Készítette: Arató László, ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola
Műelemzés és módszertani segédanyag Kraszanahorkai László Báró
Wenckheim hazatér című regényéhez
Tartalom
1.Miért tanítsuk, mikor tanítsuk?1
2. A szerzőről és műveiről2
3. A Báró Wenckheim hazatér értelmezéséhez – lehetséges
megoldások a feladatokhoz4
I.Tér és idő, műfaj4
II.Nézőpont és beszédhelyzet – szólam- és nézőpontváltások –
zenei szerkezet5
III.Szereplők és cselekmény7
IV.Motívumok12
V.Érintkezések, párhuzamok13
4. Lehetséges feldolgozási változatok15
A tanítási szakasz terve15
5.A regény fogadtatása – szakirodalom18
1.Miért tanítsuk, mikor tanítsuk?
A Báró Wencheim hazatér az egyik legjelentősebb, világszerte
elismert magyar író kiemelkedő, új és az előzőeknél könnyebben
olvasható regénye. Ha a kortárs irodalomból valóban a legfontosabb
szerzőket és műveket akarjuk tanítani, ez a könyv szinte magától
értetődő választás. Tanítását indokolja és lehetővé teszi, hogy a
szó hagyományos értelmében nagyregény, rengeteg emlékezetes
karakterrel és izgalmas cselekménnyel. Krimi, szatíra,
botránykrónika, társadalomkritika, látomás a mai Magyarországról,
különcökkel, korlátolt nyárspolgárokkal, Argentínából hazatérő,
akarata ellenére szélhámos szerepű báróval, gyilkossá váló, a
társadalomból kivonuló tudóssal, negatív utópiává, egyetemes
példázattá váló magyar kisvárossal, bőrdzsekis motoros bandával,
fergeteges komikus jelenetekkel. Követhető, fordulatos
cselekménnyel és eredeti, különleges elbeszéléstechnikával, szólam-
és nézőpontváltásokkal. Huszonegyedik századi elbeszélésmód és
hagyományos, lineáris cselekményvezetés ötvöződik benne. Egyszerre
hagyományos és hipermodern regény. Világa ismeretlen és ismerős,
valószerű és fantasztikus, mulatságos és hátborzongató,
realisztikus és mitikus.
A szólamváltogató technika miatt – eleinte – nem könnyen
olvasható, világképe végtelenül kiábrándító és kiábrándult. Ezért
valószínűleg csak az utolsó évfolyamon, a kortárs magyar irodalom
témakörében vagy irodalom fakultáción tanítható, bár
polifonikussága és „oroszossága” miatt tizenegyedikben
Dosztojevszkij mellett is helye lehetne. Ha tanítanánk Gogol A
revizor című komédiáját, azzal is kitűnően alkothatna
tananyagegységet. Ugyanezen az évfolyamon Móricz kisvárosról szóló
regényeivel (pl. az Isten háta mögöttel) is párba lehetne állítani.
A 12. évfolyamon Bulgakovval, Kafkával, Garcia Marquezzel, Bodor
Ádámmal is „összetanítható”. Remek tematikus egységet alkotna
Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatása című tragikomédiájával.
2. A szerzőről és műveiről
Krasznahorkai László 1954-ben született Gyulán. Az ELTE
bölcsészkarán magyar-népművelés szakon szerzett diplomát. Első
írásai a Mozgó Világban jelentek meg. Nevét 1985-ben az azonnal
hatalmas kritikai sikert arató, sokak által korszakalkotónak
tekintett Sátántangó című regénye tette ismertté. 1990-ben töltött
először hosszabb időt Kelet-Ázsiában, mongóliai és kínai
élményeiről Az urgai fogoly és a Rombolás és bánat az Ég alatt című
regényében számolt be. Attól kezdve többször visszatért Kínába.
1996-ban, 2000-ben és 2005-ben 6-6 hónapot töltött Japánban,
Kiotóban. A Kossuth-díjas (2004) Krasznahorkait mára már joggal
nevezhetjük világhírű írónak. „Műveit elismeréssel fogadták a
kritikusok az Egyesült Államoktól Japánig. Susan Sontag >>az
apokalipszis Gogolt és Melville-t idéző magyar mesterének<<
nevezte Krasznahorkait, W. G. Sebald pedig így írt róla:
„Krasznahorkai víziójának univerzalitása a Holt lelkeket író
Gogoléval rokon, s a kortárs irodalommal kapcsolatos minden
kétségünket eloszlatja”. 1993-ban elnyerte Németországban az év
legjobb könyvének járó díjat, a Bestenliste-Preis-t Az ellenállás
melankóliája című regényéért.” (Wikipédia) 2015-ben megkapta az
irodalmi Nobel-díj után talán legjelentősebbnek nevezhető
elismerést, a Nemzetközi Man Booker-díjat. Többször szárnyra kapott
a hír, hogy a Nobel-díj várományosai közé számít. A szintén
világhírű Tarr Béla (akit a Guardian című tekinytélyes brit lap a
világ legjobb filmrendezőinek listáján a 13. helyre teszi, így a
magyar rendező megelőzi Tarantinót, Altmant, Almodovárt és
Spielberget is) 1987 óta szinte kizárólag az ő könyveiből,
forgatókönyveiből készítette fesztiválokon győztes filmjeit, pl. a
Sátántangót, a Werckmeister harmóniákat, illetve A torínói ló című,
a 2011-es Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri nagydíját,
illetve az Ezüst Medve díjat elnyerő alkotását. Ez is nagyban
hozzájárult az író világsikeréhez.
Életművéből három könyv különösen fontos a Báró Wenckheim
hazatér szempontjából: a Sátántangó (1985), Az ellenállás
melankóliája (1989) és a Háború és háború (1999). Mindhárom
regénynek alaptémája a világ fölbomlása, pusztulása, illetve a
megváltóra való hiábavaló várakozás, a hamis megváltó megváltást
nem hozó eljövetele. Várakozás és eljövetel – akárcsak a Báró
Wenckheim estében. A Sátántangó Irimiása, az Ellenálás hercege, a
Háború Ézsaiása egyaránt afféle hamis megváltók – mint Wenckheim
báró. Szorosabb értelemben a Sátántangó és az Ellenállás
melankóliája tekinthető előzménynek, ezekre az új regényben
tudatosan rá is játszik a szerző – például hasonló szereplők színre
léptetésével, vagy azzal, hogy a Báró Wenckheim hazatérben a Tanárt
az fenyegeti és többek között az kergeti világgá, hogy tervezett –
és számára nemkívánatos – díszpolgárrá választásának ünnepélyét a
híres „sátántangó” eljátszása nyitná. Egy Halics nevű szereplő is
felbukkan mind a Sátántangóban, mind a Báróban – az utóbbiban
Rejtő-utalással „az igazi Halicsként” is emlegetik. A Sátántangó és
az Ellenállás is egy – Gyulára emlékeztető – lepukkant és pusztuló
alföldi kisvárosban, illetve annak környékén játszódik, bár a város
rajza részletesebben csak az új regényben van kidolgozva. A
trilógia mindhárom darabja disztópia is, elképzelt, (kelet-európai)
világban játszódnak, ha a Báró elődjeinél konkrétabb térben és
időben van is elhelyezve.
„E triptichon egyes darabjai […] mintha az elkerülhetetlenül
bekövetkezendő összeomlás időben előrehaladó fázisai lennének, s
így e hármas kompozíció valamiféle történeti determinizmus
célelvűségét sugallja. […] Erre utal a Sátántangó önmagába záruló
szerkezete és Az ellenállás… körívszerűen záródó, a kilépés
lehetetlenségét sugalló, s a test biológiai bomlásának analízisét
bemutató befejezése, de ugyanezt jelzik a művek mottói is, hiszen
az idő haladása egyformán függesztődik fel a Sátántangó
Kafka-idézetében (>>Akkor inkább úgy vétem el, hogy
várom<<) és Az ellenállás melankóliája >>Telik, de nem
múlik<<-jában. A Báró Wenckheim… mottója pedig az idő immár
végleges törlődésének, a létezésnek az örökkévalóság időtlenségében
megvalósuló megszűnésére utal: >>Örökre; tart, ameddig
tart<<” (Szabó Gábor). E tekintetben és a hiába való
várakozásban mindhárom (mind a négy) regény Beckett Godot-ra várva
című darabjára emlékezetet.)
„A Sátántangó magyar vidéken, néhány helység-, kastély- és
majornévből kikövetkeztethető módon egy Gyula környéki telepen
játszódik. Valaha itt virágzó gazdaság volt, amely azonban
összeomlott, s a telepet felszámolták. Csak azok maradtak, akiknek
végképp nem volt hová menniük, három gyermektelen házaspár,
Schmidték, Kránerék és Halicsék, és három agglegény, a bezárt
iskola egykori igazgatója, egy felfüggesztett orvos és Futaki, aki
gépész volt. A tanyán a Horgos család él, az özvegy anya (a
családfő öngyilkos lett), a két nagylány, akik a nem működő
malomban állnak a telep férfilakosságának szolgálatára, a 12—13
éves kamaszfiú és Estike, a félkegyelmű kislány. A közelben él még
egy vak tanyás. A telepen kocsma üzemel. A kocsmáros a városban
vett házat, felesége be is költözött. Mindenki fél lábbal él itt, a
legtöbben el szeretnének menekülni.” (Radnóti Sándor) A telepiek
arról értesülnek, hogy a halottnak hitt Irimiás (Petrina nevű
kísérőjével) felbukkant („feltámadt”) és eljön hozzájuk.
