Dövényi Nagy Lajos Tarnopolból Indult

Embed Size (px)

Citation preview

  • 8/20/2019 Dövényi Nagy Lajos Tarnopolból Indult

    1/996

     

    Dövényi Nagy Lajos: Tarnopolból indult 1/9

    Kaftánban Európai ruhában

    ELSŐ !S" 

    ELSŐ #E$E"ET Valami csavargó kutya keserves vonításba kezdett odakint az utcán, s hangjára felbredt!áchel" #zemt mg nem nyitotta ki, $gy hallgatózott s találgatta% hány óra lehet"&indenesetre virradt már"' mocskos ablakon kereszt(l halvány sz(rkesg derengett be a szobába, ahol az alvókneszelsb)l pontosan tudta, ki merre van" *osua, az ura, biztosan hanyatt fek(dt megint,mert hangosan horkolt s nem bredt mg fel az ajtó m+g+tt, a f+ldre dobott vackon, *udase, mert egyenletesen sípolva llegzett" ' bels) falnál motoztak a kisebbek, akik kettenfek(dtek, lábbal egymásnak a deszkából +sszerótt ágyon"

     ehz, meleg szag terjengett a falak k+zt% az +r+kk f(st+l) kályha, az alvók kig)z+lgse,

    az izzadt ágynem-, a dohos szekrnyek s *osua zsákjának sztelemezhetetlen(lelkeveredett szaga"

     y$jtózott a dunna alatt s tudta, hogy most már fel kell kelnie, elkezdeni mindennapirobotját a családrt" Elgedetlensget rzett, mint h$sz esztendeje minden nap, s nhány

     percig viaskodott +nmagával, de aztán a k+telessg gy)z+tt" Kib$jt a takaró alól smagára kapkodta a flanel szoknyát, a kend)t, lábát pedig papucsba dugta"' s+ttben óvatosan ker(lgette az alvókat, kereste a gyufát, hogy világosságot csináljon"

  • 8/20/2019 Dövényi Nagy Lajos Tarnopolból Indult

    2/996

    ' lámpa fnye sárgán +ml+tt szt a t+r+tt, f(st+s erny) alól".randstein *osua, ahogy !áchel el)re tudta, csakugyan hanyatt fek(dt" /ába kilógott atakaró alól, s olykor megmozdult, mintha most is az utcákat járná, mint h$sz ve mindennap" 0lmában tán kiáltozott is, ahogy megszokta, míg vállán a zsákkal, elgondolkozva

     ballag vgig egsz 1arnopolon, megállva minden ház kapuja el)tt%2 &i van eladó3"""4dament hozzá s elkeseredetten rácibálta a dunnát, amelyben a toll mind egy helyreszaladt már +ssze, olyan +reg volt"&egigazította a takarót a kicsiken is, *udát pedig rázni kezdte, hogy bredjen fel" ' fi$mly alvó volt mindig, most is sokáig kellett k(szk+dnie vele, míg vgre lelket verhetett

     bel"2 &i az3 2 ny+sz+rg+tt, mikor vgre kinyitotta a szemt" 2 &it akarsz, mama32 Kelj fel, virrad" 'pád is mindjárt felbred"2 5agyj engem bkn".efel fordult, s tovább akart aludni, de !áchel makacsul s most már haraggal rángatta"&indennap így ment ez, mire siker(lt letre cibálnia, szinte gy-l+lte a fi$t" 6yakranátkozódva h$zta le róla a takarót, vagy vizet +nt+tt a nyakába, de most nem akart edrasztikus módok egyikhez se folyamodni" Elvgre az utolsó reggel volt ez, mikor *udátitthon k+lt+tte" 6yengd próbált lenni, bár nem nagyon siker(lt, s vg(l sziszegvesuttogta neki%2 &eg+l+d anyádat a lustaságoddal"""2 Kelek már"""' vkonynyak$, nyurga fi$ kib$jt a sz(rke, zsírosan ragadó párnák k+z(l s hosszanny$jtózkodott" 'hogy ott állott, szakadozott ingben, csontjai is ki(tk+ztek s !ácheltmly szánalom t+lt+tte el hirtelen" 5aragja már elpárolgott s k+nny sz+k+tt a szembe,mert arra gondolt% tán soha t+bb nem látja" 7degenek, vagy egyenesen ellensges, rosszemberek k+z ker(l, akik majd kihasználják gyengesgt s gyámoltalanságát"*osua, az ura ugyan, ha szóba ker(lt *uda távozása a család szárnyai alól, s ilyesmitmondott, mindig haragosan legyintett s f+lnnyel utasította el az aggódó szavakat%2 em ismered a gyereket, !áchel8 'z n fiam ), nem a tied"""7lyeneket mondott, s a szomszdok is váltig er)sítgettk, hogy nem kell fltenie *udát, akilusta volt ugyan, nehezen mozduló, de nha valóban meglep) (zleti rzkr)l tetttan$ságot" &ár tízves korában +tletes boltokat csinált, az utcában ma is pldakppen

    emlegetik a kicsik el)tt a .randstein2fi$ egyik cselekedett" ' mszárostól pár fillrrtmegvette a hulladkot s csontot, az +reg 9hajimtól pedig a penszes rizst kunyerálta el, skutyaeledelt f)z+tt bel)le" V+d+rbe +ntve vitte magával a városba, s nhány hivatalnokházánál, ahol kutyát tartottak, szívesen megvettk, s)t $jabb megrendelseket adtak neki":ár htig akkor t+bbet keresett, mint az apja" #ajnos azonban ks)bb megunta a dolgot sabbahagyta"2 em baj, 2 legyintett *osua, mikor !áchel emiatt panaszkodott" 2 em baj""" yugtalan

  • 8/20/2019 Dövényi Nagy Lajos Tarnopolból Indult

    3/996

    szellem a fi$" &ajd nagy (zletember lesz bel)le valaha" ' házalásból mg senki segazdagodott meg, !áchel" 1e csak ne fltsd *udát, t+bbre viszi, mint az apja" ;r+kkkutyaeledelt áruljon3 Vagy az n zsákomat +r+k+lje3 5agyd csak, asszony" em keller)ltetni" 'zt tegye, amihez kedve van" 'z (zlet fiam, megrzs dolga, nem szorgalom"

    /átod, n egsz letemben szorgalmas voltam s mire jutottunk vele3 o3 #emmireugye3

  • 8/20/2019 Dövényi Nagy Lajos Tarnopolból Indult

    4/996

    Egybre nincs is sz(ksg"&i kell mg egy vándor$tra induló fiatalembernek, aki keresked)i tehetsgb)l akarmeglni3 Városok akadnak, azokban felfrissítheti kszlett, ha már fogyatkán van a

     portka s ott állapodik meg, ahol elegend) kilátása kínálkozik a boldogulásra"

    *osua nem csinált nagy (gyet a fi$ utazásából s nemigen bántotta *uda távozása !ácheltsem" Eleinte ugyan sóhajtott nhányat, de aztán, hogy az ura olyankor szigor$anrápillantott, ennl tovább nem is ment" ' kisebbek valóságos lázban várták bátyjukindulását" 'z el)ksz(letek felgy$jtották fantáziájukat s egsz nap azt játszották, hogy )k*uda s nyugatra vándorolnak" 'nyjuk ingeket s egyb fehrnem-ket foltozott, ruhákatstoppolt s csomagolt be az ócska b)r+ndbe, amit majd bátyjuk a zsák ellens$lyozásakntmellre akaszt"1egnap este alig lehetett )ket ágyba dugni s csak akkor nyugodtak bele, hogy nemvirraszthatnak, mikor anyjuk megígrte% *uda indulásához felkelti majd )ket"!áchel elnzte most a fi$t, ahogy ott állt a petróleumlámpa sárga fnynek k+rben,szakadozott ingben, vkonyan, soványan s legjobban szerette volna magához láncolni,vagy vele menni, hogy ne legyen egyed(l az ellensges világban" 5iszen mg az állat isszereti a maga k+lykt" Egyszerre minden h)siessge odalett, gyulladt szeme megteltk+nnyekkel s flre kellett fordulnia,hogy *uda ne lássa gyengesgt"#zipogva gy$jtott t(zet, s vizet tett fel, hogy teát f)zz+n" 'z (t)d+tt máz$ v+d+rb)ltele+nt+tte a mosdótálat is, amelyen rajta volt mg a tegnapi szappan száraz, megbarnulthabja"2 o 2 mondta 2, itt a víz"*uda odaállt a szk mell s kezt óvatosan belemártotta a tálba" hány cseppet arcára sszemre csapkodott a vízb)l, aztán a t+r(lk+z) után ny$lt"K+zben az apja is felbredt" y$jtózott, ásított s krákogva, harákolva krdezte%2 5ány óra32 'zt hiszem, hat""" 2 vetette oda meg se fordulva !áchel" 2=gy"Kidugta lábát az ágyból, fel(lt s k+h+g+tt, aztán nzte, hogy hová k+pj+n" .eleturkált aszakállába, majd a csizma után ny$lt" 'rca fáradt volt s +reg" #okkal +regebbet mutatottez a barázdás, ótestamentumi szakállal keretezett ábrázat, mint amennyi .randstein *osuavolt"

     em szólt se !áchelhez, se a fi$hoz" Komoly volt s (nneplyes"

    > is megmosta kezt, szemt s arcának a szakállból kilátszó rszt, aztán fel+lt+z+tt"' szekrnyb)l kivette a kis bársonyzacskót s lassan motozott vele"'z asztal mellett állott, mormolva imádkozott s k+zben szeme ide2oda járt az asszonyról afi$ra, meg az ágyra, amelyben a kt kicsi aludt" 6piesen hadarta a hber sz+veget,olykor2olykor belepillantva, inkább csak szokásból, a mocskos szl- imak+nyvbe"&egvakargatta szakállát s mikor látta, hogy !áchel az elksz(lt teába, az ) csszjbehárom kockacukrot akar tenni, hirtelen abbahagyta az ájtatoskodást" 5aragtól v+r+sl+tt az

  • 8/20/2019 Dövényi Nagy Lajos Tarnopolból Indult

    5/996

    arca, $gy szólt rá az asszonyra%2 5ányszor mondjam mg, hogy ne pazarolj, !áchel3 5ányszor mondjam mg, hogy csak kt cukorral iszom a teát3 em vagyok olyan gazdag, hogy három cukorral igyam"""!áchel nmán hallgatta a szemrehányást" 'mikor csak lehetett, becsapta a cukorral, s ha

    mgis rajtakapta, b-nbánó nmasággal t-rte indulatkit+rseit, mint most is" *osua várt egy percig, hogy felel2e, harcra kszen kih$zta magát, de hogy az asszony hallgatott,visszatrt a k+nyvh+z, s mintha semmi se t+rtnt volna, tovább imádkozott"2 Ksz a tea, idd meg, míg forró, alighanem hideg lesz odakint 2 szólt ks)bb az asszony"

    2 *ól van, jól van, látom""" e eddaz letemet, !áchel" e s(rgessengem"/eszedte imaszíját, visszarakottmindent a bársonyzacskóba s le(ltaz asztal mell" Knyelmesen,sz(rcs+lve itta a teát s nagyokatharapott mell a kenyrb)l"Vele szemben a fi$ (lt nmán smegg+rb(lt háttal, de k+z+mb+sarccal, mintha nem is neki kneezen a napon elhagynia a sz(l)iházat, amely szegnysgvel,

     piszkosságával, s-r- veszekedseivel, lármájával mgis csak otthon s menedk voltszámára"5angosan sz+rp+lt a nagy b+grb)l s csámcsogva ette a kenyeret, de egy árnyalattalmgis halkabban az apjánál"K+zben egszen megvirradt s az utcán sokasodtak a zajok" ?+ldsges kordk nyikorgásahallatszott, parasztszekerek cs+r+mp+lse s emberek hangos beszde" ' falusiaktermnyeikkel igyekeztek a piacra s a k+rnyk npe is megkezdte napi munkáját" 'szemben lev) házban kinyílt 9hajim boltjának barna kett)s faajtaja s megjelent ak(sz+b+n hossz$ kaftánjában, fejn prmes sapkával az +reg boltos" #zeme f(rgnk+r(ljárt, mintha a vev)ket kmlelte volna s k+zben fázósan d+rg+lte a kezt"2 5ideg van odakint 2jegyezte meg !áchel" 2 &ár deres a k) is" 7gen, )sz volt, októbervge"

  • 8/20/2019 Dövényi Nagy Lajos Tarnopolból Indult

    6/996

    tájkozott volt mindenr)l" 5a fiatalabbnak rezn magát, ) maga indult volna neki azidegen f+ldnek, amelyr)l csak jót hallott" Kpzeletben $gy lt ez az ország, mint a bibliaiKánaán, ahol mrhetetlen a b)sg s az elbeszlsekb)l kialakult a paradicsomi kp is 2városokról, ahol soha nincs pogrom, nem szaladnak a zsidó után az utcagyerekek, hogy

    szakállára k+pjenek, k)vel dobálják, meg rondaságokkal, s nem verik meg a piacon a parasztok, nem kergetik ki az udvarokból, hanem szívesen fogadják" ' pnz az utcánhever ott, a np jóindulat$, s aki rászánta magát, hogy odak+lt+zzk, nem kívánkozottt+bb vissza soha"'z ágyban a kt kisebb gyerek felbredt s lármázni kezdett"!áchel csillapította )ket, rájuk h$zgálta rongyaikat, aztán teát adott nekik"*osua szakállát vakarászta elgondolkodva, s az ablak el állott" Kinzett a sivár, piszkosutcára, a roskadozó házakra, meg a hozzá hasonlóan kopott s mocskos zsidókra, akiksietve mentek el az ablak alatt, mintha kergetn )ket valaki"' pnz után futottak" 'z (zlet után" /áthatatlanul gurult el)tt(k az ez(st s az arany, s )knyitott szájjal, leng) tincsekkel, szlt)l borzolt szakállal kergettk" &entek ki a gettóból,akár a mhek a kasból" ' virradattal hagyták el ezt a meleg, f(lledt s biztonságos fszket,ahol maguk k+zt voltak"' házaló gondolatai messze csapongtak" &ost az egyszer nem serkentette a másokloholása )t is munkára" ' j+v)ben járt"

