KÉNYSZERŰ NÉPESSÉGMOZGÁSOK LAKÓHELYEMEN ÉS KÖRNYÉKÉN MAGYARORSZÁG SZOVJET MEGSZÁLLÁSÁNAK ELSŐ SZAKASZÁBAN
1944/45–1953
DUNABOGDÁNYI INTERNÁLÁSOK, BE- ÉS KITELEPÍTÉSEK 1945 ÉS 1948 KÖZÖTT
,,Néha úgy elfogytunk, magunk sem találtuk magunkat.Néha a magyar is idegen volt,
néha az idegenből lett a legjobb magyar." – Babits Mihály
TARTALOM
Visszatekintés: A falu története a XVII. századtól............................................................3
A falu közélete a második világháborút követően........................................................5
Az első jogkorlátozó intézkedések Dunabogdányban...................................................11
Internálások.................................................................................................................................12
A kormány kettős problémája a második világháború után.........................................16
Elkobzások Dunabogdányban..............................................................................................17
Telepesek Dunabogdányban.................................................................................................19
A kitelepítés előzményei........................................................................................................21
A németek kitelepítése............................................................................................................24
A csehszlovák–magyar lakosságcsere-egyezmény hatása........................................28
Epilógus........................................................................................................................................30
Függelék.............................................................................................................................................31
I. Dunabogdány...........................................................................................................................31
II. Táblázatok...............................................................................................................................34
III. Bibliográfia............................................................................................................................34
IV. Végjegyzetek........................................................................................................................35
2
VISSZATEKINTÉS: A FALU TÖRTÉNETE A XVII. SZÁZADTÓL
I. Lipót abszolutista berendezkedésének stabilitása szempontjában kulcsfontosságú volt, hogy
a visszahódított országot teljesen beillessze birodalmába. Ez vallási értelemben a protestáló
települések (ezek közé tartozott Bogdány a XVII. századtól) vonatkozásában
ellenreformációt, a kiemelt gazdasági vagy stratégiai jelentőségű területek esetében pedig az
etnikai összetétel szándékos és direkt megváltoztatását vonta maga után. Kollonich Lipót az
1700-as évek elején a következőképpen fogalmazta meg a szükséges intézkedéseket:
„császári Felséged német örökös tartományaiból származókat, közembereket, és magas
rangú személyiségeket mások elé kötelesek helyezni, hogy az ország vagy legalább nagy része
lassanként elnémetesedjék, a forradalmakra és nyugtalanságra hajlamos magyar vért a
némettel lehessen mérsékelni, és ez által természetesen örökös királya és ura iránti állandó
hűségre és szeretetre nevelni.”1 Ebből adódóan 1688-ban a Budai Kamarai Felügyelőség
kihirdette, hogy a Duna menti településekre a lehető leghamarabb és a lehető legtöbb
katolikus német telepest kell behívni.2 1723-ban Zichy Péter, aki az Óbudai uradalom
részeként Bogdány felett is rendelkezett, a törökkorban megfogyatkozott református
lakosságú falut katolikus német családok betelepítésével akarta újraszervezni. Az így
megváltozott vallási és etnikai összetételt jól jellemzi az 1725. évi összeírás,3 ami 31
református magyar mellett 66 új katolikus családfőt vett számba. Ez az arány a század
folyamán tovább növekedett a németek javára a magyar családok egy részének
elvándorlásával és újabb telepítésekkel.4
A betelepítés mindenképpen fordulópont a korábban magyar többségű falu életében, mert
ily módon lakosainak kétharmad része német lett, egészen az 1947-es kitelepítésig. A XVIII.
században a vallási ellentét mellett a földkérdés problematikája (persze a későbbitől eltérő
formában és körülmények között) szintén megjelent a magyarok és a betelepülők között,
mivel az utóbbiaknak lényegesen kevesebb földterület jutott, így a nekik ígért szolgálat- és
adómentes évek lejárta után a telepesek gyakran ismét megváltoztatták a lakóhelyüket, hogy
ezeket a kiváltságokat újra igénybe vehessék.5 Azonban fontos megjegyezni, hogy a kezdeti
problémák ellenére a német családok többnyire beilleszkedtek új hazájukba, és
szorgalmuknak köszönhetően a falu gazdasági életére is kedvező hatást gyakoroltak. Bél
Mátyás, kortárs földrajztudós így írt erről: „A vendégszeretetet azonban hasznossággal mérik,
s ez a magyarokat is elidegeníti őseik igen dicséretes szokásától. A németek ezt a magatartást
a hazájukból hozták magukkal, s ezért fukarsággal és zsugorisággal vádolják őket még a
saját fajtájukbeliek is, elsősorban azok, akik a vendégfogadókat kezelik. Különben az ország
3
törvényeihez és szokásaihoz alkalmazkodva élik életüket, mint akik igen erősen ki akarják
érdemelni a jó polgár nevét. Ha hallanak panaszt a németre a nép körében, s néha igen
durvát is, ezeket mértéken felül felnagyítják azok, akik ezzel akarnak érdemeket szerezni a
magyaroknál.”6
A falu lakosságának együttműködését és együttélését elősegíthette, hogy az új évszázad
egyfelől vallási értelemben enyhülő légkört teremtett, másfelől a természeti csapások,
amelyek kolerajárványokban és az 1838-as dunai árvízben testesültek megI, erősítették az
összetartás tudatát. Meghatározó jelentősége van Dunabogdány történetében a Csódi-hegyen
elterülő kőbányának, amely 1845-ös megnyitása óta napjainkig üzemel. A település nem
földműves munkavállalóinak tetemes része bányászként dolgozott vagy kőfaragóként, az így
kitermelt alapanyag és a késztermékek pedig a Dunakanyar számos városa mellett Pesten és
Budán is kiváló piacra talált.
A „hosszú XIX. század” folyamán a német többségűII település több alkalommal is
világossá tette Magyarországhoz való elszakíthatatlan kötődését. Az 1848/49-es magyar
forradalom és szabadságharc győzelméért Dunabogdány 22 nemzetőrt állított, illetve
megemlítendő az is, hogy az 1896-os ünnepségekre Millenniumi emlékművet állított. A
katolikus és református felekezeti iskolákat a településen a századfordulót követően
megszüntették, és 1904-ben létrehozták az állami iskolát, ahol a német többségű
önkormányzat kérésére magyar nyelven zajlott az oktatás annak érdekében, hogy a német
diákok minél átfogóbban megismerjék és elsajátítsák a magyar kultúrát és nyelvet.
Az igazságtalan trianoni békeszerződés hatása a magyar politikai és kulturális elitre tovább
ösztönözte a Horthy-korszakban az asszimilációt erőltető politikai gyakorlatot, így az 1930-as
évektől a háború végéig a település német lakosságára egyszerre hatott a kormány
beilleszkedést támogató programja és a hitleri Német Birodalom propagandája (,,pángermán-
übermensch” eszmék), amellyel expanzióra törekedett a térségben. A világgazdasági válság
következtében fellépő munkanélküliség miatt sok bogdányi próbált a németországi
Stuttgartban pénzkereseti lehetőséget találni, azonban fizetésükhöz csak úgy juthattak hozzá,
ha olyan kulturális vonásokkal leplezett nemzetiszocialista szervezetekbe léptek be, mint
amilyen a Volksbund volt. Ezzel ugyan a mozgalom tagjainak száma növekedésnek indult a
faluban, mégis a svábok túlnyomó többsége mégsem vett részt a szervezetben és közömbös
maradt a náci propaganda iránt.7 Hitler áttelepítéssel képzelte el a német népforgácsok
I Összesen 123 épületet döntött romba. II Az 1817-es Canonica visitatio szerint Dunabogdányban 2040-en laktak, akik közül 1813 volt német (89%) és 227 magyar (11%).
4
megmentését az asszimilációtól, azonban a diktátor kezében a németség jelenléte
Magyarországon a kormányra való nyomásgyakorlás egyik eszköze volt, így egyelőre Horthy
kérése ellenére sem valósult meg az áttelepítés.8 A magyar kormány a külpolitikai mozgástér
beszűkülésével különböző szerződésekkel egyre inkább kiszolgáltatta német állampolgárait a
náci befolyásnak, így amellett, hogy a Volksbund egyre agresszívebben és szélesebb körben
fejtette ki tevékenységét, Horthy lehetőséget biztosított a német kisebbségnek a Németország
melletti háborús részvételre. Az 1942-es magyar-német megállapodás értelmében, aki a
Waffen SS kötelékébe önként belép, az elveszíti magyar állampolgárságát. A szerződés
eredményeként ötvenöt bogdányi jelentkezett, majd a náci megszállást követő 1944. áprilisi
megállapodás már lehetővé tette a svábok kötelező besorozását is, így Dunabogdányból9 153
fő kényszerült a Harmadik Birodalomért harcolni.
A világháború után kezdődő németeket ért jogfosztó atrocitásokban fontos szerepe volt az
1941-es népszámlálásnak, amelynek eredményeképpen Dunabogdány 2951 lakosából 1715
fő (58%) német nemzetiségűnek és 2313 fő (78%) német anyanyelvűnek vallotta magát.10 Ez
a szám azt mutatja, hogy a falu lakosságának egy része a korábbi mérésekhez képest már
asszimilálódott, ugyanakkor egy másik csoportja már a III. Birodalomra szegezte tekintetét.
A további eseményekre vonatkozóan mindenképpen releváns mondanivalója az 1941-es
népszámlálásnak, hogy a bogdányi németek második világégésben játszott szerepének nincs
kollektív elv alapján történő megítélési lehetősége.
A FALU KÖZÉLETE A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚT KÖVETŐEN
Románia átállása a szövetségesek oldalára lehetővé tette, hogy 1944 szeptemberének végére a
szovjet hadsereg elérje Magyarországot. Ugyan az októberben több mint két hétig tartó
alföldi páncéloscsatákban sikerült a magyar és német erőknek időt nyerniük, de a közeli
győzelem valószínűsége miatt Moszkvában a következő hónapokra vonatkozóan már a tartós
berendezkedés és a politikai stabilitás biztosításának mikéntje vált a legfontosabb stratégiai
kérdéssé. Ennek a jelentőségét növelte az 1944. októberi Eden-Molotov megegyezés, amely
Sztálin számára 80%-os befolyást biztosított a Magyarországot érintő bel- és külpolitikai
ügyekben, és az országot a szovjet érdekszférához csatolta. A hódító hadsereg pozícióinak
javítása érdekében szükségessé vált a magyar nép szovjetek mellett való felsorakoztatása,
ehhez pedig a közjogi feltételeket az 1944. december 22-én létrejött Ideiglenes Nemzeti
Kormány teremtette meg. Az új, önmagát a népszuverenitás birtokosának nyilvánító
kormányzat máig sem tisztázott körülmények11 között megkötötte a szovjet hadsereg 0060
5
számú parancsán alapuló szerződést, amelynek értelmében az összes német származású
munkaképes nő és férfi köteles közmunkát végezni a front mögötti területeken. A mozgósítás
feladatát a megegyezés értelmében a belügyminisztérium végezte el, amely így elsőként járt
el kollektív alaponIII a német nemzetiséggel előéletre való tekintet nélkül.12 Az intézkedés
ellen ugyan a magyar közélet számos képviselőjeIV felszólalt – bírálva annak a
nemzetiszocialista módszerekre emlékeztető mivoltát –, mégis 1945. január végéig a szovjet
katonai hatóságok az alakulóban lévő, együttműködő magyar közigazgatás segítségével 60-
65 ezer német származású személyt deportáltak a Szovjetunióba munkaszolgálatra.13,14
Ugyan kétségtelen, hogy a szovjet parancs alapján lezajló intézkedéssor a hazai németség
kollektív felelősségre vonásának első állomását jelenti, azonban ennek összemosása az
1940-es évek második felében a magyar kormány által elkövetett jogfosztó kitelepítésekkel
semmiképpen sem szerencsés,15 Fontos megjegyezni, hogy a deportálások esetében a
németekkel szemben származásuk és nevük alapján jártak el, mégis az érintettek közel 90%-
a magyar nemzetiségű volt, így ez a folyamat jelentős eltéréseket mutat a már
fegyverszüneti státuszban lévő ország kormányának sok szempontból szuverén döntés
alapján végrehajtott, csak németek érintő kitelepítéseihez képest.
Dunabogdány népe anyagi értelemben16 nem szenvedett sokat az átvonuló fronttól,
ugyanakkor az ellenséges hadsereg közelsége miatt fellépő feszültség és félelem a német
lakosságú faluban a többi magyar településhez képest hatványozottan jelentkezett.
Bogdányban a lakosság kollektív emlékezete nem tartja számon a málenkij robotra
hurcolásokat, és a rendelkezésre álló levéltári források hiányában az eseménysor
rekonstrukciója akadályokba ütközik,17 azonban egy 1945 decemberében készült
dunabogdányi kimutatás alapján elmondható, hogy 12 polgári személyt, 70 közkatonát, 18
altisztet és egy tisztet szállítottak a Szovjetunió területén létrehozott
kényszermunkatáborokba.18
A faluban elsőként a kőbánya dolgozói kezdték meg a munkát és láttak neki a rend
helyreállításának. A munkások 1945. március 18-án gyűlést tartottak, és megválasztották az
új szakszervezeti bizottságot, amelynek tagjai között ekkor még főként németek szerepeltek,
továbbá megalakították az üzemi bizottságot.
