2
Antalné Szabó Ágnes SIMONYI ZSIGMOND HELYESÍRÁSI VERSENY 2009. tavasz Megyei, fővárosi és határon túli verseny Kódszám: Összes pont: 40-40 pont Tollbamondás 7. osztály Egy középkori falu maradványai A Budapesti Történeti Múzeum régészei középkori települést tártak fel az Óbudai-szigeten. A sziget déli részén 2007 óta közel tízezer hektáros területen folynak régészeti ásatások. Megtalálták Alsó-Pannónia egykori helytartójának, a későbbi császárnak a palotáját is. Nemrégen a kutatók Árpád-kori földbe vájt házakra bukkantak. Kicsi, ám tartósan meglevő településről van szó. A földbe mélyített lakóházak csupán egyetlen helyiségből álltak. A felszínen azonban több részre osztott, cölöpszerkezetes gazdasági épületeket találtak. Istálló, kovácsműhely, sőt egy sütöde maradványait is feltárták. A házak tájolását alapvetően a természeti tényezők befolyásolták. Úgy építkeztek, hogy a házakat minél kevésbé járja át a szél. Ezért a bejáratot a déli vagy a nyugati oldalra helyezték. Az óbudai-szigeti középkori faluból számos római kori lelet is előkerült. Ezeket hajdan a település lakói gyűjtötték össze. Az ígéretes lelőhely feltárása 2009-ben is folytatódik. Kérjük mondani, mikor szükséges számmal írni valamit, valamint azt, hogy a Budapesti Történeti Múzeum az intézmény hivatalos neve, az Óbudai-sziget pedig a sziget hivatalos neve, földrajzi név. (Ha valaki városrésznévként Óbudaiszigetnek írja, el kell fogadnunk, továbbá akkor az óbudaiszigeti alakot is.) 8. osztály Reneszánsz emlékek Sárospatakon A Magyar Nemzeti Múzeumhoz tartozó Rákóczi Múzeum számos reneszánsz emléket őriz Sárospatakon. A nagy múltú város 1526 után vált művészeti központtá az északkelet-magyarországi régióban. A reneszánsz korban éltek a várban az országos politikát is befolyásoló Perényiek. 1534 és 1541 között nagyszabású építkezést folytattak. A középkori város központi és déli részét fallal, valamint árokkal övezték, és sarkait ágyúbástyákkal erősítették meg. Az írott források egybehangzóan tanúsítják, hogy a pataki várban az építkezések egységes tervek alapján folytak(,) a Kassa városától kölcsönkért mesteremberekkel. A Perényi-féle építkezések emlékét őrzik a jelentős számban fennmaradt reneszánsz emlékek. A lakótorony szépséges díszei, a növényi motívumok, a mitikus szörnyek a reneszánsz kor formakincsét hirdetik. A vár jelentősége tovább nőtt a későbbi tulajdonosok, Lorántffy Zsuzsanna és I. Rákóczi György 1616-ban kötött házassága után. A Rákócziak idején a pataki várnak országos jelentőségű kulturális és művészeti kisugárzása volt. (Készült az Élet és Tudomány 2008. decemberi számában megjelent cikk alapján) Kérjük mondani, mikor szükséges számmal írni valamit, valamint azt, hogy a Rákóczi Múzeum a múzeum hivatalos neve. Kérjük felírni a táblára a Perényi nevet.

Tollbamondas Megyei

Embed Size (px)

DESCRIPTION

Tollbamondas Megyei

Citation preview

  • Antaln Szab gnes

    SIMONYI ZSIGMOND HELYESRSI VERSENY 2009. tavasz

    Megyei, fvrosi s hatron tli verseny

    Kdszm: sszes pont: 40-40 pont

    Tollbamonds

    7. osztly

    Egy kzpkori falu maradvnyai

    A Budapesti Trtneti Mzeum rgszei kzpkori teleplst trtak fel az budai-szigeten. A sziget dli rszn 2007 ta kzel tzezer hektros terleten folynak rgszeti satsok. Megtalltk Als-Pannnia egykori helytartjnak, a ksbbi csszrnak a palotjt is. Nemrgen a kutatk rpd-kori fldbe vjt hzakra bukkantak. Kicsi, m tartsan meglev teleplsrl van sz. A fldbe mlytett lakhzak csupn egyetlen helyisgbl lltak. A felsznen azonban tbb rszre osztott, clpszerkezetes gazdasgi pleteket talltak. Istll, kovcsmhely, st egy stde maradvnyait is feltrtk. A hzak tjolst alapveten a termszeti tnyezk befolysoltk. gy ptkeztek, hogy a hzakat minl kevsb jrja t a szl. Ezrt a bejratot a dli vagy a nyugati oldalra helyeztk. Az budai-szigeti kzpkori falubl szmos rmai kori lelet is elkerlt. Ezeket hajdan a telepls laki gyjtttk ssze. Az gretes lelhely feltrsa 2009-ben is folytatdik.