  • 8/20/2019 Dövényi Nagy Lajos Tarnopolból Indult

    7/996

    ' fi$ nyomában lpkedett, s ahogy az ajtót behajtotta maga m+g+tt, hallotta% anyjafelzokog, s ijedtben a kt kicsi is, !áchel ktsgbeesst látva, hangos sírásba kezd"Ez a hang, ez a keserves, nyivákoló sírás kísrte ki az udvarra, s mg akkor is f(lbencsengett, mikor az utcán voltak már"

    2 o3 2 lpett ki boltja ajtaján az +reg 9hajim, mintha csak arra leselkedett volna, hogy.randsteinket elcsípje 2 o, megy a fi$3#zeme kerekre nyílt der-sen, s bólogatott" ' nagy felfedez)ket b$cs$ztatták így barátaik,a vakmer) konkvisztádorokat, akik hódítani indultak idegen f+ldeket s uralkodniismeretlen npek felett"2 &egy""" 2 válaszolt komolyan *osua 2, 7sten vigyázzon lpteire"2 /gy jó keresked) s maradj jó zsidó" 1artsd meg a parancsokat s az (zletben ne lgylusta" ' kicsit is ragadd meg, mert a kicsib)l lesz a sok"""*uda komolyan hallgatta, de nem válaszolt, csak maga el bámult a kopott k+vekre,amelyeket nem lát t+bbet" 'z +reg megáldotta, s )k tovább mentek"Elhaladtak a mszárszk el)tt, ahol a szomszdasszonyok ácsorogtak már, borzasan,gy-r+tt s foltos +lt+zetben, ahogy hirtelen magukra kapkodtak valamit" *ókívánságokatkiáltottak felj(k, s mg a mszáros is kij+tt a t)ke mell)l, vres kzzel, vres k+tnnyel,s $gy integetett utánuk" ' gyerekek rajzottak k+r(l+tt(k s egszen az utca vgigkísrtk )ket"'z utca vgn befordult *osua egy udvarra" *uda engedelmesen utána ment, vgig azaszott f-vel ben)tt portán, amelynek k+zepn szles utat tapostak" 'z udvar vgn atemplom állott, hasonlóan d(ledez) s pp olyan piszkos p(let, mint k+r(l+tte alakóházak" 'z ajtó nyitva volt, gyr világosság sz-r)d+tt ki rajta, meg hangok z-rzavara"&ások is igyekeztek az imaház fel, kis csoportokban, vagy magányosan, frfiak, hossz$szakállal, amely egsz ábrázatukat ben)tte, csak szem(k nedves t(ze ragyogott ki a sz)r

     bozótjából" 4dabent a háromláb$ imaasztalon kt szál gyertya fnye k(zd+tt a homállyal" agyszakáll$ emberek hajoltak mormolva hberbet-s k+nyveik f+l, voltak, akik a1almudot olvasták, elmer(lten, se látva, se hallva, de legt+bbj(k ppen csak befutott, minta paraszt a kocsmába, elmormolt egy imát s továbbment"

    ' padokban +sszeb$jt pár zsidó s az imát flbeszakítva, (zletr)l beszlgetett, hadarószóval, majd $jból hajlongani kezdett s beletemetkezett az )si bet-kbe"' padok ragadtak a szennyt)l, de a chasszid zsidók jól reztk magukat itt" ' templom

    ppen olyan volt, mint az otthonuk, s benne 7sten(kh+z $gy szóltak kt k+h+gs vagyk+pk+ds k+zben, mintha (zletet beszltek volna meg vele"*osua s fia megálltak az ajtóban" &ondtak )k is egy r+vid imát, s már kifel ksz(ltek,mikor hozzájuk lpett *ankel, a fuvaros, aki a szomszdjukban lakott"2 &egy a fi$3 2 krdezte" *osua bólintott"2 Egy darabon elvihetem" ' házaló fiára nzett"2 'karsz kocsin menni32 *ó"

  • 8/20/2019 Dövényi Nagy Lajos Tarnopolból Indult

    8/996

    ezt, t+bbsz+r is" Kellemetlen krdez)sk+dsek ellen ez az egyetlen vdekezs" Kicsitkockázatos, de ezt meg kell tanulni, minden, amib)l haszna van az embernek, kockázattal

     jár, az let nem ád ingyen semmit" :ontosan tudja, mit kell tennie, hogy a bajt elker(lje"' szikla alatt megvárja az estt, a s+ttet, ahogy tanácsolták neki" 'z $t mellett )rház van,

    akik benne tanyáznak, nem kell azokkal találkoznia" ' s-r-ben szpen átsurran, egy ilyenvkony gyereket szre se vesznek, aztán visszatr az $tra megint, s akkor már nyugodtan

     bandukolhat lefel a hegy t$lsó lejt)jn"?sebben megtapintja a levelet, amit $travalóul kapott a faluban a rabbitól" em fl, hogyfejt nem tudja majd hova lehajtani s heznie kell% minden(tt vannak jóemberek" ' kp,amelyet az idegen világról alkotott eddig, cseppet se visszariasztó" =gy rezte% minden$jabb napon rokonok k+z ker(lt, akik szívesen fogadják a messzir)l j+tt atyafit" Kzr)l2kzre adták, akárhová rkezett meg, volt egy címe, s várta egy tányr az asztalon, egydarab kenyr is s vacok, amelyre led)lve kipihenhette fáradalmait" Kikrdeztk, stanácsokat kapott, amiknek mindig hasznát vette, szombatonknt pedig imádkozhatott azsinagógában, pp, mint otthon% nagyszakáll$ +reg zsidók k+zt, az ismer)s imákat, a 1órael)tt g) gyertyák lángjába bámulva" ' k+z+ssg s egy(v tartozás nyugodt melegsgekísrte, s ez semmivel se volt rosszabb az otthonnál"/etr az $tról s bevált az erd)be" /ába alatt k+nnyedn s(pped a rozsdaszín moha, el)leriadtan vágtat el vkony lábain egy )z" Ezen elmosolyodik s arra gondol, hogy lám,nincsen olyan gyenge s gyámoltalan teremtmny a világon, akinl mg gyengbb sgyámoltalanabb ne akadna, s akin uralkodni lehet, ha okos az ember"""

     em távolodik el t$lságosan messze az ország$t sz(rke csíkjától, csak annyira, hogy a bokrok k+z(l itt2ott lássa mg a s(rg+ny2póznákat, aztán egy tisztáson megáll" K+r(lnz,ledobja válláról a táskát s az (res zsákot" ' f-be (l, zsebb)l kenyeret, hagymát szed el)"

     agyokat harap, ropogtatja a hagymát, amelyre csipetnyi sót hintett, aztán k+r(lnz svizet keres"

     em, nem volt gazdag a lakoma" Be minek legyen az ember k+vetel)z)3 &eg kellelgedni avval, ami van, talán id)vel h$s is ker(l a kenyr mell"' nap lassan cs$szik lefel a tiszta gbolton, a fák k+zt kk árnyak ny$lnak el% nemsokáraalkonyodik" :ár óra mg s t$l lesz a határon"5anyatt d)l, sapkáját arcára h$zza s elszunnyad"""'z esti erd) h-v+se csípi berre"Celpattan, megd+rzs+li a szemt, ásít, aztán megint vállára veszi k+nny- terht s óvatos

    lptekkel megindul felfel" ' ritkuló erd)ben nemsokára kicsi, sárga fny villan"4tt az )rház"/eh$zódik egy bokor alá, k+r(lnz, várakozik" ' vad +szt+ne dolgozik benne" 'z)rháznál semmi se mozdul, nesz se hallik" ' vándor lopakodik tovább, meghajolva,majdnem ngykzláb" &ár el2hagyta a kis kunyhót, t$l van az oszlopon, amelynek színescsíkjai egy ország határát jelzik"Ennyi volt az egsz"""

  • 8/20/2019 Dövényi Nagy Lajos Tarnopolból Indult

    9/996

    9selekedett valamit, ami tilos, de nem rend(lt meg a f+ld s a mennybolt kiterjesztetter)ssge nem szakadt kett" Egy szegny zsidógyerek átlpett egy vonalat, amit azemberek h$ztak s kitalálták, hogy azon senki nem mehet kereszt(l, csupán pecstes

     papírok birtokában" ' szegnyek s nyugtalanok ellen találták ki ezt, olyanok, akiknek

    minden(k megvan" /egyen nekik +r+m(k benne" # a szegnynek is legyen esze, ha boldogulni akar ott, ahol lni lehet"""' határon

    ' f+ld enyhe lejt)vel ereszkedik lefel" ' táj alszik, messzir)l, valami faluból kutyaugatáshallik fel a hegyre, mintha valamelyik ház)rz) eb idegent szimatolna" Be persze, nem )t".randstein *uda &agyarországra rkezett"

    %&S'D() #E$E"ET 

    &ajdnem hajnal van mg, de a hídon gyalogosan, s szegnyes kis szekerekkel, amelyeketsovány tehenek h$znak, egyre j+n már a np" 'z emberek s jószágok lehelete párázik,ahogy szuszognak s igyekeznek beljebb a város fel" &inden csupa dr, a tet)k fehrek,mintha liszttel, vagy apróra t+rt cukor porával hintettk volna be mindegyiket, gitisztaságban ragyognak, ellentteknt a falaknak, s a mocsoktól ragadó, sarkukról led)ltkapuknak" ' bocskoros, birka2 s avas2zsírszag$, hossz$ haj$ frfiak szaporán kapkodjáklábukat a z$zmarás f+ld+n, a tehn feje mellett haladva, s a szekerekr)l kerekre nyitottszemmel, maszatos rutn gyerekek, tarkán hímzett k+dm+n-, koravn asszonyok

     bámulnak az utca látnivalóira" 6yalogos +reg nnik g+rnyednek kendervászonba k+t+tt batyuk alatt, amikben t+ppedt vadrózsabogyót, juhgomolyát, keser-t$rót, tojást hoznak,vagy hímzett sz)ttest" ' kosarakban rm(lten káráló ty$kok, lustán piheg) hízott ludaklapulnak":iacnap van"'z (zletek ajtajában is emberek állnak, a kapuk aljában is, ezekben az ásító, (res, feketeszájakban, amelyeken ki+mlik az utcára az udvarok rossz lehelete" ' boltosok álmosakmg, szem(k csipás, szakállukban ott lengedeznek az apró pelyhek az jszakai

    dunnákból, vánkosokból, de tekintet(k azrt f(rgn kutatja a/atorcán t$lról rkez)ket s csodálatos biztonsággal választják kik+z(l(k a maguk embert" Engednek elmenni +t asszonyt,

    nedveshas$, nehezen liheg) l$djával, de 7sten tudja mirt, ahatodikat már megszólítják, beintik a kapu alá, az (zlet ajtajába sszapora szóval, s-r-, hadonászó kzmozdulattal beszlnek hozzá"Vev) mg nem lp be ezekbe a boltokba% a tulajdonos maga a vev)"' vásárlók akkor j+nnek, ha a maguk portkájától megváltak már afeketn ny(zsg) piacon, ahol rutn szó, magyar beszd s mlytorokhang$ zsargon keveredik +ssze, egyre n+vekv) lármává azállatok hangjával, meg a kocsik z+rgsvel"

  • 8/20/2019 Dövényi Nagy Lajos Tarnopolból Indult

    10/996

    ' zsinagóga is nyitva van" em csupán az a kett) a legforgalmasabb utca szln, hanem at+bbi mind% a kanyargós k+z+kben, szennyes s b-z+s udvarok mlyn megh$zódok is,pp, mintha boltok lennnek, s benn(k is árulnának valamit" ' gyertyák fnyekilopakodik a sz(rk(let homályába s becsalogatja a piacra igyekv)ket" &intha nem is

    lne ebben a városban más, csak zsidó" &ellig r) szakáll$, )sz, csatoscip)j- rabbik, prmes sapkában, lebeg), selyemfny- kaftánban, amelyet hossz$ ujj$, viaszfehrkez(kkel +sszefognak a mell(k+n, míg lehajtott f)vel vgigsuhannak a házak mellettAtagbaszakadt, rongyos, parasztformáj$ak, akik szíjjal +vezik k+r(l derekukat s szakállukerdejb)l kurtaszár$ pipa ny$lik kiA beteges k(lsej- fiatalok, akiknek vkony nyakán ide2oda imbolyog a halvány arc$ fej, kt oldalán a szlben lebeg) tinccsel, míg hónuk alattvastag k+nyvekkel valamelyik jeshivába sietnek már ilyen korán" 9sak zsidót látni shalinás falusit, aki riadt szemmel pillantgat fel rájuk"'z apró, mocskos kocsmák, italmrsek, bodegák k(sz+bn, g+mb+ly- tetej-, nagyszl-

     bársonykalapban, k+ld+kre cs$szott nadrágban, mosolyogva várakozik vendgeire atulajdonos" ' szl lebegteti a boltok ajtaja el kiakasztott színes szalagokat, virágoskartondarabokat, amikt)l olyan az utca, mintha valami (nnepsgre díszítettk volna fel" 'homályos zugokból csábítón száll ki a denaturált szesz nehz illata" em csak amocsoktól ragadó pult$ kereskedsekb)l, amelyekben minden kapható, de a r)f+s+k(zleteib)l is"Ezen a k+rnyken minden talpalatnyi hely" bolt" 'z alacsony házak utcai falán ajtó ajtómellett sorakozik s bent, az udvarban is, ahová ki+mlik a nyers s tiszta reggeli leveg)bes k(zdve vegy(l el vele a lakásokból el)tóduló s-r-, nehz szag, az áporodott ágy, azalvók kig)z+lgse, a hagyma s rothadó szemt szaga 2 ott is (zletek vannak"' kavargásban a szakállas zsidók k+sz+ntik egymást" 6yors szavakat váltanak, mintha

     jelszót mondanának, aztán sietnek tovább" 4lyan ez, mintha mindenki menek(lne%rendszertelen, z-rzavaros ny(zsgs, a pánik egy nemnek minden ismertet)jelvel, demgis cltudatos tevkenysg, s benne valami k+ny+rtelen t+rvnyt ismerhet fel, akinekszeme van hozzá" @zletek sz(letnek, pnz cs+rren s valakit mindig becsapnak" 4lykor, altfenntartás kemny knyszer-sgnek parancsára egymást is, de leggyakrabban afalusit, aki a pnzhez se rt, számolni se tud s olyan gyámoltalan, hogy egy gyermek ist$ljárhat az eszn" Voltakppen miatta van az egsz z-rzavar, az ) fillreirt folyik averejtkes versenyfutás" &ert mije lehet egy ágrólszakadt szegny kis rutn parasztnak39sak fillrje, s bel)le, 7sten tudná megmondani, hogyan% ennek a s+tten ragyogó szem-

    t+megnek mgis ezrei tudnak meglni"""' sárgafal$, t+rtablak$ zsinagóga m+g(l, amely az utca szlein elhagyatott magtárkntáll, a keskeny k+zb)l kocsit h$znak kifel" ' reggeli k+d tejszín párájában $gy jelenikmeg az ember a nyikorgó kerek-, apró alkotmány r$dja mellett, mint egy valószín-tlenlátomás" ' kocsi tetejn fedeles láda, óriás lakattal, amely gyorsan, csikorogvahimbálózik, mik+zben a kerekek ide2oda bakognak a r+g+s $ton"Egy bolt hurcolkodik a piac fel"

