869
 Dövényi Nagy Lajos: Tarnopolból indult 1/9 ELSŐ RÉSZ ELSŐ FEJEZET Valami csavargó kutya keserves vonításba kezdett odakint az utcán, s hangjára felébredt Ráchel. Szemét még nem nyitotta ki, úgy hallgatózott és találgatta: hány óra lehet. Mindenesetre virradt már. A mocskos ablakon keresztül halvány szürkeség derengett be a szobába, ahol az alvók neszeléséből pontosan tudta, ki merre van. Josua, az ura, biztosan hanyatt feküdt megint, mert hangosan horkolt és nem ébredt még fel az ajtó mögött, a földre dobott vackon, Juda se, mert egyenletesen sípolva lélegzett. A belső falnál motoztak a kisebbek, akik ketten feküdtek, lábbal egymásnak a deszkából összerótt ágyon. ehéz, meleg szag terjengett a falak közt: az örökké füstölő kályha, az alvók kigőzölgése, az izzadt ágynemű, a dohos szekrények és Josua zsákjának szételemezhetetlenül elkeveredett szaga. yújtózott a dunna alatt és tudta, hogy most már fel kell kelnie, elkezdeni mindennapi robotját a családért. Elégedetlenséget érzett, mint húsz esztendeje minden nap, s néhány percig viaskodott önmagával, de aztán a kötelesség győzött. Kibújt a takaró alól és magára kapkodta a flanel szoknyát, a kendőt, lábát pedig papucsba dugta. A sötétben óvatosan kerülgette az alvókat, kereste a gyufát, hogy világosságot csináljon. A lámpa fénye sárgán ömlött szét a törött, füstös ernyő alól. Brandstein Josua, ahogy Ráchel előre tudta, csakugyan hanyatt feküdt. Lába kilógott a takaró alól, s olykor megmozdult, mintha most is az utcákat járná, mint húsz éve minden nap. Álmában tán kiáltozott is, ahogy megszokta, míg vállán a zsákkal, elgondolkozva  ballag végig egész Tarnopolon, megállva minden ház kapuja előtt: - Mi van eladó?... Odament hozzá és elkeseredetten rácibálta a dunnát, amelyben a toll mind egy helyre szaladt már össze, olyan öreg volt. Megigazította a takarót a kicsiken is, Judát pedig rázni kezdte, hogy ébredjen fel. A fiú mély alvó volt mindig, most is sokáig kellett küszködnie vele, míg végre lelket verhetett belé. - Mi az? - nyöszörgött, mikor végre kinyitotta a szemét. - Mit akarsz, mama? - Kelj fel, virrad. Apád is mindjárt felébred. - Hagyj engem békén. Befelé fordult, s tovább akart aludni, de Ráchel makacsul és most

Tarnapolból indult

  • Upload
    viko13

  • View
    247

  • Download
    2

Embed Size (px)

Citation preview

  • 7/29/2019 Tarnapolbl indult

    1/867

    Dvnyi Nagy Lajos: Tarnopolbl indult 1/9

    ELS RSZ

    ELS FEJEZETValami csavarg kutya keserves vontsba kezdett odakint az utcn,s hangjra felbredt Rchel. Szemt mg nem nyitotta ki, gyhallgatzott s tallgatta: hny ra lehet.Mindenesetre virradt mr.A mocskos ablakon keresztl halvny szrkesg derengett be aszobba, ahol az alvk neszelsbl pontosan tudta, ki merre van.Josua, az ura, biztosan hanyatt fekdt megint, mert hangosan horkolts nem bredt mg fel az ajt mgtt, a fldre dobott vackon, Judase, mert egyenletesen spolva llegzett. A bels falnl motoztak a

    kisebbek, akik ketten fekdtek, lbbal egymsnak a deszkblsszertt gyon.

    ehz, meleg szag terjengett a falak kzt: az rkk fstl klyha,az alvk kigzlgse, az izzadt gynem, a dohos szekrnyek sJosua zskjnak sztelemezhetetlenl elkeveredett szaga.

    yjtzott a dunna alatt s tudta, hogy most mr fel kell kelnie,elkezdeni mindennapi robotjt a csaldrt. Elgedetlensget rzett,mint hsz esztendeje minden nap, s nhny percig viaskodottnmagval, de aztn a ktelessg gyztt. Kibjt a takar all s

    magra kapkodta a flanel szoknyt, a kendt, lbt pedig papucsbadugta.A sttben vatosan kerlgette az alvkat, kereste a gyuft, hogyvilgossgot csinljon. A lmpa fnye srgn mltt szt a trtt,fsts erny all.Brandstein Josua, ahogy Rchel elre tudta, csakugyan hanyattfekdt. Lba kilgott a takar all, s olykor megmozdult, minthamost is az utckat jrn, mint hsz ve minden nap. lmban tnkiltozott is, ahogy megszokta, mg vlln a zskkal, elgondolkozva

    ballag vgig egsz Tarnopolon, megllva minden hz kapuja eltt:

    - Mi van elad?...Odament hozz s elkeseredetten rciblta a dunnt, amelyben a tollmind egy helyre szaladt mr ssze, olyan reg volt.Megigaztotta a takart a kicsiken is, Judt pedig rzni kezdte, hogybredjen fel. A fi mly alv volt mindig, most is sokig kellettkszkdnie vele, mg vgre lelket verhetett bel.- Mi az? - nyszrgtt, mikor vgre kinyitotta a szemt. - Mit akarsz,mama?- Kelj fel, virrad. Apd is mindjrt felbred.- Hagyj engem bkn.Befel fordult, s tovbb akart aludni, de Rchel makacsul s most

  • 7/29/2019 Tarnapolbl indult

    2/867

    mr haraggal rngatta. Mindennap gy ment ez, mire sikerlt letreciblnia,szinte gyllte a fit. Gyakran tkozdva hzta le rla atakart, vagy vizet nttt a nyakba, de most nem akart e drasztikusmdok egyikhez se folyamodni. Elvgre az utols reggel volt ez,mikor Judt itthon klttte. Gyengd prblt lenni, br nem nagyonsikerlt, s vgl sziszegve suttogta neki:- Megld anydat a lustasgoddal...- Kelek mr...A vkonynyak, nyurga fi kibjt a szrke, zsrosan ragad prnkkzl s hosszan nyjtzkodott. Ahogy ott llott, szakadozottingben, csontjai is kitkztek s Rchelt mly sznalom tlttte elhirtelen. Haragja mr elprolgott s knny szktt a szembe, mertarra gondolt: tn soha tbb nem ltja. Idegenek, vagy egyenesenellensges, rossz emberek kz kerl, akik majd kihasznljk

    gyengesgt s gymoltalansgt.Josua, az ura ugyan, ha szba kerlt Juda tvozsa a csald szrnyaiall, s ilyesmit mondott, mindig haragosan legyintett s flnnyelutastotta el az aggd szavakat:-Nem ismered a gyereket, Rchel! Az n fiam , nem a tied...Ilyeneket mondott, s a szomszdok is vltig erstgettk, hogy nemkell fltenie Judt, aki lusta volt ugyan, nehezen mozdul, de nhavalban meglep zleti rzkrl tett tansgot. Mr tzves korbantletes boltokat csinlt, az utcban ma is pldakppen emleget ik akicsik eltt a Brandstein-fi egyik cselekedett. A mszrostl prfillrrt megvette a hulladkot s csontot, az reg Chajimtl pedig a

    penszes rizst kunyerlta el, s kutyaeledelt fztt belle. Vdrbentve vitte magval a vrosba, s nhny hivatalnok hznl, aholkutyt tartottak, szvesen megvettk, st jabb megrendelseketadtak neki. Pr htig akkor tbbet keresett, mint az apja. Sajnosazonban ksbb megunta a dolgot s abbahagyta.- Nem baj, - legyintett Josua, mikor Rchel emiatt panaszkodott. -

    em baj... Nyugtalan szellem a fi. Majd nagy zletember leszbelle valaha. A hzalsbl mg senki se gazdagodott meg, Rchel.

    Te csak ne fltsd Judt, tbbre viszi, mint az apja. rkkkutyaeledelt ruljon? Vagy az n zskomat rklje? Hagyd csak,asszony. Nem kell erltetni. Azt tegye, amihez kedve van. Az zletfiam, megrzs dolga, nem szorgalom. Ltod, n egsz letembenszorgalmas voltam s mire jutottunk vele? No? Semmire ugye? nnem is voltam zletember, csak egy slemil zsid... Isten adja, ebbl afibl mg lesz valami...Brandstein Josua, br csak hzal volt Tarnopolban, okos embernekszmtott. Gyakran kikrtk tancst a szomszdok, st nem egyszermaga az reg Chajim, a boltos is, pedig annak hza volt s megrtvagy hetven esztendt.Rchel belenyugodott, hogy az urnak igaza van, s a maga mdja

  • 7/29/2019 Tarnapolbl indult

    3/867

    szerint knyeztetni kezdte Judt. Ezrt vlt lusta s nyafogsuhancc, s ezrt zsarnokoskodott az egsz csaldon. Nem bntk.Josua se, aki pedig kemnyen fogta a gyeplt s nem sajnlta aztleget a gyerekektl. Volt id, hogy Rchelt magt is megttte.Juda soha egy rossz szt nem kapott tle, gy bnt vele, mintegyenrang trssal, vagy mint egy drga hangszerrel: vta s kmltemindentl.Az utca tbbi gyerekei mr hajnalban felkeltek a csaldfvel egytts segtettek az zletben. Josua soha el nem vitte Judt vrosi tjaira,

    pedig nha jlesett volna a segtsg, mikor degesz zskkal kellettrkat jrnia, s mire hazart, szinte azt sem rezte, hogy vlla van.Juda zseni volt sa csald remnysge.Ami a polgri famlikban a zenei tehetsg, ugyanaz volt BrandsteinJosua szemben a fi zleti rzknek megmutatkozsa. Nha

    szombatonknt, mikor otthon ltek, vagy a templomba mentekimdkozni, ravasz krdseket tett fel neki, s szeme ragyogott, hagyes vlaszokat kapott. Jelentsgteljesen pillantott Rchelre,mintha azt mondta volna:-No ltod, micsoda lngelme.gy rte el Juda tizennyolcadik vt s akkor az apa elhatrozta, hogyszrnyra ereszti. Hetekig tancskozott a szomszdokkal, deklnsen az reg Chajimmal, hogy mitv legyen. Vgl gyhatrozott: Magyarorszgra kldi. A rabbi ismert ott nhny embert,valami Beregszsz nev vrosban a sgora maga is rabbi volt, smeggrte, hogy annak r levelet Juda rdekben.Mikor a finak megmondta: milyen tervei vannak vele, lmosan

    pillantott r s vllat vont:- Mindegy. n elmegyek, ahov akarod, papa...- gy is kell - szlt kzbe Rchel - a fi legyen engedelmes salzatos apja akaratval szemben.Az elkszletek mr hetek ta folytak. Josua vsrolt egy zskot,hasonlt ahhoz, amilyennel jrta a tarnopoli utckat s mindenfleaprsgot szerzett be. Sznes szalagokat, gyerekeknek val olcs

    tkot, fsket s veggyngyket, zsebkst, csillog brosstket sms haszontalansgot, amit a falusiak szvesen megvesznek nhnyfillrrt.Egybre nincs is szksg.Mi kell mg egy vndortra indul fiatalembernek, aki kereskeditehetsgbl akar meglni? Vrosok akadnak, azokban felfrissthetikszlett, ha mr fogyatkn van a portka s ott llapodik meg, aholelegend kiltsa knlkozik a boldogulsra.Josua nem csinlt nagy gyet a fi utazsbl s nemigen bntottaJuda tvozsa Rchelt sem. Eleinte ugyan shajtott nhnyat, de

    aztn, hogy az ura olyankor szigoran rpillantott, ennl tovbb nemis ment. A kisebbek valsgos lzban vrtk btyjuk indulst. Az

  • 7/29/2019 Tarnapolbl indult

    4/867

    elkszletek felgyjtottk fantzijukat s egsz nap azt jtszottk,hogy k Juda s nyugatra vndorolnak. Anyjuk ingeket s egybfehrnemket foltozott, ruhkat stoppolt s csomagolt be az cska

    brndbe, amit majd btyjuk a zsk ellenslyozsaknt mellreakaszt.

    Tegnap este alig lehetett ket gyba dugni s csak akkor nyugodtakbele, hogy nem virraszthatnak, mikor anyjuk meggrte: Judaindulshoz felkelti majd ket.Rchel elnzte most a fit, ahogy ott llt a petrleumlmpa srgafnynek krben, szakadozott ingben, vkonyan, sovnyan slegjobban szerette volna maghoz lncolni, vagy vele menni, hogyne legyen egyedl az ellensges vilgban. Hiszen mg az llat isszereti a maga klykt. Egyszerre minden hsiessge odalett,gyulladt szeme megtelt knnyekkel s flre kellett fordulnia,

    hogy Juda ne lssa gyengesgt.Szipogva gyjtott tzet, s vizet tett fel, hogy tet fzzn. Az tdttmz vdrbl telenttte a mosdtlat is, amelyen rajta volt mg ategnapi szappan szraz, megbarnult habja.- No - mondta -, itt a vz.Juda odallt a szk mell s kezt vatosan belemrtotta a tlba.

    hny cseppet arcra s szemre csapkodott a vzbl, aztn atrlkz utn nylt.Kzben az apja is felbredt. Nyjtzott, stott s krkogva,harkolva krdezte:- Hny ra?- Azt hiszem, hat... - vetette oda meg se fordulva Rchel. -gy.Kidugta lbt az gybl, fellt s khgtt, aztn nzte, hogy hovkpjn. Beleturklt a szakllba, majd a csizma utn nylt. Arcafradt volt s reg. Sokkal regebbet mutatott ez a barzds,testamentumi szakllal keretezett brzat, mint amennyi BrandsteinJosua volt.

    em szlt se Rchelhez, se a fihoz. Komoly volt s nneplyes. is megmosta kezt, szemt s arcnak a szakllbl kiltsz rszt,

    aztn felltztt.A szekrnybl kivette a kis brsonyzacskt s lassan motozott vele.Az asztal mellett llott, mormolva imdkozott s kzben szeme ide-oda jrt az asszonyrl a fira, meg az gyra, amelyben a kt kicsialudt. Gpiesen hadarta a hber szveget, olykor-olykor

    belepillantva, inkbb csak szoksbl, a mocskos szl imaknyvbe.Megvakargatta szakllt s mikor ltta, hogy Rchel az elkszltteba, az csszjbe hrom kockacukrot akar tenni, hirtelenabbahagyta az jtatoskodst. Haragtl vrsltt az arca, gy szlt raz asszonyra:

    - Hnyszor mondjam mg, hogy ne pazarolj, Rchel? Hnyszormondjam mg, hogy csak kt cukorral iszom a tet? Nem vagyok

  • 7/29/2019 Tarnapolbl indult

    5/867

  • 7/29/2019 Tarnapolbl indult

    6/867

    mindent tud.