Dunabogdányban az alakulóban lévő helyi politikai pártok a Debrecenben székelő
Ideiglenes Nemzeti Kormány rendelete alapján19 pártonként öt–öt főt delegálva 1945. március III A parancs szerint németnek számított, aki német származású, német hangzású neve volt, német anyanyelvű, német nemzetiségű, német személlyel kötött házasságot, érzelmileg és magatartása folytán németnek számítandó, a Volksbundnak vagy más fasiszta szervezetnek a tagja volt.IV Hamvas Endre csanádi püspök, Valentiny Ágoston szegedi polgármester.
6
19-én létrehozták a Nemzeti Bizottságot, amely azonban kisebb incidenstV követően csak
március végén kezdhette el legitim működését, minden helyi politikai erő részvételével. A
Bizottság havonta legalább egyszer ülésezett, a kezdeti időszakban illetve rendkívüli esetben
többször, akár naponta isVI. Első elnökének Stágel Endrét választották és közös megegyezés
alapján a település valamennyi pártja és a kőbánya szakszervezete is képviseltette magát.
A háború miatt a falusiak a mezőgazdasági munkákkal el voltak maradva, így a Nemzeti
Bizottság első feladatául a munka megkezdését és az elmaradás pótlását tűzte ki célul. A
szervezettség biztosítása érdekében létrehozták a Mezőgazdasági és Árvízvédelmi
Bizottságot, amely beszámolási kötelezettséggel tartozott a végzett munkáról és a felmerülő
problémákról. Továbbá ennek a bizottságnak kellett foglalkoznia a mezőgazdasági termények
árának újbóli megállapításával, amelynek kialakításakor figyelembe kellett venni a súlyos és
nagy károkat okozó háborút követő helyzetet és biztosítani kellett, hogy mindenki el legyen
látva élelmiszerrel.
A Földigénylő Bizottság „elődjeként” a Nemzeti Bizottság létrehozta a Földbérleti
Bizottságot, amely az esetleges jogos megtorlás és büntetés elől külföldre távozottak
elhagyott, vagy meg nem művelt földjeinek haszonbérbe adásával foglalkozott. Az említett
földekről kimutatást készítettek, majd ezt követően a lakosságot tájékoztatták arról, hogy
ezek összesen 262 kt.hold. művelésre alkalmas területet tesznek ki.20 A Nemzeti Bizottság
továbbá megalakította a Termelési Bizottságot is, amely községi szinten koordinálta és
ellenőrizte a mezőgazdasági munkákat (vetésterület meghatározása, vetőmag biztosítás,
szántás vagy cséplés megszervezése, stb.), illetve a Szociálpolitikai Bizottságot, de
kiváltképp nagy hangsúlyt kapott az Igazoló Bizottság tevékenysége.
Ez a Bizottság a potsdami konferencia irányelveivel összhangban április 4-én megkezdte a
faluban21 a háborús bűnösök és politikailag érintettek felkutatását. Feladatát úgy határozták
meg, hogy a település lakosainak (különösen a németeknek) a háború alatti tevékenységét és
nemzethűségét egyénenként vizsgálja. Ezen tevékenység következményeként a Bizottság
V A Kommunista Párt helyi szervezete nem ismerte el legitimnek a március 19-én megalakított Nemzeti Bizottságot, más pártokat ugyanis nem akceptált. A párt helyi szervezetének felszólítására március 21-én a helyi rendőr parancsnok letartóztatta a Bizottság néhány tagját. Az incidenst az Orosz Katonai Főparancsnokság zárta le a Kommunista pártot helyreutasítva, ezután velük kiegészülve kezdődhetett meg a Nemzeti Bizottság munkája. (forrás: PML, Vác - Dunabogdány Nemzeti Bizottságának iratai, XVII.66) VI Nem mindegyik ülésről maradt fenn jegyzőkönyv.
7
megállapította, hogy a 956 családból önkéntVII 55 fő és kényszerbőlVIII 153 fő szolgált az SS-
ben, 29 fő tagja volt a Nyilaskeresztes Pártnak, 191 fő pedig a Volksbundban rendelkezett
tagkönyvvel vagy nemzetellenes magaviseletű volt.IX Ezen kívül a háború utáni
következményektől való félelmükben a szovjetek megérkezése előtt a Bogdányból
Németországba menekültek – főként SS katonák és a Volksbund helyi vezetői – névjegyzékét
is elkészítették.22
A központi hatalom megszilárdulásával a Nemzeti Bizottság hatásköre fokozatosan
csökkent. Míg korábban például az alakuló ülés körüli incidens kapcsán még a helybeli
rendőrség ellenőrzését is saját hatáskörébe utalta átX – gyakorlatilag végrehajtó hatalommal
rendelkezett –, addig a későbbiekben az igazgatás felsőbb hatóságainak (kormány, főispán,
alispán, járási főjegyző) rendeletei, illetve az egyre szaporodó, meghatározott ügykörrel
rendelkező hivatalok közvetlenül, illetve közvetetten is, alaposan csökkentették hatáskörét,23
behatárolták mozgásterét. Ugyanakkor a Nemzeti Bizottság sokáig megőrizte szerepét a
település közéletében. Elfogadottságát növelte az a tény, hogy a kormány az 1945. május 5-
én alakuló, ideiglenessége folytán a Nemzeti Bizottsághoz személyi összetételében egyébként
hasonló, dunabogdányi képviselőtestületet feloszlatta.24,XI
Legitimitását az is erősítette, hogy a különböző, sorra alakuló, a földműves magyar
lakosságot tömörítő társadalmi szervezetek25 szintén delegálták tagjaikat e testületbe. Ebből
adódóan a Nemzeti Bizottság összetétele jelentősen átalakult, a sváb származású személyekXII
VII Az 1942 februárjában a magyar kormány a németekkel való megállapodás alapján tette lehetővé magyarországi németek SS-be való besorozását az 1912-24 között születettek körében. E szerződés csak önkéntes belépés alapján tette ezt lehetővé azzal a kitétellel, hogy a sorozott ezáltal magyar állampolgárságát veszti. Dunabogdányban ilyen jellegű sorozásra 1943. április 3-án.VIII 1944 áprilisában a német és a magyar kormány újabb megállapodása értelmében a magyarországi németek sorköteleseit a német hadsereg már saját belátása szerint vehette igénybe az 1908-26 között születettek közül, de ezen érintettek, - az önkéntesekkel ellentétben - állampolgárságukat nem vesztették el, csak a fegyveres szolgálat tartamára német állampolgárságot kaptak. (forrás: Donáth Péter: Iskola és politika. Az állami német nemzetiségi tanítóképzés magyarországi történetéhez 1919-1944. Trezor Kiadó, Budapest 1997. 171-172.p.). A kényszerített SS-t kötelező volta miatt a svábok „Muss es”-nek is hívták. Dunabogdányban 1944 szeptemberében tartottak kényszersorozást, olyan személyeket is vittek el, akik a sorozás alkalmával a magyar hadseregbe kérték felvételüket, s miután ezt visszautasították, 17 fő írásbeli kérvényt is terjesztett be a Hadügyminisztériumhoz ez ügyben. (forrás: PML, Vác – V.1029 D/h 960/45) A sorozottakat Pátyra illetve Etyekre vitték kiképzésre, majd innen kerültek frontszolgálatra. IX A KSH adatai szerint 636 fő (ez a magukat német nemzetiségűeknek vallók közel 40%-a)X A helyi rendőrség főnökét a Nemzeti Bizottság elnökének rendelte alá.XI Az intézkedés hátterében az állt, hogy Dunabogdány helyi képviselői a falu német többségű lakossága miatt szintén németek voltak.XII Természetesen igazolt személyekről van szó, így csak származásuk bizonyítottan német. Például még többségi jelenlétük esetén is hozott a Bizottság svábokat érintő súlyos jogkorlátozó döntéseket. Mivel egy 1945.április 4-én hozott határozat szerint a Nemzeti Bizottságba nem vesznek fel „fasiszta vagy nyilas párt volt tagjait, vagy Volksbund-tagokat, háborús és népellenes bűnösöket”, kizáró ok hiányában feltehetően vannak
8
számának csökkenésével párhuzamosan egyre jobban erősödött az újonnan érkező telepesek
képviselete, miközben az „őslakos” magyarok száma – a kezdeti passzivitás után – szintén
növekedést mutatott. A Bizottság jegyzőkönyveinek tanúsága szerint áprilisban egy ülésen 14
sváb származású és 5 magyar bizottsági tag volt jelen. A magyarok azonban nem feltétlenül
jelentik az „őslakos” magyarság kisebbségi, de mérhető jelenlétének bizonyítékát a
testületben, mert e bizottsági tagok elsősorban a község intézményeiben dolgozó
értelmiségiek közül kerültek ki.26 A telepesek közül 1945 nyarától elsőként a menekült,
egykori tisztviselői, értelmiségi rétegXIII vállalt közéleti szerepet a Nemzeti Bizottságban.
Földműves telepesek először az ősz folyamán váltak taggá a Nemzeti Bizottságban, ahogy a
testület munkájában egyre nagyobb hangsúlyt kapott a földkérdés. Az 1946-os év folyamán
tovább csökkent a sváb származású személyek száma, és növekedett a telepeseké, stagnált,
illetve 1-2 fővel nőtt az „őslakos” magyarok száma. 1946 szeptemberében például már csak 3
német származású, 6 „őslakos” magyar és 11 telepes taggal ülésezik a Nemzeti Bizottság.
Mivel a tagokat a pártok illetve a bánya szakszervezete delegálták, ebből a szempontból is
érdemes az összetételt megvizsgálni. Elég hamar viszonylag széles tömegbázist építettek ki a
pártok,27 azonban helyi viszonylatban nehezen mutathatók ki a bizottság munkájában a
pártharcok, és az sem jellemző, hogy a pártok ezen a szinten egymáshoz viszonyítva eltérő
mértékben képviselték volna a helyi közösség csoportjait, hiszen a pártokat vegyes
származású, státuszú bizottsági tagok képviselték.XIV
Az 1945-ös kimutatás szerint a Kommunista Pártnak 68, a Szociáldemokrata Pártnak
240, a Kisgazda Pártnak 100 és a Parasztpártnak 32 tagja volt Dunabogdányban. Ennek
alapján az előbbi két párt – a néha előforduló nézeteltérések ellenére is - jóval nagyobb erőt
képviselt a község irányításában, mint a másik kettő. Továbbá a pozícióikat erősítette a
kőbánya szakszervezetének támogatása is, amelynek köszönhetően a községben olyan sikeres
volt az együttműködése az említett szervezeteknek, hogy nagyobb rendzavarásra nem került
sor.28
soraiban német anyanyelvűek illetve nemzetiségűek. Viszont a vármegyei Nemzeti Bizottság 183/1946.sz. leirata (1946.április) folytán már nem kellett átalakítani a bizottságot a kitelepítés hatálya alá tartozó személy eltávolítása miatt.XIII A telepesek csoportját ekkor még főként felvidéki, részben erdélyi menekült családok teszik ki, illetve szomszédos községekből érkezők.XIV Ez nem jelenti azt, hogy a pártpolitika ne lett volna jelen a község közéletében. Ugyanis fordultak elő olyan esetek, amikor a pártok magasabb szintjeiről történtek beavatkozások. Egy ingatlankobzási eljárás alkalmával Szakasits Árpád személyesen vette védelmébe az egyik sváb érintettet szociáldemokrata múltjára való tekintettel. (forrás: PML, Vác V.1029 D/h, XVII.66 – 1946. április 26.) A kommunista párt elsősorban a telepesek képviseletében lépett fel, például tett javaslatokat és állított ki ajánlásokat telepítésre, vagy például egy esetben bizonyíthatóan állást foglalt a Földigénylő Bizottság belharcában. (forrás: MOL, Óbuda – XIX-K-11-d, 48760/46)
9
Érdemes kissé átfogóbban kifejteni a már említett, kormányhatározattal felfüggesztett
Ideiglenes Képviselőtestület történetét. Dunabogdányban az utolsó, 1944. évi augusztus 13-i
gyűlés után a Nemzeti Bizottság által kiadott rendelet értelmében 1945. május 5-én alakult
újra e testület. Már május 20-án tisztújító közgyűlést hívott össze a jegyző, mert a
képviselőtestületben a pártok által delegált tagokból többen német anyanyelvűek voltak.29 A
jegyző a járási főszolgabíró szóbeli utasítására hivatkozott, azonban a Nemzeti Bizottság
ellenszavazat nélkül úgy foglalt állást határozatában, hogy felettes hatóságtól erre vonatkozó
tiltó rendelkezés hiányában, „német anyanyelvű, de egyébként minden tekintetben
kifogástalan polgárok a helyi testületbe, illetve bizottságokba jelölhetők és beválaszthatók”,
így a jelöltek maradhattak posztjukon. Miután június 3-ig tiltó rendelet érkezett a járási
főszolgabírótól, ekkor már tisztújítást kellett tartani, melynek során a jelölő bizottság
delegáltjai közül a pártok 9 embertXV hívtak vissza a 30-ból, a 12 esküdtbőlXVI 5 személyt
cseréltek le. A község autonómiájának felfüggesztése után a képviselőtestület jogkörét átvéve
az igazgatást – az Elöljáróságon keresztül – a járási főjegyző gyakorolta, aki azonban döntési
gyakorlatában gyakran támaszkodott a helyi ügyekben értelemszerűen tájékozottabb községi
jegyző, illetve a Nemzeti Bizottság javaslataira. Az Elöljáróság, azon belül a községi jegyző
szerepe tehát meghatározó volt a település igazgatásában. A vizsgált időszakban egymást
követően három községi vezető jegyző töltött be hivatali tisztséget.30 Az első kettő viszonylag
rövidebb ideig viselt szolgálatot, állásukból mindkettőjüket hivatali vétségből adódó fegyelmi
eljárás után mentették fel. A vizsgált téma szempontjából az ő eseteik sem elhanyagolható
jelentőségűek. Az első jegyzőt azzal vádolták, hogy elősegítette az SS sorozás
sikerességét,XVII s „teljes mértékben meg kívánta hálálni” azt, hogy a háború előtt a svábság
és a Volksbund közbenjárására került a vezetőjegyzői állásra. Ez a vád szerint abban
fejeződött ki, hogy megbízottja által figyelmeztette az érintetteket, hogy a járási Igazoló
Bizottság karhatalommal érkezik a községbe, ezért vélhetőleg kobzás alá eső tulajdonukat
adják el megbízottjának. Vádat képezett továbbá az, hogy egy panaszost 1945. február 23-án
a községházára hivatott és megvert.XVIII A jegyzőt a fenti, elsősorban politikai jellegű
cselekményeiért internálták. Az eljárás során a járási főjegyző ellen is indult fegyelmi eljárás,
XV Az MKP 4 személyt, SZDP 1 személyt, NPP 2 személyt cserélt. A Szakszervezet 1 személyt cserélt és 1 tagot később delegált.XVI Az esküdtek a képviselőtestület tagjai.XVII A vád szerint az 1944. március 15-i SS sorozás alkalmával a Sorozó Bizottság előtt a következő kijelentést tette: „mindegy milyen ruhában vagyunk, hisz úgy is közös célért harcolunk.” (forrás: PML, Vác - Szentendre járás főjegyzője, XXI 50.)XVIII A panaszost szovjet katonák fegyverrel kényszeríttették 2 hordó bor átadására, melyből egy elszállításra került, egyikből pedig szovjet katonák, nemzetőrök és málenkij robotra összegyűjtött civilek ittak.
