SZŰTS LÁSZLÓ

Argó és írói nyelv

Az utóbbi másfél-két évtizedben egyre gyakrabban találkozunk argó nyelvi szavakkal, kifejezésekkel regényekben, novellákban és drámákban. Először külföldi írók magyarul kiadott műveiben tűntek föl jassznyelvi elemek, de később megjelentek magyar szerzők munkáiban is. Ha az a meg­állapítás, hogy az irodalom az élet tükre, vagy legalábbis annak kell lennie, igaz, s ez érvényes az irodalmi hősök stílusára is, akkor elmondhatjuk, hogy az argó nyelvi elemek az utóbbi néhány évtizedben nemcsak az irodalmi nyelvben terjedtek el, hanem a mindennapi beszélt nyelvben is. A jasszos szóhasználat elterjedésének szociográfiai, erkölcsi hátterét itt elemezni nem akarom, ez nem is ennek az előadásnak a feladata. Ennek veszélyeiről már többen írtak, szóltak, ezeket a veszélyeket néha fel is nagyítva. Erről itt én most csak annyit mondanék, hogy a felnőtt társadalom régebben sem volt megelégedve a fiatalok stílusával, modorával, viselkedésével. Hadd idézzek erre egy régi szerzőt: ,,A mai fiatalság nem ér fel velünk. Viselkedése szabados, ruházata bosszan­tóan rendetlen, hajviselete illetlen. Szórakozásai, táncai nélkülözik a méltó­ságot. Szomorú a szív, amikor az ész rádöbben, nekik kell majdan helyünkre lépniük . . . ” E sorokat akár ma is le lehetne írni, holott több mint kétezer évvel ezelőtt kesergett így az ismert római filozófus és drámaíró Seneca.

Visszatérve a mai fiatalok nyelvére és annak irodalmi vetületére, el­mondhatjuk, hogy a jasszos beszéd nincs szigorúan életkorhoz vagy társa­dalmi csoporthoz kötve, nemcsak fiatalok és nemcsak huligánok használják szókincsét. E nyelvhasználat elterjedését segíti az utánzási hajlam. Az ifjúság körében való elterjedését pedig segíti a fiatalok közösségekbe, bandákba, galerikbe tömörülése, itt alakítják ki saját szóhasználatukat. Az ifjúsági nyelv szókincse változó, kedveli a szokatlan, gyakran játékos szóalkotásokat. Az új szóalkotás, kifejezés kezdetben fénykorát éli, felkapottá válik, unos-untalan találkozunk vele, s az ilyen divatszók okozzák sokszor az ifjúsági nyelv egy­hangúságát.

A jasszos stílus irodalmi alkalmazása Magyarországon — mint be­vezetőmben említettem — először műfordításokban jelentkezett. A sort Sabatier francia író Bulvár című regénye nyitotta meg 1958-ban, fordította Szekeres György. Ez inkább tolvajnyelvi, mint ifjúsági nyelvi elemeket tartalmaz. Majd Salinger amerikai író két kiadást is megért kisregénye követ­kezik 1964-ben és 1965-ben, fordította Gyepes Judit, s a magyarra való ültetés annak idején heves vitákat kavart. A magyar írók közül Kolozsvári Grand- pierre Emil műveli ezt a stílust, 1965-ben megjelent A burok című regényével és több novellájával, melyek gyűjteményes kiadásban jelentek meg (Arcok napfényben. 1967.), de korábban irodalmi folyóiratokban, napisajtóban is

606

napvilágot láttak. íróink általában jellemfestő szándékkal használják az ifjúság szavait. Egy kissé a mai ifjúsági nyelven beszélnek Berkesi András Húszévesek c. (1963.) regényének hősei, akik munkásfiatalok, de az író ritkán használja az ifjúsági nyelvi szókat. Ezzel a stílussal találkozunk egy amerikai író, Jack Kerouac ,,Űton” című beat regényében is, mely 1966-ban jelent meg Déry György fordításában. Ezenkívül még elszórva természetesen min­den mai témájú ifjúsági regényben, novellában, filmben, Moldova György, Csörsz István műveiben hol ritkábban, hol gyakrabban találkozunk ifjúsági nyelvi kifejezésekkel. írói eszközként ezekben általában a jellemfestést vagy a miliőrajzot szolgálják, néha pedig a humor forrásai, vagy pedig a stílusparó­diák részei. A paródiákban — például Kolozsvári Grandpierre Emil néhány novellájában — ömlesztve, az érthetetlenség határát súrolva találkozunk argó elemekkel.

Meg kell még jegyeznünk, hogy más népek irodalmában, így például a franciában az argó már hosszú ideje polgárjogot nyert az irodalomban. Párizsban jelentős néprétegek használják a mindennapi életben, s tudomá­nyosan is, művészileg is olyan nagy a jelentősége a franciák számára, mint egy-egy etnikailag körülhatárolt vidék nyelvének. Nálunk ennek a stílusnak a használata fordításban vagy eredeti műben hosszú időn át úttörést jelentett.

A következőkben nézzük meg néhány típusát a jassznyelvi szavak irodalmi felhasználásának! Kolozsvári Grandpierre Emil egyik stílusparódiá­jának címe: „Utazás anyanyelvűnk körül . . . ” — humoros írás, a szerző az argó szavakat parodisztikus eszközként alkalmazza. Halljunk ebből egy részletet: ,,Belevaló csaj volt Kati, állati elegáns. Ó jutotté az agyamat, hogy az olyan jó bigére, mint én, harap az ürge. Én meg persze rühelltem, hogy topis vagyok . . . Egy kocsis fej, az kéne neked, mondta Kati. 0 is tud egyet, világos­kék Opel Rekorddal. Csak hallottam: begerjedtem. One zsinór, mondtam, hogy hozza.”

