KÉNYSZERŰ NÉPESSÉGMOZGÁSOK LAKÓHELYEMEN ÉS KÖRNYÉKÉN MAGYARORSZÁG SZOVJET MEGSZÁLLÁSÁNAK ELSŐ SZAKASZÁBAN

1944/45–1953

DUNABOGDÁNYI INTERNÁLÁSOK, BE- ÉS KITELEPÍTÉSEK 1945 ÉS 1948 KÖZÖTT

,,Néha úgy elfogytunk, magunk sem találtuk magunkat.Néha a magyar is idegen volt,

néha az idegenből lett a legjobb magyar." – Babits Mihály

TARTALOM

Visszatekintés: A falu története a XVII. századtól............................................................3

A falu közélete a második világháborút követően........................................................5

Az első jogkorlátozó intézkedések Dunabogdányban...................................................11

Internálások.................................................................................................................................12

A kormány kettős problémája a második világháború után.........................................16

Elkobzások Dunabogdányban..............................................................................................17

Telepesek Dunabogdányban.................................................................................................19

A kitelepítés előzményei........................................................................................................21

A németek kitelepítése............................................................................................................24

A csehszlovák–magyar lakosságcsere-egyezmény hatása........................................28

Epilógus........................................................................................................................................30

Függelék.............................................................................................................................................31

I. Dunabogdány...........................................................................................................................31

II. Táblázatok...............................................................................................................................34

III. Bibliográfia............................................................................................................................34

IV. Végjegyzetek........................................................................................................................35

2

VISSZATEKINTÉS: A FALU TÖRTÉNETE A XVII. SZÁZADTÓL

I. Lipót abszolutista berendezkedésének stabilitása szempontjában kulcsfontosságú volt, hogy

a visszahódított országot teljesen beillessze birodalmába. Ez vallási értelemben a protestáló

települések (ezek közé tartozott Bogdány a XVII. századtól) vonatkozásában

ellenreformációt, a kiemelt gazdasági vagy stratégiai jelentőségű területek esetében pedig az

etnikai összetétel szándékos és direkt megváltoztatását vonta maga után. Kollonich Lipót az

1700-as évek elején a következőképpen fogalmazta meg a szükséges intézkedéseket:

„császári Felséged német örökös tartományaiból származókat, közembereket, és magas

rangú személyiségeket mások elé kötelesek helyezni, hogy az ország vagy legalább nagy része

lassanként elnémetesedjék, a forradalmakra és nyugtalanságra hajlamos magyar vért a

némettel lehessen mérsékelni, és ez által természetesen örökös királya és ura iránti állandó

hűségre és szeretetre nevelni.”1 Ebből adódóan 1688-ban a Budai Kamarai Felügyelőség

kihirdette, hogy a Duna menti településekre a lehető leghamarabb és a lehető legtöbb

katolikus német telepest kell behívni.2 1723-ban Zichy Péter, aki az Óbudai uradalom

részeként Bogdány felett is rendelkezett, a törökkorban megfogyatkozott református

lakosságú falut katolikus német családok betelepítésével akarta újraszervezni. Az így

megváltozott vallási és etnikai összetételt jól jellemzi az 1725. évi összeírás,3 ami 31

református magyar mellett 66 új katolikus családfőt vett számba. Ez az arány a század

folyamán tovább növekedett a németek javára a magyar családok egy részének

elvándorlásával és újabb telepítésekkel.4

A betelepítés mindenképpen fordulópont a korábban magyar többségű falu életében, mert

ily módon lakosainak kétharmad része német lett, egészen az 1947-es kitelepítésig. A XVIII.

században a vallási ellentét mellett a földkérdés problematikája (persze a későbbitől eltérő

formában és körülmények között) szintén megjelent a magyarok és a betelepülők között,

mivel az utóbbiaknak lényegesen kevesebb földterület jutott, így a nekik ígért szolgálat- és

adómentes évek lejárta után a telepesek gyakran ismét megváltoztatták a lakóhelyüket, hogy

ezeket a kiváltságokat újra igénybe vehessék.5 Azonban fontos megjegyezni, hogy a kezdeti

problémák ellenére a német családok többnyire beilleszkedtek új hazájukba, és

szorgalmuknak köszönhetően a falu gazdasági életére is kedvező hatást gyakoroltak. Bél

Mátyás, kortárs földrajztudós így írt erről: „A vendégszeretetet azonban hasznossággal mérik,

s ez a magyarokat is elidegeníti őseik igen dicséretes szokásától. A németek ezt a magatartást

a hazájukból hozták magukkal, s ezért fukarsággal és zsugorisággal vádolják őket még a

saját fajtájukbeliek is, elsősorban azok, akik a vendégfogadókat kezelik. Különben az ország

3

törvényeihez és szokásaihoz alkalmazkodva élik életüket, mint akik igen erősen ki akarják

érdemelni a jó polgár nevét. Ha hallanak panaszt a németre a nép körében, s néha igen

durvát is, ezeket mértéken felül felnagyítják azok, akik ezzel akarnak érdemeket szerezni a

magyaroknál.”6

A falu lakosságának együttműködését és együttélését elősegíthette, hogy az új évszázad

egyfelől vallási értelemben enyhülő légkört teremtett, másfelől a természeti csapások,

amelyek kolerajárványokban és az 1838-as dunai árvízben testesültek megI, erősítették az

összetartás tudatát. Meghatározó jelentősége van Dunabogdány történetében a Csódi-hegyen

elterülő kőbányának, amely 1845-ös megnyitása óta napjainkig üzemel. A település nem

földműves munkavállalóinak tetemes része bányászként dolgozott vagy kőfaragóként, az így

kitermelt alapanyag és a késztermékek pedig a Dunakanyar számos városa mellett Pesten és

Budán is kiváló piacra talált.

A „hosszú XIX. század” folyamán a német többségűII település több alkalommal is

világossá tette Magyarországhoz való elszakíthatatlan kötődését. Az 1848/49-es magyar

forradalom és szabadságharc győzelméért Dunabogdány 22 nemzetőrt állított, illetve

megemlítendő az is, hogy az 1896-os ünnepségekre Millenniumi emlékművet állított. A

katolikus és református felekezeti iskolákat a településen a századfordulót követően

megszüntették, és 1904-ben létrehozták az állami iskolát, ahol a német többségű

önkormányzat kérésére magyar nyelven zajlott az oktatás annak érdekében, hogy a német

diákok minél átfogóbban megismerjék és elsajátítsák a magyar kultúrát és nyelvet.

Az igazságtalan trianoni békeszerződés hatása a magyar politikai és kulturális elitre tovább

ösztönözte a Horthy-korszakban az asszimilációt erőltető politikai gyakorlatot, így az 1930-as

évektől a háború végéig a település német lakosságára egyszerre hatott a kormány

beilleszkedést támogató programja és a hitleri Német Birodalom propagandája (,,pángermán-

übermensch” eszmék), amellyel expanzióra törekedett a térségben. A világgazdasági válság

következtében fellépő munkanélküliség miatt sok bogdányi próbált a németországi

Stuttgartban pénzkereseti lehetőséget találni, azonban fizetésükhöz csak úgy juthattak hozzá,

ha olyan kulturális vonásokkal leplezett nemzetiszocialista szervezetekbe léptek be, mint

amilyen a Volksbund volt. Ezzel ugyan a mozgalom tagjainak száma növekedésnek indult a

faluban, mégis a svábok túlnyomó többsége mégsem vett részt a szervezetben és közömbös

maradt a náci propaganda iránt.7 Hitler áttelepítéssel képzelte el a német népforgácsok

I Összesen 123 épületet döntött romba. II Az 1817-es Canonica visitatio szerint Dunabogdányban 2040-en laktak, akik közül 1813 volt német (89%) és 227 magyar (11%).

4

megmentését az asszimilációtól, azonban a diktátor kezében a németség jelenléte

Magyarországon a kormányra való nyomásgyakorlás egyik eszköze volt, így egyelőre Horthy

kérése ellenére sem valósult meg az áttelepítés.8 A magyar kormány a külpolitikai mozgástér

beszűkülésével különböző szerződésekkel egyre inkább kiszolgáltatta német állampolgárait a

náci befolyásnak, így amellett, hogy a Volksbund egyre agresszívebben és szélesebb körben

fejtette ki tevékenységét, Horthy lehetőséget biztosított a német kisebbségnek a Németország

melletti háborús részvételre. Az 1942-es magyar-német megállapodás értelmében, aki a

Waffen SS kötelékébe önként belép, az elveszíti magyar állampolgárságát. A szerződés

eredményeként ötvenöt bogdányi jelentkezett, majd a náci megszállást követő 1944. áprilisi

megállapodás már lehetővé tette a svábok kötelező besorozását is, így Dunabogdányból9 153

fő kényszerült a Harmadik Birodalomért harcolni.

A világháború után kezdődő németeket ért jogfosztó atrocitásokban fontos szerepe volt az

1941-es népszámlálásnak, amelynek eredményeképpen Dunabogdány 2951 lakosából 1715

fő (58%) német nemzetiségűnek és 2313 fő (78%) német anyanyelvűnek vallotta magát.10 Ez

a szám azt mutatja, hogy a falu lakosságának egy része a korábbi mérésekhez képest már

asszimilálódott, ugyanakkor egy másik csoportja már a III. Birodalomra szegezte tekintetét.

A további eseményekre vonatkozóan mindenképpen releváns mondanivalója az 1941-es

népszámlálásnak, hogy a bogdányi németek második világégésben játszott szerepének nincs

kollektív elv alapján történő megítélési lehetősége.

A FALU KÖZÉLETE A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚT KÖVETŐEN

Románia átállása a szövetségesek oldalára lehetővé tette, hogy 1944 szeptemberének végére a

szovjet hadsereg elérje Magyarországot. Ugyan az októberben több mint két hétig tartó

alföldi páncéloscsatákban sikerült a magyar és német erőknek időt nyerniük, de a közeli

győzelem valószínűsége miatt Moszkvában a következő hónapokra vonatkozóan már a tartós

berendezkedés és a politikai stabilitás biztosításának mikéntje vált a legfontosabb stratégiai

kérdéssé. Ennek a jelentőségét növelte az 1944. októberi Eden-Molotov megegyezés, amely

Sztálin számára 80%-os befolyást biztosított a Magyarországot érintő bel- és külpolitikai

ügyekben, és az országot a szovjet érdekszférához csatolta. A hódító hadsereg pozícióinak

javítása érdekében szükségessé vált a magyar nép szovjetek mellett való felsorakoztatása,

ehhez pedig a közjogi feltételeket az 1944. december 22-én létrejött Ideiglenes Nemzeti

Kormány teremtette meg. Az új, önmagát a népszuverenitás birtokosának nyilvánító

kormányzat máig sem tisztázott körülmények11 között megkötötte a szovjet hadsereg 0060

5

számú parancsán alapuló szerződést, amelynek értelmében az összes német származású

munkaképes nő és férfi köteles közmunkát végezni a front mögötti területeken. A mozgósítás

feladatát a megegyezés értelmében a belügyminisztérium végezte el, amely így elsőként járt

el kollektív alaponIII a német nemzetiséggel előéletre való tekintet nélkül.12 Az intézkedés

ellen ugyan a magyar közélet számos képviselőjeIV felszólalt – bírálva annak a

nemzetiszocialista módszerekre emlékeztető mivoltát –, mégis 1945. január végéig a szovjet

katonai hatóságok az alakulóban lévő, együttműködő magyar közigazgatás segítségével 60-

65 ezer német származású személyt deportáltak a Szovjetunióba munkaszolgálatra.13,14

Ugyan kétségtelen, hogy a szovjet parancs alapján lezajló intézkedéssor a hazai németség

kollektív felelősségre vonásának első állomását jelenti, azonban ennek összemosása az

1940-es évek második felében a magyar kormány által elkövetett jogfosztó kitelepítésekkel

semmiképpen sem szerencsés,15 Fontos megjegyezni, hogy a deportálások esetében a

németekkel szemben származásuk és nevük alapján jártak el, mégis az érintettek közel 90%-

a magyar nemzetiségű volt, így ez a folyamat jelentős eltéréseket mutat a már

fegyverszüneti státuszban lévő ország kormányának sok szempontból szuverén döntés

alapján végrehajtott, csak németek érintő kitelepítéseihez képest.

Dunabogdány népe anyagi értelemben16 nem szenvedett sokat az átvonuló fronttól,

ugyanakkor az ellenséges hadsereg közelsége miatt fellépő feszültség és félelem a német

lakosságú faluban a többi magyar településhez képest hatványozottan jelentkezett.

Bogdányban a lakosság kollektív emlékezete nem tartja számon a málenkij robotra

hurcolásokat, és a rendelkezésre álló levéltári források hiányában az eseménysor

rekonstrukciója akadályokba ütközik,17 azonban egy 1945 decemberében készült

dunabogdányi kimutatás alapján elmondható, hogy 12 polgári személyt, 70 közkatonát, 18

altisztet és egy tisztet szállítottak a Szovjetunió területén létrehozott

kényszermunkatáborokba.18

A faluban elsőként a kőbánya dolgozói kezdték meg a munkát és láttak neki a rend

helyreállításának. A munkások 1945. március 18-án gyűlést tartottak, és megválasztották az

új szakszervezeti bizottságot, amelynek tagjai között ekkor még főként németek szerepeltek,

továbbá megalakították az üzemi bizottságot.

