Upload
others
View
2
Download
0
Embed Size (px)
Citation preview
1
KISS ÁRPÁD
SZÁMVITEL A 4. IPARI FORRADALOM VIHARÁBAN TÉRKÉP A VÁLLALKOZÁSOK VAGYONÁNAK ÉRTÉKELÉSÉHEZ
Milyen lényeges tartalmi, szerkezeti és formai innovációkat indokol-nak a számvitel kommunikációjában a felhasználók igényei? Mi a hasznosabb, elfogadottabb? A beszámoló felépítésének merev, fantázi-átlan, unalmas követése, vagy a vagyon- és teljesítményértékelési fela-datok lényegét, szabályait, módszereit az értékteremtő folyamat logi-káját, szerkezetét követve szemléltetni? Milyen ismereteket, és milyen szerkezetben kell a közgazdászoknak, menedzsereknek átadni ahhoz, hogy sikeresebb legyen a kommunikáció, az együttműködés köztük, és a számviteli szolgáltatók között? A könyvben összegyűjtött gyakorlatok a vagyonértékelés korszerű, a 21. század, a 4. ipari forradalom követelményei, elvárásai által terem-tett gazdasági valóság számviteli leképzéséhez, kezeléséhez szükséges ismeretek rendszerezését, használatát segítik. Mint minden forradalmi időszakra, a 4. ipari forradalom téridejére is a maradiság és a korsze-rűség érzelmektől túlfűtött, egymás mellett létezése, folyamatos kon-frontációja jellemző. Minden, mégoly szükséges, elkerülhetetlen inno-váció esélytelen, ha nem tudja bizonyítani: összekapcsolható az elavult módszerekkel. Ezért, és csak ezért kellett a kontírozó táblázatokban az adaptív számviteli mellett a kriptaszámvitel módszertanával is foglal-kozni.
2
3
KISS ÁRPÁD
SZÁMVITEL A 4. IPARI FORRADALOM VIHARÁBAN TÉRKÉP A VÁLLALKOZÁSOK VAGYONÁNAK ÉRTÉKELÉSÉHEZ
1. Kiadás
Kiss Árpád ♦ Győr, 2018
4
Írta: Dr. Kiss Árpád PhD
ISBN 978-615-00-1074-8 Kiss Árpád [email protected]
Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a mű bővített, illetve rövidített változata kiadásának jogát is. Kiadja Kiss Árpád
5
TARTALOMJEGYZÉK Előszó .................................................................................................................... 7
Azonosító karakterláncok jegyzéke .................................................................... 14
Azonosító karaterláncok az adaptív számvitelhez ............................................................................. 15
Azonosító karakterláncok a kriptaszámvitel ..................................................................................... 19
Tőkebevonás ........................................................................................................ 23
Immateriális javak, tárgyi eszközök beszerzése .................................................. 57
Készletek beszerzése ......................................................................................... 105
Pénzügyi eszközök beszerzése .......................................................................... 153
Reál- és pénzügyi eszközök állománynövelésének egyéb módszerei .............. 173
Reálfolyamatokban használt erőforrások transzformációjának számvitele ...... 203
Pénzügyi eszközök transzformációjának számvitele ........................................ 281
Források transzformációja ................................................................................. 305
Reálfolyamatokhoz használt befektetett eszközök birtoklása ........................... 323
Készletek birtoklásának számvitele .................................................................. 355
Pénzügyi eszközök birtoklásának számvitele ................................................... 371
Értékesítés, szolgáltatásnyújtás számvitele ....................................................... 385
Kibocsátások egyéb formáinak számvitele ....................................................... 403
Felhasznált irodalom ......................................................................................... 435
6
Előszó
7
Előszó Most a vagyon, a teljesítmény értékelésének alapjai köré fűzzük fel a közgazdá-
szok, menedzserek számára releváns, fontos információk létrehozását, használa-
tát, elsajátítását lehetővé tevő gyakorlatokat. A gyakorlatokhoz szükséges elmé-
leti ismereteket a Számvitel a 4. ipari forradalom viharában. Értékelés az értékte-
remtő folyamatok infomrációmenedzsmentjében című könyvemben találhatók.
A felhasználói kör igényei lényeges tartalmi, szerkezeti és formai innovációkat
indokolnak. Sokkal hasznosabb, elfogadottabb lesz, a beszámoló felépítése
helyett például az értékteremtő folyamat logikája, szerkezete mentén haladva
gyakorolni a vagyon- és teljesítményértékelési feladatok lényegét, szabályait,
módszereit. Mert a közgazdászok, menedzserek nagy valószínűséggel a vállal-
kozásoknál az értékteremtő folyamat egy jól behatárolható, elkülöníthető részte-
rületével találkoznak. Tagadhatatlanul jogos igény a felhasználók részéről, hogy
ezt a számvitel is végre vegye tudomásul.
Az input folyamatok téridejének bejáratánál a gazdálkodó szervezet indításásá-
nak és működtetésének első lépésével, a tőke (forrás) bevonással találkozunk. A
folytatás is logikus: a sokféle erőforrás feletti ellenőrzést kell, leggyakrabban vá-
sárlással megszerezni
Az értékteremtő folyamatok következő szakaszát indokolt két részre bontani. Az
egyik a „klasszikus” transzformáció. A vállalkozásoknak a társadalmi szükséglet
kielégítése érdekében végzett tevékenységének számviteli felülete tartozhat ide.
A gazdálkodók teljesítményét bemutató eredménykimutatás csoportosítási, be-
sorolási elveit követve a transzformációt újabb két felületen kell vizsgálni.
Egyik a reálfolyamatokat öleli fel, melyet teljesítményként az eredménykimuta-
tásban az A. Üzemi (üzleti) tevékenység eredménye (A. ÜZER) főcsoportja mér,
és minősít. Aztán a reálfolyamatok további csoportosításához már jól használha-
tó, követhető elv az erőforrások anyagi és nem anyagi jellege. A másik a pénzü-
gyi folyamatok, melynek teljesítményét elsősorban – nem meglepő módon – a
B. Pénzügyi tevékenység eredménye (B. PüER) eredménykimutatás főcsoport
alapján lehet megismerni, minősíteni.
Az értékteremtő folyamat transzformációs felületéről leválasztott másik sík a
birtoklás. A vállalkozás működése közben elkerülhetetlenül kialakuló holtidők,
transzformáció-hiányos időszakok felismerése, elfogadása, kezelése a számviteli
nyilvántartásokban. „… úgy gondolom, hogy a birtoklást is cselekvésnek kell te-
kinteni, ha jelentőségének teljes mélységében és szélességében kívánjuk megra-
Előszó
8
gadni. Helytelen beidegződés a birtokot valamilyen passzívan elfogadott dolog-
nak, feltétlenül engedékeny objektumnak tekinteni, olyannak, amely amennyi-
ben éppen birtok, részünkről többé már nem igényel semmiféle tevékenységet.”
(Simmel Georg (2004): A pénz filozófiája Osiris Budapest 364. oldal). Igen, az
éppen nem használt vagyonelemek értéke is változhat a reál és a piaci folyama-
tok hatására. Nagyon jó, hogy a számviteli szabályozás ezek kezelésére részletes
elveket, követelményeket, választási lehetőségeket ad a vállalkozások kezébe.
Az értékteremtő folyamatok téridejének harmadik felületete a kibocsátás, mely-
ben az értékesítésen felül minden erőforrás és tőkecsökkenés előfordulhat. Az
outputok tárgyának, csatornáinak sokszínűsége miatt a számviteli módszerek, ér-
tékelési eljárások, besorolások is hasonlóan egy színes farsangi forgatag, egyes
vélemények szerint az átláthatatlan káosz érzését keltik.
A következő tartalmi változtatás a súlypont áthelyezése a főkönyvi könyvelés-
ről1 a vagyon-, és teljesítményértékelésnél hasznos számítási, kalkulációs sablo-
nokra, forgatókönyvekre (számoló táblák). Az excel táblák használatának általá-
nossá válása miatt megkerülhetetlen ezek alkalmazási lehetőségeinek, legfonto-
sabb tartalmi elemeinek felvázolása. Néha, a ritka őszinteségi rohamok egyiké-
ben-másikában még a számviteli technikusok sem tagadják: a közgazdászoknak
nagyobb szükségük van a kalkulácós, számítási táblázatok, sablonok, forgató-
könyvek rutinos használatának képességére, mint a főkönyvi könyvelési tételek
ismeretére. A magolás felváltását talán sikerül elősegíteni, kikényszeríteni a szá-
mítási módszerek leírására kialakított mezők előkészítő-, számolótáblákba építé-
sével.
Gyorsuló időben élünk. A 4. ipari forradalom, az automatizáció, digitalizáció
mellett a kommunikációról, és az információról szól. Híú remény abban bízni,
hogy mindezek hatását a számvitel nagyobb változások nélkül, a régi szemlélet-
tel, módszerekkel kezelni tudja. El tudják képzelni, hogy egy teljesen automati-
zált vállalkozásnál a könyvelők még mindig a főkönyvi könyveléssel, a kontíro-
zással szórakozhatják el az egyre drágább időt? Hogy számukra a digitalizáció
megúszható azzal, ha a ceruzát felváltják a számítógép klaviatúrájával?
A változásokat – gyorsaságuk mellett – azért érzékeljük forradalminak,
ijesztőnek, mert a vállalati információs rendszerek egészét forgatják fel, rende-
zik át. A számvitel digitalizációja, automatizációja az elektronikus adattárolá-
1 Természetesen ezeket is bemutatom.
Előszó
9
son, a gyorsabb információszolgáltatáson túl az automatizálható, betanított
munkák eltűnését jelenti, még a számviteli technikusok feladatai közül is. Az
ilyen munkaszakaszokat, műveleti láncokat –pl. a főkönyvi könyvelés főköny-
vi kivonat összeállítása mérleg, eredménykimutatás elkészítése – átveszik,
gyorsabban és pontosabban elvégzik a szoftverek. Aki nem vesz tudomást 4.
ipari forradalom valóságáról, az saját hivatásának, szakmájának a sírját ássa
meg. Az ilyen számvitelre nem a „klasszikus”, hanem kriptaszámvitel a pontos
kifejezés. Mi jöhet helyette? Egyik lehetséges opció a folyamatokat a téridejük-
ben vizsgáló, a gazdasági folyamatokban működő hálózatokat a saját rendsze-
rében is leképező, kiépítő adaptív számvitel. Mely alkalmazkodni akar és képes
a gazdasági valósághoz. Nem pedig a saját képére formálni, assszimilálni azt. A
múlt és a jövő viszonyát, kapcsolatát rendszerszemléletben bemutatva:
1. táblázat Az adaptív és a kriptaszámvitel összehasonlítása
Szempont Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Funkció A vállalkozások vagyonát módosító új tudo-
mányos eredmények, gazdasági folyamatok kettős természetének bemutatása.
Törvényben előírt nyilvántartási, beszámolási kötelezettségek telje-sítése.
Környezet Gyorsuló idő, információs társadalom, digita-lizáció, automatizáció, globálizáció, gyors, folyamatos technikai pénzügyi innovációk.
A kapitalizmus szabadversenyes szakasza a sorozatgyártással, a li-neáris törzskari szervezeti, irányí-tási rendszerekkel.
Erőforrás Adaptáció: a közgazdaságtan új elemeinek, módszertani fejlesztéseinek használata.
Asszimiláció: 50 éve változatlan értékelési eljárások nyomasztó, fojtogató egyeduralma.
Elemek Téridő, számviteli hálózatok. Manuális könyvelési technikák, számlatükrök, számlaszámok.
Részrendszer A gazdasági események hatásának becsator-názása a vállalkozások közvetlen, és közve-tett vagyonváltozásába.
Pénzügyi számvitel, vezetői szám-vitel, Az analitikus és a főkönyvi könyvelés merev szétválasztása.
Vezetés Közgazdászok menedzserek gyorsan változó igényeinek megjelenése a számvitel kommu-nikációjában.
A számvitel kommunikációját elsősorban a szabályszerűség jel-lemzi.
Forrás: Saját szerkesztés
Az összköltség eljárással készített eredménykimutatás információigényét szem
előtt tartva a főkönyvi nyilvántartások tárgyalásánál csak a költségnem (5. szám-
laosztály) elszámolást használom. A vezetői számvitel eszközrendszerébe tarto-
zó költséghely, költségviselő elszámolás (6. 7. számlaosztályok) már a kontrol-
ling önálló tudománnyá válásakor elavulttá, feleslegessé vált. A menedzsment
döntésekhez szükséges információkat az alapfolyamatokhoz telepített adatkeze-
lések, gyűjtések, csoportosítások adják. A főkönyvi számokat a felváltották a
Előszó
10
sokkal rugalmasabb munkaszámok. Ma már kész csoda, ha olyan vállalkozást
talál valaki, ahol még használják a számvitelnek ezt az eszközrendszerét.
Fontos, jelentős innovációnak gondolom a közvetítő fogalmak kiiktatását a va-
gyonváltozások és az éves beszámoló kapcsolatából. A közgazdászokat, mened-
zsereket legfeljebb az érdekli, hogy egy-egy akciójuk következtében melyik va-
gyonelem értéke nő, illetve csökken. Ezt ködbe burkolni a „Tartozik” és „Köve-
tel” elnevezésekkel a 21. században már nem is hiba, egyenesen bűn. A manuá-
lis könyvelés kialakításánál briliáns ötlet volt oszlopokkal kiváltani a számok
előjelét. A változás irányát térben elkülönítetten bemutatni. Sok csúnyán, olvas-
hatatlanul 2 író, vagy nem idegesítően akkurátus ember számára nyitotta meg a
könyvelői pályát, tette érdekessé a számviteli ismereteket. A felfedezés nélkül a
számviteli szolgáltatók képtelenek lettek volna egészen a 20. század közepéig lé-
pést tartani a technikai fejlődéssel, alkalmazkodni a vállalati demográfia változá-
sához. A digitalizált adatfeldolgozás elterjedése után negyed századdal azonban
ez a módszer már elavult, felesleges. Az informatikusok, programozók ezernyi
eszközzel (pl. betű típusával, méretével, színével, -stílusával, ha nagyon akarják
ízzel, illattal) képesek egyértelműen, látványosan jelölni a gazdasági esemény
vagyonra gyakorolt hatásának irányát. Így a pozitív, illetve negatív mozgásokat
„Tartozik”-nak, „Követel”-nek nevezni már ködösítés, misztifikáció3. Többet
árt, mint használ, mert olyan fogalmak használatára kényszeríti a közgazdászo-
kat, melyek nem illeszthetők a tudáshálójukba.
A célközönség igényeit szem előtt tartva alakítottam ki a főkönyvi elszámolás
téridejének azonosító kódjait, karaktersorozatait is (F.0 Melléklet). A gyakorla-
tokat elsősorban közgazdászoknak, menedzsereknek Állítottam össze, nem a
számviteli technikusoknak. Ezért kapcsolódnak az azonosítók szorosan az éves
beszámolóhoz. A számviteli törvényben még előírt számlaosztályok után a
beszámoló főcsoportjainak (NAGY BETŰK), és csoportjainak (római számok)
azonosítói következnek.
Sajnos számviteli törvényből kirobbanthatatlannak látszik a számlakeret, és a
számlarend szabályozása. Az 1992. évi nagy lépés, az egységes számlakeret
számlaosztályokra szűkítése után ezen a területen gyakorlatilag semmi nem tör- 2 Ebbe a körbe tartozik a szerző is.
3 Annak a városnak az egyetemén, ahol a jövő épül találkoztam először a „Tartozik-Követel” helyett a „Baloldal-Jobboldal” fogalompárral. Nálam tíz percig is eltartott, míg a sírást felváltotta a röhögés. Ilyen kérdéseket váltott ki ez a képtelen ötlet: Az információhordozó eszköz (papír, képernyő), vagy az olvasó (rendezői bal-jobb) szempontjából kell érteni az oldalakat? Mikor jut eszébe valakinek visszahozni a „Széna-Szalma” elnevezés Horthy hadseregének jutasi altisztképzőjéből?
Előszó
11
tént. Az innováció mellett akkor elkötelezett számviteli szolgáltatók kihasznál-
ták ezt az egyszerinek bizonyult lehetőséget4. A számviteli technikusoknak ké-
szült szakirodalom korszerűbb, nyitottabb, fejlődésre képes része már csak a
számlaosztályokat, vagy még azt sem használja. Sajnos a fejlesztési folyamat
ezen a területen ezzel le is állt. Pedig most már ideje lenne észrevenni, hogy az
első számviteli törvény óta eltelt több mint 25 év. Ennyi idő alatt már csak a
technika fejlődése miatt is felesleges, sőt kifejezetten káros a főkönyvi számla-
számok, irányítószámok5 használata a számviteli kommunikációban. A postai
irányítószámokhoz hasonlóan ezek is szolgáltatói agresszió, arrogancia meg-
nyilvánulásai. Ahogy a postai irányítószámokra is csak a szolgáltatónak van
szüksége, nem a szolgáltatást igénybe vevő, azért fizető feladónak, vagy cím-
zettnek, úgy a számviteli főkönyvi számlaszámokat is csak a számviteli techni-
kusok téves, hamis, látszatérdeke tartja életben. A posta legalább a gyorsaság,
megbízhatóság, pontosság ígéretével kérheti ügyfelei közreműködését, megérté-
sét. A számviteli szolgáltatók mit tudnak adni a főkönyvi számlaszámok haszná-
latáért cserébe? Semmit. Ez csak egy újabb tipikus példa a görcsös ragaszkodás-
ra egy, a számviteli nyilvántartások, és az éves beszámoló közé beékelt ma már
értelmetlen, a kommunikáció hatékonyságát rontó eszközhöz. Felesleges, a köz-
gazdászok tudáshálójától nagyon idegen ismeret ez. Azonnali kiiktatása a
számvitel gyakorlatából, oktatásából azonban vad, eszeveszett, leküzdhetetlen
ellenállást váltana ki. Kisebb lépésekkel, a használható és az elavult módszer
egymás melletti használatával muszáj időt adni az alkalmazkodásra.
A számvitel múltjának és jövőjének együttlétezése ebben a zűrzavaros, forradal-
mi téridőben a kontírozó táblák szerkezetére is nagy hatást gyakorol.
Az egy információt, adatot tartalmazó mezők könnyítik a feladat megoldását. Az
olvasó ezt, mint ajándék adatot használhatja fel a megoldásban. Nem kell vá-
lasztania a gazdasági esemény típusok között.
A több választási lehetőséget tartalmazó mezők közül a jó megoldást a feladat
jellege, az előbb említett információ függvényében az olvasónak kell kiválaszta-
ni.
Az üres mezőkbe általában valamilyen, a feladatban megadott, a számoló táblák-
ban kiszámított értékadatot kell megoldásként beírni.
4 Lásd pl. Róth J. et. al 2009. 5 Az irányítószám nagyon találó kifejezés. Először Szabó Dániel Róbert közgazdásztól – nem számviteli techni-
kus- hallottam.
Előszó
12
A könyv a megjelenés évében érvényes jogi szabályozás normáit, a piacon kiala-
kult, alkalmazott közgazdasági paraméterekhez közelítő értékeket (adókulcsok,
árfolyamok stb.) használja. A módszerek érvényeségét, használhatóságát a mér-
tékek, indikátorok mennyiségi változása nem befolyásolja. Ha akár a szabályo-
zásban, akár a gazdasági környezetben minőségi, elvi változás történik, akkor
természetesen elkerülhetetlen lesz a bemutatott módszerek, eredmények újra-
gondolása is. Az elv és a filozófia mindenképpen marad!
2018. február
Szerző
Előszó
13
Azonosítók
14
Azonosító karakterláncok jegyzéke
Azonosítók
15
Azonosító karaterláncok az adaptív számvitelhez
Rövidítés Teljes szöveg 1AI IJHTFÉCs Immateriális javak halmozott terven felüli értékcsökkenése 1AI IJHTSzÉCs Immateriális javak halmozott terv szerinti értékcsökkenése 1AI ÜvCElsz. Üzleti, vagy cégérték elszámolási számla 1AI ÜvCÉrt. Üzleti, vagy cégérték nyilvántartási számla 1AI VÉJ Vagyoni értékű jogok 1AII Beruh. Beruházások 1AII EBHTSzÉcs Egyéb berendezések, járművel halmozott terv szerinti értékcsökk. 1AII Egyéb ber. Egyéb berendezések járművek 1AII IkVÉJ Ingatlanokhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogok 1AII IÉrtékh. Ingatlanok értékhelyesbítése 1AII IHTFÉCs Ingatlanok halmozott terven felüli értékcsökkenése 1AII IHTSzÉCs Ingatlanok halmozott terv szerinti értékcsökkenése 1AII MBHTSzÉCs Műszaki berendezések halmozott terv szerinti értékcsökkenése 1AII Műsz.jármű Műszaki járművek 1AII TE Tárgyi eszközök 1AII TEÉh. Tárgyi eszközök értékhelyesbítése 1AII TEHTFÉCs Tárgyi eszközök halmozott terven felül értékcsökkenése 1AII TEHTSzÉCs Immateriális javak halmozott terv szerinti értékcsökkenése 1AII Tenyészáll. Tenyészállatok 1AII TETSzÉCs Tárgyi eszközök halmozott terv szerinti értékcsökkenése 1AII TGépek Termelő gépek, berendezések, szerszámok, gyártóeszk. járművek 1AIII BHv.Ép. Befektetési célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapír 1AIII BPüEÉH Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése 1AIII BPüEElsz. Befektetett pénzügyi eszköz elszámolási számla 1AIII BPüEÉV Befektetett pénzügyi eszközök értékvesztése 1AIII ETAK Egyéb tartósan adott kölcsön 1AIII ETRész. Egyéb tartós részesedés 2BI Alapanyagok Alapanyagok 2BI Áruk Akku Áru akkumulátorok 2BI Bef.Term. Befejezetlen termelés 2BI Félk.Term Félkész termékek 2BI Hízóállatok Hízóállatok 2BI It.Borjak Itatásos borjak 2BI Készterm. Késztermékek 2BI LKW alk. Tehergépkocsi alkatrészek 2BI NHEÁll. Növendék, hízó és egyéb állatok 2BI Növ.Áll. Növendék állatok 2BI PKW alk. Személygépkocsi alkatrészek 2BI STK Saját termelésű készletek 2BI STKÉV Saját termelésű készletek értékvesztése
Azonosítók
16
Rövidítés Teljes szöveg
2BI VKÉv Vásárolt készletek értékvesztése 3AII Ber.Előleg Beruházásokra adott előleg 3BI KAElőleg Készletekre adott előlegek 3BII Áfa elsz. Általános forgalmi adó elszámolási számla 3BII EKöv. Egyéb követelések 3BII Előírt tart. Előírt tartozások 3BII Munkv.E. Munkavállalóknak folyósított előlegek 3BIII ÉpElsz. Értékpapír elszámolási számla 3BIII ÉpÉV Értékpapírok értékvesztése 3BIII F.D.Értékp. Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő diszkont értékpapírok 3BIII ForgKötv. Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok 3BIII ForgRV Forgatási céllal beszerzett részvények 3BIII VVás.SÜR. Visszavásárolt saját üzletrészek, részvények 3BIV Bankszla Elszámolási betétszámla 3BIV DÁK Deviza, valuta árkülönbözet számla 3BIV Devizaszla. Devizabetét számla 3BIV Elk.B.szla Elkülönített bankszámla 3BIV V.Pénztár Valutapénztár 3DII JBNFT Jegyzett, be nem fizetett tőke 3C BAIELH Bevételek aktív időbeli elhatárolása 3C KAIELH Költségek aktív időbeli elhatárolása 3C RAIELH Ráfordítások aktív időbeli elhatárolása 3DII JBNFT Jegyzett, be nem fizetett tőke 4DI JT Jegyzett tőke 4DIII TT Tőketartalék 4DIV ET Eredménytartalék 4DV LT Lekötött tartalék 4DVI ÉT Értékelési tartalék 4DVII ADER Adózott eredmény 4E Céltart. Céltartalékok 4F BPIELH Bevételek passzív időbeli elhatárolása 4FII EHLKöt. Egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek 4FII HLHitel Hosszú lejáratú hitel 4FII Pü.L.Köt. Pénzügyi lízing miatti kötelezettségek 4FIII Áfa pü. telj. Általános forgalmi adó pénzügyi teljesítése 4FIII ASzKöt. Alapítókkal szembeni kötelezettség 4FIII El.Áfa Előleg általános forgalmi adó elszámolási számla 4FIII Előleg vevő Vevőktől kapott előlegek 4FIII Előz. Áfa Előzetesen felszámított általános forgalmi adó 4FIII Fiz. Áfa Fizetendő általános forgalmi adó 4FIII JESzla. Jövedelem elszámolási számla 4FIII KBKöt. Költségvetési befizetési kötelezettségek
Azonosítók
17
Rövidítés Teljes szöveg 4FIII KERLKöt. Különféle egyéb rövid lejáratú kötelezettségek 4FIII RLHitel Rövid lejáratú hitelek 4FIII Szja elsz. Személyi jövedelemadó elszámolási számla 4FIII TA Elsz. Társasági adó elszámolási számla 4G BPIELH Bevételek passzív időbeli elhatárolása 4G HBev. Halasztott bevétel 4G RPIELH Ráfordítások passzív időbeli elhatárolása 5AII SEEAÉ Saját előállítású eszközök aktivált értéke 5AII STKÁV Saját termelésű készletek állomány változása 5AIV AJRáf. Anyagi jellegű ráfordítások 5AIV Anyagktg. Anyagköltség 5AIV Bankktg. Bankköltség 5AIV Bef.Szolg. Igénybevett befektetési szolgáltatások 5AIV Bizt.díj Biztosítási díjak
5AIV Eü.Kv.Sz. Igénybevett egészségügyi, állategészségügyi, környezetvédelmi szolgáltatások
5AIV Ig.vettSzolg. Igénybe vett szolgáltatások 5AIV JKKtg. Javítás, karbantartás költsége 5AV Bérktg. Bérköltség 5AV Szhj Szakképzési hozzájárulás 5AV SzJRáf. Személyi jellegű ráfordítások 5AV Szocho adó Szociális hozzájárulási adó 5AVI TSzÉCsL Terv szerinti értékcsökkenési leírás 8AIV ELÁBÉ Eladott áruk beszerzési értéke 8AIV Közv.Szolg. Közvetített szolgáltatások
8AVII ÉBENyÉ Értékesített befeketett eszközök (immateriális javak, tárgyi eszkö-zök) nyilvántartási értéke
8AVII ERáf. Egyéb ráfordítások 8AVII Hitel.veszt. Hitelezési veszteség 8AVII Képz.Célt. Céltartalék képzése 8AVII KERáf. Különféle egyéb ráfordítások 8AVII Kés.Kamat Késedelmi kamat 8AVII Készl.Év. Készletek elszámolt értékvesztése 8AVII Köv.Év. Követelések elszámolt értékvesztése 8AVII R.App.Ráf. Reálfolyamatokhoz használt eszközök apportjának vesztesége 8AVII TFÉCs Terven felüli értékcsökkenés 8AVII TNÁta.TE Térítés nélkül átadott tárgyi eszközök nyilvántartási értéke 8BIX Árf.veszt. Árfolyamveszteség
8BIX BPüERáf. Befektetett pénzügyi eszközökből származó ráf. árfolyamvesz-teség
8BIX EPüRáf. Egyéb pénzügyi ráfordítások 8BIX Fiz.Kam. Fizetett (fizetendő) kamatok és kamatjellegű ráfordítások
Azonosítók
18
Rövidítés Teljes szöveg
8BIX RÉpÉv. Részesedések értékpapírok, tartós kölcsönök bankbetétek érték-vesztése
8DX TA Köt. Társasági adó kötelezettség 9AI NÁRB Nettó árbevétel 9AIII EBev. Egyéb bevételek
9AIII ÉBENyÉ Értékesített befektetett eszközök (immateriális javak, tárgyi eszkö-zök) nyilvántartási értéke
9AIII Eleng.Köt. Elengedett kötelezettségek értéke 9AIII Felold.Célt. Feloldott céltartalék 9AIII Kap.Tám. Visszafizetési kötelezettség nélkül kapott támogatás, juttatás 9AIII KEBev. Különféle egyéb bevételek 9AIII Köv.Vi.Év. Követelések visszaírt értékvesztése 9AIII KViÉv Készletek visszaírt értékvesztése 9AIII ViTFÉCs Tárgyi eszközök visszaírt terven felüli értékcsökkenése 9BVIII Átv.Árf.ny. Átváltási, értékeléskori árfolyamnyereség 9BVIII BPüEBev. Befektetett pénzügyi eszközök bevétele, árfolyamnyeresége 9BVIII EÁrf.nyer. Egyéb árfolyamnyereségek 9BVIII Kap.Kam. Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek 9BVIII R.App.B. Reálfolyamatokhoz használt eszközök apportjának nyeresége
Azonosítók
19
Azonosító karakterláncok a kriptaszámvitel
Rövidítés Teljes szöveg 1.9 TETSzÉCs Tárgyi eszközök halmozott terv szerinti értékcsökkenése 113 VÉJ Vagyoni értékű jogok 115 ÜvCÉrt. Üzleti, vagy cégérték nyilvántartási számla 1151 ÜvCElsz. Üzleti, vagy cégérték elszámolási számla 118 IJHTFÉCs Immateriális javak halmozott terven felüli értékcsökkenése 119 IJHTSzÉCs Immateriális javak halmozott terv szerinti értékcsökkenése 12 TE Tárgyi eszközök 126 IkVÉJ Ingatlanokhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogok 127 IÉrtékh. Ingatlanok értékhelyesbítése 128 IHTFÉCs Ingatlanok halmozott terven felüli értékcsökkenése 129 IHTSzÉCs Ingatlanok halmozott terv szerinti értékcsökkenése 131 TGépek Termelő gépek, berendezések, szerszámok, gyártóeszközök 132 T.r.v. járm. Termelésben részt vevő járművek 137 TEÉh. Tárgyi eszközök értékhelyesbítése 138 TEHTFÉCs Tárgyi eszközök halmozott terven felül értékcsökkenése 139 MBHTSzÉCs Műszaki berendezések halmozott terv szerinti értékcsökkenése 142 Egyéb járm. Egyéb berendezések, járművek 149 EBJHTSzÉCs Egyéb ber. járművek halmozott terv szerinti értékcsökk 151 Tenyészáll. Tenyészállatok 159 TÁHTSzÉCs Tenyészállatok halmozott terv szerinti értékcsökkenése 161 Beruh. Befejezetlen beruházások 173 ETRész. Egyéb tartós részesedés 174 BPüEElsz. Befektetett pénzügyi eszköz elszámolási számla 177 BPüEÉH Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése 179 RéÉv Részesedések értékvesztése 184 E.váll.ép. Egyéb vállalkozások értékpapírjai 194 ETAK Egyéb tartósan adott kölcsön 199 BPüEÉV Befektetett pénzügyi eszközök értékvesztése 2.9 STKÉV Saját termelésű készletek értékvesztése 211 Alapanyagok Alapanyagok 223 Fennt. anyagok Fenntartási anyagok 229 AÉrtékveszt Anyagok értékvesztése, és annak visszaírása 231 Bef.Term. Befejezetlen termelés 235 Félk.Term Félkész termékek 239 BftlenTÉv Befejezetlen termelés értékvesztése 24 NHEÁll. Növendék, hízó és egyéb állatok 241 It.Borjak Itatásos borjak 242 Növ.Áll. Növendék állatok 243 Hízóállatok Hízóállatok
Azonosítók
20
Rövidítés Teljes szöveg
25 Készterm. Késztermékek 259 KétÉv Késztermékek értékvesztése 323 JBNFT KV-tól Jegyzett, be nem fizetett tőke kapcsolt vállalkozástól 352 Ber.Előleg Beruházási szállítónak adott előleg 353 KAElőleg Készletekre adott előlegek 269 ÁÉveszt. Áruk értékvesztése 3611 Munkv.E. Munkavállalóknak folyósított előlegek 3612 Előírt tart. Előírt tartozások 367 Áfa elsz. Általános forgalmi adó elszámolási számla 368 KEKöv. Különféle egyéb követelés 373 E.Rész. Egyéb részesedés 374VVás.SÜR. Visszavásárolt saját üzletrészek, részvények 375 ForgKötv. Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok 376 F.D.Értékp. Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő diszkont értékpapírok 378 ÉpÉV Értékpapírok értékvesztése 379 ÉpElsz. Értékpapír elszámolási számla 382 V.Pénztár Valutapénztár 384 Bankszla Elszámolási betétszámla 385 Elk.B.szla Elkülönített bankszámla 386 Devizaszla. Devizabetét számla 3891 DÁK Deviza, valuta árkülönbözet számla 391 BAIELH Bevételek aktív időbeli elhatárolása 392 KAIELH Költségek, ráfordítások aktív időbeli elhatárolása 411 JT Jegyzett tőke 412 TT Tőketartalék 413 ET Eredménytartalék 414 LT Lekötött tartalék 415 ÉT Értékelési tartalék 416 ADER Adózott eredmény 42 Céltart. Céltartalékok 444 B.HLHitel Beruházási és fejlesztési hitel 445 E.HLHitel Egyéb hosszú lejáratú hitel 449 EHLKöt. Egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek 4491 Pü.L.Köt. Pénzügyi lízing miatti kötelezettségek 452 RLHitel Rövid lejáratú hitelek 453 Előleg vevő Vevőktől kapott előlegek 455 BSzállító Beruházási szállítók 461 TA Elsz. Társasági adó elszámolási számla 462 Szja elsz. Személyi jövedelemadó elszámolási számla 463 KBKöt. Költségvetési befizetési kötelezettségek 466 Előz. Áfa Előzetesen felszámított általános forgalmi adó 467 Fiz. Áfa Fizetendő általános forgalmi adó 468 Áfa pü. telj. Általános forgalmi adó pénzügyi teljesítése
Azonosítók
21
Rövidítés Teljes szöveg
471 JESzla. Jövedelem elszámolási számla 479 KERLKöt. Különféle egyéb rövid lejáratú kötelezettségek 481 BPIELH Bevételek passzív időbeli elhatárolása 482 RPIELH Ráfordítások passzív időbeli elhatárolása 483 HBev. Halasztott bevétel 483 HBev. Halasztott bevétel 511 Anyagktg. Vásárolt anyagok költségei 511 Anyagktg. Vásárolt anyagok költségei 521 Eü.Kv.Sz. Igénybevett egészségügyi, állategészségügyi, környezetvédelmi
szolgáltatások 524 JKKtg. Javítás, karbantartás költsége 529 Ig.vettSzolg Igénybe vett szolgáltatások 5295 Reklámktg. Hirdetés, reklám, propaganda költségek 532 Bef.Szolg. Igénybevett befektetési szolgáltatások 5321 Bankktg Bankköltség 533 Bizt.dij Biztosítási díjak 541 Bérktg. Bérköltség 54-56 SzJRáf. Személyi jellegű ráfordítások 561 Szocho adó Szociális hozzájárulási adó 564 Szhj Szakképzési hozzájárulás 571 TSzÉCsL Terv szerinti értékcsökkenési leírás 581 STKÁV Saját termelésű készletek állomány változása 582 SEEAÉ Saját előállítású eszközök aktivált értéke 814 ELÁBÉ Eladott áruk beszerzési értéke 815 Közv.Szolg. Közvetített szolgáltatások 861 ÉBENyÉ Értékesített befektett eszközök (immateriális javak, tárgyi esz-
közök) nyilvántartási értéke 863 Kés.Kamat Késedelmi kamat 865 Képz.Célt. Képzett céltartalék 8661 KészlEÉ Készletek elszámolt értékvesztése 8662 KövEÉ Követelések elszámolt értékvesztése 8663 IJTFÉCs Immateriális javak terven felüli értékcsökkenése 8664 TETFÉCs Tárgyi eszközök terven felül értékcsökkenése 868 R.App.Ráf. Reálfolyamatokhoz használt eszközök apportjának vesztesége 868 TNÁta.TE Térítés nélkül átadott tárgyi eszközök nyilvántartási értéke 869 KERáf. Különféle egyéb ráfordítások
Azonosítók
22
Rövidítés Teljes szöveg
872 BPüERáf. Befektetett pénzügyi eszközökből származó ráf. árfolyamveszt. 873 Fiz.Kam. Fizetett (fizetendő) kamatok és kamatjellegű ráfordítások 874 RÉpÉv Részesedések, értékpapírok tartós kölcsönök bankbetétek érték-
vesztése 877 E.árf.veszt. Egyéb árfolyamveszteség 879 EPüRáf. Egyéb pénzügyi ráfordítások 891 TA Köt. Társasági adó kötelezettség 911 NÁRB. Nettó árbevétel
961 ÉBENyÉ Értékesített befektetett eszközök (immateriális javak, tárgyi esz-közök) nyilvántartási értéke
964 ViTFÉCs Visszaírt terven felüli értékcsökkenés 964 KViÉv Készletek visszaírt értékvesztése 965 Felold.Célt. Céltartalék feloldása 967 Kap.Tám. Visszafizetési kötelezettség nélkül kapott támogatás, juttatás 9681 R.App.B. Reálfolyamatokhoz használt eszközök apportjának nyeresége 9682 Eleng.Köt. Elengedett kötelezettségek értéke 969 KEBev. Különféle egyéb bevételek 973 BPüEBev. Befektetett pénzügyi eszközök bevétele, árfolyamnyeresége 974 Kap.Kam. Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű nyeresége 976 Átv.Árf.ny. Átváltási, értékeléskori árfolyamnyereség 977 EÁrf.nyer. Egyéb árfolyamnyereségek
1. Téridő: Tőkebevonás
23
Tőkebevonás
1. Téridő: Tőkebevonás
24
1. Feladat: Magánszemélyek egy Kft alapításáról döntöttek. A társaság törzstőkéje
10 000 000 HUF, melyből a készpénzes tőkejuttatás aránya 70 %. Az apport
OTP részvények, melyet a Társaság tartós jövedelemszerzés céljára kapottnak
minősít. A tulajdonosok a tőkét a cégbírósági bejegyzés előtt befizették, átadták
a társaságnak. A Kft-t a cégbíróság bejegyezte.
Feladat: Töltse ki az alábbi táblázatot és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázat:
Kontírozó táblázatok: 1. Törzstőke előírása.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3DII JBNFT 4FIII ASzKöt.
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 479 KERLKöt.
Tartozás

2. Tulajdonosi befizetés. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3DII JBNFT 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 384 Bankszla
Csök-ken

Ssz Megnevezés JT (HUF)
(a) Ázsió (HUF)
(b) Összesen (HUF)
(c) Számítás
(d) 1. Tervezett alaptőke 2. Készpénzes tőkejuttatás 3. Apport 4. Cégbírósági bejegyzés 5. Elutasított tőkeemelés 6. Elfogadott tőkejuttatás
1. Téridő: Tőkebevonás
25
3. Apport átvétele. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3DII JBNFT 1AIII Részesedések
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 173 E. tartós rész.

4. Cégbejegyzés. Tőke, Kötelem
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII ASzKöt. 4DI JT
Nő Csökken
Tartozik Követel
479 KERLKöt. 411 JT
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII ASzKöt. 4DI JT
Nő Csökken
Tartozik Követel
479 KERLKöt. 411 JT
1. Téridő: Tőkebevonás
26
2. Feladat Egy ZRT dolgozói részvény (DR) kibocsátásáról döntött. A saját tőke adatai az
utolsó éves beszámoló alapján:
Saját tőke 150 000 000 HUF
Jegyzett tőke 110 000 000 HUF
Jegyzett, be nem fizetett tőke 10 000 000 HUF
Tőketartalék 20 000 000 HUF
Eredménytartalék 15 000 000 HUF
A kibocsátott dolgozói részvény névértékének 25 százalékát kell a dolgozóknak
a jegyzéskor a vállalkozás bankszámlájára befizetni. A fennmaradó összeget a
kibocsátástól számított egy éven belül kell megfizetni.
Feladat: Töltse ki az alábbi táblázatokat és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázatok: Ssz. Adózott eredmény levezetése Érték HUF Számítás
1. D. Saját tőke 2. D.I. Jegyzett tőke 3. D.II. Jegyzett, be nem fizetett tőke 4. D.III. Tőketartalék 5. D.IV. Eredménytartalék 6. D.VII. Adózott eredmény
Ssz. Dolgozói részvénykibocsátás maximális
értéke ME Érték Számítás
1. Alaptőke (jegyzett tőke) HUF
2. Maximum DR és az eredeti JT aránya (5 tizedesjegyig)
Együttha-tós forma
3. Dolgozói részvénykibocsátás összege HUF 4. Felemelt alaptőke HUF 5. Kibocsátáskor rendezendő összeg aránya % 6. Kibocsátáskor rendezendő összeg HUF 7. Egy éven belül befizetett összeg HUF 8. Térítésmentesen adott részvények aránya % 9. Térítésmentesen adott részvények értéke HUF
1. Téridő: Tőkebevonás
27
Kontírozó táblázatok: 1. Dolgozói részvénykibocsátás előírása.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII ASzKöt. 3DII JBNFT
Nő Csökken
Tartozik Követel
479 KERLKöt. 368 KEKöv.

2. Dolgozók befizetése.
Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3DII JBNFT 3BIV Bankszla .
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 384 Bankszámla
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3DII JBNFT 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 384 Bankszámla
3. Cégbejegyzés.
Tőke, Kötelem
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4DI JT 4FIII ASzKöt.
Nő Csökken
Tartozik Követel
411 JT 479 KERLKöt.
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4DI JT 4FIII ASzKöt.
Nő Csökken
Tartozik Követel
411 JT 479 KERLKöt.
1. Téridő: Tőkebevonás
28
3. Feladat Egy ZRT dolgozói részvény (DR) kibocsátásáról döntött. A részvények összegé-
nek térítésmentesen adott része 30 százalék. A saját tőke adatai az utolsó éves
beszámoló alapján:
Saját tőke 25 000 000 HUF
Jegyzett tőke 20 000 000 HUF
Tőketartalék 12 000 000 HUF
Eredménytartalék - 3 000 000 HUF
A kibocsátott dolgozói részvény névértékének 40 százalékát kell a dolgozóknak
a jegyzéskor a vállalkozás bankszámlájára befizetni. Az utolsó részletet a mér-
legfordulónapig kell megfizetni.
Feladat: Töltse ki az alábbi táblázatokat és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblák: Ssz. Adózott eredmény levezetése Érték (HUF) Számítás
1. D. Saját tőke 2. D.I. Jegyzett tőke 3. D.II. Jegyzett, be nem fizetett tőke 4. D.III. Tőketartalék 5. D.IV. Eredménytartalék 6. D.VII. Adózott eredmény
Ssz. Dolgozói részvénykibocsátás
maximális értéke ME
Érték Számítás
1. Alaptőke (jegyzett tőke) HUF
2. Maximum DR és az eredeti JT aránya (5 tizedesjegyig)
Együttha-tós forma
3. Dolgozói részvénykibocsátás összege HUF 4. Felemelt alaptőke HUF 5. Kibocsátáskor rendezendő összeg aránya % 6. Kibocsátáskor rendezendő összeg HUF 7. Egy éven belül befizetett összeg HUF 8. Térítésmentesen adott részvények aránya % 9. Térítésmentesen adott részvények értéke HUF
1. Téridő: Tőkebevonás
29
Kontírozó táblák: 1. Dolgozói részvénykibocsátás előírása.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3DII JBNFT 4FIII ASzKöt.
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 479 KERLKöt.
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3DII JBNFT 4FIII ASzKöt.
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 479 KERLKöt.
2. Dolgozók befizetése. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3DII JBNFT 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 384 Bankszla
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3DII JBNFT 3BIV Bankszámla
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 384 Bankszla
3. Cégbejegyzés. Tőke, Kötelem
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4DI JT 4FIII ASzKöt.
Nő Csökken
Tartozik Követel
411 JT 479 KERLKöt.
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4DI JT 4FIII ASzKöt.
Nő Csökken
Tartozik Követel
411 JT 479 KERLKöt.
1. Téridő: Tőkebevonás
30
4. Térítésmentes dolgozói részvények nyilvántartásba vétele.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3DII JBNFT 4DIII TT
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 412 TT
Tőke
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3DII JBNFT 4DIII TT
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 412 TT .
5. Mérlegfordulónapig teljesített dolgozói befizetés. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3DII JBNFT 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 384 Bankszla
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3DII JBNFT 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 384 Bankszla
1. Téridő: Tőkebevonás
31
4. Feladat Egy NyRT közgyűlése tőkeemelésről döntött. A tőkeemelés összeg 180 000 000
HUF. A kibocsátási érték a névérték 110 százaléka. A cégbíróság a tőkeemelés
összegét elfogadta. Jegyzéskor a jegyzési érték 85 százalékát kellett befizetni.
Túljegyzés miatt a jegyzéskor befizetett összeg 5 százalékát kellett visszafizetni.
Az üzleti év mérleg-fordulónapjáig a részvényesek a jegyzés további 10 szá-
zalékát fizették be.
Feladat: Töltse ki az alábbi táblázatokat és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblák:
Ssz Tőkeemelés paraméterei Érték (HUF) Számítás 1. Tervezett tőkeemelés névértéken 2. Tervezett tőkeemelés kibocsátási értéke 3. Tervezett tőkeemelés ázsiója 4. Bejegyzésig befizetett összeg névértéken 5. Bejegyzésig befizetett összeg kibocsátási értéken 6. Ázsió a befizetett összegben 7. Túljegyzés névértéken 8. Túljegyzés kibocsátási értéken 9. Ázsió a túljegyzés értékében
10. Cégbírósági bejegyzés 11. Ázsió tőkésítése 12. Mérleg-fordulónapig befizetett összeg névértéken 13. Mérleg-fordulónapig befizetett összeg kibocsátási
értéken
14. Mérleg-fordulónapig befizetett összeg ázsiója
Ssz. Alaptőke és ázsió szétválasztása JT (HUF) Ázsió (HUF) Összesen (HUF)
1. Összes tőkeemelés
2. Befizetés bejegyzésig
3. Túljegyzés miatt visszafizetés
4. Jegyzéskor elfogadott befizetés
5. Cégbírósági bejegyzés
6. Mérleg-fordulónapig befizetés
7. Összes befizetés
8. JBNFT
1. Téridő: Tőkebevonás
32
Kontírozó táblák: 1.a. Tőkeemelés előírása, törzstőke.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3DII JBNFT 4FIII ASzKöt.
Nő Csök-ken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 479 KERLKöt.
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3DII JBNFT 4FIII ASzKöt.
Nő Csök-ken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 479 KERLKöt.
1.b.Tőkeemelés előírása, ázsió.

3DIII JBNFÁ 4FIII ASzKöt.

2.a. Tulajdonosi befizetés, törzstőke. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3DII JBNFT 3BIV Bankszla
Nő Csök-ken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 384 Bankszla
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3DII JBNFT 3BIV Bankszla
Nő Csök-ken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 384 Bankszla
1. Téridő: Tőkebevonás
33
2.b. Tulajdonosi befizetés, ázsió. Erő-forrás

3DIII JBNFÁ 3BIV Bankszla

3.a. Túljegyzés visszafizetése, törzstőke. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3DII JBNFT 3BIV Bankszámla
Nő Csök-ken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 384 Bankszla
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3DII JBNFT 3BIV Bankszla
Nő Csök-ken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 384 Bankszla
3.b. Túljegyzés visszafizetése, ázsió. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3DIII JBNFÁ 3BIV Bankszla
Nő Csök-ken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 384 Bankszla
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3DIII JBNFÁ 3BIV Bankszla
Nő Csök-ken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 384 Bankszla
1. Téridő: Tőkebevonás
34
4.a. Cégbejegyzés. Tőke, Kötelem
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII ASzKöt. 4DI JT
Nő Csök-ken
Tartozik Követel
479 KERLKöt. 411 JT
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII ASzKöt. 4DI JT
Nő Csök-ken
Tartozik Követel
479 KERLKöt. 411 JT
4.b. Ázsió tőkésítése. Tőke, Kötelem

4DIII TT 4FIII ASzKöt.
Nő Csök-ken
Tartozik Követel
412 TT 479 KERLKöt.

5.a. Tulajdonosi befizetés mérleg-fordulónapig, törzstőke. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3DII JBNFT 3BIV Bankszla
Nő Csök-ken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 384 Bankszla
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3DII JBNFT 3BIV Bankszla
Nő Csök-ken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 384 Bankszla
1. Téridő: Tőkebevonás
35
5.b. Tulajdonosi befizetés mérleg-fordulónapig, ázsió. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3DIII JBNFÁ 3BIV Bankszla
Nő Csök-ken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 384 Bankszla
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3DIII JBNFÁ 3BIV Bankszla
Nő Csök-ken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 384 Bankszla
1. Téridő: Tőkebevonás
36
5. Feladat Egy ZRT taggyűlésén zártkörű tőkeemelésről döntött. A tőkeemelés összege
100 000 000 HUF, amelyből az apportált tárgyi eszközök (ingatlan) aránya a
tőkeemelés 20 százaléka. A kibocsátási érték a névérték 120 %-a. A cégbíróság
a tőkeemelésből az apport értékét csak 80 százalékban fogadta el. A tagok az ap-
portot teljes mértékben átadták, és a pénzbetét 30 százalékát pedig a cégbírósági
bejegyzés előtt befizették a társaság bankszámlájára. A mérleg-fordulónapig a
tőkeemelés készpénzes részének további 25 százalékát fizették be.
Feladat: Töltse ki az alábbi táblázatokat és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblák:
Ssz Tőkeemelés paraméterei Érték (HUF) Számítás
1. Tervezett tőkeemelés névértéken 2. Tervezett tőkeemelés kibocsátási értéke 3. Tervezett tőkeemelés ázsiója 4. Tervezett készpénzes tőkeemelés névértéke
5. Tervezett készpénzes tőkeemelés kibocsátási érté-ken
6. Tervezett készpénzes tőkeemelés ázsiója 7. Apport a tervezett tőkeemelésben névértéken
8. Apport a tervezett tőkeemelésben kibocsátási ér-téken
9. Apport ázsiója a tervezett tőkeemelésben 10. Cégbírósági bejegyzés előtti befizetés névértéken
11. Cégbírósági bejegyzés előtti befizetés kibocsátási érteken
12. Cégbírósági bejegyzés előtti befizetés ázsiója 13. Cégbíróság által elfogadott apport névértéke 14. Elfogadott apport kibocsátási értéke 15. Elfogadott apport ázsiója 16. Elfogadott készpénzes tőkeemelés névértéke
17. Elfogadott készpénzes tőkeemelés kibocsátási érté-ken
18. Elfogadott készpénzes tőkeemelés ázsiója 19. Tőkeemelés tényleges névértéke 20. Tőkeemelés tényleges kibocsátási értéke 21. Tőkésített ázsió
22. Tulajdonosi befizetés mérlegfordulónapig névérté-ken
23. Tulajdonosi befizetés mérlegfordulónapig kibocsá-tási értéken
24. Tulajdonosi befizetés mérlegfordulónapig ázsió
1. Téridő: Tőkebevonás
37
Ssz Alaptőke és ázsió szétválasztása JT (HUF) Ázsió (HUF) Összesen (HUF)
1. Tervezett tőkeemelés 2. Készpénzes tőkeemelés befizetése 3. Apport átvétele 4. Cégbírósági bejegyzés 5. Elutasított tőkeemelés visszafizetése 6. Apportált erőforrás értékének csökkentése 7. Tulajdonosi befizetés mérlegfordulónapig
Kontírozó táblák: 1.a. Tőkeemelés előírása, törzstőke.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3DII JBNFT 4FIII ASzKöt.
Nő Csök-ken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 479 KERLKöt.
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3DII JBNFT 4FIII ASzKöt.
Nő Csök-ken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 479 KERLKöt.
1.b.Tőkeemelés előírása, ázsió.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3DIII JBNFÁ 4FIII ASzKöt.
Nő Csök-ken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 479 KERLKöt.
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3DIII JBNFÁ 4FIII ASzKöt.
Nő Csök-ken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 479 KERLKöt.
2.a. Tulajdonosi befizetés, törzstőke. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3DII JBNFT 3BIV Bankszla
Nő Csök-ken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 384 Bankszla
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3DII JBNFT 3BIV Bankszla
Nő Csök-ken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 384 Bankszla
1. Téridő: Tőkebevonás
38
2.b. Tulajdonosi befizetés, ázsió. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 3DIII JBNFÁ

3BIV Bankszámla 3DIII JBNFÁ
Nő Csök-ken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 384 Bankszla
3.a. Apport átvétele törzstőke. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 3DII JBNFT
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 368 KEKöv.

3.b. Apport átvétele ázsió. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 3DIII JBNFÁ
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 368 KEKöv.
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 3DIII JBNFÁ
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 368 KEKöv.
4.a. Cégbejegyzés. Tőke, Kötelem
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII ASzKöt. 4DI JT
Nő Csök-ken
Tartozik Követel
479 KERLKöt. 411 JT
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII ASzKöt. 4DI JT
Nő Csök-ken
Tartozik Követel
479 KERLKöt. 411 JT
1. Téridő: Tőkebevonás
39
4.b. Ázsió tőkésítése. Tőke, Kötelem
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII ASzKöt. 4DIII TT
Nő Csök-ken
Tartozik Követel
479 KERLKöt. 412 TT

5. Elutasított tőkeemelés visszafizetése. Va-gyon
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII ASzKöt.
Nő Csök-ken
Tartozik Követel
384 Bankszla 479 KERLKöt.
Tarto-zás

6. Apportált erőforrás értékének csökkentése. Vagyon Teljesítmény
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 8AVII TFÉCs
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 866 TFÉCs
Teljesítmény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 8AVII TFÉCs
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 866 TFÉCs
1. Téridő: Tőkebevonás
40
7.a. Tulajdonosi befizetés mérleg-fordulónapig, törzstőke. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 3DII JBNFT
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 368 KEKöv.

