12
közéleti havilap XV. évfolyam 2014. augusztus (Folytatás a 3. oldalon) (Folytatás a 2. oldalon) Izgatottan gyülekeztek a falunapra érkezõ lurkók augusztus 16-án, szom- baton, nem sokkal 3 óra elõtt a kultúrház mögötti területen. Azt várták, hogy a polgármes- ter és a plébános ünnepélyes keretek között felavassák a te- lepülés új játszóterét, majd azonnal birtokba is vették azt. salomvári Új játszótér Salomváron Árvay Sándor polgármes- ter avató beszédében elmond- ta: másfél millió forintot nyer- tek pályázaton a gyermekek- nek szánt közösségi tér kiala- kítására. Az összegbõl ugyan nem tudtak tucatnyi fa játék- kal felszerelt játszóteret épít- tetni, de a falunapon átadott is A környéken élõk már pon- tosan tudják, hogy augusztus elsõ hétvégéjén háromnapos falunapi forgatagot tartanak . Idén sem volt ez másként, így pénteken a Zala- cséb és között lévõ szerveztek túrát. Délután a gyerekek tet- ték próbára magukat az állo- máshelyeken kapott feladatok- kal, késõbb a megfáradt ifjak megismerték a kürtõskalács- készítés titkát is. Az éjszakai erõpróbára több mint százan jelentkeztek, a túrának így tíz csapat vágott neki. A résztve- võk késõbb a Molnár Gabi bálban töltötték az idõt. Zalacsében Zalaháshágy Román-hegyre Háromnapos forgatag Zalacsében Szombaton délelõtt a gye- rekek két csoportba szerve- zõdve számháborúztak a falu- végi „Kakukkosban”. Délután az óvoda épületében berende- zett osztályteremben nyílt fény- képtárlattal, emlékeztek meg „a vén diákok” tanító nénivel a 140 éve indult helyi iskoláról, ami 102 évig látta el ezt a feladatot, 1976-tól pedig óvodaként mû- ködik. Négy órakor a település utcáin végigvonuló és az invi- tálta a sportpályán rendezett ün- nepi megnyitóra a lakosságot. Major Józsefné Orsi Zalaeger- szegi Városi Fúvószenekar Albatrosz Táncegyüttes Megújulva megõrizni – Brüll Edit Zala Menti Napok Pintér Antal fo- galmazta meg találóan , az Emberi Erõforrások Minisztériuma Kultúráért Fele- lõs Államtitkárság közigazgatá- si tanácsadója az idén 31. alka- lommal megrendezésre kerülõ mottóját, a programsorozatot megnyitó be- szédében. A már megszokott módon, az ünnepségen elõ- ször polgármes- ter adta át a helyi kitüntetése- ket, melyeket a város képvise- Színes „szõtt-estek” Zalalövõn lõ-testülete ezúttal , és adományo- zott. Az díjazást a mûsora, illetve a „Párizs mesz- sze van” sanzon est követte. A galéria kiállítóit , a Mûvelõdési Központ igazgatója mutatta be. Az eme- leten „Múzsák Találkozója” cím- mel fotókiállítá- sa és kisplasz- tikái társultak Fekete Ár- pádnénak Vertetics Rafaelnek Szalai Józsefnek Salla Kórus Vogl Má- ria Kovács Zoltán Németh Dezsõ Soós József A zalalövõi lovagok… (Folytatás a 2. oldalon) A Zalaegerszegi Városi Fúvószenekar és az Albatrosz Tánc- együttes felvonulása invitálta a közönséget a megnyitóra.

Zalalövő és Környéke 2014. augusztus

Embed Size (px)

DESCRIPTION

 

Citation preview

k ö z é l e t i h a v i l a p XV. évfolyam 2014. augusztus

(Folytatás a 3. oldalon)

(Folytatás a 2. oldalon)

Izgatottan gyülekeztek afalunapra érkezõ

lurkók augusztus 16-án, szom-baton, nem sokkal 3 óra elõtt akultúrház mögötti területen.Azt várták, hogy a polgármes-ter és a plébános ünnepélyeskeretek között felavassák a te-lepülés új játszóterét, majdazonnal birtokba is vették azt.

salomvári

Új játszótér SalomváronÁrvay Sándor polgármes-

ter avató beszédében elmond-ta: másfél millió forintot nyer-tek pályázaton a gyermekek-nek szánt közösségi tér kiala-kítására. Az összegbõl ugyannem tudtak tucatnyi fa játék-kal felszerelt játszóteret épít-tetni, de a falunapon átadott is

A környéken élõk már pon-tosan tudják, hogy augusztuselsõ hétvégéjén háromnaposfalunapi forgatagot tartanak

. Idén sem volt ezmásként, így pénteken a Zala-cséb és közöttlévõ szerveztektúrát. Délután a gyerekek tet-ték próbára magukat az állo-máshelyeken kapott feladatok-kal, késõbb a megfáradt ifjakmegismerték a kürtõskalács-készítés titkát is. Az éjszakaierõpróbára több mint százanjelentkeztek, a túrának így tízcsapat vágott neki. A résztve-võk késõbb a Molnár Gabibálban töltötték az idõt.

Zalacsében

ZalaháshágyRomán-hegyre

Háromnapos forgatag ZalacsébenSzombaton délelõtt a gye-

rekek két csoportba szerve-zõdve számháborúztak a falu-végi „Kakukkosban”. Délutánaz óvoda épületében berende-zett osztályteremben nyílt fény-képtárlattal, emlékeztek meg„a vén diákok”

tanító nénivel a 140 éveindult helyi iskoláról, ami 102évig látta el ezt a feladatot,1976-tól pedig óvodaként mû-ködik. Négy órakor a településutcáin végigvonuló

ésaz invi-tálta a sportpályán rendezett ün-nepi megnyitóra a lakosságot.

Major JózsefnéOrsi

Zalaeger-szegi Városi Fúvószenekar

Albatrosz Táncegyüttes

Megújulva megõrizni –Brüll

Edit

Zala Menti Napok

Pintér Antal

fo-galmazta meg találóan

, az Emberi ErõforrásokMinisztériuma Kultúráért Fele-lõs Államtitkárság közigazgatá-si tanácsadója az idén 31. alka-lommal megrendezésre kerülõ

mottóját, aprogramsorozatot megnyitó be-szédében. A már megszokottmódon, az ünnepségen elõ-ször polgármes-ter adta át a helyi kitüntetése-ket, melyeket a város képvise-

Színes „szõtt-estek” Zalalövõnlõ-testülete ezúttal

,és adományo-zott. Az díjazást amûsora, illetve a „Párizs mesz-sze van” sanzon est követte.

A galéria kiállítóit, a Mûvelõdési Központ

igazgatója mutatta be. Az eme-leten „Múzsák Találkozója” cím-mel fotókiállítá-sa és kisplasz-tikái társultak

Fekete Ár-pádnénak Vertetics Rafaelnek

Szalai JózsefnekSalla Kórus

Vogl Má-ria

Kovács ZoltánNémeth Dezsõ

Soós József A zalalövõi lovagok…(Folytatás a 2. oldalon)

A Zalaegerszegi Városi Fúvószenekar és az Albatrosz Tánc-együttes felvonulása invitálta a közönséget a megnyitóra.

2 2014. augusztusZalalövõ és Környéke

(Folytatás az 1. oldalról)

(Folytatás az 1. oldalról)

Áruvásárlási hitel kedvezõfeltételekkel!

Zalalövõ, Széchenyi u. 6.; tel.: 30/621-31-45; email: [email protected]

www.zalalovo.hu/salla-comp

Telefonos hibabejelentés, információ:minden hétköznap 16-20 óráig: 30/621-31-45

Nyitva tartás:

Szerda

Péntek

Szombat

16-18-ig

16-19-ig

8-13-ig

Minõség – – Meggyõzõ ár!Megbízhatóság

Notebook szervizpont!

www.zalalovo.hu/szolgaltato/salla-comp

Új és használt számítógépek széles választéka!Számítógép összeállítása alkatrészekbõl, bõvítése – az Ön igénye szerint!

Notebook számítógépek javítása!Eredeti és utángyártott patronok

és tonerek! Tintapatronok töltése!

Digitális fotókidolgozás! Akkumulátorok informatikaieszközökhöz, szerszámokhoz

Használt márkás számítógépek, számítástechnikai eszközök!

Ajánlott konfiguráció:

www.bestbyte.hu

Táblagépek, notebookok széles választéka: Acer, Asus, Dell, HP, Lenovo, Packard Bell, Samsung!

És még sok minden más, minden hónapban új akciókkal!

Ajándéktárgyak, naptárak, stb.

Gigabyte B75M-D2V alaplap, Intel G2030 3 GHz CPU, 4 GBDDR3 Ram, 500 Gb HDD, LG DVD-RW, 450 W HázGigabyte B75-M D3H alaplap, Intel Core i3-3240 3.4 GHz CPU,4 GB 1600Mhz DDR3 Ram, 1 Tb HDD, LG DVD-RW, 420 W Ház,

ATI HD7770 1 GB DDR5 VGA

67.900 Ft

122.990 Ft

Szórakoztató és háztartási elektronikai termékek széles választéka

Új játszótér Salomváronhatalmas öröm a helyben élõgyermekek, szüleik és nagyszü-leik számára egyaránt.

Az idei salomvári falunapirendezvények 3 napon át tar-tottak, augusztus 15-17. között.A számtalan program között a

kulturális és hagyományõrzõfellépõk mellett többféle sport-esemény, vetélkedõ és kézmû-ves foglalkozás is helyet kapott.

A pénteki programból nemmaradhatott kipályáján a hagyományos te-niszverseny.

Luter Sándor

Szombaton kerékpáros ügyes-ségi versenyt rendeztek, kéz-mûves és terménykiállításrakerült sor, az érdeklõdök pe-dig megtekintettékgrafikáinak kiállítását.

Az újszülöttek köszöntésesem maradt ki a programból. Akulturális mûsorban fellépett a

, a, a

, majd a zalaeger-szegi mûvészeiléptek színpadra.