Dunabogdányban az alakulóban lévő helyi politikai pártok a Debrecenben székelő

Ideiglenes Nemzeti Kormány rendelete alapján19 pártonként öt–öt főt delegálva 1945. március III A parancs szerint németnek számított, aki német származású, német hangzású neve volt, német anyanyelvű, német nemzetiségű, német személlyel kötött házasságot, érzelmileg és magatartása folytán németnek számítandó, a Volksbundnak vagy más fasiszta szervezetnek a tagja volt.IV Hamvas Endre csanádi püspök, Valentiny Ágoston szegedi polgármester.

6

19-én létrehozták a Nemzeti Bizottságot, amely azonban kisebb incidenstV követően csak

március végén kezdhette el legitim működését, minden helyi politikai erő részvételével. A

Bizottság havonta legalább egyszer ülésezett, a kezdeti időszakban illetve rendkívüli esetben

többször, akár naponta isVI. Első elnökének Stágel Endrét választották és közös megegyezés

alapján a település valamennyi pártja és a kőbánya szakszervezete is képviseltette magát.

A háború miatt a falusiak a mezőgazdasági munkákkal el voltak maradva, így a Nemzeti

Bizottság első feladatául a munka megkezdését és az elmaradás pótlását tűzte ki célul. A

szervezettség biztosítása érdekében létrehozták a Mezőgazdasági és Árvízvédelmi

Bizottságot, amely beszámolási kötelezettséggel tartozott a végzett munkáról és a felmerülő

problémákról. Továbbá ennek a bizottságnak kellett foglalkoznia a mezőgazdasági termények

árának újbóli megállapításával, amelynek kialakításakor figyelembe kellett venni a súlyos és

nagy károkat okozó háborút követő helyzetet és biztosítani kellett, hogy mindenki el legyen

látva élelmiszerrel.

A Földigénylő Bizottság „elődjeként” a Nemzeti Bizottság létrehozta a Földbérleti

Bizottságot, amely az esetleges jogos megtorlás és büntetés elől külföldre távozottak

elhagyott, vagy meg nem művelt földjeinek haszonbérbe adásával foglalkozott. Az említett

földekről kimutatást készítettek, majd ezt követően a lakosságot tájékoztatták arról, hogy

ezek összesen 262 kt.hold. művelésre alkalmas területet tesznek ki.20 A Nemzeti Bizottság

továbbá megalakította a Termelési Bizottságot is, amely községi szinten koordinálta és

ellenőrizte a mezőgazdasági munkákat (vetésterület meghatározása, vetőmag biztosítás,

szántás vagy cséplés megszervezése, stb.), illetve a Szociálpolitikai Bizottságot, de

kiváltképp nagy hangsúlyt kapott az Igazoló Bizottság tevékenysége.

Ez a Bizottság a potsdami konferencia irányelveivel összhangban április 4-én megkezdte a

faluban21 a háborús bűnösök és politikailag érintettek felkutatását. Feladatát úgy határozták

meg, hogy a település lakosainak (különösen a németeknek) a háború alatti tevékenységét és

nemzethűségét egyénenként vizsgálja. Ezen tevékenység következményeként a Bizottság

V A Kommunista Párt helyi szervezete nem ismerte el legitimnek a március 19-én megalakított Nemzeti Bizottságot, más pártokat ugyanis nem akceptált. A párt helyi szervezetének felszólítására március 21-én a helyi rendőr parancsnok letartóztatta a Bizottság néhány tagját. Az incidenst az Orosz Katonai Főparancsnokság zárta le a Kommunista pártot helyreutasítva, ezután velük kiegészülve kezdődhetett meg a Nemzeti Bizottság munkája. (forrás: PML, Vác - Dunabogdány Nemzeti Bizottságának iratai, XVII.66) VI Nem mindegyik ülésről maradt fenn jegyzőkönyv.

7

megállapította, hogy a 956 családból önkéntVII 55 fő és kényszerbőlVIII 153 fő szolgált az SS-

ben, 29 fő tagja volt a Nyilaskeresztes Pártnak, 191 fő pedig a Volksbundban rendelkezett

tagkönyvvel vagy nemzetellenes magaviseletű volt.IX Ezen kívül a háború utáni

következményektől való félelmükben a szovjetek megérkezése előtt a Bogdányból

Németországba menekültek – főként SS katonák és a Volksbund helyi vezetői – névjegyzékét

is elkészítették.22

A központi hatalom megszilárdulásával a Nemzeti Bizottság hatásköre fokozatosan

csökkent. Míg korábban például az alakuló ülés körüli incidens kapcsán még a helybeli

rendőrség ellenőrzését is saját hatáskörébe utalta átX – gyakorlatilag végrehajtó hatalommal

rendelkezett –, addig a későbbiekben az igazgatás felsőbb hatóságainak (kormány, főispán,

alispán, járási főjegyző) rendeletei, illetve az egyre szaporodó, meghatározott ügykörrel

rendelkező hivatalok közvetlenül, illetve közvetetten is, alaposan csökkentették hatáskörét,23

behatárolták mozgásterét. Ugyanakkor a Nemzeti Bizottság sokáig megőrizte szerepét a

település közéletében. Elfogadottságát növelte az a tény, hogy a kormány az 1945. május 5-

én alakuló, ideiglenessége folytán a Nemzeti Bizottsághoz személyi összetételében egyébként

hasonló, dunabogdányi képviselőtestületet feloszlatta.24,XI

Legitimitását az is erősítette, hogy a különböző, sorra alakuló, a földműves magyar

lakosságot tömörítő társadalmi szervezetek25 szintén delegálták tagjaikat e testületbe. Ebből

adódóan a Nemzeti Bizottság összetétele jelentősen átalakult, a sváb származású személyekXII

VII Az 1942 februárjában a magyar kormány a németekkel való megállapodás alapján tette lehetővé magyarországi németek SS-be való besorozását az 1912-24 között születettek körében. E szerződés csak önkéntes belépés alapján tette ezt lehetővé azzal a kitétellel, hogy a sorozott ezáltal magyar állampolgárságát veszti. Dunabogdányban ilyen jellegű sorozásra 1943. április 3-án.VIII 1944 áprilisában a német és a magyar kormány újabb megállapodása értelmében a magyarországi németek sorköteleseit a német hadsereg már saját belátása szerint vehette igénybe az 1908-26 között születettek közül, de ezen érintettek, - az önkéntesekkel ellentétben - állampolgárságukat nem vesztették el, csak a fegyveres szolgálat tartamára német állampolgárságot kaptak. (forrás: Donáth Péter: Iskola és politika. Az állami német nemzetiségi tanítóképzés magyarországi történetéhez 1919-1944. Trezor Kiadó, Budapest 1997. 171-172.p.). A kényszerített SS-t kötelező volta miatt a svábok „Muss es”-nek is hívták. Dunabogdányban 1944 szeptemberében tartottak kényszersorozást, olyan személyeket is vittek el, akik a sorozás alkalmával a magyar hadseregbe kérték felvételüket, s miután ezt visszautasították, 17 fő írásbeli kérvényt is terjesztett be a Hadügyminisztériumhoz ez ügyben. (forrás: PML, Vác – V.1029 D/h 960/45) A sorozottakat Pátyra illetve Etyekre vitték kiképzésre, majd innen kerültek frontszolgálatra. IX A KSH adatai szerint 636 fő (ez a magukat német nemzetiségűeknek vallók közel 40%-a)X A helyi rendőrség főnökét a Nemzeti Bizottság elnökének rendelte alá.XI Az intézkedés hátterében az állt, hogy Dunabogdány helyi képviselői a falu német többségű lakossága miatt szintén németek voltak.XII Természetesen igazolt személyekről van szó, így csak származásuk bizonyítottan német. Például még többségi jelenlétük esetén is hozott a Bizottság svábokat érintő súlyos jogkorlátozó döntéseket. Mivel egy 1945.április 4-én hozott határozat szerint a Nemzeti Bizottságba nem vesznek fel „fasiszta vagy nyilas párt volt tagjait, vagy Volksbund-tagokat, háborús és népellenes bűnösöket”, kizáró ok hiányában feltehetően vannak

8

számának csökkenésével párhuzamosan egyre jobban erősödött az újonnan érkező telepesek

képviselete, miközben az „őslakos” magyarok száma – a kezdeti passzivitás után – szintén

növekedést mutatott. A Bizottság jegyzőkönyveinek tanúsága szerint áprilisban egy ülésen 14

sváb származású és 5 magyar bizottsági tag volt jelen. A magyarok azonban nem feltétlenül

jelentik az „őslakos” magyarság kisebbségi, de mérhető jelenlétének bizonyítékát a

testületben, mert e bizottsági tagok elsősorban a község intézményeiben dolgozó

értelmiségiek közül kerültek ki.26 A telepesek közül 1945 nyarától elsőként a menekült,

egykori tisztviselői, értelmiségi rétegXIII vállalt közéleti szerepet a Nemzeti Bizottságban.

Földműves telepesek először az ősz folyamán váltak taggá a Nemzeti Bizottságban, ahogy a

testület munkájában egyre nagyobb hangsúlyt kapott a földkérdés. Az 1946-os év folyamán

tovább csökkent a sváb származású személyek száma, és növekedett a telepeseké, stagnált,

illetve 1-2 fővel nőtt az „őslakos” magyarok száma. 1946 szeptemberében például már csak 3

német származású, 6 „őslakos” magyar és 11 telepes taggal ülésezik a Nemzeti Bizottság.

Mivel a tagokat a pártok illetve a bánya szakszervezete delegálták, ebből a szempontból is

érdemes az összetételt megvizsgálni. Elég hamar viszonylag széles tömegbázist építettek ki a

pártok,27 azonban helyi viszonylatban nehezen mutathatók ki a bizottság munkájában a

pártharcok, és az sem jellemző, hogy a pártok ezen a szinten egymáshoz viszonyítva eltérő

mértékben képviselték volna a helyi közösség csoportjait, hiszen a pártokat vegyes

származású, státuszú bizottsági tagok képviselték.XIV

Az 1945-ös kimutatás szerint a Kommunista Pártnak 68, a Szociáldemokrata Pártnak

240, a Kisgazda Pártnak 100 és a Parasztpártnak 32 tagja volt Dunabogdányban. Ennek

alapján az előbbi két párt – a néha előforduló nézeteltérések ellenére is - jóval nagyobb erőt

képviselt a község irányításában, mint a másik kettő. Továbbá a pozícióikat erősítette a

kőbánya szakszervezetének támogatása is, amelynek köszönhetően a községben olyan sikeres

volt az együttműködése az említett szervezeteknek, hogy nagyobb rendzavarásra nem került

sor.28

soraiban német anyanyelvűek illetve nemzetiségűek. Viszont a vármegyei Nemzeti Bizottság 183/1946.sz. leirata (1946.április) folytán már nem kellett átalakítani a bizottságot a kitelepítés hatálya alá tartozó személy eltávolítása miatt.XIII A telepesek csoportját ekkor még főként felvidéki, részben erdélyi menekült családok teszik ki, illetve szomszédos községekből érkezők.XIV Ez nem jelenti azt, hogy a pártpolitika ne lett volna jelen a község közéletében. Ugyanis fordultak elő olyan esetek, amikor a pártok magasabb szintjeiről történtek beavatkozások. Egy ingatlankobzási eljárás alkalmával Szakasits Árpád személyesen vette védelmébe az egyik sváb érintettet szociáldemokrata múltjára való tekintettel. (forrás: PML, Vác V.1029 D/h, XVII.66 – 1946. április 26.) A kommunista párt elsősorban a telepesek képviseletében lépett fel, például tett javaslatokat és állított ki ajánlásokat telepítésre, vagy például egy esetben bizonyíthatóan állást foglalt a Földigénylő Bizottság belharcában. (forrás: MOL, Óbuda – XIX-K-11-d, 48760/46)

9

Érdemes kissé átfogóbban kifejteni a már említett, kormányhatározattal felfüggesztett

Ideiglenes Képviselőtestület történetét. Dunabogdányban az utolsó, 1944. évi augusztus 13-i

gyűlés után a Nemzeti Bizottság által kiadott rendelet értelmében 1945. május 5-én alakult

újra e testület. Már május 20-án tisztújító közgyűlést hívott össze a jegyző, mert a

képviselőtestületben a pártok által delegált tagokból többen német anyanyelvűek voltak.29 A

jegyző a járási főszolgabíró szóbeli utasítására hivatkozott, azonban a Nemzeti Bizottság

ellenszavazat nélkül úgy foglalt állást határozatában, hogy felettes hatóságtól erre vonatkozó

tiltó rendelkezés hiányában, „német anyanyelvű, de egyébként minden tekintetben

kifogástalan polgárok a helyi testületbe, illetve bizottságokba jelölhetők és beválaszthatók”,

így a jelöltek maradhattak posztjukon. Miután június 3-ig tiltó rendelet érkezett a járási

főszolgabírótól, ekkor már tisztújítást kellett tartani, melynek során a jelölő bizottság

delegáltjai közül a pártok 9 embertXV hívtak vissza a 30-ból, a 12 esküdtbőlXVI 5 személyt

cseréltek le. A község autonómiájának felfüggesztése után a képviselőtestület jogkörét átvéve

az igazgatást – az Elöljáróságon keresztül – a járási főjegyző gyakorolta, aki azonban döntési

gyakorlatában gyakran támaszkodott a helyi ügyekben értelemszerűen tájékozottabb községi

jegyző, illetve a Nemzeti Bizottság javaslataira. Az Elöljáróság, azon belül a községi jegyző

szerepe tehát meghatározó volt a település igazgatásában. A vizsgált időszakban egymást

követően három községi vezető jegyző töltött be hivatali tisztséget.30 Az első kettő viszonylag

rövidebb ideig viselt szolgálatot, állásukból mindkettőjüket hivatali vétségből adódó fegyelmi

eljárás után mentették fel. A vizsgált téma szempontjából az ő eseteik sem elhanyagolható

jelentőségűek. Az első jegyzőt azzal vádolták, hogy elősegítette az SS sorozás

sikerességét,XVII s „teljes mértékben meg kívánta hálálni” azt, hogy a háború előtt a svábság

és a Volksbund közbenjárására került a vezetőjegyzői állásra. Ez a vád szerint abban

fejeződött ki, hogy megbízottja által figyelmeztette az érintetteket, hogy a járási Igazoló

Bizottság karhatalommal érkezik a községbe, ezért vélhetőleg kobzás alá eső tulajdonukat

adják el megbízottjának. Vádat képezett továbbá az, hogy egy panaszost 1945. február 23-án

a községházára hivatott és megvert.XVIII A jegyzőt a fenti, elsősorban politikai jellegű

cselekményeiért internálták. Az eljárás során a járási főjegyző ellen is indult fegyelmi eljárás,

XV Az MKP 4 személyt, SZDP 1 személyt, NPP 2 személyt cserélt. A Szakszervezet 1 személyt cserélt és 1 tagot később delegált.XVI Az esküdtek a képviselőtestület tagjai.XVII A vád szerint az 1944. március 15-i SS sorozás alkalmával a Sorozó Bizottság előtt a következő kijelentést tette: „mindegy milyen ruhában vagyunk, hisz úgy is közös célért harcolunk.” (forrás: PML, Vác - Szentendre járás főjegyzője, XXI 50.)XVIII A panaszost szovjet katonák fegyverrel kényszeríttették 2 hordó bor átadására, melyből egy elszállításra került, egyikből pedig szovjet katonák, nemzetőrök és málenkij robotra összegyűjtött civilek ittak.

