„… a mítosz sem nem igaz, sem nem hazugság…”

Várkonyi Nándor

látomása az emberi kultúra kialakulásáról

Jelige: PL070907

o l d a l | 2

Tartalom

Bevezető gyanánt .......................................................................................................................... 4

Miért pont a mítoszok? .............................................................................................................. 5

Várkonyi Nándor ........................................................................................................................... 7

Élete .......................................................................................................................................... 8

Sziriat oszlopai ............................................................................................................................ 11

Az elsüllyedt kultúrák mítosza ................................................................................................. 11

Vízözön – Atlantisz – Emberfeletti ember ........................................................................... 13

Az elveszett Paradicsom mítosza ............................................................................................. 16

Az ember-mítosz .................................................................................................................. 16

A régi ember ........................................................................................................................ 17

Teremtés – Paradicsom - Bűnbeesés ................................................................................... 18

Az ötödik ember – A szellem süllyedése az anyagba ............................................................... 22

Az öt nemzetség ................................................................................................................... 22

Aranykor – ezüstkor – rézkor – vaskor ............................................................................... 23

Van-e megváltás? ................................................................................................................ 24

Keresztény és kereszttelen ................................................................................................... 25

Végezetül .................................................................................................................................... 31

Irodalomjegyzék .......................................................................................................................... 34

o l d a l | 3

Az ember még nem ember,

csak hadonászó veszélyes kamasz.

Az ember akkor lesz ember,

ha átvilágítja mélyéig önmagát,

s a benső világosságból

környezetére sugarat bocsát.

/Weöres S./

o l d a l | 4

Bevezető gyanánt

Válság… válság… válság… Gazdasági, pénzügyi, ökológiai, morális, egyszóval globális.

Halljuk mindennap, harsogja a média, beleépül mindennapjainkba, életünk minden területére

kihat, saját bőrünkön, húsunkban, vérünkben érezzük: valami nincs rendben a világunkban.

Vagy semmi sincs rendben? Volt valaha? És hogy lehetne rendben? Mi a Rend? Van-e minta?

Várkonyi azt mondja – Hamvas Béla véleményével összecsengve –, hogy a válság a

történelem folyamatának lényegi velejárója, s az elidegenedés rögtön a bűnbeeséssel kezdődött,

amikoris az ember kiszakadt a lét egységéből. A kultúránk bukással fenyegető

válságjelenségeire a 19. század derekán kezdtek filozófiai magyarázatokat keresni. E jelenségek

– az értékek elértéktelenedése, a hagyomány kimerülése, a technicizmus térhódítása a tudás

területén a bölcsesség rovására, a tömegek hangsúlyos szerepe a politikában és a kultúrában1 –

egyre markánsabban jelentkeznek, ahogy az önhitten fejlődésnek nevezett történelem sodor

minket előre.

Az ember igazi problémái értelem szféráin kívül esnek – vallja Várkonyi.2 Ezzel azt is

mondja, hogy – csupán – ésszel, értelemmel nem megoldhatóak. Hadrendbe kell tehát

állítanunk, amink még van ezen kívül: a lelkünket, a hitünket, a képzeletünket, az intuíciónkat, a

jószándékunkat, a kitartásunkat, belátásunkat, és ki-ki amivel még rendelkezik. Dienes Ottó

meglátása szerint „Várkonyi Nándor minden leírt sorát az emberi méltóság és isteni arculat

visszanyerése érdekében tett nagyszerű kísérlet szellemisége hatja át”.3 Visszanyúl az emberiség

ősi mítoszaihoz, bennük mutatván fel az örök ember isteni vonásait, és leltárba veszi az ember

szellemi és erkölcsi produktumait.

Jelen dolgozattal az a célom, hogy bemutassam, vázlatosan ismertessem Várkonyi

Nándornak azokat a monumentális munkáit – melyet összefoglalóan Sziriat oszlopai néven

emlegetett4 –, amin szinte egész életében dolgozott, tulajdonképpen kedvtelésképpen, belső

késztetésre, hisz a mű kiadására kevés reménye lehetett az adott politikai és ideológiai

viszonyok között (és egy, erősen cenzúrázott kötet kivételével, nem is jelenhetett meg). Élete

főművének tartotta ezt a hatalmas mesefolyamot, mely végigkalauzolja a szellemi kalandozásra

kapható olvasóját az emberiség – mind az írott történelem előtti ún. régi ember, mind a

történetiség körforgásában szédelgő racionális ember – szakrális és kulturális világteremtésén.

Segítő kezet nyújt nekünk, hogy ki tudjunk mászni – vagy legalábbis a fejünket kiemelni – a

sűrű anyag-világ mocsarából, hisz jól tudja ő is, hogy „aki nem tud megnyílni a transzcendens

világ felé… az magát az életet sem tudja értékelni. Nincs empátiája a többi létező felé, s

potenciális gyilkosként hordozza érdemtelen létezésének minden terhét.”5

1 STEIGER 1996, 48-50.

2 JÓKAI 1996, 34-39.

3 DIENES 1996, 33-34.

4 Ezek: Sziriat oszlopai, Az elveszett Paradicsom, Varázstudomány, Ötödik ember. E dolgozatban a

Varázstudomány c. munkáról csak említésként esik szó, témája külön dolgozatot igényelne. 5 DIENES 1997, 14. URL: http://mek.niif.hu/01500/01525/01525.pdf

o l d a l | 5

Miért pont a mítoszok?

A mítoszok az emberiség ősi, zsigeri tudásának képzetei, képekben való megjelenítései. Képes

beszéd, azokból az időkből, amikor a gondolkodás formája az analógia volt, amikor hasonlóság,

párhuzam, megfelelés volt a világ jelenségei között, s az élet természetes élménye a

természettel–külvilággal való együtt–lét volt, nem a különállás, az elidegenedés.

Az archaikus ember belsőleg érzékelt, nem pedig elvont fogalmakban gondolkodott, tehát

a mai értelemben véve nem is gondolkodott. Az ember a Kozmosz szerves része volt.6 – véli

Dienes Ottó. Ő jegyzi meg a mandaláról is – és ez, mint látni fogjuk, szervesen illeszkedik a

mondanivalónkba – hogy annak minden ábrázolása tulajdonképpen mágikus jelkép, minden

epikus előadása mítosz, monda vagy mese. És minden mandalának számít, ami a kozmikus és

földi rendet, az isteni és emberi életet valamilyen formában összekapcsolja.7 Tehát az isteni és

emberi rend – mert ami fent van, ugyanaz mint ami lent van – nyilvánul meg a mitológiákban,

az emberiség ősmeséiben.

„A mitológiák létének és mibenlétének tényéből tehát logikailag szükségszerűen

következik, hogy az emberiség lelki vagy szellemi, értelmi kapcsolatban áll a Világegyetemmel,

a Világegyetem keletkezésével, természetével. Ha pedig ennek az alapvető jelentőségű ténynek

értékeléséhez megfelelő összefüggést keresünk, akkor érdemes figyelembe venni, hogy a lelki-

érzelmi kapcsolat, éppúgy, mint a szellemi-értelmi, kölcsönösséget tételez fel. Nem lehet

valóságos lelki kapcsolatba kerülni egy élettelen tárggyal, egy fizikai objektummal; még

kevésbé lehet szellemi kapcsolatot létesíteni egy olyan létezővel, amelynek egyáltalán

semmiféle lelki-szellemi élete nincs. Ha pedig az Ember mégis képes volt valóságos lelki és

szellemi kapcsolatban élni a Világegyetemmel, akkor ebből a mitológiai alaptényből logikailag

következik, hogy a Világegyetem lélekkel, vagy lélekkel és szellemmel rendelkező létező,

vagyis: élőlény.”8 – ezt már Grandpierre Attila csillagász mondja, akiről nem mondható el, hogy

ráció híján kergetné a felhőket, érdemes hát elgondolkodni a szavain. De térjünk vissza

rokonlélek-elődjéhez.

6 DIENES 1995, 52-58.

7 U.o. 52-58.

8 GRANDPIERRE 2002, URL: http://www.grandpierre.hu/200211/mitologia.html

o l d a l | 6

Nem annak a hangját fogják

meghallani, aki nagyobbat ordít,

hanem aki igazabbat szól. És az

nem lesz a legokosabb ember, aki

a gyűlöletet tudja, hanem az, aki

a szeretetet és a megértést.

(Wass Albert)

o l d a l | 7

Várkonyi Nándor

Ki is volt az a Várkonyi Nándor, aki hosszú évtizedek munkájával felkutatta és bebarangolta az

emberi kultúra forrásvidékét? Neve ismerősen csenghet sok ember számára, még akkor is, ha

első pillanatban nem tudjuk pontosan „elhelyezni”. Sokszor még akkor sem, ha a 20. század

magyar irodalmában elég jól eligazodunk. Ki is volt ő? Író? Irodalomtörténész?

Művészettörténész? Irodalomszervező? Lapszerkesztő? Könyvtárigazgató? Tanár? Németh

László szerint „Pécs szent embere”9, aki személyes varázsával, lebilincselő tudásával, segítő

szándékával, emberségével és nem mellesleg kitűnő szervezőkészségével maga köré gyűjtötte

Pécsett az egyetemi könyvtár kilincsét egymásnak adó tehetséges fiatalokat. A város és a térség

színvonalas szellemi életének pezsgése, az irodalmi fészek kialakulása a múlt század első

felében nagyrészt az ő jelenlétének és lelkiismeretes szervező munkájának volt köszönhető.

Feltehetjük a kérdést: mit mondhat nekünk, a 21. század információözönével

elkényeztetett (és talán ellustított) emberének egy múlt századi gondolkodó, aki napjait jórészt a

könyvtár négy fala között ülve töltötte? Elsősorban természetesen azt, ami minden igazi

megismerés alapja: Gnóthi szeauton (Ismerd meg önmagadat!). S hogy segítségünkre legyen,

bemutat minket – az emberi minőség hordozóit – saját magunknak. Sorra megmutatja,

lehámozza, magyarázza és értelmezi a különböző színezetű és tartósságú kulturális mázainkat,

hogy megcsillanhasson a napfényben az ősi, igazi tudás, az ember tudása önmagáról.

