32
K Ö S Z Ö N T Ő Tisztelt Vendégeink, Kedves Kecskeméti Polgárok! A tavasz beköszönte minden évben sok apró csodát hoz el az életünkbe: a hosszú tél után benépesülnek városunk utcái és terei, a szürkeség után hirtelen megint napfény és színek vesznek körül bennünket. Így vesz körbe bennünket a Kecskeméti Tavaszi Fesztivál kínálata is: színesen, káprázatosan gazdagon és izgalmasan. Kecskemét, gondosan megőrzött és folyamatosan bővülő építészeti adottságainál fogva különösen szerencsés, hiszen ilyentájt már virágokkal hívogató, zölden serkenő szép belvárosi parkjai, élhető nagy közterei a polgárok, a családok tömegét csábítják sétára, nézelődésre a szabadba. Közben a tavasz mindig egy újabb fesztivált hoz el a városba, megnyitva a szabadtéri fesztiválok egész éven át tartó sorozatát. A belváros sétányaira kitelepülő kézművesek sátrai nézelődésre, sétára csábítanak, a művelődési és oktatási intézményekben, templomainkban pedig a kulturális rendezvények három héten át tartó sorozata kínál igen széles választékban kiállításokat, hangversenyeket, gyermekprogramokat, mozit, irodalmi és színházi esteket. Mikor kézbe veszik ezt a kiadványt, melyben immáron XXIV. alkalommal vehetik szemügyre a Kecskeméti Tavaszi Fesztivál sorozatának kínálatát, talán velünk együtt, örömmel nyugtázzák, hogy a kedvezőtlen gazdasági környezet, a hozzánk érkező rossz hírek ellenére az idén ismét gyarapodott fesztiválunk: tartalomban, kínálatban, színekben. Kecskeméten, ebben az évszázadok óta sokszínű, toleráns városban, idén is minden ízlés megtalálhatja a neki kedves programot a Kecskeméti Tavaszi Fesztivál kínálatában is: az operától a könnyed jazz-ig, a kortárs zenétől a klasszikusan szórakoztató táncprodukcióig, az új alkotók bemutatkozásától a nagy mesterek tárlatáig. Kívánom, hogy teljen örömük az Önöknek legkedvesebb színekben, ebben a hatalmas és gazdag kínálatban. Dr. Zombor Gábor Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere

Tisztelt Vendégeink, Kedves Kecskeméti Polgárok!életre keltett Radnóti-versek EMLÉKEZÉS A 100 ÉVE SZÜLETETT KÖLTŐRE. Radnóti Miklós születésének századik évfordulójára

  • Upload
    others

  • View
    1

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

  • K Ö S Z Ö N T Ő

    Tisztelt Vendégeink,

    Kedves Kecskeméti Polgárok!

    A tavasz beköszönte minden évben sok apró csodát hoz el az életünkbe: a hosszú tél után benépesülnek városunk utcái és terei, a szürkeség után hirtelen megint napfény és színek vesznek körül bennünket. Így vesz körbe bennünket a Kecskeméti Tavaszi Fesztivál kínálata is: színesen, káprázatosan gazdagon és izgalmasan.

    Kecskemét, gondosan megőrzött és folyamatosan bővülő építészeti adottságainál fogva különösen szerencsés, hiszen ilyentájt már virágokkal hívogató, zölden serkenő szép belvárosi parkjai, élhető nagy közterei a polgárok, a családok tömegét csábítják sétára, nézelődésre a szabadba.

    Közben a tavasz mindig egy újabb fesztivált hoz el a városba, megnyitva a szabadtéri fesztiválok egész éven át tartó sorozatát. A belváros sétányaira kitelepülő kézművesek sátrai nézelődésre, sétára csábítanak, a művelődési és oktatási intézményekben, templomainkban pedig a kulturális rendezvények három héten át tartó sorozata kínál igen széles választékban kiállításokat, hangversenyeket, gyermekprogramokat, mozit, irodalmi és színházi esteket.

    Mikor kézbe veszik ezt a kiadványt, melyben immáron XXIV. alkalommal vehetik szemügyre a Kecskeméti Tavaszi Fesztivál sorozatának kínálatát, talán velünk együtt, örömmel nyugtázzák, hogy a kedvezőtlen gazdasági környezet, a hozzánk érkező rossz hírek ellenére az idén ismét gyarapodott fesztiválunk: tartalomban, kínálatban, színekben.

    Kecskeméten, ebben az évszázadok óta sokszínű, toleráns városban, idén is minden ízlés megtalálhatja a neki kedves programot a Kecskeméti Tavaszi Fesztivál kínálatában is: az operától a könnyed jazz-ig, a kortárs zenétől a klasszikusan szórakoztató táncprodukcióig, az új alkotók bemutatkozásától a nagy mesterek tárlatáig.

    Kívánom, hogy teljen örömük az Önöknek legkedvesebb színekben, ebben a hatalmas és gazdag kínálatban.

    Dr. Zombor GáborKecskemét Megyei Jogú Város polgármestere

  • K I Á L L Í T Á S

    MÁRCIUS 16., HÉTFŐ 17 ÓRA

    Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központ

    A XXIV. Kecskeméti Tavaszi Fesztivált megnyitja

    dr. Zombor Gábor polgármester

    A BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL DÍSZVENDÉGE CSEHORSZÁG

    Jiri Šuhájek üvegművész és Andrej Németh

    Endre festő, szobrászművész kiállítása

    JIRÍ ŠUHÁJEK:

    A világ modern üvegművészetének egyik legjelentősebb alkotója 1943-ban Pardubicében született. 1968-ban végezte el Prágában az Üvegművészeti Főiskolát festőszakon Libenský professzornál. 1971-ben Londonban szerzett diplomát. Jelenleg tanárként oktatja az üvegművész növendékeket Csehországban. Vendégelőadóként tanított több egyetemen: Angliában, Törökországban, Belgiumban, USA-ban, Japánban, Németországban, Ukrajnában, Mexikóban és Oroszországban. Alkotásai díszítik Dubaj, Moszkva, Sanghaj és Velence épületeit. Rendszeres résztvevője az üvegművészet jelentős nemzetközi szimpóziumainak. Műveit köz-és magángyűjtemények őrzik szerte a világon.

    ANDREJ NÉMETH ENDRE:

    1942. október 25-én született Érsekújváron (Nové Zámky). A sokműfajú művész kora ifjúságától foglalkozik grafikával, festészettel, szobrászattal,kerámiával. 1983-tól a zománcozás mellett ipari kerámiákat és plasztikákat is készít. Csehországban, Kutná Horán él és alkot. Megnyitja: Jaromir Plišek, a Cseh Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagyköveteKözreműködik: Mészáros Zsófia (gordonka), a Kodály Zoltán Zene-művészeti Szakközépiskola növendéke, felkészítő tanár: Agócs MártaLátogatható: április 26-ig, naponta 10 és 18 óra között

    Belépődíj: felnőtt 500 Ft, diák-nyugdíjas 200 Ft

    2 X X I V. K E C S K E M É T I T AVA S Z I F E S Z T I V Á L

  • MÁRCIUS 16., HÉTFŐ 19 ÓRA

    Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központ

    Rost Andrea ária estjeKÖZREMŰKÖDIK: A KECSKEMÉTI SZIMFONIKUS ZENEKAR

    VEZÉNYEL: GERHÁT LÁSZLÓ

    ROST ANDREA:

    Budapesten született 1962-ben. Zenei tanulmányait a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte Bende Zsolt növendékeként. A Milánói Scala 1994-es Rigoletto bemutatójánátütő nemzetközi sikert aratott, s azóta a Scala állandó visszatérő vendége. A Salzburgi Ünnepi Játékokon is sokszor hallhatta őt a közönség, de fellépett a párizsi Bastille Operában, a londoni Royal Opera House-ban, a chicagoi Operában, a new york-i Metropolitan Operában és a Washingtoni Operában. Emellett gyakori meghívott művésze a tokioi New National Operának is. Érdemes művész, 1997-ben Liszt-díjjal, 2004-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.

