54
1 1 Tanmenetek A Kapcsoskönyvben található tanmenetek közül voltaképp csak az 5-8. osztályos tekinthető szabályos tanmenetnek. ..\tanmenet\TANMENET98.doc A többi inkább csak tantervi célokhoz rendelt feladatlista, vagy óraleírások sorozata. Évről évre halogattam a szabályos tanmenetek beszerkesztését. A felső tagozat esetében ez már eleve reménytelennek tűnik, talán nincs is rá szükség, a törzs és kiegészítő feladatok listájáról, óraleírás sorozatából sok százféle tanmenet keverhető. Az alsós anyag leírása sajnos jóval szegényesebb, én magam csak egy éves másodikos napközis csoportvezetésem alkalmával dolgoztam alsós gyerekekkel, illetve a művészeti iskolában vezettem alsós csoportokat, kollégáimnak pedig egyelőre nem tellett az erejükből óráik részletes leírására. Alsós tanmenet ajánlatomat ( tanementszabad) tehát az alsó tagozatos órákon inkább csak ötletadónak szánom. A lemezen található tanmenetek: Tanmenet ajánlatom általános iskolák alsósai, illetve az alapfok1-4 osztályai számára: tanmenetszabad1-4 K:\KEPESKAP\ALAPOZ\MUVESZIS/ tanmenetszabad1-4 ( azaz ez a fájl.) A kerettanterv elkészülte után összeállított vázlat az alsó tagozat számára. tanmenetkerettantervi 1-4.doc Tanmenet a művészeti iskola 7-8 évesekkel indított, 1-6 osztályos évfolyamai számára. MUVESZIS\tanmenetelokeszitonelkul7-8évesek.doc Tanmenet a művészeti iskola 8-10 évesekkel indított, 1-6 osztályos évfolyamai számára.MUVESZIS\tanmenetelokeszitonelkul9-10évesek.doc Tanmenet a művészeti iskola előkészítő után indított 1-8. osztályai számára, képek nélkül. MUVESZIS\tanmenetelokeszitos.doc Nagy Dénes 1-3-os művészeti iskolai tanmenetei, olyan osztályok részére, akik festőműhelyt fognak felvenni. MUVESZIS\tanmenetnagydenes.doc A tanmenetek jelenleg a kereszthivatkozásokkal használhatóak. Természetesen használhatóbb lenne egy óravázlat sorozat, a felsős törzs és kiegészítő anyag mintájára, ezt most szerkesztem. .1 Tanmenet.az általános iskola 1 - 4. o részére. ALAPOZ / tanmenetszabad 1-4.doc Vissza a tartalomjegyzékhez ..\Tartalomjegyzék.doc - tanmenetszabad Ebben az alsós tanmenetben a felszerelések fejezetben bemutatott szaktermi eszközkészlettel számolok. Néhány foglalkozás, vagy alfeladat inkább a művészeti iskola elsős-másodikos osztályaiba való. Ezek szemléltető anyaga a művészeti iskola első osztályában készült, 7-10 éves tanulók munkája. .2 Első osztály 1.1.1.1 Firkák (A kisgyermekkori rajznyelv megerősítése.) Nonfiguratív firkák Beszélgetünk arról, hogyan nő fel egy gyerek, mit tud egy pólyás, mit egy két éves, stb. Kérdezek valamit, válaszoljatok rá rajzban. Szerintetek amikor egy egészen kicsi gyerek először kezd rajzolgatni, hogyan néz ki a papír? Mit rajzol? Rajzolgassatok úgy, ahogyan egy egészen pici gyerek rajzolhat. ( Megbeszéljük a rajzokat.) Egyszínű rajzeszköz. Legjobb a golyóstoll, hisz ha valaki nagyon beleéli magát, a ceruza hegyét kitöri, a filcet szétnyomja. A firkáknál megelégedhetünk egyetlen firkálással, vagy részletesebben feldolgozhatjuk a kisgyermekkori firkálás történetét. Meg lehet beszélni, hogyan fogja a kis gyerek a tollat. (Marokra.) Melyik ízületből indul a kézmozgás. (Vállból.) A firkák először kifutnak a lapról is. ( Ezzel esetleg mindjárt el is játszhatunk. Egy nagyobb lapra kisebb lapot teszünk, kifirkálgatunk róla, ott marad a szél nyomvonala. Beletépünk, ezt a nyomvonalat is rögzítjük. Majd belerajzolhatunk. Képéé változtathatjuk. ) Aztán alkalmazkodnak a lap széléhez. Aztán fészekszerű gombolyaggá alakulnak. Aztán valamit ábrázolni kezdenek. Véletlenszerű címadás, belelátás. Végül megjelenik a szándékos ábrázolás. Gyermekrajzok Aztán növekszik a gyerek. Lassan elkészülnek az első rajzai, amik már ábrázolnak is valamit. Milyenek lehetnek ezek az első, valamit ábrázoló rajzok? ( Tetszés szerint választott rajzeszközzel.) Az elkészült rajzokat kirakjuk a táblára.

1 Tanmenetek - szavaiistvan.x3.huszavaiistvan.x3.hu/weblapkapcsoskonyv/kapcsoskonyvpdf/tanmenetek/... · óravázlat sorozat, a felsős törzs és kiegészítő anyag mintájára,

  • Upload
    others

  • View
    2

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

1

1 Tanmenetek

A Kapcsoskönyvben található tanmenetek közül voltaképp csak az 5-8. osztályos tekinthető szabályos

tanmenetnek. ..\tanmenet\TANMENET98.doc A többi inkább csak tantervi célokhoz rendelt feladatlista, vagy

óraleírások sorozata.

Évről évre halogattam a szabályos tanmenetek beszerkesztését. A felső tagozat esetében ez már eleve

reménytelennek tűnik, talán nincs is rá szükség, a törzs és kiegészítő feladatok listájáról, óraleírás sorozatából

sok százféle tanmenet keverhető. Az alsós anyag leírása sajnos jóval szegényesebb, én magam csak egy éves

másodikos napközis csoportvezetésem alkalmával dolgoztam alsós gyerekekkel, illetve a művészeti iskolában

vezettem alsós csoportokat, kollégáimnak pedig egyelőre nem tellett az erejükből óráik részletes leírására. Alsós

tanmenet ajánlatomat ( tanementszabad) tehát az alsó tagozatos órákon inkább csak ötletadónak szánom.

A lemezen található tanmenetek:

Tanmenet ajánlatom általános iskolák alsósai, illetve az alapfok1-4 osztályai számára: tanmenetszabad1-4

K:\KEPESKAP\ALAPOZ\MUVESZIS/ tanmenetszabad1-4 ( azaz ez a fájl.)

A kerettanterv elkészülte után összeállított vázlat az alsó tagozat számára.tanmenetkerettantervi 1-4.doc

Tanmenet a művészeti iskola 7-8 évesekkel indított, 1-6 osztályos évfolyamai számára.

MUVESZIS\tanmenetelokeszitonelkul7-8évesek.doc

Tanmenet a művészeti iskola 8-10 évesekkel indított, 1-6 osztályos évfolyamai

számára.MUVESZIS\tanmenetelokeszitonelkul9-10évesek.doc

Tanmenet a művészeti iskola előkészítő után indított 1-8. osztályai számára, képek nélkül.

MUVESZIS\tanmenetelokeszitos.doc

Nagy Dénes 1-3-os művészeti iskolai tanmenetei, olyan osztályok részére, akik festőműhelyt fognak felvenni.

MUVESZIS\tanmenetnagydenes.doc

A tanmenetek jelenleg a kereszthivatkozásokkal használhatóak. Természetesen használhatóbb lenne egy

óravázlat sorozat, a felsős törzs és kiegészítő anyag mintájára, ezt most szerkesztem.

.1 Tanmenet.az általános iskola 1 - 4. o részére. ALAPOZ / tanmenetszabad 1-4.doc Vissza a tartalomjegyzékhez ..\Tartalomjegyzék.doc - tanmenetszabad

Ebben az alsós tanmenetben a felszerelések fejezetben bemutatott szaktermi eszközkészlettel számolok.

Néhány foglalkozás, vagy alfeladat inkább a művészeti iskola elsős-másodikos osztályaiba való. Ezek szemléltető

anyaga a művészeti iskola első osztályában készült, 7-10 éves tanulók munkája.

.2 Első osztály

1.1.1.1 Firkák (A kisgyermekkori rajznyelv megerősítése.)

Nonfiguratív firkák

Beszélgetünk arról, hogyan nő fel egy gyerek, mit tud egy pólyás, mit egy két éves, stb.

Kérdezek valamit, válaszoljatok rá rajzban. Szerintetek amikor egy egészen kicsi gyerek

először kezd rajzolgatni, hogyan néz ki a papír? Mit rajzol? Rajzolgassatok úgy,

ahogyan egy egészen pici gyerek rajzolhat. ( Megbeszéljük a rajzokat.) Egyszínű

rajzeszköz. Legjobb a golyóstoll, hisz ha valaki nagyon beleéli magát, a ceruza hegyét

kitöri, a filcet szétnyomja. A firkáknál megelégedhetünk egyetlen firkálással, vagy részletesebben

feldolgozhatjuk a kisgyermekkori firkálás történetét. Meg lehet beszélni, hogyan fogja a kis gyerek a tollat.

(Marokra.) Melyik ízületből indul a kézmozgás. (Vállból.) A firkák először kifutnak a lapról is. ( Ezzel esetleg

mindjárt el is játszhatunk. Egy nagyobb lapra kisebb lapot teszünk, kifirkálgatunk róla, ott marad a szél

nyomvonala. Beletépünk, ezt a nyomvonalat is rögzítjük. Majd belerajzolhatunk. Képéé változtathatjuk. )

Aztán alkalmazkodnak a lap széléhez. Aztán fészekszerű gombolyaggá alakulnak. Aztán valamit ábrázolni

kezdenek. Véletlenszerű címadás, belelátás. Végül megjelenik a szándékos ábrázolás.

Gyermekrajzok

Aztán növekszik a gyerek. Lassan elkészülnek az első rajzai, amik már ábrázolnak is valamit. Milyenek lehetnek

ezek az első, valamit ábrázoló rajzok? ( Tetszés szerint választott rajzeszközzel.) Az elkészült rajzokat kirakjuk a

táblára.

2

Történet rajza

Meséljen el mindenki egy történetet ezekkel a kis rajzokkal. Tehát használhatja mindazt, ami itt van a táblán, de

más dolgokat is kitalálhat. Ha a történet nem fér el egy képre, több képet is rajzolhatsz.

Az elkészült rajzokat kitesszük, megpróbáljuk kitalálni miről szólhat.

Ha sok a görcsös rajz, folytathatjuk a formatanulmányokat.

Firkák szabadon

Próbáljunk meg egy lapra három - négy firka rajzot elhelyezni, de

mindegyik másféle legyen.

Gyűrjünk össze néhány papírlapot, de mindegyiket más módon.

Tegyük ki magunk elé a firkákat, és az összegyűrt papírokat. Figyeljük

meg, mire hasonlít! Rajzoljuk meg!

3

Érzelmeket hordozó firkák

Nézzünk meg néhány firkát. Miben különböznek?

Esik, emelkedik, suhan, lebeg. Erőszakos, szelíd, stb. Rajzold meg

vonalakkal!

Nézzük meg újra az előző firkákat. Meséljünk azokról, akik rajzolták

őket. Firkáljunk jókedvű, szomorú, félénk, bátor, stb. firkákat.

Kép sok vonalból

Rajzolj egy képet, mindegy mit ábrázol, de sokféle vonal,

pont legyen rajta.

Érzelmek kifejezése vonalakkal

Fejezd ki vonalakkal: Öröm, bánat, harag. Találj ki

valamilyen érzelmet, dolgot, amit egy vonallal

kifejezhetsz. Ha nincs semmi ötleted: rajzolj házat,

kéményt, füstöt, kerítést, füvet, virágot, felhőket, napot

csak vonallal.

Rajzolj puha ceruzával nagy fát, mellé egy kicsit, szép, zeg-zugos ágakkal, gallyakkal, de csak vonalakkal

dolgozz! Törekedj sokféle vonal alkalmazására!

Érzelmeket hordozó firkák egyszerűbben: Van egy kisfiú, vagy kislány. Szomorú, magányos, szelíd, kedves, ül egyedül, és kedvetlenül firkálgat. Firkálj te

is olyat, amit ő firkálna.

Egy másik kisfiú vagy kislány pedig jókedvű, felszabadult, mindig van társaság, sokat játszik, mindenki szereti,

firkál valamit. Mit firkál?

A harmadik gyerek is jókedvű, de ő erőszakos, durva.

A negyedik firkádhoz te találj ki valakit.

