58
1 SZEGÉNYSÉG ARCAI FILMFESZTIVÁL programfüzet

Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

  • Upload
    docuart

  • View
    228

  • Download
    5

Embed Size (px)

DESCRIPTION

A Palantír Film Alapítvány szervezésében 2010. december 3-5-e között megrendezett Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet.

Citation preview

Page 1: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

1

SZEGÉNYSÉGARCAI

FILMFESZTIVÁLprogramfüzet

Page 2: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

2

2010 a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem Európai ÉveA szegénység 78 millió embert, köztük 19 millió gyermeket érint az Európai Unióban – hangsúlyozza A szociális védelemről és társadalmi befogadásról szóló 2008. évi Közös Jelentés. Az Európai Parlament és a Tanács ugyanezen év októberében elfogadott határozatában döntött arról, hogy 2010 a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai éve lesz. A kezdeményezés célja, hogy felhívja a nyilvánosság figyelmét a szegénység és a társadalmi kirekesztés súlyosságára a tagállamokban, megnyerje az állampolgárokat a társadalmi összetartozás ügyének, hiszen a szegénység és kirekesztés nemcsak a kormányok és a szegények problémája, hanem mindannyiunk ügye. A Szegénység arcai filmfesz-tivál ennek a nemes ügynek kíván a maga eszközeivel a partnere lenni, a bemutatott filmeken keresztül egy lépéssel közelebb kerülünk e nehéz sorsokhoz és a segítségre szoruló embertársainkhoz is.

Page 3: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

3

Katikát a hivatalos indoklás szerint a testszaga miatt rúgták ki egy nagy áruházból. Katika viszont azt mondja, hogy a főnökének a származásával volt baja. Katika cigány származású.

„A büdösasszony”

rendező: Váradi Bélagyártás éve: 2010hossz: 8minhelyszín: Budapest, Sal-gótarjánoperatőr: Varga Jánosvágó: Sós Henriettagyártásvezető: Kiss Ritautómunkálatok, 3D grafika: Umbrella Kft.filmtípus: nem fikciós

NAGYTEREMPÉNTEK19:10

VERSENYFILMEK

Page 4: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

4

Lehet szobafestő vagy mérnők, családos, vagy egyedül-álló, fiatal vagy idős, mindenkit elérhet a hajléktalanság mint “állapot”. Még az sem biztos, hogy tehet róla. Nem künnyű vele együttélni, de meg kell tanulni kezelni ezt a helyzetet is. Ki hogyan találja meg ezt az utat, és kikre számíthat, többek között erről is szól ez a film.

“Hat év az hat év”

rendező: Seregély Istvángyártás éve: 2009hossz: 39minhelyszín: Budapestoperatőr: Péller Józsefszerkesztő-riporter: Góczán Andrásproducer: Szigethy Ferencfilmtípus: nem fikciós

KISTEREMSZOMBAT10:00

Hajléktalan emberek útkeresései. Az otthontolanságból kivezető kanyargós út utolsó lépéseit kísérhetjük végig a főszereplőkkel, megismerve az idáig vezető okokat, előzményeket, segítőket.

„Mentés Másként”-Kiutak a hajlékta-lanságból

rendező: Herner Dorkagyártás éve: 2010hossz: 52minhelyszín: Budapestoperatőr: Vízkelety Mártonvágó: Szabó Dánielfilmtípus: nem fikciós

KISTEREMSZOMBAT10:00

Page 5: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

5

A munkanélküli, szakképzetlen, háromgyermekes cigányasszony kitörésének története a szegénységből. „Pogácsájulcsi” sorsreceptjének hozzávalói: nagy adag akaraterő és ambíció, egy átképzés, némi számítógép-ismeret a gyerekektől, sok küzdelem, meg persze egy kis bódé... Ezekből gyúrja ő magát nap mint nap egy budapesti lakótelep példaképévé magyarnak, cigánynak egyaránt.

A történet napjainkban játszódik. Mindennapos rutin utazásaink során felmerülő, lehetséges problémáinkat próbálja elénk tárni humoros, néha eltúlzott formában. A film a belvárosi élet nehéz körülményei között élő emberek kirekesztettségére és kiszolgáltatottságára is rávilágít. Rohanó világunkban saját gondjaink elfelejtetik velünk azt a nyilvánvaló tényt, hogy bármikor kerül-hetünk hasonló helyzetbe és hogy minden nézőpont kérdése.

„pogácsásjulcsi”

rendező: Baranyai Mártagyártás éve: 2010hossz: 8minhelyszín: Budapestoperatőr: Dömötör Péter vágó: Mógor Ágnesgyártásvezető: Boda Jánostechnikus: Paszicsnyek Balázsfőszerkesztő: Joka Daróczi Jánosfilmtípus: nem fikciós

NAGYTEREMPÉNTEK19:10

100

írta, rendezte, operatőr, vágó: Somogyi Lászlógyártás éve: 2010hossz: 7minhelyszín: Budapest, belvárosfőhős: Somlai Tamásotthontalan 1: Fazekas Jánosotthontalan 2: Matolcsi Jánosparkolóőr: Farkas Attilagyorshajtó: Gujzer Lászlófilmtípus: fikciós

NAGYTEREMSZOMBAT10:00

Page 6: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

6

Egy mostoha sorsú, egyedülálló anya az őrületig fokozza törekvését, hogy kislányáról gondoskodjon. Egyetlen cél elérésére teszi fel min-denét, amiben ő a lánya sorsának megoldását látja: hogy összegyűjtsön 300 forintot. Az üldözött boldogság elérése viszont, lehetetlennek bizonyul.

300 Forint

rendező: Visky Sámuelgyártás éve: 2008hossz: 19minhelyszín: Kolozsvár, Romániaoperatőr: Fazakas Gergelyvágó: Visky Sámuelkellék, jelmez: Kiss Boglárkaszereplők: Péter Hilda, Tordai Flóra, Bodolai Balázs, Tordai Kata, Kolumbán Csongorfilmtípus: fikciós

KISTEREMVASÁRNAP11:45

Észak-Románia örökzöld erdejének mélyén egy öteme-letes lakótömb áll egymagában. Hajdanán város volt itt, de a helyi bányákat bezárták, az emberek elköltöztek, a házakat lebontották. Csak ez az egy maradt meg, benne 16 családdal. A film az ő mindennapjaikat mutatja be.

A 6-os épület

rendező: Akar Pétergyártás éve: 2010hossz: 23minhelyszín: Romániaoperatőr: Carmen Bianca Tofenivágó: Marton Krisztiángyártásvezető: Andrada Popan-Dorcadramaturg: Nino Kirtadzeproducer: Dan Nutuco-producer: Bosnyák Miklósfilmtípus: nem fikciós

KISTEREMSZOMBAT12:10

Page 7: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

7

Veszélyes alakok gyülekeznek egy aluljáróban. A romák-ból álló banda láttán a járókelők megriadnak és inkább sietősre fogják lépteiket. Valami készülődik...

Budapest VIII. kerületében, jelenetek egy heroinista cigány család életéből, a családfő elvesztette a fél karját, lakásuk drogbelövő helyként funkcionál.

A Banda

rendező: Hernádi Ambrus, Zurbó Dorottyagyártás éve: 2010hossz: 2minhelyszín: Budapest, Margít hídoperatőr: Ebner Dávid Zsolt vágó: Bouandel Dorayagyártásvezető: Cibulya Nikolhang: Zányi Tamásfilmtípus: nem fikciós

KISTEREMSZOMBAT18:00

A drogvilág mélyén

rendezte: Barcs Miklósgyártás éve: 2089hossz: 31minhelyszín: Budapest, VIII. ker.filmtípus: nem fikciós

NAGYTEREMSZOMBAT10:00

Page 8: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

8

Sarkadi Robi egyike annak a negyven roma gyermeknek, akiket hátrányos helyzetűeknek szervezett intenzív futballképző programba Magyarországon beválogat-tak. A táborban elsősorban roma gyermekek vesznek részt, akiknek többnyire nincs lehetőségük arra, hogy rendszeresen futballozzanak vagy továbbtanuljanak. A táborban a fiatalok nemcsak tanulnak és fociznak, hanem a legjobb játékosok ösztöndíjban is részesülnek középiskolai tanulmányaikhoz. E játékosok közé tartozik Sarkadi Robi. Ősszel kereskedelmi szakiskolába megy - e program nélkül erre nem nyílt volna lehetősége.

A foci az egyetlen esély

rendezte: Papinot Ferencgyártás éve: 2010hossz: 3minhelyszín: Szarvaskőrendező, riporter: Papinot Ferencoperatőr: Szabóz Péter Ádámvágó: Lauren Malkanifilmtípus: nem fikciós

NAGYTEREMPÉNTEK17.30

A gyermekotthoni filmszakkör keretében készült dokumentumfilmben nevelők és gyerekek beszélnek munkájukról és a gyermekotthon életéről.

A Hűvi

nyilatkozók: Kómár Katalin, Csordás Imre, Lakatos Szandrariporter: Horváth Lauraoperatőr: Horváth Laura, Grosch Nándorvágó: Pásztor Teodórazene: Bakó Mária - Sonotonszakkörvezető: Grosch Nándorfilmtípus: nem fikciós

NAGYTEREMSZOMBAT10:00

Page 9: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

9

Egy lecsúszott kertész ember mindennapi önfenntartásai.

