SZINAJ · mivel a zsidó vallás a vázolt konfliktust nem ismeri és nem is ismerheti. A zsidó vallás ugyanis azzal, hogy a földi életmódot törvényeivel szabályozza, ezt

S Z I N A JNÉPSZERŰ ZSIDÓ VALLÁSI ISMERETEK TÁRA

DR. BLAU LAJOS ÉS DR. HEVESI SIMON támogatásával szerkesztik:

DR. FRIEDMAN DÉNES ÉS DR. HEVESI FERENC.

»:

I.

A zsidó vallás és akultúra

\

IRTA

Dr. BLAU LAJOS

BUDAPEST, 1928.Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem Könyvtára

S Z I N Á JNÉPSZERŰ ZSIDÓ VALLÁSI ISMERETEK TÁRA

DR. BLAU LAJOS ÉS DR. HEVESI SIMON támogatásával szerkesztik:

DR. FRIEDMAN DÉNES ÉS DR. HEVESI FERENC.

I.

A ZSIDÓ VALLÁS ÉS AKULTÚRA

Dr. BLAU LAJOS

BUDAPEST, 1928,

Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem Könyvtára

Neuwald Illés utódai könyvnyomda nyomása, Budapesta t > ■ • .• » - . ,


Előszó.A következő dolgozat tartalmát, hangját és terjedelmét a

*

»Népszerű Zsidó Vallási Ismeretek Tára« cimü uj vállalkozás célja határozta meg. Dolgozatomat két részre osztottam, melyek közül az első bölcseleti irányú történelmi háttérrel. Úgy gondolom, hogy nem lett volna célszerű az absztrakt tartalommal, a bölcselettel, terjedelmesebben foglalkozni és ugyanezért ezt a pontot a minimumra korlátoztam. De remélem, hogy ennekdacára, vagy talán inkább épezért közérthető maradtam. Meg

«

vagyok győződve, hogy a meginduló sorozat hézagot pótol irodalmunkban és hogy emelni fogja körünkben vallásunk ismeretét és általa a nemes érzést és fenkölt gondolkozást. Ebben a jóleső érzésben teljes sikert kívánok az önzetlen lelkes uj vállalatnak.

Blau Lajos.


A zsidó vallás viszonya a kultúrához.

A kultúra haladásával, terjeszkedésével és emelkedésével, a vallás viszonya a kultúrához, vagy megfordítva a kultúra viszonya a valláshoz egyre erősebben és erősebben foglalkoztatta és foglalkoztatja a gondolkozó embereket. Nemcsak a theológusokat, bölcsészeket és tudósokat, hanem, mondhatjuk, általában a művelteket. Mutatja ezt a nagyméretű irodalom, amely a kérdésről szól és amely a háború után egyre nagyobb arányokat ölt. A probléma aktuálisabb, mint valaha, mivel a megrendítő világesemények a kultúrában való hitet, amely kultúrát a soha nem sejtett technikai fefedezések és alkotások minden képzeletet meghaladó magaslatra emelték, a népekben megrendítették. Azt látták, hogy a művelődés egymagában az emberiséget nem teheti boldoggá, sőt azt tapasztalták, hogy éppen a kultúra szolgáltatta a világpusztitás sokfajta eszközeit és épen a kultúra volt az, amely a világkonfliktust felidézte és a világkatasztrófát végrehajtotta. A matematika és a természettudományokon felépített világszemlélet nem mutatkozott elég erősnek, mikor a nemzetek egén vészt jósló felhők sűrűsödtek össze. A tudomány talán be tudja fogni a villámot, de az emberiség fejéről elhárítani nem képes. Nem a természet- tudományok anyagi erejében való hit rendült meg, hisz a technikai vívmányok szédületes iramban haladnak felfelé, hanem az alapján alkotott világszemléletben, a rajta nyugvó ethikában, erkölcstanban, morálban. Megrendült a hit abban, hogy a kultúra léphet a vallás helyére, pótolhatja a hitet, amint ezt a kultúra sok képviselője bátran, büszkén hirdette. A világ-


rendülés szerényebbé, alázatosabbá tette az emberi elmét, kétségessé tette előtte, hogy mindent tud, ami ég és föld között és fölötte van. Innen van az, hogy nemcsak theológusok és bölcsészek, hanem minden rendű tudósok, természetbúvárok és historikusok, politikusok és szociológusok s más ismeretkörök képviselői foglalkoznak a vallás és kultúra nagy problémájával, mely különben már rég fel volt vetve.

A kultúra összeségét teszi a házasság, a család, a társadalom, az állam, a jog, a tudomány, a művészet és irodalom. Ez a főtartalom és ez a kultúra rendes meghatározása. Ezek mind saját, a vallástól független célra és ethikára tartanak igényt, illetőleg erre kívánnak berendezkedni. Ezek »világi javak«, igy szól ez a világszemlélet, a vallás pedig »világfölötti jó« és ezért egymással össze nem illeszthető. Megengedik aztj hogy a vallásnak külön célja és saját ethikája lehet, de ezek nem lehetnek mértékadók a földi tevékenységben, mivel ezek a világtól eltörekszenek, következtetéseikben az aszkézis- hoz, a világtól való elvonuláshoz, a kolostorhoz vezetnek. Ez sok bölcsész, sőt theológus szerint lényegbeli konfliktus, úgy hogy a világi és vallási cél és ethika össze nem egyez,- tethetők, mivel a vallás a világot negálja, előkészületnek tekinti a világfölötti jóra. Ezzel a pár szóval csak előadom a jelenleg égető problémát, de nem fogok vele bőven foglalkozni, mivel a zsidó vallás a vázolt konfliktust nem ismeri és nem is ismerheti. A zsidó vallás ugyanis azzal, hogy a földi életmódot törvényeivel szabályozza, ezt az életet »megigenlette«. Isten akarata az, hogy az ő törvényei szerint éljünk és ez által elnyerjük a tulvilági életet. A földi tevékenység immanens ethikája, a tevékenység erkölcse, Isten akarata. Az ilyen földi életet a vallás átszellemiti, megszenteli, ilyennek elismeri. A talmud egyik bölcse mintha megérezte volna a XX. század fájdalmas nagy problémáját, midőn ezt a nyilatkozatot tette: »Jobb egy óra Isten parancsolatai és cselekedetek teljesítésével ezen a világon, mint az egész jövendő világ (túlvilág).« A földi életnek megigenlésére egyszerűbb és velősebb formula nem is képzelhető. Kant formálta az ellentétet: törvényvallás és szellemi vallás, azóta hangzik a kritika, hogy a zsidóság törvényvallás. De épezért nincs ellentét a zsidó vallásban »világi