10

azonban alaptalannak bizonyult, hogy bort vett volna volksbundistáktól, s hogy kiszállása

alkalmával velük mulatozott vagy, hogy ilyen személyeket az internálótáborból kiengedett

volna. Az ő esetét azért fontos megemlíteni, mert remekül rámutat arra a támadási felületre,

amely svábokkal való érintkezésből adódhatott, illetve felhasználható volt valaki ellen, és

jelzi azt a bizalmatlanságot, ami az igazolások hiányában fennállt. A járási jegyző

védekezéséből a következő furcsa szituáció rajzolódik ki: azt állította, hogy kiszállása

alkalmával azért ebédelt egy – egyébként leigazolt – svábnál és utasította vissza a községi

vezetőjegyző ebédmeghívását, mert beosztottját, akivel hivatali ügyeket tekintve munkatársi

viszonyban volt, még nem igazolták. Védekezéséből továbbá nem maradt ki az sem, hogy az

ellene vallók „kétes értékű sváb” személyek voltak.31

A második vezetőjegyző a vád szerint kisebb adminisztrációs vétségeken túl csalást követett

el, amikor hivatali ismeretségen keresztül 600 telepesre hivatkozva vett fel 200 q, a valós

telepesszám alapján az indokoltnál négyszer több lisztet a közellátás céljára.32 Ezenkívül

feletteseit (járási főjegyző, alispán) sértegette azzal, hogy eredeti kétkezi szakmájukat

megnevezve lealacsonyító kijelentéseket tett rájuk. Ez utóbbi vád jó példa a közigazgatás

legfelsőbb szintjéig történő, a korszakra oly jellemző elitcserére, melyet a B-listázás33 is

gyorsított. Harmadik jegyzőként Erőss László, egy egyelőre szakképzetlen,34 de törekvő,

segédlelkészből kalauzzá avanzsált fiatalember került e tisztségbe, némi kommunista

hátszéllel. Esete jól leképezi a szakképzett káderhiánnyal küszködő közigazgatás helyzetét.

AZ ELSŐ JOGKORLÁTOZÓ INTÉZKEDÉSEK DUNABOGDÁNYBAN

Még a Nemzeti Bizottság megalakítása előtt, 1945. március 5-én 25 embert tartóztattak le a

„fasiszta irányú egyének közül”, akiket az orosz parancsnokság a helyi kommunista párttal

egyetértve illetve közbenjárására, de a községi jegyző tudta nélkül egy hét fogság után

hazaengedett. E gesztussal egy időben elrendelték e személyek „működésének szigorú

felfüggesztését”, és a parancs szerint a községet nem hagyhatták el. Arra nézve nincs adat,

hogy a „fasiszta irányú egyének” csoportjába pontosan milyen szempontok szerint válogattak

be embereket, de azt tudni lehet, hogy ekkor még politikai igazolásokat hivatalosan nem

végeztek a községben, valamint utólag, április 15-én a vezető jegyző a szovjet katonai

parancsnokkal való tárgyalása során megállapította, hogy a márciusi időpontban a községben

önkéntes SS katona nem volt, „azok vagy elestek vagy elmenekültek”, tehát letartóztatott

közülük nem kerülhetett ki. E tárgyaláson jelentette ki a szovjet katonai parancsnok azt is,

11

hogy csak az önkéntes SS katonák ellen kívánnak eljárást indítani, a kényszerítettek

folytathatják polgári munkájukat.

INTERNÁLÁSOK

Az 1945. január 20-i fegyverszüneti egyezmény alapján, amely szerint „Magyarország

kormánya arra is kötelezi magát, hogy internálja a német állampolgárokat”35,

Dunabogdányban is megkezdődtek a korábbi felmérések adatait felhasználó internálások.

Április 26-án sor került az első letartóztatásokra, május 1-jén pedig 47 főt rendőri őrizet alá

helyeztek, és elszállítottak a Szentendrén a ,,Mi romboltuk le, mi építjük fel Magyarországot”

feliratú táblával felállított internálótáborba. Emellett 32 dunabogdányit közmunkára

köteleztek és 127 kis- és fiatalkorú korábbi Deutsche-Jugend tagot 26 karhatalmi felügyelet

alá helyeztek.36 Ez azt jelentette, hogy az érintettek nem hagyhatták el Dunabogdányt,

kétnaponta jelentkezniük kellett, este 21 és 5 óra között nem léphettek ki otthonukból,

ellenőrizték levelezésüket és nyilvános helyen, illetve forgalmasabb utakon nem

tartózkodhattak. A járási főjegyző utasítására újabb intézkedéseket hajtottak végre a

hatóságok, így a faluból összesen 197 személy került rendőri felügyelet alá.37

Hozzátartozóik élelmezéséről az Elöljáróságokon keresztül a családok feladata volt

gondoskodni,38 azonban sok esetben, főleg az otthoniakat sújtó rekvirálások miatt ez sem

jelenthetett segítséget. Így az étkeztetés megoldása rendszeresen problémákba ütközött, a

szentendrei táborban volt, hogy hetekig csak egyféle ételt fogyaszthattak az internáltak. A

koldulásra kényszerült internáltak között a rossz higiéniai körülmények miatt kitört a vérhas-

járvány, amely a munkafegyelmet nagymértékben bomlasztotta, így a szentendrei táborból

hazaszökdöstek. Emiatt feszültség keletkezett az internáltak és a helybeli lakosok között, a

rendőrség pedig több alkalommal is razziát39 tartott Dunabogdányban. Augusztus 5-én a

katolikus templomba a szentmise közben törtek be fegyveres rendőrök, és a jelenlévőket,

valamint a községben máshol tartózkodó személyeket elvitték a községházára, ahol politikai

érintettségük vizsgálata után indították útnak őket gyalogosan Szentendrére, majd onnan a

Károlyi-laktanyába. Innen a férfiak Gödöllőre, a nők Nagykátára kerültek internálótáborba,

ahol különböző anyagmozgató illetve mezőgazdasági munkára fogták őket. Érdemes

megemlíteni a tábori viszonyokat, melyekről szemtanúk beszámolóiból tudhatunk. A

Károlyi-laktanyában a padlón, az internálótáborban szalmán voltak a fekhelyek. A reggeltől

estig tartó munka mellett rendkívül rossz volt az ellátás.40

12

Az augusztusi razzia kapcsán a bogdányi plébános, Molnár Márton is népbírósági vizsgálat

alá került, perben kellett ártatlanságát bizonyítania. A vád szerint a mise után végrehajtott

razzia forgatagában két fiatalnak adott igazolást, hogy „nem a Volksbundnak, hanem az ezzel

szemben működő Katolikus Leányegyesületnek tagjai”,41 Az esetről két nappal később a sajtó

is beszámolt, a plébánosról a lapok név szerint megírták, hogy ,,bundos-pártoló”. Az esetet

nyomozás követte, a plébánián tartott házkutatáskor „fasiszta könyveket” találtak. A plébános

védekezésül előadta, hogy „világnézeti szempontból kötelességszerűen kell foglalkoznom a

történelmi eszmeáramlatokkal. Mint pap, búvárkodnom kell a világot mozgató és izgató

eszmék között, mint ahogyan főiskolás koromban a megtévedt filozófiai rendszereket is

tanulmányoznom kellett.” A Volksbund-„érintettségéről” így vall: „A vádpontokkal szemben

kiemelem, hogy 1937-től 1944 végéig állandóan kemény küzdelmem volt a nemzetiszocialista

nyilas és volksbund irányzatokkal. (…) Künn a falvakban a most foglaló magyarok el sem

tudják képzelni, hogy mit jelentett 4–5 év előtt nyilvánosan, anyagi előnyök reménye nélkül

kiállni azzal, hogy a világ megváltója mégiscsak Jézus Krisztus és nem Hitler.” 1946. június

21-én indult a tárgyalási procedúra, amelyben még 1947 áprilisában is új nyomozást

rendeltek el. A helyi politikai vezetés is kiállt a plébános mellett: „A helybeli nemzeti

bizottság és Szocdem. Párt elnökei kitűnően tanúskodtak mellettem. A négy demokratikus

párt részéről pedig oly lelkes, minden áron védeni akaró nyilatkozatot kaptam írásban, hogy

regime változás esetén, annak alapján újból lakat alá kerülhetnék.”42

Ennek a razziának a kiterjedtségét és felsőbb hatósági indíttatását jelzi, hogy ekkor

hurcolták el például a sváb nevét magyarosító, Nemzeti Bizottsági elnököt is, aki egyébként a

Dunabogdányban működő Kisgazdapárt elnöke is volt. Helyi tisztsége volt továbbá a

Termelési Bizottság elnöki poszt, valamint a Közellátási Bizottság-i tagság. Szabadulását az

Elöljáróság és pártja felsőbb szervei is több ízben kérték, hat hét után került ki a rendőri

őrizet alól, ezután összes tisztségébe visszakerült, sőt az adásvételi ügyekkel foglalkozó ún.

háromtagú Bizottság elnökeként újabb tisztségeket is kapott. Az elhurcolásának oka lehet az

internálási listán szereplő bejegyzés: „jobboldali beállítottságú, MKP-val állandó

összeütközésben van.”43 E szerint az augusztusi internálást végző felsőbb hatóságoknak

valaki a községből „szolgáltathatott” okot az elhurcolására,- ez az eset példa arra is, hogy

egy-egy ilyen razziát is felhasználtak a pártok riválisaik ellehetetlenítésére. A szóban forgó

személy azért is kerülhetett célkeresztbe, mert a térség települései közül az egyetlen olyan

nemzeti bizottsági elnök volt, akit nem a baloldali pártok támogattak.44

A Népgondozó Hivatal telepítési körzetvezetőjének és a Földigénylő Bizottság jelentései

alapján a hivatal főosztályvezetőjének a belügyminiszterhez írott jelentéséből megtudhatjuk,

13

hogy a rendészet és közigazgatási hatóság nem járt el következetesen a svábokat érintő

ügyekben, mert tagjainak egy része „a községbeli svábsággal rokoni és ezen felül gazdasági

érdekviszonyban áll”, valamint hogy. „a régi és telepes magyar lakosság életét és

biztonságát veszélyeztetik” a „még mindig nagy számban lévő volksbundista és SS tagok”,

akik „a faluban szabadon mozognak”. A járási rendőrség megjelenésekor „a környező

erdőkbe húzódnak, ahol még fegyvert is mernek használni”– áll a jelentésben. Ugyanakkor az

idézett jelentésen kívül máshol nem találkoztam arra utaló megjegyzéssel, amely a razziák

alkalmával fegyveres incidensről tájékoztatna, talán a nyomaték kedvéért túloztak a jelentés

írói, a felettes hatóságok ilyen súlyos esetben biztosan tettek volna ellenintézkedéseket,

hacsak nem tekintjük ilyen lépésnek a nagy augusztusi razziát, hiszen a jelentés júliusi

keltezésű.45 Viszont a helyi rendészet, illetve közigazgatás egyes embereinek érintettsége

talán igaz lehet, mert a visszaemlékezők megemlítették, hogy többször „fülest” kaptak egy-

egy várható razziáról. Elmondásuk szerint egyes esetekben ezek vaklármának bizonyultak.