    Indul

    Brandstein

    Josunakhinyosakvoltak a

    fldrajziismeretei, dezletilegmeglehetsentjkozottvolt

    mindenrl. Ha fiatalabbnak rezn magt, maga indult volna neki

    az idegen fldnek, amelyrl csak jt hallott. Kpzeletben gy lt ezaz orszg, mint a bibliai Knan, ahol mrhetetlen a bsg s azelbeszlsekbl kialakult a paradicsomi kp is - vrosokrl, aholsoha nincs pogrom, nem szaladnak a zsid utn az utcagyerekek,hogy szakllra kpjenek, kvel dobljk, meg rondasgokkal, snem verik meg a piacon a parasztok, nem kergetik ki az udvarokbl,hanem szvesen fogadjk. A pnz az utcn hever ott, a npindulat, s aki rsznta magt, hogy odakltzzk, nem

    kvnkozott tbb vissza soha.Az gyban a kt kisebb gyerek felbredt s lrmzni kezdett.Rchel csillaptotta ket, rjuk hzglta rongyaikat, aztn tet adottnekik.

    Josua szakllt vakarszta elgondolkodva, s az ablak el llott.Kinzett a sivr, piszkos utcra, a roskadoz hzakra, meg a hozzhasonlan kopott s mocskos zsidkra, akik sietve mentek el azablak alatt, mintha kergetnket valaki.A pnz utn futottak. Az zlet utn. Lthatatlanul gurult elttk azezst s az arany, s k nyitott szjjal, leng tincsekkel, szltl

    borzolt szakllal kergettk. Mentek ki a gettbl, akr a mhek a

    kasbl. A virradattal hagytk el ezt a meleg, flledt s biztonsgosfszket, ahol maguk kzt voltak.A hzal gondolatai messze csapongtak. Most az egyszer nemserkentette a msok loholsa t is munkra. A jvben jrt. veketfutott meg kpzeletben s ltta Judt, elsszltt fit visszatrni azapai hzhoz; ktlovas hintn, selyem kaftnban, rkaprmessapkban, sok pnzzel, gazdagon s tekintlyesen, akit mg a rabbiis tisztelettel ksznt.Rchel tancstalanul csorgott a tzhely eltt. Nem is tallta helyt,a mindennapi foglalatossgblkizkkent s szinte letnek se ltta

    most rtelmt. Mintha nnep lett volna, holott tudta, hogy htkznapvan, de a htkznapok temnek bizonyossga nlkl. Josua ilyen

  • 7/29/2019 Tarnapolbl indult

    7/867

  • 7/29/2019 Tarnapolbl indult

    8/867

    dledez s pp olyan piszkos plet, mint krltte a lakhzak. Azajt nyitva volt, gyr vilgossg szrdtt ki rajta, meg hangokzrzavara.Msok is igyekeztek azimahz fel, kis csoportokban, vagymagnyosan, frfiak, hossz szakllal, amely egsz brzatukat

    bentte, csak szemk nedves tze ragyogott ki a szr boztjbl.Odabent a hromlb imaasztalon kt szl gyertya fnye kzdtt ahomllyal. Nagyszakll emberek hajoltak mormolva hberbetsknyveik fl, voltak, akik a Talmudot olvastk, elmerlten, seltva, se hallva, de legtbbjk ppen csak befutott, mint a paraszt akocsmba, elmormolt egy imt s tovbbment.

    A padokban sszebjt pr zsid s az imt flbeszaktva, zletrlbeszlgetett, hadar szval, majd jbl hajlongani kezdett s

    beletemetkezett az si betkbe.A padok ragadtak a szennytl, de a chasszid zsidk jl reztkmagukat itt. A templom ppen olyan volt, mint az otthonuk, s benneIstenkhz gy szltak kt khgs vagy kpkds kzben, minthazletet beszltek volna meg vele.Josua s fia meglltak az ajtban. Mondtak k is egy rvid imt, smr kifel kszltek, mikor hozzjuk lpett Jankel, a fuvaros, aki aszomszdjukban lakott.- Megy a fi? - krdezte. Josua blintott.- Egy darabon elvihetem. A hzal fira nzett.- Akarsz kocsin menni?- J.- Ht akkor Jankellel mehetsz.A fuvaros nagy tenyere a fi vllra nehezedett.-No Juda, messze fldre indulsz... Ember legyen belled, hallod-e.Mg bankr is lehetsz, vagy nagykeresked, Isten tudja. S haegyszer hazajssz, megfizeted a fuvart Jankelnek, aki most mrrkre szegny marad.Mind a hrman nevettek s kimentek az udvarrl. A kapu eltt

    vrakozott Jankel kocsija, rdja mellett kt sovny gebvel. Akocsiderkban ldk voltak, s a bakon, maga mellett szortott helyeta fuvaros a finak.Josua ott llott fival szemkzt s most mr neki is kicsordultszembl a knny. Meglelte Judt, elmondta r az ldst s ktfellmegcskolta az arct.-Ne feledd el apdat s anydat... - mormogta. - Vigyzz s hagazdag leszel, akkor se feledd el soha, hogy zsid vagy.- Nem felejtem el.

    - No - vgott kzbe Jankel -, mehetnk? Mert a lovaim fznak.

    Juda fellkte csomagjt a ldk tetejre, s maga a fuvaros mellkapaszkodott. rezte a fokhagymaszagot, amely titatta cska, foltos

  • 7/29/2019 Tarnapolbl indult

    9/867

    kabtjt, ott lengett szaklla krl, fogatlan szjban, s rtapadtkezre is, amely a gyeplt fogta.Az ostor megsuhogott a gebk fltt, a kocsi sr tengellyel elindult.Josua mozdulatlanul llott helyn s utna nzett a szekrnek. A fimegfordult, intett neki, aztn komolyan elre nzve, szintemegmerevedett az lsen.Gondolata nem volt semmi. Csak sztnei dolgoztak, de ezek nemmondtak neki olyat, hogy nyugtalankodnia kellett volna. Az otthon,

    a csald, maga se tudta, mirt, nem fjt a szvnek. Az a meleg seloldhatatlan kzssgi rzs, amely minden zsidt eltphetetlenlfz apjhoz, anyjhoz s testvreihez, benne nem volt meg sohaolyan mrtkben, mint msokban. Most is inkbb az eljvendnapok s lmnyek foglalkoztattk, mint a hz, amelytl - maga isgy rezte - rkre eltvolodik. Hideg s szmt elmnek szletett

    Brandstein Juda, cltudatosnak s makacsnak. Apja, akiTarnopolban ltta meg a napot, ott ntt fel, vagy anyja, soha nemkvnkoztak el onnt, s meg se tudtk volna rteni az elvgyakozst.vekkel elbb gyakran csorgott a piacon egy-egy messzirl jttszekr mellett, amelyrl az aszott szna illata s tvoli utak porafurcsn sszekeveredve orrba szllott. Ilyenkor elkvnkozott avrosbl, messze, ki a vilgba, ltni akart idegen vrosokat,embereket. Most, a bcszs riban erre a rgi vgyra gondolt, sha apja vagy anyja beleltnak agyba, borzadva olvashattk volna ki

    belle, hogy alig vrja a percet, amikor elszakad tlk. Idegensgetakart, embereket, akiket nem ismer, akikhez nem fzi semmi, akikkzt a maga lett lheti.Jankelt, aki mellette most a kocsi bakjn lt, gy tekintette, mintksrett az otthonnak, utols emlkeztetjt a hznak s vrosnak,amelyben felntt, s arra gondolt: amikor teheti, megszabadul tle.Unta Tarnopolt, br maga se tudta, mifle vrosok vannak s milyenms let lehet ezen kvl. Csak hallott beszlni errl-arrl, messzirltt zsidk szjbl rteslt az idegen s rdekes vilgrl, is akarta

    ltni a palotkat, a fnyes kirakat nagy zleteket, kocsikat, dszesltzet asszonyokat, nagyurakat, s legtitkosabb vgyaiban maga isilyen r szeretett volna lenni.A hagyomnyok, amelyek a chasszid zsidt szinte agyonlaptjkslyukkal s rnehezednek minden percre, minden cselekedetre,gondolatra is, - t nem lncoltk magukhoz. Megtett mindent, amitkellett, mert nem akart veszekedst hallani. De mr most tudta, hogymegszegi a tancsot, amit az reg Chajimtl kapott s nem lesz "jzsid".Gazdag akart lenni, minden idegszlban ez a szndk s vgy

    dolgozott, nha elviselhetetlen knokat okozva, mg az otthoniszennyet s nyomorsgot ltta.

  • 7/29/2019 Tarnapolbl indult

    10/867

    Most knny s biztos volt. Elre nzett az ton, nem bnta, hogy azles szl knnyeket csal ki a szembl. A messzesget kmlelte, sgy vrta, hogy felbukkanjon az orszgton valahol a tvol kdbla gazdagsg ragyog kpe, hvogatn, mint a szombatot jelzcsillag.

    Jankel ltta, hogy a fi szeme knnyes s azt gondolta: az otthonutn sr.- No, - mondta neki vigasztaln, - nem kell azrt elkeseredni. Nemolyan nehz az let msutt se. Nekem elhiheted, n mr lttam sokmindent.

    - Igen - mormolta.

    S eszbe jutott, hogy egy knnyet vagy egy mosolyt milyen knnyenmsra magyarznak az emberek. Az idegen a maga gondolata szerint

    tl meg srst s nevetst, s ezzel elrulja: milyen embervoltakppen.Vilgosan tanulta meg nll lete els leckjt, hogy sohasenevessen akkor, ha vidm, s tudjon srni olyankor, amikor egy knnyhasznot jelenthet szmra.A szekr nyikorg kerekekkel lassan grdlt az ton, s haladt mindtvolabb a vrostl.Brandstein Josua mozdulatlanul llt a templom udvara eltt sameddig szemvel ksrni tudtaa kocsit, utnanzett. Aztn, hogy atvol s a kd elnyeltk a szekeret, shajtva megfordult.

    Lass lptekkel haladt, mint mskor is szokott, s az utca kt oldalrafelvltva nzegetve, figyelmesen a kapuk fel, elkiltotta magt:- Mi van elad...! Mivan elad...A nap mr magasan jrt, az gen fellegek kergetztek s csps szlkerekedett.

    Szerda volt, s 1911 oktbert rtk ekkor.II.

    Az t meredeken kapaszkodik felfel a tetre. Az erdk nyershvssget lehelnek, nyirkos illatot, amiben eluralkodik a fenyk

    fszere. Szl zg a lombok kztt, s a tjk nptelen. Csak a srbenneszel a vad, a kanyargs, szrke csk, az orszgt res. Por l megrajta, vastagon, s a gyalogl lba huppog benne.Sapkjt homlokn feltolva, egyetlen vndor ballag egyenleteslptekkel felfel. Htn res zsk s kopott tska. A szl vkonylbszrra rtapasztja a nadrgot, befj kabt-ja al, amitminduntalan sszefog sovny kezvel. Arca a gyaloglstl kipirult,

    bre a szltl s naptl cserzett. Vkony orrval beleszimatol alevegbe, nagy, gdreibl kiss kidlledt szeme figyelmesentekintget ide-oda. lln s ajka fltt ritksan, feketn tkzik a

    szakll s bajusz, fle mellett vkony hajtincs leng ide-oda.Odafnn, ahol a nagy vrs sziklk irombn kitkznek az erd

  • 7/29/2019 Tarnapolbl indult

    11/867

    flig mr lekopaszodott fi kzl, ott van a hatr... S tl rajta azorszg, amelyrl tudja, hogy bks s j.Sokat tanult, mg idig rkezett.Ltott falvakat s vrosokat, zskja, amit az apai gondossgmegtmtt parasztoknak val haszontalansgokkal, kirlt s jramegtelt. Nha napokat idztt egy-egy vendgszeret zsid hzban,evett a csald asztalnl, kapott j tancsokat s a falusi npnekfillres nyeresggel eladta portkjt. Most mr nincsen ruja. resa zsk, teher nlkl lp t a hatron, csak zsebben csrg prkorona, a nyomorsgos zlet haszna. Hogy odat mi kell, mibllehet pnzt csiholni, nem tudja mg. Sokig habozott, hogy zskjtjra megtltse-e, de aztn gy hatrozott, hogy semmit se vesz.Majd ott...

    Pontosan harminchat koronja van. Rzpnzekben, nikkelben s

    egyetlen tzkorons bankban, amit gondosan sszehajtogatva, szvefltt rejtett el egy vszonzacskban. A tska rzi hrom ingt, aMogen Dovedes brsony zskocskt, amiben imaknyve s imaszjalapul. Mi kell mg egyb? A vndorok gy szoktak elindulni: knny

    poggysszal, s az erdirt se visz magval egyebet fejszjnl,amivel kidnti a rengeteg fit.Knny izgalom dobol a halntka mgtt, mert olyasmire kszl,ami bajba is sodorhatja. Brandstein Juda t akar szkni a hatron.gy tancsoltk neki, tapasztalt s jakarat emberek, akik maguk ismegcselekedtk mr ezt, tbbszr is. Kellemetlen krdezskdsekellen ez az egyetlen vdekezs. Kicsit kockzatos, de ezt meg kelltanulni, minden, amibl haszna van az embernek, kockzattal jr, azlet nem d ingyen semmit. Pontosan tudja, mit kell tennie, hogy a

    bajt elkerlje.A szikla alatt megvrja az estt, a sttet, ahogy tancsoltk neki. Azt mellett rhz van, akik benne tanyznak, nem kell azokkaltallkoznia. A srben szpen tsurran, egy ilyen vkony gyereketszre se vesznek, aztn visszatr az tra megint, s akkor mrnyugodtan bandukolhat lefel a hegy tls lejtjn.