Várakoznak. Irimiás, a szélhámos el is jön, haza is tér, és új
életet, felvirágzást ígér. Azután kiderül, hogy az Almásy-kastély
(v. ö. azzal, hogy Wenckheim bárót is itt kívánják elszállásolni!),
ahova viszi őket, romhalmaz, a „megváltó” pedig rendőrspicli,
ügynök, aki szépen beszervezi őket. Egyetlen ember marad az üres
telepen, a régen házába zárkózott, különc Doktor (v. ö. Tanár!),
aki a regény végén a regényt kezdő mondatokkal elkezdi írni korábbi
feljegyzései folytatását, azaz magát a regényt. A regény titokzatos
harangozással kezdődik és azzal is ér véget. Csakhogy a
befejezésből megtudjuk, honnan jön a titokzatos harangszó, a
biblikus metafizikából visszahuppanunk a földre. A zenei
szerkesztés és a zenei utalások a Sátántangóban ugyanúgy
meghatározóak, mint a Báró Wenckheim hazatérben. Radnóti Sándor
1985-ös felfedező kritikájában így ír a könyvről: „[a]z új magyar
próza igen jelentős művel gyarapodott, makulátlan remekművel,
melynek jellegzetessége, hogy végre és újra a szó kanonikus, ha
tetszik, >>régi<< értelmében: regény. […] A hosszú
tanulmány vége felé pedig így összegez: a „részletesebb kifejtéssel
azt a meggyőződésemet szerettem volna alátámasztani, hogy a
Sátántangó korszakalkotó mű”.
Az ellenállás melankóliájában (1989), amelyből Tarr Béla a
Werckmeister harmóniákat (2000) készítette, „[e]gy alföldi
kisvárosba, ahol a közbiztonság folyamatosan romlik, vándorcirkusz
érkezik. Két fő attrakciója az óriásbálna és a kis termetű herceg
[v. ö. Báró!]. Az emberek csodájára járnak a bálnának, de félnek is
tőle. Idegenek is jönnek, akik csak a herceget akarják hallgatni. A
herceg szónoklataival felizgatja az összeverődött tömeget, amely
féktelen pusztításba kezd, és a gyengék és elesettek ellen fordul.
A város elöljárói tehetetlenek ebben a helyzetben, a hadsereg
segítségét kérik. Szimbolikus és tényleges hatalomátvétel történik,
amelyben a régi rend összeomlik és egy új, diktatórikus
berendezkedés bontakozik ki. A mű sötét képet fest emberi
jelenünkről/ jövőnkről, amiben már nincs helye semmiféle
idealizmusnak, és ahol a gyilkosok és áldozatok közötti éles határ
gyakran elmosódik.” (Wikipédia)
3. A Báró Wenckheim hazatér értelmezéséhez – lehetséges
megoldások a feladatokhoz
A Báró Wenckheim hazatér az „újmagyar fecsegés nagykönyve”,
„kisszerűségről szóló nagy mű” (Sipos Balázs). Társadalmi szatíra
és humorosan elbeszélt apokalipszis. Szélhámosregény szélhámos
nélkül, krimi nyomozás nélkül, negatív utópia, disztópia végtelenül
ismerős, realisztikusan kidolgozott dél-alföldi világban. A magyar
kisváros regénye az univerzális káoszról és pusztulásról.
Pusztulástörténet, amitől egyszerre borzongunk, rémüldözünk és
röhögünk. Néhol szentimentális szerelmes regény, ahol azonban a
hősszerelmes nem ismeri fel álmai asszonyát. Hagyományos nagyregény
teljes világgal és lineáris cselekménnyel, amelynek azonban nincs
kitüntetett elbeszélője, ahol az összefüggő eseménysor széttartó
szereplői szólamokból bontakozik ki. Kánon (vagy inkább kvodlibet)
karmester nélkül (Margócsy István). Sok oldalon átindázó
bekezdésmondatokkal, amelyek azonban nem egyívűek, hanem többnyire
rövid, követhető, élőbeszédmondatokból épülnek. Regény az
Argentínából hazatérő báróról, a címszereplőről, aki azonban az
ötszáz oldalas regénynek csak a 85. oldalán lép színre és „a 347.
oldalon már mennie kell” (Györffy Miklós), mert meghal, és közben
is számos alkalommal mások történetének adja át a helyét: a 267.
oldaltól a 325-ig sincs színen. Regény, amelyben a rendezett káosz
uralkodik.
I. Tér és idő, műfaj
A regény egy dél-alföldi kisvárosban játszódik, a Kőrös folyó és
Békéscsaba közelében, Sarkadtól nem messze, egy városban, ahol két
városrészt Kisrománvárosnak, illetve Nagyrománvárosnak hívnak, ahol
egy Almásy-kastély áll, ahol a felsorolt paramétereken kívül az
épületek elhelyezkedése, az utcanevek (Csókos út, Béke sugárút
stb.,), az eleki elágazás stb. is Gyulát, a szerző szülővárosát
idézik. A Keletiből Szolnokon át visz ide a vonat. Valóságos város,
de mégsem az. Neve sehol nincs leírva, állapotai nem felelnek meg a
mai Gyula állapotainak. Például az Almásy-kastély a valóságban nem
lepukkant árvaház, hanem pompás idegenforgalmi látványosság. A
valóságos Gyulán nem alszanak hajléktalan albánok az utcán. És így
tovább. A város egy konkrét, létező település, de ugyanakkor a
kelet-európai kisváros (szimbóluma, metonímiája), az egyetemes
hanyatlás és pusztulás jelképes tere is.
A Báró Weinckheim cselekménye egyfelől a rendszerváltás utáni
Magyarországon játszódik, a 21. század első évtizedeiben. A pontos
évszám meghatározott, ugyanakkor ellentmondásos. A motoros banda, a
Helyierők tagjai a Való Világ 2-t nézik, amit az RTL televízió a
2003-as évben sugárzott, ugyanakkor a Báró egy éjszaka Buenos
Airesben Jorge Mario Bergoglio érsekkel találkozott, akiről a
cselekmény jelen idejében már tudja, hogy közben pápává
választották. Márpedig az eredetileg a fenti nevet viselő Ferenc
pápa 2013-ban lett a katolikus egyház feje. A hazautazó Wenckheim
báró a Keletiben menekültekkel találkozik, ami 2015 szeptemberét
idézi. Igaz, ez is el van bizonytalanítva: a pályaudvart ellepő
„menekültek” leírásuk alapján magyar hajléktalanok is lehetnek,
nemzetiségükről nincsen szó. A dátumok ellentmondása szerintem nem
hiba, hanem konkretizálás és elbizonytalanítás tudatos ötvözete, az
időpont megadása s ugyanakkor kitágítása. A kisváros, ahol a
cselekmény játszódik nem a mai Gyula, közállapotai, hanyatlása,
felbomlása, pusztulása egy jövőbeli helyszínt vizionál. A regény
helyszíne egyszerre egy mai magyar kisváros és egy negatív utópia
fiktív tere, múlt, jelen és az elrettentő jövő keveredik a
regényidőben. Az idő, ahogy a regény egyik értelmezője mondja
egyszerre történelmi és metafizikai idő: a 2000-es, 2010-es évek
ideje és az üdvtörténeti apokalipszis ideje. A második eljövetel
ideje, amelyben azonban a megváltó helyett egy idült
szerencsejátékos jön el. A cselekmény néhány hét alatt zajlik le,
de a hanyatlás és pusztulástörténet egyúttal időn kívülinek,
örökkön megtörténőnek is érzékelhető. Az idő a regényben két ponton
is megdermed, megszakad, átlép, átszakad az apokalipszis lovasainak
idejébe. Az apokalipszis lovasai fekete autókonvoj képében jelennek
meg. „[M]egállt a korsókban a sörhab, a sörhabban a buborék, mely
épp felfelé igyekezett, […] megdermedt, és megfagyott, megállt az
élet” […] „támadt egy szünet az elemi tudásban és elemi
értelmezésben, hogy kik ezek, és mit akarnak itt, mert volt, aki
már akkor látta a konvoj elejét, amikor Békéscsaba felől elérték és
átlépték a városhatárt” (177) […] ez a végtelen sok jármű kivétel
nélkül közelebb látszott lenni valami földönkívüli sereghez, mint
valami autókaravánhoz” (178) „megállt az eső az esőben, a cseppek
maradtak, ahol éppen voltak, a levegőben, lejjebb vagy följebb,
mindegy, ezernyi és tízezernyi és százezernyi csepp abban a
pillanatban ég és föld között”. Az idő a titokzatos konvoj második
megjelenésekor is hasonlóképpen áll meg. Az idő megáll és
mindenkibe belehasít a félelem (410-413. oldal).
