13
Az elmúlt évek megannyi gyorsan ki- múlt iskolaújság-kísérlete után újra bele- vágunk. Nem ígérünk semmit. Nem ígér- jük, hogy ez megmarad, hogy ez majd rendszeres lesz, hogy ez aztán nagyon érdekes lesz és biztosan egészen más. Addig biztosan nem is szabad komolyan venni egy iskolaújságot, amíg ki nem ke- rül az elsô oldalra, hogy „2. évfolyam, 1. szám”. Elsô számunk azért szeretné elhitet- ni, hogy érdemes lesz egy esélyt adni majd a másodiknak is. Színesben kapjá- tok a 20 osztály fényképét (ez 15 Ft/kép, ha a szöveges részeket ingyenesnek is tekintjük), a képekhez illeszkedô névsor- ral. Becsszóra mindent megtettünk, hogy helyesen írjuk a neveket, és bár va- lóban túlzás „sor”-nak nevezni azokat az alakzatokat, melyben a neveket felsorol- ni igyekeztünk, talán azonosítható, hogy melyik arcot milyen néven érdemes elôször szólítani próbálni. Olvasható ezen kívül a teljes tanévi árpádos prog- ram, melynek hitelességét igazolhatja, hogy a szeptemberi és októberi elôre- jelzések szinte 100%-ig teljesültek. (Per- sze tudjuk, a meteorológia is könnyen teljesítene 100%-ot, ha utólag készíthet- né el a prognózist.) Mindezek mellett rejtvénynek egy négyzetcentiméter hely sem maradt, de ezt is megoldottuk, és Gärtner tanár úr egy aranyköpését mégis elrejtettük vala- hogy az újságban. Beküldhetô az [email protected] címre (igen, van emailcímünk is, ebbe leg- alább nem lehet almacsutkákat dobni), cserébe könyvutalványokat tudunk fel- ajánlani. Folytatás következik december elején! 2005. október BEKÖSZÖNTÔ ÁRPÁD LAPOK Az Árpád Gimnázium iskolaújságja. Címlapgrafika: Thernesz Artur, Kristófy Dániel • Felelõs tanár: Koncz Levente Nyomdai elôkészítés: Press GT Kft., 1139 Budapest, Üteg u. 49., Tel.: 349-6135, Fax: 452-0270, E-mail: [email protected]Tervezés: Gula Annamária Nyomdai kivitelezés: Ritter Nyomda • Felelôs vezetô: Ritter Gábor I. évfolyam, 1. szám

2005. október

  • Upload
    vandan

  • View
    232

  • Download
    4

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: 2005. október

Az elmúlt évek megannyi gyorsan ki-múlt iskolaújság-kísérlete után újra bele-vágunk. Nem ígérünk semmit. Nem ígér-jük, hogy ez megmarad, hogy ez majdrendszeres lesz, hogy ez aztán nagyonérdekes lesz és biztosan egészen más.Addig biztosan nem is szabad komolyanvenni egy iskolaújságot, amíg ki nem ke-rül az elsô oldalra, hogy „2. évfolyam, 1.szám”.

Elsô számunk azért szeretné elhitet-ni, hogy érdemes lesz egy esélyt adnimajd a másodiknak is. Színesben kapjá-tok a 20 osztály fényképét (ez 15 Ft/kép,ha a szöveges részeket ingyenesnek istekintjük), a képekhez illeszkedô névsor-ral. Becsszóra mindent megtettünk,hogy helyesen írjuk a neveket, és bár va-lóban túlzás „sor”-nak nevezni azokat azalakzatokat, melyben a neveket felsorol-ni igyekeztünk, talán azonosítható, hogy

melyik arcot milyen néven érdemeselôször szólítani próbálni. Olvashatóezen kívül a teljes tanévi árpádos prog-ram, melynek hitelességét igazolhatja,hogy a szeptemberi és októberi elôre-jelzések szinte 100%-ig teljesültek. (Per-sze tudjuk, a meteorológia is könnyenteljesítene 100%-ot, ha utólag készíthet-né el a prognózist.)

Mindezek mellett rejtvénynek egynégyzetcentiméter hely sem maradt, deezt is megoldottuk, és Gärtner tanár úregy aranyköpését mégis elrejtettük vala-hogy az újságban. Beküldhetô az aarrppaaddllaappookk@@aarrppaadd..ssuulliinneett..hhuu címre(igen, van emailcímünk is, ebbe leg-alább nem lehet almacsutkákat dobni),cserébe könyvutalványokat tudunk fel-ajánlani.

