Alison KentSzerelem rabjai

A két barátnő, Lauren és Macy közösen keresnek lakást, de sokáig nem találnak megfelelőt. Már kezdik elveszíteni a reményt, amikor egy raktárépület negyedik emeletén rábukkannak arra, amiről álmodtak. A jóképű építész, Anton mutatja meg nekik az épületet, és Lauren első pillantásra biztosra veszi, hogy álmai férfiját is megtalálta…

1. FEJEZETLauren Hollister megállt Macy Webb mellett, és követte barátnőjének tekintetét, amint egy

négyemeletes, vörös téglaépületen állapodott meg, amely eredetileg raktárként működött, és nemrég alakítottak ki benne négy tágas, tetőtéri lakást. A két barátnő régóta kereste a tökéletes lakóhelyet. Ám ez nem tűnt ígéretesnek, és Lauren ezt szóvá is tette.

– Lehangolónak tűnik.

– Micsoda? Eszünk ágában sincs ilyen helyen élni. – Macy tenyerével ellenzőt tartott a szeme fölé, majd lelépett a járdáról, hogy jobban szemügyre vehesse az épület oldalfalát. – Ráadásul a homlokzatot éppen javítják, és az egészet felállványozták.

– Hmm. Felhívta a figyelmünket, hogy a véleményünk kialakításakor ne tévesszen meg a látszat. – Ez nehéz lesz, gondolta Lauren, aki reklámgrafikusi végzettségének köszönhetően kellően kritikus szemmel mustrálgatta a falakat. – Azt is mondta, hogy fél négyre itt lesz.

Miután Macy futólag végignézte az épületet, visszasétált barátnője mellé, aki a karóráján ellenőrizte az időpontot.

– Addig még van három perc. Korán érkeztünk.

Ekkor egy csillogó, fekete Jaguar gördült be a sarkon, és besorolt az ő terepjárója mögé. Mély hangú, hosszú fütty hagyta el a lány száját.

– Már le is nyűgözött. Időben érkezett, és stílusosan.

Miközben az autó ajtaja kinyílt, Macy közelebb hajolt a barátnőjéhez.

– Attól tartok, hogy még semmit sem láttál.

Lauren éppen visszakérdezett volna, hogy mire gondol, ám az autóból kiszálló Anton Neville láttán torkára forrt a szó. Az építész legalább száznyolcvankét-száznyolcvanhárom centi magas volt, és olyan testfelépítésű, amiért a nők általában élnek-halnak. Valamilyen okból kifolyólag – talán a férfi hangja, szóhasználata miatt – Lauren a telefonbeszélgetésük alapján azt feltételezte, hogy korosabb. Talán az apjával egyidős.

Nos, tévedett. Az érkező harmincnál nem lehetett több, és egyszerűen lenyűgözően nézett ki.

1

A férfi öles léptekkel nyomban mellettük termett a járdán. Hosszú lábán előnyösen mutatott dohánybarna színű, valószínűleg Versace márkájú nadrágja. Kissé világosabb árnyalatú sárgásbarna inget és sötétbarna nyakkendőt viselt. Tetőtől talpig kívánatos volt… de Lauren figyelmét először a férfi arcvonásai keltették fel.

Anton Neville nem átlagos szőke férfi volt. Testalkata és bőrszíne alapján arra lehetett volna következtetni, hogy úszó. A napsugarak hatására hosszá, szőke haja szinte fehérnek tűnt, és Lauren arra gondolt, hogy még sosem látott ennyire férfias hajfürtöket, melyekbe így kapott volna bele a szél, és így hullott volna viselője fűiére, gallérjára, vállára. Életében nem látott még ennyire érzéki megjelenésű férfit, és mindehhez még jött egy kis borosta. Ám amikor a férfi levette Ray-Ban napszemüvegét… te jó ég, Lauren teljesen elveszett.

– Anton Neville – mutatkozott be a csillogó kék szemű férfi, miközben a kezét nyújtotta.

Először Macy tért észhez.

– Macy Webb. Köszönjük, hogy fogadott bennünket. Most Laurenen volt a sor.

– Lauren Hollister – szólalt meg, miközben kecses ujjai eltűntek a hatalmas tenyérben.

– Remélem, nem várakoztattam meg magukat – szólt a férfi, és lassan elengedte Lauren kezét, aki gyorsan a zsebébe dugta.

– Nem, egyáltalán nem. Épp időben érkezett.

– Jó – felelt a férfi, és kezével jelezte, hogy induljanak befelé, miközben megpörgette kezében a kulcscsomót. – Nos, gyerünk, lássuk, milyen ez a hely.

Miközben az ajtóig vezető töredezett járdán végigmentek, Macy kérdő pillantást vetett Laureme, és némán megismételte barátnője szavait. „Épp időben érkezett?” Lauren könyökével egyszerűen belebökött Macy oldalába, hogy maradjon csendben.

– A kivitelezőink minden tőlük telhetőt megtettek, hogy megőrizzék az eredeti állapotot – szólalt meg Anton, aki időközben eléjük került, és bevezette őket a hatalmas előcsarnokba. – Beleértve a teherfelvonót is.

Lauren és Macy figyelte, ahogy a férfi belépőkártyájának lehúzása következtében a szürke betonfal fémrekesze mögül megjelenik egy piros gomb. Anton hatalmas tenyerének egyetlen érintésére a súlyos acélrácsozat felgördült. Előzékeny kézmozdulattal maga elé engedte a két nőt, és az ócskának tűnő teherfelvonó nyikorogva elindult velük a negyedik emeletre.

