12
Több mint ezren ünnepelték együtt a város központját átalakító beruházást 2013. augusztus 15-e piros betûs ünnep lehetne Simontornya tör- ténelmében, e napon fejezõdött be a legnagyobb beruházás. Dél- elõtt a városháza dísztermében fogadták mindazokat, akik a vég- rehajtás során sokat tettek. Tóthné Unghy Ilona, a Simontornya Múltjáért Alapítvány elnökeként köszöntött mindenkit nagy sze- retettel ezen a meghatározó és nagyon szép napon. Meghatározó, mert a most átadásra került beruházás évtizedekre meghatározza Simontornya városközpontjának képét, és nagyon szép ez a nap, mert nagyon szép a városközpont képe is. Akkor is szép, ha még egy-két hibát helyre is kell hozni, s akkor is szép, ha egy-két helyen meg is jelentek a rongálás nyomai, s azokat ki kell javítani. 1979 óta élek Simontornyán, de eddig soha nem voltam tanúja ekkora átalakulásnak, ekkora felújításnak. Amikor ideke- rültem, azonnal megérintett a település történelmi levegõje (ma- gyar-történelem szakos tanárként talán erre fogékonyabb is vol- tam), ugyanakkor érzékeltem azt, amit dr. Kiss István, Simon- tornya krónikaírója is lejegyzett: „A megszokás a helybeli lakos- ságnál ugyan bizonyos közönyt váltott ki a történelmi emlékekkel szemben, de az idevetõdõ idegenek folyton ébren tartják a múlt iránt való érdeklõdést. Nos, az elõbb említett érdeklõdés megõr- zésében, valamint a történelmi levegõ fenntartásában-felerõsíté- sében sokat segített a városrehabilitációs pályázat. Nagyszerû do- log történt. Ez a felújítás összekötötte a város múltját a jelenével és a jövõjével is, hiszen a múlt értékeit megõrizte, sõt további évti- zedekre is megõrizhetõvé tette. A hajdani Styrum Nagyház 265 évvel ezelõtt épült, s gróf Styrum Károly családi háza volt, majd uradalmi tiszttartók lakása lett, késõbb iskola, 2006 óta pedig a Helytörténet Háza és Hagyatéki Galéria. Reményeink szerint emeleti termei még évtizedeken keresztül otthont fognak biztosí- tani a Kelemen Kristóf, Kékesi László, Grantner Jenõ hagyaté- koknak, és a nemrég elhunyt Reisz Tamás festõmûvész emléké- nek is. Emellett helyet ad az ifjúság számára egy alkotó szobának, a teljes földszinten pedig a helytörténeti gyûjteménynek. A Si- montornya Múltjáért Alapítvány az utóbbi ápolásáért, helytörté- neti kutatásokért és publikálásukért jött létre. Nekem személy szerint is ez a szívem csücske, és egyáltalán nem mindegy, hogy milyen épület ad otthont a helytörténeti kiállításoknak. Meggyõ- zõdésem, hogy a Helytörténet Házát így be tudjuk kapcsolni az idegenforgalmi programokba, és lényegesen látogatottabb lesz, mint eddig volt. Szép lett a városközpont, szépek lettek a felújított épületek, rendezettebbé, virágosabbá váltak a közterek. Örülök, hogy részese lehettem a városrehabilitációs pályázat megvalósítá- sának, még ha csak ezrelékben mérhetõ mértékben is. Továbbá azt tudom ígérni, hogy október végére a Helytörténet Háza min- den kiállítása megtisztítva, felújítva újra megtekinthetõ lesz. – fejezte be rövid áttekintését Tóthné Unghy Ilona. DÉLUTÁN A VÁROS LAKÓI ÖRÖMÜNNEPEN TALÁLKOZTAK A VÁR ELÕTTI TÉREN Lacza Attila, a Fried Mûvelõdési Ház igazgatója, fõszervezõ kö- szöntötte elsõként az ünneplõket, majd Máté Anna gimnazista énekével hangolódott a közönség, ezután Csõszné Kacz Edit pol- gármester mondta el ünnepi beszédét: „Történelmi pillanatok részesei vagyunk ma, ezen a csodálatos augusztusi napon, hiszen az eddigi legnagyobb beruházás fejezõ- dött be a város életében. A városközpont felújítása minõségi vál- tozás, új lépcsõfok elérése a település fejlõdésében. XXII. évfolyam 9. szám Ára: 2013. szeptember 200 Ft Folytatás a következõ oldalon.

Több mint ezren ünnepelték együtt a város …...Több mint ezren ünnepelték együtt a város központját átalakító beruházást 2013. augusztus 15-e piros betûs ünnep

  • Upload
    others

  • View
    4

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Több mint ezren ünnepelték együtt a város …...Több mint ezren ünnepelték együtt a város központját átalakító beruházást 2013. augusztus 15-e piros betûs ünnep

Több mint ezren ünnepelték együtta város központját átalakító beruházást

2013. augusztus 15-e piros betûs ünnep lehetne Simontornya tör-ténelmében, e napon fejezõdött be a legnagyobb beruházás. Dél-elõtt a városháza dísztermében fogadták mindazokat, akik a vég-rehajtás során sokat tettek. Tóthné Unghy Ilona, a SimontornyaMúltjáért Alapítvány elnökeként köszöntött mindenkit nagy sze-retettel ezen a meghatározó és nagyon szép napon.Meghatározó, mert a most átadásra került beruházás évtizedekremeghatározza Simontornya városközpontjának képét, és nagyonszép ez a nap, mert nagyon szép a városközpont képe is. Akkor isszép, ha még egy-két hibát helyre is kell hozni, s akkor is szép, haegy-két helyen meg is jelentek a rongálás nyomai, s azokat ki kelljavítani. 1979 óta élek Simontornyán, de eddig soha nem voltamtanúja ekkora átalakulásnak, ekkora felújításnak. Amikor ideke-rültem, azonnal megérintett a település történelmi levegõje (ma-gyar-történelem szakos tanárként talán erre fogékonyabb is vol-

tam), ugyanakkor érzékeltem azt, amit dr. Kiss István, Simon-tornya krónikaírója is lejegyzett: „A megszokás a helybeli lakos-ságnál ugyan bizonyos közönyt váltott ki a történelmi emlékekkelszemben, de az idevetõdõ idegenek folyton ébren tartják a múltiránt való érdeklõdést. Nos, az elõbb említett érdeklõdés megõr-zésében, valamint a történelmi levegõ fenntartásában-felerõsíté-sében sokat segített a városrehabilitációs pályázat. Nagyszerû do-log történt. Ez a felújítás összekötötte a város múltját a jelenévelés a jövõjével is, hiszen a múlt értékeit megõrizte, sõt további évti-zedekre is megõrizhetõvé tette. A hajdani Styrum Nagyház 265évvel ezelõtt épült, s gróf Styrum Károly családi háza volt, majduradalmi tiszttartók lakása lett, késõbb iskola, 2006 óta pedig aHelytörténet Háza és Hagyatéki Galéria. Reményeink szerintemeleti termei még évtizedeken keresztül otthont fognak biztosí-tani a Kelemen Kristóf, Kékesi László, Grantner Jenõ hagyaté-koknak, és a nemrég elhunyt Reisz Tamás festõmûvész emléké-

nek is. Emellett helyet ad az ifjúság számára egy alkotó szobának,a teljes földszinten pedig a helytörténeti gyûjteménynek. A Si-montornya Múltjáért Alapítvány az utóbbi ápolásáért, helytörté-neti kutatásokért és publikálásukért jött létre. Nekem személyszerint is ez a szívem csücske, és egyáltalán nem mindegy, hogymilyen épület ad otthont a helytörténeti kiállításoknak. Meggyõ-zõdésem, hogy a Helytörténet Házát így be tudjuk kapcsolni azidegenforgalmi programokba, és lényegesen látogatottabb lesz,mint eddig volt. Szép lett a városközpont, szépek lettek a felújítottépületek, rendezettebbé, virágosabbá váltak a közterek. Örülök,hogy részese lehettem a városrehabilitációs pályázat megvalósítá-sának, még ha csak ezrelékben mérhetõ mértékben is. Továbbáazt tudom ígérni, hogy október végére a Helytörténet Háza min-den kiállítása megtisztítva, felújítva újra megtekinthetõ lesz. –fejezte be rövid áttekintését Tóthné Unghy Ilona.

