Tudomány – politika – diplomácia Teleki Pál, a Moszul

142 Külügyi Szemle

Gróf Teleki Pál (1879–1941) neve és tevékenysége Magyarország 1920–1921 és 1939–1941 közötti

miniszterelnökeként közismert,2 de tudo-mányos munkássága a közvélemény előtt jóformán ismeretlen.3

A földrajztudós Teleki Pál

A sokoldalúan képzett erdélyi gróf a ma-gyar mellett németül angolul franciául és románul is beszélt, továbbá holland és olasz nyelven olvasott. Tudományos hír-nevet 1909-ben, a Budapesti Tudomány-egyetem földrajzoktatójaként szerzett, az Atlasz a japáni szigetek cartographiájának történetéhez. A Japántól keletre fekvő aranyszigetek felfedezésére 1639-ben ki-küldött Quast M. és Tasman J. A. kapitá-nyok hajónaplójának hollandus szövegével és magyar fordításával című munkájával.4 A művön nyolc évig dolgozott. Az atlasz-ról egy évvel a megjelenés előtt már a gen-fi Nemzetközi Földrajzi Kongresszuson is beszámolt. A nagyszerű munkát 1911-ben a Francia Földrajzi Társaság Jomard-díjjal ismerte el, és Teleki Pált 1913-ban bevá-lasztották a nemzetközi Térképtörténeti Bizottságba. Teleki a székfoglaló beszédét 1917-ben, „A földrajzi gondolat története” címmel tartotta a Magyar Tudományos Akadémián.5 Tiszta és világos filozófiai érvelésen alapuló tanulmánya történettu-dományi szemlélettel mutatja be, hogy a

geográfia tudománya hidat képez a böl-csészettudományok és a természettudo-mányok között. A mű bizonyítja, hogy szerzője ismerte a történelem, a néprajz, a statisztika, a demográfia, de a meteo-rológia és a közgazdaságtan eredményeit és kutatási módszereit is. Rendszeresen tanulmányozta a nemzetközi szakirodal-mat, és tudjuk, hogy munkásságával kora legtöbbet idézett földrajzosai közé tarto-zott.

Teleki különleges figyelemmel fordult a térképészet felé. Egyik leghíresebb műve az első világháborút lezáró béketárgyalá-sokra készített „Magyarország néprajzi térképe”.6 Az 1910-es népszámlálás alap-ján szerkesztett 1:1 milliós léptékű térkép módszertani újítással is szolgált.7 A tér-kép elkészítésekor Teleki arra törekedett, hogy a nemzetiségek és az általuk lakott területek aránya közti viszonyt is megje-lenítse, hogy így a népsűrűség is kitűnjék a lakatlanul maradt terület nagyságából. A munka tizenkét színnel jeleníti meg a Kárpát-medencében élő nemzetiségeket. A számos kiadást megért mű megjelent magyar, német, francia és angol szöveg-gel is. Ez volt az egyetlen térkép, amelyet az 1920-as párizsi béketárgyalás résztve-vői egyáltalán megtekintettek… Ott kap-ta a nevét is, a magyar nemzetiséget jelö-lő színről: Carte rouge. A térképet ugyan nem fogadták be hivatalos dokumentum-ként, de a szerző tudományos munkáját

Tudomány – politika – diplomáciaTeleki Pál, a Moszul-bizottság tagja1

2015. ősz 143

Tudomány – politika – diplomácia

nagyra értékelték a politikusok. Ezért hívta meg a Népszövetség Telekit az 1924. szeptember 30-án létrehozott, há-romtagú Moszul-bizottságba, amely Tö-rökország és Irak új határát volt hivatott kijelölni.

A Moszul-konfliktus háttere

Az antant hatalmak – Nagy-Britannia, Franciaország és Oroszország – már az első világháború alatt kidolgoztak egy, az Oszmán Birodalom felosztására vonat-kozó titkos tervet. Ez volt az 1916. május 16-iki keltezésű Sykes–Picot-terv, amely a két tárgyaló, az angol Sir Mark Sykes (1879–1919) és a francia Georges Picot (1870–1951) nevét viselte. (1. térkép.) Az Oszmán Birodalom 1918. október 30-án, a múdroszi fegyverszünettel kapitulált. Az 1920. augusztus 10-i sèvres-i béke-szerződés értelmében – amelyet azonban sohasem ratifikáltak – a 37. szélességi foktól délre eső nem török területek a Népszövetség felügyelete alá kerültek, és később Nagy-Britanniának (Irak, Jordá-nia, Palesztina), illetve Franciaországnak (Libanon, Szíria) a mandátumai lettek. Görögországnak az (Isztambul nélküli) európai török területeket és Szmirna (ma İzmir) körzetét ígérték, a tengerszorost pedig nemzetközi ellenőrzés alá vonták.