7.b. Tulajdonosi befizetés mérleg-fordulónapig, ázsió. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3DIII JBNFÁ 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 384 Bankszla
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3DIII JBNFÁ 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 384 Bankszla
1. Téridő: Tőkebevonás
41
6. Feladat Egy ZRT taggyűlésén zártkörű tőkeemelésről döntött. A tőkeemelés összege
100 000 000 HUF, amelyből az apportált tárgyi eszközök (ingatlan) aránya a
tőkeemelés 20 százaléka. A kibocsátási érték a névérték 120 %-a. A cégbíróság
a tőkeemelésből az apport értékét csak 80 százalékban fogadta el. A tagok a
pénzbetét 30 százalékát a cégbírósági bejegyzés előtt befizették a társaság bank-
számlájára. Az apportot a cégbírósági bejegyzés után, még az üzleti évben átad-
ták a társaságnak. A mérleg-fordulónapig a tőkeemelés készpénzes részének to-
vábbi 25 százalékát fizették be.
Feladat: Töltse ki az alábbi táblázatokat és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblák:
Ssz Tőkeemelés paraméterei Érték (HUF) Számítás
1. Tervezett tőkeemelés névértéken
2. Tervezett tőkeemelés kibocsátási értéke
3. Tervezett tőkeemelés ázsiója
4. Tervezett készpénzes tőkeemelés névértéke
5. Tervezett készpénzes tőkeemelés kibocsátási értéken
6. Tervezett készpénzes tőkeemelés ázsiója
7. Apport a tervezett tőkeemelésben névértéken
8. Apport a tervezett tőkeemelésben kibocsátási értéken
9. Apport ázsiója a tervezett tőkeemelésben
10. Cégbírósági bejegyzés előtti befizetés névértéken
11. Befizetés cégbírósági bejegyzés előtt kibocsátási érteken
12. Cégbírósági bejegyzés előtti befizetés ázsiója
13. Cégbíróság által elfogadott apport névértéke
14. Elfogadott apport kibocsátási értéke
15. Elfogadott apport ázsiója
16. Elfogadott készpénzes tőkeemelés névértéke
17. Elfogadott készpénzes tőkeemelés kibocsátási értéken
18. Elfogadott készpénzes tőkeemelés ázsiója
19. Tőkeemelés tényleges névértéke
20. Tőkeemelés tényleges kibocsátási értéke
21. Tőkésített ázsió
22. Tulajdonosi befizetés mérleg-fordulónapig névértéken
23. Tulajdonosi bef. mérleg-fordulónapig kibocs. értéken
24. Tulajdonosi befizetés mérleg-fordulónapig ázsió
1. Téridő: Tőkebevonás
42
Ssz Alaptőke és ázsió szétválasztása JT (HUF) Ázsió (HUF) Összesen (HUF) 1 Tervezett tőkeemelés 2 Készpénzes tőkeemelés befizetése 3 Cégbírósági bejegyzés 4 Apport átvétele 5 Elutasított tőkeemelés előírása 6 Tulajdonosi bef. mérlegfordulónapig
Kontírozó táblák: 1.a. Tőkeemelés előírása, törzstőke.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3DII JBNFT 4FIII ASzKöt.
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 479 KERLKöt.
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3DII JBNFT 4FIII ASzKöt.
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 479 KERLKöt.
1.b.Tőkeemelés előírása, ázsió.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3DIII JBNFÁ 4FIII ASzKöt.
Nő Csök-ken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 479 KERLKöt.
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3DIII JBNFÁ 4FIII ASzKöt.
Nő Csök-ken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 479 KERLKöt.
2.a. Tulajdonosi befizetés, törzstőke. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3DII JBNFT 3BIV Bankszla
Nő Csök-ken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 384 Bankszla
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3DII JBNFT 3BIV Bankszla
Nő Csök-ken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 384 Bankszla
1. Téridő: Tőkebevonás
43
2.b. Tulajdonosi befizetés, ázsió. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 3DIII JBNFÁ
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 368 KEKöv.
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 3DIII JBNFÁ
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 368 KEKöv.
3.a. Cégbejegyzés. Tőke, Kötelem
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII ASzKöt. 4DI JT
Nő Csökken
Tartozik Követel
479 KERLKöt. 411 JT
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII ASzKöt. 4DI JT
Nő Csökken
Tartozik Követel
479 KERLKöt. 411 JT
3.b. Ázsió tőkésítése. Tőke, Kötelem
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII ASzKöt. 4DIII TT
Nő Csök-ken
Tartozik Követel
479 KERLKöt. 412 TT
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII ASzKöt. 4DI JT
Nő Csök-ken
Tartozik Követel
479 KERLKöt. 411 JT
4.a. Apport átvétele törzstőke. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 3DII JBNFT
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 368 KEKöv.
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 3DII JBNFT .
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 368 KEKöv. .
1. Téridő: Tőkebevonás
44
4.b. Apport átvétele ázsió. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 3DIII JBNFÁ
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 368 KEKöv.
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 3DII JBNFÁ
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 368 KEKöv.
5.a. Elutasított tőkeemelés előírása, törzstőke. Va-gyon
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3DII JBNFT 4FIII ASzKöt.
Nő Csök-ken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 479 KERLKöt.
Tarto-zás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3DII JBNFT 4FIII ASzKöt.
Nő Csök-ken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 479 KERLKöt.
5.b. Elutasított tőkeemelés előírása, ázsió. Va-gyon
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3DIII JBNFÁ 4FIII ASzKöt.
Nő Csök-ken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 479 KERLKöt.
Köte-lem Tarto-zás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3DIII JBNFÁ 4FIII ASzKöt.
Nő Csök-ken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 479 KERLKöt.
5.a. Tulajdonosi befizetés mérleg-fordulónapig, törzstőke. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3DII JBNFT 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 384 Bankszla
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3DII JBNFT 4FIII ASzKöt. 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 384 Bankszla
1. Téridő: Tőkebevonás
45
5.b. Tulajdonosi befizetés mérleg-fordulón0apig, ázsió. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 3DIII JBNFÁ
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 368 KEKöv.
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 3DIII JBNFÁ
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 368 KEKöv.
1. Téridő: Tőkebevonás
46
7. Feladat Egy NyRT mérlegéből az alábbi adatokat ismeri: Saját tőke 70 000 000 HUF Jegyzett tőke 35 000 000 HUF Tőketartalék 30 000 000 HUF Eredménytartalék - 12 000 000 HUF Feladat: Töltse ki a táblázatokat. Előkészítő táblák:
Ssz. Adózott eredmény kiszámítása Érték (HUF) Számítás
1. D. Saját tőke 2. D.I. Jegyzett tőke 3. D.II. Jegyzett, be nem fizetett tőke 4. D.III. Tőketartalék 5. D.IV. Eredménytartalék 6. D.VII. Adózott eredmény
Speciális részvények határai Alap Arány Összeg (HUF) Átváltoztatható kötvény Alaptőke 0,5 Dolgozói részvény Felemelt alaptőke 0,17647 Elsőbbségi részvény Alaptőke 0,5 Kamatozó részvény Alaptőke 0,1 Visszaváltható részvény Alaptőke 0,2
1. Téridő: Tőkebevonás
47
8. Feladat A részvénytársaság egy új üzletág bevezetését 1 000 db 10 000 HUF/db névérté-
kű kötvény nyílt kibocsátásával fogja finanszírozni. A kötvény kibocsátásának,
forgalomba hozásának, piacra dobásának időpontja 201X. április 1. Futamideje
5 év, névleges kamatlába 8 %. A pénzügyi szolgáltatónak kifizetett díj 500 000
HUF. A kötvényt a befektetők 94 százalékos árfolyamon jegyezték. A befek-
tetők a jegyzett értéket befizették a vállalkozás elkülönített bankszámlájára.
Feladat: Töltse ki az alábbi táblázatot, és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő tábla:
Sorszám Kötvény értékelése Me. Érték Kieg. adatok 1. Mennyiség db 2. Névérték HUF/db 3. Kibocsátás névértéke HUF 4. Kibocsátási árfolyam % 5. Kibocsátási érték HUF/db 6. Kibocsátás bevétele HUF 7. Kötvény futamideje Év 8. Kötvény futamideje Hónap 9. Árfolyam-különbözet HUF
10. Egy hónapra jutó árfolyamveszteség HUF Elszámolási időszak az üzleti évben
11. - Kezdete
Dátum 201X.04.01. 201X.12.31.
12. - Vége
Dátum 201X.04.01. 201X.12.31.
13. - Hossza Hónap 14. Üzleti évre jutó árfolyamveszteség HUF 15. Elhatárolandó árfolyamveszteség HUF 16. Pénzügyi szolgáltató díja HUF
Kontírozó táblák: 1. Kötvény kibocsátása.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BII EKöv. 4FII TKötvény
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 443 TKötvény
Adósság
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BII EKöv. 4FII TKötvény
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 443 TKötvény
1. Téridő: Tőkebevonás
48
2. Befektetők befizetéseinek nyilvántartásba vétele. Erőfor-rás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BII EKöv. 3BIV Elk.B. szla
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 385 Elk.B.szla

3. Pénzügyi szolgáltatás díjának kifizetése. Vagyon
Teljesítmény
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Vagyon

4FIII Szállítók
5AIV Bef.Szolg
Nő
Csökken
Tartozik
Követel
454 Szállítók
532 Bef. Szolg
Teljesítmény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók
5AIV Bef. Szolg
Nő
Csökken
Tartozik
Követel
454 Szállítók
532 Bef. Szolg
4. Árfolyamkülönbözet elszámolása. Vagyon
Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Vagyon
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BII EKöv.
8BIX Árf.veszt
Nő
Csökken
Tartozik
Követel
368 EKöv.
877 E.árf. veszt
Teljesít-
mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BII EKöv.
8BIX Árf.veszt
Nő
Csökken
Tartozik
Követel
368 EKöv.
877 E.árf. veszt
1. Téridő: Tőkebevonás
49
5. Árfolyamkülönbözet elhatárolása. Vagyon Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Vagyon
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3C KAIELH 8BIX Árf.veszt.
Nő Csökken
Tartozik Követel
392 KAIELH 877 E. árf. veszt
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3C KAIELH 8BIX Árf. veszt.
Nő Csökken
Tartozik Követel
392 KAIELH 877 E. árf. veszt
6. Pénzügyi szolgáltató számlának kifizetése.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla
4FIII Szállítók
Nő
Csökken
Tartozik
Követel
384 Bankszla
454 Szállítók
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla
4FIII Szállítók
Nő
Csökken
Tartozik
Követel
384 Bankszla
454 Szállítók
1. Téridő: Tőkebevonás
50
9. Feladat A részvénytársaság egy új üzletág bevezetését 1 000 db 10 000 HUF/db névérté-
kű kötvény nyílt kibocsátásával fogja finanszírozni. A kötvény kibocsátásának,
forgalomba hozásának, piacra dobásának időpontja 201X. március 1. Futamideje
5 év, névleges kamatlába 8 %. A pénzügyi szolgáltatónak kifizetett díj 500 000
HUF. A kötvényt a befektetők 112 százalékos árfolyamon jegyezték. A befek-
tetők a jegyzett értéket befizették a vállalkozás elkülönített bankszámlájára.
Feladat: Töltse ki az alábbi táblázatot, és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő tábla:
Sorszám Kötvény értékelése Me. Érték Kieg. adatok 1. Mennyiség db 2. Névérték HUF/db 3. Kibocsátás névértéke HUF 4. Kibocsátási árfolyam % 5. Kibocsátási érték HUF/db 6. Kibocsátás bevétele HUF 7. Kötvény futamideje Év 8. Kötvény futamideje Hónap 9. Árfolyam-különbözet HUF
10. Egy hónapra jutó árfolyamveszteség HUF Elszámolási időszak az üzleti évben
11. - Kezdete
Dátum 201X.03.01. 201X.12.31.
12. - Vége
Dátum 201X.03.01. 201X.12.31.
13. - Hossza
Hónap 365 10
14. Üzleti évre jutó árfolyamveszteség HUF 15. Elhatárolandó árfolyamveszteség HUF 16. Pénzügyi szolgáltató díja HUF
Kontírozó táblák: 1. Kötvény kibocsátása.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BII EKöv. 4FII TKötvény
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 443 TKötvény
Adósság
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BII EKöv. 4FII TKötvény
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 443 TKötvény
1. Téridő: Tőkebevonás
51
2. Befektetők befizetéseinek nyilvántartásba vétele. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BII EKöv. 3BIV Elk.B. szla
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 385 Elk.B. szla
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BII EKöv. 3BIV Elk.B. szla
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 385 Elk.B.szla
3. Pénzügyi szolgáltatás díjának kifizetése. Vagyon
Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Vagyon
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 5AIV Bef. Szolg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 532 Bef. Szolg

4. Árfolyam-különbözet elszámolása. Vagyon
Teljesítm.
Közgazdász, Menedzser Könyvelő Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Vagyon
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BII EKöv. 9BVIII Árf. nyer.
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 EKöv. 977 E.árf. nyer
Teljesít-
mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BII EKöv. 9BVIII Árf. nyer.
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 EKöv. 977 E.árf. nyer
1. Téridő: Tőkebevonás
52
5. Árfolyam-különbözet elhatárolása. Vagyon Teljesítm.
Közgazdász, Menedzser Könyvelő Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Vagyon
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4F BPIELH 9BVIII Árf. nyer.
Nő Csökken
Tartozik Követel
481 BPIELH 977 E. árf. nyer
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4F BPIELH 9BVIII Árf. nyer.
Nő Csökken
Tartozik Követel
481 BPIELH 977 E. árf. nyer
6. Pénzügyi szolgáltató számlának kifizetése.
Vagyon Közgazdász, Menedzser Könyvelő Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 454 Szállítók
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 454 Szállítók
1. Téridő: Tőkebevonás
53
10. Feladat A vállalkozás tevékenységének bővítésére 1 000 000 EUR hitelt vesz fel egy né-
met pénzintézettől. A hitel futamideje 5 év. A hitel összegét a bank július 1-én
utalta át a bank devizaszámlájára. A vállalkozás számviteli politikájában az
MNB árfolyamok alkalmazása mellett döntött. Az EUR árfolyam a szerződés
megkötésekor 312 HUF/EUR, a hitel folyósításakor 318 HUF/EUR, a mérleg-
forduló napján 314 HUF/EUR volt.
Feladat: Töltse ki a következő táblázatot, és kontírozza a gazdasági eseményt.
Előkészítő tábla:
Sorsz. Hitel értékelése Me. Érték Számítás
1. Hitel összege EUR
2.
Árfolyam HUF/EUR
312
314
318
3. Hitel összege HUF
Kontírozás Hosszú lejáratú hitel felvétele deviza számlára.
Va-gyon
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-for-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Deviza szla. 4FII HLHitel
Nő Csökken
Tartozik Követel
386 Deviza szla. 445 E.HLHitel
Adós-ság
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Deviza szla. 4FII HLHitel
Nő Csökken
Tartozik Követel
386 Deviza szla. 445 E.HLHitel
1. Téridő: Tőkebevonás
54
11. Feladat A vállalkozás tevékenységének bővítésére 2 000 000 EUR hitelt vesz fel egy
magyar pénzintézettől. A hitel futamideje 5 év. A hitel forintosított összegét,
610 000 000 HUF-ot a bank július 1-én utalta át a bank elszámolási betétszámlá-
jára. A vállalkozás számviteli politikájában az MNB árfolyamok alkalmazása
mellett döntött. Az árfolyam a szerződés megkötésekor 310 HUF/EUR, a hitel
folyósításakor 315 HUF/EUR, a mérlegforduló napján 320 HUF/EUR volt. Feladat: Töltse ki a következő táblázatot, és kontírozza a gazdasági eseményt.
Előkészítő tábla:
Sorsz. Hitel értékelése Me. Érték Számolás
1. Hitel összege EUR
2. Árfolyam HUF/EUR
310
315
320
3. Hitel összege HUF
Kontírozó táblák: Hosszú lejáratú hitel felvétele deviza számlára.
Va-gyon
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-for-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 4FII HLHitel
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 445 E.HLHitel
Adós-ság
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 4FII HLHitel
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 445 E.HLHitel
1. Téridő: Tőkebevonás
55
12. Feladat. Egy mezőgazdasági vállalkozás egy gabonaforgalmi Zrt-vel búzatermeltetési
szerződést kötött. A vetőmagok, és növényvédő szerek beszerzésének finanszí-
rozásához a Zrt 5 000 € előleget utalt át 201X. október 15-én. a vállalkozás el-
számolási betétszámlájára. Az átutalás napján a kereskedelmi bank vételi árfo-
lyama 315 HUF/€, eladási árfolyama pedig 325 HUF/€ volt. Az előleg tar-
talmazza az általános forgalmi adót, melynek összege magasabb a számviteli po-
litikában rögzített lényegességi küszöbértéknél. Az előleg elszámolására a búza
értékesítésekor, tehát 201X+1. július-augusztus hónapjában kerülhet sor.
Feladat: Töltse ki a következő táblázatot, és kontírozza a gazdasági eseményt.
Előkészítő tábla:
Sorsz. Pénzmozgások értékelése Me. Érték Számítás 1. Előleg összege €
2. Árfolyam HUF/€ 315 325
3. Előleg összege HUF 4. Áfa HUF 5. Üzleti évben nem elszámolható követelés HUF 6. Időbeli elhatárolás HUF
Kontírozó táblák: 1. Vevőtől kapott előleg nyilvántartásba vétele HUF bankszámlán.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla. 4FIII Előleg vevő
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla. 453 Előleg vevő
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla. 4FIII Előleg vevő
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla. 453 Előleg vevő
1. Téridő: Tőkebevonás
56
2. Vevőtől kapott előleghez kapcsolódó Áfa nyilvántartásba vétele.
Kötelem Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Fiz. Áfa 4FIII VEÁfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
467 Fiz.Áfa 479 KülERLKöt.

3. Üzleti évben nem ellenőrzött követelés (kötelezettség csökkenés) megszünteté-
se. Vagyon Teljesítm
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Vagyon
Eszköz Forrás Költség Ráford. Bevétel
4FIII VEÁfa 8AVII Köv. Értékv
Nő Csökken
Tartozik Követel
479 KERL Köt. 8662 Köv Év.
Telje-sítmény
Eszköz Forrás Költség Ráford. Bevétel
4FIII VEÁfa 8AVII Köv Értékv
Nő Csökken
Tartozik Követel
479 KERL Köt. 8662 KövÉv.
4. Értékvesztés időbeli elhatárolása. Vagyon Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Vagyon
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3C KAIElH 8AVII Köv. Év.
Nő Csökken
Tartozik Követel
392 KAIELH 8662 Köv Év.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3C KAIElH 8AVII Köv. Év.
Nő Csökken
Tartozik Követel
392 KAIELH 8662 Köv Év.
2. Téridő: Immateriális javak, tárgyi eszközök beszerzése
57
Immateriális javak, tárgyi eszközök beszerzése
2. Téridő: Immateriális javak, tárgyi eszközök beszerzése
58
1. Feladat Egy Kft 201X. március 10-én megvásárolta egy raktár bérleti jogát. A szerződés
szerint a bérleti jog ára 8.500.000+Áfa HUF. A 20 napos fizetési határidő betar-
tása esetén az eladó 10 százalékos árengedményt ad. Az illeték összegét a ható-
ság 900.000 forintban állapította meg. Az ügyvédi munkadíj 50.000 HUF, a köz-
jegyzőnek fizetett díj pedig 200.000 HUF volt. A hatósági és szerződéskötéssel
kapcsolatos szolgáltatások díját a Kft március 18-án bankszámlájáról átutalta. A
szerződés szerint a bérleti jog 201X. április 1-től érvényesíthető. A bérleti jog
árát 201X. március 25-én fizette ki bankszámlájáról a vállalkozás.
Feladat: Töltse ki a táblázatot és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő tábla:
Bekerülési érték elemei Bekerülési érték (HUF) Nem bekerülési érték (HUF) Vételár Engedmény Illeték Ügyvédi munkadíj Közjegyzői díj Összesen
Kontírozó táblák: 1. Bérleti jog vételárának aktiválása.
Va-gyon
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-for-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Ing.bérl. joga 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
126 Ing.bérl. joga. 454 Szállítók
Tar-tozás

2. Bérleti jog általános forgalmi adójának nyilvántartásba vétele. Kötelem, Tartozás

4FIII Előz. Áfa 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
466 Előz.Áfa 454 Szállítók

466 Előz. Áfa 454 Szállítók
2. Téridő: Immateriális javak, tárgyi eszközök beszerzése
59
3. Engedmény nyilvántartásba vétele. Va-gyon
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Ing.bérl. joga 4FIII Szállítók
Nő Csök-ken
Tartozik Követel
126 Ing.bérl. joga. 454 Szállítók
Tarto-zás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Ing.bérl. joga 4FIII Szállítók
Nő Csök-ken
Tartozik Követel
126 Ing.bérl. joga. 454 Szállítók
4. Engedmény általános forgalmi adójának elszámolása. Kötelem, Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Előz. Áfa 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
466 Előz.Áfa 454 Szállítók
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Előz. Áfa 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
466 Előz.Áfa 454 Szállítók
5. Illeték aktiválása. Va-gyon
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-for-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Ing.bérl. joga 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
126 Ing.bérl. joga. 454 Szállítók
Tar-tozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Ing.bérl. joga 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
126 Ing.bérl. joga. 454 Szállítók
6. Ügyvédi munkadíj aktiválása. Va-gyon
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-for-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Ing.bérl. joga 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
126 Ing.bérl. joga. 454 Szállítók
Tar-tozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Ing.bérl. joga 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
126 Ing.bérl. joga. 454 Szállítók
2. Téridő: Immateriális javak, tárgyi eszközök beszerzése
60
7. Közjegyzői díj aktiválása. Va-gyon
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Ing.bérl. joga 4FIII Szállítók
Nő Csök-ken
Tartozik Követel
126 Ing.bérl. joga. 454 Szállítók
Tar-tozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Ing.bérl. joga 4FIII Szállítók
Nő Csök-ken
Tartozik Követel
126 Ing.bérl. joga. 454 Szállítók
8. Illeték kifizetése.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 454 Szállítók
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 454 Szállítók
9. Ügyvédi munkadíj kifizetése.

10. Közjegyzői díj aktiválása.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 454 Szállítók
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 454 Szállítók
2. Téridő: Immateriális javak, tárgyi eszközök beszerzése
61
11. Bérleti jog vételárának kifizetése.

62
2. Feladat Egy ZRT fuvarozási tevékenységéhez 3 tehergépkocsit bérel, melynek kockáza-
tát bérleti jog vásárlásával csökkentette. A bérleti jogról szóló szerződést 201X.
január 5-én kötötték meg. A tehergépkocsikat a ZRT 201X. február 01-én vehet-
te birtokba. A szerződés szerint a bérleti jog értéke 15 000 000+ Áfa HUF, fu-
tamideje 3 év. Az éves bérleti díj összege 3.000.000+Áfa HUF. Az éves bérleti
díjat a szerződés szerint a vállalkozás a bérleti időszak előtt kiállított számla
alapján, a számla kiállítását követő 30 napon belül köteles kifizetni. A bérleti jog
vételára a szerződés megkötését követő 15 napon belül fizetendő meg. A vállal-
kozás vállalt fizetési kötelezettségét teljesítette. Feladat: Töltse ki a következő táblázatot és kontírozza a gazdasági eseménye-
ket.
Előkészítő tábla:
Ssz. Bérleti jog értékelése Me. Bekerülési
érték Nem bekerülé-
si érték Számítás
1. Bérleti jog vételára HUF 2. Áfa HUF 3. Éves bérleti díj (teljes) HUF 4. Áfa HUF 5. Bérleti időszak az üzleti évben
6. Kezdete
Dátum 201X.02.01. 201X.12.31.
7. Vége
Dátum 201X.02.01. 201X.12.31
8. Hossza Hónap 9. Üzleti évre jutó bérleti díj HUF
10. Időbeli elhatárolás HUF 11. Összesen HUF
Kontírozó táblák: 1. Bérleti jog vételárának aktiválása.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI Bérleti jog 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
113 V. ért. jog. 454 Szállítók
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI Bérleti jog 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
113 V.ért. jog 454 Szállítók
2. Téridő: Immateriális javak, tárgyi eszközök beszerzése
63
2. Bérleti jog általános forgalmi adójának nyilvántartásba vétele. Kötelem, Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Előz. Áfa 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
466 Előz.Áfa 454 Szállítók
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Előz. Áfa 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
466 Előz. Áfa 454 Szállítók
3. Éves bérleti díj elszámolása. Vagyon Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Vagyon
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 5AIV Bérleti díj
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 522 Bérleti díj

4.Bérleti díj általános forgalmi adójának elszámolása. Kötelem, Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Előz. Áfa 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
466 Előz.Áfa 454 Szállítók
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Előz. Áfa 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
466 Előz.Áfa 454 Szállítók
5. Bérleti jog vételárának kifizetése.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 454 Szállítók
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 454 Szállítók
2. Téridő: Immateriális javak, tárgyi eszközök beszerzése
64
6. Bérleti dí kifizetése.

7. Bérleti díj időbeli elhatárolása. Vagyon Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Vagyon
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3C KAIELH 5AIV Bérleti díj
Nő Csökken
Tartozik Követel
392 KAIELH 522 Bérleti díj
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3C KAIELH 5AIV Bérleti díj
Nő Csökken
Tartozik Követel
466 Előz. Áfa 522 Bérleti díj
2. Téridő: Immateriális javak, tárgyi eszközök beszerzése
65
3. Feladat Egy NyRT termelési tevékenységének modernizálásához új gyártási eljárást
vásárolt 201X. július 3-án. A vételár 35.000.000+Áfa HUF volt. A regisztráció,
és a betanítás díja a vételár 10 százaléka. A részvénytársaság a gyártási eljárást
201X. szeptember 01-től alkalmazta. A vételár és a járulékos költségek kifizeté-
sének számlában megjelölt határideje 201X. október 15. A számlák ellenértékét
a vállalkozás határidőre megfizette.
Feladat: Töltse ki a táblázatot, kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő tábla:
Ssz. Gyártási eljárás bekerülési értéke
Me. Bekerülési érték (HUF)
Nem bekerülési érték (HUF)
Számítás
1. Gyártási eljárás vételára HUF 2. Betanítás díja HUF 3. Összesen HUF
Kontírozó táblák: 1. Gyártási eljárás aktiválása.
Va-gyon
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-for-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI Gyártási elj. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
114 Szellemi term. 454 Szállítók

2. Gyártási eljárás általános forgalmi adójának nyivántartásba vétele. Kötelem, Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Előz.Áfa 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
466 Előz.Áfa 454 Szállítók
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Előz. Áfa 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
466 Előz.Áfa 454 Szállítók
2. Téridő: Immateriális javak, tárgyi eszközök beszerzése
66
3. Bérleti jog vételárának kifizetése.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla. 454 Szállítók
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Banksz. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 454 Szállítók
2. Téridő: Immateriális javak, tárgyi eszközök beszerzése
67
4. Feladat Egy szövetkezet 201X. április 5-én ügyviteli szoftvert szerzett be. A vételár
5.000.000+Áfa HUF. A betanítás költsége, melyet a szállító egy alvállalkozóval
végeztetett el 500.000+Áfa HUF. A szoftvert 201X. május 01-én helyezték
üzembe. A számlák ellenértékét 201X. július 5-én fizették ki a szövetkezet
bankszámlájáról. A rendszerfelügyeletről szóló első számla teljesítési dátuma
201X. május 31. Összege 150 000 +Áfa HUF.
Feladat: Töltse ki a táblázatot, és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő tábla:
Bekerülési érték Bekerülési érték (HUF)
Nem bekerülési érték (HUF)
Szoftver vételára Betanítási költség Rendszerfelügyeleti díj Áfa Összesen
Kontírozó: 1. Szoftver aktiválása.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI Szoftver 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
114 Szellemi term. 454 Szállítók
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI Szoftver 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
114 Szellemi term. 454 Szállítók
2.Szoftver vásárlás előzetes forgalmi adójának elszámolása. Kötelem, Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Előz.Áfa 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
466 Előz.Áfa 454 Szállítók
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Előz. Áfa 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
466 Előz.Áfa 454 Szállítók
2. Téridő: Immateriális javak, tárgyi eszközök beszerzése
68
3. Betanítási díj aktiválása.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI Szoftver 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
114 Szellemi term 454 Szállítók
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI Szoftver 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
114 Szellemi term. 454 Szállítók
4.Betanítási díj általános forgalmi adójának nyilvántartásba vétele. Kötelem, Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Előz.Áfa 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
466 Előz.Áfa 454 Szállítók
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Előz. Áfa 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
466 Előz.Áfa 454 Szállítók
5. Rendszerfelügyeleti díj elszámolása. Vagyon Teljesítmény
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Kötelem
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 5AIV JKKtg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 524 JKKtg.
Teljesítmény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Előz. Áfa 5AIV JKKtg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 524 JKKtg.
6. Rendszerfelügyeleti díj általános forgalmi adójának elszámolása. Kötelem, Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Előz.Áfa 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
466 Előz.Áfa 454 Szállítók
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Előz. Áfa 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
466 Előz.Áfa 454 Szállítók
2. Téridő: Immateriális javak, tárgyi eszközök beszerzése
69
7. Vételár kifizetése.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla. 454 Szállítók
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Banksz. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 454 Szállítók
8. Betanítási díj kifizetése.

9. Rendszerfelügyeleti díj kifizetése.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla. 454 Szállítók
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Banksz. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 454 Szállítók
2. Téridő: Immateriális javak, tárgyi eszközök beszerzése
70
5. Feladat: A VÖRÖS ÓRIÁS ZRT megvásárolta a FEHÉR TÖRPE Kft egyik
gyáregységét, a gyáregységhez kapcsolódó kötelezettségekkel együtt. Ár:
150 000 000 HUF+ Áfa. A vevő a vásárlás előtt vagyonértékelést készíttetett
1 800 000 HUF+Áfa-ért a MEGMONDOM A TUTIT BT-vel. A vagyonérté-
kelés szerint a FEHÉR TÖRPE Kft eszközeinek és terheinek értéke:
Megnevezés Könyv sze-rinti érték
(HUF)
Vagyonértékelés szerinti érték
(HUF) Szoftverek 50 000 50 000 Ingatlanok 120 000 000 150 000 000 Műszaki gépek 52 000 000 50 000 000 Alapanyag 15 000 000 16 000 000 Vevők 42 000 000 31 000 000 Elszámolási betétszámla 5 000 000 5 000 000 Lízingtartozás 36 000 000 40 000 000 Szállítók 25 000 000 20 000 000 Beruházási hitel 75 000 000 85 000 000
A számviteli politikában a vevő az üzleti, vagy cégértéknél a lényegességi kü-
szöbértéket az átvett vagyon értékének 5 %-ban határozta meg.
Feladat: Töltse ki a táblázatot, és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő tábla:
Ssz Üzleti, vagy cégérték Me. Érték Számítás 1. 1AI Szoftverek HUF 2. 1AII Ingatlanok HUF 3. 1AII Műszaki gépek HUF 4. 2BI Alapanyag HUF 5. 3BII Vevők HUF 6. 3BIV Bankszla HUF 7. 4FII Lízingtartozás HUF 8. 4FIII Szállítók HUF 9. 4FII Beruházási hitel HUF A. Átvett erőforrások, eszközök értéke HUF B. Átvett kötelmek, források értéke HUF C. Átvett vagyon értéke HUF
10. 4FIII Üzletág vételára HUF 11. Általános forgalmi adó kulcsa % 12. 4FIII Előzetes Áfa HUF D. Elméleti üzleti, vagy cégérték HUF
13. Üzleti vagy cégért. lényegességi küszöbért. % E. Üzleti vagy cégérték küszöbértéke HUF
12.a. 1AI Good-will (elszámolható) HUF 12.b. 3C Bad-will (elszámolható) HUF 12.c. Üzleti év teljesítményének változása HUF
2. Téridő: Immateriális javak, tárgyi eszközök beszerzése
71
Kontírozó táblák: 1. Szoftverek aktiválása.
Erőforrás Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI ÜvCElsz. 1AI Szoftverek
Nő Csökken
Tartozik Követel
1151 ÜvCElsz. 115 Szoftverek

2. Tárgyi eszközök aktiválása. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI ÜvCElsz. 1AII Beruh.
Nő Csökken
Tartozik Követel
1151 ÜvCElsz. 161 Beruh.

3. Alapanyag aktiválása. Erő-forrás

1AI ÜvCElsz. 2BI Alapanyag
Nő Csökken
Tartozik Követel
1151 ÜvCElsz. 211 Alapanyag
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI ÜvCElsz. 2BI Alapanyag
Nő Csökken
Tartozik Követel
1151 ÜvCElsz. 211 Alapanyag
2. Téridő: Immateriális javak, tárgyi eszközök beszerzése
72
4. Átvett vevők aktiválása. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI ÜvCElsz. 3BII Vevők
Nő Csökken
Tartozik Követel
1151 ÜvCElsz. 311 Vevők

5. Elszámolási betétszámla aktiválása. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI ÜvCElsz. 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
1151 ÜvCElsz. 384 Bankszla

6. Lízingtartozás állományba vétele.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI ÜvCElsz. 4FII Lízingtart.
Nő Csökken
Tartozik Követel
1151 ÜvCElsz. 4491 Lízingtart
Adósság
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI ÜvCElsz. 4FII Lízingtart
Nő Csökken
Tartozik Követel
1151 ÜvCElsz. 4491 Lízingtart
7. Átvett szállítók állományba vétele.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI ÜvCElsz. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
1151 ÜvCElsz. 454 Szállítók
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI ÜvCElsz. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
1151 ÜvCElsz. 454 Szállítók
2. Téridő: Immateriális javak, tárgyi eszközök beszerzése
73
8. Beruházási hitel állományba vétele. Va-gyon
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI ÜvCElsz. 4FII Beruh. hitel
Nő Csökken
Tartozik Követel
1151 ÜvCElsz. 444 Beruh. hitel

9. Vételár nyilvántartásba vétele.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI ÜvCElsz. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
1151 ÜvCElsz. 454 Szállítók
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI ÜvCElsz. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
1151 ÜvCElsz. 454 Szállítók
10. Vételár általános forgalmi adója. Kötelem, Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Előz.Áfa 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
466 Előz.Áfa 454 Szállítók
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Előz. Áfa 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
466 Előz.Áfa 454 Szállítók
2. Téridő: Immateriális javak, tárgyi eszközök beszerzése
74
11. Good-will nyilvántartásba vétele. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI ÜvCElsz. 1AI ÜvCÉrt.
Nő Csökken
Tartozik Követel
1151 ÜvCElsz. 115 ÜvCÉrt.
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI ÜvCElsz. 1AI ÜvCÉrt.
Nő Csökken
Tartozik Követel
1151 ÜvCElsz. 115ÜvCÉrt.
2. Téridő: Immateriális javak, tárgyi eszközök beszerzése
75
6. Feladat A VÖRÖS ÓRIÁS ZRT megvásárolta 150 000 000 HUF+áfa összegért a
FEHÉR TÖRPE Kft egyik gyáregységét, a gyáregységhez kapcsolódó kötele-
zettségekkel együtt. A vevő a vásárlás előtt vagyonértékelést készíttetett, amely-
ről a MEGMONDOM A TUTIT BT 1.800.000+Áfa HUF összeget számlázott.
A vagyonértékelés szerint a FEHÉR TÖRPE Kft eszközeinek és terheinek értéke
a következő:
Megnevezés Könyv szerinti érték (HUF)
Vagyonértékelés szerinti érték (HUF)
Üzlethelyiség bérleti joga 55 000 000 55 000 000 Tehergépkocsik 120 000 000 100 000 000 OTP részvények (Befektetési célú) 52 000 000 50 000 000 Alapanyag 15 000 000 16 000 000 Vevők 42 000 000 31 000 000 Elszámolási betétszámla 5 000 000 5 000 000 Lízingtartozás 36 000 000 40 000 000 Társasági adó (TA) tartozás 25 000 000 20 000 000 Forgóeszköz finanszírozási hitel 75 000 000 85 000 000
A számviteli politikában a vevő az üzleti, vagy cégértéknél a lényegességi kü-
szöbértéket az átvett vagyon értékének 5 %-ban határozta meg.
Feladat: Töltse ki a táblázatot, és kontírozza a gazdasági eseményeket.
2. Téridő: Immateriális javak, tárgyi eszközök beszerzése
76
Előkészítő tábla:
Ssz Üzleti, vagy cégérték kiszámítása Me. Érték Számítás 1. 1AI Szoftverek HUF 2. 1AII Ingatlanok HUF 3. 1AII Műszaki gépek HUF 4. 2BI Alapanyag HUF 5. 3BII Vevők HUF 6. 3BIV Bankszla HUF 7. 4FII Lízingtartozás HUF 8. 4FIII Szállítók HUF 9. 4FII Beruházási hitel HUF A. Átvett erőforrások, eszközök értéke HUF B. Átvett kötelmek, források értéke HUF C. Átvett vagyon értéke HUF
10. 4FIII Üzletág vételára HUF 11. Általános forgalmi adó kulcsa % 12. 4FIII Előzetes Áfa HUF D. Elméleti üzleti, vagy cégérték HUF
13. Üzleti vagy cégért. lényeges. küszöbért. % E. Üzleti vagy cégérték küszöbértéke HUF
14.a. 1AI Good-will (elszámolható) HUF 14.b. 3C Bad-will (elszámolható) HUF
14.c. Üzleti év teljesítményének változása HUF
Kontírozó táblák: 1. Üzlethelyiség bérleti jogának aktiválása.
Erőfor-rás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI ÜvCElsz. 1AII IkVÉJ
Nő Csökken
Tartozik Követel
1151 ÜvCElsz. 126 IkVÉJ
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI ÜvCElsz. 1AII IkVÉJ
Nő Csökken
Tartozik Követel
1151 ÜvCElsz. 126 IkVÉJ
2. Téridő: Immateriális javak, tárgyi eszközök beszerzése
77
2. Tehergépkocsik aktiválása. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI ÜvCElsz. 1AII Beruh.
Nő Csökken
Tartozik Követel
1151 ÜvCElsz. 161 Beruh.
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI ÜvCElsz. 1AII Beruh.
Nő Csökken
Tartozik Követel
1151 ÜvCElsz. 161 Beruh.
3. Befektetési célú OTP részvények aktiválása. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AI ÜvCElsz. 1AIII Részvények
Nő Csökken
Tartozik Követel
1151 ÜvCElsz. 173 Egyéb tart.r.
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AI ÜvCElsz. 1AIII Részvények
Nő Csökken
Tartozik Követel
1151 ÜvCElsz. 173 Egyéb tart.r.
4. Alapanyag aktiválása. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI ÜvCElsz. 2BI Alapanyag
Nő Csökken
Tartozik Követel
1151 ÜvCElsz. 211 Alapanyag
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI ÜvCElsz. 2BI Alapanyag
Nő Csökken
Tartozik Követel
1151 ÜvCElsz. 211 Alapanyag
5. Átvett vevők aktiválása. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI ÜvCElsz. 3BII Vevők
Nő Csökken
Tartozik Követel
1151 ÜvCElsz. 311 Vevők
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI ÜvCElsz. 3BII Vevők
Nő Csökken
Tartozik Követel
1151 ÜvCElsz. 311 Vevők
2. Téridő: Immateriális javak, tárgyi eszközök beszerzése
78
6. Elszámolási betétszámla aktiválása. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI ÜvCElsz. 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
1151 ÜvCElsz. 384 Bankszla
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI ÜvCElsz. 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
1151 ÜvCElsz. 384 Bankszámla
7. Lízingtartozás állományba vétele.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI ÜvCElsz. 4FII Lízingtart
Nő Csök-ken
Tartozik Követel
1151 ÜvCElsz. 4491 Lízingtart
Adósság
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI ÜvCElsz. 4FII Lízingtart
Nő Csök-ken
Tartozik Követel
1151 ÜvCElsz. 4491 Lízingtart
8. TA tartozás állományba vétele.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI ÜvCElsz. 4FIII TA
Nő Csök-ken
Tartozik Követel
1151 ÜvCElsz. 461 TA

9. Forgóeszköz finanszírozási hitel állományba vétele.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI ÜvCElsz. 4FIII RLHitel
Nő Csök-ken
Tartozik Követel
1151 ÜvCElsz. 452 RLHitel
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI ÜvCElsz. 4FIII RLHitel
Nő Csök-ken
Tartozik Követel
1151 ÜvCElsz. 452 RLHitel
2. Téridő: Immateriális javak, tárgyi eszközök beszerzése
79
10. Vételár nyilvántartásba vétele.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI ÜvCElsz. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
1151 ÜvCElsz. 454 Szállítók
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI ÜvCElsz. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
1151 ÜvCElsz. 454 Szállítók
11. Vételár általános forgalmi adója. Kötelem, Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Előz.Áfa 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
466 Előz.Áfa 454 Szállítók
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Előz. Áfa 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
466 Előz.Áfa 454 Szállítók
12. Bad-will nyilvántartásba vétele. Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Vagyon
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI ÜvCElsz. 9AIII KEBev.
Nő Csökken
Tartozik Követel
1151 ÜvCElsz. 969 KEBev.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI ÜvCElsz. 9AIII KEBev.
Nő Csökken
Tartozik Követel
1151 ÜvCElsz. 969 KEBev.
2. Téridő: Immateriális javak, tárgyi eszközök beszerzése
80
13. Egyéb bevétel időbeli elhatárolása. Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Vagyon
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4G HBev. 9AIII KEBev.
Nő Csökken
Tartozik Követel
483 HBev. 969 KEBev.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI ÜvCÉrt. 9AIII KEBev.
Nő Csökken
Tartozik Követel
483 HBev. 969 KEBev.
2. Téridő: Immateriális javak, tárgyi eszközök beszerzése
81
7. Feladat A FEHÉR TÖRPE ZRT megvásárolta 150 000 000 HUF+áfa összegért a
VÖRÖS ÓRIÁS Kft egyik gyáregységét, a gyáregységhez kapcsolódó kötele-
zettségekkel együtt. A vevő a vásárlás előtt vagyonértékelést készíttetett, amely-
ről a NAGY KÉPZELŐERŐ BT 1.800.000+Áfa HUF összeget számlázott. A
vagyonértékelés szerint a VÖRÖS ÓRIÁS Kft eszközeinek és terheinek értéke a
következő:
Megnevezés Könyv szerinti érték (HUF)
Vagyonértékelés szerinti érték (HUF)
Személygépkocsi bérleti joga 3 000 000 3 000 000 Bútorok 7 000 000 5 000 000 OTP részvények (Forgatási célú) 12 000 000 5 000 000 Áruk 8 000 000 7 000 000 Vevők 22 000 000 16 000 000 Pénztár 50 000 50 000 Szállítók 12 000 000 11 000 000 Társasági adó (TA) túlfizetés - 2 000 000 - 2 000 000 Tagi Kölcsön (Futamidő 3 év) 75 000 000 85 000 000
A számviteli politikában a vevő az üzleti, vagy cégértéknél a lényegességi kü-
szöbértéket a vételár 10 %-ban határozta meg.
Feladat: Töltse ki a táblázatot, és kontírozza a gazdasági eseményeket.
2. Téridő: Immateriális javak, tárgyi eszközök beszerzése
82
Előkészítő tábla:
Ssz Üzleti, vagy cégérték kiszámítása Me. Érték Számítás 1. 1AI Személygépkocsi bérleti joga HUF 2. 1AII Bútorok HUF 3. 3BIII OTP részvények HUF 4. 2BI Áruk HUF 5. 3BII Vevők HUF 6. 3BIV Pénztár HUF 7. 4FIII Szállítók HUF 8. 4FIII TA túlfizetés HUF 9. 4FII Tagi kölcsön HUF A. Átvett erőforrások, eszközök értéke HUF B. Átvett kötelmek, források értéke HUF C. Átvett vagyon értéke HUF
10. 4FIII Üzletág vételára HUF 11. Általános forgalmi adó kulcsa % 12. 4FIII Előzetes Áfa HUF D. Elméleti üzleti, vagy cégérték HUF
13. Üzleti vagy cégért. lényeges. küszöbért. % E. Üzleti vagy cégérték küszöbértéke HUF
14.a. 1AI Good-will (elszámolható) HUF 14.b. 3C Bad-will (elszámolható) HUF
14.c. Üzleti év teljesítményének változása HUF
Kontírozó táblák: 1. Személygépkocsi bérleti jogának aktiválása.
Erőforrás Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI ÜvCElsz. 1AI VÉJ
Nő Csökken
Tartozik Követel
1151 ÜvCElsz. 113 VÉJ
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI ÜvCElsz. 1AII VÉJ
Nő Csökken
Tartozik Követel
1151 ÜvCElsz. 126 VÉJ
2. Téridő: Immateriális javak, tárgyi eszközök beszerzése
83
2. Bútorok aktiválása. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI ÜvCElsz. 1AII Beruh.
Nő Csökken
Tartozik Követel
1151 ÜvCElsz. 161 Beruh.
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI ÜvCElsz. 1AII Beruh.
Nő Csökken
Tartozik Követel
1151 ÜvCElsz. 161 Beruh.
3. Forgatási célú OTP részvények aktiválása. Erőfor-rás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI ÜvCElsz. 3BIII ForgRV
Nő Csökken
Tartozik Követel
1151 ÜvCElsz. 373 ForgRV

4. Áruk aktiválása. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI ÜvCElsz. 2BI Áruk
Nő Csökken
Tartozik Követel
1151 ÜvCElsz. 261 Áruk
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI ÜvCElsz. 2BI Áruk
Nő Csökken
Tartozik Követel
1151 ÜvCElsz. 261 Áruk
5. Átvett vevők aktiválása. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI ÜvCElsz. 3BII Vevők
Nő Csökken
Tartozik Követel
1151 ÜvCElsz. 311 Vevők
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI ÜvCElsz. 3BII Vevők
Nő Csökken
Tartozik Követel
1151 ÜvCElsz. 311 Vevők
2. Téridő: Immateriális javak, tárgyi eszközök beszerzése
84
6. Pénztár aktiválása. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI ÜvCElsz. 3BIV Pénztár
Nő Csökken
Tartozik Követel
1151 ÜvCElsz. 381 Pénztár

7. Átvett szállítók nyilvántartásba vétele. Va-gyon
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI ÜvCElsz. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
1151 ÜvCElsz. 454 Szállítók
Tar-tozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI ÜvCElsz. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
1151 ÜvCElsz. 454 Szállítók
8. TA túlfizetés állományba vétele.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI ÜvCElsz. 4FIII TA
Nő Csökken
Tartozik Követel
1151 ÜvCElsz. 461 TA
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI ÜvCElsz. 4FIII TA
Nő Csökken
Tartozik Követel
1151 ÜvCElsz. 461 TA
9. Tagi kölcsön állományba vétele.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI ÜvCElsz. 4FII EHLKöt.
Nő Csökken
Tartozik Követel
1151 ÜvCElsz. 449 EHLKöt.
Adósság
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI ÜvCElsz. 4FII EHLKöt.
Nő Csökken
Tartozik Követel
1151 ÜvCElsz. 449 EHLKöt.
2. Téridő: Immateriális javak, tárgyi eszközök beszerzése
85
10. Vételár nyilvántartásba vétele.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI ÜvCElsz. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
1151 ÜvCElsz. 454 Szállítók
Kötelem
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI ÜvCElsz. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
1151 ÜvCElsz. 454 Szállítók
11. Vételár általános forgalmi adója. Kötelem, Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Előz.Áfa 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
466 Előz.Áfa 454 Szállítók
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Előz. Áfa 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
466 Előz.Áfa 454 Szállítók
12. Üzleti év teljesítményének elszámolása. Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Vagyon
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI ÜvCElsz. 8AVII KERáf.
Nő Csökken
Tartozik Követel
1151 ÜvCElsz. 869 KEBev.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI ÜvCElsz. 8AVII KERáf.
Nő Csökken
Tartozik Követel
1151 ÜvCElsz. 869 KERáf.
2. Téridő: Immateriális javak, tárgyi eszközök beszerzése
86
8. Feladat Egy Kft 201X. április 15-én üzemcsarnokot vásárolt. A vételár 100 000 000+áfa
HUF. A beruházáshoz a számlavezető bankjától 70 000 000 HUF, 5 éves futam-
idejű hitelt vett fel évi 18 %-os kamatra. A szerződés szerint a hitel összege má-
jus 1-től áll a vállalkozás rendelkezésére. A hitelszerződés és az engedményezési
megállapodás szerint a bank a hitel összegét a benyújtott számla és az engedmé-
nyező okirat alapján a szállítónak utalja át. A hitelt egy éves türelmi idő után
évente egyszer, azonos részletekben minden év április 30-ig kell a vállalkozás-
nak törlesztenie. A kamatot minden évben két részletben, június 30-ig, illetve
december 31-ig kell megfizetni. A bank által felszámított rendelkezésre tartási
jutalék napi 5 000 HUF, a folyósítási jutalék pedig 300 000 HUF. Az üzemépü-
let átalakítását, a fűtési rendszer korszerűsítését az ERGONÓMIA Kft végezte.
A teljesítés időpontja 201X. július 15. értéke 20 000 000+Áfa HUF. Az átírási
illeték 5 000 000 HUF, az ügyvédi díj 1 000 000 HUF, a közjegyzői díj pedig
1 500 000 HUF. A szállító számláján a fizetési határidő 201X. június 01. Az
engedményezési okirat is ezt a dátumot tartalmazza. Az ügyvédi és a közjegyzői
díjat a vállalkozás elszámolási számlájáról az üzembe helyezés előtt átutalta. Az
üzembe helyezés időpontja 201X. augusztus 1.
Feladat: Töltse ki a táblázatokat és kontírozza a gazdasági eseményeket
Előkészítő táblák:
Ssz Bankköltség kiszámítása Me. Érték Számítás 1. Rendelkezésre tartási jutalék napi összege HUF/Nap 2. Rendelkezésre tartási időszak
3. kezdete
201X.05.01. 201X.05.31.
4. vége
201X.05.01. 201X.05.31.
5. hossza
Nap 1
31
6. Rendelkezésre tartási díj HUF 7. Folyósítási jutalék HUF 8. Bankköltség összesen HUF
2. Téridő: Immateriális javak, tárgyi eszközök beszerzése
87
Ssz. Kamatszámítások Me. Érték Számítás 1. Hitel összege HUF 2. Kamat mértéke % 3. Éves kamat összege HUF 4. Kamatidőszak az üzembe helyezésig
5. Kezdő nap Dátum 201X.06.01. 201X.07.31.
6. Utolsó napja Dátum 201X.05.30. 201X.06,01. 201X.07.31.
7. Hossza Hónap 2
365
8. Kamat összege HUF 9. Kamatidőszak az üzembe helyezés után
10. Kezdő nap Dátum 201X.08.01. 201X.12.31.
11. Utolsó napja Dátum 201X.08.01. 201X.12.31.
12. Hossza Hónap 5
365
13. Kamat összege HUF
Bekerülési érték kiszámítása Bekerülési
érték (HUF) Nem bekerülési érték
(HUF) Vételár Kamat Bankköltségek Fűtési rendszer korszerűsítése Átírási illeték Ügyvédi díj Közjegyzői díj Összesen
Ssz. Finanszírozás értékeinek megállapítása
Me. Érték (HUF) Számítás
1. Üzemcsarnok vételára HUF 2. Általános forgalmi adó kulcs % 2. Általános forgalmi adó HUF 3. Számla összege HUF 4. Hitel HUF 5. Saját erő HUF
2. Téridő: Immateriális javak, tárgyi eszközök beszerzése
88
Kontírozó táblák. 1. Vételár aktiválása.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 455 Ber. Száll.

2. Vételár általános forgalmi adójának előírása. Kötelem, Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Előz.Áfa 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
466 Előz.Áfa 455 Ber. Száll
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Előz. Áfa 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
466 Előz.Áfa 455 Ber. Száll.
3. Kamat aktiválása.
Erőforrás Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 384 Bankszla
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 384 Bankszla
2. Téridő: Immateriális javak, tárgyi eszközök beszerzése
89
4. Bankköltség aktiválása.

5. Fűtési rendszer korszerűsítésének aktiválása.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 455 Ber. Száll.
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 455 Ber. Száll.
6. Fűtési rendszer általános forgalmi adójának elszámolása. Kötelem, Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Előz.Áfa 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
466 Előz.Áfa 455 Ber. Száll
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Előz. Áfa 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
466 Előz.Áfa 455 Ber. Száll.
7. Átírási illeték aktiválása.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 455 Ber. Száll.
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 455 Ber. Száll
2. Téridő: Immateriális javak, tárgyi eszközök beszerzése
90
8. Ügyvédi díj aktiválása.

9. Közjegyzői díj aktiválása.

10. Üzembe helyezés.
Erőforrás Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Épületek 1AII Beruh.
Nő Csökken
Tartozik Követel
123 Épületek 161 Beruh.

11. Beruházási szállító kifizetése hitelből. Adósság Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FII HLHitel 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
445 HLHitel 455 Ber. Szállítók
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FII HLHitel 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
445 HLHitel 455 Szállítók
2. Téridő: Immateriális javak, tárgyi eszközök beszerzése
91
12. Beruházási szállító kifizetése saját erőből.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 455 Ber. Száll.
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 455 Ber. Száll.
13. Fűtési rendszer korszerűsítésének kifizetése.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 455 Ber. Száll.
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 455 Ber. Száll.
14. Átírási illeték kifizetése.

15. Ügyvédi díj kifizetése.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 455 Ber. Száll.
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 455 Ber. Száll.
2. Téridő: Immateriális javak, tárgyi eszközök beszerzése
92
16. Közjegyzői kifizetése.

17. Kamatfizetés december 31-én. Vagyon Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Vagyon
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 8BIX Fiz.Kam.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 873 Fiz.Kam.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 8BIX Fiz. Kam.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 873 Fiz. Kam.
2. Téridő: Immateriális javak, tárgyi eszközök beszerzése
93
9. feladat Egy szállítmányozással foglalkozó vállalkozás tehergépkocsit vásárolt, melynél
a következő kötelezettségvállalások keletkeztek a tehergépkocsi eladójával
szemben:
1. Vételár 22 000 000+Áfa HUF
2. Tartalék-alkatrészek 3 000 000+Áfa HUF
3. Átírási illeték 500 000 HUF
4. Közvetítői díj 250 000+Áfa HUF
5. Üzembe helyezésig fizetett biztosítási díj 152 000 HUF
A tehergépkocsit 201X. 07.31-én helyezték üzembe. A vételár 35 százalékát fe-
dezték beruházási hitelből. A hitel 201X.07.25-én érkezett meg a vállalkozás el-
számolási betétszámlájára. Üzembe helyezésig 82 000 HUF, üzembe helyezés
után 250 000 HUF kamatot fizetett a vállalkozás. A szállítókkal szembeni tarto-
zását a vállalkozás 201X.07.30-án fizette ki.
Feladat: Töltse ki a táblázatokat és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblák:
Bekerülési érték elemei Bekerülési
érték (HUF) Nem bekerülési érték
(HUF)
Vételár Tartalék-alkatrészek Átírási illeték Közvetítői díj Biztosítási díj Kamat Összesen
Ssz. Finanszírozás értékeinek
megállapítása Me.
Érték (HUF) Számítás
1. Tehergépkocsi vételára HUF 2. Tartalék-alkatrészek HUF 3. Közvetítői díj HUF 4. Általános forgalmi adó alapja HUF 5. Általánsos forgalmi adó kulcs % 6. Általános forgalmi adó összege HUF 7. Átírási illeték HUF 8. Biztosítási díj HUF 9. Számla összege HUF
10. Hitel HUF 11. Saját erő HUF
2. Téridő: Immateriális javak, tárgyi eszközök beszerzése
94
Kontírozó táblák: 1. Tehergépkocsi bekerülési értékének aktiválása az eladótól érkezett számla
szerint.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 455 Ber. Száll.
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 455 Ber. Száll
2. Eladótól kapott számla általános forgalmi adó tartalma. Kötelem, Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Előz. Áfa 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
466 Előz. Áfa 455 Ber. Száll
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Előz. Áfa 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
466 Előz. Áfa 455 Ber. Száll.
3. Hitel felvétele.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla. 4FII HLHitel
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla. 444 B.HLHitel
Adósság
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla. 4FII HLHitel
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla. 444 B.HLHitel
2. Téridő: Immateriális javak, tárgyi eszközök beszerzése
95
5. Kamat aktiválása.
Erőforrás Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 384 Bankszla
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 384 Bankszla
6. Eladóval szembeni kötelezettség pénzügyi teljesítése.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés
Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 455 Ber. Száll.
Kötelem
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 455 Ber. Száll
7. Üzembe helyezés. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráford. Bevétel
1AII Műsz. jármű 1AII Beruh.
Nő Csökken
Tartozik Követel
132 T.r.v. járm. 161 Beruh.
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráford. Bevétel
1AII Műsz. jármű 1AII Beruh.
Nő Csökken
Tartozik Követel
132 T.r.v. járm. 161 Beruh.
2. Téridő: Immateriális javak, tárgyi eszközök beszerzése
96
8. Kamatfizetés üzembe helyezés után. Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Vagyon
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 8BIX Fiz.Kam.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 873 Fiz.Kam.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
3BIV Bankszla 8BIX Fiz. Kam.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 873 Fiz. Kam.
2. Téridő: Immateriális javak, tárgyi eszközök beszerzése
97
10. Feladat. Egy építőipari Kft személygépkocsit vásárolt. 201X. március 31-én. A gépkocsi
vételára 5.600.000 + Áfa HUF. Regisztrációs díj 280.000 HUF, a műszaki vizs-
gáztatás díja 30.000 + Áfa HUF, a rendszámtáblára fizetett illeték 45.000 HUF.
A számlát és a járulékos költségeket a vállalkozás a személygépkocsi átvétele-
kor kifizette. A személygépkocsit üzembe helyezték.
Feladat: Töltse ki a következő táblázatot és kontírozza a gazdasági eseményeket
Előkészítő táblázatok:
Megnevezés Bekerülési
érték (HUF) Nem bekerülési
érték (HUF)
Vételár
Áfa
Regisztrációs díj
Műszaki vizsgáztatás
Áfa
Rendszámtábla illeték
Bekerülési érték
Kontírozó táblázatok: 1. Személygépkocsi bekerülési értékének aktiválása az eladótól érkezett számla
szerint.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 455 Ber. Száll.
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 455 Ber. Száll.
2. Téridő: Immateriális javak, tárgyi eszközök beszerzése
98
6. Eladóval szembeni kötelezettség pénzügyi teljesítése.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 455 Ber. Száll.
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 455 Ber. Száll.
2. Üzembe helyezés. Erő-
forrás Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám Nő Eszköz
Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Egyéb járm. 1AII Beruh.
Nő Csökken
Tartozik Követel
142 Egyéb járm. 161 Beruh.
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Egyéb járm. 1AII Beruh.
Nő Csökken
Tartozik Követel
142 Egyéb járm. 161 Beruh.
2. Téridő: Immateriális javak, tárgyi eszközök beszerzése
99
11. Példa Egy szállítmányozó, fuvarozó Kft 201X.06.01-én egy tehergépkocsit lízingel
(nyílt végű pénzügyi lízing), melyet ezzel a dátummal üzembe is helyez. A te-
hergépkocsi értéke a lízingszerződés szerint 30 000 000 + Áfa HUF. A teljes lí-
zingdíj 40 000 000 HUF. A tehergépkocsi átvételekor 19 050 000 HUF-ot fizet
ki a lízingbe adónak a lízingdíjból a vállalkozás (induló részlet). Az átutalt
összeg az általános forgalmi adót is tartalmazza. Az első havi törlesztő részletet
201X.07.05-én fizették ki. Az összeg 500 000 HUF, melyből a kamat 420 000
HUF volt.
Feladat: Töltse ki a következő táblázatot, és kontírozza a gazdasági eseménye-
ket.
Előkészítő tábla:
Sor-
szám Lízing törlesztés
Bekerülési
érték (HUF)
Nem bekerülési
érték (HUF)
1. Tehergépkocsi értéke
3. Induló részlet
4. Első havi törlesztő részlet (tőke)
5. Első havi törlesztő részlet (kamat)
6. Összesen
Kontírozás. 1. Tehergépkocsi vételár aktiválása.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 4FII Lízingdíj
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 4491 Pü.L. köt.
Adósság
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 4FII Lízingdíj
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 4491 Pü.L. köt.
2. Téridő: Immateriális javak, tárgyi eszközök beszerzése
100
2. Lízing miatti általános forgalmi adó előírása. Kötelem Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Előz.Áfa 4FIII Lízing Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
466 Előz.Áfa 479 KERLKöt.
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Előz. Áfa 4FIII Lízing Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
466 Előz.Áfa 479 KERLKöt.
3/1. Induló részlet pénzügyi rendezése (tőke).
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 4FII Lízingdíj
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 4491 Lízingdíj

3/2. Induló részlet pénzügyi rendezése (Áfa).
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla. 4FIII Lízing Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla. 479 KERL-Köt.

4. Első havi törlesztő-részlet átutalása (tőke).
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 4FII Lízingdíj
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 4491 Lízingdíj
Adósság
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 4FII Lízingdíj
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 4491 Lízingdíj
2. Téridő: Immateriális javak, tárgyi eszközök beszerzése
101
5. Első havi törlesztő-részlet átutalása (kamat). Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 8BVIII Fiz. Kam
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 873 Fiz. Kamat
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráford. Bevétel
3BIV Bankszla 8BVIII Fiz. Kam
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 873 Fiz. Kamat
6. Tehergépkocsi üzembe helyezése. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII Műsz. járm 1AII Beruh.
Nő Csökken
Tartozik Követel
142 Műsz. járm 161 Beruh.
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII Műsz. járm 1AII Beruhá.
Nő Csökken
Tartozik Követel
142 Műsz. járm 161 Beruh.
2. Téridő: Immateriális javak, tárgyi eszközök beszerzése
102
12. Feladat Egy szállítmányozó, fuvarozó Kft 201X.06.01-én egy tehergépkocsit lízingel
(zárt végű pénzügyi lízing), melyet ezzel a dátummal üzembe is helyez. A teher-
gépkocsi értéke a lízingszerződés szerint 30 000 000 + Áfa HUF. A teljes lízing-
díj 40 000 000 HUF. A tehergépkocsi átvételekor 19 050 000 HUF-ot fizet ki a
lízingbe adónak a lízingdíjból a vállalkozás (induló részlet). Az átutalt összeg az
általános forgalmi adót is tartalmazza. Az első havi törlesztő részletet
201X.07.05-én fizették ki. Az összeg 500 000 HUF, melyből a kamat 420 000
HUF volt.
Feladat: Töltse ki a következő táblázatot, és kontírozza a gazdasági eseménye-
ket.
Előkészítő tábla:
Sor-
szám Hiteltörlesztés
Bekerülési
érték (HUF)
Nem bekerülési
érték (HUF)
1. Tehergépkocsi értéke
2. Áfa
3. Hitelfelvétel engedményezéssel
4. Induló részlet
5. Első havi törlesztő részlet (tőke)
6. Első havi törlesztő részlet (kamat)
7. Összesen
Kontírozó táblák. 1. Tehergépkocsi vételár aktiválása.
Va-gyon
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-for-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 455 Ber. Száll.
Tar-tozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 455 Ber. Száll.
2. Téridő: Immateriális javak, tárgyi eszközök beszerzése
103
2. Tehergépkocsi beszerzés általános forgalmi adójának elszámolása. Kötelem, Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Előz.Áfa 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
466 Előz.Áfa 455 Ber. Száll
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Előz. Áfa 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
466 Előz.Áfa 455 Ber. Száll.
3. Hosszú lejáratú hitelfelvétel engedményezéssel. Kötelem, Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
4FII Lízingdíj 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
4491 Pü.L. Köt. 455 Ber. Száll.
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
4FII Lízingdíj 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
4491 Pü.L. Köt. 455 Ber. Száll.
4/1. Induló részlet pénzügyi rendezése (tőke). Va-gyon
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 4FII Lízingdíj
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 4491 Lízingdíj
Adós-ság
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 4FII Lízingdíj
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 4491 Lízingdíj
4/2. Induló részlet pénzügyi rendezése (Áfa).
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla. 4FIII Lízing Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla. 479 KERLKöt.
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla. 4FIII Lízing Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla. 479 KERLKöt.
2. Téridő: Immateriális javak, tárgyi eszközök beszerzése
104
5. Első havi törlesztő-részlet átutalása (tőke).
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 4FII Lízingdíj
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 4491 Lízingdíj
Adósság
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 4FII Lízingdíj
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 4491 Lízingdíj
6. Első havi törlesztő-részlet átutalása (kamat). Vagyon Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
3BIV Bankszla 8BVIII Fiz. Kamat
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 873 Fiz. Kamat
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
3BIV Bankszla 8BVIIIFiz. Kamat
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 873 Fiz. Kamat
7. Tehergépkocsi üzembe helyezése. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII Műsz. járm. 1AII Beruházások
Nő Csökken
Tartozik Követel
142 Műsz. járm 161 Beruh.
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII Műsz. járm. 1AII Beruházások
Nő Csökken
Tartozik Követel
142 Műsz. járm 161 Beruh.
3. Téridő: Készletek beszerzése
105
Készletek beszerzése
3. Téridő: Készletek beszerzése
106
1. Feladat A vállalkozás év közben az alapanyag készleteiről nem vezet nyilvántartást. A
készletek év végi értékét leltár alapján állapítja meg. A készletbeszerzésekről a
szükséges információkat a táblázat tartalmazza:
Megnevezés Mennyiség (kg)
Egységár (HUF/kg)
Érték (HUF)
Áfa (HUF)
Nyitókészlet 2 000 100
1. Beszerzés
500
Beszerzési ár 105
Minőség felár 7
Mennyiségi kedvezmény 15
Logisztikai költség 5
2. Beszerzés
600
Beszerzési ár 100
Minőség felár 0
Mennyiségi kedvezmény 11
Logisztikai költség 3
3. Beszerzés
400
Beszerzési ár 115
Minőség felár 8
Mennyiségi kedvezmény 0
Logisztikai költség 6
Zárókészlet 450
Feladat: Töltse ki a táblázatot és kontírozza a gazdasági eseményeket.
3. Téridő: Készletek beszerzése
107
Előkészítő tábla: Megnevezés Mennyiség
(kg) Egységár (HUF/kg)
Érték (HUF)
Áfa (HUF)
Nyitókészlet
1. Beszerzés
Beszerzési ár
Minőség felár
Mennyiségi kedvezmény
Logisztikai költség
2. Beszerzés
Beszerzési ár
Minőség felár
Mennyiségi kedvezmény
Logisztikai költség
3. Beszerzés
Beszerzési ár
Minőség felár
Mennyiségi kedvezmény
Logisztikai költség
Zárókészlet
Kontírozó táblák: 1. Nyitókészlet állományba vétele.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Alapanyag 4 Nyitómérleg
Nő Csökken
Tartozik Követel
211 Alapanyag 491 Nyitómérleg

211 Alapanyag 491 Nyitómérl.
3. Téridő: Készletek beszerzése
108
2. Nyitókészlet felhasználása. Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Alapanyag 5AIV Anyagktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
211 Alapanyag 511 Anyagktg.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Alapanyag 5AIV Anyagktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
211 Alapanyag 454 Szállítók 511 Anyagktg.
3. 1. Beszerzés nyilvántartásba vétele. Vagyon Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 5AIV Anyagktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók. 511 Anyagktg.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 5AIV Anyagktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 511 Anyagktg.
4. 1. Beszerzés általános fogalmi adója. Kötelem Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
3. Téridő: Készletek beszerzése
109
5. 2. Beszerzés nyilvántartásba vétele. Vagyon Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 5AIV Anyagktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók. 511 Anyagktg.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 5AIV Anyagktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 511 Anyagktg.
6. 2. Beszerzés általános forgalmi adója. Kötelem Tartozás

7. 3. Beszerzés nyilvántartásba vétele. Vagyon Teljesítm.

