vetés és aratásEVANGÉLIUMIFOLYÓIRAT

57. ÉVFOLYAM2. SZÁM

„Ha valaki szeret engem, az megtartja az én igémet”

(jn 14,23)2019

/2

Ima a csendben

Uram! Sokszor csak terhet jelent egy-egy nap, az anyag hajt, és nem találok nyugalmat; de Te akarsz a békém lenni, Te akarsz mindig erőt adni, a mindennapokat kibírni, az utat Veled járni.

Uram! Futnak a napok szomorúságban, nem lelek vigaszt, kötözve tart a bánat; de Te akarsz reményem lenni, Te akarsz mindig erőt adni, a mindennapokat kibírni, az utat Veled járni.

Uram! Több napomon eláraszt sok vétkem: hiányzik igaz szeretetem, türelmem; de Te akarsz segítőm lenni, Te akarsz mindig erőt adni, a mindennapokat kibírni, az utat Veled járni.

Uram! Köszönöm Neked, hogy Te velem jársz, hogy gondjaimat, életemet megérted, hogy Te még így is szeretsz, Uram. És a Szent Szellemedet adod, örömöd rám árasztod.

Uram! Életem alapja csak Te vagy!

Németből ford.: M. Ottó

Vetés és Aratás2

A tartalombólA tartalomból

Megtértem! .........................................................4

A szépség öröme. Kézimunka ......................6

Ne csüggedj! Bibliai recept ...........................7

Gyakorlati istenfélelem ..................................8

Majdnem... ....................................................... 10

Szelíd, de erős. Az élet küzdelmeiben .... 11

Ne térj le se jobbra, se balra! ...................... 12

Amit vet az ember ......................................... 14

Az együttérzés ereje ..................................... 17

Gyermekoldalak ............................................ 18

Rejtvény. Az élet könyve .............................. 20

Történetek a Spurgeon család életéből .. 21

Egymásról barátságosan beszélni ............. 22

Öt indok, amiért kisgyermekkel ............... 24

Gyakran feltett kérdések ............................. 26

Anyu otthon van! ........................................... 28

Elhagyott otthon ............................................ 29

Életünk ideje ................................................... 30

Könyvajánlatunkból ..................................... 31

Vetés és Aratás2019/2

(57. évfolyam 2. szám)

Megjelenik évente 3 alkalommal (D. v.)

az Evangéliumi Kiadó gondozásában.

Szerkesztőség H-3300 Eger, Egészségház u. 23.

Tel/Fax: 06-36-418-510 e-mail: v3218@t-online.hu

Felelős szerkesztő: Soproni János

Terjesztés H-1066 Budapest, Ó utca 16.

Tel.: 06-1-311-5860 Fax: 06-1-275-0197 Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió

HU ISSN 1586-5401

ma jó napom voltMa jó napom volt: óvta éltem Felettem nyugvó, áldott két karod, S mert tudtam szólni tettre készen: „Uram, legyen meg szent akaratod!”

Ma jó napom volt, mert legyőztem Kemény s magában bízó énemet, hiú álmot egyet se’ szőttem, a kérésekre nem mondtam nemet.

Ma jó napom volt: tudtam sírni Magam miatt s a mások bűnein, És zokszó nélkül tudtam vinni Megátkozott s gyűlölt keresztjeim.

Ma jó napom volt: észrevettem: Többen szeretnek, mint gondoltam én, És felfedeztem, hogy a csendben Megéled hit, szolgálat és remény.

Ma jó napom volt – de a holnap Mit hoz vajon? Áldást? Borút? Derűt? Nem bánom én, akármit hozhat! Szívemben minden kétség rég elült.

Hiszen nem azé, ki akarja, S ki fut, nem biztos, hogy a célba ér, De ki ott él ébren-alva Az Úr kezén: annak terem babér!

S mert én ott élek, így lett áldott (bár bűnös vagyok) ez a mai nap. S élő remény: mert megváltott, Áldása holnap is velem marad.

Ürögdi Ferenc

A nyári hónapokban a legtöbb család progra-mokat és utazásokat tervez. De előfordul, hogy a végén a nyaralásokat is ki kell pihennünk. Miért? Mert bárhová megyünk, egyre több zaj vesz körül. És a hangzavar eltereli a figyelmünket, elveszi a békességünket, s előbb-utóbb vágyunk a csendre. Mi, hívő emberek olyan csendre vágyunk, amely-ben szólhatunk Istenhez, amelyben meghalljuk az Ő hangját. Sőt ebben a csendben embertársaink szüksége is eljut a szívünkig. Ezért jó a reggeli csendességre alkalmat keresnünk, hogy a napi rohanásban meríteni tudjunk belőle.

Az Úr Jézus, Isten Fia is: „Nagyon korán, a hajnali szürkületkor felkelt, … elment egy lakat-lan helyre, és ott imádkozott” (Mk 1,35).

A Bibliában sok olyan emberről olvasunk, akik a reggeli csendességben, még mielőtt a nap eseményei megkezdődtek, dicsérték az Urat, kérve a szükséges biztatást és útmutatást.

* Ábrahám azért, „hogy arra a helyre menjen, ahol az Úr színe előtt állt” (1Móz 19,27);

* Jákób reggel áldozott az Úrnak (1Móz 28,18);

* Mózes „korán reggel oltárt épített”, és „fölment a Sínai-hegyre…”(2Móz 24,4; 34,4);

* Anna és Elkána „reggel fölkeltek, imádkoz-tak az Úr előtt” (1Sám 1,19);

* Jób ”korán reggel … égőáldozatot mutatott be” a gyermekeiért (Jób 1,5);

* Dávid hajnalban kelt, hogy dicsérje az Urat lanttal és hárfával, és imádkozott: „Ébren vagyok virradatkor, és fohászkodom, … elmélkedem ígé-reteiden” (Zsolt 57,9; 119,147-148);

* Ezékiás reggel készítette fel a vezető embe-reket az áldozat bemutatásához (2Krón 29,20);

* Az Úr Jézus kereszthalála után az asszonyok illatos kenetekkel, „korán reggel, napkeltekor, elmentek a sírbolthoz…” (Mk 16,2)

Kedves Olvasó, mondjuk el mi is a Zsoltá-rossal együtt: „… Uram, reggel eléd készülök, és várlak” (Zsolt 5,4)!

32019. évi 2. szám

Kedves Olvasó!Kedves Olvasó!

„Megtértem!”A misszió nem a párbeszédet, hanem a

megtérést tűzte ki célul. Természetesen, a megtérést megelőzi a kommunikáció. Valójában azonban a megtérés egy tudatos döntés arról, hogy életemet Jézus Krisztussal folytatom. Ezzel összefüggésben mondja Jézus Krisztus: „Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa” (Mt 4,17).

Amikor emberek megtérnek, egy bibliai fel-szólítást követnek (Csel 2,37-40; 3,19). De vajon mit értek én a megtérésen? Egyszerűen csak a mennybe szeretnék jutni Jézus Krisztus által? Korábbi életemet azonban folytatni kívánom? Mit is jelent tulajdonképpen ez a felszólítás: „Térjetek meg!”?

1. GondolataIm új Irányt vesznek

A „térjetek meg” kifejezés nem azt jelenti, hogy valamiért megbűnhődöm. Vagyis, hogy teszek valami jót, hogy a rossz tettemet vala-hogyan kiegyenlítsem. Nem, hanem azt, hogy a gondolataim új irányt vesznek: eddig Isten nélkül éltem, eddig csak magam és a jó köz-érzetem körül forogtak a gondolataim. Most azonban megkérdezem Isten akaratát. Már azt szeretném tenni, ami kedves Isten előtt. Jézus Krisztus személye fontossá vált számomra: egyre inkább szeretnék úgy szeretni, ahogy Ő, olyan türelmesnek lenni, amilyen Ő, és Szavát megtartani. „Ha valaki szeret engem, az megtartja az én igémet” (Jn 14,23), jelenti ki Jézus Krisztus. Így a Szentírás napi kísérőmmé vált. Ezáltal megtapasztalom Isten lényét és akaratát. A megtérés a Bibliához vezet el bennünket.

* A megtérés tehát gondolataim és eddigi életem teljesen új irányultságát jelenti Isten és az Ő akarata felé.

2. mert a mennyek orszáGa közel

Isten, az Atya az Ő országát az Ő Fián, Jézus Krisztuson keresztül állítja majd fel egy napon láthatóan és tökéletesen. Ez már az Ószövet-

ségben kijelentetett az Ézsaiás 9,5-6-ban és a Dániel 2,44-ben. Vagyis ez azt jelenti, hogy eljutok majd egy olyan állomáshoz, ahol meg-vizsgálják, hogyan éltem le az életem. Jézusnak a végidőről szóló példázata, amelyet a Máté 24-25. fejezeteiben találunk, komoly hatással van rám. Feltehetik némelyek magukban a kérdést: „Vajon hogyan tudok majd megállni Isten ítéletében?”

*A megtérés azt jelenti: tudom, hogy felelősséggel tartozom Isten előtt az életemért.

3. a szövetséG vére

Jézus Krisztus összeült tanítványaival a pászkavacsora megünneplésére. Minden a zsidó hagyomány szerint történt, amíg Jézus hirtelen azt nem mondta – miközben a kenyeret a meg-szokott módon megtörte: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem!” Majd a poharat is vette a megszokott módon, és ezt mondta: „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára” (Mt 26,26-28). Ez most egészen új dologról szólt: én testem, én vérem. Jézus Krisztus itt nyilvánvalóvá teszi, hogy Ő, Isten Fia helyezi életét Isten ítélete alá mint helyettesítő. Ez az én esélyem. Ezt kell megragadnom, hogy örök életet kaphassak. Arra hív fel Jézus Krisztus, hogy úgy fogadjam el az Ő halálát, mint az én ítéletem. „Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon” (Jn 6,54). Többé már nem vacsorai rituáléról van itt szó, hanem az ajándékozó Isten felkínálásáról, amit Jézus Krisztusban tett („egyétek”, „igyátok”). Csak ezáltal tudok Isten ítéletekor helytállni.

* A megtérés tehát az, hogy elismerem, szükségem van Jézus Krisztusra és az Ő helyettesítő áldozatára! Személyesen kell ezt magamévá tennem.

4. „tI pedIG maradjatok a városban…”

Jézus Krisztus nem csak egyszerűen kiküldte a tanítványait a világba. Épphogy intette őket, nehogy szétszéledjenek. Meg kell várniuk Isten erejét, a Szent Szellem kitöltetését (Lk 24,49). A Szent Szellem eljövetele üdvtörténetileg pün-kösdre esett. Azóta Jézus Krisztusban minden

„Megtértem!”

Vetés és Aratás4

hívőnek birtokában van a Szent Szellem. Ezt megígérte az Úr (Jn 7,38-39), Pál apostol pedig megerősítette (Gal 3,14).

Jézus Krisztus és a Szent Szellem ereje a feltétele annak, hogy egy megváltozott élet létrejöhessen. A Szent Szellem képes csak át-formálni (átgyúrni) az életem. Pál apostol így ír erről a római keresztyéneknek: „Mert ha test szerint éltek, meg kell halnotok, de ha a Szellem által megölitek a test cselekedeteit, élni fogtok. Akiket pedig Isten Szelleme vezérel, azok Isten fiai (és lányai)” (Róm 8,13-14).

A Szent Szellem segít nekünk, hogy azokat a dolgokat, melyek nem kedvesek Isten előtt, eltávolítsuk az életünkből: a gyűlöletet, az ellenszenvet, a kibékíthetetlenséget és vitát. Közben pedig isteni gyümölcsöket érlel: szere-tetet, örömöt, türelmet… (Gal 5,22-23)

* Tehát a megtérés azt jelenti, hogy sze-retném, ha Isten akarata szerint változna meg az életem. Ebben nem magamra támaszkodom, hanem az Ő erejére.