és világfölötti cél« között és nem kénytelen zsidó bölcselő ahoz a kiegyenlítéshez folyamodni, hogy az ember férfi korában e világ munkáját végezze és öregkorában a túlvilág felé forduljon. Mintha ez az elméleti ellentétet a kétféle cél közt megszüntetné. Sem ezzel a főproblémával, sem mellékproblémával, amely a vallás és a kultúra viszonyáról adódhatik, e helyen nem foglalkozunk.

A história világosságánál azt látjuk, hogy a zsidóság minden világkultúrában részt vett, a kultúrát tehát sohasem érezte a vallással ellentétben állónak. Ha az uj kortól eltekintünk, alvilágnak a mi szemünkbe eső négy nagy kultúrája Volt: az előázsiai asszir-babilóniai, az antik görög-római (hellenista), az arab-keleti és az európai középkori keresztény-skolasztikus kultúra. A zsidók mindezeknek részesei. Az ékiratokban már vannak nyomok zsidó részvételről, erről a kultúráról azonban jelen állása mellett zsidó szempontból több nem mondható. Történeti világosságban csak a másik három világkultúra áll;

é

az ezekben való részvételről más helyen bővebben szóltam. E helyen csak kis vázlatra szorítkozom.

Philó, a zsidó bölcsész, aki az első század közepe előtt Alexandriában élt, befolyást gyakorolt az egyházatyákra, már az evangéliumi »kezdetben volt az ige« az ő hatását árulja el. A görög-zsidó irodalom az általános hellenista irodalom minden műfaját mutatja, versben és prózában. Van dráma, éposz, történet, bölcselet és egyéb. Az első példa arra, hogy nép más nép nyelvén alkot nemzeti irodalmat és arra is, hogy más nép nemzeti irodalmában részt vesz. Jelentőségét mutatja az, hogy az általános művelődés tartotta fenn és őrizte meg az utókor számára, nem a zsidóság, amely alkotta. Terjedelméről képet ad az a tény, hogy Schürer Emil, a zsidósággal hidegen szemben álló protestáns theológiai professzor, ez irodalom ismertetésének alapvető nagy munkájában a zsidók történetéről Jézus korában 400 lapot szentel. A héber biblia görög fordítása, a Septunginta, a görög nyelvnek, melyet a népek a hellenista világban általánosan beszéltek, a legnagyobb emléke és az Egyptomban ezrivel kiásott görög papiruszok megértésének legjelentősebb eszköze. A görög-római világban, abban a korban, melyben Róma Jeruzsálemet szentélyestül romba dön*


tötte, a zsidó államot megsemmisítette, a szentföld ősi zsidó lakosságát részben kiirtotta, részben rabszijra verte, abban a korban, midőn a hellenizált népek a zsidókkal ellenséges magatartást tanúsítottak, a zsidók a kulturközösséget tovább tartották a hellenista-görög világgal. A kulturaszeretetnek ritka, magában álló példája. A népvándorlás idején a pusztuló görög-római kultúrának a zsidók voltak a főképviselői.

Az antik pogány kultúra, melynek a keresztény Európa ajtót mutatott, a keleti népeknél talált ideiglenes otthonra, honnan kerülő utón tért vissza Európába. Mohamed arabjai, kik gyors diadallal hódították meg az Indiától Spanyolországig húzódó országokat, csakhamar elhódították a hellenista kultúrát is. A közvetítők jórészt zsidók voltak. Az irás művészetét az arabok zsidóktól tanulták meg, Mohamed Íródeákja is zsidó volt. A zsidó arab irodalom oly régi, mint a nemzeti arab irodalom. Az arab zsidók főkép a csillagászat és az orvos- tudomány mezején tűntek ki, a bagdadi orvosi főiskolán, melyet Harun al Rasid alapított, zsidók is tanítottak. Izsák Izraeli, ki 850— 950 között élt Kairuánban, oly nagy orvosi író volt, hogy Haeser, az orvostudomány történetírója szerint 600 esztendeig uralta az európai orvostudományt. Az arab világkultúra kebelében a zsidók hatalmas irodalmat teremtettek. Még ma is 500 arab-zsidó mű ismeretes. A belső gazdagságot mutatják azok a szakok, melyekre oszlik. Ezek költészet, nyelvészet, bibliamagyarázat, bölcsészet, jogtudomány, matematika, orvos- és természettudomány. A zsidók az arab világgal is tartották a kulturközösséget, mint azelőtt a görög világgal.