8. 3. Beszerzés általános forgalmi adója. Kötelem Tartozás

110
9. Zárókészlet aktiválása. Vagyon Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Alapanyag 5AIV Anyagktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
211 Alapanyag 511 Anyagktg.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Alapanyag 5AIV Anyagktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
211 Alapanyag 511 Anyagktg.
3. Téridő: Készletek beszerzése
111
2. Feladat A vállalkozás alapanyag készleteiről év közben csak mennyiségi nyilvántartást
vezet. A készletek év végi értékét leltár alapján állapítja meg. Az alapanyagot
készpénzért szerzi be. A készletbeszerzésekről a szükséges információkat a
táblázat tartalmazza.
Megnevezés Mennyiség
(kg) Egységár (HUF/kg)
Érték (Áfa nélkül) (HUF)
Áfa (HUF)
Nyitókészlet 2 000 100 200 000
1. Beszerzés 500 102 51 000
2. Beszerzés 600 92 55 200
3. Beszerzés 400 129 51 600
Zárókészlet 450
Hiány 30
Az év végi leltár alapján a raktárban 420 kg alapanyag volt.
Feladat: Töltse ki a táblázatot és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő tábla: Megnevezés Mennyiség
(kg) Egységár (HUF/kg)
Érték (Áfa nélkül) (HUF)
Áfa (HUF)
Nyitókészlet
1. Beszerzés
2. Beszerzés
3. Beszerzés
Zárókészlet 2. beszerzésből
Zárókészlet 3. beszerzésből
Zárókészlet
Hiány
Kontírozó táblák: 1. Nyitókészlet állományba vétele.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Alapanyag 4 Nyitómérleg
Nő Csökken
Tartozik Követel
211 Alapanyag 491 Nyitómérleg
Tőke
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Alapanyag 4 Nyitómérleg
Nő Csökken
Tartozik Követel
211 Alapanyag 491 Nyitómérl.
3. Téridő: Készletek beszerzése
112
2. Nyitókészlet felhasználása. Vagyon Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
2BI Alapanyag 5AIV Anyagktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
211 Alapanyag 511 Anyagktg.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
2BI Alapanyag 5AIV Anyagktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
211 Alapanyag 511 Anyagktg.
3. 1. Beszerzés nyilvántartásba vétele. Vagyon Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Pénztár 5AIV Anyagktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
381 Pénztár. 511 Anyagktg.

381 Pénztár 511 Anyagktg
4. 1. Beszerzés általános forgalmi adója.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Pénztár 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
381 Pénztár 466 Előz.Áfa
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Pénztár 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
381 Pénztár 466 Előz.Áfa
5. 2. Beszerzés nyilvántartásba vétele. Vagyon Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Pénztár 5AIV Anyagktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
381 Pénztár. 511 Anyagktg.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Pénztár 5AIV Anyagktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
381 Pénztár 511 Anyagktg
3. Téridő: Készletek beszerzése
113
6. 2. Beszerzés általános forgalmi adója.

8. 3. Beszerzés általános forgalmi adója.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Pénztár 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
381 Pénztár 466 Előz.Áfa
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Pénztár 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
381 Pénztár 466 Előz.Áfa
9. Zárókészlet aktiválása. Vagyon Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Alapanyag 5AIV Anyagktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
211 Alapany. 511 Anyagktg.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Alapanyag 5AIV Anyagktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
211 Alapanyag 511 Anyagktg
3. Téridő: Készletek beszerzése
114
10. Hiány elszámolása. Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Alapanyag 8AVII Készl.Év
Nő Csökken
Tartozik Követel
211 Alapanyag 8661 Készl.Év.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Alapanyag 8AVII Készl.Év
Nő Csökken
Tartozik Követel
211 Alapanyag 8661 Készl.Év.
3. Téridő: Készletek beszerzése
115
3. Feladat A vállalkozás év közben az segédanyag készleteiről mennyiségben, és értékben
is vezeti a nyilvántartást. Az alapanyagot készpénzért szerzi be. A készletbeszer-
zésekről a szükséges információkat a táblázat tartalmazza.
Megnevezés Mennyiség (kg)
Egységár (HUF/kg)
Érték (HUF)
Áfa (HUF)
Nyitókészlet 2 000 100
1. Beszerzés
500
Beszerzési ár 105
Minőség felár 7
Mennyiségi kedvezmény 15
Logisztikai költség 5
2. Beszerzés
600
Beszerzési ár 100
Minőség felár 0
Mennyiségi kedvezmény 11
Logisztikai költség 3
3. Beszerzés
400
Beszerzési ár 115
Minőség felár 8
Mennyiségi kedvezmény 0
Logisztikai költség 6
Zárókészlet 450
Feladat: Töltse ki a táblázatot és kontírozza a gazdasági eseményeket.
3. Téridő: Készletek beszerzése
116
Előkészítő táblázat: Megnevezés Mennyiség
(kg) Egységár (HUF/kg)
Érték (HUF)
Áfa (HUF)
Nyitókészlet
1. Beszerzés
Beszerzési ár
Minőség felár
Mennyiségi kedvezmény
Logisztikai költség
2. Beszerzés
Beszerzési ár
Minőség felár
Mennyiségi kedvezmény
Logisztikai költség
3. Beszerzés
Beszerzési ár
Minőség felár
Mennyiségi kedvezmény
Logisztikai költség
Zárókészlet
Kontírozó táblázatok: 1. Nyitókészlet állományba vétele.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Segédnyag 4 Nyitómérleg
Nő Csökken
Tartozik Követel
221 Segédanyag 491 Nyitómérleg
Tőke
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Segédanyag 4 Nyitómérleg
Nő Csökken
Tartozik Követel
221 Segédanyag 491 Nyitómérl.
3. Téridő: Készletek beszerzése
117
2. 1. Beszerzés nyilvántartásba vétele. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Segédanyag 3BIV Pénztár
Nő Csökken
Tartozik Követel
221 Segédanyag 381 Pénztár

3. 1. Beszerzés általános forgalmi adója.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Pénztár 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
381 Pénztár 466 Előz.Áfa
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Pénztár 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
381 Pénztár 466 Előz.Áfa
4. 2. Beszerzés nyilvántartásba vétele. Erőfor-rás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Segédanyag 3BIV Pénztár
Nő Csökken
Tartozik Követel
221 Segédany. 381 Pénztár
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Segédanyag 3BIV Pénztár
Nő Csökken
Tartozik Követel
221 Segédanyag 381 Pénztár
5. 2. Beszerzés általános forgalmi adója.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Pénztár 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
381 Pénztár 466 Előz.Áfa
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Pénztár 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
381 Pénztár 466 Előz.Áfa
3. Téridő: Készletek beszerzése
118
6. 3. Beszerzés nyilvántartásba vétele. Erőfor-rás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Segédanyag 3BIV Pénztár
Nő Csökken
Tartozik Követel
221 Segédany. 381 Pénztár
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Segédanyag 3BIV Pénztár
Nő Csökken
Tartozik Követel
221 Segédanyag 381 Pénztár
7. 3. Beszerzés általános forgalmi adója.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Pénztár 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
381 Pénztár 466 Előz.Áfa
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Pénztár 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
381 Pénztár 466 Előz.Áfa
3. Téridő: Készletek beszerzése
119
4. Feladat A vállalkozás év közben az alapanyag készleteiről nem vezet analitikus nyilván-
tartást. A készletbeszerzésekről a szükséges információkat a táblázat tartal-
mazza.
Megnevezés Mennyiség
(kg)
Egységár
(HUF/kg)
Érték
(HUF)
Áfa
(HUF)
Nyitókészlet 2 000 1 000
1. Beszerzés
5 000
Beszerzési ár 1 050
Minőség felár 100
Mennyiségi kedvezmény 105
Logisztikai költség 50
2. Beszerzés
6 000
Beszerzési ár 1.100
Minőség felár 0
Mennyiségi kedvezmény 110
Logisztikai költség 45
3. Beszerzés
4 000
Beszerzési ár 1.150
Minőség felár 90
Mennyiségi kedvezmény 0
Logisztikai költség 65
Zárókészlet 5 000
Feladat: Töltse ki a táblázatot és kontírozza a gazdasági eseményeket.
3. Téridő: Készletek beszerzése
120
Előkészítő tábla: Megnevezés Mennyiség
(kg)
Egységár
(HUF/kg)
Érték
(HUF)
Áfa
(HUF)
Nyitókészlet
1. Beszerzés
Beszerzési ár
Minőség felár
Mennyiségi kedvezmény
Logisztikai költség
2. Beszerzés
Beszerzési ár
Minőség felár
Mennyiségi kedvezmény
Logisztikai költség
3. Beszerzés
Beszerzési ár
Minőség felár
Mennyiségi kedvezmény
Logisztikai költség
Zárókészlet
Kontírozás: 1. Nyitókészlet állományba vétele.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Alapanyag 4 Nyitómérleg
Nő Csökken
Tartozik Követel
211 Alapanyag 491 Nyitómér-leg
Tőke
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Alapanyag 4 Nyitómérleg
Nő Csökken
Tartozik Követel
211 Alapanyag 491 Nyitómérl.
3. Téridő: Készletek beszerzése
121
2. Nyitókészlet felhasználása. Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Alapanyag 5AIV Anyagktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
211 Alapany. 511 Anyagktg.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Alapanyag 5AIV Anyagktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
211 Alapanyag 511 Anyagktg
3. 1. Beszerzés nyilvántartásba vétele. Vagyon Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 5AIV Anyagktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók. 511 Anyagktg.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 5AIV Anyagktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 511 Anyagktg.
4. 1. Beszerzés általános forgalmi adója. Kötelem Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
3. Téridő: Készletek beszerzése
122
5. 2. Beszerzés nyilvántartásba vétele. Vagyon Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 5AIV Anyagktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók. 511 Anyagktg.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 5AIV Anyagktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 511 Anyagktg.
6. 2. Beszerzés általános forgalmi adója. Kötelem Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
7. 3. Beszerzés nyilvántartásba vétele. Vagyon Teljesítmény
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 5AIV Anyagktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók. 511 Anyagktg.
Teljesítmény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 5AIV Anyagktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 511 Anyagktg
8. 3. Beszerzés általános forgalmi adója. Kötelem Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
3. Téridő: Készletek beszerzése
123
9. Zárókészlet aktiválása. Vagyon Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Alapanyag 5AIV Anyagktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
211 Alapanyag 511 Anyagktg.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Alapanyag 5AIV Anyagktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
211 Alapanyag 511 Anyagktg.
3. Téridő: Készletek beszerzése
124
5. Feladat Egy mezőgazdasági vállalkozás év közben műtrágya készleteiről mennyiségben
és értékben is vezet nyilvántartást. A készletbeszerzésekről a szükséges informá-
ciókat a táblázat tartalmazza.
Megnevezés Mennyiség
(kg)
Egységár
(HUF/kg)
Érték
(HUF)
Áfa
(HUF)
Nyitókészlet 2 000 1 000
1. Beszerzés
5 000
Beszerzési ár 1 050
Minőség felár 100
Mennyiségi kedvezmény 105
Logisztikai költség 50
2. Beszerzés
6 000
Beszerzési ár 1.100
Minőség felár 0
Mennyiségi kedvezmény 110
Logisztikai költség 45
3. Beszerzés
4 000
Beszerzési ár 1.150
Minőség felár 90
Mennyiségi kedvezmény 0
Logisztikai költség 65
Zárókészlet 5 000
Feladat: Töltse ki a táblázatot és kontírozza a gazdasági eseményeket.
3. Téridő: Készletek beszerzése
125
Előkészítő táblázat: Megnevezés Mennyiség
(kg)
Egységár
(HUF/kg)
Érték
(HUF)
Áfa
(HUF)
Nyitókészlet
1. Beszerzés
Beszerzési ár
Minőség felár
Mennyiségi kedvezmény
Logisztikai költség
2. Beszerzés
Beszerzési ár
Minőség felár
Mennyiségi kedvezmény
Logisztikai költség
3. Beszerzés
Beszerzési ár
Minőség felár
Mennyiségi kedvezmény
Logisztikai költség
Zárókészlet
Kontírozó táblázatok: 1. Nyitókészlet állományba vétele.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Segédanyag 4 Nyitómérleg
Nő Csökken
Tartozik Követel
221 Segédanyag 491 Nyitómérleg
Tőke
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Segédanyag 4 Nyitómérleg
Nő Csökken
Tartozik Követel
221 Segédanyag 491 Nyitómérleg
3. Téridő: Készletek beszerzése
126
2. 1. Beszerzés nyilvántartásba vétele.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Segédanyag 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
221 Segédanyag 454Szállítók

221 Segédanyag 454 Szállítók
3. 1. Beszerzés általános forgalmi adója. Kötelem, Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
4. 2. Beszerzés nyilvántartásba vétele.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Segédanyag 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
221 Segédanyag 454Szállítók
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Segédanyag 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
221 Segédanyag 454 Szállítók
5. 2. Beszerzés általános forgalmi adója. Kötelem, Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
3. Téridő: Készletek beszerzése
127
6. 3. Beszerzés nyilvántartásba vétele.

7. 3. Beszerzés általános forgalmi adója. Kötelem, Tartozás

128
6. Feladat Egy vállalkozás 201X. évi anyagbeszerzéseiről az alábbi adatokat ismerjük:
Megnevezés Me. Alapanyag Segédanyag
Mennyiség db 15 000 40 000
Beszerzési ár HUF/db 8.000 15.000
Minőségi felár (Beszerzési ár arányában) % 10 % 5 %
Termékdíj (Beszerzési ár arányában) % 5 % -
Logisztikai költség HUF 6 000 000
A közös költségek felosztására a vállalkozás számviteli politikájában a mennyi-
ség-arányos módszert választotta. Mindkét anyag általános forgalmi adókulcsa
az adott évben érvényes legmagasabb adókulcs. A vállalkozás év közben
mennyiségi- és értéknyilvántartást vezet. Készleteit a tényleges beszerzési érté-
ken tartja nyilván.
Feladat: Töltse ki a táblázatot és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázat:
Ssz. Megnevezés Me. Alapanyag Segédanyag Számítás Áfa
1. Mennyiség db 2. Beszerzési egységár HUF/db 3. Beszerzési érték HUF 4. Minőségi felár % 5. Minőségi felár HUF 6. Bekerülési érték HUF 7. Termékdíj % 8. Termékdíj HUF 9. Mennyiségi arányok %
10. Logisztikai költség HUF 11. Könyv szerinti érték HUF
Kontírozó táblázatok: 1.1. Alapanyag bekerülési értékének aktiválása.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Alapanyag 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
211 Alapanyag 454 Szállítók
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Alapanyag 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
211 Alapanyag 454 Szállítók
3. Téridő: Készletek beszerzése
129
1.2. Segédanyag bekerülési értékének nyilvántartásba vétele. Va-gyon
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-for-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Segédanyag 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
221 Segédanyag 454Szállítók
Tar-tozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Segédanyag 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
221 Segédanyag 454 Szállítók
1.3. Beszerzési érték általános forgalmi adójának nyilvántartásba vétele. Kötelem, Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
2. Termékdíj aktiválása.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Alapanyag 4FIII Termékdíj
Nő Csökken
Tartozik Követel
211 Alapanyag 4FIII KBKöt.
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Alapanyag 4FIII Termékdíj
Nő Csökken
Tartozik Követel
211 Alapanyag 4FIII KBKöt.
3. Téridő: Készletek beszerzése
130
3.1. Alapanyag logisztikai költségének aktiválása.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Alapanyag 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
211 Alapanyag 454 Szállítók
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Alapanyag 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
211 Alapanyag 454 Szállítók
3.2. Segédanyag logisztikai költségének aktiválása. Va-gyon
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Segédanyag 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
221 Segédanyag 454Szállítók
Tarto-zás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Segédanyag 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
221 Segédanyag 454 Szállítók
3.3. Logisztikai költség általános forgalmi adójának nyilvántartásba vétele. Kötelem, Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
3. Téridő: Készletek beszerzése
131
7. Feladat Egy vállalkozás a személygépkocsijának (PKW) és a tehergépkocsijának (LKW)
javításához készpénzért alkatrészeket vásárolt.
Megnevezés Me. PKW LKW Alkatrész értéke HUF 150 000 400 000 Szállítási költség HUF 22 000 Készpénzfizetési kedvezmény % 10
Az alkatrészeket a raktárba bevételezték. A vállalkozás év közben készleteiről
mennyiségi nyilvántartást vezet. A szállítási költség, és a készpénzfizetési ked-
vezmény felosztása a beszerzési ár arányában történik. A személygépkocsinál az
általános forgalmi adó elszámolásnál a következő szabályokat alkalmazza: A be-
szerzés általános forgalmi adója egyáltalán nem, javitási költségeké 50 százalék-
ban nem igényelhető vissza. A szállítási költség általános forgalmi adója visszai-
gényelhető.
Feladat: Töltse ki a táblázatot és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázat:
Ssz. Megnevezés Me. PKW LKW Számítás Áfa
1. Beszerzési ár HUF 2. Készpénzfizetési kedvezmény 3. Aránya % 4. Összege HUF 5. Korrigált beszerzési ár HUF 6. Vissza nem igényelhető Áfa HUF 7. Bekerülési érték HUF 8. Szállítási költség HUF 9. Aránya %
10. Összege HUF 11. Könyv szerinti érték HUF
Kontírozó táblázatok: 1.1. Személygépkocsi alkatrészek bekerülési értékének aktiválása.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI PKW. alk. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
223 Fennt. anyag 454 Szállítók
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI PKW.alk. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
223 Fennt. anyag 454 Szállítók
3. Téridő: Készletek beszerzése
132
1.2. Tehergépkocsi alkatrészek bekerülési értékének aktiválása.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI LKW. alk. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
223 Fennt. anyag 454 Szállítók
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI LKW. alk. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
223 Fennt. anyag 454 Szállítók
1.3. Beszerzési érték általános forgalmi adójának nyilvántartásba vétele. Kötelem, Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
2.1. Személygépkocsi alkatrész szállítási költségének aktiválása.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI PKW. alk. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
223 Fennt. any. 454 Szállítók
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI PKW.alk. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
223 Fennt. any. 454 Szállítók
2.2. Tehergépkocsi alkatrész szállítási költségének aktiválása.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI LKW. alk. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
223 Fennt. any. 454 Szállítók
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI LKW. alk. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
223 Fennt. any. 454 Szállítók
3. Téridő: Készletek beszerzése
133
3.3. Logisztikai költség általános forgalmi adójának nyilvántartásba vétele. Kötelem, Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
3. Téridő: Készletek beszerzése
134
8. Feladat A vállalkozás év közben árukészletéről nem vezet nyilvántartást. A készletek év
végi értékét leltár alapján állapítja meg. Az árut készpénzért szerzi be. A
készletbeszerzésekről a szükséges információkat a táblázat tartalmazza.
Megnevezés Mennyiség (kg)
Egységár (HUF/kg)
Érték (HUF)
Áfa (HUF)
Nyitókészlet 2 000 100
1. Beszerzés
500
Beszerzési ár 105
Minőség felár 7
Mennyiségi kedvezmény 15
Logisztikai költség 5
2. Beszerzés
600
Beszerzési ár 100
Minőség felár 0
Mennyiségi kedvezmény 11
Logisztikai költség 3
3. Beszerzés
400
Beszerzési ár 115
Minőség felár 8
Mennyiségi kedvezmény 0
Logisztikai költség 6
Zárókészlet 450
Feladat: Töltse ki a táblázatot és kontírozza a gazdasági eseményeket.
3. Téridő: Készletek beszerzése
135
Előkészítő táblázat: Megnevezés Mennyiség
(kg) Egységár (HUF/kg)
Érték (HUF)
Áfa (HUF)
Nyitókészlet
1. Beszerzés
Beszerzési ár
Minőség felár
Mennyiségi kedvezmény
Logisztikai költség
2. Beszerzés
Beszerzési ár
Minőség felár
Mennyiségi kedvezmény
Logisztikai költség
3. Beszerzés
Beszerzési ár
Minőség felár
Mennyiségi kedvezmény
Logisztikai költség
Zárókészlet
Kontírozó táblázatok: 1. Nyitókészlet állományba vétele.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Áruk 4 Nyitómérleg
Nő Csökken
Tartozik Követel
261 Áruk 491 Nyitómérleg

136
2. Nyitókészlet felhasználása. Vagyon Teljesítmény
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Áruk 8AIV ELÁBÉ
Nő Csökken
Tartozik Követel
261 Áruk 814 ELÁBÉ
Teljesítmény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Alapanyag 8AIV ELÁBÉ
Nő Csökken
Tartozik Követel
211 Alapanyag 814 ELÁBÉ
3. 1. Beszerzés nyilvántartásba vétele. Vagyon Teljesítmény
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Pénztár 8AIV ELÁBÉ
Nő Csökken
Tartozik Követel
381 Pénztár. 814 ELÁBÉ
Teljesítmény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Pénztár 8AIV ELÁBÉ
Nő Csökken
Tartozik Követel
381 Pénztár 814 ELÁBÉ
4. 1. Beszerzés általános forgalmi adójának nyilvántartásba vétele.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Pénztár 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
381 Pénztár 466 Előz.Áfa
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Pénztár 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
381 Pénztár 466 Előz.Áfa
5. 2. Beszerzés nyilvántartásba vétele. Vagyon Teljesítmény
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Pénztár 8AIV ELÁBÉ
Nő Csökken
Tartozik Követel
381 Pénztár. 814 ELÁBÉ
Teljesítmény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Pénztár 8AIV ELÁBÉ
Nő Csökken
Tartozik Követel
381 Pénztár 814 ELÁBÉ
3. Téridő: Készletek beszerzése
137
6. 2. Beszerzés általános forgalmi adójának elszámolása.

8. 3. Beszerzés általános forgami adójának kontírozása.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Pénztár 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
381 Pénztár 466 Előz.Áfa
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Pénztár 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
381 Pénztár 466 Előz.Áfa
9. Zárókészlet aktiválása. Vagyon Teljesítmény
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Áruk 814 ELÁBÉ
Nő Csökken
Tartozik Követel
261 Áruk 814 ELÁBÉ
Teljesítmény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Áruk 8AIV ELÁBÉ
Nő Csökken
Tartozik Követel
261 Áruk 814 ELÁBÉ
3. Téridő: Készletek beszerzése
138
9. Feladat A vállalkozás év közben a göngyöleg készleteiről mennyiségben, és értékben is
vezeti a nyilvántartást. A göngyöleget készpénzért szerzi be. A készletbeszerzé-
sekről a szükséges információkat a táblázat tartalmazza.
Megnevezés Mennyiség (kg)
Egységár (HUF/kg)
Érték (HUF)
Áfa (HUF)
Nyitókészlet 2 000 100
1. Beszerzés
500
Beszerzési ár 105
Minőség felár 7
Mennyiségi kedvezmény 15
Logisztikai költség 5
2. Beszerzés
600
Beszerzési ár 100
Minőség felár 0
Mennyiségi kedvezmény 11
Logisztikai költség 3
3. Beszerzés
400
Beszerzési ár 115
Minőség felár 8
Mennyiségi kedvezmény 0
Logisztikai költség 6
Zárókészlet 450
Feladat: Töltse ki a táblázatot és kontírozza a gazdasági eseményeket.
3. Téridő: Készletek beszerzése
139
Előkészítő táblázat: Megnevezés Mennyiség
(kg) Egységár (HUF/kg)
Érték (HUF)
Áfa (HUF)
Nyitókészlet
1. Beszerzés
Beszerzési ár
Minőség felár
Mennyiségi kedvezmény
Logisztikai költség
2. Beszerzés
Beszerzési ár
Minőség felár
Mennyiségi kedvezmény
Logisztikai költség
3. Beszerzés
Beszerzési ár
Minőség felár
Mennyiségi kedvezmény
Logisztikai költség
Zárókészlet
Kontírozó táblázatok: 1. Nyitókészlet állományba vétele.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Göngyöleg 4 Nyitómérleg
Nő Csökken
Tartozik Követel
281 S. Göngy. 491 Nyitómérleg

140
2. 1. Beszerzés nyilvántartásba vétele.
Erőforrás Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Göngyöleg 3BIV Pénztár
Nő Csökken
Tartozik Követel
281 S. Göngy. 381 Pénztár

3.1. Beszerzés általános forgalmi adójának kontírozása.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Pénztár 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
381 Pénztár 466 Előz.Áfa
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Pénztár 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
381 Pénztár 466 Előz.Áfa
4.2. Beszerzés nyilvántartásba vétele.
Erőforrás Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Göngyöleg 3BIV Pénztár
Nő Csökken
Tartozik Követel
281 S. Göngy. 381 Pénztár
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Göngyöleg 3BIV Pénztár
Nő Csökken
Tartozik Követel
281 S. Göngy. 381 Pénztár
5. 2. Beszerzés általános forgalmi adójának nyilvántartásba vétele.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Pénztár 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
381 Pénztár 466 Előz.Áfa
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Pénztár 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
381 Pénztár 466 Előz.Áfa
3. Téridő: Készletek beszerzése
141
6. 3. Beszerzés nyilvántartásba vétele.
Erőforrás Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Göngyöleg 3BIV Pénztár
Nő Csökken
Tartozik Követel
281 S. Göngy. 381 Pénztár
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Göngyöleg 3BIV Pénztár
Nő Csökken
Tartozik Követel
281 S. Göngy. 381 Pénztár
7. 3. Beszerzés általános forgalmi adójának elszámolása.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Pénztár 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
381 Pénztár 466 Előz.Áfa
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Pénztár 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
381 Pénztár 466 Előz.Áfa
3. Téridő: Készletek beszerzése
142
10. Feladat A vállalkozás év közben göngyöleg készleteiről nem vezet analitikus nyilvántar-
tást. A készletbeszerzésekről a szükséges információkat a táblázat tartalmazza.
Megnevezés Mennyiség
(kg)
Egységár
(HUF/kg)
Érték
(HUF)
Áfa
(HUF)
Nyitókészlet 2 000 1 000
1. Beszerzés
5 000
Beszerzési ár 1 050
Minőség felár 100
Mennyiségi kedvezmény 105
Logisztikai költség 50
2. Beszerzés
6 000
Beszerzési ár 1.100
Minőség felár 0
Mennyiségi kedvezmény 110
Logisztikai költség 45
3. Beszerzés
4 000
Beszerzési ár 1.150
Minőség felár 90
Mennyiségi kedvezmény 0
Logisztikai költség 65
Zárókészlet 5 000
Feladat: Töltse ki a táblázatot és kontírozza a gazdasági eseményeket.
3. Téridő: Készletek beszerzése
143
Előkészítő táblázat: Megnevezés Mennyiség
(kg)
Egységár
(HUF/kg)
Érték
(HUF)
Áfa
(HUF)
Nyitókészlet
1. Beszerzés
Beszerzési ár
Minőség felár
Mennyiségi kedvezmény
Logisztikai költség
2. Beszerzés
Beszerzési ár
Minőség felár
Mennyiségi kedvezmény
Logisztikai költség
3. Beszerzés
Beszerzési ár
Minőség felár
Mennyiségi kedvezmény
Logisztikai költség
Zárókészlet
Kontírozó táblázatok: 1. Nyitókészlet állományba vétele.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Göngyöleg 4 Nyitómérleg
Nő Csökken
Tartozik Követel
281 S. Göngy. 491 Nyitóm.

144
2. Nyitókészlet felhasználása. Vagyon Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Göngyöleg 8AIV ELÁBÉ
Nő Csökken
Tartozik Követel
281 S. Göngy. 814 ELÁBÉ
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Göngyöleg 8AIV ELÁBÉ
Nő Csökken
Tartozik Követel
281 S. Göngy. 814 ELÁBÉ
3. 1. Beszerzés nyilvántartásba vétele. Vagyon Teljesítmény
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Kötelem, Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 8AIV ELÁBÉ
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 814 ELÁBÉ

4. 1. Beszerzés általános forgalmi adója. Kötelem, Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
5. 2. Beszerzés nyilvántartásba vétele. Vagyon Teljesítmény
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Kötelem, Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 8AIV ELÁBÉ
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 814 ELÁBÉ
Teljesítmény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 8AIV ELÁBÉ
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 814 ELÁBÉ
3. Téridő: Készletek beszerzése
145
6. 2. Beszerzés általános forgalmi adójának nyilvántartásba vétele. Kötelem, Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
7. 3. Beszerzés nyilvántartásba vétele. Vagyon Teljesítmény
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Kötelem, Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 8AIV ELÁBÉ
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 814 ELÁBÉ
Teljesítmény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 8AIV ELÁBÉ
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 814 ELÁBÉ
8. 3. Beszerzés általános forgalmi adójának elszámolása. Kötelem, Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
9. Zárókészlet aktiválása. Vagyon Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Göngyöleg 8AIV ELÁBÉ
Nő Csökken
Tartozik Követel
281 S. Göngy. 814 ELÁBÉ
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Göngyöleg 8AIV ELÁBÉ
Nő Csökken
Tartozik Követel
281 S. Göngy. 814 ELÁBÉ
3. Téridő: Készletek beszerzése
146
11. Feladat Egy gabona kereskedelemmel foglalkozó vállalkozás év közben búza vetőmag
készleteiről mennyiségben és értékben is vezet nyilvántartást. A készletbeszerzé-
sekről a szükséges információkat a táblázat tartalmazza.
Megnevezés Mennyiség
(kg)
Egységár
(HUF/kg)
Érték
(HUF)
Áfa
(HUF)
Nyitókészlet 2 000 1 000
1. Beszerzés
5 000
Beszerzési ár 1 050
Minőség felár 100
Mennyiségi kedvezmény 105
Logisztikai költség 50
2. Beszerzés
6 000
Beszerzési ár 1.100
Minőség felár 0
Mennyiségi kedvezmény 110
Logisztikai költség 45
3. Beszerzés
4 000
Beszerzési ár 1.150
Minőség felár 90
Mennyiségi kedvezmény 0
Logisztikai költség 65
Zárókészlet 5 000
Feladat: Töltse ki a táblázatot és kontírozza a gazdasági eseményeket.
3. Téridő: Készletek beszerzése
147
Előkészítő táblázat: Megnevezés Mennyiség
(kg)
Egységár
(HUF/kg)
Érték
(HUF)
Áfa
(HUF)
Nyitókészlet
1. Beszerzés
Beszerzési ár
Minőség felár
Mennyiségi kedvezmény
Logisztikai költség
2. Beszerzés
Beszerzési ár
Minőség felár
Mennyiségi kedvezmény
Logisztikai költség
3. Beszerzés
Beszerzési ár
Minőség felár
Mennyiségi kedvezmény
Logisztikai költség
Zárókészlet
Kontírozás: 1. Nyitókészlet állományba vétele.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Áruk 4 Nyitómérleg
Nő Csökken
Tartozik Követel
261 Áruk 491 Nyitóm.
Tőke
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Áruk 4 Nyitómérleg
Nő Csökken
Tartozik Követel
261 Áruk 491 Nyitóm.
3. Téridő: Készletek beszerzése
148
2. 1. Beszerzés nyilvántartásba vétele.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Áruk 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
261 Áruk 454Szállítók

261 Áruk 454 Szállítók
3. 1. Beszerzés általános forgalmi adója. Kötelem, Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
4. 2. Beszerzés nyilvántartásba vétele
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Áruk 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
261 Áruk 454Szállítók
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Áruk 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
261 Áruk 454 Szállítók
5. 2. Beszerzés általános forgalmi adója. Kötelem, Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
3. Téridő: Készletek beszerzése
149
6. 3. Beszerzés nyilvántartásba vétele.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Áruk 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
261 Áruk 454Szállítók
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Áruk 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
261 Áruk 454 Szállítók
7. 3. Beszerzés általános forgalmi adója. Kötelem, Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
3. Téridő: Készletek beszerzése
150
12. Feladat Egy vállalkozás 201X. évi árubeszerzéseiről az alábbi adatokat ismerjük:
Megnevezés Me. Akkumulátor Izzók
Mennyiség db 15 000 40 000
Beszerzési ár HUF/db 8.000 15.000
Minőségi felár (Beszerzési ár arányában) % 10 % 5 %
Termékdíj (Beszerzési ár arányában) % 5 % -
Logisztikai költség HUF 6 000 000
A közös költségek felosztására a vállalkozás számviteli politikájában a mennyi-
ség-arányos módszert választotta. Mindkét anyag általános forgalmi adókulcsa
az adott évben érvényes legmagasabb adókulcs. A vállalkozás év közben
mennyiségi és értékbeni nyilvántartást vezet. Készleteit a tényleges beszerzési
értéken tartja nyilván.
Feladat: Töltse ki a táblázatot és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázat:
Ssz Megnevezés Me. Akkumulátor Izzók Számítás Áfa
1. Mennyiség db
2. Besz. egységár HUF/db
3. Beszerzési érték HUF
4. Minőségi felár %
5. Minőségi felár HUF
6. Bekerülési érték HUF
7. Termékdíj %
8. Termékdíj HUF
9. Logisztikai költség
10. aránya Egytth.f.
11. összege HUF
12. Könyv szer. érték HUF
Kontírozó táblázatok: 1.1. Akkumulátorok bekerülési értékének aktiválása.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Áruk akk. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
261 Áruk 454 Szállítók
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Áruk Akku 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
261 Áruk 454 Szállítók
3. Téridő: Készletek beszerzése
151
1.2. Izzók bekerülési értékének nyilvántartásba vétele.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Áruk Izzók 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
261 Áruk 454 Szállítók
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Áruk Izzók 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
261 Áruk 454 Szállítók
1.3. Beszerzési érték általános forgalmi adójának nyilvántartásba vétele. Kötelem, Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
2. Termékdíj aktiválása.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Áruk Akku 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
261 Áruk 454 Szállítók
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Áruk Akku 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
261 Áruk 454 Szállítók
3.1. Akkumulátorok logisztikai költségének aktiválása.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Áruk Akku 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
261 Áruk 454 Szállítók
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Áruk Akku 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
261 Áruk 454 Szállítók
3. Téridő: Készletek beszerzése
152
3.2. Izzók logisztikai költségének aktiválása.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Áruk Izzók 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
261 Áruk 454 Szállítók
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Áruk Izzók 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
261 Áruk 454 Szállítók
3.3. Logisztikai költség általános forgalmi adójának nyilvántartásba vétele. Kötelem, Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
4. Téridő: Pénzügyi eszközök beszerzése
153
Pénzügyi eszközök beszerzése
4. Téridő: Pénzügyi eszközök beszerzése
154
1. Feladat A vállalkozás befektetési céllal 100 db részvényt vásárolt egy magánszemélytől.
Ezzel 5 százalékos részesedést szerzett a társaságban. A részvények névértéke
100 000 HUF, vételi árfolyama 120 százalék. A beszerzéshez kapcsolódó
bizományosi díj 600 000 HUF.
Feladat: Töltse ki a táblázatot és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázat:
Ssz. Bekerülési érték Me. Érték Számítás
1. Mennyiség db
2. Egy részvény névértéke HUF/db
3. Névérték összesen HUF
4. Vételi árfolyam (%) %
5. Egy részvény vételára HUF/db
6. Vételár összesen HUF
7. Bizományosi díj HUF
8. Összesen HUF
Kontírozó táblázatok: 1. Részvény aktiválása.
Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AIII ETRész. 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
173 ETRész. 384 Bankszla
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AIII ETRész. 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
173 ETRész. 384 Bankszla
4. Téridő: Pénzügyi eszközök beszerzése
155
2. Feladat Egy vállalkozás forgatási célból 500 db 100 HUF névértékű részvényt vásárolt a
tőzsdén. A vételi árfolyam 215 % volt. A brókernek fizetett közvetítői díj a
vételár 2 százaléka.
Feladat: Állapítsa meg a részvény bekerülési értékét, kontírozza a gazdasági
eseményt.
a.) Közvetítői díj aktiválásával. Előkészítő táblázat:
Ssz. Bekerülési érték Me. Bekerülési
érték
Számítás
1. Mennyiség db
2. Egy részvény névértéke HUF/db
3. Névérték összesen HUF
4. Vételi árfolyam (%) %
5. Egy részvény vételára HUF/db
6. Vételár összesen HUF
7. Bizományosi díj aránya %
8. Bizományosi díj összege HUF
9. Összesen HUF
Kontírozó táblázat: 1. Forgatási célú részvény aktiválása.
Erőfor-rás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIII ForgRV 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
373 E.Rész. 384 Bankszla
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIII ForgRV 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
373 E.Rész. 384 Bankszla
4. Téridő: Pénzügyi eszközök beszerzése
156
b.) Közvetítői díjat nem aktiválja, és időben nem határolja el a vállalkozás Előkészítő táblázatok:
Ssz. Bekerülési érték Me. Érték Számítás
1. Mennyiség db
2. Egy részvény névértéke HUF/db
3. Névérték összesen HUF
4. Vételi árfolyam (%) %
5. Egy részvény vételára HUF/db
6. Vételár összesen HUF
7. Bekerülési érték összesen HUF
Ssz. Üzleti év teljesítménye Me. Érték Számítás
1. Mennyiség db
2. Egy részvény névértéke HUF/db
3. Névérték összesen HUF
4. Vételi árfolyam (%) %
5. Egy részvény vételára HUF/db
6. Vételár összesen HUF
7. Bizományosi díj aránya %
8. Bizományosi díj összege HUF
Kontírozó táblázatok: 1. Forgatási célú részvény aktiválása.
Erőfor-rás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIII ForgRV 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
373 E.Rész. 384 Bankszla
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIII ForgRV 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
373 E.Rész. 384 Bankszla
4. Téridő: Pénzügyi eszközök beszerzése
157
2. Bizományosi díj elszámolása. Vagyon Teljesítmény

3BIV Bankszla 8BIX EPüRáf.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 879 EPüRáf.

158
c.) Közvetítői díjat nem aktiválja, és időben elhatárolja a vállalkozás Bekerülési érték meghatározása: Előkészítő táblázatok:
Ssz. Bekerülési érték Me. Érték Számítás
1. Mennyiség db
2. Egy részvény névértéke HUF/db
3. Névérték összesen HUF
4. Vételi árfolyam (%) %
5. Egy részvény vételára HUF/db
6. Vételár összesen HUF
7. Bekerülési érték összesen HUF
Ssz. Üzleti év teljesítménye Me. Érték Számítás
1. Mennyiség db
2. Egy részvény névértéke HUF/db
3. Névérték összesen HUF
4. Vételi árfolyam (%) %
5. Egy részvény vételára HUF/db
6. Vételár összesen HUF
7. Bizományosi díj aránya %
8. Bizományosi díj összege HUF
Kontírozó táblázatok: 1. Forgatási célú részvény aktiválása.
Erőfor-rás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIII ForgRV 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
373 E.Rész. 384 Bankszla
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIII ForgRV 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
373 E.Rész. 384 Bankszla
4. Téridő: Pénzügyi eszközök beszerzése
159
2. Bizományosi díj elszámolása. Vagyon Teljesítmény
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 8BIX EPüRáf.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 879 EPüRáf.
Teljesítmény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 8BIX EPüRáf.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 879 EPüRáf.
3. Bizományosi díj időbeli elhatárolása. Vagyon Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3C KAIELH 8BIX EPüRáf.
Nő Csökken
Tartozik Követel
392 KAIELH 879 EPüRáf.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3C KAIELH 8BIX EPüRáf.
Nő Csökken
Tartozik Követel
392 KAIELH 879 EPüRáf.
4. Téridő: Pénzügyi eszközök beszerzése
160
3. Feladat Egy vállalkozás megvásárolja tartós jövedelemszerzési célból egy Kft törzstőké-
jének 56 százalékát. A vételi árfolyam a törzsbetét 150 százaléka. A jegyzett
tőke összege a megvásárolt Kft-ben 10 000 000 HUF.
Feladat: Töltse ki a táblázatot és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázat:
Ssz. Bekerülési érték Me. Érték Számítás 1. JT a megvásárolt Kft-ben HUF 2. Megvásárolt tulajdoni hányad % 3. Megvásárolt tulajdoni hányad névértéken HUF 4. Vételi árfolyam % 5. Összesen (vételár) HUF
Kontírozás: 1. Megvásárolt üzletrész aktiválása.
Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AIII Üzletrész 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
173 ETRész. 384 Bankszla
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AIII Üzletrész 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
173 ETRész. 384 Bankszla
4. Téridő: Pénzügyi eszközök beszerzése
161
4. Feladat A vállalkozás vételi opciót vásárol a tőzsdén. Az opciós díj 5 000 000 HUF. A
részvények értéke 200 000 000 HUF. A vállalat számviteli politikája alapján az
opciós díjat csak akkor aktiválják, ha a számviteli törvény szerint kötelező. A
részvényeket a vállalkozás tartós befektetésnek minősíti.
Feladat: Állapítsa meg a részvény bekerülési értékét, és kontírozza a gazdassági
eseményeket minden lehetséges forgatókönyv szerint.
a. Tranzakció megvalósult Előkészítő táblázat:
Ssz. Bekerülési érték Me. Érték Számítás
1. Névérték HUF
2. Opciós díj HUF
3. Összesen HUF
Kontírozó táblázatok: 1. Opciós díj kifizetése.
Erőfor-rás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIII ÉpElsz. 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
379 ÉpElsz. 384 Bankszla

2. Opció lehívása. Erőfor-rás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIII ÉpElsz. 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
379 ÉpElsz. 384 Bankszla
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIII ÉpElsz. 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
379 ÉpElsz. 384 Bankszla
4. Téridő: Pénzügyi eszközök beszerzése
162
3. Részvények nyilvántartásba vétele. Erőfor-rás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AIII ETRész. 3BIII ÉpElsz.
Nő Csökken
Tartozik Követel
173 ETRész. 379 ÉpElsz.

b. Tranzakció nem valósult meg. Előkészítő táblázat:
Ssz. Üzleti év teljesítménye Me. Érték Számítás
1. Névérték HUF
2. Opciós díj HUF
3. Összesen HUF
Kontírozó táblázatok: 1. Opciós díj kifizetése.
Erőfor-rás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIII ÉpElsz. 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
379 ÉpElsz. 384 Bankszla
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIII ÉpElsz. 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
379 ÉpElsz. 384 Bankszla
2. Az opciós díj elszámolása az üzleti év teljesítményei között. Vagyon Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIII ÉpElsz. 8BIX Opciós díj
Nő Csökken
Tartozik Követel
379 ÉpElsz. 877 Opciós díj
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIII ÉpElsz. 8BIX Opciós díj
Nő Csökken
Tartozik Követel
379 ÉpElsz 877 Opciós díj
4. Téridő: Pénzügyi eszközök beszerzése
163
5. Feladat A vállalkozás vételi opciót vásárol a tőzsdén. Az opciós díj 5 000 000 HUF. A
részvények értéke 200 000 000 HUF. A vállalat számviteli politikája alapján az
opciós díjat csak akkor aktiválják, ha a számviteli törvény szerint kötelező. A
részvényeket a vállalkozás forgatási célból vásárolta.
Feladat: Töltse ki a táblázatokat, és kontírozza a gazdassági eseményeket
minden lehetséges forgatókönyv szerint.
a. Tranzakció megvalósult Előkészítő táblázatok:
Ssz. Bekerülési érték Me. Érték Számítás
1. Névérték HUF
2. Opciós díj HUF
3. Összesen HUF
Ssz. Üzleti év teljesítménye Me. Érték Számítás
1. Névérték HUF
2. Opciós díj HUF
3. Összesen HUF
Kontírozó táblázatok: 1. Opciós díj kifizetése.
Vagyon Teljesítm.
Közgazdász, Menedzser Könyvelő Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 8BIX Opciós díj
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 877 Opciós díj
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 8BIX Opciós díj
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 877 Opciós díj
4. Téridő: Pénzügyi eszközök beszerzése
164
2. Opció lehívása. Erőfor-rás
Közgazdász, Menedzser Könyvelő Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIII ForgRV 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
373 E.Rész. 384 Bankszla
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIII ForgRV 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
373 E.Rész. 384 Bankszla
b. Tranzakció nem valósult meg. Előkészítő táblázat:
Ssz. Üzleti év teljesítménye Me. Érték Számítás
1. Névérték HUF
2. Opciós díj HUF
3. Összesen HUF
Kontírozó táblázat: 1. Opciós díj kifizetése.
Vagyon Teljesítm.
Közgazdász, Menedzser Könyvelő Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 8BIX Opciós díj
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 877 Opciós díj
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 8BIX Opciós díj
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 877 Opciós díj
4. Téridő: Pénzügyi eszközök beszerzése
165
6. Feladat A vállalkozás egyik dolgozójának 10 000 000 HUF kamatmentes lakásépítési
kölcsönt adott 201X. február 15-én. A futamidő 15 év, a türelmi idő 2 év. A
kölcsön összegét a vállalkozás átutalta a hitelt folyósító banknak.
Feladat: Kontírozza a gazdasági eseményt.
Kontírozó táblázat: 1. Lakásépítési kölcsön átutalása
Erőfor-rás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AIII ETAK 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
194 ETAK 384 Bankszla
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AIII ETAK 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
194 ETAK 384 Bankszla
4. Téridő: Pénzügyi eszközök beszerzése
166
7. Feladat A vállalkozás 800 000 HUF munkabérelőleget adott 201X. október 20-án egyik
dolgozójának. A kölcsönt a dolgozónak havonta, két hónap türelmi idő után 8
hónap alatt kell törlesztenie.
Feladat: Kontírozza a gazdasági eseményt.
Kontírozás: 1. Munkabérelőleg kifizetése.
Erőfor-rás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BII Munkv.E. 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
3611 Munkv.E. 384 Bankszla
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BII Munkv.E. 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
3611 Munkv.E. 384 Bankszla
4. Téridő: Pénzügyi eszközök beszerzése
167
8. Feladat A vállalkozás tartós jövedelemszerzési céllal forgalomképes vállalati kötvényt
vásárolt. A bekerülési érték megállapításához szükséges paraméterek:
Megnevezés Me. Érték Kibocsátás dátuma 201X.03.31. Vásárlás dátuma 201X.06.15. Futamidő Év 3 Névérték HUF 100 000 Vételár HUF 115 000 Névleges kamatláb % 15 Mennyiség db 100
Feladat: Töltse ki a táblázatot, és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázat: Ssz. Bekerülési érték megállapítása Me. Érték Számítás
1. Névérték HUF/db 2. Vételi árfolyam % 3. Vételár HUF/db
4. Kibocsátás dátuma Dátum 201X.03.31. 201X.06.15.
5. Vásárlás dátuma Dátum 201X.03.31. 201X.06.15.
6. Kibocsátástól eltelt időszak hossza Nap 1
76
7. Névleges kamatláb % 8. Vételárban elismert kamat HUF/db 9. Bekerülési érték HUF/db
10. Mérlegfordulónap Dátum 201X.06.15. 201X.12.31.
11. Ellenőrzés időszakának hossza az üzleti évben
Nap 1
199
12. Teljes futamidő Nap 1
1 095
13. Hátralévő futamidő Nap 1
1 019
14. Árfolyam-különbözet HUF/db 15. Mennyiség db 16. Vételárban elismert kamat HUF 17. Bekerülési érték HUF 18. Árfolyam-különbözet HUF
4. Téridő: Pénzügyi eszközök beszerzése
168
Kontírozáó táblázatok: 1. Kötvény aktiválása.
Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AIII BHv.Ép. 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
181 E.váll.ép. 384 Bankszla

2. Vételárban elismert kamat elszámolása. Vagyon Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 9BVIII BPüEBev.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 973 BPüEBev.

3. Árfolyam-különbözet elszámolása. Vagyon Teljesítm.

4G RPILEH 8BIX BPüERáf.
Nő Csökken
Tartozik Követel
492 RPIELH. 872 BPüERáf.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4G RPILEH 8BIX BPüERáf.
Nő Csökken
Tartozik Követel
492 RPIELH. 872 BPüERáf.
4. Téridő: Pénzügyi eszközök beszerzése
169
9. Feladat A vállalkozás hitelviszonyt megtestesítő értékpapírt vásárolt, forgatási céllal, a
következő kondíciókkal:
Megnevezés Me. Érték Kibocsátás dátuma 201X.07.01. Vásárlás dátuma 201X.09.30. Futamidő Hónap 48 Névérték HUF 100 000 Vételár HUF 100 000 Névleges kamatláb % 20 Mennyiség db 200
Feladat: Töltse ki a táblázatot, és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázat: Ssz. Bekerülési érték megállapítása Me. Érték Számítás
1. Névérték HUF/db 2. Vételi árfolyam % 3. Vételár HUF/db
4. Kibocsátás dátuma Dátum 201X.07.01. 201X.09.30.
5. Vásárlás dátuma Dátum 201X.07.01. 201X.09.30.
6. Kibocsátástól eltelt időszak hossza Negyedév 1
365
7. Névleges kamatláb % 8. Vételárban elismert kamat HUF/db 9. Bekerülési érték HUF/db
10. Mennyiség db 11. Vételárban elismert kamat HUF 12. Bekerülési érték HUF
Kontírozó táblázatok: 1. Kötvény aktiválása.
Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIII ForgKötv. 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
375 ForgKötv. 384 Bankszla
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIII ForgKötv. 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
375 ForgKötv. 384 Bankszla
4. Téridő: Pénzügyi eszközök beszerzése
170
2. Vételárban elismert kamat elszámolása. Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 9BVIII Kap.Kam.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 974 Kap.Kam.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 9BVIII Kap.Kam.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 974 Kap.Kam.
4. Téridő: Pénzügyi eszközök beszerzése
171
10. Feladat A vállalkozás hitelviszonyt megtestesítő értékpapírt vásárolt, tartós jövede-
lemszerzési céllal, a következő kondíciókkal:
Megnevezés Me. Érték Kibocsátás dátuma 201X.02.01. Vásárlás dátuma 201X.09.30. Futamidő Hónap 36 Névérték HUF 100 000 Vételár HUF 102 000 Névleges kamatláb % 20 Mennyiség db 100
Feladat: Töltse ki a táblázatot, és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázat: Ssz. Bekerülési érték megállapítása Me. Érték Számítás
1. Névérték HUF/db 2. Vételi árfolyam % 3. Vételár HUF/db
4. Kibocsátás dátuma Dátum 201X.02.01. 201X.09.30.
5. Vásárlás dátuma Dátum 201X.02.01. 201X.09.30.
6. Kibocsátástól eltelt időszak hossza Hónap 8
365
7. Névleges kamatláb % 8. Vételárban elismert kamat HUF/db 9. Bekerülési érték HUF/db
10. Mérlegfordulónap Dátum 201X.09.30. 201X.12.31.
11. Ellenőrzés időszakának hossza az üzleti évben Hónap 3
365
12. Teljes futamidő Hónap 36
100
13. Hátralévő futamidő Hónap 28
150
14. Árfolyam-különbözet HUF/db 15. Mennyiség db 16. Vételárban elismert kamat HUF 17. Bekerülési érték HUF 18. Árfolyam-különbözet HUF
4. Téridő: Pénzügyi eszközök beszerzése
172
Kontírozó táblázatok: 1. Kötvény aktiválása.
Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AIII BHv.Ép. 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
181 BHv.Ép. 384 Bankszla
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AIII BHv.Ép. 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
181 BHv.Ép. 384 Bankszla
2. Vételárban elismert kamat elszámolása. Vagyon Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
3BIV Bankszla 9BVIII BPüEBev.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 973 BPüEBev.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
3BIV Bankszla 9BVIII BPüEBev.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 973 BPüEBev.
3. Árfolyam-különbözet elszámolása. Vagyon Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Tőke
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3C BAIELH 9BVIII BPüEBev.
Nő Csökken
Tartozik Követel
391 BAIELH 973 BPüEBev.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3C BAIELH 9BVIII BPüEBev.
Nő Csökken
Tartozik Követel
391 BAIELH 973 BPüEBev.
5. Téridő: Reál- és pénzügyi eszközök állománynövelésének egyéb módszerei
173
Reál- és pénzügyi eszközök állománynövelésének egyéb módszerei
5. Téridő: Reál- és pénzügyi eszközök állománynövelésének egyéb módszerei
174
1. Feladat Egy Kft alapításakor az egyik befektető tulajdoni részesedésének fejében egy
targoncát adott át az új vállalkozásnak. A targoncával azonos teljesítményű,
márkájú új eszköz piaci értéke 12 000 000 HUF. Az apportáló vállalkozás
analitikus nyilvántartása szerint az átadott targonca bruttó értéke 14 000 000
HUF, halmozott terv szerinti értékcsökkenése 4 000 000 HUF. Az alapító tagok
a társasági szerződésben az apporttárgy értékét 11 000 000 HUF-ban állapították
meg. Az üzembe helyezéshez a vállalkozásnak a felújítás 1 500 000 HUF+Áfa, a
telephelyre szállítás 50 800 HUF-ba került. A szállítás díját a vállalkozás kész-
pénzzel fizette, és a kifizetett összeg az általános forgalmi adót is tartalmazza.
Feladat: Töltse ki a táblázatot, és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázat:
Ssz Bekerülési érték Me. Bekerülési érték
(HUF)
Nem bekerülési
érték (HUF)
1. Targonca értéke HUF
10 000 000
11 000 000
12 000 000
2. Targonca felújítás díja + Áfa HUF
3. Szállítási költség + Áfa HUF
4. Összesen HUF
Kontírozó táblázatok: 1.a. Tőkeemelés előírása.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3DII JBNFT 4FIII ASzKöt.
Nő Csökken
Tartozik Követel
32-33 JBNFT 479 KERLKöt.
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3DII JBNFT 4FIII ASzKöt.
Nő Csökken
Tartozik Követel
32-33 JBNFT 479 KERLKöt.
5. Téridő: Reál- és pénzügyi eszközök állománynövelésének egyéb módszerei
175
1.b. Apporttárgy aktiválása. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 3DII JBNFT
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 32-33 JBNFT

1.c. Cégbejegyzés. Tőke, Kötelem
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4DI JT 4FIII ASzKöt.
Nő Csökken
Tartozik Követel
411 JT 479 KERLKöt

2.a. Targonca felújítás aktiválása.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 454 Szállítók
Kötelem Tartozás

2.b. Targonca felújítás általános forgalmi adójának elszámolása. Kötelem, Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Előz.Áfa 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
466 Előz.Áfa 454 Szállítók
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Előz. Áfa 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
466 Előz.Áfa 454 Szállítók
5. Téridő: Reál- és pénzügyi eszközök állománynövelésének egyéb módszerei
176
3.a. Targonca szállítás díjának aktiválása. Erőfor-rás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 3BIV Pénztár
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 381 Pénztár

3.b. Targonca szállítás általános forgalmi adójának elszámolása.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Pénztár 4FIII Előz. Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
381 Pénztár 466 Előz. Áfa
Kötelem Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Pénztár 4FIII Előz. Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
381 Pénztár 466 Előz. Áfa
4. Targonca üzembe helyezése. Erő-
forrás Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám Nő Eszköz
Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Egyéb járm. 1AII Beruh.
Nő Csökken
Tartozik Követel
132 T.r.v. járm. 161 Beruh.
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Egyéb jár m. 1AII Beruh.
Nő Csökken
Tartozik Követel
132 T.r.v. járm. 161 Beruh.
5. Téridő: Reál- és pénzügyi eszközök állománynövelésének egyéb módszerei
177
2. Feladat Egy Kft alapításakor az egyik befektető tulajdoni részesedésének fejében 100
tonna árukészletet adott át az új vállalkozásnak. Az árukészlet eladási áron
számított értéke 8 000 000 HUF. Az apportáló vállalkozás analitikus nyil-
vántartása szerint az átadott árukészlet értéke 12 000 000 HUF. Az alapító tagok
a társasági szerződésben az apporttárgy értékét 10 000 000 HUF-ban állapították
meg.
Feladat: Töltse ki a táblázatot, és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázat:
Sor-szám Bekerülési érték Bekerülési érték (HUF)
1. Árukészlet értéke
8 000 000
10 000 000
12 000 000
Kontírozó táblázatok: 1.a. Tőkeemelés előírása.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3DII JBNFT 4FIII ASzKöt.
Nő Csökken
Tartozik Követel
32-33 JBNFT 479 KERLKöt.
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3DII JBNFT 4FIII ASzKöt.
Nő Csökken
Tartozik Követel
32-33 JBNFT 479 KERLKöt. .
1.b. Apporttárgy aktiválása. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Áruk 3DII JBNFT
Nő Csökken
Tartozik Követel
261 Áruk 32-33 JBNFT
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Áruk 3DII JBNFT
Nő Csökken
Tartozik Követel
261 Áruk 32-33 JBNFT
5. Téridő: Reál- és pénzügyi eszközök állománynövelésének egyéb módszerei
178
1.c. Cégbejegyzés. Tőke, Kötelem
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4DI JT 4FIII ASzKöt.
Nő Csökken
Tartozik Követel
411 JT 479 KERLKöt
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4DI JT 4FIII ASzKöt.
Nő Csökken
Tartozik Követel
411 JT 479 KERLKöt
5. Téridő: Reál- és pénzügyi eszközök állománynövelésének egyéb módszerei
179
3. Feladat Egy új tag vállalati kötvények apportálásával lépett be a ZRT-be. A kötvények
paraméterei:
Megnevezés Rövidítés Me. Érték Kibocsátás dátuma Kib.dát 201X.03.01. Apport dátuma Vás.dát 201X.10.01. Futamidő T∑ Hónap 24 Névérték NÉ HUF/db 50 000 Kötvények apport értéke V.ár HUF/db 55 000 Névleges kamatláb k % 8 Mennyiség Q db 1 000
A kötvényeket a társaság befektetési célúnak minősíti. A számviteli politika sze-
rint az árfolyam-különbözetet a társaság elszámolja.
Feladat: Töltse ki a táblázatokat, és kontirozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázat: Ssz Egy kötvény apport értéke Me. Érték Számítás
1. Névérték HUF/db 2. Apport árfolyam % 3. Apport érték HUF/db
4. Kibocsátás dátuma Dátum 201X.03.01. 201X.10.01.
5. Vásárlás dátuma Dátum 201X.03.01. 201X.10.01.
6. Kibocsátástól eltelt időszak hossza Negyedév 2
365
7. Névleges kamatláb % 8. Apportértékben elismert kamat HUF/db 9. Bekerülési érték HUF/db
10. Mérleg-fordulónap Dátum 201X.03.01. 201X.12.31.
11. Ellenőrzés időszakának hossza az üzleti évben Negyedév 1
365
12. Teljes futamidő Negyedév 8
365
13. Hátralévő futamidő Negyedév 6
365
14. Árfolyam-különbözet HUF/db 15. Mennyiség db 16. Apport értéke HUF 16. Apport értékben elismert kamat HUF 17. Bekerülési érték HUF 18. Árfolyam-különbözet HUF
5. Téridő: Reál- és pénzügyi eszközök állománynövelésének egyéb módszerei
180
Kontírozó táblázatok: 1. Tőkeemelés előírása.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3DII JBNFT 4FIII ASzKöt.
Nő Csökken
Tartozik Követel
32-33 JBNFT 479 KERLKöt

