Senki sem sziget 561

Sulpicius Severus és a Vita Martini (tanulmány) 562Szent István király Intelmei (tanulmány) 574Szekfű Gyula és az esztergomi Katolikus Nyári Egyetem (tanulmány) 581Stróbl Alajos egyházművészeti alkotásai (tanulmány) 589

Mágia; Fölfedezni a nem láthatót (versek) 594Tavasz előtt; Az ajtó (versek) 596áldás; magántulajdon; mint (versek) 597Innen el (próza) 599ha létezik; polaroidba fagyva (versek) 603Valahol Budapest; Új világ (versek) 605Két Lászlóffy (tanulmány) 606Gyöngyöm, Jakab Testvér! (próza) 615azon a napon (vers) 617

Albert Zsuzsával 618

Lét – szemlélet – cselekvés. Gondolatok korunkértelmiségi kereszténységéről 624

Százötven variáció a lélek állapotaira. Vörös István: Százötven zsoltár 629

(részletes tartalom a hátsó borítón) 633

LUKÁCS LÁSZLÓ:

SÁGHY MARIANNE:GLOVICZKI ZOLTÁN:

MONOSTORI IMRE:

PROHÁSZKA LÁSZLÓ:

VÖRÖS ISTVÁN:BABICZKY TIBOR:

MURÁNYI ZITA:RŐHRIG ESZTER:GYUKICS GÁBOR:

TURCZI ISTVÁN:POMOGÁTS BÉLA:

KISS ADÉL ELEONÓRA:RÁKÓCZI PIROSKA:

TÜSKÉS ANNA:

GERE DÖMÖTÖR –KISNÉMET LÁSZLÓ:

SZALAGYI CSILLA:

81. évfolyam VIGILIA Augusztus

SZÉP/ÍRÁS

A VIGILIA BESZÉLGETÉSE

NAPJAINK

KRITIKA

SZEMLE

Senki sem sziget„Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens egy darabja,része az egésznek; ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz ke-vesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaidházát, vagy a te birtokod. Minden halállal én leszek kevesebb, mertegy vagyok az emberiséggel. Ezért soha ne kérdezd, kiért szól a ha-rang: érted szól.” E sorokat nem válságokkal terhelt napjainkbanírták, hanem háromszáz évvel ezelőtt. John Donne angol költő szavaimégis talán ma váltak különösen aktuálissá. Az idézetet a másodikvilágháború elején Hemingway tette ismertté, Akiért a harang szólcímű regényével, amelyben a spanyol polgárháborút örökítette meg.

Az idézet azonban nemcsak a szétforgácsolódó emberiség, az egy-más ellen acsarkodó emberek, csoportok, országok önpusztító ha-lálának vészjósló lélekharangját kongatta meg, hanem egy szebb jövőtávlatainak keresésére is ihletett. Thomas Merton híres könyvénekcíme is Donne-t idézi: „Senki sem sziget”. Ezt írja: „Minden emberhozzám tartozó részecske, hiszen én is része, tagja vagyok az em-beriségnek. Minden keresztény a saját testem egy darabja, mert mimind tagjai vagyunk Krisztusnak.” Ellentétes a keresztény lelkülettel,ha valaki faja, vallása, bőrszíne alapján bárkit is kirekeszt az embe-riség nagy családjából — bármilyen megokolással tegye is. A törté-nelmi példák intenek: az ilyen ideológiák tragédiákat idéznek elő.

Ugyanebben az időben vázolja fel a kozmikus fejlődés hatalmasköltői vízióját Teilhard de Chardin. Az evolúció az emberben új iránytvesz. Értelmével meghódítja ugyan a kozmoszt, ezt azonban csak azegymásért és egymással vállalt közösségben tudja megtenni, amely-nek végcélja, „Ómega-pontja” a mindent átölelő szeretet, Krisztus.Ahogy Henri de Lubac mondta róla: „Teilhard pontosan abban az órá-ban jött, amikor az emberiség tudatára ébred annak, hogy sorsa kö-zös.” Teilhard szerint: „A Világ félelmetes méretű nagysága lassacs-kán felfelé összpontosul, míg majd szeretve vonzó energia-fókuszbanátalakul. (…) Akkor majd minden ember megérti, hogy bármikor ésbármilyen nehéz helyzetben nemcsak szolgálhatja, de minden do-logban szeretheti is a fejlődésében szeretettől terhes világegyetemet.”

Gyönyörű a fejlődésnek e végtelen távlata, de kérdés: nem csu-pán jámbor álmodozás mindez? Mi valósítható meg ebből a „valóvilágban”, amelyben mintha erősebbnek bizonyulnának a széthú-zás, az ellenségeskedés, az egyéni vagy csoportos önzés erői? Felülről,a kozmoszból nézve a Föld csodálatosan változatos, oszthatatlanulegyetlen világ. Idelenn, alulról nézve: mindenfelé népek és törzsek,politikai és gazdasági érdekek feszülnek egymásnak, ádáz küzde-lemben. Eljut-e valaha az ember annak felismerésére, hogy sorsa kö-zös: mindenki ugyanannak a bolygónak része, csak összefogva jut-hatunk előbbre?

LUKÁCS LÁSZLÓ

561

Sulpicius Severusés a Vita MartiniI. Szent, szerző, szentéletrajz

„Úgy vélem, hogy hasznos munkába fogok, ha a szent ember éle-tét a jövő nemzedékek számára példaképül megírom” — írjaSulpicius Severus a Vita Martini elején olyan lehengerlő Livius-pa-rafrázissal,1 amivel nemcsak hősét írja bele a római történetírás leg-nemesebb hagyományába, hanem egyúttal Rómát is kiiktatja a his-toriográfia témái közül. Egy ember élete felülmúlhatja a Várostörténetét? Sulpicius előre látta a jövőt: a 4. század után már senkisem írt a „római nép dolgairól” (res populi Romani), annál többen aszentek életéről (uitam sanctissimi uiri). A szent ember életrajza lettaz a történet, amit mindig érdemes volt megírni: semper quidemoperae pretium fuit illustres sanctorum describere uitas, mint Clairvaux-iBernát mondja egy utolsót csavarva Liviuson.2 Sulpicius kijelenté-sében még egy nagyon lényeges dologra figyelhetünk fel. A mély-ségesen kiábrándult Liviusszal ellentétben, aki azért ír a múltról,hogy meneküljön a méltatlan jelentől, a keresztény író magabiztosderűlátással jelenti ki egy kortársáról, hogy milyen jó róla írni!

Ki ez a szerző, aki a 4. század végén forradalmasítja a hagiográfi -át, és megírja a latin irodalom legnagyobb könyvslágerét, melyneknépszerűségét a középkorban csak a Biblia múlta felül? Miért írjameg Szent Márton életét, és mit ír meg benne? Tanulmányom Sulpi -cius Severust, a szerzőt és a Vita Martini műfaját és narratív szerke -zetét mutatja be, különös tekintettel a „szerzetespüspök” modell jénekmegalkotására és jellemzőire.

Sulpicius Severus egy életrajzot, három levelet3 és egy párbeszédesformában íródott csodagyűjteményt4 írt Szent Mártonról (ezeket aszövegeket a középkorban összegyűjtve hagyományozták és Marti -nellusnak nevezték5); emellett egy üdvtörténeti műve (világkróni-kája)6 maradt fenn. Márton tours-i püspök a feltűnően gra fo mánkéső antik episzkopátus egyetlen tagja, aki nem hagyott hátra sem-miféle írásos dokumentumot maga után. Író és szent alakja írott for-rásainkban egybefonódik: mindent, amit Mártonról tudunk, Seve -rus tól tudjuk, és sok mindent, amit Severusról tudunk, a Mártonrólszóló írásaiból tudjuk meg. A Martinellusból és Nolai Szent Paulinusleveleiből7 következtethető ki, hogy az aquitaniai arisztokrata csa-ládból származó Sulpicius Severus (360?–420?) a tanárairól híres8

burdigalai (Bordeaux) szónokiskolákban tanult9 — az itteni rétorokírták az új, konstantini rendszer dicshimnuszait,10 és nevelték a

SÁGHY MARIANNE

A szerző történész, a CEUMedievisztika Tanszék, va-lamint az ELTE Középkoriés Kora Újkori EgyetemesTörténeti Tanszék egyete-mi docense.

1Vita Martini 1, 6: „Undefacturus mihi operae

pretium uideor si uitamsanctissimi uiri exemplo

aliis mox futuramperscripsero.” Saját fordí-

tásom (a továbbiakban:VM). Vö. Titus Livius: Aburbe condita, I. 1: „Hogyhálás munkába fogok-e,ha a Város alapításától

kezdve megírom a rómainép történetét, nem tudom

biztosan, de ha tudnám,sem merném állítani.”

Titus Livius: A római néptörténete a Város alapítá-

sától kezdve. (Ford. KisFerencné.) Helikon, Buda-

pest, 1986, 3. A magyarfordító, Borián Elréd OSBsajnos nem vette észre a

Livius-utalást, és így fordít-ja a mondatot: „Ezért úgy

vélem, hogy az én művemjutalma az lesz, ha a szent

életű férfi életét másokszámára eljövendő példa-képül megírom.” Sulpicius

Severus: Szent Mártonélete. (Ford. Borián Elréd

OSB és Reichard Aba

562

trónörökösöket11 —, itt kötött életre szóló barátságokat és futott beszép ügyvédi karriert. Bordeaux azonban nemcsak „kormányszó-vivőket” nevelt, hanem a Szentföld első latin zarándokait is: ide-valósi volt az az ismeretlen utazó, aki 333-ban indult Jeruzsálembe,és pontosan rögzíti útinaplójában, hogyan jutott el ide,12 és az aSilvia/Etheria/Egeria nevű apáca is, aki a 380-as években utaztabe a Szentföldet és Egyiptomot.13 Sulpicius Severus legjobb barátjaNolai Szent Paulinus, Aquitania leggazdagabb földesura volt, aki-nek birtokai Bordeaux-tól Barcelonáig húzódtak. Sulpicius konzulicsaládba nősült, gyermekeiről nem tudunk. Felesége nevét nem, deanyósáét ismerjük: Bassula támogatta veje irodalmi ambícióit, sőtaszkéta elköteleződését is. 395-ben, felesége halála és barátja, Pauli -nus látványos megtérése után Sulpicius mindinkább úgy érezte,hogy keresztényként „idegen a világon”.14 Paulinus példájára le-mondott világi karrierjéről és vagyonáról, hogy gascogne-i villá-jába visszavonulva Istennek tetsző életet éljen. Paulinus és Sulpiciusmegtérése látszólag a római hagyományt követte: évszázados szo-kás volt, hogy a cursus honorumot végigjárt tisztségviselők életükderekán megkönnyebbülten hagyták ott a forum zsivaját és a poli-tika negotiumát, hogy vidéki birtokaik rusztikus örömeit élvezzék,és ott tevékeny/vallásos semmittevésbe (otium) merüljenek.15 A 4.század végén azonban már sem a római villa,16 sem az otium nemvolt a régi: Paulinus és Sulpicius gyökeresen felforgatják a villa-gazdaság hierarchiáját, amikor rabszolgáikat a krisztusi egyenlő-ség nevében felszabadítják és háztartásukat kolostorrá alakítják át,ahol ők szolgálják szolgáikat: „Előkészíted magadnak a szállást kiscelládban és rabszolgáid társaként nem mint családfő húzódsz há-zadba, hanem mint idegen napszámos és hontalan béres, az Úrnaka közösen kikönyörgött szállásért felebarátaid testi és lelki szolgá-latával fizetsz.”17

Sulpicius örökölt birtokait eladta, csak a Toulouse és Narbonneközött fekvő Primuliacum haszonélvezetét tartotta meg magának;a villagazdaság tulajdonjogát a helyi egyházra íratta. Primuliacum -ból szerzetesi paradicsomot varázsolt, amihez gazdag anyósától,Bassulától kapott anyagi támogatást, aki lelkileg igen közel állt hoz -zá, mint „Krisztus társörököse”.18 Noha hátat fordított a világnak,Sulpicius nem szakadt el a világtól: „aszketerionja” a keresztényszer zetesek fontos állomáshelye lett, ahol nyüzsögtek a Jeruzsá lem-ből és Egyiptomból visszatért rokonok, zarándokok és hírvivők, aszegények és az idegen látogatók.

Abban, hogy Sulpicius megírta a Vita Martinit, Nolai Szent Pau -linusnak oroszlánrésze volt. Paulinus nemcsak az utolsó nagy latinköltő volt, hanem „mellékesen” a világirodalom két remekművének,Szent Ágoston Vallomásainak és Sulpicius Szent Márton-életrajzá nakaz ihletője is.19 Paulinus 395 óta egy temetőben élt Nola mellett, ésleginkább az érdekelte, hogyan lesz az ember teljesen Istené. 396-banküldött egy levelet Alypiusnak, melyben a saját és Ágoston megté-

OSB.) Bencés Kiadó,Pannonhalma 1998, 19.

(Újabb kiadás: 2016.)

2BernardusClarauallensis:

Vita Malachi 1. In:Sancti Bernardi opera

omnia III, 307. EditionesCistercienses,Roma, 1963;

Bernard de Clairvaux:Éloge de la nouvelle

chevalerie. Vie de saintMalachie. Cerf,

Paris, 1990, 84.

3VM, lásd fentebb,1. jegyzet. Havas László

a Vita Martini latinszövegét saját bevezető-

jével és JacquesFontaine jegyzeteinek

magyar fordításávaladta közzé: Sulpicii

Severi Vita Sancti Martini.In: Keresztény latin írók.

Egyetemi Nyomda, Debrecen, 2004, 357–448.

4Sulpice Sévère:Gallus. Dialogues sur les„vertus” de Saint Martin.

Cerf, Paris, 2006.

5Az első MartinellustPerpetuus állíthatta össze

az 5. század közepénSulpicius műveiből, ésbocsátotta Petricordiai

Paulinus rendelkezésére.

6Sulpice Sévère:Chroniques. Cerf, Paris,

1999. Magyarul: Világtör-ténet, 38 (2016), ford.

Barabás Gábor.

563

réséről faggatta.20 Alypius válasza nem maradt fenn, Ágostoné igen.Paulinus ekkor már jó tíz éve ismerte Márton tours-i püspököt, aki-vel 386-ban futott össze Vienne-ben.21 Sulpiciust is ő mutatta beMártonnak valamikor a 390-es években. A találkozás óriási hatástgyakorolt az ügyvédből lett aszkétára. A jó hétszáz kilométeres tá-volság dacára Sulpicius évente többször is felkereste a tours-i püs-pököt, akivel kölcsönösen megszerették egymást: „Ó, igazában le-írhatatlan férfiú! Buzgó hitű, irgalmas és emberszerető, mely erénymanapság ebben a hideg korban még a szent férfiakban is kihűl,őbenne azonban napról napra folyton növekedve mindvégig meg-maradt. Ezt a jóságát én különösen is élvezhettem, mivel méltatlan-ságom és érdemtelenségem ellenére különleges módon szeretett.”22

Arról, hogy Márton életrajzát Paulinus „rendelte meg” Sulpi -ciusnál, a Vita Martini tanúskodik, feltűnően nem a dedikációban,23

hanem a mű végén. Felidézve az életrajz keletkezéstörténetét, Sul -pi cius elmeséli, hogyan kereste fel Mártont, hogy meginterjúvolja.Ez a fejezet nemcsak arról tudósít, hogy Severus az „oral history”egyik úttörője, hanem arról is, hogy milyen meghatározó szerepevolt mindebben Paulinusnak. Amikor Severus azt írja, hogy magaMárton állította a keresztények elé Paulinust, a nolai temetőben élővilági aszkétát példaképként (amiben talán van némi okunk kétel-kedni), ezzel nem kevesebbet tesz, mint hogy a tours-i püspök általszentesíti azt a furcsa és szokatlan életformát, amiért tíz évvel ko-rábban Priscillianust például kivégezték. A késő antik retorika ésetikett szabályai szerint egyszersmind művének patrónusát is meg-nevezi, aki nem más, mint Paulinus: „Amikor egyszer hallottam hi-téről, életéről és erényéről, vágy támadt bennem, hogy lássam, ésörömmel szántam rá magam a zarándoklatra, hogy felkeressem,részben azért is, mert már erősen élt bennem az a szándék, hogymegírjam az életrajzát. Tőle magától tudakozódtam, amennyire kér-dezni lehetett, másrészt azoktól értesültem a történtekről, akik tanúivoltak vagy tudtak róluk.

El se hinnék, hogy mekkora alázattal és milyen szívélyesen fo-gadott! Nagyon szerencsésnek tartotta magát, és örvendezett azÚrban, hogy annyira megbecsültem őt, hogy vállalkoztam az uta-zásra. Alig merem bevallani, hogy engem, nyomorultat arra mélta-tott, hogy meghívott a szent étkezéshez, és kezemre ő öntött vizet,este pedig ő maga mosta meg a lábamat. Nem volt bátorságom arra,hogy ellenkezzem és hogy tiltakozzam, mert tekintélyével úgy ha-tott rám: bűnnek éreztem volna, ha ellentmondok.

Nem beszélt velem másról, mint arról, hogy mennyire fontos el-hagyni a világ csábításait és korunk terhét, hogy Jézus Urunkat sza-badon és akadálytalanul kövessük. Napjaink legkiválóbb példájakéntPaulinust állította elénk, akiről fentebb említést tettem. Ő le mondotthatalmas vagyonáról, és a mi időnkben talán ő az egyetlen, akiKrisztust követve teljes mértékben elfogadta az evangélium paran-csait. Őt kell követned, kiáltott fel, őt kell utánoznod, és boldognak

7Paulin de Nole:Correspondence avecSulpice Sévère. Cerf,

Paris, 2016.

8Ausonius:Commemoratio

professorumBurdigalensium. In

Ausone de Bordeaux:Opuscula Omnia. Œuvres

complètes. Mollat,Bordeaux, 2010.

9Hagith Sivan: Town andCountry in Late Antique

Gaul: The Exampleof Bordeaux. In:

Fifth-Century Gaul:A Crisis of Identity?

Cambridge UniversityPress, Cambridge,

1992, 133–138.

10Edouard Galletier:Panégyriques latins, I–V.

Les Belles Lettres,Paris, 1949.

11Hagith Sivan:Ausonius of Bordeaux.

Genesis of a GallicAristocracy. Routledge,

London, 1993;Ausone et Paulin de

Nole: Correspondance.(Latin–francia bilingvis

kiadás.) Peter Lang,Bern, 2004.

12Itinerariumburdigalense. Itineraria

romana. Teubner, Leipzig,1929; Laurie Douglass:

A New Look at theItinerarium Burdi-

galense. Journal of Early

564

mondta ezt a kort, amely a hitnek és erénynek ekkora bizonyságátlátta, mert Paulinus, noha gazdag lévén sok mindent birtokolt, azÚr szavát meghallva mindenét eladta, és a szegényeknek ajándé-kozta, így példájával bebizonyította, hogy amit lehetetlennek lát-szik megvalósítani, mégis lehetséges.”24

A két barát a szentéletű tours-i püspök halála után is sűrűn le-velezett Mártonról, mert Sulpicius tisztában volt vele: Márton nemmagánügy. Primuliacumi birtokán kápolnát építtetett Szent Már-ton tiszteletére, és Paulinust kérte fel, hogy verseket írjon a temp-lom számára.25

A Vita Martini keletkezését tehát a 4. század közepén kibonta-kozó „aszkéta forradalom” nagy nemzedékének egymás élete ésmegtérése iránti érdeklődése magyarázza. Ezt jól mutatják azok aszemélyek, akiknek Sulpicius művét ajánlja: Desiderius, Eusebius,Aurelius és Bassula a művelt aquitaniai arisztokrácia tagjai,26 akikvonzódnak a visszavonult szerzetesi életformához. A társadalmi,szellemi és lelki elit „életrajzi beszélgetése” két új irodalmi műfajthoz létre: a szentéletrajzot és az önéletrajzot.27 A 396–397-ben írt VitaMartini és Ágoston Vallomásai nemcsak Isten dicsőségére és a híveképülésére íródott püspök-életrajzok, hanem önéletrajzok és „csi-náld magad”-kézikönyvek is egyben: Severus és Ágoston elméletiés gyakorlati példái a keresztény tökéletességről.28 Márton, Severusés a Vita Martini viszonya többszörösen összetett: Severus életénekfordulópontján, Istenhez való megtérésének, az aszkéta hivatás vál-lalásának döntő pillanatában írja meg életrajzát a püspökről, aki-nek példája szerzetesi fogadalmát inspirálta. A klasszikus szerző-kön iskolázott Severus bibliai előképek alapján alkotja meg Mártonportréját,29 amiből az derül ki, hogy ő maga hogyan olvasta és ér-telmezte a Szentírást, milyen tanulságot szűrt le belőle magának,és mit tartott benne a legfontosabbnak.

A szentéletrajz (vita) új irodalmi műfaj, melyet a keresztény ér-telmiség konstruált a 4. században az evangéliumok „folytatása-ként”, de a klasszikus életrajzot — mindenekelőtt a filozófus böl-csek életrajzát is — továbbfejlesztve.30 Az ókori filozófus-életrajzprotreptikus mű volt, mely olvasóit a filozófia felé akarta fordítani,ugyanúgy, ahogy a szentéletrajzíró Istenre akarta irányítani olva-sói figyelmét. A görög-római bölcs célja az átistenülés (deificatio):ugyanerre törekszik a keresztény szent is. A Vita Martini a biblikusés klasszikus mintákat ötvözi a korabeli divatos szerzeteséletraj zok-kal, népszerű zarándoknaplókkal és levelekkel: ebből a sokféle mű-fajból állít össze egyedi „crossover”-t.

Az aufklérista antiklerikalizmusban gyökerező 19. századi iro-dalomtudomány és filológia két tekintetben is félrevitte a kutatástazzal, hogy a szentéletrajzot a görög csodatörténetekből eredez-tette,31 és úgy igyekezett kihámozni a szentéletrajzokból a „történe -ti igazság magvát”, hogy a szöveg egy részét, a csodatörténeteketeleve hamisnak nevezte és elvetette. A szentéletrajz modellje azonban

Christian Studies, 4(1996): 313–333.

13Egeria útinaplója.Szentföldi zarándoklat a

IV. századból. (Ford.Ivancsó István.) Jel

Kiadó, Budapest, 2009.

14Paulinus Nolanus: Ep.24, 3. Vö. MarianneSághy: Strangers to

Patrons: Foreign Martyrsin Late Antique Rome.

Hungarian HistoricalReview, 5 (2016),megjelenés előtt.

15Jean Marie André:L’otium dans la vie

intellectuelle et moraleromaine, des origines àl’époque augustéenne.

PUF, Paris, 1966;Jacques Fontaine:

Klasszikus és keresztényértékek a nagybirtokos

arisztokrácia lelkiségébena 4. századi latin

Nyugaton. (Ford. EszikVeronika.) Világtörténet,

38 (2016/1): 37–68.

16John Percival:The Fifth-Century Villa:

New Life or DeathPostponed?

In: Fifth-Century Gaul,i. m. 156–64.

17Paulinus Nolanus:Ep. 24, 3. Fontes

Christiani 25/2, Freiburg,1998, 584–585.

18Paulinus Nolanus: Ep.5, 19. Sulpicius Severus

565

csak az Evangélium lehet és semmi más: Krisztus követői Krisztust(és nem a görög csodatevőket) akarják követni;32 és a szövegben épp -úgy nem lehet a „történetit” a „nem történetitől” külön választani,ahogyan az ember külső életéről sem lehet leválasztani a belső éle-tet, a „fizikai testről” a „szellemi testet”. A szentéletrajzírók az igaz -ságról akarnak tanúskodni, erős bennük a történeti hitelesség igé-nye, de ugyanilyen erős az a felismerés is, hogy az ember élete alélek története.33 A hagiográfia igazságfogalma több pusztán „tör-téneti igazságnál”: új, lelki igazságot közvetít.34 Éppen azáltal ha-ladja meg az antik életrajzot, és jut el az ember megismerésénekmagasabb fokára, hogy a külső(dleges) tevékenységek elbeszéléseés minősítése helyett expresszionista, sőt mágikus-realista eszkö-zökkel tudósít az álmok, gondolatok, vágyak, kísértések irányítottabelső életről, az Istenhez közeledő, az üdvösség elnyerésében re-ménykedő lélekről — és ezzel már a modern lélekrajzi regényt ké-szíti elő.

Sulpicius Márton személyiségének egészét akarja érzékeltetni azevangéliumi minta alapján, és nagy súlyt fektet arra, hogy olvasóitbiztosítsa arról, hogy az igazat és csakis az igazat mondja: „Kérlekbenneteket, akik olvasni fogjátok, hogy higgyetek a szavaimnak, sne gondoljátok, hogy én bármit is leírtam, ami nem ismert és nemhiteles, mert inkább hallgatni akartam, mint bármi valótlant el-mondani.”35 Többször hangsúlyozza, hogy az eseményeknek szem-tanúja volt, vagy magától Mártontól hallotta őket, esetleg Márton-hoz közelállók mesélték neki. A történeti hitelesség a krisztusitanúságtétel miatt fontos számára, nem a történeti dokumentációmiatt: Sulpicius élesen elhatárolja egymástól a világi történetet, amisemmire sem jó, és az üdvtörténetet, mely az örök életet biztosítjaaz ember számára: „De az erőfeszítésük semmit sem használt a bol-dog és örök élet szempontjából. Mert mit használt nekik a világgalegyütt elmúló írói dicsőségük? Vagy milyen haszna volt az utó-kornak, ha olvastak a harcoló Hektorról vagy a filozófus Szókra-tészről? Nemcsak utánozni ostobaság őket, hanem őrültség nem alegkeményebben küzdeni ellenük, mert az emberi életet csak az evi-lági tettek révén értékelték, reményüket a mesékbe vetették, lelkü-ket a sírnak szánták. Úgy vélték ugyanis, hogy egyedül az emberiemlékezet számára kell halhatatlanná tenni magukat, pedig azember feladata az, hogy elnyerje a halhatatlan életet, nem írással,harccal vagy filozofálással, hanem azzal, hogy jámboran, szentül,vallásosan él.”36

Sulpicius, a rétor azonban tisztában van azzal, hogy az igazságotképekkel és jelképekkel lehet a legjobban megvilágítani, mint aho-gyan az evangéliumok is teszik. A „csalóka, hazug” kép is hozzá-segít az igazság megértéséhez.37

A hiteles élet a krisztusi élet: ez az oka annak, hogy az életrajz-ban egyetlen dátum sem szerepel. Sulpicius (aki egyébként törté-netíró is) ebben a művében nem külső évszámokhoz akarja kötni

3. levelét anyósának,Bassulának ajánlja.

19Paulinus nemcsakihlette ezeket a műveket,

hanem fel is használtaőket saját irodalmi-költői

munkásságában. 397-benmár mindkét szöveg

rendelkezésére állt: a VitaMartini Szent Félix verseséletrajzának (Vita Felicis)

megírására sarkallja,Ágoston Vallomásainak

hatása pedig a 13.nataliciumban érezhető,

lásd Dennis E. Trout:Paulinus of Nola: Life,

Letters, and Poems.University of California

Press, Berkeley, 1999, 21.

20Paulinus Nolanus:Ep. 24.

21VM 19.

22Sulpicius Severus: Ep.2. Aurelius diakónushoz.

23A művet bevezető levélcímzettje Desiderius, akit

vagy egy szentéletűaquitaniai pappal, vagyegy művelt és hatalmas

aquitaniai arisztokratával(aki talán a vicarius Asiaetisztséget is viselte) azo-

nosítanak: VM II, 360–365.

24VM 25.

25Tomas Lehmann:Martinus und Paulinus

in Primuliacum (Gallien)Zu den frühesten

nachweisbaren

566

az eseményeket, hanem időn kívülivé teszi őket. A belső időt kí-vánja érzékeltetni, azt a folyamatot, ahogyan a lélek egyre közelebbkerül Istenhez. A történeti kronológia hiánya és a szimbolikus szá-mok feltűnő használata38 nyilvánvalóan mutatja, hogy MártontIsten idejébe akarja beírni. Ezért használ az evangéliumi in illotempore39 mintájára olyan „időtlen” időhatározókat, mint a quodamtempore.40 A Vita Martini valójában „jelenetek Krisztus életéből”: ho-gyan valósítja meg egy ember Krisztus követését a 4. század kö-rülményei között. Románkori oszlopfőkön Szent Márton az ó- ésújtestamentumi hősök mellett szerepel,41 nem véletlenül: Sulpiciuscélja pontosan a Biblia „újratöltése,” aktualizálása volt.

A kronológia elhagyása és Márton katonai szolgálatának öt évreva ló redukálása csak a mai történészek számára okoz fejtörést. A szö- veg egyetlen kronológiailag pontosítható része az az utalás, hogyIulianus Apostata idején szerelt le, aki 356-ban volt a galliai sere-gek vezére. Ehhez a dátumhoz viszonyítva lehet meghatározniMárton születési idejét. Sulpicius szerint Mártont 15 évesen soroz-ták be és csak öt évet szolgált. Ha húszévesen szerelt le 356-ban,akkor ebből visszakövetkeztetve 336-ban született. A római hadse-regben a kötelező katonai szolgálat azonban huszonöt év volt. Már-ton életrajzának két legjobb ismerője ellentétes nézeten van: JacquesFontaine Márton születését 316-ra teszi, míg Clare Stancliffe 336-ra.42 Az életrajzban bemutatott események jobban illenek egy fiatal- emberhez, és a történészek nagy része Stancliffe érvelését fogadja el.Nemcsak elméleti megfontolások késztetik a kutatókat a „rövidkronológia” elfogadására, hanem maga a történeti kontextus is,mely nek vizsgálata újabban került előtérbe. A Vita Martiniban el-be szélt események sokkal valószínűbbek egy 336 utáni, mint egy316 utáni történeti kontextusban. A Római Birodalom kevésbékrisztianizált nyugati felében nehezen elképzelhető, hogy 326-bana kis Márton már egy templomba tudott volna menekülni, hiszen atemplomok menedékjogáról csak a 330-as évektől rendelkezneka zsinatok és a császári ediktumok.43 Márton Amiens-ben veszi fel akeresztséget tizennyolc éves korában: ennek előfeltétele a keresz-tény egyház és püspök léte a városban, de Amiens első püspökét,Eulogiust 346-ban említik először. Valószínűtlen, hogy Márton 334-ben itt keresztelkedhetett volna meg, 354-ben viszont ennek mársemmi akadálya.

A Vita Martini nemcsak időtlen, hanem stilizált elbeszélés is, lazakronológiai kapcsolatban lévő történetek füzére, melyeket „határo-zatlan” határozók (igitur, ergo, interea) kötnek össze. A világ idejébenés a lélek idejében történő események váltakoznak egymással, acsodatörténetek az evangéliumi stilizáció és a belső igazság ki-mondásának eszközei. Sulpicius rövid történetekben ábrázolja Már-tont, melyek mindegyike egyben portré, ikon is. Az eseményekikonná válásával párhuzamosan Márton is ikonná nemesül. A szim-bolikus, apologetikus, preskriptív elbeszélés a mágikus realizmus

Mönchsbildnissen (um400) in einem Kirchen -

komplex. In Hagen Keller– Franz Neiske (szerk.):

Vom Kloster zum Kloster -verband. Das Werkzeugder Schriftlichkeit. Fink,München, 1997, 56–67.

26VM 76–80.

27Marc van Uytfanghe:L’hagiographie:

un «genre» chrétien ouantique tardif? Analecta

Bollandiana, 111 (1993):135–188.

28Paula Fredriksen:The Confessions as

Autobiography.In: Blackwell Companion

to Augustine.Wiley-Blackwell,

Oxford, 2012, 87–98.

29Sághy Marianne:A Szentírás útja. Bibliai

modellek SulpiciusSeverus Szent Márton-életrajzában. In: Szent

Márton útjai. (Szerk. TóthFerenc.) Szombathely

(megjelenés előtt).

30Richard Goulet:Histoire et mystère.

Les Vies de philosophesde l’Antiquité tardive. In:

La biographie antique.Hardt – Droz, Genève,

1998; Patricia Cox:Biography in Late

Antiquity. A Quest for theHoly Man. University of

California Press, Berkeley– Los Angeles, 1983.

567

eszközeivel ér el magasrendű irodalmi hatást. Sulpicius beszéd-módja egyszerre emelkedett és földhözragadt, a fennkölt (genussublime) és az egyszerű (genus humile) stílust éppúgy keveri, mint apikareszk és a patetikus elemeket. E sokféle stílus és műfaj kevere-dése ellenére a Vita Martini meglepően egységes szöveg: egységéta benne foglalt teológiai eszmék erőteljes, ikonszerű kivonatolása,absztrahálása adja.

Az életrajz egyik legfontosabb inspirálójaként a filológusok éstörténészek egyaránt Alexandriai Szent Atanáz Szent Antal életétszokták megjelölni.44 Sulpicius azonban egy szóval sem említi An-talt vagy a sivatagi atyákat művében, míg például Szent Ágoston amegtérését nyíltan Szent Antal példájához köti Vallomásaiban.45

Sulpicius hallgatása sokatmondóan jelzi, hogy Jeromossal ellentét-ben ő nem az egyiptomi remeteregény-divatot akarja meglovagolni.A Vita Martini nem „szerzeteséletrajz” abban az értelemben, mintRemete Szent Antal vagy Remete Szent Pál életrajza. Antal és Már-ton aszkéta praxisa nyilvánvalóan hasonló, de a két életrajz egé-szen más típusú szerzetest mutat be: Márton cselekvő, Antal szem-lélődő aszkéta. Az életrajz szerkezete is más: a galliai püspök életenem halálában csúcsosodik ki. Míg a Vita Antonii megőrzi az antikéletrajz gyászbeszéd (laudatio funebris) jellegét, addig a Vita Martinia szentről való beszélgetést nem fejezi be a szent halálával, hanemaz életrajzot követő három levélben azt sugallja, hogy ez a diskur-zus a halálon túl is folytatódik. Ezzel egyúttal azt is kiemeli, hogya szent halála mennyei születésnap, egy új élet kezdete. A remete-életrajzok és a Vita Martini között fontos különbség a szerzők tár-sadalmi helyzete is: Atanázzal és Jeromossal ellentétben Sulpiciusnem az egyházi hierarchia tagja, hanem világi ember. Míg a remete-életrajzírók a püspök tekintélyét kívánták növelni az aszkétamoz-galom egyházi ellenőrzés alá vonásával és a nikaiai katolicizmushozkötésével,46 Sulpicius az elkötelezett világi aszkéta szemszögébőlértékeli korát és bírálja az egyházi establishmentet, a császárnak en-gedelmeskedő püspököket. Mindhárman a lelki hatalom felsőbb-ségét hirdetik a világi hatalommal szemben, de Atanáz és Jeromos„belülről”, Sulpicius pedig „kívülről” kritizálja a fennálló rendszert.

Érthető tehát, hogy Sulpicius a világi, pogány irodalomtól hatá-rolja el magát, és az igazság kritériumát hirdetve közli, hogy mitnem akar írni: „milyen haszna volt az utókornak, ha olvastak a har-coló Hektorról vagy a filozófus Szókratészről? Nemcsak utánozniostobaság őket, hanem őrültség nem a legkeményebben küzdeniellenük, mert az emberi életet csak az evilági tettek révén értékelték,reményüket a mesékbe vetették, lelküket a sírnak szánták.”47

A „harcoló Hektór” és a „filozófus Szókratész” azonban mégisegyfajta modellként szolgál, előrevetítve a harcoló és elmélkedőMárton püspököt. A Vita Martini az első hagiográfiai alkotás, melyegy püspököt állít a középpontba — aki egyben szerzetes is, de azéletrajzban Márton püspök-volta a döntő. Maga Sulpicius is a püs-

31Richard Reitzenstein:Hellenistische

Wundererzählungen.Teubner, Leipzig, 1906;

Friedrich Leo:Die griechischrömische

Biographie nach ihrerliterarischen Form.

Teubner, Leipzig, 1901.

32Michael Stuart Williams:Authorised Lives in Early

Christian Biographybetween Eusebius andAugustine. Cambridge

University Press,Cambridge, 2008; Sághy

Marianne: A Biblia újra-töltve. A keresztény élet-

rajz a késő antikvitásban.Aetas, 29 (2014/1): 1–23.

33Paula Fredericksen:Paul and Augustine:

Conversion, Narratives,Orthodox Traditions, and

the Retrospective Self.Journal of Theological

Studies, n. s., 37 (1986):3–34; Gedaliahu

Stroumsa: Caro salutiscardo: Shaping the

Person in Early ChristianThought. History of

Religions, 30 (1990):25–50; Han J. W Drijvers:

The Saint as Symbol:Conceptions of the Personin Late Antiquity and EarlyChristianity. In: Conceptsof Person in Religion and

Thought. Mouton deGruyter, Berlin – NewYork, 1990, 137–157.

34Peter Turner:Truthfulness, Realism,

568

pökké választást helyezi műve epicentrumába, és két nagy részreosztja Márton életét: „hogyan élt, mielőtt püspök lett és hogyan éltpüspöksége idején”.48 Ennek alapján a Vita Martini két részből áll: az1–9 fejezetek Márton gyermekkorát, katonai szolgálatát, profetikus éskarizmatikus erejét, remeteségét, ördögűzővé válását és kolostorala-pítását beszélik el, a 10–27 fejezet pedig Márton püspök tevékeny- ségéről, a vidéki pogányság, a betegségek, a Sátán és a hatalmasokelleni küzdelméről számol be. A hellenisztikus életrajz hármas szer-kezete szerint (politeia, praxis, theoria) a mű három részre is osztható:az első nyolc fejezet (2–9) születésétől püspökké választásáig, a má-sodik tizenöt fejezet (10–24) a védelmező és térítő püspököt mutatjabe, míg az utolsó három fejezet (25–27) Márton erkölcsi portréját raj-zolja meg. A második rész fő motívumai a püspökké választás, acenobita szerzetesközösség alapítása Marmoutier-ben, a vidéki po-gányság elleni harc (10–15), a betegségek és a démonok kiűzése (16–19), illetve a hatalmasok és a Sátán elleni küzdelem (20–24). Ez arész a lelki küzdelem különböző aspektusait mutatja be: a főpász-tor nemcsak a fizikai szenvedést képes enyhíteni, de a lelki bajokat,a gonosz szellemet is elhárítja. Végül az utolsó rész rövid össze-foglalót nyújt a püspök életéről felelevenítve Sulpicius és Márton ta-lálkozását és kapcsolatát. Sulpicius itt is védelmébe veszi Mártontaz ellenséges rágalmazások ellen (25–27). Márton tettei, erényei éséletvitele megpróbáltatások, kísértések és lelki küzdelem során erő-södnek meg és mutatkoznak meg igazán. A lélek harca éppúgy irá-nyul a pogányság, mint a halál vagy a betegség ellen, mert minde-gyik a Sátán műve: Márton egy és ugyanazon gonosz lélek ellenküzd, amikor feltámasztja a halottakat, kivágja a pogányok szent fáitvagy kiűzi a megszállottakból a démonokat. Bármilyen sokarcúnaktűnik is Márton, a katonából lett remete és a szerzetesből lett püs-pök, az elbeszélés során — a hellenisztikus életrajzokkal vagy azújkori fejlődésregényekkel ellentétben — nem változik. A ha -giográfiában szó sem lehet „metamorfózisokról”: a narratíva központ -jában álló hős mindig ugyanaz marad, körülményei és feladatai vál-toznak csupán, ő maga nem.

II. A szerzetespüspök: a korrupcióellenes harc és a közösségiintegráció példaképe

A folytonosan változó világban Márton az „állandó”: egész életébenszerzetesként él. A szerzetesi élet a par excellence közösségi élet, merta közösségért való élet. Amikor a Vita Martini a püspököt szerze-tesként mutatja be, nem tesz mást, mint azt hangsúlyozza: a fő-pásztor a lelkek gondját szívén viselő igazi közösségi ember. A szer-zetespüspök lemond a világról, miközben a világban él, de át isformálja azt.49 Ellentétben a pompásan öltözött „társasági” püspö-kökkel, akik a császár kegyét keresik és vagyont harácsolnak, aszerzetespüspök a hatalom korrupciómentes működésének és a kö-

Historicity: A Study inLate Antique Spiritual

Literature. Ashgate,Farnham, 2012.

35VM 1.

36VM 1.

37Patricia Cox: i. m. xi–xiiidézi Aelius Theont, aki

szerint „a mítosz hazug-ság, mely igazságot fejez

ki kép által”.

38VM 2: Márton tízéveskorában lesz katekumen,

tizenkét évesen már apusztába vágyik, tizenöt

évesen besorozzák;VM 3: tizennyolc évesen

megkeresztelkedik.A Gallus „hetvenévesnek”

nevezi Mártont Maximusvacsoráján: Gallus,

i. m. 250–51.

39Ter 14,9; Mt 11,15.

40VM 3, 1.

41AngelicoSurchamp: L’Art roman:Rencontre entre Dieu et

les hommes. Desclée DeBrouwer, Paris, 1993;

Pamela A. Patton:Pictorial Narrative in the

Romanesque Cloister.Peter Lang,

New York, 2004.

42Vö. Jacques Fontaine:Vérité et fiction dansla chronologie de laVita Martini. Studia

Anselmiana, XLVI (1961):

569

zösség befogadóképességének csodájáról tesz tanúságot a földön.Az aszkétát nem lehet megvesztegetni: azt, aki mindent eldobottmagától, nem lehet „megkenni”. A szerzetes az igazi közösségi em -ber: felveszi a harcot mindennel szemben, ami megoszthatja a kö-zösséget, vagy ami kiszakítja az embert a közösségből, legyen azhalál, betegség, pletyka vagy rossz gondolat.

