VASÁRNAP, 1971. MÁJUS 83. 7

MAGAZIN

u

A MAGUNK KENYERÉN

A Szépirodalmi Könyvkiadó B Költök egymás közt című an -tológiájának folytatásaként meg-jelentet te A magunk kenyerén című antológiát. Az előbbi clm fel tét lenül szerencsésebb v o l t Ki -derül t ugyanis belőle, hogy poé-t ák írásos összetalálkoztatásának lehet t a n ú j a az olvasó; vagyis-hogy i f j ab b és ismeret lenebb pá -lyatársaik bemutatására , egyben ú tnak indí tására vállalkoztak a kötetben az idősebbek.

Az ú j válogatás címe m á r köl-tőibb — í rha tnánk ezt aká r Idé-zőjelben ls —, s igy inkább csak a szürkés címlap névsoraiból de -rü l t kl, hogy ez a gyűj temény tula jdonképpen az előbb emii tet t íolyt&tásftt

Szám szerint 14 ú j a b b kőttőt muta t be az ú j a b b válogatás: in -kább nevük, min t műveik sze-r in t ismert versírókat.

Persze, nemcsak kevéssé Is-mertségük sorolja egy r a j b a a

tizennégyeket, hanem az is, hogy szinte valamennyien megír ták m á r első verseskönyvüket, amely azonban csak megíródott, de még nem nyomtatódot t k l

Megkésett nemzedék, amely rossz Időben próbál nevet s rangot szerezni az Irodalomban?

Igen, ezt a csoportot a rossz-kor való indulásnak különös át> k a sú j t ja . Szerep nélküli színé-szek, pubUkum ál tal alig figyelt m a g a m u t o g a t ó k . . ;

Verseik java része is erről az emberi, nemzedéki társtalanság-ról. Indulataik csendes haláláról szól. Feltépik magukat , de sebeik vérzését egyedül f igyelik:

Ez a helyenként m á r - m á r gör-csös magamutogatás, én-elemzés a d j a meg a kötet a laphangjá t , s kelt az olvasoban nehezen meg-fogalmazható rossz érzéseket Túlcsordulás, nemcsak versírói, de bizony szerkesztői mértékvesz-tés — Ilyesmire gondol a válo-gatás szemezgetője, amin t sorra veszi az egymáshoz gondolatban és a szétrobbantott fo rmák le-leményes var iá lásában egyaránt hasonlító ve r seke t

Érdesebb hang. a tűlhordás Ide-jén ls megőrzött kamasz-nyerse-ség? Elvétve várat lan és szíve-sen fogadott meglepetésként.

Miképpen azok a szintén r i tka sorok, amelyek a régi nagy mesterek munkál t Idézve muta t -nak fel egy-egy azonnal meg-rögződő képet, el n e m feledhető poétái l e leményt

Nagy öröm. hogy a Szegedről „beválogatott" Veress Miklós Írá-sai sokszor késztetnek megállás-ra, eltűnődésre, és végül rábólin-tásra: igen, költő fohászkodik, panaszol, sír, könyörög ben-n ü k ! Költő, akit: ugyan, mint a tizennégyek közül m indenk i t a későn és rosszkor indul tak min-den terhe visszahúz, de akit ép-pen e nemzedéki vlsszhangtalan-ság késztet szép szavú, az indulat -tól m á r - m á r fehéren izzó perle-kedésre. Az ő soraiból nemcsak „az az egy ember" szól; láto-másaiban nemcsak az úgyneve-zett értők merülhetnek el. Ha valakinek, úgy neki őszintén kí-vánjuk, hogy eddig is sikeres köl tőpályáján jeles útjelző le-pyon A magunk kenyerén című, különben kevés örömöt kínáló xialoeatás ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^

Szalai Ferenc VÁZLAT

Nagyon erősen harangoztak szombaton múl t egy hete. Minden templomban ha-

rangoztak és délben a boltokat is bezárták, Csak a rövid nye-lű kis fekete lobogók lebegtek-szeleskedtek végig a főúton sor-jázó vil lanypóznák derekán, le egészen a temetőszélig.

Nagy temetés volt Makón. Csöndes utcákon nyargal tak vé-gig az autók. Olyan melegen sü-tött a nap, hogy vibrál t a hő-ség a temetői cserjés fölött. Zi-hálva szedte a levegőt a szónok és a makói sokadalom t ikkadt mozdulat lanságban verej tékezet t . De nem mozdult.