2. Apporttárgy aktiválása. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AIII BHv.Ép. 3DII JBNFT
Nő Csökken
Tartozik Követel
181 BHv.Ép. 32-33 JBNFT
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AIII BHv.Ép. 3DII JBNFT
Nő Csökken
Tartozik Követel
181 BHv.Ép. 32-33 JBNFT
3. Cégbejegyzés. Tőke, Kötelem
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4DI JT 4FIII ASzKöt.
Nő Csökken
Tartozik Követel
411 JT 479 KERLKöt
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4DI JT 4FIII ASzKöt.
Nő Csökken
Tartozik Követel
411 JT 479 KERLKöt
5. Téridő: Reál- és pénzügyi eszközök állománynövelésének egyéb módszerei
181
4. Vételárban elismert kamat elszámolása. Vagyon Teljesítm
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3DII JBNFT 9BVIII BPüEBev.
Nő Csökken
Tartozik Követel
32-33 JBNFT 973 BPüEBev.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3DII JBNFT 9BVIII BPüEBev.
Nő Csökken
Tartozik Követel
32-33 JBNFT 973 BPüEBev.
5. Árfolyam-különbözet elszámolása. Vagyon Teljesítm
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Tőke
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4G RPILEH 8BIX BPüERáf.
Nő Csökken
Tartozik Követel
492 RPIELH. 872 BPüERáf.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4G RPILEH 8BIX BPüERáf.
Nő Csökken
Tartozik Követel
492 RPIELH. 872 BPüERáf.
5. Téridő: Reál- és pénzügyi eszközök állománynövelésének egyéb módszerei
182
4. Feladat A vállalkozás ajándékba kapott egy megmunkáló központot 201X. március 31-
én. Az ajándékozó vállalkozás közölte, hogy nyilvántartása szerint a tárgyi
eszköz bruttó értéke 50 000 000 HUF, az átadásig elszámolt értékcsökkenés
30 000 000 HUF. A berendezés becsült piaci értéke 30 000 000 + Áfa HUF. Az
átadó az általános forgalmi adót áthárítja a vállalkozásra. A szállítás díja
2 000 000 + Áfa HUF, a betanítás díja pedig 500 000 +Áfa HUF volt. A vállal-
kozás az eszközt 201X. április 15-én használatba vette.
Feladat: Töltse ki a táblázatot, és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázat:
Ssz Apport ügylet eredményének levezetése Me. Érték Módszer 1. Ajándékba kapott műszaki ber. bruttó értéke HUF 2. Szállítási díj HUF 3. Betaníitás díj HUF 4. Bekerülési érték összesen HUF 5. Általános forgalmi adó kulcs % 6. Ajándék általános forgalmi adója HUF 7. Szállítási díj általános forgalmi adója HUF 8. Betanítási díj általános forgalmi adója HUF
Kontírozó táblázatok: 1.a. Ajándékba kapott megmunkáló központ aktiválása.
Vagyon, Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 9AIII Kap.Tám.
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 967 Kap.Tám.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 9AIII Kap.Tám.
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 967 Kap.Tám.
5. Téridő: Reál- és pénzügyi eszközök állománynövelésének egyéb módszerei
183
1.b. Ajándékba kapott megmunkáló központ általános forgalmi adójának nyil-
vántartásba vétele. Kötelem, Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Előz.Áfa 4FIII KERLKöt.
Nő Csökken
Tartozik Követel
466 Előz.Áfa 479 KERLKöt.
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Előz. Áfa 4FIII KERLKöt.
Nő Csökken
Tartozik Követel
466 Előz.Áfa 479 KERLKöt.
2.a. Megmunkáló központ szállítási díjának aktiválása.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 454 Szállíótk
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 454 Szállítók
2.b. Megmunkáló központ szállítás általános forgalmi adójának elszámolása. Kötelem, Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Előz. Áfa 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
466 Előz. Áfa 454 Szállítók
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Előz. Áfa 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
466 Előz. Áfa 454 Szállítók
5. Téridő: Reál- és pénzügyi eszközök állománynövelésének egyéb módszerei
184
3.a. Megmunkáló központ betanítási díjának aktiválása.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 454 Szállíótk
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 454 Szállítók
3.b. Megmunkáló központ kezelés betanítási díjának általános forgalmi adójá-nak elszámolása.
Kötelem, Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Előz.Áfa 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
466 Előz.Áfa 454 Szállítók
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Előz. Áfa 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
466 Előz.Áfa 454 Szállítók
4. Megmunkáló központ üzembe helyezése. Erőfor-rás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII TGépek 1AII Beruh.
Nő Csökken
Tartozik Követel
131 TGépek 161 Beruh.
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII TGépek 1AII Beruh.
Nő Csökken
Tartozik Követel
131 TGépek 161 Beruh.
5. Téridő: Reál- és pénzügyi eszközök állománynövelésének egyéb módszerei
185
5. Áthárított Áfa átutalása az ajándékozónak.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII KERLKöt.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 479 KERLKöt.
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII KERLKöt.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 479 KERLKöt.
6. Szállítási díj kifizetése.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 454 Szállítók
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 454 Szállítók
7. Betanítási díj pénzügyi rendezése.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 454 Szállítók
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 454 Szállítók
8. Ajándék időbeli elhatárolása. Vagyon,
Teljesítm. Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám Tőke Eszköz
Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4G BPIELH 9AIII Kap.Tám.
Nő Csökken
Tartozik Követel
481 BPIELH 967 Kap.Tám.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4G BPIELH 9AIII Kap.Tám.
Nő Csökken
Tartozik Követel
481 BPIELH 967 Kap.Tám.
5. Téridő: Reál- és pénzügyi eszközök állománynövelésének egyéb módszerei
186
5. Feladat Egy építőipari Kft személygépkocsit vásárolt. 201X. március 31-én. A gépkocsi
vételára 5.600.000 + Áfa HUF. Regisztrációs díj 280.000 HUF, a műszaki vizs-
gáztatás díja 30.000 + Áfa HUF, a rendszámtáblára fizetett illeték 45.000 HUF.
A számlát és a járulékos költségeket a vállalkozás a személygépkocsi átvétele-
kor kifizette. A személygépkocsit üzembe helyezték. Az eladó értékesítési akci-
ója következtében a Kft egy nyári gumigarnitúrát kapott ajándékba, 60.000 +
Áfa HUF értékben. Az Áfa-t a szállítónak nem kell megfizetni.
Feladat: Töltse ki a táblázatokat, és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázatok:
Bekerülési érték Bekerülési érték (HUF) Nem bekerülési érték (HUF) Vételár Áfa Regisztrációs díj Műszaki vizsgáztatás díja Áfa Rendszámtábla illeték Gumi garnitúra Áfa Összesen
Pénzügyi rendezés összege Fizetendő (HUF) Nem fizetendő (HUF)
Vételár
Áfa
Regisztrációs díj
Műszaki vizsgáztatás díja
Áfa
Rendszámtábla illeték
Gumi garnitúra
Áfa
Összesen
5. Téridő: Reál- és pénzügyi eszközök állománynövelésének egyéb módszerei
187
Kontírozó táblázatok: 1.a. Személygépkocsi beszerzési értékének aktiválása.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 455 BSzállítók

1.b. Ajándék aktiválása. Vagyon, Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 9AIII Kap.Tám.
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 967 Kap.Tám.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 9AIII Kap.Tám.
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 967 Kap.Tám.
2. Személygépkocsi üzembe helyezése. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Egyéb járm. 1AII Beruh.
Nő Csökken
Tartozik Követel
142 Egyéb járm. 161 Beruh.
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Egyéb járm. 1AII Beruh.
Nő Csökken
Tartozik Követel
142 Egyéb járm. 161 Beruh.
5. Téridő: Reál- és pénzügyi eszközök állománynövelésének egyéb módszerei
188
3. Gépkocsi kereskedő számlájának kifizetése. Va-gyon
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráford. Bevétel
3BIV Bankszámla 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszámla 455 BSzállítók
Tarto-zás
Eszköz Forrás Költség Ráford. Bevétel
3BIV Bankszámla 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszámla 455 BSzállítók
4. Ajándék időbeli elhatárolása. Vagyon, Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Tőke
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4G BPIELH 9AIII Kap.Tám.
Nő Csökken
Tartozik Követel
481 BPIELH 967 Kap.Tám.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4G BPIELH 9AIII Kap.Tám.
Nő Csökken
Tartozik Követel
481 BPIELH 967 Kap.Tám.
5. Téridő: Reál- és pénzügyi eszközök állománynövelésének egyéb módszerei
189
6. Feladat Egy Szállítmányozó Kft tehergépkocsit vásárolt 201X. október 31-én. A gépko-
csi vételára 15 600 000 + Áfa HUF. Regisztrációs díj 950 000 HUF, a műszaki
vizsgáztatás díja 80 000 + Áfa HUF, a rendszámtáblára fizetett illeték 60.000
HUF. A számlát és a járulékos költségeket a vállalkozás a tehergépkocsi átvéte-
lekor kifizette. A tehergépkocsit a vásárlás napján üzembe helyezték. Az eladó
értékesítési akciója következtében 201X. december 20-án a Kft egy nyári gumi
garnitúrát kapott ajándékba, 150 000 + Áfa HUF értékben. Az általános forgalmi
adót a szállítónak meg kell fizetni.
Feladat: Töltse ki a táblázatokat, és kontírozd a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázatok:
Bekerülési érték Bekerülési érték (HUF) Nem bekerülési érték (HUF) Vételár Regisztrációs díj Műszaki vizsgáztatás díja Rendszámtábla illeték Gumi garnitúra Áfa Összesen
Ssz Pénzügyi rendezés összege Me. Fizetendő Számítás 1. Vételár HUF 2. Regisztrációs díj HUF 3. Műszaki vizsgáztatás díja HUF 4. Rendszámtábla illeték HUF 5. Gumi garnitúra értéke HUF 6. Általános forgalmi adó alap HUF 7. Számla általános forgalmi adó nélküli összege HUF 8. Általános forgalmi adó kulcs % 9. Előzetesen felszámított általános forgalmi adó HUF
10. Szállítónak fizetendő összeg HUF
5. Téridő: Reál- és pénzügyi eszközök állománynövelésének egyéb módszerei
190
Kontírozó táblázatok: 1. Tehergépkocsi beszerzési értékének aktiválása.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 455 B.Száll.
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 455 B.Száll.
2. Ajándék aktiválása. Vagyon, Teljesítm
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI LKW alk. 9AIII Kap.Tám.
Nő Csökken
Tartozik Követel
223 Fennt. anyag 967 Kap.Tám.

3. Általános forgalmi adó elszámolása Kötelem Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Előz. Áfa 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
466 Előz.Áfa 455 BSzállítók
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Előz. Áfa 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
466 Előz.Áfa 455 BSzállítók
5. Téridő: Reál- és pénzügyi eszközök állománynövelésének egyéb módszerei
191
3. Tehergépkocsi üzembe helyezése. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Műsz.jármű 1AII Beruh.
Nő Csökken
Tartozik Követel
132 T.r.v. járm 161 Beruh.

4. Gépkocsi kereskedő számlájának kifizetése.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 455 BSzállítók

6. Ajándék időbeli elhatárolása. Vagyon, Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Tőke
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4G BPIELH 9AIII Kap.Tám.
Nő Csökken
Tartozik Követel
481 BPIELH 967 Kap.Tám.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4G BPIELH 9AIII Kap.Tám.
Nő Csökken
Tartozik Követel
481 BPIELH 967 Kap.Tám.
5. Téridő: Reál- és pénzügyi eszközök állománynövelésének egyéb módszerei
192
7. Feladat Egy gépkocsi kölcsönzéssel foglalkozó Kft személygépkocsit vásárolt. 201X. jú-
nius 30-án. A gépkocsi vételára 8.600.000 + Áfa HUF. Regisztrációs díj 500.000
HUF, a műszaki vizsgáztatás díja 75.000 + Áfa HUF, a rendszámtáblára fizetett
illeték 50.000 HUF. A számlát és a járulékos költségeket a vállalkozás a sze-
mélygépkocsi átvételekor kifizette. A személygépkocsit üzembe helyezték. Az
eladó értékesítési akciója következtében 201X. december 20-án a Kft egy téli
gumi garnitúrát kapott ajándékba, 75.000 HUF értékben, melyet fel is szereltek a
személygépkocsira. Az ajándék Áfa-ját a vállalkozásnak nem kell átutalnia a
szállítónak.
Feladat: Töltse ki a táblázatokat és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázatok:
Bekerülési érték Bekerülési érték (HUF) Nem bekerülési érték (HUF) Vételár Regisztrációs díj Műszaki vizsgáztatás díja Rendszámtábla illeték Gumi garnitúra Áfa Összesen
Ssz Pénzügyi rendezés összege Me. Fizetendő Számítás 1. Vételár HUF 2. Regisztrációs díj HUF 3. Műszaki vizsgáztatás díja HUF 4. Rendszámtábla illeték HUF 5. Gumi garnitúra értéke HUF 6. Általános forgalmi adó alap HUF 7. Számla általános forgalmi adó nélküli összege HUF 8. Általános forgalmi adó kulcs % 9. Előzetesen felszámított általános forgalmi adó HUF
10. Szállítónak fizetendő összeg HUF
5. Téridő: Reál- és pénzügyi eszközök állománynövelésének egyéb módszerei
193
Kontírozó táblázatok: 1.a. Személygépkocsi beszerzési értékének aktiválása.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 455 BSzállítók
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 455 BSzállítók
1.b. Személygépkocsi beszerzés általános forgalmi adójának elszámolása. Kötelem Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Előz.Áfa 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
466 Előz.Áfa 455 BSzállítók
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Előz. Áfa 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
466 Előz.Áfa 455 BSzállítók
2.a. Ajándék elszámolása.
Teljesítm. Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Ered-ményt növelő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
5AIV JKKtg. 9AIII Kap.Tám.
Nő Csökken
Tartozik Követel
524 JKKtg. 967 Kap.Tám.
Ered-ményt csökkentő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
5AIV JKKtg. 9AIII Kap.Tám.
Nő Csökken
Tartozik Követel
524 JKKtg. 967 Kap.Tám.
5. Téridő: Reál- és pénzügyi eszközök állománynövelésének egyéb módszerei
194
2.b. Ajándék általános forgalmi adójának elszámolása. Vagyon, Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Előz.Áfa 9AIII Kap.Tám.
Nő Csökken
Tartozik Követel
466 Előz. Áfa 967 Kap.Tám.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Előz.Áfa 9AIII Kap.Tám.
Nő Csökken
Tartozik Követel
466 Előz.Áfa 967 Kap.Tám.
3. Személygépkocsi üzembe helyezése. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Műsz.jármű 1AII Beruházások
Nő Csökken
Tartozik Követel
132 T.r.v. járm. 161 Beruh.
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Műsz.jármű 1AII Beruházások
Nő Csökken
Tartozik Követel
132 T.r.v. járm. 161 Beruh.
3.a. Gépkocsi kereskedő számlájának kifizetése. Va-gyon
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 455 BSzállítók
Tarto-zás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 455 BSzállítók
5. Téridő: Reál- és pénzügyi eszközök állománynövelésének egyéb módszerei
195
8. Feladat Egy Kft 100 tonna árukészletet kapott ajándékba egyik szállítójától. Az árukész-
let eladási áron számított értéke 8 000 000 HUF. Az ajándékozó vállalkozás
analitikus nyilvántartása szerint az átadott árukészlet értéke 12 000 000 HUF,
piaci értéke 10 000 000 HUF. Az ajándék általános forgalmi adójára az ajándé-
kozó igényt tart. A mérleg-fordulónapon az ajándékba kapott árukészletből még
40 tonna (to) volt raktáron.
Feladat: Töltse ki a táblázatokat és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázat:
Ssz Bekerülési érték Me. Bekerülési érték Nem bekerülési érték
1. Árukészlet bekerülési értéke HUF
8 000 000
10 000 000
12 000 000
2 160 000
2 700 000
3 240 000
Ssz Árukészlet értéke a mérleg-fordulónapon Me. Érték Számítás
1. Árukészlet mennyisége to
2. Árukészlet egységára HUF/to
3. Árukészlet értéke HUF
Kontírozó táblázatok:
1.a. Ajándék aktiválása. Vagyon, Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Áruk 9AIII Kap.Tám.
Nő Csökken
Tartozik Követel
261 Áruk 967 Kap.Tám.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Áruk 9AIII Kap.Tám.
Nő Csökken
Tartozik Követel
261 Áruk 967 Kap.Tám.
5. Téridő: Reál- és pénzügyi eszközök állománynövelésének egyéb módszerei
196
1.b. Ajándék általános forgalmi adójának elszámolása. Kötelem Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
4FIII Előz.Áfa 4FIII KERLKöt.
Nő Csökken
Tartozik Követel
466 Előz.Áfa 479 KERLKöt.
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
4FIII Előz. Áfa 4FIII KERLKöt.
Nő Csökken
Tartozik Követel
466 Előz.Áfa 479 KERLKöt.
2. Ajándék általános forgalmi adójának átutalása. Va-gyon
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII KERLKöt.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 479 KERLKöt.
Tarto-zás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII KERLKöt.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 479 KERLKöt.
3. Mérleg-fordulónapon raktáron lévő ajánndékba kapott árukészlet értékének
időbeli elhatárolása. Vagyon, Teljesítm
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Tőke
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4G BPIELH 9AIII Kap.Tám.
Nő Csökken
Tartozik Követel
481 BPIELH 967 Kap.Tám.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4G BPIELH 9AIII Kap.Tám.
Nő Csökken
Tartozik Követel
481 BPIELH 967 Kap.Tám.
5. Téridő: Reál- és pénzügyi eszközök állománynövelésének egyéb módszerei
197
9. Feladat A vállalkozás egyik részesedési viszonyban nem lévő kapcsolt vállalkozását
végelszámolással megszüntették. A hitelezők igényének kielégítése utáni va-
gyonból a vállalkozás a következő eszközöket kapta a vagyonfelosztási javaslat
alapján. A részesedés nyilvántartási értéke 3 000 000 HUF volt. Az általános
forgalmi adót az átadó vállalkozásnak meg kell téríteni.
Megnevezés Nyilvántartási érték a meg-szűnt vállalkozásnál (HUF)
Piaci érték (HUF)
Vagyonfelosztási javaslat szerinti érték (HUF)
Tehergépkocsi 1 000 000 1 300 000 1 500 000 Árukészlet 800 000 700 000 600 000 Követelés (vevők) 400 000 400 000 400 000
A részesedést a vállalkozás a befektetett pénzügyi eszközök között tartotta
nyilván.
Feladat: Töltse ki a táblázatot és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázat:
Ssz 1AIII Befektetett pénzügyi eszköz elszámolási
számla Me. Érték Számítás
1. Tehergépkocsi HUF 2. Árukészlet HUF 3. Követelés HUF
4. Átvett vagyontárgyak értéke összesen HUF
5. Részesedés nyilvántartási értéke HUF 6. Árfolyam-különbözet HUF 7. Általános forgalmi adó alapja HUF 8. Általános forgalmi adó kulcs % 9. Előzetesen felszámított általános forgalmi adó HUF
Kontírozó táblázatok: 1. Tehergépkocsi aktiválása.
Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 1AIII BPüEElsz.
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 174 BPüEElsz.
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 1AIII BPüEElsz.
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 174 BPüEElsz.
5. Téridő: Reál- és pénzügyi eszközök állománynövelésének egyéb módszerei
198
2. Árukészlet aktiválása. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AIII BPüEElsz. 2BI Áruk
Nő Csökken
Tartozik Követel
174 BPüEElsz. 261 Áruk.
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AIII BPüEElsz. 2BI Áruk
Nő Csökken
Tartozik Követel
174 BPüEElsz. 261 Áruk
3. Követelések aktiválása. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AIII BPüEElsz. 3BII Vevők
Nő Csökken
Tartozik Követel
174 BPüEElsz. 311 Vevők

4. Részesedés kivezetése. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AIII ETRész. 1AIII BPüEElsz.
Nő Csökken
Tartozik Követel
173 ETRész. 174 BPüEElsz.
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AIII ETRész. 1AIII BPüEElsz.
Nő Csökken
Tartozik Követel
173 ETRész. 174 BPüEElsz.
5. Téridő: Reál- és pénzügyi eszközök állománynövelésének egyéb módszerei
199
5. Árfolyam-különbözet elszámolása. Vagyon
Telj. Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AIII BPüEElsz. 8BIX BPüERáf.
Nő Csökken
Tartozik Követel
174 BPüEElsz. 872 BPüERáf.

6. Tehergépkocsi üzembe helyezése. Erőfor-rás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII Műsz.jármű 1AII Beruházások
Nő Csökken
Tartozik Követel
132 T.r.v. járm. 161 Beruh.
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII Műsz.jármű 1AII Beruházások
Nő Csökken
Tartozik Követel
132 T.r.v. járm. 161 Beruh.
7. Eszközátvétel általános forgalmi adójának elszámolása. Kötelem, Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Előz.Áfa 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
466 Előz.Áfa 454 Szállítók
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Előz. Áfa 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
466 Előz.Áfa 454 Szállítók
5. Téridő: Reál- és pénzügyi eszközök állománynövelésének egyéb módszerei
200
10. Feladat Egy húsipari vállalkozás egyik vevője tartozását egy személygépkocsi átadásá-
val egyenlíti ki. A személygépkocsi könyv szerinti értéke a vevőnél 2 500 000
HUF volt. Piaci értéke 2 000 000 HUF. A kiváltott követelés összege 2 200 000
HUF.
Feladat: Töltse ki a táblázatot és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázat:
Bekerülési érték Bekerülési érték (HUF) Áfa nélküli érték 2 000 000
2 200 000 2 500 000
Kontírozó táblázatok: 1. Személygépkocsi beszerzési értékének aktiválása.
Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruházások 3BII Vevők
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 311 Vevők
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruházások 3BII Vevők
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 311 Vevők
2. Személygépkocsi üzembe helyezése. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII Egyéb járm. 1AII Beruházások
Nő Csökken
Tartozik Követel
142 Egyéb j. 161 Beruh.
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII Egyéb járm. 1AII Beruházások
Nő Csökken
Tartozik Követel
142 Egyéb j. 161 Beruh.
5. Téridő: Reál- és pénzügyi eszközök állománynövelésének egyéb módszerei
201
11. Feladat A vállalkozás egyik vevőjének felszámolása befejeződött. A vagyonfelosztási
javaslat alapján a követelés 40 százalékát tudja teljesíteni a felszámoló az alábbi
vagyontárgyak átadásával:
Megnevezés Nyilvántartási érték
a felszámolt vállal-
kozásnál (HUF)
Piaci ér-
ték
(HUF)
Vagyonfelosztási
javaslat szerinti
érték (HUF)
Résztulajdon az építési telekben 6 000 000 4 500 000 5 000 000
Alapanyagkészlet 2 500 000 0 1 800 000
Feladat: Töltse ki a táblázatot, és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázat:
Ssz Hitelezési veszteség számítása Me. Érték Számítás
1. Résztulajdon egy építési telekben HUF 5 000 000 6 000 000
2. Alapanyag HUF 1 800 000 2 500 000
3. Kiegyenlített követelés értéke HUF 4. Kiegyenlítési arány % 5. Összes követelés HUF 6. Hitelezési veszteség HUF
Kontírozó táblázat: 1. Építési telek aktiválása.
Erőforrás Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 3BII Vevők
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 311 Vevők
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 3BII Vevők
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 311 Vevők
5. Téridő: Reál- és pénzügyi eszközök állománynövelésének egyéb módszerei
202
2. Építési telek használata vétele. Erő-
forrás Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám Nő Eszköz
Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Telek 1AII Beruh.
Nő Csökken
Tartozik Követel
122 Telek 161 Beruh.
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Telek 1AII Beruh.
Nő Csökken
Tartozik Követel
122 Telek 161 Beruh.
3. Alapanyag aktiválása. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Alapanyag 3BII Vevők
Nő Csökken
Tartozik Követel
211 Alapanyag 311 Vevők

4. Hitelezési veszteség elszámolása. Vagyon, Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
3BII Vevők 8AVII Köv.Év.
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 8662 Köv.Év.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
3BII Vevők 8AVII Köv.Év.
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 8662 Köv.Év.
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
203
Reálfolyamatokban használt erőforrások transzformációjának számvitele
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
204
1. Feladat A vállalkozás 201X. április 1-én ISO minőségbiztosítási rendszert vezet be. Az
indikátorok a következők:
Ssz. Megnevezés Me. Érték Áfa 1. Regisztrációs díj HUF 3 000 000 Van
Gyártási folyamat átszervezési költségei 2. Bér HUF 3 500 000 Nincs 3. Célprémium HUF 1 600 000 Nincs 4. Munkáltatót terhelő járulékok HUF 1 700 000 Nincs 5. Vásárolt anyag felhasználása HUF 400 000 Van
Üzleti év teljesítményének elszámolásához szükséges paraméterek 6. Hasznos élettartam Év 4 Nincs 7. Maradványérték HUF 0 Nincs 8. Értékcsökkenés elszámolás módszere Lineáris 9. Üzembe helyezés időpontja Dátum 201X.04.01.
A vállalkozás az anyagkészleteiről nem vezet mennyiségi és értéknyilvántartást.
Feladat: Töltse ki a táblázatokat, és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázatok:
Bekerülési érték és SEEAÉ Bekerülési érték (HUF)
SEEAÉ elszá-molás (HUF)
Nem bekerülési érték (HUF)
Regisztrációs díj Bérköltség Célprémium Munkáltatói bérjárulék Anyagköltség SEEAÉ Összesen
Ssz Terv szerinti értékcsökkenés Me. Érték Számítás
1. Bruttó érték HUF 2. Maradványérték HUF 3. Terv szerinti értékcsökkenés alapja HUF
4. Leírási módszer Lineáris
Telj.-arányos
5. Hasznos élettartam Év 6. Éves leírási kulcs % 7. Éves terv szerinti értékcsökkenés HUF
8. Ellenőrzés időszakának kezdete az üzleti évben 201X.04.01.
201X.12.31.
9. Ellenőrzés időszakának vége az üzleti évben 201X.04.01.
201X.12.31.
10. Ellenőrzés időszakának hossza az üzleti évben Negyedév 3
365
11. Üzleti évben elszámolt terv szerinti értékcsökk. HUF
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
205
Kontírozó táblázatok: 1. Regisztrációs díj aktiválása.
Va-gyon
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI VEJ 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
113 VEJ 454Szállítók
Tarto-zás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AI VEJ 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
113VEJ 454 Szállítók
2. Regisztrációs díj általános forgalmi adója. Kötelem, Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz. Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz. Áfa

3. Bérköltség elszámolása. Vagyon, Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII JESzla. 5AV Bérktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
471 JESzla. 541 Bérktg.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII JESzla. 5AV Bérktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
471 JESzla. 541 Bérktg.
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
206
4. Célprémium elszámolása. Vagyon, Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII JESzla. 5AV Bérktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
471 JESzla. 541 Bérktg.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII JESzla. 5AV Bérktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
471 JESzla. 541 Bérktg.
5. Bérjárulék elszámolása. Vagyon, Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII KBKöt. 5AV Bérjárulék
Nő Csökken
Tartozik Követel
463 KBKöt. 56 Bérjárulék

6. Anyagbeszerzés elszámolása. Vagyon
Teljesítm Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám Erőforrás Eszköz
Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 5AIV Anyagktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
454Szállítók 511 Anyagktg.
Telje-sítmény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 5AIV Anyagktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 511 Anyagktg.
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
207
7. Anyagbeszerzés általános forgalmi adójának nyilvántartásba vétele. Kötelem, Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
8. Saját teljesítmény aktiválása. Vagyon, Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AI VEJ 5AII SEEAÉ
Nő Csökken
Tartozik Követel
113 VEJ 582 SEEAÉ
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AI VEJ 5AII SEEAÉ
Nő Csökken
Tartozik Követel
113 VEJ 582 SEEAÉ
9. Terv szerinti értékcsökkenés elszámolása az üzleti évben. VagyonTelj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AI IJHTSzÉCs 5AVI TSzECsL
Nő Csökken
Tartozik Követel
119 IJHTSzÉCs 571 TSzÉCsL
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AI IJHTSzÉCs 5AVI TSzECsL
Nő Csökken
Tartozik Követel
119 IJHTSzÉCs 571 TSzÉCsL
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
208
2. Feladat A vállalkozás egy új irodaházat épített, melyhez a közvetkező költségeket számolta el a számviteli politika és a költségnyilvántartások alapján:
Költség Érték (HUF) Áfa Vásárolt építőanyag 12 000 000 Van Építés bérköltsége 6 000 000 Nincs Szocho adó Bérktg.*19,5 % Nincs Szakképzési hozzájárulás Bérktg.*1,5 % Nincs Épületgépészeti szerelésért számlázott díj 500 000 Van Épületgépészet vásárolt anyaga 2 500 000 Van Építéshez használt tárgyi eszközök terv szer. értékcsökkenése 1 000 000 Nincs
Az épületet a vállalkozás 201X. szeptember 30-án helyezte üzembe. Az épület
hasznos élettartamát 25 évben, maradványértékét 8 000 000 forintban állapítot-
ták meg. Az épületgépészetnél a terv szerinti értékcsökkenés paraméterei 20 év,
és 0 forint. A terv szerinti értékcsökkenés módszere mindkét eszköztípusnál li-
neáris.
Feladat: Töltse ki a táblázatokat, és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázatok:
Bekerülési érték és SEEAÉ Bekerülési
érték (HUF) SEEAÉ elszá-molás (HUF)
Nem bekerülési érték (HUF)
Vásárolt építőanyag Építés bérköltsége Szocho adó Szakképzési hozzájárulás Építéshez használt tárgyi eszk. terv szerinti értékcsökkenése
SEEAÉ Épület összesen Épületgépészetért fizetett díj Épületgépészet vásárolt anyaga Épületgépészet összesen Mindösszesen
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
209
Sor Épület terv szerinti értékcsökkenése Me. Érték Számítás 1. Bruttó érték HUF 2. Maradványérték HUF 3. Terv szerinti értékcsökkenés alapja HUF
4. Leírási módszer Lineáris
Számtani
5. Hasznos élettartam Év 6. Éves leírási kulcs % 7. Éves terv szerinti értékcsökkenés HUF
8. Ellenőrzés időszakának kezdete az üzleti évben 201X.09.30. 201X.12.31.
9. Ellenőrzés időszakának vége az üzleti évben 201X.09.30. 201X.12.31.
10. Ellenőrzés időszakának hossza az üzleti évben Nap 93
4 000
11. Üzleti évben elszámolt terv szerinti értékcsökk. HUF 12. Lekötött tartalék feloldás HUF
Sor Épületgépészet terv szerinti értékcsökkenése Me. Érték Számítás 1. Bruttó érték HUF 2. Maradványérték HUF 3. Terv szerinti értékcsökkenés alapja HUF
4. Leírási módszer Lineáris Mértani
5. Hasznos élettartam Év 6. Éves leírási kulcs % 7. Éves terv szerinti értékcsökkenés HUF
8. Ellenőrzés időszakának kezdete az üzleti évben 201X.09.30. 201X.12.31.
9. Ellenőrzés időszakának vége az üzleti évben 201X.09.30. 201X.12.31.
10. Ellenőrzés időszakának hossza az üzleti évben Nap 93
3 000
11. Üzleti évben elszámolt terv szerinti értékcsökk. HUF 12. Lekötött tartalék feloldás HUF
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
210
Kontírozó táblázatok: 1. Építési anyag beszerzés aktiválása.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 454Szállítók
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 454 Szállítók
2. Építési anyag általános forgalmi adója. Kötelem, Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz. Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz. Áfa
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz. Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz. Áfa
3. Építés bérköltségének elszámolása. Vagyon, Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII JESzla. 5AV Bérktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
471 JESzla. 541 Bérktg.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII JESzla. 5AV Bérktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
471 JESzla. 541 Bérktg.
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
211
4. Szocho adó elszámolása. Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII KBKöt. 5AV Szocho adó
Nő Csökken
Tartozik Követel
463 KBKöt. 561 Szocho adó

5. Szakképzési hozzájárulás elszámolása. Vagyon, Teljesítm.

4FIII KBKöt. 5AV Szhj.
Nő Csökken
Tartozik Követel
463 KBKöt. 564 Szhj.

6. Építéshez használt tárgyi eszközök terv szerinti értékcsökkenésének elszámo-
lása. Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII TETSzÉCs 5AVI TSzECsL
Nő Csökken
Tartozik Követel
1.9 TETSzÉCs 571 TSzÉCsL
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII TETSzÉCs 5AVI TSzECsL
Nő Csökken
Tartozik Követel
1.9 TETSzÉCs 571 TSzÉCsL
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
212
7. Épületgépészeti szerelés díjának aktiválása.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 454Szállítók
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 454 Szállítók
8. Épületgépészeti szerelés általános forgalmi adója. Kötelem, Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
9. Épületgépészet anyagköltségének aktiválása.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 454Szállítók
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 454 Szállítók
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
213
10. Épülegépészeti anyagbeszerzés általános forgalmi adó elszámolása. Kötelem, Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
11. Saját teljesítmény aktiválása. Vagyon, Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AII Beruh. 5AII SEEAÉ
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 582 SEEAÉ
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AII Beruh. 5AII SEEAÉ
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 582 SEEAÉ
12. Teljes beruházás üzembe helyezés. Erőforrás Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám Nő Eszköz
Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AII Beruh. 1AII Épületek
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 123 Épületek
Csökken Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AII Beruh. 1AII Épületek
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 123 Épületek
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
214
13. Épület terv szerinti értékcsökkenésének elszámolása az üzleti évben. VagyonTelj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII IHTSzÉCs. 5AVI TSzECsL
Nő Csökken
Tartozik Követel
129 IHTSzÉCs. 571 TSzÉCsL
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII IHTSzÉCs 5AVI TSzECsL
Nő Csökken
Tartozik Követel
129 IHTSzÉCs 571 TSzÉCsL
14. Épületgépészet terv szerinti értékcsökkenésének elszámolása az üzleti évben. VagyonTelj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII IHTSzÉCs 5AVI TSzECsL
Nő Csökken
Tartozik Követel
129 IHTSzÉCs 571 TSzÉCsL
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII IHTSzÉCs 5AVI TSzECsL
Nő Csökken
Tartozik Követel
129 IHTSzÉCs 571 TSzÉCsL
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
215
3. Feladat A vállalkozás saját kivitelezésben új üzemcsarnokot épített 201X-ben. Az épü-
letgépészeti berendezéseket (fűtés, világítás, logisztikai berendezések) egy szál-
lítótól vásárolta. A felmerült saját és vásárolt kiadások a következők voltak:
Költség Érték (HUF) Áfa Vásárolt építőanyag 5 900 000 Van Építés bérköltsége 2 000 000 Nincs Szocho adó Bérköltség*19,5 % Nincs Szakképzési hozzájárulás Bérköltség*1,5 % Nincs Független műszaki felügyelet díja 250 000 Van Építéshez raktárból felhasznált anyag nyilvántartási értéke 1 690 000 Nincs Építés időszakában elszámolt reklámköltség 500 000 Van Fűtési rendszer költsége 3 000 000 Van Világítási rendszer költsége 1 200 000 Van Logisztikai rendszer költsége 8 000 000 Van
Az épületet a vállalkozás 201X. október 30-án helyezte üzembe. Az épület hasz-
nos élettartamát 40 évben, maradványértékét 4 000 000 forintban állapították
meg. Az épületgépészetnél a terv szerinti értékcsökkenés paraméterei 12 év, és
1 000 000 forint. A terv szerinti értékcsökkenés módszere mindkét eszköztí-
pusnál lineáris.
Feladat: Töltse ki a táblázatokat, és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázatok:
Bekerülési érték és SEEAÉ Bekerülési ért. (HUF)
SEEAÉ elszá-molás (HUF)
Nem bekerülési érték (HUF)
Vásárolt építőanyag+Áfa Építés bérköltsége Szocho adó Szakképzési hozzájárulás Független műsz. felügyelet díja+Áfa Raktárból felhasznált anyag nyilván-tartási értéke
Hirdetési díjak Áfa SEEAÉ Épület összesen Fűtési rendszer költsége és Áfa Világítási rendszer és Áfa Logisztikai rendszer és Áfa Épületgépészet összesen Mindösszesen
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
216
Sor Épület terv szerinti értékcsökkenése Me. Érték Számítás 1. Bruttó érték HUF 2. Maradványérték HUF 3. Terv szerinti értékcsökkenés alapja HUF 4.
Leírási módszer Lineáris
Mértani
5. Hasznos élettartam Év 6. Éves leírási kulcs % 7. Éves terv szerinti értékcsökkenés HUF 8.
Ellenőrzés időszakának kezdete az üzleti évben 201X.10.30.
201X.12.31.
9. Ellenőrzés időszakának vége az üzleti évben
201X.10.30. 201X.12.31.
10. Ellenőrzés időszakának hossza az üzleti évben Nap
1 63
11. Üzleti évben elszámolt terv szerinti értékcsökk. HUF 12. Lekötött tartalék feloldás HUF
Sor Épületgépészet terv szerinti értékcsökkenése Me. Érték Számítás 1. Bruttó érték HUF 2. Maradványérték HUF 3. Terv szerinti értékcsökkenés alapja HUF 4.
Leírási módszer Lineáris
Telj.-arányos
5. Hasznos élettartam Év 6. Éves leírási kulcs % 7. Éves terv szerinti értékcsökkenés HUF 8.
Ellenőrzés időszakának kezdete az üzleti évben 201X.10.30. 201X.12.31.
9. Ellenőrzés időszakának vége az üzleti évben
201X.10.30. 201X.12.31.
10. Ellenőrzés időszakának hossza az üzleti évben Nap
1 63
11. Üzleti évben elszámolt terv szerinti értékcsökk. HUF 12. Lekötött tartalék feloldás HUF
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
217
Kontírozó táblázatok: 1. Építési anyag beszerzés aktiválása.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 454Szállítók
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 454 Szállítók
2. Építési anyag általános forgalmi adó. Kötelem, Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
3. Építés bérköltségének elszámolása. Vagyon, Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII JESzla. 5AV Bérktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
471 JESzla. 541 Bérktg.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII JESzla. 5AV Bérktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
471 JESzla. 541 Bérktg.
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
218
4. Szocho adó elszámolása. Vagyon, Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII KBKöt. 5AV Szocho adó
Nő Csökken
Tartozik Követel
463 KBKöt. 561 Szocho adó
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII KBKöt. 5AV Szocho adó
Nő Csökken
Tartozik Követel
463 KBKöt. 561 Szocho adó
5. Szakképzési hozzájárulás elszámolása. Vagyon, Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII KBKöt. 5AV Szhj.
Nő Csökken
Tartozik Követel
463 KBKöt. 564 Szhj.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII KBKöt. 5AV Szhj.
Nő Csökken
Tartozik Követel
463 KBKöt. 564 Szhj.
6. Független műszaki felügyelet díjának aktiválása.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 454Szállítók
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 454 Szállítók
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
219
7. Független műszaki felügyelet általános forgalmi adója. Kötelem, Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
8. Építéshez raktárból felhasznált anyag nyilvántartási értékének elszámolása. Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
2BI Ép. Anyagok 5AIV Anyagktg
Nő Csökken
Tartozik Követel
224 Ép. Anyagok 511 Anyagktg
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
2BI Ép. Anyagok 5AIV Anyagktg
Nő Csökken
Tartozik Követel
224 Ép. Anyagok 511 Anyagktg
9. Hirdetési költség elszámolása. Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4FIII Szállítók 5AIV Reklámktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 5295 Reklámktg
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4FIII Szállítók 5AIV Reklámktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 5295 Reklámktg
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
220
10. Hirdetési díj általános forgalmi adója. Kötelem, Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
11. Fűtési rendszer kiépítésének aktiválása.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 454Szállítók
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 454 Szállítók
12. Fűtési rendszer kiépítés általános forgalmi adója. Kötelem, Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
221
13. Világítás kiépítésének aktiválása.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 454Szállítók
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 454 Szállítók
14. Világítás kiépítés általános forgalmi adójának nyilvántartásba vétele. Kötelem, Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
15. Logisztikai rendszer kiépítésének aktiválása.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 454Szállítók
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 454 Szállítók
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
222
16. Logisztikai rendszer kiépítés általános forgalmai adójának elszámolása. Kötelem, Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
17. Saját teljesítmény aktiválása. Vagyon, Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AII Beruh. 5AII SEEAÉ
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 582 SEEAÉ
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AII Beruh. 5AII SEEAÉ
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 582 SEEAÉ
18. Teljes beruházás üzembe helyezés.
Erőforrás Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AII Beruh. 1AII Épületek
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 123 Épületek
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AII Beruh. 1AII Épületek
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 123 Épületek
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
223
19. Épület terv szerinti értékcsökkenésének elszámolása az üzleti évben. Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII IHTSzÉCs. 5AVI TSzECsL
Nő Csökken
Tartozik Követel
129 IHTSzÉCs 571 TSzÉCsL
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII IHTSzÉCs 5AVI TSzECsL
Nő Csökken
Tartozik Követel
129 IHTSzÉCs 571 TSzÉCsL
20. Épületgépészet terv szerinti értékcsökkenésének elszámolása az üzleti évben. Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII IHTSzÉCs 5AVI TSzECsL
Nő Csökken
Tartozik Követel
129 IHTSzÉCs 571 TSzÉCsL
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII IHTSzÉCs 5AVI TSzECsL
Nő Csökken
Tartozik Követel
129 IHTSzÉCs 571 TSzÉCsL
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
224
4. Feladat Egy személygépkocsiba épített lámpákat gyártó Kft az OPEL Szentgotthárd
Autóipari Kft-vel kötött szerződése alapján 201X+1. március 31-ig a 10 000 db
lámpatestet köteles a vevőnek leszállítani. A lámpatestek szerződés szerinti ela-
dási ára 15 000 HUF/db. A 201X. december 31. mérleg-fordulónapra készített
dokumentáció alapján a lámpatestek várható teljes önköltsége 12 000 HUF/db,
készültségi foka 75 százalék. Mennyi a késztermék mérlegértéke?
Feladat: Töltse ki a táblázatot, és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázat:
Sor Késztermék mérlegértéke Me. Érték Számítás
1. Eladási egységár HUF/db
2. Várható teljes egységönköltség HUF/db
3. Készültségi fok %
4. Teljes önköltség mérleg-fordulónapon HUF/db
5. Mennyiség db
6. Késztermék mérlegértéke HUF
Kontírozó táblázatok:
1. Saját teljesítmény aktiválása. Vagyon, Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
2BI Készterm. 5AII STKÁV
Nő Csökken
Tartozik Követel
251 Készterm. 581 Anyagktg
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
2BI Készterm. 5AII STKÁV
Nő Csökken
Tartozik Követel
251 Készterm. 581 STKÁV
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
225
5. Feladat Egy vállalkozás egyik saját előállítású szerszámcsoportjának (késztermékgyár-
táshoz használt sablonok) értékét normatív kalkuláció módszerével állapítja
meg. Az időszakban a közvetlen anyagköltség 10 000 000 HUF, a közvetlen
bérköltség 8 000 000 HUF volt. A számviteli politika szerint szerszámok gyártá-
sa miatt felmerült üzemi költségek közül az anyagjellegű ráfordítások az anyag-
költség 6 százaléka, a személyi jellegű ráfordítás pedig a bérköltség 2 százaléka.
A vállalkozás készleteiről év közben mennyiségi és értéknyilvántartást vezet.
Feladat: Töltse ki a táblázatot, és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázat: Sor Bekerülési érték Me. Érték Számítás
1. Közvetlen anyagköltség HUF 2. Közvetlen bérköltség HUF 3. Közvetlen költség összesen HUF 4. Indikátor az üzemi anyagjellegű ráf. elszámoláshoz % 5. Elszámolt üzemi anyagjellegű ráfordítás HUF 6. Indikátor az üzemi személyi jell. ráf. elszámoláshoz % 7. Elszámolt üzemi személyi jellegű ráfordítás HUF 8. Bekerülési érték (előállítási érték, szűkített önköltség) HUF
Kontírozó táblázatok:
1. Közvetlen anyagköltség elszámolása. Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
2BI Alapanyagok 5AIVAnyagktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
211 Alapany. 511 Anyagktg.
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
2BI Alapanyagok 5AIVAnyagktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
211 Alapany. 511 Anyagktg.
2. Közvetlen bérköltség elszámolása. Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Tarto-zás
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
4FIII JESzla. 5AV Bérktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
471 JESzla. 541 Bérktg.
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
4FIII JESzla. 5AV Bérktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
471 JESzla. 541 Bérktg.
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
226
3. Saját teljesítmény aktiválása. Vagyon, Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AII Beruh. 5AII SEEAÉ
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 582 SEEAÉ
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AII Beruh. 5AII SEEAÉ
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 582 SEEAÉ
4. Szerszámok használatba vétele. Erő-
forrás Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám Nő Eszköz
Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AII Beruh. 1AII TGépek
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 131 TGépek
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AII Beruh. 1AII TGépek
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 131 TGépek
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
227
6. Feladat Egy mezőgazdasági vállalkozás 201X. évben 5 000 tonna (to) étkezési búzát termelt az alábbi költségekkel:
Költség Érték (HUF) Áfa Vetőmag (előző évben beszerzett) 19 000 000 Nincs Növényvédőszer (előző évben beszerzett) 25 000 000 Nincs Gépi munkák üzemanyagköltsége 10 000 000 Van Műszaki gépek közvetlenül elszámolt értékcsökkenése 6 000 000 Nincs Közvetlen bérköltség 24 000 000 Nincs Közvetlen bérköltség szociális hozzájárulási adója 5 200 000 Nincs
Feladat: Töltse ki a táblázatot, és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázat: Sor Megnevezés Me. Érték Számítás
1. Vetőmag (előző évben beszerzett) HUF 2. Növényvédőszer (előző évben beszerzett) HUF 3. Gépi munkák üzemanyagköltsége HUF 4. Gépek közvetlenül elszámolt écs. HUF 5. Közvetlen bérköltség HUF 6. Közvetlen bérköltség Szocho adója HUF 7. Közvetlen költségek összesen HUF
8. Mennyiség Tonna 9. Egységönköltség HUF/to
Kontírozó táblázatok:
1. Vetőmag felhasználás elszámolása. Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
2BI Alapanyagok 5AIVAnyagktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
211 Alapany. 511 Anyagktg.
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
2BI Alapanyagok 5AIVAnyagktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
211 Alapany. 511 Anyagktg.
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
228
2. Növényvédőszer felhasználás elszámolása. Vagyon
Telj. Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
2BI Segédanyagok 5AIVAnyagktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
221 Segédany. 511 Anyagktg.
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
2BI Segédanyagok 5AIVAnyagktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
221 Segédany. 511 Anyagktg.
3. Üzemanyag felhasználás elszámolása. Vagyon
Telj. Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
4FIII Szállítók 5AIVAnyagktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 511 Anyagktg.
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
4FIII Szállítók 5AIVAnyagktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 511 Anyagktg.
4. Üzemanyag beszerzés általános forgalmi adója. Kötelem, Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
229
5. Műszaki gépek terv szerinti értékcsökkenésének elszámolása. Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII MBHTSzÉCs 5AVI TSzECsL
Nő Csök-ken
Tartozik Követel
139 MBHTSzÉCs 571 TSzÉCsL
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII MBHTSzÉCs 5AVI TSzECsL
Nő Csök-ken
Tartozik Követel
139 MBHTSzÉCs 571 TSzÉCsL
6. Közvetlen bérköltség elszámolása. Vagyon, Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4FIII JESzla. 5AV Bérktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
471 JESzla. 541 Bérktg.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4FIII JESzla. 5AV Bérktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
471 JESzla. 541 Bérktg.
7. Szocho adó elszámolása. Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII KBKöt. 5AV Szocho adó
Nő Csökken
Tartozik Követel
463 KBKöt. 561 Szocho adó
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII KBKöt. 5AV Szocho adó
Nő Csökken
Tartozik Követel
463 KBKöt. 561 Szocho adó
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
230
8. Saját teljesítmény aktiválása. Vagyon,
Teljesítm. Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám Erőforrás Eszköz
Forrás Költség Ráforditás Bevétel
2BI Készterm. 5AII STKÁV
Nő Csökken
Tartozik Követel
251 Készterm. 581 STKÁV
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
2BI Készterm. 5AII STKÁV
Nő Csökken
Tartozik Követel
251 Készterm. 581 STKÁV
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
231
7. Feladat Egy mezőgazdasági vállalkozásnál egyik hónapban a csomagolt tej értékesítés előállítási (közvetlen) költségei, és eladási ára a következők voltak:
Költség Me. Érték Áfa Nyerstej előállításhoz felhasznált saját előállítású takarmány értéke HUF 750 000 Nincs Állatorvosi szolgáltatás HUF 55 000 Van Nyerstej előállítás közvetlen bérköltsége HUF 300 000 Nincs Nyerstej előállítás közvetlen bérköltségének Szocho adója HUF 65 000 Nincs Előállított nyertej mennyisége liter (l) 18 000 Nincs Tejfeldolgozás és csomagolás közvetlen anyagköltsége HUF 300 000 Nincs Tejfeldolgozás és csomagolás közvetlen bérköltsége HUF 500 000 Nincs Tejfeldolg. és csomagolás közvetlen bérköltségének Szocho adója HUF 110 000 Nincs Feldolgozott és csomagolt tej értékesített mennyisége liter (l) 16 000 Nincs Technológiai veszteség liter (l) 2 000 Nincs Eladási egységár HUF/l 160 Van
Feladat: Töltse ki a táblázatot, és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázatok:
Sor Megnevezés Me. Önktg/ Bevétel
Nem önktg./Bev.
Számítás
I. Nyerstej önköltsége
1. Takarmányköltség HUF 2. Állatorvosi szolgáltatás HUF 3. Bérköltség HUF 4. Bérköltség Szocho adója HUF 5. Nyerstej önköltsége HUF 6. Nyerstej mennyisége liter 7. Nyerstej egységönköltsége HUF/l
Feldolgozott, csomagolt tej önköltsége 8. Közvetlen anyagköltség HUF 9. Bérköltség HUF
10. Szocho adó HUF 11. Feldolgozás, csom. önköltsége HUF
12. Feldolgozott tej mennyisége liter
13. Feldolgozás csomagolás egy-ségönköltsége
HUF/l
14. Értékesített tej mennyisége liter 15. Értékesített tej egységönktsg-e HUF/l 16. Értékesített tej önköltsége HUF 17. Értékesítés egységára HUF/l 18. Értékesítés bevétele HUF 19. 18. sor hibás megoldása HUF
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
232
Kontírozó táblázatok:
1. Nyerstej előállítás: Saját előállítású takarmány felhasználás költségének elszámolása.
Vagyon, Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
2BI Félk.Term. 5AII STKÁV
Nő Csökken
Tartozik Követel
235 Félk.Term. 511 Anyagktg.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
2BI Félk.Term. 5AII STKÁV
Nő Csökken
Tartozik Követel
235 Félk.Term. 581 STKÁV
2. Nyerstej előállítás: Állatorvosi szolgáltatás elszámolása. Vagyon, Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4FIII Szállítók 5AIVAnyagktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 511 Anyagktg.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4FIII Szállítók 5AIVAnyagktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 511 Anyagktg.
3. Nyerstej előállítás: Állatorvosi szolgáltatás általános forgalmi adója. Kötelem, Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz. Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz. Áfa
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz. Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz. Áfa
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
233
4. Nyerstej előállítás: Közvetlen bérköltség elszámolása. Vagyon, Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4FIII JESzla. 5AV Bérktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
471 JESzla. 541 Bérktg.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4FIII JESzla. 5AV Bérktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
471 JESzla. 541 Bérktg.
5. Nyerstej előállítás: Szocho adó elszámolása. Vagyon, Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII KBKöt. 5AV Szocho adó
Nő Csökken
Tartozik Követel
463 KBKöt. 561 Szocho adó
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII KBKöt. 5AV Szocho adó
Nő Csökken
Tartozik Követel
463 KBKöt. 561 Szocho adó
6. Nyerstej előállítás: Saját teljesítmény aktiválása. Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
2BI Bef.Term. 5AII STKÁV
Nő Csökken
Tartozik Követel
231 Bef.Term. 581 STKÁV
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
2BI Bef.Term. 5AII STKÁV
Nő Csökken
Tartozik Követel
231 Bef.Term. 581 STKÁV
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
234
7. Csomagolt tej előállítás: Nyerstej felhasználás elszámolása. Vagyon, Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
2BI Bef.Term. 5AII STKÁV
Nő Csökken
Tartozik Követel
231 Bef.Term. 511 Anyagktg.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
2BI Bef.Term. 5AII STKÁV
Nő Csökken
Tartozik Követel
231 Bef.Term. 581 STKÁV
8. Csomagolt tej előállítás: Csomagolóanyag felhasználás elszámolása. Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
2BI Segédanyagok 5AIVAnyagktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
221 Segédany. 511 Anyagktg.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
2BI Segédanyagok 5AIVAnyagktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
221 Segédany. 511 Anyagktg.
9. Csomagolt tej előállítás: Közvetlen bérköltség elszámolása. Vagyon, Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4FIII JESzla 5AV Bérktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
471 JESzla. 541 Bérktg.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4FIII JESzla. 5AV Bérktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
471 JESzla. 541 Bérktg.
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
235
10. Csomagolt tej előállítás: Szocho adó elszámolása. Vagyon, Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII KBKöt. 5AV Szocho adó
Nő Csökken
Tartozik Követel
463 KBKöt. 561 Szocho adó
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII KBKöt. 5AV Szocho adó
Nő Csökken
Tartozik Követel
463 KBKöt. 561 Szocho adó
11. Csomagolt tej előállítás: Saját teljesítmény aktiválása. Vagyon, Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
2BI Készterm. 5AII STKÁV
Nő Csökken
Tartozik Követel
251 Készterm. 581 STKÁV
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
2BI Készterm. 5AII STKÁV
Nő Csökken
Tartozik Követel
251 Készterm. 581 STKÁV
12. Csomagolt tej értékesítés bevétele. Vagyon, Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 9A1 NÁRB.
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 911 NÁRB.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 9AI NÁRB.
Nő Csökken
Tartozik Követel
311Vevők 911 NÁRB
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
236
13. Csomagolt tej értékesítés után fizetett általános forgalmi adó.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 4FIII Fiz. Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 467 Fiz. Áfa
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 4FIII Fiz. Áfa.
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 467 Fiz. Áfa
14. Csomagolt tej értékesítés költsége. Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
2BI Készterm. 5AII STKÁV
Nő Csökken
Tartozik Követel
251 Készterm. 581 STKÁV
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
2BI Készterm. 5AII STKÁV
Nő Csökken
Tartozik Követel
251 Készterm. 581 STKÁV
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
237
8. Feladat Egy mezőgazdasági vállalkozásnál egyik hónapban a tejértékesítés előállítási (közvetlen) költségei, és eladási ára a következők voltak:
Költség Me. Érték Áfa Nyerstej előállításhoz felhasznált saját előállítású takarmány értéke HUF 750 000 Nincs Állatorvosi szolgáltatás HUF 55 000 Van Nyerstej előállítás közvetlen bérköltsége HUF 300 000 Nincs Nyerstej előállítás közvetlen bérköltségének Szocho adója HUF 65 000 Nincs Előállított nyertej mennyisége liter (l) 18 000 Nincs Tejfeldolgozás és csomagolás közvetlen anyagköltsége HUF 300 000 Nincs Tejfeldolgozás és csomagolás közvetlen bérköltsége HUF 500 000 Nincs Tejfeldolg. és csomagolás közvetlen bérköltségének Szocho adója HUF 110 000 Nincs Feldolgozott és csomagolt tej értékesített mennyisége liter (l) 16 000 Nincs Értékesített nyerstej mennyisége liter (l) 2 000 Nincs Nyerstej eladási egységára HUF/l 67 Van Csomagolt tej eladási egységár HUF/l 160 Van
Feladat: Töltse ki a táblázatokat, és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázatok:
Sor Nyerstej önköltsége Me. Önköltség/
Bevétel Nem
önktg./Bev. Számí-
tás 1. Takarmányköltség HUF 2. Állatorvosi szolgáltatás HUF 3. Bérköltség HUF 4. Bérköltség Szocho adója HUF 5. Nyerstej önköltsége HUF 6. Nyerstej mennyisége liter 7. Nyerstej egységönköltsége HUF/l
8. Feldolgozás nélkül értékesített tej mennyisége
liter
9. Feldolgozás nélkül értékesített tej egységönktsg-e
HUF/l
10. Feldolgozás nélkül értékesített tej önköltsége
HUF
11. Feldolgozás nélkül értékesített tej egységára
HUF/l
12. Feldolgozás nélkül értékesítés bevétele
HUF
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
238
Sor Feldolgozott, csomagolt tej
önkölsége Me.
Önköltség/ Bevétel
Nem önktg./Bev.
Számí-tás
13. Közvetlen anyagköltség HUF 14. Bérköltség HUF 15. Szocho adó HUF 16. Feldolgozás, csom. önköltsége HUF
17. Feldolgozott nyerstej mennyisége
liter
18. Feldolgozáshoz felhasznált nyerstej értéke
HUF
19. Feldolgozás csomagolás egység-önköltsége
HUF/l
20. Feldolgozva értékesített tej mennyisége
liter
21. Feldolgozva értékesített tej egységönktsg-e
HUF/l
22. Feldolgozva értékesített tej önköltsége
HUF
23. Feldolgozva értékesített tej egységára
HUF/l
24. Feldolgozott tej értékesítés bevétele
HUF
25. 18. sor hibás megoldása HUF
Kontírozó táblázatok:
1. Nyerstej előállítás: Saját előállítású takarmány felhasználás költségének elszámolása.
Vagyon, Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
2BI Félk.Term. 5AII STKÁV
Nő Csökken
Tartozik Követel
235 Félk.Term. 511 Anyagktg.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
2BI Félk.Term. 5AII STKÁV
Nő Csökken
Tartozik Követel
235 Félk.Term. 581 STKÁV
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
239
2. Nyerstej előállítás: Állatorvosi szolgáltatás elszámolása. Vagyon, Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4FIII Szállítók 5AIVAnyagktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 511 Anyagktg.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4FIII Szállítók 5AIVAnyagktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 511 Anyagktg.
3. Nyerstej előállítás: Állatorvosi szolgáltatás általános forgalmi adója. Kötelem, Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz. Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz. Áfa
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz. Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz. Áfa
7. Nyerstej előállítás: Közvetlen bérköltség elszámolása. Vagyon, Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4FIII JESzla. 5AV Bérktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
471 JESzla. 541 Bérktg.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4FIII JESzla. 5AV Bérktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
471 JESzla. 541 Bérktg.
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
240
8. Nyerstej előállítás: Szocho adó elszámolása. Vagyon, Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII KBKöt. 5AV Szocho adó
Nő Csökken
Tartozik Követel
463 KBKöt. 561 Szocho adó
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII KBKöt. 5AV Szocho adó
Nő Csökken
Tartozik Követel
463 KBKöt. 561 Szocho adó
9. Nyerstej előállítás: Saját teljesítmény aktiválása. Vagyon, Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
2BI Bef.Term. 5AII STKÁV
Nő Csökken
Tartozik Követel
231 Bef.Term. 581 STKÁV
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
2BI Bef.Term. 5AII STKÁV
Nő Csökken
Tartozik Követel
231 Bef.Term. 581 STKÁV
10. Nyerstej értékesítés bevétele. Vagyon,
Teljesítm. Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám Erőforrás Eszköz
Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 9A1 NÁRB.
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 911 NÁRB.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 9AI NÁRB.
Nő Csökken
Tartozik Követel
311Vevők 911 NÁRB
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
241
11. Nyerstej értékesítés után fizetett általános forgalmi adó elszámolása.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 4FIII Fiz. Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 467 Fiz. Áfa
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 4FIII Fiz. Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 467 Fiz. Áfa
12. Nyerstej értékesítés költsége. Vagyon, Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
2BI Bef. Term. 5AII STKÁV
Nő Csökken
Tartozik Követel
231 Bef. Term. 581 STKÁV
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
2BI Bef. Term. 5AII STKÁV
Nő Csökken
Tartozik Követel
231 Bef. Term. 581 STKÁV
13. Csomagolt tej előállítás: Nyerstej felhasználás elszámolása. Vagyon,
Telj. Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
2BI Bef.Term. 5AII STKÁV
Nő Csökken
Tartozik Követel
231 Bef.Term. 511 Anyagktg.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
2BI Bef.Term. 5AII STKÁV
Nő Csökken
Tartozik Követel
231 Bef.Term. 581 STKÁV
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
242
14. Csomagolt tej előállítás: Csomagolóanyag felhasználás elszámolása. Vagyon, Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
2BI Segédanyagok 5AIVAnyagktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
221 Segédany. 511 Anyagktg.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
2BI Segédanyagok 5AIVAnyagktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
221 Segédany. 511 Anyagktg.
15. Csomagolt tej előállítás: Közvetlen bérköltség elszámolása. Vagyon, Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4FIII JESzla. 5AV Bérktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
471 JESzla. 541 Bérktg.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4FIII JESzla. 5AV Bérktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
471 JESzla. 541 Bérktg.
16. Csomagolt tej előállítás: Szocho adó elszámolása. Vagyon, Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII KBKöt. 5AV Szocho adó
Nő Csökken
Tartozik Követel
463 KBKöt. 561 Szocho adó
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII KBKöt. 5AV Szocho adó
Nő Csökken
Tartozik Követel
463 KBKöt. 561 Szocho adó
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
243
17. Csomagolt tej előállítás: Saját teljesítmény aktiválása. Vagyon, Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
2BI Készterm. 5AII STKÁV
Nő Csökken
Tartozik Követel
251 Készterm. 581 STKÁV
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
2BI Készterm. 5AII STKÁV
Nő Csökken
Tartozik Követel
251 Készterm. 581 STKÁV
18. Csomagolt tej értékesítés bevétele. Vagyon, Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 9A1 NÁRB.
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 911 NÁRB.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 9AI NÁRB.
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 911 NÁRB
19. Csomagolt tej értékesítés után fizetett általános forgalmi adó.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 4FIII Fiz. Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 467 Fiz. Áfa
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 4FIII Fiz. Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 467 Fiz. Áfa
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
244
20. Csomagolt tej értékesítés költsége. Vagyon, Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
2BI Készterm. 5AII STKÁV
Nő Csökken
Tartozik Követel
251 Készterm. 581 STKÁV
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
2BI Készterm. 5AII STKÁV
Nő Csökken
Tartozik Követel
251 Készterm. 581 STKÁV
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
245
9. Feladat: A vállalkozás termelési folyamata három, egymásra épülő fázisra
bontható. Az első fázisban 8 000 tonna (to) félkész termék I előállítás költsége
16 000 000 forint volt. A második fázisban 5 000 tonna félkész II terméket állí-
tottak elő 12 000 000 Ft közvetlen költség felhasználásával. A harmadik fázis-
ban 5 000 tonna készterméket állítottak elő, 18 000 000 Ft közvetlen költség fel-
használásával. Az időszakban 3 000 tonna készterméket értékesítettek. A forgal-
mazási költsége 1 500 000 forint. A gyártásirányítás költsége 2 700 000 forint.
A gyártási általános költséget fel kell osztani a készletek és az értékesítés között.
Technológiai veszteség nincs. A gyártási szakaszok közti mennyiségi különb-
séget készletként tartják nyilván.
Feladat: Töltse ki a következő táblázatot.
Előkészítő táblázat: Sor Termékek önköltsége Me. Érték Számítás
1. Félkész termék I termelés mennyisége tonna 2. Félkész termék I termélés közvetlen önköltsége HUF 3. Félkész termék I közvetlen egységönköltsége HUF/to 4. Félkész termék II termelés mennyisége to 5. Félkész termék II közvetlen önköltsége HUF 6. Félkész termék II közvetlen egységönköltsége HUF/to 7. Félkész termék I készlet mennyisége to 8. Félkész termék I készlet közvetlen önköltsége HUF 9. Készterméktermelés mennyisége to
10. Készterméktermelés önköltsége HUF 11. Készterméktermelés egységönköltsége HUF/to 12. Félkész termék II készlet mennyisége to
Félkész termék II készlet közvetlen önköltsége HUF 13. Értékesített késztermék mennyisége to 14. Késztermék készlet mennyisége to 15. Késztermék készlet közvetlen egységönköltsége HUF/to 16. Késztermék készlet közvetlen önköltsége HUF 17. Gyártásirányítás költsége HUF 18. Gyártásirányítás egységköltsége HUF/to 19. Félkész termék I készletre jutó gyártásirányítási ktg. HUF 20. Félkész termék II készletre jutó gyártásirányítási ktg. HUF 21. Késztermék készletre jutó gyártásirányítási költség HUF 22. Késztermék értékesítésre jutó gyártásirányítási ktg. HUF 23. Félkész termék I. készlet szűkített egységönköltsége HUF/to 24. Késztermékek szűkített egységönköltsége HUF/to 25. Forgalmazási költség HUF 26. Forgalmazási egységönköltség HUF/to 23. Késztermék értékesítés teljes egységönköltsége HUF/to 24. Késztermék értékesítés teljes önköltsége HUF
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
246
10. Feladat: Egy vállalkozás 40 000 tonna (to) terméket állított elő a következő
közvetlen költségekkel:
Közvetlen anyagköltség 3 689 400 000 HUF. Közvetlen bérköltség 1 853 000 000 HUF. Közvetlen szociális hozzájárulási adó 652 000 000 HUF. A kalkulációhoz szükséges adatokat az alábbi táblázat tartalmazza.
Termékfajta Mennyiség (to) Egyenértékszám (Esz) 1. termék 4 000 1,2 2. termék 8 000 1,0 3. termék 16 000 0,9 4. termék 12 000 0,7 Összesen 40 000 -
Feladat: Töltse ki a következő táblázatokat. Előkészítő táblázatok: A. táblázat: Közvetlen költség kiszámítása
Sorsz. Közvetlen költség Érték (HUF)
Számítás
A.1 Közvetlen anyagköltség
A.2. Közvetlen bérköltség
A.3. Közvetlen szociális hozzájárulási adó
A.4. Közvetlen költség összesen
B. táblázat: Mennyiség kifejezése vezértermékben.
Sorsz. Termék Mennyiség (to)
Számítás Tényleges Egyenértékszám Vezértermékben
a b c d e f B.1. 1. termék
B.2. 2. termék
B.3. 3. termék
B.4. 4. termék
B.5. Összesen
C. táblázat: Vezértermékben kifejezett közvetlen egységönköltség
Ssz. Termék Me. Érték Számítás
C.1. Közvetlen önköltség HUF
C.2. Termelés mennyisége vezértermékben to
C.4. Közvetlen egységönköltség összesen HUF/to
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
247
D. táblázat: Tényleges egységönköltség és összköltség kiszámítása
Termék Menny.
(to) Melléksz.
Egységktg HUF/to
Melléksz. Összköltség
(HUF) Számítás
a b c d e f g 1.termék
2.termék
3.termék
4.termék
Össz.
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
248
11. Feladat Egy mezőgazdasági vállalkozás búzatermelését 15 565 000 HUF közvetlen költség és az alábbi termékstruktúra jellemzi:
Kapcsolódó termékek Menny.
kg Eladási ár HUF/kg
Szétválasztás költ-ségei (HUF/kg)
Őszi búza (főtermék) 50 000 500 150 Szalma (1.sz.melléktermék) 2 500 80 50 Pelyva (2.sz.melléktermék) 3 000 150 70
Feladat: Töltse ki a következő táblázatot.
Ssz. Megnevezés Me. Érték Számítás 1. Szalma eladási ára HUF/kg 2. Szalma szétválasztási költsége HUF/kg 3. Szalma termelés egységönköltsége HUF/kg
4. Szalma termelés mennyisége kg 5. Szalma termelés önköltsége HUF 6. Pelyva eladási ára HUF/kg 7. Pelyva szétválasztási költsége HUF/kg 8. Pelyva termelés egységönköltsége HUF/kg
9. Pelyva termelés mennyisége kg 10. Pelyva termelés önköltsége HUF 11. Összes közvetlen önköltsége HUF 12. Melléktermékek közvetlen önktg-e HUF 13. Őszi búza termelés menyisége kg 14. Őszí búza szétválasztási költsége HUF/kg 15. Főtermék közvetlen egységönktg-e HUF/kg 16. Főtermék közvetlen önköltsége HUF
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
249
12. Feladat Egy húsipari vállalkozásnál az egyik hónapban a sertés nyershús termeléséből a következő termékeket emeljük ki:
Termékek Me. Mennyiség Eladási ár HUF/Me. Árbevétel HUF Comb kg 8 000 1 200 9 600 000 Csontos karaj kg 6 000 1 000 6 000 000 Szűzpecsenye kg 3 000 2 000 6 000 000 Összesen 21 600 000
Az időszakban elszámolt szűkített önköltség 12 096 000 HUF. Feladat: Töltse ki a következő táblázatot.
Ssz. Megnevezés Me. Érték Számítás 1. Árbevétel HUF 2. Szűkített önköltség HUF 3. Árbevétel költségtartalma HUF 4. Comb eladási ára HUF/kg 5. Comb szűkített egységönköltsége HUF/kg 6. Comb termelés mennyisége kg 7. Comb szűkített önköltsége HUF 8. Csontos karaj eladási ára HUF/kg 9. Csontos karaj szűkített egységönköltsége HUF/kg
10. Csontos karaj termelés mennyisége kg 11. Csonots karaj szűkített önköltsége HUF 12. Szűzpecsenye eladási ára HUF/kg 13. Szűzpecsenye szűkített egységönköltsége HUF/kg 14. Szűzpecsenye termelés mennyisége kg 15. Szűzpecsenye szűkített önköltsége HUF 16. Ellenőrző szám HUF
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
250
13. Feladat Egy szárító üzemben egyik hónapban kétféle vásárolt terményt (étkezési búzát
és takarmány kukoricát) szárítanak. A kalkulációt a következő adatok felhaszná-
lásával lehet elvégezni:
Megnevezés Me. Étkezési búza Takarmány
kukorica Áfa
Alapanyagok beszerzési érték HUF 1 200 000 600 000 Van Szárítási idő óra 25 50 Nincs Szárításhoz felhasznált fűtőanyag kg 400 600 Nincs Szárítóüzem üzemi általános költsége HUF 2 250 000 Nincs
Feladat: 1. A következő táblázatok kitöltésével a határozza meg a termékek teljes ön-
költségét, ha A: az üzemi általános költséget szárítási idő, illetve ha B: a fel-
használt fűtőanyag arányában osztják fel.
2. Kontírozza az azonosítható gazdasági eseményeket.
A. megoldás: üzemi általános költség felosztása szárítási idő arányában. Előkészítő táblázat:
Ssz. Üzemi általános költség felosztása
szárítási idő arányában Me. Érték Számítás
1. Szárítóüzem üzemi általános költsége HUF 2. Összes szárítási idő óra 3. Pótlékkulcs HUF/óra 4. Étkezési búza közvetlen önköltsége HUF/kg 5. Étkezési búza szárítási ideje óra 6. Étkezési búzára felosztott üzemi ált. költség HUF 7. Étkezési búza teljes önköltsége HUF 8. Takarmány kukorica közvetlen önköltsége HUF/kg 9. Takarmány kukorica szárítási ideje óra
10. Takarmány kukoricára feloszt. üzemi ált. kt. HUF 11. Takarmány kukorica teljes önköltsége HUF 12. Ellenőrző szám HUF
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
251
A. megoldás kontírozó táblázatai: A.1. Étkezési búza beszerzésének nyilvántartásba vétele.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Alapanyag 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
211 Alapany. 454 Szállítók

