10
1. Sámuel könyve 1. Sámuel 1. - Egy Elkána nevű embernek volt két felesége. Anna, akinek nem voltak gyermekeit és Peninná, akinek fiai és lányai is voltak. Ez az ember minden évben felment Silóba, családjával együtt, hogy imádkozzon és áldozzon. Éli két fia, Hofni és Fineás voltak a papok. - Anna nagyon bánatos volt, amiért nincs gyereke. Kérte az Urat, adjon neki fiúgyermeket, akit az Úrnak ad. S mivel Annának csak a szája mozgott, de hang nem jött ki a torkán, Éli azt hitte, hogy részeg. - Anna teherbe esett, fiút szült, Sámuel lett a neve. A kisfiút elválasztás után elvitte Silóba, s Anna vitt még egy hároméves bikát, egy véka lisztet és egy tömlő bort. 1. Sámuel 2. - Anna hálaéneke. - Éli fiai nem törődtek az Úrral. Ha valaki áldozatot mutatott be, odament a pap szolgája, amikor a húst főzték, beleszúrták a villát, s ami azon maradt, a papoké volt. Az Úr egy prófétán keresztül tudatta Élivel, hogy fiai egy napon halnak meg (nem hallgattak Élire sem a fiúk). - Sámuel gyolcs efódot viselt, kedves volt az Úr és az emberek előtt. Anyja évenként palástot vitt neki ( Anna ezután még 3 fiút és 2 lányt szült). 1. Sámuel 3. - Egy napon, amikor éli a szokott helyén feküdt, aki már alig látott, s amikor Sámuel az Úr templomában feküdt, az Úr szólította Sámuelt. Háromszor, s ő mindig Élihez ment. Éli harmadjára értette meg, az Úr szólt, s Sámuelnek tanácsolta, ha még egyszer hallja a hangot, mondja azt: „Szólj Uram, mert hallja a te szolgád!”. Sámuel így cselekedett, s az Úr elmondta neki, mit fog cselekedni Éli háza népével. Másnap ezt elmondta Élinek. - Sámuel semmit sem engedett földre hullani az Úr igéiből, s Izráel megtudta, hogy az Őr prófétájául rendelte Sámuelt. 1. Sámuel 4.

1. Sámuel

  • Upload
    mate

  • View
    214

  • Download
    0

Embed Size (px)

DESCRIPTION

bibliaismeret

Citation preview

1

1. Smuel knyve

1. Smuel 1.

- Egy Elkna nev embernek volt kt felesge. Anna, akinek nem voltak gyermekeit s Peninn, akinek fiai s lnyai is voltak. Ez az ember minden vben felment Silba, csaldjval egytt, hogy imdkozzon s ldozzon. li kt fia, Hofni s Fines voltak a papok.

- Anna nagyon bnatos volt, amirt nincs gyereke. Krte az Urat, adjon neki figyermeket, akit az rnak ad. S mivel Annnak csak a szja mozgott, de hang nem jtt ki a torkn, li azt hitte, hogy rszeg. - Anna teherbe esett, fit szlt, Smuel lett a neve. A kisfit elvlaszts utn elvitte Silba, s Anna vitt mg egy hromves bikt, egy vka lisztet s egy tml bort.

1. Smuel 2.

- Anna hlaneke.

- li fiai nem trdtek az rral. Ha valaki ldozatot mutatott be, odament a pap szolgja, amikor a hst fztk, beleszrtk a villt, s ami azon maradt, a papok volt. Az r egy prftn keresztl tudatta livel, hogy fiai egy napon halnak meg (nem hallgattak lire sem a fik).

- Smuel gyolcs efdot viselt, kedves volt az r s az emberek eltt. Anyja venknt palstot vitt neki (Anna ezutn mg 3 fit s 2 lnyt szlt).

1. Smuel 3.

- Egy napon, amikor li a szokott helyn fekdt, aki mr alig ltott, s amikor Smuel az r templomban fekdt, az r szltotta Smuelt. Hromszor, s mindig lihez ment. li harmadjra rtette meg, az r szlt, s Smuelnek tancsolta, ha mg egyszer hallja a hangot, mondja azt: Szlj Uram, mert hallja a te szolgd!. Smuel gy cselekedett, s az r elmondta neki, mit fog cselekedni li hza npvel. Msnap ezt elmondta linek. - Smuel semmit sem engedett fldre hullani az r igibl, s Izrel megtudta, hogy az r prftjul rendelte Smuelt.