Musztafa Kemal Atatürk pasa eredmé-nyes katonai nyomása azonban az antant hatalmakat a sèvres-i béke felülbírálatára késztette. Új szerződéssel, az 1923. júli-us 24-én kötött lausanne-i békével ga-rantálták Törökország szuverenitását az európai részei és Anatólia, valamint

(korlátozással) a tengerszoros felett. A lausanne-i béke egyidejűleg elismerte az arab területek leválását Törökország-ról – anélkül azonban, hogy tisztázták volna a Moszul környéki, olajban gaz-dag területek északi határvonalát. En-nek diplomáciai hátterében a briteknek a Moszul régióbeli előrenyomulása állt, mivel a politikájukban az Oszmán Bi-rodalom felosztását a stratégiai szem-pontok mellett az olaj dominálta.8 (2. térkép.)

A Népszövetség Tanácsa 1924. október 29-én elfogadta a Hjalmar Brantingről (1860–1925), a Népszövetség svéd je-lentéstevőjéről Branting- vagy brüsszeli vonalként ismert ideiglenes demarkációs vonalat, az angol és a török delegáltak pedig „méltányolták” a döntést.9 (3. tér-kép.) Ezt a vonalat a Népszövetség által kiküldött határkijelölő bizottság, az ún. Moszul-bizottság javaslatáig, illetve a Népszövetség Tanácsának a jóváhagyó döntéséig a vitatkozó felek csapatai nem léphették át. A terv elfogadása után két nappal a Moszul-bizottság tagjainak a kiléte is ismertté vált: a bizottság ve-zetésére Carl Einar Thure af Wirsén (1875–1946) svéd diplomata, Svédország bukaresti nagykövete kapott megbízást, és Teleki Pál mellett, harmadik tagként a belga Albert Paulis (1875–1933) nyug-állományú ezredest jelölték. A bizottság titkárságát kezdetben az olasz Marcello Roddolo, a Népszövetség titkárságának egyik hivatalnoka, később pedig a svájci Horace de Pourtalès vezette, aki koráb-ban Albániában volt egy hasonló megbí-zatású bizottság titkára.


Klinghammer István

Az ún. Moszul-kérdéssel, illetve az annak megoldására létrehozott Moszul-bizottság munkájával foglalkozó – a témát az 1923-as lausanne-i békétől a bizottság 1925-ös zárójelentésén át a kérdést lezá-ró 1926-os Angora (Ankara)-szerződésig felölelő – levéltári anyag és irodalom bő-ségesen található a Népszövetség genfi könyvtárában.10

Teleki a Moszul-bizottságban

A bizottság tagjai 1924 decemberében tájékozódó látogatást tettek Londonban és Ankarában, s az angol és török tanács-adókkal kiegészült testület 1925. január 31-étől már Moszulban tevékenykedett. Azt vizsgálták, hogy a vitatott terület lakossága Törökországhoz vagy Irak-hoz kíván-e tartozni. Kérdezősködtek a népesség minden rétegében, az egyházi hatóságoknál, a néptörzsek főnökeinél, a jelentős kereskedőknél és a fontos sze-mélyeknél, orvosoknál, ügyvédeknél. A bizottság felmérte a korábbi oszmán provinciák, délen Moszul vilajet, észa-kon pedig Van vilajet népességeloszlá-sát és a népesség etnikai szerkezetét. Az utóbbiban csak Hakkari szandzsák terü-letére terjedt ki a vizsgálat. (Egy vilajet [provincia] több szandzsákra [kormány-zati kerületre] oszlott. A 19. században az egyes kerületek hovatartozása és fontossági sorrendje, valamint az, hogy hol futott a határuk, gyakran változott. Sőt, nem ritkán még a vilajethatárokat is pontatlanul határozták meg.)11 A vilaje-tek arab és török (türkmén) kisebbsége az új iraki állammal, illetve az atatürki