Folytatás következik december elején!

2005. október

BEKÖSZÖNTÔ

ÁRPÁD LAPOKAAzz ÁÁrrppáádd GGiimmnnáázziiuumm iisskkoollaaúújjssáággjjaa..

• CCíímmllaappggrraaffiikkaa:: Thernesz Artur, Kristófy Dániel • FFeelleellõõss ttaannáárr:: Koncz Levente• NNyyoommddaaii eellôôkkéésszzííttééss:: Press GT Kft., 1139 Budapest, Üteg u. 49.,

Tel.: 349-6135, Fax: 452-0270, E-mail: [email protected] • TTeerrvveezzééss:: Gula Annamária • NNyyoommddaaii kkiivviitteelleezzééss:: Ritter Nyomda • FFeelleellôôss vveezzeettôô:: Ritter Gábor

I. év

foly

am, 1

. szá

m

Page 2: 2005. október

2005. október

2005. SZEPTEMBER1. (Cs)Tanévnyitó 8 órától, 3 osztályfônöki óra5-9. (H-P)A 12. évfolyam kirándulása9-10. (P-Szo)DÖK Kommunikációs tábor19. (H)Szülôi értekezlet a 10-12. évfolyamon22. (Cs)d osztályokban tanítók megbeszélése23-25. (P-V)Diákönkormányzati tábor (Csillebérc)26. (H)A gimnáziumi elôkészítôk kezdete26. (H)Szülôi értekezlet a 7-9. évfolyamon26. (H)12. évfolyam érettségijérôl (tavalyi ta-pasztalatok, várható módosítások)szülôk tájékoztatása29. (Cs)Az induló osztályokban tanító kollégákmegbeszélése30. (P)A tanulmányi versenyekre jelentkezéshatárideje30. (P)A zene világnapja – népzenei és kóruskoncert, táncház

2005. OKTÓBER5. (Sze)Állatok világnapja – fotókiállítás4-13. (K-Cs)A darmstadti vendégek látogatása6. (Cs)Megemlékezés az aradi vértanúkról 14. (P)Gólyabál21. (P)Megemlékezés az 1956-os forradalomról

22. (Szo)• Komáromi erôd látogatás• Jótékonysági sportnap23. (V)Nemzeti ünnep28. (P)Utolsó tanítási nappontos idôpont nélkül:• A tanulmányi versenyek kezdete• A következô tanévre vonatkozó felvé-

teli tájékoztató megjelentetése• Egészségnap

2005. NOVEMBER31-5. (H-Szo)ôszi szünet7. (H)Elsô tanítási nap14. (H)Tanári fogadóóra (humán)21. (H)Tanári fogadóóra (reál) 21. (H)Karádi Károly TermészettudományiVerseny25. (P)Amfiteátrum Kupa (3 órás tanítási nap)pontos idôpont nélkül:• Nevelési értekezlet (csütörtöki 5 órás

tanítási nap)• Kórustábor

2005. DECEMBER16/17. (P/Szo)Szalagavató(3 órás tanítási nap, kóruspróba)19. (H)6-7. órában karácsonyi koncert(5 órás tanítási nap)20-21. (K-Sze)Karácsonyi rendezvények(5 órás tanítási nap)22-2. (Cs-H)Téli szünet

pontos idôpont nélkül:• Mikulás-est• Írásbeli felvételire jelentkezés határ-

ideje – 6. és 8. osztályosok részére• Társasköri koncert• Karácsonyi Árpád-klub• Tanári karácsony

2006. JANUÁR3. (K)Elsô tanítási nap20. (P)Az elsô félév vége, jegylezárás a nap vé-géig

24-25. (K-Sze)Félévi konferenciák a 12. évfolyamonés osztályfônöki kérésre27. (P)Félévi értesítôk kiosztása – félévi érte-kezlet (3 órás tanítási nap)27. (P)1400: Írásbeli gimnáziumi felvételi vizs-gák (6. évfolyam)28. (Szo)1000: Írásbeli gimnáziumi felvételi vizs-gák (8. évfolyam)30. (H)Szülôi értekezlet a 7-12. évfolyamon