Kammerer Teréz helyi lakos a vele készült interjúban így emlékezett vissza az augusztusi

razziára: ,,45 nyarán kezdték internálni a svábokat. Először csak azokat, akik német katonák

voltak, azután azokat, akik beléptek a Volksbundba, később már válogatás nélkül szinte

mindenkit. Május elsején vitték el az első transzportot, magasra tartott táblával vonultak ki a

faluból: ,,Mi romboltuk le, mi építjük fel Magyarországot” – ez volt ráírva. Nemsokára jöttek

a razziák. A falubeliek közül sokan bujkáltak, itt-ott húzták meg magukat, hogy ne vigyék el

őket. Ezért a legváratlanabb pillanatban törtek ránk. Augusztus 7-én a templomba is

berontottak, a nagymisére, akkor tartóztattak le engem is, az apámat is. Úgy vittek el

bennünket, ahogyan voltunk, egy szál ruhába, még egy darab kenyeret, egy váltás fehérneműt

sem vihettünk magunkkal. A férfiakat Gödöllőre vitték, a nőket Nagykanizsára. Ott derült ki,

hogy engem összecseréltek egy másik Kammerer Terézzel, aki volksbundista volt, de ez akkor

már mindegy volt. Sváb – sváb, ez volt a lényeg.”

A Nemzeti Bizottság rendszeresen rendelkezett a ,,sváb-kérdéssel” kapcsolatban, azonban

ennek végrehajtása nem mindig járt sikerrel. A Visegrádon már bevezetett német közterületi

nyelvhasználat tilalmát megszegőket pénzbírsággal sújtó rendelet a helyi iskolában tanuló

diákokra is kiterjedt, így a pedagógusok feladatává vált a tiltás okainak megmagyarázása a

német növendékek számára.46 1946 februárjában a budakalászi németek kitelepítésének hírén

„felbuzdulva”, a Nemzeti Bizottság jövőbeli mentesítési szerepköre kapcsán olyan javaslatok

fogalmazódtak meg, hogy „a múltban kifogástalan magatartású, de német anyanyelvű

községbelieket csak abban az esetben hozzanak mentesítésre javaslatba, ha magyarságukba

való teljes beolvadásuknak azzal is tanújelét adják, hogy nevüket megmagyarosítják”. Vagy:

14

„csak azok az igazán jó magyarok maradhassanak itthon, akik valamely demokratikus pártba

tartoznak.”47

Érdemes megemlíteni, hogy a rendkívül intenzív németellenes közhangulatot tovább

fokozó, objektivitást nélkülöző országos sajtóorgánumokban is jelentek meg Dunabogdányt

címlapra helyező cikkek, amelyek a ,,haláltáborokból értékeket felhalmozott” és ,,fegyveres

szervezkedést folytató” bogdányi ,,SS legényekről” írtak.48

A községet és személy szerint a vezetőjegyzőt április 15-én a Szabad Szó49 című lapban

sajtótámadás érte a Nemzeti Parasztpárt egyik, a helyi Nemzeti Bizottság néhány ülésén

megfigyelő vendégként résztvevő, budapesti megbízottja részéről, miszerint SS katonákat

rejteget.XIX A jegyző a cikkben megjelentek miatt sürgette az Igazoló Bizottságot, hogy minél

előbb fejezze be a kivizsgálást, „mossa le községünkről (…) a megbecstelenítő vádakat”. Az

igazolásokért felelős testület április 18-án a Nemzeti Bizottság ülésén nyilvánosságra is hozta

a vizsgálat korábban már idézett végeredményét, mely szerint a községben önkéntes SS

katona 55 fő, kényszerített SS katona 153 fő, Nyilaskeresztes Párt-tag 29 fő, Volksbund-tag

és nemzetellenes magaviseletű 191 fő volt a községben, a leigazolt családok száma pedig

956.50

A Bizottság ezen az ülésen még felhívta a figyelmet arra, hogy egyesek

kényszerkörülmények között is kerülhettek a Volksbundba. Itt a Bizottság két esetben tett

javaslatot további kivizsgálásra, az állásfoglalás szerint ezen személyeket „uszítók és

felbujtók” valamely ígéret folytán szervezték be, de az ígéret elmaradásával e személyek

semmiféle tevékenységet nem fejtettek ki.51 Vélhetően kivételezésről volt szó e két esetben,

mert a bizottsági tagok között nem volt egyetértés az ügy elbírálását illetően, és ilyen alapon

valószínűsíthető lett volna számszerűleg több kétes eset is. A gyanút tovább erősíti, hogy az

egyik esetben az érintett az egyik nemzeti bizottsági tag, később helyi rendőrparancsnok, a

másik eset érintettjei pedig a helyi rendőr parancsnok-helyettes szülei voltak.XX

A továbbiakban is folytatódtak igazolások. Ezek valamely engedély vagy jogosítvány

beszerzéséhez az ügyfél kérésére történtek, és a kérvényeket 1946. április 23-tól kezdődően a

Nemzeti Bizottság látta el javaslatával, nyílt szavazás útján. Ez az Igazoló Bizottság

eredményeinek figyelembevételével, vagy e bizottság gyakorlatához hasonlóan ismertség

alapján, szükség esetén tanúk kikérdezésével történt. A Nemzeti Bizottság akkor kapcsolódott

XIX A cikk íróját a Nemzeti Bizottság ezután kitiltotta üléseiről.XX A Nemzeti Bizottság jegyzőkönyvéből kiderül, hogy a későbbiekben többször is váltották a rendőri személyzetet. Egy másik esetben, immáron magyar rendőr kapcsán is felmerült „volksbund érintettség”, egy „volksbundos” lánynak udvarolt. Más esetben felfüggesztő ok volt, hogy a rendőrök alaptalanul lövöldöztek és rémisztgették a lakosságot. (forrás: PML, Vác - XVII.66., 1945. november)

15

be az igazolási munkába, amikor értesült arról, hogy a kérvényeket eddig elbíráló Elöljáróság

olyan választói névjegyzék alapján dolgozott, amelyik „sok esetben nem állta meg a

helyét.”52

A svábok általános megítélése és a jogkorlátozások vezettek oda, hogy sokan éreztek

késztetést nevük magyarosítására és adtak be ez ügyben kérvényeket a

Belügyminisztériumhoz. Természetesen ennek kapcsán is végeztek igazolásokat, e

minisztérium hatáskörében. A Nemzeti Bizottság már 1945 nyarán örvendetes tényként

említi, hogy „egyre többen kérik német hangzású nevüknek magyar hangzásúra való

változtatását.”53

A KORMÁNY KETTŐS PROBLÉMÁJA A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ UTÁN

1945. április közepére a német befolyás megszűnt az ország területén. Az ezt követő

hónapokban a korszak meghatározó közéleti csoportosulásainak programjában eltérő

elképzelések jelentek meg a magyar nép külpolitikai helyzetének javítására, és a hatalmas

tömegeket érintő, az ország újjászervezése szempontjából kiemelt jelentőségű földkérdés

megoldására. Ebből a megfontolásból az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945. március 18-án

kiadta a 600/1945.XXI M. E. sz. rendeletét, amelynek hátterét a Volksbund-tagok és a

hazaáruló, háborús és népellenes bűnösökXXII földjeinek teljes elkobzása adta. Ez az

intézkedés azonban csak részben elégítette ki a nép földigényét, így az idő előrehaladtával a

gyakorlatban a kisajátítható és szétosztható földterületek számának növelése érdekében egyre

szélesedett a jogszabályban megfogalmazott ,,fasiszta háborús bűnös” értelmezése. Tovább

fokozta a magyarországi svábságra nehezedő nyomást, hogy a bécsi döntésekkel visszacsatolt

területeken élő magyarok az anyaország háborús vereségével veszélyeztetve érezték

korábban megerősödni látszó helyzetüket,XXIII így az 1945. év eleji málenkij robotra való

elhurcolások és a németséget ért intézkedéssorozatokkal párhuzamosan egyre nagyobb XXI A nagybirtokrendszer megszüntetéséről és a földműves nép földhözjuttatásáról szóló rendelet. Mint hazánk történetében a legtöbb hatalmi paradigmaváltásnál, e korszakban is fontos szerepet kap a földkérdés. Tekintve az ezt övező társadalmi konszenzust, a korszak politikai erői is a köztársaság demokratikus átalakulásában az egyik alappillérnek, megkérdőjelezhetetlen vívmánynak és jelképnek tekintették a földreformot, ami persze sok esetben alkalmassá vált egyfajta szociális demagógián keresztül politikai tőke kovácsolására, a különböző pártok harcára. (A földreform történetéről lásd: Szakács Sándor: A földosztástól a kollektivizálásig. In: A magyar agrártársadalom a jobbágyság felszabadításától napjainkig (Szerk. Gunst Péter). Napvilág Kiadó, Budapest 1998, 285-297.p., Donáth Ferenc: Demokratikus földreform Magyarországon 1945-1947. Akadémiai Kiadó, Budapest 1969.)XXII Az, aki német alakulatban szolgált, besúgó volt, információkat szolgáltatott a németeknek és felvette német hangzású nevét.XXIII Lásd: Beneš dekrétumok.

16

számban indultak útnak a trianoni ország területére. 1945 májusa és júniusa között a

Bukovinába 1941-ben letelepített székelyek ismét lakóhelyet kényszerültek változtatni, és a

Bácskából a jugoszláv fennhatóság helyreálltával a szerb telepesek elöl Magyarországra

menekülni. Míg az így beáramló 12.000 ember földigényét a korábbi földreformmal

némiképp orvosolni lehetett volna, addig a csehszlovák kormány tervezetét, (amely a

szlovákiai magyarok százezreinek áttelepítést helyezett kilátásba – a kollektív bűnösségi elv

alapján) már egyértelműen a svábságot érő még átfogóbb kisajátításokkal akarta kezelni a

magyar kormányzat. Az így kialakult önkéntes vagy kényszerű népességmozgás a

magyarországi németség vagyonelkobzásának folyamatát ösztönözte és egyfajta rátelepítés

kezdődött a hazatérő magyar menekültek letelepítésével.54

ELKOBZÁSOK DUNABOGDÁNYBAN

Már a Nemzeti Bizottság első ülésein döntés született a háború miatt a községből eltávozott

személyek földjeinek bérbeadásáról, melyből a befolyó összeget közellátási célra kívánták

fordítani. Noha ezeknek a földeknek zömében olyan német tulajdonosai voltak, akik

politikailag valamilyen módon kompromittálódhattak, s ezért távoztak a községből, az

elkobzást inkább az a cél motiválta, hogy ne maradjon megműveletlen föld. Nem úgy, mint

azt a határozatot, amely a Volksbund-tagok és nyilasok azon földjeit kívánta szétosztani,

amelyeket „elenyésző csekély bérért kedvezményképpen kaptak a kincstártól.” Ez alapján

111 személy 58 katasztrális holdXXIV 1300 négyszögöl földet kapott részes művelésre a

volksbundisták elhagyott ingatlanaiból. E haszonbérletbe juttatás véglegesítése azonban már

egy tiszti értekezletenXXV ezer sebből vérzett, amikor is a Földigénylő Bizottságot (FIB)

bírálták, hogy ezeket a területeket sok esetben itthon maradt volksbundistáknak juttatták.XXVI

Ezért e juttatásokat már áprilisban revízió alá vették, amikor nekiláttak a földigénylés alapú

földosztáshoz.55

A falu elkobzott birtokaira az ország más településeiről érkező magyar telepesekXXVII a

magyar állam kedvezményezettjei voltak, így számos támogatást és kedvezményt kaptak,

továbbá a helyi Földigénylő Bizottságba delegált képviselőik révén jelentős lokális befolyásra

XXIV 1 katasztrális hold (továbbiakban hold) =1600 négyszögöl (továbbiakban nöl) = 5734 m2 (kb.0,5 hektár).XXV A járás jegyzőinek értekezlete a járási főjegyző elnöklete alatt.XXVI Ezt 1945 márciusában még a Földbérleti Bizottság, illetve a Termelési Bizottság adta haszonbérbe, nem a FIB.XXVII A svábok „telepeseknek” hívták a Németországba menekültek, illetve a kitelepítés után a kitelepítettek házaiba beköltözőket.

17

tettek szert, ami a későbbiekben a németek földjeinek elkobzásaival kapcsolatban

visszaélésekben nyilvánult meg. A helyi svábok betolakodóként tekintettek a telepesekre,

akik pedig ebből a megítélésből és földterületeinek mennyiségéből adódóan a németek teljes

eltávolítását tartották megoldásnak.56 Továbbá a falu elhelyezkedéséből következően kevés

földterület jutott az újonnan betelepülőknek,XXVIII így ez az igény újabb jogellenes

intézkedések megvalósulására hatott ösztönző tényezőként egészen az utolsó kitelepítésekig.

Mivel az elkobzásra szánt ingatlan kijelölése a Földigénylő Bizottság által helyi szinten

történt, ezért ez gyakran befolyásolta, hogy melyik és milyen értékű házra esett a választás.

Történt olyan eset, amikor a telepes személy az adott házat megtekintve kérte azt juttatásként,

megfelelő gazdasági épületek vagy megfelelő nagyságú udvar meglétére hivatkozva.57 Az

érintettek hivatalos kiértesítését az Elöljáróság végezte. A sváb tulajdonosnak általában 24

órát adtak a kiköltözésre, s ha nem tudott saját maga lakhelyről gondoskodni, kijelöltek

számára egyet egy másik sváb családnál. Noha a kiértesítésben figyelmeztették az érintettet

ellenállás esetén karhatalom bevetésére, helybeli visszaemlékezések alapján gyakran kellett

élni ezzel a házkobzások alkalmával.

