16
19,- Sk 2008. február 19. 8. szám DUNASZERDAHELY/POZSONY – Nagy mennyiségı, összesen 163,8 kilo- gramm tiszta kokainra bukkantak a szlovákiai bınüldözŒ szervek a járá- si székhelyhez tartozó, Ollétejedben levŒ vámterületen – jelentette be múlt szerdán Jozef Dudá‰, a szlová- kiai vámparancsnokság igazgatója. Elmondása szerint a palackos vörös- bornak feltüntetett rakomány több dél- amerikai országot bejárt, végül Argen- tínából hajón szállították Hamburgba, ahonnan ezt a konténert is kamion szállította a csallóközi járási székhe- lyen levŒ Metrans állomásra. A sırı folyadékként feloldott, összesen 420 palackba zárt kábítószer feketepiaci ér- téke 1,63 milliárd korona. Bár a rend- Œrök nem voltak hajlandók közelebbit mondani a rajtaütés helyszínérŒl, a Paraméter kiderítette, hogy az olléteje- di Albatros vámraktárról van szó. A szóban forgó vámraktár üzemel- tetŒje, Uher Iván megkeresésünkre közölte, hogy a szállítmány címzettje egy lévai érdekeltségı kereskedelmi vállalat volt. „A cég képviselŒje pár nappal a szállítmány megérkezése elŒtt jelent meg nálam azzal a kérés- sel, hogy vámoljuk el az általa várt árut. Az ilyesmi egyébként egy telje- sen szokványos ügyfélkapcsolat, ki gondolta volna, hogy ekkora balhé lesz belŒle” – így Uher. A vámraktár üzemeltetŒjétŒl azt is megtudtuk, hogy az a két konténer, amely gyanút keltett a vámhatóság nyomozóiban, múlt hét elején került hozzájuk, még- pedig a Metransból, ahol mintegy hat hétig vesztegelt. A vámnyomozók ak- kor érkeztek meg Ollétejedbe, amikor elkezdŒdött volna a konténerek tartal- mának elvámolása. Uher Iván számá- ra ekkor lett gyanús az ügy, majd úgy döntött, hogy az egyik konténert, amely akkor még érintetlen volt, a nyomozók engedélyével visszaküldi a konténerállomásra. Ahol ezt követŒen ugyancsak megállapították, hogy a ti- tokzatos argentínai feladó kokainolda- tot tartalmazó palackokat kevert boros palackok közé. Hivatalos bírósági vég- zés alapján lefoglalták a két konté- nert. Lapunk megtudta azt is, hogy a szállítmány címzettje a Léván bejegy- zett Magnific cég volt, amelynek tulaj- donosai magyarországi állampolgá- rok. (Folytatás a 2. oldalon) Kokainfogás, kik a tettesek? Kulka: Elutaznék az ötvenes elŒl Rövidesen kerek születésnapját ünnepli a népszerı magyar színész, aki lapunknak nyilatkozott. 3. oldal Okosbaba, biznisz vagy új módszer Egyesek szerint segíti a kisbaba fejlŒdését, mások viszont átverést sejtenek... 4. oldal Ligetfalui DAC-kiszemelt Hórihorgas csatár érkezett az Artmediából Dunaszerdahelyre, erŒsítésként. 14. oldal Mégsem veszélyes... OLLÉTEJED – Hamarosan befe- jezŒdnek az építkezési munká- latok a Dunaszerdahelyhez tartozó városrészben, ahol a híresztelésekkel ellentétben nem gumiégetŒ létesül, ha- nem hulladékfeldolgozót üze- meltet majd a DRON-Sklady Kft. A próbagyártást terveik szerint két hónap múlva elkez- dik. A cég tulajdonosát, Far- kas Lászlót kérdeztük. „Nem építünk gumiégetŒt“ – cáfolja elsŒként azokat a híresz- teléseket, amelyek szerint kör- nyezetszennyezŒ, káros anya- gokat kibocsátó tevékenység folyna majd a telephelyükön. „Hulladék-újrafeldolgozó pro- jektünk öt évig készült. Neves szakemberek bevonásával saját fejlesztésı technológiát dolgoz- tunk ki, amely során a legnehe- zebben feldolgozható hulladé- kot bontjuk le elemeire és eze- ket hasznosítjuk újra. Ezek közé az anyagok közé tartozik a gu- mi, a gumiabroncs és a mı- anyag“ – magyarázza. Ezeket bontják le gázégetéssel egy her- metikusan zárt katlanban. Az így nyert háromféle halmazálla- potú anyag egy részét saját cél- ra felhasználják, a többit érté- kesítik. HŒerŒmıvekben vagy szırŒberendezésekben hasz- nált kokszot, égetésre alkalmas gázt és szénhidrogén folyadékot nyernek a folyamatban. Véle- ménye szerint ennek az eljárás- nak az elterjedésével eltınhet- nének a szeméthegyek régiónk- ból is. Ugyanis nálunk a kom- munális hulladákot még nem szelektálják kellŒképpen. A fej- lettebb országokban a hulladék azonnal egy osztályozótelepre kerül, ahol az újrahasznosítható anyagokat elkülönítik. Elképzel- hetŒ, hogy a DRON kezdetben külföldrŒl importálja majd a mıanyagot ollétejedi üzemébe. Megkérdeztük, vajon nem ve- szélyezteti-e majd az eljárásuk a Csallóköz vízkészletét, Farkas így válaszolt: „A víz védelme számunkra is fontos, mindenki megnyugodhat, mert három- szoros szigeteléssel van ellátva az üzemnek az a része, amely valamiképpen érintkezhetne a vízzel.“ A hulladék-feldolgozó üzem- ben ötven ember dolgozik majd, további harminc-negyve- nen lesznek azok, akik beszállí- tással foglalkoznak. A Duna- szerdahelyi Környezetvédelmi Hivatal LevegŒvédelmi osztá- lyának egyik referense kéré- sünkre elmondta: a céggel ha- tás- és környezettanulmányt is végeztetett a környezetvédelmi minisztérium. Ötvenegy pont- ban írták le azokat a követelmé- nyeket, melyek szerint a gyár mıködhet. Az építkezési enge- délyt a dunaszerdahelyi városi hivatal illetékes osztálya adta ki, miután a projekt még a Miklós László vezette minisztériumtól 2005-ben zöld utat kapott. A termelés beindulása elŒtt azon- ban újra alaposan ellenŒrzik, vajon valóban megfelel-e min- den a megszabott normáknak. A DRON a projekt megvalósítá- sára a gazdasági minisztérium- tól 53 millió korona állami tá- mogatást kapott. Undesser Tímea Droglabor Nagymegyeren A dunaszerdahelyi rendŒrka- pitányság néhány napja rajta- ütésszerı akciót hajtott végre a városban. Három helyen tar- tottak házkutatást a rendŒrök: egy, a Komáromi úton levŒ la- kótelepi házban, illetve egy- egy családi házban a Fuãík ut- cában és a Halász utcában. Az utóbbi helyen egy teljesen fel- szerelt droglaborra bukkan- tak. – A helyszínen nagyobb mennyiségı metamfetamint, népszerıbb nevén pervitint találtunk, az elsŒdleges vizs- gálatok szerint mintegy nyolc- ezer adagnak felel meg ez a kábítószermennyiség – mond- ta el megkeresésünkre Both Péter járási rendŒrkapitány. A családi ház egyik szobájában berendezett droglaborban egyébként még további kom- ponenseket is találtak, tolu- ént, efedrintablettákat, mely- bŒl a pervitin készült. „Az esettel kapcsolatban már ki- hallgattuk azokat, akik a rajta- ütéskor a házban tartózkod- tak. A bıncselekménnyel gya- núsított személyt még keres- sük, ha a rendŒrség elfogja, akkor a most lefoglalt bizonyí- tékok alapján már vád alá le- het Œt helyezni” – jegyezte meg Both Péter. (kovács) Ide szállították a gyanús rakományt Fogas Ferenc felvétele

2008-08 Csallóköz

Embed Size (px)

DESCRIPTION

Csallóköz, Regionális hetilap, 2008. február 19., 8. szám

Citation preview

Page 1: 2008-08 Csallóköz

19,- Sk

2008. február 19. � 8. szám

DUNASZERDAHELY/POZSONY – Nagymennyiségı, összesen 163,8 kilo-gramm tiszta kokainra bukkantak aszlovákiai bınüldözŒ szervek a járá-si székhelyhez tartozó, OllétejedbenlevŒ vámterületen – jelentette bemúlt szerdán Jozef Dudá‰, a szlová-kiai vámparancsnokság igazgatója.

Elmondása szerint a palackos vörös-bornak feltüntetett rakomány több dél-amerikai országot bejárt, végül Argen-tínából hajón szállították Hamburgba,ahonnan ezt a konténert is kamionszállította a csallóközi járási székhe-lyen levŒ Metrans állomásra. A sırıfolyadékként feloldott, összesen 420palackba zárt kábítószer feketepiaci ér-téke 1,63 milliárd korona. Bár a rend-Œrök nem voltak hajlandók közelebbitmondani a rajtaütés helyszínérŒl, aParaméter kiderítette, hogy az olléteje-di Albatros vámraktárról van szó.

A szóban forgó vámraktár üzemel-tetŒje, Uher Iván megkeresésünkreközölte, hogy a szállítmány címzettjeegy lévai érdekeltségı kereskedelmivállalat volt. „A cég képviselŒje párnappal a szállítmány megérkezése elŒtt jelent meg nálam azzal a kérés-

sel, hogy vámoljuk el az általa vártárut. Az ilyesmi egyébként egy telje-sen szokványos ügyfélkapcsolat, kigondolta volna, hogy ekkora balhélesz belŒle” – így Uher. A vámraktárüzemeltetŒjétŒl azt is megtudtuk, hogy az a két konténer, amely gyanútkeltett a vámhatóság nyomozóiban,múlt hét elején került hozzájuk, még-pedig a Metransból, ahol mintegy hathétig vesztegelt. A vámnyomozók ak-kor érkeztek meg Ollétejedbe, amikorelkezdŒdött volna a konténerek tartal-mának elvámolása. Uher Iván számá-ra ekkor lett gyanús az ügy, majd úgydöntött, hogy az egyik konténert, amely akkor még érintetlen volt, anyomozók engedélyével visszaküldi akonténerállomásra. Ahol ezt követŒenugyancsak megállapították, hogy a ti-tokzatos argentínai feladó kokainolda-tot tartalmazó palackokat kevert borospalackok közé. Hivatalos bírósági vég-zés alapján lefoglalták a két konté-nert. Lapunk megtudta azt is, hogy aszállítmány címzettje a Léván bejegy-zett Magnific cég volt, amelynek tulaj-donosai magyarországi állampolgá-rok.

(Folytatás a 2. oldalon)

Kokainfogás, kik a tettesek?

Kulka: Elutaznékaz ötvenes elŒl

Rövidesen kerekszületésnapját ünnepli anépszerı magyar színész,aki lapunknak nyilatkozott.

3. oldal

Okosbaba, bizniszvagy új módszer

Egyesek szerint segíti akisbaba fejlŒdését,mások viszont átveréstsejtenek...

4. oldal

LigetfaluiDAC-kiszemelt

Hórihorgas csatárérkezett az ArtmediábólDunaszerdahelyre,erŒsítésként.

14. oldal

Mégsem veszélyes...OLLÉTEJED – Hamarosan befe-jezŒdnek az építkezési munká-latok a Dunaszerdahelyheztartozó városrészben, ahol ahíresztelésekkel ellentétbennem gumiégetŒ létesül, ha-nem hulladékfeldolgozót üze-meltet majd a DRON-SkladyKft. A próbagyártást terveikszerint két hónap múlva elkez-dik. A cég tulajdonosát, Far-kas Lászlót kérdeztük.

„Nem építünk gumiégetŒt“ –cáfolja elsŒként azokat a híresz-teléseket, amelyek szerint kör-nyezetszennyezŒ, káros anya-gokat kibocsátó tevékenységfolyna majd a telephelyükön.„Hulladék-újrafeldolgozó pro-jektünk öt évig készült. Nevesszakemberek bevonásával sajátfejlesztésı technológiát dolgoz-

tunk ki, amely során a legnehe-zebben feldolgozható hulladé-kot bontjuk le elemeire és eze-ket hasznosítjuk újra. Ezek közéaz anyagok közé tartozik a gu-mi, a gumiabroncs és a mı-anyag“ – magyarázza. Ezeketbontják le gázégetéssel egy her-metikusan zárt katlanban. Azígy nyert háromféle halmazálla-potú anyag egy részét saját cél-ra felhasználják, a többit érté-kesítik. HŒerŒmıvekben vagyszırŒberendezésekben hasz-nált kokszot, égetésre alkalmasgázt és szénhidrogén folyadékotnyernek a folyamatban. Véle-ménye szerint ennek az eljárás-nak az elterjedésével eltınhet-nének a szeméthegyek régiónk-ból is. Ugyanis nálunk a kom-munális hulladákot még nemszelektálják kellŒképpen. A fej-

lettebb országokban a hulladékazonnal egy osztályozóteleprekerül, ahol az újrahasznosíthatóanyagokat elkülönítik. Elképzel-hetŒ, hogy a DRON kezdetbenkülföldrŒl importálja majd amıanyagot ollétejedi üzemébe.

Megkérdeztük, vajon nem ve-szélyezteti-e majd az eljárásuk aCsallóköz vízkészletét, Farkasígy válaszolt: „A víz védelmeszámunkra is fontos, mindenkimegnyugodhat, mert három-szoros szigeteléssel van ellátvaaz üzemnek az a része, amelyvalamiképpen érintkezhetne avízzel.“

A hulladék-feldolgozó üzem-ben ötven ember dolgozikmajd, további harminc-negyve-nen lesznek azok, akik beszállí-tással foglalkoznak. A Duna-szerdahelyi Környezetvédelmi

Hivatal LevegŒvédelmi osztá-lyának egyik referense kéré-sünkre elmondta: a céggel ha-tás- és környezettanulmányt isvégeztetett a környezetvédelmiminisztérium. Ötvenegy pont-ban írták le azokat a követelmé-nyeket, melyek szerint a gyármıködhet. Az építkezési enge-délyt a dunaszerdahelyi városihivatal illetékes osztálya adta ki,miután a projekt még a MiklósLászló vezette minisztériumtól2005-ben zöld utat kapott. Atermelés beindulása elŒtt azon-ban újra alaposan ellenŒrzik,vajon valóban megfelel-e min-den a megszabott normáknak.A DRON a projekt megvalósítá-sára a gazdasági minisztérium-tól 53 millió korona állami tá-mogatást kapott.

Undesser Tímea

DroglaborNagymegyerenA dunaszerdahelyi rendŒrka-pitányság néhány napja rajta-ütésszerı akciót hajtott végrea városban. Három helyen tar-tottak házkutatást a rendŒrök:egy, a Komáromi úton levŒ la-kótelepi házban, illetve egy-egy családi házban a Fuãík ut-cában és a Halász utcában. Azutóbbi helyen egy teljesen fel-szerelt droglaborra bukkan-tak. – A helyszínen nagyobbmennyiségı metamfetamint,népszerıbb nevén pervitinttaláltunk, az elsŒdleges vizs-gálatok szerint mintegy nyolc-ezer adagnak felel meg ez akábítószermennyiség – mond-

ta el megkeresésünkre BothPéter járási rendŒrkapitány. Acsaládi ház egyik szobájábanberendezett droglaborbanegyébként még további kom-ponenseket is találtak, tolu-ént, efedrintablettákat, mely-bŒl a pervitin készült. „Azesettel kapcsolatban már ki-hallgattuk azokat, akik a rajta-ütéskor a házban tartózkod-tak. A bıncselekménnyel gya-núsított személyt még keres-sük, ha a rendŒrség elfogja,akkor a most lefoglalt bizonyí-tékok alapján már vád alá le-het Œt helyezni” – jegyeztemeg Both Péter. (kovács)

Ide szállították a gyanús rakományt Fogas Ferenc felvétele

Page 2: 2008-08 Csallóköz

2008. február 19.Híroldal2

Múlt héten, amikor az európai szocia-listák föloldották a Róbert Fico vezet-te SMER-SD tagfelvételi bojkottját,végleg megdŒlt az a közhely, hogyKözép-Európa jellemzŒen tahó politi-kusai portásnak sem kellenének a ci-vilizált nyugat-európai közéleti po-rondra.

LeszögezendŒ, nem elsŒsorban aszlovák miniszterelnök, hanem hazaiszövetségesei – mondhatni baráti kö-re – miatt kell kissé szomorkásan meg-állapítanunk: komoly romlásnak indultaz európai közélet értékrendje.

Természetesen Ján Slotáról, a Szlo-vák Nemzeti Párt elnökérŒl van szó.Aki egy, Ficóval együtt jegyzett levél-ben ígérte meg a minap az euroszo-ciknak, hogy most már jó fiú lesz. Le-tesz a vulgáris megnyilatkozásokról,amelyekkel rendre a szlovákiai ma-gyarokat és egyéb politikai ellenfeleitszokta volt illetni. A levél címzettjei er-

re föl aztán rögvestmegbocsátottak Fi-cóéknak. Mintegy

kinyilatkoztatva, a smeres elvtársakátmentek a késsel-villával történŒ ét-kezés gyorstalpaló kurzusán – Slotá-ékkal együtt…

Egyébként tényleg senkinek nincsenoka attól tartani, hogy Ficóék maguk-ról megfeledkezvén túl hangosan bö-fögnének vagy csámcsognának majda fehér asztalnál... Csakhogy akkorsem a SMER-SD szobatisztaságávalvolt gond, amikor a szóban forgó tag-felvételi bojkott elrendeltetett. Hanemépp Slotával, aki köztudottan sokkalotthonosabban mozog egy húgysza-gú, koszos csehóban, mint bármely

közéleti pulpitusokon. Eme tulajdon-sága ráadásul szemernyit sem válto-zott. Annak ellenére sem, hogy aláírat-ták vele azt az ominózus levelet, amely végsŒ soron a Ficóékkal szem-beni megbocsátás egyik ürügyéülszolgált...

Így megy ez, mondhatnók, nyilvánbizonyos fennköltebb princípiumokmunkálnak az Európai Parlamentbenis. Slota meg különben sem szocialis-ta politikus. Olyan „külsŒs“ szekértolóŒ, aki nélkül a szlovák szocialisták ve-zére még mindig az ellenzék keserıkenyerét enné és nyugat-európai elv-társai nem büszkélkedhetnének vele,mint szocialista kormányfŒvel…

Mindezen tények ellenére nyugodt

szívvel kijelenthetjük, alaposanbefıtöttek maguknak Hannes Swobo-dáék. Hiszen még meg sem száradt atinta Ficóék jelképes menlevelén, Slo-ta, a Sme napilap riporterének nyilat-kozva, közvetlenül jöttmentnek, köz-vetve pedig egy nagy rakás szarnakminŒsítette azt a Ján ·vejnart, aki arégi-új cseh államfŒ ellenfeleként in-dult a köztársaságielnök-választáson.Vitathatatlan, hogy keresve sem lehetettŒl botrányosabb bunkóságot talál-ni. VélhetŒen még egy utolsó KuntaKinte vezényelte banánköztársaságközéleti szereplŒinek repertoárjábansem… Slota viszont egy EU-tagor-szág kormánykoalíciós pártelnöke.Róbert Fico partnereként pedig volta-

képpen az európai szocialistákat tö-mörítŒ PES partnere is… Ebben akontextusban aztán egyáltalán nem lehet Slota mentsége, ám Ficóéknak, spersze a PES politikusainak sem, hogy a szlovák nemzeti paprikajancsiinkriminált megnyilatkozása pillanatá-ban seggrészeg volt... Az a kínos ma-gyarázkodás meg, amellyel Du‰anâaploviã, a szlovák kormány smeresalelnöke próbálta elkenni a tettet, mi-szerint Slota „szabadidejében” itta lemagát, talán még kínosabb probléma,mint az a tény, hogy az európai szoci-alisták kígyókat melengetnek a keblü-kön... Barak László* A cikk megjelent az Új Szó hétfŒiszámában is.

Slota, a szalonképes…*

Tisztelt Olvasók! Egy kiválasztott mondatotkell megtalálniuk jelen számunkban. A 300 ko-ronát („Vychádzame prísne z európskej legi-slatívy” – ªubo Baniã: Citlivo zvaÏovaÈ v‰etkydosahy) Menyhárt Blanka (Egyházgelle) nyer-te. E heti mondatunk a következŒ: „Ha erre lé-tezne recept, akkor mindenki kedvenc lenne”.Megfejtésként annak a cikknek a címét ésszerzŒje nevét kell beküldeni, amelyben az idé-zett mondat szerepel.Beküldési határidŒ: február 22.

KERESSEN 300 KORONÁT

KOMÁROM – Három gépjármıvel vonultak kimúlt péntek délben a tızoltók az Újvárbantalálható laktanya tetŒszerkezetén keletke-zett tız oltásához.

A padlástér üres volt, csupán néhány tartóge-renda kapott lángra. „Az anyagi kár ugyan mi-nimális, annál nagyobb viszont az erkölcsi kár“– mondta Gáfel Lajos, a városi hivatal belügyiés mıemlékvédelmi fŒosztályának vezetŒje.„Bele se merek gondolni, mi lett volna a tızol-tók gyors beavatkozása nélkül.” Mint ismere-tes, a két Komárom közösen pályázik arra, hogyaz erŒdrendszer felkerüljön az Unesco Világö-rökség listájára; a döntés várhatóan még az idén megszületik. A tüzet nagy valószínıségszerint az okozta, hogy az árkok tisztítását vég-zŒ munkások a várfal tövében raktak tüzet azágak elégetésére. A kiszáradt tetŒtartó gerendapedig bizonyára a nagy szélben felrepülŒ szik-rától gyulladt ki. A várárok tisztítását szerzŒdé-ses alapon egy magáncég végzi. A fŒosztály-vezetŒ véleménye szerint a város bizonyárakártérítést követel majd a tulajdonostól. (rec)

Égett az Újvár

DUNASZERDAHELY – „Ide a pénzt vagy szétlö-vöm a fejed!“ Ezt ismételgette magyarul az azismeretlen tettes, a helyi Fenyves-lakótelep1366-os számú tömbháza melletti parkolóbanodalépett egy Fabiához, amelybŒl T. V. harminc-egy éves dunaszerdahelyi fiatalasszony éppenki akart szállni. Miként az a járási rendŒrpa-rancsnokság legutóbbi sajtójelentésébŒl tudha-tó, a kezében egy marokfegyverhez hasonló tár-gyat szorongatott. A támadó többszöri felszólí-tására az asszony azonban nem reagált. Ezért aférfi megkerülte az autót, kinyitotta a jobb olda-li elsŒ ajtót, az ülésrŒl elragadta a nŒ kézitáská-ját és elrohant vele a városközpont irányába. Azellopott retikülben egy-egy Samsung és Moto-rola márkájú mobiltelefon, személyazonossági,gépjármıvezetŒi és az autó forgalmi engedélyevolt, továbbá bankkártyák. –bj–

Mobilt lopott

Kokainfogás, kik a tettesek?(Befejezés az 1. oldalról)Ãk értesüléseink szerint a szomszé-dos országban lezajlott kihallgatá-suk során azt vallották, hogy kizáró-lag argentin borokat rendeltek. Ta-gadták, hogy bármi közük lett volnaa kokainhoz. A lefoglalt palackokat apozsonyi rendŒrségi laboratórium-ban vizsgálják, s három hét múlvalesz végeredmény. „ElŒször a borospalackok felületén talált minták alap-

ján állapítottuk meg, hogy százszá-zalékos kokaint tartalmaz a szállít-mány egy része, de ezt a tényt min-den egyes üveg tartalmával kapcso-latban is igazolnunk kell, ezért vi-szonylag hosszadalmas az eljárás“ –nyilatkozta Ondrej Lacika, a labora-tórium igazgatója. Közölte azt is, hogy ezután valamelyik hŒerŒmı-ben elégetik a szállítmányt, s errŒl amıveletrŒl részletes videofelvétel is

készül, amelyet bizonyítékként leg-alább tíz évig kötelesek megŒrizni.Nevük elhallgatását kérŒ szlovákiairendŒrségi szakértŒk szerint rendkí-vül nehéz lesz felderíteni a tetteseketés rájuk bizonyítani a törvénysér-tést. Emlékeztetnek egy hasonlóangliai esetre, ahol négy éve foglal-tak le hasonló szállítmányt. Aztán ki-derült, hogy a kábítószercsempé-szek valódi argentin bort vásároltak

az egyik pincészetben, s azután va-lahol Kolumbiában kicserélték a pa-lackok tartalmát. „Abban az ország-ban több család foglalkozik ilyesmi-vel. Nekik ez annyi, mint nálunk a ti-los szeszfŒzés.“ A tetteseket azon-ban az angol rendŒrség és az Inter-pol azóta sem találja. Jozef Dudá‰bízik abban, hogy a szlovákiaibınüldözŒ szervek nyomozása sike-resebb lesz. –bkl, –y-f

HANGSÚLY

Az olvasás nagy örömeA Lilium Aurum Kiadó gondozásá-ban elindított Parazita könyveksorozat elsŒ két darabjának bemu-tatóestje volt tegnap a dunaszer-dahelyi Vámbéry Irodalmi Kávé-házban.