4

Folt firkák

Firkálni persze nem csak vonalakkal lehet. vetítek

néhány diát, amin foltok vannak, de nem ábrázolnak

semmit. Készítsünk ilyen folt firkákat is. (Filc vagy

festés.)

Figuratív rajzok, festmények

Tedd ki magad elé a firka rajzokat, amiket a négy

gyerek készített.

Válassz ki egyet a firkák közül, és rajzolj vagy fess

egy képet, amit a firkáló kisgyerek rajzolt, a firkálás

után. Ez már ne firka legyen.

Ha elkészültél, rajzold meg magát a firkáló gyereket is,

írhatsz is róla valamit a lap hátára.

Dósa Gergő rajza és a rajzot

készítő gyerek képe.

1. Ábra P. kissé túlpörgött. Rajza hátán ez

a szöveg volt

5

Rajz egy vonallal.

Végül készítsünk egy rajzot egy történetről, a ceruza

vagy toll felemelése nélkül.

Kicsiknél még soha nem szemléltettem, ha esetleg ötödikben vetném be a feladatot, akkor előtte lehet mutatni pár

képet a firka könyvtárból.

6

1.1.1.2

1.1.1.3 Kik vagyunk?

Közös csoportkép

Nagy papírt teszünk a falra,

elölről egy erős lámpával

megvilágítjuk. A gyerekek fele

feláll a fal előtt. Próbáljanak

minél kisebb helyet elfoglalni.

Az első sor guggol, a második

térdel, vagy próbálhatunk

egymás hóna alól kinézni, stb.

Az a fontos, hogy mindenkinek

kirajzolódjon a lapra a profilja.

Először persze úgy állnak be,

hogy a fal felé néznek, figyelik

az árnyékukat, majd elfordítják

a fejüket, hogy a profiljuk

rajzolódjon ki a papíron. A

többiek zsírkrétákkal

körberajzolják az árnyékukat.

Most csere következik, és újabb

körberajzolás. Végül rárajzoljuk az alakokra a ruhát, az arcokat. A fal előtt álló gyerekek támaszkodjanak a

falhoz, hogy ne mozduljanak el a körülrajzolás közben. A munka nehézségét az adja, hogy a lámpa, vagy

diavetítő sugarait kerülgetni kell, a rajzolók folyton árnyékot vetnek egymás rajzára. Erre a helyzetre fel kell

készítsük a gyerekeket, nehogy ingerült veszekedésbe, lökdösődésbe fulladjon az óra.( Még nyolcadikban is

komoly feladat.)

Ha a közös munka nem megy, egyenként is hívhatjuk a

falhoz a gyerekeket, beállítjuk, gyorsan körberajzoljuk, a

körberajzolt kinn is marad, elkezdi kiszínezgetni,

részletezni, átdolgozni a képet. A többiek ez alatt

önarcképeken dolgoznak, vagy egymást rajzolják.

A rajz készülhet úgy is, hogy a modellek lefekszenek a

földre terített papírlapra, föntről világítunk rájuk. Általában

puhább zsírkrétával dolgozunk, (ilyen nagy felület

megoldása olajpasztellel kissé drága dolog lenne ) igazán

azonban temperát, gvast igénylő feladat. Esetleg járdára is

rajzolhatunk színes krétával, majd lefényképezzük a művet,

és a kinagyított színes fénykép lesz a maradandó mű.

Kiscsoportokban

Ha túl sok a gyerek, túl kicsi a papír, kisebb csoportokat

alkothatunk, esetleg kitalálhatunk helyzeteket, amik

indokolhatják a kiscsoportos képet. Kútba nézünk, ágy alá bújtunk, onnan kukucskálunk ki, stb.

Egyéni képek

Végül persze kisebb lapokra is készülhetnek rajzok, esetleg csak sziluett portrék.

Egy kútba nézünk.

7

Következő órán esetleg mindenki megfestheti magát egy új lapra a nagy kép alapján, tetszés szerinti

ruházatban.

1.1.1.4 Önarcképek

Arcképpel kezdve

8

Mindenki megrajzolja önmagát a nagy képről. Vagy párokat alkotunk, és

mindenki megrajzolja a társát. Esetleg tükörből önmagát. Több rajz is készülhet,

különböző technikákkal.

Csoportkép rajza

Játszunk néhány játékot, ahol különböző

szabályos térbeli alakzatot kell

felvegyünk. ( Körjáték, búj-bújj zöld ág, stb)

Ismét készít mindenki egy rajzot magáról, a rajzokat körbevágjuk.

Újra felállunk a játék érdekesebb alakzataiba, majd megpróbáljuk a kivágott

figurákkal bemutatni a játék egyes jeleneteit. ( ha lehet, digitális fotókat

készítünk, és visszanézzük.)

Majd elszakadunk az eredeti játékoktól, kipróbálunk néhány elrendezést.

Bátortalanabb osztályokban alakrajz helyett papírtépéssel készítsük el a

figurákat.

Emlékezetből megrajzoljuk azt a képet, amit legjobban megjegyeztünk.

Néhány kép a művészeti iskola martfűi tagozatától.

9

Önarcképek résztanulmányokkal kezdve Párokat alkotunk, az egymás mellett ülők figyeljék meg társuk szemét, száját, orrát, fülét, haját, rajzolják meg.

Az egyes rajzok között esetleg az adott szervet próbára tévő érzékelő játékokat játszhatunk.

..\EGYEB\JATGYUJT98.doc - érzékszervi játékok

Minden szervről 3-4 rajz készüljön, lehetőleg szemből és oldalról is rajzoljanak meg mindent. A rajzok közül

legalább egyet tovább kell alakítani, gazdagítani mesebeli szemekké. Ceruzával dolgozunk, radír nélkül. Ha

valaki „elront” valamit, majd az lesz a mesebeli szem. Ha a negyediket is „elrontja” akkor nincs mit tenni,

egyelőre ilyen a rajzstílusa, megfigyelő képessége, erről az alapról kell fejleszteni.

( A bemutatott munkák Csókási Katalin 2. Osztályos művészeti iskolai csoportjában készültek)

A résztanulmányok után szembe ülnek egymással a párok, és most egymást rajzolják meg. Megint csak nem

radírozhatnak, ha elsőre „elrontják” majd ez lesz a mesebeli ember. 2-3 portrét készítsenek, ebből egy maradjon

látvány utáni, a többit alakítsák át.

Néhány portré

Az én nevem

Megbeszéljük, ki tudja a neve jelentését? Aki nem tudja, annak az utónévkönyvből felolvasom.

Próbálja meg mindenki megrajzolni magát úgy, hogy a rajzról a neve jelentése is kiderüljön.

Néhány „név-kép”

Az én nevem…

10

1.1.1.5 Arcképek sok technikával 1.

A foglalkozást még csak egyszer tartottam a művészeti

iskola 18 fős elsős ( a délelőtti iskolában másodikos )

csoportjának.

Ki vagyok? Gyors rajzok.

A foglalkozás elején egy (A/4-es) lapra 6-12 ceruzarajzot

fogunk készíteni, ki milyen nagyban dolgozik. (Táblai

rajzon mutatom.)

Képzeljétek el, hogy én egy bohóc vagyok, jól kifestve.

Rajzoljatok meg egy perc alatt! Igyekezzetek minél több

részletet megrajzolni, de csak a fejem, vállam látszódjék.

(Táblán mutatom.)! Csak vonalas rajzot

készítsetek.

Az elkészült rajzok közül felmutatom a

megfelelő arányú rajzokat.

Most egy gonosz valaki vagyok. Varázsló,

boszorkány, vagy amit akartok.

Most jó tündér vagyok.

Ki lehetnék még? (Kalapos ember, szakállas,

stb)

Mit csinálok?

Hőmérőt veszek a számba. Fogat mosok, almát eszem, szembekötősdit játszom.

Mit csinálhatnék még? Rajzoljátok meg. Most már az egész felsőtestemet is ábrázolhatjátok, ha erre szükség van.

11

Kidolgozás sok technikával

Most dolgozzuk ki az egyes gyors rajzokat, alaposabban, különböző technikákkal. Ha úgy érzitek, hogy a

technika és a papírlap mérete elbírja, a fejrajzokat egész alakos ábrázolássá bővíthetitek.

Tus festés

Vegyen el mindenki egy tusos üveget és három különböző vastagságú ecsetet.

Fessétek meg valamelyik gyors

rajzot, amihez leginkább illik ez a

fekete-fehér technika! A bohócot

tartogassátok egy színes technika

számára!

Dextrines repesztés

Most egy fehér anyaggal fogunk

festeni, és pont fordítva kell

dolgoznunk. Amit lefestünk, fehér

marad, amit kihagyunk, fekete lesz.

(bemutatok egy mintát.)

Először írjátok rá a neveteket a lap

hátára. Az elkészült munkákat

tegyétek ki száradni a radiátorokra.

Foglalkozás végén átfestjük az

egészet tussal, leáztatás a következő

héten. Lásd

még:..\TECHNIKA\Technika.doc -

dextrines repesztés

Szénrajz

Mindenki elé leteszek egy papírt és

egy rajzszenet - ez egy félig elégetett

faág -még ne nyúljatok hozzá, mert valami fontos dolgot fogunk csinálni. Tapintsátok meg a papír felső és alsó

oldalát. Melyik a durvább? (A felső.)

Erre fogunk rajzolni, mert erre jobban tapad a szén. A szén a tushoz hasonlóan fekete, de eldörzsölgetve finom

átmeneteket érhetünk el. Készítsetek egy szénrajzot.

Pasztell

Most ugyanezt tesszük, de színes eszközzel.

12

A krétákat egészen a végén fogjátok, mert még a szénnél is könnyebben törnek. Ha a papírig lekopott, letépünk

egy keveset a papírból, de csak egy picit. Először lehetőleg a kis törött darabokat használjuk el!

Viaszkaparás

Ismét egy fekete fehér technika következik. A kaparótűnek

van egy hegyes és egy lapos vége. Utóbbit a nagyobb

felületek tisztításához használjuk. A forgácsokat gyűjtsétek

össze kis gömbbé, ezt majd kidobjuk a szemétbe, nehogy a

padlóra kerüljön...\TECHNIKA\Technika.doc -

viaszkaparás

Kollázs öntapadós színespapírból

Következő technikánknál két színt használhatunk.

A hátsó papír leválasztásához a karctűket is

használhatjuk.

Itt véget is ért a foglalkozás.

13

1.1.1.6 Arcképek sok technikával 1.

Megint gyors rajzokkal kezdünk.

Képzeljétek el ahogyan Betti hosszú haját fújja a szél, de bárki mást elképzelhettek a csoportból. (Ezt mindig

hozzáteszem.)

Dalmát virágkoszorúval a fején.

Zsoltit farsangra kifestett arccal.

Petit, ahogyan tenyerébe támasztott arccal

gondolkodik.

Akinek előző hétről félbehagyott munkája maradt,

az fejezze be.

Közben bemutatom, hogyan kell lemosni a

tapétaragasztós lapokat. Aki elkészült a rajzokkal,

kimegy, lemossa, kiteszi a radiátorra.

14

Mai új technikák:

Frottázs rajz ceruzával.

Összetoljuk a padokat, kirakom a frottázs készlet anyagait.

A/4-es félfamentes, illetve A/5-ös famentes lapokra

dolgozunk.

Bemutatom a technikát.

A csoport meglepően bátran, jó technikával dolgozott.

Frottázs rajz

zsírkrétával.

Színesceruzával

szerettem volna

dolgoztatni, de a

készletek a

műhelyteremben

voltak, így hát

Gioconda

krétákkal

dolgoztunk.

15

Zsírkréta

kaparás tusos

ráfedéssel.

Készítsünk egy

erősen fedett

zsírkréta képet,

majd fedjük le

tussal, de úgy,

hogy elváljanak

egymástól a

különböző

színű foltok.

Száradás után

majd

belekaparjuk a

felületmintákat.

Zsírkréta kaparás

tilatexes ráfedéssel.

Az előzőhöz hasonló

munka, de most teljesen

egymás mellé festjük a

különböző színű ráfedő

felületeket.

16

Batikolt papír

Végül az a két kislány, aki a

leggyorsabban dolgozott, és

mindennel elkészült, készített egy-

egy batikolt papír kollázst.

A következő hétre linómetszeteket

tervezek puha linóba, aki elkészül

az a kihagyott technikákkal

dolgozik, illetve belevág az arckép

bővítésébe.

1.1.1.7 Egy arckép

bővítése, majd

kidolgozása

valamelyik

technikával

A foglalkozás célja egy műhely hangulatú együtt munkálkodás. A közös feladatok során sikerült már kialakítani

az együttműködési szokásokat. Most a másik oldal következik. Most fogják először megtapasztalni, milyen az,

amikor nem kell egymással vetélkedniük, hisz mindenki más technikával dolgozik, amit csinál, abból nem lesz

másik.