A földreform alapjául szolgáló 600/1945. ME. számú rendelet érvényben maradása mellett

egyre inkább elterjedt az a gyakorlat, amely szerint az elkobzások a továbbiakban is a

Földbirtokrendező Tanács határozata alapján történtek, de már a 3820/1945 M.E. számú

rendelet értelmében. E szerint a Földbirtokrendező Tanács az Igazoló Bizottság felterjesztett

adatai alapján mondott ki elkobzási határozatot, és határozatában jelölt ki házat a telepítendő

személy részére. Ez a Földigénylő Bizottságot pontosabb elszámolásra és ügykezelésre

szorította, mivel már nem ez volt a tervezetkészítő. A kobzás illetve betelepítés gyakorlati

kivitelezését a községben továbbra is e bizottság végezte úgy, hogy a leltározást Leltározási

Bizottság készítette el, amely egy FIB tagból, egy elöljárósági esküdtből és egy tisztviselőből

állt, de ez csak 1946 elejétől volt így. A kobzásokhoz emellett a Népgondozó Hivatal

jóváhagyása is kellett. A kobzás alá eső személyek fejenként csak 200 kilogrammos

csomagot vihettek magukkal, amely ruhát és háromhavi élelmiszert tartalmazhatott. A

gazdasági felszerelést a Földigénylő Bizottság szükség szerint osztotta szét a telepesek

között. A többi ingó vagyon raktározás hiányában leltározás után a beköltöző telepes

használatába került, de ő – ameddig a Bizottság ezzel igény szerint nem rendelkezett – nem

lett annak tulajdonosa, csak haszonélvezője. Az elkobzott ingóságokat, állatokat, gazdasági

felszerelést csak akkor vonták ki a zár alól, ha a jelentkező, kobzás alá nem eső személy hitelt

érdemlően, minden kétséget kizáróan tudta bizonyítani tulajdonjogát. A leltárba vett ingóság XXVIII 1947 júliusában Dunabogdányban 59 telepes család volt, összesen 284 fő.

18

eltulajdonítása vagyonelkobzással és internálással volt büntethető, így kívánták az

ingóságokat az elkobzás foganatosításáig illetve a végleges szétosztásig egyben tartani, az

internálás a sváb személyeket tántorította el attól, hogy „volt” tulajdonukat kivonják az

eljárás alól. A községben telepes internálására természetesen a gyakorlatban nem került sor,

vagyonelkobzás is csak a telepes-felülvizsgálat alkalmával történt. Az elkobzott terményeket,

gabonát, élelmiszert kezdetben a rendőrségre, 1946 januárjától pedig a községházán felállított

raktárba szállították, ahol a Földigénylő Bizottság két tagjától mérés és jegyzőkönyv felvétele

után vette át az Elöljáróság. A gabonát elsősorban vetőmagszükséglet fedezésére, a

fennmaradó részt pedig a telepesek közellátásának javítására fordították. Az elkobzott

borkészletből egy alkalommal további rendelkezésig mintegy 370 liter bort és 10 darab

hordót egy helybeli telepes vendéglősnek adták ki tárolásra és használatra kezelési díj

ellenében.58

TELEPESEK DUNABOGDÁNYBAN

A különböző hivatalok és az érintettek is a telepes kifejezést alkalmazták minden olyan

személyre, aki a háború után került a községbe. Még inkább így volt ez a svábok szemében,

amely csoport javai fenyegetettsége szempontjából értelemszerűen nem tett különbséget az

idetelepültek státuszát illetően. A telepesek csoportját vizsgálva láthatjuk, hogy az korántsem

homogén: menekültek, a földreform keretében önként jelentkezők, szomszédos községbeliek,

fővárosiak, később pedig a csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezmény keretében érkezők

is vannak közöttük. Az iratokban nem jelölik őket egységesen, valamikor mindegyiküket

telepeseknek tekintik, mert mindegyiküket – érkezésük okától függetlenül – valamely hivatal

telepítette. Valamikor differenciáltan kezelik őket és egyes esetekben valamely telepest már

helybelinek tüntetnek fel.59

Dunabogdányba más illetőségűek legelőször – a várható könnyű lakáshoz-jutás reményében

– a szomszédos községekből érkeztekXXIX. Először szervezetlenül néhányan, aztán csoportos

telepítéssel is a Belügyminisztérium Népgondozó Hivatala által. Közben e Hivatal nagyobb

számban felvidékieket, erdélyieket helyezett el menekültként a községben. Az újonnan

érkezőknek mindenekelőtt lakást kellett juttatni, ezen igényeket a kezdeti időben még ki

lehetett elégíteni a családostul külföldre távozott, politikailag feltehetően kompromittálódott

XXIX Nem általános, de találtam példát arra is, hogy egy családot még február elején a Tahitótfaluban lévő lakáshiányra való tekintettel az Szovjet Katonai Főparancsnokság utasítására telepítettek Dunabogdányba. (forrás: PML, Vác – V.1029 D/h, 39/45)

19

személyek ingatlanaiból, mert az első földjuttatás célcsoportja – javarészt helybeliek – miatt

nagyszámú telepes még nem érkezett. Összetűzésre ekkor még csak amiatt került sor, mert

egy olyan ingatlanba kívántak telepíteni, amelybe már helybeliek (német származásúak,

illetve szomszédos községbeliek) önhatalmúlag beköltöztek, akár már 1944 decembere

folyamán.60 E személyeket felszólították a távozásra, és felhívták figyelmüket az igazolásuk

utáni kérelmezés lehetőségére.61

Az 1945 tavaszán végbement első földjuttatás alapján nehéz a telepesek számának

meghatározása, mert mint láttuk, a földreform nyújtotta birtokszerzési lehetőségeket

elsősorban a helybeliek próbálták kihasználni. Az első revideált végleges juttatás szerinti 77

főből valószínűleg 47 lehetett menekült családfő, tekintve hogy 30 volt helybeli magyar.

Pontos számukat még így is nehéz rekonstruálni, mert a későbbi adatok között

ellentmondások vannak.62 Mindenesetre az Elöljáróság lélekszám adatai alapján az 1945.

januári 2723 fős lélekszám a májusi internálásig jelentős változást nem mutatott. Az ekkor

történt internálás okozta átmeneti „népességfogyás” ellenére május végén 3174 lakos élt a

községben. A telepesek számáról névhez köthető adatot először csak az 1945. november 26-

ai keltezésű elkobzási és felhasználási terv ideiglenes házjuttatásról szóló része nyújt, ez 53

család házjuttatását mutatta, összesen 252 személyt, amiből 2 család elhelyezését a FIB nem

javasolta.63

A KITELEPÍTÉS ELŐZMÉNYEI

Az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945. április 27-én tartott ülésén a magyarországi németség

helyzetét is napirendre tűzte. A résztvevők arra az álláspontra jutottak, hogy a

Magyarországra menekültek megsegítése „csakis az amúgy is megoldásra váró svábkérdéssel

kapcsolatosan képzelhető el. Szükségesnek mutatkozik az országban lakó, elsősorban a Tolna

és Baranya megyei svábság gyors és radikális összetelepítése".64 A vitában Gyöngyösi János,

az FKgP külügyminisztere kijelentette, hogy dr. Dalibor Milos Krno, a SZEB-hez delegált

csehszlovák képviselő szavaiból arra következtet, hogy a csehszlovákok az ottani magyarok

„áttelepítésére is gondolnak”, így ő „óvatosságra int a svábság kitelepítésével

20

kapcsolatban” sőt, „kívánatosnak tartja” hogy taktikai okokból „ne a németségről, hanem a

volksbundistákról beszéljünk” hiszen a kollektív elv alkalmazása kapóra jött volna a

szlovákiai magyarok kitelepítésénél.65 Ebből a megfontolásból közölte egy jegyzékben

Vorosilov marsallal, hogy Magyarország 300 ezer német „volksbundistát” tervez

kitelepíteni,XXX majd a Dálnoki Miklós Béla vezette magyar kormány 1945. május 26-án

megerősítette ezen szándékát, amikor egy szóbeli jegyzékben tisztelettel kérte „a

Szovjetuniót, hogy a Magyarországról eltávolítandó németeket Németországnak olyan

területére telepítsék át, amely a Szovjetunió haderőinek megszállása alatt áll.” A németek

kitelepítésének tervezetét az akkori földművelésügyi miniszternek, Nagy Imrének kellett

kidolgoznia, akinek az álláspontja a kérdésben csak az 1945. novemberi választást megelőző

időszakból ismert, amikor azt mondta, hogy a „hazaáruló volks-bundista svábok”

elköltöztetését követően birtokaikat az Magyar Kommunista Párt másoknak kívánja juttatni.66

A kitelepítések alól való mentesítési lehetőségeket az akkori összes párt igyekezett

megragadni és politikai hasznot húzni belőle. Rajk László belügyminiszter 1947. augusztus

23-án levelet küldött az MKP Központi Titkárságának, amelyben kijelentette, hogy a

pártfunkcionáriusok részéről érkező mentesítési akciók ,,összeegyeztethetetlenek az elérni

kívánt céllal”, továbbá közölte, hogy a kérelmeket a minisztérium csak az adott párt politikai

bizottságának javaslata szerint fogja megvizsgálni és a párt többi tagjának mentesítési

beadványait figyelmen kívül hagyja.67 A Szociáldemokrata Párt 17 budaörsi kitelepítés alóli

mentesítését kérvényező jegyzékét juttatta el Rajkhoz, mert a helyi kitelepítést végző

kormánybiztos őket nem vette ki az állampolgárságukat elvesztendők névsorából, de másokat

viszont némi ,,vagyoni lemondás ellenében” igen. Továbbá számos hasonló eset mutat rá

arra, hogy a kitelepítések folyamata mögött a közeledő választások és politikai, illetve

gazdasági érdekek húzódtak meg.68

Ugyan Dunabogdány német lakossága a kitelepítések 1946-os első hullámában – pusztán

földrajzi okokból – nem volt érintett, azonban korántsem mondható el, hogy a sváb vagyon

zár alá vétele, a községi autonómia felfüggesztése és a bármikor bekövetkező kitelepítés

lehetősége kedvező hatást gyakorolt a betelepülő magyarokkal való együttműködésre. Az

Elöljáróság beszámolóiban a német és magyar lakosság közötti együttélést állandó nyílt

XXX 1945. május 16. Gyöngyösi jegyzéke Puskinhoz, amelyben kéri a németek kitelepítését: „..azokat a németeket, akik Magyarország ügyét elárulták és a hitlerizmus szolgálatába álltak, szükséges volna az ország területéről eltávolítani, mert csak ilyen módon lenne biztosítható, hogy többé a német szellem és a német elnyomás ne legyen úrrá az országon." Először a számot 300 ezerben adta meg, utóbb csökkenti a számot százezerrel. (Becsült adatok alapján ekkor kb. 223.000 német élt az országban.)

21

összetűzésekkel, erőszakos rendbontásokkal és kocsmai verekedésekkel foglalja össze, és

kérvényezi, hogy a kitelepítést mihamarább kezdjék meg az illetékes hatóságok.69

A bogdányi svábsággal szembeni intézkedéseket illetően szintén érdemes megjegyezni,

hogy a felelős magyar hatóságok itt is toleránsabbak voltak azokkal a németekkel, akik

kőbányászatból éltek (a csódi-hegyi bányából) és nem földművelésből.70 Ennek pusztán

anyagi okai voltak, hiszen a bányászoktólXXXI elvett vagyonából senkit sem lehetett

kárpótolni, továbbá a foglalkozás körülményei miatt nagy volt a kereslet bányászokra, így

ebben az esetben is megállapítható, hogy a felelősségre vonást illetően a korszakban nem az

előélet volt az elsődleges szempont, hanem az elvehető vagyon mértéke.

1946. január 8-án a vezetőjegyző kérvényezte, hogy a KSH bocsássa rendelkezésre az 1941.

évi népszámlálás adatait. Mivel erre a megkeresésére választ nem kapott, január 30-án ismét

levélben folyamodott az intézményhez,71 ez viszont rendkívül nagy túlterheltsége miatt csak

az éppen a végrehajtás folyamatában lévő kitelepítésekkel tudott foglalkozni. Így fordulhatott

elő az, hogy a németekre vonatkozó hivatalos népszámlálási adatokkal nem rendelkező

hatóságok Gál Mihály telepítési körzetvezető irányításával úgy kezdték meg a községben a

rekvirálásokat, hogy nem tudták pontosan, kiktől kell beszedni az élelmiszert egy olyan

kitelepítésre, ami csak másfél évvel később valósult meg.72 Ez a bogdányi eset jól mutatja az

előkészítés hiányát és azt a jogi, illetve hatásköri zűrzavart, amely az országos kitelepítéseket

oly sok esetben jellemezte. Továbbá azt a hónapokig vagy néhány esetben évekig tartó

bizonytalanságot, amellyel a hatóság folyamatos stresszben és feszültségben tartotta a

svábságot, és amelynek köszönhetően több esetben gyakorlatilag megváltásként fogadták a

kitelepítést, és beletörődtek sorsukba.

A helyi Nemzeti Bizottság február 27-ei ülésén úgy döntött, hogy a svábok kitelepítését

Dunabogdányból a lehető leghamarabb meg kell kezdeni és az ő birtokaikra magyar

telepeseket kell hívni. A Népgondozó Hivatalnak küldött indoklásuk szerint a tavaszi

mezőgazdasági munkálatok kivitelezését hátráltatná a telepítés elhúzódása, mert a

kitelepítendő lakosok már a termőföldekkel és a gyümölcsfákkal nem foglalkoznak, ebből

pedig kár származna.73

A bogdányiak közül a jogszabályok szerint minden németnek, aki a német hadsereg

kötelékében szolgált (önkéntesen vagy kényszerűen), aki a Volksbund tagja volt, és aki az

1941-es választásokon német anyanyelvűnek vagy nemzetiségűnek vallotta magát,

XXXI A szociáldemokrata politikusok javaslatára azonban Rajk László belügyminiszter 1946 tavaszán módosította a kitelepítési rendelet néhány pontját. Ez alapján a mentesítések a bányászokra és a munkásokra terjedtek ki, amennyiben nem voltak Volksbund-tagok vagy SS - katonák. Tolnában és Baranyában tömeges méretet öltött a németek bányamunkára jelentkezése.