Törökországgal kívánt fúziót, míg a kurd többségnek a társadalmi szerveződésük és a belső hatalmi konstellációk miatt korlátozott játéktere maradt.12

A terepen végzett földrajzi-statisz-tikai jellegű vizsgálatok elsősorban a földrajztudós Teleki Pálra jutottak. Te-leki a Kis-Záb folyó két oldalán fekvő vidékeket, különösen Kirkuk, Moszul, Zahó, el-Amádíja, Arbil (Erbil) és esz-Szuleimáníja vidékét térképezte fel. Vizs-gálta az arab és kurd nemzetiségű népes-ség földrajzi eloszlását, a nomád törzsek vándorútjait, a felföldek és alföldek lakói közötti tradicionális kapcsolatokat. Tele-ki három hónap alatt megalkotta Észak-Irak komplex geográfiai képét. Leírta a terület szociális és gazdasági viszonya-it, a távolabb fekvő régiókkal fennálló kereskedelmi kapcsolatokat. Különös figyelmet fordított a két hajózható folyó, a Tigris és az Eufrátesz szerepére, mivel ezek eltérő gazdasági területeket kötöttek össze. (Teleki később, a bizottság jelen-tése után egy külön, térképpel illusztrált tanulmányt publikált Észak-Irak kistá-jairól: a tizenöt tájtípusról és a politikai határok variációiról. A térképen jelölte az „olaj első jelentkezési nyomait, a fúrás-lyukakat és az olajkutakat”.13)

Teleki geográfusként és kartográ-fusként tudta, hogy a kis méretarányú (ezért nem elég részletes) és nem köz-vetlen, a terepen történt adatfelvétellel készült etnikai térképek adatai sok té-vedést és hibát hordoznak. A kis méret-arányból adódó általánosítás (generali-zálás) miatt a nemzetiségek népsűrűsé-gét kevésbé jellemzően tükrözik, és így

2015. ősz 145


a létszámviszonyok torzulnak. Az ilyen térképeken a kisebbségeket az uralkodó számarányú népcsoportok „kitakarják”. Az etnikai csoportok között határozott vonalú határok szerepelnek, holott ilyen határok a valóságban nem léteznek. A ki-sebbség által ténylegesen elfoglalt, illetve az etnikailag kevert területek képét nem reálisan adják vissza. A térképszerkesz-tők a „kisebbség” fogalmat nem azonos módon értelmezik. A kis méretarányú térképek a kisebbségnek csak egyetlen jellemzőjét mutatják be (pl. nyelv, val-lás, rassz), holott az etnikai népcsoportok között számos további különbség vagy azonosság állhat fenn (pl. az általános településtípus, a gazdasági-foglalkozá-si aktivitás, a kulturális kapcsolatok, a képzettségi színvonal, a tradíciók stb.). A térképészeti hiányosságok és a kon-cepcionális nehézségek mellett a néprajzi térképek (mint egyébként minden térkép) mindig csak a való helyzet pillanatfelvé-telei.14 Ez a letelepedett, nem vándorló népesség esetén nem jelent nagy problé-mát. Az erős vándormozgásoknak (mig-rációnak) kitett területeken azonban a térkép által közvetített kép erősen függ az adatfelvétel időpontjától – még akkor is, ha a két adatfelvétel között eltelt idő-köz viszonylag rövid.

Nos, a Moszul-bizottság munkájában mindezek a térképészeti problémák je-lentkeztek!

A három, 1:2,1 milliós méretarányú kéziratos térkép (4/a, b, c), amely az etni-kai csoportok Moszul környéki eloszlá-sát mutatja, különböző adatfelvételi eljá-rással és kartográfiai ábrázolási móddal

készült. Az etnikai csoportok elhelyez-kedésével kapcsolatos adatokat pedig különböző időpontokban rögzítették. Az első (4/a) térképet a brit kormány meg-bízásából készítették, és Törökország és Irak határvitájának a megoldásához a bri-tek ezt bocsátották 1924. augusztus 14-én a Népszövetség rendelkezésére.15