Az író másik stílusparódiájának a címe: A fekete bula. Szereplői ennek is fiatalok, beszédjükben — paródiáról lévén szó — az író sokszorta sűrűbben használja a jasszos szavakat, mint ahogy azok a fiatalok mindennapi beszédjé­ben ma előfordulnak: „Már az idézés befűtött nekik, de az még semmi volt ahhoz képest, mikor kicsaptak a suliból. Mert akkor kitört a nagy családi balhé. A fater úgy mászkált mint egy előkelő idegen, és egyfolytában nyomta a szö­veget”; „amíg a toliam ki nem nő, a csúcsértekezlet alma” (addig nincs ran­devú); szaladgálhat az SZTK-ba protézisért, úgy telisztárba vágtam” ;azon golyóztam, hogy léphetnék olajra minél előbb” ; szerelés, lerohad, nyakig esik a lekvárba (bajba), frankó klafa, menő fej, felszívódik, mint a vakbélműtét; klassz bige, betájol az árura.

Sok esetben a jellemfestést, a miliőrajzot szolgálják a jasszos szavak, így például Csörsz István regényében, melynek címe: Sírig tartsd a pofád!, megjelent 1971-ben. Csörsz regénye, amint a szerző előszavában elmondja, tulajdonképpen dokumentumregény, az ő szavaival: „Nem szerzője, csupán krónikása vagyok ennek a történetnek. Azoknak írtam, akik ezekhez az ese­ményekhez statisztáltak . . . A könyvben közölt elbeszélések és párbeszédek nagy része eredeti magnetofonszöveg.”

A regény szereplői alvilági elemek, huligánok, betörők, zsebtolvajok. Sokat elárulnak stílusukból a könyvben használt becenevek: Max, Zord Khán, Surranó, Bimm-Dinn, Nixie stb. Beszédjükben sűrűn előbukkannak tolvajnyelvi elemek, mondataik általában egyszerű mondatok. Idézek egy

607

rövid részt az egyik szereplő beszédjéből: „Volt egy eset, elhoztuk a krapekot, parasztgyerek volt, valami vasútállomáson dolgozott, akkor vette fel a fize­tését . . . Teljesen berúgott, és volt ott egy-két krapek, akik nagyon értették ezt a markec melót, kiszedtek a gyerekből mindent, már annyira el volt ájulva.” „ így kezdődött a csövezésem. Bizonyos idő után visszamentem a kóterba, mert tré volt.”

Szívesen használják íróink az ifjúsági nyelv szokatlan kifejezéseit, szóösszetételeit, meghökkentő szókapcsolatait, amelyek nem jasszos kifeje­zések, de szellemes, ügyes szóalkotások. Ilyenek pl. a következők: Kolozsvári Grandpierre Emil Születésnap (Sértéskor mondja a nő a gavallérjának bocsá­natként.) „Bocsáss meg, hogy a lelki tyúkszemedre léptem . . .’’U gyanőkará­csony mai módra: „Minek szül . . . gyereket egy ilyen luxustyúk.” Berkesi: Húszévesek: „Unom ennek az alaknak az albérleti süketelését.” Berkesi: Húsz­évesek: (a fiú mondja dühösen az anyjának) ,,Hagyd ezt az óhéber dumát!”

A jellemfestést és a miliőrajzot szolgálják a jasszos szavak Jack Kerouac Úton című beat regényében is. (Magvető, 1966.) Pl. az ilyen kifejezések: le vagyunk robbanva, kégli, balhé, apafej.

Hiányos volna a kép, ha csak mai írókat idéznék a jasszos elemek iro­dalmi felhasználására. Ritkábban régen is előfordultak a bizalmas társalgási nyelv kifejezései íróknál, így pl. ilyen szavakat használnak Szép Ernő Lila ákác című művének hősei: hímbaba ’ficsúr’; sliget ’liget’, el voltam hervadva ’el voltam keseredve’; Melyik színészre bukói? (szeret, kedvel), tyúk ’nő’ stb. Gelléri Andor Endre munkáiban is találkozunk ilyen kifejezésekkel: stramm tyúkok, spiné, süket duma, melózik, dohány stb.

Nem akarom tovább folytatni a példák felsorolását, de ennyiből is lát­ható, hogy íróink, fordítóink a hitelesebb miliőrajz kedvéért éltek és élnek jassznyelvi elemekkel. Az argó elemek funkcionális használatát természe­tesen nem kifogásoljuk, viszont a fölöslegesen gyakori előfordulásukat, aminek indítéka gyakran a sikerhajhászás, nem helyeselhetjük, mivel gátolják a meg­értést és a túlzott használat pedagógiai okokból sem célszerű. A fiatal olvasók táborának tetszik ugyan a sok jasszos kifejezés, hiszen önmagukra, nemzedé­kükre ismernek, viszont az önkritika nem támad föl bennük. Tehát elegendő lenne az ifjúsági tárgyú művekben is egy-egy jelzés, argóízű szó utalásként, de a hősök köznyelven beszéljenek.

A magyar írónak magyar irodalmi nyelven kell írnia. Természetesen senki sem vonhatja kétségbe az írónak azt a jogát, hogy olyan nyelvi eszkö­zöket használjon fel, amelyek érzése szerint a legtökéletesebben fejezik ki azt, amit el akar mondani. De az írónak joga mellett van felelőssége is. Felelős az író a magyar irodalmi nyelv egységéért, épségéért, felelős a saját művészetéért. A nyelvet újítsa, de ne essen túlzásba ! Az argó nyelvi elemek alkalmazásában se feledje a jóízlést és a mértéktartást.