2006. FEBRUÁR2. (Cs)Írásbeli gimnáziumi pótfelvételi vizsgák(6. évfolyam)24. (P)A kommunizmus áldozatainak emlék-napja (filmvetítés)25-5. (Szo-V)Síszünet – benne: szóbeli gimnáziumifelvételi vizsgák (6. és 8. évfolyam)

2006. MÁRCIUS6. (H)Elsô tanítási nap7. (K)Az árpádos öregdiákok iskolaitalálkozója14. (K)Iskolai szintû megemlékezés az 1848-49-es forradalomról és szabadságharc-ról15. (Sze)Nemzeti Ünnep22. (Sze)A víz világnapja 27. (H)Tanári fogadóóra (humán)pontos idôpont nélkül:• Tanári kirándulás• Darmstadti utazás• Kórustábor • Éneklô Ifjúság

2006. ÁPRILIS3. (H)Tanári fogadóóra (reál)7. (P)Árpád napok – színdarab-fôpróbák8. (Szo)Pozsonyi kirándulás (10. évfolyam)10. (H)Árpád napok – színdarab bemutatók11-12. (K-Sze)Árpád napok13-18. (Cs-K)Tavaszi szünet17. (H)Holocaust emléknap19. (Sze)Elsô tanítási nap28. (P)Jegylezárás a 12. évfolyamon a nap végéigpontos idôpont nélkül:• Nevelési értekezlet(csütörtöki 5 órás tanítási nap)• Páva utcai zsinagóga felkeresése

(11-12. évfolyam)

I. félév

II. félév

2 3

A TANÉV RENDJE

Page 3: 2005. október

4 5

2006. MÁJUS1. (H)A munka ünnepe2-3. (K-Sze)A 12. évfolyam konferenciái5. (P)Ballagás (5 órás tanítási nap)8-12. (H-P)Erdei iskola (8.b)8-10. (H-Sze)Érettségi, az alsóbb évfolyamosok tanulmányi kirándulása 10. (Sze)Madarak-fák napja24. (Sze)Challenge Day (tanítás után)pontos idôpont nélkül:• Visegrádi kirándulás – Palota Játékok

7-8-9. évfolyam részére• Majális

2006. JÚNIUS2. (P)Jegylezárás (9.b, 9.c)4. (H)Pünkösdhétfô8-14. (Cs-Sze)Emeltszintû szóbeli érettségi vizsgák6-10. (K-Szo)Erdei iskola (9.b, 9.c)9. (P)Jegylezárás (minden itt levô osztályban)a nap végéig9-13. (P-K)Osztályozó konferenciák minden évfolyamon 12. (H)Kóruskirándulás13. (K)Akadályverseny – Madarak-fák napja14. (Sze)Sportversenyek – olimpia14. (Sze)Utolsó tanítási nap

16. (P)Évzáró – bizonyítványosztás19. (H)Beiratkozás19-23. (H-P)Középszintû szóbeli érettségi vizsgák26. (H)Tanévzáró értekezlet

A 2005/2006-ES TANÉV ÜNNEPEIoktóber 23.az 1956-os forradalom évfordulója (va-sárnap)november 1.Mindenszentek (kedd)december 24-26.Karácsony (szombat, vasárnap, hétfô)március 15.az 1848-as forradalom évfordulója(szerda)április16-17.Húsvét (vasárnap, hétfô)május 1.a munka ünnepe (hétfô)június 4-5.Pünkösd (vasárnap, hétfô)

HÁROM ÓRÁS TANÍTÁSI NAPOKNovember 25.Amfiteátrum Kupa, (péntek)December 16 .Szalagavató, (péntek) (feltételes)Január 27.Félévi értekezlet, (péntek)

ÖT ÓRÁS TANÍTÁSI NAPOKNovemberNevelési értekezlet, (csütörtök)December 19-21.Karácsonyi rendezvények, (hétfô-szerda)ÁprilisNevelési értekezlet, (csütörtök)Május 5.Ballagás, (péntek)

2005. október

7. A

(legalsó sor) Szendi Emma (o.f.) • Tallár Ákos • Horváth Soma • Pajor Máté • Demkó András • Horváth Gergô • Csillag Gergô

(2. sor) Soproni Orsolya • Séra Renáta Örsi • Fenyôházi Laura •Fónagy Mogyorós Júlia • Serfôzô Nikolett

• Suri Dominika • Bede Zsombor(3. sor) Fûzy Kata • Bak Viki • Lázár Dorottya • Fancsalszky Réka

