szü-letnek az első jelentősebb magyar nyelvű munkák, amelyek a magyar hazai nö-vénytan számára felbecsül-hetetlen értéket jelenteneli. Ebben a munkában orosz-lánrészt vállalt egy izzig-vé-rig nemzeti gondolkodású ember, Diósszegi Sámuel, aki bár nem volt botanikus, a botanika és az orvostudo-mány számára maradandót alkotott. Linné rendszerét ő ültette át magyarrra, megte-remtve a leíró növénytan és morfológia szaknyelvét.
Hogyan is jutott el neve-zetes alkotásáig? Diósszegi 1760-tól 1813-ig élt. Mint a debreceni főiskola diákja kezdte pályáját, ahol ekkor még a természettudományo-kat nem adták elő hivata-losan. Szorgalmas tanuló, ki-tűnő matematikus volt.
Már ekkor készült egy külföldi tanulmányútra. A német nyelvet magánszorga-lomból sajátította el, s ki-került a természettudomá-nyok egyik korabeli európa-hírességű egyetemre, Göttin-gába
Hazajövetele után, 1779-ben feleségül vette Fazekas Máriát, s így kapcsolatba került Fazekas Mihály-al, a Ludas Matyi szerzőjével. Együtt írták meg a Magyar Füvészkönyvet, amely 1807-ben jelent meg Debrecenben mintegy 3000 példányban. Érdeklődés hiányában a ki-adott köteteknek fele egy pincében porosodott. A könyv sikertelensége csak befolyásolta tüdőbetegségét, amely egyre inkább el-hatalmasodott rajta, 1813. augusztus 2-án sírba dön-tötte. Az említett Füvész-könyv sikertelenségét egy
önálló munkával pótolta, megírta az Orvosi Füvész-könyvet, mint a Magyar Fü-vészkönyv praktikai részét.
Diósszegi munkásságának jelentőségét nem győzhetjük eléggé hangsúlyozni, mert az valóban forradalmi tettnek számit tudományos, és gya-korlati szempontból is. A gyakorlat számára írt mun-ka nem csak szakmai, ha-nem irodalmi szempontból is gyönyörködtető olvasmány. Szinte felderül az olvasó, ha olvassa az érdekes leírásokat egyes növényekről, azok or-vosi használatáról. Termé-szetesen találkozhatunk több
túlhaladott nézettel is az egyébként tudományos szem-pontból is alapos munkában.
Ezen negatív vonások mel-lett azonban értékes leírásai a növények orvosi hasznáról, amelyekkel nagy hiányossá-got pótolt, felmérhetetlenék.
Diósszegi munkásságának valódi értékét csak napjaink-ban mérhetjük• fel igazán, amikor is az általa megírt, még pusztán egyszerű meg-figyelésekre támaszkodó le-írások a növények gyakor-lati felhasználásról kísérleti bizonyítékok birtokában eredményesen használhatók.
Laki Ferenc
даШШиии*wd^lOn Az Egyetemi Énekkar külföldi hangversenykörútjáról
Pályázatot hirdet a Természettudományi Közlöny
A Természettudományi Közlöny c. folyóirat tudományos ismeretterjesztő cikkek írására pályázatot hirdet a lap ol-vasói számára. A témakör: »A tudomány mindinkább tei" melőerővé válik.« A szerző nevét és címét tartalmazó, jel-igével ellátott, lezárt borítékot mellékelni kell a pályamű-höz. A pályamű terjedelme 9—10 normál gépelt oldal le-het. (Oldalanként 28 sor.) A pályázóknak öt példányba kell beküldeniük műveiket a folyóirat szerkesztőbizottsága cí-mére, a téma illusztrálására kívánatos, esetleges 4—5 kép-pel együtt. A beküldési határidő: 1963. szeptember 30. Pá-lyadíjak: I. díj (három db) 1000,— Ft, II. dij (három db) 750,— Ft, III. díj (három db) 500,— Ft.
A pályázat díjnyertes cikkeit a folyóirat szerkesztőbi-zottsága leközölteti, s megjelenésekor a közlésért járó hono-ráriumot is kifizetteti. Leközlik azon pályaműveket is, me-lyek jutalmazásban nem részesülnek ugyan, de amelyeket a szerkesztő bizottság — a pályamű színvonalából következően közlésre javasol. E művek szerzőinek is a szokásos szerzői honoráriumot utaltatják ki.
