659
1 Vizuálpedagógiai kapcsoskönyv programterv. Fabulya Zoltánné – Szávai István A gyűjtemény átfogó képet szeretne adni a hazai vizuálpedagógiai gyakorlatról. Végső szerkezete a kollégákkal való konzultáció után alakult ki. Nem valószínű, hogy az elkövetkező néhány évben bármelyikünknek is beférne az idejébe a munka, ezért reméljük valaki el tudja vállalni. ( Akár diplomamunkaként is el tudnánk képzelni.) A feladatgyűjteményt a következő dokumentumokból áll. Egy word dokumentum tartalmazza a betűrendbe szedett rövid feladatleírásokat. Egy – egy könyvtár tartalmazza az alkönyvtárakba rendezett tartozó tanulói munkákat, az órai munkához szükséges személtető képeket, filmeket, szövegeket, a részletes óraleírásokat. Előzetes feladatokat csak akkor jelzünk, ha azok feltétlenül szükségesek a feladat megoldásához. Az életkorok azt jelzik, hogy a feladatokat általában ebben a korban szoktuk alkalmazni. Előfordulhat azonban hogy egy 1-4. osztályban alkalmazható feladatot csak elsős munkákkal szemléltetünk. Az iskolatípus jelzés arra utal, hol alkalmazta a kolléga a feladatot. ( Ami természetesen nem zárja ki más iskolatípusokban, múzeumi foglalkozásokon való alkalmazás lehetőségét.) A cél mindig a legfőbb célra utal, hisz feladataink fejlesztő tartalmai általában komplex jellegűek. Ahol nincs feltüntetve képtár, ott csak a bélyegképet tudjuk kinagyítani. Ha bélyegkép sincs, akkor egy feladatgyűjteményben találtuk a feladatot, de még nem kaptunk hozzá képeket. Egyes feladattípusok, egyes szerzők feladatainak kigyűjtéséhez a Microsoft Office Access adatbázis nyújthat segítséget. Ha pl. beírjuk a keresőbe a fantáziafejlesztés, 8 év, előkészítő feladatok, részletes leírás, szemléltetés: diasorozat kifejezéseket, akkor a program megad egy listát, azokról a feladatsorba illesztett fantáziafejlesztő feladatokról, amelyekhez óraleírásokat, illetve szemléltető képeket is találhatunk. A kékbetűs szövegek hivatkozások, amelyek megnyitják a megfelelő html vagy word fájlokat. Ha a tanár neve is kék, az azt jelzi, hogy a műhelybemutató fejezetben megtalálhatjuk a bővebb bemutatkozását. ( Ebben a projekttervezetben a linkek természetesen nem működnek.) Ha valaki kíváncsi a mappáira, képeire, a keresővel megtalálja először a nevét a tanárlistán, majd a saját könyvtárai előtt, a könyvtárakban a képek neveivel. A gyűjtemény még csak tervezet, egyelőre 1200 feladathoz rendelkezünk 70 kollégától mintegy 30 000 szemléltető képpel, a feladatoknak nagyjából a feléhez vannak óravázlatok, vagy óraleírások. ( Ebből 800 feladat, 26 000 kép a Vizuálpedagógiai Kapcsoskönyvből való.)

Vizuálpedagógiai kapcsoskönyv programterv.szavaiistvan.x3.hu/aktualis/feladatgyujtemeny.pdfA gyűjtemény még csak tervezet, egyelőre 1200 feladathoz rendelkezünk 70 kollégától

  • Upload
    others

  • View
    1

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

  • 1

    Vizuálpedagógiai kapcsoskönyv programterv.

    Fabulya Zoltánné – Szávai István

    A gyűjtemény átfogó képet szeretne adni a hazai vizuálpedagógiai gyakorlatról. Végső szerkezete a kollégákkal való konzultáció után alakult ki. Nem valószínű, hogy az elkövetkező néhány évben bármelyikünknek is beférne az idejébe a munka, ezért reméljük valaki el tudja vállalni. ( Akár diplomamunkaként is el tudnánk képzelni.) A feladatgyűjteményt a következő dokumentumokból áll. Egy word dokumentum tartalmazza a betűrendbe szedett rövid feladatleírásokat. Egy – egy könyvtár tartalmazza az alkönyvtárakba rendezett tartozó tanulói munkákat, az órai munkához szükséges személtető képeket, filmeket, szövegeket, a részletes óraleírásokat. Előzetes feladatokat csak akkor jelzünk, ha azok feltétlenül szükségesek a feladat megoldásához. Az életkorok azt jelzik, hogy a feladatokat általában ebben a korban szoktuk alkalmazni. Előfordulhat azonban hogy egy 1-4. osztályban alkalmazható feladatot csak elsős munkákkal szemléltetünk. Az iskolatípus jelzés arra utal, hol alkalmazta a kolléga a feladatot. ( Ami természetesen nem zárja ki más iskolatípusokban, múzeumi foglalkozásokon való alkalmazás lehetőségét.) A cél mindig a legfőbb célra utal, hisz feladataink fejlesztő tartalmai általában komplex jellegűek. Ahol nincs feltüntetve képtár, ott csak a bélyegképet tudjuk kinagyítani. Ha bélyegkép sincs, akkor egy feladatgyűjteményben találtuk a feladatot, de még nem kaptunk hozzá képeket. Egyes feladattípusok, egyes szerzők feladatainak kigyűjtéséhez a Microsoft Office Access adatbázis nyújthat segítséget. Ha pl. beírjuk a keresőbe a fantáziafejlesztés, 8 év, előkészítő feladatok, részletes leírás, szemléltetés: diasorozat kifejezéseket, akkor a program megad egy listát, azokról a feladatsorba illesztett fantáziafejlesztő feladatokról, amelyekhez óraleírásokat, illetve szemléltető képeket is találhatunk. A kékbetűs szövegek hivatkozások, amelyek megnyitják a megfelelő html vagy word fájlokat. Ha a tanár neve is kék, az azt jelzi, hogy a műhelybemutató fejezetben megtalálhatjuk a bővebb bemutatkozását. ( Ebben a projekttervezetben a linkek természetesen nem működnek.) Ha valaki kíváncsi a mappáira, képeire, a keresővel megtalálja először a nevét a tanárlistán, majd a saját könyvtárai előtt, a könyvtárakban a képek neveivel. A gyűjtemény még csak tervezet, egyelőre 1200 feladathoz rendelkezünk 70 kollégától mintegy 30 000 szemléltető képpel, a feladatoknak nagyjából a feléhez vannak óravázlatok, vagy óraleírások. ( Ebből 800 feladat, 26 000 kép a Vizuálpedagógiai Kapcsoskönyvből való.)

  • 2

    Sajnos nem fogjuk tudni szerepeltetni a gyűjteményben a kollégák összes figyelemre méltó munkáját, mert a több millió képet befogadó tárhelyben nem reménykedhetünk. Tehát tematikus munkákból, illusztrációkból, látvány utáni rajzokból szűkre kell szabnunk a gyűjtemény határait. Ha valaki feladatot küldene, természetesen nem feltétlen szükséges kitöltenie egy adatlapot, hisz a gyakorlatban a tanár lát egy jó ötletet, néhány mondattal elindítja a munkát, remek alkotások születnek, továbblépnek, az egésznek semmi szöveges nyom, és a reprodukáláshoz sincs szükség különösebb óravázlatra. Ha egy kollégának saját honlapján vannak feladatok, akkor a bélyegkép, rövid leírás mellett erre vonatkozó linket helyeznénk el az adatlapon. Végül a legkínosabb kérdés. Mivel az iskoláknak, kollégáknak nincs olyan vásárlóereje, ami rentábilissá tenne egy profitorientált kiadványt ( Több mint tízezer szövegoldal, több mint százezer szemléltető kép.), ezért a munkát nonprofit módon tervezzük. Ha bármiféle bevétel keletkezne ( Szponzori támogatás stb., arról, korábbi gyakorlatunknak megfelelően (http://szavaiistvan.x3.hu/weblap/penzugyek/index.htm), tételes elszámolást teszünk közzé. Ha valami csoda folytán honoráriumok kifizetése válna lehetővé, arról minden szerzőt értesítünk, korábbi közlési engedélyük megerősítését kérve. (Az eddig megadott engedélyek tehát kizárólag a nonprofit kiadványra vonatkoznak. Persze nagyon nehéz megállapítani a határt, hisz a tárhely költségen túl egyéb kiadásai is lehetnek a gondozást felvállaló műhelynek, amik persze megint csak nyilvánosak lesznek. Egyelőre úgy vélem, amint a kiadvány nettó bevétele meghaladja az egy főre eső ezer forintot, profitorientálttá kell nyilvánítani, azonban ez meglehetősen elméleti kérdés. Vizuálpedagógiai Kapcsoskönyvem össz. bevétele pl. kb. 1 ft/oldal volt.) Az egyelőre eltárolt tanárok ill. feladatok listája a feladatleírások után található. Egy feladatleírás Belelátásos képalakítás

    1. Megadott formákra

    Cél: vizuális fantázia fejlesztése

    Életkor: 6 éves kortól

    Technika: Grafikai és festészeti technikák

    Eszközök: Grafikai és festőeszközök

    Előkészítő feladatok:

    Ha órakezdő feladatként alkalmazzuk: a munkát indító formák felrajzolása 1-1 lapra.

