Upload
others
View
3
Download
0
Embed Size (px)
Citation preview
L O V A S S Y L Á S Z L Ó G I M N Á Z I U M
Történelem és állampolgári ismeretek
tantárgyi program, tanterv
2004.
Készítette:
B E R E G I N É SI M O N Á G N E S
TÖRTÉNELEM ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK
7–12/13. évfolyam
Célok és feladatok
A gimnáziumi történelemtanítás céljai és feladatai az általános iskolában tanult ismeretekre épülnek.
A történelmi tanulmányoknak jelent�s szerepük van számos pozitív személyiségvonás
kifejlesztésében, tudatosításában. A történelmi eseményekben résztvev�k tetteinek ismerete,
viselkedésük, döntéseik és cselekedeteik motívumainak megértése olyan kulcskompetenciák kialakulását teszik lehet
�vé, amelyek által az egyén mint társas lény és állampolgár
megtalálhatja helyét a társadalomban. A múltból a jelenbe vezet� utak feltárása pedig segít a
jelenkor politikai, gazdasági, társadalmi jelenségeinek megértésében. A történelem és a hozzá kapcsolódó m� veltségterületek moduljainak feladata, hogy e célok eléréséhez a szükséges tartalmat közvetítsék.
Ehhez a történelem és a társadalmi ismeretek elsajátításának olyan körülményeit kell megteremtenünk, ahol a tudás megszerzésének módja örömöt jelent a diákok számára. A történelem, a társadalom, megismerésében növekv
� szerepet kell kapnia a média modern
eszközeinek. A tanulók tudása ne sz� köljön le pusztán a tények ismeretére, hanem mindez problémaérzékenységgel, a tudás b
�vítésének igényével, az önálló tanulási, tájékozódási
módszerek ismeretével is együtt járjon. Csak így alakulhat ki az iskolai tanulmányokon túlmutató pozitív viszony a társadalomtudományokhoz. A történelem eseményei és a személyiségek tettei, a m� vel
�déstörténet megismertetése közben mód nyílik az egyes korokban
érvényre jutó értékrendek vizsgálatára, az erkölcsi kategóriák változásának, érvényesülésének vagy kiüresedésének bemutatására.
A múlt sorskérdéseiben mai életünk problémái is megjelenhetnek. Elemzésük, megértésük meger
�sítheti az egyént a társadalomért, a kisebb közösségekért, az önmagáért vállalt felel
�s
magatartásban. Mindennek feltétele olyan kritikai szemléletmód fejlesztése, amelynek segítségével a jelenben és a múltban is képes a lehetséges az alternatívák meglátására és értékelésére.
Fejlesztési követelmények
A gimnáziumi történelemtanítás a forráskezelés készségeinek fejlesztésében jelent�sen
túllép az általános iskolai szinten. A gimnáziumi tanulmányok végére a tanulóknak ismerniük kell a különböz
� fajtájú els
�dleges és másodlagos források kezelésének, elemzésének
alapszabályait, a tudományos anyaggy� jtés elemeit. Alapkövetelmény a tájékozódás készsége könyvtárakban, kézikönyvekben, lexikonokban, atlaszokban, ismeretterjeszt
� folyóiratokban.
Járatosnak kell lenniük az internetes keres�programok és a történelem továbbá társtudományai
anyagát hordozó CD-ROM-ok kezelésében. A történelmi-társadalmi jelenségek ok-okozati viszonyai mindig összetettek. Miközben az
oksági viszonyok felismertetésével igényt ébresztünk a történelmi jelenségek elrendezésére, a diákoknak tudniuk kell, hogy a történelemben nagyon ritkák az egyértelm� összefüggések. Okok és következmények bonyolult hálójában kell bemutatniuk és értelmezniük az egyének és csoportok indítékait, választási lehet
�ségeit és kényszereit is. Mindennek feltétele az adott
történelmi-társadalmi helyzet lényeges és lényegtelen jelenségeinek elhatárolása. Kívánatos, hogy az egyén felel
�sséggel viszonyuljon a közügyeihez. Ezt a beállítódást er
�sítheti a
történelemtanítás azzal, ha a reális képet alakít ki a fiatalokban az egyének és csoportok szerepér
�l az események alakulásában.
Az ismeretszerzési és feldolgozási képességek formálása elválaszthatatlan a kifejez
�képességek fejlesztését
�l. A történelmi tanulmányaik során a diákoknak el kell jutniuk
az események elbeszélését�l, az els
�dleges és másodlagos források pontos tartalmi
ismertetését�l, gondolatmenetük adatokkal és nevekkel együtt történ
� felidézését
�l a
beszámolók és kisel�adások élvezhet
�, követhet
� megtartásáig, a problémafelvetés, magyarázat,
fejtegetés, következtetés, érvelés szóbeli formáinak gyakorlati alkalmazásáig. Megfelel�en
alkalmazva a történelem és a társtudományok legfontosabb fogalmait és szakkifejezéseit. Szóbeli, vagy írásbeli feladatok elvégzésekor törekedjenek a téma, probléma tömör,
egyértelm� megfogalmazására, megoldására. A diákok ismerjék a vázlat- és a feleletterv-készítés, a kivonatolás és jegyzetelés (él
�szóban vagy hangfelvételr
�l elhangzó el
�adásról,
magyarázatról, fejtegetésr�l), a táblázatkészítés technikáit, illetve a szövegszerkeszt
� programok
alkalmazását. A képi kifejezés módszerei közül a középiskolában lehet
�séget kell adnunk diagramok,
grafikonok elkészítésére, elemzésére, képi ismerethordozók gy� jtésére, válogatására, esetleg készítésére (fénykép, videofelvétel).
Fontos feladat az id�ben való tájékozódás képességének és készségének fejlesztése.
Bármelyik történelmi esemény megismerésér�l is van szó, a megértés alapvet
� feltétele, hogy
tanulók lássák egységben a topográfiai és a kronológiai adatokat. A diákoknak tudniuk kell az események sorrendjét, fel kell ismerniük az egy id
�ben zajló eseményeket. Tudniuk kell a
legfontosabb évszámokat. Nem okozhat nehézséget számukra az egyszer� kronológiai táblázatok elkészítése, kronológiai munkák használata.
Fontos a történelmi térben való tájékozódás képességeinek továbbfejlesztése is. A történelmi térképek olvasása, a terület és távolság kiszámítása és becslése, egyszer� bb térképvázlat önálló megrajzolása készség szint� tudássá kell, hogy váljon. A diákoknak fel kell ismerniük a történelmi tér változásait. A legfontosabb történelmi helyeket el kell helyezniük vaktérképen is. Képessé kell válniuk a történelmi és földrajzi térképek összekapcsolására, a történelem eseményeinek és a természeti feltételek viszonyának érzékeltetésére. Mindezek gyakorlása során alkalmat kell teremteni az ökológiai szemléletmód kialakítására is a történelmi jelenségek értelmezésében.
Kiemelt közös követelmény:
Történelem tantervünk ismeretanyaga speciálisan is hordozza a hon- és népismeret, nemzeti kultúránk, kiemelked
� államférfiaink, világhír� magyarok, nemzeti hagyományaink
ismeretének követelményeit. Fontos célkit� zésünk, hogy a tanulóinkban kialakítsuk az európai és egyetemes emberi kultúra értékeihez kapcsolódó pozitív viszonyt. Fontosnak tartjuk, hogy a történelmi tananyagot helytörténeti vonatkozásokkal is kiegészítsük. Mivel iskolánkban német nemzetiségi osztály is m� ködik, hangsúlyt helyezünk a helyi kisebbség történelmének megismerésére is. - A történelem tanításának specifikuma, az id� beli látás er
�sítése. Az azonos idej� és
megkésett fejlettség� kérdések következményeinek bemutatása. - A történelmi ismeretek csak biztos topográfiai ismeretekre épülnek, a tanítás során ezt er
�síteni kell.
- A környezet, a lakóhely eseményeit el kell tudni helyezni a köztörténet f� vonalában, a
magyar történelmet az egyetemes fejl�désben.
- Az érdekeltség, majd a tulajdon szerepének megértése, a termelési eszközök, a technika tökéletesítésében, az anyagi el
�rehaladásban.
- A közösségeket összefogó szokások, erkölcs, a különböz� vallások szerepe a népek
megmaradásában. - A közösségek, népek, államok széthullása, megsemmisülésüket okozó tényez
�k
bemutatása. - A közösségek, népek, államok alkalmazkodási képessége környezetükhöz. - Különböz
� intézmények kialakulása, fejl
�dése, ezek jelent
�sége a fennmaradásban.
- Más népek iránti megértés, az általános humánum elvei alapján; ugyanakkor saját értékeink ismerete és védelme.
A fejlesztés kiemelt területei: a személyiség tiszteletére nevelés, a nemzeti és
állampolgári tudat er�sítése, a szociális érzékenység, az életkornak megfelel
� társadalmi
problémák iránti nyitottság, a környezetért érzett felel�sség, tolerancia, értékeket véd
�
magatartás fejlesztése, a demokratikus intézményrendszer használatához szükséges ismereteket és készségeket megalapozó készségek és képességek kialakítása. Belép� tevékenységformák Tájékozottság történelmi ismeretek szerzésében
Tájékozottság történelmi ismeretek feldolgozásában és értékelésében
Tájékozottság a történelmi ismeretek kifejezésében
Tájékozottság a történelmi térben
Tájékozottság a történelmi id � ben
Információforrás Feldolgozandó ismeretek jellege
Tevékenység jellege
Tevékenység jellege
Tevékenység jellege
• képi, tárgyi • írásos • statisztikai • könyvtári • informatikai • szóbeli • komplex
• vizuális, audiovizuális információk, tárgyi emlékek
• történelmi jelenségek
• írásos források • adatok,
adatsorok
• vizuális információk reprodukciója
• él�beszéd
• vázlatkészítés
• helyekhez események kapcsolása
• történelmi és földrajzi térképek összehasonlítása
• változások
• id�rendbe
állítás • id
�számítás
• kronologikus táblázatok készítése
• szinkron-táblázatok készítése
• történelmi személyek
• korszakok • összevetés
a jelennel
megfigyelése, megértése
• térképrajzolás
• korszakok • események
id�pontokhoz
kapcsolása • változások
felismerése, összefüggések keresése
Az itt felsorolt tevékenységformák jelennek meg az egyes évfolyamok anyagában, lehet
�ség
szerint egyre magasabb és egyre bonyolultabb megismerési szinten.
Kétszint érettségi történelembl
A vizsga általános céljai A vizsga azt hivatott mérni, hogy a vizsgázó • rendelkezik-e a történeti gondolkodás kialakulásához szükséges alapokkal, • birtokában van-e az alapvet
� történelmi tényeknek,
• tudja-e használni a történelmi fogalmakat, a szaknyelvet, • képes-e ismereteit szóban és írásban el
�adni,
• elsajátította-e azokat a képességeket és ismereteket, amelyekkel a történelmi eseményeket és jelenségeket értelmezni tudja,
• képes-e a történelmi forrásokat – legyenek akár eredeti, akár a múltról szóló feldolgozások – vizsgálni és elemezni, a múlt emberének életét reálisan elképzelni,
• tudja-e értelmezni a jelenkor társadalmi jelenségeit, • képes-e az érvekkel alátámasztott, árnyalt és tényszer� történelmi értékeléseket el
�nyben
részesíteni a leegyszer� sít� véleményekkel szemben.
A követelményekben hangsúlyosan szerepelnek
• a képességjelleg� követelmények, • azok az elemzési szempontok és történelmi ismeretek, amelyek a jelen világának
megértéséhez szükségesek, • a társadalmi, gazdasági és kulturális folyamatok, illetve azok az ismeretek és készségek,
amelyek az egyes korszakok komplex, életszer� bemutatásához szükségesek, • a politika- és eseménytörténet mellett a társadalom-, a gazdaság-, a m� vel
�dés- és a
mentalitástörténet is. A vizsga két szintje • A középszint� vizsga a jelöltekt
�l az egyszer� bb ismeretszerzési eljárásokat,
kifejez�képességet, a rendszerezés és alkalmazás alapvet
� formáit, valamint a történelmi
ítéletalkotás készségének meglétét várja el. • Az emelt szint� vizsga a jelöltekt
�l a középszint� követelményeket meghaladó bonyolultabb
ismeretszerzési és kifejez�képességeket, összetettebb rendszerezési, alkalmazási, össze-
hasonlítási és elemzési szempontokat, valamint magasabb fokú gondolkodási m� veleteket,
önállóbb ítéletalkotási készségeket vár el, továbbá a történelmi tények, adatok tágabb körét kéri számon.
A két szint közötti különbség az adott téma megközelítési módjában, a tényanyag mennyiségében, a történeti források terjedelmében, sokféleségében, valamint a feladatok eltér
�
nehézségi fokában jelenik meg. A középszint� követelmények nélkülözhetetlenek az emelt szint� követelmények teljesítéséhez.
A középszint� érettségi vizsgán számon kérhet� évszámok, személyek, topográfiai adatok
és fogalmak megegyeznek az alap- és középfokú történelem kerettantervek évszámokra, személyekre, topográfiai adataira és fogalmaira vonatkozó – az adott témakörhöz rendelhet
� –
tantárgyi követelményeivel. Az emelt szint� érettségi vizsga egyszer� , rövid választ igényl
� feladatainak
megoldásához szükséges részletes követelményeket a történelem kerettanterveknek az évszámokra, személyekre, topográfiára és fogalmakra vonatkozó részei tartalmazzák.
Az emelt szint� érettségi vizsga írásbeli részének szöveges (kifejtend�) feladatai és szóbeli
tételei megoldásához szükséges nevek, fogalmak stb. körét a kerettantervek és a vizsgakövetelmények az adott témaköröknél példák segítségével jelzik.
A követelmények felépítése
Mind közép-, mind emelt szinten a követelmények kompetenciákhoz és témakörökhöz rendelve jelennek meg.
Kompetenciák
1. A források használata és értékelése 2. A szaknyelv alkalmazása 3. Tájékozódás térben és id
�ben
4. Az eseményeket alakító tényez�k feltárása
5. A történelmi események és jelenségek tematikus szempontú (problémaközpontú) bemutatása Témakörök
(Számuk mindkét szinten megegyezik, de emelt szinten az egyes témakörökhöz b�vebb
résztéma lista kapcsolódik.) 1. Az ókor és kultúrája 2. A középkor 3. A középkori magyar állam megteremtése és virágkora 4. Szellemi, társadalmi és politikai változások az újkorban 5. Magyarország függetlenségi harcai és újjászervez
�dése a Habsburg Birodalomban
6. A polgárosodás kezdetei és kibontakozása Magyarországon 7. A polgári átalakulás, a nemzetállamok és az imperializmus kora 8. Az els
� világháborútól a kétpólusú világ felbomlásáig
9. Magyarország története az els� világháborútól a második világháborús összeomlásig
10. Magyarország 1945-t�l a rendszerváltásig
11. A jelenkor 12. A mai magyar társadalom és életmód
TARTALOM ÓRASZÁMOK
hatosztályos képzés négyosztályos képzés Ötosztályos képzés
7. évfolyam heti 2 óra XVIII. századtól
1914-ig
- -
8. évfolyam heti 2 óra 1914-t� l napjainkig
- -
9. évfolyam heti 1, 5(+ 0,5 társ. ismeret modul) óra Az � skortól a X.
század történelméig
heti 1, 5(+0, 5 társ. ismeret modul) óra Az � skortól a X.
század történelméig
Társadsalomismeret
10. évfolyam heti 2 óra A XI -XVII. század
történelme
heti 2 óra A XI -XVII. Század
történelme
heti 1, 5(+0, 5 társ. ismeret modul) óra Az � skortól a X.
század történelméig 11. évfolyam heti 3 óra
A XVIII. századtól 1914-ig
heti 3 óra A XVIII. Századtól
1914-ig
heti 2 óra A XI –XVII. század
történelme 12. évfolyam heti 3 óra
1914-t� l napjainkig heti 3 óra
1914-t� l napjainkig heti 3 óra
A XVIII. századtól 1914-ig
13. évfolyam - - heti 3 óra 1914-t� l napjainkig
Megjegyzések: • A tananyag és a követelményrendszer minden tagozaton ugyanaz. A német
nemzetiségi tagozaton az oktatás német nyelven, bontott csoportokban folyik. • Az egyes témáknál megjelenített óraszámokba minden esetben beleértend
�k az
összefoglalásokra és számonkérésekre fordítandó órák számai is. • Az el
�készít
� évvel induló osztályok társadalomismeretet tanulnak, ennek
tanterve, követelményei, feltételei és értékelése a Társadalomismeret tárgy tantárgyi programjában található.
• A többi 9. illetve az el�készít
� évvel induló 10. évfolyamok esetében a
társadalomismeret modulként kapcsolódik a történelem tananyaghoz heti 0, 5 órában. Ennek a részletei szintén a Társadalomismeret tárgy tantárgyi programjában szerepelnek.
• Hatosztályos képzést 2004/05-ös tanévben indítunk utoljára. • A 11/12. illetve a 12/13. évfolyamokon a kétszint� érettségire felkészít
�
csoportok (maximum 25 f�) már nem osztálykeretben tanulják a történelmet. A tárgy a
középszint� érettségi vizsgára készít fel. Az emelt szint� képzés esetében az óraszám heti 2 órával még kiegészül. Az új ismeretek tanítása mellett a régebbi témák ismétlésére, szintézisére is sor kerül mindkét szinten.
• Amennyiben a tanuló a középszintre felkészít� csoportból az emelt szint�
képzésre átjelentkezik, szintemel� vizsgát kell tennie. Ennek témaköreit a szaktanár és a
munkaközösség határozza meg. • A jelen tanterv nem tartalmazza a kétszint� érettségire felkészít
� csoportok
tanmenetét. Ezeket a követelményeknek megfelel�en a munkaközösség, ill. a szaktanár
dolgozza ki. • A középszint� érettségi szóbeli tételsorát a munkaközösség közösen állítja össze.
(A választható, speciális témakörként helytörténeti eseményt - pl. Veszprém a török korban-, vagy a helyi német kisebbség
történetét javasoljuk megjelölni.) Az írásbeli dolgozatok javítását a szaktanár végzi a munkaközösség segítségével.
• Mivel az érettségi követelmények megfogalmazásában az 5-12. évfolyam szerepel, ezért az alsóbb évfolyamok kerettantervei is megtalálhatóak itt. A kerettantervi minimumot a munkaközösség itt a helyi tantervben kib
�vítette, melyet a "Részletes
követelmények évfolyamokra lebontva" cím� részben d�lt bet� vel jeleztünk.
• Hangsúlyt fektetünk az Európai Uniós ismeretekre is. • A tehetséges tanulók számára szakköri foglalkozásokat, tanulmányi versenyekre
(OKTV, OTTV,) való felkészítéseket tartunk. • A gyengébb tanulók számára felzárkóztató foglalkozásokat szervezünk, ha
szükséges (és ha van rá igény). • A mindennapi élet cím� résztémáknál az egyik témát a munkaközösség közösen,
a másikat a szaktanár választja ki. • Fontosnak tartjuk a Magyarországon él
� nemzetiségek és kisebbségek
kultúrájának, földrajzi környezetének megismerését. A német nemzetiségi tagozaton ez kiemelten szerepel.
• A helytörténeti ismeretek tanítására, a helyi hagyományok ápolására is figyelmet fordítunk. A magyar munkaközösségnek segítséget nyújtunk az iskolai ünnepélyek szervezésénél (márc.15., okt.23., stb.), valamint a munkaközösség feladata két ’48-as honvédsír ápolásának szervezése.
• Az Oktatási Minisztérium által kiadott tantervek (7-8. évfolyamok Monster, 9-12. évfolyamokon Tószegi és Kozák által írottak) alapján készült. A Lovassy László Gimnázium számára átdolgozta Bereginé Simon Ágnes. A mellékletben szerepl
� érettségi vizsgakövetelményeket
a Kiss Árpád Vizsgafejleszt� Központ adta ki. Az évfolyamokra lebontott tanmenetekhez a
munkaközösség által használt tankönyvek mellékelt tanmeneteit is felhasználtuk. Értékelés:
Alapelvei megegyeznek a Pedagógiai Program általános részében leírtakkal. Negyedévente minimum a heti óraszámának megfelel
� osztályzata legyen a tanulónak, valamint
tekintettel a tárgy jellegére, egy félévben minimum egy jegyet szóbeli számonkérésre kapjon. Minden témából témazáró jeggyel kell rendelkezni a tanulónak, elégtelen témazáró esetén javító dolgozatot kell íratni. A témazáró dolgozatok dönt
�en befolyásolják az év végi, illetve a félévi
osztályzatot. A témáknál leírt követelményeket tekintjük minimum szintnek (elégséges). A jeles szint
követelményei az érettségi vizsgaszabályzathoz igazodnak. A társadalomismeret tantárgy 9/10. évfolyamokon modulként épül be a történelem
tantárgyba (heti 0, 5 órában). Az osztályzatok helyett "dicséretes /jól megfelelt /megfelelt a tantárgy követelményeinek" min
�sítést adunk. A megfeleltnél gyengébb teljesítményt nyújtók
esetében meg kell találni azokat a fejlesztési módszereket, melyekkel a feltételek teljesíthet�k.
Iskolaváltoztatás esetén ezek a kategóriák átválthatók osztályzatokra. A középszint� érettségi vizsga értékelésében a munkaközösség segíti a szaktanár
munkáját.
Formái: a ) Szóbeli: egy rövidebb téma szóbeli kifejtése, szóbeli feladat kiegészítése, kérdésekre adott válaszok, fogalommagyarázat, összefügg
� felelet, referátum, kisel
�adás,
topográfiai felelet, ábra, kép, grafikon, térképvázlat elemzés, összehasonlítás. b) Írásbeli: vázlat, feleletterv készítés, írásbeli feladatlap, témazáró feladatlap, teljesítményteszt. Alapelvei: - legyen rendszeres, folyamatos, változatos, - vegye figyelembe az életkori sajátosságokat, - terjedjen ki a nevelési, oktatási, képzési folyamat minden mozzanatára, a személyiségfejlesztés valamennyi területér
�l szerezzen sokoldalú információkat a
tanulóról, - ne csak emlékezeti teljesítményeket, hanem az ismeretek alkalmazásának készségét is vizsgálja, - legyen objektív: tükrözze az eredményeket és hiányosságokat, - legyen konstruktív, nevel
� jelleg� , de ne legyen ítélkez
�, osztályzatközpontú.
Feltételek: - történelem szakos egyetemi végzettség� tanár, - szertári alapkészlet,
javasolt eszközszükséglete: térképek, írásvetít�, történelmi arcképek,
- diavetít�,
- televízió, - térképtartó, - térképtároló, - kontúrtérképek, - diasorozatok, - transzparenssorozatok, - videofilmek, - számítógép, Internet hozzáférhet
�ség
- történelmi televízió el�adások,
- id�szalag,
- magnetofon, - vetít
�vászon,
- egyéb segédletek: tankönyvek, munkafüzetek, földrajzi atlasz, - tanári segédkönyvek, - módszertani folyóiratok, - szakfolyóiratok (Rubicon, História stb.), - szakkönyvek, - iskolai könyvtár (történelmi vonatkozás), - Internet, számítógép, CD-ROM - továbbképzési lehet
�ségek.