    Műsor:Mozart: A színigazgató - nyitányMozart: Figaro házassága - SuzannaMozart: Don Giovanni – Zerlina Donizetti: Don Pasquale - SinfoniaDonizetti: Don Pasquale – Norina Gounod: Rómeó és Júlia – Júlia

    Mascagni: Parasztbecsület - Intermezzo Puccini: Bohémélet – Mimi Puccini: Turandot – Liu Puccini: Manon Lescaut - IntermezzoPuccini: Pillangókisasszony – Cso-cso-szánJosef Strauss: Asszonyszív – polka mazurJ.Strauss: Denevér - Rosalinda

    Belépődíj: 3.000 FtA hangversenyre érvényes a Tavaszi Fesztivál négy koncertre szóló Komolyzene bérlete, mely március 13-ig vásárolható meg 5.500 Ft-os áron (diákoknak, nyugdíjasoknak 4.000 Ft). Továbbá a Filharmónia Kelet-Magyarország Nonprofit Kft. és a Kecskeméti Szimfonikus ZenekarNonprofit Kft. bérlete.

    3

    K O M O L Y Z E N E

    2 0 0 9 . M Á R C I U S 1 6 . - Á P R I L I S 6 .

  • K I Á L L Í T Á S

    MÁRCIUS 17., KEDD 17 ÓRA

    Bozsó Gyűjtemény

    Szellemi számvetés BOZSÓ JÁNOS (1922-1998) FESTŐMŰVÉSZ EMLÉKKIÁLLÍTÁSA

    Festőművészként és magángyűjtőként is értékes életművet hagyatékozott Bozsó János szülővárosára, Kecskemétre. A 20. századi magyar festészet expresszív vonulatához kapcsolódó festői életműből új koncepció szerint mutat be válogatást a Bozsó Gyűjtemény. Számtalan művész és műgyűjtő indult el Bozsó János szuggesztív egyéniségének köszönhetően az alkotói pályáján vagy a szenvedélyes műtárgyszeretet ösvényén, ők a barátokkal, kollegákkal őriznek egy arcot, egy különleges személyiséget, de a belépő látogatók közül az idő fellebbezhetetlen törvényei miatt egyre kevesebben kötődnek még kecskemétiként is közvetlenül a személyhez, a korhoz. Az új kiállítás felidézi azt az embert, azt a szellemiséget, amely a Bozsó festmények, a Bozsó Gyűjtemény mögött áll.

    Látogatható: március 20-tól május 31-ig, péntek, szombat, vasárnap 10-től 18 óráig, előzetes egyeztetéssel más időpontokban is.

    Belépődíj: felnőtt: 500 Ft, kedvezményes: 250 Ft, rendkívüli belépő: 600 Ft/fő

    Kiemelt támogató: Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. KecskemétÁllandó támogatók: Szecskay Ügyvédi Iroda Budapest, HILTI Szerszám Kft. Kecskemét.www.bozso.net

    4 X X I V. K E C S K E M É T I T AVA S Z I F E S Z T I V Á L

  • K I Á L L Í T Á S

    MÁRCIUS 18., SZERDA 17 ÓRA

    Kecskeméti Képtár/Cifrapalota

    „Végzet” – Farkas István (1887–1944) festő-

    művész emlékkiállítása Kurátor, rendező: ifj. Gyergyádesz László művészettörténész Közreműködik: a Kodály Iskola Aurin Leánykara, vezényel Durányik László

    A 20. századi magyar festészet egyik legjelentősebb, legtalányosabb alkotója nagy magányosaink egyike, akinek sajnálatos módon az az egyik kecskeméti kötődése, hogy 1944. június 23-án, mielőtt Auschwitzba hurcolták volna, az itteni gyűjtőtáborból írta utolsó sorait: „Ha ennyire megalázzák az emberi méltóságot, már nem érdemes tovább élni”. A másik viszont örömtelibb, hiszen a 80-as évek óta, az ún. Wolfner/Farkas–Glücks Ferenc-hagyatéknak köszönhetően Kecskeméten található a festő műveinek legnagyobb gyűjteménye. Ez lesz a kiállításon bemutatandó több mint száz alkotásból álló anyag magja, melyet más köz- és magángyűjtemények segítségével igyekszünk még teljesebbé tenni. A Párizsban is alkotó művész főműveiről így írt a kortárs Nyilas-Kolb Jenő: „Nyomasztóan sötét, terhesen torz rajtuk az élet. (...) A festő érzi a tragédiát, és tudja, hogy hiába minden, nincs segítség. (...) Talán maga sem tudja, mennyire benne van, testestől-lelkestől, képeiben. És mennyire benne van korunk egész tragédiája is.”

    Belépődíj: 500 Ft, diák-nyugdíjas 250 Ft

    Látogatható: május 10-ig, hétfő kivételével, naponta 10-17 óra között.

    52 0 0 9 . M Á R C I U S 1 6 . - Á P R I L I S 6 .

  • S Z Í N H Á Z , I R O D A L O M

    MÁRCIUS 18., SZERDA 19 ÓRA

    Kelemen László Kamaraszínház

    FÁJ – színpadi játék Ágota Kristóf: A nagy

    füzet című regénye alapján

    Játsszák:Bata Éva, Csémy Balázs, Józan László, Klem Viktor, Kovács Ádám, Majorfalvi Bálint, Petrik Andrea, Réti Adrienn, Rusznák András, Tar Renáta, Trokán Nóra, Zeck Júlia mv.

    Zenei vezető és zongora: Kemény GáborGitár: Gyuriska János

    Rendező: Forgács PéterOsztályvezető tanár: Marton Lászlóa Színház és Filmművészeti Egyetem előadása

    A „fáj” című előadás, amely Ágota Kristóf „A nagy füzet” című írása alapján készült, egy ikerpárról szól, akiket anyjuk a háború elől vidékre menekít. Ekkor a két gyerek még semmit sem tud a világról, csupán egy nagy akarat hajtja őket: túl kell élni. Sok rövid, mozaikszerű kép és jelenet meséli el túlélésüket, vagy ha úgy tetszik, felnőtté válásuk történetét, melynek során meg kell tanulniuk, hogy mi a fájdalom, a nincstelenség, az éhség, az erőszak, a hazugság, a gyilkosság és a halál, és azt is, hogy mi a test, a vágy, a férfi, a nő, a szerelem és a boldogság. És bár felnőnekés túlélnek, a két elválaszthatatlan ikernek meg kell még tanulnia a magányt is. A Színház-és Filmművészeti Egyetem III. éves színészhallgatói felváltva játsszák a két ikret és a történet tizenegynéhány egyéb szerepét, és hol szöveggel, hol némán, hol zenével, hol énekkel mesélik el egy feje tetejére állított világ történetét.

    Belépődíj: 1.500 Ft

    6 X X I V. K E C S K E M É T I T AVA S Z I F E S Z T I V Á L

  • K I Á L L Í T Á S

    MÁRCIUS 19., CSÜTÖRTÖK 11 ÓRA

    Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely

    III. Gyermek – játékNEMZEDÉKEK A GYERMEKEKÉRT - Országos pályázati kiállításIdőszakos kiállítás és szakmai szimpózium a játéktervezésről és a játékgyártásról.

    Játszunk együtt! A bemutatott pályaművekről szóló előadások, műhelyprogramok: március 20-21. délelőtt 10.00-12.00. óráig.

    A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete és a Magyar Formatervezési Tanács már harmadszor tette közzé gyermekek játékainak és használati tárgyainak tervezésére szóló országos felhívását az elmúlt esztendőkben. Ezúttal is több témakörben nevezhettek be a résztvevők, akik az alkotóművészet számos területét képviselik. A pályaművek használati rendeltetésük szerint „Játékvilág”, „Mesetár”, „Hétköznapok” és „Látványtár”, előre meghirdetett témakörökben készültek, melyek egyszerre merítenek a magyar néphagyományok téma- és színvilágából és a leegyszerűsített formák tulajdonságainak kiaknázásából, egyszerre idézik fel a természetben lelhető évezredes anyagokat és az újrahasznosított műanyagot, annak legjobb tulajdonságait kiemelve. A rendezvényt szakmai fórumokkal gazdagítjuk, abban bízva, hogy a jövőben egyre több kitűnő játék és gyermekeknek szánt használati eszköz terve valósul meg és válik mindennapjaink részévé.

