Szerver otthonra - Opensuse 11.4

1 Szerver otthonra

Opensuse 11.4

Szerver otthonra I. – A hardver

Ebben a leírásban részletesen bemutatom, hogy hogyan állítottam össze egy fájlmegosztásra

használatos hálózati kiszolgálót otthoni célra. A szerver elsőrendű feladata az, hogy bármely

belső hálózatban működő számítógép számára elérhetővé tegyen közös használatú fájlokat,

dokumentumokat, egyfajta közös háttértárként szolgáljon. A fő ok, ami miatt egy ilyen

kiszolgálót kellett beüzemelnem az az, hogy az egyik-másik gépen létrehozott, módosított

állományok rendszerezhetősége nem volt hatékony, a mentések és megosztások között egyre

inkább nőtt a káosz.

Ma már kész megoldásokat lehet találni hálózati tárolókra, melyeket röviden NAS-nak is

neveznek. Ezekből nem túl széles a választék, de aki ilyenben gondolkodik, az bizonyára talál

magának megfelelőt. Több ilyen eszköz tesztjét is elolvastam, illetve tájékozódtam árak felől

is. Jelenleg 2011 közepén 80E forint környékére teszem azt a NAS eszközt, ami már egy

közepesebb kategóriában elmegy és az igényeimnek megfelelne. Ebbe már bele van

kalkulálva a winchesterek ára is. Két winchesterrel számoltam, ugyanis egy olyan eszközbe,

ami központi tárolóegységként működik célszerű legalább 2db merevlemezt beépíteni

RAID1-ben, hogy esetleges meghibásodása esetén elkerülhető legyen az adatvesztés. Ezzel az

igénnyel, kapásból kiperegtek az egy tárolórekeszes NAS eszközök, azaz az olcsóbb kategória

nagyja. A többi NAS pedig árban nagyon drága. 80E forintból már számítógépet lehet

összerakni és azt úgy konfigurálja az ember, ahogy neki tetszik, több célra is használható,

tehát a lehetőségek sokkal szélesebb skálán mozognak. Ennél fogva úgy döntöttem, hogy

magam építek össze egy szerver gépet.

A követelményekről annyit, hogy lényeges az elfogatható méterű tárkapacitás, ez minimum

500GB, illetve az alacsony fogyasztás, aránylag csendes működés.

Hosszas tájékozódás után az alábbi konfiguráció állt össze:

alaplap: Gigabyte GA-D425TUD 1,8GHz Intel Atom processzorral memória: 2x 2GB Kingston 1333Mhz DDR3 2x Western Digital Caviar Blue 500GB 5400RPM 2,5″ HDD 1x Toshiba 60GB 5400RPM 2,5″ HDD EPC2 mini-ITX ház + 75W tápegység

Az alaplap

Erről annyit érdemes tudni, hogy egy mini-ITX méretű Gigabyte gyártmány, melyen szinte

minden szükséges hardver integrálva van, közöttük a processzor is. Intel NM10

chipkészlettel rendelkezik, mely támogatja a DDR3 memóriákat egészen 4GB kapacitiásig. A

memóriák beépítésére 2 db DIMM slot ad lehetőséget. A tárolóeszközök csatlakoztatásához

egy IDE ATA133 és négy SATA2 aljzat áll rendelkezésre. A SATA csatlakozók közül kettő

normál SATA2, a másik kettő pedig GSATA2, mely BIOS-ból támogatja a RAID0, RAID1,

JBOD funkciókat.

Az alaplap tartalmaz még továbbá ALC888B HD audio eszközt, RTL8111E gigabit LAN

illesztőt, Intel VGA vezérlőt, 8db USB csatlakozót, 2db PS/2 csatlakozást, soros portot,

párhuzamos portot. Ha ezek közül még valami hiányozna lehetőség van egyetlen PCI

bővítőhely igénybevételére is.

Az alaplap fogyasztása 2-3W körül van. (a processzort nem számolva)

2 Szerver otthonra Opensuse 11.4

A processzor

A CPU egy Intel Atom D425-ös egymagos jószág. Utasításkészlete 64 bites, L2 Cache

512KB, órajele 1,8GHz, fogyasztása 10W. Aktív hűtéssel rendelkezik, mely méterét tekintve

elég kicsi és ennek megfelelően a nagy fordulaton járó ventilátor kissé zajos. A ventilátort

egyébként a hőmérséklet függvényében pörgeti.

A memóriák

Erről nem írnék sokat, 2 db Kingston DDR3, egyenként 2GB-os modulok.

A merevlemezek

Adatok tárolására a Western Digital Caviar Blue 500GB 5400RPM 2,5″ merevlemezeket

választottam, véleményem szerint a WD winchesterek minősége és tartóssága elég jó, ezekre

is 3 év garancia van. Kapacitásuk egyenként 500GB, fordulatszámuk 5400RPM és 8MB

gyorsítót tartalmaznak. Szerverbe talán kicsit lassúak, de ebben az esetben az

energiafelhasználás fontosabb szempont volt, ezért kerültek beépítésre kizárólag notebook

winchesterek, a kis geometriai méretükről nem is beszélve.

Mivel három winchestert készülök beépíteni egy olyan házba, melybe gyárilag csak egy férne,

így némileg így is át kell alakítani a ház belsejét.

A gépház

Ez egy érdekes dolog, ugyanis olyan gépházat, amiben 2 HDD számára van hely, valamint

külső tápról működik, gyakorlatilag nem is találtam. Mindenképp külső tápos házat szerettem

volna, de legalább két merevlemez férőhelyeset. Mivel ilyet nem kaptam, beszereztem egy

EPC2 típusú mini-ITX házikót, külső 75W-os táppal. Ebben csak egy merevlemeznek és egy

slim optikai egységnek van hely, de a belső adottságai elég jók ahhoz, hogy kis átalakítással

több 2,5″”-os merevlemez is beépíthető legyen némi kompromisszumok árán.

Belső tápegysége 12V bemeneti feszültség fogadására alkalmas, ebből állítja elő az alaplap és

meghajtók számára a szükséges feszültségeket DC-DC konverterek segítségével. Hatásfoka

állítólag elég jó, nagyobb mint 90% és elméletileg 120W-os teljesítményre képes. Erről a

tápegységről részletesen írok még később.

Alkatrészek beszerzése, árak

Elsőnek a gépházat rendeltem meg a tápegységgel együtt. Ez 17800Ft-ba került. Szerencsére

jól választottam, a belső hely elegendő volt, viszont a beszerelés kis kreativitást igényel,

mivel a gyári konstrukcióhoz igazodva csak 1db merevlemezes meghajtót lehetne benne

elhelyezni.

