A Jagelló-korII. Ulászló uralkodása

Hunyadi Mátyás halálakor házasságon kívül született fiának, Corvin Jánosnak nem volt esélye a korona megszerzésére. A magyar főurak jelentős része elpártolt tőle, és inkább egy külföldi jelöltet támogattak.

Bevonulás Bécsbe (Philostratus-kódex, Bibliotheca Corviniana). Feltételezés szerint a diadalmenetet tartó személy nem Mátyás, hanem Corvin János.

Hunyadi Mátyás családjának sorsaMátyás halála után Corvin János fegyveres erővel próbálta a trónt megszerezni, de hadereje vereséget szenvedett. II. Ulászló megegyezett a Hunyadi-birtokok örökösével; Corvin megkapta a bosnyák, a horvát és a szlavón hercegi rangot.Mátyás házasságon kívül született fia a későbbiekben a rábízott területekről irányította a török elleni harcokat. Corvin János halála után (1504) két kiskorú gyermeke sem élt sokáig, s velük kihalt a Hunyadi-család. Corvin özvegyét a király unokaöccse (Brandenburgi György) vette feleségül, ezáltal a birtokok irányítása a befolyásos főúr kezébe került.1490-ben Mátyás özvegye, Aragóniai Beatrix (1457–1508) is benyújtotta igényét a magyar trónra. Beatrix még kevesebb támogatóval rendelkezett, mint Corvin János, a magyar rendekkorábban sem kedvelték őt. Az özvegy királynét II. Ulászló házassági ajánlattal állította maga mellé. Csakhogy a vőlegény az esküvői ceremónián szándékos formai hibát ejtett a házassági esküben. Annál a résznél, hogy „Felséged akarja-e a jelen

lévő királyné őfelségét a szent római egyház rendje szerint törvényes hitveséül fogadni?” kérdésre II. Ulászló igennel válaszolt, az „akarom” formula helyett. Ráadásul a ceremónia után gyorsan eltávozott, így a nászéjszakára sem került sor. Az esküvői szertartást végző Bakócz Tamás – akkor még győripüspökként – kijelentette, hogy a házasság így érvénytelen.A becsapott Beatrix háttérbe szorításával tízéves pereskedés vette kezdetét, és a pápa csak komoly diplomáciai egyeztetések után nyilvánította érvénytelennek a házasságot. A kikosarazott Beatrix hazatért Nápolyba, és életének utolsó éveit szülőhazájában töltötte el.

A bárók abban bíztak, hogy egy újabb perszonáluniós kapcsolat megnövelheti az ország erejét a törökök elleni harcban. A magyar trónra mind a Habsburg-, mind a Jagelló-dinasztia bejelentette igényét, és a vetélkedésből II. Ulászló cseh király (Mátyás egykori ellenfele, a lengyel király fia) került ki győztesen. Megkoronázásával a két ország között perszonáluniós kapcsolat jött létre, az új király mozgásterét azonban a bárói réteg szűkítette (a Mátyás-féle törvények visszavonása, a királyi tanács szerepének megnövelése, a rendkívüli hadiadó eltörlése).

II. Ulászló. Az utókor a királynak – könnyen befolyásolható személyisége miatt – a Dobzse: ’Jól van’ gúnynevet adta.

II. Ulászló másfél évig tartó trónharcban győzte le vetélytársait, mialatt jelentősen csökkentek a királyi kincstár bevételei. (Mátyás időszakához képest a bevételek mintegy kétharmaddal csökkentek,

nagyjából 200 ezer aranyforintra.) A pénztelenség a fekete sereg felszámolását eredményezte. A fizetetlen zsoldosokat, akiket II. Ulászló csak a koronázás idején tudott finanszírozni, Dél-Magyarországra küldték. A jól képzett haderő itt felbomlott, a katonák fosztogatni kezdtek, és a fekete sereget végül Kinizsi Pál temesi ispán hadereje semmisítette meg (1492). Az elapadó bevételek miatt mind kevesebb pénz jutott a végvárak fenntartására, az erődítmények ellátottsága folyamatosan romlott. II. Ulászló nem tudta megakadályozni a főurak politikai térnyerését. A bárók rövidesen beszedték a visszaállított rendkívüli hadiadó felét, így az ország véderejét újra a főúri bandériumok biztosították. A királyi tanács a bárók hatalmi versengésének színtere lett, a főpapok közül a kancelláriát irányító Bakócz Tamás esztergomi érsek bírt nagy befolyással.