5. „erőt kaptok, … és tanúIm lesztek”

Valójában a tanítványok tudni akarták, mikor állítja fel Jézus Krisztus Isten országát Izráelben (Csel 1,6). Azt egyedül csak az Atya tudja a mennyben – válaszolta nekik Jézus majd hozzátette: „…ti lesztek tanúim!” (Csel 1,8) Ennek az ideje van most! Nem kellenek végidőkről szóló spekulációk, számítások, ehelyett el kell mennünk az emberekhez, és tovább kell adnunk a Jézus Krisztusról szóló örömhírt! Hallaniuk kell az embereknek az Evangélium üzenetét, hogy lehetőségük legyen megtérni.

* Vagyis a megtérés azt jelenti, megtérek Istenhez, hogy általam mások is meg-térhessenek, és így együtt dicsérjük az Istent. Végül mindig Isten dicsőségéről van szó.

6. a meGtérés mInden esetben

Isten ajándéka

Az Atya vonz bennünket Jézus Krisztushoz (Jn 6,44), a Szent Szellem pedig felnyitja a sze-

münket, hogy meglássuk elveszett állapotunkat és megmenekülésünk egyetlen lehetőségét az Úr Jézus által (Jn 16,7-11). Ezért szólít fel Pál apostol bennünket imádkozásra, hogy ajtók nyíljanak az evangélium előtt (Kol 4,3). De Istennek kell kinyitnia azokat.

Így a megtérés minden esetben Isten aján-déka, és az ember egyéni felelősségén múlik. E kettő mindig összetartozik.

Tehát egy megtérés nem egyszerűen arról szól, hogy „gyorsan” a mennybe jussunk. Ha-nem egy életről, amely Isten dicsőségéről szól.

Dieter Karstädter (a Dél-Kelet Európai Misszió vezetőségi tagja)

Krisztus nem lakozhat megosztott szívben.

Ha Ő belép oda, ebben a lakóhelyben egyedül óhajt tartózkodni.

Igényli, hogy feltétlen ura legyen szívünk minden indulatának. Ha hitünk egyszerűségében tiszteletadással fogadjuk,

szívesen marad ott békességének teljességében.

A. J. Pridham

meGtérésre hívMegtérésre hív az Ige… Hallása nem elég! Istennek van rá ideje, De neked van-e még?!

Füle Lajos

52019. évi 2. szám

Vetés és Aratás6

Egy festmény megragadta a figyelmemet a városi kórház előcsarnokában. A kép mély pasztellszínei és a ráfestett amerikai őslakosok alakjai olyan érdekesek voltak, hogy megálltam, és a szemem nem tudtam levenni róla. „Gyönyö-rű!” – mondtam halkan.

Számos dolog az életben valóban nagyon szép. A festői tájak, az ihletett kézművesség, egy gyer-meki mosoly, egy baráti köszöntés, egy tengeri kagyló csodás mintázata... Ezek által bepillantást nyerhetünk Isten teremtésének tökéletességébe – beleértve tökéletes irányításának dicsőségét is.

Valójában Isten csodálatos alkotásainak szépsé-gét, az ilyen tökéletességet csak elképzelhetjük, de Isten ízelítőben részesít bennünket az élet általunk felfogható szépsége által: „az örökkévalóságot is az emberi értelem elé tárta…” (11. v.)

Vannak napjaink, amikor az élet drámainak és hiábavalónak tűnik. De Isten könyörületesen gondoskodik a szépség pillanatairól. A szépség látványa enyhíti azokat a terheket, amelyeket az élet hozhat.

A festőművész (Gerard Curtis Delano), akinek a képét megcsodáltam, ezt megértette: „Isten tehetséget adott nekem a szép bemutatásához, és azt akarta, hogy ezt tegyem.”

Milyen hatással van ránk a szépség, amelyet Isten ebben a világban elhelyezett? Köszönetet mond-hatunk Istennek az eljövő örökkévalóság tökéletes szépségéért, de már most örülhetünk a látható dicsőségnek, amely Őt tükrözi vissza (14. v.).

P. Raybon

A szépség öröme

„Szépen megalkotott mindent a maga idejében…”

(Prédikátor 3,11)

csak őróla!

Istentől csak egy küldetést kaptam, s magamnak sem szabtam semmi más célt:

Róla szólni, aki imádkozva kereszten halt értem s a világért. (1Kor 2,2)

Siklós József

Kézimunka

„Az egek hirdetik Isten dicsőségét, kezének mun-kájáról beszél a menny.”

(Zsoltárok 19,2)

A nagymamám tehetséges varrónő volt, aki szülővárosában versenyeket nyert. Életem so-rán nagyon sokszor kézzel díszített ajándékkal köszöntött. Az érettségim alkalmából egy bur-gundi vörös moherpulóvert kaptam; türkizkék paplant nászajándékként. Valamennyi elkészített darab behajtott sarka fölött ezt találtam: „Kézi készítéssel Mamitól, neked”. A nagymamám a varrótű fölé hajtott fejjel, kézzel készített ajándé-kokkal tudomásomra hozta szeretetét irántam, és reményteljes kívánságát, hogy célomat megtalál-jam ezen a bolygón. Ezáltal éreztem és megértet-tem a jövőm iránti erős hitének vallomását.

Pál apostol ezt írta az efezusiaknak: „Mert az Ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elké-szített Isten, hogy azok szerint éljünk” (Ef 2,10). Megteremtésünkben Isten „kézimunkája” a mi jó cselekedeteinket eredményezheti – vagy hely-reállítja kapcsolatunkat az Úr Jézussal – az Ő dicsőségére. Saját jó cselekedeteink által soha nem lehetünk védettek, de amikor Isten saját céljaira készít fel bennünket, felhasználhat arra, hogy másokkal is megismertessük az Ő nagy szeretetét.

Isten formálja napjaink feladatait, szeretetét és szándékait szívünkbe „hímezi”, hogy neki enge-delmeskedjünk, és keze munkáját bemutathassa bennünk mások számára (Zsolt 8).

E. Morgan

Gerard Curtis Delano(1890-1972)részlet a „Navahók* földjén”c. képéből

(forrás: Internet) *navahó, leírva: navajo (indiántörzs)

72019. évi 2. szám

„Halld meg, Istenünk, hogyan csúfolnak minket! Fordítsd vissza fejükre gyalázkodásukat!”

(Nehémiás 3,36)

Abban a csapatban dolgozom, amely egy évente ismétlődő közösségi esemény bemutatására készül. Az esemény sikerének biztosítására sok időt fordítunk. Az időpontot és a helyszínt kiválasztjuk. Az árusoktól a hangtechnikusokig mindenkivel egyeztetünk. Ezután visszajelzést gyűjtünk, és válaszolunk a nyilvános kérdésekre. Ha ilyenkor negatív visszajelzést kapunk, az elcsüggesztő, és néha arra csábít, hogy munkánkat feladjuk.

Észrevettük már, hogy milyen indokoltnak tűnik a kritika, amikor mi osztjuk – de mennyire rossz, amikor kapjuk?

Amikor a zsidó családok visszatértek Babi-lonból a hetvenéves száműzetésük után, erős kritikával kerültek szembe. A helybeliek azt hitték, hogy saját érdekük ellenállni, amikor Nehémiás egy csapatot Jeruzsálem falához vezetett, hogy azt újra felépítsék. Az ellenség így csúfolódott: „Bármit építsenek is, ha ráugrik egy róka, az is ledönti a kőfalakat” (Neh 3,35). Az elkeseredettség érzése vagy a megjegyzések cáfolata helyett Nehémiás Istenhez fordult segítségért és bölcs tanácsért. Kérte Őt, hogy hallgassa meg és védje meg népét (Neh 3,36). Miután ezeket a dolgokat Istenre bízta, munkatársaival kitartóan folytatta a munkát, „mert a nép nagy kedvvel dolgozott”(Neh 3,38).

Nehémiástól – akinek a neve azt jelenti: „Isten megvigasztalt” – megtanulhatjuk, hogy ne legyünk zaklatottak, ha munkánkat kritika vagy gúny éri. Ilyenkor kérjük imában Istent, hogy a csüggedéstől védjen meg, így teljes szívvel folytathatjuk tevékeny-ségünket. Isten a legjobb oltalmunk a rosszindulatú bírálatok ellen. A békesség megtalálása többet jelent, mint az önérdek korlátai.

Évekkel később az Úr Jézus saját példájával azt tanította, hogy imádkozzunk az üldözőinkért, és áldjuk azokat, akik átkoznak bennünket (Mt 5,9-12;44).

K. H.

„A vidám szív a legjobb orvosság, a bánatos lélek pedig a csontokat is kiszárítja.”

(Példabeszédek 17,22)

Az asztal körüli vidám társalgás előnyéről C. S. Lewis ezt írta: „A ránk ragyogó napfény félig sem olyan jó, mint egy család, amikor a terített asztalnál együtt nevet.”

Hogyan segíthet bennünket a jó humor az élet kihívásainak kezelésében?

A vidám szívű emberekről a Példabeszé-dekben olvashatjuk a fenti bölcsességet. Ez a bibliai könyv több „receptet” is nyújt a szí-vünket betöltő öröm megszerzéséhez, amely hasznos, és nem sokba kerül (vö.: Péld 15,13. 15. 30). Érdemes megtanulnunk, mert belső megkönnyebbülést hoz a nehéz napokban.

Amikor vidámságot teremtünk a környe-zetünkben, az segíthet a békét megtapasz-talni még egy stresszes iskolai teszt, vagy egy fárasztó munkanap után is (vö: Péld 15,23; 16,24). A család és a barátok közötti öröm gyakorlása olyan érzelmi légkört hozhat létre, amelyben felismerhetjük és érezhetjük, hogy elfogadnak és szeretnek bennünket.

Szükséged van-e több jó kedvre „gyógy-szerként” a lelkierőd számára? Mit jelent neked az, ha feltöltődsz az Úr örömével? Emlékezz arra, hogy a Szentírásból bátorítást kapsz egy derűs és megelégedett szívű élet el-fogadásához. „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek” (Fil 4,4)!

Mondj köszönetet a mindenható Istennek a szívedet betöltő öröm ajándékáért.

L. M. S.

Bibliai recept

Nyilvánvaló, hogy ahol Istent tisztelik, igazsá-gát megőrzik, ott szükségszerűen megelevenedik a gyakorlati istenfélelem (kegyesség). Csakis így lehet meghiúsítani azt a világiasságot, a vízáradat módjára terjedő erkölcsi lazaságot, amely eláraszt-ja a földet.

Az Úr Jézus, aki elkülönített minket a maga számára, Ő maga a szentség és az igazság. Meg-kérdezhetjük magunkat, mennyire figyelünk arra, hogy mindennapi és gyülekezeti életünkben is szentek és igazak legyünk. Mert könnyű igeverseket idézni, de egészen más dolog megöldökölni a test cselekedeteit. Így nyilvánvalóvá tesszük Krisztus Szellemét azzal, hogy alázatos függőségben élünk Istennel, és fenntartás nélkül engedelmeskedünk neki. Mindezzel a gyakorlatban is bizonyítjuk, hogy keresztyének vagyunk, Krisztushoz tartozunk.

Nincs megvetendőbb annál, mint egészen testi-esen élő prédikátorokat látni, akik beburkolóznak a kegyelem tanába, és úgy beszélnek, mintha Istennel járnának, miközben csakis önmaguknak élnek. Mindazok, akik Istentől születtek, azok alapvetően szentek, mert Krisztussal közösségben élnek. Ha az ilyen ember valóban szellemi ember, ha alázatossá-ga és engedelmessége némán is hirdeti, hogy kié a szíve, akkor valóságos gyönyörűség látni, mennyire örvendetes számára a Krisztusban való élet. De ha egy testies hívő (csupán szájával hitvalló) arról beszél, hogy ő meg van váltva, és mennyei helyeken tartózkodik – ami lehet, hogy igaz, lehet, hogy nem –, akkor figyelmeztetnünk kell: „Vigyázz, nehogy Isten igazsága nyugvópárnává váljék számodra, és nehogy békésen szunnyadozzál, holott amiben bízol, az önigazság és hazugság.” Mit ér hitvalló dicsekvésünk, ha embertársaink az életünkön nem látják, hogy olyanok vagyunk, mint akik a mennybe tartunk.