Műfaj
A BWH, mint említettem, társadalmi szatíra a kisszerű,
fontoskodó és tehetetlen városi tisztségviselőkről (polgármester,
kapitány, könyvtárigazgató, iskolaigazgató, állomásfőnök stb.), a
sajtóról, a neonáci (?) motorosokról, a megváltó szerelmet váró
vénlányról, a kisstílű szélhámosról (Dante) és egyáltalán a
városlakókról. Disztópia vagy negatív utópia egy elképzelt jelen
idejű jövőben, jövő idejű jelenben. „[A] bibliai utalásoktól
Cervantesen és Turgenyeven át a romantikus-szentimentális regények
(Marika és báró románca), a posztapokaliptikus thrillerek, a
társadalmi szatíra, a keresés- és megváltástörténetek kifordításai,
a pikareszk [kaladorregény] (Dante, a titkár szólama) derengenek át
rajta.” (Szabó Gábor) Talán a mítoszregény, a regénymítosz
elnevezés is indokolt: a megálló idő, az ismétlődő történetek, az
elvarázsolt világ Gabriel Garcia Marquez Száz év magányával, a
bibliai parafrázisok és az ördög eljövetelére adott reakciók
Bulgakov Mester és Margaritájával is rokonítják a Báró Wenckheimet.
A többszólamúság, a Kapitány és főleg az odúlakó Tanár meditációi
Dosztojevszkij polifon eszmeregényeit is idézik. A Báró ábrándos,
bizonytalan figurája, rejtélyes megjelenése valamelyest Miskin
hercegre, A félkegyelmű című regényének főhősére emlékeztet.
II. Nézőpont és beszédhelyzet – szólam- és nézőpontváltások –
zenei szerkezet
A BWH-ban nincs mindentudó elbeszélő, minden eseményt különböző
szereplők, „beszédgépek” (Sipos Balázs) szólamaiból ismerünk meg.
Kívülálló elbeszélő csak a regénytesten kívül álló
Figyelmeztetésben szólal meg, illetve egy másik, magát nem
impresszárióként stilizáló „mindentudó elbeszélő” mondja el az
apokaliptikus autókonvoj érkezését és hatását. Mindenütt másutt
szeszélyesen, hol bekezdéseken belül, hol bekezdések kezdetén
változó, megszólaló szereplői nézőpontok, szólamok érvényesülnek. A
szereplők vagy monologizálnak, hol valakihez beszélnek (pl. Marika
Dórihoz, illetve Irénhez, Dóri az apjához, a könyvtárigazgató Nóri
nevű beosztottjához, a Kapitány a szakaszvezetőhöz, a Polgármester
Dórihoz, a városi elöljárókhoz vagy a dúskeblű vezetőtitkárnőhöz, a
motorosok egymáshoz, más szereplők a kocsmai pultoshoz,
presszósnőhöz stb.), minden megszólalás, így minden párbeszéd is
(szabad) függő beszédben hangzik el. Érdekessége, eleinte talán
nehézsége a szólamvezetésnek, hogy a szereplő előbb kezd el
beszélni, minthogy megtudjuk, ki is beszél. Az olvasás játékának ez
is fontos szabálya, összetevője. A beszélő személyének azonosítása
talán azért is késleltetődik, hogy eleinte hangzavarnak hasson, ami
azután – átmenetileg – kitisztul: a szövegtengerből, az
összehangolatlan kórusból fokozatosan válik ki egy-egy hang. Előbb
halljuk meg a hangot, csak azután látjuk meg az énekest. Különösen
érdekes ez a nézőpont- és szólamváltogatás az Írt nekem című
fejezetben (141-198. oldal), melyben legalább 26 nézőpontváltást,
tucatnyi beszélőt figyelhetünk meg. Igaz, több szereplő többször is
szóhoz jut. (Ezt a fejezetet ezért a feladatsor alaposan is górcső
alá veszi.)
„[I]tt nincs meghatározott elbeszélő, az elbeszélés szituációja
nincsen még nagyjából sem körvonalazva: egyes beszédszólamok
megjelennek, elmondják (eléneklik?) szólamukat, amely felépítésében
nagyon hasonlít az előző vagy következő megszólaló szólamára;
mondják a magukét, meghatározott rendben – de anélkül, hogy egy
külső rendező elv, egy felérendelt bölcs (mindentudó?) narrátor
irányítaná fellépésüket, megjelenésüket és megszólalásukat.
Mindenki mondja a magáét, ráadásul úgy, hogy megszólalásuk során
egy ideig az sem derül ki, vajon most éppen ki vette át a szólamot.
Úgy >>énekelnek<<, természetesen nagyon szépen
megkomponáltan, hogy szinte a sok szólam együttese szinte magától
kellene, hogy feltegye a kérdést: s ki a karmester, s hol van,
honnan vezényel – ha vezényel egyáltalán.” (Margócsy István)
A regényt a radikális belső nézőpont, belső fokalizáció
jellemzi, ugyanakkor a sok belső nézőpont egymásmellettisége
valamilyen átfogó képet is kialakít a dolgokról, eseményekről.
Zenei szerkezet
Zenére utal már a az is, hogy a regény kiadói adatokat
tartalmazó előlapja előtti Figyelmeztetés, intelem muzsikusoknak
szól. Az is fontos, hogy ezt nem a karmester – mivel az a regényben
nincs! –, hanem egy magát Istenhez hasonlító impresszárió (zenei
menedzser-producer) mondja el. Ezután a zenészek, a „beszédgépek”
automata üzemmódra kapcsolnak. Az egymást váltogató beszédszólamok
is ezt a zeneműszerűséget valósítják meg. A regény egésze egy
furcsa kánon. A regényzárlatban a szó szoros értelmében is egy –
paradox – kánon szólal meg. „Krasznahorkai László új, minden
szempontból nagy és nagyszabású regénye különlegesen érdekes és
megrendítő, egyszerre fenséges és ironikus, végtelenül paradox
befejezéssel ér véget. Mikor már az egész város (azaz az egész
világ) elpusztult, az egyetlen életben maradott félkegyelmű figura
egy toronyból nézi a katasztrófa sújtotta területet, s a látványtól
megihletve énekre fakad, s az iskolai énekórákról mindenki számára
emlékezetes kedves, primitív, de mégis nagyon bonyolult dalt kezdi
énekelni: „ég a város, ég a ház is...”. Az ének paradoxitása abban
rejlik, hogy egy szólamban nem működik. Formájának lényege az
lenne, hogy elvileg más szólamok is bekapcsolódnának a zenébe, s
mikor ugyanazt éneklik, mégis többszólamú zene keletkeznék.
Csakhogy már nincsen más élő ember messze a vidéken, s ezért hiába
szólal meg a narrátor keserű és persze nevetséges utasítása a
legutolsó mondatban, mondván: „és most mindenki” – se visszhang, se
más szólamok bekapcsolódása nem elképzelhető. A kánon formája
kifordul önmagából – a világot elbúcsúztató ének mint önmaga
paródiája zeng a nagy pusztulás, a mindent felölelő semmi
felett.”
Erre a zeneiségre irányítja a figyelmet a függelék jellegű
Kottatár és a kettős fejezetcímek közül a ritmust, dallamot
utánzók-előírók: TRRR…–RAM–PAM–PAM–PAM–HMM–RÁRÍRÁ–RÍ–ROM. Meglehet,
modorosan.
A regényegész kánonjellegét, karmester és összhangzat nélküli
többszólamúságát történet formájában viszi színre a regény egyik
tetőpontját jelentő pályaudvari jelenet (a PAM – Eljön, mert azt
mondta, hogy eljön című fejezetben). A történet itt a regény
egészének elbeszélésmódját, beszédformáját tükrözi, sűríti
jelenetté. (Ez a rész a feladatsorban szintén fokozott figyelmet
kap.) Az Argentínában élt bárót az argentin elnök (diktátor?)
feleségéről, politikai harcostársáról, Evita Perónról szóló
rockoperából való dal köszönti. Ezt harsogják az egymáshoz képest
is elcsúszott motorkürtök, velük versengve, később elkezdve ezt
énekli az asszonykórus, ez a hangzavar folytatódik, amikor a
Polgármester, a Kapitány és az Iskolaigazgató is nagyjából
egyszerre kezd szónokolni. Teljes a káosz, a szólamok között
hiányzik az összhang, itt sincs karmester. Persze a regény
szólamvezetése valójában nem ilyen kaotikus, hanem szigorúan
megtervezett, rendezett káosz, hisz a káoszt artikulálni nem lehet
kaotikusan. A Tánclap című tartalomjegyzék legvégén, azaz a könyv
utolsó oldalának alján is zenei kifejezés áll: „Da capo al fine” –
újra az elejétől. Paradoxon ez is: ha minden elpusztult, mit lehet
újra kezdeni? De lehet, hogy a pusztulás örök folyamat, állandó
„apokalipszis most”.
III. Szereplők és cselekmény
A regény nagyregényhez illően rengeteg szereplőt mozgat, illetve
szólaltat meg. Méghozzá igen sokféle társadalmi státuszú ember
jelenik meg: árvagyerekek, kalauzok, mozdonyvezető, állomásfőnök,
szerelő, újságírók, fotósok, hajléktalanok, kocsmáros,
arisztokrata, presszósnő, asztalos, polgármester, rendőrkapitány,
könyvtárigazgató és beosztottja, iskolaigazgató, főlovász, tudós,
az asszonykórusban éneklő parasztasszony, irodai dolgozók,
szélhámos, pap, erőszakszervezet vezetője és tagjai stb.. A két
főhős a mohakutató tudós Tanár úr és a címszereplő Báró. Ugyanakkor
a Báró sem abszolút főszereplő. Mint arról feljebb már szó volt,
elég későn jelenik meg a regényben, és a Tanárhoz hasonlóan nem
szerepel a regény utolsó harmadában. Ez alighanem azt erősíti, hogy
a főszereplő a város maga is lehet. A város arca azonban éppen a
két főszereplő hatására mutatkozik meg, az ő figuráik hozzák
mozgásba, késztetik megnyilatkozásra a többi szereplőt.