A sorozatszerkesztŒ irodalomtörté-nész, H. Nagy Péter a bevezetŒbenelmondta, hogy a kiadó ezeknek akönyveknek a sorával a populáriskultúra részleges feltérképezésérevállalkozik. A tervezett kismonográ-fiák és többszerzŒs tanulmányköte-

tek egy-egy tematikára vagy mıfaj-ra összpontosítva a választott „pe-remjelenség” esztétikai, történeti ésmédiumközi problémáival szembe-sítenek majd. Miként teszi ezt példá-ul az általa összeállított sorozatnyitóIdegen univerzumok tanulmánykö-tet a fantasztikus irodalomról, a sci-ence fictionrŒl és a cyberpunkról.Melyet az eseten egyébként LaczaTihamér tudománytörténész mélta-tott. A sorozat második kötete, azérsekújvári irodalomtörténész Be-nyovszky Krisztián (aki betegsége

miatt személyesen nem tudott meg-jelenni az esten) Bevezetés a krimiolvasásába címı monográfiája pe-dig bizonyára a mıfaj szerelmesei-nek fog nyújtani igazi csemegét. Ezutóbbi munkát értékelŒ irodalom-történész, Keserı József fel is tettea kérdést, vajon szükség van-eegyáltalán a krimi ilyetén nép-szerısítésére. „A Parazita könyvekeddig megjelent darabjaiból aztszırhetjük le, hogy nagyon is szük-ség van az efféle népszerısítŒ mo-nográfiákra, mert újfent igazolják

azt a megállapítást, hogy a háttértu-dás nem csökkenti, hanem növeli azolvasás örömét,” mondta többekközött Keserı. Hozzáfızve, hogy azsem lebecsülendŒ, amit ezek akönyvek a népszerısítésen túl a ta-budöntögetésben is véghez visznek.Egyrészt rámutatnak, hogy a mıfaj-nak semmi köze egy mı értékéhez,mésrészt egyszerre mıvelik magasszínvonalon a szakmai beszédet éstesznek eleget a közérthetŒség kívá-nalmának.

(bejó)

Kétmillió a tehetségeknekPOZSONY – Rendhagyó sajtótájé-koztatót tartottak a hét végén,eléggé szokatlan helyen, éspediga Café/Színház nevı hajón, amelyAndy Hajdu neves szlovák mıvésztulajdona.

A Slovnaft petrokémiai társaság és aKözép-európai Alapítvány (CEF) e-zen a rendezvényen értékelte az ÚjEurópa Tehetségei pályázatot,amelyre 253 ifjú mıvész- és tehet-ségjelölt jelentkezett. Közülük hu-szonegy fiatal kapott összesen két-millió korona örsztöndíjat. Régiónk-ból a következŒ tehetségek részesül-tek elismerésben: Lovász Bálint (So-morja), Herencsár Albert (Vág-sellye), Rigó Ronald (Dunaszerda-hely), Horváth Attila (Ekel) és BertókTibor (Komárom). Világi Oszkár, aSlovnaft Részvénytársaság vezér-igazgatója gratulált a nyerteseknek,s felhívta a figyelmüket arra is, hogya tehetség fontos, de önmagábannem elegendŒ adottság, mert az

eredményes mıvészi, tudományosvagy más alkotáshoz kitartás és kel-lŒ céltudatosság is szükségeltetik. Abírálóbizottság neves tagjai saját

példáikkal, életpályáikkal igazolhat-ták ezt. Ezúttal azonban nem önma-gukról, hanem a kiemelkedŒ tehet-ségekrŒl beszéltek. Németh Ilona

Munkácsy-díjas képzŒmıvész, a po-zsonyi KépzŒmıvészeti FŒiskola ta-nára elismerŒen szólt a mindösszetizenkét esztendŒs, tŒketerebesi Da-niel Tocík kivételes tehetségérŒl, sa-játos világlátásáról. Peter Marcín –akit olvasóink leginkább a Szom-szédok címı szappanopera Fran-ti‰ekjeként ismernek – társaival együtt elragadtatással szemlélte aszintén tizenéves, trstenái AndrejLenãucha koreográfiáját, amelyalapján egy robothattyú táncoltCsajkovszkij halhatatlan zenéjére.Gordonkán közremıködött a kassaiJán Bogdan, akinek a játéka nemrégBeatrix holland királynŒt is elbıvöl-te, amikor Szlovákiában járt.

A hangulatos rendezvény végénbejelentették, hogy a nagy vissz-hangot és elismerést kiváltott pályá-zatot jövŒre folytatják: egy év múlvaa legtehetségesebb szlovákiai spor-tolókat szeretnénk felkarolni s to-vábbi sikeres munkára ösztönözni.

(banic) Fogas Ferenc felvétele

A bírálóbizottság tagjai elragadtatással szemlélik a robothattyút

Page 3: 2008-08 Csallóköz

2008. február 19. Interjú – Tanácsadó 3

Kulka: Elutaznék az ötvenes elŒlVári Éva, a Budapesti Kamaraszínházés Kulka János, a Nemzeti Színháztagja a második évadot játssza Ri-chard Alfieri Hat Hét, Hat Tánc címıdarabjával. A Komáromi Jókai Színház-ban a minap állva tapsoltak a nézŒk aszáztizedik elŒadás végén. Másnapkétszer léptek fel. A két elŒadás kö-zött beszélgettünk a két mıvésszel,akik az M1 népszerı sorozatának, azÉletképeknek is állandó szereplŒi.

Emlékeznek arra, hogy mikor talál-koztak elŒször? Vári Éva: Akkor, amikor János mégfŒiskolás volt. Néztem a vizsgáját, AnevelŒ úr címı Brecht-darabban, és le-nyıgözŒ volt. Nagyon örültem, amikorkiderült, hogy a Pécsi Nemzeti Színház-ba szerzŒdik és kollégák leszünk. Kulka János: Amikor már tudtuk, hogyPécsre szerzŒdünk, lejöttünk az osz-tálytársaimmal. Sokat hallottam Éváról,mindenki szerette. A Chicago címımusical elŒadását néztük meg. ÉvaVelma Kellyt játszotta, szerintem zseni-álisan. KettŒjük közül Kulka János ment elŒbb Budapestre. Kulka János: Kanyarokkal, mert négyévet töltöttem Pécsett, nyolcat Kapos-várott, azután kilencvennégybenszerzŒdtem a Radnóti Színházba. à csalogatta Budapestre? Vári Éva: Az nem úgy megy, hogy egy-mást csalogatjuk, de nagyon szívesenjátszottunk volna együtt. KésŒbb úgyadódott, hogy a Budapesti Kamara-színház bemutatta a Cigánykerék címıdarabot, melyben Pécsett együtt szere-peltünk Jánossal, s meghívtak vendég-nek. Tizenhat éve történt, azóta ott va-gyok. Edith Piaf-estje PécsrŒl indult, ésazóta túlvan a századik elŒadáson. Ehónapban is járja vele az országot.Milyen Piafot játszani? Vári Éva: Életem ajándéka ez a szerep.Talán ezt játszottam a legtöbbször. Pé-csett egyfajta Piafot játszottam, azutánBudapesten egy másikat, most pedigegy harmadikat játszom. Már egyedül,egy héttagú zenekarral. Piaf élete ugyan-olyan mindegyik feldolgozásban, asanzonok is ugyanazok. Nagyon nagyfelelŒsség, mert minden embernek vanegy Piaf-képe, s nem szeretném kiáb-rándítani Œket ebbŒl a csodálatosnŒbŒl, akirŒl nem véletlenül mondták,hogy a huszadik század hangja volt. Eza nŒ olyat tudott, amit kevesen tudnak.

Örökös gondom volt, hogy miképp jö-vök én ahhoz, hogy eljátsszam. De aközönséget elviszi ez a borzalmasanszélsŒséges élet meg azok a gyönyörısanzonok, és ettŒl nagyon sikeres az elŒadás. Öt éve New Yorkban a Rose címımondorámájával nyitották meg az ot-tani Magyar Mıvész Színházat. Mi-lyen volt a fogadtatása? Vári Éva: A Rose-zal voltam elŒszörNew Yorkban, majd mentem a Piaffalis. Ott az ember nem tudja igazából,minek van sikere, a darabnak, a szí-nésznŒnek, vagy egyszerıen az a si-ker, hogy magyar szót hallanak. Nekiknyilván fantasztikusan nagy dolog,hogy valaki jön és megszólal a nyel-vükön. A New York-i Magyar Mıvész-színház egy alapítványi színház. Jártott a GyŒri Balett is a Purimmal. Mo-bil a színpad, oda rakják, ahova akar-ják. A Rose elŒadására nemcsak NewYorkból, hanem egész Amerikából so-kan eljöttek. Például még a kint dolgo-zó bébiszitterek is. Találkoztam ott olyan pécsi lányokkal, akik elmesélték,mely darabokban láttak otthon. A Rose története a huszadik század tör-ténelme egy ukrajnai zsidó nŒ éle-tébŒl. Nem fikció, történelmi tényekenalapul. Partnere is járt New Yorkban. Ker-tész Imre Kaddis a meg nem született

gyermekért címı regényének ViskyAndrás kolozsvári dramaturg által ké-szített színpadi változatával, amitRadnóti Zsuzsa dolgozott át. Hogyanfogadták a nézŒk? Kulka János: Ugyanaz az élményemvolt, mint Évának. Nagy dolog, hogy azember munkával jutott el New Yorkba,nem kirándulni ment, hanem fellépniegy ottani színházban. Nagyon szeret-tem azt a szöveget. Hazatérve a Víg-színház háziszínpadán felolvastam mégnéhányszor. Gyönyörı írás. A Hat Hét, Hat Tánc címı elŒadás-sal vendégszerepeltek most a Komá-romi Jókai Színházban, március vé-gén és áprilisban visszajönnek a pro-dukcióval. Jártak már korábban is tá-jainkon? Vári Éva: Most vagyok itt elŒször. Na-gyon jól fogadja a közönség ezt a dara-bot mindenhol, pedig eleinte féltünkattól, hogy túl szabadszájú, meg attól,hogy egyáltalán érdekli-e az embere-ket. Végül is a darab azért íródott, hogy értsük meg már egymást, fogad-juk el a másikat olyannak, amilyen. Ésha elfogadjuk, meg tudjuk szeretni azemberi értékeit. Nagyon örülünk, hogyeljutottunk vele Komáromba is. Kulka János: Én sokszor jártam márSzlovákiában. Édesapám ipolyságiszármazású. Volt ott párszor jótékony-sági fellépésem. Meg Dunaszerdahe-

lyen is részt vettem már egy jótékony-sági hangversenyen. Szeretem a knéd-lit, a juhtúrós galuskát. Nagy élményvolt a mostani elsŒ komáromi produk-ció. Az emberek az elŒadás végénazonnal állva tapsoltak. Filmben Kulka János szerepelttöbbször kettŒjük közül. Fontos egyszínész számára, hogy ott legyen afilmben, a tévében? Vári Éva: Amelyik színész ma nem mu-tatja meg magát a televízióban, sajnosnem is létezik. Olyan furcsa világ lett,bárkire rámondják, hogy sztár, aki vala-milyen sorozatban szerepel. Akiket pe-dig a közönség a színházban lát, azokszínészek, de nincs arcuk. Ezért jó, hogy most Jánossal együtt szerepe-lünk az Életképek címı televíziós soro-zatban. Horvárth Ádám rendezŒ sze-mélye a garancia a színvonalra. Rengeteget dolgoznak. Jut idejükegymásra? Vári Éva: Éppen ma beszélgettünk ar-ról, hogy mennyi mindenre nincs idŒnk. Az élet úgy megy el mellettünk,hogy az ember szüntelenül azt érzi, ki-marad az életbŒl, és mire észreveszimagát, elment az élet. Igazából nem isélt, és nem is éri annyiféle impulzus,ami szükséges lenne ahhoz, hogy to-vább tudjon dolgozni. Azt mondják, aszínész kétszer panaszkodik. Egyszer,ha kap szerepet, másodszor, ha nem

kap. Mi most túl sokat kapunk, és en-nek megvan az ára. Idén Œsszel lesz ötvenéves. Készülmár a születésnapjára? Kulka János: Ezt valahogy meg kelleneúszni. Elutazni valahová arra az egyhétre. Nem szeretem a meglepetése-ket. Amikor édedsanyámnak meglepe-téspartit akartunk szervezni a hetvene-dik születésnapjára, ösztönbŒl megkér-deztem, hogy ugye örülnél neki. Akkormég nem értettem, miért nem akarta azünnepséget. Most már értem. Mert mia pláne abban, ha valaki ötvenéves?Nem foglalkoztat a korom. Rengeteg afeladatom. Mindig azt viszgálom, holhibáztam, hogy oda jutottam, hogy hó-napok óta havi harminc este a színpa-don vagyok. Fiatalon nyilván játszottamennyit, de akkor fel sem tınt. Tizen-öt éven keresztül havi tizenötször-hússzor voltam esténként színpadon,ami normális. Most a Nemzeti Színház-ban hét darabban játszom. Amióta be-mutattuk a Hat Hét, Hat Táncot, min-den szabadnapunkon elŒadást tartunkvalahol, és egyre több helyre hívnakbennünket. Semmire se marad idŒm.Ahogy Éva mondta, nagy ára van enneka mesterségnek. De megéri. A többi azcsak nyavalygás. Fejezzük be Kulka János egyik da-lával. A jegyszedŒ címı dalban talál-tam egy kérdést. „S bent a nagyér-demı harsányan nevet / Nagyok, s aztképzelik mindent értenek. / Én megnem értem, hogyan döntik el, / Ott aboldogok közt kinek jusson hely?”Önök szerint hogyan döntik el? Mertévtizedek óta a közönség kedvencei. Vári Éva: Ha erre létezne recept, akkormindenki kedvenc lenne. A színésztmegcsinálják a szerepei. Ha olyan sze-repet kap, ami a közönség körébennépszerı, a színész is az lesz. Másrésztegy embert mindig a szerep mögé kelltenni. Mert végül is a színész alkotjameg a szerepet. Kulka János: Ezen nem szoktam gon-dolkodni. Furcsa kérdés ez. Szerintemmégis az embert szeretik meg. Azok aszínészek, akiket a közönség is szí-nésznek tart, valahogy mégis másképpjátszanak, mint a színész színészek. AnézŒknek valami hihetetlen érzékükvan arra, hogy észrevegyék, ki mibŒljátszik. Jelen van-e maga is abban aszerepben, vagy egyszerıen csak bejön és szépen, hangosan elmondja,amit kell. A nézŒ érzi, ha boldogok va-gyunk a színpadon. Bárány János

A nagysikerı elŒadás egyik jelenete Tumbász Hédi felvétele

Euró: Kérdezzen, mi válaszolunk!SzerkesztŒségünk szeretné eloszlat-ni az euró jövŒ évre tervezett szlová-kiai bevezetésével kapcsolatos kéte-lyeket. Ezért indítjuk sorozatunkat,amelyben az olvasóink által feltettkérdésekre válaszolnak a pozsonyijegybank (Národná banka Slovenska)szakemberei.

Ruc Tamás, Somorja: Vállalkozó va-gyok, készpénzzel is dolgozom. Állí-tólag már most, február végéig bekell jelentenem, hogy a jövŒ év elsŒnapjaira mennyi eurót rendelek. Mi-ért van erre szükség és milyenek aszabályok?– Valóban minden vállalkozónak, aki-nek készpénzforgalma van (elsŒsorbanüzletesek), e hónap végéig be kell je-lentenie a bankjában, hogy az év végé-re mennyi eurót rendel és milyen cím-letekben. Ugyanis 2009. január 1-je és16-a között kettŒs pénzforgalom (du-álny obeh) lesz, ami annyit jelent, hogy

az ügyfelek még szlovák koronában fi-zethetnek, de minden elárusító már avisszajáró pénzt köteles euróban adni.Ehhez kell a most megrendelt összeg,amelyet minden cégnek és vállalkozó-nak a jelenlegi forgalma szerint kellmeghatároznia, természetesen már aközös uniós pénznemben feltüntetve.Ehhez az összeghez az illetékesek csakdecember utolsó napjaiban jutnak hoz-zá, de már most le kell adni a megren-delést, hogy a jegybank idejében elké-szíthesse a csomagokat. Ezért a szol-gáltatásért a kereskedelmi pénzintéze-tek nem számolhatnak fel külön illeté-ket. Abban, hogy mennyi pénzt rendel-jen, segít a www.euromena.sk interne-tes portálon található kalkulátor. Pálffy Irén, Nagyszarva: 1. Mikortudom meg, hogy milyen árfolyamonváltják be a szlovák koronát euróra? – Arról, hogy valóban bevezetik-e azeurót jövŒ januártól Szlovákiában, abrüsszeli bizottság dönt idén május-

ban. Ekkor határozzák meg az átváltásárfolyamát is. Júliustól egy évig min-den üzletben és minden pénzforgalom-ban kötelezŒ lesz az árat vagy az ügyletértékét szlovák koronában és euróbanis feltüntetni.2. Nyugdíjasként mikor értesülök ar-ról, hogy mekkora lesz a járandósá-gom az új pénznemben?– A Szociális Biztosító júliustól ugyan-csak mindkét pénznemben feltüntetiazt az összeget, amelyet nyugdíjként fi-zet ki önnek. Decemberben még koro-nában, de január elejétŒl már euróbanutalja a járandóságát. Nagy István, BŒs: Milyen euróscímletek lesznek forgalomban?– Az úgynevezett eurózónában, vagyisahol ez a közös pénznem a hivatalos,hétféle papírpénz van forgalomban, és-pedig 500, 200, 100, 50, 20, 10 és 5eurós értékben, továbbá nyolcfajtafémpénz: a 2, és az 1 eurós, valamint50, 20, 10, 5, 2, 1 eurócent. A pénzek

egyik oldala minden országban egyfor-ma, a másik viszont nemzeti jelképeketábrázol. Szlovákiában tavaly döntöttékel a polgárok és a szakértŒk, hogy me-lyek ezek. (–)

Várjuk és megválaszoljuk továbbikérdéseiket, amelyeket szerkesz-tŒségünk címére postán vagy e-mail-ban ([email protected]) küld-hetnek el.

JövŒre már ilyen bankjegyekkel fizetünk Archív felvétel

Page 4: 2008-08 Csallóköz

2008. február 19.Publicisztika4

A plüssbrekiTavaly, ilyentájban egy vé-kony, törékeny testalkatú, demár felnŒttesen komoly, bar-na arcú lányka jelent meg vá-ratlanul a sarki sörözŒ aszta-lai között. Gyorsan körbejártaa vendégeket, s a karján tar-tott füles kosárból mindenkielé egy kis kartonlapot helye-zett. Egyetlen mukk nélkül.

„Süketnéma” – hallottam vala-honnan. „Á, dehogy, ez a trükk-jük” – mondta valaki egy másikasztalnál. A szomorú tekintetı,hallgatag lányka gyorsan újravisszaért hozzám. Nem volt nagy sikere a kínálatával, amit –nem lévén nálam a szemüve-gem – én sem tudtam átstudí-rozni a kartonlapon. ElŒvettemhát némi pénzt s mutattam neki,hogy adjon érte valamit. Bármit.Némi hezitálás után egy parányizöld plüssbékát tett elém azasztalra. S pici mosolycsírával aszája sarkában megmutatta, ho-gyan mıködik... Nos, aznap vagy másnap este ezt a mulat-ságos brekit húztam elŒ zse-bembŒl életem párjának, miu-tán váratlanul megkérdezte, mitkap tŒlem Valentin-napra. Mert-hogy az volna...

Szerelmesek napja, hm! Örökférfivágyakozás: társa lenni egyfiatal, egyszersmind tapasztaltnŒnek, aki szép és minket isszépnek talál, hıséges és elıziaz egyhangúságot, lomhán ér-zéki, humoros és szıkszavúbacchánsnŒ, gyengéd, de nemtapadós, nagylelkı, de nem pa-zarló, barátságos és bensŒsé-gekre ügyelŒ, vidám, de nemhangoskodó, ott is van megnem is mellettünk, mindig új és

mélységesen egyforma: bol-dog. S mi micsoda rajongássalválaszolnánk neki, erŒt s férfi-asságot merítve szerelmébŒl ésjóságából.

Azokban az idŒkben, amikoréletkoromnál fogva is sokkal ér-dekeltebb voltam az ilyen dol-gokban, szinte semmit semtudtam a február tizennegyedikiValentin-/Bálint-napról, a sze-relmesek újabban egyre na-gyobb kultuszú ünnepnapjáról.A szerelem lényege az, hogy kétember megismeri egymást. So-kan nem is tudják, hogy az „is-merni” szó a Biblia nyelvén sze-retkezést jelent. Ikszipszilon „is-meré” ezt vagy azt. Ezt adjákegymásnak a szerelmesek, egy-más ismeretét. Nem a test is-meretét, de a test által, ki-ki azigazi valóját, levetve az álarcot.Minden más kép, amit magunk-ról nyújtunk, a világnak szól.

De térjünk csak vissza a te-leszkópos szemı, kedvesen vi-gyorgó, piros nyelve végét ér-zékien kidugó, a hasán és hátánfinom pehellyel borított zöldbrekihez. Az én kedves felesé-gem persze tudta, hogy enneksemmi köze a Valentin-naphoz,minthogy, öregedvén, még aszıkebb családi évfordulókról,név- és szülinapokról is hajla-mos vagyok megfeledkezni.Mégis hálásan simogatta a fa-latnyi plüssfigurát. S azóta is azéjjeliszekrényén Œrzi. Mert a si-mogatás hatására a breki dül-ledt szemei egyszer csak föl-fénylettek, zöld pofiján két piroslángrózsa gyúlt foszforeszkálva,és azt brekegte elfúló hangon:Ajlavjú... Mert ez a kis izé ígymıködik. Bereck József

Új egyházmegyékPOZSONY/SOMORJA – JozefTomko bíboros, pápai küldöttmúlt csütörtökön Pozsonybanjelentette be XVI. Benedekpápa döntését, amely alapjánezentúl a szlovákiai római ka-tolikus egyháznak több me-gyéje lesz, s megváltoznak azérsekségek, illetve a püspök-ségek eddigi határai is. Ketté-választották az eddigi po-zsony–nagyszombati érseksé-get, a zsolnai központtal pe-dig új egyházmegyét hoztaklétre.

Ezentúl a most kinevezett Sta-nislav Zvolensk˘ pozsonyi bíbo-ros lesz a szlovákiai római kato-likus metropolita. A várakozá-sokkal ellentében nem vonultvissza az ügynökmúlttal gyanú-sított Ján Sokol, akit megerŒsí-tettek a nagyszombati érsekségélén. A mintegy négyszázezer-nyi szlovákiai magyar római katolikus hívŒ és a papságelsŒsorban abban csalódott,hogy a döntésnél nem vették fi-gyelembe még azt a kérelmüketsem, hogy ha már a dél-szlová-kiai magyar püspökség nem jö-het szóba, akkor legalább ne-vezzenek ki olyan püspököt, akiaz Œ anyanyelvi lelkipásztorigondozásukkal törŒdik. Ráadá-sul az egyházmegyék határaitúgy változtatták meg, hogy né-gy püspökségbe osztották beazokat a csallóközi, mátyusföldiés Ipoly menti esperesi kerüle-teket, amelyek eddig a po-zsony–nagyszombati érsekség-hez tartoztak. Ezzel mind a négyterületen csökkent a magyarnemzetiségı hívŒk arányszáma.

– Csalódott vagyok, mert ab-ban bíztunk, hogy legalább anyitrai egyházmegyéhez sorol-nak bennünket, hiszen közigaz-gatásilag is oda tartozunk – nyi-latkozta lapunknak MaholányiJózsef volt egyházgellei plébá-nos, aki jelenleg ipolysági (·a-hy) esperes. Nevük elhallgatásátkérŒ magyar nemzetiségı papokszerint a túlnyomó többségébenmagyarok lakta déli esperessé-gek feldarabolása felháborító.

– ElegendŒ csak az új egyház-megyék ábrázoló térképére te-kinteni és máris szembetınik aszalámitaktika, amit a szlovákiaimagyar hívŒkkel szemben alkal-maznak – szögezte le BárdosGyula, az MKP parlamenti frak-ciójának vezetŒje.

Jozef Kováãik lapunk megke-resésére, a Szlovákiai PüspökiKonferencia szóvivŒje szerintkizárólag a pasztorációs szem-pont döntött. – Az a cél vezérel-te a szentatyát, hogy mindenszlovákiai hívŒ elérhetŒ közel-ségben legyen az érsekéhez va-gy a püspökéhez, akiknek, vala-mint az új helynököknek egyikfontos kötelessége lesz a ma-gyar nemzetiségı testvéreinkiránti gondoskodás. Jelenleg aszentmisék tíz százalékát ma-gyar nyelven mutatják be, s ezaz arány ezután sem csökken –közölte.