A munkaközösség által használt tankönyvek: (A tankönyvek valamennyi évfolyamon egységesek.)
7. évfolyam: Helméczi Mátyás: Történelem 7. (NT) 8. évfolyam: Helméczi Mátyás: Történelem 8. (NT) 9/10. évfolyam: Száray Miklós: Történelem I/II. (NT/ MK) 10/11. évfolyam: Száray Miklós: Történelem II/III. (NT/ MK) 11/12. évfolyam: Száray Miklós: Történelem III/IV. (NT/ MK) 12/13. évfolyam: Száray Miklós: Történelem IV. (NT/MK) Középiskolai Történelmi Atlasz (Cartographia) A nemzetiségi tagozaton ugyanezen szerz
�k tankönyveinek tükörfordításait használjuk.
Részletes tanterv és tanmenet évfolyamokra lebontva
Mivel az érettségi követelmények 5-12/13. évfolyamra vannak megfogalmazva, ezért szerepelnek itt az alsóbb évfolyamos tantervek is.
5. évfolyam
Témakörök Tartalmak
Élet az � skorban
Az � sember nyomai a Földön. Hogyan élt a gy� jtöget� , halászó, vadászó ember. A földm� vel� és az állattenyészt� ember. Az els� mesterségek és a csere kialakulása. Természeti népek napjainkban. Varázslat és m� vészet. Fogalom: � skor, � sember, régészet, eszközhasználat és eszközkészítés, munkamegosztás, gy� jtögetés, vadászat, halászat, földm� velés, állattenyésztés, termelés, kézm� vesség, csere, mágia (varázslat). Évszám: nagyon régen, régen.
Az ókori Kelet világa
A történelem korszakai. Egyiptom, „a Nílus ajándéka”. A rejtélyes piramisok. Történetek Mezopotámiából. Az írás kialakulása. Mítoszok és mondák az ókori keletr� l. Fogalom: ókor, öntözéses földm� velés, fáraó, piramis, építészet, szobrászat, múmia, hieroglifa, többistenhit, város, birodalom, ékírás. Helynév: Egyiptom, Nílus, Mezopotámia, Tigris, Eufrátesz.
Évszám: kb. 5000 éve. A Biblia. Bibliai tájak. Ószövetségi történetek. Fogalom: Biblia, Ószövetség, egyistenhit. Név: Ádám, Éva, Noé, Mózes, Dávid vagy Salamon.
Ószövetségi történetek
Helynév: Jeruzsálem. Történetek a görög mondavilágból.� Görög istenek és az olimpiai játékok. Hajó és kereskedelem. Görög városállamok: Athén és Spárta. H� sök és csaták. Athén Periklész korában. Az athéni népgy� lés. Történetek Nagy Sándorról. Fogalom: városállam, piac, kereskedelem, népgy� lés, démosz, demokrácia, mítosz, színház. Név: Zeusz, Pallasz Athéné, Dareiosz, Xerxész, Miltiádész, Periklész, Nagy Sándor. Helynév: Olümposz, Olümpia, Athén, Spárta, Perzsa Birodalom, Alexandria.
Az ókori görögök életéb� l
Évszám: kb. 2500 éve. Mondák Róma alapításáról, a királyságról és a köztársaságról. Hadvezérek és csaták: a pun háborúk történetéb� l. Szabadok és rabszolgák. Julius Caesar és hadserege. Történetek Augustusról. Egy ókori nagyváros: Róma – vízvezetékek, fürd� k, amfiteátrumok, bérházak. A rómaiak Magyarország területén. A népvándorlás viharában. Fogalom: királyság, köztársaság, rabszolga, gladiátor, császár, provincia, amfiteátrum, barbár, népvándorlás. Név: Romulus, Hannibál, Julius Caesar, Augustus. Helynév: Itália, Róma, Karthágó, Római Birodalom, Pannónia, Aquincum (és egy lakóhelyhez közeli római kori település).
Az ókori Róma évszázadai
Évszám: kb. 1500 éve.
Történetek Jézus életér� l. � A kereszténység f� tanításai.� A keresztény id � számítás. Fogalom: keresztény, evangélium, megváltó, apostol, vallás, egyház, püspök. Név: Jézus, Mária, József. Helynév: Betlehem.
A kereszténység születése
Évszám: 476. A magyar nép eredete: mondák és valóság.� Az Uráltól a Kárpát-medencéig.� A honfoglalás. Fogalom: finnugor, � shaza, nomád pásztorkodás, nemzetség, törzs, törzsszövetség, fejedelem, táltos, honfoglalás. Név: Álmos, Árpád. Helynév: Urál, Volga, Levédia, Etelköz, Vereckei-hágó, Kárpát-medence.
A magyar történelem kezdetei
Évszám: 895.
Mindennapi élet, életmódtörténet
A tanév során az alábbi témák közül legalább egyet kötelez� feldolgozni:� Gy� jtöget� , halászó, vadászó életmódot folytató népek napjainkban.� A család és a gyermek az ókori Görögországban és napjainkban.�
6. évfolyam
Témakörök Tartalmak
Nagy Károly birodalmában.� Az arab hódítás.� A középkori egyház.� A kolostorok világa: oklevelek, krónikák, legendák.� Milyen volt a középkori uradalom és falu? H� bérurak és h� béresek.� A középkori várak.� A lovagi élet.� A középkori városok.� Céhmesterek és keresked� k. � Európa a XV. században.
Képek a középkori Európa életéb� l
Fogalom: középkor, iszlám, kalifa, pápa, szent, ereklye, eretnek, kolostor, szerzetes, kódex, uradalom, robot, jobbágy, jobbágytelek, nyomásos gazdálkodás, h� bérúr, h� béres, vár, lovag, középkori város, kiváltság, polgár, adó, vám, céh, járványok, távolsági kereskedelem, kereslet-kínálat. Név: Nagy Károly, Mohamed, Szent Benedek, Szent Ferenc. Helynév: Frank Birodalom, Arab Birodalom, Mekka, Bizánc, Német-római Császárság. Évszám: 800.
Letelepedés – kalandozó hadjáratok.� Géza és I. István.� István király udvarában.� László és Könyves Kálmán. A tatárjárás.� Kultúra az Árpád-korban. Fogalom: kalandozás, vármegye, tized, ispán, tatár, kun. Név: Géza fejedelem, I. István, Gellért püspök, I. László, Könyves Kálmán, Julianus barát, IV. Béla. Helynév: Esztergom, Székesfehérvár, Erdély, Buda, Muhi.
Magyarország az Árpádok idején
Évszám: 1241–1242, 1301.
Károly Róbert.� Nagy Lajos, a lovagkirály.� Zsigmond, a császár és király.� Egy középkori magyar város.� Hunyadi János.� Mátyás király.� Bárók, nemesek, jobbágyok.� Mohács.� Buda elfoglalása. Fogalom: aranyforint, bandérium, nemes, báró, � siség, kilenced, kormányzó, végvár. Név: I. Károly, I. Lajos, Luxemburgi Zsigmond, Hunyadi János, I. Mátyás, Dózsa György, II. Lajos, I. Szulejmán. Helynév: Bécs, Nándorfehérvár, Visegrád, Mohács.
Virágzó középkor Magyarországon
Évszám: 1456, 1514, 1526, 1541. Felfedez� k és hódítók.� Harc a tengerekért.� Szemben a pápával: Luther és Kálvin. � A Napkirály udvarában – XIV. Lajos.� Ablak Európára – I. Péter.� Az Európán kívüli világ.� Kultúra és tudományok az újkor kezdetén. Fogalom: újkor, azték, inka, felfedez� , gyarmat, világkereskedelem, manufaktúra, bankár, hitel, reformáció, protestáns, katolikus megújulás, parlament. Név: Kolumbusz, Magellán, Luther, Kálvin, XIV. Lajos, I. Péter, Gutenberg, Leonardo da Vinci, Galileo Galilei.
Az újkor kezdetén
Helynév: Amerika, Versailles, Párizs, London, Szentpétervár. Évszám: 1492, 1517.
Török világ Magyarországon.� A várháborúk h� sei.� Életképek a királyi Magyarországról.� Erdély aranykora.� Történetek a függetlenségi küzdelmekr� l. � Buda visszafoglalása.� II. Rákóczi Ferenc szabadságharca. Fogalom: szpáhi, janicsár, pasa, végvár, kuruc, labanc. Név: Dobó István, Zrínyi Miklós, Bocskai István, Bethlen Gábor, II. Rákóczi Ferenc. Helynév: Királyi Magyarország, Hódoltság, Erdélyi Fejedelemség, Gyulafehérvár, Eger, Szigetvár, Pozsony, Isztambul.
Magyarország az újkor kezdetén
Évszám: 1552, 1686, 1703–1711.
Mindennapi élet, életmódtörténet
A tanév során az alábbi témák közül legalább egyet kötelez� feldolgozni:� Mátyás király asztalánál – az étkezés történetéb� l. � Pestis, himl� , kolerajárványok a középkortól napjainkig.�
7. évfolyam
(2004/2005-ös tanévben indítjuk utoljára ezt az évfolyamot)
Belép� tevékenységformák
Ismeretszerzési és feldolgozási képesség Információk gy� jtése statisztikai adatokból. Önálló kutatás adott témában, melynek végeredménye rövidebb összefoglaló kisel� adás vagy esszé. Könyvtári kutatás megadott témában és szempontok alapján kézikönyvekb� l és ismeretterjeszt� m� vekb� l. Korabeli írásos források összevetése megadott szempontok alapján. Történelmi személyiségek korabeli és utólagos megítélésének összevetése. Különböz� típusú képi információk gy� jtése egy adott témához. Írásos források összegy� jtése megadott szempontok alapján. A hírközlési forradalom jelent� ségének megértése.
Anyaggy� jtés tanári segítséggel több szempontból egy adott témában. Különböz� képi információk jellegzetességeinek felismerése. Valamely kijelölt téma több szempontú feldolgozása csoportmunkában, tanári irányítással. A XIX. századi történelmi eseményekr� l szóló dalok, történetek, mondák feldolgozása.
Kifejez� képesség
Összehasonlító diagramok, grafikonok, táblázatok készítése különböz� statisztikák adatainak felhasználásával. Szerepjáték: valamely korszak jellemz� alakjának egyes szám els� személy� bemutatása. Vázlat készítése csoportmunkában. Összefügg� felelet megadott történelmi témáról a megismert fogalmak felhasználásával. A megismert sematikus rajzok, ábrák megelevenítése él� szóban.
Tájékozódás id� ben
Az egyetemes és a magyar történelem eseményeinek összevetése térkép alapján. Gazdasági, társadalmi, technikai jelenségek összefüggéseinek, változásának, fejl� désének felismertetése. Térségek gazdasági, politikai, társadalmi, technikai jelenségeinek id� beli, térbeli összevetése. Ma is el� forduló jelenségek, konvenciók, eszmék, intézmények felismerése, összevetése mai jellegzetességeikkel. Kronologikus táblázatok önálló készítése. Események egyidej� ségének megállapítása, történelmi események elhelyezése az id� ben.
Tájékozódás térben A tanult id� szak id� beli és térbeli változásainak felismertetése történelmi térképek összehasonlításával. Országok területi változásainak megfigyelése különböz� térképeken.
Témakörök Tartalmak
Az Amerikai Egyesült Államok megalakulása.� Eszmék, személyiségek és események a felvilágosodás és a francia forradalom korából.� Napóleon és Európa.� A mez� gazdaság és a gépek forradalma.� Az ipari forradalom társadalmi következményei.� Életmód a kapitalizálódó Európában.
A polgári átalakulás kora 9 óra
Fogalom: alkotmány, emberi jogok, felvilágosodás, népfelség elve, hatalmi ágak, forradalom, jakobinus, terror, nemzet, ipari forradalom, mez� gazdasági forradalom, gyár, vállalkozó, haszon, t� kés, bérmunkás, kapitalizmus. Név: Washington, Rousseau, XVI. Lajos, Robespierre, Napóleon, Watt, Stephenson. Helynév: Boston, Waterloo.
Évszám: 1776, 1789, 1815. Mária Terézia és II. József.� A soknemzetiség� Magyarország.� A francia forradalom és a napóleoni háborúk hatása Magyarországon. Fogalom: betelepítés, bevándorlás úrbérrendezés, állandó hadsereg, vallási türelem, államnyelv, oktatáspolitika. Név: Mária Terézia, II. József.
Képek a XVIII. századi Magyarországról
10 óra
Évszám: 1740–1780. Országgy� lések Pozsonyban.� A magyar nyelv ügye.� Gróf Széchenyi István.� Kossuth Lajos.� Életképek a reformkori Magyarországon.� 1848. március 15-e.� Polgári törvények.� Nemzetiségek ébredése.� Képek a szabadságharc csatáiból. Fogalom: országgy� lés, arisztokrácia, alsótábla, fels� tábla, reformkor, közteherviselés, örökváltság, zsellér, nyilvánosság, cenzúra, sajtószabadság, választójog, felel� s kormány, jobbágyfelszabadítás, nemzetiség, honvédség, trónfosztás. Név: gróf Széchenyi István, Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Pet� fi Sándor, gróf Batthyány Lajos, Görgey Artúr, Bem.
A polgárosodás kezdetei Magyarországon
18 óra
Helynév: Debrecen, Isaszeg, Világos, Arad.
Évszám: 1830–1848, 1848. március 15., 1849. október 6. Az amerikai polgárháború.� Új európai nemzetállamok.� Az állam új feladatai: oktatásügy, egészségügy, szociálpolitika.� Versenyben a világ felosztásáért.� A modern társadalomi csoportok, életmódjuk.� A sokarcú munkásmozgalom f� áramlatai. Fogalom: polgárháború, nemzetállam, szabad verseny, monopólium, szociálpolitika, gyarmatbirodalom, szakszervezet, anarchisták, szocializmus, szociáldemokrácia, utópia, tömegkultúra, központi hatalmak, antant. Név: Bismarck, Garibaldi, Lincoln, Edison, Marx. Helynév: Németország, Olaszország.
Nemzetállamok kora 11 óra
Évszám: 1861–1865, 1871. Magyarország a szabadságharc bukása után.� A kiegyezés.� Képek a politikai életr� l. � Gazdasági felzárkózás.� A polgárosodó magyar társadalom.� Világváros születik: Budapest.� A millennium: sikerek és válságjelek. Fogalom: emigráció, kiegyezés, közös ügyek, polgárosodás, dzsentri, nagypolgárság, kispolgárság, asszimiláció, millennium. Név: Ferenc József, gróf Andrássy Gyula, báró Eötvös József, Tisza Kálmán. Helynév: Osztrák–Magyar Monarchia, Budapest.
A dualizmus kora 11 óra
Évszám: 1867, 1867–1916. A háború okai, céljai és jellege.� Forradalom, Oroszországban.� Gy� ztesek és vesztesek. Fogalom: villámháború, állóháború, hátország, békerendszer, bolsevik, szovjet. Név: Lenin.
Az els� világháború 8 óra
Évszám: 1914–1918, 1917.
Mindennapi élet, életmódtörténet
3 óra
A tanév során az alábbi témák közül legalább egyet kötelez� feldolgozni: � Oktatás a dualista Magyarországon.� Mágnások, polgárok, parasztok, cselédek, társadalom és életmód.�
Ismétlés a tanév végén 4 óra
Rendszerez� összefoglalás. Ebb� l 1-2 óra tanulmányi kirándulásra is fordítható.
A továbbhaladás feltételei
A diák készítsen önállóan vázlatot adott témáról. Tudjon beszámolót, kisel� adást tartani adott történelmi témáról megadott ismeretterjeszt� irodalom alapján. Tudjon egyszer� történelmi tárgyú táblázatokat, grafikonokat, diagramokat értelmezni néhány mondatban. Tudjon egyszer� bb forrásokat értelmezni tanári segítséggel. Ismerje az egyes történelmi korok, korszakok nevét és sorrendjét, ismerje egy-egy korszak fontosabb jellemz� it. Tudja, hogy a kerettantervben szerepl� személyeknek mi volt a jelent� ségük az adott id� szakban. Tudja térben és id� ben elhelyezni az egyes korszakok fontosabb eseményeit. Tudja összehasonlítani különböz� id� szakok térképeit. Legyen képes egy-egy ország területváltozásait térképr� l leolvasni. Tudja megállapítani, hogy a magyar és egyetemes történelem megjelölt személyei közül kik voltak kortársak.
8. évfolyam
Belép� tevékenységformák
Ismeretszerzési és feldolgozási képesség Önálló vázlat készítése. Statisztikai adatok gy� jtése jelenismereti témában. Kutatás informatikai eszközök felhasználásával adott témában tanári segítséggel. Korabeli írásos források összevetése saját szempontok alapján. Riport/interjú készítése szemtanúkkal adott témáról megadott szempontok szerint. Adott témájú, de eltér� adatok, adatsorok összevetése, az eltérések okainak felderítése tanári segítséggel. Dokumentumfilmek elemzése tanári segítséggel. A televízió, a rádió, napi- és hetilapok adott témájú híranyagának összevetése tanári segítséggel. Információk szerzése dokumentumfilmekb� l, televízióból. Információk szerzése napi- és hetilapokból. Információk szerzése rádióm� sorokból. Az iskolai oktatásban megjelen� tudományterületek történeti szempontú elemzése (technika, ökológia, fizika stb.) Dokumentumfilmek és játékfilmek jellemz� részleteinek értelmezése, mondanivalójának rövid leírása.
Kifejez� képesség Az egyetemes és a magyar történelem eseményeinek rendszerezése. Adott történelmi és jelenismereti téma csoportos megvitatása a tanár által el� zetesen megadott szempontok alapján. Gazdasági, társadalmi, politikai, kulturális jelenségek összefüggéseinek felismerése és megfogalmazása. Adott jelenismereti téma/helyzet megjelenítése szerepjátékkal. Statisztikai adatok bemutatása. Ökológiai problémák összetev� inek felismertetése, történeti okainak felderítése.
Tájékozódás id� ben Önálló kutatás az iskolai oktatásban megjelen� tudományterületek változásairól. Szinkronisztikus kronológiai táblázatok készítése.
Tájékozódás térben A tanult id� szak id� beli és térbeli változásainak felismerése történelmi térképek összehasonlításával. Témakörök Tartalmak
Európa az els� világháború után.� A nagy gazdasági világválság.� A nácizmus Németországban.� A sztálini Szovjetunió.� Az Egyesült Államok és Roosevelt.� Út a háború felé. Fogalom: jelenkor, parlamenti demokrácia, gazdasági válság, nemzeti szocializmus, fajelmélet, antiszemitizmus, koncentrációs tábor, egypártrendszer, sztálinizmus, tervgazdálkodás, propaganda. Név: Hitler, Sztálin, Roosevelt. Helynév: Szovjetunió.
A világ a 20-as és a 30-as években
12 óra
Évszám: 1929–1933, 1938. Forradalom és ellenforradalom.� Trianon és következményei.� A bethleni konszolidáció.� A gazdasági világválság és Magyarország.� Kiútkeresés és külpolitika.� Életmód és szellemi élet a két világháború között Fogalom: � szirózsás forradalom, tanácsköztársaság, konszolidáció, irredentizmus, kommunisták. Név: Károlyi Mihály, Kun Béla, Horthy Miklós, Bethlen István. Helynév: Kárpátalja, Felvidék, Délvidék, Észak-Erdély.
Magyarország a két világháború között
11 óra
Évszám: 1918, 1919, 1920.
Európai háborúból világháború.� A totális háború.� Magyarország a második világháborúban.� Magyarország 1944-ben.� Az európai és a magyar zsidóság tragédiája.� A háború befejezése. Fogalom: totális háború, hadigazdaság, gettó, deportálás, munkaszolgálat, holokauszt, „hintapolitika”, nyilasok, partizán, antifasiszta ellenállás, háborús b� nös. Név: Churchill, Teleki Pál. Helynév: Sztálingrád, Normandia, Auschwitz, Hirosima, Jalta, Potsdam.
A második világháború
12 óra
Évszám: 1939, 1941, 1944. március 19., 1944. október 15., 1945. május 9., 1945. szeptember 2. A kétpólusú világ.� Kommunista diktatúrák.� A harmadik világ.� A világgazdaság.� Az európai integráció.� Az emberi és polgári jogok.� Globális problémák – a globalizáció problémái.
A globalizálódó világ 14 óra
Fogalom: hidegháború, kommunista diktatúra, harmadik világ, világgazdaság, globalizáció, integráció, népességrobbanás, fogyasztói társadalom, környezetkárosítás. Magyarország a keleti blokkban – a koalíciós évek.� Sztálinizmus Magyarországon – a Rákosi-korszak.� 1956-os forradalom és szabadságharc.� A Kádár-korszak.� A magyar társadalom átalakulása.� A határon túli magyarok.� A rendszerváltozás. Fogalom: pártállam, kollektivizálás, rendszerváltozás, földosztás, államosítás. Név: Rákosi Mátyás, Nagy Imre, Kádár János, Antall József, Göncz Árpád.
Magyarország története napjainkig
14 óra
Évszám: 1945, 1948, 1956. október 23., 1989–1990. Az állam és polgára.� A nyilvánosság.� A politikai rendszer intézményei.� Részvétel a közügyekben.� Emberi jogok – társadalmi kötelezettségek.� A gyermek jogai.
Állampolgári ismeretek
2 óra Fogalom: állam, nemzet, nemzetiség, etnikum állampolgárság, választási alapelvek, népszavazás, emberi jogok.
Mindennapi élet, életmódtörténet
3 óra
A tanév során az alábbi témák közül legalább egyet kötelez� feldolgozni: Családom története a XX. században. Diákjogok, diákszervezetek a mai Magyarországon.
� Ismétlés
6 óra Tanév végi rendszerez� összefoglalás. Ebb� l 1-2 óra tanulmányi kirándulásra is fordítható.
A továbbhaladás feltételei
A diák tudjon önálló könyvtári munka alapján kisel� adást tartani. Tudja, mi történt Európa más régióiban a magyar történelem egy-egy kiemelked� eseménye idején. Legyen képes összefüggéseket találni a történelmi események és a technikai-gazdasági fejl� dés legfontosabb állomásai között. Tudja a XX. századi magyar és egyetemes történelem legfontosabb fordulópontjait, idejét. Tudja ismertetni a demokráciák és a diktatúrák legjellemz� bb vonásait. Legyen képes néhány jelent� s eseményhez kapcsolódó forrást összehasonlítani. Ismerje a mai Magyarország közjogi és politikai rendszerének alapelemeit. Környezetének, lakóhelyének fontos történelmi eseményeit el tudja helyezni a köztörténet folyamában.
9/10. évfolyam Belép� tevékenységformák Ismeretszerzési és feldolgozási képességek Lényegkiemelés megadott szempontok szerint. Azonos eseményr
�l, jelenségr
�l készült különböz
� forrásrészletek összehasonlítása.
Tudományos-ismeretterjeszt� szöveg lényegének kiemelése, tartalmi összehasonlítása egyéb
ismeretforrásokkal. Tájékozódás kézikönyvekben, az ismeretterjeszt
� folyóiratok repertóriumaiban és az internet
valamely magyar nyelv� keres�programjában.
