5
ÖNKORMÁNYZATI HÍRLEVÉL 2014. augusztus 27. Kedves Barátaink! Gőzerővel megkezdtük a kampányunkat, készülve az október 12-i önkormányzati választásra. Bizo- nyára megkaptátok már a szórólapjainkat, amelyen a polgármesterjelöltünk, Hassay Zsófia és a tíz kép- viselőjelöltünk mutatkozik be. S kitettük már a min- ket ábrázoló plakátokat is az utcákra, terekre. Az in- dulók ismertek lehetnek Önöknek, hiszen pontosan ugyanazok, akik jelenleg is képviselők, így nyugodtan kijelenthetjük, hogy Terézvárost, az itt lakókat jól is- merő, tapasztalt politikusok szeretnék újra elnyerni a választók bizalmát. Hétfőn pedig megkezdtük az aláírások gyűjtését is, és örömmel számolhatunk be róla, hogy már az első napon mindannyiunknak sikerült a kellő számú támogatást ösz- szegyűjtenünk, szerdán döntött a választási bizottság, így hivatalosan is jelöltté váltunk. Ennek ellenére továbbra is folytatjuk az aláírások gyűjtését, hiszen szeretnénk minél több emberhez eljutni, minél több hatodik kerületi lakos- nak bemutatkozni. Segítőinkkel személyesen járjuk a la- kásokat, de minden pénteken és szombaton a Hunyadi té- ren is ott leszünk a standjainkkal, hiszen az a célunk, hogy kapcsolatban maradjunk Önökkae, a választóinkkal. A mielőbbi viszontlátásra.

Terézváros önkormányzatának hírlevele

Embed Size (px)

DESCRIPTION

Augusztus 27-ei kiadás.

Citation preview

  • NKORMNYZATI HRLEVL2014. augusztus 27.

    Kedves Bartaink!

    Gzervel megkezdtk a kampnyunkat, kszlve az oktber 12-i nkormnyzati vlasztsra. Bizo-nyra megkapttok mr a szrlapjainkat, amelyen a polgrmesterjelltnk, Hassay Zsfia s a tz kp-viseljelltnk mutatkozik be. S kitettk mr a min-ket brzol plaktokat is az utckra, terekre. Az in-dulk ismertek lehetnek nknek, hiszen pontosan ugyanazok, akik jelenleg is kpviselk, gy nyugodtan kijelenthetjk, hogy Terzvrost, az itt lakkat jl is-mer, tapasztalt politikusok szeretnk jra elnyerni a vlasztk bizalmt.

    Htfn pedig megkezdtk az alrsok gyjtst is, s rmmel szmolhatunk be rla, hogy mr az els napon mindannyiunknak sikerlt a kell szm tmogatst sz-szegyjtennk, szerdn dnttt a vlasztsi bizottsg, gy hivatalosan is jelltt vltunk. Ennek ellenre tovbbra is folytatjuk az alrsok gyjtst, hiszen szeretnnk minl tbb emberhez eljutni, minl tbb hatodik kerleti lakos-nak bemutatkozni. Segtinkkel szemlyesen jrjuk a la-ksokat, de minden pnteken s szombaton a Hunyadi t-ren is ott lesznk a standjainkkal, hiszen az a clunk, hogy kapcsolatban maradjunk nkkae, a vlasztinkkal.

    A mielbbi viszontltsra.

  • NKORMNYZATI HRLEVL2

    Folytassuk egytt, Terzvros!

    a Meglltottuk a kerlet ingatlan- s egyb vagyonnak a fellst, brbe-adson alapul, hatkony gazdlkodst folytatunk. A tbb mint msfl millird forintos adssgbl msfl millirdos tbbletet rtnk el, amelyet fejleszt-sekre s jlti juttatsokra fordthatunk.

    a Kivizsgltuk az ingatlaneladsokat, tovbb ms, gyanra okot ad korbbi dntseket, s felelssgre vonst kezde-mnyeztnk.

    a Az nkormnyzat cgeit, a polgr-mesteri hivatalt racionlisan mkd-tetjk, felmondtuk a felesleges, pazarl, havi tzmillikba kerl szerzdseket.

    a Nveltk a zldfelleteket, a meglvket megfelelen gondozzuk. j kntsbe ltztettk a Hunyadi tri parkot, s az stermeli piac is sokkal kulturltabb krlmnyek kztt fogad-ja a vsrlkat.

    a Megszplt a Zeneakadmia eltti, illetve a Jkai tr, flmillird forintot tettnk flre, hogy megkezddhessen a Hunyadi tri csarnok feljtsa.

    a A kzterleteket gyakrabban, hatkonyabban tiszttjuk. j gpeket vsrolt az nkormnyzati cgnk, sokkal tbb ember jutott a munkk elvgzsre.