A Báró és a Tanár
A Báró és a Tanár bizonyos szempontból hasonlítanak egymáshoz,
miközben természetesen máshonnan jönnek, más a habitusuk, más a
gondolkodásmódjuk, más a városban és a cselekményben elfoglalt
helyük. Közös bennük, hogy mindketten különcök, mindketten
idegenek, mindketten kívül állnak a város társadalmán: a Tanár
kivált abból, és a remeteéletet választotta, a Báró pedig külföldön
élte le élete javát, kívülről és kivételezett pozícióban lép be a
város világába. A tanár módszeresen számolja fel társadalmi
kapcsolatait, korábbi életformáját, a Báró nem tudja sajátjaként
felismerni, látni szülővárosát, nem tudja felvenni a régen
megszakadt szálakat. A Tanár sikertelen (végül sikeres) kivonuló, a
Báró sikertelen „bevonuló”. Mindkét figura otthontalan, s
mindkettőt valami más izgatja, mint a hétköznapok ügyes-bajos
dolgai. Mindketten nagy dolgokról, az élet értelméről gondolkoznak.
A Tanár folyton, a Báró főleg a Városerdőn tett végzetes kimenetelű
sétája közben. Keresők. Mindkettejüknek a regény kiemelt helyén, a
kétharmadánál, az aranymetszéspont körül van egy-egy nagymonológja.
A Báró a Városerdőn, a Tanár a bicerei állomáson monologizál. A
Báró önmagához, a Tanár a hozzászegődött kóborkutyához, a Kisdöghöz
beszél. A Báró inkább érzelmi hazatalálásra áhítozik, a Tanár a
tudás fegyverével akar valami pozitívumig, a nagy Igen-ig eljutni.
A városlakók számára nemigen van mondanivalójuk. Közös bennük még,
hogy egy-egy botrány hősei: a Tanár lánya ellene folytatott
egyszemélyes tüntetése, majd a motoros Kiscsillag meggyilkolása, a
Báró nagy várakozásokkal kísért hazatérése miatt kerül a
közfigyelem középpontjába. Mindketten akaratlanul botrányhősök
lesznek, mindketten a sajtó figyelmének fókuszába kerülnek. A Tanár
gyilkol, a Bárót meggyilkolják. Mindkettőjük ügyével foglalkozik a
Kapitány és a rendőrség.
A Tanár
A regény a Tanárral kezdődik, törvénytelen lányának
megjelenésével, aki a sajtó bevonásával akarja róla egész életében
megfeledkező apját lehetetlenné tenni, kipellengérezni,
megbüntetni. Remek, érdekfeszítő regényindítás, ahogy a remete
magányos életét nagy felhajtással megbolygatják, ahogy a szelíd
(mohakutató!) Tanár nagy erejű katonai lőfegyverrel a sajtó
képviselői, a lánya köré sereglő tömeg közé lő. Az izgalmat tovább
fokozza, a regénynek thrillerszerű jelleget ad, hogy a neonáci
motoros banda (1944-es nyilas újságokat kap tőlük ajándékba) előbb
védelmébe veszi a világhírű mohakutatót, majd miután az
önvédelemből a banda egy tagját, Kiscsillagot megöli,
hajtóvadászatuk célpontjává lesz. A thriller vagy krimi jellegű
szál azzal folytatódik, hogy a Tanár óriási mennyiségű tüzelőanyag
kalandos megvásárlása után felgyújtja kalyibáját és a körülötte
lévő Csipkebokor nevű területet. Ezzel a mímelt öngyilkossággal
megszünteti az ellene folyó rendőrségi nyomozást, a kapitány pedig
a motoros szervezet, a Helyierők hajtóvadászatát is leállítja. A
törvénytelen lány megjelenése és a gyilkosság így azután végül
sikeressé teszi a társdalomból való teljes kivonulás kísérletét. A
Tanár életmód- és lakóhelyfelszámolása, a Csipkebokorban való új
honfoglalása párhuzamban áll szellemi tevékenységével. Napi két óra
gondolatmentesítési gyakorlatát a gondolkodástól való megszabadulás
igényével végzi. Mint monológjából megtudjuk, folyamatos szellemi
takarítást végez. Logikája némileg ellentmondásosnak tűnik, mivel
elvileg hibásnak tarja a tagadások révén való gondolati
előrejutást, de a takarítást, a „tisztogatási állandót” nehéz nem
tagadásnak látni. A bicerei állomáson arról filozofál, hogy „csupán
események vannak” (a 321. oldal utolsó két, illetve a 322. oldal
első két sora), illetve, hogy „semmi nincs meg, csak az, ami
zajlik, és a zajlásban semmi nincs önmagán kívül” (317. o.). Az
emberről is azt állítja, hogy „magunk is események hálózata
vagyunk”. Ez a lét- és ismeretelmélet tagadja a világ
rendezettségét, hierarchizáltságát, valamilyen átfogó rendezőelv,
törvény létét. Ez a filozófia alighanem megfeleltethető a regény
poétikájának, annak, hogy csak mellérendelt szólamok, csak
folyamatos beszéd van, a mindentudó, mindenható elbeszélő hiányzik.
A Tanár szerint az egyetlen állandó a létben, a „Lét Alkotmányának
alapja” a félelem. Mindent a „fortélyos félelem igazgat” (József
Attila: Hazám), ez hozta létre a civilizációt, a kultúrát, amely
azonban alapjaiban hamis (324. o.). Fennkölt és hagymázos
eszmefuttatásának az ad komikus színezetet, hogy hallgatósága
mindvégig a Kisdög, a hozzászegődött kóborkutya. Ráadásul ez a tény
a fejezet és a monológ végén csattanóként kap hangsúlyt. Hogy a
Tanár útja hova vezet tovább, azt nem tudjuk: a kisvilágból való
szökése sikerült, de később Marika szemével újra látjuk őt Pesten a
Parlament előtt, ahol tüntetésen szónokló leányát hallgatja. Hogy
ez mit jelent, nem tudjuk, az amúgy a város szempontjából
tökéletesen lezárt regénynek ez az egyik tudatosan elvarratlan
szála, nyitott mozzanata.
A Báró
A szerencsejátékfüggő báró a maga esendőségében a regény talán
legszerethetőbb alakja. Élete kudarc, testileg, lelkileg,
szellemileg hanyatlik, s ezt tudja is magáról. Rokonai a
dél-amerikai kaszinótulajdonosok bosszúja elől szülővárosába
menekítik, de számára ez nem csupán menekülés, hanem valamiféle
feltámadás, újrakezdés reményével, a múlt megtalálásának és
újraírásának lehetőségével kecsegtető esély is. Azzal a reménnyel
érkezik haza, hogy a Mariettának nevezett Marikával való hajdani
viszonzatlan szerelme most beteljesül. Idegensége azonban nem
szűnik, hanem felerősödik hazatérése után. A túllihegett fogadtatás
rettenettel tölti el, a rá irányuló elvárásokhoz semmi köze. A
városban számára semmi nem ugyanaz, ami volt. Ifjúkora épületeit,
városrészeit, erdejét önmagukkal nem-azonosnak látja. A
megváltozott szemlélő révén az is megváltozott, ami valójában nem
változott. A múlt folytathatatlan, visszanyerhetetlen, a szakadás
végleges. Ennek az élménynek a legtöményebb kifejezése a regény
számos nagyszerű jelenete közül az egyik legszebb, amelyben a Báró
meglátogatja Marikát, emelkedetten szaval neki az iránta való
érzéseiről, de a jelen lévő nőben nem ismeri fel szerelmét, akiről
éppen áradozik. Az idő győzött. A jelenet egyszerre abszurd és
megrendítő. A kávéfőzés, kortyolgatás, kávéscsészékkel való
babrálgatás pótcselekvéseinek finom rajza lélektani remekléssé is
teszik a jelenetet. Utóbb, a Báró élete értelmét firtató és
öngyilkosságra készülő városerdei monológja során a kávéscsészés
jelenet új megvilágításba kerül. Wenckheim hirtelen rádöbben, hogy
élete értelme, akihez vissza kell mennie és akitől bocsánatát kell
kérnie, nem más, mint beteljesületlen ifjúkori szerelmének tárgya
(347). Azaz vagy már az abszurd beszélgetés során is tudta, hogy
kivel találkozott, vagy most utólag tisztult fel benne a kép, és
most már tudja, hogy nem szerelme anyjával vagy nagynénjével
találkozott, hanem magával Mariettával. Majdnem visszazökken a
kizökkent idő. Ilyen happy endet azonban a könyv logikája nem
engedhet meg, a Bárót, aki már nem akar a sínek közé feküdni,
véletlenül elüti egy „Lencse típusú univerzális darus szerelvény”,
amellyel részeg vasutasok és szerelők éppen szarvasra vadásznak. A
szarvas helyett a bárót vágják három darabba (354).