A.2. Étkezési búza beszerzés általános forgalmi adója.
Tartozás Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz. Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz. Áfa
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz. Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz. Áfa
A.3. Takarmány kukorica beszerzésének nyilvántartásba vétele.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Alapanyag 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
211 Alapany. 454 Szállítók
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Alapanyag 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
211 Alapanyag 454 Szállítók
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
252
A.4. Takarmány kukorica beszerzés általános forgalmi adója.
Tartozás Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz. Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz. Áfa
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz. Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz. Áfa
A.5. Étkezési búza felhasználása. Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Alapanyag 5AIV Anyagktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
211 Alapany. 511 Anyagktg.
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Alapanyag 5AIV Anyagktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
211 Alapany. 511 Anyagktg.
A.6. Takarmány kukorica felhasználása. Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Alapanyag 5AIV Anyagktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
211 Alapanyag 511 Anyagktg.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Alapanyag 5AIV Anyagktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
211 Alapanyag 511 Anyagktg.
A.7. Szárított étkezési búza aktiválása. Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
2BI Készterm 5AII STKÁV
Nő Csökken
Tartozik Követel
251 Készterm. 581 STKÁV
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
2BI Készterm 5AII STKÁV
Nő Csökken
Tartozik Követel
251 Készterm. 581 STKÁV
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
253
A.8. Szárított takarmány kukorica készletre vétele. Vagyon, Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
2BI Készterm 5AII STKÁV
Nő Csökken
Tartozik Követel
251 Készterm 581 STKÁV
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
2BI Készterm 5AII STKÁV
Nő Csökken
Tartozik Követel
251 Készterm 581 STKÁV
B. megoldás: Üzemi általános költség felosztása felhasznált fűtőanyag ará-nyában. Előkészítő táblázat:
Ssz. Üzemi általános költség felosztása fűtőanyag felhasználás arányában
Me. Érték Számítás
1. Szárítóüzem üzemi általános költsége HUF 2. Összes felhasznált fűtőanyag kg 3. Pótlékkulcs HUF/kg 4. Étkezési búza közvetlen önköltsége HUF/kg 5. Étkezési búza szárítás fűtőanyag igénye kg 6. Étkezési búzára felosztott üzemi ált. költség HUF 7. Étkezési búza teljes önköltsége HUF 8. Takarmány kukorica közvetlen önköltsége HUF/kg 9. Takarmány kukorica szárítási ideje kg
10. Takarmány kukoricára feloszt. üzemi ált. kt. HUF 11. Takarmány kukorica teljes önköltsége HUF 12. Ellenőrző szám HUF
B.. megoldás kontírozó táblázatai: B.1. Étkezési búza beszerzésének nyilvántartásba vétele.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Alapanyag 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
211 Alapany. 454 Szállítók
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Alapanyag 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
211 Alapanyag 454 Szállítók
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
254
B.2. Étkezési búza beszerzés általános forgalmi adója. Kötelem Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
B.3. Takarmány kukorica beszerzésének nyilvántartásba vétele.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Alapanyag 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
211 Alapanyag 454 Szállítók
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Alapanyag 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
211 Alapanyag 454 Szállítók
B.4. Takarmány kukorica beszerzés általános forgalmi adója. Kötelem Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
B.5. Étkezési búza felhasználása. Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Alapanyag 5AIV Anyagktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
211 Alapany. 511 Anyagktg.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Alapanyag 5AIV Anyagktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
211 Alapanyag 511 Anyagktg.
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
255
B.6. Takarmány kukorica felhasználása. Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Alapanyag 5AIV Anyagktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
211 Alapanyag 511 Anyagktg.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Alapanyag 5AIV Anyagktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
211 Alapanyag 511 Anyagktg.
B.7. Szárított étkezési búza aktiválása. Vagyon, Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
2BI Készterm 5AII STKÁV
Nő Csökken
Tartozik Követel
251 Készterm 581 STKÁV
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
2BI Készterm 5AII STKÁV
Nő Csökken
Tartozik Követel
251 Készterm 581 STKÁV
B.8. Szárított takarmány kukorica készletre vétele. Vagyon, Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
2BI Készterm 5AII STKÁV
Nő Csökken
Tartozik Követel
251 Készterm 581 STKÁV
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
2BI Készterm 5AII STKÁV
Nő Csökken
Tartozik Követel
251 Készterm 581 STKÁV
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
256
14. Feladat Egy szállítmányozással foglalkozó vállalkozás tehergépkocsit vásárolt, melynél
a következő kötelezettségvállalások keletkeztek:
1. Vételár 22 000 000+Áfa HUF 2. Tartalék-alkatrészek 3 000 000+Áfa HUF 3. Átírási illeték 500 000 HUF 4. Közvetítői díj 250 000+Áfa HUF 5. Üzembe helyezésig fizetett biztosítási díj 152 000 HUF A tehergépkocsit 201X. 07.31-én helyezték üzembe. A vételár 35 százalékát fe-
dezték beruházási hitelből. A hitel 201X.07.25-én érkezett meg a vállalkozás el-
számolási betétszámlájára. Üzembe helyezésig 82 000 HUF, üzembe helyezés
után 250 000 HUF kamatot fizetett a vállalkozás. A szállítókkal szembeni tarto-
zását a vállalkozás 201X.07.30-án fizette ki.
A vállalkozás teljesítményarányos leírási módszert választott. Az évi tervezett
futásteljesítmény 300 000 km. Maradványértéke 7 984 000 forint, hasznos élet-
tartama 4 év. Az első évben a gépkocsi összes teljesítménye 345 000 km volt.
Feladat: Töltse ki a táblázatokat és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázatok:
Bekerülési érték elemei Bekerülési
érték (HUF) Nem bekerülési érték
(HUF)
Vételár Tartalék-alkatrészek Átírási illeték Közvetítői díj Biztosítási díj Kamat Összesen
Ssz Finanszírozás értékeinek megállapítása Me. Érték Számítás
1. Tehergépkocsi vételára HUF 2. Tartalék-alkatrészek HUF 3. Általános forgalmi adó alapja HUF 4. Általános forgalmi adó kulcsa % 5. Általános forgalmi adó összege HUF 6. Átírási illeték HUF 7. Biztosítási díj HUF 8. Számla összege HUF 9. Hitel HUF
10. Közvetítői díj + Áfa HUF 11. Saját erő HUF
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
257
Sor Terv szerinti értékcsökkenés kiszámítása Me. Érték Számítás
1. Bruttó érték HUF 2. Maradványérték HUF 3. Elszámolható terv szerinti értékcsökkenés maximuma HUF 4. Leírási módszer Lineáris
Telj.arányos
5. Hasznos élettartam (év) Év 6. Éves tervezett futásteljesítmény km 7. Összes tervezett futásteljesítmény km 8. Éves leírási kulcs HUF/km 9. Tényleges futásteljesítmény az üzleti évben km
10. Üzleti évben elszámolt terv szerinti értékcsökkenés HUF
d. Pénzügyi teljesítések előkészítése Pénzügyi teljesítések Gépkocsi
kereskedő
Hitelintézet Biztosító Közvetítő
Vételár
Tartalékalkatrész
Általános forgalmi adó alapja
Áfa
Átírási illeték
Közvetítői díj
Áfa
Biztosítási díj
Kamat
Fizetendő
Kontírozó táblázatok: 1. Tehergépkocsi bekerülési értékének aktiválása az eladótól érkezett számla
szerint.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 455 Ber.Száll.
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 455 Ber.Száll.
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
258
2. Eladótól kapott számla általános forgalmi adó tartalma. Kötelem Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Előz. Áfa 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
466 Előz. Áfa 454 Szállítók
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Előz. Áfa 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
466 Előz. Áfa 454 Szállítók
3. Hitel felvétele.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla. 4FII HLHitel
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla. 444 B.HLHitel
Adósság
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla. 4FII HLHitel
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla. 444 B.HLHitel
4. Kamat aktiválása. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 384 Bankszla
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 384 Bankszla
5. Eladóval szembeni kötelezettség pénzügyi teljesítése. Va-gyon
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-for-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 455 Ber. Száll.
Tar-tozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 455 Ber. Száll.
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
259
6. Üzembe helyezés. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII Műsz. járm 1AII Beruh.
Nő Csökken
Tartozik Követel
132 T.r.v. járm. 161 Beruh.
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII Műsz. járm 1AII Beruh.
Nő Csökken
Tartozik Követel
132 T.r.v. járm 161 Beruh.
7. Kamatfizetés üzembe helyezés után. Vagyon Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Vagyon
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 8BIX Fiz.Kam.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 873 Fiz.Kam.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 8BIX Fiz. Kam.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 873 Fiz. Kam.
8. Üzleti évben elszámolt terv szerinti értékcsökkenés. Vagy. Telj.

1AII MBHTSzÉCs 5AVI TSzÉCsL
Nő Csök-ken
Tartozik Követel
139 MBHTSzÉCs 571TSzÉCsL
Tel-jesít-mény

260
15. Feladat Egy szállítmányozással foglalkozó vállalkozás tehergépkocsit vásárolt, melynél
a következő kötelezettségvállalások keletkeztek:
1. Vételár 22 000 000+Áfa HUF 2. Tartalék-alkatrészek 3 000 000+Áfa HUF 3. Átírási illeték 500 000 HUF 4. Közvetítői díj 250 000+Áfa HUF 5. Üzembe helyezésig fizetett biztosítási díj 152 000 HUF A vételár 35 százalékát fedezték beruházási hitelből. A hitel 201X-1.12.20-én
érkezett meg a vállalkozás elszámolási betétszámlájára. Üzembe helyezésig
82 000 HUF, üzembe helyezés után 250 000 HUF kamatot fizetett a vállalkozás.
A szállítókkal szembeni tartozását a vállalkozás 201X.07.30-án fizette ki.
A vételár 35 százalékát fedezték beruházási hitelből. A vállalkozás a terv
szerinti értékcsökkenés módszerei közül a degresszív mértani leírást választotta.
A maradványérték 7 000 000 HUF, a hasznos élettartam 4 év. A tehergépkocsit
201X. január 01-én helyezték üzembe.
Feladat: Töltse ki a táblázatokat és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblák:
Bekerülési érték elemei Bekerülési
érték (HUF) Nem bekerülési érték
(HUF)
Vételár Tartalék-alkatrészek Átírási illeték Közvetítői díj Biztosítási díj Kamat Összesen
Ssz. Finanszírozás értékeinek
megállapítása Me.
Érték (HUF) Számítás
1. Tehergépkocsi vételára HUF 2. Tartalék-alkatrészek HUF 3. Közvetítői díj HUF 4. Általános forgalmi adó alapja HUF 5. Általánsos forgalmi adó kulcs % 6. Általános forgalmi adó összege HUF 7. Átírási illeték HUF 8. Biztosítási díj HUF 9. Számla összege HUF
10. Hitel HUF 11. Saját erő HUF
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
261
Sor Terv szerinti értékcsökkenés kiszámítása Me. Érték Módszer 1. Bruttó érték HUF 2. Maradványérték HUF 3. Elszámolható terv szerinti értékcsökkenés maximuma HUF
4. Leírási módszer Lineáris Mértani
5. Hasznos élettartam (év) Év
6. Terv szerinti écs. számított leírási kulcsa az üzleti évben (egész számmal)
%
7. Terv szerinti écs. tényleges leírási kulcsa az üzleti évben
%
8. Terv szerinti értékcsökkenés alapja HUF 9. Éves terv szerinti értékcsökkenés HUF
10. Ellenőrzés időszakának kezdete az üzleti évben Dátum 201X.01.01. 201X.12.31.
11. Ellenőrzés időszakának vége az üzleti évben Dátum 201X.01.01. 201X.12.31.
12. Ellenőrzés időszakának hossza az üzleti évben Év 1
500
13. Üzleti év hossza 14. Üzleti évben elszámolt terv szerinti értékcsökkenés HUF
Pénzügyi teljesítések Gépkocsi
kereskedő
Hitelintézet Biztosító Közvetítő
Vételár
Tartalékalkatrész
Általános forgalmi adó alapja
Áfa
Átírási illeték
Közvetítői díj
Áfa
Biztosítási díj
Kamat
Fizetendő
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
262
Kontírozó táblázatok: 1. Tehergépkocsi bekerülési értékének aktiválása az eladótól érkezett számla
szerint.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 455 Ber.Száll.
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 455 Ber.Száll.
2. Eladótól kapott számla általános forgalmi adó tartalma. Kötelem Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Előz. Áfa 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
466 Előz. Áfa 455 B.Száll.
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Előz. Áfa 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
466 Előz. Áfa 455 B.Száll.
3. Hitel felvétele.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla. 4FII HLHitel
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla. 444 B.Hitel
Adósság
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla. 4FII HLHitel
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla. 444 B.Hitel
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
263
4. Kamat aktiválása. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 384 Bankszla
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 384 Bankszla
5. Eladóval szembeni kötelezettség pénzügyi teljesítése. Va-gyon
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-for-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 455 Ber. Száll.
Tar-tozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 455 Ber. Száll.
6. Üzembe helyezés. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII Műsz. járm 1AII Beruh.
Nő Csökken
Tartozik Követel
132 T.r.v. járm. 161 Beruh.
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII Műsz. járm 1AII Beruh.
Nő Csökken
Tartozik Követel
132 T.r.v. járm 161 Beruh.
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
264
7. Kamatfizetés üzembe helyezés után. Vagyon Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Vagyon
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 8BIX Fiz.Kam.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 873 Fiz.Kam.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 8BIX Fiz. Kam.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 873 Fiz. Kam.
8. Üzleti évben elszámolt terv szerinti értékcsökkenés. Vagy. Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Va-gyon
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII MBHTSzÉCs 5AVI TSzÉCsL
Nő Csökken
Tartozik Követel
139 MBHTSzÉCs 571TSzÉCsL
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII MBHTSzÉCs 5AVI TSzÉCsL
Nő Csökken
Tartozik Követel
139 MBHTSzÉCs 571TSzÉCsL
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
265
16. Feladat Egy építőipari Kft személygépkocsit vásárolt. 201X-3. december 28-én. A
gépkocsi vételára 5.600.000 HUF+Áfa. Regisztrációs díj 280.000 HUF, a
műszaki vizsgáztatás díja 30.000 forint+Áfa, a rendszámtáblára fizetett illeték
45.000 HUF. A számlát és a járulékos költségeket a vállalkozás a személygép-
kocsi átvételekor kifizette. A személygépkocsit 201X.-2. január 01-én üzembe
helyezték. A hasznos élettartam öt év, a maradványérték 500 000 HUF. A terv
szerinti értékcsökkenés elszámolási módszere degresszív számtani.
Feladat: Töltse ki a táblázatokat és kontírozza a gazdasági eseményeket a 201X.
üzleti évben.
Előkészítő táblázatok:
Bekerülési érték elemei Bekerülési
érték (HUF) Nem bekerülési érték
(HUF)
Vételár Áfa Regisztrációs díj Műszaki vizsgáztatás díja Áfa Rendszámtábla illeték Összesen
Sor Terv szerinti értékcsökkenés kiszámítása Me. Érték Módszer
1. Bruttó érték HUF 2. Maradványérték HUF
3. Elszámolható terv szerinti értékcsökkenés maximuma
HUF
4. Leírási módszer Lineáris
Számtani
5. Hasznos élettartam (év) Év
6. Hasznos élettartam első éve Évszám 201X-2.
201X.
7. Üzleti év Évszám 201X-2.
201X.
8. Hasznos élettartamból az üzleti év első napjáig eltelt évek száma
Év
9. Terv szerinti écs. számított leírási kulcsa az üzleti évben
%
10. Éves terv szerinti értékcsökkenés HUF
11. Ellenőrzés időszakának kezdete az üzleti évben Dátum 201X.01.01. 201X.12.31.
12. Ellenőrzés időszakának vége az üzleti évben Dátum 201X.01.01. 201X.12.31.
13. Ellenőrzés időszakának hossza az üzleti évben Év 1
365
14. Üzleti év hossza Év 15. Üzleti évben elszámolt terv szerinti értékcsökkenés HUF
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
266
Kontírozó táblázatok: 1. Személygépkocsi bekerülési értékének aktiválása az eladótól érkezett számla
szerint.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 455 Ber. Száll.
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Beruh. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 455 Ber. Száll.
2. Eladóval szembeni kötelezettség pénzügyi teljesítése.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 455 Ber. Száll.
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 455 Ber. Száll.
3. Üzembe helyezés. Erő-
forrás Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám Nő Eszköz
Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Egyéb járm. 1AII Beruházások
Nő Csökken
Tartozik Követel
142 Egyéb járm. 161 Beruh.
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Egyéb járm. 1AII Beruházások
Nő Csökken
Tartozik Követel
142 Egyéb járm. 161 Beruh.
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
267
4. Üzleti évben elszámolt terv szerinti értékcsökkenés. Vagyon Telj.
Közgazdász, Menedzser Könyvelő Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Va-gyon
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII EBHTSzÉCs 5AVI TSzÉCsL
Nő Csökken
Tartozik Követel
149 EBHTSzÉCs 571TSzÉCsL
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII EBHTSzÉCs 5AVI TSzÉCsL
Nő Csökken
Tartozik Követel
149 EBHTSzÉCs 571TSzÉCsL
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
268
17. Feladat A vállalkozás nyitó alapanyagkészlete 201X. január 1-én 1 500 kg. Nyilvántartá-
si értéke 2 200 HUF/kg. Az üzleti évben vásárolt alapanyag mennyisége 5 000
kg, értéke 14 350 000 HUF+Áfa volt. Az év végi leltár szerint a zárókészlet
mennyisége 800 kg, mely az utolsó előtti (100 kg), és az utolsó beszerzésből
származik. A beszerzési ár az utolsó előtti beszerzésnél 2 700 HUF/kg, az
utolsónál 3 100 HUF/kg volt. A vállalkozás év közben nem vezet mennyiségi és
értéknyilvántartást.
Feladat: Töltse ki a következő táblázatokat és kontírozza a gazdasági esemé-
nyeket.
Előkészítő táblázatok:
Zárókészlet értéke Menny.(kg) Egységár (HUF/kg) Érték (HUF)
Utolsó előtti beszerzés
Utolsó beszerzés
Zárókészlet
Felhasználás értéke Előjel Menny.(kg) Egységár (HUF/kg) Érték (HUF)
Nyitó +
Beszerzés +
Zárókészlet -
Felhasználás =
Készletmozgások
értékelésének összefoglalása
Menny.
kg
Egységár
HUF/kg
Érték
HUF
Áfa
HUF
Nyitó
Beszerzés
Felhasználás
Zárókészlet összesen
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
269
Kontírozó táblázatok: 1. Nyitókészlet állományba vétele.
Va-gyon
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Alapanyag 4 Nyitómérleg
Nő Csökken
Tartozik Követel
211 Alapanyag 491 Nyitómérleg
Tőke
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Alapanyag 4 Nyitómérleg
Nő Csökken
Tartozik Követel
211 Alapanyag 491 Nyitómérleg
2. Nyitókészlet felhasználása. Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Alapanyag 5AIV Anyagktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
211 Alapanyag 511 Anyagktg.
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Alapanyag 5AIV Anyagktg
Nő Csökken
Tartozik Követel
211 Alapanyag 511 Anyagktg.
3. Beszerzés nyilvántartásba vétele. Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 5AIV Anyagktg
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 511 Anyagktg
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 5AIV Anyagktg
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 511 Anyagktg
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
270
4. Beszerzés általános forgalmi adója. Kötelem Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
5. Zárókészlet aktiválása. Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Alapanyag 5AIV Anyagktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
211 Alapany. 511 Anyagktg.
Telje-sítmény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Alapanyag 5AIV Anyagktg
Nő Csökken
Tartozik Követel
211 Alapanyag 511 Anyagktg
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
271
18. Feladat Egy vállalkozás egyik félkész termékének előállítási és felhasználási adatai
201X. évben a következők voltak:
Megnevezés Mennyiség (kg) Egységár (HUF/kg) Érték (HUF)
Nyitókészlet 400 1 100 440 000
1. Készletrevétel 600 1 220 732 000
1. Felhasználás 450
2. Készletrevétel 1 000 1 050 1 050 000
2. Felhasználás 500
3. Készletrevétel 400 1 300 520 000
3. Felhasználás 1 100
Zárókészlet 350
A vállalkozás év közben folyamatos mennyiségi és értéknyilvántartást vezet,
FIFO módszerrel.
Feladat: Töltse ki a táblázatot és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázatok: Készletrevételek
1. Mennyiség (kg) Felhasználások
Készletrevétel össz. Záró 1. 2. 3.
Nyitó 1. Készletrevétel 2. Készletrevétel 3. Készletrevétel Felhasználás össz.
Eönktg.
(HUF/kg) Készletrevételek 2. Érték (HUF)
Felhasználások Készletrevétel össz.
Záró 1. 2. 3.
Nyitó 1. Készletrevétel 2. Készletrevétel 3. Készletrevétel
Felhasználás össz.
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
272
Kontírozó táblázatok: 1. Nyitókészlet állományba vétele.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Készterm 4 Nyitómérleg
Nő Csökken
Tartozik Követel
251 Készterm. 491 Nyitómérleg

2. Első félkésztermék készletrevétel elszámolása. Vagyon Teljesítmény
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Készterm 5AII STKÁV
Nő Csökken
Tartozik Követel
251 Készterm 581 STKÁV
Teljesítmény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Készterm 5AII STKÁV
Nő Csökken
Tartozik Követel
251 Készterm 581 STKÁV
3. Első félkésztermék felhasználás elszámolása. Vagyon Teljesítmény
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Készterm 5AII STKÁV
Nő Csökken
Tartozik Követel
251 Készterm 581 STKÁV
Teljesítmény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Készterm 5AII STKÁV
Nő Csökken
Tartozik Követel
251 Készterm 581 STKÁV
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
273
3. Második félkésztermék készletrevétel elszámolása. Vagyon Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Készterm 5AII STKÁV
Nő Csökken
Tartozik Követel
251 Készterm 581 STKÁV
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Készterm 5AII STKÁV
Nő Csökken
Tartozik Követel
251 Készterm 581 STKÁV
4. Második félkésztermék felhasználás elszámolása. Vagyon Teljesítmény
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Készterm 5AII STKÁV
Nő Csökken
Tartozik Követel
251 Készterm 581 STKÁV
Teljesítmény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Készterm 5AII STKÁV
Nő Csökken
Tartozik Követel
251 Készterm 581 STKÁV
5. Harmadik félkésztermék készletrevétel elszámolása. Vagyon Teljesítmény
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Készterm 5AII STKÁV
Nő Csökken
Tartozik Követel
251 Készterm 581 STKÁV
Teljesítmény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Készterm 5AII STKÁV
Nő Csökken
Tartozik Követel
251 Készterm 581 STKÁV
6. Harmadik félkésztermék felhasználás elszámolása. Vagyon Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Készterm 5AII STKÁV
Nő Csökken
Tartozik Követel
251 Készterm 581 STKÁV
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Készterm 5AII STKÁV
Nő Csökken
Tartozik Követel
251 Készterm 581 STKÁV
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
274
19. Feladat Kontírozza a következő gazdasági eseményeket.
1. A vállalkozás kifizette a 201X. május havi lízingdíjat, 150 000 HUF-ot. A lí-
zingdíj 60 százaléka volt tőketörlesztés.
2. A bank leemelte a 201X. január havi bankköltséget, és a hosszú lejáratú hitel
esedékes kamatát. A bankköltség 89 536 HUF, a kamata 800 000 HUF volt.
3. A bérbeadó számlája megérkezett a raktár 201X. II negyedéves bérleti
díjáról. A bérleti díj összege 600 000 HUF + Áfa volt.
4. Az EON ZRT számlája megérkezett a 201X. február havi áramdíjról. A
számla összege 65 800 HUF + Áfa. A vállalkozás azt az ingatlant, ahol az
áramdíj felmerült az üzleti évben bérbe adta (közvetített szolgáltatás).
5. A vállalkozáshoz megérkezett a biztosító számlája a vagyonbiztosítás 201X.
III. negyedévi összegéről, 700 000 HUF-ról.
Kontírozó táblázatok: 1.1. Lízingdíj tőketörlesztése.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 4FII Pü.L.Köt.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 4491 Pü.L.Köt.

1.2. Lízingtörlesztésből a kamat összege. Vagyon Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 8BIX Fiz. Kam.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 873 Fiz. Kam.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 8BIX Fiz.Kam.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 873 Fiz. Kam.
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
275
2.1. Bankköltség elszámolása. Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 5AIV Bankktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 5321 Bankktg.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 5AIV Bankktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 5321 Bankktg
2.2. Fizetett kamat elszámolása. Vagyon Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 8BIX Fiz. Kam.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 873 Fiz. Kam.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIV Bankszla 8BIX Fiz. Kam.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 873 Fiz. Kam.
3.1. Bérleti díj elszámolása. Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 5AIV Bérleti díj .
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 522 Bérleti díj
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 5AIV Bérleti díj
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 522 Bérleti díj
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
276
3.2. Bérleti díj általános forgalmi adójának elszámolása. Kötelem Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
4.1. Bérbeadott ingatlan áramdíjának elszámolása (közvetített szolgáltatás). Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 8AIV Közv. Szolg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 815 Közv. Szolg.

4.2. Áramdíj általános forgalmi adójának elszámolása (közvetített szolgáltatás). Kötelem Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz. Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 4FIII Előz. Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 466 Előz.Áfa
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
277
4.3. Áramdíj továbbszámlázása. Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BII Vevők 9AI NÁRB
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 911 NÁRB
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
5AIV Bérleti díj 9AI NÁRB
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 911 NÁRB
4.4. Továbbszámlázott áramdíj általános forgalmi adója.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 4FIII Fiz. Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 467 Fiz. Áfa
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 4FIII Fiz. Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 467 Fiz. Áfa
5. Biztosítási díj elszámolása. Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4FIII Szállítók 5AIV Bizt.díj
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 533 Bizt.díj
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII Szállítók 5AIV Bizt.díj
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 533 Bizt.díj
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
278
20. Feladat A vállalkozás megkapta az elektromos energia fogyasztás számláját. A számla összege 180 000 HUF +Áfa. A teljesítési időszak 201X. november 20- 201X. december 20. A fizetési határidő 201X+1. január 15. Feladat: Kontírozza a gazdasági eseményt. Kontírozó táblázat:
Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Tőke
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4G RPIELH 5AIV Ig.vettSzolg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
482 RPIELH 529 Ig.vettSzolg
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4G RPIELH 5AIV Ig.vettSzolg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
482 RPIELH 529 Ig.vettSzolg.
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
279
21. Feladat A vállalkozás a 201X. március havi bérelszámolásból az alábbi adatokat ismer-
jük:
Megnevezés Összeg (HUF) Bruttó bér 12 560 000 Szociális hozzájárulási adó 4 025 480 Személyi jövedelemadó 2 320 000 Nyugdíjjárulék 1 500 000 Egészségbiztosítási járulék 200 000 Kártérítés a vállalkozásnak okozott kárért 50 000 Lakáshitel törlesztés 300 000 Előre felvett bér törlesztése 450 000 Gyerektartás 550 000
Feladat: Kontírozza a gazdasági eseményeket.
Kontírozó táblázatok 1. Bruttó bér elszámolása.
Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4FIII JESzla. 5AV Bérktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
471 JESzla. 541 Bérktg.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII JESzla. 5AV Bérktg.
Nő Csökken
Tartozik Követel
471 JESzla. 541 Bérktg.
2. Szociális hozzájárulási adó elszámolása. Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4FIII KBKöt. 5AV Szocho adó
Nő Csökken
Tartozik Követel
463 KBKöt. 561 Szocho adó
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4FIII KBKöt. 5AV Szocho adó
Nő Csökken
Tartozik Követel
463 KBKöt. 561 Szocho adó
6. Téridő: Reálfolyamatokhoz szükséges erőforrások transzformációjának számvitele
280
3. Személyi jövedelemadó elszámolása. Kötelem, Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4FIII Szja elsz. 4FIII JESzla.
Nő Csökken
Tartozik Követel
462 Szja elsz. 471 JESzla.
Csökken Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4FIII Szja elsz. 4FIII JESzla.
Nő Csökken
Tartozik Követel
462 Szja elsz. 471 JESzla.
4. Nyugdíjjárulék elszámolása. Kötelem, Tartozás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4FIII KBKöt. 4FIII JESzla.
Nő Csökken
Tartozik Követel
463 KBKöt. 471 JESzla.
Csökken Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4FIII KBKöt. 4FIII JESzla.
Nő Csökken
Tartozik Követel
463 KBKöt. 471 JESzla.
7. Téridő: Pénzügyi eszközök transzformációjának számvitele
281
Pénzügyi eszközök transzformációjának számvitele
7. Téridő: Pénzügyi eszközök transzformációjának számvitele
282
1. Feladat A vállalkozás devizaszámlájáról 2 000 CHF-et vett fel egyik alkalmazottjának
külföldi kiküldetésére. A devizaszámlán a felvétel időpontjáig az alábbi pénz-
mozgások történtek:
Megnevezés CHF HUF/CHF
Választott Bank vételi Bank eladási Nyitó 800 210 200 210 1. Befizetés HUF pénztárból 1 000 225 220 230 Felvétel HUF-ban 600 238 231 245 2. Befizetés HUF Bankszámláról 500 245 240 250 3. Befizetés HUF Bankszámláról 1 800 276 267 285 Felvétel valutában 2 000 286 279 295
Feladat: Töltse ki a táblázatokat és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázatok: Beszerzések 1. CHF-ben
Felvétel HUF-ban
Felvétel valutában
Beszerzés összesen
Záró
Nyitó 1. Befizetés HUF pénztárból 2. Befizetés HUF bankszámláról 3. Befizetés HUF bankszámláról Felhasználás össz.
HUF/CHF (eladási)
Beszerzések 2. HUf-ban
Felhasználások (HUF) Besz. össz.
(HUF) Záró
(HUF) Felvétel HUF-ban
Felvétel valutában
Nyitó 1. Befizetés HUF pénztárból 2. Befizetés HUF bankszámláról 3. Befizetés HUF bankszámláról Felhasználás össz.
Felvételek és árfo-
lyamkülönbözetek
értéke
CHF
Vagyonnövekedés Vagyon-
csökkenés
HUF
Árfolyam-
különbözet
HUF Árfolyam
HUF/CHF
Érték
HUF
Felvétel HUF-ban
231
238
245
Felvétel valutában
279
286
295
7. Téridő: Pénzügyi eszközök transzformációjának számvitele
283
Kontírozó táblázatok: 1.Nyitó állományba vétele.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Devizaszla. 4 Nyitómérleg
Nő Csökken
Tartozik Követel
386 Devizaszla. 491 Nyitómérleg

2. 1. Befizetés HUF pénztárból.
Erőforrás Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Devizaszla. 3BIV Pénztár
Nő Csök-ken
Tartozik Követel
386 Devizaszla. 381 Pénztár

3. Devizaszámlán ellenőrzött vagyon csökkenése HUF felvétele miatt.
Erőforrás Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Devizaszla. 3BIV DÁK
Nő Csökken
Tartozik Követel
386 Devizaszla. 3891 DÁK
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Devizaszla. 3BIV DÁK
Nő Csökken
Tartozik Követel
386 Devizaszla. 3891 DÁK
7. Téridő: Pénzügyi eszközök transzformációjának számvitele
284
4. Felvett HUF összeg nyilvántartásba vétele a pénztárban.
Erőforrás Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Pénztár 3BIV DÁK
Nő Csökken
Tartozik Követel
381 Pénztár 3891 DÁK

5. HUF felvétel árfolyamkülönbözetének elszámolása. Vagyon
Teljesítm. Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV DÁK 9BVIII Átv.Árf.ny.
Nő Csökken
Tartozik Követel
3891 DÁK 976 Átv.Árf.ny.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV DÁK 9BVIII Átv.Árf.ny
Nő Csökken
Tartozik Követel
3891 DÁK 976 Átv.Árf.ny.
6. 2. befizetés HUF bankszámláról a devizaszámlára.
Erőforrás Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Devizaszla. 3BIV Bankszámla
Nő Csökken
Tartozik Követel
386 Devizaszla. 384 Bankszámla
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Devizaszla. 3BIV Bankszámla
Nő Csökken
Tartozik Követel
386 Devizaszla. 384 Bankszámla
7. Téridő: Pénzügyi eszközök transzformációjának számvitele
285
7. 3. befizetés HUF bankszámláról.
Erőforrás Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Devizaszla. 3BIV Bankszámla
Nő Csökken
Tartozik Követel
386 Devizaszla. 384 Bankszámla
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Devizaszla. 3BIV Bankszámla
Nő Csökken
Tartozik Követel
386 Devizaszla. 384 Bankszámla
8. Felvett valuta nyilvántartásba vétele a HUF pénztárban.
Erőforrás Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Pénztár 3BIV DÁK
Nő Csökken
Tartozik Követel
381 Pénztár 3891 DÁK
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Pénztár 3BIV DÁK
Nő Csökken
Tartozik Követel
381 Pénztár 3891 DÁK
9. Devizaszámlán ellenőrzött vagyon csökkenése.
Erőforrás Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Devizaszla. 3BIV DÁK
Nő Csökken
Tartozik Követel
386 Devizaszla. 3891 DÁK
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Devizaszla. 3BIV DÁK
Nő Csökken
Tartozik Követel
386 Devizaszla. 3891 DÁK
10. Valutafelvétel árfolyamkülönbözetének elszámolása. Vagyon
Teljesítm. Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV DÁK 9BVIII Átv.Árf.ny.
Nő Csökken
Tartozik Követel
3891 DÁK 976 Átv.Árf.ny.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV DÁK 9BVIII Átv.Árf.ny
Nő Csökken
Tartozik Követel
3891 DÁK 976 Átv.Árf.ny.
7. Téridő: Pénzügyi eszközök transzformációjának számvitele
286
2. Feladat A vállalkozás egy raktár építéséhez 20 000 USD előleget fizetett HUF számlájá-
ról az egyik beruházási szállítójának 201X. március 16-án. A raktárt 201X. no-
vember 10-én adták át. A szerződés szerint az előleget az átadás napján kell a
szállítóval szembeni kötelezettség rendezésére felhasználni. Az előleg folyósítá-
sakor az USD MNB által közzétett árfolyama 185 HUF/USD, az átadás időpont-
jában pedig 193 HUF/USD volt. Az előleg és a végszámla összege megegyezik.
Feladat: Töltse ki a táblázatokat és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázat:
Pénzmozgások értékelése USD HUF/USD HUF
Fizetett előleg
185
193
Végszámla
185
193
Előleg átvezetés
185
193
Árfolyamkülönbözet
7. Téridő: Pénzügyi eszközök transzformációjának számvitele
287
Kontírozó táblázatok: 1. Előleg átutalása a beruházási szállítónak.
Erőfor-rás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3AII Ber. Előleg 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
352 Ber. Előleg 384 Bankszla
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3AII Ber.Előleg 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
352 Ber.Előleg 384 Bankszla
2. Beruházási végszámla.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AII Beruh. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 454 Szállítók
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AII Beruh. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
161 Beruh. 454 Szállítók
3. Üzembe helyezés. Erőfor-
rás Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AII Épületek 1AII Beruh.
Nő Csökken
Tartozik Követel
123 Épületek 161 beruh.
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AII Épületek 1AII Beruh.
Nő Csökken
Tartozik Követel
123 Épületek 161 Beruh.
7. Téridő: Pénzügyi eszközök transzformációjának számvitele
288
4. Előleg átvezetése.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3AII Ber. Előleg 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
352 Ber.Előleg 455 BSzállítók
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3AII Ber.Előleg 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
352 Ber.Előleg 455 BSzállítók
5. Árfolyamkülönbözet elszámolása. Vagyon
Teljesítm. Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3AII Ber.Előleg 9BVIII Átv.Árf.ny.
Nő Csökken
Tartozik Követel
352 Ber.Előleg 976 Átv.Árf.ny.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3AII Ber.Előleg 9BVIII Átv.Árf.ny
Nő Csökken
Tartozik Követel
352 Ber.Előleg 976 Átv.Árf.ny.
7. Téridő: Pénzügyi eszközök transzformációjának számvitele
289
3. Feladat A vállalkozás egyik vevőjétől 201X. május 5-én 30 000 CHF előleget kapott de-
vizaszámlájára. A vevő a megkezdődött felszámolási eljárás miatt a megrende-
lést 201X. július 30-án lemondta. Az előleget a vállalkozás 201X. augusztus 5-
én visszautalta. Az időpontokban a vállalkozás által választott kereskedelmi
banki középárfolyamok:
201X. május 5. 210 HUF/CHF
201X. július 30. 265 HUF/CHF
201X. augusztus 5. 275 HUF/CHF
Feladat: Töltse ki a táblázatot és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázat:
Előleg elszámolás CHF HUF/CHF HUF
Kapott előleg 0
210 275
Végszámla 0
210 275
Előleg visszafizetése 0
210 275
Árfolyamkülönbözet
7. Téridő: Pénzügyi eszközök transzformációjának számvitele
290
Kontírozó táblázatok: 1. Vevőktől kapott előleg nyilvántartásba vétele.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Devizaszla. 4FIII Előleg vevő
Nő Csökken
Tartozik Követel
386 Devizaszla. 453 Előleg vevő

2. Előleg visszafizetése.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Devizaszla 4FIII Előleg vevő
Nő Csökken
Tartozik Követel
386 Devizaszla 453 Előleg vevő

3. Árfolyamkülönbözet. Vagyon
Telj. Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4FIII Előleg vevő 8BIX Árf.veszt.
Nő Csökken
Tartozik Követel
453 Előleg vevő 877 E.árf.veszt.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4FIII Előleg vevő 8BIX Árf.veszt.
Nő Csökken
Tartozik Követel
453 Előleg vevő 877 E.árf.veszt.
7. Téridő: Pénzügyi eszközök transzformációjának számvitele
291
4. Feladat: 201X. január 30: Megérkezett a vállalkozás elszámolási számlájára
az előző évben igényelt Uniós támogatás, 12 000 000 HUF. A támogatást a
költségek fedezetére igényelte a vállalkozás.
Kontírozó táblázat: Vagyon
Teljesítm Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Bankszla 9AIII Kap.Tám.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 967 Kap.Tám
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Bankszla 9AIII Kap.Tám
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 967 Kap.Tám.
5. Feladat: 201X. április 05: A vállalkozás egyik vevője kifizette a 10/201X
számlát. A számla összege 3 625 000 + áfa HUF volt.
Kontírozó táblázat:
Erőforrás Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 384 Bankszla

6. Feladat: 201X. május 20: A vállalkozás átutalta az egyik dolgozója terhére
bíróság által jogerősen megítélt tartásdíjat, 30 000 HUF-ot.
Kontírozó táblázat: Erőfor-
rás Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Előírt tart 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
3612 Előírt tart 384 Bankszla
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Előírt tart 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
3612 Előírt tart 384 Bankszla
7. Téridő: Pénzügyi eszközök transzformációjának számvitele
292
7. Feladat: 201X június 10. A vállalat a bérfizetésnél levonja dolgozójától a
május 20-án átutalt tartásdíjat, 30 000 HUF-ot.
Kontírozó táblázat:
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Előírt tart 4FIII JESzla
Nő Csökken
Tartozik Követel
3612 Előírt tart 471 JESzla.
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Előírt tart 4FIII JESzla
Nő Csökken
Tartozik Követel
3612 Előírt tart 471 JESzla
8. Feladat: 201X. augusztus 5: A vállalkozás egyik vevője a vállalkozás pénztá-
rába befizette számlatartozását, 90 000 HUF-ot. Az összeg az általános forgalmi
adót is tartalmazza.
Kontírozó táblázat:
Erőforrás Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 3BIV Pénztár
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 381 Pénztár
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 3BIV Pénztár
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 381 Pénztár
7. Téridő: Pénzügyi eszközök transzformációjának számvitele
293
9. Feladat: Az egyik szállító nem teljesítette a szerződésben vállalt kötelezettsé-
gét. Az előlegre adott (beruházás) 400 000+Áfa HUF-ot 201X. november 20-án
visszafizette.
Kontírozó táblázatok: 1. Előleg visszafizetése.
Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3AII Ber. Előleg 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
352 Ber. Előleg 384 Bankszla
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3AII Ber. Előleg 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
352 Ber. Előleg 384 Bankszla
2. Szállítónak adott előleg általános forgalmi adójának elszámolása.
Tartozás Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4FIII El.Áfa elsz. 4FIII Előz. Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
479 KERLKöt. 466 Előz Áfa

10. Feladat: 201X. december 10: A vállalkozás egyik szállítójával megállapo-
dott a követelések és a kötelezettségek kompenzációjáról. Mindkét fél elfogadta,
hogy a vállalkozás követelése 2 500 000 HUF, kötelezettsége 2 200 000 HUF. A
különbözetre a vállalkozás 180 napos fizetési határidőt adott.
Kontírozó táblázat:
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevő 4FIII Szállító
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevő 454 Szállítók
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevő 4FIII Szállító
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevő 454 Szállító
7. Téridő: Pénzügyi eszközök transzformációjának számvitele
294
11. Feladat A vállalkozás külföldi vevője átutalta a forintban vezetett elszámolási betét-
számlára a számlatartozását. A számla összege 30 000 €. Az Euró árfolyama a
számla kibocsátásakor 265 HUF/€, a pénzügyi rendezés napján 302 HUF/€ volt.
Feladat: Töltse ki a táblázatot és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázat:
Pénzmozgások értékelése € HUF/€ HUF Számítás
Számla összege kibocsátáskor 265 302
Számla összege kifizetéskor 265 302
Árfolyamkülönbözet
Kontírozó táblázatok: 1. Értékesítés elszámolása.
Vagyon Teljesítm
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 9AI NÁRB
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 911 NÁRB.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 9AI NÁRB
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 911 NÁRB
2. Vevő pénzügyi teljesítése. Erőfor-
rás Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 3BIV Bankszla.
Nő Csök-ken
Tartozik Követel
311 Vevők 384 Bankszla.
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 3BIV Bankszla.
Nő Csök-ken
Tartozik Követel
311 Vevők 384 Bankszla.
7. Téridő: Pénzügyi eszközök transzformációjának számvitele
295
3. Árfolyamdifferencia. Vagyon
Telj. Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 9BVIII Átv.Árf.ny.
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 976 Átv.Árf.ny.
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 9BVIII Átv.Árf.ny
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 976 Átv.Árf.ny.
12. Feladat: 201X. február 15: A vállalkozás átutalta szállítójának az esedékes-
sé vált számlájának általános forgalmi adóval növelt 8 600 000 HUF összeget.
Kontírozó táblázat:
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII Szállító
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 454 Szállítók
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII Szállító
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 454 Szállító
7. Téridő: Pénzügyi eszközök transzformációjának számvitele
296
13. Feladat: 201X. május 12: A vállalkozás átutalta a bérek következő, közter-
heit:
Közteher Érték (HUF) Személyi jövedelemadó 5 265 150 Egészségbiztosítási járulék 2 549 7500 Nyugdíjjárulék 7 256 000
Kontírozó táblázatok: 1. Személyi jövedelemadó befizetése a költségvetésnek.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII Szja elsz.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 462 Szja elsz.

2. Egészségbiztosítási járulék befizetése a költségvetésnek.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII KBKöt.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 463 KBKöt.

3. Nyugdíjjárulék befizetése a költségvetésnek.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII KBKöt.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 463 KBKöt.
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII KBKöt.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 463 KBKöt.
7. Téridő: Pénzügyi eszközök transzformációjának számvitele
297
14. Feladat: 201X. szeptember 30: A vállalkozás átutalta a rövid lejáratú hitel
III. negyedéves törlesztőrészletétés kamatát 5 000 000 HUF-ot. A kamat a tör-
lesztőrészlet 35 százaléka.
Előkészítő táblázat:
Törlesztőrészlet felbontása Arány (%) Érték (HUF)
Tőketörlesztés 35 65
Kamat 35 65
Törlesztés összesen
Kontírozó táblázatok: 1. Tőketörlesztés kifizetése.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII RLHitel
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 452 RLHitel

2. Kamat átutalása. Vagyon
Teljesitm. Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Bankszla 8BIX Fiz.Kam.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 873 Fiz.Kam
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Bankszla 8BIX Fiz.Kam.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 873 Fiz.Kam
7. Téridő: Pénzügyi eszközök transzformációjának számvitele
298
15. Feladat: 201X. október 5: A vállalkozás kifizette a szeptemberi nettó bért a
dolgozóknak. A kifizetett összeg 12 563 615 HUF.
Kontírozó táblázat:
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII JESzla.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 471 JESzla
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII JESzla
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 471 JESzla
16. Feladat: 201X. december 20. A vállalkozás a társasági adó feltöltésére
18 000 000 HUF-ot, fizetett.
Kontírozó táblázat:
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII TA Elsz.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 461 TA Elsz.

