View
219
Download
0
Category
Preview:
Citation preview
MTA DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI
SEJTFELSZÍNI RECEPTOROK ÉS JELÁTVITELI RENDSZEREK SZEREPE A SEJTPROLIFERÁCIÓ
SZABÁLYOZÁSÁBAN
BÍRÓ TAMÁS
DEBRECENI EGYETEM ORVOS- ÉS EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI CENTRUM
ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR ÉLETTANI INTÉZET
Debrecen 2010
1
1. BEVEZETÉS
1.1. A jelátvitel szerepe a proliferáció és a differenciálódás szabályozásában
Az emberi szervezetben található szervek és szövetek folyamatos (gyakran
élethosszig tartó) fejlődése, növekedése, valamint a sérülést követő átépülése-
regenerációja a külső és belső környezethez való alkalmazkodás alapfeltétele. Ezen,
az adott egyed mindenkori igényeit messzemenően figyelembe vevő
mechanizmusok élettani működését az egyes sejtek osztódásának (sejtproliferáció);
egyéni, az adott sejtre jellemző „specializált” fejlődésének (differenciálódás); valamint
a sejtek élettartamának és túlélésének (programozott sejthalál, apoptózis)
dinamikusan változó szabályozása teszi lehetővé.
A „finoman hangolt” proliferációs, differenciálódási és túlélési folyamatok
működése során az egyes sejtek genetikai programja igen sokrétű kontroll alatt áll,
melyben gyakorlatilag a szervezet valamennyi szabályozó rendszere résztvesz. A
sejtek növekedésének regulációjában így, a teljesség igénye nélkül, kiemelkedő
szereppel bírnak a közvetlen sejt-sejt és sejt-mátrix kapcsolatok; a humorális
faktorok (pl. hormonok, citokinek, növekedési faktorok, vazoaktív ágensek,
gyulladásos mediátorok) által létrehozott auto-, para- és endokrin intercelluláris
kommunikációs hálózatok; a növekvő-differenciálódó sejteket ellátó neuronális
végződések trofikus hatásai (pl. mitogén hatású neurohormonok és -peptidek
felszabadítása révén), stb.
A fenti „neuro-immuno-endokrin” rendszerek elsődleges hírvivői komplex,
többlépcsős szignalizációs mechanizmusok aktivitását megváltoztatva szabályozzák
a célsejtek növekedését. Ezen jelátviteli folyamatok magukba foglalják, többek
között, különféle sejtfelszíni (metabotróp, ionotróp) és/vagy intracelluláris
2
(citoplazmatikus, nukleáris) receptorok aktiválódását; másodlagos hírvivő molekulák
(pl. kalcium, ciklikus nukleotidok, lipidek) képződését; protein kináz és foszfatáz
rendszerek aktivitásának módosulását; bizonyos gének kifejeződésének és
átíródásának megváltozását, stb. Mivel a különféle kommunikációs csatornákon
keresztül befutó jelek szuperpozíciója, valamint az egymással számos szinten
kapcsolódó jelátviteli útvonalak interferenciája határozza meg az adott sejt „sorsát”
(proliferáció és/vagy differenciálódás és/vagy apoptózis), a folyamatsor
megértéséhez elengedhetetlenül szükséges a sejtszinten zajló döntési
mechanizmusokat befolyásoló szignalizációs útvonalak felderítése.
A jelátviteli rendszerek működésének patológiás módosulása mélyreható
változásokat eredményezhet a sejtek proliferációs és differenciálódási folyamataiban,
mely olyan súlyos következményekkel járhat, mint pl. a daganatos transzformáció,
autoimmun betegségek kifejlődése vagy gyulladásos állapotok kialakulása. Ismervén
ezen kórképek incidenciájának és főként mortalitásának riasztóan emelkedő adatait
nem meglepő, hogy a fenti összefüggések is a transzmembrán és intracelluláris
jelátviteli folyamatok aktivitását szabályozó molekulák tanulmányozására irányították
a figyelmet.
1.2. A vizsgált jelátviteli rendszerek
Kísérleteinkben három jelátviteli rendszer szerepét vizsgáltuk az in vitro és in
vivo sejtproliferáció szabályozásában.
1.2.1. A tranziens receptor potenciál vanilloid-1 (TRPV1) ioncsatorna
A TRPV1 egy jelentős Ca2+-permeabilitással rendelkező nem-szelektív
kationcsatorna, mely a „celluláris szenzorokként” működő TRP ioncsatornák
3
családjának egyik képviselője. A csatornát elsőként a csípőspaprikából izolált
kapszaicin celluláris célmolekulájaként írták le („kapszaicin receptor”) a spinális hátsó
gyöki és trigeminális szenzoros ganglionok kis méretű sejttesttel és C-típusú axonnal
jellemezhető polimodális nociceptorain. Megállapították továbbá, hogy a szenzoros
neuronokon kifejeződő receptor központi szerepet tölt be a fájdalomérzés és a
neurogén gyulladás folyamataiban.
A TRPV1-et a kapszaicinen és a rokon vanilloid vegyületeken (pl. a
resiniferatoxin) kívül többféle, a szervezetben képződő „endovanilloid” ágens is
képes aktiválni és/vagy szenzitizálni. Ezek közül a TRPV1 legfontosabb endogén
aktivátora a hőmérséklet emelkedése (>43C) és a pH csökkenése (acidózis, <pH
5,5). Ezen hatások mellett számos, leginkább gyulladásos mediátornak tekinthető
anyag (pl. bradikinin, ATP, arachidonsav-származékok, leukotriének, a lipid-
peroxidáció termékei, az endogén kannabinoidként leírt anandamid, stb.) is képes a
TRPV1 szenzitizációjára. Ezek a mediátorok részben direkt módon, részben saját
(főként metabotróp) receptoraikhoz kötődve intracelluláris jelátviteli útvonalak
(kinázok, intracelluláris hírvivők) módosítása révén szabályozzák a TRPV1
működését.
Főként saját (az Értekezésben bemutatott kísérleteket megalapozó)
kutatásainknak köszönhetően kiderült ugyanakkor az is, hogy a TRPV1 számos
nem-neuronális sejtféleségen is kifejeződik. Megállapítottuk, hogy a TRPV1
funkcionális formában expresszálódik emlős hízó- és gliasejteken, és olyan
folyamatok szabályozásában vesz részt, mint pl. a sejtek proliferációja,
differenciálódása, vazoaktív mediátortermelése és citokinfelszabadítása. Ezt
követően más munkacsoportok is kimutatták a TRPV1 molekuláris jelenlétét, többek
között, pl. epidermális keratinocitákon, a gasztrointesztinális és urogenitális traktus
4
számos sejtféleségén, a bronchusok epitéliumán és többféle mononukleáris sejten is.
