8
XLV. évfolyam 3. szám 2013. január 18. Városi hetilap Ára: 175 Ft (elõfizetve 120 Ft) Szentesi Élet Sorban a negyedik falinaptára jelent meg a városról készült fotóiból a gimnázi- um egyik tanárának. Ráfi Dénes (képün- kön) elõször az iskola 150. évfordulójára gyûjtött össze fényképeibõl egy csokorra valót, majd az elsõ sikere után a követke- zõ években is összeállított egy-egy albu- mot. Sokan már novemberben keresik a következõ évi képes kalendáriumot. Ke- rült már belõle Németországba, Svájcba, Belgiumba, Franciaországba, Oroszország- ba és az USA-ba is. Szeret fotózni, keresi az új perspektívát képeihez, gyerekkora óta itt él, és abszolút lokálpatrióta. Röviden így lehet jellemezni a Horváth Mihály Gimnázium tanárát, aki már negye- dik falinaptárát nyújtja át a nagyközönség- nek. – Egyszeri alkalomnak indult 2010-ben egy kalendárium összeállítása a HMG 150. év- fordulójára. A kollégák ismerték a gimnázi- umról készített fotóimat, és szerették volna, ha ezekbõl készítünk egy albumot – kezdi a beszélgetést Ráfi Dénes. Mivel azonban ne- héz lett volna egy egész évnyi anyagot csak a gimnázium épületérõl összeszedni, ezért többségében a városról készített valamint egy iskolai kép került be a naptárba. A következõ évben többen keresték a szen- tesi naptárat, ezért év végén nekiült és egy hét alatt összeválogatott annyit a meglévõ képeibõl, amit nyomdába lehetett adni. (folytatás az 5. oldalon) Az esküvõszervezõk felé is közelít a válság – korunk leggyakrabban említett fo- galmát használva így lehet- ne összefoglalni, mennyire jelentõségét vesztette a há- zasságkötés a családok éle- tében. A polgármesteri hiva- tal anyakönyvi irodájának adatai szerint tavaly mind- össze 99 házasságot kötöt- tek Szentesen. Erre még nem volt példa, 100 alá még sohasem esett a megkötött frigyek száma. 1977-ben még szinte minden napra jutott egy egybekelés. Ab- ban az évben 344 házasság- kötést regisztráltak, de egy esztendõvel késõbb már csak 289-et, és attól fogva nem volt megállás, folyama- tosan csökkent az esküvõk száma. 1992-ben követke- zett az újabb mélypont, ami- kor 200 alá, pontosabban 184-re esett vissza. Ezt nem lehet a népességfogyással magyarázni, hiszen 1977 és 1992 között mindössze 5 százalékkal, 34 400-ról 33 ezerre csökkent a városla- kók száma. A folyamatnak azóta sem lehet megálljt pa- rancsolni. Érdekes, hogy az 1977 és 1992, illetve az 1992 és 2011 közötti idõszakban ugyanolyan arányban – 40 százalékkal – csökkent a szentesi házasságkötések és a városban anyakönyvezett újszülöttek száma. Itt azonban meg kell je- gyezni: manapság a gyer- mekek többsége olyan csa- ládba születik, ahol a szülõk élettársi kapcsolatban élnek. Lászlóné Üveges Erika anya- könyvezetõ személyes ta- pasztalatai alapján úgy fo- galmazott lapunknak, hogy az újszülöttek 60 százaléká- nál apai elismerõ nyilatko- zatot tesznek a szülõk, va- gyis a csöppségek csupán 40 százalékát nevelik házas- párok. Ráadásul évrõl évre tovább nyílik az olló: egyre többen vannak azok, akik élettársként vállalnak gyer- meket. (folytatás a 4. oldalon) Már 2013-at írunk, de még számos idei költségvetési kérdés megválaszolatlan a városházán. Szirbik Imre polgármester a lapunknak adott interjúban úgy fogal- mazott: ilyen még nem volt a praxisában, hogy január közepén ne lássa a büdzsét. Ezért azt sem tudni, kell-e valamelyik ujjába harapnia az önkormányzatnak. – Jövõ héten nyit a múze- um, ami a városhoz került január elseje óta. Kiderült-e már, hogy a fenntartáshoz mennyivel járul hozzá az in- tézménytõl megszabaduló állam? – Hivatalos adataink to- vábbra sincsenek. A múze- umnak nem volt korábban önálló költségvetése, mivel a szegedi Móra Ferenc Múze- um részintézményeként mû- ködött, így most a nulláról kell felépíteni a büdzséjét. Csak megsúgott információ- ra hagyatkozhatunk: aszerint a mûködtetés költségeinek felét fedezné az állam, va- gyis az önkormányzatnak mintegy 12-15 millió forint- tal kell kiegészíteni az üze- meltetéshez szükséges kere- tet. Hangsúlyozom, hivata- los tájékoztatást nem kap- tunk, ezért az összeg és az arány is változhat. – A helyi kulturális intéz- mények tervezett összevoná- sának elõkészítése hol tart? – A legjobb megoldásnak azt tekintjük, ha az egyes in- tézmények megtarthatják szakmai önállóságukat. Más- hol, például Csongrádon helybõl összevonták a könyvtárat és a múzeumot. Mi, olyan megoldást kere- sünk, ahol egy közös gazda- sági lebonyolító szervezet felügyelete mellett mûköd- nének az intézmények. (folytatás a 3. oldalon) „Nem látom a költségvetést” Öt éve költözött ki az osztrák fõvárosba a sikeres szentesi úszóedzõ, Kádár Róbert. Feleségével, Alízzal szinte a nulláról kezdték kinti életüket, amelyrõl bõ- vebben a 7. oldalon olvashatnak. Falinaptár a város szépségeirõl Kotymán Zsolt az általá- nos iskolában ismerkedett meg a makettkészítéssel, de az egyetemen lett iga- zán a hobbija: ezzel töröl- te az agyát egy-egy vizs- gaidõszak után. A szentesi ügyvédnek ma már 150 darabból áll a makett- gyûjteménye. Róla szóló cikkünket az 5. oldalon ta- lálják. Agyradír 99 házasságkötés, 97 válás Robi és Alíz Bécsben Archív fotó: Vidovics Még soha nem kötöttek olyan kevés házasságot Szente- sen, mint az elmúlt esztendõben. Tavaly 99 pár mondta ki a boldogító igent, és 97 bontópert kezdeményeztek a szentesi bíróságon. Ma már a Szentesen anyakönyvezetett újszülöt- tek 60 százaléka olyan családba születik, ahol a szülõk élet- társi kapcsolatban élnek. HUNOR COOP A JÓ SZOMSZÉD

2013. január 18

  • Upload
    hatu

  • View
    218

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: 2013. január 18

XLV. évfolyam 3. szám 2013. január 18. Városi hetilap Ára: 175 Ft (elõfizetve 120 Ft)

Szentesi Élet

Sorban a negyedik falinaptára jelentmeg a városról készült fotóiból a gimnázi-um egyik tanárának. Ráfi Dénes (képün-kön) elõször az iskola 150. évfordulójáragyûjtött össze fényképeibõl egy csokorravalót, majd az elsõ sikere után a követke-zõ években is összeállított egy-egy albu-mot. Sokan már novemberben keresik akövetkezõ évi képes kalendáriumot. Ke-rült már belõle Németországba, Svájcba,Belgiumba, Franciaországba, Oroszország-ba és az USA-ba is.

Szeret fotózni, keresi az új perspektívátképeihez, gyerekkora óta itt él, és abszolútlokálpatrióta.

Röviden így lehet jellemezni a HorváthMihály Gimnázium tanárát, aki már negye-

dik falinaptárát nyújtja át a nagyközönség-nek.

– Egyszeri alkalomnak indult 2010-ben egykalendárium összeállítása a HMG 150. év-fordulójára. A kollégák ismerték a gimnázi-umról készített fotóimat, és szerették volna,ha ezekbõl készítünk egy albumot – kezdi abeszélgetést Ráfi Dénes. Mivel azonban ne-héz lett volna egy egész évnyi anyagot csak agimnázium épületérõl összeszedni, ezérttöbbségében a városról készített valamintegy iskolai kép került be a naptárba.

A következõ évben többen keresték a szen-tesi naptárat, ezért év végén nekiült és egyhét alatt összeválogatott annyit a meglévõképeibõl, amit nyomdába lehetett adni.

(folytatás az 5. oldalon)

Az esküvõszervezõk feléis közelít a válság – korunkleggyakrabban említett fo-galmát használva így lehet-ne összefoglalni, mennyirejelentõségét vesztette a há-zasságkötés a családok éle-

tében. A polgármesteri hiva-tal anyakönyvi irodájánakadatai szerint tavaly mind-össze 99 házasságot kötöt-tek Szentesen. Erre mégnem volt példa, 100 alá mégsohasem esett a megkötött

frigyek száma. 1977-benmég szinte minden naprajutott egy egybekelés. Ab-ban az évben 344 házasság-kötést regisztráltak, de egyesztendõvel késõbb márcsak 289-et, és attól fogvanem volt megállás, folyama-tosan csökkent az esküvõkszáma. 1992-ben követke-zett az újabb mélypont, ami-kor 200 alá, pontosabban184-re esett vissza. Ezt nem

lehet a népességfogyássalmagyarázni, hiszen 1977 és1992 között mindössze 5százalékkal, 34 400-ról 33ezerre csökkent a városla-kók száma. A folyamatnakazóta sem lehet megálljt pa-rancsolni. Érdekes, hogy az1977 és 1992, illetve az 1992és 2011 közötti idõszakbanugyanolyan arányban – 40százalékkal – csökkent aszentesi házasságkötések ésa városban anyakönyvezettújszülöttek száma.

Itt azonban meg kell je-gyezni: manapság a gyer-mekek többsége olyan csa-ládba születik, ahol a szülõkélettársi kapcsolatban élnek.Lászlóné Üveges Erika anya-könyvezetõ személyes ta-pasztalatai alapján úgy fo-galmazott lapunknak, hogyaz újszülöttek 60 százaléká-nál apai elismerõ nyilatko-zatot tesznek a szülõk, va-gyis a csöppségek csupán 40százalékát nevelik házas-párok. Ráadásul évrõl évretovább nyílik az olló: egyretöbben vannak azok, akikélettársként vállalnak gyer-meket.

(folytatás a 4. oldalon)

Már 2013-at írunk, de mégszámos idei költségvetésikérdés megválaszolatlan avárosházán. Szirbik Imrepolgármester a lapunknakadott interjúban úgy fogal-mazott: ilyen még nem volta praxisában, hogy januárközepén ne lássa a büdzsét.Ezért azt sem tudni, kell-evalamelyik ujjába harapniaaz önkormányzatnak.

– Jövõ héten nyit a múze-um, ami a városhoz kerültjanuár elseje óta. Kiderült-emár, hogy a fenntartáshozmennyivel járul hozzá az in-tézménytõl megszabadulóállam?

– Hivatalos adataink to-vábbra sincsenek. A múze-umnak nem volt korábbanönálló költségvetése, mivel aszegedi Móra Ferenc Múze-um részintézményeként mû-ködött, így most a nullárólkell felépíteni a büdzséjét.Csak megsúgott információ-

ra hagyatkozhatunk: aszerinta mûködtetés költségeinekfelét fedezné az állam, va-gyis az önkormányzatnakmintegy 12-15 millió forint-tal kell kiegészíteni az üze-meltetéshez szükséges kere-tet. Hangsúlyozom, hivata-los tájékoztatást nem kap-tunk, ezért az összeg és azarány is változhat.

– A helyi kulturális intéz-mények tervezett összevoná-sának elõkészítése hol tart?

– A legjobb megoldásnakazt tekintjük, ha az egyes in-tézmények megtarthatjákszakmai önállóságukat. Más-hol, például Csongrádonh e l y b õ l ö s s z e v o n t á k akönyvtárat és a múzeumot.Mi, olyan megoldást kere-sünk, ahol egy közös gazda-sági lebonyolító szervezetfelügyelete mellett mûköd-nének az intézmények.

(folytatás a 3. oldalon)

„Nem látoma költségvetést”

Öt éve költözött ki az osztrák fõvárosba a sikeresszentesi úszóedzõ, Kádár Róbert. Feleségével, Alízzalszinte a nulláról kezdték kinti életüket, amelyrõl bõ-vebben a 7. oldalon olvashatnak.

Falinaptár a város szépségeirõlKotymán Zsolt az általá-

nos iskolában ismerkedettmeg a makettkészítéssel,de az egyetemen lett iga-zán a hobbija: ezzel töröl-te az agyát egy-egy vizs-gaidõszak után. A szentesiügyvédnek ma már 150darabból áll a makett-gyûjteménye. Róla szólócikkünket az 5. oldalon ta-lálják.

Agyradír

99 házasságkötés, 97 válás

Robi és Alíz Bécsben

Archív fotó: Vidovics

Még soha nem kötöttek olyan kevés házasságot Szente-sen, mint az elmúlt esztendõben. Tavaly 99 pár mondta ki aboldogító igent, és 97 bontópert kezdeményeztek a szentesibíróságon. Ma már a Szentesen anyakönyvezetett újszülöt-tek 60 százaléka olyan családba születik, ahol a szülõk élet-társi kapcsolatban élnek.

HUNOR COOP

A JÓ SZOMSZÉD

Page 2: 2013. január 18

22 SSZZEENNTTEESSII ÉÉLLEETT 22001133.. jjaannuuáárr 1188..

Kéthetente jelentkezõ Mitszól hozzá rovatunkbanköz-, és elismert szentesiekvéleményét kérjük ki olyanügyekrõl és történésekrõl,amikrõl lapunkban is be-számoltunk. Ezúttal TakácsLászló (képünkön), ny. test-nevelõtanárt, sportszervezõtkérdeztük.

– Elkezdõdött a tavalyéletre hívott városi tehetség-gondozó program mintegy120 diák számára. A Studi-um Generale program költsé-gét helyi vállalkozások éscégek biztosítják, az okta-tást helyi középiskolai taná-rok és a Szegedi Tudomány-egyetem mezõgazdasági ka-rának adjunktusa vállalta.