  • 3

    Tevékenység: Képalkotás a tanár által felrajzolt, felfestett néhány vonalra, foltra.

    Szemléltetés: Diasorozat/Belelátásos képalkotás

    Részletes leírás: Kapcsoskönyv 5. o alapfeladatok

    Kapcsoskönyv 5. o kiegészítő feladatok

    Képtár: h:\szavai istvan\alapfeladatok5o\belelatasos kepalkotas adott formakra\

    Szerző: Szávai István

    Fejlesztés:

    Asszociációs képességek

    2. Feladat – óraleírás - projekt gyűjtemény.

    Egy-egy feladat leírása során többnyire nehéz megvonni az alkalmazótól „elvárható alapismeretek” határát. Egy kreatív belelátásos akvarell batikolt papírra feladatnál nyilván feltételezzük az akvarell technika használatának alapismereteit. Egy fejmintázásnál nem térünk ki az agyaggyúrás problémáira. A belelátásos képalkotás színespapír formák óránál nem foglalkozunk a ragasztási technológiával. Ezekre a technikai tanulmányoknál kereshetünk rá. Viszont fentebbi óránál fontosnak tartottam részletesen bemutatni hogyan választhatnak a gyerekek a folthalmazból, ennek híján nagy a veszélye az anyag elpocsékolásának.

    3. Műhelybemutatók. ( Műhelyek, szaktanárok módszertani bemutatkozásai )

    Ebben a fejezetben kapnak helyet a didaktikai, pedagógiai célkitűzések, eszközbemutatók, szakirodalmi ajánlatok, stb.

    4. Szemléltető képek gyűjteménye A szerkesztők, szerzők által beszerzett, jogtiszta ( a jogtulajdonosok által a programban ingyenes közzétételre engedélyezett ) képek gyűjteménye.

    Eddigi munkánkat szorosabb munkakapcsolatban segítő vizuálpedagógusok.

    Baranyai Zoltánné Bodóczky István Gaul Emil Kele-Szabó Ágnes Sándor Éva Sinkó István

  • 4

    Alkalmilag véleményeikkel segítő vizuálpedagógusok Balogh Jenő Bálványos Huba Földi Péter Gácsi Anna Geisbühl Tünde Kárpáti Andrea Környeiné Gere Zsuzsa Lantos Ferenc L. Ritoók Nóra Makoldi Sándor Marton László Morvai László Pázmány Ágnes Sindel Mihály Szabados Árpád Szabics Ágnes Szász Lídia Sára Szenti Ernő Szűcs István Verebes György Zombori Béla és még sokan mások

    Mellékletek:

    Adatlap ( feladatleírás ) minta Cím

    Kép helye

    1. Alcím (Ha egy sorozat része)

    Cél: Életkor: Technika: Eszközök: Előkészítő feladatok:

    Ha vannak

    Tevékenység:

    Szemléltetés: Ha van

  • 5

    Részletes leírás: Az utalás hiperhivatkozása Képtár: Az utalás hiperhivatkozása Szerző: Fejlesztés:

    Segédfogalmak a kitöltéshez Tantárgyelem:

    Vizuális megismerés és kifejezés

    Fejlesztések:

    szakterületi kompetenciák:

    észlelés, tapasztalás, megfigyelés, ismeretszerzés,

    vizuális kommunikáció, alkotás,

    problémamegoldás, önismeret, önszabályozás.

    képességek

    ismeretek attitűdök

    vizuális memória fejlesztése

    vizuális fantázia fejlesztése

    asszociációs képességek

    megfigyelőképességek

    vizuális nyelv elemeinek alkalmazási képessége

    kifejezőképesség

    eszközhasználat

    felszínalakítás,

    felületi minőségek,

    anyagismeretek,

    technikai ismeretek,

    szín, folt, forma, ritmus,

    textúra, faktúra,

    plasztikai ismeretek,

    nyitottság, és igény az új

    élményekre

    kísérletező kedv

    érdeklődés, tudásvágy

    spontaneitás, könnyedség,

    alkotókedv,

    kifejezési törekvések,

    esztétikai törekvések

    bátorság a kísérletezéshez,

    önállóság,

    Néhány feladatleírás

  • 6

    Belelátásos képalakítás

    2. Megadott formákra

    Cél: vizuális fantázia fejlesztése

    Életkor: 6 éves kortól

    Technika: Grafikai és festészeti technikák

    Eszközök: Grafikai és festőeszközök

    Előkészítő feladatok:

    Tevékenység:

    Képalkotás a tanár által felrajzolt, felfestett néhány vonalra, foltra.

    Szemléltetés: Diasorozat/Belelátásos képalkotás

    Részletes leírás: Kapcsoskönyv 5. o alapfeladatok

    Kapcsoskönyv 5. o kiegészítő feladatok

    Képtár: h:\szavai istvan\alapfeladatok5o\belelatasos kepalkotas adott formakra\

    Szerző: Szávai István

    Fejlesztés:

    ide a konkrét feladat függvényében az apróbb fejlesztések, pl. finom motoros mozgás, stb. kerülnének.

    Belelátásos képalakítás

    2. Festés két papírlap összenyomásával Cél: vizuális fantázia fejlesztése

    Életkor: 6 éves kortól

    Technika: festészeti technikák

    Eszközök: festőeszközök

    Előkészítő feladatok:

  • 7

    Tevékenység: Két papírlap felfestékezésével, összenyomásával készült alapra festünk figuratív

    képeket, az alap kisebb-nagyobb részének érintetlenül hagyásával.

    Szemléltetés: Diasorozat/Belelátásos képalkotás

    Részletes leírás: Kapcsoskönyv 5. o alapfeladatok

    Képtár: h:\szavai istvan\alapfeladatok5o\belelatasos kepalkotas osszenyomott

    lapokra

    Szerző: Szávai István

    Fejlesztés:

    Belelátásos képalakítás

    3.Festés felfestékezett, összehajtott papírlapra.

    Cél: vizuális fantázia fejlesztése

    Életkor: 8 éves kortól

    Technika: festészeti technikák

    Eszközök: festőeszközök

    Előkészítő feladatok:

    Tevékenység:

    Egy papírlap felfestékezésével, összehajtásával készült alapra festünk figuratív képet, az alap kisebb-nagyobb részének érintetlenül hagyásával.

    Szemléltetés: Diasorozat/Belelátásos képalkotás

    Részletes leírás: Kapcsoskönyv/törzsfeladatok/5.o/1

    Képtár: h:\szavai istvan\alapfeladatok5o\belelatasos kepalkotas osszehajtott lap\

    Szerző: Szávai István

    Fejlesztés:

  • 8

    Belelátásos képalakítás

    4.Festés festőkéssel előkészített felületre. Cél: vizuális fantázia fejlesztése

    Életkor: 8 éves kortól

    Technika: festészeti technikák

    Eszközök: tempera, gouache,

    diszperziós festék, festőeszközök

    Előkészítő feladatok:

    Tevékenység:

    Fedőfestékkel festőkés segítségével kaotikus alaplapokat készítünk. Az alaplapon különböző méretű és formátumú papírkeretek segítségével keresgélünk figuratív képpé alakítható részleteket. Ha találtunk valamit, körberajzoljuk a keretet. Miután találtunk néhány képet, kivágjuk őket, majd megfestjük a képet, az eredeti felületek kisebb-nagyobb meghagyásával.

    Szemléltetés: Diasorozat/Belelátásos képalkotás

    Részletes leírás: Kapcsoskönyv/kiegészítő feladatok/5.o/1 ( javítani)

    Képtár: h:\girnt vilmos\belelatasos kepalkotas festokes alapra

    Szerző: Girnt Vilmos

    Fejlesztés:

    Belelátásos képalakítás

    5. rajzolás firka alapra

    Cél: vizuális fantázia fejlesztése

    Életkor: 8 éves kortól

    Technika: grafikai technikák,

  • 9

    vagy zsírkréta

    Eszközök: rajzeszközök, zsírkréta

    Előkészítő feladatok:

    Tevékenység:

    Csukott szemmel firkálgatunk, majd belelátásos képfejlesztés következik.