12 technikát használtunk. Ehhez még hozzávesszük a korábban használt ceruza, zsírkréta, színesceruza, akvarell,

akril és agyag dombormű technikákat. Így lesz 18 technikánk. A korábbi munkák alapján mindenkinek javaslok

egy technikát, később lehet cserélni. Készítsen mindenki egy vázlatrajzot, valamelyik arckép kibővítésével.

Környezetbe helyezés, történet elmesélése, stb.

1.1.1.8 Kidolgozás

17

Kik vagyunk? Agyagmintázás

Ha első látvány utáni mintázásunk, akkor mindenképp játsszunk valami tapintásos felismerő játékot, és

hangsúlyozzuk, hogy mindenkinek más a plasztikai érzékenysége, ne keseredjen el senki, ha elsőre valamit nem

ért, valami nem sikerül. Az órát a csoportok mintázhatnak szabadon próbálkozva, rávezetéssel, vagy

mintakövetéssel. Lásd még:..\EGYEBFOG\EGESZOSZ\fejplaszt\fejmintaz.doc

Mintázás szabad próbálkozással A fenti feladat megismétlése agyagban.

Először az arcrészeket mintázzák meg, egy kis agyag alapra téve,

majd a fejet. Megismerjük, megbeszéljük az adott formát, de nem

mutatok be valami „célszerű mintázási eljárást, keresgéljenek

szabadon.)

Néhány kép a művészeti iskola elsőseitől. (7-9 évesek)

Noémi felfelé néző feje, szemben két nagy orrlyukkal.

A kilenc éves Majzik Máté munkája.

18

Maszk mintázás

A feladatot kiadhatjuk úgy is, hogy egy maszkszerű arcra tegyék fel a

részelemeket, ekkor persze a szemekből kettőt mintázunk.

Kik vagyunk mi? Maszk mintázás „betanítása.” (Művészeti iskola elsős osztályában tartottam, ahová 7-9 évesek jártak.)

Ha már mintáztunk korábban fejet szabad kutatgatással, vagy

önállótlan, fegyelmezetlen, a szabadabb feladatokat egyelőre unottan

fogadó kezdő csoporttal van dolgunk, megpróbálhatunk némi technikai

rávezetést adni.

4. Ábraelőször mintázzunk egy vastagabb

lapot, amiből kiemeljük a szemöldök és az

orr ívét, valamint belenyomjuk a

szemüreget.

3. Ábrategyük be a szemgolyót!

2. ÁbraTegyük rá a felső szemhéjat.

Milyen az alakja?

10. Ábra És az alsónak?

9. Ábra Símítsuk el, dolgozzuk rá a

szemhéjakat az arcra. Figyeld meg a

jellegzetes ívelődéseket! ( Ezeket nem

mutatom, jöjjön rá mindenki maga!

8. Ábra Hosszabbítsuk meg az alaplemezt,

tegyük fel az otrr fő tömegét! Figyeljétek meg

az orrcimpákat! Mintázásnál nyúljunk kissé

alá a mintázófával!

5. Ábra Símítsuk hozzá az ajkakat is az

alaphoz. A felső ajaknál lehet, hogy fel

kell tölteni kissé az orr és az ajak közét!

7. Ábra Tegyük fel a felső ajkat egy kis

agyaghurkával. Figyeljétek meg a

jellegzetes ívelődést!

6. Ábra Az alsó ajak többnyire vastagabb,

jobban kiugrik. De nem biztos! Figyeld

meg!

19

Néhány résztanulmány a művészeti iskola másodikosaitól.

A résztanulmányok után a fej alaptömegének felrakását mutatom meg.

Oldalról meg így.

A továbbiakban a

mintázás a korábbiak

szerint folyik, persze

közben torzul a

fejforma, eltűnik az

áll, stb, ezeket egyéni

vagy csoportos

korrektúrával javítjuk.

Néhány fej a

művészeti iskola

elsőseitől.

Az én nevem… mintázás

Ha nem rajzoltuk meg korábban

nevünk jelentését, most

megmintázhatjuk.

A bemutató mintázást feltapasztom a

táblára, aki elakad, kijöhet,

megnézheti.

Kialakítjuk a fő tömegeket.

A koponyán megmintázzuk az

agykoponya-arckoponya fő

tömegeit. A nyak kissé

előredől.

Következő lépés a szemüreg

bemélyítése, az orr kiemelése.

20

1.1.1.9 Ki vagyok én?

Rajzolja (mintázza) meg mindenki magát egy elképzelt élethelyzetben, egy történet vagy egy mese

szereplőjeként.

1.1.1.10 Bokrok között.

"Gyöngy az idő, vándoroljunk / nincs szekerünk bandukoljunk/ lassú folyó ága mellett / járjuk a halk fűzfa

berket/ Este a láb gyönge, fáradt/ bokrok alatt nézünk ágyat/ szöcske bokán jő az álom/ száll a világ

lepkeszárnyon."

Dolgozhatunk szerepjátékos előkészítéssel, de ki is sétálhatunk, fényképeket készítve a jellegzetes szituációkról,

és ezt követheti a benti feldolgozás.

Ha a teremben maradunk:

Először beszélgetünk a versről, majd készülődni kezdünk a vándorútra. Ki hogyan öltözik fel, mit hoz magával.

Hogy jutunk ki a faluból, városból? Meddig kell mennünk, hogy lassú folyó menti fűzfa - berket találjunk?

( Itt esetleg beszúrhatjuk a következő foglalkozást, a nyomhagyást, gipszöntést.)

A vándorutat az esti alvás zárja. Először az úton megyünk, két oldalt fák állnak. Aztán bemegyünk az erdőbe.

Egyre sűrűbb lesz. Végül úgy döntünk, nem megyünk tovább, itt alszunk. Az erdő már nagyon sűrű. A bokrok

összeborulnak felettünk. Olyan sűrűn, hogy ha eső esne, nem áznánk meg.

A beszélgetés után eljátsszuk a vándorutat. A folyóparthoz érve a gyerekek egy része fává, bokorrá változik,

összeborulnak a vándorok fölött. A vándorok próbálnak minél kisebb területen összekucorodni az alváshoz.

A játék végén rajzolhat mindenki szabadon, vagy beoszthatjuk, ki melyik részt rajzolja meg. (Még jobb persze,

ha valóban ki tudunk menni egy erdőbe, rajztáblákkal, rajzolunk mindenfélét, aztán otthon újrajátsszuk az

eseményeket, majd illusztráljuk a verset.)

Kompozíciós változat

Ha a komponálás finomítása a cél, készíttethetünk kompozíciós vázlatokat, majd kidolgozhatjuk a legsikeresebb

vázlatot.

A rajzjegyzetek elkészítése után,

ha még korábban nem tettük, most rendezhetünk egy rajz-forgót. (Lásd

hátrébb.)

Száll a világ lepkeszárnyon.

Nagyon szép

munkákat

eredményezhet annak

a pillanatnak a

megfestése,

megrajzolása, amikor

az elalvás előtti

pillanatokban

egymásba mosódik

álom és valóság. Újrajátsszuk a vándorutat, nekikészülődünk az alváshoz, felelevenítjük elalvás előtti

élményeinket.

Megfesthetjük egy sorozatban, ahogyan szétmosódnak a fejünk fölött lévő ágak, levelek, virágok, lepkék.

Beszélgethetünk arról, hogyan növekedhetnek álmunkban a kis szöcskék, lepkék nagy tündérekké, a fák, bokrok

hogyan változhatnak át kunyhókká, vagy palotákká, és megfesthetjük ezeket az álmokat.

21

1.1.1.11 Nyomhagyási gyakorlatok agyagban.

A foglalkozás voltaképp az előző feladat megoldása térben.

Megnézhetjük az előző foglalkozás rajzait, és elkezdjük a mintázást agyagból. Mintázhatunk az erdőben gyűjtött

termésekből is.

Végül - ha egy kis mesterkedéssel is össze szeretnénk kötni, jöhet egy kis nyomkiöntés.

Tegyünk ki az asztalokra mindenféle kellékeket. Ágak, száraz termések, csigaház, stb. Az agyagot már nem

használhatjuk égetésre, a belé került gipszdarabok miatt, ezért- ha agyag szűkében vagyunk, célszerű külön

edényben tartani a következő - hasonló célú - felhasználásig.

A gyerekek begyúrják az agyagot, majd ellapítják, a felületét megdolgozzák mintázófával, hogy a földfelszínt

utánozza. Erdőben jártunk, és a földön nyomokat találtunk. Mik lehettek ezek? ( Lábnyomok, állatok nyomai,

földre hullott termések, ágak lenyomatai.) Alakítson ki mindenki egy ilyen nyomokkal tarkított agyagtáblát!

Az agyagba belenyomunk egy-egy keménypapír keretet, majd gipszet keverünk, és gyorsan megöntjük a

táblákat...\TECHNIKA\Technika.doc - gipsz dombormű öntése Amíg megköt a gipsz, elkezdjük megmintázni

azokat az állatokat, vagy más lényeket, akik a nyomokat hagyták. (Ha még maradt időnk az órából. ha nem, a

jövő héten folytatjuk.) Ha megkötött a gipsz, lefejtjük az agyagot, és megpróbáljuk megmintázni a kapott gipsz

domborművet is agyagból, ez lesz az alap, amire elhelyezzük a figurákat. ( Nagyobb gyerekek esetleg

hiperrealista mintázásba kezdhetnek, ahol az ágakat, leveleket benyomják, a bogarakat, lepkéket, vagy más

szereplőket megpróbálják élethűen megmintázni. )

Akik hamar elkészülnek, esetleg belelátásos továbbmintázást végezhetnek, egy-egy érdekesebb alakú fa vagy kő

nyomatán.

Ábrázoló jellegű nyomat.

Egyéni munka.

Közös munka a művészeti iskola elsőseitől.

Belelátásos tovább mintázás a művészeti iskola harmadik

osztályából.

22

1.1.1.12 Nyomhagyási gyakorlatok más eszközökkel

Krumpli dúcokból megpróbálunk a termésekhez hasonló nyomokat hagyó formákat faragni.

Ehhez először elemezzük kicsit a termésnyomatokat. Egy kör, benne pontocskák. Egy hosszúkás, a szélein

keskenyedő, bővülő folt, benne keresztirányú vonalak. Csigavonal. A kövek szabálytalan vonalai.

Eloszthatjuk, ki mit vés meg, vagy mindenki szabadon próbálkozik.

Az elkészült nyomódúcokat gombfestékről ecsettel színezzük, és

nyomatokat készítünk.

Szabálytalanul, a domborművet utánozva, majd megpróbálunk

szabályosabb halmazokat készíteni.

Ollóval is vághatunk nyomóformákat vékony szivacsból, majd

palmatex ragasztóval kis fahasábok végére ragasztjuk.

Figuratív nyomatok

A kicsiknél a technika bevezetése könnyebb a nonfiguratív feladattal, amint azonban már tudnak önállóan

nyomóformákat alakítani, jöhet a figuratív nyomatkép készítése. Vághat ki mindenki szabadon néhány

nyomóformát, amire szerinte egy képen szükség lehet, vagy feloszthatjuk a feladatokat. Fák, növények, virágok,

madarak, állatok, emberek, stb.

Az elkészült nyomóformákat összerakjuk egy asztalra, és mindenki szabadon vehet belőlük.

Esetleg megint jöhet egy nagy közös nyomatkép.

Nyomhagyási gyakorlatok ecsettel.

Innen tovább: Jelzés, illusztrálás, betűkép, portré készítése.

1.1.1.13

László Nátán képpé összeállított szivacs kivágatai.

A kivágott motívumok felsorolása.

Közösen fejlesztett kép.

23

Sablonnyomatok

Igen nehéz szervezési feladatokat kell megoldanunk, csak jól felkészített, fegyelmezett csoportokkal vághatunk

bele ebben az életkorban. (Meg később is.) A monotípia órához hasonló

C:\KEPESKAP\TECHNIKA\LINO198.doc - A monotípia óra

Sablonnyomatok az előző óra motívumaiból

Rajzoljon meg mindenki egy fát, egy állatot, egy embert, meg amit még

szeretne nyomni a képre.

A rajz készülhet vékony linóra,

vagy kartonpapírra. A rajzokból

kivágatokat készítünk, a papírba

mindent metszeni kell majd, a

linóból a kisebb foltokat,

vonalakat vésővel is ki lehet

venni. A két anyagot nem tudjuk

keverni, mert más a vastagságuk,

tehát a nyomtatásnál nem

nyomhatók egyszerre. Ha

ügyesen dolgozunk, a háttér is

egyben vagy néhány nagyobb darabban marad, ezzel a hátteret is

megnyomhatjuk.