A Bakócz-kápolna Esztergomban. A jobbágysorból származó Bakócz Tamás (1442–1521) bámulatos karriert futott be. Mátyás titkára, majd győri püspök, később esztergomi érsek lett, bíborosként pedig a pápai trónra pályázott. Az ország egyik leggazdagabb földesuraként (évi

jövedelme elérte a 85 ezer aranyforintot) meghatározó politikusa volt a Jagelló-kornak.

A részlegesen meggyengülő központi hatalom nem gátolta a rendi törekvéseket. A köznemesség egyre erélyesebben lépett fel a rendi országgyűléseken a királyi tanáccsal és a bárókkal szemben.A határozatok végrehajtását azonban a főurak megakadályozták. Mivel II. Ulászlónak sokáig nem született fiúgyermeke, ezért a rendek kimondták a szabad királyválasztás elvét, valamint, hogy idegen

származású királyt nem választanak (rákosi végzés, 1505). A döntés (amely nem volt törvény) leginkább az ország legnagyobb földbirtokosának, Szapolyai Jánosnak az érdekeit szolgálta, aki a trón megszerzésére törekedett. A következő évben azonban megszületett II. Lajos, és a főúrnak egyelőre meg kellett elégednie az erdélyi vajda tisztségével.

A Dózsa György vezette parasztfelkelés

A Mátyás idejében megnőtt adóterhek a Jagelló-korban sem csökkentek, sőt a jobbágyság helyzetét a különböző határozatok (szabad költözködés korlátozása, mezővárosokban személyenkénti adóztatás stb.) tovább rontották. Néhány főúr látványos gazdagodása csak fokozta a nemesekkel szembeni indulatokat, az elégedetlenség végül felkeléshez vezetett.A pápaválasztáson alulmaradó Bakócz Tamás X. Leó engedélyével 1514 tavaszán általános keresztes hadjáratot hirdetett a török ellen.Néhány hét alatt az ország különböző térségeiben jelentős paraszti hadak verődtek össze. A Pest közelében gyülekezők vezetője Dózsa György, az uralkodó által kinevezett székely származású végvári vitéz lett. (A korabeli források a leggyakrabban Székely György néven említették.) A fegyveres paraszti tömegek láttán a nemesség rábírta Bakóczot a hadjárat felfüggesztésére, de az intézkedés a mozgalmat már nem tudta megállítani. Dózsa György vezetésével egy nagyobb seregrész indult meg Délkelet-Magyarország felé, miközben az országban fegyveres összecsapások kezdődtek.A Maros folyón történő átkelésnél a nemesi bandériumok megtámadták a fősereget (Apátfalva), mire a parasztsereg bosszút állt (Nagylak elfoglalása). Dózsa hadereje ezután a Maros menti térség várait (Lippa, Solymos) vette be, majd Temesvárt vonta ostrom alá.A parasztfelkelés több országrészre kiterjedt. A felkelőkhöz számos mezőváros csatlakozott, és a csapatokat néhány (őskeresztényi elveket hirdető) ferences szerzetes is lelkesítette. A nemesi bandériumok az egységes irányítást nélkülöző, képzetlen hadakat a nyár során legyőzték, maga a fősereg Szapolyai János erdélyi vajda seregétől szenvedett vereséget.

A véres megtorlás (Dózsa kínhalála, vezetők kivégzése) mellett a parasztságot az újonnan összehívott országgyűlésen jogilag is megbüntették (a szabad költözés tiltása; heti egy nap robot; évi egy aranyforint adó).

Dózsa kínhalála (nem egykorú ábrázolás)

"Székely Györgyöt először is tüzes vassal megkoronázták, azután még élve, meztelenül, a lábainál fogva megkötözve, saját katonái, akiket közönségesen hajdúknak neveznek, s akiknek cselekedetei annyi sok szörnyűséget hoztak, s akiket hol tréfásan, hol komolyan bestiáknak szólított, fogaikkal széttépték és felfalták. Ezután a testet négyfelé vágták, és a bitófára kifüggesztették."(Leírás Dózsa György kivégzéséről)