Ellentétes nézetek összehasonlítása és megvitatása az �störténet, az ókor és a középkor
kutatásával kapcsolatban. Tematikus bibliográfiák készítése az iskolai és közkönyvtárak felhasználásával. Eltér
� álláspontok felismerése megadott történelmi források és tudományos feldolgozások
szövegében; az eltérések okainak vizsgálata. Másodlagos forrásokban fellelhet
� leegyszer� sít
� vélemények kritikus értelmezése tanári
rávezetéssel. Jegyzetkészítés kb. 5–6 percnyi normál beszédtempójú el
�adásrészletr
�l.
Kivonat készítése rövidebb (4–5 oldalnyi) tudományos-ismeretterjeszt� szövegrészletr
�l,
feleletterv készítése megadott témáról. Kifejez� képességek Híres ókori és középkori tárgyi emlékek felismerése, azok bemutatása él
�szóban.
A változás történeti jellegének értelmezése meghatározott �s-, ó- és kora középkori
jelenségekben, folyamatokban. Vitaindítók tartása adott témáról tanári útmutatás alapján. Szóbeli ismertet
� (felelet, kisel
�adás) tartása el
�zetes vázlatkészítéssel.
El�re megadott álláspontok képviselete egyes történelmi kérdések megvitatása során.
Táblázatkészítés demográfiai, gazdasági és társadalomtörténeti adatok bemutatásához. Kiemelked
� történelmi személyiségeik döntéseinek értékelése.
Tájékozódás id� ben A keresztény id
�számítás összehasonlítása az egyiptomi, a görög, a római és az iszlám
id�számítással.
A magyar �störténet, a vándorlás és a honfoglalás eseményeinek hozzárendelése az egyetemes
vagy az európai történelem nagy korszakaihoz. Id
�rendi táblázat készítése.
Tájékozódás térben Történelmi jelenségek természeti feltételeinek megállapítása történelmi és földrajzi térképlapok egymás mellé illesztésével, a szaktanár útmutatása alapján. Történelmi helyek megkeresése mai helyzetet tükröz
� térképeken.
Sematikus rajz készítése egy-egy történeti táj egységeir�l.
A kerettantervi minimumtól való eltérés itt a helyi tantervben d� lt bet� vel van jelezve.
TÉMAKÖRÖK TARTALMAK Az � skor és az ókori
Kelet 9 óra
Bevezetés a történelembe. Az emberré válás folyamata. Az élelemtermelés kialakulása. Az
�si hiedelemvilág.
A folyamvölgyi kultúrák (Mezopotámia, Egyiptom, India, Kína). Városállamok és birodalmak. Vallás és kultúra az ókori Keleten. Kronológia: A homo sapiens megjelenése, az élelemtermelés kezdetei. Kr. E. 8000, Kr. e 3000 körül, Kr. e XVIII. sz., Kr. e X. sz., Kr. E. 525 Személyek: Kheopsz, Hafre, Menkaure, Aha-Ménész, Hammurapi, II. Ramszesz, Dávid, Salamon, I. Dareiosz, Xerxész, Asszurbanapli, Asóka, Buddha, Csin Shi Huang-ti, Konfuciusz.
Fogalmak: homo sapiens, Ausztralopithecus, homo sapiens, homo erectus, homohabilis, jávai lelet,
�sk
�kor, újk
�kor, paleolit, neolit, mágia, totem, fétis,
rézkor, bronzkor, vaskor, despotizmus, politeizmus, monoteizmus, biblia, állam, hieroglifa, vallási dualizmus, kaszt, buddhizmus, brahmanizmus. Topográfia: Rudabánya, Vértessz
�l
�s, Mezopotámia, Egyiptom, Fönícia, Palesztina,
Sumer, Asszíria, Perzsia, India, Kína, Babilon, Türosz, Judea, Izrael, Jeruzsálem, Neander-völgy, Cro- Magnon, Tigris, Eufrátesz, Gangesz, Indus, Giza, Luxor.
Az ókori Görögország
12 óra
A krétai és a mükénéi kultúra. A polisz. A demokrácia kialakulása Athénban, a demokrácia fogalma. A spártai állam. A görög–perzsa háborúk. Piac, pénz, kereskedelem a görög világban. Athén és Spárta párharca. A görög hitvilág, m� vészet, tudomány és mindennapok. Nagy Sándor birodalma. A hellenizmus.
TÉMAKÖRÖK TARTALMAK Kronológia:
Kr.e. XIII. sz. Kr.e. 776, Kr.e. 621, Kr.e. 594, Kr.e. 508, Kr.e. 490, Kr.e. 480, Kr.e. 431–404, Kr.e. 336–323, Kr.e. 333. Személyek: Szolón, Drakhon, Peiszisztratosz, Kleiszthenész, Miltiadész, Leonidasz, Themisztoklész, Periklész, Pheidiász, Hérodotosz, Thuküdidész, Szókratész, Platón, Arisztotelész, Nagy Sándor, Demoszthenész, Szophoklész. Fogalmak: polisz, arisztokrácia, arkhón, démosz, türannisz, eklészia, esküdtbíróság, demokrácia, sztratégosz, cserépszavazás, filozófia, hellenizmus, adósrabszolgaság, mitológia, meteikosz, sztratégosz. Topográfia: Athén, Spárta, Olümpia, Marathón, Thermopülai-szoros, Szalamisz, Spárta, Peloponnészosz, Makedónia, Alexandria, Szuza, Isszos, Gordion.
Az ókori Róma 18 óra
Róma városállamból birodalommá válik. A köztársaság virágkora és válsága. Az egyeduralom kialakulása. A császárkor. Társadalom, államszervezet, hadsereg. Róma és a provinciák. A római hitvilág, m� vészet, tudomány és a jog. A mindennapi élet. A kereszténység kialakulása és elterjedése. A népvándorlás, az antik civilizáció felbomlása. Kronológia: Kr.e. 753, Kr.e. 510, Kr.e. 367, Kr.e. 287, Kr.e. 264–241, Kr.e. 218–201, Kr.e. 168, Kr.e. 48, Kr.e. 31, 212, 313, 395, 476, Kr.e 212,Kr.e 202, Kr.e. 367, Kr.e. 326, Kr.e60, Kr.e73-71. Személyek: Hannibal, Cornelius Scipio, a Gracchus-testvérek, Marius, Sulla, Spartacus, Ciceró, Pompeius, Caesar, Antonius, Augustus, Traianus, Hadrianus, Diocletianus, Názáreti Jézus, Pál, Constantinus, Attila, Lívius, Tacitus, Plutarkhosz, Seneca, Sulla, Romolus, Remus, Hannibal, Odoaker, Scipio. Fogalmak: patrícius, plebejus, cliens, consul, senatus, dictator, néptribunus, censor, provincia, senatori rend, lovagrend, triumvirátus, principatus, limes, legio, colonus, dominatus, zsinagóga, diaszpóra, apostol, egyház, püspök, zsinat. Topográfia: Róma, Karthágó, Cannae, Záma, Hispania, Gallia, Actium, Dacia, Pannónia, Jeruzsálem, Konstantinápoly, Aquincum, Sopianae, Savaria, Latium, Catalaunum, Vindobona, Tiberis.
TÉMAKÖRÖK TARTALMAK A korai feudalizmus története Európában
8 óra
A Frank Birodalom kialakulása. A nyugati és keleti kereszténység eltér� fejl� dése. A feudális gazdasági-társadalmi rend kialakulása. A Bizánci Birodalom fejl
�dése.
Az iszlám és az arab világ. Az államalapítások kora Észak, Közép- és Kelet-Európában. Évszámok: 622, 732, 800, 843, 962, 1054. Személyek: Klodvig, Martell Károly, Kis Pippin, Karolingok, Nagy Károly, Szent Benedek, Justinianus, Cirill és Metód, I. (Nagy) Ottó, Mohamed, Nagy St.Gergely, Oleg, Rurik. Topográfia: Poitiers, Aachen, Konstantinápoly, Egyházi (Pápai) Állam, Kijev, Mekka, Cordoba, Bagdad, Novgorod, szláv államok, barbár királyságok. Fogalmak: gróf, grófság, � rgrófság, ortodox egyház, római katolikus egyház, pápa, szerzetes, kolostor, bencés rend, szkizma, h� bérbirtok, jobbágy, robot, allódium, iszlám, Korán, kalifa, feudum, beneficium, gazdálkodási módok, h� béri lánc ,major, robot, terményjáradék.
A magyar nép története az
államalapításig 4, 5 óra
Bevezetés a magyar �störténet kutatásba.
A magyar nép �störténete és vándorlása.
A honfoglalástól az államalapításig. Géza fejedelem és István király életm� ve. Évszámok: 896, 955, 933, 973, 997–1000–1038.
Személyek: Álmos, Árpád, I. István király, Géza fejedelem, Koppány, Imre herceg, St. Gellért püspök, Lehel, Bölcs Leo, Vazul, Asztrik, Gizella, Szvatopluk, Kurszán. Topográfia: Magna Hungaria, Levédia, Etelköz, Vereckei-hágó, Augsburg, Pannonhalma, Esztergom Volga, Káma, Kazár Birodalom, Nagymorva Birodalom, St. Gallen. Fogalmak: nomadizmus, kett
�s fejedelemség, nemzetség törzs, székely,
kalandozások, szeniorátus, vármegye, ispán, tized, kende, gyula, horka, kett� s honfoglalás, primogenitúra.
Mindennapi élet, életmódtörténet
2 óra
A tanév során az alábbi témák közül legalább kett� t kötelez� feldolgozni Az ember és a természet kapcsolata a mítoszokban. Tömegszórakoztatás az ókorban. A család az ókori kultúrákban. Az iskola az ókorban. Eltér
� elméletek, mítoszok a magyarság
�störténetér
�l
Ismétlés 2 óra
Tanulmányi kirándulásra, múzeumi órára (pl. balácai romok, Margit romok megtekintése) is fordítható.
A heti 1, 5 óraszám kiegészül 0,5 óra társadalomismeret modullal. Az ebben szerepl�
témakörök itt a történelem tananyaggal összedolgozva jelennek meg. (A részletes tanmenet a Társadalomismeret tárgy pedagógiai programjában található.) Itt csak a legfontosabb témaköröket soroljuk fel.
Témakörök Tartalmak
A társadalmi szabályok
A társadalmi együttélés szabályainak eredete és rendeltetése.� �
Jogi alapismeretek
Az emberi alapjogok. � Jogsérelem, jogorvoslat, büntetés.
Állampolgári ismeretek
Államformák, politikai rendszerek. � A hatalmi ágak megkülönböztetése.� Az állam és polgárai.� A demokrácia m� ködése.� Háború és béke.� Az állam feladatai.�
A továbbhaladás feltételei A tanulók legyenek képesek egyszer� bb tárgymásolatokat, íratlan forrásokról készült fényképeket, vázlatrajzokat (pl. régészeti lel
�helyr
�l) forrásként értelmezni; rövid (kb. 10–20
sornyi) ókori forrásrészleteket feldolgozni. Tudjanak anyagot gy� jteni az iskolai könyvtárban és kisebb közkönyvtárakban tanári és könyvtárosi segítséggel megadott egyszer� témákhoz. Legyenek képesek egyszer� elbeszél
� források kritikai elemzésére tanári irányítással, valós
tartalmuk és bels� ellentmondásaik felismerésére. Legyenek képesek jól felépített tanórai
feleletekre, összefoglaló beszámolók el�adására. Legyenek képesek alkalmazni a
történetiségben a keresztény id�számítást. Tudjanak történelmi eseményeket, folyamatokat
leolvasni a középiskolában használatos történelmi atlasz megfelel� lapjáról. Képesek legyenek
történelmi jelenségek számszer� ségének felbecsülésére vagy megmérésére történelmi térképen.
10/11. évfolyam Belép� tevékenységformák Ismeretszerzési és feldolgozási képességek Írott források elemzése: az egyes szövegek forrásértékének megállapítása ellentétes felfogású forrásrészletek összehasonlítása. Annak felismerése, hogy a kortárs milyen információk birtokában dönthetett, milyen folyamatok maradhattak és maradtak is rejtve el
�tte (gazdasági folyamatok, éghajlati változások stb.).
Jegyzetek készítése el�re megadott szakirodalmi részletek alapján.
A jegyzetek felhasználásával egy-kétoldalas kisel�adások készítése.
Tanári útmutatással szakirodalom (könyvek, folyóiratok) felhasználásával kisebb (3–6 oldalas) tanulmány készítése.
Kifejez� képességek A középkor és a kora újkor jelent
�s személyiségei életútjának bemutatása.
Az élethelyzetek értékelése történeti válaszutaknál és nehéz döntéseknél. A korszakra vonatkozó történelmi szakkifejezések helyes használata. Írásm� vek készítése történeti témákról segédeszközök nélkül vagy azok felhasználásával, a középkor és a kora újkor témáiból, meghatározott terjedelemben (15–30 sor). Egy téma bemutatása többféle módszer és eszköz (él
�szó, térkép, kép, filmrészlet, tárgyak stb.)
ötvözésével. Tájékozódás id� ben A változás fölismerése a történelemben, elemzése konkrét történelmi példákon. Az induktív és deduktív érvelési technikák ismerete és alkalmazása szóban és írásban. Fontosabb folyamatok vagy jelenségek id
�rendjének összeállítása.
Tájékozódás térben A térben és id
�ben játszódó események közötti kapcsolat fölismerése, id
�rendi táblázatok és
térképek összehasonlítása. Történelmi jelenségek természeti feltételeinek, okainak megállapítása történelmi és földrajzi térképek alapján, szaktanári segítséggel (pl. ásványkincsek – bányavárosok). Topográfiai adatok, folyamatok, jelenségek megmutatása a mai viszonyokat tükröz
� térképeken.
Témakörök Tartalmak
Az érett középkor 9 óra
A középkori egyház és az uralkodói hatalom Európában. A lovagkor. A szabad költözés� jobbágyság és a vándormozgalmak A középkori városok. A középkor m� vel
�dése.
Mindennapok a középkorban. Kronológia: 1066, 1095, 1122, 1215, 1302, 1278 Személyek: I. (Hódító) Vilmos, VII. Gergely, IV. Henrik, III. Ince, IV. (Szép) Fülöp, Habsburg Rudolf, Szent Ferenc, Szent Domonkos, Aquinói Szent Tamás, Bouillon Gottfried, II.Orbán. Fogalmak: Királyiudvar,kamara, kancellária ,inkvizició, zsellér,árutermelés,simonia,cölibátus, invesztitúra, kiközösítés, zarándok, ereklye, keresztes hadjáratok, inkvizíció, eretnekség, kolduló rendek, városi önkormányzat, nyomásos gazdálkodás, hospes, céh, skolasztika, egyetem, lovagi kultúra, romanika, gótika. Topográfia: Szentföld, Genova, Velence, Flandria, Champagne, Párizs, Oxford, Cambridge, Hanza városok, a levantei kereskedelem útvonala. Legnano, Latin Császárság, Flandria, Canossa, Cluny.
Az Árpád-házi királyok kora
10 óra
Az új rend megszilárdítása - társadalmi változások a XI. században.Szent László és Könyves Kálmán. III. Béla kora. Az Aranybulla és a tatárjárás. II. András és IV. Béla kora.Gazdasági és társadalmi változások a XIII. században.Az Árpád-kori kultúra. Kronológia: 1077–95, 1095–1116, 1172–1196, 1205–1235, 1222, 1235–70, 1241–42, 1301, 1046,1064,1083,1051, Személyek: I. András, I. László, Könyves Kálmán, III. Béla, Anonymus, II. András, IV. Béla, Kézai Simon, Orseolo Péter, Gertrúd, meráni, Bánk bán, St. Margit, Mánuel, Aba Sámue, Bezprim herceg, Fogalmak: várnépek, várjobbágyok, hiteleshely, bán, vajda, nádor, Szent Korona, regálé, serviens, bandérium, báró, nemes, Aranybulla, familiaritás, székelyek, szászok, kunok, serviens, Herma, koronázási jelvények, szerzetesrendek, Topográfia: Fehérvár, Pozsony, Horvátország, Erdély, Dalmácia, Szerémség, Muhi, Buda, Vértes, Horvátország, Szlavónia, Dalmácia, Veszprém, Tihany, Szent Márton –hegye, Ják.
A kés� középkor 10 óra
Nyugat-Európa válsága (éhínség, járványok, háborúk). Itália, a humanizmus és a reneszánsz. Az angol, francia és a spanyol rendi monarchia felemelkedése. A német császárság és a pápaság hanyatlása. A közép- és kelet-európai régió államai. Az Oszmán Birodalom terjeszkedése. Kronológia: 1337–1453, 1356, 1389, 1410, 1415, 1453, 1265, 1302, 1295, 1434,
Személyek: Lorenzo Medici, Machiavelli, Jeanne d'Arc, VII. (Tudor) Henrik, IV. (Luxemburg) Károly, Husz János, Gutenberg, III. Iván, II. Mohamed, Aragóniai Ferdinánd, Kasztíliai Izabella, III. Kázmér, Habsburg Rudolf, IV .(Szép) Fülöp, Tudor ház, Fogalmak: rendiség, reneszánsz, humanizmus, husziták, szultán, szpáhi, janicsár, reconquista, doge. Topográfia: Firenze, Milánó, Kasztília, Aragónia, Svájc, Prága, Rigómez
�,
Morvamez�
Magyarország a XIV–XV. Században
13 óra
Károly Róbert és Nagy Lajos Társadalmi változások. Népesség és természeti környezet. Luxemburgi Zsigmond kora. Védekezés az oszmán - török terjeszkedés ellen. Hunyadi János. Hunyadi Mátyás uralkodása. A központosítás kísérlete. Életformák a XV. századi Magyarországon. Kultúra és m� vel
�dés.
Kronológia: 1308–42, 1342-82, 1351, 1387–1437, 1396, 1443–44, 1444, 1448, 1456, 1458-90, 1312, 1335 Személyek: Csák Máté és a kiskirályok, Károly Róbert, Nagy Lajos, Luxemburgi Zsigmond, I. Ulászló, Hunyadi János, Hunyadi Mátyás, V. László, Vitéz János, Kinizsi Pál, Antonio Bonfini, kolozsvári testvérek, Garai és Cillei család, Galeotto Marczio, Fogalmak: harmincad, kapuadó, szabad királyi város, bányaváros, mez
�város,
úriszék, pallosjog, f�nemes, köznemes, kilenced,
�siség, végvári rendszer,
kormányzó, füstpénz, rendkívüli hadiadó, fekete sereg, Corvina, liga, kancellária, tárnoki szék. Topográfia: Temesvár, Körmöcbánya, Selmecbánya, Besztercebánya, Visegrád, Havasalföld, Moldva, Kassa, Nikápoly, Nándorfehérvár, Szilézia, Bécs, Kenyérmez� , Jajca, Várna, Galambóc, Rigómez� , Drinápoly.
Kora újkor (1490–1721) 14 óra
A nagy földrajzi felfedezések és következményei: az európai és Európán kívüli kultúrák találkozása, a gyarmatosítás. Az atlanti hatalmak felemelkedése. A modern világgazdasági rendszer kialakulásának kezdetei. Reformáció és katolikus megújulás. A barokk. Ezen egyetemes témakörön belüli további témák a 11/12. évfolyamok tananyagába is átcsúsztathatók a korábbi gyakorlatnak megfelel� en, mivel az évfolyam tananyaga b� vült, de a heti óraszámok nem változtak. Az abszolutizmus. A modern állam kialakulása. A hatalmi viszonyok átrendez
�dése Európában: a francia hegemónia
kísérlete. Háborúk és hadseregek a kora újkorban. Az angol forradalom. A parlamentáris monarchia kialakulása. A tudományos világkép átalakulása. Kronológia: 1492, 1517, 1588, 1618–48, 1640–49, 1689, 1701–1714 Személyek: Kolumbusz, Magellán, Vasco da Gama, V. Károly, Luther, Kálvin, Kopernikusz, Galilei, VIII. Henrik, I. Erzsébet, II. Fülöp, Cromwell, Richelieu, XIV. Lajos, Colbert, Nagy Péter
Fogalmak: gyarmatosítás, konkvisztádor, ültetvény, világkereskedelem, abszolutizmus, reformáció, protestáns, evangélikus, református, unitárius, ellenreformáció, jezsuiták, manufaktúra, anglikán, monopólium, puritán, Jognyilatkozat, merkantilizmus, barokk, Topográfia: Genf, Németalföld, Antwerpen, London, Versailles, portugál és spanyol gyarmatok
Magyarország története a kora újkorban (1490–
1711) 14 óra
A Jagelló-kor. A török hódoltság. A Habsburgok és a magyar rendek. Az Erdélyi Fejedelemség. Függetlenségi harcok és országegyesít
�
kísérletek: Bocskai István, Bethlen Gábor, és Zrínyi Miklós. A reformáció és a katolikus megújulás Magyarországon. Gazdasági és társadalmi változások. Népesség és környezet. Az életmód változásai a kora újkori Magyarországon. A török ki� zése. A Rákóczi-szabadságharc.
Kronológia: 1514, 1526, 1529, 1532, 1566, 1568, 1541, 1552, 1645, 1622, 1570,1604-1606, 1591–1606, 1664, 1686, 1697, 1699, 1703–11 Személyek: Dózsa György, II. Lajos, Szapolyai János, II. Szulejmán, Fráter György, Zrínyi Miklós, Báthory István, Károli Gáspár, Bocskai István, Bethlen Gábor, Pázmány Péter, Zrínyi Miklós (a költ
� és hadvezér), I. Lipót,
Savoyai Jen�, II. Rákóczi Fernc, Wesselényi Ferenc, Lottharingiai K.,
Miksa E., Abdurrahman, I.János, I. és II. Rákóczi György, Apafi M., Vak Bottyán J., Méliusz Juhász P., Fogalmak: örökös jobbágyság, hajdú, hódoltság, kuruc, labanc, rendi konföderáció, trónfosztás, végvári vitéz, defterdár, kádi nagyvezír, Topográfia: Mohács, Eger, Szigetvár, Sárospatak, Gy
�r, Várad, Nagyszombat,
Szentgotthárd, Zenta, K� szeg, Érsekújvár, Gyulafehérvár, Drégely, Temesvár
Mindennapi élet, életmódtörténet
2 óra
A tanév során az alábbi témák közül legalább kett� t kötelez� feldolgozni Érdekérvényesítés és érdekvédelem a középkorban (kommunák, céhek, egyetemek). Éghajlat és történelem (pl. az ún. kis jégkorszak hatása). B� n és b� nüldözés a középkorban.
A kora újkori állam fejl� dés sajátosságai: az abszolutizmus
Ismétlés 2 óra
Tanulmányi kirándulásra, múzeumi órára (pl. Veszprém a török korban) is fordítható.