Tragikus, hogy „az úgynevezett modern ember egyre inkább megkövülő egocentrikus

burka lehetetlenné teszi, hogy a májá-világon kívül mást is át tudjon élni, s a számára adott és

látszati valóságon… túl vissza tudjon ébredni… a létezés határtalanul tágabb dimenzióira.”10

Várkonyi ebben segít nekünk. Hihetetlen munkával összegyűjti az összes fellelhető

forrásmunkát, és mintegy varázsszőnyeget sző belőle, melyen – aki hajlandó elszakadni a

földtől – elrepülhet az emberiség mesés gyermekkorába.

„Szabad szellem volt, aki a tudományban nem volt bátortalan tévedni sem”11

– mondja

róla Rácz István, és tudjuk, ez csak a nagy – és szerény – emberek jellemzője.12

De valljon erről

Várkonyi maga: „Legjobban hasonlíthatnám magam a földrajzi utazóhoz, egy olyan utazóhoz,

aki nem a Földet igyekszik fölfedezni, hanem a szellemi világot. Némiképp kalandor, mindenre

vállalkozó, és nemcsak az a célja, hogy ismeretlen területeket fedezzen föl, hanem az is, hogy

megismerje mindazt, ami annak a területnek az életében fontos lehet, és ami egyáltalán, az

ember életében fontos szerepet tölthet be.” 13

9 RÁCZ & BALÁZS 2000, 52-58.

10 DIENES 1996, 33-34.

11 Rácz & Balázs 2000, 52-58.

12 A kritika, bírálat hiányát – publikálás híján – kifejezetten hiányolta Várkonyi. Lásd: VÁRKONYI & BEBESSI

1997, 76-82. 13

VÁRKONYI & BEBESSI 1997, 76-82.

o l d a l | 8

Élete

Várkonyi Nándor a boldog békeidők gyermekeként született Pécsett 1896-ban. Három évesen a

felvidéki Nyitrára költöztek, ott töltötte gyermekkorát, és ott is érettségizett 1914-ben. Bár apja

id. Várkonyi Nándor mérnök és anyja, Éberhard Mária hét gyermeket nevelt, a meleg, családi

környezet mégsem jutott osztályrészéül. Az agresszív, goromba apa és a közönyös, elfoglalt

anya mellett a kisfiú egyfelől igen különc, önálló és önfejű, másrészt azonban befeléforduló és

szégyenkezésre hajlamos ifjúvá serdült. Szabadságszeretete, nyughatatlansága az emberek közül

a természetbe vitte – fák, folyók, hegyek szerelmese lett.

A zabolázatlan kiskamasz aztán találkozik élete meghatározó egyéniségével, Höllrigl

József archeológus művészettörténésszel. Ő ez idő tájt a nyitrai gimnázium tanára és a helyi

múzeum megalapítója, később az Iparművészeti Múzeum igazgatója. Várkonyi élete egyetlen

mesterének nevezi, és így ír róla Pergő évek című önéletrajzi írásában: „Nem született

pedagógusnak, az álláskényszer terelte erre a pályára; rendet, fegyelmet tartani nem bírt, annál

kevésbé, mert művésztemperamentum lakozott benne, továbbá kifinomult ízlés és széles körű,

magas szintű műveltség; röviden: kultúrember volt a javából, s végül, de nem utoljára a

vármegyei múzeum ‟őre‟.”14

Höllrigl a múzeum anyagának nagy részét saját maga gyűjtötte, a

majd ezeréves történelmi emlékekkel bíró környéken, és ezekre a kirándulásokra néha a fiatal,

rendkívül fogékony Várkonyit is magával vitte. „… volt ott minden, főként régészeti és néprajzi

anyag, azonkívül kultúrhistóriai és iparművészeti gyűjtemény, némi ásványtár, kövületek és sok

egyéb … Hát ez a csodavilág vonzott engem.”15

– vall visszaemlékezéseiben Várkonyi.

Beavatást kapott így a muzeológia tudományaiba, de a tanár úr nemcsak a szellemét pallérozta,

hanem követendő emberi mintát is adott az ifjú tanítványának azáltal, hogy sugárzott belőle a

tudás és a magától értetődő jóindulat.16

Ezzel az – egész életét meghatározó – útravalóval a

tarisznyájában költözik aztán a családjával Budára, ahol beiratkozik az egyetemre: bölcsészetet

tanult magyar-francia szakon, de kíváncsisága bevitte Mahler Ede professzor egyiptológiával és

asszirológiával foglalkozó előadásaira, és Pasteiner István művészettörténet-óráira is.

Mintadiáknak jóindulattal sem volt nevezhető, az egyetem avultsága és hiányosságai azonban –

s ez végül előnyére vált – önálló, autodidakta módon való tanulásra késztették.

Húsz évesen besorozták katonának, egy évre rá azonban halláskárosodása miatt

leszerelték. 1921-re hallását teljesen elvesztette. A kórházi kezelése alatt irodalmi

tanulmányokat írt, majd meg is jelennek első írásai, fordítások, novellák, esszék. Ez idő tájt lett

gróf Révay József – a későbbi filozófiai író – magántanára, és barátja. 1924-ben visszaköltözik

– véglegesen – Pécsre. A Pécsi Egyetemi Könyvtár munkatársa lett, ahol ekkor bátyja,

Hildebrand Dezső – pszichológus, filozófus - az igazgató. 32 év múlva innen megy majd

nyugdíjba. Közben fáradhatatlanul ír, fordít, publikál „amit és ahol lehet”, és doktorál a pécsi

egyetemen magyar, francia és német irodalomból.

14 VÁRKONYI 1976, 26.

15 U.o. 26.

16 U.o. 28.

o l d a l | 9

1931-ben a megalakuló Janus Pannonius Társaság alapító tagja, és a társaság tíz év

múlva induló folyóiratának, a Sorunknak a szerkesztője. Szerkesztőtársaival, barátaival élénk,

országosan is számottevő gyümölcsöző irodalmi életet generálnak Pécsett.17

Weöres Sándorral,

Kodolányi Jánossal életre szóló barátságot köt.

1956-ban nyugdíjba megy. Ekkor fog hozzá az emberi művelődés történetéről több

évtized alatt összegyűjtött óriási – e dolgozat témáját adó – anyagának rendszerezéséhez és

feldolgozásához. Ekkor már hosszú évek óta a közélettől visszavonultan él, írásait nem közlik,

az asztalfióknak ír. És ekkor tud belekezdeni az egyetlen belső indíttatásból, és nem

megrendelésre készített munkájába, melyre elsősorban – saját vallomása szerint – azért volt

szüksége, hogy megismerje, és „kimagyarázkodjon” a körülötte lévő élettel,18

és hogy

megközelítse azt a megvalósíthatatlan célt, hogy visszaszerezze azt az elveszett harmóniát,

melyet az ember hite és hagyományai szerint a Paradicsomban élt meg.

A mű első részének – annak is erősen cenzúrázott változatának – megjelenését érhette

csak meg. A többi a fiókban várta a politikai és ideológiai szelek változását, hogy aztán az

ezredforduló táján megjelenhessen, és közkinccsé válhasson. A halál is írás közben talált rá, épp

visszaemlékezéseit vetette papírra.

Hamvas Béla akár róla is rajzolhatta volna – bár élményszerűen elsősorban önmagáról

beszélt – a könyvtáros arcélét: „… a könyvtáros pedig az az ember, akinek a könyv olyan

táplálék, szenvedély, sors, szerelem, gyönyör, mámor, kaland és végzet, mint a tengerésznek a

tenger, a parasztnak a föld, a kertésznek a növény. A tudós a könyvet csak anyagnak veszi:

megnézi, olvassa, idézi és félreteszi; a költőnek a könyv csak mű: teremti, elfelejti; a tanítónak

csak eszköz merít belőle és továbbadja; a közönséges embernek csak iparcikk: olvassa, élvezi.

Senki sem nyúl a könyvhöz úgy, mint a könyvtáros, olyan csendesen és lassan, ahogy az ember

csak örök dolgokhoz nyúl: tengerhez, asszonyhoz, földhöz. Senki sem tudja, mit jelent egy jó

szerző mellé leülni, felütni csak úgy találomra és belemerülni…”19

17 Szerkesztőtársai Lovász Pál, Makay Gusztáv, Weöres Sándor, Csorba Győző, Bárdosi Németh János.

18 VÁRKONYI & BEBESSI 1997, 76-82.

19 BARTÓK 2009, URL: http://www.epa.hu/00100/00143/00072/pdf/kf_00143_2009_03_502-504.pdf

o l d a l | 10

“Az ember feljő, lelke fényfolyam,

A nagy mindenség benne tükröződik.”

(Vörösmarty M.)

o l d a l | 11

Sziriat oszlopai

Eredetileg az egész koncepció címe lett volna, melynek részei a később külön-külön megjelent

kötetek. Nevét Josephus Flaviustól kölcsönzi, aki szerint Sziriat oszlopait Seth gyermekei

állították az ősi ismeretek megörökítésére, melyek a tudás megőrzésére, átörökítésére felállított,

az ősi tudással telerótt oszlopok, melyeket nem pusztítanak el a Földet érő kataklizmák, a tűz- és

vízözönök.

Seth Ádámnak és Évának Káin és Ábel után született harmadik fia volt. Ábel, az első

emberpártól származó isteni emberiség, az égi ember, akinek áldozati füstje felfelé szállt, Káin

pedig a sötét, anyagi ember, akin a szenvedélyek uralkodnak, a harag, a bosszú, a méreg, s ezért

áldozati füstje is a földi anyag felé szállt. Káin megölte Ábelt bosszúból és féltékenységből,

vagyis az anyagi emberiség elpusztította az égi emberiséget. Seth, a harmadik gyerek nem volt

sem anyagi, sem égi: Seth ember volt, az igazi, az emberi ember, az anyagi természet feltételei

és körülményei között, de szívében származásának misztériumával.20

„Az emberiség egyetlen

tudása Seth tudása volt: az égi származásra való emlékezés, és a tiszta élet törvénye, mely az

embert a szellemvilágba visszavezeti.”21

Várkonyi címválasztása szimbolikus: összegyűjteni szándékozik mindazt, ami az

emberről tudnak a különböző emberi korok, kultúrák, tanítások, gondolkodók…

Az elsüllyedt kultúrák mítosza

Az első, nyomtatásban is megjelent része ennek az átfogó munkának, a Sziriat oszlopai, mely

eredetileg Az elsüllyedt kultúrák címet viselte. Fő tézise az, hogy az emberiség magaskultúrái

egy emlékezet előtti ősidőbe nyúlnak vissza, és hajdani keletkezési helyüket elmosta az óceán.22

Miért tűntek el? Hova tűntek? Milyen emlékeket hagytak hátra? S ezek miről vallanak?