Megdöbbentően kemény, ősi erő. Fölemelő látvány, némasá-gával, gyászával. Al l tam közöt-tük, nem bí r tam moccanni, pe-dig menni akartam, a Bírok köz-ti csapásokon, hogy megnézzem a munkásőr-kordon zárta, fr issen ásott sírhelyet. Hiába. Csak ál l-t am a kis domb szélén, ahová sodródtam.

• Tiszteletadásra mentem oda.

Erdei Ferencet sokra tar tot tam, pedig nem dolgoztam vele. Al-kalmi összejöveteleink nemigen indokolták volna a végső bú-csúban való részvételt. Egyszer — 1967-ben — egy gyűlést köve-tő ebéden, a pohárköszöntő ü r ü -gyén, pörlekedtünk is. Makó f e j -lődésén — vagy fejletlenségén — akadt fönn a szó. Másképpen lát tuk. De ez csak villanásnyi epizód v o l t

Később aztán hivatal i m u n -kánk hozott össze bennünket . A tudományos élet fejlesztésének közös gondjából rám akkor a vidék, főleg Szeged dolga j u t o t t

Zoltán FUTÓ TANYAVILÁG Hazám! Búcsújáró szegénységeddel Itt vonulok a puszták sívó porában. Távol a falvak és országutak zajától, az imbolygó petróleumlámpák körmenetében. Haragos arcok gyötrelmével, babonás, seszinu szemek szótlanságával, itt vonulok a megbocsáthatat lan magányú sorsok közö t t Fekete kalászok zokognak a dűlők alól. A tanyák felgyújtot t máglyáin szalmazsákok tolongó penésze füstölög. Ropognak az izzadtság szagú szobák korhadt ablakai és a láng üvegén át behajol egy agyonhajszolt ló szánalmas feje . Zokognak a fekete kalászok: esendő gyökerüket kis, vézna karú halott csöppségek tar togat ják. A nagy temetkezések idején hozzád menekültek, föld, k i takar t puha melleidre bú j tak . Vajon ki oldozza fel a szegénységet? A szél tornácairól kiabálhattok már lázas mezők. Fiaitok elmennek a városokba, hiába is telepitette egykor Ide, a nyomor végzetes alföldjeire apáikat az elnyomás pásztorbotja. Búza-illatú hatalom, most téged dicsérlek a pusztákról kilábaló szegényekkel, a hold aranytócsáiban álldogáló jegenyéket elhagyókkal, akik az egész országra akarnak rálátni , hogy letelepüljenek végre, hogy hazaér jenek végre.

A költő közelmúltban megjelent Egyetlen hangszer c. kötetéből.

Veress Miklós KESERVES

Erdők egek fatörzsek örökös asszonyaim véres-őlűek bölcsek mint középkori kín tl védtek holtomiglan s nem múló kőre véstek ha lélegzetem elillan akár a nevetéstek hordoztok méhetekben hogyha mint néma Buddha nem lenni támad kedvem kisdeddé kuporodva vagytok Időtlen dallam gyönyör és gyönyörű kések meztelen szivemig villan vakitó pöreségtek öletekben ha alszom földerül ma jd konok keserűségű arcom mint boldog Ikonok melyek tűnődve néznek a megtiport gonoszra éggé lobogó Ingem ne fogjátok tl vissza elfeledni úgyis késő az elpazarolt évek hétfejű iszonyát oldozzatok föl engem örökös ölelésű iszonyatos anyák

A magunk k e n y e r é n c í m ű k ö z e l m ú l t b a n megjelent antológiából.

Hogyan is kellene, mi t ls csinál-junk, hogy a főváros-centr ikus viszonyok egészségtelen állapota oldódjék? Akkor még nem volt szegedi biológia, tudománypoli t i -kai k o n c e p c i ó . . . csak igény volt, sürgető igény.

Azt mondta, hogy ő is „ilyen holdkóros", mindig mindennel foglalkozik. Csak ne úgy kép-zel jem el a tudománypoli t ikát , hogy néhány egyetemi tanszék szobáiba zárva m a j d kivirul va -lami. Az öt várost — Szegedet, Makót, Hódmezővásárhelyt , Szentest és Csongrádot — ve-gyem számításba. Milyen gyakor-lati segítséggel tudom megala-poznl a tudományokat ? Ezek nélkül al igha lehet boldogulni.