Az arab tudományosság csúcspontját Spanyolországban érte el a XI. és XII. században. Ezt a tudományt a kérész-* tény Európa számára zsidók tették hozzáférhetővé. A XIII. és XIV. században az arab-keleti és a keresztény-nyugati tudományosság között majdnem kizárólag zsidók tartották fenn a kapcsolatot. Rendre lefordították az arab müveket latin nyelvre, miben mecénásaik II. Frigyes német császár (1232), X. Alfonz, a bölcs (1256— 1277.) és anjoui Róbert voltak. A legkiválóbb két zsidó bölcsész, Salamon ibn Gabiről (XI. század) és Mózes ben Maimon (XII. század) volt. Seyerlen


Rudolf a jénai egyetem prorektora 1899. junius 17-én tartott ünnepi beszédében Gabirolt méltatta és a következő szavakkal foglalta össze kutatásai eredményét: »Nevezetes, hogy úgy, mint az újkor filozófiáját, a keresztény középkor nagy tudományos mozgalmát is egy-egy izraelita inditja meg. Mindkettő, Gabiről és Spinoza szellemileg rokonok és abban is egyenlőek, hogy bölcselkedésüknél nemzeti vallásuk korlátáitól teljesen szabaddá tették magukat. . . Gabiről oly gondolkozó, ki az egész emberiségre jelentőséggel bir.« A középkor Gabirolt Avicebrol név alatt ismerte, egyházatyának nézte és csak a XIX. század közepén ismerték fel, hogy azonos a költő Salamon ibn Gabirollal, kinek vallásos versei mai napig szerepelnek a zsinagóga ünnepi istentiszteletein. A másik nagy bölcsész Maimonides, kiről most olvasható Hevesi Simon müve, a zsidóság legnagyobb bölcselője, aki a zsidó vallást bölcsészetiig igazolta. Róla itt csak annyit, hogy kora arab filozófiáját teljes mértékben uralta, hatásáról pedig csak azt, hogy Aquinói Tamás, a katholikus egyház vezérgondolkozója rendszerében függ tőle.

Folytathatnám a zsidók kulturális tevékenységének ismertetését későbbi korokban is, de ennek az iratnak a célja nem az, hogy a zsidók részét a világkultúrában felmutassa — azt megtettem más iratban — hanem csak az, hogy az általános kultúrát a zsidóság minden országban és minden időben felvette, járatos szóval kifejezve »megigenlette«. Tette ezt a zsidóság oly időben, midőn a vallásosság a vértanuságig hatotta át minden egyes lelkét és még sem érezte senki, hogy a kultúra vallásával alapvető ellentétben vagy bármely ellentétben áll. Ennek bizonyítására a dióhéjban való bemutatás is elegendő. A főkérdés, amelyre felelni akarok nem is az, hogy mikép egyeztethető össze a zsidó vallás a kultúrával, melyre egyébiránt fent már röviden feleltem, hanem az, hogy a zsidó vallás mennyiben kulturképző hatalom, miért van kulturális hatása és mily utón jelentkezett.


. V ■

A zsidó vallás kulturális hatásai.

Mint mindent, úgy a kultúrát is különfélekép lehet meghatározni. Van lelki kultúra, szellemi kultúra, anyagi kultúra, technikai kultúra és más egyéb. Van már külön kultur tudomány is. A kultúra sok fajtája lehetett és létezik — más az indiai, más a görög-római és más az újkori európai kultúra. A kultúrák sokban különböznek egymástól, akár mindenben is, de egyben megegyeznek, hogy bizonyos mennyiségű ismereteket foglalnak magukban. Ismeretek nélkül nincsen kultúra, ismereteket pedig csak tanulás utján lehet szerezni. A tapasztalat szolgáltat ismeretet, de vajmi kevés az, amihez ember saját tapasztalata utján juthat. A tapasztaláshoz is kellenek előző ismeretek, amelyek az elmét a tapasztalásra képesitik. Ismeretek közlése nélkül sohasem keletkezett és keletkezhetik kultúra. A tanítás és tanulás minden kultúrának megteremtője és fenntartója. Nem mondok semmi újat, az összes kulturnépek egyebet sem tesznek, mint gondoskodnak ismeretek szerzéséről és továbbközléséről iskolák és egyéb intézmények utján. Amit jelenleg teszek, sem egyéb, mint ismeretközlés, teszem pedig vallásunk jóvoltából, amely intézményesen gondoskodik arról, hogy a zsidóságot érintő ismeretek terjedjenek. Ha Írunk, ha olvasunk, a kultúrát szolgáljuk, mert tanulunk. A tanítás és tanulás készsége a kultúra alapja, előmozdítója, gyarapítója, fejlesztője.

Ha tehát kutatjuk azt a kérdést, hogy vallásunknak milyen kulturális hatása yolt és van még mai napig, első sorban azt kell vizsgálnunk, hogy mennyiben emelte vallásunk a tanítást és a tanulást? Hogy erre a kérdésre felelhessünk, előbb kis utazást kell tennünk időben és térben. A vallások híveiktől rendszerint hitnél egyebet nem kívántak. A tudás a pap dolga, aki a kultuszt a hívek számára végzi. Mellőzöm a primitív népek vallását, a sámánizmust és egyebeket, csak az ókor két legmagasabb kultúrájú nép papságát említem, az egyptomit és a kaldeust. Mindkettő nagy tudás birtokában volt, habár