Volt egy időszak, amikor a szentség sokkal inkább életszabály volt a hitvalló keresztyéneknél, mint most. Akik mindennapi tanácsadóvá tették Isten Igéjét, azokban kifejlődött egy érzékeny lelkiismeret, amely nagyon gyorsan felfedezte, mi az, ami nem Isten akarata szerint való. Manap-ság azonban az emberek bátran és egyre inkább

megszegik Isten törvényét. Amit egykor elítéltek, egészen törvényesnek tartják, sőt bátran védelme-zik a testies dolgok eltűrését, a világiasságot és az egyre erősödő törvényszegéseket. Azok, akik az Ő nevét vallják, nem adnak dicsőséget Istennek azzal, ha nem szakadnak el mindattól, ami nem egyeztethető össze Istennek és az Ő házának a szentségével.

A Krisztus iránti odaadás apályát éljük. Meg-lehet, hogy sokan látszatra buzgólkodnak az em-berek igazságáért, megtartanak sokféle külsőséget, miközben szívük távol van Istentől. De ha valaki tanúja családi és társadalmi életüknek, és hallgatja társalgásukat, akkor úgy látja, hogy mindez még az istenfélelem külső formáját sem ábrázolja ki. „Az emberek ugyanis önzők, pénzsóvárak lesznek, … istenkáromlók,… jóra nem hajlandók, …akik inkább az élvezeteket szeretik, mint Istent. Az ilyenek a kegyesség látszatát megőrzik ugyan, de annak az erejét megtagadják. Fordulj el tehát ezektől!” (2Tim 3,3-5)

Szükségünk van az Úrban való szentség feléb-resztésére, mégpedig képmutatás nélkül. Becsap-hatjuk embertársainkat, becsaphatjuk önmagunkat is, de Istent nem lehet becsapni. Ha e világ szabálya szerint élsz, ha a világ zenéje gyönyörködtet, akkor hagyd abba a Krisztusról való hitvallást, és prédi-kálj e világnak tetsző módon! „Ha az Úr az Isten, kövessétek Őt, ha pedig a Baal, akkor őt kövessétek!” (1Kir 18,21) Ha Krisztus ér számodra valamit, akkor Ő mindent megér. És Ő azt igényli, hogy népe szent legyen. „…Isten tulajdonába vett népe (vagytok), hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az Ő csodálatos világosságára hívott el titeket” (1Pt 2,9).

És mi mit válaszolunk az elhívására? Itt az ideje, hogy lelkünk legmélyéig vizsgáljuk meg magunkat Isten előtt, és kérjük tőle, adja meg, hogy jobban becsüljük a személyes és közösségi szentséget és annak forrását: Isten Igéjét! Van egy mindenekfelett való igazság, amely szentségre indít: ez pedig az Úr Jézus visszatérésének várása és

Vetés és Aratás8

Gyakorlati istenfélelem„De hála legyen Istennek, aki a Krisztus ereje által mindenkor diadalra

vezet bennünket, és ismeretének illatát terjeszti általunk mindenütt.” (2Korintus 2,14)

reménysége, aki azért jön, hogy magához vegye az Ő szentjeit.

Adjon Isten nekünk ilyen bizonyosságot, hogy Ő visszajön majd, és ez ösztönözze szívünket a vi-lágtól való elszakadásra, engedelmességre és szent életre a vele való közösségben! Várjuk az Úr Jézust, és akkor minden nyilvánvalóvá lesz: „Szeretteim … Tudjuk, … hogy hasonlóvá leszünk hozzá… Ezért, akiben megvan ez a reménység, megtisztítja magát, mint ahogyan Ő is tiszta” (1Jn 3,2-3).

Alexander Matthews

92019. évi 2. szám

„Ne távozzatok el Jeruzsálemből, hanem várjátok meg az Atya ígéretét ….” (Csele-

kedetek 1,4-5)

Miközben igaz, hogy a várakozás türelmetlenné tehet bennünket, ugyanakkor elfoglalhatjuk magunkat jó dolgokkal is a várakozás ideje alatt. Az Úr Jézusnak célja volt a tanítványok várakoz-tatásával, ezért mondta nekik: „Ne távozzatok el Jeruzsálemből…”

Amint a tanítványok összegyülekeztek, izgalmas és várakozó állapotban, engedelmeskedtek az Úr Jézus parancsának, és vártak. De az Úr nem azt mondta nekik, hogy semmit ne tegyenek. Ezért az időt imádkozással töltötték el (14. v.); majd kiválasztottak egy új tanítványt, Mátyást, Júdás helyett (26. v.). És miközben imádatban és könyörgésben összefogtak, megteltek Szent Szel-lemmel (Csel 2,1-4). Tehát a tanítványok nemcsak várakoztak, hanem közben fel is készültek.

Mielőtt az Úr Jézus felment a mennybe, követői-nek kijelentette: „…tanúim lesztek… egészen a föld végső határáig” (Csel 1,8). Három ígéretet is kaptak. Az első: a Szent Szellem eljön hozzájuk (8.v.), és teljesíti azt, amit előzőleg mondott nekik a fenti helyen (Jn 14-16). Ez az ígéret később, pünkösd napján fog beteljesedni (Csel 2). A második: a Szent Szellem jelenléte az életükben feljogosítja őket küldetésük teljesítésére (Csel 1,8). Még ma is, Krisztus követői a Szent Szellem erejében élnek, és nem a sajátjukban. Végül: a megfelelő időben az Úr Jézus fizikailag visszatér erre a világra (11. v.).

Amikor Istenre várakozunk, az nem azt jelenti, hogy semmit nem teszünk, vagy türelmetlenül rohanunk előre. Helyette imádkozhatunk, és örülhetünk az Úrral való közösségnek. A várako-zás felkészíti szívünket, értelmünket és testünket arra, ami bekövetkezik. Ezért ha Isten várakoztat bennünket, legyünk tudatában annak, hogy meg-bízhatunk benne!

Megtalálod-e feladataidat a várakozás időszaká-ban?

P. Chin

csendemMegszűrt a csendem minden tiszta hangot, nem engedett be romboló visszhangot, csak az égből valót, a drágát, legszebbet. Ha fájnak a zajok, keresem a csendet.

Mert ez az én csendem sosem lehet néma: előhozakodik sok-sok becses téma, gondolattá érik, és szó lesz belőle. Felderül a lelkem, jó kedvem lesz tőle.

Élő szavak kapnak menedéket bennem, Tudom már, miért kell hűségesnek lennem, és hogy miért vagyok, és hogy hova megyek, ha kevesem van is, elégedett legyek.

Urammal a csendem csupa-csupa derű. Ami zajos, gonosz vagy éppen keserű, az én áldott csendem azt édessé teszi. Csendességben Igéd lelkem felemeli.

Zsejki Irén

Több mint várakozás

Száraz ág(Jóel 2,21-22)

Az ablakom előtti fának hűvös árnyékú, izmos ága tavasszal kihajtott, virágzott… Azóta fényben és harmatban, esőben együtt fürdött, ázott a többi ággal… élet, áldás mindegyikre egyformán áradt. Aztán – egyszerre csak elszáradt.

Virága terméssé nem érett. Most szárazon zörög a szélben. Tépázza máris az ítélet.

Fűrész sziszeg majd, és tűz lobban. Hamuvá emészti a lángja. Mi sors várhat a száraz ágra?

Hiszen mit ér, hogy még a fán van, ha még sincs életében része! Megérett fejszére, fűrészre, tűzre… Arra való. Elszáradt. Mindennap magam előtt látom élő fán ezt a halott ágat.

Nyár van. A többi termést érlel, növekszik, él, csak ez az egy nem. Talán, hogy csontos, fölemelt ujj legyen, és mindig intsen engem. Kiáltó kérést keltsen bennem, hogy örök, élő fám, a Krisztus tartson magában, ne engedjen, ne hagyjon száraz ággá lennem!

Mert ha elszárad egy ág – vége! Csak a Krisztus-fán lehet még az aszú ágnak is reménysége: hogy kihajt, kivirágzik újra, ha megérinti titkon, halkan a Lélek-tavasz csodaujja.

Nézem az aszú ágat, nézem… S azt az elaszott ágakon is új rügyet, virágot fakasztó Lélek-tavaszt hívom, idézem.

Túrmezei Erzsébet

Vetés és Aratás10

Krisztus születése után a 60. esztendőben tör-tént: Cézárea nagy kihallgatási termét zsúfolásig megtöltötték a tisztek és az előkelő polgárok. Nagy pompával vonult be Fesztusz, a római helytartó és vendégei: Agrippa király és Bereniké királynő. Az érdeklődés középpontjában azonban nem ezek a magas uraságok álltak. Minden szem egy egyszerű férfira szegeződött, akit a börtönből vezettek elő. Ez a férfi Pál apostol volt.

Agrippa így szólt Pálhoz: „Megengedjük, hogy szólj a magad mentségére.” Ekkor Pál kinyújtotta a kezét, és beszélni kezdett. A Szent Szellem teljha-talmával, erővel és tűzzel szólt. Védőbeszédét így fejezte be: „…semmit sem mondok azon kívül, amit Mózes és a próféták megjövendöltek: a Krisztusnak szenvednie kell, és mint aki elsőnek támad fel a halottak közül, világosságot fog hirdetni a népnek és a pogányoknak. … Hiszel-e Agpippa király a pró-fétáknak? Tudom, hogy hiszel.” Mindenkit szíven találtak Pál szavai. Agrippa megrendülten mondta: „Majdnem ráveszel engem is, hogy keresztyénné legyek!”(Csel 26,22-28)

Tulajdonképpen borzalmasan hangzik itt ez a szó: majdnem. Sokan vannak ma is, akik így szólnak:

* Majdnem én is békességet találtam Istennél…

* Majdnem én is megszabadultam a bűn kötelékéből…

* Majdnem én is megtértem, és üdvösséget nyertem…

Összefoglalhatnánk így ezt a helyzetet: Milyen szomorú, hogy ma is vannak, akik majdnem eljutot-tak az újonnan születésig, de az utolsó, döntő lépést nem tették meg.

Pál apostol azonban reménykedett: „Kérem az Is-tent, hogy előbb vagy utóbb nemcsak te, hanem azok is, akik ma hallgatnak engem, olyanná legyenek, amilyen én is vagyok e bilincsek nélkül” (29. v.).

Legyünk mi is bizakodók, és kérjük buzgó imával Urunk segítségét a környezetünkben azokért, akik döntés előtt állnak!

Wilhelm Busch

Amint Hollandia megszállása a második vi-lágháborúban fokozódott, Anna Frank és családja elköltözött egy titkos helyre, hogy a veszedelmet elkerüljék. A rejtekhelyen két évig tartózkodtak, mielőtt rájuk találtak, majd koncentrációs táborba szállították őket. A naplója megírásáról híressé vált fiatal lány, Anna, azt mondta: „Végül is, mindennel szemben a leghatásosabb fegyver a szelídség és az alázatos lélek volt.”

De a szelídség bonyolult kérdés lehet, amikor a valós élet gondjaival foglalkozunk.

Az Ézsaiás 40-ben olyan leírást kapunk Isten-ről, amely mindkét tulajdonságát, a szelídségét és az erejét is megmutatja. A 11. versben ezt olvassuk: „Mint pásztor, úgy legelteti nyáját, karjára gyűjti a bá-rányokat.” De: „Az én Uram, az Úr jön hatalommal, karja uralkodik”(10. v.). Szelídség, de teljhatalom is jellemzi, amikor jön a gyengét megvédeni.

A pásztor és a bárány témája Ézsaiás próféci-áiban megismétlődik. A próféta a 40,11-ben Istent

úgy írja le, mint Izráelt szerető és gondoskodó pásztorát. A 38,12-ben Ezékiás királyt idézi, aki saját lakhelyét pásztorok sátraként említi; és a 44,28-ban Isten meglepően hivatkozik a hódító Círus királyra, mint saját pásztorára! Végül, a 63,11-ben a nép visszaidézi Isten gondoskodását őseiről, „aki a tengerből kihozta nyájának pásztorát”. Tehát Ézsaiás megörökít négy különböző szószó-lót a pásztorkép felhasználásával, ahol a bárány és a pásztor közösségben van. A pásztoroknak ez a gondoskodása emlékezteti a népet naponkénti szükségleteire, mert ők is ugyanazt a gondoskodást kapják Istenüktől.