A kalapos kertész

rendezte: Kalász Józsefgyártás éve: 2008hossz: 11minhelyszín: Balatonboglár, Bugaszeg dűlőfilmtípus: nem fikciós

NAGYTEREMPÉNTEK16.00

A gyermekotthoni filmkészítő szakkör keretében forga-tott filmben Joe összekülönbözik valakivel az utcán és börtönbe kerül. A bírósági tárgyalás után Joet beszélőre viszik.Szereplők: Joe: Lakatos László, Fat Joe: Lakatos Nikoletta, Kevin rendőr: Horváth József, Tom rendőr: Haga László, Curtis bíró: Bozsoki Róbert, Tony, az apa: Nyári Antal, Mary, az anya: Z. Papp Zsuzsa, anya narráció (levél): Kovács Zsuzsa

A nagy balhé

rendezte: Lakatos Lászlógyártás éve: 2010hossz: 9minhelyszín: Egy budapesti gyermekotthonoperatőr: Lakatos Nikoletta, Grosch Nándorvágó: Pásztor Teodóra, Mehrly Noémizene: Bakó Mária - Sonotonfilmszakkörvezető: Grosch Nándorfilmtípus: fikciós

NAGYTEREMVASÁRNAP14.30

Page 10: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

10

Szomolyán a romák barlanglakásokban laknak a mai na-pig. Ők mesélnek a nehézségeikről és az életükről ebben a kisfilmben. Megtudhatjuk, hogy hogyan alakultak ki a barlanglakások, és hogy a lakók hogyan kerültek oda.

A szomolyaibarlanglakások

rendező: Kőszegi Tamásgyártás éve: 2010hossz: 12minhelyszín: Szomolyaoperatőr: Kővári (Borz) Józsefriporter: Galyas Gyulafilmtípus: nem fikciós

KISTEREMSZOMBAT18:00

A gyermekotthonban működő filmkészítő szakkör keretében készített filmben egy kislány elhatározza, hogy megszökik az intézetből, hogy meglátogassa hajléktalan barátait.

A szökés

rendező: Horváth Lauragyártás éve: 2010hossz: 8minhelyszín: Egy budapesti gyerme-kotthon ötlet, forgatókönyv, riporter: Horváth Lauravágó: Pásztor Teodórafilmszakkörvezető: Grosch Nándorfilmtípus: fikciós

KISTEREMSZOMBAT18:00

Page 11: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

11

A vietnámi Thai Binh megyében sok háborús veterán él, köztük amerikai növényirtó vegyszerrel (A/O dioxin) mérgezett katonák is. A szerzett betegség az utódokat sem kíméli, miközben a fertőzött, veterán családfők csökkent munkaképessége tovább nehezíti a vidéki családok életét.

Magyarország egyik legszegényebb vidékén működik egy művészeti iskola, az Igazgyöngy. Élményalapú rajzolással töltik délutánjaikat olyan gyerekek is, akik számára a jó lakás és a finom étel csak vágyálom. Kérdés, milyen eredményeket érnek el közösen a gyerekek és az oktatók, s elválasztható-e egymástól a művészetoktatás és a szociális munka?

Agent Orange,Napalm, Whatever

rendezők: Lémy Benkő Attila és Ha Thi Lan Anhgyártás éve: 2009hossz: 5minhelyszín: Vietnamtársrendező: Ha Thi Lan Anh (Vn)fotó, zene: Joshua Lee (Au)filmtípus: nem fikciós

KISTEREMVASÁRNAP11:45

Ahogy te akarod

rendező: Pálos Györgygyártás éve: 2010hossz: 67minhelyszín: Berettyóújfalu és környékefilmtípus: nem fikciós

NAGYTEREMPÉNTEK19:10

Page 12: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

12

Egy zsák szén 800 forintért, számla nélkül. A fűtőanyag jó minőségű, ám egy illegális külszíni fejtésből származik. A Borsod megyei Farkaslyuk évek óta munka nélkül tengődő cigány lakói télire így keresnek megélhetést. Tudják, hogy veszélyes és tiltott dolog, amit tesznek, s a kemény munkát annak ellenére végzik, hogy akár 10 milliós büntetést is kaphatnak érte...

Alkalmi vájárok

rendezte: Tengely József gyártás éve: 209hossz: 10minhelyszín: Magyarország, Farkaslyukoperatőr: Boros Györgytechnikus: Kisléghy-Nagy Dánielfilmtípus: nem fikciós

NAGYTEREMPÉNTEK16:00

Barlang

rendezte: Szederkényi Júlia gyártás éve: 2010hossz: 82minhelyszín: Északkelet-Magyarországfilmtípus: nem fikciós

NAGYTEREMSZOMBAT16:30

Figyelmi gyakorlatok 2010-ben, Északkelet-Magyarországon, Európa közepén.

Page 13: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

13

Nem érdemes a koldusoknak adni, mert: 1. a koldulással sokkal többet keresnek nálad, 2. elisszák, 3. úgyis lenyúlja a koldusmaffia, 4. aki akar talál munkát, ő is elmehetne.

Bevezetés a koldulásba

rendezők: Somlai János gyártás éve: 2010hossz: 5minhelyszín: Budapest, Határ útstáb: Buk Miklós, Tóth Orsi, Volcsányszky Fannifilmtípus: nem fikciós

KISTEREMPÉNTEK17:30

Drámai kép Kelet-Ukrajna szívéből. Az európai kultúra maradványai a hatalmas ipari nagyvárosban, Donyeck-ban. Füst, szennyezés, kóbor kutyák, és végtelen sorú lerobbant lakótelepek. Az öt éves kislánynak, Tanjának, a meleg családi fészekben telnek a napjai, mígnem elérkezik a nap, amikor szembesülnie kell a valósággal.

Berlinskaya Fuga

rendező: Nagy Dénesgyártás éve: 2009hossz: 14minhelyszín: Donyeck, Berlinoperatőr: Dobos Tamásrgyártásvezető: Mester Lindafénymegadó: Szép Juditproducer: Bosnyák Miklósfilmtípus: nem fikciós

KISTEREMPÉNTEK19:00

Page 14: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

14

HoppiNéró nevezetű csavargó kalandjai.

A film jeleneteivel, típusaival naponta találkozunk. Szándékaink szerint a film mégis több mint a koldusgyerek története. Minden emberre vonatkoztatható kérdéseket óhajtottunk feszegetni, úgymint: Adok-kapok játékunkban sérthetjük-e mások, vagy magunk méltóságát? Nem vagyunk-e többé-kevésbé mi magunk is koldusok? Lehetünk-e erkölcsileg kevesebbek, mint a koldus? Van-e kiút a koldussorsból? Segíthet-e az egymásra-figyelés méltóságunk, emberi minőségünk megőrzésében?

Bokrok alatt

rendezők: Molnár Gergő gyártás éve: 2010hossz: 26minhelyszín: Ürömhang utómunka: eop kísérleti zenekaranimáció: káoszistenfilmtípus: nem fikciós

KISTEREMVASÁRNAP13.30

Boldog Karácsonyt

rendező: Bessenyei Istvángyártás éve: 2008hossz: 43minhelyszín: Szatmarnémeti opertőr-vágó: Daubner Edwardzene: Szücs Józseffilmtípus: fikciós

NAGYTEREMVASÁRNAP10.00

Page 15: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

15

A cigány származású H. Ritát 3 évig tartották előzetes letartóztatásban, mint kiderült ártatlanul. A fogvatar-tás alatt kihullottak a fogai, infarktusai voltak, a sok felfázástól pedig meddő lett. Testvére és apja temetésére rabláncon vitték el, mint egy bűnözőt. Felmentése után Rita beperelte az államot, 19 millió forint kártérítést kapott.

Börtönévek

rendezte: Váradi Bélagyártás éve: 2010hossz: 11minhelyszín: Budapest operatőr: Varga Jánosvágó: Sós Henriettagyártásvezető: Kiss Ritautómunkálatok, 3D grafika: Umbrella Kft.filmtípus: nem fikciós

KISTEREMVASÁRNAP11:45

A rövidfilm a szerző Budapestről alkotott, történeti kitekintésű társadalomkritikáját mutatja be, kerettör-ténetbe foglalva. A történet hőse egy nyugdíjas utcai zenész (hegedűs), a film az ő visszaemlékezéseként mutatja be Budapest XX. századi és közelmúltbeli történetét, valamint az utcák és aluljárók világát, ahol napjait tölti.