Motorszerelő tanfolyam Háztartási gépek bemutatója
AZ EGYETIHI M Ö D O L G O Z Ó K SZÁMÁRA
Csaknem egy évig tartó felkészülés, a vártnál kissé gyengébben sikerült búcsú-hangverseny, nagy várako-zások és izgalmak után ér-keztünk meg Krakkóba, lengyelországi hangverseny-kőrútunk első állomására, május 15-én késő este, a szczecini műszaki egyetem vendégeiként
A Krakkó melletti Nova
csoport egyik kérdése: Verdi-nek milyen operáiról tud? Az e kérdésre adott válaszok öt mű megnevezéséig mű-venként 2—2 pontot, az ötön felül megnevezett művekért címenként 3—3 pontot kap-tak. A minőségi pontozásra szolgáljon a következő példa: A képzőművészeti kérdéscso-port egyik kérdése: nevezze meg a „Mona Lisa", az „Éj-szakai őrjárat", a „Hunyadi László siratása", a „Majális" és a ,Juss" című képek al- megszövegezésével — ame-
mot azonban negyvenben ál-lapítottuk meg. Aki ezt el-érte, teljesítménye szászáza-lékosnak minősül.
A sokoldalú képzettségért
Természetesen az értéke-léssel, a számok „megszólal-tatása" után levont rendkí-vül sok és nagyon érdekes következtetés levonásával és
kotóit. Helyes válaszok ese-tén, megnevezett alkotónként 3—3 pontot, a teljes megfej-tésért külön 3 pontot kapott a hallgató.
A másik probléma — mint már szó esett róla — a vi-szonyítási alap kérdése. Nyil-
> vánvalóan maximális köve-telményt támasztottunk vol-na a hallgatókkal szemben, ha minden kérdésre — gon-dolunk itt a felsorolás-szerű válaszokat kívánó kérdések-re — kimerítő válaszokat kí-vántunk volna. Nem várhat-juk el pl., hogy valaki vala-mennyi Gorkij-müröl, vagy amerikai őskultúráról tud-jon, vagy képes legyen fel-sorolni a Föld valamennyi szigetországát, vagy éppen a latin-amerikai államokat. Azoknak a kérdéscsoportok-nak a tekintetében tehát, amelyeknek egyes kérdéseire a válasz felsorolás-jellegű, ún. optimálisan elérhető pontszámot állapítottunk meg. tgy például az első, irodalmi tárgyú kérdéscso-porton belül — ahol három
I kérdésre is felsorolással kell válaszolni — maximálisan elérhető 70 sót 80 pont is; az elérhető optimális pontszá-
lyekről egy későbbi számban szeretnénk tájékoztatást ad-ni — a munka nem ért vé-get. Mindezt csak kiindulási pontnak tekintjük ahhoz, hogy az Egyetem keretein belül, állami és társadalmi szervek széleskörű közremű-ködésével megtaláljuk azo-kat a formákat és eszközö-ket, melyek alkalmasak le-hetnek arra, hogy hallgató-ink általános érdeklődési irá-nyait — ahol az szükséges — helyes mederbe tereljük, másrészt minél magasabbra emeljük az egyetemről kike-rülő fiatal jogászok általános műveltségi színvonalát, ille-tőleg ilyen irányú további fejlődésükhöz egyetemi éveik alatt szilárd alapokat szerez-zenek. Ügy véljük, ezzel is — s nem is kis mértékben — hozzájárulunk a művelt, sokoldalúan képzett szociális ta embertípus kialakításá-hoz.
Dr. Szűcs István
Hutában adtuk első lengyel-országi hangversenyünket. Meggyőződhettünk arról, hogy a lengyel—magyar ba-rátság ma is intenzíven élő és ható hagyomány. Erre gondoltunk, és gondoltak lengyel kísérőink is másnap, mikor a krakkói vár temp-lomának kriptájában meg-koszorúztuk Báthori István s í r j á t
Négynapos varsói tartóz-kodásunk felejthetetlen él-ménye a Zelazowa Wolában található Chopin-házhoz, tett látogatásunk volt Vasárnap délelőtt, csodálatos napsütés-ben sétáltunk a házat övező hatalmas park zöldelő fái a la t t s megigézetten hallgat-tuk a kis ház1 nyitott abla-kain át kiszűrődő akkordo-kat.