  • 8/20/2019 Dövényi Nagy Lajos Tarnopolból Indult

    11/996

    &ert nincs mindenkinek (zlethelyisge, nem bírja mindenki a br terht" .randstein *uda pldául nem bírja" Vagy nem akarja""" 7nkább akaratán m$lik% sajnálja a pnzt, hiszenodabent a kis k+zben, ahol lakik, tudják róla, hogy akár a piac k+zepn is brelhetne

     boltot, festett cgrrel, ha eszbe jutna" Be neki nem kell ilyesmi"

    &ost esztendeje rkezett ide, hossz$ vándorlás után, s ahogy a piacon vgigment, r+gt+ntudta% marad, megtelepszik a városban, amit &unkácsnak neveznek" =gy találta, hogyelhagyott sz(l)f+ldjhez hasonlatos minden" #zívesen vándorolt volna tovább, dl fel,ahol ennl nagyobb városok csábították, de mg mindig gyakran eszbe jutott, hogy hátha

     bajba ker(l, amirt papírok nlk(l j+tt át a határon" 7tt el tudott b$jni, akár egy s-r-vadonban"&inden nyomorult k+zben talált szállást, tenyrnyi szobácskákat, ahol az ágyakon,sztvert deszkáj$ ládákból +ssze(t+tt vackokon tíz, tizen+t hozzá hasonlóan sovány,g)szem- fiatalember lakott" ' jeshivák tanulói, akikb)l nagy rabbik lesznek valaha, vagynagy keresked)k 2 hiszen nem tudni, mi (tk+zik ki az emberb)l id)vel" #enkit)l sekrdeztk% honnt rkezett" ' j+vevnyt befogadták a házba, ágyat vetettek neki valahol,helyet szorítottak szegnyes batyujának, s mit akart ) t+bbet3!osenbaum &endelnl telepedett le, aki házaló volt, akár otthon az apja" ' szobakonyháslakásban tízen szorongtak jszakánknt, mert nappal csak &endel bácsi felesge, a

     jóságos, mindig hunyorgó szem- !ebekka nni volt otthon, aki +sszeaszott, ráncos arcafelett mg mindig fiatalkori fekete parókáját viselte" 'z ágyakban, meg a f+ldre vetettvackokon aludtak, egymás hegyn2hátán, valóságos csoda volt, hogy elfrtek" *uda nha$gy rezte% sztfeszíti a falakat a sok emberi test, kid+nti a házat, mint egy rossz

     papírdoboz oldalát"2 'kár az n szp fiam 2 bólogatott gyakran &endel felesge estnknt,mikor hazament s fáradtan le(lt a petróleumlámpás alá, hogy megszámolja keresett" 24lyan vagy ppen, mint az n szp fiam, a nagy 7sten tartsa meg +t"""' !osenbaum2fi$ már :esten volt, a hatalmas s gy+ny+r- városban, ahová *uda isvágyott, de mg nem rezte megfelel)nek az id)t, hogy felkerekedjk" 7tt k+t+tte apró(zleteit a piacon% szalagokat árult, s rutn asszonyoknak való silány, tarkára festettkartont" 4lykor a k+zeli falvakat is felkereste, mert a városban t$l nagy volt a verseny seleinte nehezen boldogult, hiszen beszlni se tudott vev)ivel" 9sak mutogatott nekik, minta vadaknak, de barátságosan mosolygott rájuk, mik+zben mrte a portkát, az itteniszokás szerint nem mterrel, hanem kt ujja k+z szorítva, kiny$jtott karjával vállg+drig

    h$zva" 5amar megtanulta ezt a mozdulatot s azt is, hogy mikpp kell t+bbnek, b)vebbenmrtnek mutatni az árut" &akacsul k(zd+tt az letrt, mindig olcsóbb volt a t+bbieknl sráadásokkal is kedveskedett annak, aki hozzávet)d+tt" Dcska kabátja zsebben színesszentkpeket tartott, azokat osztogatta a rutn asszonyoknak"' falvakból soha nem rkezett vissza (res zsákkal" 7szákját szakadásig t+mve b(d+srongyokkal, +sszeszedte a csontot, b)rt is s (veges fej- gy-r-ket adott rte agyermekeknek, meg f(ty(l)sfark$ cserplovakat, az asszonyoknak pedig cifra papírba

  • 8/20/2019 Dövényi Nagy Lajos Tarnopolból Indult

    12/996

    csomagolt aranyfok$ t-ket" emsokára ismertk már, elbe szaladtak s ) osztogatta azajándkokat, a haszontalan rongyokrt, szemtr)l +sszegy-jt+tt csontokrt, akár egy jót(ndr"!áragadt a rutn szó, magyarul is megtanult keveset s gy-lt a verejtkes szorgalom

    gy(m+lcse% a pnz, feketre mocskolódott vászonzacskójában, amit mindig mellreakasztva hordott, mg jszaka is, csak szombatonknt zárt el lakatos ládájába"

     ha szd(lt az hsgt)l, mert sajnálta a fillreket telrt kiadni" Kenyren s hagymánlt, vagy &endelk maradkain, amiket !ebekka asszony a fiához való hasonlatosságamiatt adott neki" 9sak szombatonknt lakott jól, a k+z+s asztalnál, amelyet akkormindnyájan k+r(l(ltek az (nnep tiszteletre"6azdagnak rezte magát, mikor megvette a kis kordlyt, amelynek r$dja mell +nmagátfogta be"2 *uda, 2 csóválta fejt &endel, mikor b(szkn beh$zta az udvarra a rozoga alkotmányt 2,te már kezdel ajser lenni""" &ire viheted mg, ha már most is kocsid van8 így kell ezt,fiam""" 1aligával kezdi az okos ember, hogy majd ks)bb hintón vgezhesse" 'pádnak+r+me telnk benned, ha látna"&ost már falusi $tjaira is a kocsival ment s mikor megrkezett a sztszórt, fából+sszeácsolt kis házak k+z, hangos, kanyargós f(ttyszóval adta tudtul, hogy pazarajándkait kívánja osztogatni" 9sak a csend)r+kt)l flt" 5a tehette, kiker(lte )ket, s hanem bírt már menek(lni, rebben) szemekkel, alázatosan k+sz+nt+tte a csillogó gomb$,z+ld ruhába +lt+z+tt hatalmasokat, akik fnyl) szuronnyal, leng) kakastollal,mltóságosan lpkedtek az ország$ton vgig, mint az er) s szigor megtestes(lsei"

     ha írt haza egy2egy sz-kszav$ levelet" em rzelgett% pontosan beszámolt apjának,hogy mennyi pnze van már s csókoltatta anyját, meg a gyermekeket" ' válaszokat, amik apja kezt)l származtak, t+bbsz+r is elolvasta" 'z otthon (zenete volt benn(k% anyjaaggódása, a szoba megszokott kpe, a reggeli tea szelíd illata s az apja hajnali horkolása"#zíve azrt nem fájt t$lságosan" Elfoglalta az (zlet s nha b(szke volt magára,k(l+n+sen, ha egy2egy falusi $tja jól j+vedelmezett" em volt t(relmetlen, nem csináltostobaságokat, nem vágott bele kockázatos vállalkozásokba"Egyszer 2 szombat volt akkor is, a zsinagógából mentek haza, s ppen ebdelni ksz(ltek2 &endel mondott valamit, amire felfigyelt"2 /átod, !ebekka, milyen szerencst csinált magának ez a &ayer"""2 9sakugyan3 &it3

    2 Van egy háza s tizen+t tehene" 5itted volna, fiam3 &ikor itt lakott nálunk, aztgondoltam mindig, szegny semmire se viszi az letben"2 1izen+t tehn8 6ott, (ber die Felt""" em is lehet igaz" 1izen+t nagy tehn8 &ib)l, fiam,mib)l32 Ez egy (gyes fi$" 1alálkoztam vele, az apósánál volt, de itt rte a szombat, nem tudotthazamenni" &aga beszlte""" K+lcs+nt adott a parasztoknak, abból lett neki a tizen+ttehn, meg a ház" Kapott egy kis hozományt, (gyesen megforgatta a pnzt s most ajser"

  • 8/20/2019 Dövényi Nagy Lajos Tarnopolból Indult

    13/996

    5innd, hogy egy f-rszt akar megvenni3 &illiomos lesz, n $gy ljek"""!ebekka llegzet után kapkodott, pihegve, mint a t$lt+m+tt l$d" # egyre azt ismtelte%2 6ott, (ber die Felt""" 1izen+t nagy tehn"""/ám, nha mennyire tved az ember""" Ez a &ayer náluk lakott vagy három esztendeig, de

    semmire se haladt" em tudott boltokat csinálni, (gyetlen volt, a portkáját hónapokignem bírta eladni, benne hevert a pnze, s mások háromszor is megforgatták t)kj(ket,míg nagy kínnal megszabadult t)le"2 Vett egy tehenet"""&endel szenvedlyes s terjedelmes el)adásba fogott" =gy beszlt, mintha egy regnytmondott volna el, s )t is magával ragadta $jból a gy+ny+r- t+rtnet" #zleskzmozdulatokkal kísrte szavait, szakálla mozgott, szeme ragyogott" K+r(lállták, mintvalami híres rabbit s egy szavát se akarták elveszíteni" 'pró rszletekkel beszlt elmindent, s pontosan tudta% hogy szaporodott az egyetlen jószág valóságos nyájjá &ayerkeze alatt"2 ' paraszt kapott rajta, hogy lesz neki egy tehene k+lcs+n" Kivitte a legel)re, ami voltneki a hegyen, &ayer pedig megkapta a tejet, amit kialkudott, meg a tojást, amit krt" ;vlett a borj$ is""" 5át csoda, ha megszaporodott3 ' haszonból megint vásárolt, aztán pnztis adott a parasztoknak" em krt kamatot, mert honnan van a parasztnak pnze3 1ojástvittek neki, minden koronára hetenknt +t darabot"""2 o, tanuljatok a &ayert)l, aki egy nagy (zletember lett""" Egy ajser zsidó, pedig szegnyvolt, mint ti most"""*uda krdezni akart, de aztán lenyelte a szót" 'z tel azonban nem ízlett most neki" :árkanállal evett csak, a kalácsból is alig harapott" Clrevonult, t+prengett, számolt, de nemtudott boldogulni egyed(l" ' szombat kimenetele után, mikor már hazafel tartottak,odalpett &endelhez%2 &ibe ker(lhetett neki az a tehn3&endel mindjárt tudta% mir)l van szó" >t magát is egsz nap foglalkoztatta a &ayerszerencsje, hát tudta, *uda is csak arról akar beszlni" Celtolta homlokán a kalapot sder-s tekintettel vizsgálgatta a fiatalember arcát, miel)tt válaszolt volna"2 zd csak""" 1án te is olyan (zletet akarsz csinálni3 em felelt mindjárt, de aztánhevesen megrázta fejt"""2 Ggyan"""&inek nevettesse ki magát3

  • 8/20/2019 Dövényi Nagy Lajos Tarnopolból Indult

    14/996

    ismer)sen k+sz+nt+ttk, ha a piacon találkoztak" &ikor falura ment a rongyot s csontot+sszeszedni, jól kinyitotta a szemt" 5arminc kilomter távolságra is elbolyongott, volt$gy, hogy kt napig nem látták &unkácson" #zemll)d+tt, helyet keresett, aholletelepedhetnk" Elment oda is, ahol &ayer megcsinálta a szerencsjt, egy K+vesliget

    nev- faluba" K+r(lnzett s vidáman fordult vissza a nyikorgó tengely- kocsival" 1udtamár, mit kell tennie"""Ez a hideg, z$zmarás nap (nnep számára" em tudja senki, csak ) maga, hogy utoljárah$zza ki ládáját a munkácsi piacra, &endelk se sejtik" em beszlt róla""" &elln azacskó jó vastagon duzzad a pnzt)l 2 no, nem a százasoktól, bár az is van kt darab, deh$szkoronások s tízesek, szpen kisimítva, papírba csavarva lapulnak, k+zel a szívhezs mintha melegítenk a b)rt"