10
azonban alaptalannak bizonyult, hogy bort vett volna volksbundistáktól, s hogy kiszállása
alkalmával velük mulatozott vagy, hogy ilyen személyeket az internálótáborból kiengedett
volna. Az ő esetét azért fontos megemlíteni, mert remekül rámutat arra a támadási felületre,
amely svábokkal való érintkezésből adódhatott, illetve felhasználható volt valaki ellen, és
jelzi azt a bizalmatlanságot, ami az igazolások hiányában fennállt. A járási jegyző
védekezéséből a következő furcsa szituáció rajzolódik ki: azt állította, hogy kiszállása
alkalmával azért ebédelt egy – egyébként leigazolt – svábnál és utasította vissza a községi
vezetőjegyző ebédmeghívását, mert beosztottját, akivel hivatali ügyeket tekintve munkatársi
viszonyban volt, még nem igazolták. Védekezéséből továbbá nem maradt ki az sem, hogy az
ellene vallók „kétes értékű sváb” személyek voltak.31
A második vezetőjegyző a vád szerint kisebb adminisztrációs vétségeken túl csalást követett
el, amikor hivatali ismeretségen keresztül 600 telepesre hivatkozva vett fel 200 q, a valós
telepesszám alapján az indokoltnál négyszer több lisztet a közellátás céljára.32 Ezenkívül
feletteseit (járási főjegyző, alispán) sértegette azzal, hogy eredeti kétkezi szakmájukat
megnevezve lealacsonyító kijelentéseket tett rájuk. Ez utóbbi vád jó példa a közigazgatás
legfelsőbb szintjéig történő, a korszakra oly jellemző elitcserére, melyet a B-listázás33 is
gyorsított. Harmadik jegyzőként Erőss László, egy egyelőre szakképzetlen,34 de törekvő,
segédlelkészből kalauzzá avanzsált fiatalember került e tisztségbe, némi kommunista
hátszéllel. Esete jól leképezi a szakképzett káderhiánnyal küszködő közigazgatás helyzetét.
AZ ELSŐ JOGKORLÁTOZÓ INTÉZKEDÉSEK DUNABOGDÁNYBAN
Még a Nemzeti Bizottság megalakítása előtt, 1945. március 5-én 25 embert tartóztattak le a
„fasiszta irányú egyének közül”, akiket az orosz parancsnokság a helyi kommunista párttal
egyetértve illetve közbenjárására, de a községi jegyző tudta nélkül egy hét fogság után
hazaengedett. E gesztussal egy időben elrendelték e személyek „működésének szigorú
felfüggesztését”, és a parancs szerint a községet nem hagyhatták el. Arra nézve nincs adat,
hogy a „fasiszta irányú egyének” csoportjába pontosan milyen szempontok szerint válogattak
be embereket, de azt tudni lehet, hogy ekkor még politikai igazolásokat hivatalosan nem
végeztek a községben, valamint utólag, április 15-én a vezető jegyző a szovjet katonai
parancsnokkal való tárgyalása során megállapította, hogy a márciusi időpontban a községben
önkéntes SS katona nem volt, „azok vagy elestek vagy elmenekültek”, tehát letartóztatott
közülük nem kerülhetett ki. E tárgyaláson jelentette ki a szovjet katonai parancsnok azt is,
11
hogy csak az önkéntes SS katonák ellen kívánnak eljárást indítani, a kényszerítettek
folytathatják polgári munkájukat.
INTERNÁLÁSOK
Az 1945. január 20-i fegyverszüneti egyezmény alapján, amely szerint „Magyarország
kormánya arra is kötelezi magát, hogy internálja a német állampolgárokat”35,
Dunabogdányban is megkezdődtek a korábbi felmérések adatait felhasználó internálások.
Április 26-án sor került az első letartóztatásokra, május 1-jén pedig 47 főt rendőri őrizet alá
helyeztek, és elszállítottak a Szentendrén a ,,Mi romboltuk le, mi építjük fel Magyarországot”
feliratú táblával felállított internálótáborba. Emellett 32 dunabogdányit közmunkára
köteleztek és 127 kis- és fiatalkorú korábbi Deutsche-Jugend tagot 26 karhatalmi felügyelet
alá helyeztek.36 Ez azt jelentette, hogy az érintettek nem hagyhatták el Dunabogdányt,
kétnaponta jelentkezniük kellett, este 21 és 5 óra között nem léphettek ki otthonukból,
ellenőrizték levelezésüket és nyilvános helyen, illetve forgalmasabb utakon nem
tartózkodhattak. A járási főjegyző utasítására újabb intézkedéseket hajtottak végre a
hatóságok, így a faluból összesen 197 személy került rendőri felügyelet alá.37
Hozzátartozóik élelmezéséről az Elöljáróságokon keresztül a családok feladata volt
gondoskodni,38 azonban sok esetben, főleg az otthoniakat sújtó rekvirálások miatt ez sem
jelenthetett segítséget. Így az étkeztetés megoldása rendszeresen problémákba ütközött, a
szentendrei táborban volt, hogy hetekig csak egyféle ételt fogyaszthattak az internáltak. A
koldulásra kényszerült internáltak között a rossz higiéniai körülmények miatt kitört a vérhas-
járvány, amely a munkafegyelmet nagymértékben bomlasztotta, így a szentendrei táborból
hazaszökdöstek. Emiatt feszültség keletkezett az internáltak és a helybeli lakosok között, a
rendőrség pedig több alkalommal is razziát39 tartott Dunabogdányban. Augusztus 5-én a
katolikus templomba a szentmise közben törtek be fegyveres rendőrök, és a jelenlévőket,
valamint a községben máshol tartózkodó személyeket elvitték a községházára, ahol politikai
érintettségük vizsgálata után indították útnak őket gyalogosan Szentendrére, majd onnan a
Károlyi-laktanyába. Innen a férfiak Gödöllőre, a nők Nagykátára kerültek internálótáborba,
ahol különböző anyagmozgató illetve mezőgazdasági munkára fogták őket. Érdemes
megemlíteni a tábori viszonyokat, melyekről szemtanúk beszámolóiból tudhatunk. A
Károlyi-laktanyában a padlón, az internálótáborban szalmán voltak a fekhelyek. A reggeltől
estig tartó munka mellett rendkívül rossz volt az ellátás.40
12
Az augusztusi razzia kapcsán a bogdányi plébános, Molnár Márton is népbírósági vizsgálat
alá került, perben kellett ártatlanságát bizonyítania. A vád szerint a mise után végrehajtott
razzia forgatagában két fiatalnak adott igazolást, hogy „nem a Volksbundnak, hanem az ezzel
szemben működő Katolikus Leányegyesületnek tagjai”,41 Az esetről két nappal később a sajtó
is beszámolt, a plébánosról a lapok név szerint megírták, hogy ,,bundos-pártoló”. Az esetet
nyomozás követte, a plébánián tartott házkutatáskor „fasiszta könyveket” találtak. A plébános
védekezésül előadta, hogy „világnézeti szempontból kötelességszerűen kell foglalkoznom a
történelmi eszmeáramlatokkal. Mint pap, búvárkodnom kell a világot mozgató és izgató
eszmék között, mint ahogyan főiskolás koromban a megtévedt filozófiai rendszereket is
tanulmányoznom kellett.” A Volksbund-„érintettségéről” így vall: „A vádpontokkal szemben
kiemelem, hogy 1937-től 1944 végéig állandóan kemény küzdelmem volt a nemzetiszocialista
nyilas és volksbund irányzatokkal. (…) Künn a falvakban a most foglaló magyarok el sem
tudják képzelni, hogy mit jelentett 4–5 év előtt nyilvánosan, anyagi előnyök reménye nélkül
kiállni azzal, hogy a világ megváltója mégiscsak Jézus Krisztus és nem Hitler.” 1946. június
21-én indult a tárgyalási procedúra, amelyben még 1947 áprilisában is új nyomozást
rendeltek el. A helyi politikai vezetés is kiállt a plébános mellett: „A helybeli nemzeti
bizottság és Szocdem. Párt elnökei kitűnően tanúskodtak mellettem. A négy demokratikus
párt részéről pedig oly lelkes, minden áron védeni akaró nyilatkozatot kaptam írásban, hogy
regime változás esetén, annak alapján újból lakat alá kerülhetnék.”42
Ennek a razziának a kiterjedtségét és felsőbb hatósági indíttatását jelzi, hogy ekkor
hurcolták el például a sváb nevét magyarosító, Nemzeti Bizottsági elnököt is, aki egyébként a
Dunabogdányban működő Kisgazdapárt elnöke is volt. Helyi tisztsége volt továbbá a
Termelési Bizottság elnöki poszt, valamint a Közellátási Bizottság-i tagság. Szabadulását az
Elöljáróság és pártja felsőbb szervei is több ízben kérték, hat hét után került ki a rendőri
őrizet alól, ezután összes tisztségébe visszakerült, sőt az adásvételi ügyekkel foglalkozó ún.
háromtagú Bizottság elnökeként újabb tisztségeket is kapott. Az elhurcolásának oka lehet az
internálási listán szereplő bejegyzés: „jobboldali beállítottságú, MKP-val állandó
összeütközésben van.”43 E szerint az augusztusi internálást végző felsőbb hatóságoknak
valaki a községből „szolgáltathatott” okot az elhurcolására,- ez az eset példa arra is, hogy
egy-egy ilyen razziát is felhasználtak a pártok riválisaik ellehetetlenítésére. A szóban forgó
személy azért is kerülhetett célkeresztbe, mert a térség települései közül az egyetlen olyan
nemzeti bizottsági elnök volt, akit nem a baloldali pártok támogattak.44
A Népgondozó Hivatal telepítési körzetvezetőjének és a Földigénylő Bizottság jelentései
alapján a hivatal főosztályvezetőjének a belügyminiszterhez írott jelentéséből megtudhatjuk,
13
hogy a rendészet és közigazgatási hatóság nem járt el következetesen a svábokat érintő
ügyekben, mert tagjainak egy része „a községbeli svábsággal rokoni és ezen felül gazdasági
érdekviszonyban áll”, valamint hogy. „a régi és telepes magyar lakosság életét és
biztonságát veszélyeztetik” a „még mindig nagy számban lévő volksbundista és SS tagok”,
akik „a faluban szabadon mozognak”. A járási rendőrség megjelenésekor „a környező
erdőkbe húzódnak, ahol még fegyvert is mernek használni”– áll a jelentésben. Ugyanakkor az
idézett jelentésen kívül máshol nem találkoztam arra utaló megjegyzéssel, amely a razziák
alkalmával fegyveres incidensről tájékoztatna, talán a nyomaték kedvéért túloztak a jelentés
írói, a felettes hatóságok ilyen súlyos esetben biztosan tettek volna ellenintézkedéseket,
hacsak nem tekintjük ilyen lépésnek a nagy augusztusi razziát, hiszen a jelentés júliusi
keltezésű.45 Viszont a helyi rendészet, illetve közigazgatás egyes embereinek érintettsége
talán igaz lehet, mert a visszaemlékezők megemlítették, hogy többször „fülest” kaptak egy-
egy várható razziáról. Elmondásuk szerint egyes esetekben ezek vaklármának bizonyultak.