A továbbhaladás feltételei
A tanulók ismerjék fel a tananyagban szerepl� fontosabb középkori és kora újkori tárgyi
emlékeket, legyenek képesek azokat értelmezni él�szóban vagy írásban. Képesek legyenek a
források és a tankönyvi szöveg egybevetésére, az eltérések okainak feltárására. Tudjanak néhány címb
�l álló bibliográfiákat készíteni az iskolai és a közkönyvtárak felhasználásával
kisel�adások, vitaindítók számára, tanári útmutatás alapján. Képesek legyenek történelmi
folyamatokat, korszakokat felismerni, megkülönböztetni. Tudjanak jól felépített, szabadon el
�adott feleletet vagy el
�adást tartani történelmi témákról (lecke, fejezetrész, leckéken átível
�
folyamatok, összehasonlítások stb.). Tudjanak ábrákat, térképeket és egyéb már tanult ismerethordozókat értelmezni él
�szóban rövid felkészülés után. Legyenek képesek a világ-, az
európai és a magyar történelem korszakainak szinkrónban látására. Használják a tankönyvek, munkafüzetek kronológiáit. Képesek legyenek történelmi események, folyamatok részleteinek leolvasására a középiskolában használatos történelmi atlasz és a falitérkép megfelel
� lapjáról.
Tudják a tematikus történelmi térképek adatait összehasonlítani tanári segítséggel, s ebb�l
következtetéseket levonni.
11/12. évfolyam Belép� tevékenységformák Ismeretszerzési és feldolgozási képességek Írott források értelmezése, feldolgozása, különböz
� szemlélet� források gy� jtése
szöveggy� jteményekb�l.
A forrásokban és feldolgozásokban fellelhet� leegyszer� sítések, a jelenségek okainak feltárása,
hasonló sommás megállapítások keresése. Annak felismerése, hogy a kortárs milyen információk birtokában dönthetett, milyen folyamatok maradhattak, s maradtak is rejtve el
�tte (gazdasági folyamatok, éghajlati változások stb.). Eltér
�
kortársi válaszok vizsgálata. Eltér
� jelleg� források (a vizsgált korszak írott és tárgyi emlékei, m� alkotások, irodalmi m� vek,
sajtó, film, kép stb.) elemzése, az egyes forráscsoportok forrásértékének összehasonlítása. Adatsorok számítógépes rendezése és bemutatása grafikonokon, diagramokon és táblázatokon (pl. népességi adatok, termelési mutatók, fegyverkezés stb.). Jegyzet készítése 10 percnyi normál beszédtempójú el
�adás alapján.
Jegyzetek készítése el�re megadott szakirodalmi részletek alapján.
Részletesebb (10–15 cím) bibliográfiák készítése. Kifejez� képességek Az újkor jelent
�s személyiségeinek életútja.
Az élethelyzetek értékelése történeti válaszutaknál és nehéz döntések idején. Az egyes személyek döntéseinek értékelése, a lehetséges alternatívák számbavétele. A korszakra vonatkozó történelmi szakkifejezések helyes használata. Történelmi fogalmak egyszer� , tömör, szabad meghatározása, szinonimák felsorolása. Értekezés, tanulmány, el
�adás készítése történeti témákról segédeszközök nélkül vagy azok
felhasználásával az újkor témáiból meghatározott terjedelemben. Jártasság a feladatlapok kitöltésében; tájékozottság a feladatlapok javítási elveiben és módszereiben.
Történelmi kérdések megvitatása él�szóban, el
�re megadott kérdések képviselete a vitapartner
érveinek fokozott figyelembevételével. A jegyzetek felhasználásával egy-két oldalas kisel
�adások készítése.
Szakirodalom (könyvek, folyóiratok) felhasználásával kisebb tanulmány készítése. Ábra készítése a tankönyv, a munkafüzet, a szakirodalom felhasználásával, az összefüggések és a lexikai adatok kapcsolatának bemutatásával. Egy téma bemutatása többféle módszer (él
�szó, térkép, kép, filmrészlet, tárgyak, számítógép
stb.) ötvözésével. Kiállításterv összeállítása az évfolyam tananyagának egy-egy körülhatárolt egységér
�l a
reprodukciós anyag megjelölésével. Az újkor tárgyi emlékeinek felismerése, értelmezése él
�szóban vagy írásban.
Tájékozódás id� ben A régi és az új világ folyamatos együttélésének fölismerése. A változás fölismerése a történelemben: konkrét történelmi példák elemzése (ipari forradalom, városiasodás stb.), okok, összefüggések keresése. Történelmi folyamatok, korszakok fölismerése, s az európai régiók (Nyugat-Európa, Közép-Európa, Kelet-Európa – centrum és periféria) megkülönböztetése, egymáshoz való viszonyuk átlátása, összehasonlítások megtétele. Fontosabb folyamatok vagy jelenségek id
�rendi viszonyainak felállítása.
Az id�ben való jártasság bemutatása él
�beszédben, írásban és a térképen.
Az egyetemes és a magyar kronológiák használata, ezek alapján megadott témakörök kronológiáinak elkészítése. Tájékozódás térben A térben és id
�ben játszódó események közötti kapcsolat fölismerése, id
�rendi táblázatok és
térképek összehasonlítása alapján rajzok és térképek készítése. Történelmi jelenségek természeti feltételeinek, okainak megállapítása történelmi és földrajzi térképek alapján önállóan (pl. ásványkincsek, iparvidékek az ipari forradalom idején). Az év során tanultak topográfiai adatainak, folyamatainak, jelenségeinek megjelölése a mai viszonyokat tükröz
� térképeken.
Vaktérképek készítése tanári útmutatás alapján, s ezen az év folyamán tanultak névanyagának, valamint a térképen ábrázolható folyamatok, jelenségek a bemutatása.
TÉMAKÖRÖK TARTALMAK A felvilágosodás kora
(1721–1789) 11 óra
Ezen egyetemes témakörön belüli további témák a 10/11. évfolyamok tananyagából átcsúsztathatók a korábbi gyakorlatnak megfelel� en, mivel az el� z� évfolyam tananyaga b� vült, de a heti óraszámok nem változtak. Az abszolutizmus. A modern állam kialakulása. A hatalmi viszonyok átrendez� dése Európában: a francia hegemónia kísérlete. Háborúk és hadseregek a kora újkorban. Az angol forradalom. A parlamentáris monarchia kialakulása. A tudományos világkép átalakulása. A felvilágosodás. Az európai egyensúly. Az abszolutizmus válsága Franciaországban. A felvilágosult abszolutizmus Ausztriában és Poroszországban.Az orosz nagyhatalom. A XVIII. századi életviszonyok. Kronológia: 1740–48, 1756–63 Személyek: Nagy Frigyes, Nagy Katalin, Voltaire, Montesquieu, Rousseau, Diderot Fogalmak: Enciklopédia, jogállam, ráció, a hatalmi ágak megosztása, társadalmi szerz
�dés, felvilágosodott abszolutizmus
Topográfia: Poroszország, Lengyelország, angol és francia gyarmatok Észak Amerikában
Magyarország újjászervez� dése a
Habsburg Birodalom keretei között (1711–
1790) 11 óra
A magyar királyság a Habsburg Birodalomban. Demográfiai változások, az etnikai arányok átalakulása.A régi és az új mez� gazdaság, a hazai ipar. A gazdaság és társadalom képe. A felvilágosult abszolutizmus és a rendek összeütközése. A felvilágosodás és a nemzeti ébredés. M� vel� dés, egyházak, iskolák.
Kronológia: 1722–23, 1740–80, 1767, 1777, 1780–1790, 1785 Személyek: III. Károly, Mária Terézia, II. József, Kaunitz, Haugvitz, Hadik András, Ürményi József, II.Lipót, Fogalmak: Helytartótanács, betelepítés, kett
�s vámrendszer, vallási türelem, állandó
hadsereg, mágnás, állami oktatás, úrbéri rendezés, nyelvrendelet Topográfia: Határ
�rvidék, Bánát
TÉMAKÖRÖK TARTALMAK A polgári átalakulás
kora (1776–1849) 19 óra
Az észak-amerikai gyarmatok függetlenségi háborúja. Az USA létrejötte. Az Egyesült Államok alkotmánya. A polgári forradalom Franciaországban. Az emberi és polgári jogok nyilatkozata. A napóleoni háborúk Európája. 1815 nemzetközi rendszere. Az ipari forradalom és társadalmi hatásai. Forradalmi hullámok a XIX. század els
� felében.
A XIX. század eszméi. A m� vészet f� irányai. Az ipari forradalom hatásai az életkörülményekre és a környezetre. Kronológia: 1776, 1783, 1789, 1791, 1794 1804–15, 1830, 1848 Személyek: Washington, Jefferson, XVI. Lajos, Danton, Robespierre, Metternich, Napóleon, Nelson, Kutuzov, Watt, Stephenson, Mazzini, Marx, Engels,Marat, Danton, La Fayette, Saint Just, Wellington, Owen, Fogalmak: nacionalizmus, liberalizmus, szocializmus, konzervativizmus, alkotmány, „harmadik rend”, girondiak, sansculotte, jakobinusok, polgári szabadságjogok, parlamenti rendszer (jobboldal, baloldal), emigráció, reakció, terror, kapitalizmus, t
�kés, proletár, civil társadalom
Topográfia: Valmy, Vendée, Austerlitz, Trafalgar, Borogyino, Waterloo, Saratoga, Lipcse, Elba-szigete, Szent Ilona-szigete,
A polgárosodás kezdetei
Magyarországon (1790–1847)
18 óra
A francia forradalom és a napóleoni háborúk hatása Magyarországon. Az átalakuló társadalom – nemesi, paraszti és városi életformák. Új elemek és elmaradottság a gazdaságban. A reformmozgalom kibontakozása, a polgárosodás f
� kérdései.
A nemzetiségi kérdés. A reformkori m� vel
�dés, kultúra.
Kronológia: 1795, 1825, 1830, 1832–36, 1844, 1847 Személyek: Martinovics, Hajnóczy, Sigrai, Szentmarjai, Kazinczy, Kölcsey, Deák, Eötvös, Kossuth, Batthyányi Lajos, Széchenyi István, Wesselényi, I.Ferenc, Lovassy László, Táncsics Mihály Fogalmak: magyar jakobinusok, reform, polgári átalakulás, cenzúra, államnyelv, örökváltság, közteherviselés, érdekegyesítés, véd
�vám, védegylet,
Társalkodási egylet Topográfia: Pest-Buda, Fiume, Vaskapu
TÉMAKÖRÖK TARTALMAK Forradalom és szabadságharc
Magyarországon (1848–1849)
12 óra
A forradalom és szabadságharc nemzetközi keretei. A pozsonyi országgy� lés. A pesti forradalom. Az áprilisi törvények. A forradalom els
� nehézségei: a nemzetiségek mozgalmai
A nemzeti önvédelem megszervezése 1848 �szén és telén.
A tavaszi hadjárat. A Függetlenségi Nyilatkozat és a nemzetközi viszonyok.A szabadságharc bukása. Kronológia: 1848. III. l5., IV. 11., IX. 29., 1849. IV. 6., IV. l4., V. 21., VIII. 13., IX: 11., I. 5., II. 5.,X. 6. Személyek: Jókai, Pet
�fi , Görgey, Klapka, Bem, Damjanich, a kormány tagjai, az
aradi 13 , Jelacic, Windischgraetz, Haynau, Guyon Richárd, Paszkievics, Rüdiger, Ferencz József, Móga János, Perczel Mór, Dembinszki Henrik, Hentzi, Fogalmak: márciusi ifjak, nemzet
�rség, felel
�s kormány, jobbágyfelszabadítás,
választójog, függetlenség, nemzetiségi törvény, kormánybiztos Topográfia: Pákozd, Kápolna, Isaszeg, Komárom, Segesvár, Arad, Ozora, Branyiszkói –hágó, Kolozsvár, Pozsony,.
TÉMAKÖRÖK TARTALMAK A nemzetállamok és
az imperializmus kora (1849–1914)
18 óra
Gazdasági és társadalmi változások a fejlett országokban, a második ipari forradalom Az egységes Olaszország és Németország kialakulása. A krími háború. Az orosz reformkísérletek. Polgárháború az Amerikai Egyesült Államokban. Gyarmatosítás: a brit, a francia és az orosz gyarmatbirodalom. Latin-Amerika, Kína és Japán. A „keleti kérdés” és a Balkán. A munkásság politikai er
�vé szervez
�dése.
Hatalmi viszonyok, katonai-politikai szövetségek a századfordulón.A m� vel
�dés új keretei.
Évszámok: 1853–56, 1861, 1861–65, 1866, 1867, 1868, 1870, 1871, 1882, 1904,1905, 1907 Személyek: III. Napóleon, I. Miklós, Cavour, Garibaldi, Bismarck, Viktória királyn
�,
II. Vilmos, Lenin, Lincoln . II. Sándor, Ketteller, Meidzsi, XIII: Leó, Topográfia: Krím-félsziget, Piemont, Német Császárság, Szuezi-csatorna, Panama-csatorna, Elzász-Lotaringia, Románia, Szerbia, Bulgária, Marsala, Solferino, Königgratz, Sedan, Lombardia, Berlin, Magenta, Fogalmak: Internacionálé, keresztényszocializmus, szociáldemokrácia, centrum, periféria, részvénytársaság, monopólium, kartell, tröszt, szindikátus, konszern, profit, t� kekivitel, középosztály, hármas szövetség, antant, keleti kérdés, bolsevik, anarchizmus, szakszervezetek, tajping, boxer, Rerum Novarum, fényes elszigeteltség, torlódott társadalom,.
TÉMAKÖRÖK TARTALMAK A polgárosodás kibontakozása
Magyarországon (1849–1914)
16 óra
A megtorlás, a Bach-rendszer kiépítése. A passzív ellenállás. A kiegyezés megszületése. Gazdasági és társadalmi fejl
�dés a dualizmus korában.
Az egyes társadalmi csoportok jellemz� életformái. Népességnövekedés. A nemzetiségi kérdés. A zsidóság emancipációja. Asszimiláció és kivándorlás. A városiasodás. A tudományos és m� vészeti élet fejl
�dése.
Pártok és pártküzdelmek. A szocialista és agrárszocialista mozgalmak. A dualizmus válsága a XX. század elején. Évszámok: 1849. október 6.,1865, 1860, 867, 1868, 1875–90, 1896 Személyek: Ferenc József, Haynau, Bach, Deák Ferenc, Andrássy Gyula, Tisza Kálmán, Baross Gábor, Tisza István, Jászi Oszkár, Schmerling, TelekiLászló, Libényi J, Wekerle S., Topográfia: Bosznia-Hercegovina, Budapest, Osztrák–Magyar Monarchia, Fogalmak: passzív ellenállás, föderalizmus, centralizáció ,októberi diploma, februári pátens, Kasszandra levelek, kiegyezés, horvát kiegyezés, dualista monarchia, közös ügyek, millennium, úri középosztály, obstrukció, népoktatás, kispolgár, nagypolgárság, cseléd, kivándorlás, asszimiláció, állami anyakönyvezés, okkupáció, annexió.
Mindennapi élet, életmódtörténet
2 óra
A tanév során az alábbi témák közül legalább kett� t kötelez� feldolgozni: A hatalmi ágak kialakulása és m� ködése a kora újkortól napjainkig. Az iskola régen és ma. A nemzetiségi lét és kultúra f
� kérdései az Osztrák–Magyar
Monarciában. A modern városfejl
�dés.
Vallások és egyházak a dualizmus idején. Ismétlés
4 óra Tanulmányi kirándulásra, múzeumi órákra is fordítható.
A továbbhaladás feltételei Legyenek képesek a források és a tankönyvi szöveg egybevetésére. Tudjanak bibliográfiákat készíteni az iskolai és közkönyvtárak felhasználásával kisel
�adások, vitaindítók céljára.
Tudjanak jól felépített, szabadon el�adott feleletet tartani történelmi témákról. Tudjanak ábrákat,
térképeket és egyéb ismert és új ismerethordozókat értelmezni él�szóban, rövid fölkészülés után.
Tudjanak méréseket és becsléseket készíteni a térképen önállóan vagy szaktanári segítséggel (lakosságszám, néps� r� ség, gazdasági fejlettség). Tudják a térképen ábrázolt jelenségeket beépíteni szóbeli és írásbeli feladatok megoldásába.
12/13. évfolyam
Belép� tevékenységformák Ismeretszerzési és feldolgozási képességek Írott források értelmezése, földolgozása. Különböz
� típusú források összevetése.
A filmek, filmhíradók értékelése, elemzése. A média forrásértékének és manipulációs jellegének fölismerése, elemzése. Nemzetközi szerz
�dések, békekötések, szövetségi megállapodások, nemzetközi szervezetek
alapokmányainak elemzése. Tájékozódás a szakirodalomban. A források, a tankönyvi szöveg és a szakirodalom összevetése, az eltérések feltárása. Egyes témák nyomon követése a sajtóban és a tömegkommunikáció egyéb területein (pl. az EU csatlakozás folyamatának figyelemmel kísérése). Nagyobb terjedelm� pályamunkák, tanulmányok bibliográfiájának összeállítása, anyaggy� jtés, az írásm� elkészítése.
Kifejez� képességek A legújabb kori nagy történelmi személyiségek meghatározó szerepének értékelése. Történelmi esemény, intézmény, szervezet megismerése források alapján. Szemléletes diagramok és grafikonok készítése gazdasági, társadalmi, demográfiai folyamatokról. Írásbeli feladatlapok kitöltése. Valamilyen történelmi kérdés átfogó, esszéjelleg� , szabatos kifejtése. A történelmi fogalmak szakszer� magyarázata és használata. Egy-egy el
�re megadott kérdés kapcsán tudásra épül
�, saját vélemény megfogalmazása,
kifejtése és megvédése esetleges vita esetén. Hosszabb adatsorok, grafikonok, ábrák alapján történelmi változások fölismerése és bemutatása. A források értékelésével saját vélemény kialakítása az adott eseményr
�l, intézményr
�l,
szervezetr�l.
Tájékozódás id� ben A világ-, az európai és a magyar történelem f
�bb eseményeinek szinkrónban látása.
Tájékozódás térben A különböz
� fejl
�dési régiók megkülönböztetése, összehasonlítása.
TÉMAKÖRÖK TARTALMAK Az els�
világháborútól a nagy gazdasági válságig
(1914–1929) 14 óra
Az els� világháború kirobbanása, jellege, története. A Párizs környéki
békék. Az orosz forradalmak. A bolsevik pártállam kiépítése. Tekintélyuralmi rendszerek Közép-Európában. Az olasz fasizmus. A parlamentáris rendszerek (USA, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország). A gazdaság és a társadalom új jelenségei, a fejlett világban. A n
�i emancipáció.
Évszámok: 1914–18, 1917, 1919, 1922, 1925 Személyek: Ferenc Ferdinánd, Sztálin, Trockij, Wilson, Clemenceau, Lloyd George, Stresemann, Mussolini, Hitler, Moltke, Schlieffen, Lenin. Topográfia: Szarajevó, Marne, Somme, Pétervár, Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, Csehszlovákia, Lengyelország, balti államok, Curzon-vonal, Verdun, Tannenberg, Locarno. Fogalmak: villámháború, állóháború /állásháború, ultimátum, központi hatalmak, pacifizmus, szovjet, fasizmus, korporatív állam, egypártrendszer, kommunizmus, kollektivizálás, GULAG, kisantant, kisebbségvédelem , általános választójog, hadikommunizmus, totalitárius állam, antant, jóvátétel.
Az els� világháború és következményei Magyarországon. A Trianon utáni
ország élete (1914–1931) 14 óra
Magyarország részvétele a világháborúban. Az � szirózsás forradalom. Kísérlet a kommunista diktatúra megteremtésére: a Tanácsköztársaság. A trianoni béke. Hatása a gazdaságra, társadalomra, az etnikai viszonyokra. A határon túli magyarság sorsa. Az ellenforradalom. A Horthy rendszer konszolidációja. A m� vel
�dési viszonyok. Az életmód változásai.
Évszámok: 1918. október 31., 1918. november 3., 1919. március 21., augusztus 1., 1920. március 1., június 4., 1921–31, 1927 Személyek: gróf Károlyi Mihály, Kun Béla, Horthy Miklós, gróf Teleki Pál, gróf Bethlen István, Klebelsberg Kunó, Nagyatádi Szabó István, Peyer Károly Topográfia: Doberdó, Isonzó, trianoni Magyarország, Piave Fogalmak:
� szirózsás forradalom, etnikai és történeti elv, proletárdiktatúra, Tanácsköztársaság, vörös- és fehérterror, numerus clausus, antiszemitizmus, irredentizmus, revízió, társadalombiztosítás, konszolidáció, Szent István állameszme,
TÉMAKÖRÖK TARTALMAK A nagy gazdasági
válságtól a második világháború végéig
(1929–1945) 16 óra
Az 1929 –33-as világgazdasági válság. Válságkezelés a nyugati demokráciákban. A nemzetiszocializmus hatalomra jutása és m� ködési mechanizmusa. A német – olasz – japán tömb sikerei. A sztálini diktatúra a 30-as években. A második világháború története. A szövetségesek gy
�zelme, a háború jellege.
Évszámok: 1929, 1933, 1936, 1938, 1939. szeptember 1., 1941. június 22., 1944. június 6., 1945. május 9., augusztus 6., szeptember 2. Személyek: Keynes, Roosevelt, Hitler, Göring, Churchill, Rommel, Montgomery, Zsukov, Eisenhower, De Gaulle, Sztálin, Göbbels, Hess, Topográfia: Brit Nemzetközösség, zlovákia, Leningrád, Pearl Harbor, Midway, Sztálingrád, Auschwitz, Hirosima, El-Alamein, Kurszk, Normandia , München, Fogalmak: t
�zsde, túltermelési válság, New Deal, tervgazdálkodás, totális diktatúra,
nemzetiszocializmus, Führer-elv, Berlin-Róma tengely, Anschluss, koncentrációs tábor, népirtás, holocaust, partizán, totális háború, antifasiszta koalíció, koporáció, fajelmélet, élettér, megbékélési politika, koncepciós per, tisztogatás.
Magyarország a gazdasági válságtól a
második világháborús
összeomlásig (1931–1945) 14 óra
Gazdasági válság és jobbratolódás a belpolitikában. A revíziós külpolitika eredményei. Belesodródás a világháborúba. Magyarország háborús részvétele. A Kállay kormány politikája. A német megszállás. A holocaust Magyarországon. A sikertelen kiugrás. A nyilas hatalomátvétel. Magyarország szovjet felszabadítása és megszállása. Évszámok: 1938. november 2., 1939.március 15., 1940.augusztus 30., 1941.június 26., 1943.január, 1944.március 19., 1944.október 15., 1944.december 21., 1945. április. Személyek: Bajcsy-Zsilinszky Endre, Gömbös Gyula, Szálasi Ferenc, Bárdossy László, Kállay Miklós, Dálnoki Miklós Béla , Jányi Gusztáv,Imrédy Béla. Topográfia: Felvidék, Újvidék, Kárpátalja, Voronyezs, Don-kanyar Fogalmak: népi írók, nyilasmozgalom, zsidótörvények, fegyveres semlegesség, hadigazdaság, „hintapolitika”, „kiugrás”, gettó, deportálás, munkaszolgálat, hadifogság
TÉMAKÖRÖK TARTALMAK A jelenkor (1945–
napjainkig) 14 óra
Hidegháborús szembenállás a II. világháború után. A fejlett piacgazdaság, a demokratikus berendezkedés országai. Az európai integráció története. A „harmadik világ”. A szocialista rendszerek kialakulása, fejl
�dése és
kudarca. A közel-keleti konfliktusok. A távol-keleti régió. Közép-KeletEurópa és a Balkán a rendszerváltás után. Az emberiség az ezredfordulón: a globális világ és problémái. Évszámok: 1947, 1948, 1949, 1955, 1956, 1957, 1961, 1968, 1975, 1991 Személyek: Nehru, Gandhi, Csang Kaj-sek, Mao Ce-tung, Truman, Adenauer, Hruscsov, Nasszer, Kennedy, XXIII. János, Brandt, Walesa, Reagan, Gorbacsov Fogalmak: vasfüggöny, hidegháború, fegyverkezési verseny, Truman-elv, Marshall-segély, szociális piacgazdaság, európai integráció, NATO, Varsói Szerz� dés, római szerz� dések, holdraszállás, harmadik világ, Brezsnyev-doktrína, globális világ, enyhülési politika, kitelepítés, deportálás.. Topográfia: NSZK, NDK, Kuba, Korea, Izrael, Közel- Kelet.