• Turi-Kiss Kálmán • Tóth András • Nagy Diána • Szalavári Annamária

(4. sor) Lévay Flóra • Forrai Zsófi • Zsedényi Dorottya • Sass Barbara • Ámon Emese

(5. sor) Szobotka Laura • Deák Péter • Háromházi Anna • Fehér Anna Réka • Horváth Anna

(legfelsô sor) Baráth Bence • Horváth Kabdebó Márk • Havasi Kristóf • Boros AttilaHiányzik a képrôl: Turai Dániel

Page 4: 2005. október

3

2005. október

6 7

7. B

(legalsó sor) Ôri Bálint • Kalydi Balázs(2. sor) Lehelvári Tünde • Kiss-Szabó Laura

• Lienhardt Krisztina (o.f.) • Szabó Kinga • Angyal Vivien • Treszkai Anett(3. sor) Markó Menta • Diriczi Tamás • Kádár Tamás

• Farkas Krisztina • Zalán Nóra • Varga Stefánia(4. sor) Zsigmond Ádám • Czinder Gábor • Sass Zoltán • Nagy Ádám

• Török Flóra • Kis Andrea(5. sor) Tamás Ádám • Karancz Ákos • Vári Balázs

• Kónya Veronika • Benkô Krisztina(legfelsô sor) Rosner Roland • Lakner Lóránd • Lehotai Bence

Hiányzik a képrôl: Szabó Endre • Váczi Viktor

8. A

(legalsó sor) Forgách Kinga • Haluk Tibor • Homonyik Marcell• Tóth Tamás • Márton Márk • Feketéné Kovács Anikó (o.f.)

(2. sor) Horváth Bálint • Szajkó Roland • Dudás Gergely • Aranyossy Márton • Vadász Gergely • Abaházy Krisztina

(3. sor) Rózsás Tamás • Kosik Péter • Farkas Áron • Erdôs Áron• Dékány Barnabás • Király Márton • Major Zsombor • Mezô Virág

(4. sor) Gyôri-Dani Veronika • Szauftman Ivett • Deák Péter• Czifra Zsófia • Kiss Dóra • Gyula Noémi

• Tarnóci Anna • Földi Tittína(5. sor) Dóka Júlia • Boda Daniella • Elek Zsófia • Molnár Léna

(legfelsô sor) Bánlaki Zita • Said Leila • Fónagy VeronikaHiányzik a képrôl: Hamed Hanin (külföldön) • Móri Krisztina

Page 5: 2005. október

2005. október

8 9

8. B

(legalsó sor) Gáspár Balázs • Sepovics Gábor • Gáspár Dániel• Bencze Levente • Lôvei Péter

(2. sor) Molnárné Vámos Katalin (o.f.h.) • Kása Kinga• Czottner Zsófia • Stróbl Eszter • Kálmán Viktória • Tóth Judit (o.f.)

(3. sor) Ficzere Zsófia • Horváth Imola • Cserni Viola• Molnár Szandra • Südi Anna • Papp Laura

• Gondos Judit • Angi Bernadett(4. sor) Döbrössy Balázs • Szabó Balázs • Kiss Mátyás • Szabó Zsolt(legfelsô sor) Baji Zsolt • Jani Sándor • Major Péter • Novák László

• Árva-Tóth Olivér • Zsapka Martin • Krepuska Richárd• Kmetty Tamás • Sugár Ádám • Boncz Tamás

9. A

(legalsó sor) Csorbáné Tóth Irén (o.f.) • Dudás Fanni• Nagy Kriszta • Arató Zsuzsa

(2. sor) Dosztály Balázs • Sárosi Márton • Ámon Balázs• Szukics Imre • Székely Ádám • Kovács Petra • Havasi Petra

• Cseh Németh Dalma • Balázs Barbara • Szabó Karolina• Rudnay Lilla • Bölcskei Zita • Fenyô Dorottya

(3. sor) Albrecht Ákos • Keglevich Balázs • Erdélyi Kristóf• Dudás Gergô • Takács Márton • Székely Szilvia • Kovács Petra

• Juhász Anna • Molnár Annamária(legfelsô sor) Zsigmond László • Szöllôsi Bence • Thernesz Artur

• Tóth Barna • Moldován Krisztián • Krizsán MiklósHiányzik a képrôl: Bognár Gábor • Bouchal Ádám • Gaál Marcell