Ha készen vannak a kivágatok, nyomatot készítünk róluk, több színnel festékezve.

Sablonnyomatok háttérrel.

Ha nem tudtuk egyben tartani a hátteret, készítsünk háttérfelületeket előző nyomatunk mögé. (Ég – föld, víz, stb)

Nyomjuk meg először a hátteret, aztán rá a sablonokat.

Többszörözött nyomatok.

Megpróbálhatjuk a lap egyik felére besűríteni a kompozíciót,

majd egy újabb festékezés után még egyszer megnyomni.

Ha külön lapot vágunk, akkor a felfestékezett háttérre rakjuk rá a

figurákat, így persze ott marad a fehér körvonal.

Az egyben tartott hátteret felfestékeztük, majd berakosgattuk a

lyukakba a szintén felfestékezett figurákat.

24

Közös

sablonnyomat

ok

2-3 gyerek

készítsen közös

nyomatokat,

majd az összes

sablont

helyezzük el

egy képen.

Papírkivágat

nyomatok.

Rajzoljuk meg

újra a képünket,

úgy, hogy

minden

motívum

érintkezzék

egymással.

Vágjuk ki a

hátteret, illetve

a belső foltokat.

Továbbfestés

Aki elkészült,

és nincs munkája, mert pl. a közös nyomatok készülnek, az vegye elő előző órai szivacs nyomatait, és fesse őket

tovább.

Az előző órai anyagból kiindulva erdei motívumokat tervezünk a gyerekekkel. A motívumokat felnagyítják,

stilizálják majd papírból kivágják. A kivágott figurákból kompozíciót állítanak össze, esetleg egymás között

cserélgethetik a sablonokat. Nyomdafestékkel befestjük ezeket sablonokat és lenyomtatjuk.

A következő feladatban már egy lapon kell összeállítani és kivágni a kompozíciót, majd szintén a nyomtatás

következik, amit több színnel is lehet variálni.

A/1-es formátumú munka.

25

1.1.1.14 Rajzoljunk mesét.

Egy mesét kezdünk mesélni, a gyerekek már közben is rajzolhatnak, a végén mindenki megrajzol valamit a

meséből. Lehet több rajzot is készíteni, és egy képben több jelenetet is lehet ábrázolni.

Illyés Gyula: a kiskondás

A kiskondásnak el kell bújni a királylány elől. ( Föld hét mélységébe, tó legmélyebb szögletébe, nap mögé, végül

rózsává változik.) lásd ..\SZOVEGGY\mese.doc - kiskondás

Különösen alkalmas első közös illusztrálás céljára, mert a történet pontosan tagolt, az egyes képek konkrétan

meghatározottak, a háttér tervezése ugyanakkor egészen szabad alakításra nyújt lehetőséget, mivel sehol nincs

konkrét utalás arra, hogy hol játszódhat a történet. Megoldhatjuk egyszerű motívumsorként, ahol csak a madarak

közé ékelt egyéb figurák jelzik a mese menetét, vagy megpróbálkozunk a figurákhoz illő háttér kialakításával.

Felvázolhatunk a gyerekeknek néhány történetvezetési stratégiát. Egymás alá, sorokban, egymás alá

alapvonalakra, kígyózóan kanyargó útra, stb.

A felolvasás után alatt rajzolhatnak filccel egy-egy kis képet, majd utána az egész mesét.

Esetleg el is játszhatjuk a mesét, vagy élőképeket formálhatunk, jelenetről jelenetre osztva ki a szerepeket,

egyszerű kellékekkel jelezve a szereplőket. Ha van digitális fényképezőnk, le is fényképezhetjük az élőképeket.

..\EGYEBFOG\ILLUSZT\kiskondas\kiskondásfotok.doc

Végül kis technikai bevezető után kiosztjuk az egyes jeleneteket, és mindenki kidolgozza a maga képét.

Ha fotóztunk, koszthatjuk az egyes élőképeket is a jelenetek megrajzolásához. A munka végén két képeskönyvet

is szerkeszthetünk, egyiket az élőképekből, másikat a

rajzokból...\EGYEBFOG\ILLUSZT\kiskondas\kiskondás.doc

26

A kóró és a kismadár

Osszuk ki az egyes szereplőket. A mese szereplőinek megrajzolása a legkisebbeknek sem okoz gondot, ha

hangsúlyozzuk, hogy csak az a fontos, egymástól különbözzenek. Nagy létszámú osztályokban külön rajzoló

kaphatja a kismadarat minden szituációban, és persze a visszaút szereplőit is külön gyerekekre bízhatjuk. Aki

hamar elkészül, besegíthet a falu rajzolásába. A kismadarat előre megrajzolhatja valaki, és ezután mindenki

igyekszik ehhez a rajzhoz tartani magát, de azt is elfogadhatjuk, hogy a kismadár folyton változik. Esetleg sablon

körülrajzolásával biztosíthatjuk a kismadár hozzávetőleges alak állandóságát.

Megpróbálkozhatunk azzal is, hogy minden szereplőt eljátszunk. A mese végigmondása után körbe állunk, újra

mondjuk a mesét, és megpróbálunk mindig átváltozni az adott szereplővé. Kóróvá, vízzé, stb.

Majd helyreülünk, és mindenki megrajzol valamit. Az elkészült munkákat kitesszük, megnézzük mit nem

rajzoltunk meg, és most ezek közül kell rajzolni valamit.

27

Másik megoldás:

Még egyszer elmondjuk, megint eljátsszuk a dolgokat, de most minden játék után helyremegyünk, és mindenki

megrajzolja a szereplőt.

Vagy kiosztjuk, kinek mit kellene megrajzolni.

Végül egy nagy papírcsíkra, vagy más formátumú nagy lapra „összerajzoljuk” a mesét.

A rajzokat elhelyezhetjük egyenes vonalban, vagy két sorban a kakasnál visszafordítva a történetet, "ikonfalat

alakíthatunk a külön lapokra rajzolt részletekből," de kitalálhatunk bonyolultabb kompozíciós szerkezeteket is.

A feladat után esetleg hasonló motívumokból új mesét írhatunk.

Nagyobbakkal hasonló láncmeseként Kálidászhától " A felhő- hírnök" kínálkozik, ahol egy elefánt alakú felhő

visz szerelmes üzenetet át Indián. ( Európa Bp. 1959)

Ha az első órákon rajzoljuk, követheti a feladatot a mese sarok kialakítása.

Játékos közös munka lehetőségét kínálja a “rajzforgó” (Lásd: általános feladatok)

Ábra K Egy egyxéni munka. Pékó Erika Barbarától (3. o,) a Művészeti iskola másodikosától.

28

Rajz forgó

A ping-pong forgóhoz hasonló, kiteszünk az asztalra

egy nagy papírt, körbeálljuk, lassan indul a menet,

mindenki rajzol. Megállapodhatunk abban, hogy

mindenki csak egy színt használ, vagy kitehetünk

középre egy filc készletet, és ebből szedünk el, ahogy

épp érjük. Felbonthatjuk a munkát részfeladatokra. Pl.

először csak a szereplőket rajzoljuk. Aztán az út

kavicsait, vagy néhányan a kavicsok közé fűcsomókat, stb. Következő lépés lehet az útszéli növények

rajzolgatása, majd egy újabb körben virágok kerülhetnek rájuk. Következő körben mondjuk a szereplőket

gazdagítjuk, végül jöhet a színezés.

Művészeti iskola első osztályában készült munkák.

29

1.1.1.15 Technikai tanulmányok

A kifejezés.

A technikai tanulmányokat vagy egészen tárgyszerűen, az eszközhasználatra koncentrálva vezetjük be

..\TORZS\otodik\TOR52AL98.doc - A ceruza, vagy

játékosan, figuratív munkához kapcsolva.

Előadunk a gyerekeknek egy rövid, verses mesét, majd

elmondjuk ugyanezt szégyenlősen, suttogva, egy rossz

amatőrt karikírozva. Megbeszéljük mi volt a különbség.

Bemutatunk egy halványan firkált rajzot, egy erőtlenül festett képet, majd két másikat, ami eleget tesz a műfaji

követelményeknek. Készítsünk magunknak egy kis műfaji emlékeztetőt! Rajzoljunk egy képet az adott

technikával a meséről, vagy adjunk néhány képbe foglalható jelet ..\KIEG\Kieg5198.doc - Adok egy jelet

(Kisebbeknél a technika helyes használata lényegében csak annyit jelent, hogy "jól nyomd rá a zsírkrétát, fess,

színezz zártan, erősen!" Temperánál: ne tedd rá vastagon az alsó foltokat, amíg lehet alulról fejleszd a képet,

kerüld a körbefestegetést! A nagy előtér foltok helyét persze kihagyjuk, itt az előtér folt festésekor finoman

ráfedünk a háttérfolt szélére.) Nagyon nagy az egyéni korrektúra szerepe. Vigyázni kell, nehogy a technikai

tanulmány órákon leromboljuk mindazt, amit a sablonmentesítő órákon felépítettünk.

12. Ábra Kordoványi Dóra

A munkák a művészeti iskolahét-nyolc éves elsőseitől valók. (

Lente Bernadett) Kép rögtönzése adott jelre.

Bagosi Krisztina

30

1.1.1.16 Vers illusztráció mozgásjátékkal indítva

Egyszerű kis pantomim játék.

Előtte beszélhetünk a nadragulyáról, bemutathatjuk képen. " Kis szennyes-lila, mérges termést hozó virág, a

titokzatos Első Nadragulya tehát lehet egy mérges, pukkancs kalózkapitány, kis nevetséges figura. Eljátszathatjuk

a verset egy kis csoporttal, kérdésekkel segítve a játék kialakítását. Hogy tudnánk eljátszani a kéményt, a dudát,

stb. (A hajókémény magasba tartott karú, a hajóduda

meggörbült felsőtestű gyerek. ) Kiadhatjuk csoportoknak a

feladatot. Készüljön fel minden csoport a vers eljátszására.

Persze a vers tovább is játszható, kialakíthatjuk a hajót

padokból, székekból, szerepeket választhatunk, eljátszhatunk

egy hajóutat, a hajó életének eseményeivel. Ez a játék hosszú

hetekre biztosíthatja a rajzórák témáit. (Lásd Sinkó -

Szemadám: A Pézsempatek utasai. Gyik műhely)

Kiss Anna: Hajó

Félelmetes hajókémény

rettenetes hajóduda

aztán jön a hajó maga

rajta első Nadragulya

Ez itt első Nadragulya

az ottan a hajóduda

ez itten a hajókémény

a többi a hajó maga.

Játsszátok el a verset!

1.1.1.17 Évszakok

Évszakok színei

Beszélgetünk az évszakokról, megnézünk néhány diát, vagy

egy filmet, majd:

Fesd meg az évszakokat színfoltokkal! Ne próbálj fákat,

hóesést, stb. ábrázolni, csak színfoltokat fess!

Mit tudnál még színfoltokkal megfesteni?

A feladat megoldás során vezethetjük a gyerekeket bizonyos

konvencionális színegyüttesek felé, vagy szabadon

keresgélhetnek a színek között. Környezet órára kívánkozó

feladat.

Az évszakok formái.

Milyen tárgy, dolog, jut eszedbe az egyes évszakokról?

Szánkó, labda, stb. Egy labda még kevés ahhoz, hogy kép

legyen belőle. Mit tehetnénk még hozzá? Rajzoljuk, fesük

meg őket! Az egyszerű kompozíciós tanulmányok, vagy epikus ábrázolás mellett montázs, kollázs készítéssel is

feldolgozhatjuk a témát.

Az évszakok eseményei.

Játsszunk el egy évszakhoz fűződő népszokást, rajzoljátok, fessétek meg!

Fessünk évszak naptárt! Elosztjuk a feladatokat, mindenki választ egy hónapot, lehetőleg persze úgy, hogy

legalább két naptárt össze tudjunk állítani.

A naptárlapok alján szöveges, képes feljegyzések lehetnek a hónap eseményeiről.

Válassz ki az udvaron egy fát, fesd meg minden évszakban! Melyik évszakhoz milyen rajzeszközt választasz?

A képi megjelenítés vizuális problémáit mindig a feldolgozott népszokás jellege adja. A busójárás nyilván a

kontrasztok., a pünkösd inkább kompozíciós előtanulmányokat igényel.

1.1.1.18 Fák rajza-festése ( lásd 5.o)

Hogyan képzelsz el egy fát?

Fa rajza, festése képzeletből

31

Képzelj magad elé egy fát, amelyet gyakran szoktál látni, és próbáld meg minél pontosabban megrajzolni! (Öt

perces feladat!)