Magyarország a második világháború
után (1945 –napjainkig)
14 óra
A háborús károk felszámolása. A demokratikus közélet kiépítésének kísérlete. A párizsi békeszerz
�dés. A határon túli magyarság sorsa. A
kommunista diktatúra kiépítése. Gazdaság- és kultúrpolitika. A forradalomhoz vezet
� út. Az 1956-os forradalom és szabadságharc. A
Kádár rendszer kiépülése: megtorlás és diktatúra.. Gazdasági reformkísérletek. Az életmód átalakulása. Demográfiai változások. Az ellenzéki mozgalmak kialakulása és er� södése. A rendszerváltás, Európai Unió, NATO, napjaink globális problémái. Évszámok: 1946, 1947. február 10., 1948, 1949, 1953, 1956.október 23., november 4., 1963, 1968, 1989. október 23., 1990, 1991 Személyek: Mindszenty József, Nagy Ferenc, Rákosi Mátyás, Kádár János, Nagy Imre, Antall József, Göncz Árpád Fogalmak: Ideiglenes Nemzetgy� lés, SZEB, háborús b� nös, népbíróság, jóvátétel, kollektív büntetés elve, kitelepítés, lakosságcsere, beszolgáltatás, ÁVO, ÁVH, pártállam, földosztás, ötvenes évek, internálás, munkástanács, ellenzéki mozgalmak, Pet� fi Kör, reformszocializmus, második gazdaság puha diktatúra, ENSZ, Európai Unió, NATO.
Mindennapi élet, életmódtörténet
2 óra
A tanév során az alábbi témák közül legalább kett� t kötelez� feldolgozni: Demográfiai és etnikai változások a magyar történelemben. A népirtás a múltban, a közelmúltban és a jelenben.
Fogyasztói társadalom és az ökológia, a fenntartható fejl�dés.
A média és a közgondolkodás. Érdekérvényesítés és érdekképviselet a mai Magyarországon. Elitkultúra és tömegkultúra.
TÉMAKÖRÖK TARTALMAK
Ismétlés
11 óra
A továbbjutás feltétele: Megfelelés a kétszint� érettségi követelményeinek.
I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNY
A/ Kompetenciák
1. Források használata és értékelése
VIZSGASZINTEK TÉMÁK
Középszint Emelt szint
1.1 Történelmi forrásokból (tárgyi, írásos stb.) információk gyj-tése, következtetések megfogal-mazása
Tudjon válaszolni a forrás tartalmára vonatkozó egy-szer kérdésekre. Tudja értelmezni a magyar és az egyetemes történelem fontosabb szöveges forrásait, és megadott szempontok szerint tudjon a forrás alapján egyszer következteté-seket megfogalmazni. Legyen képes dokumentumokból, megadott szempon-tok alapján korabeli társadalmi és politikai viszonyokra vonatkozó állításokat megfogalmazni. Megadott szempontok alapján tudjon információkat gy jteni a forrásból, és tudja az információkat saját ko-rábbi ismereteivel összevetni, az eltéréseket megfogal-mazni és indokolni.
Az írásos forrásokat tudja típusuk (pl. törvény, levél, kiáltvány) alapján csoportosítani, meghatározni jel-lemz iket, megadott dokumentumok alapján bemutatni. Legyen képes a forrás szerzjének szándékára, állás-pontjára utaló megállapításokat tenni és azokat a forrás és saját ismeretei alapján indokolni.
1.2 Különböz típusú forrásokból származó információk összeve-tése
Tudjon különbséget tenni a múltban lezajlott esemé-nyek egymástól eltér tartalmú leírásai között. Legyen képes megállapítani két azonos tárgyú történel-mi forrás közti tartalmi és formai különbségeket, és tudjon egyszer feltételezéseket megfogalmazni a két forrás közti különbség(ek) okáról. Legyen képes másodlagos és elsdleges források tar-talmi összehasonlítására, a megegyezések és eltérések megállapítására.
Legyen képes különböz típusú források és saját isme-retei összevetésével egy témáról összefoglaló ismer-tetést írni. Tudja rekonstruálni és bemutatni az álláspontok és cse-lekedetek mögött meghúzódó szándékokat korabeli for-rások (pl. újságcikkek, emlékiratok, beszédek, naplók) segítségével.
VIZSGASZINTEK TÉMÁK
Középszint Emelt szint
1.3 Képi források (pl. fényképek, karikatúrák, plakátok) megadott szempont szerinti értelmezése
Legyen képes képi források leírására, a nagy történelmi korszakok, korstílusok szerinti csoportosítására. Tudjon megadott vagy saját maga által kiválasztott képz m vészeti alkotásokat felhasználni egy-egy törté-nelmi korszak sajátosságainak bemutatásához.
Legyen képes karikatúrák vagy szimbolikus ábrá-zolások alapján a szerz álláspontját bemutatni. Legyen képes a képi forrásból merített információkat saját ismereteivel összevetni, az eltéréseket megfogal-mazni és indokolni.
1.4 A történelmi térképek felhasz-nálása ismeretszerzéshez
Ismerje a térképes ábrázolás fontosabb sajátosságait (pl. színek, perspektíva, szimbólumok). Tudjon egy történelmi eseménysort, folyamatot törté-nelmi térkép vagy térképvázlat segítségével kérdések alapján vagy önállóan bemutatni.
Különböz térképek összehasonlításával tudjon változá-sokat vagy folyamatokat (pl. etnikai, településszerke-zeti, gazdasági) bemutatni.
1.5 Információk gyjtése és követ-keztetések levonása egyszer statisztikai táblázatokból, diag-ramokból, grafikonokból, kro-nológiákból
Tudjon statisztikai táblázatok, diagramok, grafikonok, kronológiák, sematikus ábrák tartalmára vonatkozó állításokat megfogalmazni, következtetéseket levonni, egyszer, rövid kifejtést igényl kérdésekre válaszolni.
Legyen képes statisztikai adatsorok, grafikonok, diag-ramok, sematikus ábrák, magyarázó ábrák alapján szö-veges elemzést készíteni. Legyen képes szöveges forrás, adatsor alapján diag-ramot, grafikont, sematikus ábrát készíteni.
1.6 A tények és feltételezések megkülönböztetése
Legyen képes tényekre és feltételezésekre példát hozni – megadott szempontok alapján – egyszerbb forrá-sokból és ismeretterjeszt szövegekbl.
Legyen képes forrásokban és ismeretterjeszt szöve-gekben megjelen tények és feltételezések önálló meg-különböztetésére. Tudja indokolni ezzel kapcsolatos állításait.
1.7 Társadalmi viszonyok, kor-mányzati struktúrák vázlatos áb-rázolása
Legyen képes a tartalmi követelményekben szerepl témákhoz kapcsolódó szemléltet ábrák kiegészítésére. Legyen képes megadott kulcsszavak segítségével társa-dalmi vagy kormányzati struktúrát önállóan ábrázolni.
1.8 Annak bemutatása, hogy a vizs-gált forrásban miként tükrözdik a szerz személyes helyzete
Legyen képes megállapítani, hogy a szerz az idézett dokumentum megírásakor a rendelkezésre álló (mellé-kelt) források közül melyiket használhatta.
VIZSGASZINTEK TÉMÁK
Középszint Emelt szint
1.9 A részletek iránti érzékenység a források feldolgozása és elem-zése során
Legyen képes a forrás elemzése és értelmezése során megnevezni a történelmi háttérre utaló tartalmi eleme-ket, m faji, nyelvi sajátosságokat.
1.10 Néhány konkrét példán keresz-tül annak értelmezése, hogy egyes történelmi események és személyek megítélése a külön-böz történelmi korokban eltér lehet
Legyen képes megadott források alapján kifejteni, hogy azok hogyan tükrözik a bemutatott személy vagy ese-mény megítélését. Legyen képes a többféle megítélés közötti különbsé-geket, valamint azok lehetséges okaira vonatkozó felté-telezéseket megfogalmazni.
1.11 Érvekkel alátámasztott véle-mény kialakítása az ellentmon-dásosan értékelhet esemé-nyekr l és személyekrl
Legyen képes érvekkel alátámasztott vélemények be-mutatására az ellentmondásosan értékelhet esemé-nyekr l és személyekrl.
2. A szaknyelv alkalmazása
VIZSGASZINTEK TÉMÁK
Középszint Emelt szint
2.1 Történelmi fogalmak azonosítá-sa, helyes használata
Legyen képes a fontosabb történelmi fogalmakat meg-határozás alapján felismerni. Legyen képes az egy témához vagy korhoz kapcsol-ható fogalmakat kiválasztani, rendszerezni.
Legyen képes a történelmi szakszókincset használni. Forrás alapján legyen képes történelmi fogalmak meg-határozására.
2.2 A történelmi fogalmak jelentés-változásainak ismerete
Tudja, hogy bizonyos fogalmak (pl. rabszolga, gyarmat, vármegye) a különböz történelmi korokban eltér je-lentéssel bírtak. Legyen képes e különböz jelentéseket források segítségével értelmezni.
3. Tájékozódás térben és idben
VIZSGASZINTEK TÉMÁK
Középszint Emelt szint
3.1 Történelmi helyszínek azonosí-tása különböz térképeken
Legyen képes a fontosabb történelmi topográfiai neve-ket a vaktérképen bejelölt pontokhoz vagy területek-hez kapcsolni, és alapvet ismereteket gyjteni.
Legyen képes vaktérképen bejelölt fontosabb történelmi helyszíneket azonosítani.
3.2 A földrajzi környezet szerepe az egyes történelmi kultúrák és ál-lamok kialakulásában
Tudjon példákat felsorolni arra, hogy a földrajzi kör-nyezet hatással volt az egyes történelmi kultúrák és államok kialakulására.
Tudjon feltételezéseket megfogalmazni és azokat indo-kolni a földrajzi környezetnek az egyes civilizációk ki-alakulásában játszott szerepérl.
3.3 A történelmi fejldés során ki-alakult régiók bemutatása térké-peken
Történelmi térképvázlat és más segédlet (pl. forrás, kulcsszavak, szempontok) alapján legyen képes jelle-mezni a korszak történelmi régióit.
3.4 Egyszer történelmi térképváz-latok készítése
Tudjon atlasz segítségével egyszer történelmi térkép-vázlatot készíteni.
Tudjon történelmi térképvázlatot készíteni vaktérkép és más források alapján történelmi jelenségek és esemény-sorok bemutatására.
3.5 A történelmi tér változásainak ismerete
Legyen képes a történelmi régiók, államok határainak változását indokolni. Legyen képes értelmezni és összehasonlítani az ugyan-azon régiót, államalakulatot, vagy népet bemutató, kü-lönböz korokat ábrázoló térképeket és térképváz-latokat.
3.6 Konkrét történelmi események térben és idben való elhelyezé-se
Legyen képes a fontos történelmi eseményeket sor-rendbe állítani, évszámokkal, nevekkel és helyekkel összekapcsolni. Legyen képes megadott segítséggel (pl. térképvázlat, kronológiai tábla, forrás) konkrét eseménysorokat bemutatni.
Legyen képes önállóan konkrét eseménysorokat be-mutatni. Legyen képes eseményhez vagy eseménysorhoz kap-csolódó adatokat táblázatba rendezni.
VIZSGASZINTEK TÉMÁK
Középszint Emelt szint
3.7 A nagy történelmi korok és a kisebb korszakok elnevezésének és sorrendjének, valamint leg-fontosabb jellemzinek ismerete
Tudja a nagy történelmi korok és a kisebb korszakok sorrendjét megállapítani, jellemziket felsorolásból kiválasztani.
Legyen képes a különböz történelmi korszakokat több szempontból jellemezni.
3.8 Különbségek és egybeesések felismerése, értelmezése a világ-történet és a magyar történelem legfontosabb eseményei között
Ismerje fel az egyetemes és a magyar történelem fel-sorolt eseményeibl azokat, amelyek idbeli közelség vagy valamilyen összefüggés alapján egymáshoz kap-csolhatók. Tudjon kiválasztani jelents magyar és egyetemes tör-ténelmi személyiségeket, akik egymással kapcsolatban álltak.
Tudja felsorolásból kiválasztani az egymáshoz kapcsol-ható jelents magyar és egyetemes történelmi személyi-ségek kortársait. Tudjon magyar történelmi eseményekhez egyetemes, egyetemes történelmi eseményekhez magyar eseménye-ket rendelni idbeli közelség alapján (pl. azonos év, évtized, helyszín).
3.9 Európa történetének (az ókortól napjainkig) többszempontú kor-szakolása
Tudja az egyetemes vagy a magyar történelmet meg-adott szempontból korszakokra felbontani (pl. gazda-sági, kulturális fejl
�
dés, tudományos gondolkodás).
4. Eseményeket alakító tényezk feltárása
VIZSGASZINTEK TÉMÁK
Középszint Emelt szint
4.1 A tanultak okok és következmé-nyek szerinti rendezése
Legyen képes a felsorolt történelmi tényezk közül az okokat és a következményeket összekapcsolni.
Legyen képes történelmi események okairól és követ-kezményeirl feltételezéseket megfogalmazni és azokat indokolni.
4.2 Annak bizonyítása, hogy a törté-nelmi eseményeknek általában több oka és következménye van
Legyen képes a különböz felsorolt történelmi ténye-z k közül kiválasztani az adott történelmi esemény okait, következményeit.
Példákkal bizonyítsa, hogy egy történelmi eseménynek egyszerre több oka és következménye van.
4.3 Különböz típusú okok és kö-vetkezmények megkülönbözte-tése, azok eltér jelent ségének felismerése
Legyen képes a felsorolt történelmi okok, célok, kö-vetkezmények megadott szempontok szerinti csopor-tosítására (pl. politikai, társadalmi, gazdasági)
4.4 A lényeges és kevésbé lényeges szempontok, tényezk megkü-lönböztetése, mérlegelése
Legyen képes alapvet történelmi események lénye-ges és kevésbé lényeges elemeinek megkülönbözteté-sére.
Legyen képes a történelmi események, összefüggések lényeges és kevésbé lényeges szempontjainak meg-különböztetésére.
4.5 Példákkal való alátámasztása, hogy nehéz történelmi szituáci-ókban az egyes emberek nézete-it, döntéseit és cselekedeteit élet-helyzetük miként befolyásolja
Tudjon feltételezéseket megfogalmazni megadott forrás segítségével, hogy az emberek nézeteit, döntéseit és cselekedeteit élethelyzetük miként befolyásolhatja.
4.6 Önálló kérdések megfogalmazá-sa, felvetése történelmi esemé-nyek okairól és következményei-r l
Tudjon egyszer kérdéseket megfogalmazni történel-mi események okairól és következményeirl.
Tudjon önálló kérdéseket megfogalmazni történelmi események okairól és következményeirl.
VIZSGASZINTEK TÉMÁK
Középszint Emelt szint
4.7 A változás és fejldés közötti különbség értelmezése konkrét példákon
Példák kiválasztása a változás és a fejldés bemutatá-sára.
Példák segítségével értelmezze a változás és a fejldés közti különbséget.
4.8 A különböz történelmi régiók eltér fejl désének bemutatása
Gy jtsön példákat arra, hogy különböz történelmi régiók fejl dése eltér ütem lehet. Források segítségével ismerje fel a nagyobb törté-nelmi régiók közötti fontosabb különbségeket.
Mutassa be az egyes korszakok nagyobb történelmi ré-giói közötti fontosabb különbségeket.
4.9 Aktuális események történelmi el zményeinek bemutatása
Megadott felsorolásból tudja kiválasztani valamely aktuális esemény történelmi elzményeit.
Legyen képes valamely jelenkori esemény történelmi el zményeire vonatkozó állításokat megfogalmazni.
4.10 Történelmi analógiák megadott szempontok szerinti keresése, értelmezése
Legyen képes hasonló történelmi eseményeket (pl. há-borúk, békekötések, forradalmak) megadott vagy önálló szempontok alapján összehasonlítani. Legyen képes történelmi eseményhez megadott szem-pontok szerint analógiákat keresni, választását indokol-ni.
4.11 Szabadon választott példa se-gítségével hosszabb idtávú történelmi változások bemu-tatása
Legyen képes szabadon választott történelmi jelenségek változásait hosszabb idtávon végigkísérni. Legyen képes egy ország vagy régió történelmét szaba-don választott szempontból hosszabb idtávon keresztül bemutatni. Legyen képes a tanult történelmi korokat sokréten (pl. társadalomtörténeti, gazdaságtörténeti, m
�
vel
�
déstörté-neti szempontból) összehasonlítani.
VIZSGASZINTEK TÉMÁK
Középszint Emelt szint
4.12 A magyar történelem sorsfor-dító eseményeinek több szem-pontú bemutatása
Hozzon példát arra, hogy a magyar történelem sorsfor-dító eseményeinek eltér értékelései léteznek.
4.13 Személyek, pártok, csoportok szerepének fölismerése egy-egy történelmi esemény alakulásá-ban
Legyen képes történelmi események és szereplk kö-zött kapcsolatot találni. Legyen képes források segítségével történelmi sze-repl knek az események alakulásában betöltött szere-pét bemutatni.
Legyen képes források segítségével történelmi szerep-l knek az események alakulásában betöltött szerepét több szempontból bemutatni.
4.14 Annak megállapítása, hogy mi-ként függhetnek össze a törté-nelmi események okai, követ-kezményei és a benne résztve-v k szándékai
Legyen képes történelmi események okait, következ-ményeit megkülönböztetni. Legyen képes egyes fontosabb történelmi események következményeit és a benne részt vevk szándékait összevetni.
Legyen képes források alapján történelmi események okait, következményeit és a résztvevk szándékait összehasonlítani, a közöttük lev összefüggésekre rámu-tatni.
5. Történelmi események és jelenségek problémaközpontú bemutatása
VIZSGASZINTEK TÉMÁK
Középszint Emelt szint
5.1 Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra
Legyen képes megkülönböztetni és bemutatni a gaz-daság egyes területeit (pl. ipar, mez
�
gazdaság, infra-struktúra) az adott korban. Jellemezze a termelési technikákat (pl. nehézeke, szö-v
�
gép) és technológiákat (pl. vetésforgó, textilmanu-faktúra) az adott korban. Tudjon különbséget tenni a munkamegosztás külön-böz formái között. Ismerje fel a termelés új szervezeti formáinak és tár-sadalomformáló hatásának kölcsönhatását. Példákkal bizonyítsa a gazdaság, gazdálkodás és a környezet viszonyának alakulását az egyes történelmi korokban.
Legyen képes több korszakon keresztül végigvezetni a gazdaság változásait. Tudja jellemezni a tulajdonviszonyokat, és bemutatni a gazdaság szereplit az adott korban. Tudja különböz szempontok alapján összehasonlítani az eltér gazdasági fejldés területeket (pl. centrum, periféria). Legyen képes felismerni és jellemezni egyes korok meghatározó gazdaságpolitikáját. Legyen képes a m-veltségi viszonyok és a gazdaság összefüggéseit értel-mezni.
5.2 Népesség, település, életmód Legyen képes felismerni és bemutatni a népesedési fo-lyamatok f bb jellemz it. Hozzon példát arra, hogy a politikai, társadalmi, et-nikai és gazdasági viszonyok hogyan befolyásolják az egyes korszakokban élk életmódját, mentalitását. Ismerje fel és mutassa be az urbanizáció hatásait (élet-körülmények javulása, környezetszennyezés). Legyen képes források alapján bemutatni az alapvet társadalmi csoportok (pl. nemesség, jobbágyság) élet-módját (pl. lakás, öltözködés).
Legyen képes feltárni és értelmezni a felekezeti, társa-dalmi, politikai és népesedési viszonyok kölcsönhatását.
VIZSGASZINTEK TÉMÁK
Középszint Emelt szint
5.3 Egyén, közösség, társadalom Legyen képes bemutatni a társadalmi csoportokat el-tér szempontok (pl. m
�
veltség, életmód, gazdasági helyzet) szerint. Legyen képes egy-egy kiemelked történelmi személy életútját bemutatni, közösségfor-máló, társadalomalakító tevékenységét felismerni. Legyen képes fbb vonalakban bemutatni a helyi tár-sadalom fbb jellemz it (pl. lakóhely, iskolai közösség kiemelked
�
személyiségei, eseményei). Legyen képes bemutatni a kisebb közösségek és a többségi társadalom együttélését, konfliktusait kü-lönböz történelmi korszakokban (pl. nemzetiségi kér-dés, zsidókérdés Magyarországon, a romák integrá-ciója hazánkban). Jellemezze a nemek történelmi szerepvállalását a kü-lönböz történelmi korokban.
Legyen képes értelmezni az egyén és a közösség érvé-nyesülési (pl. katonáskodás, hivatal) és érdekérvényesí-tési (pl. céh, pártok) lehet ségeit és korlátait a külön-böz történelmi korokban, helyzetekben. Tudja jellemezni a társadalmi viszonyokat különböz szempontok alapján (pl. társadalmi mobilitás, társadal-mi normák, nyitottság, illetve zártság). Legyen képes értékelni különböz szempontok szerint egy-egy kiemelked történelmi személy életmvét.
5.4 A modern demokráciák mkö-dése
Legyen képes bemutatni adott parlamenti rendszerek m ködését és felépítését. Tudja bemutatni az általános, egyenl és titkos válasz-tójogért folyó küzdelem problémakörét egy konkrét példán keresztül.
Ismerje a politikai érdekérvényesítés különböz formáit (pl. pártok, szakszervezetek, civil szervezetek). Tudja ismertetni a többpárti parlamentarizmus és az ún. parlamenti váltógazdaság mködését, az ellenzéki pár-tok szerepét. Legyen képes bemutatni a demokratikus hatalomgya-korlás, a hatalommegosztás és a hatalomellenrzés esz-közeit és módszereit.