Fölmerül t sok-sok érdekes gondolat és téma, főleg a Dél-alföldi Mezőgazdasági Kuta tó In-tézet fejlesztésével és a mező-gazdasági t á jku l tú rák gyarapí tá-sával es bővítésével összefüggés-ben. Egyszeresek azt montí ja Erdei Ferenc: ha öreg leszek, Ide jövök vissza, azután maid valamelyik laboratór iumban dol-gozom. Lehet, hogy a kutató kis-zomborl egységében. Hívtam, hogy jöj jön — azt felelte, hogy hiába akarna , úgysem tudna m<^t elszabadulni.

Más a lkalommal meg Magyar-ország újrafel fedezése hozott össze bennünket . A városmo-nográf iák ügye. Vállalta a me-gyei városokat és ehhez adato-kat, anyagokat gyűj töt t ós gyűj -tetett .

Hihetet lennek tar tot tam, hogy abból a sok ága-boga gyűj tőmun-kából kikerekedjen valami. Nép-frontakt ivis ták, történészek és levéltárosok, pá r t - és ál lami funkcionáriusok, hozzáértők és laikusok száz-százötvenes cso-por t j a dolgozott, kutatott , írt, j a -vasolt, és vitázott.

Én még csak elgondolni sem tud tam Ilyen alkotói módszert. Fáradha ta t lanul j á r t a a levél-tárakat , múzeumokat és minde-nü t t pontosan megmondta : mi t és hogyan kell megoldani, elő-készíteni. S szinte c s u d á l a t o s . . . mindenki dolgozott. Utólag az-után már lát tam, hogy a lokál-patr iot izmusra építet t segítség ere je rendkívüli dolgokra képes. Hiszen minden szegedinek, m a -kóinak és szentesinek éredeke, hogy a város újkor i negyedszá-zadáról szóló tör ténet avatot tan, hitelesen legyen megírva. Eb-ben a forrásban összetalálkozott a szerző e segítők nagyon ko-moly gárdájával . Működésüket azonos ambíció fűtöt te .

A monográfiakészítés másik épitó eleme pedig a széles körű társadalmi ellenőrzés volt. Eb-ből a nagy szándékból való-sult meg a Város és vidéke. E poszthumusz művét talán szá-zan vagy még többen ls nézték, olvasták kézi ra tban; pár tbizot t -ságokban, és tanácsokban, a népfrontban és a történészek . . . ott, helyben olvasták és í r ták véleményüket, mondták a j á n l á -saikat . . . Sohasem gondoltam, hogy a tévedések lehetőségét a tudományos munkáná l ls a gya-korlati emberek közreműködésé-vel minimálisra lehet zsugoríta-ni. Hiszen kérte, hogy ezer szemmel nézzük egyszerre és igazítsuk most, mielőtt k inyom-ják.

Egy alkalommal Igen rosszul volt Szabó János, a makói kom-munis ta veterán. Erdei kérte, hogy vigyük be Szegedre. Így került a II-es belkl inikára Idős Szabó János.

Mindketten tudtuk, hogy re -ménytelen a helyzet, de azért — „A" rendszámú Volga gépko-csiján — vasárnap délután a kli-nika kapujához haj ta tot t , hogy mégegyszer megnézze az öreg földit. Ott, a professzori szobá-ban akadtunk össze. Furcsa esz-mecsere a lakul t kl az élet ér te l -méről vagy céltalanságáról, amelyben a megalapozott derű, logikai bizonyító erővel Inkább az ő szájából hangzott el. Ott, a halálán levő, súlyos beteg Szabó János ágyától alig két a j tóval odébb.

Ennek a beszélgetésnek a ké-pe villant föl bennem, amikor a tévé képernyőjén meglát tam a mostani, makói választási gyű-lésen beszélő Erdei Ferencet. Ügy tűnt, mintha ült volna a mikrofon előtt (csak később tud tam meg, hogy valóban ülve mond ta e l gondolatait) , t> a r cán

láthatóan lecsorgott az erőt len-ség verítéke. Gondoltam, biztosan fáradt , de az még csak föl sem merüli , hogy ez lesz az utolsó nyilvános szereplése. (Bugár J á -nosné, a Hazafias Népfront Or -szágos Tanácsának helyettes fő-t i tkára a temetés előtti napon azt mondta : szerinte már bú-csúzni men t akkor, Makótól bú-csúzott.)

