6
2016. április XV. évfolyam 4. szám Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja Tavaszi Fesztivál Pusztaföldváron 2015. szeptember hónapban Hajas Tibor táncpedagógus vezetésével kelt életre a társastánc tanfolyam településünkön, ahol 13 diák tanulja a tánclépéseket. Kőszegi Németh József az Orosházi Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója úgy döntött, hogy 2016- ban, Pusztaföldvárra is elhozza a Tavaszi Fesztivál elnevezésű rendezvényét. A fesztiválon a pusztaföldvári moderntánc csoport tagjai mellett a művészeti iskola tanszakainak bemutatkozó fellépését is láthatjuk. A rendezvény időpontja: 2016. április 27, szerda 17 óra Helyszíne:Művelődési ház Pusztaföldvár Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők és a diákok! Tisztelt Lakosság! Ismételten, lehetőséget szeretnénk biztosítani Önöknek a kemence használatára. Minden pénteken befűtjük a Szabadság téri földvárban lévő kemencét, és aki csak akar, oda mehet és megsütheti, amit otthon előkészített: kenyeret, töltött káposztát, húst stb. Az első ilyen alkalom március 4-én /péntek/ lesz. Körülbelül 13.30-órára lesz kellőképpen felfűtve a kemence. 14.00-óráig várjuk az érkezőket. Ezután minden pénteki napon ugyan így teszünk. Mindenkit szeretettel várunk. Pusztaföldvári Községi Önkormányzat

Tavaszi Fesztivál Pusztaföldváronpusztafoldvar.hu/sites/default/files/pusztafoldvarhirmondo/... · Tavaszi Fesztivál Pusztaföldváron 2015. szeptember hónapban Hajas Tibor táncpedagógus

  • Upload
    others

  • View
    0

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Tavaszi Fesztivál Pusztaföldváronpusztafoldvar.hu/sites/default/files/pusztafoldvarhirmondo/... · Tavaszi Fesztivál Pusztaföldváron 2015. szeptember hónapban Hajas Tibor táncpedagógus

2016. áprilisXV. évfolyam 4. szám Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos

Havilapja

Tavaszi Fesztivál Pusztaföldváron

2015. szeptember hónapban Hajas Tibor táncpedagógus vezetésével kelt életre a társastánc tanfolyam

településünkön, ahol 13 diák tanulja a tánclépéseket.

Kőszegi Németh József az Orosházi Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója úgy döntött, hogy 2016-

ban, Pusztaföldvárra is elhozza a Tavaszi Fesztivál elnevezésű rendezvényét.

A fesztiválon a pusztaföldvári moderntánc csoport tagjai mellett a művészeti iskola tanszakainak bemutatkozó

fellépését is láthatjuk.

A rendezvény időpontja: 2016. április 27, szerda 17 óra

Helyszíne:Művelődési ház Pusztaföldvár

Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők és a diákok!

Tisztelt Lakosság!

Ismételten, lehetőséget szeretnénk biztosítani Önöknek a kemence használatára.

Minden pénteken befűtjük a Szabadság téri földvárban lévő kemencét, és aki csak akar,

oda mehet és megsütheti, amit otthon előkészített: kenyeret, töltött káposztát, húst stb.Az első ilyen alkalom március 4-én /péntek/ lesz. Körülbelül 13.30-órára lesz kellőképpen felfűtve a kemence. 14.00-óráig várjuk az érkezőket. Ezután minden pénteki napon ugyan így teszünk. Mindenkit szeretettel várunk.

Pusztaföldvári Községi Önkormányzat

Page 2: Tavaszi Fesztivál Pusztaföldváronpusztafoldvar.hu/sites/default/files/pusztafoldvarhirmondo/... · Tavaszi Fesztivál Pusztaföldváron 2015. szeptember hónapban Hajas Tibor táncpedagógus

2016. április

2.