Az Úr Jézusra korbácsot készített és meg-suhogtatta, amint felfordította a pénzváltók asztalát a templomban, de gyermekekről szelíden gondoskodott. Erős szavakat használt a farizeu-sok képmutatásának leleplezéséhez (Mt 23), de megbocsátott egy asszonynak, akinek szüksége volt lehajló kegyelmére (Jn 8,1-11).

Lehetnek időszakok, amikor a gyengéket szelí-den támogatjuk, máskor meg erőre van szükségünk az igazság védelmezéséhez. Mivel Istent szolgájuk, néha legnagyobb erőnk a szelídség bátorsága lesz a rászorulók számára, máskor pedig segíthet ha-tásosan érvelni az ellenséggel szemben.

B. Crowder

Szelíd, de erős„A ti szelídségetek legyen ismert

minden ember előtt.” (Filippi 4,5)

„De tőle van a bölcsesség és hatalom, övé a tanács és az értelem.” (Jób 12,13)

Nem mindig értjük, hogy miért megyünk át megpróbáltatásokon. Ez történt Jóbbal is, aki szörnyű és megmagyarázhatatlan szenvedésekkel és veszteségekkel találkozott.

Jóbnak elege volt barátai haszontalan dorgá-lásából, és keserű gúnnyal kezdi el a 12. fejezetet: „Azt hiszitek, ti vagytok az egész nép, és veletek kihal a bölcsesség?”(Jób 12,2) Később azt mondja róluk: „Nyomorúságos vigasztalók vagytok mindnyájan! Vége lesz-e már az üres beszédnek?” (16,2-3)

Miután barátaitól Jób nem kapott segítséget, számos kérdése ellenére, a 12,13-ban kijelenti, hogy Isten a mindenható. „Ha Ő ront le valamit,

nem építik fel” (14. v.) „Tőle van az erő és a siker” (16. v.). „Népeket tesz naggyá, majd elpusztítja őket” (23. v.). Ebben a terjedelmes listában Jób nem említi Isten indítékait, hogy miért engedi meg a fájdalmat és a szenvedést. Jóbnak erre nincs vála-sza. Mégis bízik az Úr bölcsességében, és kijelenti: „Szorosan járok a nyomában, az Ő útján maradok, nem térek le róla”(23,11).

Mi sem értünk sok mindent életünk eseménye-iben, de Jóbbal együtt elmondhatjuk, hogy az Úr szeret, és kezében tart bennünket (10. v.; 1Pt 5,7). Ő a bölcsesség, az erő és az értelem!

Milyen küzdelmeken mentél át az elmúlt na-pokban? Hogyan ismerted fel, hogy Isten veled van?

J. Schwab

Az életküzdelmeiben

112019. évi 2. szám

„Ügyelj, hogy merre tart a lábad…!” (Példabeszédek 4,26-27)

Ezzel a ma is nagyon időszerű felszólítással fordult bölcs Salamon a fiához. A két verset megelőző igeszakasz (Péld 4,20-27) az emberi test különböző szerveiről beszél, és végül a lábat említi. Semmi kétségünk nem lehet, hogy Isten Igéje ezáltal szellemi tanítást akar adni. Számára nem közömbös, hogy mit látunk, hallunk, érzünk, beszélünk, és természetesen az sem, hogyan viselkedünk. A „láb”-nak ahhoz van köze, amit az Újszövetség „járás”-nak nevez, ez pedig nem más, mint az életmódunk, amelyet az emberek (hívők és hitetlenek) nap mint nap láthatnak az eljárásaink során. Nyilván ezért említi ez az igeszakasz utolsónak a lábat.

Ezzel kapcsolatban igeversünk három dolgot sorol fel:

* ügyelnünk kell, hogy merre tart a lábunk, mert akkor minden utunk biztos lesz;

* ne térjünk le se jobbra, se balra;

* és tartsuk távol lábunkat a rossztól!

Utunknak célja van, és Isten azt tartja fon-tosnak, hogy ezt a célt akadályok nélkül érjük el. Csak ha ügyelünk az utunkra, ha nem térünk le róla, és elfordulunk a gonosztól, ez akkor következhet be.

Nézzük most a középső pontot egy kicsit közelebbről! Isten azt akarja, hogy utunk egyenes legyen, tehát célra tartó. Minden letérés kerü-lőút, és minden kerülőút más út, mint amelyen Ő vezetni akar bennünket. Ugyanakkor kétféle kerülőút van. Eltérhetünk jobbra, vagy balra. Mindkettő tévút, mert eltérít az igaz útról. A Példabeszédek 8,20-ban az Ige ezt írja: „Az igazság ösvényén járok, és a törvénynek az útjain.” Ez az, amit Isten tőlünk elvár, az igaz út „közepén” kell járnunk.

Képzeljünk magunk elé egy keskeny, hegyi ösvényt. Tőle jobbra és balra meredek lejtő van. Mit tesz a vándor? Amennyire csak képes, az

ösvény közepén halad, és szüntelenül maga elé, előre néz. Ha nem ezt teszi, kockáztatja, hogy lezuhan. Tegyük fel,

hogy a vándor attól tart, hogy a baloldal a veszélyesebb. És minél görcsösebben

néz balra, annál nagyobb a veszély, hogy a jobb oldali mélységbe zuhan. Megfordítva: könnyen bal felé zuhan, ha csak a jobb oldalra összpontosít. Ezért fontos, hogy középen men-jen, és csak előre nézzen.

Ezt a példát könnyen alkalmazhatjuk szelle-mi életünkre. Mind személyes, mind közösségi életünkben van egy olyan út, amelyet az Úr rendelt számunkra. Ha megkérdezzük, hogy hol van ez az út, megtaláljuk Isten Igéjében. Ez az „igazság ösvénye”, amelyen járva Istennel és az Ő gondolataival egybehangzóan élünk. De mindig fennáll a veszély, hogy letérünk. Ha Mózes ötödik könyvét vagy Józsué könyvét olvassuk, feltűnik, hogy Isten hatszor szólít fel bennünket arra, hogy az útról se jobbra, se balra ne térjünk le (5Móz 5,32; 17,11; 17,20; 28,14; Józs 1,7; 23,6). Ez a felszólítás mindannyiszor kapcsolatban van Isten parancsolataival. Isten világosan és egyértelműen adta népének a parancsolatokat, rajtuk múlt, hogy rendeléseit kövessék. Mi is ismerjük Istennek a saját életünkre vonatkozó gon-dolatait és alapelveit. Isten nem törvények, parancsolatok és tilalmak formájában adta azokat nekünk, mégis egyértelműen világosak számunkra. A mi feladatunk az, hogy ezt felismerjük, és a mindennapi életünkben cselekedetekre váltsuk. És ezt annak tudatában tesszük, hogy Isten akarata jó, neki tetsző és tökéletes (vö. Róm 12,2).

Mit jelent tehát számunkra konkrétan az, hogy ne térjünk el Isten akaratától se jobbra, se balra? Nyilván azt jelenti, hogy nem hagyjuk el Isten alapelveit sem elméletben, sem gyakorlat-ban, és nem térünk el egyik szélsőség felé sem. Az egyikfajta eltérés azt jelenti, hogy okosabbak akarunk lenni Isten Igéjénél, hozzáfűzzük saját emberi gondolatainkat, és talán másoktól is megköveteljük, hogy ezt tegyék. Az ilyen emberi gondolatok azután idővel hagyománnyá lesznek, és fennáll annak a veszélye, hogy végül a hagyo-

Ne térj le se jobbra, se balra!

Vetés és Aratás12

mányt is egyenértékűnek vesszük Isten Igéjével. Az Úr Jézus földi élete idejében a farizeusok estek áldozatul ennek a veszélynek. Az ilyen eltérés következményét törvényeskedésnek nevezhetjük.

A másik oldalról fenyegető veszély, hogy nem hozzáteszünk valamit Isten Igéjéhez, hanem tetszésünk szerint elveszünk belőle. Elvesszük belőle, ami nem kedvünkre való, vagy pedig aszerint alakítgatjuk, hogy végül egybehangzó legyen a magunk gondolataival. Ennek eredménye megmutatkozhat elsősorban gyakorlati magatar-tásunkban, de messzebbre is mehet, ha tanítjuk is, hogy Isten Igéjének bizonyos alapvető igazságai csak történelmileg jelentősek, és napjainkban már nem alkalmazhatóak. Ráadásul még az ilyen el-

hajlásokat szabadelvűségnek, toleranciának nevezzük.

A jobb vagy bal felé való elhajlás vonat-kozik személyes, de közösségi életünkre is. Isten minden egyes gyermekének személyes utat jelölt ki, de meghatározta a közösség útját is. Szomorú megállapítás, hogy olyan időket élünk, amelyet egyre fokozódó po-larizálódás jellemez. És milyen szégyent hozunk ezáltal az Úrra! És ugyanakkor olyan ellentétek merülnek fel, amelyek szá-munkra áthidalhatatla-noknak látszanak. Minél nagyobbnak látjuk a veszélyt az egyik oldalon, annál nagyobb lesz a kockázata, hogy átesünk a „ló másik oldalára”. És ezzel a polarizáció csak egyre nő. Ilyenkor elgondolkozhatunk a következő kérdéseken:

* Rámutassunk-e mások életében az egyik vagy a másik eltérésre?

* Meg vagyunk-e győződve saját álláspontunk helyességéről?

* Látjuk-e az életünkben – mindenki személyesen –, hogy esetleg mi is letértünk-e az igaz útról jobbra vagy balra?

Ugyanakkor a középen való haladás nem a lusta megalkuvás útját jelenti. Hanem inkább azt, hogy teljes szívünkből megmaradunk amel-lett, amit Isten az Igéjében mond nekünk. Nem akarunk hozzátenni semmit, ugyanakkor nem is akarunk elvenni belőle semmit.

Azok az intések, amelyekkel Isten népéhez, Izráelhez fordul, számunkra is időszerűek. Gon-doljunk például Józsué búcsúszavaira, amelyet életének vége felé népének mondott: „Legyetek azért igen erősek, hogy megőrizzétek és megtartsá-tok mindazt, ami meg van írva Mózes törvényének könyvében! Ne térjetek el attól se jobbra, se balra! Ne keveredjetek össze ezekkel a népekkel, amelyek itt maradtak köztetek!” (Józs 23,6-7) Tehát nem csak arról van szó, hogy ragaszkodjunk valamihez, hanem „igen erősen ragaszkodjunk”. Aminek csak kicsiny értéke van számunkra, azt kevéssé védelmezzük, de ami drága kincsünk, azt nem egy-könnyen engedjük ki a kezünkből. Gondolkodjunk el például a következő kérdéseken:

* Milyen értéket jelentenek Isten gondolatai sze-mélyes életünk számára?

* Mit érnek Isten gondolatai a gyülekezetünk számára?

* Milyen értékesek Isten gondolatai a gyülekezeti összejöveteleken?

* Készek vagyunk-e síkra szállni az igazságért, Istenünkért és Urunkért, és nem térni el attól se jobbra, se balra?

* Megnyitjuk-e szívünket mindazok előtt, amik Istentől vannak, és elzárkózunk-e mindazoktól, amik az ellenségtől származnak?

Mindezeket a kérdéseket felteszi nekünk az Ige, és nem tudjuk a választ egyszerűen kikerülni. Ha kikerüljük, annak szétszórattatás a vége, ahogyan Izráel népénél is történt. Pedig Isten nem ezt akar-ja. Fel akar rázni bennünket, és bátorrá akar tenni. Nem szűnik meg újra és újra figyelmeztetni, ahogy az Ézsaiás 30,21-ben olvassuk: „… saját füleddel hallhatod a mögötted hangzó szót: ezen az úton jár-jatok, se jobbra, se balra ne térjetek le!” Isten szinte a fülünkbe kiált, mert azt akarja, hogy meghalljuk. Harcol értünk a végsőkig ma is. Ugyanaz az út ez, amelyet Isten kezdettől fogva mindmáig újra meg újra megmutat (vö. Jer 6,16).

Milyen nagy és valóságos öröm, ha az „igazság ösvényén” járunk mindazokkal együtt, „akik tiszta szívből hívják segítségül az Urat” (2Tim 2,22)!

