158
2.55. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 481 03 INFOKOMMUNIKÁCIÓS HÁLÓZATÉPÍTŐ ÉS ÜZEMELTETŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint a XII. TÁVKÖZLÉS ÁGAZATHOZ A szakképzési kerettanterv ágazatra vonatkozó része (4+1 évfolyamos képzésben az első négy évfolyamra, azaz a 9-12. középiskolai évfolyamokra, kétévfolyamos szakképzésben az első évfolyamra, előírt tartalom) a XII. Távközlés ágazat alábbi szakképesítéseire egységesen vonatkozik: azonosítószám megnevezés 54 481 03 Infokommunikációs hálózatépítő és üzemeltető 54 523 05 Távközlési technikus I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény, valamint az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Kormányrendelet, az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló 217/2012. (VIII. 9.) Kormányrendelet, az 54 481 03 Infokommunikációs hálózatépítő és üzemeltető szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó rendelet alapján készült.

1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

  • Upload
    others

  • View
    0

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

2.55.SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV

az54 481 03

INFOKOMMUNIKÁCIÓS HÁLÓZATÉPÍTŐ ÉS ÜZEMELTETŐSZAKKÉPESÍTÉSHEZ,

valamint aXII. TÁVKÖZLÉS

ÁGAZATHOZ

A szakképzési kerettanterv ágazatra vonatkozó része (4+1 évfolyamos képzésben az első négy évfolyamra, azaz a 9-12. középiskolai évfolyamokra, kétévfolyamos szakképzésben az első évfolyamra, előírt tartalom) a XII. Távközlés ágazat alábbi szakképesítéseire egységesen vonatkozik:

azonosítószám megnevezés54 481 03 Infokommunikációs hálózatépítő és üzemeltető54 523 05 Távközlési technikus

I. A szakképzés jogi háttere

A szakképzési kerettanterv– a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény,– a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény,

valamint– az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék

módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Kormányrendelet,

– az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló 217/2012. (VIII. 9.) Kormányrendelet,

– az 54 481 03 Infokommunikációs hálózatépítő és üzemeltető szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó rendelet

alapján készült.

II. A szakképesítés alapadatai

A szakképesítés azonosító száma: 54 481 03

A szakképesítés megnevezése: Infokommunikációs hálózatépítő és üzemeltető

Page 2: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

A szakmacsoport száma és megnevezése: 7. Informatika

Ágazati besorolás száma és megnevezése: XII. Távközlés

Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 2

Elméleti képzési idő aránya: 40%

Gyakorlati képzési idő aránya: 60%

Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama:

5 évfolyamos képzés esetén a 9. évfolyamot követően 70 óra, a 10. évfolyamot követően 105 óra, a 11. évfolyamot követően 140 óra;2 évfolyamos képzés esetén az első szakképzési évfolyamot követően 160 óra

III. A szakképzésbe történő belépés feltételei

Iskolai előképzettség: érettségi végzettség

Bemeneti kompetenciák: -

Szakmai előképzettség: -

Előírt gyakorlat: -

Egészségügyi alkalmassági követelmények: -

Pályaalkalmassági követelmények: -

IV. A szakképzés szervezésének feltételei

Személyi feltételekA szakmai elméleti és gyakorlati képzésben a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény és a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény előírásainak megfelelő végzettséggel rendelkező pedagógus és egyéb szakember vehet részt.

Ezen túl az alábbi tantárgyak oktatására az alábbi végzettséggel rendelkező szakember alkalmazható:

Tantárgy Szakképesítés/Szakképzettség-- --

Tárgyi feltételek

1

Page 3: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

A szakmai képzés lebonyolításához szükséges eszközök és felszerelések felsorolását a szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye (szvk) tartalmazza, melynek további részletei az alábbiak:

Ajánlás a szakmai képzés lebonyolításához szükséges további eszközökre és felszerelésekre:

Analóg kéziműszer (volt- és ampermérő)Digitális multiméterStabilizált tápegységÁramköri elemek (ellenállások, kondenzátorok, tekercsek …)Szimulációs program (pl. TINA)AC voltméterOszcilloszkópVáltakozóáramú generátorFrekvenciamérőElektronikai eszközök (diódák, tranzisztorok …)Digitális áramköri elemek (kapuk, multiplexerek, összegzők,

komparátorok …)Sorrendi hálózatok elemei (számlálók, osztók, regiszterek, tárolók …)Szerszámok (csavarhúzók, fogók, mérőzsinórok, forrasztópáka …)Egyszerű elektronikai áramkörök (erősítők, multivibrátorok,

stabilizátorok, oszcillátorok …)Távközlési kábelek (szimmetrikus, koaxiális, optikai)Kábelcsatornák, védőcsövekKötőelemek, falidobozok, rendezőkSzerelési anyagok (rögzítőelemek, csatlakozók …)Kéziszerszámok (csavarhúzók, csőkulcsok, fűrész, fogók, fúró …)Végelzárók, kötődobozok, elosztó panelekKötőgépek, hegesztők, optikai szálhegesztőTávközlési kábelek (szimmetrikus, koaxiális, optikai)Szerelési anyagok (rögzítőelemek, csatlakozók …)Kéziszerszámok (csavarhúzók, csőkulcsok, fűrész, fogók, fúró …)Optikai kábelszerelő készletÉrazonosítók, vonalvizsgáló műszerek, hibahely keresőkSzintvevők, optikai adó-vevőkReflexiómérők, OTDR-ekOszcilloszkópokFrekvenciamérőkHálózatanalizátorokSpektrumanalizátorok

V. A szakképesítés óraterve nappali rendszerű oktatásra

A szakközépiskolai képzésben a kétévfolyamos képzés második évfolyamának (2/14.) szakmai tartalma, tantárgyi rendszere, órakerete megegyezik a 4+1 évfolyamos képzés érettségi utáni évfolyamának szakmai tartalmával, tantárgyi rendszerével,

2

Page 4: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

órakeretével. A kétévfolyamos képzés első szakképzési évfolyamának (1/13.) ágazati szakközépiskolai szakmai tartalma, tantárgyi rendszere, összes órakerete megegyezik a 4+1 évfolyamos képzés 9-12. középiskolai évfolyamokra jutó ágazati szakközépiskolai szakmai tantárgyainak tartalmával, összes óraszámával.

Szakközépiskolai képzés esetén a heti és éves szakmai óraszámok:

évfolyamheti

óraszám szabadsáv nélkül

éves óraszám szabadsáv

nélkülheti óraszámszabadsávval

éves óraszám szabadsávval

9. évfolyam 5 óra/hét 180 óra/év 6 óra/hét 216 óra/évÖgy. 70 óra 70 óra10. évfolyam 6 óra/hét 216 óra/év 7 óra/hét 252 óra/évÖgy. 105 óra 105 óra11. évfolyam 7 óra/hét 252 óra/év 8 óra/hét 288 óra/évÖgy. 140 óra 140 óra12. évfolyam 10

óra/hét320 óra/év 11 óra/hét 352 óra/év

5/13. évfolyam

31 óra/hét

992 óra/év 35 óra/hét 1120 óra/év

Összesen: 2275 óra 2543 óra

évfolyamheti óraszám

szabadsáv nélkül

éves óraszám szabadsáv

nélkül

heti óraszám

szabadsávval

éves óraszám

szabadsávval

1/13. évfolyam 31 óra/hét 1116 óra/év 35 óra/hét 1260 óra/évÖgy 160 óra 160 óra2/14. évfolyam 31 óra/hét 992 óra/év 35 óra/hét 1120 óra/évÖsszesen: 2268 óra 2540 óra

(A kizárólag 13-14. évfolyamon megszervezett képzésben, illetve a szakközépiskola 9-12., és ezt követő 13. évfolyamán megszervezett képzésben az azonos tantárgyakra meghatározott óraszámok közötti csekély eltérés a szorgalmi időszak heteinek eltérő száma, és az óraszámok oszthatósága miatt keletkezik!)

3

Page 5: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

1. számú táblázatA szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak heti óraszáma évfolyamonként

Szakmai követelménymodu

lokTantárgyak

Ágazati szakképzés a közismereti oktatással párhuzamosanÁgazati

szakképzés közismeret nélkül

Szakképesítés-

specifikus utolsó évf.

9. 10. 11. 12. 1/135/13 és 2/14.

heti óraszám ögy

heti óraszám ögy

heti óraszám ögy

heti óraszám

heti óraszám ögy

heti óraszám

e gy e gy e gy e gy e gy e gy11500-12Munkahelyi egészség és biztonság

Munkahelyi egészség és biztonság

0,5 0,5

11499-12 Foglalkoztatás II.

Foglalkoztatás II. 0,5

11498-12 Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)

Foglalkoztatás I. 2

10815-12Információ-technológiai alapok

Információ-technológiai alapok

1 1

Információ-technológia gyakorlat

2 2

10817-12Hálózatok, programozás és adatbázis-kezelés

Adatbázis és szoftverfejlesztés

1 1 2 4

Adatbázis és szoftverfejlesztés gyakorlat

1 1 1 2 1 4 1

Hálózati ismeretek I. 1 1 2 4

4

Page 6: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

Hálózati ismeretek I. gyakorlat

1 1 1 1 4

10826-12Szakmai életpályaépítés, munkaszervezés, munkahelyi kommunikáció

Munkaszervezési ismeretek 1

Munkaszervezés gyakorlat 2

10823-12Távközlés-elektronikai alaptevékenység

Elektrotechnika 1,5 2 3,5

Távközlés-elektronika 2 2 4

Elektrotechnika-elektronika gyakorlat

2 1 1 2 2 4 3

10824-12Távközlési és informatikai hálózat építése

Hálózatelmélet 2Hálózatok építési előírásai 2,5Hálózatinstallálás gyakorlat 2

10825-12

Hálózatszerelés és mérés

Hálózatszerelés és mérés elmélet

2

Hálózatszerelés és mérés gyakorlat

6

Optikai hálózatok szerelése gyakorlat

5

Optikai mérések

6

5

Page 7: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

gyakorlatösszes óra 3 2 70 4 2 105 4 3 140 6 4 17 14 160 10 21összes óra 5 6 7 10 31 31

A kerettanterv szakmai tartalma - a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 8.§ (5) bekezdésének megfelelően- a nappali rendszerű oktatásra meghatározott tanulói éves kötelező szakmai elméleti és gyakorlati óraszám legalább 90%-át lefedi. Az időkeret fennmaradó részének (szabadsáv) szakmai tartalmáról a szakképző iskola szakmai programjában kell rendelkezni.

A szakmai és vizsgakövetelményben a szakképesítésre meghatározott elmélet/gyakorlat arányának a teljes képzési idő során kell teljesülnie.

6

Page 8: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

2. számú táblázatA szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak és témakörök óraszáma évfolyamonként

Szakmai követelmény-modul

Tantárgyak, témakörök

Ágazati szakközépiskolai képzés óraszáma a közismereti oktatással párhuzamosan

Ágazati szakközépiskolai képzésösszes óraszáma9-12. évfolyam

Ágazati szakközépisko

lai képzés óraszáma a közismeret

nélkül

Szakképesítés-specifikus szakképzésóraszáma5/13. és

2/14

A szakképzé

sösszes

óraszáma9. 10. 11. 12. 1/13.

e gy ögy e gy ög

y e gy ögy e gy e gy ögy e gy

1150

0-12

Mun

kahe

lyi e

gész

ség

és b

izto

nság Munkahelyi

egészség és biztonság

18 18 18 18

Munkavédelmi alapismeretek 4 4 4 4Munkahelyek kialakítása 4 4 4 4Munkavégzés személyi feltételei 2 2 2 2Munkaeszközök biztonsága 2 2 2 2Munkakörnyezeti hatások 2 2 2 2Munkavédelmi jogi ismeretek 4 4 4 4

1149

9-12

Fogl

alko

ztat

ás

II.

Foglalkoztatás II. 16 16Munkajogi alapismeretek  4  4Munkaviszony létesítése  4  4Álláskeresés  4  4

7

Page 9: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

Munkanélküliség  4  4

1149

8-12

Fo

glal

kozt

atás

I.

(ére

ttsé

gire

épü

képz

ések

ese

tén)

Foglalkoztatás I. 64 64Nyelvtani rendszerzés 1 8 8Nyelvtani rendszerezés 2 8 8Nyelvi készségfejlesztés 24 24Munkavállalói szókincs 24 24

1081

5-12

Info

rmác

ióte

chno

lógi

ai a

lapo

k

Információ-technológiai alapok

36 36 36 36/36

Bevezetés a számítógépes architektúrákba

18 18 18 18/18

Szoftverismeretek 12 12 12 12/2Információ-technológiai biztonság alapjai

6 6 6 6/6

Információ-technológiai gyakorlat

72 72 72 72/72

Számítógép összeszerelése 24 24 24 24/24Telepítés és konfigurálás 36 36 36 36/36

8

Page 10: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

Megelőző karbantartás 12 12 12 12/12

1081

7-12

Hál

ózat

ok, p

rogr

amoz

ás é

s ad

atbá

zis

keze

lés

Adatbázis és szoftverfejlesztés 36 36 64 136 144 136/144Programozás alapismeretek 6 6 6 6/6

Adattípusok 24 24 24 24/24Programozás elemei 6 6 6 6/6Programozási tételek 36 36 36 36/36

Adatstruktúrák 22 22 24 22/24Programtervezés 24 24 24 24/24Adatbázisok 18 18 24 18/24Adatbázis és szoftverfejlesztés gyakorlat

36 35 36 70 32 209 144 40 209/184

Programozási nyelvek 18 18 16 18/16Objektumorientált programozás 18 35 53 46 53/46Programozási nyelv „A” 36 35 71 36 20 71/56

Állománykezelés 12 12 10 12/10Web-programozás alapjai 35 35 20 20 35/40Adatbázis fejlesztés 20 20 16 20/16Hálózati ismeretek I. 36 36 64 136 144 136/144Otthoni és kisvállalati hálózatok

36 36 72 72 72/72

9

Page 11: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

Kis- és közepes üzleti hálózatok, internet-szolgáltatók (ISP)

64 64 72 64/72

Hálózati ismeretek I. gyakorlat

36 35 36 32 139 144 139/144

Otthoni és kisvállalati hálózatok gyakorlat

36 35 71 72 71/72

Kis- és közepes üzleti hálózatok, internetszolgáltatók (ISP) gyakorlat

36 32 68 72 68/72

1082

3-12

vköz

lés-

elek

tron

ikai

ala

ptev

éken

ység

Elektrotechnika 54 72 126 126 126/126Villamos alapfogalmak 12 12 12 12/12Egyenáramú hálózatok 24 24 24 24/24

Villamos erőtér 10 10 10 10/10Mágneses erőtér 8 8 8 8/8Váltakozó mágneses erőtér, energiaáramlás

18 18 18 18/18

Váltakozó áramú hálózatok 36 36 36 36/36

Villamos gépek 18 18 18 18/18Távközlés elektronika 72 64 136 144 136/144Elektronikai eszközök 10 10 10 10/10

Erősítők 30 30 30 30/30Műveleti erősítők 12 12 12 12/12

10

Page 12: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

Elektronikus áramkörök 20 20 20 20/20

Digitális technika 32 32 36 32/36Villamos jel 26 26 28 26/28Energia terjedése vezetéken 6 6 8 6/8Elektrotechnika-elektronika gyakorlat

70 35 36 70 64 275 144 120 275/264

Egyenáramú mérések 70 70 54 70/54Váltakozó áramú mérések 35 36 71 72 71/72Elektronikai eszközök mérése 70 32 102 18 80 102/98Digitális technika mérése 32 32 40 32/40

1082

6-12

Szak

mai

éle

tpál

ya-é

píté

s, m

unka

szer

-

vezé

s, m

unka

hely

i kom

mun

ikác

Munkaszervezési ismeretek 32 32Álláskeresés, munkaszerződés 4 4Munkaszervezés, kommunikáció 4 4Információkezelés 4 4Munkavégzés projektben 8 8

Pénzügyi, vállalkozási ismeretek

6 6

Munka és balesetvédelem 2 2

Minőségbiztosítás 2 2Környezeti fenntarthatóság 2 2

Munkaszervezés 64 64

11

Page 13: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

gyakorlatÁlláskeresés, munkaszerződés 8 8Munkaszervezés, kommunikáció 12 12

Információkezelés 8 8Munkavégzés projektben 16 16Pénzügyi, vállalkozási ismeretek

12 12

Munka és balesetvédelem 2 2

Minőségbiztosítás 4 4Környezeti fenntarthatóság 2 2

1082

4-12

Távk

özlé

si é

s in

form

atik

ai h

álóz

at é

píté

se

Hálózatelmélet 64 64Hálózati megoldások 12 12Rézalapú hálózatok 20 20Fénytávközlés alapjai 32 32Hálózatok építési előírásai 80 80Távközlési hálózatok építése 16 16Alépítmények építése 16 16Földalatti hálózatok építése 16 16Légkábelek építése 16 16Beltéri hálózatok építése 16 16Hálózatinstallálás gyakorlat

64 64

12

Page 14: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

Strukturált hálózatok építése 32 32Koaxiális hálózatok építése 16 16Optikai hálózatok építése 16 16

1082

5-12

Hál

ózat

szer

elés

és

mér

és

Hálózatszerelés és mérés elmélet 64 64Szimmetrikus kábelek szerelése 10 10Szimmetrikus kábelek mérése 10 10Koaxiális kábelek szerelése 10 10Koaxiális kábelek mérése 12 12Optikai kábelek szerelése 12 12Optikai kábelek mérése 10 10Hálózatszerelés és mérés gyakorlat

192 192

Kötések szerelése 32 32Végelzárók szerelése 16 16Központi rendezők szerelése 32 32

Erek egyeztetése, patch-elés 16 16Kábel villamos jellemzőinek mérése

32 32

Vonali mérések 32 32Kábeltévés 32 32

13

Page 15: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

hálózatok méréseiOptikai hálózatok szerelése gyakorlat

160 160

Optikai szálak kötése 32 32Kötéslezárók szerelése 64 64Központi rendezők szerelése 32 32Végelzárók, előfizetői dobozok szerelése

32 32

Optikai mérések gyakorlat 192 192

Műszerek kezelése 16 16Szál paramétereinek mérése

16 16

Csillapításmérés átvilágításos módszerrel

32 32

Passzív eszközök mérése 16 16

Reflexiós mérések 32 32Hibahely keresés 32 32Spektrum mérések 32 32Interfész mérések 16 16

Összesen 144 72

70144 108

105180 108

140192 160 684 432

160384 608

2275/2268Összesen 216 252 288 352 1116 992Elméleti óraszámok/aránya 40  40Gyakorlati óraszámok/aránya 60  60

14

Page 16: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

Jelmagyarázat: e/elmélet; gy/gyakorlat; ögy/összefüggő szakmai gyakorlat

A táblázatban aranysárga háttérrel kiemelt szakmai követelménymodulok az ágazati közös tartalmakat jelölik.A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 8.§ (5) bekezdésének megfelelően a táblázatban a nappali rendszerű oktatásra meghatározott tanulói éves kötelező szakmai elméleti és gyakorlati óraszám legalább 90%-a felosztásra került.A szakmai és vizsgakövetelményben a szakképesítésre meghatározott elmélet/gyakorlat arányának a teljes képzési idő során kell teljesülnie.A tantárgyakra meghatározott időkeret kötelező érvényű, a témakörökre kialakított óraszám pedig ajánlás.

15

Page 17: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

A 11500-12 azonosító számú

Munkahelyi egészség és biztonságmegnevezésű

szakmai követelménymodul

tantárgyai, témakörei

16

Page 18: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

A 11500-12 azonosító számú Munkahelyi egészség és biztonság megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és témakörök oktatása során fejlesztendő kompetenciák

11500-12 Munkahelyi egészség és biztonság

Munkahelyi egészség és biztonság

Mun

kavé

delm

i al

apis

mer

etek

Mun

kahe

lyek

ki

alak

ítása

Mun

kavé

gzés

sz

emél

yi fe

ltét

elei

Mun

kaes

zköz

ök

bizt

onsá

ga

Mun

kakö

rnye

zeti

hatá

sok

Mun

kavé

delm

i jo

gi is

mer

etek

FELADATOK

Tudatosítja a munkahelyi egészség és biztonság jelentőségét

x

Betartja és betartatja a munkahelyekkel kapcsolatos munkavédelmi követelményeket

x

Betartja és betartatja a munkavégzés személyi és szervezési feltételeivel kapcsolatos munkavédelmi követelményeket

x

Betartja és betartatja a munkavégzés tárgyi feltételeivel kapcsolatos munkavédelmi követelményeket

x

A munkavédelmi szakemberrel, munkavédelmi képviselővel együttműködve részt vesz a munkavédelmi feladatok ellátásában

x x x x x

SZAKMAI ISMERETEKA munkahelyi egészség és biztonság, mint érték xA munkabalesetek és foglalkozási megbetegedések hátrányos következményei

x x

A munkavédelem fogalomrendszere, szabályozása x x

Munkahelyek kialakításának alapvető szabályai x

A munkavégzés általános személyi és szervezési feltételei x

Munkaeszközök a munkahelyeken xMunkavédelmi feladatok a munkahelyeken x

Munkavédelmi szakemberek és feladataik a munkahelyeken x

A munkahelyi munkavédelmi érdekképviselet x

SZAKMAI KÉSZSÉGEKInformációforrások kezelése x x xBiztonsági szín- és alakjelek xOlvasott szakmai szöveg megértése x x x x x x

17

Page 19: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

SZEMÉLYES KOMPETENCIÁKFelelősségtudat x x xSzabálykövetés x xDöntésképesség x

TÁRSAS KOMPETENCIÁKVisszacsatolási készség x xIrányíthatóság x xIrányítási készség x x

MÓDSZERKOMPETENCIÁKRendszerező képesség x x xKörültekintés, elővigyázatosság x xHelyzetfelismerés x x x

18

Page 20: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

1. Munkahelyi egészség és biztonság tantárgy 18 óra

1.1. A tantárgy tanításának céljaA tanuló általános felkészítése az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzésre, a biztonságos munkavállalói magatartáshoz szükséges kompetenciák elsajátíttatása.Nincsen előtanulmányi követelmény.

1.2. Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak -

1.3. Témakörök

1.3.1. Munkavédelmi alapismeretek4 óra

A munkahelyi egészség és biztonság jelentőségeTörténeti áttekintés. A szervezett munkavégzésre vonatkozó munkabiztonsági és munkaegészségügyi követelmények, továbbá ennek megvalósítására szolgáló törvénykezési, szervezési, intézményi előírások jelentősége. Az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés személyi, tárgyi és szervezeti feltételeinek értelmezése.

A munkakörnyezet és a munkavégzés hatása a munkát végző ember egészségére és testi épségére

A munkavállalók egészségét és biztonságát veszélyeztető kockázatok, a munkakörülmények hatásai, a munkavégzésből eredő megterhelések, munkakörnyezet kóroki tényezők.

A megelőzés fontossága és lehetőségeiA munkavállalók egészségének, munkavégző képességének megóvása és a munkakörülmények humanizálása érdekében szükséges előírások jelentősége a munkabalesetek és a foglalkozással összefüggő megbetegedések megelőzésének érdekében. A műszaki megelőzés, zárt technológia, a biztonsági berendezések, egyéni védőeszközök és szervezési intézkedések fogalma, fajtái, és rendeltetésük.

Munkavédelem, mint komplex fogalom (munkabiztonság-munkaegészségügy)Veszélyes és ártalmas termelési tényezők

A munkavédelem fogalomrendszere, forrásokA munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII törvény fogalom

meghatározásai.

1.3.2. Munkahelyek kialakítása4 óra

Munkahelyek kialakításának általános szabályaiA létesítés általános követelményei, a hatásos védelem módjai, prioritások.

Szociális létesítmények

19

Page 21: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

Öltözőhelyiségek, pihenőhelyek, tisztálkodó- és mellékhelyiségek biztosítása, megfelelősége.

Közlekedési útvonalak, menekülési utak, jelölésekKözlekedési útvonalak, menekülési utak, helyiségek padlózata, ajtók és kapuk, lépcsők, veszélyes területek, akadálymentes közlekedés, jelölések.

Alapvető feladatok a tűzmegelőzés érdekébenTűzmegelőzés, tervezés, létesítés, üzemeltetés, karbantartás, javítás és felülvizsgálat. Tűzoltó készülékek, tűzoltó technika, beépített tűzjelző berendezés vagy tűzoltó berendezések. Tűzjelzés adása, fogadása, tűzjelző vagy tűzoltó központok, valamint távfelügyelet. Termékfelelősség, forgalomba hozatal kritériumai.