Kammerer Teréz helyi lakos a vele készült interjúban így emlékezett vissza az augusztusi
razziára: ,,45 nyarán kezdték internálni a svábokat. Először csak azokat, akik német katonák
voltak, azután azokat, akik beléptek a Volksbundba, később már válogatás nélkül szinte
mindenkit. Május elsején vitték el az első transzportot, magasra tartott táblával vonultak ki a
faluból: ,,Mi romboltuk le, mi építjük fel Magyarországot” – ez volt ráírva. Nemsokára jöttek
a razziák. A falubeliek közül sokan bujkáltak, itt-ott húzták meg magukat, hogy ne vigyék el
őket. Ezért a legváratlanabb pillanatban törtek ránk. Augusztus 7-én a templomba is
berontottak, a nagymisére, akkor tartóztattak le engem is, az apámat is. Úgy vittek el
bennünket, ahogyan voltunk, egy szál ruhába, még egy darab kenyeret, egy váltás fehérneműt
sem vihettünk magunkkal. A férfiakat Gödöllőre vitték, a nőket Nagykanizsára. Ott derült ki,
hogy engem összecseréltek egy másik Kammerer Terézzel, aki volksbundista volt, de ez akkor
már mindegy volt. Sváb – sváb, ez volt a lényeg.”
A Nemzeti Bizottság rendszeresen rendelkezett a ,,sváb-kérdéssel” kapcsolatban, azonban
ennek végrehajtása nem mindig járt sikerrel. A Visegrádon már bevezetett német közterületi
nyelvhasználat tilalmát megszegőket pénzbírsággal sújtó rendelet a helyi iskolában tanuló
diákokra is kiterjedt, így a pedagógusok feladatává vált a tiltás okainak megmagyarázása a
német növendékek számára.46 1946 februárjában a budakalászi németek kitelepítésének hírén
„felbuzdulva”, a Nemzeti Bizottság jövőbeli mentesítési szerepköre kapcsán olyan javaslatok
fogalmazódtak meg, hogy „a múltban kifogástalan magatartású, de német anyanyelvű
községbelieket csak abban az esetben hozzanak mentesítésre javaslatba, ha magyarságukba
való teljes beolvadásuknak azzal is tanújelét adják, hogy nevüket megmagyarosítják”. Vagy:
14
„csak azok az igazán jó magyarok maradhassanak itthon, akik valamely demokratikus pártba
tartoznak.”47
Érdemes megemlíteni, hogy a rendkívül intenzív németellenes közhangulatot tovább
fokozó, objektivitást nélkülöző országos sajtóorgánumokban is jelentek meg Dunabogdányt
címlapra helyező cikkek, amelyek a ,,haláltáborokból értékeket felhalmozott” és ,,fegyveres
szervezkedést folytató” bogdányi ,,SS legényekről” írtak.48
A községet és személy szerint a vezetőjegyzőt április 15-én a Szabad Szó49 című lapban
sajtótámadás érte a Nemzeti Parasztpárt egyik, a helyi Nemzeti Bizottság néhány ülésén
megfigyelő vendégként résztvevő, budapesti megbízottja részéről, miszerint SS katonákat
rejteget.XIX A jegyző a cikkben megjelentek miatt sürgette az Igazoló Bizottságot, hogy minél
előbb fejezze be a kivizsgálást, „mossa le községünkről (…) a megbecstelenítő vádakat”. Az
igazolásokért felelős testület április 18-án a Nemzeti Bizottság ülésén nyilvánosságra is hozta
a vizsgálat korábban már idézett végeredményét, mely szerint a községben önkéntes SS
katona 55 fő, kényszerített SS katona 153 fő, Nyilaskeresztes Párt-tag 29 fő, Volksbund-tag
és nemzetellenes magaviseletű 191 fő volt a községben, a leigazolt családok száma pedig
956.50
A Bizottság ezen az ülésen még felhívta a figyelmet arra, hogy egyesek
kényszerkörülmények között is kerülhettek a Volksbundba. Itt a Bizottság két esetben tett
javaslatot további kivizsgálásra, az állásfoglalás szerint ezen személyeket „uszítók és
felbujtók” valamely ígéret folytán szervezték be, de az ígéret elmaradásával e személyek
semmiféle tevékenységet nem fejtettek ki.51 Vélhetően kivételezésről volt szó e két esetben,
mert a bizottsági tagok között nem volt egyetértés az ügy elbírálását illetően, és ilyen alapon
valószínűsíthető lett volna számszerűleg több kétes eset is. A gyanút tovább erősíti, hogy az
egyik esetben az érintett az egyik nemzeti bizottsági tag, később helyi rendőrparancsnok, a
másik eset érintettjei pedig a helyi rendőr parancsnok-helyettes szülei voltak.XX
A továbbiakban is folytatódtak igazolások. Ezek valamely engedély vagy jogosítvány
beszerzéséhez az ügyfél kérésére történtek, és a kérvényeket 1946. április 23-tól kezdődően a
Nemzeti Bizottság látta el javaslatával, nyílt szavazás útján. Ez az Igazoló Bizottság
eredményeinek figyelembevételével, vagy e bizottság gyakorlatához hasonlóan ismertség
alapján, szükség esetén tanúk kikérdezésével történt. A Nemzeti Bizottság akkor kapcsolódott
XIX A cikk íróját a Nemzeti Bizottság ezután kitiltotta üléseiről.XX A Nemzeti Bizottság jegyzőkönyvéből kiderül, hogy a későbbiekben többször is váltották a rendőri személyzetet. Egy másik esetben, immáron magyar rendőr kapcsán is felmerült „volksbund érintettség”, egy „volksbundos” lánynak udvarolt. Más esetben felfüggesztő ok volt, hogy a rendőrök alaptalanul lövöldöztek és rémisztgették a lakosságot. (forrás: PML, Vác - XVII.66., 1945. november)
15
be az igazolási munkába, amikor értesült arról, hogy a kérvényeket eddig elbíráló Elöljáróság
olyan választói névjegyzék alapján dolgozott, amelyik „sok esetben nem állta meg a
helyét.”52
A svábok általános megítélése és a jogkorlátozások vezettek oda, hogy sokan éreztek
késztetést nevük magyarosítására és adtak be ez ügyben kérvényeket a
Belügyminisztériumhoz. Természetesen ennek kapcsán is végeztek igazolásokat, e
minisztérium hatáskörében. A Nemzeti Bizottság már 1945 nyarán örvendetes tényként
említi, hogy „egyre többen kérik német hangzású nevüknek magyar hangzásúra való
változtatását.”53
A KORMÁNY KETTŐS PROBLÉMÁJA A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ UTÁN
1945. április közepére a német befolyás megszűnt az ország területén. Az ezt követő
hónapokban a korszak meghatározó közéleti csoportosulásainak programjában eltérő
elképzelések jelentek meg a magyar nép külpolitikai helyzetének javítására, és a hatalmas
tömegeket érintő, az ország újjászervezése szempontjából kiemelt jelentőségű földkérdés
megoldására. Ebből a megfontolásból az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945. március 18-án
kiadta a 600/1945.XXI M. E. sz. rendeletét, amelynek hátterét a Volksbund-tagok és a
hazaáruló, háborús és népellenes bűnösökXXII földjeinek teljes elkobzása adta. Ez az
intézkedés azonban csak részben elégítette ki a nép földigényét, így az idő előrehaladtával a
gyakorlatban a kisajátítható és szétosztható földterületek számának növelése érdekében egyre
szélesedett a jogszabályban megfogalmazott ,,fasiszta háborús bűnös” értelmezése. Tovább
fokozta a magyarországi svábságra nehezedő nyomást, hogy a bécsi döntésekkel visszacsatolt
területeken élő magyarok az anyaország háborús vereségével veszélyeztetve érezték
korábban megerősödni látszó helyzetüket,XXIII így az 1945. év eleji málenkij robotra való
elhurcolások és a németséget ért intézkedéssorozatokkal párhuzamosan egyre nagyobb XXI A nagybirtokrendszer megszüntetéséről és a földműves nép földhözjuttatásáról szóló rendelet. Mint hazánk történetében a legtöbb hatalmi paradigmaváltásnál, e korszakban is fontos szerepet kap a földkérdés. Tekintve az ezt övező társadalmi konszenzust, a korszak politikai erői is a köztársaság demokratikus átalakulásában az egyik alappillérnek, megkérdőjelezhetetlen vívmánynak és jelképnek tekintették a földreformot, ami persze sok esetben alkalmassá vált egyfajta szociális demagógián keresztül politikai tőke kovácsolására, a különböző pártok harcára. (A földreform történetéről lásd: Szakács Sándor: A földosztástól a kollektivizálásig. In: A magyar agrártársadalom a jobbágyság felszabadításától napjainkig (Szerk. Gunst Péter). Napvilág Kiadó, Budapest 1998, 285-297.p., Donáth Ferenc: Demokratikus földreform Magyarországon 1945-1947. Akadémiai Kiadó, Budapest 1969.)XXII Az, aki német alakulatban szolgált, besúgó volt, információkat szolgáltatott a németeknek és felvette német hangzású nevét.XXIII Lásd: Beneš dekrétumok.
16
számban indultak útnak a trianoni ország területére. 1945 májusa és júniusa között a
Bukovinába 1941-ben letelepített székelyek ismét lakóhelyet kényszerültek változtatni, és a
Bácskából a jugoszláv fennhatóság helyreálltával a szerb telepesek elöl Magyarországra
menekülni. Míg az így beáramló 12.000 ember földigényét a korábbi földreformmal
némiképp orvosolni lehetett volna, addig a csehszlovák kormány tervezetét, (amely a
szlovákiai magyarok százezreinek áttelepítést helyezett kilátásba – a kollektív bűnösségi elv
alapján) már egyértelműen a svábságot érő még átfogóbb kisajátításokkal akarta kezelni a
magyar kormányzat. Az így kialakult önkéntes vagy kényszerű népességmozgás a
magyarországi németség vagyonelkobzásának folyamatát ösztönözte és egyfajta rátelepítés
kezdődött a hazatérő magyar menekültek letelepítésével.54
ELKOBZÁSOK DUNABOGDÁNYBAN
Már a Nemzeti Bizottság első ülésein döntés született a háború miatt a községből eltávozott
személyek földjeinek bérbeadásáról, melyből a befolyó összeget közellátási célra kívánták
fordítani. Noha ezeknek a földeknek zömében olyan német tulajdonosai voltak, akik
politikailag valamilyen módon kompromittálódhattak, s ezért távoztak a községből, az
elkobzást inkább az a cél motiválta, hogy ne maradjon megműveletlen föld. Nem úgy, mint
azt a határozatot, amely a Volksbund-tagok és nyilasok azon földjeit kívánta szétosztani,
amelyeket „elenyésző csekély bérért kedvezményképpen kaptak a kincstártól.” Ez alapján
111 személy 58 katasztrális holdXXIV 1300 négyszögöl földet kapott részes művelésre a
volksbundisták elhagyott ingatlanaiból. E haszonbérletbe juttatás véglegesítése azonban már
egy tiszti értekezletenXXV ezer sebből vérzett, amikor is a Földigénylő Bizottságot (FIB)
bírálták, hogy ezeket a területeket sok esetben itthon maradt volksbundistáknak juttatták.XXVI
Ezért e juttatásokat már áprilisban revízió alá vették, amikor nekiláttak a földigénylés alapú
földosztáshoz.55
A falu elkobzott birtokaira az ország más településeiről érkező magyar telepesekXXVII a
magyar állam kedvezményezettjei voltak, így számos támogatást és kedvezményt kaptak,
továbbá a helyi Földigénylő Bizottságba delegált képviselőik révén jelentős lokális befolyásra
XXIV 1 katasztrális hold (továbbiakban hold) =1600 négyszögöl (továbbiakban nöl) = 5734 m2 (kb.0,5 hektár).XXV A járás jegyzőinek értekezlete a járási főjegyző elnöklete alatt.XXVI Ezt 1945 márciusában még a Földbérleti Bizottság, illetve a Termelési Bizottság adta haszonbérbe, nem a FIB.XXVII A svábok „telepeseknek” hívták a Németországba menekültek, illetve a kitelepítés után a kitelepítettek házaiba beköltözőket.
17
tettek szert, ami a későbbiekben a németek földjeinek elkobzásaival kapcsolatban
visszaélésekben nyilvánult meg. A helyi svábok betolakodóként tekintettek a telepesekre,
akik pedig ebből a megítélésből és földterületeinek mennyiségéből adódóan a németek teljes
eltávolítását tartották megoldásnak.56 Továbbá a falu elhelyezkedéséből következően kevés
földterület jutott az újonnan betelepülőknek,XXVIII így ez az igény újabb jogellenes
intézkedések megvalósulására hatott ösztönző tényezőként egészen az utolsó kitelepítésekig.
Mivel az elkobzásra szánt ingatlan kijelölése a Földigénylő Bizottság által helyi szinten
történt, ezért ez gyakran befolyásolta, hogy melyik és milyen értékű házra esett a választás.
Történt olyan eset, amikor a telepes személy az adott házat megtekintve kérte azt juttatásként,
megfelelő gazdasági épületek vagy megfelelő nagyságú udvar meglétére hivatkozva.57 Az
érintettek hivatalos kiértesítését az Elöljáróság végezte. A sváb tulajdonosnak általában 24
órát adtak a kiköltözésre, s ha nem tudott saját maga lakhelyről gondoskodni, kijelöltek
számára egyet egy másik sváb családnál. Noha a kiértesítésben figyelmeztették az érintettet
ellenállás esetén karhatalom bevetésére, helybeli visszaemlékezések alapján gyakran kellett
élni ezzel a házkobzások alkalmával.