Márton, a szerzetespüspök próféta és apostol, miközben lelki-pásztori és bírói tevékenysége — a római városok püspökeinek leg-főbb elfoglaltsága — háttérbe szorul. A szerzetespüspök a lelki ha-talom elsőbbségét vallja a világi hatalommal szemben, és hivatalamagasabbrendűségének tudatában magával a császárral is szem-beszegül. A császár bírálata új hang a poszt-konstantini birodalmiegyházban, ami az ariánus válság idején mindennapossá, a hagio -gráfiában pedig kötelező toposszá vált. Sulpicius Severus az asz-kéta „ellenkultúra” elméletét beleépíti a keresztény irodalom fő-áramába: „Csaknem kivételes eset korunkban, mikor már mindenlezüllött és megromlott, hogy egy főpapnak van bátorsága, hogymegtagadja a hízelgést a császárral szemben. Midőn Maximus csá-szárnál, e vad természetű és a polgárháborúkban aratott győzel-meitől felfuvalkodott férfiúnál a világ különböző részeiről össze-gyűltek a püspökök, feltűnő volt, hogy az uralkodónak mindnyájanmilyen csúnyán hízelegtek, és a császárral szemben a főpapi méltó -ságukat gyáva gyengeségből a szolgaság szintjére alacsonyítottákle. Egyedül Márton őrizte meg az apostoli tekintélyt. Ha valakiérta császárnál könyörögnie kellett, inkább parancsolt, mint kért.”50

Sulpicius nem ragad meg az elméleti kritika síkján, hanem gya-korlati példát ad az uralkodó akaratának kijátszására: „Közöttükkapott helyett a Márton kíséretében levő pap, maga Márton pedigközvetlenül a császár mellett, egy alacsony széken ült. A lakománakközel a felénél tartottak, amikor a szokásnak megfelelően az egyikszolga öblös kupát nyújtott a császárnak, ő azonban azt parancsolta,hogy adják inkább a szent életű püspöknek, arra várva és számítva,hogy majd annak a jobbjából kaphatja meg a kelyhet. Márton azon-ban, miután ivott belőle, a papjának adta tovább a kupát, mert senkimást nem tartott méltóbbnak arra, hogy őutána elsőnek igyék, nemlátta ugyanis helyesnek, hogy egy papnál előbbre helyezze akár acsászárt, akár a hozzá közel álló személyeket.”51

A szerzetes-püspök azonban nem egyszerű ellenzéki. Isten ere-jével eltelt férfi, próféta és apostol egyben. Severus apokaliptikusvilágnézetének nem kis szerepe volt abban, hogy „új Illésként” lát-tassa Mártont. „Mióta ma reggel elmentél tőlem, egyedül maradtamkis cellámban, és elmerültem azokban a gondolatokban, melyek olygyakran foglalkoztatnak: az eljövendőkbe vetett remény és a jelenmegvetése, az ítélettől való félelem, a büntetéstől való rettegés” —írja Severus barátjának.52 Ezek a gondolatok nem az átlagaszkétameditációi. Severus már a körülötte lezajló eseményeket is úgy ol-vassa, mint a világvége megannyi jelét:53 „Érdemes megemlíteni,

189–236. és ClareStancliffe: Saint Martinand His Hagiographer.History and Miracle in

Sulpicius Severus.Clarendon Press, Oxford,

1983, 111–133.

43Anne Ducloux:Ad ecclesiam confugere:

La naissance du droitd’asile dans les églises.

Boccard, Paris, 1994;Claire Sotinel: Les lieuxde culte chrétiens et lesacré dans l’Antiquité

tardive. Revue del’histoire des religions, 4

(2005): 411–434.

44Fontaine, Stancliffe.

45Vallomások VIII, 6.Lásd Philip Rousseau:Ascetics, Authority and

the Church in the Age ofJerome and Cassian.

Oxford University Press,Oxford, 1978, 93; SághyMarianne: Isten barátai.Szent és szentéletrajz a

késő antikvitásban.Kairosz, Budapest, 2005.

46Sághy Marianne:Isten barátai, i. m. 15–30.

47VM 1.

48VMi 1,7: „sancti Martiniuitam scribere exordiar, ut

se uel ante episcopatumuel in episcopatu

gesserit”. A középkorikéziratokban az életrajz

címe Vita sanctiMartini episcopi.

570

hogy csaknem ugyanezen időben Hispániában élt egy fiatalember,aki sok feltűnő jellel tekintélyt szerzett magának, és gőgjében odáigjutott, hogy Illésnek nevezte magát. Mivel sokan könnyelműen hit-tek neki, még azzal is megtoldotta, hogy Krisztusnak mondottamagát. Olyan megtévesztő játékot űzött, hogy egy Rufus nevű püs-pök mint Istent imádta, ezért később, mint láttuk, letették a püspök -ségről. Testvéreink közül ugyanakkor többen azt hozták hírül, hogyKeleten van egy illető, aki meg Jánosnak mondogatja magát. Ezek-ből azt következtetjük, hogy ha ilyen hamis próféták lépnek fel,közel van az Antikrisztus eljövetele, aki már a gonoszság titkát mű-ködteti ezekben az emberekben.”54

Márton az utolsó idők püspöke. Aszkézise megtérésre figyel-meztet: a végítélet közel, a keresztényeknek úgy kell élniük, hogymegálljanak az Örök Bíró előtt és méltók legyenek a Királyságra. Aszerzetespüspök fő jellemzői az alázat, a befogadó szeretet, a térí-tésben és gyógyításban megnyilvánuló felebaráti szolgálat. Senkine maradjon ki a kereszténység kalandjából — üzeni Márton, ami-kor a pogányt és a megszállottat megszabadítja démonaitól és in-tegrálja a keresztény közösségbe.

Márton már mint katona is szerzetesként él, kiszolgálja saját rab-szolgáját, köpenyét megfelezi a koldussal.55 Szeretet és alázat fűzimesteréhez, Hilarius püspökhöz, aki egyházához köti és támogatjaszerzetesi életformájának gyakorlásában.56 A szerzetes Mártont a népméltónak tartja a püspökségre, püspök-kollégái azonban nem: „Ek-koriban a tours-i egyház élére püspököt kerestek, de mivel Mártontnehéz volt kimozdítani a remeteségéből, egy Rusticius nevű polgárfeleségének színlelt betegsége ürügyén a térdéhez borulva elérte, hogyútnak induljon. Így történt, hogy már az úton a város polgárainak so-kasága fogta körül, és mintegy őrizet alatt vezették egészen a váro-sig. Csodálatos módon hihetetlen sokaság gyűlt össze a szavazásra, denemcsak ebből a városból, hanem a környezőkből is. Megegyezettmindnyájuk akarata, mindnyájuk szavazata és véleménye: Márton alegméltóbb a püspökségre, boldog lesz az az egyház, amelynek ilyenfőpapja van. Néhányan, mégpedig főként azon püspökök közül, aki-ket az elöljáró megválasztására meghívtak, gonosz módon ellenáll-tak, mondván, hogy Márton megvetendő személy, s hogy méltatlan apüspökségre az az ember, akinek arca formátlan, ruhája piszkos, hajagondozatlan. Az egészségesebben gondolkodó nép azonban csak ne-vetett azoknak az esztelenségén, akik csak növelték annak a kiválóférfiúnak a hírét, akit ócsárolni szerettek volna.”57

Márton püspökként is ugyanolyan alázatos és szeretetteljesmarad, mint remeteként, de immár sokkal szélesebb körű tevékeny -séget fejt ki. Karizmatikus munkáit püspökként hajtja végre.58 En nekközösségi jelentősége van: Márton nem öncélúan tevékenykedik,hanem mint a közösség vezetője a közösség érdekében működik.Először is szerzetesközösséget alapít, melybe özönlenek az arisz-tokrata aszkétajelöltek. Első alapításáról, a Poitiers melletti Ligugé -

49Andrea Sterk:Renouncing the World Yet

Leading the Church:The Monk-Bishop in

Late Antiquity. HarvardUniversity Press,

Cambridge, Mass., 2004.

50VM 20.

51VM 20.

52Sulpicius Severus: Ep.2. Aurelius diakónushoz.

53Apocalyptic thought inearly Christianity.Baker Academic,

Grand Rapids, MI, 2009.

54VM 24.

55VM 3.

56VM 7.

57VM 9.

58Elena Giannarelli:Dal vescovo Cipriano

al vescovo Martino:Modelli „doppi” di santità

e scritture anomale.Quaderni di Acme,

73 (2005): 331–350.

571

ről nem sokat tudunk meg, a Tours melletti „nagy monostor”(Maius Monasterium, Marmoutiers) szervezetéről már valamiveltöbbet. A mártoni monaszticizmus az első jeruzsálemi közösség esz-ményeit vegyíti a sivatagi atyák gyakorlatával: a szerzetesek min-dent közösen birtokolnak, nincs magántulajdonuk, de az egyiptomikolostorokkal ellentétben nem dolgoznak, legfeljebb könyvmáso-lással foglalkoznak, egyedül a meditációra, az imára összpontosí-tanak. Severus „püspökiskolának” állítja be Mar moutiers-t: bárnem tudjuk, hogy az itteni szerzetesek közül lett-e valaki püspökGalliában, tény, hogy a csupán néhány évvel később, 400 táján ala-pított lerinumi szerzetes-sziget a gall episzko pá tus utánpótlás-kép-zőjeként működött.59

Akárcsak a sivatagi atyák, Márton is küzd a Sátánnal.60 A VitaMartini 27 fejezetéből 7 mutatja be Mártont ördögűzőként. Látókéntmegadatott neki az ördög felismerése mindig, minden körülmé-nyek között. Krisztus követőjeként Márton Isten erejével legyőzi aSátánt és ártó mesterkedéseit: a betegséget és a halált. A halottfel -támasztások és a csodálatos gyógyítások annak a kozmikus küz-delemnek a részei, melyet az aszkéta a Sátánnal vív. A küzdelemtétje az ember és a társadalom lelki békéjének helyreállítása, az üd-vözülés lehetőségének megteremtése. Márton szünet nélkül járjaegyházmegyéjét, hogy meggyógyítsa a híveket, megszabadítsa őketa démonoktól és a bálványimádástól. Pogányság és betegség tehátugyanazon érem két oldala: a megszállottság és a pogányság elleniharc egyetlen egészet alkot. Mélyen megindító az az üzenet, melyetMárton gyógyító csodái közvetítenek: a közösség gyógyulása azegyénnel kezdődik. Márton minden emberért egyformán küzd, le-gyen az férfi vagy nő, egyházi vagy világi, szabad vagy rabszolga.Senkit nem enged át a Sátánnak.

A démonok megszállják a lelket, romlásba taszítják a testet, vagy -is megbontják a természet Isten teremtette rendjét és a közösségnyugodt működését. Amikor Márton kiűzi az ördögöt a megszálltlélekből, ezzel reintegrálja a beteg személyt a családba és a közös-ségbe. A közrend megbontása, a rémhírterjesztés, a pletyka, az iz-gatás is a démonok műve: az eluralkodó pánik társadalmilag ésgazdaságilag is romlásba döntheti a városokat. Amikor Mártonmegszabadítja a démonoktól a várost, egyúttal a barbár veszélyt iskisebbíti, és időt ad arra, hogy tiszta fejjel átgondolják helyzetüket:„Ugyancsak ez idő tájt keltett riadalmat a városban a barbárok meg-indulásáról és betöréséről szóló váratlan hír. Márton ekkor megpa-rancsolta, hogy hozzanak eléje egy ördögtől megszállt embert, s aztkövetelte tőle, hogy mondja meg, vajon igaz-e a hír. Akkor ez meg-vallotta: még tíz démon segített neki a rémhír elterjesztésében, hogyMárton legalább félelemből távozzék el ebből a városból, a barbá-roknak pedig eszükbe sem jutott a támadás gondolata. Midőn atisztátalan lélek ezt a templom közepén bevallotta, a város meg-szabadult félelmétől és zavarától.”61

59Sághy Marianne:Christo vivere. Egyház,

világ, aszkézis a későantik Galliában. In:

Porta patet. Török JózsefEmlékkönyv. Mikes,

Budapest, 2006, 281–295.

60Elena Giannarelli:Women and Satan in

Christian Biography andMonastic Literature

(IVth-Vth centuries).Studia patristica,

30 (1997): 196–201.

61VM 18.

572

A bálványimádás a démoni megszállottság minősített esete Már-ton szemében. A késő antik püspökök közül egyedül ő veszi ma-gának a fáradságot, hogy térítő utakra induljon a vidéken, és le-rombolja a pogány szentélyeket. A térítés célja ugyanaz, mint azördögűzésé: a közösségi reintegráció. Márton (és Sulpicius) jól látja,hogy a vidéken (pagus) élő pogányok (pagani), még ha közösségetalkotnak is, kimaradnak a keresztény társadalom építésének ka-landjából, szegregálódnak és leszakadnak a krisztianizálódó RómaiBirodalomban. A térítést „versengésként” láttató jelenetek az ősi Iz-rael prófétai történeteit emelve át a jelenbe valójában már ered-ményt hirdetnek: a politeisták esélytelenek az igaz Istennel szem-ben, nincsenek tényleges versenyhelyzetben a poszt-konstantinirendszerben. Csak a megkeresztelkedés teszi lehetővé számukra abeilleszkedést és a szentmisén, e kitüntetett közösségi eseményenvaló részvételt.

Az aszkéta és a püspök alakjának összeolvasztása azért ennyiresikeres Sulpicius Vita Martinijában, mert azt a közös nevezőjüketemelte ki, melyre minden társadalomnak égető szüksége van: a kö-zösségért önzetlenül tevékenykedő vezetőre. Sulpicius tökéletesentisztában volt azzal, amire Peter Brown klasszikus tanulmánya62

nyitotta rá újra a szemünket: paradox módon a remete az egyedüliigazi önzetlen közösségi ember, aki nem saját zsebre dolgozik ésnem lehet korrumpálni. Az aszkéta azzal, hogy lemond a világról,hatalmat nyer fölötte: Isten „tiszta” hatalmát képviseli a földön.Ezért válhat a közösség vezetőjévé. A korrupciómentes hatalomminden társadalomban központi kérdés, de míg a modern társa-dalmak a negatív kritikánál nemigen jutnak tovább, addig a későantikvitás képes volt olyan pozitív példaképet teremteni, melynekmindmáig nem lépett senki helyébe: a „szentember” példaképét.63

Sulpicius jó érzékkel vette észre, hogy a bitorlóktól, bagaudáktól ésbarbároktól szenvedő Galliában olyan vezetőre van szükség, akiIsten hatalmát képviseli. Márton, a szerzetes-püspök kétszeresen isIsten hatalmát képviseli: mint a katolikus egyház püspöke és mintaszkéta. Szerzetesként és püspökként egyaránt „társadalmi mun-kát” végez, a társadalomért dolgozik. Amikor Sulpicius a püspökötcsodatévő szentemberként ábrázolja, a közösségépítőt és a közös-ségteremtést ünnepli benne.

62Peter Brown:The Rise and Function of

the Holy Man in LateAntiquity. Journal ofRoman Studies, 61

(1971): 80–101. In uő:Society and the Holy in

Late Antiquity. Universityof California Press,

Berkeley – Los Angeles,1982, 103–152.

63Egy magyar szentember.Orosz István önéletrajza.

(Kiadta Bálint Sándor.)Franklin, Budapest, 1943.

573

Szent István királyIntelmeiMagyarország fő védőszentje ünnepének vesperásán így fohász-kodunk: „Add, hogy útmutatását mindenkor híven kövessük!” Milenne hát Szent Királyunk útmutatása?

Élete példája? A Katolikus Anyaszentegyházért tett lépései?Szentjeink sorában nem egy akad, aki tételes útmutatást is ke-zünkbe adott életünkhöz. Vajon István Intelmei mennyire az ő út-mutatásai, s vajon mennyire nekünk?

Libellus de institutione morum. Az erkölcsök tanító könyvecskéje.István nagyobbik legendája adja a címet a füzetnyi parainesisnek,néhány évtizeddel az uralkodó halála után. Másfelől a szöveg tör-vénykönyv-részletként marad fenn, míg szigorúan vett mai mű faj-megjelölése szerint úgynevezett királytükör. Vajon ki kinek mutatbenne, s miféle utat valójában?

A fejedelmi tükör, királytükör a középkor didaktikus műfaja,mely a leendő uralkodóhoz fordulva rajzolja meg az eszményi ál-lamfő alakját. Többnyire intelem jelleggel gyakorlati tanácsokat adaz uralkodáshoz, illetve a főrangú ifjak megfelelő szellemű nevelé-séhez. A műfaj legősibb darabja a babiloni Királytükör a Kr. e. 8–7.századból, klasszikus európai mintája pedig Xenophón Kürosz ne-veltetése című műve. A keresztény királytükrök forrásvidéke köze-lebbről a Szent Ágoston De civitate Deijéből és Sevillai Izidor ál-lamelméleti írásaiból táplálkozó karoling udvari műfaj. Későipéldái közül, a reneszánsz korából kiemelkedik Erasmusnak A ke-resztény fejedelem nevelése (1516) és Machiavellinek A fejedelem (1532)című munkája. A műfaj, melynek István Intelmei itthon még elszi-getelt példáját jelentik, később a magyarországi reneszánszban iselterjedt.

István király Intelmei ugyanakkor sokáig mint a király törvényei- nek első szakasza élt a közgondolkodásban. Így örökítette meg aszöveget két legrégebbi írott forrásunk a 15. században, s így sze-repelt aztán a 20. századig a Corpus Iuris Hungariciben is. Az írásműfaját az újkori forráskritika aztán hamar elválasztotta a szűkebbértelemben vett törvényszövegektől, szerzőjéről, koráról, sőt hite-lességéről ugyanakkor a 20. század első évtizedeiben még komolyviták éltek. Mára tudományos konszenzusnak számít a hitelesség,az 1010 körülire datálás, s az is, hogy a késő Karoling-kori király-tükrök mintául szolgáltak megalkotásához. Mivel a Gellért legendaalapján Imre herceg nevelőjének a velencei főpapot tarthatjuk, so-káig — logikusnak tűnő — feltételezés volt az erkölcstanító köny-vecskét is az ő műveként számon tartani. Hasonlóan logikus, de az

GLOVICZKI ZOLTÁN

1968-ban született Buda-pesten. A PPKE BTK inté-zetvezető egyetemi do-cense.

A király mint szerző

574

újabb megfigyeléseket is figyelembe veszi Györffy György állás-pontja,1 aki világossá teszi, hogy az írásaiból bizonyosan ismert Gel-lért szemlélete, stílusa kizárja az azonosságot. A mintául szolgálókaroling-német-római műfaji hagyomány, a korabeli zsinati hatá-rozatok és császári koronázási ordók felhasználása alapján inkábbAsztrik-Anasztáz (helyesen Asrik) szerzősége valószínűsíthető.A forráskritika és a történettudomány számára semmilyen elemnem utal István saját szerző-voltára — bár a szerkesztésben valórészvételét nem kérdőjelezik meg.

Hogy egy király bármilyen értékelhető irodalmi művet írjon afelvilágosodás előtt… Nem kizárt. Nagy Károly a maga Schola Pa -la tinájában, illetve egész művelődési törekvés-rendszerében nemcsupán az alattvalók sorsát igyekezett irányítani, hanem maga isaktív részese volt a fejlődésnek. Nem csupán kiváló latinságáról ésgörög olvasási készségéről tudunk, de — jórészt tudatos felnőtt fej-jel vállalt — tanulmányairól is.2 Kétségtelen ugyanakkor az is, hogyhalála és a Frank birodalom széthullása után e lelkesedés alábbha-gyott, s az ezredforduló nemességét gyakorlatilag semmi sem kö-tötte tovább az egyértelműen a klerikusok feladatává és szerepévéváló írásbeliséghez. Királyfik és előkelő fiatalemberek nevelése aharci felkészülésen túl legfeljebb a lovagi kultúra keretei közt ér-telmezhető költészet felé kacsintott ki.3

Első pillantásra nem lehetett ez másként István Magyarországánsem. Az oktatásban, az intézményes nevelésben a klérusé a fő-, sőtkizárólagos szerep — a szereposztás lehetősége és a rendezői igényazonban, Nagy Károlyhoz hasonlóan István kezében van. A keresz -tény egyház szervezetének kiépítése együtt járt az egyházi iskolákmegteremtésével, s ez kettős célt szolgált: klerikusokat képeztek,akik az egyházi szolgálat ellátásán túl világi értelmiségi funkciókatis betöltöttek. Szent István bencés szerzetesek részére ezzel a céllalis alapított több kolostort. Ezek közül emelkedik ki a Szent Mártonhegyi, amelynek első szerzetesei még Géza fejedelem hívására, 996-ban érkeztek ide, csehországi és lengyelországi térítőútjuk után. Le-telepítésüket — mint ahogyan azt az 1001-ben megújított alapító-levél is tartalmazza — a királyság megerősítése (pro stabilitate regni)indokolta, de már ekkor iskola is működött a kolostorban: a bencé-sek tervszerűen oktatták-nevelték a szerzetesi életet választó fiatalo- kat. Szent István alapítása volt még a pécsváradi, zalavári, bakony -béli és a zobori bencés kolostor is. Ezekben is folyt oktató-nevelőmunka, de nyilván egyszerűbb formában, mint a szellemi központ -ban, Szent Márton hegyén. Első királyunk két érsekségében (Esz-tergom és Kalocsa), valamint nyolc püspökségében (Győr, Veszprém,Pécs, Csanád, Eger, Vác, Nagyvárad, Gyulafehérvár) székes egyháziiskolák működtek. A Gellért püspök által az 1030-as években meg-szervezett csanádi székesegyházi iskoláról részletes leírást tartal-maz a Gellért legenda. A tanításban részesülő többség persze külö-nösebb szervezeti keretek nélkül, a falvak papjaitól tanulhatja a

1Györffy György: Istvánkirály és műve. Gondolat,

Budapest, 1977, 372.

2James Bowen:A History of Western

Education. II. Civilizationof Europe: Sixth to

Sixteenth Century. St.Martin’s Press, New York,

1975, 8–9. Általában aközépkori neveléstörténet

kérdéseiről lásd mégGloviczki Zoltán – ZsinkaLászló: Nevelés és iskola

az antik és középkoriEurópában. Attraktor,

Máriabesnyő, 2015.

3James Bowen:i. m. 25–26.

A korabelioktatás-nevelés

575

betűvetést. A falusi papok megtanították mindazt a növendékeiknek,amit maguk is tudtak, amihez nyilván nem rendelkeztek pedagógiai-módszertani ismeretekkel, iskolai renddel, s ezeknek nem is éreztékhiányát. Az 1077 körül keletkezett Szent Imre legendában és a ki-sebbik Szent István legendában ugyanakkor egyaránt olvashatunkutalást arra, hogy Imre herceg e reguláris oktatásban is megfelelőenrészesült: István királyt és fiát, Imre herceget „már gyermekkorábanteljességgel átitatta a grammatika tudománya”. A latin szövegek-kel való foglalkozás mellett persze legfontosabb feladatuk a test-edzés, a fegyverforgatás elsajátítása volt. A serdülő Imre hercegre —a grammatikai tanulmányokon túl — nemsokára már az intelmekszerint is elsősorban ez várt: „ki-ki életkorának megfelelő dolgok-ban forgolódjék, tudniillik az ifjak fegyverben, a vének a tanács-ban…”4 Nem, itt nem a magyar művelődés organikus fejlődése tá -rul szemünk elé, nem is egy létező iskolarendszer átültetése, hanemtudatos építkezés.

Ahogy tudatos építménynek tűnik maga az Intelmek könyvecs-kéje is, mely lett légyen császári minták örököse, s fogalmazta lé-gyen Asrik érsek — tudottan el is tér ezektől az egyébként biztosalapot nyújtó és a célnak eredeti formájukban is nagyszerűen meg-felelő, egy herceg számára megkérdőjelezhetetlen és sikerre ítélt ta-nácsokat adó forrásoktól. A Libellus lényeges formai és szemléletbeliújításokat is hozott e hagyományba. Az előbeszéd és a tízparan-csolatra utaló tíz fejezet nem az erények sorát alkalmazza a királyihatalom egyes elemeire, hanem ellenkezőleg: a királyi hatalom as-pek tusait bástyázza körül erkölcsi példákkal és tanításokkal. A ro -kon szövegekkel szembeni eszmei sajátosság a világi hatalom hang-súlyozása. Sajátosság az is, hogy a király személye helyett annaktekintélye, a par excellence koronás fő a tanítás centruma. Míg a kö-zépkori szövegszerkesztésnek elemi formája volt a kompiláció, azIntelmekben egyetlen ma ismert azonos műfajú műből sem találunkszöveg szerinti átvételt — bár hivatkozásai a pogány ókoról az egy-házatyákig terjednek. Az egyetlen szó szerint idézett forrása a Biblia.5

Összesen harminc bibliai hely, ebből tizenhat ószövetségi, részbenezeket megtámogató újszövetségi szövegekkel, az evangéliumokmellett Szent Pál leveleiből. Hogy a végére hagyjuk a nem csekélykülönbséget: az általában nem konkrét személyekhez kötődő, el-méleti síkon mozgó korábbi királytükrök helyett itt a néven neve-zett király ad tanácsokat „szeretett fiának”.

„Illik pedig, hogy odaadó figyelemmel hallgatván eszedbe vésdapád parancsait (…) fogadj szót, fiam, gyermek vagy, gazdagság-ban született kis cselédem, puha párnák lakója, (…) gyönyörűség-ben dédelgetve és nevelve; nem tapasztaltad a hadjáratok fáradal-mait s a különféle népek támadásait, melyekben én szinte egészéletemet lemorzsoltam. Itt az idő, hogy többé ne puha kásával étes-senek, az téged csak puhánnyá s finnyássá tehet, ez pedig férfias-ságod elvesztegetése s a bűnök csiholója és a törvények megvetése;

4Az Intelmek magyarszövegét Kurcz Ágnes

fordításában, a következőkiadás alapján közöljük:

István király intelmei.(Előszó és a jegyzetek

Szigethy Gábor.)Magvető, Budapest, 1982.

Formai ésszemléletbeli újítások

5Szűcs Jenő:Szent István intelmei:

az első magyarországiállamelméleti mű. Újabbkiadása in: Szent István

és az államalapítás.(Szerk. Veszprémy

László.) Osiris,Budapest, 2002,

271–287.

576

hanem itassanak meg olykor fanyar borral, mely értelmedet taní-tásomra figyelmessé teszi…” Ez a fajta nyilvános uralkodói sze-mélyesség önmagában nem példa nélküli, a 10–11. századi Bizánc-ban látjuk példáit, de az adott műfaji keretek közt egyedülálló. Azpedig, hogy a szöveg mögött az élő apa–fiú kapcsolatot pillanthat-juk meg, fontos lépés abban is, hogy a Szent jobbot ne csupán azországépítő ereklyéjeként, hanem a gyermekét féltő, óvó, feddő apajobbjaként is tekintsük6 — azaz az Intelmekhez magunk is közelebbérezzük magunkat. S e ponton hadd lépjünk ki a filológia és a tör-téneti forráskritika függönye mögül is. Az Intelmek szövegét máraegyértelműen korabeli, hiteles írásnak tartjuk. Az István legendákkorában, tehát az államalapító király halála utáni harmadik évti-zedben a mű már egyértelmű része a Szent István-kultusznak, azudvar sajátjának tekinti. Tegyük fel tehát a kérdést: Asrik, vagy tart-suk bárkinek a mű megszövegezőjét, vajon vehette-e a bátorságota fenti intimitású, István király szájába adott szöveg megalkotása-kor nem az uralkodó tényleges, saját gondolatait, vagy azzal min-den elemében megegyező gondolatmenetet pergamenre vetni?!

Apa és fia. A fiú, ahogy a mű bevezetője nevezi: puer. A szónaka korban komoly megkülönböztető jelentése van. A felnövő em-berpalánta fejlődési szakaszainak a középkori tudományos iroda-lomban (úgy az orvostudományéban, mint akár az erkölcsteológiá- éban) egységes nevezéktana alakult ki. A pueritia a három szakaszközül a második, a lányoknál héttől tizenkét éves, a fiúknál tizen-négy éves korig. Nem meglepő korszakhatárok, a modern fejlő-déslélektanban is egyértelmű szakasz — Piaget leírása szerint akonkrét intellektuális műveletek (kezdődő logikai gondolkodás),a morális érzék és a társas együttműködés kialakulásának korsza -ka.7 Talán nem von le Piaget tekintélyéből, ha tudjuk, a középkoriszerzők hasonlóan határozták meg e fejlődési szakaszt. Ettől kezdveképes a gyermek kifejezni magát, különbséget tenni jó és rossz kö-zött, s választani ezek közül. Ennek megfelelően egyébiránt — mi-közben a mai tapasztalatnak megfelelően az iskolakezdés és a mes-terségek tanulásának megfelelő kezdőpontját is hét éves korbanlátták — a gyermek a bűnre is ettől kezdve hajolhat jobban. Tehát aszülőknek, keresztszülőknek nem csupán fejlődés adta lehetősé-gük, de egyúttal kötelességük is a gyermeket keresztény szellembennevelni.8 Abban, hogy — mivel a gyermek már képes a bűnre —hétéves kortól gyónni és vezekelni is kell-e, vagy éppen a követ-kező életszakaszban, éppúgy szélsőségesen eltértek a korabeli vé-lemények, mint az oltáriszentség és a betegek kenete felvételéneklehetőségében.9

Miközben a betűvetés, olvasás tanítása ekkortól értelemszerűena tanítói professzió feladata, a tágabb értelemben vett nevelés ésszocializálás a gyermekkor második szakaszában is a szülők fela-data.10 A különbség csupán annyi, hogy míg az első szakaszban aszülői nevelés csaknem kizárólagos felelőse az anya, addig hétéves

6Mészáros István szépképzettársítása 1993-ból,

in: Művelődéstörténetitanulmányok, 1960–2009.

Eötvös József Könyvki-adó, Budapest, 2010, 366.

A gyermek

7Jean Piaget:Hat tanulmány. (Ford.

Piaget Tanulmányi Kör.)Piaget Alapítvány,

Budapest, 1989, 6.

8Vö. Shulamit Shahar:Gyermekek a középkorban.

(Ford. PukánszkynéKirály Katalin et al.)

Osiris, Budapest, 2000, 50.

9Shulamit Shahar: i. m. 51.

10Shulamit Shahar:i. m. 287.

577

kortól a fiúk felelőssége az apákra hárul. A korszakváltást szinteszó szerint fogalmazza meg a Libellus bevezetője: „Salamon szájábólszól: »Hallgasd, fiam, a te atyádnak erkölcsi tanítását, és a te anyád-nak el ne hagyd oktatását«.” Jóllehet, éppen a nemesség körébenbicsaklott aztán meg ez a rend, hiszen a folyamatosan távol lévőelőkelő apák nem tudták teljesíteni e feladatukat, István királyunkezek szerint teljes mértékben megfelelt a középkori nevelési elvá-rásoknak. Abban is, hogy könyve, nem csupán kései címe, hanemegész lényege szerint erkölcsnemesítő célzatú.

Szűcs Jenő a mű eredetiségét és korszerűségét kívánja hangsú-lyozni azzal, hogy a korai Karoling-kori minták nem foglalkoztakaz utilitasszal, a hasznossággal, csak a honestasszal, az erényesség-gel, míg István korára a politika maga mögé utasította az etikát.11 AzIntelmekben kétségtelenül megjelenik az utilitas fogalma, olyanhangsúlyos helyen, a felvezető szövegben, ami a jelenség szintjénmáris igazolja Szűcs álláspontját. Ám ezen kívül mindössze egyet-len alkalommal, abban a közismert és számtalan vitát kiváltó hatodikfejezetben, mely az idegenek befogadását tartja hasznosnak. Ellen-ben a honestas a szöveg alapvető értékfogalma az előbbi, befogadás -ról szóló passzusban is kioltja az egyoldalú értelmezési lehetősé-geket, s másutt is egyértelművé teszi: a könyvecske egyáltalán nemvalamiféle praktikus uralkodói kiskáté (amilyet majd inkább Machia- velli ad kezünkbe), de valóban nem is általános keresztény erkölcs- nemesítő irat. Az egyes szám második személyű olvasóhoz szól, scélja, hogy az boldogan éljen (beatus vivere), és országát erényesen(honeste) kormányozza. Egy királytükör műfaji keretei között alighafoglalkozik azzal, hogy a tükrözött személy boldogan éli-e az éle-tét. Egy apának azonban fontos cél ez is. Megtehetné, hogy távol-ságot tart (s főleg megtehetné valamely erkölcstanító könyvecskétfogalmazó érseke), ám nyilvánvalóvá teszi: „én sem restellem, sze-relmetes fiam, hogy neked még életemben tanulságokat, parancso-kat, tanácsokat, javaslatokat adjak”. A latin szöveg e rétorikus fel-sorolása homogénebb a magyar jelentés-spektrumnál: mindezeketa gyermek „elé teszi” — csupa egyértelműen befolyásoló, buzdítógondolatot, de inkább lehetőségként, felajánlásként, hisz nem két-séges számára, hogy a fiú kapva kap e tanácsokon, felékesítendőmajdani koronáját. Később szóba kerül ugyan a parancs fogalma is,de rögtön a bensőséges apa–fiú kapcsolatba szelídítve: „atyai gyön-gédséggel parancsolok”… Ha Imre mégsem szívleli meg a tanácso -kat, annak nem az államrezon lesz a fő károsultja, hanem maga aherceg: „nem szívelnek többé sem Isten, sem az emberek”. MinthaIstván ismerné tudományosan megfogalmazott apai szerepkörét azadott életkorban: erkölcsi nevelés és szocializáció.

Hogy a három első fejezet a katolikus hit megőrzéséről, az egy-házi rend becsben tartásáról és a főpapoknak kijáró tiszteletről szól,önmagában is megerősíti, hogy a teljes mű hangsúlya nem a ha-szonelvű uralkodói praktikumra tevődik. Természetesen a címeken

„Hasznosság” és„erényesség”

11Szűcs Jenő: i. m. 281.

Az Intelmek fő üzenetei

578

túl is megáll az erkölcsi és személyes mondandó. A katolikus hitmegőrzésének módja nem a véres hittérítés. „A katolikus és apos-toli hitet akkora buzgalommal és éberséggel őrizd, hogy mindenIstentől rendelt alattvalódnak példát mutass.” Az egyházi rendbecsben tartásának sem a rend fenntartása a fő célja, hanem hogy„életed boldogabb és hosszabb legyen”. A főpapok konkrétabb sze-repe a királyi hatalom vonatkozásában már kényesebb és sokrétűbbtéma, ám a hitelesen személyes szál itt sem vész el: „Ha irántuk azigazi szeretetet tanúsítod, magadat is kétségkívül megjobbítod…”S a főpapokkal való kapcsolat valóban átvezet a világi hatalomrólvaló elmélkedésbe. A negyedik fejezet a főemberek és a vitézek tisz-teletéről, a hatodik az idegenek befogadásáról szól, a kettő közöttiötödik pedig két erény, az igaz ítélet és a türelem gyakorlásának ta-nácsával köti össze az előbbieket. István korának, bel- és külpoliti-kai kihívásainak ismeretében önmagában sem szorul magyarázatrae két erkölcsi érték hangsúlyozása. A kiemelt értékfogalom a türe-lem — míg az ítéletalkotás még igaz formájában is inkább bírákhozutalandó kétes feladat. Igen, tagadhatatlan, hogy a főemberek, vi-tézek és idegenek az utilitas fogalomköre felé mozdítják az ifjú her-ceget. Különösen, ha ezúttal nem a közkeletű magyar fordításhozragasz kodunk, hanem a „regnum” fogalmat a királyi hatalommalazonosítjuk,12 s így még egyfajta anakronisztikus hazaszeretetbesem szublimálhatjuk a máshonnan jött támogatók jelenlétének fon-tosságát. A két érintett fejezet azonban nem, vagy legalábbis nemcsak arról szól, hogyan válhat a korona hasznára bizonyos csopor-tok megnyerése. Az előbbi üzenete az alázat fontossága. Nem meg-nyer ni, megfizetni, lekötelezni kell a helyi nemességet, hanem alá-zattal közeledni hozzájuk. Nem a királyi trón magasából, hiszen„minden ember azonos állapotban születik” (!). Így pedig szeretnifognak, ha pedig szeretnek, igen, majd ragaszkodnak. E gondolatotfoly tatva a hatodik fejezetnek a szentistváni állameszme egyikkulcskérdését feszegető és igazából eldönthetetlen vitákat generáló,az idegenek befogadásáról szóló szövegéből sem maguk az idege-nek és az ő országot (?), udvart (?) ékesítő szerepük válik számunk -ra fontossá, hanem Imre javasolt erkölcsi attitűdje: „a jövevényeketjóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad”. Bona voluntate illosnutrias et honeste teneas. A bona voluntas a Boldogságok jóakaratú-sága, a honestas pedig a mű már ismert központi értékfogalma. Jé-zusi jóakarattal és azzal az erénnyel viszonyulj tehát hozzájuk, melyaz általános keresztény értékrendet meghatározó fogalom.

Végül visszatérünk három újabb biblikus-hitbéli erényhez. A fiakkövessék az elődöket. A nyolcadik fejezet megszövegezése kirívóankemény és szigorú. „A legnagyobb királyi ékesség a szülőket utánoz -ni”. Önmagában a tízparancsolat felidézése. Az egész könyvecské-től azonban valóban elüt az a szigorú kérlelhetetlenség, amellyelIstván saját példájának követését parancsolja fiának. Tudnunk kellazonban, hogy a korszak nem csupán didaktikus, de prédikáció-

12A fontos szemléletikülönbségre legutóbbHavas László hívta fel

a figyelmet: SanctiStephani regis primi

Hungariae: Libellus deinstitutione morum sive

admonitio spiritualis.Szent István: erkölcsta-nító könyvecske, avagy

Intelmek. I. KossuthEgyetemi Kiadó,Debrecen, 2004.

A fiak kövessékaz elődeiket

579

irodalmának, sőt penitenciás kézikönyveinek is egyik legfontosabbközponti erkölcsteológiai toposza volt az Efezusi levélben is meg-ismételt (6,1–3.) parancsolat.13 Ahogyan pedig nem kérdőjelezhetőmeg az első parancsolat istenszeretete, úgy — mint egy szülőkre le-szűkített jézusi főparancs második tagjaként — a szülők iránti kö-telező tisztelet (melyet nem István Intelmei kötnek össze egyúttal atársadalmi rend megőrzésével) sem kérdőjelezhető meg vagy vál-hat ajánlhatóvá. A szöveg negatív megfogalmazásában: „aki ugyan -is megveti, amit megszabtak atyai elődei, az isteni törvényekre semügyel”.

Végül a teljes keretes szerkezetben egy tisztán erkölcsi tanítás ésegy erkölcsi összegzés. A kilencedik fejezet az imádság megtartá-sára inti Imre herceget. Bár az apai hang az imádságot a királyi mél-tóság ékeként határozza meg, a „legyőzhetetlen király” eszményé-nek beteljesítéséhez most sem egyéb kell, mint a mély személyesimaélet. Tisztán az ember és Isten kapcsolata. Ima, hogy megkapjaa mennyei bölcsességet, de nem ahhoz, hogy bölcsen irányítsa azországot, hanem az Isten felé forduló ember vágya: „hogy tudjam,mi légyen kedves nálad minden időben”. Testi-lelki tisztaság — sminden, ami emberi, az alattvalók hűsége, az ország biztonságaegyszerűen ennek sikerétől függ.

A záró fejezet a kegyességről, az irgalmasságról, valamint a többierényről inti a herceget. Általában az erényesség értékével foglaljaössze az egész tanítást, de kiemeli a kegyességet és az irgalmassá-got, melyek közül az első lényegében az első fejezet témája volt,míg a következőkben az irgalmasságra buzdít a Libellus. Ugyanígytér vissza a bevezető meleg hangvétele is: „szerelmetes fiam, szí-vem édessége, sarjam jövő reménysége”. Tíz év körüli kisfiú hall-gatja negyvenéves édesapja szavait.

Légy türelmes. Légy erős. Légy alázatos. Légy mértékletes. Légyszelíd. Légy becsületes. Légy szemérmes. „Légy kegyes mindenki-hez, aki hozzád járul. Mert a szeretet gyakorlása vezet el a legfőbbboldogsághoz. Légy irgalmas minden erőszakot szenvedőhöz, őrizdszívedben mindig az isteni intést: »Irgalmasságot akarok és nem ál-dozatot«”…

Szent első királyunk ma szól hozzánk. Szent évünkben. Intéseivelutat mutat, s ezzel reményt ad. Reményét annak, hogy nem a hata-lom, az erő megszerzésének csínja a kulcs; mindössze a hones tas, ahittel teli, erényes élet az egyetlen út, mely már a földön elnyerhetiemberi jutalmát is. A reményre és megerősítésre pedig idén augusz-tusban is szükségünk lehet.

Így zárjuk a vesperást az utolsó antifonával: „Üdvöz légy, SzentIstván király, néped áldott reménye, üdvöz légy, hitünk tanítója.”

13Shulamit Shahar:i. m. 282.