Az alaplap 18000Ft volt, a két darab 2GB-os DDR3 memória összesen 8000Ft, a két WD

Scorpio Blue 500GB-os merevlemez pedig 26000Ft-ba került. A 60GB-os Toshiba

winchestert pedig 5000Ft-ért sikerült beszereznem, igaz használtan (Helyette lehetne egy

60GB os SSD vagy egy WC Veloci Raptor). Amire még szükségem volt, az egy SATA kábel,

illetve hozzá egy tápátalakító. Ezt méregdrága áron, 1100Ft-ért adták.

Ezek az árak 2011 júliusában voltak aktuálisak.

3 Szerver otthonra

Opensuse 11.4

Összeszerelés

Elsőként kezdeném a gépházzal. A csomagolás a gépházon kívül tartalmaz egy műanyag

talpat, ami lehetővé teszi a gépház függőleges helyzetben való elhelyezését, ezen kívül egy kis

zacskó csavart, gumitalpakat és egy PCI toldót, ami lehetővé teszi a PCI kártya behelyezését

vízszintes helyzetben a gépházba. A burkolat egyésze fémből van, egyedül az előlap és a talp

készült műanyagból. A műanyag minősége elég jó, felülete fényes.

Az alaplap mellé kapunk használati leírást, összeszerelési útmutatót, egy darab SATA és

ATA133 kábelt, telepítő CD-t és egy hátlemezt.


Beszerelés a gépházba.

A winchesterek behelyzése kis átalakítást igényelt, mivel eredetileg csak 1db HDD férne be a

házba egy slim ODD társaságában. Mivel optikai meghajtó nem szükséges a használat során,

csupán telepítés alkalmával, így azt nem is vettem hozzá, a telepítés pedig szétszedett

állapotban megoldható.

5 Szerver otthonra

Opensuse 11.4

A gépház még a gyári állapotában.

Kicsit nagyobb helyre volt szükség…


Ezzel a kis átalakítással már befértek a tervezett merevlemezek a házba. A gépház oldalán a

szellőzőlyukakon keresztül két csavarral rögzítettem a merevlemezeket a burkolathoz. A

lyukak távolsága pont megfelelő volt, így szerencsére fúrni nem kellett. Mindegyik

merevlemezt sikerült korrekten lerögzíteni, igaz ezzel a megoldással, csak az egyik oldal

felől, de így is elég masszívan állnak.

A harmadik merevlemez a fedlap oldalára lett szerelve, mert alul már a két 500GB-os

meghajtó elfoglalta a rendelkezésre álló helyet. Így tehát a rendszermeghajtó a fedlapon lett

rögzítve, a gépházat összeszerelve pedig a három meghajtó pont egymás felé esik és közöttük

elegendő hely van a megfelelő hűtéshez is. Ezzel készen állott a gép az operációs rendszer

telepítéséhez, hardverekkel kapcsolatos szerelnivaló már nem igazán van.

7 Szerver otthonra

Opensuse 11.4

A két kicsi winchester további előnye még, hogy egy PCI kártyát is betehetünk még a gépbe,

mivel nem lóg ki a PCI foglalatig. A kép kedvéért beépítettem egy hálókártyát, hogy látható

legyen egy ilyen elrendezés is.


Az összerakott gépház oldalán látható csak, hogy jóval több merevlemez van beépítve, mint

amennyi eredetileg beleférne. Sajnos ilyen konfiguráció esetében le kell mondani az optikai

meghajtóról, de végső soron egy kiszolgálónak arra a rendszertelepítésen kívül semmi

szüksége nincsen. A telepítés idejére pedig bőven megteszi valamilyen DVD olvasó, ami

szétszedett állapotban csatlakozik a géphez.

Egyébként ilyen formában történő összeszerelésnél simán befér 4 darab 2,5″-os merevlemez

egymás fölött elhelyezve a gépházban. Jók ezek a lyukak a burkolat oldalán, mind a 3,5″-os

meghajtókkal, mind a 2,5″-osakkal is kompatibilisek csavarozás szempontjából.

A végleges elrendezés.

9 Szerver otthonra

Opensuse 11.4

Szerver otthonra II. – RAID beállítása és az operációs

rendszer telepítése

Fájlszerver gépet fájok tárolására és hálózaton belüli megosztására használunk általában.

Fontosabb, esetleg pótolhatatlan adatok tárolása miatt célszerű növelni a biztonságot arra az

esetre, ha esetleg a winchester meghibásodna. A pótolhatatlan adatok pillanatok alatt

megsemmisülnek, vagy visszaállításuk – amennyiben lehetséges – súlyos pénzekbe kerülhet.

Ezért célszerű ugyanazon adatokat fizikailag két eszközön tárolni, ami annyit jelent, hogy a

merevlemezeket tükrözni kell. Ezzel bebiztosíthatjuk magunkat arra az esetre, ha a

merevlemezek közül az egyik megsérül, vagy tönkremegy. Adataink ekkor biztonsággal

kimenthetőek a másik lemezről. Az ilyen tükrözéshez viszont RAID tömbbe kell szervezni a

tárolókat. Erre több lehetőség is kínálkozik.

Az alaplapok között találunk olyat, melyeken integrált RAID vezérlő van. Ez a D425TUD

alaplap is ilyen. Három RAID funkciót is támogat: RAID0, RAID1 és JBOD. Azt tudni kell,

hogy ezek aránylag egyszerű megoldások, a megbízhatóságuk nem hasonlítható egy

kifejezetten erre a célra kialakított RAID vezérlő kártyához, bár ettől függetlenül jól

használhatóak. Aki nagyobb megbízhatóságra vágyik, szerezzen be egy RAID kártyát, viszont

ekkora gépbe problémák lehetnek annak beszerelésével.

Röviden a jelen alaplap által is támogatott RAID megoldásokról

Nézzük tehát mit takarnak konkrétan a fent említett RAID funkciók.

A RAID 0 az egyes lemezek egyszerű összefűzését jelenti, viszont semmilyen redundanciát

nem ad, így nem biztosít hibatűrést, azaz egyetlen meghajtó meghibásodása az egész tömb

hibáját okozza. Mind az írási, mind az olvasási műveletek párhuzamosítva történnek, ideális

esetben a sebesség az egyes lemezek sebességének összege lesz, így a módszer a RAID

szintek közül a legjobb teljesítményt nyújtja (a többi módszernél a redundancia kezelése

lassítja a rendszert).

A RAID 1 eljárás alapja az adatok tükrözése (disk mirroring), azaz az információk egyidejű

tárolása a tömb minden elemén. A kapott logikai lemez a tömb legkisebb elemével lesz

egyenlő méretű. Az adatok olvasása párhuzamosan történik a diszkekről, felgyorsítván az

olvasás sebességét; az írás normál sebességgel, párhuzamosan történik a meghajtókon. Az

eljárás igen jó hibavédelmet biztosít, bármely meghajtó meghibásodása esetén folytatódhat a

működés. A RAID 1 önmagában nem használja a csíkokra bontás módszerét.