DÉLUTÁN A VÁROS LAKÓIÖRÖMÜNNEPEN TALÁLKOZTAK

A VÁR ELÕTTI TÉRENLacza Attila, a Fried Mûvelõdési Ház igazgatója, fõszervezõ kö-szöntötte elsõként az ünneplõket, majd Máté Anna gimnazistaénekével hangolódott a közönség, ezután Csõszné Kacz Edit pol-gármester mondta el ünnepi beszédét:„Történelmi pillanatok részesei vagyunk ma, ezen a csodálatosaugusztusi napon, hiszen az eddigi legnagyobb beruházás fejezõ-dött be a város életében. A városközpont felújítása minõségi vál-tozás, új lépcsõfok elérése a település fejlõdésében.

XXII. évfolyam 9. szám Ára:2013. szeptember 200 Ft

Folytatás a következõ oldalon.

Page 2: Több mint ezren ünnepelték együtt a város …...Több mint ezren ünnepelték együtt a város központját átalakító beruházást 2013. augusztus 15-e piros betûs ünnep

2 KÖZÖSSÉG 2013. szeptember

Volt itt mindig, aki bátran szólt,mindig voltak nagyot álmodók,

a nincs-bõl is várat építõk,az el nem csüggedõk.

Hallhattuk az elõbb a dal szövegét, és bi-zonnyal állíthatom, hogy ez a mi esetünk-ben szó szerint is igaz. Hat éve dédelgetjükezt a tervet. Több alkalommal nekifutot-tunk a pályázati forrás megszerzésének.Nem kevés ellenállást kellett legyõznünk,hogy itt állhassunk ma, Simontornya váro-sának csodálatosan megújult közterüle-tén. 350 millió forintból megvalósuló fej-lesztéseknek köszönhetõen többek közöttmegújult a városháza épülete, a Helytörté-net Háza, mûvelõdési ház, kialakításra ke-rült egy rendezvényudvar, amely hamaro-san piacként is funkcionálhat itt, a város

közepén. A legnagyobb átalakulás a vármellett található közterületeket érintette,méltó környezetbe helyezve Simontornyabüszkeségét. A közbiztonságot szem elõtttartva térfigyelõ rendszert is telepítenek avárosközpont jelentõsebb területeire.„Minden küzdelmünk, gyõzelmünk ésszenvedésünk hamarosan nem lesz más,mint egy tintafolt a papíron” – állítja ko-runk igazsága. (Arthur Golden: Egy gésaemlékiratai). A nevünket bizonnyal nemjegyzi fel a történelem, ám az életünknek

igenis van értelme – bár nem az az értelme,hogy ebben a könyvben hagyjunk tintafol-tot. Ha ugyanis együtt élünk, ha részt ve-szünk egymás életében, ha itt élünk ebbena városban, igenis nyomot hagyunk ma-gunk után. Nyomot hagyunk gyermeke-inkben, unokáinkban és mindazokban,akik utánunk következnek. Éppen úgy,ahogy õseink is megtették ezt elõttünk.Nyomot hagyunk a városon mindazokkalaz épületekkel, amelyeket építünk, a fák-kal, amelyeket ültettünk, a parkkal, ame-lyet most alakítottunk ki. Simontornyai la-kosként legyenek büszkék rá, becsüljék

meg, és használják rendeltetésének meg-felelõen, mert együtt vallom az elõbbi dalszövegírójával:

Nem a gyûlölet a gyávaság,csak a Szeretet az, ami visz tovább.

A szeretet jegyében köszönetemet feje-zem ki a város lakossága nevében mind-azoknak, akik segítségünkre voltak a pro-jekt megvalósítása során.Végezetül azt kívánom mindannyiunknak,hogy hagyjunk nyomot ezzel a szép nappalegymás életében. Örüljünk egymásnak,szórakozzunk közösen, ünnepelve váro-sunk történelmi, turisztikai nevezetessé-gének méltó környezetbe kerülését!”A kulturális mûsorban minden korosztályszámára több csemegét is találhattunk. Agyerekek a „Holló együttes” elõadásánaktapsolhattak, majd Fodor Ottilia musical,Szávolics Gabriella retró slágerekkel szó-

rakoztatta az ünneplõket. A koraest egyikfénypontja a simontornyai kötõdésû CsutiCsaba fellépése volt, akinek szülei sajnosmár nem hallhatják fiúk kiváló elõadását.Szívbemarkoló volt az elsõ dala, amikorCsõszné Kacz Edit polgármesterrel együtténekelte a világhírû slágert, „Az otthonzöld füvét”. Csuti Csaba táncdalaival, nó-táival, elõadásmódjával osztatlan sikertaratott. Este fél kilenc tájban az elõadó-mûvészet egy régóta ragyogó csillaga,Csepregi Éva lépett mikrofonhoz. ANeoton Família énekeseként feltûnt és is-mertté vált mûvésznõt az országban na-gyon sokan szeretik, Simontornyán pedig

Page 3: Több mint ezren ünnepelték együtt a város …...Több mint ezren ünnepelték együtt a város központját átalakító beruházást 2013. augusztus 15-e piros betûs ünnep

2013. szeptember KÖZÖSSÉG 3

egyenesen imádják. A vonzalom kölcsönös, legutóbb CsepregiÉva arra a kérdésre: Önnek mit jelent Simontornya? – azt nyilat-kozta: Röviden azt mondanám: Simontornya a barátom. Ritka,hogy ilyen kötõdés létrejön, de esetemben ez történt, a kialakultemberi kapcsolatok és a város szépsége egyaránt meghatározzaSimontornyához való viszonyomat. A Fényszóró Alapítvány el-nökeként igyekszem tenni isaz itt élõ gyermekekért. Saj-nos ritkán tudok személye-sen elmenni, de nekem min-dig szívem csücske marad eza város és az itt élõ emberek.Csepregi Évát rajongóinaksokasága vette körül a szín-pad mellett, akik idõnkéntegyütt énekeltek vele, csá-poltak, tapsoltak, alig akar-ták leengedni a pódiumról,annyi ráadást kértek. A lel-ki, kulturális táplálék mel-lett testiben is részesültekaz ünneplõk, a sok támoga-tónak köszönhetõen sült

halat, rántott húst,lángost, gulyásle-vest kóstolhattak,szomjukat finomsimontornyai borralolthatták. Az össz-népi buli az Acci-dent és a Revans ze-nekar játékával ké-sõ estig folytató-dott. A város méltó-an ünnepelte a nagyberuházás befejezé-sét.

Va-Lá

SAJTÓKÖZLEMÉNY„SIMON-TORNYA 1270-73” SIMONTORNYA VÁRKÖR-NYÉK REHABILITÁCIÓJADDOP-4.1.1/B-09-2010-00062013/08/16Simontornya Város Önkormányzata több mint 300 millió Fteurópai uniós támogatás segítségével újította fel belvárosát. Aprojekt során olyan szolgáltatások fejlesztésére is lehetõségnyílt, mely a város és a környezõ mikrotérség lakóinakéletszínvonalát javítja.