Báró Wenckheimet a kritikusok Don Quijote alakmásaként
értelmezik, bár Karsznahorkai tagadja, hogy ilyesmire gondolt
volna. Ez furcsa, mert a szolnoki Dante, a Báró Sancho Panzája
Marikát Dulcinea der Tobozónak nevezi a regényben (396.o.). Az
álmodozó Báró mellet Dante képviseli a Sancho Panza-i
földhözragadtságot. Ennek egyik mókás jele, hogy nem érti, hogy az
irodalom szerelmese, hajdani könyvmoly Bárónak a név hallatán nem a
Bayern München ilyen nevű focistája, hanem valami középkori olasz
költő jut az eszébe. A Báró álmodozó múltban élő, mint Don Quijote,
aki szintén idegenül bolyong a való világban és álmai asszonyát,
elérhetetlen szerelmét keresi. Wenckheim Béla epekedő szerelmes
levelei nagyon is szólhatnának a valódi (pontosabban a Don Quijote
által átképzelt) Dulcinea del Tobagónak. Cervantes hőse is inkább a
régi könyvekben élt, mint a korabeli valóságban, a fiatal Béla is
folyton „furcsa könyveket olvasott” és „mindent tudott
Turgenyevről” (144.o). Arról a Turgenyevről, aki – bár ez nincs
megemlítve a könyvben – leghíresebb előadását Hamletről és Don
Quijotéről tartotta…
A Báró a regényben akaratán kívül azt a szerepet tölti be, mint
a magukat másnak kiadó szélhámosok. Mindenki azt várja tőle, hogy
milliárdokat adományoz a városnak, hogy felvirágoztatja azt, hogy ő
lesz az új Széchenyi. Azután nagyot csalódnak a „szélhámosban”, aki
nem volt dúsgazdag, aki után semmi nem maradt, se pénz, se vagyon,
se végrendelet. Persze tudjuk, hogy a Báró nem tettette magát
másnak, mint, aki, nem ígért senkinek semmit, így hát ennek a
szélhámostörténetnek nem egy valódi szélhámos a hőse. Igaz, van
olyan is a regényben: Dante, aki pénzszagra gyűlve a Báró
titkárának ajánlkozik, a gyanús szerencsejáték-üzletágban keresi
kenyerét, korábban pedig valamilyen közös üzletükben átverte a
Kaptányt, a városi rendőrkapitányt.
A két kulcsszereplő viselt dolgai mozgásba lendítik az enyésző
várost. A szereplőket az egyszerűség végett – a regényszerkezetet
hűen követve – talán körökbe rendezhetnénk: a Polgármester köre, a
Kapitány köre, Marika köre, a motorosok köre. A sürgölődésben,
kapkodásban legtöbbször a Polgármestert halljuk, aki
tanácskozásokat hív össze, Dórát, a turisták híján nem működő
turisztikai hivatal fiatal alkalmazottját ünneplési különmegbízottá
teszi. A csodaváró kisvárosi előkelőségek rajza a szatíra
fővonulata. A hanyatló, elszigetelődő (Isten háta mögötti…) város
utcáiról el akarják tüntetni a szemetet és a hajléktalanokat. A
nagy vendég számára kiürítik az árvaházként működő Almásy-kastélyt,
de az lakhatatlan, romos hodály marad, ahol még a Báró ágya sem
készül el időre. Tülekednek a pályaudvari fogadtatáson való
szereplésért. Bohózatba illik minden rendezvény, amellyel a
Polgármester szórakoztatni kívánja az érkezőt („üvöltve-tüsszögő
verseny”, „csirkefarhát-hajító verseny” stb.). Fontoskodása és
ötlettelensége, önbizalma és pozíciójára való alkalmatlansága,
emberek iránti figyelmetlensége komédiába illő figurává teszik.
Dórához is (akinek képtelen megjegyezni a keresztnevét), a város
elitjéhez is úgy beszél, mintha tudná, mit akar, de megszakadó
mondatai, üres formulái (nyelvi jellemzése) leleplezik. A kövér és
kopaszodó könyvtárigazgató, akinek körébe legszorosabban a belé
szerelemes könyvtárosnő, Nóra tartozik, hamis értelmiségi
felsőbbrendűséggel, az olvasók lenézésével beszél
kultúrmissziójáról. Magányos életmódjának bizonyos elemei, egyetlen
emberi kapcsolatához, Nórához fűződő személytelen, érzelemmentes,
főnökösködő viszonya őt is komikussá teszik, ahogy az epekedő, de
félénk vénlányt is. A könyvtárigazgató a közügyekről magabiztosan
véleményt mondó, de azokat befolyásolni nem tudó, nem akaró, elbújó
értelmiségi karikatúrája.
A Kapitány egyfelől tagja a „Polgármester körének”, másfelől
saját kliensei is vannak. Beszédeit helyette a latin auktorok
könyvei között élő szakaszvezető (egy újabb különc!) írja. A
Kapitány cezaromániája pályaudvari köszöntőbeszédéből is kitűnik: a
bárótól várt „gyorsasági egységről”, „bevetési időrátáról”
szónokol, két helikopterre, négy kétéltű járműre való igényét
fogalmazza meg már a vendég érkezésének pillanatában. Ahogy a
presszósnő mondja: „erre megy ki ez a játék, le fogják nyúlni a
pénzt”, „mindegy, hogy a Kapitány vagy a Polgármester vagy a
Tejporgyáros, ezek fogják, én mondom, mondta, és lenyúlják a végén
az egészet” (213). (Amúgy az imént idézett mondattöredékben a
„mondta” szó komikus, ügyetlenkedő ismétlése szépen példázza a
Wenckheim-regény mondatainak komikus, élőbeszédet és irodalmi
függőbeszédet egyaránt parodizáló struktúráját.) A Kapitány
kisszerűsége és nevetségessége mellett akár félelmetes is lehetne:
nemcsak a törvényes rendfenntartók parancsnoka, hanem a
szerencsejáték-hálózatot s annak üzletágvezetőjét, a szolnoki
Dantét, illetve a neonáci erőszakszervezetet, a Helyierők
motorosszövetséget is valamelyest ő irányítja, illetve üzletel és
egyeztet velük, parancsol nekik. Ízelítőt kapunk a posztkommunista
maffialám provinciális verziójából.
Marika szerelmes hajlamú, vénkisasszony, aki csalódott a
férfiakban, akik az életét jelentették. Alakját, szavait saját
szólamán kívül részben Dóri, az őt mint öregedő nőt lenéző
turistairodai kolléga, részben a talpraesett örök barátnő, Irén
nézőpontjából ismerjük meg. Itt is érvényesül, hogy a
nézőpontváltások révén (hol Irént halljuk Marikáról, hol Marikát
Irénről, Dóra apjának beszél mindenkiről) az alakok plasztikusabbá
válnak. Irén szerint Marika ábrándos asszony, így tehát illene a
nála egy-két évvel fiatalabb báróhoz, akit négy évtizeddel ezelőtt
túl éretlennek, túl „elvontnak” és érzékenyek érzett magához.
Marika ugyanúgy élete megváltását várja a Bárótól, ahogy a város.
Így mintegy a város szinekdochéja. Igaz, ő érzelmi, míg a város
anyagi újjászületést remél megváltója eljövetelétől. Marikában van
tartás, talán különb a legtöbb szereplőnél. Aligha véletlen, hogy a
Tanár mellett ő a város pusztulásának másik túlélője.
A neonáci motorosok a káoszban a brutális egyértelműségre
törnek, férfibajtársiasságban, archaikus értékekben hisznek. A
„Tiszta szív és egyenes gerinc” jelszó, az erőkultusz és a vezérelv
érvényesülése jellemzi őket. Tömeggyilkos fegyvereket rejtegetnek,
vélhetően önkényes rendcsináló műveleteket hajtanak végre. A káosz,
a hanyatló világ természetes bomlástermékei, ártalmas ellenmérgei
ők. A tanár által önvédelemből megölt Kiscsillag az agyatlan,
nyughatatlan, állatias fizikai erő és a csillapíthatatlan
agresszivitás megtestesítője. Ugyanakkor, mivel a motorosokat is
többnyire belülről, a Vezér nézőpontjából látjuk, nem válnak igazán
gyűlöletessé. Hiába tudjuk, hogy 1944-es újságok pirossal aláhúzott
sorai mutatják számukra az irányt, nem hallunk tőlük rasszista
mondatokat, nem látjuk őket erőszakoskodni. Ahogy Krasznahorkai nem
„élesíti be” politikailag- ideológiailag a menekültek ábrázolását,
úgy a szélsőjobboldali motorosok szellemi arculata is homályos
marad. A regény úgy érinti az aktuálpolitikát, a jelen
Magyarországot, hogy nem akar általánosságából, egyetemességéből
veszíteni. A rengeteg egyénített mellékszereplőre itt nem juthat
tér, de kiemelem a dohogó asztalost, aki a Báró kastélybéli ágyát
készíti, majd miután a báró meghal, és az ő munkáját nem fizetik
ki, még a csavarokat is kicsavarozza az ágyból. Hasonlóan remek
miniportré a főlovászé vagy a benzinkutasé vagy a mozdonyvezetőé, a
helyi és a fővárosi fotósé – de még igen hosszan lehetne
sorolni.
A regény mindenkiről kedvezőtlen képet fest, de senki ellen nem
kelt gyűlöletet az olvasóban, mindenkit a maga esendőségében
láttat. Egyszerre érvényesül valamiféle történelemfilozófiai
kegyetlenség és valamilyen antropológiai empátia.