Központi gondolata, hogy az emberiség történelmének nem a tárgyi emlékek az első

mementói – a legrégibb időkről az ősmítoszok vallanak, melyek továbbélnek mára már

érthetetlen, kaotikusnak tűnő hiedelmekben, mondákban, mesékben, álmokban, ösztönös

félelmekben, kollektív és egyéni tudatalattinkban. Bizonyítani szándékozik, hogy a régi kultúrák

szellemisége, tudása valóban a csillagos égből szállt le, jelképrendszerét onnan vette, tehát

kozmikus volt, és az emberiség közös kultúrkincsének közös magjaként univerzális.23

Több kora-ókori népnél jelen lévő hagyomány a kőbe vésett tudás, mely a kataklizmákat

túlélve örökíti az ismereteket a következő generációknak. Mert mi más állna ellen az idő

viharának – értsük azt akár konkrét értelmében, akár szimbolikusan – mint a kő? Az emberiség

első tárgyi emlékeit megmutató kőemlékeket állító megalit kultúrát legszembetűnőbben a

kolosszalitásra való törekvés jellemzi, ahol a metafizikai eszme hatalmát a megmozgatott és

megmunkált anyag nagysága érzékelteti.

20 HAMVAS 1989, 4.

21 U.o.

22 MIKLÓSSY 1999, 81-108.

23 KELEMEN 1998, 134-143.

o l d a l | 12

A Föld szinte minden pontján megtalálhatóak ezek az óriási és rejtélyes kőemlékek a

menhirek, dolmenek, tumuluszok, kromlechek, hatalmas, a levegőből látható ember vagy

állatalakok, szoboróriások, faragott sziklabarlangok, zikkuratok, piramisok… stb., melyek

rendeltetését sokszor még csak találgatni sem tudjuk, annyira távol kerültünk régi ember

szellemi világától. Kultikus hely lehetett – ennyit tudunk csak mondani. Temetkezési,

csillagászati, rituális célokra használták. Esetleg. A mindentudó ész minduntalan találgatásokba

bonyolódik. „Mintha óriások jártak volna valaha a Földön, világszerte egy megdöbbentő

méretű, rejtélyes építőerő nyomait találjuk s bennük a képzelet olyan szárnyalását, hogy a miénk

már követni sem tudja útját.”24

Az azonban biztos, valamilyen formában az emlékezet megerősítését szolgálták. Az

emlékállítás egyetemes és ösztönös emberi késztetés – tudjuk jól ezt saját magunkról is.

Kondicionálja az emlékezetet, visszatérés esetén a felismerést könnyíti, és lehetővé teszi az újra

átélést, a felidézést. Ez igaz mind térben, mind időben. Ahogy a térben, a szakrális hely

megjelölésére egy, a környezetből kiemelkedő, messziről látható tárgy az ideális (például

felállított kőszál, kő- vagy földhalom),25

úgy az időben, szakrális időként – a ciklikusan

visszatérő ünnepek, sajátos rituáléikkal emlékeztetnek a visszatérésre, a centrálisan és lineárisan

folyó idő metszéspontjaira. A tájékozódást pedig úgy térben, mint időben a csillagászat –

minden emberi tudás eredője – teszi lehetővé.

E kultúra jellemző építményei a piramisok, melyet szinte valamennyi emberi kultúra

ismer, és mindenhol szent helyet jelölnek. A vallásfilozófia a tér szakralizálásához szükséges

világhegynek tekinti, melyen keresztül lehetséges az átjárás az alsó és a felső világba, illetve

világtengelyként jelzi azt a pontot, mely körül elterül egy adott kulturális közösség világa, ahol

a vízszintesen elterülő emberek világa és függőlegesen a transzcendens világ – ember alatti és

feletti – világa kapcsolatot teremt.26

Felvetődik néhány kérdés, ha e ősi kultúra emlékeit vesszük számba: honnan jöttek e

kultúrát hordozó emberek, illetve hogy lehet megmagyarázni az egymástól áthidalhatatlan

távolságban élő közösségek kultúrájának látható rokonságát? „ A … [kora ókori] népek eredete

rejtélyes és tisztázatlan, legtöbbjüknek egyszerűen nincs múltja, egy történeti jelenben éltek

eltűnésükig, s a legmagasabb műveltségűeknek sem volt gyermekkoruk.”27

ill. „ [… a csekély

számú tárgyi] emlékeknél fontosabbak és hasonlíthatatlanul nagyobb számúak a világrészek

közti érintkezés művelődési, vallási és művészeti adalékai, mert az eszmék, a gondolatok

mindennél gyorsabban és könnyebben terjednek.”28

24 VÁRKONYI 1972, 31.

25 Ahogy a halottaink sírhelyét is földhalommal, sírkővel, álló kereszttel jelöljük; vagy bárhol a szabadban

valami helyének megjelölésére legkézenfekvőbb néhány kőből kis halmot emelni. 26

Hasonló jelképiséggel rendelkezik a szintén az egész világ kultúrkincsének részeként az élet-, vagy világfa is. 27

VÁRKONYI 1972, 104. 28

U.o. 132.

o l d a l | 13

Az indiánok ősmondáiban, mitikus elbeszéléseiben például nagy számmal szerepelnek

olyan kultúrhősök, félistenek, akik elhozták a műveltséget a kontinens népeinek, és ezek

mindegyike Keletről, az Atlanti-óceánban fekvő országból érkezik, mind hosszú szakállat visel,

mind fehér bőrű és mind hasonló véget ér: küldetésük, kultúrhéroszi tennivalóik elvégzése után

titokzatos módon eltűnnek, azzal az ígérettel, hogy egykor még visszatérnek megtérített népük

körébe. 29

Véletlen? Vagy a kontinensek közötti kulturális kapcsolat emléke?30

Az ókori nagyműveltségű népek mítoszai mind megemlékeznek őseik földjéről, amit

óriási természeti kataklizma – az istenek büntetése – miatt kényszerültek elhagyni: Atlantisz –

az Atlanti-óceánban, Gondvána – az Indiai-óceánban. Ehhez a képzethez társul a Boldogok

szigete, a Holtak szigete, mely a halál utáni lét színtereként a túlvilági élet kerete.

Vízözön – Atlantisz – Emberfeletti ember

A világpusztulásról való tudás is a közös hagyományok része, mutatva hogy ennek, vagy

ezeknek a történeti katasztrófáknak a borzalmai mélyen belevésődtek az emberiség tudatába.

„… az emberiség emlékezete mindenütt egy-egy középpont felé fordul, ahonnan a medreiből

kilépő víz üldözte el.”31

Atlantisz, illetve az elsüllyedt földrészek problematikája felmerül az

egzakt tudományok területén is, függetlenül Platóntól, az ősi regéktől, hagyományoktól. A

Közép-Atlanti Hátság például, mely az Atlanti-óceán közepén húzódik, s amely – ha valaha a

tengerszint fölé emelkedett – összefüggő kontinensként vagy hatalmas szigetcsoportként

természetes hídként viselkedhetett. Ez magyarázattal szolgálhatna a kontinentális kapcsolatokra

mind a művelődés terén, mind a növény- és állatvilág – egyébként nehézkesen magyarázható –

elterjedését figyelve.

Kérdések, talányok sora vár még a tudományos magyarázatra, a tamáskodók

meggyőzésére: Hogyan jelenhettek meg előzmény nélkül, a gazdasági és társadalmi fejlődés

tetőfokán álló kultúrák? Honnan tanulhatták az égi és a földi tér beosztásának tökéletes

ismeretét? Mi magyarázhatja azokat az ábrázolásokat, melyekhez nagy magasságból való rálátás

szükségeltetik?32 És találmányok, a csiszolt kristálylencse, a Galván-elven működő szárazelem,

a Peruban talált platinából készült tárgyak, a nem rozsdásodó acélból kovácsolt oszlop Delhiben

– mind-mind olyan technikai tudást igényelnek, melyeket tudomásunk szerint csak az újkorban

szereztünk meg. Csupa-csupa hogyan és miért… és egyre több kérdés forralja a képzeletünket,

ha a régmúlt világába kóborolunk el.

29 VÁRKONYI 1972, 244.

30 Azt mindenesetre közismert legenda, hogy a fehérbőrű, szakállas hódítók megérkezésekor a

bennszülött indiánok isteneknek kijáró tisztelettel fogadták a későbbi gyilkosokat… 31

VÁRKONYI 1972, 265. 32

Pl. Piri Reis térképe, Nazca-vonalak.

o l d a l | 14

Az özönvíz által elmosott kultúrák hordozói, az akkori – a későbbiektől eltérő

képességekkel bíró – emberiség képviselői testi mivoltukban is különböztek a ma emberétől, így

ezek a kiváltságot jelentő (illetőleg biztosító) testi jegyek, a héroszok, királyok, félistenek

ismertető jelei lettek. A kései utódok – ha a természet nem is biztosította e jegyeket számukra –

mesterségesen igyekeztek bírni, vagy legalább imitálni meglétüket, jelképekkel pótolni. Ilyen a

harmadik, mindent látó – a magasabb rendű érzékelésre képes – szellemi szem, mely

szimbolikusan a mai napig megjelenik fejdíszek közepén, vagy a homlokfestés rituáléjában. De

ilyen a nyújtott koponya is, mely a természetfölötti tudást és hatalmat jelzi, és amit

koponyatorzítással igyekeztek elérni, és csúcsos fejfedőkkel pótolni.33

Az óriás ember-előd,

mely szintén majd minden kultúrkör meséiben és ősmítosziban megjelenik, és a ritkábban

előforduló úszóhártyás v. összenőtt ujjú kéz – mind-mind a vízözön előtti ember jellemzője a

hagyományban.34

33 Ez köszön vissza a fáraók fejdíszén, a mágus- ill. boszorkánykalapokon, az óriásira kontyolt hajakban is.

34 VÁRKONYI 1972, 496.

o l d a l | 15

Nincsen Sötét Kor

Csak Önmagát Felejtő Szellem

Nincsen Sötét Kor

Csak Homályba Vesző Visszaút

Nincsen Sötét Kor

Csak Hallgatag Isten

o l d a l | 16

Az elveszett Paradicsom mítosza

Sziriat gomolygó ősmúltját elhagyva az emberiség egyetemes és alapvető kérdéseire tér át

Várkonyi: „Az elveszett Paradicsom a régi ember világképét tárja fel, s igyekszik rekonstruálni

a szellemi és lelki alkatot, amely ezt a világképet megalkotta, és mítoszaiban ábrázolta.”35