VIZSGASZINTEK TÉMÁK
Középszint Emelt szint
5.5 Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
Tudja megnevezni és bemutatni a különböz államfor-mákat. Legyen képes a hatalmi ágakat megkülönböztetni, és az egyes ágak funkcióit, szerepét konkrét példákon keresztül különböz korokban bemutatni. Legyen képes az egyes nagy történelmi korokra jel-lemz néhány kormányzati struktúrát (pl. Magyaror-szág kormányzása a XVI-XVII. században, a reform-korban, a dualizmus korában stb.) bemutatni. Tudja bemutatni a polgári demokratikus és totális rendszerek közötti különbséget.
Legyen képes az egyes nagy történelmi korokra jellem-z néhány kormányzati struktúrát összehasonlítani. Legyen képes a kormányzás szintjeit megkülönböztetni, és formáit különböz korokban (pl. központi kormány-zati intézmények, helyi közigazgatás, megyék, városi ön-kormányzat) bemutatni. Legyen képes bemutatni az állam és az egyház viszo-nyának változásait különböz korokban. Ismerje az emberiség fejldése során megfogalmazott korszakokat meghatározó eszméket, ideológiákat. Legyen képes a nemzetállamok kialakulásának történel-mi körülményeit, jellemzit bemutatni.
5.6 Nemzetközi konfliktusok és együttm ködés
Legyen képes bemutatni egy-egy politikai/katonai szövetségi rendszer kialakulását, célkitzéseit. Legyen képes különböz korok jellemz hadseregtí-pusait jellemezni, a fegyverek (pl. fegyvertípusok, fegyvernemek) fejl dését ismertetni. Legyen képes a világ- és a magyar történelem egyes sorsfordító csatáit (pl. Mohács, Waterloo, Sztálingrád) ismertetni, a gyzelem és vereség okairól állításokat megfogalmazni. Érdekütközés és egyetértés az Európai Unióban konk-rét példákon keresztül.
Legyen képes bemutatni egy-egy politikai/katonai szö-vetségi rendszer kialakulását, az egyes országok, szövet-ségi rendszerek közötti konfliktusok kiváltó okait, a konfliktusban résztvevk célkit zéseit, és az azokat lezáró békeszerzdéseket. Legyen képes egy-egy háborút bemutatni, a háború ki-menetelét meghatározó tényezket elemezni. Tudja mérlegelni a háborús terhek és következmények (pl. vereség, emberveszteségek, gazdasági kimerültség, növekv hátországi elégedetlenség) hatásait a hadvisel országokra. Legyen képes bemutatni a második világháború utáni dönt világpolitikai folyamatokat, és a nemzetközi együttm ködés színtereit. Értse a globalizáció jelenségeit, és értelmezze a globális problémákat. Legyen képes értelmezni az európai integráció alap-elveit.
B/ Témakörök
A középszint érettségi vizsgán a számon kérhet évszámok, személyek, topográfiai adatok és fogalmak megegyeznek az alap- és
középfokú történelem kerettantervek évszámokra, személyekre, topográfiai adataira és fogalmaira vonatkozó – az adott témakörhöz rendelhet – tantárgyi követelményeivel.
Az emelt szint érettségi vizsga egyszer, rövid választ igényl feladatainak megoldásához szükséges részletes követelményeket a történelem kerettanterveknek az évszámokra, személyekre, topográfiára és fogalmakra vonatkozó részei tartalmazzák.
Az emelt szint érettségi vizsga írásbeli részének szöveges (kifejtend) feladatai és szóbeli tételei megoldásához szükséges nevek, fogalmak stb. körét a kerettantervek és a vizsgakövetelmények az adott témaköröknél példák segítségével jelzik.
1. Az ókor és kultúrája
VIZSGASZINTEK TÉMÁK
Középszint Emelt szint
1.1 Vallás és kultúra az ókori Keleten
Az egyes civilizációk vallási és kulturális jellemzi-nek azonosítása.
Egy folyammenti civilizáció jellemzi (pl. Egyiptom, Kína). Az egyistenhit a zsidó vallásban.
1.2 A demokrácia kialakulása Athénban
Az athéni demokrácia intézményei, mködése. Az athéni demokrácia kialakulásának folyamata. A spártai állam
1.3 A római köztársaság virágkora és válsága, az egyeduralom kialakulása
A hódító háborúk társadalmi és politikai következmé-nyei a köztársaság korában.
Augustus principátusának jellemz vonásai
1.4 Az antik hitvilág, mvészet, tudomány
A görög hitvilág néhány jellemz vonása (pl. többis-tenhit, halhatatlan istenek), a legfontosabb istenek ne-vének ismerete. A klasszikus kor és a hellenizmus kimagasló kulturális emlékei. A római építészet jelents alkotásainak azonosítása. A római városépítés jellegzetességei és emlékei Pan-
A görög tudomány egyes területeinek egy-egy alkotója (történetírás, természettudományok, filozófia) A római történetírás egy-egy jelents alkotója (pl. Livius, Tacitus).
VIZSGASZINTEK TÉMÁK
Középszint Emelt szint
nóniában.
VIZSGASZINTEK TÉMÁK
Középszint Emelt szint
1.5 A kereszténység kialakulása és elterjedése
A kereszténység fbb tanításai. A kereszténység történetének néhány állomása az ókorban (pl. páli fordulat, üldöztetés, milánói ediktum, niceai zsinat).
1.6 A népvándorlás, az antik civili-záció felbomlása
A Nyugat-római Birodalom bukása és a népvándorlás A népvándorlás legfontosabb mozzanatainak és részt-vev inek ismerete, térbeli elhelyezése (pl. germánok, hunok).
2. A középkor
VIZSGASZINTEK TÉMÁK
Középszint Emelt szint
2.1 A feudális társadalmi és gazda-sági rend jellemzi
A középkori uradalom jellemz vonásai (pl. vár, ma-jorság, jobbágytelek). A mez gazdasági technika fejldésének néhány jel-lemz mozzanata a X-XI. században.
A Frank Birodalom történetének fbb állomásai (pl. Poitiers, Verdun).
2.2 A nyugati és keleti keresztény-ség
Az egyház politikai szerepe a nyugati kereszténység-ben.
A legfontosabb szerzetesrendek jellemzi (pl. bencések, ferencesek). Az ortodox és a nyugati kereszténység fbb jellemz i (pl. önálló nemzeti egyházak, eltér
�
liturgia és egyház-m
�
vészet). 2.3 Az iszlám vallás és az arab
világ; a világvallások elterjedése Az iszlám vallás kialakulása és fbb tanításai. A világvallások civilizáció-formáló szerepe.
Az arab hódítás, az iszlám elterjesztésének fontosabb szakaszai (pl. 635 Damaszkusz, 732 Poitiers).
2.4 A középkori városok Egy középkori város jellemzinek bemutatása. A középkori kereskedelem sajátosságai.
A középkori céhes ipar bemutatása.
2.5 Egyházi és világi kultúra a kö-zépkorban
Az egyház szerepe a középkori mvel désben és a mindennapokban. A romanika és a gótika fbb stílusjegye. A lovagi kultúra és értékrend néhány eleme.
Híres egyetemek Nyugat- és Közép-Európában (pl. Párizs, Oxford, Prága), az egyetemi oktatás jellemz i, a skolasztika (Aquinói Szent Tamás).
2.6 A humanizmus és a reneszánsz Itáliában
A humanizmus és a reneszánsz fbb jellemz i. A humanizmus és a reneszánsz jellemzi (pl. emberköz-pontúság, antik embereszmény) és fontosabb itáliai kép-visel i (pl. Petrarca, Machiavelli és Raffaello).
2.7 Az angol és a francia rendi ál-lam m ködése
A rendi állam kialakulása és mködése Angliában és Franciaországban.
2.8 Az Oszmán Birodalom terjesz-kedése
Az Oszmán Birodalom katonai rendszerének jellemz vonásai, források alapján. Az oszmán hódítás irányai, legfontosabb állomásai a XIV-XVI. században.
Az Oszmán Birodalom jellemz vonásai és társadalmi háttere (pl. szolgálati birtok, szpáhi, gyermekadó, jani-csár).
3. A középkori magyar állam megteremtése és virágkora
VIZSGASZINTEK TÉMÁK
Középszint Emelt szint
3.1 A magyar nép störténete és vándorlása
A magyar nép vándorlása térkép alapján. A vándorló magyarság képe a korabeli forrásokban (pl. arab és bizánci források). Eltér tudományos elképzelések a magyar störténet tel kapcsolatban. (pl. eredet,
�
shaza). 3.2 A honfoglalástól az államalapí-
tásig A honfoglalás. A honfoglaló magyarság társadalma és életmódja, for-rások alapján. Géza fejedelemsége és Szent István államszervez tevékenysége.
A kalandozó magyarok képe a korabeli forrásokban. Szent István törvényalkotó tevékenysége
3.3 Az Árpád-kor Az Aranybulla. A tatárjárás és az ország újjáépítése IV. Béla idején.
Az új rend megszilárdulása Szent László és Könyves Kálmán idején.
3.4 Társadalmi és gazdasági válto-zások Károly Róbert, Nagy Lajos, Luxemburgi Zsigmond idején
Károly Róbert gazdasági reformjai. A magyar városfejldés korai szakasza.
Nagy Lajos törvényei és az Anjou-kori társadalom. Zsigmond király külpolitikája (pl. a nyugati egyházsza-kadás megszüntetése, a huszita kérdés kezelése, oszmá-nok elleni védekezés).
3.5 A Hunyadiak Hunyadi János harcai a török ellen. Mátyás király uralkodói portréja intézkedései alapján.
Mátyás király bel- és külpolitikája.
3.6 Kultúra és mvel dés Jelents Árpád- és Anjou-kori mvészeti emlékek felismerése.
Mátyás király és a reneszánsz.
4. Szellemi, társadalmi és politikai változások az újkorban
VIZSGASZINTEK TÉMÁK
Középszint Emelt szint
4.1 A nagy földrajzi felfedezések és következményei
A nagy földrajzi felfedezések legfontosabb állomásai térkép alapján. Az Európán kívüli civilizációk hatása Európára, és a gyarmatosítás.
A kapitalista világgazdasági rendszer kialakulásának kezdetei, a legfbb társadalmi és gazdasági folyamatok a XVI-XVII. században Nyugat-Európában.
4.2 Reformáció és katolikus meg-újulás
A reformáció f bb irányzatai források alapján (luthe-ránus, kálvinista). A katolikus megújulás, az ellenreformáció kibontako-zása. A barokk stílus jellemzi.
Nagyhatalmi konfliktusok és vallási ellentétek a koraúj-kori Európában (pl. francia-Habsburg vetélkedés, har-mincéves háború).
4.3 A kontinentális abszolutizmus és a parlamentáris monarchia meg-születése Angliában
A francia abszolutizmus XIV. Lajos korában. Az alkotmányos monarchia mködése.
Az angolszász kapitalizálódás, a polgári fejldés és a mindennapi élet a kora újkori Angliában Nagyhatalmi erviszonyok, az európai egyensúly a XVIII. században.
4.4 A tudományos világkép átala-kulása, a felvilágosodás
A felvilágosodás legjelentsebb gondolatai és fbb képvisel i források alapján.
Az új világszemlélet kialakulása (pl. racionalizmus), az újkori természettudományok (pl. mechanika, newtoni fizika) és társadalomtudományok (pl. társadalmi szer-z
�
dés, államelmélet) kibontakozása.
5. Magyarország a Habsburg Birodalomban
VIZSGASZINTEK TÉMÁK
Középszint Emelt szint
5.1 A mohácsi csata és az ország három részre szakadása
A mohácsi vész és az ország részekre szakadása. Végvári küzdelmek.
Összetartó és elválasztó erk a három országrészben (pl. törökök elleni védekezés, gazdaság, vallás). A rendi és vallási törekvések összekapcsolódása a Bocskai-féle szabadságharcban.
5.2 Az Erdélyi Fejedelemség virág-kora
Erdély sajátos etnikai és vallási helyzete (pl. három nemzet, vallási tolerancia).
Bethlen Gábor kül- és belpolitikája.
5.3 A török ki zése és a Rákóczi-szabadságharc
A Rákóczi szabadságharc fordulópontjai. A szatmári béke.
A török ki zésének kérdései és Zrínyi Miklós. A spanyol örökösödési háború és a Rákóczi szabad-ságharc.
5.4 Magyarország a XVIII. századi Habsburg Birodalomban
Demográfiai változások, a nemzetiségi arányok ala-kulása Mária Terézia és II. József reformjai.
Az udvar és a rendek viszonyának alakulása.
5.5 M vel dés, egyházak, iskolák A hazai reformáció és a barokk kulturális hatásai for-rások alapján.
Az állami oktatáspolitika fbb intézkedései.
6. A polgári átalakulás, a nemzetállamok és az imperializmus kora
VIZSGASZINTEK TÉMÁK
Középszint Emelt szint
6.1 A francia polgári forradalom politikai irányzatai, az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata
Az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatának alap-kérdései. Az alkotmányos monarchia válsága és bukása.
A f bb irányzatok (pl. alkotmányos monarchisták, gi-rondiak), valamint képviselik társadalmi és politikai elképzeléseinek összehasonlítása. A jakobinus diktatúra.
6.2 A napóleoni háborúk és a Szent Szövetség Európája
A napóleoni háborúk fordulópontjai (pl. Moszkva, Lipcse). A nagyhatalmi együttmködés céljai és rendszere a bécsi kongresszus nyomán.
6.3 A XIX. század eszméi A korszak fbb eszmeáramlatainak (liberalizmus, na-cionalizmus, konzervativizmus és szocializmus) jel-lemz i források alapján. A legfontosabb állam- és alkotmányjogi fogalmak (pl. alkotmány, parlament, képviseleti rendszer, szavazati jog, hatalommegosztás).
6.4 Az ipari forradalom és követ-kezményei
Az ipari forradalom legjelentsebb területei (könny-ipar, nehézipar, közlekedés) és néhány találmánya. Az ipari forradalom teremtette ellentmondások (pl. környezetszennyezés, életmódváltozás, a nyomor kér-dése).
Az ipari forradalom eredményeinek (pl. városiasodás, demográfiai robbanás) kibontakozása és egymásra hatá-sa.
6.5 Nagyhatalmak és katonai-poli-tikai szövetségek a századfor-dulón
Az USA kialakulása és nagyhatalommá válása. Németország nagyhatalommá válása. A balkáni konfliktusok okai.
A szövetségi rendszerek kialakulásának okai az els világháború eltt Gyarmatok és gyarmattartók a századfordulón.
6.6 Tudományos, technikai felfede-zések, újítások és következmé-nyeik
A második ipari forradalom alapvet vonásainak be-mutatása. A technikai fejl dés hatása a környezetre és az élet-módra, konkrét példák alapján.
Az ipari forradalom legfontosabb találmányainak és fel-fedez inek bemutatása (pl. Benz, Edison, a robbanó-motor, telefon). A tudományos és technikai fejldés hatása a társada-lomra, a gondolkodásra, az életmódra és a környezetre.
7. A polgárosodás kezdetei és kibontakozása Magyarországon
VIZSGASZINTEK TÉMÁK
Középszint Emelt szint
7.1 A reformmozgalom kibontako-zása, a polgárosodás f kérdései
A reformkor f kérdései. Széchenyi és Kossuth reformprogramja.
A rendi országgylés és a megyerendszer mködése. A gazdasági átalakulás jellemzése és elemzése. A magyar társadalom rétegzdése és életformái.
7.2 A reformkori mvel dés, kul-túra
A korszak kulturális életének fbb jellemz i. A nemzeti érzés megersödése a magyarság és a nemzetiségek körében.
7.3 A polgári forradalom
A pesti forradalom eseményei. Az áprilisi törvények.
A német, az olasz és ausztriai mozgalmak hatása a ma-gyar szabadságharcra.
Nemzetiségi törekvések a Habsburg birodalomban.
7.4 A szabadságharc A fbb hadjáratok, a katonai erviszonyok alakulása, a vereség okai. A Függetlenségi Nyilatkozat.
Ausztria és Magyarország közjogi viszonyának alaku-lása. Nagyhatalmi elképzelések Közép-Európa szerepérl.
7.5. A kiegyezés elzményei és megszületése
A kiegyezés megszületésének okai. A kiegyezés tartalma és értékelése.
A kiegyezés alternatívái, a kiegyezéshez fz d viták (pl. dunai konföderáció, Kasszandra levél).
7.6 Gazdasági eredmények és társa-dalmi változások a dualizmus korában
Kibontakozó ipar, fejld mez gazdaság, közlekedés. Budapest világvárossá fejldése. Az átalakuló társadalom sajátosságai. Nemzetiségek a dualizmus korában. A cigányság helye a magyar társadalomban.
A polgári állam kiépülése Magyarországon (pl. közigaz-gatás, közegészségügy, iskolahálózat). Magyar nemzetiségi politika és nemzetiségi törekvések. A környezet átalakításának következményei (pl. vasút-építés, városfejl
�
dés, iparosítás). 7.7. Az életmód, a tudományos és
m vészeti élet fejldése Az életmód változásai a századfordulón. A magyar tudomány és mvészet néhány kiemelked személyisége.
A tömegkultúra néhány jelensége Magyarországon (pl. divat, szórakozás, sport, sajtó).
8. Az els világháborútól a kétpólusú világ felbomlásáig
VIZSGASZINTEK TÉMÁK
Középszint Emelt szint
8.1 Az els világháború jellege, jel-lemz i; a Párizs környéki békék
Szövetségi rendszerek, frontok, az új típusú hadviselés jellemz i. A Párizs környéki békék területi, etnikai és gazdasági vonatkozásainak elemzése.
A hátország szerepe a háborúban. Nagyhatalmi érdekek és ellentétek a béketárgyalásokon.
8.2 A gazdaság és a társadalom új jelenségei a fejlett világban
A modern életforma néhány jellegzetessége (pl. mozi, autó). A n k szerepének változása.
A világgazdaság átrendezdése a háború után. A gyarmati világ szétesésének kezdetei (pl. India, Közel-Kelet).
8.3 Tekintélyuralmi rendszerek Közép-Európában és az olasz fasizmus
Az olasz fasizmus jellemzi. Tekintélyuralmi rendszerek bemutatása Közép-Euró-pában és a Balkánon.
8.4 Az USA és az 1929-33-as gaz-dasági válság
A világválság jelenségei, gazdasági és társadalmi kö-vetkezményei.
Az USA gazdasági fellendülése és nemzetközi szerepe. A válság kezelésének módjai egy adott országban (pl. USA, Nagy-Britannia).
8.5 A nemzetiszocializmus hatalom-ra jutása és mködési mechaniz-musa
A náci Németország legfbb jellemz i. A náci ideológia és propaganda.
A totális állam kiépítése Németországban.
8.6 A bolsevik ideológia és a sztáli-ni diktatúra az 1920-30-as évek-ben
A bolsevik hatalomátvétel körülményei. A sztálini diktatúra legfbb jellemz i.
A bolsevizmus ideológiája. A bolsevik propaganda fbb jellemz i. A sztálini gazdaságpolitika.
8.7 A második világháború elzmé-nyei jelent s fordulatai
A világháború elzményei, katonai és politikai for-dulópontjai. A holocaust.
A szövetséges hatalmak együttmködésének elemzése. Háborúellenes katonai és polgári erfeszítések.
8.8 A hidegháború és a kétpólusú világ jellemz i
Az ENSZ létrejötte, mködése. Nemzetközi konfliktusok a hidegháború idején (pl. Korea, Kuba, Szuez).
Nyugat-Európa újjáépítése és a közös európai intézmé-nyek kialakulásának kezdetei A gyarmati rendszer felbomlása – a „harmadik világ” kialakulása. Gandhi erszakmentes mozgalma.
8.9 A szocialista rendszerek bukása A szovjet blokk kialakulása és jellemzi. A német kérdés.
VIZSGASZINTEK TÉMÁK
Középszint Emelt szint
Rendszerváltozás Kelet-Közép-Európában. 9. Magyarország története az els világháborútól a második világháborús összeomlásig
VIZSGASZINTEK TÉMÁK
Középszint Emelt szint
9.1 Az Oszrák-Magyar Monarchia felbomlása és következményei
Az Oszrák-Magyar Monarchia felbomlása. Trianon gazdasági, társadalmi és etnikai hatásai.
A Károlyi-kormány bel- és külpolitikai mozgástere és intézkedései. A tanácskormány uralomra kerülése, politikája, bukásá-nak okai. Trianon társadalmi és bel- és külpolitikai következ-ményei.
9.2. A Horthy-rendszer jellege és jellemz i
Az ellenforradalmi rendszer konszolidációjának leg-fontosabb lépései.
Politikai életpályák bemutatása és elemzése (pl. Bethlen István, Teleki Pál). Gazdasági válság és radikalizálódás a belpolitikában (Gömbös és kísérlete).
9.3 M vel dési viszonyok és az életmód
Társadalmi rétegzdés és életmód a húszas-harmincas években.
A klebelsbergi kultúrpolitika kibontakozása és fbb jel-lemz i (pl. kultúrfölény, valláserkölcsi nevelés). Tudomány és mvészet f bb képviseli a két világhá-ború közötti Magyarországon (pl Szent-Györgyi Albert, Bartók Béla).
9.4 A magyar külpolitika mozgáste-re, alternatívái
A magyar külpolitika céljai és kapcsolatai a két világháború között.
Magyarország a náci birodalom árnyékában (pl. gazda-sági és politikai kényszerek, kitörési kísérletek). A területi revízió lépései.
9.5 Magyarország részvétele a vi-lágháborúban
Magyarország háborúba lépése és részvétele a Szov-jetunió elleni harcokban.
Kállay Miklós miniszterelnöksége. Háborúellenes törekvések (pl. Magyar Történelmi Em-lékbizottság, szárszói találkozó).
9.6 A német megszállás és a holo- Magyarország német megszállása és a nyilas hata- Az antiszemitizmus és a zsidókérdés Magyarországon,
VIZSGASZINTEK TÉMÁK
Középszint Emelt szint
caust Magyarországon lomátvétel. A holocaust Magyarországon. (pl. zsidótörvények get-tósítás, deportálás).
10. Magyarország 1945-tl a rendszerváltozásig
VIZSGASZINTEK TÉMÁK
Középszint Emelt szint
10.1 A szovjet felszabadítás és megszállás
A szovjet felszabadítás és megszállás. Az ország háborús emberáldozata és anyagi veszte-sége.
A nemzetközi helyzet hatása a magyar belpolitika ala-kulására 1945 és 1948 között (pl. SZEB intézkedései, né-metek kitelepítése).
10.2 A határon túli magyarság sorsa A magyarság helyzetének fbb jellemz i a szomszé-dos országokban.
10.3 A kommunista diktatúra kiépí-tése és mködése
Az 50-es évek jellemzi, a rendszer mködése a Rá-kosi korszakban. Életmód és mindennapok.
Az elnyomás formái és „gépezete”.
10.4 Az 1956-os forradalom és szabadságharc
Az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének okai és f bb eseményei. A megtorlás megnyilvánulási formái, áldozatai.
A magyar forradalom nemzetközi jelentsége és össze-függései (pl, szuezi válság szerepe, a magyar kérdés az ENSZ-ben).
10.5 A Kádár-rendszer jellege, jellemz i
A rendszer jellemzi a Kádár korszakban. Életmód és mindennapok.