Simontornyán olyan összefüggõ teret alakítottak ki a vár környékén,mely megfelelõ színtere a személyes találkozóknak és rekreációnak,ahol a városba érkezõ turisták pozitív képet kapnak a településrõl ésbiztosított a fogyatékkal élõk számára a biztonságos közlekedés. A köz-terület-fejlesztés érintette a Vár környékét, a Szentháromság körüli te-ret, a Fõ teret és a volt ferences rendház környezetét. Az egységes ut-cakép megteremtésének érdekében felújították a Helytörténet Házá-nak külsõ homlokzatát. A polgármesteri hivatalban az ablakokat korsze-rû nyílászárókra cserélték, akadálymentesítették és javították a fõhom-lokzatot. A város arculata szempontjából meghatározó központi terüle-tek rekonstrukciója is elkészült. Így megújult a Vár és Szentháromságszobor környezete, a Fõ tér, a Pillich-sétány és a kollégium, illetve a voltferences rendház melletti terület, a Szent István szobor és környezete.A területen egy nyilvános WC-t is kialakítottak.Az építés folyamán elvégezték a szükséges infrastrukturális fejleszté-seket is: megoldódott a csapadékvíz-elvezetés, megújult a közvilágí-tás, bõvítették a parkolóhelyek számát és a zöldövezet is megújult. Aprogram során felújították még a város egyik legforgalmasabb közút-ját, a Szent István király utcát is.A projekt keretében két olyan tevékenység valósult meg, mely a városgazdasági fellendülését hosszú távon elõsegíti. Piacteret alakítottak kia város szívében, mely rendezvénytérként is közvetlenül szolgálja a he-lyieket. Új irodát kapott a Hegyközség, mely észak Tolna megye 24 te-lepülésének termelõit segíti. Az épületben emellett kialakítottak két ki-adható üzlethelyiséget.A program során felújították a TEMI Fried Mûvelõdési Házat, mely al-kalmassá vált új programok megvalósítására, és a városi eseményekszínvonalasabb megrendezésére.Megvalósultak olyan közösségi programok is, amelyek arra hivatottak,hogy mozgósítsák a térség lakosságát. Ennek egyik eleme egy fotópá-lyázat a megvalósult város-rehabilitációról, de ilyen a „Tegyük széppéköztereinket” akció is, melynek keretében a városlakók szemétszedés-sel, virágosítással maguk tették tisztábbá, élhetõbbé a köztereket.A projekt keretében többfajta képzés is megvalósult. A polgármesterihivatal dolgozói, valamint a város közintézményeinek vezetõi, és dolgo-zói városfejlesztéssel kapcsolatos általános képzésen vettek részt,melynek célja a várost promotáló városmarketing megvalósításáhozszükséges ismeretek elsajátítása. 10 fõ településgondnokot is képez-tek. Ezáltal a programban résztvevõk olyan végzettséghez jutottak,amely segíti õket a munkaerõpiaci elhelyezkedésben, illetve szerepetvállalhatnak a felújított közterek gondozásában is.A pályázat konzorciumban valósult meg. Konzorciumi partnerek:Simontornya Város Önkormányzata, Szántó László egyéni vállalkozó(Hegyközségi Iroda), és a Magyar Közút NZrt. (állami közútfelújítás).

Csõszné Kacz Edit polgármester

Simontornya Város Önkormányzata7081 Simontornya, Szent István Király u. 1.Telefon: +36 (74) 586-930E-mail: [email protected]: www.simontornya.huwwww.ujszechenyiterv.gov.hu

Page 4: Több mint ezren ünnepelték együtt a város …...Több mint ezren ünnepelték együtt a város központját átalakító beruházást 2013. augusztus 15-e piros betûs ünnep

4 ÜNNEP 2013. szeptember Bogárd és Vidéke

Ünnepi megemlékezés, városrészekvetélkedõje augusztus 20-án

A megszépült, megújult Helytörténet Háza épületénél a rendez-vényudvaron gyülekeztek a piros, a fehér és a zöld színbe öltözöttcsapatok, mellettük feltûnõen sokan viseltek világoskék pólót,mint kiderült, õk is egy vetélkedõ csapatot alkotnak. A KrammerFerenc kórus vendégeként itt tartózkodó Nyárádszeredai Dalos-

kör tagjai is erõsítették a csapatot, olyannyira, hogy végül holtver-senyben az elsõ helyen végeztek. Egy kicsit elõre ugrottunk, merta vetélkedõt sok más program is megelõzte. A csapatok már meg-kezdték a fõzõverseny elõkészületeit, minden csapat lecsót fõ-

zött, melyet a fehér csapat megerõsített egy magyaros pörkölttel,igaz, ezt versenyen kívül fõzték. A gyülekezõ ünneplõk zömemegtekintette az Építõ közösségek címû pályázat kreatív mûhe-lyeit (bõrmûves, fazekas, tûzzománc, festés, ügyes kezek, báb,dráma, filmkészítõ, filmriporter, számítógépes reklámgrafika, lo-vagi játékok, hagyományõrzõ mûhelyek) produktumait. A meg-emlékezés az új helyen felállított Szent István szobornál a him-

nusz eléneklésével kezdõdött, majd a testvárosi Bocskai IstvánDaloskör színvonalas mûsorát hallgathattuk meg.Tisztelettel és szeretettel köszöntöm Simontornya lakóit és a meg-hívott vendégeket az augusztus 20-i ünnepélyünk alkalmából – kezd-te ünnepi beszédét Tóthné Unghy Ilona, a Vak Bottyán ÁMKnyugdíjas igazgatója, aki az alábbiakban méltatta az államalapítóSzent Istvánt.

Ó, Szent István dicsértessél,Menny és Földön tiszteltessél,

De fõképpen nálunk ma,Mint országunk oszlopa.

Kérünk, mint Apostolunkat,És az elsõ királyunkat,

Szent István, nézz a mennybõl le,tekints szép magyar népedre!

– szól évszázadok óta a moldvai csángó ének, s szól napjainkban is– különösen Szent István ünnepén.Augusztus 20-a az egyik legrégibb magyar ünnep.I. László király rendelte el, hogy „Szent István napja, mint szentünnep megtartasson”, és rögzítette az augusztus 20-i dátumot is,melyet VII. Gergely pápa jelölt ki. Az eredetileg tisztán vallási ün-nepnek világi tartalmat is adott, illetve jelentõségét emelte, hogya középkori királyok ebben az idõszakban tartották Székesfehér-várott a törvénynapokat, amikor is személyesen meg lehetett elõt-tük jelenni.István király törvényeivel a keresztény tanításokat az állam min-den alattvalójára nézve kötelezõvé tette. A keresztény tanítás akirályság legszilárdabb bázisává, a megtelepült társadalom min-dennapi életének megtartó erejévé vált. A kitûnõ hadviselõ ésbelsõ ellenfelein gyõzedelmeskedõ, erõskezû uralkodó 1038-bana történészek becslése szerint 63 éves korában hunyt el.Hol kisebb, hol nagyobb odafigyeléssel, de a magyar nép megõriz-te elsõ királya emlékét. A török hódoltság idején és utána a nagy-szombati Szent István papnevelde volt kultuszának elsõ számúápolója, de a katolikus templomokban általában megemlékezteka jeles napról.A helyi keretekben tartott vallási ünnepnek Mária Terézia adottúj dimenziót akkor, amikor visszaszerezte a Szent Jobbot Ragu-zából, s Budán helyezte el. A királynõ elrendelte „az apostoli ki-rályság általános védõszentjének” megünneplését, a katolikuso-kat eltiltotta erre a napra a munkától, és kötelezte õket a misénvaló részvételre. Az országos jellegû ünnepély színhelye Buda, aszent királyi ereklyét õrzõ fõváros lett.Az 1848-at követõ önkényuralom éveiben sokkal szerényebbenemlékeztek meg az államalapítóról, 1860-ban viszont az augusz-tus 20-i nemzeti ünnep a politikai tiltakozás kiemelkedõ esemé-nyévé lényegült át. A kiegyezés után kultuszminiszteri rendelet is

Page 5: Több mint ezren ünnepelték együtt a város …...Több mint ezren ünnepelték együtt a város központját átalakító beruházást 2013. augusztus 15-e piros betûs ünnep

2013. szeptember ÜNNEP 5

megerõsítette augusztus 20. nemzeti ünnep jellegét, 1891-ben azipari munkások vasárnapi munkaszünetét biztosító törvény pedigkimondta, hogy Szent István-nap munkaszüneti nap.