A második (4/b) térképet szintén a bri-tek készítették, de a török fél juttatta el a Moszul-bizottságnak, 1924. szeptember 5-én.16 Utóbb kiderült róla, hogy a török kormány által megadott 1910-es kiadási év, illetve a kiadóként megjelölt brit Ki-rályi Földrajzi Társaság téves adat. Azok egyetlen szóba jöhető térképe, az 1:2 milliós léptékű Map of Eastern Turkey in Asia, Syria and Western Persia ugyan valóban 1910-ben jelent meg, de néprajzi felülnyomás nélkül. A valóság az, hogy az 1910-es térkép litográfiája (kőnyoma-ta) 1918 júliusa után került a brit vezérkar földrajzi szekciójához. A néprajzi tarta-lom felülnyomása már ott készült, és az anyag az No. 2901 vezérkari sorozat-számmal ellátva került 1919 januárjában a Királyi Földrajzi Társasághoz. (A két térkép nyomata a Népszövetség levél-tárában nem található meg; csak Teleki Pál összehasonlítási céllal, pauszpapírra készült vázlata és a Moszul-bizottság je-lentéséhez csatolt változat maradt fenn.)

A harmadik (4/c) térképet, a Moszul-bizottságét Teleki Pál szerkesztette; az adatokat a bizottság a helyszínen gyűj-tötte össze hozzá.17 (Ezt a térképet, akár-csak a bizottság zárójelentéséhez csatolt tíz térképből nyolcat, Budapesten litogra-fálták.)


Klinghammer István

A három térkép adatai különböző sta-tisztikai forrásokon alapulnak. Ebből következik, hogy a kisebbségekre vonat-kozó anyagok részben ellentmondóak, hiszen mind az adatfelvételek időpontja, mind a számlálást végző hivatalok becs-lése különbözik.18 (A becslések eltérése-it nem lehet csak a hivatalok „politikai állásfoglalása” terhére írni, mert tény, hogy a népesség egy része nomád, akik rendszeresen vándorolnak.) Másrészt ko-moly problémát jelentett, hogy a térképek szerkesztőinek a kisebbség fogalmáról alkotott véleménye igen eltérő volt. Me-lyik népcsoport tekinthető kisebbség-nek? Egyáltalán hány etnikai csoport él a területen? Ezek a népcsoportok milyen kapcsolatban állnak egymással?

A Moszul-bizottság térképe és a má-sik két (az angol és a török) mappa kö-zötti különbség jelentős. Az eltérés fő oka az alkalmazott szerkesztési elvben rejlik. A brit, illetve a török kormány által a Népszövetségnek benyújtott tér-képek nem vették figyelembe a népsű-rűséget, míg Teleki térképe azt is érté-keli. Nyilvánvaló, hogy a népsűrűség megoszlása torzul, ha a nagy lakatlan területeket nem annak – lakatlan nagy területnek – ábrázolják. A térképek mindegyikén a kis méretarányú nép-rajzi térképek három alapproblémája jelentkezik: különböző adatforráso-kat használnak, eltérő elvek alapján szerkesztett térképeket kompilálnak, és nem azonos ábrázolási módot alkal-maznak. Az ezekből eredő különbségek a tárgyalások során különös jelentőséget kaptak. A Moszul-bizottság térképén

minden négyzetmilliméter – függetlenül attól, hogy milyen színnel töltötték ki – ugyanannyi főt jelöl. Ez azt jelenti, hogy erről a térképről nemcsak az egyes etni-kai csoportok területi eloszlása, hanem a csoportok becsült létszáma is egyszerű-en leolvasható.

Három hónapi intenzív munka után a bizottság befejezte a küldetését, és azt ja-vasolta a Népszövetségnek, hogy a vizs-gált területet ne osszák fel! Javaslatukban elismerték a brüsszeli egyezménnyel ideiglenesen meghatározott demarkáci-ós vonalat, és döntésükkel ellenálltak az arra irányuló politikai nyomásnak, hogy a régiót a Kis-Záb folyó mentén megosz-szák. Ha ugyanis azt végrehajtották vol-na, azzal az évszázadok óta együtt élt kurd népcsoportokat elválasztották volna egymástól. A bizottság bölcs szemléle-tét tükrözi a zárójelentés azon ajánlása is, hogy a kurd területeken a kurd nyel-vet kellene használni a hivatalokban, az igazságszolgáltatásban és az iskolai okta-tásban.