Hogyan élte a mindennapjait a hagyományok embere? Hogy látta a világot? Milyen

kapcsolatban volt embertársaival? És az isteneivel? A kérdésekre választ keresve vezeti végig

olvasóját a kezdetektől, az őskáosztól, az élet kialakulásától, és az anyag öntudatra ébredésétől

kezdve a majom-mítoszon és a darwini fejlődéselméleten át a kereszténység eszkatológikus

víziójáig.36

Vizsgálja a régi, archaikusnak nevezett ember megingathatatlan tudását saját

istengyermekségéről, és a világon ismét mindenhol felbukkanó, a bűnbeesés kozmikus

tragédiáját elmesélő mítoszokat. Dienes Ottó beavatást nyújtó műnek tartja Az elveszett

Paradicsomot – Hamvas Scientia Sacrajához hasonlóan –, aminek végső stádiumaként

beleláthatunk a lét szédítő titkaiba,37

céljaként pedig azt jelöli meg, hogy tetten érhessük azokat

a kulturális – ami ekkor még vallási is – tevékenységeket, melyek megvalósítani igyekeznek a

földi élet ideális berendezkedését. Várkonyi szerint a Paradicsom nem más, mint a „nem-kettő”

világa. Az ember úgy szakadt ki ebből az egységből, hogy a tudatosságának fokozódásával

árnyékba vonult.38

Az ember-mítosz

A mai ember megszokta azt a gondolatot, hogy a faji kiválasztódás révén, a létért való örökös

küzdelemben emelkedett ki az állatvilágból, s ha már önerőből jutott el civilizációjának

mérhetetlen magasságaiba, jogosnak érzi a primitív ősre való lenézést. Miközben állandó

bizonyításkényszerében, sokszor még alul is múlja azt.

Várkonyi a darwini fejlődéselmélet szenvedélyesen kritizálja, ami szükségszerűen adódik

abból, hogy a kozmikus emberképe összeegyeztethetetlen a természetes szelekció gondolatával.

Ebbe a kérdésbe fölösleges lenne most belebonyolódnunk, érvek-ellenérvek sorakoznak itt is,

ott is. Végső következtetése: Az ember „ivaréretté vált embrió”, aki nem járja meg a főemlősök

fejlődésútját, ebből magyarázható az emberi alkat összes karakterjegye, születéskori

gyámoltalansága is. Az ember fiziológiai értelemben koraszülött – mondatja ki a biológus Adolf

Portmannal.39

Ezzel magyarázható testi esendősége, gyámoltalansága, és az ennek

kompenzálására kialakuló fejlett értelme, „emberagya”.

35 VÁRKONYI 2009, fülszöveg

36 DÚL 1996, 43-47.

37 DIENES 1991, 64. URL: http://mek.niif.hu/01500/01580/01580.htm#19

38 MIKLÓSSY 1999, 81-108.

39 VÁRKONYI 2009, 17-36.

o l d a l | 17

Az ember szellemi különállása isten teremtményei között, nyilvánvaló. Bár nem egyedüli

birtokosa az értelemnek, hisz sok növény és állat megdöbbentő tudással rendelkezik az élet

számunkra rejtett titkairól, mégis, bennünk másféle értelem, és másféleképpen működik. Az

emberi szellem különbözősége megnyilvánul a fogalomalkotásban, mely absztrakció a

gondolataink közlésének alapfeltétele, az elvont gondolkodásban, ami a fogalmak

rendszerezésére, viszonyrendszerek, törvények felismerésére, elméletalkotásra tesz képessé

minket, és legfőképp a tudatban mely által az ember lelki folyamatait nemcsak megélni képes,

hanem tudomása is van róluk, vagyis tud saját énjére reflektálni. Az emberi szellem (és lélek)

sajátosságai a képzelet, az intuíció, a valóság gondolati munka nélküli felismerése, a nem

érzékelhető valóságra való hatás rejtett képessége (pl. hipnózis, szuggesztió), a kulturális, nem

anyagi értékek létrehozása. És ott van még az erkölcs, a vallás, vagy az, hogy képesek vagyunk

fogalmat alkotni olyan, tulajdonképpen értelmezhetetlen fogalmakról, mint: semmi, minden,

végtelen, örökkévaló.40

De van-e biológiai fejlődésvonal, aminek a csúcsán állítólag ott áll az ember? – teszi fel a

kérdést. És arra a következtetésre jut, hogy a fejlődésben lévő csúcspont elképzelése emberi

konstrukció,41

hisz a különböző állat- és növényfajták alkatuknak megfelelően alakítják ki

ökológiai fülkéjüket, ahol elvileg tökéletesen otthon vannak, és saját céljukat be tudják tölteni.42

„A természetnek nem célja, hogy sorjában egymás után egyre tökéletesebb lényeket hozzon

létre – mondja – minden élőlény önmagáért van, mindegyik „tökéletes‟ a maga téridejében.” „A

természet, mint magyar neve mutatja: teremt, s nem utánozza a törtető… modern európai

embert. Aki a természet e gondolatát fölfogni képes, eleve tudja és átérzi, hogy minden

életforma tökéletes és gyönyörű a fonalféregtől a paradicsommadárig… s ha el tudunk szakadni

emberies szépség-igényeinktől, álmélkodhatunk csoda-voltán.”43

A régi ember

A hagyományok – minden hagyomány! – az embert mégis eredendően a szellemi világ

részesévé, földi képviselőjévé, isteni ivadékká teszi. Az ember ezzel a tudattal – vagy

sejtelemmel – született, és ez emelte ki az állati létből. De hol találjuk meg a – nem ős-, hanem

– régi embert, aki „elmerült az idő éjszakájában, lénye fantommá vált”?44

A vallatás tárgya

ismét az örökül kapott mitológiai kincs, mert: „Koponyacsontból lelket, kőbaltából szemléletet,

mai emberből régi embert rekonstruálni nem lehet.”45

Az értelmezést nem könnyíti meg, hogy a

mai modern ember szemben áll a világgal, amit értelmezni próbál, míg az archaikus ember

benne élt, egy volt vele.

40 VÁRKONYI 2009, 113-115.

41 U.o. 156.

42 A világmindenséget elektromágneses sugárzások hatják át. Minden élőlény ilyen sugárzásokat fogad

be ill. bocsájt ki – minden fajta különböző „adás-vételekre” képes (fény-, hang-, hősugárzás, sejtrezgés, földsugárzás, kozmikus hullámok…). 43

VÁRKONYI 1988, 84. 44

Várkonyi Nándor szóhasználata 45

VÁRKONYI 2009, 84.

o l d a l | 18

Hamvas Béla ezt a két logika, az azonosság- és az analógiás logika különbözőségében

fogalmazza meg: „Az analógiás logika egyetlen alaptörvénye: minden valóság (létezés) nívó

között megfelelés van. Az azonosság (ellentét) logika egyetlen alaptörvénye A = A” 46

Az első ember Ádám, kit Isten porból gyúrt és belé életet lehelt. Így lett az ember isteni

lélekkel bíró, s mivel Isten lelke a teremtő Ige, a Logosz, a teremtés lehetőségét – vagyis a

szabad akaratot – kapta meg a teremtett lény. Így azt a következtetést is levonhatjuk, hogy az

ember alkotásaival Isten világteremtését utánozza-ismétli. S gondolataival, tetteivel önmagát és

a saját világát teremti újra és újra, pont olyanra, amilyenek a gondolatok és a tettek…

Az emberi történet legelején minden hagyományban egy tökéletes lényekkel benépesített,

boldog, alkotómunkával teli korszak áll, az Aranykor. A megismerendő világ ekkor intuitív

képességek révén, úgynevezett természetlátással vehető birtokba47

(vagyis épphogy nem

beszélhetünk birtokba vételről – ez már a modern ember szemlélete). Az égi és födi természettel

való összhang jelentette a paradicsomi állapotot, a kiszakadás belőle a bűnbeesést. Tudati

szinten ez a kozmikus tudat és az éntudat uralomváltása, melyre a ma emberének Jung és a

mélylélektan eredményei adnak némi rálátást.48

Teremtés – Paradicsom - Bűnbeesés

De lépjünk vissza, az ember teremtésétől a világ teremtéséig. Az egyetemes teremtésmítosz

sémája a következő:

A mindenség rendezetlen, sötét, alaktalan, önmagába fulladó Káosz

Fölötte lebeg a rendezés akarata, a fény, az élet elve, a Teremtő Szellem

A teremtés aktusa harc: a határtalanság kettéosztódik, elkülönül „a felső az alsótól”

A káosz védi élettelen hatalmát, mitikus szörnyeteggé válik, akit azonban a világosság ura

legyőz49

A harmóniát rend uralja, tehát megszületik a törvény is, mely által az fenntartható. Minden

teremtett lénynek alá kell vetnie magát ennek a kozmikus törvénynek, az isteni parancsolatnak:

angyaloknak az Égben, embereknek a Földön. A szabad akarat által azonban az akár meg is

sérthető.

46 HAMVAS 1994, 51.

47 Aminek a szerve lehetett az elcsökevényesedett harmadik szem.

48 VÁRKONYI 1988, 139.

49VÁRKONYI 1988, 167-168. – Én ezt úgy is el tudom képzelni, hogy a Káosz Isten teste, a Teremtő Szellem

pedig a lelke, és a teremtés aktusában Isten a saját anyagi részét (hisz benne minden bennfoglaltatik) győzi le, tehát szellemiségének rendszabályozásával zabolázza meg az anyagi uralom kaotikusságát, “aki” azért rángatja a láncait, próbál szabadulni a ráerőltetett rendtől – mint az embernél az önuralom, önkontroll.

o l d a l | 19

Az isteni törvények által rendezett élet szimbóluma az Édenkert, mely a zsidó-keresztény

kultúrában a következő képekkel él. Az Éden Isten trónusa mellett van (közvetlen kapcsolat a

transzcendenciával), közepén a szent fa, az élet fája áll (mely a világok régiói közti átjárás

jelképe), mellette az élet forrása ered, mely az igazság és a bölcsesség kútfeje is (az örök életet

biztosítja, mely időtlenséggel együtt jár a bölcsesség és igazságosság). Négy szent folyó öntözi

(a négy világtájat, a horizontális világot foglalja egybe). Itt áll a jó és a rossz tudás fája is

(amely tudás – mint látjuk – nem azonos a bölcsességgel!), valamint gyümölcsfák, melyek

havonta új gyümölcsöt teremnek, leveleik pedig orvosságot nyújtanak (gondtalan, fájdalom

nélküli élet). Rímel ezekre – többek között – a Gilgames-eposz életfája, élet vize és édes vizű

tengere és az Ezeregyéjszaka drágaköveket termő aranyfákból álló kertje az özönvíz előtti

városból származó fáival. Egyiptomban Aalu kertje a boldogság, gyönyörűség helye, melyet a

négy ágra szakadt szent folyó öntözi és a napnyugati tenger szigetén fekszik. Hieroglifája fa

vagy kígyó. A Paradicsom országa itt is a másvilág képzetével, a halottak, az üdvözültek

országával azonosult.50

Bűnbeesés pedig nem más, mint kiesés a kozmikus rend harmóniájából. A jóról, rosszról

való tudás – mindennapi tapasztalataink szerint, mint erkölcsi megítélés, véleményalkotás is –

megkülönböztet, szétválaszt, tehát szükségképpen töri meg az egységet. A bűn a kettéhasadás?