Szent István megszilárdította az államhatalmat és a közbiztonsá-got. Gyakran mondják, hogy túlzottan szigorú volt és kegyetlen,amikor a „szemet szemért, fogat fogért” elvet alkalmazta. Kide-rült, hogy a fegyelmezõ és büntetõ rendelkezései jóval humánu-

sabbak voltak, mint a középkori Európáé, és nem is a helyi önbí-ráskodás elvén alapultak. Uralkodása idején jogbiztonság tekin-tetében Magyarország élre került a középkori Európában.

A régmúltból a jelenre váltva, jogosan vetõdik föl a kérdés, hogy a21. században mit jelenthet számunkra Szent István?– Egyrészt Szent Istvánnak köszönhetjük, hogy megszilárdította aközponti hatalmat, és vele az ország védelmét. Neki köszönhet-jük, hogy ma is itt élünk Európában.– Másrészt megmutatja, hogy nem a szabadosság, nem a törvé-nyek föllazítása, a kiskapuk biztosítása vezet a szabadság felé, ha-nem a határozott kormányzás, mások megbecsülése és a hazagyarapítása.Szent István törvényei, szellemisége, tettei, államalapító munkás-sága példaként ragyog elõttünk. Ha õt követjük, lesz felemelke-dés, lesz megújulás, lesz boldogulás kis hazánk határain belül is.Csángó magyar énekkel kezdtem ünnepi megemlékezõ beszéde-met, s most Erkel Ferenc utolsó operájának, az István királynakzáró szavaival fejezem be Szent István méltatását:,,Elsõ királyunk volt e hon felettUtolsó lesz kit népe elfeled.”A városrészek megkoszorúzták a Szent István szobrát, majd visz-szatértek a rendezvényudvarra. A késõbb piacként is funkcionálófedett részen a hagyományõrzõ csoport nagy sikerrel mutatta be alakodalmas játékát. Máté Imre pedagógus szellemi és ügyességipróbatételeibõl összeállított vetélkedõn nagyon akartak a csapa-tok, igazán komolyan vették a játékot, és kellemes perceket sze-reztek önmaguknak és a szurkolóknak egyaránt. Az elsõ helyen

holtverseny alakult ki a kék mezesek és a Torma József vezette pi-rosak között, míg szintén holtversenyt mutatott az eredményjelzõtábla a fehér csapat (kapitány Csõsz László) és a zöldek (kapitányZsolnai István) ugyanannyi pontot gyûjtöttek. A fõzõversenyt isértékelték, a jó minõséget leginkább az bizonyítja, hogy mindenkondér kiürült. Amikor Csõszné Kacz Edit polgármester az érté-kelésnél azt mondta: „Edd meg amit fõztél!” – mindenki szót fo-gadott. Ez a humor, ez a jókedv jellemezte az egész ünnepet.

Va Lá

Page 6: Több mint ezren ünnepelték együtt a város …...Több mint ezren ünnepelték együtt a város központját átalakító beruházást 2013. augusztus 15-e piros betûs ünnep

6 KÖZÉLET 2013. szeptember

Kitüntetettjeink

Simontornyáért díjat kapottSchweigert György

A város érdekében végzett kiemelkedõ, maradandó értékû,megbecsülést kiváltó tevékenységéért a városi ünnepi meg-

emlékezésen vette át a kitüntetést Schweigert György. Takarosotthonában kerestem fel, hogy néhány kérdéssel felelevenítsükeddigi életútját, tevékenységét. Az udvaron éppen egyik lányuno-kájának, Lucának segítette elkészíteni a horgászfelszerelést, dekészséggel vállalta a beszélgetést. Elmondta, kissé meglepõdött,hogy megkapta a kitüntetést, de jól esett neki, és örült, hogy gon-doltak rá, amikor már több éve nem közszereplõ. Ezt kissé megcá-foltam, ugyanis az igaz, hogy ma már aktív közremûködést azapák napi rendezvényen fejt ki, de támogató, szponzoráló tevé-kenysége igen sokoldalú. Az elõbbi rendezvényen túl rendszere-sen segíti a város több ünnepségét kiváló minõségû boraival, így aszüreti felvonulást, a fiú kézilabdásokat, akik a német testvérvá-rosban büszkélkedhettek az általa termelt város borával.

Az egyik hobbija a borászat, melyben évekóta kiemelkedõ eredményeket ér el, nincsolyan borverseny, ahonnan legalább egyaranyérmes minõsítéssel ne térne haza. ASimontornya város bora elismerést három-szor is kiérdemelte, korábban többször voltnagydíjas, de kiemelkedõ legnagyobb sike-rének a Kiskõrösi Nemzetközi KadarkaFesztiválon kapott aranydiplomát tartja.A ma már 70 feletti nyugdíjasként szívesenemlékszik vissza aktív közéleti szerepére,melyet felsorolni is hosszú. Egy ciklusbantanácstagnak, a rendszerváltás miatt egy félciklusban tanácselnök helyettesnek válasz-tották. A rendszerváltás után is élvezte aszavazók bizalmát, 4 évig képviselõként,majd újabb 4 évig alpolgármesterként szol-gálta a közt. Polgári szakképzettségét a vá-ros érdekében jól kamatoztatta, az építésiés mûszaki ismeretei révén sok új beruhá-zásnál segítette a felmerülõ problémák

megoldását. Ebben az idõszakban épült a nyolc tantermes új isko-la, a strand, a sportcsarnok, az okmányiroda és két sorház melletthárom magánház is. A bõrgyár építési osztálya, melynek vezetõjevolt, kiváló szakembergárdával rendelkezett, a környék egyik leg-jobb kivitelezõjének számított. A másik, vagy talán az elsõ „hobbi-ja” a család, az unokák – feleségével, Katalinnal példás családiéletet élnek. Az õ ötlete volt – az elsõ unoka, Martin megszületé-sekor immár 17 éve – az apák napja megrendezése, mely mindigünnepi esemény több család életében. Két gyermekük öt unoká-val ajándékozta meg a családot, mely így összesen 11 tagú, mintegy focicsapat.A nagyapa 70. születésnapján mindenki egy számozott ajándék-pólóban ünnepelt, ez is jellemzi az összetartást. SchweigertGyörgy az unokákkal nagy szeretettel, türelemmel foglalkozik,mindenre megtanítja õket, sokat kirándulnak, melynek soránmegismerik a város és a környék nevezetességeit. A nagyapa jóegészségét az örökölt gének mellett a napi rendszeres reggeli tor-nának és a több mint 30 éve tartó baráti társasággal történõ hetiasztalitenisznek is köszönheti, no meg a szõlõmunkáknak.Gratulálok a kitüntetéshez, mely a város és az itt élõ emberekmegbecsülését igazolja! További tartalmas nyugdíjas éveket kívá-nok.