"1. § Elhatároztuk, hogy minden kegyelem nélkül, mindenütt meg kell ölni, és ki kell irtani az összes kapitányokat, századosokat, tizedeseket és a parasztság kolomposait, valamint a nemesek nyilvánvaló gyilkosait, továbbá azokat, kik szüzeken, asszonyokon erőszakot vettek.2. § A többi parasztok azonban térítsék meg a fenti károkat, fizessék a vérdíjakat, azután maradjanak személyükben sértetlenek.3. § Mégis, hogy árulásuk emléke fennmaradjon és tartós büntetése maradékaikra átszálljon, s tudják meg minden nemzedékek, mily nagy bűn fölkelni az urak ellen, ezért azután az országban bárhol lakó összes parasztok hűtlenségük vétke miatt

veszítsék el arra való szabadságukat, hogy egy helyről másra költözzenek, legyenek uraiknak feltétlen és örökszolgaságába vetve, kivéve a szabad és fallal kerített városokat, melyek a királyi felséghez hívek maradtak, és kivéve azokat is, amelyek uraik és az ország szent koronája mellett hűségükben kitartottak, és más bűnös parasztokkal ebben a lázadásban részt nem vettek. […]Továbbá a nős parasztok: telkesek, házbirtokosok, zsellérek egyaránt, minden évben fejenként egy arany forintot kitevő száz dénárt tartoznak fizetni földesuraiknak, éspedig ötvenet Szent György napján [április 24.], a másik ötvenet Szent Mihály főangyalnapján [szeptember 29.]. […] Kötelesek továbbá uraiknak hetenként egy egész napot szolgálni."(Részlet az 1514. évi jobbágytörvényekből)

Az 1514. évi törvények – igaz, csak rövid időre – az örökös jobbágyság kialakulásához vezettek (röghöz kötés), ám a határozatok gyakorlati végrehajtására a török hódítás miatt sokáig csak részben került sor. (Az 1608. évi országgyűlés a vármegyék hatáskörébe utalta a költözés rendezését,amelyek a röghöz kötés mellett döntöttek.)Az 1514-es országgyűlésre készült el Werbőczy István ítélőmester műve, Hármaskönyv (latinul Tripartitum), amely a nemesi jogokat összegezte. A nemesi jogegyenlőséget hangsúlyozó Hármaskönyv a bárói ellenállás miatt nem emelkedett törvényerőre, de a köznemesség egyfajta „nemesi Bibliának” tekintette a következő évszázadokban.

Werbőczy István Tripartitumának fedőlapja

"Bár a nemeseknek sok, uralkodók kiváltságlevelei és rendeletei által kifejtett szabadságuk van, mégis négyet tartanak a legfontosabbnak, s ezeket itt közbeszúrom. Az első tehát az, hogy őket, hacsak nincsenek megidézve vagy perbe híva és a rendes törvénykezési eljárás útján elmarasztalva, sehol és senki nem tartóztathatja le senkinek a kérésére, követelésére vagy könyörgésére […] A második szabadság az, hogy az egész ország nemesei a törvényesen megkoronázott fejedelmen kívül senki hatalmának nincsenek alávetve, […] . A harmadik az, hogy mindig szabadon élhetnek, amint akarnak, igaz jogaikkal és minden jövedelmükkel, amelyek területeik határai közé esnek és minden jobbágyi szolgálat, adó, rovás, vám és harmincad fizetése alól teljesen fel vannak mentve, és ki vannak véve, csupán az ország védelmére kötelesek katonáskodni. A negyedik […] ha valamelyik királyunk vagy fejedelmünk a nemesek szabadságait, […] megsérteni megkísérelné, ekkor a hűtlenség bűne nélkül ellenállhatnak és ellentmondhatnak szabadon mindenkor. Nemeseken pedig e helyt általában az összes főpap, báró, s az ország többi mágnásai és előkelői értendők, akiket, mint említettük, mindnyájukat a szabadságnak egy és ugyanazon előjoga véd mindenkor."(Werbőczy István Hármaskönyvéből, 1514)

II. Lajos időszaka

II. Ulászló a Habsburgokkal kötött házassági szerződéssel megszilárdítottagyermekei helyzetét (Bécs, 1515). II. Lajost eljegyezték Habsburg Máriával, nővérét, Jagelló Annát pedig Habsburg Ferdinánddal. (Ferdinánd és Mária V. Károly testvérei voltak.)