Ez sem volt valami bizalomgerjesztő. Lauren fejében mindvégig ez járt, míg végül a felvonó döccenve megállt. Anton ismét a kártyáját használva kinyitotta az ajtót, majd miután kiléptek, legördítette a biztonsági rácsot.

Amikor Lauren először megpillantotta a keményfa parkettát, kissé meglepődött. Megfordult, és tekintete találkozott Macy elkerekedett, világosbarna szemével, melyből ugyanazt a döbbenetet olvasta ki.

– Hihetetlen ez a hely – szaladt ki Lauren száján önkéntelenül, aztán kilépett klumpájából, és meztelen lábbal lépett be a tetőtérbe. – Épp arról beszéltünk, hogy ne ítélj a látszat alapján. A fenébe az omladozó téglákkal! Ennél a padlónál nincs jobb.

– A szaga alapján – jegyezte meg Macy, miközben kilépett hegyes orrú cipőjéből – igazi fának tűnik.

– Valódi tömörfa – vágott közbe Anton, aki nem vetette le olasz bőrpapucsát. – Száz százalékos juharpadló. Gyárilag viaszolt. Felveszi a harcot a legádázabb cipősarokkal is. És az épület homlokzatát most újítják tel.

2

– Az engem nem érdekel – szólt Lauren a fejét rázva. – Vagyis dehogynem érdekel. De most a bőrömmel akarom érezni ezt a felületet.

Macy meztelen lábbal már besétált a padlástér közepén lévő szobába.

– Ez keményfa padló, Lauren. Nem egy füves rét. Nem szőnyegpadló. A bőröddel nem sok tapasztalnivaló van rajta.

– Talán neked nem. – Lauren behunyta a szemét, cipőjét a mellkasához szorította, és lábujjait nekifeszítette a faborításnak. Soha senki, még a barátnője sem értette, hogy a teste képes egyetlen nyitott érzékszervvé válni.

Érzékenysége olykor átoknak bizonyult. A gyerekkori védőoltások? Borzalmas élmények! Szemöldökszedés? Jaj! Gyantázás a bikinivonalon? Felejtős! De jaj, érzékeinek hallatlan kifinomultsága még akár áldásnak is bizonyulhat egyszer. A kellő férfival…

Lauren reszketni kezdett, kinyitotta a szemét… és egyenesen Anton Neville-ébe nézett. Mindketten kíváncsiságot olvastak ki egymás csillogó tekintetéből.

– Ahogy mondtam. A legjobb anyag. – Lábujjait újra megfeszítette, és abban bízott, hogy a férfi őt figyeli. Aztán kézen fogta Macyt. – Kicsit körülnézünk.

Anton zsebre dugott kézzel, keresztbe vetett lábbal támaszkodott a felvonó nyitott ajtajához.

– Nyugodtan nézzenek szét!

Mihelyt kivonszolta Macyt a központi helyiségből, és a lakás távolabbi felébe kerültek, Lauren majdnem felnyögött.

– Bárcsak megkapnám ezt a férfit, és egy életre birtokolhatnám.

– Céda vagy!

Lauren elvigyorodott, de nem sértődött meg. Tudta magáról, hogy rendkívül érzéki alkat, de nem céda. Ráadásul jó ítélőképessége volt, és ezzel Macy is tisztában volt. Nehezen tudták egymást felbosszantani, de mindig előszeretettel próbálkoztak.

Miután Macy megnézett egy szobát valamelyik távoli sarokban, visszatért a méretes nappaliba, melynek egyik felében egy konyha kialakítására alkalmas részt különítettek el.

– Hahó! Emlékszel azokra a szobrokra a Hatvanas Évek Boltjában.?

Lauren szeme elkerekedett.

– Remekül megosztanák a teret; Ragyogó ötlet, Macy. Legalább öt kellene belőlük. Pontosan ide is kellene egy, a központi tér közepe és a konyha közé. – Lauren figyelmét azonban már más kötötte le: az erkélyajtók. – Gyerünk! Lássuk, milyen a kilátás! – Átvágott a helyiségen, és elsőnek ért oda a tolóajtóhoz, melyet rögvest el is húzott. Belecsúsztatta lábát a klumpába, és kilépett a lakásból.

– Nagyszerű! El tudsz képzelni egy kis gyertyafényt és bort? Meg számtalan szeretkezést a csillagos ég alatt? Miközben az alattad morajló forgalom zajára figyelsz, és bármikor rajtakaphatnak! – Lauren keresztbe fonta a karját, és Macy felé pördült. – Égek a vágytól, hogy kipróbálhassam.

Csakhogy nem Macy állt mögötte a nyitott ajtóban, hanem Anton Neville, aki azt mondta:

– Én is.

3

2. FEJEZETAnton Neville hátradőlt az íróasztal mögötti székében. Meztelen lába ide-oda himbálózott

a levegőben. Erősen fogta a karfát, és szeme az ajtón csüggött. Munkaideje rég lejárt, a kisegítő személyzet már távozott. Társa minden percben megérkezhetett. És ő itt akart lenni, hogy kicsit körülnézzen.