17. Feladat: A az iparűzési adó feltöltés összege 3 000 000 HUF volt 201X.
december 20-án.
Kontírozó táblázat: Va-gyon
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII KERLKöt.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 479 KERLKöt.
Tar-tozás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII KERLKöt.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 479 KERLKöt.
7. Téridő: Pénzügyi eszközök transzformációjának számvitele
299
18. Feladat A vállalkozás forint elszámolási betétszámlájáról kifizette egyik külföldi szállí-
tójának számláját. A leszámlázott, igénybe vett szolgáltatás adótanácsadás volt.
A számla összege 8 500 $. Az árfolyam a nyilvántartásba vételkor 205 HUF/$, a
kifizetéskor 225 HUF/$ volt.
Feladat: Töltse ki a táblázatot és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázat:
Pénzmozgások értékelése $ HUF/$ HUF Számítás
Számla összege kibocsátáskor 205 225
Számla összege kifizetéskor 205 225
Árfolyamkülönbözet
Kontírozó táblázat: 1. Szállítói számla nyilvántartásba vétele.
Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Tarto-zás
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
4FIII Szállítók 5AIV Ig.vett Szolg
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 529 Ig.vett Szolg
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
4FIII Szállítók 5AIV Ig.vett Szolg
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 529 Ig.vett Szolg
2. Szállítóval szembeni kötelezettség kifizetése.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 454 Szállítók
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 454 Szállítók
7. Téridő: Pénzügyi eszközök transzformációjának számvitele
300
3. Árfolyamdifferencia. Vagyon
Teljesítm Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4FIII Szállítók 8BIX E.árf.veszt.
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 877 E.árf.veszt.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4FIII Szállítók 8BIX E.árf.veszt
Nő Csökken
Tartozik Követel
454 Szállítók 877 E.árf.veszt.
7. Téridő: Pénzügyi eszközök transzformációjának számvitele
301
19. Feladat A vállalkozás egyik szállítójának számlája 201X. április 5-én lejárt. Likviditási
problémák miatt a számlát csak 201X. október 15-én fizették ki. Az érvényes a
jegybanki alapkamat 1,5 százalék volt. A számla összege 8 000 000 +Áfa HUF.
A késedelmi kamatot a vállalkozás 201X. december 15-én megfizetette.
Feladat: Töltse ki a táblázatot és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázat:
Ssz. Késedelmi kamat Me Érték Számítás 1. Jegybanki alapkamat % 2. Késedelmi kamat %
3. Késedelmi időszak kezdete Dátum 201X.04.06. 201X.10.14.
4. Késedelmi időszak vége Dátum 201X.04.06 201X.10.14.
5. Késedelmi időszak hossza Nap 192
1 500
6. Késedelmi kamat alapja HUF 7. Késedelmi kamat összege HUF
Kontírozó táblázatok: 1. Késedelmi kamat előírása.
Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Tarto-zás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4FIII KERLKöt. 8AVII Kés. Kamat
Nő Csökken
Tartozik Követel
479 KERLKöt. 863 Kés. Kamat
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4FIII KERLKöt. 8AVII Kés. Kamat
Nő Csökken
Tartozik Követel
479 KERLKöt. 863 Kés.Kamat
2. Késedelmi kamat kifizetése.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII KERLKöt.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 479 KERLKöt.
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII KERLKöt.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 479 KERLKöt.
7. Téridő: Pénzügyi eszközök transzformációjának számvitele
302
20. Feladat A vállalkozás egy 5 éves futamidejű hitelének üzleti évet érintő adatai a követ-
kezők:
• Hitel teljes összege: 30 000 000 HUF.
• Kamat: 18 százalék/év.
• Tőketörlesztés: egyenlő részletekben évente egyszer, március 1-én.
• Kamatfizetés: évente kétszer, március 1-én, illetve szeptember 1-én, egyenlő
részletekben.
• Tőke összege: az üzleti év elején 12 000 000 HUF.
Feladat: Töltse ki a táblázatot, és kontírozza az üzleti év gazdasági eseményeit.
Előkészítő táblázat:
Ssz. Hitel elszámolása Me. Érték Számítás 1. Hitel összege 201X-1. március 1-től HUF 2. Éves kamat %
3. Első kamatidőszak kezdete Dátum 201X-1.09.01.
201X.03.01.
4. Első kamatidőszak vége Dátum 201X-1.09.01.
201X.03.01.
5. Első kamatidőszak teljes hossza Hó
6. Mérlegfordulónap Dátum 201X-1.12.31.
201X.09.15.
7. Kamatidőszak hossza 201X-1. évben Hó 4
200
8. Előző évre időbeli elhatárolással elszámolt kamat
HUF
9. Fizetett kamat 201X. március 1. HUF 10. Tőketörlesztés 201X. március 1. HUF 11. Hitel összege 201X. március 1-től HUF
12. Második kamatidőszak kezdete Dátum 201X-1.03.01.
201X.09.01.
13. Második kamatidőszak vége Dátum 201X-1.09301.
201X.09.01.
14. Második kamatidőszak teljes hossza Hó 0 6
15. Fizetett kamat 201X. szeptember 1. HUF
16. Üzleti évet terhelő, következő évben fize-tett kamat
7. Téridő: Pénzügyi eszközök transzformációjának számvitele
303
Kontírozó táblázatok: 1. Kamat időbeli elhatárolásának megszüntetése.
Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Tőke
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4G BPIELH 8BIX Fiz.Kam.
Nő Csökken
Tartozik Követel
481 BPIELH 873 Fiz.Kam.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4G BPIELH 8BIX Fiz.Kam.
Nő Csökken
Tartozik Követel
481 BPIEH 873 Fiz.Kam.
2. Kamatfizetés 201X. március 1-én. Vagyon
Telj. Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Bankszla 8BIX Fiz.Kam.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 873 Fiz.Kam.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Bankszla 8BIX Fiz.Kam.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 873 Fiz.Kam.
3. Tőketörlesztés 201X. március 1-én.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Bankszla 4FII E.HLHitel
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 445 E.HLHitel
Adósság
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Bankszla 4FII E.HLHitel
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 445 E.HLHitel
7. Téridő: Pénzügyi eszközök transzformációjának számvitele
304
4. Kamatfizetés 201X. szeptember 1-én. Vagyon
Telj. Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Bankszla 8BIX Fiz.Kam.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 873 Fiz.Kam.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Bankszla 8BIX Fiz.Kam.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 873 Fiz.Kam.
5. Üzleti évet terhelő kamat időbeli elhatárolása. Vagyon
Telj. Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Tőke
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4G RPIELH 8BIX Fiz.Kam.
Nő Csökken
Tartozik Követel
482 RPIELH 873 Fiz.Kam.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4G RPIELH 8BIX Fiz.Kam.
Nő Csökken
Tartozik Követel
482 RPIEH 873 Fiz.Kam.
8. Téridő: Források transzformációja
305
Források transzformációja
8. Téridő: Források transzformációja
306
1. Feladat Egy részvénytársaság alapítói tőkéje 25 000 000 HUF. Az előző években felhal-
mozott veszteségek hatására a saját tőke az üzleti év első napján 14 000 000
HUF, a lekötött tartalék 3 000 000 HUF, a tőketartalék pedig 6 000 000 HUF
volt. Az üzleti év eredménye mínusz 1 500 000 HUF. Értékelési tartalékot a vál-
lalkozás nem képzett. A vállalkozás számviteli politikájában úgy határozott,
hogy ha a hitelezők érdekében kell leszállítani a jegyzett tőkét, akkor a ST/JT
aránynak a száz százalékot kell elérnie.
Feladat: Töltse ki a táblázatot, és kontírozza minden lehetséges változatban a
saját tőke rendezéséhez szükséges gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázat:
Saját tőke feltöltés Me. Üzleti év
elején Üzleti év
végén Saját tőke HUF Jegyzett tőke HUF Jegyzett be nem fizetett tőke HUF Tőketartalék HUF Eredménytartalék HUF Lekötött tartalék HUF Értékelési tartalék HUF Adózott eredmény HUF Saját tőke jegyzett tőke arány (két tizedesjegyig) % Minimális Saját tőke/jegyzett tőke arány RT-nél % ST/JT arány a JT leszállítás után a számviteli politi-ka szerint
%
JT leszállítás összege HUF
8. Téridő: Források transzformációja
307
Kontírozó táblázatok: 1. Változat: Leszállításnál alkalmazott sorrend: 1. LT, 2. ET. 3. TT.
Tőke Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4DI JT 4DV LT
Nő Csökken
Tartozik Követel
411 JT 414 LT

2. Változat: Leszállításnál alkalmazott sorrend: 1. ET, 2. LT. 3. TT.

4DI JT 4DIV ET
Nő Csökken
Tartozik Követel
411 JT 413 ET

3. Változat: Leszállításnál alkalmazott sorrend: 1. TT, 2. ET. 3. LT.

4DI JT 4DIII TT
Nő Csökken
Tartozik Követel
411 JT 412 TT

308
2. Feladat Egy részvénytársaság alapítói tőkéje 25 000 000 HUF. Az előző években felhal-
mozott veszteségek hatására a saját tőke az üzleti év első napján 20 000 000
HUF, a lekötött tartalék 6 000 000 HUF, a tőketartalék pedig 9 000 000 HUF
volt. Az üzleti év eredménye mínusz 1 500 000 HUF. Értékelési tartalékot a vál-
lalkozás nem képzett. A vállalkozás számviteli politikájában úgy határozott,
hogy ha a hitelezők érdekében kell leszállítani a jegyzett tőkét, akkor a ST/JT
aránynak a száz százalékot kell elérnie.
Feladat: Töltse ki a táblázatot, és kontírozza minden lehetséges változatban a
saját tőke rendezéséhez szükséges gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázat:
Saját tőke feltöltés Me. Üzleti év
elején Üzleti év
végén Saját tőke HUF Jegyzett tőke HUF Jegyzett be nem fizetett tőke HUF Tőketartalék HUF Eredménytartalék HUF Lekötött tartalék HUF Értékelési tartalék HUF Adózott eredmény HUF Saját tőke jegyzett tőke arány (két tizedesjegyig) % Minimális Saját tőke/jegyzett tőke arány RT-nél % ST/JT arány a JT leszállítás után a számviteli politi-ka szerint
%
JT leszállítás összege HUF
8. Téridő: Források transzformációja
309
3. Feladat Egy Kft alapítói tőkéje 5 000 000 HUF. Az előző években felhalmozott veszte-
ségek hatására a saját tőke az üzleti év első napján 1 000 000 HUF volt. A lekö-
tött tartalék 800 000 HUF, a tőketartalék pedig 1 500 000 HUF volt. Az üzleti év
eredménye plusz 1 500 000 HUF. Értékelési tartalékot a vállalkozás nem kép-
zett. A vállalkozás számviteli politikájában úgy határozott, hogy ha a hitelezők
érdekében kell leszállítani a jegyzett tőkét, akkor a társasági formára előírt mini-
mum összegre kell a tulajdonosi jogokat adó tőkeelem értékét csökkenteni.
Feladat: Töltse ki a táblázatot, és kontírozza minden lehetséges változatban a
saját tőke rendezéséhez szükséges gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázat:
Saját tőke feltöltés Me. Üzleti év
elején Üzleti év
végén Saját tőke HUF Jegyzett tőke HUF Jegyzett be nem fizetett tőke HUF Tőketartalék HUF Eredménytartalék HUF Lekötött tartalék HUF Értékelési tartalék HUF Adózott eredmény HUF Saját tőke jegyzett tőke arány (két tizedesjegyig) % Minimális Saját tőke/jegyzett tőke arány Kft-nél % JT összege a leszállítás után a számviteli politika szerint
HUF
JT leszállítás összege HUF
8. Téridő: Források transzformációja
310
4. Feladat Egy Kft alapítói tőkéje 5 000 000 HUF. Az előző években felhalmozott veszte-
ségek hatására a saját tőke az üzleti év első napján 2 000 000 HUF volt. A lekö-
tött tartalék 800 000 HUF, a tőketartalék pedig 1 500 000 HUF volt. Az üzleti év
eredménye mínusz 1 500 000 HUF. Értékelési tartalékot a vállalkozás nem kép-
zett. A vállalkozás számviteli politikájában úgy határozott, hogy ha a hitelezők
érdekében kell leszállítani a jegyzett tőkét, akkor a társasági formára előírt mini-
mum összegre kell a tulajdonosi jogokat adó tőkeelem értékét csökkenteni.
Feladat: Töltse ki a táblázatot, és kontírozza minden lehetséges változatban a
saját tőke rendezéséhez szükséges gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázat:
Saját tőke feltöltés Me. Üzleti év
elején Üzleti év
végén Saját tőke HUF Jegyzett tőke HUF Jegyzett be nem fizetett tőke HUF Tőketartalék HUF Eredménytartalék HUF Lekötött tartalék HUF Értékelési tartalék HUF Adózott eredmény HUF Saját tőke jegyzett tőke arány (két tizedesjegyig) % Minimális Saját tőke/jegyzett tőke arány Kft-nél % JT összege a leszállítás után a számviteli politika szerint
HUF
JT leszállítás összege HUF
8. Téridő: Források transzformációja
311
Kontírozó táblázatok: 1. Változat: Leszállításnál alkalmazott sorrend: 1. LT, 2. ET. 3. TT.
Tőke Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4DI JT 4DV LT
Nő Csökken
Tartozik Követel
411 JT 414 LT
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4DI JT 4DV LT
Nő Csökken
Tartozik Követel
411 JT 414 LT
2. Változat: Leszállításnál alkalmazott sorrend: 1. ET, 2. LT. 3. TT.
Tőke Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4DI JT 4DIV ET
Nő Csökken
Tartozik Követel
411 JT 413 ET
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4DI JT 4DIV ET
Nő Csökken
Tartozik Követel
411 JT 413 ET
3. Változat: Leszállításnál alkalmazott sorrend: 1. TT, 2. ET. 3. LT.
Tőke Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4DI JT 4DIII TT
Nő Csökken
Tartozik Követel
411 JT 412 TT
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4DI JT 4DIII TT
Nő Csökken
Tartozik Követel
411 JT 412 TT
8. Téridő: Források transzformációja
312
5. Feladat A vállalkozás saját tőkéjének adatai év végén a következők:
Megnevezés Me. Érték Jegyzett tőke HUF 8 000 000 Jegyzett, be nem fizetett tőke HUF 1 000 000 Tőketartalék HUF 2 500 000 Eredménytartalék HUF 1 300 000 Lekötött tartalék HUF 1 800 000 Adózott eredmény HUF 400 000
Feladat: Töltse ki a táblázatot és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázat:
Ssz Adózott eredmény kiszámítása Me. Érték Számítás
1. D. Saját tőke HUF 2. D.I. Jegyzett tőke HUF 3. D.II. JBNFT (-) HUF 4. D.III. Tőketartalék HUF 5. D.IV. Eredménytartalék HUF 6. D.V. Lekötött tartalék HUF 7. D.VI. Értékelési tartalék HUF 8. D.VII. Adózott eredmény HUF
9. Osztalékfizetés tőkekorlátja HUF 10. Osztalékfizetés maximuma HUF 11. Kifizethető osztalék HUF
8. Téridő: Források transzformációja
313
Kontírozó táblázatok: 1. Az adózott eredmény átvezetése eredménytartalékba.
Tőke Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4DIV ET 4DVII ADER
Nő Csökken
Tartozik Követel
413 ET 416 ADER

2. Osztalék előírása.

4DIV ET 4FIII ASzKöt
Nő Csökken
Tartozik Követel
413 ET 479 KERLKöt.
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4DIV ET 4FIII ASzKöt.
Nő Csökken
Tartozik Követel
413 ET 479 KERLKöt.
3. Osztalék kifizetése.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII ASzKöt.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 479 KERLKöt.
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII ASzKöt.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 479 KERLKöt.
8. Téridő: Források transzformációja
314
6. Feladat A vállalkozás saját tőkéjének adatai év végén a következők:
Megnevezés Me. Érték Jegyzett tőke HUF 8 000 000 Jegyzett, be nem fizetett tőke HUF 1 000 000 Tőketartalék HUF 0 Eredménytartalék HUF 1 300 000 Lekötött tartalék HUF 1 800 000 Adózott eredmény HUF 400 000
Feladat: Töltse ki a táblázatot és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázat:
Ssz Adózott eredmény kiszámítása Me. Érték Számítás
1. D. Saját tőke HUF 2. D.I. Jegyzett tőke HUF 3. D.II. JBNFT (-) HUF 4. D.III. Tőketartalék HUF 5. D.IV. Eredménytartalék HUF 6. D.V. Lekötött tartalék HUF 7. D.VI. Értékelési tartalék HUF 8. D.VII. Adózott eredmény HUF
9. Osztalékfizetés tőkekorlátja HUF 10. Osztalékfizetés maximuma HUF 11. Kifizethető osztalék HUF
8. Téridő: Források transzformációja
315
Kontírozó táblázatok: 1. Az adózott eredmény átvezetése eredménytartalékba.
Tőke Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4DIV ET 4DVII ADER
Nő Csökken
Tartozik Követel
413 ET 416 ADER
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4DIV ET 4DVII ADER
Nő Csökken
Tartozik Követel
413 ET 416 ADER
2. Osztalék előírása.
Tőke Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4DIV ET 4FIII ASzKöt.
Nő Csökken
Tartozik Követel
413 ET 479 KERLKöt.
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4DIV ET 4FIII ASzKöt.
Nő Csökken
Tartozik Követel
413 ET 479 KERLKöt.
3. Osztalék kifizetése.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII ASzKöt.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 479 KERLKöt.
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII ASzKöt.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 479 KERLKöt.
8. Téridő: Források transzformációja
316
7. Feladat A vállalkozás saját tőkéjének adatai év végén a következők:
Megnevezés Me. Érték Jegyzett tőke HUF 8 000 000 Jegyzett, be nem fizetett tőke HUF 1 000 000 Tőketartalék HUF 400 000 Eredménytartalék HUF -400 000 Lekötött tartalék HUF 1 800 000 Adózott eredmény HUF 400 000
Feladat: Töltse ki a táblázatokat és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázat:
Ssz Adózott eredmény kiszámítása Me. Érték Számítás
1. D. Saját tőke HUF 2. D.I. Jegyzett tőke HUF 3. D.II. JBNFT (-) HUF 4. D.III. Tőketartalék HUF 5. D.IV. Eredménytartalék HUF 6. D.V. Lekötött tartalék HUF 7. D.VI. Értékelési tartalék HUF 8. D.VII. Adózott eredmény HUF
9. Osztalékfizetés tőkekorlátja HUF 10. Osztalékfizetés maximuma HUF 11. Kifizethető osztalék HUF
8. Téridő: Források transzformációja
317
8. Feladat A vállalkozás 201X-1. évi társasági adó fizetési kötelezettsége 4 600 000 HUF
volt. 201X. január és április 20-án is 800 000 HUF társasági adóelőleget fizetett
be. A társaság negyedéves társasági adó előlegfizetésre kötelezett. Az üzleti év
teljesítménye alapján az adózás előtti eredménye 52 000 000 HUF. Az adóalap
módosítás adatai: növelő tételek összege 7 000 000 HUF, csökkentő tételek
összege: 9 000 000 HUF. A társasági adó mértéke 10 százalék. A vállalkozás
500 000 HUF adókedvezményt vehet igénybe. Társasági adó feltöltési kötele-
zettségét a társaság határidőben teljesítette.
Feladat: Töltse ki a táblázatot, és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázat:
Lépés sz. Társasági adó elszámolás Me. Érték Számítás 26. Előleg befizetés 201X. év január 20. HUF
3. Előleg befizetés 201X. év április 20. HUF
4. 201X-1. évi társasági adó összege HUF
5. Befizetés 201X. év július 20. HUF
6. Befizetés 201X. év október 20. HUF
7. Összesen befizetett társasági adó előleg HUF
8. Adózás előtti eredmény 201X. év HUF
9. Adóalap növelő tényezők összege 201X. év. HUF
10. Adóalap csökkentő tényezők összege 201X. év. HUF
11. Módosított adóalap 201X. év. HUF
12. Társasági adó kulcsa 201X. év. %
13. Számított társasági adó 201X. év. HUF
14. Adókedvezmény 201X. év. HUF
15. Tényleges társasági adó előírása HUF
16. 201X. dec. 20. feltöltés mértéke %
17. 201X. XII. 20-ig befizetendő TA elvárt összege HUF 18. Feltöltési kötelezettség (201X. december 20.) HUF
19. 201X+1. V. 31-ig befizetett 201X. évi TA előleg HUF
20. 201X+1. május 31-én fizetendő társasági adó HUF
6 A sorszám kettessel kezdődik, mert az első lépésnek – a 201X-2. évi adóbevallás elkészítését 201X-1- év május
31-én – csak az eredményeit használjuk.
8. Téridő: Források transzformációja
318
Kontírozó táblázatok: 1. Előleg befizetés 201X. év január 20.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII TA elsz.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 461 TA elsz.

2. Előleg befizetés 201X. év április 20.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII TA elsz.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 461 TA elsz.
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII TA elsz.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 461 TA elsz.
3. Előleg befizetés 201X. év július 20.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII TA elsz.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 461 TA elsz.
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII TA elsz.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 461 TA elsz.
8. Téridő: Források transzformációja
319
4. Előleg befizetés 201X. év október 20.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII TA elsz.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 461 TA elsz.
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII TA elsz.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 461 TA elsz.
5. Társasági adó feltöltés 201X. év december 20.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII TA elsz.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 461 TA elsz.
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII TA elsz.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 461 TA elsz.
6. Társasági adó előírása. Vagyon
Teljesítm. Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4FIII TA elsz. 8DX TA Köt.
Nő Csökken
Tartozik Követel
461 TA elsz. 891 TA köt.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4FIII TA elsz. 8DX TA Köt.
Nő Csökken
Tartozik Követel
461 TA elsz. 891 TA köt.
7. Társasági adó pénzügyi rendezése a bevallással egy téridőben.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII TA elsz.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 461 TA elsz.
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Bankszla 4FIII TA elsz.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 461 TA elsz.
8. Téridő: Források transzformációja
320
9. Feladat A vállalkozás 201X. március 31-én kapta meg az egy évnél hosszabb időre
lekötött bankbetétének éves kamatát, 4 500 000 HUF-ot.
Feladat: Töltse ki a táblázatot, és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázat:
Ssz. Kamat elszámolás Me. Érték (Ft) Számítás 1. Éves kamat HUF
2. Kamatidőszak kezdete az üzleti évben Dátum 201X.01.01. 201X.03.31.
3. Kamatidőszak vége az üzleti évben Dátum 201X.01.01. 201X.03.31.
4. Kamatidőszak hossza Negyedév 1
365
5. Üzleti évre jutó kamat HUF 6. Előző évben elhatárolt kamat HUF
Kontírozó táblázat: 1. Előző évi kamat időbeli elhatárolásának feloldása.
Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
3C BAIELH 9BVIII Kap. Kam.
Nő Csökken
Tartozik Követel
391 BAIELH 974 Kap. Kam.
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
3C BAIELH 9BVIII Kap. Kam.
Nő Csökken
Tartozik Követel
391 BAIELH 974 Kap. Kam.
2. Kapott kamat pénzügyi teljesítése. Vagyon
Telj. Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Bankszla. 9BVIII Kap. Kam.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 974 Kap. Kam.
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Bankszla 9BVIII Kap. Kam.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 974 Kap. Kam.
8. Téridő: Források transzformációja
321
10. Feladat A vállalkozás 201X. október 5-én megkapta a költségek ellentételezésére igé-
nyelt költségvetési támogatást, 16 000 000 HUF-ot. A támogatott időszak a fo-
lyósítástól számított egy év. A költségek 40 százaléka az üzleti évben, 60 száza-
léka pedig a következő évben kerül elszámolásra.
Feladat: Töltse ki a táblázatot és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázat:
Ssz. Támogatás elszámolása Me. Érték Szám. 1. Kapott támogatás HUF 2. Üzleti évben elszámolt támogatás aránya % 3. Üzleti évben elszámolt támogatás összege HUF 4. Üzleti évet követő évben elszámolt támogatás aránya % 5. Üzleti évet követő évben elsz. támogatás összege HUF
Kontírozó táblázatok: 1. Támogatás pénzügyi teljesítése.
Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
3BIV Bankszla. 9AIII Kap. Tám.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 967 Kap. Tám.
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
3BIV Bankszla 9AIII Kap. Tám.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 967 Kap. Tám.
2. Támogatás időbeli elhatárolása. Vagyon
Telj. Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Tőke
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4G BPIELH 9AIII Kap. Tám.
Nő Csökken
Tartozik Követel
481 BPIELH 967 Kap. Tám.
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4G BPIELH 9AIII Kap. Tám.
Nő Csökken
Tartozik Követel
481 BPIEH 967 Kap. Tám.
8. Téridő: Források transzformációja
322
11. Feladat A vállalkozás 201X. december 15-én kiállította bérlőjének a bérbeadott raktár
201X+1. évi bérleti díjának számláját. A számla összege 18 000 000 + Áfa
HUF, fizetési határideje 201X. december 27. A számlát a következő évben
fizettek ki.
Feladat: Kontírozza az üzleti év gazdasági eseményeit.
Kontírozó táblázatok: 1. Bérleti díj számlázása.
Vagyon Teljesítmény
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 9AI NÁRB
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 911 NÁRB
Teljesítmény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 9AI NÁRB
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 911 NÁRB
2. Értékesítést kísérő általános forgalmi adó.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 4FIII Fiz.Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 467 Fiz. Áfa
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 4FIII Fiz. Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 467 Fiz. Áfa
3. Bevétel időbeli elhatárolása. Vagyon
Telj. Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Tőke
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4G BPIELH 9AI NÁRB
Nő Csök-ken
Tartozik Követel
481 BPIELH 911 NÁRB
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4G BPIELH 9AI NÁRB
Nő Csök-ken
Tartozik Követel
481 BPIEH 911 NÁRB
9. Téridő: Reálfolyamatokhoz használt befektetett eszközök birtoklása
323
Reálfolyamatokhoz használt befektetett eszközök birtoklása
9. Téridő: Reálfolyamatokhoz használt befektetett eszközök birtoklása
324
1. Feladat A 201X. november 10-én az egyik bérelt ingatlan tulajdonosának felszámoló
biztosa értesítette a vállalkozást, hogy egy berendezés bérleti jogáról három éve
kötött szerződést december 14-vel felmondja. A bérleti jog bekerülési értéke
12 000 000 HUF volt. A hasznos élettartam 10 év. Az üzleti év nyitásáig elszá-
molt halmozott terv szerinti értékcsökkenés 3 000 000 HUF. A terv szerinti
értékcsökkenés elszámolásának módszere lineáris, a maradványértéke 0 HUF.
Értékhelyesbítést és terven felüli értékcsökkenést a szerződés felmondásáig nem
számoltak el.
Feladat: Töltse ki a táblázatokat, és kontírozza a gazdasági eseményeket.
9. Téridő: Reálfolyamatokhoz használt befektetett eszközök birtoklása
325
Előkészítő táblázatok:
Ssz. Terv szerinti értékcsökkenés kiszámítása Me. Érték Számítás 1. Bruttó érték HUF 2. Maradványérték HUF 3. Terv szerinti értékcsökkenés alapja HUF
4. Leírási módszer Lináris
Teljesítmény
5. Hasznos élettartam Év 6. Hasznos élettartam Nap 7. Leírási kulcs % 8. Éves terv szerinti értékcsökkenés HUF
9. Ellenőrzés időszakának kezdete az üzleti évben Dátum 201X.01.01. 201X.12.13.
10. Ellenőrzés időszakának vége az üzleti évben Dátum 201X.01.01. 201X.12.13.
11. Ellenőrzés időszakának hossza az üzleti évben Nap 4
347
12. Üzleti évben elszámolt terv szerinti értékcsökk. HUF 13. Előző években elszámolt terv szerinti écs. HUF 14. Halmozott terv szerinti értékcsökkenés HUF
Ssz. Az értékhelyesbítés, és a terven felüli écs
kiszámítása Me. Érték Módszer
1. Bruttó érték HUF 2. Halmozott terv szerinti értékcsökkenés HUF 3. Nettó érték HUF 4. Halmozott (előző években elsz.) értékhelyesbítés HUF 5. Halmozott (előző években elsz.) terven felüli écs. HUF 6. Könyv szerinti érték az értékelés előtt HUF 7. Eszköz értéke az értékbecslés alapján (piaci érték) HUF 8. Értékhelyesbítés módosítás szükséges összege HUF 9. Értékhelyesbítés lényegességi küszöbértéke % 10. Értékhelyesbítés lényegességi küszöbértékének
abszolút ért. HUF
11. Elszámolandó értékhelyesbítés az üzleti évben HUF 12. Visszaírandó értékhelyesbítés az üzleti évben HUF 13. Könyv szerinti érték az értékhelyesb. módosítás után HUF 14. Terven felüli écs. módosítás szükséges összege HUF 15. Terven felüli értékcsökk. lényegességi küszöbértéke %
16. Terven felüli értékcsökkenés lényegességi küszübér-tékének abszolút értéke
HUF
17. Elszámolandó terven felüli écs. az üzleti évben HUF 18. Visszaírandó terven felüli értékcsökk. az üzleti évben HUF 19. Könyv szerinti érték az üzleti évi értékelés után HUF
9. Téridő: Reálfolyamatokhoz használt befektetett eszközök birtoklása
326
Kontírozó táblázatok: 1. Üzleti év terv szerinti értékcsökkenésének elszámolása.
Vagyon, Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AII IHTSzÉCs 5AVI TSzECsL
Nő Csökken
Tartozik Követel
129 IHTSzÉCs 571 TSzÉCsL
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AII IHTSzÉCs 5AVI TSzECsL
Nő Csökken
Tartozik Követel
129 IHTSzÉCs. 571 TSzÉCsL
2. Bruttó érték kivezetése. Vagyon
Telj. Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AII IkVÉJ 8AVII TFÉCs
Nő Csökken
Tartozik Követel
126 IkVÉJ 8664 TETFÉCs
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AII IkVÉJ 8AVII TFÉCs
Nő Csökken
Tartozik Követel
126 IkVÉJ. 8664 TETFÉCs
3. Halmozott terv szerinti értékcsökkenés kivezetése. Vagyon
Telj. Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AII IHTSzÉCs 8AVII TFÉCs
Nő Csökken
Tartozik Követel
129 IHTSzÉCs 8664 TETFÉCs
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII IHTSzÉCs 8AVII TFÉCs
Nő Csökken
Tartozik Követel
129 IHTSzÉCs. 8664 TETFÉCs
9. Téridő: Reálfolyamatokhoz használt befektetett eszközök birtoklása
327
2. Feladat A 201X. július 01-én az egyik raktárépület egy villámcsapás következtében le-
égett. Az ingatlan bruttó érték 80 000 000 HUF volt. A hasznos élettartam 50 év.
Az üzleti év nyitásáig elszámolt halmozott terv szerinti értékcsökkenés
8 600 000 HUF. A terv szerinti értékcsökkenés elszámolásának módszere lineá-
ris, a maradványértéke 10 000 000 HUF. Értékhelyesbítést és terven felüli érték-
csökkenést természeti katasztrófa bekövetkezéséig nem számoltak el.
Feladat: Töltse ki a táblázatokat, és kontírozza a gazdasági eseményeket.
9. Téridő: Reálfolyamatokhoz használt befektetett eszközök birtoklása
328
Előkészítő táblázatok:
Ssz. Terv szerinti értékcsökkenés kiszámítása Me. Érték Számítás 1. Bruttó érték HUF 2. Maradványérték HUF 3. Terv szerinti értékcsökkenés alapja HUF
4. Leírási módszer Lináris
Teljesímény
5. Hasznos élettartam Év 6. Hasznos élettartam Félév 7. Leírási kulcs % 8. Éves terv szerinti értékcsökkenés HUF
9. Ellenőrzés időszakának kezdete az üzleti évben Dátum 201X.01.01. 201X.07.01.
10. Ellenőrzés időszakának vége az üzleti évben Dátum 201X.01.01. 201X.07.01.
11. Ellenőrzés időszakának hossza az üzleti évben Félév 1
365
12. Üzleti évben elszámolt terv szerinti értékcsökk. HUF 13. Előző években elszámolt terv szerinti écs. HUF 14. Halmozott terv szerinti értékcsökkenés HUF
Ssz Az értékhelyesbítés, és a terven felüli écs
kiszámítása Me. Érték Módszer
1. Bruttó érték HUF 2. Halmozott terv szerinti értékcsökkenés HUF 3. Nettó érték HUF 4. Halmozott (előző években elsz.) értékhelyesbítés HUF 5. Halmozott (előző években elsz.) terven felüli écs. HUF 6. Könyv szerinti érték az értékelés előtt HUF 7. Eszköz értéke az értékbecslés alapján (piaci érték) HUF 8. Értékhelyesbítés módosítás szükséges összege HUF 9. Értékhelyesbítés lényegességi küszöbértéke %
10. Értékhelyesbítés lényegességi küszöbértékének abszolút ért.
HUF
11. Elszámolandó értékhelyesbítés az üzleti évben HUF 12. Visszaírandó értékhelyesbítés az üzleti évben HUF 13. Könyv szerinti érték az értékhelyesb. módosítás után HUF 14. Terven felüli écs. módosítás szükséges összege HUF 15. Terven felüli értékcsökk. lényegességi küszöbértéke %
16. Terven felüli értékcsökkenés lényegességi küszübér-tékének abszolút értéke
HUF
17. Elszámolandó terven felüli écs. az üzleti évben HUF 18. Visszaírandó terven felüli értékcsökk. az üzleti évben HUF 19. Könyv szerinti érték az üzleti évi értékelés után HUF
9. Téridő: Reálfolyamatokhoz használt befektetett eszközök birtoklása
329
Kontírozó táblázatok: 1. Üzleti év terv szerinti értékcsökkenésének elszámolása.
Vagyon, Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AII IHTSzÉCs 5AVI TSzECsL
Nő Csökken
Tartozik Követel
129 IHTSzÉCs 571 TSzÉCsL
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AII IHTSzÉCs 5AVI TSzECsL
Nő Csökken
Tartozik Követel
129 IHTSzÉCs. 571 TSzÉCsL
2. Halmozott terven felüli értékcsökkenés elszámolása. Vagyon
Telj. Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII IHTFÉCs 8AVII TFÉCs
Nő Csökken
Tartozik Követel
128 IHTFÉCs 8664 TETFÉCs
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII IHTFÉCs 8AVII TFÉCs
Nő Csökken
Tartozik Követel
128 IHTFÉCs 8664 TETFÉCs
3. Halmozott terv szerinti értékcsökkenés kivezetése. Erő-
forrás Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám Nő Eszköz
Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AII Ingatlanok 1AII IHTSzÉCs
Nő Csökken
Tartozik Követel
121 Ingatlanok 129 IHTSzÉCs
Csökken Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AII Ingatlanok 1AII IHTSzÉCs
Nő Csökken
Tartozik Követel
121 Ingatlanok 129 IHTSzÉCs
9. Téridő: Reálfolyamatokhoz használt befektetett eszközök birtoklása
330
4. Halmozott terven felüli értékcsökkenés kivezetése. Erő-
forrás Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám Nő Eszköz
Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII Ingatlanok 1AII IHTFÉCs
Nő Csökken
Tartozik Követel
121 Ingatlanok 128 IHTFÉCs
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII Ingatlanok 1AII IHTFÉCs
Nő Csökken
Tartozik Követel
121 Ingatlanok 128 IHTFÉCs
9. Téridő: Reálfolyamatokhoz használt befektetett eszközök birtoklása
331
3. Feladat: A vállalkozás egyik 201X-2. augusztus 10-én vásárolt személygép-
kocsija 201X. április 20-án balesetben totálkáros lett. A bruttó érték 8 600 000
HUF. A maradványérték 2 400 000 HUF. A hasznos élettartama 5 év. Az érték-
csökkenés elszámolási módja lineáris. A balesetet a másik autó okozta. A köte-
lező felelősségbiztosítására a biztosító a 2 500 000 HUF roncsértéket fizette ki.
Feladat: Töltse ki a táblázatokat és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázatok:
Ssz. Halmozott terv szerinti értékcsökkenés
kiszámítása Me. Érték Számítás
1. Bruttó érték HUF 2. Maradványérték HUF 3. Terv szerinti értékcsökkenés alapja HUF
4. Leírási módszer Lináris
Mértani
5. Hasznos élettartam Év 6. Hasznos élettartam Nap 7. Leírási kulcs % 8. Éves terv szerinti értékcsökkenés HUF
9. Ellenőrzés időszakának kezdete Dátum 201X-2.08.10. 201X-1.12.31.
10. Ellenőrzés időszakának vége az üzleti év előtt Dátum 201X-2.08.10. 201X-1.12.31.
11. Ellenőrzés időszakának hossza az üzleti előtt Nap 1
509
12. Üzleti év előtt elszámolt terv szerinti értékcs. HUF
Ssz. Üzleti év terv szerinti értékcsökkenése Me. Érték Számítás
1. Bruttó érték HUF 2. Maradványérték HUF 3. Terv szerinti értékcsökkenés alapja HUF
4. Leírási módszer Lináris
Számtani
5. Hasznos élettartam Év 6. Hasznos élettartam Nap 7. Leírási kulcs % 8. Éves terv szerinti értékcsökkenés HUF
9. Ellenőrzés időszakának kezdete az üzleti évben
Dátum 201X.01.01. 201X.04.21.
10. Ellenőrzés időszakának vége az üzleti évben
Dátum 201X.01.01. 201X.08.20.
11. Ellenőrzés időszakának hossza az üzleti évben
Nap 1
110
12. Üzleti évben elszámolt terv szerinti értékcsökk. HUF 13. Előző években elszámolt terv szerinti écs. HUF 14. Halmozott terv szerinti értékcsökkenés HUF
9. Téridő: Reálfolyamatokhoz használt befektetett eszközök birtoklása
332
Ssz. Az értékhelyesbítés, és a terven felüli écs
kiszámítása Me. Érték Módszer
1. Bruttó érték HUF 2. Halmozott terv szerinti értékcsökkenés HUF 3. Nettó érték HUF 4. Halmozott (előző években elsz.) értékhelyesbítés HUF 5. Halmozott (előző években elsz.) terven felüli écs. HUF 6. Könyv szerinti érték az értékelés előtt HUF 7. Eszköz értéke az értékbecslés alapján (piaci érték) HUF 8. Értékhelyesbítés módosítás szükséges összege HUF 9. Értékhelyesbítés lényegességi küszöbértéke % 10. Értékhelyesbítés lényegességi küszöbértékének
abszolút ért. HUF
11. Elszámolandó értékhelyesbítés az üzleti évben HUF 12. Visszaírandó értékhelyesbítés az üzleti évben HUF 13. Könyv szerinti érték az értékhelyesb. módosítás után HUF 14. Terven felüli écs. módosítás szükséges összege HUF 15. Terven felüli értékcsökk. lényegességi küszöbértéke %
16. Terven felüli értékcsökkenés lényegességi küszübér-tékének abszolút értéke
HUF
17. Elszámolandó terven felüli écs. az üzleti évben HUF 18. Visszaírandó terven felüli értékcsökk. az üzleti évben HUF 19. Könyv szerinti érték az üzleti évi értékelés után HUF
Kontírozó táblázatok: 1. Üzleti év terv szerinti értékcsökkenésének elszámolása.
Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII EBHTSzÉcs 5AVI TSzECsL
Nő Csökken
Tartozik Követel
149 EBHTSzÉCs 571 TSzÉCsL
Teljesítmény
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII EBHTSzÉcs 5AVI TSzECsL
Nő Csökken
Tartozik Követel
149 EBHTSzÉCs. 571 TSzÉCsL

333
2. Bruttó érték kivezetése. Vagyon Telj.