    Szemléltetés: Diasorozat/Belelátásos képalkotás

    Részletes leírás: Kapcsoskönyv/kiegészítő feladatok/5.o/1

    Képtár: : h:\szavai istvan\alapfeladatok5o\belelatasos kepalkotas firka

    Szerző: Szávai István

    Fejlesztés:

    Belelátásos képalakítás

    6. Festés víz felszínére úsztatott tusos alapra

    Cél: vizuális fantázia

    fejlesztése

    Életkor: Technika: Tusrajz,

    ecsetrajz,

    Eszközök: Fényezett papír, tus.

  • 10

    Előkészítő feladatok:

    Tevékenység:

    Tust cseppentünk víz felszínére, hagyjuk szétfutni, esetleg kis pálcikával „belekavarunk”, majd az alapra megszáradása után, vagy nedvesen fejlesztjük a képet.

    Szemléltetés: Diasorozat/Belelátásos képalkotás

    Részletes leírás:

    Kapcsoskönyv/kiegészítő feladatok/5.o/1

    Képtár:

    Szerző: Szávai István

    Fejlesztés:

    Belelátásos képalakítás

    7. Festés víz színére úsztatott festék alapra

    Cél: vizuális fantázia fejlesztése

    Életkor: 8 éves kortól

    Technika: Tus, fedőfestés

    Eszközök: Tapétaragasztó, vizes edény.

    Előkészítő feladatok:

    Tevékenység:

    Víz vagy tapétaragasztós víz tetejére zománcfestéket vagy temperát, diszperziós festéket (Utóbbi lehet, hogy csak a tapétaragasztós vízfelszínen működik ) csepegtetünk, pálcikával kissé megkeverjük, majd papírlap segítségével felszedjük. Az alap megszáradása után, vagy nedves állapotában fejlesztjük tovább a képet.

    Szemléltetés: Diasorozat/Belelátásos képalkotás

  • 11

    Részletes leírás: Kapcsoskönyv/kiegészítő feladatok/5.o/1

    Képtár:

    Szerző: Csókási Katalin

    Fejlesztés:

    Belelátásos képalakítás

    8. Rajzolás frottázs alapra

    Cél: vizuális fantázia fejlesztése

    Életkor: 8 éves kortól

    Technika: frottázs, grafika

    Eszközök: Frottázs készlet, grafikai eszközök

    Előkészítő feladatok:

    Tevékenység:

    Frottázst készítünk megrongált, vagy száraz festéktörmelékkel felszórt asztallapról, vagy bármilyen érdes, egyenetlen síkfelületről, majd belelátásos képalakítás következik.

    Szemléltetés:

    Részletes leírás: Kapcsoskönyv/kiegészítő feladatok/5.o/1

    Képtár: h:\szavai istvan\alapfeladatok5o\belelatasos kepalkotas frottázs alapra\

    Szerző:

    Fejlesztés:

  • 12

    Belelátásos képalakítás

    9. színes papírból kivágott formákra

    Cél: vizuális

    fantázia fejlesztése

    Életkor: 8 éves kortól

    Technika:

    Eszközök:

    Előkészítő feladatok:

    Tevékenység:

    Egy (néhány) színes papírból kivágott alapformából kiindulva készítünk képet színes papír ragasztás vagy más színes technika segítségével.

    Szemléltetés:

    Részletes leírás:

    Kapcsoskönyv/kiegészítő feladatok/5.o/1

    Képtár:

    Szerző: Szávai István

    Fejlesztés:

    Belelátásos képalakítás

  • 13

    10.Papírmetszet, papírból kivágott formákból kiindulva

    Cél: vizuális

    fantázia fejlesztése

    Életkor: 8 éves kortól

    Technika:

    Papírmetszet

    Eszközök:

    olló, ragasztó, nyomdafesték, festékező henger, festékező lap, nyomóhenger.

    Előkészítő feladatok:

    Tevékenység:

    Azonos, vagy különböző vastagságú (felületű) papírlapokból kivágott alapformákból kiindulva, azokat vágással, tépéssel tovább alakítva, újabb formákat vágva készítünk papírmetszeteket.

    Szemléltetés:

    Részletes leírás:

    Kapcsoskönyv/kiegészítő feladatok/5.o/1

    Képtár:

    Szerző: Szávai István

    Fejlesztés:

  • 14

    Belelátásos képalakítás

    11. „Cérnagrafikára”

    Cél: vizuális fantázia fejlesztése

    Életkor: 8 éves kortól

    Technika: grafika, „cérnagrafika”

    Eszközök: tus, színes ceruzák, zselés tollak

    Előkészítő feladatok:

    Tevékenység:

    A tusba mártott cérnaszálat egy kettéhajtott lap közé lazán beengedjük úgy, hogy a cérna egy kis darabja lelógjon a lapról. Az összehajtott lapot enyhén leszorítjuk, majd a lelógó cérnát különböző irányokban mozgatva kihúzzuk a leszorított lapok közül. Az így kialakított szimmetrikus rajzolatot színes ceruzával vagy zselés tollal kiegészítjük, folytatjuk.

    Szemléltetés:

    Részletes leírás:

    Képtár:

    Szerző: Fabulya Zoltánné

    Fejlesztés:

    Belelátásos képalakítás

    12. Tusmártással

    Cél: vizuális fantázia fejlesztése

  • 15

    Életkor: 10 éves kortól

    Technika: tusrajz, ecsetrajz, kollázs

    Eszközök: Fénymásoló lap, papír, tus, ceruza, ecset, zselés toll, olló, ragasztó.

    Előkészítő feladatok:

    Tevékenység:

    Egy tálban lévő víz felszínére tust csepegtetünk úgy, hogy az ússzon a víz felszínén. Kissé megkeverjük. Az így kialakult foltokra óvatosan lapot teszünk, majd felemeljük róla. A lapon megmaradó foltokat száradás után zselés tolla, ecsettel vagy ceruzával tovább rajzoljuk, vagy egyes darabokat kivágunk belőle és egy másik lapra átragasztva, abban folytatjuk tovább a képalakítást.

    Szemléltetés:

    Részletes leírás:

    Képtár:

    Szerző: Fabulya Zoltánné

    Fejlesztés:

    Belelátásos képalakítás

    13. árnyékokra

    Cél: vizuális fantázia fejlesztése

    Életkor: 10 éves kortól

    Technika: festészeti technikák

    Eszközök: ceruza, tempera, zseblámpa

    Előkészítő feladatok:

    Tevékenység:

    A zseblámpával különböző irányokból világítjuk meg a különböző mozdulatokban tartott kezünket. Az egymás után képződött árnyékokat

  • 16

    ugyanazon a lapon körberajzoljuk. Az így kapott hálózatot a belelátásos képalakítással folytatjuk tovább, a képet azonban temperával készítjük úgy, hogy a kialakult színes foltokat tovább gazdagítjuk háttérrel és részletekkel.

    Szemléltetés:

    Részletes leírás:

    Képtár:

    Szerző: Fabulya Zoltánné

    Fejlesztés:

    Belelátásos képalakítás

    14. „Firkaportré”

    Cél: vizuális fantázia fejlesztése

    Életkor: 10 éves kortól

    Technika: festészeti és grafikai technikák

    Eszközök: ceruza, tempera, filctoll.

    Előkészítő feladatok:

    Tevékenység:

    A/3-as lapra csukott szemmel firkálgatunk. A firkahálóban arcokat keresünk, amelynek elemeit ceruzával kiemeljük. Kiegészítjük a fontos testrészekkel (nyak, váll), majd tetszőleges színkészlettel, vagy az arc sugallta érzelmeknek megfelelő színkészlettel megfestjük a teljes képet. Száradás után filctollal vagy vékony ecset alkalmazásával, esetleg a festékfoltok belenyomogatásával tovább gazdagítjuk a képet.

    Szemléltetés:

    Részletes leírás:

    Képtár:

  • 17

    Szerző: Fabulya Zoltánné

    Fejlesztés:

    Belelátásos forma alakítás

    15. agyagból

    Cél: vizuális fantázia fejlesztése

    Életkor: 10 éves kortól

    Technika: mintázás

    Eszközök: agyag

    Előkészítő feladatok:

    Tevékenység:

    Az agyagdarabot mindenféle irányból a markunkban nyomogatjuk. A nyomás hatására kialakult érdekes formát kisebb részletek hozzáadásával, fejlesztjük tovább „szörnyeteggé”.

    Szemléltetés:

    Részletes leírás:

    Képtár:

    Szerző: Fabulya Zoltánné

    Fejlesztés:

  • 18

    Belelátásos forma alakítás

    16. Tárgyakból

    Cél: vizuális fantázia fejlesztése

    Életkor: 10 éves kortól

    Technika: tárgykollázs

    Eszközök: hulladék anyagok, dobozok, olló, ragasztó, egyéb rögzítő eszközök.