1. Smuel 4.

- Izrel megtkztt a filiszteusokkal, s a filiszteusok nyertek, mintegy 4000 embert ltek meg. Izrel vnei ekkor kitalltk, hogy ha a szvetsgldt elhozzk, taln nyerhetnek. A ldval ment Hofni s Fines is. Ekkor is a filiszteusok nyertek, 30.000 gyalogos esett el Izrelbl, meghalt Hofni s Fines is, s a szvetsg ldja is a filiszteusokhoz kerlt.

- Egy benjmini frfi vitte a hrt linek, aki mikor meghallotta, hogy a szvetsg ldjt elvittk, leesett a szkrl s nyakt szegte. 40 vig volt Izrel brja, s 98 ves volt ekkor. - A menye, Fines felesge pedig a hrt hallva, megszlte gyermekt. kbdnak nevezte el, mondvn odavan Izrel dicssge, mert elvittk Isten ldjt.

1. Smuel 5.

- A filiszteusok a szvetsg ldjt elvittk Asddba, Dgn templomba. Msnap az asddiak szrevettk, Dgn arccal a fldn fekdt az r ldja eltt. Msnap reggelre is ez trtnt, de Dgn feje s kt kezefeje is letrt. Ezutn az r feklyekkel verte meg az asddiakat, ezt a ldt elvittk Gdba. Ott is feklyesek lettek az emberek, s a ldt tovbbvittk Ekrnba. Az ekrniak azt mondtk a filiszteusok vrosfejedelmeinek, a ldt vigyk vissza eredeti helyre. 1. Smuel 6.

- 7 hnapig volt az r ldja a filiszteusok fldjn. Ezutn ksztettek egy j szekeret, mely el kt borjs tehenet fogtak be. A ldt feltettk a szekrre, mell egy ldba pedig jvtteli ajndkot tettek: 5 kels (fekly) formj aranytrgyat s annyi aranyegeret, ahny vrosa volt a filiszteus vrosfejedelmeknek.

- A szekr Btsemesbe ment (a filiszteusok innen tudtk, az r hozta rjuk a veszedelmet), ahol bzt arattak. Jehsua mezejn llt meg a szekr, ahol g s vresldozatokat mutattak be.

- A btsemesi emberek belenztek az r ldjba, 70 ember meghalt. Kveteket kldtek Kirjat-Jerimba, hogy vigyk el magukhoz a ldt.

1. Smuel 7.

- A kirjat-jerimiak elvittk a ldt, Abindb hzba tettk be, s fit, Elezrt felszenteltk, hogy rizze azt. Mr 20 ve volt itt a lda.

- Izrel shajtozott az r utn, s Smuel tancsra eltvoltottk a Baalokat s Astartkot maguk kzl, s az Urat szolgltk. Ezutn Micpba mentek, ahol Smuel igazsgot szolgltatott nekik. Kzben megtmadtk ket a filiszteusok, de Izrel nyert, s visszakaptk a filiszteusok ltal elvett vrosokat.

- Smuel egsz letben Izrel prfta volt. Minden vben bejrta Btelt, Gilglt, Micpt s igazsgot szolgltatott ezeken a helyeken. De mindig visszatrt Rmba, ahol a hza volt, itt is igazsgot szolgltatott Izrelnek, s oltrt ptett az rnak.

1. Smuel 8.

- Amikor Smuel megregedett, fiait tette brkk, Jlt s Abijjt. De fiai nem az tjai jrtak, megvesztegetsre sznt ajndkot fogadtak el s elferdtettk az igazsgot. - Izrel vnei elmentek Smuelhez Rmba, s arra krtk, adjon nekik kirlyt. Smuel nem akarta ezt, de az r parancsnak engedelmeskedett, s emellett figyelmeztette a npe a kirly jogaira.