Erényességegykor és ma

580

Szekfű Gyula és azesztergomi KatolikusNyári EgyetemA magyar katolikus mozgalmak sokszínű terepén Szekfű Gyulahelye a harmincas évek közepén a kereszténydemokrata színezetű,náciellenes, az általános választójogot és a demokratikus parla-mentet fontosnak tartó mérsékelten reformpárti, demokratikus kon-zervatív kisebbség körén belül határozható meg. Ennek az irány-zatnak a feje gróf Széchenyi György politikus és sajtóvállalkozó volt(s e szellemi körbe tartozott például Apor Vilmos, Mihelics Vid, Ka-tona Jenő, Barankovics István is). Folyóiratuk az 1931-ben alapított,kéthetente megjelenő Korunk Szava, melynek 1938 közepéig — ha-láláig — Széchenyi volt a felelős szerkesztője.1 (Ezt követték a Je-len kor, majd Az Ország Útja című, hasonló ideológiai színezetűlapok.) Fontos mozzanata Szekfű szerepének és e körbeli lehetősé-geinek az a tény, hogy viszonylag hosszú időn keresztül (a har-mincas évek elejétől egészen a bíboros 1945 márciusában bekövet-kezett haláláig) jó, sőt egy idő után bizalmas viszonyt épített ki ésápolt a vele egyidős, nehéz sorból jött, kitűnő képességű, bencéskánonjogász tudós, Serédi Jusztinián esztergomi érsekkel. Serédiaz MTA tiszteletbeli tagja, felsőházi képviselő, az oxfordi egyetemdíszdoktora. 1927-ben tért haza hosszú vatikáni szolgálatból, s itt-honi fő céljai egyikének a katolikus egyházi kultúra terjesztését ésgyarapítását tekintette. Stratégiája ezen a ponton megegyezett Szek-fűével, aki ugyancsak régóta gondolkodott — például — a katoli-kus történetírás hazai állapotán, s igyekezett föllendíteni, megre-formálni ezt a szakmán belüli kutatási vonulatot. Közös gyakorlatiterepnek kínálkozott egy nyári egyetemi kurzus szervezése Eszter-gomban (számos kapcsolódó katolikus jellegű kulturális, ifjúságifiú és leány programmal), amely célokért igen hasznosan tudtakegyüttműködni. Levelezésük alapján elmondható, hogy Serédi ki-vételes munkabírású és feltétel nélkül szolgáló híveként tarthattaszámon Szekfűt, aki örömmel, folyamatos szorgalommal, körülte-kintően, magas színvonalon és tökéletesen megbízható világi segí-tőjeként erősítette a bíboros tekintélyét. Miként természetesen asaját tekintélyét is, hiszen mint az esztergomi Katolikus Nyári Egye-tem első számú szakmai irányítója számos jeles tudóst (nyilván az e te-kintetben megbízhatóak köréből) vont be az országos hírűvé ésnagy presztízzsel bíró kurzusok előadói közé, és több újságcikkbenadott hírt erről a jelentős intézményről.2

MONOSTORI IMRE

1945-ben született Tamá-siban. Irodalomtörténész,könyvtáros. – Részlet ké-szülő könyvéből.

1A Korunk Szava és aJelenkor történetére és

szellemiségére vonatko-zóan lásd Vásárhelyi

Miklós: A bilincsbe vert fáj-dalom. Sajtótörténeti tanul-

mányok. (Sajtó alá rend.Murányi Gábor.) Élet és

Irodalom, Budapest, 2002,125–141. Uő: Katolikusok

a szellemi ellenállásban.Beszélgetés Katona

Jenővel. Uo. 101–124.

Szekfű Gyula és SerédiJusztinián kapcsolata

2Az egyes kurzusok témáit,előadásait, a kapcsolódó

programokat és a helyisajtóvisszhangokat

Bárdos István dolgozta felAz esztergomi Katolikus

Nyári Egyetem 1933–1941című tanulmányában.

In: A József Attila MegyeiKönyvtár évkönyve 1994.

(Szerk. Schmidt József,Monostori Imre.) JAMK,

Tatabánya, 1994, 105–112.

581

Ami Szekfűnek a magyar katolikus történetírás intézményesítésiterveit illeti: már a húszas évek második felétől több írásában (és mégtöbb utalásában) sürgette annak megerősítését (történész szemmelnézve végig tudományágának múltján és jelenén). Programszerűenmunkálkodik ezen a témán: meg van róla győződve, hogy a katoli-kus magyar történetírás felfogásban, hitelességben és szakmai ered-ményeit tekintve életszerűbbé és valóságosabbá teszi a magyar múltértelmezését. Kimondatlanul persze, de az is tény, Szekfű azt is sze-retné, hogy saját katolikus történetírása értékeire, szellemiségére mégtöbb fény essen (szemben az általa sok tekintetben tévesnek tartottprotestáns történetírással; nemcsak a Rugonfalvi Kiss – Zoványi –Csuday-féle nemzeti romantikus vonallal, de például a MályuszElemér irányát jelentő protestáns felfogással szemben is). Szekfű jól is-meri a magyar katolikus történetírás hagyományait és eredményeit,3

de nemcsak ezt az oldalt, hanem a másikat, a társadalmi befogadó kö-zeget is érzékenyen vizsgálja. Egyik írásában a magyar katolikus köz-véleményt értékeli, s megállapítja, hogy Trianon óta a katolikus vallásiélet erősebb lett ugyan, ám maga a társadalom és gazdaság minden-napi működése, állapota messze van a keresztény hitélet tanításaitól.4

Nagy probléma, hogy a társadalmi konfliktusokban az emberek nemismerik kellőképpen a katolikus egyház álláspontját, véleményét. Méga hívő katolikusok körében is gyakori a kellemesebb, hazafiasabb pro-testáns szellemű történelemértékelés. Itt az ideje, mond ja Szekfű, hogyországos keretekben induljon el a katolikus felvilágosítás, a szociálisérzékenységet is magában foglaló népnevelés és népművelés. Például:„igen könnyen megvalósítható volna katolikus egyetem helyett a ka-tolikus nyári egyetem, amint erre külföldön is, így hozzánk legköze-lebb Salzburgban példa van. (…) a nyári egyetem legméltóbb keretétEsztergom nyújtaná (…) a hercegprímás úr, aki maga is a felső okta-tás embere és pártfogója, volna felkérendő arra, hogy a nyári tanfolya -mot megvalósíttassa, és számára az előadókat kijelölje, aminthogy azegész el sem képzelhető másként, mint az ő legfőbb felügyelete alatt.”5

Ebben az újságcikkben történik az első nyilvános említése az esz-tergomi Katolikus Nyári Egyetem tervének. A háttérben természete-sen már javában folytak az előkészületek, legfelső szinten SerédiJusztinián és Szekfű Gyula között. Serédi a katolikus nyári egyetemgondolatát maga is „hasznosnak és üdvösnek” tartja, szállásról gon-doskodni tud (honoráriumokról kevésbé), s felkéri Szekfűt, hogy ala-kítsa meg a szervező bizottságot.6 Majd kéri, hogy a tervezett szerve -ző bizottsági névsort terjessze elő, s vállalja a bizottsági elnöki tisztet.Szekfű örömmel teljesíti a kérést, majd összeállítja a bizottsági név-sort, melyet Serédi jóváhagy. Az első szervező bizottsági ülés jegyző-könyve 1932. december 19-én kelt, s Szekfű ahhoz mellékelt (kará-csony másnapján írt) kiegészítő levelével együtt körvonalazódott az1933. június 19. és július 8. közötti időre kitűzött (de végül egy héttelelhalasztott) első esztergomi Katolikus Nyári Egyetem szakmai prog-ramjának terve és a meghívandó előadók névsora. Az össz-óraszámot

Szekfű tervei akatolikus történetírásintézményesítésével

kapcsolatban

3Szekfű Gyula: A katoli-kus történetírás Magyar -

országon. In: MagyarKatolikus Almanach. [K. n.],Budapest, 1927, 695–700.

Lásd még Molnár Antal:A magyar katolikus egy-

háztörténet-írás megúju-lási kísérlete a két világ-

háború között. SzekfűGyula és Vanyó Tihamér

barátsága. In: A negyediknemzedék és ami utána

következik. (Szerk. UjváryGábor.) Ráció, Budapest,

2011, 79–90.; SzekfűGyula: Magyar katolikus

történetfelfogás. In:Katolikus írók új magyar

kalauza. [K. n.], Budapest,[1941], 396–418.

4Szekfű Gyula: Van-e ka-tolikus közvéleményünk?Magyar Kultúra, 1932/17.(szeptember 5.) 161–165.

Az esztergomiKatolikus NyáriEgyetem terve

5I. h. 164–165.

6Serédi levele Szekfűnek.1932. június. 22. Egye-

temi Könyvtár. Kézirattár,G 628. Másolat: Prímási

Levéltár. Serédi magánle-véltár. Levelezés,

S–Sz doboz.

582

a bizottság 65–70-re tervezi, körülbelül 12–14 előadót kell felkérni. Azelőadások súlypontja a szellemtudományok, de lenne néhány termé-szettudományi előadás is.

Serédi akadály nélkül megszerzi az évente általában kétszer ülé-sező katolikus püspökkari tanácskozás támogatását. Első alkalommal1933. március 22-én tűzi napirendjére e legmagasabb egyházi fórumaz esztergomi Katolikus Nyári Egyetem ügyét. Elfogadják, hogy Szek -fű Gyula lesz a szakmai irányító, Lepold Antal esztergomi kanonokpedig az adminisztrációs ügyek intézője. Körülbelül 200 főt tudnaknapi 3–4 pengőért ellátni az internátusokban. A hercegprímás kéri azegyházmegyék támogatását, amit a jelenlevő főpapok lelkesen meg-ígérnek.7

Személyi kérdésekben szigorú a diszkréció mind Szekfű, mindSerédi részéről. Vannak fontos ügyek, amelyeket négyszemközti au-diencián, Esztergomban beszélnek meg. Ilyen például egy tervezettelőadás szövege. 1933. május 17-i levelében Szekfű a következőketírja. „Főmagasságú Bíboros–Hercegprímás, Kegyelmes Uram! legyenszabad említenem, hogy legutóbbi esztergomi audienciám alatt Emi-nenciád úgy méltóztatott rendelkezni, hogy Eckhart Ferenc Pázmány-Péter egyetemi jogtanár előadását a főkegyúri jog történetéről csakakkor vehetjük fel az ezévi nyári egyetem előadásai közé, ha annaktartalmát előzőleg benyújtjuk Eminenciádnak, és ha ennek alapjánEminenciád megtarthatónak ítéli. Eckhart Ferenc most készült el elő-adása tervezetével, melyet bátor vagyok idemellékelni. (…) BaranyayJusztinnal együtt bátrak leszünk a napokban Eminenciád irodája útjána jövő hétre audienciát kérni, amikor, reméljük, Eminenciád magasutasításait átvehetjük.” S egy jellegzetes elköszönési formula: „Főma-gasságodnak nagy alázattal szolgáló fia, Szekfű Gyula”.8 Szekfű köz-ben megbeszéli Hóman Bálint kultuszminiszterrel, hogy vállalja el ahivatalos világi megnyitó szerepét, Serédi majd küldi a meghívó le-velet.9 (Hóman megjelent a megnyitó ünnepségen, s a helyi sajtónakis nyilatkozott). Az első Katolikus Nyári Egyetem három héten át tar-tott (később két hétre rövidítették), számos kiegészítő rendezvénnyel,minden résztvevő szerint nagy sikerrel.10 (Mintegy 250 résztvevő kí-sérte figyelemmel a rendezvényeket, Szekfű is tartott előadást Néhánykatolikus vonatkozású magyar történeti probléma címmel.) Serédi Juszti ni -án október 11-én a magyar püspöki kar értekezletén beszámolt a nyáriegyetem 1933. évi működéséről, s a nagyméltóságú tanácskozás —mint levelében Szekfűnek írja — nagy örömmel vette tudomásul „avárakozást meghaladó szép eredményt, az összes előadóknak és ren-dezőknek hálás köszönetét és elismerését nyilvánította, helyeselte azüdvös intézménynek állandósítását célzó elhatározásomat”.11 A foly-tatáshoz országos és helyi szervező bizottságot hoz létre, Szekfű, il-letve a tudós Lepold Antal esztergomi prelátus kanonok irányításá-val.12 Szekfű örvend a Katolikus Nyári Egyetem mint intézményállandósításának, s megvallja: „nagy öröm és nagy megnyugvás, hogyEminenciád legmagasabb vezetése és utasítása alatt állhatok Egyhá-

7A magyar katolikuspüspökkari tanácskozásoktörténete és jegyzőkönyvei1919–1944 között. (Szerk.

és bev. Beke Margit.)Aurora, München –

Budapest, 1992,I. kötet, 486–487.

8Szekfű levele Serédinek.1933. május 17. Prímási

Levéltár. 2482/1935.Cat. 41. (A levelet – többmásikkal együtt – későbbrendszerezték és iktatták,

innen származik azévmegjelölés csúszása.

(Hegedűs Andrásszíves közlése.)

9Szekfű levele Serédinek.1933. június 10. Prímási

Levéltár. Uo. A hercegprí-másnak a levél aljára írt

megjegyzése: „Hóman min.urnak elment a meghivó

levél VI/9-én. Serédi”.

10A lezajlott programokrólés előadásokról lásd Bár-dos István: i. m. 105–106.

11A tanácskozás jegyző-könyvének vonatkozórészét lásd A magyar

katolikus püspökkari… I.kötet, 517. Szekfű szere-pét ismét kiemeli a konfe-

rencia jegyzőkönyve.

12Serédi levele Szekfű-nek. 1933. október 24.

Egyetemi Könyvtár.Kézirattár, G 628. LepoldAntal régész, művészet-történész, az MTA tagja.

Legtöbbet – magas szín-

583

zunk céljai szolgálatába”.13 A Magyar Katolikus Püspökkari Tanács-kozás 1934. március 21-i ülésén elfogadta a nyári programot,14 majd aszeptember 26-i őszi ülésén napirendi pontként tárgyalása után meg-állapította és jegyzőkönyvbe foglalta a következőket: „Az EsztergomiKatolikus Nyári Egyetem kurzusait a folyó évben fokozott érdeklődéskísérte. Körülbelül 300 hallgató vett részt a kurzuson. Hercegprímásörömmel állapítja meg ezt a tényt, mert a Nyári Egyetem jelenlegi for-májában kétségkívül jelentékeny katolikus megmozdulásnak tekin-tendő, és a püspöki kar színe előtt is kiemeli és megörökíteni óhajtjadr. Szekfű Gyula egyetemi tanár érdemeit, aki a Kat. Nyári Egyete-met megszervezte és igazgatja. Működésétől az intézmény továbbifellendülését várhatjuk.”15

Szekfű lankadatlanul szervez, tárgyal, intézkedik, levelez, költség-vetést készít; már a következő kurzust készíti elő. Jól együtt tud mű-ködni Lepold Antallal, aki egyházmegyei körleveleket fogalmaz, el-látja a helyi sajtót cikkekkel és információkkal, s időnként együttjárnak el pénzügyi támogatás céljából (például az Actio Catholica or-szágos vezetőinél). Ő is nagyon óvatos az egyes előadások, kivált azelőadók és a nyilvános megnyilatkozások tekintetében, akárcsakSzek fű. Levelei Szekfűnek általában az előkészületekről szólnak,programról, hírverésről, adminisztrálásról, elszállásolásról, utazta-tásról. (Ő áll kapcsolatban az Új Kor, valamint a Nemzeti Újság címűkatolikus lapokkal.) Általában az év végére már kialakul a következőkurzus programja. Így például Szekfű szakmai tervezete az 1935-ösnyárra már 1934 decemberében Serédi íróasztalára kerül. Egyenkéntnégy, hat, illetve nyolc órában kívánja szerepeltetni tudós társait és akiválasztott egyházi előadókat, illetve alternatív lehetőségeket sorolfel. Mindezekhez kéri a hercegprímás beleegyezését.16

Szekfű nemcsak a nyári egyetem jószerével egész évre elhúzódóügyeiben, teendőiben válik Serédi munkatársává és bizalmasává. 1935tavaszán például a „modern katolicizmust” képviselő Korunk Szavaszerkesztőségéből kivált Aradi Zsolt és Balla Borisz megalapította azÚj Kor című kétheti lapot, s a két lap közötti komoly ellentét követ-keztében pereskedés kezdődött. Serédi Szekfű segítségét kéri a viszályelsimításához. (Egy-egy nyilatkozat elfogadtatása a cél — ez Szekfűfeladata — a szembenálló felekkel.) Serédi a következőt kéri: „IsmerveMéltóságod összeköttetését a gróffal, és tudva, hogy Méltóságod vé-leményét ő nagyrabecsüli, kérem szíveskedjék odahatni, hogy azI. számú nyilatkozat aláírása Széchenyi gróf úr által megtörténjék, ésazután a perek visszavonassanak.”17 (Széchenyi aláírt nyilatkozataután ugyanis Balla Boriszék is aláírnák a per lefolytatását elkerülő nyi-latkozatot. — Egyik lap sem lett hosszú életű: az Új Kor már 1937-benmegszűnt, a Korunk Szava Széchenyi gróf haláláig [1938] működött,majd 1939-ben Jelenkor címmel újraszerveződött.)

Szekfű tehát szívügyének tekinti a katolikus egyház jó hírnevét,ugyanúgy a Katolikus Nyári Egyetem működését, amit személyesrészvételével is többször kifejez. (1935-ben például három napra a her-

vonalon – az esztergomiásatásokkal és a Szent

István ikonográfiávalfoglalkozott.

13Szekfű levele Serédinek.1933. november 5.

Prímási Levéltár.2482/1935. Cat. 41.

A nyári egyetemszervezése

14A magyar katolikuspüspökkari…

II. kötet, 28–29.

15A magyar katolikuspüspökkari… II. kötet, 47.

16Szekfű levele Serédinek.1934. december 2. P. L. uo.

17Serédi levele Szekfűnek.1935. május 31.

Egyetemi Könyvtár.Kézirattár, G 628.

Szekfű személyesrészvétele

584

cegprímás vendége Esztergomban, többször vesz részt személyes au-diencián s három kurzuson előadóként szerepelt.) Mint publicista ismegteszi a magáét: többször ad nyilvános értékelést a rendezvények -ről, mely cikkekben mindig hangsúlyozza a Magyar Katolikus Egy-ház tekintélyének, súlyának fontosságát, ennek erősítését és a katoli-kus hitélet elmélyítését. Bírálja a katolikus értelmiségi körökbenelterjedt nézetet, amely szerint a tudós embereknek nem tisztük az is-me retterjesztő jellegű közszereplés. (Nézzük csak meg ezzel szem-ben, mondja, hogy a protestáns Mályusz Elemér mennyit szerepel aProtestáns Szemlében!) Hangoztatja azt is, hogy a katolikus egyház léteés az egyház „kultúrmunkája nélkül ma is szomorú, színtelen, gro-teszk barbárság volna életünk”.18 Az 1935-ös nyári egyetem prog-ram jából egy másik cikkében kiemeli az ifjú katolikus történészekkonferenciáját, akik — Szekfű, majd később Balanyi György piaristaprofesszor szellemi irányításával, több egykori tanítványa közremű-ködésével — megalakították munkaközösségüket.19 Szekfű ismét elő-hozza fájó tapasztalatát: a katolikus történetírás teljesítményénekutóbbi évtizedekbeli lemaradását a protestánsé mögött. (A legjobbanműködő protestáns történész műhelyként egyik református híve, atudós Révész Imre történész, püspök körül kialakult debreceni isko-lát említi meg.)20 Egy újabb, ekkor írt cikkében újra kifejti, hogy azegyház erősítése, a katolikus életelvek követése valódi értéket hoz lét -re, illetve mutat fel. A katolikus nyári egyetem pedig kivételesen hasz-nos intézmény e tekintetben. „Mert hiszen mindegyik előadásnaképen az a célja, hogy a katolikus elveket alkalmazza a tudomány ésvilági élet valamely, az illető előadótól legjobban ismert terein.”21

Szekfű folyamatosan szemmel kíséri a fiatal — pályakezdő — ka-tolikus történészek munkaközössége tevékenységét (három nyáronbehozta őket az esztergomi Katolikus Nyári Egyetem programjába),s 1936 elején megjelentetik a Regnum egyháztörténeti évkönyv első kö-tetét. (1946-tal bezárólag összesen hat évkönyvet jelentettek meg, me-lyek összesen 111 tanulmányt tartalmaznak.) Szek fű írta az első kötetelőszavát, amelyben a már említett, nyomasztó problémáját hozza új -ra előtérbe. „A munkaközösség megalakulásának elsősorban szellemicélja volt, melyet talán úgy körvonalazhatnánk, hogy a közösség tag-jai felismerték a magyar katolikus történettudománynak szinte kétévtized óta alig tagadható hanyatlását, s önképzésükkel, egymás köztiérintkezéssel, vállvetett közös munkával ezt a hanyatlást akarják meg-szüntetni.”22

Az 1936-os katolikus nyári egyetemi kurzus tervezett programját éstervezett előadóinak névsorát az előkészítő bizottság elnökekéntSzekfű már januárban beterjeszti a bíborosnak, majd Lepold Antallaltárgyalnak a részletekről. (Lepold szerepel az előadók között, elküldiSzekfűnek tervezett előadása szinopszisát, miközben nagyobb önbi-zalomra igyekszik őt serkenteni: „A rendezés végeredményben a ren-dező bizottság joga. A Te óhajod a mértékadó. Kár volna ő Eminenciá- ját a porondra szólítani. Amire nem adod meg az engedélyt, arra

18Szekfű Gyula:Az Esztergomi KatolikusNyári Egyetem. Korunk

Szava, 1934/15–16.(augusztus 1–15.) 308.

19Szekfű gondos előrelá-tással beavatta az alakulás

tervébe kultuszminiszterbarátját, Hóman Bálintot.Vö. Szekfű Gyula levele

Hóman Bálintnak.1934. május 11. OSZK.

Kézirattár, Fond 15/1474.

20Szekfű Gyula:Az esztergomi történész-

kongresszus a legifjabbtudósnemzedék bemutat-

kozása lesz. NemzetiÚjság, 1935. június 26.

21Szekfű Gyula:Az Esztergomi Nyári

Egyetem után. KorunkSzava, 1935/13.(július 15.) 258.

22Szekfű Gyula: Előszó.In: Regnum. Egyháztörté-neti évkönyv. (Közzéteszi

a Magyar KatolikusTörténetírók Munkakö-

zössége.) Budapest,1936. M K T M. 4. A har-

mincas évek másodikfelében ez a munkakö-zösség – Serédi Juszti -

nián megbízásából –kidolgozta egy ötkötetesmagyar egyháztörténetrészletes tervét. Ebben

Szekfű a III. kötet (1604–1780) anyagát szerkesz-tette és jórészt írta volna.A kötetek ebben a formá-

ban – az összköltség

585

Őeminenciája sem adja. (…) Ha Neked akkora önbizalmad volna,amekkora a tehetséged és az érdemed: akkor mindig mosolyoghat-nál és biztosra mehetnél.”23) Az 1936-os nyári egyetem után Serédimindenesetre elégedett Szekfű és az általa vezetett bizottság munká-jával, s köszönetét, megbecsülését fejezi ki. (Szekfű A kisebbségi kérdéscímű írásának felolvasásával előadóként is szerepelt.) Nagy meg-nyugvással köszöni meg a hercegprímás figyelmét s jóakaratát. Sza-badkozik, udvariasan kisebbíteni igyekszik személyes szerepét.„Mégis megnyugtató és kitüntető — írja válaszlevelében — (…) Emi-nenciád magas kitüntetése, annál inkább, mert mindenkor Eminen-ciád megelégedését óhajtottam munkámmal kiérdemelni.” (S ta- lálhatunk ismét egy mások — például Lepold — által is használtjellegzetes elköszönési formulát: „legkisebb fia és szolgája”.)24

A püspökkari tanácskozás 1936. október 7-i ülésén örömmel állapí -totta meg a nyári egyetem növekvő népszerűségét. „Az Egyetem tar-tamára állandó tartózkodásra jött Esztergomba 346 idegen, az eszter-gomiak közül pedig kb. 40-en látogatták az Egyetemet. A nagy hőségdacára is mindig volt az előadóknak átlag 200 hallgatója.” A kiadá-sokból (7561,72 pengő) „2283,72 P kifizetetlen maradt. Ezen hiány fe-dezetéről a hercegprímás gondoskodott.”25

A nyári egyetem előkészületei, szervezési struktúrája mit sem vál-tozott az évek során: Szekfű előterjeszt, Serédi — óvatoskodva ugyan— elfogadja a javaslatokat. Szekfűben is erősen munkál az óvatosság,a nagy körültekintés, leginkább persze az előadók várható mondan-dója miatt. „Hogy azonban az előadások teljesen megfeleljenek Emi-nenciád magas intencióinak, azt kérnénk, hogy amennyiben Eminen -ciád jóváhagyná az első két előadást, a tavasszal kegyeskedjék a kételőadót fogadni (miként ez már tavaly is megtörtént a nehezebbtémák előadóival).”26 Serédi válasza: „Az Egyházra vonatkozó témákelőadóit alkalom adtán szívesen fogadom. Ezeknél a témáknál kü-lönö sen vigyázni kell. (…) Vécsey báró úrnak nagyon kell vigyáznia,hogy egyházi és világi felsőbbségekre bántó ne legyen az előadásmód ja. Prohászkánál pedig arra kell majd különösen ügyelni, hogyaz Index-szel kapcsolatos kérdése az Egyház legfőbb tekintélyénektiszteletben tartása mellett úgy kezeltessék, hogy abban — amint ez azigazságnak is megfelel — Prohászka mélységes hite és példaadósubordinatiója domborodjék ki.”27 Ismét megköszöni a szervező bi-zottság és személyesen Szekfű buzgó és áldozatos munkáját, egybentájékoztatja, hogy Hóman miniszternél közbenjárt „Haynal és Paisurak” professzori kinevezési ügyében. Szekfű alázatos tisztelettelnyugtázza a bíboros elégedettségét és a miniszternél való közbenjá-rását, s bizonyosra veszi, hogy „ezen két jó katholikus tudós jövőjeezáltal biztosítva van”.28

A szokásos nyári egyetemi előkészítő munka mellett 1937 tavaszánSzekfű bizalmas feladatot is ellát: igyekszik közvetíteni a katolikus,illetve a protestáns egyházi értelmiség egyes csoportjai között. Meg-beszéléseket, referátumokat tartanak abból a célból, hogy csillapítsák

50 ezer pengőt tett volnaki – nem készültek el.

23Lepold levele Szekfűnek.1936. május 22.

Egyetemi Könyvtár.Kézirattár, G 628.

24Szekfű levele Serédinek.1936. augusztus 3.

Prímási Levéltár. Serédimagánlevéltár. Levelezés,

S–Sz doboz.

A nyári egyetemnövekvő népszerűsége

25A magyar katolikuspüspökkari…

II. kötet, 122–123.

26Szekfű levele Serédinek.1936. december 5. P. L. uo.

27Serédi levele Szekfűnek.1936. december 21.Egyetemi Könyvtár.

Kézirattár, G 628.Az 1937. évi kurzuson

(halálának 10. évfordulóján)nem szerepelt előadásProhászka Ottokárról.Vécsey Aurél (egyházi

író) előadása: A világegy-ház helyzete és eseményei

az 1936. évben.

28Szekfű levele Serédinek.1936. december 23.

Prímási Levéltár. Serédimagánlevéltár. Levelezés,S–Sz doboz. (Pais Dezső

1937-ben, Haynal Imre1938-ban kapott egye-temi tanári kinevezést.)

586

a meglévő felekezeti feszültségeket. Ezekről a nem nyilvános találko-zókról természetesen jelentést tesz Serédinek, aki volt szíves bizalmatszavazni neki e tekintetben is. (Az ismertebb nevek közül katolikus ol-dalról Baranyay Jusztin, Széchenyi György, Szekfű, a másikról RavaszLászló, Szabó Imre és Muraközy Gyula vesz részt az összejövetele-ken. Bangha Béla páter egyelőre beteg.) Szekfű ebben az ügyben isvárja Serédi további utasításait. Szóba kerül a következő évre tervezettSzent István-emlékkönyv ügye is: mindketten szereplői lesznek a kö-tetnek. (Szekfű gratulál a Katholikus Szemlében megjelent Serédi-ta-nulmányhoz, s megemlíti, hogy a majdani emlékkönyvbeli tanul-mányában a hercegprímás alapvető megállapításait fogja a későbbiállaméletünkben keresni.)29 1937 májusában jelzi azt is, hogy gyógy-kezelésre Karlsbadba kell utaznia (Kovrig Bélának [szociálpolitikus,egyetemi tanár] adta át ideiglenesen a szervezési munkák irányítá-sát), s beszámol arról, hogy a szakadár szerkesztők kiválása után aKorunk Szava szerkesztőbizottságának tagjaként most már a saját ne-vé vel is vállalja a lapot. (Széchenyi gróf, a felelős szerkesztő tulajdo-nos kitűnő ember — írja —, de bizonyos gyakorlati ügyekben nemmindig határozott. Miként erről a közelmúltban Szekfű az Őeminen-ciája „utasítására elvállalt” — láthattuk — „döntőbírósága” idejénmeggyőződhetett.30) Serédi elégedett a beszámolóval, köszöni az in-formációkat.31 Az 1937. évi nyári egyetemi rendezvénysorozat ezúttalis igen sikeres volt (mintegy 250 hallgatóval). S bár a kísérő rendez-vények közül nem került sor a korábban népszerű katolikus írótalál-kozóra, sikerült viszont ismét megrendezni az ifjú katolikus történé-szek konferenciáját. (Ezen az eszmecserén Szekfűn kívül Barta István,Gyenis András, Gábriel Asztrik, Salacz Gábor és Bálint Sándor vettrészt mint közvetlen szereplő.)32

Az 1938. évi esztergomi Katolikus Nyári Egyetem az euchariszti-kus kongresszus és a Szent István-év rendkívül gazdag programso-rozata miatt elmaradt.33 Szekfű Gyula egészségi állapota időközbenmegromlott. (Az év végén lemondott a Magyar Szemle szerkesztőitisztéről.) Lepold Antal kanonok levélben jelzi Szekfűnek, hogy nemakarják terhelni a következő év rendezvényeinek előkészítésével,maguk között megoldják, viszont kéri, hogy vállalja továbbra is aszervező bizottság elnöki tisztét, adja nevét a programokhoz, ezzelsegítse őket.34 A hercegprímás is vigasztalja, s örvend, ha egészségé-nek javulásról hall hírt. S tudható, hogy más — világpolitikai és bel-politikai — nagy bajok is vannak. Serédi hercegprímás megnyílikSzekfű előtt. „Megértem Méltóságod pesszimizmusát. Magam issokszor, illetőleg mindig aggódva nézek a jövőbe. És ha csupán a ter-mészetes erőket tekinteném, magam is szinte reménytelennek látnáma jövőt. Azonban Méltóságoddal együtt hiszem és vallom, hogy azIsten sokszor szinte érzékelhető módon belenyúl az emberiség és anemzetek életébe. Ezért bízom akkor is, mikor sokan már feladják a re-ményt. (…) A nehéz időkre készen kell lennünk, ha nem is abszolutebizonyos, hogy még a mi életünkben bekövetkeznek.”35

Közvetítés a katolikusés protestáns egyházi

értelmiség egyescsoportjai között

29Szekfű levele Serédinek.1937. április 15. P. L. uo.

30Szekfű levele Serédinek.1937. május 23. P. L. uo.

31Serédi levele Szekfűnek.1937. május 31.

Egyetemi Könyvtár.Kézirattár, G 628.

32Vö. Bárdos István:i. m. 108.

33Erről a püspökkari ta-nácskozás döntött 1937.október 21-én. Ugyanitt

megállapították, hogygazdasági nehézségek iselőállottak. (Vö. A magyar

katolikus püspökkari…II. kötet, 156.)

34Lepold levele Szekfűnek.1938. december 17.Egyetemi Könyvtár.

Kézirattár, G 628.

35Serédi levele Szekfűnek.1939. január 21. Uo.

36A püspökkari tanácskozás1940. március 13-i dön-

587

1939 nyarán mintegy 400 hallgató vett részt a nyári egyetemmegnyitóján: Serédi Jusztinián megnyitó előadásában az erkölcs ésa tudomány összhangjáról beszélt, arról, hogy a katolikus nyáriegyetemek legfőbb dolga, hogy a művelt katolikus társadalmat el-igazítsa a világ mindennapim dolgaiban. Színvonalas előadásoksora hangzott el ezúttal is. (Többek között Eckhart Ferenc, BaranyayJusztin, Kniezsa István, Grevich Tibor, Kovrig Béla, Moravek Endreés Bálint Sándor jóvoltából.)

Az 1940-es nyári egyetem rendezvényei elmaradtak.36 Követke-zett az itteni, esztergomi székhellyel utolsó: az 1941-es. Az ismer-tebb tudósok közül ismét sokan szerepeltek, például Szekfű Gyula(A Szent István-i állameszme), Kornis Gyula, Eckhart Ferenc, Bran -den stein Béla, Nyizsalovszky Endre, Kovrig Béla, Gerevich Tiborés mások. A fő témák Szent István állameszméje mellett a RerumNo varum 50 éves jubileuma, a kereszténység és a keleti vallások, avisszatért magyar országrészek különleges kérdései.37

Szekfű és Serédi kapcsolata az esztergomi Katolikus Nyári Egye-tem megszűnésével nem szakadt meg ugyan, de ebben már érthetőennem a munkakapcsolat a domináns elem, hanem néhány udvarias,protokolláris esemény és emberi gesztus. Például 1942 tavaszán —mint már oly sokszor — a hercegprímás fogadja Szekfűt, aki ezutánlevélben jelzi, hogy a nyomda hamarosan küldi a hercegprímásnakaz Állam és nemzet címmel megjelenő tanulmánykötetét. S hozzáte-szi: „A kötetbe bevettem egy részt abból a Szent István tanulmány-ból, mely Eminenciád Szent István Emlékkönyvének III. kötetébenjelent meg, — az egész kötetben a szentistváni gondolat alkalmazá -sáról próbáltam írni. Végtelenül örülnék, ha Eminenciád kegyesenfogadná ezt a könyvet.” A bíboros, hercegprímás lapalji megjegy-zése: „Köszönet!”38 Serédi Jusztinián 62 évesen, 1945. március 29-énhalt meg.

Mind a Magyar Katolikus Egyház, mind Serédi Jusztinián, mindpedig Szekfű Gyula életében jelentős szellemi és mozgalmi, neve-lési, világnézet-erősítő lelki tartalmú eseménysorozatot jelentett avégül is hét alkalommal létrejött és szépen működő esztergomi Ka-tolikus Nyári Egyetem. Nagy szellemi kisugárzása nemcsak hely-ben, Esztergomban és környékén volt érezhető (erről folyamatosantudósítanak — összesen mintegy harminc cikkben — a helyi polgárilapok, valamint a Magyar Sion című, kétheti katolikus egyháztörté-neti lap39), hanem — elsősorban Szekfű, Serédi és Lepold jóvoltából— az egész ország (főleg katolikus) értelmisége tudomást szerzettróla, s elismerte értékeit, eredményeit. Szekfű értelmiségi elitbelipozícióját nem kis mértékben erősítve, tekintélyét, rangját, befolyá sátnövelve; szaktudományos, publicisztikai, egyetemi tanári, akadémiai,szerkesztői eredményei, érdemei és rangjai mellé a harmin cas évek-ben stabil erősítőként az esztergomi Katolikus Nyári Egyetem szer-vezésében játszott jelentős szerepe és Serédi Jusztinián hercegprímástámogató figyelme is csatlakozott.

tése szerint: „a nehéz ésbizonytalan időkre való

tekintettel”. (Vö. A magyarkatolikus püspökkari…

II. kötet, 234.)

37Az 1942-es nyári egye-tem – élelmezési nehéz -ségek miatt – elmaradt,az 1943-as, a legutolsó

rendezvényt Kassapüspöke fogadta be.

(I. m. 319, 393.)

38Szekfű levele Serédinek.Prímási Levéltár. Serédi

magánlevéltár. Levelezés,S–Sz doboz. A szóban

forgó reprezentatívháromkötetes tanulmány-

gyűjtemény – Emlék-könyv Szent István királyhalálának kilencszázadikévfordulójára – a Magyar

Tudományos Akadémiakiadásában SerédiJusztinián bíboros,

hercegprímás, eszter-gomi érsek előszavával

jelent meg 1938-ban.

39Vö. például:A hercegprímás, Angyal

Pál és Szekfű Gyulalesznek az esztergomi

Katolikus Nyári Egyetemmegnyitójának szónokai.

Esztergom, 1934. 30. sz.;A bíboros hercegprímásfelhívása az esztergomi

Katolikus Nyári Egyetemre.Magyar Sion, 1936. 21.sz.; Lepold Antal: NyáriEgyetem. Magyar Sion,

1936. 30. sz. stb.(Lásd Bárdos István cikk-jegyzékét: i. m. 111–112.)

588

Stróbl AlajosegyházművészetialkotásaiA hazai szobrászat kimagasló tehetségű alakja, Stróbl Alajos 1856.június 21-én született a felvidéki Liptóújváron. A bécsi Iparművé-szeti Iskolában 1874 és 1876 között Gustav König volt a tanára, majda Képzőművészeti Akadémián 1876 és 1880 között Caspar von Zum -buschnál tanult.1 Több mint negyven éven át, Zala György mellettStróbl volt Magyarország egyik legfoglalkoztatottabb szobrásza,e mellett 1885-től évtizedeken át tanított a budapesti Mintarajztanoda(a későbbi Képzőművészeti Főiskola) keretében működő szobrászmesteriskolában.2 Állami és magán megrendelések mellett több je-lentős egyházi vonatkozású megbízást is kapott.

Fiatalon kitűnt tehetségével, nem véletlen, hogy az 1880-ban márépülő budapesti Operaház számára több épületszobrot készített.Többek között ő mintázta 1881-ben az épület főbejáratához Erkel Fe-renc és Liszt Ferenc ülő alakját is.3 Lisztet papi reverendában örökí-tette meg (1865-ben a zeneszerző felvette a kisebb rendeket, ettőlkezdve többnyire reverendában járt). Az alkotás kisméretű patiná-zott gipsz változata az Andrássy út 65. szám alatti Liszt Ferenc Em-lékmúzeum és Kutatóközpont állandó kiállításán látható.4 Liszttöbb ízben modellt ült a fiatal szobrásznak, aki valóban remek port-rékat készített róla. Bár az Operaház bejáratánál lévő szobor is álta-lános elismerést váltott ki, Liszt Ferenc 1907-ben a Zeneakadémia fő-homlokzatára felkerült, ugyancsak papi ruhát viselő, háromszoroséletnagyságú ülő bronzalakja még inkább kiérlelt alkotás.5 Kár, hogyez utóbbi mű szépsége a nagy magasság miatt alig érvényesül.

Korai alkotásai közé tartozik a Simor János hercegprímást ábrá-zoló, 1886-ban készült bronz mellszobor. A főpapot aranymiséje al-kalmából örökítette meg a művész. Fején pileolus, reverendáján amellkereszten kívül a Szent István Rend 1867-ben részére adományo -zott nagykeresztjének csillaga és rendi lánca. A szobor az esztergo miKeresztény Múzeumban az első emeleti lépcsőfordulóban található.6

(A múzeumot a műpártoló Simor alapította, saját magángyűjtemé-nyére alapozva.) A mellszobor és a fej gipsz változata a MagyarNem zeti Galériában van.7 Ez a portré még érezhetően a bécsi neo-ba rokk szellemében fogant, de Stróbl a 19. század végére sikeresentúllépett ezen a konzervatív művészeti irányzaton. Későbbi műveitmár saját egyéni stílusa jellemzi. „Az akadémikus szabályokat élet-melegséggel, eleven részletekkel tudta feloldani” — méltatta mun-kásságát Kovalovszky Márta.8

PROHÁSZKA LÁSZLÓ

1953-ban született Buda-pesten. Művészeti író. Leg -utóbbi írását 2016. 2. szá-munkban közöltük.

1Henszlmann Lilla: StróblAlajos. Képzőművészeti

Alap, Budapest, 1955, 12.

2B. Majkó Katalin – NagyIldikó (szerk.): Stróbl Alajos

és a szobrász mester - iskola. Magyar Képzőmű-

vészeti Egyetem,Budapest, 2006, 8.

3Beck Ö. Fülöp:Liptóújvári Stróbl Alajos.

Nyugat, 1927/1. 126.

4Paternák Anna: Liszt- variációk a régi Zeneaka-démián. Stróbl Alajos és

Liszt Ferenc. Art-magazin,2014/9. 28–32.;

LFEMK ltsz.: LM Pl. 1.

5Medvey Lajos: VezetőBudapest szobrai és

emléktáblái megtekinté-séhez. Mérnökök Nyom-

dája, Budapest, 1939, 61.

6KM ltsz.: 56.898.

7MNG ltsz.: 8359 és2012.12-N.

589

1886-ban mintázta Császka György kalocsai érsek fehér márványmellszobrát, amely jelenleg is a kalocsai érseki palotában található.9

A 75 centiméter magas karakteres portré mellkereszttel, kis főpapisapkával (pileolus) ábrázolja az érseket. Kiváló alkotás, kár, hogy anagyközönség előtt máig szinte ismeretlen. A márványtalapzatraCsászka György bronzból öntött címerét készítette el a művész.