– Példaértékû kezdemé-nyezése a városnak ez a te-hetséggondozó program. Vi-lágosan példázza, hogy azértékek mellé odaállnak a tá-mogatók, bizonyítván, szí-vükön viselik a városi éskörnyékbeli tehetségek sor-sát. Külön öröm számomra,hogy helyi középiskolai ta-nárok tartják az órákat, iga-zolva ezzel azt, hogy sok do-log saját erõkkel, helyben ismegoldható. A lehetõségek-nek megfelelõen kell kezelniértékeinket. Bízom a prog-ram sikerében, melynek fok-mérõje a sikeres fõiskolai ésegyetemi felvételek lesznek.

– Már tucatnyi olyan épü-let kong az ürességtõl, amikorábban jelentékeny szere-pet töltött be a város életé-ben, de az évek során részben

vagy teljesen funkciójátvesztette.

– Az elmúlt évek szomorúhozadéka, hogy sok épületüresen kong és kezd tönkre-menni. Az épület halála afunkcióvesztés. Csoportosí-tani kellene ezeket az épüle-teket olyan szempontok sze-rint, hogy miféle feladatokellátására lennének alkalma-sak. Bérlakás: Démász szék-ház, Vízmû székház. Keres-kedelmi szálláshely: úttörõ-ház, Petõfi Szálló. Szakkép-zési hely: kenyérgyár, ruha-gyár, óvodák. Civil és közös-ségi központok: tiszti klub,Damjanich-iskola. A nagyprobléma a mûködtetés for-rásait megtalálni. Közös, al-kotó együtt gondolkodásralenne szükség egy ehhez atémához értõ szakemberekcsoportjának.

– A szentesi szülõk is kö-vetik a hazai névadási diva-tot: a nõi utónevek közül aHanna, a férfi keresztnevekközül pedig a Dominik lett alegnépszerûbb 2012-ben.

– A divat nehezen korlá-tozható, ugyanakkor idõvelelhaló dolog. A névadás ko-moly, felelõsségteljes felada-ta a szülõknek. Azt is át kellgondolniuk, hogy aki kapja anevet, az nem tud véleménytnyilvánítani, viszont õ a névviselõje. Hagyomány volt,hogy a családfõ és az édes-anya nevét vitték tovább azutódok. Mára ez a hagyo-mány megszûnt. Én a szépmagyar nevek pártján állok,megértvén azt is, hogy a vá-laszték óriási. Nem feltétlenannak kell a meghatározó-nak lenni a választásnál,hogy minél különlegesebb,ritkán használt nevet adja-nak.

– Büntethetõk a kutyatu-lajdonosok január elsejétõl,ha kedvencükben nincsenchip. A rizsszem méretû azo-nosító behelyezéséért az ál-latorvosok 3500 forintot kér-hetnek.

– A kutyák chippelésévelhosszú távon egyetértek, hi-szen lehetõvé teszi az azono-sítást és az egészségügyi el-lenõrzést. Ez megkönnyíti akutyatámadást elszenvedõkhelyzetét, és gyorsabb, szak-szerûbb ellátásra ad lehetõ-séget. Rövid távon veszélye-ket rejt az intézkedés és bün-tetés bevezetése. Akik nemtudják vállalni a kiadásokat,valószínû, hogy az egysze-rûbb megoldást választják;rövid úton megválnak ked-vencüktõl, szaporítván ezzela kóbor kutyák egyre veszé-lyesebb csapatát. Egy hosz-szabb idõre elhúzódó, nemegyszeri kiadást jelentõ in-tézkedés, szerencsésebb lettvolna A büntetés mértékemeg teljesen érthetetlen, hi-szen aki a 3500 forint kifize-tésére is képtelen, attól ho-gyan várjuk el a 40 ezer fo-rint kifizetését?

– Öt lángossütõ üzemel je-lenleg a városban, s látszat-ra egyre jobban kiélezõdik averseny a hagyományos ma-gyar étel és a gombamódszaporodó pékségek között.

– A lángos egy hazánkbanközkedvelt, elsõsorban reg-geli és tízórai gyors csemege,sõt ma már gyakran használtjelzõként hungarikum. Az ötlángossütõ elegendõ, talán aterületi eloszlása lehetneésszerûbb. A pékségekbenajánlott lángosok nem egykategóriák a lángossütõknélkaphatóakkal, így nem hin-ném, hogy konkurenciát je-lentenek. Az ár szerintem azterõsíti, hogy ma már külön-legességnek számít a csalá-doknál a lángos reggeli.Csak érdekességként: egy 49ezer forintos fizetésbõl makb. 233 darab lángos vásárol-ható. 1972-ben hasonló ará-nyú bérbõl több ezer lángos-ra futotta volna. Ettõl függet-lenül a lángos marad a ma-gyarok és a szentesiek köz-kedvelt eledele.

Mit szól hozzáTakács László? Az elmúlt héten megjelent

a Szentesi Életben, hogy egyidõs férfi a szerkesztõségbenjárt, és elmondása szerint 5millió forintot nyert kaparóssorsjegyen.

A lap ezt a tájékoztatástkontroll nélkül leközölte.

Visszautasítom azt a vá-dat, ami a lap múlt heti szá-mában jelent meg. A lapszerkesztõsége elkövette azta mulasztást, hogy elõzete-sen nem kérdezett meg en-gem a történtekrõl. Így csakutólagosan tudom elmonda-ni, mi történt.

Valóban járt az üzletbenegy idõs férfi december ele-jén. Két Nasi sorsjegyet vásá-rolt, az egyikkel nem nyertsemmit, a másikra azt mond-ta, hogy 5 milliós nyeremény

illeti meg. Kértem tõle, hogymutassa meg: volt rajta két 5milliós, egy 500 ezres és 3darab 200 forintos felirat.Mondtam neki, hogy ezzelcsak 200 forintot nyert, mertcsak három azonos felirattallehet nyerni. Megmutattamneki a szelvényt, a nyere-ményt kifizettem, és õ el-ment. Délután azzal jöttvissza, hogy adjam oda nekiaz 5 millióját. Tudni kell,hogy a nyertes sorsjegyeketkötelezõ megsemmisíteni. Aszéttépett sorsjegyet megke-restem, újra megmutattamneki. Megnézte, megnyugo-dott, elment. Két nap múlvavisszajött üvöltve, hogy ad-jam oda neki az 5 milliósnyereményt. Fenyegetõzött,hogy ha nem teszem meg, a

rendõrséghez és a Szerencse-játék Zrt.-hez fordul, és kirú-gat az állásomból. Mondtamneki, hogy itt a gép mindentregisztrál, nyugodt a lelkiis-meretem, bátran forduljon afelügyeleti szervekhez. Az-óta többször visszajött az üz-letbe, vásárolt is kaparóssorsjegyet és az egyik alka-lommal megint kiabálni kez-dett, hogy becsaptam, sõt, atöbbi vevõt is azzal zaklatta,hogy itt ne vásároljanak szel-vényt, mert becsapják õket.A történtek miatt jelentõsenvisszaesett az üzlet forgal-ma. Számomra ez az ügy ki-meríti a hitelrontás fogalmát,ezért a rendõrségen feljelen-tést tettem.

Herczeg ZoltánnéSzalai lottózó

Olvasónk írja

Nem lettek milliók elkaparva

A Tiszavidéki Kiállítássalpárhuzamosan számos jelen-tõs rendezvény színhelyevolt Szentesen. Ezek sorábanmegemlítendõ: – a MagyarNõk Nemzeti SzövetségénekKongresszusa a Városházán,amelyen részt vettek MayerJános és Hermann Miksa mi-niszterek; – nagyszabásúgazdagyûlést tartottak aKossuth téren, amelyenMayer János földmûvelés-ügyi miniszter ismertettemunkatervét; – a gazdagyû-lés után a Városháza köz-gyûlési termében került sora Duna–Tisza-közi Mezõgaz-dasági Kamara tanyai kong-resszusára. Mayer miniszteritt is megjelent. – Október 3-án értekezletet tartottak azalföldi gabonakereskedõk is,és megalakították a Tisza-vidéki GabonakereskedõkEgyesületét.

Mayer János miniszter el-utazása elõtt nyilatkozott a

Szentesi Hírlapnak, amelyígy szólt: „Magáról a kiállí-tásról most sem mondhatokmást, mint amit igaz meg-gyõzõdéssel eddig is hang-súlyoztam, tudniillik, hogyez a kiállítás, a kiállításon lé-võ pompás anyag, az azok-ban megnyilatkozott terme-lési és alkotási erõ megerõsí-tenek abban a hitemben,hogy ilyen munkáskezekmellett nem késhet soká azország jobb jövõje. – Nagyonszívesen idõztem Szentesen,és ha hivatalos kötelességemnem szólítana el, bizony to-vább is maradnék. Öröm isolyan városban tartózkodni,mint Szentes, ahol a legba-rátságosabb és legfigyelme-sebb vendégbarátságban ré-szesültem, és ahol elsõrangúrendezést láthattam.”

Október 4-én gróf Kle-belsberg Kunó kultuszmi-niszter és dr. Bud Jánospénzügyminiszter városi

díszközgyûlés keretében át-vették Szentes város díszpol-gári oklevelét, amelyet mégáprilisban ítéltek meg ré-szükre. Az ünnepség után aminiszterek megtekintették aTiszavidéki Kiállítást. BudJános is nyilatkozott a Szen-tesi Hírlap munkatársának.Mondandójának lényege:„Szentes városa híres arról,hogy tud dolgozni, és tudja,mi a munka. Ezért nagy amegtiszteltetés, hogy engemdíszpolgárrá választottak.Mindig büszke leszek arra,hogy egy dolgos és munkásváros a polgárai sorába vá-lasztott. A kiállítás pompásanyaga és értékes volta meg-erõsít engem abban a meg-gyõzõdésben, hogy Szente-sen egy jobb sorsra érdemesnép lakik…”

A Kiállítást lezáró AlföldiBálra 1927. október 8-án(szombaton) került sor aTóth József Színházban. Itt

osztották ki a 8 csoportba so-rolt kiállítási díjakat és ki-tüntetéseket: I. díj 6 nagy ál-lami aranyérem oklevéllel;II. 7 nagy arany plakett okle-véllel; III. 10 elsõ osztályúaranyérem; IV. 50 faluszövet-ségi aranyérem; V. 20 nagyezüstérem; VI. 100 faluszö-vetségi aranyérem; VII. 35nagy bronzérem; VIII. Okle-velek. Összesen 228 termékkapott valamilyen érmet, atöbbi oklevelet.

A 9 napos kiállítás mérlegekedvezõ volt. Hivatalosmegállapítás szerint 13 500idegen nézte meg a kiállítást,köztük Horthy Miklós kor-mányzó, négy miniszter, szá-mos államtitkár, és többtucatországgyûlési képviselõ. Avárosnak az összes kiadása11 427 pengõ volt. A tisztanyereség 5–6000 pengõre te-hetõ, amely a belépõdíjakbólfolyt be. Ezt az összeget nép-jóléti célokra használták fel.

„A kiállítás országos jellegûvolt, s a kiállítással kapcso-latban megtekintették il-lusztris vendégeink Szentesvárosát is. Kivétel nélkülmindenki elragadtatással be-

szélt a város szépségérõl, kü-lönösen pedig burkolt utja-ink sokaságáról és jóságáról,járdáink kifogástalan mivol-táról, parkunk, ligetünk ésközépületeink elragadószépségérõl. Szóval ez a kiál-lítás nyújtott módot és alkal-mat vidéki vendégeink ezre-inek arra, hogy városunkatmegtekinthessék, és aztmegismerhessék, és felõlünka lehetõ legjobb véleménytalkossák” – írta zárójelentés-ében dr. Négyesi Imre pol-gármester.

És ami a lényeg: a városlakói visszanyerték alkotó-kedvüket, tenni akarásukat.A gazdasági helyzet az elkö-vetkezõ idõszakban nem so-kat javult, mégis az 1920/30-as években is szép számmalszülettek maradandó közal-kotások. Tiszteljük elõdeinkküzdelmeit és elért eredmé-nyeit!

Labádi Lajos

Mayer Jánosföldmûvelésügyi miniszter

85 éve: Tiszavidéki Kiállítás Szentesen (III.)

Miniszterek nyilatkozata városunkról és lakóiról

A város központjában ta-lálható; a Kossuth Lajos ut-cát és a Vásárhelyi utat kötiössze. A legrégebbi utcákegyike. A város központimagja a református temp-lom körül alakult ki. Itt volta város fõtere, amely kez-dettõl fogva piactérként isszolgált. A tér délkeleti ré-szén állt a Zöldkoszorú Ven-dégfogadó saroképülete,amely 1730 körül épült. Alevéltári dokumentumokbóltudjuk, hogy a déli iránybóla Fõ utcába (Kossuth Lajosu.), illetve a Fõ térbe (Kos-suth Lajos tér) torkolló utcátaz 1840-es években Patikautcaként, majd Úri utcakéntemlegették. A vendégfoga-dóval szemközti oldalonvolt ugyanis Stöckl János1815-ben megnyílt gyógy-szertára, amelynek tulajdon-jogát 1832-tõl GoldschmidtGusztáv gyógyszerész vetteát, vagyis az utca elején fo-lyamatosan mûködött egygyógyszertár, innen eredheta Patika utca elnevezés. Az1860-ban készült térképen

már az Úri utca elnevezésszerepel, utalva az utca jó-módú, elõkelõ lakosaira. Arégi nagyvendéglõ helyére1898/99-ben felépült az újszálloda és színház. A korszokásának megfelelõen,1898. október 22-én elhe-lyezték az új építmény „zár-kövét”. Dr. Lakos Imre pol-gármester az ünnepi aktustkövetõen bejelentette, hogye magyaros stílusú épít-ményt a legmagyarabb köl-tõrõl – Petõfi Sándorról –„Petõfi Szálló”-ra kereszte-lik. „E nemes név szárnyaialatt szálljon falaid közé éstaláljon ott békességes lako-zást dicsõ névadódnak her-vadatlan szelleme, a romlat-lan, igaz magyarság min-denben: szóban, borban, ba-rátságban! Az Isten áldásalegyen e hajlékon, és üdv le-gyen a bemenõnek és üdv akimenõnek!” – zárta beszé-dét a polgármester, majdegy pohár bort véve kezébe,ürítette azt az új épület újnevére. 1899. április végéreaz épület Úri utcai szárnya

is elkészült. A képviselõ-tes-tület úgy határozott, hogyaz Úri utcát átkereszteli, és alánglelkû költõrõl, PetõfiSándorról nevezi el. A világ-irodalomban is elismert köl-tõ a Pest vármegyei Kiskõ-rösön született 1823. január1-jén; apja Petrovics Istvánmészáros, édesanyja HrúzMária. Gimnáziumi tanul-mányait megszakítva elõbbkatonának, majd színésznekállt. 1841/42-ben Pápán el-végezte a VII. osztályt, ésmagánúton is sokat tanult.Az iskolai önképzõkörbentöbb díjat nyert; a Borozó c.versét az Athenaeum c. or-szágos szépirodalmi folyó-irat leközölte. 1842 novem-berében közölt Hazámban c.versét már Petõfi Sándor né-ven írta.