Cselekmény
A szereplők felsorolása kapcsán a cselekményből is óhatatlanul
sok minden előkerült már, hisz cselekmény és szereplők mindig
kölcsönösen feltételezik és teremtik egymást már Arisztotelész
szerint is. A regény két cselekményszál, „két rendkívüli
háttértörténet” (könyvtárigazgató, 447. o.) váltogatására épül, a
Tanár és a Báró történetére, a két botránykrónikára. Ezek
kapcsolatára a két szereplő összevetése során, illetve a
városvezetés, a Kapitány és a sajtó szerepe kapcsán már esett szó.
Az, hogy a két főszereplő nem szerepel a regény utolsó harmadában,
jelzi, hogy mindkét történet csak a pusztulás megatörténetének
része, a várostörténet összetevője és katalizátora.
A cselekményszerkezetben meghatározó szerepet játszik a kívülről
jövő szereplők megjelenése, az érkezés, a várakozás és a szereplő
távozása. A regényt a Tanár törvénytelen lányának érkezése,
demonstrációja és az arra adott fegyveres válasz indítja. A második
nagy érkezés a Báróé, ennek azonban hosszú előkészítése kap döntő
szerepet, e szálon a Polgármesternek és körének, illetve Marikának
és körének van kulcsszerepe. A regény magját a megváltó
eljövetelének komikus-deformált története adja. Az örömhír, az
ádventi-nagyheti várakozás, majd a megváltó eljövetele, végül
megváltás nélküli baleseti halála, a nagyhét utáni húsvét
elmaradása. A gyilkosság és a Báró halálos balesete után a
motorosok hajtóvadászata, illetve a Kapitány kettős nyomozása kerül
a cselekmény fókuszába, valamint a Báró nem létező vagyonának
keresése és nyomainak eltűntetése. A regényzárás pedig a végítélet
előjeleivel majd bekövetkezésével foglalkozik.
IV. Motívumok
Motívumnak itt a szűk értelemben vett motívumokon kívül az
ismétlődő cselekménymozzanatokat, jeleneteket nevezem. Ilyen a
fentebb említett várakozás és eljövetel, ilyenek a sajtó által
reflektorfénybe állított botrányok. Ilyenek a városházán, illetve a
rendőrkapitányságon zajló, a város tökéletes impotenciáját, a
vezetők inkompetenciáját mutató tanácskozások. Részben ilyen a
sajtó szerepének ismételt bemutatása. A hírszomjas,
szenzációszomjas újságírók működése. Először akkor látjuk az
újságírók kínos szenzációéhségét, amikor a Tanár lányának
demonstrációjáról tájékoztatnak, ami akkor és azáltal válik igazán
komikussá, amikor szerencsétlenségükre nincsenek újabb történések.
A stúdióba hívják a lányt, majd később – immár a Báró történetéhez
kapcsolódva – Marikát. Tolakodásuk jellegzetes színfoltja a
pályaudvari káosznak. Az övék az eseményekről, a nagy fiaskóról
beszámoló egyik nézőpont. Korruptságuk és eszközszerepük akkor
kerül előtérbe, amikor a város potentátjai átírják a múltat,
igyekeznek kitörölni mindent, amit a sajtó megörökített gyászos
szerepükből, túláradó lelkesedésükből. A Főszerkesztő pozíciójának
megerősítése végett hamisít, töröl, a fotós pedig pénzt csinál az
elöljárók megszorult helyzetéből, pénzért semmisíti meg a kínossá
vált fényképeket. A Báró érkezését is a Blikk cikkei adják hírül,
készítik elő: a sajtó támasztja a hamis reményeket,
teljesíthetetlen elvárásokat. A szatíra egyik céltáblája a 21.
század mediatizált társadalma. Fontos tárgyi motívumok a
ruhadarabok. Ilyen a Tanár lányának a sálja, amely ajakrúzsával
együtt hozzájárul fővárosi bombázó – és lázadó – imidzséhez. Ilyen
a Tanár vastag kabátja, ami remeteségének kelléke. Ez a sál és ez a
kabát visszatér a regény végén: a Parlament előtti tüntetésen
ezekről a ruhadarabokról ismeri fel viselőiket Marika. Különösen
fontosak a Báró ruhadarabjai: a sárga nagykalap, a sárga cipő és
ing. Ezek kiemelik másságát, más világból való voltát. Az egyetlen
dolog, ami utána marad, az a Savile Rowról származó hatalmas
luxusruhatára. Alighanem jelképes, hogy a ruhákkal a város nem tud
mit kezdeni, a hajléktalanoknak adja őket. Csakhogy a hajléktalanok
sem tudják őket hordani, mert a hórihorgas Báró ruhái túl nagyok.
Aki viselte őket, az is más világba tartozott, nagyobb volt, mint a
városlakók. Don Quijote lovagi öltözékét a modern korban nem lehet
viselni. Kevésbé fontos, de szintén karakterjellemző az, amilyen
gondot Marika fordít az öltözködésére, az ő ruhái is mindig alapos
jellemzést kapnak. Marika még korosan is hangsúlyozottan nő, aki
nőiségében kíván beteljesülni. Fontosak a pusztulás, a
lepusztultság motívumai. A városban mindenütt szemét van, az
utcákon gyermekkoldusok és albán hajléktalanok. A gyárak nem
működnek, a járdák, középületek elhanyagoltak. A vonatok nem,
illetve nem menetrend szerint járnak. A város teherautóinak zöme
nem üzemképes. Az őt az állomásra kéretlenül kikísérő Helyierők
kapcsán a Tanár lánya az ország általános romlásáról is beszél: „a
totális káoszban, amikor már nem működött semmi a fővárosban és a
parlamentben és a bíróságokon és a rendőrségeken és a hivatalokban,
és sehol az égvilágon nem működött már semmi ebben az országban,
mert szétrohadt az egész” (66. o.). Ez a tiráda és A magyarokhoz
című későbbi filippika azt jelzi, hogy bár csak a város végső
pusztulásáról értesülünk, az ország sem járhat sokkal jobban. Ezt a
benyomást erősíti meg a Keleti pályaudvar leírása és a magyar
kalauz panasza. Így azt sem tudjuk, hogy a Pestre került túlélők,
Dante, Marika, a Tanár és a lány vajon túlélik-e ezt a világot, ezt
a katasztrófát. A pusztulás motívumaitól részben
megkülönböztethetők a végső pusztulás, a végítélet előjelei. Ezek
közé tartozik például az időt megállító fekete autókonvoj, „az
apokalipszis lovasai” vagy a külön is figyelmet érdemlő tűzmotívum
vagy a regény végén a kiürülő utcák, az elszaporodó titokzatos
gyilkosságok vagy az egyiptomi tíz csapást idéző, az utcákat ellepő
varangyok. (Igaz, a békák a Jelenések könyvét is idézik: „a hamis
próféta szájából három tisztátalan lélek jön ki: olyanok, mint a
békák, mert ördögök lelkei ezek”. (Jel. 16, 13-14)
A regényben kulcsmotívum a mindent elpusztító tűz. Először a
Keleti felé közeledve a kalauz beszél arról, hogy „égni fog itt
minden” (112.), másodszor a Csipkebokrot felégető, a Tanár által
gyújtott, hatalmas tűzről esik szó (301-304.o.), a regény végén
pedig a város egészét elemésztő apokaliptikus-eszkatologikus tűz
(Jel. 9, 17-18.) gyullad ki: „nem egymás után gyulladtak ki a
dolgok, hanem pontosan ugyanabban a pillanatban” (499). A
Csipkebokor tüze ironikus kifordítása annak a bibliai jelenetnek,
amikor Mózesnek lángoló csipkebokor képében jelenik meg az Úr (II.
Móz. 3, 1-22). Itt a Csipkebokor megtestesíti egyrészt a tanár
szúrós, elvadult természetét, másrészt kigyulladása a várost érő
hét csapás, illetve gyilkosság utáni vándorlása nyomán értelmezhető
– kicsit túlfeszítetten – úgy is, hogy a Tanár egyfajta
Mózes-alteregó, aki azonban szarkasztikus-parodisztikus módon csak
önmagát vezeti ki a kisváros Egyiptomából. Ezzel összevág az is,
hogy Pesten Marika azt látja, hogy a Tanárnak hatalmas szakálla
van.
V. Érintkezések, párhuzamok
A Báró Wenckheim hazatér erős intertextuális teret hoz létre,
hív elő maga körül, sok elődműre utal. A szöveg lenyilvánvalóbb
utalásai Krasznahorkai korábbi regényeinek olvasói számára ezekhez
a regényekhez, főleg a Sátántangóhoz és Az ellenállás
melankóliájához, kisebb részben a Háború és háborúhoz kapcsolódnak.