A JBOD tulajdonképpen nem valódi RAID-kötet, de a RAID-vezérlők többsége felkínálja ezt

a lehetőséget. A JBOD (Just a Bunch Of Disks – csak egy köteg lemez) megoldás lényege,

hogy több merevlemezt egynek lásson az operációs rendszer, de ehhez nem használ

redundanciát; szimplán összefűzi a merevlemezeket, tehát a lemezek kapacitása összeadódik,

ettől fogva egyetlen nagy lemeznek látszanak. Komoly hátránya, hogy ha az egyik meghajtó

meghibásodik, minden adatunk elvész. Használata éppen ezért csak korlátozottan ajánlott,

fontos állományok tárolására inkább ne vegyük igénybe.


Merevlemez tükrözés

A fentiekből egyértelműen kiderül, hogy a redundancia növelésére a RAID1 a

legalkalmasabb. Apró bökkenő, hogy ez a rendszer csak akkor lesz teljes mértékben tökéletes,

ha az alaplapi RAID vezérlő és az operációs rendszerre telepített RAID vezérlő szoftver és

illesztőprogram együtt tud működni egymással. Amennyiben a szoftver oldalon nincs

megfelelő támogatás, úgy problémák lehetnek a RAID működésében. Windows operációs

rendszerek esetében ilyen probléma aligha lehet, mivel az alaplaphoz mellékelt CD-n

megvannak ezek a szoftverek. Linux esetében viszont más a helyzet.

Windows rendszer esetén nyugodtan használhatjuk az alaplapi RAID vezérlőt. Ha kettő

winchester van gépünkben, a rendszer indításakor automatikusan megjelenik a RAID

kontroller által felismert HDD-k listája és lehetőség van az alaplapi vezérlő kinfigurálására.

Egyetlen feltétel, hogy a GSATA portba kell csatlakoztatni a két HDD-t. Ott a két eszközt

kijelölve könnyen összerendelhetjük őket a megfelelő módon. Erről itt most nem írnék

részletesen, mert hamar kiderült, hogy Linuxnál nem igazán használható az alaplapi vezérlő

pontosan az operációs rendszer támogatásának hiányában. Ez nem a Linux fogyatékossága, –

ha szabad így fogalmazni – hanem a gyártó hibája, mert szoftvereket csak Microsoft

rendszerekhez fejleszt.

Természetesen kipróbáltam az alaplapi RAID-et Linuxon is, de a telepítést követően az

eredeti és a másolat meghajtók tartalma is megjelent a rendszerben teljesen azonos

paraméterekkel, illetve az egyik tartalmának módosításakor a másikra nem íródtak át az

adatok. Ezt valószínűleg a megfelelő szoftver hiánya okozta, ami Windowshoz a gyártó által

adott, míg Linuxhoz semmi támogatás nincs, csak amit a Linux magától felismer és kezelni

tud.

Linux esetében tehát az alaplapi RAID-elés kiesett, de sebaj, ugyanis nagyon jó szoftveres

RAID vezérlője van az operációs rendszernek, így ebben az esetben azt lesz szükséges

alkalmazni. Egyesek szerint, ha nincs komoly RAID kontrollerünk, akkor inkább használjuk

szoftveres RAID-et, az alaplapi vezérlő helyett. Így tettem én is, viszont ennek konfigurálását

ráérünk a rendszer telepítésekor elvégezni, nem kell hozzá semmiféle külön program. A

partícionálás résznél bővebben lesz erről szó.

Az első indítás

Mivel telepíteni kell és nincs beszerelt optikai meghajtó, átmenetileg csatlakoztattam egy

ATA-s DVD olvasót, mielőtt beizzítottam volna a gépet. Első indítás alkalmával célszerű

ellenőrizni a BIOS beállításokat, a boot sorrendet, az USB eszközök engedélyezését

bekapcsoláskor, időbeállításokat, meghajtók, integrált perifériák beállításait. Ezek után jöhet a

rendszer telepítése. A gépre Opensuse 11.4 kerül. A következőkben a telepítés menetét

ismertetem lépésről lépésre.

Operációs rendszer telepítése

Aki esetleg még nem látott Linux telepítést, annak hasznos lesz ez az útmutató. Maga a

folyamat kb. annyira nehéz mint egy Windows XP telepítése. A teljes művelet grafikus

felületen történik, egyedül a partícionálás igényel némi szakértelmet, de minden esetben a

rendszer felajánl egy alapértelmezett lehetőséget a merevlemezek méretétől, számától és

tartalmától függően. Ez egyszerű beállításokkal megváltoztatható, akinek megfelelő a

felajánlott merevlemez konfiguráció, annak nincs dolga a partíciónálóban, akinek pedig

egyedi igényei vannak, annak pedig ott a szakértői partícionálás. A telepítő többi része jól

automatizált, így nagy beavatkozást nem igényel. Átlagos számítógépek esetében is azonos az

itt leírt telepítési procedúra, segítségként bármilyen gép telepítésekor alkalmazható.

11 Szerver otthonra

Opensuse 11.4

( - KÉP 1 - )

Ez pedig már az indítókép, a szokásos licencmegállapodással kezdődik a telepítés. Az

operációs rendszer egyébként teljesen ingyenes, a forráskódhoz bárki hozzáférhet, a szoftver

szabadon terjeszthető, letölthető, korlátlan példányban telepíthető és használható. A

telepítőkészlet az Opensuse hivatalos oldalán érhető el.

( - KÉP 2 - )

A továbbiakban megtörténik a rendszer vizsgálata, a telepítő feltérképezi a hardveres

kiépítettséget.

( - KÉP 3 - )

Új gép esetében értelemszerűen csak új telepítést választhatunk.

( - KÉP 4 - )

Az időzóna megadása és a pontos idő beállítása következik.

Pl.: Régió: Európa Időzóna: Magyarország

Ezt követően munkaasztalt kell választanunk. Alapértelmezett a KDE, de aki mást szeretne,

kiválasztja a számára megfelelőt. Én személy szerint asztali gépen a Gnome felületet

használom. Szerverre ez egyébként teljesen felesleges, mert monitor sem lesz

rácsatlakoztatva, de én a könnyű beállíthatóság miatt szintén Gnome felületet telepítettem erre

a gépre is. A KDE kicsit giccsesebb, több erőforrást is igényel, de nagyon látványos asztali

környezetet lehet segítségével csinálni. Az XFCE és az LXDE egy minimális grafikával

rendelkező asztali felület, ami gyengébb gépeken lehet hasznos.