    Egy esztendeje, hogy bej+tt az országba, tizenkilenc ves, szakálla, bajusza vkony pelyhekben árnykolja be arcát, amely sovány s átlátszó b)r-" *óformán gyerek mg, de

    valami komor elszánással tette fel magát egyetlen clra% gazdag akar lenni"#ok mindent tanult itt, ebben a városban, ahol jóformán mindenki keresked)" 6roszmann4ziás, az engrossista, ahonnt portkáját venni szokta, jó tanácsokkal látta el,valahányszor benyitott hozzá" &agával vitte hátra, a homályos raktárhoz, ahol egycs+ppnyi (vegkalitkában tartotta az (zleti k+nyveket, meg a kasszát"2 9sak szólj, ha k+lcs+n kell 2 mondta neki, mikor már megismerte s tudta, hogymegbízható (zletfl" 2 #zívesen adok pár száz koronát, az ilyen fiatalemberek tetszeneknekem""" #zorgalmas vagy, fiam"""Ez a dicsret t+bb volt mg a pnznl is" 'z +reg 4ziás, )sz szakállával, ócska kabátjával,kitrdelt nadrágjával olyan tekintly volt, mint maga !othschild" > brelte a városvásárvámját vek óta, rengeteg pnze van" 'lkalmazottai, akik maguk is mind zsidók, ottállnak a cdulaháznál, szem(k el)l el nem h$zódhatik senki, rárohannak a vásárosokra,leh$zzák róluk a gubát, az asszonyoktól elveszik a kend)t, de fizetni kell" em lehetletagadni a kocsiderkba, szna, vagy szalma alá rejtett kacsákat, ty$kokat, benznekminden(v s fizetni kell"""4ziás bankár is" 5a valaki utazni akar, .erlinbe, Krakkóba, vagy akár /ondonba, nemvisz magával pnzt" Egy zsidó soha ne hordjon magánál sok pnzt, mert nem tudhatja% mit+rtnik vele" .emegy 4ziáshoz, aki egy tenyrnyi papírdarabra három hber sort ír s arrakifizetik /ondonban a fontot, .erlinben a márkát, annyit, amennyi kell"

    ' piacon már javában áll a vásár, mikorra odar" em siet" Kipakolja a ládát, a f+ldreterített ponyvára ker(lnek a szalagok, kartondarabok, pertlik, papírra f-z+tt gombok% azegsz raktár" K+zben rárt beszlgetni szomszdjával is" Egymás mellett árulnak már flv óta Ciszler /ázárral, aki bánatos, v+r+sszakáll$ ember, s van otthon vagy tíz gyereke"Blben se megy haza, kint ácsorog a piacon, míg az utolsó falusi el nem t-nik, nekiigazán minden fillrre sz(ksge van" 6yerekei szokták kihozni egy t+r+tt zománc$fazkban az ebdjt is"2 o 2 krdezte 2, mi van veled3 &irt hoztál ilyen kevs árut3

  • 8/20/2019 Dövényi Nagy Lajos Tarnopolból Indult

    15/996

    2 'bbahagyom az (zletet"2 e beszlj82 El is megyek innen"2 :estre3

    Cejt ingatta s nem mondott t+bbet"'ztán nem rtek rá beszlgetni, mert j+ttek a vev)k, azokkal kellett foglalkozni" *udánakigazán jó napja volt, mintha a rutn asszonyokat valami h$zta volna felje, egymásutánálltak meg ponyvája el)tt s nyilvánították vev) szándkukat" !ecsegett a karton, ahogyvgigszakította, csattogott az olló, s mire tíz órára járt az id), már csak nhány tucatgy+ngyház gomb, meg felf-z+tt crnagomb hevert el)tte"Valami k(l+n+s nagylelk-sg fogta el" ;sszemarkolta a portkát s odalpettszomszdjához"2 Ezt magának adom, /ázár bácsi"2 ekem3 7ngyen3=gy nzett rá, mint egy )r(ltre, akin most t+rt ki ppen a baj"2 7ngyen" &ondtam, hogy felhagyok ezzel az (zlettel"' v+r+s zsidó, akinek mg senki se adott tán ajándkot letben, csillogó szemmel sreszket) kzzel ny$lt a gombok után" &egragadta a kk papírokat s izgatottan nyelt,hogy kiugró ádámcsutkája le2fel mozgott"*uda elnz)en mosolygott" Be csodálkozott is, mert tudta% tisztában van az ajándkrtkvel, hiszen ) maga is tartott ezekb)l az olcsó gombokból százszámra" 5át nem csakrutn asszonyokat lehet a cifra szentkpekkel, amikb)l h$szat adnak +t fillrrt,megszdíteni3 'z ajándknak, ha mg olyan rtktelen is, ekkora becse van az emberekszemben3 &egint tanult valamit, a nagylelk-sg els) leckjt vette itt, a munkácsi

     piacon, az adásvtel lármájában, hogy +r+kre megjegyezze% alkalmas pillanatban milyensokat r egy ajándkozó mozdulat";sszehajtotta a ponyvát, beledobta a ládába, amelynek fedelt nem kellett már lakattallezárni% (res volt"2 em is j+ssz ezután a piacra32 em n" Elmegyek lakni innen"=gy""" Elmegy" 1án +r+k+lt3 Vagy megházasodik s a menyasszonynak szp hozományavan3 .en)s(l valami (zletbe3 #zerette volna megkrdezni mindezt, mert alapjában vvekíváncsi ember volt, de nem merte" &inek faggassa, ha nem akar magától beszlni3

  • 8/20/2019 Dövényi Nagy Lajos Tarnopolból Indult

    16/996

    Ciszler /ázár"2 7gazi ajser zsidó""" 2 bólogattak"&osolygó, szakállas alakok vettk k+r(l, mindenki látni akarta a gombokat" &g meg istapogatták, hogy csakugyan igaziak2e" 'z $j tulajdonos fltkeny pillantásokkal kísrte

    $tjukat egyik kzb)l a másikba, nem szerette volna, ha elkallódnak az rdekl)d)knl"2 #egíts hazatolni a kocsit, *ankel8 2 riadt a legnagyobb fi$ra"*uda megragadta a rudat s elindult, szerencsekívánatok k+zben" 9saknem megljeneztk,akik ottmaradtak, hátratekintve látta, hogy mg mindig k+r(lállják Ciszlert s izgatottanhadonásznak"így vonult el a piacról, kellemes emlket hagyva maga után, amib)l egykor tán legendalesz majd" K+nny- volt a szíve s a kordly is, az (res ládával, amelyet buzgón tolt azapjához hasonlóan v+r+s Ciszler gyerek"'z udvaron, ahol vessz)kosárral leborított libák híztak s árasztották magukból azáporodott, nehz, zsíros szagot, betolta a kocsit a fásfszerbe" ' szomszdok ajtajában ott(lt, a gyenge napfny fel tartva arcát, az id)tlen vn 5offmann 'ltr" ' konyhábóltelszag áradt, s gyereksírás (v+lt+tt" 5át ezt is itt hagyja""" em látja t+bbet a vnembert,akinek k+h+gse egsz jszaka áthallatszott a falon kereszt(l, az ismer)s arcokat, azudvart, amelynek szennye s szaga $gy belevette magát egsz letbe"&g a kocsival bajlódott, mikor hazarkezett &endel" !osszkedv- volt, ma sehogy sesiker(ltek az (zletek" ?sákja t+ppedten lógott vállán, csak az alján lapult nhány ijeszt)enócska cip), meg egy koszlott tlikabát, +sszegy-rve"2 &ár itthon vagy, *uda3 eked is olyan rosszul ment ma32 em" ekem jól ment" em is maradt semmi árum"""2 9sak n vagyok olyan szerencstlen""" Egsz &unkácson nincs mg egy ilyen slemilzsidó, mint n"""/egyintett s belpett a konyhába"*uda is odaballagott az ajtóhoz, megrintette a mez(zt s k+r(lszimatolt" .ab f)tt arozsdás t-zhelyen" !ebekka asszony kipirulva foglalatoskodott a család ebdjvel"2 'karok valamit mondani, &endel bácsi"""2 o32 Elmegyek &unkácsról"""Kerek szemeket meresztett rá s feje is rezgett, hitetlen(l"2 9sak nem3

    2 Be" 5olnap"2 5allod, !ebekka3 ' mi vendg(nk elmegy" 1án nem volt jó neked nálunk32 &ás valamit akarok kezdeni"""2 1e8 *uda8 9sak nem falura mgy32 4da bizony"2 o, nzd a gaunert, !ebekka8 em megmondtam3 Ennek a fi$nak a &ayer szerencsjezavarta meg a fejt"""

  • 8/20/2019 Dövényi Nagy Lajos Tarnopolból Indult

    17/996

    szemembe"2 /ehet"""&osolygott s flrehajtotta a fejt"2 &ajd nznek nagyot a t+bbiek, ha meghallják8

    2 /ehet"Dcska kabátja helyett felvette a másikat, amit &endelt)l vásárolt" Valamikor szp prmes

     bunda volt, csak egy kicsit megkopott már a nyaka s a posztója kifakult"2 5ová ksz(lsz3 &áris indulni akarsz3Elindult s m+g+tte +sszehajolt &endel, meg !ebekka feje" #ietve haladt vgig azudvaron, ki az utcára, a kávház fel, ahol ilyenkor 6roszmann 4ziás tanyázott" 4ttszokott találkozni az (gyn+k+kkel s mindenfle pesti (zletfelvel, bár mindig undorrallpett be az ajtón" ' t+rvnyeket szigor$an tartó zsidó volt, nem is ivott volna mg egykorty vizet se abban a helyisgben, ahová a gojimok is jártak, de hiába, az (zlet (zlet" '

     pincrek nem is szóltak hozzá, tudták, hogy semmit se fogyaszt, csak borravalót osztogatk+zt(k, mikor eltávozik"*uda mg soha nem volt kávházban" ' nagy t(k+rablakon kereszt(l látta csak az letet,ami ott folyik" ' márványasztaloknál mindig (ltek, legt+bbsz+r (zleteket k+t) emberek,akik k+z(l sokat ismert látásból" 1udta% melyik(k utazó, aki pesti cgek áruit k+zvetíti, ski a munkácsi zsidó" Ezek jobban rdekeltk" em viseltek már szakállt, borotválták azarcukat s $gy +lt+zk+dtek, mint a pestiek" #zeme el)tt ment vgbe ilyen változás, nem isegy" 7gaz, majdnem mind elt-ntek aztán a városból, bizonyosan :estre k+lt+zk+dtek azokis" Ez nyilván sz(ksges, hogy abban a nagy városban boldogulni tudjanak""" 5a egyszer )oda akar menni, neki is le kell majd vágatnia a szakállát3 'z otthoni viselet már $gyislekopott róla, kaftán helyett kabátot viselt s pantallós nadrágot, igazán nem nagyváltozásra lesz sz(ksg"Kiss bátortalanul nyitott be a kávház ajtaján" 'z volt az rzse, hogy a fehrkabátos

     pincrek k+z(l valamelyik majd elbe áll s kiutasítja"/átta 4ziást, ott (lt a sarokban, egyed(l, mellre hajtott fejjel, elgondolkozva" Egyenesenfelje sietett, mintegy vdelmet keresve nála"2 o 2 fogadta k+sz+ntst 2, hát mi $jság, .randstein *uda32 Elj+ttem""" ' k+lcs+n miatt".eszltek már a pnzr)l s 4ziás, ahogy ígrte rgen, csakugyan hajlandó volt adni,nemcsak kszpnzt, de árut is, ha kellett"

    /e(ltette, szemben magával s a pincrnek, aki odalpett asztalukhoz, elutasítóan intett%2 #emmi se kell""" 'ztán odafordult *udához%2 !emlem, nem fogyasztói itt te se, semmit3

     em tudta, hogy lehet2e egyáltalán visszautasítani ezt, megtagadni a rendelst, de ha4ziás mondja, bizonyára igen"2 em""" 2 mondta habozva"2 agyon helyes" ' t+rvnyt meg kell tartani az embernek" &indig tartsd meg a t+rvnyt"""

  • 8/20/2019 Dövényi Nagy Lajos Tarnopolból Indult

    18/996

     o""" #zóval a pnz miatt j+ttl" 5át megkapod, mindjárt odaadom".eny$lt kopott kabátja zsebbe s kih$zott egy darab papírost"2 Ezt írd alá, fiam" ' rend kedvrt" K+telezvny volt, +tszáz koronáról"'z asztalon tinta s toll állott, *uda (nneplyes arccal ragadta fel a vkony szárat, hogy

    nevt odaírja a k+lcs+nr)l szóló okmány alá" Voltakppen mg nem volt nagykor$ s4ziás inkább a rend kedvrt krte t)le csakugyan a k+telezvnyt" .ízott ebben amozgkony fiatalemberben s szeme, amely csalhatatlan volt, ha (zletet kellett megítlni,látta már benne a szerencss keresked)t"2=gy"""

    ;sszehajtogatta a papírt s ugyanolyan gonddal, mint ahogy el)vette, visszas(llyesztettezsebbe"2

  • 8/20/2019 Dövényi Nagy Lajos Tarnopolból Indult

    19/996

     jobban" em rt rá mostanáig erre"""' sarokról egy magányos, kicsit k+vr n) visszatekint s rámosolyog"Vrhullám +nti el az arcát, szemt elkapja s rzi, hogy torkában l(ktet az r"

    Ez is van mg az letben""" ' n)"""&ajd""" /e kell hajtania a fejt, mert egszen v+r+s, rzi, s $gy siet vgig az utcán, be agettó sz-k sikátorába, mint akit rajtakaptak valami tilos cselekedeten"