Stróbl értékmentő tevékenységét dicséri, hogy 1889-ben átvitetteaz általa vezetett mesteriskola Epreskertben működő területére abudavári Nagyboldogassszony- (Mátyás-) templom egyik lebon-tott gótikus kapuját.10 1893-ban kiharcolta, hogy a bontásra ítélt jó-zsefvárosi 18. századi barokk kálváriát megsemmisítés helyett kö-venként átszállítva ugyancsak itt állítsák fel. (A kálvária ma is azEpreskert ékessége, 2006-ban teljesen felújították.)11

Schulek Frigyes és Stróbl Alajos érdekes elgondolása volt, hogy aMátyás-templom előtti téren álló barokk Szentháromság oszlop he-lyére négyoszlopos baldachin alatt a Magyarok Nagyasszonyánakszobra kerüljön elhelyezésre,12 de a javaslat nem valósult meg. A ter-vezett központi alak, az 1910-ben készült Patrona Hungariae kompo-zíciója ülő Madonnát ábrázol, fején a Szent Koronával, ölében a gyer-mek Jézussal. A 40 centiméteres gipsz kismintát a Magyar NemzetiGaléria őrzi.13

Simor János hercegprímás szobrát 1894-ben egész alakos változat-ban is elkészítette az esztergomi Bazilika számára. A másfélszereséletnagyságú, carrarai fehér márványból készült szobor hermelinesfőpapi díszruhában, rajta a Szent István Rend nagykeresztjének csil-lagával és rendi láncával ábrázolja Simor érseket. A bal kezében tar-tott tervrajz az általa alapított Keresztény Múzeumra utal. Kiválóportré, a bazilika egyik meghatározó plasztikai alkotása. „Az arc ka-rakterisztikus vonásain keresztül a jellem érzékeltetésére törekszik,sőt az ábrázolt személyen keresztül nem egyszer a személyt uralóeszmét is kidomborítani igyekszik” — méltatta Ybl Ervin.14 A műgipszmintája a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona.15

1895-ben Schlauch Lőrinc nagyváradi püspök, bíboros,16 1899-benKurcz apát mellszobor-portréját mintázta meg (utóbbi magántulaj-donban áll).17

Az Országgyűlés az 1896. évi VIII. törvénycikk rendelkezéseivela magyar honfoglalás ezredik évfordulója emlékét a budapesti Mil-lenniumi emlékmű, hét vidéki honfoglalási emlékoszlop, valaminta Szépművészeti Múzeum létrehozása mellett Szent István budaváriszobrának felállításával is meg kívánta örökíteni.18 Utóbbi emlékműlétrehozására Stróbl Alajos pályázaton kívül kapott megbízást. A mű-vész tíz évig dolgozott a szobron. A zsűri osztatlan elismerésére remekparipát mintázott. Nem tudott azonban ellenállni a kísértésnek: sze-rette volna valamennyi korabeli díszt és használati tárgyat bemu-tatni. Tökéletes történeti hűségre törekedett a legapróbb részletekig,még a kengyelvasak történetét is tanulmányozta. A rengeteg ékít-mény azonban nem vált a kompozíció hasznára, a szobor túldíszí-

8Kovalovszky Márta:„Bronzba öntött halhatat-

lanság”. A historizmusemlékműszobrászata.

In Zádor Anna (szerk.):A historizmus művészete

Magyarországon.MTA Művészettörténeti

Kutatóintézet, Budapest,1993, 90.

9Erdey Aladár:Stróbl Alajos.

Művészet, 1911/2. 55.;ÉK ltsz.: 52.231.F.

10Lyka Károly:Kis krónikák. Singer és

Wolfner, Budapest,[1938], 50.

11Buza Péter:Az epreskerti kálvária.

Egy kétszázötven évesbarokk műemlék újjászü-letésének története. Bu-

dapesti Városvédő Egye-sület, Budapest, 2006.

12Szatmári Gizella(szerk.): Stróbl Alajos

szobrászművész (1856–1926) emlékkiállítása.

Móra Ferenc Múzeum,Szeged, 2006, 11.

13MNG ltsz.: 6468.

14Ybl Ervin: Stróbl Alajosképmás-szobrai. Magyar

Művészet, 1925/1. 35.

15MNG ltsz: 3663.16Erdey Aladár: i. m. 56.

17Szatmári Gizella(szerk.): i. m. 31.

590

tettnek tűnik. A hatalmas nyeregtakaró és a rengeteg sallang elfedi aló testének nagy részét, így kevéssé érvényesül a mintázás szépsége.19

István királyt díszesen felszerszámozott paripán ülve, fején a ma-gyar szent koronával, vállán nagyméretű palásttal, kezében apostolikettős kereszttel, feje körül lévő aranyozott glóriával ábrázoltaStróbl. A palást alól a Prágában őrzött híres Szent István-kard mar-kolata látszik ki. A Schulek Frigyes tervezte — és a közeli Halász-bástyával harmonizáló — neoromán talapzaton lévő négy dom-bormű Szent István uralkodásának kiemelkedő mozzanatait idézi.A homlokzati a törvényhozást, a jobb oldali királlyá koronázását, abal oldali Bécs hódolatát, a hátoldali pedig a székesfehérvári temp-lom alapítását ábrázolja. Fölöttük lépcsőzetesen újabb talapzatemelkedik, amelynek négy sarkán egy-egy, mészkőből faragottoroszlán ül. Ezt a posztamenst is domborművek díszítik: jobb ol-dalon Máté és Lukács evangélista jelképe, az angyal és a bika, bal-ról János és Márk jelképe, a sas és az oroszlán. Elöl az Isten báránya,a hátoldalon kettős kereszt. A Má tyás-templom mellett lévő lovasszobrot 1906. május 21-én avatták fel, I. Ferenc József király jelen-létében.20 Az alkotásért az uralkodó a Ferenc József Rend középke-resztjével tüntette ki a művészt.21

A Hild József tervei alapján építeni kezdett, majd Ybl Miklós irá-nyításával 1905-re befeje-zett budapesti Szent Ist-ván-bazilika számára többmeghatározó jelentőségűszobrot készített Stróbl.A főoltáron Szent István1904-ben általa mintázottcarrarai márványalakjaáll.22 Jobb kezében — abudavári lovas szoborhozhasonlóan — apostoli ket-tős kereszt, baljában az ál-lami hatalomra utaló or-szágalma, derekán a ma aprágai Hradzsinban lévőSzent István-kardot viseli.A feje fölötti aranyozottglória arra utal, hogy 1083-ban szentté avatták. A Ka u - ser József tervezte főoltárbaldachinja kupoláján lé -vő, kezében a Szent Koro-nát tartó Gábriel ark angyal,valamint a balda chin ku-polája tövében lévő négyangyal szobor-alakját ugyancsak Stróbl mintázta.23

181896. évi törvény -czikkek. Corpus Iuris

Hungarici – Magyar Tör-vénytár. Franklin Társulat,

Budapest, 1897, 31–32.

19Lyka Károly:Vándorlásaim a művészet

körül. KépzőművészetiAlap, Budapest, 1970, 204.

20Liber Endre:Budapest szobrai és

emléktáblái. BudapestSzékesfőváros, 1934, 259.

21Erdey Aladár: i. m. 56.

Szent István-szobrai

22K. Pintér Tamás –Kaiser Anna: Budapesti

templomok. Corvina,Budapest, 1993, 76.

23Stróbl Mihály:A gránitoroszlán – Strobl

Alajos. Holnap,Budapest, 2003, 119.

591

A bazilika kupolát tartó pillérkötegei egyikére a szószéket helyez-ték, a többi három pillérkötegen egy-egy fülkében magyar szentekalakjai láthatók. Fadrusz János Szent László, Senyei Károly Szent Er-zsébet szobrát mintázta meg, míg a dél-nyugati fülkébe 1904-benStróbl Alajos készítette el Szent Gellért és a gyermek Szent Imre kettősszobrát carrarai fehér márványból.24

A Szent Kereszt-oltárra 1908-ban készítette Assisi Szent Ferenc élet-nagyságú alakját fehér márványból.25 Az egyszerű barátcsuhábanábrázolt szent kezében az Evangélium a küldetését jelképezi. A jobbkezében tartott feszület a Krisztussal való különösen bensőséges kap-csolatára, a jobb lábánál lévő koponya a vezeklésére utal.26 Az oltármásik oldalára Gonzaga Szent Alajos egész alakos szobrát mintáztameg, amelyet 1913-ban faragtak carrarai márványba.27 A fiatal férfiegyszerű papi ruhában látható, kezében feszülettel. A lábánál lévő ko-rona és jogar arra utal, hogy lemondott őrgrófi rangjáról és vagyoná-ról. (Az előbbi alkotás I. Ferenc József, az utóbbi a hívek ajándékakéntkerült a templomba.)28 A két szobor kismintája és a Szent Ferenc szo-bor gipsz tanulmányfeje a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona.29

Viszonylag kevéssé ismert, hogy a Halászbástya melletti és a Ba-zilikában lévő szobrokon kívül volt egy harmadik Szent István-ábrá-zolása is Stróblnak: a budavári Királyi palota 1900-ban elkészültSzent István termének kandalló-párkányára Zsolnay-kerámiábólmintázott mellszobrot az államalapítóról30 (1944–45-ben a terem el-pusztult). Stróbl Alajos István királyról készített szobrai a hazai SzentIstván-ikonográfia alapvetően meghatározó jelentőségű alkotásai.

Egyházművészeti kisplasztikái sorában 1910 körül mintázta aSzent János evangélista 37,5 centiméteres szobrát, amely ülő férfiala-kot ábrázol, térdén nyitott könyvvel, és a Szent család 28 centiméte-res vázlatát. A két gipszalkotás egy plasztilinből készült, 33 centi-méteres ülő Krisztus szoborral együtt a Magyar Nemzeti Galériagyűjteményében található.31

A Városligetben az 1896-os millenniumi kiállításra létesült a Jákikápolna, amelyet 1907-ben — immár végleges formában — AlpárIgnác tervei alapján újra felépítettek. Az 1915-ben felszentelt kis temp-lomba került Stróbl Madonna a gyermekkel című, 1912-ben készített, 48centiméter magas bronzszobra.32 Gipszmintáját a Magyar NemzetiGaléria őrzi.33 A műnek egy kisebb méretű bronz példánya magántu-lajdonban van, amely legutóbb a budapesti Ménesi úti Molnár-C. PálMűterem-Múzeum 2015 tavaszi időszakos kiállításán volt látható.

Az Országos Régészeti és Embertani Társulat már a millenniumévében, 1896-ban adománygyűjtést indított a tudós bencés pap, RómerFlóris szülővárosában, Pozsonyban felállítandó szobra javára. RómerFlóris nagyváradi nagyprépost-kanonok igazi polihisztor volt: mű-vészettörténész, festőművész, a 19. századi hazai történetírás megha-tározó alakja, a magyar régészet és műemlékvédelem egyik kezde-ményezője, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.Stróbl elkészítette a mellszobor mintáját, amely évekig a pozsonyi pol-gármester dolgozószobáját díszítette. Végül bronzba öntötték a szob-

24Lyka Károly:Szobrászatunk a század-

fordulón. Corvina,Budapest, 1983, 99.

25Medvey Lajos: i. m. 47.

26Jutta Seibert:A keresztény művészet

lexikona. Corvina,Budapest, 1994, 95.

27Stróbl Mihály: i. m. 128.

28Farkas Attila:Szent István-bazilika.

TKM Egyesület 626. füzet,Budapest, 1999, 10–11.

29MNG ltsz.: 6464,6465, 53.389.

30Hauszmann Alajos:A budai királyi vár Szent

István terme. MagyarIparművészet, 1900/3. 109.

31MNG ltsz.: 6467,6469, 6470.

32Henszlmann Lilla:i. m. 85.

33MNG ltsz.: 6472.

Rómer Flórismellszobra

592

rot, és a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók közgyűlése alkal-mából 1907-ben felavatták a Ferenciek terén.34 A szobrot eredeti ta-lapzatával együtt 1998-ban meglehetősen eldugott helyre, a régi vá-rosháza (ma a pozsonyi Városi Múzeum) belső udvarára vitték.

Síremléket Stróbl Alajos viszonylag keveset készített, azok több-sége viszont meghatározó jelentőségű. A művész nevéhez fűződika Kerepesi úti temetőben Deák Ferenc és Kossuth Lajos mauzóleu -ma szobrainak elkészítése. Reiner Zsigmond sírjára 1910-ben SzűzMária és Szent István alakját ábrázoló kisméretű márvány dombor-művet készített.35

Alkotói tevékenysége elismerését bizonyította, hogy számos ki-tüntetés mellett 1913-ban liptóújvári előnévvel magyar nemesicímet kapott a királytól.36

1921 körül mintázta dr. Nemes Antal pápai prelátus életnagyságúbronz portréját, aki 1898-tól egészen 1936-ban történt nyugdíjazá-sáig volt a budavári Mátyás-templom plébánosa. Mivel a makáriaiválasztott püspök címét is viselte, a művész püspöki ruhában örö-kítette meg Nemest. A püspök közeli jó viszonyban volt Stróbllal,ő keresztelte meg a művész egyik fiú unokáját. A 71 centimétermagas, karakteres portré a Magyar Nemzeti Galériába került.37

1922-ben Huszár Elemér budapesti terézvárosi káplán, egyháziíró és Sík Sándor piarista tanár, tartományfőnök, költő, író, műfor-dító, irodalomtörténész arcmását mintázta meg Stróbl.38 Ezen mű -vek hollétéről nincsen adat.

Az Ybl Miklós tervezte, 1879-ben felszentelt budapesti Bakáts tériAssisi Szent Ferenc főplébánia-templom falán Stróbl Alajos AssisiSzent Ferenc ruszkicai márványszobra látható, amely a Szent István-bazilikában lévő hasonló alkotásának változata. A Székesfőváros1929-ben a művész hagyatékából vásárolta meg a művet, amely atemplom északi külső falára került.39 A korabeli kritika túldíszítettnektalálta az aranymozaikkal kirakott fülkében lévő szobor feje fölötti,kövekkel kirakott dicsfénykoronát.40 1945 után nyoma veszett a gló-riának — lehet, hogy a háborús események áldozatául esett. Bárhogyis történt, a szobor plasztikája és művészi ereje az egyszerűbb hát-térrel jobban érvényesül. (Az alkotás gipszmásolata a felvidékiliptóújvári templom mellékoltárára került.)41

Egyik utolsó munkája Szent Ferenc bronzból öntött mellképe volt,42

amelyen már csak az Evangéliummal a kezében ábrázolta a szerze-test. „Az arc belső izzására és a kezek kifejező megmintázására össz-pontosította a mondanivalóját” — írta a műről Henszlmann Lilla.43

Talán ezen az alkotásán érződik leginkább Donatello hatása, akitegész munkássága alatt egyik példaképének tekintett.

Stróbl Alajos hetven éves korában, 1926. december 13-án távo-zott az élők sorából, hamvait a Kerepesi úti temetőben helyeztékörök nyugalomra. „Nem volt szobrász a magyar glóbuszon, kinekennyire sikerült volna mindent, ami benne rejlett, minden szunnya -dó lehetőséget, magából kiadnia. A sors kiválasztottja volt eb ben”— írta nekrológjában Beck Ö. Fülöp.44

34Firon András: Pozsony.Panoráma, Budapest,

1985, 91.

35Tóth Vilmos: Síremlék-művészet. Városháza,

Budapest, 2006, 23.

36Stróbl Mihály: i. m. 141.

Portrék

37MNG ltsz.: 6868.

38Stróbl Mihály: i. m. 180.

39Vízy László:Liptóújvári Stróbl Alajosalkotásai budapesti mű-

emlékeken. Műemléklap,2001/11–12. 17.

40Éber László (szerk.):Művészeti Lexikon.

Győző Andor, Budapest,1935, II. kötet, 479.

41Stróbl Mihály: i. m. 119.

42Ybl Ervin:Liptóújvári Stróbl Alajos

művészete. Magyar Művé-szet, 1927/2. 93. és 102.

43Henszlmann Lilla:i. m. 60.

44Beck Ö. Fülöp: i. m. 129.

593

MágiaVarázserő: képesség a véletlenekegymás mellé tételére.Véletlen: a dolgok egymásmellé kerülése más okból,mint amilyen célból.Varázserő: az okok és célokösszefűzése, mint valamihajfonatban.Véletlen: két különböződolog egybevágása, együttállása,mint holdé és napé napfogyatkozáskor.Varázserő: olyan erő, amineknem tudom az eredetét,nem értem az eredményét.Véletlen: olyan eredmény,mely mögött nem veszem észreaz erőt, vagy nem akaromészrevenni, vagy nincs is.Okozat, aminek nincs oka.Varázserő: nem létezőokokat egy kívánt cél érdekébenszövetségre kényszeríteni.Szövetség: véletlen erőkösszefűzése, mindenfélevarázs nélkül.Varázslat: kényszerítés erőhasználata nélkül. Bokszmeccsetnyerni ütés nélkül. Fociznilabda nélkül. Veszteniellenfél nélkül. Győznimérkőzés nélkül.Pályára lépni csapat nélkül.Levezetni ezt a játékotegy szál síppal.

VÖRÖS ISTVÁN

594

SZÉP/ÍRÁS

Fölfedezni a nem láthatótHány dologra tudunk egyszerrefigyelni? Egyre, kettőre,háromra? Néha egyre se.Ugyanakkor számtalanszámunkra életfontosságúeset, folyamat történik bennünk,amelyekről fogalmunk sincs.Megtörténnek nélkülünk, de nélkülüknem történhetnénk meg.

Aki nélkül a teremtésnehezen történhetett volna meg —vagy épp így történt, nehezen, nélküle? —,ő vajon hány dologra tudfigyelni? És hány dologtörténik meg nélküle,de a beleegyezésével?Van-e különutas bolygóvagy galaxis a teremtésben,ahol tényleg csak a fizikadirigál? És számon lehet-e kérniRajta, ha a mi világunkis épp ilyen? Mi viszontannál büszkébbek lehetünk,hogy mégis, még így is, méginnen is képesek voltunkfölfedezni a nem láthatót.

595

Tavasz előttValami különös neszre felriadsz.A szív? A gyomor? Csak a vízvezeték.Hajnali fél három. A fényszennyezéssápadt sávja dereng a toronyházak közt

a látóhatáron. Fölötte keskenyszelet égbolt. Mint frissen feltártbányaüregben az ércrögök, fakó csillagokragyognak. Az éjszaka elnyeli a percek

csillesorát; az éveket. És mind lent marada mélyben örökre. A múlt leszakad,mint egy bányató meredek öble.Hűvös víz. Pár mozdulat. Kezek.

Arra gondolsz, vágyakozva és lemondássalteli, ami előtted már alászállt.És hirtelen felismered — néhány kezdetlegesszót, egy gyerekruhát —, hogy ez volt az életed.

Az ajtóAz ablaknál ültem. Feleségem aludt. Lányaim aludtak.Az utcán imbolyogva, lassan — mint egy vallási körmenet —vonultak a holtak. Újhold ragyogott, ezüst kilincsaz éjszakán. Sötétlila arc az ég, a ráhurkolt magány.A menet megtorpant. Miért éppen ők? És miért látom őket?

Nincs köztük nagyapám, se nagyanyám. Csupa idegen arc.De valahogy ismerősnek tűntek. Hátrafordultam. Mögöttemcsupasz falak. Az ajtót befalazták. Nincs kiút. A fal mögülütemes szuszogás hangja szólt. Aludtak. Tehát élnek.Az ablak felé fordultam újra. Kint nem mozdult semmi.

Nem mozdultak a holtak. Nyoma sem volt a télnek.Úgy éreztem, rossz helyen vagyok. Zsebtükröt vettem elő,és az orrom alá tartottam. Nem látszott páralecsapódás. Nincs levegő.

BABICZKY TIBOR

596

áldásszámomra az áldás amikor valami láthatatlan erőizzó hővé kovácsolja a sugarak milliárdjáta felhők közt egy hatalmas sárga szívdobbanásbontogatja a nap millió szirmát

hogy van még isten érdemes átvészelni az éjszakáttalán ennyi a hétköznapi föltámadásaz ég mint egy rendíthetetlen mozsárőrli föl saját mulandóságát

a csönd is áldás amikor sárga cimbalmáthasítja el százezer napsugár meghallaniaz isten visszhangját de most még csönd vanléptek zaja sem veri föl a böszörményi utcát

két halvány napsugár cirógatja a felhőkkulcscsontját a korbácsezek az apró felhőmorzsáka mennyeket is fölkoszorúzzák

és ha az áldás onnan se látni tisztánhány esőcsepp gördült átaz isten arcán míg el nemtakarta a szivárvány.

magántulajdona holdba sárga tűlevelekkarmolnak az esti sugarakitt ülök a fény ölében és nézem a tájatahogy magához öleli a virradat

a fény ölében ülökés arcomhoz szorítom a holdatkörülöttem egy univerzum sürögés lila fényébe mosdatja a tejutat

itt ülök egy csillag szájánés a tátongó sötétségből iszom

MURÁNYI ZITA

597

az estéknek végede a fénybe is elkísér a szomj

ha ölébe ejtem sárga tutajomegy másik korongtört fényű mécse a napcsillókonfölragyog

vagy ahogy fák körül a lombbennem az isten szorul összemint elidegeníthetetlenlelki magántulajdon.

mintmint rendíthetetlen feszületamin az égitestek elnehezülnekabból még nem lesz éjszaka ha a holdfénybena csillagok ezüstös konttyá rezdülnek

csak az ég öregszikhomlokán megszaporodnak a ráncokezer és ezer zöld kolompdobol a menny ritmusára a lomb

majd ha megistenül az ágaz ég homlokán a szürke kontyfénnyé bomlott egy platán törzsérea világosság sodor nyakláncot

és virággá hasadnak hajnali forgácsoksebes méz csurog a tulipánszárakonméhdongásból sajtolnak kialázatot a lázas sziromkovácsok

két szárnyukon az isteni súlya nap cintányérjának int búcsútaz éjszaka mint megváltatlan keresztútholdfénnyel porozza be a csillagkoszorút.

598

Innen elHétvégén különösen nyugtalan a város. Mintha mindenki akarna va-lamit, valami jobbat, mint amiben a munkanapokon része volt. Erikés Éva a HÉV budai végállomásánál álltak. Elhatározták, hogy ma iselmennek a galériába. Meleg nyári nap volt, pedig még csak a tavaszelején jártak. Alig találtak maguknak helyet a kocsiban, aminek Évaörült, mert így Erik testéhez simulhatott. A jármű minden fékezés-nél egymásnak döntötte őket. Éva szerette a megálló nevét, szeretettleszállni ott, ahol közel érezhette magát a földön túli erőkhöz. Átsé-táltak egy rövid szakasznyi senki földjén, alagúton, gazos átjárón.Már a macskaköveken botladoztak, és Erik folyton féltette őt, mikorbicsaklik ki a lába, amire Éva azt szokta mondani, hogy ha egyszeritt nincs még egy keskeny járda sem, akkor nem szabad meghátrálnia lábtörés lehetősége elől. Odaértek a képtárhoz. A lakótelepi to-ronyházakból ebéd utáni csönd áramlott feléjük, a szomszédos pati-nás vendéglőből bécsi szelet illata szállt. Elkérték a galéria kulcsát éslementek a bársonyosan barna falépcsőkön. Nyitva hagyták magukmö gött az ajtót, pedig tudták és megszokták, hogy nincs látogató.A ki állított képek vékony drótszálakon függtek és néha meg-megre-megtek a rücskös, meszelt falak előtt. A halálfák fekete tónusait nemszelídítette meg a fehér háttér, inkább kiemelte a rajzokon sötétenizzó létezés törékenységét. Minden lámpát felkapcsoltak és a fénybenmintha nagyobbaknak látszottak volna a képek, amelyek homorú ár-nyékot vetettek a dongaboltozaton. Leültek a nyerstégla padlóra, éscsendjükkel beszéltek a képekhez. Erik nem bírt tovább nyugton ma-radni, megint kisgyereket játszott és elkezdte babrálni a nadrágját.Éva becézte, nyugtatgatta, azt tette, amit Erik a legjobban szeretett, ésegyszer csak azon vették észre magukat, hogy Éva leterített kabát-ján fekszenek. Erik megijedt, hátha nézik őket valahonnan, Ezekbena vacak spotlámpákban biztosan nincsen rejtett kamera, mondta Éva.A nyitva hagyott ajtó miatt azonban nem érezték biztonságban ma-gukat, inkább feljöttek a fénylő napsütésbe, a kertbe, ahol Erik fény-képezni kezdte Évát. Az egyik támfalra, mint mozivászonra rávetülta fa koronájának fekete árnyéka. Éva a falhoz simult, mindkét kezé-vel ágaskodott, hogy elkapja az árnyképet. Aztán az alig-alig csor-dogáló, bronz fejű, kígyótestű csaphoz ment és elnézegette a vízfor-rás alatt elnyúló vakmedencét, amelyet itt-ott virágok, fűcsomókleptek el. Éva két lába közé fogta a fiúfejű kígyót, kezét lassan a csö-pögő csap alá tartotta, és hol a vizet morzsolgatta, hol a bamba fiú-fejet simogatta. Erik kattogtatta a gépet, mindkettejük örömére. Az -tán összeszedték a holmijukat és továbbálltak.

A HÉV megállóban még nem tudták, hogy a magyar Montmartre-ra vagy a római romkertbe menjenek-e. A dalmát falu vonzotta a tö-meget, arra most nem vágytak, inkább az ókori romok közötti ma-

RŐHRIG ESZTER

A szerző irodalomtörténész,műfordító. Legutóbbi írását2016. 4. számunkban kö-zöltük.

599

gányos sétát választották. Miután leszálltak, Erik előbb az amfiteát-rumot szerette volna látni. Egyetlen megsüllyedt üléssor félkörívelátszott ki a földből és a kőmonstrum néhány támpillére utalt a haj-dani építmény szerkezetére. Az egykori porondot füves gaz nőttebe. Éva lába besüppedt az esőtől és kutyaürüléktől lágy földbe. Papírzsebkendő-foszlányokat görgetett a szél, megcsillant a nap a literespillepalackokon, horpadt oldalú sörös dobozokon. Fölmásztak aromok tetejére, hogy jobban lássák az árnyékolt kőívet. Félkörbennőtt öreg fák ágai mögül vetődtek a fények rájuk. A színház mellettszéles út vezetett ki a városból, amelyen szüntelenül dübörögtek ajárművek. Átmentek az átellenben álló múzeumba. Éva emlékezettrá, hogy rendetlen romok hevernek a kertben. Csonka kőszobrok,útjelzőoszlopok, oltártöredékek, szarkofágok. A római kori leleteketcsak szürke hullámpala tető óvta a hótól, esőtől, több gondoskodásthiába vártak ezek a kétezer éves túlélők. Fekete por lepte őket és el-vesztették a számaikat, így nem tudni, hogy a falra szögezett táblánfelsorolt címek és számok pontosan melyikükre vonatkoznak. Előbba gyerekek szarkofágjaihoz értek, aztán egyre nagyobbak és monu-mentálisabbak következtek. Díszük vagy nem volt, vagy lekopottaz idők során, de épen megmaradt a tetejük és széleiken a gubbasztógalambokra emlékeztető kődudorok. A halottakat felemésztő sírokis elenyésznek idővel. Mind rézsútosabban vetült a napfény a szürkepalahullám alatt sétálgató párra. A temetői művészet keveset mondarról, aki egy-egy felirat vagy féldombormű alatt nyugodott egykor.Ezek a házformájú sírok ágyak lehettek, mert aljukban párnaformájúfaragvány utalt arra, hogy hol pihent az elhunyt feje. Most üresekvoltak, legtöbbjük sérült, vajon hová lettek a fonott gyékényre fek-tetett, kőbe zárt holtak? Árvíz, földrengés vetette ki őket ki sírjukból?Föld alatt vannak, vagy finom régészecsettel letisztították, beszá-mozták, vitrinbe tették őket.

Éva úgy érezte, felpúposodik a lába alatt a beton járólap, aztánszer tefoszlik és mintha lágy anyagon lebegne. Mindazoknak a lelkétérezte magához áramlani, akiknek a teste egykor itt feküdhetett. Azutolsó síron épségben megmaradt, csecsemőket tápláló farkas fél-domborművét látták. A farkas lába között négy duzzadt emlő lógott,amelyből kettőt Romulus és Remus szívott.

Most bementek a múzeumba. A neoantik stílusú épületet nemré -giben újjávarázsolták. Élénksárgára festett, talán napsugarakat áb-rázoló, szeszélyesen egymást metsző vasrudakkal alátámasztottüvegtáblák emelkedtek a bejárat fölött, oldalt pedig betonhengeroszlopok és mű-talapzatcsonkok álltak félkörben a klinkertéglásszörny szülött oldalában. Éva elolvasta az építész honlapján, hogymit akart kifejezni ezzel a konstrukcióval.

Odakint, a még az előző rendszerből itt felejtett, őrbódészerű pénz- tárnál láttak egy kiállítási plakátot. Misztikus címe magával ragadtaÉvát, azt szerette volna megnézni. Beléptek, és azonnal útjukat álltaa háromméteres posztamensre emelt, féllábú Jupiter. Az első te-

600

remben az ókori fürdőkultúrával találkoztak. Éva remélte, hogy ateremőr eligazítja, merre van a másik, a titokzatos látnivaló. A fásulttekintetű, kívül-belül elhanyagolt teremőr asszony csak azt tudta,hogy ahol ő áll, az micsoda. Annyira fáradtnak tűnt, hogy nem is ér-tette a kérdést, és minden szót nehezére esett kimondani. Hiába ke-resték, nem találták meg a titkos utakat, sem a varázslatokat. Azakadálymentesítés, meg talán az építész fragmentumos elképzelé-seiből fakadóan megbolygatták a belső tereket és szinteket. Éváékemelkedők és lejtők között keresgélték a ki- és bejáratokat, bosz-szankodtak azon, hogy a robusztus liftakna fölötti teret miért íveliát üveghíd, ha nem lehet átmenni rajta. Minden fordulóban ellenő-rizték a jegyüket, úgy látszik, nem keltettek bizalmat. Végül visz-szajutottak oda, ahonnan elindultak. Éva elment a frissen ácsolt,szaunapadokra emlékeztető wc-ülőkék előtt, majd átbotlott a szint-eltolásos szomszéd terembe, mert fejébe vette, hogy látni akar va-lami érdekeset. Nézegették a tárlókban a gyéren megvilágított tár-gyakat, majd Éva tekintete megakadt az amfiteátrumok istennőjén,Nemesis Fortunán. Ő volt a gladiátorok védőszentje, tőle függött aszerencséjük, az életük. A magyarázat szerint a kezében a rőzse-fáklya az életet, lábánál a kerék a sorsot jelképezi, de Éva inkább aférfi és a női attribútumoknak nézte a rőzsevesszőt meg a kereket,amikor a szomszéd teremben megcsörrent a teremőrnő mobiltele-fonja. Nem volt kíváncsi a nő magánéletére, de amikor meghallotta,hogy felkiált, aztán zokogásban tör ki, Éva összerezzent. Az enyé-sző romkert, a néptelen múzeum, a fásult személyzet mintha ezt ahörgő hangot, ezt a felszakadó kiáltást várta volna. Valami megvál -tozott. Talán értelmet nyer. A nő most a felső emeleten őrködő kol-léganőjét hívta, és arra kérte, szóljon a biztonságiaknak. Éva cso-dál kozott, hogy miért nem ő maga riasztotta őket, de főleg azt nemértette, mi történhetett. Megtámadták? Nem láttak semmit, mertmár át is siettek a szomszéd terembe a szerencsétlenül járt nőhöz.Éva odahajolt hozzá, megkérdezte, nem kér-e vizet. Nem, felelte ésrögtön szabadkozott, amiért zavart keltett. Nemrég még érzéket-len arca kipirosodott, teste a lépcsőre hanyatlott, lakkozott őszeshaja szétzilálódott. Az odaérkező biztonságiak értetlenkedve néz-tek, amikor kérdésükre a nőből valósággal kiszakadt ez az egyszerűés számára végzetes mondat: „Meghalt a férjem”. Éváékat szé-gyenkezéshez hasonló érzés fogta el, mintha nem lenne illendő ittmaradniuk, kiléptek a múzeumból, pedig lehet, hogy éppen azértkellett ma idejönniük, hogy megismerhessék ennek az egészségeséletmódot hirdető kiállításnak az őrét. Aki nem tudta a jövőt: semazt, hogy a titkos utakra vezető kiállítás csak ősszel nyílik majd,mint később megtudták, sem azt, hogy a férje rövid idő múlva megfog halni és búcsúlevelében a család nem talál majd magyarázatotaz öngyilkosságára.

Évát napokig foglalkoztatta a megözvegyült teremőr, és elhatároz-ták, visszamennek, ha lehet, többször is. Írt egy kérvényt a múzeum

601

igazgatónőjének, hogy engedélyezze a régészeti helyszín alkotói cél-lal való díjmentes látogatását. A provanszi világörökségekhez, azAlpilles védett olajfaligeteihez, Budán egy milliárdos magánbirtokánálló japán juharhoz —- minden ellenvetés nélkül bejuthattak. A mú-zeum igazgatónője képeket kért Eriktől cserébe az egy hónapnyi in-gyenes belépésért. Eriknek olyasvalamit kellett ígérnie, amiről nemtudhatta, létrejön-e egyáltalán. Éva nem fogja befejezni a szöveget.Talán nem hiába álldogált Marcus Aurelius fejszobra előtt, mert mostúgy érezte, a filozófus arcának mészkőpórusaiból szikráznak hozzászavai: „Ha a körülményeken nem tudsz változtatni, változz meg temagad”. Éva ezt a gondolatot úgy értelmezte, hogy már az is válto-zás, ha megérti, nem érdemes erőszakoskodni és engedi győzni azigazgatónőt, alkotó vágyaik ettől függetlenek, szabadon áramlóak.

Jobb nem megzavarni a romkert pusztulását azzal, hogy ihletrevárva idejárkálnak. Egy szeles napon Éva mégis visszatért a múze-umba, ezúttal egyedül, melankolikus állapotban. Szerette a szelet, kü-lönösen itt, ahol most az öreg fák koronájának minden ága mozgásbalendült, hullámzott az égen, és a leveles lombok alig hallható suho-gása mintha egy másik világból szólt volna Évához. A szél a földről ésa szarkofágok belsejéből felkapta a port és a szemébe fújta. A régi mú-zeum előtti rózsafaív alatt kopott pad állt. Olvasni kezdett. A könyvismeretlen őseit juttatta eszébe, akik egy olyan kis német városkábólszóródtak szét, mint amelyikről most a kiszáradt rózsafák alatt olva-sott. A nap, a szél, a szövegből előkonduló harangok hangjai felol-dották szorongásait, de a nyakában bilétát hordó őr járkálása kizök-kentette átmeneti nyugalmából.

Éva művelúr cipője nem élt volna túl egy záport, márpedig a szélereje északról sötét viharfelhőket kergetett föl a horizontra, emiattkénytelen volt hazaindulni. Jóleső melegség áramlott szét benne,amikor a kijáratnál a pénztárosnő azt mondta neki, hogy nyugod-tan jöjjön máskor is, és reméli, legközelebb magával hozza a mű-vész urat is. Éva azt kívánta, bár Erik folytatná a rajzolást. A múlt-kor Fortuna Nemesis ligetében rajzolt, persze rejtekhelyüknek csakÉva adott nevet. A múzeum az istenek kertjét jelenti, bárkit oda-képzelhet, ahol ők alkotnak. De Erik elszökött innen, megijedt azigazgatónő levelétől, a képadás kényszerétől. A múltkor lerajzoltaa sötét istenek kertjét, ahogyan Éva magában elnevezte azt a szén-rajzot, amelyen a fák sötétjéből valósággal kitör a világosság, éslent, mint meglapuló állatok, szarkofágok körvonalai sejlenek felaz aljnövényzetben. Erik eldugta, vagy eldobta a rajzot, szerencséreÉva kínai okostelefonjával lefényképezte, és a homályosra sikerültfelvétel bekerült a készülék memóriájába.

Évának eddig nem hiányzott a szerelme, de amikor kilépett a ke-rítésen túlra, a beton beváráslóközpont előtti forgalomba, jó lettvolna hallani Erik szokásos figyelmeztető szavait, nézzen körül, nevágjon az autók elé, csak azért, mert nincs kedve lépései finom rit-musát megszakítani egy piros lámpa miatt. Amikor a HÉV a folyó

602

mellé ért, Éva szeme megakadt a Duna hullámain. Madarakhoz ha-sonlító, fehér tarajok iramodtak az árral szemben a piszkos szürkevízen. Egyszerre érzékelte eleven jelenlétüket és távozni kész len-dületüket. Éva szinte már látta, bármikor felröppennek, elszállnakinnen, mert ha a körülményeket nem tudják megváltoztatni, ők vál-toznak át vízből levegőéggé.

ha létezikhangja olyanmint ő magaennyit tudniha létezik

szentjeinek glóriáielfeledve örvénylenekapostolainak elveszett emlékezetébencsak ő találhatja megmert ő rejtette elha létezik

Kohán Ferenc:Sötét istenek kertje

(Aquincum), 2016

GYUKICS GÁBOR

603

minden mástitok

csupán azamit magánál tartviszi előre a világotha létezik

polaroidba fagyvabevakoltad a szemem

hogy ne lássamamintegyszerre tartózkodszminden időbenmás helyen

amintnézed a cikkcakkban villanópolaroidban végződő fényszeleteket

köztükegyetlen emlékedaz ismeretlen kertkapuaz egyetlen kijáratamit nem használsz sohafényképesdobozodaljánhever

604

Valahol BudapestFehérmárványtapintású kerek tükör a város

a repülőgéprõl nézvetekintetünk csíkokra tépi a napfénya szavak akár a biztonsági övnyelvünkhöz tapadva megfeszülnekhunyorgó szemek látóterében

néma bebocsáttatásmotorzajhoz igazított spirális lélegzetekköröskörül a képzelet kacskaringói

talán integető kezekvagy régvárt mosoly

SZŰK MÁR AZ ÉG a földhöz közeledveörvény kocogtatja a várakozás porcelánjaitvalahola kezed körülkörömkoppintásnyiraBudapest

Új világMár tíz perce voltam a víz alatt

ködraj ragadta el fantáziámdobhártyámra

ismeretlen hangok rakódtaka hullámok mint a szél

zúgásafigyelmem

finom szálú homály szórta szétkörülöttem a fény apró pikkelyei

a tenger kék volt vagy talánvörösnem tudom

amikor új barátaim vidám farkbólintássalüdvözöltekkörülvettek

és tudtomra adták hogy immárközéjük tartozom

Azért még néha zavarnak a kopoltyúim

TURCZI ISTVÁN

605

Két LászlóffyRitka jelenség, hogy egy családban két tehetséges íróember is a nyil-vánosság elé lép (inkább apa és fia esetében fordul ez elő — lásdArany János és Arany László vagy Bródy Sándor és Hunyady Sán-dor példáját!). Két testvér-tehetség lépett fel az erdélyi Tordáról szár-mazó Lászlóffy családban: két tehetséges és gazdag életművet hát-rahagyó költő — Aladár és Csaba munkássága gazdagította az erdélyimagyar irodalmat — a magyar nemzeti költészetet. Létezik egy má-sik adalék is, amely rokonszenves fényt vet a költő-testvérek munkás -ságára. Családjuk örmény eredetű volt, és a római katolikus egyházelkötelezettségében élő erdélyi örmény családok hasonló elkötelezett -séget vállaltak a magyar nemzet iránt is. A Gyergyószentmiklóson,Besztercén, Erzsébetvárosban, Szamosújváron élő örmények mindigélen jártak a magyar nemzeti mozgalmak, a magyar kultúra szol-gálatában és védelmezésében.

Olyan örmény közéleti személyiségekre szeretnék hivatkozni, minta 19. század második felében élt Szongott Kristóf, a magyarországiarmenológia megteremtője, Molnár Antal szamosújvári levéltáros,aki nemcsak Arméniának (vagyis Örményországnak), hanem szü-lővárosának a históriáját is megírta, Merza Gyula, aki az erdélyi ör-mény folklór tudós gyűjtőjeként írta be nevét a magyar néprajztu-domány történetébe, Avedik Lukács, aki az örmény kereszténységrőlírt alapvető monográfiát, vagy Alexa Franc, az örmény–magyar szó-tár létrehozója. Az Erdélyben kibontakozó „armenológia” ma is gaz-dag tudományos eredményeket kínál, mondhatnám, méltó párja an-nak az örmény tudományos életnek, amely Velencében (San Lazzaroszigetén) kínálja fel a nagyvilágnak eredményeit.

j

De lássuk először Lászlóffy Aladár költői útját; ez az út egyenes vo-nalú és következetes volt: korai verseinek sötétebb világlátása után őis a hatvanas évek első felének közéleti reményeit szólaltatta meg, ak-kor néhány esztendőre úgy tetszett, hogy az erdélyi magyar művelő-dés tágasabb kibontakozásának tanúi lehetünk. Később, felismerve abukaresti hatalom valóságos szándékait, mind élesebb kritikával ér-telmezte tapasztalatait. Meg kellett küzdenie azzal, hogy várakozásairendre kudarcot szenvedtek, és jóllehet továbbra is cselekvő módonkívánt részt venni az irodalmi életben, tisztségeket is viselt, versei- ben mind inkább a tiltakozás vált uralkodóvá, illetve az a szellemi küz-delem, amely az erdélyi magyarság hagyományos történelmi és köz-életi eszményeit állította szembe mostoha köznapi tapasz talataival.Ezekben az eszményekben (így az erdélyiség hagyo má nyos gondo-latában, az egyetemes magyar irodalom morális erejében) találta megaz ellenállás eszközeit. Eszménykeresésének logikája nem lehetett meg-

POMOGÁTS BÉLA

Irodalomtörténész, a Vigiliaszerkesztőbizottságának tag-ja. Legutóbbi írását 2016. 5.számunkban közöltük.