E. A. B.

132019. évi 2. szám

„Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is.”

(Galata 6,7)

A vetés és aratás természetes folyamatát hívő életünk szellemi dolgainak bemutatására is fel-használhatjuk.

Minden hívő erre a szentírás-beli igazságra számos példát tud említeni személyes életéből is. Ezekből az előképekből tudjuk, hogy az aratás a vetésnek meg-felelő lesz. A jó vetés jó aratást, a rossz vetés rossz aratást eredmé-nyez. Az általános alapelv mö-gött azonban egész sereg feltétel van, amelyeket sokszor nehéz felfedeznünk. Ehhez azonban nem éles elmére, hanem kizáró-lag az Úr Jézusra irányuló belső lelki látásra van szükségünk (Lk 11,34), hogy az összefüggéseket felismerjük.

Ki ne tapasztalta volna már legalább egyszer, hogy saját és mások életében megoldhatatlan talányok vannak. „Miért kerül-tem ilyen helyzetbe?” „Hogyan történhetett ez meg velem?” Ilyenkor megpróbáltuk-e már legalább egyszer a végére járni, hogy ez az „aratás” miféle „ve-tés” következménye? Hogy job-ban értsük, lássunk erre néhány gyakorlati példát! * Csodálkozunk-e, hogy este ön-magunkban csalódottan térünk haza, amikor reggel nem volt időnk csendességre, amelynek az üzenetét egész nap felidézhettük volna?* Csodálkozunk-e, hogy gyerme-keinknek nyugtalan az éjszakai álma, amikor az egész napos rohanás után nem tudtunk velük kellőképpen foglalkozni?* Csodálkozunk-e, hogy az em-berek, ahogy nő a jólét, egyre elé-gedetlenebbé válnak, és pénzüket csakis önmagukra költik?

Ha mindezeket szellemi szempontból nézzük, akkor valóban felismerhetjük: az ara-tás a vetésnek megfelelő. De azt is láthatjuk, hogy bizonyos „aratásokra” egyáltalán nem számítottunk. Olyan ez, mint amikor a fa gyökere, miután né-hány méter hosszan kereste útját a föld alatt, hirtelen megjelenik a föld felszínén. Így jelenhet meg egy valamikor régen történt mag-vetésnek az aratása hirtelen és meglepően az életünkben. Meg nem ítélt gonosz gondolataink és cselekedeteink, amelyeket rég elfelejtettünk, egy bizonyos idő után életünk valamely területén utolérhetnek bennünket. Önfejű útjaink, amelyekről azt hittük, hogy magunkban is boldogulunk rajtuk, egyszer csak elveszik szívünk békességét és az Úrral való bensőséges közösségünket. Ugye mindnyájan tudnánk erről egyet s mást mondani? Jákób, akinek életét jól ismerjük, ala-posan megtapasztalta mindezt, és elmondható róla, hogy „szelet vetett”, és „vihart aratott” (vö. Hós 8,7).

Kölcsönösen figyelmeztessük egymást, hogy mindabban, ami bennünk és körülöttünk történik, újra meg újra keressük meg a vetés és aratás rejtett kapcso-latát! Ugyanakkor bizonyosak lehetünk abban, hogyha őszintén és alázatosan letesszük ezt Isten előtt, Ő mindezek meglátására kellő világosságot ad.

Eddig negatív értelemben szemléltük a szellemi vetés és aratás kapcsolatát, de igaz ez pozitív értelemben is. Nincse-nek-e olyan pillanataink, ami-kor álmélkodva szemléljük „a gyümölcsöt”, amelyet Isten Szent Szelleme termett általunk? Nézzünk ilyen példákat is!* Vannak „egyszerű” testvérek, akik az Urat tisztelve, alázatos-

ságukkal megszégyenítik a szel-lemileg fejlettebb testvéreiket.* Vagy gondoljunk arra a test-vérre, aki – maga is súlyos beteg létére – rendszeresen tudako-zódik testvérei szükségleteiről, hogy azután imádságban az Úr elé vigye őket.* Vagy gondoljunk arra az em-berre, aki régebben haragos és békétlen volt, de nem sokkal a megtérése után szelíd és kedves lett. Felismerjük-e mindezekben a vetés és aratás rejtett kapcso-latát? Gondoljunk a fa gyökerének példájára! * Az a bizonyos testvér alázatos szellemének magvetése által meg tudja nyerni testvérei szívét a Szent Szellem számára – és ez oly dicső aratás, amelyet talán soha nem várt. * A másik testvér türelmes és szeretetteljes közben-járó imáinak magve-tése pedig – egyrészt erőt ad tulajdon sz íve számára, másrészt olyan boldog aratást hozott az Úr munkamezején, amelyre nem is gondolt.* Az egykor hirte-len haragú testvér megváltozott, és pél-damutató szelídsége most nagyszerű aratás mások számára, amely-re ő egyáltalán nem számított.

Kiváló példa erre Ábrahám: egész életé-ben engedelmesen alá-veti magát Isten parancsai-nak (vö. 1Móz 22).

Amit vet az ember

14

És mennyire megáldotta ezért Isten: „Magamra esküszöm, … hogy mivel így tettél, … gazdagon megáldalak…” (1Móz 22,16-17)! Ábrahám szinte fel sem tudta fogni fenntartás nélküli engedel-mességének áldott következmé-nyeit (vö. 1Móz 15,5).

Isten számunkra is mértéken felüli áldást tart készen (vö. Mal 3,10). Rajtunk múlik, hogy elvessük az engedelmesség jó magját. Akkor azt a keveset, amit elvetettünk, Isten bámulatosan megsokszorozza áldásunkra és a maga dicsőségére. Legyünk már itt bizonyosak ebben a minden értelmünket meghaladó isteni áldásban, amely engedelmessé-günk aratása.

A. M.

Uram, adj könnyes magvetést, hogy puhuljon a föld. Tavasszal, ha a mag sarjad, legyen élettel teli, zöld. Az imádságok könnyes sója ízesíti a gabonát, az őszintén fakadó könnycsepp megáztatja a föld porát. Az Ige élő, tiszta magja így lazított földbe hull, felszínre tör az áldott sarjú, az én ott marad legalul. Urad ígér víg aratást, te magad vágsz a táblán rendet. Ne felületes könnyedséggel, aggódva mentsd a vesző lelket! Magvetéskor, ha könnyed csordul: ezüst könnycsepp a föld porára, s lelked mélyén egy kedves hang szól: „Gondolj az arany gabonára!” Örülj a könnyes magvetésnek, ne bánd, ha könnyed látja más, hisz kárpótol majd mindenért a víg, bőséges aratás.

Zsejki Irén

A Ha valaki be akarja bizonyítani, hogy milyen nagyszerű volt Konfucius, akkor néhány bölcs mondását idézi.

De ha egy keresztyén Isten nagyságát és dicsõségét akarja megmutatni, nem szükséges, hogy Jézus Krisztus beszédeiből idézzen, hanem rámutat a keresztre, és azt mondja: „Isten ilyen!”

Mindazt, amit az Úr Jézus mondott, csak annak fényében lehet megérteni, hogy Ő kész volt minden emberért szenvedni.

Az igazság pecsétje a tettben áll meg, nem a szavak-ban.

Isten szavát csak akkor értékeljük helyesen, ha felfogjuk, mit tett értem és érted.

Ch. E. Cowman

ének a mélybőlUram, én mindig vétkezem, De feléd tárom két kezem: Ne hagyj a mélyben lent!

Bár éltem semmit nem fizet, Adjad Te nékem szent szíved, S jóságodat, a végtelent.

Hogy tudjak én is égni még, És tiszta lenni, mint az ég, Mi lábaidnak zsámolya.

Szeretni tudjak végtelen, Ne maradjak a mélyben lenn, S ne legyek hűtlen már soha.

Bár angyal énekhang dicsér, Hiszem, hogy hozzád csak felér Az elveszettek éneke.

Hiszem hogy hangom hallgatod, Felettem felragyog napod, S begyógyul szívem száz sebe.

Csiha Kálmán

15

Vetés és Aratás16

„Énekeljetek az Úrnak új éneket, ...áldjátok az Ő nevét; hirdessétek napról napra az Ő szabadítását!” (Zsoltárok 96,1-2)

Vetés és Aratás16 172019. évi 2. szám

„Jézus megszánta, kezét kinyújtva megérintet-te, és így szólt hozzá: Akarom, tisztulj meg!”

(Márk 1,41)Dr. Paul Brand, egy huszadik századi orvos-misszionárius először találkozott egy leprás emberrel Indiában, ami nagyon megrendítet-te. A találkozás során a beteget megérintette, és megnyugtatta a lehetséges kezelésről. Erre az érintésre a beteg férfi arcán patakokban kezdett ömleni a könny. Az orvos kísérője erre azt mondta: „Ön megvizsgálta ezt a lep-rást, amit évek óta senki nem tett meg. Ezek az ő örömének a könnyei.”

Az emberek közötti szolgálatában az Úr Jézus is megérintett egy bélpoklos embert. Ennek a férfinak gyógyíthatatlan betegsége miatt az ószövetségi törvény előírta, hogy a közösségen kívül kell élnie. Ha véletlenül egy egészségeshez közel került, kiáltania kellett: „Tisztátalan! Tisztátalan!”, így azok elkerül-hették őt (3Móz 13,45-46). Ennek eredmé-nyeként a férfi hónapokat vagy éveket élhetett emberi kapcsolatok nélkül.

De az Úr Jézusnak ereje és felhatalmazása volt egyetlen szóval az embereket meggyógyí-tania (Mk 2,11-12). Most is szánalommal tel-ve kinyújtotta a kezét, és megérintette ezt a leprás embert, aki megtisztult, a környezete befogadhatta, nem volt többé magányos.

Isten lehetőségeket nyújt számunkra is, hogy szerető és alázatos lelkülettel kapcso-latokat keressünk, hogy megmutathassuk az Ő kegyelmét és együttérzését a bűntől beteg embereknek.

Köszönjük meg az Úr Jézusnak személyes útmutatását a „tisztátalan” emberek iránti szolgálatunkban! Kérjük, segítsen minket,

hogy kövessük példáját és kö-nyörületességét mindennapi

cselekedeteinkben! L. Samra

Az együttérzés ereje

„Énekeljetek az Úrnak új éneket, ...áldjátok az Ő nevét; hirdessétek napról napra az Ő szabadítását!” (Zsoltárok 96,1-2)

Mily nyugalmat ad arra emlékeznünk, hogy Övéi vagyunk gondban,

nehézségben, veszteségben – az éjjel csendes vigyázásaiban –, elkülönítve

mindentől, ami körülöttünk van! Mily kimondhatatlan vigasz Őhozzá emelni szemünket, és ezt mondani: „Te váltottál meg minket, és a Tieid

vagyunk mindörökre!”E. Bennett

„… győzelmes jobbommal támogatlak. …” (Ézsaiás 41,10-13)

Egy kislány először gyakorolta a lépcsőn já-rást. Nagyon aranyos volt, de még annál is bát-rabb, ugyanis senki sem segítette. A gyermek nem tűnt kétévesnél idősebbnek, és a lépcsők kihívást jelentettek számára, amelyet tökéle-tesen teljesített. Mosolyogtam magamban, amint fontolgattam ennek a bátor kislánynak az önállóságát. A gyermek nem félt, mert tud-ta, hogy gondoskodó szülei éber szemmel fi-gyelik, és szerető kezük szükség esetén segít. Sok aggódó és félelemmel telt gyermek meg-nyugszik a szülők erejének ismeretében.

Ez találóan ábrázolja az Úr jóakaratát, aki gyermekeinek segít, amikor életük során bizonytalanságba kerülnek. Tudhatjuk: Isten fogja a kezem, biztonságban vagyok!

A fenti bibliai idézet két „iránymutató” hivatkozást tartalmaz. Isten először is figyel-meztette Izráel ősi népét, hogy ne essen két-ségbe: „Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüg-gedj, mert én vagyok Istened!”