A minimális X Window rendszer IceWM vagy TWM felülethez lehet hasonló, még nem

próbáltam. A szöveges mód meg hát erősen terminálos parancssoros felhasználói felületet

takar. Szerverre ez elegendő lenne, de nem igazán vállaltam volna be ezen a felületen a

konfigurálást, így maradt a megszokott Gnome. Egyébként később a többi felület is

hozzáadható, ill. eltávolítható a rendszerből. De azt is meg lehet csinálni, hogy egyszerűen

nem tölti be a rendszer az asztalkezelőt miután már minden be lett állítva és magárahagyom a

gépet, ezzel is kevesebb erőforrás fogy.

http://software.opensuse.org/114/hu


Amit a következő képen látunk az pedig már a szakértői partícionálás. Itt látható esetemben a

3 merevlemez.

13 Szerver otthonra

Opensuse 11.4

Elsőnek el kell készíteni a rendszerpartíciókat. Erre a célra a Toshiba merevlemezt fogom

felhasználni, mely a listában az sda nevű eszköz. Alapesetben három partíciót célszerű

készíteni, a rendszer automatikusan is ennyit ajánl fel. Ez a három partíció a következő

módon tevődik össze. Van egy 2GB-os swap partíció, ez egyfajta RAM memória kiegészítés,

vagy egy 20GB-os root (gyökér) partíció, ide kerül maga az operációs rendszer, Windowshoz

hasonlítva ez felel meg a “c:” meghajtónak. A harmadik a home partíció lesz, ide kerülnek

majd a felhazsnálói adatok, általánosságban Windows rendszereknél erre szolgál a “d:”

meghajtó.

Jelen esetben a swap és a root partíciók fizikálisan egy lemezen lesznek, a home és további

partíciók pedig külön winchestereken kapnak majd helyet.

Tehát a Toshiba (sda) eszközön elsőnek létrehozom a swap partíciót. Ehhez általában 2GB

lemezterület elegendő. Ez egyfajta kiterjesztése a RAM meróriának. Csak akkor van

használatban, mikor a RAM már megtelik. 4GB RAM mellett gyakorlatilag nemsok értelme

van, elvileg el is hagyható. Mivel 60GB-om van csak rendszernek, így nem kell ilyeneken

spórolni, jó az ha van alapon létrehoztam az ajánlás szerint. Itt a fájlrendszer swap, a csatolási

pont pedig “/swap”. (listából kiválasztható). Ő lesz az sda eszközön az sda1 partíció.

Második partíció a root, vagy magyarul gyökérpartíció. Ide kerül maga az operációs rendszer.

A fájlrendszere alapértelmezetten ext4, de lehet válogatni néhány lehetőség közül, viszont

ehhez nem árt ismerni a többi fájlrendszer tulajdonságait. A csatolási pont “/”, a listából

szintén kiválasztható. Szokványos esetben a meghajtón még egy harmadik partíció is helyt

kap, de mivel annak külön lemezeket szántam, így ezen a meghajtón a root partíció kitölti a

teljes területet. Ez lesz az sda2 partíció. Általánosan egyébként 20GB szokott lenni a mérete.

Ezzel a rendszermeghajtó partícionálása elkészült az sda eszközön.


Következzen az adatok számára létrehozandó tárterület kialakítása. Kétszer 500GB áll

rendelkezésre, de itt lesz egy kis csavar, ugyanis a két egyforma lemezt RAID1-be fogom

szervezni. Kezdetnek megnyitom az sdb, vagy sdc eszközt.

A fentieknek megfelelően létrehozom itt is a szükséges partíciókat, de ezek már csak

adattárolásra lesznek használva. Ha most itt létrehozom a home partíciót és erre a célra

felhasználom a teljes merevlemez területet, akkor egyszerű dolgom van. Annyit módosítottam

a dolgon, hogy az /srv mappa tartalmát is külön partícióra szándékoztam tenni. Ebből

kifolyólag két partíció került kialakításra az adott WD merevlemezen.

Az első lett tehát az srv partíció. Csatolási pontja tehát “/srv”, mérete 8GB, a partíció neve

pedig sdc1, amennyiben az sdc lemezen készítem el. A maradék terület pedig a home mappa

tárolására lesz felhasználva, ő lesz az sdc2, csatolási pontja “/home”, mérete 457GB. Itt

tárolódnak majd a lényeges adatok. Ezzel kész az egyik 500GB-os merevlemez fájlrendszere.

A fent leírtak így néznek ki a gyakorlatban:

15 Szerver otthonra

Opensuse 11.4

Ha ez megvan, a tükrözés miatt le kell másolni a struktúrát a másik merevlemezre is. A

partíciókezelő lenti lenyíló menüjében van egy olyan lehetőség, hogy partíció klónozása. Arra

kattintva a következő ablak jön fel.

A rendelkezésre álló merevlemezt kiválasztva és az OK-ra kattintva megjelenik a RAID

kezelő. Itt kiválasztom a RAID1-et, majd az elérhető eszközök listából hozzáadom a

kiválasztott eszközökhöz az sdc1 és sdc2 partíciókat. Ők lesznek ugyanis tükrözve, de előtte

most csak a klónozás történik.


A továbbikaban be kell állítani a chunk méretét. Ez igazából egy adatblokk méretét takarja.

(Disk Cache Chunk Size) Minden cache-elt információ apró darabokra (”chunk”-okra) van

tördelve, így könnyebben kezelhetõ a rendszer számára. Itt lehet beállítani ezen kis darabok

méretét. Ha túl nagy értéket adunk meg, akkor kis fájlok cache-elése esetén a gép pazarolja a

memóriát, túl kicsi értéket pedig azért nem célszerű alkalmazni, mert a fejmozgások száma

megnő az állandó pozícionálások miatt, emiatt pedig lomhább lesz a rendszer. Ahány oldal és

fórum, annyiféle ajánlás található ezen értéket illetően, én 64kB-ot állítottam be.

Ezzel elkészült az edc eszköz

partíciós rendszerének másolata az

sdb eszközre, azaz létrejött két

azonos fájlrendszerű winchester. A

továbbiakban már csak a

másolattal történő

összerendeléseket kell megcsinálni

és készen is vagyunk. A klónozott

partíciók nem kerülnek

felcsatolásra.

17 Szerver otthonra

Opensuse 11.4

Ismét a RAID kezelőben vagyunk. RAID1-be szervezem elsőnek a 8GB-os srv partíciót,

miután már két darab van belőle, az egyik az sdb, a másik pedig az sdc lemezen.

Megformázom ext4 fájlrendszerre és beállítom, hogy a rendszer ezt a partíciót “/srv” -ként

csatolja fel. Ez lesz az md0 virtuális meghajtó.


Kiválasztom a két 457GB-os partíciót és a fentiek szerint eljárva ezeket is RAID1-be

szervezem.

Megadom a fájlrendszer típusát és a csatolási pontot. Ezzel létrejön az md1 virtuális

meghajtó.