AnyagmozgatásAnyagmozgatás a munkahelyeken. Kézi és gépi anyagmozgatás fajtái. A kézi anyagmozgatás szabályai, hátsérülések megelőzése

RaktározásÁruk fajtái, raktározás típusai

Munkahelyi rend és hulladékkezelésJelzések, feliratok, biztonsági szín-és alakjelek. Hulladékgazdálkodás, környezetvédelem célja, eszközei.

1.3.3. Munkavégzés személyi feltételei2 óra

A munkavégzés személyi feltételei: jogszerű foglalkoztatás, munkaköri alkalmasság orvosi vizsgálata, foglalkoztatási tilalmak, szakmai ismeretek, munkavédelmi ismeretekA munkavégzés alapvető szervezési feltételei: egyedül végzett munka tilalma, irányítás szükségessége. Egyéni védőeszközök juttatásának szabályai.

1.3.4. Munkaeszközök biztonsága2 óra

Munkaeszközök halmazaiSzerszám, készülék, gép, berendezés fogalom meghatározása.

Munkaeszközök dokumentációiMunkaeszköz üzembe helyezésének, használatba vételének dokumentációs követelményei, és a munkaeszközre (mint termékre) meghatározott EK-megfelelőségi nyilatkozat, valamint a megfelelőséget tanúsító egyéb dokumentumok.

Munkaeszközök veszélyessége, eljárásokBiztonságtechnika alapelvei, veszélyforrások típusai, megbízhatóság, meghibásodás, biztonság. A biztonságtechnika jellemzői, kialakítás követelményei. Veszélyes munkaeszközök, üzembehelyezési eljárás.

Munkaeszközök üzemeltetésének, használatának feltételei

20

Page 22: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

Feltétlenül és feltételesen ható biztonságtechnika, konstrukciós, üzemviteli és emberi tényezők szerepe. Általános üzemeltetési követelmények. Kezelőelemek, védőberendezések kialakítása, a biztonságos működés ellenőrzése, ergonómiai követelmények.

1.3.5. Munkakörnyezeti hatások2 óra

Veszélyforrások, veszélyek a munkahelyeken (pl. zaj, rezgés, veszélyes anyagok és keverékek, stressz)

Fizikai, biológiai és kémiai hatások a dolgozókra, főbb veszélyforrások valamint a veszélyforrások felismerésének módszerei és a védekezés a lehetőségei. A stressz, munkahelyi stressz fogalma és az ellene való védekezés jelentősége a munkahelyen.

A kockázat fogalma, felmérése és kezeléseA kockázatok azonosításának, értékelésének és kezelésének célja az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés feltételeinek biztosításában, a munkahelyi balesetek és foglalkozási megbetegedések megelőzésben. A munkavállalók részvételének jelentősége

1.3.6. Munkavédelmi jogi ismeretek4 óra

A munkavédelem szabályrendszere, jogok és kötelezettségekAz Alaptörvényben biztosított jogok az egészséget, biztonságot és méltóságot tiszteletben tartó munkafeltételekhez, a testi és lelki egészségének megőrzéséhez. A Munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvényben meghatározottak szerint a munkavédelem alapvető szabályai, a követelmények normarendszere és az érintett szereplők (állam, munkáltatók, munkavállalók) főbb feladatai. A kémiai biztonságról szóló 2000. évi XXV. törvény, illetve a Kormány, illetve az ágazati miniszterek rendeleteinek szabályozási területei a további részletes követelményekről. A szabványok, illetve a munkáltatók helyi előírásainak szerepe.

Munkavédelmi feladatok a munkahelyekenA munkáltatók alapvető feladatai az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkakörülmények biztosítása érdekében. Tervezés, létesítés, üzemeltetés. Munkavállalók feladatai a munkavégzés során.

Munkavédelmi szakemberek feladatai a munkahelyekenMunkabiztonsági és munkaegészségügyi szaktevékenység keretében ellátandó feladatok. Foglalkozás-egészségügyi feladatok.

Balesetek és foglalkozási megbetegedések.Balesetek és munkabalesetek valamint a foglalkozási megbetegedések fogalma. Feladatok munkabaleset esetén. A kivizsgálás mint a megelőzés eszköze.

Munkavédelmi érdekképviselet a munkahelyen

21

Page 23: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

A munkavállalók munkavédelmi érdekképviseletének jelentősége és lehetőségei. A választott képviselők szerepe, feladatai, jogai.

1.4. A képzés javasolt helyszíne (ajánlás)-

1.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás)

1.5.1. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás)

Sorszám

Alkalmazott oktatásimódszer neve

A tanulói tevékenység szervezeti kerete Alkalmazandó

eszközök és felszerelésekegyén

icsopo

rtosztál

y

1.1 magyarázat xSzakkönyvek,

munkavédelmi tárgyú jogszabályok

1.2. megbeszélés xMunkabaleset,

foglalkozási megbetegedés

elemzése1.3. szemléltetés x Oktatófilmek (pl.

NAPO)1.4. házi feladat x1.5. teszt x

1.5.2. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás)

Sor-szám Tanulói tevékenységforma

Tanulói tevékenység

szervezési kerete(differenciálási

módok)Alkalmazandó eszközök és felszerelések

Egyé

ni

Cso

por

t-bo

ntás

Osz

tály

-ke

ret

1. Információ feldolgozó tevékenységek

1.1. Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel x

2. Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok

2.1. Szöveges előadás egyéni felkészüléssel x x

A tanult (vagy egy választott) szakma

szabályainak veszélyei, ártalmai

1.6. A tantárgy értékelésének módjaA nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 54. § (2) a) pontja szerinti értékeléssel.

22

Page 24: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

A 11499-12 azonosító számú

Foglalkoztatás II.megnevezésű

szakmai követelménymodul

tantárgyai, témakörei

23

Page 25: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

A 11499-12 azonosító számú, Foglalkoztatás II. megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és a témakörök oktatása során fejlesztendő kompetenciák

11499-12 Foglalkoztatás II.

Foglalkoztatás II.

Mun

kajo

gi

alap

ism

eret

ek

Mun

kavi

szon

y lé

tesí

tése

Állá

sker

esés

Mun

kané

lkül

isé

g

FELADATOKMunkaviszonyt létesít  x  xAlkalmazza a munkaerőpiaci technikákat xFeltérképezi a karrierlehetőségeket  xVállalkozást hoz létre és működtet xMotivációs levelet és önéletrajzot készít  xDiákmunkát végez  x

SZAKMAI ISMERETEKMunkavállaló jogai, munkavállaló kötelezettségei, munkavállaló felelőssége  x  xMunkajogi alapok, foglalkoztatási formák  x xSpeciális jogviszonyok (önkéntes munka, diákmunka)  x xÁlláskeresési módszerek xVállalkozások létrehozása és működtetése xMunkaügyi szervezetek  xMunkavállaláshoz szükséges iratok  xMunkaviszony létrejötte  xA munkaviszony adózási, biztosítási, egészség- és nyugdíjbiztosítási összefüggései  x  xA munkanélküli (álláskereső) jogai, kötelezettségei és lehetőségei x xA munkaerőpiac sajátosságai (állásbörzék és pályaválasztási tanácsadás)  x x

SZAKMAI KÉSZSÉGEKKöznyelvi olvasott szöveg megértése  x x x xKöznyelvi szöveg fogalmazása írásban  x  x  x  xElemi szintű számítógéphasználat  x x x xInformációforrások kezelése  x  x  x  xKöznyelvi beszédkészség  x  x x x

SZEMÉLYES KOMPETENCIÁKÖnfejlesztés x x x xSzervezőkészség x x

TÁRSAS KOMPETENCIÁKKapcsolatteremtő készség  x x xHatározottság  x  x  x  x

MÓDSZERKOMPETENCIÁK

24

Page 26: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

Logikus gondolkodás  x x x xInformációgyűjtés  x  x  x  x

25

Page 27: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

2. Foglalkoztatás II. tantárgy16 óra

2.1. A tantárgy tanításának célja

A tanuló általános felkészítése az álláskeresés módszereire, technikáira, valamint a munkavállaláshoz, munkaviszony létesítéséhez szükséges alapismeretek elsajátítására.

2.2. Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak-

2.3. Témakörök

2.3.1. Munkajogi alapismeretek4 óra

Munkavállaló jogai (megfelelő körülmények közötti foglalkoztatás, bérfizetés, költségtérítés, munkaszerződés módosítás, szabadság), kötelezettségei (megjelenés, rendelkezésre állás, munkavégzés, magatartási szabályok, együttműködés, tájékoztatás), munkavállaló felelőssége (vétkesen okozott kárért való felelősség, megőrzési felelősség, munkavállalói biztosíték).Munkajogi alapok: felek a munkajogviszonyban, munkaviszony létesítése, munkakör, munkaszerződés módosítása, megszűnése, megszüntetése, felmondás, végkielégítés, pihenőidők, szabadság.Foglalkoztatási formák: munkaviszony, megbízási jogviszony, vállalkozási jogviszony, közalkalmazotti jogviszony, közszolgálati jogviszony.Speciális jogviszonyok: egyszerűsített foglalkoztatás, fajtái: atipikus munkavégzési formák az új munka törvénykönyve szerint (távmunka, bedolgozói munkaviszony, munkaerő-kölcsönzés, rugalmas munkaidőben történő foglalkoztatás, egyszerűsített foglalkoztatás (mezőgazdasági, turisztikai idénymunka és alkalmi munka), önfoglalkoztatás, őstermelői jogviszony, háztartási munka, iskolaszövetkezet keretében végzett diákmunka, önkéntes munka.

2.3.2. Munkaviszony létesítése4 óra

Munkaviszony létrejötte, fajtái: munkaszerződés, teljes- és részmunkaidő, határozott és határozatlan munkaviszony, minimálbér és garantált bérminimum, képviselet szabályai, elállás szabályai, próbaidő.Munkavállaláshoz szükséges iratok, munkaviszony megszűnésekor a munkáltató által kiadandó dokumentumok.Munkaviszony adózási, biztosítási, egészség- és nyugdíjbiztosítási összefüggései: munkaadó járulékfizetési kötelezettségei, munkavállaló adó- és járulékfizetési kötelezettségei, biztosítottként

26

Page 28: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

egészségbiztosítási ellátások fajtái (pénzbeli és természetbeli), nyugdíj és munkaviszony.2.3.3. Álláskeresés

4 óraKarrierlehetőségek feltérképezése: önismeret, reális célkitűzések, helyi munkaerőpiac ismerete, mobilitás szerepe, képzések szerepe, foglalkoztatási támogatások ismerete.Motivációs levél és önéletrajz készítése: fontossága, formai és tartalmi kritériumai, szakmai önéletrajz fajtái: hagyományos, Europass, amerikai típusú, önéletrajzban szereplő email cím és fénykép megválasztása, motivációs levél felépítése.Álláskeresési módszerek: újsághirdetés, internetes álláskereső oldalak, személyes kapcsolatok, kapcsolati hálózat fontossága, EURES (Európai Foglalkoztatási Szolgálat az Európai unióban történő álláskeresésben), munkaügyi szervezet segítségével történő álláskeresés, cégek adatbázisába történő jelentkezés, közösségi portálok szerepe.Munkaerőpiaci technikák alkalmazása: Foglalkozási Információs Tanácsadó (FIT), Foglalkoztatási Információs Pontok (FIP), Nemzeti Pályaorientációs Portál (NPP). Állásinterjú: felkészülés, megjelenés, szereplés az állásinterjún, testbeszéd szerepe.

2.3.4. Munkanélküliség4 óra

A munkanélküli (álláskereső) jogai, kötelezettségei és lehetőségei: álláskeresőként történő nyilvántartásba vétel; a munkaügyi szervezettel történő együttműködési kötelezettség főbb kritériumai; együttműködési kötelezettség megszegésének szankciói; nyilvántartás szünetelése, nyilvántartásból való törlés; munkaügyi szervezet által nyújtott szolgáltatások, kiemelten a munkaközvetítés.Álláskeresési ellátások („passzív eszközök”): álláskeresési járadék és nyugdíj előtti álláskeresési segély. Utazási költségtérítés. Foglalkoztatást helyettesítő támogatás. Közfoglalkoztatás: közfoglalkoztatás célja, közfoglalkozatás célcsoportja, közfoglalkozatás főbb szabályaiMunkaügyi szervezet: Nemzeti Foglalkoztatási Szervezet (NFSZ) felépítése, Nemzeti Munkaügyi Hivatal, munkaügyi központ, kirendeltség feladatai. Az álláskeresők részére nyújtott támogatások („aktív eszközök”): önfoglalkoztatás támogatása, foglalkoztatást elősegítő támogatások (képzések, béralapú támogatások, mobilitási támogatások).Vállalkozások létrehozása és működtetése: társas vállalkozási formák, egyéni vállalkozás, mezőgazdasági őstermelő, nyilvántartásba vétel, működés, vállalkozás megszűnésének, megszüntetésének szabályai.

27

Page 29: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

A munkaerőpiac sajátosságai, NFSZ szolgáltatásai: pályaválasztási tanácsadás, munka- és pályatanácsadás, álláskeresési tanácsadás, álláskereső klub, pszichológiai tanácsadás.

2.4. A képzés javasolt helyszíne (ajánlás)-

2.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás)

2.5.1. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás)

Sorszám

Alkalmazott oktatásimódszer neve

A tanulói tevékenység szervezeti kerete Alkalmazandó

eszközök és felszerelésekegyén

icsopo

rtosztál

y1.1 magyarázat x1.4. megbeszélés x1.5. vita x1.6. szemléltetés x

1.10. szerepjáték x1.11. házi feladat x

2.5.2. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás)

Sor-szám Tanulói tevékenységforma

Tanulói tevékenység

szervezési kerete(differenciálási

módok)Alkalmazandó eszközök és felszerelések

Egyé

ni

Cso

por

t-bo

ntás

Osz

tály

-ke

ret

1. Információ feldolgozó tevékenységek

1.1. Olvasott szöveg önálló feldolgozása x

1.2. Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása x

1.3. Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel x

1.4. Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel x

1.5. Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása x

1.6. Információk önálló rendszerezése x

1.7. Információk feladattal vezetett rendszerezése x

2. Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok

2.2. Leírás készítése x2.3. Válaszolás írásban mondatszintű

kérdésekre x

28

Page 30: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

2.4. Tesztfeladat megoldása x

2.6. A tantárgy értékelésének módjaA nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 54. § (2) a) pontja szerinti értékeléssel.

29

Page 31: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

A 11498-12 azonosító számú,

Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)

megnevezésű

szakmai követelménymodul

tantárgyai, témakörei

30

Page 32: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

A 11498-12 Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén) megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és témakörök oktatása során fejlesztendő kompetenciák

11498-12 Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)

Foglalkoztatás I.

Nye

lvta

ni

rend

szer

zés

1N

yelv

tani

re

ndsz

erzé

s 2

Nye

lvi

kész

ségf

ejle

szt

Mun

kavá

llaló

i sz

ókin

cs

FELADATOKIdegen nyelven:

bemutatkozik (személyes és szakmai vonatkozással) x x x

alapadatokat tartalmazó formanyomtatványt kitölt x x x x

szakmai önéletrajzot és motivációs levelet ír x x x xállásinterjún részt vesz x x x xmunkakörülményekről, karrier lehetőségekről tájékozódik xidegen nyelvű szakmai irányítás, együttműködés melletti munkát végez xmunkával, szabadidővel kapcsolatos kifejezések megértése, használata x x x x

SZAKMAI ISMERETEKIdegen nyelven:

szakmai önéletrajz és motivációs levél tartalma, felépítése x

egy szakmai állásinterjú lehetséges kérdései, illetve válaszai x x x

közvetlen szakmájára vonatkozó gyakran használt egyszerű szavak, szókapcsolatok x

a munkakör alapkifejezései xSZAKMAI KÉSZSÉGEK

Egyszerű formanyomtatványok kitöltése idegen nyelven x x

Szakmai állásinterjún elhangzó idegen nyelven feltett kérdések megértése, illetve azokra való reagálás értelmező, összetett mondatokban

x x x x

SZEMÉLYES KOMPETENCIÁKFejlődőképesség, önfejlesztés x x

TÁRSAS KOMPETENCIÁKNyelvi magabiztosság x x xKapcsolatteremtő készség x x

MÓDSZERKOMPETENCIÁKInformációgyűjtés x xAnalitikus gondolkodás xDeduktív gondolkodás x

31

Page 33: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

3. Foglalkoztatás I. tantárgy64 óra

3.1. A tantárgy tanításának céljaA tantárgy tanításának célja, hogy a diákok alkalmasak legyenek egy idegen nyelvű állásinterjún eredményesen és hatékonyan részt venni.Ehhez kapcsolódóan tudjanak idegen nyelven személyes és szakmai vonatkozást is beleértve bemutatkozni, a munkavállaláshoz kapcsolódóan pedig egy egyszerű formanyomtatványt kitölteni.Cél, hogy a rendelkezésre álló 64 tanóra egység keretén belül egyrészt egy nyelvtani rendszerezés történjen meg a legalapvetőbb igeidők, segédigék, illetve az állásinterjúhoz kapcsolódóan a legalapvetőbb mondatszerkesztési eljárások elsajátítása révén. Majd erre építve történjen meg az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés és az induktív nyelvtanulási készségfejlesztés 6 alapvető, a mindennapi élethez kapcsolódó társalgási témakörön keresztül. Végül ezekre az ismertekre alapozva valósuljon meg a szakmájához kapcsolódó idegen nyelvi kompetenciafejlesztés.

3.2. Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak: Idegen nyelvek

3.3. Témakörök

3.3.1. Nyelvtani rendszerzés 18 óra

A 8 órás nyelvtani rendszerezés alatt a tanulók a legalapvetőbb igeidőket átismétlik, illetve begyakorolják azokat, hogy munkavállaláshoz kapcsolódóan, hogy az állásinterjú során ne okozzon gondot a múltra, illetve a jövőre vonatkozó kérdések megértése, illetve az azokra adandó válaszok megfogalmazása. Továbbá alkalmas lesz a tanuló arra, hogy egy szakmai állásinterjún elhangzott kérdésekre összetett mondatokban legyen képes reagálni, helyesen használva az igeidő-egyeztetést. Az igeidők helyes begyakorlása lehetővé teszi számára, hogy mint leendő munkavállaló képes legyen arra, hogy a munkaszerződésben megfogalmazott tartalmakat helyesen értelmezze, illetve a jövőbeli karrierlehetőségeket feltérképezze. A célként megfogalmazott idegennyelvi magbiztosság csak az igeidők helyes használata révén fog megvalósulni.

3.3.2. Nyelvtani rendszerezés 28 óra

A 8 órás témakör során a diák a kérdésszerkesztés, a jelen, jövő és múlt idejű feltételes mód, illetve a módbeli segédigék (lehetőséget, kötelességet, szükségességet, tiltást kifejező) használatát eleveníti fel, amely révén idegen nyelven sokkal egzaktabb módon tud bemutatkozni szakmai és személyes vonatkozásban egyaránt. A segédigék jelentéstartalmának precíz

32

Page 34: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

és pontos ismerete alapján alkalmas lesz arra, hogy tudjon tájékozódni a munkahelyi és szabadidő lehetőségekről. Precízen meg tudja majd fogalmazni az állásinterjún idegen nyelven feltett kérdésekre a választ kihasználva a segédigék által biztosított nyelvi precizitás adta kereteket. A kérdésfeltevés alapvető szabályainak elsajátítása révén alkalmassá válik a diák arra, hogy egy munkahelyi állásinterjún megértse a feltett kérdéseket, illetve esetlegesen ő maga is tisztázó kérdéseket tudjon feltenni a munkahelyi meghallgatás során. A szórend, a prepozíciók és a kötőszavak pontos használatának elsajátításával olyan egyszerű mondatszerkesztési eljárások birtokába jut, amely által alkalmassá válik arra, hogy az állásinterjún elhangozott kérdésekre relevánsan tudjon felelni, illetve képes legyen tájékozódni a munkakörülményekről és lehetőségekről.

3.3.3. Nyelvi készségfejlesztés 24 óra/Az induktív nyelvtanulási képesség és az idegennyelvi asszociatív memória fejlesztése fonetikai készségfejlesztéssel kiegészítve/

A 24 órás nyelvi készségfejlesztő blokk során a diák rendszerezi az idegennyelvi alapszókincshez kapcsolódó ismereteit. E szókincset alapul véve valósul meg az induktív nyelvtanulási képességfejlesztés, és az idegennyelvi asszociatív memóriafejlesztés 6 alapvető társalgási témakör szavai, kifejezésein keresztül. Az induktív nyelvtanulási képesség által egy adott idegen nyelv struktúráját meghatározó szabályok kikövetkeztetésére lesz alkalmas a tanuló. Ahhoz, hogy a diák koherensen lássa a nyelvet és ennek szellemében tudjon idegen nyelven reagálni, feltétlenül szükséges ennek a képességnek a minél tudatosabb fejlesztése. Ehhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag megtanulásának képessége: képesség arra, hogy létrejöjjön a kapcsolat az ingerek (az anyanyelv szavai, kifejezése) és a válaszok (a célnyelv szavai és kifejezései) között. Mind a két fejlesztés hétköznapi társalgási témakörök elsajátítása során valósul meg. Az elsajátítandó témakörök:- személyes bemutatkozás- a munka világa- napi tevékenységek, aktivitás- lakás, ház- utazás, - étkezés Ezen a témakörön keresztül valósul meg a fonetikai dekódolási képességfejlesztés is, amely során a célnyelv legfontosabb fonetikai szabályaival ismerkedik meg a nyelvtanuló.

33

Page 35: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

3.3.4. Munkavállalói szókincs 24 óra/Munkavállalással kapcsolatos alapvető szakszókincs elsajátítása/

A 24 órás szakmai nyelvi készségfejlesztés csak a 40 órás 3 alapozó témakör elsajátítása után lehetséges. Cél, hogy a témakör végére a diák folyékonyan tudjon bemutatkozni kifejezetten szakmai vonatkozással. Képes lesz a munkalehetőségeket feltérképezni a célnyelvi országban. Begyakorolja az alapadatokat tartalmazó formanyomtatvány kitöltését, illetve a szakmai önéletrajz és a motivációs levél megírásához szükséges rutint megszerzi. Elsajátítja azt a szakmai jellegű szókincset, ami alkalmassá teszi arra, hogy a munkalehetőségekről, munkakörülményekről tájékozódjon. A témakör tanulása során közvetlenül a szakmájára vonatkozó gyakran használt kifejezéseket sajátítja el. A munkaszerződések kulcskifejezéseinek elsajátítása és fordítása révén alkalmas lesz arra, hogy a leendő saját munkaszerződését, illetve munkaköri leírását lefordítsa és értelmezze.

3.4. A képzés javasolt helyszíne Az órák kb. 50%-a egyszerű tanteremben történjen, a másik fele pedig számítógépes tanteremben, hiszen az oktatás jelentős részben digitális tananyag által támogatott formában zajlik.

3.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformákA tananyag kb. fele digitális tartalmú oktatási anyag, így speciálisak mind a módszerek, mind pedig a tanulói tevékenységformák.

3.5.1. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek

Sorszám

Alkalmazott oktatásimódszer neve

A tanulói tevékenység szervezeti kerete Alkalmazandó

eszközök és felszerelésekegyén

icsopo

rtosztál

y1.1 magyarázat x1.2. kiselőadás x1.3. megbeszélés x1.4. vita x1.5. szemléltetés x1.6. projekt x1.7. kooperatív tanulás x1.8. szerepjáték x1.9. házi feladat x

1.10. digitális alapú feladatmegoldás x

34

Page 36: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

3.5.2. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák

Sor-szám Tanulói tevékenységforma

Tanulói tevékenység

szervezési kerete(differenciálási

módok)Alkalmazandó eszközök és felszerelések

Egyé

ni

Cso

por

t-bo

ntás

Osz

tály

-ke

ret

1. Információ feldolgozó tevékenységek

1.1. Olvasott szöveg önálló feldolgozása x

1.2. Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása x

1.3. Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel x

1.4. Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása x x

1.5. Információk önálló rendszerezése x

1.6. Információk feladattal vezetett rendszerezése x

2. Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok

2.1. Levélírás x

2.2. Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre x

2.3. Szöveges előadás egyéni felkészüléssel x

3. Komplex információk körében3.1. Elemzés készítése

tapasztalatokról x

4. Csoportos munkaformák körében

4.1. Feladattal vezetett kiscsoportos szövegfeldolgozás x

4.2. Információk rendszerezése mozaikfeladattal x

4.3. Csoportos helyzetgyakorlat x

3.6. A tantárgy értékelésének módjaA nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 54. § (2) a) pontja szerinti értékeléssel.

