Tamás Amaryllis

A KIRÁLYI KITALÁTOROK FELELŐSSÉGEBeszélgetés Vargha Jánossal a Duna sorsáról

– A nagymarosi vízlépcső esetleges elhagyásának lehetőségé-ről, annak következményeiről illetékes döntéshozók a kormánynevében még 1988-ban is olyan kijelentéseket hangoztattak,hogy a magyar kormány szavahihetőségét kétségbe vonná aszerződésszegés, tehát indokolatlan a leállítás. S a MŰVET azeredeti koncepció szerint kell megépíteni, mert a Magyar Tudo-mányos Akadémia Ad Hoc Bizottsága által készített állásfogla-lás nem tekinthető megalapozottnak, mely a számítások, mód-szerek jellegét és körét, valamint az ezekből levont következteté-seket elfogadhatatlannak minősítette. Egyik legfőbb érvkénthangzott el, hogy a csehszlovák fél ötven milliárd forint nagy-ságrendű kártérítési igénye miatt sem reális alternatíva a leál-lítás. Ahogy a napilapokban manapság olvasható különféleprivatizációs ügyletekről, több milliós, tízmilliós végkielégíté-sekről értesülünk, csődöt jelentő, bérgondokkal küszködő válla-latok vezetőinek vagy a médiumokban dolgozó közismert sze-mélyiségek felmondási bánatpénzéről, pártvezető részéről for-gatókönyv írási előlegként folyósított tízmilliókról, eljátszik azember a gondolattal, hogy a hat év alatt vajon nem osztogat-ták-e itt már szét akár többszörösen azt az összeget, ami miattoly sok sírás-rívás folyt, hogy nem tudnánk összekaparni, ergo:Bős-Nagymarost igenis fel kell építeni.

– Hogy ez a játék mibe kerül, nagyon nehéz voltmegmondani már akkor is, amikor a vízügyi mérnököka terveiket el akarták fogadtatni. Állandó manipulációfolyt a költségekkel, egy teljesen mesterséges árrend-szerben és bizonytalan információk közepette. Ráadá-sul a tervezés egyes részleteit nem lehetett tudni előre –ilyen körülmények között tulajdonképpen alig van je-lentősége annak, hogy azt mondom: tízmilliárd, húsz-milliárd, százmilliárd... Túl azon, hogy ezeket a számo-kat a hétköznapi gondolkodás egyszerűen nem képespontosan érzékelni. Legfeljebb hasonlatokat lehetmondani: hogyha ezt nem erre fordítanám, hanem arravagy amarra, akkor mennyi hasznom lenne belőle. Kü-lön kérdés, hogy az ágazatok közötti harc miatt megha-misították a költségek megosztását, és az erőmű költsé-geinek jelentős részét más ágazatokra terhelték, hogykedvezőbb színben tüntessék fel az egyébként rendkívüldrága dunai vízierő-hasznosítást.

Az is felvetődik, hogy ha a számításba nem vonom be-le az úgynevezett környezeti károkat, melyeknek egy részétlehet csak pénzben megbecsülni, akkor nagyon csalókaeredményt kapok. Mert lehet, hogy rövid távon lesz be-vételem, de hosszú távon ez a bevétel sokkal kisebb,vagy egyenesen veszteséggé változik. Az egyes költsé-

gek, következmények és eredmények ráadásul nem egyhelyről származnak és nem egy helyre folynak be, nem

ugyanazokat az embereket érintik. Ennek következtébenegy nagy-nagy költség-haszon elemzésnek megint csak nemsok értelme van, mert az egyes embercsoportok az egyesköltségösszetevőkre nem egyformán érzékenyek, külö-nösen, ha más zsebére megy a játék.

A Szigetköz alatt levő nagy tartalék ivóvízkészletet érin-tő kár értékét nagyon nehéz megbecsülni, hiszen függattól, hogy akkor, amikor erre a vízkészletre szükséglenne, akkor az ivóvíz mennyit ér; az az akkori ár a maiáron mit jelent; ennek a felhasználásához milyen beru-házásra volna szükség; ez most mibe kerülne; ha ehe-lyett sokkal szennyezettebb vizet kellene tisztítani, mes-terséges berendezésekkel, akkor az mibe kerülne; éshogy ezeket kiknek kell megfizetni –, ezek mind na-gyon lényeges kérdések, hogyha meg akarod világítani,hogy itt tulajdonképpen milyen költségekről van szó.