Az 1925. július 16-án leadott, s augusz-tus 7-én nyilvánosságra hozott jelentésről szóló döntést a Népszövetség elodázta: inkább kiküldte Johan Laidoner (1884–1953) észt tábornokot és négy munkatár-sát, hogy azok tegyenek jelentést a határ-vidéken kialakult helyzetről. Laidoner a küldetése végén azt állította, hogy a leg-több incidens kétségtelen oka a térképek pontatlansága, és a konfliktus mindaddig elkerülhetetlen lesz, amíg a határvonal nem húzzák meg pontosan.

Eközben az Állandó Nemzetközi Bí-róság török szorgalmazásra foglalkozni

2015. ősz 147


kezdett a határvillongások kérdésével.19 Végül a törökök vádját elutasította, a Népszövetség Tanácsa pedig azt köve-tően, 1925. december 25-én a Moszul-bizottság nézetével megegyező határo-zatot hozott. Törökország azonban azt is elutasította. Csak az érintett hatalmak – Nagy-Britannia, Törökország és Irak – közötti további hosszas tárgyalások után, 1926. június 5-én sikerült megegyezni a határok szabályozásáról, amely csak je-lentéktelen mértékben tért el a brüssze-li vonaltól és ezzel a Moszul-bizottság ajánlásától. Ez volt az angorai (ankarai) szerződés.20

Az angorai szerződés 3. pontja megha-tározta, hogy a határ kimérésére egy bi-zottságot hoznak létre. A szerződő felek két-két tagot jelöltek, és bizottsági elnök-nek a svájci államelnök által javasolt sze-mélyt, a Zürichi Műszaki Egyetem geo-dézia és topográfia professzorát, Carl Fri-dolin Baeschlint (1881–1961) fogadták el. A több száz kilométer hosszú határ kitű-zésének a munkálatai 1927 nyarán foly-tak. A kijelölt határt mindkét oldal res-pektálta. (1931–1933 között Irak és Szíria határát is rögzítették. A Népszövetség arra a munkára egy háromfős határkije-lölő bizottságot küldött ki, Frédéric Iselin (kb. 1880–1970) svájci mérnök vezetésé-vel, egy spanyol és egy svéd taggal.)21

Zárógondolat

Telekinek a Moszul-bizottságban vég-zett munkája és a teljes tudományos te-vékenysége ma is érvényes és meggyőző üzenetet hordoz: területi vitákban a prob-

lémák és a konfliktusok semmiképpen sem a politikai erők pillanatnyi helyze-te és gazdasági érdeke alapján oldhatók meg.

Hosszú távra érvényes megoldások ak-kor születnek, ha azok a történelmi múlt és a földrajzi környezet (domborzat, klí-ma, hidrológia), a közlekedési útvonalak, a természeti erőforrások, a kereskedelmi kapcsolatok, a népsűrűség és az etnikai csoportok tényleges eloszlásának ismere-tén alapulnak. A határok bármiféle meg-változtatása nem „csupán” az érintett terület politikai sorsát határozza meg, hanem az életfeltételeket, az ott élő né-pesség jövőjét is.22

Klinghammer István

Jegyzetek

1 A cikk alapja: Klinghammer István és Gercsák Gábor: „Pál Teleki (1879–1941) – a Politician, Diplomat and Map-Maker from Hungary” címmel, a 17th International Conference on the History of Cartography – Cartography and Diplomacy. Lisbon, 6–10 July 1997 című konferencián tartott előadása; Klinghammer István – Gercsák Gábor: „Der ungarische Geograph Pál Teleki als Mitglied der Mossul–Komission”. Cartographica Helvetica, No. 19. (1999). 17–25. o. (dokumentáció: Markus Oehrli).

2 Lásd például: Tilkovszky Lóránt: Teleki Pál. Legenda és valóság. Budapest: Kossuth Könyv-kiadó, 1969. (Angolul: Pál Teleki [1879–1941] A Biographical Sketch. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1974.); Csicsery-Rónay István–Vígh Károly (szerk.): Teleki Pál és kora. A Teleki Pál emlékév előadásai. Budapest: Occidental Press, 1992.