22

vagyonelkobzás mellett el kellett hagynia a szülőföldjét. Mivel ez a – közvélemény

nyomására és a magyar kormány részéről politikai megfontolásból kiadott – jogi szabályozás

a kollektív elv alapján rendelkezik, és súlyosan megsért számos alapvető emberi jogot, így a

közéletből több kiemelkedő személyiség, mások mellett Mindszenty József hercegprímás is

kiállt a svábság mellett. Álláspontjuk szerint, míg az önkéntes SS katonák és a Volksbund

vezetői esetében nyilvánvalóan indokolt a felelősségre vonás, addig a kényszersorozottak és a

Hitlerrel közömbös svábok esetében ez az eljárás már felháborító volt. Azonban a magyar

kormányzat már határozott a kérdésben.

A Dunabogdányról kitelepítésre kötelezettek névsorát 1947. július 27-én függesztették ki a

helyi iskola aulájában. Augusztus 12. és 19. között pedig a Mentesítő bizottság megvizsgálta

a kérelmeket és elvégezte munkáját, amelyben 35 olyan kérvényt dolgoztak fel, amiben a

Szovjetunióból még vissza nem tért hadifogoly hozzátartozó miatt kértek mentességet, 373

beadványban pedig egyéb oknál fogva folyamodtak a helyi svábok ügyének elbíráláshoz.

Annak, hogy ez a szám arányaiban jóval magasabb, mint az országban máshol, a

rémhírterjesztés lehetett az oka.74 15 esetben adták le a bogdányi németek a mentesítési

kérelmet egy nap késéssel, mivel csak 5 napot adtak a hatóságok a fellebbezési kérelmek

benyújtásához, és 19 személy az elküldött adatlap alapján nem lakott a településen. Ugyan a

Magyar Kincstári Kőbánya Bányai Igazgatósága 12 személy mentesítését javasolta, azonban

arra vonatkozó dokumentum, hogy Dunabogdányról összesen hányan kaptak mentesítést a

kitelepítés alól, munkám befejezéséig nem került elő. Az Újonnan Földhözjutottak Országos

Szövetségének (UFOSZ) július 30-ai adatai alapján 279 ingatlantulajdonost köteleztek

kitelepítésre.

A NÉMETEK KITELEPÍTÉSE

Dunabogdányban 1947. augusztus 23–24-én kezdődött meg a sváb lakosok elszállítása. Az

első falut érintő jogkorlátozó intézkedés és az ezen időpont között eltelt időben a község

minden társadalmi csoportját foglalkoztatta a várható sváb kitelepítés, mert ellentétes

előjellel, de mindegyikük érdekelt és érintett volt az ügyben. Továbbá azért is, mert bár a

telepítéseket 1946 májusától novemberig, illetve novembertől a második telepítési hullámig,

23

1947 augusztusáig országosan felfüggesztették,XXXII bármikor a községre eshetett a hatóság

választása.75

Már az 1946. február 27-én Budakalászon lejátszódó események miatt tartott Nemzeti

Bizottsági ülésen felvetődött a várható kitelepítés során felmerülő feladatok kérdése, főként a

mentesítések kapcsán, hiszen ezeket a telepítés bekövetkeztével a Nemzeti Bizottságnak

kellett javaslattal ellátni.XXXIII Még 1945 júliusában a Földigénylő Bizottság és a telepítési

körzetvezető jelentései utalnak arra, hogy a közigazgatás és rendészet a legnagyobb

kerékkötői a földreformnak és telepítéseknek, s mivel „kesztyűs kézzel bánnak a

volksbundista és SS svábokkal”, a Földigénylő Bizottság tagjai kilátásba helyezik

lemondásukat és azt, hogy a helybeli magyarokkal együtt a svábokat illetően

„memorandumban fogják kérni együttesen kitelepítésüket.”76 A jegyző kitelepítést

szorgalmazó jelentéseiről, amelyekkel folyamatosan ostromolta az illetékes hivatalokat, már

esett szó.

A kitelepítés gyakorlati végrehajtása két napot vett igénybe, amiben a falu lakosainak

visszaemlékezései szerint maga Rajk László belügyminiszter is személyesen vett részt,XXXIV

XXXII Az első kitelepítési hullámban az amerikai megszállási övezetbe szállíttattak a magyarországi németek, amit a fogadók 1946 júliusában a szállítási feltételek szigorításával késleltettek és teljesítés hiányában megakasztottak, majd a novemberi újraindítást is végleg lehetetlenné tették arra való hivatkozással, hogy nem tudnak megfelelő körülményeket biztosítani az érkezőknek. 1947-ben a második telepítési hullámban már Németország szovjet megszállási övezetébe kerültek kitelepítésre a magyarországi németek. (forrás: Fehér, 1988)XXXIII Másfél évvel később ennek a javaslattételnek sok foganatja nem lett, mert 2 Nemzeti Bizottsági tagot is kitelepítenek, akikről ezután a Bizottság „hálásan megemlékezik”. (forrás: XIX.66.- 1947. szeptember)XXXIV Az akció menetéről pontos képet kaphatunk a mentesítő bizottság egyik tagjának, Faludi Gábornak a jelentéséből: „Dunabogdány anyagának feldolgozásához a bizottságnak mindössze két nap ideje volt. Ennyi idő alatt kellett 1600 személy kérvényét felülbírálni. (A már említett levéltári forrás szerint nem volt ilyen nagyszámú mentesítési kérelem) A bizottság a község lakóit igen kevés kivétellel kitelepítette és a tegnapi nap folyamán be is vagonírozták őket. Nagymaros, Szigetbecse és Diósd feldolgozására a bizottságnak összesen 1 nap ideje volt. Budaörs, majd Törökbálint szintén egy nap alatt készültek el. Az alaprendelet elő írja, hogy a névjegyzékeknek öt napig kell kifüggesztve maradnia és öt nap kérvénybeadási határidőt szab meg. Ennek ellenére a listák még 24 óráig sem voltak kifüggesztve. Ehhez járult még, hogy a kifüggesztés éppen Szent István napjára esett, iratokat nem lehetett beszerezni, így a kellő védekezési lehetőség nem volt az érdekelteknek megadva. Hiába hangoztattam mindezt, és azt is, hogy ilyen rohammunkával nem lehet lelkiismeretesen és gondosan dolgozni, semmit sem lehetett tenni. Az elmúlt évben különösen Budaörsön igen sok anyanyelves személy kapott írást végleges mentesítésről, utasítás értelmében ezeket semmisnek kellett tekintenünk. Jellemző az egész munkára, hogy az összeíróbizottság is kijelentette, hogy tekintettel a képtelenül gyors munkára – munkájukért ők sem vállalnak felelősséget. Budaörsön és Törökbálinton az érdekelt személyek fele sem került az összeírólistára – így az ügyükkel a mentesítő bizottság nem is foglalkozhatott. A község lakóitól szerzett értesüléseim alapján állíthatom, hogy elsősorban kommunistákat hagytak ki az összeírólistákról. A másik főcél, hogy mindenkit, akinek csak van valamije, - ha mentesítési indokai volnának is – kitelepítsék. A lakosság nagyon jól látja, milyen előnyt és könnyebbséget jelent valakinek, ha a kommunista párthoz tartozik. Ezen sürgősen segíteni kéne! Budaörsről a bizottságnak sürgősen Leányvárra kellett mennie, hogy a 29 - én induló szerelvényhez Leányvár, Máriahalom, Dorog, Tát, Dág, Környe, Nyergesújfalu és még egy - két községet ki telepítsen.

24

és a helybeliek szerint roppant gorombán viselkedett a mentesítési ügyben próbálkozókkal és

általában a kitelepítendőkkel.77 Egyes helyben felbukkanó vélekedések szerint a miniszter

jelenléte a kitelepítés alkalmával nem volt véletlen: nagy ívű tervek születtek Dunabogdány

teljes kitelepítéséről, hírek kaptak lábra a Rajk állítólagos erdélyi ismeretségéről a helyi

rendőrparancsnokkal. Bizonyítékok erre nem állnak rendelkezésre, és igen valószínű, hogy

pusztán praktikus szempontok vezették, Rajk jelenléte inkább annak volt köszönhető, hogy az

országban ekkor zajló kitelepítések közül egy fővároshoz közelinél volt a legcélszerűbb

szemlét tartani. Mindenesetre a község későbbi tragédiájában sem zárta szívébe a politikust.

Bergmann Ferenc helyi lakossal készült interjú alapján a következőképpen lehet

rekonstruálni a történteket: ,,A dunabogdányiak kitelepítésére az utolsó pillanatban került

sor, akkor, amikor a nagyhatalmak már leállították a kitelepítéseket. A bogdányi dolog

azonban valamiért Rajk László és testi-lelki jóbarátja, Lukács József személyes ügye volt, egy

igazi erdélyi falut szerettek volna csinálni a sváb falu helyén, ezért kellett volna innen

kitakarodnia minden svábnak… Két kitelepítési lista volt, az elsőn ezerötszáz ember

szerepelt. Kétszáz rendőrt és vagy harminc teherautót vezényeltek ide, azokkal akarták

gyorsan kiüríteni a falut, hogy a Szövetséges Ellenőrző Bizottság döntése ellenére még

kicsempésszék az utolsó sváb transzportot az országból. A csehszlovák határon már nem is

akarták átengedni a szerelvényt. Rajk orosz katonai szállítmányként mégis áterőltette. A

határon mindenki egy sorszámot kapott, a hátára az volt írva: kutyanyelv. Ennyit ért egy

ember akkoriban. A falubeliek persze maradni akartak. Mindenki próbált mentességet

szerezni: igazolásokat gyűjtöttek, hogy nem voltak német katonák, nem léptek be a

Volksbundba, ha német anyanyelvűek is, mindig magyarok voltak és magyarok is kívánnak

maradni. Voltak, akik megtakarított pénzecskéjükkel próbálták megváltani az

állampolgárságukat. Rajk aztán ezen végképp bedühödött: ,,Verjétek ki ezeket innen egytől

egyig!” – ordította, amikor meglátta a tanácsházán összegyűlt tömeget, akik mind

mentességet szerettek volna szerezni. Amikor az emberek meghallották Rajk ordítását,

megijedtek és fejvesztve menekültek az épületből kifelé. Szinte egymást taposták: kérvények,

igazolások, táskák repültek szanaszét. Egy idős néni leesett a lépcsőn és elájult. A táskája

kiborult, szovjet kitüntetések hullottak ki belőle. Kiderült, hogy a férje az első

világháborúban orosz fogságba esett, átállt a Vörös Hadseregbe s ott magasrangú tiszt lett

belőle. Nos, ennek a magas rangú szovjet tisztnek az özvegyét akarták kitelepíteni. Látni

kellett volna Rajk arcát, amikor ez kiderült! Azonnal korházba vitette az asszonyt, és persze

törölte a listáról.”78

25

Augusztus 23-án a községet karhatalommal körbezárták és megkezdték az 50 kilós

csomagban maximált tulajdonnal rendelkező személyek elszállítását Budafokra. A kitelepítés

történetéről hivatalos dokumentumok nem maradtak fenn, a történet felvázolásához

visszaemlékezésekre kell hagyatkoznunk. Az Elöljáróság 1948-ban készült adatai szerint

összesen 837 főt szállítottak el Bogdányból Budafokra.79 Ugyan a kitelepítést végző

hatóságok az összegyűjtött sváb lakosság 25-ei 21 órakor való indulását tervezte, mégis

három napos pályaudvaron való várakoztatás után indultak csak el a bogdányiakat szállító

szerelvények, összesen 49 marhavagonnal, amelyek mindegyikében 30 személyt helyeztek

elXXXV a Németországig tartó útra. Augusztus 28-án hétfő éjszaka, 6 órai vonatút után

haladtak át Szob–Párkány állomásnál a csehszlovák határon,80 majd kedden Brünn és Prága

érintésével Bad Schandaunál értek a német határhoz. Innen 30-án szerdán már

személyvonatokkal folytatták az útjukat a fertőtlenítést követően, és még aznap éjszaka

megérkeztek a pirnai lágerbe, majd miután az 50 kilométeres utat másfél nap alatt tették meg,

pénteken Hoyerswerdába kerültek. A hetekig tartó táborlét után az állampolgárságukat

vesztett bogdányiakat falvakban szállásolták el ottani családoknál Grossenhain és Auerbach

környékére, ahol szén- és uránbányászatból éltek.81 Ugyan a lerombolt Németországnak

nyilvánvalóan nagy szüksége volt munkaerőre az újjáépítéshez, mégis a nyelvi-kulturális

különbségek áthidalása akadályokba ütközött és a nehéz anyagi körülmények miatt még

tovább növekvő feszültség összetűzésekhez vezetett a vagyonukat elvesztett Magyarországról

érkező svábok és a helyi német lakosok között. A dunabogdányiak jelentős része, amint

lehetősége nyílt rá, átszökött a nyugati országrészekbe, illetve többen is próbálkoztak a

hazaszökéssel. Az Elöljáróság által 1948 márciusában kiadott összefoglaló jelentés szerint

összesen 21 illegálisan hazatérő személy vállalta a bujkálással és vagyontalansággal járó

törvényen kívüli létet, amelynek felfedezése esetén a hatóságok a razziák során elfogottakat

Ausztriába toloncolták.82 Ebből a jelentéséből továbbá arra lehet következtetni, hogy a

szállító- vagy a befogadó-kapacitás túlterheltsége miatt a kitelepítés megszakadt, mivel az

Elöljáróság bizonytalanságát fejezte ki azoknak a sváboknak a helyzetét illetően, akiknek a

neve ugyan a kitelepítési névjegyzékbe van foglalva, de továbbra is a lakhelyükön

tartózkodnak. Így az amúgy is rendkívül igazságtalan jogfosztó intézkedések mellett a

dunabogdányiaknak még azt is el kellett viselniük, hogy sokan, akik ténylegesen háborús

bűnösök voltak, a Volksbund vezetőiként vagy önkéntes SS katonaként, itthon maradtak, míg

számos németet, akik közömbösek voltak a nemzetiszocializmussal, csupán az 1941-es

népszámlálás alapján kitelepítettek. Miután a jogszabályi keretek 1947. októberi módosulása XXXV A források alapján megállapítható hogy más települések svábjaival együtt utaztak.