XV. évfolyam 4. szám

Kulturális Hírek

Page 3: Tavaszi Fesztivál Pusztaföldváronpusztafoldvar.hu/sites/default/files/pusztafoldvarhirmondo/... · Tavaszi Fesztivál Pusztaföldváron 2015. szeptember hónapban Hajas Tibor táncpedagógus

3.

2016. áprilisXV. évfolyam 4. szám

Ezúton is szeretném a művelődési ház, az önkormányzat és a pusztaföldvári Lakosság nevében megköszönni az Orosfarm Szövetkezet elnökének, Dominkó Sándornak, hogy a zökkenő mentes rendezvény szervezés érdekében, 9 db 8 személyes asztallal bővítette eszközállományunkat.

Így már nyugodtan nézhetünk a 2016-os rendezvények elébe.

Gyarmatiné Laduver Márta

Page 4: Tavaszi Fesztivál Pusztaföldváronpusztafoldvar.hu/sites/default/files/pusztafoldvarhirmondo/... · Tavaszi Fesztivál Pusztaföldváron 2015. szeptember hónapban Hajas Tibor táncpedagógus

2016. április XV. évfolyam 4. szám

4.

Vadászbálon a Búzavirág Népdalkör

Meghívást kaptunk 2016. március 5.-re a művelődési házban megrendezésre kerülő vadászbál nyitó előadására. Ezúttal azonban nem csak énekléssel készültünk, hanem egy rövid kabaré jelenettel. Öreg nyugdíjas asszonyoknak öltözve, görbebotra támaszkodva jelentünk meg a színpadon, meglepve a jelenlévő bálozó közönséget. A vastaps arra engedett következtetni, hogy előadásunk elnyerte a vendégek tetszését.

A kabaréjelenet közreműködői:

Gál Lászlóné, Molnár Annamária,

Réti Zoltánné, Srankóné Dóczi

Krisztina, Szabóné Ábrahám Edit,

Szatmári Szilvia, Szivák Józsefné,

Palyov Pál. Vendég szereplőnk:

Kasza Illésné

V. Népzenei Találkozó

Ezúton mondunk köszönetet a rendezvény támogatóinak:

Darvas József Nyugdíjas Klub tagjai, Földvár Bt, Gyarmatiné Laduver Márta és a művelődési ház dolgozói, Harangos-Éri Kft, Mag-Ház Egylet, Orosfarm Szövetkezet, Pusztaföldvár Község Önkormányzata, Sinka Ferenc, Sonkolyos Szabolcs, Srankó József, Szabó Gyula, Tóth Sándorné, Zsigovics Péterné,

A 12 főve l működő Búzav i rág Népdalkör és a művelődési ház közös szervezésében V. alkalommal került megrendezésre a Népzenei Találkozó 2016 február 27.-én, ahol 8 vidéki és helyi csoport színvonalas műsorát néztük meg közösen.

Elfogadta a meghívásunkat:Aranyvessző Népdalkör – NagyszénásBokréta Népdalkör- OrosházaDohánylevél Hagyományőrző Egyesület – CsanádapácaIfjúsági Citerazenekar – PusztaföldvárFöldvár Citerazenekar - PusztaföldvárKurticsi Citerazenekar – NagyszénásNefelejcs Népdalkör – CsorvásRónasági Citerazenekar – Kisiratos

A jelenlévőket Dr. Baranyi István P u s z t a f ö l d v á r p o l g á r m e s t e r e köszöntöt te, a rendezvényen az Aranypatkó Csárda szolgáltatta a kiadós ebédet, Boros István a talpalávalóról gondoskodott. A konferanszié: Dr. László Jenő Csaba volt.

Page 5: Tavaszi Fesztivál Pusztaföldváronpusztafoldvar.hu/sites/default/files/pusztafoldvarhirmondo/... · Tavaszi Fesztivál Pusztaföldváron 2015. szeptember hónapban Hajas Tibor táncpedagógus

5.

XV. évfolyam 4. szám 2016. április

MESEVÁR ÓVODA ALAPÍTVÁNY HÍREI

Lassan elérkezünk az adóbevallások leadásának végső határidejéhez. Ezúton szeretnénk kérni Önöket, hogy aki még nem döntötte el kinek adományozza adója 1%-át támogassák alapítványunkat.