A földreform alapjául szolgáló 600/1945. ME. számú rendelet érvényben maradása mellett
egyre inkább elterjedt az a gyakorlat, amely szerint az elkobzások a továbbiakban is a
Földbirtokrendező Tanács határozata alapján történtek, de már a 3820/1945 M.E. számú
rendelet értelmében. E szerint a Földbirtokrendező Tanács az Igazoló Bizottság felterjesztett
adatai alapján mondott ki elkobzási határozatot, és határozatában jelölt ki házat a telepítendő
személy részére. Ez a Földigénylő Bizottságot pontosabb elszámolásra és ügykezelésre
szorította, mivel már nem ez volt a tervezetkészítő. A kobzás illetve betelepítés gyakorlati
kivitelezését a községben továbbra is e bizottság végezte úgy, hogy a leltározást Leltározási
Bizottság készítette el, amely egy FIB tagból, egy elöljárósági esküdtből és egy tisztviselőből
állt, de ez csak 1946 elejétől volt így. A kobzásokhoz emellett a Népgondozó Hivatal
jóváhagyása is kellett. A kobzás alá eső személyek fejenként csak 200 kilogrammos
csomagot vihettek magukkal, amely ruhát és háromhavi élelmiszert tartalmazhatott. A
gazdasági felszerelést a Földigénylő Bizottság szükség szerint osztotta szét a telepesek
között. A többi ingó vagyon raktározás hiányában leltározás után a beköltöző telepes
használatába került, de ő – ameddig a Bizottság ezzel igény szerint nem rendelkezett – nem
lett annak tulajdonosa, csak haszonélvezője. Az elkobzott ingóságokat, állatokat, gazdasági
felszerelést csak akkor vonták ki a zár alól, ha a jelentkező, kobzás alá nem eső személy hitelt
érdemlően, minden kétséget kizáróan tudta bizonyítani tulajdonjogát. A leltárba vett ingóság XXVIII 1947 júliusában Dunabogdányban 59 telepes család volt, összesen 284 fő.
18
eltulajdonítása vagyonelkobzással és internálással volt büntethető, így kívánták az
ingóságokat az elkobzás foganatosításáig illetve a végleges szétosztásig egyben tartani, az
internálás a sváb személyeket tántorította el attól, hogy „volt” tulajdonukat kivonják az
eljárás alól. A községben telepes internálására természetesen a gyakorlatban nem került sor,
vagyonelkobzás is csak a telepes-felülvizsgálat alkalmával történt. Az elkobzott terményeket,
gabonát, élelmiszert kezdetben a rendőrségre, 1946 januárjától pedig a községházán felállított
raktárba szállították, ahol a Földigénylő Bizottság két tagjától mérés és jegyzőkönyv felvétele
után vette át az Elöljáróság. A gabonát elsősorban vetőmagszükséglet fedezésére, a
fennmaradó részt pedig a telepesek közellátásának javítására fordították. Az elkobzott
borkészletből egy alkalommal további rendelkezésig mintegy 370 liter bort és 10 darab
hordót egy helybeli telepes vendéglősnek adták ki tárolásra és használatra kezelési díj
ellenében.58
TELEPESEK DUNABOGDÁNYBAN
A különböző hivatalok és az érintettek is a telepes kifejezést alkalmazták minden olyan
személyre, aki a háború után került a községbe. Még inkább így volt ez a svábok szemében,
amely csoport javai fenyegetettsége szempontjából értelemszerűen nem tett különbséget az
idetelepültek státuszát illetően. A telepesek csoportját vizsgálva láthatjuk, hogy az korántsem
homogén: menekültek, a földreform keretében önként jelentkezők, szomszédos községbeliek,
fővárosiak, később pedig a csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezmény keretében érkezők
is vannak közöttük. Az iratokban nem jelölik őket egységesen, valamikor mindegyiküket
telepeseknek tekintik, mert mindegyiküket – érkezésük okától függetlenül – valamely hivatal
telepítette. Valamikor differenciáltan kezelik őket és egyes esetekben valamely telepest már
helybelinek tüntetnek fel.59
Dunabogdányba más illetőségűek legelőször – a várható könnyű lakáshoz-jutás reményében
– a szomszédos községekből érkeztekXXIX. Először szervezetlenül néhányan, aztán csoportos
telepítéssel is a Belügyminisztérium Népgondozó Hivatala által. Közben e Hivatal nagyobb
számban felvidékieket, erdélyieket helyezett el menekültként a községben. Az újonnan
érkezőknek mindenekelőtt lakást kellett juttatni, ezen igényeket a kezdeti időben még ki
lehetett elégíteni a családostul külföldre távozott, politikailag feltehetően kompromittálódott
XXIX Nem általános, de találtam példát arra is, hogy egy családot még február elején a Tahitótfaluban lévő lakáshiányra való tekintettel az Szovjet Katonai Főparancsnokság utasítására telepítettek Dunabogdányba. (forrás: PML, Vác – V.1029 D/h, 39/45)
19
személyek ingatlanaiból, mert az első földjuttatás célcsoportja – javarészt helybeliek – miatt
nagyszámú telepes még nem érkezett. Összetűzésre ekkor még csak amiatt került sor, mert
egy olyan ingatlanba kívántak telepíteni, amelybe már helybeliek (német származásúak,
illetve szomszédos községbeliek) önhatalmúlag beköltöztek, akár már 1944 decembere
folyamán.60 E személyeket felszólították a távozásra, és felhívták figyelmüket az igazolásuk
utáni kérelmezés lehetőségére.61
Az 1945 tavaszán végbement első földjuttatás alapján nehéz a telepesek számának
meghatározása, mert mint láttuk, a földreform nyújtotta birtokszerzési lehetőségeket
elsősorban a helybeliek próbálták kihasználni. Az első revideált végleges juttatás szerinti 77
főből valószínűleg 47 lehetett menekült családfő, tekintve hogy 30 volt helybeli magyar.
Pontos számukat még így is nehéz rekonstruálni, mert a későbbi adatok között
ellentmondások vannak.62 Mindenesetre az Elöljáróság lélekszám adatai alapján az 1945.
januári 2723 fős lélekszám a májusi internálásig jelentős változást nem mutatott. Az ekkor
történt internálás okozta átmeneti „népességfogyás” ellenére május végén 3174 lakos élt a
községben. A telepesek számáról névhez köthető adatot először csak az 1945. november 26-
ai keltezésű elkobzási és felhasználási terv ideiglenes házjuttatásról szóló része nyújt, ez 53
család házjuttatását mutatta, összesen 252 személyt, amiből 2 család elhelyezését a FIB nem
javasolta.63
A KITELEPÍTÉS ELŐZMÉNYEI
Az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945. április 27-én tartott ülésén a magyarországi németség
helyzetét is napirendre tűzte. A résztvevők arra az álláspontra jutottak, hogy a
Magyarországra menekültek megsegítése „csakis az amúgy is megoldásra váró svábkérdéssel
kapcsolatosan képzelhető el. Szükségesnek mutatkozik az országban lakó, elsősorban a Tolna
és Baranya megyei svábság gyors és radikális összetelepítése".64 A vitában Gyöngyösi János,
az FKgP külügyminisztere kijelentette, hogy dr. Dalibor Milos Krno, a SZEB-hez delegált
csehszlovák képviselő szavaiból arra következtet, hogy a csehszlovákok az ottani magyarok
„áttelepítésére is gondolnak”, így ő „óvatosságra int a svábság kitelepítésével
20
kapcsolatban” sőt, „kívánatosnak tartja” hogy taktikai okokból „ne a németségről, hanem a
volksbundistákról beszéljünk” hiszen a kollektív elv alkalmazása kapóra jött volna a
szlovákiai magyarok kitelepítésénél.65 Ebből a megfontolásból közölte egy jegyzékben
Vorosilov marsallal, hogy Magyarország 300 ezer német „volksbundistát” tervez
kitelepíteni,XXX majd a Dálnoki Miklós Béla vezette magyar kormány 1945. május 26-án
megerősítette ezen szándékát, amikor egy szóbeli jegyzékben tisztelettel kérte „a
Szovjetuniót, hogy a Magyarországról eltávolítandó németeket Németországnak olyan
területére telepítsék át, amely a Szovjetunió haderőinek megszállása alatt áll.” A németek
kitelepítésének tervezetét az akkori földművelésügyi miniszternek, Nagy Imrének kellett
kidolgoznia, akinek az álláspontja a kérdésben csak az 1945. novemberi választást megelőző
időszakból ismert, amikor azt mondta, hogy a „hazaáruló volks-bundista svábok”
elköltöztetését követően birtokaikat az Magyar Kommunista Párt másoknak kívánja juttatni.66
A kitelepítések alól való mentesítési lehetőségeket az akkori összes párt igyekezett
megragadni és politikai hasznot húzni belőle. Rajk László belügyminiszter 1947. augusztus
23-án levelet küldött az MKP Központi Titkárságának, amelyben kijelentette, hogy a
pártfunkcionáriusok részéről érkező mentesítési akciók ,,összeegyeztethetetlenek az elérni
kívánt céllal”, továbbá közölte, hogy a kérelmeket a minisztérium csak az adott párt politikai
bizottságának javaslata szerint fogja megvizsgálni és a párt többi tagjának mentesítési
beadványait figyelmen kívül hagyja.67 A Szociáldemokrata Párt 17 budaörsi kitelepítés alóli
mentesítését kérvényező jegyzékét juttatta el Rajkhoz, mert a helyi kitelepítést végző
kormánybiztos őket nem vette ki az állampolgárságukat elvesztendők névsorából, de másokat
viszont némi ,,vagyoni lemondás ellenében” igen. Továbbá számos hasonló eset mutat rá
arra, hogy a kitelepítések folyamata mögött a közeledő választások és politikai, illetve
gazdasági érdekek húzódtak meg.68
Ugyan Dunabogdány német lakossága a kitelepítések 1946-os első hullámában – pusztán
földrajzi okokból – nem volt érintett, azonban korántsem mondható el, hogy a sváb vagyon
zár alá vétele, a községi autonómia felfüggesztése és a bármikor bekövetkező kitelepítés
lehetősége kedvező hatást gyakorolt a betelepülő magyarokkal való együttműködésre. Az
Elöljáróság beszámolóiban a német és magyar lakosság közötti együttélést állandó nyílt
XXX 1945. május 16. Gyöngyösi jegyzéke Puskinhoz, amelyben kéri a németek kitelepítését: „..azokat a németeket, akik Magyarország ügyét elárulták és a hitlerizmus szolgálatába álltak, szükséges volna az ország területéről eltávolítani, mert csak ilyen módon lenne biztosítható, hogy többé a német szellem és a német elnyomás ne legyen úrrá az országon." Először a számot 300 ezerben adta meg, utóbb csökkenti a számot százezerrel. (Becsült adatok alapján ekkor kb. 223.000 német élt az országban.)
21
összetűzésekkel, erőszakos rendbontásokkal és kocsmai verekedésekkel foglalja össze, és
kérvényezi, hogy a kitelepítést mihamarább kezdjék meg az illetékes hatóságok.69
A bogdányi svábsággal szembeni intézkedéseket illetően szintén érdemes megjegyezni,
hogy a felelős magyar hatóságok itt is toleránsabbak voltak azokkal a németekkel, akik
kőbányászatból éltek (a csódi-hegyi bányából) és nem földművelésből.70 Ennek pusztán
anyagi okai voltak, hiszen a bányászoktólXXXI elvett vagyonából senkit sem lehetett
kárpótolni, továbbá a foglalkozás körülményei miatt nagy volt a kereslet bányászokra, így
ebben az esetben is megállapítható, hogy a felelősségre vonást illetően a korszakban nem az
előélet volt az elsődleges szempont, hanem az elvehető vagyon mértéke.
1946. január 8-án a vezetőjegyző kérvényezte, hogy a KSH bocsássa rendelkezésre az 1941.
évi népszámlálás adatait. Mivel erre a megkeresésére választ nem kapott, január 30-án ismét
levélben folyamodott az intézményhez,71 ez viszont rendkívül nagy túlterheltsége miatt csak
az éppen a végrehajtás folyamatában lévő kitelepítésekkel tudott foglalkozni. Így fordulhatott
elő az, hogy a németekre vonatkozó hivatalos népszámlálási adatokkal nem rendelkező
hatóságok Gál Mihály telepítési körzetvezető irányításával úgy kezdték meg a községben a
rekvirálásokat, hogy nem tudták pontosan, kiktől kell beszedni az élelmiszert egy olyan
kitelepítésre, ami csak másfél évvel később valósult meg.72 Ez a bogdányi eset jól mutatja az
előkészítés hiányát és azt a jogi, illetve hatásköri zűrzavart, amely az országos kitelepítéseket
oly sok esetben jellemezte. Továbbá azt a hónapokig vagy néhány esetben évekig tartó
bizonytalanságot, amellyel a hatóság folyamatos stresszben és feszültségben tartotta a
svábságot, és amelynek köszönhetően több esetben gyakorlatilag megváltásként fogadták a
kitelepítést, és beletörődtek sorsukba.
A helyi Nemzeti Bizottság február 27-ei ülésén úgy döntött, hogy a svábok kitelepítését
Dunabogdányból a lehető leghamarabb meg kell kezdeni és az ő birtokaikra magyar
telepeseket kell hívni. A Népgondozó Hivatalnak küldött indoklásuk szerint a tavaszi
mezőgazdasági munkálatok kivitelezését hátráltatná a telepítés elhúzódása, mert a
kitelepítendő lakosok már a termőföldekkel és a gyümölcsfákkal nem foglalkoznak, ebből
pedig kár származna.73
A bogdányiak közül a jogszabályok szerint minden németnek, aki a német hadsereg
kötelékében szolgált (önkéntesen vagy kényszerűen), aki a Volksbund tagja volt, és aki az
1941-es választásokon német anyanyelvűnek vagy nemzetiségűnek vallotta magát,
XXXI A szociáldemokrata politikusok javaslatára azonban Rajk László belügyminiszter 1946 tavaszán módosította a kitelepítési rendelet néhány pontját. Ez alapján a mentesítések a bányászokra és a munkásokra terjedtek ki, amennyiben nem voltak Volksbund-tagok vagy SS - katonák. Tolnában és Baranyában tömeges méretet öltött a németek bányamunkára jelentkezése.