Elágazó vonalrendszer festése

Fessétek meg egy olyan fa ágrendszerét, ahol minden ág kettéválik, és két vékonyabb ágban folytatódik.

Aki elkészült, fessen a fa alá kis csemetéket, vagy leveleket, virágokat a fára!

Fa látvány utáni rajza

Ezután kimegyünk, megnézünk néhány fát, megbeszéljük hogyan épül fel a lombkorona, és készítünk egy új

rajzot valamelyik fáról. (Rossz idő esetén fényképekről rajzolunk.)

Néhány harmadikos munkája a művészeti iskolából.

Fa fúvás ..\KIEG\Kieg5298.doc - Fa fúvása

Fák festése.

Ágak levezetése, stilizált lombok. Ahány gyerek, annyiféle fa. A lényegi feladat a fa gazdagítása, események

rajzolása, festése. A felvezetés hasonló az ötödikeshez. A fa megfestése után jöhet a fa környezetének

benépesítése a fát körülülő, festegető gyerekekkel, vagy egy mese szereplőivel. Az alaposabb munkát végző

gyerekek persze végig foglalkozhatnak a fával.

Rajzoljuk, majd mintázzuk meg az egyes fákat!

Ábra N Bernadett kint ugyanúgy

rajzol, csak tovább építi a

lombkoronát.

Második rajza sokkal pontosabb,

részletgazdagabb.

Ábra OBettina második

munkáján egy fűzfát

próbált felidézni, a munka

sokkal bizonytalanabb,

mint a fejből rajzolt.

Ábra Sipos Peti első rajza

Szikár, korrekt munka.

Ábra PCsörgő Peti első

rajza.

Ábra QMásodik munkája

gazdagabb, de érezhető

némi elbizonytalanodás.

13. Ábra Bernadett benti rajza.

Bettina első munkája.

Agyagból mintázott fák.

32

Kéz-fa

A feladat felvezetésként is kiadható, rögtön a foglalkozás elején, vagy utólag, játékos levezetésként.

A feladatot felvezethetjük a fává változunk játékkal, (lásd: ..\EGYEB\JATGYUJT98.doc - fává változunk)

Ha széttárt ujjakkal magad elé teszed a kezed, mintha egy fát formálna. Próbálgasd a különböző kéztartásokat,

milyen fákat tudsz formázni a kezedből?

Önálló feladatként a művészeti iskolában három órán át dolgoztuk fel a kéz-fa hasonlóságot.

1.1.1.19 Kézből fa és egyebek

Mi van a fán?

Mintázz valamit, ami a fán lehet. A mintázás lehet

aránytalanul nagy, vagy arányos.

Kézből fa. Most mintázza újra a kezét, de úgy, hogy változtassa

fává. Az ágak száma csökkenhet, vagy növekedhet.

Mi van a kézben?

Mintázz valamit, ami a kézben lehet. Lehet a nyitott

vagy összezáruló tenyérben, vagy megmintázhatunk

egy jellegzetes fogó mozdulatot.

Kéz mintázása

Megismerkedünk a kezünkkel.

Megfigyeljük a részeit, az ízületeket,

mozgásukat. Mintázza meg mindenki a

kezét, nyitott vagy zárt ujjakkal.

Mi jutott eszedbe még? Mit

mintázhatnál, ami valamiképp

hasonlít az elágazó ágrendszerekre,

Dombormű. Aki elkészült

mindennel, féldomborművet készíthet.

Lengyel Martin három szép megoldása.

33

1.1.1.20 Csongor és Tünde

Sok mese közös motívuma: a tündérek elültetnek egy aranyalmát termő fát valahol, többnyire a király kertjében.

Éjfélkor álmot hozó szél jön, majd megérkeznek a tündérek, madarak képében. Átbucskáznak a fejükön, vagy

csak egyszerűen gyönyörű tündérekké válnak, szedni kezdik az almát. Az őr meg vagy alszik, vagy felébred, és

megfog egy tündért. A gyerekek bármelyik pillanatot megrajzolhatják, vagy egy olyan képet, amelyen

valamennyi mozzanat látható. Egyes tündérek még madarak, mások épp átváltoznak, néhányan már átváltoztak,

egyet meg már meg is ölelt a királyfi.

1.1.1.21 Képzeletünk képei ( lásd 5.

o.)..\TORZS\otodik\TOR51AL98.do

c - Leonardo

Belelátás, belefestés

Lásd 5. O.

Szimmetrikus Rorschach nyomkodás kettéhajtással.

/lepke/ Ördög, stb. /

Pálcára ragasztás.

A keletkezett figurákat száradás után ollóval

körbevágjuk, hurkapálcára ragasztjuk, majd bábjátékos

csoportokat szervezünk, és eljátszunk egy történetet.

Tenyérnyomat kiegészítése képpé.

Hányféle figurává tudjuk megfesteni

tenyérnyomatainkat? ( Virág, ötfejű sárkány, vastag

törzsű fa, stb.)

Ujjfestés.

Ha már úgyis festékes a kezünk, megpróbálkozhatunk a

képek újrafestésénél ecset helyett az ujjunkkal dolgozni. A

foltba látásos festés már elsőben is megy, főleg állatok

születnek.

Innen tovább esetleg: A testem.

1.1.1.22 Virág-e a lepke?

A lepkéknek királyuk van, meg királynéjuk. A lepkék

birodalma itt lehet a közelben... (Kiss Anna)

Fessük meg a viráglepkét! A lepkekirályt, a lepkekirályság

lakóit!

A lepkepalotát!

Játsszunk el egy történetet lepkeországból! Csináljatok

mesebeli pillangókat kartonból, sóliszt gyurmából,

függesszétek fonalakra a teremben!

34

Ragasszunk bio-art lepkéket papírra, vagy szövött gyékény, vessző, csuhé alapra.

Másik változat:

Lepkéket nézegetünk fényképekről. Első feladat: rajzoljon,

fessen mindenki emlékezetből néhány lepkét!

Második feladat: rajzoljon - fessen képzeletbeli lepkéket.

Harmadik feladat: Felolvassuk a verset, nem beszéljük

meg, mindenki rajzolja - fesse meg úgy, ahogy gondolja.

Negyedik feladat: megbeszéljük, mi is történik a versben.

(Lásd: illusztráció fejezet, Virág-e a lepke?)

Ezek után rajzoljunk, fessünk egy képet a lepke

birodalomról, vagy a versről.

1.1.1.23 A bohóc (lásd 5. o)

Színespapírból vágjon vagy tépjen ki mindenki néhány

alkatrészt egy arcképhez. Szem, orr, száj, stb. Rakjuk össze

őket egy nagy asztalon csoportképpé, majd ragasszuk fel

egy nagy alappapírra. ha színes, átlátszó öntapadós fóliából

dolgozu

nk, az

ablaküv

egre

ragaszt

hatjuk.

(Nehéz

úgy felragasztani, hogy ne kerüljön alá levegő. ) lásd

még:..\SZOVEGGY\vizped\Vizuálpedagógiai

szöveggyűjtemény2.doc - Szabados Árpád

Utána esetleg jöhet a "Kukó" illusztrációja. Kiss Anna: Kukó

és a szélkakas?

1.1.1.24 Jégvirágok, hópihék.

Megnézünk egy diasorozatot jégvirágos ablakról.

Hópelyheket figyelünk meg nagyítóval.

"Ó csodálatos jégvirág, táncolva dermedt tündérlány.

Milyen lehet egy hópehely - tündérlány?

Fehér temperával festhetünk fekete alapra, vagy fehér

papírkivágást ragaszthatunk fekete alapra.

Farkas Tibor 5. O. Széchenyi krt-i Ált. Isk.

35

1.1.1.25 Épület rajzok

Kisétálunk a közeli kertvárosba, épületeket rajzolni.

Minél több részletet rajzoljunk meg.

Próbáljuk meg "leutánozni" a különböző felületeket! (

Tetőcserép, téglafal, fű, stb "minta".

Esetleg fényképekről is rajzolhatunk házakat, amiket

aztán tetszés szerint gazdagíthatunk.

36

Motívumgyűjtés az utcán. Vázlatok készítése, vagy utcakép rajzolás

helyben.

1.1.1.26 Házak. Gipsz dombormű öntés.

Az alábbi foglalkozásokat eddig még csak vegyes csoportokkal

csináltam a művészeti iskolában, elsős osztállyal is megoldható, néhány

felnőtt, vagy felsős segítségével, ha indokoltnak látjuk.

Tanulmány rajzainkat megfejeljük albumokból kimásolt épület

tanulmányokkal.

Krumpliból, marharépából, falemezekből, stb. nyomóformákat

Nagy József, 2. O. (

Törökszentmiklós, Sindel Mihály

osztálya)

Varga Petra 2. O. Fényképről

rajzolt, gazdagított ház.

37

készítünk. Kis agyagtáblákat lapítunk, majd a nyomhagyásos gipszöntéshez hasonlóan negatív domborműveket

készítünk. Megértetjük a gyerekekkel, hogy amit legmélyebbre nyomnak, az lesz legelöl a domborművön. Tehát

hátulról kezdjék a forma építését, először nyomják bele a leghátsó formákat, majd egyre mélyebbre hatolva a

legközelebbi formákkal fejezzék be.

Közös munka

Ha elkészültek egyéni munkáikkal, nagyobb agyaglapokra, vagy egy nagy

lapra közös kompozíciót fejleszthetnek. Ehhez először gyűjtsön mindenki épület körvonalrajzokat, illetve egyéb

kiegészítőket. Ajtó, ablak, stb. Az elkészült rajzokat kivágják, ahol szimmetrikus formáról van szó, célszerű

kettéhajtani a lapot, és így kivágni a forma egyik megrajzolt felét.

A művészeti iskolában a gyerekek a papírformát átmásolták farostlemezre, majd a foglalkozásvezetésbe besegítő

kolléga barkács szalagfűrésszel, illetve vibrációs fűrésszel, kivágta a formákat. A harmadikosok közül a

bátrabbak már „uram bocsáss meg” maguk is vagdostak, esztergáltak.

Az elkészült sziluetteket felrendeztük a nagy agyag alapra, megegyeztünk a sorrendben, melyik épület lesz

hátrébb, melyik előrébb, aztán a leghátsó épületekkel kezdve elkezdtük a formák bemélyítését.Egyre mélyebbre

haladtunk. A formákat kalapáccsal ütögetve mélyítettük egyre beljebb. Benyomogattuk a kiegészítőket, végül kis

lapocsál éleivel megmintáztuk a téglafalakat, párkányokat. Más eszközökkel a föld és felhő felületeket. Utóbbiak

törött hungarocell lapokból készültek.

A mellékelt közös munka a művészeti iskola vegyes

csoportjában készült.

Terrakotta készítése agyag lapokból.

38

Megpróbálkozhatunk szabad kézzel, a felrakásos, ráragasztásos módszerrel is. Agyagból kilapíthatunk néhány

lepényt, különböző vastagságban, ezekből kiszabja mindenki a maga épület sziluettjét, illetve a kiegészítőket,

majd agyagpéppel összeragasztjuk, belemintázunk.

Dombormű szabadon mintázva

Ugyanezt pozitív építéssel, teljesen szabadon mintázva is megoldhatjuk. S

39

Építmény készítése agyag lapokból.

Végül térben is építkezhetünk.

Papír épületek

Jóval nehezebb munka. Kell hozzá néhány alap

szabásminta, amiből a gyerekek kiindulhatnak. A

művészeti iskolai kiscsoportban volt arra lehetőség,

hogy a látványszerű vázlatok után mindenkivel külön beszéljük meg a szabásrajz elkészítenének problémáit.

40

1.1.1.27 Bújócska

Mintázzuk meg magunkat egy épületben, épület mellett, vagy növényi környezetben, úgy, hogy minél kevesebb

látszódjék belőlünk. (Lásd még: ?) Először digitális fotók készülnek, majd a visszanézés után jöhet a mintázás.

1.1.1.28 Más

országok házai

Fényképekről rajzolunk házakat.

Különféle kultúrák utcaképei.

1.1.1.29 A házak belülről

A lakás belülről. Alaprajz. Skiccelés, tervezés alaptechnikái.

1.1.1.30 A Seholnincs vár

A feladattal végezhetünk egy dupla órán, vagy heteken át dolgozhatunk rajta.

Első "várjáték"

Kiss Anna: Hős

keresd meg a seholnincs várat / szabadítsd meg a kővéváltat / kisujjaddal fordítsd a zárat / s köd előtted köd

utánad / kisujjaddal fordítsd a zárat / és köd előtted köd utánad / szakítsd le a fekete vértet / világos legyen

visszatérted

Játsszuk el a történetet. A várhoz vezető úton fák hajladoznak a szélben, a várban minden kővévált, de a

megszabadítás pillanatában megéled. Állatok, emberek. (A játék megjelenítheti a verset, de megpróbálhatjuk eljátszani az

előzményeket is, és a hazatérés utáni eseményeket is. Több hónapon át alakíthatjuk a kerettörténetet, amibe belefoglalhatjuk a később

következő technikai tanulmányokat, is.)