Doug Storey, a Neville és Storey Építésziroda másik tulajdonosa arra kérte, hogy személyesen vegyen részt annak a tetőtéri lakásnak a mielőbbi eladásában, amelyet Anton az előző napon megmutatott Macy Webbnek és Lauren Hollister-nek. És miközben Doug távol volt, Anton nemcsak személyes varázsát vetette be a sikeres üzlet reményében, hanem egészen közel járt már az eladáshoz is.

A lehetséges eladáshoz, emlékeztette magát. A két nő mindössze tüzetesen végignézte a lakást. Kétszer. De ahogy végigjárták a helyet, ahogy gondolatban már berendezték a tereket, és ahogy a tekintetüket járatták ide-oda, ahogy összesúgtak és kuncogtak, arra utalt, hogy a vásárlás lehetősége nem a valóságtól elrugaszkodott ötlet.

Anton már elég régóta volt a szakmában ahhoz, hogy hátradőljön, és hagyja, hogy az ingatlan eladja saját magát. Ám a tetőtéri lakás eladása érdekében szinte bármit megtett volna. Ez volt az első alkalom, amikor arra gondolt, személyes varázsával fogja elérni, hogy a lakás elkeljen. És ezt csak félig gondolta viccesnek. Énjének másik fele komolyan eltűnődött azon, hogy vajon mi történt volna az erkélyen, ha Macy Webb nem zavarja meg az édes kettest Lauren Hollisterrel…

Az jutott eszébe, hogy pályája során talán sosem volt ennyire szakmaiatlan. Annak ellenére, hogy a nő egyértelművé tette, mennyire örülne a rá fordított figyelmének, tudta, hogy a munkát akkor sem szabad összekevernie a magánélettel, hogyha elképzelhetetlenül nagy élvezetnek ígérkezik.

A karcsú Lauren Hollister világoskék szeméből mindannak az ígéretét ki lehetett olvasni, amit a női nem a férfiaknak adhat. Karcsú teste tökéletes volt, lenyűgöző idomaiból harmónia áradt. Sötétszőke haja a háta közepéig ért. Anton könnyedén maga elé képzelte, ahogy kezében tartja azt a sörényt, miközben fölé görnyed.

– Hahó, Neville! Egymilliót hozol a konyhára, miközben én távol vagyok?

Anton gondolataiból kizökkenve pillantott belépő üzlettársára. Arcára elégedett vigyor ült ki, mely szinte ünnepi mosollyá szélesedett.

– Közel jársz az igazsághoz. Eladtam a tetőtéri lakást.

Doug megtorpant, arcába hullott szőke hajtincseit hátrasimította, táskáját az irodai kanapéra ejtette, majd csípőre tette a kezét.

– A belvárosi tetőtéri lakást? A negyedik emeletit? A raktárépületben? Szórakozol velem?

Anton vállat vont.

– Talán nem.

– Aha! – Doug lehuppant a kanapéra. – Úgy érted, megmutattad valakinek, nem eladtad. Nem vagyok hajlandó kifizetni semmiféle fogadást, míg az ügy teljesen le nem zárul.

– Meg akarják venni. A tekintetükön látszott.

4

– Hmm… – Doug keresztbe vetette a lábát, karját összefonta a feje mögött. – Ugye gondolatban már akkor berendezték, amikor megnézték? Függönyök, díszpárnák, rongyszőnyegek…

– Ők nem olyanok. – Anton nem tudta kiverni a fejéből Lauren Hollistert. Farmer csípőnadrágját, fekete, fémesen csillogó, csipkés felsőjét, alatta az ujjatlan fekete pólóval.

– Melegek?

– Ők nem olyanok – visszhangozta korábbi válaszát Anton, és éppen felállt, amikor megszólalt a telefon. Rápillantott a kijelzőre. A telefonszám nem tűnt ismerősnek. Mégis benyomta a zöld gombot, és beleszólt. – Neville.

– Anton Neville? Lauren Hollister vagyok. Tegnap találkoztunk. Tudja, az erkélyjelenet.

Anton lekapta a kagylót a készülékről, és figyelmen kívül hagyta üzlettársa felemelt szemöldökét: „Erkélyjelenet?” Csendre intette Dougot, majd minden figyelmét a hívásnak szentelte.

– Á, Hollister kisasszony! Örülök, hogy ismét hallom a hangját.

– Reméltem, hogy még bent találom. Rosszkor hívom?

– Nem. Ne aggódjon! Általában ebben a kései órában is itt vagyok – felelte Anton, mire Doug szeme elkerekedett.

– Fenéket – motyogta, mire Anton hátat fordított neki, és nekitámaszkodott az íróasztalának.

– Miben segíthetek? – kérdezte a lányt.

– A tetőtéri lakás miatt hívom.

Erre már a férfi is rájött. És ahogy a nő utalt rá, rögtön tudta, hogy rossz híreket fog hallani.

– Webb kisasszonnyal máris döntöttek?

– Viccel? Belehabarodtunk… Jaj! – kiáltott fel a nő, és valami érthetetlent motyogott, amiből Anton arra következtetett, hogy van még valaki a háttérben. – Úgy értem, ha volna egy kis ideje, hogy beengedjen, szeretnék egy-két dolgot lemérni.

– Természetesen – felelte készségesen a férfi, majd megfordult, kinyitotta a határidőnaplóját, és ujjával végigfutotta a betervezett elfoglaltságokat. – Holnap reggel tízkor vagy esetleg délután kettő körül érek rá. Megfelel?