35

Page 37: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

A10815-12 azonosító számú

Információtechnológiai alapokmegnevezésű

szakmai követelménymodul

tantárgyai, témakörei

36

Page 38: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

A 10815-12 azonosító számú Információtechnológiai alapok megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és témakörök oktatása során fejlesztendő kompetenciák

10815-12 Információtechnológiai alapok

Információtechnológiai alapok

Információtechnológiai gyakorlat

Bev

ezet

és a

sz

ámító

gépe

s ar

chite

ktúr

ákba

Szof

tver

ism

eret

ek

Info

rmác

ióte

chno

lógi

ai b

izto

nság

al

apja

i

Szám

ítóg

ép

össz

esze

relé

se

Tele

píté

s és

ko

nfigu

rálá

s

Meg

előz

ő ka

rban

tart

ás

FELADATOKSzámítógépes konfigurációt meghatároz. XSzámítógépet összeszerel. XBIOS funkcióit paraméterezi. XUPS teljesítményszükségletet meghatározza, a UPS-t üzembe helyezi. XMegelőző karbantartást végez. XMerevlemezt particionál. XMemóriát bővít. XMegfelelő operációs rendszert kiválaszt. XOperációs rendszert telepít és frissít. XPerifériát csatlakoztat, meghajtó programot telepít. X XLemezklónozást végez. XRendszer- helyreállítást végez. XBiztonsági másolatot készít. XFelhasználói fiókokat kezel. XLAN/WAN hálózatokat használ. XSzámítógépet hálózatra csatlakoztat, konfigurál. XInternet kapcsolatot megoszt. XAlkalmazói programokat telepít. XBiztonsági programokat telepít és használ. XKörnyezet- és munkavédelmi előírásokat betart. XESD védelem eszközeit alkalmazza. XSzámítógépes környezetet kialakít. XKézenfekvő problémákat kiszűr. XAngol nyelvű szakmai szöveget értelmez. X X XBetartja a munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi, valamint a távközlési szakmára vonatkozó előírásokat

X X X

SZAKMAI ISMERETEKInformációtechnológiai alapfogalmak XKettes, tizenhatos számrendszer XSzámítógép főbb részei XBIOS funkciók XProcesszorok és típusaik XMemóriák és típusaik X

37

Page 39: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

Perifériák XPortok és típusaik XAdattovábbítási módszerek XAsztali és hálózati operációs rendszerek XMulti-boot környezet XGUI és CLI felhasználói felületek XFájlok, mappák kezelése és megosztása XJogok, attribútumok XMemóriakezelés XPartíciók XFájlrendszerek XFolyamat- és processzorkezelés XHálózati csatolóegység és feladatai XKábelek és csatlakozásaik, topológiák XProtokollok használata, beállítása XBiztonsági veszélyforrások XAdatbiztonsági eljárások, biztonsági házirend XBiztonsági ajánlások és szabványok XHálózati biztonságtechnika XNyomtatók típusai, nyomtatás kezelés XHálózati nyomtatás XFelügyeleti eszközök XESD védelem szükségességének okai XAngol nyelvű szakmai kifejezések X X XMunka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi előírások X

SZAKMAI KÉSZSÉGEKSzámítógép összeszerelése XPortok, perifériák csatlakoztatása XOperációs rendszer telepítése X

SZEMÉLYES KOMPETENCIÁKPontosság X X XPrecizitás X X X

TÁRSAS KOMPETENCIÁKEgyüttműködés X X XKezdeményezőkészség X X X

MÓDSZERKOMPETENCIÁKIsmeretek helyénvaló alkalmazása X X X

38

Page 40: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

4. Információtechnológiai alapok 36 óra/36 óra*

*9-13. évfolyamon megszervezett képzés/13. és 14. évfolyamon megszervezett képzés

4.1. A tantárgy tanításának céljaAz Információtechnológiai ismeretek tantárgy tanításának célja, hogy alapozó információtechnológiai ismereteket biztosítson az informatikai szakképesítések megszerzéséhez, valamint lehetőséget biztosítson belépő szintű IT munkakörök betöltéséhez szükséges ismeretek elsajátítására, ipari minősítő vizsga letételére.

4.2. Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmakSzámítógép-kezelés felhasználói szintű ismerete.

4.3. Témakörök

4.3.1. Bevezetés a számítógépes architektúrákba 18 óra/18 óraKettes- és tizenhatos számrendszer.Neumann-elvű számítógép felépítése.Hardver és firmware fogalma.Számítógép házak és tápegységek.Processzortípusok, foglalatok.Hőelvezetési technológiák.Memóriák típusai, memória modulok, memóriahibák kezelése.Illesztőkártyák és csatlakozási felületeik.BIOS feladatai, beállításai.Input perifériák, KVM kapcsolók.Háttértárak és típusaik.Merevlemezek adattárolási struktúrája.Redundáns adattárolás fogalma, RAID.Megjelenítők típusai, paraméterei, alapvető működési elveik.Nyomtatók típusai, működési elveik.Nyomtatók csatlakozási felületei, jellemző paramétereik.Lapleíró nyelvek, PCL és PostScript összehasonlítása.Szkennerek típusai, működési elveik.Multifunkciós nyomtatók.Portok és csatlakozók típusai, belső- és külső kábeltípusok.Hálózati eszközök, hálózati kártya feladata és beállításai.Hálózati topológiák.Speciális számítógépes rendszerek (CAD/CAM, virtualizáció, játék, HTPC).Laptop és asztali számítógép alkatrészek összehasonlítása.Laptopokra jellemző adapterek, bővítőkártyák.Dokkoló állomás és portismétlő.Energiagazdálkodási beállítások, APM és ACPI szabványok.Táblagépek és okos telefonok hardvereszközei.

4.3.2. Szoftverismeretek 12 óra/12 óra

39

Page 41: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

Szoftver fogalma, szoftverek csoportosítása.Zárt- é nyílt forráskódú rendszerek, GPL.Operációs rendszer fogalma, feladatai.Operációs rendszerek típusai és jellemzőik.GUI és CLI felhasználói felületek.Megfelelő operációs rendszer kiválasztásának szempontjai.Partíció fogalma, típusai.Formázás, fontosabb fájlrendszerek.Rendszerbetöltés folyamata.Windows indítási módok.Regisztráció adatbázis.Multi-boot rendszerek.Könyvtárstruktúra, felhasználói és rendszerkönyvtárak.Fájlkiterjesztések és attribútumok.Vezérlőpult beállításai.Archiválási módok.Kliensoldali virtualizáció, hypervisor.Táblagépek és okos telefonok operációs rendszerei.Adatszinkronizáció.

Hibakeresési folyamat lépései.

4.3.3. Információtechnológiai biztonság alapjai 6 óra/6 óraRosszindulatú szoftverek (vírus, trójai, féreg, adware, spyware).Védekezési módok a rosszindulatú szoftverek ellen.Támadástípusok (felderítés, DoS, DDoS, hozzáférési támadás).Megtévesztési technikák (social engineering, phishing).Kéretlen és reklámlevelek, SPAM szűrés lehetőségei.Biztonságos böngészés, böngésző biztonsági beállításai.Biztonságos adatmegsemmisítés módszerei.Biztonsági szabályzat.Felhasználói nevek és jelszavak (BIOS, számítógép, hálózati hozzáférés).Fájlmegosztás, fájlok és mappák fájlrendszer szintű védelme.Tűzfalak feladata, típusai.Mobil eszközök védelme, biometrikus azonosítási módszerek.IT eszközök fizikai védelme.

4.4. A képzés javasolt helyszíne (ajánlás)Számítógép terem

4.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás)

4.5.1. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás)

Sorszám Alkalmazott Tanulói tevékenység szervezeti kerete Alkalmazandó

40

Page 42: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

oktatási módszer

neveeszközök és felszerelések

egyéni csoport osztály

1.1. magyarázat X projektor1.2 kiselőadás X1.3 szemléltetés X1.4. házi feladat X

4.5.2. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás)

Sor-szám Tanulói tevékenységforma

Tanulói tevékenység szervezési kerete

(differenciálási módok)Alkalmazandó eszközök és felszerelésekegyéni csoport osztály

1. Információ feldolgozó tevékenységek1.1 Olvasott szöveg önálló

feldolgozása X

1.2Hallott szöveg feladattal vezetettfeldolgozása

X

1.3Információk feladattal vezetettrendszerezése

X

2. Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok2.1 Tesztfeladat megoldása X2.2 Szöveges előadás egyéni

felkészülésselX

4.6. A tantárgy értékelésének módjaA nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény. 54. § (2) a) pontja szerinti értékeléssel.

5. Információtechnológiai gyakorlat 72 óra/72 óra*

*9-13. évfolyamon megszervezett képzés/13. és 14. évfolyamon megszervezett képzés

5.1. A tantárgy tanításának céljaAz Információtechnológiai gyakorlat tantárgy tanításának célja, hogy alapozó információtechnológiai gyakorlati készségeket biztosítson az informatikai szakképesítések megszerzéséhez, valamint lehetőséget biztosítson belépő szintű IT munkakörök betöltéséhez szükséges készségek elsajátítására, ipari minősítő vizsga letételére.

5.2. Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmakSzámítógép-kezelés felhasználói szintű ismerete.

5.3. Témakörök

5.3.1. Számítógép összeszerelése 24 óra/24 óraSzámítógép szétszerelése.

41

Page 43: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

Pontos konfiguráció meghatározása, megfelelő alkatrészek kiválasztása.Számítógép szakszerű összeszerelésének folyamata.Tápegység telepítése.Alaplapi alkatrészek telepítése, alaplap házba helyezése.Belső alkatrészek telepítése, kábelek csatlakoztatása.Perifériák csatlakoztatása.BIOS funkciója és beállításai.Memóriabővítés asztali számítógépben és laptopban.Számítógép alkatrészek cseréje.Számítógép hálózatra csatlakoztatása, IP cím beállítása.SOHO útválasztó hálózatra csatlakoztatása.Laptopok felhasználó, illetve szerviz által cserélhető alkatrészei.Hibakeresési folyamat lépései, kézenfekvő problémák kiszűrése.Áramellátás zavarai, túlfeszültség levezető bekötése.UPS típusok, UPS üzembe helyezése.

5.3.2. Telepítés és konfigurálás 36 óra/36 óraOperációs rendszerek hardverkövetelményeinek meghatározása.Operációs rendszer hardver kompatibilitásának ellenőrzése.Particionálás.Kötetek formázása. Operációs rendszerek telepítése.Meghajtó programok telepítése.Frissítések és hibajavító csomagok telepítése.Operációs rendszer upgrade-je, felhasználói adatok költöztetése.Regisztrációs adatbázis biztonsági mentése, helyreállítása.Lemezkezelés.Alkalmazások és folyamatok kezelése, feladatkezelő használata.Alkalmazások telepítése, eltávolítása.Felhasználói fiókok kezelése.Virtuális memória beállítása.Illesztőprogramok frissítése, eszközkezelő használta.Területi és nyelvi beállítások.Eseménynapló ellenőrzése.Rendszer erőforrásainak monitorozása, szolgáltatások beállításai.Kezelőpult (MMC) használata.Biztonsági másolatok készítése, archiválási típusok.Személyes tűzfal beállítása.Antivírus alkalmazás telepítése, frissítése, vírusellenőrzés.Lemezklónozás.Virtuális gép telepítése.

5.3.3. Megelőző karbantartás 12 óra/12 óraMegelőző karbantartás jelentősége, karbantartási terv.Hardver- és szoftverkarbantartás feladatai.

42

Page 44: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

Ház és a belső alkatrészek szakszerű tisztítása.Monitorok szakszerű tisztítása.Festékszint ellenőrzése, toner és festékpatron cseréje.Nyomtatók és szkennerek szakszerű tisztítása.Alkatrészek csatlakozásának ellenőrzése.Számítógépek működésének környezeti feltételei.Operációs rendszer frissítése, javítócsomagok telepítése.Merevlemez karbantartása, lemezellenőrzés, töredezettség-mentesítés.Helyreállítási pontok készítése, rendszer visszaállítása korábbi időpontra.Távoli asztalkapcsolat és távsegítség konfigurálása.Ütemezett karbantartási feladatok.Laptopok szakszerű tisztítása.

5.4. A képzés javasolt helyszíne (ajánlás)Hardvertechnikai laboratórium

5.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás)

5.5.1. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás)

Sorszám

Alkalmazott oktatási módszer

neve

Tanulói tevékenység szervezeti kerete

Alkalmazandó eszközök

és felszerelések

(SZVK 6. pont

lebontása, pontosítása)

egyéni csoport osztály

1.1 magyarázat X

1.2. megbeszélés X

1.3. vita X

1.4. szemléltetés X

1.5. szimuláció X szimulációs program

5.5.2. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás)

Sor-szám

Tanulói tevékenységforma Tanulói tevékenység

szervezési kerete(differenciálási

módok)

Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont

lebontása,

43

Page 45: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

pontosítása)

Egyé

ni

Cso

por

t-bo

ntás

Osz

tály

-ke

ret

1. Információ feldolgozó tevékenységek

1.1Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása X

felhasználói kézikönyvek,

dokumentációk

1.2Információk feladattal vezetett rendszerezése X

2. Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok

2.1 Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban

X

2.2 Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban X

5.6. A tantárgy értékelésének módjaA nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény. 54. § (2) a) pontja szerinti értékeléssel.

44

Page 46: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

A10817-12 azonosító számú

Hálózatok, programozás és adatbázis-kezelés

megnevezésű

szakmai követelménymodul

tantárgyai, témakörei

45

Page 47: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

A 10817-12 azonosító számú Hálózatok, programozás és adatbázis-kezelés megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és témakörök oktatása során fejlesztendő kompetenciák

10817-12Hálózatok, programozás és

adatbázis-kezelés

Adatbázis- és szoftverfejlesztés Adatbázis- és szoftverfejlesztés gyakorlat

Hálózati ismeretek

I.

Hálózati ismeretek

I. gyakorlat

Prog

ram

ozás

ala

pism

eret

ek

Adat

típus

ok

Prog

ram

ozás

ele

mei

Prog

ram

ozás

i tét

elek

Adat

stru

ktúr

ák

Prog

ram

terv

ezés

Adat

bázi

sok

Prog

ram

ozás

i nye

lvek

Obj

ektu

mor

ient

ált

prog

ram

ozás

a

Prog

ram

ozás

i nye

lv „

A”

Állo

mán

ykez

elés

Web

-pro

gram

ozás

ala

pjai

Adat

bázi

sfej

lesz

tés

Ott

honi

és

kisv

álla

lati

lóza

tok

Kis

- és

köze

pes

üzle

ti há

lóza

tok,

Ott

honi

és

kisv

álla

lati

lóza

tok

gyak

orla

t

Kis

- és

köze

pes

üzle

ti há

lóza

tok,

FELADATOKWeblapot készít XInformációkat gyűjt, tárol, kezel, elemez X X X X X X X XTöbb táblás adatbázist tervez, készít, karbantart, SQL nyelvű lekérdezéseket végez X XAdatbázis szolgáltatásokat vesz igénybe, adatbázis műveleteket végez napi problémák kezelésére és webes feladatok megoldására X XProgramozási feladatot végez egyszerű napi problémák kezelésére X X X X X X X X X XProgramozási feladatot végez webes feladatok megoldására X X X X X

46

Page 48: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

Vizuális tervező és ábrázoló rendszerrel rendszertervet készít X X X X XMunkájában az irodai szoftvercsomagot komplexen alkalmazza X X XMegtervez és telepít egy otthoni / kisvállalati (SOHO) hálózatot, és csatlakoztatja az internethez X X X XAlapvető IP-szolgáltatásokat konfigurál munkaállomásokon X X X XEllenőrzi a hálózatot és az internet-csatlakoztatást, elhárítja a fellépő hibákat X X X XErőforrásokat (állományokat és nyomtatókat) oszt meg több számítógép között X XFelismeri és elhárítja az otthoni / kisvállalati hálózatok biztonsági veszélyeit X X X XIsmert internetes alkalmazásokat telepít és működésüket ellenőrzi X X X XInternet és szerver kapcsolatra szolgáló hálózati eszközöket installál, konfigurál és elvégzi a fellépő hibák hibaelhárítását X X X XA működő hálózat teljesítményét monitorozza, a hibákat behatárolja és elhárítja X X X XAngol nyelvű szakmai szöveget értelmez X X X X X X X X X X X X X X X X XBetartja a munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi, valamint a távközlési

X X

47

Page 49: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

szakmára vonatkozó előírásokat

SZAKMAI ISMERET

Adatbázis kezelési alapok X X

SQL alapok X X

HTML, CSS és XML alapok XProgramozási alaptudás valamilyen webes környezetben is alkalmazható programozási nyelven X X X X X X X X X XMűszaki tervező és ábrázoló rendszerek X X XIrodai szoftvercsomag integrált alkalmazása X X XIPv4 és IPv6 címek és alhálózati maszkok X X X XAz Ethernet hálózat hozzáférési rétegének felépítése X XHelyi hálózat tervezése és csatlakoztatása az internethez X XKülönböző kábelek és csatlakozók tudása, a csavart érpáras kábellel végzett szerelési munka X XA rétegelt modell és az egyes rétegek protokolljai X X XAz ügyfél-kiszolgáló viszony és a jellemző szolgáltatások X X X XA vezetéknélküli LAN-ok és biztonsági megfontolásai X X X X

48

Page 50: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

Egy integrált vezetéknélküli hozzáférési pont és ügyfél konfigurálása X XKis- és közepes hálózatokban alkalmazott kapcsolók és forgalomirányítók konfigurálása parancssorból és grafikus felületen X XHálózati címfordítás működése és beállítása X X X XAz irányító protokollok működése és konfigurálása X XHálózati veszélyek és támadási módszerek X X X XTűzfalak és egyéb biztonsági eszközök X X X XAngol nyelvű szakmai szövegek értelmezése és felhasználása X X X X X X X X X X X X X X X X XMunka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi előírások X X

SZAKMAI KÉSZSÉGEK

Bináris számrendszer használata X X X X X X X

IP-címzés X X X XAngol nyelvű, olvasott szakmai szöveg megértése X X X X X X X X X X X X X X X X X

SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK

Precizitás X X X X X X X X

Megbízhatóság X X X X

49

Page 51: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

Döntésképesség X X X X

Önállóság X X X X X X X X X

TÁRSAS KOMPETENCIÁK

Együttműködés X X X X X X

Kezdeményezőkészség X X X X X X

Prezentációs készség X X X X X X X

MÓDSZERKOMPETENCIÁK

Logikus gondolkodás X X X X X X X X X

Hibakeresés (diagnosztizálás) X X X X X X X XProblémamegoldás, hibaelhárítás X X X X X X X X X X

50

Page 52: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

6. Adatbázis és szoftverfejlesztés 136 óra/144 óra*

*9-13. évfolyamon megszervezett képzés/13. és 14. évfolyamon megszervezett képzés

6.1. A tantárgy tanításának céljaA tantárgy oktatásának alapvető célja azoknak az ismereteknek, képességeknek a fejlesztése, amelyek képessé teszik a tanulót egy egyszerű algoritmus elkészítésére, a megvalósításhoz szükséges adattípusok és adatszerkezetek kiválasztására, a fejlesztői és felhasználói dokumentáció elkészítésére, egy egyszerű adatmodell logikai tervének megvalósítására.

6.2. Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmakInformatika: Algoritmizálás és adatmodellezés;

6.3. Témakörök

6.3.1. Programozás alapismeretek 6 óra/ 6 óraA programkészítés lépései: feladat kitűzése, specifikáció, algoritmuskészítés, kódolás, tesztelés, hatékonyságvizsgálat, dokumentálásSpecifikáció: a probléma megfogalmazása; bemenő és kimenő adatok pontosítása, elő- és utófeltételek megfogalmazásaAlgoritmusleíró eszközök: folyamatábra, stuktogram, mondatszerű leírás, Jackson diagram.A programkészítés elvei: stratégiai elv: lépésenkénti finomítás, Top-Down módszer; taktikai, technológiai, technikai elvek

6.3.2. Adattípusok 24 óra/24 óraAdatok jellemzői: azonosító; hozzáférési jog (konstans, változó); hatáskör (globális, lokális, privát, publikus), kezdőérték; helyfoglalás, műveletek.Elemi adattípusok: egész, valós, logikai, karakter, felsorolt, részintervallum. Felépítésük, ábrázolásuk, helyfoglalásuk, műveleteik.Összetett adattípusok: karakterlánc (string) adattípus felépítése, ábrázolása, helyfoglalása, felhasználása. Rögzített hosszúságú és nulla végű karakterláncok. Karakterlánc műveletek: hosszúság, részkarakterlánc, karakterláncok egymáshoz kapcsolása, beszúrás, törlés, csere.Összetett adattípusok: tömb adattípus felépítése, ábrázolása, helyfoglalása, felhasználása. Indexelés. Egydimenziós tömbök tárolása, helyfoglalás, alkalmazása. Többdimenziós tömbök tárolása, helyfoglalás, alkalmazásaÖsszetett adattípusok: rekordok. Rekordszerkezetek, mező fogalma. Rekordok tárolása (párhuzamos tömbök, változó hosszúságú rekordok), helyfoglalás. Műveletek rekordokkal.

51

Page 53: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

6.3.3. Programozás elemei 6 óra/6 óraUtasítások: értékadás, feltöltés (egyszerű és összetett változó esetén), aritmetikai műveletek, matematikai függvények, véletlenszámok, típuskonverziók.Eljárások, függvények: egyszerű eljáráshívás, paraméterezett eljáráshívás, függvényhívás; eljárás, függvény-definiálásÖsszetett utasítások: szekvencia, elágazások. szekvencia (BEGIN-END); elágazás (IF-THEN-ELSE); feltételek (=,<,>,>=,<=,<>, NOT); összetett feltételek (AND, OR); választás (CASE)Összetett utasítások - Iterációk: Hátultesztelős ciklus (REPEAT-UNTIL). Elöltesztelős ciklus (WHILE-DO). Számlálós ciklus (FOR-DO)

6.3.4. Programozási tételek 36 óra/36 óraProgramozási tételek - Egy sorozathoz egy érték rendelése: összegzés tétele, eldöntés tétele, kiválasztás tétele, megszámlálás tétele, maximumkiválasztás tételeProgramozási tételek – Keresések: lineáris keresés tétele, logaritmikus (bináris) keresés tételeProgramozási tételek - Egy sorozathoz egy sorozat rendelése: másolás, transzformálással, kiválogatás tétele, szétválogatás.Programozási tételek - Rendezések: közvetlen kiválasztásos rendezés, minimum kiválasztásos rendezés, buborék-rendezés, beszúrásos rendezés, rendezések összehasonlítása (legrosszabb eset, átlagos eset, helyfoglalás).Programozási tételek - Több sorozathoz egy sorozat rendelése: metszetképzés tétele, unióképzés tétele, összefuttatás tétele.Rekurzió: Rekurzív specifikáció. Példák rekurzív függvényekre: Fibonacci, faktoriális, binomiális együtthatók. Rekurzív algoritmusok: Hanoi tornyai, QuickSort. Rekurzió átalakítása ciklussá, ciklusok átalakítása rekurzióvá.

6.3.5. Adatstruktúrák 22 óra/24 óraMutatók, dinamikus tárkezelés: mutatók tárolása, műveletei; hivatkozás mutatók segítségével; típusos és típusnélküli mutatók; helyfoglalás, helyfelszabadítás; dinamikus és statikus változók. Lista adatszerkezet: listák alapfogalmai (csomópont, kapcsolómező, stb.); listák megvalósítása statikusan, ill. dinamikusan; listák bejárása, keresés, beillesztés, törlés.Kétirányú láncolt listák: felépítése; műveletek (bejárás, keresés, törlés, beszúrás); ciklikus listák.Sor adatszerkezet: sor fogalma, megvalósítása (statikusan, dinamikusan); sorokkal kapcsolatos műveletek (inicializálás, sorba, sorból); dupla végű sorok; prioritásos sorok.

52

Page 54: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

Verem adatszerkezet: verem fogalma, megvalósítása (statikusan, dinamikusan); veremmel kapcsolatos műveletek (PUSH, POP, túl- és alulcsordulás ellenőrzése); verem alkalmazásai: rekurzió, függvényhívások, lokális változók stb.

6.3.6. Programtervezés 24 óra/24 óraUnified Modeling Language, Az UML építőkövei, az UML diagramjai.Objektumosztályok közötti kapcsolatokÁllapotdiagram, szekvenciadiagram, Használati esetek diagramjaAdatmodell megtervezése, algoritmizálás. Logikai és fizikai rendszerterv fogalma. Felület elkészítése (prototípus), kódolás, alkalmazáslogika megvalósítása. Kódolás, tesztelés, hibakeresés, javítás, felhasználói és fejlesztői dokumentáció.Szoftverprojektek életciklusa.