A sorsdöntõ segesvári csa-tában esett el 1849. július 31-én. Szentesen szállodát, ut-cát és iskolát neveztek el ró-la; mellszobra a városházaközgyûlési termében látha-tó.

Labádi Lajos

Utcáink, tereink névadói (103.)

Petõfi Sándor utca

Page 3: 2013. január 18

22001133.. jjaannuuáárr 1188.. SSZZEENNTTEESSII ÉÉLLEETT 33

(folytatás az 1. oldalról)– Hasonlóban gondolko-

zunk, mint ahogy eddig acsaládsegítõ központ mûkö-dött – folytatta a polgármes-ter. – Ott a vezetõ az intéz-mény költségvetésével rész-legesen önállóan gazdálkod-hat, szakmailag önálló aszervezet, szakmai program-ját pedig az illetékes önkor-mányzati szakbizottsághagyja jóvá. Az önállóság-nak egyetlen korlátja van: aképviselõ-testület által sza-bott feltételek.

– A könyvtár esetében ezazt jelenti, hogy megszûnik anonprofit kft?

– Matematika kérdése.Vannak érvek amellett, hogymegszûnjön, de vannakamellett is, hogy megmarad-jon a társasági forma. Az át-alakuló struktúra most in-kább abba az irányba billentia mérleg nyelvét, hogy visz-szatér a költségvetési intéz-mény kategóriába.

– Az államhoz került ok-tatási intézmények szolgál-tak pár meglepetéssel tavaly.A középiskolák például a vá-rostól kértek anyagi segítsé-get ahhoz, hogy a kötelezõenelõírt mindennapos testneve-lés feltételeit biztosítanitudják a tanulóknak. Kalku-lál-e azzal a város, hogy le-het, be kell segíteni az államiKlebelsberg Kunó Intéz-ményfenntartó Központnak?

– Csak alapelveket tudokmondani ezzel kapcsolatban,mert ilyen még nem volt apraxisomban, hogy januárközepén ne lássam a költség-vetést. Márpedig nem látom.Leültünk Molnárné TóthGyörgyivel, a járási tankerüle-ti vezetõvel, és tisztáztuk arészleteket. A mindennapostestnevelésen túl szóba ke-rült a sportcsarnok, az uszo-da és a jégpálya használata,a tanulmányi versenyekensikeresen szereplõk, vala-mint a pedagógusok elisme-

résének kérdése. A városszeretné, ha mindezek a jö-võben megmaradnának. Aztkértük, hogy a létesítmény-használat anyagi feltételeitaz állam biztosítsa, hiszenmagához vette a közoktatásifeladatellátást. Az elismeré-sek anyagi hátterét a városelõteremti. Bízunk benne,hogy az állam a vállalt köte-lezettségeit finanszíroznifogja, de hogy ki, milyenmértékben járul végül hozzáa költségekhez, az csak ak-kor fog kiderülni, ha a város-nak és a Klebelsberg köz-pontnak lesz elfogadott költ-ségvetése. Sajnos a mostaniszámok azt mutatják, hogytovábbra is forráshiányos azönkormányzat, tehát felada-tot kell elhagyni, és ilyenkorborzalmasan nehéz, hogymelyik ujjunkat harapjukmeg.

– Az már látszik, hogy anem kötelezõ feladatok kö-zül melyik lehet az, amirenem tud annyi pénzt adni aváros, mint korábban?

– Egyelõre a legfontosabbkihívás az, hogy a háttérte-vékenységeket úgy tudjukracionálisan mûködtetni,hogy magához a szakmáhozne kelljen hozzányúlni. Egy-séges számviteli lebonyolítórendszer kialakításán dolgo-zunk, illetve bevételnövelõintézkedéseken. A központikonyha esetében például fel-merült, hogy ha a kórház be-szállítójává válna, mérsékel-ni lehetne az önkormányzatitámogatást. A városüzemel-tetésnél azt tekintjük át,hogy közfoglalkoztatással le-het-e egyes feladatokat fi-nanszírozni, mert akkor azígy felszabaduló forintokatértékeink megõrzésére for-díthatjuk. Ha ezen lehetõsé-gek tárháza kimerül, és mégmindig lesz hiány, akkor kell

azokat a kegyetlen döntése-ket meghozni, hogy melyikujjunkba harapjunk.

– Talán oldottabb lenne ahelyzet, ha Szentes adóssá-gát is akkora mértékben vál-lalná át az állam, mint amegye másik két baloldalivezetésû városa esetében.Makó és Szeged is 50 száza-lékra kapott ígéretet, mi ma-radtunk a minimális 40-nél.Lehet ezen még változtatni?

– Múlt héten Tállai Andrásállamtitkár úr tartott eligazí-tást ebben az ügyben, és aztmondta, január végén leszmég egy tárgyalás a telepü-lésekkel. Túl nagy reménytnem fûzök hozzá, de igyek-szünk úgy elõkészíteni azegyeztetést, hogy konkréteredménye is legyen. Azt

szeretnénk, hogy a le nemhívott hitelkeretek is kerülje-nek be az elszámolásba. 2006és 2008 közötti kötvénykibo-csátással és a hitelállománybõvítésével beruházásainkönerejét teremtettük elõ. Há-rom fejlesztésünk azonbanmég folyamatban van, ésegyikrõl sem kívánunk le-mondani. A városközpontrekonstrukcióról, az ivóvíz-minõség-javító programrólés a fedett uszodáról vanszó, amelyekhez összességé-ben egymilliárdos hitel tarto-zik. Ha ezt az összeget nemhívhatjuk le, akkor az egyikberuházást és a hozzá meg-nyert pályázati forrásokat el-veszíti a város. Ha lehívjukezt a milliárdot, de nem ke-rül bele az adósságkonszoli-

dációba, akkor teljes egészé-ben nekünk kell visszafizet-ni. Ha így számolunk, és azállam nem vállal át terhet ehárom beruházásból, akkorvalójában Szentes adósságá-nak csupán 27 százalékát ve-szi át a központi költségve-tés.

– Milyen fejlesztések lesz-nek idén a városban?

– A városrekonstrukciósprogram keretében megújula Kurca-híd, továbbá meg-kezdõdik a Petõfi és az AdyEndre utca, valamint a Kos-suth téri körforgalom átépí-tése. A fehérház két alsószintjén és az Ady Endre ut-cai üzleteknél homlokzat-fel-újítás lesz. A ligetben megin-dulhat a fedett uszoda építé-se. A látványosabb projekte-ken túl elstartol az ivóvízmi-nõség-javító program, és azúj szennyvíztisztító építéseis lendületet vehet õsztõl.Már dolgozunk a 2014–2020-as idõszak fejlesztési prog-ramján, amiben az egyik leg-nagyobb falat a Kiss Zsig-mond utca rendezése lesz.

– Lassan egy éve lesz, hogya külföldi Vitala Group beje-lentette, jelentõs turisztikaifejlesztésekhez kiváló hely-szín lehet Szentes. Hol tartez a projekt?

– 3–5 hónapos csúszásbanvan az elõkészítõ munka.Három fejlesztési elem ke-rült bele a beruházási prog-ramba: a Petõfi Szálló, egygyógyszálló és hozzá egyklinikai egység, valamintegy golfpálya. Az amerikaicsapat a Termál-tó északipartjába szeretett bele, de er-rõl a területrõl kiderült,hogy Natura-2000-es. Közelfél év ment el azzal, hogy akörnyezetvédelmi hatóság-gal tisztázzuk, mit lehetneott építeni. Augusztusbanszállt fel a füst, hogy errõl a

helyszínrõl le kell monda-nunk. Így jött a képbe a ku-tató területe, ami megyeibõlállami vagyonba került. Pon-tosabban két szervezet, aNemzeti Földalap és aKincstári Vagyonkezelõ az,amely dönthet arról, hogyingatlancsere részeként vagytartós bérleményként hasz-nosítható lesz-e ez a 11 hek-táros földdarab. Reméljük,az említett kormányzatiszervek hamarabb döntésthoznak, mint a Termál-tóesetében a környezetvédelmihatóság.

– Az MSZP a héten nyilvá-nosságra hozta a választó-kerületi felelõsök névsorát.Õk lehetnek a párt 2014-esországgyûlési képviselõ-je-löltjei. A listán az Ön neve isszerepel.

– Eddigi pályám is mutat-ja, az emberek több ciklusóta helyi vezetõként bíznakbennem. Én is elsõsorban he-lyi politikusnak tartom ma-gam, s mindaddig, amíg po-litikai pályán maradok, az ittélõket szeretném legjobb tu-dásom és lelkiismeretemszerint szolgálni. Az össze-fogásra kész baloldal válasz-tókerületi vezetõi megbízá-sát azért vállaltam el, hogyegy kulturált, európai szintûszemélyeskedésektõl és sár-dobálástól mentes választáslegyen 2014-ben. E választáseredményeként kerüljön sorkormányváltásra annak ér-dekében, hogy egy tévedése-ibõl tanulni tudó, félelmek-tõl mentes, megújuló, szabadszellemû, demokratikus,polgárainak otthont adó éskiszámítható biztonságotnyújtó, dinamikusan fejlõdõ,modern Magyarország jöjjönlétre. Erre a magyarságátmegbecsülõ európai stílusraés magatartásra eddigi pá-lyám példája gondolom ga-ranciát is jelent.

Bíró Dániel

Tedásné Harnóczi Gabriel-la váltja Szigetiné Koszár An-nát a szentesi kórház gazda-

sági igazgatói posztján. Azelsõ pályázat eredménytele-nül zárult tavaly nyáron,

ezért még augusztusban újfelhívást tettek közzé. La-punk információi szerint há-rom aspiráns, Tedásné ésSzigetiné mellett Kávási Mi-hály jelentkezett a felhívásra.Az eredeti határidõ szerintmár december elején közölnikellett volna pályázat vég-eredményét, de a fenntartóGyemszi csak szerdán adtaki a döntésrõl szóló közle-ményt, amiben nincs utalásarra, hogy a nyertesek mi-kortól tölthetik be a tisztsé-get.

Az új fõigazgatói pályázatközzétételét sem sieti el akórház fenntartója. Novem-ber 15-én, amikor az egész-ségügyi szakállamtitkárságközleményben tudatta, hogyeredménytelenül zárult aszentesi kórház intézmény-

vezetõi pályázata, arra is ígé-retet tettek, hogy 30 naponbelül új felhívást tesznekközzé. Több mint 60 nap teltel a bejelentés óta, de nincsúj fejlemény az ügyben, ami-rõl tájékoztatást kértünk aGyemszitõl. Ott csak annyitmondtak lapunknak, hogy aszakállamtitkárságnál pattoga labda. Ezért megkerestüka szaktárca sajtóosztályát,hogy megkérdezzük: miértnem tette még közzé a szen-tesi kórház új fõigazgatói pá-lyázatát, a korábbi felhívá-sokhoz képest változnak-eafeltételek az új kiírásban, ésmikor teszik közzé az új fel-hívást? Lapzártánkig nemkaptuk választ a szakállam-titkárságtól.

B.D.

A héten a Boros SámuelSzakközépiskolában rendez-ték meg az Implom Józsefhelyesírási verseny regioná-lis döntõjét. A sorrendben22. megmérettetésre a térség29 középiskolás tanulója ju-tott be – szentesi fiatal nyertmindkét kategóriában.

Szirbik Imre polgármesterköszöntõjében hangsúlyozta,hogy a magyar nyelv pontosismerete után érdemes elkez-deni idegen nyelvek tanulásá-ba. Molnárné Tóth Györgyi tan-kerületi vezetõ, az iskola voltigazgatója szerint bár kevesenbeszélik a magyar nyelvet avilágban, a magyar tudósokmégis pontosan leírták a ter-mészeti és fizikai törvényeket.A zsûri elnöke, a Szegedi Tu-dományegyetem professzora,Nagy János hangsúlyozta,hogy a helyesírással foglal-

kozni, a szabályokat elsajátí-tani a munkára nevelés egyeszköze.

A tollbamondásból és fel-adatlap kitöltésébõl álló ver-senyt szakközépiskolás kate-góriában a házigazda Borosiskola diákja, Kádár Stefánia(képünkön felkészítõ tanárával)nyerte meg. A második he-lyet az ugyancsak Boros diákBrusznyiczki Bettina szereztemeg. Mindkettõjük felkészí-tõ tanára Fári Mónika, akimásfél évtizede dolgozik adiákok sikereiért. A gimná-zium kategóriában a szentesiKovács Emese gyõzött a sze-gedi Tömörkény gimnáziumtanulójaként. Megyénket azelsõ helyezettek képviselik amárcius 1-2-án Gyulán ren-dezendõ Kárpát-medenceidöntõben.

B.G.

Új gazdasági igazgató a kórházban

Tájékoztatjuk a tisztelt la-kosságot, hogy Szuly LeventeTamás felnõtt háziorvos janu-ár 21-tõl az Egészségházban(Szentes, Vásárhelyi út 30.)folytatja a betegek ellátását.A háziorvosi körzet költözé-se nem érinti az ellátás folya-matosságát, az önkormány-

zat biztosítja a betegellátászavartalan mûködését.

Az önkormányzat kiemeltfeladatként törekszik arra,hogy a lakosságot közvetle-nül ellátó háziorvosi rendelõkaz orvosi körzeteken belül, alakossághoz közel legyenek.Ennek érdekében került sor

2010-ben a Vásárhelyi úton azEgészségház helyszínének ki-jelölésére az önkormányzat ésa magán beruházó egyezségealapján. Korszerû, mindenigényt kielégítõ létesítménytvehettek birtokba a város délirészén lakók.