19 Szerver otthonra

Opensuse 11.4

Az folyamat végén az eredmény egy md0 és egy md1 meghajtó lesz.

Ezzel gyakorlatilag elkészült a partíciós rendszer kialakítása. Hogy mi lett a fent leírt

műveletek eredménye, az az alábbi ábrán jól látható.

A piros négyzetek

jelképezik a fizikai

eszközöket, azaz a három

merevlemezt. Az sda volt

ugye a 60GB-os Toshiba.

Rajta készült két partíció,

egyszer egy 4GB-os sda1

és egy maradék, közel

52GB-os sda2. Az sda1

swap partíció lesz, az

sda2 pedig az operációs

rendszer számára lett

kialakítva, ide lesz

telepítve a Linux, a

fájlrendszerben pedig

gyökérpartícióként lesz

látható.


Az esdb és sdc meghajtók jelképezik a két 500GB-os merevlemezt. Rajtuk egyformán ki lett

alakítva egy 8GB-os és egy 457GB-os partíció. A két 8GB-os partíció sdb1 és sdc1 alkotja az

md0 RAID tömböt, ők egymás tükörképei. A másik két 457GB-os partíciók pedig az md1

RAID tömböt alkotják és ők is egymás tükörképei, azaz RAID1 kapcsolatban vannak

egymással.

Az md0 tömb “/srv”-ként lesz látható a fájlrendszerben, az md1 pedig “/home” néven lesz

megtalálható a mappák között.

Tehát ha a gyökérkönyvtárból belépünk az srv mappába akkor a 8GB-os, ha pedig belépük a

home mappába, akkor pedig a 457GB-os partíció tartalmát fogjuk látni.

A partíciókezelőt elhagyva búcsúüzenetként kapunk egy összegzést a módosításokról.

Ezt követően a rendszer áttekintéséhez érkezünk. Itt látható minden beállítás és módosítás,

ami a rendszeren végre lesz hajtva, illetve be lesz állítva. Itt még van lehetőség egy-két dolog

átállítására, ha mindent rendben találunk, akkor az OK-ra kattintva elkezdődik a rendszer

telepítése.

( - KÉPEK - )

A telepítés végén ha a rendszer automatikus beállítása is lefut, gyakorlatilag végeztünk.

Újraindítva a gépet már a friss asztal fogad és kezdődhetnek az egyéb szoftveres beállítások,

telepítések, frissítések.

21 Szerver otthonra

Opensuse 11.4

Szerver otthonra III. – Konfigurálás

Ebben a fejezetben a feltelepített rendszer behangolását és a szerverszolgáltatások telepítését,

beállítását fogom bemutatni.

Elsőnek a telepített rendszer hangolásáról írok, majd ismertetem a hálózati beállítások

módjait. Ezek után bemutatom azokat a szolgáltatásokat, melyekkel tényleges fájlkiszolgálót

csinálhatunk gépünkből, majd sorra veszem a kiszolgáló működtetésével kapcsolatos

dolgokat, távfelügyeleti lehetőségeket.

Az operációs rendszer nem használt szolgáltatásainak kikapcsolása

Ahhoz, hogy szerverünk felügyelet nélkül is jól működjön, bizonyos szolgáltatásokat nem árt

kikapcsolni. Egy asztali gép esetében több olyan szolgáltatást is használunk, melyek csak a

felhasználói élmény javítását célozzák, naprakészen tartják alkalmazásainkat, könnyebbé

teszik programjaink, állományaink elérését, de egy olyan gépnél, amit kizárólag fájlok

tárolására és megosztására használunk, teljesen feleslegesek. Ráadásul erőforrásokat is

felszabadítunk ezáltal, ami gyorsabbá teszi gépünk működését és alacsonyabb

processzorterhelés mellett kevesebb lesz az energiafogyasztása is.

Asztali környezet

Egy olyan gép esetében, amire nincs monitor kötve, igazából felesleges asztali környezetet

telepíteni. Aki profi az mindent magold parancssorból és valószínűleg nem is olvasgat ilyen

leírásokat. Én viszont nem tartozom eme kategóriába, így telepítettem a jól megszokott

Gnome asztali környezetet, hogy könnyen be tudjam állítani a szükséges dolgokat, ha pedig

hiba van, akkor egyszerüen tudom azt javítani a megszokott grafikus felületen.

Ha telepítettünk asztali környezetet, annak szükségleteit viszont könnyen minimalizálhatjuk a

lentebb ismertetett beállításokkal.

Compiz letiltása, eltávolítása

Asztali elemek, ablakok, ikonok dekorálására, animációs látványeffektekre egy monitor

nélküli gépen szerintem egyértelmű, hogy semmi szükség. Egyébként ez alapból talán nem is

települ a SUSE Linuxok esetében, ha mégis működne, akkor kapcsoljuk ki, de nyugodtan el is

távolíthatjuk az összetevőit.

Rendszerösszetevők telepítését, eltávolítását a YaST Control Centerben a “Szoftver telepítése,

eltávolítása” menüpontban tudjuk elvégezni. A keresőben itt be kell írni, hogy “compiz”,

majd minden találat, ami előtt pipa van nyugodtan eltávolítható, így biztos, hogy minden

részét töröljük a programnak.

Splash screen kikapcsolása

A “splash” szolgáltatást kikapcsolva sima szöveges betöltőképet kapunk. Talán egy

hangyányit gyorsít a rendszerbetöltésen, de igazából már jelentéktelen kategória, viszont

nyugottan kikapcsolható.

Szolgáltatásokat a YaST Control Centerben a “Rendszerszolgáltatások” menüpontban

indíthatunk, illetve állíthatunk le ideiglenesen, vagy tartósan. Kilépés előtt meg is szokta

kérdezni, hogy a futási szintek mentésre kerüljenek-e. Ha igen, akkor újraindítás után is

érvényben maradnak, ha nem, akkor a legközelebbi újraindításkor visszaáll az állítgatások

előtti állapot.


Gnome további gyorsítása

Van még egy beállítás, amivel gyorsítható a Gnome ablakkezelője, ami némi grafikai élmény

csökkenésével jár. Ehhez nyitni kell egy terminálablakot és be kell gépelni a gconf-editor

parancsot. Ekkor megjelenik egy Konfiguráció szerkesztő ablak, ami a Windows-ban a

Registry-hez hasonló adatbázis szerű dolog lesz. Itt a következő helyre kell navigálni:

/apps/metacity/general/. Itt meg kell keresni ezt: reduced_resources és az előtte lévő

négyzetet ki kell pipálni. Újraindítani nem kell, a beállítás azonnal életbe lép.

Ami még hasznos lehet, hogy egyszínű asztalhátteret állítunk be, mert ez VNC kapcsolatnál

gyorsíthat valamit.