Vasárnap a labdarúgó-mér-kõzés mellett az

, s amûsora szó-

rakoztatta a vendégeket.A rendezvénysorozat érde-

kessége volt az idén – a több-napos fesztiválhangulat mel-lett – hogy minden este bállal

Bor Anna

Salla Néptánc Együttes Ba-godi Énekkar SalomváriTáncegyüttes

Hevesi Színház

Orfeum Ván-dorszínház zalabesenyõiKarinthy Színpad

Árvay Sándor polgármestervágta át a szalagot.

Salomváron a helyiek már nagyon várták a játszótér avatását.

verseihez. Az elõadóterem-ben festõ és

fazekas tárlata voltlátható.

A hagyományokhoz hívenmaradt a sörsátor, a vásár éstermészetesen a fogathajtó ver-seny is. A partysátor, a hajnaligtartó bulikon kívül, olyan fellé-põknek adott helyet, mint a

, a,

vagy . A zeneikínálaton túl a humornak is

Tóth László Ko-vács Erika

Marcato Ütõegyüttes Wee-kend Retro Band HerczegZsófi Kaczor Feri

szerep jutott,estje révén.

A fesztiválhangulatról többekközt a térzenéje,a Találkozó ésabemutatója gondoskodott. Asportolni vágyók kispályás lab-darúgó kupára, teke,- és hor-gászversenyre nevezhettek.

Emlékezve a város múltjára,újdonságként hatott az

megszervezése, melysorán Zalalövõrõl vetítettekképsorokat a Mûvelõdési Köz-

Szép BenceStand Up Comedy

MagyaruccaZalai Lada ClubNagykanizsai Gólyalábasok

EstiAndalgó

pont falára. Új volt a

rendezése is, melyben rögtön-zött bûvészkedés, mese, ének,tánc kapott szerepet. Nagy si-ker koronázta a

, reneszánszkori katonákbemutatóját. A háromnaposkavalkád a Borostyán-tónál értvéget, ahol a

koncertje után tûzijátékzárta a rendezvénysorozatot.

Köszönetet mondunk min-denkinek, aki támogatásával,munkájával, bárminemû segít-ségével hozzájárult a rendez-vény sikeres lebonyolításához!

Flashmobprodukciók - Legyél pont ott!

Fekete HollóRend

Kowalsky meg aVega

Színes „szõtt-estek” Zalalövõn

A megnyitó ünnepség pillanata.

Pl.: DELL Inspiron 3541 15,6"/AMD A6-6310 2GHz /4GB/500GB/AMD Radeon R5 M230 2GB/DVD író fekete notebook

Asus X551CA-SX024D 15,6"/Intel Core i3-3217U/4GB/500GB/Fekete notebook

129.999 FtAsus Transformer Book T100TA 10,1" 32GB +500 Win8.1 szürke 2 év garancia 122.999 Ft

117.999 FtSamsung 32"UE32F4510A 100Hz SMART LED TV 89.999 FtLG 42" FullHD42LN575S 100Hz SMART LED TV 141.999 Ft

zárták a programokat Salom-váron és a bálok sorában isminden alkalommal más ze-nekar húzta a talpalávalót ahelyieknek és a környezõ te-lepülésekrõl érkezõ vendé-geknek.

Zsuppán Beáta

2014. augusztus 3Zalalövõ és Környéke

Augusztus 18.-án hivatalo-san is bejelentették, hogy

lesz aZala megyei közgyûlési listájá-nak vezetõje.

a Fidesz frak-cióvezetõ-helyettese, ország-gyûlési képviselõje elmondta,hogy a 256 zalai településen (akét megyei jogú városban,

ésnem szavaznak errõl)

összesen (a jelenlegi állás sze-rint) 148 900 polgár adhatja levoksát október 12-én a megyeiközgyûlés leendõ tagjaira. Atestület 15 fõbõl áll majd. Azországgyûlési képviselõ meg-erõsítette, hogy a Fidesz-KDNP listáját dr. Pál Attila ve-zeti, aki három ciklusban volt

alpolgármestere, 16 évenkeresztül tagja a megyei köz-gyûlésnek, elõbb a Fidesz frak-cióvezetõje, jelenleg pedig aközgyûlés alelnöke.

Dr. Pál Attila elmondta,hogy nagy megtiszteltetés és

dr.Pál Attila Fidesz-KDNP

Vigh László,

Za-laegerszegen Nagykani-zsán

Lenti

A cél: fejlett és erõs Zala megyeDr. Pál Attila a Fidesz-KDNP megyei listavezetõje

egyben felelõsség is ez a fel-adat. Az elmúlt négy évbenalelnökként vett részt a megyefeladatellátásának átalakításá-ban. A korábbi intézményfenn-tartói szerep eltûnt, munkájukközéppontjába a terület, - és vi-dékfejlesztés került. Folyamat-ban van a megye gazdaságfej-lesztési programjának elkészí-tése, amelyrõl késõbb kívánmajd részletesebben beszélni.

– Jelenleg tíz tagja van koa-líciónknak a közgyûlésben.Szeretnénk október 12-én istöbbséget szerezni, amennyi-ben ez sikerül, a következõ ötévben több kiemelten fontosfeladatunk is lesz. Ezek közétartozik a foglalkoztatás bõví-tése és a munkahelyteremtés, sa fiatalok megyében tartásátcélzó fejlesztések. Az aprófal-vas térségekben fontos a né-pesség megtartása, s ezt a he-lyi gazdaság erõsítésével lehetelérni. Elsõdleges feladat amunkahelyteremtést szolgáló

önkormányzati infrastruktúra,a megye élelmiszergazdaságá-nak erõsítése, a turizmus, a kis-és középvállalkozások fejleszté-se. Végül, de nem utolsó sor-

ban az összefogás erõsítése amegyei jogú városokkal, merta cél közös, mégpedig a fejlettés erõs Zala megye – vázoltaprogramját dr. Pál Attila.

Vigh László (balról) és dr. Pál Attila a sajtótájékoztatón.

Háromnapos forgatag ZalacsébenEzrek fordultak meg a 19. falunapon

A megnyitó ünnepségen át-adták a „Tiszta udvar, rendesház” plaketteket, valamint elis-merték a településért sokat te-võk munkáját.

– A „Tiszta udvar rendesház” újbóli életre hívása óta a

felajánlott, és készí-tett plakettek kerülnek átadás-ra, melynek odaítélése is a mû-vész házaspár döntésén alapul.Idén és

portája érdemelt elis-

Szabolcs Péter szobrászmû-vész által

Mónok László GálJánosné

merést. Az idei elismerésekkelegyütt már 38 ingatlan tulaj-donosa büszkélkedhet ezzel acímmel.

Ezt követõen önkormány-zati elismerések kerültek át-adásra. A „Zalacsébért kitünte-tõ cím” címer plakettjét:

a köz-, és kulturáliséletben végzett tevékenységé-ért, a közös-ségért végzett munkájáért,

többévtizedes kántori tevékenysé-géért vehette át a díjat. A leg-

BacsaIstvánné

Kámán Józsefné

Baumgartner Károlyné

magasabb fokozatú elismeréstolyan személynek adományoz-tuk, aki már rendelkezett azelõbbi díjjal:

óvónõ a közéletbenvégzett munkájáért érdemelteki a „Zalacsébért kitüntetõcím” díszoklevelét és a vele já-ró arany pecsétgyûrût – számoltbe a falunapi kitüntetésekrõl

Zalacséb pol-gármestere.

A koraesti kelt tészta bör-zére a kalácstól a pogácsán át arétesig, csigáig minden finom-ság asztalra került, a kóstolónszámos recept cserélt gazdát, akészítõk „Zalacsébes” pohárralgazdagodtak. A kulturális prog-ram részeként elõbb a

varázsolta el aközönséget, majd a

, a ésa adottszórakoztató mûsort. Az estikoncerteken elõbb alépett színpadra, majd debü-tált a helyi tizenévesekbõl ala-kult „banda”, végül aismételte meg tavalyi sikerétés hajnalig tartó András-bállalzárult a nap.

Idén is számos felajánlásérkezett a tombolára, melynekbevételét a jövõ évi falunaprafordítják.

Szombaton és vasárnap issokan tekintették meg a

Tóthné JárfásGyörgyi

Pecsics Zoltán,

BotfaiCiterazenekar

Salla Nép-táncegyüttes Csébi Csajok

Zalacsébi Vegyeskar

Lorenzo

pro-Tone

Csébi

Esküvõk

Zalalövõi Önkéntes Tûzoltók

zalaegerszegi kötélugró lányok

Akusztik Duó

Szan-di

Bán-falvi Péter

Pungor GáborPataki Balázs

kiállítást, melyen ahelyi házaspárok pillanatai, azesküvõi öltözetek változásaköszöntek vissza a képeken.

Vasárnap a helyi focitor-nán égtájakra osztották Zala-csébet, így rendeztek Észak-Dél, illetve Kelet-Nyugat rang-adót is. Délután motoros felvo-nulással csalogatták az embe-reket a falunapra, akik ezen anapon is számos program kö-zül válogathattak. Újdonság-ként jelentkezett a buborék-foci, nagy sikere volt a népi já-tékoknak, az óriáscsúszdának,légvárnak, csillámtetoválásnak,hajfonatoknak. Sokan próbál-ták ki a lovaskocsikázást, kós-tolták meg a koktélbár finom-ságait és többeket érdekelt a

ügyességi bemutatója is. Este a

tartottak bemutatót, majd azszórakoztatta a

gyarapodó közönséget. A zsú-folásig megtelt rendezvénysá-torban sztárvendégként

mûsorának tapsoltak kicsikés nagyok. Sötétedés után

tartott csillagászatibemutatót, ahol az érdeklõdõka Hold és a Szaturnusz égképétcsodálhatták meg. A háromna-pos forgatag tábortûzzel és

bállal zárult.

(Folytatás az 1. oldalról)

Motoros felvonulás is színesítette a programot.

4 2014. augusztusZalalövõ és Környéke

A csodás környezetben fek-võ kis falu példás közösségiéletét segítette e nyáron egyhónapon át diákfoglalkoztatáskeretében hat helyi, tanulmá-nyait folytató fiatal. Mindeh-hez a

adott lehetõséget,melyhez

partnerséget vállalt.A település Göcseji-kulcsos

házánál találtuk a diákokat,akik éppen az épületet vará-zsolták újjá. A község falu-

Zala Megyei MunkaügyiKözpont

Kávás Község Önkor-mányzata

Fiatalok szépítõ munkája Káváson

gondnoka,szervezte, felügyelte a

lelkes csapatot,

tevé-kenységét.