Va Lá

Csõszné Kacz Edit polgármester köszöntöttea város egyik legidõsebb lakóját,

a 95 éves Bakonyi Józsefnét.

A Simontornyai Hírek gratulálés további jó egészséget kíván!

Page 7: Több mint ezren ünnepelték együtt a város …...Több mint ezren ünnepelték együtt a város központját átalakító beruházást 2013. augusztus 15-e piros betûs ünnep

2013. szeptember 7

Jövõre jubilál a népzenei táborAz idén már 14. alkalommal szervezte meg Lacza Attila bácsi aTemi Fried Mûvelõdési Ház igazgatója Simontornyán a népzeneitábort. Akik már részt vettek egy-egy ilyen héten, tudják, milyennagyszerû programok várják a táborlakókat. Én negyedszerre él-

vezhettem Buda Ilona néni kedvességét, meleg szeretetét, ami azegész tábor hangulatát meghatározta.Szoros napirend szerint éltünk, komoly tanulás, munka folyt a na-pok során, de mindannyian örömmel tevékenykedtünk. A hét fo-lyamán megtanultunk több mint 40 népdalt, de esténként kötetle-nül, gitárral is énekelgettünk. Nagy élvezettel hallgattuk Ilona né-ni elbûvölõ meséit, történeteit. Minden nap egy-egy témáról ko-moly beszélgetéseket tartottunk, ahol kiderült, milyen mély gon-dolatok, érzések lapulnak bennünk. Nagyon hiányzott Maros-völgyi Ági, akivel az elõzõ években kézmûveskedtünk, de öröm-mel tudtuk meg távolmaradásának okát, miszerint pár hete kisba-bája született. A kézmûves foglalkozások Tücsi néni vezetésévelzajlottak, de így is rengeteg csodálatos alkotást készítettünk.Az ellátásunk kifogástalan volt, Attila bácsi és Kissné Erika min-den kívánságunkat teljesítette. A szülõk pedig gondoskodtak es-ténként a süteményekrõl, gyümölcsökrõl. A táborzáró hangverse-nyünket a Simontornyai Vár képtárában tartottuk, ahol a népesközönség ízelítõt kaphatott a héten tanult énekekbõl. Az elválásnehéz volt, de biztat minket az, hogy egy év múlva újra együttlehetünk. Addig is tartjuk a kapcsolatokat.

Máté Anna

Elõbbszemétgyûjtés

… késõbbvirágültetés összefogással

2013. július 26-án 9 órakor a tûzõ napon gyülekeztünk a szemét-gyûjtési akcióra a polgármesteri hivatal elõtt a SimontornyaMúltjáért Alapítvány és Simontornya Város Önkormányzataszervezésében. Az elsõ 30 résztvevõ napsárga pólót kapott aján-dékba. Széles volt a skála, hiszen a 2 éves gyermektõl a nyugdíjaspedagógusig terjedt. Jókedvûen jártuk végig a területet, s közbenmegtekintettük a felújított közterületeket és épületeket is. A vá-ros központjában a legszembetûnõbb szemetet az eldobott ciga-rettacsikkek jelentették.Kedves Dohányosok! Régen feltalálták már a hordozható zseb-hamutartót. Nincs annál szörnyûbb látvány, mint amikor a ját-szóteret és környékét ellepi a cigarettacsikk. Mit tanulnak így afelnõttektõl a kisgyermekek? A legközelebbi szemétszedésre acigarettázó polgártársainkat is szeretettel várjuk!!!2013. augusztus 12-én, hétfõn délelõtt önkéntes segítõkkel virá-got ültettünk az I. világháborús emlékmû köré. A húsz virágoslá-dába 80 db Heuchera és 40 db Hemerocallis ’Stella d’Oro’ nevûvirág került, a földben pedig 50 db levendula és 50 db IrisGermanica kapott helyet. Elõtte a ládákat diákok kenték le len-olajkencével, majd kétszer diófapáccal. A segítõ diákok voltak:Ambrus Beáta, Sztojka Béla és Györe Norbert. Mindhármanigazgatói dicséretet kaptak, amit a tanévnyitó ünnepélyen vehet-tek át.Természetesen a virágültetéshez szükséges kellékeket, kesztyû-ket is a Simontornya Múltjáért Alapítvány biztosította a pályáza-ton elnyert pénzbõl.Az összefogás most is jól sikerült. Kicsik és idõsek egyaránt résztvettek a munkában. Az elsõ 30 segítõ ajándékpólót kapott ugyan-úgy, mint a szemétgyûjtésnél – csak most fehéret.Köszönjük a segítséget!

Tóthné Unghy Ilona, a Simontornya Múltjáért Alapítvány elnöke

Felcsendülteka dallamok a várban

Augusztus 18-án délután zongoramuzsikát hallgathattak az ér-deklõdõk a vár képtárában. A református egyház által vendégüllátott németországi csoporttal érkezett Simontornyára HeinerBeyer zongoramûvész, aki a zenekedvelõ népes hallgatóság elõttegyórás koncertet adott. A zeneszámokat a mûvész rövid ismerte-tõkkel konferálta fel, amit Lõrinc Károly lelkész úr tolmácsolt amagyar közönség számára – tudtuk meg Máté Imrénétõl, a Vár-múzeum vezetõjétõl.

Va Lá

Rövid hírekAz olvasó írta.Nagyon szépen köszönöm az újság elküldését! Jó szívvel emlék-szem vissza a Stornyán eltöltött gyerekkori éveimre az ottani fan-tasztikus, felhõtlen légkörre, az ottani emberekre, közösségekre,társaimra.Üdvözlök mindenkit, aki még emlékszik rám. Az újság szerkesz-tõinek gratulálok! Szép a formája és érdekes, jól megkomponált,informális a tartalma.

Üdvözlettel: Horváth Dezsõ (Még mindig simontornyai is!)

Simoni Ferenc Tamás–Kovács FranciskaPintér András–Molnár MercédeszMarony Gábor–Dobronai Mónika

Juhász Gábor István

Kiss Tamás–Tulok AnitaKovács Szabolcs–Mészáros Etelka

Rideg András–Balogh Mónika Ildikó

Simoni Margaretta Mária

Page 8: Több mint ezren ünnepelték együtt a város …...Több mint ezren ünnepelték együtt a város központját átalakító beruházást 2013. augusztus 15-e piros betûs ünnep

8 KÖZÖSSÉG 2013. szeptember

Kitûnõ hangulat a BSZVnyugdíjasklub rendezvényén

Harmadízben rendezték meg nyugdíjasklubok baráti találkozó-ját, melyet az idén is a Tó étterem impozáns parkjának hûs fái kö-zött tartották. Szükség is volt az árnyékra, mert egész nap hétágrasütött a nap, ezért nehéz lett volna elviselni a kánikulát, ebben se-gített az a párakapu is, melyet Csóka Anita óvodaigazgató aján-lott fel erre a napra. A létszám tovább növekedett, mert a paksi,dunaszentgyörgyi nyugdíjasklubok mellett elõször vett részt a ta-lálkozón az alig egy éve alakult Simontornyai Fény-Erõ Egyesü-let, mely a közösségi életre vágyó simovilles, simotrades és tech-novilles nyugdíjasait, aktív dolgozóit és vezetõit tömöríti zömé-ben.