Kísérleteink megkezdésekor ugyanakkor felderítésre várt a TRPV1-kapcsolt
szignalizáció funkcionális, a sejtek növekedését reguláló szerepének, valamint a
molekula szabályozásának leírása, főként humán nem-neuronális sejtpopulációkon.
1.2.2. Az endokannabinoid rendszer (ECS)
Az elmúlt két évtizedben a Cannabis sativa növényben megtalálható talán
legfontosabb anyag, a növény pszichoaktív hatását kifejtő Δ9-tetra-hidro-kannabinol
(Δ9-THC) vizsgálata során kiderült, hogy a Δ9-THC számos, az emberi szervezet által
termelt endogén vegyület hatását „utánozza”. Ezen lipid természetű
endokannabinoid vegyületek, mint pl. az anandamid vagy a 2-arachidonoil-glicerol
(2-AG), az őket felismerő receptorok, valamint az endokannabinoidat szintetizáló és
lebontó enzimhálózat együttesen képezi az ECS-t.
Az endokannabinoidokat először a központi idegrendszerben, mint retrográd
neurotranszmittereket, illetve neuromodulátorokat jellemezték. Megállapították, hogy
ezen vegyületek – főként az 1-típusú, G-protein kapcsolt kannabinoid receptor (CB1),
valamint több jelátviteli mechanizmus (pl. cAMP, kináz rendszerek) aktiválásán
keresztül – központi szereppel bírnak pl. a tanulás (long-term potentiation), a
memória és a viselkedési folyamatok szabályozásában. Ezzel szemben az
ugyancsak G-protein kapcsolt CB2-t főként az immunrendszer sejtjein írták le, ahol a
receptor aktivációja mélyreható változásokat eredményezett a gyulladásos és
immunológia folyamatokban. Bebizonyosodott továbbá, hogy a fenti metabotróp
receptorokon kívül számos egyéb molekula (így egyes TRP csatornák, mint pl. a
TRPV1) is képes a kannabinoidok celluláris hatásainak közvetítésére.
5
Érdekes módon az elmúlt néhány év kutatásainak köszönhetően kiderült az is,
hogy az ECS elemei (receptorok, enzimek) szinte minden perifériás szervben (így pl.
szív, máj, izom, zsírszövet, stb.) megtalálhatóak. Kísérleteink megkezdésekor
ugyanakkor nem volt ismert az, hogy a kutatásaink középpontjában álló (humán)
bőrben hogyan működik az ECS, valamint, hogy szerepet játszik-e a folyamatos
proliferációs-differenciálódási programmal jellemezhető sejtek növekedésének
szabályozásában.
1.2.3. A protein kináz C (PKC) izoenzimek
A sejten belüli jelátvitel egyik központi molekuláris rendszere a PKC
izoenzimcsalád. Ezen szerin-treonin kinázok csoportjában a mai napig 11 különböző
PKC izoenzimet különböztettek meg, melyeket aktivációs mechanizmusaik és
szerkezeti sajátságaik alapján 4 nagyobb csoportba sorolhatunk. A „klasszikus”
csoportba (cPKC) a cPKCα, βI, βII és γ izoenzimek tartoznak, mely fehérjék
aktiválódásukhoz diacil-glicerolt (DAG) és kalciumot igényelnek. A második
csoportba a „novel” kalcium-független, de DAG-függő nPKCδ, ε, η és θ izoenzimek
tartoznak. A harmadik csoportba az „atípusos” aPKCζ és λ/ι izoenzimek sorolhatók,
melyek aktiválódásukhoz sem kalciumot, sem DAG-analóg forbol-észtert nem
igényelnek. A negyedik csoportot egyetlen enzim a PKCµ (újabb nevén a PKD)
alkotja, mely mind aktivációját, mind struktúráját tekintve rendhagyó izoformának
tekinthető.
Szervezetünknek nincs olyan sejttípusa, amely ne rendelkezne valamely PKC
izoformával, illetve izoformákkal. Fontos tény ugyanakkor, hogy nem mindegyik
izoenzim található meg minden sejttípusban; azaz a PKC izoenzimek a szervezetben
az adott szövetre, valamint sejtre jellemző megoszlást és mintázatot hoznak létre.
6
Ezen megoszlás gazdagságából fakad, hogy a PKC enzimek az élettani szabályozó
folyamatok legszélesebb skáláját képesek befolyásolni. Alapvető és központi
szereppel bírnak (a teljesség igénye nélkül) pl. a sejtek proliferációjának és
differenciálódásának szabályozásában, a programozott sejthalál (apoptózis)
folyamatsorában, meghatározott sejttípusok által termelt mediátorok (vazoaktív
anyagok, növekedési faktorok, citokinek) szintézisében, ingerlékeny szövetek
elektrofiziológiai jellegzetességeinek (csatorna-aktivitás, akciós potenciál kódolás,
izomkontrakció) optimális kialakításában, a központi idegrendszer integritásának és
működésének fenntartásában, a szervezet védekező mechanizmusaiban
(fagocitózis, immunglobulin termelés), stb.
Az utóbbi időben egyre több bizonyíték szól amellett, hogy a PKC izoenzimek
nemcsak szerkezeti, aktivációs és megoszlási heterogenitást mutatnak, hanem
regulációjuk és biológiai szerepük is jelentősen különbözhet egymástól. Felmerült
emellett az is, hogy egy adott sejtválasz (különös tekintettel a proliferáció,
differenciálódás és regeneráció) kialakításában a különböző PKC izoformák
nemcsak eltérő aktivitással vehetnek részt, de hatásuk gyakran ellentétesnek
adódhat.
2. CÉLKITŰZÉSEK
2.1. A TRPV1 vizsgálata során először célul tűztük ki a receptor azonosítását a
humán bőr epiteliális és mezenchimális sejtféleségein, valamint a bőr függelékein
(szőrtüsző, faggyúmirigy). Ezt követően jellemezni kívántuk a TRPV1 funkcionális
szerepét a különféle sejtek proliferációs, differenciálódási és apoptotikus
folyamataiban, valamint a kapcsolódó immunológiai mechanizmusokban. Elemeztük
7
továbbá a TRPV1-aktiváció hatását a sejtek szekretoros működésére (lipidszintézis,
citokin- és növekedési faktor termelés), valamint bizonyos, a sejtproliferáció és
differenciálódás folyamataiban kulcsszerepet játszó gének expressziójára.
2.2. A TRPV1-mediált sejtválaszok szabályozásának elemzését is végrehajtottuk.
Ennek során tanulmányozni kívántuk a sejtproliferáció és az apoptózis
szabályozásában kulcsfontosságú [Ca2+]i TRPV1-mediált változását, valamint a
funkcionális ioncsatorna szubcelluláris lokalizációját. Emellett vizsgáltuk a
sejtnövekedés egyik legfontosabb molekulacsaládjának, a neurotrofinoknak a TRPV1
működésére gyakorolt hatását, valamint új TRPV1-en ható agonistákat is
azonosítottunk.