MESEVÁR ÓVODA ALAPÍTVÁNYADÓSZÁMUNK: 18389605-1-04

Előre is köszönjük segítségüket! Holecskáné Rusvai Éva, Tóth Nikoletta

ÓVODAI BEÍRATÁS

2016. április 14. 8-16 óráig2016. április 15. 8-16 óráig

Pusztaföldvár, Szabadság tér 2.A beiratkozáskor szükséges dokumentumok

bemutatását kérem:

- A gyermek születési anyakönyvi kivonata - A gyermek TAJ kártyája- A gyermek lakcímkártyáját, amely tartalmazza

a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót (név és azonosítószám), továbbá a gyermek bejelentett lakcímét vagy tartózkodási helyét.

- A szülő lakcímkártyáját, amely tartalmazza a szülő nevére kiállított személyi azonosítót (név és azonosítószám), továbbá a szülő bejelentett lakcímét vagy tartózkodási helyét.

- Jegyzői határozatot a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság megállapításáról, amely a gyermek hátrányos helyzetű státuszát igazolja.

- Szakvéleményt (pl. orvosi, korai fejlesztő, TVSZRB): a gyermek eltérő fejlődési ütemének igazolására.

Tisztelettel: Holecskáné Rusvai Éva Vezető óvónő

Március 08.-án a fiúk köszöntötték a lányokat Nőnap alkalmából. Különböző technikákkal készítettek virágot, amelyet nagy titokban tartottak az átadás pillanatáig.

Március 11.-én Tesz-Vesz napot hirdetett a Szeged-Csanád Egyházmegye, amelyen óvodásaink is részt vettek. Kertészkedtünk, szépítettük az óvoda udvarát.

Március 15.-ére készültek gyermekeink. Kokárdát és zászlókat készítettek, amelyet ezután át vittek az iskolában lévő Petőfi Sándor emlékfalhoz és megemlékeztek az elesett huszárokról.

Március 18.-án tartottuk az Apák napját óvodánkban. Szeretettel és izgalommal vártuk az édesapákat, nagypapákat és keresztapukákat. Egy közös délelőttöt tölthettek gyermekeikkel. Természetesen nagy várakozás, készülődés előzte meg a nagy napot. Sütöttünk, ajándékot készítettünk és köszöntő verssel, énekkel vártuk a vendégeket.

Március 20.-án Virágvasárnapkor a templomban óvodásaink is ismerkedhettek a barkaszenteléssel és Jézus Jeruzsálembe történő bevonulásával. Egész hetünk a kereszténység legnagyobb ünnepe a Húsvét körül forgott.

Március 21-22-23. a Húsvéti készülődés jegyében telt. A nagycsoportosok ellátogattak a katolikus templomba, ahol végig követték a szent képek alapján a Passiot.

Keddi napon nyílt napot tartottunk, ahova szeretettel vártuk a szülőket is. Együtt közösen díszítettünk tojásokat és sütöttük meg az ünnepi kalácsot.

Szerdán folytattuk továbbra is a kézműves foglalkozásokat és a fiúk pedig illatos kölnivel meglocsolták a lányokat.

Óvodai Hírek

Page 6: Tavaszi Fesztivál Pusztaföldváronpusztafoldvar.hu/sites/default/files/pusztafoldvarhirmondo/... · Tavaszi Fesztivál Pusztaföldváron 2015. szeptember hónapban Hajas Tibor táncpedagógus

2016. április

6.