Mit jelent az a szó, hogy tér? Bent-kint. Kiságyban, szobában, utcán, játszótéren, mezőn. Mekkora terek vehetnek

körül bennünket a várba vezető úton?

Fessük meg az odavezető utat.

Milyen a hangulatunk? / Félelem, szorongás, elszántság?/ keressünk ehhez illő színeket. Fessük meg ezekkel a

színekkel a fákat! Alájuk persze festhetünk mást is.

Milyen színeket választanánk a visszatéréshez? Fessük meg most is a fákat!

Rajzoljuk meg, mi mindent láthatunk a várban. Dolgozhatunk csoportmunkában, vagy sorra vehetjük a

feladatokat.

Kezdjük az ajtóval. Csak annyit tudunk róla, hogy akik festették nagy ecsetekkel foltokat, kis, vékony ecsetekkel

vonalakat és pontokat is festettek rá. Ezek ábrázolhatnak növényeket, állatokat, vagy csak formák.

Az ajtón díszes kilincs van.

1.1.1.31 A vár lakóinak megmintázása.

Mintázzuk meg a vár lakóit!

Agyagból vagy sóliszt gyúrmából. Kifestés temperával, vagy mázazás.

Termésbábokat készíthetünk.

41

1.1.1.32 Természetes formák a várban.

Virágok, állatok, kövek, stb. Rajz, festés modellek után, emlékezetből, vagy képekről.

1.1.1.33 Mesterséges formák a várban

A várban vannak olyan dolgok, amiket az emberek csináltak. A mesterséges formák. Fegyverek, edények, stb.

Rajzolj, fess egy (több) képet, amin csak ilyenek vannak!

1.1.1.34 Gépek

Gépek is lehetnek a várban, különös, furcsa gép, ami sok mindent tud csinálni. "Élő-gép játék" ( J..)

Vágjon ki mindenki szinespapírból néhány alkatrészt, ami szerinte jó lesz a gépre. Összeállítjuk ( Esetleg:

Mindent járó malmocska a várban.).

Fessük meg a gépet működés közben!

1.1.1.35 Tárgykészítés

Készítsünk edényeket, más tárgyakat a várbelieknek.

Agyag, vessző, csuhé, gyékény, stb. Emberi alak kötözése ágakból, gallyakból, fej kitömött anyagból, öltöztetés

textildarabokkal.

1.1.1.36 A vár szobái.

Belső tér. Kuckó. Miért jó befészkelni magunkat valahová? Kuckóépítés dobozokból.

Szoba makettek készítése.

1.1.1.37 A vár makettezése

Homokvár építéssel " melegíthetünk be."

Kirakjuk az eddig készült tárgyakat, ahol lépték problémák vannak, újragyártjuk.

1.1.1.38 Várjáték

Újrajátsszuk a "várjátékot", játékba hozva a tárgyakat, a gépet. Előtte jelmezeket, díszleteket készítünk.

A vár megfestése. Előtte esetleg: tájképek értelmezése. Előtér,

középtér, háttér.

A játék után csoportmunkában közös képeket rajzolhatunk,

festhetünk a várbeli eseményekről.

1.1.2 Második osztály

1.1.2.1 Mese rögtönzése.

1. Nyári történetekből, olvasmányokból rögtönzünk egy mesét, megrajzoljuk.

2. Egy sűrű, sötét erdőben jártam, hatalmas fák alatt kanyargott a kis ösvény. ... végül ritkulni kezdtek a fák, már

láttam az erdő szélét jelző világosságot, odaértem, és amit láttam, attól majd földbe gyökerezett a lábam.

Találjátok ki mit láthattam az erdő szélén, rajzoljátok meg! Nem tudni hogy örömömben, vagy félelmemben

lepődtem úgy meg.

3. Egymásra rakott, függönyökkel letakart padokkal kisebb szobákra osztjuk a termet. Néhány lámpával

bevilágítjuk.

Kirakok egy csomó színpadi kelléket, ruhát, találjuk ki, kik viselhetik ezeket egy mesejátékban. Ha minden

kelléknek van már gazdája, kezdjük el felépíteni a történetet, de úgy, hogy mindenkinek jusson beszélő szerep.

Ha közben a kamera használatot is szeretném gyakoroltatni, a próbák alatt mindig más gyerek lép oda az

állványra helyezett, TV-vel összekötött kamerához, és veszi a próbákat.

Végül eljátsszuk a játékot, a mozgásokat úgy alakítjuk, hogy a lehető legkevesebbszer kelljen megállni, a kamera

áthelyezése miatt. Közben zenei aláfestéseket is adhatunk. ( 4 órás feladat)

1.1.2.2 A házak születése 1.

4-6 fős csoportokat alkotunk.

42

Farudakból, szőnyegekből, függönyökből, szivacsokból, illetve a teremben található asztalokból, székekből

„házakat” azaz kuckókat építünk. A házakban zseblámpákkal világítunk. Kis kosarakban gyümölcs, poharakban

tea is kerül a házba, a gyerekek behúzódnak, és nevet keresnek a házuknak.

Intim dolog ez a kuckóban teázgatás, eszegetés, játszadozás. Nagyon fontos, hogy ne legyen erőltetett, de ne is

hagyjuk ki a kínálkozó lehetőségeket. Mindig éreznünk kell, hogy rábízhatjuk-e a gyerekekre a csoportalakítást,

finoman korrigálunk rajta, vagy határozottan „beleszólunk.” ( „Ha ti ketten egy helyre mentek, akkor abból

megint sima őrültködés lesz!” ) Én pl. többnyire határozottan „letiltom” a házak közt kirobbanó

ellenségeskedéseket, de bizonyos szituációkban esetleg épp, hogy vitorlába lehet fogni ezeket az energiákat.

A csoportok farudak-vászon segítségével, fa, vagy agyag alap felhasználásával megpróbálják elkészíteni a házak

makettjét, illetve a ház „javított kiadását”. Tehát szabadon maketteznek a ház témára fapálcikák, spárga és

vászon segítségével.

Szerszámok: akkumulátoros fúró a fa alapba fúráshoz, fúrószár készlet, ollók.

1.1.2.3 A házak születése 2.

Készítsük el a házak „törzsfáját”.

Mire jó egy ház?

( Véd az esőtől, a széltől, a hidegtől, tűző naptól, kizárja az állatokat, stb. )

Mi lehetett az első ház?

Talált: sziklaeresz alja, barlang, szorosan boltozódó falomb.

Készített:

Összeboruló alacsony bokor lombsátrának tömörítése rádobált lombos ágakkal.

Alvógödrök:

Gödör fölé rakott lombok.

Földkunyhó. Bemélyített, oldalról megemelt falú, lombbal fedett „gödör”.

Fa koronába készített fészek tetővel.

Domboldalba vájt barlanglakás.

Házak:

Karókkal, vesszőkkel font, sárral tapasztott oldalfal. Nádkévékkel fedett tető.

Nedves talajon cölöpökre állítva.

Sziklából, fatörzsekből, égetett agyagtéglákból összeállított, nádkévékkel, zsindellyel, cseréppel takart épületek.

A sátor. Karók, kötözőanyagok, fedőanyagok. Állatbőrök, nemez.

Készítsük el valamennyi változatot, majd szabad építkezés.

Szerszámok: Kések, ollók, fűrészek.

Anyagok: Gallyak, lombos ágak, falécek, rudak, vásznak, spárgák, agyag ill falapok.

1.1.2.4 Házak születése 2.

A munka befejezése. Az én házam. Ház építése szabadon, agyagtömbből, vagy előre gyártott agyag elemekből.

(Téglák, lapok, oszlopok, cserepek. ) A gyártást különböző vastagságú vezetőlécek , különböző szélességű

vonalzóként használt leszabó lécek segítségével végezzük. ( Lásd:..\TECHNIKA\Technika.doc - nyújtunk egy

lepényt)

1.1.2.5 Termés házak-arcos házak

Termések között válogatunk, mindenki kiválasztja a szerinte leginkább épületté fejleszthető formát, majd mintáz

egy épületet. Ha kész, arcos házakat nézünk, majd szabad építkezés papírból, fából, agyagból.

1.1.2.6 Meseház 1.

Házépítés nagy kartonlapokból, rudakból, dobozokból.

43

1.1.2.7 Meseház 2.

A ház kifestése

Mindennapijaink és ünnepnapjaink eseményei kerülnek a ház falaira. Egy – egy falsíkon vagy szobában ábrázoló

jellegű festés, képírások, és rejtjeles írások.

1.1.2.8 Edények, tárgyak, eszközök a házban.

Szerszámok, edények, textilek készítése, kifestése.

1.1.2.9 Rajzok, festmények a házról

Az eredeti látvány továbbírása. Rajzoljunk, fessünk egy nagy meseházat.

1.1.2.10 Makett készítés

Készítsük el a nagy meseház makettjét.

1.1.2.11 A mi utcánk

Utcátok. /Tussal, tollal vagy pálcikával./

Előtér, középtér, háttér!

Fotókon az előtér kiszínezése.

Fess egy képet! Milyen házat építenél magadnak?

Készítsetek agyagtéglákat, majd ezekből néhány házikót, a tető lehet nád, gally, szalma. Egészítsétek ki az utca

képét. Rajzoljátok meg tussal, fapálcikával.

Mintázd meg agyagból a környék legérdekesebb épületét! Készíthetsz újabb, kitalált épületeket is. Kifestheted.

összerakhatjátok játékvárossá

1.1.2.12 Alattunk is laknak-felettünk is laknak ( Színkeverés)

Gyűjts sokféle árnyalatot kedvenc színeidből, ragaszd fel.

Alattunk is laknak , felettünk is laknak, az angyalok s az ördögök, kérdezd csak meg bármelyik öreget, erősködik

Rebeka néni. Úgy képzeljem el a világot, mint a stelázsit itt ni: alul a kormosak, felül a fényesek, közbül meg hát

a magunkfélék. Szép egy mese, csakhogy a tudomány leszámolt a stelázsival, inti le Kristóf bácsi. Mert a világ az

kerek, mint az alma. Itt vagyunk mi, itt meg Amerika. Mi fejjel felfelé, ők fejjel lefelé.

Fessük meg ezt a három világot. Alul a kormosak, felül a fényesek, azaz alulra fessünk kevert, tört színeket,

felülre tiszta színeket, középre meg mindkettőből.

Meg lehet oldani a feladatot

Nonfiguratív foltokkal

Edények festésével

Ördögök, vagy földi manók, angyalok, tündérek, madarak, és középen önmagunk megfestésével.

1.1.2.13 Plasztikai megoldás

Oldjuk meg most a feladatot plasztikában is.

Papírdombormű készítése gyűrögetéssel. Felragasztás keménypapírra, megfestés.

Ruhadarabokból, fonalakból, fakanálból bábkötözés.

1.1.2.14 Lélek magasa, mélye

Lélek magasa, mélye. Egymásból újulása. Beszélteti az embert, a tükörbéli mása.

Játsszunk tükör játékot! Üljünk le egymás elé, mi most egymás tükörképei vagyunk.... ( J..)

Figyeld meg (igazi)tükörben magad, fess egy nevetős önarcképet! Nevetős színekkel. Majd fess egy szomorú

arcképet is, szomorúbb színekkel. Végül fess egyet az igazi arcszínekkel. (Arcszín kikeverése piros és fehér

temperából.)

Önarcképem tárgyakból

44

Egy dobozt kaptál, hozz otthonról magadról egy fényképet, és olyan kis tárgyakat, amelyeket a dobozba

helyezve önarcképed kifejezőbbé válhat. Ha fénykép helyett tükröt teszel a dobozba, fényképet készíthettek

önarcképedből.

1.1.2.15 Önarcképem tárgyakkal

Cél: Képesség kialakítása a kifejező szándéknak egyre inkább megfelelő vizuális eszközök, kifejező anyagok,

technikák megválasztásában.

A dobozokat elkészíthetjük mikrohullám kartonból, vagy üzletekből szerezhetünk be különböző méretű

dobozokat. A fényképfelvétel persze állványról, késleltetéssel önállóan is elkészíthető.

Eszközök: a makettezés eszközei. Fényképezőgép, tükrök.

Eddigkész

1.1.2.16 Emberi alak

Cél: A térábrázoló képesség fejlesztése.

Kisebbeknél egyvonalas gesztusrajzokat kérjünk, nagyobbak halvány tömegvázlatól bonthatnak ki

mozdulatvázlatokat. A feladat mindig valamilyen élményrajz, kompozíciós feldolgozás, vagy illusztrációs munka

előkészítésére szolgál. A korrekt emberi alak tanulmányokat részletesebben vezetjük fel.