6.3.7. Adatbázisok 18 óra/24 óraAz adatbázis-kezelés alapjai, adat, információ, információelmélet, adatbázis, adatredundancia, adatbázis-kezelő rendszerek; Adatbázisok felépítése: táblák, rekordok, mezők. Adatintegritás, adatvédelem. Relációs adatmodell. Adatmodellezés, adatbázis tervezés, alapelemek, egyed, tulajdonság, kapcsolat. Egyed-kapcsolat diagram, adatmodellek típusai.Mezőtulajdonságok: típusok, mezőméret, alapértékElsődleges kulcs fogalma. Index fogalma, indexelés.Adattáblák közötti kapcsolatok, adattáblák normalizálása, normálformák, redundancia csökkentése. Táblák közötti kapcsolatok érvényessége. Funkcionális függések és kulcsok a relációs modellben.

6.4. A képzés javasolt helyszíne (ajánlás)Elméleti szaktanterem

6.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás)

Sor-szám Tanulói tevékenységforma

Tanulói tevékenység

szervezési kerete(differenciálási

módok)

Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont

lebontása, pontosítása)

Egyé

ni

Cso

por

t-bo

ntás

Osz

tály

-ke

ret

2. Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok

53

Page 55: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

2.2. Leírás készítése XUML és XML

tervező szoftver (pl. Altova Mission

Kit)2.4. Tesztfeladat megoldása X

4. Komplex információk körében

4.1. Esetleírás készítése XIrodai

szoftvercsomag (pl. Microsoft

Office, LibreOffice)

6.6. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás)

Sorszám

Alkalmazott oktatásimódszer neve

A tanulói tevékenység szervezeti kerete

Alkalmazandó eszközök és

felszerelések (SZVK 6. pont lebontása,

pontosítása)egyén

icsopo

rtosztál

y1.1. magyarázat X

1.11. házi feladat X

6.7. A tantárgy értékelésének módjaA nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény. 54. § (2) a) pontja szerinti értékeléssel

7. Adatbázis és szoftverfejlesztés (gyakorlat) 209 óra/184 óra

*9-13. évfolyamon megszervezett képzés/13. és 14. évfolyamon megszervezett képzés

7.1. A tantárgy tanításának céljaA tantárgy oktatásának alapvető célja azoknak az ismereteknek, képességeknek a fejlesztése, amelyek képessé teszik a tanulót egy komplex szoftver elkészítésére (kódolására), a szükséges komponensek kiválasztására, egy adott programnyelven történő implementálására, az adatmodell fizikai megvalósítására.

7.2. Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmakInformatika: A weblapkészítés alapjai; Adatok tárolásához szükséges egyszerű adatbázis kialakítása; Algoritmizálás és adatmodellezés

7.3. Témakörök

7.3.1. Programozási nyelvek 18 óra/16 óraA programozási nyelvek csoportosítása: Neumann-elvű, automata, funkcionális, objektum-orientált.. A programozási nyelvek fejlődése, generációk, általános és speciális programnyelvek és felhasználási területeik. Általános és speciális programnyelvek és jellemzőik

54

Page 56: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

Programok készítése és futtatása: forrásnyelvű programok fordítása, fordítási technikák, interpreter és compiler típusú nyelvek. Programok futtatása: natív futtatás, virtuális gépek.Programozási nyelvek alapfogalmai: szintaxis, szemantika, interpreter, fordítóprogram, byte-kód fordítási egység, specifikációs rész, törzs, deklarációs rész kiértékelése statikusan, ill. dinamikusan, blokkstruktúra, szigorúan típusos nyelv definíciójaTípusok, a programozási nyelvek típusossága, típuskonverzió. A típusok osztályozása: skalár (diszkrét, egész, karakter és logikai típusok), valós (fixpontos, lebegőpontos, kétszeres pontosságú típusok). Konstansok és változók. Deklaráció hatásköre, láthatósági köre; Globális és lokális azonosító, változók allokálása, élettartama. Mutató típusok. Kifejezések, kifejezések szerkezete, kifejezések kiértékelése

7.3.2. Objektumorientált programozás 53 óra/46 óraObjektumorientált paradigma Az objektumorientált programozás alapjai: osztály, objektum. Adatmezők, tulajdonságok. Metódusok, üzenetek. Statikus és dinamikus objektumok. Objektumok hierarchiája. Öröklődés; újradefiniálás (redefine). Metódusok hívása. Metódus elérése (INHERITED). Objektumhierarchia tervezése és kialakítása.Polimorfizmus fogalma. Statikus és virtuális metódusok. Konstruktor és destruktor alkalmazása.Rendszerterv készítéseJavasolt programozási nyelv: C/C++/C# vagy JAVAJavasolt fejlesztőeszköz: Microsoft Visual Stúdió vagy Eclipse vagy NetBeans

7.3.3. Programozási nyelv „A” 71 óra/56 óraA programozói környezet (IDE) használata, konzol alkalmazás készítése: Project műveletek, egyszerű konzol alkalmazás készítése, alapvető szintaktikai szabályok, megjegyzések. Példák változók használatára. Egyszerű beolvasás, kiírás. Konzol alkalmazás felületének a megtervezése.GUI alkalmazás (felület) készítése. Komponensek, tulajdonságaik beállítása tervező nézetben. Kód hozzárendelése eseményekhez.Elemi adattípusok: numerikus típusok, karakter és szöveg, logikai típus. Típus átalakítás, konverziók. Mutatók és referenciák.Vezérlési szerkezetek: Elágazások, ciklusok. Ciklusok egymásba ágyazása. Eljáráshívások (paraméterátadás különböző fajtái, túlterhelés)

55

Page 57: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

Hibakezelési funkciók. Kivétel (Exception) fogalma. A fontosabb kivételosztályok. Kivételek elkapása és kezelése (Try-Catch-Finally).Szintaktikai és szemantikai hiba. A leggyakoribb hibaüzenetek értelmezése. Hibakeresés és javítás. Debug-olási módszerek: töréspont, lépésenkénti futtatás, változók tartalmának a figyelése.Tömbváltozó deklarálása, létrehozása, inicializálása, feldolgozása. Tömbök és ciklusok kapcsolata. Tömb feldolgozása speciális (pl. foreach) ciklussal.Struktúrák definiálása és alkalmazása. Struktúra és tömb együttes használata, egymásba ágyazás.Az objektumorientált programozás: osztály, objektum létrehozása. Adatmezők, tulajdonságok. Metódusok, üzenetek. Statikus és dinamikus objektumok. Öröklődés.Komponensek: Alapvető komponensek, dialógusablakok. Konténer komponensek és menük.Grafikus komponensek. Rajzolás és animálás.Javasolt programozási nyelv: C/C++/C# vagy JAVAJavasolt fejlesztőeszköz: Microsoft Visual Stúdió vagy Eclipse vagy NetBeans

7.3.4. Állománykezelés 12 óra/10 óraÁllományok: típusos, szöveges és bináris állományok. Létrehozás, törlés, I/O műveletek, megnyitás, lezárás.Típusos állományok kezelése. megnyitási módok; műveletek rekordokkal: pozícionálás, olvasás, írás, törlés, beszúrás, hozzáfűzés. Műveletek állományokkal: létrehozás, feltöltés, listázás, aktualizálás, indexelés, rendezés. Szekvenciális és direkt feldolgozás

7.3.5. Web-programozás alapjai 35 óra/40 óraHTML alapjai, dokumentumszerkezet (head, body), html utasítások szerkezetHTML alapelemei (tag), törzsrészben (bekezdési szintű elemek, karakterszintű elemek) és fejlécben alkalmazható elemekHivatkozások (link) és képek beillesztéseTáblázatokŰrlapok (form) készítése (beviteli mezők, action elemek)Stílusok és stíluslapok (CSS) használata. CSS nyelvtana, stílusok rangsorolása. Dokumentumfa és dobozmodell. Pozicionálás, margók, kitöltések, szegélyek.XML alapjai, felépítése, szerkezete. Kliens oldali programozási nyelv alapjai (JavaScript): Nyelvi alapok, változók, tömbkezelés, karakterláncok kezelése, függvények

56

Page 58: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

Szerver oldali programozási nyelv alapjai (pl. PHP): Nyelvi alapok, változók, tömbkezelés, karakterláncok kezelése, függvények, adatbázis kapcsolat.Javasolt szerver oldali programozási nyelv: PHP vagy JAVA

7.3.6. Adatbázis fejlesztés 20 óra/16 óraAdatbázis-kezelő rendszer telepítése, alapvető konfigurációs beállításokSQL adatbázis műveletek: Új adatbázis létrehozása, tábla-létrehozás, új mező hozzáadásaSQL adatbázis műveletek: rekord beszúrása, módosítása, törléseSQL adatbázis lekérdezések: feltételek,(lekérdezések, feltételek megadása: SELECT, FROM, WHERE, LIKE, az eredmény korlátozása)SQL összesítő függvények, rendezés: COUNT, MAX, MIN, SUM, AVG, ORDER BYSQL-csoportosítás: GROUP BY, HAVINGJavasolt adatbázis-kezelő eszköz: Microsoft SQL Server vagy MySQL vagy PostgreSQL szerver

7.4. A képzés javasolt helyszíne (ajánlás)Számítógépterem

7.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás)

Sor-szám Tanulói tevékenységforma

Tanulói tevékenység

szervezési kerete(differenciálási

módok)

Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont

lebontása, pontosítása)

Egyé

ni

Cso

por

t-bo

ntás

Osz

tály

-ke

ret

2. Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok

2.2. Leírás készítése X

CASE eszközök (pl. PowerDesigner)

UML és XML tervező szoftver

(pl. Altova Mission Kit)

2.4. Tesztfeladat megoldása X

4. Komplex információk körében

4.1. Esetleírás készítése XMultimédia-

fejlesztő eszközök (pl. Adobe CS)

5. Csoportos munkaformák körében

5.3. Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással

X Integrált fejlesztőeszköz (pl.

57

Page 59: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

MS Visual Studio, Eclipse, NetBeans)

Web fejlesztő eszközök (pl. MS

Visual Web Developer)

Automatikus tesztelést

támogató eszközök (pl. JUnit, NUnit)

7.6. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás)

Sorszám

Alkalmazott oktatásimódszer neve

A tanulói tevékenység szervezeti kerete

Alkalmazandó eszközök és

felszerelések (SZVK 6. pont lebontása,

pontosítása)egyén

icsopo

rtosztál

y

1.6. szemléltetés X

CASE eszközök (pl. PowerDesigner)Virtualizációs szoftverek (pl.

VMWare, VirtualBOX)Automatikus tesztelést támogató eszközök (pl.

JUnit, NUnit)

1.7. projekt X

Integrált fejlesztőeszköz (pl. MS Visual Studio, Eclipse,

NetBeans)Adatbázis-kezelő eszköz

(pl. MySQL, Oracle, SQL Server)

Automatikus tesztelést támogató eszközök (pl.

JUnit, NUnit)Szerver és

desktop/mobil operációs rendszerek (pl. Windows, Linux,

Android, iOS)Web fejlesztő eszközök

(pl. MS Visual Web Developer)

Multimédia-fejlesztő eszközök (pl. Adobe

CS)UML és XML tervező szoftver (pl. Altova

Mission Kit)1.11. házi feladat X Integrált

fejlesztőeszköz (pl. MS Visual Studio, Eclipse,

NetBeans)Adatbázis-kezelő eszköz

(pl. MySQL, Oracle, SQL Server)

58

Page 60: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

Automatikus tesztelést támogató eszközök (pl.

JUnit, NUnit)Web fejlesztő eszközök

(pl. MS Visual Web Developer)

Virtualizációs szoftverek (pl.

VMWare, VirtualBOX)UML és XML tervező szoftver (pl. Altova

Mission Kit)

7.7. A tantárgy értékelésének módjaA nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény. 54. § (2) a) pontja szerinti értékeléssel

8. Hálózati ismeretek I. 136 óra/144 óra**9-13. évfolyamon megszervezett képzés/13. és 14. évfolyamon megszervezett képzés

8.1. A tantárgy tanításának céljaA Hálózati ismeretek I. tantárgy tanításának célja, hogy a(z) Informatikai rendszergazda szakma gyakorlása során végrehajtandó feladatok elméleti hátterére, szakmai ismeretek elsajátítására és a kapcsolódó ipari minősítés megszerzésére felkészítse a tanulókat. A tantárgy további célja, hogy az otthoni, kis- és közepes vállalati hálózatokra, és internet szolgáltatásokra fókuszálva megismertesse a hálózatokban telepített eszközözök és alkalmazások telepítésének, üzemeltetésének, biztonságnak és hibaelhárításnak elméleti alapjait, valamint bevezetést nyújt a hálózatok tervezési folyamatába és a hálózatfelügyeleti feladatokba is.

8.2. Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak10815-12 Információtechnológiai alapok szakmai követelménymodulInformációtechnológiai alapok tantárgy

Bináris és hexadecimális számrendszerSzemélyi számítógépek felépítése Operációs rendszerek

8.3. Témakörök

8.3.1. Otthoni és kisvállalati hálózatok 72 óra/72 óraSzemélyi számítógép típusok, hardver összetevők, operációs rendszerek és alkalmazásokSzámítógépes rendszer összetevői, számítógép alkotóelemei és perifériái Operációs rendszer kiválasztása Kapcsolódás helyi hálózathoz és az internethezBevezetés a hálózatokba

59

Page 61: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

Hálózati kommunikáció helyi vezetékes hálózaton és internetenLAN technológiák, Ethernet hálózat hozzáférési rétege és elosztási rétegeHelyi hálózat tervezése és csatlakoztatásaHálózati eszközök és átviteli közegekHálózati címzés (fizikai és logikai cím), IP címek szerkezete, csoportosítása, alhálózati maszkok

Hálózati szolgáltatások, ügyfél/kiszolgálók és kapcsolataikOSI és TCP/IP rétegelt modell, protokollokVezeték nélküli technológiák, eszközök és szabványokVezeték nélküli LAN-ok és biztonsági megfontolásokHálózatbiztonsági alapok, hibaelhárítás, biztonságpolitikaHálózati veszélyek, támadási módszerek, tűzfalak

használataHibaelhárítás és ügyfélszolgálatOtthoni és/vagy kisvállalati hálózat tervezése,

esettanulmány készítése

8.3.2. Kis- és közepes üzleti hálózatok, internetszolgáltatók (ISP)

64 óra/72 óraAz internet és használata, ügyfélszolgálati feladatokAz internet szolgáltatásai, internetszolgáltatók (ISP), kapcsolódás az ISP-hezOSI modell és szisztematikus hibaelhárításHálózat továbbfejlesztésének tervezése, címzési struktúra, hálózati eszközök IP-címzés a LAN-ban, NAT és PAT fogalmaHálózati eszközök konfigurálási feladatai, forgalomirányítók és kapcsolók felépítése, jellemzői, indulási folyamataForgalomirányítás, irányító protokollok, belső és külső irányító protokollokISP szolgáltatások bemutatása, ISP szolgáltatásokat támogató protokollokTartománynév szolgáltatás (DNS)WAN technológiák, internet szolgáltatások és protokollokISP felelősség, ISP biztonsági megfontolások, biztonsági eszközök

8.4. A képzés javasolt helyszíne (ajánlás)IKT eszközökkel (aktív tábla, számítógép, projektor) felszerelt és internet hozzáféréssel rendelkező tanterem.

8.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás)

8.5.1. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás)

SorszámAlkalmazott oktatási

módszer neveA tanulói tevékenység

szervezeti kereteAlkalmazandó eszközök és

60

Page 62: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

felszerelések (SZVK 6. pont lebontása,

pontosítása)egyén

icsopo

rtosztál

y1.1 magyarázat X1.2. elbeszélés X1.3. kiselőadás X1.4. megbeszélés X1.5. szemléltetés X1.6. projekt X1.7. kooperatív tanulás X1.8. szimuláció X Szimulációs szoftver1.9. házi feladat X

8.5.2. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás)

Sor-szám Tanulói tevékenységforma

Tanulói tevékenység

szervezési kerete(differenciálási

módok)

Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont

lebontása, pontosítása)

Egyé

ni

Cso

por

t-bo

ntás

Osz

tály

-ke

ret

1. Információ feldolgozó tevékenységek

1.1. Olvasott szöveg önálló feldolgozása X

1.2. Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása X

1.3. Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel X

1.4. Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel X

1.5. Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása X

1.6. Információk önálló rendszerezése X

1.7. Információk feladattal vezetett rendszerezése X

2. Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok

2.1. Írásos elemzések készítése X2.2. Leírás készítése X2.3. Válaszolás írásban mondatszintű

kérdésekre X2.4. Tesztfeladat megoldása X2.5. Szöveges előadás egyéni

felkészüléssel X

2.6. Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban X

3. Képi információk körében3.1. Fizikai és logikai tervrajz

értelmezése X

3.2. Fizikai és logikai tervrajz készítése leírásból X

61

Page 63: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

3.3. Fizikai és logikai terv rajz elemzés, hibakeresés X

4. Komplex információk körében4.1. Esetleírás készítése X4.2. Elemzés készítése

tapasztalatokról X4.3. Utólagos szóbeli beszámoló X5. Csoportos munkaformák

körében5.1. Feladattal vezetett kiscsoportos

szövegfeldolgozás X

6. Gyakorlati munkavégzés körében

6.1. Műveletek gyakorlása X7. Üzemeltetési tevékenységek

körében7.1. Géprendszer megfigyelése adott

szempontok alapján X

7.2. Üzemelési hibák szimulálása és megfigyelése X

7.3. Adatgyűjtés géprendszer üzemeléséről X

8. Szolgáltatási tevékenységek körében

8.1. Részvétel az ügyfélfogadáson, esetmegfigyelés X

8.2. Szolgáltatási napló vezetése X8.3. Önálló szakmai munkavégzés

felügyelet mellett X

8.6. A tantárgy értékelésének módjaA nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény. 54. § (2) a) pontja szerinti értékeléssel.

9. Hálózati ismeretek I. (gyakorlat) 139 óra/144 óra

* 9-13. évfolyamon megszervezett képzés/13. és 14. évfolyamon megszervezett képzés

9.1. A tantárgy tanításának céljaA Hálózati ismeretek I. gyakorlat tantárgy tanításának célja, hogy a(z) Informatikai rendszergazda szakma gyakorlása során végrehajtandó gyakorlati feladatok elsajátítására és a kapcsolódó ipari minősítés megszerzésére felkészítse a tanulókat. A tantárgy további célja, hogy az otthoni, kis- és közepes vállalati hálózatokra, és Internet szolgáltatásokra fókuszálva a tanulók meg tudják oldani a hálózatokban telepített eszközözök és alkalmazások telepítésének, üzemeltetésének, biztonságnak és hibaelhárításnak gyakorlati feladatait, valamint bevezetést nyújt a hálózatok tervezési folyamatába és a hálózatfelügyeleti feladatokba is.

9.2. Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak

62

Page 64: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

10815-12 Információtechnológiai alapok szakmai követelménymodulInformációtechnológiai gyakorlat tantárgySzemélyi számítógépek felépítése Operációs rendszerek témakörök

9.3. Témakörök

9.3.1. Otthoni és kisvállalati hálózatok gyakorlat 71 óra/72 óraSzámítógépek és perifériák üzembehelyezése, működés ellenőrzése Adatok bináris ábrázolása, számítógép paraméterek méréseSzámítógépes rendszer összeállítása Operációs rendszer kiválasztása, telepítése, kezelése és karbantartása Kapcsolódás helyi hálózathoz és az internethez Kommunikáció helyi vezetékes hálózaton és interneten Vezetékes és vezeték nélküli helyi hálózat tervezése és csatlakoztatása Hálózati eszközök üzembehelyezése, működés ellenőrzése Csavart érpáras kábelek készítése, fali csatlakozók, patchpanelek bekötése, kábelek tesztelés IP címzés- és alhálózat számítás, IP címek beállítása, DHCP konfigurálása Hálózati szolgáltatások és protokollok beállítása (http, ftp, email, DNS) Hozzáférési pont és vezeték nélküli ügyfél konfigurálása, forgalomszűrés WLAN-okban Hálózatbiztonsági alapok, hibaelhárítás, tűzfalak beállítása, vírus- és kémprogramirtó programok használata, hibaelhárítás és ügyfélszolgálati feladatok Operációs rendszer beépített parancsainak és segédprogramjainak használata Otthoni és/vagy kisvállalati hálózat tervezése, esettanulmány készítése

9.3.2. Kis- és közepes üzleti hálózatok, internetszolgáltatók (ISP) gyakorlat

68 óra/72 óraAz internet feltérképezéséhez használható eszközök, parancsok és segédprogramok Ügyfélszolgálati technikus feladatai, hibajegy készítése, hibakeresés OSI modellel

Hálózat továbbfejlesztésének tervezése, címzési struktúra-tervezés Hálózat tervezése, eszköz-beszerzése és üzembehelyezése, strukturált kábelezési feladat IP-címzés a LAN-ban, NAT és PAT vizsgálata

63

Page 65: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

Hálózati eszközök konfigurálása, forgalomirányító első konfigurálása, grafikus- és IOS parancssori felületen, kapcsoló első konfigurálása Hálózati eszközök összekötése, CPE csatlakoztatása az ISP-hez, WAN csatlakozás beállítása

Forgalomirányítás konfigurálása (RIP, RIPv2, BGP)ISP szolgáltatások bevezetéseTartománynév szolgáltatás (DNS) konfigurálásaISP biztonság, adattitkosítás, hozzáférés vezérlés listák

készítéseBiztonsági eszközök, tűzfalak, behatolás érzékelő és megelőző rendszerek (IDS, IPS)

ISP teljesítmény monitorozása és menedzselése, eszközfelügyeletMentések és katasztrófa-helyzet helyreállítás terv készítése, állományok és IOS mentése

Meglévő hálózat továbbfejlesztés tervezése

9.4. A képzés javasolt helyszíne (ajánlás)Az Informatikai rendszergazda szakmai és vizsgakövetelményeiben meghatározott Eszköz- és felszerelésjegyzék szerint kialakított hálózati labor.

9.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás)

9.5.1. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás)

Sorszám

Alkalmazott oktatásimódszer neve

A tanulói tevékenység szervezeti kerete

Alkalmazandó eszközök és

felszerelések (SZVK 6. pont lebontása,

pontosítása)egyén

icsopo

rtosztál

y1.1 magyarázat X1.2. elbeszélés X1.3. kiselőadás X1.4. megbeszélés X1.5. szemléltetés X1.6. projekt X1.7. kooperatív tanulás X1.8. szimuláció X Szimulációs szoftver1.9. házi feladat X

9.5.2. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás)

Sor-szám

Tanulói tevékenységforma Tanulói tevékenység

szervezési kerete(differenciálási

módok)

Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont

lebontása,

64

Page 66: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

pontosítása)

Egyé

ni

Cso

por

t-bo

ntás

Osz

tály

-ke

ret

1. Információ feldolgozó tevékenységek

1.1. Olvasott szöveg önálló feldolgozása X

1.2. Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása X

1.3. Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása X

1.4. Információk önálló rendszerezése X

1.5. Információk feladattal vezetett rendszerezése X

2. Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok

2.1. Írásos elemzések készítése X2.2. Leírás készítése X2.3. Válaszolás írásban mondatszintű

kérdésekre X2.4. Tesztfeladat megoldása X2.5. Szöveges előadás egyéni

felkészüléssel X

2.6. Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban X

3. Képi információk körében3.1. Fizikai és logikai tervrajz

értelmezése X

3.2. Fizikai és logikai tervrajz készítése leírásból X

3.3. Fizikai és logikai tervrajz elemzés, hibakeresés X

4. Komplex információk körében4.1. Esetleírás készítése X4.2. Elemzés készítése

tapasztalatokról X4.3. Utólagos szóbeli beszámoló X5. Csoportos munkaformák

körében5.1. Feladattal vezetett kiscsoportos

szövegfeldolgozás X

5.2 Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással X

6. Gyakorlati munkavégzés körében

6.1. Műveletek gyakorlása X6.2 Munkamegfigyelés adott

szempontok alapján X

7. Üzemeltetési tevékenységek körében

7.1. Géprendszer megfigyelése adott szempontok alapján X

7.2. Üzemelési hibák szimulálása és megfigyelése X

65

Page 67: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

7.3. Adatgyűjtés géprendszer üzemeléséről X

8. Szolgáltatási tevékenységek körében

8.1. Részvétel az ügyfélfogadáson, esetmegfigyelés X

8.2. Szolgáltatási napló vezetése X8.3. Önálló szakmai munkavégzés

felügyelet mellett X

9.6. A tantárgy értékelésének módjaA nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény. 54. § (2) a) pontja szerinti értékeléssel.