Ezekről a párhuzamokról, rájátszásokról A szerzőről és műveiről
című részben futólag már esett szó, itt ennek részletezésére a
tanítási szituáció realitásait figyelembe véve nem térek ki. A
legnyilvánvalóbb, legerősebb intertextuális kapcsolatok a regényt
Gogol A revizor című szatirikus vígjátékához és Dürrenmatt Az öreg
hölgy látogatása című tragikomédiájához kapcsolják. Beckett
Godot-ra várva című abszurd drámája is felsejlik a hiábavaló
várakozásban és a világvége-hangulatban. A Don
Quijote-párhuzamokról a Báró alakja kapcsán, a Biblia
szöveghelyeinek felidézéséről a motívumok kapcsán volt már szó. A
Báró alighanem felidézi Dosztojevszkij félkegyelműjének Miskin
hercegét, a Tanár pedig Dosztojevszkij több regényének filozofáló
odúlakóit. Bulgakov mítoszregényéből a biblikusságra és főleg az az
ördög moszkvai látogatására adott reakciókra emlékeztet a BWH
számos mozzanata. A kisvárosi elmaradottság és kisszerűség témája
(Isten háta mögött), valamint a regénybefejező, ítéletmondó tűz (A
fáklya, Úri muri, Kivilágos virradatig, Árvácska) Móricz regényeit
is felidézheti. A kávéscsészés viszontlátási jelenet pedig,
amelyben a Báró nem ismeri fel Marikát, minden bizonnyal Flaubert
Érzelmek iskolája című regényét idézi, azt a jelenetet, amelyben a
főszereplő Frédéric Moreau a megöregedett Arnoux-néban „nem ismeri
már fel” örök plátói szerelmét, és erőltetett, hamis
udvariaskodássá válik beszélgetésük. (Igaz, Frédéric nem a szó
szoros értelmében nem ismeri föl Arnoux-nét, csak már nem látja
benne azt a nőt, akit egy életen keresztül szeretett.)
A revizort és Az öreg hölgy látogatását is kifordítva idézi fel
Krasznahorkai regénye. A szatíra éle mindhárom műben a kisvárosi
elitet célozza. A revizort is olyasféle városvezetői tanácskozás
indítja, mint amilyen a Báró Wenckheim hazatérben előzi meg a Báró
érkezését. Mindkét tanácskozás felszínre hozza a város elitjének
vétkeit, a siralmas közállapotokat. Közös a nagy megtévesztés
mozzanata is, sőt még az is, hogy sem a revizornak, se Wenckheim
Bélának nem saját ötlete, hogy másnak adja ki magát, mint ami.
Közös a keserű meglepetés („pofára esés”) mozzanata is, amikor
Hlesztakovról kiderül, hogy nem is ő a revizor, Wenckheim Béláról
pedig kiderül, hogy nem dúsgazdag és a város hiába várta
megváltóként, vagyona nem virágoztathatja fel. A különbség, az
ironikus kifordítás egyrészt abban áll, hogy míg az orosz város
vezetői rettegnek a revizor eljövetelétől, addig a dél-alföldi
kisváros elitje megmentőjeként várja a látogatót, másrészt abban,
hogy Hlesztakov, az ál-revizor valóban szélhámosként viselkedik,
felveszi a neki kínált szerepet, míg báró Wenckheimnek ez esze
ágában sincs.
Az öreg hölgy látogatása és a Krasznahorkai-regény között még
erősebb a szövegközi játék. Mindkét műben a város idős és
dúsgazdagnak vélt polgára tér vissza sok évtizedes külföldi
tartózkodás után szülővárosába. Közös a két város elkeserítő
helyzete és az is, hogy a hazatérőtől várják minden probléma
megoldását, a város fölvirágoztatását. Sok tekintetben hasonlóak a
két regény pályaudvari jelenetei is. Transzparens fogadja az
érkezőt, üdvözlőbeszéd hangzik el, még az is közös, hogy a vonat
megállása körül bonyodalmak vannak. Mindkét történetben a külföldre
szakadt hazánkfia-hazánklánya hajdani szerelméhez tér vissza, vele
vannak tervei. S innentől a csavar, a kifordítás. A báró férfi,
Claire Zachanassian asszony. A magyar regényben a hazatérő szereplő
szerelme annak idején viszonzatlan maradt: a Báró Marikának kicsit
tetszett ugyan, de negyven évvel ezelőtt nem vette komolyan kitartó
udvarlását; a svájci drámában a szerelemnek gyümölcse is lett, akit
apja, Ill megtagadott, anyját, Klarát (Claire-t) pedig egy
szégyentelen és hamis tanúvallomásokra alapuló perben bemocskolta,
ellehetetlenítette. A Báró régi szerelmével végre boldog akar
lenni, a milliomosnő viszont megbüntetni akarja hajdani
szerelmesét, Illt és annak bűnös városát. Azt követeli, hogy
pénzadománya fejében, azért cserébe öljék meg Illt.
„Ezeknek a kifordított műfaj- és szövegfosszíliáknak hol
parodisztikus, hol megrendítő kavalkádja mintha egyszerre hatna a
regényműfaj és a Krasznahorkai-regény világának közös
felszámolásának irányába. Az az elképzelés, amely a műalkotást a
Háború és háborúban a metafizikai és nyelvi otthontalansággal
szembeni ideiglenes megérkezésként, menedékként, hajlékként
szimbolizálhatta a New Yorki-i lakás falait borító, Merz igluit
ábrázoló fényképekben, a regény önmegsemmisítő technikáiban
visszavonódni látszik. Itt kaphat még egyszer jelentőséget a
regényt Cervantes művének parafrázisaként is szemlélő pillantás.
Nemcsak abban a már érintett értelemben, hogy Don Quijote figurája
mint a regényvilág antropológiájának alaptípusa jelenik meg, hanem
a cervantesi regényformát történelmi válságtünetként magyarázó
felfogás Krasznahorkai művét illető érvényességében is.” (Szabó
Gábor).
4. Lehetséges feldolgozási változatok
Az egyik lehetséges iskolai feldolgozási változatban a regény
terjedelmére való tekintettel csak részletekkel dolgozunk. A másik
lehetőség a teljes regény elemzési szempontok szerint haladó
feldolgozása. A harmadik lehetőség szintén a regényegésszel
foglalkozik, azonban a szempontok szerinti elemzést a különböző
tanulócsoportok egymással párhuzamosan folytatják.
A tanítási szakasz terve
A-változat
A foglalkozás témája
Tartalom
Célok
Módszerek, eszközök, munkaformák
1. óra
Ráhangolódás
Közelítés a témához, a regényhez
Közelítés az alkotói világhoz
Kreatív megközelítés – a szélhámos és a kivonuló Vagy
Két érdekes részlet a regényből – lövöldözés a kalyibánál /
botrány a pályaudvaron
A szereplők, illetve a regény iránti érdeklődés felkeltése
Kiscsoportos és frontális munka
Kreatív írás
Videó – Madonna: Don’t Cry for Me, Argentina
2- 3. óra
Hét regényrészlet értelmezése:
I.A Tanár és a leánya
II. A motorosok
III. A Báró érkezése
IV. A Báró és Marika
V. A Tanár filozofál
VI. Múlteltörlés
VII. A túlélők Pesten
VIII. Apokalipszis és kánon
Elemzési szempontok:
A szereplők rendszere
Nézőpont- és szólamváltások, beszédmódok
Bekezdések és mondatok
Kulcsszavak keresése
Jelenetek, motívumok
Szatirikusság
Tér- és időszerkezet a részletekben
Világkép
Elemzési képesség fejlesztése
A regény csomópontjainak, kulcskérdéseinek
feltárása részletek alapján
Összefoglalók készítése ppt-vel vagy poszteren
Páros, kiscsoportos és frontális munka
Szakértői csoportok érdeklődés szerinti differenciálás
alapján
4-6. óra
A csoportmunkák eredményeinek közzététele – a részletek
ismertetése és összerakása
Ismertetés:
A szereplők
Nézőpont- és szólamváltások, beszédmódok
Bekezdések és mondatok
Kulcsszavak keresése
Jelenetek, motívumok
Szatirikusság
Tér- és időszerkezet a részletekben
Világkép
Cselekménymozzanatok kibontása a szereplői megszólalásokból
Elbeszéléstechnikai, prózapoétikai sajátosságok feltárása
Kapcsolatok, összefüggések feltárása
Eredmények bemutatása verbális és vizuális eszközökkel
Kiscsoportos munka, szóvivői prezentáció
Poszter: csomagolópapír, filcek
Számítógép, projektor
Megjegyzés: A B- és a C-változatban is felhasználandók az
A-változat szövegrészeihez adott feladatok, elemzési szempontok.
Például a cselekmény és a szereplők beutatásához célszerű használni
az elemzett nyolc részletet és a hozzájuk kapcsolódó kérdéseket,
feladatokat.
B-változat
A foglalkozás témája
Tartalom
Célok
Módszerek, eszközök, munkaformák
1. óra
Ráhangolódás
Közelítés a témához, a regényhez
Közelítés az alkotói világhoz
Kreatív megközelítés – a szélhámos és a kivonuló Vagy
Két érdekes részlet a regényből – lövöldözés a kalyibánál /
botrány a pályaudvaron
A szereplők, illetve a regény iránti érdeklődés felkeltése
Kiscsoportos és frontális munka
Kreatív írás
Videó – Madonna: Don’t Cry for Me, Argentina
2. óra
I. Tér és idő, műfaj
Konkrét és fiktív tér,
Történelmi és metafizikai idő : a 21. század eleje, az
apokalipszis ideje
Tartam, sorrend, gyakoriság
Negatív utópia, szatíra, szerelmesregény, polifon regény
stb.