22
vagyonelkobzás mellett el kellett hagynia a szülőföldjét. Mivel ez a – közvélemény
nyomására és a magyar kormány részéről politikai megfontolásból kiadott – jogi szabályozás
a kollektív elv alapján rendelkezik, és súlyosan megsért számos alapvető emberi jogot, így a
közéletből több kiemelkedő személyiség, mások mellett Mindszenty József hercegprímás is
kiállt a svábság mellett. Álláspontjuk szerint, míg az önkéntes SS katonák és a Volksbund
vezetői esetében nyilvánvalóan indokolt a felelősségre vonás, addig a kényszersorozottak és a
Hitlerrel közömbös svábok esetében ez az eljárás már felháborító volt. Azonban a magyar
kormányzat már határozott a kérdésben.
A Dunabogdányról kitelepítésre kötelezettek névsorát 1947. július 27-én függesztették ki a
helyi iskola aulájában. Augusztus 12. és 19. között pedig a Mentesítő bizottság megvizsgálta
a kérelmeket és elvégezte munkáját, amelyben 35 olyan kérvényt dolgoztak fel, amiben a
Szovjetunióból még vissza nem tért hadifogoly hozzátartozó miatt kértek mentességet, 373
beadványban pedig egyéb oknál fogva folyamodtak a helyi svábok ügyének elbíráláshoz.
Annak, hogy ez a szám arányaiban jóval magasabb, mint az országban máshol, a
rémhírterjesztés lehetett az oka.74 15 esetben adták le a bogdányi németek a mentesítési
kérelmet egy nap késéssel, mivel csak 5 napot adtak a hatóságok a fellebbezési kérelmek
benyújtásához, és 19 személy az elküldött adatlap alapján nem lakott a településen. Ugyan a
Magyar Kincstári Kőbánya Bányai Igazgatósága 12 személy mentesítését javasolta, azonban
arra vonatkozó dokumentum, hogy Dunabogdányról összesen hányan kaptak mentesítést a
kitelepítés alól, munkám befejezéséig nem került elő. Az Újonnan Földhözjutottak Országos
Szövetségének (UFOSZ) július 30-ai adatai alapján 279 ingatlantulajdonost köteleztek
kitelepítésre.
A NÉMETEK KITELEPÍTÉSE
Dunabogdányban 1947. augusztus 23–24-én kezdődött meg a sváb lakosok elszállítása. Az
első falut érintő jogkorlátozó intézkedés és az ezen időpont között eltelt időben a község
minden társadalmi csoportját foglalkoztatta a várható sváb kitelepítés, mert ellentétes
előjellel, de mindegyikük érdekelt és érintett volt az ügyben. Továbbá azért is, mert bár a
telepítéseket 1946 májusától novemberig, illetve novembertől a második telepítési hullámig,
23
1947 augusztusáig országosan felfüggesztették,XXXII bármikor a községre eshetett a hatóság
választása.75
Már az 1946. február 27-én Budakalászon lejátszódó események miatt tartott Nemzeti
Bizottsági ülésen felvetődött a várható kitelepítés során felmerülő feladatok kérdése, főként a
mentesítések kapcsán, hiszen ezeket a telepítés bekövetkeztével a Nemzeti Bizottságnak
kellett javaslattal ellátni.XXXIII Még 1945 júliusában a Földigénylő Bizottság és a telepítési
körzetvezető jelentései utalnak arra, hogy a közigazgatás és rendészet a legnagyobb
kerékkötői a földreformnak és telepítéseknek, s mivel „kesztyűs kézzel bánnak a
volksbundista és SS svábokkal”, a Földigénylő Bizottság tagjai kilátásba helyezik
lemondásukat és azt, hogy a helybeli magyarokkal együtt a svábokat illetően
„memorandumban fogják kérni együttesen kitelepítésüket.”76 A jegyző kitelepítést
szorgalmazó jelentéseiről, amelyekkel folyamatosan ostromolta az illetékes hivatalokat, már
esett szó.
A kitelepítés gyakorlati végrehajtása két napot vett igénybe, amiben a falu lakosainak
visszaemlékezései szerint maga Rajk László belügyminiszter is személyesen vett részt,XXXIV
XXXII Az első kitelepítési hullámban az amerikai megszállási övezetbe szállíttattak a magyarországi németek, amit a fogadók 1946 júliusában a szállítási feltételek szigorításával késleltettek és teljesítés hiányában megakasztottak, majd a novemberi újraindítást is végleg lehetetlenné tették arra való hivatkozással, hogy nem tudnak megfelelő körülményeket biztosítani az érkezőknek. 1947-ben a második telepítési hullámban már Németország szovjet megszállási övezetébe kerültek kitelepítésre a magyarországi németek. (forrás: Fehér, 1988)XXXIII Másfél évvel később ennek a javaslattételnek sok foganatja nem lett, mert 2 Nemzeti Bizottsági tagot is kitelepítenek, akikről ezután a Bizottság „hálásan megemlékezik”. (forrás: XIX.66.- 1947. szeptember)XXXIV Az akció menetéről pontos képet kaphatunk a mentesítő bizottság egyik tagjának, Faludi Gábornak a jelentéséből: „Dunabogdány anyagának feldolgozásához a bizottságnak mindössze két nap ideje volt. Ennyi idő alatt kellett 1600 személy kérvényét felülbírálni. (A már említett levéltári forrás szerint nem volt ilyen nagyszámú mentesítési kérelem) A bizottság a község lakóit igen kevés kivétellel kitelepítette és a tegnapi nap folyamán be is vagonírozták őket. Nagymaros, Szigetbecse és Diósd feldolgozására a bizottságnak összesen 1 nap ideje volt. Budaörs, majd Törökbálint szintén egy nap alatt készültek el. Az alaprendelet elő írja, hogy a névjegyzékeknek öt napig kell kifüggesztve maradnia és öt nap kérvénybeadási határidőt szab meg. Ennek ellenére a listák még 24 óráig sem voltak kifüggesztve. Ehhez járult még, hogy a kifüggesztés éppen Szent István napjára esett, iratokat nem lehetett beszerezni, így a kellő védekezési lehetőség nem volt az érdekelteknek megadva. Hiába hangoztattam mindezt, és azt is, hogy ilyen rohammunkával nem lehet lelkiismeretesen és gondosan dolgozni, semmit sem lehetett tenni. Az elmúlt évben különösen Budaörsön igen sok anyanyelves személy kapott írást végleges mentesítésről, utasítás értelmében ezeket semmisnek kellett tekintenünk. Jellemző az egész munkára, hogy az összeíróbizottság is kijelentette, hogy tekintettel a képtelenül gyors munkára – munkájukért ők sem vállalnak felelősséget. Budaörsön és Törökbálinton az érdekelt személyek fele sem került az összeírólistára – így az ügyükkel a mentesítő bizottság nem is foglalkozhatott. A község lakóitól szerzett értesüléseim alapján állíthatom, hogy elsősorban kommunistákat hagytak ki az összeírólistákról. A másik főcél, hogy mindenkit, akinek csak van valamije, - ha mentesítési indokai volnának is – kitelepítsék. A lakosság nagyon jól látja, milyen előnyt és könnyebbséget jelent valakinek, ha a kommunista párthoz tartozik. Ezen sürgősen segíteni kéne! Budaörsről a bizottságnak sürgősen Leányvárra kellett mennie, hogy a 29 - én induló szerelvényhez Leányvár, Máriahalom, Dorog, Tát, Dág, Környe, Nyergesújfalu és még egy - két községet ki telepítsen.
24
és a helybeliek szerint roppant gorombán viselkedett a mentesítési ügyben próbálkozókkal és
általában a kitelepítendőkkel.77 Egyes helyben felbukkanó vélekedések szerint a miniszter
jelenléte a kitelepítés alkalmával nem volt véletlen: nagy ívű tervek születtek Dunabogdány
teljes kitelepítéséről, hírek kaptak lábra a Rajk állítólagos erdélyi ismeretségéről a helyi
rendőrparancsnokkal. Bizonyítékok erre nem állnak rendelkezésre, és igen valószínű, hogy
pusztán praktikus szempontok vezették, Rajk jelenléte inkább annak volt köszönhető, hogy az
országban ekkor zajló kitelepítések közül egy fővároshoz közelinél volt a legcélszerűbb
szemlét tartani. Mindenesetre a község későbbi tragédiájában sem zárta szívébe a politikust.
Bergmann Ferenc helyi lakossal készült interjú alapján a következőképpen lehet
rekonstruálni a történteket: ,,A dunabogdányiak kitelepítésére az utolsó pillanatban került
sor, akkor, amikor a nagyhatalmak már leállították a kitelepítéseket. A bogdányi dolog
azonban valamiért Rajk László és testi-lelki jóbarátja, Lukács József személyes ügye volt, egy
igazi erdélyi falut szerettek volna csinálni a sváb falu helyén, ezért kellett volna innen
kitakarodnia minden svábnak… Két kitelepítési lista volt, az elsőn ezerötszáz ember
szerepelt. Kétszáz rendőrt és vagy harminc teherautót vezényeltek ide, azokkal akarták
gyorsan kiüríteni a falut, hogy a Szövetséges Ellenőrző Bizottság döntése ellenére még
kicsempésszék az utolsó sváb transzportot az országból. A csehszlovák határon már nem is
akarták átengedni a szerelvényt. Rajk orosz katonai szállítmányként mégis áterőltette. A
határon mindenki egy sorszámot kapott, a hátára az volt írva: kutyanyelv. Ennyit ért egy
ember akkoriban. A falubeliek persze maradni akartak. Mindenki próbált mentességet
szerezni: igazolásokat gyűjtöttek, hogy nem voltak német katonák, nem léptek be a
Volksbundba, ha német anyanyelvűek is, mindig magyarok voltak és magyarok is kívánnak
maradni. Voltak, akik megtakarított pénzecskéjükkel próbálták megváltani az
állampolgárságukat. Rajk aztán ezen végképp bedühödött: ,,Verjétek ki ezeket innen egytől
egyig!” – ordította, amikor meglátta a tanácsházán összegyűlt tömeget, akik mind
mentességet szerettek volna szerezni. Amikor az emberek meghallották Rajk ordítását,
megijedtek és fejvesztve menekültek az épületből kifelé. Szinte egymást taposták: kérvények,
igazolások, táskák repültek szanaszét. Egy idős néni leesett a lépcsőn és elájult. A táskája
kiborult, szovjet kitüntetések hullottak ki belőle. Kiderült, hogy a férje az első
világháborúban orosz fogságba esett, átállt a Vörös Hadseregbe s ott magasrangú tiszt lett
belőle. Nos, ennek a magas rangú szovjet tisztnek az özvegyét akarták kitelepíteni. Látni
kellett volna Rajk arcát, amikor ez kiderült! Azonnal korházba vitette az asszonyt, és persze
törölte a listáról.”78
25
Augusztus 23-án a községet karhatalommal körbezárták és megkezdték az 50 kilós
csomagban maximált tulajdonnal rendelkező személyek elszállítását Budafokra. A kitelepítés
történetéről hivatalos dokumentumok nem maradtak fenn, a történet felvázolásához
visszaemlékezésekre kell hagyatkoznunk. Az Elöljáróság 1948-ban készült adatai szerint
összesen 837 főt szállítottak el Bogdányból Budafokra.79 Ugyan a kitelepítést végző
hatóságok az összegyűjtött sváb lakosság 25-ei 21 órakor való indulását tervezte, mégis
három napos pályaudvaron való várakoztatás után indultak csak el a bogdányiakat szállító
szerelvények, összesen 49 marhavagonnal, amelyek mindegyikében 30 személyt helyeztek
elXXXV a Németországig tartó útra. Augusztus 28-án hétfő éjszaka, 6 órai vonatút után
haladtak át Szob–Párkány állomásnál a csehszlovák határon,80 majd kedden Brünn és Prága
érintésével Bad Schandaunál értek a német határhoz. Innen 30-án szerdán már
személyvonatokkal folytatták az útjukat a fertőtlenítést követően, és még aznap éjszaka
megérkeztek a pirnai lágerbe, majd miután az 50 kilométeres utat másfél nap alatt tették meg,
pénteken Hoyerswerdába kerültek. A hetekig tartó táborlét után az állampolgárságukat
vesztett bogdányiakat falvakban szállásolták el ottani családoknál Grossenhain és Auerbach
környékére, ahol szén- és uránbányászatból éltek.81 Ugyan a lerombolt Németországnak
nyilvánvalóan nagy szüksége volt munkaerőre az újjáépítéshez, mégis a nyelvi-kulturális
különbségek áthidalása akadályokba ütközött és a nehéz anyagi körülmények miatt még
tovább növekvő feszültség összetűzésekhez vezetett a vagyonukat elvesztett Magyarországról
érkező svábok és a helyi német lakosok között. A dunabogdányiak jelentős része, amint
lehetősége nyílt rá, átszökött a nyugati országrészekbe, illetve többen is próbálkoztak a
hazaszökéssel. Az Elöljáróság által 1948 márciusában kiadott összefoglaló jelentés szerint
összesen 21 illegálisan hazatérő személy vállalta a bujkálással és vagyontalansággal járó
törvényen kívüli létet, amelynek felfedezése esetén a hatóságok a razziák során elfogottakat
Ausztriába toloncolták.82 Ebből a jelentéséből továbbá arra lehet következtetni, hogy a
szállító- vagy a befogadó-kapacitás túlterheltsége miatt a kitelepítés megszakadt, mivel az
Elöljáróság bizonytalanságát fejezte ki azoknak a sváboknak a helyzetét illetően, akiknek a
neve ugyan a kitelepítési névjegyzékbe van foglalva, de továbbra is a lakhelyükön
tartózkodnak. Így az amúgy is rendkívül igazságtalan jogfosztó intézkedések mellett a
dunabogdányiaknak még azt is el kellett viselniük, hogy sokan, akik ténylegesen háborús
bűnösök voltak, a Volksbund vezetőiként vagy önkéntes SS katonaként, itthon maradtak, míg
számos németet, akik közömbösek voltak a nemzetiszocializmussal, csupán az 1941-es
népszámlálás alapján kitelepítettek. Miután a jogszabályi keretek 1947. októberi módosulása XXXV A források alapján megállapítható hogy más települések svábjaival együtt utaztak.