– Elõre meghatározott mun-kafolyamat szerint dolgoznaka fiatalok, akik mindannyianitt laknak a településen. Ígytöbbek között itt fent, a Kul-csos-háznál festés, takarítás,külsõ famunkák felújítása és

Kálmánné PeteIldikó

Kálmán Ivett,Jelenik Dániel, Molnár Dani-ella, Molnár Péter, Laposa La-ura, Laposa Szabina

polcfelrakás jelenti a teendõ-ket. Az augusztus 20-ai ünnepalkalmával is nyújtottak segít-séget, asztalokat terítettek ésfelszolgáltak -kaptuk a felvilá-gosítást akie nyári diákmunka utolsó nap-ján koordinálta a fiatalok tény-kedését.

Miközben a Kulcsos-házona befejezõ munkálatok folytak,a diákok néhány gondolatot,benyomást osztottak meg ve-lünk a pár hét alatt megéltélményeikrõl. Többek közt ki-emelték a falu szebbé tételé-nek fontosságát, a közös mun-ka örömét, valamint az ily mó-don elsajátított ismeretek meg-szerzését, melyek egy össze-szokott csapatként, ez esetbennémi pénzkereseti lehetõség-gel is szolgáltak számukra.

– Itt, e kis közösségbenmindenki más, és személyével,munkájával, hozzáállásával teszhozzá a közös munkához. Fi-gyelnek egymásra, elfogadtákegymást, és a közben felme-rülõ konfliktushelyzeteket is

Vaski Csabánétól,

tudják kezelni. A munka soránátélik a felelõsség érzését, va-lamint azt, hogy milyen egy fo-lyamatnak megfelelni a nehéz-ségek ellenére. Így majd a kö-vetkezõkben is könnyebben le-het õket arra kérni, hogy part-nerek legyenek egy hasonló fe-ladat kapcsán.

A közösségformáló és szo-cializációs lehetõségek ajtótnyitnak egymás felé, mely so-rán várják a bíztatást, de öröm-mel végzik az éppen aktuálismunkát – vallott Vaski Csabá-né az együtt töltött hetek fiata-lokra tett hatásairól.

A tartalmas kulturális és kö-zösségi életet jelzi a kis faluéletében a nyár számos prog-ramja, köztük az egyhetes kéz-mûves tábor, mely a szomszé-dos településrõl is fogadottkisgyermekeket. Az augusztus22-én befejezõdött diákmunkaprogram eredményeként a ká-vási Kulcsos-ház nyitva áll a tu-risták, valamint egy-egy helyirendezvény befogadására.

Török Irén

A hat helyi fiatal igazi kis csapattá kovácsolódott.

„…Istenünk te Szent Istvánkirályt itt a földön országunkkoronájával ékesítetted, ésszentjeid közé emelted,…” –hangzott fel az imádság a

útvonal 5 állomásán arészt-

vevõ csapatok ajkán. A túrázókországalapító királyunk életé-hez, tevékenységéhez, koráhozkapcsolódó történelmi felada-tokban mérték össze tudásu-kat. „Harangkondítással”, „dár-dadobással” védték meg Ár-pád-kori falujukat, megkeres-ték a Szent Korona elgurultdrágaköveit. Gabonamagvakatismertek fel, s kóstolták a be-lõlük sütött új kenyeret. Apusztacsatári emlékkeresztnélÁrpád-házi királyaink temetke-zési helyeit igyekeztek beazo-nosítani. A sûrû sötét éjszakábanszent énekek verték fel a Vas-hegyi erdõk csendjét. Az égiekpedig meghallgatták a kéréstés elzárták az esõcsatornákat.

A túrát szakrális tartalmamiatt különös kegyelem kíséri,13 év alatt még egyszer semkellett a rossz idõ miatt lefújnivagy elhalasztani! A böröndizarándokút feltérképezésével

Ha-gyárosbörönd – Pusztacsatár

XIII.Szent István Emléktúrán

Zala újabb csodálatos termé-szeti értékével ismerkedhettekmeg a csapatok. A túra a bö-röndi templomban, a

plébános által mondott,áldást kérõ Szent István litáni-ával indult és a pusztacsatárikegytemplomban hálaadó, éj-szakai virrasztással, a fiatalokórájával zárult. Pusztacsatárodaérkezésünkkor nem volt„puszta”, a elõestimisével készültek a másnapiNagyboldogasszony ünnepre ésbúcsúra. Az általuk megkez-dett szentségimádást folytattaaz virrasztá-sa. Ígéretet tettünk

plébánosnak, hogy a kó-russal csatlakozunk a jövõ éviegész éjszakás virrasztáshoz. Amécsesek és elemlámpák hal-vány fényénél különleges, ke-gyelemteli hangulatban szól-tak a gitáros énekek, könyör-gések, imádságok. Bensõséges,mély, hittel teli pillanatoknakvolt tanúja minden zarándok,ott, a pusztacsatári Szûzanyalábánál. „Nem sokaság, hanemlélek tesz csodadolgokat…”(Berzsenyi Dániel)

A visszafele utat már kö-zösen tettük meg. A fáradt ván-

FarkasLászló

vaspöriek

Örömzene KórusMikolás

Attila

dorokat a hagyárosböröndikultúrházban igen ízletes pap-rikáskrumpli vacsora zárta. A

tagjai nemcsak krumplit,sót, paprikát, de a szeretetüketis belefõzték… Talán ezért!?Köszönet érte. Segítõinknek,

ésegyházkösségi tagoknak

köszönjük a gondos elõké-szítést, a szervezést. Köszönet

hagyárosböröndi polgárõr egye-sület

Molnár Imre Filinger Fe-renc

az Örömzene Kórus szülõi kö-zösségének és fiataljainak szol-gálatukért, hogy a túra 13.-szoris megvalósulhatott.

Sajnos, minden elõzetesbeharangozás ellenére, Bö-röndrõl igencsak kevesen vet-tek részt a programon. Sajnál-juk, hogy egy szép lelki él-ménybõl, ugyanakkor szóra-koztató programból maradtakki! Reméljük lesz még alkal-munk velük is megosztani ezta páratlan élményt, talán a kö-vetkezõ túrán, jövõre, egyújabb kalandos útvonalon!

Standi Gyuláné

XIII. Szent István EmléktúraHagyárosbörönd - Pusztacsatár - Hagyárosbörönd

BEFEKTETÉS A JÖVÕBE !SZEREZZEN KÉPESÍTÉSTTANFOLYAMAINKON !

A TIT Öveges József Ismeretterjesztõ és Szakképzõ Egyesület azalábbi OKJ-s képzéseket indítja 2013-as árakon

Targoncavezetõ, Emelõgép kezelõ,

Földmunkagép kezelõ, Motorfûrész-kezelõ,

Fakitermelõ, Kisteljesítményû kazán fûtõ.

Jelentkezés és regisztráció: TIT Egyesület, Zalaegerszeg Dísz tér 7.Tel./Fax: 92/510-159, Mobil: 30/588-1069, 30/477 6070,

E-mail: [email protected] , Honlap: www.titzala.huNyilvántartási szám: 20-0212-05, Akkreditációs lajstromszám: AL-0047,

MSZ EN ISO 9001:2001

2014. augusztus 5Zalalövõ és Környéke

Az önkormányzat legfonto-sabb fejlesztési tervei közöttszerepelt a várossal összekötõút építése, ami által megszûnta falu zsáktelepülés jellege. AMarton-hegyi ingatlan- és aközség határában gazdálkodóföldtulajdonosok most máraszfaltos úton közelíthetikmeg birtokaikat. Az elmúltévekben a hegy teljes villamo-sítása is megtörtént, jelenlegpedig az ivóvízhálózat kialakí-tása folyik. Ezekkel az infra-strukturális fejlesztésekkel je-lentõsen felértékelõdtek az in-gatlanok. Mivel a hegy

közigazgatási terüle-téhez tartozik, így az ott tör-tént beruházások a falu érté-két növelik.

Egy település közösség ésfiatalok nélkül gyenge. A fiata-lok helyben tartása az egyiklegfontosabb cél, ami általhosszú idõre biztosított a falujövõje.

Ezért fontosnak tartottukegy szabadidõközpont kialakí-tását, ahol sportpályák, kikap-csolódásra alkalmas helyek áll-nak a sportolni vágyók, csa-ládok, idõsek rendelkezésére.

Mára pedig olyan multi-funkcionális épülettel bõvült agyönyörû környék, ami min-den igényt kielégít, sportöltö-zõnek, közösségeknek, rendez-vényeknek is alkalmas.

Ha egy település lélekszá-ma növekszik, akkor biztosí-tani kell a letelepedés lehetõ-ségét is, ezért az önkor-mányzat 22 építési telket ala-kított ki, amibõl 11 eladásra iskerült. A gazdasági válságnak„köszönhetõen” az ingatlan-piac visszaesett, jelenleg nincsérdeklõdés a telkek iránt, ezért

Zala-boldogfa

Újabb tervek Zalaboldogfánaz építési telkeken kukoricáttermelünk.

A környezet védelme ésrendben tartása, a barátságosfalukép kialakítása is fontos fe-ladat. Ezen a téren is sokat tet-tünk, megszüntettük az ille-gális szemétlerakókat, növel-tük a zöldterületeket, facseme-téket, virágokat helyeztünk aközterekre. Lecseréltük az el-avult, vasból készült köztérieszközöket környezetbarát fa-bútorokra.

Legfontosabb célunk pediga falu történelmét õrzõ mûem-lékek és épületek megóvása ésfelújítása. A Keresztelõ SzentJános kápolnát sikerült pályá-zati támogatással, önerõ hozzá-adásával felújítani, a szobrokállagát megóvni.