Vannak olyan vonatkozásai az egész ügynek, amelyekszerintem nem fejezhetők ki pénzben, vagy ha meg-próbálod pénzben kifejezni, egészen elképesztő ered-ményeket kapsz. Ilyen számításokat közölt például VidaGábor genetikus professzor abból kiindulva, hogy a víz-lépcső nagyon nagy területen nagyon nagyszámú egye-det pusztít el, melyek közül sok a védett is. Ezeknek azélőlényeknek, növényeknek és állatoknak a génállomá-nya egyedi. Az egy fajba tartozóké sokkal jobban hason-lít egymásra, de ezen belül is az egyedeké különbözik.Ezek el fognak veszni. Tegyük fel – bár ez sem igaz –,hogy tudjuk, mi volt az a genetikai kódsorrend, ami ezáltaleltűnt... Számoljuk ki azt, hogy a mai technológiávalmibe kerülne ezeknek a genetikai állományoknak az új-raszintetizálása. Hihetetlen összeg jön ki, amelyből tu-catjával lehetne ilyen vízlépcsőket építeni. Ezért illúzióaz, hogy található egy olyan algoritmus, aminek az ele-jén beadom a kiinduló költségeket, és a végén kijön,hogy érdemes megépíteni, vagy nem érdemes megépí-teni. Ilyen algoritmus nincs. Ezért, ha azzal érvel valaki,hogy most már muszáj megépíteni, mert már ennyipénzt öltek bele, az vagy saját magát csapja be, vagymindenki mást megpróbál becsapni.

A legjobb esetben is pusztán arról van szó, hogy adöntéshozó a felelősséget megpróbálja saját magárólelhárítani. Valamiféle objektív mércét keres, amire az-tán hivatkozhat – objektívnek tűnő mércét, vagy a nagy-közönség által objektívnek elfogadott mércét –, s erre hi-vatkozva saját érintettségét csökkenti.

Amikor valaki ilyen kérdésekben véleményt mond,akkor állítom, hogy ezt nem precíz kalkulus alapján te-szi. Mindig valami más megfontolás áll mögötte. Ezértmeg lehet vizsgálni, hogy az egyes emberek, különbözőfoglalkozású, helyzetű, beállítottságú emberek ebben azügyben vajon mit, miért mondanak.

– Még az a bornírtság is elhangzott, hogy „ez szép – ez ipariesztétika” (amikor az akkori környezetvédelmi és vízgazdálko-dási miniszter 1986-ban meginvitálta a kiválóságokat arra a„holdbéli tájra...”). Hogy „jelentős nemzeti értékek vannak aberuházásban mindkét oldalon, a készültségi fok a magyar ol-dalon elérte már az egynegyedet”, így hát valósítsuk meg, „ésez a mű érje el az eredeti célját. Azaz szolgálja a népet, az

3

egész országot.” Van olyan érv is, hogy a helyreállítás többe ke-rülne, mint a befejezés.

– Ezek az összegek nevetségesen kicsik azokhoz azértékekhez képest, amik itt szóban forognak. Nagyonkíváncsi lennék rá, ha valaki meg tudná becsülni, hogymennyit ér a Dunakanyar panorámája, látványa – víz-lépcsővel vagy anélkül. Hogy ilyen extrémnek tűnőkérdést mondjak... De ha arra gondolok, hogy a vízlép-cső által érintett területen öt-tízmillió ember számáraelegendő ivóvízkészlet van... A Duna visszaterelésévelpedig lehetőség volna arra, hogy a vízjárási viszonyokat hely-reállítva az élőlények visszatelepüljenek. Olyan élő helynek aminőségéről van szó, amely alapvetően a vízjárás termé-szetes váltakozásától függ. Persze, máris nagy veszteségazoknak az élőlényeknek a genetikai sokfélesége, ami-ket elpusztítottak az eltereléssel, meg az építkezéssel, deez még mindig ellensúlyozható lenne, ha itt a helyreál-lítási folyamat megindulna.