Budapest Meseszép

rendező: Kaló-Banducz Pétergyártás éve: 2010hossz: 11minhelyszín: Budapestsegítők: Bognár Dániel, Benke Tamás, Máté Gergely, Belágyi Benjáminfilmtípus: nem fikciós

NAGYTEREMSZOMBAT12:10

Page 16: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

16

A film jó zenék és karakteres arcok mellett innovatív példát mutat be, hogyan lehet az italozás melléktermé-kével tudatosan hozzájárulni a szegény sorsú emberek mindennapi betevőjéhez. A video 2010 augusztusában forgott, és a Birth Of Image 48h-s videóversenyét nyerte. A videó vimeo linkje: http://vimeo.com/13870683

Can Man

rendezők: Novinszki Tamásgyártás éve: 2010hossz: 5minhelyszín: Budapest - Keleti Blokk producer: Lisa Steelefőszereplő: Fekete Józseffilmtípus: nem fikciós

NAGYTEREMSZOMBAT10:00

Lelki és anyagi nyomorban élt cigánylányok és asszonyok tesznek könnyes vallomást, istenarcú bizonyságot múltról, jelenről és jövőről. Anyák mondják el, hogyan menekültek drogos és alkoholista férjektől, hogy járták évekig a züllés és a lopás útját. A nézők két család példáján keresztül is láthatják, hogy a teljes szétesés széléről hogyan jutottak el a boldog egység útjára. Beszámolójukból megtudhatjuk, hogy a lehetetlen helyzet sem reménytelen, és van út a szeretetteli élet eléréséhez.

Cigánylányoka pokolból

rendezők: M. Karácsonyi Violettagyártás éve: 2009hossz: 66minhelyszín: Magyaroszágoperatőr: László Viktorvágó: Győri András Timóteusfilmtípus: nem fikciós

KISTEREMPÉNTEK19:00

Page 17: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

17

Pillanatkép, látlelet a magyar valóságból, annak is a széléről, a cigánytelepekről. A film cserbenhagyott emberekről, a cserbenhagyott cigányokról szól.

A Lenin utca egy kis szatmári falu cigánysora, harminc család lakja. Öt évvel ezelőtt egy amerikai pásztor érkezett hozzájuk, akkor vették fel a baptista vallást.

Cigányok, telepek

rendező: Váradi Bélagyártás éve: 2010hossz: 18minhelyszín: Ceglédbercel, Szendrőlád, Sajókaza, Pomáz, Edelényoperatőr: Varga Jánosvágó: Sós Henriettagyártásvezető: Kiss Ritautómunkálatok, 3D grafika: Umbrella Kft.filmtípus: nem fikciós

NAGYTEREMVASÁRNAP11.30

Csak igazat szólj

rendezte: Szabó Csillagyártás éve: 2010hossz: 64minhelyszín: Szatmárcsekefilmtípus: nem fikciós

NAGYTEREMVASÁRNAP11.30

Page 18: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

18

Életkép emberekről és egy hajléktalanról, aki csak annyiban különbözik a többi utastól, hogy nincs otthona.

Csak otthona nincs

rendezők: Pusztai Ferencgyártás éve: 2010hossz: 1minfilmtípus: nem fikciós

KISTEREMSZOMBAT10.00

A romániai Magyarfaluban élő moldvai csángók életkörülményeinek bemutatása.

Csángóélet

rendezők: Eged Dávid gyártás éve: 2010-11-29hossz: 9minhelyszín: Magyarfalu - Romániastábtagok: Antal Anett, Berecz Tamásfilmtípus: nem fikciós

NAGYTEREMSZOMBAT10.00

Page 19: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

19

A gyermekotthoni filmkészítő szakkörben készült filmben a gyerekeket piálásra csábítja két megtévedt gyerek. A srácok kipróbálják a dolgot, majd lerázzák a dealereket. Szereplőksrácok: Tóth Richárd, Haga László, Varga Anna, Lakatos Szandradealerek: Tóth Krisztián, Igliczy Zoltán

A fiatal bokszolót, Czuri Mónikát befogadta a Halász-teleki Box Klub. Kallódása öt éves korában kezdődött, amikor szülei intézetbe adták. A szomorú kezdet után a 23 éves lány élete számos negatív fordulatot vett. Egy nap gyerekkori edzője újra lehívta a bokszklubba.

Csavargó film

rendező: Tóth Richárd, Tóth Krisztiángyártás éve: 2008hossz: 6minhelyszín: Egy budapesti gyermekotthon vágó: Pásztor Teodórafilmszakkörvezető: Grosch Nándorfilmtípus: fikciós

KISTEREMSZOMBAT12.10

Csiszolatlan gyémánt

rendezte: Botos Nikolettgyártás éve: 2010hossz: 8minhelyszín: Halásztelekrendező, riporter: Botos Nikolettoperatőr, vágó: Balog Zsoltfilmtípus: nem fikciós

NAGYTEREMVASÁRNAP11.45

Page 20: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

20

A film, a távoli, indonéziai Flores szigetéről kíván boldogságot importálni a globalizált nyugati nézők számára. A szegénységükben is tartásukat, nemes-ségüket megőrző, a nyugati civilizációtól még távolmaradt hegylakók és halászok, gyermeki tisztasággal tudnak örülni az élet ajándékainak, a felkelő napnak és a kis fogásnak a tengeren. Családok, közösségek tudnak együtt nevetni, énekelni, amíg a nyugati civilizált embernek egyetlen Istene, a pénz maradt.

Dal a boldogságról

rendező: Bojti Andrásgyártás éve: 2010hossz: 53minhelyszín: Flores Indonéziafilmtípus: nem fikciós

NAGYTEREMVASÁRNAP13.15

A filmben jégdarabok olvadnak el. A jegeket a mindennapi élet szimbólumaival, külön-külön nyomtattam meg. Amilyen gyorsan változik a jég vízzé, olyan gyorsan változhat meg életünk is a jólétből szegénységbe.

Deja Vu

rendező: Augustine-Sziksz Esztergyártás éve: 2010hossz: 9minhelyszín: Memphis Tn USA operatőr: László Viktorvágó: Győri András Timóteusfilmtípus: nem fikciós

NAGYTEREMSZOMBAT12.10

Page 21: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

21

Az üldözés vagy a háború elől menekülők végtelenül kiszolgáltatott helyzetben vannak. Amen-nyiben a menedékkérőket nem fogadja be egy másik ország, illetve ott nem kapnak megfelelő védelmet és esélyt egy új életre, rájuk nézve az akár végzetes is lehet. Más kontinenseken élő menekültek helyzetéről naponta jutnak el képek hozzánk, de nagyon keveset tudunk azokról az emberekről, akik Kelet-közép Európában - közöttünk - menekültként vagy menedékkérőként élnek. A 2010 júniusában forgatott dokumentumfilm azokról az emberekről mesél, akiknek nincs alkalmuk a nyilvánosság előtt beszélni az érzéseikről, megpróbáltatásokkal teli sorsukról, az átélt viszontagságokról, az okokról, amiért kénytelenek voltak feladni otthonukat, elhagyni szülőföldjüket, szeretteiket.

Boglárék a csángóföldi Külsőrekecsin faluban élnek. Az eldugott településen nem könnyű talpon maradni, főleg, ha még 12 gyereket is fel kell nevelni. Magyarországi ismerőseik tehenet vettek ajándékba a családnak, “aki” azóta minden munkában segít. Dumán tejet ad, behordja a kukoricát, a fát. Az élet így sem habostorta, de panaszkodást nem lehet hallani Bogláréktól. Mint mondják: ha egészség van, minden jól van.

Délibáb

rendező: Fauszt Tímeagyártás éve: 2010hossz: 50minhelyszín: Szlovákia, Lengyelország, Csehország, Románia, Bulgária vágó: Veréb Csabagyártásvezető: Mliner Lászlószerkesztő, riporter: Szandelszky Bélafilmtípus: nem fikciós

NAGYTEREMVASÁRNAP13.00

Dumán, a tehén

rendezte: Zsigmond Attila gyártás éve: 2008hossz: 9minhelyszín: Románia - Moldva - Csángóföldszerkesztő-riporter :Bajna Györgyfilmtípus: nem fikciós

NAGYTEREMSZOMBAT10.00

Page 22: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

22

A gyermekotthoni filmszakkörben készült, a magyar parlament előtt forgatott dokumentumfilmben gyermekotthonban élő gyerekek beszélnek az intézeti életről, kalandjaikról és vágyaikról.

Duna-film

rendezők: Hirsch Dániel, Fazekas Dániel, Keresztes Tamásgyártás éve: 209hossz: 5minhelyszín: Budapest, Parlament előttoperatőr, nyilatkozó: Hirsch Dániel (Renok), Fazekas Dániel (Potter)nyilatkozó: Mészáros Tamás (Shad)vágó: Klára Levente, Csaba Attilaoperatőr, filmszakkörvezető: Grosch Nándorzene: Bakó Mária, Sonotonfilmtípus: nem fikciós

NAGYTEREMSZOMBAT10.00

“Így kell!” Mondja a filmben a cigány származású apa, mikor a fiaival együtt muzsikál, de ez mást is jelent: hogyan lehet kicsi lépésekkel, következetes akarással fenntartani egy családot.

Egy célt mindigel kell érni

rendező: Tóth Tiborgyártás éve: 2008hossz: 20minszereplők: Lakatos Adolf, Lakatod Adolfnéfilmtípus: nem fikciós

KISTEREMPÉNTEK17:30

Page 23: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

23

Az Erdéllyel határos Partiumban élő szegény gyerekeket magyaror-szági tanárok tanítják (ingyen) játékosan magyarul, hogy a magyar nyelvet, a magyar történelmet azok is megőrizzék és gyakorol-hassák, akiknek a szegénység adta elszigeteltség miatt nincs lehetőségük erre. Ezen kívül táborokat is szerveznek nekik. Kicsik és nagyok, de mind magyarok, egy pár kilométerrel arrébb...