vegyítve sok babonával, pl. a csillagászat és az orvostudomány terén. Főfeladata a papnak azonban az isteneknek szóló áldozatok bemutatása, az állat májából való jóslás, égi és földi jelenségeknek előjelekkép való magyarázása, az istenek kiengesztelése, az egyptomiaknál ezeken felül az istenkép tisztelt állatok— krokodilok, bikák, macskák stb. — ápolása, eltemetése, be- balzsamozása s hasonló dolgok. Az említetteknél sokkal titkosabb és előttünk érthetetlenebb, erkölcsi érzésünket sértő, visszataszító ténykedések is pl. a feniciai Baal kultusznál, de görög és római kultuszoknál is a vallás tartalmához tartoztak. Sem a kaldeus, sem az egyptomi nép vallását nem tanulta, azt csupán gyakorolta. Az egyiptomi nép a legjámborabb nép volt a világon, a zsidó népen is túltett, de jámborságához tanulnia semmit sem kellett. Vallása tőle áldozatokat, rítusokat és hasonlókat követelt, de elméjére semmiféle hatással nem volt, hacsak nem akarjuk annak tekinteni a hivő természetes józan eszének az elhomályositását. A superostitio, a babonás hit mivelőleg nem hathatott. Különben is a sok istenség— minden városnak és minden kerületnek volt főistene a sok mellékisten mellett — arra sem alkalmas, hogy a népet egységesítse, hogy közös eszme- és érzelemvilágot teremtsen. Ez már magában szellemi és lelki kulturhaladás volna, de ezt a sokistenhit nem szolgálja. A kaldeus jós és az egyptomi bűvész külön kaszt a papság mellett, ha maga nem pap. Még ezek a titkos tudományok is, nevezzük a maga nevén: szédelgések, külön embercsoport birtokában voltak, amelynek számos tagja nyugatra került, Rómába és a római világbirodalom országaiba, hol nagyszámú hívekre és hatalmas befolyásra tettek szert. Az ókor összes nagy vallásai, melyekhez az elterjedt perzsa Mitrasz-kultusz is tartozik, — Aquinkumban is volt temploma, amelynek romjai fővárosunk területén még láthatók — nagy befolyást gyakoroltak ugyan az európai népekre, az egész görög-római kulturterületen, de kulturhatásuk nem volt, sem a népre, sem a felsőbb rétegre. Ha azt kérdezzük, hogy miért ? a felelet az, mert sem a babilóniai Marduk, sem az egyptomi Osiris, sem a perzsa Mitra, — hogy csak kiválóbb isteneket említsek — illetve papjaik, nem kívántak a hívektől egyebet, mint azt, hogy szolgálják őket áldozatok be


mutatásával és egyebekkel, tanítás és tanulás nem létezett. Ezt csak a papok gyakorolták egymásközt.

Ezekkel szemben áll a zsidó vallás nemcsak szigorú egy- istenhitével, tiszta erkölcsével, mai napig el nem ért humanizmusával, hanem azzal is, hogy Isten tanát közkincsnek, az egész nép tulajdonának nyilvánította. Az Isten szava, a Tóra, a hit és erkölcs foglalatja, ott volt a jeruzsálemi szentélyben, annak is legszentebb helyén, a szentek szentségének frigyládájában, a második templomnak pedig a szentély egy másik helyén. Az áldozati kultuszt, amely a zsidó népnél kereken ezer esztendeig állott fenn, szintén a Tóra szabályozta. Egy könyv a vallás foglalatja pap és laikus számára egyaránt és ebben a könyvben újból és újból ki van mondva, hogy tanitásai és parancsai Izráel fiainak szólnak, nem pedig csupán a papoknak és levitáknak. Isten szól Mózeshez, hogy beszéljen Izráel fiaival és tudassa velük Isten akaratát, — ez a Tóra tanításainak rendes formulája. A magán- és büntetőjogi törvényeknél is az áll, hogy Izráel népe elé térj esztendők. »Ti legyetek nekem papi királysággá és szent néppé«, igy szól Isten Izráel- hez. Semmi misztika, semmi kaszt. Minden zsidó kötelessége Isten tanát ismerni és arra gyermekeit tanitani. Idézek a sokból egy-két részletet: »Halljad Izráel, az Örökkévaló a mi Istenünk, az Örökkévaló egy! Szeresd az Örökkévalót, a te Istenedet egész sziveddel, egész lelkeddel és egész vagyonoddal. És legyenek ezek az igék, melyeket neked parancsolok, a szivedben; tanítsd meg azokra jól gyermekeidet és beszélj róluk, mikor házadban ülsz és mikor az utón jársz, mikor lefekszel és mikor felkelsz. Kösd azokat jelül kezedre és legyenek homlokkötőül szemeid között; és ird azokat házad ajtófélfáira és kapuidra.« (Mózes V., 6, 4— 9.) Ez a mi hitvallomásunk évezredek óta, melyet naponta kétszer kell elmondani bölcseink rendelkezése szerint. Bölcseink megértették, hogy mi vallásunk főparancsa: szeretni Istent, tanulni és tanitani az ő tanát a gyermekeknek és foglalkozni vele minden időben. A mindennapi imába fel van véve az idézett részlet mellé a Tóra másik részlete is, amely Isten igéjének megszivlelését és a gyermekeknek való tanitását parancsolja meg. Igen szemléltetően és velősen van kifejezve a


Tóra tanulása ebben a kitételben: »Ne szűnjön meg szádon a Tóra könyve s elmélkedj róla éjjel-nappal«, igy szólt Isten Józsuához (Józsua I., 8). Erre a versre alapították a talmud bölcsei tételüket, hogy mindig tanulni kell, sohasem szabad azt félbeszakítani. Oly tanulási szorgalomra nevelték e tétellel a zsidó népet, amelynek nincsen párja a világon és amelynek hatása mai napig látható, ha nem is a tóratanulásban. Jósafát király parancsára Juda papjai és nagyjai bejárták az ország városait a tórával a kezükben és tanították a népet (Krónika II., 17, 9), épigy cselekedett 200 évvel később az időszámításunk előtti V-ik század közepén élt Ezra, az első Írástudó, aki »felolvasta a népnek a Tórát világosan és érthetően« (Nehemia 8, 8). Az egész nép füle a Tóraolvasás felé fordult, mondja Nehemiás könyve (8, 3).