    A játékpályázat kurátorai: Pannonhalmi Zsuzsa keramikusművész, a MAOE alelnöke, Dr. Tószegi Zsuzsanna, a Magyar Formatervezési Tanács elnöki főtanácsadójaLátogatható: szeptember 6-ig, hétfő kivételével naponta 10.00-12.30. és 13.00-17.00. óráig.

    Belépődíj: 6 éves kor alatt díjtalan, diákoknak és nyugdíjasoknak 220 Ft, felnőtteknek 450 Ft, vasárnap díjmentes napA szakmai rendezvényeken való részvétel díjtalan.

    Támogatók: Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, Magyar Formatervezési Tanács, Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány, Nemzeti Kulturális Alap, Oktatási és Kulturális Minisztérium, Kiss Áron Magyar Játék Társaság, Jahoda Ernő István formatervező iparművész, Wartha Vince Művészeti Alapítvány

    72 0 0 9 . M Á R C I U S 1 6 . - Á P R I L I S 6 .

  • K I Á L L Í T Á S

    MÁRCIUS 19., CSÜTÖRTÖK 17 ÓRA

    Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központ

    Creator Spiritus IV. (Teremtő alkotó lélek)

    Credo 2009 – kiállítás Megnyitja: ifj Gyergyádesz László művészettörténész

    Közreműködik: a Kecskeméti Fesztivál Kórus Kiss Katalin karnagy vezényletével

    Triennále jelleggel 2000-ben hat kecskeméti alkotóval indult útjára a keresztény képzőművészeti sorozat, azzal a szándékkal, hogy a kortárs képzőművészetben rejtőzködően meg-meg jelenő transzcendens igénynek megjelenési lehetőséget biztosítson. A 2002-ben a Kecskeméti Képtárban elindított Keresztén Ikonográfiai Biennáléval egymást erősítvea kortárs művészet nyelvén a kor kultúrájába ágyazottan próbáljuk megfogalmazni a hit lényegét, gondolat és emberformáló szerepét.A meghívott alkotók köre közben kiszélesedett és ma már az ország más tájairól is hívunk művészeket, akik nem csak alkalmi kihívásnak, hanem alkotó munkájuk lényegéhez tartozó motivációnak tekintik a szakralitás jelenlétét. 2003-ban a remény képi mását kerestük, 2006-ban pedig a Kodály évhez kapcsolódóan Kodály vallásos műveire figyelve kutattuk azalkotó munka Isten-közeli természetét és a műfajok közötti átjárhatóság útjait.A mostani IV. kiállítás témája a CREDO vagyis a hitvallás. Jó alkalmat biztosít arra, hogy a művészi hitvallás és a hitről való tanúságtétel szerves egységben jelenjen meg. Látogatható: április 5-ig, naponta 10-18 óra között

    Belépődíj: 200 Ft, Diák-nyugdíjas: 100 Ft

    Támogatók: Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata, B4 STÚDIÓ Bt., Városi Civil Kerekasztal

    8 X X I V. K E C S K E M É T I T AVA S Z I F E S Z T I V Á L

  • MÁRCIUS 19., CSÜTÖRTÖK 15 ÓRA

    Katona József Könyvtár, Kávézó17 ÓRA: Kálmán Lajos Óvoda, Általános Iskola és Művelődési Ház Hetényegyházi Művelődési Háza, Könyvtár

    „…annyit érek én, amennyit ér a szó versemben…”

    életre keltett Radnóti-versek

    EMLÉKEZÉS A 100 ÉVE SZÜLETETT KÖLTŐRE.

    Radnóti Miklós születésének századik évfordulójára emlékezünk ezen a rendhagyó irodalmi esten. A költő életét és verseit idézik meg kecskeméti középiskolás színjátszók és tanáraik. Vendégek: Kiss Zsuzsanna, irodalomtanár és a Katona József Gimnázium Színjátszócsoportja Orbán Edit vezetésével.

    MÁRCIUS 20., PÉNTEK 14 ÓRA

    Népi Iparművészeti Gyűjtemény

    Kapos-menti fehérhímzések régen és ma

    Megnyitja: dr. Kriston Vízi József múzeumvezető, etnográfus

    A Kapos-mente kevésbé ismert fehér hímzései és egyéb kincsei most szerepelnek először az intézményünk időszaki kiállításán. A Dombóvári Helytörténeti Múzeum néprajzi gyűjteményének kitüntetett darabjai az ún. fehér hímzéses vőlegény ingek. Ezek bemutatása mellett hagyományos férfi és női viseletdarabokat, a céhes és a cifra takácsok munkáit is alátogatók elé tárjuk. A mai, legfrissebb átértelmezéssel fogalmazott textíliák kiegészültek a kistáj további jellegzetes vászonneműivel és viselet-alkotó elemeivel. A kiállítás megnyitását követően a múzeumi „Hímes Kezek Kör” tagjai bemutatót tartanak.Látogatható: május 30-ig, keddtől szombatig 10-től 17 óráig

    Belépődíj: 400 Ft, diák, nyugdíjas 200 FtTámogató: Kecskemét Megyei Jogú Város, Dombóvári Városszépítő és Városvédő Egyesület

    S Z Í N H Á Z , I R O D A L O M K I Á L L Í T Á S

    92 0 0 9 . M Á R C I U S 1 6 . - Á P R I L I S 6 .

  • N É P Z E N E , V I L Á G Z E N E

    MÁRCIUS 20., PÉNTEK 19 ÓRA

    Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központ

    BolyongokA CSÍK ZENEKAR KONCERTJE TÁNCCAL, VERSEKKEL

    Állandóan változó világunkban, ahol nemcsak történelmi, gazdasági, hanem etikai és mindannyiunkban ízlésbeli változások is végbemennek, jó ha nem feledkezünk el azokról a szép emberi értékekről, amelyek nélkül elsekélyesedett, lelkileg-szellemileg elszürkült, semmitmondó hétköznapok várnának ránk.Ezért is fontos, hogy megtaláljuk az alapvető emberi érzelmek, a régi bölcsességek igazságait a muzsikában, a versekben egyaránt. Keresve bolyongunk, rátalálva a lelki szépségekre a népzenében, a versekben, a könnyűzenei műfajokban egyaránt.

    Közreműködnek:Ferenczi György - szájharmonikaŐze Áron - színművészLukácsné Haránt Eszter és Lukács László, a Népművészet Ifjú Mesterei, a Kecskemét Táncegyüttes művészeti vezetői

    Belépődíj: 1.900 FtA koncertre érvényes a Tavaszi Fesztivál négy koncertre szóló Népzene-Világzene bérlete, mely március 13-ig vásárolható meg 7.000 Ft-os áron (diákoknak, nyugdíjasoknak 5.500 Ft).

    10 X X I V. K E C S K E M É T I T AVA S Z I F E S Z T I V Á L

  • N É P Z E N E , V I L Á G Z E N E

    MÁRCIUS 21., SZOMBAT 19 ÓRA

    Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központ

    KÉT EGYÜTTES EGY SZÍNPADON – A KECSKEMÉT TÁNCEGYÜTTES

    ÉS A JÁSZSÁG NÉPI EGYÜTTES MŰSORA

    VISSZATEKINTÉS

    Tisztelet Kodálynak A KECSKEMÉT TÁNCEGYÜTTES MŰSORA

    „Ha a népet nemzetté akarjuk tenni, előbb a zenéjét is a nemzet közkincsévé kell tennünk.”Így van ez a tánccal is, a nemzeti táncunkkal, mely oly sok színű és változatos, hogy maga Kodály Zoltán is említést tesz róla gyűjtőútjai során. A táncegyüttes mostani műsora a klasszikus zene és a népzene találkozására épül, párhuzamot von e két zenei irányzat, illetve a néptánc és a feldolgozott tematikus táncszínház között, melyek rondó formában köszönnek ránk újra és újra.Ezzel a műsorral szeretnénk tisztelegni Kodály szellemi öröksége előtt. Időutazásra hívjuk a nézőket, hogy ízelítőt kaphassanak Kodály gyűjtőútjainak hangulatáról, hogyan is „járták” régen a táncot.