Utunk következő állomá-sán, Poznanban a hangszer-múzeum volt a legérdeke-sebb látványosság, itt őrzik Chopin zongoráját is. Egy hatalmas gumigyár kultúr-termében hangversenyeztünk a gyár munkásai előtt.
Izgatottak, boldogok és kí-váncsiak voltunk, mikor másnap már Szczecin felé száguldott velünk a személy-vonat óránként 100—120 km-es sebességgel.
A pályaudvaron testvér-énekkarunk tagjai fogadtak bennünket, élükön rektoruk-kal. Virágot hoztak nekünk, dallal köszöntötték a vendé-geket, s mi is meghatottan feleltünk dallal.
Egy három estéből álló hangversenysorozat kereté-
A al-
ben adtunk koncertet, szczeciniek énekkara ez kalommal ünnepelte műkö-désének tízéves jubileumát. Az első és harmadik estén ők adtak koncertet, a máso-dikon mi. Nyolcvanöt tagú együttesük hatalmas hang-erőt képvisel, nagyszerű te-norszólammal, kulturáltan éneklő és nagy dinamikai teljesítményekre képes női karral rendelkezik.
A mk hangversenyünkre május 24-én került sqr. Már a főpróbán meggyőződhet-tünk arról, hogy a hangver seny színhelye, a helyi fil-monikusok nyolcszázszemé-lyes hangversenyterme akusztikai szempontból na-gyon ideális. A himnuszok elhangzása után Szabó Gá bör, elsőéves magyar—olasz szakos hallgató, énekkarunk tagja rövid lengyel nyelvű üdvözlő beszédet mondott Produkcióink után egyre emelkedettebb lett a hangu-l a t a vastapsokat kellemes meglepetésekkel, műsoron kívül előadott lengyel nép-dalfeldolgozásokkal honorál-ta az énekkar.
Nehéz volt a búcsúvétel Mikor vonatunk elhagyta a vendéglátó város pályaudva-rát, a lányok a kocsiszaka-szokba zárkóztak, a függö-nyöket összehúzták. A fiúk jórésze erősen kihajolt nyitott vonatablakokon, hogy
.még utoljára valamit láthas son a mögöttünk maradó lengyel tájakból.
Cs. F.
A Jóasef Attila Tudomány-egyetem Szakszervezeti Bi-zottságának nőbizottsága eredményes munkát végzett az elmúlt hónapokban. Az egyetemi nődolgozók részére motorszerelő tanfolyamot rendezett, melyen Udvardi Ferenc, a Ságvári Endre gyakorló gimnázium poli-technika tanára ismertette
tására. Az egyetem nódelge-sói Kertes Mihály, a villa-mossá«! gépek szaküzletének vezetője, előadása után szá-mos kérdést tettek fel a gépek használatára, a veszé-lyesség elkerülésére vonat-kozóan.
Júniusban két jelentősebb rendezvényt bonyolított le
meg a tanfolyam hallgatóival sikeresen a nőbizottság: 18-az autó és motorszerelés leg- án ünnepélyt szerveztek az lényegesebb fogásait. egyetem nyugdíjasai számá-
A napokban a nőbizottság ra, valamint gyermeknapot ankétot szervezett a máso- rendeztek az egyetem dolge-dik műszakot megkönnyítő, zói és oktatói gyermekeinek ú j háztartási gépek bemuta- részére.
A motorszerelő tanfolyam résztvevői Udvardi Ferenc politechnikai tanár irányításával nagy érdeklődéssel
tanulmányozzák egy autó-motor alkatrészeit.
J m á i
K I M I T T U D . . . Az egyetemi Ki Mit Tud? sikerén felbuzdulva meg
kellene rendezni az előadók, »ki mit tud—ját is. Milyen érdekes lenne például, ha a Bolyai Intézetben a Binominális tétel alkalmazásai a középfrancia nyelvjárás felhangjaiban c. kollégiumot tartaná P. Huba bölcsészelőadó, majd a jogi karon a Polgárjogi bölcselmek a Cyprus anonymus felhám-réteg gyantajárataiban c. speckollégiumra hívnák meg R. Tas adjunktust, és a Kémiai vegyelemzés távlatai Balassi Bálint virágénekeiben c. nyolcvan előadásból álló tanfolya-mot tartaná a magyar intézetben S. Töhötöm kémikus docens. robi
Kun fotó A háztartási gépek bemutatóján az egyetem nödolgozoi
számos kérdést tettek föl Kertes Mihálynak, a villamos-sági gépek szaküzlete vezetőjének.