2.3. A TRPV1 vizsgálatához hasonlóan elemezni kívántuk az ECS szabályozó
szerepét a humán bőrfüggelékek különféle sejtjeinek növekedésében,
differenciálódási folyamataiban, túlélésében, valamint mediátortermelésében.
2.4. Többféle sejtes rendszert alkalmazva emellett tanulmányoztuk a PKC
izoformák kifejeződésének változását a sejtek proliferációs és differenciáltsági
állapotának függvényében. Vizsgáltuk továbbá a PKC rendszer farmakológiai
befolyásolásának (PKC aktivátorok és gátlók) hatását a sejtfolyamatokra. Ezen
túlmenően molekuláris biológiai módszerekkel megváltoztatott PKC mintázatú
sejteket hoztunk létre, majd – a különféle sejtes modellrendszerekben észlelt
megfigyeléseinket összehasonlítva – izoformaspecifikus válaszokat kívántunk
azonosítani.
2.5. Végezetül számos, megváltozott proliferációs állapottal jellemezhető humán
megbetegedésben (daganatok, autoimmun betegségek) elemeztük a PKC
izoformamintázat, valamint a TRPV1 és a CB receptorok kifejeződésének esetleges
módosulásait.
8
3. AZ ELVÉGZETT VIZSGÁLATOK, MÓDSZEREK
(A római számok a Értekezés alapjául szolgáló közlemények sorszámát jelölik;
A közlemények listája a 6. fejezetben található)
3.1. Az alkalmazott modellrendszerek
A proliferáció, a differenciálódás, a sejthalál, valamint ezek patológiás
megváltozásainak (pl. tumorgenezis és progresszió) vizsgálatára számos sejtes
rendszer található az irodalomban, melyek jól jellemzik a fenti folyamatok
jellegzetességeit. Kutatásaink során olyan, főként humán rendszereket fejlesztettünk
és alkalmaztunk, melyek (i) sejtjeire az egész életen át tartó folyamatos proliferáció,
differenciálódás és regeneráció jellemző; (ii) egymást jól kiegészítve lehetőséget
teremtenek a proliferáció és differenciálódás mechanizmusait szabályozó rendszerek
főbb aspektusainak széleskörű tanulmányozására; valamint (iii) mind fiziológiailag,
mind farmakológiailag, mind klinikailag releváns módon modellezik az in vivo
folyamatokat.
3.1.1. Sejtes in vitro rendszerek
Kutatásaink túlnyomó többségét primer sejttenyészeteken (vázizom,
szőrtüsző-eredetű keratinocita, monocita-eredetű dendritikus sejtek) (II,V,XI,XII);
primer szervkultúrán (izolált szőrtüsző) (II,IX); immortalizált és daganatos
sejtvonalakon (SZ95 humán faggyúmirigy-eredetű szebocita, HaCaT humán
epidermális keratinocita, Cal27 humán nyelv laphámkarcinóma, MonoMac-6 humán
monoblasztos leukémia, C2C12 egér mioblaszt) (I,IV,X-XVII); valamint egészséges
önkéntesekből és betegekből származó primer sejteken (T-limfocita, monocita) (XX)
és szövetmintákon (bőr, szőrtüsző, daganatok) (I,II,IV,IX,X,XVII-XIX) hajtottuk végre.
Emellett számos homológ és heterológ expressziós rendszert hoztunk létre, melynek
9
sejtjeiben az adott jelátviteli molekulákat vagy túltermeltettük (rekombináns
overexpresszió); vagy a vizsgálni kívánt fehérje kifejeződését RNS interferencia
(siRNS) technika alkalmazásával „lecsendesítettük” (IV,VI-VIII,X,XIII,XV,XVI).
3.1.2. In vivo állatkísérletek
Az in vivo proliferáció (tumorgenezis) tanulmányozása során a molekuláris
biológiai technikákkal módosított sejteket Severe Combined Immunodeficiency
(SCID) egerekbe injektáltuk, majd szövettani és immunhisztokémiai módszerekkel
elemeztük a kifejlődött daganatok jellegzetességeit (XV). Vadtípusú, valamint
TRPV1-knockout (KO) egerekben emellett tanulmányoztuk az in vivo szőrnövekedés
folyamatát (III).
3.2. A jelátviteli molekulák azonosítása
A vizsgált molekulák fehérje szintű kimutatására immunhisztokémia/citokémia
(konfokális mikroszkópiával) (I-VI,IX-XV,XVII,XVIII), Western blot (I,II,IV-VII,X-XX) és
áramlásos citometria (II,IV,V,X,XV,XVI,XX) technikákat alkalmaztunk, míg a
sejtalkotókat mRNS szinten konvencionális RT-PCR és kvantitatív „real-time” Q-PCR
technikák (I,II,IV,V,IX,X,XVII,XVII) segítségével azonosítottuk. Az endokannabinoidok
termelődését tömegspektroszkópiával (VII,X) mutattuk ki.
3.3. Funkcionális vizsgálatok
A sejtproliferációt növekedési görbék (II,IX,XI-XIII), immunhisztokémia/
citokémia (Ki67) (II,XI,XV), valamint kolorimetriás (MTT, BrdU) és fluorimetriás
(CyQuant) assay-k segítségével (II,IV,V,X,XIII-XVII); a differenciálódást különféle
markerek fehérje és génszintű kimutatásával (II,IV,V,X-XV); az apoptózist
10
immunhisztokémia (TUNEL) (II,IX), áramlásos citometria (Annexin-V) (II,IV,X) és
fluorimetriás (Annexin-V, DilC1(5) mitokondriális membránpotenciál-érzékeny jelölés)
technikákkal (IV,X); a nekrotikus sejthalált áramlásos citometria (propidium-jodid)
(II,IV,X) és fluorimetriás (SYTOX Green festődés, glükóz-6-foszfát-dehidrogenáz
felszabadulás) (IV,X) módszerekkel; a kinázok aktiválódását radioaktív assay-k és
Western blot metódusokkal (X,XIII,XV); míg a sejtek mediátortermelését ELISA
(IV,X) és radioaktív vizsgálatokkal (XVI) határoztuk meg. A TRPV1 aktivációját
követően az intracelluláris kalciumkoncentráció ([Ca2+]i) változásait fluorimetriás
mérésekkel (II,V-VIII,XIV) tanulmányoztuk.
4. EREDETI TUDOMÁNYOS EREDMÉNYEK
(A római számok a Értekezés alapjául szolgáló közlemények sorszámát jelölik;
A közlemények listája a 6. fejezetben található)
Az alább bemutatandó eredeti tudományos eredményeket szolgáltató
kísérletek túlnyomó többségét a Debreceni Egyetem, Orvos- és Egészségtudományi
Centrum (DE OEC) Élettani Intézetében, az általam vezetett Sejt- és Molekuláris
Élettani Laboratóriumban végeztük. Tudományos munkánkat számos hazai, valamint
külföldi klinikai (pl. DE OEC Bőrklinika és III. Belklinika; Dept. Dermatology, Univ.