A szokásoknak megfelelõen fõzõversennyel kezdõdött a nap, aklubok tagjai, közel százötvenen ebédeltek együtt e napon. Ver-seny volt ez, de végül nem tudott dönteni a bírálóbizottság (vagy

talán nem is akart!?), mindenki gyõztes lett, kiürültek a kondé-rok, ez az igazi bizonyíték a jó minõségre. A csapatok többnyirekülönbözõ húsételeket fõztek, míg a paksiak halászlét.

Ebéd után kezdõdött a változatos, tartalmas program, melynekelején a házigazdák nevében Koczkásné Marika klubelnök kö-szöntötte a jelenlévõket, majd Csõszné Kacz Edit polgármesterüdvözölte a szépkorúakat, röviden ismertette a városban folyónagy fejlesztéseket, arculatváltozásokat. Ezúttal is megemlékez-tek Perger Imrére, a BSZV Klub társelnökére, aki nagyon hiány-zik, nehéz õt pótolni.

Ezután már vidámabb dolgok következtek, maga játék, melyetHaig Judit és Csóka Anita állított össze. A versenyszámokban azügyesség, a gyorsaság és a leleményesség volt a legfontosabb. Averseny során nagyon sok derûs pillanatnak lehettünk szemtanúi,

s ez volt a lényeg, mindenki jól érezte magát. Eredményt is hirdet-tek, de ez ezúttal nem is volt fontos, mindenki gyõztesnek érez-hette magát, kicsit visszafiatalodott. Az idõsek elfelejtették, hol,mi fáj, egyesek a zenét szolgáltató Fischli László változatos zené-jére táncra is perdültek.Szép nap volt.

Va Lá

Page 9: Több mint ezren ünnepelték együtt a város …...Több mint ezren ünnepelték együtt a város központját átalakító beruházást 2013. augusztus 15-e piros betûs ünnep

2013. szeptember KÖZÖSSÉG /HIRDETÉS 9

Ismét becsengettekSokan várták az új tanévet, de akadtak olyanok is, akik még meg-toldották volna a nyári szünetet. Ez a kérdés azonban nem a kí-vánság kategóriába tartozik, mert a szeptember évtizedek óta atanévkezdés ideje. Az új tanévben nagyon sok új kihívással kellmegküzdeni a tanulóknak és a pedagógusoknak egyaránt, s ez

nem lesz könnyû feladat. Új igazgató, Kovácsné Lengyel Ilona ve-zeti ezután a Vak Bottyán Általános Iskolát és Gimnáziumot, arégi igazgató Tóthné Unghy Ilona nyugdíjba vonult. Az ünnepségkeretén belül elköszöntek az intézményért rendkívül sokat tettvezetõtõl. A megnyitóról és a búcsúztatóról lapunk következõszámában számolunk be a kedves olvasóinknak.

Va Lá

MEGHÍVÓ

Reisz Tamás képzõmûvész emlékkiállításáraa Tamási Galériában 2013. szeptember 18-án 16.00 órakor.

A kiállítást megnyitja: Könyv István János grafikusmûvész

Megtekinthetõ október 10-ig.

Legyen idén okos kertünk!fenntartható, környezetbarát, vegyszerekben szegényebb, helyi fajtákkal,

felhasznált csapadékvízzel, komposztálással és éneklõ madarakkal

Nem csak esztétika!Az elmúlt évtizedekben méltatlan dol-gok sora történt zártkertjeinkben. Szek-szárd, melynek környezetében az átlag-nál is több ilyen ingatlan található, szin-tén nem kerülte el a sorsot, amelyet or-szágszerte láthatunk: összetákolt épüle-tek, szemétlerakók, invazív, az õshonosfajokat kiszorító fák térhódítása, gyom-tenger és oda nem illõ tájhasználat a gon-dosan mûvelt területek mellett szinteminden völgyben megfigyelhetõ. Pedignem csak az esztétikai, de a környezetvé-delmi szempontok is azt diktálnák, hogyjobban vigyázzunk földjeinkre, és ha azalapvetõ lépéseket megtesszük a rende-

zés érdekében, azt kertünk jobb termés-sel és kisebb munkaigénnyel hálálja meg.Figyeljünk arra, hogy a mûvelés alá vontterületek is jobban mûködtethetõk a ter-mészet szabályainak tiszteletbe tartásá-val. Ha nem csak a fenyegetõ büntetésmiatt, az utolsó pillanatban kaszáljuk le aparlagfüvet, vagy nem hagyjuk elszapo-rodni az akácot, akkor fáink és növénye-ink kisebb energiával gondozhatók. Azpedig már csak plusz öröm, hogy rende-zett, minden elemében összeillõ környe-zetet teremtünk magunk körül.

Ha a természet alapvetõ mûködési rend-jébe nem nyúlunk bele, egészen biztosannem kell külön erõfeszítéseket tennünkazért, hogy madárbaráttá tegyünk egyesterületeket. Mivel azonban kertjeinkkel,

a mûveléssel sokat változtattunk az õsho-nos állatok életterületén, nem árt, hagondoskodunk róla, hogy visszatérjenek.Hogy miért? Mert sok kártevõt fogyasz-tanak el, így valóban környezetkímélõmódon védik a termést. Ráadásul a ma-darak éneke és gyönyörû látványuk kithagyna hidegen?A madárbarát feltételeknek gyakorlati-lag bármilyen méretû kert alkalmassá te-hetõ, az alapelv pedig annyi, hogy a ma-darak a nyugodt, csendes, emberi jelen-léttõl és ragadozóktól mentes helyeketszeretik. Szükségük van vízre, táplálékra,fészkelési lehetõségre. Egyszerû intézke-désekkel védhetjük meg élõhelyüket,mint a megfelelõ fészkelõhelyek megkí-mélése, esetleg telepítése, a téli etetés, amadáritató kihelyezése vagy akár asövény nyírási idejének helyes megvá-lasztása.Több info a környezet helyes állapotáról,a madárbarát és az okos kertrõl:

Page 10: Több mint ezren ünnepelték együtt a város …...Több mint ezren ünnepelték együtt a város központját átalakító beruházást 2013. augusztus 15-e piros betûs ünnep

10 KÖZÖSSÉG / SPORT 2013. szeptember

Az élet nem állt meg a Kabakán lovardábanA Dél-Dunántúli Lovassport Szövetség által rendezett ifjú lo-vas találkozót 2013. augusztus 3-án a cecei Kabakán lovardábanrendezték meg, melyen 60 nevezõ indult.Az ifjú lovasok tudásuk és felkészültségük alapján hat kategóri-ában indultak a versenyen: vezetõszáras kezdõ, futószáras kez-dõ, futószáras haladó, kezdõ díjlovas, caprilli díjlovas és kisug-ró. A verseny jó hangulatban telt, lovasaink keményen és ered-ményesen küzdöttek minden versenyszámban, hogy a nagykánikulában a legjobbat hozzák ki magukból.A verseny végén a Simontornyai Sportegyesület elnöke, And-ráskó Péter egyéni felajánlásból különdíjat adott át négy ifjú lo-vasnak: egy-egy lovaglópálcát Csepregi Szávának és KõváriRoninak, egy-egy kobakot Horváth Mollinak és Géringer Sza-bolcsnak. A felajánlással nagy örömet szerzett és ezúton isszeretnénk köszönetet mondani neki.

Géringerné Horváth Hajnalka

A Budavári Palotában au-gusztus 17-20-án rendeztéka 27. Mesterségek Ünnepét.A mesterek és kézmûvesmûvészek nagy seregszemlé-jén a simontornyai KönyvnéSzabó Éva bõrmûves népiiparmûvész férjével, KönyvIstván János grafikussalegyütt, tizedik alkalommalvettek részt a Tolna MegyeiNépmûvészeti Egyesülettagjaiként. Az egyesület tag-jaként Pajor István szûcs-mester Simontornyáról szin-tén a rendezvényen szere-pelt.