    a Az Etvs10 kzssgi szntr kihasznltsgt javtottuk, a megelznl rtkesebb programokat szerveznk.

    a Tmogatjuk a rendrsg bnldz s bnmegelz tevkenysgt, tovbb bvtettk a trfigyel rendszert. S nagy siker, hogy kt j rendrsgi irodt is tadtunk. Emellett sikerlt bevezetni a kzterlet-felgyelet 24 rs, azaz nons-top mkdst.

    aFeljtottuk s kibvtettk a Mun-kcsy utca 10. szm alatti vodt. Csk-kentettk tlzsfolt intzmnyeinkben a gigantikus csoportltszmokat.

    a A jlti, szocilis juttatsokat (pl-dul lelmiszercsomagok osztsa) meg-tartottuk s bvtettk. Az jszlttek, a rszorultak s az idskorak tovbbi jelents anyagi tmogatst kapnak.

    Tisztessg s rend 2010-ben ezek voltak a hvszavaink az nkormnyzati kampnyban. Most, ngy v elteltvel kijelenthetjk, eleget tettnk a magunk megfogalmazta elvrsoknak, st, nem egy terleten tbbet is teljestettnk. Ezek kzl a fontosabbak.

    Hassay ZsfiaPolgrmesterjelltnk s kpviseljelltnk az 1. vlasztkerlet

  • NKORMNYZATI HRLEVL 3

    Czuppon Zoltn Zsolt3. vlasztkerlet

    Dr. Bundula Csaba4. vlasztkerlet

    Simonffy Mrta Mria5. vlasztkerlet

    Dr. Szili Kovcs Tibor6. vlasztkerlet

    Lindmayer Viktor7. vlasztkerlet

    Csszrn Cska Ilona8. vlasztkerlet

    Matokanovic Ldia9. vlasztkerlet

    vri Gyula10. vlasztkerlet

    Hegyi Andrs2. vlasztkerlet

    Kpviseljelltjeink

  • NKORMNYZATI HRLEVL4

    jabb tmogatst kapnak Terzvros jszlttjei s idsei

    A jlius 3-i testleti lsen a kpviselk mdostottk a 2014-es kltsgvetsrl szl rendeletet, dntttek a ke-rlet legifjabbjai eseti, a 62 v feletti lakosok s az ell-tsban rszesl csaldok vi egyszeri tmogatsrl.

    Szletsi tmogatsknt egyszeri, 60 ezer forintos pnzbeli juttats-ban rszesl a jvben minden 2014. janur 1-je utn szletett ma-gyar llampolgrsg gyermek, akinek els lakhelye a VI. kerlet. A tmogatst a szlk a polgrmesteri tjkoztats s a szksges ira-tok benyjtsa utn, a gyermek szletst kvet egy ven bell ig-nyelhetik. A tmogats mellett dszoklevlbe foglalva a Terzvros jszlttje cmet is viselheti az a fenti feltteleknek megfelel gyer-mek, illetve kln anyagi segtsget kap, aki minden v VI. hnap 6-n szletik (azaz a kerlet szma s az idpont egyezik meg), vagy ha ilyen nincs, akkor az ehhez legkzelebbi idpontban jn a vilgra.

    Az Idsek vilgnapja (oktber 1.) alkalmbl az nkormnyzat ezentl a meglhetssel kapcsolatos kltsgek cskkentse rdek-ben vi egyszeri, tezer forintos tmogatst nyjt tkezsi Erzsbet utalvny formjban azon kerleti lakososoknak, akik a trgyv jlius 1. napjn terzvrosi lakhellyel rendelkeznek s a 62. let-vket betltttk, vagy legalbb trgyv szeptember 30-ig betltik.

    Tzezer forint rtkben tkezsi Erzsbet utalvnyt kapnak leg-ksbb minden v szeptember 15-ig azok az nkormnyzati szo-cilis elltsban rszesl csaldok, illetve egyedl l szemlyek is, akik trgyv augusztus 31-ig rszeslnek elltsban, vagy eddig az idpontig a polgrmester vagy a jegyz megllaptja azt a javukra.

    A jogosultaknak az Erzsbet utalvnyokat legksbb szeptember vgig kiviszi a posts.

    Msodszor volt egszsgnap a Szchenyi Frdben

    A nagysiker jlius 15-i utn Terz-vros nkormnyzata msodszor tar-tott egszsgnapot a kerlet szpkor lakosainak a Szchenyi Frdben. A program azoknak az idseknek is djmentes lehetsget knlt a test-mozgsra, lmnyfrdzsre, felfris-slsre, akik egybknt nem jutnak el rendszeresen gygyfrdbe.