1944-ben a Szálasi Ferenc vezette nyilas rezsim idején Michnay László, a Hetednapi Adventista Egyház elnökének vezetésével több mint 60 zsidó ember életét mentették meg egy olyan vallási közösség tagjai, akik maguk is üldözöttek voltak. Michnay László emlékére 2006-ban egy emléktáblát állítottak annak a háznak a falán, ahol ő a legtöbb menekültet bújtatta. A film a társadalomból kirekesztettek összefogásáról szól.

Egy falat az anyaországból...

rendező: Kertész Enikőgyártás éve: 2010hossz: 13minhelyszín: Tenke, Bélfenyér (Románia)operatőr: Kajtsa Zoltántechnikus: Kiss Antalhangtechnikus: Berecz Istvánvágó: Helyi Attilafilmtípus: nem fikciós

NAGYTEREMSZOMBAT12.10

ÉKEMBER, Michnay László emlékére

rendezte: Restás Lászlógyártás éve: 2008hossz: 50minhelyszín: Budapest konzulens: Bán András tanácsadó: Prof. Dr. Szigeti Jenő operatőr, hang: Bodnár Mária, Török Józsefoperatőr: Szabó Editvágó: G. Tóth László, Varga Norbertfilmtípus: nem fikciós

NAGYTEREMSZOMBAT12.10

Page 24: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

24

A hajléktalanok mindennapjai. Kiragadott képek az életükről.

Életképek

rendező: Kovács Zoltán (Kovács Kelemen Zoltán)gyártás éve: 2010hossz: 2minhelyszín: Pécstársrendező: Karsai Gáborzene: Arató Péterfilmtípus: nem fikciós

KISTEREMPÉNTEK17:30

Idézet a filmből: “A 2001. évi népszámláláson 190.000 ember vallotta magát cigány nemzetiségűnek. Magya-rország területén több ezer illegális hulladéklerakót tar-tanak számon. Ezek mellett többnyire roma származású emberek kénytelenek élni. A környezeti rasszizmust az ENSZ is a faji megkülönböztetés egyik formájaként fogja fel. Ökorasszizmus?...”

Életterek

rendező: Pataky Csabagyártás éve: 2008hossz: 5minoperatőr: Géczi Helmutvágó: Széll Király Ernőtechnikus: Gyulai Istvánfilmtípus: nem fikciós

NAGYTEREMSZOMBAT10.00

Page 25: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

25

Filmünk hősei roma gyerekek, akik magukra maradtak a jogszabályok dzsungelében. Az iskolai szegregáció számukra nem televíziós vitatéma, hanem a minden-napok valós élménye.

Dokumentumfilm egy kistelepülésről, ahol valaha gyufa- és ecetgyár volt, hajón és vonattal is el lehetett érni, de mára mindebből semmi sem maradt. Jelenleg egy cigány-zsákfalu, munkalehetőség nélkül, szegregált óvodával és iskolával, és persze lassan két évtizede mindenféle szociális programokkal. Rezervátum, ahol a kerítés a nincstelenség: elmenni pénz nélkül nem lehet, oda meg nem vágyik senki. A falu vezetői, értelmiségijei próbálják a múltból és a mostból megtervezni a jövőt, a többiek meg élnek, ahogy tudnak.

Elkülönítve

rendező: Kármán Irén gyártás éve: 2008hossz: 52minhelyszín: Miskolc, Kerepes, Csörög, Sződligetoperatőr: Lovasi Zoltánvágó: Eszlári Beaproducer: Kisfaludy Andrástársproducer: Faragó Józseffilmtípus: nem fikciós

KISTEREMSZOMBAT18.00

Ennél jobb már nem is lehet

rendezte: Lovasi Zoltángyártás éve: 2010hossz: 55minhelyszín: Tiszabő, Magyarországoperatőr: Lovasi Zoltánszerkesztő: Virág Tamásvágó: Nagy Katagyártásvezető-producer: Szederkényi Miklósfilmtípus: nem fikciós

NAGYTEREMVASÁRNAP14:30

Page 26: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

26

Történt egyszer, hogy egy bükkösdi doktornő, egy kongói menekülttábort látva úgy döntött, hogy segít az ott élő embereken. Mivel a menekültek az esőtől szen-vedtek a legjobban, nylonponyvákra volt a legnagyobb szükségük. A doktornő pénzt gyűjtött, és megbízott minket azzal, hogy tízezer dollárral és egy kamerával menjünk el Ugandába, vegyünk ezer ponyvát, szállítsuk át Kongóba és adjuk oda a menekülteknek.

Ezer

rendező: Radnai Csabagyártás éve: 2010hossz: 27minhelyszín: Uganda, Kongói Demokratikus Köztársaságfilmtípus: nem fikciós

NAGYTEREMVASÁRNAP13:00

Ildikó öt gyerekével három éve él egy lakókocsiban, mert egy viharban összedőlt a házuk. A gyerekek na-ponta több órát gyalogolnak az iskolába és haza. Fűtés nincs. Víz van, de az meg nem iható. Az öt gyerekből kettő beteg, egyikük gyógyíthatatlan. Senki nem segít rajtuk.

Fejenként három m2

rendező: Váradi Bélagyártás éve: 2008hossz: 13minhelyszín: Monor, Budapestoperatőr: Varga Jánosvágó: Sós Henriettagyártásvezető: Kiss Ritautómunkálatok, 3D grafika: Umbrella Kft. filmtípus: nem fikciós

NAGYTEREMVASÁRNAP10:00

Page 27: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

27

A freegan-ek azt használják fel, amit mások eldobnak. A freegan kifejezés az ingyenes és a vegán szavakból áll, a mozgalom egyszerre érvényesíti az állatvédelmi és fogyasztásellenes szempontokat. A film rövid pillanatkép a budapesti mozgalomról, a kukázástól az ingyenes ételosztásig.

Bátonyterenyén, Szúpatakon, Salgótarjánban élő csa-ládokról készült rövid videó. Gazdagság a szegénység-ben. Szegényen is lehet gazdag az ember.

Freegan

rendező: Kresalek Dávidgyártás éve: 2010hossz: 9minhelyszín: Budapestszerkesztő-riporter: Biczó Gabriellafilmtípus: nem fikciós

NAGYTEREMVASÁRNAP10:00

Gazdagság a szegénységben

rendezte: Klenóczky Sándorné gyártás éve: 2010hossz: 7minhelyszín: Bátonyterenye, Szúpatak, Salgótarjánfilmtípus: nem fikciós

KISTEREMPÉNTEK19:00

Page 28: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

28

Magyarkanizsa furcsa, magányos alakjait művészeink már régen felfedezték maguknak. A világhírű táncművész Nagy József vagy Tolnai Ottó, író, költő is bőven merít e kisváros atmoszférájából, figuráiból. Ez a dokumentumfilm is egy olyan személyt szeretne bemutatni, aki a város életének fontos szereplője, igazi különce. Különcsége kisebbségi létéből is fakad. Lukács idős roma zenész, akinek vékony, törékeny alakja gyakran feltűnik a különböző kávézókban, kocsmákban vagy ép-pen az utcán.

Getto sor

rendező: Csubrilo Zoltángyártás éve: 2009hossz: 44minhelyszín: Magyarkanizsaasszisztens: Ivan Tamarafilmtípus: fikciós

NAGYTEREMSZOMBAT14.20

Az Ensz statisztikái szerint több mint 150 millió gyermek él világszerte az utcán, ebből csak Kinshaszában 100.000-en. A számoknál talán csak az okok megrendítőbbek: ugyanis nem minden utcagyerek árva, ahogy azt sokan gondolják. Több-ségüknek él egy vagy akár mindkét szülője, de a szegénység és munkanélküliség miatt elhagyják gyermekeiket. Sajnos a jelenlegi gazdasági válság ezen a helyzeten tovább rontott. Világszerte 150 millió vagy talán ennél is több gyermek, ha elesik és megüti magát hiába sír, nincs, aki megvigasztalja.

Gyermekéletek,asszonysorsok: Samuel, a kongói utcagyerek

rendező: Jaksity Katalingyártás éve: 2009hossz: 25minhelyszín: Kongó - Kinshaszaoperatőr: Reisinger Dávidvágó: Pataki Róbertfilmtípus: nem fikciós

NAGYTEREMPÉNTEK17.30

Page 29: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

29

2010 júniusában balassagyarmati és budapesti hajléktalanok önkéntes munka keretében süteményt sütöttek és osztottak szét a pesti járókelőknek. A budapes-tiek önkéntes idegenvezetőként a város több nevezetességét is bemutatták vidéki sorstársaiknak.

Az Oltalom Karitatív Egyesület, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség és a Wesley János Lelkészképző Főiskola az árvízkárosultak megsegítésére önkéntes munkát szervezett a Miskolc melletti Szendrőre 2010. június 10. és 12. között. A ha-jléktalanok minden erejüket bevetve dolgoztak a tikkasztó melegben és nagy öröm volt látni, hogy mennyire készségesen és önkéntesen végezték a munkát. Segíteni jöttek, és ezt be is bizonyították, hiszen több roma család házát takarították ki az árvíz maradványaiból.