II. Lajos

Az 1516-ban tízévesen trónra lépő II. Lajos helyett kezdetben egy rendi tanács irányított, és a kiújuló hatalmi vetélkedések megbénították az ország működését. Mindeközben egyre súlyosabbá vált az ország pénzügyi helyzete, a végvárakra fordított összeg (150–200 ezer aranyforint) szinte teljesen felemésztette a bevételeket. Az Oszmán Birodalom közel-keleti terjeszkedésével még erősebb ellenséggé vált. A hódítások nyomán a szultán évente mintegy 9,5 millió aranyforint bevétellel rendelkezett. Az Oszmán Birodalom lakossága (12–13 millió) majd négyszerese volt a korabeli Magyar Királyság népességének (3–3,5 millió).A Jagelló-korban Magyarország és az Oszmán Birodalom között fegyverszünet volt, amelyet időről-időre megújítottak. A fegyverszünet ellenére a portyázások állandóak voltak a déli határokon, de nagyobb török haderő nem vonult az ország ellen.I. Szulejmán (1520–1566) trónra lépésével az Oszmán Birodalom érvényesíteni kívánta az erőfölényét. Miután a budai udvar elutasította a fegyverszünet meghosszabbítását, 1521-ben megindította hadait a déli végvárvonal ellen. Szabács vára gyorsan a török kezébe került, míg Nándorfehérvár több száz védője több mint két hónapon keresztül ellenállt.A királyi hadsereg még csak gyülekezett, amikor a végvár kapitulált (augusztus29.). Nándorfehérvár elestével nyilvánvaló lett, hogy az oszmán haderő képes mélyen előrenyomulni az ország belsejébe.

A középkori magyar állam bukása

Út Mohácsig

Nándorfehérvár eleste után a török csapatok néhány év alatt teljesen felszámolták a végvárvonal maradék szakaszait, portyázóik felprédálták a déli vármegyéket. A védelmet Tomori Pál kalocsai érsek irányította, csapataival helyi sikereket ért el. II. Lajos feleségével, Habsburg Máriával megpróbálta a rendi széthúzást felszámolni. Csehországban sikerrel jártak, de Magyarországon kudarcot vallottak. A rendi törekvések miatt az országgyűléseket állandó viszályok kísérték.A kor európai konfliktusai (itáliai háború, Luther fellépése) elvonták a Habsburgok figyelmét, így tartani lehetett attól, hogy az ország magára marad egy újabb török támadás esetén. II. Lajos nem számíthatott a Habsburg-ellenes szövetségbe tömörülő cognaci liga (Franciaország, a Pápai Állam és több itáliai városállam) tagállamaira sem.1526-ban újra mozgásba lendült a szultáni hadsereg. A magyar haderő most is lassan gyülekezett, a mozgósító parancsot csak akkor küldték szét, amikor a törökök már a határnál álltak. Szapolyai János erdélyi serege (körülbelül 15 ezer fő) a földrajzi távolság miatt nem tudott II. Lajos segítségére érkezni, és a cseh és német zsoldosok (8 ezer fő) is

késve indultak. Az oszmánok júliusban betörtek az országba, elfoglaltak két erődítményt (Pétervárad, Újlak), majd augusztus közepén megkezdték az átkelést Eszéknél a Dráván. A II. Lajosvezette királyi sereg nehézkesen indult, elmulasztotta az átkelés megakadályozását, így a Dunántúlon, Mohácsnál kényszerült csatára.A mintegy 25 ezer főnyi magyar sereg a mohácsi csatában próbálta megállítani a körülbelül 60 ezer fős török haderő támadását (augusztus 29). A Tomori Pál vezette nehézlovasság – egész napos várakozás után – délután rátámadt a csatamezőn megjelenő szpáhikra, és az első összecsapás sikerén fellelkesedve folytatták előrenyomulásukat.A magyar csatasor azonban belefutott az időközben felsorakozó janicsárok és a török tüzérség ágyú- és kézifegyver-sortüzébe, a főurak jelentős része ekkor életét vesztette. A török ellentámadás katasztrofális vereséghez vezetett: a magyar hadsorok felbomlottak, és a menekülés során II. Lajos is meghalt, lovával a megáradt Csele- patakba bukott és megfulladt.