• A végtisztesség adásánál az-

tán az ember számotvet magá-va l ; miér t t isztelem Erdei Fe-rencet? Azért, mer t tiszta ember volt. Már ott, a kis domb le j tő-jén megfogalmaztam: azért va -gyok itt, mer t ez a tiszta jelle-mű és lelkű ember halálával ide vonzott. S nagyon jóleső érzéssel hal lot tam Fehér Lajos miniszter-elnök-helyettes szavait: „Emió-két olyan tisztán kell megőriz-nünk, amilyen tiszta ember volt életében, amilyen hűséges harco-sa volt egész népünk közös nagy ügyének, a szocialista társadalom felépítésének."

Azt a szót, hogy valaki tisz-t a ember, lehet, hogy én sa já to-san értelmezem. Föltenni egy életet egy meggyőződésre, at tól soha el nem tántorodni , meg-próbál tatások idején és szemé-lyes kellemetlenségek óráiban is ott á l lni ; tévedések és botlá-sok érzékelése u tán ú j rakezden i ; megmaradni a származás ivadé-kának mindenben; gondolkodás-ban és érzésekben, magatar tás -ban és viselkedésben; úgy élni, mint parázs, soha nem hamvad-ni és mindig csak tenni és t en-ni. A magángazda és a téesz-paraszt, az akadémikus és a miniszter szavát, észjárását és érzéseit érteni, érezni; véleményt mondani akkor is, amikor a hal l -gatás a bölcsebb, s vál la lni-val-lani azt a magatar tást , amely az önálló alkotó gondolkodást es cselekvést t a r t j a egyetlen n o r m á -lis létezési f o rmának ; az egy-szerű járókelők között és ve -lük azonos módon élni a fö l -dön és ugyanakkor gondolatok-ban nagy ívben szárnyalni a ha -zai sors jobbítása érdekében.

E jobbító szándék, persze, t u -dományosan megalapozott, m a r -xista világfölfogásban gyökere-z e t t

Meg aztán, Makő régi szellemi életéből a jó. egészséges gondo-latokat á tmentő törekvések s i -kere is vonzó. Talán százszor ifl elkérdezgettem ottan a mögöt-tünk m a r a d t évtizedbein: hogyan is éltek, s mit akar tak a koruk-kal-sorsukkal békétlen, radikál is gondolkozású emberek? Azok, akik nem voltak akkor tudatos marxis ták, útkeresők voltak, a változás ösvényeit nyomozták.

Szűcs vezérőrnagy találóan Idézte Erdeit ott, a s í rná l : „E földből, e ta lajból i t t Makón, a Tisza—Maros t á j án nemcsak el-múló életek fakadtak . Fakadt né-hány olyan is, amely tovább él az időben. Néhány József Att i la-vers, néhány Juhász Gyula-vers, Móra Ferenc Írásai, néhány vá -sárhelyi és it teni mester képe és mindenekfe le t t a nemes ger je -delemmel dolgozó és harcoló sok-sok ember életének emléke."

Így van, mer t egy ez a t á j : Szegeddel és Makóval, Hódmező-vásárhellyel és Szentessel, egy a m ú l t j a és a jelene. S ebből a Je-lenből sehol sem hiányozhat a múl t egészséges szelleme, ez so-hasem mehet veszendőbe, m e r t akkor önmagunk leszünk szegé-nyebbek; szellemileg és lelkileg is szegényebbek.

Erdei nemcsak ér tet te és érez-te ezt, de ahol csak tehette, szóban és írásban, szinte bele-szuggerálta környezetébe, hallga-tóságába. Csak az tud ja igazán becsülni a szülőföldet, szülőhá-zat, aki képes mérni és érteni az elődök k in jé t és örömét, neki ru-gaszkodását és a láhul lását ; aki-nek idegsej t jében vihrál a múl t és lét egymásba kapcsolódó folya-mata. Ezt őrzi Makó, amikor József Att i lára emlékezik óvo-dás és fe lnőt t ; ezt őrzi Vásárhely, amikor tér la tokat nyit. Tornyai nyomán ú j nemzedéket növeszt; ezt őrzi Szeged, amikor Móra és Juhász u tán i tókát, költőket se-gít a tehetség országút ján.

Ezt teszik a marxisták, akik múl tunk szellemi értékeire min-dig is kényesek voltak.

E nemes érzelmek Kerfostté-sében Erdei Ferenc érdemei igea nagyok.