26

következtében kivonták a kitelepítésre ítéltek névsorából az anyanyelv miatt

állampolgárságukat vesztetteket, Dunabogdányból számos kérelem érkezett a hatóságokhoz,

hogy az érintettek családjait visszatelepítsék.83

A helyi lakosság körében teljes bizonytalanság uralkodott az első, 1947. augusztusi

kitelepítést követően. A közbeszédben az terjedt, hogy a közelgő választások után további 3–

400 ember kitelepítését tervezik a hatóságok és még az október 1-i jelentésben is arra utalt a

vezetőjegyző, hogy a kitelepítések jelenleg is folynak, a kitelepítendő lakosságnak pedig

egyelőre csupán az 50%-át telepítették ki.84 Ennek tisztázása azért volt kiemelten fontos, mert

feltételezhetően olyan személyek is voltak közöttük, akik nem a hatóság ,,jóvoltából”, a

kitelepítés felfüggesztése vagy mentesítés miatt, hanem jogtalanul maradtak és vonták ki

magukat az eljárás alól. Továbbá a 10515/1947 sz. korm. rendelet szerint az áttelepülésre

kötelezettek rendőrhatósági engedély nélkül lakóhelyüket nem hagyhatták el, így az itthon

maradtak helyzetének tisztázása elengedhetetlen feladat volt.

A Nemzeti Bizottság is foglalkozott az üggyel, hiszen a félig végrehajtott kitelepítéssel az a

helyzet állt elő, hogy maradtak a községben „SS és Volksbund érintettségű” személyek is,

miközben egyébként jogilag a kitelepítés hatálya alá eső pusztán német anyanyelvűek illetve

nemzetiségűek közül sokakat az első blokkban kitelepítettek. 1948 januárjában egy ülésen

felmerül javaslatként, hogy a Nemzeti Bizottság éljen politikai súlyával, hogy a „bűnösöket

vigyék ki Németországba, ezután hozzák haza a német anyanyelvűeket.”85 Ekkor különböző

kérelmek is érkeztek e fórumhoz, amelyek hasonló állásfoglalásra szólították fel a

Bizottságot. A kérelmeket ugyan továbbították a Belügyminisztériumba, viszont a testület azt

az indítványt fogadta el, mely szerint, ha valaki „a törvényes rendelkezések ellenére svábokat

vissza akar hozni Németországból, azt sváb pártolónak kell minősíteni.”86

A Bizottsághoz érkeztek panaszok, amelyek a közterületen történő gyakori német

nyelvhasználatot kifogásolták és olyan állásfoglalásra sarkallták a Bizottságot, amelyben az

elrendelte, hogy az iskolában az osztályfőnökök hívják fel a gyerekek figyelmét a sváb

nyelvtől való tartózkodásra. Hasonló felkérést továbbított a Bizottság a bányászok

szakszervezetének: „a szakszervezetbe tömörült munkásoknak szíveskedjenek kimutathatóan

értésükre hozni, hogy munkahelyeiken, nyilvános helyen a magyar nyelvet használják.”87

A faluban megszakadt intézkedéssor folytatásaként 1948 márciusában ismét összegezték az

augusztusban kitelepítettek, a még áttelepülésre kötelezendők és a mentesítettek névsorát.88

Ez alapján a Belügyminisztérium 1948 áprilisában el is küldte Dunabogdányba az

állampolgárságukat elvesztők névsorát, azonban a kitelepítések folytatását a bel- és

külpolitikai helyzet megváltozása miatt már nem kezdték meg.89

27

A CSEHSZLOVÁK-MAGYAR LAKOSSÁGCSERE-EGYEZMÉNY HATÁSA

A csehszlovák kormány a háború befejeztével bármit megtett volna azért, hogy német és

magyar lakosságától mihamarább megszabaduljon. A kitelepítésekhez azonban a győztes

országok beleegyezése is elengedhetetlenül szükséges volt. Ugyanakkor, míg a

szudétanémetek áttelepítésébe a nagyhatalmak beleegyeztek, addig a magyarokkal

kapcsolatban ezt már ellenezték.90 Így – mivel az egyoldalú kitelepítésre a nemzetközi helyzet

miatt nem nyílt lehetőség – a kormány a ,,magyar kérdést” egy lakosságcsere egyezmény

kikényszerítésével akarta megoldani, amely szerint annyi magyart telepítenek ki

Csehszlovákiából, ahány magyarországi szlovák átköltözik a kitelepítettek helyére, illetve a

csehszlovák hatóságok által háborús bűnösnek nyilvánítottakat is elüldözhetik

szülőföldjükről. Eleinte a csehszlovák kormány azt feltételezte, hogy ezzel a magyarok

egészétől meg tud szabadulni, azonban a csehszlovák bizottságok több hónapig tartó

magyarországi propaganda tevékenysége ellenére is jóval kevesebb szlovák jelentkezett

áttelepülésre, mint amennyivel korábban számoltak. Az egyezményt 1946 februárjában írták

alá, így nagyjából 70 ezer szlovák települt át önkéntesen, akik miatt a ,,háborús bűnösökkel”

együtt összesen 90–120 ezer magyart űztek el a Felvidékről.91 Mivel a két szám mérlege a

magyarországi földéhség növekedését eredményezte, így a kollektív elv alapján áttelepített

magyaroknak a magyar kormány szintén a kollektív elv alapján kitelepített németek

ingatlanjaiban akart helyet csinálni.

Az egyezmény eredményeként a Dunabogdányból kitelepített svábok házainak egy részébe

53 felvidéki magyar családot, összesen 199 főt telepítettek be az illetékes hatóságok.92 A

közel 250 éve Bogdányban élő és a kitelepítések után is itthon maradt svábok a földreform

keretében letelepítettek és a Felvidékről idekerülők között nem tettek különbséget, a rokonaik

házába betelepülő magyarokkal is évekig ellenséges kapcsolat alakult ki. Ennek elsősorban

pszichológiai okai voltak, hiszen a Felvidékről érkező magyarok ugyanolyan áldozatai voltak

a korabeli kegyetlen politikai viszonyoknak, mint a kitelepített svábok. A háború utáni

kényszerű népességmozgások következménye Dunabogdányra nézve összesen 830 fő elűzött

sváb és közel 500 fő belföldi és felvidéki betelepülő magyar volt, aminek nyomán a falu élete

mind etnikai, mind gazdasági értelemben jelentősen átrendeződött.93

A kitelepített svábok után Dunabogdányban maradt vagyontárgyakat októberben

elárverezték, és a bevétel a Földalapnak jutott. Az ingatlanok közül a házak 80%-a egy- vagy

kétszobás ház volt, amelyet a hatóságok a csehszlovák-magyar lakosságcsere keretében

28

érkező magyaroknak adtak.94 Az áttelepülő magyarok közül elsősorban olyanoknak jutottak a

magasabb értékű ingatlanok, akik önálló iparosok voltak, mivel a világháború után a kormány

földreformja keretében érkező telepesek (a kitelepítéskor 58 család, 284 fő) a rendelkezésre

álló földbirtokok jelentős hányadát már megszerezték, így a megélhetéshez szükséges

földbirtokot az újonnan érkezőknek már nem tudták az ingatlanok mellé adni. A magyar

telepesek két csoportja között így vita alakult ki, hiszen a juttatások mértéke csupán szűkös

megélhetést jelentett, amely messze nem tette ki az országos átlagnak megfelelő 6,7 holdat.95

Az 1948-ban a Felvidékről Dunabogdányba érkező svábok mellé a megmaradt házakba nem

földműveseket telepítettek a hatóságok, hanem olyan társadalmi csoportokat, amelyeknek a

megélhetése nem ugyanabból a forrásból volt biztosítva. Ez azért volt célszerű, mert így nem

alakult ki egyes szakmákban túltelítettség, másokban pedig hiány. Annak érdekében tehát,

hogy a faluban jól működő gazdaság jöjjön létre, összesen 180 főt, kis számban

értelmiségieket és nagyobb számban nyugdíjasokat, telepítettek le.96

A további évtizedekben azonban a felülről érkező beavatkozás ellenére a

foglalkozásszerkezet átalakult és a mezőgazdasági termelés visszaesett, a főváros közelsége

pedig ingázó életmódot eredményezett. A nehezen művelhető, hegyvidéki földterületek

elvadultak és visszahódította őket az erdő.

EPILÓGUS

A második világháborút követő években a hazai németség ellen lezajló intézkedéseket átélő

svábok közül az idősebb generáció volt az, amelyet talán a legérzékenyebben érintett az

üldöztetés korszaka. E nemzetiség fejlett munkakultúrájával szorgalmasan gyűjtögette javait,

és miután ezeket egyik pillanatról a másikra elvesztették, a megpróbáltatások gyakran

torkolltak tragédiába. Általában elmondható, hogy a sebek lassú gyógyulása ellenére a

legtöbb sváb család földrajzi szétszakítottsága végleg megmaradt. A község német és magyar

nemzetiségei további történetének vizsgálatakor az egymáshoz való viszonyban feltűnik

29

azonban az ellentétek lassú erodálódása. Az ellenségeskedés főleg az újabb generációk

körében vesztett jelentőségéből és szűnt meg teljesen, amihez jelentős mértékben hozzájárult

az a körülmény, hogy a korszakot átélő generációk családon belül sem beszéltek a korábbi

megpróbáltatásokról, és fokozottan tabunak számított ez a téma közösségi

beszélgetésekben.XXXVI Azonban a svábok ezen generációi, ha nem is örökítették át

üldöztetésekből eredő negatív attitűdjüket, mindvégig számon tartották, illetve tartják, kik

tartoznak a telepesek csoportjához. Fontos megemlítenem, hogy a faluban meghallgatott

beszámolók alapján biztos vagyok abban, hogy akadnak olyanok is, akiket mind a mai napig

a XX. században keletkezett félelmei és szorongásai tartanak vissza attól, hogy egyáltalán

beszéljenek a világháborút követő megpróbáltatásokról.

Az üldöztetések, ezen belül elsősorban a kitelepítés felgyorsította az asszimilációs

folyamatokat Dunabogdányban, és egy viszonylag zárt kulturális és nyelvi közeget zúzott

szét. Ennek ellenére a fiatalabb generációk identitás-keresésében az utóbbi időkben pozitív

folyamatok is kimutathatók.XXXVII Azonban az iskolai emelt óraszámú nyelvoktatás, báli

összejövetelek, a községben nagy tradíciókkal rendelkező „archaikus” zene magas szintű

művelésének és intézményesített támogatásának fényében sem tűnik visszafordíthatónak a

mind teljesebb asszimiláció.

FÜGGELÉK

DUNABOGDÁNY97

XXXVI Lásd: a dolgozat függelékének második táblázata.XXXVII Az 1990-es népszámlálás adatai alapján 107 fő vallotta magát német anyanyelvűnek és 155 fő német nemzetiségűnek. 2001-es adatok szerint 2934 lakosból német anyanyelvű 120 fő, német nemzetiségű 525 fő a községben. (forrás: Népszámlálás 2001. 4. Nemzeti kötődés, a nemzeti, etnikai kisebbségek adatai KSH, Budapest 2002)

30

31

Müller Mihályné férje érdekében a Nemzeti Bizottsághoz benyújtott igazolási kérelme.98

A Nemzeti Bizottság által Bonifert János helyi lakos számára kiállított igazolás.99

32

A helyi iskola aulájába is kifüggesztett tájékoztató a kitelepítésről és a mentesítési lehetőségről.

33

Ágyneműt, élelmiszert és vizet szállító dunabogdányi asszony.100

TÁBLÁZATOK

A kitelepítettek kor szerinti eloszlása101

A dunabogdányi kitelepítési eljárás megszakadt, így a svábság másik felének elüldözésére csak később került volna sor.

A dunabogdányi fiatalabb generációkat egyre nagyobb mértékben érintő asszimilációról szóló Bindorffer Györgyi által készített kutatás eredménye.102

34

BIBLIOGRÁFIA

Levéltári források: Magyar Országos Levéltár, Budapest – Belügyminisztérium Népgondozó Hivatala XIX-B-3 Országos Földhivatal (Országos Földbirtokrendező Tanács) Telepítési Osztály XIX-K-11-d

Pest Megyei Levéltár, Vác – Dunabogdány község, Elöljárósági iratok V.1029 D/h Járási főjegyző iratai (elnöki iratok) XXI-50/a Képviselőtestületi jegyzőkönyvek V.1029 D/a Nemzeti Bizottság jegyzőkönyvei XVII.66

KSH adatok: Az 1949. évi népszámlálás.KSH, Budapest 1952 Magyarország történeti statisztikai helységnévtára. 15. Pest megye. KSH, Budapest 2002 Népszámlálás 2001. 4. Nemzetiségi kötődés. A nemzeti, etnikai kisebbségek adatai. KSH,

Budapest 2002.