Alsasound hangszolgáltatások tiltása

Igazából hangszolgáltatásokra sem lesz szükségünk, igaz én nem lőttem ki, aki gondolja

megteheti. Szintén a “Rendszerszolgáltatások” helyen tiltható.

Automatikus frissítések kikapcsolása

Ezt ajánlott kikapcsolni, mert gépünk állandóan figyeli, hogy van-e újabb frissítés a neki

megadott távoli szoftverforrásokban, ill. a frissítések végrehajtása felhasználói beavatkozást

igényel, tehát teljesen önállóan a gép nem végez módosítást a rendszeren és mivel nem ülünk

előtte, nem látjuk mikor kell beavatkozni, ennél fogva értelmetlen ilyen esetben ez a funkció.

VNC-n, vagy SSH-n keresztül van lehetőségünk manuálisan frissíteni, ha akarunk. Egyébként

a rendszer feltelepítését követően ajánlott az addig megjelent összes frissítés feltelepítése.

A kikapcsolást a YaST Control Centerben a “Telepítési források” helyen tehetjük meg. Itt

látható az a lista, ahonnan a szoftvereink frissítése történik. Értelemszerűen mindegyik

bejegyzésnél ki kell venni a pipát az “Automatikus frissítés” oszlopban és menteni a

beállításokat.

Ezzel a számunkra nem fontos szolgáltatások javát ki is kapcsoltuk, aki tovább turkál a

rendszerben biztosan talál még kiiktatni valót, én már tovább nem mentem bele ebbe a

részébe. Ha a helyi beállításokkal végeztünk, következhet a hálózati paraméterek

konfigurálása és az ezzel kapcsolatos szolgáltatások telepítése, beállítása.

Hálózati beállítások

Fájlmegosztáshoz gépünk egyszerű kliensként kapcsolódik a hálózatra fix IP cím

segítségével. A routolási feladatokat külön eszköz végzi, ha a modemen és egyetlen

számítógépen kívül más nincs a hálózatban, akkor be kell szerezni egy routert, hogy a modem

mögött kialakíthassunk egy kis belső hálózatot gépeink számára. A router beállításaira most

külön nem térnék ki, nincs semmi speciális beállítás, amit egy iylen fájlszerver igényel,

viszont a belső vezetékes adatforgalom gyorsítása érdekében javaslom a gigabites router,

vagy switch beépítését. Ezek segítségével gép-gép között – amennyiben a hálózati csatolók

támogatják – 1Gb/s-os átviteli sebesség lehetséges a hagyományos 100Mb/s helyett. Nagyobb

adattömegek mozgatásakor észrevehető a különbség.

A hálózati kapcsolatokat Linux rendszerünkön alapvetően két program felügyeli. Egyik a

Network Manager, a másik pedig a hagyományos Ifup. Lehetőség szerint az Ifup-ot válasszuk

hálózati kapcsolat kezelésre. A beállító konzolt nem mutatnám be, magyar nyelven van és

értelem szerűen kell kitölteni. Gép IP címe, átjáró, DNS kiszolgáló, gépnév, stb. A lényeg,

hogy statikus IP címet adjunk gépünknek, hogy a hálózatban mindig azonos IP címen találuk

meg. Ha a beslő hálózaton internet is elérhető, a beállításainkat könnyen tesztelhetjük egy

böngészővel. Ha elérjük az internetet, akkor mindent jól állítottunk be. A további beállításokat

pedig úgyis csak akkor kell elvégezni, ha adott szolgáltatások ezt igénylik. Ilyenek pl. tűzfal

23 Szerver otthonra

Opensuse 11.4

és portbeállítások. Lehetőleg kliens oldalon is fix IP-ket használjuk, ezzel saját helyzetünkön

könnyítünk.

Tűzfal beállítása

A SUSE Linuxok mindegyike rendelkezik beépített tűzfallal. A tűzfal telepítés után általában

azonnal fut. A YaST Control Centerben a “Rendszerszolgáltatások” menüpontban indíthatjuk,

vagy állíthatjuk le. Általában így külön nem kell beállítgatni, adott szolgáltatások

telepítésekor a szolgáltatás vezérlőpaneljén keresztül megnyithatjuk, lezárhatjuk az éppen

adott szolgáltatáshoz tartozó portokat, tehát külön a tűzfallal nem kell nagyon foglalkozni.

Szolgáltatások, hasznos programok telepítése

Innen jön a lényeg! Feltehetően eddig sikerült hiba nélkül feltelpíteni az operációs rendszert, a

nem használatos dolgoktól megszabadulni és működő internetkapcsolattal, vagy legalább

hálózati kapcsolattal is rendelkezik már gépünk.

Innentől már csak azokat a dolgokat kell a rendszerhez adni, amit később használni

szeretnénk. Fájlszerver esetében valamilyen fájlmegosztó szolgáltatásra lesz szükségünk.

Több lehetőségünk van, Linux-Linux rendszer között az NFS megosztás tökéletes, Linux-

Windows között a Samba lesz a megfelelő, de létrehozhatunk FTP kiszolgálót is. Mivel én

nem rendelkezem Windows rendszerű géppel, így a Samba kiszolgáló beállítására nem térek

ki.

Munkánk megkönnyítése érdekében telepítsünk néhány hasznos programot.

Merevlemezeink állapotát a S.M.A.R.T. adatok ellenőrzésével követhetjük nyomon. Én erre a

Smartmontools nevű alkalmazást használom. Néha nem árt lefuttatni. Nagyon hasznos!

Fájlkezelésre a Midnight Commandert mindeképp ajánlom, bármilyen helyzetben elérhető az

mc parancs segítségével, felülete a régi időkből ismerős Norton Commanerre emlékeztet,

grafikus felület nélkül is megy.

Ami a programokat illeti, talán ennyi, a többi alapból benne van a rendszerben. Nézzük most

azokat a dolgokat, melyek segítségével fájlkiszolgálót csinálhatunk gépünkből.

Az NFS kiszolgáló

Nemes egyszerűséggel a Network File System kezdőbetűkből jött az NFS elnevezés.

Működéséhez kiszolgálóra és kliensre van szükség. Az alap rendszerben csak klienst találunk.

A kliens arra jó, hogy a távoli kiszolgáló paramétereit megadva felcsatolja nekünk az ott

található állományokat a fájlrendszerünkbe. Most kiszolgálót hozunk létre, de ismertetem a

kliensek beállítási módját is. YaST-ban telepítenünk kell a következő összetevőket: limal-nfs-

server, limal-nfs-server-pearl, nfs-kernel-server, nfsidmap, yast2-nfs-common, yast2-nfs-

server.

Ha ezekkel megvagyunk a YaST-ban a “Hálózati szolgáltatások” résznél láthatunk egy olyan

ikont, hogy “NFS-kiszolgáló”. Itt el kell végezni a hozzá tartozó beállításokat, a megosztások

felvételét (ez később is megtehető, ha már a fájljainkat felmásoltuk a megfelelő helyre) és a

hozzáférési engedélyeket.