    Zsebben megtapintja a levelet, amit travalul kapott a faluban arabbitl. Nem fl, hogy fejt nem tudja majd hova lehajtani sheznie kell: mindentt vannak jemberek. A kp, amelyet az idegenvilgrl alkotott eddig, cseppet se visszariaszt. gy rezte: mindenjabb napon rokonok kz kerlt, akik szvesen fogadjk a messzirltt atyafit. Kzrl-kzre adtk, akrhov rkezett meg, volt egy

    cme, s vrta egy tnyr az asztalon, egy darab kenyr is s vacok,amelyre ledlve kipihenhette fradalmait. Kikrdeztk, s tancsokatkapott, amiknek mindig hasznt vette, szombatonknt pedigimdkozhatott a zsinaggban, pp, mint otthon: nagyszakll reg

    zsidk kzt, az ismers imkat, a Tra eltt g gyertyk lngjbabmulva. A kzssg s egyv tartozs nyugodt melegsge ksrte,

  • 7/29/2019 Tarnapolbl indult

    12/867

    s ez semmivel se volt rosszabb az otthonnl.Letr az trl s bevlt az erdbe. Lba alatt knnyedn spped arozsdaszn moha, elle riadtan vgtat el vkony lbain egy z. Ezenelmosolyodik s arra gondol, hogy lm, nincsen olyan gyenge sgymoltalan teremtmny a vilgon, akinl mg gyengbb sgymoltalanabb ne akadna, s akin uralkodni lehet, ha okos azember...

    em tvolodik el tlsgosan messze az orszgt szrke cskjtl,csak annyira, hogy a bokrok kzl itt-ott lssa mg a srgny-

    pznkat, aztn egy tisztson megll. Krlnz, ledobja vllrl atskt s az res zskot. A fbe l, zsebbl kenyeret, hagymt szedel. Nagyokat harap, ropogtatja a hagymt, amelyre csipetnyi sthintett, aztn krlnz s vizet keres.Nem, nem volt gazdag a lakoma. De minek legyen az ember

    kvetelz? Meg kellelgedni avval, ami van, taln idvel hs iskerl a kenyr mell.A nap lassan csszik lefel a tiszta gbolton, a fk kzt kk rnyaknylnak el: nemsokra alkonyodik. Pr ra mg s tl lesz a hatron.Hanyatt dl, sapkjt arcra hzza s elszunnyad...Az esti erd hvse cspi berre.Felpattan, megdrzsli a szemt, st, aztn megint vllra vesziknny terht s vatos lptekkel megindul felfel. A ritkulerdben nemsokra kicsi, srga fny villan.Ott az rhz.Lehzdik egy bokor al, krlnz, vrakozik. A vad sztnedolgozik benne. Az rhznl semmi se mozdul, nesz se hallik. Avndor lopakodik tovbb, meghajolva, majdnem ngykzlb. Mrel-hagyta a kis kunyht, tl van az oszlopon, amelynek sznescskjai egy orszg hatrt jelzik.Ennyi volt az egsz...Cselekedett valamit, ami tilos, de nem rendlt meg a fld s amennybolt kiterjesztett erssge nem szakadt kett. Egy szegnyzsidgyerek tlpett egy vonalat, amit az emberek hztak s

    kitalltk, hogy azon senki nem mehet keresztl, csupn pecstespaprok birtokban. A szegnyek snyugtalanok ellen talltk ki ezt, olyanok,akiknek mindenk megvan. Legyen nekikrmk benne. S a szegnynek is legyen esze,ha boldogulni akar ott, ahol lni lehet...A hatron

    A fld enyhe lejtvel ereszkedik lefel. A tjalszik, messzirl, valami falubl kutyaugats

    hallik fel a hegyre, mintha valamelyik hzrzeb idegent szimatolna. De persze, nem t.

  • 7/29/2019 Tarnapolbl indult

    13/867

    Brandstein Juda Magyarorszgra rkezett.

    MSODIK FEJEZETMajdnem hajnal van mg, de a hdon gyalogosan, s szegnyes kisszekerekkel, amelyeket sovny tehenek hznak, egyre jn mr a np.Az emberek s jszgok lehelete przik, ahogy szuszognak sigyekeznek beljebb a vros fel. Minden csupa dr, a tetk fehrek,mintha liszttel, vagy aprra trt cukor porval hintettk volna bemindegyiket, gi tisztasgban ragyognak, ellentteknt a falaknak, sa mocsoktl ragad, sarkukrl ledlt kapuknak. A bocskoros, birka-s avas-zsrszag, hossz haj frfiak szaporn kapkodjk lbukat azzmars fldn, a tehn feje mellett haladva, s a szekerekrlkerekre nyitott szemmel, maszatos rutn gyerekek, tarkn hmzett

    kdmn, koravn asszonyok bmulnak az utca ltnivalira.Gyalogos reg nnik grnyednek kendervszonba kttt batyukalatt, amikben tppedt vadrzsabogyt, juhgomolyt, kesertrt,tojst hoznak, vagy hmzett szttest. A kosarakban rmlten krltykok, lustn piheg hzott ludak lapulnak.Piacnap van.

    Az zletek ajtajban is emberek llnak, a kapuk aljban is, ezekbenaz st, res, fekete szjakban, amelyeken kimlik az utcra azudvarok rossz lehelete. A boltosok lmosak mg, szemk csips,szakllukban ott lengedeznek az apr pelyhek az jszakai

    dunnkbl, vnkosokbl, de tekintetk azrt frgn kutatja aLatorcn tlrl rkezket s csodlatos biztonsggal vlasztjk kikzlk a maguk embert. Engednek elmenni t asszonyt,nedveshas, nehezen liheg ldjval, de Isten tudja mirt, ahatodikat mr megszltjk, beintik a kapu al, az zlet ajtajba sszapora szval, sr, hadonsz kzmozdulattal beszlnek hozz.Vev mg nem lp be ezekbe a boltokba: a tulajdonos maga a vev.A vsrlk akkor jnnek, ha a maguk portkjtl megvltak mr afeketn nyzsg piacon, ahol rutn sz, magyar beszd s mly

    torokhang zsargon keveredik ssze,egyre nvekv lrmv azllatok hangjval, meg a kocsik zrgsvel.A zsinagga is nyitva van. Nem csupn az a kett a legforgalmasabbutca szln, hanem a tbbi mind: a kanyargs kzkben, szennyes s

    bzs udvarok mlyn meghzdok is, pp, mintha boltok lennnek,s bennk is rulnnak valamit. A gyertyk fnye kilopakodik aszrklet homlyba s becsalogatja a piacra igyekvket. Minthanem is lne ebben a vrosban ms, csak zsid. Mellig r szakll,sz, csatoscipj rabbik, prmes sapkban, lebeg, selyemfnykaftnban, amelyet hossz ujj, viaszfehr kezkkel sszefognak a

    mellkn, mg lehajtott fvel vgigsuhannak a hzak mellett;tagbaszakadt, rongyos, parasztformjak, akik szjjal vezik krl

  • 7/29/2019 Tarnapolbl indult

    14/867

    derekukat s szaklluk erdejbl kurtaszr pipanylik ki; betegesklsej fiatalok, akiknek vkony nyakn ide-oda imbolyog a halvnyarc fej, kt oldaln a szlben lebeg tinccsel, mg hnuk alattvastag knyvekkel valamelyik jeshivba sietnek mr ilyen korn.Csak zsidt ltni s halins falusit, aki riadt szemmel pillantgat felrjuk.Az apr, mocskos kocsmk, italmrsek, bodegk kszbn,gmbly tetej, nagyszl brsonykalapban, kldkre csszottnadrgban, mosolyogva vrakozik vendgeire a tulajdonos. A szllebegteti a boltok ajtaja el kiakasztott sznes szalagokat, virgoskartondarabokat, amiktl olyan az utca, mintha valami nnepsgredsztettk volna fel. A homlyos zugokbl csbtn szll ki adenaturlt szesz nehz illata. Nem csak a mocsoktl ragad pultkereskedsekbl, amelyekbenminden kaphat, de a rfsk

    zleteibl is.Ezen a krnyken minden talpalatnyi hely. bolt. Az alacsony hzakutcai faln ajt ajt mellett sorakozik s bent, az udvarban is, ahovkimlik a nyers s tiszta reggeli levegbe s kzdve vegyl el vele alaksokbl eltdul sr, nehz szag, az porodott gy, az alvkkigzlgse, a hagyma s rothad szemt szaga - ott is zletekvannak.

    A kavargsban a szakllas zsidk kszntik egymst. Gyorsszavakat vltanak, mintha jelszt mondannak, aztn sietnek tovbb.Olyan ez, mintha mindenki meneklne: rendszertelen, zrzavarosnyzsgs, a pnik egy nemnek minden ismertetjelvel, de mgiscltudatos tevkenysg, s benne valami knyrtelen trvnytismerhet fel, akinek szeme van hozz. zletek szletnek, pnzcsrren s valakit mindig becsapnak. Olykor, a ltfenntarts kemnyknyszersgnek parancsra egymst is, de leggyakrabban a falusit,aki a pnzhez se rt, szmolni se tud s olyan gymoltalan, hogy egygyermek is tljrhat az eszn. Voltakppen miatta vanaz egszzrzavar, az fillreirt folyik a verejtkes versenyfuts. Mert mijelehet egy grlszakadt szegny kis rutn parasztnak? Csak fillrje, s

    belle, Isten tudn megmondani, hogyan: ennek a stten ragyogszem tmegnek mgis ezrei tudnak meglni...A srgafal, trtablak zsinagga mgl, amely az utca szleinelhagyatott magtrknt ll, a keskeny kzbl kocsit hznak kifel. Areggeli kd tejszn prjban gy jelenik meg az ember a nyikorgkerek, apr alkotmny rdja mellett, mint egy valszntlenltoms. A kocsi tetejn fedeles lda, ris lakattal, amely gyorsan,csikorogva himblzik, mikzben a kerekek ide-oda bakognak args ton.Egy bolt hurcolkodik a piac fel.

    Mert nincs mindenkinek zlethelyisge, nem brja mindenki a brterht. Brandstein Juda pldul nem brja. Vagy nem akarja... Inkbb

  • 7/29/2019 Tarnapolbl indult

    15/867

    akaratn mlik: sajnlja a pnzt, hiszen odabent a kis kzben, ahollakik, tudjk rla, hogy akr a piac kzepn is brelhetne boltot,festett cgrrel, ha eszbe jutna. De neki nem kell ilyesmi.Most esztendeje rkezett ide, hossz vndorls utn, s ahogy a

    piacon vgigment, rgtn tudta: marad, megtelepszik a vrosban,amit Munkcsnak neveznek. gy tallta, hogy elhagyottszlfldjhez hasonlatos minden. Szvesen vndorolt volna tovbb,dlfel, ahol ennl nagyobb vrosok csbtottk, de mg mindiggyakran eszbe jutott, hogy htha bajba kerl, amirt paprok nlkltt t a hatron. Itt el tudott bjni, akr egy sr vadonban.

    Minden nyomorult kzben tallt szllst, tenyrnyi szobcskkat,ahol az gyakon, sztvert deszkj ldkbl sszettt vackokon tz,tizent hozz hasonlan sovny, gszem fiatalember lakott. Aeshivk tanuli, akikbl nagy rabbik lesznek valaha, vagy nagy

    kereskedk- hiszen nem tudni, mi tkzik ki az emberblidvel.Senkitl se krdeztk: honnt rkezett. A jvevnyt befogadtk ahzba, gyat vetettek neki valahol, helyet szortottak szegnyes

    batyujnak, s mit akart tbbet?Rosenbaum Mendelnl telepedett le, aki hzal volt, akr otthon azapja. A szobakonyhs laksban tzen szorongtak jszaknknt, mertnappal csak Mendel bcsi felesge, a jsgos, mindig hunyorgszem Rebekka nni volt otthon, aki sszeaszott, rncos arca felettmg mindig fiatalkori fekete parkjt viselte. Az gyakban, meg afldre vetett vackokon aludtak, egyms hegyn-htn, valsgoscsoda volt, hogy elfrtek. Juda nha gy rezte: sztfeszti a falakat asok emberi test, kidnti a hzat, mint egy rossz paprdoboz oldalt.- Akr az n szp fiam -blogatott gyakran Mendel felesgeestnknt,mikor hazament s fradtan lelt a petrleumlmps al, hogymegszmolja keresett. - Olyan vagy ppen, mint az n szp fiam, anagy Isten tartsa meg t...A Rosenbaum-fi mr Pesten volt, a hatalmas s gynyr vrosban,ahov Juda is vgyott, de mg nem rezte megfelelnek az idt,

    hogy felkerekedjk. Itt kttte apr zleteit a piacon: szalagokatrult, s rutn asszonyoknak val silny, tarkra festett kartont.Olykor a kzeli falvakat is felkereste, mert a vrosban tl nagy volt averseny s eleinte nehezen boldogult, hiszen beszlni se tudottvevivel. Csak mutogatott nekik, mint a vadaknak, de bartsgosanmosolygott rjuk, mikzben mrte a portkt, az itteni szoks szerintnem mterrel, hanem kt ujja kz szortva, kinyjtott karjvalvllgdrig hzva. Hamar megtanulta ezt a mozdulatot s azt is,hogy mikpp kell tbbnek, bvebben mrtnek mutatni az rut.Makacsul kzdtt az letrt, mindig olcsbb volt a tbbieknl s

    radsokkal is kedveskedett annak, aki hozzvetdtt. cska kabtjazsebben sznes szentkpeket tartott, azokat osztogatta a rutn

  • 7/29/2019 Tarnapolbl indult

    16/867

    asszonyoknak.

    A falvakbl soha nem rkezett vissza res zskkal. Iszkjtszakadsig tmve bds rongyokkal, sszeszedte a csontot, brt is sveges fej gyrket adott rte a gyermekeknek, meg ftylsfarkcserplovakat, az asszonyoknak pedig cifra paprba csomagolt"aranyfok" tket. Nemsokra ismertk mr, elbe szaladtak s osztogatta az ajndkokat, a haszontalan rongyokrt, szemtrlsszegyjttt csontokrt, akr egy j tndr.Rragadt a rutn sz, magyarul is megtanult keveset s gylt averejtkes szorgalom gymlcse: a pnz, feketre mocskoldottvszonzacskjban, amit mindig mellre akasztva hordott, mgjszaka is, csak szombatonknt zrt el lakatos ldjba.

    ha szdlt az hsgtl, mert sajnlta a fillreket telrt kiadni.Kenyren s hagymn lt, vagy Mendelk maradkain, amiket

    Rebekka asszony a fihoz val hasonlatossga miatt adott neki. Csakszombatonknt lakott jl, a kzs asztalnl, amelyet akkormindnyjan krlltek az nnep tiszteletre.Gazdagnak rezte magt, mikor megvette a kis kordlyt, amelynekrdja mell nmagt fogta be.- Juda, - csvlta fejt Mendel, mikor bszkn behzta az udvarra arozoga alkotmnyt -, te mr kezdel ajser lenni... Mire viheted mg,ha mr most is kocsid van! gy kell ezt, fiam... Taligval kezdi azokos ember, hogy majd ksbb hintn vgezhesse. Apdnak rmetelnk benned, ha ltna.Most mr falusi tjaira is a kocsival ment s mikor megrkezett asztszrt, fbl sszecsolt kis hzak kz, hangos, kanyargsfttyszval adta tudtul, hogy pazar ajndkait kvnja osztogatni.Csak a csendrktl flt. Ha tehette, kikerlte ket, s ha nem brtmr meneklni, rebben szemekkel, alzatosan ksznttte acsillog gomb, zld ruhba ltztt hatalmasokat, akik fnylszuronnyal, leng kakastollal, mltsgosan lpkedtek az orszgtonvgig, mint az er s szigor megtesteslsei.

    ha rt haza egy-egy szkszav levelet. Nem rzelgett: pontosan

    beszmolt apjnak, hogy mennyi pnze van mr s cskoltattaanyjt, meg a gyermekeket. A vlaszokat, amik apja keztlszrmaztak, tbbszr is elolvasta. Az otthon zenete volt bennk:anyja aggdsa, a szoba megszokott kpe, a reggeli tea szeld illatas az apja hajnali horkolsa. Szve azrt nem fjt tlsgosan.Elfoglalta az zlet s nha bszke volt magra, klnsen, ha egy-egy falusi tja jl jvedelmezett. Nem volt trelmetlen, nem csinltostobasgokat, nem vgott bele kockzatos vllalkozsokba.Egyszer - szombat volt akkor is, a zsinaggbl mentek haza, sppen ebdelni kszltek- Mendel mondott valamit, amirefelfigyelt.- Ltod, Rebekka, milyen szerencst csinlt magnak ez a Mayer...