Szakirodalom: Bank Barbara - Őze Sándor: A "német ügy" 1945-1953., 2005. Bonifert Mária: Kitelepítettek és hazatérők (A dunabogdányi svábok kálváriája),

Dunabogdány, 1997. Fehér István: Az utolsó percben. Magyarország nemzetiségei 1945-1990. Kossuth Kiadó,

Budapest 1993. Horányi György elhunyt helyi könyvtáros jegyzetei (megtalálható az unokájánál, Hock

Ferencnél) Pest Megyei Levéltár (PML) Liebhardt András, a helyi művelődési ház igazgatójának jegyzetei és írásai Rokfalusy Balázs: Dunabogdány története (A kezdetektől 2000-ig), Dunabogdány, 2011. Tilkovszky Loránt: Hét évtized a magyarországi németek történetéből 1919-1989. Kossuth,

1989.

Domus Historia – (megtalálható a helyi katolikus plébánián) Dunabogdányi és Visegrádi Református Anya- és Fiókegyházak Története (megtalálható a

helyi református lelkészi hivatalban. Készítették: Pályi János lelkész és Iklódy József kántor, tanító 1962-63 telén.)

Digitális források: doktori.btk.elte.hu/hist/marchutreka/diss.pdf – Marchut Réka A Pest megyei németek

kitelepítése és annak előzményei című doktori disszertációja, www.dunabogdany.hu/blog/2013/01/falu-toertenete www.sulinet.hu/oroksegtar/data/magyarorszagi_nemzetisegek/nemetek/dunabogdany/

bogdany_egy_tortenet_a_duna_mellol/bogdany_egy_tortenet_a_duna_mellol.htm

IV. VÉGJEGYZETEK

35

1 Sulinet: Magyarország gazdasága a XVIII. században. http://sulinet.hu/tori/kszerettsegi/szobeli/I_3/szo veg/olvas_forras.htm2 L. Gál Éva: Az óbudai uradalom Akadémiai kiadó 1988. 46-47.o3 Horányi György elhunyt helyi könyvtáros jegyzetei (megtalálható az unokájánál, Hock Ferencnél) 4 http://mek.oszk.hu/03600/03649/03649.pdf5 Bánáti Bence: A Dunakanyar benépesítése a török ko r után c. szakdolgozat 2008. 51-52.o.6 Pest megyéről (fordította: Szabó Béla, Szentendre, 1977.)7 A KSH adatai szerint 636 fő (ez a magukat német nemzetiségűeknek vallók közel 40%-a), míg az 1945. április 4-én felállított Igazoló Bizottság adatai szerint a Volksbund-tag és nemzetellenes” magaviseletű kategóriában csak 191 főt említettek. Az adatok nagyfokú eltérésének okai még további vizsgálatot igényel. (Egy lehetséges megoldás lehet az, hogy a 191 fő csak a családfőket jegyzi, míg a 636 fő tartalmazza a családtagokat is.) 8 Hitler 1939 októberében tett kijelentése nyomán, amely alapján a „német népforgácsoknak”az asszimilációtól való megmentését jövőbeni áttelepítéssel képzelte el (Tilkovszky Loránt: Hét évtized a magyarországi németek történetéből 1919-1989. Kossuth, 1989. 103 p.)9 Rokfalusy Balázs: Dunabogdány története (A kezdetektől 2000-ig), Dunabogdány, 2011.10 Bonifert Mária: Kitelepítettek és hazatérők (A dunabogdányi svábok kálváriája), Dunabogdány, 1997.11 Zielbauer György: A magyarországi németek elhurcolása és elűzése.12 U.o., 11 p.13 Bank Barbara - Őze Sándor: A "német ügy" 1945-1953., 2005., 12 p.14 V. Molotovnank, a Szovjetunió Külügyi Népbiztosának levele Sir A. C. Kerrhez, a moszkvai brit nagykövethez. Moszkva, 194 3. június 7. – In: Magyar – brit titkos tárgyalások 1943-ban. 1978. 32/a sz. irat, 158 – 159.15 http://doktori.btk.elte.hu/hist/marchutreka/diss.pdf 119.p.16 Pest Megye Régészeti Topográfiája 7. kötet (Akadémiai kiadó, Bp., 1986) 2Településrendezési terv Alátámasztó munkarészek 101.o.-tól17 U.o.18 PML V - 1029 Db Dunabogdányi közigazgatási iratok 4.d. 1716/194519 A Kommunista Párt, a Szociáldemokrata Párt, a Független Kisgazdapárt, későbbiekben a Nemzeti Paraszt Párt. Igaz, hogy a helyi Kommunista Párt próbálta ezt megakadályozni, illetve engedélyezését a saját hatáskörébe utalni, arra való hivatkozással, hogy a többi párt sváb érintettségű lehet. (PML, Vác – V.1029 D/h - 21/45) További adalék a Kommunista Párt átmeneti befolyására: az 5006/1945 BM. sz. rendeletre való hivatkozással a közbiztonsági szervek felügyeletét, „községünk rendőrségét, illetve rendőrségi szolgálatot a helyben megalakult Kommunista Párt átvette.” (V.1029 D/h 56/1945 március 8.) 20 Bonifert Mária: Kitelepítettek és hazatérők (A dunabogdányi svábok kálváriája), Dunabogdány, 1997.21 PML, V.1029 D/h - 257/4522 Bonifert Mária: Kitelepítettek és hazatérők (A dunabogdányi svábok kálváriája), Dunabogdány, 1997.23 81 Közvetetten a Nemzeti Bizottságok jogkörének szabályozásával, például 1030/1945. ME sz. rendelet (Farkas, 1992. 35-40 p)24151169/1946 ME sz. rendelet. 1946. január 28-án Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyében Dunabogdánnyal együtt 36 község autonómiáját függesztette fel a belügyminiszter. (Farkas, 1992. 199 p) Ez a Nemzeti Bizottságot nem érintette.25 Szervezetként 1946 – 1947 fordulóján jelennek meg, de tagjai közül többen bizottsági tagok is ez időben.26 Ezen személyek már a háború előtt is Dunabogdányban éltek, a munkalehetőség miatt költöztek ide.27 PML, Vác – V.1029 D/h, 1186/45

28 Bonifert Mária: Kitelepítettek és hazatérők (A dunabogdányi svábok kálváriája), Dunabogdány, 1997.29 PML, Vác - Képviselőtestületi jegyzőkönyvek V.1029 D/a.30 Rokfalusy Balázs: Dunabogdány története (A kezdetektől 2000-ig), Dunabogdány, 2011.31 PML, Vác – XXI 50. 77/4532 PML, Vác - XX150.33 Farkas, 1992.135-137.p.34 1150/1945 BM sz. rendelet alapján belügyminiszteri engedéllyel tölti be állását, munka mellett jogi tanulmányokat végez Szombathelyen. (V.1029 D/h – 1766/45) (községi jegyzőkről lásd: Farkas, 1992. 205-208.p.)35 Magyar Közlöny, 1945. 7. sz. 1945. február 27. 302/1945. M. E. sz. rendelet a német állampolgárok rendőrhatósági őrizet alá helyezéséről. 1945. február 20.36 PML, - V.1029 D/h 165/4537 PML – V.1029 D/h 183/4538 PML, - V.1029 D/h 286/4539 PML – V.1029 D/h 1119/4540 Rokfalusy Balázs: Dunabogdány története (A kezdetektől 2000-ig), Dunabogdány, 2011.41 43/1947 Dunabogdány, Plébániai iratok42 U.o.43 (PML, Vác – V.1029 D/h 1119/45)44 Bonifert Mária: Kitelepítettek és hazatérők (A dunabogdányi svábok kálváriája), Dunabogdány, 1997.45 1945. július 19-i. (Népgondozó Hivatal iratai, MOL XIX-B-3, 622/1945)46 PML – XVII.66, 1945. július 18.47 PML, Vác – XVII.66, 1946. február.48 OSZK mikrofilmtár, FM3/723 13.tek49 A Szabad Szó a Nemzeti Paraszt Párthoz köthető sajtóorgánum volt. Sokat foglalkozott a svábokkal kapcsolatos ügyekkel, például a fent említett jegyzőt támadó ”SS és Volksbund-rejtegető” írás pont egy héttel a híres-hírhedt Egy batyuval című (április 22.) Kovács Imre cikk előtt jelent meg, melyben a szerző a hazai németség Kárpát-medencebeli történelmi létének legitimitását vonta kétségbe. (A „sváb kérdés” megítélése a sajtóban lásd: Föglein Gizella: Nemzetiség vagy kisebbség? Ister Kiadó, Budapest 2000. 26-33. p.)50 PML, Vác – XV.42.51 MOL, Népgondozó Hivatal iratai, XIX-B-3 622/194552 PML, Vác – XVII.66., 1945. november 23.53 Bonifert Mária: Kitelepítettek és hazatérők (A dunabogdányi svábok kálváriája), Dunabogdány, 1997.54 História, 1996. 7. sz. 9-10. o. PAUL GINDER: Ki a felelős?55 PML, Vác – V.1029 D/h, 65/1946. FIB jegyzőkönyV56 Rokfalusy Balázs: Dunabogdány története (A kezdetektől 2000-ig), Dunabogdány, 2011.57 PML, Vác – V.1029 D/h, 70/1946. FIB jegyzőkönyv58 U.o.59 Horányi György elhunyt helyi könyvtáros jegyzetei60 PML, Vác - V.1029 D/h - 138/45 (NB jegyzőkönyvi kivonat, április 15.)61 Bonifert Mária: Kitelepítettek és hazatérők (A dunabogdányi svábok kálváriája), Dunabogdány, 1997.62 U.o.63 PML, Vác – V.1029 D/h, 72/1946. FIB jegyzőkönyv64 Ideiglenes Nemzeti Kormány jkv. A k., 388-389. o. Előterjesztés, 1945. április 27.65 Uo. 383-385. o. Jegyzőkönyv, 1945. április 27.66 Nagy Imre: Egy évtized. Válogatott beszédek és írások 1945-1947. 1. k. Bp., 1954. Szikra, 176. o. (Mit ad a Magyar Kommunista Párt a parasztságnak?)

67 PIL 283.f. 10/264. ő.e. 70. SZDP Főtitkárságának iratai – Lásd még: TÓTH 1993. 179 – 18068 PIL 283.f. 10/264. ö.e. 73. SZDP Főtitkárságának iratai69 Rokfalusy Balázs: Dunabogdány története (A kezdetektől 2000-ig), Dunabogdány, 2011.70 MOL XIX - A - 1 - l Elnöki bizalmas 1.d. 7/194571 PML V - 1029 Db Dunabogdányi közigazgatási iratok 5.d. 62/194672 PML V - 1029 Db Dunabogdányi közigazgatási iratok 6.d. 298/194673 PML XVII - 66 - b Dunabogdányi Nemzeti Bizottság iratai 99.d. 26/194674 SzfvPL – No. 4509 – 1000/194775 http://doktori.btk.elte.hu/hist/marchutreka/diss.pdf 76 MOL, XIX-B-3, 622/194577 PIL 283.f. 16/391. ő.e. 28 - 29. SZDP Vidéki Titkárságának iratai78 Bergmann Ferenc, dunabogdányi lakossal készült interjú alapján79 PML, Vác - XIX.66, 1948. január80 SzfvPL – No. 7338 – 118/194781http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/magyarorszagi_nemzetisegek/nemetek/dunabogdany/bogdany_egy_tortenet_a_duna_mellol/bogdany_egy_tortenet_a_duna_mellol.htm82 PML, Vác - XIX.66, 1948. január83 PML V - 1029 Db, Dunabogdányi közigazgatási iratok 5.d. 74/194684 http://doktori.btk.elte.hu/hist/marchutreka/diss.pdf85 PML, Vác - XIX.66, 1948. január86 U.o.87 PML, Vác – XIX.66, 1948. március88 PML V - 1029 Db Dunabogdányi közigazgatási iratok 13.d. 1653/194789 Bank Barbara – Őze Sándor: A ,,német ügy” 1945-1953., 2005 90 Tilkovszky Loránt: Revízió és nemzetiségpolitika Magyarországon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 196791 Szarka László: A szlovákok története. Bereményi Könyvkiadó, Budapest, 199392 http://www.dunabogdany.hu/blog/2013/01/falu-toertenete93 Rokfalusy Balázs: Dunabogdány története (A kezdetektől 2000-ig), Dunabogdány, 2011.94 Horányi György elhunyt helyi könyvtáros jegyzetei95 Rokfalusy Balázs: Dunabogdány története (A kezdetektől 2000-ig), Dunabogdány, 2011.96 U.o.97 http://mek.oszk.hu/03600/03649/03649.pdf98 Bonifert Mária: Kitelepítettek és hazatérők (A dunabogdányi svábok kálváriája), Dunabogdány, 1997.99 U.o.100 http://www.svabkitelepites.hu/svab011165.html101 MOL XIX - B - 1 - at. 36d. 1045/1948102 http://mek.oszk.hu/03600/03649/03649.pdf