Sajnos a Kisboldog Asz-szony Templom felújítása mégnem történt meg. A falu lakos-ságának és az önkormány-zatnak is szívügye a templommegmentése, hosszú évek ótakiemelt fejlesztésként szerepelaz önkormányzat költségveté-sében. Hogy miért nem kez-dõdhetett meg a felújítás? Ezmindenki elõtt ismert: vagynem volt, vagy nem kapotttámogatást a pályázat. Támo-gatás nélkül 50 milliós beruhá-zást az önkormányzat még azadományokkal együtt sem ké-pes megvalósítani. Mivel mû-emlék, ezért szigorú szabá-lyokhoz kötik az építést. Bi-zakodásra ad okot, hogy a je-lenleg beadott pályázatot aszombathelyi püspökség is tá-mogatja, a falu lakossága és

az elszármazot-tak is komolyösszeggel se-gítik a felújí-tást. Amennyi-ben a pályázatsikeres lesz, tá-mogatásból ésaz adományok-ból származó ésa költségvetésiösszeg külön-bözetét az ön-kormányzat biz-tosítani fogja.

A lakosságrészérõl felme-rült, hogy az ön-kormányzat azállamtól, a taka-rékos gazdálko-dásért kapottösszegbõl te-gyen a templomfelújítására nyi-tott gyûjtõszám-lára. Sajnos ezazért nem lehet-séges, mert ez központilag irá-nyított és kizárólag a megszabottcélterületre lehet felhasználni.

Az önkormányzatnak tovább-ra is legfontosabb feladata atemplom felújítása. Bízunk ben-ne, hogy sikerülni fog, ezértterveinkben szerepel környe-zetének rendbetétele is. Sajnosközvetlen szomszédságban vanegy lakatlan, romos ház és ren-dezetlen környéke is rontja atemplom és az utca képét.Ezért megkerestük a tulajdo-nosokat és felszólítottuk õket akörnyezet rendbetételére. Kez-deményeztük az épület lebon-

tását, mivel veszélyessé vált.Azért is fontos, mert a Rákócziutcát és a Hunyadi utcát össze-kötõ utat az önkormányzat sze-retné megnyitni. Ha készenlesz, a Rákóczi utcából köze-lebb lesz a templom.

Amennyiben sikerül a tulaj-donosokkal megegyezni, akkoraz önkormányzat kivásárolja,és a helyén játszóteret alakítki. Ezzel a megoldással a gye-rekeknek is lehetõségük lesz kü-lönbözõ játékeszközöket igény-be venni, parkosítással pedigszebb lesz a templom környéke.

l.p.

A Keresztelõ Szent János kápolnát sikerültfelújítani.

A településen végzett oda-adó és a lakosság nyugalmátszolgáló munka elismerése-ként adta át ünnepélyesen Bü-

Új polgárõr irodát avattak Zalaháshágyon

ki József zala-háshágyi

Németh Károlynak

polgármester apolgárõrök új iroda-

épületét , ahelyi polgárõrök vezetõjének.

A ceremónián beszédetmondott , a Za-la Megyei Polgárõr Szövetségelnöke, aki elsõsorban a hely-ben élõ polgárõrök csaknem 2évtizedes eredményeit méltat-ta. Horváth Róbert szerint apolgárõrök és a rendõrség kö-zös és példaértékû együtt-mûködésének eredményekéntmára elmondható, hogy Zala-háshágyon és környékén a köz-biztonság kimondottan jónaknevezhetõ.

Az avatáson részt vetta Zala Megyei

Polgárõr Szövetség zalaeger-szegi járási koordinátora, akilapunknak elmondta: minden-képpen példaértékûnek szá-mít, hogy az új iroda létrehozá-

Horváth Róbert

Do-náczy Dezsõ,

sában aktívan részt vettek mástérségek polgárõrségének tag-jai is. Õk végezték például afestési, valamint a kõmûvesmunkákat is.

A beruházáshoz mintegy170 ezer forintot nyertek egybelügyminisztériumi pályáza-ton, de a lakosság is hozzájá-rult az építési munkálatokhoz.A helyi polgárõrök és a zala-háshágyiak az új iroda beren-dezési tárgyait is maguk aján-lották fel.

A Zalaháshágyi PolgárõrEgyesület új irodája a régi isko-la épületében kapott helyet,ahol a korábban – a járõrözés-hez – vásárolt biciklik elhelye-zését is meg tudják oldani.

Zsuppán Beáta

Büki József (jobbról) és Horváth Róbert vágta át a szalagot.

A 2014. év a változások évea magyar politikai életben. Jól-lehet, a választások eredményehasonlóan alakult, mint négyévvel ezelõtt, a kormány újra-alakulása számos újdonságot ishozott magával. A miniszterekés államtitkárok kinevezéseután döntöttek a kormánymeg-bízottak személyérõl is. Töb-bek között Zalamegyei kormánymegbízott is-mét abban a megtiszteltetés-ben részesült, hogy folytathat-ja a négy évvel ezelõtt meg-kezdett munkáját. A kormány-megbízottal beszélgettünk mun-kájáról, az elmúlt négy évrõl,és természetesen a jövõrõl.

– Másodszori kinevezésemigazi megtiszteltetés számom-ra. Felemelõ érzés, hogy meg-kaptam a bizalmat Orbán Vik-tor miniszterelnöktõl és újrahívott ahhoz a közös munká-hoz, ami a következõ négy év-ben várható. Arra számítok,hogy sok feladatot kapunk,mellyel újra bizonyítani szeret-nénk, hogy a Zala Megyei Kor-mányhivatal hozzá tud járulniaz ország gazdasági verseny-képességéhez is.

– Az vonzott igazán, hogyez egy nagyon összetett mun-ka, hiszen a jogszabályok általmeghatározott alapfeladatai-mon túl számos további elvá-rásnak kell megfelelnem, kü-lönösen most, hogy a minisz-

Rigó Csaba,

– 2014. július 7-én, a Ma-gyar Közlönyben olvashattukelõször, hogy újra kormány-megbízotti teendõk elé néz.Milyen érzésekkel fogadta új-raválasztása hírét?

– Mi az, ami valóban ér-dekessé és különlegessé tesziezt a munkakört az Ön szá-mára, mi a valódi oka annak,hogy vállalta ezt a felelõs-ségteljes pozíciót 4 évvel ez-elõtt?

„A közszolga van az állampolgárért, nem fordítva”Interjú Rigó Csabával, Zala megye kormánymegbízottjával

terelnökséghez kerültünk. Ez ahivatás megkívánja, hogy légyprofi szakember; ösztönzõ, deszigorú vezetõ; de ami igazánelengedhetetlen: embernek iskell maradni ebben a szolgálat-ban. Számomra nem okozottnehézséget az elmúlt négy év,örömmel végeztem a mun-kám. Minden reggel úgy kel-tem fel, hogy mit tudok tenni ahelyi közösségért az állam-igazgatás területén. Úgy látom,az emberek, a munkatársak ér-tékelték a törekvésem. Másnakis azt kívánom, hogy olyanmunkahelye legyen, ahol meg-találja a számítását.

– Mindig vannak nem várthelyzetek. Legyen ez a rendkí-vüli idõjárás okozta vészhely-zet, hóhelyzet, árvíz, ezek va-lóban nehézségek voltak. Azon-ban az is komoly döntések eléállított, amikor az ország költ-ségvetési fenntarthatósága ér-dekében egy optimálisabb lét-számú államigazgatás létreho-zásáról határozott a kormány.Nyilvánvalóan ez érintette a miterületünket is, ami konkrétlétszámleépítésekkel járt. Eztis vezetõként kellett kezelnem,ugyanakkor a lehetõ leghumá-nusabb módon, tehát elsõkéntaz üres státuszokat szüntettemmeg. Azonban az, hogy az adó-fizetõk elvárják, hogy költség-hatékonyabb államigazgatás jöj-jön létre, az teljesen érthetõkívánalom részükrõl.

– A legfõbb feladatunk,hogy a megkezdett államigaz-gatási átalakítást úgy folytas-suk, hogy hozzájáruljunk az

– Az éremnek mindig kétoldala van. Milyen nehézsé-gekkel, negatív hatásokkalkellett megküzdenie?

– Melyek lesznek a kor-mánymegbízottak legfonto-sabb feladatai az új kormány-zati ciklusban?

ország gazdasági versenyké-pességéhez. Ez pedig csak úgyvalósulhat meg, ha még haté-konyabb államigazgatási szol-gáltatásokat nyújtunk az állam-polgároknak. Ez egy sok össze-tevõs feladat, melybe beletar-tozik a járási rendszer továbbierõsítése, ezen belül a telepü-lési ügysegédi hálózat továbbifejlesztése, a kormányablak-rendszer korszerûsítése. Deidesorolom a jó partneri vi-szony ápolását a települési ön-kormányzatokkal, mert a tör-vényességi felügyelet mellettfontos a velük való ténylegesegyüttmûködés is. Ezt szolgáljaaz a döntés, hogy immár a já-rási hivatal vezetõinek is résztkell venniük a testületi ülése-ken és ott is felajánlani a segít-ségüket a helyi közösségek-nek. Emellett még több kreatívötletet várok el a közös mun-kában. Jó kezdeményezésnektartom, hogy a zalaistvándi víz-folyásról letermelt 250 m tûzi-fát a közfoglalkoztatási prog-ram keretében feldolgozzuk,ezt követõen pedig 250 rászo-ruló családnak juttatjuk el.