Beállítjuk, hogy az NFS szerver szolgáltatás induljon a rendszer indításakor, valamint

kinyitjuk a tűzfal ide tartozó portjait és megadunk egy tartomány nevet. Ezt a tartományt a

klienseken is meg kell majd adni, mert csak azonos tartományban lévő kliensek láthatják majd

a szerver megsoztásait.

A következőkben megadjuk azon mappáink helyét, amit nyilvánossá szeretnénk tenni.

Ezekhez külön jogosultságokat állíthatunk be. A párbeszédablak alsó részén gépeket vehetünk

fel egy listára. Megtehetjük azt, hogy csak a listán szereplő gépeknek lehet joguk hozzáférni a

megosztott mappáinkhoz, sőt külön megadhatjuk, hogy mely mappákhoz és milyen jogokkal

férhet hozzá adott IP című gép. Ide gépnév alapján is beírhatjuk a klienseket.

Ha üresen hagyjuk ezt a részt, akkor nem vezetünk be korlátozást, így minden gép hozzáfér a

megosztásokhoz.

25 Szerver otthonra

Opensuse 11.4

Ha ez megvan a kiszolgáló paramétereit beállítottuk. A kliensgépen megkeressük a YaST-ban

az NFS-klienst, majd elindítjuk. Megadjuk a kiszolgáló IP címét. Ezért kell a fix IP.

Egyébként a neve alapján is megtalálja kiszolgálót a rendszer, de az IP nekem biztosabbnak

tűnik. Megadjuk a távoli könyvtár helyét (amit a szerveren megosztottunk), majd megadjuk,

hogy a kliens gépünkön ez hová kerüljön becsatolásra. Én ennek csináltam egy külön Szerver

mappát.

NFS-típus: nfs. Opcióknál viszont van némi paraméter. Az “rsize” és “wsize” az

adatcsomagok méretét határozza meg szerver és kliens között. Ha nem adjuk meg, a rendszer

alapértelmezést használ, egyéb parancsokkal lehet még optimalizálni a sebességet. A “timeo”

opció megadja, hogy meddig várjon a kliens a szerver válaszára. Az “intr” pedig lezárja az

esetleges sikertelen kapcsolódási kísérletet.


Ezzel gyakorlatilag befejeztük az NFS megosztások beállítását. Ha a szerverünket hamarabb

indítjuk, mint a kliens gép, akkor a kliens automatikusan fel fogja csatolni a szerver

megosztásait magának. Ezt az /etc/fstab fájl teszi, ugyanis az NFS kliens beállításakor ide is

bekerülnek a felcsatolandó helyek, így már a rendszer betöltésekor felcsatolásra kerülnek a

távoli megosztások. Persze ennek feltétele, hogy a szerver már olyan állapotban legyen indítás

után, hogy fusson az NFS kiszolgálója.

Ha nem sikerülne az automatikus felcsatolás, vagy esetleg a szerverünket később indítottuk el,

akkor kézileg kell csatolnunk a távoli helyeket parancssorból. Ezt a mount paranccsal tehetjük

meg, mint rendszergazda a következő módon:

su -

mount <szerver IP címe>: <megosztott mappa útvonala a szerveren> <csatolási

hely a kliensen>

27 Szerver otthonra

Opensuse 11.4

FTP kiszolgáló létrehozása

Létrehozhatunk FTP kiszolgálót is, melynek nagy előnye, hogy Windowsból is egyszerűen

elérhetjük, illetve böngészőn keresztül is működik. Két elterjett FTP kiszolgáló létezik, egyik

a VsFTPD, másik pedig a PureFTPD. Én a VsFTPD-vel fogom bemutatni az FTP szerver

készítést.

YaST-ban telpíteni kell a vsftpd és yast2-ftp-server csomagokat, majd a YaST Control Center-

ben a “Hálózati szolgáltatások” résznél meg fog jelenni egy FTP kiszolgáló nevű ikon.

Rákattintva elvégezhetjük az FTP szerverünk beállítását.

A párbeszédablak első oldalán indítással kapcsolatos beállítások vannak, különösebb

kommentárt nem fűznék hozzá.


Itt kitölthetjük az üdvözlő üzenet részt, illetve meg kell adni az FTP megosztáshoz kijelölt

mappánkat, melynek tartalmához hozzá szeretnénk majd férni a kliens gépeken. Én nem

vittem túlzásba a biztonsági beállításokat, lehetséges egyébként hitelesített felhasználókkal is

használni a kiszolgálót, de ez azzal jár, hogy a szerveren is jogokat kell nekik biztosítani. Akit

érdekel, neten rengeteg hasznos leírást talál a részletes beállításokhoz, itt elsősorban bemutató

jelleggel ismertetem a VSFTPD szolgáltatást, így a lehető legegyszerűbb beállításokkal

mutatom be ezen FTP kiszolgáló beindítását.

29 Szerver otthonra

Opensuse 11.4

A teljesítmény fülön korlátozhatjuk az egyidőben csatlakozó felhasználók számát, illetve az

adatátviteli sebességeket.

Hitelesítési beállítások, feltöltési lehetőség engedélyezése.

http://www.hobbyelektronika.info.hu/wp-content/uploads/2011/12/ftp3.png


Itt leginkább a tűzfalport megnyitására hívnám fel a figyelmet.Ezzel nagyvonalakban

üzemképessé tettünk egy minimálisan biztosított FTP kiszolgálót gépünkön.

Az FTP szerver működését legegyszerűbben egy böngészővel tudjuk tesztelni, akár a

gazdagépen, akár egy kliensen. Ehhez nem kell mást tenni, mint beírni a böngésző címsorába

a következőt: ftp://”szerver IP címe” és már láthatóvá is válik az FTP megosztásra szánt

mappa tartalma.

Távirányítás és távfelügyeleti lehetőségek

Szerverünk egy tápvezetéken és egy hálózati kábelen fityeg valahol a pincében, vagy

padláson, vagy a szomszéd helységben. Nincs hozzá sem egér, sem billentyúzet, sem pedig

monitor. Ennek ellenére nekünk tudni kell kezelni és használni. Több megoldás is van arra,

hogy felügyeljük gépünket egy másk számítógép segítségével. Most ismertetek ezek közül

néhány lehetőséget.

SSH

Az SSH (Secure SHell) voltaképpen egy hálózati protokoll amivel bejelentkezhetünk

hálózaton át egy másik gépre, és az ehhez szükséges hálózati kapcsolat titkosítva lesz. Ez egy

konzolos felület, amin keresztül parancsokkal irányíthatjuk a távoli gépet, azaz a szervernek

adhatunk parancsokat, mintha előtte ülnénk. Kliensről ssh-n keresztül kapcsolódni a

szerverhez a következő módon lehet:

ssh <a szerver IP címe>

Ezt követően a szerver elkéri a felhasználó jelszavát, ha az stimmel és az a felhasználó a

szerver gépen is rendelkezik fiókkal és jogokkal, akkor megkapja a belépési engedélyt,

mintha a gép előtt ülne.