  • 7/29/2019 Tarnapolbl indult

    17/867

    - Csakugyan? Mit?

    - Van egy hza s tizent tehene. Hitted volna, fiam? Mikor itt lakottnlunk,azt gondoltam mindig, szegny semmire se viszi az letben.- Tizent tehn! Gott, ber die Welt... Nem is lehet igaz. Tizentnagy tehn! Mibl, fiam, mibl?- Ez egy gyes fi. Tallkoztam vele, az apsnl volt, de itt rte aszombat, nem tudott hazamenni. Maga beszlte... Klcsnt adott a

    parasztoknak, abbl lett neki a tizent tehn, meg a hz. Kapott egykis hozomnyt, gyesen megforgatta a pnzt s most ajser. Hinnd,hogy egy frszt akar megvenni? Milliomos lesz, n gy ljek...Rebekka llegzetutn kapkodott, pihegve, mint a tltmtt ld. Segyre azt ismtelte:- Gott, ber die Welt... Tizent nagy tehn...Lm, nha mennyire tved az ember... Ez a Mayer nluk lakott vagy

    hrom esztendeig, de semmire se haladt. Nem tudott boltokatcsinlni, gyetlen volt, a portkjt hnapokig nem brta eladni,benne hevert a pnze, s msok hromszor is megforgattk tkjket,mg nagy knnal megszabadult tle.- Vett egy tehenet...

    Mendel szenvedlyes s terjedelmes eladsba fogott. gy beszlt,mintha egy regnyt mondott volna el, s t is magval ragadta jbl agynyr trtnet. Szles kzmozdulatokkal ksrte szavait, szakllamozgott, szeme ragyogott. Krllltk, mint valami hres rabbit segy szavt se akartk elveszteni. Apr rszletekkel beszlt elmindent, s pontosan tudta: hogy szaporodott az egyetlen jszgvalsgos nyjj Mayer keze alatt.- A paraszt kapott rajta, hogy lesz neki egy tehene klcsn. Kivitte alegelre, ami volt neki a hegyen, Mayer pedig megkapta a tejet, amitkialkudott, meg a tojst, amit krt. v lett a borj is... Ht csoda, hamegszaporodott? A haszonbl megint vsrolt, aztn pnzt is adott a

    parasztoknak. Nem krt kamatot, mert honnan van a parasztnakpnze? Tojst vittek neki, minden koronra hetenknt t darabot...-No, tanuljatok a Mayertl, aki egy nagy zletember lett... Egy ajser

    zsid, pedig szegny volt, mint ti most...Juda krdezni akart, de aztn lenyelte a szt. Az tel azonban nemzlett most neki. Pr kanllal evett csak, a kalcsbl is alig harapott. Flrevonult, tprengett, szmolt, de nem tudott boldogulni egyedl.A szombat kimenetele utn, mikor mr hazafel tartottak, odalpettMendelhez:

    - Mibe kerlhetett neki az a tehn?Mendel mindjrt tudta: mirl van sz. t magt is egsz napfoglalkoztatta a Mayer szerencsje, ht tudta, Juda is csak arrl akar

    beszlni. Feltolta homlokn a kalapot s ders tekintettel

    vizsglgatta a fiatalember arct, mieltt vlaszolt volna.-Nzd csak... Tn te is olyan zletet akarsz csinlni? Nem felelt

  • 7/29/2019 Tarnapolbl indult

    18/867

    mindjrt, de aztn hevesen megrzta fejt...- Ugyan...

    Minek nevettesse ki magt? s mi kze Mendelnek ahhoz, hogy mitgondol magban?- Egy tehn nem drga, fiam... Nem tbb, mint amennyit te

    belefektetsz az rudba.Ettl a naptl kezdve mg kevesebbet evetts mg szorgalmasabbangyjttte a pnzt. Vgiggondolta a Mayer szerencsjt s elhatrozta: is abbahagyja a kereskedst. Fillres haszonrt kell trnie magt,

    boltot tn tz esztendeig se nyithat itt, a vrosban. S minek?Komor elszntsggal hzta ki hetivsros napokon kis szekert a

    piacra. Nem adott mr ajndkokat a parasztasszonyoknak, sajnltavolna a szentkpekre pazarolt pnzt, s klnben is fel tudta venni aversenyt a tbbiekkel. t a parasztok otthonrl ismertk s

    ismersen kszntttk, ha a piacon tallkoztak. Mikor falura ment arongyot s csontot sszeszedni, jl kinyitotta a szemt. Harminckilomter tvolsgra is elbolyongott, volt gy, hogy kt napig nemlttk Munkcson. Szemlldtt, helyet keresett, aholletelepedhetnk. Elment oda is, ahol Mayer megcsinlta aszerencsjt, egy Kvesliget nev faluba. Krlnzett s vidmanfordult vissza a nyikorg tengely kocsival. Tudta mr, mit kelltennie...Ez a hideg, zzmars nap nnep szmra. Nem tudja senki, csak maga, hogy utoljra hzza ki ldjt a munkcsi piacra, Mendelk sesejtik. Nem beszlt rla... Melln a zacsk j vastagon duzzad a

    pnztl - no, nem a szzasoktl, br az is van kt darab, dehszkoronsok s tzesek, szpen kisimtva, paprba csavarvalapulnak, kzel a szvhez s mintha melegtenk a brt.

    Egy esztendeje, hogy bejtt az orszgba, tizenkilenc ves, szaklla,bajusza vkony pelyhekben rnykolja be arct, amely sovny stltsz br. Jformn gyerek mg, de valami komor elsznssaltette fel magt egyetlenclra: gazdag akar lenni.

    Sok mindent tanult itt, ebben a vrosban, ahol jformn mindenkikeresked. Groszmann Ozis, az engrossista, ahonnt portkjtvenni szokta, j tancsokkal ltta el, valahnyszor benyitott hozz.Magval vitte htra, a homlyosraktrhoz, ahol egy csppnyivegkalitkban tartotta az zleti knyveket, meg a kasszt.- Csak szlj, ha klcsn kell - mondta neki, mikor mr megismertes tudta, hogy megbzhat zletfl. - Szvesen adok pr szz koront,az ilyen fiatalemberek tetszenek nekem... Szorgalmas vagy, fiam...

    Ez a dicsret tbb volt mg a pnznl is. Az reg Ozis, szszakllval, cska kabtjval, kitrdelt nadrgjval olyan tekintly

    volt, mint maga Rothschild. brelte a vros vsrvmjt vek ta,rengeteg pnze van.Alkalmazottai, akik maguk is mind zsidk, ott

  • 7/29/2019 Tarnapolbl indult

    19/867

    llnak a cdulahznl, szemk ell el nem hzdhatik senki,rrohannak a vsrosokra, lehzzk rluk a gubt, az asszonyoktlelveszik a kendt, de fizetni kell. Nem lehet letagadni akocsiderkba, szna, vagyszalma al rejtett kacskat, tykokat,

    benznek mindenv s fizetni kell...Ozis bankr is. Ha valaki utazni akar, Berlinbe, Krakkba, vagyakr Londonba, nem visz magval pnzt. Egy zsid soha ne hordjonmagnl sok pnzt, mert nem tudhatja: mi trtnik vele. BemegyOzishoz, aki egy tenyrnyi paprdarabra hrom hber sort r s arrakifizetik Londonban a fontot, Berlinben a mrkt, annyit, amennyikell.

    A piacon mr javban ll a vsr, mikorra odar. Nem siet.Kipakolja a ldt, a fldre tertett ponyvra kerlnek a szalagok,kartondarabok, pertlik, paprra fztt gombok: az egsz raktr.

    Kzben rrt beszlgetni szomszdjval is. Egyms mellett rulnakmr fl v ta Fiszler Lzrral, aki bnatos, vrsszakll ember, svan otthon vagy tz gyereke. Dlben se megy haza, kint csorog a

    piacon, mg az utols falusi el nem tnik, neki igazn minden fillrreszksge van. Gyerekei szoktk kihozni egy trtt zomncfazkban az ebdjt is.- No - krdezte -, mi van veled? Mirt hoztl ilyen kevs rut?- Abbahagyom az zletet.-Ne beszlj!- El is megyek innen.

    - Pestre?Fejt ingatta s nem mondott tbbet.Aztn nem rtek r beszlgetni, mert jttek a vevk, azokkal kellettfoglalkozni. Judnak igazn j napja volt, mintha a rutnasszonyokat valami hzta volna felje, egymsutn lltak meg

    ponyvja eltt s nyilvntottk vev szndkukat. Recsegett akarton, ahogy vgigszaktotta, csattogott az oll, s mire tz rra jrtaz id, mr csak nhny tucat gyngyhz gomb, meg felfzttcrnagomb hevert eltte.

    Valami klns nagylelksg fogta el. sszemarkolta a portkt sodalpett szomszdjhoz.- Ezt magnak adom, Lzr bcsi.- Nekem? Ingyen?gy nzett r, mint egy rltre, akin most trt ki ppen a baj.- Ingyen. Mondtam, hogy felhagyok ezzel az zlettel.A vrs zsid, akinek mg senki se adott tn ajndkot letben,csillog szemmel s reszket kzzel nylt a gombok utn.Megragadta a kk paprokat s izgatottan nyelt, hogy kiugrdmcsutkja le-fel mozgott.

    Juda elnzen mosolygott. Decsodlkozott is, mert tudta: tisztbanvan az ajndk rtkvel, hiszen maga is tartott ezekbl az olcs

  • 7/29/2019 Tarnapolbl indult

    20/867

    gombokbl szzszmra. Ht nem csak rutn asszonyokat lehet acifra szentkpekkel, amikbl hszat adnak t fillrrt, megszdteni?Az ajndknak, hamg olyan rtktelen is, ekkora becse van azemberek szemben? Megint tanult valamit, a nagylelksg elsleckjt vette itt, a munkcsi piacon, az adsvtel lrmjban, hogyrkre megjegyezze: alkalmas pillanatban milyen sokat r egyajndkoz mozdulat.sszehajtotta a ponyvt, beledobta a ldba, amelynek fedelt nemkellett mr lakattal lezrni: res volt.-Nem is jssz ezutn a piacra?-Nem n. Elmegyek lakni innen.gy... Elmegy. Tn rklt? Vagy meghzasodik s amenyasszonynak szp hozomnya van? Bensl valami zletbe?Szerette volna megkrdezni mindezt, mert alapjban vve kvncsi

    ember volt, de nem merte. Minek faggassa, ha nem akar magtlbeszlni? s ne legyen az ember hltlan azzal szemben, akitlajndkot kapott.Felesge, egy sovny, hosszorr asszony, hrom gyerekkelkrlvve feljk tartott.- Rozele! Rozele, gyere csak! - integetett neki. -Nzd, BrandsteinJuda ajndkot adott nekem. rut ajndkozott...Msok is felfigyeltek a kiltsokra s hozzjuk futottak kvncsian.

    em fordult mg el, hogy ilyesmit cselekedjk valaki, hogyeladhat portkt csak gy, minden ellenszolgltats nlklodaadjon egy embernek, ha mg olyan szegny volt is, mint FiszlerLzr.- Igazi ajser zsid... -blogattak.Mosolyg, szakllas alakok vettk krl, mindenki ltni akarta agombokat. Mg meg is tapogattk, hogy csakugyan igaziak-e. Az jtulajdonos fltkeny pillantsokkal ksrte tjukat egyik kzbl amsikba, nem szerette volna, ha elkalldnak az rdekldknl.- Segts hazatolni a kocsit, Jankel! - riadt a legnagyobb fira.Juda megragadta a rudat s elindult, szerencsekvnatok kzben.

    Csaknem megljeneztk, akik ottmaradtak, htratekintve ltta, hogymg mindig krllljk Fiszlert s izgatottan hadonsznak.gy vonult el a piacrl, kellemes emlket hagyva maga utn, amiblegykor tn legenda lesz majd. Knny volt a szve s a kordly is, azres ldval, amelyet buzgn tolt az apjhoz hasonlan vrs Fiszlergyerek.

    Az udvaron, ahol vesszkosrral lebortott libk hztak s rasztottkmagukbl az porodott, nehz, zsros szagot, betolta a kocsit afsfszerbe. A szomszdok ajtajban ott lt, a gyenge napfny feltartva arct, az idtlen vn Hoffmann Altr. A konyhbl telszag

    radt, s gyereksrs vlttt. Ht ezt is itt hagyja... Nem ltja tbbeta vnembert, akinek khgse egsz jszaka thallatszott a falon

  • 7/29/2019 Tarnapolbl indult

    21/867

    keresztl, az ismers arcokat, az udvart, amelynek szennye s szagagy belevette magt egsz letbe.Mg a kocsival bajldott, mikor hazarkezett Mendel. Rosszkedvvolt, ma sehogy se sikerltek az zletek. Zskja tppedten lgottvlln, csak az aljn lapult nhny ijeszten cska cip, meg egykoszlott tlikabt, sszegyrve.- Mr itthon vagy, Juda? Neked is olyan rosszul ment ma?-Nem. Nekem jl ment. Nem is maradt semmi rum...- Csak n vagyok olyan szerencstlen... Egsz Munkcson nincs mgegy ilyen slemil zsid, mint n...Legyintett s belpett a konyhba.Juda is odaballagott az ajthoz, megrintette a mezzt skrlszimatolt. Bab ftt a rozsds tzhelyen. Rebekka asszonykipirulva foglalatoskodott a csald ebdjvel.

    - Akarok valamit mondani, Mendel bcsi...- No?

    - Elmegyek Munkcsrl...Kerek szemeket meresztett r s feje is rezgett, hitetlenl.- Csak nem?

    - De. Holnap.

    - Hallod, Rebekka? A mi vendgnk elmegy. Tn nem volt j nekednlunk?- Ms valamit akarok kezdeni...- Te! Juda! Csak nem falura mgy?- Oda bizony.-No, nzd a gaunert, Rebekka! Nem megmondtam? Ennek a finaka Mayer szerencsje zavarta meg a fejt... n gy ljek! Mondd,hogy nem igaz! Mondd csak, hazudtolj meg szemembe.- Lehet...

    Mosolygott s flrehajtotta a fejt.- Majd nznek nagyot a tbbiek, ha meghalljk!- Lehet.

    cska kabtja helyett felvette a msikat, amit Mendeltl vsrolt.