66

Page 68: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

A10823-12 azonosító számú

Távközlés-elektronikai alaptevékenység

megnevezésű

szakmai követelménymodul

tantárgyai, témakörei

67

Page 69: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

A 10823-12 azonosító számú Távközlés-elektronikai alaptevékenység megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és témakörök oktatása során fejlesztendő kompetenciák

10823-12Távközlés-elektronikai alaptevékenység

Elektrotechnika Távközlés elektronika Elektrotechnika –

elektronika gyakorlat

Villa

mos

ala

pfog

alm

ak

Egye

nára

háló

zato

k

Villa

mos

erő

tér

Mág

nese

s er

őtér

Válta

kozó

mág

nese

s er

őtér

,

Válta

kozó

ára

háló

zato

k

Villa

mos

gép

ek

Elek

tron

ikai

esz

közö

k

Erős

ítők

Műv

elet

i erő

sítő

k

Elek

tron

ikus

ára

mkö

rök

Dig

itális

tech

nika

Villa

mos

jel

Ener

gia

terj

edés

e ve

zeté

ken

Egye

nára

mér

ések

Válta

kozó

ára

mér

ések

Elek

tron

ikai

esz

közö

k m

érés

e

Dig

itális

tech

nika

mér

ése

FELADATOKElektronikai áramköröket alkalmaz X X X X XMéretezi az elektronikai áramköröket XMéri az áramkörök műszaki jellemzőit és paramétereit

X X X X

Műszaki dokumentációt olvas és értelmez X X X X X XInformatikai és elektronikus hírközlő hálózatok érvényes rajzjeleit alkalmazza

X X X X X X X X X X X X

68

Page 70: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

Mérőműszereket alkalmaz és használ X X X XKalibrálja és hitelesíti az alkalmazandó műszereket, beállítja azok mérési paramétereit

X X X X

Méri az eszközök és berendezések működési paramétereit

X X X X

Lineáris és nemlineáris elemekkel áramköröket méretez

X X X X

Logikai áramkörökből kombinációs és sorrendi hálózatokat készít

X X

Méri a jel átviteli paramétereit a vezetéken XHibát detektál és hibajavítást végez X X X X XKarbantartja az alkalmazott eszközöket X X X XÉrtékeli a mérési eredményeket, minősíti a mért eszközöket

X X X X

Mérési jegyzőkönyvet készít X X X XEgyszerű elektronikához tartozó angol nyelvű szöveget megért

X X X X X X X X

Betartja a munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi, valamint a távközlési szakmára vonatkozó előírásokat

X X X X

SZAKMAI ISMERETEKElektrotechnikai alapok X X X X X X XElektronikai alapok X X X X X XVillamos jelek és hálózatok X XHíradástechnikai alaptudás X X XHíradástechnikai anyagok és alkatrészek X X X XVezetékelmélet XKommunikáció elméleti alapok X XDigitális áramkörök XIT alaptudás XLogikai áramkörök XMérőműszerek felépítése, működése és kezelése X X X XMéréstechnikai alapfogalmak X X X XJelátviteli szabványok és előírások X X

69

Page 71: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

Műszaki ábrázolás és dokumentáció X X X X X X X X XVillamos rendszerek rajzjelei X X X X X X X XMűszaki angol nyelv alapfokú tudása X X X XMunka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi előírások

X X X X

SZAKMAI KÉSZSÉGEKMűszerek kezelése X X X XMűszaki rajz olvasása, értelmezése X X X XOlvasott szakmai szöveg megértése X X X X

SZEMÉLYES KOMPETENCIÁKPrecizitás X X X XÖnállóság X X X XPontosság X X X X

TÁRSAS KOMPETENCIÁKHatározottság X X X XSegítőkészség X X X X

MÓDSZERKOMPETENCIÁKHibakeresés (diagnosztizálás) X X X X XMódszeres munkavégzés X X X X

70

Page 72: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

10. Elektrotechnika 126 óra/126 óra*

*9-13. évfolyamon megszervezett képzés/13. és 14. évfolyamon megszervezett képzés

10.1. A tantárgy tanításának céljaA tantárgy tanításának célja, hogy a tanulók megismerjék az elektrotechnikai alapfogalmakat, az áramköri megoldásokat, tisztában legyenek azok törvényszerűségeivel, az elektrotechnikai alkatrészek választékával. Segítse a tanulók áramköri szemléletének kialakulását és fejlesztését. Tegye képessé a tanulókat az elektronikai áramkörök alaptörvényeinek és alapösszefüggéseinek megértésére

10.2. Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak

10.3. Témakörök

10.3.1. Villamos alapfogalmak 12 óra/12 óraA villamos kölcsönhatás, villamos töltés, töltésmennyiség.Töltésáramlás szilárd anyagokban. A villamos vezetés modellje.A vezetők, szigetelők, félvezetők fogalma.A villamos áramkör, energiaátalakulások.Az áramerősség fogalma, mértékegysége, áramirány.A feszültség fogalma, mértékegysége, polaritás.Az energiaáramlás iránya (áram iránya, feszültség polaritása).Az ellenállás és vezetés fogalma, mértékegysége, rajzjelek.Az I~U, R összefüggés.A villamos munka és teljesítmény fogalma, mértékegységei és számításai.A testek ellenállása: az ellenállás függése a méretektől, a hőmérséklettől.

10.3.2. Egyenáramú hálózatok 24 óra/24 óraAz áramkör fogalma, alaptörvények (Ohm, Kirchhoff). Az alaptörvények igazolása.Ellenállás-hálózatok (soros, párhuzamos, vegyes) eredő ellenállása.Feszültség- és áramosztós technikai alkalmazások. Wheatstone-hídkapcsolás.Méréshatár kiterjesztés, előtét- és sönt számítások.A villamos energia és teljesítményszámítás gyakorlása. Ellenállások terhelhetősége.Számítások aktív és összetett hálózatokban.Energiaforrások jellemzése. Ideális és valódi generátorok, Rb, Uforrás, Ukapocs.A feszültséggenerátor és áramgenerátor fogalma. Összekapcsolt generátorok eredője.A Thevenin- és Norton-modell.

71

Page 73: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

A lineáris szuperpozíció módszerének alkalmazása (több generátoros hálózatok).Generátorok teljesítménye és hatásfoka, az illesztés fogalma.

10.3.3. Villamos erőtér 10 óra/10 óraA nyugvó villamos erőtér fogalma, jellemzői, ábrázolás térerősség-vonalakkal.Alapjelenségek nyugvó villamos erőtérben (kisülés, csúcshatás, megosztás, árnyékolás).Az erőteret jellemző mennyiségek: a villamos térerősség és potenciál. A Coulomb-törvény.A dielektromos eltolás fogalma; az E~D összefüggés és alkalmazása.Szigetelőanyagok dielektromos állandója. Az eltolási áram fogalma.Számítások homogén és gömbi erőtérben.A villamos kapacitás fogalma, jele, mértékegysége, rajzjelei. A síkkondenzátor kapacitása.Összekapcsolt kondenzátorok eredő kapacitása.Kondenzátorok töltési és kisütési folyamata, időállandó. A kondenzátorban tárolt energia.

10.3.4. Mágneses erőtér 8 óra/8 óraA mágneses indukció fogalma. Az erőtér ábrázolása indukcióvonalakkal.A mágneses tér erőhatásai (számítások).A mágneses gerjesztés fogalma. A gerjesztési törvény. A mágneses térerősség.Kapcsolat a térerősség és az indukció között, – a mágneses permeabilitás.A mágneses indukció meghatározása a vezetékben folyó áram ismeretében.Az anyagok mágneses viselkedése – a ferromágneses tulajdonság és magyarázata.A ferromágneses anyagok szerepe a mágneses mező technikai kialakításában.Számítások egyszerű mágneses körökben. A légrés szerepe.

10.3.5. Váltakozó mágneses erőtér, energiaáramlás 18 óra/18 óraAz elektromágneses indukció jelenségcsoportja. Az indukciótörvény.Technikai alkalmazások.Az önindukciós jelenség. Az induktivitás és kölcsönös induktivitás fogalma, rajzjelei.Tekercsek induktivitása. Tekercs mágnes terének energiája.Tekercs viselkedése az áramkörben, be- és kikapcsolás.

72

Page 74: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

Az indukált villamos erőtér tulajdonságai.Energiaáramlás az áramkörben: energiaáramlási modellek.Energiaáramlás vezeték nélkül.A gerjesztési törvény általános alakja (az eltolási áram gerjesztő hatása).Az elektromágneses hullám.

10.3.6. Váltakozó áramú hálózatok 36 óra/36 óraA szinuszos váltakozó mennyiségek jellemzői.Az impedancia fogalma és leírása komplex mennyiség formájában, vektoros ábrázolás.Az I, U, R és a Kirchhoff törvények alkalmazási módja; vektorábrák.Az áramköri elemek impedanciája. Az alkatrészek összetett viselkedése.Soros és párhuzamos RL kapcsolás eredő impedanciája és frekvenciafüggése.Valóságos (veszteséges) tekercsek jellemzése, veszteségi ellenállás.A jósági tényező (Q).Soros és párhuzamos RC kapcsolás eredő impedanciája és frekvenciafüggése.A valóságos (veszteséges) kondenzátorok jellemzése. A veszteségi tényező.Soros RLC kapcsolás. Impedancia és fázismenet. Rezonancia, jósági tényező.Rezgőkörök sávszélessége.Párhuzamos RLC kapcsolás. Impedancia és fázismenet. Rezonancia, jósági tényező.RLC körök táplálása és terhelése. A terhelt kör jósága és sávszélessége.Rezgőkörök szabad rezgései.Váltakozó áramú teljesítmények. Teljesítménytényező, fázisjavítás.Középértékek és számításuk.

10.3.7. Villamos gépek 18 óra/18 óraA többfázisú hálózat fogalma, létesítése. A szimmetrikus háromfázisú hálózat jellemzői.A transzformátor alkalmazásának szükségessége, felhasználása, elvi felépítése, működése.A forgó mágneses mező.A háromfázisú hálózat előnyei.Az egyenáramú generátor és motor felépítése, tulajdonságai.A szinkrongép. Aszinkron motorok.Automatikákban alkalmazott fontosabb gépek és elvek.

73

Page 75: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

10.4. A képzés javasolt helyszíne (ajánlás)Tanterem

10.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás)

10.5.1. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás)

Sor-szám Tanulói tevékenységforma

Tanulói tevékenység

szervezési kerete(differenciálási

módok)

Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont

lebontása, pontosítása)

Egyé

ni

Cso

por

t-bo

ntás

Osz

tály

-ke

ret

1. Információ feldolgozó tevékenységek

1.1. Olvasott szöveg önálló feldolgozása X

1.2. Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása X

1.4. Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel X

1.7. Információk feladattal vezetett rendszerezése X

2. Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok

2.3. Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre X

2.4. Tesztfeladat megoldása X3. Képi információk körében

3.1. Áramköri rajz értelmezése X X3.2. Áramköri rajz készítése leírásból X

10.5.2. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás)

Sorszám

Alkalmazott oktatásimódszer neve

A tanulói tevékenység szervezeti kerete

Alkalmazandó eszközök és

felszerelések (SZVK 6. pont lebontása,

pontosítása)egyén

icsopo

rtosztál

y1.1. magyarázat X1.4. megbeszélés X1.6. szemléltetés X

1.11. házi feladat X

10.6. A tantárgy értékelésének módja„A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény. 54. § (2) a) pontja szerinti értékeléssel.”

74

Page 76: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

11. Távközlés elektronika 136 óra/144 óra*

*9-13. évfolyamon megszervezett képzés/13. és 14. évfolyamon megszervezett képzés

11.1. A tantárgy tanításának céljaA Távközlés elektronika tantárgy tanításának célja, hogy megismertesse a tanulókkal az elektronikai áramkörök alaptörvényeit, megértse a távközlésben alkalmazott eszközök működését, segítse a tanulók áramköri szemléletének kialakulását és fejlesztését. Tisztában legyen az információközlés alapfogalmaival és tegye képessé a tanulókat az elektronikai áramkörök alaptörvényeinek és alapösszefüggéseinek megértésére.

11.2. Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak

11.3. Témakörök

11.3.1. Elektronikai eszközök 10 óra/10 óraFélvezetők szerkezete; tiszta és szennyezett félvezetők; áramok (diffúziós, drift) a félvezetőkben.PN-átmenet; záró- és nyitóirányú előfeszítés; feszültség-áram karakterisztika.Egyenáramú és differenciális ellenállás (meredekség).A differenciális ellenállás és a munkaponti áram kapcsolata exponenciális karakterisztika esetén.Valóságos pn-átmenet (dióda); Munkapont; a munkapont szerkesztése.A pn-átmenet hőmérsékletfüggése; a pn-átmenet kapacitásai.Speciális diódák és alkalmazási területük (varicap-, alagútdióda, z-dióda).Optoelektronikai eszközök (fénydiódák, optocsatolók, numerikus kijelzők, lézerdiódák).A bipoláris és a térvezérlésű tranzisztorok felépítése, működése, alapegyenletei.Jelleggörbék, egyen- és váltakozó áramú paraméterek, kisjelű helyettesítő modellek.Egyéb félvezetők (kétbázisú dióda, tirisztor, triac) felépítése, alkalmazási területük.

11.3.2. Erősítők 30 óra/30 óraMunkapontbeállító és stabilizáló kapcsolások bipoláris és térvezérlésű tranzisztoroknál.Lineáris és nemlineáris működés; kis- és nagyjelű üzemmód.Munkaponti helyzetek (A, B, AB, C), vezérlés, vezérlési diagramok; statikus és dinamikus üzem.

75

Page 77: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

Erősítők általános jellemzése (transzfer karakterisztika, Ubemax, Au, Ai, Ap, Rbe, Rki, fi).Szimmetrikus és aszimmetrikus erősítők.Alapkapcsolások (KE, KB, KC) bipoláris tranzisztorral és JFET-tel.Differenciálerősítők, differenciál- és közös módusú vezérlés, CMRR, drift, ofszet.Analóg szorzóáramkörök (két- és négy síknegyedes szorzók) felépítése, működése.Analóg szorzóáramkörök alkalmazási területei (modulátor, demodulátor, RMS-mérő).Erősítőláncok; erősítőfokozatok összekapcsolása.Visszacsatolások; visszacsatolt hálózatok jellemzői, hurokerősítés, stabilitás, kompenzálás.Nagyjelű erősítők jellemzői, kivezérelhetőség. Munkapontbeállítás; hűtés; A, B és AB osztály.

11.3.3. Műveleti erősítők 12 óra/12 óraA műveleti erősítők felépítése, áramkörkészlete. Munkapontbeállítás, ofszetkompenzálás.Alapáramkörök műveleti erősítővel (invertáló, neminvertáló, követő, összeadó, kivonó).A hurokerősítés frekvenciafüggése, frekvenciakompenzálás, Slew rate, a kivezérlés határfrekvenciája.Integráló és differenciáló áramkör.Pozitívan visszacsatolt erősítők transzfer karakterisztikája; komparátorok.

11.3.4. Elektronikus áramkörök 20 óra/20 óraOszcillátorok felépítése, működése, jellemzői; amplitúdó határolás, frekvencia stabilizálás.Szinuszos RC és LC-oszcillátorok. VCO; astabil multivibrátorok, hullámforma generátorok.Egyenirányító kapcsolások, C-osztályú egyenirányítók, szűrők; hálózati egyenirányítók.Feszültségstabilizátorok, referenciafeszültség előállítása, áteresztő tranzisztoros tápegységek.Túláramvédelem, visszahajló karakterisztika; változtatható és fix feszültségű stabilizátorok.Kapcsolóüzemű stabilizátorok felépítése. Uki csökkentő, növelő és polaritásváltó alapkapcsolás.PLL áramkör felépítése, működése, jellemzői, alkalmazási területe.Mintavevő és tartó áramkörök.Analóg-digitális és digitális-analóg jelátalakítók felépítése, működése.

76

Page 78: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

11.3.5. Digitális technika 32 óra/36 óraLogikai alapfogalmak, logikai hálózatok csoportosítása a felépítésük szerint.Logikai alapműveletek (tagadás, VAGY kapcsolat, ÉS kapcsolat), igazságtáblázat.A Boole-algebra alaptételei, szabályai.Logikai alapműveletek megvalósítása (NAND, NOR).Logikai függvények megadása szabályos algebrai alakban (diszjunktív-, konjunktív normál alak).Logikai függvények egyszerűsítése algebrai úton.Kombinációs hálózatok analízise.A kódolás alapfogalmai. Numerikus és alfanumerikus kódok. Kódoló-dekódoló áramkörök tervezése és megvalósítása logikai kapukkal.Multiplexerek/demultiplexerek funkciója, felépítése, bővítése.Digitális komparátorok funkciója, felépítése, bővítése.Bináris összeadók, soros és párhuzamos összeadási algoritmusok.Sorrendi hálózatok fogalma. Alapfogalmak, leírási módok.Tárolók (flip-flopok) fogalma, szabványos rajzjele. Megvalósításuk kapuáramkörökkel.Számlálók, frekvenciaosztók funkciója, működésük alapelve.

11.3.6. Villamos jel 26 óra/28 óraA jel és az információ kapcsolatának alapformái; digitális és analóg jelek.A jel jellemzésmódjai: időfüggvény és spektrum, a dinamika.Alapvető spektrumformák. Pulzussorozatok spektrumának egyszerű elemzése.A spektrum és az időfüggvény közötti kapcsolat kvalitatív vizsgálata.Valóságos jelek jellemzése.Teljesítmény- és feszültségszint.Abszolút és relatív szintek.Viszonyszámok logaritmikus kifejezése.A jel és a zaj fogalma. A termikus zaj. A kétpólus, mint zajgenerátor.A lineáris torzítás fogalma; amplitúdó- és fázistorzítás.A nemlineáris torzítások fogalma; a harmonikus és intermodulációs torzítás.Négypólusok zajtényezője, négypóluslánc eredő zajtényezője.Szinuszos vivőjű modulációk (AM, szögmoduláció).

11.3.7. Energia terjedése vezetéken 6 óra/8 óra

77

Page 79: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

Az energia terjedése végtelen hosszú, veszteségmentesnek tekintett vezetéken. A haladóhullám.A vezetéken mérhető hullámhossz. A hullámellenállás fogalma.Energia terjedése végtelen hosszú, valóságos vezetéken: csillapításállandó és fázisállandó.A véges hosszúságú, hullámimpedanciával, szélsőségesen és általánosan lezárt vezeték.A reflexiós tényező és állóhullámarány fogalma, összefüggése, mérhetősége.Illesztés és illesztetlenség; a reflexió okozta csillapítás.

11.4. A képzés javasolt helyszíne (ajánlás)Tanterem

11.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás)

11.5.1. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás)

Sor-szám Tanulói tevékenységforma

Tanulói tevékenység

szervezési kerete(differenciálási

módok)

Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont

lebontása, pontosítása)

Egyé

ni

Cso

por

t-bo

ntás

Osz

tály

-ke

ret

1. Információ feldolgozó tevékenységek

1.1. Olvasott szöveg önálló feldolgozása X

1.2. Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása X X

1.3. Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel X

1.4. Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel X

1.5. Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása X

1.6. Információk önálló rendszerezése X

2. Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok

2.2. Leírás készítése X2.3. Válaszolás írásban mondatszintű

kérdésekre X2.4. Tesztfeladat megoldása X X2.5. Szöveges előadás egyéni

felkészüléssel X3. Képi információk körében

3.1. Áramköri rajz értelmezése X X3.2. Áramköri rajz készítése leírásból X

78

Page 80: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

3.5. Áramköri rajz elemzés, hibakeresés X

11.5.2. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás)

Sorszám

Alkalmazott oktatásimódszer neve

A tanulói tevékenység szervezeti kerete

Alkalmazandó eszközök és

felszerelések (SZVK 6. pont lebontása,

pontosítása)egyén

icsopo

rtosztál

y1.1. magyarázat X1.3. kiselőadás X1.4. megbeszélés X1.6. szemléltetés X

1.11. házi feladat X

11.6. A tantárgy értékelésének módja„A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény. 54. § (2) a) pontja szerinti értékeléssel.”

12. Elektrotechnika-elektronika gyakorlat 275 óra/264 óra

*9-13. évfolyamon megszervezett képzés/13. és 14. évfolyamon megszervezett képzés

12.1. A tantárgy tanításának céljaAz elektrotechnika-elektronika gyakorlat tantárgy tanításának célja, hogy az elméleti képzésen megtanult ismereteket elmélyítse, bővítse, rendszerezze, hogy megtanulja kezelni a szakmához tartozó alapműszereket, jártasságot szerezzen a méréstechnikában.

12.2. Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak

12.3. Témakörök

12.3.1. Egyenáramú mérések 70 óra/54 óraA mérés fogalma, méréstechnikai alapismeretek.A mérés pontossága, mérési hibák.Az analóg és digitális mérőműszerek, a DC mérések eszközei, műszereiMűszerkezelési gyakorlatokFeszültség- és árammérési gyakorlat.Ohm törvényének vizsgálata.Kirchhoff törvényeinek igazolásaFeszültség- és áramosztás vizsgálata.Feszültségosztók mérése.Ellenállásmérések.

79

Page 81: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

Kis és nagy ellenállások mérése feszültség- és árammérés alapján

Ellenállás karakterisztikáinak vizsgálataHídmérések

Szimulációs mérések

12.3.2. Váltakozó áramú mérések 71 óra/36 óraAz AC mérés eszközei (Jelgenerátor, oszcilloszkóp, mV mérő).Műszerkezelési gyakorlatOhm törvény vizsgálata AC körökbenSoros RL és RC tagok mérésePárhuzamos RL és RC tagok méréseEgyreaktanciás vegyes hálózatok méréseSoros rezgőkörök mérésePárhuzamos rezgőkörök méréseFrekvenciafüggő egyreaktanciás feszültségosztók méréseFrekvenciafüggő kétreaktanciás feszültségosztók méréseSzimulációs mérések

12.3.3. Elektronikai eszközök mérése 102 óra/98 óraFélvezető diódák karakterisztikáinak vizsgálataBipoláris tranzisztor karakterisztikájának méréseBipoláris tranzisztor paramétereinek méréseTérvezérlésű tranzisztorok vizsgálataKözös emitteres erősítőfokozat vizsgálataKözös bázisú és közös kollektoros erősítőfokozat vizsgálataJFET-es erősítőfokozat vizsgálataMűveleti erősítős alapkapcsolások vizsgálataKomparátorok vizsgálataWien-hidas oszcillátor méréseMűveleti erősítős alkalmazások vizsgálataEgyenirányítás, szűrés vizsgálataTápegység stabilizálás vizsgálata

12.3.4. Digitális technika mérése 32 óra/40 óra Kapuáramkörök vizsgálataLogikai áramkörök kialakításaLogikai kapcsolatok egyszerűsítéseFunkcionális hálózatok méréseALU vizsgálataAszinkron számláncok méréseSzinkron számláncok méréseFélvezetős regiszterek vizsgálata

12.4. A képzés javasolt helyszíne (ajánlás)Elektrotechnika labor (tanműhely)

80

Page 82: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

Elektronika labor (tanműhely)

12.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás)

12.5.1. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás)

Sor-szám Tanulói tevékenységforma

Tanulói tevékenység

szervezési kerete(differenciálási

módok)

Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont

lebontása, pontosítása)

Egyé

ni

Cso

por

t-bo

ntás

Osz

tály

-ke

ret

1. Információ feldolgozó tevékenységek

1.1. Olvasott szöveg önálló feldolgozása X

1.2. Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása X X

2. Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok

2.7. Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban X

5. Csoportos munkaformák körében

5.3. Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással X

6. Gyakorlati munkavégzés körében

6.2. Műveletek gyakorlása X6.3. Munkamegfigyelés adott

szempontok alapján X X

7. Üzemeltetési tevékenységek körében

7.3. Üzemelési hibák szimulálása és megfigyelése X

8. Vizsgálati tevékenységek körében

8.7. Önálló mérési gyakorlat X9. Szolgáltatási tevékenységek

körében9.5. Mérési jegyzőkönyv vezetése X

12.5.2. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás)

Sorszám

Alkalmazott oktatásimódszer neve

A tanulói tevékenység szervezeti kerete

Alkalmazandó eszközök és

felszerelések (SZVK 6. pont lebontása,

pontosítása)egyén

icsopo

rtosztál

y

81

Page 83: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

1.1. magyarázat X1.4. megbeszélés X1.6. szemléltetés X

1.12. egyéb, önálló munka X

12.6. A tantárgy értékelésének módja„A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény. 54. § (2) a) pontja szerinti értékeléssel.”