26
következtében kivonták a kitelepítésre ítéltek névsorából az anyanyelv miatt
állampolgárságukat vesztetteket, Dunabogdányból számos kérelem érkezett a hatóságokhoz,
hogy az érintettek családjait visszatelepítsék.83
A helyi lakosság körében teljes bizonytalanság uralkodott az első, 1947. augusztusi
kitelepítést követően. A közbeszédben az terjedt, hogy a közelgő választások után további 3–
400 ember kitelepítését tervezik a hatóságok és még az október 1-i jelentésben is arra utalt a
vezetőjegyző, hogy a kitelepítések jelenleg is folynak, a kitelepítendő lakosságnak pedig
egyelőre csupán az 50%-át telepítették ki.84 Ennek tisztázása azért volt kiemelten fontos, mert
feltételezhetően olyan személyek is voltak közöttük, akik nem a hatóság ,,jóvoltából”, a
kitelepítés felfüggesztése vagy mentesítés miatt, hanem jogtalanul maradtak és vonták ki
magukat az eljárás alól. Továbbá a 10515/1947 sz. korm. rendelet szerint az áttelepülésre
kötelezettek rendőrhatósági engedély nélkül lakóhelyüket nem hagyhatták el, így az itthon
maradtak helyzetének tisztázása elengedhetetlen feladat volt.
A Nemzeti Bizottság is foglalkozott az üggyel, hiszen a félig végrehajtott kitelepítéssel az a
helyzet állt elő, hogy maradtak a községben „SS és Volksbund érintettségű” személyek is,
miközben egyébként jogilag a kitelepítés hatálya alá eső pusztán német anyanyelvűek illetve
nemzetiségűek közül sokakat az első blokkban kitelepítettek. 1948 januárjában egy ülésen
felmerül javaslatként, hogy a Nemzeti Bizottság éljen politikai súlyával, hogy a „bűnösöket
vigyék ki Németországba, ezután hozzák haza a német anyanyelvűeket.”85 Ekkor különböző
kérelmek is érkeztek e fórumhoz, amelyek hasonló állásfoglalásra szólították fel a
Bizottságot. A kérelmeket ugyan továbbították a Belügyminisztériumba, viszont a testület azt
az indítványt fogadta el, mely szerint, ha valaki „a törvényes rendelkezések ellenére svábokat
vissza akar hozni Németországból, azt sváb pártolónak kell minősíteni.”86
A Bizottsághoz érkeztek panaszok, amelyek a közterületen történő gyakori német
nyelvhasználatot kifogásolták és olyan állásfoglalásra sarkallták a Bizottságot, amelyben az
elrendelte, hogy az iskolában az osztályfőnökök hívják fel a gyerekek figyelmét a sváb
nyelvtől való tartózkodásra. Hasonló felkérést továbbított a Bizottság a bányászok
szakszervezetének: „a szakszervezetbe tömörült munkásoknak szíveskedjenek kimutathatóan
értésükre hozni, hogy munkahelyeiken, nyilvános helyen a magyar nyelvet használják.”87
A faluban megszakadt intézkedéssor folytatásaként 1948 márciusában ismét összegezték az
augusztusban kitelepítettek, a még áttelepülésre kötelezendők és a mentesítettek névsorát.88
Ez alapján a Belügyminisztérium 1948 áprilisában el is küldte Dunabogdányba az
állampolgárságukat elvesztők névsorát, azonban a kitelepítések folytatását a bel- és
külpolitikai helyzet megváltozása miatt már nem kezdték meg.89
27
A CSEHSZLOVÁK-MAGYAR LAKOSSÁGCSERE-EGYEZMÉNY HATÁSA
A csehszlovák kormány a háború befejeztével bármit megtett volna azért, hogy német és
magyar lakosságától mihamarább megszabaduljon. A kitelepítésekhez azonban a győztes
országok beleegyezése is elengedhetetlenül szükséges volt. Ugyanakkor, míg a
szudétanémetek áttelepítésébe a nagyhatalmak beleegyeztek, addig a magyarokkal
kapcsolatban ezt már ellenezték.90 Így – mivel az egyoldalú kitelepítésre a nemzetközi helyzet
miatt nem nyílt lehetőség – a kormány a ,,magyar kérdést” egy lakosságcsere egyezmény
kikényszerítésével akarta megoldani, amely szerint annyi magyart telepítenek ki
Csehszlovákiából, ahány magyarországi szlovák átköltözik a kitelepítettek helyére, illetve a
csehszlovák hatóságok által háborús bűnösnek nyilvánítottakat is elüldözhetik
szülőföldjükről. Eleinte a csehszlovák kormány azt feltételezte, hogy ezzel a magyarok
egészétől meg tud szabadulni, azonban a csehszlovák bizottságok több hónapig tartó
magyarországi propaganda tevékenysége ellenére is jóval kevesebb szlovák jelentkezett
áttelepülésre, mint amennyivel korábban számoltak. Az egyezményt 1946 februárjában írták
alá, így nagyjából 70 ezer szlovák települt át önkéntesen, akik miatt a ,,háborús bűnösökkel”
együtt összesen 90–120 ezer magyart űztek el a Felvidékről.91 Mivel a két szám mérlege a
magyarországi földéhség növekedését eredményezte, így a kollektív elv alapján áttelepített
magyaroknak a magyar kormány szintén a kollektív elv alapján kitelepített németek
ingatlanjaiban akart helyet csinálni.
Az egyezmény eredményeként a Dunabogdányból kitelepített svábok házainak egy részébe
53 felvidéki magyar családot, összesen 199 főt telepítettek be az illetékes hatóságok.92 A
közel 250 éve Bogdányban élő és a kitelepítések után is itthon maradt svábok a földreform
keretében letelepítettek és a Felvidékről idekerülők között nem tettek különbséget, a rokonaik
házába betelepülő magyarokkal is évekig ellenséges kapcsolat alakult ki. Ennek elsősorban
pszichológiai okai voltak, hiszen a Felvidékről érkező magyarok ugyanolyan áldozatai voltak
a korabeli kegyetlen politikai viszonyoknak, mint a kitelepített svábok. A háború utáni
kényszerű népességmozgások következménye Dunabogdányra nézve összesen 830 fő elűzött
sváb és közel 500 fő belföldi és felvidéki betelepülő magyar volt, aminek nyomán a falu élete
mind etnikai, mind gazdasági értelemben jelentősen átrendeződött.93
A kitelepített svábok után Dunabogdányban maradt vagyontárgyakat októberben
elárverezték, és a bevétel a Földalapnak jutott. Az ingatlanok közül a házak 80%-a egy- vagy
kétszobás ház volt, amelyet a hatóságok a csehszlovák-magyar lakosságcsere keretében
28
érkező magyaroknak adtak.94 Az áttelepülő magyarok közül elsősorban olyanoknak jutottak a
magasabb értékű ingatlanok, akik önálló iparosok voltak, mivel a világháború után a kormány
földreformja keretében érkező telepesek (a kitelepítéskor 58 család, 284 fő) a rendelkezésre
álló földbirtokok jelentős hányadát már megszerezték, így a megélhetéshez szükséges
földbirtokot az újonnan érkezőknek már nem tudták az ingatlanok mellé adni. A magyar
telepesek két csoportja között így vita alakult ki, hiszen a juttatások mértéke csupán szűkös
megélhetést jelentett, amely messze nem tette ki az országos átlagnak megfelelő 6,7 holdat.95
Az 1948-ban a Felvidékről Dunabogdányba érkező svábok mellé a megmaradt házakba nem
földműveseket telepítettek a hatóságok, hanem olyan társadalmi csoportokat, amelyeknek a
megélhetése nem ugyanabból a forrásból volt biztosítva. Ez azért volt célszerű, mert így nem
alakult ki egyes szakmákban túltelítettség, másokban pedig hiány. Annak érdekében tehát,
hogy a faluban jól működő gazdaság jöjjön létre, összesen 180 főt, kis számban
értelmiségieket és nagyobb számban nyugdíjasokat, telepítettek le.96
A további évtizedekben azonban a felülről érkező beavatkozás ellenére a
foglalkozásszerkezet átalakult és a mezőgazdasági termelés visszaesett, a főváros közelsége
pedig ingázó életmódot eredményezett. A nehezen művelhető, hegyvidéki földterületek
elvadultak és visszahódította őket az erdő.
EPILÓGUS
A második világháborút követő években a hazai németség ellen lezajló intézkedéseket átélő
svábok közül az idősebb generáció volt az, amelyet talán a legérzékenyebben érintett az
üldöztetés korszaka. E nemzetiség fejlett munkakultúrájával szorgalmasan gyűjtögette javait,
és miután ezeket egyik pillanatról a másikra elvesztették, a megpróbáltatások gyakran
torkolltak tragédiába. Általában elmondható, hogy a sebek lassú gyógyulása ellenére a
legtöbb sváb család földrajzi szétszakítottsága végleg megmaradt. A község német és magyar
nemzetiségei további történetének vizsgálatakor az egymáshoz való viszonyban feltűnik
29
azonban az ellentétek lassú erodálódása. Az ellenségeskedés főleg az újabb generációk
körében vesztett jelentőségéből és szűnt meg teljesen, amihez jelentős mértékben hozzájárult
az a körülmény, hogy a korszakot átélő generációk családon belül sem beszéltek a korábbi
megpróbáltatásokról, és fokozottan tabunak számított ez a téma közösségi
beszélgetésekben.XXXVI Azonban a svábok ezen generációi, ha nem is örökítették át
üldöztetésekből eredő negatív attitűdjüket, mindvégig számon tartották, illetve tartják, kik
tartoznak a telepesek csoportjához. Fontos megemlítenem, hogy a faluban meghallgatott
beszámolók alapján biztos vagyok abban, hogy akadnak olyanok is, akiket mind a mai napig
a XX. században keletkezett félelmei és szorongásai tartanak vissza attól, hogy egyáltalán
beszéljenek a világháborút követő megpróbáltatásokról.
Az üldöztetések, ezen belül elsősorban a kitelepítés felgyorsította az asszimilációs
folyamatokat Dunabogdányban, és egy viszonylag zárt kulturális és nyelvi közeget zúzott
szét. Ennek ellenére a fiatalabb generációk identitás-keresésében az utóbbi időkben pozitív
folyamatok is kimutathatók.XXXVII Azonban az iskolai emelt óraszámú nyelvoktatás, báli
összejövetelek, a községben nagy tradíciókkal rendelkező „archaikus” zene magas szintű
művelésének és intézményesített támogatásának fényében sem tűnik visszafordíthatónak a
mind teljesebb asszimiláció.
FÜGGELÉK
DUNABOGDÁNY97
XXXVI Lásd: a dolgozat függelékének második táblázata.XXXVII Az 1990-es népszámlálás adatai alapján 107 fő vallotta magát német anyanyelvűnek és 155 fő német nemzetiségűnek. 2001-es adatok szerint 2934 lakosból német anyanyelvű 120 fő, német nemzetiségű 525 fő a községben. (forrás: Népszámlálás 2001. 4. Nemzeti kötődés, a nemzeti, etnikai kisebbségek adatai KSH, Budapest 2002)
30
31
Müller Mihályné férje érdekében a Nemzeti Bizottsághoz benyújtott igazolási kérelme.98
A Nemzeti Bizottság által Bonifert János helyi lakos számára kiállított igazolás.99
32
A helyi iskola aulájába is kifüggesztett tájékoztató a kitelepítésről és a mentesítési lehetőségről.
33
Ágyneműt, élelmiszert és vizet szállító dunabogdányi asszony.100
TÁBLÁZATOK
A kitelepítettek kor szerinti eloszlása101
A dunabogdányi kitelepítési eljárás megszakadt, így a svábság másik felének elüldözésére csak később került volna sor.
A dunabogdányi fiatalabb generációkat egyre nagyobb mértékben érintő asszimilációról szóló Bindorffer Györgyi által készített kutatás eredménye.102
34
BIBLIOGRÁFIA
Levéltári források: Magyar Országos Levéltár, Budapest – Belügyminisztérium Népgondozó Hivatala XIX-B-3 Országos Földhivatal (Országos Földbirtokrendező Tanács) Telepítési Osztály XIX-K-11-d
Pest Megyei Levéltár, Vác – Dunabogdány község, Elöljárósági iratok V.1029 D/h Járási főjegyző iratai (elnöki iratok) XXI-50/a Képviselőtestületi jegyzőkönyvek V.1029 D/a Nemzeti Bizottság jegyzőkönyvei XVII.66
KSH adatok: Az 1949. évi népszámlálás.KSH, Budapest 1952 Magyarország történeti statisztikai helységnévtára. 15. Pest megye. KSH, Budapest 2002 Népszámlálás 2001. 4. Nemzetiségi kötődés. A nemzeti, etnikai kisebbségek adatai. KSH,
Budapest 2002.