– A Jó Állam kialakítása aMagyary Program része, mely-nek elsõ szakasza lezárult. Azállamigazgatás különbözõ szint-jein változások várhatóak, ésahol szükséges, ott logikuskorrekciók is lesznek. Azt fog-juk tenni, amit az állampolgáriigények megkövetelnek. Tehátcsak akkor hozunk létre újabbkormányablakokat, ha arra va-lóban igény van, és az ügyfél-forgalom is megkívánja. Tekin-tettel Zala speciális birtokszer-kezetére, emellett aprófalvasjellegére, közel 290 ezer lakos-sal rendelkezõ megyénkben258 település található. Zalá-ban ezért kiemelten fontos azügysegédi rendszer fejlesztésifolyamata – a helyi lakosságivisszajelzéseket figyelembe vé-ve. Már a megye 80 %-án jelenvannak ügysegédeink, hiszenelsõdleges célunk az, hogyolyan kistelepülésekre is eljus-son az ügyintézõ, ahol eddignem volt állandó ügyfélfoga-

3

– Az elmúlt négy évbenrengeteget hallhattunk a „jóállam” koncepció megvalósí-tásáról is. Arról, hogy a mo-dern, ügyfélközpontú alapel-veikkel teljesen úttörõ gyakor-latot indítottak el az elõzõciklusban az államigazgatás-ban, utalok itt például a já-rási hivatalok, járási kor-mányablakok megnyitására,de idetartozik a településiügysegédi hálózat kialakításais. Hol tart ez a folyamat ésvárható-e további szervezeti,hatásköri átalakítás a ZalaMegyei Kormányhivatalban?

dás, hogy ne az ügyfél, haneminkább az ügyirat utazzon. Ajárási rendszer kialakulása pe-dig lehetõvé tette az állam-polgárok számára, hogy köze-lebb kerüljenek az államigaz-gatáshoz. Felismertük, hogysokan csak ebédidõben sietve,vagy munkaidõ után tudjákintézni ügyeiket. Ezért beve-zettük a hosszabbított nyitvatartást 08:00-tól 20:00-ig, melytermészetesen továbbra is meg-marad. De az államigazgatástörekvéseit bizonyítja az is,hogy az ügyintézés idõtartama30 napról 21-re csökkent, eztmár törvény írja elõ. Az egyab-lakos ügyintézési rendszerbenjelenleg 260 ügyet lehet in-tézni, ez tízszeresére fog nõnia jövõben. A tervek szerint 50üggyel bõvül majd az elekt-ronikusan intézhetõ ügyekszáma is. A közfoglalkoztatásiprogramok hatékony kivitele-zése ugyancsak fontos alappil-lérévé vált munkánknak. Ko-moly szándékunk, hogy min-den olyan ember, aki nem találmunkát hosszú ideje, visszave-zetõdjön a munka világába éstisztességes bért kapjon a tisz-tességes munkájáért. És úgytûnik, jól haladunk az úton,hiszen a legfrissebb adatainkszerint az ötezret is elérheti aközfoglalkoztatottak száma Za-la megyében. Jelenleg két ágonmûködtetjük ezt a folyamatot.Egyrészt augusztus elsejétõltovábbi kistérségi Start munka-programok indultak, melyeklényege, hogy olyan fiatal, kez-dõ munkavállalók is lehetõség-hez jussanak, akik eddig nemtudtak elhelyezkedni. Másrésztfolytatódik a hosszabb idõtar-tamú, hagyományos közfoglal-koztatás is.

– A kormány Zalában 412millió forintot biztosít a Startmunkaprogramra, ezzel 61 te-lepülésen 679 ember jut mun-kához. A hagyományos 6-8 órásközfoglalkoztatási programbapedig plusz 1 255 dolgozótvonnak be. Zala megyébenigény van a jó munkaerõre,fiatalokra és idõsebbekre egy-aránt. Ezt bizonyítja például azis, hogy a közfoglalkoztatásiprogram a kormányhivatalfalain belül is megvalósult. Je-lenleg is 20 fõt alkalmazunk eprogram keretein belül olyanmunkakörökben, mint munka-vezetõ, segédmunkás és ügy-viteli munkatárs. Többségükgimnáziumi és szakközépisko-lai végzettséggel rendelkezik, alegfiatalabbak életkora 20 és30 év között mozog átlagosan,az idõsebbek 50 és 55 év kö-zöttiek. Az eddig lezárult köz-foglalkoztatási programjainkon

– Mit jelent ez számokban?

Rigó Csaba újabb ciklusra kapott bizalmat Orbán Viktortól.Zala megye kormánymegbízottja átveszi a kinevezést aminiszterelnöktõl.

6 2014. augusztusZalalövõ és Környéke

60 fõ kapott lehetõséget 2014áprilisáig hivatalunkban.

– Minden területét lehet ésérdemes is fejleszteni. Még in-kább törekednünk kell a pon-tosságra, gyorsaságra, továbbáaz ügyintézés egyszerûbb le-bonyolítására, hiszen még min-dig rendkívül bürokratikus arendszer. Fel kell számolnunka párhuzamosságokat. A leg-ésszerûbb az lenne, ha az ál-lampolgárok személyes adataitegy központi rendszerben tá-rolnák annak érdekében, hogyne kelljen mindenhol megad-niuk az adataikat. És ami alegfontosabb: empatikus ügy-intézés az állampolgárokkal,hiszen munkánk alapja, hogy aközszolga van az állampol-gárért, és nem fordítva. Azállampolgárnak mindig igaza

– Ön szerint mi az, ami-ben fejlõdnie kell a magyarállamigazgatásnak?

van. Ha ez alapján dolgozunk,nem hibázhatunk.

– Szeretném kihasználniazt, hogy a kormányhivatalirendszer a miniszterelnökség-hez került, melyet örömmel fo-gadtam. Ebbõl adódóan szá-mos új kihívás elé nézünk. Cél-jaim között szerepel az, hogyhozzájáruljak a zalai települé-sek fejlõdéséhez, nem pusztánaz üzemeltetésükhöz. Továbbászándékomban áll országgyû-lési képviselõinket is segíteniabban, hogy sikerrel lobbizza-nak a Zala megyei célokért. Atelepülési vezetõknek pedighathatós segítséget nyújtani amunkahelyek bõvítéséhez.

– Feltételezem, hogy izga-tottan tekint az elkövetkezen-dõ idõszakra. Milyen szemé-lyes célkitûzései vannak a jö-võre nézve, mi az, amit megszeretne valósítani Zala me-gyében?

Egy korábbi sajtótájékoztatón Rigó Csaba kiemelte a Zalabér-ben folyó közmunka eredményességét, hatékonyságát.

2014. augusztus 7Zalalövõ és Környéke

Augusztus 20-án délután atartották

a település Leader-pályázatbólfinanszírozott ünnepi program-ját, mely aatya által celebrált szentmisé-vel és kenyérszenteléssel kez-dõdött. Ezt követõen a

egykori és jelen-legi tanulóiból verbuválódottfúvós zenekar adott színvona-las mûsort. A nemzeti Him-nusz eléneklését követõen azünnep eredetérõlalpolgármester beszélt:

– Augusztus huszadika ál-lamalapító királyunk és az újkenyér ünnepe. A parasztem-ber ilyenkor tekintett végigmunkáján, és a termést learat-va látta meg egész éves fárado-zásának értelmét. Közös mun-kánk eredményeként megter-mett ez évi kenyérnek valónkés az biztonságban van. Kö-szönet érte azoknak, akik nap,mint nap fáradoztak érte. Aztkívánom, hogy mindennapi ke-nyerünkbõl minél nagyobb ka-réj jusson valamennyiünk asz-talára. Másrészt ez az egyiklegõsibb magyar ünnep, SzentIstván király és a kereszténymagyar államalapítás emlék-napja. Ez a nap minden ma-gyar embernek alkalom a múlt

Kávási Tájházaknál

Gyöngyös Balázs

PálócziHorváth Ádám Zene- és Mû-vészeti Iskola

Vaski Csaba

felidézésére, hogy abból aztánreménységre okot adó jövõszülessen. Magyarország közösalkotás, mindannyiunk tulajdo-na. Az a hit, amivel Szent Ist-ván államot alapított, kell, hogymegerõsödjön! Higgyünk ma-gunkban, családunkban, szom-szédjainkban, munkatársaink-ban és értékrendünkben! Ígyérhetjük el, hogy országunk új-ra a szentistváni útra lépjen.Bízom benne, hogy ezen azünnepi délutánon jól érzikmajd magukat, találkoznak ba-rátaikkal, és kellemes órákat el-töltve, kicsit megpihenve, újulterõvel folytatják munkájukat –kívánt kellemes idõtöltést az al-polgármester.

Az ünnepségségen aszép da-

lokkal örvendeztette meg ahallgatóságot, a mûsor zárá-saként klarinételõadásában népénekek hang-zottak fel. A megjelenteket atájházaknál a

által készített vacsorá-val várták, finom ételek, jóízûbeszélgetés és az

koncertje mellett ért vé-get a nap.

A www.zalatajkiado.hu kép-galériájában további fotók lát-hatók az eseményrõl.

Kává-si Violin Énekkar

Tóth Barnabás

Kávási Nyugdí-jasklub

Exit Zene-kar

Pataki Balázs

Ünnepi megemlékezés Káváson

Sokan vettek részt az ünnepségen, majd a megvendégelésen.

A Mozgássérültek Zala Megyei Egyesülete Zalalövõi Csoportjakövetkezõ összejövetelének idõpontja és helyszíne:

Belsõ Jánosné Marica csoportvezetõTelefon: 92 / 371 601Mobil: 20 / 967 8599

2014. szeptember 26. (péntek) 14 óra

Borostyán-tó

Rossz idõ esetén a helyszín:Salla Mûvelõdési Központ, Zalalövõ, Szabadság tér 2.

8 2014. augusztusZalalövõ és Környéke

A

2009-es újjászervezése óta aés környék-

beli közönség megszokhatta,hogy az alapítvány évszakon-ként 1-1 rendezvény megszer-vezésével igyekszik hozzájárul-ni a település és vonzáskörzetekulturális életéhez. Kivétel ezalól természetesen a nyár, amirendszerint egyfelõl pihenéssel,másfelõl a következõ idõszakfeladatainak elõkészítésével –tehát szintén munkával – telik.

2009 óta minden õsszelmeghívtunk 1-1 elõadót, akivalamely katolikus valláshozkötõdõ témáról beszélt tanul-mányai, kutatásai, vagy éppenutazási élményei alapján –gyakran gazdagon illusztráltképanyaggal. E sorozat kerete-in belül hallgathatott közönsé-günk elõadást Szent Pál életé-rõl (dr. Gyürki László atya elõ-

Gyertyafény Kórus és aGyertyafény Kórus Alapítvány

zalaszentgyörgyi

A Gyertyafény Kórus Alapítvány õszi programja

adásában, 2009-ben), BrennerJánosról, egyházmegyénk vér-tanújáról (Brenner József atya,2010), a Szentföldrõl (dr. Gyür-ki László atya, 2011), a kiskö-zösségi összefogás fontosságá-ról és lelki tényezõirõl (Pál Fe-renc atya, 2012), végül a spa-nyolországi El Camino zarán-dokútvonalról (Németh Zoltánzarándok, 2013).