A tanulást és tanítást a Szentirás annyiszor említi, hogy azok felsorolásához terjedelmes könyv kellene, nem pedig e szükkeretü füzetecske. Hogy képet adjak a tanulás és tanítás jelentőségéről a régi zsidóknál, bemutatok egy kis statisztikát arról, hogy a tanítást jelentő két héber szó hányszor található különböző vonatkozásban és értelemben a Biblia 24 könyvében. A rendes szó származékaival együtt 90-szer fordul elő,a ritkább ,T)> 53-szór. Ellenben a Tóra (nWl) szó különböző jelentésben 214-szer.

A tannak dicsőítését zengik a zsoltárok, a 119-ik zsoltár egymaga 176 versben, a 22 betűből álló héber ábécé sorrendjében minden betűvel kezdődőleg nyolcszor. Isten igéjének szeretete, csodálata, tisztelete annak tanulására késztette a zsidó népet és tanítására a zsidó nép papjait, prófétáit, bölcseit. »A pap ajkai őrzik az ismereteket, Tórát keresnek szájából« (Maleákhi 2, 7). A kóhén nemcsak az áldozati kultuszt végezte, hanem tanított is. Tanítottak a bibliai kor bölcsei is, miről a Példabeszédek tanúskodnak. Hogy a gyermekeket tanították, mutatja a bölcs mondásoknak »Fiam«-mal való bevezetése. A Prédikátorról pedig azt olvassuk könyve végén, hogy »ezenfelül ismeretre tanította a népet« (Kohelet 12, 9). De mindenek felett a próféták tanítottak, az istenes szónokok, a zsidó nép lelkiismeretének megtestesítői. Beszéltek mindenütt, ahol gyülekezés volt, a szentély udvarán, a piacokon, a köz


tereken és egyebütt mindenütt, ahol sokaság gyűlt össze. Rövid vázlatunkból megállapithatjuk azt a tényt, hogy a zsidó vallás a tanuláson és tanításon alapult már a bibliai korban. A zsidó a könyv népe volt, ahogy a Korán, a mohamedán biblia találóan nevezte a zsidókat, mert legszembeötlőbb szent könyvük volt, melyet legdrágább kincsükként őriztek, tiszteltek, imádtak.

A zsidó nép a nemzeti szerencsétlenségek hatása alatt erkölcsileg megtisztult, a szent iratok szeretete és imádása egyre nőtt és erősbödött. Megszámlálták a szent könyvek szakaszait, verseit, szavait, betűit. Salamon király és ezer olyan nagy mint ő fog elpusztulni, de egy betű sem a Tórából, mondja Isten az elébe boruló legkisebb betűnek, a jódnak1, így szónokolt egy talmudbölcs és igaza volt, az existenciáját féltő jód csakugyan ott van ma is a helyén, mig a bölcs Salamonok is osztották az elmúlás közös emberi sorsát. Az Írástudók, a bölcsek, a magyarázók minden fenséges érzést, magasztos gondolatot, nemes cselekedetet a Biblia szent szavában keresték és találták meg. Nincs a Talmudnak és a Midrás- nak, az ókori bibliamagyarázatnak lapja, melyen a Bibliára ne történnék hivatkozás, nincs mondás, melyet végeredményben nem a Biblia szelleme sugallt.

A hagyomány, ahogy ez órabbinikus irodalmat összefoglalóan nevezik, ezen eredete folytán szintén szentté vált, melyet meg kellett tanulnia és meg is tanulta, kinek erre képessége és módja volt. Maga a Talmud szó is tanítást jelent. A Biblia mellett a hagyomány is belekerült a tanulás anyagába, amely Ezra kora óta egyre bővült, a Talmud befejezéséig, ezer esztendeig. Nem volt szabad a Talmudot leírni, élő szóval, könyv nélkül tanították és tanulták. A hagyomány nagyméretű anyagának szóról szóra való emlékelése — példátlan jelenség a népek életében — az évszázadok gyakorlása folytán az emlékező tehetséget a zsidó népnél oly magas fokra emelte, amilyenre alig van példa. Ezenfelül a Talmud a mózesi jogot is fejlesztette, az élet változó viszonyaira a bibliai szóhoz való kötöttségénél fogva oly éles ésszel kellett alkalmassá tennie, hogy a Talmud tanulmányozói valóságos jogi tornán mentek keresztül.