3 Hogy a tudós Telekit bemutató írásokból né-hányat említsünk: Papp-Váry Árpád: „Teleki


Klinghammer István

Pál a kartográfus”. In: Teleki Pál és kora…, 79–101. o.; Gunda Béla: „Teleki Pál az etno-gráfia határán”. In: Uo. 102–111. o.; George Kish: „Paul Teleki 1879–1941”. Geographers Bibliographical Studies, No. 11. (1987). 139–143. o.

4 Teleki Pál: Atlasz a japáni szigetek carto-graphiájának történetéhez. A Japántól keletre fekvő aranyszigetek felfedezésére 1639-ben kiküldött Quast M. és Tasman J. A. kapitányok hajónaplójának hollandus szö-vegével és magyar fordításával. Budapest: Kilián Frigyes utóda M. Kir. Könyvkereske-dő, 1909; Paul Teleki: Atlas zur Gesichte der Kartographie der Japanischen Inseln. Nebst dem holländischen Journal der Reise Mathys Quasts und A. J. Tasmans zur Entdeckung der Golsinseln im Osten von Japan i. d. J. 1639 und dessen deutscher Übersetzung. Buda-pest–Lipcse: k. n., 1909. (Reprint: Nendeln, Liechtenstein: Kraus, 1966.)

5 Teleki Pál: A földrajzi gondolat története. Essay. Budapest: Szerzői kiadás, 1917. (Má-sodik kiadás: Teleki Pál: A földrajzi gondolat története. Budapest: Kossuth Kiadó, 1996.)

6 Teleki Pál: Magyarország néprajzi térképe a népsűrűség alapján. Budapest: Klösz György és fia Térképészeti Műintézet, 1920. („Carte Rouge”. A kézirat 1:200.000-es, kinyomtatva 1:300.000-es és 1:1 milliós méretarányban.); Klinghammer István: „Lapok a Kárpát-me-dence etnikai térképezésének történetéből”. Magyar Tudomány, No. 6. (2010). 663–673. o.

7 Teleki Pál: Un systéme de cartes etnographiques et son emploi pour des regions de densités différentes. In: Comptes rendus du Congrés international de géographie, Varsovie 1934. Varsó: Mianowskiego, 1936. 279–283. o.; Irmédi-Molnár László – Berthold Carlberg: „Graf Paul Teleki †”. Petermanns Geographische Mitteilungen, Vol. 87. No. 7–8. (1941). 292–294. o.; Kish: i. m. 141 o.

8 David McDowall: A Modern History of the Kurds. London – New York: I. B. Tauris, 1996. 115–150. o.; Peter Sluglett: „Oil and Insolvency: Political and Economic Problems, 1924–1926”. In: Britain in Iraq 1914–1932. London: MERIP, 1976. 103–140. o.

9 Journal Officiel [de la] Société des Nations, Vol. 5. No. 11. (1924). 1660. o.; H. I. Lloyd: „The Geography of the Mosul Boundary”. The Geographical Journal, Vol. 68. No. 2. (1926). 104–117. o.; C. H. D. Ryder: „The Demarcation of the Turco–Persian Boundary in 1913–14”. The Geographical Journal, Vol. 66. No. 3. (1925). 227–242. o.

10 A Moszul-bizottság aktái: Genf, Palais des Nations, Bibliothéque des Nations, Archives de la Société des Nations (a továbbiakban: ASN): S13– S15 doboz; a Népszövetség tit-kárságának aktái: ASN R605–R610 doboz és COL50 doboz; Pierre Bruneau: „La Question de Mossoul”. L’Europe nouvelle, Vol. 6. No. 5. (1923). 138–140. o.; A. Poidebard: „Mossul et la route des Indes”. Documents économiques, politiques, scientifiques publiées par „L’Asie Française”, No. 8. (1923). 23–30. o.; Paul Gentizon: „La question de Mossoul”. L’Europe nouvelle, Vol. 7. No. 339. (1924). 1042–1044. o.; Basil Nikitine: „Quelques Observations sur la Question de Mossoul”. L’Asie Française, Vol. 24. No. 220. (1924). 115–118. o.; E. af Wirsén, P. Teleki és A. Paulis: „Question de la frontiére entre la Turquie et l’Irak. Rap-port présenté au Conseil par la Commission constituée en vertu de la résolution du 30 septembre 1924”. ASN Doc. C. 400. M. 147. 1925. VII. (16. Juli 1925). (Megjelent 1925. augusztus 7-én.); Georges Ottlik: Annuaire de la Société des Nations 1920–1927. Lausanne–Genf: Payot, 1927. 384–389. o.