2010-tõl 2013-ig, tehát négyalkalommal rendeztünk önállókistérségi elõadó-mûvészetifesztivált. 2010-ben a Gyertya-fény Kórus Alapítvány volt azelsõ ilyen ötlettel elõálló zala-szentgyörgyi civil szervezet.Többen követték a példát spe-cifikus mûvészeti találkozók(pl. egyházzenei, színjátszó)szervezésével, és mivel úgy ítél-tük meg, hogy a falunapok kul-turális programjával együttezek kellõen gazdag kulturálisprogramot kínálnak a zala-

szentgyörgyieknek, 2014-tõlnem szerveztünk önálló mûvé-szeti fesztivált. A fesztiválok so-rába illeszkedik a 2011-ben aGyertyafény Kórus Alapítványés a Páter Tamás Alajos Alapít-vány közös szervezésében lét-rejött P. Tamás Alajos Emlék-hangverseny, amelyet országosvisszhangja miatt alapítványunkfennállásának legkomolyabb szer-vezõi teljesítményeként tar-tunk számon.

Nagyon büszkék vagyunk a2010-2011-tõl kezdõdõen négytanéven keresztül folyamato-san meghirdetett

sikerére. Hi-ánypótló szándékkal indítot-tuk a játékot, mivel a sok álta-lános iskolás tanulmányi ver-seny és levelezõs vetélkedõ so-rából nagyon hiányoltuk azének-zenét, ezt a szívünkhöz ésaz alapítvány kulturális misszi-ójához leginkább közel állóhumán mûveltségi területetfeldolgozó sorozatokat. Nagyörömünkre a kezdeményezé-sünk iránt már az elsõ évbenkomoly érdeklõdés mutatko-zott, amely a következõ háromévben tovább növekedett. Négytanév alatt 15 iskola mintegy500 diákját és 30 felkészítõ pe-dagógusát sikerült mozgósíta-nunk, ami már önmagában isegy nagyon pozitív visszajel-zés: a szomszédos és

diákjai mellett rend-szeresen neveztek a

csapatai,zalaegerszegi zenei tagozatosiskolák tanulói, és

GyertyafényLevelezõs Játék

BagodSalomvár

ZrínyiMiklós Gimnázium

dózsás and-

ráshidai

OromhegyesnekGellénhá-

zára Alsónemesapátiba

XXIII. Jánospápa

dr. Horváth Lajos

Egy lé-lek naplója

csapatok, Zalaszent-györgy testvértelepülésének –

– diákjai, és ajáték jó híre eljutott

és is.Négy év alatt a komolyzeneifordulók során feldolgoztuk anégy nagy magyar zeneszerzõ(Erkel, Liszt, Kodály, Bartók)életmûvét; a népzenei fordu-lókra kapott megoldásokbólmi magunk is számos húsvéti,karácsonyi, farsangi népszo-kást ismerhettünk meg; akönnyûzenei fordulókban pe-dig a ma már klasszikusnakszámító XX. századi mellett akortárs zenei jelenségeknek isfigyelmet szenteltünk. Bízunkbenne, hogy elértük a célun-kat, és a diákok kompetenciá-ira építõ feladványok megoldá-sa közben a versenyzõk nemcsak új ismeretekkel gazdagod-tak, de jól is szórakoztak. Ne-künk is kellemes emlékeinkkapcsolódnak a sorozathoz,éppen ezért sajnálattal közöl-jük, hogy az alapítvány és ön-kénteseinek erõforrásai nemteszik lehetõvé, hogy azt a2014-2015-ös tanévben meg-hirdessük.

A Gyertyafény Kórus Ala-pítvány szervezés alatt álló, so-ron következõ rendezvénye2014. november 22-én délutánlesz a zalaszentgyörgyi kultúr-házban. Áprilisi szentté avatá-sa apropóján

életérõl és munkásságá-ról kértük fel elõadás tartására

atyát, ko-rábbi zalaszentgyörgyi plébá-nost, XXIII. János pápa

c. önéletrajzi mû-vének magyar nyelvre for-dítóját.

A levelezõs játék tavaszi gáláin mindig megtelt a kultúrház.

Atöbb mint száz esztendõsépülete pár évvel ezelõtt, kí-vül-belül nagyszabású rekonst-rukción esett át. Az akkor el-maradt munkálatok egyike ke-rült pótlásra a nyár elmúlt he-teiben, mely során szülõi kez-deményezésre az intézménymosdói újultak meg az ovisokszünidejében. A kétcsoportosóvoda közel 60 kisgyermek-nek, négy faluból érkezve adnapközbeni ellátást, szakkép-zett óvodapedagógusok felü-gyelete mellett.

– 2009-ben BM pályázat út-ján az óvoda felújítási munká-latai megtörténtek (tetõ- ésnyílászáró csere, valamint hõ-szigetelés). Idén három alka-lommal próbálkoztunk pályá-zat segítségével ismét forrás-hoz jutni, amelybõl terveinkszerint az óvoda vizesblokkjátújítottuk volna fel. A benyúj-tott pályázatok kedvezõtlen

Bagodi Napsugár Óvoda elbírálása miatt ez nem való-sult meg. A szülõk jelezték azönkormányzat felé, hogy mindanyagilag, mind pedig mun-kával szeretnének hozzájárulnia beruházás lebonyolításához.Elkezdõdött tehát a szervezõ-dés, az önkormányzat pedig ki-használva a szülõi lelkesedést,forrást átcsoportosítva anyagi-lag támogatta a kezdeménye-zést. A két vizesblokk és víz- ésa csatornarendszer lett kicse-rélve. Támogatásunk még ab-ban is megnyilvánult, hogy abontási folyamatokban a köz-ség közmunkásai vettek részt.A szülõi segítséget, hozzá-járulást a település önkor-mányzata nevében ezúton isköszönjük - kaptuk a felvilá-gosítást jegy-zõtõl.

Ottjártunkkor a két kis helyi-ség takarítási feladatai voltakfolyamatban a közelgõ tanévkezdetéig.

Kovács GyulaAugusztus 25-én, a nyári

szünetet követõen ismét kinyi-totta kapuját az óvoda, majd azévnyitó ünnepség alkalmávalkerül átadásra az intézmény új-

jávarázsolt részlege, valamintbemutatásra kerül az intéz-mény most kinevezett vezetõ-je, is.Kungli Józsefné

Török Irén

Összefogás a kicsik érdekében

A mosdók felújítása a szülõk összefogása révén valósult meg.

2014. augusztus 9Zalalövõ és Környéke

Fõzni jó!

mxm lakberendezés rovata

Az összeesküvés elméle-tek korát éljük, én is talál-koztam eggyel, amit ezútonmegosztok. Állítólag a kony-habútorok fejlõdése nagy-ban betudható annak a re-form gondolatnak, hogy aférfiak is legalább annyiidõt töltsenek a konyhában,mint a nõk.

Egy titkos szervezet mára múlt század eleje óta pró-bálja ezt különbözõ megol-dásokkal elérni. Elõször úgygondolták, a legegyszerûbbmegoldás az lenne, ha aférfiakat fizikailag megpró-bálják a konyhában tartani.(Láncoljuk oda õket… ezvolt az eredeti terv.)

A férfiak erõfölényétõltartó titkos nõi szervezetekazonban nem bíztak ebbenaz egyszerû megoldásban.Ezért titkos kutatások in-dultak arra, vajon milyenmegoldással lehetne a fér-fiakat tartós konyhai mun-kára fogni. Ezért az elektro-mos áram, a gáz konyhaialkalmazására indultak ku-tatások. Majd a konyhabúto-rok formáját, színét, mére-tét, elrendezését változtat-ták meg, hogy a férfiakat akonyhába csábítsák.

A 60-as években végsõelkeseredésükben még aminiszoknyát is kitalálták…

Informátorom szerint eza titkos szervezet a mai na-pig mûködik. Bár számáraérthetetlen, mért nem jöt-tek rá arra, hogy miért akarfõzni a férfi?

A válasz roppant egysze-rû. Hogy kezdõdik mindenrecept?

– Végy egy tiszta edényt…Na ezért nem lesznek a

férfiak soha konyhatün-dérek…

mxm lakberendezés:

Miszori Imre

Miért nem fõz a férfi?…

A harmincegyedik alkalom-mal megrendezett

immár huszonegyéve része a fogathajtó versenyis. Idén a felújított versenypá-lyán huszonnyolc fogat indult,izgalmas és látványos progra-mot biztosítva kicsiknek és na-gyoknak egyaránt.

Az ország számos megyéjé-bõl érkeztek versenyzõk, melyegyrészt köszönhetõ a gondosszervezésnek, másrészt ered-ménye annak, hogy

évek óta eljár a különbözõhelyszíneken megrendezésrekerülõ megmérettetésekre, ígyszemélyes invitálásával erõsít-hette a meghívók formaiságát.

A fogathajtás kezdetére mársok nézõ volt a helyszínen, dél-után, a lovas színházi bemuta-

Zala MentiNapoknak

Lebics Ist-ván

Fogathajtó verseny Zalalövõn

tóra és a bajnokság másodikfordulójára több százan voltakkíváncsiak. A több fordulós via-dalon a részvevõk bemutathat-ták tudásukat az akadályhajtáskoránt sem egyszerû próbatéte-lén, melyet nehezített az új pá-lyán kialakított vizesárok is,majd a vadászhajtás régmúltbavisszanyúló, hagyományõrzõküzdelmében gyönyörködhe-tett a közönség. A lovak, a szer-számok, a kocsik és a hajtók isjól felkészülve érkeztek a sza-badtéri standard fogatverseny-

re, melyen többek között pónisés egyes fogatok is részt vettek.

Az esemény szervezettségeés nagysága természetesen a jóhangulatot is garantálta. Az ér-dekes és látványos lovas meg-mozdulások mellett biztosítvavolt a gyermekek szórakozta-tása is, ingyenes arcfestéssel,ugráló várral és óriás csúszdá-val. A programok színes és ese-ménydús forgatagát csak to-vább erõsítette a rendezvényvégére idõzített tombolasorso-lás, melyben számos értékesfelajánlás került a szerencsésnyertesekhez. A fõdíj egy fogatvolt, szerszámmal és egy ameri-kai ügetõvel, melynek új, bol-dog tulajdonosa

lett.

1. Komálovics Ottó (LukácsháziSE), 2. Horváth Károly (RábaParti LK , 3. Geröly Tibor (Fö-nix LE), 4. Lebics István (Za-lalövõ és Környéke LE), 5. No-vák Szabolcs (Savaria Lovas-sport Egyesület), 6. Nagy Ró-bert (Lukácsházi SE).