Székely Bertalan: II. Lajos holttestének feltalálása

"A napnak legnagyobb részét ezután az ellenségre való várakozásban töltöttük. […] Amint a támadásra jelt adtak, az első csatarendben állók hevesen összecsaptak az ellenséggel; elsütötték összes ágyúikat. A támadás nem sok kárt okozott az ellenségben, bár sokkal hevesebb volt, mintsem katonáink számától várni lehetett volna; az ellenség részéről többen estek el, mint a mi részünkről. Végre is az

ellenség vitézül küzdő katonáink elől hátrálni kezdett, vagy azért, mert a mieink támadása visszaszorította őt, vagy azért, hogy közelebb csaljon bennünket ahhoz a helyhez, ahol ágyúi voltak felállítva. Ekkor sebes vágtatva érkezett a királyhoz Báthori András, és jelentette, hogy az ellenség meghátrált, a mienk a győzelem. Előre kell nyomulni, és támogatni kell az ellenséget üldöző csapatokat. Erre árkon-bokron át mi is elősiettünk […] A király […] sorainkból akkor tűnt el, mikor az ellenség ágyúi megszólaltak, s a jobbszárny futásnak eredt. […] Bár a király serege, amint mondottuk, erősen megzavarodott, s futásnak eredt, még azután is tovább folyt a harc, de már nem azon a széles síkságon, hanem közvetlenül az ágyúk előtt; ezek már annyira közel voltak hozzánk, hogy alig tíz lépésnyi távolság választott el bennünket tőlük. Ekkor azután nemcsak a rémület; hanem az ágyúkfüstje következtében is, amely mindent betöltött, s a látást is akadályozta, a sereg nagy része kénytelen volt az említett mocsarak mellett elterülő völgybe ereszkedni, míg a többiek vitézül küzdöttek tovább az ágyúk előtt. Mikor azonban azok, akik a völgybe húzódtak, ismét visszatértek s harcolni kezdtek, az ágyúzás és a füst annyira elviselhetetlenné vált, hogy a sereg nagy része futásnak eredt, s az ágyúknál harcolók is kénytelenek voltak elmenekülni."(Brodarics István krónikája a mohácsi csatáról)

A kettős királyválasztás

Szulejmán szultán diadala teljes volt, az oszmán haderő rövidesen bevonult Budára. A törökök az ősz közeledtével elhagyták az országot,de útközben végigpusztították a Duna–Tisza közét, és több tízezer foglyot hurcoltak magukkal. 1526 végén a súlyos vérveszteséget szenvedett vezető réteg sorsfordító döntéseket hozott. A köznemesség és a főurak egy része királlyá koronázta Szapolyai Jánost (I. János), míg másik csoportjuk és az özvegy királyné emberei Habsburg Ferdinándot választották királynak.A két király megválasztása mögött látszólag ésszerű indokok álltak.A Szapolyai-hívek a magyar rendi összefogás megteremtésében bíztak, míg a Ferdinándhoz hűek a Habsburgok katonai segítségében reménykedtek. A két király között fegyveres harc kezdődött, a nyugati országrészt birtokló Ferdinánd fellépett Szapolyai csapatai ellen, aki haderejével előbb Erdélybe, majd Lengyelországba vonult vissza.

A mohácsi csata ábrázolása (oszmán miniatúra)

Szapolyai nem törődött bele a trón elvesztésébe, és szövetségeseket keresett a Habsburgok ellen. Ekkor hozta meg végzetes döntését: követeket küldött Szulejmánhoz, hogy a szultáni támogatásért cserébe felajánlja az ország vazallusságát (1528).Az Oszmán Birodalomnak, amely távlati célként Bécs bekebelezését tervezte, kapóra jött János király kérelme. Szapolyai török segítséggel rövidesen visszaszerezte a Tiszától keletre lévő országrészt, majd 1529-ben a Bécs ellen vonuló Szulejmánt hűbéruraként fogadta.A török sereg a későbbi császárváros alatt kudarcot vallott, de a szultán az újra elfoglalt Budát visszaadta Szapolyainak.A következő években a két király közötti erőegyensúly alig változott, mindkét fél megőrizte pozícióját. A zűrzavaros politikai helyzetet néhány gátlástalan főnemes arra használta fel, hogy a megfelelő időben végrehajtott pártváltással saját birtokállományát gyarapítsa.1532-ben a török újabb, Bécs elleni támadása Kőszeg váránál megakadt. Szulejmán, amikor arról értesült, hogy Bécs alatt V. Károly császár erős hadserege állomásozik, időhúzásból belefogott a város ostromába. A maroknyi védő Jurisics Miklós vezetésével hősiesen ellenállt a török rohamoknak, és a védekezés, illetve a császári sereg közelsége visszavonulásra késztette Szulejmánt. A döntő összecsapás így elmaradt, és a kortársak számára egyre nyilvánvalóbb lett, hogy az ország a két nagyhatalom ütközőzónájává vált.