    Koreográfusok: Lukács László és Lukácsné Haránt Eszter, a Népművészet Ifjú MestereiMunkatársak: Böde István, Adler ÍriszZenei rendező: Csík JánosZene: Hírös Zenekar, valamint Balogh Melinda ének és Csávás Attila Fény: Göttinger LászlóTáncolják: A Kecskemét Táncegyüttes tagjaiRendező: Lukács László

    Támogatók: Nemzeti Kulturális Alap, Oktatási és Kulturális Minisztérium, Reneszánsz Év, Kecskemét Megyei Jogú Város Kodály Örökség Programja

    112 0 0 9 . M Á R C I U S 1 6 . - Á P R I L I S 6 .

  • N É P Z E N E , V I L Á G Z E N E

    „Boldog lelkek tánca”A JÁSZSÁG NÉPI EGYÜTTES MŰSORA

    A „Boldog lelkek tánca” az erdélyi Kis- és Nagy-Küküllő közti terület magyar, román és cigány táncaiba, zenekultúrájába ad betekintést a teljesség igénye nélkül, törekedve az elmélyült hitelességre. Egy-egy kép a mai kor érzésvilágán keresztül, a régmúlt megidézésén át, lelkületünk pillanatnyi állapotának, rezdülésének tükröződése az ének, zene és tánc nyelvén. A produkcióban magyarszentbenedeki, magyarózdi táncok, haranglábi, gombostelki román és désfalvi, szászcsávási cigány táncok jelennek meg.

    Rendező koreográfus: Szűcs GáborZenei szerkesztő: Hrúz Dénes, Pál MihályKoreográfusok: Busai Norbert, Dudás Dániel, Kökény Richárd, Szűcs GáborSzakmai munkatársak: Busai Zsuzsanna, Mohácsyné Lőrincz Hortenzia, Mosóczi Lívia, Urbán Mária, Vajai FranciskaÉnek: Balogh Melinda, Horváth Sára, Kaszai Lili, Németh FerencKísérő zenekar: Dűvő Zenekar – Hrúz Dénes, Hrúz Szabolcs, Terék József, Tóth GergőKözreműködik: Pál Mihály

    UTÁNA: TÁNCHÁZ

    Belépődíj: 1.000 FtA programra érvényes a Tavaszi Fesztivál négy koncertre szóló Népzene-Világzene bérlete, mely március 13-ig vásárolható meg 7.000 Ft-os áron (diákoknak, nyugdíjasoknak 5.500 Ft).

    Támogató: OTP Nyrt.

    12 X X I V. K E C S K E M É T I T AVA S Z I F E S Z T I V Á L

  • MÁRCIUS 22., VASÁRNAP 19.30 ÓRA

    Református Újkollégium

    Idő van!HANGVERSENY VAJDA JÁNOS KOSSUTH-DÍJAS ZENESZERZŐ KÖZELGŐ 60.

    SZÜLETÉSNAPJA TISZTELETÉRE

    Vajda János 1949-ben született Miskolcon. Sokoldalú zeneszerzői munkássága elismeréseként 1981-ben Erkel-díjat, 1990-ben Bartók-Pásztory-díjat kapott. A zeneszerzés legkülönbözőbb - különösen az opera, az oratórium, és a kórusművészet - műfajaiban alkotott drámai erejű, a közönség érzelmeit is megragadó lírai szépségű műveiért 2003-ban Kossuth díjjal tüntették ki.

    „A ma este elhangzó darabok egy kivétellel az elmúlt három évben születtek. A Kilenc bagatellből négyet tíz évvel ezelőtt itt, Kecskeméten mutatott be az Ars Nova Énekegyüttes.” Vajda János

    Műsor:Első változat (három dal F. G. Lorca verseire) Meláth Andrea- ének Kákonyi Árpád - zongoraSzonáta Kontra Zoltán - zongora3.Vonósnégyes Akkord quartet Klarinét-zongoraszonáta Maczák János - klarinét Kákonyi Árpád - zongoraBagatellek Ars Nova Énekegyüttes Vezényel: Kiss KatalinA szentendrei borbély Meláth Andrea- ének Kákonyi Árpád - zongora

    Belépődíj: 1.000 Ft

    A hangversenyre érvényes a Tavaszi Fesztivál négy koncertre szóló Komolyzene bérlete, mely március 13-ig vásárolható meg 5.500 Ft-os áron (diákoknak, nyugdíjasoknak 4.000 Ft).

    K O M O L Y Z E N E

    132 0 0 9 . M Á R C I U S 1 6 . - Á P R I L I S 6 .

  • MÁRCIUS 23. - ÁPRILIS 3.

    Katona József Könyvtár szolgáltató helyei a kecskeméti kistérségben

    Egy boszorkány fél füleJÁTÉKOS KÖLTÉSZET GYEREKEKNEK

    Játékmester: Koleszár Márta és Bujdosó Aranka

    A játékos irodalmi program a kortárs magyar gyerekirodalom néhány remekművének bemutatására vállalkozik. A foglalkozásaink középpontjában ezúttal a vers áll. A program játékos címe – „Egy boszorkány fél füle…” – utalás arra, hogy a gyerekek bevonásával, eddigi verses élményeik felhasználásával ismerkedünk majd a költőkkel és költeményekkel. Olyan gyerekvers-kötetekre hívjuk fel a figyelmet,amelyek értékes tartalmuk mellett a kortárs illusztrátorok tevékenységéről is képet adnak. Sor kerül majd verstanulásra, „rímkeverésre”, és a kisiskolások példákat láthatnak majd a költészet és más művészeti ágak találkozására is.

    Dátum Kezdési időpont Helyszínmárcius 20. 7.45 óra és 8.40 óra Nyárlőrincmárcius 23. 10.55 óra és 11.50 óra Ágasegyházamárcius 23. 8.00 óra és 8.55 óra Ballószögmárcius 24. 10.20 óra Felsőlajosmárcius 24. 11.40 óra Kunbaracsmárcius 24. 8.00 óra és 8.55 óra Ladánybenemárcius 25. 8.00 óra és 8.55 óra Helvéciamárcius 25. 10.55 óra és 11.50 óra Jakabszállásmárcius 30. 10.00 és 11.00 óra Kecskemét – Széchenyivárosi Fiókkönyvtáráprilis 1. 7.45 óra és 8.40 óra Szentkirályáprilis 1. 10.55 óra Tiszaugáprilis 3. 8.00 óra Kecskemét – Műkertvárosi Fiókkönyvtár

    A belépés díjtalan!

    G Y E R M E K - É S I F J Ú S Á G I P R O G R A M

    14 X X I V. K E C S K E M É T I T AVA S Z I F E S Z T I V Á L

  • MÁRCIUS 24., KEDD 18 ÓRA

    Református Újkollégium díszterme

    Kósa György:

    Kocsonya Mihály házassága – opera

    Kocsonya Mihály feleséget keres Berbencze Péter házában. Meg is találja a kicsit öregedő, hályogos szemű vénlányt, akiről azt hiszi, hogy nemesi származású és gazdag. Ám az ara éjjel-nappal csak üríti a pintes korsót és nemigen rejti véka alá férje nagy titkait. Történt pedig, hogy a feleség annyit öntött a garatra, hogy holtnak hitte az ura, még a kántor is elbúcsúztatta, de mindenki riadalmára az asszony fölkelt hiszen semmi más baja nem volt, csak szegény száraz torkát kellett volna meglocsolni egy kis pálinkával.

    Szereposztás:

    Kocsonya Mihály – bariton Hercz PéterFelesége – szoprán Szabóki TündeAnya – mezzoszoprán Bokor JuttaApa – basszus Szvétek LászlóBíró – tenor Rozsos IstvánKántor – tenor Derecskei ZsoltSzomszédasszony – bariton Gaál Csaba

    Karmester: Kósa GáborRendező: Éry Kovács András

    Belépődíj: 1.000 Ft

    Támogató: Kecskemét Megyei Jogú Város Kodály Örökség Programja

    15

    K O M O L Y Z E N E

    2 0 0 9 . M Á R C I U S 1 6 . - Á P R I L I S 6 .

  • N É P Z E N E , V I L Á G Z E N E

    MÁRCIUS 25., SZERDA 19 ÓRA

    Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központ

    Doni Kozákok Együttes műsora

    A Doni Kozákok Ének és Táncegyüttest 1936-ban alapították. Az együttes repertoárja a Don folyó környéki néphagyományokra épül.A kórus műsorában a tájegység zenéjének sokszínűsége figyelhető mega lírai, a hálaadó, a körtánc és az az esküvői dalokban, vagy akár a történelmi és katonai tematikájú nótákban.A virtuóz táncprodukciók a hagyományos Don vidéki táncnyelvet vették alapul, de ezekhez persze kitűnő új tematikus koreográfiák is készültek,például a doni kozákok heroikus történelmi tetteit reprezentálva. Olyan, Oroszországszerte elismert és nagyhírű koreográfus művészek alkotásai ezek, mint Godenko, Galperin, Kmelnitsky.