Franti‰ek Tondra, a SzlovákiaiPüspöki Konferencia elnöke adöntés bejelentését követŒenlátogatást tett a Magyar Koalíció

Pártjának székházában. SárközyKlára, az MKP egyik alelnöke ér-deklŒdésünkre elmondta, hogyátadták az egyházi méltóságnakis azt a – több mint ötvenötezerszlovákiai magyar hívŒ által alá-írt – petíciót, amelyet tavaly Va-tikánba vittek, s amelyben leg-alább magyar püspök kinevezé-sét kérik. – Értesüléseink sze-rint az év végéig három szlovákpüspök készül nyugdíjba. Kér-tük a vendégünket, hogy helyet-tük legalább egy magyar nem-zetiségı püspököt nevezzen ki.A püspök úr annyit ígért meg,hogy a püspöki konferenciánelŒterjeszti ezt a kérést – tájé-koztatta lapunkat a politikus asszony.

–y-f

Jozef Tomko bíboros (középen) bejelenti a pápa döntéset SITA-felvétel

Okosbaba: Biznisz vagy új módszer?DUNASZERDAHELY – Amint ar-ról már beszámoltunk, a járásiszékhelyen is megszerveztékaz Okosbaba szemináriumot.Legutóbbi elŒadásukra a mi-nap került sor a Perfects épü-letében. A magyarországi ok-tatót és az érintett szülŒketkérdeztük benyomásaikról.

A vélemények eltérŒek, nemmindenki hisz benne, hogy márhárom hónapos kortól kell kez-deni a gyerekek oktatását. Van-kóné Horváth Magdolna egykormérnökként dolgozott, majd új-ságíró volt, jelenleg pedig az

Okosbaba-program terjesztésé-vel foglalkozik. DunaszerdahelyielŒadására mintegy húsz szülŒvolt kíváncsi. Az elméleti részenkívül bemutatót tartottak egynyolc hónapos kisfiúval. Róber-tet az édesanyja fogta, az oktatópedig nagyméretı táblákon sza-vakat mutatott és mondott neki.A matek-pöttyös táblák felmuta-tásánál mindig olyan számotmondott, ahány piros pötty volt atáblán. Napi tíz-tizenöt perc gya-korlást ajánlott, amit véleményeszerint a csecsemŒ játéknakvesz, mely nagyban erŒsíti aszülŒ–gyerek kapcsolatot. A cél:

minél okosabb gyerekeket nevel-ni, és hogy minél hamarabb tud-jon a gyerek nyelveket beszéni,írni, számolni, mert – amintmondta – „a butákat az iskolák-ban kiközösítik”.

Hlavat˘ Róbert, akinek fia volta „bemutató-baba”, Galántárólérkezett az elŒadásra feleségé-vel, Gabriellával. Még sosem ta-lálkozott a programmal, de úgyvéli, hogy elŒsegítheti a babafejlŒdését, és reméli, hogy meg-könnyíti a késŒbbiekben a tanu-lást. „Kiaknázzuk az adottságait”– fogalmazott. Annak az okát,hogy a téma megosztja a közvé-

leményt, fŒként abban látja, hogy mai világunk nagyon mate-riális, és az emberek csak a sze-müknek, a látható eredmények-nek hisznek. „Ártani nem árt, te-hát csak jó lehet, ha játékos for-mában minél korábban kezdjükel tanítani a gyereket. Lehet, ész-re sem vesszük, miben segített,de hiszünk benne, hogy ha máregy szempontból könnyebbenveszi az iskolai akadályokat, ak-kor már megérte” – mondtahonlapunknak Hlavat˘ Róberthozzátéve, hogy már csak azértis megéri eljönni az elŒadásra,mert leghitelesebben a forrásnállehet tájékozódni.

Ezért megkérdeztük VankónéHorváth Magdolnát: Vannak bi-zonyítékok a módszer hatékony-ságára? Amerikában már felnŒttegy generáció. Komoly gazdasá-gi szakemberek kerültek ki azOkosbaba-program résztvevŒiközül. Magyarországon példáula sakkozó Polgár papa alkalmaz-ta sikeresen a lányaival ezt amódszert.

Miben segít az Okosbaba-módszer? ElsŒsorban nyelvtu-dásuk lesz kiemelkedŒ, kiválómatematikus válhat belŒlük, de alegfontosabb, hogy ezek a gye-rekek nem kallódnak el. Nemmellékes az sem, hogy a rend-szeres napi foglalkozással szo-ros szülŒ–gyerek kapcsolat jönlétre.

Ami egyébként is kialakul anapi törŒdéssel, hisz a szülŒkígy is elsŒdleges forrásai a gye-rek tudásának. Miért van akkorszükség erre a tanítási-tanulásiformára? A gyerek veleszületettképessége a mennyiség-látás ésa vizuális memória. A matek-tábláknak köszönhetŒen sokkaljobban számolnak majd fejben,és jó alkalmazott matematikusoklesznek. Az elsŒ eredmény már10-11 hónapos korban látható: agyerek még nem tud beszélni,de olvasni már igen. Például hameglátja leírva a táblán, hogyszem, akkor rámutat a saját sze-mére. Tehát elŒbb tud olvasni,mint beszélni.

Pszichológiai vizsgálatok sze-rint nem mindenkinek a vizuálismemóriája a legfejlettebb, és agyerekek úgy is túlterheltek az in-formáció mennyiségétŒl. Nembeszélve arról, hogy természete-sebb módszerekkel is megtanul-hatják a nyelveket, például másnyelven néznek meséket, csalá-don belül több nyelvet beszélnek.

Úgy vélem, ez a szülŒ és agyerek dolga, nem pedig a pszi-chológusoknak kell eldönteni,mi a jó. A gyerek kíváncsiságaóriási, tudásszomja nagyon nagy, és ezt kell kielégíteni. Nemakadémiai székfoglalót tartunkneki, hanem a korának megfe-lelŒen foglalkozunk vele. Az in-formáció-áradatok világát éljük,

de ha már gyerekkorban megta-nítjuk alkalmazkodni ehhez atöbblethez, késŒbb nem fogösszeroppanni.

Rigó Marsal Edit a kételkedŒszülŒk közé tartozik. Áron fia kéthónapos, és úgy gondolja, élégha klasszikus módon tanítja kis-fiát. Beszél hozzá, játszik vele,gondoskodik róla. Fontolgatta az Okosbaba-programot, de azutolsó pillanatban úgy döntött,nem megy el. „Az interneten in-formálódtunk a férjemmel, ésnem találtunk hiteles informáci-ót Domanról, aki ezt a fogyaté-kos gyerekeknek feltalált mód-szert egészséges gyerekekkelpróbálja alkalmazni. Nincs meg-bízható forrásból bizonyítva azeredményessége, sem az esetle-ges negatív hatásai nincsenekfelmérve” – indokolta ellenvéle-ményét az anyuka. Férje legin-kább azt kifogásolta, hogy nem-csak a segédeszközökért, de amódszer bemutatásáért is fizetnikell, és magát a program szük-ségességét illetŒen is hitetlen-kedŒ.

Gál Bodó Nikolett a dunaszer-dahelyi program szervezŒje vi-szont meg van róla gyŒzŒdve,hogy ez egy forradalmi módszera csecsemŒk korai oktatására, éstovábbi elŒadásokat szervez. In-formálódni a [email protected] címen lehet.

(jaksa) Pillanatkép a foglalkozásról A szerzŒ felvétele

Page 5: 2008-08 Csallóköz

2008. február 19. Olvasószolgálat 5

CINEMA CITY GYÃR PLAZA(2008. február 21–27.)

Sweeny Todd – A Fleet Street démoni borbé-lya (mf, premier) 13.30, 15.45, 18.00, 20.15;p–szo 22.30; szo–v 11.15. 9 1/2 randi (ma-gyar) 14.00, 16.00, 18.00, 20.00; p–szo22.00; szo–v 10.00, 12.00. Szerelem a koleraidején (mf) 16.45, 19.30; 22.15. Cloverfield(mf) 15.15, 18.15, 20.15; p–szo 22.15. Napki-rálynŒ (mb) 14.15, 16.15; szo–v 10.15, 12.15.Charlie Wilson háborúja (mb) 15.45, 17.45,20.00; p–szo 22.00. John Rambo (mf) 16.45,18.45, 20.30; p–szo 22.30. Cukrosnéni (mf)14.45; szo–v 10.00. Asterix az olimpián (mb)13.00, 15.15, 17.30, 19.45; p–szo 22.00;szo–v 10.45. Aliens vs. Predator – A halál aragadozó ellen 2. (mb) 14.30, 16.30, 18.30,20.30; p–szo 22.30; szo–v 12.30. Vágy és ve-zeklés (mf) 17.00; p–szo 22.15. Amerikaigengszter (mf) 19.30. Legenda vagyok (mf)14.45.

RégiómoziDUNASZERAHELY, CINEMAX (febr. 21–27.):Asterix az olimpián (am. film) 15.30, 18.00,20.30; szo–v 13.00. Sweeney Todd – A FleetStreet démoni borbélya (am. film) 15.50,18.10, 20.50; szo–v 13.30. Az arany iránytı(am. film) 16.00, 18.20, 20.40; szo–v 13.40.Gympl (am. film) 18.20, 20.40. KOMÁROM,Tatra mozi – február 22–24.: Nincs visszaté-rés (am. thriller) 18.00; febr. 25.: Kontroll(magyar film) 18.00, filmklub. GALÁNTA, kul-tára háza – február 19–20.: A szív ereje (am.film) 19.00; febr. 23–24.: Beowulf (am. fantá-ziafilm) 19.00; febr. 26–27.: Amerikai gengsz-ter (am. thiller) 19.00. VÁGSELLYE, kultúraháza – február 20.: IdŒ (dél-koreai filmdráma)20.00, filmklub; febr. 21.: A 3.10-es vonat Yu-mába (am. westernfilm) 20.00; febr. 22–24.:Legenda vagyok (akció sci-fi) 20.00. NAGYMEGYER, Slovan mozi – február23–24.: The Messengers (am. horrorfilm)19.00.

SzínházKOMÁROM – a Jókai Színház játékrendje –február 19.: A bor (15.00, PetŒfi ifj. elŒadás);febr. 21.: Csak a világ végire... – a komáromitársulat vendégjátáka Kassán (9.30 és 11.00),Macskabaj (19.00); febr. 23.: Csáth Géza: AJanika – a kassai Thália Színház vendégjátékaKomáromban (19.00); febr. 25.: Vérnász – Ri-maszombat (12.00).

KiállításNAGYMEGYER – A textiltervezŒ iparmıvész,Szakáll Kolãák Noémi Egérrajzok címı kiállítá-sát nyitják meg február 22-én (18.00) a VMKkiállítótermében.DUNASZERDAHELY – A Csallóközi Múzeumkiállítócsarnokában február 25-ig Almási Ró-bert festŒmıvész alkotásaiból nyílt kiállítás te-kinthetŒ meg. – A Kortárs Magyar Galériában Válogatás aszlovákiai magyar képzŒmıvészek alkotásai-ból címmel nyílt február 22-ig megtekinthetŒgyıjteményes kiállítás. KOMÁROM – A Duna Menti Múzeum Zichy-palotabeli kiállítótermében múlt pénteken nyíltés május 2-ig látogatható a Fegyvert s vitézténeklek – Hadtörténeti barangolás címı kiállí-tás.

VegyesDUNASZERDAHELY – A Vámbéry Irodalmi Ká-véházban február 21-én (18.00) FöldesGyörgy Magyarország, Románia és a nemzetikérdés 1956–1989 címı kötetének bemutató-estje. A kiadványt E. Fehér Pál publicista mu-tatja be az érdeklŒdŒ közönségnek. – A Dunaszerdahelyi SzabadidŒközpontban afebruár 25–29. közötti tavaszi szünidŒben na-ponta 9-tŒl 16.00 óráig rajz és kerámia, fut-ball, asztalitenisz, csipkeverés és kézmıvesfoglalkozások várják a gyerekeket. – A járás községei szervezett véradásának feb-ruár végi harmonogramja – február 19.: Alsó-jányok, FelsŒjányok, Nagylég; febr. 20.: Diós-patony, Kisfalud; febr. 26.: Hodos; febr. 27.:Nagyszarva, Macháza, KeszŒlcés.

MI? HOL? MIKOR? Rendszeresen kávézik,vagy csak alkalomadtán?

Velsicz Erika,Ekecs– A fekete kávéra is érvé-

nyes, hogy csak mértékkel,hiszen nagy mennyiségbenakár méreg is lehet. Én is eh-hez tartom magam, minimá-lisra korlátoztam a fogyasz-tását. Próbálkoztam a köny-nyebb változatával is, demert nem tett jót a gyom-romnak, abbahagytam. Ez azegész csak amolyan divat.

Csikász Jolán,Csilizradvány– A feketekávé-fogyasztás

módfelett el van terjedve.Sokan a legártatlanabb toxi-komániának tartják, hiszennem változtatja meg az em-ber személyiségét, jellemét.Ezért módjával iható, s ez ná-lam napi két csészét jelent.Az elsŒvel zárom le a regge-lizést, a másikat ebéd utániszom. Este már nem. Hölgye Andrea,

Medve– Ez csupán egy rossz szo-

kás. A kávé tartalmazta kof-feint az ember tea- vagy ka-kaóivással is pótolhatja. Énviszont inkább gyümölcsteá-kat fogyasztok. Természete-sen a teázásnak is meg kelladni a módját, le kell ülnihozzá, újságot olvasgatniközben, hogy ne hiányozzéka kellem érzete.

Csóka Julianna,Csicsó– Nem vagyok rendszeres

kávéfogyasztó. Inkább iszomhelyette teát vagy gyümölcs-leveket. A kávénak tulajdoní-tott élénkítŒ hatás csak amo-lyan babona. Stimulálni ésfokozni az energiát csak ak-kor lehet, ha még jelen van aszervezetben. Ha az emberholtfáradt, a kávé hatása el-lenkezŒ is lehet. SebŒk Zsuzsa,

Trávnik– Mértékkel iszom, reggel

és ebéd után. S jó légkör,nyugalom is kell hozzá. Azt sebánom, ha ilyenkor a szom-szédasszony átjön egy kis ká-vé melletti pletykázásra. Ámez nem feltétel. Nagyon sze-retek meginni egy kávét csa-ládi körben, a vasárnapi ebédután, amikor már rend van,tisztaság, nyugalom. (kmeÈ)

Az epét raktározóhólyag összehú-zódását a táplá-lék zsírja, példáultojássárgája, tej-szín, olaj, zsíroshús váltja ki, defriss kenyér, kelttészta és/vagy alkohol is mozgásbahozhatja az epehólyag izomzatát.Élettani (normális) körülményekközt ezt az összehúzódást nem ész-leljük. Kóros esetben, például ha ahólyagban epekövek vannak, a nor-mális helyett görcsös összehúzó-

dás jön létre – s ez okozza a „kóli-kát”. A kólikás fájdalomra az jel-lemzŒ, hogy erŒssége változik: azerŒs fájdalmat – ekkor húzódik ösz-sze görcsösen az epehólyag – rövidenyhülés követi – ez alatt az izompihen, s erŒt gyıjt a következŒösszehúzódáshoz –, majd az újabbgörcsös erŒlködés miatt a fájdalomis megint erŒsödik. Az epévelösszefüggŒ kólikás fájdalmat a be-

teg a jobb bordaív alatt érzi, de afájdalom kisugározhat a szegycsontalá, illetve a jobb lapocka területéreis. A fájdalmat hányinger, hányás iskísérheti. SzövŒdménymentes eset-ben az epekólika nem okoz lázat.Mivel a kólika kórtani alapját képezŒhólyagösszehúzódást elsŒsorban atáplálék váltja ki, a kólika leggyak-rabban étkezés után jelentkezik –nem ritkán éjszaka, a bŒséges, zsí-

ros vacsorát követŒen. Fontos tud-ni, hogy epekövek nélkül is kelet-kezhet kólika. Lehet epehólyag-gyulladás tünete is – ilyenkor ma-gas láz is kíséri – de keletkezhet akkor is, ha az epe túlságosanbesırısödik (szomjazáskor) vagy avörös vérsejtek fokozott pusztulásá-val járó betegségben, amely a foko-zott epefesték (bilirubin) -kínálat mi-att okozhat kólikát. Dr.Kiss László

Mi okozhat epekólikát?

„KettŒre tette a mércét” – olvas-tuk egy hazai regionális lapban,az egyik írás címeként. Példa-mondatunkban két ellentétes je-lentésı, de központi szerepét te-kintve azonos névszót tartalma-zó állandósult szókapcsolat ke-veredett: a magasra teszi a mér-cét és a kettŒs mércével mér. Abeszélt köznyelvben és a sajtó-nyelvben egyaránt gyakori ma-gasra teszi a mércét frazémávalarra utalunk, hogy valakinek ‘na-gyok az elvárásai, az igényei’. A

kettŒs mércével mér szókap-csolat viszont azt jelenti, hogyvalaki ‘részrehajlóan, elfogultan,nem azonos szempontok szerintítél meg valakit vagy valamit’. Aszöveg tartalmának ismeretébenkönnyen ki tudjuk választani amegfelelŒ állandósult szókap-csolatot, de a szólások, közmon-dások és helyzetmondatok értel-mezŒ és fogalomköri használatá-ban nagy segítséget nyújt a Ma-gyar szólástár c. frazémaszótáris. Misad Katalin

ÉLÃ NYELV

A dunaszerdahelyi vérátömlesztŒés hematológiai állomáson feb-ruár 12–13-án a következŒ sze-mélyek adtak vért: Dunaszerda-hely: Saláth Ildikó, Horváth Zsu-zsanna, Muãka Viktor, Guzan Ju-lianna, Beregszászi András, Be-regszászi Iveta, ·udy Rudolf,Zsigrai László, Seszták Henrietta,Kiss Balázs, Bugár Károly, LádiEmília, TŒsér Rozália, Chyba Má-ria, Nagy Anna, Galántai Dénes,Baráth Mária, Szemes István,Göcze Rastislav, Varga Péter, Ko-peãni Gyula, Váradi Katalin, Ho-dossy Valter; Madar: Dibusz Al-bert; Királyfiakarcsa: HervayGyörgy, Bölcs Krisztián; Egyház-karcsa: Holocsi Magdaléna; Du-

natŒkés: Galántai István; BŒs:Jankovics Andrea; Pinkekarcsa:Hervay Júlia; Somorja: CzánikIstván; Mad: Kovács Zsanett;Gomba: Horváth Mária; Nagy-abony: Mislai József, Kázmér Má-ria; Cséfa: Vykrent Agáta; Lég:Cseh József; Nagyszarva: HenczLajos; Vajka: Szeif Ottó; Baka:Kovács Gábor; Vásárút: Ma-tusãák Lenka; Padány: Esztergá-lyos Ferenc; Nyárasd: Gaál Éva,Udvaros DezsŒ, Erdélyi Ildikó, Ko-vács Gabriella, Gaál Zsolt, TóbliGéza, Benkovics Márta, OrbánEdit, Berecz József, RajkovicsGyörgy, Csölle Márta, Dorák Éva,Schulcz Ferenc, Nógel Tamás,Bajcsi Balázs, Szajko Zoltán.

VÉRT ADTAK

Vonzó mıvészetiversenyekA dunaszerdahelyi Csallóközi Nép-mıvelési Központ tájékoztatása sze-rint egyaránt meghirdették a nép-szerı KépzŒmıvészeti Spektrum ésaz AMFO fotósverseny idei évfolya-mait, amelyeken az érdeklŒdŒ ama-tŒrök az alábbi feltételek szerintvehetnek részt.

XI. KépzŒmıvészetiSpektrum 2008

A versenybe olyan amatŒrképzŒmıvészek nevezhetnek bemunkáikkal, akik szlovák állampol-gárok és 2008-ban betöltik a 15. élet-évüket. Indulhatnak rajzzal, grafiká-val, festménnyel, plasztikával, vala-mint intermediális (land-art stb.)munkákkal, viszont nem lehet a ver-senyben részt venni népmıvészetitárgyakkal, ipari formatervezéssel,vázlatokkal, a képzŒmıvészeti isko-lák évfolyam- vagy diplomamunkái-val. A verseny kategóriái – A kategó-ria (15 – 25 év közötti, képzŒmıvé-szeti végzettséggel nem rendelkezŒamatŒrök), B kategória (ugyanilyenkorú, de valamilyen vonatkozó vég-zettséggel már rendelkezŒk), A1 ka-tegória (25 év fölötti, képzŒmıvé-szeti végzettséggel nem rendel-kezŒk), B1 kategória (25 év fölötti,

képzŒmıvészeti alapvégezttséggelrendelkezŒk), C kategória (naivképzŒmıvészeti munkák, korcsoportnélkül). Az alkotások beküldési határ-ideje: 2008. március 10.

AMFO 2008A versenyen szlovák állampolgár-ságú amatŒr fényképészek indulhat-nak, a mıvek témája nincs meghatá-rozva. Meghirdetett korcsoportok: Acsoport – felnŒtt amatŒrök (21 év föl-tötti alkotók), B csoport – ifjúsági ka-tegória: a) alkotók 16 éves korig, b)alkotók 21 éves korig. A versenykate-góriák valamennyi korcsoportbanegységesek: – fekete-fehér fénykép;– színes fénykép; – fényképek multi-mediális bemutatásra (Microsoft Po-wer Point, max. 3 perc). A fotóalkotá-sok beküldési határideje: 2008. már-cius 10. Jelentkezési ívek és a kétmeghirdetett versennyel kapcsolatosbŒvebb információk a következŒ cí-men igényelhetŒk: CsallóköziNépmıvelési Központ, Dunaszerda-hely (Kondé püspök utca 10.), tel.:031/552 27 62 (Derzsi Áron), e-mail:[email protected]

(–er)

Vlad

isla

v Km

eÈ fe

lvét

elei

ORVOSI ÜGYELET

Page 6: 2008-08 Csallóköz

2008. február 19.Hirdetés6

s i e È p r e d a j n í z n a ã k o v e j e l e k t r o n i k y

Bez sáãkov˘ podlahov˘vysávaã

Max.príkon: 1600 W,navíjaã elektrického kábla,FOAM filter, teleskopickátrubica, nádrÏ 1,5 L

Zanussi ZAN 1660

Whirlpool AWO/D 45125

Electrolux EWT 10620 W

Práãka

Otáãky: 900 ot./min., V x ·x H: 85 x 40 x 60cm,spotreba: 1,04 kWh/49 L,náplÀ: 5,5 kg, TICH¯program, energetická trieda A

Electrolux EWT 9120 W

11.999,-9.999,-

13.999,-

www.andreashop.skDunajská Streda Á. Vámbéryho 54/11, tel.: 031-552 43 66, 031-553 03 73, ·aºa Hlavná 61, tel.: 031-770 84 54, 031-770 84 64, ·amorín Pri Trhovisku 1, tel.: 031-560 12 21, 031-560 12 22

Elektromarket v OD Kaufland v Dunajskej Strede, tel.: 031-553 08 70

1.999,-Práãka

Otáãky: 1000 ot./min., V x ·x H: 85 x 40 x 60 cm,spotfieba energie: 0,93 kWh,spotfieba vody: 46 L, náplÀprádla: 5,5 kg, velk˘ LCDdisplej , energetická trieda:A+

Práãka

FL, r˘chlosÈ odstreìovania:1200, kapacita prania: 5kg,energetická trieda: A+,spotreba energie: 0,85kWh/cyklus, spotreba vody:44 L, V x · x H: 85 x 59,5 x54 cm

Electrolux ECN 26105 W

9.999,-

Truhlicová mrazniãka

Vnútorné osvetlenie,uzamykateºné vekoobjem: 260 L, zmraz.kapacita: 16 kg/24 hakumulaãná doba: 32 h, Vx·xH: 87,6 x 93,5 x66,5 cm, spotreba energie: 0,88 kWh, chladivo R600a

AEN. TRIEDA

A+EN. TRIEDA

A+EN. TRIEDA

Electrolux EWF 10470

12.999,-Práãka

Velk˘ plnicí otvor 30 cm,otáãky: 1 000 ot./min., V x· x H: 85 x 60 x 59 cm,spotreba energie: 1,02kWh, spotreba vody: 54 L,náplÀ prádla: 6 kg, LCDdisplej, noãní tich˘program, energetickátrieda: A+

A+EN. TRIEDA

Page 7: 2008-08 Csallóköz

2008. február 19. SzabadidŒ 7

HETI HOROSZKÓP 2008. FEBRUÁR 19–26.

A jegy szülötteinek energikus, küzdŒtermészetét most kedvezŒ energiák

segítik. Ön mégis úgy gondolja egy-egy nehe-zebb napon, hogy tervei, elképzelései nem vál-nak valóra. Semmiképp ne adja fel!

Eseménydús, néha már-már feszültnapokra számíthat. Ám ezt ne a sors

igazságtalanságának tudja be, hanem inkábbnéhány régi ügy lezárásának. Ha utazási le-hetŒsége kínálkozik, okvetlenül éljen vele.

Bár olykor stresszhelyzetek is elŒfor-dulnak életében, ám ezek nem hagy-

nak mély nyomot a lelkében, mert higgadtan ésmódszeresen igyekszik a tornyosuló feladataitmegoldani. Így a pihenésre is jut ideje.