Lübeck, Németország) és elméleti (pl. DE OEC Biokémiai és Immunológiai Intézet;
National Cancer Institute, NIH, USA) kollaborációs partner segítette, mely
kapcsolatok a saját tudományos munkánkat jól kiegészítő kísérletes megközelítések
együttes alkalmazását tették lehetővé. Projektjeink kivitelezésének anyagi feltételeit
a Laboratórium munkatársai által elnyert nagyszámú hazai (pl. OTKA, ETT) és
nemzetközi (pl. EU Keretprogramok) kutatási támogatás biztosította.
11
4.1. A nem-neuronális sejteken újonnan leírt TRPV1 funkcionális szerepe a
sejtproliferáció szabályozásában
4.1.1. A TRPV1 vizsgálata során az irodalomban elsőként sikerrel azonosítottuk a
receptor in situ kifejeződését a humán bőr számos neuroektodermális (epidermális
keratinociták, verejtékmirigyek) és mezenchimális (Langerhans-sejtek, hízósejtek,
simaizom) sejttípusán, valamint a bőrfüggelékek különféle sejtpopulációin (szőrtüsző
keratinocitái, faggyúmirigyek szebocitái) (I,II).
4.1.2. Humán izolált szőrtüsző szervkultúra modellrendszert alkalmazva
bebizonyítottuk továbbá, hogy a TRPV1 aktiválása az agonista kapszaicinnel
specifikus (azaz TRPV1 antagonistákkal teljes mértékben felfüggeszthető) és
dózisfüggő módon gátolta a hajszál hossznövekedését, csökkentette a szőrtüsző
bulbáris keratinocitáinak proliferációját, fokozta ezen sejtek apoptózisát, valamint a
korai katagén (regressziós) stádiumra jellemző morfológiai jegyek kialakulását
váltotta ki. Humán szőrtüsző-eredetű tenyésztett külső gyökérhüvely (ORS)
keratinocitákon, valamint humán immortalizált epidermális HaCaT keratinocitákon
emellett kimutattuk, hogy a TRPV1 aktiválása, a [Ca2+]i receptor-függő növekedésén
keresztül, gátolta a sejtek proliferációját és apoptózist indukált. Megállapítottuk
továbbá, hogy a kapszaicin mélyreható változásokat okozott a hajciklus
szabályozásában résztvevő számos molekula (citokinek, növekedési faktorok)
termelődésében. Azaz, a TRPV1 aktiválása csökkentette a hajciklus pozitív
regulátoraként ismert hepatic growth factor, insulin-like growth factor-I (IGF-I) és
scattered factor kifejeződését, míg a szőrnövekedést gátló transforming growth
factor-β2 és interleukin-1β (IL-1β) expressziója emelkedett kapszaicin hatására (II).
4.1.3. A TRPV1 ioncsatorna sejt-, illetve szőrnövekedést szabályozó lehetséges
szerepét TRPV1-KO egérmodellben is vizsgáltuk. Kvantitatív hisztomorfometria
12
módszert alkalmazva megállapítottuk, hogy a TRPV1-et nem expresszáló állatok
szőrtüszőinek anagén-katagén transzformációja jelentős késést mutat a vadtípusú
állatokban mértekhez képest (III). Mivel ezen adataink jó összhangban voltak a
humán szőrtüsző szervkultúrán mértekkel (lásd II), eredményeink a TRPV1 központi
szerepét valószínűsítik a haj- és szőrnövekedés in vivo és in vitro növekedésének
gátlásában.
4.1.4. A humán pilosebaceous egység másik tagján (faggyúmirigyek) is vizsgáltuk
a TRPV1 működését, humán faggyúmirigy-eredetű immortalizált SZ95 szebocitákat
alkalmazva. A humán faggyúmirigy in situ vizsgálatához hasonlóan (lásd I), az SZ95
szebocitákon is igazoltuk a TRPV1 (fehérje és génszintű) jelenlétét. Kimutattuk
továbbá, hogy a TRPV1 agonista kapszaicin jelentősen és dózisfüggő módon gátolta
a szebociták bazális és arachidonsav indukálta lipidtermelését, mely hatás egyaránt
kivédhetőnek bizonyult a TRPV1 specifikus gátlószer iodo-resiniferatoxin
alkalmazásával, az ioncsatona siRNS-mediált „csendesítésével”, valamint az
extracelluláris kalciumkoncentráció ([Ca2+]e) csökkentésével. Génszintű (mRNS)
vizsgálataink során emellett bebizonyosodott, hogy a szebocitákon kifejeződő
TRPV1 aktivációja megváltoztatta a lipidanyagcsere szabályozásában szerepet
játszó transzkripciós faktorok (pl. peroxiszóma proliferátor-aktivált receptor [PPAR]
izoformák) expresszióját és egyes citokinek (pl. IL-1β) termelését (IV). Mindezen
eredmények a TRPV1-kapcsolt szignalizáció gátló hatására utalnak a szebociták
differenciálódásának (faggyútermelés) szabályozásában.
4.1.5. Humán monocita-eredetű dendritikus sejteken, az irodalomban elsőként,
szintén kimutattuk a Ca2+-csatornaként funkcionáló TRPV1 jelenlétét. Megállapítottuk
továbbá, hogy a kapszaicin (a TRPV1 specifikus aktiválásán keresztül) gátolta a
dendritikus sejt irányú differenciálódást, az éretlen dendritikus sejtekre jellemző
13
markerek (pl. DC-SIGN, CD11c, HLA-DR) kifejeződését, valamint a sejtek
fagocitotikus aktivitását. A TRPV1 aktivációja emellett jelentősen gátolta a
dendritikus sejtek pro-inflammatórikus citokinekkel kiváltott érését és aktivációját;
lecsökkentette számos dendritikus sejt érési marker (pl. CD83, CCR7) és ko-
aktivációs molekula (pl. CD40, CD80, CD86) kifejeződését, valamint egyes
gyulladásos citokinek (pl. IL-6, IL-12) termelését; miközben fokozta az anti-
inflammatórikus IL-10 szintjét (V). Mindezen adataink azt sugallják, hogy a
dendritikus sejteken megtalálható TRPV1-kapcsolt szignalizációs útvonal
gyulladásgátló hatással rendelkezik.