– Én ma estére gondoltam.

Anton kővé dermedve egyenesedett ki.

Doug hangtalanul megismételte: „Ma este?”, majd eldőlt a kanapén, és arcát az egyik párnába fúrta.

– Ma este? Nem gond. Hánykor?

– Kilenc óra megfelel?

– Tökéletes. Ott leszek. – A hívás megszakadt, Anton pedig visszatette a kagylót a helyére.

Doug felállt a kanapéról, átvágott az irodán, mindkét kezével rátámaszkodott Anton íróasztalára, és előredőlt.

5

– Hadd találgassak! Szőke. Kék szemű. Huszonvalahány éves. Egyedülálló. Nincs véletlenül egy barátnője?

– De igen – felelte Anton, miközben becsúsztatta határidőnaplóját a táskájába, és keresgélni kezdte zsebében az autókulcsot. – De ő nem jön.

– Aha, de gondolom, te elmész.

Anton elvigyorodott.

– Túlságosan jól ismersz, öregem.

– Igazán sajnálom, hogy ennyire későn hívtam, de örülök, hogy szakított időt rám – mondta Lauren, aki hátizsákjában mérőszalaggal és jegyzettömbbel felszeretkezve lépett ki a felvonóból a lakásba. A szoba sötét volt, sötétebb, mint gondolta. Az egyetlen fényforrás az erkélyajtón beömlő holdfény volt.

Anton nyitva hagyta a felvonó rácsozatát, és felpöckölt egy kapcsolót a felvonó hívógombja mellett. Hat, falba épített kislámpa gyúlt fel rögtön a padló fölötti magasságban. Kellemes hangulat, gondolta Lauren. Nem annyira csábító, mint a holdfény, de megteszi. Annak örült, aminek lehetett. Már maga az a tény is, hogy sikerült a férfit ebben a kései órában iderángatnia, kész csoda volt.

– Ahogy korábban is mondtam, semmi gond.

A férfi hangja őszintének tűnt. De Lauren meg akart bizonyosodni erről. És… egyebekről is.

– Ugye nem húztam keresztül a ma esti terveit?

– Nem – rázta meg a fejét a férfi, akinek világosabb hajtincsei furcsa fényben játszottak az egyedi megvilágításban. – Nem terveztem semmit ma estére.

Lauren a legszívesebben beletúrt volna azokba a hajtincsekbe. Soha nem találkozott még olyan férfival, akinek a haja ennyire megkísértette volna. Elmosolyodott, és hátizsákjából elővette a ceruzát és a spirálos jegyzettömbjét.

– Nem szeretném, ha a barátnője balhézna az elrontott estéje miatt.

Anton ekkor csillogó szemmel elindult feléje. Ajkán csábos mosoly jelent meg. Pontosan a nő előtt állt meg. Annyira közel volt hozzá, hogy az belélegezhette a férfi finom illatát. Lauren szíve légkalapácsként kezdett dübörögni.

Anton megfogta a nő kezeslábasának a vállpántját, és hüvelykujjával kört rajzolt a vörösréz fülekre.

– Nem, Lauren. Nincs barátnőm. Ezt szerette volna hallani?

6

3. FEJEZETNincs barátnője! Lauren Hollister örömében a legszívesebben kibújt volna a bőréből.

– Igen. Ezt szerettem volna megtudni.

A nő hátralépett, és megpróbált úgy tenni, mintha semmilyen hatást nem gyakorolt volna rá az, hogy a férfi megérintette a vállát.

– Ez amolyan lányos szokás. Tekintettel vagyunk egymásra. Megbizonyosodunk arról, hogy nem taposunk rá egymás lábára, meg ilyesmi…

– Értem.

Nem úgy tűnt… A férfiak sosem értik meg ezt a „lányos” dolgot.

Óvatosnak kell lennie. Talán éppen egy olyan férfival áll szemben, akinek elég, ha csak megérinti a lányok pulzusát, és máris tisztában van azzal, ha egy nő nem mond igazat.

Ez azt jelenti, hogy bajba keveredhet, ha a férfi rádöbben, hogy nem a különböző méretek levételéért jött ide, vagy azért, hogy ösztönös megérzéseit ellenőrizze. Hanem egyszerűen azért tért vissza a lakásba, mert vonzódik a férfi iránt.

Fellapozta a jegyzettömbjét, és odament ahhoz a helyhez, amelyikről Macyvel azt gondolták, hogy oda illenek a legjobban a lávalámpák.

– Tudtam, hogy ma este nem fogok addig elaludni, amíg ki nem derítem, hogy a szobrok elférnek-e a csővezetékek alatt. Napközben bementem az üzletbe, ezért pontosan tudom, milyen magasak.

Miközben Lauren a berendezésről csevegett, Anton folyton a nyomában járt. A nő megszámolta a férfi minden egyes lépését – neki pontosan másfelet kellett lépnie, hogy ugyanakkora távot öleljen fel, mint annak egyetlen lépése –, és most már maga mögött érezte Anton testének melegét is.

Folyton beszélnie kellett, nehogy véletlenül visszalépjen Anton felé, pedig férfias, állandóan sugárzó testmelege mindennél jobban vonzotta. De jaj, a képzelete vadul zakatolt, és sokkal többet akart megtapasztalni Antonból, mint amit egyetlen éjszaka alatt egyáltalán lehetséges.