Hogy az 1-ből 2 lett? Fény és sötét? Szellem és anyag? Jin és Jang? Férfi és nő?51

A

hagyományok szerint az ember, mint isteni ivadék magában hordozván az élet kettős elvét,

kétnemű, androgün: „…A ffi és női jelleg kezdettől a lét két pólusa: az aktív-átfogó

kezdeményező elv és a passzív-megőrző, amannak tartalmat és hatékonyságot nyújtó befogadó

elv. A kettő közti feszültség azonosságként oldódik föl a szellemben, nem válik szét… Az, hogy

az egyes emberekben szétválik ez a 2 pólus, arra mutat vissza, hogy valamiféle törés, szakadás

állt be a kozmoszban...”52

Az öröklött bűn tehát az a konkrét valóság, ahogy megnyilvánul az

ember férfiként vagy nőként, alkotóként vagy befogadóként, aktívan vagy passzívan, értelem

által vagy indulattól motiváltan, termékenyítően vagy termékenyülten. És ennek a bűnnek nincs

köze az emberi gyarlósághoz, az erkölcsös, igaz élet nem szabadít meg tőle. Ezt a kétséget

örököltük emberi mivoltunkkal, a folytonos hiányt, sóvárgást, az otthontalanság érzését, és a

kényszerű részvételt az örök körforgásban, melyet az ellentétek harca szít – s amely egyedül tud

életet generálni – ahogy a Férfi és a Nő.

„És vetteték a nagy sárkány, ama régi kígyó, a ki neveztetik ördögnek és a Sátánnak, ki

mind az egész föld kerekségét elhiteti, vetteték a földre, és az ő angyalai is ő vele levettetének.” 53

- mondja a Biblia. A „régi kígyó” a Káosz ereje a teremtés istenének ellenében, majd a

teremtett isteni rend megbontója az Ember bűnbeesésének okozásával. Ádámot (a szellem

szimbólumát) Éva csábítja (az anyag), akiben pedig a Kígyó – a bukott angyal, Lucifer, a

Fényhozó – ébreszti fel a bűnös kíváncsiságot, a tudni vágyást.

50 Lásd: Elízium a görögöknél; Avalon a keltáknál; Aztlán az aztékok hitében

51Ókori és modern értelmezés különbözősége a számok terén is megfigyelhető: a 2 nem 1+1, hanem két

fél, a kettészakadt egész, a három pedig nem még-egy, hanem az újra megvalósítandó egység a két fél harmonizálása révén → az örök emberi cél, visszatérés Édenbe 52

CSELÉNYI, Magyar Katolikus Lexikon URL: http://lexikon.katolikus.hu/A/androgün.html 53

Jel. 12.9.

o l d a l | 20

Mi lehet az a rossz tudás, melyre a bukott angyalok tanítják az emberek lányait, és ami

olyan súlyos következményekkel jár, hogy senki sem mentesül alóla? Felvetődik a gondolat,

hogy talán az erőszakkal lehet kapcsolatban, hiszen „mindenki tudja, hogy az erőszak

valamilyen közelebbről meg nem határozható, megborzongató mágikus erő, valamilyen

félelmetes üres gonoszság” – mondja Hamvas, és „nincs nyugalom és kiegyenlítődés többé a

földön, amíg ennek a tudásnak egy cseppje is az emberiségben él.”54

54 HAMVAS 1989, 6.

o l d a l | 21

Azért helyeztelek a világ közepébe, hogy

annál könnyebben láthasd meg azt, ami

benne van. Nem teremtettelek sem

mennyei, sem földi, sem halandó, se

halhatatlan lénynek, úgyhogy mint saját

magad szobrásza, magad vésheted ki

vonásaidat. Állattá fajulhatsz; de

szellemed szabad akaratából Istenhez

hasonló lénnyé is újjászületheted

magad.

(Giovanni Pico della Mirandola)

o l d a l | 22

Az ötödik ember – A szellem süllyedése az anyagba

Az ötödik ember egy monumentális pörirat, melyre a fejlődéselmélet önigazoló,

öntetszelgő ideológiája provokálta őt.55

– írja Mezey Katalin. És tényleg, Várkonyi nem kíméli a

saját nagyszerűségében tetszelgő, s közben saját vesztébe rohanó modern embert, a történeti

korok emberét.

„Az emberiség egységes ősi kozmogónikus elképzelései a történelmi idők kezdetére már

jórészt felbomlottak.” – idézzük Grandpierre Attilát újra – „Kialakult a kultúrák káosza, és ez

magával hozta a káosz kultúráját. A világegyetem keletkezését egyre inkább a Káoszból kezdték

levezetni, hiszen a kultúra folytonosságának megszakítása és az őshagyományok pusztítása,

megtagadása azzal a szükségszerű következménnyel járt, hogy az első esemény – ahogy a

mitológia-kutatás szemléletesen igazolja - amire a kultúra vissza tudott emlékezni, maga a

Káosz lett. Amikor a mitológiák elvesztették a fonalat, eredeti, hamisítatlan lényegüket, az élő

kapcsolatot az Élő Világegyetemmel, szükségképpen az eredeti valóság tagadásának kellett

fellépnie. Ami a valóságban élő, világos, érthető volt, az az igazság feledésével, megmásításával

szükségképpen élettelenné, sötétté, homályossá kellett változzon, hiszen különben nem jelentett

volna új fejezetet.”56

Ekkor – amikor ez az élő kapcsolat elveszett – lépett bele az emberiség

abba az örvénybe, ami sodorja mai napig lefelé a mélybe, s amit a képes beszéd, az ősi regék az

egymás után következő nemzetségek képével fest le.

A világ (egyre hanyatló) korszakokra való osztása – és a korszakok végét jelentő

világpusztulás – szintén egyetemes népközi tulajdon, szimbolikájukban különböznek csak,

melyben sűrítve fejezik ki a lényeget. Számunkra a görög Hésziodosz elbeszélése a

legismertebb, mely azonban sokkal ősibb hagyományokat őriz, és ad tovább. Az ő szavaival

jellemezzük57

az egyes korok embereinek jellemző vonásait, hogy láthassuk, milyen körökben

esünk le az égből a földre:

Az öt nemzetség

Aranykor – „Mint az istenek, úgy éltek ők még, bútalanul” – Az emberélet ekkor egyszerű,

teljes összhangban van a testtelen erőkkel, természettel.

Ezüstkor – „Nem bírták sohasem zabolázni bűnös gőgjüket, és nem akarták ők tisztelni az

égieket sem” – Kialakul a személyiség, s vele megjelenik a „hübrisz”.

Rézkor – „Szörnyű és vad fajta… gyémánt keménységét utánozta lelkületük” – Kezd

eluralkodni az erőszak.

Vaskor – „… gonoszok nem tudván isteni bosszút” – Itt tartunk most.

55 MEZEY 1996, 42-44.

56 GRANDPIERRE 2002, URL: http://www.grandpierre.hu/200211/mitologia.html

57 VÁRKONYI 1995, 14-18.

o l d a l | 23

A vaskort Hésziodosznál megelőzi még a Hősök kora, mely azonban késői betoldásnak tűnik,

hisz a többi hagyomány, mind ezt a négyes felosztást mutatja, más-más megnevezésekkel – egy

lényeggel. Kínában az „Ég felséges családjainak” uralma jelzi az aranykort, ezt követi a Föld- és

az Emberek felséges családjainak korszaka, mielőtt elkezdődik a mai kor. Ugyanilyen

dinasztikus felosztást figyelhetünk meg Egyiptomban, ahol az Isteni királyok dinasztiáját a

Félisteni- és a Hős királyok dinasztiája követi a történelmi fáraók kora előtt. A toltékoknál a Víz

napja az a világkorszak, mely vízözönnel, a Föld napja, mely földrengéssel, a Levegő napja,

mely viharokkal zárult, illetve általuk pusztult el. Most a Tűz napja van, melynek végét a

hiedelem szerint a világégés jelenti. Nem elképzelhetetlen. A hinduk is nagy világévüket, a

mahájugát négy kisebb korszakra osztják, melyből most a negyedikben, a kalijugában vagyunk,

a „fekete korszakban”

Aranykor – ezüstkor – rézkor – vaskor

Ezek a korszakok azonban nemcsak önmagukat, hanem a kulturális élet egy-egy jellemző

formáját is jelentik, a megfelelő jelképrendszerrel fejezve ki az egyetemes mondanivalót.