    Valamikor szp prmes bunda volt, csak egy kicsit megkopott mr anyaka s a posztja kifakult.- Hov kszlsz? Mris indulni akarsz?Elindult s mgtte sszehajolt Mendel, meg Rebekka feje. Sietvehaladt vgig az udvaron, ki az utcra, a kvhz fel, ahol ilyenkorGroszmann Ozis tanyzott. Ott szokott tallkozni az gynkkkels mindenfle pesti zletfelvel, br mindig undorral lpett be azajtn. A trvnyeket szigoran tart zsid volt, nem is ivott volnamg egy korty vizet se abban a helyisgben, ahov a gojimok isrtak, de hiba, az zlet zlet. A pincrek nem is szltak hozz,

    tudtk, hogy semmit se fogyaszt, csak borravalt osztogat kztk,mikor eltvozik.

  • 7/29/2019 Tarnapolbl indult

    22/867

    Juda mg soha nem volt kvhzban. A nagy tkrablakon keresztlltta csak az letet, ami ott folyik. A mrvnyasztaloknl mindigltek, legtbbszr zleteket kt emberek, akik kzl sokat ismertltsbl. Tudta: melyikk utaz, aki pesti cgek ruit kzvetti, s ki amunkcsi zsid. Ezek jobban rdekeltk. Nem viseltek mr szakllt,

    borotvltk az arcukat s gy ltzkdtek, mint a pestiek. Szemeeltt ment vgbe ilyen vltozs, nem is egy. Igaz, majdnem mindeltntek aztn a vrosbl, bizonyosan Pestre kltzkdtek azok is.Ez nyilvn szksges, hogy abban a nagy vrosban boldogulnitudjanak... Ha egyszer oda akar menni, neki is le kell majdvgatnia a szakllt? Az otthoni viselet mr gyis lekopott rla,kaftn helyett kabtot viselt s pantalls nadrgot, igazn nem nagyvltozsra lesz szksg.Kiss btortalanul nyitott be a kvhz ajtajn. Az volt az rzse,

    hogy a fehrkabtos pincrek kzl valamelyik majd elbe ll skiutastja.Ltta Ozist, ott lt a sarokban, egyedl, mellre hajtott fejjel,elgondolkozva. Egyenesen felje sietett, mintegy vdelmet keresvenla.- No - fogadta kszntst -, ht mi jsg, Brandstein Juda?- Eljttem... A klcsn miatt.Beszltek mr a pnzrl s Ozis, ahogy grte rgen, csakugyanhajland volt adni, nemcsak kszpnzt, de rut is, ha kellett.Leltette, szemben magval s a pincrnek, aki odalpettasztalukhoz, elutastan intett:- Semmi se kell... Aztn odafordult Judhoz:- Remlem, nem fogyaszti itt te se, semmit?Nem tudta, hogy lehet-e egyltaln visszautastani ezt, megtagadni arendelst, de ha Ozis mondja, bizonyra igen.- Nem... - mondta habozva.

    -Nagyon helyes. A trvnyt meg kell tartani az embernek. Mindigtartsd meg a trvnyt... No... Szval a pnz miatt jttl. Htmegkapod, mindjrt odaadom.

    Benylt kopott kabtja zsebbe s kihzott egy darab paprost.- Ezt rd al, fiam. A rend kedvrt. Ktelezvny volt, tszzkoronrl.Az asztalon tinta s toll llott, Juda nneplyes arccal ragadta fel avkony szrat, hogy nevt odarja a klcsnrl szl okmny al.Voltakppen mg nem volt nagykor s Ozis inkbb a rendkedvrt krte tle csakugyan a ktelezvnyt. Bzott ebben amozgkony fiatalemberben s szeme, amely csalhatatlan volt, hazletet kellett megtlni, ltta mr benne a szerencss kereskedt.-gy...

    sszehajtogatta a paprt s ugyanolyan gonddal, mint ahogy

  • 7/29/2019 Tarnapolbl indult

    23/867

    elvette, visszasllyesztette zsebbe.- s most itt a pnz.Vastag brtrca kerlt el, amelyben csupa bank lapult. Kiszmoltngy darab szzast, aztn mg nyolcvan koront kisebb

    paprpnzben.- A tbbi egy vre a kamat, azt mindjrt levontam belle -magyarzta. -Ngy percent, nem sok, ha meggondolod, hogy mgisrizik nekem ez a dolog...Juda blintott.- Rendben van.

    - Az zlet zlet... Mstl nem is kaphattl volna... Mert semmidsincsen, vltt nem rhatsz al, zlogot venni nem lehet tled. No?Igaz?

    - Igaz. Rendben is van.

    - Az rut mikor kldjem?- A jv hten. Majd n bejvk.- J.Hozzhajolt s csendesen mondta:- De aztn vigyzz... Ne felejtsd el, hogy vatosnak kell lenni. Hazletet ktsz, mindig tiszta legyen... Ne kapaszkodhasson bele senki.rted? A formra kell gyelni, fiam, mindig csak a formra. Atrvny: forma. Azt be kell tartani... A tbbi nem fontos. Kivlt aklcsnknl vigyzz. Ha egy parasztnak pnz kell s adsz neki,akkor te egy j ember vagy. gr ft-ft, nagysgos rnak nevez, deamikor visszakred a pnzedet, akkor egy tetves, uzsors zsid vagys trvnybe hvat. Mind azt mondja, hogy nagy kamatot krsz... Nekss te ki rsban nagy kamatot... rted?Juda blogatva hallgatta.- A zlog, az ms... No... Ht legyl te szerencss, fiam... Kegyesenelbocstotta.A pnzzel zsebben lassan ment az utcn. Most mr szabad embervolt ebben a vrosban, nem kttte ide semmi, az zlet se. Holnaptlkezdve egy kis faluban l majd, hogy meddig? - maga se tudja.

    Titokban azt remli, hogy nem sokig.A vroshza eltt megll, nekitmaszkodik a falnak s nzi arkelket. Egy-kt falusi mg akad kztk, de legtbben idevalk.

    Lnyok is stlnak, bokig r szoknyban, kis kalappal a fejkn,munkcsi zsidlnyok s Brandstein Juda most elszr nzi meg ketobban.

    em rt r mostanig erre...A sarokrl egy magnyos, kicsit kvr n visszatekint srmosolyog.Vrhullm nti el az arct, szemt elkapja s rzi, hogy torkban

    lktet az r.Ez is van mg az letben... A n...

  • 7/29/2019 Tarnapolbl indult

    24/867

    Majd... Le kell hajtania a fejt, mert egszen vrs, rzi, s gy sietvgig az utcn, be a gett szk siktorba, mint akit rajtakaptakvalami tilos cselekedeten.

    HARMADIK FEJEZETAz zlethz nem palota, de Brandstein Juda mgis bszkn tekint r,valahnyszor kzeledik felje az utcn. Gerendkbl csoltk ssze,s befestettk srgra, meg pirosra, egszen csinos gy, jcsknkitkzik a rutnek kunyhi kzl. A bolton kvl van mellette egykis raktr is, ahol jszaka alszik. gy, festett fenyfaszekrny -ennyi a btorzata, meg a ldk, kosarak, vegek, amik a portktrejtik magukba. A szk zugolyt sr szag tlti meg: a petrleum,hering, bors, denaturlt szesz s a kocsikencs that ktrnyszaga.

    Igaz, az ember hamar megszokja ezt s nem trdik vele.A sarokba apr dobklyha szorult, abban mr g a tz s j melegetraszt maga krl: december van s odakint mter vastagon mindent

    bebort a h.A boltban nem tzel. Ha szl az ajt felett a cseng, a meleg zugbl,ahol csendesen, lbe ejtett kezekkel ldgl, kimegy, vllra vetettkabttal s odaadja a kkre fagyott lb rutn gyerekeknek vagy alompos asszonyoknak, amit krnek. Nem valami srn nyitjk r azajtt, nha fl dleltt senki se jn, de ez nem csggeszti el az jboltost. A portka fillres haszna nem izgatja, legszvesebben

    bezrn a boltot, de a ltszat miatt mgis veszdnie kell a krajcrra, petrleum, s, paprika kimrsvel, amit szgletesre vgottjsgpaprba csomagol.A frfiakat jobban szereti, br azokkal hosszabb ideig kell csorognia hideg boltban. Olcs plinkrt jnnek, s hrom, ngy pohrral isfelhajtanak belle. Nem, Brandstein Judnak nincs italmrsiengedlye, de az plinkjra azt nem is adnnak. Spirituszt mr.Az a szegny, nyomorult erdei munks hogy brn megfizetni afinom szilvriumot, trklyt, amit Apfelmann Jankel rul a

    kocsmban? Tiszta jttemny, hogy nla rszegre ihatja magt tkrajcrrt... Igaz, eleintn kicsit bds volt a plinka, de nem olyanknyesek ezek az emberek. Aztn kitallta, hogy segthet a bajon sazta illatos az olcs szesz, vetekszik a legdrgbb fajta vrosiitalokkal is. A rutnek elismeren blogatva csettintenek utna sgy rszoktak, hogy lassan nem is tud mr elegendt kszteni nekik.A raktrban, egszen htul, a ss zskok mgtt, res heringeshordk alatt van Juda kisstje. Egyszer szerkezet, maga csinlta, dea clnak igen megfelel. A fldbe sott lyukban ott ll egy kerek

    plhdoboz, valamikor savany cukrot tartottak benne - ez az st.

    Szjn egy rgi posztkalap, karimjnl fogva rerstve a dobozras a kalapban legalul egy kis msz, fltte apr homok, afltt trtt

  • 7/29/2019 Tarnapolbl indult

    25/867

    fekete borsbl, szegfszegbl vkony rteg. A bors kzt vanlia isvan. Este, mikor minden elcsendesedik mr, s Juda bezrja a boltajtajt, flretasztja a heringes hordt, kiemeli az stt s gondosanmegtlti spiritusszal. Reggelre a posztkalap megszri s ksz a

    plinka, csak mg vizet kell bele nteni, mert megrthat a parasztegszsgnek, ha nagyon ers. Persze, gy tbbet is keres rajta azember. Sok munka van a plinkaksztssel, kockzatos is, htinkbb a minsg legyen gyengbb.Ezt a mesterkedst tallta ki, a falusiaknak nagyon zlik az jfajta

    plinka, csak hozzjnnek rte. Pnzk nincsen mindig, de ez igaznnem akadly, egymssal j az ember. Fel lehet rni a kontt abba afekete fedel knyvbe, amit Munkcsrl hozott, mikor idekltzttSz-ra. Aztn a pnz biztostva is van egy kicsit: Juda ktmarhapasszust riz a raktrszoba szekrnyben, mint

    zloglevelet, egyiket ppen a rutn karcsony eltt kell kivltani atehn gazdjnak valami hetven koronval. Mert akrmilyen olcs aplinka, azrt a kont lassan nvekszik. Hrom hnap alattszaporodott meg ennyire az adssg, br Juda nhny ttelt olyankoris bert a knyvbe, mikor a vendg nem fordult meg a boltban. De kiemlkeznk ilyesmire? Tudja azt szmon tartani a paraszt, hogymikor futott be egy pohrka szeszre?Kszpnzklcsne is van kint, legalbb ktszz korona, azasszonyok szorgalmasan hordjk a tojst a kamatban. Nem

    panaszkodhat, szpen gyarapodik, jobb ez, mint a munkcsi piacravonszolni a ldt, vagy ton lenni a falvakban a csontrt, rongyrt.Alkonyodik.

    A hegyek tetejn a lebuk nap fnytl rzsaszn a h, s a kopaszerdkn kk rnyak dlnek vgig. A falu meglapul a vlgyben, s acsendben, amely olyan mly, hogy szinte hallani lehet, egyformazgsban, mintha a tli nmasgban a szfrk zenje szlna. Asztszrt hzak krl az letnek nincsen nyoma. A rutn a hideg ell

    bevitte minden jszgt maghoz: a konyhban ott kaparsznak aporban a borzastoll, apr tykok, nhol a kamrban diszn szuszog

    s a szobban a nehzszag kecske hever a bboskemence padkjaalatt. Az apr ablakszemek vakon bmulnak a tli tjra, vilgossgalig-alig gyl ki bennk.A raktrszobban gyertya g. res cukroslda tetejre ragasztottaJuda, a faggy lassan olvad a kanc krl s knnyezve csepeg al,hogy apr, lmos fny tcsv gyljek a deszkn. A srga,gymoltalan vilgossg nem br terjedni, csak kszkdik asttsggel s mg mlyebb, mg feketbb teszi a homlyt: A falonide-oda imbolyog a boltos rnya, elnylva, mint valami fantom,vgigtapogatja a szobt, rgrnyed a zskokra, elferdl a

    szegletekben s hanyatt esik, ha tlsgosan kzel r a fnyhez.Reggel Munkcsra kszl, az egsz hten sszegyjttt tojst akarja

  • 7/29/2019 Tarnapolbl indult

    26/867

    bevinni. Ldba rakosgatja, gonddal, forgcs kz, hogy ssze netrjn.A boltajt csengje lrmsan megszlal, mint valami tlbuzgcseld, aki a vendg eltt szalad s kiltoz.- No, megszomjazott valamelyik paraszt? - motyogja.

    A gyertyt felragadja a ldrl, kezn vgigfolyik a faggy, s rfagymindjrt a hideg brre.- Ki az?

    yakt elrenyjtja, s sszehzott szemmel kmlel bele a bolthomlyba. Valamelyik asszony lehet. Ott lla pult eltt, fejeszorosan bektve, nyakban vastag birkabrcondra, lba

    bocskorban. Az arct nem ltja.- No, mi kell?

    A fikok fell kerl s a gyertyt elre nyjtja.

    - ... Te vagy, Marusja?- n...- Mit akarsz?

    - Kicsi petrleum kne... megs... Halat is vinnk, kettt. Az apmmegjn az erdrl este.- Pnzed nincsen, ugye?

    em felel mindjrt, lehajtja a fejt s bocskora orrval kapargatja afldet.- Niiincs, - nekli.- Ht nem baj... Most az egyszer mg adok. Halat is, petrleumotis... De ne hidd, hogy ezutn mr csak jssz s mindenfle portktviszel innen. Hallod?

    - Igen.

    Htranyl a heringes hordba, kivlaszt kt kisebb halat s elvesziMarusjtl a petrleumos veget. Shajtozva tesz-vesz, hajladozik,lassan, kelletlenl. Aztn, hogy kszen van, s a st is becsavarja ahegyes zacskba, megszlal:- No, itt van.

    A leny utnanyl a holminak, mellhez szortja a fojt szag halat,

    meg az veget.Juda thajol a pult fltt, megragadja a karjt s rekedten krdi:- Az apd itthon van mr? Hazajtt?- Az este megjn.- Akkor maradj itt... Gyere... segts nekem htul a tojst

    becsomagolni. Marusja riadtan rntja ki magt a sovny kzbl:- Most nem... nem lehet... Apa hazajhet s akkor engem agyonver,ha nem tall otthon.Szalad az ajt fel s gy rntja fel, hogy a cseng sikoltva szl mgakkor is, amikor a havon messze sttlik mr a lny fut rnyka.

    o, lm, milyen ravasz np. Ez a favglny is becsapta, a hering,petrleum s s ingyen kerl a konyhjra. Most mrmsodszor.