82

Page 84: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

A10826-12 azonosító számú

Szakmai életpálya-építés, munkaszervezés, munkahelyi

kommunikáció megnevezésű

szakmai követelménymodul

tantárgyai, témakörei

83

Page 85: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

A 10826-12 azonosító számú Szakmai életpálya-építés, munkaszervezés, munkahelyi kommunikáció megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és témakörök oktatása során fejlesztendő kompetenciák

10826-12 Szakmai életpálya-építés, munkaszervezés, munkahelyi

kommunikáció

Munkaszervezési ismeretekMunkaszervezés gyakorlat

Állá

sker

esés

, fog

lako

ztat

ásra

ir

ányu

ló jo

gvis

zony

léte

síté

se

Szer

veze

ten

belü

li sz

erep

, ir

ányí

tás,

mun

kasz

erve

zés,

Info

rmác

iógy

űjté

s,

info

rmác

ióke

zelé

s, tá

jéko

zódá

s

Mun

kavé

gzés

pro

jekt

ekbe

n

Pénz

ügyi

, vál

lalk

ozás

i fel

adat

ok

Mun

kavé

dele

m, b

ales

etvé

dele

m,

első

segé

lyny

újtá

s

Min

őség

elle

nőrz

és,

min

őség

bizt

osítá

s,

Kör

nyez

etvé

dele

m, k

örny

ezet

i fe

nnta

rtha

tósá

g, v

eszé

lyes

Állá

sker

esés

, fog

lako

ztat

ásra

ir

ányu

ló jo

gvis

zony

léte

síté

seSz

erve

zete

n be

lüli

szer

ep,

irán

yítá

s, m

unka

szer

vezé

s,

Info

rmác

iógy

űjté

s,

info

rmác

ióke

zelé

s, tá

jéko

zódá

s

Mun

kavé

gzés

pro

jekt

ekbe

n

Pénz

ügyi

, vál

lalk

ozás

i fel

adat

ok

Mun

kavé

dele

m,

bale

setv

édel

em,

első

segé

lyny

újtá

sM

inős

égel

lenő

rzés

, m

inős

égbi

ztos

ítás,

min

őség

K

örny

ezet

véde

lem

, kör

nyez

eti

fenn

tart

ható

ság ,

vesz

élye

s

FELADATOKA foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt, megbízási, vállalkozói jogviszonyt előnyeik és hátrányaik alapján megkülönbözteti, kiválasztja a számára kedvezőt.

X X

Elkészíti és vezeti szakmai, illetve személyes portfólióját, tudatosan figyelve a közösségi oldalakon, interneten közzétett személyes információkra is. Elkészíti és folyamatosan frissíti formailag igényes szakmai önéletrajzát

X X

Célirányos álláskeresést végez, felhasználva a hagyományos és az elektronikus álláskeresési lehetőségeket, az álláslehetőségnek megfelelő kísérőlevelet és motivációs levelet készít, formailag megfelelő pályázatot nyújt be.

X X

Állásinterjún vesz részt, megfogalmazza és ismerteti leendő munkahelyével, munkakörével kapcsolatos elvárásait saját szakmai ismeretei, készségei és képességei,

X X

84

Page 86: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

karriercéljai alapján.Munkaszerződést köt, munkaviszonyt létesít munkavállalói jogai és kötelezettségei ismeretében.

X X

Különböző méretű, felépítésű szervezetek (vállalkozások – köztük egyéni vállalkozás, egyéni cég, nonprofit szervezetek, közigazgatási szervek) között szervezeti jellemzőik alapján különbséget tesz.

X X

A különböző szervezeti típusokra jellemző irányítási eszközök ismertében, a szervezeti kommunikációra (írásbeli és szóbeli), ügyvitelre vonatkozó szabályokat, eljárásokat értelmezi, betartja, ügyviteli célú szoftvereket használ.

X X

A munkavégzésre jellemző szóbeli kommunikációs helyzetekre vonatkozó viselkedési és kommunikációs szabályokat alkalmazza: üzleti tárgyalás, reklamáció, panasz kezelése, nehéz ügyfél kezelése, prezentáció vezetőknek, ügyfeleknek.

X X

Elkészíti a jellemző munkahelyi szituációkhoz illeszkedő dokumentumokat (hivatalos levél, emlékeztető, ajánlat, jegyzőkönyv, reklamáció, műszaki, ügyviteli leírás, utasítás), dokumentum-menedzsment szoftvert alkalmaz.

X X

Saját munkaidejét, feladatait megtervezi, kontrollálja, nyilvántartja a személyes időgazdálkodás, személyes hatékonyság módszereinek alkalmazásával, idő- és feladattervező, követő szoftvert alkalmaz.

X X

Tárolja, gyűjti, kezeli és elemzi az információkat, információkat visszakeres. X XVégfelhasználó által jelzett igényeket, hibajelzéseket értelmezi, megfelelő kérdésekkel pontosítja, hibajegy-kezelő szoftverben rögzíti.

X X

Érti, értelmezi és elmagyarázza a magyar és X X

85

Page 87: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

angol nyelvű műszaki dokumentáció (katalógus, publikáció, szakszöveg) tartalmát, fontosabb jellemzőit és adatait.Megkülönbözteti a projekten belüli szerepeket, a szerepekhez kapcsolódó, a projektalapú működésből fakadó tevékenységeket.

X X

A projekt végrehajtásában részt vesz, a projektmenedzser által létrehozott projekttervben projektszoftver segítségével adminisztrálja a tevékenységéhez tartozó előrehaladást, költségeket.

X X

Alkalmazza a projektműködésre jellemző speciális kommunikációs és dokumentációs szabályokat, csoportmunka támogató eszközöket, szoftvereket.

X X

Létrehoz egyéni vállalkozást, egyéni céget. Részt vesz társas vállalkozás alapításában. X XPénzügyi adminisztrációt végez, számlákat készít és ellenőriz. X XEgyszerű költségkalkulációs, költségszámítási feladatokat végez munkafolyamatokhoz, szolgáltatásokhoz, termékekhez kapcsolódóan, a vállalkozókat, munkavállalókat terhelő adó- és közterhek figyelembevételével.

X X

Munkájában alkalmazza az Ügyfélkapu szolgáltatásait (eBEV, értesítési tárhely, adó és járulékbevallás, foglalkoztatási jogviszony, cégkereső, ügyintézés, jogszabálykereső, OEP lekérdezés /betegéletút, biztosítási jogviszony)

X X

A számítógép perifériáit ergonomikusan, helytakarékosan, funkcionális szempontból praktikusan rendezi el.

X X

Biztosítja a balesetmentes munkavégzés feltételeit, alkalmazza, megköveteli a szükséges és előírásszerű védőeszközök, védőfelszerelések használatát.

X X

Betartja a balesetvédelmi és az érintésvédelmi előírásokat, fokozottan ügyel az áramütéses

X X

86

Page 88: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

balesetek megelőzésére, részt vesz az áramütést szenvedett elsősegélynyújtásában.Munkahelyi minőségirányítási előírásokat alkalmazza és betartja. X XMunkavégzés környezetvédelmi előírásait betartja, alkalmazza, hulladékokat, veszélyes anyagokat szakszerűen kezel, illetve tárol.     

X X

SZAKMAI ISMERETEKA foglalkoztatásra irányuló jogviszony, megbízási, vállalkozói jogviszony előnyei és hátrányai a foglalkoztatott szempontjából.

X

Szakmai és személyes portfólió helye és szerepe az életpálya-építésben, portfólió készítése és vezetése, a közösségi oldalakon, interneten közzétett személyes információk figyelembevételével.

X X

A szakmai önéletrajzzal szemben támasztott tartalmi és formai követelmények, önéletrajz elkészítése, frissítése.

X

Személyes álláskeresési stratégia lehetséges elemei a hagyományos és az elektronikus álláskeresési lehetőségek figyelembevételével.

X X

Az álláslehetőségeknek megfelelő kísérőlevél és motivációs levél tartalmi és formai kritériumai.

X

Felkészülés az állásinterjúra, az állásinterjúra vonatkozó kommunikációs és viselkedési szabályok, a személyes elvárások, célok ismertetése, karriercélok bemutatása.

X

Munkavállaló jogai, kötelezettségei, munkaviszony létesítése. XGazdasági szervezetek (vállalkozások, egyéni vállalkozás, egyéni cég), nonprofit szervezetek, közigazgatási szervek jellemzői, különbségei, azonosságai.

X X

87

Page 89: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

A szervezeti kommunikációra (írásbeli és szóbeli), ügyvitelre vonatkozó szabályok, eljárások, szabályozó dokumentumok, jellemző ügyviteli szoftverek.

X X

A munkavégzésre jellemző, szóbeli kommunikációs helyzetekre – üzleti tárgyalás, reklamáció, panasz kezelése, nehéz ügyfél kezelése, prezentáció - vonatkozó viselkedési és kommunikációs szabályok.

X X

A különböző munkahelyi szituációkban keletkező dokumentumok tartalmi, formai, stilisztikai sajátosságai (hivatalos levél, emlékeztető, ajánlat, jegyzőkönyv, reklamáció, műszaki, ügyviteli leírás, utasítás) dokumentummenedzsment szoftverek.

X

Saját munkaidő, feladatok tervezésének, nyomon követésének módszerei (személyes időgazdálkodás, személyes hatékonyság), munkaidő és feladattervező, követő szoftverek.

X

A munkafeladatok elvégzéséhez szükséges információk gyűjtése, elemzése, kezelése, visszakereshető tárolása.

X X

Végfelhasználó által jelzett igények, hibajelzések értelmezése, pontosítása, hibajegy-kezelő szoftver alkalmazása.

X X

Magyar és angol nyelvű műszaki dokumentáció (katalógus, publikáció, szakszöveg) tartalma, felépítése, értelmezése, ismertetése.

X X

Projektmenedzsment alapfogalmak, projekten belüli szerepek, a szerepekhez kapcsolódó, a projekt alapú működésből fakadó tevékenységek.

X X

Projektszoftverek fajtái, jellemző funkcionalitása, helye, szerepe, alkalmazhatósága a projektek tervezésében, adminisztrálásában, nyomon követésében, erőforrások kezelésében.

X X

88

Page 90: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

Hibakezelés, hibajelentés eszközei, ügyfél-kapcsolattartás eszközei. X XA projektműködésre jellemző speciális kommunikációs és dokumentációs szabályok, jellemző projektdokumentumok.

X X

Csoportmunka támogató eszközök, szoftverek a projekten belüli együttműködést támogató web2-es csoportmunka-támogató eszközök.

X X

Egyéni vállalkozás, egyéni cég alapításának folyamata, az alapítás feltételei. Társas vállalkozás alapítása.

X X

Pénzügyi adminisztrációra jellemző alaptevékenységek (számlanyitás, számlavezetés, átutalás, hiteligénylés, hitelfelvétel), számla kiállítása, számlaellenőrzés.

X X

Munkafolyamatokhoz, szolgáltatásokhoz, termékekhez kapcsolódó egyszerű költségkalkulációs, költségszámítási feladatok a vállalkozókat, vállalkozásokat, munkavállalókat terhelő adó- és közterhek figyelembevételével.

X X

Ügyfélkapu szolgáltatásait (eBEV, értesítési tárhely, adó és járulékbevallás, foglalkoztatási jogviszony, cégkereső, ügyintézés, jogszabálykereső, OEP lekérdezés /betegéletút, biztosítási jogviszony).

X X

A számítógép perifériáinak ergonomikus, helytakarékos, funkcionális elrendezése a környezeti adottságok és a munkaegészségügyi előírások figyelembevételével.

X X

A balesetmentes munkavégzés feltételei, a szükséges és előírásszerű védőeszközök, védőfelszerelések használata.

X X

Balesetvédelmi és az érintésvédelmi előírások, áramütéses balesetek megelőzése, áramütést szenvedett elsősegélynyújtása.

X X

89

Page 91: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

Minőségellenőrzés, minőségbiztosítás, minőségirányítás fogalmának értelmezése a szakképesítésre jellemző munkafolyamatokban.

X X

Munkahelyi minőségirányítási előírások.  X XA betölthető munkakörre jellemző környezetvédelmi előírások és azok alkalmazása, hulladékok, veszélyes anyagok kezelésének szabályai, tárolásuk módja

X X

SZAKMAI KÉSZSÉGEKSzakmai szövegek írása, hatékony szövegalkotás X X X X X X X X X X X X X X X XMunkavégzés csoportban, együttműködés csoportban X X X X X X X X X X X X X X X XGazdálkodás az idővel X X X X X X X X X X X X X X X XInformációk gyűjtése és elemzése X X X X X X X X X X X X X X X XFeladattervezés X X X X X X X X X X

SZEMÉLYES KOMPETENCIÁKDöntésképesség X X X X X X X X X X X X X X X XSzervezőkészség X X X X X X X X X X X X X X X XPontosság X X X X X X X X X X X X X X X X

TÁRSAS KOMPETENCIÁKMeggyőzőkészség X X X X X X X X X X X X X X X XKommunikációs rugalmasság X X X X X X X X X X X X X XPrezentációs készség X X X X X X X X X X X X X X

MÓDSZER KOMPETENCIÁKÁttekintőképesség X X X X X X X X X X X X X X X XRendszerezőképesség X X X X X X X X X X X X X X X X

90

Page 92: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

Információgyűjtés X X X X X X X X X X X X X X X X

91

Page 93: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

13. Munkaszervezési ismeretek 32 óra

13.1. A tantárgy tanításának céljaA Foglalkoztatás követelménymodulra építve a tanuló megismeri a jellemző informatikai munkaköröket, az informatikai munkakörökre jellemző munkaadói elvárásokat, és a személyes portfólió sajátosságait, és az informatikai álláshelyekkel kapcsolatos információforrásokat.Megismeri a különböző szervezeti típusokat, azok jellemző ügyviteli és információs folyamatait és szabályait. Elsajátítja a szervezeti kommunikációra vonatkozó alapvető szabályokat, fejleszti írásbeli és szóbeli kommunikációs készségét. Megismeri a személyes hatékonyságnövelés, időgazdálkodás alapjait, megismer a saját feladatai tervezésére, súlyozására, nyomon követésére alkalmas módszereket. Jártasságot szerez saját munkája elvégzéséhez szükséges információk felkutatatásában, és visszakereshető tárolásában. Elsajátítja a projektmenedzsment alapismereteket, felkészül arra, hogy tevékenységét projekt keretek között végezze. Elsajátítja az alapvető pénzügyi, számviteli ismereteket: bankszámlanyitás, bankszámla-vezetés, számla formája, kiállítása, alapvető adók, közterhek. A Munkahelyi egészség és biztonság megnevezésű modulhoz kapcsolódóan megismeri a szakképesítésére, szakmacsoportjára jellemző munkavédelmi, munkaegészségügyi kockázatokat és azokat a szabályokat, amelyek alkalmasak a veszély és a kockázat minimalizálására. Megismeri a minőségirányítás helyét, szerepét a munkaszervezeten belül. Képet kap a szakmacsoportjára jellemző, a tevékenységek során keletkező veszélyes hulladékokról és azok kezelésének módjáról a jogszabályok tükrében.

13.2. Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak11499-12 Foglalkoztatás II. modul – Foglalkoztatás tantárgy: Munkavállaló jogai, kötelezettségei; Munkavállalás.11500-12 Munkahelyi egészség és biztonság – Munkavédelmi alapismeretek tantárgy: Munkahelyi egészség és biztonság, munkavédelem.

13.3. Témakörök

13.3.1. Álláskeresés, foglakoztatásra irányuló jogviszony létesítése

4 óraEz a témakör a Foglakoztatás modulra épül. A foglalkoztatásra irányuló jogviszony, megbízási, vállalkozói jogviszony előnyei és hátrányai a foglalkoztatott szempontjából.Szakmai és személyes portfólió helye és szerepe az életpálya-építésben, tartalma az informatikai munkakörök esetében.Jellemző informatikai munkakörök, tipikus munkaköri elvárások.

92

Page 94: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

13.3.2. Szervezeten belüli szerep, irányítás, munkaszervezés, kommunikáció

4 óraGazdasági szervezetek (vállalkozások, egyéni vállalkozás, egyéni cég), nonprofit szervezetek, közigazgatási szervek szervezeti, működési jellemzői, különbségei, azonosságai a vezetés/irányítás, munkaszervezés és kommunikáció szempontjából. A szervezeti kommunikációra (írásbeli és szóbeli), ügyvitelre vonatkozó alapvető szabályok, eljárások.Az eljárásokat leíró szabályozó dokumentumok fajtái (szervezeti és működési szabályzat, iratkezelésre, dokumentumkezelésre, ügyviteli folyamatokra kiterjedő szabályzatok) tartalma, helye, szerepe a szervezetek működésében. A munkaszervezési, kommunikációs és ügyviteli folyamatok, eljárások támogatására alkalmazott szoftverek.A munkavégzésre jellemző, szóbeli kommunikációs helyzetekre – üzleti tárgyalás, reklamáció, panasz kezelése, nehéz ügyfél kezelése, prezentáció - vonatkozó viselkedési és kommunikációs szabályok.

13.3.3. Információgyűjtés, kezelés, tájékozódás 4 óra

A munkafeladatok elvégzéséhez szükséges információk gyűjtése, elemzése, kezelése, visszakereshető tárolása: tematikus portálok; szakmai adatbázisok; szakmai fórumok. Gyártó-specifikus információforrások az informatika területén; Az interneten elérhető szakmaspecifikus képzési és tananyagok;Végfelhasználó által jelzett igények, hibajelzések értelmezése, pontosítása;

13.3.4. Munkavégzés projektekben 8 óra

Projektmenedzsment alapfogalmai;Projekten belüli szerepek, a szerepekhez kapcsolódó, a projekt alapú működésből fakadó tevékenységek, felelősségi és hatáskörök. Projektszoftverek fajtái, jellemző funkcionalitása, helye, szerepe, alkalmazhatósága a projektek tervezésében, adminisztrálásában, nyomon követésében, erőforrások kezelésében. A projekttervezés folyamata, tevékenységek tervezése, erőforrások fajtái és tervezése.A projektműködésre jellemző speciális kommunikációs és dokumentációs szabályok, jellemző projektdokumentumok.A projektek nyomon követésének, monitoringjának módja, az indikátorok fajtái, szerepe a projektek követésében. Csoportmunka támogató eszközök, szoftverek a projekten belüli együttműködést támogató web2-es csoportmunka-támogató eszközök.

93

Page 95: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

13.3.5. Pénzügyi, vállalkozási feladatok6 óra

Egyéni vállalkozás, egyéni cég alapításának folyamata, az alapítás feltételei. Társas vállalkozás alapítása.Pénzügyi adminisztrációra, számvitelre jellemző alaptevékenységek, pénzügyi, számviteli folyamatok, tevékenységek helye, szerepe a szervezeti működésben. A vállalkozás jövedelmének keletkezési folyamata a bevételtől az eredményig.A vállalkozókat, vállalkozásokat, munkavállalókat terhelő adó- és közterhek.A bruttó és nettó bevétel, költség, önköltség fogalma, számításának módja.Munkafolyamatokhoz, szolgáltatásokhoz, termékekhez kapcsolódó egyszerű költségkalkuláció, költségszámítás, jövedelmezőség számítása;Árajánlat szerepe, tartalma, felépítése.Ügyfélkapu szolgáltatásait (eBEV, értesítési tárhely, adó és járulékbevallás, foglalkoztatási jogviszony, cégkereső, ügyintézés, jogszabálykereső, OEP lekérdezés /betegéletút, biztosítási jogviszony).

13.3.6. Munka és balesetvédelem, elsősegélynyújtás2 óra

Ez a témakör a Munkahelyi egészség és biztonság megnevezésű modulra épül.

A számítógépes munkahely kialakítására vonatkozó munkaegészségügyi szabályozás.A számítógépes munkahelyre vonatkozó ergonómiai követelmények.Érintésvédelmi előírások, áramütéses balesetek megelőzése

13.3.7. Minőség-ellenőrzés, minőségbiztosítás, minőség ellenőrzés

2 óraMinőségellenőrzés, minőségbiztosítás, minőségirányítás fogalmának értelmezése a szakképesítésre jellemző munkafolyamatokban.A szabványok helye és szerepe a minőségügyi, minőségirányítási, minőségbiztosítási eljárásokban.Szakképesítésre jellemző minőségügyi szabványok

13.3.8. Környezetvédelem, környezeti fenntarthatóság, veszélyes anyagok kezelése

2 óra

94

Page 96: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

A betölthető munkakörre jellemző környezetvédelmi előírások és azok alkalmazása, hulladékok, veszélyes anyagok kezelésének szabályaiKörnyezetterhelési kockázatok

13.4. A képzés javasolt helyszíne (ajánlás)Elméleti szaktanteremInformatikai szaktanterem

13.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás)

13.5.1. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás)

Sorszám

Alkalmazott oktatásimódszer neve

A tanulói tevékenység szervezeti kerete

Alkalmazandó eszközök és

felszerelések (SZVK 6. pont lebontása,

pontosítása)egyén

icsopo

rtosztál

y1.1. magyarázat X projektor1.2.. kiselőadás X X X projektor1.3. megbeszélés X1.3.. vita X1.4.. szemléltetés X1.5. projekt X1.6. kooperatív tanulás X X1.7. szimuláció X X X számítógép, internet1.8. szerepjáték X1.9. házi feladat X

13.5.2. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás)

Tanulói tevékenységforma

Tanulói tevékenység

szervezési kerete(differenciálási

módok)

Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont

lebontása, pontosítása)

Egyé

ni

Cso

por

t-bo

ntás

Osz

tály

-ke

ret

1. Információ feldolgozó tevékenységek

1.1.- Olvasott szöveg önálló feldolgozása X

1.2.Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása X X X

1.3.Információk feladattal vezetett rendszerezése X X számítógép,

internet

2. Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok

2.1 Tesztfeladat megoldása X

95

Page 97: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

2.2 Szöveges előadás egyéni felkészüléssel

X

13.6. A tantárgy értékelésének módjaA nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény. 54. § (2) a) pontja szerinti értékeléssel.

14. Munkaszervezés (gyakorlat) 64 óra*

*9-13. évfolyamon megszervezett képzés/13. és 14. évfolyamon megszervezett képzés

14.1. A tantárgy tanításának céljaA tanuló elsajátítsa és gyakorolja a szaktudásának, személyes karrier elképzeléseinek megfelelő állás, munkahely felkutatásához, elnyeréséhez szükséges készségeket, kompetenciákat. Elemzi, értelmezi a különböző szervezeti típusokra jellemző ügyviteli és információs folyamatokat. Fejleszti írásbeli és szóbeli kommunikációs készségét. Kipróbálja a személyes hatékonyságnövelés, időgazdálkodás módszereit, és a saját feladatai tervezésére, súlyozására, nyomon követésére alkalmas módszereket. Jártasságot szerez saját munkája elvégzéséhez szükséges információk felkutatásában, és visszakereshető tárolásában. Felkészül arra, hogy tevékenységét projekt keretek között végezze. Gyakorlatot szerez alapvető pénzügyi, számviteli tevékenységekben: bankszámla-nyitás, bankszámla-vezetés, számla kiállítása, önköltségszámítás, árajánlat készítés. Értelmezi és elemzi a szakképesítésére, szakmacsoportjára jellemző munkavédelmi, munkaegészségügyi kockázatokat és azokat a szabályokat, amelyek alkalmasak a veszély és a kockázat minimalizálására. A minőségirányítási eljárásokhoz kapcsolódóan folyamatokat elemez, egyszerű folyamatokat ír le, szakmacsoportjára jellemző szabványokat keres. Veszélyes hulladékokkal kapcsolatban szakmacsoportjára jellemző helyzetekben a jogszabályok figyelembe vételével kockázatokat elemez.

14.2. Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak11499-12 Foglalkoztatás II. modul – Foglalkoztatás tantárgy: Munkavállaló jogai, kötelezettségei; Munkavállalás.11500-12 Munkahelyi egészség és biztonság – Munkavédelmi alapismeretek tantárgy: Munkahelyi egészség és biztonság, munkavédelem.

14.3. Témakörök

14.3.1. Álláskeresés, foglakoztatásra irányuló jogviszony létesítése

8 óraSzakmai és személyes portfólió elkészítése és vezetése a közösségi oldalakon, interneten közzétett személyes információk figyelembevételével

96

Page 98: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

Az internet használata informatikai állások felkutatásában: információforrások, lehetőségek, szolgáltatások.A szakmai önéletrajz jellegzetességei informatikai szakképesítések esetében.

14.3.2. Szervezeten belüli szerep, irányítás, munkaszervezés, kommunikáció

12 óraA különböző munkahelyi szituációkban keletkező dokumentumok tartalmi, formai, stilisztikai sajátosságainak megismerése dokumentumok elemzésével: hivatalos levél, emlékeztető, ajánlat, jegyzőkönyv, reklamáció, műszaki, ügyviteli leírás, utasítás.Dokumentummenedzsment, dokumentumkezelő szoftverek jellemző funkciói, helye, szerepe a szervezet folyamataiban – egy konkrét dokumentummenedzsment alkalmazás megismerése.Saját munkaidő, feladatok tervezésének, nyomon követésének módszerei (személyes időgazdálkodás, személyes hatékonyság), eszközei. Munkaidő és feladattervező, - követő szoftverek használata.