1. Smuel 9.- Volt egy benjmini tehets ember Benjminban, akinek Kis volt a neve. Neki volt egy Saul nev fia, akinl nem volt szebb Izrelben, s egy fejjel magasabb volt az egsz npnl.

- Egyszer elvesztek Kis szamarai, Saul ment megkeresni azokat egy legnnyel. Elmennek Smuelhez, htha megtudja mondani, hol vannak a szamarak. rkezsrl mr az r rtesti Smuelt. Smuel elmondja nekik, a szamarak mr megkerltek, s meghvta ket az ldozati halomra enni.

- A vendgek Smuelnl tltik az jszakt, hajnalban elindultak. A legnyt elre engedik, s Smuel elmondja Saulnak Isten beszdt.

1. Smuel 10.- Smuel kirlly kente Sault (olajat nttt a fejre s megcskolta). Majd elmondta neki, miutn elmegy, Rhel srjnl kt emberrel fog tallkozni, akik elmondjk, megvannak a szamarak, s apja rte aggdik. A Tbr tlgyfjnl 3 emberrel tallkozik majd, az egyik 3 kecskegidt, a msik 3 kerek kenyeret, a 3. pedig egy tml bort visz. Kt kenyeret neki adnak majd, azt fogadja el. Ezutn tallkozik egy csapat prftval, akik az ldozhalomrl jnnek lefel, ekkor az r lelke megszllja Sault s ms emberr lesz. Mindezek utn menjen Gilglba ht napot, vrjon Smuelre, aki g s bkeldozatot fog bemutatni. Minden gy trtnt.

- Smuel Micpba hvta a npet, ahol sorsvets tjn kiderlt, Saul lesz a kirly, aki elrejtztt a holmi kztt. Smuel kihirdette a kirly jogait, majd egy knyvbe rta, s az r szne eltt helyezte el. A np hazament, Saul is Gibeba ment. De voltak, akik megvetettk t, ajndkot sem vittek neki.

1. Smuel 11.

- Az ammni Nhs Jbs-Gileddal szemben ttt tbort, aminek laki szvetsget akartak vele ktni, de Hhs csak akkor egyezett volna bele, ha mindenkinek kiszrhatja a jobb szemt. De Jbs vnei 7 nap haladkot krtek. - Egy kvetet kldtek el Gibeba Saul, mikor meghallotta, mi trtnt feldarabolt kt krt, s darabjait sztkldte egsz Izrelben, miszerint annak az kre is gy jr majd, aki nem vonul hadba Saul s Smuel vezetsvel.

- Bezekben 300.000-en gyltek ssze Izrel fiai, a jdabeliek pedig 30.000 voltak, akik msnap legyztk az ammniakat.

- Sault Gilglban kirlly vlasztottk, s bkeldozatot mutattak be az rnak.

1. Smuel 12.

- Smuel bcsbeszde (Izrel szvbl szolglja az Urat, ha nem gy tesznek, kirlyukkal egytt elvesznek).

1. Smuel 13.

- Saul kirlysgnak 2. vben Saul kivlasztott magnak Izrelbl 3000 embert. 2000 Saullal maradt Mikmszban, 1000 Jntnnal Gebban. A tbbi npet hazakldte.

- Jntn lerontotta a filiszteusok oszlopt Gebban.

- A filiszteusok Mikmsznl tttek tbort, az izreliek barlangokban, sziklahasadkokba, vermekben rejtztek el.

- Saul mg riadtan sorakozott a np Gilglban. Vrt 7 napot, de mikor Smuel ksett, a np pedig szledezni kezdett, Saul mutatta be az gldozatot. Ekkor rt oda Smuel, aki elmondta, Saul kirlysga nem lesz maradand.- Saul s fia, Jntn, valamint a velk lev 600 ember Gebban volt, a filiszteusok pedig Mikmsznl. A filiszteusoktl elindult 3 csapat. Az egyik Ofr irnyba, a msik Bt-Hrn fel, a harmadik pedig a Cebim vlgyn t a pusztig terjed hatr mentn haladt (a filiszteusok elrse a mikmszi hgig nyomult elre).

- Izrelben nem voltak kovcsok, gy csak Saulnak s Jntnnak volt kardja s drdja.