606

lepő azok számára, akik később megismerték (vagy még korábbanismerték) azokat a verseit, amelyek az 1956-os magyar forradalomnapjaiban Budapesten születtek. Lászlóffy Aladár ilyen módon nem-csak költőként, hanem az erdélyi magyar közélet jeles szereplőjekéntis megbecsülést szerzett — a magyarországi szellemi életben is.

A kolozsvári költő erős közéleti érdeklődéssel lépett fel, munkás-ságát mindig is átszőtte ez az elkötelezettség, az a politikai szenvedély,amelynek korábban többnyire a jobbító szándék eredményességébevetett hit, később az ellenállás, a tiltakozás adott karaktert és értelmet.Korai versei az avantgárd költészet hatásáról tanúskodtak, ennek ha-gyományait keltették életre. Nemcsak a szabadverses forma kötet-lenségét érvényesítette, hanem az avantgárd mozgalmak közös ségilelkesültségét és forradalmi optimizmusát is. Feladatának tekintette,hogy számot vessen a technikai és társadalmi fejlődés huszadik szá-zadi távlataival, és ezeknek a távlatoknak az áttekintése által tegyenvallomást a mindenkori jelen tennivalóiról. Verseiben természetes he-lyet kapott a technikai civilizáció iránti bizalom, a modern termé-szettudományos gondolkodás, az emberi élet forradalmi átalakításánakhite. Bizalma a civilizációs fejlődés eredményei iránt szinte általánosvolt a hatvanas évek ifjú költőinél (a magyarországiaknál is). A vár-ható jövővel szemben eluralkodó bizalmatlanság egy későbbi időszakáltalánosan jelentkező érzése volt.

Lászlóffy is bizalommal tekintett ennek a fejlődésnek a távlataira,a kozmosz „meghódításának”, a hivatalosan propagált „társadalmi fej-lődésnek” az ígéretei az ő képzeletét is megragadták. A kozmikus táv-latok vagy az emberiség jövője iránt táplált érdeklődés nem pusztánköltői témáit határozta meg, művészi szemlélete is ennek az érdeklő-désének a jegyében alakult. Az első verseskönyvek, így a Budapestenközre adott …hogy kitudódjék a világ című gyűjteménye valójában egykettős érzést: a mindig feltörő (ugyanakkor veszélyeztetett) történel-mi bizakodást és ennek érzelmi ellentéteként a csendes nosztalgiát fe-jezte ki. Lászlóffy Aladár költészete akkor érett be igazán, midőn szá-mot vetett a szép tervek megvalósulásának korlátaival és az emberiségkedvezőtlen történelmi tapasztalataival, közöttük azokkal a tapaszta -latokkal is, amelyeket a kisebbségi élet körében szerzett.

Mohó érdeklődéssel hajolt az európai és az erdélyi múlt fölé, való-di értékeket keresett, eligazító mintákat és tanításokat, amelyek a leg-teljesebb emberi szabadság és egyenlőség megvalósítását segíthetik elő.Német, holland és francia városokban barangolva (több alkalommaljárt nyugat-európai országokban, nem egyszer ott működő írószer-vezetek vagy éppen emigráns magyar intézmények vendégeként) a régiházak, a múzeumi kincsek nyomán nem lírai életképeket festett, el-lenkezőleg, az emberi történelem konfliktusait idézte fel, és történe-lemfilozófiai példázatokat keresett. Lírai útibeszámolóiban mindig ottrejlik a nosztalgia a szabadság-elvű és egészségesen fejlődő nyuga-ti társadalmak életmódja iránt, vagyis olyan történelmi értékek iránt,amelyekkel szülőföldjén aligha találkozhatott. A történelmi meditációk

607

eredményeként a költő a humánus értékek mellett tett hitet, meggyő -ződésének még keserű iróniája is határozottabb kifejezést adott: „A hu-manizmus nem a kivégzésnemek / technikai tökéletesítésében működiktovább, / hanem a meghagyott fejekben” (A rotterdami bírák).

A személyes és közösségi értékek lírai „kodifikálása” során az eu-rópai és erdélyi művelődés és gondolkodás nagy egyéniségeire: Rot-terdami Erasmusra, Giordano Brunóra, Immanuel Kantra, ApáczaiCsere Jánosra, Bolyai Jánosra hivatkozott. Az emberi kultúra ve-szélyeztetettségén elmélkedve a történelmi múlt eligazító tanulsá-gait idézte fel, utalva azokra a tévedésekre és károkra is, amelyeketa diktatórikus korszak okozott. Ennek megítélése során többnyireszembeállította egymással az eszmei hagyomány által képviselt el-veket és a tapasztalt köznapi gyakorlatot. Következetesen azokra akulturális, közéleti és erkölcsi értékekre hívta fel a figyelmet, ame-lyeket szülőhazájában veszélyeztetve látott, és ha arra természete-sen nem is volt lehetősége, hogy közvetlenül adjon hangot politikaiállásfoglalásának, más erdélyi költőkhöz, például Kányádi Sándorhoz,Székely Jánoshoz és Szilágyi Domokoshoz hasonlóan, legalább a kul-turális értékek felmutatásával, elpusztításuk ellen tiltakozva emeltszót a kisebbség- és kultúraellenes zsarnokság tobzódása ellen.

A humanista kultúra öröksége — szembeállítva a diktatórikus rend-szerben szerzett köznapi tapasztalatokkal — a lélek önvédelmét, a min-denképpen megőrzendő személyes szabadságot szolgálta, minthogya kultúrát sújtó önkény jelentette a személyiséget korlátozó legnagyobbveszedelmet. A harci riadók és a bíztató jövendölések után az eszmékszigorú ellenőrzése, mélyreható morális önvizsgálata kapott ösztön-ző szerepet. Lászlóffy Aladár verseibe elégikus érzés költözött, intel-lektuális biztonsága ezzel együtt erősödött. Költészete az erdélyi ma-gyarság és az európai nemzetek történelmi tapasztalatait fogta át, felelősközéleti magatartást alakított ki, okos politikai realizmussal adott szá-mot a közép- és kelet-európai társadalmak időszerű konfliktusairól.Szintetikus igényű költői kompozíciói, így a Helsinki 1975 és az Óda azálomhoz jelezték, hogy e konfliktusok megoldását a humánus és demok -ratikus értékek teljesebb (és akkor szülőföldjén aligha tapasztalt) ér-vényesülésétől remélte.

Költői útja egyenes vonalban haladt, költészete az idők során el-mélyült és kiteljesedett, erre utaltak a nyolcvanas években közre adottverseskönyvei, így a Hol én, hol idegen (1982), a Ledőlési határidő (1985),majd néhány esztendős szünet után, amelyet a bukaresti irodalom-politikai szigor kényszerített rá, a Keleti reneszánsz (1993) és a Kőfalonkőszó (1994) című kötetek. Az elsőnek említett kötet címadó verse, a Holén, hol idegen az alázat hangján tett vallomást a szülőföld iránt érzetthűségről: „Itt tudok legjobban, lehajtott fejjel ott lenni, / ahol az erő saz értelem egyszerre AZ. Valaki / azt panaszolta, hogy / soha senkinem lehet AZ! / Én is idegen vagyok magamtól, mikor megértek, /mi kor éppen értem ezt az egészet s gondolok / valamit, amit fel is le-het érni. / De itt. Lehajtott fővel. / Nem akarok tudni semmiről már,

608

ami árnyékot / borít ezekre a gondolatokra. / Ne kérdezze semmilyenkételkedő, hogy nemlétező / szavaimat mikor egészítem ki a semmipontos / olvasata szerint. Tudom én mi történik. / Ez alatt a lapom alattse megtanulni, se elfe- / lejteni nem lehet semmit. Olyan egyszerű: itt/ tudok legjobban lehajtott / fejjel mindenütt lenni. / Hol én, hol ide-gen — / s dolgozunk mindahányan.”

A szülőföld és az erdélyi magyar közösség iránt érzett hűség ugyan -akkor mindig kiegészült az európai kultúra történelmi értékeinek vál-lalásával. Olyan kettős: erdélyi magyar és magyar európai identitás ez,amely természetes módon fonódott egybe, mondhatnám, a magyar (ésaz erdélyi magyar) költészet identitásképző hagyományai szerint. Olyanköltőkre hivatkozhatom, mint Ady Endre, Babits Mihály, József Atti-la, Illyés Gyula vagy Erdélyből Áprily Lajos, Reményik Sándor ésDsida Jenő. Az európai és a magyar hagyomány együttesen kínált erő-forrásokat — szemben a mostoha köznapi tapasztalatokkal. A későb-bi költemények mindenekelőtt morális állásfoglalások voltak, a magárahagyott erdélyi magyarság közösségi tapasztalatairól, kihívásairól, ví-vódásairól és mellettük önvédelmi stratégiájának alakulásáról hoztakhíreket. Talán ez okozta, hogy a Lászlóffy-versek formavilága nagy-mértékben egyszerűsödött, a korábbi expresszív kifejezésmódot a ha-gyományosabb formakultúra (a két világháború közötti erdélyi ma-gyar költészet „nyugatos”, a Nyugat költőinek örökségét folytatóformavilága) váltotta fel, talán csak a képtársítások szabadsága őriz-te a korábban meghatározó újító-kísérletező szándékot. A költő a meg-ismerés és az ítélkezés bizonytalanságát érzékelte, azt, hogy követ-keztetéseinek, megállapításainak jogossága vitatható, és a történelemmenetének bizonytalanságát legfeljebb a természeti lét örök nyugal-ma képes enyhíteni. Ahogy Madártávlat című versében olvasható: „lát-szólag minden aggva s megromolva / s új, jobb erények előtt hull aporba. / Valójában a tökélyt is temették, / kik észrevették, kik észrese vették. / Se jobb, se rosszabb nem volt ennél semmi, / kinek csakott adatott megszületni. / Madártávlatok tudós közönyével / előbb-utóbb mindenki másról érvel.”

A világlátás inkább elégikus, mint bizakodó volt, a költő termé-szetesen felszabadulásként élte meg a szülőföldjén bekövetkezett tör-ténelmi változásokat, a zsarnoki rendszer bukását, az évek múlásávalazonban rá kellett döbbennie arra, hogy az a politikai kultúra, az a tár-sadalmi mentalitás, amely áthatotta a diktatórikus évtizedeket, nemváltozott meg olyan gyökeresen, mint amire a zsarnokság bukása le-hetőséget adott. A román társadalom sok évszázados beidegződéseikövetkeztében egy valóban demokratikus hatalmi rendszer és közéletkialakulásának csak részlegesen voltak esélyei. A költő újabb keletű köz-életi tapasztalatai, mind szülőföldjén, mind Budapesten arról győztékmeg, hogy a közép-európai történelem radikális megváltozása nem hoz-ta létre azt az új rendet, amely humanizálni képes a régió társadalmait.Így a lelki béke ugyanott keresendő, mint korábban: a természetben,a könyvek között, a meghitt emberi kapcsolatokban. A Felhősödik a

609

mondatokban című kötet címadó versében olvashatók a következők:„Felhősödik a mondatokban. / Ahogy a délután leszáll, / a kedvemkörül minden ott van, / mint megszokott-szép régi táj / s mint ösz-szegyűlt, örökre álló / nagy vonatokon, hegyeken, / ott ülnek némán:kővé váló / család, barátság, szerelem.”

A költői kifejezés így továbbra is elégikus maradt, ennek az elé-giának a fénykörében jelennek meg, miként ezt A szülőház megma-radt kemencéje című vers mutatja, a gyermekkor emlékei, kap értel-met, miként ez A költő című vers soraiból kitetszik, maga a költészet,és az elégikus emlékezés ködfátylán keresztül kelnek új életre, ahogyezt az Ó, iskoláim, drága iskolák című vers mutatja, az ifjúság megtartótapasztalatai:

Az anyanyelv, a mindig támadottkenyérmező folyton termést adott;ha felgyújtják, ha beleszántanak,eloltja égi könny, eső, patakés testünk tölti mesgyeoldalát…Ó, iskoláim, drága iskolák!

Megtanultunk itt életet, halált,a hajnal gyertyafénye így talált.Bod Péterek kísértete lesi,a sok Bolyai, Páriz, Kőrösiárnyajakával utánunk kiált:Ó, iskoláim, drága iskolák!

A régi erdélyi iskolák felidézése megtartó lelki erőt kínál, ilyen erő-forrás az erdélyi történelem is: a megmaradás közösségi erkölcsénektörténete. A kései versekben mind gyakrabban öltenek alakot a törté-nelmi emlékek. Az utolsó verseskönyvek világa közösségi tragédiáksötét sejtelmeivel terhes, a versekben tragikus élmények uralkodnak,pontosabban a humánum iránt mindig is kifejezett vágyat a sötét köz-életi tapasztalatok ellenpontozzák. Lászlóffy Aladár kései költészeteelégikus hangokat hallatott, és ennek során a költő visszatalált a ma-gyar elégia-költészet régi hagyományaihoz — amelyeket Arany János,Babits Mihály, Kosztolányi Dezső vagy éppen Dsida Jenő verseiből is-merünk, vagyis keserves tapasztalatait és felismeréseit dallamos for-mában, klasszikus verstani eszközökkel öntötte formába. Lászlóffy Ala-dár utolsó verseskönyveiben a kötött strófaszerkezet, a dallamosintonáció, a tiszta rím, nem egyszer a költői szójáték vette át az avant-gárd kifejezés korábbi szerepét, maga a beszédmód vált poétikussá —a klasszikusok hagyománya szerint. A formahagyományokhoz törté-nő visszatérés ugyanakkor az asszociációk szabadságára, nem egyszera szójátékokra orientált metaforikus és lexikai kifejezésmód tette új-szerűvé — a két formaképző eljárás: a klasszicista versszerkezet és amodern képalkotás igen hatékonyan egészítette ki egymást.

610

Érdemes felhívni a figyelmet a költő nyelvi játékosságára; ez igeneredeti nyelvteremtő erőre utalt, nemcsak a játékos kísérletekben, mintamilyen a Csasztuskák és a Nemzeti gyermekszoba című verscsokrokvagy az Ars poetica című költemény, hanem a szójátékra épülő „ha-landzsa” versben is. A Szóról szóra című asszociatív nyelvi játékra gon-dolok: „diótörő, jégtörő, mátyás, szajkó, szakajtó, / ajtó, alszeg, fel-szeg, kőszeg, gernyeszeg, / egerszeg, szegecs, ripacs, forgács, /kalapács, gyár, gyáros, város, kolozsvár, / fellegvár, erős várunk, pajzs,pajzsika, páfrány, / sáfrány, sármány, sárga, sár - - - sár - - / sár, sa-rolt, sarló, sárga, varga, varázsló, / parázsló, darázs, dara, derce, /beszterce, beszéd - - - - - - ”.

Végül is el kell mondanunk, hogy a kolozsvári költő életművé-ben az utóbbi évtizedek erdélyi magyar irodalmának egy igen gaz-dag, sokértelmű és eredeti korpusza jött létre, ez az életmű kétség-telenül az egyetemes magyar költészet időtálló értékei közé tartozik.

j

Lászlóffy Csaba sokoldalú író volt, versek, elbeszélések, tanulmányokés publicisztikai írások jelezték gazdag érdeklődését. Most elsősorbanköltői munkásságáról szeretnék megemlékezni. A természet világa,a fiatalos szerelmi érzés és (erdélyi költő szellemi horizontján ez ma-gától értetődik) a történelmi vizsgálódások, felismerések telítették fo-lyamatos intellektuális izgalommal, mi több, vitatkozó készséggel azegymást sűrűn követő verseket. A minden irányba nyitott és folyamatosérdeklődés igen változatos költői tematikát eredményezett, az otthonikisvilág, az erdélyi táj és az erdélyi történelmi múlt a költő közössé-gi hűségét erősítette, nem egyszer nosztalgikus érzéseket keltett, azemberi kapcsolatok építésének igénye erős szeretetvággyal jártegyütt: a költő mintegy szomjazta az elismerést. Üzenet című korai ver-sét idézhetem: „Becsüljetek meg egyszer legalább, / mielőtt megha-lok. / Becsüljetek meg, mint a hirtelen rátok szakadt boldogságot, /mint a földet, mely tegnap még bogáncsok alatt gyötrődött, / de mamár megtanult teremni, / mint az esőt, mely siessen bár vagy késsék,/ de sohasem várat magára örökre.”

A fiatal költő tartós és biztos értékek nyomán nyilvánított véleményt,az európai hagyomány hiteles értékeire hivatkozott. A racionalistatradíció jeles képviselőjének, Immanuel Kantnak az örökségét idéztefel, Königsberg 1795 című versében olvashatók a következők: „egyet-len útja van a fennmaradásnak / mosolyoghattok minden idők mér-gezettjei méregkeverői / a bölcs aggastyán aki számára a való világsohasem létezett / s kitől fájdalmain kívül senki semmit el nem ve-het már / a közönséges bűnök láttán végül / elérzékenyülve mint egygyermek / kér tartsátok tiszteletben valahára / hiú önző életetek ha-tárait / a világgal kötendő különbékém előtt / üzenem béke veletekutódok / viszonylagos földi létünkhöz mérten ÖRÖK BÉKE.” A tisztesés bölcs életnek ezt a rendjét szülőföldjén csak küzdelmek árán lehetettmegvalósítani, az irodalmi élet hajszájában, mindig vigyázva arra, hogy

611

a megszólalás ne ütközzék a hatalom retorziójába, hiszen az erdélyimagyarság folyamatos megfegyelmezésére törekvő román politikaihatalom mindig igen keményen, ha szükségét érezte, erőszakosanérvényesítette a maga érdekeit.

Következésképp talán egyedül a mindig éber értelem, a megfon-toltság és bizonyos taktikai érzék kínálta a cselekvés lehetőségét. Kan-táta című versében Lászlóffy Csaba a redakcióban szerzett nem könnyűtapasztalatokkal birkózva tett hitet a józan értelem védelmező szerepemellett. Egy elnyomott, megfélemlített nemzeti közösségnek különösenszüksége volt arra, hogy mindenkori helyzetét hitelesen mérje fel, ésennek nyomán alakítsa ki az önvédelem hatékony stratégiáját. A vers-ben emlegetett „tisztafej” (miként ezt a kolozsváriak jól tudják) annaka szerkesztőségi munkatársnak a tevékenységére utalt, akinek a nyom-dába adás előtt még egyszer át kellett néznie a levonatokat, nehogyolyasmi maradjon a szövegben, ami felkeltheti a hatóságok gyanak-vását. A többrészes költeményt a következő sorok zárják: „a rotációsgép pontosan indult / helyreállt a szavak szigorú rendje / de az ér-telemre vigyázni kell a / legvakítóbb világosságban is / különben anagy zűrzavarban / a Föld is könnyen fejreállhat / s rendet tenni ottkevés lesz majd / egy »tisztafej«.”

A költői indulás bizakodó hangja (amely többnyire a keserű ta-pasztalatok nyomán szerzett csalódottságot is áttörte) a hetvenes évekvégétől érezhetően megkeseredett, az ekkoriban született versek mind -inkább az erdélyi magyarság és az ott élő magyar kultúra veszélyez-tetettségének tapasztalatai nyomán adtak számot a költő történelmiszorongásairól. Ezekben a versekben felerősödött a történelmi panasz,a közösségi sirató, a személyes sors is a mindinkább elhatalmasodószorongásnak rendelődött alá. A bukaresti diktátor: Ceauşescu nevéhezfűződő kegyetlen zsarnokság utolsó és leginkább nyomasztó idő-szakának személyes és közösségi tapasztalatai öltöttek alakot az 1991-es Ki fehérlik vigyázzállásban? című kötet verseiben. Ennek a verses-könyvnek 1987-ben kellett volna az olvasók elé kerülnie, megjelenéséta cenzúra késleltette. Az egyszerű fekete papírkötésbe foglalt kötet mint-ha azt jelezte volna, hogy magának a fekete borítónak jelképes célzatavan: Lászlóffy Csaba verseskönyve igazából az erdélyi magyar líra „fe-ketekönyve” volt. Szomorú és megrendítő költői beszámoló arról aszinte elviselhetetlen közéleti, emberi, lelki atmoszféráról, amely a dik-tatúra utolsó éveiben nehezedett az erdélyi magyar értelmiségre, azegész erdélyi magyarságra. Az elnyomás súlyos és sötét politikai lég-körét fejezte ki a költemények keserű, szinte reménytelen hangulata,komor képi világa, sőt a versek felépítése, szerkezete is.

A kolozsvári költő akkor — a nyolcvanas évek közepén — nem be-szélhetett kendőzetlenül az elnyomatásról, ezért idézte fel verseiben,színpadi vagy prózai munkához hasonló módon, a történelem vész-ter hes korszakait, például az 1848–49-es szabadságharc leverését vagya Bach-korszakot. Ezekben a vészkorszakokban és hozzájuk hasonlóana román diktatúrában az erkölcsi hitványság, a közönséges árulás je-

612

lezte azt a szinte elviselhetetlen nyomást, amely alatt bizony számoslélek és gerinc is összeroppant. Aki pedig tartani tudta magát, az hall-gatott. A hallgatás kényszere jelenik meg a kötet verseiben is, ahogyA HÁZ, aki vagyunk című nagyívű költeményének végén olvasható:„ekkora hallgatásból vagy mindentelviselni- / tudás vagy téboly szü-le tik türelem / tetőpontra jut egyszer ez a hazugság is / ezért nem ju-tott holtpontra még a történelem.”

E történelmi tébolyt és rettenetet idézték elénk a versek szóképeiis: a romantikus líra hagyományait követő, sötéten izzó metaforákés hasonlatok. A kötet egyik, Anyanyelv címet viselő verse, amely kü-lönben a költő fiát szólítja meg, a „szárnyavesztett értelem kötél-táncáról” beszél. Igen, a vers — Erdélyben, magyarul, a zsarnokságlegsötétebb éveiben — valóban ilyen veszélyes, mindig a lezuhanásrémével küzdő „kötéltáncot” jelentett. A súlyos tapasztalatok hagy-ták rajta nyomukat a versszerkezeteken is. Lászlóffy Csaba legtöbbkölteménye csonka szonett, befejezetlennek és befejezhetetlennek hatótöredék, vagy éppen a kifulladással viaskodó drámai monológ. Egy-személyes és közösségi dráma monológja, és erről a drámáról akkor,a nyolcvanas évek közepén, még nem lehetett tudni, vajon mi lesza kifejlete. Ilyen drámai monológok a Kiséret fiam zongorafutamaihoz, aT. S. Eliot emlékét idéző Ötödik kvartett, a Jelenések — Kaffka Margit,a Jelenések — A pipafüstön áttűnő Vajda, a Virágtövön is téboly vagy aParsifal, amely a saját korától megsebzett és azzal szembefordulóRichard Wagner emlékét idézve már nyíltan tiltakozott a költő el-viselhetetlen közéleti tapasztalatai ellen.

A nyolcvanas évek végén bekövetkezett történelmi változások kö-vetkezményeként azután Lászlóffy Csaba a nyilvánosság elé tárhattakorábban rejtekbe zárt verseit, mégsem mondható, hogy tartósan él-hette volna át a felszabadultság biztató és mozgósító élményeit. A mö-göttünk álló évtizedekben is nehéz küzdelmekre kellett vállalkoznia,és ezek továbbra is drámai jellegű, rapszodikus költői műveket hív-tak életre. Sűrűn sorjázó köteteinek versei továbbra is abban az intel-lektuális és érzelmi mederben haladnak, amely egyesíti a személyesés a közösségi számadást. Ezekben a verseskönyvekben is kitünte-tett: ihletet adó szerep jutott az erdélyi történelem és kultúra tanul-ságainak, mindez tragikus jelleget adott a költeményeknek, amelyeknem egyszer drámai monológok módjára vetettek számot a költő fel-ismeréseivel. Költészetünk régi hagyománya ez, olyan költőkre gon- dolok, mint Vörösmarty Mihály, Arany János és Babits Mihály, hogyaz irodalmi örökség felidézése által rögzítenek morális elveket, er-kölcsi stratégiát. Lászlóffy Csaba költeményeiben is erkölcsi vagy mű-vészi példaként jelenik meg az íróelődök személyisége és műve, kü-lönösen a kortárs erdélyi irodalom jeleseit idéző művekben, így aMéliusz József, Kiss Jenő, Székely János, Bajor Andor, Szilágyi Do-mokos, Hervay Gizella és mások emlékére, örökségére utaló versekben.Ezek nem pusztán baráti portrék, inkább „ars poetica”-jellegű val-lomások: a kolozsvári költő szellemi horizontját mutatják.

613

Lászlóffy Csaba költészete az idők során mindinkább elégikussá, mitöbb tragikussá vált a múló idő során: az erdélyi magyar közösség ésaz anyanyelv sorsán töprengve jutott mind baljósabb következtetése-kig és látomásokig. Az elégikus személet korábban is áthatotta költé-szetét, Erdélyi ősz című versében még elődeinek lírai hagyományai sze-rint adott képet közérzetéről, később ez költői rapszódiákbanjelentkezett. Az Elégia térdig aszfaltban című (1996-ban írott) költemény,több máshoz hasonlóan, drámai szerkezetet mutatott, a későbbi ver-sek pedig a lélek vívódásait kottázták le, nem egyszer szaggatott (egy-féle „pszeudo-grammatikát” mutató) konstrukcióban. Az ilyen vers-szerkezet mindig a költői személyiség zaklatottságát, bensőleg átéltdrámáját fejezi ki. A kolozsvári költő munkásságában mind többszörkapott hangot a halálfélelem, a halotti búcsúztató, így Sírfelirat az élők-nek és Tejútra hágunk című verseiben, ez utóbbi a nyelv pusztulásánakszorongató érzését is megszólaltatta: „A kultúra különös bájvirág:/ időnként magától is becsukódik. / A törmelék persze egészet ló-dít, / halállal tömi ki a nem valódit. / Kép- és nyelvrombolás utánaz agy / arc s hangok híján nem tudja, ki vagy; / fű lepi el az emléke -zetet. / Tejútra hágsz vagy sem — a döbbenet: / voltál-e? vagy? Lekésninem lehet / antik nyomort, modern őrületet.” A Trianoni kihívás címűaforisztikus költemény az anyanyelv veszélyeztetettségében jelölte mega leginkább szorongató tapasztalatot, minthogy Trianon, mint jelképesértelmű hívószó, nemcsak az országterület megcsonkítását jelentette,hanem a nemzeti lét veszélyeztetettségét is. A következőket olvassuk:„Könyvtári ritkaságokban szavak / mállanak szét s te szolga-módrahétrét / görnyedve mentenéd azt, ami véd még / (a nyelvet), jól tud-ván, hogy nem maradt / számodra más terápia — / a le nem bontottfalakon belül / az összeroskadót kiásni a / múlt-törmelék alól!”

A versek kompozíciója és poétikája az érzések rapszodikus hul-lámzását követte, a félbeszakított versmondatokkal, a csupán a jel-zések szintjén rajzolt szóképekkel fejezték ki a zaklatott lélek szo-rongásait. Ahogy a budapesti költőtárs, Ágh István megállapítottaróla: „Monológjai túlhaladják a kimondás szokásos fegyelmét, s egymás dimenzióban, más szabadságban teremtenek fegyelmet, szer-kezetet. Ahogy a magánbeszéd monotóniájára állítja a nyelvet, a lo-gikai egymásból következőség nyomán araszol, fut, ugrik a talányokgátjain át a rejtélyek megfejtéséig. Akár a folyó, miként a teljes világuszadékait hömpölygeti — tele szellemi és természeti elragadta tással.Programjának lényege az emberi létezésnek a kultúra történelmé-ben való végiggondolása. Nyelvi ereje a történet és az állapot, az ér-zelem és az értelem egyensúlyában valami nyelven túli, delejes együtt-hatásban nyilvánul meg. Mindig a teljességre törekszik, amelyben elféra legmagasztosabb, az úgynevezett költői tárgy mellett akár az újsághíris, idegen, de mégis odavaló szövegrészletek az emberi tevékenységbármelyik területéről, a közvetlen és a közvetett tapasztalat.”

614

Gyöngyöm, Jakab Testvér!

Zsófinak

Tudom, illendő lett volna négy s fertály esztendőkkel ezelőtt szól-nom Kegyelmeddel. Asszonyi foglalatosságaim s egyebek megkö -töz tenek, s ezen köteleket most oldá meg az mi Örök kegyelmű Min- denütt ható s élő Atyánk. Ő helyhezteté szívembe, hogy vála szandjakKelmed soraira.

Kisdedekhez nem kell alkalmaznom magam többé. Zsófia ÚrAsszony magához vevé ez feladatomat miként az kamara kulcsát.Az én földi Uram elköltöztével szabaddá válék, mint az Boreás.Vagy az Mistral. Egyebekben őtet Böjtelő havában szólította magá-hoz az Minden Kegyelmű édes Atyánk, minekelőtte négy esztendő -kig gyötörte az kórság. Az doktorok kénozták őtet, mígnem erejemegfogyat ko zék, s az színe es egészen elváltozék. Olyanná lőn, mintaz békavi rág. Nem illő eztet mondanom, de némelykor az borza-dály keríte hatalmába, midőn reája pillanték. Az én szépséges egész -ségű Uramnak minő vétke ada okot az mi Mennyei Atyánknak illynagy büntetésére? Nagyobb részt magam forgolódék vala körülöt -te, s etettem jérce levessel, s mindeneket úgy készíték, az mint az őínyé re való lett volna. Volt ebből háborúság es mi közöttünk. (Nemegészen akkora miként az mi menyegzőnk körül, kinek az ő pápistaatya fi hadja annyira ellene vala. Azt a fergeteges szidkozódást nemkéván ha tom vissza.) Menjek az apró jószág közibe, s szórjam azmagot, de ő neki hagyjak már nehány békességes minutát! (Szerel-metes mag zatom az ő atyjánák fogá pártját.) Ily s hasonló cívó dá sokközt te lé nek az ő utolsó napjai, mígnem az ő leheletét megszegé svissza vevé az lelkét az Minden Kegyelemnek Ura. Most már Asz-szony Anyám lészen kormányossa az hajónak mellyen együtt szál -lá nak ten gerre Atyám Urammal — mondá Zsófia Úr Asszony mi -dőn magunkra maradánk. Erre alkalmatosnak nem érezvén önnönmagamat vágyván vágynám sorornak állni ha pápista volnék. Ígymeg hú zandom magamat az felházban s forgatandom az Írást. Nemis hagytam volt fel véle bár az szorgalmatos tanulmányozásbanmeg-meg akasztának teendőim.

Tudja-é Kegyelmed, Jakab mester, minő sértést ejte rajtam azzalaz „üdvözletemmel”? Igen szerencséje Kelmednek hogy haragotnem tartó lévén magamban keresém az hibát. Dejszen GyöngyömJakab megint ide s elköszöne hogy útra keljék miként az fergeteg!Egyebekben sem vesztegeté az szót melly kihez-kihez alkalmatossátétetve befészkelé magát az én szűmbe. Vágyakozom én es magamat

KISS ADÉL ELEONÓRA

A szerző középiskolai tanár,újságíró.

615

megaláztatni hogy elnyerném az Igaz Bíró kegyes ítéletét midőnmegállandok előtte amaz napon.

Tudja, az mit mi Atyánk jóságáról leltem, igen az én magam esze já -rássa szerint való! Ő megadja kegyessen s szívessen mit kérek Tőle. Azén szerelmetes Uramat kiért még csak egy sohajtást sem kelle kilehel -nem s már elébem adá, majd harminc s még négy esztendőkig bír hatáms véle többé s kevesebbszer kevésbbé megelégítteté az én napjaimat.Tudván tudom én es, hogy „akarata szerint szült minket az igazság be-széde által, hogy az ő teremtményeinek némi zsengéi legyünk”.

De sokat kéván Gyöngyöm! Hogy késlekedném az szólásra mi- dőn az fazakakból gyöngyözik kifele az lé s amaz kisded ottan for-golódik az szoknyám hasítékjánál beléje akaszkodván hogy szurtoskezét üstöllést tisztíccsa meg az ő édes öreg anyja? Az mi egyetlenez világot teremtő Atyja kévánhatja-é hogy ilyen környül állások mel-lett béfogjam az én számat? Igaza lehet Kelmednek. Kévánhatja. Sőtkévántatik cselekedni es az miképpen aztat elém adja. Bár az kút-nak kereke es visszakarikázik, ha ki nem akasztja azt az ember.

Amaz súlyokat penig, az miket kelmed reám pakola, asszonyi ál- lat elhordozni képes nem leend. Ha „az nyelvet emberfia megsze- lí díteni képtelen” minekutána „fékezhetetlen gonosz az”, ugyan miképen zabolázhatná meg az Úr Isten gyöngéd teremtménye ki az bűnttudván tudva az Mi Atyánknak parancsolatját általhágva olyorcátalanul elköveté? Elolthatik-é az lúdvérc midőn sziszegő láng-gal fölcsap amaz tisztátalan lápi világban? Örök győzedelmet arat-hat-é az ember Baálzebubnak fölötte hogy követendje eztet békeségs mennyei harmonia emez földi lakozásunknak közepette?

Amaz forrás meg az zabola dógában igaza lehet Jakab Uramnak, ám -de mi képen fogjam igába patvarkodó nyelvem? Kévánkozom ugyandicséreteket szólni regveltől estvélig. De tehet-é pecsétet mindannyiunkszájára amaz örök hatalmú mennyei nagy Isten? Atyánk az égben addsegedelmedet mindenkoron szóllani midőn az szükségeltetik s bűnösgerjedezésemet féken tartani s imádandó székedet magasztalni s nemegyebet cselekedni. Úgy légyen az mi képen Te aztat kévánod!

Gyöngyöm, Gyöngyecském, Jakab! Éveimnek száma lassan béte -lik. Vágynám én es elköltözni amaz fényes mennyei hazában köve-tendő az én e világi Uramat amaz mennyeinek honjában. Hajdan lom-bos hajamnak koronája, az melynek mindenik szála számon va la tartvaaz én mennyei Atyácskámnál igen megsilányula. Nem öl te zendek in-nen től fogva szép gyócsban sem karmazsin csizmácskák ban mellyeketugyan lánságom óta nem es őltöttem vala magamra. Emez utósó ké -vánságom dógában peniglen jegyeztessék fel hogy kévánkoznék nyu-godalmat lelni amaz kőrisnek lábánál az hova szépséges bőlcsességűUram takaríttaték. Legyek ne több mint az por s hamv az mikből azÚr Isten csinát minket az ő jó kedvébűl. Vágyván vágyom az Urats „Békességben fekszem le és legott elalu szom”, ahogy az zsótárbaírva vagyon. Bizony, legott. Gyöngyöm, Jakab. Legott.

616

azon a naponegy napon megnyílikhallásom az ereszbőllassan a földre csepergőnyári eső ritmusábarejtjelezett igazságra

azt mondom akkorlám mily egyszerűmily kedvelhetőaz egekből utcánkbaereszkedőlüktetésével kérlelőkegyelem

azt mondom majdazon a naponén már senkiresoha nem haragszoms bocsánatodat kéremhogy eddig fölnem értemaz ereszből lassanaz utcánk kövérevetülő mindentmegtisztító esőesengő diadalát

akkorazon a naponvégre megragadhatomhogy miféleszentenciák magyarázzáka vizek ritmusáts milyen a lélekha terheit letette végleg

RÁKÓCZI PIROSKA

617

Albert ZsuzsávalAlbert Zsuzsa (1932) József Attila-díjas költő, rádiós szerkesztő-műsor-vezető. 1950 és 1954 között az ELTE BTK magyar szakos hallgatója volt,1954-től negyven évig a Magyar Rádió irodalmi osztályának szerkesztője.

Az ELTE Bölcsészkarán magyar egyszakosként 1954-ben végeztem.Arról volt szó, hogy ott maradok, és régi magyar irodalommal fog-lalkozom. Aztán az utolsó percben úgy döntöttem, hogy tanítani aka-rok. Csakhogy akkor már Csurgón volt csak két tanári állás, a vőle-gényem pedig oda nem akart menni. Nem maradt más választásom,mint a Rádió.

Blokkoló óra a kapuban, reggel fél kilenctől délután ötig mun-kaidő, éjszakai felvétel, esti felvétel, mindig haptákban, de mikor aszabálynak megfelelően „csúsztattam” és munkaidőben strandramentem, felháborodott a jó primitív csoportvezető. Később kötetlenlett a munkaidő.

Filosz voltam, nem újságíró, nem hivatalnok. Zavart a rádió lég-köre, színház és sajtó együtt, de meg kellett szoknom, mert meg kel-lett élni. Aztán kiderült lassanként, hogy van a dologban jó is, és egyretöbb, ahogy kezdtem kiismerni magam. 1954 és 56 között „olvadás”volt, osztályvezetőm, Képes Géza rövidesen megcsinálta a MagvetőKönyvkiadót, ahol sorra kiadta az addig fiókban tartott kéziratokat,helyettese Tamási Lajos, a Piros a vér a pesti utcán című ötvenhatos verskésőbbi írója.

Egyik kitűnő főnököm, Dalos László, működésem elején kezembeadott egy kéziratot Zrínyiről. Elfogadom-e? Unalmas volt, én régi ma-gyarosként értettem hozzá, fiatal voltam, és bátor. Megbíztam AlbertGábort, akiről tudtam, úgy fogja velem együtt megcsinálni, ahogykell. Csoda lett. Készült 1954 októberében, Kodály véletlenül hallgatta,s megírta a Zrínyi szózatát. A Rádió együttesei mutatták be 1955-ben.

1956 után az én pályám hol felívelt, hol lezuhant, ahogy változófőnökeim hagyták. Mikor elnyomtak, maradt a nyelvészet vagy azirodalomtörténet, ez ugyan alkalmas volt rejtett mondanivaló köz-ve títésére is. Mi a stúdióban értettük, hittük, hogy a hallgatók is.

Kettős életet éltünk. Közvetítettük a meggyőződésünk szerint jóirodalmat, úgy, hogy a hallgatók befogadják, ez a rádió művészete.És állandó volt a politikai huzavona, ami megkeserítette az embert, azállandó létbizonytalanság. De volt hátterem, elsősorban a családom,és kezdettől a hozzám tartozó, hozzám hasonló írók. Sokszor kellettújrakezdenem. Egy darabig én voltam a vers-szerkesztő, aztán „poli-tikailag megbízhatóbbnak” adták — ezt az illető becsüle tesen el-mondta nekem. Akkor elkezdtem a beszélgetős kis műsoro kat, egy

TÜSKÉS ANNA

Hogyan indult rádióspályája?

618

A VIGILIA BESZÉLGETÉSE

versről, egy könyvről, írtam kritikákat is, rádióba, újságba, és olyankülső munkatársakat választottam, akikkel jól tudtam dolgozni. Sokatés jól. Ezek az évtizedek nagy irodalmat termettek, sok nagy írót, minta Nyugat idején, és sok irányzatot. A Rádió helyet adott a nagy kórusminden szólamának. Előbb-utóbb. De ezért meg kellett harcolni.

A pártirodalom hamar elvirágzott, nekem abban nem volt ke-resnivalóm, nem voltam párttag, foglalkozhattam azokkal, előbbkeveset, aztán egyre többet, akik elnyomottak voltak. Népi gyö-kerű, városi ember vagyok, gyerekkorom kedves írója volt TamásiÁron, de a fél világot körbefutottam diákkoromban, hogy szerezzekegy Kosztolányi-kötetet, mikor az akkori rádióban Kosztolányi ver-seit mondták. Most rádiós szerkesztőként személyesen megismer-tem Tamási Áront, elmehettem Weöres Sándorhoz, az egész vezetőhumán értelmiség munkatársam lehetett. Elvették tőlem a FiatalokStúdiója című sorozatot, akkor az idős írók közül válogattam, rámvárt a Nyugat harmadik nemzedéke, Csorba Győző, Takáts Gyula,Jékely Zoltán, Vas István, meg az Újholdasok, mindazok, akiknek1948 után 10 évig hallgatniuk kellett. De táboromba tartozott FodorAndrás, Marsall László, Ágh István, Tóth Endre, Tandori Dezső,Tóth Bálint és Pilinszky János. A népi írókat lefoglalták a párttagok.Nagy László, Csoóri Sándor, Juhász Ferenc, Kormos István néhanálam is szerepelt, de nekik nem volt rám szükségük.

Az én műfajom a beszélgetés lett, egy-egy íróval, stúdióban, vagyotthon, elmentem vidékre is. Vonattal, reggel mentem, este jöttem,aztán vágtam, szövegeket válogattam, szerkesztettem. Kitaláltamműsortípusokat, mint a Lírai önéletrajz, Hangalbum, Találkozásaim,Vonzódások, novellákat újraformálva csináltunk rádiónovellát, amise dráma, se novella. Vagy mind a kettő.

Mindezt úgy lehetett kibírni, hogy mellettem állt néhány kitűnőember, mint Keresztury Dezső, Csorba Győző, Vargha Kálmán, nekiköszönhettem a Miért szép? című műsoraim kiadását, és az újhol da- sok bizalmát, hogy munkatársam lett Lator László, Rába György, Ne -mes Nagy Ágnes. De ez a dolog hólabdaszerűen is működött, egyikhozta a másikat, hozzám tartozott Tatay Sándor és Lengyel Balázs,Jánosy István, Domokos Mátyás, és folytathatnám.

Mindezek fölött lebegtek az „atyák”, elsősorban Illyés Gyula, akitmindenki nagyon tisztelt és szeretett. A Nemzeti Galéria Szervátiusz-kiállításán találkoztam Erdélyi Zsuzsannával, Illyés halála utáni na -pon: „Nincs már fejedelem” — mondtuk, s csakugyan úgy éreztük,magára maradt védtelenül a nemzet.