31 Szerver otthonra

Opensuse 11.4

SSH segítségével akár le is állíthatjuk szerverünket úgy, hogy fizikálisan nincs melletünk a

gép. Ezt a következő módon tehetjük meg:

ssh <a szerver IP címe>

jelszó:

su

jelszó:

init 0

exit

exit

Az ssh paranccsal és jelszóval bejelentkezünk a szerverre. Kiadjuk a su parancsot és beírva a

jelszót rendszergazdai jogokat kapunk a gépen. Kiadjuk az init 0 parancsot a leállításhoz,

majd exit paranccsal kilépünk a rendszergazda módból, egy újabb exit paranccsal pedig zárjuk

az ssh kapcsolatot. Ha lassúak vagyunk a gép addig leáll, mire a kliensen beírunk két exit

paracsot.

VNC

Szintén távfelügyeletre használható megoldás, de grafikus felületen működik, a szerver gép

asztalát a kliens gépen láthatjuk magunk előtt, mintha a távoli gép előtt ülnénk. Ennek

működéséhez engedélyezni kell a távoli asztalok lehetőséget, illetve engedélyezni kell az

asztal megosztását a szerveren. A Linuxban alapesetben benne van a távoli asztal

megjelenítése és az asztal megosztása lehetőség.

A YaST-ban a “Távoli felügyelet (VNC)” ikont kell keresni a “Hálózati szolgáltatások”

résznél. Elindítva beállíthatjuk, hogy engedélyezzük, vagy tiltjuk a lehetőséget, illetve itt is

engedélyezni kell működéskor a tűzfal portokat.

A kliens gép alkalmazásai között lesz olyan, hogy “Távoli asztalok megjelenítése”. Erre

kattintva kapunk egy ablakot, amiben bal fent található egy “Kapcsolódás” gomb melyre

kattintva a következő ablak jelenik meg:

A protokoll marad VNC, a gépnévhez pedig az

elérni kívánt gép IP címét kell beírni. Egyéb

lehetőségek vannak, melyeket nem fontos

bejelölni (képméret, jpeg tömörítés, csak

megtekintés…). Ha szerverünk üzemel és a

VNC szerver is fut rajta, akkor a “Kapcsolódás”

gombra kattintva csatlakozhatunk hozzá.

VNC kapcsolat biztonságosabbá tételéhez

használhatunk jelszót, amit a kapcsolódás

alkalmával a szerver bekér, mielőtt megosztja a

klisenssel az asztalát. Ezt a szerveren kell

beállítani, a kliens már csak kapcsolódáskor

kéri a kódot.


Távoli indítás

SSH segítségével távolról leállíthatjuk a gépet a fent bemutatott módon. Már csak a kikapcsolt

gépet kellene valahogy elindítani a bekapcsológomb megnyomása nélkül. Szerencsére erre is

van lehetőség. Gépünk a hálózaton keresztül egyszerűen feléleszthető a wol parancs

segítségével. Igazából ezt a parancsot nem a gépnek, hanem a hálózati kártyának küldjük. A

legtöbb hálózati csatoló rendelkezik un. Wake On Lan funkcióval. Régen PCI kártyák

esetében ehhez külön kis vezeték is volt, ami az alaplaphoz csatalakozott, de az újabb kártyák

már maguktól tudják és a legtöbb integrál hálókártya is támogatja ezt a funkciót. integráltak

esetében BIOS-ból engedélyezhető a WOL funkció. Ha engedélyezve van, akkor a gép

kikapcsolt állapotában a hálózati csatoló részben működőképes marad és figyeli a hálózati

csomagokat. Ha olyan csomagot észlel, ami neki szól és benne az-az utasítás van, hogy

indítani kell a gépet, akkor a hálózati eszköz generál egy “power-on jelet” és a számítógép

elindul.

Ezt a csomagot magic paket-nek is hívják. Linuxok alapból tudnak ilyen csomagot készíteni a

wol parancs használatával. A formula valahogy így néz ki:

wol <megszólított hálózati eszköz MAC címe>

Ekkor a hálózati kártyát a MAC címe szerint szólítja meg a küldő.

Adatok szervezése, feltöltése a merevlemezekre

Miután minden beállításon túlvagyunk, és a gép is jól működik az új rendszerrel,

megkezdhetjük adataink felmásolását.

Gondoljuk végig, milyen fájlokat, mappákat milyen módon kívánunk majd elérni a hálózaton.

Az állományaink rendszerezését ennek megfelelően végezzük el. Bármilyen mappát

megoszthatunk a /home partícióról. A root partíció tartalmának megosztása felesleges, azon

úgyis rendszerfájlok vannak és csak rendszergazdai jogokkal módosíthatóak, hozzáférhetőek.

Adatainkat egyébként is a /home területre fogjuk tenni, mert itt lett nagy tárkapacitás

kialakítha és ez a terület rendelkezik egyedül biztonsági másolattal (RAID1). Mindenhová

jogosultságokat állíthatunk be, gyakorlatilag teljesen kontroll alatt tudjuk tartani megosztott

tartalmainkat. Lényeg, hogy valami rendszer legyen a dolgoban.

Kezdeti adatok feltöltését célszerű a szerver gépen végezni úgy, hogy a másolás idejére

fizikálisan hozzá csatlakoznak azok az adattároló egységek, melyekről a szerverre töltjük a

megosztani kívánt adatokat. A további adatmozgásokat már a hálózaton keresztül végezzük,

de a feltöltés nagy adattömeg esetén így gyorsabb.

Konklúzió

Összegzésként elmondható, hogy fájlok hálózaton belüli megosztására célszerűbb egy

megfelelő alkatrészekből összerakott PC-t használni, mint gyári NAS-t vásárolni. Persze

mindenkinek más az igénye, de otthoni célra, aki valamivel jobb minőségű eszközt keres,

árban annyiért fog találni magának megfelelőt, hogy abból már egy komplett kis számítógépet

lehet összerakni. Egy PC pedig beállíthatóságát és szolgáltatásait tekintve sokkal többet tud

nyújtani egy NAS tárolóval szemben, fájlmegosztásra használva gyakorlatilag minden otthoni

igényt kielégít. Én a tapasztalataim alapján bátran javaslom egy ilyen mini-ITX gép

összerakását azoknak, akik komolyabb NAS-ban gondolkodnak, akár Windows, akár Linux

rendszert telepítenek rá.

Documents

Szerver otthonra - Opensuse 11.4