    Előkészítő feladatok:

    Tevékenység:

    A különféle dobozok, tartók formájában keresünk állat vagy szörnyetegformákat. A hulladék anyagokból kiegészítő, gazdagító elemeket illesztünk hozzá.

    Szemléltetés:

    Részletes leírás:

    Képtár:

    Szerző: Fabulya Zoltánné

    Fejlesztés:

    Kereshető kifejezések: Cél Életkor Technikák Eszközök Szerzők Fejlesztés

  • 19

    Az eddig könyvárakba rendezett képi anyag könyvtárlistája. ( Fájljegyzék hátrébb) Mintegy ezer könyvtár. A feldolgozandó képanyagnak ez mintegy egytizede. Hiányzik még a művészeti iskola néhány tanárának (Marik Ágnes, Nagy Katalin Matild, Nagy Dénes, stb.) feladatgyűjteménye. Ahol több hasonló név követi egymást, ott több kollégától is szemléltetem a feladatmegoldást, tehát az ezer könyvtárban mintegy kilencszáz feladat szerepelhet.) Saját feladataim közül egyelőre külön szerepeltetetem a Kapcsoskönyvbe beszerkesztett feladatokat, mivel még hiányosak. ( Alap feladatok – kiegészítő feladatok. A többi feladatot egyelőre szerzői főkönyvtárakba rendezem. ) Babos Rozi Bakos Judit Benyovszky Flóra Laura Bicsárné Zsuzsanna Koncz Bíró Judit Bogár Katalin Cirok Csilla Czuczai Zsófia Csík-Hollóházi Edit Csókás Kinga Csurgai Orsolya Danka Attila Deme Nóra Dinu Csilla Gabriella Dr. Karakó Lászlóné Dukon Vera Éva Sa He Fülöp Júlia Gácsér Béláné Gácsi Anna Galambosi Andrea Gyore Zoltan Hornák Izabella Huszti Ágnes Kádár-Csomor Gábor Kapa Melinda Kiss Sára Kovácsné Botrágyi Mónika Krisztof-Laskai Jolán Lakatosné Kozma Andrea Lesti Mariann Likerné Búzás Edit Lipovszki Drescher Mária Lovró Dóra Major Valéria Marik Ágnes Mészáros Gabriella Mészáros Zsuzska Molnár Katalin

  • 20

    Molnárné Borbély Éva Morva Ágnes Nagy Dénes Nagy Éva Nagy Katalin Matild Nagyházi Renáta Nagyné Gottfried Csilla Nagy-Szénási Réka Nyemcsok Szilvia Páncsics Edina Pap Klára Papp Boglárka Sándor Péterné Sindel Mihály Somogyvári Bernadett Szabó Noémi Szabóné Súbisz Tenasz Szalai Rozina Szávai Istvan Szekeres Csilla Szente Enikő Szentgyörgyi ica Takácsné Oláh Mária Tóth Erika Tóthné Ács Márta Török Zsuzsa Ungvári Fanni Untisz Tímea Vollár Lászlóné Z. Tóth Mónika Zsuzsa Korka Cserni Péterné A legtöbb munkával szereplő tanárok mappái Kádár-Csomor Gábor\ 1\ a10madarak5oa\ a10madarak5ob\ a12mesebeliepuletek15ob\ a131arcreszletek5oa\ a131arcvazlat5oa\ a131arcvazlat5ob\ a13arckifejzesek5oa\ a13arckifejzesek5ob\ a13maszkok5oac\ a13maszkokszines5oa\ a13mozgathatobabrajza25oa\ a13mozgathatobabrajza25ob\

  • 21

    a13onarckep5oa\ a13onarckep5ob\ a13uloalakrajza5o\ a18latvanyutanivonalak1csomor6b\ a18latvanyutanivonalakcsomor6a\ a20tonusosrajz1csomor6a\ a20tonusosrajz1csomor6b\ a20tonusosrajzcsomor6b\ a5novenyekrajza5a\ a5novenyekrajza5b\ alak sziluett feldolgozás\ alakrajz\ alakrajz feldolgozás\ alakrajz feldolgozás tematikus\ alakrajz mozdulatok\ alakrajz mozdulatok feldolgozás\ alakrajz mozdulatok tematikus feldolgozás\ alakrajz pálcika\ allatok\ állatok\ alma elfogyo 6\ alma rajza elfogyó\ arc alkotok tanulmvizu\ arc expresszív\ arcrészlet\ betű térbeli\ csendélet rajz\ csendélet színes\ csiga feldolg\ csiga rajza\ csonkolás\ csontvaz\ doboz terv\ draperia rajz\ egigero fa\ egigero fa kozos munka\ epulet rajzok\ épület\ épület részlet motivumgyüjtés\ fa\ fak terve festes 4-6\ falevel rajz\ fejrajz\ fejrajz beragasztott arcreszekkel\ feldog fa negy evszak\ feldolg alak\ feldolg alak nagy papirmozaik\ feldolg fa\ feldolg henger 6o\ feldolg lakotelep\

  • 22

    feldolg levelek\ feldolg mertani test varosterv\ feldolg probabab\ feldolg szem\ foglald kepbe targyak\ forgástest tervek\ forgástestek\ gipszfej rajz\ gipszfej rajz fekete kartonra feher kreta\ hajo makett nagy\ hajó terv\ haz dombormu gipszontes\ henger 6o csomor\ henger kepsikrendszerben 5-6 csomor\ henger rajza\ henger5-6 csomor 1\ hokedli\ illusztr\ kéz feldolgozás\ kis tárgyak rajza\ kockarajz ceruza 6-8 o\ koponya rajz fekete kartonra feher kreta\ kubista szintetikus\ kulonos erdo mozdulatrajzok utan\ labirintus\ madarak\ mai mesealakok\ maszk\ mértani testek rajz\ mesebeli epulet csomor\ mesebeli épület\ mesebeli erdo kezekbol csomor 4-\ mozgo bab rajza csomor 5-6\ mutort egyiptom\ mutort gorog\ mutort oskor\ noe\ növények\ papircsik fekvo 5-6 csomor\ papírcsík rajza\ papírcsík rajza tekeredő\ perspektiva 1 iránypont\ perspektiva 1 iránypont 2\ perspektiva 2 iránypont\ perspektiva 2 iránypont film után\ perspektiva 3 iránypont\ perspektiva paradox\ perspektiva2iránypont szines\ portre ceruza 5-6\ Portré feldolgozás\

  • 23

    probabab rajza\ spirál feldolgozás\ spirál rajz\ szeken ulo alak akvarell 7-8\ sziluett alakok a varoshoz\ sziluett rajz varos tus akvarell\ szin tanulmany\ színrács\ táj\ techceruza5oa\ techceruza5ob\ techceruzafrottazsgyujt5o\ techceruzafrottazst5a\ tesztahidak\ tónusos lapok\ tónustanulmány\ tukor csikok\ tükör\ var tervek\ varos\ varos 1-4 o\ véletlen\ vihar\ vonaltanulmányok\ Danka Attila\ A6a\ allatkoponya 8-10 o szen\ bab mozgathato ceruza 6-8 o\ belso ter ceruza danka 7-8\ belso ter szines danka 7-8\ betuterv\ bogar rajz feldolg\ cipo rajz ceruza 8-10 o\ cipo rajz hidegtu 8-10 o\ cipo rajz toll 8-10 o\ csendelet akril 5-8 o\ csendelet akril 8-10 o\ csendelet akvarell 8-10 o\ csendelet akvarell pasztell 8-10 o\ csendelet allatkoponyaval grafika 8-9o\ csendelet ceruza 7-8 o\ csendelet ceruza 7-8 vonalvázlat\ csendelet ceruza 8-9o\ csendelet forgastest ceruza 6-8 o\ csendelet pasztell 5-8 o\ csendelet pasztell 8-10 o\ csendelet szen 8-10 o\ csendelet tollrajz 8-10 o\ draperia akril 8-10 o\