A kádári társadalom- és kultúrpolitika alakulása (pl. "gulyás- vagy fridzsiderkommunizmus", három T).
10.6 A rendszerváltozás A rendszerváltozás tartalma és következményei (pl. államforma, szabadságjogok, függetlenség).
Magyarország a kilencvenes években (pl. ó jogalkotás, társadalmi változások – vesztesek és gy
�
ztesek).
11. A jelenkor
VIZSGASZINTEK TÉMÁK
Középszint Emelt szint
11.1 A közép-európai régió jellem-z i, távlatai, a posztszovjet rendszerek problémái
A közép-európai régió sajátos problémái
A balkáni konfliktusok, Jugoszlávia felbomlása Nemzeti, etnikai, vallási kisebbségek helyzete néhány országban (pl. Románia, Magyarország, Ukrajna).
11.2 Az európai integráció története Az Európai Unió legfontosabb intézményei.
A "Hatok" Közös Piacától az Európai Unióig (1957-1992) – az integráció fbb állomásai. Együttm ködés és eltér érdekek az Unióban. Az Európai Unió helye a világgazdaságban.
11.3 A „harmadik világ” A fejl d országok fbb problémái (pl. népességnöve-kedés, szegénység, élelmezési- és adósságválság).
A demográfiai válság társadalmi és gazdasági okai.
11.4 Fogyasztói társadalom; ökoló-giai problémák, a fenntartható fejl dés
A technikai civilizáció és a gazdasági növekedés ha-tása a természeti környezetre.
A környezettudatos magatartás kulturális, gazdasági és politikai feltételei.
11.5 A globális világ kihívásai és ellentmondásai
A tömegkultúra új jelenségei (pl. film, reklám).
12. A mai magyar társadalom és életmód
VIZSGASZINTEK TÉMÁK
Középszint Emelt szint
12.1 Alapvet állampolgári isme-retek
Az emberi jogok ismerete és a jogegyenlség elvének bemutatása. Az állampolgári jogok kötelességek.
A szociális piacgazdaság jellemzi.
12.2 Etnikumok és nemzetiségek a magyar társadalomban
Nemzetiségek a mai magyar társadalomban (pl. szá-muk, arányuk, helyzetük, intézményeik).
12.3 A magyarországi romák A hazai romák helyzete (oktatás, lakhatás, egészség-ügy, foglalkoztatás). A diszkrimináció fogalma.
12.4. A parlamenti demokrácia m-ködése és az önkormányzatiság
A választási rendszer. A helyi önkormányzatok fela-datai, szervezetei és mködésük.
A magyar alkotmányosság elemei (pl. a konstruktív bi-zalmatlanság intézménye, népszavazás) és intézményei (pl. alkotmánybíróság, ombudsmani intézmény).
12.5 Társadalmi, gazdasági és de-mográfiai változások
Demográfiai változások Magyarországon az elmúlt fél évszázadban.
A magyar társadalom szerkezetváltozásai az elmúlt fél évszázadban. Magyarország gazdasága és beilleszkedése az európai, illetve világgazdaságba.
TÖRTÉNELEM 9–12. évfolyam 435
II. A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINT
�
VIZSGA A vizsga szerkezete A vizsga részei
• Egyszer, rövid választ igényl írásbeli feladatok megoldása • Szöveges (kifejtend írásbeli) feladatok megoldása • Szóbeli vizsga
Az egyes vizsgarészek id
�
tartama és aránya
Perc Arány Pontszám
Egyszer, rövid választ igényl feladatok megoldása
60 kb. 30% 45 Írásbeli
Szöveges (kifejtend) feladatok megoldása
120 kb. 30% 45
Szóbeli vizsga
Tematikus szempontú (problémaközpontú) bemutatás
10-15 kb. 40% 60
Az írásbeli vizsga
TÖRTÉNELEM 9–12. évfolyam 436 Az írásbeli vizsga célja, hogy képet adjon a tanuló tudásáról a képességek és ismeretek tekintetében egyaránt. A vizsga elsegíti, hogy a
tanulók teljesítményei, az egyes iskolákban folyó vizsgák összemérhet ek legyenek, és az oktatás eredményessége objektívebben mérhet legyen.
Az írásbeli vizsgán történelmi atlasz és helyesírási tanácsadó szótár használható.
Tartalmi szerkezet
A feladatlap ismeretanyagának kiválasztása a témakörökhöz tartozó részletes követelményeken alapul. A feladattípusok pedig az elírt képességjelleg követelményeknek felelnek meg.
Az írásbeli feladatait kb. 60%-ban a magyar, kb. 40%-ban pedig az egyetemes történelemhez kapcsolódó feladatok alkotják. Az összes feladat 50%-át a XIX. és a XX. század történelme adja.
Az általános vizsgakövetelmények nagyobb szerepet szánnak a társadalom- és mvel déstörténeti ismeretek ellenrzésének, így a feladatok egyéb arányainál az alábbi felosztás érvényesül.
Politika-, esemény-, állam-, jog- és intézménytörténet kb. 40%
Társadalom-, életmód-, mentalitás- és mvel déstörténet kb. 30%
Gazdaság-, technikatörténet és a környezeti kultúra története kb. 20%
Eszme- és vallástörténet kb. 10%
A feladatok és a feladatsor jellemzi
Középszint érettségi vizsgán az írásbeli összpontszám 50%-ban egyszer, rövid választ igényl feladatok megoldásával és 50%-ban szöveges (kifejtend) kérdésekre adott válaszokkal érhet el. Az egyszer, rövid választ igényl feladatok
TÖRTÉNELEM 9–12. évfolyam 437 Egyszer, rövid választ igényl feladatok alatt azokat a többségében zárt vég feladatokat kell érteni, melyek legtöbbször pontosan
körülírható válaszokat várnak el a tanulóktól. A feladatok a részletes követelményekben meghatározott kompetenciák (pl. források használata, szaknyelv alkalmazása) és tartalmak (pl. név, évszám, topográfia) mérésére irányulnak.
A középszint egyszer, rövid választ igényl feladatsor 6-10 feladatból áll. Egy-egy feladat több részfeladatból is állhat.
Példák a lehetséges feladattípusokra
1. Információkeresés források (szöveges, képi) segítségével
2. Források alapján egyszer következtetések megfogalmazása
3. Különböz típusú (szöveges, képi, diagram) forrásból származó információk összevetése
4. Megadott szempontok szerinti fogalmak gyjtése forrásokból
5. Fogalmak azonosítása, hozzárendelése egy korhoz, vagy egy államhoz
6. Térképekr l információk gy jtése
7. Térképek alapján egyszer következtetések megfogalmazása
8. Helyszínek azonosítása térképatlasz segítségével
9. Célok és következmények megkülönböztetése
10. Ok-okozati összefüggés felismerése, megkülönböztetése
11. Következtetések megfogalmazása események, folyamatok, jelenségek, döntések következményeirl
12. Egyéb
Szöveges (kifejtend) feladatok
Szöveges feladatnak az tekinthet, ahol néhány összefügg mondatban vagy hosszabb szövegben kell kifejteni a válaszokat. A feladatok a részletes követelményekben meghatározott kompetenciák (pl. források használata, szaknyelv alkalmazása) és tartalmak (pl.
név, évszám, topográfia) mérésére irányulnak.
TÖRTÉNELEM 9–12. évfolyam 438
Minden feladatnál valamilyen forrás (szöveg, kép, adat, térkép) segítségével kell a tanulóknak megválaszolni a feltett kérdést.
Feladattípusok
1. Szöveges, problémamegoldó (rövidebb) feladat
• Forrás (szöveg, térkép, kép stb.) segítségével kell néhány mondatban, 6-8 sorban (kb. 40-60 szóban) megoldani a kitzött feladatot.
2. Szöveges, elemz (hosszabb) feladat
• Forrás (szöveg, térkép, kép stb.) segítségével kell 20-30 soros szer-kesztett szövegben (kb. 140-160 szóban) megoldani a feladatot.
Az írásbeli szöveges feladatai az alábbi történelmi korszakokra vonatkoznak:
1. Egy ókori vagy középkori, vagy kora újkori egyetemes történelmi anyag*
2. Egy egyetemes történelmi anyag (XIX-XX. század)
3. Egy középkori, vagy kora újkori magyar történelmi anyag
4. Egy XVIII-XIX. századi magyar történelmi anyag
5. Egy XX. századi magyar történelmi, vagy a mai magyar társadalomra vonatkozó anyag
* A három történeti kor közül (ókor, középkor, kora újkor) évente egymást váltva egy-egy kerül sorra.
A fenti öt korszakból összesen 8 konkrét szöveges feladatot tartalmaz a feladatlap, az alábbi táblázat szerinti eloszlásban. Ebbl hármat (két
rövidebb problémamegoldót és egy hosszabb elemzt) kell a tanulónak kidolgozni választása alapján. A tanuló által választott szöveges feladatok
TÖRTÉNELEM 9–12. évfolyam 439 között egy egyetemes történelmi és két magyar történelmi feladatnak kell lennie. A két választott magyar történelmi feladat nem vonatkozhat ugyanazon történelmi korszakra és az egyiknek közülük elemz (hosszabb) feladatnak kell lennie. Az els és a második korszakból a feladatlap nem tartalmaz elemz (hosszabb kifejtést igényl) feladatot.
Korszakok Rövidebb feladatok Hosszabb feladatok 1. A – 2. A – 3. A B 4. A B 5. A B
TÖRTÉNELEM 9–12. évfolyam 440
Értékelés
Az egyszer, rövid választ igényl feladatok értékelésénél kötelez a javítókulcsnak való megfelelés. A javítókulcstól való eltérés lehet ségeit a konkrét feladatlapok javítási útmutatói jelzik. Szöveges jelleg feladatoknál az alábbi táblázat rögzíti az értékelés szempontjait.
Problémamegoldó feladat Elemz feladat
A feladat megértése kb. 20% A feladat megértése kb. 20%
Kompetenciák szerint, pl.: – források használata, – szaknyelv alkalmazása, – tájékozódás térben és idben, – eseményeket alakító tényezk
feltárása, – problémaközpontú feldolgozás.
kb. 70%
Kompetenciák szerint, pl.: – források használata, – szaknyelv alkalmazása, – tájékozódás térben és idben, – eseményeket alakító tényezk
feltárása, – problémaközpontú feldolgozás.
kb. 60%
Megszerkesztettség, nyelvhelyesség kb. 10% Megszerkesztettség, nyelvhelyesség kb. 20%
Az el írásnak nem megfelel feladatválasztás esetén a megoldás nem értékelhet. A többletmegoldások a végs pontszámba nem számíthatóak bele. Szóbeli vizsga
A szóbeli vizsga alapveten a történelmi jelenségek és események problémaközpontú bemutatását kívánja a tanulóktól. A történelmi események és jelenségek problémaközpontú bemutatása nem igényel a témakörökben megjelenknél több konkrét ismeretet (név, évszám, fogalom stb.), hanem az elsajátítottak alkalmazását várja el.
TÖRTÉNELEM 9–12. évfolyam 441 A szóbeli vizsga célja, hogy a tanítási gyakorlatban érvényesül újító szándékok, újszer megközelítések a számonkérés során is
megjelenjenek. Így a központi témakörök mellett lehetség nyílik az iskolák helyi pedagógiai programjaiban megfogalmazottak érvényesítésére is.
Tartalmi szerkezet
A szóbeli témakörei Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra Népesség, település, életmód Egyén, közösség, társadalom Modern demokráciák mködése Politikai intézmények, eszmék, ideológiák Nemzetközi konfliktusok és együttmködés Szabad (problémaközpontú) témakör
Az iskoláknak lehetségük van a hat kötelez témakörön felül szabad témakör kijelölésére. Ennek követelményeit és tartalmát az egyes
intézmények helyi tanterveik alapján határozzák meg (pl. helytörténeti téma; forradalom – reform – kompromisszum; etnikum – nemzet – nemzetiség). Tételtípusok: Kisebb korszak történelmi problémájának részletezbb bemutatása. és/vagy Egy összetettebb és/vagy több történelmi korszakon átível probléma áttekint bemutatása.
A tételcímek jellemz i, összeállításuk
A szóbeli tételek körét, tematikáját (korszak, résztéma stb.) az el írt témakörök és vizsgakövetelmények alapján a középiskolai szaktanárok határozzák meg és a tanév kezdetén nyilvánosságra hozzák. A tételek tematikáját a szaktanárok a részletes vizsgakövetelményekben megfogalmazott képesség és tartalmi követelmények alapján állítják össze. A szóbeli vizsgára a megadott tematika alapján a szaktanárok
TÖRTÉNELEM 9–12. évfolyam 442 témakörönként kett
�
-négy konkrét tételcímet, feladatot, összesen legalább húszat fogalmaznak meg. A tételcímek, feladatok kijelölésekor törekedni kell változatos, a problémamegoldást ösztönz, valamint a történeti (szöveges, képi, grafikus, tárgyi stb.) forrásokon és térképeken alapuló feladatok megfogalmazására.
A konkrét szóbeli tételcímeknél is érvényesíteni kell azt, hogy a feladatok 60%-ban a magyar, 40%-ban pedig az egyetemes történelemhez kapcsolódjanak, és az összes feladat 50%-át a XIX. és a XX. század történelme adja.
Értékelés
Az értékelés az alábbi szempontok és kompetenciák alapján történik.
Szempontok, kompetenciák %
A feladat megértése, tématartás, a lényeg kiemelése kb. 20
Világosság, nyelvhelyesség, a felelet felépítettsége kb. 10
Források használata és értékelése kb. 20
A szaknyelv alkalmazása kb. 10
Tájékozódás térben és idben kb. 10
Az eseményeket alakító tényezk feltárása, történelmi események és jelenségek problémaközpontú bemutatása
kb. 30
TÖRTÉNELEM 9–12. évfolyam 443
EMELT SZINT VIZSGA A vizsga szerkezete A vizsga részei
• Egyszer, rövid választ igényl feladatok megoldása • Szöveges (kifejtend) feladatok megoldása • Szóbeli vizsga
Az egyes vizsgarészek id
�
tartama és aránya:
Perc Arány Pontszám
Egyszer, rövid választ igényl feladatok megoldása
120 Kb. 30%
44 Írásbeli
Szöveges (kifejtend) feladatok megoldása
120 Kb. 30%
46
Szóbeli vizsga Tematikus szempontú (problémaközpontú) bemutatás
15-20 Kb. 40%
60
Írásbeli vizsga
Az írásbeli vizsga célja, hogy képet adjon a tanuló tudásáról a képességek és ismeretek tekintetében egyaránt. A vizsga elsegíti, hogy a
tanulók teljesítményei összemérhetek legyenek, és az oktatás eredményessége objektívebben legyen mérhet. Az írásbeli vizsgán a szöveges (kifejtend) feladatok megoldásához történelmi atlasz és helyesírási tanácsadó szótár használható.
TÖRTÉNELEM 9–12. évfolyam 444
Tartalmi szerkezet
A feladatlap ismeretanyagának kiválasztása a témakörökhöz tartozó részletes követelményeken alapul. A feladattípusok pedig az elírt képességjelleg követelményeknek felelnek meg. Arányok
Az írásbeli feladatait kb. 60%-ban a magyar, kb. 40%-ban pedig az egyetemes történelemhez kapcsolódó feladatok alkotják. Az összes feladat 50%-át a XIX. és a XX. század történelme adja. Az általános vizsgakövetelmények nagyobb szerepet szánnak a társadalom- és m ve-l déstörténet számonkérésének, így a feladatok egyéb arányainál az alábbi felosztás érvényesül.
TÖRTÉNELEM 9–12. évfolyam 445
Politika-, esemény-, állam-, jog- és intézménytörténet kb. 40%
Társadalom-, életmód-, mentalitás- és mvel déstörténet kb. 30%
Gazdaság-, technikatörténet és a környezeti kultúra története kb. 20%
Eszme- és vallástörténet kb. 10%
Az emelt szint írásbeli vizsga feladatlapja összeállításának elvei megegyeznek a középszint vizsgáéval. A feladatlap ismeretanyagának
kiválasztása a témakörökhöz tartozó részletes követelményeken alapul, a feladattípusok pedig az elírt képességjelleg követelményeknek felelnek meg. Az egyes képességjelleg követelményekhez rendelt arányok azt a célt szolgálják, hogy teljes egészében érvényesüljenek a megfogalmazott fejlesztési követelmények. A feladatok és a feladatsor jellemz
�
i
Az emelt szint érettségi vizsgán az írásbeli összpontszám 50%-ban egyszer, rövid választ igényl feladatok megoldásával és 50%-ban szöveges (kifejtend) kérdésekre adott válaszokkal érhet el.
Az egyszer
�
, rövid választ igényl
�
feladatok
Egyszer, rövid választ igényl feladatok alatt azokat a többségében zárt vég feladatokat kell érteni, melyek legtöbbször pontosan körülírható válaszokat várnak el a tanulóktól. A feladatok a részletes követelményekben meghatározott kompetenciák (pl. források használata, szaknyelv alkalmazása) és tartalmak (pl. név, évszám, topográfia) tudására és az alábbi képességek mérésére irányulnak.
Az emelt szint egyszer, rövid választ igényl feladatsor 8-14 feladatból áll. Egy-egy feladat több részfeladatból is állhat.
Példák a lehetséges feladattípusokra
1. Információkeresés források (szöveges, képi) segítségével
2. Források alapján egyszer következtetések, értékelések megfogalmazása
3. Források egy-egy részletének összehasonlítása, a különbségek okainak értelmezése
4. Különböz típusú (szöveges, képi, diagram) forrásból származó információk
TÖRTÉNELEM 9–12. évfolyam 446 összevetése, elemzése
5. Megadott szempontok szerinti fogalmak gyjtése forrásokból, következtetések levonása
6. Fogalmak magyarázata, hozzárendelése korhoz, területhez
7. Térképekr l információk gy jtése, következtetések levonása
8. Térképek alapján egyszer következtetések megfogalmazása
9. Események közötti sorrendiség megállapítása
10. Célok és következmények megkülönböztetése, értelmezése
11. Ok-okozati összefüggés felismerése, megkülönböztetése
12. Következtetések megfogalmazása események, folyamatok, jelenségek, döntések következményeirl
13. Különböz jelleg folyamatok és eseménysorozatok közötti kapcsolatok megtalálása
14. Egyéb
Szöveges (kifejtend) feladatok
Szöveges feladatnak az tekinthet, ahol néhány összefügg mondatban vagy hosszabb szövegben kell kifejteni a válaszokat. A feladatok a részletes követelményekben meghatározott kompetenciák (pl. források használata, szaknyelv alkalmazása) és tartalmak (pl.: név, évszám, topográfia mérésére irányulnak.
Emelt szinten e feladatokhoz nem feltétlenül kapcsolódik valamilyen forrás (szöveg, kép, adat, térkép), amely segíthetne a tanulónak a
feladat megoldásában.
Feladattípusok
1. Szöveges, problémamegoldó (rövidebb) feladat
• E feladatoknál általában valamilyen forrás (szöveg, térkép, kép) felhasználá-sával kell néhány mondatban, 8-10 sorban (kb. 50-70 szóban) megoldani a kit zött feladatot
2. Szöveges, elemz (hosszabb) feladat
TÖRTÉNELEM 9–12. évfolyam 447
• Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy forrásanyag segítségével vagy anélkül kell 30-40 soros szerkesztett szövegben (kb. 160-180 szóban) megoldani a feladatot.
Az írásbeli szöveges feladatai az alábbi történelmi korszakokra vonatkoznak:
1. Egy ókori vagy középkori, vagy kora újkori egyetemes történelmi anyag*
2. Egy egyetemes történelmi anyag (XIX-XX. század)
3. Egy középkori vagy koraújkori magyar történelmi anyag
4. Egy XVIII-XIX. századi magyar történelmi anyag
5. Egy XX. századi magyar történelmi anyag
*A három történeti kor közül (ókor, középkor, kora újkor), évente egymást váltva egy-egy kerül sorra.
A fenti öt korszakból (korszakonként egy-egy rövidebb problémamegoldót és hosszabb elemzt) összesen 10 konkrét szöveges feladatot tartalmaz a feladatlap. Ebbl négyet (két rövidebb problémamegoldót és két hosszabb elemzt) kell a tanulónak kidolgoznia, saját választása alapján. Egy korszakon belül csak egy feladat választható. A megoldott feladatok között legalább két magyar történelemre vonatkozó kérdésnek kell lennie és legalább egy egyetemes történelmi korszaknak.
Értékelés
Az egyszer
�
, rövid választ igényl
�
feladatok értékelésénél kötelez
�
a javítókulcsnak való megfelelés. A javítókulcstól való eltérés lehet
�
ségeit a konkrét feladatlapok javítási útmutatói jelzik.
TÖRTÉNELEM 9–12. évfolyam 448 Szöveges jelleg feladatoknál az alábbi táblázat rögzíti az értékelés szempontjait.
Problémamegoldó feladat Elemz feladat
A feladat megértése kb. 20% A feladat megértése kb. 20%
Kompetenciák szerint pl.: – források használata, – szaknyelv alkalmazása, – tájékozódás térben és idben, – eseményeket alakító tényezk
feltárása, – problémaközpontú feldolgozás.
kb. 70%
Kompetenciák szerint pl.: – források használata, – szaknyelv alkalmazása, – tájékozódás térben és
id ben, – eseményeket alakító ténye-
z k feltárása, – problémaközpontú feldol-
gozás.
kb. 60%
Megszerkesztettség, nyelvhelyesség kb. 10% Megszerkesztettség, nyelv-helyesség
kb. 20%
Az el írásnak nem megfelel feladatválasztás esetén a megoldás nem értékelhet. A többletmegoldások a végs pontszámba nem
számíthatóak bele. Szóbeli vizsga
A szóbeli vizsga alapveten a történelmi jelenségek és események problémaközpontú bemutatását kívánja a tanulóktól. A történelmi események és jelenségek problémaközpontú bemutatása nem igényel a témakörökben megjelenknél több konkrét ismeretet (név, évszám, fogalom stb.), hanem az elsajátítottak alkalmazását várja el.
Tartalmi szerkezet A szóbeli témakörei
TÖRTÉNELEM 9–12. évfolyam 449 Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra Népesség, település, életmód Egyén, közösség, társadalom Modern demokráciák mködése Politikai intézmények, eszmék, ideológiák Nemzetközi konfliktusok és együttmködés Tételtípusok: Kisebb korszak történelmi problémájának részletezbb bemutatása. és/vagy Egy összetettebb és/vagy több történelmi korszakon átível probléma áttekint bemutatása.
TÖRTÉNELEM 9–12. évfolyam 450
A tételcímek jellemz i, összeállításuk
A szóbeli tételek körét, tematikáját (korszak, résztéma stb.) az el írt témakörök és vizsgakövetelmények alapján az országos vizsgaközpont által felkért bizottság a tanév kezdetén határozza meg, és hozza nyilvánosságra. A tételek tematikáját a bizottság a részletes vizsgakövetelmé-nyekben megfogalmazott képesség és tartalmi követelmények alapján állítja össze. A szóbeli vizsgára a megadott tematika alapján a bizottság témakörönként öt-hat konkrét tételcímet, feladatot, összesen legalább harmincat fogalmaz meg. A tételcímek, feladatok kijelölésekor törekedni kell változatos, a problémamegoldást ösztönz, valamint a történeti (szöveges, képi, grafikus, tárgyi stb.) forrásokon és térképeken alapuló feladatok megfogalmazására.