  • 7/29/2019 Tarnapolbl indult

    27/867

    gy jn, stttel, hogy azt hiszi: nla marad, aztn mikor megkapjaa portkt, elszalad. Vagy az is lehet, csakugyan hazavrja az apjts akkor jobb, ha elmegy. Ezek a parasztok mindjrt fejszt fognak...A Risko Ljivk Marusjja pedig gyes leny...Ljivk egsz hten az erdt jrja, valamelyik frsznl dolgozik, alny egyedl van itthon, mert az anyja mr rgen meghalt. Tizenhtesztends, szke, nagy riadt kk szeme van s kemny fiatal hsa...Juda arra az estre gondol, mikor elszr jrt itt egy hnappal ezeltts elmosolyodik.Akkor is este volt, november vge fel, zuhogott az es, egy lleknem jrt az utcn. Kt halat vett. Beszlgettek s a lny

    panaszkodott, hogy milyen szegnyek. Meztlb volt mg, lbtkkre marta a hideg, igazn megsajnlta.-No, adok neked egy pohr plinkt, hogy ne fzzl - mondta.

    Tlttt, s mikor ltta, hogy az ital megzavarta a fejt, kuncognikezdett tle, gyorsan adott mg egy pohrral. Szval tartotta, remegtrdekkel llva a pult mgtt, figyelte: hogy vlik egyre vidmabbRisko Ljivk Marusja.- Szp hajad van - dicsrte rekedten s hozznylt a vastag fonathoz.- Mirt nem teszel bele szalagot te is, mint a tbbiek?- O, nincs neknk arra pnznk. Szegnyek vagyunk...- Egy szp piros szalag kne a hajadba. Ilyen, ni.Az egyik fikbl kihzott egy vg tzpiros selyemszalagot.Kibontotta, a barnafestk pulton vgignyjtotta s floldalt a lnyrapillantott:- No? Tetszik?

    - hm.- Mrek belle egy rft. J?- , ne tessk velem trflni fiatalr.-Nem trflok, te... Nzd...Zsebbl lassan kivette az ollt s belenyrt a selyembe.- No? Kell?

    Fejt ingatta, hitetlenkedve s elrntotta a kezt, mintha gette volna

    a szalag, mikor felje nyjtotta.- Vedd el ht, szamr! Neked adom. Ajndkba adom. Nem kell rtefizetni.

    Rszegen mosolygott r, aztn hangosan felkacagott.- Akarsz mg egy pohr plinkt? Van nekem jobb is, mint ez. des.Olyan z, mint a krte... No, gyere... Majd abbl adok...A pulthoz kellett tmaszkodnia, mert majdnem elbukott. Botorklva,nevetglve, mint akit csiklandoznak, tapogatott a raktr ajtaja fel.Juda reszket kzzel kotorta ki a szekrnybl a csszrkrte plinksveget. Torka szraz volt, szeme gett, bre tzelt s szve nagyokat

    ttt a melln.-No, lj le egy kicsit.

  • 7/29/2019 Tarnapolbl indult

    28/867

    Marusja a ldra akart, de megfogta kezt s az gy szlreteleptette. Tlttt az italbl, s elbb maga hajtotta fel a poharat,aztn a lny kezbe adta.- J?- hm... Nagyon.- Mg egyet!-Ne... nem... Szdlk... Jaj... Vkony, rszeg hangon nevetett.- Vrjl egy kicsit, Marusja...Kisurrant a boltba, a kls ajtt behzta, a keresztvasat isfelakasztotta s vaksttben botorklt t a raktrba, ahonnt agyertya pislkol fnye mutatta neki az utat. A leny mellre bukottfvel lt az gy szln, flig eszmletlenl az italtl.- Leesel, Marusja... te...

    Mell hzdott, megfogta a kezt, aztn hogy ltta: nem is tudja, mi

    trtnik krltte, hirtelen felugrott s elfjta a gyertyt...gy volt. Azta Risko Marusja ingyen hordja a heringet spetrleumot, meg a st Brandstein Juda boltjbl. Este jn, csakppen nem tudja itt tartani, mint akkor; a plinkt nem issza mrmeg, hiba knlja vele. Nappal nem mutatkozik, pedig tbbszr islesett r, Isten tudja,mit csinl. A hzukhoz nem mehet, mindjrt

    beszlnnek rla, hogy az j boltos Riskok portjt ltogatja. Neadjon neki tbbet semmit? Htha akkor szl az apjnak? Ezektlminden kitelik, ezektl a bosszll parasztoktl. Nagy Isten, milenne belle, haaz a favg belltana ide, fejszvel a kezben sordtani kezdene a lnya miatt! Ajaj... Mg rgondolni is rossz. Neml csinlta, kr volt, most amg ebben a faluban lakik, mr rks

    adfizetje lesz a Risko Ljivk Marusjjnak. Mg ha frjhez megy,akkor is... Zsaroljk majd... Szeretn magt arculverni az ostobasgamiatt, de csak ilyenkor, mert napkzben minduntalan a lnyragondol s azt forgatja a fejben, milyen gyessggel tarthatn itt, halegkzelebb betr a boltba.- No, megint ki az?

    A cseng halkan meglendl a boltajtn.

    - Mi kell?Csak a fejt dugja ki a raktrajtn.- J estt, fiatalr.- Maga az, Pavel?- n.- Ht csak ide jjjn, a boltban hideg van. Magasra tartja a gyertyts vilgt vele a jvevnynek.Hajlott, szes emberNikolics Pavel, elreesett vll, vkony sreszkets fej. Nem reg mg, jval innen van az tvenen, dehatvannak ltszik. Szeme gyulladt, rkk nedves s mlyen l a kk

    erekkel befutott arcban, alatta vastagrnc tskk csngenek.Bajusza bnatosan lg borosts lla aljig. Mindig plinkaszagot

  • 7/29/2019 Tarnapolbl indult

    29/867

    raszt maga krl, szrke-piszkos halinjba is bevette magt aspiritusz szaga. Valaha gazdag embernek szmtott Sz-n, hegyilegeli voltak, jszga, szntfldje, hza, de lassan mindent elvittaz ital. Most mr egy nyomorult kis kunyhban lakik a falu szln,egy darab legelje maradt mindssze s egyetlen tehene. Annak a

    passzusa is Juda szekrnyben hever.- Adjak egy pohrral?- Ht... lehet...Megkszrli torkt a mar ital utn s nzi: hov lhetne. Egy rescukrosldra telepszik, kt nagy klt trdre teszi s szemt remeliJudra.- Baj van, fiatalr.- Baj? Micsoda baj?

    -Nincsen pnzem. Nem tudom kivltani a zlogot. Nem kerestem.

    Tudja, rosszul fizetnek a frsznl, lni is alig tudok belle, az a kismlliszt ppen hogy kikerl, meg kicsi szalonna nha.Shajt, gondterhesen sszevonja szemldkt, vastag, btyks ujjaia bajusza szlait tpdesik. Nem tudja, mitv legyen. Ha nem fizet,vge a hitelnek, a kocsmban mr rgen nem kap italt,csak ha elreleteszi a pnzt a krment ablakba. S plinka nlkl lni nemlehet... A gyomra nem brja az telt, a keze reszket, a beretvt setudja vele tisztessgesen fogni, a munka nem megy. Felakaszthatjamagt. Homlokt lassan ellepi a finom verejtk. Vrja, hogy ez afiatal zsid mit mond, a hallgatsa semmi jt nem gr. Az arcrlszeretn leolvasni a gondolatait, de kpe mozdulatlan. Szemt lesti,keze a kabt zsebben, ll, szemkzt vele, mint valami nagy br, akimindjrt kimondja a szentencit.- Szval nincsen pnze... Hm... Ez bizony baj, Pavel gazda.- Baaaj...

    -Nagy baj. Mert nekem is kell a pnz. n se kapok rut hitelbe. Mitgondol? n ajndkba hozom Munkcsrl azt a sok mindent? He?

    ekem hitelbe kell kiszolglnom azt a sok embert. Kinek van pnzemaguknl? No? Senkinek. Csak jnnek nekem ide, hogy fiatalr gy,

    fiatalr gy, hen halunk, ha nem ad hrom halat... Nem tudunkkigyjtani, ha nem mr petrleumot... Ht mondjam, hogy nemadok? Van nekem ahhoz szvem, hogy elkldjem ket? Nincs... Deha n nem kapom meg a pnzem, akkor mibl hozzak j rut? Miblvegyem azt a plinkt maguknak? No?Terjengeti a kezt, nekl hangsllyal, mintha Jeremis keserves

    panaszait mondan, gy beszl.- Egyszer majd szerencstlenn tesznek avval is... Valami finncszreveszi, s akkor rkre tnkre vagyok tve. Csupa bajt csinlokmagamnak maguk miatt...

    mlik belle a sz. Aztn egyszerre abbahagyja s flig lehunytszemhja all rpillant a parasztra. sszeroskadt egszen,

  • 7/29/2019 Tarnapolbl indult

    30/867

    remnytelenl l a ldn.Most mr csakugyan nincs mit csinlni. Ez a szegny zsid olyanszv, mindent nekik adja, ht mit tehet? A Megvlt Jzus tudja,

    hogy br eleget tenni, hiszen a zsebben nincs hsz fillr. Arra iskevs, amit ma este megivott itt. Mert kzben Juda ntgette avanlia- s borsszag spirituszt, mintha t akarn vigasztalni. A fejemr kvlyog egy kicsit, a tagjaiban j zsibongs tmadt, egszenfelmelegedett attl a finom plinktl, hogy a Szzanycska ldjameg, aki kitallta.- No, mit gondol, Pvel gazda, mi lesz most mr?-Nem tudom. n olyan buta ember vagyok, rfi. Honnt tudjam? De

    pnzem nincsen. A frsznl rosszul fizetnek... Kenyrre is alig jut.- Pedig sokkal tartozik. Tudja, mennyi kontt csinlt nlam?- Fel van rva, fiatalr.

    - Fel van rva, fel van rva! Avval n semmit se rek, az a paprosnem pnz nekem. Nzze, itt a kontja!Kiveszi a fekete noteszt s elje tartja.-Nem tudok n olvasni, pan...-No, csak nzze! Itt van a neve, Nikolics Pavel, ltja? Itt megsorban, hogy mikor mennyit fogyasztott nlam. Az sszesen hetvenkorona.

    - Hetven? Hm, hm... hetven...

    - Bizony! Egy valsgos vagyon. Ha meg nem kapom,tnkremegyek. Legalbb a felt fizesse meg most mindjrt, a tbbirr tavaszig. Nem bnom. Ne mondja rm, hogy n egy rossz embervagyok.

    - Felt? Mennyi az?- Harminct korona... Kerek harminct. gy is mit vesztek rajta! Jaj,micsoda vesztesgem van. De gy kell nekem, ha bolond vagyok smegsajnlom magukat. Hadd igyk az a szegny ember, mondommagamban, gy sincs az letben ms rme. Csak dolgozik folytonavval a nehz fval az erdben, hadd vidmtsa meg magt...- gy igaz... gy...

    -Nnna! Tltm magukba azt a drga plinkt, aztn a vgn nemfizetnek. Jnnek nekem, hogy gy nincsen pnz, gy nincsen pnz.rjem be vele. Haljak meg hen? Nekem senki se ad egy pohr

    plinkt, vagy egy darab kenyeret, ha tnkremegyek. Magban isbztam, Pvel gazda. Mondtam magamban, te csak adjl ennek aderk embernek nyugodtan kontt. Ennek olyan becsletes arca van,ez nem csap be tged, mint a tbbi gazember. Aztn itt van, ni...- n nem is akarom becsapni a fiatalurat. Dehogy akarom!Megfizetem n azt a kontt. A tehenem megellik karcsony utn,tavaszra felnevelem a borjacskt, eladom a vsron, majd fizetekaddig.- Jaj, jaj... Hogy higgyem n ezt, Pvel gazda? Lssa, azt is elhittem,

  • 7/29/2019 Tarnapolbl indult

    31/867

    hogy karcsony eltt fizet, aztn most mi trtnt?- Itt a zlog... Becsletes ember vagyon n.- De a kamat! A kamat, Pvel gazda! Mi hasznom nekem abbl, ha a

    pnzem magnl hever mg egy flesztendeig? Nem tudom forgatnia pnzemet. Jaj, jaj... mennyi baj szakad rm, mennyi gondom vanmaguk miatt. Trjn le a kezem, ha n mg egy korty plinkt adokvalakinek a faluban. Trjn le ez a kt kezem. Sorvadjon el a lbam,ha mgegyszer elmegyek italt venni, ha csak egy lpst is teszekutna...Hogy nagyobb nyomatkot adjon a szavnak, megragadja a nagykk veget s elindul vele a sarokba, a poharat pedig zsebbe rejti.

    ikolics Pvel felnyikkan.- Adjon mg egyet! Csak egy pohrkval, fiatalr... Habozik, devgl mgis tlt neki.

    -No, itt van ni... Ilyen bolond vagyok n. Ktznival bolondvagyok.

    - J ember vagy, pan... n mondom, j ember vagy... Hogy az Istenldjon meg rte...- Ht idehallgasson, Pvel gazda. n most valamit kitalltam, hogylssa maga, milyen ember vagyok n. Nem bnom, vrok a kontval.De a kamatot nem engedhetem el, mert n a kamatbl lek. Holnapreggel vezesse el hozzm a tehenet, az gyis az n zlogom, hiszen a

    passzusa itt van nlam. Igaz?- Igaz, pan.

    -No. Ht akkor mindegy, hogy magnl van, vagy nlam. n nembnom, tartom is. Rossz zletet csinlok, lehet, de vllalom, mert nnagyon sajnlom magt. Szval hozza el a tehet, annak a haszna leszaz n kamatom, mg maga kifizeti a tartozst. J lesz gy?- J, j... Mgis okos ember vagy... hk... te pan...- Aztn majd csinlunk egy rst, hogy hsvtkor fizeti a kontt. J?- gy lesz j, ahogy te akarod, pan... Mert te derk ember vagy, hazsid is vagy... n mondom, Nikolics Pvel...- Most mr menjen maga haza, Pvel gazda. Ks van, bezrom a

    boltot... De reggel a tehenet hozza ide nekem. Akkor j emberekmaradunk tovbbra is.A rszeg rutnt kituszkolja a raktrbl, keresztl a bolton, ki azutcra, ahonnt a sarkig nyitott ajtn t hideg mlik be sr prval,meg lesen metsz szl.Egszen besttedett, az gen magasan ragyognak a nagy szemhunyorg csillagok s a tisztra sepert mennybolt kzepn, mint egyfelakasztott, ris petrleumlmps, srga fnnyel ragyog a hold.Tvol kutya ugat s a hzakbl tompn felelnek r a tl ell behvotthzrz ebek, mg le nem csillaptjk ket egy rgssal gazdik.