  • 24

    draperia ceruza 8-10 o\ draperia csikos akril 8-10 o\ draperia lino szines 8-10 o\ emblema terv\ emblema terv 5-6o\ enterior ceruza\ enterior ulo alakkal ceruza 9-10 o\ enterior vonalvazlat ceruza 7-8o\ falevel ceruzarajz 6-8 o\ falevel hidegtu 6-8 o\ falevel tollrajz 6-8 o\ FELADATSOR2\ feldolg alak 7-8 danka\ feldolg alak tematikus 6-10 o\ feldolg allat danka\ feldolg bab tematikus\ feldolg belso ter danka 7-8\ feldolg csendelet\ feldolg csiga 6-7 danka\ feldolg csiga viaszkaparas\ feldolg fa stilusvaltozatok\ feldolg kez\ feldolg kezmozdulatok\ feldolg koponya\ feldolg koponya 8-10 o\ feldolg portre fenymasolo\ feldolg portre hidegtu szetvagott lemez\ feldolg portre hidegtu szetvagott lemez vazlat\ feldolg vallfa 8-10 o\ forgastest ceruza 5-8 o\ forgastest csendelet festes 6-8 o\ forgastestek ceruzatrajz 6c\ illusztr mese vazlatrajz\ kocka vonalas ceruza 6-7 o\ kroki ceruza 6-8 o\ LINÓJAVÍTÁS\ mertani test tonusos rajz ceruza 6-8 o\ mertani test tonusos rajz szen 6-8 o\ mertani test vonalrajz ceruza 6-8 o\ muszaki ttargy rajz ceruza 6-8 o\ onarckep ceruza 6-8 o\ onarckep papirmetszet 6-8 o\ orbis pictus Danka\ osszenyomott tubus rajza 7-8 o danka attila\ portré\ portre profil ceruza 6-8 o\ portre szerkezeti vazlat\ taj grafika 8-10 o\ technika fenymasolo\ technika lino\

  • 25

    technika papirmetszet\ technika hidegtu alulemez\ tematikus indian 8-10 o\ termesek raszteres filctoll 6-8 o\ termesek vazlatrajz 6-8 o\ tonusskala\ ulo alak ceruza 8-10 o\ uvegpalack ceruza 8-9 o\ vizus munkák 2004-05\ vonalakkal kepzett csendelet\ Györe Zoltán\ belyegterv\ csillagok gyore\ hokkedli\ szabo zoli munkai\ uvegablakterv\ valtozatok technikai variaciok\ Mészáros Zsuzska\ Papírtépéses tájkép Páncsics Edina\ ajto szines\ csendelet 78 monokrom festes\ csendelet cserepes novennyel\ csendelet edeny, draperia 7-8\ csendelet osszetettebb 8\ csendelet1\ csillagok\ fej plasztika 7-8\ feldolg m cipo\ mesebeli epuletek 6-7 o\ mesebeli madar\ orak\ sorminta novenyi motivumokbol\ szemelyes szekek\ tonusredukcio\ tonusredukt. 10-\ Szávai István\

    1alapfeladatok5o\

    a10amadar\

  • 26

    a11amesebelimadarak\ a12mesebeliepuletek\ a13aportre\ a13aportrevizfestek\ a13emberi alak rajza\ a14mesebeli emberek hianyos\ a15 msvilag ter\ a15 ter terepasztal\ a16 ms vilag\ a16ms kert\ a17 tablakepek\ a17mstablakepvazlatok\ a17msvilagplasztika\ a1felmeres ures\ a3aceruza\ a3aceruza1-4o\ a4avizfestek\ a4filctoll\ a5novenyekrajza\ a5novenyekrajzamuveszeti5o\ a6faktervezese\ a6faktervezese elagazo csovek\ a7afakrajza\ a8mesebelinovenyek001\ a9amesebelierdo\ belelatasos festes akvarell probapapirokra\ belelatasos festes mintas uveglapokra\ belelatasos kepalkotas adott formakra\ belelatasos kepalkotas agyagmintazas\ belelatasos kepalkotas centrifuga\ belelatasos kepalkotas cernahuzasos alapba\ belelatasos kepalkotas festekes usztatott alapra\ belelatasos kepalkotas festokessel kialakitott kaotikus alapba\ belelatasos kepalkotas filctoll pontozasba\ belelatasos kepalkotas firka\ belelatasos kepalkotas frottazs alapra\ belelatasos kepalkotas gipszfelulet festese\ belelatasos kepalkotas lino szivolapokra\ belelatasos kepalkotas monotipia\ belelatasos kepalkotas osszehajtott lap\ belelatasos kepalkotas osszenyomott lapokra\ belelatasos kepalkotas palettakra\ belelatasos kepalkotas papirbol kivagott formakra\ belelatasos kepalkotas papirpep festes\ belelatasos kepalkotas rejtveny jel\ belelatasos kepalkotas szinespapirbol kivagott formakra\ belelatasos kepalkotas torlorongy nyomatokra\ belelatasos kepalkotas torlorongyokra\ belelatasos kepalkotas tusos usztatott alapra\ m nyari elmenyek 3 o\

  • 27

    2alapfeladatok6o\

    a 18 a latvany utani rajz vonalai csomor\ a 22 titokformak\ a18 a latvany ut rajz vonalai\ a18 a latvany ut rajz vonalai kep rogtonzese sok vonal temara\ a18 a latvany utani rajz vonalai 5c\ a20 tonusos rajz\ a20tonusosrajzsablonokkal\ a21 papircsik\ a21pont a terben gombostu rajza\ a23ellipszis\ a24 henger\ a25 fekvo henger\ a26 hengercsoport\ a27papircsik\ a28 tus papircsik\ a29 papirszalagok\ a29uvegrajza\ a30 a gomb latvany utani rajza 5c\ a30 gomb latvany utani rajza\ a30 gomb szerkesztorajz\ a30gomb ravezeto rajzok\ a30gombfotok\ a30gombre simulo racs\ a30zsufolt fogastest\ a31egyensulyi kompozicio\ a31gomb tonusgyakorlatok\ a33szabadkompozicio\ a33targyak dicserete\ a34tortenet kezekkel\ a35tanulmanyrajz termesekrol\ a36spiraltanulmanyok\ a37a csigak rajza\ a38terbeli formak tervezese\ a39 a draperia\ a39 draperia csikos\ a40draperia feldolgozasa\ a41akez\ a41csendeletrajz\ a42akezek feldolgozasa\ edények rajza\ feldolg gomb\ feldolg gomb 5c\ gomb rajza fekete lapra feher kretaval\ gomb tanulmany akvarell pasztell\ hanglemez rajza\ kompozicio\ masolatok\

  • 28

    3alapfeladatok7o\

    a45mertani testek rajza\ a45nagydrotkockarajzolasa\ a47mertani testek tonusos rajza\ a48csonkolas\ a49testcsoport vetuleti abrazolasa\ a52ivelt formak\ a53perspektivszerkesztes tavpontokbol\ a54eltolasok\ a54falak\ a54falakdigitális\ a55jelekszarmaztatasa\ a56zeneiras\ a57eltolasok\ a58jelek szarmaztatasa\ a60osszetett muveletek\ a61befejezo ora\ a62ikon\ a63tematikus befejezes\ a65bagatellek\ a66szabad kepzettarsitasok\ a67a szek\ a68kulonleges nezopontok\ a69egyszeru muveletek\ a69epuletrajz\ a70tajkep\ a71onarckep tajjal\ a72belso ter\ a81mozdulatgeometrikus\ cezanne\ epulet akvarell\ lantos\

    4alapfeladatok8o\

    a73a fakceruzarajza\ a74fak,akvarell+csendelet\ a75impresszionista akvarell\ a76expressziv akvarell\ a77cezanne\ a78 a fej\ a79resztanulmanyok arckifejezesek\ a80 arckifejezesek\ a80a fejmintazas 2-8 o\ a81mozdulatvazlatok\ a82kroki\ a83tonusjatekok\ a84analitikus kubizmus\ a85kubizmuscsomor\ a85szintetikus kubizmus\

  • 29

    a86matisse\ a87matisse\ a88absztrakcio\ a88absztrakt expresszionizmus\ a89aszurrealizmus\ a90aszurrealista montazsok\ a91fenymasolat\ a92frottazs\ a93atrajzolas\ a94frottazs megismetlese mas technikakkal\ a95akvarell\ a96a objet\ a96ujabb akvarell\ a97pollock\ alak + atalakitas\ csendelet\ csendelet kis akvarell 7 o\

    5kiegeszitofeladatok5o\

    arc arnyekrajza\ bohoc ragasztas\ fotogram novenyi reszekbol\ hazak rajza kepekrol\ k5 drot madarak\ k5 egy noveny elete foldi peter\ k510fasor\ k510nagybakszakall\ k511vonaljatekok\ k512galagonya\ k513fa tervezes muveszeti\ k513fatortenetek\ k513sorsfak\ k514tusfuvasfa\ k515fotogram\ k516bioart\ k517groteszkmadar\ k518hazaktanulmanyrajza\ k519terbelirajz\ k51veletlen kep\ k520arcfestes\ k520tajfotogram\ k52adokegyjelet\ k52aszinespapirfoltokkiegeszitese\ k53csukottsszemufirka\ k54kozosragasztas\ k55csontvary\ k56frottazs\ k57ceruzarajzkulsoter\ k58akvarellkulsoter\ k59faleonardo\