Az egészsége végett minél gyorsab-ban utazzon el pár napra valamilyen

utószezoni ejtŒzésre. Történhet ez tengerpar-ton, de valamilyen közeli hegyvidék is megte-szi. Közlekedjen óvatosan.

A megérzései kitınŒen segítik terve-it, de legyen sokkal koncentráltabb

már most, az év kezdŒ szakaszában is. Mert vé-gén sok elkezdett, de befejezetlen dologgal kellmajd szembenéznie.

Ne siettesse a eseményeket, de haeljön az idŒ, bátran lépjen. Akkor is,

ha történetesen valamirŒl lemondani kénysze-rül. Tegye meg önként, ha hagyja, hogy a sorskényszerítse rá önre az akaratát.

Nem érzi biztonságban pénzügyeit,folyton aggodalmaskodik néhány be-

fektetése miatt. Vizsgálja át ezeket józan ala-possággal és fŒleg annak tudatában, hogy azország az eurozónába készül lépni.

Munkájában hamarosan elismerésreszámíthat, ráadásul nem utolsó alka-

lommal ebben az esztendŒben, amely nagyonkedvezŒ a Skorpiók számára. A magányosokrapéldául a szerelem is rátalál!

Egy átmeneti gyengélkedés miatt azúj év eddigi részét folyamatos idŒza-

varral abszolválta és sok betervezett teendŒjételhalasztotta. Ezen a héten valamicskét talánmár bepótolhat a mulasztásaiból...

Hamarosan alkalma lesz rá, hogyegy nem várt akció révén számot-

tevŒ felújítást hajtson végre az ottonukon. Hakölcsönnel is, okvetlenül használja ki ezt a rop-pant olcsón kínálkozó lehetŒséget.

Ne törŒdjön azzal, hogy olykor ego-istának nézik. Közismert határozott-

ságával és lendületével most sok mindent elér-het. FŒleg azt, hogy még a tavaszi idŒszak elŒttmegszabadul néhány nyıgös terhétŒl.

Önnek jelenleg, de valójában az egész esztendŒ során arra kell mód-

felett ügyelnie, hogy energiáit ne fektesse holtügyekbe. Még akkor se, ha úgy érzi, hogy ezzelmásoknak segít. Legyen visszafogott.

Kos 3. 21–4. 20.

Bika 4. 21–5. 20.

Ikrek 5. 21–6. 21.

Rák 6. 22–7. 22.

Oroszlán 7. 23–8. 23.

Szız 8. 24–9. 23.

Mérleg 9. 24–10. 23.

Skorpió 10. 24–11. 22.

Nyilas 11. 23–12. 21.

Bak 12. 22–1. 20.

VízöntŒ 1. 21–2. 19.

Halak 2. 20–3. 20.

AZONBAN

R. 1. RÉSZ

JELENLEG

HASZNOSMADARAK

AZONOSBETÙK

GYENGÉD

JAPÁNBANELTERJEDTVALLÁS

MAGYARLABDARÚGÓ

GÜZÜ FELENÃI NÉV

FIATALNÃSTÉNYSZARVAS

ÉBÃKEZÙ– id. kif.

R. 2. RÉSZ

AZONOS BETÙK

MIKSZÁTHEGYIK HÃSE

SZLOVÁKHUMORISTA

SZINTÉN

RÉSHANG

TÁRSUL– LATINUL

KÉRDÃSZÓ

A PRÓFÉTAUTÓDA

KÉPZÃ

RITKA NÃI NÉV

ROMÁNIAIVÁROS

NEMESGÁZ

KÖTÃSZÓ

CIFRÁZAT HAZÁNK VÁROSA

IDEGEN NÃI NÉV

CSEHORSZÁGIVÁROS

...-FUTÁS

MEGHITT

RÓMAI 49

ELBESZÉLÉS,RÖVIDEN

ÖRÖM– RÉGIESEN

VILÁGÙR– RÉGIESEN

IMRE

MONGOLFEJEDELMEKCÍME

RÁDIUSZ

TRÓPUSINÖVÉNY A

...CIPÉD,KERÉKPÁR

E heti rejtvényünkben Bejczy Antal magyar-amerikai ırkutatómérnök egyik gondolatát fejthetik meg a lap olvasói. A 6. számkeresztretvényének helyes megfejtése: Ahol a politika kezdŒdik,az igazság végzŒdik. (Tomasi de Lampedusa) Sorsolással adunaszerdahelyi NAP Kiadó ajándékát ezúttal a következŒszerencsés megfejtŒnk nyerte: Gútai Mária (Nádszeg).

Gratulálunk!

NAP KIADÓ

NévnapokFebruár 19.: Zsuzsanna, Ja-romír; 20.: Aladár, Álmos,Lívia; 21.: Eleonóra; 22.:Gerzson, Etela; 23.: Alfréd,Roman, Romana; 24.: Má-tyás, Matej; 25.: Géza, Fre-derik, Frederika; 26.: Edina,Sándor, Viktor

Heti évfordulók65 éve, 1943. február 20-ánszületett M. Nagy László fo-tómıvész.90 éve, 1918. február 22-énszületett Ordódy Katalin író-nŒ.

VirágkalendáriumMivel a Zsuzsanna jelentésea héber nyelvben liliom, ün-nepeljük e név viselŒit hajta-tott királyliliommal. Az Eleo-nórák tartósan virító fehér,rózsaszín és ibolyalila kan-kalint, az Edinák pedig egyszobahársat kapjanak.

Népi bölcsességekHa Mátyás jeget nem talál,csinál; de megtöri kegyetle-nül, ha talál.

AforizmaAz ember vagy él az alka-lommal, vagy megadja ma-gát.

Chaplin

ESEMÉNYNAPTÁR

Egy adott szó vélt vagy való elemeire valóbontásakor igen érdekes kifejezésekre buk-kanhatunk. Például: Jó zsilett – Józsi lett. Vagyis a betık sorrendje nem változik, csu-pán a szóközöké. Feladványaink:

1. E BÉLCSATORNA2. MEGVAN AZ ALAPJA3. ÁLLATI NÃ 4. A PAP AKARJA5. KÁROLY HEVESEN6. OLYKOR CSALÓ 7. KÉT SZEREPÉT8. KIHALLGATOTT9. HATVANKILENC VOLT

10. FRANKFÚRTI TOKBAN

Megfejtések az elŒzŒ számból: 1. Balassi Bá-lint: Katona-ének, 2. Kiss József: Mért olykésŒn... 3. Vörösmarty Mihály: Fóti dal

Helyes megfejtŒink között minden hónap vé-gén egy nyertest sorsolunk ki, akinek a nye-reményét a szerkesztŒség postán küldi el.

FEJTÖRÃKét galamb ül az ágon. Megszólal az egyik: – Látod, mi van a fa alatt? – Látom hát – felelia másik –, egy rendŒr. – Hát akkor mire vársz?

✖Az igazgató kérdi a titkárnŒjétŒl: – Nos, kis-asszony, meg van elégedve az új pozíciójá-val? – Igen, igazgató úr, csak a hamutartó na-gyon nyomja a hátamat!

✖Jani bácsi hetvenévesen nŒsül. Fiatal felesé-gét kérdezi a nászéjszakán: – Mondd, drá-gám, elmondta anyukád, hogy most mit fo-gunk csinálni? – Nem. – A francba! Én megelfelejtettem.

✖Ki az abszolút rendŒr? – Aki letartóztatja a lo-pótököt és a gyilkos galócát.

✖Egy mámoros, áttdorbézolt éjszaka után aférfi ismeretlen helyen ébred. A feje majd szétrobban, karikásak a szemei, üveges a te-kintete, fogai közt cérnaszál. Ilyedten fohász-kodik. – Add, uram, hogy a teafilter legyen.

VICCPLACC

FakitermelŒk és a rŒzsegyıjtŒ család – nem ritka látvány ez ma sem a környékbeli faluszélisarjerdŒkben Fogas Ferenc felvétele

A nagymegyeri Bíró Lívia (30) és Ollé Ferenc (30), akik mindket-ten egy fuvarozócégnél dolgoznak, múlt év szeptemberében kötöttek házasságot. Szabadidejében az ifjú férjet a barkácsolásvonzza, feleségét a nyelvek, aki a német után az angolt is felsŒszintre akarja fejleszteni. ElŒbb lakásra, saját fészekre vágynak,hogy aztán jöhessen a gólya... A Bertók Video felvétele

Page 8: 2008-08 Csallóköz

2008. február 19.Tudósítás – Hirdetés8

Jönnek az olaszok?NAGYMEGYER – A város képvi-selŒ-testülete február 11-én ahelyi mıvelŒdési otthon szín-háztermében tartotta a 2008-as esztendŒ elsŒ rendes ülé-sét. A tizenhárom tagú testü-letbŒl tízen voltak jelen. La-dislav Rudick˘ polgármester abeszámolójában kiemelte, aváros központjában létesí-tendŒ körforgalom még az idén megvalósul.

A másik, évek óta húzódó prob-léma, az ekecsi út kanalizációjais a kivitelezés felé halad, hiszenmájusig már elkészülnek aszükséges tervrajzok. A városelsŒ embere beszédében meg-említette a szlovák alapiskola ezévi felújítását, mely magábafoglalja az ajtók, ablakok és a te-tŒzet cseréjét, de elvégzik azépület falainak hŒszigetelésétis. A magyar alapiskola körül abelsŒ területek rendezése a leg-nagyobb feladat, sŒt a tanintéz-mény parkolási gondjaira isszeretnék még ebben az évbenmegtalálni a legjobb megoldást,hogy az épülethez érkezŒ gép-jármıvek ne veszélyeztessék agyalogosan érkezŒ iskolásokat.Az alapiskola mellett találhatókét fabarakkot is le kell bontani,ennek a területén sportpályátépítenek, mondta egyebek kö-zött Rudick ,̆ akinek a beszámo-

lóját végül elfogadta a testület. A gyılés legfajsúlyosabb kér-

dését, Nagymegyer 2008-asköltségvetését, melynek bevéte-li és kiadási oldalán is 145 mil-lió 967 ezer korona szerepel,valamint a mıvelŒdési otthon idei gazdálkodásáról szóló ja-vaslatot is egyhangúlag szavaz-ták meg a képviselŒk.

A gyılés napján kapta meg aváros az új konténerszállítógépjármıvet, az elŒzŒ már na-gyon régi volt, tervben van egykisebb seprŒautó megvásárlásais. A turisták szállásoltatása után a városi kasszába befize-tendŒ adó továbbra is 12 koro-na lesz éjszakánként és vendé-genként, csak a forma változik,elképzeléseik szerint növelveezzel az adóbefizetési fegyel-met. A kilenc vagyonjogi bead-ványból hetet megszavaztak, ezen kívül elfogadták a termál-fürdŒ fejlesztési koncepcióját is.

A város szélén létrehozandóipari park iránt két társaság isérdeklŒdik, az olasz befektetŒkelképzeléseivel még egy héttelezelŒtt ismerkedhetett meg a hi-vatal, míg a másik, ingatlanok-kal foglalkozó hazai cég képvi-selŒje a plénumon vázolhatta fela 30 hektáros ipari parkkal kap-csolatos terveiket, ebbŒl 10hektáron egy logisztikai köz-pont felépítésével mintegy 250

munkahelyet tudnának biztosí-tani már 2009 végén, s ezt mármost garantálnák, ha a testületnekik adná el az érintett terüle-tet.

A képviselŒk Ladislav Ru-dick˘ polgármesternek 29 szá-zalékos jutalmat szavaztak meg.A város fŒellenŒre 18 százalé-kos jutalmat kapott az elmúlt évmásodik felére.

A képviselŒk elfogadták a 73-as számú, általános érvényırendeletet is, mellyel lényegé-ben kihirdették Nagymegyer újvárosfejlesztési tervének érvé-nyességét, az elŒzŒ terv még1986-ból származott. A testületmég döntött arról is, hogy azönkormányzat megvásárolja arendelŒintézetet a megyétŒl, anovemberben meghatározottfeltételek alapján.

A gyılés végén Rudick˘ emlí-tést tett a városban elharapózottlakásbetörésekrŒl, majd egypénteki razziáról, amelyben,szavai szerint, nagyobb mennyi-ségı drogot találtak a rend Œrei.Viszont a január elején kiderülttermálvízlopásról, mely eléggéfelborzolta a lakosság kedélyeit,egy szó sem hangzott el, holotthelyénvaló lett volna, már csak atovábbi tájékoztatás érdekébenis, hiszen az elŒzŒ testületi ülésmég december 10-én volt.

Kovács Zoltán

Mibe kerül az esküvŒ?SOMORJA – Törvényellenesenszabta meg a város a házas-ságkötŒ teremért és a házas-ságkötéssel kapcsolatos szol-gáltatásokért járó illetéke-ket a dunaszerdahelyi járásiügyészség szerint.

A képviselŒ-testület az ügyész-ség ajánlásának megfelelŒenhatályon kívül helyezte a várostulajdonának ideiglenes haszná-latáért kiszabható illetékeketszabályozó, helyi érvényı ren-deletet. A múlt hét csütörtökéntartották plenáris ülésüket. Ed-dig helyieknek 300 koronát,nem somorjaiaknak 800 koro-nát (ezt a megfogalmazást kifo-gásolta az ügyészség), a házas-ságkötŒ termen kívül igényeltszertartásért 3000 koronát kel-lett fizetni. Az új rendelet elfoga-dásáig az anyakönyvi törvény

szerint járnak el a somorjai vá-rosi hivatalban. E szerint a há-zasságkötésért 500 korona, hi-vatalosan meghatározott idŒnkívül 500 korona, hivatalosanmeghatározott helyen kívül igé-nyelt összeadásért 2000 koronaközigazgatási illetéket szedhet-nek be. Külföldi állampolgárok-nak 1000-2000 koronába, hamindkét házasulandó fél másállampolgár, akkor 5000 koro-nába, állandó tartózkodási en-gedély nélkül 6000 koronábafog kerülni a házasodás.

Mivel még nem fejezték be ésnem kolaudálták a Szenci útonépülŒ tervezett járdát és kerék-párutat, ezért még nem számlá-zott érte a kivitelezŒ cég. Az ön-kormányzatnak emiatt az erreelkülönített 2 millió 300 ezer ko-ronát a tavalyiból az idei költ-ségvetésbe kellett áthozni. Ezen

kívül a szlovák alapiskola felújí-tására tervezett pályázati bevé-tellel módosították a 2008-asköltségvetést. A felújítást 22millióból tervezik, ha sikerreljárnak a régiófejlesztési minisz-térium pályázatán.

Emelték a nyugdíjasotthon-ban igénybe vehetŒ szolgáltatá-sokért fizetendŒ térítésekösszegét, férŒhelytŒl függŒen4-11 korona között változik aszobák napi ára, legtöbbet an-nak kell fizetnie, aki egyedül vanegy szobában. Az ellátási díjegészségi állapottól, vagyis azápolás mértékétŒl függŒen napi32-65 korona között mozog. Aplenáris ülésen minden városiképviselŒ megjelent, több helyiérvényı rendeletet módosítot-tak, melyek hamarosan megta-lálhatók a város honlapján.

Jaksa Dása

Page 9: 2008-08 Csallóköz

Jónás Attila most kilencedikes a du-naszerdahelyi Kodály Zoltán MagyarTannyelvı Alapiskolában. Tehetsé-ges képzŒmıvész olyannyira, hogyfelkérték, legyen a kassai Urániamoziról készülŒ könyv társillusztráto-ra. Négy tusrajzát küldte el, s a má-jusban megjelenŒ könyvben Attilaneve is feltınik majd mint a könyv egyik szövegképrajzolója.

De ne fussunk ennyire elŒre az idŒ-ben. Attilát és családját balázsfai ottho-nukban látogattam meg, s mint kide-rült, nem Œ az egyedüli a családban, akia képzŒmıvészet felé kacsingat. Attilamár elsŒs kora óta jár a dunaszerdahe-lyi mıvészeti iskolába. Az elsŒ évbenrögtön egy járási versenyen a legkiseb-bek kategóriájában elsŒ helyezést ért el

egy kerámia alkotásával. Aztán évrŒlévre halmozta sikereit. Tavaly a Szlová-kiai Magyar Pedagógusok Szövetségeáltal meghirdetett „Magyar IrodalmiMıvek Illusztrációi“ elnevezésı pályá-zaton figyeltek fel jobban a fiúra. AkkorArany János Fülemile címı versét kel-lett képekkel ábrázolni. A beérkezŒ1500 alkotásból mindössze ötvenet vá-lasztottak ki, és Attila köztük volt.Ugyanebben az évben Rimaszombat-ban rendezték meg a Ferenczy IstvánképzŒmıvészeti és irodalmi versenyt,ahol a fiatal tehetség a második kate-góriában bizonyult a legjobbnak. 2007-ben egy Zsolnán rendezett nemzetközivándorkiállításra kellett egy éjszakai álmot és egy tájképet megjelenítenie. Egy visszatérŒ álmot megjelenítŒ képolyannyira megtetszett ott a páneuró-

pai unió fŒtitkárának, hogy a kiállítás u-tán elkérte tŒle, és azóta irodája falátdíszíti. KésŒbb a fŒtitkár egy dedikált,dicsérŒ szavakkal ellátott, a nemzet na-gy festŒirŒl készült kiadványt küldöttAttilának. De nem Œ volt az egyetlen,

aki felfigyelt a kivételesen tehetségesfiúra. A közismert szlovák dramaturg,filmtörténész, színházszakértŒ és fordí-tó, Gizela Miháliková is, és Œ ajánlottafel Attilának, hogy illusztrátorként ré-szese lehet a moziról szóló könyvnek.

Mikor megkérdeztem, hogy mi sze-retne lenni, azt válaszolta: „Nem festŒ-mıvész akarok lenni, hanem autó-for-matervezŒ.“ Mivel Attila pályaválasztáselŒtt áll, a család kikérte mások véle-ményét is, hogy merre tovább? Szak-emberek javaslatára – hogy minden-képpen egy gimnáziumot válasszonmagának – döntöttek a nagymegyerigimnázium mellett. Utána természete-sen meg sem áll a KépzŒmıvészetiFŒiskola formatervezŒi szakáig. Önzet-len támogatóra lelt iskolai rajztanárá-nak, Fodor Máriának a személyében,aki töretlenül egyengeti a fiú útját, sfelajánlotta neki azt is, ha egy mód vanrá, az alapiskola befejezése után is szí-vesen foglalkozna tovább tanítványá-val. Ugyanekkora elismerés illeti Kor-do‰ Józsefet, aki már kilencedik éveegyengeti Attila útját a mıvészeti isko-lában.

MielŒtt még bárki is arra gondolna,hogy Attila a sikerei miatt nem egy átla-gos kamasz életét éli, téved. Elmondá-sa szerint ugyanúgy csajozik, és itt-ottkimarad a haverokkal, mint bármelyik

fiatal az Œ korában. Úszni és legújabbanedzeni is jár. Hobbija a számítógépezés,de a világhálón is jobbára a tervezŒ-programok oldalait böngészi, el is kül-dött egy autókról készült, saját terve-zésı virtuális makettet, amelyet az illetŒ

honlap készítŒi fel is használtak – mamár a fiú rajza ott díszeleg a webolda-lon. Másik szenvedélye a matchbox-gyıjtés. Egészen kicsi kora óta gyıjti a

kisautókat. Körülbelül háromszáz darabdíszeleg az üvegszekrényben.

Ám a családban nem Œ az egyedüli, a-kit rajztehetséggel áldott meg a sors.Édesanyjuk, Ildikó maga is aktívan fes-tett annak idején, valószínı, hogy Attilaés lánytestvére, a tizenhét éves Ági is

tŒle örökölték a kézügyességet. Bár Ágiazóta már úgymond „szakított“ a rajzo-lással, neki is rengeteg nyertes mıvevan, de Œ mégis úgy döntött, nem foly-tatja tovább. KépzŒmıvész múltjárólmár csak a lakás falain berámázott re-mekei árulkodnak. Undesser Tímea

2008. február 19. Ifjúsági oldal – Recept 9

Hozzávalók 4 személyre: 50 dkgcsirkemellfilé, 8 dkg liszt, 6 dkg ét-kezési keményítŒ, 2 teáskanál olaj,10 dkg szezámmag, bŒ olaj a sütés-hez. A fıszeres szójamártáshoz: 1szál újhagyma, fél teáskanál gyöm-bérpor, 1 evŒkanál fehérborecet, 1evŒkanál szójaszósz, 2 evŒkanálketchup, 1-2 evŒkanál olaj

ElŒkészítés: A csirkemellet meg-mossuk, hosszú, ujjnyi vastag csí-kokra vágjuk. Kissé megsózzuk,borsozzuk, kicsit állni hagyjuk.

Elkészítés: A lisztet összekeverjükaz étkezési keményítŒvel és egy csi-pet sóval. Az olajat és a 1,5 dl vizetapránként beleöntve rugalmas tész-tává dolgozzuk, végül a szezámma-got is belekeverjük. Letakarva félre-tesszük. A fıszeres szójamártáshozaz újhagymát megtisztítjuk, felaprít-juk. Összekeverjük a gyömbérrel, azecettel, a szójaszósszal, a ketchup-pal és az olajjal. Ezt a mártást bár-milyen fehér húshoz, halhoz, sŒtbundázott zöldségekhez is kínálhat-juk. A sütéshez felforrósítjuk az ola-

jat. A húst a tésztába mártjuk és aforró olajban pirosra sütjük. Papír-kendŒre szedve leitatjuk a felesle-ges olajat, és a mártással azonnaltálaljuk. Burgonyapüré illik hozzá.

Elkészítési idŒ:kb. 30 perc

Energiatartalom:534 kcal/1 adag

Italajánlat:száraz fehérbor

Csirkefalatokszójamártással

FÃZZÖN VELÜNK!

Szeretnél egy jó könyvet?Ha igen, nincs más dolgod, mintválaszolni az alábbi három kér-désre és sorsolással akár te ismegnyerheted Bereck JózsefMeseenciklop, avagy a foltozóvarga címı könyvét, amely a NAPKiadó gondozásában jelent meg.

Kérdéseink: 1. Melyik faluban la-kik Attila? 2. Ki a rajztanára? 3.Mely könyvnek lesz az illusztráto-ra?

Ha tudod a válaszokat, feltétlenülírd meg nekünk és juttasd el szer-kesztŒségünk címére legkésŒbbfebruár 29-ig. A borítékra ne fe-lejtsd el ráírni a korodat is!

Te vagy a nyerŒ!Válaszok a 6. számban feltett kér-désekre: 1. 186-an, 2. József At-tila, 3. a szlovák nyelv. Ezen a hé-ten a hatéves marcelházi LampertErik lett a nyerŒ, aki BödŒk Zsig-mond: Magyar feltalálók a számí-tástechnika történetében címıkönyvet kapja.A NYERTESNEK GRATULÁLUNK!

Rovatunk támogatójaa NAP Kiadó

Bartók Béla sétány 790/4.929 01 Dunaszerdahely

JÁTÉKEgy ifjú illusztrátor sikerei

A két tehetséges fiatal, Attila és Ági A szerzŒ felvétele

Csallóközi táj

Attila egyik pályamıve, ahol agy álmát kellett lerajzolnia

A drog káros hatásai címı képe

Page 10: 2008-08 Csallóköz

19. február 2008Spravodajstvo10

Vo v‰eobecnosti a bezokolkov – a aj bez ohºadu na existenciu ãineexistenciu nového

tlaãového zákona v gubernii menom Fico-vensko 2008 – sa dá povedaÈ, Ïe ‰tát akoin‰titúcia je parazitom. KaÏd ,̆ nielen ná‰.·tát neprodukuje, netvorí, ‰tát má veºk˘bachor a preto aj veºk˘ apetít. Preto lo-gicky buzeruje obãanov kde môÏe. ToÈ mi-nul˘ t˘ÏdeÀ nám poslanci schválili „zá-strãkov˘“ zákon. Obyvateºstvo je od prírodynáchylné podvádzaÈ a preto sa sociálneorientovaná vláda rozhodla, Ïe koncesio-nárske poplatky, smerujúce do dupºovanejãiernej diery menom Slovenská televízia aSlovensk˘ rozhlas, budú uÏ od apríla cva-kaÈ v‰etci tí, ktorí nesvietia petrolejkami.Teda v‰etky domácnosti, ktoré sú pripoje-né na elektrickú sieÈ, a v‰etky firmy bez o-hºadu na to, ãi niekto z rodiny alebo za-

mestnancov vytrie‰Èa oãi a napína u‰i priniektorej z kockat˘ch vymoÏeností mo-dernej civilizácie. UÏ doteraj‰ia úprava bo-la dostatoãne zvrhlá a doteraz niktonevysvetlil nielen to, ão dve magické slo-vá „verejnoprávne médiá“ vlastne zname-najú, ale ani to, preão im napríklad ja mámmesaãne odovzdávaÈ 140 korún, keìÏesledovaniu televízie sa dôsledne vyh˘bama Slovensk˘ rozhlas som naposledy po-ãúval niekedy v prvej polovici deväÈde-siatych rokov. Nerozumiem, preão mámbyÈ solidárny s masochistami, ktorí do tejbedne ãumia. Ale ão uÏ, netreba hºadaÈ ro-zum tam, kde nie je.