Hogy a Bibliát, Isten szavát, mindenki ismerje, kötelezővé


tették az iskoláztatást és már jóval időszámításunk előtt iskolákat állítottak hivatalból, még pedig a falvakban is. Ez olykorban történt már, amikor az antik görög-római világkultúra országaiban az oktatást magánügynek tekintették és rabszolgákkal végeztették. A pátriárka, ki a római fenhatóság idején a hatóságokkal érintkezett, görög iskolákat is állított fel. Philo, a mai napig híres bölcselő, ki Alexandriában élt az első században, és Josephus, híres történetíró, ki ugyancsak az első században egy nemzedékkel később Rómában élt, nem tudják eléggé csodálni a zsidó iskolákat. A klasszikus ókor kultur- világának két fővárosában, Alexandriában és Rómában élt két, a görög műveltség legmagasabb színvonalán álló iró görög nyelven tett nyilatkozatai azt mutatják, hogy a zsidó iskoláztatás a legműveltebb hellenista világénál is magasabb fokon állt. A zsidó nép őshazájában semmikép sem állt a világi műveltség azon fokán, melyen a világkultúrát uraló hellén világnép. Hogy a zsidók mégis aránylag több iskolával bírtak, az tisztára a vallás parancsának köszönhető; meg kell tanulni az írást és olvasást a Biblia kedvéért. Nem lehet kétséges ̂hogy az iskola, ha már megvolt, egyéb elemi ismereteket, mint pl. számolást is nyújtott. A vallás kedvéért voltak a misna (Talmud) iskolák, amelyek az ifjúságot 15 éves korig oktatták. A tanítást a zsidók a Talmud után következő korban is követelték és gyakorolták is. A zsidó törvénykönyvekben külön terjedelmes szakaszban kodifikálják a tanulásra való kötelezettséget. Van ennek a szakasznak olyan fogalma is, amelyet nem is lehet modern nyelvre átültetni. Ez a HTl/l Sl5S3 ami azt jelenti, hogy a tanulást örökké kell gyakorolni, nem szabad megszakítani, abbahagyni, ez nagy vétek. Innen ered a régi rabbik csodálatos szorgalma, kik az éjjel-nappal való tanulás parancsát szószerint tartották be. Sok közülük alig aludt, a vilnai gáon, ki a XVIII. században élt és mai napig nagy tekintély, egész életén át naponta csak két órát aludt. E mellett rabbiállást sem vállalt, nehogy a tanulásban megzavartas- sék, sőt könyvet sem irt, csak lapszéljegyzeteket, bizonyára azért, mert a könyvirás is megszakítja a tanulást. A tanulás öncél, teljesen önzetlen, az Isten szolgálata, sokkal magasabb becsű, mint a jámbor zsoltárolvasás, recitálás.


Megállapítottuk a Bibliából, a Talmudból és az egész Talmud után következő irodalomból, hogy a zsidó vallás a vallás alapkönyveinek ismeretét követeli, még pedig nemcsak a papoktól és a nép vezéreitől, hanem minden hívőjétől, a nép minden tagjától, mert Isten előtt minden ember egyenlő és minden ember egyenlően kedves. A szent könyvek ismeretének követeléséből folyt a tanítás és a tanulás kötelezettsége és ebből sarjadzott ki az iskola, elemi és felsőbb fokon. Ez volt a nemzeti műveltség és ezzel a nép széles rétege is birt, habár a zömében földmivesekből álló szentföldi zsidóknál analfabéták is maradtak. Ezeket az am-haárec — mai napig ismert — névvel (föld népe) illetetteket lenézték és ezért ezek egyre kevesebbek lettek, Úgy, hogy a zsidók között az analfabéta már az ókor óta ritka, mint a fehér holló. Hogy imádkozni tudjon a zsidó, — és mind imádkozott — meg kellett tanulnia legalább az olvasást.

Intézményesen gondoskodtak a nép tanításáról, szombatonként felolvasták a Tóra és a Próféták egy-egy szakaszát már időszámításunk előtt, évenként az egész Tórát és a Próféták jelentékeny részét. Hétköznap is olvastak kétszer hetenként a Tórából, hétfőn és csütörtökön, midőn a falusi nép bejött a városba a vásárra. Gondoskodtak arról, hogy a felolvasást a nép meg is értse, versenként tolmácsolták a nép nyelvén, az akkor beszélt arameus nyelven. Ez a tanítás volt az Istentisztelet dereka és tulajdonképen ma is az lenne. A zsoltárok pedig az ima keretében és azonkívül recitáltattak mindennap. Mindehhez járult a szombati és ünnepnapi irásf ejtegetés, amely nemcsak a zsidóknál, hanem általában az egyházi szónoklat őse. Ezenfelül már az ókorban minden egyes embernek kötelessége volt és ma is az, hogy a Tóra heti szakaszát pénteken kétszer héberül és egyszer arameus fordításban olvassa el. Az ünnepeken szintén olvastak a Tórából, Áb hó 9*ik napján elolvassák a Siralmak, Purimkor az Eszter könyvét. Semmi újat nem mondok, csupa közismert tény, csak a szempontom uj, talán helyesebben csak a következtetésem uj, hogy a zsidó vallás ezen berendezkedése civilizálta a zsidó népet. Semmiféle ókori népnél nem volt szent könyv a vallásos élet középpontja, csak a zsidóknál és példája hatott a zsidó


ság leányvallásaira, a kereszténységre és az iszlámra. A szent könyv olvasása egyébkép is vallásos, Istennek tetsző cselekedet. Mindez a zsidó népet nemcsak hitre, erkölcsre és jámborságra nevelte, hanem műveltté is tette. Nemzeti műveltséggel birt, oly könyveket ismert, melyek tartalmuknál és formájuknál, nyelvüknél és stílusuknál fogva kiállják a versenyt akár Homerossal, a görög nép bibliájával, akár Vergiliussal, a középkor kedvelt Írójával, sőt azokat messze felülmúlják. Azok meghaltak, a Bibliát a világ népei ma is olvassák.