  • 30

    k5bioart\ k5egigerofa csomor\ k5madaras ablak\ k5papirmetszetbab\ k5poklepke\ kik vagyunk mi\ kodex3-7\ madaras ablak\

    6kiegeszitofeladatok6o\

    Fantáziarajz síklapokból kiindulva\ feldolg henger\ feldolg lehajtott fulu papirlap\ feldolg tekeredo papircsik\ feldolg tojas\ k58osvenyrajz\ k6 kosd ossze a pontokat\ k6 torott tukorkep\ k6 tukorfotok\ k6 tukrozodes vizben\ k657jatekavonalakkal\ k659rajzolascsuklobol\ k660folyoso\ k660tilalomtabla\ k661behalozas\ k662atojas\ k663kollazs\ k664alapelemekapont\ k665avonal\ k666afolt\ k667fakturak\ k668jelkararktertabla\ k6691 frottázs\ k669amontazs\ k670masolatok\ k670masolatoka\ k671valtozatok\ k672szalagspiraluvegen\ k673szalagok,temakereses\ k674temakereses fantaziarajzhoz\ k675mozgo vonal illusztracio\ k675mozgovonal\ k676mozgovonal kompozicio\ k677novenyi mozgasok\ k678draperiaosztalyban\ k679zsak\ Síklapok a teremben\ Vonal - kiengedés játék\

    7kigeszitofeladatok78o\

  • 31

    k100egyhazlakoi\ k101festekezesiakciotervek\ k102miertjomiertrosszamuveszetszoveg\ k103utassy\ k680beallitas gazdagitasa\ k681meghokkento kockak\ k682abogar\ k683azutca,alakotelepattervezese\ k684tercsalasok\ k685terberendezesitervek\ k686tvatalakitasa\ k687kulonosbogar\ k688tortenetekszekkel\ k689arnyek\ k690fotomanipulacio\ k691ugroiskola\ k692terkompozicio\ k693tanulmanyrajzmuszakitargyakrol\ k694szurrealistafotok\ k696kozmondasok\ k696szurrelaistakepregeny\ k697 montazs pauz papirra\ k697montazs\ k698ablakok\ k699emblema\ k7oszerszamok atalakitasa m5-6o\ kockacsoport rajza\ minimal art latvany utan\

    8egyebfeladatok\

    6c fa\ 8 ot perc szurreal\ csillagkepek\ egy kepbol sok kep 8\ egy kepbol sok keplinonyomat sarga ducara\ egy kis reszlet m\ egykepbolsoksablonrajzolassal\ fa tervezes 8-\ haz kigyo ut\ illusztr petri györgy a seb\ illusztraciofirkavazlatutan\ illusztraciok5-6otablakepek\ kontrasztok\ latvany utani rajz bekotott szemmel\ latvany utani rajz egy vonallal\ otthoni rajz\ portre fotogram\ portre szen 5-6o\ rajz montazsrol\

  • 32

    also\

    images\ images1o\ images2\ images3\ images4\ mestermunkak\ tanmenet1-4_elemei\ tanmenetszabad1-4belementett_elemei\

    gyermekrajzok\ klub 2000\ masoktol\

    tenyérnyomatok megfestése müveszeti iskola\

    m ablak festes barataim 3 o\ m ablak festes enterior 3 o\ m ajto\ m alak mintazas kis reszlet\ m alak sziluett festes\ m alakmintazas 1 o agyag\ m alakrajz 1 o\ m alakrajz 2-3 o\ m allatok\ m alma\ m arc fotok kis reszlet\ m arnyekkeresoben foto 7 o\ m arnyjatek\ m bagatell\ m belso ter\ m biciklirajz 2-3 o\ m centrifuga\ m cipo rajz 4-5 o\ m csendelet\ m csendelet ceruzarajz 5-8 o\ m csendelet szenrajz 4-10 o\ m csendelet szenrajz 5-8 o\ m csiga\ m csigak termesek 5-6 o\ m csillagkep\ m ecsettanulmany akvarell2-3o\ m epulet terv\ m fa mintazs 1-3 o agyag\ m fa rajz 2 o\ m faktura jatek m\

  • 33

    m falak 3-4 o digitalis montazs GIMP\ m falak 3-4 o fotok a digitalis montazshoz\ m falak 3-4 o gimp effektek\ m falak 3-4 o montazs\ m falak 3-4 o rajz\ m falak dobozter\ m falak plasztika festett farostlemez talalt targy\ m falak tablakep festes a montazsrol\ m falfestes belvarosi templom\ m falfestes tiszaparti setany\ m farajz\ m feherlofia kunszenti palyazat\ m fej mintazas\ m fejek sziluettrajz atalakitas kozos munka\ m fejmintazas agyag 3.o\ m fejrajz\ m fejrajz szines\ m feldolg cipo keszites makett\ m feldolg alak sziluettrajz\ m feldolg alakrajz 2-3 o\ m feldolg alakrajz 2-3 sablonnyomat\ m feldolg biciklirajz 3 o kulonos bicikli\ m feldolg cipo plasztika agyag\ m feldolg cipo tervek\ m feldolg epulet kompoziciok\ m feldolg fa lakofak\ m feldolg formakarakterek siklapok\ m feldolg gepalkatreszek rajza talalt targy konstrukcio 3-4 o\ m feldolg jatszoteren kepregeny\ m feldolg jatszoteren legyengitett fotoba rajzolas\ m feldolg kis reszlet rajza m 6-8o\ m feldolg lakofak dombormu agyag\ m feldolg mozgathato bab rajza 3. o\ m feldolg onarckep ki vagyok en\ m feldolg onarckep gimp effektek\ m feldolg onarckep1-3o ki leszek\ m feldolg onarckep1-3o sok technika\ m feldolg sziluettrajz\ m feldolg sziluettrajz sablonnyomat\ m fenymasolo\ m firka\ m firka eletkorok ahogy felnottunk\ m folt balatak\ m foltkarakter kereso 7 o\ m folyoso\ m foto kis reszletek\ m fotok\ m frottazs\ m gepalkatreszek rajza 3-4 o\ m gipszfej szenrajz 5-8 o\

  • 34

    m gubanc\ m haz es lakoi dobozter\ m haz es lakoi dobozterek megfestese\ m haz es lakoi dobozterkeskeny\ m haz lakoi masolatok agyagmintazas\ m haz szobai masolatok\ m hazak sablonnyomat\ m hazak törtenete plasztika agyag 3-4 o\ m hazak törtenete plasztika agyag 5-6 o\ m henger tanulmanyok 5-6 o\ m hengertanulmany 2 5-6 o\ m illusztr feherlofia 1o batikolt papir kollazs\ m illusztr feherlofia 1o festes\ m illusztr kigyokirals 2-3 o\ m illusztracio kiskondas\ m illusztracio kiskondas plasztika agyag\ m illusztraciok 1-3 utassy\ m jatekkeszites hulladekbol\ m jel karakter\ m karacsonyi kepeslapok\ m karc\ m kepepites\ m kez mintazas 1-3 o agyag\ m kirandulas emlekei kozos rajz\ m kirandulas emlekei krumplinyomat\ m kirandulas nyomai gipszontes\ m kis fa rajza teremben 2-3 o\ m kis papircsik rajza\ m kis reszlet makettezes\ m kis reszlet rajza m 6-8o\ m kitallt tortenet festese 2 o\ m kompozicio\ m kompozicios sorozat\ m konyvkeszites\ m konyvrajz, konyvterv\ m kor\ m kóró és a kismadár 1o\ m kóró és a kismadár 2. o\ m kóró és a kismadár kozos festes\ m kóró és a kismadár kozos filctollrajz\ m kóró és a kismadár papirkivagat festes\ m kulonos hazak cellkivagatok 4 o\ m kulonos hazak dombormu 5 o\ m kulonos kert\ m kulonos szoba dobozter 3 o\ m kulonos szoba festes 3 o\ m kulonos szoba makett 3 o\ m kulonos tv\ m kulonos varos kis kepek festese a nagy kozos keprol 4 o\ m kulonos varos nagymeretu kozos festes 4 o\