Tamási siker a II. Kanyarpresszó Sakk Kupán

Második alkalommal gyûltek össze a sakk simontornyai szerel-mesei és a tamási sakk klub néhány játékosa, hogy összemérjéksakktudásukat. A tíz versenyzõ körmérkõzéses formában döntöt-te el a helyezéseket. A versenyt végül a legfiatalabb résztvevõ, atamási Mayer Boglárka nyerte meg nyolc ponttal, második lett

Nagy Tibor hat és fél, míg az ugyancsak hat és fél pontot gyûjtõKovács Jenõ a harmadik helyen végzett.

Va Lá

A Simontornyai TC labdarúgó-csapatainakhátralevõ õszi mérkõzései

Megyei II. o., nyugati csoport5. forduló: szeptember 14. szombat, 16 óra Hõgyész–Simontornya6. forduló: szeptember 21. szombat, 15.30 óra Simontornya–Nagymányok7. forduló: szeptember 29. vasárnap, 15 óra Zomba–Simontornya8. forduló: október 5. szombat, 14.30 óra Simontornya–Magyarkeszi9. forduló: október 12. szombat, 14.30 óra Kaposszekcsõ–Simontornya10. forduló: október 19. szombat, 14 óra Simontornya–Dombóvár II.11. forduló: október 26. szombat, 14 óra Szakály–SimontornyaA juniormérkõzések két órával korábban kezdõdnek.

Page 11: Több mint ezren ünnepelték együtt a város …...Több mint ezren ünnepelték együtt a város központját átalakító beruházást 2013. augusztus 15-e piros betûs ünnep

2013. szeptember SPORT 11

SPORTTÁBOR BUDAPESTEN2013. július 6-13. között 8 napot sporttáborban töltöttünk Buda-pesten a Nemzedékek Biztonságáért Közhasznú Alapítvány jó-voltából. A meghívást a tanév utolsó napján kaptuk. Varga D. Jó-zsef, akinek Tolnanémediben szõlõbirtoka van, az alapítványképviseletében személyesen hívott meg 30 gyereket 3 pedagóguskíséretében iskolánkból a táborba.Balassa Zoltán testnevelõ tanár kollégámmal a 10-16 éves korúkézilabdások és labdarúgók közül sikerült 32 gyermeket össze-szednünk. A csapattal tartott néhány nap erejéig Széplaki Zoltántanár úr is.A tábor az ORFK kiképzõbázisában volt. A szállás egy hatalmassátorban kialakított hálófülkékben volt. A sátor a Vígszínház át-építése idején a színházi elõadásoknak adott otthont. Méreténélfogva a belsejében lehetett különbözõ sportokat ûzni, volt egyszínpad, hangosítással felszerelve, ásványvíz-automata, ventilá-tor. A kiképzõközpont éttermében naponta négyszer biztosítot-tak számunkra étkezést változatos menüvel, kiszolgálással. Va-csora után még külön kaptunk kenyeret, vajat, zsírt, és zöldségfé-léket, hogy legyen tartalék, ha megéhezünk.A heti programot is térítésmentesen biztosították. Használhattuka központ úszó- és élménymedencéjét, a sportcsarnokot, kondi-termet, a kézilabda- és kosárlabdapályákat. A sátorban önvédel-mi oktatásban részesültek a gyerekek, illetve Ayala és társai adtakélvezetes mûsort. Az egyik napon mindenki kipróbálhatta, hogyhogyan tud bánni a légpuskával.A hét folyamán voltunk a Fõvárosi Nagycirkuszban, az Állatkert-ben, a Csodák Palotájában. Ezekre a helyszínekre is ingyenes volta belépés, sõt a rendõrség kényelmes buszával mindenhová el is

szállítottak minket. A közelben lévõ Planetáriumba és a szomszé-dos Lurdy Ház mozielõadására pedig átsétáltunk.Mindezek mellett a sporté volt a fõszerep. Reggel, az ébresztõután, frissítõ futással kezdtük a napot. Napközben a kevés szabad-idõt is sportolással töltöttük, különbözõ egyéni versenyeket szer-veztünk. A vacsorát követõen minden este fociztunk: egy négy-csapatos, hatfordulós, kispályás labdarúgó-bajnokság küzdelmeiszínesítették a programot. A sportversenyek elsõ három helye-zettje csokit kapott a táborzáró pizsamaparti során, hogy azelhasznált kalóriák egy részét pótolni tudják.Sikerült egy új sportkapcsolatot is kialakítanunk. A medence szé-lén találkoztunk a VIII–IX. kerületi, hasonló korcsoportú gyere-kek fociedzõjével, aki meghívott minket az Orczy-kertbe egyedzõmérkõzésre. Udvariatlan vendégként az 5x12 perces mérkõ-zésen 9-6 arányú gyõzelmet arattunk.A tábor esti programját „színesítette” több alkalommal a takaro-dó elõtt tartott közös megbeszélésünk, amelyen értékeltük a gye-rekek hozzáállását, próbáltuk közösen orvosolni a sérelmeket. Afelhõtlen együttlétet nehezítette néhány tanuló, akik a mobilkor-szak minden hátrányát próbálták a tábor életébe varázsolni.Nagyon szeretném megköszönni a vendégül látó alapítvány min-den dolgozójának, hogy ezt a lehetõséget számunkra biztosítot-ták, és hogy minden igyekezetükkel azon voltak, hogy mi jól érez-zük magunkat. Ugyancsak köszönetet szeretnék mondani az STC’22 vezetésének, hogy ingyenesen biztosították az autóbuszt atáborba történõ oda- és visszautazáshoz.

Máté Imre, a táborozó gyerekek egyik kísérõje

Nemzetközi tornagyõzelemmel hangoltakaz NB II-re a junior kézilabdások

Hathetes felkészülési ciklusuk fontos állomásához érkeztek juni-or korú NB II-es kézilabdázóink. A néha már túl kemény alapozá-si idõszak ezen periódusában egy hét alatt három kézilabdatornavárt a fiatalokra, ebbõl kettõ a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyé-ben megrendezésre kerülõ edzõtábor keretén belül. Az edzõtá-bor nívós megmérettetéseire – ahol évek óta NB II-es mezõnybenszereplõ csapatok hasonló korú játékosaival mérkõztek – egy ha-zai szervezésû NB II-es tornával készültek a SIKK játékosai, ami-kor is megmérkõztek a hõgyészi junior csapattal (eredmény:SIKK–Hõgyész 23-14), amely az elmúlt szezon NB II-es juniorbajnokság 4. helyezettje volt.A nyírbátori edzõtáborban a technikai-taktikai feladatok és a csa-patjáték csiszolása mellett két kupán is részt vettek a Széplakitanítványok.Utazó keret: Csendes Flórián, Kapoli Imre, Kecskés Péter, KissGyörgy, Molnár Balázs, Molnár Bence, Molnár Dávid, Nagy Ta-más, Szabó Bence, Tanki Krisztofer, Torma Máté, Váczi Ádám,Vonya Kornél, Zsiga József.