4.1.6. Vizsgáltuk továbbá a TRPV1 ioncsatorna molekuláris szabályozását is
különféle, a rekombináns TRPV1-et kifejező heterológ expressziós rendszereket
újonnan létrehozva. Ezen sejtes modellekben kimutattuk, hogy a TRPV1 vanilloid
vegyületek (kapszaicin, resiniferatoxin) iránt mutatott érzékenysége, valamint ezen
agonisták által beindított sejtválaszok (excitáció, [Ca2+]i-növekmény, deszenzitizáció,
sejthalál) jellegzetességei jelentős mértékben függnek az adott expressziós rendszer
(tranziens, stabil, indukálható) tulajdonságaitól, valamint az [Ca2+]e-tól. Kísérleteink
során bebizonyosodott továbbá, hogy a funkcionális, kalciumpermeabilis
csatornaként működő TRPV1 nemcsak a sejtfelszíni, hanem intracelluláris
kalciumraktárként szereplő kompartmentek (pl. endoplazmatikus retikulum)
membránjába is beépülhet (VI).
4.1.7. A heterológ rendszerek emellett lehetőséget teremtettek új, a TRPV1
működését befolyásoló molekulák azonosítására is. Megállapítottuk, hogy a sejt-
szöveti fejlődés, proliferáció és regeneráció szabályozásában központi szereppel
bíró neurotrofinok – az általunk vizsgált nerve growth factor, brain-derived
neurotrophic factor, valamint a neurotrophin-3 és -4 – mindegyike képes a TRPV1
14
működésének fokozására, azaz a receptor szenzitizációjára (VII). Bebizonyosodott
továbbá, hogy a orvosi gyakorlatban széleskörűen alkalmazott fájdalomcsillapító
tramadol a TRPV1 agonistájaként is működik, hiszen a klinikai terápiás
dózistartománnyal jól korreláló koncentrációkban megemelte a TRPV1-et kifejező
sejtek [Ca2+]i-ját, mely hatás a TRPV1 antagonista kapszazepin adagolásával
kivédhető volt (VIII).
4.2. Az ECS szerepe a humán bőrfüggelékek növekedésének és
differenciálódásának szabályozásában
4.2.1. A pilosebaceous egység tagjain, hasonlóan a TRPV1 fent bemutatott
jellemzéséhez, vizsgáltuk az ECS funkcionális szerepét is. Az irodalomban elsőként
mutattuk ki, hogy humán szőrtüszőben jelentős mértékben termelődnek
endokannabinoidok (anandamid, 2-AG). Humán szőrtüsző szervkultúrát alkalmazva
megállapítottuk továbbá, hogy az anandamid (valamint a növényi kannabinoid Δ9-
THC) dózisfüggő módon gátolta a hajszál elongációját és a szőrtüsző
keratinocitáinak proliferációját, ugyanakkor apoptózist és katagén regressziót
indukált a szőrtüszőben. Bebizonyosodott az is, hogy az anandamid fenti hatásait a
szőrtüszőben főként az ORS keratinocitákon (a CB receptorok közül kizárólagosan)
kifejeződő CB1 közvetítette. Végezetül kimutattuk, hogy – habár az anandamid
számos sejten aktiválhatja a TRPV1-et – ezen hatásai függetlenek a TRPV1-
aktiváció teljes mértékben megegyező (fentebb részletezett, lásd II)
következményeitől. Mindezen adatok szinergista, a szőrnövekedést gátló TRPV1- és
CB1-mediált szignalizációs folyamatok jelenlétére utalnak a humán szőrtüszőben
(IX).
15
4.2.2. A humán faggyúmirigyet vizsgálva megállapítottuk, hogy a tenyésztett SZ95
szebociták ugyancsak jelentős mennyiségben termelnek endokannabinoidokat
(anandamid, 2-AG). Kimutattuk azt is, hogy az endokannabinoidok a sejteken
kifejeződő CB2 stimulálása, valamint egy komplex intracelluláris jelátviteli
mechanizmus beindítása révén (pl. p42/44 Erk-1/2 mitogén-aktivált protein kinázok
[MAPK] aktiválása, PPAR izoformák és célgénjeik átíródásának fokozása) jelentősen
fokozták a szebociták zsírtermelését. siRNS technika alkalmazásával emellett
bebizonyosodott, hogy a fenti mechanizmus „konstitutíven aktív”; azaz a
faggyúmirigyben termelődő endokannabinoidok folyamatos jelenléte és autokrin-
parakrin hatása szükséges a szebociták bazális (normál) zsírtermelésének
fenntartásához (X).
4.3. A PKC izoenzimek specifikus, egymással gyakran ellentétes, valamint
sejttípus-függő szerepe a proliferáció és differenciálódás szabályozásában
4.3.1. A PKC izoenzimek sejtproliferációban betöltött szerepének vizsgálata során
először kimutattuk, hogy a primer humán tenyésztett vázizomsejtek jellegzetes PKC
izoformamintázattal rendelkeznek; bennük a cPKCα és γ; a nPKCδ, η és θ; valamint
az aPKCζ jelenléte volt tetten érhető. Megállapítottuk továbbá, hogy a különféle
izoenzimek szubcelluláris lokalizációjának mintázata, valamint expressziójának
szintje az in vitro vázizomsejt proliferáció, fúzió és differenciálódás különböző
stádiumaiban eltérően változott (XI).
4.3.2. Ugyanezen sejtes rendszert alkalmazva megállapítottuk továbbá, hogy az
„univerzális” PKC aktivátor, DAG-analóg forbol-12-mirisztát-13-acetát (PMA)
dózisfüggő módon gátolta a vázizomsejtek növekedését és differenciálódását.
Konfokális mikroszkópia alkalmazásával bebizonyosodott emellett, hogy a PMA
16
jelentősen módosította egyes PKC izoformák szubcelluláris lokalizációját: a nPKCη
PMA adagolásakor a citoplazmából a magmembránba és a magba helyeződött át; a
nPKCθ a citoplazmából a magba és feltehetően a nukleoluszba transzlokálódott; míg
a cPKCγ a magból részlegesen a citoplazmába került át. Mivel a PKC izoformák
transzlokációja aktiválódásuk jeleként értelmezhető, eredményeink a fenti izoformák
szerepét valószínűsítik a PMA vázizomsejt-növekedést gátló celluláris hatásainak
kifejlődésében (XII).