– Lássuk csak! – Előbányászta a mérőszalagot a hátizsákból, és kihúzta a fémcsíkot, egészen a fejük fölött lévő levegőztető-rendszerig. Majd elengedte a kis fémdobozt, melyet a gravitáció súlya lehúzott teljesen a padlóig, ahol halk koppanással megállt.

– És íme! Pontosan ekkora.

Anton átnyúlt a válla fölött, és hatalmas kezével megtartotta a fémszalagot.

– Ezt a részét majd elvégzem én. A padló felőli részen mérje le!

Lauren elengedte a mérőszalagot, és átbújt a férfi kinyújtott karja alatt. A pokol kínját állta ki, hogy rezzenéstelen maradjon az arca. Antonnak is nehezére esett, hogy ezt a közvetlen közelséget figyelmen kívül hagyja.

– Lépjen csak… tovább!

A nő hunyorítva ereszkedett térdre a férfi lábához. Mihelyt sikerült leolvasnia a mennyezet és a padló közötti távolságot, hátraült a sarkára, és papírra vetette a távolságot.

– Tökéletesen illeszkedik. Most már elengedheti.

7

A nőnek fel kellett állnia. A férfi lenyúlt a mérőszalag fémdobozáért. A rossz időzítés mintapéldája lehetett volna az a pillanat, amikor arcuk néhány centiméternyire került egymáshoz. Lauren könnyen megcsókolhatta volna a férfit. Anton ajka gyönyörűen telt volt, és a lány pontosan tudta, hogy a borosta csiklandozta volna. Elképzelte a férfi ajkának ízét, és tudta, hogy álmatlanul fog vergődni aznap éjszaka. De akármennyire megkísértette Anton, pontosan tudta, hogy ez pusztán az előérzete mindannak az élvezetnek, ami a későbbiekben várhat rá. Meglehetősen biztos volt abban is, hogy megéri kivárni a megfelelő pillanatot.

Így hát csak rámosolygott, mielőtt kiegyenesedett. A férfi odaadta neki a mérőszalagot, és az ujjai megakadtak a nő kezében.

– Megkapta azt, amire szüksége volt?

– Nos, kétségtelen, hogy ez a legfontosabb kérdés. De lehetek őszinte? Nem. Nem kaptam meg. Ugye nem baj? – A lány ismét kihúzta a mérőszalagot, és egyúttal a férfi szorításából is kiszabadult. Hátralépett, és intett neki, hogy maradjon egy helyben. – Mennyire vagyunk egymástól?

Anton úgy nézett a nőre, mint aki gondolatban egész máshol jár, de aztán lenézett a padlóra, és ellenőrizte a számot.

– Öt méterre.

– Hmm. – Lauren a férfi felé indult, miközben a szalagot visszacsúsztatta a tokjába. –Mindegyik szobor talapzata egy méter, tehát ez tökéletes. Most már mindössze annyit kell kiszámolnunk, hogy megengedhetünk-e magunknak ötöt belőlük.

– Ezek szerint már döntöttek a tetőtéri lakást illetően?

– Közel állunk a döntéshez. Néhány apró részleten vitatkozunk csak.

– És a méreteket azért leveszi?

– Igen. – Lauren mély lélegzetet vett. Elérkezett a pillanat, amikor őszintének kell lennie. – Azt is reméltem, hogy meghívhatom vacsorára.

Nem tudta volna megmagyarázni, miért olyan ideges. Azon a nyilvánvaló okon túl, hogy ritkán szokott meghívni vadidegen embert.

Lélegzet-visszafojtva várt. Végül néhány végtelennek tűnő másodperc után Anton szeme megrebbent a félhomályban, majd felhangzott a válasz:

– Azt hiszem, ezt nem fogadhatom el. De szívesen meghívom én vacsorára.

Lauren kiengedte végre a levegőt, és elmosolyodott. Tudta, hogy ajándék lónak nem szabad nézni a fogát. Mint ahogy egy férfi büszkeségébe sem szabad beletaposni.

– Remek. Mondanám, hogy összeszedem a dolgaimat – vont vállat Lauren, miközben felemelte a hátizsákját –, de ennyi az összes.

– Vietnami étterem megfelel?

– Tökéletes. Kopog a szemem az éhségtől.

Elindultak a felvonó felé. Lauren belépett. Anton lekapcsolta a lakásban a világítást, ütközésig húzta a rácsot, és csak egyetlen kis meztelen égő fényével kellett beérniük.

A teherfelvonó olyan volt, mint egy árnyakkal teli doboz. Lauren figyelte, ahogy a férfi arcán végigszaladnak az árnyékok. Eltűnődött, vajon mit tenne Anton, ha ő a köztük lévő távolságot egyetlen lépéssel megszüntetné.

8

A felvonó zökkenve megrándult. Vérfagyasztó csikorgást lehetett hallani, mint amikor fém a fémmel súrlódik. A meztelen villanykörte kilengett. Lauren belekapaszkodott a körbefutó korlátba, hogy el ne vágódjon. A szerkezet megremegett, felnyögött, majd megállt. A nő néhány pillanatra visszafojtotta a lélegzetét, majd nevetésben tört ki.

– Ugye ez vicc?