    Az előadások során megcsodálhatjuk a doni kozákok gyönyörű, hagyományos népviseleteit a legendás kozák vezér, Styepan Razin korától kezdve. Ezeket múzeumi darabok alapján, a jeles kosztümtervező, Paulina Korotkova álmodta színpadra.

    Megalakulása óta az együttes végigturnézta Oroszország szinte minden vidékét és óriási sikerrel mutatkozott be Európa, Amerika és a Távol-Kelet országaiban. Hazánkban 2003-ban és 2006-ban szerepeltek hatalmas sikerrel. Belépődíj: 3.000 FtA programra érvényes a Tavaszi Fesztivál négy koncertre szóló Népzene-Világzene bérlete,mely március 13-ig vásárolható meg 7.000 Ft-os áron (diákoknak, nyugdíjasoknak 5.500 Ft).

    16 X X I V. K E C S K E M É T I T AVA S Z I F E S Z T I V Á L

  • MÁRCIUS 26., CSÜTÖRTÖK 17 ÓRA

    Katona József Könyvtár

    40 éves a Forrás – szépirodalmi est

    A XXIV. Kecskeméti Tavaszi Fesztiválon köszöntjük a 2009-ben 40 éves Forrás folyóiratot, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat lapját. Vendégeink lesznek a folyóirat munkatársai, a folyóiratban publikáló szerzők és mindazok, akik ezt a jeles évfordulót velük együtt kívánják ünnepelni.A beszélgetésekkel, felolvasásokkal, visszaemlékezéssel tarkított irodalmi est kellemes kikapcsolódás mindazoknak, akik a város irodalmi életét nyomon követik.A programhoz kapcsolódik a Katona József Könyvtár Helyismereti Gyűjteményében a folyóirat történetét bemutató kiállítás.

    Házigazda: Ramháb Mária megyei könyvtárigazgatóKöszöntőt mond: Rausch Sándor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnökeA vendégekkel beszélget, a lap elmúlt évtizedeire visszatekint: Tarján Tamás irodalomtörténész Vendégek: Füzi László főszerkesztő, irodalomtörténész Buda Ferenc költő Dobozi Eszter költőIlia Mihály irodalomtörténészKányádi Sándor költőPécsi Györgyi irodalomtörténész, szerkesztőPintér Lajos költőPodmaniczky Szilárd íróSándor Iván íróZelei Miklós író, szociográfus

    A belépés díjtalan!

    S Z Í N H Á Z , I R O D A L O M

    172 0 0 9 . M Á R C I U S 1 6 . - Á P R I L I S 6 .

  • J A Z Z

    MÁRCIUS 27-29.

    Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központ

    XVIII. Nemzetközi Bohém Ragtime Jazz Fesztivál„BOHÉM FESZTIVÁL: ÖRÖMZENEI HÉTVÉGE”

    A Bohém Fesztivál 2009-ben a jazz igazi lényegét mutatja meg, vagyis a spontán együttzenélést, 9 ország 14 világszínvonalú zenészének segítségével, akik egy-egy adott formációban először a színpadon fognak találkozni. A teljes spontaneitás érdekében az esti fő koncerteken fellépő sztárcsapatok pontos összetételét két héttel a fesztivál előtt sorsolják ki.

    MÁRCIUS 27. PÉNTEK 18.20–22.30 ÓRA

    PÉNTEK ESTI SZTÁRPARÁDÉ

    18.20-19.00h: Dániel Balázs (H) boogie-woogie zongorista19.10-20.30h: Bohém Ragtime Jazz Band (H)21.10-22.30h: International All Stars No. 1. (INT)Belépőjegy: 2500 Ft

    MÁRCIUS 28. SZOMBAT 11.00–13.00 ÓRA

    ZONGORASHOW – A BOOGIE-WOOGIE-TÓL A STRIDE-IG

    11.00-11.20h: Dániel Balázs (H)11.20-12.10h: Morten Gunnar Larsen (N)12.10-13.00h: Paolo Alderighi (I)Belépőjegy: 1500 Ft Családi jegy: 4000 Ft (2 felnőtt, 2 gyerek), 4500 Ft (2 felnőtt, 3 gyerek)

    MÁRCIUS 28. SZOMBAT 15.00–17.00 ÓRA

    ALL STARS KAMARAJAZZ – 3 FORMÁCIÓ EGYIDŐBEN

    New Orleans: Herbert Christ (D) – trombita, Stuart Zank (USA) – bendzsó/gitár, Frans Sjöström (S) – basszusszaxofon, Nick Ward (GB) – dobStoryville: Bria Skonberg (CDN) – trombita, Craig Flory (USA) – klarinét/szaxofon, Bényei Tamás (H) – gitár/bendzsó, Ad van Beerendonk (NL) – bőgőChicago: Russ Phillips (USA) – harsona, Matthias Seuffert (D) – klarinét/szaxofon, Korb Attila (H) – zongora/kornett, Jeff Hamilton (USA) – dob/zongoraBelépőjegy: 1500 FtCsaládi jegy: 4000 Ft (2 felnőtt, 2 gyerek), 4500 Ft (2 felnőtt, 3 gyerek)

    18 X X I V. K E C S K E M É T I T AVA S Z I F E S Z T I V Á L

  • J A Z Z

    MÁRCIUS 28. SZOMBAT 18.20–22.30 ÓRA

    Szombat esti sztárparádé18.20-19h: Sarkadi Bence (H) marionettbábművész19.10-20.30h: Kecskemét Jazz Orchestra (H)21.10-22.30h: International All Stars No. 2. (INT)Belépőjegy: 2500 Ft

    MÁRCIUS 29. VASÁRNAP 11.00–13.00 ÓRA

    Búcsúzene koránkelőknek – mindenki itt lesz!All Stars Big Band, záró jam session (INT)Belépőjegy: 1500 FtCsaládi jegy: 4000 Ft (2 felnőtt, 2 gyerek), 4500 Ft (2 felnőtt, 3 gyerek)

    Jegyek és családi bérletek kaphatók a helyszínen (tel.: 76/503-880) ésrendelhetők a Kecskeméti Jazz Alapítványnál a [email protected] emailen és a 20/960-7169-es telefonon. A belépés „ölbenülőknek” ingyenes.

    Honlap: www.bohemragtime.com

    Támogatók: Kecskemét Megyei Jogú Város, Tormási Autóház, ATRA, Amerikai Nagykövetség, Nemzeti Kulturális Alap, Viessmann, Hőérzet, Plan, Helios, Autó Univerzál, Termostar, Bácsvíz, Fókusz Takarékszövetkezet, Zománc Zrt., Fidelio Est, Kecskeméti Televízió

    192 0 0 9 . M Á R C I U S 1 6 . - Á P R I L I S 6 .

  • G Y E R M E K - É S I F J Ú S Á G I P R O G R A M

    MÁRCIUS 27-28., PÉNTEK-SZOMBAT

    Kecskeméti Ifjúsági Otthon

    „THÁLIA SZEKERÉN JÖTTÜNK”GYERMEKMŰVÉSZETI NAPOK

    Thália szekerén színvonalas művészeti programok érkeznek a város több oktatási és kulturális intézményébe, hogy minél többen részesei lehessenek a Tavaszi Fesztivál eseményeinek. Az előadásokon fellépnek a házigazda iskolák művészeti csoportjai is.