4.3.3. Különféle vázizomsejteken vizsgáltuk továbbá a PKC izoformák lehetséges
szerepét az egyik leghatásosabb szöveti növekedési faktor, az IGF-I mitogén
hatásának kialakulásában. Primer humán tenyésztett vázizomsejteken
megállapítottuk, hogy a nPKCδ izoforma kizárólagos szereppel bír az IGF-I
vázizomsejt proliferációt és differenciálódást serkentő hatásának kifejlődésében (a
MAPK és Akt/foszfatidil-inozitol 3-kináz rendszerek ugyanakkor nem vesznek részt a
folyamatban). Egér rabdomióma eredetű immortalizált C2C12 sejvonalon ugyanakkor
kimutattuk, hogy a nPKCδ-specifikus aktivitás központi szerepe mellett a MAPK
útvonal is résztvesz az IGF-I hatásainak kialakításában. Bebizonyosodott az is, hogy
C2C12 mioblasztokon a nPKCδ a MAPK útvonal „upstream” regulátoraként
viselkedik, azaz megelőző aktivációja szükséges a MAPK rendszer aktivitásának
fokozódásához. Mivel (i) a nPKCδ konstitutíven aktív formájának overexpressziója
C2C12 mioblasztokban teljes mértékben “utánozta” az IGF-I hatását; valamint (ii) a
nPKCδ kináz (domináns) negatív mutánsát kifejező sejtek nem reagáltak az IGF-I
adagolására, eredményeink a nPKCδ központi szerepét bizonyítják az IGF-I
hatásainak kialakulásában vázizomsejteken (XIII).
4.3.4. A vázizom vizsgálatával párhuzamosan elemeztük a folyamatos
regenerációs aktivitást mutató humán bőr keratinocitáinak PKC rendszerét, humán
17
immortalizált HaCaT epidermális keratinocita modellt felhasználva. Hasonlóan a
vázizomsejtekben tapasztaltakhoz megállapítottuk, hogy a HaCaT keratinociták is
jellegzetes PKC izoformamintázattal rendelkeznek (cPKCα és β; nPKCδ, ε és η;
aPKCζ), mely jelentős mértékben változott a sejtek proliferációja és a nagy
sejtdenzitás indukálta keratinocita differenciálódás során. Bebizonyosodott az is,
hogy az általános PKC aktivátor PMA, eltérő módon hatva az egyes izoformákra,
gátolta a HaCaT keratinociták proliferációját, valamint terminális differenciálódást
indukált (XIV).
4.3.5. Ezt követően olyan HaCaT keratinocitákat állítottunk elő, melyek egyes PKC
izoformák konstitutíven aktív formáját fejezték ki. Ezen sejtek in vitro vizsgálata során
kimutattuk, hogy a cPKCα és a nPKCδ izoformák overexpressziója jelentősen
lecsökkentette a sejtproliferációt, ugyanakkor pozitív hatást gyakorolt a
differenciálódásra és a sejtek apoptózisára. Ezzel ellentétben, a cPKCβ és a nPKCε
aktivitása fokozta a sejtek növekedését, ugyanakkor gátolta a differenciálódást és a
programozott sejthalált. Az in vivo proliferáció (tumorgenezis) tanulmányozása során
a rekombináns technikákkal módosított HaCaT keratinocitákat immunhiányos (SCID)
egerekbe injektáltuk, majd szövettani és immunhisztokémiai módszerekkel
elemeztük a kifejlődött daganatok jellegzetességeit. Jó összhangban a
sejttenyészetekben kapott adatokkal megállapítottuk, hogy a cPKCβ és a nPKCε
overexpressziója megnövelte, míg a cPKCα és a nPKCδ fokozott aktivitása
lecsökkentette a HaCaT keratinociták in vivo növekedési potenciálját. Mindezen
adataink az egyes PKC izoenzimek specifikus, ugyanakkor egymással ellentétes
szerepére utalnak a humán epidermális keratinociták növekedésének,
differenciálódásának és túlélésének szabályozásában (XV).
18
4.3.6. Végezetül monoblasztos leukémia modellben (MonoMac-6 sejtek) vizsgáltuk
a PKC izoenzimek szerepét. Megállapítottuk, hogy két legnagyobb mennyiségben
expresszálódó izoforma, a cPKCβ és a nPKCδ serkenti a sejtek proliferációját,
valamint arachidonsav termelését. Bebizonyosodott továbbá, hogy a cPKCβ és a
nPKCδ „downstream” célmolekulák (kalcium-independens foszfolipáz A2, DAG-lipáz)
aktiválásán keresztül fejtik ki hatásaikat. Kimutattuk azt is, hogy a cPKCα kisebb
mértékben fejeződik ki a sejtekben, valamint, hogy – a fenti két izoenzimmel
ellentétes funkciót ellátva – gátolja a MonoMac-6 sejtek proliferációját és
arachidonsav termelését (XVI).
4.4. A jelátviteli molekulák kifejeződése és funkciója jelentősen módosul egyes
humán megbetegedésekben
4.4.1. Humán betegségek vizsgálata során először különféle daganatokban
vizsgáltuk a fenti jelátviteli molekulák kifejeződését. A TRPV1 vizsgálata során
megállapítottuk, hogy az ioncsatorna fehérje és génszintű kifejeződése (mely igen
alacsonynak bizonyult az egészséges nyelv epitéliumában) drámaian fokozódott a
humán nyelv prekancerózus elváltozásában (leukoplakia), valamint nyelv
laphámkarcinómában. Bebizonyosodott ugyanakkor, hogy a megemelkedett TRPV1
expresszió mértéke nem korrelált a primer tumorok malignitásának (hisztopatológiai
grádus) fokával (XVII).
4.4.2. A fentiekhez hasonlóan a humán prosztata megbetegedéseiben is vizsgáltuk
TRPV1, valamint a CB1 kifejeződését. Megállapítottuk, hogy mindkét molekula
(fehérje és mRNS szintű) expressziója jelentősen fokozódott humán
prosztatakarcinómában (PCC). Kimutattuk ugyanakkor, hogy míg a megemelkedett
TRPV1 szint jó korrelációt mutatott a PCC növekvő grádusával (azaz a malignitás
19
fokával), addig a CB1 esetében hasonló jelenséget nem tapasztaltunk.
Bebizonyosodott az is, hogy a CB1 expressziója nagymértékben megnövekedett
benignus prosztata hiperpláziában, míg a TRPV1 szintje nem változott az
egészséges kontrollhoz képest (XVIII). Mindezen adatok arra utalnak, hogy a TRPV1
és CB1 molekulák meghatározó szereppel bírhatnak a humán prosztata daganatos
elváltozásainak kialakulásában.
4.4.3. A PKC izoformák kifejeződésében bekövetkező esetleges módosulásokat
először tranzicionális sejtes húgyhólyagkarcinómában vizsgáltuk. Megállapítottuk,
hogy az egészséges uroepitéliumban általunk leírt PKC izoformamintázat (cPKCα és
β; nPKCδ és ε; aPKCζ) szignifikánsan változott a primer tumorok grádusának
függvényében. Kimutattuk, hogy a cPKCβ és a nPKCδ szintje (mely izoformák
jelentős mértékben kifejeződtek a kontroll hólyagban) folyamatosan csökkent a
grádus növekedésével párhuzamosan. Ezzel ellentétben a cPKCα, a nPKCε és az
aPKCζ expressziója a daganatok grádusával párhuzamosan emelkedett, azaz a
legmagasabb szintű kifejeződést a legrosszabb prognózisú tumorokban tapasztaltuk.