Szakirodalom: Bank Barbara - Őze Sándor: A "német ügy" 1945-1953., 2005. Bonifert Mária: Kitelepítettek és hazatérők (A dunabogdányi svábok kálváriája),
Dunabogdány, 1997. Fehér István: Az utolsó percben. Magyarország nemzetiségei 1945-1990. Kossuth Kiadó,
Budapest 1993. Horányi György elhunyt helyi könyvtáros jegyzetei (megtalálható az unokájánál, Hock
Ferencnél) Pest Megyei Levéltár (PML) Liebhardt András, a helyi művelődési ház igazgatójának jegyzetei és írásai Rokfalusy Balázs: Dunabogdány története (A kezdetektől 2000-ig), Dunabogdány, 2011. Tilkovszky Loránt: Hét évtized a magyarországi németek történetéből 1919-1989. Kossuth,
1989.
Domus Historia – (megtalálható a helyi katolikus plébánián) Dunabogdányi és Visegrádi Református Anya- és Fiókegyházak Története (megtalálható a
helyi református lelkészi hivatalban. Készítették: Pályi János lelkész és Iklódy József kántor, tanító 1962-63 telén.)
Digitális források: doktori.btk.elte.hu/hist/marchutreka/diss.pdf – Marchut Réka A Pest megyei németek
kitelepítése és annak előzményei című doktori disszertációja, www.dunabogdany.hu/blog/2013/01/falu-toertenete www.sulinet.hu/oroksegtar/data/magyarorszagi_nemzetisegek/nemetek/dunabogdany/
bogdany_egy_tortenet_a_duna_mellol/bogdany_egy_tortenet_a_duna_mellol.htm
IV. VÉGJEGYZETEK
35
1 Sulinet: Magyarország gazdasága a XVIII. században. http://sulinet.hu/tori/kszerettsegi/szobeli/I_3/szo veg/olvas_forras.htm2 L. Gál Éva: Az óbudai uradalom Akadémiai kiadó 1988. 46-47.o3 Horányi György elhunyt helyi könyvtáros jegyzetei (megtalálható az unokájánál, Hock Ferencnél) 4 http://mek.oszk.hu/03600/03649/03649.pdf5 Bánáti Bence: A Dunakanyar benépesítése a török ko r után c. szakdolgozat 2008. 51-52.o.6 Pest megyéről (fordította: Szabó Béla, Szentendre, 1977.)7 A KSH adatai szerint 636 fő (ez a magukat német nemzetiségűeknek vallók közel 40%-a), míg az 1945. április 4-én felállított Igazoló Bizottság adatai szerint a Volksbund-tag és nemzetellenes” magaviseletű kategóriában csak 191 főt említettek. Az adatok nagyfokú eltérésének okai még további vizsgálatot igényel. (Egy lehetséges megoldás lehet az, hogy a 191 fő csak a családfőket jegyzi, míg a 636 fő tartalmazza a családtagokat is.) 8 Hitler 1939 októberében tett kijelentése nyomán, amely alapján a „német népforgácsoknak”az asszimilációtól való megmentését jövőbeni áttelepítéssel képzelte el (Tilkovszky Loránt: Hét évtized a magyarországi németek történetéből 1919-1989. Kossuth, 1989. 103 p.)9 Rokfalusy Balázs: Dunabogdány története (A kezdetektől 2000-ig), Dunabogdány, 2011.10 Bonifert Mária: Kitelepítettek és hazatérők (A dunabogdányi svábok kálváriája), Dunabogdány, 1997.11 Zielbauer György: A magyarországi németek elhurcolása és elűzése.12 U.o., 11 p.13 Bank Barbara - Őze Sándor: A "német ügy" 1945-1953., 2005., 12 p.14 V. Molotovnank, a Szovjetunió Külügyi Népbiztosának levele Sir A. C. Kerrhez, a moszkvai brit nagykövethez. Moszkva, 194 3. június 7. – In: Magyar – brit titkos tárgyalások 1943-ban. 1978. 32/a sz. irat, 158 – 159.15 http://doktori.btk.elte.hu/hist/marchutreka/diss.pdf 119.p.16 Pest Megye Régészeti Topográfiája 7. kötet (Akadémiai kiadó, Bp., 1986) 2Településrendezési terv Alátámasztó munkarészek 101.o.-tól17 U.o.18 PML V - 1029 Db Dunabogdányi közigazgatási iratok 4.d. 1716/194519 A Kommunista Párt, a Szociáldemokrata Párt, a Független Kisgazdapárt, későbbiekben a Nemzeti Paraszt Párt. Igaz, hogy a helyi Kommunista Párt próbálta ezt megakadályozni, illetve engedélyezését a saját hatáskörébe utalni, arra való hivatkozással, hogy a többi párt sváb érintettségű lehet. (PML, Vác – V.1029 D/h - 21/45) További adalék a Kommunista Párt átmeneti befolyására: az 5006/1945 BM. sz. rendeletre való hivatkozással a közbiztonsági szervek felügyeletét, „községünk rendőrségét, illetve rendőrségi szolgálatot a helyben megalakult Kommunista Párt átvette.” (V.1029 D/h 56/1945 március 8.) 20 Bonifert Mária: Kitelepítettek és hazatérők (A dunabogdányi svábok kálváriája), Dunabogdány, 1997.21 PML, V.1029 D/h - 257/4522 Bonifert Mária: Kitelepítettek és hazatérők (A dunabogdányi svábok kálváriája), Dunabogdány, 1997.23 81 Közvetetten a Nemzeti Bizottságok jogkörének szabályozásával, például 1030/1945. ME sz. rendelet (Farkas, 1992. 35-40 p)24151169/1946 ME sz. rendelet. 1946. január 28-án Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyében Dunabogdánnyal együtt 36 község autonómiáját függesztette fel a belügyminiszter. (Farkas, 1992. 199 p) Ez a Nemzeti Bizottságot nem érintette.25 Szervezetként 1946 – 1947 fordulóján jelennek meg, de tagjai közül többen bizottsági tagok is ez időben.26 Ezen személyek már a háború előtt is Dunabogdányban éltek, a munkalehetőség miatt költöztek ide.27 PML, Vác – V.1029 D/h, 1186/45
28 Bonifert Mária: Kitelepítettek és hazatérők (A dunabogdányi svábok kálváriája), Dunabogdány, 1997.29 PML, Vác - Képviselőtestületi jegyzőkönyvek V.1029 D/a.30 Rokfalusy Balázs: Dunabogdány története (A kezdetektől 2000-ig), Dunabogdány, 2011.31 PML, Vác – XXI 50. 77/4532 PML, Vác - XX150.33 Farkas, 1992.135-137.p.34 1150/1945 BM sz. rendelet alapján belügyminiszteri engedéllyel tölti be állását, munka mellett jogi tanulmányokat végez Szombathelyen. (V.1029 D/h – 1766/45) (községi jegyzőkről lásd: Farkas, 1992. 205-208.p.)35 Magyar Közlöny, 1945. 7. sz. 1945. február 27. 302/1945. M. E. sz. rendelet a német állampolgárok rendőrhatósági őrizet alá helyezéséről. 1945. február 20.36 PML, - V.1029 D/h 165/4537 PML – V.1029 D/h 183/4538 PML, - V.1029 D/h 286/4539 PML – V.1029 D/h 1119/4540 Rokfalusy Balázs: Dunabogdány története (A kezdetektől 2000-ig), Dunabogdány, 2011.41 43/1947 Dunabogdány, Plébániai iratok42 U.o.43 (PML, Vác – V.1029 D/h 1119/45)44 Bonifert Mária: Kitelepítettek és hazatérők (A dunabogdányi svábok kálváriája), Dunabogdány, 1997.45 1945. július 19-i. (Népgondozó Hivatal iratai, MOL XIX-B-3, 622/1945)46 PML – XVII.66, 1945. július 18.47 PML, Vác – XVII.66, 1946. február.48 OSZK mikrofilmtár, FM3/723 13.tek49 A Szabad Szó a Nemzeti Paraszt Párthoz köthető sajtóorgánum volt. Sokat foglalkozott a svábokkal kapcsolatos ügyekkel, például a fent említett jegyzőt támadó ”SS és Volksbund-rejtegető” írás pont egy héttel a híres-hírhedt Egy batyuval című (április 22.) Kovács Imre cikk előtt jelent meg, melyben a szerző a hazai németség Kárpát-medencebeli történelmi létének legitimitását vonta kétségbe. (A „sváb kérdés” megítélése a sajtóban lásd: Föglein Gizella: Nemzetiség vagy kisebbség? Ister Kiadó, Budapest 2000. 26-33. p.)50 PML, Vác – XV.42.51 MOL, Népgondozó Hivatal iratai, XIX-B-3 622/194552 PML, Vác – XVII.66., 1945. november 23.53 Bonifert Mária: Kitelepítettek és hazatérők (A dunabogdányi svábok kálváriája), Dunabogdány, 1997.54 História, 1996. 7. sz. 9-10. o. PAUL GINDER: Ki a felelős?55 PML, Vác – V.1029 D/h, 65/1946. FIB jegyzőkönyV56 Rokfalusy Balázs: Dunabogdány története (A kezdetektől 2000-ig), Dunabogdány, 2011.57 PML, Vác – V.1029 D/h, 70/1946. FIB jegyzőkönyv58 U.o.59 Horányi György elhunyt helyi könyvtáros jegyzetei60 PML, Vác - V.1029 D/h - 138/45 (NB jegyzőkönyvi kivonat, április 15.)61 Bonifert Mária: Kitelepítettek és hazatérők (A dunabogdányi svábok kálváriája), Dunabogdány, 1997.62 U.o.63 PML, Vác – V.1029 D/h, 72/1946. FIB jegyzőkönyv64 Ideiglenes Nemzeti Kormány jkv. A k., 388-389. o. Előterjesztés, 1945. április 27.65 Uo. 383-385. o. Jegyzőkönyv, 1945. április 27.66 Nagy Imre: Egy évtized. Válogatott beszédek és írások 1945-1947. 1. k. Bp., 1954. Szikra, 176. o. (Mit ad a Magyar Kommunista Párt a parasztságnak?)
67 PIL 283.f. 10/264. ő.e. 70. SZDP Főtitkárságának iratai – Lásd még: TÓTH 1993. 179 – 18068 PIL 283.f. 10/264. ö.e. 73. SZDP Főtitkárságának iratai69 Rokfalusy Balázs: Dunabogdány története (A kezdetektől 2000-ig), Dunabogdány, 2011.70 MOL XIX - A - 1 - l Elnöki bizalmas 1.d. 7/194571 PML V - 1029 Db Dunabogdányi közigazgatási iratok 5.d. 62/194672 PML V - 1029 Db Dunabogdányi közigazgatási iratok 6.d. 298/194673 PML XVII - 66 - b Dunabogdányi Nemzeti Bizottság iratai 99.d. 26/194674 SzfvPL – No. 4509 – 1000/194775 http://doktori.btk.elte.hu/hist/marchutreka/diss.pdf 76 MOL, XIX-B-3, 622/194577 PIL 283.f. 16/391. ő.e. 28 - 29. SZDP Vidéki Titkárságának iratai78 Bergmann Ferenc, dunabogdányi lakossal készült interjú alapján79 PML, Vác - XIX.66, 1948. január80 SzfvPL – No. 7338 – 118/194781http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/magyarorszagi_nemzetisegek/nemetek/dunabogdany/bogdany_egy_tortenet_a_duna_mellol/bogdany_egy_tortenet_a_duna_mellol.htm82 PML, Vác - XIX.66, 1948. január83 PML V - 1029 Db, Dunabogdányi közigazgatási iratok 5.d. 74/194684 http://doktori.btk.elte.hu/hist/marchutreka/diss.pdf85 PML, Vác - XIX.66, 1948. január86 U.o.87 PML, Vác – XIX.66, 1948. március88 PML V - 1029 Db Dunabogdányi közigazgatási iratok 13.d. 1653/194789 Bank Barbara – Őze Sándor: A ,,német ügy” 1945-1953., 2005 90 Tilkovszky Loránt: Revízió és nemzetiségpolitika Magyarországon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 196791 Szarka László: A szlovákok története. Bereményi Könyvkiadó, Budapest, 199392 http://www.dunabogdany.hu/blog/2013/01/falu-toertenete93 Rokfalusy Balázs: Dunabogdány története (A kezdetektől 2000-ig), Dunabogdány, 2011.94 Horányi György elhunyt helyi könyvtáros jegyzetei95 Rokfalusy Balázs: Dunabogdány története (A kezdetektől 2000-ig), Dunabogdány, 2011.96 U.o.97 http://mek.oszk.hu/03600/03649/03649.pdf98 Bonifert Mária: Kitelepítettek és hazatérők (A dunabogdányi svábok kálváriája), Dunabogdány, 1997.99 U.o.100 http://www.svabkitelepites.hu/svab011165.html101 MOL XIX - B - 1 - at. 36d. 1045/1948102 http://mek.oszk.hu/03600/03649/03649.pdf