    *+%+D() #E$E"ET 'z (zletház nem palota, de .randstein *uda mgis b(szkn tekint rá, valahányszork+zeledik felje az utcán" 6erendákból ácsolták +ssze, s befestettk sárgára, meg pirosra,egszen csinos így, jócskán ki(tk+zik a rutnek kunyhói k+z(l" ' bolton kív(l vanmellette egy kis raktár is, ahol jszaka alszik" 0gy, festett feny)faszekrny 2 ennyi a

     b$torzata, meg a ládák, kosarak, (vegek, amik a portkát rejtik magukba" ' sz-k zugolyts-r- szag t+lti meg% a petróleum, hering, bors, denaturált szesz s a kocsiken)cs áthatókátrányszaga" 7gaz, az ember hamar megszokja ezt s nem t+r)dik vele"' sarokba apró dobkályha szorult, abban már g a t-z s jó meleget áraszt maga k+r(l%december van s odakint mter vastagon mindent beborít a hó"' boltban nem t(zel" 5a szól az ajtó felett a cseng), a meleg zugból, ahol csendesen,+lbe ejtett kezekkel (ld+gl, kimegy, vállára vetett kabáttal s odaadja a kkre fagyottláb$ rutn gyerekeknek vagy a lompos asszonyoknak, amit krnek" em valami s-r-nnyitják rá az ajtót, nha fl dlel)tt senki se j+n, de ez nem cs(ggeszti el az $j boltost" '

     portka fillres haszna nem izgatja, legszívesebben bezárná a boltot, de a látszat miattmgis vesz)dnie kell a krajcár ára, petróleum, só, paprika kimrsvel, amit sz+gletesrevágott $jságpapírba csomagol"' frfiakat jobban szereti, bár azokkal hosszabb ideig kell ácsorogni a hideg boltban"4lcsó pálinkárt j+nnek, s három, ngy pohárral is felhajtanak bel)le" em, .randstein*udának nincs italmrsi engedlye, de az ) pálinkájára azt nem is adnának" #piritusztmr" 'z a szegny, nyomorult erdei munkás hogy bírná megfizetni a finom szilvóriumot,t+rk+lyt, amit 'pfelmann *ankel árul a kocsmában3 1iszta jóttemny, hogy nála rszegreihatja magát +t krajcárrt""" 7gaz, eleintn kicsit b(d+s volt a pálinka, de nem olyanknyesek ezek az emberek" 'ztán kitalálta, hogy segíthet a bajon s azóta illatos az olcsó

    szesz, vetekszik a legdrágább fajta városi italokkal is" ' rutnek elismer)en bólogatvacsettintenek utána s $gy rászoktak, hogy lassan nem is tud már elegend)t kszíteninekik"' raktárban, egszen hátul, a sós zsákok m+g+tt, (res heringes hordók alatt van *udakis(stje" Egyszer- szerkezet, maga csinálta, de a clnak igen megfelel" ' f+ldbe ásottlyukban ott áll egy kerek plhdoboz, valamikor savany$ cukrot tartottak benne 2 ez az (st"#záján egy rgi posztókalap, karimájánál fogva ráer)sítve a dobozra s a kalapban legalulegy kis msz, f+l+tte apró homok, af+l+tt t+r+tt fekete borsból, szegf-szegb)l vkony

  • 8/20/2019 Dövényi Nagy Lajos Tarnopolból Indult

    20/996

    rteg" ' bors k+zt vanília is van" Este, mikor minden elcsendesedik már, s *uda bezárja a bolt ajtaját, flretaszítja a heringes hordót, kiemeli az (st+t s gondosan megt+ltispiritusszal" !eggelre a posztókalap megsz-ri s ksz a pálinka, csak mg vizet kell bele

    +nteni, mert megárthat a paraszt egszsgnek, ha nagyon er)s" :ersze, $gy t+bbet iskeres rajta az ember" #ok munka van a pálinkakszítssel, kockázatos is, hát inkább amin)sg legyen gyengbb"Ezt a mesterkedst ) találta ki, a falusiaknak nagyon ízlik az $jfajta pálinka, csakhozzáj+nnek rte" :nz(k nincsen mindig, de ez igazán nem akadály, egymással jó azember" Cel lehet írni a kontót abba a fekete fedel- k+nyvbe, amit &unkácsról hozott,mikor idek+lt+z+tt #z2ra" 'ztán a pnz biztosítva is van egy kicsit% *uda ktmarhapasszust )riz a raktárszoba szekrnyben, mintzáloglevelet, egyiket ppen a rutn karácsony el)tt kell kiváltani a tehn gazdájánakvalami hetven koronával" &ert akármilyen olcsó a pálinka, azrt a kontó lassan

    n+vekszik" 5árom hónap alatt szaporodott meg ennyire az adósság, bár *uda nhány tteltolyankor is beírt a k+nyvbe, mikor a vendg nem fordult meg a boltban" Be kiemlkeznk ilyesmire3 1udja azt számon tartani a paraszt, hogy mikor futott be egy

     pohárka szeszre3Kszpnzk+lcs+ne is van kint, legalább ktszáz korona, az asszonyok szorgalmasanhordják a tojást a kamatban" em panaszkodhat, szpen gyarapodik, jobb ez, mint amunkácsi piacra vonszolni a ládát, vagy $ton lenni a falvakban a csontrt, rongyrt"'lkonyodik"' hegyek tetejn a lebukó nap fnyt)l rózsaszín- a hó, s a kopasz erd)k+n kk árnyakd)lnek vgig" ' falu meglapul a v+lgyben, s a csendben, amely olyan mly, hogy szinte

    hallani lehet, egyforma z$gásban, mintha a tli nmaságban a szfrák zenje szólna" 'sztszórt házak k+r(l az letnek nincsen nyoma" ' rutn a hideg el)l bevitte minden jószágát magához% a konyhában ott kaparásznak a porban a borzastoll$, apró ty$kok,nhol a kamrában disznó szuszog s a szobában a nehzszag$ kecske hever a

     b$boskemence padkája alatt" 'z apró ablakszemek vakon bámulnak a tli tájra,világosság alig2alig gy$l ki benn(k"' raktárszobában gyertya g" @res cukrosláda tetejre ragasztotta *uda, a faggy$ lassanolvad a kanóc k+r(l s k+nnyezve csepeg alá, hogy apró, ólmos fny- tócsává gy-ljek adeszkán" ' sárga, gyámoltalan világosság nem bír terjedni, csak k(szk+dik a s+ttsggel smg mlyebb, mg feketbb teszi a homályt% ' falon ide2oda imbolyog a boltos árnya,

    elny$lva, mint valami fantom, vgigtapogatja a szobát, rág+rnyed a zsákokra, elferd(l aszegletekben s hanyatt esik, ha t$lságosan k+zel r a fnyhez"!eggel &unkácsra ksz(l, az egsz hten +sszegy-jt+tt tojást akarja bevinni" /ádábarakosgatja, gonddal, forgács k+z, hogy +ssze ne t+rj+n"' boltajtó cseng)je lármásan megszólal, mint valami t$lbuzgó cseld, aki a vendg el)ttszalad s kiáltoz"2 o, megszomjazott valamelyik paraszt3 2 motyogja"

  • 8/20/2019 Dövényi Nagy Lajos Tarnopolból Indult

    21/996

    ' gyertyát felragadja a ládáról, kezn vgigfolyik a faggy$, s ráfagy mindjárt a hideg b)rre"2 Ki az3

     yakát el)reny$jtja, s +sszeh$zott szemmel kmlel bele a bolt homályába" Valamelyikasszony lehet" 4tt áll a pult el)tt, feje szorosan bek+tve, nyakában vastag birkab)rcondra,lába bocskorban" 'z arcát nem látja"2 o, mi kell3' fiókok fel)l ker(l s a gyertyát el)re ny$jtja"2 0áá""" 1e vagy, &arusja32

  • 8/20/2019 Dövényi Nagy Lajos Tarnopolból Indult

    22/996

    ezel)tt s elmosolyodik"'kkor is este volt, november vge fel, zuhogott az es), egy llek nem járt az utcán" Kthalat vett" .eszlgettek s a lány panaszkodott, hogy milyen szegnyek" &ezítláb volt

    mg, lábát kkre marta a hideg, igazán megsajnálta"2 o, adok neked egy pohár pálinkát, hogy ne fázzál 2 mondta"1+lt+tt, s mikor látta, hogy az ital megzavarta a fejt, kuncogni kezdett t)le, gyorsan adottmg egy pohárral" #zóval tartotta, remeg) trdekkel állva a pult m+g+tt, figyelte% hogyválik egyre vidámabbá !isko /jivák &arusája"2 #zp hajad van 2 dicsrte rekedten s hozzány$lt a vastag fonathoz" 2 &irt nem teszel

     bele szalagot te is, mint a t+bbiek32 4, nincs nek(nk arra pnz(nk" #zegnyek vagyunk"""2 Egy szp piros szalag kne a hajadba" 7lyen, ni"'z egyik fiókból kih$zott egy vg t-zpiros selyemszalagot" Kibontotta, a barnafestk-

     pulton vgigny$jtotta s floldalt a lányra pillantott%2 o3 1etszik32 @h(m"2 &rek bel)le egy r)f+t" *ó32 0áá, ne tessk velem trfálni fiatal$r"2 em trfálok, te""" zd"""?sebb)l lassan kivette az ollót s belenyírt a selyembe"2 o3 Kell3Cejt ingatta, hitetlenkedve s elrántotta a kezt, mintha gette volna a szalag, mikorfelje ny$jtotta"

    2 Vedd el hát, szamár8 eked adom" 'jándkba adom" em kell rte fizetni"!szegen mosolygott rá, aztán hangosan felkacagott"2 'karsz mg egy pohár pálinkát3 Van nekem jobb is, mint ez"

  • 8/20/2019 Dövényi Nagy Lajos Tarnopolból Indult

    23/996

     botorkált át a raktárba, ahonnt a gyertya pislákoló fnye mutatta neki az utat" ' leánymellre bukott f)vel (lt az ágy szln, flig eszmletlen(l az italtól"2 /eesel, &arusja""" te"""

    &ell h$zódott, megfogta a kezt, aztán hogy látta% nem is tudja, mi t+rtnik k+r(l+tte,hirtelen felugrott s elf$jta a gyertyát"""így volt" 'zóta !isko &arusja ingyen hordja a heringet s petróleumot, meg a sót.randstein *uda boltjából" Este j+n, csak ppen nem tudja itt tartani, mint akkorA a

     pálinkát nem issza már meg, hiába kínálja vele" appal nem mutatkozik, pedig t+bbsz+ris lesett rá, 7sten tudja, mit csinál" ' házukhoz nem mehet, mindjárt beszlnnek róla,hogy az $j boltos !iskok portáját látogatja" e adjon neki t+bbet semmit3 5átha akkorszól az apjának3 Ezekt)l minden kitelik, ezekt)l a bossz$álló parasztoktól" agy 7sten, milenne bel)le, ha az a favágó beállítana ide, fejszvel a kezben s ordítani kezdene a lányamiatt8 'jaj""" &g rágondolni is rossz" em jól csinálta, kár volt, most amíg ebben a

    faluban lakik, már +r+k+s adófizet)je lesz a !isko /jivák &arusjájának" &g ha frjhezmegy, akkor is""" ?sarolják majd""" #zeretn magát arculverni az ostobasága miatt, de csakilyenkor, mert napk+zben minduntalan a lányra gondol s azt forgatja a fejben, milyen(gyessggel tarthatná itt, ha legk+zelebb betr a boltba"2 o, megint ki az3' cseng) halkan meglend(l a boltajtón"2 &i kell39sak a fejt dugja ki a raktárajtón"2 *ó estt, fiatal$r"2 &aga az, :avel3

    2

  • 8/20/2019 Dövényi Nagy Lajos Tarnopolból Indult

    24/996

    2 incsen pnzem" em tudom kiváltani a zálogot" em kerestem" 1udja, rosszul fizetnek a f-rsznl, lni is alig tudok bel)le, az a kis málliszt ppen hogy kiker(l, meg kicsiszalonna nha"

    #óhajt, gondterhesen +sszevonja szem+ld+kt, vastag, b(tyk+s ujjai a bajusza szálaittpdesik" em tudja, mitv) legyen" 5a nem fizet, vge a hitelnek, a kocsmában márrgen nem kap italt, csak ha el)re leteszi a pnzt a kárment) ablakába" # pálinka nlk(llni nem lehet""" ' gyomra nem bírja az telt, a keze reszket, a beretvát se tudja veletisztessgesen fogni, a munka nem megy" Celakaszthatja magát" 5omlokát lassan ellepi afinom verejtk" Várja, hogy ez a fiatal zsidó mit mond, a hallgatása semmi jót nem ígr"'z arcáról szeretn leolvasni a gondolatait, de kpe mozdulatlan" #zemt les(ti, keze akabát zsebben, áll, szemk+zt vele, mint valami nagy bíró, aki mindjárt kimondja aszentenciát"2 #zóval nincsen pnze""" 5m""" Ez bizony baj, :avel gazda"

    2 .aaaj"""2 agy baj" &ert nekem is kell a pnz"

  • 8/20/2019 Dövényi Nagy Lajos Tarnopolból Indult

    25/996

  • 8/20/2019 Dövényi Nagy Lajos Tarnopolból Indult

    26/996

    2 7gaz, pan"2 o" 5át akkor mindegy, hogy magánál van, vagy nálam"

  • 8/20/2019 Dövényi Nagy Lajos Tarnopolból Indult

    27/996

    Ennl a zajnál alszik el, hanyatt fekve, akár otthon az apja s kis id) m$lva ugyan$gyhorkol, mint az +reg .randstein *osua szokott"

    77"

    *ókedv-en rkezett haza &unkácsról, s alig várta, hogy megnzze a tehenet hátul, afszerben, ahol helyet kszített neki" ' nagyhas$ jószág vígan ropogtatta a kukoricaszárat,amit elbe vetett mg reggel, miel)tt elment a fuvarossal, a keszeg kis .uHbaum&ojseval" em szándkozott sokáig tartani az állatot, hiszen bánni se tudott volna vele,ezrt aztán kapott az alkalmon, hogy &ojse vállalta a tehn gondozását"2 9sak bízd rám 2 lelkesedett 2, vigyázok n arra" ' tejrt tartom tavaszig, mg neked isadok bel)le"2 *ó"