Az egész Duna-ügy lényegét érinti, amit egy Rajnárólszóló filmben fogalmaztak meg. A Rajnán szintén egyoldalcsatornával tették tönkre a folyót. Sok párhuzamvan a két folyó története között. Ebben a filmben ki-mondják: ha egyszer hozzányúl az ember egy ilyen bo-nyolult rendszerhez, mint egy folyó, akkor ettől kezdvenincs megállás, mert állandóan a hibákat kell kijavítani,amelyek újabb hibákat szülnek. És ez a logika egy telje-sen mesterséges, majdnem halott, élőnek alig nevezhe-tő csatornarendszerhez, gátrendszerhez vezet, az élet ésa szépség minden jellegzetessége híján... De ebből azutcából vissza is lehet fordulni.

A természet maga is ezt akarná, ha hagynák. Amikoraszfalttal öntötték le, szigetelték le a csatorna alját a kétgát között, a növények kezdték áttörni ezt a szigetelést.Az aszfalt elkezdett púposodni, egyszer csak széthasadt,és kinőtt belőle egy növény. Egy virág. S ezért 1991-benvizet szivattyúztak a csatornába, hogy megöljék a növényeket.A természet visszahódítási kísérleteit módszeresen elfoj-tották. A tározó egyes részein például bulldózerekkel ta-posták szét a növényzetet, amint az megpróbált visszanőni.Tehát a növényzet és a természet visszafoglalná ezt a te-rületet, ha hagynák. Én egyfajta kompromisszumot ja-vasolnék, természet és ember között. A folyó egyeshasználatai, szerepei között kellene kompromisszumotkötni. Nyilvánvaló, hogy ebből az energiatermelésnekki kell maradnia, mert annyira kedvezőtlen, és annyirakárosít más használati formákat. A vízlépcső körüli vi-táknak már kezdettől fogva ez állt a középpontjában:vajon érdemes-e itt áramot termelni? Itt valójában ar-ról van szó, hogy vannak a tervezők, a KITALÁTOROK...

– Úgy hangzik, mint „A NAGY KOMBINÁTOR”.– Ez a szó Szentkuthy Gulliver-fordításából való. Ér-

demes volna szó szerint idézni:„Gulliver Lagadóban jár... (1985-ben, amikor végül is

nagy huzavona után kiengedtek az Alternatív Nobel-díjat át-venni a Duna Kör részére, akkor ezt a részt elmondtam aGulliverből a beszédemben.) Körülbelül a következőről vanszó... Amikor Lagadóban járt (ez egy kitalált ország),vendégeskedett egy földesúrnál, aki a birtokán sétáltvele, és mutatott valami kidőlt-bedőlt malmot, begyö-pösödött, beomlott falú csatornát, és elmondta neki atörténetét. Hogy egyszercsak a földesúrnak a birtokán

megjelentek a KIRÁLYI KITALÁTOROK a királyi ud-varból, és rábeszélték arra, hogy építsen a malma szá-mára egy új csatornát, a hegyen keresztül, mert ez sok-kal jobb lesz, mint az előző, így meg úgy, és még a szélis borzolni fogja a víz felszínét, és ettől több lesz azenergiája... És ő, nem akart összeveszni az udvarral, ésezért belement, természetesen a költségeket neki kellettállnia, de az egész kudarccal végződött. A KIRÁLYIKITALÁTOROK rákenték a felelősséget, röhögve to-vábbálltak, és most másutt csinálják ugyanezt.” ÍrtaJonathan Swift több száz évvel ezelőtt...

Nekem minden tapasztalatom – és ezt elég nagyanyag áttanulmányozása után mondom – arra utal,hogy ez a mechanizmus működött lényegében mint ki-indulópont az ilyen nagy vízi építkezéseknél, beleértveBős-Nagymarost is. Tehát azok a professzionalisták,akik azt tudják, hogy hogyan lehet az áramló vízből vil-lamos áramot termelni, természetesen a saját hasznukreményében ajánlják fel a terveiket. Miután példáulMagyarországon Trianon óta nemigen van kedvezőhegyvidéki folyó, ahol viszonylag kisebb költséggel na-gyobb áramot lehet termelni, ezért a KIRÁLYIKITALÁTOROK politikai argumentumokat is varrtakaz ötleteikhez. (A második világháború előtt létezett itta Királyi Vízerőügyi Hivatal, ahol Mosonyi Emil, a nagy-marosi közmű atyja dolgozott.)