Mindezen adatok azt sugallják, hogy a PKC rendszer egyes izoformái (feltehetően
egymással ellentétes) szereppel bírnak a húgyhólyagkarcinóma patogenezisében
(XIX).
4.4.4. A PKC izoformák szintjét különböző autoimmun betegségekben szenvedők
perifériás vér mononukleáris sejtjeiben is tanulmányoztuk. Az irodalomban elsőként
mutattuk ki, hogy szisztémás lupus erythematosusos (SLE) betegek csökkent
proliferációs kapacitással jellemezhető T-limfocitáiban a cPKCβ; a nPKCδ, ε és η;
valamint az aPKCζ expressziója, míg az SLE-s betegek monocitáiban a nPKCδ és ε,
valamint az aPKCζ szintje jelentős mértékben lecsökkent az egészséges önkéntesek
sejtjeiben mértekhez képest. Bebizonyítottuk azt is, hogy mind a klinikai javulást
20
eredményező in vivo, mind az in vitro kortikoszteroid kezelés (különböző mértékben
ugyan, de) a legtöbb PKC izoforma expresszióját az egészséges kontrollhoz közeli
értékre emelte („normalizálta”). Leírtuk emellett, hogy ezen változások kizárólag az
SLE-s betegek esetében mutathatóak ki, hiszen Sjögren-szindrómás és Kevert
Kötőszöveti Betegségben (MCTD) szenvedők sejtjeiben a PKC izoformák
kifejeződése nem változott a kontrollhoz viszonyítva (XX).
5. AZ EREDMÉNYEK HASZNOSÍTHATÓSÁGA
Kísérleteink számos, a klinikai, farmakológiai és biotechnológiai gyakorlatban
közvetlenül hasznosítható új eredményt szolgáltattak, melyekről több összefoglaló
publikációban is beszámoltunk (az Értekezéshez csatolva: XXI, XXII). Ezek közül az
alábbiakat emeljük ki:
5.1. TRPV1 agonisták és CB2 antagonisták (akár kombinált) alkalmazása,
valamint az endokannabinoidok termelődését gátló ágensek (pl. a szintetizáló
enzimek inhibitorainak) adagolása sikerrel kecsegtet a faggyúmirigy patológiásan
fokozott zsírtermelésével jellemezhető kórképek (pl. acne vulgaris) terápiájában.
Ezen logikát követve a TRPV1 antagonisták, CB2 agonisták, illetve az
endokannabinoidok szintézisét fokozó anyagok (pl. a lebontó enzimek
gátlószereinek) adagolása jó hatékonyságú lehet a száraz bőr (és a hozzá
kapcsolódó másodlagos kórképek, mint pl. a viszketés) kozmetológiai és
dermatológiai kezelésében. Mivel a faggyúmirigy könnyen „hozzáférhető” a bőrön
21
alkalmazott hatóanyagok számára, ezen vegyületek nagy valószínűséggel helyileg
(pl. krém formájában) is adagolhatók lesznek.
5.2. A szőrtüszőben kifejeződő TRPV1 és CB1 aktiválása terápiás értékű lehet
fokozott szőrnövekedéssel járó kórképekben (pl. hipertrichózis), míg TRPV1 és CB1
antagonisták a csökkent hajnövekedéssel és/vagy fokozott hajhullással jellemezhető
betegségek (pl. az alopécia különböző formái, effluvium) kezelésében lehetnek
alkalmazhatók.
5.3. Mivel a TRPV1 aktiválása jelentősen lecsökkentette a humán epidermális
keratinociták növekedését, felmerül a TRPV1 agonistáinak alkalmazása a humán bőr
hiperproliferatív megbetegedéseinek (pl. pikkelysömör) kezelésében is.
5.4. A daganatos megbetegedések nagy százalékát kitevő bőrgyógyászati
tumorokban hatékony beavatkozás lehet továbbá a keratinociták fokozott
proliferációját indukáló cPKCβ és nPKCε izoformák aktivitásának csökkentése
szelektív inhibitorok alkalmazásával. Másik, az előzőeket akár kiegészítő terápiás
alternatívaként olyan szerek alkalmazása is sikerrel kecsegtet, melyek a
sejtproliferációt gátló (és a sejtek differenciálódását elősegítő) nPKCδ és cPKCα
izoenzimek aktivitásának fokozásán keresztül fejtik ki hatásukat.
5.5. A fenti gondolatmenetet követve természetes és szintetikus TRPV1 és CB1
agonisták ugyancsak új támadáspontú daganatellenes szerekként szerepelhetnek a
jövőben pl. a bőr, a prosztata és a nyelv benignus és malignus elváltozásaiban.
5.6. A humán dendritikus sejteken tapasztaltak fényében végezetül felmerül a
TRPV1 aktivitását fokozó szerek potenciális gyulladásgátló hatásának kiaknázása is.