    1iszta (gy volt, nem kellett rajta sokat t-n)dnie" 'hogy leszálltak a szekrr)l s &ojse a

    tántorgó, z+rg) csont$ vn gebt bek+t+tte az istállóba, mindjárt elindultak megtekinteniaz állatot"2 #zp tehn""" 2 bólintott elismer)en a fuvaros s k+r(ljárta"#ovány, gyorsbeszd- emberke volt .uHbaum &ojse, kiss lhetetlen fajta, mert semmirese vitte mostanáig, szegny ember maradt s már bizonyosan $gy is hal meg"Cuvarozgatott a parasztoknak is, ha kellett, s a hegyekb)l a f-rsztulajdonosokathurcolászta be &unkácsra, ha s(rg)s volt nekik az $t, s szaporította gyermekeit" Volt nekikereken tíz, mind hozzá hasonlóan apró s vkonycsont$" Cekete szakálla egsz arcát

     ben)tte, alig látszott ki a szeme a torzonborz sz)r k+z(l"2 5át akkor viselje gondját, &ojsele"""Eloldották a jószágot, s az engedelmesen k+vette az apró zsidót, ki az udvarról"

     hány paraszt ácsorgott a kocsma el)tt s jól megnztk )ket"2 ikolics :ável tehene 2 b+kte meg egy s+ttarc$ magas ember a szomszdját 2, nzdcsak82 'z volt, csakugyan"""2 Eladta32 ?álogba adta az $j boltosnak"2 o"""/egyintett az rdekl)d) s elfordult a látványtól"2 'zt már :ável nem k+ti t+bbet az óljába, bizonyos"""2 5asas"""2 5m"""2 *ól jár vele" 5a pnzem lenne, látatlanban adnk rte ktszer annyit, mint amennyibenelvette t)le"2 &egrn"""

     em szokatlan látvány errefel az olyan tehn, amelyiknek k+telt zsidó tartja" 1udjamindenki% milyen okból vezetik a jószágot a gazdája istállójából s borzongva gondolnak

  • 8/20/2019 Dövényi Nagy Lajos Tarnopolból Indult

    28/996

    rá, hogy egyszer az ) állatukra is sor ker(l majd" 4lyan ez, mint a vgzet 2 nem ker(lhetiel az ember, csupán belenyugodhatik" 1)le idegen hatalmak szabják meg bek+vetkezst":ável valahol a f-rszben volt ekkor már, a nyersszag$ feny)r+nk+ket emelgette s nhaodafutott, ahol condráját s zsíros sz)rtarisznyáját levetette" Kivette az (veget, amit jó

    szívvel telet+lt+tt reggel az $j boltos pálinkával, h$zott egyet az italból s dolgozotttovább" 4tthonra nem igen gondolt, a tarka tehnre se nagyon" &ajd""" 1avaszig mg sokminden t+rtnhetik, kiváltja a zálogot"""9sak az asszony sírdogált egsz nap" 1+bbsz+r is kiment az ólba, megnzte a tehn helyta jászol mellett, ahol a gerendát fnyesre koptatta nyakával s mindannyiszor k+nnyezettegy verset"*uda, hogy elintzte tehene sorsát, a fekete noteszben kereszt(lh$zta ikolics :ávelkontóját"Ez a ttel kiegyenlít)d+tt"""

    NE,-ED() #E$E"ET >felsge, a király nevben"""'z ablakon tavaszi es) dobol, a termekben mg a kályha melege terjeng álmosítón, s afolyosóról a zárt ajtókon át is besz-r)dik a lárma" ' padon, amelyr)l a barna festketlekoptatták rgen s alóla a meztelen fa $gy fehrlik ki, mint egy elgennyedt seb, a falf(stfoltjaira bámulva porontyát szoptatja egy asszony" .ocskoros lábát lóbálja, s telt,fehr mellt bárgy$ szemrmetlensggel tárja ki a járókel)k szeme el" ' f+ldretelepedve, vászontarisznyájából óvatosan csipegetve, t$rót s sárga kukoricalepnyt eszikmellette egy torzsás szakáll$ ember" 9supa falusi rutn" !iadtak, nmák, minthatemplomban volnának, csak suttogva mernek egymáshoz szólni, de egy sietve elhaladó(gyvd rájuk tekint, mindjárt elhallgatnak, bocsánatkr) arccal magukba roskadva nziktovább a nagy sárga ház ny(zsgst"' szoptató asszonnyal pp$gy nem t+r)dik senki, mint a t$rót csipked) +reg bácsival"&int a megszállottak, járnak2kelnek a peres felek, (gyes2bajos keresked)k, (gyvdek,tan$k, a vastag sárral borított k)kockákon" /pteik zaja, hangos beszlgets(k egyetlen,soha nem sz-n) zsongássá olvad +ssze az p(letben, amelynek termeiben az egyszer-,festett feny)faasztalok mellett naponta h$sszor, harmincszor is elhangzik% >felsge, akirály nevben""" 'z ablakmlyedsekben +sszehajolva, hogy szakálluk szinte

    egybefolyik, csillogó szem- zsidók tárgyalnak" em keverednek +ssze a rutnekkel,egszen k(l+n vonulnak" #uttogva hadarják a szavakat, kez(ket terjengetik hozzá, bólogatnak, derekuk (temesen mozog, mintha most is a zsinagógában volnának, s olykoregy2egy hangos zsargonszót kiáltanak el"

     ha (gyvdek lpnek hozzájuk, s azokkal páran elvonulnak, más ablakk+zbe, aholduruzsolva beszlnek, szem(ket jártatva, fej(ket sz(ntelen kapkodva, mintha nemszeretnk, ha valaki meghallja% mir)l váltanak szót" &ajdnem mind tan$k, vagy vádlottak,s vannak k+zt(k, akik a ht minden napját itt t+ltik, a szombatot kivve" 4lyankor csak a

  • 8/20/2019 Dövényi Nagy Lajos Tarnopolból Indult

    29/996

    rutnek egymásk+zti p+reit tárgyalják a bírák, a kocsmai verekedseket, a ty$kok, fejszkelt-nst, asszonyok civódását, csupa olyan (gyet, amelyben nincsen zsidó tan$" #zintekong olyankor az (ressgt)l az igazság háza, hiányzanak a megszokott arcok, az

    otthonosan mozgó vendgek, akik talán (zleteiket is itt k+tik, mint valami b+rzn"!eggelt)l ks) dlutánig ácsorognak a folyosón, vagy (ld+glnek a padokon, míg rájukker(l a sor s (nneplyes arccal, hunyorgó szemmel vallomást tehetnek, mindig kereket,

     pontosat, mintha megtanulták volna el)re a szavakat".randstein *uda is itt (lt egy kora tavaszi napon a folyosón, kicsit megillet)d+tten,majdnem flnken" Kora reggel rkezett, mg csak az altisztek jártak akkor a termekbe,fekete szeneskannákkal a kez(kben, de azoknak is k+sz+nt, s mindegyikt)l megkrdezte,

     bocsánatkr) mosollyal, hogy jó helyen jár2e"2 &g soha nem voltam a t+rvny el)tt 2 bizonygatta 2, nem tudom itt a járást"' bírákat, akik aktákkal s táskákkal j+ttek, felállva (dv+z+lte, s találgatta, hogy vajon

    melyik el ker(l az ) (gye" Ks)bb aztán .uHbaum &ojse, a fuvaros is megj+tt, ez a kisf(rge emberke, aki $gy mozgott, akár a knes)" evetglt, nyitott szájjal, sfokhagymaszagot árasztott maga k+r(l" 7de2oda ugrált, mutatta, hogy nem kell itt flni,kacsintgatott *udára s megmondta a bírákról sorban% hogy hívják )ket, milyen szigor$ak,hogy kell nekik felelni"2 9sak te ne flj 2 veregette vállát, lábujjhegyre ágaskodva" 2 &íg engem látsz, nekedsemmi bajod nem lehet" 4lyan tiszta (gy ez, mint a nap az gen""" &indent megmondunka bíróságnak, csak te ne flj, .randstein *uda"""' t+bbiek is megj+ttek% az (gyvd, bizonyos 6r(n #amu, a vn 4ziás, s mg másik háromzsidó, akiket soha nem látott" 0grólszakadt falusi emberek, nagy csizmában, derekukon

    átk+t+tt kabátban, s mosolyogva nztk *udát"2 o, rendben van minden 2 mondta az (gyvd" 2 9sak okosan viselkedni, .randstein $r"2 &irt ne viselkedne okosan34ziás a pátriárkák nyugalmával rázta meg szakállát, mintha rosszallná a kijelentst" 5ogyviselkedhetik máskpp egy jó (zletember a bíróság el)tt, mint okosan3Ebben az (gyben nem lehet másnak igazsága, csak .randstein *udának" 'z a parasztkontót csinált nála, a kontót ki kell fizetni, ezt a t+rvny is így akarja" Be hol van at+rvny, amelyik az (zletembernek a pnzt is odaadja3 o3 ' t+rvnnyel semmit se r a

     boltos, ha az adósságot nem bírja behajtani" 'rra való a zálog, ki tilthatja meg azt3' t+bbiek helyesl)n bólogattak s *uda is megnyugodott, hogy nem lesz semmi baj" 'z

    (gyvd elhozta a tan$kat is, majd azoknak a szava eligazítja az (gyet" Cejenknt +tkoronát kell ugyan adni neki, s fizetni az ebdj(ket #milovics &endelnl, a bodegában,de megri".uHbaum megrántotta a kabátja ujját s fejvel intett"

     ikolics :ável felesge fordult be a folyosó sarkán" 'z +zvegy, aki pereskedik vele atehn miatt" &akacs, buta asszony, jobban tette volna, ha otthon (l s nem hallgat aszomszdokra, akik telebeszltk a fejt" ' tehenet eladta, mikor megellette a borj$t, igaz,

  • 8/20/2019 Dövényi Nagy Lajos Tarnopolból Indult

    30/996

    de meddig várjon a pnzre3 'zt a jószágot tartani is kellett, a takarmány pnzbe ker(lt,igazán egy fillrt se adhatott vissza az árából a parasztnak" Eleget magyarázta neki, hogya váltó nem trfa, mikor az lejár, akkor fizetni kell"

    7gen, így volt""" ikolics :ável váltót adott az adósságról, tan$k mondják majd el%.uHbaum &ojse s a három tisztessges, szavahihet) zsidó, akik vletlen(l ott voltakakkor az (zletben" ' váltó nyolcvan koronáról szólt, a kamatokat mg nem is számította"""

    'rról nem tehet, hogy a tehenet etetni kellett, a zálog elpusztult volna, ha nem gondozza,de ki rendeli vajon% mindezt neki ingyen k+telessge cselekedni3 'lig kapott a vásáron atehnrt annyit, amennyi a k+vetelse volt, meg a k+ltsge, ezt is tudja .uHbaum &ojse"D, tiszta (gy ez, tiszta s világos, mint a fnyl) nap""" 5ogy a paraszt az erd)benfelakasztotta magát3 5át arról is ) tehet3

  • 8/20/2019 Dövényi Nagy Lajos Tarnopolból Indult

    31/996

    Valamire kellett" #ajnáltam, mert egy szegny ember volt" 'dtam neki" Be ha n ezttudom, hogy nekem mg a t+rvnybe kell menni, dehogy adtam volna8 5át kellett eznekem3 5ogy engem mg vádoljanak, amirt 22 o, várjunk csak8 &ennyi kamatot számított3

    2

  • 8/20/2019 Dövényi Nagy Lajos Tarnopolból Indult

    32/996

     boltjába, mert hes voltam s gondoltam, veszek egy heringet" em telik másra ilyenszegny fuvarosnak" yolc gyerekem van, nagyságos eln+k $r, az ;r+kkvaló tartsa meg)ket""" #zóval, egy kis heringet akartam venni" 'kkor volt ott az a paraszt a pnzrt"/áttam"""

    &indent tudott""" 'zt is% milyen ember volt ikolics :ável, milyen színe volt a bajuszának, hogy beszlt" 2 'z (gyvd, !óth #amu, elgedetten mosolygott s keztzsebbe dugva cs+rgette az aprópnzt, amit mindig tárca nlk(l hordott magánál, mintha+r+kk kszen tartotta volna az +t koronákat az ilyen jó tan$k számára".uHbaum &ojse azzal kezdte, hogy rátámadt a vádlottak padján (l) *udára%2 &g engem hívattál tan$nak, te ganef3 Volt b)r az arcodon idehozatni engem3'lig tudták lecsillapítani" 5adonászott r+vid kezeivel, arca egszen belepirult a haragba,*uda ijedten bámulta, nem rthette% mi t+rtnt vele" &ikor azt krdeztk t)le, haragosviszonyban van2e a vádlottal, vagy az +zveggyel, láthatóan k(zd+tt magával, s vg(lkivágta%2 5aragszom .randstein *udára, erre a fiatalemberre, aki itt (l" &g most is tartoziknekem a tehn tartásárt"""Elsírta% mennyibe ker(lt a takarmány, milyen drágán vette a sznát, meg a rpát, s milyennehezen tudja megkapni a pnzt"2 e jótkonykodjon az olyan ember, akinek nem telik 2 rikácsolta" felsge, a király nevben""" .randstein *udát az ellene emelt vád s k+vetkezmnyeialól bizonyítkok hiányában a t+rvnyszk felmenti"""=gy állott a nagy asztal el)tt, kih$zott derkkal, mint egy diadalmas hadvezr" yugodtan

  • 8/20/2019 Dövényi Nagy Lajos Tarnopolból Indult

    33/996

    visszamehet a faluba, nem lesz semmi k+ze ahhoz a sárgára festett házhoz, amelynekrácsos, apró ablakaira olyan szorongva tekintett fel reggel" em is hallotta már a bírószavát, csak a száját látta, amely lassan mozgott, aztán arra riadt, hogy emelt hangon krdit)le%

    2 &egnyugszik3 'z (gyvdre nzett"6r(n #amu intett, s akkor ) is hevesen bólogatni kezdett, t+bbsz+r is egymás után"2 ' bíróság nem mondta ki, hogy maga ártatlan" 9sak $gy találta% nem siker(lt

     bebizonyítani, hogy a csalást valóban elk+vette" 'zrt megnyugszik3 2 magyarázta az(gyvd, mikor látta% t$lságosan látszik rajta az +r+m"2