1.1.2.17 Jelmezterv. Jelmezkészítés

Farsangra készülődünk. Készíts jelmez és maszk terveket! A maszkok kivitelezéséhez használhatsz papírzacskót,

papírmaséból készült

1.1.2.18 Ugráló képek

Kettéhajtott papírra rajzold meg egy mozgás két mozzanatát, azaz két fázisát.A lap felső részét csavard egy

ceruzára, s a felpöndörödött lapot a ceruzával mozgasd ide-oda. Keress érdekes témákat!

Füzet, notesz lapjainak szélére hosszabb képsort rajzolhatsz. Ha végigpergeted a lapokat, megelevenedik a film.

Vigyázz, hogy az ismétlődő jeleket pontosan másolgasd tovább!

1.1.2.19 Egy mese mozduló képei

Bizonyára ismered azokat a meséskönyveket, amelyeket kinyitva mozgatható figurákat találsz a képbe illesztve,

ezek mozgatásával meg tudod jeleníteni a mese egyes mozzanatait.

Válasszatok ki egy mozgó képek tervezésére alkalmas mesét, osszátok el a munkát, készítsetek egy mozgatható

mesekönyvet.

A figurákat, háttereket, külön is készítsétek el, nagyobb méretben, és játsszátok el a pálcikákra ragasztott

szereplőkkel a mesét.

1.1.2.20 Mozdulatok

Figyeljetek meg jellegzetes emberi mozdulatokat, majd próbáljátok meg visszaadni ezeket mozgatható ízületű

síkbábok, vagy puha, könnyen hajlítható drótból formázott emberi alakok segítségével.

Egyedi megoldásaitokból mintázzatok többalakos plasztikákat.

1.1.2.21 Akvárium színespapírból, átlátszó fóliából.

Készítsetek csoportmunkában dobozból, átlátszó fóliákból és színespapírokból akváriumot. Az akváriumban

valóságos és elképzelt élőlények képeit is elhelyezhetitek.

45

Akvárium helyett természetesen készülhet egy szoba, vagy egy erdő is. Előbbi esetben kukucskáló dobozban is

gondolkodhatunk, utóbbiban gazdagon elágazó egymásba érő, egymáshoz rögzített ágdarabok adhatják a makett

vázát.

1.1.2.22 Kontrasztok

Készíts rajzot a tolltartódban, vagy az osztályteremben, vagy az osztályon kívül található, valamilyen szempont

szerint egymással ellentétes jellegű dolgokról. Rajzeszközeid használati módjával is igyekezz erősíteni ezt az

ellentétet.

Vagy: nonfiguratív tanulmányok a kontrasztok világában, majd tematikus munka.

1.1.2.23 Hideg - meleg színek

Weöres Sándor: Varázslók. Fesd meg jeges Pácot és Tüzes Pácot!

Fesd meg Fagy herceget és a Tűzmanót! /Figuratív vagy nonfiguratív/

1.1.2.24 Színek vetélkedése

Illusztráld Mándy Stefánia: Színek vetélkedése c. verses meséjét. Fess képet ugyanezzel a címmel, de úgy, hogy a

piros győzzön! Hogyan tudtad elérni?

Gyümölcsök megfestése hideg ill. meleg környezetben.

Fesd meg színfoltokkal egy kirándulás emlékeit!

1.1.2.25 Színdominó

Készíts színdominó készletet. Kis keménypapír lapokra dolgozz, igyekezz minél több, jól megkülönböztethető

árnyalatot használni. Gondold végig, hogyan lehet legegyszerűbben megoldani a feladatot? Dominóid számára

készíts dobozt is, a játékhoz pedig egy haszálati utasítást.

1.1.2.26 Táj - színkép

Fesd le a ...... képen látható tájat, a kék árnyalataival alkonyatkor.

Fesd meg a színmanók birodalmát a négy évszakban.

Rajzolhatsz, ragaszthatsz is!

Készítsetek közösen képet egy meseországbeli utazásról!

Fess meg egy-egy eseményt, ami viharos, illetve jó időben történt - vagy történhetett volna - veled!

1.1.2.27 Napszakok

Figyelj meg egy tájat vagy egy épületet reggel, délben, este. Fess róla vázlatokat ezekben a napszakokban!

Állíts össze kis doboz térbe (mini box?) olyan kompozíciókat, amik jellemzően mutatnak be egy-egy napszakot!

Napszakbábok, portrék készítése textil, papír, festés, montázs.

1.1.2.28 Egy történet képei

Csengetnek, kimész, és valami érdekes dolog vár. Rajzold meg képsorral a történetet!

1.1.2.29 Életre keltett betűk

Vágj ki újságokból szép nagybetűket, majd alakítsd őket figuratív motívummá! Fesd meg nagyobban is!

Plakátterv néhány kivágott szóhoz színespapír ragasztással.

1.1.2.30 A madárkirály

"Zöld erdőben, zöld mezőben, sétálgat egy páva. Kék a lába, zöld a szárnya, aranyos a tolla...."

Fesd meg a sétálgató "madárkirályt", meg amit még gondolsz.

1.1.2.31 Az erdő

Rajzolj meg egy leveles ágacskát,majd mellé mindazt, amit szerinted egy erdőben láthatnál.

Végül rajzolj, fess egyetlen

összetett formát, ami

kifejezheti az erdőt.

46

Vagy pedig egyszerűen rajzolunk mindenfélét, amit az erdőben, vagy a kertben látunk.

1.1.2.32 Egy növény élete

Figyeljétek meg egy növény fejlődését, vagy egy termés érését!

A megfigyelés eredményét mutassátok be egy lapon.

1.1.2.33 Az erdő állatai

Állatok készítése kövek, kavicsok összeragasztásával, kifestésével.

Fehérlófia megrajzolása vagy mintázása.

Gyékényló.

Állatok gyékényből , csuhéból, csutkából, stb.

1.1.2.34 Mozgás

Készíts vázlatrajzokat hópelyhek, esőcseppek, víz, lehulló papírlap, redőt vető ruha, zászló mozgásáról, vagy

más mozgásjelenségről. A vázlatokról emelj ki közös formai elemeket, építs belőlük síkkompozíciót!

1.1.2.35 Tárgytervezés

Tervezz egy használati tárgyat! Gondold végig milyen anyagokból fog elkészülni, milyen eszközökre, milyen

műveletekre lesz szükség a megmunkálás során.Írj használati utasítást is! Végül rajzold meg a tárgyat, készítsd el

modelljét! Csomagold be a tárgyat, majd rendezzetek kiállítást az elkészült tárgyakból. A kiállításhoz készítsetek

feliratokat, katalógust.

1.1.2.36 Nézőpontok

Válassz ki egy tárgyat, amely elöl - oldal és felülnézetből más és más képet mutat. Rajzold meg a tárgyat

mindhárom nézőpontból!

Félretett feladatok: Épület gyűjtés

Fényképezz, rajzolj olyan épületeket, amik valamiért tetszenek neked. Válassz egy olyan házat is, ami nagyon

nem tetszik. Mutasd be egy szöveggel kommentált fotó sorozaton valamelyik épület előnyös és előnytelen

tulajdonságait.

Hogyan lehetne átalakítani? Az átalakítás eredményét mutasd be rajzon, festményen, vagy fotómontázson.

Ismétlődik

Vendégem érkezett

Vendéged érkezik valahonnét külföldről, és egy szót sem tud magyarul. Elhatározod, hogy kis képeket ragasztasz

ki a lakásban a fürdőszoba, a wc, a konyha ajtajára. Rajzolja, fesse meg mindenki, mivel jelezné a szobákat.

Aztán nagyon belejössz a ragasztgatásba, és a fiókokra, szekrényekre is ragasztasz.

Végül elhatározod, hogy a lakás ajtajára is ragasztasz valamit, kik laknak itt?

Együtt járjátok be a környéket. Mit festetek, miután hazajöttetek?

Mielőtt elutazik, festeni szeretnél neki egy képet, amit magával visz, rólatok, arról, ahogyan éltek, szóval valamit,

ami nem egyszerűen csak csoportkép a családról.

1.1.3 3. osztály

1.1.3.1 Műalkotások narratív tartalmának eljátszása.

Válasszatok ki egy sok alakos festményt, álljatok be az egyes szereplők helyére,

játsszátok tovább a jelenetet, majd fessétek meg a játék egyik részletét! Rajzfilmet, képregényt is tervezhettek!

47

1.1.3.2 Az évszak díszei ( virágai?)

Gyűjtsetek évszakhoz illő, azt jellemző virágokat, terméseket, egyéb természetes anyagokat, válasszatok a

gyűjtött anyaghoz illő tartóedény, vagy - ha száraz virágokkal dolgoztok - valamilyen alapot, rendezzétek össze

az egymáshoz illő darabokat egy-egy kompozícióvá!

1.1.3.3 Kerttervezés

Ismerkedjetek meg a főbb kerttípusokal, majd tervezzetek egy kertet az iskola köré! (Montázs, festés,

papírapplikáció).

1.1.3.4 Virágok az asztalon

Agyagedények, különböző korstílusok terítékei.

Hétköznapi és ünnepnapi asztalterítési módszerek. Fotógyűjtemény és rajzok étkészletekről, asztali díszekről,

tálalási módokról.

1.1.3.5 Ez a divat

Mindennapi élet Korviseletek. Textilkép, báb, divatlap oldal készítése.

Divatbemutatók kedvenc ruhákban. Átöltözés. Fiú-lány szerepcsere.

Kedvenc regényhősnek, sztárnak öltözve.

1.1.3.6 Az osztály élete

Készíts olyan alkotásokat, szabadon választott technikával, amelyek az osztály életének jellegzetes eseményeit

mutatják be. ( Skicc, kisplasztika, fotósorozat, box. )

Munkáitokból rendezzetek kiállítást, illetve állítsatok össze belőle egy kötetet.

1.1.3.7 Egy emlékmű

Ismerkedjetek meg egy - a lakóhelyeteken található - emlékművel, emlékhellyel. Milyen irodalmi alkotást, milyen

zeneművet kapcsolnátok hozzá?

Készítsetek az emlékművet bemutató video filmet, fotó dokumentációt.

Tervezzetek egy emlékművet egy mese szereplőjének, vagy egy történelmi hősnek.

1.1.3.8 Restaurálási gyakorlat.

A régészet munkamódszerének megfigyelése. "Leletek" készítése.

Töredékekből edények összerakása.

1.1.3.9 Tájelemzés

Gyűjts tájkép fotókat, válassz ki egy változatos felszínű tájat, színezd át szövegkiemelő filccel az azonos felszínt

mutató részeket, majd készíts egy látvány utáni vázlatot, illetve egy térkép vázlatot, amely felülnézetből mutatja

be a tájat..

Végül készíts egy rajzot, vagy fotómontázst, amelyen oda illő épületeket illesztesz a tájképbe.

1.1.3.10 A szent hely

Templomok különböző korokban, kultúrákban. "Szent hely" építése. (Makett, bio art.)

A szentséggel persze bármely életkorban lehet (kell legyen) dolgunk, a megközelítés módját mindig az aktuális

körülmények határozzák meg. Alábbiakban csak egy vázlatot közlök.

A szent hely fogalma.

Szent az a hely, dolog, tárgy, ami közelebb van istenhez, vagy az istenihez. A mondat nyilván paradox, ha isten

egyetemes, mindenütt jelenlévő, akkor nem lehet valamiben jobban jelen, másban meg kevésbé, mindössze arról

lehet szó, hogy emberi gondolkodásunk valamiben jobban észreveszi, másban kevésbé.

A felettes világ-lény fogalmának megjelenésével a művészet története fejezetben foglalkozunk, itt esetleg lehet

gyűjteni azokat az élményeket, amik valami hasonlót sejtetnek a saját életünkben.

48

...

1.1.3.11 Az én múzeumom

Válasszon ki mindenki egy olyan festményt, szobrot, amit szívesen látna az osztály múzeumában. Készítsétek el a

kiválasztott alkotás másolatát!

1.1.3.12 Élővé varázsollak

"Kelts életre" néhány kisebb tárgyat rárajzolással, ráfestéssel, ráragasztással. Játssz el velük egy történetet, majd

a játékról készíts rajzos, vagy fényképes, mozgóképes beszámolót.

1.1.3.13 Emberi alak

Emberi alak elöl, hátul, oldalnézetének megrajzolása. ( Lásd 5. o.)

1.1.3.14 Emberi alakok 2.

Közös utcakép alakokkal.

Körben álló alakok ábrázolása, tetszés szerinti térben.