Treba v‰ak povedaÈ, Ïe koaliãní poslancisa v dÀoch nedávno minul˘ch nevenovaliiba nezmysluplnému zdieraniu voliãov, ale urobili ìal‰í v˘znamn˘ krok na ceste k sociálnemu ‰tátu. Kapitalisti z dôchod-kov˘ch správcovsk˘ch spoloãností si uÏ

mädlili ruky, keìÏe hromadn˘ únik z dru-hého piliera penzijného systému sa neko-nal. Darmo tribúni ºudu licitovali, pre koº-k˘ch z jeden a pol milióna sporiteºov jeten ãertov vynález nev˘hodn .̆ Keì minis-terka Tomanová riekla, Ïe pre milión, Ficoju tromfol a urobil ho nev˘hodn˘m premilión tristotisíc. E‰te dobre, Ïe nad nímuÏ nikto nie je, moÏno by sme sa dostali ajk miliónom dvom. LenÏe ºudia sú koÈuhya svoje u‰etrené bubáky z druhého pilie-ra nechcú hodiÈ len tak pre ministerkinemodré oãi do paÏeráka Sociálnej poisÈov-ne. Tak im treba vystúpenie uºahãiÈ. StaãípovedaÈ, Ïe tam byÈ nechcete a je to okej.Îiadny overen˘ podpis, Ïiadna byrokracia– tomu sa hovorí vychádzaÈ obãanovi v ústrety. Nieão ako v islamskom práve:staãí, keì trikrát pred svedkami poviete,Ïe zavrhujete svoju manÏelku a uÏ sterozveden .̆ ªubo Baniã

Parazit: Ficovensko 2008

Nielen dlhoroãní náv‰tevníci, ale aj úpl-ní nováãikovia sa ponáhºali byÈ medziprv˘mi, ktorí si odskú‰ajú to, ão mohlinásledne vidieÈ v dunajskostredskej te-levízii o Wellness centre Thermalparkuv Dunajskej Strede ostatní obãania.

Bolo to nádherné pre oãi a úÏasne príjem-né pre telo. Ten, kto doteraz nebol pre-svedãen˘ o blahodarnosti na‰ej termálnejvody, si po vodnej masáÏi urãite povedal:toto tu naozaj ch˘balo, prídem aj s celourodinou, bolo to bájeãné, toºko som anineoãakával. Pri nasledujúcej náv‰tevev‰ak ten, kto sa uÏ roky zasadzuje o bez-bariérové prostredie v na‰om meste (pretrvalo alebo prechodne ÈaÏko telesne po-stihnut˘ch obãanov – ËËP, star‰ích obãa-nov a mamiãky s detsk˘mi koãíkmi), bolprekvapen˘ nepríjemne. Vo februári 2007prebehla konzultácia o Wellness centre zaúãasti predposledného riaditeºa Thermal-parku Z. Bugára a tieÏ E. ·intajovej, I. Gú-taya a voziãkárky M. Fodorovej. V apríli2007 bola listom oslovená Slovenská ko-mora architektov, pretoÏe k projektu boli

v˘hrady. Zástupca zdravotne postihnut˘chobãanov mal pri kolaudácii námietky, nopredstaviteº mesta Zoltán Zalaba sa pokú-sil v DSTV slovami „Pri star‰ích budo-vách, kde bezbariérov˘ prístup nebolpredpísan˘ ....“ o vym˘vanie mozgov ob-ãanom, lebo toto vyhlásenie nemá Ïiadnuoporu v zákone. Potom pokraãoval, Ïeoddelenie v˘stavby uÏ odteraz bude „...pretelesne postihnut˘ch vytváraÈ podmienkydodatoãnou rekon‰trukciou, prístavbou,ak je to technicky moÏné.“ Za ËËP obãa-nov ìakujem.

Dne‰n˘ stav vo Wellness centre je v‰aktak ,̆ Ïe tam nie je v˘Èah a tak vozíãkar jediskriminovan˘: nikdy v Ïivote si nebudemôcÈ pozrieÈ a vyuÏiÈ to, ão je v nádher-nom suteréne so ‰atÀou, hygienick˘m za-riadením, tromi saunami a masáÏou. ËËPobãan nemal v ãase kolaudácie k dispo-zícii ani Ïiadne sprchy a WC, a to dokon-ca ani na prízemí. Projektant vysvetºoval,Ïe ch˘bajúce hygienické zariadenia preËËP obãanov budú postavené v druhejetape; niekto to snáì pochopil. BeÏn˘ obãan musí uplatÀovaÈ príslu‰nú

Vyhlá‰ku MZ SR, ktorá nariaìuje sprcho-vanie sa pred vstupom do bazénu, totov‰ak asi neplatilo v prípade Wellnesscentra pre projektanta, stavebn˘ dozor,stavebn˘ úrad a úãastníkov stavebnéhokonania, a teda dnes ani pre vozíãkara. Omálo lep‰ia situácia pre ËËP obãana je vprípade potreby pouÏitia nar˘chlo dosta-veného priestranného WC, na ktoré sadostane iba problematicky. Mohol by síceísÈ na vhodnej‰ie WC v areáli Thermal-parku, no iba v prípade, ak nie je zamknu-té, ako sa to ãasto stávalo v lete.

Na záver by sa dalo povedaÈ toºkoto: aniv na‰om meste sa zatiaº nepodarilo deba-riérizovaÈ mozgy zdrav˘ch ºudí (oni ËËPnikdy nemôÏu byÈ?). Pri 80 miliónoch najednu stavbu sa to údajne nedá: podºa to-ho postupoval architekt a doteraz to odo-brovali aj dozorné orgány – „ºudia s od-bornou spôsobilosÈou“ –, a aj na‰i po-slanci na Mestskom úrade.

Bohuslav Miãlo,tajomník Okresného v˘boru Zväzu telesnepostihnut˘ch v Dunajskej Strede

To nám ch˘balo? LEHNICE – Tradiãnú súÈaÏ v obºúbenej kartovej hre „‰napser“ zorga-nizoval v sobotu 16. februára miestny futbalov˘ oddiel. Od jedenás-tej hodiny predpoludním sa pri deviatich stoloch v hostinci u sv. Já-na, alebo inak povedané, „u Thalyho“ striedalo aÏ 60 milovníkov tej-to hry. Neprilákala ich iba kartárska vá‰eÀ, ale i mnoÏstvo hod-notn˘ch cien. Po celodennom mie‰aní, rozdávaní, hre a rátaní súÈaÏspoznala svojho víÈaza aÏ okolo polnoci. Najviac umenia, ale i pre-potrebného ‰Èastia mal Aladár Kardos, ktor˘ sa mohol te‰iÈ nielen zprvého miesta, ale aj z nového horského bicykla. Druhé miesto a fa-rebn˘ televízor získal Lajos Szıcs, mikrovlnku si za tretie miesto od-niesol domov JenŒ Rigó. Ostáva veriÈ, Ïe v ich prípadoch nebudeplatiÈ staré príslovie „·Èastie v kartách, ne‰Èastie v láske“. (elba)

Valentínska kvapkaVEªKÉ ÚªANY – Spolu 40 dob-rovoºn˘ch darcov krvi sa pri-hlásilo v sobotu 16. februáraráno v miestnom domove dô-chodcov. UÏ druh˘ rok tu orga-nizovala miestna organizáciaSlovenského âerveného kríÏav spolupráci s Národnou trans-fúznou sluÏbou hromadn˘ od-ber krvi pod názvom „Valen-tínska kvapka krvi“.

Ako nám povedala podpredsed-níãka miestnej organizácie âKIvett Manó, v obci funguje âer-ven˘ kríÏ uÏ vy‰e 50 rokov adarcovstvo krvi povaÏovali vÏdyako jednu z najdôleÏitej‰ích ak-tivít. „Predt˘m sme jazdili auto-busom vÏdy v piatok na trans-fúznu stanicu pri nemocnici vGalante, ale uÏ druh˘ rok sa or-ganizuje odber v sobotu pria-mo v dedine, ão je pre obyva-teºov jednoduch‰ie,“ informo-vala nás podpredsedníãka. Tátoforma je lep‰ia aj preto, Ïe nie

kaÏd˘ zamestnávateº by posky-tol pracovné voºno svojmu pra-covníkovi kvôli odberu. Mie-stna organizácia âervenéhokríÏa má cca 500 ãlenov, z kto-r˘ch asi 100 je organizovan˘chv MládeÏníckej organizácii mie-stneho âerveného kríÏa. Ajmnohí z t˘chto mlad˘ch, väã‰i-

nou Ïiakov základn˘ch ‰kôl, sazúãastnili na sobotÀaj‰ej akcii.A hoci darovaÈ krv kvôli nízke-mu veku e‰te nemôÏu, pozoro-vali, ako to celé prebieha aposkytovali drobnú v˘pomocpri rozdávaní obãerstvenia ale-bo dotazníkov. KaÏd˘ darca musel najprv vyplniÈ dotazník

s mnoÏstvom otázok t˘kajúcichsa jeho zdravotného stavu aleborizika nakazenia nejakou pre-nosnou chorobou, potom pre‰lilekárskou kontrolou, meranímkrvného tlaku a vy‰etrenímkrvi. Troch dobrovoºníkov mu-seli z rôznych príãin odmietnuÈ,a napokon si 37 darcov mohloºahnúÈ na ‰peciálne rozkladacielehátka, ktoré doniesli seboupracovníci mobilnej transfúznejstanice. Zruãné zdravotníãkypotom bezbolestne „odãerpali“450 miligramov krvi do ‰peci-álnych vrecú‰ok, slúÏiacich natransport. Napokon darcoviadostali malé obãerstvenie, pár-ky, kávu, a 60-korunov˘ stra-vovací lístok. Odborníci ztransfúznej sluÏby z Trnavymajú skúsenosti s odberom vcelom Trnavskom kraji, ale miestnu organizáciu z Veºk˘chÚºan si pochvaºovali ako jednu z najaktívnej‰ích, s ktorou jeradosÈ spolupracovaÈ. (gl)

AÏ do polnoci

Zdravotníãky „odãerpali” krv 37 dobrovoºn˘ch darcov

Najlep‰ím „‰napseristom“ Lehníc v roku 2008 sa stal AladárKardos (vpravo) Foto: Franti‰ek Fogas

·anca regiónom BRATISLAVA – Vìaka rastúcejobºube zo strany Ïiadateºov amnoÏstvu kvalitn˘ch projek-tov, ktoré boli do grantovéhoprogramu „·anca pre vበregi-ón“ po minulé roãníky do-ruãené, sa Konto Orange tentorok rozhodlo zv˘‰iÈ objem fi-nanãnej podpory urãenej narozvoj regiónov Slovenska.

V rámci ‰tvrtého pokraãovaniagrantového programu je na realizáciu verejnoprospe‰n˘chprojektov pripraven˘ch aÏ 6-mi-liónov Sk. Do programu samôÏu zapojiÈ aktívni obãania,obãianske zdruÏenia, nadácie,neziskové organizácie, samo-správy obcí, verejnoprospe‰néin‰titúcie, kultúrne zariadenia aregionálne médiá. Podporagrantového programu bude

opäÈ zameraná na rozvoj oddy-chov˘ch zón, v˘stavbu det-sk˘ch ihrísk, ‰portovísk ãi kul-túrnych zón, zlep‰enie prístupuk informáciám v obciach amestsk˘ch ãastiach. KontoOrange chce prispieÈ aj na pro-jekty revitalizácie turistick˘ch anáuãn˘ch chodníkov, cyklotrás,pamätihodností, historického akultúrneho dediãstva regiónu.Podporené budú aj projektyt˘kajúce sa rozvoja kultúrnychtradícií a zvyklostí regiónu akoaj komunitné projekty zameranéna vytvorenie prostredia prestretávanie sa ºudí. ·tvrt˘ roã-ník grantového programu „·an-ca pre vበregión“ od‰tartoval14. februára 2008 a termín pri-jímania projektov trvá do 2. ap-ríla 2008.

(–)

GALANTA – Slovenská demok-ratická a kresÈanská únia(SDKÚ) od‰tartovala avizovanúsériu stretnutí s obãanmi apolitické ‰piãky tejto najsil-nej‰ej opoziãnej strany sanevyhnú ani ná‰mu, juÏnémuregiónu.

V stredu 20. februára o 17-tejhodine zavíta do Mestskéhokultúrneho strediska v Galante

b˘val˘ premiér MikulበDzurin-da, svoju úãasÈ predbeÏneprisºúbili aj podpredsedoviaSDKÚ Ivan Miklo‰ a Iveta Ra-diãová a aj podpredseda NR SRMilan Hort. S obãanmi mieniadiskutovaÈ o prítomnosti a bu-dúcnosti Slovenska, o tom, ãona‰a krajina potrebu3e k tomu,aby sa v nej Ïilo lep‰ie, slu‰nej-‰ie a aby mala aj dobrú pers-pektívu. (lb) Foto: Franti‰ek Fogas

Chcú diskutovaÈ

MikulበDzurinda príde do Galanty diskutovaÈ s obãanmi

GLOSA

Page 11: 2008-08 Csallóköz

2008. február 19. Hirdetés 11

Kutyatáp és felszerelés

kedvezŒ áron!

További kínálatunk: lótáp, hal-,madár-, macskaeledel, kiegészítŒk.

Mátis Tibor, chovateºské potrebyInformációk: www.matibo.com, tel.: 031/551 54 87

Ha igaz, az utolsó megpróbáltatá-sok elé nézek. Tartok kicsit a bel-ügyeimbe való újabb beavatkozás-tól, meg egyébként is cisztára ide-ges vagyok, ezért nem nagyon tu-dok aludni. Egy idŒs asszony a fo-lyosón járókerettel tapogatva ak-nát keres, annak kopogását hall-gatom. Hajnalban azután felpö-rögnek az események. Hét óra tájtbelibben csirkerózsika és talántúlságosan is határozott mozdu-lattal beágyazza az „alkaromhozillŒ” infúzióstıt. Kissé enerváltanelmosolyodom a poénon: az igaz-ság az, hogy nincs kedvem rö-högni. Gyerünk, legyünk túl rajta– tolnám magam elŒtt a perceket,de itt minden pontosan ki vanszámítva. A mıtŒben szakszerıenfecskendezik be a megfelelŒ ható-anyagokat s készítik elŒ a szüksé-ges eszközöket. Lévén fizikus, mi-közben végigfektetnek az aszta-

lon, abban reménykedem, hogy aVilágegyetem e szık helyén is ér-vényesül majd a megmaradás tör-vénye.

ElŒször körülnézünk, mondjaszenvtelen arccal a fehér köpenyess már készteti is lefelé a csövet agigámon. Miközben Œ jól „körülné-zi” magát, öklendezek, lerúgnám acsillagokat is az égrŒl, és folyik anyálam, mint a lagzis házhoz té-vedŒ kuvasznak. – Nna, kezdhetjükis – húzza kifelé a csövet belŒlem,mint rigó a földbŒl a kukacot esŒután. Felszerelik a varrófejet, be-fıznek, s tolják újból lefelé a varró-vercajgot, manipulátort, kamerát –még jó, hogy a csapó, a producerés a „tévéstáb” többi tagja kinn-maradt. A mıvelet azonban bámu-latosan gyorsan megy, s alig félóra múlva már a szobán pihegek.

Persze azonnal mennék haza, afŒorvosunk azonban faszívı. Foly-

ton-folyvást másnapra ígéri a ha-zamenetelemet, mint a kezdŒ ka-ravánvezetŒ az oázist, kutat, dato-lyapálmákat és hastáncosnŒket.Tegnap azonban végre megke-gyelmezett, és hazaengedett. Allahnövessze hosszúra neki a szakál-lá(s)t.

Itthon, a szépszámú látogatóim-nak, persze, színezve mesélek:hŒsies helytállásról, bátorságról,élet-halál harcról, s az arcokról jólolvasható a hatás. Szinte minden-ki szent fogadalmat tesz, hogyazonnal abszolvál egy orvosi el-lenŒrzést. Ezt egyébként minden-kinek a legnagyobb jóindulattalajánlom.

Végezetül kötelességemnek ér-zem, hogy megköszönjem az or-vostudorok áldozatos és profimunkáját. ElsŒsorban Egyenes-Pörsök Henrik doktornak Duna-szerdahelyrŒl, aki idŒben felismer-

te, hogy közel a nagy baj és kivá-lóan diagnosztizált és kezelt, majda legjobb kezekbe ajánlott. A szin-tén helybeli illetŒségı Betti és Icu-ka nŒvérkéknek, akik véremet, ve-rejtékemet nem kímélve házhozjöttek ellátni a bajaimat. A ruÏinovikórházból pedig Payer professzor-nak, aki nagyszerıen koordinálta akezelésemet, âern˘ doktornak, akitırte az okoskodásaimat, Kollerdoktornak, aki szabásminta nélkülis elsŒrendıen varrt.

És hát nem utolsósorban felesé-gemnek, aki virrasztott, nem is sírtsokat elŒttem, és tartotta bennema lelket. Nemkülönben lótott-fu-tott, és állandó készültségben tar-totta a kórház orvosállományát.Szerintem nekik is nagy meg-könnyebbülés, hogy meggyógyul-tam, ugyanis végre törölhetik Œt abelgyógyászat leltárából.

BödŒk Zsigmond

PARAMÉTER – A HÍRMÉRTÉKEGYSÉG – ODATESSZÜK!

Újabb és talán az utolsókórházi anziksz

� http://www.parameter.sk/24hAz elmúlt 24 óra hírei – nem marad ki semmi,ami fontos! Soha!

� www.parameter.sk/kulfold-belfoldSzlovákia és a nagyvilág legfontosabb történé-sei tömören, percrŒl percre

� www.parameter.sk/regioMinden, ami Dél-Szlovákiában történik: Po-zsonytól Párkányig

� www.parameter.sk/bulvarNemcsak Britney Spears alsó fertálya, de az is!

� www.parameter.sk/sportA regionális sporttól a Forma–1-en, BL-enkeresztül a vizilabdáig

� www.parameter.sk/kulturaKulturális híradónak is hívhatnánk, de ettŒljóval emészthetŒbb

� http://www.parameter.sk/paravelemeny Megmondjuk a tutit mindenrŒl, mindenkirŒl! Ésnem vigyázunk a szánkra...

� http://www.parameter.sk /lapszemleNálunk el lehet olvasni azt is, amit a többi újságír – persze csak a lényeget!

� http://www.parameter.sk/parabarakA blogot 16 év alatt csak szülŒi felügyelet mel-lett szabad olvasni! De igaza van...

� http://www.parameter.sk/bodokAz oldal fenegyereke bevetésen: jobbegyeneseihalálosak. Illetve a tolla...

� http://www.parameter.sk/paramagyarMegmondjuk a magyaroknak, min parázzanakés min ne!

� http://www.parameter.sk/blogok Mindenki írjon blogot! Mert sokan olvassák ám...!

Milk-Agro, spol. s r.o., v˘robca mlieãnych v˘robkov SABI a prevádzkovateº siete maloobchodn˘ch predajní potravínVás srdeãne poz˘va do novootvorenej predajne na ·portovej ulici 32 v Dunajskej Strede.

Nájdete tu – chutné mlieãne v˘robky Sabi s probiotickou kultúrou bez chemick˘ch a konzervaãn˘ch látok

– ‰irok˘ sortiment potravinárskeho tovaru za skvelé ceny– príjemn˘ personal.

Page 12: 2008-08 Csallóköz

SZOLGÁLTATÁS� Mıanyag redŒnyök szerelé-se és javítása. Tel.: 0903 112175. � KB DESIGN – professzionáliswebstúdió. Színvonalas webol-dalak készítése, korrekt áron.Tel.: 0905 155 133; www.brain-sum.com� Professzionális adósságren-dezés Dunaszerdahelyen 10 ezer-tŒl 5 millió Sk ingatlanfedezet-tel. Készpénz 48 órán belül. Tel.:0903 222 071, Patócs Ottó.� CSALÁDI HÁZAK katalógus-tervei a Prodom cég dunaszer-dahelyi képviseleténél! Tanácsa-dás, áttervezés, költségvetés ésbeültetési terv elkészítése. Tel.:0903 410 565. � Szabadfelhasználású hitel 3milllió Sk-ig a jövedelem igazo-lása nélkül is, lakáscélú ingat-lanfedezettel. Egzekúció és egyébrégebbi tartozások kiegyenlíté-sére is. Tel.: 0903 222 071, Pa-tócs Ottó, www.forsterfinanci-al.sk� Lakbérelmaradások és egyébtartozások, egzekúciók, adóssá-gok rendezése ingatlanfedezet-tel, szövetkezi lakások esetébenis. Tel.: 0903 222 071, PatócsOttó.� Használt autók felvásárlása – eladása – komisszió. IMPA·amorín, s.r.o., ·KODA – VWAUTÓSZALON, Bratislavskácesta 75, ·amorín Tel.: 0905683 803.� Parkettaakció! 8 mm click219 Sk/m2. Kiszállítás ingyenes.Lerakást is vállalok. Tel.: 0903104 299.� Kárpitozás! Tel.: 0907 501321.� SzŒnyegek, ülŒgarnitúrákmélytisztítása. Tel.: 031/552 1161; 0910 158 876.� Profi kölcsönök intézésenyugdíjasok, alkalmazottak, vál-lalkozók részére. Tel.: 0948 088246.� FürdŒszobák felújítását, fes-tés-mázolást, szalagparkettáklerakását, külsŒ hŒszigetelést,tetŒfedést vállalunk. Tel.: 0948326 597; 0918 395 067.� Mıanyag ablakok, reluxák ésszúnyoghálók gyártása, eladásaés szerelése kedvezŒ áron. Vál-lalunk gyártást viszonteladókrészére is. Tel.: 0918 533 783,vagy e-mail: [email protected].� Gyorskölcsönök intézésenyugdíjasoknak is 6000 Sk-tól100 000 Sk-ig. Tel.: 0911 547736.� Gyermekfelügyelet vállalok 3éves kortól. Tel.: 0904 467 568.� Német nyelv oktatását éskorrepetálását vállalom. Tel.:0908 711 732.� Angol nyelv tanítását válla-lom Dunaszerdahelyen. Tel.:031/552 59 87.� Laminált parketta bŒ válasz-tékban. Szerelés, lépcsŒborítás.MinŒség – garancia! Tel.: 0905582 664.

� Triangel-kölcsön. Kölcsö-nét 5 percen belül jóváhagy-juk. Tel.: 0905 872 278; 0903782 895; 031/551 70 11, mun-kanapokon 9.00-tól 16.00 órá-ig.� Beton és tégla vágását, bon-tását, vésését vállaljuk. Tel.:0908 459 155.� Költöztetést vállalok. Tel.:0905 833 247.� Szereti az illatokat? Hívjon éskiegészítheti havi jövedelmét.Tel.: 0915 763 623.� ÜlŒgarnitúrák, autókárpitok,székek, szŒnyegek, ágyak tisztí-tását vállalom. DS és környéke.Tel.: 0918 850 839; 0949 626639.� Takarítást vállalok Dunaszer-dahelyen. Tel.: 031/552 27 45.� 6000 Sk-tól 160 000 Sk-iggyorskölcsön. Tel.: 0908 751403.� Fotodepiláció! Tartós szŒr-telenítés – Dunaszerdahely. Tel.: 0904 877 058; 0904 450472.� Olcsó tetŒanyagok, tetŒfelújí-tás, szigetelés, csatornázás –részletre is, havi 1000 Sk. Tel.:0915 586 633.� Víz-, gázvezeték és közpon-tifıtés szerelését vállaljuk. Azanyagot biztosítjuk. Tel.: 0905824 054.� Zenés rendezvényeket válla-lunk. Tel.: 0904 161 203.� Jelzáloghitel kereseti kimuta-tás nélkül is. Tel.: 0903 751403; 0918 167 518.� Kis faházak, kerti bódék,hısölŒk készítését vállaljuk igé-ny szerint. Tel.: 0904 400 697.� Gyógykozmetika! Fiatalod-jon és szépüljön tavaszra! Oxi-gén mezoterápia 95%-os oxi-génnel. Most 20% akció! Tel.:0904 465 597.

ÁLLÁS� MunkalehetŒség autómosó-ban, Dunaszerdahelyen. Tel.:0905 464 923.� A dunaszerdahelyi székhelyıMOZOLIT Kft. villanyszerelŒi éslakatosállást kínál. Tel.: 0905625 326; 031/552 65 10.� Lakatosokat keresek. Tel.:0905 528 597.� Ácsszakmunkásokat kereseka DS járásból. Tel.: 0903 264761; 0905 880 296.� Érettségizett munkatársakatkeresek fŒállásba. DS és kör-nyéke. Tel.: 0905 864 436.� A Melli Interieri Kft. (FelsŒpa-tony) felvesz bútorkárpitost-el-lenŒrt a termelésbe. Feltétel:min. 5 év gyakorlat, B típusúgépjármıvezetŒi jogosítvány.Kereseti lehetŒség: 15-20 000Sk. Tel.: 031/590 09 52; 0903965 562.� Férfiszabót keresek fŒállás-ba, dunaszerdahelyi üzletbe.Munkaköre: öltönyök méretrevaló alakítása és forgalmazása.Szakmai tudás és kommuniká-ciós képesség szükséges. Jókereseti lehetŒség. Nyitva tartáscsak munkanapokon. Tel.: 0903429 006.� Esztergomi munkahelyre fel-veszünk szakmunkásokat az aláb-bi munkakörökbe: CNC-forgácso-ló, fúrós, CO-ívhegesztŒ, marós,lakatos, esztergályos. Tel.: 0036/34/560-206; 0036/70/411-8484;0036/70/388-4119.� Nemzetközi fuvarozásra so-fŒrt keresünk C kategóriás jogo-sítvánnyal. Tel.: 0903 432 563.� IdŒs férfi mellé ápolónŒt ke-resünk, Grazba. Tel.: 0905 654377.