  • 8/20/2019 Dövényi Nagy Lajos Tarnopolból Indult

    34/996

    f(stt)l s bámultak rájuk" 4lyan volt ez, mintha mindannyian sírtak volna a látványon, pedig csak a szegnyes vacsora t(znek f(stje k+nnyeztette )ket"&indjárt kinyitotta a boltot, s kiállt az ajtóba, hogy lássák, s ha mg vásárolni akar valaki,azt el ne szalassza" 5arminc+t korona f+l+sleges kiadás, csak kszpnzben, ha a tan$k

    ebdjt nem számolja is, komoly vesztesg, be kell azt hozni""" zegette a falut, a házakat, amelyek $gy lapultak rá a domboldalra, mintha egyszerteszt legelsz) nyáj óriás, bozontos állatai volnának, barna test(kkel, s hátukon+r+kk felborzolt sz)rrel, a magas szalmatet)vel" 1l volt majdnem, mikor idej+tt, mostz+ldell már a f- s az erd)k fel)l furcsa, nyers illatok szállnak le alkonyatkor a k+ddel 2fl esztendeje l itt" 7smer mindenkit, tudja% melyik házban ki lakik, mije van a

     parasztnak, mindent tud róluk s lenzi )ket" yomor$ságuk nem indítja meg, soha nemrzett szánalmat irántuk" 7nkább $gy rzi% mindez azrt van így, azrt rendez)d+tt, hogykiszolgáltatottságuk teljes legyen, s ne tudjanak menek(lni az ) kezb)l" Ezt biztosantudja, ezt az egyet, hogy kezben tartja valamennyit" 9sak id) krdse, mikor ker(l a soregyenknt rájuk $gy, mint ikolics :ávelre"#okáig támaszkodott a bolt el)tt, az ajtóflfához d)lve s nem is vette szre, hogy az utcalassanknt kihalt" ' sovány, mezítlábas gyerekek elt-ntek az udvarokról, a ty$kokat smalacokat bekergettk a kamrákba, a házakhoz ragasztott alacsony istállókban iselnmultak a tehenek, meg a kecskk% egszen beesteledett, a falu aludni trt" ' vacsorákgett v+r+shagyma illatát elvitte a szl, a f(sttel egy(tt, ami a tet)k rsein kken sszelíden szállott ki s tartott felfel, mindmegannyi áldozati oltárról, amelyen a szegnysgmutatja be napi hódolatát irgalmatlan vgzetnek"Egyed(l maradt boltja el)tt a mly homályban, hozzátapadva a falhoz, jszakai prda$traksz(l), ideges vadknt s csak +szt+ne vezette, mikor sokára átment az (zleten s ahordók, ládák, zsákok k+zt kihozta az ajtó lakatját, hogy bezárkózzk"#okáig nem tudott elaludni e nevezetes napon"=jra meg $jra vgiglte a bírósági tárgyalást, emlkezett megfeszítve idzte vissza azelhangzott szavakat, a bírák mozdulatait, az (gysz arcát, azt a gy-l+letest, s hangtalanulnevetett nha" 5iába akarta megragadni mindenáron, nem siker(lt""" Kisiklott kezb)l,mikor már azt hihette, hogy zsákmánya lesz""" *ó, ha az ember nem egyed(l knytelenszembeszállni az ilyen hatalmakkal, mert vajon mi lett volna vele, ha nincs az (gyvd, snem j+nnek el a tan$k3 .+rt+nbe vetik, bizonyosan""" Be lám, a gyengknek is vannakfegyvereik8

    &osolyogva aludt el, mellre szorított kezekkel, amelyek $gy hajoltak +ssze, mintha a kttenyr meleg fszkben )riznnek valamit, flt)n s g+rcs+sen, valami frissen megtaláltkincset"Ks)bb, napokig se bírt megszabadulni ett)l az emlkt)l" Vissza2visszatrt elmjbe,foglalkozott vele, s gyakran azon kapta magát, hogy flhangosan beszl, vitatkozik az(gysszel" Vg(l valami szemlytelen harag támadt benne a parasztok iránt" emcsak

     ikolics :ável +zvegyre haragudott, a t+bbiekre is, valamennyi frfire s asszonyra, akik 

  • 8/20/2019 Dövényi Nagy Lajos Tarnopolból Indult

    35/996

    2 $gy rezte 2 +sszetartanak az ) ellenfelvel s valamit forralnak" El)re bossz$t akartállni rajtuk, s ezrt megcsalta )ket, ahol csak lehetett"

    Elgttelt rzett, ha a petróleumos (vegbe csak egy csppel kevesebbet mrt, ha a sóból

    lecsípett, a mállisztb)l vissza+nt+tt, s a számolásnál egy fillrrel megr+vidíthettevalamelyik asszonyt" Valahányszor figyelmeztet)n megszólalt a boltajtó cseng)je, s )elindult a raktár mlyr)l, hogy kiszolgálja a vev)t, már remegett az izgalomtól" Ez azrzs lassanknt olyanná változott benne, mint amin) &arusja +lelse k+zben +nt+tte el"Eleintn csodálkozott ezen, de aztán vállat vont s +r(lt neki"5arcban állt a faluval s mindig gy)z+tt" em voltak ezek nagy diadalok 2 pár gramm só,egy gy-sz-nyi petróleum, nhány fillr 2, de erejt rezte bel)l(k, f+lnye

     bizonyítkaiknt szemllte mindegyiket" Gralkodott a npen, anlk(l, hogy az tudtavolna, s kics$folhatta magában az egsz falut" ;ntudatát s vakmer)sgt n+veltk azapró csalások, míg vgre elj+tt az a nap is, mikor hatalma már flelmet sz(lt az

    emberekben s valóságos uralommá változott, a zsarnokság minden ismertet)jelvel"Egyed(l volt a boltban, ks) este 2 így kezd)d+tt" yitva tartott sokáig, mert a parasztok ahegyekben dolgoztak már s csak ilyenkor volt idej(k betrni egy pohár pálinkára, vagyaz asszonyoknak a szokásos vásárlásra"7degen zsidó nyitott rá, soha nem látta mg a faluban s k+sz+nt"2 &i tetszik3 Cejt ingatta, hogy semmit seakar vásárolni" Cáradtnak látszott, csizmáján vastagon száradt az erdei utak sárga,agyagos sara s sz(rke rtegben (lte meg a por" 5átán zsák, talán áruval megt+mve,derekán az ócska kabát szíjjal átszorítva" &intha +nmagát látná, vándorlása k+zben"""9sak ez az ember +regebb volt, szakálla fnyes2feketn +ml+tt mellre, szeme k+r(l s-r-,apró ráncok táncoltak, mik+zben hunyorogva, nagyon figyelmesen nzett k+r(l"2 /eteszem egy kicsit a zsákomat, nagyon nehz 2 mondta s mosolygott hozzá"&ly, rekedt hangja volt, de ahogy beszlt, nem rzett rajta a hajlktalanok gyámoltalans alázatos bizonytalansága, amit olyan jól ismert a maga letb)l" 7nkább nagyon is

     biztosnak látszott a dolgában, s $gy vetette le terht, mint aki hazarkezett"2 !emlem, nem k(ld el fedele alól egy zsidót, .randstein *uda, hanem 7sten nevbenszállást ad a vándornak 2 lpett hozzá, mikor zsákját ledobta s gondosan beállította ktheringes hordó k+z"2 &agamnak sincsen sok helyem, de"""

    2 Ezt vártam"""'rcába mosolygott, s nagy kezvel rátámaszkodott a pultra, $gy vizsgálgatta"2 &egismertem volna 2 bólogatott 2, ppen ilyennek mondták"""2 Kicsoda32 em találná el, ha egsz jszaka t+rn is rajta a fejt" &egmondom" Egy bizonyos.randstein *osua felesge""" o3 !áj+tt volna32 'nyám3.ólogatott, s most már nyitott szájjal, hangtalanul nevetett, hogy egszsges, nagy sárga

  • 8/20/2019 Dövényi Nagy Lajos Tarnopolból Indult

    36/996

    fogai mind kilátszottak"2 =gy bizony""" .randstein *osua házaló felesge"""2 1arnopolból j+tt32 Egyenesen onnan""" Be azt se mondja a vendgnek, hogy (lj+n le3 5a visszatrek,

    elmondom majd !achel asszonynak, hogy mennyire szereti )t a fia""" &g avendgfogadás szokásait is elfelejtette, mikor anyjáról hallott egy szegny vándortól" o3

    2 1arnopolból"""2 .izony""" &enjen csak bátran az n *uda fiamhoz, mondta .randstein *osua felesge, ha&agyarországra ksz(l, utolsó falatját is megosztja magával"K+r(lnzett s s-r-n bólogatott"2 Be látom, nem olyan szegny ember""" ' boltja tele van áruval, hallom, a ház is amagá"""2 Ki mondta32 5át nem tudja ezt mindenki3 'z egsz k+rnyken ismerik a fiatal .randsteint, hogymilyen jó keresked) s milyen j+v) áll el)tte" e szgyellje, fiatalember""" 5a valakir)l

     beszlnek, az mindig jó""".etesskelte a raktárba, le(ltette s ennie adott" Ks)bb bezárta a boltot, hogy nyugodtan

     beszlgethessen a messzir)l j+tt vendggel, aki látta apját, anyját s testvreit" 9supa jóhírt hallott róluk" 'pa mg mindig házal, de lassabban jár, mint rgen s a gyerekeksegítenek neki a zsákot cipelni" #zpen n)nek, engedelmesek s (gyesen beletanulnak az(zletbe, pár v m$lva .randstein *osuának már nem kell t+rnie magát a család kenyerrt"

    'z idegen elhozta az +reg 9hajim (dv+zlett is, meg a mszárost s a fuvaros *ankelt"&indenkit ismert, habár nem volt 1arnopolba való" 5ogy honnt j+tt voltakppen3 emfontos, azt a várost $gyse ismeri" 7gen messzir)l s megfordul minden(tt, országokat

     barangol be" 0ruja3 7gen, az is van, bár nem olyan portka, amivel mások kereskednek"&ajd elmondja ks)bb, szp sorjában" 'rra is lesz id), mert ha megengedi *uda, pár napignála marad"Curcsa volt az idegen, kiss titokzatos is, *uda azt gondolta, valami nagyszáj$ csavargó,aki szeret nagyokat mondani, t+bbet elhitetni magáról, mint amennyi, csak azrt, hogy

     bizalmat gerjesszen" Egy zsák a vagyona, van fogalma róla, mennyit r, neki is volt ilyenzsákja, nem is olyan rgen"""

    &indenflr)l beszlgettek s az idegen egyszer elejtette 6roszmann 4ziás nevt"2 7smeri tán32 5ogyne""" agyon rgen" @zleti +sszek+ttetsben vagyok vele, vek óta" Valahányszor&agyarországba j+v+k, mindig felkeresem" I is beszlt nekem bizonyos .randstein *udanev- fiatal keresked)r)l, aki mg sokra viszi, mert nagyon (gyes s nem válogat az(zletekben"""

    Elhallgatott s floldalt tekintett rá, kalapja árnykából"

  • 8/20/2019 Dövényi Nagy Lajos Tarnopolból Indult

    37/996

    2 7gaz3Kiss zárkózottan felelt%2 Van jó (zlet s van rossz (zlet"""2

  • 8/20/2019 Dövényi Nagy Lajos Tarnopolból Indult

    38/996

    2 zze meg""" o, nzze, ne fljen"""' legfels) f(zetet kezbe vette s felnyitotta"2 5iszen ez orosz""" Einhorn mosolyogva bólintott"2 7gen""" 4rosz k+nyvek""" &ind" 0rtatlan imak+nyvek is vannak k+zte" 'z a vastag mind

    imak+nyv"""2 5át a t+bbi32 'z35allgatott kicsit s maga el bámult, mintha mrlegelte volna% rdemes2e beszlnie" 'ztánhirtelen felemelte arcát s gyorsan, halkan, szinte s$gva mondta%2 :olitika"""2 :o"""5evesen bólintott, s hozzáhajolva a házigazdához, magyarázni kezdett" ' szapora szavak,amelyek szrevtlen(l csaptak át az nekl) zsargonba, $gy kopogtak .randstein *udartelmn, mint a jgdarabok" 5át ilyesmi is van3 7tt l már fl esztendeje s semmit sevett szre3 5iszen itt lázítók járnak a nyomor$ságos kis falvakban, imádságosk+nyvekkel, cirillbet-s f(zetekkel, $jságokkal s valóságos, igazi, cári arany gurul anyomukban" ' politikához semmit se rtett" Einhorn

  • 8/20/2019 Dövényi Nagy Lajos Tarnopolból Indult

    39/996

    az el)bb% a cár országában pogromok vannak, ott a zsidókat mindenki (ld+zi" Egy zsidónem is vállalná az ilyen k+nyvek dugdosását, mert akar egy zsidó olyan országba ker(lni,ahol a szakállát lek+pk+dik, boltját kirabolják, pnzt elveszik s a vgn a kozákokagyonl+vik3 o3 Ggye, nem akar3 Ezt a csend)r is tudja""" ' k+nyvet majd ott keresi,

    ahol kell% a parasztnál""" &aga csak ne fljen"2

  • 8/20/2019 Dövényi Nagy Lajos Tarnopolból Indult

    40/996

    2 7tt is, másutt is" Ez már nem a mi dolgunk, .randstein *uda""" em kell nek(nk tudni,hogy a parasztok k+z(l ki imádkozik a cárrt azokból a k+nyvekb)l"2 :ersze, persze"""5elyeselt, de magában mást gondolt" agyon is jó volna tudni 2 így okoskodott 2, mert

    annak hasznát vehetn az ember" ' parasztok flnek a csend)r+kt)l s ha valaki ismerititkaikat, jól a markába foghatja )ket az (zlettel is" ' k+lcs+n s a zálog jó dolog""" Be haaz ember a b+rt+nkulcsot is a kezben tartja3Vállalta a k+nyveket s eltette e ktszáz koronát, amit Eihorn

  • 8/20/2019 Dövényi Nagy Lajos Tarnopolból Indult

    41/996

     bajusza szája kt szegletn lecs(ng+tt bánatosan" 'ki látja, azt gondolhatta volna%nyomorult asztalossegd, vagy ács, aki a hegyekben, a f-rszeknl keres majd munkát"2 #zolgálhatok3 Cesz(lt figyelemmel kísrteminden mozdulatát, pedig lehet,

    hogy az idegen csakugyan nem egyb vándorló, munkátlan iparosnál"2 6yufát krek"2 1essk"""2 .randstein *uda, szemlyesen3 2 emelte rá sz$rós tekintett"2