Az első ilyen vízierőművel kapcsolatos politikai érvmagyar vonatkozásban 1914-ből származik. BogdánffyÖdön a vízierőmű hasznosításáról szóló könyvében föl-hozza érvként, hogy a Kárpát-medencében főleg ahegyvidékeken vannak kedvezőbb vízierő-lehetőségek,ahol nemzetiségek laknak, de ezeknek a területeknek avízienergiája az Alföldön élő magyarság gazdasági fel-emelkedését fogja szolgálni. Tipikus nacionalista érvelés.Azt mondja a politikusi füleknek, hogy ez hatalmi kér-dés, és ki lehet használni a nemzetiségeket a magyarságjavára. Mivel itt nagyon drága építkezésekről van szó,amelyek viszonylag hosszú ideig tartanak, és a megté-rülés is lassú – sok esetben egyáltalán nem is beszélhe-tünk megtérülésről –, tehát meg kell nyerni a politiku-sokat, hogy a közpénzek egy részét a kitalátorok tervei-nek megvalósítására fordítsák. Ezért találnak ki politi-kai érveket, ezért lett Bős első számú nemzeti ügy Szlo-vákiában, ahol egyébként is rendkívül fogékony a poli-tika a nacionalista argumentációkra. És meg kell hogymondjam, Magyarországon oda kellett figyelni a kör-nyezetvédőknek, hogy a nacionalista, szélsőjobboldaliérveléstől távol tarthassák magukat.

– A környezetvédelemnek nemcsak ökológiai vonatkozásaivannak...

– A természetvédelem esztétikai és érzelmi oldala ne-hezen választható el. Hiszen épp ez az egyik jellegzetes,tipikus hatása a technológiáknak, hogy az embernek atermészettől függő kultúráját, művészetét szétrombol-ják, minek következtében egy egészen másfajta emberkezd kialakulni. Én ezt nem szeretném elfogadni.

– Hogyan emlékszel vissza arra a napra, arra az ügyrend-sértésre, amikor Südi Bertalan országgyűlési képviselő indít-ványát a népszavazásra vízlépcső-ügyben visszavonatták,olyan indoklással (s ezt maga az igazságügyminiszter jelentetteki), hogy „azt az Elnöki Tanács rendelheti el”. Holott az Or-

4

szággyűlés maga is elrendelhet népszavazást, nem kell az El-nöki Tanácshoz fordulnia. Dehát a legfőbb szuverén testületdöntése ellen akkor aligha volt elképzelhető jogorvoslat.

– Abban az adott helyzetben a népszavazás szükség-szerűen az egész rendszerről való szavazás lett volna. Ésezt nem akarta a kormányzat vállalni. Ezért népszava-zás nélkül maga függesztette föl az építkezéseket. Talánjobb lett volna ragaszkodni a népszavazáshoz, bár ezteléggé nehéz megítélni.

– Ha mégis elrendelték volna, milyen eredményre számítot-tál volna?

– Nem azért támogattam annakidején ezt a népsza-vazásra irányuló kezdeményezést, mert úgy gondoltam,hogy itt a döntés egyértelműen az lesz, hogy ne legyenvízlépcső, hanem azért, mert úgy gondoltam, hogytöbb joga van egy országos referendumnak dönteni er-ről, mint néhány embernek a színfalak mögött, vízügyiérdekek alapján.

– Pedig egészen poétikus érveléseket is megkockáztatottMaróthy László, miszerint „olvasmányélményeiből emlékszikrá: amikor az Eiffel-torony épült, Maupassant értelmiségi tár-saival kivonult Párizsból, mert nem bírta elviselni a látványt.S ha valaki ma Párizsba elmehet, ha nem is az első, de vala-melyik útja az Eiffel-toronyhoz vezet.”

– Egyrészt az Eiffel-torony tényleg eléggé ronda.Nem tudom, hogy kinek tetszik – csúnya vasszerkezet.Ugyanakkor az Eiffel-torony sokkal kevesebb kárt oko-zott a környezetnek. Mondjuk, olyan kérdést is föl lehet

tenni, hogy mi okozott nagyobb kárt: a Gulag emberir-tása vagy a Lenin-mauzóleum a Vörös téren? Nézzükmeg, hogy melyiknek a felépítése hány élőlény kiirtásá-val járt? A vízlépcsőrendszer esetében élőlények millióinakaz elpusztításáról van szó.

– Mennyiben változott meg a rendszerváltás után a MŰ-vel kapcsolatos hivatalos álláspont? És milyen lett a DunaKör viszonya az új kormányhoz?