Buda eleste

A helyzetet felismerve a két király kompromisszumot kötött (váradi béke, 1538), amely hosszabb távon a Habsburgoknak kedvezett.Szapolyai halála esetén királyságának területe (a Magyar Királyság keleti része) átszállt volna Ferdinándra. A sors azonban közbeszólt, I. János a következő évben megházasodott (a lengyel király lányát, Jagelló Izabellát vette feleségül), és fia született. Szapolyai már csak halálos ágyán értesült a csecsemő megszületéséről, de megeskette híveit, hogy országrészét megőrzik fia (János Zsigmond) számára. Az esküt tevő gyámok között a legnagyobb befolyással Fráter György bírt.

"Ezentúl a császári felség és mi [V. Károly császár és I. Ferdinánd] leveleinkben s mindenütt másutt felséges János királyt testvérünknek és Magyarország, Dalmácia, Horvátország stb. királyának fogjuk írni és nevezni, s o is ezt teszi a császári felséggel, velünk s mindkettőnk fiaival és örököseivel. […]Minthogy pedig felséges János királynak most sem felesége, sem gyermekei nincsenek, ha Isten kiszólítaná ez árnyékvilágból, még ha volna is akkor fia, az ország és a keresztény világ üdvére való tekintetből, amelyet ebből a békéből és szövetségből Isten segítségével bizton remélünk, és hogy ezáltal végre már vége legyen annak a sok bajnak, amelyet ez az ország az elmúlt évek alatt s már régebben is szenvedett, a saját családja, és utódai dicsőségét a közjó érdekének alárendelni akarván, beleegyezett abba, hogy halála után, még ha volna is fia, az egész magyar birodalom összes országaival, tartományaival s alávetett részeivel s a királyi jogegész teljességével mi reánk, vagy ha mi időközben meghalnánk, fiunkra szálljon és maradjon, akit az ország köteles lesz közös megegyezéssel királlyá választani, és ha az is elhalna, az ő törvényes s a fiaitól vagy azoknak törvényes örököseitől leszármazó örökösökre és utódokra és ha azok is kihalnának, a császár ő felségére [V. Károly] s az ő fiaira és törvényes örököseire szálljon."(Váradi béke; 1538)

Fráter György (1482–1551) horvát–olasz családban született Martinuzzi György néven. Először Corvin János apródjaként szolgált, majd annak halála után belépett a pálos rendbe. Mohács után Szapolyait támogatta. A király gyóntatójaként kincstartó és váradi püspök lett,

és nagy befolyásra tett szert I. János udvarában.

Az özvegy királyné, Jagelló Izabella gyermekével, János Zsigmonddal I. Szulejmán előtt (oszmán miniatúra)

"Rövid tisztelgés után a császár előbb a dajkát a gyermekkel, majd az urakat is elbocsátotta. Az urakat másik sátorba vezették, s hozzájuk jött három basa a császár üzenetével, melyre rögtön felelniük kellett. A basák akkor a feleletet a császárhoz vitték, és az uraknak meghozták a császár parancsát: Budát adják az ő kezébe. Követelésének magyarázatául felhozta a tanácsurak egyenetlenségét, meg, hogy nem elég erősek Budavár megvédésére. Azt isüzente, hogy ez a hadjárata is hihetetlen nagy költségbe került, és nem jöhet mindig annyi néppel olyan messziről a várat megoltalmazni. Az urak ekkor megijedtek, de nem mertek ellenkezni. Közben a császár sátrába ment a janicsáraga, és megértvén a parancsot, kilépett a sátor elé, szótlanul intett kezével a janicsároknak és a császár testőreinek, kik erre csapatokban rohantak Budavár elfoglalására.Ezen a napon, megbeszélés szerint, sok török lovas ment be egyenkint a várba, a kaput pedig barátság színe alatt foglalták el, nehogy a bebocsátásnál civakodás vagy vérontás keletkezzék. Végül tömegesen törtek a várba, az összes őrhelyeket elfoglalták; mindenkit, kivel találkoztak, kényszerítették, hogy hazamenjen, és két napig őrködtek a házak előtt, hogy senki se lépjen az utcára. A királyfit a táborban tartották, míg a császárnak hírül nem hozták, hogy Budát a parancs szerint ellenállás nélkül elfoglalták."(Részlet Verancsics Antal krónikájából)