1. Lebics Ist-ván (Zalalövõ és Környéke LE),2. ifj. Szájer József (KörmendiLovas SE), 3. Kiss Sándor (Ve-csési SE LSZ).

1. Szabó Pé-ter (Zalalövõ és Környéke LE),2. Szarvas Teréz (Körmendi Lo-vas SE), 3. Halász Lajos (GyûrûsGidrán Egyesület

Babati Zol-tán

Eredmények. Fogathajtás:

)

Vadászhajtás:

Kettesfogatok:

).

Immár 21 éve része a fogathajtó verseny a Zala Menti Napoknak.

Fennállásának 20éves jubileumát ün-nepli

. Ebbõl az alka-lomból az idei falu-napon vehettek át el-ismerést

polgármestertõl., az

egyesület vezetõjévela kerek évforduló ésaz elismerés kapcsánbeszélgettünk.

– A polgárõr egye-sület szervezõdésenem kimondottanhelyben kezdõdöttel, hanem

után alapítot-tuk meg a helyi

a Zalaszent-györgyi Polgárõr Egye-sület

Kovács De-zsõBarka Józseffel

Zalahás-hágy, Hagyárosbö-rönd

Elismerés a Zalaszentgyörgyi Polgárõr Egyesületnek

szervezetet mintegy 20 fõvel –emlékezett vissza a kezdetekreBarka József.

Az egyesület jelenlegi veze-tõje 1999-ben lépett be a pol-gárõrök közé, de addig is tevé-kenyen kivette a részét a mun-kásságukból. Az elõzõ vezetõ

Horváth László

Zalalövõi Rend-õrõrs

volt – mondtaa zalaszentgyörgyi szervezet ve-zetõje.

A településen minden év-ben tartanak közgyûlést a pol-gárõrök, amelyen rendszerintrészt vesznek a

vezetõi is. Minden eszten-

dõben azzal kezdik az összejö-vetelüket, hogy a rendõrség il-letékese elmondja, miszerintZalaszentgyörgyön a legalacso-nyabb a bûnözés, egyben a leg-jobb a közbiztonság a környé-ken – tájékoztatott az eredmé-nyekrõl Barka József.

Jelenleg 22 tagja van a za-laszentgyörgyi polgárõrségnek.Rendszeresen járõröznek, résztvesznek minden eseményen afaluban és besegítenek az ese-mények biztonságos levezénylé-sében, a forgalom elterelésébenés minden olyan háttértevékeny-ségben aktívan közremûköd-nek, amelyre megkérik õket.

Barka József kihangsúlyoz-ta: ma már természetes igény alakosság részérõl, hogy a teme-téseket is biztosítsák, hiszen azegyik szomszédos településennéhány éve éppen a szomorúeseményt használták ki a tolva-jok, amikor a búcsúztató idejealatt betörtek az elhunyt sze-mély házába és mindent vittek,ami mozdítható volt.

Zsuppán Beáta

Barka József, az egyesület vezetõje a fa-lunapi ünnepségen vehette át az elisme-rést Kovács Dezsõ polgármestertõl.

Zalalövõ és Környéke 2014. augusztus10

Protokolláris eseménynekindult, aztán egy hasznos be-szélgetéssé alakult minap

az új falugond-noki gépkocsi átadási aktusa.

, a frakció-vezetõje, országgyûlési képvi-selõ eredetileg azért érkezett afaluba, hogy átadja a falu új, 9személyes Volkswagen autóját.A 13 millió forintos járgányhozpályázat révén jutott Zalahás-hágy. A támogatás összege 10millió forint, a fennmaradt 3milliót az egyébként is takaré-kos gazdálkodásáról ismert fa-lu állta. Ennek köszönhetõenegy minden igényt kielégítõ,sok extrával felszerelt – aminem luxus, hiszen betegek,gyermekek utaztatásához ishasználják – autóval lett gaz-dagabb a település.

S ha már a takarékos gaz-dálkodásról szót ejtettünk,

Za-laháshágyon

Vigh László Fidesz

Autóátadás és tapasztalatcserenem szabad elfeledkezni arról,hogy éppen ezt elismervén 6,5milliós kormányzati támoga-tást kapott a falu, amit elsõ-sorban járdaépítésre fordíta-nak – hangsúlyozta

polgármester.Az autóátadási aktusból tu-

lajdonképpen egy gyümölcsö-zõ beszélgetés kerekedett, hi-szen eljöttek a képviselõ-tes-tületi tagok, s a jegyzõasszonyis jelen volt.

Büki József elmondta atérség országgyûlési képvise-lõjének, hogy már hosszú idejemegoldatlan probléma a szenny-vízcsatorna kiépítése, ami ed-dig a sok próbálkozás ellenéremeghiúsult. Vigh László meg-ígérte, hogy megoldást keres aprobléma orvosolására.

A képviselõ érdeklõdött aközmunkaprogram helyi állá-sáról. Mivel Vigh László maga

Büki Jó-zsef

is egy kis zalai falu,polgármestere, számos kérdés-ben hasonló tapasztalatot tud-tak megosztani egymással, de

Felsõrajk akadtak olyan új ötletek, ta-nácsok is, amiket kölcsönösenhasználni tudnak.

(e)

Az autóátadás kiegészült egy hasznos tapasztalatcserével.

A gépkocsi kulcsát Vigh László adta át a polgármesternek, akiegybõl (képünkön) tovább is adta Sipos Gyõzõ falugondnoknak.

Július 27-én, vasárnap tar-totta utolsó „menetrend sze-rinti” szentmiséjét a

templombanatya, aki augusztus

elsejétõl a plébániánfolytatja papi szolgálatát. Ahelyi általános iskolás és óvo-dás gyermekek kis mûsoraután kántor, ahelyi egyházközség világi el-nöke szívhez szóló beszéd-ben köszönte meg Györgyatyának, hogy már két éverendszeresen mutatott beszentmiséket a községben: azõ akkori érkezésével vált le-hetõvé, hogy minden vasárnapmise legyen a templomban.

hagyá-rosböröndi KissGyörgy

novai

Paksa Imre

Az elnök külön kiemelte,hogy György atya mindenistentisztelet végén különmegköszönte azok szolgála-tát, akik valamely formábanközremûködtek, segítettek.Bensõséges, baráti hangula-tot teremtett, ezért nagy tisz-teletnek örvendett. Rendsze-resen részt vett a

szer-vezett rendezvényeken is.

Búcsúajándékulkét könyvét nyújtották át

György atyának, akinek kü-lön kívánsága volt, hogy az õkedvenc Mária-énekét énekel-jék el a végén a hívek.

pusztacsa-tári Mária-kegyhelyen

Böjte Csa-ba

Ács László

György atya búcsúztatása

A le-csurgása után újabb dobper-gés rázta fel városunkat. Zala-lövõn 22. alkalommal rendez-ték meg a Nemzetközi Nép-tánc Gálát, melyre idén au-gusztus 18-án este került sor. A

mellett, és

táncosai léptek a világotjelentõ deszkákra. Egyetlenközös szív dobbanásához tud-nám hasonlítani, ahogy a kü-lönbözõ nációk lüktették ütõ-erünket, példát mutatva, hogya zene, a kultúra közelebb hoz-zák egymáshoz az emberisé-get. Hisz nincs ami elválaszt,csak mi összeköt.

Kezdésként a Salla Nép-tánccsoport melegítette be aközönséget, hazai ízekkel fû-

Zala Menti Napok

Salla NéptánccsoportAnglia Németország Szer-bia

XXII. Nemzetközi Néptánc Gálaszerezve az estét. A közös elõ-játék után, a legények verték aritmust, és engedték át a fel-ajzott publikumot angol kollé-gáiknak. Õk köszönték szépenés Európát megjárt táncaikkalsózták meg az utat némettársaik elõtt. A germán tán-cok megelõlegezték nekünkaz Oktoberfest hangulatot,sör ide vagy oda. Végül adesszert, Szerbia táncjátékaimozgatták meg a fantáziánkat,no meg a padlót, ütemes lej-téseikkel.

A gálaest után mi a ven-déglátásról, látogatóink a han-gulatról gondoskodtak, s éj-szakába nyúló improvizációkbizonyították az együttmûkö-dés jótékony hatását.

(kes)

Színpadon Anglia képviselõje.

Ha elolvasta, adja tovább!

112014. augusztus Zalalövõ és Környéke

A köznyelvben nevezett 2014.évi XXXVIII. törvényt az Országgyûlés 2014. július 4-iülésnapján fogadta el, melynek fõbb rendelkezései 2014.július 26-án léptek hatályba.

A törvény hatálya alá tartoznak mindazon deviza vagyforint alapú fogyasztói kölcsönszerzõdések, melyek tartal-mazzák:

.A devizamentõ törvény kimondja, hogy a

napja között kötött, fenti két krité-riumoknak megfelelõ szerzõdésen (hitel-, kölcsönszerzõdés,pénzügyi lízingszerzõdés) alapuló követelések behajtása amunkabérbõl nem jogszerû. A munkáltató azonban köz-vetlenül nem állíthatja le a letiltás teljesítését, mert ez mindenesetben a végrehajtó feladata.

Ennek fényében

kormánymegbízott,Zala Megyei Kormányhivatal

devizamentõ törvénynek

vagy

Rigó Csaba

az árfolyamrés, azaz eltérõ vételi és eladási ár-folyamok alkalmazását

– az egyoldalú szerzõdésmódosítás lehetõségét2004. május 1.

és 2014. július 26.

tájékoztatunk minden érintett mun-kavállalót, hogy amennyiben szerzõdésük megfelelbármely fent kiemelt két kritériumnak, és a mun-káltató a letiltást foganatosítja, akkorvégrehajtási kifogással élhetnek!

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a végrehajtási ki-fogást az illetékes bíróságnak címezve, de a végrehajtóútján nyújtsák be a lehetõ legrövidebb idõn belül, hogya letiltás leállítása minél elõbb megvalósulhasson!

haladéktalanul

FELHÍVÁS!

A megyei I. osztályú labda-rúgóbajnokság egyik legfiata-labb átlagéletkorú csapata a

. Elnökével,beszélgettünk.