    A j hangulatrl ezttal Szulk Andrea sznsz-nekes gondosko-dott.

  • NKORMNYZATI HRLEVL 5

    Fesztivl az Operahznl

    2014. szeptember 13-n, szombat dlutn 18 rtl az Opera-hz eltti nagyszabs szabadtri eladsra.

    Kszntt mond:Tarls Istvn, Budapest fpolgrmestere, Hassay Zsfia, Te-rzvros polgrmestere, kovcs Szilveszter, a Magyar llami Operahz figazgatja

    Program: A Magyar Nemzeti Balett mvszeinek eladsa Mascagni, Mosonyi s Leoncavallo zenjre, Jellinek Gyrgy koreogrfi-ja alapjn. riskivettn, egyenes kzvettsben az Operahz vadnyit eladsa: Mascagni: Parasztbecslet, Leoncavallo: BajazzkA Magyar Nemzeti Balett mvszeinek eladsa, valamint a Magyar Kpzmvszek s Iparmvszek Szvetsge mvszeinek az Operahz homlokzatra vettett videoins-tallcii

    Ingyenes szrvizsglatok

    2014. szeptember 15-n, htfn 10 s 17.30 kztt Terzv-ros nkormnyzata a Terzvrosi Egszsggyi Szolglattal kzsen egszsgnapot tart az nkormnyzat pletben, az Etvs u. 3. fldszinti helyisgben. A szrvizsgla-tokon val rszvtelhez ajnlott az elzetes bejelentkezs 2014. szeptember 1. s szeptember 12. kztt, munkana-pokon 820 rig a kvetkez telefonszmon: + 36 30752 7417. Az egszsgnapon lehetsg lesz a szv s az rrendszer rizikszrsre, valamint a dohnyzs kros hatsainak szrsre: egycsatorns EKG-vizsglat, a szv stresszlla-potnak mrse, testtmegindex meghatrozsa, vrcu-korgyorsteszt, vrnyomsmrs, a vr oxignteltettsg-nek mrseA szrsekhez orvosi, szakdolgozi tancsads kapcsol-dik, a szrsen rszt vevk rsos eredmnylapot kapnak. Az nkormnyzat tisztelettel s szeretettel vr minden ked-ves rdekld kerleti lakost!

    Megnylt a Lra-Pont a Hunyadi trenKerletnk megszplt kkve, a Hunyadi tr jabb kulturlis hely-sznnel bvlt a Zenepavilon utn. A kpvisel-testlet egy korbbi dntse nyomn irodalmi kvz-tez is helyet kapott a tr egyik szegletn. Augusztus 23-n dleltt nnepi msorral nylt meg a L-ra-Pont.

    Illbb fellp aligha nyithatta volna meg a VI. kerlet j kulturlis tallkoz-helyt, mint Bognr Szilvia npdalnekesn, aki sokszn zenei httervel, kz-vetlen szemlyisgvel brmilyen msort kpes kzssgi lmnny varzsolni. Szmtalan prhuzamos projektje, formcija kzl most a Csintekerint gye-rekmsorral lpett a terzvrosi kznsg el, amelyben magyar kltk megze-nstett verseit nekli.

    Hassay Zsfia polgrmester megnyit beszdben ksznetet mondott a Lra-Pont tletgazdjnak s a megvalsts koordintornak, Simonffy Mrta kultrrt felels alpolgrmesternek, aki ezzel a szimbolikus hellyel az iroda-lomnak is szeretett volna otthont adni a Hunyadi tren a Zenepavilon mellett. A polgrmester beszlt a kerlet jelenlegi vezetsnek j szemlletet hoz kz-terlet-fejlesztseirl. Emlkeztetett: a Hunyadi tren nhny ve mg dlede-z bodegk lltak egy lelakott parkban, a Lra-Pont helyn koszlott illemhely ktelenkedett. Ma egsz Terzvros bszke lehet arra, hogy ignyesen feljtott, szkkttal dsztett, sportplyval s most mr kt programhelysznnel elltott parkja van a kerlet szvben. A polgrmester kln ksznttte Iancu Laura Jzsef Attila-djas kltnt, aki a Magyar rszvetsg kpviseletben mondott rvid beszdet. A jvben a Lra-Pont programjait a VI. kerleti szkhely irodalmi szervezettel egyttmkdsben lltjk majd ssze a szervezk.A Lra-Pont tven ngyzetmteres plete alkalmas arra, hogy felolvases-teknek, mesedlutnoknak, knyvbemutatknak adjon otthont, tavaszi, nyri dlutnokon teraszn pedig akr nagyobb kznsget is kpes lesz befogadni. Kellemes idben a presszrsz asztalok, szkek kihelyezsvel a tr fel kibvl majd, s kioszkknt mkdhet.

    Meghv