A Nyírbátori Városi Kézilabda Klub által szervezett tornán csak ahazai gárda utasította maga mögé a fiainkat, akik egy mérkõzéstveszítve a 2. helyen végeztek. A mezõny legjobb játékosának KissGyörgyöt (SIKK) választották.Eredmény: 1. Nyírbátor, 2. Simontornya, 3. Fehérgyarmat, 4.Csenger.Miközben a fiúk küzdöttek, a klubok vezetõsége megállapodott asportkapcsolatok folytatásáról, kiszélesítésérõl. Ez közös edzõtá-borokat és tornákat jelenthet, ami sikeresen járulhat hozzá azutánpótlás-nevelési programunkhoz.Két nappal késõbb már Csengerben adtak újra randevút egymás-nak a csapatok, ahol kiváló játékkal, veretlenül végzett az élen asimontornyai alakulat.Ekkorra a mezõny már nemzetközivé vált, mivel kiegészült, egy aRomán Nemzeti Bajnokságban szereplõ NB I/B-s szintû csapatutánpótláskorú játékosaival, akiket csak a simontornyaiak tudtakmegverni.Eredmény: 1. Simontornya, 2. Nyírbátor, 3. Szatmárnémeti (Ro-mánia), 4. Fehérgyarmat, 5. Csenger.A torna legjobb kapusának Molnár Balázst (SIKK) választották.Összességében jól sikerült a felkészülési idõszak a simontornyaifiataloknak, és bizakodva várhatjuk a 2013/2014-es szezont aSimontornyai Kézilabda Klub történetében elõször immár az NBII-ben.A sikerek folytatásához továbbra is szükséges a támogatók és aszurkolók biztatása. Ezért is várunk mindenkit szeretettel az elsõhazai NB II-es mérkõzésünkre Szigetvár ellen 2013. szeptember21-én, 14 órakor (felnõtt: 16.00 órakor).Az edzõtábor sikeres lebonyolításában segítséget nyújtottak, kö-szönet nekik:

Csendesné Marekkel Mária, Sivadó Máté, Szabó Zsolt, Kiss István

Page 12: Több mint ezren ünnepelték együtt a város …...Több mint ezren ünnepelték együtt a város központját átalakító beruházást 2013. augusztus 15-e piros betûs ünnep

12 SPORT 2013. szeptember

> Kiadja: Bogárd és Vidéke Lapkiadó. E-mail: [email protected] Felelõs kiadó: Simontornya önkormányzata.Szerkesztõ:

A rendõrök vitték el a legnagyobb,legdíszesebb serleget

A Simontornyán megrendezett I. SIKK–Tulipán Kupán négy ké-zilabdacsapat vetélkedett. A kupa nemzetközi rangját a marpin-geni testvérváros településrészének a Black Bulls Alsweiler csa-patának részvétele biztosította. Emellett három hazai alakulat, azEurópa-bajnoki 6. helyezett Magyar Rendõr Kézilabda Váloga-tott, az elõzõ évi NB II-ben 6. helyen végzett Hõgyészi HSC, vala-mint az újonc NB II-es Simontornyai KK alkotta mezõny körmér-kõzéseket vívott.A mérkõzéseket Dravecz Tibor, Nagy István és Tóth Károly ve-zették.A gyõzelmet végül a rendõrválogatott szerezte meg, jobb gólkü-lönbségével és az egymás elleni eredmény alapján is jobbnak bizo-nyult a Hõgyésznél. A harmadik helyen a Simontornyai KK vég-zett, aki legyõzte a kupagyõztest, de 2 góllal kikapott a Hõgyésztõlés döntetlent ért el a Black Bulls Alsweiler ellen, melynek csapa-tában kölcsönjátékosként a SIKK tehetséges serdülõ játékosa,Torma Máté 3 gólt lõtt. Eredmények:

Hõgyész–Black Bulls Alsweiler 21-14Góllövõk: Ányos József, Gadányi Tibor 4-4, Héger Zsolt, PappBence 3-3, Kovacsik Gábor, Debreceni Csaba, Nyitrai Miklós 2-2,Balaskó László 1.

Simontornyai KK–Magyar rendõrválogatott 19-18A hazaiak góljait Lampert Csaba 4, Zsámboki Zoltán 4, NacsaMárk 3, Vincellér Attila 2, Szõcs Gergely 2, Orosz Tamás, SimonZoltán, Pásztor Krisztián, Kapoli Imre 1-1 szerezte.

Simontornyai KK–Black Bulls Alsweiler 21-21Góllövõk: Csendes Flórián 4, Kiss György, Pásztor Krisztián,Zsolnai István 3-3, Molnár Bence, Nacsa Márk, Szabó Bence 2-2,Lampert Csaba, Zsámboki Zoltán 1-1.

Magyar rendõrválogatott–Hõgyész 24-19A Hõgyész góljait Ányos József 4, Héger Zsolt, Papp Bence,Nyitrai Miklós, Kovacsik Gábor 3-3, Simigh János 2, BalaskóLászló 1 lõtte.

Hõgyész–Simontornyai KK 21-19Góllövõk: Nyitrai Miklós 7, Héger Zsolt 6, Ányos József 3, Ga-dányi Tibor, Kovacsik Gábor 2-2 Papp Bence 1, illetve VincellérAttila 4, Lampert Csaba, Pásztor Krisztián, Orosz Tamás 3-3,Nacsa Márk 2, Csendes Flórián, Molnár Bence, Szõcs Gergely,Vonya Kornél 1-1.

Black Bulls Alsweiler–Magyar rendõrválogatott 13-27A díjakat Éliás Gábor, a Magyar Kézilabda Szövetség verseny-igazgatója adta át a csapatoknak, valamint a különdíjasoknak.

A gólkirályi címet Sebastian Franz (Black Bulls Alsweier) 16 talá-lattal érdemelte ki, a legjobb mezõnyjátékosnak Honyecz Gábort(magyar rendõrválogatott) a legjobb kapusnak Molnár Balázst(Simontornyai KK) választották.Minden résztvevõ emlékmezt kapott ajándékba, majd közös va-csora zárta a rendezvényt.Külön köszönet illeti Macher Tibort, Csendesné Marekkel Mári-át, Csendes Józsefet és Vonya Istvánt a nagyon finom vacsoráértés Szabó Lászlónak, a Tulipán Étterem tulajdonosának az alap-anyagért és hogy a rendezvény fõvédnöke volt!Nagyon szépen köszönjük Éliás Gábornak, az MKSZ verseny-igazgatójának és Fülöp Györgynek, az MKSZ verseny albizottságtagjának, hogy jelenlétével megtisztelte rendezvényünket! Kö-szönjük!Jól vizsgázott a Simontornyai KK NB II-es junior csapata. A kupakeretében megmérkõzött egymással az NB II-es bajnokság ne-gyedik helyezett Hõgyész és az újonc Simontornya KK csapata. Jófelmérõ volt ez a rövidesen induló szezonra. Biztató játékkalgyõztek Széplaki Zoltán edzõ tanítványai, aki elsõsorban acseresor játékára volt kíváncsi.

Simontornyai KK junior–Hõgyészi HSC junior 23-14Góllövõk: Kiss György, Nagy Tamás 5-5, Molnár Dávid, SzabóBence, Vonya Kornél, Zsiga József 2-2, Csendes Flórián, MolnárBence, Kecskés Péter, Tanki Krisztofer, Kapoli Imre 1-1. illetveBalaskó László 5, Debreceni Csaba, Lázár Máté 3-3, Kemény Le-vente, Szabó Balázs, Krémer Erik 1-1.

Va Lá

Szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki valamilyen módon segítet-te a rendezvényünket és a lelkes szurkolótáborunknak az egész naposbuzdítást! Köszönjük!

Éliás Gábor, a Magyar Kézilabda Szövetség versenyigazgatójamunkában a díjkiosztó elõtt

A különdíjasok balról Honyecz Gábor (rendõrválogatott), a legjobbjátékos, középen Sebastian Franz (Black Bulls Alsweiler), a gólkirály,

jobbra Molnár Balázs (Simontornyai KK), a legjobb kapus.