Hajléktalanönkéntesek

rendező: Czitán Róbertgyártás éve: 2010hossz: 7minhelyszín: Budapest belváros, Balassagyamatfilmtípus: nem fikciós

KISTEREMPÉNTEK19:00

Hajléktalan önkéntesek az árvízkárosultakért

rendezte: Koléner Anitagyártás éve: 2010hossz: 19minhelyszín: Szendrő filmtípus: nem fikciós

KISTEREMPÉNTEK17:30

Page 30: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

30

Háromkút Erdély legkeletibb kis települése. Három megye - Hargita, Bákó és Neamt - határán fekszik, emiatt senkihez sem tartozik. A gyönyörű hegyek ölén meghúzódó településen közel hatszázan élnek nagyon nehéz körülmények között. Kicsiny faházaikban nincs vezetékes víz, így télen a befagyott patakon vágnak léket, ott mosnak. A falucskában nincs orvos, nincs postahivatal, nincs pap. De igazából megközelíthetetlensége, a járhatatlan utak miatt lett elzárt, szegény kis település.

Háromkút

rendező: Csata Orsolyagyártás éve: 2009hossz: 6minhelyszín: Háromkút, Erdélyoperatőr, vágó: Bíró Leventefilmtípus: nem fikciós

KISTEREMSZOMBAT12.10

Kriszti (17), Béla (15), Erika (13), Rajmund (12), Márió (10), Szilvesz-ter (9) és Krisztián (8) testvérek. Évekkel ezelőtt a gyámhatóság döntésének megfelelően egyszerre kerültek a budapesti Kossuth Lajos Gyermekotthonba. Azóta a két legidősebb testvérre egyfajta szülőpótlékként tekintenek a kisebbek. Kriszti és Béla azt tervezik, hogyha betöltik a 18-at, kivesznek egy albérletet, ahova rendsz-eresen kiviszik majd a kicsiket. Az élet azonban keresztülhúzza számításaikat...

Hát ki az én életem?

rendező: Zurbó Dorottyagyártás éve: 2010hossz: 32minhelyszín: Budapestoperatőrök: Börzsei Juli, Kovács Zsófi Lili, Klausz Péter, Szabó Linda, Hernádi Ambrus, Zurbó Dorottyavágók: Ebner Dávid,Zurbó Dorottyafilmtípus: nem fikciós

NAGYTEREMPÉNTEK16.00

Page 31: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

31

Hajléktalan kálvária a Dankó utcai fűtött utca lakóinak egy napjáról. Homeless passion about one day of the rezidents of the hetes yard of Dankó Street.

India Pakisztánnal határos csücske a Thar sivatag világa. Filmünk egy Tekra nevü kis faluba kalauzolja el a nézőket, ahol iskolába járni nem szokás - amíg meg nem érkeznek a városi egyetemisták, akik angolt és számítógépes is-mereteket oktatnak a kisdiákoknak. Az önkéntes tanárok szemszögéböl nyerünk bepillantást a falu életébe és problémáiba.

Homeless Passion

rendező: Gábeli Tamásgyártás éve: 2008hossz: 24minhelyszín: Budapest szerkesztő-riporter: Bach Mátéoperatőr-vágó: Végh Vonzó Zoltánfordítás: Görögh Ferencszerkesztő: Rimóczi Lászlófeliratozás: Mester Ákosfilmtípus: nem fikciós

KISTEREMPÉNTEK17:30

Iskola a sivatag peremén

rendezte: Szabó Alida és Katja Zimmermann gyártás éve: 2008hossz: 27minhelyszín: Jaisalmer District, Rajasthan, India operatőr: Szabó Alidahang: Katja Zimmermannvágó: Andrea Neesedramaturg: Cristovao dos Reisproducer: Csabai Júliafilmtípus: nem fikciós

NAGYTEREMPÉNTEK16.00

Page 32: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

32

Csuk Roland 10 éves kisfiú szüleivel egy tanyán él 4 éves korától, mivel nem bírta a fővárosi nedves lakásukat, ott asztmás volt. Amióta vidéken élnek a gyerek fizikailag egézséges, de szülei nem találnak munkát, és egyéb nehézségeik is adódnak. A magyarországi gyermeksze-génység egy szelete.

Jajgatán

rendező: Sós Mária gyártás éve: 2009hossz: 53minhelyszín: Tápiószentmárton, Tápióbicskeoperatőr, vágó: Bíró Leventefilmtípus: nem fikciós

NAGYTEREMPÉNTEK17:30

Miért hoz egy önkormányzat rendeletet arról, hogy tíz után minden szórakozóhely-nek be kell zárnia ott, ahol egyetlen szórakozóhely nyílt, amely történetesen roma? Hogyan vádolnak meg valakit azzal, hogy 700 kiló fát tolt a biciklijén? Hogyan minősítik vaklármának, mikor egy egész utca tanusítja, hogy fegyvert fogtak egy terhes asszonyra? Hogyan zárhatnak börtönbe egy szülőpárt, mert két gyerekük nem járt iskolába? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel foglalkozik a film.

Jogtalanul

rendező: Takács István Gáborgyártás éve: 2010hossz: 46minhelyszín: Ózd környékeproducer: Dénes Balázsoperatőr: Bordás Róbertvágó: Takács István Gáborfilmtípus: nem fikciós

NAGYTEREMSZOMBAT14:20

Page 33: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

33

Ez a film egy vak emberről szól, aki a sötétségben is rátalál a világosságra. Az ember rábízza magát legjobb barátjára, így tapasztalva meg a világosságot.

Budapesti hajléktalan emberek karácsonya egy multikul-turális cég árnyékában.

Kapcsolat

rendező: Bóné Pétergyártás éve: 2009hossz: 2minfilmtípus: animációs

KISTEREMPÉNTEK17:30

Karácsony kinek... kinek...

rendezte: Takács Mária gyártás éve: 2009hossz: 4minhelyszín: Budapestfilmtípus: nem fikciós

KISTEREMPÉNTEK17:30

Page 34: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

34

Egy váratlanul, önhibáján kívül otthontalanná vált kolontári család tragédiája. Amíg a film bejárja a vörösiszap sújtotta családi házat, s kutat a még menthető ér-tékek után, egy távoli településen gyerekek (!) saját elhatározásukból (!!) gyűjtésbe kezdenek ismeretlen kortársaik számára. A többgyerekes család feje, Merczinger Ervin férfi könnyekkel küszködik, de már csak egy félig ép mesekönyvet tud kimenteni a lakhatatlanná vált otthonból. A szigetszentmiklósi fiatalok kezdemé-nyezésére eközben több mint egymillió forint gyűlik össze az életüket reményte-lenségben folytató, bajbajutott család számára.

Ki szívét osztja szét

rendező: Kertész Enikő gyártás éve: 2010hossz: 6minhelyszín: Szigetszentmiklós, Ajka, Kolontároperatőr: Árva Tiborvágó: Szakács Tibor hangtechnikus: Szabó Tiborfilmtípus: nem fikciós

KISTEREMSZOMBAT12:10

A film 15 percben, riportokban mutatja be a magyar talponállók törzsközönsé-gének véleményét Mátyás királyról aki a magyar paternalizmus egyik szimbólu-maként él a köztudatban. E réteget azért tartjuk fontosnak megszólaltatni, mert ők hordozzák a leghitelesebben a társadalom erről alkotott képét, ők tartoznak leginkább a “plebejus” kategóriába a XXI. században, valamint ők azok, akikre a triviális “igazságos Mátyás” igazságossága legerősebben vonatkozhat.

Ki volt Mátyás király?

rendező: Keserue Zsoltgyártás éve: 2008hossz: 15minhelyszín: Budapestalkotótárs: Jerovetz Györgyfilmtípus: nem fikciós

NAGYTEREMPÉNTEK19:10

Page 35: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

35

A négy részből álló miniportré-sorozat a magyar gazdasági és kulturális élet olyan elismert szereplőiről szól, akik igen szerény körülmények közül indulva, tehetségüknek, erejüknek köszönhetően emelked-tek ki. A portréfilmek közös üzenete, hogy jogaikat, lehetőségeiket felismerve és megfelelően használva a szegénységből is kiemelkedhetnek az emberek, és a társadalom elismert tagjaivá válhatnak. A film szereplői: Horváth Rozi, Csányi Sándor, Jónás Tamás és Snét-berger Ferenc.

Két roma szociális munkás hallgató öt éves főiskolai története, klienseikkel és a maguk családjával.