– Különböző felfogások vannak, hogy az új helyzet-ben, amikor a nép választott kormányzatot, és itt a jog-állam felépítése folyik, akkor azok, akik a totalitáriusdiktatúrával szembenállva próbálták a Dunát védeni,most milyen álláspontra helyezkedjenek. Én azon az ál-lásponton voltam – és ezt sokan osztották –, hogy ne-künk föl kell használni ezeket az új lehetőségeket, tehátmi magunk dolgokon, hogy ha jogállamban szokásos esz-közökkel próbáljuk ezt az ügyet továbblendítem.

– De hiszen a környezetvédők eszközei addig sem voltak tör-vénysértők, nem? Vagy a színfalak mögött valamiféle iszapbir-kózás folyik ma is?

– Régebben volt egy nagyon jelentős szembenállás azegész rendszer politikájával szemben – érdemi kommu-nikáció híján –, itt viszont egyfajta lobbyzás folyik.A környezetvédők, a politikai arénában megjelenve –nem mint párt, hanem mint pártokkal kommunikálószervezetek – végül is képesek voltak elérni azt, hogy aDuna-mozgalom törekvéseinek megfelelő magasszintűdöntések jöttek létre Magyarországon, beleértve a par-

5

lamentnek az ügyben hozott határozatát. Rögtön az el-ső szabadon választott parlament megalakulása utánszületett egy határozati javaslat, aztán elkezdődött azügynek a lassítása, szétzilálása, összezavarása. De mégisel lehetett érni azt, hogy 1991 áprilisában kimondta aparlament: egyetlen részét sem óhajtjuk üzemeltetni ennek aberuházásnak, és új elvek, új fontossági sorrend alapján– ahol a környezetvédelem és az ivóvízellátás első helyenszerepel – kellene a folyó sorsáról megállapodni Cseh-szlovákiával. Már ebben az időben is elég jelentős nyo-más nehezedett a politikusokra, a kormányzatra a víz-ügyi ágazat részéről, s ez az egész folyamatot lassította.Közben Szlovákiában az eltérő politikai fejlődés miattsokkal gyengébb mozgalom alakult ki, bár ez ellen isnagyon durván tudott fellépni a politikai rendszer mára „bársonyos forradalom” után. Ez tette lehetővé, hogyaz úgynevezett C-variáns, az ideiglenes megoldás fel-épüljön. A lényeg az, hogy sikerült elérni, hogy a kétország közötti jogvita az ilyen szintű jogviták eldöntésé-re alkalmas intézmény – a Hágai Nemzetközi Bíróság –elé kerüljön, közben számtalan huzavona folyik olyanrészletkérdésekben, amelyek eléggé nehezen érthetőeka közvélemény számára. Iszapbirkózásnak nevezném,amikor például véget nem érő vita folyik arról, hogyamíg a szlovákok nem hajlandók több vizet adni a Du-nába, addig a Szigetközben pusztuló növényeket ho-gyan lehetne menteni, hogyan, milyen módszerekkellehetne lassítani a pusztulást? A vízügy ezt természete-sen úgy akarta elérni, hogy a vízlépcső-rendszer egyikmagyarországi főlétesítményét, a dunakiliti duzzasztóthelyezzék üzembe ezzel az ürüggyel. Ezt nem lehetettmegengedni ennek külpolitikai, jogi, ökológiai ésegyéb kockázatai miatt. Ezért született egy olyan javas-lat, hogy akkor már inkább szivattyúzzanak. Ezt azon-ban különböző érvekkel, ürügyekkel máig elszabotál-ták.

Tehát nagyon elment a dolog ilyen „apró” részletkér-désekbe. Az volt a tapasztalatom egyébként, hogy a po-litikusok nem mindig ismerték föl, hogy micsoda ha-zugságokat tálalnak eléjük a vízépítő mérnökök, vízépí-tő funkcionáriusok. Amikor én ilyen vitákon részt vet-tem – például a Környezetvédelmi Bizottság ülésein –,ezekre mindig rámutattam.

– Arra, hogy hogyan próbálják a politikusokat manipu-lálni?

– Ebben az ügyben egyrészt olyan cinikus emberekkeltalálkoztam, akik anyagi érdekeiktől vezéreltetve elké-pesztő módon tudnak a szemedbe nézve hazudni, és ezmindig rendkívüli émelygést váltott ki belőlem. Más-részt megtapasztaltam azt a politikai mechanizmust,ahol a döntések valódi hatóhelyétől, valódi érdekeltjei-től rendkívül távol – nem a döntések lényegi elemei alap-ján – születnek a politikai megegyezések. Ez egy rendkí-vül felelőtlen rendszer.