1.1.3.15 Emberi alakok 3.

Rajzold meg magad ahogy fejlődtél.

Rajzold le magad, milyen leszel később, felnőttként!

Mozgásban lévő alakok ábrázolása

Bújj-bújj zöld ág, vagy más csoportos játék megfigyelése, vázlatok.

1.1.3.16 Jelmeztervek

Jelmezterv. Jelmezkészítés

Csoportkép a legszebb jelmezekből.

Szobor varrott, ragasztott textilből, Kivágott, hajlított, ragasztott papírból, műanyag térépítő játékból.

Öltöztetős baba.

Babaruha varrás.

1.1.3.17 Képregény

A kis gömböc növekedése képregényben.

1.1.3.18 Animációs gyakorlatok

Mozgó kép papírcsíkkal, ceruzával.

Háttér előtt elhúzott celofánra rajzolt alakok.

Mozgatható ízületű sikbáb.

Rajzfilmterv egyszerű mozdulatsorokról. ( lásd 6. o. kezek feldolg.)

Öltözködési stílusok megismerése

Lakások, életmódok megismerése szóban és képen. Fotomontázs, rajzzal kiegészített fotó: lakótelep.

1.1.3.19 Akvárium színes papírból, átlátszó fóliából.

Egy tenger alatt játszódó történet illusztrálása.

1.1.3.20 Fesd meg színfoltokkal egy kirándulás emlékeit!

1.1.3.21 Színdominó

Színdominó készítése.

1.1.3.22 Táj - színkép

Fesd le a képen látható tájat, a kék árnyalataival alkonyatkor.

Fesd meg a színmanók birodalmát a négy évszakban.

49

Rajzolhatsz, ragaszthatsz is!

Készítsetek közösen képet egy meseországbeli utazásról!

Fess meg egy-egy eseményt, ami viharos, illetve jó időben történt veled!

1.1.3.23 Házépítés

Rajzolj egy lakótelepet. Színezd, rajzolj rá tetőt, erkélyt. Fotomontázzsal is dolgozhatsz.

Milyen házban szeretnél lakni, dolgozni 20 év múlva? Rajzold meg a környékét is.

Rajzold, fesd meg a belső tereket! Házépítés. Rajzold meg, fesd le, hogy alakul a ház. Fényképezd le.

Rajzolj szép épületrészleteket!

Fényképezz, gyűjts épületeket. Teetszik, nem tetszik.

Milyenné lehetne varázsolni a kiválasztott csúnya házat?

Ragssz a gyűjtött anyagból, vagy rajzolj egy képregényt. Hogyan készül a ház?

Készíts babalakást! Falu ragasztás megadott alaprajzú házakból.

1.1.3.24 Napszakok

Napszakokra jellemző színskála előállítása és alkalmazása narratív képen.

Azonos táj, épület esemény ábrázolásának megfigyelése más és más napszakban.

Reprodukciók átalakítása más napszakba.

Napszakokra jellemző mini boxok összeállítása

Napszakbábok, portrék készítése textil, papír, festés, montázs.

1.1.3.25 Egy történet képei

Csengetnek, kimész, és valami érdekes dolog vár. Rajzold meg képsorral a történetet!

1.1.3.26 Életre keltett betűk

Vágj ki újságokból szép nagybetűket, majd alakítsd őket figuratív motívummá! Fesd meg nagyobban is!

Plakátterv néhány kivágott szóhoz színespapír ragasztással.

1.1.3.27 Menyasszonykérő

Aranyhintó áll az utcán, heten adják rám a szoknyám. Támaszkodom hét virágra, indulok a palotába. Hétszer hét

az aranyalma, gurul előttem a porba. Járok olyan fényességben, elvakul a nap az égen.

Játszátok el a most viszik játékot, majd fessetek képet amint viszik a menyasszonyt!

1.1.3.28 A madárkirály

Fesd meg: Zöld erdőben, zöld mezőben, sétálgat egy páva. Kék a lába, zöld a szárnya, aranyos a tolla....

Temperanyomat levelekről. Közéjük madár festése.

Repülő papírhajtogatás.

Papírsárkány sótartókból.

1.1.3.29 Az erdő

Tanulmányrajz szőlőtőkéről.

Ceruzarajz. A repedések vonalas rajza.

Folytasd a tőkét!

Megrajzoljuk ismét a tőkét, de most folytatjuk, mintha egy nagy fa eredne belőle.

Mi történik a fa körül?

50

Készíts egyetlen formát, ami kifejezheti az erdőt.

Vagy egy erdei részletet.

Leveles ágacska megrajzolása keresgélő vázoló vonalakkal.

Figyeljétek meg egy növény fejlődését.

A megfigyelés eredményét mutassátok be egy lapon.

Rajzold, fesd meg egy alma növekedését!

Egy fa tavasztól télig. Sorozatrajz, festés.

Melyik szakaszhoz milyen rajzeszköz?

6-8 képből álló leporelló: A természet

Figyeld meg a nárcisz, tulipán, orgona virágát! Rajzold meg!

Fess virágcsokrot! Fess színes kertet!

Edd meg az almát. Rajzold meg a fázisait.

1.1.3.30 Az erdő állatai

Zokni dakszli, harisnya kígyó

Állatok készítése kövek, kavicsok összeragasztásával,

kifestésével.

Fehérlófia megrajzolása vagy mintázása.

Gyékényló

51

Állatok gyékényből , csuhéból, csutkából, stb.

Illusztráció: Falusi hangverseny. Sorba állítva a "díszes tásaságot"! Filctoll, zsírkréta.

Készíts színespapírból csipogót!

1.1.3.31 Mozgás

Vázlatrajzok hópelyhek,

esőcseppek, víz, lehulló papírlap,

redőt vető ruha, zászló

mozgásáról.

1.1.3.32 Tárgytervezés

Tervezz egy tárgyat! Válaszolj a

kérdésekre. Miből lesz, stb.

Játékbolt kirakat vegyes

anyagokból.

Indián sakkészlet sóliszt

gyurmából.

Csillagok keskeny, fehér

papírcsíkokból.

Játékautó, játékbaba rajza három

nézetből.

Rajzold le! csomagold be!

Kirakat, kiállítás az eddigi

tárgyakból. Feliratokkal, ábrákkal

Igény - ötlet - tárgy. Használati

tárgy skiccterve, kommentár.

Népművészeti tárgy készítése.

Design, kézművesség műfajai.

1.1.4 Negyedik osztály

1.1.4.1 fény

A fény szerepe életünkben.

Fénnyel kapcsolatos eddigi

tapasztalatok feltárása.

Előkészítés:

Tapasztaljuk meg a fény hiányát.

Páros és csoportos játékok

bekötött szemmel. (

Tárgyfelismerés, zajokra

figyelünk, séta a teremben, vakvezetés, stb). Beszélgetés a fényről. Mi ez, honnan jön, miféle lehet? Hogyan hat

ránk? Mi van ha nincs jelen? Beszélgetés közben rajzolás. ( Meg lehet rajzolni az előző játékot, vagy bármit,

ami a beszélgetés alatt szóba került.)

1.1.4.2 Az árnyék

Árnytár készítése, vetett árnyék, önárnyék, napos időben árnyékgyűjtés. A kicsiket közvetlen körülrajzolással, a

nagyokat csak megrajzoljuk. Természetes fény által létrehozott vonalak, fénycsíkok feltárása és rajzi lejegyzése. (

Pl. nádas, bokrok vonalszövedéke, kerítésen átszűrődő fények, stb. Teremben lámpafény elé tett tárgyak, dolgok

árnyékának körülrajzolása. Árnyékportrék.

Sziluettbábok készítése, árnyjáték.

Rajzos - fotós - videós feldolgozás.

1.1.4.3 Játék a fénnyel

Az írásvetítő felhasználása: a környezetében fellelhető anyagok szerkezetének, elemeinek, tulajdonságainak

tanulmányozása. (Levelek, tollak, változatos tárgyak alkalmazása.) ( Júdás pénze két diaüveg között )

52

Ablaküvegek közé rakott kis kompozíciók kivetítése ( Apró színes fóliák)

Különféle anyagok összekomponálása diaüvegre. (Tus, ragasztó, homok, cérnaszálak.)

Diaüvegekbe ragasztott kis színes fóliák. Összetört üveg technokollal megragasztva. Érdekes buborékrendszer.

Szappanbuborékok fúvása ( A rajzos, pasztell vázlatok mellett fényképek, video felvételek készülnek.)

Levegőben gömbök, padon félgömbök. Asszociációk megrajzolása. Eszkimó kunyhó, űrbázis

Szappanbuborékok az írásvetítőn.

1.1.4.4 Pozitív - negatív formák a síkon

Monotípia és papírmetszet. ( feketén, fehéren.) A fény-árnyék kiemelő, formaképző szerepe.

Egy történet, mese eljátszása írásvetítőn vagy hátulról megvilágított fehér lepedő mögött - síkbábokkal. Film

egy szoborról.

1.1.4.5 Fotogrammok

Fotografikák létrehozása, nyomhagyások fényérzékeny papíron nappali fényben. Nyomhagyás nappali fényben.

Fixír, hívó. Rajzolás, növényi lenyomatok. Abszatrakt képek.

Az előhívott képek rajzos kiegészítése, átírása. Fotografikák létrehozása sötétben., fehér fényforrással. (A tárgyak

árnyképe, belső szerkezeti felépítése, a felületi mintázat jelentkezése.)

1.1.4.6 A fényképezőgép kezelése.

A filmérzékenység, a lencsenyílás és a megvilágítási idő közti alapvető összefüggés.

Távolságbeállítás, filmbefűzés ( gyakorlása elrontott filmmel.) Filmtovábbítás, a helyes testtartás.

A képszerűség, a képkivágás legfontosabb szempontjai. Közös témakeresés az iskola közelében.

Laboratóriumi munkák. Előhívás, nagyítás.

1.1.4.7 A fény, árnyék szerepe a fotózásnál.

A látvány értelmezése. Pl. tónusértékek, nagyságrend távolságbecslés alapján, rajzban és fotók elemzésével.

Természetfényképek. Ember és természet kapcsolata.

Forma és tértanulmányok különböző évszakokban. A nézőpont szerepe. Azonosítások. ( Séta a környéken, az

eredeti nézőpont megkeresése.)

1.1.4.8 Színes fotók készítése.

A színek átírása.

Fekete fehér fotók áttétele színes temperafestménybe és fordítva.

1.1.4.9 "Tárgymesék "

Különféle tárgyakkal történő események fényképezése.

1.1.4.10 A fotódokumentációk.

A fotóalbum mint időbeli élmény a családban. Családi történetek. Szerepjátékokról készült fotódokumentáció.

Osztályfénykép készítése Pl. az osztály történetének könyve fotósorral illusztrálva.

1.1.4.11 Portévariációk.

Portrék csíkokra vagdosása, átcsoportosítása. Eltolás, felcserélés, új rendbe illesztés.

Egy fotó kettévágása, majd a hiányzó rész hozzáfestése, hozzárajzolása.

Mimika, gesztusok.

1.1.4.12 Saját fotók.

Iskolaépület, udvar, utca, lakóépületek, növények, állatok, emberi környezet.

Szabad témaválasztás, fényképezés tanári segítséggel.

53

Időbeli változások, mozgás megjelenítése képregényszerűen:

Történet elbeszélése testrészek fotózásával.

1.1.4.13 Mozgásábrázolás.

Csoportos játék, ünnepség, esemény.

Rögzített és mozgó kamerával.

Különböző helyzetekben készült fotók azonos tárgyakról.

1.1.4.14 Azonos téma öt képben.

A nézőpont, a távolság, a részlet szerepe.

1.1.4.15 Tárgyak portréja

fotón, videón, rajzon.

Barokk csendélet elemzése. Megbeszélés, ki milyen tárgyat tud hozni a következő órára.

Próbálkozások a beállításokkal. Egyetlen lámpa. Golyóstollrajz, festett kép.

Képkivágás, világítás, látószög, motívumok, mozgás, áttűnés, éles váltás.

1.1.4.16 A fotóval is lehet hazudni.

Kegyes hazugságok készítése a rendelkezésre álló negatívokból. Egymásra exponált negatívokról nagyítás.

Karcolgatás a negatív matt és fényes felületébe. Montázsok. Harmonika kihúzattal készített fotók.

1.1.4.17 Sorozatfotók az uzsonnáról, elfogyasztásáról.

1.1.4.18 "Titkos felvételek"

A tanítási óráról, szünetről, sportmérkőzések, osztálytársak arca.

1.1.4.19 Makro és mikrofotók.

Versenyszerűen keresik a mikrofotó eredeti helyét.

1.1.4.20 A cipő.

Fotósorozat egy történetről.

Néhány kép után nagyobb rajz, majd festmény készül.

54