A második „iránymutató” hivatkozásban ismét elmondja, hogy Ő az, aki biztonságot nyújt: „Mert én, az Úr, a te Istened, erősen fo-gom jobb kezedet…”

Nekünk sem kell kétségbe esnünk, mert az Úr támogatásának ígéretei nekünk is szól-nak, amelyeket szükséges újra és újra meghal-lanunk. Az élethelyzetek és embertársaink

megváltozhatnak, de az Úr nem változik!Arthur Jackson

Az Úr keze

& b 43 œ œ œ œSűSzú

rűró

ertö

dővis

D

œ ˙mété

lyénpi,

œ œ œ œki

hullcsia

bávé

rányre

œ ˙béér

get,ted,

- - - - - -- - - - -

& b œ œ œ œTeTe

elel

veve

szettszett

œ ˙bábá

rány,rány,

œ# œ œ œJéJé

zuszus

keke

resres

œ ˙tété

ged.ged.

- - - - - -- - - - - -

& b œ œ œ œMegMint

kérŐ,

dia

azjó

.œ œ ˙er

Pászdőtor,

œ œ œ œminnem

densze

bokret

rát,úgy

.œ œ ˙fá

senját:ki,

- - - - - -- - -

& b n##œ œ œ œUKi

gyancsi

mebá

lyikrány

œ ˙látká

taját

œ# œ œ œazvé

Őrén

báis

ránymeg

œ ˙ká

menját.ti.

- - - - - -- - - - - - -

& ## œ œ œ œEn gem ke res

œ ˙Jé zus,

œ œ œ œvesz ni nem hagy

œ ˙ár ván,- - - - -

& ## œ œ œ œHa meg ta lál

œ ˙vég re,

œ œ œ œha za visz a

œ ˙vál lán.- - - - - -

& ## œ œ œ œHív sze re tő

œ ˙szó val:

œ œ œ œ„Hol vagy ki csi

œ ˙bá rány?”- - - - -

& ## œ œ œ œMeg vált en gem

œ ˙Jé zus

œ œ œ œhul ló vé re

œ ˙á rán.- - - - - -

Sűrű erdő mélyén Szöveg: Túrmezei Erzsébet; dallam: Dusík IstvánAm6 B Am

Gm7 Dm6 Em7/5b

Am6 B

D

Dm

Dm

A7

Dm

Am7

Gm7 D6 A7

D A6 G6 F#6

Hm G A

A6 Hm F#

G D6 Em7 A7 D

D6/4

*

Refr

172019. évi 2. szám

„Jézus megszánta, kezét kinyújtva megérintet-te, és így szólt hozzá: Akarom, tisztulj meg!”

(Márk 1,41)Dr. Paul Brand, egy huszadik századi orvos-misszionárius először találkozott egy leprás emberrel Indiában, ami nagyon megrendítet-te. A találkozás során a beteget megérintette, és megnyugtatta a lehetséges kezelésről. Erre az érintésre a beteg férfi arcán patakokban kezdett ömleni a könny. Az orvos kísérője erre azt mondta: „Ön megvizsgálta ezt a lep-rást, amit évek óta senki nem tett meg. Ezek az ő örömének a könnyei.”

Az emberek közötti szolgálatában az Úr Jézus is megérintett egy bélpoklos embert. Ennek a férfinak gyógyíthatatlan betegsége miatt az ószövetségi törvény előírta, hogy a közösségen kívül kell élnie. Ha véletlenül egy egészségeshez közel került, kiáltania kellett: „Tisztátalan! Tisztátalan!”, így azok elkerül-hették őt (3Móz 13,45-46). Ennek eredmé-nyeként a férfi hónapokat vagy éveket élhetett emberi kapcsolatok nélkül.

De az Úr Jézusnak ereje és felhatalmazása volt egyetlen szóval az embereket meggyógyí-tania (Mk 2,11-12). Most is szánalommal tel-ve kinyújtotta a kezét, és megérintette ezt a leprás embert, aki megtisztult, a környezete befogadhatta, nem volt többé magányos.

Isten lehetőségeket nyújt számunkra is, hogy szerető és alázatos lelkülettel kapcso-latokat keressünk, hogy megmutathassuk az Ő kegyelmét és együttérzését a bűntől beteg embereknek.

Köszönjük meg az Úr Jézusnak személyes útmutatását a „tisztátalan” emberek iránti szolgálatunkban! Kérjük, segítsen minket,

hogy kövessük példáját és kö-nyörületességét mindennapi

cselekedeteinkben! L. Samra

Az együttérzés ereje

Mily nyugalmat ad arra emlékeznünk, hogy Övéi vagyunk gondban,

nehézségben, veszteségben – az éjjel csendes vigyázásaiban –, elkülönítve

mindentől, ami körülöttünk van! Mily kimondhatatlan vigasz Őhozzá emelni szemünket, és ezt mondani: „Te váltottál meg minket, és a Tieid

vagyunk mindörökre!”E. Bennett

„… győzelmes jobbommal támogatlak. …” (Ézsaiás 41,10-13)

Egy kislány először gyakorolta a lépcsőn já-rást. Nagyon aranyos volt, de még annál is bát-rabb, ugyanis senki sem segítette. A gyermek nem tűnt kétévesnél idősebbnek, és a lépcsők kihívást jelentettek számára, amelyet tökéle-tesen teljesített. Mosolyogtam magamban, amint fontolgattam ennek a bátor kislánynak az önállóságát. A gyermek nem félt, mert tud-ta, hogy gondoskodó szülei éber szemmel fi-gyelik, és szerető kezük szükség esetén segít. Sok aggódó és félelemmel telt gyermek meg-nyugszik a szülők erejének ismeretében.

Ez találóan ábrázolja az Úr jóakaratát, aki gyermekeinek segít, amikor életük során bizonytalanságba kerülnek. Tudhatjuk: Isten fogja a kezem, biztonságban vagyok!

A fenti bibliai idézet két „iránymutató” hivatkozást tartalmaz. Isten először is figyel-meztette Izráel ősi népét, hogy ne essen két-ségbe: „Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüg-gedj, mert én vagyok Istened!”

A második „iránymutató” hivatkozásban ismét elmondja, hogy Ő az, aki biztonságot nyújt: „Mert én, az Úr, a te Istened, erősen fo-gom jobb kezedet…”

Nekünk sem kell kétségbe esnünk, mert az Úr támogatásának ígéretei nekünk is szól-nak, amelyeket szükséges újra és újra meghal-lanunk. Az élethelyzetek és embertársaink

megváltozhatnak, de az Úr nem változik!Arthur Jackson

Az Úr keze

18

Egyik nap Dik-Dik és Toto a vízilovat, Bokót figyel-te, amint óriási lábát beleteszi egy tavacskába, és reménykedve néz le a vízbe. A tükörképe rögtön el-tűnt a víz hullámzása és az apró sárörvények miatt.

– Mindig ez történik – panaszolta –, pedig én annyira szeretném látni, hogy PON-TO-SAN milyen vagyok!

Toto, a majom, aki éppen egy kókuszdió feltöré-sével küszködött, figyelte a vízilovat, és hallotta, amit magában motyog: „Szörnyű lenne, ha sze-gény nagynénémhez vagy az unokatestvéremhez hasonlítanék. Nagyon vigasztaló, hogy olyan… hm… mi is az a szó…” Sóhajtása ásítássá vál-tozott, és Dik-Dik elborzadt, amikor meglátta az óriási páratlan fogakat és a szájat, amely hatalmas barlanghoz hasonlított. Arra gondolt, milyen csú-nya Boko orra, különösen a belőle kiálló sörték.

Hirtelen egy ötlet csillant fel Toto majomagyá-ban. Intett Dik-Diknek, és együtt futottak le a víz széléhez.

– Boko, csodálatos fogaid vannak – mondta Toto udvariasan.

Boko pislogott: – Mi t mond-

tál, kicsi majom? Ó, igen, a fogak,

nagyon hasznosak, és…

– Csinosak – mondta Toto gyorsan. – Ha megmutatnám neked,

milyen jóképű vagy, megtörnéd a kó-kuszdiómat a remek fogaiddal?A víziló tocsogva kijött a tóból:

– Eh… jóképű, igen, ezt a szót kerestem. Nagy különbség… eh… ha valaki jóképű, tudod, Toto. Akkor másképpen érzed magad.

Toto bólintott: – Igen. És csodálatos erős lábad van. Nos,

megtöröd a kókuszdiómat? – kérdezte, a lábával türelmetlenül csoszogva.

Boko rápillan-tott tömpe, sáros lábaira.

– És úgy tudok úszni, mint a hal – mondta nem kis büszkeséggel a hangjában. Felemelte az

egyik lábát, majd a másikat, gondosan megvizsgálta, majd azt mondta:

– Az egyik dolog, amit szeretek a lábammal kapcsolatban, hogy látom.

Szép lenne, ha… eh… elfelejtettem… Megmutatod nekem, hogy milyen vagyok pontosan, ugye, Toto? Fogom

látni a szememet és… hm… a fülemet?– Igen! Igen! – mondta Toto le-fel ugrálva. – De

mi lesz a kókuszdióm feltö-résével?

– Ó, igen! Azt akarod, hogy feltörjem neked? Könnyűszerrel megteszem. Tedd a fogaim közé!

Toto úgy tett, és gyorsan félreugrott, mikor az óriási száj összecsapódott.

– Boko, nyisd ki a szád, kérlek – sürgette a kis-majom –, és ne nyeld le a kókuszdiómat!

Amikor a hatalmas száj kinyílt, Toto fürgén ösz-szeszedte a kókuszdió darabjait, amelyek még nem tűntek el, majd hátrált, amikor Boko megszólalt: – Most vigyél el, hogy … hm… lássam magamat!

Toto egy roskadozó, pálmalevélből épült házra mutatott:

– Menj oda be, és nyisd nagyra a szemedet!– Szörnyű nagy sokk lesz az szegény öreg Boko

számára – motyogta Dik-Dik. – Boko, ne… – kezdte.De Boko nem figyelt rá.

Reszketett az izgalom-tól.

A víziló tükörképe

19

Dik-Diknek gyorsan el kellett ugrania a hatalmas láb útjából, amint Boko a ház felé cammogott. Át-ment a résen, ahol valamikor az ajtó volt, nem látott semmi különöset, így tovább préselte magát egy másik helyiségbe, ahol nagy meglepetésére egy má-sik vízilovat látott. Boko összeszorította a szemét, és arra gondolt: „Ó, jaj, milyen ször-nyű, ha valaki olyan csúnya, mint… eh… az ott.” Kissé elmozdult, és a másik víziló eltűnt. „Furcsa – motyogta Boko –, egész biztos, hogy volt ott egy másik víziló.” Lassan meg-fordult, és kiszólt a kismajomnak:

– Nem láttál itt véletlenül… eh… egy másik vízilovat?

Toto feliramodott egy pálmafa tetejére, lenyelte a szájából a kókuszdiót, árnyékot tartott a szeme fölé és körülnézett.

– Boko, nincs itt senki, csak mi! – kiáltotta.– Ah, senki? Tényleg? Biztos vagy benne? Külö-

nös – mormolta Boko –, nagyon szo-kat-lan.Lassan, óvatosan visszament a szobába. A víziló

ismét ott volt. Jobban megnézte. A lábai és térdei nagyon hasonlítottak az övéihez. Egy kellemetlen gondolat kezdett motoszkálni az agyában. Két rémülten kitágult vízilószemet látott. Alatta egy szemölcsös, sörtés, egyáltalán nem jól kinéző orrot. Boko kinyitotta a száját. Az előtte lévő száj is kinyílt.

A dzsungeldoktor állatmeséi - Történetek a vízilóról c. könyv alapján (megjelent az Evangéliumi Kiadónál)

Egy sor óriási fogat látott, mire undorodva szoro-san bezárta a száját. A másik száj is becsukódott. A gondolat az agyában még világosabb lett. Érezte, hogy két nagy vízilókönnycsepp gördül le az arcán. Két nagy könnycsepp gördült le az arcon, amely visszanézett rá.

Dik-Dik, aki kissé hátrébb állt, csendesen megszólalt:

– Boko, ne felejtsd el, hogy igazán nagyon jól úszol.

De Boko nem hall-gatott rá. Egészen közelről nézett a

tükörképére. Lassan forró düh futotta el vízilóagyát.