1. Smuel 14.

- Jntn fegyverhordozjval lement a filiszteusok elrshez s meglt kzlk 20 embert (senki se tudta, hogy odamennek). Saul a sereggel egytt segtsgkre sietett, velk tartottak az elrejtztt s korbban a filiszteusokkal tart izreliek is. - Saul megtiltotta a npnek, hogy estig egyenek. Jntn ezt nem hallotta s egy erdbe rve mzet evett. A filiszteusokat aznap Mikmsztl Ajjlnig vertk, s a np a zskmnyra vetette magt. Vrrel ettk a hst. Saul egy kvet lltott fel, s a np ott vgta le az llatokat s ott is ettk meg.

- Saul mg azon az jjelen r akart trni a filiszteusokra, de mikor az Urat krdezte errl, nem vlaszolt neki azonnal. Ezrt sorsvetssel kisorsoltk, ki vtkezett. Jntnra esett a vlaszts, aki bevallotta, mzet evett. Saul meg akarta letni t, de a np Jntn prtjt fogta.

- Saul fiai, Jntn, Jisvi, Malkisa. Lnyai Mrab s Mkal. Felesge Ahnam volt. Hadseregparancsnoka Abnr volt, Nr fia (Saul nagybtyja Nr volt).

1. Smuel 15.

- Smuelen keresztl zent az r Saulnak, hogy irtsa ki Amlkot (se embert, se llatott ne hagyjon letben). Saul azonban megkmlte az Amlk kirlyt, Aggot, s a szebb llatokat is meghagytk. Az r mindezt megjelentette Smuelnek, aki egsz jjel jajgatott.

- Smuel krdsre Saul azt vlaszolja, mindent az r parancsa szerint cselekedett, csak a kirlyt hagyta letben s nhny llatot, amit ldozatknt akarnak bemutatni. Smuel kzli vele, nem lesz tbb kirly.

- Saul knyrg Smuelnek, menjen vele az r el, s amikor nem akar menni, elszaktja kpenyt. Vgl elmegy vele, maghoz kreti Aggot s felkoncolja. Smuel hallgi nem ltta Sault, de bnkdott miatta.

1. Smuel 16.

- Az r elkldi Smuelt a betlehemi Isaihoz, akinek egyik fit kell felkennie kirlly. Mivel Smuel fl Saultl, az r azt tancsolja neki, vigyen magval egy szborjt, ldozza fel, s az ldozati lakomra hvja meg Isait s fiait. - Isai 7 fit elvezeti Smuel eltt (Elib, Abindb, Samma), de egyik sem az r vlasztottja. Kiderlt a legkisebb fi a juhokat rzi. rte kldenek, s az r parancsra Smuel t keni fel kirlly. Dvidra rszllt az r lelke, s vele is maradt (Dvid szp szem, piros pozsgs, j megjelens volt).

- Saultl eltvozott az r lelke, rossz szellem kezdte gytrni. Szolgi tancsra, maga mell veszi Dvidot, hogy ha megszllja a rossz szellem, Dvid jtszon neki a lantjn, amitl jobban lett. Saul annyira megszerette Dvidot, hogy fegyverhordozjv lett.

1. Smuel 17.

- A filiszteusok jra sszevontk seregket a harcra, Izrel az l vlgyben tborozott le. A filiszteusok tborbl 40 napon t killt egy Glit nev, Gt vrosbl val harcos. Gnyolta Izrelt, s egy harcost krt, aki megkzd vele. Ha legyzi a harcos, a filiszteusok lesznek Izrel szolgi, de ha nem, akkor Izrel lesz a filiszteusok.

- Dvid elment Saulhoz, de visszatrt apja juhait rizni. Egyszer Isai elkldte Dvidot, hogy menjen 3 btyja utn a tborba, s rdekldjn fellk. Amikor odarve testvrei fell rdekldik, kill jra Glit, aki ell elmenekltek az izreli frfiak. - Dvid rdekldni kezd Glit fell, s amikor ksbb Saul el vezetik, vllalja az rissal val kzdelmet. Saul pncljba ltzteti, de vgl Dvid ezeket leveszi. A patakbl 5 sima kvet tesz tarisznyjba, s parittyval s bottal a kezben megy Glit ellen, aki istenvel egytt szidalmazta t. Vgl Dvid a parittyjbl kiltt kvel homlokon tallja a filiszteust, aki meghal, s akinek fejt a sajt kardjval vgja le Dvid.