– Pedig a „szakértő kormány”, a „szakértő politikusok”, a„szakértő képviselők” – a választási kampányok kedvelt kije-lentései.

– Ez egy ideálkép a politikusokról, de a politikusoknem ilyenek. Az egész világ, az egész politika egy ön-magába visszatérő, önmagát gerjesztő gazdasági növe-kedésnek a lázában ég. És ez uralja a politikát. A politi-

kusok döntései mindig egy aktuális, aznapi erőtér ere-dője mentén helyezkednek el, nem eszmék, erkölcs,magasztos célok szerint.

– Úgy tűnik, hogy egy politikus, vagy egy befektető ebben azócskapiaci alkudozásban nem annyira a józan eszére hallgat,nem a szóból ért, hanem inkább a demonstratív tettekből.A GLOBAL 2000 környezetvédő csoport akciójára gondolok,akik tiltakozásul az osztrák fővállalkozó asztalára helyezték abűzös haltetemeket, hogy lépjenek vissza az erőműépítéstől. Ezhatásosabb módszer, mintha kijelentjük, hogy „a világ ökoló-giai rendszere van veszélyben”? Lehet ez is egy módszer?

– Nem tudom. Van olyan mozgalom, amelyik többetért el: például a Loire-nak egy egészen jelentős szakaszátsikerült így megmenteni; vagy Tasmániában a Franklin-folyót; a Duna kérdése még eldöntetlen. Itt két, hosszútávon viszonylag stabil megoldás képzelhető el. Az egyika vízépítő-folyószabályozó logika betetőzése, vagyis azeredeti tervek szerinti megépítés, amelyik ugyan teljesentönkreteszi a folyót, de legalább a saját fenntartását kitudja fizetni, és még egy kis pénzt is hoz a konyhára.Természetesen soha nem képes visszafizetni az okozottkárokat, sőt, a beruházás költségeit sem. Egy műszaki-nak nevezett, de valójában politikai kompromisszumesetén, egy ilyen se-hal-se-hús megoldásnál az áramter-melés is kicsi, és a természeten se lehet segíteni. Csak apolitikai presztízs maradna meg. Ennek semmi értelmesincs. A másik, viszonylag stabil megoldás az eredeti ter-vek megvalósítása helyett egyfajta visszatérés egy természe-tesebb folyógazdálkodáshoz. Nagyon régóta szorgalmazzuk,hogy a magyar kormány készíttesse el ennek a terveit.Ez következett a kilencvenegyes áprilisi parlamenti ha-tározatból, mert erre vonatkozó komoly szerződésaján-latokat kellett volna tenni a csehszlovák félnek. Mind amai napig nem sikerült elérni, hogy egy tervszintű elkép-zelés, koncepció létrejöjjön. Közben az úgynevezett Du-nai Rehabilitációs Iroda már több százmillió forintot el-költött a nagy semmire...

– Hallani olyan „környezetvédő” szervezetekről is, amelyekaz építkezést támogatják.

– A hatalom kitalált egy manipulációs technikát: lét-rehozott álkörnyezetvédő, áltársadalmi szervezeteket. Azegyik ilyen volt a Vásárhelyi Pál Társaság, amit maguk avizesek alapítottak, de mint társadalmi egyesületet ad-tak el. Most is van ilyen, a Reális Zöldek Klubja. Ezek el-lenszervezetek, amelyeket a mögöttük álló gazdaságikörök támogatnak.

– Milyen célból?– Hogy fellépjenek a zöldek nevében, a környezetvé-

delem nevében –, de az ellenkezőjét képviseljék.– Mosonyi Emilt most hazahívták, úgy tudom. Ki ő, és mi

lehet a szándéka a kormánynak vele? Miben segít?– Mosonyi Emil világéletében abból élt, hogy vízierő-

műveket tervezett. Egy technológus, akit tudósként rek-lámoznak. Ugyanúgy viszik körbe, mint Teller Edét. Akimegmagyarázza a kisiskolásoknak, hogy „együtt kell él-nünk a sugárzással. És csak figyeljetek és jegyezzetek.”

Zamárdi–Budapest, 1994. július 12–14.

6

Hármaskép I.

7