XV. évfolyam 4. szám

Fontosabb telefonszámok:

Polgármesteri hivatal: 68/422-000 20/771-1904Polgármester - Dr. Baranyi István: 0620/771-1900Alpolgármester – Sonkolyos Szabolcs 0620/287-9025Konyha: 0620/771-1911Tűzép: 0620/482-5025Polgárőrség Csekő László: 0630/968-9893Rendőrség Körzeti megbízottak: - Ferenczi Péter - Kincses István Gábor Tel.: 06-30/633-7215.Háziorvosi rendelő: 68/422-002 Központi ügyelet: 68/411-200Hatósági állatorvos Dr. Sin Zoltán: 30/9382-414Óvodavezető: Holecskáné Rusvai Éva 3630/844-8963Óvoda: 0630/844-8926Puskás Tibor iskolaigazgató: 0630/844-8965Iskola-titkárság: 0668/422-011 0630/515-8883Iskola, alsó tagozat: 0630/844-8915Művelődési ház Gyarmatiné Laduver Márta: 0620/ 771-1907Dr. Fodor Zsuzsanna: 0630/565-3671Védőnő Tibáné Hamvas Zsuzsanna 0630/467-61-04Lászlóné Házi Magdolna evangélikus lelkész: 06/20/770-00-81Blősz Attila katolikus plébános: 06/20/770-09-14

Felelős kiadó:Pusztaföldvári Községi Önkormányzat Képviselő TestületeEngedélyszám:2.2.4./1568/2003.Nemzetközi azonosítószám:ISSN 2061-0874

Kérem a Tisztelt Lakosságot, hogy a Hírmondó májusi számába a cikketet és hirdetéseket 2016. április 21-ig szíveskedjenek beküldeni az Önkormányzati Hivatalba vagy a [email protected] címre.

Fogadóóra

Sonkolyos Szabolcs alpolgármester fogadóórája:

minden páros héten csütörtökön 14-16 óra Polgármesteri Hivatalban ésminden páratlan héten csütörtök 16-17 óra az újfalusi iskolában.

" Előnevelt csirke, kacsa, valamint vetőmag kukorica rendelhető."

Bocsán Istvánné 06-20/510-3368

Anyák napi istentisztelet

Ahogyan évek óta tesszük, idén is megtartjuk az édesanyák ünnepét. Április 30-án (szombat) este 6 órakor a gyülekezeti ház udvarán szabadtéri istentisztelet keretében ünnepelünk. A hittanos gyerekek verses köszöntője után az édesanyák, nagymamák, dédmamák áldásban részesülnek, és imádságban emlékezünk az elhunyt é d e s a n y á k r a , n a g y m a m á k r a , dédmamákra. Szeretettel várjuk az édesanyáka t , a csa ládoka t , és mindenkit, aki hálás az édesanyjának, édesanyjáért.

Evangélikus istentisztelet

Minden vasárnap de. 9 órakor tartunk istentiszteletet a Rákóczi u. 30. szám alatti gyülekezeti házban. A hónap első vasárnapján áldásban részesülnek a hónap születésnaposai, a második vasárnapon úrvacsoraosztás kacsolódik az istentisztelethez.A gyerekek, iskolai és óvodai dolgozók s z á m á r a i g a z o l á s t a d u n k a z istentiszteleti látogatásról, amit az intézmény elfogad.Szeretettel vár mindenkit közösségünk!

Evangélikus Élet a könyvtárban

Gyülekezetünk ajándékaként továbbra is olvasható az Evangélikus Élet magazin a községi könyvtárban. A kéthetente megjelenő lap a közelmúltban megújult, színes magazin formátumú lett, amely s z í n v o n a l a s o l v a s m á n y t k í n á l mindenkinek. Szeretettel ajánljuk a földváriak figyelmébe.

Adózók figyelmébe!

Személyi jövedelemadója egyházaknak felajánlható egy százalékával Ön is t á m o g a t h a t j a a M a g y a r o r s z á g i Evangél ikus Egyház munkáját. A nyilatkozatra beírandó technikai szám: 0035.

Evangélikus Hírek

A VAJDA SÁRA EGYESÜLET HÍREI

Adózzon a Vajda Sára I f júsági és Kul turá l is Egyesületnek! Adója 1 %-ából mi Önöknek szervezünk színvonalas programokat.

Adószámunk: 18388893-1-04

Köszönjük.