Az épület akadálymentes,

mind megjelenésében mindmûszaki tartalmában mara-déktalanul megfelel a maikor követelményének.

Az ünnepélyes átadás ja-nuár 21-én, hétfõn fél 11-korlesz.

Szirbik Imrepolgármester

Szuly doktor az Egészségházban

Helyesen írtak

„Nem látom a költségvetést”

Tedásné Harnóczi Gabriellát (képünkön) nevezte ki a szen-tesi kórház gazdasági igazgatójának a fenntartó Gyemszi.Az egészségügyi kormányzat 30 napot ígért, de 60 nap semvolt elég ahhoz, hogy kiírja az új fõigazgatói pályázatot.

Page 4: 2013. január 18

44 SSZZEENNTTEESSII ÉÉLLEETT 22001133.. jjaannuuáárr 1188..

Éves közgyûlését tartja aGerecz Elemér SporthorgászEgyesület január 27-én az if-júsági házban. Napirenden –a szokásos beszámolókon kí-vül – a 2013. évi napijegy ésa jövõ évi éves engedély árá-nak meghatározása, a hor-gászrend módosítása éstisztségviselõ választása sze-repel. Kalamusz Endre elnöktájékoztatása szerint nemterveznek árváltoztatást azengedélyek esetében, azazmaradna a tavalyi évre meg-határozott díj. A horgászrendmódosítása a ragadozóhalakhorgászatára, illetve a kurcai

pontyfogásra vonatkozna. Atisztségviselõi helyek közüla felügyelõ bizottság meg-üresedett helyére választa-nak egy új tagot. Amennyi-ben az egyesület mintegy1200 fõs tagságának több

mint fele nem jelenik meg ajanuár 27-én, vasárnap 8.30-kor kezdõdõ közgyûlésen,akkor fél órával késõbb - alétszámtól függetlenül – tart-ják meg a közgyûlést.

B.G.

(folytatás az 1. oldalról)Jóllehet egyre elterjedtebb

az együttélés ezen formája,az élettársi kapcsolat hivata-los bejegyzése korántsemilyen gyakori Szentesen. Avárosban dolgozó közjegy-zõktõl kapott adatok szerintmindössze 14 pár kérte eztaz elmúlt években. Bár rit-kán választják ezt a megol-dást az élettársak, úgy tûnik,ez a fajta frigy tartósabb,mint a hagyományos. Leg-alábbis erre lehet következ-tetni abból, hogy az elmúltévekben mindössze egyilyen kapcsolatot bontottakfel hivatalosan Szentesen.

Bezzeg a válások: szinteugyanannyi házasságot bon-tottak fel az elmúlt években,mint ahányat kötöttek. Aszentesi bíróságtól kapottadatok szerint 2008 volt a fe-kete év: abban az esztendõ-ben 103 házasságkötésre 118jogerõsen lezárult bontóper

jutott, vagyis többen mentekszét, mint ahányan egybekel-tek. 2006 óta rendre száználtöbb válópert indítanak a vá-rosban – csak 2011 volt kivé-

tel, amikor 88 házasságotbontottak fel. Tavaly 97 vá-lást kezdeményeztek Szente-sen, ebbõl év végéig 46 ügyzárult le. Bíró Dániel

99 házasságkötés,97 válás

Dr. Luo Yong Seng nagygyakorlattal rendelkezõ, abetegek gyógyítása terén ki-tûnõ eredményeket elértakupunktúra-szakorvos.

Az orvoslás tudományátnagyapjától kezdte el tanul-ni, aki Kínában nagy szaktu-dású és tekintélyes orvosvolt. Luo doktor már tizen-két évesen járta faluját és amegszerzett tudás birtoká-ban gyógyította a lakókatpár tojásért. Ma már a leg-magasabb végzettséggelrendelkezõ szakember.Munkája hazájában egy ha-talmas megyei kórházbanindult, majd 1991-ben nagy-bátyja révén került Magyar-országra. Így ismerte megKodály Zoltán feleségét, akikimondottan kínai orvostkeresett, hogy gyógyítsa õt.Ebben az idõben viszontmég Európában sem volthasonló tudással rendelkezõszakember, ezért nagy kihí-

vást jelentett dr. Luo számá-ra, hogy hazánkban folytas-sa hivatásának gyakorlását.

Magánpraxisát Kecskemé-ten indította el, kezdetbentolmáccsal és szakassziszten-ciával, s napi 70 beteg keze-lésével. Ma már három vá-rosban, Kisteleken, Szegedenés Debrecenben gyógyít és amagyar nyelvet is jól elsajátí-totta. Ez az õsi kínai mód-szer, ami a mai napig meg-osztja a közvéleményt, a pul-zus és a nyelv diagnosztiká-ján alapul. Mivel az alkaron– a pulzusnál – minden bel-sõ szerv mûködése kitapint-ható, a páciens energetikai-lag vizsgálható. Az aku-punktúra energiarendszertkezel, amely fizikai hatássalvan a szervezetre. A szerve-zetben elindulnak az öngyó-gyító folyamatok, feloldód-nak az energiablokkok, ezérthatásos a módszer. Ez a ho-lisztikus gyógymód az egész

embert kezeli, figyelembevéve jelenlegi állapotát ésnem a tünetet, hanem a ki-váltó okot szünteti meg. Anyelv vizsgálata során kide-rül, milyen típusú élelmisze-rekre van szüksége a beteg-nek, ezáltal is segítve a prob-léma megoldását, illetvemegelõzve a súlyosabb be-tegség kialakulását. A doktorszerint nem az a fontos,hogy egy étel a nyelvnek ésa szájnak legyen ízletes, sok-kal inkább elõtérbe kell he-lyezni annak az egészségregyakorolt hatását. A kínaiakupunktúrás gyógyítás egyéletfelfogás, iránymutatásegy egészségesebb, kiegyen-súlyozottabb élet felé, hogya test, lélek, szellem harmo-nikusan és egységesen mû-ködjön. A módszer lehetõsé-get nyújt többek között a nõ-gyógyászati, belgyógyászati,idegrendszeri, mozgásszervibetegségek sikeres kezelésé-

re. A kis tûkkel való gyógyí-tásról a szakember még any-nyit jegyzett meg zárásként:Ha a szúrás kicsit fáj – a ke-zelés kicsit hatásos, ha na-gyon fáj – nagyon hatásos.

A gyógymódnak nincsmellékhatása és erõsíti azimmunrendszert!

RENDELÉSEK: Szeged,Petõfi S. sgt. 39.

hétfõn 14.30-17.00 pénte-ken 14.00-17.00

Tel.: 36-70-343-7358, 36-70-319-8459

Kistelek, Kossuth L. u. 19.Rendelõintézet

hétfõn 9.00 -12.00 pénte-ken 9.00-12.00

Tel.: 36-70-343-7358Debrecen, Angyalföld tér

13-14.kedden, szerdán 13.00-

18.00, csütörtökön 13.00-17.00

Tel.: 36-70-3198459 36-30-269-3786 36-70-208-9328

(X)

Akupunktúrával az egészségért

Jogerõsen három és fél évbörtönbüntetéssel sújtotta aSzegedi Ítélõtábla keddenazt a férfit, aki 2012. február5-én olyan súlyosan bántal-mazta a szentesi kórházpszichiátriáján egy idõs,magatehetetlen betegtársát,hogy a sértett néhány órávalkésõbb életét vesztette.

A jelenleg 36 esztendõsszentesi vádlott, G. Ádám1997 óta alkohol- és drogfüg-gõsége miatt kialakult ag-resszivitása és más tüneteimiatt többször kezelték pszi-chiátrián. 2012 telén egy la-kókocsiban húzta meg ma-gát, január 30-án innen vittékbe önveszélyes viselkedésemiatt a helyi kórház pszichi-átriájára.

A férfi egy kórterembe ke-rült a késõbbi sértettel, egyagyvérzése miatt mozgás-képtelen, idõs férfival, aki éj-szakánként gyakran ordibált,hangoskodott. A vádlott, akiemiatt nem tudott aludni,február 5-én hajnali két órakörül odament betegtársaágyához és – az orvos-szakértõi vélemény szerintlegalább ötször – ököllel ar-con ütötte a védekezésreképtelen sértettet. A férfiegyik vallomásában úgy fo-galmazott: „nem bírtam ki,hogy ne üssem meg”.

A másodfokú tárgyaláson– ahova kéz- és lábbilincsbenvezették elõ a vádlottat –azonban már azt mondta,nem emlékszik arra, hogybántotta volna az idõs férfit.

A bántalmazás következté-ben a sértettnek eltörött azarc-, az állkapocs- és orr-csontja, és jelentõs mennyi-ségû vért vesztett. Az ápolóka történtek után rögtön el-kezdték a férfi ellátását, a pá-ciens azonban néhány óramúlva elhunyt. Halálát avérveszteség mellett vérbele-helés, fulladás okozta.

A vádlott az elmeorvos-szakértõ véleménye szerintbetegsége miatt közepesmértékben korlátozott, hogyfelismerje tette társadalomraveszélyességét. A táblabíró-ság halált okozó testi sértésbûntettében mondta ki bû-nösnek a férfit, és jogerõsenhárom és fél év börtönbünte-téssel sújtotta a vádlottat. Azítélõtábla döntésével enyhí-tette a Szegedi Törvényszékáltal elsõ fokon kiszabott hatés fél éves büntetést. Haran-gozó Attila tanácsvezetõ bíróaz indoklás során kifejtette,hogy tekintettel a nyomaté-kos enyhítõ körülményekre,köztük arra, hogy a vádlottnem bûnözõ életmódot foly-tató személy, hanem indulat-ból cselekedett, és arra, hogya tett elkövetésekor - beteg-ségébõl adódóan - közepe-sen korlátozott volt a cselek-mény súlyának felismerésé-ben, az ítélõtábla az I. fokúítéletet eltúlzottan súlyosnaktalálta, ezért látta indokolt-nak a büntetés enyhítését. Azítélet jogerõs, ellene fellebbe-zésnek nincs helye.

Munkatársunktól

42 hónap börtöntkapott betegtársa

megöléséért

A díszmadarasok megtar-tották idei elsõ börzéjüketmintegy száz résztvevõvel aMóricz Zsigmond Mûve-lõdési Házban. Érkeztektenyésztõk Bácsalmásról,Kecskemétrõl, Szolnokról,Szajolról, Békésrõl, Szeged-rõl és Orosházáról is. Tavalytöbbször is napirenden volt amûvelõdési központ 1972óta mûködõ díszmadárte-nyésztõ szakkörének meg-szûnése. Az adóhatóságvisszatérõ ellenõrzései ésbüntetései miatt a tenyész-tõk és hobbimadarasok is el-maradtak a szokásos vasár-napi börzékrõl, amit mindenhónapban megrendezett aszakkör. A NAV álláspontjaszerint ugyanis a madár el-adójának az adóhivatalbanbe kell jelenteni a kisállat ésdíszmadár hobbitenyésztõtevékenységet, adószámotkell váltania, nyugtatömböt

kell vásárolnia és nyugtátadnia a vásárlónak. Mindezéletszerûtlen, ha valaki éven-te csak pár madarat akar el-adni és az árán akkor is leg-inkább magvakat vásárolnakedvenceinek. Kotvics VargaAntal a szakkör vezetõje sze-rint normalizálódott a hely-zet tavaly óta. Az árusításfeltétele érvényes állat-egészségügyi igazolás ésszámlaadási kötelezettség. Aszentesi az ország legna-gyobb fedett helyen tartottdíszmadár és kisállat börzé-je. Terveik szerint ebben azévben – augusztus kivételé-vel – minden hónapban tar-tanak börzét, a legközelebbitfebruár 10-én. Ha sikerülmegteremteni az anyagi fel-tételeit, akkor szeptembervégén újra megrendezik adíszmadárkiállítást.

B.G.

Folytatják adíszmadarasok

A kjt. módosításáról, a szjaés járulékszabályok változá-sáról, a nyugdíjasok keresetilehetõségeirõl, valamint az in-tézmény és hivatali átszerve-zés munkaügyi kérdéseirõltart elõadást Blahuth Jánosné,a MÁK ny. osztályvezetõje,szakértõ január 29-én, kedden10–14 óráig a megyeházán.Regisztrációra 9 órától van le-hetõség a helyszínen.

A kjt. módosításáról: fel-mentés új szabálya, végkielé-gítés, „nyugdíjasnak minõ-sülés”, oktatási intézmények„technikai” dolgozói önkor-mányzati mûködtetés esetén,stb.

A szja, tb: megszûnik azadóalap-kiegészítés, a nyug-díjjárulék-fizetés felsõ ha-tára, változik az adóelõlegmegállapítás, Erzsébet-utal-vány keretösszege és felhasz-nálhatósága, iskolakezdésitámogatás formája, stb.

Nyugdíjasok, nyugdíjak:öregségi nyugdíj vagy jogvi-szony a közszférában, reha-bilitációs ellátás mellettimunkavégzés, stb.

Aktuális kérdések: mini-málbér, garantált bérmini-mum, rehab. hozzájárulás,stb.

Nyugdíjról,bérekrõl

Milyen az egészséges életmód?címmel tart összejövetelt a gon-dolkodók klubja január 21-én, hét-fõn 18 órakor a városi könyvtár-ban. A klubot vezeti Papp Erzsé-bet ny. gimn. tanárnõ.

Gondolkodók

KKKKöööö zzzz ggggyyyyûûûû llll éééé ssssaaaa hhhhoooo rrrr ggggáááá ssss zzzz ooookkkknnnnáááá llll

Mentették a halat a KurcábólA Kurca híd felújítási munkálatai során a lezárt csator-

naszakaszban rekedt halakat kiszedték a horgászok, atöbbségében kárászokat átrakták a nyílt vízbe. A Kurcaalacsony vízállása egyelõre nem jelent problémát a ha-laknak a horgászok szerint. A szokásos téli szintnél mint-egy tíz centiméterrel alacsonyabb a víz mélysége a híd át-építési munkálatai miatt. A horgászok tapasztalata sze-rint a csatorna városi szakaszán több halat fognak a szo-kásosnál.