    Krjk mondani, mikor szksges szmmal rni valamit, valamint azt, hogy a Budapesti Trtneti Mzeum az intzmny hivatalos neve, az budai-sziget pedig a sziget hivatalos neve, fldrajzi nv. (Ha valaki vrosrsznvknt budaiszigetnek rja, el kell fogadnunk, tovbb akkor az budaiszigeti alakot is.)

    8. osztly

    Renesznsz emlkek Srospatakon

    A Magyar Nemzeti Mzeumhoz tartoz Rkczi Mzeum szmos renesznsz emlket riz Srospatakon. A nagy mlt vros 1526 utn vlt mvszeti kzpontt az szakkelet-magyarorszgi rgiban. A renesznsz korban ltek a vrban az orszgos politikt is befolysol Pernyiek. 1534 s 1541 kztt nagyszabs ptkezst folytattak. A kzpkori vros kzponti s dli rszt fallal, valamint rokkal veztk, s sarkait gybstykkal erstettk meg. Az rott forrsok egybehangzan tanstjk, hogy a pataki vrban az ptkezsek egysges tervek alapjn folytak(,) a Kassa vrostl klcsnkrt mesteremberekkel. A Pernyi-fle ptkezsek emlkt rzik a jelents szmban fennmaradt renesznsz emlkek. A laktorony szpsges dszei, a nvnyi motvumok, a mitikus szrnyek a renesznsz kor formakincst hirdetik. A vr jelentsge tovbb ntt a ksbbi tulajdonosok, Lorntffy Zsuzsanna s I. Rkczi Gyrgy 1616-ban kttt hzassga utn. A Rkcziak idejn a pataki vrnak orszgos jelentsg kulturlis s mvszeti kisugrzsa volt.

    (Kszlt az let s Tudomny 2008. decemberi szmban megjelent cikk alapjn)

    Krjk mondani, mikor szksges szmmal rni valamit, valamint azt, hogy a Rkczi Mzeum a mzeum hivatalos neve. Krjk felrni a tblra a Pernyi nevet.

  • Antaln Szab gnes

    SIMONYI ZSIGMOND HELYESRSI VERSENY 2009. prilis 4.

    Megyei, fvrosi s hatron tli verseny

    Kdszm: sszes pont: 40-40 pont

    Tollbamonds

    5. osztly

    Bkaments Farmoson

    Mrcius tjn enyhlni kezd a tl. Bekszntenek a kora tavaszi napok. Ekkortjt a tavaszias meleg minden vben sbkk tzezreit csalogatja el a fld all. A ktltek a fld alatti telelhelyrl nagy csapatokban indulnak a farmosi ndas fel. tjukat azonban egy forgalmas ft keresztezi. Az llatmentk segtsge nlkl szinte mindannyiukra biztos pusztuls vrna. A bkk fennmaradst az egsz vilgon a krnyezetszennyezs s az ptkezsek veszlyeztetik. A magyarorszgi ktltek minden faja vdettsget lvez. A termszetvdk a mt el tavasszal terelkertst lltanak. Ehhez vdrket snak le. A fldbe mlytett vdrkbe beleesnek a bkk. Ezutn a szenvedlyes llatbartok tviszik ket az t tloldalra. gy tbb tzezer bka lett mentettk meg 2008 ta. Munkjukat a Krnyezetvdelmi s Vzgyi Minisztrium is tmogatja.

    6. osztly

    Renesznsz orvosok

    Mtys kirly kora a magyar orvosi mlt kiemelked idszaka. A renesznsz orvosok nemcsak a gygyts mvszetben, hanem ms tudomnyokban is jratosak voltak. Nevket a csillagszat s a matematikai tudomnyok is dicsren emltik. Mtys lengyel szrmazs orvosnak tekintlye akkor sem cskkent, amikor belekeveredett egy Mtys-ellenes sszeeskvsbe. Az udvari orvos rtett a csillagszathoz, a horoszkp ksztshez, st a fldrajzhoz is. 1496-ban budai plbnosknt hunyt el. Mtysnak Beatrixszal kttt hzassga utn szmos itliai orvos megfordult a kirlyi udvarban. Egyikk azt tancsolta, hogy folyvzzel lssk el a palotkat. A tiszta forrsvizeket rejtett rzcsveken vezettk a vr vztroljba s a lakosztlyokba. gy biztostottk a vzelltst az ostromok idejn. Hunyadi Mtys uralkodsa alatt tbb jeles orvosi kzirat szletett haznkban. Mtys sokat tett az Itlit idz orvosi kultra megteremtsrt.

    Krjk mondani, mikor szksges szmmal rni valamit.