Kiút

rendező: Weininger Gabriellagyártás éve: 2010hossz: 24minhelyszín: OTP székház, Centrál Kávéház, Felsőörs, egy mozgó vonat belseje operatőr: Halász Gábor H.S.C.hangmérnök: Kondás Ferencvágó: Faragó Tamásgyártó: Kettőspont Alapítvány és Kultindex Nonprofit Kft.filmtípus: nem fikciós

KISTEREMVASÁRNAP11:45

Kliensek kliensei

rendezte: Gerő Pétergyártás éve: 2009hossz: 172minhelyszín: Magyarország számos pontjánfilmtípus: nem fikciós

KISTEREMSZOMBAT15:00

Page 36: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

36

A film a hétesi roma gyerekeknek szervezett táborban folyó filmes alkotómunkát örökíti meg. Ezzel párhuza-mosan a gyerekek által készített film is halad, fejlődik. Láthatjuk miként bontakoznak ki a gyerekek és hogyan jön létre a közös együttműködés, a közös film.

Közös film

rendező: Bódis Kriszta és a hétesi gyerekekgyártás éve: 2010hossz: 12minhelyszín: Hétes-telep a hétesi gyerekek: Váradi Rajmund (Körte), Váradi Gergő (Fogas), Seres Attila (Busman), Seres Regina, Seres Géza (Macsó), Matovics Erik, Balogh Áron, Hajdú Gergő, Dömötör Kristófmentorok és segítők: Somogyvári Gergő, Kohut Péter, Muhi Kára, Muhi Zsófifilmtípus: nem fikciós

NAGYTEREMSZOMBAT18:00

Az embereket különféle médián keresztül álmokkal bombázzák, így a legtöbb embernek csak a vágyakozás marad. Ebben a filmben egy groteszk szeánsz látható, ahogy egy fiatalember a rendelkezésre álló eszközeivel megpróbálja megvalósítani az álmait.

Kubapest

rendező: Pap Árpádgyártás éve: 2008hossz: 4minhelyszín: Budapestalkotótárs: Jerovetz Györgyfilmtípus: fikciós

NAGYTEREMSZOMBAT10:00

Page 37: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

37

A Külvárosi hősök cselekménye két szálon fut. Pécs egyik peremterületén, a Hősök terén élő gyerekek mesélnek mindennapjaikról, hogy mi érdekli őket, mit látnának szívesen egy filmben. Ezek közé a reális álmok közé ékelődik egy díszletekkel tarkított, biztonságos világ. Ott improvizációkon keresztül mutatják meg a srácok, hogy miként is oldanák meg az őket körülvevő feszültségeket, konfliktusokat. Ők elmesélik nekünk, hogy hogyan kellene jobbá tenni a világot. A film különleges-sége, hogy a helyi fiatalokkal EGYÜTT készítettük.

Kun Kálmán szomorú sorsán felkapaszkodva egy álszent riporternő interjút készít, hogy a férfi szegény-ségét kihasználva a figyelem középpontjába kerülhes-sen. Monoton fricska egy nehéz témáról.

Külvárosi hősök

rendező: Üres Tér Társulatgyártás éve: 2010hossz: 20minhelyszín: Pécs, Hősök tere - Jószerencsét Filmszínházfilmtípus: fikciós dokumen-tumfilm

KISTEREMSZOMBAT12:10

Láthatatlan Patkányok

rendezte: Spiegel Viktorgyártás éve: 2010hossz: 3minhelyszín: Budapest, bérlakás szereplő 1: Oláh Sáraszereplő 2: Murányi Mátészövegek: Székely Gyöngyvéroperatőr, fény: György Csabafilmtípus: fikciós

KISTEREMVASÁRNAP14:45

Page 38: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

38

Négy nő. Kiindulópontjuk a sajókazai cigánytelep. Med-dig tart számukra a világ? Hollandiáig? A szomszédos kisvárosig? Vagy a telep széléig? És vajon ők választják-e meg ennek a világnak a határait?

Magyarországi választások

rendező: Dabis Kovács Nikolett gyártás éve: 2010hossz: 41minhelyszín: Sajókaza, Sólyomtelepoperatőr: Dicső Dánielhang utómunka: Pótári Józsefcolorist: Szigethy Mártonfilmtípus: nem fikciós

KISTEREMVASÁRNAP14:45

Csámpai Rozi elismert roma festőművész, Budapest VIII. kerületében roma gyerekekkel foglalkozik. Kreatív művészeti és táncos foglal-kozásokat tart számukraa Kesztyűgyár Kulturális Központban. A negyedben a fővárosi átlagnál nagyobb az alacsony végzettségűek aránya, súlyos gond a munkanélküliség, a kábítószerezés, az utcai bűnözés. A Kesztyűgyár azt tűzte ki célul, hogy programjaival bevonja e kerületet Budapest kulturális életébe. Ez a központ most a lét-fenntartásért küzd, ősszel dől el, hogy végleg bezárja-e kapuit.

Ments-gyár

rendező: Szandelszky Bélagyártás éve: 2010hossz: 3minhelyszín: Budapest, VIII. kerület riporter: Fauszt Tímeavágó: Pozderka Ivettoperatőr: Charlaes “Stretch” Ledfordfilmtípus: nem fikciós

KISTEREMSZOMBAT18vvv:00

Page 39: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

39

Juhász Veronika többszörösen hátrányos helyzetű (mozgáskorlátozott, árva és roma származású) Európa bajnok, paraolimpikon. Az ő életét, hétköznapjait mu-tatja be a film, ami példaértékű lehet mindenki számára.

A tiszakarádi gyerekek önfeledten játszanak a kamera előtt és a kamerának. A nagylátószögű optika tükröződésében próbálják megpillantani saját jövőjüket.

Mi lesz velük tíz év múlva?

rendezte: Krumpli Bélagyártás éve: 2009hossz: 55minhelyszín: Tiszakarád,BAZ Megye, Magyarországfilmtípus: nem fikciós

KISTEREMSZOMBAT14:00

Merj álmodni - Juhász Veraportréfilm

rendező: Pápai Richárdgyártás éve: 2010hossz: 9minhelyszín: Budapestszerkesztő: Zana Anitariporter: Lugosi Eszter Fannioperatőr: Gráff Alexandrafelvételvezető: Kossár Dánielgyártásvezető: Némedy Mártaproducer: Győrffy Orsolyafilmtípus: nem fikciós

NAGYTEREMPÉNTEK14:00

Page 40: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

40

A romániai Csángóföldön egy fiatal főiskolás napjának követése.

Napi rutin

rendező: Berecz Tamásgyártás éve: 2010hossz: 20minhelyszín: Magyarfalu, Romániastáb: Antal Anettfilmtípus: nem fikciós

KISTEREMSZOMBAT12:10

Az Aleea Copiilor tizenhármas blokkjában Marilin, a negyven felé járó, mégis anyukája örök kislányaként maradt lány kora reggeltől a festéktől szennyes padlón térdel, és olcsó szürke viaszosvászonra festi Van Gogh napraforgóit és más festményeket.

Napraforgók

rendező: Zsigmond Dezsőgyártás éve: 2008hossz: 30minhelyszín: Erdélyoperatőr: Ágoston Gáborhangmérnök: Kapcsos Vincetechnikus: Heves Lászlógyártásvezető: Szederkényi Miklósproducer: dr. Buglya Sándorfilmtípus: nem fikciós

NAGYTEREMVASÁRNAP14:30

Page 41: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

41

Iszol egy kólát, elszívsz egy cigit, eszel egy csokit, ez a mindennapjaidhoz tartozhat, valakinek nem.

Egy dán-magyar családsegítő modellprogram eredmé-nyei és tanulságai. Rövid bemutatófilm az Ökumenikus Segélyszervezet hazánkban egyedülálló, nemzetközi együttműködésben megvalósult programjáról, amely a valamilyen oknál fogva krízishelyzetbe jutott, nehéz sorsú családokat segíti és készíti fel az újrakezdésre, a társadalom normális kerékvágásába való visszaillesz-kedésre.

Neked szemét, neki kincs

rendező: Mészáros Borbála gyártás éve: 2010hossz: 1minfilmtípus: animációs

NAGYTEREMVASÁRNAP13:00

Nem vagy egyedül

rendezte: Horváth Csabagyártás éve: 2010hossz: 55minhelyszín: Szolnok, Miskolc, Orosháza szerkesztő-riporter: Horváth Csabaoperatőr: Szandtner Dánielvágó: Roszik Gergelyhangmérnök: Bőhm Dániel, Pótári Józseffilmtípus: nem fikciós

KISTEREMPÉNTEK19:00

Page 42: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

42

Nógrádszakáli gyere-knapi táncverseny és a Magyar Szegény-ségellenes Hálózat Alapítvány tanodájának bemutatása.

Nógrádszakál

rendező: Span Tamásgyártás éve: 2010hossz: 7minhelyszín: Nógrádszakálfilmtípus: nem fikciós

KISTEREMSZOMBAT18:00

Az “Örvény” c. dokumentumfilm a román-magyar határ innenső, magyar oldalán található Told település lakóinak életét mutatja be.A több mint hat hónapon át zajló forgatás olyan emberek életét követte nyomon, akiknek sorsát a munkanélküliség, az éhezés, az uzsora-kamat pecsételi meg.

Örvény

rendező: Szekeres Csaba gyártás éve: 2010hossz: 76minhelyszín: Told, Magyarországszerkesztő: Gáspár Judithangmérnök: Zalányi Lászlóoperatőr: Szekeres Csabavágó: Kiss Sándortársrendező, kreatív producer: John Oatesproducer: Sándor Pálgyártó: Hunnia Filmstúdió Kft.The Open University (UK)filmtípus: nem fikciós

NAGYTEREMSZOMBAT18:00

Page 43: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

43

Kommunikálni muszáj...