1541-ben Ferdinánd erős hadsereget küldött Buda megszerzésére. A szorult helyzetben lévő Fráter György a törökhöz fordult segítségért, igaz, Szulejmán is döntött az újabb hadjáratról. Az ostrom kudarcot vallott, és a megérkező oszmán haderő Buda alatt táborozott le. A szultán néhány nap múlva látogatásra hívta a Szapolyai-híveket, majd a vendéglátás alatt csapatai csellel elfoglalták az ország fővárosát (1541. augusztus 29). A szultán megkímélte a fogságába került János Zsigmond és Jagelló Izabella életét. A Tiszától keletre lévő országrész kormányzását átadta nekik, és a csecsemő királyt vazallusánakismerte el. Buda azonban a török kezén maradt. Így a Duna mentén megszállt területsáv (Hódoltság) kialakulásával az ország három részre szakadt.

Korabeli hadviselési feltételek az ország területénA hadjáratok évszázadokon keresztül áprilistól októberig tartottak. A korabeli utánpótlási viszonyok mellett a felvonuló hadseregek élelmezését ősszel és télen nem lehetett biztosítani,a csapadékos időjárás járhatatlanná tette az utakat. A hadviselő feleknek nemcsak a csapatok megfelelő ellátásáról, hanem az igavonó erő (lovak, öszvérek) táplálásáról is gondoskodniukkellett. Magyarországon, főleg az élelmezés miatt, a nagyobb haderő mozgósítása csak az aratás megkezdése után, júliusban kezdődhetett. A török ellen összehívott Habsburg-csapatok hasonlóan csak júliusra érkeztek meg a birodalom tartományaiból. Ezzel a keresztény véderő már értékes három hónapot vesztett, és a korabeli Európában egyedülálló módon állandóhadsereggel rendelkező támadó fél ezt ki is használhatta.

Török terjeszkedés Magyarországon

Fráter György hintapolitikája

Buda elvesztése és a Hódoltság kialakulása után Fráter György a keletiMagyar Királyság kormányzójaként a keresztény országrészek egyesítésére törekedett. Mivel ismerte az oszmánok erejét, elfogadta a török vazallusságot, ezért nyíltan nem cselekedhetett, hiszen óvatlan lépése kiprovokálhatta volna a szultán támadását. Mindemellett tudta, hogy a Habsburgok nem rendelkeznek akkora erővel, amellyel a keleti országrészt megvédhetnék. Ferdinánd bátyja, V. Károly a német vallásháborúban harcolt, öccsének csak a nyugati területek

megvédésére volt elegendő pénze. (1542-ben a Buda visszaszerzéséreindított hadjárata kudarcot vallott.)Fráter György hintapolitikát folytatott: miközben Béccsel levelezett, az éves adókat elküldte Konstantinápolyba. Lépéseit igazolva látta akkor, amikor az oszmánok megkezdték a Hódoltság kiszélesítését és egy Buda környéki védvonalrendszer kialakítását (például Székesfehérvár, Pécs, Esztergom, Visegrád elfoglalása 1543–44 során).

Fráter György végül döntött: behívta Ferdinánd csapatait, miközben lemondatta János Zsigmondot és édesanyját. A beérkező Habsburg-csapatok csekély létszáma láttán a barát megijedt, és folytatta a hintapolitikáját. Tetteivel újra törökhűséget színlelt: elküldte az adót a szultánnak, és szabad elvonulást ígért egy visszafoglalt vár török védőinek.A német és spanyol zsoldosokat irányító generális gyanakvással figyelte Fráter György tevékenységét, majd amikor úgy érezte, hogy kelepcébe csalták, meggyilkoltatta a szerzetest (1551). A keleti országrész így átmenetileg Ferdinánd jogara alá került.

I. Ferdinánd