    Thália programok: a Csörömpölők Együttes zenés műsora, a Zebulon Csoport mesés hangszerbemutatója, Szirtes Józsefné bábos műsora és a Kuckó Zenekar előadása

    Programhelyszínek:Kálmán Lajos Óvoda, Általános Iskola és Művelődési Központ Móricz Zsigmond Általános Iskola és Hetényegyházi Művelődési HázSzéchenyivárosi Óvoda és Általános Iskola Lánchíd Utcai Általános IskolájaSzéchenyivárosi Óvoda és Általános Iskola Arany János Általános IskolájaCorvina Óvoda és Általános Iskola Kertvárosi Általános IskolájaCorvina Óvoda és Általános Iskola Mathiász János Általános Iskolája

    A „Thália szekerén jöttünk” – Gyermekművészeti napok kiemelt programja a XVIII. Országos Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Fesztivál Bács-Kiskun megyei találkozója. A kétnapos rendezvényen Baja, Dávod, Dusnok, Felsőszentiván, Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Soltvadkert, Szabadszállás, Tiszakécske színjátszói mutatják be előadásaikat a Kecskeméti Ifjúsági Otthon színpadán. Részletes program: a www.kio.hu honlapon és a rendezvény kiadványaiban olvasható.

    Információ: Zum Erika

    Támogatók: Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata, Nemzeti Kulturális Alap

    20 X X I V. K E C S K E M É T I T AVA S Z I F E S Z T I V Á L

  • F I L M

    212 0 0 9 . M Á R C I U S 1 6 . - Á P R I L I S 6 .

    MÁRCIUS 29. – ÁPRILIS 1.

    Otthon mozi

    MOZAIKVálogatás a 40. Magyar Filmszemle és a Festroia Film Festival (Portugália) alkotásaiból, valamint a Kecskemétfilm Kft. díjnyertes alkotásaiból

    MEGNYITÓ: MÁRCIUS 29., VASÁRNAP 18.30 ÓRA

    A rendezvényt megnyitja Mészáros Márta filmrendező, Bernas Arkadiusz a Lengyel Intézet igazgatója.Nyitófilm: Rezerwat/Preserve Színes magyar szinkrontolmácsolású lengyel film. A vetítés után Mészáros Márta filmrendezővel beszélgetünk.MÁRCIUS 30., HÉTFŐ 19 ÓRA

    Tréfa Színes magyar film R. Gárdos Péter. Meghívott vendég: GárdosPéter rendező, ifj. Seregi László operatőrMÁRCIUS 30-31., HÉTFŐ-KEDD 21.30 ÓRA

    Csereüvegek/Vratné lahve Színes feliratos cseh film R. Jan Sverak.MÁRCIUS 31., KEDD 19 ÓRA

    Papírrepülők Színes magyar film, R. Szabó Simon.Vetítés után beszélgetés az alkotókkalÁPRILIS 1., SZERDA 19 ÓRA

    Csereüvegek/Vratné lahve Színes feliratos cseh film R. Jan Sverak.Meghívott vendég: Gelencsér Gábor filmesztéta

    A program alatt válogatást adunk a Kecskemétfilm Kft. díjnyertesalkotásaiból: Tóth Pál – Éjszakai horgászat, Szilágyi Varga Zoltán – Jegyzőkönyv Mansfeld Péter emlékére, Horváth Mária – Hogyan telt a gyermekkorom, Ducki Tomek - Életvonal

    MÁRCIUS 29. - ÁPRILIS 5. - Kecskeméti Ifjúsági Otthon„Dybuk” - Andrej Wajda kiállítás - Illusztrációk An-ski Dybuk című művéhez. Megnyitó: március 29. vasárnap 18.30 óraA rendezvényt megnyitja Bernas Arkadiusz a Lengyel Intézet igazgatója.

    MÁRCIUS 29., VASÁRNAP 16 ÓRA - Otthon moziA MOZAIK ifjúsági- és gyerekrendezvényeA Kecskeméti Ifjúsági Otthon „Képről képre” Animációs filmes Műhelye„Megmozgatott zene” címmel bemutatja 2008-2009-ben készült filmjeit,valamint kiállítja a filmek grafikai anyagát. Műhelyvezető: SzoboszlayPéter Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező. Belépés a gyerekprogramradíjtalan.Támogatók: MMKA, NKA KIO, Oktatási Minisztérium

  • MÁRCIUS 30., HÉTFŐ 14 ÓRA

    Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központ

    Csak a világ végireA GHYMES EGYÜTTES GYERMEKKONCERTJE

    Közreműködnek:Szarka Gyula – ének, gitár, Szarka Tamás – hegedű, Jelasity Péter – szaxofonok, Kún Csaba – szintetizátor, Jász András - szaxofon, Nagy Szabolcs - szintetizátor, nagydob, Lau János - dobok

    A zenekar tagjai jórészt pedagógusok. Hosszú évek óta foglalkoznak gyermekeknek szánt népdalfeldolgozásokkal és rendszeresen adnak gyermekkoncerteket a felvidéki és magyarországi falvakban, városokban. Műsorukban népi hangszereket mutatnak be, megismertetik a magyar népzene alapjait és közösen énekelnek a gyerekekkel.

    Belépődíj: 800 Ft

    MÁRCIUS 30., HÉTFŐ 19 ÓRA

    Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központ

    ÁlombálomA GHYMES EGYÜTTES FELNŐTT KONCERTJE

    A 25 éves „Magyar Örökség“ díjas GHYMES dalaira a már jól ismert, sajátos stílus a jellemző, melynek meghatározója Szarka Tamás zenéje és irodalmi értékű szövegvilága és Szarka Gyula népzenei alapú zenéje.

    A szakma elismerését bizonyítják a díjak: Don Quijote díj 2001, Magyar Művészetért Díj 2001, Arany Zsiráf díj worldmusic/jazz kategória (MAHASZ) 2001, 2002, eMeRTon díj - a legjobb határon túli magyar zenekar kategória (Magyar Rádió) 2002, Bartók Béla emlékdíj 2006, Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány Díja 2008, „Magyar Örökség“ díj 2008. További információ: www.ghymes.hu

    Belépődíj: 2.500 FtA koncertre érvényes a Tavaszi Fesztivál négy koncertre szóló Népzene-Világzene bérlete,mely március 13-ig vásárolható meg 7.000 Ft-os áron (diákoknak, nyugdíjasoknak 5.500 Ft).

    GYERMEK-ÉS IFJÚSÁGI PROGRAM NÉPZENE, V ILÁGZENE

    22 X X I V. K E C S K E M É T I T AVA S Z I F E S Z T I V Á L

  • G Y E R M E K - É S I F J Ú S Á G I P R O G R A M K O M O L Y Z E N E

    MÁRCIUS 31., KEDD 14 ÓRA

    Katona József Könyvtár

    Énekelt versekA SZÉLKIÁLTÓ EGYÜTTES KONCERTJE GYEREKEKNEK

    A belépés díjtalan!

    MÁRCIUS 31., KEDD 19 ÓRA

    Kodály Iskola

    A Cantus Nobilis koncertje A kórus 1961-ben alakult Kecskeméti Pedagógus Énekkar néven. Énekeltek az ország legjelentősebb hangversenytermeiben: a Zeneakadémián, a Vigadóban és a Mátyás-templomban. Európa szinte valamennyi országában képviselték a magyar kóruskultúrát.A kórus 2003-ban elnyerte a „Hangversenykórus summa cum laude” minősítést. Erdei Péter közel harminc éves irányítása alatt az együttes Magyarország egyik vezető amatőr énekkara lett. Több kortárs magyar szerző művét mutatták be, emellett számos külföldi kompozíció magyarországi ősbemutatója is a nevükhöz fűződik.Laczkó János 2005 óta vezeti az énekkart.

    Műsor:Dvorak: g-moll rondó gordonkára és zongorára, op. 94Klid (Csendes erdők), op.68. no.5.Előadja: Jámbor Janka - cselló, zongorán közreműködik: Révész László Dvorak: D-dúr mise op. 86.Orgonán közreműködik: Révész László orgonaművész, Vezényel: Laczkó János

    Belépődíj: 1.000 FtA hangversenyre érvényes a Tavaszi Fesztivál négy koncertre szóló Komolyzene bérlete, mely március 13-ig vásárolható meg 5.500 Ft-os áron (diákoknak, nyugdíjasoknak 4.000 Ft).

    Támogatók: Fibernet Kommunikációs Zrt., Kecskemét Megyei Jogú Város Kodály Örökség Programja

    232 0 0 9 . M Á R C I U S 1 6 . - Á P R I L I S 6 .