• Galambosi Dóra • Gyôri Attila

Page 6: 2005. október

2005. október

10 11

9. B

(legalsó sor) Sztojcsevné Fekete Mária (o.f.) • Siket Dávid• Gavronek Ádám • Gál Balázs • Vad Ákos • Szabó Judit(2. sor) Danyik Dávid • Harangi Mihály • Botlik Barnabás• Weinhandl Róbert • Bartos Ambrus • Richolm András

• Lôrincz Orsolya • Gazdi László • Szabó Fruzsina(3. sor) Vadász Bálint • Jármer Alex • Jani Lázár • Csizmadia Gábor• Bartha Zsolt • Póta Domonkos • Legeza Péter • Meszlényi Regina

• Miklós Zita • Magos Barbara • Nándorfi Erzsébet(legfelsô sor) Gudenus Gergô • Csorba Péter • Perjés Barnabás

• Csuzi András • Nagy Ákos • Balázs Gergely • Héja GáborHiányzik a képrôl: Kürti Jerry

9. C

(legalsó sor) Linszky Franciska Veronika • Bognár Réka• Boleska Mónika • Verebély Anita • Valenti Zsófia

(2. sor) Baranyai András • Bakondi Tamás • Vitányi Anna • Kiss Lilla• Balogh Laura • Perity Barbara • Fürjes-Benke Edit • Szlávik Zsófia

(3. sor) Szalmási Tímea • Mészáros Zsolt• Perger Péter • Cser András

(4. sor) Simon Péter (o.f.) • Számadó László (o.f.h.) • Macsuga Máté• Vajas Tamás • Tóth Máté • Szabó Gergô

• Szabó Gellért • Gangel Gergely(legfelsô sor) Vinczellér János • Schwartz Ádám • Pintér Tamás

• Mihalek Dávid • Schlarb Krisztián • Erdei Áron • Suhajda Kristóf• Tsamouras Hristos • Ganszky Dániel • Végh Ferenc

Hiányzik a képrôl: Bede György • Seres Dániel • Varga Virág

Page 7: 2005. október

2005. október

12 13

9. D

(legalsó sor) Kôváriné Dr. Fülöp Katalin (o.f.) • Bogyó Sarolta• Petromárkó Krisztina • Pallay Nóra • Szilágyi Georgina

• Bugár Adrienn • Kondor Kinga• Kovács Nikolett • Gáspár Viktória

(2. sor) Szelényi Ádám • Bognár Anna • Sedlmayr Anna• Urbanek Katalin • Való Zoltán

(3. sor) Poteczki Gergô • Hollauer Balázs • Lázár Barna• Katona Balázs • Foitl Rebeka • Jurmann Alexandra

• Ruzsinszky Viktória • Bodon Dóra(legfelsô sor) Liebmann Péter • Komlós Dániel • Vörös Richárd

• Zeke Barnabás • Zsigmond Levente. Hiányzik a képrôl: Bíró Anna • Karsai Dávid • Nánási Gergely •

Pálvölgyi Annamária • Soós Attila • Várhelyi Viktor

10. A

(legalsó sor) Rejtô Bence • Szabó Gergô • Bencs Dániel• Horváth Enikô • Nagy Nikolett • Kékesi Christopher

• Krámer Lili • Bencs Máté • Kovács Dorottya • Weisz Andrea• Kôrösi Kitti • Ormoshegyi Nóra • Bíró Zsuzsa

(2. sor) Szabó Zsolt • Bökény Kornél • Bezzeg Mihály• Zicsi Zsuzsanna • Dunai Barbara • Pomázi Katalin • Zsíros Ildikó

• Kovács Viktória • Lesó Lilla • Sarlósné Bánhegyi Lídia (o.f.)• Said Sára • Csuka Júlia

(3. sor) Keglevich Norbert • Kovács Marcell • Lukácsi Szilvia• Szegedi Nóra • Somogyi Anna

(legfelsô sor) Szegedi Tamás • Mayer Miklós • Gera Csaba• Tarafás Imre • Bánlaki Gergely

Hiányzik a képrôl: Jurasits Ádám • Pápai Brigitta (külföldön)• Seress Júlia

Page 8: 2005. október

2005. október

14 15

10. B

(legalsó sor) Kmetty János • Sziliné Dienes Irén (o.f.)• Pásztor András • Bak Dóra • Szabó Kata • Had Zita • Bogár Eszter