� MunkaerŒt keresünk azonna-li belépéssel. Pneuservis, Ki-sudvarnok – Kiss. Tel.: 0905101 290.� Sportüzletbe eladónŒt kere-sünk könyvelési alapismeretek-kel, Dunaszerdahelyen. Tel.:0907 791 754.� Hollandiába keresünk au pa-irt egy évre (2 gyermekünk van:2,5 és 4 évesek, magyarul be-szélnek). Zsebpénz heti 70 euró,a betegbiztosítást és az utat fi-zetjük. Feltétel az angol- vagynémetnyelv-tudás, korhatár 25év. Csak nem dohányzók jelent-kezését várjuk. Tel.: 0905 863861, e-mail: [email protected]� Csöllei (Rovinka) székhelyı,elsŒsorban külföldi megrende-lésekre gyártó, vasfeldologozócég munkaerŒt keres – lakatos-hegesztŒ képesítéssel. Állandómunka, jó fizetés. Tel.: 0905 454871.� Tapasztalt kamionszerelŒtkeresünk. Tel.: 0903 404 997.� A csallóköznádasdi GROPO-Slovakia teherfuvarozási vállalatfelvesz gyakorlattal rendelkezŒkamionsofŒröket konténerfuva-rozásra Szlovákia és Magyaror-szág területére (a hétvégék sza-badok). Tel.: 031/554 72 23.� GyŒri munkahelyre keresünkCNC gépkezelŒt, maróst, eszter-gályost. Jó kereseti lehetŒség.Tel.: 0036/96/415 982;0036/96/517 202.� Mıanyag ablakok gyártásáraszakképzett munkaerŒt kere-sünk. Tel.: 0911 718 393.� Az AgroStar Slovakia fel-vesz hegesztŒket és lakatoso-kat. Tel.: 031/550 38 71; 0903658 928.� Újságkihordókat keresek Du-naszerdahelyre és környékére.Tel.: 0910 976 561.� Dunaszerdahelyi székhelyıépítkezési vállalat gyakorlattalrendelkezŒ tehergépkocsi-ve-zetŒt keres. Jó kereseti le-hetŒség! Irásos jelentkezését aköv. címre kérjük: Eurostav-DS,a.s., Priemyselná ul. 5296/2A,929 01 Dun. Streda. Tel.:031/552 87 45.� Az Arcus International kft ál-landó munkaviszonyba elektro-technikai végzettségı szerelŒ-karbantartót alkalmaz. Tel.:031/552 00 00.

INGATLAN� Eladó 68 áras telek Balázs-fán. Ára 230 Sk/m2. Tel.: 0904312 294.� Vennék családi házat a Du-naszerdahelyi járásban. Tel.:0908 811 260.� Vennék építkezési telket So-morja környékén. Tel.: 0908 811260.� Eladó 30 áras telek Apáca-szakállason, a falu központjá-ban. Tel.: 0904 863 408.� Eladó Lég-Szászon 10 árasépítkezési telek. Ár az ingatlani-rodában. Tel: 031/560 33 44;0907 440 054, 0907 440 084.� Eladó Dunaszerdahelyen 15áras építkezési telek. Ár az in-gatlanirodában. Tel: 031/560 3344; 0907 440 054, 0907 440084.� Eladók építkezési telkek Csá-kányban. Ár az ingatlanirodá-ban. Tel: 031/560 33 44; 0907440 054, 0907 440 084.� Eladó 1,08 ha építkezési telekCsallóközcsütörtökben. Ár az in-gatlanirodában. Tel: 031/560 3344; 0907 440 054, 0907 440084.

� Eladó üzlethelyiség (80 m2)Dunaszerdahely központjában.Tel.: 0902 904 893.� Eladó 607 m2-es építkezésitelek Olgyán. Ár az ingatlaniro-dában. Tel: 031/560 33 44;0907 440 054, 0907 440 084.� Eladó 0,78 ha szántóföldCsallóközcsütörtökben. Ár az in-gatlanirodában. Tel: 031/560 3344; 0907 440 054, 0907 440084.� Eladó 2,5 ha szántóföld Du-natŒkésen. Ár az ingatlanirodá-ban. Tel: 031/560 33 44; 0907440 054, 0907 440 084.� Eladó családi ház BŒsön. Áraz ingatlanirodában. Tel:031/560 33 44; 0907 440 054,0907 440 084.� Eladó 25 áras építkezési telekFelsŒjányokon. Ár az ingatlani-rodában. Tel: 031/560 33 44;0907 440 054, 0907 440 084.� Eladó – FelsŒpatony-Patony-réten családi ház melléképüle-tekkel, gazdasági udvarral és15,7 ha szántóval. Ár az ingatla-nirodában. Tel: 031/560 33 44;0907 440 054, 0907 440 084.� Eladó még befejezetlen 2emeletes, többszobás családiház a földszinten üzlethelyiség-gel Felbáron. Ár az ingatlaniro-dában. Tel: 031/560 33 44;0907 440 054, 0907 440 084.� Eladó részben felújított, 3szobás családi ház 27 áras te-lekkel Légen. Ár az ingatlaniro-dában. Tel: 031/560 33 44;0907 440 054, 0907 440 084.� Eladó 2 szobás családi ház 5áras telekkel Nagymagyaron. Áraz ingatlanirodában. Tel:031/560 33 44; 0907 440 054,0907 440 084.� Eladók félkész házak Vitényi-ben. Ár az ingatlanirodában. Tel:031/560 33 44; 0907 440 054,0907 440 084. � Eladó 16 áras (vagy 2 x 8 ár)építkezési telek Dunaszerdahelymellett (Töböréte) kanalizáció-val. Ára 1200 Sk/m2. Tel.: 0905581 494.� Eladó 35 áras telek Duna-szerdahelyen, közel a város-központhoz, kizárólag vállalko-zási célokra. Tel.. 0908 309040.� Eladó 6 áras építkezési telekDunaszerdahelyen, a Kelet-la-kótelepen. Ára 2500 Sk/m2. Tel.:0908 309 040.� Eladók 5,5 áras építkezésitelkek Csécsénypatonyban. Áraz ingatlanirodában. Tel:031/560 33 44; 0907 440 054;0907 440 084. � Eladó családi ház Hodosban8 áras telken. Tel.: 02/452 48532.

LAKÁS, GARÁZS� Vennék lakást (1, 2, 3, 4 szo-básat) reális áron Dunaszer-dahelyen és Nagymegyeren.Tel.: 0903 222 071, Patócs Ot-tó.� Eladó egyszobás lakás Duna-szerdahelyen, a városközpont-ban. Tel.: 0905 718 749, 18órától.� Vennék 3 szobás lakást Du-naszerdahelyen a Neratovice té-ren. Készpénzzel fizetek. Tel.:0911 490 490.� Vennék sürgŒsen egyszobáslakást vagy garzont Dunaszer-dahelyen. Készpénzzel fizetek.Tel.: 0908 706 345.� Eladó 3 és 4 szobás lakásDunaszerdahelyen. Ár az ingat-lanirodában. Tel: 031/560 3344; 0907 440 054; 0907 440084.

� Vennék 2 szobás vagy egyszo-bás balkonos lakást Dunaszerda-heylen (Neratovice tér). Tel.:0905 61 96 91; 031/552 43 05.� Eladó 3 szobás lakás Somor-ján. Tel.: 0911 547 736.� Vennék 2 szobás lakást Du-naszerdahelyen (Neratovice térvagy a környéke). Tel.: 0905425 665.� Eladó 4 szobás lakás BŒsön.Tel.: 0905 898 114.� Elcserélem 2 szobás lakáso-mat nagy 3 szobásra Dunaszer-dahelyen (+ felfizetem). Tel.:031/552 01 82; 0908 685 621.

KIADÓ – BÉRLET� Kiadók Dunaszerdahelyen, aváros központjában új helyisé-gek (40 m2 – mellékhelyiségek).Használhatók orvosi rendelŒnekis. Tel.: 0907 627 550.� Kiadó családi háznál garázsDunaszerdahelyen (Nyugat-la-kótelep). Tel.: 0902 787 947.� Kiadó Dunaszerdahely köz-pontjában vállalkozásra alkal-mas épület (80 m2, étteremnek,üzletnek, irodának). Tel.: 0908733 708.� Kiadó felújított, 120 m2-escsaládi ház 14 áras telekkel Sá-rosfán. Ár az ingatlanirodában.Tel: 031/560 33 44; 0907 440054; 0907 440 084. � Hosszú távon kiadók gyár-tásra-termelésre alkalmas épü-letek Nagymegyeren. BŒvebbinformáció az ingatlanirodában.Tel: 031/560 33 44; 0907 440054; 0907 440 084.� Bérbe adó üzlethelyiség (be-rendezéssel, áruval – SecondHand), Dunaszerdahelyen. Tel.:0905 592 511.

VEGYES� Eladó, olcsón, kitınŒ állapot-ban lévŒ BUGGI sportbabako-csi. Tel.: 031/551 64 00; 0902233 136.� NONSTOP MEGRENDELHE-TÃK KIVÁLÓ MINÃSÉGÙ FRISSHÚSCSIRKÉK – ÉLVE ÉS BONT-VA. Kiváló minŒség, kiváló áron. Nagyobb mennyiségbenelszállítjuk. Tel.: 0905 432 292.� HÚSCSIRKÉK. Tel.: 0905 944149.� Eladók, Dunaszerdahelyen,keveset használt üvegezett pul-tok (2800 Sk/db), valaminttöbbféle üzleti polc. Ára méte-renként 600 Sk-tól. Továbbáeladó 15 éves Ford Transit (44000 Sk). Tel.: 0903 222 071.� Eladó üzleti hıtŒ, mérleg ésmélyhıtŒ. Tel.: 031/559 43 20.� Eladó bontásból építŒanyag,jó állapotban. Tel.: 0905 968735.

� Eladók különbözŒ színımıbŒr, mıanyag kerekek, szür-ke karton, kiárusítási áron. Tel.:0905 295 976.� KARA TRENâIN – bundák,bŒrkabátok 50-80%-os kiárusí-tás. Cím: FOCUS divatház, Du-naszerdahely.� Kávézók, irodák – kedvezŒkávéajánlat! Kiváló minŒségı,100% ARABICA, kávét kíná-lunk – FANTINO néven, állandóvétel esetén modern ká-véfŒzŒgépet bérletmentesen kí-nálunk! Tel.: 0905 454 871.� XENON fényszórók (teljescsomag) az összes autótípusra!Német technológia, két év ga-ranciával. Tel.: 0905 851 728.

GÉPJÁRMÙ� Eladó Toyota Corolla, gy. év1996, 90 000 km. Ára 115 000Sk. Tel.: 0905 277 897.� Eladó Fiat Punto 1,2 Clasic,ezüst metallizált, gy. év 2006/9,10 000 km. Ár megegyezésszerint. Tel.: 0905 421 736.� Eladó Ford Tranzit 2,5 D, hi-bátlan állapotban, új gumik,vontatóhorog, rádió. Ára 100000 Sk. Tel.: 0905 933 427.� Eladó ·koda Felicia 1,3, gy.év 1998/12, 72 000 km. Tel.:0915 601 548.� Vennék Bielorus vagy UNCmunkagépet. Tel.: 0905 578 188.� Eladó Opel Kadett 1,6 Sedan,ezüst metallizált, környzetvédel-mi és mıszaki vizsga 2008/9-ig.Ára 33 000 Sk, megegyezünk!Tel.: 0907 337 708.

HÁZIÁLLAT� Eladók február végétŒl pudlikutyakölykök. Tel.: 0903 423659.� Eladók hathetes amerikaicocker spánielek. Tel.: 0905 705121.� Eladók hízók, malacok. Tel.:031/55 85 391.� MegrendelhetŒk napos, fehérés szürke magyar májlibák. Tel.:0908 711 427; 0907 560 876.� MegrendelhetŒk 7 hetesbrojlerpulykák, napos kiskacsákés kislibák. Ingyenes házhozszállítás. Tel.: 0905 286 397.� Fedeztetésre ajánlom yorks-hire terrier kan kutyámat. Tel.:0915 125 501.� A topoºnicai (tósnyárasdi)baromfifarm (Galántától 5 km-re) eladásra kínál egynapos, 8-10 hetes tojójércét (piros, feke-te, kendermagos és susex),többféle betegség ellen oltva; 7-8 hetes brojlerpulykákat (BIG 6-os); 7-21 napos brojlerkacsá-kat. Tel.: 031/781 15 63; 0905450 432; 0905 551 499.

2008. február 19.Apróhirdetés12

Soha el nem múló szeretettel emlékezünk2008. 2. 22-én,

TARR KÁLMÁNRA Alistálon,

halálának 30. évfordulója alkalmából. Akik ismerték és szerették szenteljenek egynéma pillanatot emlékének ezen az oly

szomorú évfordulón. Emlékét ŒrzŒ családja

MEGEMLÉKEZÉS

Soha el nem múló szeretettel emlékezünk február 20-án, halálának 10. évfordulóján

BÁRKY JÓZSEFRE (Öcsire) Dunaszerdahelyen.

Köszönet mindazoknak, akik velünk együtt emlékeznek drágahalottunkra. Gyászoló testvérei családjaikkal

MEGEMLÉKEZÉS

Videofilmek készítéseés fényképezés.

Hozza el régi videofelvételeit,minŒségét feljavítjukés DVD-lemezre írjuk!

Erzsébet tér 1203.929 01 DunaszerdahelyTel.: 0903 433 628

mail:[email protected]: http://www.bertokvideo.sk

BERTOK VIDEOPro Europa

Page 13: 2008-08 Csallóköz

2008. február 19. Tudósítás – Hirdetés 13

A COLUMBUS NYELVISKOLÁBAN a következő tanfolyamokközül választhatsz:

ANGOL–NÉMET–FRANCIA–OLASZ –SPANYOL–OROSZ Konverzációs tréningek: MAGYAR–SZLOVÁK

Beiratkozás és információ:Columbus, Lesná 8, Dunaszerdahely. Tel.: 0904 23 71 24,0904 58 96 21, 031/552 11 54. www.columbus-ds.sk

...tanulj nyelveket és fedezd fel a világot!

� Anna Vargová TOP SECU-RITY, Veºkoblahovská 69/28– hºadám 3 ºudí s SBS preu-kazom odbornej spôsobilos-ti. Tel.: 0903 430 003.� Kúpa, predaj nehnu-teºností. Tel.: 0949 330 655.� Firma zaoberajúca saMKD hºadá skúsen˘ch vo-diãov. Prax nutná, v˘hodnépodmienky. Tel.: 0911 352653; 0911 096 518.� Obec Doln˘ Chotár ponú-ka 3-izbové byty (80 m2).Mesaãné nájomné 4900 Skvrátane kúrenia. Tel.: 0905470 161; 031/778 03 27.� Dáme do dlhodobého pre-nájmu v˘robné objekty voVeºkom Mederi. Bliωie infor-mácie v RK. Tel.: 0907 440054; 0907 440 084.

� SÈahovanie. Tel.: 0905833 247.� Hºadám 1,2, 3-izbové bytyv Dunajskej Strede a okolie.Tel.: 0904 985 630.� Hºadáme úãtovníãku napodvojné úãtovníctvo. Prax 3roky. Tel.: 0902 096 516.� Firma GROPO-Slovakia sosídlom v Trstenej na Ostroveprijme ‰oférov kamiónovejnákladnej dopravy s dosta-toãnou praxou na rozvozkontajnerov na území SR aHU. Víkendy sú voºné. Tel.:031/554 72 23.� Dám do prenájmu v cent-re mesta Dunajskej Stredynové miestnosti – vhodné nalekársku ambulanciu (40 m2

+ spoloã. miestnosti). Tel.:0907 627 550.

DROBNÉ INZERÁTY

FOCUS MUSIC SHOPCD, MC, VIDEO, DVD, koncertjegyek árusítása.

Vámbéry tér 51., Dunaszerdahely. Tel.: 031/551 51 02

EGÉSZSÉGFELMÉRÉS BIOREZONANCIÁVAL.Tel.: 0904 467 630.

SÍLECEK ÉS SÍCIPŐK KÖLCSÖNZÉSE. Tel.: 0903 112 175.

Eladó fekete mátelfényű 1.9 TDI Škoda Octavia II Elegance.Gyártási év 2006 október, felszereltség: DSG automata váltó,kétzónás automata klimatizáció, tempomat, fekete bőrbelsőtér, fűtőtt ülések, xenon fényszórók, sport futómű,17 colos alufelnik.

Kilométerek száma: 28.000 km. Kitűnő állapotban. Téli- ésnyárigumiszett! Ára: 575.000 Sk!

Tel.: 0903 561 820

DNI ZABÍJAČKOVÝCH ŠPECIALÍTv Gabčíkove – Reštaurácia MARICA (Hlavná ul.)

19. 2. 2008 – 23. 2. 2008. Tel.: 031/559 41 16; 0903 413 612.

DISZNÓTOROS NAPOKBősön (Fő utca) a MARICA vendéglőben

2008. 2. 19. – 2008. 2. 23. Tel.: 031/559 41 16; 0903 413 612.

Prijmeme predajcu navigačných GPS prístrojovdo MAX Dunajská Streda.

Požadujeme:– práca s PC,– príjemné vystupovanie,– slovenský jazyk – nutný.

Životopisy posielať na [email protected]. Informácie o spo-ločnosti nájdete na www.navigacia.sk

A DUNAUTO munkatársakat keresa kozeljövőben megnyíló dunaszerdahelyi BMW márkake-reskedésébe a következő pozíciókra:

SZERVIZTECHNIKUSFeltételek: B típusu jogositvány, gépészeti ismeretek, aktivnémet vagy angol nyelvtudás, számítógépes ismeretek.

GÉPKOCSI-ÉRTÉKESITŐFeltételek: B típusu jogosítvány, ökonómiai ismeretek, aktívnémet vagy angol nyelvtudás, számítógépes ismeretek.

KÖZGAZDÁSZFeltételek: felsőfokú végzettségRaktáros és gépkocsi-alkatrész értékesitőFeltételek: kommunikációs képesség

BENZINKÚTI KISZOLGÁLÓFeltételek: kommunikációs képesség

Női jelentkezőket is várunk. Gyakorlattal rendelkezők elő-nyben.

A kérvényeket életrajzzal a [email protected] címrevárjuk, illetve érdeklődni lehet személyesen a FIAT szalon-ban.

Egyházkarcsa Község Önkormányzata a 2003-as évi 596-osszámú törvény, az állami irányításról és az iskolai Önkor-mányzatokról szóló SZNT törvény 4 §-a, továbbá a 2003-asévi 552-es számú közigazgatásról szóló törvény alapján

pályázatot hirdetaz alábbi alapiskola igazgatói tisztségének betöltésére:

Magyar Tannyelvű Alapiskola Egyházkarcsa

Pályázati feltételek:– megfelelö szakirányú felsőfokú pedagógiai végzettség a

SZK OM 41/1996 számú módosított rendelete értelmében,– I. kvalifikációs vizsga elsajátítása,– legalább 5 év pedagógiai gyakorlat,– irányítói képesség.

A jelentkezőlapot a kitöltött kérdőívvel, a szakmai önélet-rajzzal, a képzettséget igazoló hitelesített okirattal, erkölcsibizonyítvánnyal, a munkaalkalmatosságot igazoló orvosivéleménnyel és az iskola fejlesztési koncepciójával kérjük azalábbi címre eljuttatni.

Obecný úrad – Kostolné Kračany, 930 03 ŠipošovskéKračany 149. A pályázati munkák beküldési határideje:2008. március 20.

Obecné zastupiteľstvo Obce Kostolné Kračany na základeustanovenia § 4 zákona NR SR č. 596/2003 Z.z. o štátnejspráve v školstve a školskej samospráve a o zmene a doplnení niektorých zákonov v znení neskorších predpisova ustanovenia § 5 zákona NR SR č. 552/2003 Z.z. o výkonepráce vo verejnom záujme v znení neskorších predpisov

Vyhlasuje výberové konanie na obsadenie funkcieriaditeľ školského zariadenia

Základná škola s vyučovacím jazykom maďarskýmv Kostolných Kračanoch

Podmienky účasti výberového konania:– Kvalifikačné predpoklady: vysokoškolské vzdelanie

v súlade s vyhláškou MŠ SR č. 41/1996 Z.z. o odbornej apedagogickej spôsobilosti pedagogických zamestnancovv znení neskorších predpisov,

– absolvovanie prvej kvalifikačnej skúšky,– najmenej 5 rokov pedagogickej praxe,– znalosť pracovnoprávnych vzťahov,– riadiace schopnosti.

Zoznam požadovaných dokladov:– písomná žiadosť o zaradenie do výberového konania,– fotokópia dokladov o vzdelaní a kvalifikácií, vyso-

koškolský diplom, vysvedčenie o štátnej skúške, doklado absolvovaní prvej kvalifikačnej skúšky alebo jej náhrady,

– profesijný štrukturovaný životopis,– prehľad o praxi so stručným popisom pracovných činností,– výpis registra trestov nie starší ako tri mesiace,– návrh koncepcia rozvoja školy, súhlas so spracovaním o-

sobných údajov v zmysle Zákona o ochrane osobnýchúdajov č. 428/2002 Z.z. v znení neskorších predpisov,

– čestné vyhlásenie o pravdivosti všetkých údajov uvá-dzaných v prílohe žiadosti.

Uchádzači zašlú písomné žiadosti spolu s uvedenýmipožadovanými dokladmi v zalepenej obálke s označením„VÝBEROVÉ KONANIE – RIADITEĽ – označenie organizá-cie” najneskôr do 20. 3. 2008 na adresu:

OBECNÝ ÚRAD – KOSTOLNÉ KRAČANY, 930 03 ŠipošovskéKračany č. 149.

HATALMAS KIÁRUSÍTÁSÉS ÁRZUHANÁS!

– 50 %árengedmény az üzletünkben lévŒ összes

árura.

AKCIÓ február 18-tól.

DUNASZERDAHELY, VÁMBÉRY TÉR 53

Toborzó DunaszerdahelyenKözépiskolák végzŒs tanulói-nak tartott tájékoztató elŒ-adást a Szlovák Hivatásos Ka-tonaság nagyszombati tobor-zóközpontja (Regrutaãné stre-disko) a mıvelŒdési központ-ban múlt szerdán.

A diákok Irakot, Afganisztánt ismegjárt katonák beszámolóithallgathatták meg, és testkö-zelbŒl vehették szemügyre a ka-tonai felszereléseket. A nagy-szombati toborzóközpontbanrengeteg a jelentkezŒ. A fiatalokés gyakran a munkaváltást fon-tolgató, idŒsebb korosztálybeli-ek is érdeklŒdnek a hivatásoskatonaság iránt. „Persze, másmegyékben, ahol nagyobb amunkanélküliség, még több ajelentkezŒ” – mondta Milan Pa-robek, a központ dolgozója.

A nézŒtéren helyet foglaló di-ákok közül az egyházgellei OlléLászló, az építŒipari szakiskolavégzŒse mondta el lapunknakvéleményét a fegyveres erŒrŒl.Szívesen választaná hivatásáula katonaságot, de úgy gondolja,gyenge szlováktudása miatthátránnyal indulna. „Vonz a há-ború, az izgalom. Ezért szere-tem a paintballt is, mert idegfe-szítŒ játék” – mondta László,aki mindenképpen olyan mun-kát szeretne, amely közbennem lehet elaludni az unalom-tól. Barátja, Bajcsi Barnabásácsnak tanul, de egyáltalánnem érdekli a szakma, még aztsem tudja, mivel szeretne fog-lalkozni. A katonaságot szinténfontolgatja, de neki is a szlo-váknyelv-tudással van a legna-gyobb problémája. Olyan fiút is

találtunk, akit egyáltalán nemvonz az erŒszak. Beszélgeté-sünk közben a fiatalok meg-egyeztek abban, hogy ha le-hetŒségük lenne, Magyaror-szágra is elmennének katoná-nak, de hozzátették, ha Szlová-kia ellenében kellene harcolni-uk, átállnának. „Mégiscsak ez ahazánk, itt születtünk” – mond-ták. Szerintük az is jó lehetŒséga hivatásos katonaságnál, hogyidŒ elŒtt nyugdíjba lehet vonul-ni, és a missziókon jó pénzt le-het keresni.