Ezenfelül a zsidó vallás rászoktatta a zsidó népet az olvasásra, ami aztán nem állt meg a Bibliánál, ráterjedt egyéb olvasmányokra is. Olvasták a zsidók az ókorban a görög költőket és Írókat, minek emléke a gazdag zsidó-hellenista irodalom. A már említett alexandriai Philó terjedelmes munkáit a Bibliáról természetesen zsidók olvasták, plátói bölcselkedését a Szentirás magyarázata céljából tanulta és terjesztette. Philó, ki — mint már említettem — az ujtestamentumra és az egyházatyákra mély hatást gyakorolt, a Biblia emlőin nevelkedett és bibliatudása kulturhatással volt az európai világban ezer esztendőre, egészen a skolasztika felléptéig a XI. században.

Összefoglalóan mondhatjuk, hogy a zsidó vallás azonfelül, hogy hivő embereket nevelt, művelt embereket is nevelt. Elemi és felső iskolákat létesített oly mértékben, amilyenre a hellenista világkultúra sem volt képes. A művelődés nemcsak a felső körökre, hanem az alsóbb rétegekre is kiterjeszkedett. A kereszténység is az első iskolákat vallási célból alapította, az istentiszteleti zsoltárénekesek kitanitására és nincs még sok százada, amióta ebből a vallásiskolából az általános iskoláztatás, elsősorban a népiskola kisarjadt. Mutatis mutandis áll ez a mohamedán iskolákról is. Mindenek felett kifejlesztette a zsidó vallás híveiben az intelligenciát, a tanulás, az ismeretszerzés vágyát, amely mai napig rendületlenül áll, habár tárgyát ma már nem a zsidó vallás alapkönyvei, a Biblia, a Talmud, a bölcselet stb. alkotják. A művelődési hajlam az átöröklődés törvényénél fogva eleven még azokban is, kik örökölt vallásuknak hátat fordítottak. Csak az a kérdés: meddig fog tartani?

A zsidó vallás tartalma is emelője a kultúrának. A jámbor


zsidó csak szociális életet élhet, hogy vallása parancsait teljesíthesse A közös Istentisztelet, a felvilágosodottak által lenézett étkezési törvények, a kötelező fürdő, a 613 parancsolat nagyrésze arra kényszeritették a zsidót, hogy községet alapítson, hogy hittestvéreivel közösségben éljen, hogy bizonyos társadalmi színvonalon maradjon. Elnyomás, üldözés minden népet elzüllesztettek, a műveltség alacsony fokára szoritottak le, a zsidók a történetben példátlan üldözés dacára minden időben könyveket Írtak. Volt iró és volt olvasó. Az 1492-ben véglegesen kiűzött spanyol zsidók portugáliai ideiglenes tartózkodásuk idején, 1493-ban, még könyvet nyomtak, még pedig terjedelmeset és súlyos tartalmút. Még volt kiadó és még volt vevő.

A zsidó vallás gyakorlati megnyilvánulásában sohasem volt rövid formulára, dogmára hozható. Nagy tudás kellett ahhoz, hogy az élet minden momentumánál megállapítható legyen a vallás követelménye. A zsidóság a Talmudon kívül és annak alapján és szellemében annyi és oly terjedelmes törvénykönyveket alkotott, amilyet semmiféle más nép, sem az ókorban, sem később, a legműveltebbet sem véve ki, nem alkotott. Ebből a szükségletből alakult ki, az idők rendje szerint, az Írástudó, a talmudi bölcs és a rabbi. A község szellemi feje, ki nem ¡ritkán világi vezetője is volt, oly tudásra kellett, hogy szert tegyen, mint semmiféle más papnak. Egy személyben volt rabbi, biró, szónok, tanító és még egyéb, esetleg a rend fentartója is. A bölcseletén, a magán- és büntetőjogon, a Talmud egyéb diszkusszióin kiélesedett esze, csodásán kibővült emlékező tehetsége, felvevő képessége, képessé tette arra, hogy más tudományok felé is fordulhasson. Az a sok ezer héber munka, melynek világi tartalma van, mint pl. matematika, asztronómia, medica, népmese stb., mind a Talmudon nevelkedett elmék termékei. Először volt egy talmudista, azután lett bölcsész, történetiró, csillagász, költő, mesemondó stb. A zsidók világi irodalma függvénye vallási irodalmunknak. Egész a legújabb korig sok világi tudós a talmudiskolából indult el, ott szerezte a tudás szeretetét és ott köszörülte ki az eszét. Sokan legalább rabbiknak készültek, ha nem is voltak talmudisták. Tudok a magunk köréből is


ilyen férfiakat megnevezni, Goldziher Ignác világraszóló keleti tudománya a Biblia- és talmudtanulásból sarjadt ki, Bánóczi József és Alexander Bernát, a két nagy magyar tudós, rabbinak készültek, a Talmud Tóra iskolába jártak. Kifejezhetjük a jelenséget azzal a formulával: a zsidó nemzeti műveltség átalakult más nemzeti műveltséggé.