(2. sor) Szalai Zsolt • Soós János • Gács Bence • Zeller Richárd• Bugaj Mirka • Nagy Enikô;

(3. sor) Kristóf Dávid • Ormándi Mátyás • Hitér Bence • BessenyeiKrisztina • Szônyi Judit • Barakony Zsófia • Pilissy Anna

(legfelsô sor) Lakatos Krisztián • Morvai BalázsHiányzik a képrôl: Fekete Gyôr Albert • Petrás András

10. C

(legalsó sor) Szabó Sára • Farkas Lilla • Buti Ágnes• Baboczky Dávid • Tuboly Balázs

(2. sor) Farkas Enikô • Gutman Zsanett • Szôke Márta• Tamásné Hantos Gabriella (o.f.) • Szabó Csongor • Ludas Viktor

(3. sor) Kósa Krisztina • Faragó Zsuzsanna • Pró Alex• Bartha Dániel • Röser Mihály • Székházi Dániel • Valovics Márton

(4. sor) Lovas Dóra • Longa Alexandra • Simonyi Flóra• Hende Réka • Simon Tamás • Büki Balázs • Domahidi Szilárd

(5. sor) Mezô Dia • Juhász Dóra • Turcsányi Lilla• Gyöngy Rita • Schmatz Ágnes

(legfelsô sor) Dávid Zoltán • Dömötör Endre • Gulyás Balázs• Csikós Gergô • Göndöcs György • Sárközi Márk • Csikós Balázs

Hiányzik a képrôl: Turcsányi Lilla (külföldön) • Zsiros Péter

Page 9: 2005. október

2005. október

16 17

10. D

(legalsó sor) Sas Éva (o.f.) • Bachman Evelin• Kovács Claudia • Tóth Anikó

(2. sor) Bakó Renáta • Gál Bianka(legfelsô sor) Somlai Bálint • Novák Gergô • Szántai Máté

• Kollár Ádám

11. A

(legalsó sor) Gyanó Éva (o.f.) • Szabó Júlia • Legeza Sára• Kôrösy Kriszta • Pomázi Annamária

• Péntek Katalin • Hámori Zsófia(2. sor) Vágó Eszter • Tóth Lilla • Boross Nóra • Papp Gergely

• Smaraglay Zoltán • Bartók Gábor • Molnár Ágnes• Vékony Kata • Égeni Nikolett

(3. sor) Kopácsi Laura • Zsigmond Anna • Nagy Eszter• Varjú Viktória • Mogyoródi Máté • Máthé Gergely

• Haudinger Zsanett • Török Zoltán(legfelsô sor) Sztolár Gábor • Somkuti Gábor • Albrecht Bettina

• Székely Dóra • Joó Tamás • Bácskai Mór • Spányik Péter• Holczer Bálint • Pécsi Dániel • Gáspár Lilla

Hiányzik a képrôl: Fekete Máté • Gyôrffy Krisztina • Szamos Andor

Page 10: 2005. október

2005. október

18 19

11. B

(legalsó sor) Besnyôné Titter Beáta (o.f.h.) • Kondor Máté• Légrádi Ákos • Kardos Ádám • Schukkert Gábor

• Móri Bálint • Varga Júlia (o.f.)(2. sor) Horváth Ákos • Kocsis Dániel • Fischer Ádám

• Jarecsny Tamás • Gölle László • Dudás Márton • Haszpra Zsolt(3. sor) Számadó Péter • Novák Márk • Augusztinovicz Dávid

• Bogdánffy Gergô • Szabó Dániel • Kiss Benedek • Balázs Bálint• Dubrovszki Dániel • Magos Zoltán

(legfelsô sor) Groma Kata • Vad Szilvi • Gál Eszter • Kiss Réka• Tasnádi Melinda • Rosta Kata • Pintér Melinda • Santora Brigitta

11. C

(legalsó sor) Székely Dániel • Perger Balázs • Veres Róbert(2. sor) Kis Róbert (o.f.) • Horváth Péter • Rdnai Ádám • Both Ákos• Wittmann Péter • Lovas Ádám • Vajda Botond • Gavallér Levente

(3. sor) Szirmai Sámuel • Angyal Nóra • Zsarnóczky Alexandra• Meng Marietta • Sztrancsik Lídia • Taraszovics Ágnes

(4. sor) Heringer Dóra • Szabó Gergely • Csige Nóra • Ormai Péter• Petz Tamás • Palaczky Botond • Major György • Horvátits Barbara