A színpadon iraki missziójá-ról beszámoló katona egyálta-lán nem a pénzrŒl beszélt. Leg-utóbb az afganisztáni Kanda-hárba jelentkezett szolgálatra,és a mısorvezetŒ kérdésére,hogy nem fél-e, az volt a vála-sza: „Túléltem Irakot, nem félek

Kandahártól.” A missziókbaönként lehet jelentkezni, ésminden esetben válogatáson(pszichotesztek, orvosi vizsgá-latok, angolnyelv-tudás) vesz-nek részt a katonák. A kiválasz-tottak feladattól függŒ hosszú-ságú kiképzésen vesznek részt,mielŒtt bevetésre indulnak. Egymásik alakulat tagja, a zselíziBednárik Attila mindössze hu-szonhárom éves, de tızsze-részként már megjárta Afga-nisztánt. Hét hónapot töltött ott2006-ban, feladata az aknákfelkutatása és hatástalanításavolt.

Az információs rendezvényena diákok beöltözködhettek a ka-tonaruhákba és kipróbálhatták abemutatott katonai felszerelése-ket.

jaksa

Page 14: 2008-08 Csallóköz

2008. február 19.Sport14

A DAC jelenlegi játékosai közül csu-pán néhányan játszottak focimecc-set villanyfénynél. Nos, az elmúlthét közepén a II. liga tavaszi idé-nyének nyitányára készülŒMeszlényi-legénység a nyárasdiakelleni elŒkészületi találkozóját adunaszerdahelyi mıfüves pályán es-ti világításnál játszotta le.

A sárga-kékek 2:0-ás elsŒ félidŒ utánvégeredményben 3:1-re verték anyugat-szlovákiai IV. liga délkeleticsoportjának éllovasát. A gyŒztesekmezében Csölle, Belkovics (11-esbŒl)és Kubala volt eredményes. KettŒ nul-lás hazai vezetésnél Peciar szerezte avendégek becsületgólját. A dunaszer-dahelyiek kollektívájában bemutatko-zott a ligetfalui Artmediából vendégjá-tékra érkezett TomበHorváth, aki ahét elejétŒl tartózkodik új állomáshe-lyén. A húszéves hórihorgas csatár egyelŒre elsŒsorban kosárlabdázót

idézŒ termetével, testmagassága u-gyanis 202 centiméter, hívta fel magá-ra a figyelmet. – Arra kell összponto-sítanunk, hogy a játékszituációknál,például a pontrúgásoknál profitáljunkHorváth fizikumából – vallott elképze-léseirŒl Meszlényi Tibor, a dunaszer-dahelyiek vezetŒedzŒje.

A DAC kezdŒcsapata: Hro‰ – Buka,Csölle, Lelkes Ádám, Lelkes Mátyás –Milan, M. Palic, Kubala, Belkovics –Horváth, Kriss. Fordulás után csere-ként még Döme, Kiss, Bartalos, ·ne-goÀ és Csémy jutott szóhoz.

Pénteken délután az I. ligásPodbrezová legyŒzésével (2:0) növel-ték egy adaggal önbizalmukat a DAClabdarúgói. A dunaszerdahelyi mıfü-ves pályán mindvégig enyhe mezŒny-fölényben futballoztak a hazaiak, akik agólformában játszó Belkovics két ta-lálatával diadalmaskodtak. Egyébkénta besztercebányaiaknál januárban ki-kosarazott Lacus (a futballista becene-

ve) ebben az esztendŒben hat elŒ-készületi meccset játszott a csallókö-ziek csapatában, ezeken kilencszer ta-lált az ellenfelek kapujába. Legutóbb azelsŒ félidŒben a rutinos Kriss áta-dásából húzott hasznot, majd röviddela befejezés elŒtt szabadrúgásból állí-totta be a végeredményt. Ennél a mo-mentumnál egyébként a vendégkapuselemi hibát vétett. „Védenceim igyeke-zetével, a klubvezetés által biztosítottfeltételekkel maximálisan elégedett va-gyok. Ezen a találkozón jobban össz-pontosítottunk, jobb teljesítményt pro-dukáltunk, mint a szepsiek és a nyá-rasdiak elleni párharcon. Fokozatosankikristályosodik a kezdŒcsapat. Saj-nos, folyamatosan sérülések kereszte-zik csapatösszeállítási elképzelései-met“ – mutatott rá a kollektívát sújtóproblémára a vasgyáriak elleni gyŒz-tes csata után a házigazdák stratégája.Igazat mondott, hiszen a csallóköziek-nél nem játszott a sérüléssel bajlódóErik Palic, Marcel Ga‰parík, NémethKrisztián, Lelkes Ádám és Csémy.Bognár és Uzola betegség miatt szo-rult kényszerpihenŒre. Meszlényi Tiboregyébként Kosár és Brunczvik sze-mélyében két hazai nevelésı ifistát istesztelt a mérkŒzésen.

DAC–Podbrezová 2:0 (1:0), góllövŒ:Belkovics 2. A DAC kezdŒcsapata:Ko‰ovan – Buka, Csölle, Milan, LelkesMátyás – Kriss, Kubala, ·negoÀ,Marcel Palic, Belkovics – Horváth.Csereként még Hro‰, Bartalos,Brunczvik, Kiss, Kosár avatkozott játé-kba. Ezen a héten is két felkészülésimeccset játszik a DAC. ElŒbb szerdánGyŒrben, az Integrál otthonában sze-repelnek a Meszlényi-tanítványok, a-kik szombaton az élvonalbeli litván FCSuduva edzŒpartnerei lesznek az ara-nyosmaróti mıfüves focipályán. A lit-vánok egyébként UEFA-kupabeli sze-repléssel büszkélkednek.

(ágh)

Ligetfalui kiszemelt

Tovább folytatjuk a nyugat-szlováki-ai labdarúgó-bajnokságokban résztvevŒ, tavaszi idényre készülŒ együt-tesek felkészülését feltérképezŒ so-rozatunkat. Ezúttal három, a nyugat-szlovákiai V. liga déli csoportjábanközremıködŒ klubnál viziteltünk.Természetesen arra a kérdésre ke-restük a választ, milyen kerettel,tervekkel vágnak neki a visszavágósorozatnak.

EdzŒcsere NádszegenJanuár 10-én kezdték el felkészülésü-ket a tavaszi folytatásra a tizenhat ta-gú mezŒnyben hatodik helyen telelŒnádszegiek. „Hetente négy gyakorlás,két elŒkészületi találkozó szerepel amısoron. Az Œszi idényben még közsé-günk polgármestere, Juhos Ferencküldte edzŒként csatába a mieinket, avisszavágó sorozatban már egykori já-tékosunk, Puskás Árpád irányítja tré-nerként a kollektívát, mely változatlanösszetételben folytatja a pontvadásza-tot“ – tájékoztatta lapunkat a mátyus-földieknél bekövetkezett váltásról Cza-kó Ferenc, a nádszegi futballszakosz-tály elnöke. Megtudtuk, az ifibŒl kivá-lasztott tehetséget, Farkas Bálintot pró-bálják beépíteni a felnŒttcsapatba. Po-zitívumnak számít, hogy a húszfŒs ke-retbŒl átlagban tizenhatan látogatják agyakorlásokat. Kapusuk, Fatona Gézainfluenzával viaskodik, immár másfélhete hiányzik a tréningekrŒl. A vissza-

vágó sorozatban szeretnénk közönség-vonzó, gólgazdag játékkal megerŒsíte-ni pozíciónkat, ha lehet, még elŒrébbkerülni a tabellán. Az elmúlt hét végénhazai környezetben fogadták edzŒpart-nereiket a nádszegiek. Szombaton1:1-es döntetlent játszottak a bŒsiek-kel (g.: Ivicze 11-esbŒl, ill. CsicsaySándor), vasárnap pedig a dunaszegi-eket gyŒzték le 3:2 (hazai gólszerzŒk:Csillag 2, Berényi) arányban.

Légióstrió a balonyiaknálSereghajtóként is bizakodva, továbbrais Bartalos Zoltán edzŒ felügyeletévelkészülnek a közelgŒ futballtavasz nyitá-nyára az egykor szebb napokat megéltbalonyiak. „Január 5-én kezdtük el azedzéseket. A felkészülés menetrendjé-ben heti négy tréning és két edzŒmeccsszerepel. A magyarországi Koronczórólhazatért Farkas László, aki a mi játéko-sunk. Magyarországról erŒsítünk, há-rom NB II-es tapasztalatokkal rendel-kezŒ gyŒri futballista gyakorol a keret-tel. Velük már megegyeztünk, most aszomszédos ország illetékesein a sor.Remélem, játékengedélyüket a pontva-dászat kezdetéig megkapjuk. Egykorigólzsákunk, Johancsik Gábor segítsé-gére is számítunk tavasszal. Sajnos Œés Vida Béla sérüléssel bajlódik, mind-ketten könnyített edzésadagot abszol-válnak – nyilatkozta a csilizközieknélbekövetkezett változásokról Matus Fri-gyes balonyi polgármester-futballtitkár.

A téli tortúra nagy próbatételt jelent ajátékosok számára, akik hetente egy al-kalommal a nagymegyeri termál-fürdŒben lazítják megfáradt izmaikat.Megtudtuk, az erŒnléti edzéseken gyak-ran veszik igénybe a futballpályájukontavaly felavatott, új szárnyban kialakí-tott erŒsítŒteremet is. „A mintegy száznégyzetméteres korszerı létesítményt,melyben büfé, szociális helyiségek ésbírói öltözŒk is vannak, önerŒbŒl hoz-tuk létre” – büszkélkedett a településelsŒ embere, aki természetesen nem

borúlátó a folytatást illetŒen. „Tudato-sítjuk, hogy nem lesz egyszerı feladatkiharcolni a bentmaradást. Jó kollektí-vát alkotunk, mely a küzdenitudással együtt a sikeresebb folytatás alapkövétjelenti. Nagyot kell javulnunk helyzetki-használásban. Ãsszel ugyanis gólín-ségben szenvedtünk, tizenöt meccsencsupán nyolc találatot szereztünk“ – ta-pintott rá helyzetjelentése végén a tiszt-ségviselŒ a sereghajtó fájó pontjára.

A Bartalos-alakulat szombati elŒké-születi meccsén 5:2-re (g.: Tóth, Si-

mon, Johancsik, Karácsony, Nagy, ill.Csiba 2) verte a nyáradiakat.

Balla Béla NyékvárkonybanAz Œsszel a legtöbb gólt szerezték (37) avízkeletiekkel holtversenyben, valamint alegkevesebbet kapták (14) a tabella má-sodik helyén tanyázó nyékvárkonyiak,akiket tavasszal továbbra is Ján Hodúr, aDAC egykori frontembere vezet stratéga-ként csatába. Az együttesnél is változá-sokat tapasztaltunk. „ Lelkes Mátyás aDAC-ba igazolt. Az élvonalbeli tapaszta-latokkal (DAC, Trnava) rendelkezŒ ruti-nos középpályás, Balla az illésháziaktóligazolt hozzánk. Audi Adrián legutóbb akisfaludiaknál szerepelt, Szabó Attila (apozsonyi Slovan válogatott futballistájá-nak öccse – a szerzŒ megjegyzése) pe-dig a pódafaiak mezében került a figye-lem fókuszába“ – mutatta be az újonco-kat a tréner. Értesüléseink szerint a DACközéppályása, az izomszakadás miattkényszerpihenŒre szorult Egri Tibor is anyékvárkonyiak kiszemeltjei közé tarto-zik. Varga Tihamér távozott, Turza Ro-land további várkonyi szereplése ügyé-ben még nem egyeztek meg az érintet-tek. Néhányan, köztük Simcsik, Katonaés ·trpka pedig szomszédos csapatokaterŒsítenek vendégjátékosként. A szom-bati edzŒmeccsen a Hodúr-alakulat acsenkeieket gyŒzte le 4:0 (gólok: Gróf 3,Méhes) arányban. E hét végén a kisfalu-diak következnek a sorban, majd Bacsfaés Dunajská LuÏná lesz az ellenfél. (ágh)

Felkészülési körkép a régióból

16. forduló – március 15., 15.00:Ógyalla–Komárom. Március 16.,15.00: Kisfalud–Gúta, Palárikovo–Pe-red, Demandice–·ahy, PoºnohospodárMoãenok–Sereì, Sládkoviãovo–Imeº,Pata–Horná Kráºová, Topoºníky–ViOnZlaté Moravce B/Volkovce.

17. forduló – március 22., 15.00: Ko-márno–Demandice. Március 23., 15.00:Topoºníky–Vieska, ViOn B/Volkov-ce–Pata, H. Kráºová–Sládkoviãovo,Imeº–Poºnohosp. Moãenok, Sereì–Hurbanovo, ·ahy–Palárikovo, Te‰edí-kovo–Kolárovo.

18. forduló – március 29., 15.00:Hurbanovo–Imeº. Március 30., 15.00:Vieska–Te‰edíkovo, Kolárovo–·ahy,Palárikovo–Komárno, Demandice–Se-reì, Poºnohosp. Moãenok–H. Kráºová,Sládkoviãovo–ViOn B/Volkovce, Pa-ta–Topoºníky.

19. forduló – április 5., 15.30: Ko-márno–Kolárovo. Április 6., 15.30: Pa-ta–Vieska, Topoºníky–Sládkoviãovo,ViOn B/Volkovce–Poºnohosp. Moãe-nok, H. Kráºová–Hurbanovo, Imeº–De-mandice, Sereì–Palárikovo, ·ahy–Te-‰edíkovo.

20. forduló – április 12., 15.30: Hur-banovo–ViOn B/Volkovce. Április 13.,15.30: Vieska–·ahy, Te‰edíkovo–Komár-no, Kolárovo–Sereì, Palárikovo– Imeº,Demandice–H. Kráºová, Poºnohosp. Mo-ãenok–Topoºníky, Sládkovião-vo–Pata.

21. forduló – április 19., 16.00: Ko-márno–·ahy. Április 20., 16.00: Slád-koviãovo–Vieska, Pata–Poºnohosp. Mo-ãenok, Topoºníky–Hurbanovo, ViOnB/Volkovce–Demandice, H. Kráºová–Palárikovo, Imeº–Kolárovo, Sereì–Te-‰edíkovo.

22. forduló – április 26., 16.00: Hur-banovo–Pata. Április 27., 16.00: Vies-ka–Komárno, ·ahy–Sereì, Te‰edíko-vo–Imeº, Kolárovo–H. Kráºová, Palári-kovo–ViOn B/Volkovce, Demandice–Topoºníky, Poºnohosp. Moãenok–Slád-koviãovo.

23. forduló – május 1., 16.30: Poºno-hosp. Moãenok–Vieska, Sládkovião-

vo–Hurbanovo, Pata–Demandice, To-poºníky–Palárikovo, ViOn B/Volkov-ce–Kolárovo, H. Kráºová–Te‰edíkovo,Imeº–·ahy, Sereì–Komárno.

24. forduló – május 3., 16.30: Ko-márno–Imeº, Hurbanovo–Poºnohosp.Moãenok. Május 4., 16.30: Vieska–Se-reì, ·ahy–H. Kráºová, Te‰edíkovo–ViOn B/Volkovce, Kolárovo–Topoºníky,Palárikovo–Pata, Demandice–Sládkovi-ãovo.

25. forduló – május 10., 16.30: Hur-banovo–Vieska. Május 11., 16.30: Poº-nohosp. Moãenok–Demandice, Slád-koviãovo–Palárikovo, Pata–Kolárovo,Topoºníky–Te‰edíkovo, ViOn B/Volkov-ce–·ahy, H. Kráºová–Komárno, Imeº–Sereì.

26. forduló – május 17., 17.00: Ko-márno–ViOn B/Volkovce. Május 18.,17.00: Vieska–Imeº, Sereì–H. Kráºová,·ahy–Topoºníky, Te‰edíkovo–Pata, Ko-lárovo–Sládkoviãovo, Palárikovo–Poº-nohosp. Moãenok, Demandice–Hurba-novo.

27. forduló – május 24., 17.00: Hur-banovo–Palárikovo. Május 25., 17.00:Demandice–Vieska, Poºnohosp. Mo-ãenok–Kolárovo, Sládkoviãovo–Te‰e-díkovo, Pata–·ahy, Topoºníky–Komár-no, ViOn B/Volkovce–Sereì, H. Kráºo-vá–Imeº.

28. forduló – június 1., 17.00: Vies-ka–H. Kráºová, Imeº–ViOn B/Volkovce,Sereì–Topoºníky, Komárno–Pata, ·a-hy–Sládkoviãovo, Te‰edíkovo–Poºno-hosp. Moãenok, Kolárovo–Hurbanovo,Palárikovo–Demandice.

29. forduló – június 8., 17.00: Palá-rikovo–Vieska, Demandice–Kolárovo,Hurbanovo–Te‰edíkovo, Poºnohosp.Moãenok–·ahy, Sládkoviãovo–Komár-no, Pata– Sereì, Topoºníky–Imeº, ViOnB/Volkovce–H. Kráºová.

30. forduló – június 15., 17.00: H.Kráºová–Topoºníky, Imeº–Pata, Se-reì–Sládkoviãovo, Komárno–Poºno-hosp. Moãenok, ·ahy–Hurbanovo,Te‰edíkovo–Demandice, Kolárovo–Pa-lárikovo, Vieska–ViOn B/Volkovce.

NYUGAT-SZLOVÁKIAI IV. LABDARÚGÓLIGA, DÉLKELETI CSOPORT

A DAC új szerzeménye, az Artmediától vendégjátékra érkezett 202 centi-méter magas Horváth (a labdával) ellentámadást vezet Fogas Ferenc felvétele

A rutinos Balla Béla (zöld színı szerelésben) tavasszal már a nyékvárkonyi-ak sikereiért harcol az V. ligában Fogas Ferenc illusztrációs felvétele

Page 15: 2008-08 Csallóköz

Bemutató karateedzésA nagymegyeri Bartók Béla Alap-iskola tornaterme volt a hely-színe a közelmúltban annak abemutató jellegı edzésnek,melyet a BŒsi Kyokushin Kara-teklub tagjai tartottak.

A bŒsiek edzését a helybeliszülŒk is megnézhettŒk, hogymeggyŒzŒdjenek arról, mit foglal

magába egy-egy ilyen tréning,mi vár gyerekeikre, ha eszt asportágat választják. „HírverŒ éstoborzó akciónak szántuk ezt abemutatót, mert Nagymegyer e-lég nagy település ahhoz, hogy avárosban is híveket szerezzünkmagunknak,” válaszolta kérdé-sünkre Darnay Barnabás, a bŒsi-ek klubelnök edzŒje, egyben a

Szlovák Kyokushin Karateszövet-ség elnöke is, feketeöves mester.A nagymegyeri edzéseket egyéb-ként a szintén bŒsi Bognár Ká-roly vezeti. A bŒsiek ugyanis egyhírverŒ bemutatkozást már ko-rábban is tartottak a helyi alapis-kolásoknak. Ennek köszön-hetŒen tízen már el is kezdték lá-togatni az edzéseket. K. Z.

A pingpongozó halálaMúlt szombaton a régió asztali-tenisz sportjának kiváló alakja,a dunaszerdahelyi Lichtblau Tibor (58) távozott örökre a zöldpingpongasztalok mellŒl.

Egész élete összefonódott a kiskaucsuklabda bıvölésével. Játé-kosként a megbízhatóság példa-képe volt, a dunaszerdahelyi klubedzŒjeként pedig olyan késŒbbi

kiválóságok, mint Vími Roland,Igor Ondrejiãka és mások útjátirányította. Gazdag tapasztalataitimmár régóta a II. ligás bŒsi klubszolgálatában kamatoztatta. Smúlt szombaton itt, a soros csa-patmérkŒzés közben billent át avalóságból az örökkévalóságba.Tibor még sokáig hiányozni fog atársainak.

A szerkesztŒség

2008. február 19. Sport 15

A helyes tippet beküldŒk közülsorsoljuk ki a szerencsés nyertest,aki jutalmul ingyenes belépŒt kap aDAC egy hazai bajnoki meccsére.

E HETI KÉRDÉSÜNK:Debrecen–DiósgyŒr:..........?(Az NBI Soproni Liga 16., elsŒ ta-vaszi fordulójának mérkŒzése)

Név: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Cím: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Kérjük olvasóinkat, hogy leg-késŒbb február 23-ig postázzák aszelvényt. A legutóbb rosszul ki-választott mérkŒzés (FC Bohemi-ans–Liberec) végeredményénekmegtippelését kínáltuk fel. Olva-sóink elnézését kérjük!

TIPPELJEN VELÜNK

ASZTALITENISZ. Vasárnap bo-nyolították le Nagyszombatban afelnŒtt korosztály egyéni kerületibajnokságát, amelyen régiónk játé-kosai is számos bajnoki címet ésérmes helyezést szereztek. NŒi egyes:1. Fekete Angéla, 2. AlexandraKre‰kócziová, 3. Lenka Andelová(valamennyien Dunaszerdahely);férfi páros: 3. Csejtey Richárd–Né-veri Zoltán (Galánta); vegyespáros:1. Csejtey R. (Galánta)–SzabóAndrea (Dunaszerdahely), 3. KmeÈRichard (Bruck, Ausztira)–FeketeAngéla (Dunaszerdahely), valamintKiss Dávid (Nádszeg)–L. Andelová(Dunaszerdahely). KOSÁRLABDA. A férfi extraligá-ban rossz hete volt a komáromiak-nak – a hétközi 25. fordulóban: Pe-zinok–Komárom 92:88 (43:46), avendégcsapatból Pivac 20, Maric19, Barisic 18, Fap‰o 17; a hétvégifordulóban: Komárom–Spi‰skáNová Ves 58:67 (34:22), hazaipontszerzŒk: Pivac 15, Fap‰o 13,Barisic 12. A 37 pontjukkal a 9.helyre visszaesett komáromiakszerdán Kassán játszanak, szomba-ton (18.00) pedig Svit együttesétfogadják hazai pályán. VÍZILABDA. A férfi extraliga 3.kettŒs fordulójában a fiatal komá-romi pólóscsapatnak semmi esélyenem volt a két kassai együttesselszemben: Komárom–·KP Ko‰ice3:13 (1:2, 1:4, 0:3, 1:3), hazairészrŒl Vreãiã 2 és Fazekas; Komá-rom–âH Hornets Ko‰ice 1:25 (0:7,0:6, 1:4, 0:8), a hazaiak egyetlentalálata Mi‰oviã nevéhez fızŒdik, avendégcsapatból pedig a szlovákválogatott kapitánya, Karol Baãoegymaga 13-at durrantott! TEKE. A régiónkbeli csapatokeredményei a férfi I. ligában – más-fél hete: Presaºany–Vágsellye 6:2(3278:3111), a vendégcsapatbólegyénileg Tóth 568; Nagyma-gyar–Inter B 6:2 (3042:2915), ha-zai részrŒl Zsigmond 530; Modran-ka B–Galánta 5:3 (3293:3220), avendégcsapatból Babo‰ 563. Hét-végi eredmények: Galánta–TrenãínB 7:1 (3361:3051), hazai részrŒlMadarás 594; Vágsellye–Rakovice3:5 (3037:3101), hazai részrŒl Ki-rály 534; Modranka–Nagymagyar5:3 (3208:3150), a csallóközi csa-patból Smutn˘ 566. A 28 ponttallistavezetŒ Inter B mögött 3. Galán-ta 23, 9. Nagymagyar 10, 11. Vág-sellye 8 ponttal. Néhány eredménya II. tekeligából: Slávia Nitra–Vág-sellye B 6:2 (3088:2988), Tlmaãe–Galánta B 2:6 (3110:3279), Vág-sellye B–Pobedim 5:3 (2991:2982),Galánta B–Dubnica 6:2 (3191:3100). A Feketenyéki Sportszervezet feb-ruár 23-án (19.00) kártyaversenytrendez értékes díjakkal a helyi kul-túrházban; jegyelŒvétel a 0907 749290 telefonszámon.(–ck)

SPORTMIX

Megleckéztették a Csallóköz-ben az eddig veretlen listave-zetŒ âadcát a sakk extraligahétvégi kettŒs fordulójában: kétnagymesterrel a soraiban szom-baton elŒbb Dunaszerdahelyenhúzta a rövidebbet, vasárnappedig a címvédŒ Hoffer Komá-romtól szenvedett vereséget.

A szombati 8. forduló eredmé-nyei: Dunaszerdahely–âadca4,5:3,5, a hazaiak pontszerzŒi:Farkas Gábor, Csonka Attila, Pe-tényi Tamás és Magyar Attila 1–1,Bokros Albert 0,5; Komá-rom–Liptov SK 5:3, hazai pontok:Zbynûk Hráãek, Hera Imre és Ri-gó Zsolt 1–1, Juraj Lipka, ClaudiuZetocha, Balogh Tamás és PeterPetran 0,5–0,5; KeÏmarok–Dub-nica 4:4, Ko‰ice–Hlohovec5,5:2,5, Slovan Bratislava–Nitra3:5, Modra–Érsekújvár 5:3, avendégcsapat pontszerzŒi: Ba-logh Péter és Gulbis Adrián 1–1,Berek Géza és Szıcs Vladimír0,5–0,5. A vasárnapi 9. forduló:âadca–Komárom 3:5, a Duna-partiak részérŒl Mészáros Mihály,P. Petran és Sipos István 1–1, Z.