  • 35

    m kutbanezo 1-2 o\ m lantos\ m lepcson fel sziluett festes 5-6 o\ m level\ m levelnyomatok tovabbfestese 1 o\ m mesefirka - tomorites\ m meseillusztraciok 1 o fedofestes\ m meseorszag falfestes 2-3 o\ m monotipia\ m montazs\ m mozgathato bab rajza 1 o\ m mozgathato bab rajza 3 o\ m mozgo forma\ m mutort tanulm szurrealista rajz\ m novenyi rajz\ m nyari elmenyek 2 o\ m nyari elmenyek 2 o montazs\ m nyari elmenyek 3 o\ m onarckep 1 o\ m onarckep1-3o erzelmes\ m onarckep1-3o festett\ m onarckep1-3o rajzolt\ m onarckep1-3o varoskep elott\ m orbis pictus szavai\ m orbis pictus uveglapok szavai\ m orias biciklije papírragasztas festes\ m orias biciklije a bicikligyar\ m orias biciklije biciklirajz\ m orias biciklije közös festes\ m oriasbicikli\ m ovoda keritesfestes\ m papir kivagas\ m parafrazis 3 o technikai tanulmany\ m pont helyzete a sikon 7 o\ m pontkereso foto\ m portre fenykeprol\ m rajz bekotott szemme\ m ruhak alakon\ m siklapok ceruzarajz 7 o\ m siklapok feldolg fedofestes\ m siklapok formakarakterek dombormu agyag 7 o\ m siklapok formakarakterek plasztika agyag\ m siklapok monokrom festes 7 o\ m siklapok tematikus feldolg\ m szekrajz elotanulmany\ m szelorszag-koorszag koorszag\ m szelorszag-koorszag szelorszag\ m szillo morgor iras 1 o\ m szillo morgor jelkepek\ m szillok es morgorok\

  • 36

    m szillok es morgorok formakontrasztok\ m szillok es morgorok tablakep 1o\ m szinekerzelmi hatasai\ m szines viaszkaparas\ m targy\ m targyak atvaltozasa 5-6 o\ m targyak dicserete\ m taska tortenet 2-3 o\ m technikai tanulm ceruza 3-4 o\ m ter\ m terepasztal fest 2-3 o\ m terepasztal fest meseorszag 2-3 o\ m terepasztal rajza 2-3 o\ m test resztanulmany\ m testreszlet mintazas\ m tonustanulmany ceruza 2- 3 o\ m tonustanulmany ceruza 5-6 o\ m uveg\ m uvegtanulmanyok 5- 6 o\ m var falak\ m viaszkaparas\ m vonal\ m vonalak a terben plasztika\ m vonaljatek\ m vonaljatek grafika 7 o\ m vonalkereses foto 7 o\ mozgathato bab rajza\

    spontan firkak\ textilnyomat\ történet 1-\ vonalkarakter\ weblapz4\

    201011\

    23\ 11diszletbefejez\ 12taskatortenet\ 13terepasztal\ 14terepasztal\

  • 37

    15terepasztalfest\ 16terepasztalfest\ 17meseorszag\ 19meseorszagbefejez\ 1nyaritortenet\ 20meseorszagrajzol\ 21szelorszag\ 22uvegrajz\ 23befejezes\ 24koorszag\ 25jatszoteren\ 27falfestes\ 2nyaritortenetmontazs\ 5fa\ 6fa\ 7fa\ 8fabefejezes\ 9fadombormu\

    34\ 1targyakdicserete\ 2papirlap\ 3kigyokiralylany\ 6a\

    10betukep\ 11nonfigkomp\ 12fekvolap\ 13fekvohengerek\ 1415kompoziciok\ 16kompozicio\ 17hasonlatok\ 18hasonlatkomp\ 19kompozicio\ 1vonaljatek\ 20girntvilmos\ 21girntvilmos\ 22montazshozgyujt\ 23montazs\ 25montazs\ 26frottazsrajz\ 27folytatbetukep\ 28gomb1\ 28gomb2\ 29gombeskocka\ 2targyakdicserete\ 3targyakdicsereteakvarell\ 4kispapirlap\ 5enszolnokom\ 6allopapircsik\ 7laptag\ betukep\

  • 38

    6b\

    10betukep\ 11nonfigkomp\ 12fekvolap\ 13fekvohengerek\ 1415kompoziciok\ 16kompozicio\ 17hasonlatok\ 18hasonlatkomp\ 19kompozicio\ 1vonaljatek\ 20girntvilmos\ 21girntvilmos\ 22montazshozgyujt\ 23montazs\ 25montazs\ 26frottazsrajz\ 27folytatbetukep\ 28gomb1\ 28gomb2\ 29gombeskocka\ 2vonaljatek\ 3targyakdicserete\ 4targyakdicsereteakvarell\ 5kispapirlap\ 6enszolnokom\ 7allopapircsik\ 8laptag\ 9betukep\

    ek\ 10aranylanconfuggo\ 11aranylanconfoggokorokismadar\ 15janosvitez\ 16meseorszag\ 17meseorszag\ 18meseorszagbefejez\ 19szelorszag\ 20szelorszag\ 21befejezesek\ 22uvegrajz\ 23uvegfest\ 24uvegfesbefejez\ 25rejtveny\ 26kisanna\ 27fakmese\ 29falfest\ 3kigyokirallany\ 4kigyokiraly\ 5kigyokiralyfaja\

  • 39

    6kigyokiralylany\ 7szabad\ 8diszlet\ 9aranylanconfuggokastely\ noe2\ terepasztal rajza\

    enszolnokom\ rendhagyo\ sz3\

    201112\

    Technikak\ Technikák mappa tech batik tech ceruza tech cinkkarc tech fenymasolo rajzfejleszteshez tech filctoll tech fonalrekeszfestes tech fotogram tech frottazs tech gouache tech hidegtu alulap tech kepeslap tech legecset tech monotipia tech olajpasztell tech papirdomboritas raragasztassal tech papirkivagat lenyomat tech papirkivagat lenyomat hullampapir tech papirmetszet tech papirmetszet golyostoll tech papirmetszet sablon nyomat tech pasztell tech rajztoll tech szinesceruza tech szinespapirragasztas tech textilkollazs tech viaszkaparas fekete tech viaszkreta tech zsirkreta higito ecset technika akvarell gyertya

    a\

  • 40

    Az alábbi lista a szerkesztés alatt álló anyagot is tartalmazza. # Létrehozva 2019-12-05 11:23 ezzel Directory Lister Pro v1.0 Név ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\ (3) -------------------------------------------------------------

  • 41

    < Zsuzsa Korka Cserni Péterné > file1137 file1138 file1139 ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Babos Rozi\ (0) ------------------------------------------------------------- ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Babos Rozi\Felhők között ------------------------------------------------------------- 56711095_2139238952778195_5568561082223558656_n 56800601_2139238896111534_7409015101828628480_n 56848144_2139239036111520_1060290639263956992_n 56879233_2139239009444856_327971068591472640_n 56935176_2139238852778205_3167374660941643776_n ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Bakos Judit\ (0) ------------------------------------------------------------- ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Bakos Judit\Kulcslyukon ------------------------------------------------------------- 13151634_1032156120209707_2680613363359635573_n 13177538_1032156116876374_1058561542950344539_n ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Benyovszky Flóra Laura\ ------------------------------------------------------------- 71558857_2937118472983880_433490044162932736_n 72480313_2937118379650556_3596019277620051968_n 73027174_2937118762983851_4079899943978926080_n 73372304_2937118199650574_1960728196408147968_n

  • 42

    74912266_2937118559650538_527307415696179200_n 75147256_2937118266317234_6386554521622937600_n Collage animals magyar Collage animals ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Bicsárné Zsuzsanna Konc ------------------------------------------------------------- ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Bicsárné Zsuzsanna Konc ------------------------------------------------------------- 60515945_2214530441966970_715436750016610304_n 60517277_2214530495300298_2848433834104455168_n 60750511_2214530521966962_6387191035776204800_n 60814167_2214530415300306_3206707872654163968_n ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Bogár Katalin\ (1) ------------------------------------------------------------- Nyomok a hóban ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Bíró Judit\ (0) ------------------------------------------------------------- ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Bíró Judit\Platánlevél\ ------------------------------------------------------------- 72837379_10215155766036503_7326547774080548864_n 73093515_10215155765076479_8768129331957334016_n 74570226_10215155765556491_5262139088621797376_n 75204538_10215155766396512_5635041532378611712_n ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Cirok csilla\ (1) ------------------------------------------------------------- nap és víz ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Csurgai Orsolya\ (1) ------------------------------------------------------------- Madár az ágon adatlap ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Csurgai Orsolya\Madár a ------------------------------------------------------------- 75241112_3286344404740840_2334229006418706432_n 75625244_3286344238074190_872479527660421120_n 75627459_3286347174740563_2043816589312131072_n 76697416_3286347164740564_8475698391890788352_n 77318894_3286344261407521_5720652003093250048_n 77383764_3286347031407244_7311961523977453568_n 77430158_3286347034740577_2571296276146552832_n 78108031_3286344264740854_3377887822915567616_n 78793948_3286347038073910_8671767325445193728_n Madár az ágon adatlap oraterv madár az ágon ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Csík-Hollóházi Edit\ (0) -------------------------------------------------------------