Pro és kontraAz érintettek véleményére is kíváncsiak voltunk, ezért

megkérdeztünk egy házasságban, és egy élettársi kapcso-latban élõ szentesi szülõt. Andrea elsõ házasságából kétgyermek született, aztán elvált férjétõl, és miután új párjá-val egymásra találtak, megint férjhez ment, és közös gyer-mekük is született. – Nálam egyértelmû volt, hogy összehá-zasodunk, de ezek a dolgok általában a férfin múlnak. Na-gyon örültem neki, hogy megkérte a kezem. Mindkettõnkszámára jó példák voltak a szüleink, akik idilli családmo-dellt teremtettek otthont – mondta a feleség.

Kornéléknál fel sem merült, hogy összeházasodjanak. –Lehet, hogy volt bennünk némi lázadás, de igazából ma-napság nem mi lógunk ki sorból. Éppen ezért nem is fog-lalkoznak vele az emberek, látják, hogy így is mûködik azegyüttélés, így is van családi élet. Az is szerepet játszhatotta döntésünkben, hogy rengeteg felbomlott házasságról hal-lunk. És talán a pénz is szempont lehetett, mert manapságegy 100 fõs esküvõ és lakodalom megszervezése egy va-gyonba kerül, ezért inkább gyermeknevelésre vagy ottho-nunkra fordítjuk a félretett forintjainkat – mondta a kétgyermeket nevelõ apuka.

A kotrás elõtt a lezárt mederszakaszban rekedt halakat kimentették a horgászok.

Page 5: 2013. január 18

A tavaly a NépmûvészetIfjú Mestere címet elnyertgyöngyfûzõ, ékszerkészítõaz Álmom a gyöngy címûtárlatára már mint népi ipar-mûvész készülhetett, hiszendecember óta ezt a titulust isviselheti.

Mivel Sárköz „fõvárosá-ból”, Decs községbõl szár-mazik az alkotó, mi mássalis köszönthette volna Mély-kútiné Németh Kornélia, mint

sárközi népdalcsokorral, me-lyet citerán kísért. A jó han-gulat megalapozása utánGulyásné Szabó Zsuzsannagyöngyfûzõ népi iparmû-vész valóságos kultúrtörté-neti áttekintést adott agyöngynek a múltban ésnapjainkban betöltött szere-pérõl. Megtudhatta tõle aszép számú jelenlévõ, hogyKosztolányi Dezsõ idejébenmég a 2. legszebbnek sza-

vazták meg a gyöngy sza-vunkat, manapság, az újbóliszavazáson ugyan már csaka 16. helyre szorult, de a picikövek ma is a szeretetet, aszépséget jelképezik. Nõk ésférfiak öltözékét egyaránt dí-szítették, sõt az õshazábólszármazó gyöngyhímzéseskéstokot is találtak. Agyöngy ma is virágkorát éli,kortalan, mint az érett asz-szony, gyönyörû, mint a fia-tal lány és játékos, mint agyermek, fogalmazta megGulyásné Szabó Zsuzsanna.Elmesélte, 2009 nyarán is-merkedtek meg Pankával atolnai gyöngyfûzõ táborban,s már akkor nagyon ügyes-nek tartotta. A Szentesengyökeret vert alkotót úgy jel-lemezte, hogy a három gyer-mek édesanyjaként megta-nult alázatot átviszi agyöngyfûzésbe. Gyermekeitis oktatja a mesterségre, oly-annyira, hogy Boglárka nevûkislányának díjazott ékszereiis helyet kaptak a február 2-ig megtekinthetõ kiállításon.

A honlapján és a kiállítá-son is feltûnõ pankacs elne-vezésben pedig a cs betû,mint Panka elárulta, egy-aránt utal lánykori nevére(Csécsy), és Csongor nevûgyermekére.

D. J.

Álma a gyöngy

22001133.. jjaannuuáárr 1188.. SSZZEENNTTEESSII ÉÉLLEETT 55

(folytatás az 1. oldalról)– Nem a naptárnak fotó-

zok, hanem mert szeretekfényképezni – vallja magá-ról. – Húsz évvel ezelõttkezdõdött, amikor egyete-mistaként egy szicíliai uta-záson édesapám gépével ké-szített képeim megtetszetteka többieknek. A fényképezõ-gép sérülése miatt a fotókszéle fényt kapott, mégis azén képeimbõl kértek a leg-többet. Ez adta az elsõ lö-kést. A következõ évbenösztöndíjasként jutottam elBécsbe, és vehettem meg el-sõ Canon gépemet. A már-kához ragaszkodom, de mamár digitálisat használok.

Szabadidõ, idõjárás, han-gulat és esemény határozzameg a fotózást Ráfi Déneséletében. Önállóan még nemmutatta be fotóit, de többképét beválogatták különbö-zõ kiállítások anyagába.

– Gyerekkorom óta ittélek, mindent ismerek negy-ven éve, ezért is keresem azúj látásmódot. Mindenkimás szemmel nézi a világot,és sok szépség mellett el ismegyünk nap mint nap,amiket nem veszünk észre.Ezeket érdemes megmutat-ni, de lehet, hogy több tucatfényképen sem tudom vis-

szaadni azt, amit szeretnékláttatni. Ha olyanok a fé-nyek és van idõm, akkor el-indulok fotózni a várost. Ké-szítek képeket a gimnáziu-mi, illetve a városi kulturá-lis eseményeinek dokumen-tálására, vagy különbözõ ki-adványokhoz. A naptárbanlátható fotók adott évbenkészülnek, és az évszakok-nak megfelelõen válogatomki. Igyekszem egyensúlyttartani a természetrõl, azépületekrõl illetve az embe-rekrõl készült képek között.Az idei naptárban láthatóelõször eseményfotó, amiSzent Iván éjjelén készült ésa júniust illusztrálja.

Ráfi Dénes számára lelkielmélyülés is a fotózás. Leg-jobban portrékat, emberi ar-cokat szeret fotózni. Mintmondja, fényképezés köz-ben kilép a mozgó világból.Példaként említi egy közel-múltbeli élményét. – Régicsaládi képek digitalizálásaközben néztem egy régi fo-tót az objektíven keresztül,ami a legapróbb részleteketis kihozza, és akkor szintebeleléptem a hetven évvelezelõtti világba – tettehozzá.

Besenyei

Falinaptár a városszépségérõl

Két legendás rock zenekar,a The Doors és a Red HotChili Peppers dalai csendül-nek fel január 19-én, szomba-ton este fél 10-kor Szentesen,a Buffalo Sörözõben, a DoorsTribute Band és a Slim Boyselõadásában.

A Doors Tribute Band2008-ban alakult Szarvason,ám idõ kellett, míg eljutottaka végleges felállásig. A zene-kar az 1965-ben alakult TheDoors elõtt tiszteleg. Õk ak-kor az egyik legnagyobb ha-tást gyakorolták a fiatalság-ra, ezt az érzést, ezt a fajtaextázist szeretnék tolmácsol-ni a fiúk a közönségnek. Azene mûfaja több rétû, így le-hetõségük nyílik mindenkorosztály számára átadni a

„doorsélményt”. Reperto-árukban olyan klasszikusokszerepelnek, mint a Light myfire, Love Street, Riders onthe storm és a Break onthrough.

A Slim Boys, a népszerûJungle Man zenekar tagvál-tozás utáni reinkarnációja,akik továbbra is a Red HotChili Peppers népszerû ésközkedvelt dalait szólaltatjákmeg, mint az Under theBridge, Californication, Bythe Way, Scar Tissue, Snow…

Több mint négy év utánbasszusgitáros csere történt.Jelezvén a kis másságot, anevük is új lett. A felállásmás, de a buli a régi. Sõt! Harajtuk múlik, jobb mint újko-rában...

Rockklasszikusoka Buffalóban

Felhõjáték címmel a mû-velõdési központ TokácsliGalériájában nyílt megKispálné Fejes Erzsébet ki-állítása. A Bartha Jánosszakközépiskola tanáránakakvarelljei arra késztetik alátogatót, bonyolult és ro-hanó életünkben álljunkmeg egy-egy percre és ve-gyük észre a természet adtacsodás pillanatokat.

A megnyitón GiliczeAndrásné református lelkészis azt emelte ki köszöntõjé-ben, hogy a mai világban,amikor sokan lehajtott fejjeljárnak, a festõ emelt fõvelszemléli a környezet szép-

ségeit. Látszik képein, hogyszereti a tájat, amit ábrázol,még a téli témájú képeinsem érezni a hideget, in-kább a békét, nyugalmat.Külön is szólt Az én falumcímû alkotásról, melynekegy kis részletében megcsil-lan a remény, majd a kiállí-tás címére utalva, s a Bibliá-ból idézve megjegyezte: afelhõk mögött mindig süt anap. Ezt üzenik a tanárnõfestményei, aki ráadásul kiis lép szûkebb környezeté-bõl, érdekli a lét-nemlét, ahogyanlét kérdése is, ígymint az a tiszai képei szom-szédságában, a galéria kis-

termében látható, az uni-verzumot, a csillagokat isvászonra vitte.

Erzsébet gyermekkora ótarajzol, fest. 2007-ben háromalkotótársával, Sziklay Sán-dor mûvészeti vezetésévelmegalapított Paletta Alkotó-kör tagjaként számos kiállí-táson részt vett képeivel, dea Mûvészetek Völgyében isszerepelt abban az évben al-kotásával.

Az utóbbi idõben készültképeibõl összeállított önállótárlata február 2-ig tekint-hetõ meg a Tokácsli Galériá-ban

D. J.

A felhõk fölött süt a nap

Január 22-én, kedden 8.15és 10 órakor kezdõdik aTrendhagyó irodalomóra,amely egy interaktív koncertlesz a Móricz mûvelõdésiházban. A Kávészünet duóáltal megzenésített versek el-hangzásán túl, a tanulókkalközös éneklés (verstanulás)és a diákok szavalási lehetõ-sége is szerepet kap. A reper-toárban számos, a kötelezõtananyag részét képezõ versis szerepel a 45-60 perces elõ-adáson.

Trendhagyó

A különbözõ jármûvekélethû, kicsinyített másánakkészítésével foglalkozik amakettezés, a modellek vi-szont a levegõbe is emel-kednek és képesek a repü-lésre. Aki erre a hobbira ad-ja a fejét, annak mûszaki éstörténelmi ismereteken kí-vül értenie kell a fa, mû-anyag- és fémmegmunká-láshoz, a ragasztás- és fes-téstechnikához, elektroni-kához. A rádióirányítású re-pülõmodellezéshez alapve-tõ fizikai és aerodinamikaiismeretek szükségesek.

Az elsõ kicsinyített fa re-pülõ maketteket a világhá-ború idején építették a légol-talmi és légvédelmi felada-tok ellátása érdekében, hogyaz embereket kiképezzék asaját és az ellenséges gépekfelismerésére. Kotymán Zsolt(képünkön) általános iskoláskorában ismerkedett meg amakett-készítéssel, leginten-zívebben egyetemistakéntpihenésképpen vette elõ ahobbiját. Mint mondja, ezzeltörölte az agyát egy-egyvizsgaidõszak után. – Erede-tileg hadtörténész szerettemvolna lenni, valószínûleg in-nen ered a világháborúsrepülõmakettek iránti rajon-gásom – emlékszik vissza ama ügyvédként dolgozó csa-ládapa. – Azonban akkori-ban csak „egytárgyas" törté-nészként, két évente indultez a szak, amire négy embertvettek fel. Másik lehetõség akatonai fõiskolán keresztülkijutni a moszkvai katonaiakadémiára és ott megsze-rezni a diplomát, ami nemigazán tetszett. Sok makette-zõ barátom katona, ugyanisa történelmet és a haditech-nikát is ismerni kell. – A leg-több makettet egyetemista-ként raktam össze. Vizsga-idõszakot követõen hetekenát, reggeltõl estig csak építet-tem. Számomra ilyenkormegszûnik a világ, olyan ez,mint az agyradír. Körülbelül

másfélszáz kész makettemvan, további hétszáz pedigdobozban. Kiszámoltam, hafolyamatosan, napi nyolcórában csinálnám, akkor isharminc évig tartana össze-rakni az összeset – mondjamosolyogva Zsolt.

– Kezdetben, a 70-es évek-ben az országban csak egy-két helyen lehetett hozzájut-ni makettekhez az NDK VebPlasztik és csehszlovák KPgyártmányokhoz. Az utóbbicég termékeit Budapesten aCsehszlovák Kultúra házá-ban lehetett megvásárolni. Amakettezést a leányom szü-letésekor kellett abbahagy-nom. Veszélyes egy kisgye-rek számára a lakásban a sokfesték, oldószer, a mindenfé-le szúró- és vágóeszköz.

A makettek után tíz évmúlva jöttek a modellek, a rá-dióirányításos repülést a fianyomására kezdte el. – Sze-gedrõl jöttünk hazafelé, ami-kor a Vásárhelyi út mellettirepülõtéren meglátta a fiam a

modellezõket. Annyira meg-tetszett neki, hogy még akkorvissza kellett mennünk Sze-gedre venni egyet. Három évután a fiam abbahagyta, énazonban folytattam. Kevesetrepülök, minden évben szinteújra kell tanulnom a gép irá-nyítását. Inkább szerelni, ösz-szeépíteni szeretem a model-leket. Sokszor a társaimét isén javítom meg. Ez kapcsolki. Röptetni számomra iga-zán addig érdekes, amígmeglátom, hogy jól repül egygép. Elektromotoros modell-jeim vannak, a metanollal ésbenzinnel mûködõ robbanó-motorosokat kevésbé szere-tem. Közel húsz gépem van,de felével csak egyszer repül-tem. Félek, hogy összetörömõket. A vezetési tudásomnincs még azon a szinten,hogy a nehezebb mûrepülõfigurákat meg tudjam csinál-ni.

Mint Kotymán Zsoltmondja, univerzális zsenikevés van. Mint mindenhez,

az RC modellek irányításá-hoz is sok gyakorlás kell.

Mára sokkal kevesebbe ke-rül a modellezés, mint akár5-10 évvel ezelõtt. Egy kezdõRC repülõmodell egy-két tíz-ezer forintért kapható. Leg-nagyobb anyagi tétel az irá-nyító rádió költsége, amiazonban több gépet is kiszol-gál. Az interneten megtalál-ható minden forrás, szakiro-dalom, fényképalbum, aminem csak segíti, hanem je-lentõs kiadástól is megkímélia makettezõket és modelle-zõket.