- Ezt ltva a filiszteusok megfutamodtak, a np pedig ldzbe vette ket. Dvid Glit fejt Jeruzslembe vitte, fegyvereit otthon helyezte el.

1. Smuel 18.

- Jntn megszerette Dvidot, s szvetsget kttt vele, Saul pedig maghoz vette t. Saul Dvidot a harcosok lre lltotta, mivel mindig sikerrel jrt.

- Egyszer Saul megharagudott Dvidra, mivel neki csak 1000, Dvidnak pedig 10.000 ember meglst tulajdontottk. Kt zben is lndzsjval akarta falhoz szegezni Dvidot, aki kitrt elle. Flni kezdett tle Saul, mert vele volt az r.

- Nagyobbik lnyt Dvidnak grte, mgis mshoz adta, vgl a kisebbik lett Dvid felesge (Mkal), aki megszerette t.

1. Smuel 19.- Saul elmondta Jntnnak s udvari embereinek, hogy meg akarja lni Dvidot. De vgl Jntn meggyzte apjt, ne tegye ezt.

- Egy alkalommal, amikor Sault a rossz szellem szllta meg, s Dvid hrfzott neki, lndzsjval meg akarta lni, de Dvid kitrt elle, s kifutott onnan. Majd Saul kveteket kldtt Dvid hzhoz, hogy reggelre ljk meg, de Mkl leeresztette az ablakon t.

- Dvid Smuelez ment Rmba, onnan pedig Njtba, mentek. Hromszor kldtt Dvid utn Saul, vgl maga ment el, de nem jrtak sikerrel.

1. Smuel 20.

- Dvid elment Jntnhoz. Megllapodtak abban, ha a kirly mrges lesz, mert a lakomn nincs ott Dvid, akkor az letre tr, s abban is, Jntn majd veszly esetn tudatja bartjt (ha veszlyben van, azt mondja a kiltt jat sszeszed finak, a nyl messze eltte van). gy is trtnt.

- Miutn a gyermek elment, Dvid s Jntn megcskoltk s megsirattk egymst.

1. Smuel 21.

- Dvid ezutn Nbba ment Ahimelek paphoz, akitl kenyeret s fegyvert krt. Szent kenyereket kapott meg Glit kardjt kapta meg. Ott volt ekkor Saul psztorainak a felgyelje, Dg is.

- Dvid ezutn elmeneklt kishoz, Gt kirlyhoz. Mikor a kirlynak megmondtk, ez a harcos Dvid, akkor Dvid fkkegyelmnek tettette magt (ajtra firklt, nylt szakllra csorgatta).

1. Smuel 22.

- Dvid onnan az Adullm-barlangba meneklt. Elmentek hozz testvrei s apjnak rokonsga is. Emellett mintegy 400 elnyomott, eladsodott s elkeseredett ember, akiknek vezre lett. - Innen a mbi Micpbe ment, s megkrte a kirlyt, szlei hadd maradjanak nla, mg nem tudja, mit akar vele Isten. Majd Gd prfta tancsra Jda fldjre, a kereti erdbe meneklt.

- Dg jelentette Saulnak, hogy Ahimelek adott kenyeret s kardot Dvidnak. Ezt hallva a kirly maghoz hvatta a nbi papokat s Ahimeleket, majd Dggal meglette ket (85 embert), aki aztn Nbot is megtmadta, s meglt mindet s mindenkit.

- Ebjtr (Ahimelek egyik fia) megmeneklt, s Dvidhoz szktt.

1. Smuel 23.

- Keila vrost megtmadtk a filiszteusok, s Dvid az r parancsra megszabadtotta a vrost tlk. Saul meghallotta, hogy Dvid Keilban van, el akarta fogatni, de Dvid 600 embervel elment onnan. A Zf pusztjban lakott, de a zfiek zentek Saulnak. Innen Mn pusztjba ment, s amikor mr majdnem bekertettk embereivel egytt Saulk, jtt a hr a kirlynak, hogy a filiszteusok betrtek az orszgba.