Otthon a parkban.

Párbeszéd

rendező: Böjte Ágnesgyártás éve: 2009hossz: 1minhelyszín: Budapest, X.Maglódi út operatőr: Mészáros Katiszereplő: Wéber Katajelmez: Juristovszky Sosasmink: Kökény Juditwerkfotó: Bézsenyi Zsoltgyártó: Kreatív Média Műhely Kft.filmtípus: fikciós

KISTEREMVASÁRNAP11:45

Park

rendezte: Pusztai Ferencgyártás éve: 2009hossz: 1minfilmtípus: nem fikciós

KISTEREMSZOMBAT10:00

Page 44: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

44

A filmben halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek gondolatai hangzanak el a szegénységről és gazdag-ságról.

Párna, takaró, pokróc

rendező: Pánczél Orsolya, Merényi Mónika, Árva Csillagyártás éve: 2010hossz: 7minhelyszín: Nógrádszakálvágó: Szabó Zoltánoperatőr: Ágó Simon, Antalfay Lászlóanimáció: Dorcsinecz Jánoshang: Zombor Csabafilmtípus: nem fikciós

NAGYTEREMSZOMBAT16:30

Homályos történet egy lány sorsáról egy torz kapcsolatban.A mély csend története.szereplők: Gulácsi Zsuzsanna, Salat Lehel, Csutak Réka, Molnár Levente

Parttalan

rendező: Visky Sámuel gyártás éve: 2009hossz: 18minhelyszín: Maroscsúcs (Stana de Mures), Romániafényképezte: László Lórándfahrt mester, világosító: Bántó Csabavágó: Dunai Lászlóhang: Jeszenszky Tamás, Iszlai Józsefforgatókönyvíró: Visky Sámueljelmez, smink: Sipos Rúth-Boglárgyártásvezető: Tóth Orsolyaproducer: Dr. Buglya Sándorfilmtípus: fikciós

KISTEREMVASÁRNAP11:45

Page 45: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

45

Egy vidéki kisváros. Egy közös udvar. Egy lakóközösség. Magyarok és romák a létminimum alatt. Mosolyuk és bánatuk tárgya saját életük. “A nyomor humora vagy a humor nyomora?!”

Filmetűd egy fedélnélküli, tengődő lányról.

Patyika spulni

rendező: Bernáth Milángyártás éve: 2008hossz: 12minhelszín: Tapolca operatőr: Mészáros Katiriporter, alkotótárs: Khurelbaatar Uchralfilmtípus: nem fikciós

NAGYTEREMSZOMBAT14:20

Persephone

rendezte: Szabó Simongyártás éve: 2008hossz: 7minhelyszín: Bécsszereplő: Carmen Maria Spitzoperatőr: Végh “Vozo” Zoltánfilmtípus: fikciós

NAGYTEREMVASÁRNAP10:00

Page 46: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

46

Reakciók a gördeszkázásra.

Reakciók

rendező: Mikulán Dávidgyártás éve: 2010hossz: 8minhelyszín: Debrecen, Horvátországfilmtípus: nem fikciós

NAGYTEREMSZOMBAT 10:00

A film a fiatal, a társadalmi beilleszkedés előtt álló romák lehetőségeit, esélyeit, helyzetét mutatja be sajátságos módon. Két balaton-felvidéki, kiskorú roma fiú elha-tározza, hogy rally versenyző lesz. Koruk ellenére kitűnően értenek az autószereléshez, egyikük ilyen tanulmányokat is folytat, a másik fiú viszont gyengén látó, így lehetőségei ezen a téren korlátozottak. Vezetni tudnak, lelkesedésük határtalan. Anyagi hátterük viszont hiányzik. Ellenben a pénzhiány és a kreativitás néha áthidalja a legnagyobb akadályokat is. A filmben hangsúlyos volt, hogy vágyaikat az ő elképzelésük alapján mutassuk be.

Roma Rally

rendező: Hörcher Gábor, Horn Mártongyártás éve: 2010hossz: 4minhelyszín: Városlődfényképezte: Bálint Dániel, Szőke Dánielvágó: Hörcher Gáborproducer: Soós Katafilmtípus: nem fikciós

NAGYTEREMPÉNTEK19:10

Page 47: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

47

1998-ban a varrónő, Czombos Veronika, és a mozdonyvezető, Lajos István a Kiskun-félegyháza melletti Gátér tanyára költöztek tíz gyerekükkel, ahol sem víz, sem gáz, sem villany nem volt. A férfi álma egy önellátó tanya volt. Az eltelt több mint húsz évben sok ígéretet kaptak, próbálkoztak bioenergia-termeléssel a Celladamnak, pályáztak. Kisebb eredményeket értek csak el, a gyerekek pedig lassan felnőttek. A nagyobbak, akik még a városban nőttek föl, elköltöztek, a kicsik, akik a tanyán, úgy tűnik, maradnak. A nagyobbak visszajárnak segíteni szüleiknek. A férfi szeretne leérettségizni, hogy hivatalosan is átvehesse a tanya irányítását feleségétől, aki inkább a fizikai munkát szereti.

Mintegy háromszázezer ember lakik szegénytelepeken ma Magyar-országon. 1633 gettókezdemény létezik hazánkban - derült ki egy nemrég végzett kutatásból. A remények szerint immár EU-s források is felhasználhatók majd e gettók felszámo-lására. A riport Bátonyterenyén készült.

Sármalom - Tanyaálmodók II.

rendező: Bancsik Györgygyártás éve: 2009hossz: 64minhelyszín: Kiskunfélegyháza, Gátér, tanya dramaturg: Lágler Péterproducer: Détári Géza (Art Vision Stúdió Kft.)filmtípus: nem fikciós

KISTEREMVASÁRNAP10:00

Szegénytelepek

rendezte: Imre Andreagyártás éve: 2010hossz: 6minhelyszín: Bátonyterenyefilmtípus: nem fikciós

KISTEREMSZOMBAT 10:00

Page 48: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

48

Egy tanyán élő szegény, valós család élete úgy, ahogy egy múzeumi teremőr a kedvenc tanyasi festménye előtt elképzeli.

Szellemőrzők

rendező: M. Nagy Richárdgyártás éve: 2010hossz: 24minhelyszín: Budapest, Szépművészeti Múzeum, Gátér tanya szereplők: Ladányi Gábor, Lajos Istán, Lajos Istánné, Lados Zsuzsanna, Lajos Gabriellaoperatőr: Viz Attilagyártásvezető: Bajkő Norbert, Záhorszky Zsuzsannahangmérnök: Nagygyörgy Gáborvágó: Szombathy Dánielforgatókönyv: M. Nagy Richárdfilmtípus: nem fikciós

A rendezők egy vizsgafeladat forgatása során találkoztak a filmben szereplő hajléktalan férfival. Kiderült róla, hogy sok meglepetést tartogat, ezek azonban mindaddig láthatatlanok maradnak, amíg meg nem nézzük őket közelebbről...

Születésnapomra

rendező: Klausz Péter és Török Ágnes gyártás éve: 2009hossz: 2minhelyszín: Budapestfilmtípus: nem fikciós

KISTEREMPÉNTEK10:00

KISTEREMVASÁRNAP10:00

Page 49: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

49

Trencsák István több éve otthontalan, de nem adta fel, mert a bányában megtan-ulta, hogy „aki feladja, az belepusztul”. Kedvenc foglalkozása a cipészkedés, 44 éve űzi ezt a szakmát és fedél nélküli-ként is állandóan dolgozik. István napjai a maga által felállított rend szerint telnek: éjszakai szállás egy vasúti kocsin, aztán a Cserei utcai nappali melegedőben reggeli, majd munka, közben a kuncsaftok jönnek a rossz cipőkkel, aztán ebéd. Délután gyakran véradást vállal egy kis pénzért, csoko-ládéért, ingyen kávéért, vagy ha úgy adódik, mikulásnak öltözik a gyerekek nagy örömére. És mindenkivel beszélget és mindenkit meghallgat…

A videófilm egy egészen hétköznapi (megtörtént) esetet mutat meg: mi történik akkor, ha valakit roma származása miatt egy nyilvános helyen verbálisan, netán tettlegesen bántalmaznak. Mit tesz egy hétköznapi ember: közbeavat-kozik vagy látszatra közönyös marad? Fél? A jelenetet rejtett kamerákkal vettük föl, a helyzetet színészek játszották el. Az utazóközönség nem tudta, hogy ez egy megrendezett jelenet. A színészi játék célja az utasok „megmozgatása” volt.