A szentesi repülõmodelle-zõk szívesen adnak tanácso-kat kezdõknek, jó idõbenszinte minden délután rep-tetnek a volt ruhagyár mel-letti régi repülõtéren. Itt iscélszerû elõbb tájékozódni ésutána cselekedni, megkér-dezni a tapasztaltabbakat,mert úgy olcsóbb ez a hobbi,ha kevesebb az összetört gép

Besenyei Gábor

Számára agyradíra makettezés

Nyaksik, csafringok (a menyasszonyi viselet része), a sár-közi gyöngygallérok összes fajtája, valamint erdélyi gallé-rok is láthatók Nyíri Dánielné, Panka elsõ önálló kiállítá-sán a városi könyvtárban, ahol színekkel a négy évszakot ismegidézi.

Page 6: 2013. január 18

66 SSZZEENNTTEESSII ÉÉLLEETT 22001133.. jjaannuuáárr 1188..

Nem titkoltan nyerni uta-zott Kaposvárra a SzentesiVK együttese, ennek megfe-lelõen nagyon magabiztosankezdték a mérkõzést a mie-ink. A két-három gólos kü-lönbséget tartani tudta a csa-pat, így alakult ki végül a9–7-es szentesi siker. LukácsDénes vezetõedzõ érthetõenelégedetten nyilatkozott amérkõzést követõen: – Na-gyon vártuk már a bajnok-ság folytatását, hosszú volt aszünet. A játékosok egy rö-vid, de megterhelõ felkészü-lésen vettek részt, ami úgygondolom, jól sikerült.Örömteli, hogy tavasszalerõsödni fogunk, hiszen is-mét csatlakozik hozzánkWeszelovszky László, aki so-kat tehet azért, hogy a Szen-

tes idén is az elsõ nyolcbanvégezzen.

Arra a kérdésre, hogy mi-ért kell várni a tavalyi gólki-rály bemutatkozására febru-ár elejéig, Lukács Dénes el-mondta, hogy a versenysza-bályzat szerint csak a tavasziszezon mérkõzéseitõl kezdõ-dõen szerepelhet új csapatá-ban a játékos. Mivel a Hon-véd és a Debrecen ellenimérkõzések papíron õszimeccsek, ezért értelemszerû-en ezeken nem játszhat„Wesze”, a Ferencváros elle-ni, megismételt mérkõzésenpedig az eredeti idõpontbanmég debreceni játékos volt.Weszelovszky elõször febru-ár 9-én, éppen a Ferencvárosotthonában játszhat újra aSzentesben.

A mieink 11 nap alatt négymérkõzést játszanak, ebbõlkettõt, a kaposvárit és szer-dán, a Honvéd ellenit márletudták. A fõvárosi csapat 9-6-ra nyert a ligeti uszodában.A hajrában szentesi fiatalok,Werner Richárd és Pellei Frankgóljaival sikerült szépíteni ahárom olimpiai bajnokkalfelálló pesti gárda ellen.

Január 19-én a Debrecenlesz Horváth Tamásék ellenfe-le, jövõ szerdán pedig a Fe-rencváros által megóvott baj-nokit játsszák újra a ligetiuszodában.

– Nálunk stabil a háttér,minden biztosítva van a fel-készüléshez, más gondjával-bajával nem foglalkozunk,csak a saját feladatunkrakoncentrálunk. Igyekszünkminél több pontot gyûjtve le-zárni ezt a négymérkõzésesbajnoki szakaszt – mondtaLukács Dénes.

hv

Két kategóriában is ama-tõr magyar gokart bajnoklett Molnár György. A sport-ág jelenleg egyetlen szente-si versenyzõjét a tavalyi év-ben megválasztották az évlegjobbjának, pedig ko-moly hátránnyal indult.

A 24 éves sportoló Forma-1 iránti rajongása már elégkorán megnyilvánult, gokar-tozni is szeretett volna, deekkoriban még tanult, s nemvolt rá lehetõsége. Internetesszimulátoros játékokon gya-korolt, majd 2010 nyarán egyegész napot gokartozássaltöltött, s egészen jó eredmé-nyeket ért el az edzésen. Ke-reste a lehetõséget verseny-zésre, s hamarosan rajthoz isállt az országos amatõr go-kart bajnokságon, a Hun-garoring gokartpályáján.

Az elsõn utolsó lettNem is tagadja, bõven volt

lemaradása a többiekhez ké-pest, így az elsõ futamánutolsóként ért célba. De akedve megjött a versenyzés-hez, s onnantól kezdve min-den futamon indult és folya-matosan javultak az eredmé-nyei. A következõ esztendõtmár végigversenyezte, minda 12 futamon indult, melye-ket Pest megye különbözõgokart pályáin rendeztekmeg. s az év során már elsõ

futamgyõzelmének is örül-hetett. Ahogyan a Forma-1-ben, itt is összesített pont-versenyben hirdetnek ered-ményt az év végén, Györgya 75 kilogrammos kategóriá-ban 5., a 85 kg-osoknál 4. he-lyezést zsebelt be. Az emlí-tett súlyhatárok a teljes fel-szerelésre vonatkoznak, de anagyobb kategóriában mégplusz súlyokat is elhelyez-nek a jármûben.

2012-es szezonja nem is in-dulhatott volna jobban, hi-szen rögtön az elsõ verse-nyét megnyerte, ezt követõ-en voltak hullámvölgyek.Mûszaki problémája is adó-dott, de erre nem érdemeshivatkozni, ez bárkivel elõ-fordul egy technikai sportág-ban, teszi hozzá. A végeazonban pompásan alakult:a kisebb kategória bajnoki cí-mét simán nyerte, a nagyobbsúlyban pontazonosság ala-kult ki, de végül övé lett ez abajnoki trófea is. Mellé mégaz „Év versenyzõje” címet isátvehette 7 futamgyõzelmé-nek és 14 dobogós helyénekköszönhetõen. Az év végidíjátadó ünnepséget követõ-en, a Bajnokok tornáján, a 11versenykategória legjobbjaimérik össze tudásukat, ittGyörgy 3. lett.

Hogy is néznek ki a verse-nyek a gokartban? Ebben is

a „nagy testvérre”, a Forma-1-re lehet utalni, hiszenGyörgy sportágában isedzéssel indul egy-egy ver-senyhétvége. Nyolc percesedzéseket futnak, ezt követikaz idõmérõk, majd a futa-mok. György szerint bárki,aki biztonságosan el tudjavezetni a gokartot, képes fi-gyelni a többiekre, kipróbál-hatja magát a bajnokságban,egyéb feltétele nincs. Más di-menzió a gokart: a kanyartakár kétszer akkora sebes-séggel is be lehet vele venni,mint személygépkocsival,

miközben 10-15 centire ül-nek a földtõl.

Itt nincs pályaSzentesen egyébként nincs

megfelelõ pálya, amelyen aversenyhelyzeteket be lehet-ne gyakorolni, így Györgykomoly hátrányban van a fõ-város közelében élõkkelszemben. Mivel a gokartozásjelentõs fizikai igénybevétel-lel is jár, György felkészülés-képpen úszni jár.

Aki bajnok lesz, sokfeléágazhat a karrierje, de nagyköltségekkel is jár, tudjuk

meg Györgytõl. Minden év-ben megrendezik a TeremGokart világbajnokságot,

amelyen egy európai hely-szín esetén szeretne egyszerrészt venni, ha már maximá-lisan felkészült. Tisztábanvan vele, hogy ennyi idõsenmár felesleges álmokba rin-gatnia magát, mert az F1-espilóták legkésõbb 8 éves ko-rukban elkezdtek versenyez-ni. Idén új, a világbajnoksá-gon használatos gépekkelversenyeznek, s bár Györgyszerint idõbe telhet, miremegszokja ezeket, de to-vábbra is a bajnoki cím el-nyerése a célja. A bajnoki so-rozaton kívül hosszabb távúcsapatversenyeken is kipró-bálja magát.

A gokart így számára csakhobbi marad, egyébként aközgazdászként végzettGyörgy Békéscsabán dolgo-zik, diákoknak szervez mun-kát. Mint mondja, sikereihezhozzájárult családja és barát-nõje támogatása, valamintbarátai, akik elkísérték a fu-tamokra.

Darók József

Óvás után újra jön a Fradi

Czesznak Dórát (képün-kön) beválogatták a BadóLászló Kézilabda Régióvá-logatottba. A Kiss BálintReformátus Általános Is-kola hetedik osztályos ta-nulója hét éves kora ótakézilabdázik, nem titkoltvágya pedig a felnõtt válo-gatottság.

Dóri hét éves volt, amikorelkezdett kézilabda-edzések-re járni, gyaníthatóan édes-apja, Czesznak György sugal-latára. Mivel ekkor mégSzentesen nem tartottak fog-lalkozásokat ennek a korosz-tálynak, ezért Hódmezõvá-sárhelyen vett részt a trénin-geken, de azóta már a szege-di KSZSE együttesében ját-szik, nem is akárhogyan. Te-hetségének köszönhetõenegyszerre több korosztály-ban is számítanak a játékára,így – 13 éves kora ellenére –már pályára lép az NB I B-sjunior bajnokságban, de sze-repel az országos junior és if-júsági kupában, valamint aserdülõ bajnokságban is a1997-es, a 98-as és a 99-eskorosztályban is.

– Legszívesebben a ’98-askorosztályban szeretek ját-szani, itt irányító poszton ké-zilabdázom, míg az idõseb-bek között balszélsõt ját-szom. A legnagyobb sikere-met tavaly májusban értemel, ekkor az országos gyer-mekbajnokság döntõjében150 csapat közül az ötödik

helyen végeztünk szegediklubommal – meséli Dóri.

A fiatal kézilabdázó hetinégy edzésen vesz részt Sze-geden, ahová édesapjávalegyütt utaznak át rendszere-sen. Az edzéseken kívül is

végez egyéni gyakorlatokat,így otthon szokott futópa-don dolgozni és zsámolyoz-ni. A sok és kitartó munká-nak néhány héttel ezelõtt lettmeg az eredménye, hiszenDórit harminc játékos közül

beválogatták a Badó LászlóRégióválogatottba. Országosszinten most kezdõdött mega leendõ serdülõ válogatotttagjainak kiválasztása az1998-as korosztályú leánykézilabdások közül, nyolcrégióban folyik a felkészülés,és Dórinak sikerült bevere-kednie magát a ’98-as kor-osztály legjobbjai közé térsé-günkben. A régiós csapatoktornáján együttese egyik leg-jobbja volt, a kezdõcsapatbakerült. – A nyolcadik osztályelvégzését követõen a bala-tonboglári Kézilabda Akadé-mián szeretnék továbbtanul-ni, hiszen célom a felnõttválogatottság. PéldaképeimZubai Szabolcs és CsászárGábor, és természetesen fi-gyelemmel követem a kézi-labda-világbajnokság törté-néseit, nagyon szurkolok amagyar válogatottnak – zár-ta a beszélgetést CzesznakDóra.

HV

Kézilabda

Dóra a régióválogatottjában játszhat

Meccsek futószalagonMegkezdõdött a versenyidõszak a Szentesi Párducok

Utánpótlásnevelõ Sportiskola fiatal kézilabdázóinak. AzU9-es korosztály tagjai január 19-én, szombaton a sport-csarnokban lépnek pályára a regionális bajnokság mér-kõzésein, az U8-as lányok Zsombóra utaznak szinténezen a napon. A debreceni Fõnix-kupán – ahová összesen124 csapat nevezett a különbözõ korosztályokban – janu-ár 25-e és 27-e között egy-egy lány és fiú csapattal neve-zett be a kilencévesek mezõnyébe a sportiskola. Arrólnem is beszélve, hogy hamarosan a hét esztendõs fiúk ré-szére is indul az Erima-bajnokság…

Az Év gokart-riportere voltGyörgy nem csupán a kormányt forgatja ügyesen, a

szavakkal is kiválóan bánik, hiszen még 2011-ben sport-ágában az Év riporterének is megválasztották. Történtugyanis, hogy az egyik szervezõ a véleményére volt kí-váncsi, amit az íráshoz is ambíciót érzõ fiatalember egyterjedelmes e-mailben fogalmazott meg, s olyan olvasmá-nyosra sikeredett, hogy fel is tették a hivatalos honlapra(www.amatorgokart.hu). Ezt követték szép sorban a tudó-sításai, statisztikái. Tavaly azonban már nem tudottannyira az írásra figyelni, mert versenyben volt a bajnokicímekért, s nem akarta elszalasztani.

Szentesi duplázás a gokartbajnokságon

Archív fotó: Vidovics

Hosszabb pihenõt követõen folytatódtak az elsõ osztályúférfi vízilabda-bajnokság küzdelmei. A Szentesi VK együt-tese idegenben játszotta idei elsõ tétmérkõzését, az évnyitóremekül sikerült, hiszen a mieink Kaposváron nyertek. Acsapat nagy visszatérõje, Weszelovszky László február 9-énjátszhat majd újra szentesi színekben.

Gyuri közgazdászként végzett, Békéscsabán dolgozik, diákoknak szervez munkát.

Page 7: 2013. január 18

22001133.. jjaannuuáárr 1188.. SSZZEENNTTEESSII ÉÉLLEETT 77

2008 januárjában egy tele-fonhívás megváltoztatta egySzentesen ismert, és elis-mert fiatal pár életét. Egybécsi egyesületbe úszó-edzõt kerestek, nyáron kel-lett kezdeni. A Szentes Vá-rosi Úszó Clubban edzõs-ködõ Kádár Róbert jelent-kezett...

Robi párja, a triatlonbaneredményeket elért LantosAlíz ekkor csupán fél évealakította át új kozmetikusüzletét munkatársaival Szen-tesen. – Pont most? – kérdez-ték maguktól. Nagyon sokatbeszéltek errõl, éjszakákonát folyt a találgatás, hogy milenne a legjobb nekik és a jö-võjüknek? Alíznak nagyvendégköre volt és ekkormég nem tudták, hogy eztfeladni bátorság, vagy balga-ság volna-e. Az fel sem me-rült bennük, hogy távkap-csolatban éljenek. 2008 tava-szán kimentek Ausztriábaszétnézni, érdeklõdni. Sze-rették volna látni, hogy mi-lyenek az emberek, milyen aváros és anyagilag hogyanjönnének ki. Ezzel egy-idõ-ben elkezdtek németül ta-nulni Alíz egyik vendégétõl.