14.3.3. Információgyűjtés, kezelés, tájékozódás 8 óra

Jellemző keresőalkalmazások, keresőalkalmazások funkcionalitása;Megadott szempontok alapján különböző típusú információk keresése. Információk megosztására, rendszerezésére, tárolására szolgáló alkalmazások kezelése.Hibajegy-kezelő szoftver alkalmazása.Magyar és angol nyelvű műszaki dokumentáció (katalógus, publikáció, szakszöveg) értelmezése, ismertetése.

14.3.4. Munkavégzés projektekben 16 óraJellemző projekt-dokumentumok elkészítése minta alapján saját projektre.Saját projekt megtervezése: megadott projektcélra tevékenységek tervezése, ütemezése, erőforrás tervezés.Projektszoftverek alkalmazása a projektben: adminisztrálás, nyomon követés, erőforrások kezelése. Saját tanulói projekt felvitele projektmenedzsment szoftverbe.Ügyfél-kapcsolattartás eszközei.Csoportmunka támogató eszközök, szoftverek a projekten belüli együttműködést támogató web2-es csoportmunka-támogató eszközök.

14.3.5. Pénzügyi, vállalkozási feladatok 12 óra

97

Page 99: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

Egyéni és társas vállalkozás alapítása.Pénzügyi adminisztrációra jellemző alaptevékenységek elvégzése: bankszámlanyitás, számlavezetéssel kapcsolatos tevékenységek, átutalás kezdeményezése, hiteligénylés, hitelfelvétel feltételeinek, menetének megismerése);Számla kiállítása, számlaellenőrzés.Munkafolyamatokhoz, szolgáltatásokhoz, termékekhez kapcsolódó egyszerű költségkalkulációs, költségszámítási feladatok a vállalkozókat, vállalkozásokat, munkavállalókat terhelő adó- és közterhek figyelembevételével.A költségkalkuláció figyelembevételével egyszerű árajánlat összeállítása. Alapvető ügyfélkapu műveletek gyakorlása.

14.3.6. Munka és balesetvédelem, elsősegélynyújtás2 óra

A számítógép perifériáinak ergonomikus, helytakarékos, funkcionális elrendezése a környezeti adottságok és a munkaegészségügyi előírások figyelembevételével.A balesetmentes munkavégzés – kockázatbecslés, elemzés – szituációk alapján.Balesetvédelmi és az érintésvédelmi előírások, áramütéses balesetek megelőzése, áramütést szenvedett elsősegélynyújtása.

14.3.7. Minőség-ellenőrzés, minőségbiztosítás, minőség ellenőrzés

4 óraFolyamatszabályozás, folyamatfejlesztés – szervezeti dokumentumok alapján.Munkahelyi minőségirányítási előírások értelmezése; szabályozó dokumentumok fajtái;Szabványok fellelhetősége, keresés minőségügyi szabványok között;

14.3.8. Környezetvédelem, környezeti fenntarthatóság, veszélyes anyagok kezelése 2 óraVeszélyes anyagok hulladékok kezelése – eljárások.Veszélyes hulladékokkal kapcsolatos kockázatbecslés.

14.4. A képzés javasolt helyszíne (ajánlás)Elméleti szaktanteremInformatikai szaktanterem

14.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás)

14.5.1. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás)

98

Page 100: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

Sorszám

Alkalmazott oktatásimódszer neve

A tanulói tevékenység szervezeti kerete

Alkalmazandó eszközök és

felszerelések (SZVK 6. pont lebontása,

pontosítása)egyén

icsopo

rtosztál

y1.1. magyarázat X projektor1.2 elbeszélés X1.3 kiselőadás X X X projektor1.4 megbeszélés X1.5 vita X1.6 szemléltetés X1.7 projekt X1.8 kooperatív tanulás X X1.9 szimuláció X X X Számítógép, internet

1.10 szerepjáték X1.11 házi feladat X

14.5.2. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás)

Sor-szám Tanulói tevékenységforma

Tanulói tevékenység

szervezési kerete(differenciálási

módok)

Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont

lebontása, pontosítása)

Egyé

ni

Cso

por

t-bo

ntás

Osz

tály

-ke

ret

1. Információ feldolgozó tevékenységek

1.1.- Olvasott szöveg önálló feldolgozása X

1.2.Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása X X X

1.3.Információk feladattal vezetett rendszerezése X X

2. Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok

2.1 Tesztfeladat megoldása X2.2 Szöveges előadás egyéni

felkészülésselX

14.6. A tantárgy értékelésének módjaA nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény. 54. § (2) a) pontja szerinti érékeléssel.

99

Page 101: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

A10824-12 azonosító számú

Távközlési és informatikai hálózat építése

megnevezésű

szakmai követelménymodul

tantárgyai, témakörei

100

Page 102: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

A 10824-12 azonosító számú Távközlési és informatikai hálózat építése megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és témakörök oktatása során fejlesztendő kompetenciák

10824-12Távközlési és informatikai

hálózat építése

Hálózat-

elmélet

Hálózatok építési

előírásai

Hálózat-installálá

s gyakorlat

Hál

ózat

i meg

oldá

sok

Réz

alap

ú há

lóza

tok

Fény

távk

özlé

s al

apja

iTá

vköz

lési

hál

ózat

ok é

píté

seAl

építm

énye

k ép

ítése

Föld

alat

ti há

lóza

tok

építé

seLé

gkáb

elek

épí

tése

Bel

téri

hál

ózat

ok é

píté

seSt

rukt

urál

t hál

ózat

ok é

píté

seK

oaxi

ális

hál

ózat

ok é

píté

seO

ptik

ai h

álóz

atok

épí

tése

FELADATOKTávközlési hálózatot épít X X XHálózatot méretez X X X X XRészt vesz a távközlési és informatikai hálózatok beruházásában

X

Hálózatos nyomvonalat bejár és kijelöl XMeghatározza az alkalmazható technológiát

X X X X X

Kiválasztja a megfelelő hálózati eszközöket és az alkalmazható szerszámokat

X X X

Kijelöli az elosztópontok helyét X X XBeltéri hálózatokat épít X X X XStrukturált hálózatokat méretez X X XKábelcsatornát szerel XKábelek behúzását végzi X XKábelrendezőt telepít XKábeltévé hálózatot létesít XInformatikai hálózatot létesít X XPerifériákat, kiegészítő eszközöket szerel, beüzemel

X

Betartja a munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi, valamint a távközlési szakmára vonatkozó előírásokat

X X X X

SZAKMAI ISMERETEKTávközlési és informatikai szolgáltatások

X

Hálózatelmélet X

101

Page 103: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

Távközlési hálózatok felépítése X X XInformatikai hálózatok felépítése XStrukturált hálózatok X XTávközlési hálózatok építési eljárásai X X X X XLégkábeles megoldások XAlépítmények létesítése XVédőcsövezési eljárások XKábelfektetés és behúzás technológiái és előírásai

X

Optikai hálózati megoldások X XLAN-ok építési szabályai és előírásai X XElosztók, végpontok típusai X XAlépítmények előírásai XRendezési elvek és megvalósításuk XTápellátás biztosítása XFöldelési szabályok és megvalósítási lehetőségek

X

Munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi előírások

X X X X X X X

SZAKMAI KÉSZSÉGEKMűszaki rajz olvasása, értelmezése XTávközlési jelképek értelmezése X XTájékozódás X X X X X

SZEMÉLYES KOMPETENCIÁKÖnállóság X X XDöntésképesség X X XPrecizitás X X X

TÁRSAS KOMPETENCIÁKHatározottság XKözérthetőség XFogalmazó készség X

MÓDSZERKOMPETENCIÁKInformációgyűjtés X X X XProblémamegoldás, hibaelhárítás X X X XGyakorlatias feladatértelmezés X X X X X X X X

102

Page 104: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

15. Hálózatelmélet 64 óra *

*9-13. évfolyamon megszervezett képzés/13. és 14. évfolyamon megszervezett képzés

15.1. A tantárgy tanításának céljaA Hálózatelmélet tantárgy tanításának a célja, hogy a diákok megismerjék a távközlési hálózatok kiépítési lehetőségeit, struktúráját, alkalmazási körét. Képesek legyenek a vezetékes hálózatok működését megérteni, alkalmazásukhoz a legmegfelelőbb kiépítést választani. Ismerjék meg a vezetékes hálózatok tulajdonságait, átviteli paramétereit mind a hagyományos rézalapú kábelek, mind pedig az optikai kábelek területén.

15.2. Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak

15.3. Témakörök

15.3.1. Hálózati megoldások 12 óraHálózatok kialakulása. (Történeti áttekintés a vezetékes hálózatok fejlődéséről.).Hálózatok felosztása, típusai. (Topológia, átviteli közeg, távolság és átviteli rendszer szerint.)LAN, MAN, WAN hálózatok tulajdonságai.Hálózatok átviteli közege (rézalapú, optikai, vezeték nélküli).Hálózatok tartalékolása, szakasz és útvonaltartalékolás fogalma és megvalósítása.Gyűrűs hálózati struktúra kialakítása. Önjavító gyűrűs megoldások.Távközlési hálózat felépítése. Gerinchálózati megoldások.Nagyvárosi hálózatkialakítás. Access és előfizetői hálózatok.

15.3.2. Rézalapú hálózatok 20 óraRézalapú kábelek felosztása.Rézkábelek felépítése. Szerkezeti megoldások, távkábelek, helyi kábelek, légkábelek tulajdonságai és alkalmazásuk.Szimmetrikus kábelek villamos paraméterei. Elsődleges és másodlagos paraméterek. Hurokellenállás, induktivitás, átvezetés, érkapacitás. Vezetékpár helyettesítő képe.Légkábelek és méretezésük.Beltéri kábelek kategóriái. A strukturált hálózat jellemzői..Kábelek hibái. Szigetelési ellenállás. Csatolások és kiegyenlítésük.Áthallás fogalma, típusai, kiegyenlítése.Koaxiális kábelek szerkezete, villamos paraméterei (hullámimpedancia, áthallási csillapítás…)

103

Page 105: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

15.3.3. Fénytávközlés alapjai 32 óraA fénytávközlés fejlődése (történeti áttekintés).Az optikai szálak működésének elve, teljes reflexió.Optikai szálak kialakítása. Multimódusú és monomódusú szálak szerkezete, jellemzői.Átviteli paraméterek (csillapítás, diszperzió, NA, levágási hullámhossz.Optikai kábelek kialakítása, kábelszerkezetek. Légkábelek, behúzó kábelek, páncélos kábelek, beltéri kábelek, speciális kialakítások)Passzív optikai elemek kialakítása és tulajdonságaik (lencsék, csillapítók, splitterek, szűrők).Optikai adók felépítése, működése. Fotodiódák és lézerek jellemzői.Optikai vevők felépítése, működése. PIN diódák, APD jellemzői.Optikai erősítők fajtái, kialakításuk és működésük. Erősítők jellemzői és alkalmazása.Optikai hálózatok kialakítása és méretezése.

15.4. A képzés javasolt helyszíne (ajánlás)Tanterem

15.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás)

15.5.1. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás)

Sor-szám Tanulói tevékenységforma

Tanulói tevékenység

szervezési kerete(differenciálási

módok)

Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont

lebontása, pontosítása)

Egyé

ni

Cso

por

t-bo

ntás

Osz

tály

-ke

ret

1. Információ feldolgozó tevékenységek

1.1. Olvasott szöveg önálló feldolgozása X

1.4. Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel X

2. Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok

2.3. Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre X

2.4. Tesztfeladat megoldása X2.5. Szöveges előadás egyéni

felkészüléssel X

104

Page 106: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

15.5.2. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás)

Sorszám

Alkalmazott oktatásimódszer neve

A tanulói tevékenység szervezeti kerete

Alkalmazandó eszközök és

felszerelések (SZVK 6. pont lebontása,

pontosítása)egyén

icsopo

rtosztál

y1.1. magyarázat X1.3. kiselőadás X1.4. megbeszélés X1.6. szemléltetés X

1.11. házi feladat X

15.6. A tantárgy értékelésének módja„A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény. 54. § (2) a) pontja szerinti értékeléssel.”

16. Hálózatok építési előírásai 80 óra **9-13. évfolyamon megszervezett képzés/13. és 14. évfolyamon megszervezett képzés

16.1. A tantárgy tanításának céljaA Hálózatok építése tantárgy tanításának a célja megismertetni a diákokkal a távközlési és informatikai hálózatok építési technológiáit. Képessé teszi őket a kívánt technológia és eljárás kiválasztására, a hálózatépítési folyamat meghatározására. Tisztában lesznek a beruházási folyamattal és az ehhez kapcsolódó engedélyeztetési eljárással, valamint az átadás-átvételi szabályokkal.

16.2. Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak

16.3. Témakörök

16.3.1. Távközlési hálózatok építése 16 óraTávközlési hálózatépítés folyamata (szakaszai, résztvevők köre, dokumentumai).Hálózatok műszaki tervezése (tervmódozatok, tervezési irányelvek, tervezési szempontok).Nyomvonal kitűzése.Az engedélyeztetés folyamata (hatósági engedélyek típusai, engedélyezési terv).A műszaki ellenőr tevékenysége (szerepe, feladatai).Az átadás-átvételi eljárás (folyamata, hiánypótlás, műszaki átvétel).Hálózatépítés dokumentumai (tervek, építési napló engedélyek, átadás-átvételi jegyzőkönyv).Rajzjelek (A tervekben, jegyzőkönyvekben használatok szabványos rajzjelek).

105

Page 107: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

16.3.2. Alépítmények építése 16 óraFöldmunkák elvégzése (nyomvonal megjelölése, burkolatbontás, földkitermelés, visszaállítás).Műanyagcsöves alépítmények építése (csövek fektetése, lezárása, mechanikus védelme).Íves szakaszok fektetése.Közműalagút (előre kiépített alagutak, csőhálózatok kihasználási lehetőségei).Földrakéta alkalmazása.Mikrokábel építése.Megszakító létesítmények fajtái.Aknák építése, vízgyűjtő kialakítása, kábellétrák elhelyezése, födém kialakítása.Betonszekrények építése, szerelvényeinek elhelyezése.Munkavédelmi előírások (gázérzékelés, vízbetörés, dúcolások…).

16.3.3. Földalatti hálózatok építése 16 óraKözvetlenül földbe fektethető kábelek típusai.Vakondekés fektetés.Járdaszegélyben elhelyezhető kábelek építése.Alépítménybe fektethető kábelek típusai.Béléscsövezés.Behúzási technológia (berudalás, behúzószál alkalmazása, csörlős megoldások).Befúvás technológiái, kompresszorok alkalmazása.Beúsztatásos módszerek.Kiépítés közműalagutakban.Robotok alkalmazása a kábelek kiépítése terén.Munkavédelmi előírások.

16.3.4. Légkábelek építése 16 óraLégkábelek fajtái, jellemzői.Oszlopépítés (oszlopok típusai, gyámszerkezetek, oszlopépítés folyamata és előírásai, oszlopmerevítések).Oszlop szerelvényezése (függesztőelemek, kábeltartók, csigák).Légkábelek építése (építés folyamata, kábelek felhúzása, kifeszítése, tartalékok elhelyezése).Koaxiális kábelek építése. Tápellátás biztosítása. OPGW kábelek építése (nagyfeszültségű vezeték építési szabályai).Légkábelek építése már kiépített légvezetékre.Munkavédelmi előírások.

106

Page 108: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

16.3.5. Beltéri hálózatok építése 16 óraStrukturált hálózatok felépítése.Beltéri kábelek típusai (szimmetrikus, koaxiális, optikai) Felszálló ágak építési szabályai.Kábelcsatornák kiépítése (nyomvonal vezetése, falba helyezett és falon kívül vezetett megoldások, vegyes kábelcsatornák alkalmazása).Álmennyezet, álpadló építése.Tűzszakaszolás és kábelvezetés előírásai.Kábelek kiépítése. Leágazások létesítése.Visszahúzásos technológia.Munkavédelmi előírások.

16.4. A képzés javasolt helyszíne (ajánlás)Tanterem

16.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás)

16.5.1. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás)

Sor-szám Tanulói tevékenységforma

Tanulói tevékenység

szervezési kerete(differenciálási

módok)

Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont

lebontása, pontosítása)

Egyé

ni

Cso

por

t-bo

ntás

Osz

tály

-ke

ret

1. Információ feldolgozó tevékenységek

1.1. Olvasott szöveg önálló feldolgozása X

1.2. Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása X

1.3. Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel X

1.4. Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel X

1.5. Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása X

1.6. Információk önálló rendszerezése X

2. Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok

2.3. Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre X

2.4. Tesztfeladat megoldása X2.5. Szöveges előadás egyéni

felkészüléssel X3. Képi információk körében

107

Page 109: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

3.1. Hálózati tervrajz értelmezése X X3.2. Hálózati tervrajz készítése

leírásból X X

16.5.2. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás)

Sorszám

Alkalmazott oktatásimódszer neve

A tanulói tevékenység szervezeti kerete

Alkalmazandó eszközök és

felszerelések (SZVK 6. pont lebontása,

pontosítása)egyén

icsopo

rtosztál

y1.1. magyarázat X1.3. kiselőadás X1.5. vita X1.6. szemléltetés X

1.11. házi feladat X

16.6. A tantárgy értékelésének módja„A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény. 54. § (2) a) pontja szerinti értékeléssel.”

17. Hálózatinstallálás (gyakorlat) 64óra*

*9-13. évfolyamon megszervezett képzés/13. és 14. évfolyamon megszervezett képzés

17.1. A tantárgy tanításának céljaA Hálózatépítés gyakorlat célja, hogy a diákok megismerjék és elsajátítsák a beltéri hálózatépítés alapvető technológiáit és fogásait. Megismerkedjenek a hálózatépítésnél alkalmazott anyagokkal és eszközökkel, képesek legyenek a megfelelő technológia, a hozzá tartozó szerszámok kiválasztására, kezelésére és a nyomvonal helyes kitűzésére.

17.2. Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak

17.3. Témakörök

17.3.1. Strukturált hálózatok építése 32 óraCsatlakozók szerelése (egyenes és keresztkábel készítése, RJ45 szerelése)Kábelcsatornák építése, leágazások, keresztezések megvalósításaElosztó panelek, rendezők, dobozok kiépítéseRendező szekrények és fiókok előkészítése, szereléseFöldelések kiépítése és mérése

17.3.2. Koaxiális hálózatok építése 16 óraKábeltévé hálózat kiépítése, csatlakozók szerelése

108

Page 110: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

Passzív eszközök bekötése és rögzítéseOsztók bekötése a hálózatba (F-típusú csatlakozók használata)Tápegységek rögzítése, szerelése, bekötése

17.3.3. Optikai hálózatok építése 16 óraOptikai felszálló kábelek kiépítése (behúzószál elhelyezése, kábelek felhúzása, kábelek rögzítése, a tartalékok elhelyezése, a leágazások helyének biztosítása).Optikai kábelek előkészítése szereléshez (kábeltisztítás, kábellélek kifejtése és elhelyezése szálrendezőben).

17.4. A képzés javasolt helyszíne (ajánlás)Hálózattechnika tanműhely vagy beltéri építési terület

17.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás)

17.5.1. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás)

Sor-szám Tanulói tevékenységforma

Tanulói tevékenység szervezési

kerete(differenciálá

si módok)

Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6.

pont lebontása, pontosítása)

Egyé

ni

Cso

por

t-O

sztá

ly-

1. Információ feldolgozó tevékenységek

1.2. Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása X Előírt feladat alapján

2. Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok

2.6. Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban X

3. Képi információk körében3.1. Hálózati tervrajz értelmezése X5. Csoportos munkaformák

körében5.3. Kiscsoportos szakmai

munkavégzés irányítássalX Távközlési kábelek

(szimmetrikus, koaxiális, optikai)Kábelcsatornák, védőcsövekKötőelemek, falidobozok, rendezőkSzerelési anyagok (rögzítőelemek, csatlakozók …)Kéziszerszámok

109

Page 111: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

(csavarhúzók, csőkulcsok, fűrész, fogók, fúró …)

6. Gyakorlati munkavégzés körében

6.2. Műveletek gyakorlása X

Távközlési kábelek (szimmetrikus, koaxiális, optikai)Kábelcsatornák, védőcsövekKötőelemek, falidobozok, rendezőkSzerelési anyagok (rögzítőelemek, csatlakozók …)Kéziszerszámok (csavarhúzók, csőkulcsok, fűrész, fogók, fúró …)

6.3. Munkamegfigyelés adott szempontok alapján X

17.5.2. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás)

Sorszám

Alkalmazott oktatásimódszer neve

A tanulói tevékenység szervezeti kerete

Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6.

pont lebontása, pontosítása)egyéni csoportosztály

1.1. magyarázat X1.4. megbeszélés X1.6. szemléltetés X

1.12. egyéb, gyakoroltatás X

Távközlési kábelek (szimmetrikus, koaxiális, optikai)Kábelcsatornák, védőcsövekKötőelemek, falidobozok, rendezőkSzerelési anyagok (rögzítőelemek, csatlakozók …)Kéziszerszámok (csavarhúzók, csőkulcsok, fűrész, fogók, fúró)

17.6. A tantárgy értékelésének módja „A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény. 54. § (2) a) pontja szerinti értékeléssel.”

110

Page 112: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

A10825-12 azonosító számú

Hálózatszerelés és mérésmegnevezésű

szakmai követelménymodul

tantárgyai, témakörei

111

Page 113: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

A 10825-12 azonosító számú Hálózatszerelés és mérés megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és témakörök oktatása során fejlesztendő kompetenciák

10825-12Hálózatszerelés és mérés

Hálózatszerelés és mérés elmélet

Hálózatszerelés és mérés gyakorlat

Optikai hálózatok szerelése gyakorlat

Optikai mérések gyakorlat

Szim

met

riku

s ká

bele

k Sz

imm

etri

kus

kábe

lek

mér

ése

Koa

xiál

is k

ábel

ek s

zere

lése

Koa

xiál

is k

ábel

ek m

érés

eO

ptik

ai k

ábel

ek s

zere

lése

Opt

ikai

káb

elek

mér

ése

Köt

ések

sze

relé

seVé

gelz

árók

sze

relé

seK

özpo

nti r

ende

zők

szer

elés

eEr

ek e

gyez

teté

se, p

atch

-elé

sK

ábel

vill

amos

jelle

mző

inek

Vo

nali

mér

ések

Káb

elté

vés

háló

zato

k m

érés

eiO

ptik

ai s

zála

k kö

tése

Köt

ésle

záró

k sz

erel

ése

Köz

pont

i ren

dező

k sz

erel

ése

Vége

lzár

ók, e

lőfiz

etői

dob

ozok

M

űsze

rek

keze

lése

Szál

par

amét

erei

nek

mér

ése

Csi

llapí

tásm

érés

átv

ilágí

táso

s Pa

sszí

v es

zköz

ök m

érés

eR

eflex

iós

mér

ések

Hib

ahel

y ke

resé

sSp

ektr

um m

érés

ekIn

terf

ész

mér

ések

FELADATOKKiválasztja a megfelelő kábeltípust X X XKábeleket szerel X X X X X X X X X XKötőelemeket használ X X X X X X X X X X X X X XKábelek végpontjaira csatlakozókat szerel

X X X X X X X X

Kábelrendezőt szerel X XBerendezéseket csatlakoztat a hálózathoz

X X X X X X

Aktiválja a hálózatot X X XKiépített kábelszakaszokat minősít X X X X X X X X X X X

112

Page 114: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

Érazonosítást végez strukturált hálózaton

X

Kábelanalizátorokat használ X X XOptikai szálakat köt, hegeszt X X X X XOptikai kábelkötéseket szerel X X X XOptikai mérőműszereket használ X X X X X X X X XHibahelyeket detektál X X X X X X X X XMeghatározza a hibák pontos helyét X X X XKijavítja a kábelszakaszok hibáit X X X X X XHibajegyet tölt ki, kezel X X X X X XBetartja a munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi, valamint a távközlési szakmára vonatkozó előírásokat

X X X X X X X X X X X X X X X X X X X

SZAKMAI ISMERETEKTávközlési hálózatok felépítése X X X X X XTávközlési és informatikai hálózatban alkalmazott eszközök

X X X X X X X X X

Elosztók, végelzárók típusai és előírásai X X X X XRendezők és bekötésük X XKábeltípusok, kábelszerkezetek X X X X XFénytávközlési alapismeretek X XKültéri kábelek szerelése X X X X XOPGW kábelek szerelése X XLAN kábelek típusai és szerelésük X X XKábelszerelési előírások X X X X X X X X X XOptikai kábelek kötése X X X X XKoaxiális kábelek szerelése és kötése X X X XKábelszerelési szerszámok és eszközök X XOptikai hegesztők és kezelésük X XSzakaszok vizsgálatánál alkalmazott műszerek

X X X X X X

OTDR-ek kezelése X XMéréstechnológia X

113

Page 115: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

Hibadetektálási módszerek X X X X X X X X X XFöldelési előírások és eljárások X X X XMunka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi előírások

X X X X X X X X X X X X X X X X X X X

SZAKMAI KÉSZSÉGEKMűszerek és szerszámok kezelése X X X X X X XMűszaki rajz olvasása, értelmezése X X X X X X X X X XOlvasott szakmai szöveg megértése X X X X X X

SZEMÉLYES KOMPETENCIÁKPrecizitás X X X X X X XPontosság X X X X X X X X X X X XDöntésképesség X X X X X

TÁRSAS KOMPETENCIÁKHatározottság X X

MÓDSZERKOMPETENCIÁKHibakeresés (diagnosztizálás) X X X X X X X X X X XMódszeres munkavégzés X X X X X X X

114

Page 116: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

18. Hálózatszerelés és mérés elmélet 64 óra *

*9-13. évfolyamon megszervezett képzés/13. és 14. évfolyamon megszervezett képzés

18.1. A tantárgy tanításának céljaA Hálózatszerelés elméleti tantárgy tanításának célja, hogy a diákok megismerjék az infokommunikációs hálózatok szerelési és mérési előírásait, az alkalmazott technológiákat. Képesek legyenek alkalmazni ismereteiket egy új hálózat kialakításánál, hogy meg tudják mérni a hálózat paramétereit és el tudják végezni a minősítő eljárásokat.