1. Smuel 24.

- Amikor Saul visszatrt a filiszteusok ldzsbl, ngedi pusztjba ment 3000 emberrel, hogy meglje Dvidot. Itt bement egy barlangba szksgt vgezni, ahol Dvid s emberei elbjtak. Dvid br lehetsge volt r, nem lte meg Sault, csak kpenye sarkt vgta le.

- Saul utn kiment is a barlangbl, s elmondta a kirlynak, nem akarja t meglni, hiszen most megtehette volna, s felmutatta Saul kpenye sarkt. Saul ezt hallva srni kezdett, majd hazament.

1. Smuel 25.

- Smuel meghalt, Rmban temettk el. - Volt egy Nbl nev jmd ember Mnban, akinek gazdasga Karmelben volt. Nbl felesge Abigail volt, j esz s szp termet asszony.

- Dvid Nblhoz kldte 10 embert, akik ldssal kszntttk, s ajndkot krtek tle. Nbl ezt visszautastotta, de felesge vitt ajndkot Dvidnak. Ezzel mentette meg frjt Dvidk mszllstl. Msnap az asszony elmondta frjnek, mit tett, aki 10 nap mlva is meghalt.

- Dvid pedig felesgl krte Abigailt (de korbban mr elvette a jezreli Ahinamot. Saul Mkalt pedig Paltihoz adta).

1. Smuel 26.

- Saul jra ldzni kezdte Dvidot a Zif pusztban. jszaka Dvid s Abisaj bementek a kirly strba, s elhoztk onnan Saul lndzsjt s vizes korsjt, de nem bntottk. Ezzel Dvid jra bizonytotta, nem tr a kirly letre, s Saul meggri neki, nem kvet el ellene tbb gonoszsgot.

1. Smuel 27.

- Mivel Dvid nem bzott meg Saulban, a filiszteusok fldjre meneklt. kishoz, Gt kirlyhoz ment, aki ksbb Dvidnak adta kis Ciklgot. 1 v 4 hnapot lakott Dvid a filiszteusoknl.

1. Smuel 28.

- A filiszteusok kszltek, hogy megtkzzenek Izrellel. kis Dvidot testrv teszi. Amikor a filiszteusok benyomultak, Saul megrmlt, az Urat krdezte, Aki nem vlaszolt neki (Smuel halla utn Saul eltvoltotta az orszgbl a halottidzket s jvendmondkat).

- Ezutn Saul egy halottidz asszonyhoz ment ndrba. Megidztette vele Smuel szellemt, aki figyelmezteti Sault, Izrel a filiszteusok kezbe kerl, Saul s fiai mr holnap nla lesznek. Saul annyira megijedt, hogy a fldre zuhant, s estig nem is evett.

1. Smuel 29.

- A filiszteusok vros fejedelmei nem bznak Dvidban, ezrt kis hazakldi. Dvid msnap vissza is megy, a filiszteusok pedig felvonulnak Jezrelbe. 1. Smuel 30.

- Mire Dvid megrkezett az embereivel Ciklgba, az amlkiak felperzseltk a vrost, az asszonyokat s gyerekeket fogsgba vittk. Dvid az r megkrdezse utn elment, hogy kiszabadtsa ket. tkzben tallkoztak egy egyiptomi emberrel, aki az egyik amlki ember szolgja volt. vezette el Dvidkat a rablcsapathoz. Mindent visszaszereztek, s a zskmnyt egyenlen osztottk el.

1. Smuel 31.

- A csatban az izreliek megfutamodtak a filiszteusok eltt. A filiszteusok megltk Saul fiait, Jntnt, Abindbt s Malkirt. Sault az jszok sebestettk meg slyosan, miutn nem akarta megtenni, s Saul beledlt a kardjba, majd a fegyverhordozja is ezt tette.

- Msnap a filiszteusok levgtk Saul fejt, megfosztottk fegyverzettl. Holttestt Btsen vrfalra akasztottk.

- Jbs-Giled laki ezt hallva elmentek, s levettk Saul s fiai holttestt Btsen falrl. Jbsban elgettk azokat, a csontokat pedig egy tamariszkuszfa alatt temettk el s bjtltek 7 napig.