Az Aranykor elsődleges szimbólumai a Nap és az arany. Uralkodói napkirályok:

Lényegük az isteniség, a halhatatlanság, viselői fény- és tűztermészetűek, dicsfény, sugárkorona

jelzi az erejüket. Az aranykor(szak) azonosítható a művelődéstörténet ős-monoteizmussal és ős-

patriarkátussal jellemezhető szakaszával, a csillagvallások keletkezésével, a napkultusz

kialakulásával, a gigantikus városközpontokkal és az Istenkirály titulusú uralkodóval .58

A férfielvű aranykor után az ezüst és a réz korszaka jön, melyekben a nő-elv, a

matriarchátus dominál. A Nap az örökkévalóság istenéből évistenné válik, születik, meghal,

újraéled – folytonosan változik. A Hold uralma alatt az állandóságot az anyaföld jelenti, amely

nem teremt, hanem szül, a szoláris funkciókat pedig az újszülött, a Fiúisten örökli. E kor

elképzeléseiben nem az Ige, a Szellem teremti meg a semmiből a világot, hanem az anyag

sűrűsödése: „a Káosz tojásalakot ölt”, s ennek öléből szakad ki minden élő.59

Női égitestek:

Hold, Vénusz, Föld, melyek a három női állapotnak, minőségnek is jelképe az egymást követő

világkorszakok jellegének érzékeltetésén túl – persze itt is ott is átfedésekkel, élesen elválasztó

határok nélkül: a Hold, a szűz istennő, a lány, a Vénusz a szerelem istennője, a feleség, a Föld

pedig a termékenyég istennője, az anya. A Holdat természetesen tekintjük női istenségnek, mint

a Nap párja, felesége. Legfőbb szimbólumai: az Ezüst és a Víz. Tapasztalat, hogy a Hold és a

szerves élet között szoros kapcsolat áll fenn: a fogamzást, a szaporodást, a növekedést

szabályozza az egész növény- és állatvilágban, hatással van a női ciklusra, a szülésre. Ezenkívül

a Nap aktivitásával szemben ő a passzív befogadó, aki kapott fényt sugároz. Sötét oldala pedig a

holtak lelkeinek a gyülekezőhelye és a megújulásé, és a megújításé.

58 Itt jegyzi meg Várkonyi: „… az utolsó Napkirály nem XIV. Lajos volt. A magyar IV. Károly (1916-1918)

volt az. A magyar királyság… teljesen aranykori intézmény; jelvényei: korona, világgömb, kard – napszimbólumok; rítusa: világdomb (világhegy), kardvágás stb. az istenkirállyá avatás szertartásai. …[a magyar nép] mélyen a prehistóriába nyúló hagyományokat tartott fenn, és tart fenn máig is.” (VÁRKONYI 1995, 84.) 59

Ezt jelképezik a tavasz- és aratóünnepek tojásai, és az indián labdajátékok is.

o l d a l | 24

A férfi-princípium reakcióját a „hősök kora” jelzi, ez a nomád népek színrelépésének, a

vas feltalálásának, Mars hadisten fiainak ideje. A vaskor az erőszak uralma, történelmi

korszakunk. A védikus, hindu hagyományok szerint Kr. e. 3102-ben kezdődik a Káli-juga,

testvérháborúval, Kínában Csi Jeu király vezeti be a vasfegyverek uralmát.60

Kő kövön nem marad… A négyezer éven keresztül virágzó Babilon, az ókori világ egyik

fővárosa – az asszírok földig rombolják, vízzel árasztják el. Memphisz, az első ismert fáraó,

Mena pompázatos, kétmilliós városa, a Jóság Háza (Men-Nofer) – az arabok az évszázadok alatt

szinte kövenként hordják szét. Baalbek, az ókor legnagyobb istenvárosa – az arabok, a keresztes

hadak és a tatárok pusztítják… Az asszírok karóba húzzák, megnyúzzák a leigázott ellenséget, a

főníciaiak tízezreket küldenek ezüst- és rézbányákba, a rómaiak vadállatokkal tépetik szét

foglyaikat, vagy emberi fáklyákat gyújtanak belőlük, az aztékok kitépett szívek ezreivel

áldoznak, zsidóknak pedig saját istenük, Jahve parancsolja meg Kánaán népeinek kiirtását. Így

indul a történeti idő.

Van-e megváltás?

A megváltás eszméje nem „új találmány”. Logikai sora: a világharmóniából kizuhant az ember,

ezért a világ és az ember is a pusztulás felé tart, de a teremtett világnak fenn kell maradnia ezért

fellép(nek) az önfeláldozó isten(ek), hősök, akik magukra vállalják a világ sorsát (bűnét), és

megmentik a pusztulástól, megadják a reményt a harmónia újra-megvalósítására. A

messiásvárás tulajdonképpen Paradicsom-sóvárgás. A megváltó-várás a zsidó népben élt a

legelevenebben, de ők eredetileg egy nagy királyt vártak, eszményi uralkodót, aki az utolsó

időkben jön el, hogy boldoggá tegye népét. Ez a megváltás-igény azonban már az ember egyéni

szükségérzetéből, az ő érzelmi forrásából táplálkozik, ezért az Istenhez való viszony is

megváltozik. Ekkor már nem a régi ember kollektív életritmusával illeszkedik az ember a

kozmikus, isteni rendbe, hanem egyéni utat keres, személyes üdvözülésre vágyik.61

Az istenhez vezető út – hagyományosan – három. A keresztényeknél ez a hit, a tudás, és a

jócselekedet, melyek bármelyike által elérheti az ember az üdvösséget, akkor is ha csak egy

vagy két készséggel rendelkezik ezek közül. Indiában megegyezik ez a Gnana jóga – ismeret

útja, Bhakti jóga – szeretet útja, Karma jóga – cselekedet útja hármasságával, és a modern

pszichológia is erre érez rá a fő személyiségtípusokkal, mely mind egy-egy alapvető

viszonyulást jelent a világ jelenségeihez. Ez az intellektuális ember, az érzelmi ember és a

cselekvő ember.

60 VÁRKONYI 1995, 156.

61 VÁRKONYI 1995, 251-252.

o l d a l | 25

A nagy vallásreformerek ehhez a tudáshoz igyekeznek hozzásegíteni a kereső embert: A

világ te vagy – nem azonos vagy vele, hanem egylényegűek vagytok. Tat tvam aszi62

. Ezzel a

biztos tudással az ÉN beolvad az isteni lényegbe. Az ősi törés, a paradicsomból való kiűzetéssel

felborult rend helyreállítható – az egyén beleolvadhat a világóceánba – de csak egyénileg.

Megközelítőleg egy időben, időszámításunk előtt 600 körül egyszerre lépnek fel tanításaival

hatásaikban máig élő bölcsek. Kínában Lao-Ce majd Kung Fu-Ce (Konfuciusz), Indiában

Buddha, Iránban Zarathustra, Kis-Ázsiában Herakleitosz, Göröghonban Püthagorasz kereste –

és próbálta helyreállítani – az ember és a világ elveszett harmóniáját, az ősi igazságokat, a

megváltozott viszonyok közepette. Velük kezdődik az emberiség új korszaka, többé-kevésbé

lezárva a mágikus-mitologikus természetlátást biztosító csatornákat, tolmácsként hívva a rációt.

Keresztény és kereszttelen

Vázlatosan tekintsük át, melyek azok a szellemi hatások, új mozgatórugók, amelyek alakították

– és alakítják napjainkig – a világunk meghatározó kultúráját, az európait.

Európa megszületését az időszámításunk előtti 4-500 év szellemi válságainak vajúdása

előzte meg, mely válságot aztán a kereszténység oldotta fel, egyidejűleg a Római Birodalom

megalakulásával, az ókor halálával. A klasszikus kor letűntével a kor művészi ihlető ereje

kialudt – mondja Várkonyi –, mert megváltozott „nedvadó talajának vegyi összetétele”, de az

alkotó erő nem fogyott el, csupán új talajban, a kereszténység teremtette termőföldben hajtott ki

az új bölcselet, irodalom, költészet és zene.63

Jézus vallása a megváltás eszméjén alapszik. Ennek hite és várása Várkonyi szerint

történeti szükségszerűség, hiszen az emberiséget – akinek a bűnbeesésről kezdetektől fogva

tudomása van – a paradicsomi, aranykori állapotba való visszavágyódás hajtja. Ennek

beteljesítésére azonban az ember önerejéből képtelen, hisz a teremtés harmóniájának

megbomlásával nem egy ember vétkezett, hanem a kozmikus Isten-elv sérült. „Az egyetemes

teremtés-hagyomány ezt úgy fejezi ki, hogy a rossz elve (a Kígyó) az ember szabad akarata

révén beleavatkozott a teremtés folyamatába, és megrontotta. Az ember, szabad akarata folytán,

megteremthette a rendbontó bűnt, azonban helyre nem hozhatta, a világ megváltozott rendjéből

ki nem törölhette többé, mert a múltat megváltoztatni nincsen hatalmában.”64

A Jézus

legfontosabb tanításaként értelmezhető egyetemes szeretet-parancs is logikusan következtethető

a megváltás tényéből, hisz nemcsak az isteni önfeláldozás indíttatása a szeretet, hanem a

keresztség által istenhez – újból – hasonlóvá tett emberek e keresztség által egymás testvériségét

is elnyerték.65

A kozmikus rendből való kizuhanással elveszített isten-ember kapcsolat

helyreállítására tett mély emberi igény az, ami Jézus tanításait életre hívta. Az isteni

gyermekség állapotának a visszaszerzése a megígért megváltás, a bűntörlő isteni aktus által.

Az új vallás szervezett formája, a pápaság hatalmas, és – a világi hatalommal szövetkezve

– meghatározó történelmi szervezetté növekedett, mely a középkor folyamán Európában (és

62 „Ez vagy te!”

63 VÁRKONYI 1996, 59.

64 U.o. 12.

65 „Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat!”

o l d a l | 26

folyamatosan új, megtérítendő népeket és területeket keresve) a „káoszból és barbárságból új

korszakot teremtett”.66

Érdemes, és érdekes megnézni, hogy külső formáiban ez az új egyház

milyen ősrégi eredetű szimbólumokkal él – melyek tudattalanul is hatnak az emberre – s melyek

az eredetet bizonyítani hivatottak. A pápai tiara és a fáraók koronájának hasonlósága (mely a

nyújtott koponyájú, felsőbbrendű képességekkel rendelkező ember emlékét őrzi), a róla lelógó

kettős szalaggal. A pápai ceremónia több eleme szintén a fáraók udvartartásából eredeztethető

(hordszék, pávatollas legyezők, baldachin); a zsoltárok ősi dallama, a tonzura, vagyis hajkorona,

a lábcsók, a sok-sok régi jelkép és kegyszerek.67

A skolasztika, a középkor szellemiségének kifejezéseként önálló – és akkor időszerű –

világszemléletet teremtett. Ez szigorú törvényszerűségekre épített, masszív szellemi építmény,

mely a változatosságot „belefogja a felfelé törés misztikus lendületébe, végül az egészet

telefuttatja a gondolatgazdagság csipkedíszével”68

– hasonlítja kifejezően Várkonyi e

hitbölcseletet a gót katedrálisok égbe törő sziluettjéhez.