• Morari Larisza • Berceli Mónika(legfelsô sor) Reé Dóra • Schneider kata • Gyôri Júlia • Gimes Dóra• Monoki Franciska • Bíró Ádám • Csajági Tímea • Dékány Máté

• Szatmári Balázs • Weinhandl Zsolt • Tóth EszterHiányzik a képrôl: Pintér Bálint

Page 11: 2005. október

2005. október

20 21

11. D

(legalsó sor) Bereczki Dániel • Buczkó Gergô • Nagy Attila (o.f.)(2. sor) Magyar László • Szállás Fruzsina • Vad Viktória • Pölcz Fanni

• Tripolszky Orsolya • Gazsó Judit • Ray Emese • Hollauer Rita(legfelsô sor) Tisza Péter • Melczer Dávid • Kövesi Katalin

• Práznek Tamás • Andrejkó László • Siki Dóra• Zombor Milán • Szabó Nóra

Hiányzik a képrôl: Bazsinka Ágnes • Sztupkay Flóra

12. A

(legalsó sor) Borsodi Viktor • Lôrincz Andrea (o.f.) • Égeni Klaudia• Kovács Dalma • Vadász Réka

(2. sor) Mató Vivien • Gál Dorottya • Fodor János • Rácz Bálint• Adonyi Dalma • Lovász Eszter • Jandó Gabriella

(3. sor) Tamás Bence • Kádas Péter • Csorba Eszter • Lex Dániel• Tatár Veronika • Szabó Veronika • Kálóczi Imola

• Gera Mónika • Mészáros Zsófia(legfelsô sor) Kovács Nikola • John Balázs • Masson Patrik

• Pokol Márton • Mezei Bálint • Keller Balázs • Siklósi Levente• Nyitrai Enikô • Szabó Tamás • Kulin Ferenc

Hiányzik a képrôl: Gyurasits Réka • Sebestyén Virág• Székely András • Vámos Dóra • Vigh Alexandra (külföldön)

Page 12: 2005. október

2005. október

22 23

12. B

(legalsó sor) Szita Zsófia • Tajtiné Váradi Emôke (o.f.)(2. sor) Danyik Dóra • Meszlényi Annamária • Erdôs Márton

• Berceli Zoltán • Janech Ádám • Zotter Zsuzsi• Juhász Zsófi • Máthé Tímea

(3. sor) Paulik Tamás • Ujlaki Emese • Csabai Adrienn(4. sor) Jusztin Áron • Klein Marcell • Magyar Szilárd

• Zentai György • Sárvári Anna • Nándori Balázs • Bodnár Péter(legfelsô sor) Pilissy Zoltán • Farkas Péter • Rábai András

• Tamás Ákos • Nagy Richárd • Barna Miklós • Jani Mátyás

12. C

(legalsó sor) Gacsályi Andrea • Kanász-Nagy Dóra • Szukics Bettina• Szili Tamás • Jánoshegyi Anna • Jenei Dávid • Horváth Zsolt

(2. sor) Ungvári Tamás • Lénárt Lilla • Diczházi Eszter• Bocsi Szabolcs Attila • Garami Judit • Somogyi Judit • Schiffer Éva(3. sor) Papp Zoltán • Fazakas Réka • Kiss Márton • Szondi Zoltán

• Potucsek Áron • Szita Máté(4. sor) Lukács Miklós • Mátyus Máté • Rábe Szabolcs

• Czinki József (o.f.) • Szigeti Máté • Veres István Gábor(legfelsô sor) Farkas Tamás • Szabó Gergely • Árvavölgyi Tibor

• Fancsalszky Gergely • Husz Zsófia • Szolnoki EnikôHiányzik a képrôl: Albert Gábor • Róta Gábor

Page 13: 2005. október

24

12. D

(legalsó sor) Soós Szandra • Kovács Orsolya • Czukor Gergely• Jónás Zoltán • Rupf Attila • Tóth Zoltán

• Góger Viktória • Drippey Péter(2. sor) Tarlós Péter (o.f.h.) • Karádi Magdolna (o.f.)• Frankhauser Péter • Vida Krisztián • Talló Tekla

(3. sor) Tétényi Júlia • Szûcs Barbara • Szabó Mária • Hamza Tímea(legfelsô sor) Németh Barbara • Kôhalmi Ilona • Fürjes Eszter

• Kisfaludy Bertalan • Szôke András