  • 8/20/2019 Dövényi Nagy Lajos Tarnopolból Indult

    42/996

    megy3 5átra se nzett, biztos lehetett fel)le, hogy nem fenyegeti veszedelem" /assanmegindult ) is, a fák s p(letek árnykába h$zódva, nesztelen lptekkel a táskás emberután"' p$pos fantom egyszerre elt-nt"

    2 =gy""" 2 bólogatott *uda, s hangtalanul nevetett hozzá 2, !isko /jiváknak is kellenek acár imak+nyvei"""Gjjongani szeretett volna% kezben tartotta a parasztot, a &arusja apját ppen, akit)l $gyflt" &ár annyiba vette, mintha a lány ott volna nála" &inden hívásra engedelmesen kell

     j+nnie, hiszen apját bezárathatja, b+rt+nbe juttathatja8 &g tán akasztófa is jár valakinek,aki a cárrt imádkozik s orosz k+nyveket olvas""" Ki tudja, mi lehet azokban ak+nyvekben8 D, milyen okos volt, hogy engedett Eihorn

  • 8/20/2019 Dövényi Nagy Lajos Tarnopolból Indult

    43/996

    l) bocsánatkrs, elt-nt" 1ekintete kihívóan pihent meg az embereken, szava nyersskemnyedett s a boltban nem volt már t(relme a kiszolgáláshoz"2 6azdagodik a zsidó 2 bólogattak az asszonyok, akik látták már ugyanezeket a jeleketmás j+vevnyeken is% a kocsmároson, a f-szeresen s a falu t$lsó szln boltoskodó v+r+s

    6r(n+n" 'zok is csendesek s kszsgesek voltak az els) id)kben, hogy ks)bb mg ak+sz+nst se fogadják, csak elnzzenek a szegny adósok feje f+l+tt"Ez volt itt a világ rendje, ki tudna változtatni rajta3 'zrt vannak ezek a faluk, hogy afekete, idegen np megszívja magát rajtuk, mint b+g+ly a marha hátán, s aztán lustán sk+vren elrep(lj+n, ki tudja, hová"K+sz+ngettek hát most már .randstein *udának is, ezzel ismerve el maguk f+l+tthatalmát, s ha boltjába betrtek, flszeg mosollyal tettk le fillreiket a pultra, mintvalami k+teles adót, amellyel tartoznak neki s mg +r(lhetnek, ha rte vet valamitelb(k% rosszul megmrt zacskó sót, hitvány kis halat, vagy mállisztet"

    .T.D() #E$E"ET ' tehenek s kecskk kivonultak a hegyi legel)kre, a frfiak pedig elmentek, le, a messzisíkságokra, hogy )szig már ne is lássák )ket a faluban" #ummásoknak szeg)dtek el,uradalmakba, s nagy batyukkal indultak $tnak, most is, mint minden tavaszon, bánatosdalokat nekelve a vas$tállomásig, ahol nyitott ajtaj$ piros tehervagonok s alacsony,hossz$kmny- mozdonyok várták )ket" Ez jelentette a tavasz bek+sz+ntst, ez a ktesemny% a jószág kiverse s a summások elvonulása" &indkett) sírással járt, agyermekek zokogva bocsátották $tnak a kecskt, amely egsz tlen játszótársuk volt ameleg kuckóban, s az asszonyok is, valami )si illemnek engedelmeskedve, b+mb+lvekísrtk a frfiakat a vas$tig" 7gaz, gyakran megt+rtnt, hogy a távolban szerencstlensgrte az embereket" Volt, akinek a cspl)gp leszakította a karját, vagy lábát, volt, aki akazalról esett le, kiss rszegen s bels) bajjal j+tt haza, hogy aztán az )sz elvigye, ki atemet)be, a patakon t$l, a domboldalra, ahol a gyepes sírok szp, szelíd sorban állottak"

     hányan kivándoroltak" Elmentek 'merikába, amelyr)l csodálatos híreket kaptak"'kadt, aki családját is magával vitte% a felesgt s gyermekeket, s azoknak a házán

     beszegeztk az ajtót, ablakot"' falu elcsendesedett, csak a gyámoltalan s t$lságosan kevs vállalkozó kedv- frfiaklzengtek otthon a házak k+zt, vagy jártak a f-rszekbe, az erd)irtásokra s a munkácsi

     piacra, ahol napszámosokat fogadtak"'z erd), odafent a dombokon s a meredeken felsz+k) sziklákon t$l, a szdít) gerincekenkiz+ld(lt" ' f- friss sz)nyege elborította a falut is, megszpítve a nyomor$ságos, szegnytájkot, a sivár portákat"' kocsma el)tt fuvarosok itattak, sznaszag vagy frissen kaszált f- hervadó illata lengett aház el)tt s elkeveredett a pálinka nyers szagával, amely a s+ntsb)l szivárgott ki, aholelborult szemmel k+ny+k+ltek a sovány állatok s fakó szekerek gazdái a gyorsan ki(r(l)decis (veg el)tt" ' zord fenyvesek világából ereszkedtek le ezek az emberek, fekete

  • 8/20/2019 Dövényi Nagy Lajos Tarnopolból Indult

    44/996

    faszenet vittek a városok fel, maguk is f(lig feketn árujuk porától, mint bocskoros,k+dm+n+s, furcsa kmnysepr)k" Vagy meszet, amely fehrre festette )ket, szállítottak

     ponyvával borított kocsin, s kiáltoztak, elny$jtott szóval minden falu utcáin, míg vgkpp be nem rekedtek, vagy el nem fogyott a portkájuk, s akkor visszafordultak"

    #ok idegen fordult meg a faluban, igazán nem t-nhetett fel senkinek, hogy .randstein*uda boltjába is betvedt nha egy2egy látogató" Ki tartotta volna számon, hogy mindigugyanaz a fekete, fáradt arc$, ráncos szem- zsidó, s mindig ugyanaz a vándorló legnykeresi fel3 # ki tudta volna megmondani, hogy azok a százkoronások, amik ilyenkor a

     boltos rgi vászonzacskójába ker(ltek, honnan jutottak oda3!gen nem flt már, ha látta az ajtó fel tartani a kemnykalapos, s+rtsarc$, mogorvaidegent s el) kellett szednie a rejtekhelyr)l az idegen k+nyveket, f(zeteket s $jságokat"

     em kíváncsiskodott belj(k, fel nem (t+tte egyiknek a fedelt se, nem azrt, mintha nemrdekelte volna% mi van benn(k" 7nkább +szt+n+s idegenkeds volt ez, az az rzs, hogymíg nem ismeri a k+nyvek belsejt, voltakppen nincsen is k+ze az egsz (gyh+z"9sak a parasztokat tartotta szemmel, azokat figyelte s várt, mikor csaphat rájuk" 'kiketkiszemelt, azokat lassan magához szoktatta, hitelt adott nekik" Vorobcsuk 'leHijk az )

     pnzn vettek tehenet, 5atalák felesge hozzájárt a boltba s a t+bbiek is, sorban, mind az) zsebben voltak" Dvatosan sz)tte k+rj(k a hálót, szre se vettk" &ajd csak akkorkapálózhatnak, ha nyakukon egy szp napon megszorítja a hurkot, de akkor már ks)lesz"El)sz+r !isko /jivákkal akart leszámolni" &arusját akarta, ezt a kemnyh$s$

     parasztlányt, ezt a sz)ke, lass$járás$ gyermeket egszen magához kapatni" em felejtetteel a s+tt estt, mikor ágyán fek(dt, rszegen a pálinkától" D, hányszor idzte vissza ezt akpet azóta"""' raktárszobában, jszaka, gyakran hevert álmatlanul a nehzszag$ ágyon, s olyankormindig elkpzelte, hogy csak ki kell ny$jtania a kezt% elri a rutn lány meleg testt"Drákig hempergett, forró b)rrel s doboló halántkkal így, átadva magát a kpzel)dsnek,amely a legvadabb kpeket kergette lehunyt szemei el)tt" appal is szinte álomban lt" 5avev) lpett be, asszony, vagy leány, a piszkos szoknyák, vastag kend)k alatt formáikatkutatta s a &arusja testvel hasonlította +ssze" Keze reszketett, arca v+r+s volt ilyenkor"2 1án beteg, fiatal$r3 2 krdeztk rszvttel s nmi kajánsággal"

     em felelt, csak morgott valamit"

    'zrt nem hamarkodta el a dolgot" &ost is számított, várakozott a legalkalmasabb pillanatra" 5ajszolta magát a munkában, vdekezett k+vetel)z) +szt+nei ellen, amelyekhebehurgya cselekedetekre csábítottákA lótott2futott, egy hten háromszor is begyalogolt&unkácsra" ' vn 4ziást minden alkalommal felkereste s hosszan beszlgettek" 1+vr)l2hegyre kikrdezte az +reg, gyámkodott felette, tanácsokat adott neki" 'z oroszk+nyvekr)l nem beszltek eddig, egyik(k se hozta szóba a veszedelmes írásokat" Egynapon azonban, mikor megint megjelent *uda a boltban, hátraintette kis (vegkalitkájába"2 'karok veled valamir)l beszlgetni, .randstein *uda""" 2 mondta, s hunyorgott hozzá"

  • 8/20/2019 Dövényi Nagy Lajos Tarnopolból Indult

    45/996

    2 /ehet"2 'zt gondolom, hogy nálunk ebdelhetnl ma"2 *ó"

    0rukat hoztak, vev)k j+ttek, az +reg, )sz fejvel s az asztalra cs(ng) szakállávalszámadásai f+l hajolt, mintha vendge ott se volna, elmer(lt a koronák s fillrekáradatában" &agában, flhangon mormolva számolt, bólogatott hozzá s k+zben mg arrais rárt, hogy az (zlet fel vessen egy2egy pillantást, ahol a segdek tevkenykedtek"*uda jól kinyitotta a szemt, nem árt, ha az ember ilyen nagy boltban alaposan szem(gyrevesz mindent" 5ol volt már ez az ) garasos kis od$jától8 Ezrek fordulnak meg egy nap4ziás kezn, a portka jóformán meg se melegszik nála, máris gazdát talál, s a haszoncsorog a barnára festett, vaskos pánclszekrnybe, amely mltóságos helyen, a kis kalitkak+zepn trónol, mint a frigyszekrny% tisztelet s csodálat tárgyaknt"2 o, mehet(nk, .randstein *uda""" 2 ny$jtózott a fáradhatatlan +reg" 2 7tt az ideje, hogy

    ebdelj(nk"&agukra hagyták a segdeket, akik kaptak mg egy2egy utasítást, parancsot, hogy ezt,vagy azt a keresked)t mikpp szolgálják ki" 5advezrknt irányított a próftak(lsej-zsidó, semmi se ker(lte el figyelmt s az ajtóból visszafordulva is átkozódva vontafelel)ssgre a szegny s alázatos rutn szolgát, mert egy rizses zsák kiszakadt s agy+ngyszín( szemek elperegtek a padlón"2 !szeg disznó 2 kiáltozta magából kikelten 2, majd adok n neked8 Eliszod az eszed snekem csinálod a kárt3 /evonom a fizetsedb)l a portka árát8 /opom n a pnzt, hogymegkárosítasz3&g az utcán is dohogott s panaszkodott *udának, hogy ha nem vigyáz az ember,

    t+nkreteszik a parasztok s segdek" Valóságos ellensgeket tart, fizetett ellensgeketmaga k+r(l, mert valamennyi arra t+r, hogy )t koldussá tegye"2 'z idegen ilyen, fiam""" 1anuld meg, hogy nem szabad bízni senkiben, csak aki a mivr(nk""" 9sak a rokon igaz az emberhez"""

  • 8/20/2019 Dövényi Nagy Lajos Tarnopolból Indult

    46/996

    2 Erre, .randstein *uda""" @veges verandán át nyitottak be a házba, amely minden gazdagsága ellenre is ismer)s szag$ volt *uda el)tt, eszbe juttatva a tarnopoli otthont"

    9sillárok f(ggtek a mennyezetr)l, a barnára festett deszkapadlót sz)nyegek borították, s a b$torok piros pl(ss huzata (nneplyes k(ls)t k+lcs+nz+tt az egsz lakásnak" 4ziás szintenem is illett ebbe a k+rnyezetbe, szakállával, kaftánjával, nagy szl- vel$rkalapjával"2 Ez itt a felesgem, .randstein *uda"""'z ebdl)b)l magas, k+vr +regasszony j+tt elj(k, ruhája nyakára bukó tokával,v+r+sbarna parókával a fejn, mltóságosan" Gjján gy-r-k szikráztak"2 5ol a leányunk, *etta32 ' konyhában"2 #zorgoskodik""" 7sten tartsa meg )t, szorgalmas, derk leány" Ez a vigasztalásom, hogyolyan házias""" 5a már fiam nincsen"""

    2 4ziás, ne panaszkodj megint"""/egyintett, hogy jól van s sóhajtva ereszkedett egy piros karosszk +lbe"2 @lj le, .randstein *uda""" &eghívtam )t ebdre, *etta" @zletfelem s igen derkfiatalember, aki mg sokra viheti"'z asszony vel(k maradt nhány percig, de csak nmán hallgatta, a fal mellett állva

     beszlgets(ket, aztán kiment"*uda gondolkozni kezdett, hogy voltakppen mirt hozta )t házába 6roszmann 4ziás3Eddig nem jutott eszbe soha, s az, hogy nála vásárol, hogy adósa, mg nem ok talán3;sszef(ggst keresett s egyszerre megvillant elmjben, hogy hátha )t szemelte kileánya frj(l3 Blel)tti clzásai a gazdátlan (zletre, a rokonok iránti bizalomra, panasza

    a fi$+r+k+s hiánya miatt, vajon nem ezt jelentik2e3 #zd(lt a gondolatra s csakszórakozottan bólogatott az +reg szavaira" Egy milliója is lehet 6roszmann 4ziásnak"""Egy milliója, ha nem t+bb""" 'lig várta, hogy megjelenjk a lány, hogy lássa% mifle,cs$nya2e, vagy szp, hab