Végül meghozták a nagydöntést és Robi júniusbanelkezdte az edzõsködéstBécsben. Alíz 2 hónapig in-gázott, amíg a hivatalos pa-pírokat sikerült elintézniük,majd szeptemberben véglegkiköltöztek. – Az egész la-kást kipakoltuk, azóta itt va-gyunk – mondta Alíz, akirõlsugárzik, hogy jól érzi ma-gát.

Ahogyan az lenni szokott,az elsõ idõszak nem voltegyszerû, hiszen alig beszél-

tek németül, de sok segítõ-kész ember vette õket körül.Bár voltak, akik csak ígérget-tek, de a fiatal pár hamarmegtalálta a számítását. –Robinak fix munkája voltszerencsére, ezért is mertünkbelevágni – mondta Alíz. Azúszóklubban a gyerekekeredménye is látványosan ja-vult, ahogy a fiatal edzõ át-vette õket. Hétfõtõl–szomba-tig tartott edzéseket, csak avasárnap volt szabad, kivévetermészetesen, amikor verse-nyek voltak.

– Az én tervem az volt,hogy ugyanazt csinálom,amit otthon, tehát vállalko-zóként, kozmetikusként dol-gozom tovább. Utánajártunkmindennek, milyen papírok,engedélyek kellenek hozzá,hogy felepíthessem az újvendegköröm, immár Bécs-ben – magyarázta a fiatal nõ.

Alíz elmesélte, hogy a kez-

deti, bécsi ismerõseik közülsenki nem bízott abban,hogy a vállalkozás mûködnifog, de az otthoni vendégekmind bíztattak õt! Aki – mintahogyan a cikk szerzõje –Alíz kezei alatt megfordult,biztos lehetett benne, hogy avilág bármely pontján me-gállja a helyét, mint kozmeti-kus!

De mivel senki sem ismer-te õt, a kozmetika mellettkezdetben gyerekfelügyele-tet is vállalt, és idõvel meg-kérték, hogy tartson úszás-oktatást gyerekeknek. Egyóvodába is elment segíteni,csakhogy minél többet le-gyen német nyelvközegben.Köztudott ugyanis, hogy azalap szókincset a gyerekektõllehet a leggyorsabban és leg-hatékonyabban elsajátítani.

Robit, mint ólomüvegestSzentesen már jól ismertékés nagy gyakorlata volt e té-

ren, tehát kezdetben Bécsbenfolytatta, de egyre több el-foglaltsága lett az úszássalkapcsolatban, így késõbb tel-jes egészében a sportra kon-centrált.

– Soha nem éreztük, hogyazért, mert külföldiek va-gyunk másként kezelnekbennünket, sem az utcán,sem üzletekben, sem hivata-lokban. Tanultuk a nyelvet,próbáltunk beilleszkedni ésa hivatalos utat járni, ahogykell. És ezt értékelik, úgygondolom – tudtuk meg Ro-bitól.

Ahogy Alíz megkapta avállalkozói igazolványát, el-kezdte üzletét hirdetni ésszerencsére nagyon rövididõ alatt ismét sok vendégelett. Másfél évvel kiköltözé-sük után ugyanolyan elfog-lalt volt, mint otthon Szente-sen. A vendégek fele ma-gyar, a másik fele pedig min-denféle nemzetiségbõl való,egy színes forgataga a maBécsben élõknek.

Robi is egyre sikeresebblett a munkájában, sokan mi-atta mentek az egyesületbe.A csapat létszáma is több-szörösére nõtt. Szentesiedzõbüszkeségünk többnemzetközi versenyen voltaz osztrák válogatottal és if-júsági válogatottal. De az el-múlt egy évben már vissza-lépett a profi versenysport-tól. Továbbra is dolgozik egyegyesületben úszóedzõként,valamint emellett egy triat-lon- és úszóegyesületet ala-pított Alízzal, amelynek ke-retében felnõtteket edzenek.

Alíz és Robi elõször csakkét évre tervezték osztrák ki-ruccanásukat, amíg Robiszerzõdése lejár. De késõbbúgy döntöttek, hogy marad-nak, hiszen mindkettenszakmailag elismertek lettekBécsben is.

– Boldogulunk. Szeretünkitt lenni. Robi és én is sikere-sek vagyunk a szakmánkbanés immár önálló egyesüle-tünk jövõjént dolgozunk.Miért adjuk ezt fel? – kér-dezték.

Paksai Jusztina

Új, ismeretterjesztõ honlap indult a kö-zelmúltban, mely városunk értékeit állítja aközéppontba. A Szentes kincsei elnevezésûweboldalt a Tájak, Korok, Múzeumok(TKM) szentesi tagcsoportja szerkeszti.

Sokakat megszólít a www.szenteskincsei.gportal.hu címen megtalálható weboldal, le-gyen akár idelátogató turista, aki nyaralását,kirándulását Szentes kincseinek felfedezésé-vel is szeretné maradandóbbá tenni, akár ku-tatást végzõ szakember vagy diák, legyenakár tõsgyökeres lokálpatrióta, vagy egysze-rûen olyan lakos, aki nem tud csak úgy el-menni egy mûemlék épület, egy szobor, egyemléktábla vagy egy szép természeti jelenségmellett. Talán már személyesen is körükbenüdvözölhették a TKM tagjai a 2012 szeptem-berében elindított Szentes kincsei-program-sorozat valamelyik rendezvényén.

Szentes mindannyiunké, mégis az itt élõk-nek egy-egy kis részlete esetleg jóval többetjelent, mint másnak. Ezt fogalmazták meg ahonlap ötletgazdái, akik tematikus rovatok-kal (építészeti emlékeink, természeti értéke-ink, múlt és jelen, szakrális emlékek, lexikonstb.), aktuális saját vagy városi szervezésûeseményekrõl beszámoló szöveges-és kép-anyaggal, archív filmhíradókkal és cikkek-kel, életrajzokkal, régi és mai fotók összeha-sonlításával, útbaigazító térképrészletekkelegy nem hagyományos idegenvezetés kere-tében mutatják be a várost.

A szöveges dokumentáció nagy részbenLabádi Lajos fõlevéltáros publikációin alap-

szik, a képanyagot helybeli fotósok munkái-ból állítják össze, Lantos Imre, Nagy Zsolt ésMaczelka-Rónyai Julianna képei, valamint ar-chív fotók illusztrálják az oldalt.

A témákat végigböngészve ráakadhatunkszámtalan, háttéranyaggal kiegészített érde-kes dologra, például, ha valaki kíváncsi a be-rekháti temetõ csõszházánál látható 1867-benkészült szoborra, itt elolvashatja, hogy SzentVendelt ábrázolja, s azt is, mikor állították felezen a helyen. A videótárban többek közöttvárosi és környékbeli traktorok dicsõségesfelvonulását is megnézhetjük eredeti felvéte-len, bizonyítva, hogy a diósgyõri vasgyár1940-es munkaversenyébõl Szentes semakart kimaradni. Az építészeti emlékek kö-zött a görögkeleti Szent Miklós templomhozfûzõdõ legendáról is találhatunk egy olvas-mányos leírást: állítólag a konstantinápolyiHagia Sophia templom ereklyéjét rejtik e fa-lak, melyek mellett naponta elsétálunk. Atörténet szerint a rejtélyes vaskazetta az elsõkeresztény szent maradványait õrzi, melyetegy Tódor nevû lovag menekített ki Kons-tantinápolyból, s falazott be az akkor épülõszentesi templomba.

A Szentes kincsei honlap folyamatosanegészül ki, néhány téma még feltöltés alattvan, de éppen ezért nyitott bárki számára: havalaki kedvet érez hozzá, van érdekes anya-ga és ötletei, illetve megfelelõ minõségû fotó-dokumentációval rendelkezik, azt szívesenveszik az oldal szerkesztõi.

Munkatársunktól

Fedezzük fel Szentes kincseitKosA héten a szabadság jegyé-ben korlátozzák. Örömmelvállalja, hogy újonnan szüle-

tett eszméibe másokat is beavasson, ki-zökkentsen a betokosodott rögeszmékvilágából, még olyan áron is, hogy köz-ben hamis csillogásokat törjön össze.

BikaTartós értékeket gyûjtögetlelki-szellemi értelemben

egyaránt. Szívesen nosztalgiázik, ábrán-dozik az örökéletû dolgokról, az embertörökké éltetõ vágyakról. Hallgasson ösz-töneire, gyújtson be újra a családi kan-dallóba, hozzon melegséget a didergõlelkeknek.

IkrekA teljesség igénye, a tisztán-látás szükséglete a héten ki-

emeltebb elvárásként jelentkezik. Lehe-tõsége lesz újra magára ölteni a könnye-debb, inkább önmagára ismerõ hangula-tát. Mondhatni újra önmagára talál.

RákTöbb dolgot is magábantart, egyedül próbál megol-

dani. Egyre inkább megtalálja, helyét,szerepét vállalásaiban, sõt örömforrá-sát is. Anyagi értelemben is alakul egyhosszú távra biztonságot nyújtó jó le-hetõség, mely szintén kedvére valólesz.

OroszlánHét végéig még bele kell ad-ni minden erejét a napi

helytálláshoz, mely jócskán lemerülhet,mind a munkahelyi, mind az élet kötele-zõ velejáróinak teljesítésével. Kap állan-dó segítséget is, mely egy fiatal, agiliskolléga, vagy jóbarát személyében istestet ölthet.

SzûzFolyamatos impulzusokérik, nagy terveket szövö-

get, mely egyre inkább elõrevetít egytávoli megvalósítandó célt. Sorsában istámogató erõk kelnek életre, melyek azimpulzusokkal együtt segítik a megva-lósítás hosszabb folyamatában.

MérlegMielõtt végleg eltörne az az

okosan pislákoló mécsese,nyugtassa magát azzal, hogy mostanifeladatai hosszú távú befektetését ké-pezik, melynek gyümölcseit valóbancsak késõbb, de annál nagyobb kosár-ral szedegetheti.

SkorpióTalán a szeretetnek egy hal-

vány reménysugara érintimeg, mely mégis képes lesz otthagynimagából egy fénycsírát. Merészebb vá-gyai is földi talajba hullva talán végregyökeret verhetnek, és kezdetét vehetiaz új élet.

NyilasNagy vágyat érezhet arra,hogy önmaga határait fesze-

gesse. Szívesen kipróbál különlegessporttevékenységeket, egyéb extrémötletet, akár saját maga is kitalálhatmeglepõ dolgokat, amit mások lenyû-gözésére véghez is vihet.

BakIgazi kincsekre is bukkan-hat, hosszútávú pénzforrás-

ok lehetõségét tárhatja fel, igaz nagyrésze ugyanilyen hirtelenséggel el isszaladhat egy másik csatornán. A ki-alakuló nehezítõ tényezõk és egész kör-nyezetének alapos feltérképezésére isszükség lesz.

VízöntõÉrzi, hogy környezetében,munkahelyén erõteljes vál-tozások aktiválódnak, és

igyekszik jól sakkozni, hogy a lehetõlegjobb pozíció várományosaként ke-rüljön majd ki a helyzetbõl. Ez nem ke-vés energiáját köti le.

HalakOtthona megnyugtató me-legségébe zárkózik. Szíve-

sebben bújik érzelmei köntösébe, éskerüli a hangos, zajos szórakozásokat.Õszintébben és mélyebben mer bete-kinteni életének takargatni való részeibeis.

Január 19-25.

HHHH OOOO RRRR OOOO SSSS ZZZZ KKKK ÓÓÓÓ PPPPKoszta József MúzeumÁllandó kiállítások: Szentes város

évszázadai. Legelõk, szántók, vad-vizek. Céhek, iparosok, segédek.Festõk, grafikusok, szobrászok. Aszentesi táj Koszta ecsetjével. Idõ-szaki kiállítás: 35 éves a Tájak, ko-rok, múzeumok - mozgalom.

Városi könyvtárNyíri Dánielné, Panka Álmom a

gyöngy címû kiállítása február 2-igtekinthetõ meg nyitvatartási idõben.

Mûvészetek HázaJanuár 19-én, szombaton 10

órakor a mûvészeti iskola tanulói-nak képzõmûvészeti alkotásaibólnyílik kiállítás a Magyar KultúraNapja alkalmából. Kézmûves mû-helyek: feketekerámia, vesszõ, gyé-kény, gyertya és nemez, csipke,szövés-fonás, fafaragás elsajátítá-sára van lehetõségük az érdeklõ-dõknek hétfõtõl szombatig 9–17óráig.

Tokácsli GalériaFelhõjáték címmel Kispálné Fejes

Erzsébet munkáit bemutató tárlatfebruár 2-ig látható.

Mûvelõdési és Ifjúsági HázA „SZEM” címû fotópályázat

munkáit bemutató kiállítás január25-ig tekinthetõ meg nyitvatartásiidõben.

Galéria Kávéház és ÉtteremJantyik Tibor A természet érinté-

se címû kiállítása látható nyitvatar-tási idõben.

Õze Lajos FilmszínházJanuár 17-21.17.30 óra Lorax – amerikai ani-

mációs film,20 óra Rómának szeretettel –

amerikai-olasz-spanyol vígjáték.Január 24-28.17.30 óra Lánybúcsú – amerikai

vígjáték,20 óra Lopott szavak – amerikai

thriller.Kedden és szerdán szünnap van

a moziban.

HHHHOOOOLLLL----MMMMIIII????Január 18-tól

Sokan kérik a segítségüketRobiékkal egyre több magyar veszi fel a kapcsolatot

legtöbbször interneten keresztül. Gyakran elõfordul,hogy teljesen ismeretlenül keresik meg õket, csupán lát-ják a lakhelyet és írnak, hátha összejön valami. Sokankérnek segítséget munka, illetve lakásügyben.

Természetesen segítenek, akinek tudnak, de a család azelsõ. Ezt mutatja, hogy Alíz nõvére kislányával és párjá-val nemrég úgy döntöttek, hogy szerencsét próbálnakBécsben. Két hónapja vannak kint és máris nagy szeretik.