– Ha az, akkor mindketten szenvedő alanyai vagyunk. – Anton néhány percen keresztül a felvonó irányítótáblájával foglalta el magát. Aztán elővette a telefonját, és szitkozódott, amikor látta, mennyire kicsi a térerő. Lauren még nagyobbat káromkodott magában, amikor rádöbbent, hogy az autójában hagyta a telefonját, miután közölte Macyvel, hogy a tetőtéri lakás felé tart.

Végül a férfinak sikerült üzenetet hagynia az irodai rögzítőn.

– Doug fanatikus rendszerességgel hallgatja meg az üzeneteket. Vagy akarja, hogy a 911-gyel próbálkozzam?

Nem, nem akarta.

– Mit gondol?

Anton a karórájára pillantott.

– Adjunk neki egy órát?

– Rendben. – Ésszerűnek tűnt az ötlet. Ez nem volt életveszélyes helyzet. Habár a szívveréséből arra következtetett, hogy akár egész életét megváltoztató fordulat következhet be. – Akkor, gondolom, várni fogunk…

9

4. FEJEZETAnton Neville elnézte, ahogy Lauren Hollister lecsúszik a felvonó fala mentén.

Kezeslábast viselt. Mini kezeslábast, ha egyáltalán van ilyesmi. Márpedig lennie kell, mert a férfi szembesült a ténnyel, mihelyt szemügyre vette Laurent. Átkozottul hosszú lába volt ennek a nőnek.

A férfi tekintete a lány arcára vándorolt. A szemében beletörődés tükröződött. A várakozásba való belenyugvás, de semmiképpen sem félelem. Anton örült ennek a jól látható bátorságnak.

– Ez azt jelenti, hogy eláll a vásárlástól?

Lauren összeráncolta a szemöldökét, kidugta a nyelvét, és felsóhajtott. Aztán újra sóhajtott egyet, majd a térde alá helyezte a hátizsákját, és berendezkedett egy hosszabb időszakra.

Mivel járásra nemigen volt hely, Anton jobbnak vélte, ha maga is kényelembe helyezi magát. Lecsúszott maga is a felvonó aljáig, kinyújtotta a lábát, és a Laurennel szemközti falnak vetette a hátát. A lábuk a felvonó közepénél ért össze.

– Tönkre fogja tenni a nadrágját – figyelmeztette Lauren.

– Tudok egy jó tisztítót.

– Többre menne egy szabóval.

– Azt is ismerek.

– Legalább barátnője nincs. Ha volna, nagy galibában lennék.

– Miért? Ez nem egy előre eltervezett húzás volt, hogy egyedül maradhassunk. – Tudta, hogy ez így igaz. De a lány arcán lelkiismeret-furdalást vélt felfedezni.

A következő pillanatban aztán Anton arra döbbent rá, hogy talán éppen ő maga jár tilosban.

– És magával mi a helyzet? Folyton figyelnem kell majd a hátam mögé, hogy követnek-e, ha innen kijutottunk?

A lány megrázta a fejét.

– Macy nem fog balhézni miattam.

– Macy? – Hűha, gondolta Anton. Ezek szerint mégiscsak tévedett.

– Ne is törődjön vele! Jelenleg senkim sincs. – Aztán elmosolyodott saját magán, kissé oldalra hajtotta a fejét, miközben átható pillantást vetett a férfira. – A lakberendezéssel kapcsolatos teendőket meg akkor végzem el, amikor magam leszek.

Anton nem volt benne biztos; de átfutott az agyán, hogy a nő azt mondta néhány pillanattal ezelőtt, hogy a vele való találkozás lehetősége miatt jött ide.

– Ezek szerint az egész méretlevétel a szobrok miatt csupán…

A lány bólintott.

– A méréseket a szobrok miatt kellett elvégeznem. De komolyan reménykedtem abban, hogy meghívhatom vacsorára.

Anionban hirtelen az a vágy fogalmazódott meg, hogy bárcsak azon nyomban összetörhetné Doug üzenetrögzítőjét.

10

– Függetlenül attól, hogy ki hív meg kit, mindig én fizetek az első találka alkalmával.

Lauren ajka lassan és látványosan szétnyílt.

– Ez egy találka?

– Könnyen az lehet. – Anton a nő hátizsákja felé biccentett. – Amennyiben megbújik bármilyen ennivaló abban a táskában, amiért fizethetek.

A nő szeme elkerekedett, és furcsán csillogni kezdett, amitől Anton furcsa, szorító érzést észlelt a torkában. Fura sejtés suhant rajta át, ami azt súgta neki, hogy olyasmivel játszadozik, ami jól rendezett életét a feje tetejére fogja állítani.

– És íme, szerencsések vagyunk. Mindkettőnk számára akad valami. A vendégem. Nem kell ez a macsós szöveg – tette hozzá a nő, miközben a férfi a pénztárcájáért nyúlt. – Hívjuk ezt az alkalmat az első találka előtti bemelegítésnek, ha ez boldogabbá teszi.

Hátizsákjának első zsebéből előhorgászott két müzliszeletet, és az egyiket a férfi kezébe nyomta. Aztán kinyitotta a nagyobbik zsebet, és elővett egy palack vizet.

– A vízen azonban osztoznunk kell.

Arra a gondolatra, hogy osztozkodnia kell a lánnyal, az jutott Anton eszébe, hogy ő is szívesen megosztana a nővel egy-két olyan dolgot, amije neki van, ezért helyet változtatott, és a felvonó másik részébe ült át. Ott voltak egymás mellett, és a csípőjük összeért.