18.2. Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak

18.3. Témakörök

18.3.1. Szimmetrikus kábelek szerelése 10 óraKötési eljárások, kötések megvalósításának elvei..Kötések előkészítése.Réses hidegkötési módszerek.Szimmetrikus kábelek kötése érkötővel.Kötések lezárása (kötéslezáró elemek), elhelyezése és védelme.Zsugormandzsettás eljárások.Falidobozok, rendezők szerelési előírásaiVégelzárók típusai.Végelzárók szerelési előírásai.Csatlakozók típusai.Csatlakozók szerelése.

18.3.2. Szimmetrikus kábelek mérése 10 óraMérések fajtái, alkalmazásuk (gyári mérések, építés közben alkalmazott mérések, átadás-átvételi mérések, üzemeltetés és hibakeresés mérései).Érpárazonosítás és a vonalak „átbeszélése”.Érpárazonosító műszerek felépítése, működése és kezelése.Szigetelési ellenállás mérése.Hurokellenállás mérése. Előírt szabványos értékek.Áthallás vizsgálatok.Hibahelykeresések szimmetrikus hálózaton.Hídmérések, helymeghatározások.Reflexiós mérések. Reflexiómérő működése és kezelése.A kiépített vonal mérései.Csillapítás és reflexiós csillapítás mérése.Hibaarány mérése. Hibaaránymérő működése és kezelése.Jelterjedési késleltetés (jelterjedési aszimmetria).Jelalak vizsgálata.

18.3.3. Koaxiális kábelek szerelése 10 óra

115

Page 117: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

Koaxiális kábelek fajtái, tulajdonságai.Kötési eljárások a koaxiális szakaszokon, alkalmazások.Kötések előkészítése, kábelvégek tisztítása.Forrasztásos kötések létrehozása.Kötések lezárása (kötéslezáró elemek), elhelyezése és védelme, gumitárcsa alkalmazása.Ólomhüvelyes, zsugormandzsettás eljárások.Légkábeles megoldások szerelési előírásai.Falidobozok, rendezők szerelési előírásaiVégelzárók típusai.Csatlakozók szerelése (F-típusú).Passzív elemek (osztók, leágazók) beiktatása.

18.3.4. Koaxiális kábelek mérése 12 óraKábeltelevíziós szabványok.Szintmérések. Előre- és visszirány mérése.Referenciaszintek meghatározásaA sweep-mérés elve, alkalmazása a KTV hálózatokon..Hálózatanalizátor felépítése és működése, kezelése.Spektrumképen látható hibajelenségek.Jel/zaj viszonymérések.Nemlineáris torzítások mérése (harmonikus, intermodulációs torzítások).Reflektométerek felépítése, működése.Jelszivárgás mérése (csatlakozási hibák, kábelhibák, készülékhibák).

18.3.5. Optikai kábelek szerelése 12 óraKábelek típusai, mechanikai előírásai.Kábelek előkészítése, tisztítása.Kötőhüvelyek és kötéslezárók típusai.Falidobozok, végelzárók típusai és szerelési előírásai.Optikai rendezők szerelése..Speciális optikai szerszámok a szereléshez.Optikai szálak előkészítése.Hegesztési technológia (hegesztők típusai, hegesztési eljárás, optikai szálak illesztése és minősítése)..Optikai szálak védelme (száltartó kazetták, zsugorhüvely és alkalmazásuk).Kötések lezárása.Mechanikus szálkötők működése és alkalmazása.Optikai csatlakozók típusai (FC/PC, E2000, SC, LC, …).Optikai csatlakozók szerelése.

18.3.6. Optikai kábelek mérése 10 óra

116

Page 118: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

Átviteli paraméterek és vizsgálatuk módszerei, felosztása.Csillapítás mérés elve (átvilágításos, reflexiós).Visszavágásos csillapításmérés, gyári minősítésekBeiktatásos csillapításmérés. Szakaszok és eszközök mérései.Reflexiós csillapításmérés (szakaszcsillapítás mérése, kötések csillapítása, reflexiós csillapítás, hibahelykeresés).OTDR (optikai reflexiómérő) felépítése, működése.A mérési paraméterek beállítása.A mérési eredmények kiértékelése.Spektrummérések.Spektrumanalizátor felépítése, működése.Diszperzió mérések.

18.4. A képzés javasolt helyszíne (ajánlás)Tanterem

18.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás)

18.5.1. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás)

Sor-szám Tanulói tevékenységforma

Tanulói tevékenység

szervezési kerete(differenciálási

módok)

Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont

lebontása, pontosítása)

Egyé

ni

Cso

por

t-bo

ntás

Osz

tály

-ke

ret

1. Információ feldolgozó tevékenységek

1.1. Olvasott szöveg önálló feldolgozása X

1.4. Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel X

2. Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok

2.3. Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre X

2.4. Tesztfeladat megoldása X2.5. Szöveges előadás egyéni

felkészüléssel X3. Képi információk körében

3.1. Hálózati tervrajz értelmezése X X

18.5.2. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás)

Sorszám

Alkalmazott oktatásimódszer neve

A tanulói tevékenység szervezeti kerete

Alkalmazandó eszközök és

117

Page 119: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

felszerelések (SZVK 6. pont lebontása,

pontosítása)egyén

icsopo

rtosztál

y1.1. magyarázat X1.3. kiselőadás X

1.11. házi feladat X

18.6. A tantárgy értékelésének módja„A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény. 54. § (2) a) pontja szerinti értékeléssel.”

19. Hálózatszerelés és mérés (gyakorlat) 192 óra *

*9-13. évfolyamon megszervezett képzés/13. és 14. évfolyamon megszervezett képzés

19.1. A tantárgy tanításának céljaA Hálózatszerelés gyakorlat tantárgy tanításának célja, hogy a diákok elsajátítsák a hagyományos, rézalapú kábelek szerelési technikáit és minősítő eljárásait. Képesek legyenek a szimmetrikus és beltéri strukturált hálózatok szerelésére, valamint a koaxiális (kábeltévés) hálózatok kiépítésére. Képesek legyenek alkalmazni az ismereteiket a méréseknél, az előírt paramétereket le tudják mérni, azonosítani tudják a hibákat és a hibahelyeket meg tudják határozni.

19.2. Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak

19.3. Témakörök

19.3.1. Kötések szerelése 32 óraSzerszámok alkalmazása, műveletek gyakorlásaKötések előkészítése.Réses hidegkötés megvalósítása.Szimmetrikus kábelek kötése érkötővel.Kötések lezárása (kötéslezáró elemek).Zsugormandzsetták zsugorítása.Forrasztásos kötések létrehozása.Koaxiális csatlakozók szerelése (F-típusú).Passzív elemek (osztók, leágazók) bekötése.

19.3.2. Végelzárók szerelése 16 óraFalidobozok előkészítése, szerelése, kábelvezetés kialakításaVégelzárók bekötése, szerelése.Csatlakozók beszerelése.Elosztók, leágazók bekötése.

19.3.3. Központi rendezők szerelése 32 óra

118

Page 120: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

Patchpanel-ek beszerelése.Rendező bekábelezése.Kábelvezetés, kábelkorbács készítése.Kábelek azonosítása, jelölése, csatlakozási pontok dokumentálása

19.3.4. Erek egyeztetése, patch-elés 16 óraÉrpárazonosítás és a vonalak „átbeszélése”.Érpárazonosító műszerek kezelése.Érpárazonosítás műszerrelPatch-elés, kábelek kimérése, befűzése, vezetése.

19.3.5. Kábel villamos jellemzőinek mérése 32 óraSzigetelési ellenállás mérése.Hurokellenállás mérése. Áthallás mérése.Hibahelykeresések szimmetrikus hálózaton.Hídmérések, hibahely meghatározások.Reflexiós mérések. Reflexiómérő működése és kezelése.Hibakeresés kiépített vonalon

19.3.6. Vonali mérések 32 óraCsillapítás és reflexiós csillapítás mérése.Hibaarány mérése. Hibaaránymérő működése és kezelése.Jelterjedési késleltetés (jelterjedési aszimmetria).Jelalak vizsgálata.

19.3.7. Kábeltévés hálózat mérései 32 óraSzintmérések. Előre- és visszirány mérése.Hálózatanalizátor kezelése.Spektrumképen látható hibajelenségek értékelése.Jel/zaj viszonymérések.Reflektométerek kezelése.Jelszivárgás mérése (csatlakozási hibák, kábelhibák, készülékhibák).

19.4. A képzés javasolt helyszíne (ajánlás)Hálózattechnika laboratórium (tanműhely)

19.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás)

19.5.1. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás)

119

Page 121: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

Sor-szám Tanulói tevékenységforma

Tanulói tevékenység szervezési

kerete(differenciálási

módok)

Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK

6. pont lebontása, pontosítása)

Egyé

ni

Cso

por

t-

Osz

tály

-

1. Információ feldolgozó tevékenységek

1.2. Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása X X Technológiai utasítás

1.6. Információk önálló rendszerezése X

2. Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok

2.7. Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban X

3. Képi információk körében3.1. Hálózati tervrajz értelmezése X5. Csoportos munkaformák

körében5.3. Kiscsoportos szakmai

munkavégzés irányítással X

6. Gyakorlati munkavégzés körében

6.2. Műveletek gyakorlása X X

Végelzárók, kötődobozok, elosztó panelekKötőgépek, hegesztők, optikai szálhegesztőTávközlési kábelek (szimmetrikus, koaxiális, optikai)Szerelési anyagok (rögzítőelemek, csatlakozók)Kéziszerszámok (csavarhúzók, csőkulcsok, fűrész, fogók, fúró)Optikai kábelszerelő készlet

6.3. Munkamegfigyelés adott szempontok alapján X

7. Üzemeltetési tevékenységek körében

7.3. Üzemelési hibák szimulálása és megfigyelése X

Érazonosítók, vonalvizsgáló műszerek, hibahely keresőkSzintvevők, optikai adó-vevőkReflexiómérők, OTDR-ekOszcilloszkópokFrekvenciamérőkHálózatanalizátorokSpektrumanalizátorok

8. Vizsgálati tevékenységek

120

Page 122: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

körében

8.7. Villamos mérési gyakorlat X X

Érazonosítók, vonalvizsgáló műszerek, hibahely keresőkSzintvevők, optikai adó-vevőkReflexiómérők, OTDR-ekOszcilloszkópokFrekvenciamérőkHálózatanalizátorokSpektrumanalizátorok

9. Szolgáltatási tevékenységek körében

9.5. Mérési jegyzőkönyv, hibanapló vezetése X X

19.5.2. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás)

Sorszám

Alkalmazott oktatásimódszer neve

A tanulói tevékenység

szervezeti kereteAlkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont

lebontása, pontosítása)egyénicsoportosztály1.1. magyarázat X1.4. megbeszélés X

1.6. szemléltetés X

Végelzárók, kötődobozok, elosztó panelekKötőgépek, hegesztők, optikai szálhegesztőTávközlési kábelek (szimmetrikus, koaxiális, optikai)Szerelési anyagok (rögzítőelemek, csatlakozók)Kéziszerszámok (csavarhúzók, csőkulcsok, fűrész, fogók, fúró)Optikai kábelszerelő készlet

19.6. A tantárgy értékelésének módja„A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény. 54. § (2) a) pontja szerinti értékeléssel.”

20. Optikai hálózatok szerelése gyakorlat 160 óra *

*9-13. évfolyamon megszervezett képzés/13. és 14. évfolyamon megszervezett képzés

20.1. A tantárgy tanításának céljaAz Optika szerelése gyakorlat tantárgy tanításának célja, hogy a diákok elsajátítsák az optikai szálak kötéstechnológiáit, megismerjék a különböző kötésszerelvényeket és képesek legyenek az optikai hálózatokon alkalmazott kötéstechnológiák végrehajtására. Az optikai rendezők és beltéri kötéslezáró elemeket is képesek legyenek szerelni a kábeleket a legmegfelelőbb nyomvonalon odavezetni.

20.2. Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak

121

Page 123: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

20.3. Témakörök

20.3.1. Optikai szálak kötése 32 óraHegesztőgép kezelése.Optikai szálak hegesztése.Szálrendezés tálcábanMechanikus szálkötők kezelése.Optikai szálak kötése mechanikusan.Pigtail-ek kezelése.Patch-kábelek alkalmazása.Ideiglenes kötések megvalósítása.

20.3.2. Kötéslezárók szerelése 64 óraEgyenes kötések előkészítése.Egyenes kötések megvalósítása.Leágazó kötések megvalósítása.Leágazó kötések lezárása, (tömítések zsugorítás)Szálmenedzsmentes kötések kialakítása.Szálmenedzsmentes kötések lezárása és újrabontása.Hibás szálak javítása .Kötéslezáró egységek felszerelése.

20.3.3. Központi rendezők szerelése 32 óraKábelek vezetése a rendezőkeretekben.Patchkábelek rendezése, többlethosszak vezetése.Kötés-panel (splicing panel) előkészítéseKábelkötés a kötés-panelen.Rendező-panel (Patching-panel) előkészítése és patch-elése.Kötés/rendező panel előkészítése.Kábelkötés a kötés/rendező panelen.Szálmenedzsment alkalmazása.

20.3.4. Végelzárók, előfizetői dobozok szerelése32 óra

Előfizetői dobozok (végelzárók) szereléseFalidobozok (felszállók) szerelése.Nagyelosztók, épületelosztók szerelése. Szálazonosítás.Csatlakozók szerelése és beillesztése a végelzárókba.Leágazások kötése elosztókba.Splitteres hálózatok szerelése.WDM szűrők szerelése, kötése.

20.4. A képzés javasolt helyszíne (ajánlás)Hálózattechnika laboratórium (tanműhely) vagy

122

Page 124: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

Beltéri építési terület

20.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás)

20.5.1. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás)

Sor-szám Tanulói tevékenységforma

Tanulói tevékenység

szervezési kerete(differenciálási

módok)

Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont

lebontása, pontosítása)

Egyé

ni

Cso

por

t-bo

ntás

Osz

tály

-ke

ret

1. Információ feldolgozó tevékenységek

1.2. Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása X X Technológiai

utasítás1.6. Információk önálló

rendszerezése X

2. Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok

2.7. Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban X

3. Képi információk körében3.1. Hálózati tervrajz értelmezése X5. Csoportos munkaformák

körében5.3. Kiscsoportos szakmai

munkavégzés irányítással X

6. Gyakorlati munkavégzés körében

6.2. Műveletek gyakorlása X X6.3. Munkamegfigyelés adott

szempontok alapján X

7. Üzemeltetési tevékenységek körében

7.3. Üzemelési hibák szimulálása és megfigyelése X

9. Szolgáltatási tevékenységek körében

9.5. Mérési jegyzőkönyv, hibanapló vezetése X X

20.5.2. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás)

Sorszám

Alkalmazott oktatásimódszer neve

A tanulói tevékenység szervezeti kerete

Alkalmazandó eszközök és

felszerelések (SZVK 6. pont lebontása,

egyéni

csoport

osztály

123

Page 125: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

pontosítása)1.1. magyarázat X1.4. megbeszélés X1.6. szemléltetés X

20.6. A tantárgy értékelésének módja„A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény. 54. § (2) a) pontja szerinti értékeléssel.”

21. Optikai mérések gyakorlat 192 óra *

*9-13. évfolyamon megszervezett képzés/13. és 14. évfolyamon megszervezett képzés

21.1. A tantárgy tanításának céljaAz Optikai mérések gyakorlat tantárgy célja, hogy a diákok az optikai eszközöket képesek legyenek minősíteni, a paramétereit meghatározni. Alkalmazni tudják a méréstechnológiákat a kiépített optikai hálózatokon, minősíteni tudják az optikai hálózatokat, és képesek legyenek a hibákat detektálni, a hibahelyeket behatárolni és elvégezni a javításokat.

21.2. Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak

21.3. Témakörök

21.3.1. Műszerek kezelése 16 óraSzintadók, szintvevők kezelése, relatív szintek beállítása.OTDR kezelése, paraméterek beállítása.OTDR eredményeinek kiértékelése számítógéppel.Jegyzőkönyvek, dokumentációk kezelése

21.3.2. Szál paramétereinek mérése 16 óraSzálak maximális hajlíthatósága.Numerikus apertúra méréseSzálak csillapításának mérése a hullámhossz függvényébenKülönböző szálak összehasonlítása (gradiens indexű szál paramétereinek mérése, műanyag szálak mérése…).

21.3.3. Csillapításmérés átvilágításos módszerrel32 óra

Beiktatásos szakaszcsillapítás méréseGyorskötővel és pigtail-lel szerelt szakasz méréseVisszavágásos csillapításmérésMódusirtó használataSzintvevő vevőérzékenységének mérése különböző hullámhosszakonSzakaszok összekapcsolása.

124

Page 126: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

PON hálózat mérése (splitterek). Két irány összehasonlításaKötések csillapításának ellenőrzése

21.3.4. Passzív eszközök mérése 16 óraOptikai csillapítók mérése (sajátcsillapítás mérése, hullámhosszfüggés mérése)Splitterek mérése (beiktatási csillapítások előre- és visszirányban).Szűrők mérése (csillapításmérések különböző hullámhosszakon). Csatlakozók mérése (beiktatási csillapítás mérése átvilágítással)

21.3.5. Reflexiós mérések 32 óraSzakaszcsillapítás mérése (különböző hullámhosszakon, csillapítótag beiktatásával)Kötések reflexiós mérése (hegesztések, csatlakozók reflexiós csillapításának mérése, PC és APC csatlakozók összehasonlítása)Reflexiós csillapítás mérése (beiktatott eszközök, splitterek csillapítás és reflexiós csillapítás mérése).PON hálózatok mérése (előre- és visszirány mérése)

21.3.6. Hibahely keresés 32 óraHibás csatlakoztatás kiméréseHibás szakasz méréseNem megfelelően vezetett kábel azonosításaKötéslezárások mérése

21.3.7. Spektrum mérések 32 óraSpektrumanalizátor használata, paramétereinek beállításaOptikai szintadók vizsgálataOptikai szűrők vizsgálataWDM hálózat mérése

21.3.8. Interfész mérések 16 óraKimenő szintek mérései különböző hullámhosszakon.Vevőérzékenység méréseKimenő jel spektrumának méréseNA mérése.

21.4. A képzés javasolt helyszíne (ajánlás)Hálózattechnika laboratórium (tanműhely) vagy Beltéri építési terület

21.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás)

125

Page 127: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

21.5.1. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás)

Sor-szám Tanulói tevékenységforma

Tanulói tevékenység

szervezési kerete(differenciálási

módok)

Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont

lebontása, pontosítása)

Egyé

ni

Cso

por

t-bo

ntás

Osz

tály

-ke

ret

1. Információ feldolgozó tevékenységek

1.2. Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása X X Technológiai

utasítás1.6. Információk önálló

rendszerezése X

2. Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok

2.7. Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban X

3. Képi információk körében3.1. Hálózati tervrajz értelmezése X5. Csoportos munkaformák

körében5.3. Kiscsoportos szakmai

munkavégzés irányítással X

6. Gyakorlati munkavégzés körében

6.2. Műveletek gyakorlása X X6.3. Munkamegfigyelés adott

szempontok alapján X

7. Üzemeltetési tevékenységek körében

7.3. Üzemelési hibák szimulálása és megfigyelése X

8. Vizsgálati tevékenységek körében

8.8. Optikai mérési gyakorlat X X9. Szolgáltatási tevékenységek

körében9.5. Mérési jegyzőkönyv, hibanapló

vezetése X X

21.5.2. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás)

Sorszám

Alkalmazott oktatásimódszer neve

A tanulói tevékenység szervezeti kerete

Alkalmazandó eszközök és

felszerelések (SZVK 6. pont lebontása,

egyéni

csoport

osztály

126

Page 128: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

pontosítása)1.1. magyarázat X1.4. megbeszélés X1.6. szemléltetés X

21.6. A tantárgy értékelésének módja„A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény. 54. § (2) a) pontja szerinti értékeléssel.”

127

Page 129: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

Összefüggő szakmai gyakorlat

II. Kétévfolyamos oktatás közismereti képzés nélkül1. évfolyamot követően 160 óra

Az összefüggő nyári gyakorlat egészére vonatkozik a meghatározott óraszám, amelynek keretében az összes felsorolt elemet kötelezően oktatni kell az óraszámok részletezése nélkül, a tanulók egyéni kompetenciafejlesztése érdekében.

Szakmai követelménymodulok Tantárgyak/Témakörök10817-12Hálózatok, programozás és adatbázis-kezelés

Adatbázis és szoftverfejlesztés gyakorlatProgramozási nyelv „A”Web-programozás alapjai

10823-12Távközlés-elektronikai alaptevékenység

Elektrotechnika-elektronika gyakorlatElektronikai eszközök méréseDigitális technika mérése

10817-12Hálózatok, programozás és adatbázis-kezelés modul

Adatbázis és szoftverfejlesztés gyakorlat

Témakörök

Programozási nyelv „A”Az objektumorientált programozás: osztály, objektum létrehozása. Adatmezők, tulajdonságok. Metódusok, üzenetek. Statikus és dinamikus objektumok. Öröklődés.Komponensek: Alapvető komponensek, dialógusablakok. Konténer komponensek és menük.Grafikus komponensek. Rajzolás és animálás.

Web-programozás alapjaiHTML alapjai, dokumentumszerkezet (head, body), html utasítások szerkezetHTML alapelemei (tag), törzsrészben (bekezdési szintű elemek, karakterszintű elemek) és fejlécben alkalmazható elemekHivatkozások (link) és képek beillesztéseTáblázatokŰrlapok (form) készítése (beviteli mezők, action elemek)

128

Page 130: 1boronkay.hu/.../Infokom_halozatepito_es_uzem_54_481_03.docx · Web viewEhhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag

Stílusok és stíluslapok (CSS) használata. CSS nyelvtana, stílusok rangsorolása. Dokumentumfa és dobozmodell. Pozicionálás, margók, kitöltések, szegélyek.XML alapjai, felépítése, szerkezete. Kliens oldali programozási nyelv alapjai (JavaScript): Nyelvi alapok, változók, tömbkezelés, karakterláncok kezelése, függvényekSzerver oldali programozási nyelv alapjai (pl. PHP): Nyelvi alapok, változók, tömbkezelés, karakterláncok kezelése, függvények, adatbázis kapcsolat.

10823-12Távközlés-elektronikai alaptevékenység modul

Elektrotechnika-elektronika gyakorlat

Témakörök

Elektronikai eszközök méréseKözös emitteres erősítőfokozat vizsgálata Közös bázisú és közös kollektoros erősítőfokozat vizsgálata JFET-es erősítőfokozat vizsgálata ien-hidas oszcillátor mérése Műveleti erősítős alkalmazások vizsgálata Tápegység stabilizálás vizsgálata

Digitális technika méréseALU vizsgálata Aszinkron számláncok mérése Szinkron számláncok mérése Félvezetős regiszterek vizsgálata

129