Bécsben is sikeres Robi és Alíz

A magyar õstörténet a leg-újabb régészeti kutatásoktükrében címmel tart elõ-adást Türk Attila régész-mú-

zeumigazgató január 23-án,szerdán 10 és 17 órakor amúzeumban. A vetítésselegybekötött elõadásra január

21-éig várják a pedagógusok,diákok jelentkezését a Kosz-ta József Múzeum elérhetõ-ségein.

Régészeti elõadás

Alíz jó eredményeket ért el az osztrák triatlonversenyeken.

Page 8: 2013. január 18

Már hagyományosan, he-tedik éve az önkormányzatfelajánlásával az önkéntesvéradók karnyújtását strand-belépõvel és virsliutal-vánnyal is jutalmazzák Szen-tesen. A Csongrád MegyeiDr. Bugyi István Kórház vér-ellátó osztályára néhánynapja érkezett meg az újabb,mintegy 6000 darab belépõ-kupon adomány, amelyetmár az idei évre állítottak ki.

Szirbik Imre polgármesterörömmel adta át a belépõket,s hangsúlyozta, hogy örültannak, hogy a kezdeménye-zéshez a Hungerit Zrt. iscsatlakozott, s háláját fejezteki mindazok felé, akik ön-kéntes véradással hozzájá-rulnak a kiegyensúlyozottbetegellátáshoz.

A Magyar VöröskeresztSzentesi Szervezetének elnö-ke, Molnár Gyula elmondta, akezdeményezés úgy indultel, hogy hallottak arról, a tér-

ség több településén is für-dõjeggyel köszönik meg avéradást. Ekkor kerestékmeg a helyi önkormányza-tot, ahol szívesen támogattáka kérést.

Az OVSZ Dél- Alföldi ré-gió vezetõje is jelen volt afürdõjegyek átadásakor, akielmondta, hogy a régióbantavaly 72 ezer egység vértvettek le az önkéntes vér-adóktól, amelynek 95 száza-lékát a régió egészségügyiintézményeiben használtákfel. Szekeres Veronika kifejtet-te, örül annak, hogy a régió-ban mindenhol lehetõségeik-hez mérten támogatják azönkéntes véradást. A strand-belépõ nem direkt adomány,de ezzel is a véradók egész-ségét próbálják meg támo-gatni és a következõ vér-adásra felkészíteni.

Szûcs Szabolcs, a SzentesiÜdülõközpont ügyvezetõjejelentette be, hogy a tavalyi

fürdõjegyek még 2 hónapigbeválthatók, s Furák Ilonaosztályvezetõ fõorvos kérdé-sére elmondta, hogy a jegyekátruházhatóak, felhasznál-hatják a véradók családtag-jai.

Az ünnepség ellenére semszünetelt a véradás az osztá-lyon. Sipos Katalin csongrádilakosként immár 10. alka-lommal adott vért Szentesen,ahol dolgozik, s szinte min-den munkatársa rendszere-sen karját nyújtja. HolozsaiLászló (képünkön) 104-szeresvéradó, aki még elsõ munka-helyén adott vért elõször, ké-sõbb rendszeres résztvevõjevolt a kiszállásos véradások-nak. Mint mondta, még a ko-rábban véradáshoz kapcso-lódó pörköltvacsorák néme-lyikén is részt vett, és a vér-adóvacsorának is vendégevolt több alkalommal.

Cs. L. I.

Felelôs szerkesztô: Bíró DánielSzerkesztôség: 6600 Szentes, Kossuth tér 5.

Tel., fax: 63/311—563 — E—mail: [email protected]ôs kiadó: Szirbik Imre polgármester

Kiadja: Szentes Városi Képviselô—testület, 6600 Szentes, Kossuth tér 6.Nyomtatás: SzVSz Kft. Nyomda üzeme

6600 Szentes, Petôfi u. 1. Tel.: 63/314—567Nyomdavezetô: Borbás Tamás

Terjesztés: saját terjesztõi hálózat.Webarchívum címe: www.szentesinfo.hu/szentesielet

ISSN 0238—9959

Szentesi ÉletÉgisz 90 Temetkezési Kft.

Iroda:Szentes, Sima F. u. 45.Tel.: 400-162, 560-940

Ügyelet:Antal Ferenc

Szentes, Bacs� B. u. 19/A

Tel.: 311-506, 317-152

Másfél millió forintot érõ,benzinmotoros láncfûrésze-ket loptak el Fábiánsebes-tyénbõl, egy bekerített, zártmûhelybõl az elmúlt vasár-napról hétfõre virradóra. Atolvaj vagy tolvajok levágtáka lakatot az épületrõl, így ju-tottak be a garázsba, majd afûrészeket felpakolva távoz-tak a helyszínrõl.

Január 12-én, a hajnaliórákban tûnt el egy szórako-zóhelyrõl egy hölgy pénztár-cája, benne telefonnal és ok-iratokkal. A mobiltelefon ké-sõbb elõkerült, a tettes aKossuth téren, egy kerékpárkosarában hagyta a készülé-ket.

Hétfõn történt az egyikszentesi üzem területén,hogy egy targoncát vezetõférfi nem vette észre, hogy alábfeje lelógott a targoncáról,és amikor elhaladt az egyikoszlop mellett, az oszlopszétroncsolta a lábujjait. Arendõrség maradandó fo-gyatékosságot okozó, foglal-kozás körében elkövetett ve-szélyeztetés miatt indítottvizsgálatot az ügyben. Az el-sõdleges információk szerint

a férfinak nem volt engedé-lye a jármû vezetésére.

Január 12-én, a délutániórákban történt, hogy a helyigyermekotthon körüli kerí-tés lécei közül jó néhányatmegrongált, kettétört és szét-rugdosott négy ott lakó fia-tal. A rendõrség a vandálokellen garázdaság miatt indí-tott eljárást.

Két ismeretlen férfi raboltki egy ötvösboltot egy fegy-verutánzattal Szentes belvá-rosában január 11-én dél-után. A támadók megkötöz-ték az alkalmazottat, majdelmenekültek a zsákmány-nyal. A Csongrád MegyeiRendõr-fõkapitányság Bûn-ügyi Osztálya fegyveresenelkövetett rablás bûntettemiatt indított nyomozást. Abûncselekményt elkövetõ kétszemély leírása:

- 20-25 év körüli, kb. 170cm magas, erõsebb testalka-tú, sötét színû kötött sapkát,kabátot és nadrágot viselõférfi.

- 20-25 év körüli, 175 cmmagas, vékonyabb testalka-tú, sötét színû sapkát ésdzsekit viselõ férfi, akinek a

kabátja hátsó részén, a válla-inál két oldalon függõlege-sen lefutó sárga díszítõ csíkvolt látható.

Az elkövetõk az eltulajdo-nított ékszereket egy feketeszínû sporttáskába pakolvatávoztak a helyszínrõl.

A támadók a bûncselek-mény elkövetése során eltu-lajdonítottak három darabnagyobb értékkel bíró aranyköves gyûrût és egy pár kö-ves fülbevalót. A rendõrségkéri, hogy aki a bûncselek-ményt vagy az elkövetõketlátta, vagy azokról bármi-lyen információval rendelke-zik, hívja a rendõrség 107-essegélyhívószámát. A megyeirendõrkapitányság a nyom-ravezetõnek 100 ezer forin-tos díjat ajánlott fel. Termé-szetesen lapunk megkerestea sértettet, de õ arra hivat-kozva, hogy megint felzak-latnák a történtek, nem kí-vánt nyilatkozni a rablásról.Annyit azonban elárult,hogy a híresztelésekkel el-lentétben ez volt az elsõ al-kalom, hogy az üzletét kira-bolták.

H. V.

Született:Nagy Géza Árpád és

Csikai Gabriellának (Damja-nich u. 4.) Kinga Emese, Kato-na Gábor és Szarvas Eriká-nak (Sima F. 5.) Ákos Vid, Ör-dög Csaba és Dósai-MolnárJuliannának (Fertõ tanya 18.)Martin, Takács Mihály ésSándor Beatrixnek (Kossuth

u. 19.) Mihály nevû gyerme-ke.

Elhunyt: Mezei LászlónéPápai Erzsébet (Sarló u.8/C), Gila Gáborné Piti Em-ma Rozália (Drahos u. 11.),Berényi Sándor (Kiss E. u.73.), Varga Mihály (Ady E. u.35.), Fazekas Sándor (Somo-gyi B. u. 36/A).

Családi eseményekGALÉRIA

Kávéház és étteremHeti menü január 21—25.

A menü: sertés v. marhahúsból,B menü: szárnyas húsból.

Hétfõ: Lencseleves és zöldbablevesA menü: Csülök Pékné-módra,

kukoricás rizsB menü: Pulykamell steak,

kaporszószKedd: Magyaros burgonyaleves

és pórékrémlevesA menü: Mics roston,

sült burgonya, salátaB menü: Lasagne bologneseSzerda: Grízgaluskaleves és

csípõs-savanyú levesA menü: Sertéscomb vadasan,

köményes burgonyaB menü: Trappista bundázva,

párolt rizs, tartárCsütörtök: Szárazbableves és

vegyes zöldséglevesA menü: Roston császár, magyaros

szaftjában, hagymástörtburgonya, saláta

B menü: Csibemell sokmagvasbundában, tökfõzelék

Péntek: Aratógulyás és szárnyasbecsináltleves

A menü: Hentes tokány, tésztaB menü: Rántott gomba, karfiol,

cukkini vagy sült keszeg,zöldséges rizs saláta

www.galeriakavehaz.hu (X)

Orvosi ügyelet: hétköznap 15 órától reggel 7 óráig, hétvégén 7 órától7 óráig (24 órás) a Sima Ferenc utca 29–33. szám alatt(mentõállomás) tartanak ügyeletet. Telefon Szeged: 62/474–374.

Gyermekorvosi rendelés: hétköznap 15 órától 17 óráig, hétvégén ésünnepnap 9 órától 11 óráig a Sima F. u. 31–33. (mentõállomás),rendelési idõn kívül az ellátás a kórház gyermekosztályán történik.

Gyógyszertári ügyelet: Január 21-ig Pingvin Patika (Nagyörvény u.59.) hétfõ-péntek 7.30-18, szombat 7.30-12 óráig. Január 21-28-igPingvin Patika (Rákóczi u. 12.) hétfõ-péntek 8-19, szombat 8-13 óráig.Készenléti telefon: 70/563-5139.

Állatorvosi ügyelet: (Szentes, Nagytõke, Derekegyház) január 19-20-án Molnár Sándor, Céhház u. 7., 30/711-09-00.

Az Árpád Szabadidõs SK feb-ruár 2-án, 8 órakor gyermek te-remlabdarúgó tornát szervez aKoszta-iskolában, 5-6. osztályosfiúcsapatoknak. Nevezés: január30-ig a [email protected] e-mail címen.Részletes felvilágosítás: 30/468-87-69.

Tanári hangversenyt rendezneka Magyar Kultúra Napján, LajthaLászló halálának 50. évfordulójatiszteletére. A január 22-én, kedden18 órakor kezdõdõ koncerten köz-remûködnek a Lajtha László zene-iskola tanárai. A belépés díjtalan.

Véradásért strandbelépõ

Magyarország Csehország-gal és Romániával közösenelnyerte a lézerkutató köz-pont létrehozására kiírt euró-pai uniós pályázatot; a pro-jekt magyarországi helyszínea Szegedi Tudományegyete-men lesz. A jövõ elkezdõdött:Szeged, a lézerkutatás egyikfõvárosa címmel Szabó Gábor,az SZTE rektora tart elõadástjanuár 22-én, kedden 16 óra-kor a Mûvelõdési és IfjúságiHázban. Az elõadásra a belé-pés díjtalan!

Lézerkutatás

Csütörtökön a Rákóczi utcai zöldségpiaci sétán-kon az alábbi árakon kínálták termékeiket az árusok.

Tojás 40-45 Ft/db, vöröshagyma 120-160 Ft/kg, fokhagyma900-1000 Ft/kg, lila-, fehér és sonkahagyma 370 Ft/kg,édeshagyma 480-550 Ft/kg, petrezselyem- és zellerzöld 80Ft/csomó, kapor 50 Ft/csomó, zeller 100-150 Ft/db, karfiol 390-500 Ft/kg, bab 700-960 Ft/kg, fehér- és erõs paprika 150 Ft/dbvagy 150-300 Ft/20 dkg, paradicsom 200-480 Ft/kg, kígyóuborka150 Ft/db. Káposzta 150 Ft/kg, lilakáposzta 250 Ft/kg,kelkáposzta 280-350 Ft/kg, padlizsán 550 Ft/kg, cukkini 250Ft/db, sütõtök 160 Ft/kg.

Szõlõ 800 Ft/kg, körte 480 Ft/kg, Idared, Jonagold, Starking,Mucsu 150-200 Ft/kg. Zöldhagyma 180 Ft/csomó, sörretek 300Ft/cs, jégcsap 200 Ft/db, feketeretek és cékla 150 Ft/kgpóréhagyma 50-100 Ft/szál.

Karalábé 50-180 Ft/db, krumpli 100-130 Ft/kg, saláta 200Ft/db, gyökér 200-350 Ft/kg, sárgarépa 150 Ft/kg,, gomba 450-550 Ft/kg.

Dióbél 2600 Ft/kg, mák 1600 Ft/kg, csiramálé 180-250Ft/doboz. Narancs 220-260 Ft/g, mandarin 250-380 Ft/kg, citrom580 Ft/kg, banán 390-450 Ft/kg.

PPPPiiiiaaaaccccoooollll jjjjuuuunnnnkkkk

100 ezer a nyomravezetõnek

TÁMADÁSJELZŐK, SEGÉLYHÍVÓKgyors reagÆlÆsœ jÆrırrel,

RIASZTÓK, TŰZJELZŐK24 �rÆs tÆvfel�gyelettel,

KAMERÁK, KÉPRÖGZÍTŐKtÆvoli hozzÆfØrØssel,

mezıgazdasÆgi Øs ipari alkalmazÆsokA 3V Vagyonvédelemtől.

21 Øve folyamatosanaz �n�k szolgÆlatÆban!

Tel.: 30/9285-090, 63/400-134