11 Andreas Birken: Die Provinzen des Osmanischen Reiches. Wiesbaden: Reichert, 1976. (Beihefte zum Tübinger Atlas des Vorderen Orients. Reihe B. 13.)

12 Cecil John Edmonds: Kurds, Turks and Arabs: Politics, Travel and Research in North-Eastern Iraq 1919–1925. London, New York és Toronto: Oxford University Press, 1957. 386–434. o.; Ferhad Ibrahim: Die kurdische Nationalbewegung im Irak. Eine Fallstudie zur Problematik ethnischer Konflikte in der Dritten Welt. Berlin: Schwarz, 1983. 296. o.; Arnold Hottinger: „Der zweihundertjährige Krieg. Ein Volk zwischenallen Fronten”. In: Die kurdische Tragödie: Die Kurden –

2015. ősz 149


verfolgt im eigenen Land (szerk. Bahman Nirumand). Reinbek bei Hamburg: Rowohlt, 1991. 30–51. o.

13 Teleki Pál: „A moszuli vitás terület termé-szetes tájai és határai”. In: Magyar Földrajzi Évkönyv az 1926. évre (Szerk. Teleki Pál, Karl János és Kéz Andor). Budapest: Magyar Föld-rajzi Intézet R.T., 1926. 54–57. o., 1. térkép.

14 Ervin Orywal – Katharina Hackstein: Ethnischen Gruppen des Vorderen Orients. Quellen und Kommentare zur Übersichtskarte A VIII 13 des „Tübingen Atlas des Vorderen Orients”. Wiesbaden: L. Reichert, 1991. (Beihefte zum Tübinger Atlas des Vorderen Orients Reihe B. 91.)

15 „Carte dressée d’aprẻs la carte ethnographique présentée par la gouvernement britannique devant la Société des Nations en Septembre 1924”. Sohrawardi.blogspot.fr, http://sohrawardi.blogspot.fr/2015/02/les-peuples-du-kurdistan-du-sud-en.html. Letöltés ideje: 2015. november 25.

16 „Carte dressée d’aprẻs la carte ethnographique de la Turquie d’Asie orientale, Syrie et

Pérse occidentale, publiée en 1910 par Société Royale de Géographie á Londres”. Sohrawardi.blogspot.fr.

17 „Carte ethnographique du territoire contesté, dressée par la Commission d’aprẻs les derniẻres statistiques établies par le Gouverment de l’Irak (1922–1924)”. Sohrawardi.blogspot.fr.

18 „Les statistiques et les cartes présentées par les deux Hautes Parties á Lausanne et devant le Conseil de la Société des Nations sont trẻs peu exactes”. L. a Moszul-bizottság zárójelen-tése, 1925. 57. o.

19 Quincy Wright: „The Mosul Dispute”. The American Journal of International Law, Vol. 20. No. 3. (1926). 453–464. o.

20 Recueil des Traités [de la] Société des Nations, Vol. 64. No. 1–4. (1927). 388–399. o.

21 Stephen Longring: Iraq, 1900 to 1950. A Political, Social and Economic History. Lon-don: Oxford University Press, 1953. 217–218. o.

22 Teleki etnikai térképezési módszere két évti-zeddel később, Izrael határainak a kijelölésé-nél újra szerepet kapott. L. Gunda: i. m. 108 o.

http://sohrawardi.blogspot.fr/2015/02/les-peuples-du-kurdistan-du-sud-en.html




Klinghammer István

1. térkép: A Sykes–Picot-terv

2. térkép: Moszul vilajet környéke

2015. ősz 151


3. térkép: Az ún. Branting-vonal (vékony, megtört folyamatos vonal)

4/a térkép: A brit kormány megbízásából készült térkép


Klinghammer István

4/b térkép: A brit Királyi Földrajzi Társaságnak tulajdonított térkép

4/c térkép: A Moszul-bizottság térképe