  • 43

    ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Csík-Hollóházi Edit\Medú ------------------------------------------------------------- 55508125_2564554500226624_6934257392683057152_n Medúzák ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Csókás Kinga\ (0) ------------------------------------------------------------- ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Csókás Kinga\Csontváry\ ------------------------------------------------------------- 78649912_1012605652411167_3164943718042042368_o ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Csókás Kinga\Picasso nyo ------------------------------------------------------------- 76651490_1010771612594571_4216216497942429696_o ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Czuczai Zsófia\ (0) ------------------------------------------------------------- ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Czuczai Zsófia\Transzpar ------------------------------------------------------------- Transzparens portré, festve, rajzolva ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\ (14) -------------------------------------------------------------

  • 44

    IMG_5971

  • 45

    IMG_5982 IMG_5986 IMG_6498 IMG_6499 IMG_6515 IMG_6522 IMG_6533 IMG_6549 IMG_6682 IMG_6701 IMG_6783 IMG_6784 Thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\A6a\ (1) ------------------------------------------------------------- Thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\A6a\CSENDÉL ------------------------------------------------------------- Thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\A6a\EGYÉB\ ------------------------------------------------------------- Thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\A6a\EMBLÉMA ------------------------------------------------------------- Thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\A6a\FALEVÉL ------------------------------------------------------------- Thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\A6a\FALEVÉL ------------------------------------------------------------- IMG_5954 IMG_5956 IMG_5989 IMG_5999 IMG_6019 IMG_6032 IMG_6035 IMG_6483 IMG_6526 IMG_6537 IMG_6570

  • 46

    IMG_6572 IMG_6591 IMG_6727 IMG_6728 Thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\A6a\FALEVÉL ------------------------------------------------------------- Thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\A6a\FIGURA\ ------------------------------------------------------------- Thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\A6a\FIGURA\ ------------------------------------------------------------- Thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\A6a\FIGURA\ ------------------------------------------------------------- Thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\A6a\FIGURA\ ------------------------------------------------------------- Thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\A6a\KISTERM ------------------------------------------------------------- Thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\A6a\KISTERM ------------------------------------------------------------- IMG_6386 IMG_6764 Thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\A6a\KISTERM ------------------------------------------------------------- IMG_6588 Thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\A6a\PORTRÉ\ ------------------------------------------------------------- IMG_6770 IMG_6787 Thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\A6a\PORTRÉ\ -------------------------------------------------------------

  • 47

    Thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\A6a\PORTRÉ\ ------------------------------------------------------------- Thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\A6a\PORTRÉ\ ------------------------------------------------------------- Thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\A6a\PORTRÉ\ ------------------------------------------------------------- Thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\A6a\PORTRÉ\ ------------------------------------------------------------- Thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\A6a\PORTRÉ\ ------------------------------------------------------------- Thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\A6a\PORTRÉ\ ------------------------------------------------------------- Thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\A6a\PÁLYÁZA ------------------------------------------------------------- IMG_6529 IMG_6565 IMG_6567 IMG_6710 IMG_6716 IMG_6719 IMG_6804 Thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\allatkopony ------------------------------------------------------------- IMG_6756 Thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\bab mozgath ------------------------------------------------------------- IMG_6527 IMG_6568 IMG_6590 Thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\belso ter c ------------------------------------------------------------- dscf1886 dscf1887

  • 48

    dscf1888 dscf1890 dscf1891 dscf1892 dscf1893 dscf1894 dscf1895 dscf1896 IMG_6390 thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\belso ter s ------------------------------------------------------------- dscf1884 dscf1885 thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\betuterv\ ( ------------------------------------------------------------- dscf1148 dscf1149 dscf1150 dscf1151 thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\bogar rajz ------------------------------------------------------------- dscf1165 dscf1166 dscf1167 dscf1168 dscf1169 dscf1170 dscf1171 dscf1172 dscf1173 dscf1174 dscf1175 thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\cipo rajz c ------------------------------------------------------------- IMG_6507 Thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\cipo rajz h ------------------------------------------------------------- IMG_6821 Thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\cipo rajz t ------------------------------------------------------------- IMG_6500 Thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\csendelet a -------------------------------------------------------------

  • 49

    IMG_6009 Thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\csendelet a ------------------------------------------------------------- IMG_5970 IMG_6028 IMG_6396 IMG_6399 Thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\csendelet a ------------------------------------------------------------- IMG_5972 IMG_6026 IMG_6487 IMG_6496 Thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\csendelet a ------------------------------------------------------------- IMG_5968 Thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\csendelet a ------------------------------------------------------------- IMG_6466 IMG_6559 IMG_6577 Thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\csendelet c ------------------------------------------------------------- IMG_6486 Thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\csendelet c ------------------------------------------------------------- IMG_6747 IMG_6796 Thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\csendelet c ------------------------------------------------------------- IMG_5963 IMG_5996 IMG_6027 IMG_6391 IMG_6504 IMG_6525 IMG_6571 IMG_6589 IMG_6688 IMG_6692 IMG_6793 Thumbs -------------------------------------------------------------

  • 50

    g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\csendelet f ------------------------------------------------------------- IMG_6548 IMG_6683 Thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\csendelet p ------------------------------------------------------------- IMG_5973 IMG_5974 IMG_6023 Thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\csendelet p ------------------------------------------------------------- IMG_5951 IMG_5975 IMG_5976 IMG_5983 IMG_5995 IMG_6008 IMG_6022 IMG_6545 IMG_6546 Thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\csendelet s ------------------------------------------------------------- IMG_6495 IMG_6552 IMG_6573 Thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\csendelet t ------------------------------------------------------------- IMG_5998 IMG_6007 IMG_6578 Thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\draperia ak ------------------------------------------------------------- IMG_6703 Thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\draperia ce ------------------------------------------------------------- IMG_5962 IMG_6681 IMG_6685 Thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\draperia cs ------------------------------------------------------------- IMG_6702 Thumbs -------------------------------------------------------------

  • 51

    g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\draperia li ------------------------------------------------------------- IMG_6029 Thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\emblema ter ------------------------------------------------------------- dscf1223 dscf1224 dscf1225 dscf1226 thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\emblema ter ------------------------------------------------------------- IMG_6724 IMG_6725 IMG_6730 IMG_6743 IMG_6744 IMG_6745 IMG_6815 Thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\enterior ce ------------------------------------------------------------- dscf1925 dscf1926 dscf1928 dscf1929 dscf1930 thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\enterior ul ------------------------------------------------------------- IMG_6691 Thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\enterior vo ------------------------------------------------------------- IMG_6516 IMG_6517 IMG_6518 IMG_6519 Thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\falevel cer ------------------------------------------------------------- IMG_5954 IMG_5956 IMG_5989 IMG_5999 IMG_6019 IMG_6032 IMG_6035 IMG_6483 IMG_6526

  • 52

    IMG_6537 IMG_6570 IMG_6572 IMG_6591 IMG_6727 IMG_6728 Thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\falevel hid ------------------------------------------------------------- IMG_5955 IMG_5979 IMG_5990 IMG_5991 IMG_6002 IMG_6006 IMG_6010 IMG_6012 IMG_6016 IMG_6468 IMG_6477 IMG_6582 IMG_6707 IMG_6715 Másolat - IMG_5955 Másolat - IMG_5979 Másolat - IMG_5990 Másolat - IMG_5991 Másolat - IMG_6002 Másolat - IMG_6006 Másolat - IMG_6010 Másolat - IMG_6012 Másolat - IMG_6016 Másolat - IMG_6468 Másolat - IMG_6477 Másolat - IMG_6582 Másolat - IMG_6707 Másolat - IMG_6715 Thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\falevel tol ------------------------------------------------------------- IMG_5961 IMG_5981 IMG_5985 IMG_6003 IMG_6011 IMG_6469 IMG_6473 IMG_6530 IMG_6562 IMG_6576 IMG_6708 IMG_6709 IMG_6782 Thumbs -------------------------------------------------------------

  • 53

    g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\FELADATSOR2 ------------------------------------------------------------- IMG_6731 IMG_6732 IMG_6733 IMG_6734 IMG_6735 IMG_6736 IMG_6737 IMG_6738 IMG_6739 IMG_6740 IMG_6741 IMG_6748 Thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\feldolg ala ------------------------------------------------------------- dscf0866 dscf0867 dscf0868 dscf0869 dscf0870 dscf0871 dscf0872 dscf0873 dscf0874 dscf0875 dscf0876 dscf0877 dscf0878 dscf0879 dscf0880 dscf0881 dscf1944 thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\feldolg ala ------------------------------------------------------------- IMG_5969 IMG_6680 Thumbs ------------------------------------------------------------- g:\kepzomuveszeti feladatgy\tanárok\Danka Attila\feldolg all -----