Van más vallásokban is kulturképző erő, nagy mértékben a zsidóság két leányvallásában, melyek ezt örökségkép kapták, de ezekben nem oly régi, nem oly általános, nem oly mély, nem oly szorosan összefüggő a hivő jámborságával, mint a zsidóknál. A zsidó népet a zsidó vallás civilizálta, végeredményben a Biblia, melyből szellemi termékei kisarjadzottak. Nem a zsidó nép tartotta a Tórát, hanem a Tóra tartotta a zsidó népet. A Talmud bölcsei felsorolják azokat a nemes cselekedeteket melyeknél nincs meghatározott mérték, azután felsorolja azokat, melyeknél a jutalom már e földön jár, de a tőke megmarad a jövendő világ számára. Ennek a mondásnak a jelentőségét annyira átérezték, hogy felvették a mindennapi imába. Mindkét mondást a tóratanulás fejezi be. Megelőzi a szeretet műveinek gyakorlása is, de azért azzal záródik a tanitás: a Tóra tanulása, a Talmud Tóra, felér valamennyivel együttvéve. Ez nem a puszta elragadtatás hangja, nem elmélet, hanem valóság. Az iskolásgyerekek a Bibliát és a misnát könyv nélkül tanulták, betéve tudták, a felnőttek pedig a bűn csábitásai elől a tanházba, a bét hamidrásba menekültek. A tanulás valóságos orvosság volt. Ha a fejed fáj, a szemed fáj, vagy bármily testrészed fáj, mély ed j el a Tórába, tanácsolja a Talmud, emlékeztetve a modern lelkes bibliográfusra, aki a könyvészet tankönyvében külön fejezetet szentel a könyvnek, mint gyógyszernek. Olcsó és jó gyógyszer, csak nem akarják bevenni. A régi zsidók bevették, éltek vele és friss testi lelki egészségben tartotta meg őket.

Bármely oldalról nézzük a zsidó vallást, azt látjuk, hogy a vallás a tudás megszerzéséhez szükséges lelki nyugalmat szerzett, a tanulást vallásos rajongással fokozta, az elmét kiművelte, olthatatlan tudományszomjat ébresztett, amely azután — közkeletű szóval élve — faji jellemvonássá vált. Ez a tudás-


vágy a zsidó vallásból eredt, a vallás táplálta és növesztette. A vallásosság hanyatlásával a művelődési hajlam is hanyatlott; bármily nagy a zsidó tanulók és művelt emberek száma, nem éri el azt az arányszámot, amely a régi zsidó nép kebelében a Biblia és Talmud tanulmányozóira fennállott, habár kenyeret- adó pályát ezek a tudományok nem nyújtottak. Ha a szellemi szinvonalat meg akarjuk tartani, nem szabad lerontani az alapot, melyen nyugszik. A világi tudásnak ismét párosulnia kell vallásunk tudományával, melyből kisarjad zott és nagyra nőtt. A Biblia, a Talmud, a bölcselet, a héber költészet adják az idealizmust, az önzetlen tudományszeretetet, amely bearanyozza a modern gyakorlati és szaktudományt és fentartja a tanulás készségét és képességét a zsidóság javára és vigasztalására.


SZINÁJNépszerű zsidó vallási ismeretek tára

címen uj könyvsorozatot indítunk meg, melynek célja a zsidóságról való ismereteket, hitközösségünk minél szélesebb rétegeiben terjeszteni. E sorozat teljes ki- fejlettségében fel fogja ölelni a vallásos ismeretek egész területét. A történetet és irodalmat ugyanúgy, mint a vallásos tanítások és szertartások anyagát. Építésére és okulására fog szolgálni mindazoknak, kik vágyakoznak arra, hogy a zsidóságot, annak tanításait és szertartásait, ez utóbbiaknak mélységes tartalmát, a zsidóság történetét és irodalmát megismerjék. Széles e világon, mindenütt, hol zsidó kultúráiét van, megszervezik az ily vallási ismeretek tárát a közösség, a vallás szempontjából. E gondolattól a magyar zsidóság sem maradhat távol. És azért e Szináj sorozat, hogy az eddig meglevő hiányt megszüntesse.

A megszerzés módozatai és körülményei egyszerűek, a beszerzés lehetősége olcsó. Kidolgozott tervezetünk szerint kétszer esztendőnként 5— 5 számban (körülbelül évi 25 iv terjedelemben), 400 oldalon ) óhajtjuk vállalatunkat megjelentetni. Egy-egy füzet ára 50 fillér lesz, egy-egy 5 füzetből álló sorozat pedig 2 pengő. Iskolák 10 sorozat vásárlása esetén 1 pengő 50 fillérért fogják kaphatni. A vállalat anyagi sikere a vételtől, a még fontosabb erkölcsi siker: a szorgalmas olvasóktól függ. A füzetek önköltségi áron kerülnek eladásra, egy-egy sorozat eladásából csupán a következő sorozat nyomatási költségeit óhajtjuk fedezni.


A z első sorozat füzetei:

1. Dr. BLau Lajos: A zsidó vallás és a kultúra.2. Dr. Hevesi Simon: Maimuni útmutatójának

rövid ismertetése.3. Dr. Guttmann Mihály: A zsidó vallás uni-

verzálizmusa.4. Dr. Weisz Miksa: Zsidó etikusok.5. Dr. Hevesi Illés: Szociális törvényhozás a

mózesi tanban.

A második sorozat füzetei:(Sajtó alatt.)

1. Dr. Venetianer Lajos: Tanulmányok.2. Dr. Kecskeméti Lipót: A prófétizmus.3. Dr. Kecskeméti Ármin: Mendelssohn és kora.4. Dr. Zsoldos Jenő: A magyar irodalom zsidó

vonatkozásai5. Dr. Friedman Dénes: A biblia.

Mindennemű megrendelés dr, F r i e d m a n D é n e s Budapest, VIII,, Rökk Szilárd-u, 26,

címére küldendő.

A SZINÁJ népszerű zsidó vallási ismeretek táraszerkesztői:

Dr. Friedman Dénes. Dr. Hevesi Ferenc.

Neuwald Illés Utódai könyvnyomda, Budapest, Üllői-ut 48.


Documents

SZINAJ · mivel a zsidó vallás a vázolt konfliktust nem ismeri és nem is ismerheti. A zsidó vallás ugyanis azzal, hogy a földi életmódot törvényeivel szabályozza, ezt