A szövegből a művilág felépítése
Az idő- és térkezelés feltárása
Az idő- és térkezelés értelmezése
Csoportmunka és frontális közzététel, illetve tárlatvezetés
Internet, várostérkép a valóságos térelemek és időpontok
azonosításához
Poszter csomagolópapírokon
PPT
3. óra
II. Nézőpontváltások, elbeszélői szólamok, zenei szerkezet
Bekezdés, nézőpontváltás és mondatok viszonya
Szólamok és beszédmód
Radikális mellérendelés, a mindentudó elbeszélő hiánya
Kánon karmester nélkül, egyszólamú kánon a befejezésben
Elbeszéléstechnikai, prózapoétikai sajátosságok feltárása
A nézőpontváltások és szólamváltások azonosítása, a
megnevezés-késletetések kezelése
A szólamváltogatás poétikai funkciójának értelmezése
Beszédmódok jellemzése
Csoportmunka és frontális közzététel
Dramatizáló, többszólamú felolvasás
A tartalomjegyzék zenei mozzanatai és a kottatár
4. óra
III. Szereplők és cselekmény
A Tanár és a Báró
Marika és köre
A motorosok
A Polgármester és a Kapitány
Más városvezetők
Dante
A sajtó
A cselekményszálak viszonya
Várakozások
Botránytörténetek
Pusztulástörténet
Túlélők
Cselekménymozzanatok kibontása a szereplői megszólalásokból
Kapcsolatok, összefüggések feltárása
A két cselekményszál kapcsolatának feltárása
A két főszereplő és város viszonyának feltárása
A főszereplők fölötti cselekmény azonosítása, a regény
makroszintjének azonosítása
Kiscsoportos munka, szóvivői prezentáció, tárlatvezetés
(poszterértelmeztetés)
Poszter: csomagolópapír, filcek – a szereplők rendszerének
téképéhez
Számítógép, projektor
5. óra
IV. Párhuzamok, érintkezések
V. Motívumok
Gogol: A revizor
Dürenmatt: Az öreg hölgy látogatása
(Beckett: Godot-ra várva
Cervantes: Don Quijote
Móricz-regények
Dosztojevszkij, Marquez)
Biblikus motívumok
Sátántangó, Az ellenállás melankóliája)
Különcök, botrányok, tanácskozások, sajtó, ruhadarabok,
pusztulás, előjelek, tűz
Párhuzamok felismerése
Az intertextualitás szerepének, a kifordításoknak az
értelmezése
Motívumgyűjtés
Részletek a elődszövegekből
Internet a párhuzamkereséshez
Videórészletek (Az öreg hölgy látogatása, A revizor,
Werckmeister, Sátántangó)
PPT vagy poszter a motívumhálóhoz
6. óra
VI. Értelmezések
A kisváros regénye
Szatira, társadalomrajz
Kánon karmester nélkül
Apokalipszis most
Széttört világ, kiúttalanság, világkép
Margócsy, Bagi Zsolt, Sipos Balázs, Szabó Gábor stb.
Kulcsmondtok kiemelése értekező szövegekből
Alátámasztó részletek keresése állításokhoz
Az értelmezések kritikus feldolgozása
Kritikarészletek
C-változat
A foglalkozás témája
Tartalom
Célok
Módszerek, eszközök, munkaformák
1. óra
Ráhangolódás
Közelítés a témához, a regényhez
Közelítés az alkotói világhoz
Kreatív megközelítés – a szélhámos és a kivonuló Vagy
Két érdekes részlet a regényből – lövöldözés a kalyibánál /
botrány a pályaudvaron
A szereplők, illetve a regény iránti érdeklődés felkeltése
Kiscsoportos és frontális munka
Kreatív írás
Videó – Madonna: Don’t Cry for Me, Argentina
2. óra
A feladatok kiosztása
A) Tér és idő, műfaj
B) Nézőpontok és szólamok
C) Szereplők és cselekmény
D) Motívumok
E) Párhuzamok
F) Értelmezések
Lásd az A- és a B-változatban!
Lásd az A- B-változatban!
Lásd az A- és a B-változatban!
3. óra
Csoportmunka az előző órán kiosztott feladatokkal
Lásd az A- a B-változatban!
Lásd az A- és a B-változatban!
Lásd az A és a B-változatban!
4. óra
A csoportmunkák eredményeinek közzététele – beszámolók (az A),
B), csoportoké)
Lásd az A- és a B-változatban!
Lásd az A- és a B-változatban!
Lásd az A- és a B-változatban!
5. óra
A csoportmunkák eredményeinek közzététele – beszámolók (az C)
D), E) csoportoké)
Lásd az A- és a B-változatban!
Lásd az A- és a B-változatban!
Lásd az A- és a B-változatban!
6. óra
A csoportmunkák eredményeinek közzététele – beszámolók (az F) és
G) csoportoké)
Összegzés, reflektálás
Lásd az A- és a B-változatban!
Lásd az A- és a B-változatban!
Összkép kilakítása a regény poétikai sajátosságairól és
világképéről
Lásd az A- és a B-változatban!
1. A regény fogadtatása – szakirodalom
Cikkek, kritikák
ALEXOVICS INGRID: A vég siettetői, Irodalmi Jelen, 2017 01.
https://www.irodalmijelen.hu/2017-jan-24-1616/veg-siettetoi
ARTZT TÍMEA: Az öregúr látogatása - Krasznahorkai László: Báró
Wenckheim hazatér, Kortárs online, 2017 // 07. 07
http://www.kortarsonline.hu/aktual/irodalom-krasznahorkai.html
BAGI ZSOLT: Szigorú szükségszerűség - Krasznahorkai László: Báró
Wenckheim hazatér
2016/37. (09. 15.)
http://magyarnarancs.hu/konyv/szigoru-szuksegszeruseg-100816
BAK RÓBERT: Báró Wenckheim hazatér. ekultúra, 2016. szeptember
16.
http://www.ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2016-09-16+10%3A00%3A00/krasznahorkai-laszlo-baro-wenckheim-hazater
BAZSÁNYI SÁNDOR: Wenckheimkehr, Tiszatáj online, 2017, 06.18.
http://tiszatajonline.hu/?p=106668
ÉS-KVARTETT a Báró Wenckheim hazatérről (Bárány Tibor, Károlyi
Csaba, Raácz Péter, Zelei Dávid): -Élet és Irodalom, LXI. évfolyam,
18. szám, 2017. május 5.
http://www.es.hu/cikk/2017-05-05//es-kvartett-krasznahorkai-laszlo-baro-wenckheim-hazater-cimu-regenyerol.html
EVELLEI KATA: Godot halálára várva. Art7, 2016. 11. 07.
http://art7.hu/irodalom/krasznahorkai-laszlo-baro-wenckheim-hazater/
FORGÁCH KINGA: Szatíra – kánonban elbeszélve. Litera 2016.
október 8.
http://www.litera.hu/hirek/szatira-kanonban-elbeszelve
GYÖRFFY MIKLÓS: A karmester és muzsikusai (Krasznahorkai László:
Báró Wenckheim hazatér) Jelenkor, 2017. július-augusztus 891-896.
o. (Hamarosan interneten is elérhető a szám.)
MARGÓCSY ISTVÁN: Kánon és katasztrófáról. ÉS, LX. évfolyam, 46.
szám, 2016. november
18.http://www.es.hu/cikk/2016-11-18/margocsy-istvan/kanon-a-katasztrofarol.html
MÉNESI GÁBOR: Égni fog itt minden. Bárka, 2017/1
http://www.barkaonline.hu/kritika/5672--egni-fog-itt-minden----krasznahorkai-laszlo-uj-regenyer-l
SIPOS BALÁZS: A történelem angyalaiért (Krasznahorkai László:
Báró Wenckheim hazatér) Jelenkor, 2017. július-augusztus 897-903.
o.
SZABÓ GÁBOR: Történeteink vége, Műút, 2017 április 8.
http://www.muut.hu/?p=24582
SZÁNTAI MÁRK: A remény kívülről jön. SzIF Online, 2017.02.02.
http://www.szifonline.hu/?cikk_ID=657
Interjúk a szerzővel, videófelvételek:
A Báró Wenckheim kapcsán
„Nem vagyunk fölkészülve a valóságra” – Kőrizs Imre interjúja
Krasznahorkai Lászlóval. Magyar Narancs, 2016/37 2016/37. (09. 15.)
http://magyarnarancs.hu/konyv/nem-vagyunk-folkeszulve-a-valosagra-100815
„Szélhámosok vagyunk” – Szegő János interjúja Krasznahorkai
Lászlóval. HVG, 2016. 10. 09.
http://hvg.hu/kultura/201641__krasznahorkai_laszlo__a_veletlen_szamlajarol_lazadasrol__termeszetes_allapot
Én nagyon megváltoztam – Nagy Gabriella interjúja Krasznahorkai
Lászlóval. Litera, 2017. május 21.
http://www.litera.hu/hirek/beszelgetes-krasznahorkai-laszloval
„Az a borzasztó helyzet áll elő, hogy semmit sem tudunk a saját
valóságunkról” – Valuska László interjúja. Könyves Blog, 2017.
május 29.
http://konyves.blog.hu/2017/05/29/krasznahorkai_az_a_borzaszto_helyzet_all_elo_hogy_semmit_sem_tudunk_a_sajat_valosagunkrol
Régebbi nagyinterjú
Nincs már sehol semmi – Keresztury Tibor és Székely Judit
interjúja http://www.litera.hu/hirek/nincs-mar-sehol-semmi
Videók
Az egész ország a rosszabbik oldalára fordult. Interjú 2014-ből)
https://www.youtube.com/watch?v=2l05s1ubGeg
,,Zsíroskenyér extrákkal" – Kepes Gábor beszélget Krasznahorkai
Lászóval – 2015 április
https://www.youtube.com/watch?v=ZYfvOp-6AJU
4