1AII Egyéb járm 8AVII TFÉCs
Nő Csökken
Tartozik Követel
142 Egyéb járm. 8664 TETFÉCs
Teljesítmény
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII Egyéb járm. 8AVII TFÉCs
Nő Csökken
Tartozik Követel
142 Egyéb járm. 8664 TETFÉCs
3. Halmozott terv szerinti értékcsökkenés kivezetése. Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII EBHTSzÉcs 8AVII TFÉCs
Nő Csökken
Tartozik Követel
149 EBHTSzÉCs 8664 TETFÉCs
Teljesítmény
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII EBHTSzÉcs 8AVII TFÉCs
Nő Csökken
Tartozik Követel
149 EBHTSzÉCs 8664 TETFÉCs
4. Biztosítótól kapott kártérítés elszámolása. Vagyon, Teljesítm
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Bankszla 9AIII KEBev.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 969 KEBev.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Bankszla 9AIII KEBev.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 969 KEBev.
9. Téridő: Reálfolyamatokhoz használt befektetett eszközök birtoklása
334
4. Feladat Az ÁLMODOZÓ Kft év végi eszközleltárában megállapította, hogy egyik tar-
goncája hiányzik. A targonca adatai a főkönyvi és analitlikus nyilvántartásból:
Megnevezés Me. Érték Bruttó érték HUF 5 300 000 Maradványérték HUF 1 500 000 Értékcsökkenés elszámolás módszere Lineáris Hasznos élettartam Év 7 Hasznos élettartam kezdete Dátum 2013.07.05. Aktuális üzleti év 2017
Feladat: Töltse ki a táblázatokat, és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázatok:
Ssz. Halmozott terv szerinti értékcsökkenés
kiszámítása Me. Érték Számítás
1. Bruttó érték HUF 2. Maradványérték HUF 3. Terv szerinti értékcsökkenés alapja HUF
4. Leírási módszer Lináris
Teljesímény
5. Hasznos élettartam Év 6. Hasznos élettartam Nap 7. Leírási kulcs (Két tizedesjegyig) % 8. Éves terv szerinti értékcsökkenés HUF
9. Ellenőrzés időszakának kezdete Dátum 2013.07.05. 2016.12.31.
10. Ellenőrzés időszakának vége az üzleti év előtt Dátum 2013.07.05. 2016.12.31.
11. Ellenőrzés időszakának hossza az üzleti év előtt Nap 4
1 275
12. Üzleti év előtt elszámolt terv szerinti értékcsökk. HUF
9. Téridő: Reálfolyamatokhoz használt befektetett eszközök birtoklása
335
Ssz. Üzleti év terv szerinti értékcsökkenésének
kiszámítása Me. Érték Számítás
1. Bruttó érték HUF 2. Maradványérték HUF 3. Terv szerinti értékcsökkenés alapja HUF
4. Leírási módszer Lináris
Mértani
5. Hasznos élettartam Év 6. Hasznos élettartam Nap 7. Leírási kulcs % 8. Éves terv szerinti értékcsökkenés HUF
9. Ellenőrzés időszakának kezdete az üzleti évben
Dátum 2017.01.01. 2017.12.31.
10. Ellenőrzés időszakának vége az üzleti évben
Dátum 2017.01.01. 2017.12.31.
11. Ellenőrzés időszakának hossza az üzleti évben
Év 1
1 000
12. Üzleti évben elszámolt terv szerinti értékcsökk. HUF 13. Előző években elszámolt terv szerinti écs. HUF 14. Halmozott terv szerinti értékcsökkenés HUF
Ssz Az értékhelyesbítés, és a terven felüli écs
kiszámítása Me. Érték Módszer
1. Bruttó érték HUF 2. Halmozott terv szerinti értékcsökkenés HUF 3. Nettó érték HUF 4. Halmozott (előző években elsz.) értékhelyesbítés HUF 5. Halmozott (előző években elsz.) terven felüli écs. HUF 6. Könyv szerinti érték az értékelés előtt HUF 7. Eszköz értéke az értékbecslés alapján (piaci érték) HUF 8. Értékhelyesbítés módosítás szükséges összege HUF 9. Értékhelyesbítés lényegességi küszöbértéke %
10. Értékhelyesbítés lényegességi küszöbértékének abszolút ért.
HUF
11. Elszámolandó értékhelyesbítés az üzleti évben HUF 12. Visszaírandó értékhelyesbítés az üzleti évben HUF 13. Könyv szerinti érték az értékhelyesb. módosítás után HUF 14. Terven felüli écs. módosítás szükséges összege HUF 15. Terven felüli értékcsökk. lényegességi küszöbértéke %
16. Terven felüli értékcsökkenés lényegességi küszübér-tékének abszolút értéke
HUF
17. Elszámolandó terven felüli écs. az üzleti évben HUF 18. Visszaírandó terven felüli értékcsökk. az üzleti évben HUF 19. Könyv szerinti érték az üzleti évi értékelés után HUF
9. Téridő: Reálfolyamatokhoz használt befektetett eszközök birtoklása
336
Kontírozó táblázatok. 1. Üzleti év terv szerinti értékcsökkenésének elszámolása.
Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII MBHTSzÉCs 5AVI TSzECsL
Nő Csökken
Tartozik Követel
139 MBHTSzÉCs 571 TSzÉCsL
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII MBHTSzÉCs 5AVI TSzECsL
Nő Csökken
Tartozik Követel
139 MBHTSzÉCs 571 TSzÉCsL
2. Halmozott terven felüli értékcsökkenés elszámolása. Vagy. Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII TEHTFÉCs 8AVII TFÉCs
Nő Csökken
Tartozik Követel
138 TEHTFÉCs 8664 TETFÉCs
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII TEHTFÉCs 8AVII TFÉCs
Nő Csökken
Tartozik Követel
138 TEHTFÉCs 8664 TETFÉCs
3. Halmozott terv szerinti értékcsökkenés kivezetése. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII TGépek 1AII MBHTSzÉCs
Nő Csökken
Tartozik Követel
131 TGépek 139 MBHTSzÉCs
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII TGépek 1AII MBHTSzÉCs
Nő Csökken
Tartozik Követel
131 TGépek 139 MBHTSzÉCs
9. Téridő: Reálfolyamatokhoz használt befektetett eszközök birtoklása
337
4. Halmozott terven felüli értékcsökkenés kivezetése. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII TGépek 1AII TEHTFÉCs
Nő Csökken
Tartozik Követel
131 TGépek 138 TEHTFÉCs
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráfordit Bevétel
1AII TGépek 1AII TEHTFÉCs
Nő Csökken
Tartozik Követel
131 TGépek 138 TEHTFÉCs
9. Téridő: Reálfolyamatokhoz használt befektetett eszközök birtoklása
338
5. Feladat A vállalkozás egyik központi számítógépe 201X. szeptember 15-én tönkrement.
A gép bruttó értéke 600 000 HUF, az előző években elszámolt halmozott terv
szerinti értékcsökkenése 320 000 HUF. A számítógép hasznos élettartama 3 év.
A leírási módszer lineáris. A számítógépen használt programok bruttó értéke
1 500 000 HUF, az év elejéig elszámolt értékcsökkenés 750 000 HUF. A
hasznos élettartam 3 év. A leírási módszer mindkét erőforrásnál lineáris. A
maradványérték a számítógépnél és a programnál is 0 HUF. Értékhelyesbítést,
terven felüli értékcsökkenést nem számoltak el.
Feladat: Töltse ki az alábbi táblázatokat és kontírozza a gazdasági eseményeket.
9. Téridő: Reálfolyamatokhoz használt befektetett eszközök birtoklása
339
Számítógép kivezetése Előkészítő táblázatok:
Ssz. Üzleti év terv szerinti értékcsökkenésének
kiszámítása Me. Érték Számítás
1. Bruttó érték HUF 2. Maradványérték HUF 3. Terv szerinti értékcsökkenés alapja HUF
4. Leírási módszer Lináris
Teljesímény
5. Hasznos élettartam Év 6. Hasznos élettartam Nap 7. Leírási kulcs (két tizedesjegy) % 8. Éves terv szerinti értékcsökkenés HUF
9. Ellenőrzés időszakának kezdete az üzleti évben
Dátum 201X.01.01. 201X.09.15.
10. Ellenőrzés időszakának vége az üzleti évben
Dátum 201X.01.01. 201X.09.14.
11. Ellenőrzés időszakának hossza az üzleti évben
Nap 1
257
12. Üzleti évben elszámolt terv szerinti értékcsökk. HUF 13. Előző években elszámolt terv szerinti écs. HUF 14. Halmozott terv szerinti értékcsökkenés HUF
Ssz Az értékhelyesbítés, és a terven felüli écs
kiszámítása Me. Érték Módszer
1. Bruttó érték HUF 2. Halmozott terv szerinti értékcsökkenés HUF 3. Nettó érték HUF 4. Halmozott (előző években elsz.) értékhelyesbítés HUF 5. Halmozott (előző években elsz.) terven felüli écs. HUF 6. Könyv szerinti érték az értékelés előtt HUF 7. Eszköz értéke az értékbecslés alapján (piaci érték) HUF 8. Értékhelyesbítés módosítás szükséges összege HUF 9. Értékhelyesbítés lényegességi küszöbértéke %
10. Értékhelyesbítés lényegességi küszöbértékének ab-szolút ért.
HUF
11. Elszámolandó értékhelyesbítés az üzleti évben HUF 12. Visszaírandó értékhelyesbítés az üzleti évben HUF 13. Könyv szerinti érték az értékhelyesb. módosítás után HUF 14. Terven felüli écs. módosítás szükséges összege HUF 15. Terven felüli értékcsökk. lényegességi küszöbértéke %
16. Terven felüli értékcsökkenés lényegességi küszübér-tékének abszolút értéke
HUF
17. Elszámolandó terven felüli écs. az üzleti évben HUF 18. Visszaírandó terven felüli értékcsökk. az üzleti évben HUF 19. Könyv szerinti érték az üzleti évi értékelés után HUF
9. Téridő: Reálfolyamatokhoz használt befektetett eszközök birtoklása
340
Számítógép kivezetése Kontírozó táblázatok: 1. Üzleti év terv szerinti értékcsökkenésének elszámolása.
Vagy. Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII EBHTSzÉcs 5AVI TSzECsL
Nő Csökken
Tartozik Követel
149 EBHTSzÉCs 571 TSzÉCsL
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII EBHTSzÉcs 5AVI TSzECsL
Nő Csökken
Tartozik Követel
149 EBHTSzÉCs. 571 TSzÉCsL
2. Bruttó érték kivezetése. Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AII Egyéb ber 8AVII TFÉCs
Nő Csökken
Tartozik Követel
142 Egyéb ber. 8664 TETFÉCs
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AII Egyéb ber. 8AVII TFÉCs
Nő Csökken
Tartozik Követel
142 Egyéb ber. 8664 TETFÉCs
3. Halmozott terv szerinti értékcsökkenés kivezetése. Vagy. Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-for-rás
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII EBHTSzÉcs 8AVII TFÉCs
Nő Csökken
Tartozik Követel
149 EBHTSzÉCs 8664 TETFÉCs
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII EBHTSzÉcs 8AVII TFÉCs
Nő Csökken
Tartozik Követel
149 EBHTSzÉCs 8664 TETFÉCs
9. Téridő: Reálfolyamatokhoz használt befektetett eszközök birtoklása
341
Szoftverek kivezetése Előkészítő táblázatok:
Ssz. Üzleti év terv szerinti értékcsökkenésének
kiszámítása Me. Érték Számítás
1. Bruttó érték HUF 2. Maradványérték HUF 3. Terv szerinti értékcsökkenés alapja HUF
4. Leírási módszer Lináris
Számtani
5. Hasznos élettartam Év 6. Hasznos élettartam Nap 7. Leírási kulcs (két tizedesjegy) % 8. Éves terv szerinti értékcsökkenés HUF
9. Ellenőrzés időszakának kezdete az üzleti évben
Dátum 201X.01.01. 201X.09.15.
10. Ellenőrzés időszakának vége az üzleti évben
Dátum 201X.01.01. 201X.09.14.
11. Ellenőrzés időszakának hossza az üzleti évben
Nap 2
257
12. Üzleti évben elszámolt terv szerinti értékcsökk. HUF 13. Előző években elszámolt terv szerinti écs. HUF 14. Halmozott terv szerinti értékcsökkenés HUF
Ssz. Az értékhelyesbítés, és a terven felüli écs
kiszámítása Me. Érték Módszer
1. Bruttó érték HUF 2. Halmozott terv szerinti értékcsökkenés HUF 3. Nettó érték HUF 4. Halmozott (előző években elsz.) értékhelyesbítés HUF 5. Halmozott (előző években elsz.) terven felüli écs. HUF 6. Könyv szerinti érték az értékelés előtt HUF 7. Eszköz értéke az értékbecslés alapján (piaci érték) HUF 8. Értékhelyesbítés módosítás szükséges összege HUF 9. Értékhelyesbítés lényegességi küszöbértéke % 10. Értékhelyesbítés lényegességi küszöbértékének
abszolút ért. HUF
11. Elszámolandó értékhelyesbítés az üzleti évben HUF 12. Visszaírandó értékhelyesbítés az üzleti évben HUF 13. Könyv szerinti érték az értékhelyesb. módosítás után HUF 14. Terven felüli écs. módosítás szükséges összege HUF 15. Terven felüli értékcsökk. lényegességi küszöbértéke %
16. Terven felüli értékcsökkenés lényegességi küszübér-tékének abszolút értéke
HUF
17. Elszámolandó terven felüli écs. az üzleti évben HUF 18. Visszaírandó terven felüli értékcsökk. az üzleti évben HUF 19. Könyv szerinti érték az üzleti évi értékelés után HUF
9. Téridő: Reálfolyamatokhoz használt befektetett eszközök birtoklása
342
Szoftverek kivezetése Kontírozó táblázatok: 1. Üzleti év terv szerinti értékcsökkenésének elszámolása.
Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AI IJHTSzÉCs 5AVI TSzECsL
Nő Csökken
Tartozik Követel
119 IJHTSzÉCs 571 TSzÉCsL
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AI IJHTSzÉCs 5AVI TSzECsL
Nő Csökken
Tartozik Követel
119 IJHTSzÉCs 571 TSzÉCsL
2. Halmozott terven felüli értékcsökkenés elszámolása. VagyonTelj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AI IJHTFÉCs 8AVII TFÉCs
Nő Csökken
Tartozik Követel
118 IJHTFÉCs 8663 IJTFÉCs
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AI IJHTFÉCs 8AVII TFÉCs
Nő Csökken
Tartozik Követel
118 IJHTFÉCs 8663 IJTFÉCs
3. Halmozott terv szerinti értékcsökkenés kivezetése. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AI Szoftverek 1AI IJHTSzÉCs
Nő Csökken
Tartozik Követel
114 Szoftverek 119 IJHTSzÉCs
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AI Szoftverek 1AI IJHTSzÉCs
Nő Csökken
Tartozik Követel
114 Szoftverek 119 IJHTSzÉCs
9. Téridő: Reálfolyamatokhoz használt befektetett eszközök birtoklása
343
Szoftverek kivezetése 4. Halmozott terven felüli értékcsökkenés kivezetése.
Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AI Szoftverek 1AI IJHTFÉCs
Nő Csökken
Tartozik Követel
114 Szoftverek 118 IJHTFÉCs
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
114 Szoftverek 1AI IJHTFÉCs
Nő Csökken
Tartozik Követel
114 Szoftverek 118 IJHTFÉCs
9. Téridő: Reálfolyamatokhoz használt befektetett eszközök birtoklása
344
6. Feladat A vállalkozás egyik bérelt raktárának vásárolt bérleti jogára az önkormányzat
építési terület átminősítés miatt 4 000 000 HUF terven felüli értékcsökkenést
számolt el az üzleti évet megelőző évben. A bérleti jog bruttó értéke 22 000 000
HUF. Az üzleti év elejéig elszámolt halmozott terv szerinti értékcsökkenés
11 000 000 HUF. A maradványérték 0 forint. A hasznos élettartam a szerződés
szerint 10 év, melyből az üzleti év első napjáig 5 év telt el. Az értékcsökkenés
elszámolási módja lineáris. A vállalkozás a számviteli politikájában az esz-
közcsoportnál az értékhelyesbítés lényegességi küszöbértékét a nettó érték 20
százalékában, a terven felüli értékcsökkenést pedig a bruttó érték 10 százaléká-
ban határozta meg.
A 201X. október 1-én az önkormányzat értesítette a vállalkozást, hogy a terület
átsorolását hatályon kívül helyezte. A vállalkozás által megbízott független ér-
tékbecslő hiteles dokumentumában a raktár bérleti jogának piaci értéke
10 000 000 HUF. A terv szerinti értékcsökkenést a vállalkozás év végén számol-
ja el.
Feladat: Töltse ki az alábbi táblázatokat és kontírozza a gazdasági eseményeket.
9. Téridő: Reálfolyamatokhoz használt befektetett eszközök birtoklása
345
Előkészítő táblázatok:
Ssz. Üzleti év terv szerinti értékcsökkenésének
kiszámítása Me. Érték Számítás
1. Bruttó érték HUF 2. Maradványérték HUF 3. Terv szerinti értékcsökkenés alapja HUF
4. Leírási módszer Lináris
Mértani
5. Hasznos élettartam Év 6. Hasznos élettartam Nap 7. Leírási kulcs (két tizedesjegy) % 8. Éves terv szerinti értékcsökkenés HUF
9. Ellenőrzés időszakának kezdete az üzleti évben
Dátum 201X.01.01. 201X.12.31.
10. Ellenőrzés időszakának vége az üzleti évben
Dátum 201X.01.01. 201X.12.31.
11. Ellenőrzés időszakának hossza az üzleti évben
Év 500
1
12. Üzleti évben elszámolt terv szerinti értékcsökk. HUF 13. Előző években elszámolt terv szerinti écs. HUF 14. Halmozott terv szerinti értékcsökkenés HUF
Ssz. A terven felüli écs, és az értékhelyesbítés kiszámítása Me. Érték Módszer
1. Bruttó érték HUF 2. Halmozott terv szerinti értékcsökkenés HUF 3. Nettó érték HUF 4. Halmozott (előző években elszámolt) értékhelyesbítés HUF 5. Halmozott (előző években elsz.) terven felüli értékcsökkenés HUF 6. Könyv szerinti érték az értékelés előtt HUF 7. Eszköz értéke az értékbecslés alapján (piaci érték) HUF 8. Terven felüli értékcsökkenés módosítás szükséges összege HUF 9. Terven felüli értékcsökkenés lényegességi küszöbértéke %
10. Terven felüli értékcsökkenés lényegességi küszübértékének ab-szolút értéke
HUF
11. Elszámolandó terven felüli értékcsökkenés az üzleti évben HUF
12. Visszaírandó terven felüli értékcsökkenés az üzleti évben HUF 13. Könyv szerinti érték a terven felül écs. módosítás után HUF
14. Értékhelyesbítés módosítás szükséges összege HUF 15. Értékhelyesbítés lényegességi küszöbértéke % 16. Értékhelyesbítés lényegességi küszöbértékének abszolút ért. HUF 17. Elszámolandó értékhelyesbítés az üzleti évben HUF
18. Visszaírandó értékhelyesbítés az üzleti évben HUF 19. Könyv szerinti érték az üzleti évi értékelés után HUF
9. Téridő: Reálfolyamatokhoz használt befektetett eszközök birtoklása
346
Kontírozó táblázatok: 1. Terv szerinti értékcsökkenés elszámolása.
Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII IHTSzÉCs 5AVI TSzECsL
Nő Csökken
Tartozik Követel
129 IHTSzÉCs 571 TSzÉCsL
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII IHTSzÉCs 5AVI TSzECsL
Nő Csökken
Tartozik Követel
129 IHTSzÉCs. 571 TSzÉCsL
2. Terven felüli értékcsökkenés visszaírása. Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AII IHTFÉCs 9AIII ViTFÉCs
Nő Csökken
Tartozik Követel
128 IHTFÉCs 964 ViTFÉCs
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AII IHTFÉCs 9AIII ViTFÉCs
Nő Csökken
Tartozik Követel
128 IHTFÉCs 964 ViTFÉCs
9. Téridő: Reálfolyamatokhoz használt befektetett eszközök birtoklása
347
7. Feladat Egy hosszú ingatlanpiaci recesszió miatt az üzleti évet megelőző második évben
a vállalkozás egyik budapesti ingatlanának piaci értéke 30 000 000 HUF-ról
22 000 000 HUF-ra csökkent. A változás tendenciája meghaladja az egy évet.
Az épület bruttó értéke a számviteli nyilvántartás szerint 28 000 000 HUF, az
üzleti év előtt elszámolt terv szerinti értékcsökkenés 1 200 000 HUF. Az érték-
csökkenés elszámolási módszere lineáris. A maradványérték 0 HUF. A hasznos
élettartam 50 év. A számviteli politikában a vállalkozás a terven felüli érték-
csökkenés elszámolásánál a lényeges változást a nettó érték 5 százalékában álla-
pította meg. Az üzleti évet megelőző években értékhelyesbítést nem számolt el a
vállalkozás. Az értékhelyesbítés lényegességi küszöbértéke a könyv szerinti ér-
ték 20 százaléka.
Feladat: Töltse ki az alábbi táblázatokat és kontírozza a gazdasági eseményeket.
9. Téridő: Reálfolyamatokhoz használt befektetett eszközök birtoklása
348
Előkészítő táblázatok:
Ssz. Üzleti év terv szerinti értékcsökkenésének
kiszámítása Me. Érték Számítás
1. Bruttó érték HUF 2. Maradványérték HUF 3. Terv szerinti értékcsökkenés alapja HUF
4. Leírási módszer Lináris
Teljesímény
5. Hasznos élettartam Év 6. Hasznos élettartam Nap 7. Leírási kulcs (két tizedesjegy) % 8. Éves terv szerinti értékcsökkenés HUF
9. Ellenőrzés időszakának kezdete az üzleti évben Dátum 201X.01.01. 201X.12.31.
10. Ellenőrzés időszakának vége az üzleti évben Dátum 201X.01.01. 201X.12.31.
11. Ellenőrzés időszakának hossza az üzleti évben Év 1
200
12. Üzleti évben elszámolt terv szerinti értékcsökk. HUF 13. Előző években elszámolt terv szerinti écs. HUF 14. Halmozott terv szerinti értékcsökkenés HUF
Ssz. A terven felüli écs, és az értékhelyesbítés kiszámítása Me. Érték Módszer
1. Bruttó érték HUF 2. Halmozott terv szerinti értékcsökkenés HUF 3. Nettó érték HUF 4. Halmozott (előző években elszámolt) értékhelyesbítés HUF 5. Halmozott (előző években elsz.) terven felüli értékcsökkenés HUF 6. Könyv szerinti érték az értékelés előtt HUF 7. Eszköz értéke az értékbecslés alapján (piaci érték) HUF 8. Terven felüli értékcsökkenés módosítás szükséges összege HUF 9. Terven felüli értékcsökkenés lényegességi küszöbértéke %
10. Terven felüli értékcsökkenés lényegességi küszübértékének abszolút értéke
HUF
11. Elszámolandó terven felüli értékcsökkenés az üzleti évben HUF
12. Visszaírandó terven felüli értékcsökkenés az üzleti évben HUF 13. Könyv szerinti érték a terven felül écs. módosítás után HUF 14. Értékhelyesbítés módosítás szükséges összege HUF 15. Értékhelyesbítés lényegességi küszöbértéke % 16. Értékhelyesbítés lényegességi küszöbértékének abszolút ért. HUF 17. Elszámolandó értékhelyesbítés az üzleti évben HUF
18. Visszaírandó értékhelyesbítés az üzleti évben HUF 19. Könyv szerinti érték az üzleti évi értékelés után HUF
9. Téridő: Reálfolyamatokhoz használt befektetett eszközök birtoklása
349
Kontírozó táblázatok: 1. Üzleti év terv szerinti értékcsökkenésének elszámolása.
Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AII IHTSzÉCs 5AVI TSzECsL
Nő Csökken
Tartozik Követel
129 IHTSzÉCs 571 TSzÉCsL
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AII IHTSzÉCs 5AVI TSzECsL
Nő Csökken
Tartozik Követel
129 IHTSzÉCs. 571 TSzÉCsL
2. Halmozott terven felüli értékcsökkenés elszámolása. Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AII IHTFÉCs 8AVII TFÉCs
Nő Csökken
Tartozik Követel
128 IHTFÉCs 8664 TETFÉCs
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII IHTFÉCs 8AVII TFÉCs
Nő Csökken
Tartozik Követel
128 IHTFÉCs 8664 TETFÉCs
9. Téridő: Reálfolyamatokhoz használt befektetett eszközök birtoklása
350
8. feladat A vállalkozás Nyúl község ipari parkjában lévő telkére az ingatlanpiaci re-
cesszió miatt a bruttó érték 10 százalékával egyenlő terven felüli értékcsökke-
nést számolt el az előző üzleti évben. Az üzleti évtől az országban tartós ingat-
lanpiaci konjunktúra tombol, melynek következtében a földterület piaci értéke
30 százalékkal meghaladja az eszköz könyv szerinti értékét. Az eszközcsoportra
a számviteli politika a terven felüli értékcsökkenésnél 8 százalék lényegességi
küszöbértéket tartalmaz a bruttó értékhez viszonyítva. A földterület bruttó értéke
45 000 000 HUF. A vállalkozás a földterületet nem akarja felértékelni.
Feladat: Töltse ki az alábbi táblázatokat és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázatok:
Ssz. Üzleti év terv szerinti értékcsökkenésének
kiszámítása Me. Érték Számítás
1. Bruttó érték HUF 2. Maradványérték HUF 3. Terv szerinti értékcsökkenés alapja HUF
4. Leírási módszer Lináris Tiltott
5. Hasznos élettartam Év 6. Hasznos élettartam Nap 7. Leírási kulcs (két tizedesjegy) % 8. Éves terv szerinti értékcsökkenés HUF
9. Ellenőrzés időszakának kezdete az üzleti évben
Dátum 201X.01.01. 201X.12.31.
10. Ellenőrzés időszakának vége az üzleti évben
Dátum 201X.01.01. 201X.12.31.
11. Ellenőrzés időszakának hossza az üzleti évben
Év 1
1 000
12. Üzleti évben elszámolt terv szerinti értékcsökk. HUF 13. Előző években elszámolt terv szerinti écs. HUF 14. Halmozott terv szerinti értékcsökkenés HUF
9. Téridő: Reálfolyamatokhoz használt befektetett eszközök birtoklása
351
Ssz. A terven felüli écs, és az értékhelyesbítés kiszámítása Me. Érték Módszer
1. Bruttó érték HUF 2. Halmozott terv szerinti értékcsökkenés HUF 3. Nettó érték HUF 4. Halmozott (előző években elszámolt) értékhelyesbítés HUF 5. Halmozott (előző években elsz.) terven felüli értékcsökkenés HUF 6. Könyv szerinti érték az értékelés előtt HUF 7. Eszköz értéke az értékbecslés alapján (piaci érték) HUF 8. Terven felüli értékcsökkenés módosítás szükséges összege HUF 9. Terven felüli értékcsökkenés lényegességi küszöbértéke %
10. Terven felüli értékcsökkenés lényegességi küszübértékének abszolút értéke
HUF
11. Elszámolandó terven felüli értékcsökkenés az üzleti évben HUF
12. Visszaírandó terven felüli értékcsökkenés az üzleti évben HUF 13. Könyv szerinti érték a terven felül écs. módosítás után HUF 14. Értékhelyesbítés módosítás szükséges összege HUF 15. Értékhelyesbítés lényegességi küszöbértéke % 16. Értékhelyesbítés lényegességi küszöbértékének abszolút ért. HUF 17. Elszámolandó értékhelyesbítés az üzleti évben HUF
18. Visszaírandó értékhelyesbítés az üzleti évben HUF 19. Könyv szerinti érték az üzleti évi értékelés után HUF
Kontírozó táblázat: 1. Halmozott terven felüli értékcsökkenés visszaírása.
Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AII IHTFÉCs 9AIII ViTFÉCs
Nő Csökken
Tartozik Követel
128 IHTFÉCs 964 ViTFÉCs
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AII IHTFÉCs 9AIII ViTFÉCs
Nő Csökken
Tartozik Követel
128 IHTFÉCs 964 ViTFÉCs
9. Téridő: Reálfolyamatokhoz használt befektetett eszközök birtoklása
352
9. Feladat A vállalkozás egyik ingatlanának piaci értéke egy független értékbecslő szerint
tartósan 800 000 000 HUF. Az ingatlan bruttó értéke 750 000 000 HUF, az
elszámolt halmozott terv szerinti értékcsökkenés összege 80 000 000 HUF. A
vállalkozás számviteli politikájában az ingatlanok eszközcsoportban az értékhe-
lyesbítés elszámolásánál a jelentős változás határát a bruttó érték 10 százaléká-
ban határozták meg.
Feladat: Töltse ki az alábbi táblázat és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázat: Ssz. A terven felüli écs, és az értékhelyesbítés kiszámítása Me. Érték Módszer
1. Bruttó érték HUF 2. Halmozott terv szerinti értékcsökkenés HUF 3. Nettó érték HUF 4. Halmozott (előző években elszámolt) értékhelyesbítés HUF 5. Halmozott (előző években elsz.) terven felüli értékcsökkenés HUF 6. Könyv szerinti érték az értékelés előtt HUF 7. Eszköz értéke az értékbecslés alapján (piaci érték) HUF 8. Terven felüli értékcsökkenés módosítás szükséges összege HUF 9. Terven felüli értékcsökkenés lényegességi küszöbértéke %
10. Terven felüli értékcsökkenés lényegességi küszübértékének abszolút értéke
HUF
11. Elszámolandó terven felüli értékcsökkenés az üzleti évben HUF
12. Visszaírandó terven felüli értékcsökkenés az üzleti évben HUF 13. Könyv szerinti érték a terven felül écs. módosítás után HUF 14. Értékhelyesbítés módosítás szükséges összege HUF 15. Értékhelyesbítés lényegességi küszöbértéke % 16. Értékhelyesbítés lényegességi küszöbértékének abszolút ért. HUF 17. Elszámolandó értékhelyesbítés az üzleti évben HUF
18. Visszaírandó értékhelyesbítés az üzleti évben HUF 19. Vagyonérték az üzleti évi értékelés után HUF
Kontírozó táblázat: 1. Értékhelyesbítés elszámolása.
Va-gyon
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-for-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII IÉrtékh.b 4DVI ÉT
Nő Csökken
Tartozik Követel
127 IÉrtékh. 415 ÉT
Tőke
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII IÉrtékh. 4DVI ÉT
Nő Csökken
Tartozik Követel
127 IÉrtékh. 415 ÉT
9. Téridő: Reálfolyamatokhoz használt befektetett eszközök birtoklása
353
10. Feladat 201X. december 31-én a KRŐZUS Kft. egyik gyártósorának bruttó értéke
450 000 000 HUF, halmozott terv szerinti értékcsökkenése 180 000 000 HUF,
értékhelyesbítése pedig 150 000 000 HUF. A legutolsó független vagyonértéke-
lő értékbecslés szerint az eszköz piaci értéke a mérlegfordulónapon 250 000 000
HUF. A vállalkozás a számviteli politikájában az eszközcsoportnál az értékhe-
lyesbítés lényegességi küszöbértékét a nettó érték 15 százalékában, a terven fe-
lüli értékcsökkenést pedig a bruttó érték 5 százalékában határozta meg.
Feladat: Töltse ki az alábbi táblázatokat és kontírozza a gazdasági eseményeket. Ssz. Az értékhelyesbítés, és a terven felüli écs kiszámítása Me. Érték Módszer
1. Bruttó érték HUF 2. Halmozott terv szerinti értékcsökkenés HUF 3. Nettó érték HUF 4. Halmozott (előző években elszámolt) értékhelyesbítés HUF 5. Halmozott (előző években elsz.) terven felüli értékcsökkenés HUF 6. Könyv szerinti érték az értékelés előtt HUF 7. Eszköz értéke az értékbecslés alapján (piaci érték) HUF 8. Értékhelyesbítés módosítás szükséges összege HUF 9. Értékhelyesbítés lényegességi küszöbértéke %
10. Értékhelyesbítés lényegességi küszöbértékének abszolút ért. HUF 11. Elszámolandó értékhelyesbítés az üzleti évben HUF
12. Visszaírandó értékhelyesbítés az üzleti évben HUF 13. Könyv szerinti érték az értékhelyesbítés módosítás után HUF 14. Terven felüli értékcsökkenés módosítás szükséges összege HUF 15. Terven felüli értékcsökkenés lényegességi küszöbértéke %
16. Terven felüli értékcsökkenés lényegességi küszübértékének abszolút értéke
HUF
17. Elszámolandó terven felüli értékcsökkenés az üzleti évben HUF
18. Visszaírandó terven felüli értékcsökkenés az üzleti évben HUF 19. Könyv szerinti érték az üzleti évi értékelés után HUF
1. Értékhelyesbítés visszaírása. Va-gyon
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AII TEÉh. 4DVI ÉT
Nő Csökken
Tartozik Követel
137 TEÉh. 415 ÉT
Tőke
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AII TEÉh. 4DVI ÉT
Nő Csökken
Tartozik Követel
137 TEÉh. 415 ÉT
9. Téridő: Reálfolyamatokhoz használt befektetett eszközök birtoklása
354
2. Terven felüli értékcsökkenés elszámolása. Vagy. Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-for-rás
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII TEHTFÉCs 8AVII TETFÉCs
Nő Csökken
Tartozik Követel
138 TEHTFÉCs 8664 TETFÉCs
Tel-jesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII TEHTFÉCs 8AVII TETFÉCs
Nő Csökken
Tartozik Követel
138 TEHTFÉCs 8664 TETFÉCs
10. Téridő: Készletek birtoklásának számvitele
355
Készletek birtoklásának számvitele
10. Téridő: Készletek birtoklásának számvitele
356
1. Feladat A Egy húsipari Kft fűszer készletének (segédanyag) könyv szerinti értéke 201X.
december 31-én a főkönyvi nyilvántartás szerint 92 505 700 HUF. Az év végi
leltározás során megállapították, hogy a szakszerűtlen raktározás miatt a készlet-
ből 30 százalékkal kevesebb késztermék állítható elő. A segédanyagoknál a vál-
lalkozás számviteli politikája az értékvesztés lényegességi küszöbértékét a be-
szerzési érték 5 százalékában határozta meg. A vállalkozás a raktárvezető fele-
lősségét a kár 10 százalékában állapította meg, melyet a munkaügyi döntőbíró-
ság jogerősen jóváhagyott. A raktárvezető alapbére 220 000 HUF/hó. A vállal-
kozásnál a kollektív szerződés a gondatlan károkozás miatti kártérítés összegét 8
hónap alapfizetésben maximálta. A törvények és a dolgozó kötelezettségei alap-
ján a havi munkabérből 45 000 HUF vonható le.
Feladat: Töltse ki a táblázatokat és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázatok: Ssz. Készlet értékvesztésének kiszámítása Me Érték Módszer
1. Beszerzési érték HUF 2. Halmozott értékvesztés az üzleti év előtt HUF 3. Készlet könyv szerinti értéke HUF 4. Készlet piaci, használati értéke HUF
5. Értékvesztés módosítás szükséges összege HUF 6. Értékvesztés lényegességi küszöbértéke % 7. Értékvesztés lényegességi küszöbértékének abszolút értéke HUF 8. Elszámolandó értékvesztés az üzleti évben HUF
9. Értékvesztés visszaírás az üzleti évben HUF 11. Készlet könyv szerinti értéke az üzleti évi értékelés után HUF
Ssz. Kártérítési felelősség kiszámítása Me Érték Módszer
1. Okozott kár értéke HUF 2. Dolgozó felelősségének mértéke % 3. Elméleti kártérítés összege HUF 4. Raktárvezető havi alapbére HUF 5. Dolgozó kártérítésének felső határa Hónap 6. Dolgozó kártérítésének felső határa HUF 7. Ténylegesen levonható kártérítés összege HUF 8. Havonta levonható összeg HUF
10. Téridő: Készletek birtoklásának számvitele
357
Kontírozó táblázatok: 1. Értékvesztés elszámolása.
Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
2BI VKÉv 8AVII KészlEÉ
Nő Csökken
Tartozik Követel
229 AÉrtékveszt 8661 KészlEÉ
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
2BI VKÉv 8AVII KészlEÉ
Nő Csökken
Tartozik Követel
229 AÉrtékveszt 8661 KészlEÉ
2. Kártérítés előírása. Vagyon
Telj. Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Előírt tart 9AIII KEBev.
Nő Csökken
Tartozik Követel
3612 Előírt tart. 969 KEBev.
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Előírt tart. 9AIII KEBev.
Nő Csökken
Tartozik Követel
3612 Előírt tart. 969 KEBev.
3. Kártérítés első részletének levonása. Va-gyon
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Előírt tart. 4FIII JESzla.
Nő Csökken
Tartozik Követel
3612 Előírt tart. 471 JESzla.
Tarto-zás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Előírt tart. 4FIII JESzla.
Nő Csökken
Tartozik Követel
3612 Előírt tart. 471 JESzla.
10. Téridő: Készletek birtoklásának számvitele
358
2. Feladat A vállalkozás 201X. december 31-én a leltár szerint 10 515 000 HUF alapanyag
készlettel rendelkezett. Év közben a készletekről mennyiségi-, és értéknyilván-
tartást nem vezetett. Az anyagkészlet piaci értéke 8 315 000 HUF. A számviteli
politikájában a vállalkozás az alapanyagkészletnél a lényegességi küszöbértéket
a könyv szerinti érték 8 százalékában állapította meg.
Feladat: Töltse ki a táblázatot, és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázat: Ssz. Készlet értékvesztésének kiszámítása Me Érték Módszer
1. Beszerzési érték HUF 2. Halmozott értékvesztés az üzleti év előtt HUF 3. Készlet könyv szerinti értéke HUF 4. Készlet piaci, használati értéke HUF
5. Értékvesztés módosítás szükséges összege HUF 6. Értékvesztés lényegességi küszöbértéke % 7. Értékvesztés lényegességi küszöbértékének abszolút értéke HUF 8. Elszámolandó értékvesztés az üzleti évben HUF
9. Értékvesztés visszaírás az üzleti évben HUF 11. Készlet könyv szerinti értéke az üzleti évi értékelés után HUF
Kontírozó táblázat: 1. Értékvesztés elszámolása.
Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
2BI VKÉv 8AVII KészlEÉ
Nő Csökken
Tartozik Követel
229 AÉrtékveszt 8661 KészlEÉ
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
2BI VKÉv 8AVII KészlEÉ
Nő Csökken
Tartozik Követel
229 AÉrtékveszt 8661 KészlEÉ
10. Téridő: Készletek birtoklásának számvitele
359
3. Feladat Az EZERMESTER Zrt karbantartási anyagkészletéről év közben mennyiségi és
értéknyilvántartást vezet. A felhasználást FIFO módszerrel számolja el. 201X.
december 31-én a karbantartási anyagok beszerzési értéke 85 215 000 HUF, az
előző években elszámolt értékvesztés 8 213 000 HUF volt. A piaci információk
alapján a karbantartási anyagok értéke 76 210 000 HUF. Az értékvesztés és
visszaírás jelentős változásánál a lényegességi küszöbérték a számviteli politika
szerint a könyv szerinti érték 10 százaléka.
Feladat: Töltse ki a táblázatot, és ha szükséges kontírozza a gazdasági esemé-
nyeket.
Előkészítő táblázat: Ssz. Készlet értékvesztésének kiszámítása Me Érték Módszer
1. Beszerzési érték HUF 2. Halmozott értékvesztés az üzleti év előtt HUF 3. Készlet könyv szerinti értéke HUF 4. Készlet piaci, használati értéke HUF
5. Értékvesztés módosítás szükséges összege HUF 6. Értékvesztés lényegességi küszöbértéke % 7. Értékvesztés lényegességi küszöbértékének abszolút értéke HUF 8. Elszámolandó értékvesztés az üzleti évben HUF
9. Értékvesztés visszaírás az üzleti évben HUF 11. Készlet könyv szerinti értéke az üzleti évi értékelés után HUF
10. Téridő: Készletek birtoklásának számvitele
360
4. Feladat A vállalkozás árukészletéről év közben mennyiségi és értéknyilvántartást vezet.
201X. december 31-én az áruk beszerzési értéke 22 115 000 HUF, az előző
években elszámolt értékvesztés 5 018 000 HUF volt. A piaci információk
alapján az áruk értéke 21 186 000 forint. Az értékvesztés és visszaírás jelentős
változásánál a lényegességi küszöbérték a számviteli politika szerint a könyv
szerinti érték 8 százaléka.
Feladat: Töltse ki a táblázatot, és ha szükséges kontírozza a gazdasági esemé-
nyeket.
Előkészítő táblázat: Ssz. Készlet értékvesztésének kiszámítása Me Érték Módszer
1. Beszerzési érték HUF 2. Halmozott értékvesztés az üzleti év előtt HUF 3. Készlet könyv szerinti értéke HUF 4. Készlet piaci, használati értéke HUF
5. Értékvesztés módosítás szükséges összege HUF 6. Értékvesztés lényegességi küszöbértéke % 7. Értékvesztés lényegességi küszöbértékének abszolút értéke HUF 8. Elszámolandó értékvesztés az üzleti évben HUF
9. Értékvesztés visszaírás az üzleti évben HUF 11. Készlet könyv szerinti értéke az üzleti évi értékelés után HUF
Kontírozó táblázat: 1. Értékvesztés visszaírása.
Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
2BI VKÉv 9AIII KViÉv
Nő Csökken
Tartozik Követel
269 ÁÉveszt. 964 KViÉv
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
2BI VKÉv 9AIII KViÉv
Nő Csökken
Tartozik Követel
269 ÁÉveszt. 964 KViÉv
10. Téridő: Készletek birtoklásának számvitele
361
5. Feladat A vállalkozás egyik vevőjének felszámolóbiztosa 201X. szeptember 30-án érte-
sítést küldött, mely szerint a tevékenységének beszüntetése miatt megrendelését
azonnali hatállyal felmondja. A vállalkozás a szerződés teljesítése érdekében
43 515 000 HUF értékű készterméket tárol készáruraktárában. Egy új, másik
vevővel kötött szerződés szerinti 201X+1. január 02-201X+1. március 31. között
a késztermék 40 százalékát tudják értékesíteni.
Feladat: Töltse ki a táblázatot, és ha szükséges kontírozza a gazdasági esemé-
nyeket.
Előkészítő táblázat: Ssz. Készlet értékvesztésének kiszámítása Me Érték Módszer
1. Előállítási érték HUF 2. Halmozott értékvesztés az üzleti év előtt HUF 3. Készlet könyv szerinti értéke HUF 4. Készlet piaci, használati értéke HUF
5. Értékvesztés módosítás szükséges összege HUF 6. Értékvesztés lényegességi küszöbértéke % 7. Értékvesztés lényegességi küszöbértékének abszolút értéke HUF 8. Elszámolandó értékvesztés az üzleti évben HUF
9. Értékvesztés visszaírás az üzleti évben HUF 11. Készlet könyv szerinti értéke az üzleti évi értékelés után HUF
1. Értékvesztés elszámolása. Vagyon
Telj. Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
2BI STKÉV 8AVII KészlEÉ
Nő Csökken
Tartozik Követel
259 KétÉv 8661 KészlEÉ
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
2BI STKÉV 8AVII KészlEÉ
Nő Csökken
Tartozik Követel
259 KétÉv 8661 KészlEÉ
10. Téridő: Készletek birtoklásának számvitele
362
6. Feladat Egy mezőgazdasági vállalkozásnál 201X. januárban a növénytermesztési ágazat-
ban 16 200 000 HUF fagykár keletkezett. Év üzleti évet megelőző év mezei lel-
tárának értéke 35 200 000 HUF volt. A biztosítási szerződés szerint fagykár cí-
mén a kár 80 százalékát, maximum 20 000 000 HUF kártérítést fizet a biztosító.
Feladat: Töltse ki a táblázatot, és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázat: Ssz. Készlet értékvesztésének kiszámítása Me Érték Módszer
1. Előállítási érték HUF 2. Halmozott értékvesztés az üzleti év előtt HUF 3. Készlet könyv szerinti értéke HUF 4. Készlet piaci, használati értéke HUF 5. Értékvesztés módosítás szükséges összege HUF 6. Értékvesztés lényegességi küszöbértéke % 7. Értékvesztés lényegességi küszöbértékének abszolút értéke HUF 8. Elszámolandó értékvesztés az üzleti évben HUF
9. Értékvesztés visszaírás az üzleti évben HUF 11. Készlet könyv szerinti értéke az üzleti évi értékelés után HUF
Kontírozó táblázatok: 1. Értékvesztés elszámolása.
Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
2BI STKÉV 8AVII KészlEÉ
Nő Csökken
Tartozik Követel
239 BftlenTÉv 8661 KészlEÉ
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
2BI STKÉV 8AVII KészlEÉ
Nő Csökken
Tartozik Követel
239 BftlenTÉv 8661 KészlEÉ
2. Biztosítótól kapott kártérítés elszámolása. Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Bankszla 9AIII KEBev.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 969 KEBev.
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Bankszla 9AIII KEBev.
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 969 KEBev.
10. Téridő: Készletek birtoklásának számvitele
363
7. Feladat A vállalkozás 201X. július 5-én értékesített késztermékének kiszállításával egy
szállítmányozó céget bízott meg. A raktárból a fuvarlevél szerint kiadott
mennyiség 2 500 kg volt. Nyilvántartási értéke 12 000 HUF/kg. Eladási ára
18 000 HUF/kg. A vevőhöz a felvett jegyzőkönyv szerint csak 2 300 kg áru ér-
kezett meg. A szállítmányozó elismerte a felelősségét, és az okozott kárt 201X.
szeptember 15-én megfizette.
Feladat: Töltse ki a táblázatot, és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázat:
Megnevezés Mennyiség
(kg) Egységár (HUF/kg)
Érték (HUF)
Áfa (HUF)
Raktárból kiadott mennyiség nyilvántartá-si értéken
12 000 18 000
Raktárból kiadott mennyiség eladási áron 12 000 18 000
Vevő által elismert teljesítés 18 000
Hiány elszámolóáron 12 000 18 000
Hiány eladási áron 12 000 18 000
Kontírozó táblázatok: 1. Kiszállítás leszámlázása.
Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 9AI NÁRB
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 911 NÁRB
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 9AIII KEBev.
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 911 NÁRB
2. Értékesítés általános forgalmi adója.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 4FIII Fiz. Áfa.
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 467 Fiz. Áfa
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 4FIII Fiz. Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
3BII Vevők 467 Fiz. Áfa
10. Téridő: Készletek birtoklásának számvitele
364
3. Leszámlázott késztermék nyilvántartási értéke. Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
2BI STK 5AII STKÁV
Nő Csökken
Tartozik Követel
25 Készterm. 581 STKÁV
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
2BI STK 5AII STKÁV
Nő Csökken
Tartozik Követel
25 Készterm. 581 STKÁV
4. Vevőnek küldött helyesbítő számla. Vagyon Telj.

311 Vevők 9AI NÁRB
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 911 NÁRB
5. Vevőnek küldött helyesbítő számla általános forgalmi adója.

6 Kártérítési igény leszámlázása a szállítmányozó vállalkozásnak. Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII EKöv. 9AIII KEBev.
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 969 KEBev.
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII EKöv. 9AIII KEBev.
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 969 KEBev.
2. Leszámlázott kártérítési igény általános forgalmi adója.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII EKöv. 4FIII Fiz. Áfa.
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 467 Fiz. Áfa
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII EKöv. 4FIII Fiz. Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 467 Fiz. Áfa
10. Téridő: Készletek birtoklásának számvitele
366
8. Feladat A vállalkozás 201X. március 3-án értékesített késztermékének kiszállításával
egy szállítmányozó céget bízott meg. A raktárból a fuvarlevél szerint kiadott
mennyiség 5 000 kg volt. Nyilvántartási értéke 25 000 HUF/kg. Eladási ára
30 000+Áfa HUF/kg. A vevőhöz a felvett jegyzőkönyv szerint csak 4 800 kg áru
érkezett meg. A bíróság jogerős ítélete szerint a szállítmányozónak a hiány
könyv szerinti értékét kell megfizetnie. A kártérítés összegét a szállítmányozó
201X+1. február 5-én a mérlegkészítés napja előtt átutalta.
Feladat: Töltse ki a táblázatot, és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázat:
Megnevezés Menny.
(kg) Egységár (HUF/kg)
Érték (HUF)
Áfa (HUF)
Raktárból kiadott mennyiség nyilvántartá-si értéken
25 000 30 000
Raktárból kiadott mennyiség eladási áron 25 000 30 000
Vevő által elismert teljesítés 25 000 30 000
Hiány eladási áron 25 000 30 000
Hiány elszámolóáron 25 000 30 000
10. Téridő: Készletek birtoklásának számvitele
367
Kontírozó táblázatok: 1. Értékesítést kísérő számla.
Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 9AI NÁRB
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 911 NÁRB
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 9AI NÁRB
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 911 NÁRB
2. Értékesítés általános forgalmi adója.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 4FIII Fiz. Áfa.
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 467 Fiz. Áfa
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 4FIII Fiz. Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
3BII Vevők 467 Fiz. Áfa
3. Leszámlázott késztermék nyilvántartási értéke. Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
2BI STK 5AII STKÁV
Nő Csökken
Tartozik Követel
25 Készterm. 581 STKÁV
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
2BI STK 5AII STKÁV
Nő Csökken
Tartozik Követel
25 Készterm. 581 STKÁV
10. Téridő: Készletek birtoklásának számvitele
368
4. Vevőnek küldött helyesbítő számla. Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 9AI NÁRB
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 911 NÁRB
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII VEvők 9AI NÁRB
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 911 NÁRB
5. Vevőnek küldött helyesbítő számla általános forgalmi adója.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 4FIII Fiz. Áfa.
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 467 Fiz. Áfa
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 4FIII Fiz. Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
3BII Vevők 467 Fiz. Áfa
6 Kártérítési igény leszámlázása a szállítmányozó vállalkozásnak. Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII EKöv. 9AIII KEBev.
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 969 KEBev.
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII EKöv. 9AIII KEBev.
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 969 KEBev.
7. Leszámlázott kártérítési igény általános forgalmi adója.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII EKöv. 4FIII Fiz. Áfa.
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 467 Fiz. Áfa
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII EKöv. 4FIII Fiz. Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 467 Fiz. Áfa
10. Téridő: Készletek birtoklásának számvitele
369
9. Feladat A vállalkozás alapanyagkészletének könyv szerinti értéke 201X. december 31-
én a főkönyvi nyilvántartás szerint 52 505 800 HUF. Az év végi leltározás során
megállapították, hogy adminisztrációs hiba miatt a raktárban 15 százalékkal több
anyag található.
Feladat: Töltse ki a táblázatot, és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázat: Ssz. Készlet értékvesztésének kiszámítása Me Érték Módszer
1. Alapanyagkészlet bekerülési értéke HUF 2. Halmozott értékvesztés az üzleti év előtt HUF 3. Készlet könyv szerinti értéke HUF 4. Többlet aránya az alapanyag készlethez % 5. Többlet értéke 5. Alapanyagkészlet leltár szerinti értéke HUF
Kontírozó táblázat: 1. Alapanyag többlet elszámolása.
Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
2BI Alapanyagok 9AIII KEBev.
Nő Csökken
Tartozik Követel
211 Alapany. 969 KEBev.
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
2BI Alapanyagok 9AIII KEBev.
Nő Csökken
Tartozik Követel
211 Alapany. 969 KEBev.
10. Téridő: Készletek birtoklásának számvitele
370
10. Feladat A vállalkozás árukészlete 201X. december 31-én az analitkus nyilvántartás
szerint 15 000 kg, a leltár szerint 15 500 kg volt. Az alapbizonylatok alapján az
árukészlet év végi egységára 3 000 HUF/kg. volt. A vállalkozás év közben csak
mennyiségi nyilvántartást vezet. A leltártöbblet oka adminisztrációs hiba volt.
Feladat: Töltse ki a táblázatot, és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázat: Ssz. Készlet értékvesztésének kiszámítása Me Érték Módszer
1. Árukészlet mennyisége analitikus nyilvántartás szerint kg 2. Árukészlet mennyisége a leltár szerint kg 3. Árukészlet többlet mennyisége kg 4. Árukészlet nyilvántartási egységára HUF/kg 5. Árukészlet könyv szerinti értéke HUF 6. Árukészlet leltár szerinti értéke HUF 7. Többlet értéke HUF
Kontírozó táblázatok: 1. Árukészlet aktiválása.
Vagyon Teljesítm.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Áruk 8AIV ELÁBÉ
Nő Csökken
Tartozik Követel
261 Áruk 814 ELÁBÉ
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
2BI Áruk 8AIV ELÁBÉ
Nő Csökken
Tartozik Követel
261 Áruk 814 ELÁBÉ
2. Áru többlet elszámolása. Vagyon
Telj. Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
2BI Áruk 9AIII KEBev.
Nő Csökken
Tartozik Követel
261 Áruk 969 KEBev.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
2BI Áruk 9AIII KEBev.
Nő Csökken
Tartozik Követel
261 Áruk 969 KEBev.
11. Téridő: Pénzügyi eszközök birtoklásának számvitele
371
Pénzügyi eszközök birtoklásának számvitele
11. Téridő: Pénzügyi eszközök birtoklásának számvitele
372
1. Feladat A vállalkozás 10 db tőzsdén jegyzett részvényt birtokol. A részvények könyv
szerinti értéke 800 HUF/db. Névértéke 1 000 HUF. A részvényeket befektetési
céllal szerezte be a vállalkozás. A részvények árfolyama az utóbbi két évben fo-
lyamatosan csökkent. A mérlegfordulónapon az árfolyam a névérték 85, a mér-
legkészítéskor 75 százaléka. A vállalkozás számviteli politikájában a befektetési
célú részvényeknél, üzletrészeknél a jelentős változás határát a könyv szerinti ér-
ték 10 százalékában határozta meg.
Feladat: Töltse ki a táblázatot, és ha szükséges, kontírozza a gazdasági esemé-
nyeket.
Előkészítő táblázat: Ssz. Értékvesztés, és az értékhelyesbítés kiszámítása Me. Érték Módszer
1. Névérték HUF/db 2. Bekerülési érték HUF/db 3. Halmozott (előző években elszámolt) értékhelyesbítés HUF/db 4. Halmozott (előző években elszámolt) értékvesztés HUF/db 5. Könyv szerinti érték az értékelés előtt HUF/db 6. Eszköz piaci értéke HUF/db 7. Értékvesztés módosítás szükséges összege HUF/db 8. Értékvesztés lényegességi küszöbértéke % 9. Értékvesztés lényegességi küszübértékének abszolút értéke HUF/db
10. Elszámolandó értékvesztés az üzleti évben HUF/db 11. Visszaírandó értékvesztés az üzleti évben HUF/db 12. Könyv szerinti érték az értékvesztés módosítás után HUF/db 13. Értékhelyesbítés módosítás szükséges összege HUF/db 14. Értékhelyesbítés lényegességi küszöbértéke % 15. Értékhelyesbítés lényegességi küszöbértékének absz. ért. HUF/db 16. Elszámolandó értékhelyesbítés az üzleti évben HUF/db 17. Visszaírandó értékhelyesbítés az üzleti évben HUF/db 18. Könyv szerinti érték az üzleti évi értékelés után HUF/db 19. Értékpapír mennyisége db
20. Elszámolandó értékvesztés az üzleti évben HUF
21. Visszaírandó értékvesztés az üzleti évben HUF
22. Elszámolandó értékhelyesbítés az üzleti évben HUF
23, Visszaírandó értékhelyesbítés az üzleti évben HUF
11. Téridő: Pénzügyi eszközök birtoklásának számvitele
373
2. Feladat A vállalkozás 1 000 db tőzsdén jegyzett részvényt ellenőriz tartós jövedelem-
szerzési céllal. A részvények könyv szerinti értéke 1 200 HUF/db. Névértéke
1 000 HUF. A részvények árfolyama az utóbbi két évben folyamatosan csök-
kent. A mérlegfordulónapon az árfolyam a névérték 105, a mérlegkészítéskor 90
százaléka. A vállalkozás számviteli politikája szerint a befektetési célú részvé-
nyeknél a jelentős változás határa a névérték 10 százaléka.
Feladat: Töltse ki a táblázatot, és ha szükséges, kontírozza a gazdasági esemé-
nyeket.
Előkészítő táblázat: Ssz. Értékvesztés, és az értékhelyesbítés kiszámítása Me. Érték Módszer
1. Névérték HUF/db 2. Bekerülési érték HUF/db 3. Halmozott (előző években elszámolt) értékhelyesbítés HUF/db 4. Halmozott (előző években elszámolt) értékvesztés HUF/db 5. Könyv szerinti érték az értékelés előtt HUF/db 6. Eszköz piaci értéke HUF/db 7. Értékvesztés módosítás szükséges összege HUF/db 8. Értékvesztés lényegességi küszöbértéke % 9. Értékvesztés lényegességi küszübértékének abszolút értéke HUF/db
10. Elszámolandó értékvesztés az üzleti évben HUF/db 11. Visszaírandó értékvesztés az üzleti évben HUF/db 12. Könyv szerinti érték az értékvesztés módosítás után HUF/db 13. Értékhelyesbítés módosítás szükséges összege HUF/db 14. Értékhelyesbítés lényegességi küszöbértéke % 15. Értékhelyesbítés lényegességi küszöbértékének absz. ért. HUF/db 16. Elszámolandó értékhelyesbítés az üzleti évben HUF/db 17. Visszaírandó értékhelyesbítés az üzleti évben HUF/db 18. Könyv szerinti érték az üzleti évi értékelés után HUF/db 19. Értékpapír mennyisége db
20. Elszámolandó értékvesztés az üzleti évben HUF
21. Visszaírandó értékvesztés az üzleti évben HUF
22. Elszámolandó értékhelyesbítés az üzleti évben HUF
23, Visszaírandó értékhelyesbítés az üzleti évben HUF
Kontírozó táblázat: 1. Értékvesztés elszámolása.
Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AIII BPüEÉV 8BIX RÉpÉv
Nő Csökken
Tartozik Követel
179 RéÉv 874 RÉpÉv
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AIII BPüEÉV 8BIX RÉpÉv
Nő Csökken
Tartozik Követel
179 RéÉv 874 RÉpÉv
11. Téridő: Pénzügyi eszközök birtoklásának számvitele
374
3. Feladat A vállalkozás a 30 százalékos üzletrészét egyik leányvállalatában a tartós befek-
tetések közé sorolta. Az üzletrész bekerülési, és könyv szerinti értéke 5 000 000
HUF. A leányvállalat tárgyévi beszámolója a következő adatokat tartalmazza:
Megnevezés Előző év (HUF) Üzleti év (HUF) Jegyzett tőke 10 000 000 10 000 000 Eredménytartalék 2 000 000 1 000 000 Adózott eredmény -1 000 000 -500 000
A vállalkozás számviteli politikájában a jelentős változás határát a bekerülési
érték 5 százalékában határozta meg.
Feladat: Töltse ki a táblázatokat, és ha szükséges, kontírozza a gazdasági ese-
ményeket.
Előkészítő táblázatok:
Ssz. Részesedés értékelése a leány-vállalat saját tőkéje alapján
Me. Előző év Üzleti év Számítás
1. Jegyzett tőke (JT) HUF 2. Eredménytartalék (ET) HUF 3. Adózott eredmény (ADER) HUF 4. Saját tőke (ST) HUF 5. Vállalkozás részesedése % 6. Vállalkozás részesedése a JT-ben HUF 7. Vállalkozás részesedése a ST-ben HUF
Ssz. Értékvesztés, és az értékhelyesbítés kiszámítása Me. Érték Módszer
1. Bekerülési érték HUF 2. Halmozott (előző években elszámolt) értékhelyesbítés HUF 3. Halmozott (előző években elszámolt) értékvesztés HUF 4. Könyv szerinti érték az értékelés előtt HUF 5. Üzletrész aktuális értéke HUF 6. Értékvesztés módosítás szükséges összege HUF 7. Értékvesztés lényegességi küszöbértéke % 8. Értékvesztés lényegességi küszübértékének abszolút értéke HUF 9. Elszámolandó értékvesztés az üzleti évben HUF
10. Visszaírandó értékvesztés az üzleti évben HUF 11. Könyv szerinti érték az értékvesztés módosítás után HUF 12. Értékhelyesbítés módosítás szükséges összege HUF 13. Értékhelyesbítés lényegességi küszöbértéke % 14. Értékhelyesbítés lényegességi küszöbértékének absz. ért. HUF 15. Elszámolandó értékhelyesbítés az üzleti évben HUF 16. Visszaírandó értékhelyesbítés az üzleti évben HUF 17. Könyv szerinti érték az üzleti évi értékelés után HUF
11. Téridő: Pénzügyi eszközök birtoklásának számvitele
375
Kontírozó táblázat: 1. Értékvesztés elszámolása.
Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AIII BPüEÉV 8BIX RÉpÉv
Nő Csökken
Tartozik Követel
179 RéÉv 874 RÉpÉv
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AIII BPüEÉV 8BIX RÉpÉv
Nő Csökken
Tartozik Követel
179 RéÉv 874 RÉpÉv
11. Téridő: Pénzügyi eszközök birtoklásának számvitele
376
4. Feladat Az NyRT 50 százalékos üzletrészét egy Kft-ben a tartós befektetések közé sorol-
ta. Az üzletrész bekerülési értéke 8 000 000 HUF. Az előző években elszámolt
értékvesztés 1 200 000 HUF. A vállalkozás számviteli politikájában a jelentős
változás határát az év elején nyilvántartott könyv szerinti érték 5 százalékában
határozta meg. A Kft tárgyévi beszámolója a következő adatokat tartalmazza:
Megnevezés Előző év (HUF) Üzleti év (HUF) Jegyzett tőke 5 000 000 5 000 000 Eredménytartalék 500 000 500 000 Adózott eredmény 0 -800 000
Feladat: Töltse ki a táblázatokat, és ha szükséges, kontírozza a gazdasági ese-
ményeket.
Előkészítő táblázatok:
Ssz. Részesedés értékelése a leány-vállalat saját tőkéje alapján
Me. Előző év Üzleti év Számítás
1. Jegyzett tőke (JT) HUF 2. Eredménytartalék (ET) HUF 3. Adózott eredmény (ADER) HUF 4. Saját tőke (ST) HUF 5. Vállalkozás részesedése % 6. Vállalkozás részesedése a JT-ben HUF 7. Vállalkozás részesedése a ST-ben HUF
Ssz. Az értékvesztés, és az értékhelyesbítés kiszámítása Me. Érték Módszer
1. Bekerülési érték HUF 2. Halmozott (előző években elszámolt) értékhelyesbítés HUF 3. Halmozott (előző években elszámolt) értékvesztés HUF 4. Könyv szerinti érték az értékelés előtt HUF 5. Üzletrész aktuális értéke HUF 6. Értékvesztés módosítás szükséges összege HUF 7. Értékvesztés lényegességi küszöbértéke % 8. Értékvesztés lényegességi küszübértékének abszolút értéke HUF 9. Elszámolandó értékvesztés az üzleti évben HUF
10. Visszaírandó értékvesztés az üzleti évben HUF 11. Könyv szerinti érték az értékvesztés módosítás után HUF 12. Értékhelyesbítés módosítás szükséges összege HUF 13. Értékhelyesbítés lényegességi küszöbértéke % 14. Értékhelyesbítés lényegességi küszöbértékének absz. ért. HUF 15. Elszámolandó értékhelyesbítés az üzleti évben HUF 16. Visszaírandó értékhelyesbítés az üzleti évben HUF 17. Könyv szerinti érték az üzleti évi értékelés után HUF
11. Téridő: Pénzügyi eszközök birtoklásának számvitele
377
Kontírozó táblázat: 1. Értékvesztés elszámolása.
Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AIII BPüEÉV 8BIX RÉpÉv
Nő Csökken
Tartozik Követel
179 RéÉv 874 RÉpÉv
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AIII BPüEÉV 8BIX RÉpÉv
Nő Csökken
Tartozik Követel
179 RéÉv 874 RÉpÉv
11. Téridő: Pénzügyi eszközök birtoklásának számvitele
378
5. Feladat A vállalkozás 2 000 db, 1 000 HUF névértékű tőzsdén jegyzett részvényt ellenő-
riz. A részvények bekerülési értéke 800 HUF/db. Az előző években elszámolt
értékvesztés 100 HUF/db. A részvényeket tartó befolyásolási céllal vásárolta a
vállalkozás. A részvény árfolyama az üzleti évet megelőző év közepétől folya-
matosan emelkedett, melynek figyelembevételével a vállalkozás könyvvizsgáló-
ja egyetértett. A mérlegkészítés időpontjában a részvény árfolyama a névérték
120 százaléka volt. A vállalkozás számviteli politikájában a jelentős változás ha-
tását a részvényeknél és az üzletrészeknél a névérték 15 százalékában határozták
meg.
Feladat: Töltse ki a táblázatot, és ha szükséges, kontírozza a gazdasági esemé-
nyeket.
Előkészítő táblázatok: Ssz. Az értékvesztés, és az értékhelyesbítés kiszámítása Me. Érték Módszer
1. Névérték HUF/db 2. Bekerülési érték HUF/db 3. Halmozott (előző években elszámolt) értékhelyesbítés HUF/db 4. Halmozott (előző években elszámolt) értékvesztés HUF/db 5. Könyv szerinti érték az értékelés előtt HUF/db 6. Eszköz piaci értéke HUF/db 7. Értékvesztés módosítás szükséges összege HUF/db 8. Értékvesztés lényegességi küszöbértéke % 9. Értékvesztés lényegességi küszübértékének abszolút értéke HUF/db
10. Elszámolandó értékvesztés az üzleti évben HUF/db 11. Visszaírandó értékvesztés az üzleti évben HUF/db 12. Könyv szerinti érték az értékvesztés módosítás után HUF/db 13. Értékhelyesbítés módosítás szükséges összege HUF/db 14. Értékhelyesbítés lényegességi küszöbértéke % 15. Értékhelyesbítés lényegességi küszöbértékének absz. ért. HUF/db 16. Elszámolandó értékhelyesbítés az üzleti évben HUF/db 17. Visszaírandó értékhelyesbítés az üzleti évben HUF/db 18. Könyv szerinti érték az üzleti évi értékelés után HUF/db 19. Értékpapír mennyisége db
20. Elszámolandó értékvesztés az üzleti évben HUF
21. Visszaírandó értékvesztés az üzleti évben HUF
22. Elszámolandó értékhelyesbítés az üzleti évben HUF
23, Visszaírandó értékhelyesbítés az üzleti évben HUF
11. Téridő: Pénzügyi eszközök birtoklásának számvitele
379
Kontírozó táblázatok: 1. Értékvesztés visszaírása.
Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AIII BPüEÉV 8BIX RÉpÉv
Nő Csökken
Tartozik Követel
179 RéÉv 874 RÉpÉv
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AIII BPüEÉV 8BIX RÉpÉv
Nő Csökken
Tartozik Követel
179 RéÉv 874 RÉpÉv
1. Értékhelyesbítés elszámolása.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AIII BPüEÉH 4DVI ÉT
Nő Csökken
Tartozik Követel
177 BPüEÉH 415 ÉT
Tőke
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AIII BPüEÉH 4DVI ÉT
Nő Csökken
Tartozik Követel
177 BPüEÉH 415 ÉT
11. Téridő: Pénzügyi eszközök birtoklásának számvitele
380
6. Feladat A vállalkozás 2 000 db 1 000 HUF névértékű tőzsdén jegyzett részvényt ellenő-
riz. A részvények bekerülési értéke 900 HUF/db. Az előző években elszámolt
értékvesztés 150 HUF/db. A részvényeket forgatási céllal vásárolta a vállalko-
zás. A részvény árfolyama az üzleti évet megelőző év közepétől folyamatosan
emelkedett, melynek figyelembevételével a vállalkozás könyvvizsgálója egyet-
értett. A mérlegkészítés időpontjában a részvény árfolyama a névérték 120 szá-
zaléka volt. A vállalkozás számviteli politikájában a jelentős változás hatását a
részvényeknél és az üzletrészeknél a névérték 15 százalékában határozták meg.
Feladat: Töltse ki a táblázatot, és ha szükséges, kontírozza a gazdasági esemé-
nyeket.
Előkészítő táblázat: Ssz. Az értékvesztés, és az értékhelyesbítés kiszámítása Me. Érték Módszer
1. Névérték HUF/db 2. Bekerülési érték HUF/db 3. Halmozott (előző években elszámolt) értékhelyesbítés HUF/db 4. Halmozott (előző években elszámolt) értékvesztés HUF/db 5. Könyv szerinti érték az értékelés előtt HUF/db 6. Eszköz piaci értéke HUF/db 7. Értékvesztés módosítás szükséges összege HUF/db 8. Értékvesztés lényegességi küszöbértéke % 9. Értékvesztés lényegességi küszübértékének abszolút értéke HUF/db
10. Elszámolandó értékvesztés az üzleti évben HUF/db 11. Visszaírandó értékvesztés az üzleti évben HUF/db 12. Könyv szerinti érték az értékvesztés módosítás után HUF/db 13. Értékpapír mennyisége db
14. Elszámolandó értékvesztés az üzleti évben HUF
15. Visszaírandó értékvesztés az üzleti évben HUF
Kontírozó táblázat: 1. Értékvesztés visszaírása.
Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIII ÉpÉV 8BIX RÉpÉv
Nő Csökken
Tartozik Követel
378 ÉpÉV 874 RÉpÉv
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIII ÉpÉV 8BIX RÉpÉv
Nő Csökken
Tartozik Követel
378 ÉpÉV 874 RÉpÉv
11. Téridő: Pénzügyi eszközök birtoklásának számvitele
381
7. Feladat A vállalkozás 201X. szeptember 15-én befektetési céllal vásárolt egy 48 hónap
futamidejű 36 hónap múlva lejáró kamatozó, hitelviszonyt megtestesítő értékpa-
pírt. A vételár 1 102 000 HUF volt. Az értékpapír névértéke 1 000 000 HUF. A
kamatfizetés napja minden évben március 15. Kamatláb 12 százalék. A kötvény
piaci árfolyama a mérlegkészítés időpontjában (január 31.) 980 000 forint. A
vállalkozás számviteli politikájában a befektetési céllal ellenőrzött, hitelviszonyt
megtestesítő értékpapírok lényegességi küszöbértékét a piaci érték 10 százaléká-
ban határozta meg.
Feladat: Töltse ki a táblázatokat, és ha szükséges, kontírozza a gazdasági ese-
ményeket.
Előkészítő táblázatok: Ssz. Bekerülési érték megállapítása Me. Érték Számítás
1. Névérték HUF/db 2. Vételi árfolyam % 3. Vételár HUF/db
4. Utolsó kamatfizetés napja 201X.03.15. 201X.09.15.
5. Vásárlás dátuma 201X.03.15. 201X.09.15.
6. Utolsó kamatfizetéstől eltelt időszak hossza Nap 184
365
7. Névleges kamatláb % 8. Vételárban elismert kamat HUF/db 9. Bekerülési érték HUF/db
10. Mérlegfordulónap (nap.hó.év) 201X.03.31.
201X.12.31.
11. Ellenőrzés időszakának hossza az üzleti évben
Nap 107 365
12. Teljes futamidő Nap 365
1 460
13. Kibocsátástól a vásárlásig eltelt idő Nap 365
1 000
14. Hátralévő futamidő Nap 15. Árfolyam-különbözet HUF/db 16. Mennyiség db 17. Vételárban elismert kamat HUF 18. Bekerülési érték HUF 19. Árfolyam-különbözet HUF
11. Téridő: Pénzügyi eszközök birtoklásának számvitele
382
Ssz. Értékvesztés, és az értékhelyesbítés kiszámítása Me. Érték Módszer 1. Bekerülési érték HUF 2. Halmozott (előző években elszámolt) értékhelyesbítés HUF 3. Halmozott (előző években elszámolt) értékvesztés HUF 4. Könyv szerinti érték az értékelés előtt HUF 5. Üzletrész aktuális értéke HUF 6. Értékvesztés módosítás szükséges összege HUF 7. Értékvesztés lényegességi küszöbértéke % 8. Értékvesztés lényegességi küszübértékének abszolút értéke HUF 9. Elszámolandó értékvesztés az üzleti évben HUF
10. Visszaírandó értékvesztés az üzleti évben HUF 11. Könyv szerinti érték az értékvesztés módosítás után HUF 12. Értékhelyesbítés módosítás szükséges összege HUF 13. Értékhelyesbítés lényegességi küszöbértéke % 14. Értékhelyesbítés lényegességi küszöbértékének absz. ért. HUF 15. Elszámolandó értékhelyesbítés az üzleti évben HUF 16. Visszaírandó értékhelyesbítés az üzleti évben HUF 17. Könyv szerinti érték az üzleti évi értékelés után HUF
11. Téridő: Pénzügyi eszközök birtoklásának számvitele
383
8. Feladat A vállalkozás a 60 százalékos üzletrészét egy Kft-ben a tartós befektetések közé
sorolta. Az üzletrész bekerülési értéke 8 000 000 HUF. Az előző évben elszá-
molt értékhelyesbítés 3 000 000 forint. A vállalkozás számviteli politikájában a
jelentős változás határát a bekerülési érték 5 százalékában határozta meg. A Kft
tárgyévi beszámolója a következő adatokat tartalmazza:
Megnevezés Előző év (HUF) Üzleti év (HUF) Jegyzett tőke 12 000 000 12 000 000 Eredménytartalék 8 000 000 6 000 000 Adózott eredmény -2 000 000 -1 000 000
Feladat: Töltse ki a táblázatokat, és ha szükséges, kontírozza a gazdasági ese-
ményeket.
Előkészítő táblázatok:
Ssz. Részesedés értékelése a leány-vállalat saját tőkéje alapján
Me. Előző év Üzleti év Számítás
1. Jegyzett tőke (JT) HUF 2. Eredménytartalék (ET) HUF 3. Adózott eredmény (ADER) HUF 4. Saját tőke (ST) HUF 5. Vállalkozás részesedése % 6. Vállalkozás részesedése a JT-ben HUF 7. Vállalkozás részesedése a ST-ben HUF
Ssz. Az értékvesztés, és az értékhelyesbítés kiszámítása Me. Érték Módszer
1. Bekerülési érték HUF 2. Halmozott (előző években elszámolt) értékhelyesbítés HUF 3. Halmozott (előző években elszámolt) értékvesztés HUF 4. Könyv szerinti érték az értékelés előtt HUF 5. Üzletrész aktuális értéke HUF 6. Értékhelyesbítés módosítás szükséges összege HUF 7. Értékhelyesbítés lényegességi küszöbértéke %
8. Értékhelyesbítés lényegességi küszübértékének abszolút értéke
HUF
9. Elszámolandó értékhelyesbítés az üzleti évben HUF 10. Visszaírandó értékhelyesbítés az üzleti évben HUF 11. Könyv szerinti érték az értékhelyesbítés módosítás után HUF 12. Értékvesztés módosítás szükséges összege HUF 13. Értékvesztés lényegességi küszöbértéke % 14. Értékvesztés lényegességi küszöbértékének absz. ért. HUF 15. Elszámolandó értékvesztés az üzleti évben HUF 16. Visszaírandó értékvesztés az üzleti évben HUF 17. Könyv szerinti érték az üzleti évi értékelés után HUF
11. Téridő: Pénzügyi eszközök birtoklásának számvitele
384
Kontírozó táblázat: 1. Értékhelyesbítés visszaírása.
Va-gyon
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-for-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AIII BPüEÉH 4DVI ÉT
Nő Csökken
Tartozik Követel
177 BPüEÉH 415 ÉT
Tőke
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AIII BPüEÉH 4DVI ÉT
Nő Csökken
Tartozik Követel
177 BPüEÉH 415 ÉT
12. Téridő: Értékesítés, szolgáltatásnyújtás számvitele
385
Értékesítés, szolgáltatásnyújtás számvitele
12. Téridő: Értékesítés, szolgáltatásnyújtás számvitele
386
1. Feladat A vállalkozás a teljesítésigazolás alapján 201X. február 10-én kiszámlázta egyik
külföldi vevőjének az elvégzett szolgáltatás ellenértékét, 4 030 USD-t. A szám-
viteli politikájában a vállalkozás az MNB középárfolyamot választotta. A vevő
tartozását a fizetési határidőben 201X. április 10-én megfizette. A számla árfo-
lyama a kibocsátás időpontjában 260 HUF/USD, a pénzügyi rendezéskor 255
HUF/USD volt.
Feladat: Töltse ki a táblázatot, és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázat:
Ssz. Értékésítés és pénzmozgás adatai Me. Érték Számítás 1. Számla értéke USD 2. Számlakibocsátás árfolyam HUF/USD 3. Számla értéke HUF 4. Pénzügyi rendezés árfolyam HUF/USD 5. Számla pénzügyi rendezésének értéke HUF 6. Árfolyam különbözet HUF
Kontírozó táblázatok: 1. Értékesítést kísérő számla elszámolása.
Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 9AI NÁRB
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 911 NÁRB
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 9AI NÁRB
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 911 NÁRB
2. Számla pénzügyi rendezése. Erő-
forrás Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 384 Bankszla
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 384 Bankszla
12. Téridő: Értékesítés, szolgáltatásnyújtás számvitele
387
3. Árfolyamkülönbözet elszámolása. Vagyon
Telj. Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 8BIX Árf.veszt.
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 877 E.árf.veszt.