    Elgedetten sszedrzsli tenyert, utnanz az imbolyg Pvelnek,aztn behzza a ktszrny ajtt. Felakasztja a keresz tvasat,

  • 7/29/2019 Tarnapolbl indult

    32/867

  • 7/29/2019 Tarnapolbl indult

    33/867

    Tiszta gy volt, nem kellett rajta sokat tndnie. Ahogy leszlltak aszekrrl s Mojse a tntorg, zrg csont vn gebt bekttte azistllba, mindjrt elindultak megtekinteni az llatot.- Szp tehn... -blintott elismeren a fuvaros s krljrta.Sovny, gyorsbeszd emberke volt Buxbaum Mojse, kisslhetetlen fajta, mert semmire se vitte mostanig, szegny embermaradt s mr bizonyosan gy is hal meg. Fuvarozgatott a

    parasztoknak is, ha kellett, s a hegyekbl a frsztulajdonosokathurcolszta be Munkcsra, ha srgs volt nekik az t, s szaportottagyermekeit. Volt neki kereken tz, mind hozz hasonlan apr svkonycsont. Fekete szaklla egsz arct bentte, alig ltszott ki aszeme a torzonborz szr kzl.- Ht akkor viselje gondjt, Mojsele...Eloldottk a jszgot, s az engedelmesen kvette az apr zsidt, ki

    az udvarrl.hny paraszt csorgott a kocsma eltt s jl megnztk ket.-Nikolics Pvel tehene -bkte meg egy sttarc magas ember aszomszdjt -, nzd csak!- Az volt, csakugyan...

    - Eladta?

    - Zlogba adta az j boltosnak.- No...Legyintett az rdekld s elfordult a ltvnytl.- Azt mr Pvel nem kti tbbet az ljba, bizonyos...- Hasas...- Hm...

    - Jl jr vele. Ha pnzem lenne, ltatlanban adnk rte ktszerannyit, mint amennyiben elvette tle.- Megrn...

    em szokatlan ltvny errefel az olyan tehn, amelyiknek kteltzsid tartja. Tudja mindenki: milyen okbl vezetik a jszgot agazdja istlljbl s borzongva gondolnak r, hogy egyszer az llatukra is sor kerl majd. Olyan ez, mint a vgzet - nem kerlheti

    el az ember, csupn belenyugodhatik. Tle idegen hatalmak szabjkmeg bekvetkezst.Pvel valahol a frszben volt ekkor mr, a nyersszagfenyrnkket emelgette s nha odafutott, ahol condrjt s zsrosszrtarisznyjt levetette. Kivette az veget, amit j szvvelteletlttt reggel az j boltos plinkval, hzott egyet az italbl sdolgozott tovbb. Otthonra nem igen gondolt, a tarka tehnre senagyon. Majd... Tavaszig mg sok minden trtnhetik, kivltja azlogot...Csak az asszony srdoglt egsz nap. Tbbszr is kiment az lba,

    megnzte a tehn helyt a jszol mellett, ahol a gerendt fnyesrekoptatta nyakval s mindannyiszor knnyezett egy verset.

  • 7/29/2019 Tarnapolbl indult

    34/867

    Juda, hogy elintzte tehene sorst, a fekete noteszben keresztlhztaikolics Pvel kontjt.

    Ez a ttel kiegyenltdtt...

    NEGYEDIK FEJEZETfelsge, a kirly nevben...Az ablakon tavaszi es dobol, a termekben mg a klyha melegeterjeng lmostn, s a folyosrl a zrt ajtkon t is beszrdik alrma. A padon, amelyrl a barna festket lekoptattk rgen s allaa meztelen fa gy fehrlikki, mint egy elgennyedt seb, a falfstfoltjaira bmulva porontyt szoptatja egy asszony. Bocskoroslbt lblja, s telt, fehr mellt brgy szemrmetlensggel trja kia jrkelk szeme el. A fldre telepedve, vszontarisznyjbl

    vatosan csipegetve, trt s srga kukoricalepnyt eszik melletteegy torzss szakll ember. Csupa falusi rutn. Riadtak, nmk,mintha templomban volnnak, csak suttogva mernek egymshozszlni, de egy sietve elhalad gyvd rjuk tekint, mindjrtelhallgatnak, bocsnatkrarccal magukba roskadva nzik tovbb anagy srga hz nyzsgst.A szoptat asszonnyal ppgy nem trdik senki, mint a trtcsipked reg bcsival. Mint a megszllottak, jrnak-kelnek a peresfelek, gyes-bajos kereskedk, gyvdek, tank, a vastag srral

    bortott kkockkon. Lpteik zaja, hangos beszlgetsk egyetlen,

    soha nem szn zsongss olvad ssze az pletben, amelynektermeiben az egyszer, festett fenyfaasztalok mellett napontahsszor, harmincszor is elhangzik: "felsge, a kirly nevben..."Az ablakmlyedsekben sszehajolva, hogy szaklluk szinteegybefolyik, csillog szem zsidk trgyalnak. Nem keverednekssze a rutnekkel, egszen kln vonulnak. Suttogva hadarjk aszavakat, kezket terjengetik hozz, blogatnak, derekuk temesenmozog, mintha most is a zsinaggban volnnak, s olykor egy-egyhangos zsargonszt kiltanak el.

    ha gyvdek lpnek hozzjuk, s azokkal pran elvonulnak, msablakkzbe, ahol duruzsolva beszlnek, szemket jrtatva, fejketszntelen kapkodva, mintha nemszeretnk, ha valaki meghallja:mirl vltanak szt. Majdnem mind tank, vagy vdlottak, s vannakkztk, akik a ht minden napjt itt tltik, a szombatot kivve.Olyankor csak a rutnek egymskzti preit trgyaljk a brk, akocsmai verekedseket, a tykok, fejszk eltnst, asszonyokcivdst, csupa olyan gyet, amelyben nincsen zsid tan. Szintekong olyankor az ressgtl az igazsg hza, hinyzanak amegszokott arcok, az otthonosan mozg vendgek, akik taln

    zleteiket is itt ktik, mint valami brzn. Reggeltl ks dlutnigcsorognak a folyosn, vagy ldglnek a padokon, mg rjuk kerl

  • 7/29/2019 Tarnapolbl indult

    35/867

    a sor s nneplyes arccal, hunyorg szemmel vallomst tehetnek,mindig kereket, pontosat, mintha megtanultk volna elre aszavakat.Brandstein Juda is itt lt egy kora tavaszi napon a folyosn, kicsitmegilletdtten, majdnem flnken. Kora reggel rkezett, mg csakaz altisztek jrtak akkor a termekbe, fekete szeneskannkkal akezkben, de azoknak is ksznt, s mindegyiktl megkrdezte,

    bocsnatkr mosollyal, hogy j helyen jr-e.- Mg soha nem voltam a trvny eltt - bizonygatta -, nem tudomitt a jrst.A brkat, akik aktkkal s tskkkal jttek, felllva dvzlte, stallgatta, hogy vajon melyik el kerl az gye. Ksbb aztnBuxbaum Mojse, a fuvaros is megjtt, ez a kis frge emberke, akigy mozgott, akr a knes. Nevetglt, nyitott szjjal, s

    fokhagymaszagot rasztott maga krl. Ide-oda ugrlt, mutatta, hogynem kell itt flni, kacsintgatott Judra s megmondta a brkrlsorban: hogy hvjk ket, milyen szigorak, hogy kell nekik felelni.- Csak te ne flj - veregette vllt, lbujjhegyre gaskodva. - Mgengem ltsz, neked semmi bajod nem lehet. Olyan tiszta gy ez,mint a nap az gen... Mindent megmondunk a brsgnak, csak te neflj, Brandstein Juda...A tbbiek is megjttek: az gyvd, bizonyos Grn Samu, a vnOzis, s mg msik hrom zsid, akiket soha nem ltott.grlszakadt falusi emberek, nagy csizmban, derekukon tktttkabtban, s mosolyogva nztk Judt.- No, rendben van minden - mondta az gyvd. - Csak okosanviselkedni, Brandstein r.- Mirt ne viselkedne okosan?Ozis a ptrirkk nyugalmval rzta meg szakllt, mintharosszalln a kijelentst. Hogy viselkedhetik mskpp egy jzletember a brsg eltt, mint okosan?Ebben az gyben nem lehet msnak igazsga, csak BrandsteinJudnak. Az a paraszt kontt csinlt nla, a kontt ki kell fizetni, ezt

    a trvny is gy akarja. De hol van a trvny, amelyik azzletembernek a pnzt is odaadja? No? A trvnnyel semmit se r aboltos, ha az adssgot nem brja behajtani. Arra val a zlog, kitilthatja meg azt?A tbbiek helyesln blogattak s Juda is megnyugodott, hogy nemlesz semmi baj. Az gyvd elhozta a tankat is, majd azoknak aszava eligaztja az gyet. Fejenkntt koront kell ugyan adni neki,s fizetni az ebdjket Smilovics Mendelnl, a bodegban, de megri.Buxbaum megrntotta a kabtja ujjt s fejvel intett.

    ikolics Pvel felesge fordult be a folyos sarkn. Az zvegy, aki

    pereskedik vele a tehn miatt. Makacs, buta asszony, jobban tettevolna, ha otthon l s nem hallgat a szomszdokra, akik

  • 7/29/2019 Tarnapolbl indult

    36/867

    telebeszltk a fejt. A tehenet eladta, mikor megellette a borjt,igaz, de meddig vrjon a pnzre? Azt a jszgot tartani is kellett, atakarmny pnzbe kerlt,igazn egy fillrt se adhatott vissza azrbl a parasztnak. Eleget magyarzta neki, hogy a vlt nem trfa,mikor az lejr, akkor fizetni kell.Igen, gy volt... Nikolics Pvel vltt adott az adssgrl, tankmondjk majd el: Buxbaum Mojse s a hromtisztessges,szavahihet zsid, akik vletlenl ott voltak akkor az zletben. Avlt nyolcvan koronrl szlt, a kamatokat mg nem is szmtotta...Arrl nem tehet, hogy a tehenet etetni kellett, a zlog elpusztultvolna, ha nem gondozza, de ki rendeli vajon: mindezt neki ingyen

    ktelessge cselekedni? Alig kapott a vsron a tehnrt annyit,amennyi a kvetelse volt, meg a kltsge, ezt is tudja BuxbaumMojse. , tiszta gy ez, tiszta s vilgos, mint a fnyl nap... Hogy a

    paraszt az erdben felakasztotta magt? Ht arrl is tehet? s kitudja, mirt tette? Az ital elvehette az eszt, sszeveszhetett afelesgvel, csinlhatott valamit a trvny ellen s flt, hogy bajbakeveredik miatta... No? Ki tudja azt most mr megmondani? Mgtn emiatt is neki legyen baja? Nem elg, hogy a jsga ide juttatta atrvny el, mert megsajnlta azt a szegny parasztot s klcsnadott neki nyolcvan koront?- Brandstein Juda!Az egyik ajtn kikiltott a bajuszos altiszt s orra hegyre nyomottszemvege fltt nzte: merrl mozdul az idzett fl.Bevonultak a terembe, ahol a melegben melyten keveredett mrel az emberi izzadsg szaga az esn zott bocskorok, condrk shalinkval.Az gyvd megmutatta a padot, ahov lnie kellett.

    em sokig vrakoztak, a brsg bevonult s megkezdte atrgyalst. Az asztal kzepnl, a kirly kpe alatt ppen,szemveges, sz r lt, aki szelden nzett r s krdezgetni kezdte:hogy hvjk, hol szletett.- Beregszszon - felelte s hangja nyugodtan csengett.

    Ha valaki nem hitte volna el, nyomban zsebbe nylhat smegmutathatja neki a pecstes rst. Igen, ha az embernek olyanprtfogja van, mint az reg Ozis, annak gyerekjtk mindenflepapr megszerzse s pldul azt is igazolni tudja, hogy kitanulta avegyeskereskedst, inaskodott szablyszeren MunkcsonGroszmann Ozisnl, aki annak rendje s mdja szerintfelszabadtotta.- Ht hogy volt az a tehnhistria? Mondja csak el szpen neknk.Mondta...

    Olykor felpillantott a mennyezetre, ahol a sarkokban a magyar cmer

    sznei virtottak, vagy a klyhra irnyozta tekintett s folykonyanbeszlt. Meg is sajnlhatta volna brki, mert vajon nem rdemli-e

  • 7/29/2019 Tarnapolbl indult

    37/867

  • 7/29/2019 Tarnapolbl indult

    38/867

    tehet arrl, hogy itt van? Nem a maga jszntbl jtt, a trvnyidzte, ott az rs az altisztnl, vagy az asztalon. Maga a br istudhatja, hogy nem passzibl jtt ide olyan messzirl.Bejelentettk tannak, csak eleget tett a ktelessgnek. Mg tncsendrk is mentek volna rte, ha nem jn az idzsre...- Maga honnt tudja, hogy Brandstein Juda klcsnt adott a meghalt

    ikolicsnak? Hiszen maga nem is abba a faluba val!- Fuvaros vagyok, nagysgos elnk r... n egy szegny fuvaroszsid vagyok... annyifel jrok... Akkor vletlenl Sz-n voltam, hal emlkszem, rut vittem... Nem... nem rut, vrjuk csak, a vilgrt

    sem akarok a trvny eltt hazudni. A kvesligeti metszt vittem.Igen... Azt... Ne tessk haragudni, nem akartam hazudni. Bementema Brandstein Juda boltjba, mert hes voltam s gondoltam, veszekegy heringet. Nem telik msra ilyen szegny fuvarosnak. Nyolc

    gyerekem van, nagysgos elnk r, az rkkval tartsa meg ket...Szval, egy kis heringet akartam venni. Akkor volt ott az a paraszt apnzrt. Lttam...Mindent tudott... Azt is: milyen ember volt Nikolics Pvel, milyenszne volt a bajusznak, hogy beszlt. - Az gyvd, Rth Samu,elgedetten mosolygott s kezt zsebbe dugva csrgette azaprpnzt, amit mindig trca nlkl hordott magnl, mintha rkkkszen tartotta volna az t koronkat az ilyen j tank szmra.Buxbaum Mojse azzal kezdte, hogy rtmadt a vdlottak padjn lJudra:- Mg engem hvattl tannak, te ganef? Volt br az arcodonidehozatni engem?