A lány feléje nyújtotta az üveget. A férfi följebb tolta a fején a baseballsapkát, miközben nagyot húzott a palackból. Aztán a nő következett. Az üveg száját a szájához emelte, elmosolyodott ivás előtt, és a férfi egy másodpercre megpillantotta a nyelve hegyét.

Anton erőt vett magán, hogy ne nyögjön fel.

– Mit is mondott tegnap? Egy kis bor? Gyertyafény?

A lány tekintete a férfi arcán állapodott meg. Finom mosoly ült ki a szája szögletébe.

– Pontosabban „számtalan szeretkezés, és mindezt úgy, hogy bármikor rajtakaphatnak”.

A férfi ajka a nőéhez közelített. Lauren nem viselkedett úgy, mint aki meglepődne, vagy váratlanul érné a dolog. Már várta a csókot, és nemcsak ajkával meg nyelvével válaszolt, hanem beletúrt a férfi hajába, és magához húzta. Anton megesküdött volna, hogy a nő mosolyog. Ajkuk akkor is összeforrva maradt, amikor a férfi felemelte őt. Soha semmi nem hozta még ennyire izgalomba. Úgy lobbant fel, mint a sercenő gyufaszál lángja.

És ez csak egy csók volt… Magához húzta a nőt, miközben ajkát harapdálta és ízlelte, s nyelvének heves mozdulataival tudtára adta, mit szeretne tenni a testével. Lassan belehatolni, úgy, ahogy a nyelvükkel is eljátszották. Érezni akarta a nő bőrét a saját bőrén. Lauren szája puha volt, és a nyakszirtjén leomló hajnak, melybe ujjaival beleszántott, olyan volt a tapintása, mint a legértékesebb selyemnek. Képzeletében már le is vetkőztette a lányt.

Lauren nyöszörgésére Anton teljesen elvesztette a fejét. Abbahagyta a csókot, fejét eltartotta a nőétől, és belenézett a szemébe, mely végtelenül kék és csábító volt. A lány beleharapott saját alsó ajkába, aztán végignyalta, mintha a csók utóízében gyönyörködött volna, vagy csak egyszerűen a borosta okozta dörzsölést szerette volna meggyógyítani.

A férfit nem érdekelte. Vágyott rá. Annyira kívánta, mint nőt még soha.

Akarta őt, akkor és ott.

11

5. FEJEZETLauren Hollisternek fogalma sem volt arról, hogy egy férfi úgy tud csókolni, mint Anton

Neville. Göndör hajának tapintása olyan volt, mintha finom fátyolszövetet fogott volna meg. A férfi keze sürgetően matatott a tarkóján, ajka követelőn csüggött az övén. A lány mindeddig azt hitte, pontosan tudja, mit várhat egy férfitól ilyen helyzetben.

Ám tévedett. Soha senki nem nézett még rá Anionhoz hasonlóan. Tekintetéből azt lehetett kiolvasni, hogy gondolatban már levetkőztette őt. Lauren viszonozta ezt a tekintetet, mert ő is vágyott arra, hogy meztelenül lássa a férfit. Hogy megérintse. Hogy felfedezze, melyek azok a pontok, amelyeknek a becézésétől megborzong vagy felnyög.

Magához húzta a férfi fejét, hogy ismét érezze az ízét. Anton hagyta, hogy még egyszer megcsókolja, de aztán megrázta a fejét, és szemével jelezte, hogy a csók nem elég. Többet akar. Mindent!

Amikor Anton a vállán lévő pántra tette a kezét, Lauren feje nekihanyatlott a falnak, és keze az ölébe hullott.

Elnézte, amint a férfi ujjai elbíbelődnek a vállpántcsatokkal, majd érezte, hogy a felsőrész előrehajlik, és a nadrág a csípőjére csusszan. Egyszerű fehér pólót viselt, és uralkodnia kellett magán, hogy ne bújjon ki belőle. Legalább annyira élvezni akarta a késleltetés gyönyörét, mint azt, hogy magán érezze a férfi kezét. És egy pillanatig sem kételkedett abban, hogy Anton saját kezűleg akarja őt a ruháitól megszabadítani.

Így is történt. A férfi felhúzta a póló szélét a melle fölé. Lauren megborzongott, és a mellbimbói megkeményedtek. Anton először az ujjaival érintette meg, majd a szájába vette, és nyelvével először az egyik, majd a másik feszes bimbót kezdte nyaldosni. A férfi haja selymesen érintette meg a bőrét, keze újból végigsiklott a mellén.

Lauren úgy érezte, mintha soha semmi sem borzongatta volna meg ennyire, és soha egyetlen férfi érintése sem izgatta volna még így fel. Alig találkoztak, mégis az volt a benyomása, mintha örökké ismerték volna egymást.

Amikor Anton a combjához nyúlt, hagyta. Szőke, hosszú szempillái alól pillantott rá, szemében tüzek égtek; és szája szélére sokatmondó mosoly ült ki.

A férfi keze végül befért a nadrágba. Lauren mély lélegzetet vett. Anton érintése nyomán bőre tüzessé forrósodott.

– Jól vagy? – kérdezte a férfi, és Lauren alig bírt megszólalni.

– Jaj, igen…

A férfi kuncogott, félig érzéki nevetés, félig nyögés hagyta el a száját, amiből arra lehetett következtetni, hogy alig bír uralkodni magán. Ezúttal a nőn volt a sor, hogy megkérdezze:

– Minden rendben?