– Nem! Nem hiszem el! Egyáltalán nem hiszem el! – emelte fel egyik hatalmas lábát, és keményen beletaposott a tükörbe. Különös, éles hang, majd csilingelés hallatszott, utána csend lett.

Boko maga elé meredt. Most már semmi nem nézett vissza rá:

– Ez jobb – sóhajtott. Lassan ingatta a fejét, és mélyen elgondolkodva visszament a folyóhoz: „Pontosan milyen vagyok? Eh… micsoda… hm… ostoba gondolat!” A víz hűvösen és vigasztalóan fogadta. A vízililiom gyökerei a túlsó parton zama-tosak voltak. Lefeküdt a sárba, csak az orrlyukai látszottak a víz színe fölött: „Engem nem nagyon érdekel a tükör” – suhant át az agyán újra és újra.

Kedves Gyerekek!

Nem a tükör volt az, amely nem az igazságot mondta, hanem a víziló fejében levő gondolatok voltak helytelenek. A közönséges tükrök olyannak mutatják az arcodat, amilyen valójában, nem olyannak, amilyennek látni szeretnéd. De van egy nagy Tükör, amelyet Isten adott nekünk: ez a Biblia. Nézz bele, és látni fogod pontosan azt, amit Isten lát, ha a lelkedbe néz. Őelőtte nincs semmi eltakarva,

nincs semmi megváltoztatva, hogy jobbnak látsszon, mint amilyen.

A Bibliában megtaláljátok, hogyan változtatja meg Isten egész életeteket. Választ kaptok benne a kételyeitekre és aggodalmaitok-ra. Megtaláljátok azt az ösvényt, amelyet Isten kifejezetten nektek készített, hogy azt követve úgy éljetek, ahogyan Őneki kedves. A legfontosabb, hogy használjátok ezt a Tükröt, és ne kövessétek a víziló példáját! Tehát mi a legjobb dolog, ami a szokásotok lehet? Az, hogy Isten könyvét legalább olyan gyakran olvassátok, mint

amilyen gyakran a közönséges tükröt használjátok!

Vetés és Aratás20

Karcsi apukája, bár hívő családban nőtt fel, nem tért meg, mégis azt szerette volna, ha gyermeke keresztyén hitben nő fel.

Egyik nap, amikor hazajött a munkából, fele-sége azzal fogadta, hogy Karcsi engedetlen volt. Az apa megszidta a fiút, és beküldte a szobájába gondolkodni. De Karcsi keservesen sírni kezdett, és így szólt:

– Ó, apa, most Isten ezt is be-írta az életem könyvébe! Nem lehetne azt onnan valahogy kitöröltetni?

A családfő kicsit bizonyta-lanul, de hogy megnyugtassa a fiát, így válaszolt:

– Ki lehet töröltetni, de erre talán kérni kellene Istent…

Karcsi kiugrott az ágyból, letérdelt, és apját is erre kérte. Az apa, bár ez szokatlan volt számára, a fia kedvéért megtet-te. Azután Karcsi így folytatta:

– Apa, inkább te imádkozzál értem, te jobban el tudod mon-dani, mint én!

Ezzel csak nőtt az apa zavartsága, de eszébe jutott, hogy ővele is így imádkozott édesanyja valamikor, régen, hasonló helyzetekben. De mielőtt bármit mondhatott volna, a fiú tovább kérdezett:

– Apa, Isten könyvében rólad és a mamáról is van valami? És nektek már megbocsátottak?

A felébredt lelkiismeret hatására az apa szeméből kicsordult a könny, és ahogy feltekintett, látta, hogy a fe-lesége is sír. Majd csendesen így válaszolt:

– Bizonyára.Ezután az anya is mellé-

jük térdelt, és mindhárman imában kérték Istentől bű-neik bocsánatát. Az eltéve-lyedett bárányok hazatértek.

És Isten szélesre tárta karjait, hogy magához ölelje rég várt gyermekeit.

Az élet könyve

212019. évi 2. szám

Történetek a Spurgeon család életéből

22. Túl későn jönni„Emlékezem az Úr tetteire, visszagondolok haj-

dani csodáira.” (Zsoltárok 77,12)Képzeld el azt az esetet, amikor az istentiszte-let megkezdődik, de aztán hallod, hogy nyílik az ajtó, és bejön valaki. Nem telik el pár perc, megint nyílik az ajtó, megint bejön valaki. Mit tennél ilyenkor? Valószínűleg óvatosan körül-néznél, hogy lásd, ki jön be késve.

Egyik alkalommal, amikor Spurgeon vezet-te az istentiszteletet, egy sor ember jött be kés-ve a terembe. Azt is látta, hogy ilyenkor sokan körülnéztek, hogy lássák, ki a későn érkező. Egy idő után aztán így szólt: „Nos, kedves ba-rátaim, mivel annyira érdekel benneteket, hogy ki lép be késve a terembe és engem is zavar, amikor körülkémleltek, így ezután, ha nincs el-lene kifogásotok, minden késő személyt bemu-tatok nektek, aztán csak rám kell figyelnetek, és udvariatlanok sem lesztek velem szemben.”

Az emberek nagyon zavarba jöttek ettől a megjegyzéstől. Ezután nem sokkal később ki-nyílt az ajtó, és egy férfi lépett be. Az emberek szégyellték magukat, és nem fordultak meg. De – amint megígérte – Spurgeon így írta le a be-lépőt: „Egy úr érkezett, és levette a kalapját.” Majd pontosan leírta, hogy néz ki ez a férfi. Aztán megint bejött valaki, de az emberek már megtanulták a leckét. Egyszerűen megértették, hogy milyen mélyen érintené a prédikátort, ha nem Isten imádatára és az Ő Igéjének a meg-hallására koncentrálnának.

Hasonló helyzetben, törekednünk kell arra, hogy az istentiszteleten mindig az Igére kon-centráljunk, ahogy a zsoltáros leírta.

23. Nincs menetjegy„Ugye öt verebet adnak két fillérért: mégsem fe-

ledkezik meg közülük egyről sem az Isten. … Ne féljetek, ti sok verébnél értékesebbek vagytok!”

(Lukács 12,6-7)Egyik nap Spurgeon hazafelé utazott vidéki szolgálatáról, és kényelmesen elhelyezkedett a vonatfülkében, és elkezdte keresni a menetje-gyét. Minden zsebét végigkutatta, de nem ta-lálta. Biztosan elveszítette.

A fülkében utazott egy másik utas is, és lát-ta, amint Spurgeon nagyon keres valamit. Meg is kérdezte, hogy mit veszített el. Spurgeon el-mondta neki, hogy a menetjegyét keresi, de se-hol sem találja, és még súlyosbítja a helyzetet, hogy nincs nála pénz, valószínűleg mind betet-te a perselybe. Ezután így szólt a férfihoz:

– Különben egyáltalán nem aggódom. Az én Uram szolgálatában vagyok úton, és biztos, hogy minden a legnagyobb rendben lesz. Isten mindig gondoskodott rólam, kicsi és nagy dol-gokban egyaránt.

Úgy tűnt, az utast nagyon érdekli, amit Spurgeon mond, és az út többi részében élénk beszélgetést folytattak. Egy idő után közeledtek ahhoz a megállóhoz, ahol Spurgeonnek le kel-lett szállnia. De ebben a pillanatban belépett a kalauz a fülkébe, és kérte a jegyeket. Mit fog most Spurgeon tenni? Ekkor észrevette – amin nagyon csodálkozott –, hogy a kalauz sapkájá-hoz emelt kézzel köszöntötte az utastársát.

– Minden rendben, William! – szólt oda neki a férfi. A kalauz még egyszer szalutált, és el-hagyta a fülkét. Spurgeon nem egészen értette, hogy mi játszódott le előtte, és megjegyezte:

– Mégis különös, hogy a kalauz nem kérte a jegyemet.

De utastársa így válaszolt neki:– Egyáltalán nem különös, Spurgeon úr.

Ez csak annak a bizonyítéka – amit eddig el-mondott nekem –, hogy Isten a kis dolgokban is gondoskodik önről. Én ugyanis a vasút ve-zérigazgatója vagyok. Isten rendezte úgy, hogy itt legyek, és segítsek önnek. Én tudtam, hogy ön nem potyautas, és nagy örömömre szol-gált, hogy ilyen szerencsés körülmények között megismerhettem, és beszélgethettünk.

Isten gondoskodik azokról, akik bíznak benne – méghozzá néha szokatlan és különös módon. Jézus is erre tanít bennünket, a fent idézett igeversekben.

Mark Roberts www.dayone.co.uk(Folytatjuk.)

212019. évi 2. szám

Vetés és Aratás22

1. Lényeges isteni alapelv az őszinteségMint hús-vér emberek megvalljuk, hogy ez

nehezünkre esik, mert nem látunk bele az em-berek szívébe – ahogy egykor Urunk. Csak Ő ismeri indokainkat, érzéseinket, látásmódun-kat. Mi csak kívülről látjuk embertársainkat, és még a legőszintébb jóakarattal sem tudunk maradéktalanul együtt érezni velük.

Egy kínai közmondás így szól: „Tartalékold befolyásod tartós kapcsolataidra, más esetek-ben elegendő, ha irgalmasságot gyakorolsz.”

De a mi nagy Istenünk abszolút őszintesége és mélységes irgalmassága világosan áll előt-tünk a Bibliában. Álmélkodhatunk jóságán, hosszútűrésén és kedvességén. Megfigyeljük különböző megszólításait, beszélgetéseit, kap-csolatait, ahogyan az egyénekhez, a néphez és a gyülekezethez szólt.

2. Ahogyan Ő bánik velünk, abból tanuljuk meg, hogyan bánjunk egymással

De a helyes kapcsolatok megvalósításában az Úr Jézus ugyanígy követendő példa előt-tünk: „…tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű…” (Mt 11,29) Urunk és Mesterünk nyíltan és őszintén beszélt tanítványaival: „Miről beszélgettetek egymással útközben?” (Lk 24,17) Egy másik alkalommal így szólt Simonhoz: „…van va-lami mondanivalóm neked” (Lk 7,40); vagy Tamáshoz: „Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd meg a kezeimet!...” (Jn 20,27) Milyen finom érzéke volt Jézusnak arra, hogy éppen akkor mire van szüksége a tanítvá-nyainak. És mennyire odaillő módon bánt a sok beteggel és segítségért hozzá folyamodóval! Mi-lyen irgalmas a mi Urunk, hogyan találja meg a hangot minden egyes személlyel! Nem valami-lyen séma szerint cselekedett, hanem minden-ben az Atya akaratát követte. Mindig valami új,

mindig valami más, kinek akkor éppen mire volt szüksége.

Hogy barátságosan gondolunk-e egymásra, vagy hogyan beszélünk egymásról, az messze-menően attól függ, hogyan ítélem meg a másik embert éppen abban a helyzetben; és még sok minden mástól is. Nem kerülhetjük ki Isten központi mondanivalóját ezen a téren sem. Így szólt már Sámuelhez is intve és figyelmeztetve: „Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van” (1Sám 16,7). Urunk nem a keretet nézi, hanem a képet. Vagy-is belső indítékainkat, szándékainkat.

Az 1Sámuel 17-ből például kiderül, mennyi-re használhatatlan volt Isten számára Eliáb, Isai legidősebb fia, akit pedig Sámuel kiválasztott volna, hogy Izráel királya legyen. Mit használt Eliáb deli termete? Góliáttal szemben gyávának bizonyult, öccsével szemben pedig gőgösnek; csak önmagában bízott, és nem Istenben. Dá-vid viszont közösségben élt Istennel, és ebből merítette bizalmát. Góliátnak sem annak is-tenkáromló stílusában felelt: „...én a seregek Urának... nevében megyek ellened, akit te ki-csúfoltál” (45. v.). Istenben való bizalma tölti el bátorsággal, erővel, biztonsággal, harci kedvvel. Istennel való rejtett, a lélek csöndjében meg-valósuló közössége teszi képessé Dávidot arra, hogy helyesen lássa Góliátot.