    Alig tudtk lecsillaptani. Hadonszott rvid kezeivel, arca egszenbelepirult a haragba, Juda ijedten bmulta, nem rthette: mi trtntvele. Mikor azt krdeztk tle, haragos viszonyban van-e a vdlottal,vagy az zveggyel, lthatan kzdtt magval, s vgl kivgta:- Haragszom Brandstein Judra, erre a fiatalemberre, aki itt l. Mgmost is tartozik nekem a tehn tartsrt...Elsrta: mennyibe kerlt a takarmny, milyen drgn vette a sznt,

    meg a rpt, s milyen nehezen tudja megkapni a pnzt.-Ne jtkonykodjon az olyan ember, akinek nem telik- rikcsolta.n fizessek r arra, hogy a parasztoknak pnzt ad s az ads nemtartja be a terminust? Ht mi vagyok n? Egy Chevra Cadisa?...Minden a legszebben ment. A brk ugyan - gy ltszott -gyanakodtak, de azrt minden rendbejtt lassan. Az asszony nemtudott tankat megnevezni, akik lttk volna, hogy a vdlottcsakugyan plinkt adott az elhaltnak, de itt voltak a zsidk.Vallottak, s egy hajszlnyi hzag nem volt abban, amit mondtak,tudtak a vltrl, a kszpnzrl - mindenrl tudtak, amit krdeztek

    tlk. S az gyvd mosolygott a pulpituson. Csrgette zsebben apnzt, nagy beszdet mondott az rtatlanokat vd trvnyrl s a

  • 7/29/2019 Tarnapolbl indult

    39/867

    mltatlan vdaskodkrl, akiknek szgyenkn kell elbjniok abecslet s tisztessg ell. Juda megilletdtten hallgatta sblogatott Ozis is, aki a kznsg padjban lt.Aztn sokig kellett vrakozni, mg a brk tancskoztak. Az regGroszmann odacsoszogott csatos cipjben s vllt veregette:- Ltod - mondta -, az igazsg megmutatta magt.Mintha az altiszt azrt llna ott, hogy ket figyelje, szavaikat,mozdulataikat szmbavegye, gy beszlt.- Isten nem hagyja el az rtatlanokat, ltod, Brandstein Juda...Mondtam n neked, hogy a trvny mindig az igaz ton jrkatsegti.A brk visszajttek s a nagy csendben elhangzott a sz:- felsge, a kirly nevben... Brandstein Judt az ellene emelt vds kvetkezmnyei all bizonytkok hinyban a trvnyszk

    felmenti...gy llott a nagy asztal eltt, kihzott derkkal, mint egy diadalmashadvezr. Nyugodtan visszamehet a faluba, nem lesz semmi kzeahhoz a srgra festett hzhoz, amelynek rcsos, apr ablakairaolyan szorongva tekintett fel reggel. Nem is hallotta mr a brszavt, csak a szjtltta, amely lassan mozgott, aztn arra riadt,hogy emelt hangon krdi tle:- Megnyugszik? Az gyvdre nzett.Grn Samu intett, s akkor is hevesen blogatni kezdett, tbbszr isegyms utn.- A brsg nem mondta ki, hogy maga rtatlan. Csak gy tallta:nem sikerlt bebizonytani, hogy a csalst valban elkvette. Azrtmegnyugszik? - magyarzta az gyvd, mikor ltta: tlsgosanltszik rajta az rm.- n? Krem alssan, doktor r, n egy szegny kis zsid vagyok.Hogy mernm n kvnni, hogy nekem az egsz igazsgot mrje atrvny? Nekem elg egy ilyen kis igazsg is... Belenyugszok...Igenis, belenyugszok...

    - Elmehet...

    Hajlongva ksznte a brk kegyessgt, bkolt, gy, ahogy a Traeltt tanulta, s mr suhant is kifel. Ht ennyi volt... Sohase tudtamostanig, mirt brzoljk az igazsgot gy, hogy bektttszemmel tartja kezben a mrleget. Ht ezrt... Nem ltja az igazsg,hogy a sly vajon a tisztessg aranybl van-e, vagy msbl. Csakelg nehz legyen, az a fontos...A folyosnmegvrta az gyvdet, s odakint krlvettk a tank is.Buxbaum Mojse kerek szemmel, hangtalanul nevetett r, a msikhrom komoly arccal nzte, mint az zletfelek szoktak, akik mrcsak a portka rnak kifizetsre vrnak, erre a mindennlfontosabb aktusra.-No, gyernk innen...

  • 7/29/2019 Tarnapolbl indult

    40/867

    Grn Samu magval ragadta ket, ki az utcra, s a vroshza mgtt,az irodjban elintztk az gy anyagi rszt.

    - Hsz koront fizet, Brandstein... Groszmann Ozis rra valtekintettel, ilyen olcsn csinltam meg magnakezt az gyet. stizent koront kapok a kln kltsgekre...Szemvel a tankra pillantott, akik figyelmesen vrakoztak az ajtmellett.Juda elkotorta a vszonzacskt s shajtva, nygdcselve leolvastaa pnzt. Mennyi kltsg merl fel egy-egy zleten, az ember sohanem tudhatja elre! Ezeket a kiadsokat is bele kell venni akalkulciba, hiszen mskpp nem rdemes belefogni semmibe...A faluba Buxbaum Mojse kocsijn vonult be, mg alkonyat eltt.Mindenki lthatta, aki akarta, hogy szabad emberknt trt vissza, s a

    trvny neki tlte az igazsgot. Nem rt, ha a parasztok az ilyesmitszreveszik, sokat tanulhatnak belle... Ez a bolond zvegy ismennyivel okosabban cselekszik, ha rhallgat a jakarat tancsra selfogadja azt a pr koront, amit knlt neki. Nem, a trvnytvlasztotta, ht most lssa... s lssa a tbbi is, hogy az igazsgmindig az okosabbak oldaln van...Mojse nagyokat pattantott az ostorral s szksgtelenl is kiltozotta lovakra, tkozta lasssgukat, lusta lpsket s munkjukkalarnyban nem ll falnksgukat. Elrte, hogy a hzak ajtajnkinztek az asszonyok, szemket drzslve a tzhelyrl kitdul

    fsttl s bmultak rjuk. Olyan volt ez, mintha mindannyian srtakvolna a ltvnyon, pedig csak a szegnyes vacsora tznek fstjeknnyeztette ket.Mindjrt kinyitotta a boltot, s killt az ajtba, hogy lssk, s ha mgvsrolni akar valaki, azt el ne szalassza. Harminct koronaflsleges kiads, csak kszpnzben, ha a tank ebdjt nemszmolja is, komoly vesztesg, be kell azt hozni...

    zegette a falut, a hzakat, amelyek gy lapultak r a domboldalra,mintha egy szerteszt legelsz nyj ris, bozontos llatai

    volnnak, barna testkkel, s htukon rkk felborzolt szrrel, amagas szalmatetvel. Tl volt majdnem, mikor idejtt, most zldellmr a f s az erdk fell furcsa, nyers illatok szllnak lealkonyatkor a kddel - fl esztendeje l itt. Ismer mindenkit, tudja:melyik hzban ki lakik, mije van a parasztnak, mindent tud rluk slenzi ket. Nyomorsguk nem indtja meg, soha nem rzettsznalmat irntuk. Inkbb gy rzi: mindez azrt van gy, azrtrendezdtt, hogy kiszolgltatottsguk teljes legyen, s ne tudjanakmeneklni az kezbl. Ezt biztosan tudja, ezt az egyet, hogykezben tartja valamennyit. Csak id krdse, mikor kerl a sor

    egyenknt rjuk gy, mint Nikolics Pvelre.Sokig tmaszkodott a bolt eltt, az ajtflfhoz dlve s nem is

  • 7/29/2019 Tarnapolbl indult

    41/867

    vette szre, hogy az utca lassanknt kihalt. A sovny, meztlbasgyerekek eltntek az udvarokrl, a tykokat s malacokat

    bekergettk a kamrkba, a hzakhoz ragasztott alacsony istllkbanis elnmultak a tehenek, meg a kecskk: egszen beesteledett, a falualudni trt. A vacsork gett vrshagyma illatt elvitte a szl, afsttel egytt, ami a tetk rsein kkens szelden szllott ki s tartottfelfel, mindmegannyi ldozati oltrrl, amelyen a szegnysgmutatja be napi hdolatt irgalmatlan vgzetnek.Egyedl maradt boltja eltt a mly homlyban, hozztapadva afalhoz, jszakai prdatra kszl, ideges vadknt s csak sztnevezette, mikor sokra tment az zleten s a hordk, ldk, zskokkzt kihozta az ajt lakatjt, hogy bezrkzzk.Sokig nem tudott elaludni e nevezetes napon.jra meg jra vgiglte a brsgi trgyalst, emlkezett

    megfesztve idzte vissza az elhangzott szavakat, a brkmozdulatait, az gysz arct, azt a gylletest, s hangtalanul nevetettnha. Hiba akarta megragadni mindenron, nem sikerlt... Kisiklottkezbl, mikor mr azt hihette, hogy zskmnya lesz... J, ha azember nem egyedl knytelen szembeszllni az ilyen hatalmakkal,mert vajon mi lett volna vele, ha nincs az gyvd, s nem jnnek el atank? Brtnbe vetik, bizonyosan... De lm, a gyengknek isvannak fegyvereik!Mosolyogva aludt el, mellre szortott kezekkel, amelyek gyhajoltak ssze, mintha a kt tenyr meleg fszkben riznnekvalamit, fltn s grcssen, valami frissen megtallt kincset.Ksbb, napokig se brt megszabadulni ettl az emlktl. Vissza-visszatrt elmjbe, foglalkozott vele, s gyakran azon kapta magt,hogy flhangosan beszl, vitatkozik az gysszel. Vgl valamiszemlytelen harag tmadt benne a parasztok irnt. Nemcsak

    ikolics Pvel zvegyre haragudott, a tbbiekre is, valamennyifrfire s asszonyra, akik- gy rezte - sszetartanakaz ellenfelvel s valamit forralnak. Elre bosszt akart llni rajtuk, sezrt megcsalta ket, ahol csak lehetett.

    Elgttelt rzett, ha a petrleumos vegbe csak egy csppelkevesebbet mrt, ha a sbl lecspett, a mllisztbl visszanttt, s aszmolsnl egy fillrrel megrvidthette valamelyik asszonyt.Valahnyszor figyelmeztetn megszlalt a boltajt csengje, s elindult a raktr mlyrl, hogy kiszolglja a vevt, mr remegett azizgalomtl. Ez az rzs lassanknt olyann vltozott benne, mintamin Marusja lelse kzben nttte el. Eleintn csodlkozott ezen,de aztn vllat vont s rlt neki.Harcban llt a faluval s mindig gyztt. Nem voltak ezek nagy

    diadalok -pr gramm s, egy gysznyi petrleum, nhny fillr-,de erejt rezte bellk, flnye bizonytkaiknt szemllte

  • 7/29/2019 Tarnapolbl indult

    42/867

    mindegyiket. Uralkodott a npen, anlkl, hogy az tudta volna, skicsfolhatta magban az egsz falut. ntudatt s vakmersgtnveltk az apr csalsok, mg vgre eljtt az a nap is, mikorhatalma mr flelmet szlt az emberekben s valsgos uralommvltozott, a zsarnoksg minden ismertetjelvel.Egyedl volt a boltban, ks este - gy kezddtt. Nyitva tartottsokig, mert a parasztok a hegyekben dolgoztak mr s csakilyenkor volt idejk betrni egy pohr plinkra, vagy azasszonyoknak a szoksos vsrlsra.Idegen zsid nyitott r, soha nem ltta mg a faluban s ksznt.- Mi tetszik? Fejt ingatta, hogy semmit seakar vsrolni. Fradtnak ltszott, csizmjn vastagon szradt azerdei utak srga, agyagos sara s szrke rtegben lte meg a por.Htn zsk, taln ruval megtmve, derekn az cska kabt szjjal

    tszortva. Mintha nmagt ltn, vndorlsa kzben... Csak ez azember regebb volt, szaklla fnyes-feketn mltt mellre, szemekrl sr, apr rncok tncoltak, mikzben hunyorogva, nagyonfigyelmesen nzett krl.- Leteszem egy kicsit a zskomat, nagyon nehz - mondta smosolygott hozz.Mly, rekedt hangja volt, de ahogy beszlt, nem rzett rajta ahajlktalanok gymoltalan s alzatos bizonytalansga, amit olyanl ismert a maga letbl. Inkbb nagyon is biztosnak ltszott a

    dolgban, s gy vetette le terht, mint aki hazarkezett.- Remlem, nem kld el fedele all egy zsidt, Brandstein Juda,hanem Isten nevben szllst ad a vndornak - lpett hozz, mikorzskjt ledobta s gondosan belltotta kt heringes hord kz.- Magamnak sincsen sok helyem, de...- Ezt vrtam...Arcba mosolygott, s nagy kezvel rtmaszkodott a pultra, gyvizsglgatta.- Megismertem volna -blogatott -, ppen ilyennek mondtk...- Kicsoda?

    -Nem talln el, ha egsz jszaka trn is rajta a fejt. Megmondom.Egy bizonyos Brandstein Josua felesge... No? Rjtt volna?- Anym?Blogatott, s most mr nyitott szjjal, hangtalanul nevetett, hogyegszsges, nagy srga fogai mind kiltszottak.- gy bizony... Brandstein Josua hzal felesge...- Tarnopolbl jtt?- Egyenesen onnan... De azt se mondja a vendgnek, hogy ljn le?Ha visszatrek, elmondom majd Rachel asszonynak, hogy mennyireszereti t a fia... Mg a vendgfogads szoksait is elfelejtette, mikor

    anyjrl hallott egy szegny vndortl. No?- Tarnopolbl...

  • 7/29/2019 Tarnapolbl indult

    43/867

    - Bizony... Menjen csak btran az n Juda fiamhoz, mondtaBrandstein Josua felesge, ha Magyarorszgra kszl, utols falatjtis megosztja magval.Krlnzett s srn blogatott.- De ltom, nem olyan szegny ember... A boltja tele van ruval,hallom, a hz is a mag...- Ki mondta?

    - Ht nem tudja ezt mindenki? Az egsz krnyken ismerik a fiatalBrandsteint, hogy milyenj keresked s milyen jv ll eltte. Neszgyellje, fiatalember... Ha valakirl beszlnek, az mindig j...Betesskelte a raktrba, leltette s ennie adott. Ksbb bezrta a

    boltot, hogy nyugodtan beszlgethessen a messzirl jtt vendggel,aki lttaapjt, anyjt s testvreit. Csupa j hrt hallott rluk. Apamg mindig hzal, de lassabban jr, mint rgen s a gyerekek

    segtenek neki a zskot cipelni. Szpen nnek, engedelmesek sgyesen beletanulnak az zletbe, pr v mlva Brandstein Josunakmrnem kell trnie magt a csald kenyerrt.Az idegen elhozta az reg Chajim dvzlett is, meg a mszrost sa fuvaros Jankelt. Mindenkit ismert, habr nem volt Tarnopolbaval. Hogy honnt jtt voltakppen? Nem fontos, azt a vrost gyseismeri. Igen messzirl s megfordul mindentt, orszgokat barangol

    be. ruja? Igen, az is van, br nem olyan portka, amivel msokkereskednek. Majd elmondja ksbb, szp sorjban. Arra is lesz id,mert ha megengedi Juda, pr