22
6. AZ ÉRTEKEZÉS ALAPJÁUL SZOLGÁLÓ KÖZLEMÉNYEK
(Tematikus sorrendben, az Értekezésben bemutatottaknak megfelelően)
I Bodó E., Kovács I., Telek A., Varga A., Paus R, Kovács L. and Bíró T. (2004):
Vanilloid Receptor-1 is Widely Expressed on Various Epithelial and Mesenchymal Cell Types of Human Skin. J. Invest. Dermatol. 123(2):410-413; IF: 4,238
II Bodó E., Bíró T.#, Telek A., Czifra G., Griger Z., Tóth I.B., Mescalchin A., Ito T., Bettermann A., Kovács L. és Paus R. (2005): A “Hot” New Twist to Hair Biology – Involvement of Vanilloid Receptor-1 (VR1/TRPV1) Signaling in Human Hair Growth Control. Am. J. Pathol. 166(4):985-998; IF: 5,796 (#megosztott elsőszerzősség)
III Bíró T., Bodó E., Telek A., Géczy T., Tychsen B., Kovács L. és Paus R. (2006): Hair Cycle Control by Vanilloid Receptor-1 (TRPV1): Evidence from TRPV1 Knockout Mice. J. Invest. Dermatol. 126:1909-1912; IF: 4,535
IV Tóth I.B., Géczy T., Griger Z., Dózsa A., Seltmann H., Kovács L., Nagy L., Zouboulis C.C., Paus R. és Bíró T. (2009): Transient Receptor Potential Vanilloid-1 Signaling as a Regulator of Human Sebocyte Biology. J. Invest. Dermatol. 129(2):329-339 IF: 5,251
V Tóth I.B., Benkő S., Szöllősi A.G., Kovács L., Rajnavölgyi É. és Bíró T. (2009): Transient Receptor Potential Vanilloid-1 Signaling Inhibits Differentiation and Activation of Human Dendritic Cells. FEBS Lett. 583(10):1619-1624; IF: 3,264
VI Lázár J., Szabó T., Kovács L., Blumberg P.M. és Bíró T. (2003): Distinct Features of Recombinant Vanilloid Receptor-1 Expressed in Various Expression Systems. Cell. Mol. Life Sci. 60(10):2228-2240; IF: 4,995
VII Lázár J., Szabó T., Marincsák R., Kovács L., Blumberg P.M. és Bíró T. (2004): Sensitization of Recombinant Vanilloid Receptor-1 by Various Neurotrophic Factors. Life Sci. 75(2):153-163; IF: 2,158
VIII Marincsák R., Tóth I.B., Czifra G., Szabó T., Kovács L. és Bíró T. (2008): The Analgesic Drug Tramadol Acts as an Agonist of the Transient Receptor Potential Vanilloid-1 (TRPV1). Anesth. Analg. 106(6):1890-1896; IF: 2,590
IX Telek A., Bíró T.#, Bodó E., Tóth I.B., Borbíró I., Kovács L., Kunos G. és Paus R. (2007): Inhibition of Human Hair Follicle Growth by Endo- and Exocannabinoids. FASEB J. 21(13):3534-3541; IF: 6,791 (#megosztott elsőszerzősség)
X Dobrosi N., Tóth I.B., Nagy G., Dózsa A., Géczy T., Nagy L., Zouboulis C.C., Paus R., Kovács L. és Bíró T. (2008): Endocannabinoids Enhance Lipid Synthesis and Apoptosis in Human Sebocytes via Cannabinoid Receptor-2-Mediated Signaling. FASEB J. 22(10):3685-3695; IF: 7,049
XI Boczán J., Boros S., Mechler F., Kovács L. és Bíró T. (2000): Differential Expressions of Protein Kinase C Isozymes During Proliferation and Differentiation of Human Skeletal Muscle Cells in vitro. Acta Neuropathol. 99(2):96-104; IF: 2,446
23
XII Boczán J., Bíró T., Czifra G., Lázár J., Papp H., Bárdos H., Ádány R., Mechler F. és Kovács L. (2001): Phorbol Ester Treatment Inhibits Proliferation and Differentiation of Cultured Human Skeletal Muscle Satellite Cells by Differentially Acting on Protein Kinase C Isoforms. Acta Neuropathol. 102:55-62; IF: 2,165
XIII Czifra G., Tóth I.B., Marincsák R., Juhász I., Kovács I., Ács P., Kovács L., Blumberg P.M. és Bíró T. (2006): Insulin-like Growth Factor-I-Coupled Mitogenic Signaling in Primary Cultured Human Skeletal Muscle Cells and in C2C12 Myoblasts. A Central Role of Protein Kinase C. Cell. Signal. 18:1461-1472; IF: 4,887
XIV Papp H., Czifra G., Lázár J., Boczán J., Gönczi M., Csernoch L., Kovács L. és Bíró T. (2003): Protein Kinase C Isozymes Regulate Proliferation and High Cell Density-Mediated Differentiation of HaCaT Keratinocytes. Exp. Dermatol. 12:811-824; IF: 2,040
XV Papp H., Czifra G., Bodó E., Lázár J., Kovács I., Aleksza M., Juhász I., Ács P., Sipka S., Kovács L., Blumberg P.M. és Bíró T. (2004): Opposite Roles of Protein Kinase C Isoforms in Proliferation, Differentiation, Apoptosis, and Tumorigenicity of Human HaCaT Keratinocytes. Cell. Mol. Life Sci. 61(9):1095-1105; IF: 4,812
XVI Griger Z., Páyer E., Kovács I., Tóth I.B., Kovács L., Sipka S. és Bíró T. (2007) Protein Kinase C and Isoenzymes Promote Arachidonic Acid Production and Proliferation of MonoMac-6 Cells. J. Mol. Med. 85:1031-1042; IF: 4,820
XVII Marincsák R., Tóth I.B., Czifra G., Márton I., Rédl P., Tar I., Tóth L., Kovács L. és Bíró T. (2009): Increased Expression of TRPV1 in Squamous Cell Carcinoma of the Human Tongue. Oral Dis. 15:328-335; IF: 2,087
XVIII Czifra G., Varga A., Nyeste K., Marincsák R., Tóth I.B., Kovács I., Kovács L. és Bíró T. (2009): Increased Expression of Cannabinoid Receptor-1 and Transient Receptor Potential Vanilloid-1 (TRPV1) in Human Prostate Carcinoma. J. Cancer Res. Clin. 135(4):207-214; IF: 2,217
XIX Varga A., Czifra G., Tállai B., Németh T., Kovács I., Kovács L. és Bíró T. (2004): Tumor Grade-Dependent Alterations in the Protein Kinase C Isoform Pattern in Urinary Bladder Carcinomas. Eur. Urol. 46(4):462-465; IF: 2,651
XX Bíró T., Griger Z., Kiss E., Papp H., Aleksza M., Kovács I., Zeher M., Bodolay E., Csépány T., Szűcs K., Gergely P., Kovács L., Szegedi G. és Sipka S. (2004): Abnormal Cell-Specific Expressions of Certain Protein Kinase C Isoenzymes in Peripheral Mononuclear Cells of Patients with Systemic Lupus Erythematosus. Effect of Corticosteroid Application. Scand. J. Immunol. 60(4):421-428; IF: 1,912
XXI Paus R., Schmelz M., Bíró T. és Steinhoff M. (2006): Frontiers in Pruritus Research: Scratching the Brain for More Effective Itch Therapy. J. Clin. Invest. 116(5):1174-1186; IF: 15,754
XXII Bíró T., Tóth I.B., Haskó G., Paus R. és Pacher P. (2009): The Endocannabinoid System of the Skin in Health and Disease: Novel Perspectives and Therapeutic Opportunities. Trends Pharmacol. Sci. 30(8):411-420; IF: 9,34
24
7. SCIENTOMETRIA
7.1. Általános adatok
7.1.1. In extenso közlemények (teljes pályafutás)
a. A közlemények száma: 69
i. Ebből első és utolsószerzős: 34
b. A közlemények összesített impakt faktora: 289,085
c. A közleményekre kapott független citációk száma: 927
d. Hirsch-index: 21
7.1.2. In extenso közlemények (Ph.D. fokozat megszerzése óta)
a. A közlemények száma: 60
i. Ebből első és utolsószerzős: 29
b. A közlemények összesített impakt faktora: 243,449
c. A közleményekre kapott független citációk száma: 571
d. Hirsch-index: 16
7.2. Az Értekezés alapjául szolgáló közleményekre vonatkozó adatok
a. Közlemények száma: 22
i. Ebből első és utolsószerzős: 20
b. A közlemények összesített impakt faktora: 101,798
Recommended