– Kicsit más szemlélettelpróbáljuk meg irányítani a sport-kör mûködését. A 2014/15-ösbajnokságban olyan fiatal játé-kosokat próbálunk beépíteni afelnõtt csapatba, akikben ben-ne van a bizonyítási vágy, hogy„igenis ott a helyem a csapat-ban”. Nagyon fiatal társaságalakult ki, hiszen a többség 18-21 év közötti játékos, nálunk a24-25 éves labdarúgók máröregnek számítanak. Termé-

Zalalövõi TK Ost-rom Jánossal

– Milyen célokkal vágnakneki a 2014/15-ös szezonnak?

A fiatalokra számítanak Zalalövõnszetesen a céljaink is változtak,hiszen a fiatal játékosoknálelõfordul a hullámzó teljesít-mény, így úgy érzem, hogy arealitás a tabella középme-zõnye lesz. Azt gondolom,hogy nagyon erõs mezõnygyûlt össze az idei bajnokság-ban, visszakerült az András-hida az NB III-ból, maradt aHévíz és a Nagykanizsa, ésmég van 3-4 olyan csapat,amely meghatározó. A mi cé-lunk az idei évtõl minden-képpen a csapatépítés lesz. Ez-zel a fiatal csapattal minimum3-4 évre tervezünk, együtt sze-retnénk tartani a fiúkat, és sze-rintem már jövõ ilyenkorkomolyabb terveink is lehet-

nek. Fõ célunk az utánpót-lásnevelés. 50-60 futballista-csemete rúgja a labdát rend-szeresen a sportpályán, míg azáltalános iskolában a Bozsik-program keretén belül Gyene-se István vezetésével közel 40gyerek próbálja elsajátítani alabdarúgás fortélyait. Erõfeszí-téseink vannak annak érdeké-ben, hogy a környék egyetlenmegyei I. osztályú csapata ré-vén központja legyünk a tér-ségnek. Ezalatt azt értem, hogyazoktól az alacsonyabb osztá-lyú csapatoktól, ahol a gyere-kek a koruknál fogva még nemjátszhatnak a helyi együttes-ben, megpróbáljuk leigazolniõket korosztályos gárdáinkhoz.Ez egyébként már nagyon jól

mûködik a salomvári, pankasziés vaspöri gyerekekkel. Rend-szeresen figyelemmel kísérjüka felnõtt együttesekben sze-replõ csiszolatlan tehetsége-ket, és megpróbáljuk idecsábí-tani õket. Természetesen csakazokat sikerül, akik ki szeret-nék próbálni, hogy magasabbszinten mennyire képesekhelytállni.

– Az egyesületek mûködte-tése sehol sem egyszerû dolog,nekem csak a sportban van ta-pasztalatom. Napjainkban na-gyon nehéz önzetlen támoga-tókat találni, csak nagyobb cé-gek, vállalkozások tudnak segí-teni, ezért is a legnagyobb tá-mogatónk az önkormányzat.Sokat dolgozunk azon, hogyminél gördülékenyebben tud-juk mûködtetni a labdarúgóklubot, hiszen 5 csapatot kellkoordinálni hetente. A fejlesz-téseink ebben az évben elkez-dõdnek, közeleg az öltözõ épü-letének felújítása, mely nagyonelavult állapotban van. A sport-felszerelések és a sporteszkö-zök beszerzését pályázat segít-ségével tudtuk megvalósítani.A sportkörnél próbálunk mi-nél jobb körülményeket bizto-sítani a gyerekeknek, hogyöregbítsék a város és a Zala-lövõi TK hírnevét.

– A mûködésrõl és fejlesz-tésrõl mondana néhány szót?

Elõtérbe kerül az utánpótlás.

Ostrom János

Készült:Zalaegerszeg, Bajcsy-Zs. tér 2. Tel. /fax: (92) 316-783

Göcsej Nyomda Kft.,

Zalalövõ és KörnyékeK ö z é l e t i h a v i l a p

Kiadó-fõszerkesztõ: Ekler ElemérSzerkesztõségi ügyfélszolgálat:

8901 Zalaegerszeg, Rákóczi út 2-4. Pf.: 381.Tel.: (92) 596-936; Fax: (92) 596-937

E-mail: [email protected]

Kiadja: Zalatáj KiadóISSN 2061-3601

Elérhetõségeink:

Telefon: 92/596-936,fax: 92/596-937,

e-mail cím:[email protected]

12 2014. augusztusZalalövõ és Környéke

Horváth József,Lakás: 8996 Zalacséb, Kossuth Lajos u. 18.Iroda: 8900 Zalaegerszeg, Tompa M. u. 1-3 (Göcsej Üzletház 1. emelet)Tel: 06-30-9373-789Web: www.cashbank.hu • www.ingatlanhirdeto.com

CASHBANK.HU•

••

••

Személyi kölcsönök 65 000 Ft/hó jövedelemtõl 75 éves életkorig,rokkantnyugdíjasnak is. Készpénzben kapott fizetés, meglevõ hitel nem akadály!Jelzáloghitelek induló banki költségek nélkül! Értékbecslési és közjegyzõi díj:

akár 40%-al jelzálog hitelének törlesztõ részletétVállalkozóknak Új Széchenyi hitel, könnyített hitelbírálattal, ingatlan fedezetre,

Versenyeztesse meg Ön a biztosítókat!Lakásbiztosítások már havi 1000 Ft-tól, Kötelezõ gépjármû biztosítások, Casco

Ingatlan eladás gyorsan, olcsón, hatékonyan, közvetítõi jutalék nélkül is!Munkatársakat keresünk: Új Széchenyi Hitel közvetítésére, céges autótámogatással.Munkatársakat keresünk az alábbi pozíciókba: ingatlan közvetítõt, ingatlan hirdetésszervezõt,online értékesítõt, call center operátort, biztosítás közvetítõt, hitelközvetítõt.Részletek: www.cashbank.hu/karrier.

0 Ft!Csökkentse kiváltó hitelünkkel.

kezdõ vállalkozások részére is!14 biztosítótársaság képviselete egy helyen!

Meglevõ drága biztosítások kedvezõbbre átdolgozása!

Hungarikum

Hungarikum

Telefon: 92/380-037

Nagylengyel

Várom régi és leendõ ügyfeleimet!

– Bérfõzés

– Palackozás

– Igény szerint cefrebeszállítás

www.lentifurdo.hu

További információ és idõpont-egyeztetés:Tel.: 0692/ 351-320; [email protected]

GYÓGYÍTÁS FÁJDALOM ÉS GYÓGYSZER NÉLKÜLA LENTI GYÓGYFÜRDÕN!

Mágnes terápiás kezelések BEMER 3000 készülékkel!

A kezelés az alábbi problémák és betegségek gyógyítására alkalmas:• Mozgásszervi megbetegedések:

reuma, porckorongsérv, artrózis stb.• Stressz, asztma, migrén

• Alvászavar• Infarktus utáni rehabilitáció

• Vérkeringési és vérellátási problémák• Agyvérzés és balesetek utáni rehabilitáció

• Csont és sebgyógyulás elõsegítése• Idegrendszeri problémák

valaminterõsíti az immunrendszert, növeli a

teljesítõképességet, fokozza a vitalitást!

Érdeklõdni:92/596-936; 30/378-4465 e-mail: [email protected]

Pályázatokhoz kapcsolódó kiadványok, újságokkészítése, szerkesztése megbízhatóan, gyorsan!

Nyertes pályázatok megvalósulásánakkötelezõ közzététele kedvezményesen!

Mint köztudott, a környezeti és idõjárási viszonyokleginkább a mezõgazdaságot fenyegetik. Felhívjuk mindenérintett gazda figyelmét, hogy az ebbõl fakadó károk mér-séklésére kialakult egy rendszer, amely kompenzálja a be-következett károkat. Ez a kockázatkezelési alap 3 részbõl te-võdik össze: a

Összegyûjtöttük a kárbejelentéssel kapcsolatos leg-fontosabb tudnivalókat:

Kárbejelentést az a mezõgazdasági termelõ tehet, aki-nek a használatában lévõ termõföldjén mezõgazdaságikáresemény következett be, valamint tagja a kárenyhítésirendszernek és határidõre befizette az éves Mezõgazdaságiés Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) által (július 15-ig kapértesítést róla) meghatározott díjat.

Jégesõkár, aszálykár, belvízkár, viharkár, tavaszi fagykár,téli fagykár, felhõszakadáskár, valamint az árvízkár. Az ár-vízkár, illetve aszálykár esetében a kárenyhítési juttatásösszegének kifizetésének van egy ,mégpedig az,

A káresemény bekövetkeztét, illetve a káreseményészlelését követõ a

(8900, Zalaegerszeg,Bíró M. u. 38.). Ezt követõen hatósági szemlét tartanak,melynek során megállapítják a káresemény bekövetkeztétés a becsült mértékét. Errõl egyszerûsített hatósági bizo-nyítványt adnak ki. A kárbejelentési szakasz ezzel lezárul.Mivel a kockázatkezelési idõszak november 1-jével kez-dõdik és következõ év október 31-ig tart. A hatóságibizonyítvánnyal együtt a kárenyhítõ juttatás iránti kérelmétnovember 30-ig kell eljuttatni a Földmûvelésügyi Igazga-tóságra, melyet a tárgyévet követõ január 15-éig továb-bítunk az agrárkár-enyhítési szervhez (MVH). A jogosnakítélt összeg kifizetésére március 31-ig kerül sor.

gazdálkodók által befizetett összeg, azállami hozzájárulás, és a piaci biztosítási konstrukció.

1. Ki jelenthet be káreseményt?

2. Milyen káreseményeket lehet bejelenteni?

speciális feltételehogy a mezõgazdasági árvíz-, aszály-

helyzetrõl a Földmûvelésügyi Minisztérium minisz-tere közleményt adjon ki. FONTOS! A fenti közle-mény kiadásának tényétõl függetlenül, a terme-lõnek az árvíz- aszálykárt be kell jelentenie, ha azért– a késõbbiekben – kárenyhítõ juttatást kíván igény-be venni.

3. Mikor és hova kell a káreseményt bejelenteniés mi történik ezt követõen?

15 napon belül kell bejelenteniFöldmûvelésügyi Igazgatóságra

Mezõgazdasági káresemény bejelentése

www.zalatajkiado.huwww.zalatajkiado.hu