Hráãek, J. Lipka, Rigó Zs. és C.Zetocha 0,5–0,5; Liptov–Duna-szerdahely 4:4, csallóközi részrŒlFarkas G., Petényi T. és Csiba Do-minik 1–1, Ráchela Milan és Sze-gi Tamás 0,5–0,5; Érsekúj-vár–Slovan Br. 2:6, hazai pontok:Janko Mihály, Balogh Marián,Janko László és Berek G. 0,5–0,5;Hlohovec–KeÏmarok 4,5:3,5,Dubnica–Ko‰ice 3,5:4,5, Nit-

ra–Modra 4:4. Az extraliga sor-rendje 9 forfuló után: 1. Komá-rom 20 (43,5 játszmapont), 2.Slovan Br. 20 (43,0), 3. âadca 19(42,5), 4. Ko‰ice 19 (38,0), 5.Dubnica 14 (37,5), 6. Hlohovec12 (34,0), 7. Dunaszerdahely 11(37,0), 8. Modra 11 (32,0), 9.KeÏmarok 9 (37,0), 10. Liptov 7(30,5), 11. Nitra 7 (30,0), 12. Ér-sekújvár 4 (26,0) ponttal. (–bj)

Komárom átvettea vezetést

Nagyszombati kerületi II. liga – a 17.forduló eredményei: Pie‰Èany–Hloho-vec 8:9, Majcichov–Nagymácséd 8:9,·paãince–Holíã B 6:11, Vásárút–Pa-dány 8:9; BŒs–Kúty – a mérkŒzés a ha-zai csapat régi kiváló játékosa, a dunaszerdahelyi Lichtblau Tibor várat-lan, tragikus halála miatt félbesza-kadt...

1. Holíã B 16 15 0 1 212:60 462. Padány 16 12 0 4 141:131 403. Nagymácséd 15 9 0 6 125:130 334. Vásárút 16 8 0 8 132:140 325. Pie‰Èany 15 8 0 7 133:122 31 6. Hlohovec 15 7 0 8 114:141 297. Kúty 15 6 0 9 124:131 278. ·paãince 15 6 0 9 124:131 279. BŒs 15 6 0 9 114:141 27

10. Ma. Tranava 15 5 1 0 114:141 2511. Majcichov 15 2 0 3 95:160 18

Megjegyzés: Majcichovnak egy játékonkívül megállapított veresége is van,amiért nem jár pont.

Nagyszombati kerületi III. liga – 17.forduló eredményei: Pie‰Èany B–MacoTrnava B 10:7, Dobrá Voda–Nádszeg8:9, ·paãince B–Diószeg B 7:10, Seni-ca–Horné Ore‰any 3:14, Galánta B–Ho-líã C 1:16; a BŒs B–Petrova Ves mér-kŒzés félbeszakadt...

1. H. Ore‰any 17 15 0 2 213:76 472. Holíã 17 14 0 3 200:89 453. Dobrá Voda 17 13 0 4 194:95 434. Nádszeg 16 11 0 5 161:111 385. M. Trnava B 17 8 0 9 119:170 336. BŒs B 16 8 0 8 140:123 327. Galánta B 17 6 0 11 123:166 298. Petrova Ves 16 6 0 10 122:150 289. Senica 17 5 0 12 133:156 27

10. Diószeg B 17 5 0 12 106:183 27

11. Pie‰Èany B 17 5 0 12 79:210 2712. ·paãince B 16 4 0 12 110:162 24

Nagyszombati kerületi IV. liga – a 17.forduló eredményei: Buková–HlohovecC 11:6, Hlohovec B–Majcichov B 10:7,Nagyfödémes–·intava 10:7, Skali-ca–Senica B 14:3, Unín–Borsk˘ Sv. Jur11:6, Galánta C–Kúty B 2:15.

1. Skalica 17 14 0 3 208:81 452. Kúty B 16 13 0 3 179:93 423. Buková 17 13 0 4 149:140 414. Nagyfödémes 17 11 0 6 171:118 395. Majcichov B 17 11 0 6 161:128 396. Hlohovec C 17 9 0 8 138:151 35

7. Hlohovec B 17 6 0 11 139:150 298. ·intava 16 6 0 10 109:163 289. Senica B 17 5 0 12 134:155 27

10. Galánta C 17 5 0 12 108:181 2711. Borsk˘ Jur 17 4 0 13 113:176 2512. Unín 17 4 0 13 108:181 25

Megjegyzés: Borsk˘ Sv. Jurnak 2 játé-kon kívül megállapított veresége is van,amiért nem jár pont. Nagyszombati kerületi V. liga (duna-szerdahelyi járási csapatbajnokság) – a15. forduló eredményei: DS eg. isko-la–Padány C 3:15, Csallóközkürt–So-morja 2:16, Padány B–Balony 10:8, Vá-sárút B–BögellŒ 14:4, BŒs C–Nagyabony11:7; Baka – szabadnapos. (–nn, –cope)

1. Somorja 14 13 0 1 183:69 402. Padány B 14 13 0 1 177:75 403. Baka 13 10 0 3 168:66 334. BŒs C 13 8 2 3 143:91 315. Balony 14 7 0 7 128:124 286. Vásárút B 14 7 0 7 126:126 287. Nagyabony 13 6 1 6 129:105 268. Padány C 13 4 0 9 89:145 219. DS eg. isk. 13 2 1 10 82:152 18

10. Csallóközkürt 13 1 2 10 67:167 1711. BögellŒ 14 0 0 14 40:212 14

ASZTALITENISZ-BAJNOKSÁGOK ORSZÁGOS ÉS REGIONÁLIS SZINTEN

16. forduló – március 15., 14.30: Galánta B/Hody–Jóka.Március 16., 10.30: Taksony–Tallós, Alsószeli–Tósnyárasd;14.30: FelsŒszeli–Királyrév, Vinohrady nad Váhom–SereìB, ·intava–Nemeskajal, Nagymácséd–·oporÀa, Pusztafö-démes–Hidaskürt.

17. forduló – március 22., 15.00: Sereì B–Galánta B.Március 23., 10.30: ·oporÀa–·intava, Hidaskürt–FelsŒsze-li; 15.00: Pusztafödémes–Taksony, Királyrév–Alsószeli,Tósnyárasd–Nagymácséd, Jóka–Tallós, Nemeskajal–Vinoh-rady n/V.

18. forduló – március 29., 15.00: Galánta B–Nemeskajal.Március 30., 10.30: Nagymácséd–Királyrév; 15.00: Tak-sony–Jóka, Tallós–Sereì B, Alsószeli–Hidaskürt, Vinohradyn/V.–·oporÀa, ·intava–Tósnyárasd, FelsŒszeli–Pusztafödé-mes.

19. forduló – április 5., 15.30: Sereì B–Jóka. Április 6.,10.30: Nemeskajal–Tallós, Pusztafödémes–Alsószeli;15.30: FelsŒszeli–Taksony, ·oporÀa–Galánta B, Hidas-kürt–Nagymácséd, Királyrév–·intava, Tósnyárasd–Vinoh-rady n/V.

20. forduló – április 12., 15.30: Galánta B–Tósnyárasd.Április 13., 10.30: Vinohrady n/V.–Királyrév, ·intava–Hidas-kürt; 15.30: Nemeskajal–Jóka, Tallós–·oporÀa, Tak-sony–Sereì B, Nagymácséd–Pusztafödémes, Alsósze-li–FelsŒszeli.

21. forduló – április 19., 10.30: FelsŒszeli–Nagymácséd,Királyrév–Galánta B; 16.00: ·oporÀa–Jólka, Alsószeli–Tak-sony, Nemeskajal–Sereì B, Pusztafödémes–·intava, Hi-daskürt–Vynohrady n/V., Tósnyárasd–Tallós.

22. forduló – április 26., 16.00: Sereì B–·oporÀa, Galán-ta B–Hidaskürt. Április 27., 10.30: Taksony–Nemeskajal,Jóka–Tósnyárasd; 16.00: ·intava–FelsŒszeli, Tallós–Király-rév, Nagymácséd–Alsószeli, Vinohrady n/V.–Pusztafödé-mes.

23. forduló – május 3., 10.30: FelsŒszeli–Vinohrady n/V.,Tósnyárasd–Sereì B, Nagymácséd–Taksony; 16.00: ·opo-rÀa–Nemskajal, Alsószeli–·intava, Pusztafödémes–GalántaB, Hidaskürt–Tallós, Királyrév–Jólka.

24. forduló – május 10., 16.00: Sereì B–Királyrév, Galán-ta–FelsŒszeli. Május 11., 10.30: Jóka–Hidaskürt; Ne-meskajal–Tósnyárasd, Vinohrady n/V.–Alsószeli, Tak-sony–·oporÀa, Tallós–Pusztafödémes, ·intava–Nagymá-cséd.

25. forduló – május 18., 10.30: Királyrév–Nemeskajal,Hidaskürt–Sereì B, Tósnyárasd–·oporÀa, Pusztafödé-mes–Jóka; 16.30: ·intava–Taksony, Tallós–FelsŒszeli,Nagymácséd–Vinohrady n/V., Alsószeli–Galánta B.

26. forduló – május 24., 16.30: Galánta B–Nagymácséd,Sereì B–Pusztafödémes. Május 25., 10.30: Tallós–Alsósze-li; 16.30: ·oporÀa–Királyrév, Nemeskajal–Hidaskürt, Vino-hrady n/V.–·intava, Jóka–FelsŒszeli, Taksony–Tósnyárasd.

27. forduló – június 1., 10.30: Vinohrady n/V.–Taksony,Alsószeli–Jóka, ·intava–Galánta B; 17.00: FelsŒszeli–SereìB, Királyrév–Tósnyrasd, Nagymácséd–Tallós, Hidas-kürt–·oporÀa, Pusztafödémes–Nemeskajal.

28. forduló – június 7., 17.00: Sereì B–Alsószeli, Galán-ta B–Vinohrady n/V.. Június 8., 10.30: Tallós–·intava, ·o-porÀa–Pusztafödémes, Nemskajal–FelsŒszeli; 17.00: Tós-nyárasd–Hidaskürt, Taksony–Királyrév, Jóka–Nagymácséd.

29. forduló – június 17., 17.00: Galánta B–Taksony. Jú-nius 18., 17.00: Pusztafödémes–Tósnyárasd, Nagymá-cséd–Sereì B, Vinohrady n/V.–Tallós, ·intava–Jóka, Alsó-szeli–Nemeskajal, FelsŒszeli–·oporÀa, Hidaskürt–Király-rév.

30. forduló – június 21., 17.30: Sereì B–·intava. Június22., 17.30: Jóka–Vinohrady n/V., Taksony–Hidaskürt, Ki-rályrév–Pusztafödémes, Tósnyárasd–FelsŒszeli, ·opo-rÀa–Alsószeli, Nemeskajal–Nagymácséd, Tallós–Galánta B.

GALÁNTAI TERÜLETI BAJNOKSÁG

A dunaszerdahelyiek ifjú tehetsége, Farkas Gábor (balról) maga-biztosan nyerte mindkét mérkŒzésbeli partiját Fogas Ferenc felvétele

Page 16: 2008-08 Csallóköz

FelelŒs kiadó – Zodpovedn˘ vydavateº: BARAK LÁSZLÓ. FŒszerkesztŒ – ·éfredaktor: SZILVÁSSY JÓZSEF:. FŒszerkesztŒ–helyettes – Zástupca ‰éfredaktora: ÁGH ISTVÁN. FŒmunkatársak – Konzultanti: BODNÁR GYULA, LELKES VINCE. SzerkesztŒk – Redaktori: BERECK JÓZSEF, ªUBO BANIâ.Riporterek – Reportéri: UNDESSER TÍMEA, VLADISLAV KMEË. Fotóriporter – Fotoreportér: FOGAS FERENC. Korrektúra – Korektúra: B. ANDREJKOVICS ANNA. TördelŒszerkesztŒ – Grafická úprava: ANDROVICS PÉTER, MÉSZÁROS ANGELIKA. Titkárság – Sekretariát: WIMMER ILONA, RUDINSK¯MÁRTA,HODOSSY JÚLIA. Országos terjesztésı regionális hetilap. XLVIII. évfolyam. A szerkesztŒség címe: 929 01 Dunaszerdahely, Bartók Béla sétány 790/4. Telefonszám 031/552 59 76, 031/552 59 75 (üzenetrögzítŒ és fax), hirdetésfelvétel 031/552 34 19. Kiadóvállalat: NAP Kiadó Kft. Nyomja: PEREX, a. s., Hraniãná16, Bratislava. Terjeszti a D. A. Czvedler, Kft. – Somorja és más magánterjesztŒk. ElŒfizethetŒ a szerkesztŒség címén. Regisztrációs szám: MK SR 425/91, index: 483 12. Regionálny t˘Ïdenník distribuovan˘ na celom Slovensku. XLVIII. roãník. Adresa redakcie: 929 01 Dunajská Streda, Korzo Bélu Bartóka 790/4. Tel. ã.:031/552 59 76, 031/552 59 75 (fax a záznamové zariadenie), inzertné oddelenie 031/552 34 19. Vydavateº: NAP Kiadó, spol. s r. o. Tlaã: PEREX, a. s., Hraniãná 16, Bratislava. Roz‰iruje: D. A. Czvedler, spol. s r. o. – ·amorín a súkromní distribútori. Predplatné prijíma redakcia. Reg. ã. MK SR 425/91. E–mail:[email protected]; Internet: http: //www.csallokoz.sk. Lapunkat a Szlovák Kulturális Minisztérium támogatja. Realizované s finanãnou podporou Ministerstva kultúry SR – program Kultúra národnostn˘ch men‰ín 2007. Vydavateº nezodpovedá za jazykovú obsahovú úpravu objednanej inzercie. A kiadó nemvállal felelŒsséget a megrendelŒk által készített hirdetések nyelvi és stilisztikai színvonaláért.

A közelmúltban Budapesten zajlott asorrendben immár XII. Hanshi-kupa,azaz a gazdag hagyományokkal ren-delkezŒ kempóbajnokság, melynekérdekessége, hogy a szakági ver-senyszámok mellett a kínálatbanknock-down küzdelem is szerepelt.

„Ebben az esetben full contactról, azazpusztakezes küzdelemrŒl beszélhe-tünk, melyben a földharc is megenge-dett. A dobások a birkózást és adzsúdót idézik. A szabályok értel-mében a fejre irányuló rúgások is megengedettek. Egyébként éppen aknock-down áll a legközelebb aküzdŒsportok szerintem leglátványo-sabb versenyszámához, a ketrechar-choz – hangzott Szayka Róbert, aSzlovák Kempószövetség komáromielnökének magyarázata. A tisztségvi-selŒ a budapesti viadalon két véden-cével, az úgyszintén komáromi FarkasPéterrel és a bŒsi Végh Attilával vettrészt. A dél-szlovákiai harcmıvészekkiválóan helytálltak az erŒpróbán. –Farki, alias Farkas Peti, a 90 kilón fe-lüli súlycsoportban bunyózott, négyellenfelét legyŒzve a döntŒig menetelt.A fináléban csupán bírói tévedés fosz-totta meg Œt az elsŒségtŒl. A nézŒk isfújoltak, amikor magyar ellenfelét kiál-tották ki gyŒztesnek. Kobold (Végh At-tila beceneve – a szerzŒ megjegyzé-se) ezúttal is csúcsformában verseny-zett, úgyszintén négy riválisát legyŒz-ve végzett az élen a 80-89 kilósokmezŒnyében. Nagy sikernek számít,hogy Attila megvédte tavalyi elsŒsé-

gét, amennyiben egy év múlva is Œlesz a legjobb, akkor megtarthatja afelvételünkön kezében tartott vándor-serleget. Egyébként mindkét tanítvá-nyom azon dolgozik, hogy a jövŒben ahivatásos ketrecharcosok közé kerül-jön, ahol már profitálhatnak ütése-ikbŒl, rúgásaikból. Ha továbbra is ki-

tartanak, bizton célba érnek. ElŒbbazonban a félprofik között kell bizonyí-taniuk, amennyiben ott helytállnak,már pénzdíjas párharcokon puhíthat-ják riválisaikat“ – fogalmazott a ruti-nos mester, aki még azt is közreadta,hogy a dunaszerdahelyi és a komá-romi kempóklub edzésein az ér-

deklŒdŒk behatóbban is megismer-kedhetnek a knock-downnal.

35 dunaszerdahelyi éremA sportág utánpótlása is gyakran szín-re lép hazai és nemzetközi porondonegyaránt. Így volt ez a közelmúltban, aKomáromban megrendezett Tonex-ku-

pán is. Ezen remekbe szabott eredmé-nyeket produkáltak a dunaszerdahelyiklubban készülŒ fiatalok. „Közülük ép-pen a mezŒny legfiatalabb tagja, Lel-kes Roland bizonyult a legjobbnak. Anevezett katában és önvédelembenvégzett az élen, semi contactbanezüst-, lightben pedig bronzérmetszerzett. A neves mesterek, köztül azötdanos Weiszengruber János alkottazsıri különdíjjal is honorálta felké-szültségét. Rajta kívül még Csóka Le-ventének sikerült dupláznia (semocontact, light). A nevezett a komáromiFuji-Mae harcmıvészeti kellékeket for-galmazó sportüzlet különdíját vitte ha-za. Ugyancsak dicséretet érdemel Né-meth Dóra (light) és Marák Róbert(light) helytállása. Ãk ketten továbbgyarapították a dunaszerdahelyi gyŒ-zelmek számát. Csupán a teljességkedvéért említem meg, hogy a duna-szerdahelyi különítmény tagjai a To-nex-kupán összesen harmincöt dobo-gós helyezést értek el“ – fogalmazott afiatalok felkészülését irányító SzaykaRóbert. TŒle azt is megtudtuk, hogy aviadalon a hazaiak is kiválóan bunyóz-tak. A Duna-partiak színeiben ver-senyzŒk közül elsŒsorban Nikker Ro-land és Angyal Gábor került a figyelemfókuszába. Az elŒbbit a legjobb har-cosnak, társát pedig a legtechniká-sabb versenyzŒnek hirdette ki a zsıri.A verseny színvonalával rendkívül elé-gedett volt a néveadó Tonex Kft. ügy-vezetŒje, a tiszteletbeli egydanos mes-ter, Méhes Vilmos is.

(ágh)

Ketrecharcra készülnek Koboldék

Diószegi ifidiadal teremfocibanKilenc együttes küzdött a gyŒzele-mért a mátyusföldi ificsapatok terü-leti seregszemléjén, mely ismét iga-zolta, hogy fogytán a fociutánpótlása térségben. A galántai sportcsar-nokban megrendezett megméretteté-sen elŒbb a csoportmérkŒzések zaj-lottak.

Ezen jobbára a favoritok, azaz a kerüle-ti bajnokságban közremıködŒ együtte-sek játszották a prímet. A szervezŒkannak érdekében, hogy lehetŒleg azo-nos súlycsoportban legyenek a részt-vevŒk, választóvonalat húztak. Csupána IV. ligában és az ennél alacsonyabbosztályokban játszó együtteseket so-rolták be a mezŒnybe. ElŒbb két cso-portban, körmérkŒzéses rendszerbenküzdöttek a kollektívák a pontokért. AzA és a B csoportból két-két gárda ke-rült az elŒdöntŒbe. A fináléban az addigveretlenül menetelŒ két V. ligás együt-tes, a diószegiek és a vízkeletiek mér-ték össze tudásukat. A tavalyi másodikhelyezett diószegiek ezúttal igazolták azelvárásokat, és biztosan végeztek azélen. „Csupán az elŒdöntŒben tudtakbennünket megszorítani a nagymá-csédiak, ám büntetŒkkel kivívtuk a to-vábbjutást. Ez volt az egyetlen, rendesjátékidŒben elért döntetlenünk. A finá-léban már biztosan vettük a rivális víz-keletiek alkotta akadályt. Megérdemel-ten szereztük meg a vándorserleget.Remek formában hárító hálóŒrünk,Pavlík kapta a legjobb kapusnak ado-mányozott különdíjat. Szerintem vezér-egyéniségünk, Ján Kuyokwa volt aszínvonalas, gólgazdag (150 találat ke-rült a jegyzŒkönyvbe – a szerzŒ meg-

jegyzése) erŒpróba legjobbja. Érzésemszerint csupán azért nem jutalmaztákŒt is különdíjjal, nehogy egy együt-tesbŒl verbuválódjanak az erŒpróbaeminensei A jövŒt illetŒen a szer-vezŒknek mérlegelniük kellene, vajonnem lehetne-e pezsgŒbb ritmusúvákreálni a tornát“ – adta közre benyo-másait Pokorn˘ Lóránt, aki unokatest-vérével, Pokorn˘ Gyulával kettesben edzŒként irányítja az V. ligában negye-dik helyen telelŒ kollektívát. „Sajnos,városi klub révén is csupán tizenöt fut-ballista alkotja a keretet, melynekmeghatározó egyéniségei, Matej Pav-lík, Ján Kuyokwa, Martin Kuyokwa, Vö-rös Martin és Vörös Dani csakhamar afelnŒtteknél is számításba jöhetnek“ –nyilatkozta lapunknak a gyŒztesek tré-nere. A torna figyelmes szervezŒi kü-löndíjjal jutalmazták az utánpótlás-kor-osztály teremfocigálájának legjobbjait.

TornakrónikaEredmények – A csoport: Fekete-nyék–Pusztafödémes 3:3, g.: Király Z.2, V. Macala, ill. Bohunick˘ 2, Molnár;Nagymácséd–Tósnyárasd 10:3., g.:Miklós A. 2, Rózsa L. 2, Kovács A. 2, J.Danis, ·ípo‰, Lancz R., ill. Szilvási 2,Mécs; Vízkelet–Feketenyék 4:3, g.: Ju-hos 2, Mészáros N., Benkovics, ill. Mé-száros A. 2, Jamriska I.; Pusztafödé-mes–Tósnyárasd 6:3, g.: Barinãiak 3,Kri‰tof, Molnár, Bohunick ,̆ ill. Lavu 2,Szilvási; Tósnyárasd–Vízkelet 1:7, g.:Anda, ill. Karvai 5, Benkovics 2; Nagy-mácséd–Pusztafödémes 4:4, g.: LanczR. 2, ·ípo‰, Danis, ill. Bariãiak 2, Mol-nár 2; Vízkelet–Nagymácséd 4:0, g.:Bozai 2, Prágai, Karvai; Fekete-

nyék–Tósnyárasd 4:2, g.: Király 3, Sol-ga, ill. Anda, Mécses; Nagymácséd–Fe-ketenyék 10:1, g.: Lancz R. 3, KovácsA. 2, Rózsa 2, Danis, ·ípo‰, Miklós A,ill. Király D.; Pusztafödémes–Vízkelet5:5, g.: Bariãiak 3, Sabrado, Bohu-nicky, ill. Karvai 2, Bozai 2, Lakatos.

B csoport: Jóka–Diószeg 2:3, g.: Me-zei D., Görföl, ill. Bucsko, Vörös D., Ja-lec; FelsŒszeli–Nádszeg 2:2, g.: Lavu,Renczés, ill. Bartalos, Krastenics; Dió-szeg–Nádszeg 7:4, g.: Jalec 2, Rostás2, Lakatos, Nagy, Vörös M.; Jó-ka–FelsŒszeli 3:6, g.: Mezei, Horváth,

Görföl, ill. Lavu 2, Renczés 2, Karkus 2;FelsŒszeli–Diószeg 2:3, g.: Lavu, Ren-czés, ill. Gál N., Jalec, Pilo; Nádszeg–Jóka 2:4, g.: Halász D., Király T., ill.Mezei 3, Görföl. ElŒdöntŒk: Vízke-let–FelsŒszeli 3:2, g.: Karvai 2, Bozai,ill. Renczés, Rakoncza; Nagymácséd–Diószeg 3:3, g.: ·ípo‰ 3, ill. Bucsko 2,Vörös D. – büntetŒkkel: 4:5. A 3. he-lyért: FelsŒszeli–Nagymácséd 2:9, g.:Lavu, Renczés, ill. J. Danis 4, Rózsa L.3, Kovács A., Miklós R. TornadöntŒ:Vízkelet–Diószeg 1:5, g.: Karvai, ill. Vö-rös D. 2, Vörös M., Bucsko, J. Kuyok-

wa. Díjazottak: Legjobb kapus: MatejPavlík (Diószeg); Legjobb mezŒny-já-tékos: Ladislav ·ípo‰ (Nagymácséd);Legjobb góllövŒ: Karvai Emil, 11 gól(Vízkelet). ágh

A tornagyŒztes játékoskerete:Matej Pavlík – Halász Zoltán, VörösMartin, Jozef Pilo, Jalec Norbert,Bucsko Gábor, Nagy Viktor, Gál Ni-kolas, Martin Kuyokwa, Ján Kuyok-wa, Stanislav Pelec, Rostás István,Vörös Dániel, Imrich Lakato‰.

A tornaelsŒ diószegiek a vándorserleggel és kapusuk különdíjával Képarchívum

A ketrecharcosnak készülŒ Végh Attila (jobbról) ellenfelét támadja Archív felvétel