Talpalatnyi hely

rendező: El Eini Soniagyártás éve: 2010hossz: 51minhelyszín: Budapest operatőr: Somkuti Viktorfilmtípus: nem fikciós

NAGYTEREMSZOMBAT 10:00

Te mit tennél?

rendezte: Timár Magdi,Takács Máriagyártás éve: 2010hossz: 5minhelyszín: Budapeststáb: Baranyai Renáta, Bori Viktor, Kálócz László, Trencsényi Klára, Almásy Péter, Major György, Sereglei Andrásfilmtípus: nem fikciós

NAGYTEREMVASÁRNAP10:00

Page 50: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

50

Az észak-magyarországi Boldván, ahol évszázadok óta él-nek romák, rendszeresek az árvizek. Az itteni ártéren 124 házban, nyolcszáz ember lakik. A területet egy körgáttal meg lehetne védeni, de a helyi önkormányzatnak az építésre nincs pénze. Az idén a lakosokat kétszer kellett evakuálni az árvizek miatt. Mindenük odaveszett. Miután a víz visszahúzódott, szinte minden lakos visszatért otthonába, noha a hatóságok közölték, hogy házaik életveszélyesek.

Telep az ártéren

rendező: M. S. Kállai Szilviagyártás éve: 2010hossz: 4minhelyszín: Boldvariporter: S. Kállai Szilviaoperatőr: Kormos Amadé Olivérvágó: Lauren Whiddonfilmtípus: nem fikciós

NAGYTEREMVASÁRNAP13:00

Malawi - elhanyagolt vidéki iskola (Dowa district). Hárman pár hónapot önkénteskedtünk ott, és többek között girls’ clubbot tartottunk a környékbeli iskoláskorú lányoknak. Ez a 7 perc azt mutatja be, amikor sóliszt gyurmáztunk velük és nagyon élvezték. A szegénységnek nemcsak szomorú arca van.

The Smile of Poverty

rendező: Jo Schwikker gyártás éve: 2010hossz: 7minhelyszín: Malawi, Dowa districtfilmtípus: nem fikciós

NAGYTEREMVASÁRNAP10:00

Page 51: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

51

Pécs. Felzárkóztató iskola. Fiatalok. Történetek.

A magyargéci Roma Filmiskola alkotóinak életéről, reményeikről, vágyaikról szól a Cseh Tamás dalára komponált lírai szociofilm.

Tirpák veréb műsor

rendező: Pucher Bálintgyártás éve: 2010hossz: 26minhelyszín: Pécsa beszélgetéseket tartotta: Lengyel Erikafilmtípus: nem fikciós

KISTEREMVASÁRNAP14:45

Tíz év múlva

rendezte: Roma Filmiskola Alkotóközösségegyártás éve: 2010hossz: 10minhelyszín: Magyargécfilmtípus: nem fikciós

NAGYTEREMPÉNTEK19:10

Page 52: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

52

Az Igriciben élő cigányok lehetőséget kaptak az uborka termesztésre. Vajon sikerül a vállalkozás?

Uborkások

rendező: Kővári ”Borz” Józsefgyártás éve: 2010hossz: 19minhelyszín: Borsod megyefilmtípus: nem fikciós

KISTEREMSZOMBAT 18:00

Történet egy ceglédberceli cigány családról, akiket a he-lyiek elüldöztek. Lakatosék háza elé éjjelente motorosok és gárdisták vonultak, többször Molotov-koktélt is dob-tak rájuk. Volt, hogy a gyerekeket is megfenyegették. A zaklatások miatt végül elköltöztek Ceglédbercelről.

Üldözöttek

rendező: Váradi Béla gyártás éve: 2010hossz: 10minhelyszín: Cegéldbercel, Nyáregyháza operatőr: Varga Jánosvágó: Sós Henriettagyártásvezető: Kiss Ritautómunkálatok, 3D grafika: Umbrella kft.filmtípus: nem fikciós

KISTEREMSZOMBAT 18:00

Page 53: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

53

A kilátástalansággal kapcsolatos életérzések megjelení-tése, egy pénzhiány miatt otthonról kirúgott fiatalem-ber kalandjain keresztül.

Van, ami nem látszik elsőre. A szegénység is ilyen. Mert a szegénység nem csak mélyszegénység lehet, de lehet esélytelenség a jobbra, kilátástalan lelkiállapot...

Útkereső

rendező: Pruzsinszky Dánielgyártás éve: 2009hossz: 8minhelyszín: Budapest városi és erdei részeifőszereplő: Láng László“tündér”: Tick Flórafilmtípus: fikciós

NAGYTEREMPÉNTEK 21:00

Van ami nem látszik

rendezte: Pester Annagyártás éve: 2010hossz: 2minhelyszín: Budapest kép: Jurassza Zsófiazene: Tettamanti Témafilmtípus: nem fikciós

KISTEREMPÉNTEK 17:30

Page 54: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

54

Titokban készített, azaz úgynevezett gerilla-dokume-tumfilm révén mutatja be a vörösiszap-katasztrófa követ-kezményeit és a mentési munkálatokat Mázik Richárd. A 16 perces kisfilm egyik érdekessége, hogy az október 4-i katasztrófában érintett Devecser azon pontjaira is elviszi a nézőt, amit lezártak a nyilvánosság elől.

Vörös utak

rendező: Mázik Richárdgyártás éve: 2010hossz: 16minhelyszín: Devecserriporter: Balassa Dánielnarrátor: Csécsei Kingafilmtípus: nem fikciós

NAGYTEREMVASÁRNAP 16:00

Page 55: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

55

Sorstöredékek, életképek, helyzetjelentés az Illatos út sarkáról.

Dzsumbuj

rendező: Magyar N. Attilagyártás éve: 2002hossz: 90minhelyszín: Budapest, Illatos útoperatőr: Dömötör Péterhang: Wahl Frigyesvágó: Sal Imreproducer: Dömötör Péter, Magyar n. Attilafilmtípus: nem fikciós

NAGYTEREMVASÁRNAP 16:00

INFORMÁCIÓS FILMEK

Page 56: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

56

Kati, Nóri és Imi testvérek. Egy kárpátaljai faluban, nagy szegénységben élik az életüket. Szüleik halála óta egyre ingoványosabbá válik alattuk a talaj. Kímé-letlen önsorsrontásuk egymással való kapcsolataikat is kikezdi. Katit az a veszély fenyegeti, hogy lánya, Szabina is elhidegül Tőle…

Élik az életüket

rendező: Zsigmond Dezsőgyártás éve: 2007hossz: 96minhelyszín: Csetfalva, Kárpátaljaoperatőr: Lovasi Zoltán, Ágoston Gábor, Bálint Arthurhangmérnök: Kapcsos Vincevágó: Koncz Gabriellagyártásvezető: Szederkényi Miklósproducer: dr. Buglya Sándorfilmtípus: nem fikciós

NAGYTEREMSZOMBAT19:30

Balogh Lajos az ország leghátrányosabb régiójában él, az ormánsági lét szeretete pedig Balogh Lajosban. Foggal-körömmel ragaszkodik ahhoz a helyhez, ahol cigányként a rendszerváltás óta nem jut állandó munkához. Lajos ötlettára kifogyhatatlan. Helyi böllérekből csapatot szervez, és benevez az ország túlsó felén megrendezett nemzetközi böllérversenyre.

Malaccal teljes

rendező: Kovács Kristófgyártás éve: 2008hossz: 57minhelyszín: Ormánságoperatőr: Szepesi Dávid, Somogyvári Gergővágó: Takács Gáborproducer: Stalter Juditfilmtípus: nem fikciós

NAGYTEREMVASÁRNAP 17:30

Page 57: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

57

Ez a film egy budapesti politoxikomán szerelmes pár életét sűríti egy napba. A fiú és barátnője évek óta az utcán élnek, junky-k. Folyamatosan és szisztematikusan pusztítják szervezetüket. Balázs Pekingben született, Moszkvában nőtt fel, a rend-szerváltáskor került Budapestre. Már huszonhét alkalommal volt újraélesztve.Zetor 23 éves, több mint két éve él együtt Balázzsal, és mindenben vele tart.Zetornak a kábítószerek fogyasztásán kívül, másik szenvedélye a tanulás.

A Revizor, ahogyan a budapesti hajlék-talanok előadják Jeles András betaní-tásában

rendező: Havas Gáborgyártás éve: 1997hossz: 80minhelyszín: Budapest gyártó: Fekete Dobozfilmtípus: nem fikciós

NAGYTEREMPÉNTEK 21:00

Tiszta románc

rendezte: Surányi Juditgyártás éve: 2001hossz: 51minhelyszín: Budapest operatőr: Gács Tamásvágó: Ligeti Zoltánzene: Bujdosó Jánosproducer: Jávor Istvánfilmtípus: nem fikciós

NAGYTEREMPÉNTEK 21:00

Page 58: Szegénység arcai filmfesztivál programfüzet

58

Szegénység arcai filmfesztivál 2010

Szakmai vezetőFüredi Zoltán

Projekt koordinátorLőrincz Marcell

Program összeállításKomlósi Orsolya

ZsűriBollók Csaba filmrendezőDávid Ferenc szociológus (Kék Pont Alapítvány)Hajdú Eszter filmrendezőKőszegi Edit filmrendezőStiller Ákos fotoművész (HVG)

Adminisztráció, technikai háttérEszter Dániel

GrafikaBodó Márton

Web fejlesztésVörös Borisz

Önkéntes koordinátorKöves Mariann

Palantír Film Vizuális Antropológiai AlapítványDocuArt Filmművészeti KözpontDialektus Fesztivál

2010Budapest, Vörösmarty mozi