  • G Y E R M E K - É S I F J Ú S Á G I P R O G R A M

    ÁPRILIS 1., SZERDA 17 ÓRA

    Kodály Iskola Díszterme

    Éneklő IfjúságKÓRUSBEMUTATÓ KÖZÉPISKOLÁSOKNAK

    Bemutatkoznak:a Bolyai János Gimnázium Kamarakórusa, a Bolyai János Gimnázium Vegyeskara, a Katona József Gimnázium Vegyeskara, a Kodály Iskola Aurin Leánykara, a Kodály Leánykara, a Vegyeskara, a Piarista Gimnázium Férfikara, a Református Gimnázium Kamarakórusa, a Vegyeskara

    ÁPRILIS 2-5-ÉN, CSÜTÖRTÖK-VASÁRNAP

    Kecskeméti Ifjúsági Otthon, Malom Központ, Ciróka Bábszínház, Tudo-mány és Technika Háza

    KECSKEMÉT FRINGEMŰVÉSZETI FESZTIVÁL ALKOTÓ FIATALOKNAK

    Harmadik alkalommal töltik meg a város kulturális intézményeit, élő közösségi tereit előadásaikkal, alkotásaikkal fiatal zenészek, énekesek,táncosok, színjátszók, a filmművészetben, a képző-és iparművészetben,valamint egyéb kreatív műfajokban tevékenykedő ifjú Titánok. Idén a színpadi programok mellett művészeti workshopok keretében minden érdeklődő kipróbálhatja a kreativitását és átélheti a közös alkotás örömét. Megnyitó: április 2., csütörtök 19 óra

    A Kecskemét Fringe önálló művészeti programja:április 3-4-én a XX. Országos Diákszínjátszó Találkozó Dél-alföldi regionális fordulójaA Kecskemét Fringe kísérőprogramja: április 5-én a Világzenei EgyüttlétA Kecskemét Fringe programjai minden helyszínen díjtalanul látogathatók.A rendezvény fő szervezője és információs központja: a Kecskeméti Ifjúsági Otthon. Társszervező: az Eurokult EgyesületRészletes program: a www.kio.hu honlapon és a Kecskemét Fringe programfüzetében olvasható. Információ: Zum Erika

    Támogatók: Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata, Nemzeti Kulturális Alap, Kecskeméti Est, Malom Központ, Aural.hu, Baon.hu, Polar-Stúdió, Szuperinfó, TIT Bács-Kiskun Megyei Szervezet, MTESZ Bács-Kiskun Megyei Szervezet, Origó Stúdió

    24 X X I V. K E C S K E M É T I T AVA S Z I F E S Z T I V Á L

  • N É P Z E N E , V I L Á G Z E N E

    ÁPRILIS 5., VASÁRNAP 19.00 ÓRA

    Tudomány és Technika Háza

    Világzenei EgyüttlétSZERVEZŐ: EUROKULT EGYESÜLET

    Immár harmadik alkalommal lehetnek együtt a világzene iránt érdeklődők. A Világzenei Együttlét összehozza az embereket, különböző stílusokat, korokat, népcsoportokat a jelenlévő közönséggel. Idén a fénnyel festett falak között egymásra talál a nyugat-afrikai törzsi ritmus a szicíliai népzenével, a sámándoromb az cigányzenével, az elektronikus hangzás a klasszikus zenei elemekkel.

    FLÁRE BEÁS (H)

    A Fláre Beás együttes az egyik legvidámabb zenekar a magyar világzenei palettán. Tagjai beás cigány fiatalok Devecserből, Borsodpusztáról ésSomlószőlősről, akik mindannyian családjaikból öröklött tehetséggel vannak megáldva. Hangszereik a hagyományos cigányzenére jellemző dallam és ritmushangszerek gitár, tambura, kanna, kanál.FABULA RASA (H)

    Eklektikus zenei világukat a környező népek folklórjának, izgalmas ritmikái és témái ihletik. Dalaikat „kortárs folk”-nak lehet nevezni, melyben az általuk tisztelt népek zenei hagyományai ötvöződnek saját érzésvilágukkal és finom elektronikus hangzással.IPERCUSSONICI (I)

    A zenekar zenéjében egész Szicíliát érezni lehet: az ősi hangszereket, az afrikai hatásokat, a modernséget, a gyönyörű nőket és mindenekelőtt a temperamentumot, jókedvet.

    14.00 órától zenés workshopok:Doromboktatás: Szilágyi Áron várja a kezdő és haladó dorombosokatÜtőhangszer oktatás: Luca Recupero a szicíliai tamburello játéktechnikáit ismerteti meg az érdeklődőkkel, Carlo Condarelli nyugat-afrikai ritmusokat oktat djembén.

    A délutáni programok ingyenesek, a koncertekre a belépőjegy 1000 Ft elővételben, 1400 Ft a helyszínen. Részletes informació és jegyelővétel: www.vilagzene.comTámogatók: Aural.hu, Doromb.com, Ramirent Kft, Polar Stúdió, Rico-Tec Kft., TIT, MTESZ, Katona József Színház

    252 0 0 9 . M Á R C I U S 1 6 . - Á P R I L I S 6 .

  • K O M O L Y Z E N E

    ÁPRILIS 6., HÉTFŐ 20 ÓRA

    Piarista templom

    A Grazi Kapellknaben koncertjeA KECSKEMÉTI TAVASZI FESZTIVÁL ZÁRÓKONCERTJE

    A Grazi Fiúkar 2003-ban alakult, azóta Stájerország legnagyobb kórus- és szólistaképző intézményévé nőtte ki magát. Az énekkarban 80 fiú,illetve fiatalkorú férfi képzése folyik 8 kórusvezető és hangképző tanársegítségével. A Fiúkar szólistái a Grazi Operaház, a Badeni és a Klagenfurti Városi Színház produkcióiban is rendszeresen szerepelnek. 2006 végén, 2007 elején a kórus Görögországba szervezte első külföldi turnéját.

    Matthias Unterkofler a Grazi Fiúkar alapítója és vezetője. A SchielleiteniKamarakórus és a Grazi Egyetemi Kórus vezetője, a Weizi Zeneiskola zenekarának karmestere. A St. Peteri Nyári Zenei Fesztivál (Kultursommer) és a Raumbergi Nemzetközi Kamarazenei Napok művészeti vezetője.

    Műsor:J. Haydn: Stabat Mater

    Szólisták: Jelena Radojčić (szoprán), Jaroslava Pepper (alt), Markus Sölknerm (tenor, Kecskemét), László Gyükér, (tenor, Pécs), Sebastian Rietz (basszus)

    Közreműködik:Capella Calliope Kamarazenekar (Művészeti vezető: Anke Schittenhelm)Vezényel: Matthias Unterkofler

    Belépődíj: 1.500 Ft

    A hangversenyre érvényes a Tavaszi Fesztivál négy koncertre szóló Komolyzene bérlete, mely március 13-ig vásárolható meg 5.000 Ft-os áron (diákoknak, nyugdíjasoknak 4.000 Ft).

    26 X X I V. K E C S K E M É T I T AVA S Z I F E S Z T I V Á L

  • K I E G É S Z Í T Ő P R O G R A M O K

    MÁRCIUS 18., SZERDA 18 ÓRA

    HM Honvéd Kulturális Szolgáltató Kht. Kecskeméti Klubja

    Szabó Maya fotókiállítása

    A mai kor gyorsan járó-gyorsan élő emberének különleges élményt jelenthet ez a kiállítás, ahol kézzel készült, időigényes, anyagszerű fotográfiákat láthat. Szabó Maya a Kecskeméti Fotókör tagja olyan képivilágot mutat be, amely megidézi a múltat, de a ma emberéhez szól. Látogatható: április 2-ig, hétköznap 9-18 óráig, szombaton 9-13 óráig

    MÁRCIUS 21., SZOMBAT 18 ÓRA

    Kodály Iskola

    A Kecskeméti Képzőművészeti Szabadiskola

    növendékeinek éves tárlata

    Megnyitják: a Szabadiskola növendékei Látogatható: április 10-ig, az iskola nyitva tartási idejében

    MÁRCIUS 21. – ÁPRILIS 10.