És nem ugyanilyen látás vezeti-e Barna-bást akkor, amikor Sault választja ki – aki-ről nem hitték el, hogy tanítvány – mindenki más előtt társának, és viszi el a testvérek-hez, hogy azok is be-fogadják őt? (vö. Csel 9,26-28) Nem ő segíti-e abban is, hogy ott a hí-

vők közösségében szellemileg növekedjék? És ebben nem valami célzatos optimizmus vezérli, hanem az Úrral megélt közössége, aki megnyit-ja szemét mások helyes értékelésére.

3. Aki őszintén akar szólni és gondolkodni, annak megadja azt Isten

Hát nem adta-e meg nekünk is – Isten gyer-mekeinek – ezt a képességet a Szent Szellem gyümölcseként? (vö. Gal 5,22,23) Ahol Isten Szelleme munkálkodik, ott nem kap helyet

Egymásról barátságosan beszélni és gondolkodni

232019. évi 2. szám

Először légy te magad mindenestől Krisztusban, csak azután cselekedj

mindent Krisztusért! Ahhoz, hogy hasznos eszközök lehessünk mások helyreállításában, először magunkat

vizsgáljuk meg. Az alázatos önvizsgálat óvatossá és tapintatossá tesz

mások megítélésében.C. H. Spurgeon

az emberi, a testies gondolkodás és beszéd. A Szent Szellem hatása magában foglalja a szíves-séget is. Isten Szelleme munkálja ezt bennünk, föltéve, hogy engedelmeskedünk neki.

4. A kellő időben kimondott szó!A másik, amiért Dávid a Zsoltárok 141,3-ban

imádkozik: „Uram, tégy zárat a számra, őrizd ajkaim nyílását!” A szellemi növekedéshez ugyancsak hozzátartozik beszédünk és gondol-kodásunk fegyelmezése is. Igaz, amit a Szent-írásban olvasunk, hogy ugyanaz a forrás nem csörgedeztet egyszerre édeset és keserűt (vö. Jak 3,11). De a mi belső énünk nem ennyire tudatos. Ha azt akarjuk, hogy énünk forrásából „édes” víz csörgedezzék, akkor azt a csatornát kell megnyitnunk. És itt van a probléma! Min-dig a jót akarjuk meríteni Isten mérhetetlen gaz-dagságából, amikor gondolkodunk és szólunk? Hamarosan rájövünk: akaratunkon múlik az is, hogy a gonoszt ne tűrjük el. Akinek gyógyító és mérgező nyílvessző is van a kezében, annak a mérgezettet el kell hajítania, hogyha a másikkal gyógyító hatást akar elérni.

Milyen gyakran várják tőlünk felebarátaink a segítő, jó szót. Régi szabály, de ma is érvényes: aki elítéli a rosszat, ismerje el a jót is! Nem csak a gyerekek várják, hogy elismerjük, ha jót cselekszenek. A dicséretet sem tőlük, sem má-soktól nem szabad megtagadnunk. Hogy mit mondjunk, azt az írásból kell megtanulnunk. A Szentírás párhuzamba állítja az egymást köl-csönösen építő beszédet és az egymással való közösséget. Mint ahogy mennyei Atyánk a kellő időben adja az esőt, hogy termést hozzon a föld, úgy kell a kellő pillanatban kimondanunk egy-másnak a megfelelő szót, amellyel segíthetünk. (vö: Róm 15,1-7)!

B. Böttger

Megbocsátás2018. január 30-án több mint harmincnyolcévi rabsága után M. Alexandert kiengedték a börtönből, mert a DNS-bizonyíték alapján ki-derült, hogy ártatlan. Amikor közölték vele az eredményt, bámulatos megbocsátást ta-núsított. „Nem lehetünk dühösek – mondta. – Túl kevés az időnk ahhoz, hogy dühösek legyünk.”Alexander szavai elgondolkoztathatnak ben-nünket. Ha az igazságtalanság harmincnyolc évet elrabolna az életünkből, és lerombolná a jó hírnevünket, valószínűleg nagyon dühösek lennénk. Habár Alexander sok szívfacsaró évet töltött el a tévedésen alapuló vád miatt, a gonosz nem tette tönkre. Ahelyett, hogy erejét bosszúállásra fordította volna, végrehajtotta Péter apostol utasítását: „Ne fizessetek a go-noszért gonosszal …” (1Pt 3,9) De az Úr Jézus ennél is tovább megy: „Szeres-sétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket (Lk 6,27). Majd hozzá-tette: „Ha azokat szeretitek, akik szeretnek titeket, mi a jutalmatok? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik” (Lk 6,32). Bocsássunk meg azoknak, akik igazságta-lanul, rosszul bántak velünk. Anélkül ajánl-hatjuk őket Isten kegyelmébe, hogy kifogá-sokat keresnénk gonosz cselekedeteikre. A keresztfán az Úr Jézus a mi bűneink miatt szenvedett, hogy kegyelemben részesüljünk, és ezt még azokra is kiterjesszük, akik sérel-met okoztak nekünk. Miért mutassuk ki ezt a természetfeletti sze-retetet? Mert

megmutathatjuk vele a világnak mennyei Atyánk szívét.

Az Úr Jézus ezt is mondta: ha szeretitek el-lenségeiteket, „…a Magasságos fiai lesztek, mert Ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt. Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas” (Lk 6,35-36). Ahogy Péter apos-tol megjegyezte: „…hiszen arra hívattatok el, hogy áldást örököljetek.” Ha áldjuk ellensége-inket, önmagunk részesülünk áldásban. Ilyen az evangélium ellentmondásosnak tűnő isteni igazsága.

Tim Gustafson

Vetés és Aratás24

Ha kisgyermekeid vannak, egy dolgot biztosan tudok rólad: fáradt vagy. Valószínűleg már hetek vagy akár évek óta nem aludtad ki magad, a gyü-lekezetbe járásnak már a gondolata is fárasztónak, csüggesztőnek és kivitelezhetetlennek tűnik. Vé-gül, amikor mindezek ellenére vasárnap mégis elcipeled kimerült családodat, a gyerekek nem maradnak egy helyben, te pedig nem hallod az istentiszteletet. Az egész annyira nehéz! Így tehát minden vasárnap reggel görccsel a gyomrodban ébredsz. Maradjunk vagy menjünk? És fennáll annak a veszélye, hogy nem mentek.

Elszomorít, ha azokra a szenvedő szülőkre gondolok, akik azért nem járnak tovább gyüle-kezetbe, mert túlságosan nehéz nekik. Azonban nemcsak nektek, hanem a gyerekeitek számára is létfontosságú, hogy túltedd magadat a kimerült-ségen, és a rangsorban előre helyezd a gyülekeze-tet. Megértem, hidd el, én is voltam ebben a hely-zetben. Több, mint tíz évig jártam gyülekezetbe kialvatlan állapotban. A legkisebb gyermekünk, aki most 4 éves, életében jóformán egy éjszakát sem aludt végig. A gyerekeim között vannak olya-nok, akik szoronganak az édesanyától való elválás miatt, emiatt nem tudjuk a gyermek istentisztele-ten egyedül hagyni őket. Nem emlékszem olyan időszakra, amikor elejétől a végéig végig-hallgattam egy istentiszteletet. A szenvedés nagyon is valósá-gos számomra minden héten. Az otthon maradás gondolata minden vasárnap megfordul a fejemben, mert nagyon fá-radtnak érzem magam, és így könnyebb lenne. Bár lelkészfe-leség vagyok és misszionárius, mégis sokszor inkább marad-nék otthon pizsamában, mi-közben palacsintát reggelizek. És mégis tudom, mennyire fontos mindannyiunk számá-ra, hogy elmenjünk.

Íme, az öt indok:1. Nemcsak magatok miatt

mentekAmikor szülővé válunk, többé nem csupán

magunknak élünk. Szülőként többé nem csu-pán magatokért mentek a gyülekezetbe, hanem a gyerekeitek miatt is. Ha hiányzik belőlem az erő, hogy elinduljak, akkor megteszem az ő érdekük-ben. Milyen üzenetet közvetítek feléjük azzal, ha otthon maradok? Azt, hogy a gyülekezet nem fontos, nem elsődleges, hogy fáradtnak lenni azt jelenti, Isten népe nem éri meg az erőfeszítést.

Hadd tisztázzak valamit: a gyülekezetbe járás önmagában nem tesz sem engem, sem a gyereke-imet keresztyénné. De erősít bennünket, és báto-rítja a többieket, mivel bekapcsol Isten népének je-lenlétébe. Ez pedig megfizethetetlen. A rendszeres heti részvétel fejleszti a családi szokásrendet, me-lyet remélhetőleg továbbfolytatnak majd gyereke-ink is, amikor felnőnek. Minden, amit teszünk, üzenettel bír a gyerekeink számára. Gyülekezetbe járni hétről hétre ezzel az egyszerű üzenettel bír: Isten az első ebben a családban.

2. A gyülekezet több, mint a vasárnapi istentisztelet

„Úgysem hallom az igehirdetést. Akkor mi ér-telme?” Talán hallottad vagy te magad is hangoz-tattad már ezt a kifogást. Bár a gyülekezeti alkal-mak nagyobbik részét az igehirdetés teszi ki, de

nem az egyedüli részét. Életed ezen időszakában nem biztos, hogy túl sok igehirdetést tudsz végighallgatni. Ez tényleg nem könnyű, de Isten Igéje hatal-mas! Még a „leharcolt” elmébe is képes behatolni.

És más jó indok is van a gyülekezetbe járásra. Együtt énekelni az egész gyüleke-zettel rendkívül bátorító. Fel-emeli a lelket, ha a test fáradt is. A gyülekezet bátorítást ad a barátok és a testvérek által, amikor közösségben vagyunk velük az istentisztelet előtt vagy után.

Öt indok, amiért kisgyermekkel is érdemes gyülekezetbe járni

252019. évi 2. szám

3. A jelenléted bátorít másokatHívőként néha pusztán a jelenléted bátorító le-

het a többi hívő testvér számára. Ha mást nem is, az igehirdetőt biztosan bátorítja, aki egész héten hűségesen készül a prédikációra, hogy elmondja Isten Szavát neked is. Nemcsak befogadó vagy, aki feltöltekezik a gyülekezeten kívüli életre, hanem jelenléteddel te magad is hozzájárulsz az alka-lomhoz. A fiatal, kimerült családok látványa, akik mégis hétről hétre ott vannak a gyülekezetben, erős bátorítást ad a gyülekezet többi részének.

4. Azok, akik abbahagyják a gyülekezet-be járást, nem mindig térnek vissza

Gyakran hallok szülőket így beszélni: „Most túlságosan nehéz. Várunk pár évet, és visszajö-vünk, amikor a gyerekek kicsit már idősebbek. Egyébként is túl fiatalok még ahhoz, hogy ez szá-mítson nekik.” Bármennyire komolyan gondolják elhatározásukat, amikor abbahagyják a gyüleke-zetbe járást, a valóság sokszor az, hogy legtöbben hosszú ideig vagy egyáltalán nem térnek vissza. A szokásaik változnak, a prioritásuk is változik, és végül természetessé válik, hogy nem járnak gyü-lekezetbe. Milyen könnyű elsodródni lassacskán az Atyától, aki velünk szoros közösségre vágyik! Talán azt gondolod, ez veled soha sem történhet meg, de a világ és a Sátán minden alkalmat meg-ragad, hogy az igazságosság ösvényéről letérítsen.

Másrészről a szokások hatásos tanítóeszközök a gyermekeink számára. Még ha nem értik is, hogy mi történik, akkor is tanulnak. Azt is meg-tanulják, ha a gyülekezet nem számít, és azt is, ha a gyülekezet az első. Mi a vágyunk, melyikben higgyenek, amikor felnőnek?

5. A „kevés” gyülekezet is jobb annál, mintha nincs gyülekezet

Első kézből ismerem annak nehézségét, ha olyan gyerekeid vannak, akik nehezen válnak le a szüleikről. Legidősebb gyerekünk minden al-kalommal sírni kezdett, mikor bekanyarodtunk a gyülekezet felé vezető útra, és ez már másfél éves korában így volt. Jelenleg a legfiatalabb nem akarja, hogy egyedül hagyjam, nem szereti a többi gyereket, és a fel