Ezek az első találkozások elsüllyednek a múltban, a folyamatos je-len ben léteznek. De emlékszem három nevezetes jó alkalomra. Le -het, hogy az egyik az első, talán Tóbiás Áron vitt magával egy időbenNémeth Lászlóhoz és Illyés Gyulához. Ő akkor már nem dolgozotta rádióban, a Magvető Könyvkiadónak gyűjtötte az íróasztalfiókbanmaradt kéziratokat. 1958 körül lehetett. Tihanyban, kora nyáron,

Mikor találkozott elő-ször Illyés Gyulával?1

1Vö. Albert Zsuzsa:Balaton fénye az arcán.

Találkozásaim Illyés

619

mikor a nagy kertben, a cseresznyefa alatt vártuk Illyést, a mitikusmalomkő asztal mellett. A ház dombon van, a kapu meg a kert lent.Jött jókedvűen, lefelé, sugárzó derűvel, a maga meleg nagy ember-ségével, egész lényéből fesztelen szabadság, emberség áradt. Kínáltcseresznyével, ők intézték a dolgukat, beszélgettünk, ettük a cse-resznyét, otthonosan, ahogy Keresztury Buda környéki nyaralójá-ban a malomkő asztalnál az őszibarackot, Takáts Gyulánál Bece he -gyen ittuk a bort. Ezek a dunántúli atyafiságos együttlétek nagyonjólestek egy magamfajta fiatal irodalmárnak, aki őket nagyon tisz-telte, szerette, sokra tartotta. Aztán egy szép ifjú hölgy is odasétált,Illyés bemutatott, mint a Magyar Rádió szerkesztőjét, franciául, ked-vesen, mint „collaboratrice de la Radio hongroise”. A hölgy gyana-kodva fogadott, én legalábbis úgy éreztem: egy kollaboráns a Kádárrádiójából.

Más alkalommal a Józsefhegyi útra mentem hozzá, valamilyen in-terjúért, amit Béládi Miklós csinált, én csak tartottam a mikrofont —megtisztelő feladat egy dezertált irodalomtörténésznek. Ez a hetvenesévek elején lehetett, mert magammal vittem a kislányomat, Orsit, akitnem tudtam hova tenni. Kicsit korábban értünk oda, töltöttük az időtegy virágos réten. Orsi virágot szedett, aztán azt odaadta Flórának, akijóltartotta őt ropival, míg ők beszélgettek. A munka végén nagy kedv-vel mesélte Illyés, hogy télen itt nagy élet folyik mögöttük a dombon,két szánkópálya van, a Kishalál meg a Nagyhalál. Kikísért a kapuig,atyafiságos puszikat kaptam tőle, „Üdvözlöm a családot” búcsúzott.

Egyik nyáron, Balatonfüreden, néhány napos drámafelolvasó fesz-tivál volt, újonnan született művekből, szabadtéri színpadon, egyikrosszabb volt, mint a másik, irodalomtörténészek, rádió, kritikusokvoltak jelen, de türelmesen hallgattuk, eredménye semmi. A végéndélután néhányan felkerekedtünk, átmentünk Tihanyba Illyéshez,kocsikkal. Ott volt Kósa Ferenc, Csoóri, mások. Elég sokan ültünkkörben a teraszon, alkonyodott, vasháló kosarakban tobozokat éget-tek. Én háttal a Balatonnak néztem a tüzet, Illyés tengerész sapkájá-ban állt, szemben, s odaszólt nekem: ne nézze ezeket a ronda kriti-kusokat, nézze inkább a Balatont. Később megjött Aczél is, hazafeléaz autók elosztásakor igyekeztem, nehogy egy kocsiba kerüljek vele,ne ismerkedjük össze, észre se vegyen.

Nem sokat, neki nem volt szüksége rám. 1965-ben a Forgószínpad címűműsorban szerepelt, azt Domokos Mátyás készítette, én csak szer-kesztettem. Hasonlóképpen az Írószobám című sorozatban Simon Ist-ván beszélgetett vele,2 én vágtam, ezzel sok bajunk volt, mert a né-pesség csökkenésről meg a határon kívül rekedt magyarságról isbeszélt, ezt ki akarták vágatni velünk. Benne hagytuk, ezért nem le-hetett leadni, csak egy év múlva, amikor már a sajtóban ugyanaz meg-jelent. Akkor már mindegy, kivágtuk, de a kötetben Simon visszatette.A Lírai önarckép meg a Költők albuma című sorozatokban szerepelt, aholmindenki beszélt magáról a versek előtt. Amikor műsorokat készítet-

Gyulával. Új Horizont,2002/6.

Több rádióműsort ké-szített Illyéssel?

2Illyés Gyula:Írószobám. Simon

Istvánnal beszélget.Dokumentálva: 1973.

május 18. Műsoron:1974. január 1. In Simon

István: Írószobák.

620

tem vele, mindig Flóra vette föl a telefont, vele beszéltem meg, mikorér rá, mikor mehetek oda. Egy szép nagy karácsonyi műsoromat jelesírók válogatásából állítottam össze, és ők ajánlották a hallgatóknak.Ez volt az ő karácsonyi ajándékuk. Meg az enyém. Flóra megígérte,hogy ráveszi Illyést. Elég nehezen állt rá, de mikor erről telefonon be-széltem vele, kijelentette, hogy beszél Dickens Karácsonyi énekéről, hakap egy kötetet, mert neki nincs meg. Mondtam, akkor viszek egyet.A Rádió könyvtárában azonban csak régi, elhasznált Olcsó Könyvtárkiadású példányt találtam, sárgult papíron szürke betűkkel, hát eztnem lehet odaadni, ezzel nem lesz kedve dolgozni. Volt a fiamnakegy nagyon szép, illusztrált, új kiadású Karácsonyi éneke, de ha azt oda-adom, lekávézza, összefirkálja, keresztet vethetek rá. Mit szól a fiam?!Aztán a Margit hídnál egy jó könyvesboltban megtaláltam ugyanazta szép kiadást, elvittem a Józsefhegyi útra, bedobtam a postaládába.Megcsináltam a felvételt vele, és megállapodtunk, hogy dramatizá-lunk valamit a könyvből, aztán azt mondta: — De én ezt magánaknem adom vissza! Tele van a jegyzeteimmel! — Az én próféta lelkem!— gondoltam magamban, s örömmel mondtam: Magának ajándéko-zom karácsonyra! — Flóra, mint mindig, ott ült, hallgatta, Illyés pe -dig felkiáltott: Nézd, Flóra, milyen szép könyvet kaptam! És való-ban nagyon örült neki. Én is örültem, hogy megvan a műsorom, ésIllyésnek adhattam egy szép könyvet.3

Egyetlen levelét őrzöm, 1962. augusztus 6-i dátummal. „KedvesZsuzsa! Levelét megkaptam. Figyelmét, kedvességét köszönöm. Le-írnék néhány verscímet az új versekből. Megkérem, ezekből válo-gassa ki, amelyeket legmegfelelőbbnek ítél: Örök berek, Üvegvilág,Fénykép, Vasalás, Munka a munkával. Szívességét köszönve, sok üd-vözlettel: Illyés Gyula”.

Illyéssel egykorú, s nekem egész pályámon szerető, figyelmes men-torom volt Keresztury Dezső. Az Eötvös Collegium volt igazgatója,volt paraszpárti miniszter, 1953-ban már az OSZK SzínháztörténetiOsztályát vezette. Ő rendezte akkor a Könyvtárban a Rákóczi kiál-lítást, ahová engem az Egyetem delegált, mert a kuruc költészetrőlírtam a szakdolgozatomat.4 A rendezők között ott volt NemeskürtyIstván, Illés Árpád a festő, Németh Lajos művészettörténész, VarghaBalázs, Windisch Éva a kézirattárból. Keresztury azzal kezdte az is-merkedést, hogy megkérdezte, mi legyen a megszólítás: kartársak,elvtársak vagy gyerekek? Mindenki a gyerekekre szavazott. Akikkelpedig ott találkoztam, többségükben a munkatársaim lettek.

Keresztury atyás volt általában, talán azért is, mert neki nem voltgyereke. Pótfiai meg pótlányai voltak, én is az voltam, a lányom megpótunokája. Mikor a forradalom után nagyon nehéz helyzetben vol-tam a Rádióban, volt főnökömmel, „Képes úrral” (ahogy egymást azEötvös Collegiumban nevezték) olyan irodalomtörténeti sorozatotcsinált, amivel átvészelhettem a legkeményebb hónapokat. Szívesen

(Beszélgetésgyűjtemény.)Gondolat, Budapest,

1976, 161–184.

3Charles Dickens:Karácsonyi ének.

(Karácsonyi kísértet-história.) (Ford. BenedekMarcell. Ill. Kass János.)

Magyar Helikon,[Budapest], 1976, 97.

Takács Mária:Illyés Gyula könyvtára.Wosinsky Mór MegyeiMúzeum, Szekszárd,2 kötet, 1999, 2002.

IGYGY 3421.

Illyéstől van levele?

Beszélt az előbb az„atyákról”, akikre tá-maszkodni lehetett.

4Albert Zsuzsa:Elemzések a Rákóczi-

szabadságharcpolitikai költészetéről.

IrodalomtörténetiKözlemények,

1956/3. 270–288.

621

írt nekem később is, bevezetéseket, összeállításokat, s küldte a verseit.Nekem nagyon fontos volt ez a kapcsolat, neki pedig a Rádió kár-pótlás lehetett elvesztett katedrájáért. A diákok rajongását, a nyil-vános szereplés sikerét helyettesítette. De egész munkámat figye-lemmel kísérte, meg a férjem munkásságát is. Ahogy állást adott abörtönből szabadult Tóth Bálintnak, és miniszter is azért lett, hogymegmentse Szabó Lőrincet. S ha valami bajom, keserűségem volt,mindig fölhívhattam. Például a Marczibányi téri Kodály Iskolába járókislányomat a nagyszerű Katanics Mária soká nem hívta a kórusába,mert Orsi nem jelentkezett elég odaadóan, aztán egyáltalán nem,otthon meg zokogott. Aztán Dezső bátyám elintézte Katanics pótlá-nyával, hogy vegye fel Orsit, a pótunokáját.

Míg élt Marika, az első felesége, a Semmelweis utcai szép, régibútorokkal berendezett lakásukba jártam hozzájuk. Aztán a kama-raerdei régi kis házban lakott inkább, gondozta a szőlejét, az őszi-barack fáit, onnan kaptam tőle peóniatöveket. Ott törte a diót, mi -kor az egyik keze megbénult, úgy, hogy a másikkal rácsapott. Erős,érzékeny keze volt. Híresen sportos filosz volt, nevezetes az a fény-kép róla, ahol cserepezi az Eötvös Collegium tetejét.

Évtizedek során nagyon sok munkatársam lehetett, tanáraim az egye-temről, Vargyas Lajos, Pais Dezső, Klaniczay Tibor, Tolnai Gábor,aztán egyetemi ismeretségek, 1958 után sorra mindenki, Veres Péter-től Weöres Sándorig, csak a Legendákban 84 író szerepel, és 250-en be-szélnek róluk idáig.5 S akkor még nem beszéltünk a néprajzi műso-rokról, amelyeket elsősorban Morvay Judittal készítettem. Ennekelőzménye gyerekkoromból Ádám Jenő népdalfélórái a rádióban.Az Irodalmi legendákat évtizedek apró munkája készítette elő, aztánVar gha Kálmán, az újholdasok kritikusa, aki nagy anekdotázó volt,összehozott elhallgattatott barátaival, akik az elnyomás esztendeit hu-morral enyhítették. Ez volt a csapat magja, amihez mindenki csatla-kozott, akinek mondanivalója volt. Anekdotákat meséltünk írókról,akiket szerettünk, ismertünk, meghaltak, és mi feltámasztottuk őketa szavak erejével. Illyés Gyuláról is, Keresztury Dezsőről, Tersán szky-ról, Weöres Sándorról, Csorbáról, Nemes Nagy Ágnesről, TamásiÁronról, Németh Lászlóról, Jékely Zoltánról, nem folytatom. Irodalminéprajz lett ez a rendszerváltozás utáni húsz esztendőben, főszerep-lője volt Domokos Mátyás, Lator László, Fodor András, szereplőjemindenki, aki szívesen beszélt barátairól. Legendákat meséltünk, mű-vekről beszéltünk, s a korról, amikor mindez megtörtént. Megcsinál-tuk a 20. század hiteles irodalomtörténetét. Jókedvűen és szeretettel,s aki meghallgatta, nemcsak tudását gyarapította, hanem jól is éreztemagát közöttünk. Stúdióban beszélgettünk, négyen-öten, de ha szük-ség volt rá, több beszélgetésből vágtam össze, soknapi munkával, amia legérdekesebb, a legfontosabb volt. Mindenki komolyan felkészülterre, szerette, fontosnak tartotta, és amikor leírtuk, a beszélt nyelvpongyolaságait egy igényes költő szigorával javította.

Kikkel dolgozott együtt?

5Beszélgetés IllyésGyuláról: Albert Zsuzsa:Legenda Illyés Gyuláról.

Kortárs, 1996/7. 4–17.In Albert Zsuzsa:

Irodalmi legendák,legendás irodalom.

Pro Pannonia Könyv -kiadó, Pécs, 1999, 73–94.

622

Közben igyekeztem beszélni azokkal, akik még közöttünk voltak.Ez kétszereplős dráma lett, mentettem, ami még menthető. Csapat-munka volt ez, ahogy minden rádióműsor. Akkor is, ha egyszerűenfelolvasnak, elmondanak valamit, de különösen, ha felhasználjuk amagnetofon lehetőségeit, behozzuk az életet a stúdióba, beszélge-tünk. A szerkesztő témát választ, embert választ, felkészül belőle,mint egy egyetemi kollokviumra, és ha már a vágással is elkészült, sminden a helyén van, szövegeket is válogatott hozzá, befejezi a stú-dió munka, a rendező, a színész, a zenei szerkesztő, a technikus. Jö-hetnek aztán a rádióhullámok meg az egész egyetemes világminden -ség. De ami papíron, fehéren-feketén megvan, az megmarad. És azolvasó jól érzi magát száz év múlva is közöttünk.

A Legendás irodalom adásaiból készült könyvek 10. kötete a közelmúlt -ban jelent meg, de van néhány kazettám, amit nem írtam le, azokatmég megnézegetem. Írom az emlékeimet, a rádió szerintem legna-gyobb korszakáról, kollégáimról, író munkatársaimról, rendezem le-velezésemet. Végül, de nem utolsósorban igyekszem segíteni, hogyunokáim és dédunokáim boldog felnőttek legyenek.

Mivel foglakozik most?

623

A VIGILIA KIADÓ ÚJDONSÁGA

ROGER TESTVÉR

Isten csak szeretni tud

Roger testvérnek (1915–2005), a Taizéi Közösség alapítójának gon-dolkodása a közös imádságból és a testvéreivel töltött mindennapiéletből táplálkozott. Meglátásaira nagy hatást gyakorolt folyama-tos kapcsolata azzal a több tízezer fiatallal, akik a világ számos föld-részéről egy hétre Taizébe zarándokolnak, mert életük nagy kérdé-seire keresik a választ. A 2001-ben megjelent kötet gondolkodásánaklegfontosabb témáit, valamint az életét meghatározó események éstalálkozások – néhol nagyon személyes – leírását gyűjti egybe. A kö- tetből megtudjuk, hogy miért egy és ugyanaz a forrása a lelki életnekés az emberi szolidaritásnak: Isten, aki csak szeretni tud.Ára: 2.400 Ft

Megvásárolható vagy megrendelhető a Vigilia Kiadóhivatalban és a honlapunkon:1052 Budapest, Piarista köz 1. IV. em. 420.

Telefon: 36-1-317-7246; 36-1-486-4443; Fax: 36-1-486-4444; E-mail: vigilia@vigilia.hu; Honlap: www.vigilia.hu

LÉT – SZEMLÉLET – CSELEKVÉSGondolatok korunk értelmiségikereszténységéről

BevezetésAz ember egész életén át a boldogulás útját ke-resi, melynek kulcsfontosságú állomása önmagaidentitásának megtalálása. A keresztény ember szá-mára mindez az evangéliumi tanítás tükrében tör-ténik, vagyis hívő keresztény identitását kell meg-találni úgy, hogy közben megvalósítja élethivatását,mely nem más, mint Krisztus tanításának megis-merése, megértése és továbbadása (KEK 1–21). Ámaz ember keresztény hitén kívül sok más vonás-sal, tulajdonsággal, szereppel jellemezhető vagy ír-ható le. Megkülönböztethetjük az embereket ne-mük, koruk, nemzetiségük, foglalkozásuk szerint,és természetesen végtelen egyéb szempont alap-ján. Ezen a ponton merül fel tehát a keresztény em-ber identitás-keresésében az a fontos kérdés is, hogyhogyan kapcsolódik egymáshoz a hívő keresztényés az értelmiségi létmód? A kérdés önmagában rej-ti kettős megközelítését. A keresztény létforma tár-sadalmi dimenziójának értelmezésére az egyháztársadalmi tanítását megalapozó szociális encik-likák és zsinati dokumentumok vizsgálata tűnika legmegfelelőbbnek. A másik megközelítés pedigtermészetesen az értelmiségi létforma meghatá-rozása vagy annak kísérlete, melyre már sok szer-ző vállalkozott. Sőt, többen körüljárták már a ke-resztény értelmiségi fogalmát is, így számunkrahárom elméleti megközelítés áll rendelkezésre, me-lyek találkozására, metszéspontjára szeretnénkösszpontosítani. Az említett szakirodalmi háttérvizsgálata után gyakorlati szempontokra kívánjukfelhívni a figyelmet, hogy a fent vázolt kérdésre va-lós választ adhassunk. Ennek középpontjában, aho-gyan már jeleztük, a szerep fogalma áll, vagyis az,ahogyan az ember különböző szerepeit betölti.Azért is hangsúlyos ez a megközelítés, mert a szo-ciálpszichológia egyik jelentős axiómája, hogyegyazon szubjektum egyszerre több szerep betöl -tését igyekszik lehetőségei szerint megvalósítani,így tetten érhető az a kapcsolódási pont is, melyetvalójában keresünk.2

Mindenekelőtt azonban érdemes a vallás, a ke-reszténység európai kontextusára néhány utalásttennünk, melyeket Hans Joas, a közelmúltban ha- zánkba látogató szociológiaprofesszor és társada-lomtudós magyarul is megjelent kötete nyomán fo-galmazunk meg. Ma már az európai ember is vallásisokféleséggel találja szemben magát, melynek tá-gabb társadalomtudományi kontextusát a kontin -gencia fogalma jelöli. Az ebben való eligazodás —

legalábbis annak kísérlete — és választás annyit je-lent, hogy az egyén pontosan szembenéz az alter-natívákkal, és ezek sűrűjében születhet meg egy erő-sebb hit.3 „Az ilyen módon egyre személyesebbéváló hit ráadásul — sokak felfogásával ellentétben— nem feltétlenül válik magánüggyé, hanem a nyil-vánosság tereibe is bevonulva keresi a közöset.”4

Joas szerint ilyen közös tartalom az emberi „sze-mély szentsége” — mely az emberi méltóság esz-méjében nyilvánul meg —, az empátia, az odafor -du lás, a kölcsönösség, a fogékonyság és a szeretet.5

Az értelmiségrőlMég mielőtt azonban elmerülnénk a kereszténységtársadalmi viszonyainak mélységeiben, előszöraz értelmiség fogalmának meghatározásait kísé-reljük meg valamelyest rendszerezni, hiszen azokrendkívül sokfélék, számos megközelítést foglal-nak magukba. Julien Benda a Szellem emberéneknevezi az értelmiségit, aki „felülemelkedik a tényekés esetlegességek hálóján”.6 Ennek a felülemelke-désnek magvát Babits úgy fogalmazza meg, hogyaz értelmiségi „képes kritizálni, azaz képes nor-mákat alkotni, melyek függetlenek maguktól az ösz-tönöktől”.7 Ha az ösztönmentes, kritikus, tárgyi-asságon való felülemelkedés normakészlethezkapcsolódik, úgy nem kérdés, hogy különféle ér-telmiségekről beszélhetünk, köztük a keresztény ér-telmiségről is. Mielőtt elvesznénk a típusokban,érdemes az általános vonásokat szemügyre venni,és valamiféle összhangba hozni. Gáspár Csaba Lász-ló az értelmiségnek az elgondolkodás hivatását tu-lajdonítja, az elgondolkodás pedig a gondolkodástárgyának sokrétű, multi-perspektivikus megisme -rését jelenti. Véleménye szerint maga az elgon-dolkodás az ember lényéből fakad, éppen ezért azember tulajdonképpen „létezése folyamán tesz szertlényegére”.8 A gondolkodás pedig értelmezésébenahhoz a gondhoz kapcsolódik, melynek centru-mában az ember önmagát keresi, önmagát akarjamegtalálni, meghatározni, saját lényegére ráesz-mélni. Ez egy állandóan tartó folyamat, azaz az em-ber gondja nem szűnik meg, vagyis folyton gon-dol kodik. Az emberi lét kutatása az értelmiséghivatása. Ezen a ponton Gáspár Csaba László fel-teszi a kérdést, hogy a bibliai kinyilatkoztatás, melyaz egzisztenciát stabilizálja, vajon ellentétes-e ez-zel a gondolatmenettel. Vajon külön kell-e itt vá-lasz tani a tudományt, a szaklogikát a vallástól?Állíthatjuk-e, hogy a hétköznapokra marad a tu-domány, és vasárnapra a vallás létfelfogása? Vála-szul hangsúlyozza, hogy a teológia tanítása szerinta kegyelem tökéletesíti az embert, gondolkodásátfelszabadítja azzal, hogy sajátos nézőpontba helyezi.

624624

NAPJAINK

A gondolkodás eredménye így nem tudás, hanemegzisztencia, vagyis lét. Ebbe a logikába beágyaz-va tehát a keresztény gondolkodás, azaz a keresz-tény perspektíva szerinti gondolkodás nem a hit-nek a tételes ismerete, hanem a keresztény létezés.„A kereszténység nem tudás, hanem egy markánsviszonyulás mindahhoz, ami azután tudás tárgyávátehető.”9 Ebben az értelmezésben világossá válik,hogy a keresztény és a nem hívő tudós közötti kü-lönbég semmi esetre sem a tudományos mód-szertanban áll, hanem a nézőpontban, a kegyelem -tani szemléletben. A teológus a világi értelmiségihezképest nem távolabbra lát, hanem távolabbról néz,míg „a keresztény értelmiségi viszont közelebbrőlnéz, de távolabbra lát: feladata, hogy a világban áll-va közelről vizsgálja a világot, embert, társadalmat,hivatása pedig az, hogy ellásson egészen Istenig”.10

Az értelmiségi egyik fontos tulajdonságát annakfejlett verbális készségében jelöli meg Nyíri Tamás:a kimondott és leírt szóval dolgozik, továbbá tár-sadalmi szimbólumokat teremt és kérdőjelez meg.Jellemzi egyfajta elkötelezettség, kész az állásfog-lalásra és az ítéletalkotásra, továbbá társadalom-kritikai tudat és tevékenység a sajátja. Mindezek-kel együtt azonban ismeri saját határait, presztízsenem másban gyökerezik, mint hogy saját bizonyos -ságát a nála mindig nagyobb ismeretlenhez méri.11

Horányi Özséb, Nyírihez hasonlóan, a néző-pontokon túl számtalan további fogalmat emel beaz értelmiség fogalmának értelmezésébe: olyano-kat, mint feladat, felelősség, diplomás, reflexióra ké-pes, kritikus.12 Ezek a kifejezések nem statikusak,hanem mozgásban vannak, dinamikusak, sőt, cse-lekvést fejeznek ki. Horányi kulcsfogalma éppenezért a teljesítmény az állapottal szemben. Kiemeli,hogy az értelmiség tettei mindig a verbalitás mé-diumán keresztül, vagy az attól való tartózkodásáltal nyilvánulnak meg, ugyanakkor szimboliku-sak, és ebben az értelemben társadalmiak, „hiszenaz az alap, amelynek következtében szimbolikustartalmat lehet tulajdonítani valamely tettnek, a kö-zösség (a társadalom) közös (kölcsönös) tudásábangyökerezik”.13 Ebből következik, amire fel is hív-ja a figyelmet, hogy az értelmiségi szerep „társa-dalomtörténetileg konstruált nyilvános szerep”.14

Egy további fontos jellemvonása az értelmiséginekHorányi szerint a transzferálható felkészültség, azazaz eredeti közegtől mentes felhasználhatósága a tu-dásnak, mely egy sajátos, irányultságnak megfelelőreflexióval valósulhat meg. Az eddigi fogalomke-resés gyújtópontjában az áll, hogy milyen választképes adni az értelmiségi a társadalmi kihívásokra,mely összefügg kezdeményezőkészségével, me- részségével és mozgásterével is. Az értelmiség sze-repével kapcsolatban kiemeli, hogy a „nyilvános-ság szerkezetváltozásával”,15 a „hozzászóláslehetőségének növekedésével”, az „átláthatatlan

mikrodiskurzusok tömegesedésével” lényeges ésmeghatározó változások mentek végbe.16 KristófLuca nemrégiben megjelent könyve éppen erre adimenzióra világít rá, amikor a magyar társada-lomban azt vizsgálja, hogy kik azok, akik leginkábbformálják a különböző véleményáramlatokat, ho-gyan, miként teszik ezt, és hol helyezkednek el azértelmiségi elitben. Ehhez szükségesnek tartja rö-viden bemutatni az egyes elitelméleteket, valamintkiváló összegzést és elemzést nyújt az értelmiségszerepéről, csoportjairól, típusairól is. Ezek ismer- tetése nyilvánvalóan további megközelítésekre,kulcsfogalmakra irányítja a figyelmünket. Elemzésekezdetén sokakhoz hasonlóan leszögezi, hogy azértelmiségről való diskurzus esetében nem krité-riumokról, hanem szerepekről kell beszélni,17 melyszerepek négy, egyre szűkebb kategóriába sorol-hatók: a kultúrateremtés, az érték- és ideológiate-remtés, a közéleti részvétel és a társadalomkritika.18

Világosan kivehető, hogy a szerző csatlakozik ah-hoz a felfogáshoz, hogy az értelmiségről mint ak-tív csoportról beszéljünk. Azért emeljük ezt kirendszerint, mert a keresztény létmóddal való ösz-szekapcsolódásban különös jelentőséget tulaj-donítunk a cselekvésnek. Ahogyan Kristóf LucaShilst idézi: az intellektuelek19 önmagukra mint atársadalom „élő lelkiismeretére” és az „örök érté-kek” képviselőire tekintenek.20

Egy további figyelemre méltó szempont SeymourMartin Lipset és Asoke Basu értelmiségtipológiá-ja, akik az intelligencia és az intellectus, valamintaz innováció és integráció koordinátarendszerébenhelyezik el az értelmiség négy variánsát. A „Gate -keeper” gyakran kapuőrszerepbe kerülő kreatívértelmiségi, aki az újítási tendenciák érvényre ke-rülésének őre. A „Moralist” a magasabb rendűszellemi értékek megvalósulásáért tevékenykedik.A „Preserver” a hagyomány értékét hangsúlyoz-za és közvetíti, annak rögzítését sürgeti a fennál-ló társadalmi rend megmaradása érdekében. Míga „Caretaker” a társadalmi és technikai fejlődésbiztosítója.21

A keresztény értelmiségrőlA „Moralist” fogalma — mint a magasabb rendűértékek „harcosa” — alkalmas arra, hogy az ér-telmiségdefiníciókat átvezessük a kereszténységpers pektívájába, és rávilágítsunk számos vonásra,mely egyszerre fakad a keresztény emberből és azértelmiségi emberből. A világban élő keresztény létalapvető kihívása Henri de Lubac szerint, hogy akeresztényeknek ugyanúgy feladata a társadalmiágensek követelményeinek eleget tenni, ugyan ak-kor radikális kijelentéseikkel provokálják is azokat.Azonban e kijelentések a keresztényeket, mi ma-gunkat is kihívások elé állítanak, hiszen saját ön-értelmezésünk hiányosságaira mutatnak rá.22

625

Lázár Kovács Ákos szerint a keresztény értel-miségi nem tesz mást, mint megőrzi a világ számáraa világnak azon lényegi dimenzióit, melyeket a vi-lág már nem képes megőrizni magának. Továbbábiztosít egyfajta tágasságot, melyben lehetővé vá-lik a párbeszéd, múlt és jelen tapasztalatai rész- véte lével a jövőbe vetett alapvető remény szelle-mében. És ez a fajta közvetítés kiterjed az egyházirésznyilvánosságok közötti, valamint a szekulari-zált nyilvánossággal fenntartott dialógusban. Meg-jegyzi továbbá az egyházi tanítás Hans Urs vonBalthasar karizmákról szóló gondolatai alapján,hogy „az egyházon belül élt értelmiségi lét relatívkarizma, relatív hivatal, ami egyben azt is jelenti,hogy épp olyan elszánást követel és éppúgy kül-detésen alapul, mint az »abszolút« egyházi hi va-ta lok”.23 Ennek kapcsán felmerül a keresztény ér-tel miségi lét időhöz és térhez kötöttsége, melymagában foglalja annak kitekintő vizsgálatát, hogytudniillik mi az a tér és idő, melyben ez a lét ele-venné válik, és hogy ebből fakadóan milyen sze-rep, milyen feladat vár rá. Éppen ezért röviden anyilvánosság fogalmát, szerkezetváltozását —ahogyan Jürgen Habermas filozófus és társada-lomtudós művében elemzi —, továbbá a keresztényértelmiségi nyilvánosságban betöltött helyét ér- de mes megvizsgálnunk. Habermas szerint a 19.század második felétől kezdve tapasztalható aza tendencia, melynek során a nyilvánosság töme-gesedéssé alakult át, és a kritikai okoskodás helyétátvette a tömegkultúra javainak féktelen fogyasz-tása. Míg az előbbi a fejlődés lehetőségét rejtette ma-gában, addig az utóbbi nem hagy nyomot magaután, nem halmoz fel.24 Ebben a kontextusban fo-galmazza meg az egyházi nyilvánosság feladatátJohann Baptist Metz, a politikai teológia nagy kép-viselője, miszerint az egyházi nyilvánosság nem atársadalmi valóság mellett vagy felett létezik, ha-nem egyfajta társadalomkritikai intézményként eb-ben a valóságban áll, annak kritikai-felszabadítószolgálatát tölti be.25 Ennek az egyházi nyilvános-ságnak azonban feladata az az önkritikai reflexióis, melyet Isten vándorló népeként, az Ő színe előtt,26

az Ő tanításának fényében folytat.27 Metz szerint kéttovábbi jellemzővel bír ez a nyilvánosság: egyrészteszkatológikus értelemben kritikai nyilvánosság,másrészt pedig az aszkézis nyilvánossága.28

A kereszténységről: szemlélet és cselekvésA továbbiakban az eddigi elméleti megfontoláso-kat és megközelítéseket szeretnénk kiterjeszteni agyakorlat szintjére, de természetesen összhangbana vázolt értelmezési keretekkel, sőt, azokra támasz -kodva. Nyíri Tamás anélkül, hogy a keresztény jel-zőt használná, kijelenti, hogy az értelmiségnek azegyházban feladata, hogy gazdagítsa annak tapasz -talatait, és „artikulálja a tevékenységét motiváló hit

valóságát”.29 Ez a gondolat tömör összefoglalása an-nak, amit az egyház hivatalos dokumentumaibanmegfogalmaz és hirdet. A II. Vatikáni zsinat Gau-dium et spes kezdetű lelkipásztori konstitúciója fog-lalkozik a kultúra helyzetével, továbbá a keresz-tények kultúrában betöltött felelős szerepével és akulturális, tudományos életben vállalt/vállalandófeladataival. Természetesen itt minden keresztényküldetéséről beszélnek a zsinati atyák, de ahogyanők is megfogalmazzák, a világunk mai kultúrájá-nak egyik nagy kihívása, hogy elkülönül egymás-tól egy képzett értelmiség a maguk elvont és bo-nyolult műveltségével, miközben számosan vannakazok, akik az úgynevezett alapkultúra javaihoz semférnek hozzá (GS 56). Éppen ezért talán mindaz,amiről a zsinati dokumentum mint a keresztényekfeladatáról tanít, fokozottan is érvényes a keresz-tény értelmiségre, s mintegy önreflexióra is kész-teti, tudniillik hogyan és milyen kapcsolatban vana körülötte élőkkel, tudását, műveltségét, kérdéseités eredményeit hogyan tudja szélesebb körben meg-osztani.

Fontos abból kiindulnunk, ahogyan a dokumen -tum a kultúra feladatáról beszél: a személyiség tel-jes tökéletesedésének, valamint a közösség és azegész emberi nem javának szolgálata. A kultúra ál-tal valósul meg az igazi és teljes emberségre jutás,melynek jelentőségét korunkban egye többen fel-ismerik, hiszen „egyre több férfi és nő érzi magátsaját közösségi kultúrája szereplőjének és szerző-jének” (GS 55). A keresztények kultúrában betöl-tött hármas feladatát fogalmazza meg a zsinatikons titúció, melyek mind a föntebb elmondottak-ban gyökereznek. Mindenekelőtt a keresztényekfeladata a kultúrához való jog és hozzáférés kiter-jesztésének elősegítése, melyet a teljes értékű kul-turális nevelés elvével és gyakorlatával kell biz- tosítani. Továbbá fontos szempont és feladat akultúra és a kereszténység összehangolása, a tudo -mányos ismeretek és a keresztény hitigazság ta-nításainak összekapcsolása (GS 60–62). Ahogyankorábban említettük, mindezek a keresztény ér-telmiségiekre fokozottan is érvényesek — legjobbtudásuk és lehetőségeik szerint kell ezen szem-pontok mentén szolgálniuk a kultúrát, továbbad-va annak javait a teljes emberség jézusi tanításánakfényében. A katolikus egyház társadalmi tanítá-sában számos alkalommal kitér erre a szolgálatra,annak különböző aspektusaira, a társadalom ke-resztényi építésére. XI. Piusz úgy fogalmaz, hogya társadalmi rend megújításáról és evangéliumiszemléletű tökéletesítéséről30 kell gondolkodnunk.Ez a gondolat magában rejti az evilági lét és a túl-világi lét együttes vizsgálatát, mely véleményünkszerint logikailag megfelel az értelmiségi és a ke-resztény értelmiségi közötti kapcsolódási pontnakis. XXIII. János rendkívül gyakorlatias példát em-

626

lít ennek igazolására, amikor azt írja, hogy „a gaz-dasági élet normáit etikai alapra”31 kell helyezni. Deszélesebb perspektívában is láttatja a keresztény em-ber hivatását: „legjobb képességei szerint a társa-dalom tökéletesítésén dolgozzon — nemcsak azért,hogy az emberi méltóságot semmilyen körülmé-nyek között ne érhesse sérelem, hanem azért is,hogy az összes akadályt legyőzve gyarapodjékmind az, ami az értékes és erényes életre hív és el-vezet”.32 Sőt, az értelmiség vizsgálatánál külön ér-demes kitérnünk azon gondolatára, melybenhangsúlyozza, hogy ahol a keresztény tanítást be-fogadják, ott virágzik az állam és fejlődik a tu-domány.33 A keresz tény ember számára tehát „atársadalmi viszonyok azt a kontextust jelentik,ahol hivatását betöltheti, (Istentől kapott) tehet-ségét kibontakoztathatja, a közjót lehetőségeihezmérten előmozdíthatja”.34 A már korábban idézettGaudium et spesben is olvashatjuk: „minden em-beri tehetséget Isten szolgálatára és az emberekjavára kell kamatoztatni” (GS 41). Ezen a pontonmár feladatról és felelősségről beszélhetünk. A pá-pák megnyilatkozásainak sorába beleillenek Fe-renc pápa tavalyi évben megjelent gondolatai is.Az egyházfő megfogalmazza, hogy egy keresz-tény közösségben élnie kell a vágy nak és szán-déknak, hogy a világban Isten országát jelenvalóvátegye,35 vagyis az, hogy evangelizáljon. Majd ígyfolytatja: „a hiteles hit (…) magában foglalja an-nak vágyát, hogy megváltoztassuk a világot, ér-tékeket adjunk át, és hogy valami jobbat hagyjunkhátra földi utunk végén. (…) senki nem várhat-ja el, hogy a vallást a személy belső világába szám -űzzük, és ne legyen hatása a társadalmi és nem-zeti életre, ne foglalkozzék a polgári társadalomintézményeinek egészségével, ne nyilatkozzék apolgárokat érdeklő eseményekről”.36

Az értelmiségi kereszténységrőlA keresztény értelmiség és a nem hívő értelmiségvizsgálatában meg kell állapítanunk, hogy sok azo-nos vonás található a két csoport között, hiszen amiigaz (illetve elvárható) az értelmiségiekre — ref-lexió, kriticizmus, elhivatottság stb. —, az igaz akeresztény értelmiségre is. Ugyanakkor több szer-ző is megfogalmazta, hogy az értelmiséghez képesta keresztény értelmiség (szinte nyilvánvalóan) másszemléletmóddal vizsgálja a társadalmat, a tudo-mányt, a kultúrát, és minden jelenséget vagy folya -matot. Ezeknek az összefüggéseknek és megál la-pításoknak a relevanciája nem képezi vita tárgyát,mégis talán egy másik megközelítés és nézőponthangsúlyos, amikor feltesszük a kérdést, hogy „ho-gyan kapcsolódik össze az értelmiségi és a hívő ke-resztény létmód”. Az eddigi perspektívához képesta különbség abban áll, hogy ebben az összekap-csolódásban nem keresztény értelmiségről, hanem

értelmiségi kereszténységről kell beszélnünk. A fo-galompár ilyen formájú megváltoztatása világos-sá teszi, hogy hivatásunkká kell tenni a keresz-ténység értelmiségi megközelítését: a kereszténytanításra való reflexiókban, azoknak a társadalomravaló adoptálásában, a tanokon túl a hitről valógondolkodásban, a kereszténység nyilvánosságbava ló expanzálásában, és mindezen feladatok fe-lelősségként való kezelésében, hogy ne csak a tár-sadalmat építsük keresztényi módon, hanemKrisztus egyházának és Isten Országának is épí-tőmunkásai legyünk.

GERE DÖMÖTÖR — KISNÉMET LÁSZLÓ

Az írás „A keresztény értelmiségiek szerepe korunktársadalmában” című pályázatra készült.

1A Katolikus Egyház Katekizmusa. Szent István Tár-su lat, Budapest, 20092.

2Ezen a ponton csak utalunk a szerepegyeztetés ésaz identitáskonstruálás késő modernitásbeli felfoko-zott, állandósuló „projektjére”, hiszen a modern kortmeghatározó nagymértékű reflexivitás „az én magváigterjed”. Anthony Giddens: A késő modernitás körvonalai.(Ford. Sántha Ágnes.) Replika, 2013/1. 128.

3Hans Joas: A hit választása. Milyen jövője lehet a ke-reszténységnek? (Ford. Görföl Tibor.) Vigilia Kiadó, Bu-dapest, 2014.

4Hidas Zoltán: A hit szociológiailag tájékozott modellje.Pannonhalmi Szemle, 2015/1. 116.

5Uo.6Julien Benda: Az írástudók árulása. (Ford. Rónai Mi-

hály András.) Fekete Sas Kiadó, Budapest, 1997.7Babits Mihály: Esszék, tanulmányok, II. Szépiro-

dalmi Kiadó, Budapest, 1978, 211–212.8Gáspár Csaba László: Értelmiség. Vigilia, 2011.

szep tember, 643. A bekezdés további részéhez lásd: uo.643–648.

9Uo. 647.10Uo. 648.11Nyíri Tamás: Az értelmiségi és az egyház. In Békés

Gellért – Horváth Árpád (szerk.): Megújuló egyház a meg-újuló társadalomban. Katolikus Szemle, Pannonhalma,1993, 13–25.

12Horányi Özséb: A(z) (keresztény) értelmiség(i) felada- tai ról (a mai Magyarországon). Eredetileg előadásként hang-zott el a MPR Zsinati Klubjában 2010. október 18-án.http://www.ozseb.horanyi.hu/kozelet/tanulmanyok/ertelmisegfeladatai110314.htm (2015.08.27.)

13Uo. 2.14Uo.15A nyilvánosság szerkezetváltozásával kapcsolatban

a későbbiekben teszünk további észrevételeket.16Horányi Özséb: i. m. 6.17Kristóf Luca: Véleményformálók. Hírnév és tekintély

az értelmiségi elitben. L’Harmattan, Budapest, 2014, 15.18Uo. 18.

627

19Az értelmiség egy csoportja, mely leginkább aközéleti és társadalomkritikai típusnak felel meg.

20Kristóf Luca: i. m. 17.21Idézi Lázár Kovács Ákos: Önfeladás és megmaradás.

Vallásos értelmiség Magyarországon 1948–1991 között. Osi-ris, Budapest, 2006.

22Idézi Lázár Kovács Ákos: i. m.23Uo. 117. (kiemelés a szerzőnél)24Jürgen Habermas: A társadalmi nyilvánosság szer-

kezetváltozása. (Ford. Endreffy Zoltán, Glavina Zsuzsa.)Századvég – Gondolat, Budapest, 1993.

25Idézi Lázár Kovács Ákos: i. m.26Itt idéznénk Gesztesy András azon gondolatát, mely

szerint „teológiai szempontból a nyilvánosság végsőalapja a Szentháromság”. Gesztesy András: Az egyháznyilvánossága önmaga és a társadalom előtt. In Békés Gellért– Horváth Árpád (szerk.): Megújuló egyház a megújulótársadalomban, i. m. 132.