A nemzetek feletti hatalmat kialakító katolicizmusnak az európai történelem döntő

fordulataként aztán a létét fenyegető iszlám hódítással kellett szembeszállni. Rendkívül

lényeglátó felismerés volt – ami középkori európai politikát, illetőleg a pápaság előrelátását

dicséri - hogy ezt a harcot, a keresztes háborúk keretében, átvitték az iszlám térfélre. Ez a

hadviselés valójában annak az egységes Európát megteremteni szándékozó politikának volt a

következménye, melyet évszázadokon keresztül folytatott az egyház. Tulajdonképpen a

keresztény isteneszme védelme ez – és a jól megszervezett kulturális-politikai hatalomé – a

mohamedán hódítókkal szemben.69

Aki a kihunyóban lévő középkor embereszményének, már paródiába hajló, de épp ezért

jellemző vonásait torzítva is, de határozottan felmutató korképre kíváncsi, az Don Quijote

történetében, és Cervantes életútjában is megtalálhatja azt. A kor szintézisét azonban mégis egy

– zseniálisan megírt, szenvedélyesen képzelettel megalkotott – költői inspirációjú műremek adja

az utókornak: Dante Commediája. „Amit korától átvett, könnyen megnevezhetjük, mert a

középkor legnagyobb alkotásai: a katolikus hitrendszeren túl a világegyház és a világcsászárság

eszmepárja; a skolasztika bölcselete, és amit az antikvitástól örökölt; a misztika, a lovagi ideál

és költészete; a gótika égbetörő ihlete és belső formanyelve. Ezeket öltötte egy érckemény

jellem és egy páratlan lángelme olvasztó tégelyébe… A Commedia a hitnek, a szerelemnek és a

politikai szenvedélynek belehevítése a középkor emberfeletti méretű, transzcendens

világképébe.”70

A Commedia a legnagyobb keresztény mítosz – vallja Várkonyi – melynek a

látomás az anyanyelve, s mint minden mítosz, sokértelmű, jelentése pedig egyetemes értelmű.71

Dante szintézisbe foglalta mindazt, amit koráról tudni lehet, több síkon való értelmezési

lehetőséggel a középkori ember lelkét mutatta fel.

66 VÁRKONYI 1996, 94.p.

67 U.o. 94.p.

68 U.o. 112.p.

69 Melyben, jegyezzük meg, rendkívül nagy szerep jutott a keresztény Európát saját testével védő

magyar nemzetnek. 70

VÁRKONYI 1996, 213. 71

U.o. 241.p.

o l d a l | 27

A kereszténység lélektani mozzanatai közül legfőbb az egyetemesség, mely a közösségi,

kollektív eszme fenntarthatóságát és életformát teremtő hatalmát jelenti. Nem nyomja el, nem

szorítja háttérbe mégsem az egyént – rendkívüli egyéniségeket mutat fel a kor –, de a közös,

univerzális cél szolgálatába állítja őket, mely a földi élet értelmét és célját a transzcendenciába

helyezi.

Épp a lélektan szabályai szerint törvényszerű az is, hogy a kiteljesedés utáni hanyatláskor

e kollektív rend elleni támadást a korlátot nem tűrő egyén, az individuum indítja meg, aki az

életet nem az Isten, hanem a test és az anyag szolgálatára rendeli, a lélek parancsa helyett pedig

az ész szavára hallgat.72

Megszületik a reneszánsz embere, aki mind az antik mind a keresztény

hitet elvesztve – nincs szüksége sem a teremtő, sem a megváltó istenre –, régi kérdéseire az új

válaszokat az érzékszerveivel megtapasztalható környezetében, a természetben találja meg. Ez a

heliocentrizmus, a fizika, a mechanika, a matematika kora, közvetlen előzménye korunk

elbizakodott, önpusztító világának. Várkonyi Egon Friedellt idézi, ki sommásan foglalja össze:

„a renaissance… arra ítéltetett, hogy ne legyen lelke”.73

A művészet területén a

legkézenfekvőbb ennek megfigyelése: míg a középkorban az építészet, szobrászat, festészet

célja az emberfeletti világgal való kapcsolatteremtés, tárgya mindig a transzcendencia, a

reneszánsz az érzékelhető, a naturális világ felé fordul. És ha megmutatni akar, akkor

tanulmányoznia kell, ami már nem is művészi, hanem tudományos feladat. A gondolatok új

fókusza a természet lett, a matéria lett, módszere pedig az a tanulmányozás, melynek hangsúlya

a tapasztalatra helyeződik a teória helyett. „Megváltozott a világ képe körülöttünk, s egy óriási

gépezet alakját öltötte magára”74

A reneszánsz embere elindul a racionalizmus útján, mely úton első lépéseit a

hagyományok felrúgásával, az anarchia kíséri: Machiavelli amorális önzése a társas lényt; az

‟ahány egyén annyi vallás‟ lutheri Isten-kapcsolata a hívő embert; az elégtelen eszközök és

bizonytalan módszerek az egzakt tudóst; a tapasztalatok végtelen, rendezhetetlen tömege a

művész-embert.75

És ahogy a ciklikus változások törvényei megszabják, a zűrzavar fegyelmet, a

szétszóródás rendszerezést kíván. Erre tett kísérletet a barokk, mely a megváltozott ember-isten

illetve ember-ember viszonyok között próbálja összhangba hozni a rációt az irracionalitással.

A barokk a tekintély korszaka volt, az Egyház az isteni auktoritás rendjét igyekezett

helyreállítani, az állam pedig a monarchikus uralomét. A reneszánsz egyéni teljesítményeken

nyugvó kutatásait a barokk tudomány és bölcselet merev, gépies rendszerezettsége váltotta fel.

A konklúziót pedig Várkonyi így vonja le: „A természetfeletti és az ésszerű világrend

látszólagos ellentéte az utóbbinak a híveit okszerűen ahhoz az alapelvhez vezette, hogy az ész

igazságai föltétlenül azonosak a Kozmosz igazságaival, vagyis az együgyű antropomorf

elképzeléshez, hogy csak az, és csak úgy lehet igaz, amit és ahogy az emberi ész és tapasztalat

felismer. A természetfölötti tekintély tagadása… szülte meg minden tekintélynek, rendnek az

ellentétét:…a zűrzavart, a tébolyt, s végül az elsötétülést és a sötétséget. A kort, mely végső

eredményeképpen e sötétséget a világra hozta, nevezzük a felvilágosodás századának.”76

72 VÁRKONYI 1996, 264-266.

73 U.o. 275.

74 U.o. 457.

75 U.o. 502.

76 VÁRKONYI 1997, 81.

o l d a l | 28

A felvilágosodás filozófiája a racionalizmusra épül, mely felfoghatatlannak és

elfogadhatatlannak tekinti a metafizikumot, és amely igazságot csak az ésszel szerzett

ismereteknek biztosít. Az ontológiai problémák, a lét eredete és mibenléte azonban nem

kitapintható vagy kiszámítható. „A 19. század bölcselete, lélektana, természet-, történelem- és

társadalomtudománya egzakt apparátussal kidolgozza, rendszerezi, igazolja, végleges formába

önti, beidegzi a művelt emberiség tudatába, s ezáltal történelmet formáló erővé avatja [azokat az

elképzeléseket, hogy] a Világ tökéletesen érthető mechanizmus, s az ember benne hiánytalanul

magyarázható állat, érzései, erkölcsei a szervezet működésének termékei, egyetlen magasabb

kvalitása az ész, de ez is gépiesen működik, s általában rosszul él vele.”77

A felvilágosodás kora az ész és az erény százada, esztelen volt és erkölcstelen. Esztelen

annyiban, hogy az anyagi Természet törvényeit akarta alkalmazni az észre és az erényre, holott

a Természet nem értelemszabású, s az erkölcs az anyagból le nem vezethető. Erkölcstelen volt

annyiban, hogy – miután az erkölcs törvényét a Természetben nem találhatta meg – az emberi

természetbe, az érzéki és érzelmi kielégülésbe helyezte.78

A francia forradalomban pedig

kitermelte a kor a „csőcselék-embert”, mely minden néposztályban megtalálható, és fő

jellemzője a mérhetetlen becsvágy, fordított arányban a hozzávaló tehetséggel.79

Mással nem fejezhetjük be ezt a fejezetet, csak azzal az idézettel, melynek végső

konklúzióját levonva Várkonyi kénytelen leírni: „Az ember, a Kozmosz szellemi fia meghalt”.

Tehát a kérdés: Mit tudhatunk meg az emberről? „Darwin származási okmányokkal igazolja,

hogy az ember állat, Haeckel bebizonyítja, hogy csupán egy gépies fejlődés terméke,

Scopenhauer, hogy a fajta vak, tehetetlen eszköze, szabad akarata, egyéni célja nincs, Nietzsche,

hogy tömegében megvetésre sem méltó rabszolgacsorda, rendeltetése szerint az Übermensch

uralmának a tárgya, Sorel, hogy korbáccsal tartandó féken, Marx, hogy társas viszonyait és

történelmét a legaljasabb indulatok alakítják, Engels, hogy kultúrája erkölcstelen, Lombroso,

hogy legjobban tisztelt nagyságaink lángelméje valójában elmezavar, Feuerbach, hogy a

valóságról több fogalma nem lehet, mint amit ‟öt érzékének evangéliuma‟ eléje tár, s ő maga

csupán ‟az, amit megeszik‟, Dühring, hogy eszméi, érzései az anyag izgalmi állapotai, Vogt,

hogy gondolatai az agynak éppoly váladékai, mint a vesének a húgy, Freud, hogy lelke mélyén

pöcegödör bűzlik. Alább már nem szállítható.”80

77 VÁRKONYI 1997, 120.

78 U.o. 139.

79 U.o. 164.

80 U.o. 180.

o l d a l | 29

A felismerés, hogy egy új világkorszak küszöbére érkeztünk, nem igényel prófétikus

tehetséget – mondja Dúl Antal81

. És valóban. Az állatövi korszakolás szerint 1961-ben léptünk

be a Vízöntő korába, melynek jóslata az állatövi jegyek szimbolikája alapján Várkonyi szerint:

„Az anyag világából kilépő ember és kor. Még nem tud teljesen elszakadni az anyagtól, de

mindinkább szellemi célok szolgálatába állítja. Ön- és céltudatosabb az előzőnél, fegyverei az

értelem, a megfontolás; meggyőzni kíván, nem harcolni, megegyezni, nem hódítani.