    Kiskunsági Nemzeti Park, Természet Háza

    „A Földanya teste” Mit illik tudni a talajról?INTERAKTÍV KIÁLLÍTÁS

    Látogatható: április 10-ig, kedd-péntek 9-16, szombat 10-14 óráigBelépődíjak: óvodás: ingyenes, diák és nyugdíjas: 100 Ft/fő, felnőtt: 200 Ft/fő

    MÁRCIUS 23., HÉTFŐ 19 ÓRA

    Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központ

    Fenyő Miklós koncert

    Belépődíj: 5000 Ft

    272 0 0 9 . M Á R C I U S 1 6 . - Á P R I L I S 6 .

  • ÁPRILIS 1., SZERDA 17 ÓRA

    Katona József Könyvtár

    Karen BlixenA NAGY DÁN ÍRÓNŐ FANTASZTIKUS TÖRTÉNETE. DOKUMENTUMKIÁLLÍTÁS.

    A Dán Kulturális Intézet és a Katona József Könyvtár közös rendezvényeKöszöntőt mond: Hanne Tornoe intézetvezetőMegnyitja: Dr. Füzi László irodalomtörténész

    Látogatható: április 30-ig, keddtől szombatig 10 és 19 óra között

    ÁPRILIS 7., KEDD 17 ÓRA

    Katona József Könyvtár

    Karen Blixen: A sors anekdotáiKÖNYVBEMUTATÓ

    A Dán Kulturális Intézet és a Katona József Könyvtár közös programjaVendég: Kertész Judit, Karen Blixen könyveinek magyar fordítója

    A XXIV. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál támogatói:

    Kiemelt támogatók: Kecskemét Megyei Jogú Város, OTP, Autó-Univerzál,

    Támogatók: Budapesti Tavaszi Fesztivál, Termostar,

    Knorr-Bremse, Bácsvíz Zrt., Phoenix-Mecano

    Médiatámogató: Kecskeméti Televízió

    Információ, jegy- és bérletvásárlás:

    Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központ

    6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 1. 76/503-880

    www.efmk.hu

    A XXIV. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál programját összeállító művészeti tanács tagjai:

    Bak Lajos, Dratsay Ákos, Fogarasi Zsuzsa, Józsa Kata

    A műsorfüzet készült 10.000 példányban.

    Felelős kiadó: Bak Lajos - igazgató

    Tervezés, nyomdai előkészítés: Raster Stúdió - Kecskemét

    Nyomdai munkák: Print 2000 Nyomda Kft.

    K I E G É S Z Í T Ő P R O G R A M O K

    28 X X I V. K E C S K E M É T I T AVA S Z I F E S Z T I V Á L

  • Komolyzenei bérlet

    MÁRCIUS 16., HÉTFŐ 19 ÓRA Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia KözpontRost Andrea ária estje, Közreműködik: a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar

    MÁRCIUS 22., VASÁRNAP 19.30 ÓRA Református ÚjkollégiumIdő van!Hangverseny Vajda János Kossuth-díjas zeneszerző közelgő 60. születésnapja tiszteletére

    MÁRCIUS 31., KEDD 19 ÓRA Kodály IskolaA Cantus Nobilis koncertje

    ÁPRILIS 6., HÉTFŐ 20 ÓRA Barátok templomaA Kecskeméti Tavaszi Fesztivál zárókoncertjeA Grazi Kapellknaben koncertje

    Felnőtt bérlet ára: 5.500 Ft, Diák-nyugdíjas: 4.000 Ft

    Népzene-Világzene bérlet:

    MÁRCIUS 20., PÉNTEK 19 ÓRA Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia KözpontBolyongok – a Csík Zenekar koncertje tánccal, versekkel

    MÁRCIUS 21., SZOMBAT 19 ÓRA Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia KözpontKét együttes egy színpadon – a Kecskemét Táncegyüttes és a Jászság Népi Együttes műsora

    MÁRCIUS 25., SZERDA 19 ÓRA Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia KözpontDoni Kozákok Együttes műsora

    MÁRCIUS 30., HÉTFŐ 19 ÓRA Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia KözpontÁlombálom – a Ghymes Együttes felnőtt koncertje

    Felnőtt bérlet ára: 7.000 Ft, Diák-nyugdíjas: 5.500 Ft

    Bérletek március 13-ig válthatók a kulturális központ jegypénztárában munkanapokon 15-19 óra között!

    292 0 0 9 . M Á R C I U S 1 6 . - Á P R I L I S 6 .

  • H E L Y S Z Í N E K

    A rendezvény helyszínei

    Bozsó Gyűjtemény6000 Kecskemét, Klapka u. 34.Telefon: 76/324-625E-mail: [email protected]; Honlap: www.bozso.net

    Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központ 6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 1.Telefon: 76/503-880 Fax: 76/503-890E-mail: [email protected]; Honlap: www.efmk.hu

    Katona József Könyvtár 6000 Kecskemét, Piaristák tere 8.Telefon: 76/500-550 Fax: 76/500-570E-mail: [email protected]; Honlap: www.kjmk.hu

    Katona József Színház, Kelemen László Kamaraszínház6000 Kecskemét, Katona József tér 8.Telefon: 76/501-171, 501-170 Fax: 76/481-417E-mail: [email protected]; Honlap: www.katonaj.hu

    Kecskeméti Ifjúsági Otthon6000 Kecskemét, Kossuth tér 4.Telefon/Fax: 76/481-686, 481-523E-mail: [email protected]; Honlap: www.kio.hu

    Kecskeméti Képtár – Cifrapalota6000 Kecskemét, Rákóczi út 1.Telefon: 76/480–776Fax: 76/481-122

    Kodály Iskola6000 Kecskemét, Dózsa György út 22.Telefon: 76/508-821, 508-824E-mail: [email protected]: www.extra.hu/kodaly-kkt

    30 X X I V. K E C S K E M É T I T AVA S Z I F E S Z T I V Á L

  • Népi Iparművészeti Gyűjtemény6000 Kecskemét, Serfőző u. 19.Telefon/Fax: 76/327-203E-mail: [email protected] és [email protected] Honlap: www.museum.hu/kecskemet/nepiiparmuveszeti

    Piarista Templom6000 Kecskemét, Jókai u. 1.

    Református Újkollégium6000 Kecskemét, Szabadság tér 7.Telefon: 76/323-291

    Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely6000 Kecskemét, Gáspár A. u. 11.Telefon/Fax: 76/481-469E-mail: [email protected] Honlap: www.szorakatenusz.hu

    H E L Y S Z Í N E K

    312 0 0 9 . M Á R C I U S 1 6 . - Á P R I L I S 6 .

  • Knorr-Bremse Haszonjármű ÜzletágMagyarországi Kutatási és Fejlesztési KözpontH - 1119 Budapest, Major u. 69.������������������������������������������www.knorr-bremse.com

    Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft.6000 Kecskemét, Szegedi út 49.������������������������������������������E-mail: [email protected]

    AKnorr-Bremse vállalatcsoport a világ vezető vasúti és közúti haszonjármű fék-, felfüggesztés- és menetdinamikai járműrendszerek gyártója. A vállalat a biztonságos, innovatív, és gazdaságos termékek fejlesztésével, gyártásával és értékesítésével a piacvezető technológia mellett kötelezte el magát. A kecskeméti székhelyű Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. napjainkban a cégcsoport közúti haszonjármű üzletágának stratégiai fontosságú fejlesztő- és gyártóbázisa,1996-tól a kelet-közép-európai értékesítés központja.

    Féken tartott lendület

    Mi odafigyelünk a környezetreés az Ön biztonságára is!

    B Á C S V Í Z T Á J É K O Z T A T Ó

    Címünk:BÁCSVÍZ Zrt. Szállítási részleg

    6000 Kecskemét, Vízmű u. 1.

    ("Hetényi út" mellett)

    76/511−566, 76/511−597

    (gépjárműjavító műhely)

    Tisztelt Ügyfelünk!

    Társaságunk vállalja benzin és dízel üzeműgépkocsik soron kívüli környezetvédelmivizsgálatát Kecskeméten, a BÁCSVÍZ Zrt.Vízmű utcai telephelyén, naponta 7−14óráig.

    10 tonna tengelyterhelésig fékpadivizsgálat elvégzését vállaljuk, tanúsít−ványadás mellett.

    Javítóműhelyünk előzetes egyeztetésszerint vállalja továbbá gépjárművekkülönböző szintű szemléjét, műszakivizsgákra történő felkészítését, valamintautóvillamossági javítását.

    Tegyen próbára bennünket!