27Lázár Kovács Ákos: i. m.28Idézi Lázár Kovács Ákos: i. m.

29Nyíri Tamás: i. m. 21.30XI. Piusz pápa: Quadragesimo anno kezdetű encikli -

ka, 1931. In Tomka Miklós – Goják János (szerk.): Az egy-ház társadalmi tanítása. Dokumentumok. Szent István Tár-sulat, Budapest, 2005, 59.

31XXIII. János pápa: Mater et Magistra kezdetű encik-li ka, 1961. In Tomka Miklós – Goják János (szerk.): Az egy-ház társadalmi tanítása, i. m. 113.

32Uo. 142.33XXIII. János pápa: Pacem in terris kezdetű enciklika,

1963. In Tomka Miklós – Goják János (szerk.): Az egyháztársadalmi tanítása, i. m. 188.

34Gere Dömötör: A Magyar Katolikus Karitász hiány-pótló tevékenysége a szociális ellátórendszerben. Az egyháztársadalmi tanítása és szeretetszolgálata. Szakdolgozat (kéz-irat). Piliscsaba, 2014, 22.

35Ferenc pápa: Evangelii Gaudium kezdetű apostolibuz dítás. (Ford. Diós István.) Szent István Társulat,Budapest, 2014, 105.

36Uo. 109–110.

628

A VIGILIA KIADÓ AJÁNLATA

Innen és túl. Versek az Isten-kereső emberről..........................................................................................3.500,–Roger testvér: Isten csak szeretni tud....................................................................................................2.400,–Walter Kasper: Ferenc pápa – a gyengédség és a szeretet forradalma.............................................2.300,–Alois testvér: Taizé ma.............................................................................................................................2.400,–Notker Wolf: Életszabályok – a Tízparancsolat...................................................................................2.500,–Teréz Anya: Ahol szeretet van, ott az Isten...........................................................................................3.800.–Notker Wolf: Ne nyugtalankodjék a szívetek!.....................................................................................2.800,–Nóvé Béla: Örök körök. A keresztény művészet alaptémáiról................................................................2.900,–

További akciós könyvek:A csend történései. Szakralitás, Biblia a mai magyar irodalomban és művészetben.............................2.320,–Teréz Anya: Jöjj, légy a világosságom!.............................................................................................3.000,–XVI. Benedek: Isten velünk van minden nap.................................................................................2.000,–Hans Joas: A hit választása...............................................................................................................2.000,–Az ismeretlen Rónay György .........................................................................................................1.800,–Elisabeth Kübler-Ross – David Kessler: Élet–leckék.........................................................................2.500,–Timothy Radcliffe: Vesd bele magad!..................................................................................................1.500,–Timothy Radcliffe: Miért vagyok keresztény?...................................................................................1.200,–Timothy Radcliffe: Miért járjunk misére?...........................................................................................1.200,–Lukács László: Az Ige asztalánál............................................................................................................1.000,–

Megvásárolható vagy megrendelhető a Vigilia Kiadóhivatalban és a honlapunkon:1052 Budapest, Piarista köz 1. IV. em. 420.

Telefon: 36-1-317-7246; 36-1-486-4443; Fax: 36-1-486-4444; E-mail: vigilia@vigilia.hu; Honlap: www.vigilia.hu

SZÁZÖTVEN VARIÁCIÓ A LÉLEK ÁLLAPOTAIRAVörös István: Százötven zsoltár

„Időszerű vagy még?”(Takács Zsuzsa)

Vörös István nem a Százötven zsoltár alkotása kap-csán érezte először annak fontosságát, hogy átírjonegy bibliai szövegegységet, hiszen már egy 1988-as elbeszélésében is megjelenik a Teremtéstörté-net átdolgozása, melyet egy újabb követ a Švejkgyóntatója című prózakötetében, s több Miatyánk-és Evangélium-feldolgozása is ismert.

„1 Csak az lehet boldog, aki / jó is. — mondjaa Zsoltár. / 2 De ki lehet Zsoltár?” (I. zsoltár) — vága dolgok közepébe már a kötet első soraiban jel-legzetes gondolatátvitelével Vörös István zsoltár-átirata, azonnal a különös hatását keltve, hogyezen át vezessen el költői világába, melyben be-szédmódja, semmit magától értetődőnek nem ve -vő kérdésfelvetései otthonosan berendezett költé-szeti környezetben létezhetnek. Hisz a különösmin dig valaminek a viszonylatában lehet különös,s csakis addig, míg helyet nem talál valami általá-nos keretei között, így ami a különös erejével hata bibliai Zsoltárok könyve felőli olvasatban, a ma-gyar zsoltáríró hagyományban, az megszokottnak,általánosnak tűnik akár Vörös István korábbanmegjelent szövegeinek ismeretében, akár a cseh iro-dalom néhány kiemelkedő alakja felől megközelítvevagy Pilinszky János Kráter című kötetéből kiin-dulva. A különös azonban véget is ér, amint vala-mi általános alá sorolódik be (akár Kant elgondo-lása alapján az ítélőerő és az ész révén, amely akülönöst az általános alá szublimálja, illetve általa ha-tározza meg1), s épp ez jelentené a veszélyforrást,amely elől Vörös István szövegei improvizatív ésinvenciózus jellegükkel kitérést keresnek.

Korántsem egységes, mégis jellegzetes beszéd-mód kíséri végig az olvasót a kötetben, mivel ateremtett világnak (vele együtt a Teremtőnek)egyetlen apró részlete nem marad, ami a beszélőfi gyelmét elkerülve mentesülne az átváltoztatás ésszürreális megidézés eseményétől. Önálló, sőt ta-lán még önműködő világ is ez — miként egy ko-rábbi verseskötete, a Vörös István gép vándoréveicímet viseli, utalva a versírás lehetséges automa-tizmusára, szürrealizmussal is rokonszenvező, el-idegenítő poétikájára, mely ennek a kötetnek isalkotó összetevője: „Ki vagyok helyezve bankszám -lákra, / mindenféle memóriákra, / saját maga matelmentem, és egy kis dobozkában / magammal hor-dozom.” (IX. zsoltár). Ebben a költői világban

semmi sem egyértelmű, főként nem magától érte-tődő, ahogy a költői hang megtalálása sem az, mely-nek folytatólagossága, a változás karakteréneknyelvbe íródása adja meg az állandóságot, a vál-tozás állandóságát a szövegek mögött. Ez a szem-lélet nem hagyhatja hidegen magát a beszélőtsem, aki csak azért lehet egyáltalán viszonylag sta-bil képzet, mert a változást írja magára. A változástpedig végső soron a világ változásával teszi egyen-lővé „Új utakat járok, és / új idők jönnek. Én / nemváltoztam, csak / a világ. Most megint / olyan, mintaz eggyel / ezelőtti változás előtt.” (XXXIX. zsoltár).Ahogy az irodalmár Vörös István Bertók László köl-tészetében is ezt a vonást érzékeli meghatározónak,a változás karakterét az irodalmi hagyományok le-bontásában majd azok eredeti, csak rá jellemző új-raírásában megjelölve: „Szonetteket ír, de márnem egyszerűen egyéni ízűek ezek a versek, hanemradikálisan újítók, csak az övéi.”2

Ezeket a meglátásokat pedig már saját zsol-tárátiratainak meghatározásához is kölcsön ve-hetjük, annál is inkább, mert Vörös István magais hasonlóan látja tulajdon írásait, amint ez egybeszélgetésrészletből kiderül: „Én magam olyanmértékben bontottam át ebben a könyvben a ma-gyar, a cseh, a kafkai irodalmat, olyan mértékbenengedtem be a világomba, hogy saját, jól felfújtírói énem szétrobbanni volt kénytelen, hogy tizen -öt darabban újrakezdje.”3 Az elemekre, atomok-ra bontás, majd az ezt követő újraalkotás a zsol-tá rok poétikája is egyúttal, s Bertók Lászlóhangjának megtalálása után idekívánkoznak aBertók-haikukra rájátszó zsoltársorok, melyekazonban már a Százötven zsoltár öntörvényű vi-lágának a keletkezéstörténetére, az írás fiktív te-rére nyújtanak rálátást: „Befelé fordulsz. Magad -nál / is beljebb. És ami kint maradt, / már nemis olyan fontos.” (CXII. zsoltár). A költői világ te-hát önmagából táplálkozik, önmagára utal, je-lentése is önmagára vonatkozóan, önmagáról áll,ugyanakkor a teljes világot öleli fel, egy teljes köl-tészeti világ darabjaiból építkezik, melynek a vi-lágirodalom neves szereplői ugyanúgy szerves al-kotóelemei, mint ennek részeként kiemelten azelsajátított magyar irodalom. A Zsoltárok (mint eza belső borítón címként szerepel) megszólítha-tóságát mégsem a hagyományok összességébenlátom, noha ez láthatóan alapvető részét képezi,hanem két markáns hatás irányból: Pilinszky Já-nos Kráter kötete felől és a cseh irodalom ismertszereplői, leginkább Hašek és Hrabal, illetőleg aszintén prágai kötődésű Kafka felől.

A zsoltárok világának „négy sarkköve a panaszés a dicséret, a bűnvallomás és a könyörgés. Az Is-

629

KRITIKA

tennel kapcsolatot teremtő, párbeszédre vágyó em-ber életének alapvető szituációi. Madártávlatbólszemlélve vagy első benyomásainkra hagyatkoz-va kifejezéskészletüket közhelyesnek érezhetjük.A megszokott szavak azonban megterhelt szavak”4

— foglalja össze Simon T. László a bibliai zsoltá-rok nyelvi regiszterének karakteres vonásait, hogyPilinszkyt idézve a közhelyekről, azok kétféle je-lentésére irányítsa figyelmünket. „Az egyik: halotthely, betemetett forrás. A másik: szent hely, jelenünkés a századok, múltunk és örök jövőnk metszésipontján. Nélkülük lehetetlen az ember többsíkú rea- litásának megvalósítása, míg bennük és általuk lé-tünk egyszerre zajlik az aktualitások és az időtlenrealitások síkján.”5 Ebbe a nagy múltú, bizonyosnosztalgiával és az archaikus szent szövegeketkísérő megilletődöttséggel olvasott műfaj világá-ba belehelyezkedő, erre a világra folyton vissza-visszatekintő, azt játékosan továbbíró költői létmódelevenedik meg Vörös István zsoltáraiban, ahol azegyes költemények közös költői hellyé válnak, ré-szévé egy univerzumnak, melynek centruma gyak- ran az én („a levegő egyetlen / szóval lett tele: én,én, én.” LXXXIX. zsoltár), beszélője épp ezért nemritkán parancsoló módban fogalmaz („Csak engemszeress, / ne jótékonykodj!” XLIV. zsoltár), mivelköltőjeként maga is teremtője, szavaival alkotója.A létrejött új, a gyermeki lélek szerint elképzelt ego-centrikus kisbolygó pedig a világnak olyan ábrá-zolását mutatja, melyben Adyt idézve „[m]indenegész eltörött”, amely kijelentés hez Hrabalrólszólva az irodalomtörténész költő reményt keltőnhozzáteszi: „de azért darabjaiban maradéktalanulmegvan”.6 Ennek valóságára pedig ugyancsak azirodalomtörténész figyelmeztet, amikor azt állít-ja, hogy „az irodalom maga sem pusztán vonat-ko zásban van a valósággal, hanem része. Sem-miképp sem tükrözheti a valóságot, hiszen inkábbformálja” (24.), így válik a Százötven zsoltár a lélekállapotainak százötven alkotó variá ciójává, az ol-vasás folyamatában születő képződ ményeivé, me-lyek egymással is, az átírt szöveg helyekkel is tel-jesen esetleges, szinte véletlenszerű kapcsolatotlétesítenek.

A fenti idézetek lelőhelyét, A švejki lélek című ta-nulmánykötetet olvasva ráadásul feltűnő, hogy el-méleti megállapításaiban a Százötven zsoltár költőialapvetése is kirajzolódik, mivel lényegüket érin-tő elemző szempontokkal gazdagítják a meglátá-sokat, mint a következő megjegyzések: „[m]inkettehát épp az öntörvényűség megvalósulása érde-kel vizsgálatunk során. Vagyis a szabadság és meg-kötöttség lehetséges aránya”(12.), vagy: „Švejk te-hát első perctől ott áll vizsgálódásunk módszertaniproblémái közelében, ahogy a tematikának is szim- bolikus figurája. De mit keres Švejk a hetvenesévekben? Semmit. Csak mint védőszent (védő-

szörny?) van megidézve.” (13.) A zsoltárok vilá-gában sem közvetlen a hatás, de alkati vonzása nyo-mot hagy a szövegeken. Hisz a különös kötetbeli ha-tóereje legfőképp a humor felrázó erejében áll, anevetésben, egy olyasféle erény jegyében, „amelyazáltal, hogy megnevetteti a bírót, megszünteti ben-ne a nyomasztó érzéseket, gyakran oldja a tárgyrairányuló feszült figyelmét, olykor felfrissíti, kizök-kenti az unalomból és a fásultságból”.7 A foly tatás-ban azonban, miszerint „[h]ogy mily nagy nehéz -ség rejlik ebben…”,8 már nem merül fel a Százötvenzsoltár szövegeinek alkotója, ki anyanyelvén be-szélve Hrabalt és Hašek hősét, kapcsolódásuk ér-zékeltetéseként Švejk nevét két kötete (tanulmány-és prózakötet) élére is választotta. A prágai főhőslappangó jelenlétével tehát érdemes számolniVö rös István szövegeinek elemzésekor, mert „Ha -šek képes volt egy új figurát beléptetni az általá-nos irodalmi tudatba, sőt akár azt is mondhatnánk,hogy a tudatalattiba egy olyan korban, amikor ajelentős művek nagy része már meglevő figurák,irodalmi sémák újrateremtésével bíbelődött”.(210.) Vagyis a hős kilép az irodalmi közegből, avalóságnak olyan leképeződését nyújtja, mely már„saját magunkra nyit rá”.9 Ahogy a tanulmány-kötetben az irodalomtörténész költő folytatja:„Nem úgy tekintjük [Švejket] mint valaminek a vé-gét, hanem sokkal inkább, mint ami valaminek akezdetéről szól.” (209.) „De Švejknek van egy tá-gasabb értelmezési lehetősége is. A szolga és úr iro-dalmi tradíciója. Melyből már csak a szolga maradt.Az úr cserélhető, elhanyagolható.” (216.) A felfo-gás visszaköszön a zsoltárok teremtő-teremtett vi-szonyulásában is „Uram, te elmaradtál / a világtólTéged / a kor maga mögött hagyott.” (V. zsoltár).Mindamellett tehát, hogy „az absztrakció külön-bö ző lépcsőin” (24.) mozgunk, Hašek regényíróiképzelete mélyreható nyomot hagyott a zsoltárokvilágában.

A kötet gyermeki létállapotot imitáló egocent-rikussága, valamint az irónia és a paródia mind-végig meghatározó kettős kódolása is innen ere-deztethető, ennek játéka pedig egy (ál)naiv ésimpulzív viszonyt jelző nyelvi regiszterben jele-neteződik („Józan vagyok. Kitalált / világból kiáltokhozzád / a te kitalált világodba. / Egyenlők va-gyunk.” CXXX. zsoltár), kiegészülve az archaizá-ló szöveghagyomány vallomásos megszólalásaival,mely ennek a parodizáló kedvnek valójában a cél-pontja, és a tragikus-vallomásos karakterből a ki-zökkentő események elemi erejű elfogadásához ve-zet: „Švejk figurája felfogható lélekvezetőként, deegészen máshová vezet, mint gondolnánk. Nem azélethez, hanem a semmihez. Nem a léthez, hanema túléléshez.” (220.)

Mert a zsoltárok szintén „vallomásos megszó-lalások, melyek azon a fikción alapszanak, hogy el-

630

hangzanak” (103.), és elhangzásuk által egyértel-műsítik a paródia lényegi összetevőjét, ugyanis „[a]paródia annyiban létezik, amennyiben a mű mö-gött felsejlik a második, a parodizált sík”.10 És haa két sík egyértelműen felsejlik is, a humor forrá-sa is egyértelműen kitetszik. A humor nem önma -gára, hanem a megszólalásra irányul, a vallomáselhangzó jellegzetességére, egyben az alanyi köl-tészet kiindulópontjára, melyet helyenként egye-nesen életrajzi jegyek vesznek körül. A beszélő„énnek ez a többszöröződése (szétrajzása) fontosjellemzője”. (109.) Naivitásában ez a humor komoly -nak tűnik, komolyságában könnyedén humoros-nak, ez teremt olyan, a stabilitás-instabilitás hatá-rán mozgó értelmezői viszonyt, melynek során azolvasó elfogadja a fikció lényegi összetevőjét: a be-szélő ajánlatát. Ezáltal száműzhető a paródia cél-pontjává váló vallomások mögül a jelentés tragi-kuma, ahogy ezt a teremtett és a teremtő dialógusais nyilvánvalóvá teszi: „A mélyből kiáltok, / nyo-morúságomban vergődöm. / Miért jöttök mindig/ ezzel a mélységgel? / Most a tenyeremben tar-talak. / Most bekaplak, / mint egy gyógyszert.”(CXXXVIII. zsoltár).

A trópusalkotó kedv a paródia stilisztikai ösz-szetevője, a vallomásos költészet alapépítménye-ként kerül a paródia célkeresztjébe, a félkomoly ésálnaiv alanyi költő megformálásába: „Kívánkozik,sőt emésztődik / a lelkem az úrnak tornácai / után.Az úrnak előszobái, / teraszai után. Vágyakozom/ az úr körfolyosói- és hátsó lépcsőire. / Zokogokaz úr lichthofáért.” (LXXXIV. zsoltár). Ezeken a he-lyeken a metonímia „elárulja íróját, hogy nem a je-lenetben, hanem a mondatban van benne”. (42.).Nem az egyes nyelvi kifejezések, hanem a költe-mények egésze szolgál az értelmezés alapjául, sőta zsoltárok összessége a jelentés hatósugara.

Naiv és felforgató humorával a kötet megerő-síti az Arisztotelésztől Babitsig terjedő felfogást, mi-szerint az irodalom alapjaiban véve parafrázis,„[m]inden irodalmi mű korábbi művek interpre-tációja”.11 De nem csupán parafrázis, hanem az újkontextus új értelmezést is von maga után, az ere-deti szöveg számára sem marad következményeknélkül az újraírás. Még ebben a vonásban is pár-huzamok fedezhetők fel a bibliai zsoltárokkal,melyekben a különböző textusokra való utalás, sőta parafrázis is megtalálható.12 A kötet nem is áll mega zsoltárok átírásánál, valójában a kör sokkal szé-lesebb — a kötet egy-egy verse kortárs és műve-ikben továbbélő költők, írók interpretációját ismagába foglalja, vitatkozik velük, kijelöli folytat-hatóságuk lehetséges irányvonalait, így a zsoltá-roskönyv valójában a költészetről szól, a költészetmibenlétéről, élő és meg-megújulni kész lényegé-ről. A tág perspektíva eredője pedig az a költői el-járás, mely a költemények egyes sorait több érte-

lemben is érvényben tartja, önmagán belül is új-raírja, így a nyelv relativizmusát, a nyelvi kifejezésegyértelműségét a szemünk előtt bontja le, hogymajdan egyetlen nagy ívben építse fel, a zsoltárokbibliai szöveghagyományt idéző nyelvi-stilisztikairegiszterében, mely a paródia alapját, de nem tár-gyát képezi. A paródia ugyanis abból táplálkozika kötetben, hogy megőrzi az archaikus regisztert:belehelyezkedik költői világába, ugyanakkor nyil-vánvalóvá teszi a hozzá való viszonyulás min-denkor kétséges kimenetelét.

A zsoltárok műfaját közös költői helyként,szent közhelyként felelevenítő költő átíró alkatá-val a valóság benyomásainak lebontásait és újra-írásait követően tehát természetszerűleg érkezikel az általa olvasott szépirodalmi szövegek újra-írásához. Ez esetben, hogy nem kevesebbet vállalt,mint a Bibliában található Százötven zsoltár prog-ramszerű átírásának maradéktalan teljesítését,kimondatlanul is kapcsolódott ahhoz az elgon-doláshoz, miszerint „[e]z a könyv a zsigereinkbenvan”. Az André Chouraqui gondolatát idéző SimonT. László tanulmánykötetében hozzáteszi: „Ennekellenére a zsoltárokkal ismerkedő olvasó nemrit kán visszahőköl nyelvezetük vaskossága előtt,sőt az őket rendszeresen imádkozót is újra meg újrapróbára teszik erőszakkal teli képeik.”13 Ami teháta zsoltárok olvasójának is elemi tapasztalata, az mástényezőkön keresztül, de ugyanúgy a Százötvenzsoltár olvasójának is elemi benyomásává válik.Mert az archaikus műfaj zsigeri jelenvalósága ésa vele párbeszédbe, az elfogadás és a vita beszéd -helyzetébe érkező kijelentések egymást hol felerő -sítik, hol kioltják. Ezen ellenpólusok közül szólnaka zsoltárátiratok, az Istenről való beszéd közmeg -egyezésen alapuló határainak folyamatos átlépé-sével, hogy elvezessenek a különös evokatív ha-tás képző mechanizmusán keresztül az általánosanismert tapasztalati közeg felé.

De mi is ez az általánosan ismert tapasztalati kö-zeg? Ennek megfogalmazásához a Százötven zsol-tár természetképeinek leírásával lehet válaszolni,melyek leginkább archaikusan maradtak meg né-mely zsoltárátiratban, jelezve a közös hely örök-érvényű evidenciáját: „Ki látta már a Föld / osz-lo pait? / A Hold háztetejét, / melyre százévenként/ egy aranyszínű csepp hullik a semmi felől? / Nema Nap könnye.” (LXXV. zsoltár). A képek hatóere-jét gyakran az ismert természeti helyek feleleve-nítésével, új láttatásával éri el a szöveg, melyek arealitás-szürrealitás határán állnak, s új képzetek ke-letkezését jelenetezik. Rajtuk keresztül úgy állít azsoltár, hogy közben tagad, vagy épp úgy tagad,hogy közben állít („Ne tulajdoníts / a szív félre-verésének a kelleténél / nagyobb jelentőséget.”LXXV. zsoltár), s a paradoxonok világába, a szür-reális ábrázolások mezsgyéjére vezet a maga

631

önvilágámító14 módján azáltal, hogy miközben a ké-pek érzéki asszociációs bázisa a természeti világ,a tapasztalati közeg, ezt az általános emberi vo-natkozások, mint a vonzalom és taszítás, a szere-tet és utálat különös társításával vegyíti. Az egy-szerű, közhelyesen szép, helyenként azonban aszéphez egyáltalán nem kötődő képzeteket érzé-ki megfogalmazásával hozza közel. Az ég, a Nap,a Hold, a csillagok mind többször is jeleneteződ-nek, mert — Pilinszkyhez visszatérve — a közhelyegyben „szent hely, jelenünk és a századok, múl-tunk és örök jövőnk metszési pontján (…) olyan,mint a megunt és elhagyott atyai ház, mely hűt-lenségünkben is lankadatlanul egész egzisztenci-ánk legmélyebb megértését kínálja fel számunkra”.Ez a hely jelen esetben pedig a zsoltárok műfajá-nak tisztása, s megértéséhez Pilinszky János köte-teinek képi világához kell visszanyúlni, mint azt azelső két Pilinszky-kötet több költeményében meg-idéző sorok is jelzik: „Törékeny űr-üvegből csiszoltégitestek. / Aztán fölhangzik a nap beszéde, / ésát világít mindent. Csak egy Kőszikla áll / sötéten,komoran, kophatatlanul. / Körülötte, mint tenger,hullámzik a táj. / Hullámzik a világ szövete és föl-gyűrődik.” (XIX. zsoltár), vagy az Apokrifre rájátszósor is megjeleníti: „A szülő nő arcát ismeritek?”(CXIII. zsoltár).

A zsoltárokban mégis erőteljesebb a Kráter cí -mű kötet hatása,15 ám a hetvenes évek sze mély -te lenítő tendenciájának megnyilvánulásaként is jel-lemzett Pilinszky-költészet megidézései a 2015-ösmeg jelenésű kötetben személyes indulati tartal-makkal telnek meg, a „paradoxikus önrepre-zentációs”16 nyelvi alakzatok a végsőkig bontjáka gondolati tartalmakat: „Ímé, mily jó és mily /gyö nyörűséges, amikor / együtt lakoznak az atya-fiak. / Ímé, mily rút és mily / iszonyatos, amikor/ egymás ellen fenekednek az atyafiak. / Ímé, milyjó és mily / gyönyörűséges, amikor egymás ellenfene ked nek az atyafiak. / Ímé, mily rút és mily /iszonya tos, amikor együtt lakoznak az atyafiak.”(CXXXIII. zsoltár). A Pilinszky-versekben mű-ködtetett paradoxonok Vörös Istvánnál egészena nyelv szerkezetéig kísérik az átalakulást, szó-alkotásokkal támogatva a meglátások kifejeződésitartományait: „Aligén. Mégsemte. Mindigő.”(XXXIX. zsoltár).

A mottóban idézett, Ciorantól származó TakácsZsuzsa-verssor a Borbély Szilárd emlékére írt köl-teményből a tragikus végkifejletet sejtető aggoda-lommal, megrendítő hatással kérdez. Ennek VörösIstván zsoltárátirataiban is folytatólagosan jelenlévőiránya („Mindörökre szeretsz minket?” LXXXV.zsoltár) időszerűségből az örökkévalóságba lépte-ti a látóhatárt, de a tragikum helyett a mindent fel-forgató és újraíró irónia árnyalt közegébe helyezia kérdést. A kérdést, a kérdezőt, a válaszadás vá-

rományosát — egy történelmi és hitéleti rétegző-désen átnyúlóan is meglehetős biztonsággal utal-va a kérdés- és a válaszlehetőségek egyformán za-varba ejtő variációira, melyek közvetlen előzményeiközött a kései Pilinszky-költészet ellenpontozó,paradoxikus grammatikája meghatározó kiindu-lópontként szerepel. A paradoxonok mozgásá-nak lenyomatát, melyet a nyelvi-nyelvtani formákkiüresítése és új tartalommal való feltöltése, majdezt követően ismételt megváltozása örök moz-gásban tart, archaikus nyelvi regiszterrel idézi felVörös István, visszatérően is kivételes látványt te-remtve, érzelmi vonatkozásában magával ragadórálátással: „Megmozdul a föld / meglepetésében,és / megnyugszik örömében. / Hegyek emelked-nek / tiltott helyeken.” (CXXXIII. zsoltár). (Jelenkor,Pécs, 2015)

SZALAGYI CSILLA

1Vö. Immanuel Kant: Az ítélőerő kritikája. (Ford.Papp Zoltán.) ICTUS, Szeged, 1997, 23.

2Vörös István: Hatványok között. Bertók László nyolc-vanéves. Élet és Irodalom, 2015. december 4.

3Az idézet megtalálható Vörös István prózaköteté-nek fülszövegében is: Vörös István: A švejki lélek. Hol-nap Kiadó, Budapest, 2002.

4Simon T. László: Hozzatok szavakat magatokkal! Kö-zelítések a zsoltárokhoz. L’Harmattan, Budapest, 2007, 6.

5Pilinszky János: A kétféle közhelyről, idézi Simon T.László: i. m. 11.

6Vörös István: A švejki lélek, i. m. 110. (A követke-zőkben a kötetből vett idézeteket az oldalszám meg-adásával jelölöm.)

7Marcus Fabius Quintilianus: Szónoklattan. (Ford.Adamik Tamás et al.) Kalligram, Pozsony, 2008, 6,3,1.

8Uo.9Michel Henry: Az élő test. (Ford. Farkas Henrik et al.)

Bencés Kiadó, Pannonhalma, 2013, 117.10Jurij Tinyanov: Dosztojevszkij és Gogol, idézi Tarjányi

Eszter: Arany János és a parodisztikus hagyomány. Uni ver -sitas, Budapest, 2013, 93.

11Vörös István: A regény nevű hangszer. Műhely,2008/1. 63.

12Vö. Simon T. László: i. m. 98.13Simon T. László: i. m. 6.14Hrabal szóalkotásaként áll a kifejezés, melyre A švejki

lélek kulcsszóként utal. Vö. Vörös István: A švejki lélek,i. m. 97–152.

15Egybehangzóan Vörös István Megmenekülni a fizikátólcímű esszéjében foglaltakkal: „Ő [Pilinszky János] volt alélekvezetőm, olvasási tanácsadóm, költő-példaképem.A kései versek felől közelítettem, a Végkifejlet kötet volt,ami először a kezembe került, és elementáris hatással voltrám.” http://barkaonline.hu/tunderkert/5218-voros-istvan—megmenekulni-a-fizikatol [elérés: 2016. április 16.]

16Tolcsvai Nagy Gábor: Pilinszky János. Kalligram, Po-zsony, 2002, 164.

632

KÖNYVEK KÖZÖTT

FÜGGÖNY FEL!Nem voltam színházba járó. Helyette hangverse-nyekre váltottunk bérletet, vagy akkoriban horri-bilisnek számító áron szereztünk jegyet valamelyiknagy művész vendégszereplésére. Mégsem mon-danám, hogy teljesen járatlan voltam a színház vi-lágában. Kezdőként egy asztalnál ebédeltem Pos -sonyi Laci bácsival, aki hónapról hónapra írtabeszámolóit a Vigiliában (ha egy szovjet szerző da-rabjáról kritikusan, sikerült felbosszantania a cen-zort), emellett rengeteg szórakoztató adomát éspletykát osztott meg velünk (ezeket Bulla Elma tár-saságában csipegette föl), s a rá jellemző kedélyes -séggel idézte föl egy-egy előadás emlékét. Vasár-naponként megvásároltam a Film, Színház, Mu zsikát,elolvastam a kritikákat, és megszemléltem a kornagy színészeinek képét, jelmezben vagy nélküle.Közönségnek való lap volt, hiányoztak belőle anagy bölcsességek. Később — és ma is — nagy ta-nulsággal forgattam Tarján Tamás barátom színháziélményeiről és csalódásairól írt köteteit. Találkoz-hattam nagy színész-egyéniségek kel, a mi laká-sunkon készítettek műsort Zimándi Piusz 1956-osnaplójának alapján, s akkor jöttem rá, BessenyeiFerenc és Sinkovits Imre, akik annyi méltósággalmozogtak a színpadon, s olyan szépen beszéltek,mennyire kedves emberek a hétköznapokban.

Bizonyára ezek az emlékeim is belejátszottakabba, hogy fokozott érdeklődéssel olvastam Sza-konyi Károly Függöny fel! című emlékezésénekfolytatásait a Tekintet című folyóiratban (ebben azévben könyv alakban is megjelent). Másrészt a hatfolytatás abban is megerősített, hogy Szakonyi Ká-roly kitűnő író, emellett kisujjában van a darab-írás vagy átdolgozás minden fortélya. (Elég csakaz Adáshiba című darabjára emlékeztetnünk,amely európai hírű íróvá tette.) Nem könnyű mes-terség az átírás és a színpadra alkalmazás sem.Fültanúja voltam, amikor Thurzó Gábor hosszangyőzködte Lengyel Józsefet, ne támassza fel azta hősét, akit 100 lappal korábban eltemettek. Azidős író számára azonban nagyon kedves lehetettez az alakja, makacsul ragaszkodott ismételt sze- repeltetéséhez, s végül azzal zárta a beszélgetést,csináljon Thurzó, amit csak akar. Végül a halálmegrázó jelenete kimaradt a darabból. (LengyelJózsefet is fel kellene támasztani; kevesen írtakmagyarul olyan hitelesen a szovjetunióbeli szám-űzöttek nyomorúságáról, mint ő. Emellett ízig-vé-rig becsületes író maradt, sosem lett kurzuslovag.)

Szakonyi Károly emlékezését olvasva arragon doltam, mennyire hiányoznak a televízió kép-

ernyőjéről a jól megírt, érdemes darabok, amelyeketnem a politikával átszőtt pillanat ihlet, hanem egyjószemű rendező szándékából születik. A hetve-nes-nyolcvanas években nem pályáztattak, mertakik megbíztak egy írót, tisztában voltak a tehet-ségével, és a színházat tekintették szívügyüknek,nem a korrupció lehetőségének megtalálását,pontosabban kiküzdését a maguk számára. Vé-letlen lett volna, netán valamelyik befolyásos is-merősének köszönhette Szakonyi Károly, hogy akorszak jeles rendezői állandóan foglalkoztatták,különféle megbízatásokkal bombázták? Dehogy!Hozzáértő színházi emberek dolgoztak a szak-mában, nem mesterségesen kiválasztott kegyen-cek. Ők szívügyüknek tekintették a színházat, éspontosan tudták, kiben rejlik mozgósítható te-hetség. Voltak, persze hogy akkor is voltak, akikszámára fontos volt a politikai hatalmasságokkalkiépített kapcsolat, és mai megítélésükbe ez az oly-kor elvtelen döntéseket eredményező tevékeny-ségük is belejátszik. Ha jól tudom, közéjük tarto-zott Major Tamás, de ki tagadná, hogy bizonyosszerepeiben zseniális alakítást nyújtott? Ma nálasokkal tehetségtelenebbeket röptet színházvezetőiszékbe az országos vagy a helyi hatalom.

Aki annyi darabot írt és dolgozott át, mint Sza-konyi Károly, nagyon ért a színpadi hatáskeltés tit-kának megfejtéséhez. Néha a színész alkatának is-meretében elég egy poén, egy elsuttogott mondat,és már adott is a siker. Ez nem olcsó ripacs-gesz-tus, hanem tudás, az előadó és a nézők lelki al-katának kivételesen alapos ismeretéről árulkodik.Amint Szakonyi Károly fellebbenti a fátylat em-lékeiről, nemcsak önmagát mutatja meg, hanemegy kis világot is, amelynek résztvevői nagy él-ményeket adhatnak, ha szerencsés csillagállásbanlépnek a színpadra. Vannak persze olyan szerepek,amelyekkel a színész, bármilyen jelentős meste-re is szakmájának, képtelen azonosulni. Nem fel-tétlenül jár bukással az ilyen előadás, a lelkes kö-zönség talán föl sem ismeri, hogy a mondatokatés gesztusokat csak a színpadi rutin vezérli, oly-kor még a kritikusok is tévednek megítélésében,de aki zsigereiben érzi és ismeri ezt a világot —Szakonyi és a legtöbb vele dolgozó rendező ilyenvolt — tudja, megcsalatás részese. Ilyenekről is szóesik a könyvben, mint ahogy az író egyik-másikkudarcáról is. Az olvasó épp e részek alapján véliteljesen hitelesnek az emlékképeket.

Ennek a sajátos világnak egyik legfontosabbösszetartó ereje a családiasság. A színészeknek voltideje beszélgetni. Voltak törzshelyeik, ahová elő-adások után elballagtak és egy pohár (korsó) sörvagy egy (több) fröccs mellett beszélgettek, ki-

633

SZEMLE

cserélték tapasztalataikat. Ahogy az író vissza-pergeti a vidéki színházakban szerzett emlékeit,érezni lehet a nyugalmas otthonosságot, egymásmegbecsülésének megnyugtató és erőt adó tu-datát. Itt a játék az igazán fontos, és nem a pénz-szerzés fojtogató izgalma, a rohanás, egyik maszkután a másikba búvás felelőtlensége. Abban a sze-rencsében lehetett részem, hogy találkozhattamaz idős, de még mindig állandóan színpadra lépő,bámulatosan kedves Feleki Kamillal, utolérhe-tetlen hanghordozással ő elevenítette föl, hogy fi-atalsága egyik nagy élménye volt, hogy tanúja le-hetett a vezető színészek eszmecseréinek, derűskvaterkázásának. Ez a társasági forma nem csaka színház világából vész ki lassacskán, másutt semdivat már. Nincsenek jóízű beszélgetések, s ígyhűlnek ki az emberi kapcsolatok.

„Kiírták a soron következő darab szereposztását— mesélte Feleki Kamill —, álltam, néztem. Mel-lettem a korszak egyik legnépszerűbb színésze,akiért különösen a női nemhez tartozók rajongtak,jó kiállású, nagyon fess fiatalember, igazi hős-szerelmes. »Miért vagy úgy elkámpicsorodva?« —kérdezte és a vállamra csapott. Mondtam, nekemösszesen három-négymondatos szerepem lesz.»Négy mondat? Négy jó mondattal szíven üthe-ted a nézőket!«”

Szakonyi Károly kezdettől arra törekedett, hogya nézőket szívükben szólítsa meg. Akkor még nemvoltak divatban az elmepróbák, mint manapság, adarab írója, rendezője és előadói is a szíveket cé-lozták meg. Ezt nevezték beleélésnek. Nagyon ta-nulságos nyomon követni, ahogy Szakonyi be-számol egy-egy klasszikus regény általa végzettszínpadra írásáról. Az olvasó is sokat okulhat meg-jegyzéseiből, de legalább ennyire érdekes, ahogyátfolyatja magán a szövegeket, keresve azokat apontjaikat, amelyek szívtől szívig futtathatják.Néha elég egyetlen mondat. Molnár Ferenc, a szín-padi hatáskeltés egyik legnagyobb mestere ilyenpontot jelenített meg A Pál utcai fiúkban. A be-tegágyán fekvő Nemecsek fölé hajló édesanyjaegyszer csak felsikolt: „Te, ez meghalt!” Felrázó,döbbenetes momentum. Hatását átélhettem bics-kei tanárként, amikor elunva a különféle köny-vekben előadásra ajánlott ostoba darabokat, igazidilettánsként „átdolgoztam” a regényt, olyan for-mába öntve, hogy hetedikes-nyolcadikos, 13–14éves gyerekek is előadhassák. Amikor a Neme -csek nét megszemélyesítő Zsuzsa elsírta-sikoltottaezt a mondatot, olyan csönd uralkodott a zsúfoltnézőtéren, hogy valóban vágni lehetett volna, az-tán kitört a sírás. Ahogy mondani szokták, szemnem maradt szárazon. Felejthetetlen, nagy pilla-nat volt, ott lebegett az ütött-kopott színpad fö-lött az író szelleme. Mennyivel hitelesebbenidéz te meg ezeket a nagy szellemeket Szakonyi

Károly, aki pontosan megérezte, milyen szándékrejlik mondataik mögött, s hogyan lehet élővé ten-ni, a könyvek lapjairól valóságos, hús-vér figurákkátenni a történetek szereplőit, s miképp lehet őketkoruk valóságában mozgatni és jellemezni. Azegyik legérdekesebb emlékezésében, a Holt lelkekszínpadra alkalmazásának munkájáról szólva avatbe a műhelytitkokba, amelyek a nézők számáratöbbnyire rejtve maradnak.

S ha a korról szólunk, nem hagyhatjuk emlí-tés nélkül azokat az eseményeket, amelyeket azíró saját korában élt át, alkalmazkodva vagy szem-besülve azzal a környezettel, amelyet a kultúrpo-litika hagyott a színházak számára. Bár az akko-ri kultúrpolitika irányítója egyik, Márai Sándorrólírt tanulmányom miatt önsorsrontónak nevezett,mégsem mondanám, hogy nem volt minőségér-zéke, s ne tudta volna, mi a jó, mi a rossz. Olykormég cinkos kacsintással is jelezte, pontosan tud-ja, mi igazán értékes, mégsem rendelte alá ízlé-sének politikai érdekeit. (Nem tudom, meggyő-ződése volt-e. Mindenesetre elgondolkodtató,hogy a Tekintet március-áprilisi számában Ke-nyeres Zoltán Agárdi Péter Nemzet, érték, kultú-ra című könyvét ismertetve, széljegyzetelve — eb-ben a számban olvasható Szakonyi Károlyművének befejezése — a következő mondatokatérezte idézésre érdemesnek: „A Kádár-korszak vi-tathatatlanul legmarkánsabb és legnagyobb ta-pasztalattal rendelkező művelődéspolitikusaAczél György volt, pragmatikus, a nemzetközi ésa belpolitikai keretek mozgására érzékeny — dea falak tágítását is láthatóan kezdeményező — po-litikus, erényekkel és tévedésekkel egyaránt,(…) feltűnő érzékenységgel igyekezett a szocia-lizmus, illetve az általa elképzelt egypártrend-szerben is tág, sokszínű kultúra számára moz-gósítani a nemzeti klasszikusokat és az egyetemesprogresszió néhány kiemelkedő értékét. Ebben avonatkozásban is igyekezett elkülönülni elődjé-től, a nála sokkal képzettebb, ugyanakkor rigidebbés ridegebb Révai Józseftől, továbbá a kádári párt-vezetés más tagjaitól és a többi szocialista országkultúrpolitikusaitól.” Ennek a művelődéspoliti-kának árnyoldalai és áldozatai is bőven voltak, depozitívumait ki lehetett használni, s erre ered-ményes próbálkozások is akadtak az irodalom,színház és a film világában, és ezeket a hullámokathasználták ki a tehetségek — így Szakonyi is —igazi értékek megalkotására.