Mindamellett forradalmár. A technikát a végletekig fejleszti. Újra felfedezi a régi korokat,

átértékeli a történelmet. Mindent szeret, ami új és rendkívüli. Negatív irányban: felszínes,

hígvelejűen játékos… extravagáns… Ha kialakul a kor, ő fogja megteremteni a hatodik

embert.”82

81 DÚL 1996, 43-47.

82 VÁRKONYI 1995, 193-194.

o l d a l | 30

Bárki úgy határoz, hogy az

Igazság és Tudás ítészeként útra

kél, biztos lehet benne, hogy

hajótörést szenved az istenek

hahotájának elsöprő viharában.

(A. Einstein)

o l d a l | 31

Végezetül

Sok kritika érte Várkonyi e műveit, elsősorban a tudományosságot kérték számon rajta

(képletesen persze, hisz jóval a halála után kerültek nyomdába). „A mű maga nem tudományos

mű… nem rendelkezik a tudományos munkák szükséges korrelátumaival, kritériumaival. Ő

maga sohasem vindikálta magának a tudós bennfentességét. Azonban, ha a felfedett tények…

prekoncepcionált elméletének ellentmondottak, mindig az utóbbin változtatott.” – válaszolta

meg fia, Várkonyi Péter, hogy mégis mi az az etikai hozzáállás, amely megkülönbözteti

ugyanezen teoretikus síkon mozgó művek tömegétől.83

(Pl. a Däniken-féle

szenzációhajhászástól) „Egyes meglátásain lehet ugyan vitatkozni, de szuggesztív érvelése,

szellemi–gondolkodói teljesítménye gyakran költői magaslatokra emelkedő írásművészete alól

aligha lehet szabadulni. Mint minden nagy szellem, Várkonyi is a végső titkok kutatója volt”84

Ahogy a pszichoanalízis álomkutatásai feltárják az emberben rejlő elnyomott,

tudattalanná fojtott mozgató erőket, elősegítve psziché egészségét, úgy a mitológiák,

hagyományok ismerete az emberségünk titkait hozza fel a homályból a fényre, ébreszti az

embert ÖN-tudatra, hozzájárulva talán ahhoz, hogy jobbítsunk magunkon, a világunkon, a

jövőnkön. A mítoszok azonban mai fogalmaink szerint megközelítőleg egyet jelentenek a mesés

tévképzetekkel. Ha mégis, valamely régmúlt eseményt e szóval jellemzünk, feltűnik egy elnéző,

felsőbbrendű mosoly: csacska, gyerekes képzelődés, melyet a technikai fejlődés túlhaladott, a

tudomány újabb eredményei, és a józan ész is, megcáfoltak. Aztán persze néha kényszeredett és

merev lesz ez a mosoly – a legmodernebb elképzelések, és vizsgálódások sorra döntik meg a

newtoni fizikán alapuló természettudományos ideákat. A keleti vallások már régóta azt tartják,

hogy az anyagi világ illúzió, és bár azt gondolhatjuk, hogy fizikai lényként mozoghatunk a

fizikai világban, ez is csak képzelődés. Valójában vevőkészülékek vagyunk a frekvenciák

tengerében, és amit kiszűrünk ebből a kavalkádból, az csak egy szelete a valóságnak.85

A 19-20. századra a tudomány mindenhatóságágba vetett hit megingott, láthatóvá vált,

hogy eredményei részben beidegződésekből és tekintélytiszteletből – vagy rosszabb esetben

közömbösségből – erednek. A tudomány szinte átvette – a Nietzsche óta halott – Isten szerepét,

ítél és ítélkezik. A múlt század magyar gondolkodóinak java ebből a szellemi börtönből keresi a

kiutat. Fülep Lajos az intuíció kulcsszerepét mutatja ki s megismerésben és az alkotás

folyamatában, Szabó Lajos a modern természettudomány alapvetésének logikai hibáira mutat

rá, Hamvas Béla szerint a hatalmi ösztön torlaszolja el előlünk az igazságot, Várkonyi pedig

arra figyelmeztet, hogy a tudománynak épp saját módszertana állít korlátot a megismerésben. 86

83 VÁRKONYI Péter 1996, 32-44.

84 RÁCZ & BALÁZS 2000, 52-58.

85 APÁTI 2009, URL: http://www.tanit.hu/hologram-valo-vilag

86 MIKLÓSSY 2003, 6-22.

o l d a l | 32

„A tudományellenesség butaság és veszteglés. A tudomány abszolutizálása viszont gőg és

csapda.”87

– mondja Jókai Anna, minden józanul, de nem korlátok közé zártan gondolkodó

emberrel egyetemben. „Az intellektuális gőg… egy újfajta barbárság veszélyeit rejti

magában…”88

– folytatja a gondolatot Dienes Ottó, rímelve Einstein gyakran hangoztatott

mondatára: “Azt nem tudom, hogy a Harmadik világháborút milyen fegyverekkel fogják

megvívni, de a negyediket biztosan botokkal és kövekkel.”

Az ember boldogságának mind forrása, mind a feltétele az, ha az emberi lélek

megszabadul individualista erre-arra hányódásától – amely sokszor csak ténfergés egy

végtelennek tűnő labirintusban –, mélyebb és magasabb lehetőségeire ébred, az egyetemes és

örök mértékre figyel.89

– mondja Várkonyi szellemében Tüskés Tibor. Mi, magyarul értő-

gondolkodó emberek régtől tudjuk, hogy: Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni… A

világ magától nem változik. Mint a kozmosz erőinek teremtő erővel felruházott

teremtményeinek, most nekünk kell oda menni, és megtanulni…

87 JÓKAI 1996, 34-39.

88 DIENES 1998, 37-42.

89 TÜSKÉS 1999, 93-95.

o l d a l | 33

“Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak,

úgy érzem én, barátom, hogy a porban,

hol lelkek és göröngyök közt botoltam,

mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak

vendége voltam."

(Kosztolányi Dezső)

o l d a l | 34

Irodalomjegyzék

APÁTI J. (2009). Hologram a való világ? (Letöltés dátuma: 2011. január 4.,) forrás:

http://www.tanit.hu/hologram-valo-vilag

BARTÓK G. (2009). "Múzsai állapotban". Könyvtári Figyelő , 502-504. (Letöltés dátuma: 2011.

január 4.,) forrás: http://www.epa.hu/00100/00143/00072/pdf/kf_00143_2009_03_502-

504.pdf

CSELÉNYI I. G. Androgün (szócikk). Magyar Katolikus Lexikon . (Letöltés dátuma: 2011. január

4.,) forrás: Magyar Katolikus Lexikon kísérleti internetes változata:

http://lexikon.katolikus.hu/A/androgün.html

DIENES O. (1996). A sötétség tudatosítása és a tökéletesség megidézése. Száz éve született

Várkonyi Nándor. In: Árgus. 7. , 33-34.

DIENES O. (1998). Az apokatasztaszisz mint létirányultság. Eltérések, hasonlóságok Hamvas Béla

és Várkonyi Nándor műveiben. In: Árgus. 9. , 37-42.

DIENES O. (1991). Az elveszett Paradicsom. In: Dienes O., A megsemmisítő beteljesedés

misztériuma. /Tanulmányok/. Székesfehérvár: Vörösmarty Társ. (Letöltés dátuma: 2011. január

4.,) forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár: http://mek.niif.hu/01500/01580/01580.htm#19

DIENES O. (1995). Emberiségtörténet, üdvtörténeti értelmezésben. In: Árgus 6. , 52-58.

DIENES O. (1997). Lézetés és költészet. In: Dienes O., A sötétség tudatosítása és a tökéletesség

megidézése. Esszék, tanulmányok, fordítások, kritikák. Székesfehérvár: Árgus. (Letöltés

dátuma: 2011. január 4.,) forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár:

http://mek.niif.hu/01500/01525/01525.pdf

DÚL A. (1996). A kezdet és a vég. Gondolatok Várkonyi Nándor Az Elveszett Paradicsom című

kötetéről. In: Árgus. 7. , 43-47.

GRANDPIERRE A. (2002). A mitológia alaprejtélye. (Letöltés dátuma: 2011.. január 4.,) forrás:

Grandpierre Attila honlapja: http://www.grandpierre.hu/200211/mitologia.html

HAMVAS B. (1989). Henoch Apokalypsise (Hasonmás kiad.). Budapest: Holnap.

HAMVAS B. (1994). Tabula smaragdina. Szombathely: Életünk Szerkesztősége.

JÓKAI A. (1996). Az "elöljáró" ember. /Gondolatok Várkonyi Nándor 100. születésnapján/. In:

Árgus. 7. , 34-39.

KELEMEN Z. (1998). Az esszé enciklopédistája. Várkonyi Nándor: Az elveszett Paradicsom. In:

Szivárvány. 54., 134-143.

MEZEY K. (1996). Pörirat az európai szellemtörténetről. In: Árgus. 7., 42-44.

MIKLÓSSY E. (2003). Gondolkodók a Magyar Évszázadból. In: Ökotáj , 6-22.

o l d a l | 35

MIKLÓSSY E. (1999). Várkonyi Nándor, az isteni könyvtáros. /1896. Pécs - 1975. Pécs/. In:

Magyar Szemle , 81-108.

RÁCZ I., [riporter] BALÁZS S. (2000). "Csillagok, vezérlő tűzjelek". Rácz István Várkonyi Nándorról,

Weöres Sándorról, Kárpáti Tamásról. In: Árgus. 11., 52-58.

STEIGER K. (1996). Várkonyi Nándor és a válságfilozófia. In: Árgus. 7. , 48-50.

TÜSKÉS T. (1999). Várkonyi Nándor 1896-1975. In: Pécsi Szemle. 2. , 93-95.

VÁRKONYI N. (1988). Az elveszett Paradicsom. Pécs: Pécsi Szikra.

VÁRKONYI N. (2009). Az elveszett Paradicsom. Budapest: Széphalom Könyvműhely.

VÁRKONYI N. (1995). Az ötödik ember I. Budapest: Széphalom Könyvműhely.

VÁRKONYI N. (1996). Az ötödik ember II. Budapest: Széphalom Könyvműhely.

VÁRKONYI N. (1997). Az ötödik ember III. Budapest: Széphalom Könyvműhely.

VÁRKONYI N. (1976). Pergő évek. Budapest: Magvető.

VÁRKONYI N. (1972). Sziriat oszlopai. Budapest: Magvető.

VÁRKONYI N., [riporter] Bebessi B. K. (1997). Én divinizálni akarom azt embert. In: Somogy. 25.,

76-82.

VÁRKONYI P. (1996). A hagyaték áttekintése. In: Árgus. 6., 32-44.