388
2. Feladat A vállalkozás 201X. május 5-én árut értékesített egyik vevőjének. A számlában
a szerződésnek megfelelően a számlázott összeg 6 515 000+Áfa HUF. A vissza-
váltható göngyöleg leszámlázott értéke 82 000+Áfa HUF. Mennyiségi kedvez-
mény 300 000+Áfa HUF. A vállalkozás év közben nem vezet készleteiről
mennyiségi és értéknyilvántartást.
Feladat: Töltse ki a táblázatot és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázat:
Ssz. Értékésítés és pénzmozgás adatai Me. Érték Számítás 1. Áru értéke HUF 2. Göngyöleg értéke HUF 3. Mennyiségi kedvezmény HUF 4. Áfa nélküli összeg HUF 5. Áfa kulcs % 6. Áfa HUF 7. Általános forgalmi adóval növelt összeg HUF 8. Számla pénzügyi rendezése HUF
Kontírozó táblázatok: 1. Értékesítést kísérő számla elszámolása.
Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 9AI NÁRB
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 911 NÁRB
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 9AI NÁRB
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 911 NÁRB
2. Fizetendő Áfa elszámolása. Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám Erőforrás Eszköz
Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 4FIII Fiz. Áfa.
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 467 Fiz. Áfa
Tartozás Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 4FIII Fiz. Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
3BII Vevők 467 Fiz. Áfa
12. Téridő: Értékesítés, szolgáltatásnyújtás számvitele
389
3. Számla pénzügyi rendezése. Erő-
forrás Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 384 Bankszla
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 384 Bankszla
12. Téridő: Értékesítés, szolgáltatásnyújtás számvitele
390
3. Feladat A vállalkozás 201X. június 10-én készterméket értékesített készpénzért. A pénz-
tárba befizetett összeg 200 000 HUF volt, amely az általános forgalmi adót is
tartalmazta. A vállalkozás késztermékeiről év közben nem vezet nyilvántartást.
Feladat: Töltse ki a táblázatot és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázat:
Ssz. Értékésítés és pénzmozgás adatai Me. Érték Számítás 1. Általános forgalmi adóval növelt összeg HUF 2. Áfa kulcs % 3. Általános forgalm adó HUF 3- Áfa nélküli összeg (HUF) HUF
Kontírozó táblázatok: 1. Értékesítés Áfa nélküli összegének elszámolása.
Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Pénztár 9AI NÁRB
Nő Csökken
Tartozik Követel
381 Pénztár 911 NÁRB
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Pénztár 9AI NÁRB
Nő Csökken
Tartozik Követel
381 Pénztár 911 NÁRB
2. Fizetendő Áfa elszámolása. Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám Erőforrás Eszköz
Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Pénztár 4FIII Fiz. Áfa.
Nő Csökken
Tartozik Követel
381 Pénztár 467 Fiz. Áfa
Tartozás Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIV Pénztár 4FIII Fiz. Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
381 Pénztár 467 Fiz. Áfa
12. Téridő: Értékesítés, szolgáltatásnyújtás számvitele
391
4. Feladat A vállalkozás egy magyarországi partnerének 201X. július 20-án készterméket
értékesített. A számla értéke 8 300 CHF+ Áfa, a választott árfolyam 250
HUF/CHF volt. Az eladatt késztermék utókalkuláció szerinti értéke 1 700 000
HUF. A számla pénzügyi rendezésének időpontjában svájci frank árfolyam 270
HUF volt.
Feladat: Könyvelje számlavázakon és idősorosan a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázat:
Ssz. Értékésítés és pénzmozgás adatai Me. Érték Számítás 1. Eladott késztermék értéke (CHF) CHF 2. Áfa kulcs % 3. Áfa (CHF) CHF 4. Számla összege CHF 5. Számlakibocsátás árfolyama (HUF/CHF) HUF/CHF 6. Eladott késztermék értéke HUF 7. Általános forgalmi adó HUF 6. Számla összege HUF 7. Pénzügyi rendezés árfolyam (HUF/CHF) HUF/CHF 8. Számla pénzügyi rendezésének értéke (HUF) HUF 9. Árfolyam különbözet (HUF) HUF
Kontírozó táblázatok: 1. Értékesítést kísérő számla elszámolása.
Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 9AI NÁRB
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 911 NÁRB
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 9AI NÁRB
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 911 NÁRB
12. Téridő: Értékesítés, szolgáltatásnyújtás számvitele
392
2. Fizetendő Áfa elszámolása. Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám Erőforrás Eszköz
Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 4FIII Fiz. Áfa.
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 467 Fiz. Áfa
Tartozás Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 4FIII Fiz. Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
3BII Vevők 467 Fiz. Áfa
3. Számla pénzügyi rendezése. Erő-
forrás Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 384 Bankszla
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 384 Bankszla
4. Árfolyamkülönbözet elszámolása. Vagyon
Telj. Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 9BVIII EÁrf.nyer.
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 977 EÁrf.nyer.

5. Értékesítés ráfordításának elszámolása. Vagyon
Telj. Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
2BI Késztermék 5AII STKÁV
Nő Csökken
Tartozik Követel
25 Készterm. 581 STKÁV
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
2BI Késztermék 5STKÁV
Nő Csökken
Tartozik Követel
25 Készterm. 581 STKÁV
12. Téridő: Értékesítés, szolgáltatásnyújtás számvitele
393
5. Feladat A vállalkozáshoz 201X. május 30-án visszaérkezett 180 000+Áfa HUF értékű
göngyöleg, melyről a helyesbítő számlát kiállították.
Feladat: Kontírozza a gazdasági eseményt.
Kontírozó táblázatok: 1. Visszavett göngyöleg elszámolása teljesítményként.
Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 9AI NÁRB
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 911 NÁRB
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 9AI NÁRB
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 911 NÁRB
2. Visszavett gyöngyöleg általános forgalmi adója. Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám Erőforrás Eszköz
Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 4FIII Fiz. Áfa.
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 467 Fiz. Áfa
Tartozás Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 4FIII Fiz. Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
3BII Vevők 467 Fiz. Áfa
3. Visszavett göngyöleg aktiválása. Vagyon
Telj. Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
2BI Göngylegek 8AIV ELÁBÉ
Nő Csökken
Tartozik Követel
28 Göngy. 814 ELÁBÉ
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
2BI Göngyölegek 8AIV ELÁBÉ
Nő Csökken
Tartozik Követel
28 Göngy. 814 ELÁBÉ
12. Téridő: Értékesítés, szolgáltatásnyújtás számvitele
394
6. Feladat: A vállalkozás ügyvezetőjének munkaviszonya az üzleti év január 31. napján
megszünt. A használatára adott személygépkocsi adatai:
Ssz. Halmozott terv szerinti értékcsökkenés kiszámítása Me. Érték 1. Bruttó érték HUF 8 600 000 2. Az értékesítésig elszámolt terv szerinti értékcsökkenés HUF 2 102 904 3. Ellenőrzés utolsó napja (értékesítést megelőző nap) Dátum 201X.02.20 4. Eladási ár HUF 3 500 000
Feladat: Töltse ki a táblázatot és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázatok:
Ssz. Az értékhelyesbítés, és a terven felüli écs
kiszámítása Me. Érték Módszer
1. Bruttó érték HUF 2. Halmozott terv szerinti értékcsökkenés HUF 3. Nettó érték HUF 4. Halmozott (előző években elsz.) értékhelyesbítés HUF 5. Halmozott (előző években elsz.) terven felüli écs. HUF 6. Könyv szerinti érték az értékelés előtt HUF 7. Eszköz értéke az értékbecslés alapján (piaci érték) HUF 8. Értékhelyesbítés módosítás szükséges összege HUF 9. Értékhelyesbítés lényegességi küszöbértéke % 10. Értékhelyesbítés lényegességi küszöbértékének
abszolút ért. HUF
11. Elszámolandó értékhelyesbítés az üzleti évben HUF 12. Visszaírandó értékhelyesbítés az üzleti évben HUF 13. Könyv szerinti érték az értékhelyesb. módosítás után HUF 14. Terven felüli écs. módosítás szükséges összege HUF 15. Terven felüli értékcsökk. lényegességi küszöbértéke %
16. Terven felüli értékcsökkenés lényegességi küszübér-tékének abszolút értéke
HUF
17. Elszámolandó terven felüli écs. az üzleti évben HUF 18. Visszaírandó terven felüli értékcsökk. az üzleti évben HUF 19. Könyv szerinti érték az üzleti évi értékelés után HUF
Kontírozó táblázatok: 1. Üzleti év terv szerinti értékcsökkenésének elszámolása.
Vagy. Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-for-rás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AII EBHTSzÉcs 5AVI TSzECsL
Nő Csökken
Tartozik Követel
149 EBHTSzÉCs 571 TSzÉCsL
Tel-jesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AII EBHTSzÉcs 5AVI TSzECsL
Nő Csökken
Tartozik Követel
149 EBHTSzÉCs. 571 TSzÉCsL
12. Téridő: Értékesítés, szolgáltatásnyújtás számvitele
395
2. Bruttó érték kivezetése. Vagyon
Telj. Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII Egyéb járm. 8AVII ÉBENyÉ
Nő Csökken
Tartozik Követel
142 E. járm. 861 ÉBENyÉ
Teljesítmény
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII Egyéb járm. 8AVII ÉBENyÉ
Nő Csökken
Tartozik Követel
142 Egyéb járm. 861 ÉBENyÉ
3. Halmozott terv szerinti értékcsökkenés kivezetése. Vagy. Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-for-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordit Bevétel
1AII EBHTSzÉcs 8AVII ÉBENyÉ
Nő Csökken
Tartozik Követel
149 EBHTSzÉCs 861 ÉBENyÉ
Tel-jesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII EBHTSzÉcs 8AVII ÉBENyÉ
Nő Csökken
Tartozik Követel
149 EBHTSzÉCs 861 ÉBENyÉ
4. Személygépkocsi értékesítés bevételének elszámolása. Vagyon,
Telj. Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII EKöv. 9AIII ÉBENyÉ
Nő Csökken
Tartozik Követel
3BII EKöv. 961 ÉBENyÉ
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII EKöv. 9AIII ÉBENyÉ
Nő Csökken
Tartozik Követel
3BII EKöv. 961 ÉBENyÉ
5. Fizetendő Áfa elszámolása. Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám Erőforrás Eszköz
Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII EKöv. 4FIII Fiz. Áfa.
Nő Csökken
Tartozik Követel
3BII EKöv. 467 Fiz. Áfa
Tartozás Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII EKöv. 4FIII Fiz. Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
3BII EKöv. 467 Fiz. Áfa
12. Téridő: Értékesítés, szolgáltatásnyújtás számvitele
396
7. Feladat A vállalkozás értékesítette a Nyúl község ipari parkjában lévő telkét, melynek
bruttó értéke 45 000 000 HUF, könyv szerinti értéke 40 000 000 HUF volt. Az
eladási ár 50 000 000 HUF.
Feladat: Töltse ki az alábbi táblázatokat és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázatok:
Ssz Üzleti év terv szerinti értékcsökkenésének
kiszámítása Me. Érték Számítás
1. Bruttó érték HUF 2. Maradványérték HUF 3. Terv szerinti értékcsökkenés alapja HUF
4. Leírási módszer Lináris Tiltott
5. Hasznos élettartam Év 6. Hasznos élettartam Nap 7. Leírási kulcs (két tizedesjegy) % 8. Éves terv szerinti értékcsökkenés HUF
9. Ellenőrzés időszakának kezdete az üzleti évben Dátum 201X.01.01. 201X.12.31.
10. Ellenőrzés időszakának vége az üzleti évben Dátum 201X.01.01. 201X.12.31.
11. Ellenőrzés időszakának hossza az üzleti évben Év 1
365
12. Üzleti évben elszámolt terv szerinti értékcsökk. HUF 13. Előző években elszámolt terv szerinti écs. HUF 14. Halmozott terv szerinti értékcsökkenés HUF
Ssz. A terven felüli écs, és az értékhelyesbítés kiszámítása Me. Érték Módszer
1. Bruttó érték HUF 2. Halmozott terv szerinti értékcsökkenés HUF 3. Nettó érték HUF 4. Halmozott (előző években elszámolt) értékhelyesbítés HUF 5. Halmozott (előző években elsz.) terven felüli értékcsökkenés HUF 6. Könyv szerinti érték az értékelés előtt HUF
12. Téridő: Értékesítés, szolgáltatásnyújtás számvitele
397
Kontírozó táblázatok: 1. Halmozott terven felüli értékcsökkenés kivezetése.
Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AII Telek 1AII IHTFÉCs
Nő Csökken
Tartozik Követel
122 Telek 128 IHTFÉCs
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AII Telek 1AII IHTFÉCs
Nő Csökken
Tartozik Követel
122 Telek 128 IHTFÉCs
2. Nettó érték kivezetése. Vagyon
Telj. Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AII Telek 8AVII ÉBENyÉ
Nő Csökken
Tartozik Követel
122 Telek 861 ÉBENyÉ
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AII Telek 8AVII ÉBENyÉ
Nő Csökken
Tartozik Követel
122 Telek 861 ÉBENyÉ
3. Telek értékesítés bevételének elszámolása. Vagy.Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII EKöv. 9AIII ÉBENyÉ
Nő Csökken
Tartozik Követel
3BII EKöv. 961 ÉBENyÉ
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII EKöv. 9AIII ÉBENyÉ
Nő Csökken
Tartozik Követel
3BII EKöv. 961 ÉBENyÉ
12. Téridő: Értékesítés, szolgáltatásnyújtás számvitele
398
8. Feladat A vállalkozás értékesítette a Nyúl község ipari parkjában lévő telkét, melynek
bruttó értéke 45 000 000 HUF, könyv szerinti értéke 55 000 000 HUF volt. Az
eladási ár 50 000 000 HUF.
Feladat: Töltse ki az alábbi táblázatokat és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázatok:
Ssz. Üzleti év terv szerinti értékcsökkenésének
kiszámítása Me. Érték Számítás
1. Bruttó érték HUF 2. Maradványérték HUF 3. Terv szerinti értékcsökkenés alapja HUF
4. Leírási módszer Lináris Tiltott
5. Hasznos élettartam Év 6. Hasznos élettartam Nap 7. Leírási kulcs (két tizedesjegy) % 8. Éves terv szerinti értékcsökkenés HUF
9. Ellenőrzés időszakának kezdete az üzleti évben
Dátum 201X.01.01. 201X.12.31.
10. Ellenőrzés időszakának vége az üzleti évben
Dátum 201X.01.01. 201X.12.31.
11. Ellenőrzés időszakának hossza az üzleti évben
Év 1
365
12. Üzleti évben elszámolt terv szerinti értékcsökk. HUF 13. Előző években elszámolt terv szerinti écs. HUF 14. Halmozott terv szerinti értékcsökkenés HUF
Ssz. A terven felüli écs, és az értékhelyesbítés kiszámítása Me. Érték Módszer
1. Bruttó érték HUF 2. Halmozott terv szerinti értékcsökkenés HUF 3. Nettó érték HUF 4. Halmozott (előző években elszámolt) értékhelyesbítés HUF 5. Halmozott (előző években elsz.) terven felüli értékcsökkenés HUF 6. Könyv szerinti érték az értékelés előtt HUF
12. Téridő: Értékesítés, szolgáltatásnyújtás számvitele
399
Kontírozó táblázatok: 1. Értékhelyesbítés kivezetése.
Va-gyon
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AII TEÉh. 4DVI ÉT
Nő Csökken
Tartozik Követel
137 TEÉh. 415 ÉT
Tőke
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
1AII TEÉh. 4DVI ÉT
Nő Csökken
Tartozik Követel
137 TEÉh. 415 ÉT
2. Bruttó érték kivezetése. Vagyon,
Telj. Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII Telek 8AVII ÉBENyÉ
Nő Csökken
Tartozik Követel
122 Telek 861 ÉBENyÉ
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráford Bevétel
1AII Telek 8AVII ÉBENyÉ
Nő Csökken
Tartozik Követel
122 Telek 861 ÉBENyÉ
3. Telek értékesítés bevételének elszámolása. Vagyon
Telj. Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII EKöv. 9AIII ÉBENyÉ
Nő Csökken
Tartozik Követel
3BII EKöv. 961 ÉBENyÉ
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII EKöv. 9AIII ÉBENyÉ
Nő Csökken
Tartozik Követel
3BII EKöv. 961 ÉBENyÉ
12. Téridő: Értékesítés, szolgáltatásnyújtás számvitele
400
9. Feladat A vállalkozás 201X. október 1-én 1 000 000 HUF névértékű diszkont értékpa-
pírt vásárolt forgatási célból. A vételár 810 000 HUF volt. 201X. December 10-
én az értékpapírt a vállalkozás 850 000 HUF-ért eladta.
Feladat: Kontírozza a gazdasági eseményeket.
Kontírozó táblázatok: 1. Diszkont értékpapír vásárlása.
Erő-forrás
Közgazdász, Menedzser Könyvelő Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIII F.D.Értékp. 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
376 F.D.Értékp. 384 Bankszla
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIII F.D.Értékp. 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
376 F.D.Értékp. 384 Bankszla
2. Diszkont értékpapír eladása. Erő-
forrás Közgazdász, Menedzser Könyvelő Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám Nő Eszköz
Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIII F.D.Értékp. 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
376 F.D.Értékp. 384 Bankszla
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIII F.D.Értékp. 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
376 F.D.Értékp. 384 Bankszla
3. Árfolyamkülönbözet elszámolása. Vagyon
Telj. Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIII F.D.Értékp. 9BVIII Kap.Kam.
Nő Csökken
Tartozik Követel
376 F.D.Értékp. 974 Kap.Kam.
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIII F.D.Értékp. 9BVIII Kap.Kam.
Nő Csökken
Tartozik Követel
376 F.D.Értékp. 974 Kap.Kam.
12. Téridő: Értékesítés, szolgáltatásnyújtás számvitele
401
10. Feladat A vállalkozás a 60 százalékos üzletrészét egy Kft-ben a tartós befektetések közé
sorolta. Az üzletrész bekerülési értéke 8 000 000 HUF. Az előző évben elszá-
molt értékhelyesbítés 2 000 000 forint. A vállalkozás ezt az üzletrészt az üzleti
évben eladta. Az eladási ár 7 950 000 HUF volt.
Feladat: Kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázat: Ssz. A terven felüli écs, és az értékhelyesbítés kiszámítása Me. Érték Módszer
1. Üzletrész elaldás bevétele HUF 2. Üzletrész nyilvántartási értéke HUF 3. Üzletrész értékesítés eredménye (árfolyamkülönbözet) HUF
Kontírozó táblázatok: 1. Értékhelyesbítés visszaírása.
Va-gyon
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-for-rás
Eszköz Forrás Költség Ráford. Bevétel
1AIII BPüEÉH 4DVI ÉT
Nő Csökken
Tartozik Követel
177 BPüEÉH 415 ÉT
Tőke
Eszköz Forrás Költség Ráford. Bevétel
1AIII BPüEÉH 4DVI ÉT
Nő Csökken
Tartozik Követel
177 BPüEÉH. 415 ÉT
2. Üzletrész eladása. Erő-
forrás Közgazdász, Menedzser Könyvelő Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám Nő Eszköz
Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AIII Üzletrész 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
17 Üzletrész 384 Bankszla
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AIII Üzletrész 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
17 Üzletrész 384 Bankszla
12. Téridő: Értékesítés, szolgáltatásnyújtás számvitele
402
3. Árfolyamkülönbözet elszámolása. Vagyon
Telj. Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AIII Üzletrész 8BIX BPüERáf.
Nő Csökken
Tartozik Követel
17 Üzletrész 872 BPüERáf.

13. Téridő: Kibocsátások egyéb formáinak számvitele
403
Kibocsátások egyéb formáinak számvitele
13. Téridő: Kibocsátások egyéb formáinak számvitele
404
1. Feladat A most alapított GYORSRAKTÁR Kft-be a vállalkozás egy raktár átadásával
szállt be, tartós jövedelemszerzés céljából. A raktárral azonos méretű, korú, álla-
potú új ingatlan piaci értéke 12 000 000 HUF. Az apportáló vállalkozás analiti-
kus nyilvántartása szerint az átadott raktár bruttó értéke 14 000 000 HUF, hal-
mozott terv szerinti értékcsökkenése 4 000 000 HUF. Az alapító tagok a társasá-
gi szerződésben az apporttárgy értékét 11 000 000 HUF-ban állapították meg. A
Kft-t a cégbíróság a társasági szerződés aláírását követő 20. napon jegyezte be.
Feladat: Töltse ki a táblázatot, és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázat: Ssz. Apport ügylet eredményének levezetése Me. Érték Módszer
1. Apportált ingatlan bruttó érték HUF 2. Apportált ingatlan halmozott terv szerinti értékcsökkenése HUF 3. Apportált ingatlan nettó értéke HUF 4. Apporttal megszerzett részesedés értéke HUF 5. Apport eredménye HUF
Kontírozó táblázatok 1. Halmozott terv szerinti értékcsökkenés kivezetése.
Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Ingatlanok 1AII IHTSzÉCs
Nő Csökken
Tartozik Követel
121 Ingatlanok 129 IHTSzÉCs
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AII Ingatlanok 1AII IHTSzÉCs
Nő Csökken
Tartozik Követel
121 Ingatlanok 129 IHTSzÉCs
2. Nettó érték kivezetése. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráford. Bevétel
1AII Ingatlanok 3BII EKöv. app.
Nő Csökken
Tartozik Követel
121 Ingatlanok 368 KEKöv.ap.
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráford. Bevétel
1AII Ingatlanok 3BII EKöv. app.
Nő Csökken
Tartozik Követel
121 Ingatlanok 368 KEKöv.ap.
13. Téridő: Kibocsátások egyéb formáinak számvitele
405
3. Apport átadás elszámolása. Erő-
forrás Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráford. Bevétel
3BII EKöv.apport 3BII EKöv
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv.ap. 368 KEKöv.
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráford. Bevétel
3BII EKöv.app. 3BII EKöv
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv.ap 368 KEKöv.
4. Apport eredményének elszámolása. Vagyon
Telj. Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráford. Bevétel
3BII EKöv.apport 9AVIII R.App.Bev.
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv ap. 9681 R.App.Bev.
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráford. Bevétel
3BII EKöv.apport 9AVIII R.App.Bev
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv.ap. 9681 R.App.Bev.
5. Cégbírósági bejegyzés. Erőforrás Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AIII ETRész. 3BII EKöv
Nő Csökken
Tartozik Követel
173 ETRész. 368 KEKöv.
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AIII ETRész. 3BII EKöv
Nő Csökken
Tartozik Követel
173 ETRész. 368 KEKöv.
13. Téridő: Kibocsátások egyéb formáinak számvitele
406
2. Feladat Egy Kft alapításakor a vállalkozás tulajdoni részesedés megszerzéséért 100
tonna (to) árukészletet adott át az új vállalkozásnak. Az árukészlet eladási áron
számított értéke 8 000 000 HUF. Az apportáló vállalkozás analitikus nyil-
vántartása szerint az átadott árukészlet értéke 12 000 000 HUF. Az alapító tagok
a társasági szerződésben az apporttárgy értékét 10 000 000 HUF-ban állapították
meg. A vállalkozás a megszerzett részesedést forgatási célúnak minősítette.
Feladat: Töltse ki a táblázatot, és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázat:
Ssz. Apport ügylet eredményének levezetése Me. Érték Módszer 1. Apportált áru nyilvántartási értéke HUF 2. Apportal megszerzett részesedés értéke HUF 3. Apport eredménye HUF
Kontírozó táblázatok: 1. Áru nyilvántartási értékének kivezetése.
Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráford. Bevétel
2BI Áruk 3BII EKöv. app.
Nő Csökken
Tartozik Követel
261 Áruk 368 KEKöv.ap.
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráford. Bevétel
2BI Áruk 3BII EKöv. app.
Nő Csökken
Tartozik Követel
261 Árk 368 KEKöv.ap.
2. Apport átadás elszámolása. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráford. Bevétel
3BII EKöv.apport 3BII EKöv
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv.ap. 368 KEKöv.
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráford. Bevétel
3BII EKöv.app. 3BII EKöv
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv.ap 368 KEKöv.
13. Téridő: Kibocsátások egyéb formáinak számvitele
407
4. Apport eredményének elszámolása. Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráford. Bevétel
3BII EKöv.app. 8AVII R.App.Ráf
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv ap. 868 R.App.Ráf.
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráford. Bevétel
3BII EKöv.apport 8AVII R.App.Ráf
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv.ap. 868 R.App.Ráf.
5. Cégbírósági bejegyzés.
Erőforrás Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIII E.Rész. 3BII EKöv
Nő Csökken
Tartozik Követel
373 E.Rész. 368 KEKöv.
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BIII E.Rész. 3BII EKöv
Nő Csökken
Tartozik Követel
373 E.Rész. 368 KEKöv.
13. Téridő: Kibocsátások egyéb formáinak számvitele
408
3. Feladat A vállalkozás 201X. szeptember 30-án apportba adja a BOMBABIZTOS
BEFEKTETÉSI NyRT-nek, a tartós jövedelemszerzési céllal vásárolt, for-
galomképes vállalati kötvényét, melyet az alábbi kondíciókkal vásárolt:
Megnevezés Rövidítés Me. Érték Kibocsátás dátuma Kib.dát 201X.03.01. Vásárlás dátuma Vás.dát 201X.06.01. Futamidő T∑ Hónap 36 Névérték NÉ HUF 10 000 000 Vételár V.ár HUF 10 370 000 Névleges kamatláb k % 12 Vételi árfolyam V.ár HUF 104 Kibocsátástól eltelt időszak hossza t0 Hónap 3 Bekerülési érték BÉ HUF 10 070 000 Mérlegfordulónap MF. Dátum 201X.12.31. Ellenőrzés időszakának hossza az üzleti évben t1 Hónap 7 Teljes futamidő t∑ Hónap 36 Hátralévő futamidő t2 Hónap 33 Árfolyam-különbözet (Veszteség) Árf.kül. HUF ≈15 000
Az NyRT részvényeit tartós befektetési céllal szerezte meg a vállalkozás. Az
alapszerződés szerint az üzletrész értéke 10 000 000 HUF.
Feladat: Töltse ki a táblázatot és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázatok: Ssz. Apport ügylet eredményének levezetése Me. Érték Módszer
1. Apportált értékpapír nyilvántartási (bekerülési) értéke HUF 2. Apportal megszerzett részesedés értéke HUF 3. Kötvény névértéke HUF
4. Kamatidőszak első napja
HUF 201X.03.01. 201X.09.30.
5. Kamatidőszak utolsó napja
HUF 201X.03.01. 201X.09.30.
6. Kamatidőszak hossza az üzleti évben Hónap 7. Névleges kamat %
8. Vételárban elismert kamat HUF 9. Árfolyam-különbözet feloldása HUF
10. Árfolyam-különbözetl apportba adásnál HUF 11. Apport eredménye HUF
13. Téridő: Kibocsátások egyéb formáinak számvitele
409
Kontírozó táblázatok 1. Kötvény bekerülési értékének kivezetése.
Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráford. Bevétel
1AIII BHv.Ép. 3BII EKöv. app.
Nő Csökken
Tartozik Követel
184 E.váll.ép. 368 KEKöv.ap.
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráford. Bevétel
1AIII BHv.Ép. 3BII EKöv. app.
Nő Csökken
Tartozik Követel
184 E.váll.ép. 368 KEKöv.ap.
3. Apport átadás elszámolása. Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráford. Bevétel
3BII EKöv.app. 3BII EKöv
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv.ap. 368 KEKöv.
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráford. Bevétel
3BII EKöv.app. 3BII EKöv
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv.ap 368 KEKöv.
4. Vételárban elismert kamat kivezetése. Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráford. Bevétel
3BII EKöv.apport 9BVIII BPüEBev.
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv ap. 973 BPüEBev.
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráford. Bevétel
3BII EKöv.apport 9BVIII BPüEBev.
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv.ap. 973 BPüEBev.
13. Téridő: Kibocsátások egyéb formáinak számvitele
410
5. Elhatárolt árfolyamveszteség feloldása. Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Tőke
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4G RPILEH 8BIX BPüERáf.
Nő Csökken
Tartozik Követel
492 RPIELH. 872 BPüERáf.
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
4G RPILEH 8BIX BPüERáf.
Nő Csökken
Tartozik Követel
492 RPIELH. 872 BPüERáf.
6. Árfolyamvesztéség kivezetése. Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráford. Bevétel
3BII EKöv.app. 8AVII R.App.Ráf.
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv ap. 868 R.App.Ráf.
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BII EKöv.app. 8AVII R.App.Ráf
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv.ap. 868 R.App.Ráf.
7. Apport eredményének elszámolása. Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráford. Bevétel
3BII EKöv.apport 8AVII R.App.Ráf.
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv ap. 868 R.App.Ráf.
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráford. Bevétel
3BII EKöv.apport 8AVII R.App.Ráf.
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv.ap. 868 R.App.Ráf.
6. Cégbírósági bejegyzés.
Erőforrás Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AIII ETRész. 3BII EKöv
Nő Csök-ken
Tartozik Követel
173 ETRész. 368 KEKöv.
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
1AIII ETRész. 3BII EKöv
Nő Csök-ken
Tartozik Követel
173 ETRész. 368 KEKöv.
13. Téridő: Kibocsátások egyéb formáinak számvitele
411
4. Feladat A vállalkozás ajándékba adott egy megmunkáló központot 201X. március 31-én.
A tárgyi eszköz bruttó értéke 50 000 000 HUF, az átadásig elszámolt értékcsök-
kenés 40 000 000 HUF. A berendezés becsült piaci értéke 30 000 000 HUF. Az
átadó az általános forgalmi adót áthárítja a vállalkozásra.
Feladat: Töltse ki a táblázatot, és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázat: Ssz. Apport ügylet eredményének levezetése Me. Érték Módszer
1. Ajándékba adott műszaki berendezés bruttó értéke HUF 2. Ajándékban adott műszaki ber. halmozott terv szer. értékcsökk. HUF 3. Ajándékba adott műszaki berendezés nettó értéke HUF 4. Általános forgalmi adó alapja HUF 5. Általános forgalmi adó kulcsa % 6. Általános forgalmi adó HUF
Kontírozó táblázatok: 1. Halmozott terv szerinti értékcsökkenés kivezetése.
Erő-forrás
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráford. Bevétel
1AII Műsz.jármű 1AII MBHTSzÉcs
Nő Csökken
Tartozik Követel
131 TGépek 139 MBHTSzÉcs
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráford. Bevétel
1AII Műsz.jármű 1AII MBHTSzÉcs
Nő Csökken
Tartozik Követel
131 TGépek 139 MBHTSzÉcs
2. Nettó érték kivezetése. Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráford. Bevétel
1AII Műsz.jármű 8AVII TNÁta.TE
Nő Csökken
Tartozik Követel
131 TGépek 868 TNÁta.TE
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráford. Bevétel
1AII Műsz.jármű 8AVII TNÁta.TE.
Nő Csökken
Tartozik Követel
131 TGépek 868 TNÁta.TE
13. Téridő: Kibocsátások egyéb formáinak számvitele
412
3. Fizetendő általános forgalmi adó nyilvántartásba vétele.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BII EKöv. 4FIII Fiz. Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 467 Fiz. Áfa
Kötelem Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BII EKöv. 4FIII Fiz. Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 467 Fiz. Áfa
13. Téridő: Kibocsátások egyéb formáinak számvitele
413
5. Feladat Az Gyimesi Opel Kereskedőház Kft 201X. március 31-én egy személygépkocsit
adott el egy magánszemélynek. A gépkocsi eladási ára 5 600 000 + Áfa HUF,
beszerzési értéke 4 500 000 +Áfa HUF volt. Az eladó értékesítési akciója követ-
keztében a Kft egy nyári gumigarnitúrát adott ajándékba. Az ajándék eladási ára
60 000 + Áfa HUF, beszerzési ára 40 000 +Áfa HUF. Az Áfa-t a vevőnek nem
kell megfizetni.
Feladat: Töltse ki a táblázatot, és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázat: Ssz. Apport ügylet eredményének levezetése Me. Érték Módszer
1. Személygépkocsi eladási ára HUF 2. Általános forgalmi adó kulcsa % 3. Fizetendő általános forgalmi adó HUF 4. Számla értéke HUF 5. Személygépkocsi beszerzési értéke HUF 6. Levonható általános forgalmi adó HUF 7. Ajándék gumigarnitúra értéke HUF 8. Ajándék fizetendő általános forgalmi adója HUF
Kontírozó táblázatok 1. Gépkocsi értékesítését kísérő számla elszámolása.
Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőforrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 9AI NÁRB
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 911 NÁRB
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 9AI NÁRB
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 911 NÁRB
2. Gépkocsi értékesítés fizetendő Áfa elszámolása.
Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erőfor-rás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 4FIII Fiz. Áfa.
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 467 Fiz. Áfa
Tartozás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 4FIII Fiz. Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
3BII Vevők 467 Fiz. Áfa
13. Téridő: Kibocsátások egyéb formáinak számvitele
414
3. Gépkocsi értékesítést kísérő számla pénzügyi rendezése. Erő-
forrás Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 384 Bankszla
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII Vevők 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
311 Vevők 384 Bankszla
4. Gépkocs nyilvántartási értékének kivezetése. Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Eszköz
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Áruk 8AIV ELÁBÉ
Nő Csökken
Tartozik Követel
261 Áruk 814 ELÁBÉ
Teljesít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
2BI Áruk 8AIV ELÁBÉ
Nő Csökken
Tartozik Követel
261 Áruk 814 ELÁBÉ
5. Gumigarnitúra ajándék fizetendő általános forgalmi adójának elszámolása. Vagyon Telj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Tarto-zás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4FIII Fiz. Áfa 8AVI ELÁBÉ
Nő Csökken
Tartozik Követel
467 Fiz. Áfa 814 ELÁBÉ
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4FIII Fiz. Áfa 8AIV ELÁBÉ
Nő Csökken
Tartozik Követel
467 Fiz. Áfa 814 ELÁBÉ
13. Téridő: Kibocsátások egyéb formáinak számvitele
415
6. Feladat Egy húsípari vállalkozás egyik tartozását csak az ügyvezető tegnap vásárolt
AUDI aktuális, prémiumkategóriás csúcsmodelljének átadásával tudta teljesí-
teni. Az AUDI vételára 25 000 000 HUF, a szállítóval szembeni kötelezettség
15 000 000 HUF volt. A vállalkozás csak úgy tudta elkerülni a felszámolást,
hogy engedett partnere agresszív erőfölényének, és beleegyezett az aránytalan
kompenzációba.
Feladat: Kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázat:
Ssz. Megnevezés Me. Érték Számitás 1. Személygépkocsi nyilvántartási értéke HUF
2. Szállítóval szembeni kötelezettség nyilvántartási értéke
HUF
3. Általános forgalmi adó kulcs % 4. Kivezetett kötelezettség teljesítmény értéke HUF 5. Fizetendő általános forgalmi adó HUF
Kontírozó táblázatok: 1. Személygépkocsi nyilvántartási értékének kivezetése.
VagyonTelj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráford. Bevétel
1AII Egyéb járm. 8AVII ÉBENyÉ
Nő Csökken
Tartozik Követel
142 E. járm. 861 ÉBENyÉ
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráford. Bevétel
1AII Egyéb járm. 8AVII ÉBENyÉ
Nő Csökken
Tartozik Követel
142 Egyéb járm. 861 ÉBENyÉ
2. Szállítóval szembeni kötelezettség nyilvántartási értékének kivezetése. Va-gyon
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-forrás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII EKöv. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 454 Szállítók
Tar-tozás
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII EKöv. 4FIII Szállítók
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 454 Szállítók
13. Téridő: Kibocsátások egyéb formáinak számvitele
416
3. Kivezetett kötelezettség miatti teljesítmény elszámolása. Vagyon
Teljesítmény Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám Erőforrás Eszköz
Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BII EKöv. 9AIII KEBev.
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 969 KEBev.
Teljesítmény Eszköz Forrás Költség Ráfordítás Bevétel
3BII EKöv. 9AIII KEBev.
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 969 KEBev.
4. Fizetendő általános forgalmi adó előírása. Vagyon Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám Erőforrás Eszköz
Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII EKöv. 4FIII Fiz. Áfa.
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 467 Fiz. Áfa
Tartozás Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BII EKöv. 4FIII Fiz. Áfa
Nő Csökken
Tartozik Követel
368 KEKöv. 467 Fiz. Áfa
13. Téridő: Kibocsátások egyéb formáinak számvitele
417
7. Feladat Egy családi vállalkozás saját tőkéjének adatai év végén a következők:
Megnevezés Röv. Me. Érték D.I. Jegyzett tőke D.I. JT HUF 8 000 000 D.III. Tőketartalék D.III. TT HUF 2 500 000 D.IV. Eredménytartalék D.IV. ET HUF 1 700 000 D.V. Lekötött tartalék D.V. LT HUF 1 800 000
A vállalkozás egyik tulajdonosánál a családi kötelék válás miatt felbomlott. A
család úgy döntött, hogy a most már idegen magánszemélynek a vállalkozásból
is távoznia kell. A kiutált családtag 25 százalékos tulajdoni hányaddal rendelke-
zett a vállalkozásban. A taggyűlés úgy döntött, hogy az üzletrészt piaci értéken
vásárolja meg a vállalkozás, majd tőkearányosan ossza fel a megmaradt tulajdo-
nosok között. Feladat: Töltse ki a táblázatokat és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázatok:
Ssz. Saját tőke kiszámítása Me. Érték Számitás 1. D. Saját tőke HUF 2. D.I. Jegyzett tőke HUF 3. D.II. JBNFT (-) HUF 4. D.III. Tőketartalék HUF 5. D.IV. Eredménytartalék HUF 6. D.V. Lekötött tartalék HUF 7. D.VI. Értékelési tartalék HUF 8. D.VII. Adózott eredmény HUF
Ssz Kiváló tag üzletré-szének kiszámítása
Me. Tulajdonosok Számitás
Maradók Kiutált Összesen A B C D E F G
1. Tulajdonosi arányok % 2. D. Saját tőke HUF 3. D.I. JT HUF 4. D.II. JBNFT (-) HUF 5. D.III. TT HUF 6. D.IV. ET HUF 7. D.V. LT HUF 8. D.VI. ÉT HUF 9. D.VII. ADER HUF
10. Szabad tőke HUF 11. Piaci érték HUF 12. TT átvezetés ET-ra HUF
13. Téridő: Kibocsátások egyéb formáinak számvitele
418
Kontírozó táblázatok 1. Eredménytartalék kiegészítése Tőketartalékból.
Tőke Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4DIII TT 4DIV ET
Nő Csökken
Tartozik Követel
412 TT 413 ET

2. Kiváló tag üzletrészének visszavásárlása piaci értéken. Erő-
forrás Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIII VVás.SÜR. 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
374 VVás.SÜR. 384 Bankszla

3. Szabad felhasználású saját tőke csökkentése visszavásárolt saját üzletrész mi-
att.

4DIV ET 4DV LT
Nő Csökken
Tartozik Követel
413 ET 414 LT
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4DIV ET 4DV LT
Nő Csökken
Tartozik Követel
413 ET 414 LT
13. Téridő: Kibocsátások egyéb formáinak számvitele
419
4. Visszavásárolt üzletrész felosztásának hatása a vállalkozás teljesítményére. Vagyon
Telj. Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám Tőke Eszköz
Forrás Költség Ráford. Bevétel
3BIII VVás.SÜR. 8BIX EPüRáf.
Nő Csökken
Tartozik Követel
374 VVás.SÜR. 872 BPüERáf.
Teljesítmény
Eszköz Forrás Költség Ráford. Bevétel
3BIII VVás.SÜR. 8BIX EPüRáf.
Nő Csökken
Tartozik Követel
374 VVás.SÜR. 872 BPüERáf.
5. Saját tőke felszabadítása.
Tőke Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4DIV ET 4DV LT
Nő Csökken
Tartozik Követel
413 ET 414 LT
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4DIV ET 4DV LT
Nő Csökken
Tartozik Követel
413 ET 414 LT
13. Téridő: Kibocsátások egyéb formáinak számvitele
420
8. Feladat Egy családi vállalkozás saját tőkéjének adatai év végén a következők:
Megnevezés Röv. Me. Érték D.I. Jegyzett tőke D.I. JT HUF 8 000 000 D.III. Tőketartalék D.III. TT HUF 2 500 000 D.IV. Eredménytartalék D.IV. ET HUF 1 700 000 D.V. Lekötött tartalék D.V. LT HUF 1 800 000
A vállalkozás egyik tulajdonosánál a családi kötelék válás miatt felbomlott. A
család úgy döntött, hogy a most már idegen magánszemélynek a vállalkozásból
is távoznia kell. A kiutált családtag 25 százalékos tulajdoni hányaddal rendelke-
zett a vállalkozásban. A taggyűlés úgy döntött, hogy az üzletrészt névértéken vá-
sárolja meg a vállalkozás, majd tőkearányosan ossza fel a megmaradt tulajdo-
nosok között. Feladat: Töltse ki a táblázatokat és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázatok:
Ssz. Saját tőke kiszámítása Me. Érték Számitás 1. D. Saját tőke HUF 2. D.I. Jegyzett tőke HUF 3. D.II. JBNFT (-) HUF 4. D.III. Tőketartalék HUF 5. D.IV. Eredménytartalék HUF 6. D.V. Lekötött tartalék HUF 7. D.VI. Értékelési tartalék HUF 8. D.VII. Adózott eredmény HUF
Ssz Kiváló tag üzletré-szének kiszámítása
Me. Tulajdonosok Számitás
Maradók Kiutált Összesen A B C D E F G
1. Tulajdonosi arányok % 2. D. Saját tőke HUF 3. D.I. JT HUF 4. D.II. JBNFT (-) HUF 5. D.III. TT HUF 6. D.IV. ET HUF 7. D.V. LT HUF 8. D.VI. ÉT HUF 9. D.VII. ADER HUF
10. Szabad tőke HUF 11. Piaci érték HUF 12. TT átvezetés ET-ra HUF
13. Téridő: Kibocsátások egyéb formáinak számvitele
421
Kontírozó táblázatok: 1. Eredménytartalék kiegészítése Tőketartalékból.
Tőke Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4DIII TT 4DIV ET
Nő Csökken
Tartozik Követel
412 TT 413 ET
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4DIII TT 4DIV ET
Nő Csökken
Tartozik Követel
412 TT 413 ET
2. Kiváló tag üzletrészének visszavásárlása névértéken. Erő-
forrás Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIII VVás.SÜR. 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
374 VVás.SÜR. 384 Bankszla
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIII VVás.SÜR. 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
374 VVás.SÜR. 384 Bankszla
3. Szabad felhasználású saját tőke csökkentése visszavásárolt saját üzletrész mi-
att.
Tőke Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4DIV ET 4DV LT
Nő Csökken
Tartozik Követel
413 ET 414 LT
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4DIV ET 4DV LT
Nő Csökken
Tartozik Követel
413 ET 414 LT
13. Téridő: Kibocsátások egyéb formáinak számvitele
422
4. Visszavásárolt üzletrész felosztásának hatása az üzleti év teljesítményére. Vagyon
Telj. Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám Tőke Eszköz
Forrás Költség Ráford. Bevétel
3BIII VVás.SÜR. 8BIX EPüRáf.
Nő Csökken
Tartozik Követel
374 VVás.SÜR. 872 BPüERáf.
Teljesítmény
Eszköz Forrás Költség Ráford. Bevétel
3BIII VVás.SÜR. 8BIX EPüRáf.
Nő Csökken
Tartozik Követel
374 VVás.SÜR. 872 BPüERáf.
5. Saját tőke felszabadítása.
Tőke Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4DIV ET 4DV LT
Nő Csökken
Tartozik Követel
413 ET 414 LT
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4DIV ET 4DV LT
Nő Csökken
Tartozik Követel
413 ET 414 LT
13. Téridő: Kibocsátások egyéb formáinak számvitele
423
9. Feladat Egy családi vállalkozás saját tőkéjének adatai év végén a következők:
Megnevezés Röv. Me. Érték D.I. Jegyzett tőke D.I. JT HUF 8 000 000 D.III. Tőketartalék D.III. TT HUF 3 000 000 D.IV. Eredménytartalék D.IV. ET HUF -500 000 D.V. Lekötött tartalék D.V. LT HUF 1 500 000
A vállalkozás egyik tulajdonosánál a családi kötelék válás miatt felbomlott. A
család úgy döntött, hogy a most már idegen magánszemélynek a vállalkozásból
is távoznia kell. A kiutált családtag 25 százalékos tulajdoni hányaddal rendelke-
zett a vállalkozásban. A taggyűlés és a kiváló tag úgy egyezett meg, hogy az üz-
letrészt névérték 10 százalékán vásárolja meg a vállalkozás, majd tőkearányosan
ossza fel a megmaradt tulajdonosok között. Feladat: Töltse ki a táblázatokat és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázatok:
Ssz. Saját tőke kiszámítása Me. Érték Számitás 1. D. Saját tőke HUF 2. D.I. Jegyzett tőke HUF 3. D.II. JBNFT (-) HUF 4. D.III. Tőketartalék HUF 5. D.IV. Eredménytartalék HUF 6. D.V. Lekötött tartalék HUF 7. D.VI. Értékelési tartalék HUF 8. D.VII. Adózott eredmény HUF
Ssz Kiváló tag üzletré-szének kiszámítása
Me. Tulajdonosok Számitás
Maradók Kiutált Összesen A B C D E F G
1. Tulajdonosi arányok % 2. D. Saját tőke HUF 3. D.I. JT HUF 4. D.II. JBNFT (-) HUF 5. D.III. TT HUF 6. D.IV. ET HUF 7. D.V. LT HUF 8. D.VI. ÉT HUF 9. D.VII. ADER HUF
10. Szabad tőke HUF 11. Piaci érték HUF 12. TT átvezetés ET-ra HUF
13. Téridő: Kibocsátások egyéb formáinak számvitele
424
Kontírozó táblázatok: 1. Eredménytartalék kiegészítése Tőketartalékból.
Tőke Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4DIII TT 4DIV ET
Nő Csökken
Tartozik Követel
412 TT 413 ET
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4DIII TT 4DIV ET
Nő Csökken
Tartozik Követel
412 TT 413 ET
2. Kiváló tag üzletrészének visszavásárlása névértéken. Erő-
forrás Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIII VVás.SÜR 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
374 VVás.SÜR. 384 Bankszla
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIII VVás.SÜR. 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
374 VVás.SÜR. 384 Bankszla
3. Szabad felhasználású saját tőke csökkentése visszavásárolt saját üzletrész mi-
att.
Tőke Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4DIV ET 4DV LT
Nő Csökken
Tartozik Követel
413 ET 414 LT
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4DIV ET 4DV LT
Nő Csökken
Tartozik Követel
413 ET 414 LT
13. Téridő: Kibocsátások egyéb formáinak számvitele
425
4. Visszavásárolt üzletrész felosztásának hatása az üzleti év teljesítményére. VagyonTelj.
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Tőke
Eszköz Forrás Költség Ráford. Bevétel
3BIII VVás.SÜR 8BIX EPüRáf.
Nő Csökken
Tartozik Követel
374 VVás.SÜR. 8BIX EPüRáf.
Telje-sít-mény
Eszköz Forrás Költség Ráford. Bevétel
3BIII VVás.SÜR. 8BIX EPüRáf.
Nő Csökken
Tartozik Követel
374 VVás.SÜR. 8BIX EPüRáf.
5. Saját tőke felszabadítása.
Tőke Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4DIV ET 4DV LT
Nő Csökken
Tartozik Követel
413 ET 414 LT
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4DIV ET 4DV LT
Nő Csökken
Tartozik Követel
413 ET 414 LT
13. Téridő: Kibocsátások egyéb formáinak számvitele
426
10. Feladat Egy családi vállalkozás saját tőkéjének adatai év végén a következők:
Megnevezés Röv. Me. Érték D.I. Jegyzett tőke D.I. JT HUF 8 000 000 D.III. Tőketartalék D.III. TT HUF 2 500 000 D.IV. Eredménytartalék D.IV. ET HUF 1 700 000 D.V. Lekötött tartalék D.V. LT HUF 1 800 000
A vállalkozás egyik tulajdonosánál a családi kötelék válás miatt felbomlott. A
család úgy döntött, hogy a most már idegen magánszemélynek a vállalkozásból
is távoznia kell. A kiutált családtag 25 százalékos tulajdoni hányaddal rendelke-
zett a vállalkozásban. A taggyűlés úgy döntött, hogy az üzletrészt piaci értéken
vásárolja meg a vállalkozás, majd még 201X. év mérlegfordulónapjáig a
jogszabályoknak megfelelő módon leszállítja a vállalkozás alaptőkéjét. Feladat: Töltse ki a táblázatokat és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázatok:
Ssz. Saját tőke kiszámítása Me. Érték Számitás 1. D. Saját tőke HUF 2. D.I. Jegyzett tőke HUF 3. D.II. JBNFT (-) HUF 4. D.III. Tőketartalék HUF 5. D.IV. Eredménytartalék HUF 6. D.V. Lekötött tartalék HUF 7. D.VI. Értékelési tartalék HUF 8. D.VII. Adózott eredmény HUF
Ssz Kiváló tag üzletré-szének kiszámítása
Me. Tulajdonosok Számitás
Maradók Kiutált Összesen A B C D E F G
1. Tulajdonosi arányok % 2. D. Saját tőke HUF 3. D.I. JT HUF 4. D.II. JBNFT (-) HUF 5. D.III. TT HUF 6. D.IV. ET HUF 7. D.V. LT HUF 8. D.VI. ÉT HUF 9. D.VII. ADER HUF
10. Szabad tőke HUF 11. Piaci érték HUF 12. TT átvezetés ET-ra HUF
13. Téridő: Kibocsátások egyéb formáinak számvitele
427
Kontírozó táblázatok: 1. Eredménytartalék kiegészítése Tőketartalékból.
Tőke Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4DIII TT 4DIV ET
Nő Csökken
Tartozik Követel
412 TT 413 ET
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4DIII TT 4DIV ET
Nő Csökken
Tartozik Követel
412 TT 413 ET
2. Kiváló tag üzletrészének visszavásárlása piaci értéken. Erő-
forrás Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIII VVás.SÜR 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
374 VVás.SÜR. 384 Bankszla
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIII VVás.SÜR. 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
374 VVás.SÜR. 384 Bankszla
3. Szabad felhasználású saját tőke csökkentése visszavásárolt saját üzletrész mi-
att.
Tőke Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4DIV ET 4DV LT
Nő Csökken
Tartozik Követel
413 ET 414 LT
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4DIV ET 4DV LT
Nő Csökken
Tartozik Követel
413 ET 414 LT
13. Téridő: Kibocsátások egyéb formáinak számvitele
428
4. Alapítói tőke leszállítása névértéken. Va-gyon
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-for-rás
Eszköz Forrás Költség Ráford. Bevétel
3BIII VVás.SÜR. 4DI JT
Nő Csökken
Tartozik Követel
374 VVás.SÜR. 411 JT
Tőke
Eszköz Forrás Költség Ráford. Bevétel
3BIII VVás.SÜR. 4DI JT
Nő Csökken
Tartozik Követel
374 VVás.SÜR. 411 JT
5. Saját üzletrész visszavásárlás miatti szabad tőkeváltozás nyilvántartásba véte-
le. Va-gyon

3BIII VVás.SÜR. 4DIV ET
Nő Csökken
Tartozik Követel
374 VVás.SÜR. 413 ET
Tőke
Eszköz Forrás Költség Ráford. Bevétel
3BIII VVás.SÜR. 4DIV ET
Nő Csökken
Tartozik Követel
374 VVás.SÜR. 413 ET
6. Saját tőke felszabadítása.

429
11. Feladat Egy családi vállalkozás saját tőkéjének adatai év végén a következők:
Megnevezés Röv. Me. Érték D.I. Jegyzett tőke D.I. JT HUF 8 000 000 D.III. Tőketartalék D.III. TT HUF 3 000 000 D.IV. Eredménytartalék D.IV. ET HUF -500 000 D.V. Lekötött tartalék D.V. LT HUF 1 500 000
A vállalkozás egyik tulajdonosánál a családi kötelék válás miatt felbomlott. A
család úgy döntött, hogy a most már idegen magánszemélynek a vállalkozásból
is távoznia kell. A kiutált családtag 25 százalékos tulajdoni hányaddal rendelke-
zett a vállalkozásban. A taggyűlés és a kiváló tag úgy egyezett meg, hogy az üz-
letrészt névérték 10 százalékán vásárolja meg a vállalkozás, majd tőkearányosan
ossza fel a megmaradt tulajdonosok között. Feladat: Töltse ki a táblázatokat és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Előkészítő táblázatok:
Ssz. Saját tőke kiszámítása Me. Érték Számitás 1. D. Saját tőke HUF 2. D.I. Jegyzett tőke HUF 3. D.II. JBNFT (-) HUF 4. D.III. Tőketartalék HUF 5. D.IV. Eredménytartalék HUF 6. D.V. Lekötött tartalék HUF 7. D.VI. Értékelési tartalék HUF 8. D.VII. Adózott eredmény HUF
Ssz Kiváló tag üzletré-szének kiszámítása
Me. Tulajdonosok Számitás
Maradók Kiutált Összesen A B C D E F G
1. Tulajdonosi arányok % 2. D. Saját tőke HUF 3. D.I. JT HUF 4. D.II. JBNFT (-) HUF 5. D.III. TT HUF 6. D.IV. ET HUF 7. D.V. LT HUF 8. D.VI. ÉT HUF 9. D.VII. ADER HUF
10. Szabad tőke HUF 11. Piaci érték HUF 12. TT átvezetés ET-ra HUF
13. Téridő: Kibocsátások egyéb formáinak számvitele
430
Kontírozó táblázatok: 1. Eredménytartalék kiegészítése Tőketartalékból.
Tőke Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4DIII TT 4DIV ET
Nő Csökken
Tartozik Követel
412 TT 413 ET
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4DIII TT 4DIV ET
Nő Csökken
Tartozik Követel
412 TT 413 ET
2. Kiváló tag üzletrészének visszavásárlása piaci értéken. Erő-
forrás Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIII VVás.SÜR. 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
374 VVás.SÜR. 384 Bankszla
Csök-ken
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
3BIII VVás.SÜR. 3BIV Bankszla
Nő Csökken
Tartozik Követel
374 VVás.SÜR. 384 Bankszla
3. Szabad felhasználású saját tőke csökkentése visszavásárolt saját üzletrész mi-
att.
Tőke Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4DIV ET 4DV LT
Nő Csökken
Tartozik Követel
413 ET 414 LT
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4DIV ET 4DV LT
Nő Csökken
Tartozik Követel
413 ET 414 LT
13. Téridő: Kibocsátások egyéb formáinak számvitele
431
4. Alapítói tőke leszállítása névértéken. Va-gyon
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-for-rás
Eszköz Forrás Költség Ráford. Bevétel
3BIII VVás.SÜR. 4DI JT
Nő Csökken
Tartozik Követel
374 VVás.SÜR. 411 JT
Tőke
Eszköz Forrás Költség Ráford. Bevétel
3BIII VVás.SÜR. 4DI JT
Nő Csökken
Tartozik Követel
374 VVás.SÜR. 411 JT
5. Saját üzletrész visszavásárlás miatti szabad tőkeváltozás nyilvántartásba véte-
le. Va-gyon
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-for-rás
Eszköz Forrás Költség Ráford. Bevétel
3BIII VVás.SÜR. 4DIV ET
Nő Csökken
Tartozik Követel
374 VVás.SÜR. 413 ET
Tőke
Eszköz Forrás Költség Ráford. Bevétel
3BIII VVás.SÜR. 4DIV ET
Nő Csökken
Tartozik Követel
374 VVás.SÜR. 413 ET
6. Saját tőke felszabadítása.
Tőke Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg
(HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Nő
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4DIV ET 4DV LT
Nő Csökken
Tartozik Követel
413 ET 414 LT
Csökken
Eszköz Forrás Költség Ráforditás Bevétel
4DIV ET 4DV LT
Nő Csökken
Tartozik Követel
413 ET 414 LT
13. Téridő: Kibocsátások egyéb formáinak számvitele
432
12. Feladat Egy családi vállalkozás saját tőkéjének adatai év végén a következők:
Megnevezés Röv. Me. Érték D.I. Jegyzett tőke D.I. JT HUF 8 000 000 D.III. Tőketartalék D.III. TT HUF 3 000 000 D.IV. Eredménytartalék D.IV. ET HUF -500 000 D.V. Lekötött tartalék D.V. LT HUF 1 500 000
A vállalkozás tulajdonosai úgy döntöttek, hogy a vállalkozás törzstőkéjét 20 szá-
zalékkal csökkentik. A kivont tőke összegét a vállalkozás készpénzben kifizette.
A cégbírósági bejegyzés megtörtént. Feladat: Töltse ki a táblázatokat és kontírozza a gazdasági eseményeket.
Számoló táblázatok:
Ssz. Saját tőke kiszámítása Me. Érték Számitás 1. D. Saját tőke HUF 2. D.I. Jegyzett tőke HUF 3. D.II. JBNFT (-) HUF 4. D.III. Tőketartalék HUF 5. D.IV. Eredménytartalék HUF 6. D.V. Lekötött tartalék HUF 7. D.VI. Értékelési tartalék HUF 8. D.VII. Adózott eredmény HUF
Ssz Tőkeleszállítás elszámolása Me. Saját tőke tőkeleszállítás
Eltérés Előtt Után
2. D. Saját tőke HUF 3. D.I. JT HUF 4. D.II. JBNFT (-) HUF 5. D.III. TT HUF 6. D.IV. ET HUF 7. D.V. LT HUF 8. D.VI. ÉT HUF 9. D.VII. ADER HUF
13. Téridő: Kibocsátások egyéb formáinak számvitele
433
Kontírozó táblázatok: 1. Jegyzett tőke leszállítása.
Va-gyon
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-for-rás
Eszköz Forrás Költség Ráford. Bevétel
3BIV Bankszla 4DI JT
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 411 JT
Tőke
Eszköz Forrás Költség Ráford. Bevétel
3BIV Bankszla 4DI JT
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 411 JT
2. Szabadon felhasználható saját tőke leszállítása. Va-gyon
Adaptív számvitel Kriptaszámvitel Összeg (HUF) Típus Besorolás Hatás Ködösítés Irányítószám
Erő-for-rás
Eszköz Forrás Költség Ráford. Bevétel
3BIV Bankszla 4DIII TT
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 412 TT
Tőke
Eszköz Forrás Költség Ráford. Bevétel
3BIV Bankszla 4DIII TT
Nő Csökken
Tartozik Követel
384 Bankszla 412 TT
13. Téridő: Kibocsátások egyéb formáinak számvitele
434
Felhasznált irodalom
435
Felhasznált irodalom 1. Adorján Csaba – Bába Ágnes – Lukács János – Mikáczó Éva – Róth
József (2002): Üzemgazdasági számvitel Saldo Budapest 347 oldal. 2. Bosnyák János – Gyenge Magdolna – Pavlik Lívia – Székács Péterné
(2010): Vezetői számvitel. Budapest Saldo 296 oldal. 3. Bosnyák János – Gyenge Magdolna – Pavlik Lívia – Székács Péterné
(2009): Vezetői számvitel. Példatár és feladatgyűjtemény Budapest Saldo 152 p.
4. Dr. Siklósi Ágnes Dr. Kardos Barbara Miklósyné Ács Klára Dr. Sztanó Imre Sisa Krisztina Dr. Veress Attila Zatykó Zsuzsanna (2016): Számvitel nem számvitel szakon Szerkesztők: Dr. Siklósi Ágnes Dr. Veress Attila Saldo Budapest 256 oldal.
5. Dr. Siklósi Ágnes Dr. Veress Attila (2016): Gazdasági események kontírozása A-Z-ig. Saldo Budapest 333 oldal.
6. Garajszki Zoltán (szerk) (2004): A számviteli törvény magyarázata 2004-2005 I-II. Budapest HVG-Orac 1124 oldal.
7. Kiss Árpád (2013): Az értékteremtő folyamatok számvitele Jegyzet és feladatgyűjtemény menedzserképzéshez UNIVERSITAS-GYŐR Nonprofit Kft 235 oldal. ISBN: 978-963-9819-77-1
8. Kiss Árpád (2016/1): A gazdasági információ menedzselés alapjai. Csopor-tosítás és bemutatás a vállalkozások éves beszámolóiban GlobeEdit Saarbrücken 264 oldal.
9. Kiss Árpád (2017/1): Számvitel I. A gazdasági információk számviteli menedzselésének alapjai Magyar Elektronikus Könyvtár Budapest URL: http:/mek.oszk.hu/16500/16579 211 oldal.
10. Kiss Árpád (2017/2): Számvitel I. A gazdasági információk számviteli menedzselésének alapjai Feladatgyűjtemény Magyar Elektronikus Könyvtár Budapest URL: http:/mek.oszk.hu/16500/16592 187 oldal.
11. Kiss Árpád (2017/3): Hogyan építhető be a számvitel a közgazdászok és a menedzserek tudáshálójába? Magyar Elektronikus Könyvtár Budapest ISBN:978-615-00-0538-6 URL: http://mek.oszk.hu/117600/17602 49 oldal.
12. Kiss Árpád (2018): Értékelés az értékteremtő folyamatok információme-nedzsmentjében Magyar Elektronikus Könyvtár Budapest ISBN 978-615-00-1235-3 457 oldal
13. Róth József (szerk.) Adorján Csaba Lukács János Veit József (2017): Számviteli esettanulmányok 2009. MKVK Oktatási Központ Budapest 588 oldal.
14. Simmel Georg (2004): A pénz filozófiája Osiris Budapest 650 oldal.