Ha valaki úgy hinné, hogy ezek az emlékezé-sek megmaradnak a műnem hagyományos kereteiközött, nagyot tévednek. Az emlékező köntöse alólkivillan a szépíró szemérmesen és tudatosan rej-tegetett öltözéke is. Az Életem, Zsóka! bemutató-jára készülő, ezzel a darabjával induló fiatal íróa főszereplő Domján Edit társaságában egy ripor -

634

terre várakoztak. A megilletődött író félénk rajon -gással tekintett a színésznőre. S most, e hajdanijelenetre emlékezve egyszeriben hangot, módszertvált, szépíróként idézi a múltat:

„Hány év telt el? Mert minden, ami benne vanebben a könyvben, akkor kezdődött. Jövünk le aBlaha Lujza téri Nemzetiben a dramaturgiáról, Os-vát Bélával, kint vakító napsütés, a színpad mö-götti rácsaknában a lift éppen a földszintre ér.A kiskapun bevetül a fény. És ebben a fénybenmegjelenik Edit. Osvát bemutat. — Ismerkedje-nek meg, ez a fiatal író most írja első darabját ma-gának… — Kezet fogunk. — Igazán? — Közel állhozzám, érzem a belőle áradó tüzet. Perzsel a kö-zelsége, annyira nő, mégis milyen szerény. Csep-pet sem hivalkodó. Szép, karcsú, és csinos. Zár-kózott, mégis nyílt. És nagyon finom, elegáns.Egzotikus hercegnő, elérhetetlen. — Nahát! Vá-rom! — mondja kedves mosollyal.

Az a forró májusi nap hatvanháromban a Nem-zeti kiskapujánál. Meg ahogy ülünk egymás mel- lett a Hungária asztalánál, miközben Koncz Zsu-zsa elkészítette a fotót… Egy pillanat. De apillanat mégis örök.”

Ki ne emlékeznék ilyen napfényben fürdő, visz-szahozhatatlan, mégis örök pillanatra? Mi azon- ban csak dadogni tudunk róla. Az igazi író, ami-lyen Szakonyi Károly, azonban megragadja és amaga teljességében varázsolja elénk, mint a be-teljesedés lehetőségének jelképét. (Stádium Kiadó,Budapest, 2016)

RÓNAY LÁSZLÓ

PEREMVIDÉKEN

Bús, pesti nép(Tábori László: Pesti ember járműveken)A furcsa cím ellenére ez egy hasznos, időszerű ké-zikönyv. Benne (tíz fejezetben és kétszáz sűrű ol-dalon) arról próbál minket meggyőzni a szerző,hogy napjainkban enyhén szólva nehéz szeretnia pestieket. Teszi ezt csipetnyi humorral fűsze-rezve, és temérdek tapasztalattal. Mint írja, im-már fél évszázad óta figyeli őket: utcán, üzle-tekben, járműveken. Ahol csak lehet.

„Ebben a könyvben — közli az előszó — meg-próbáltuk feltárni a pesti ember jellemző vonásait, vi-selkedésének okait és következményeit. Azért a köz-járműveken, mert ebből messzire menő következtetéseketlehet levonni a társadalom egészére is.” De vajon mű-ködik-e ez a munkamódszer ma is, amikor a pes-tiek egyre nagyobb része magánautókon utazik?Persze megfigyelni így is lehet. Csak nehezebb.Hadd sorolom most mégis néhány kételyemet!Bosszantó apróságokat: rövid ujjú inget példáulazért hordok a zakóm alatt, mert az praktikusabb.A busz után pedig azért futok, mert megvár, ha

észrevesz a sofőr. (Ilyesmi Párizsban vagy NewYorkban persze szóba se jöhet.) Ami fontosabb:Pesten a fiatalok rendszerint felajánlják nekem ahelyüket. Meg kell győznöm őket, hogy azért nemülök le, mert utána felállnom — nehezebb.

Külföldi barátaim megfigyelése, hogy a gye-rekekkel mindenki beszélget, kérdéseikre szívesenválaszolnak a pesti járműveken. Ők figyelmeztettekarra is, hogy nemcsak a nők, a pesti bérházak hom-lokzatai is milyen szépek, kecsesek. Mindeddiganyám figyelmeztetése nyomán (nézz a lábad elé!)észre se vettem ezeket az ékességeket. Van persze,amit magamtól is észreveszek. Például, hogy az Or-well által szellemesen „prolitápnak” nevezettképernyőn (szerzőnk szerint „képsugárzó kloa-kában”) milyen sok értelmes, okos műsort láthataz ember. Persze, ha tud válogatni a kínálatban: erreaz egyetlen — állami — csatornához szokott múltszázadbeli tévéző általában képtelen. Szerzőnk avendéglátóiparban „zenének vélt zaj” ellen isszót emel. A hozzám látogató külföldiek panaszaéppen ellenkezőleg az, hogy a világhírű magyarcigányzenét itt nálunk ma már alig-alig hallani.Nem érdemelnek említést az olyan festői aprósá-gok, mint a határainkon (állítólag) ujjlenyomato-kat vevő hivatalnokok. Ujjlenyomatot vesznek mamár többek között az Amerikai Egyesült Álla-mokban is! A panaszok nagy részét már csak hely-szűke miatt sem említem. Budapestnek szerencsérevannak erényei is. Tábori László felsorolja fővá-rosunk kincseit és csodáit. Budapest páratlanul szépfekvését, fürdőit és uszodáit, műemlékeit, zenei éle-tét, a múzeumokat. És a fájdalmas hiányokat: azt,hogy március 15-én egyre kevesebb a hajtókákona kokárda, és hogy a fiatalok nem ismerik városuk(országuk) történetét. Mindez így igaz.

Üdítő olvasmány viszont a könyvet tarkító sokidézet. Az, hogy Krúdyt, Ortegát, Örkényt, Má-rait, Hamvas Bélát és József Attilát olvas itt csakúgy mellékesen, menet közben az ember. A (hi-ányzó) szeretetről szóló szép eszmefuttatásokkalpedig nehéz lenne nem egyetérteni. „Ó, én sze-retem a bús pesti népet” — írta 1924-ben Kosz-tolányi. Végső soron — akarva-akaratlan — erreébreszt rá minket Tábori László Budapest-köny-ve is. (Napkút Kiadó, Budapest, 2007)

Doncsev Toso, az író és történész(A hétköznapi erényekről)Doncsev Toso tanulmányáról nálam hozzáér-tőbbek, történészek és tudósok már úgyszólvánmindent elmondtak. Amit mindehhez jómagamhozzáadhatok, nem több mint a pályatárs, az iro-dalmár néhány idekívánkozó gondolata.

Foglaljuk össze, miről tudósít minket ez a félszázoldalas eszmefuttatás. Mindenekelőtt egy kevesekáltal ismert tényről: arról, hogy a második világ-

635

háború során Németországgal szövetséges Bulgáriazsidósága elkerülte a deportálást, életben maradt.Hogy ez miként volt lehetséges? „A hétköznapi eré-nyekről” szóló magyar, bolgár és angol nyelvű esszéerre a kérdésre keresi a magyarázatot. Válaszábanírónk felsorolja és röviden elemzi ezeket az okokat.Elsőnek a zsidóságnak az öt évszázados török hó-doltság utáni bolgár társadalombeli, a többi euró-pai országéhoz nem hasonlítható szerepét. A zsi-dóság kis népcsoport Bulgáriában, számuk nem ériel a lakosság egy százalékát. Ők is marginális sze-repet töltenek be a társadalomban. Háromezer or-vosból százötven, háromezer-hatszáz ügyvédbőlhetvenhét, sőt a mintegy nyolcvanezer kereskedőbőlis csak kétezer volt zsidó. Az ellenszenv így nemellenük, hanem bolgár újgazdagok ellen irányult.Sorra veszi ezután a tragikus hősként jellemzett III.Borisz bolgár cár pozitív szerepét és az ortodox egy-ház kemény kiállását a zsidóság mellett. A bulgá-riai zsidóság megmenekülésének igazi okát azon-ban szerzőnk alapvetően másban látja. Méghozzáabban, hogy a bolgár emberek többsége a vész-korszak idején kiállt a zsidóság mellett. Tehát egy„országos méretű szolidaritásban… a zsidóságotövező társadalmi rokonszenvben.” A hangsúlyt ígyDoncsev a nép „karakterológiai jellemzésére” he-lyezi. Megállapítja, hogy „a bolgárok a holokausztidején a keresztényi erényeket gyakorolták… egy-szerűen csak normálisan, természetesen viselked-tek… ahogy ez ép erkölcsi érzékű, épelméjű, józanulgondolkodó és némi civil kurázsival rendelkező em-berektől elvárható”. Mindez egyszerre csodálat-raméltó és elgondolkodtató. A laikus óhatatlanulis felteszi a kérdést: mi lett volna a bulgáriai zsidóságsorsa egy — a szerencsére be nem következett —német megszállás esetén? Vagy ha az ország a há-borús események tűzvonalához — a keleti front-hoz — akkori mértékkel mérve is közelebb esik?

A szerzőnek a bolgár néplélekről szóló eszme-futtatása mindenképpen a könyv legszebb, leg-optimistább fejezetei közé tartozik. Jó hinnünk ab-ban, hogy vannak valahol a világon „józan parasztiésszel gondolkodó” emberek, akiken nem fog sem-miféle nyomás és semmiféle propagandagépezet.Doncsev Toso, az író hisz az emberben. És teszi eztegy olyan világban, amelyben — sok pályatársa —szemében — „sárkányfog-vetemény” az emberi-ség. (Napkút Kiadó, Budapest, 2016)

j

A napokban kaptam kézhez az Egyesült Álla mok- beli Silueta könyvkiadó spanyolnyelvű antoló-giáját, amelyben kéttucat jó nevű latin-amerikaiíró társaságában megjelent szerzőnknek magya-rul a „Lajos bácsi gyümölcsízt mér” címen ismertkitűnő novellája is.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogyDoncsev szépirodalmi munkásságát már évek ótafigyelemmel kísérhetem. Joggal mondhatom te-hát, hogy jó érzékkel figyelt fel novellisztikájáraaz amerikai irodalom. Ezek a történetek azonban— „A pej csikó halála” címűtől a „Lajos bácsi gyü-mölcsízt mér”-ig valamennyien az emberi go-noszságról szólnak. A kisemberek kiszolgáltatott -ságáról, az igazságtalanságról. Vagyis arról, hogyembertelen világban élünk. Ezen a pesszimizmu-son, az íróember pesszimizmusán kellett a gon-dolkodónak felülemelkednie, hogy megírhassa abolgárok jelenkori történetének ezt a hősies fejezetét.A „Hétköznapi erények”-kel kapcsolatban ez az énlegfontosabb észrevételem. A legfontosabb. Mertmásrészt számunkra, magyarok számára nehézlenne nem egybevetni a Doncsev Toso által fel-vázolt bolgár állapotokkal a mi történelmünk ta-pasztalatait.

A tanulmányt kísérő jegyzetek anyaga erre bő-ségesen kínál lehetőségeket. Számokkal zsong-lőrködni azonban — hol, mikor és hány ember-társunkat nyelték el a haláltáborok — érzésemszerint komolytalan, egyszerű önigazolás.Doncsev Toso nem hallgatja el, hogy Macedóniaés Trákia 12 ezres zsidóságát a bolgár hatóságoksegítségével még 1943-ban deportálták. Szembekell néznünk magunkkal, de nem szabad bele-süppednünk az önostorozás steril — passzív —állapotába sem. Tudjuk, szomszédainknál már1942 és ’43 között sok ezer áldozatot követelt aholokauszt, míg nálunk erre csak 1944 nyarán,az ország német megszállása után került sor. Azén emlékeimben a menekült lengyel gyerekekBalaton-parti iskolái és a galyatetői Nagyszállófrancia katonatisztjei, osztálytársaim elhurcolá-sának borzalmával egyszerre vannak jelen. Való-színűleg ennek köszönhető, hogy sem a kollektívbűnösség, sem a kollektív ártatlanság mítoszábannem hiszek.

Ami a zsidóságot mentő magyarokat illeti,méltó emléket állít nekik a Zsinagóga és a XII. ke-rületi Apor Vilmos tér emlékfala. És ez a lista ko-rántsem teljes. Nem szerepel rajta az e sorokat írónyolc (?) nyolcvanéves! kisfiú orvos-édesapja sem,aki vidéki szanatóriumokba menekítette az üldö-zötteket, és akit lebukása után nyomorékká verteka Hűség Házában — az Andrássy út 60-ban — anyilasok. Elnézésüket kérem, hogy az ő nevével —dr. Ferdinandy György, OTI orvos — fejezem be esz-mefuttatásomat. Erre bátorít, hogy írónk, DoncsevToso is édesapja emlékének ajánlja „A hétköznapierényekről” szóló iratát. „Annak — áll a könyveélén — aki toleranciára tanított.” A tolerancia. Mégegy megszívlelendő tanácsa ennek a kitűnő mun-kának, amelynek számunkra, magyarok számáraolyan sok fontos mondanivalója van.

636

Egy szenvedélybeteg szenvedéstörténete(Málik Roland: Báb. Egybegyűjtött versek; A fehér út.Egybegyűjtött próza)Ez a két koromfekete, egyenként háromszáz oldalaskönyv fittyet hány irodalmi életünk valamennyikonvenciójára. Kezdve azon, hogy nincsen sem ára,sem elérhetősége. Tehát nem megvásárolható. Vo-nalas telefonon kérdezi meg egy hezitáló hang, hogyelküldheti-e. Ahhoz, aki rábólint, megérkezik a kétsúlyos csomag. Elsőbbségivel, és egy ugyancsak té-tova levél kíséretében. A feladó Nyilas Attila, akivalamilyen okból Nyilas Richard néven rendeztesajtó alá ezt a két különös kötetet. A kísérő sorokmegköszönik a címzett „Málik Roland könyveinekfogadására való készségét”. Feladó örülne, hacímzett írna erről az irodalmunkban tök ismeret-len szerzőről, de az se nagy baj — írja szerényen—, ha ezt nem teszi meg. Ember legyen a talpán,aki ilyen előzmények után úgy dönt, hogy nem ol-vassa el ezt a kétszer kétkilós küldeményt.

Először életrajzi adatok után kutattam. Az„egy begyűjtött versek” után lapul is egy, „a szer-ző életének fő színhelyei” címet viselő rövid bio -gráfia. Megtudjuk, hogy Málik Roland 1976-banszületett, Miskolcon tanult és dolgozott. 2008-ban,harminckét évesen menyasszonya, Mester Zsuzsaután Ecuadorba utazott (az ő adatai alapján álltössze ez az életrajz). Utolsó napjaiban Tamási Árontolvasott, majd 2011-ben a Csendes-óceánban lelte— korai — halálát.

j

Irodalmi pályafutásról Málik esetében alighabeszélhetünk. „Viszonylag késői indulása kurtí-totta” — Nyilas Richard szavaival — „fénykoraéveit”. Ez a „fénykor” néhány vidéki felolvasás-ra szorítkozott, kelet-magyarországi újságokbanközölt publicisztikára. Kéziratban elfekvő blog-bejegyzésekre, két-három baráti beszélgetésre.

„Könnyű szeretni azt, aki jól ír” — mondja a kö-tet szerkesztője. „De mi van azokkal, akik gyen-gén, vagy egyáltalán nem írnak?” — „Bebizo-nyosodott számomra” — teszi hozzá maga Málik— „hogy az a jó, ami nem irodalom”. Két meg-döbbentő ars poetica. Nyilas Richardtól megtudjukazt is, hogy szerzőnk „az irodalom intézménye-ivel csak szőrmentén érintkezett”. Ráadásul, „azidő is kevés volt, hogy szakmai sikereket érjen elés szélesebb körben is ismertté váljon”. Mondjukazt, hogy harminckét év „e kávéházi szegleten”nem is olyan kevés? A furcsa inkább csak az, hogyMálik verseit irodalmunk egyetlen mérvadó fó-ruma sem közölte. Sem a miskolci folyóiratok, semegyetlen évkönyv vagy antológia.

De hát végül is milyen költő (és milyen próza -író) Málik Roland? Prózakötetéhez Garaczi Lász-

ló írt fülszöveget. „A mágikus realizmus borsodiváltozata… vasból, alkoholból és melankóliá-ból” — összegez ez a szép szöveg, amely a költőt„pokoljáró léleknek” nevezi. Az „egybegyűjtöttversek” fülszövegében Kemény István embe-rünket „a legnagyobb magyar költők egyikének…baromi jónak” nevezi. „Írásai megannyi beszél-getés egy kocsma előtti asztalnál, októberi nap-sütésben.” Így a fülszövegek.

j

A versekkel hamar végzek. Mind, az elsőtől azutolsóig az elvágyódásról szólnak. A menekü-lésről. „A szerzővel mostoha életkörülményei éselidegenedett világszemlélete íratták ezeket a ver-seket” — mondták róla értetlenkedő, „szem-üveges emberek”.

Dilettáns fecsegés? Nem egészen. Itt-ott mell-be vág egy-egy váratlan, ügyes fordulat. Minek ne-vezzem? Életidegen monológnak? Segélykiáltás-nak? „Alkohol fáján bimbajzó” aluljárószövegnek?Kiút nincsen. Fű, honvágy, szerelem, Dél-Ameri-ka? Minden reménytelen. Tamási Áron, Koszto-lányi, Füst Milán? „Az alkohollal folytatott küz-delem szenvedéstörténete?” Talán. De MálikRoland alulmarad ebben a küzdelemben. „A rom-kocsmák kerthelyiséggé varázsolása” nem sikerülneki. Az egyik legjobb verset a Bruthália (ez egyfolyóirat) Málik-emlékszámában találtam. Vaktyúk is talál szemet. Ami „A fehér út” egybegyűj-tött prózáit illeti, a novellafélék nem érdektelenek.Kár, hogy csak kettőre futotta. „Az ivás” áll vala-hol a sorok között — „elhajlította idegrendszerem,ferdére szabta jellemem, kocsmákba küldött, al-vajáróvá tett…” Őszinteségi roham. Hát igen.Prózát írni így nem lehet. „Milyen író hát MálikRoland?” — teszi fel a summázó kérdést NyilasRichard. „Prózájának java ugyanazt a szellemi bá-torságot, éleslátást, eredetiséget mutatja, mintköltészete.” Hát ez így, ugye, túlzás. A szerkesz-tő és jó barát iránti megértésből mégis ideteszem.Így ér véget ez a szomorú pályafutás. Tragikusan.A Csendes-óceán habjaiban. De lehet-e másként,ha egy író semmibe veszi mestersége játékszabá-lyait? Így még ez a (kábítószerektől való) hosszúmeneküléstörténet sem lehet hiteles.

Befejezésül: szerettem volna valami elisme-résfélét mondani. Nyilas Richard, a hű barát, meg-érde melte volna. Kedves Attila! Sajnálom, hogycsak ennyire futotta. Köszönöm, hogy személyem -ben egy másik Latin-Amerikából érkezőnek is el-küldted ezt a két komor kötetet. (Műút-könyvek,Miskolc, 2012; 2013)

FERDINANDY GYÖRGY

637

SAITOS LAJOS: HERÓDES TESTBESZÉDE

Saitos Lajos kötetnyitó verse az alkotás lényegétragadja meg — és egyúttal mintegy eligazítás is aszerző ars poétikáját illetően: „Ha erőltetem, nemmegy, / ha kisujjamból rázom ki, / felsülök vele— / hagyom, hogy súgja a hang” (Vers-írás).

Persze az a bizonyos titokzatos hang csakolyanfélét súghat, ami bennünk rejtezik, bennünkmotoszkál. Így mi sem természetesebb, hogy Sai -tos Lajos költészetében is a megélt élmények kap-nak hangsúlyt. A papírra vetett szavak, sorokazonban korántsem csupán az emlékek felidézésétjelentik. Emlékekkel mindannyian rendelkezünk,mégsem ír mindenki verset. Kell hozzá az a bizo-nyos belső hang, a lélek, ami átszerkeszti a bennünkkavargó képeket, víziókat. Nem mindenből leszvers („Vannak megíratlan / megírhatatlan versek”— mondja erről a költő [Egy vers parafrá zisa]). Devannak, amik facsarják a szívet, amik kikíván-koznak — főleg, ha az idő múlásával a közös él-mények átélői, tanúi már csak efféle lé lek mé lyi szö-vegeken keresztül szólíthatók meg. „Az utcát márrég átkeresztelték (…) de a ház még ma is ott áll holelső / albérleti szobámra leltem” — írja a régmúltidők utcáin botorkálva. Ám mindjárt szembesül-ni kényszerül a hiánnyal is: „de hol vannak a jó-ságos asszonyok / kikhez ditirambust írhatnékmostan” (Régi albérletek). Mert ami elmúlt, az sokszempontból el is veszett. Pótolhatatlanná vált. Éppezért a költő is sajgó szívvel gondol azokra az em-lékekre, amelyekben több lehetőség volt, mintami végül megvalósult, s a ház lakóira, akikkelegyütt élt ugyan, de mégis mennyi titok maradt mö-göttük. Ilyen például „a házbéli Mária néni ki /lányként megjárta Ausch witzot”.

Valahogy kifosztva érzi magát az ember Sai -tos Lajos eme verseit olvasva. Nehéz megbarát-kozni a gondolattal, hogy múltunk tanúinak jórésze már csak az emlékeinkben él. S ha mi ma-gunk már nem leszünk, ki emlékezik rájuk? De aköltő megtalálja és elénk tárja a vigaszt nyújtószavakat, melynek lényege, hogy a világ nemcsakbelőlünk áll, volt előttünk és lesz utánunk is, samit mi nem tudunk megvalósítani, az másoknaktalán majd sikerül: „mások alusszák ál mod // saz álom tökéletes” (Tercinatöredékek).

Saitos Lajos számos versét ajánlja kortársainak,vagy — miként a kötet záró ciklusában — a kö-zülünk már eltávozott barátoknak és írótársaknakKormos Istvántól Weöres Sándorig, Barabás Zol-tántól Turcsány Péterig.

Ezen írások közül elsőként a könyv címadó ver-sét, a Pomogáts Béla irodalomtörténésznek dedi-kált Heródes testbeszéde című költeményt emelnémki. A vers központi gondolata az emberi felelősség.

Amiről bizony olykor hajlamosak vagyunk elfe-ledkezni. Mintha az ember természetesnek tekin-tené, hogy akarat-szegényen, valós és érdemi tet-tek nélkül, vegetálva élje fel a megváltással kapottszabadságot: „iszonyú béke jött ránk / a megvál-tással hirtelen” — szögezi le a költő, majd így foly-tatja: „mily egyszerű is így a világ / csak tétlen-kedünk — bűntelen / ha egyik fogunk kihullik /s ha a másik is vásik / a végső csikordulásig”.

Szinte ugyanerre a gondolatra rezonálnak azÉdentől a vadonig című vers alábbi sorai is: „Ami-dőn a kiűzetés megtörtént (…) a »vadonosodás«,mely a lelkekig ér fel, / visszavonhatatlanul el-kezdődött”. Mintha az ember szándékosan és fo-lyamatosan a kiűzetést választaná. Mintha már nemcéllal élné az életét, mintha beletörődne saját ja-víthatatlanságába.

Nem véletlen tehát a költő múltba fordulása.Mintha csömöre lenne a jelenvaló világtól. Azokatkeresi, szólítja írásaiban, akik még értelmet tudtakadni az életnek. Így fordul például gyermeki köz-vetlenséggel rég elvesztett szüleihez: „Szólítlakanyám / Hamar Örzse… / mennyi tüzedhez / van-e rőzse (…) Apám is szólítom / ennevemen / van-ea pincében / óbora lenn” (Kiszólító).

Ezekre a kapaszkodókra van szükség a túl-éléshez, a további értelmes léthez. Mert a közvet-len tapasztalás bizony újra és újra azt bizonyítja,hogy „Az Úr azúr ege alatt / a tű a bakeliten / ser-cegve meg-megakad // Káin és Ábel arca / s alat-tomos harca // nota bene: emberemlékezet / ótamindig ugyanaz a nóta” (Kőfolyás).

Az emlékezet mégis az emberi lét egyik legfon-tosabb pillére. „Ugyan mi / mámorítóbb / a bor vagyaz ecet // a bortól eszeveszetten / megrészegülsz //az »ecet« / maga az emlékezet” (Bor és ecet).

Az ember természete, hogy folyton úton van.Időben is és térben is. Ezért mindig kérdéses a hon-nan-hová, illetve a mettől-meddig viszonylata.„Ha elmégy — nem jössz vissza / ha visszajössz— / nem mentél el” — szögezi le a költő (Koán).

De van pont, ahonnan már nincs visszatérés,ahol „kaszák lógnak / a diófaágon // most más-valaki arat / sarjú-életet” (Gyász).Az elkerülhetetlenelfogadása természetes dolog. („A szobrász anyag-ban gondolkodik / a törvényhozó szellemben / aköltő — akaratban // Atya és Fiú / ugyanabban //a megváltoztathatat- / lan ban.”) De megint ott fe-szül a kérdés, hogy a földi létet magunk számáraolyanná tettük-e, amilyenné tehettük? Elégedett-séggel tekinthetünk-e vissza? Vagy keserűen só-hajtjuk a költővel: „szeretni már / nem volt időnk”.

Persze nem minden ponton ilyen kesernyés han-gulatú ez a kötet. Ezúttal csupán egyetlen szá latemeltem fel a versekben húzódó mondanivalóból.Saitos Lajos azonban tud könnyedebben is szólnia világról. A Weöres Sándornak hódoló egysoro-

638

saiban a szólelemény és a humor egyaránt meg-található — de a csipkelődő szójáték mögött itt isfellelhető a mélyebb üzenet: „Van Gogh. Van gőg.Van mire.”

Fontos könyvet adott a kezünkbe a hetvenedikéletéve felé közeledő Saitos Lajos. Számvetés ez,visszatekintés, és egyúttal útkijelölés is — mikéntazt maga is megfogalmazza a Kőfolyás című vers-füzér záró soraiban: „bárány lesz újra / a sereg-hajtók seregében”. (Vörösmarty Társaság, Székes-fehérvár, 2016)

OLÁH ANDRÁS

SEAMUS HEANEY: ÉLŐLÁNC

Nem egyedülálló jelenség az, hogy egy költő, éle-te végéhez közeledve, összegzést, számvetést tart,alámerül a személyes múltba, és nyíltan saját em-lékeit teszi meg versei tárgyává. E tulajdonképpnagyon is általánosnak mondható emberi gesztusmégis azért lehet figyelemre méltó, mert a költészetközegén keresztül valóban betekintést enged ol-vasóinak egy lezárulófélben lévő életpálya ta-pasztalataiba. Seamus Heaney utolsó (angol nyel-ven eredetileg 2010-ben, Human Chain címmel)megjelent verseskötetének tematikája is jellemző-en az emlékezés körül forog. A versek azonban tá-volról sem pusztán a lajstromkészítés, a doku-mentálás szerepét töltik be, ezt bizonyítja a Heaneyáltal használt líranyelv, amely tulajdonképpenolyan, mint a versekben újraalkotott falusi kör-nyezet, a helyek, az életképek: egyszerre puritán éskristálytiszta, lényegre törő, de szolidan díszített.

A verssé transzformált személyes emlékekből va-lódi, szokatlanul erős bensőségesség árad, ami egy-részt a halál érezhető közelségéből ered (a költő há-rom évvel később elhunyt), másrészt az emlékanyagképszerű megrajzolásának is köszönhető, így az em-lékek terei és tárgyai sem szorulnak háttérbe. A szö-vegek tehát sikeresen segítenek abban, hogy ma-gunkban újraalkothassuk a költő életének bizonyoshelyszíneit és eseményeit (hiszen itt aligha kétsé-ges a lírai alany és a költői szubjektum szoros kö-zelsége, mondhatni egybecsúszása). A tapinthatószemélyességből kifolyólag a versekben megszó-laló hang végig állandónak, egyenletesnek, sőt avisszatekintő perspektíva ellenére is önazo nosnaktűnik.

Az emlékfeldolgozó tematika mellett a kötetbengyakrabban találkozhatunk olyan szövegekkel,melyek éppen hogy nem valamilyen életrajzi for-dulópontot ragadnak meg, hanem apró, inkább ba-nálisnak, jelentéktelennek tűnő történéseket avatvaverstárggyá, egyszerre hordoznak hangulati-köz-érzeti jelleget, de versként kiegészülnek egy böl-cseleti dimenzióval is. Szép példa erre az Albumcímű versegyüttes első darabjának utolsó két sza-

kasza: „(…) annyi levegős vasárnap / Kémleltünksípcson tig harangvirágban / Magherafelt négymesszi tornya felé. // Már késő lenne idézni, a sze-relemre / Az is bizonyosság, ha ketten kitartón /Nem egymásra, de egy irányba néznek.” (8.) Heaneyutolsó kötetének verseiben tehát szétválaszthatatlanulfonódik egybe a mindennapok valósága az arra épü-lő elvont, kontemplatív gondolkodással, ami az em-lékezés valódi mélységét adja.

Az Élőlánc nem tagolódik külön ciklusokra, áma közös főcím alá rendezett, sokszor csak rómaiszámokkal (de néhol ezen felül saját címmel is el-látott) versegyüttesek, mint amilyen az imént idé-zett Album, vagy a humorosan csengő Angolna-művek is, tulajdonképp betöltik a ciklusok szerepét,segítenek a számbavételben, kijelölnek bizonyostematikai csomópontokat. A kötet többi részét ön-magukban álló versek alkotják.

Bár a magyar nyelvű kiadás négy fordító — Fe-rencz Győző, Gerevich András, Imreh András ésMesterházi Mónika — munkája révén jött létre, a ver-sek mégis homogén megszólalásúak, nem tapasz-talhatóak stiláris kilengések; a kötet kirajzo lódó ívétsegíti a szerencsésen egységes megszó lalásmód is.

A magyar kiadás azonban nem csupán az an-gol kötet teljes versanyagát tartalmazza, hanema függelék részeként elolvashatjuk Heaney 1995-ben készült beszédét is (Szilágyi Mihály fordítá-sában), melyet Nobel-díjának átvételekor mondottel. E beszéd, mivel egyszerre visszaemlékezés ésars poetica is, sok mindent elmond Heaney köl-tészetről alkotott felfogásáról, szépen összefog-lalva a fent említett tematikai egyszerűséggel ösz-szekapcsolódó filozofikusságot. Meglátása szerint„a költészet olyan rendet teremthet, amely éppúgyérzékeny a külső világ behatásaira és hű a költőlényének belső törvényeihez, mint ahogy ötvenéve kifele és befele fodrozódott a víz a mosó-konyha vödrében”. (96.) A teljes terjedelmében kö-zölt beszéden kívül pedig még egy rövid, össze-foglaló jellegű utószó is segíti a magyar olvasótabban, hogy összefüggéseiben láthassa a kötetet.

Bár az öregkori „emlékezetlíra” gyakorta kapborongós, sötét tónusokat, vagy sugall feladást,végső rezignációt, szerencsére az Élőlánc szöve-geire annak ellenére sem ez, sokkal inkább egy-fajta vitalitás a jellemző, hogy Heaney 2006-ban,67 évesen agyvérzésen esett át. A melankólia bi-zonyos fokú érthető jelenléte mellett is úgy érez-hetjük, sokszor mégis éppen a múlt boldogságadereng föl képszerűen a versek helyenként már-márbukolikus, idilli hangnemén keresztül. Heaney köl-tészetének egyszerűségben rejlő kifejezőereje révénmi is részesülhetünk a megformált érzésekből, ta-pasztalatokból. A kötetzáró Papírsárkány Aibhínnakpedig a szélben szálló sárkány elemi erejű, katar-tikussá nagyított képével egyszerre szolgál egy em-

639

lék megidézéseként, de egy életmű szimbolikus le-zárásaként is: „Felemel, hogy bensőnk szinte be-leszédül, / Már mindenünk repülne, csak a lábunkszilárd, / Aztán szálszakadás — az elszabadult,fel ajzott // Sárkány egy szál maga száguld: föld-indulás.” (Jelenkor – FISZ, Budapest, 2016)

TANOS MÁRTON

FÓTHY JÁNOS: HORTHYLIGET

Radnóti Miklós, Szerb Antal, Sárközi György, smég számos zsidó származású írónk holoka-uszt-szenvedéstörténetéről sokan és sokat tu-dunk. Sok, arra nagyon érdemes emberről vi-szont semmit, vagy nagyon keveset. Éppen ezértaz Ungvári Tamás válogatásában megjelenő, tíz-kötetesre tervezett sorozat, a „Tanúságtevők”nyitó darabja, a Horthyliget (épp úgy, mint a so-rozatban a későbbiekben megjelenő, a feledés-ből „visszamentett” többi mű) jóval kevésbé is-mert munkaszolgálatos-kálváriákat, szerzőket,műveket idéz fel.

Fóthy János, a Pesti Hírlap népszerű munkatársa,költő (a túlélő tanúságtevők egyike) arról az 1944tavaszától nyárig tartó időszakról számol be, ami-kor a „magyar Ördögszigeten”, valójában a Csepel-szigeten, a kifejezetten zsidó értelmiségiek számáralétrehozott internálótáborban kellett elszenvednieválogatott megaláztatásokat. Olyan társak között,mint a szenvedésből is szóviccet faragó Grätzer Jó-zsef, aki a „Sajtókamara” szót itt faragta át „Sajgó -kamarává”, vagy a sokkal tragédia-közelibb lel ki-alkatú Mohácsi Jenő, aki Az ember tragédiája igényes,ihletett németre fordítója volt.

Az 1893-ban született, tehát a feljegyzésekszületése idején 51 éves írót-újságírót, aki addigkényelmes otthonában a szellemi szabadfoglalko-zásúak hol kényelmes, hol robotos, esetében agg-legényi életét élte, nem csupán megrendítették, dehivatásában meg is érlelték, fel is emelték a szá-mára rendelt holokauszt-események. Könyvéneklegmegrendítőbb részlete két katolikus pap alak-ját idézi fel; az augusztus 15-én, Nagyboldogasz-szony napján prédikálót, a negatív példát, tapin-tatosan nem nevezi meg, de nagyon beszédesenjellemzi: „Volt a gyárnak egy fiatal papja, csinos,szőke fiatalember, akit kifogástalan reverendájá-ban gyakran láttunk a gyárudvaron. Soha ránksem nézett. (A „ránk” a táborban élő katolizáltzsidó értelmiségieket jelenti — P. É.) Miközben ha-zafias frázisoktól puffogó, banális, lapos szent- beszédét mondta, szinte kínosan kerülte, hogy asárga csillagos csoportra tekintsen, úgy tett, mint -ha észre sem venne bennünket. Leírhatatlanul ke-serű szájízzel hagytam el a szentmise végén a ká-polnát, az volt az érzésem, mintha Istent kerestem

volna, és valaki közénk állt, le akart tagadni az Úrelől.” Alig öt nappal később, a nagy magyar egy-házi-történelmi ünnepen egészen ellentétes értel -mű élményben részesülhettek a megkeresztelke-dett internáltak. Az ezúttal meg is nevezett fiatalcsepeli káplán, Angeli ugyanis Arany János csak-nem száz esztendővel korábbi bravúrját ismételtemeg. Ő is egy középkori példázatot választott —A walesi bárdokéhoz nagyon hason ló logikával —,amikor Szent Istvánnak, első királyunknak apángermán terjeszkedéssel kap csolatos, min-dent elsöprő ellenszenvét helyezte prédikációjaközéppontjába, amelynek egyik kulcs figurájaéppen István sógora, a törtető Henrik herceg volt(egy a militáns elő-Hitlerek közül!), akit ő szépena Lajtába fojtatott. A kevésbé allegorikus folytatásmég hatásosabb, még inkább megtisztító erejű ésmegrázó: „Beszélt a fiatal pap a vér és a faj míto-száról, amelyről éppen most láthatjuk, hova so-dorta azt a népet, amely ennek hódol a Krisztusigéje helyett. Beszélt a kereszténység fogalmát le-járató úgynevezett világnézetekről… Ámulatunkegyre növekedett a fiatal pap iránt, aki szinte ál-landóan felénk fordulva prédikált, mintha egye-dül csak nekünk szólt volna a szentbeszéde, ésmintha egész magatartásával azt akarta volna ki-fejezni: ti megértitek, amit gondolok és mondok…Akinek füle van, hallja, akinek szeme van, lássa…— mondta az Úr Jézus. Ez a szentbeszéd nem csakfelemelt, megvigasztalt, nem csak kárpótolt amúltkoriért. Bátor tett volt ez a beszéd, hiszenolyan helyen hangzott el, ahol a hívők jelentékenyrésze Krisztus keresztjénél többre becsülte a —nyilaskeresztet. Angeli volt a fiatal pap neve, akikáplán volt Csepelen.”

Aligha véletlen, hogy a válogatott megalázá-sokat, testi megpróbáltatásokat felidéző szövegegy ilyen, humánus és humanitárius epizóddal,mondhatni, a szerző 1979-ig tartó, hosszú életé-nek egyik legszebb útravalójával zárul. Angelitisztelendő bátorsága és hite is hozzájárulhatottahhoz, hogy azok, akik a kicsiny magyar Ördög -sziget egykori foglyai voltak, a háború végez tével(már akik túlélték közülük az 1944 augusz tusaés 1945 tavasza közötti időszakot) nem fordul-tak el a katolicizmustól, de legalábbis soha nemutasították el a zsidó–keresztény párbeszéd lét-jogosultságát.

A „Tanúságtevők” nyitánya nagyszerű válasz-tás volt: életteli, fordulatos, komoly tanúságokbanés ironikus kitérőkben bővelkedő szövege méltóarra, hogy a témára hangolja a „hétköznapi fasiz-mus” fájdalmas, a nagyok mellett kicsiny mártíri-umokban gazdag eseményeit megérteni akarómai olvasókat. (Scolar Kiadó, Budapest, 2016)

PETRŐCZI ÉVA

640

Sulpice Sévère et la Vita MartiniLes Instructions de Saint Étienne de HongrieGyula Szekfű et l’Université d’été Catholique de EsztergomLes œuvres d’art religieux d’Alajos Stróbl

Sur les intellectuels chrétiens de nos joursSur la poésie d’Aladár Lászlóffy et Csaba LászlóffyPoèmes de Tibor Babiczky, István Turczi et István VörösEntretien avec Zsuzsa Albert, poète et productrice-animatrice de radio

Sulpicius Severus und die Vita MartiniErmahnungen des Heiligen Königs Stephan von UngarnGyula Szekfű und die katholische Sommeruniversität in EsztergomKirchliche Kunstwerke von Alajos Stróbl

Über das intellektuelle Christsein heuteÜber die Dichtung von Aladár Lászlóffy und Csaba Lászlóffy Gedichte von Tibor Babiczky, István Turczi und István VörösGespräch mit der Dichterin und Rundfunkmoderatorin-RedakteurinZsuzsa Albert

Sulpicius Severus and the Vita MartiniAdmonitions of Saint Stephen, King of HungaryGyula Szekfű and the Catholic Summer School in EsztergomChurch Art Works of Alajos Stróbl

About intellectual Christianity TodayAbout the Poetry of Aladár Lászlóffy and Csaba LászlóffyPoems by Tibor Babiczky, István Turczi and István VörösInterview with the Poet and Radio Editor-presenter Zsuzsa Albert

MARIANNE SÁGHY:ZOLTÁN GLOVICZKI:

IMRE MONOSTORI:LÁSZLÓ PROHÁSZKA:

DÖMÖTÖR GERE –LÁSZLÓ KISNÉMET:BÉLA POMOGÁTS:

MARIANNE SÁGHY:ZOLTÁN GLOVICZKI:

IMRE MONOSTORI:LÁSZLÓ PROHÁSZKA:

DÖMÖTÖR GERE –LÁSZLÓ KISNÉMET:BÉLA POMOGÁTS:

MARIANNE SÁGHY:ZOLTÁN GLOVICZKI:

IMRE MONOSTORI:LÁSZLÓ PROHÁSZKA:

DÖMÖTÖR GERE –LÁSZLÓ KISNÉMET:BÉLA POMOGÁTS:

81. évfolyam VIGILIA Augusztus

SOMMAIRE

INHALT

CONTENTS

Főszerkesztő és felelős kiadó: LUKÁCS LÁSZLÓMunkatársak: BENDE JÓZSEF, DEÁK VIKTÓRIA HEDVIG, HAFNER ZOLTÁN, LÁZÁR KOVÁCS ÁKOS, PUSKÁS ATTILASzerkesztőbizottság: HORKAY HÖRCHER FERENC, KALÁSZ MÁRTON, KENYERES ZOLTÁN, KISS SZEMÁN RÓBERT, POMOGÁTS BÉLA, RÓNAY LÁSZLÓ, SZÖRÉNYI LÁSZLÓSzerkesztőségi titkár és tördelő: NÉMETH ILONA Indexszám: 25 921 HU ISSN 0042-6024; Nyomdai munkák: Séd Nyomda Kft., Ügyvezető igazgató: Katona SzilviaSzerkesztőség és Kiadóhivatal: Budapest, V., Piarista köz. 1. IV. em. 420. Telefon: 317-7246; 486-4443; Fax: 486-4444. Postacím: 1364Bu da pest, Pf. 48. Internet cím: http://www.vigilia.hu; E-mail cím: vigilia@vigilia.hu. Előfizetés, egyházi és templomi árusítás: Vigilia Kiadó-hivatala. Terjeszti a Magyar Posta Zrt. Hírlap Üzletág, a Magyar Lapterjesztő Zrt. és alternatív terjesztők. A Vigilia csekkszámla száma: OTPV. ker. 11707024–20373432. Előfizetési díj: egy évre 5.640,– Ft, fél évre 2.820,– Ft, negyed évre 1.410,– Ft. Előfizethető külföldön a KKV-nál(H-1389 Budapest, POB 149.). Ára: EU országok: 18.000,– Ft/év vagy 100,– USD, illetve ennek megfelelő más pénznem/év.SZERKESZTŐSÉGI FOGADÓÓRA: KEDD, CSÜTÖRTÖK 10–14 ÓRA. KÉZIRATOKAT NEM ŐRZÜNK MEG ÉS NEM KÜLDÜNK VISSZA

Lapunk megjelenését támogatja a Magyar Nemzeti Bank