A konkrét szóbeli tételcímeknél is érvényesíteni kell azt, hogy a feladatok 60%-ban a magyar, 40%-ban pedig az egyetemes történelemhez kapcsolódjanak, és az összes feladat 50%-át a XIX. és a XX. század történelme adja.
Az értékelés a vizsgakövetelmények szerint az alábbi szempontok és kompetenciák alapján történik:
Szempontok, kompetenciák %
A feladat megértése, tématartás, a lényeg kiemelése Kb. 20
A megközelítés sokszínsége Kb. 10
Világosság, nyelvhelyesség, a felelet felépítettsége Kb. 10
Források használata és értékelése Kb. 10
A szaknyelv alkalmazása Kb. 10
Tájékozódás térben és idben Kb. 20
Az eseményeket alakító tényezk feltárása, történelmi események és jelenségek problémaközpontú bemutatása
Kb. 20
TÖRTÉNELEM 9–12. évfolyam 451
OM által javasolt minimális eszközigény (gimnázium 9-12. évfolyam) 1. Az
�
skor és az ókori Kelet kronológiája
2. Az
�
skor és az ókori Kelet történeti emlékeib
�
l (képeskönyv/ képgy
�
jtemény) 3. Szöveggy
�
jtemény a 9. évfolyam anyagának történelmi forrásaiból
4. Az
�
skor és az ókori Kelet történetének tanulásához, tanításához, ellen
�
rzéséhez készült feladatlapok 5. Az ókori Kelet (vaktérkép) 6. El
�
-Ázsia és Egyiptom (vaktérkép) 7. A görög világ kronológiája 8. A klasszikus görög kultúra emlékeib
�
l (képeskönyv/ képgy
�
jtemény) 9. Hellász (vaktérkép) 10. A görög történelem tanulásához,
tanításához, az ismeretek ellen
�
rzéséhez készült feladatlapok 11. A római történelem kronológiája
1. Az emberiség
�
störténete (fali térkép)
2. A Hominidák (oktatótábla) 3. Az ókori Kelet (fali térkép) 4. El
�
-Ázsia és Egyiptom a Kr.e. III-I. évezredben (fali térkép)
5. A kultúrnövények és a háziasított állatok (oktatótábla)
6. Az id
�
számítási rendszere (id
�
szalag) 7. Neolit települések (makett) 8. Hellász a Kr.e. XVI-V. században
(fali térkép) 9. A görög kronológia (id
�
szalag) 10. Görög épülettípusok (makett) 11. A görög képz
�
m
�
vészet legfontosabb alkotásai és stílusai (oktatótábla)
12. A görög-perzsa háború nagy csatái (oktatótábla)
13. Görög gondolkodók (oktatótábla) 14. A görög társadalom szerkezetének
változásai (oktatótábla) 15. Az ókori Itália (fali térkép) 16. A Római Birodalom
1. A Hominidák (transzparens) 2. A kultúrnövények és a háziasított
állatok (transzparens) 3. A görög képz
�
m
�
vészet legfontosabb alkotásai és stílusai (transzparens)
4. A klasszikus görög kultúra (video) 5. A görög-perzsa háborúk nagy csatái
(transzparens) 6. Görög gondolkodók (transzparens) 7. A görög társadalom szerkezetének
változásai (transzparens) 8. A római civilizáció (transzparens) 9. A római civilizáció (video) 10. A pún háborúk nagy csatái
(transzparens) 11. A római államszervezet a köztársaság
korában és a császárkorban (transzparens)
12. A római társadalom szerkezetének változásai (transzparens)
13. A nyugati és a keleti kereszténység (transzparens)
12. A római kultúra történeti emlékeib
�
l (képeskönyv/ képgy
�
jtemény) 13. Az ókori Itália (vaktérkép) 14. A Római Birodalom (vaktérkép) 15. A római történelem tanulásához,
tanításához, az ismeretek ellen
�
rzéséhez készült feladatlapok 16. Európa (V-XI. sz.), az arab világ és
iszlám (VII-XI. sz.), valamint Bizánc kronológiája
17. A korai középkori civilizáció Európában (képeskönyv/
(vaktérkép). 17. A római történelem kronológiája
(id
�
szalag) 18. A római otthon (makett) 19. A római civilizáció (oktatótábla) 20. A pún háborúk nagy csatái
(oktatótábla) 21. A római államszervezet a köztársaság
korában és a császárkorban (oktatótábla)
22. A római társadalom szerkezetének változásai (oktatótábla)
14. A h
�
béri rendszer (transzparens) 15. Az uradalom (transzparens) 16. A korai középkori civilizáció
Európában (video) 17. A lovagi hadviselés (transzparens) 18.
�
störténetünk, vándorlásunk, letelepedésünk (video)
19. Szent István állama és az egyházszervezet (transzparens)
20. Családtípusok az ókori kultúrákban (transzparens)
21. Ember és természet kapcsolata a
TÖRTÉNELEM 9–12. évfolyam 452 képgy
�
jtemény) 18. Európa az V-XI. században
(vaktérkép) 19. Az arab világ és az iszlám a VII-XI.
században (vaktérkép) 20. A korai középkor történetének
tanulásához, tanításához, az
23. Európa az V-XI. században (fali térkép)
24. Az arab világ és az iszlám a VII-XI. században (fali térkép)
25. A nyugati és a keleti kereszténység (oktatótábla)
26. Európa, az arabok és iszlám, valamint Bizánc kronológiája (id
�
szalag)
Földközi-tenger medencéjében az ókorban (video)
22. A római katolikus egyház szervezete (transzparens)
23. A keresztes háborúk (transzparens) 24. Az érett középkori civilizáció
Európában (video)
ismeretek ellen
�
rzéséhez készült feladatlapok
21. A magyar
�
störténet, a vándorlás, a honfoglalás és a letelepedés kronológiája
22.
�
störténetünk, vándorlásunk, letelepedésünk (képeskönyv/ képgy
�
jtemény) 23. A magyar nép
�
störténete és vándorlása (vaktérkép)
24. A magyar királyság Szent István korában (vaktérkép).
27. A h
�
béri rendszer (oktatótábla) 28. Az uradalom (oktatótábla) 29. A lovagi hadviselés (oktatótábla) 30. A magyar nép
�
störténete és a vándorlás (fali térkép)
31. A magyar
�
störténet, a vándorlás, a honfoglalás és a letelepedés kronológiája (id
�
szalag) 32. A kárpát-medence a II-X. században
(fali térkép) 33. A magyar királyság
25. Faluhatárok, mez
�
gazdasági m
�
velési rendszerek a XI-XIII. századi Európában (transzparens)
26. Az Árpád-ház családfája és dinasztikus kapcsolatai (transzparens)
27. Az Árpád-kor m
�
vel
�
déstörténete (video)
28. Az Árpád-kori társadalom szerkezeti változása (transzparens)
25. A magyar nép
�
störténete, vándorlása, honfoglalása és letelepedése tanulásához, tanításához és az ismeretek ellen
�
rzéséhez készült feladatlapok
26. A görög és a római tömegszórakoztatás (képeskönyv/ képgy
�
jtemény)
Szent István korában (fali térkép) 34. Szent István állama és az
egyházszervezet (oktatótábla) 35. Családtípusok az ókori kultúrákban
(oktatótábla) 36. Európa a XI-XIII. században (fali
térkép)
29. A kés
�
középkor m�
vel
�
déstörténete (video)
30. A reneszánsz (transzparens) 31. A nagy pestisjárvány (transzparens) 32. A rendiség (transzparens) 33. A XIV-XV. századi Magyarország
m�
vel
�
déstörténet (video)
27. A XI-XIII. századi Európa kronológiája
28. Az érett középkori civilizáció Európában (képeskönyv/ képgy
�
jtemény) 29. Szöveggy
�
jtemény a 10. évfolyam anyagának történelmi
30. Európa a XI-XIII. században (vaktérkép)
37. A római katolikus egyház szervezete (oktatótábla)
38. A keresztes háborúk (oktatótábla) 39. Faluhatárok, mez
�
gazdasági m�
velési rendszerek a XI-XIII. századi Európában (oktatótábla)
40. A XI-XIII. századi Európa kronológiája (id
�
szalag).
34. Országgy
�
lés és királyválasztás a XIV-XV. századi Magyarországon (transzparens)
35. Hunyadi János hadjáratainak nagy csatái (transzparens)
36. A XIV-XV. század magyar pénzei és pecsétjei (transzparens)
37. A korai újkor európai
31. Az érett középkor tanulásához, 41. A céhes kézm�
vesség eszközei m
�
vel
�
déstörténete (video)
TÖRTÉNELEM 9–12. évfolyam 453 tanításához, az ismeretek ellen
�
rzéséhez készült feladatlapok 32. Az Árpád-házi királyok korának
kronológiája 33. Az Árpád-kor m
�
vel
�
déstörténete (képeskönyv/ képgy
�
jtemény)
(tárgymásolat) 42. Középkori város településszerkezete
(makett) 43. A magyar királyság a XI-XIII.
században (fali térkép) 44. Az Árpád-ház családfája és
dinasztikus kapcsolatai (oktatótábla)
38. A korai újkor Európán kívüli civilizáció (video)
39. Szélirányok és hajózás a világtengereken (transzparens)
40. A barokk (transzparens) 41. A spanyol és az osztrák Habsburgok
leszármazási táblája (transzparens) 34. A magyar királyság a XI-XIII.
században (vaktérkép) 35. Az Árpád-házi királyok korának
tanulásához, tanításához, az ismeretek ellen
�
rzéséhez készült feladatlapok
36. A XIV-XV. századi Európa kronológiája
37. A kés
�
középkor m
�
vel
�
déstörténete (képeskönyv/ képgy
�
jtemény) 38. Európa a XIV-XV. században
(vaktérkép) 39. A kés
�
középkor tanulásához, tanításához, az ismeretek ellen
�
rzéséhez készített feladatlapok 40. A XIV-XV. századi
45. Az Árpád-kori társadalom szerkezeti változásai (oktatótábla)
46. Az Árpád-házi királyok korának kronológiája (id
�
szalag) 47. Európa a XIV-XV. században (fali
térkép) 48. A reneszánsz (oktatótábla) 49. A nagy pestisjárvány (oktatótábla) 50. A rendiség (oktatótábla) 51. A XIV-XV. századi Európa
kronológiája (id
�
szalag) 52. A magyar királyság a XIV-XV.
században (fali térkép) 53. Országgy
�
lés és királyválasztás a XIV-XV. századi Magyarországon (oktatótábla)
42. A kora újkori Magyarország m
�
vel
�
déstörténete (video) 43. A végvári harcok (transzparens) 44. A párizsi Sorbonne szervezeti
felépítése a középkorban (transzparens)
45. Az igazságszolgáltatás szervezete a középkori Magyarországon (transzparens)
46. A felvilágosodás korának m
�
vel
�
déstörténete (video) 47. Az újjászervez
�
d
�
Magyarország m
�
vel
�
déstörténete (video) 48. A XVIII. századi magyar
mez
�
gazdaság (transzparens) 49. A polgári átalakulás korának
m
�
vel
�
déstörténete (video)
Magyarország kronológiája 41. A XIV-XV. századi Magyarország
m
�
vel
�
déstörténete (képeskönyv/képgy
�
jtemény) 42. A magyar királyság a XIV-XV.
században (vaktérkép) 43. A XIV-XV. századi Magyarország
történetének tanulásához
54. Hunyadi János hadjáratainak nagy csatái (oktatótábla)
55. A XIV-XV. század magyar pénzei és pecsétjei (oktatótábla)
56. A XIV-XV. századi Magyarország kronológiája (id
�
szalag) 57. A nagy földrajzi felfedések és a
gyarmatosítás (fali térkép)
50. Az Egyesül Államok alkotmánya (transzparens)
51. A rendi gy
�
lés és az alkotmányozó nemzetgy
�
lés. Az 1791-es francia alkotmány (transzparens)
52. A klasszicizmus (transzparens) 53. A romantika (transzparens)
tanításához, az ismeretek ellen
�
rzéséhez készült feladatlapok 44. A kora újkor kronológiája 45. A kora újkor európai
m
�
vel
�
déstörténete (képeskönyv/képgy
�
jtemény)
58. Európa a kora újkorban (fali térkép) 59. A kora újkor kronológiája (id
�
szalag) 60. Szélirányok és hajózás a
világtengereken (oktatótábla) 61. A barokk (oktatótábla) 62. A spanyol és az osztrák Habsburgok
54. Nemesi megye, országgy
�
lés, közigazgatás a reformkorban (transzparens)
55. Magyarország m
�
vel
�
déstörténete a XIX. század els
�
felében (video) 56. Pest-Buda fejlesztési tervei
TÖRTÉNELEM 9–12. évfolyam 454 46. A kora újkor Európán kívüli
civilizáció (képeskönyv/képgy
�
jtemény) 47. A nagy földrajzi felfedezések és a
gyarmatosítás (vaktérkép) 48. Európa a kora újkorban (vaktérkép) 49. A kora újkor tanulásához, tanításához,
az ismeretek ellen
�
rzéséhez készült feladatlapok
50. A kora újkori Magyarország kronológiája
51. A kora újkori Magyarország m
�
vel
�
déstörténete (képeskönyv/képgy
�
jtemény) 52. A három részre szakadt Magyarország
(vaktérkép) 53. A kora újkori Magyarország
történetének tanulásához, tanításához, az ismeretek ellen
�
rzéséhez készült feladatlapok
leszármazási táblája (oktatótábla) 63. A három részre szakadt Magyarország
a drinápolyi béke korában (fali térkép)
64. A tizenöt éves háború és a Bocskai-szabadságharc (fali térkép)
65. A végvári harcok (oktatótábla) 66. A kora újkori Magyarország
kronológiája (id
�
szalag) 67. A párizsi Sorbonne szervezeti
felépítése a középkorban (oktatótábla)
68. Az igazságszolgáltatás szervezete a középkori Magyarországon (oktatótábla)
69. Európa a XVIII. században (fali térkép)
70. A felvilágosodás korának
(transzparens) 57. A forradalom és szabadságharc
(video) 58. A honvédség fegyvernemei,
egyenruhái, fegyverei (transzparens) 59. Európai szövetségi rendszerek és
hatalmi törekvések 1873-1914 között (transzparens)
60. A nemzetállamok és az imperializmus korának m
�
vel
�
déstörténete (video) 61. Az impresszionizmus (transzparens) 62. A dualizmus korának
m
�
vel
�
déstörténete (video) 63. Az Osztrák-Magyar Monarchia
államszervezete és m
�
ködési elvei (transzparens)
64. Pártviszonyok a kiegyezés után (transzparens)
54. A felvilágosodás korának kronológiája
55. A felvilágosodás korának m
�
vel
�
déstörténete (képeskönyv/képgy
�
jtemény) 56. Szöveggy
�
jtemény a 11. évfolyam anyagának történelmi forrásaiból
57. Európa a XVIII. században (vaktérkép)
58. A felvilágosodás korának tanulásához, tanításához, az ismeretek ellen
�
rzéséhez készített feladatlapok 59. A XVIII. századi Magyarország
történetének kronológiája 60. Az újjászervez
�
d
�
Magyarország m
�
vel
�
déstörténete (képeskönyv/képgy
�
jtemény) 61. A magyar királyság a XVIII.
kronológiája (id
�
szalag) 71. A magyar királyság a XVIII.
században (fali térkép) 72. A XVIII. századi magyar
mez
�
gazdaság (oktatótábla) 73. A XVIII. századi Magyarország
története 74. Európa 1789-1849 között (fali térkép) 75. Az Egyesült Államok alkotmánya
(oktatótábla) 76. A rendi gy
�
lés és az alkotmányozó nemzetgy
�
lés. Az 1791-es francia alkotmány (oktatótábla)
77. A klasszicizmus (oktatótábla) 78. A romantika (oktatótábla) 79. A polgári átalakulás korának
kronológiája (id�
szalag) 80. A magyar királyság a XIX. század
65. Ausztria és Magyarország összehasonlító mutatói: gazdaság, népesség, terület, etnikumok (transzparens)
66. Az orosz forradalmak és a pártállam kiépülése (transzparens)
67. M�
vel
�
déstörténet. Európa, USA 1914-1929 (video)
68. Az "izmusok" (transzparens) 69. Magyarország m
�
vel
�
déstörténete 1914-1931 (video)
70. Életformák a harmincas években (video)
71. A II. világháború (video) 72. A harmincas évek Magyarországon
(video) 73. Magyarország a II. világháborúban
(video)
TÖRTÉNELEM 9–12. évfolyam 455 században (vaktérkép)
62. A XVIII. századi magyar történelem tanításához, tanulásához, az ismeretek ellen
�
rzéséhez készült feladatlapok
63. Európa 1789-1849 között (vaktérkép) 64. A polgári átalakulás korának
kronológiája
els
�
felében (fali térkép) 81. Nemesi megye, országgy
�
lés, közigazgatás a reformkorban (oktatótábla)
82. Magyarország történetének kronológiája a XIX. század els
�
felében (id
�
szalag) 83. Pest-Buda fejlesztési tervei
(oktatótábla)
74. Az európai integráció (transzparens) 75. Az ENSZ és intézményei
(transzparens) 76. Életformaváltás a fejlett világban
(video) 77. A szocialista rendszerek (video) 78. A "harmadik világ" (video) 79. A pártállami diktatúra.
65. A polgári átalakulás korának m
�
vel
�
déstörténete (képeskönyv/képgy
�
jtemény) 66. A polgári átalakulás korának
tanulásához, tanításához, az ismeretek ellen
�
rzéséhez készült feladatlapok
67. Magyarország történetének kronológiája a XIX. század els
�
felében
68. Magyarország m
�
vel
�
déstörténete a XIX. század els
�
felében (képeskönyv/képgy
�
jtemény) 69. A magyar királyság a XIX. század
els
�
felében (vaktérkép) 70. A magyar polgárosodás kezdeteinek
tanulásához, tanításához, az ismeretek ellen
�
rzéséhez készült feladatlapok
71. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kronológiája
72. A forradalom és szabadságharc (képeskönyv/képgy
�
jtemény) 73. A magyar szabadságharc (vaktérkép)
84. A magyar szabadságharc (fali térkép) 85. A honvédség fegyvernemei,
egyenruhái, fegyverei (oktatótábla) 86. Az 1848-1849-es forradalom és
szabadságharc kronológiája (id
�
szalag) 87. Az egységes Olaszország és
Németország kialakulása (fali térkép)
88. A Balkán-háborúk (fali térkép) 89. Európai szövetségi rendszerek és
hatalmi törekvések 1873-1914 között (oktatótábla)
90. Az impresszionizmus (oktatótábla) 91. A nemzetállamok és az imperializmus
korának kronológiája (id
�
szalag) 92. Magyarország közigazgatása 1914-
ben (fali térkép) 93. Az Osztrák Magyar Monarchia (fali
térkép) 94. Az Osztrák-Magyar Monarchia
államszervezete és m
�
ködési elvei (oktatótábla)
80. A Kádár-korszak (video) 81. A Magyar Köztársaság
államszervezete (transzparens) 82. Elitkultúra és tömegkultúra a
jelenkorban (video) 83. A jelen ökológiai problémái (video)
74. A forradalom és szabadságharc tanulásához, tanításához, az ismeretek ellen
�
rzéséhez készült feladatlapok
75. A nemzetállamok és az imperializmus
95. Pártviszonyok a kiegyezés után (oktatótábla)
96. A magyarországi polgárosodás kibontakozása (id
�
szalag) 97. Ausztria és Magyarország
TÖRTÉNELEM 9–12. évfolyam 456 korának kronológiája
76. A nemzetállamok és az imperializmus korának m
�
vel
�
déstörténete (képeskönyv/képgy
�
jtemény) 77. A nemzetállamok és az imperializmus
korának tanulásához, tanításához, az ismeretek ellen
�
rzéséhez készült feladatlapok
78. A magyarországi polgárosodás kibontakozásának kronológiája
79. A dualizmus korának m
�
vel
�
déstörténete (képeskönyv/képgy
�
jtemény) 80. Az Osztrák-Magyar Monarchia
(vaktérkép) 81. A polgárosodás magyarországi
kibontakozásának tanulásához, tanításához, az ismeretek ellen
�
rzéséhez készült feladatlapok 82. A világ kronológiája 1914-1929 83. M
�
vel
�
déstörténet. Európa, USA 1914-1929 (képeskönyv/képgy
�
jtemény) 84. Az I. világháború (vaktérkép)
összehasonlító mutatói: gazdaság, népesség, terület, etnikumok (oktatótábla)
98. Az Osztrák-Magyar Monarchia nemzetiségei és f
�
bb demográfiai mutatói (fali térkép)
99. Az I. világháború (fali térkép) 100. Az orosz forradalmak és a pártállam
kiépülése (oktatótábla) 101. Az "izmusok" (oktatótábla) 102. A világ kronológiája 1914-1929
(id
�
szalag) 103. Az Osztrák Magyar Monarchia
felbomlása (fali térkép) 104. Hadm
�
veletek Magyarország területén 1918. X- 1919.
VIII. (fali térkép) 105. Magyarország kronológiája 1914-
1931 (id
�
szalag) 106. A II. világháború Európában 1939.
IX. 1 - 1942. XI. 18. (fali térkép) 107. A II. világháború Európában 1942.
XI. 19 - 1945. V. 8. (fali térkép). 108. A II. világháború a Csendes-óceán
térségében (fali térkép) 85. Az 1914-1929 közötti világesemények
tanulásához, tanításához, az ismeretek ellen
�
rzéséhez készült feladatlapok
86. Magyarország kronológiája 1914-1931
87. Magyarország m
�
vel
�
déstörténete 1914-1931 (képeskönyv/képgy
�
jtemény) 88. Az Osztrák-Magyar Monarchia
felbomlása (vaktérkép) 89. Az 1914-1931 közötti magyar
történelem tanulásához, tanításához,
109. Világesemények kronológiája 1929-1945 (id
�
szalag) 110. Magyarország revíziós
területgyarapodásai (fali térkép) 111. A II. világháború hadm
�
veletei Magyarországon (fali térkép)
112. Magyarország kronológiája 1931-1945 (id
�
szalag) 113. A Föld államai (fali térkép) 114. Európa 1949-ben (fali térkép) 115. Az európai integráció (oktatótábla) 116. Az ENSZ és intézményei (id
�
szalag) 117. A jelenkor kronológiája (id
�
szalag)
TÖRTÉNELEM 9–12. évfolyam 457 az ismeretek ellen
�
rzéséhez készült feladatlapok
90. Világesemények kronológiája. 1929-1945
91. Életformák a harmincas években (képeskönyv/képgy
�
jtemény) 92. A II. világháború
118. A Magyar Köztársaság közigazgatása (fali térkép)
119. A Magyar Köztársaság államszervezete (oktatótábla)
(képeskönyv/képgy
�
jtemény)