– Fogalmad sincs mennyire, kicsim. – Ujjperceit végighúzta a nő bugyijának vékony pántján, és előrehajolva mormogta: – Abbahagyom. Csak mondd, hogy azt akarod.

– Ne hagyd abba! – Lauren úgy érezte, hogy a teste szétrobban, pedig a férfi érintése nem volt több, mint egyszerű ígéret. Soha életében nem állt ennyire közel ahhoz, hogy egyetlen suttogó mondattól elveszítse józan ítélőképességét. Ám ez most bekövetkezett, és ő vágyott rá.

12

De Anton abbahagyta. A férfi sem számított arra, hogy ez az első légyott ennyire hevesre sikeredik.

Annak ellenére, hogy Lauren azonnal érezte a férfi vonzerejét, eszébe sem jutott, hogy első látásra beleszerettek volna egymásba. Ilyesmi még nem fordult vele elő. Elhessegette a gondolatait, és a pillanatra összpontosított, meg a férfira. Figyelmét Anton kezének mozgása kötötte le, ahogy az egyre följebb csúszik combjának belső felén. A férfi hüvelykujja eljátszadozott a nadrágocska derékpántjával, aztán ujjai a bugyi csipkés szegélyéhez értek. Fél kézzel eltávolította a falatnyi anyagot a nő testéről, ujjaival játékosan végigsimította a hajlatait.

Lauren lélegzete elakadt, de tekintetét tudatosan nem vette le a férfiról. Csak akkor dőlt hátra, és hagyta, hogy a szenvedély hullámai összecsapjanak a feje fölött, amikor Anton figyelme a mellére irányult. Soha egyetlen férfi sem összpontosított ennyire, hogy élvezetben részesítse.

A férfi nyelvének és ujjainak fáradhatatlan munkája szinte az őrületbe kergette. Anton kitartóan izgatta tovább a lányt, aki felkiáltott, megborzongott, és átadta magát a szenvedélynek. A férfi nem hagyta abba, és azon volt, hogy Lauren most már a csúcsra jusson. Amikor ez bekövetkezett, a férfi kihúzta kezét a fehérneműből, megigazította, és a lány pólóját is visszahúzta a helyére.

Lauren egy pillanatra kivárt, elmosolyodott, és várta, hogy a férfi kigombolkozzon, és ő is hasonló élvezetben részesítse. De Anton csak megsimogatta az arcát, és csak futó csókot lehelt rá. Lauren összeráncolta a homlokát. Ez nem igazságos.

– És mi van veled?

A férfi megrázta a fejét.

– Ezt érted tettem.

Nem, ez nagyon rosszul sült el. Nem fogja hagyni, hogy a férfi azt gondolja, neki esze ágában sincs viszonozni a gyengédséget. Éppen ezért talpra állt, letolta a kezeslábast a csípőjéig, majd lerúgta magáról. Anton szemében fény lobbant, amint ott ült, szemtől szemben a nő meztelen hasával, a tenyérnyi felületet eltakaró csipkebugyival.

– Most rajtam van a sor – szólalt meg Lauren, és kinyújtotta a kezét a férfi felé, felhúzta, majd meglazította nyakkendőjét, és elkezdte kigombolni az ingét.

Anton hatalmas kezével megfogta a nő kezét.

– Nem tartozol nekem semmivel, és semmit sem kell visszafizetned. Semmi ilyesmit nem várok el egy nőtől.

Lauren hosszú másodpercekig csak pislogni tudott, mielőtt kihámozta magát a férfi karjából, és csípőre tette a kezét.

– Micsoda? Ez valamiféle vizsga volt? Azt akartad megtudni, milyen messzire megyek el? Hogy csak szószátyárkodom, de nem merek cselekedni? Erről van szó?

Anton nem válaszolt. Rezzenéstelen arccal bámulta a lány arcát mindaddig, amíg Lauren legszívesebben kiabálni kezdett volna haragjában. Miért van az, hogy a férfiak mindig kettős mércét alkalmaznak az efféle helyzetekben? Vajon miért képzelik azt, hogy a jó kislányok nem lelik örömüket a szeretkezésben?

A következő kérdést akkora higgadtsággal tette fel, amekkorát csak magára bírt erőltetni.

– Nos, akkor halljam! Átmentem?

13

6. FEJEZETAnton felnyögött. Egy nagyszerű, érzékeny nő bámult rá olyan szemmel, mintha ő maga

lenne a megtestesült gonosz, miközben csak futni hagyta a lányt.

Túlságosan sok nővel volt dolga, akiket eljuttatott a gyönyör csúcsára, és akik viszonozni próbálták mindazt, amit tőle kaptak, de ezt sosem szívből tették. Úgy érezte, hogy öregszik, és egyre válogatósabbá válik. Olyan nőre vágyott, aki hozzá hasonlóan kívánja őt, és nem olyat, aki kötelességszerűen borravalót vet oda neki a nyújtott szolgáltatások fejében.

Ám attól tartott, hogy Lauren Hollister esetében hatalmasat tévedett. Ahelyett, hogy a lány néhány perccel korábbi élvezetétől felhevültén elégedettnek mutatkozott volna, olyan volt az arckifejezése, mint aki készen áll arra, hogy leharapja a férfi fejét. Anton nem értette. Egyáltalán nem értette ezt a lányt, hiszen még nem tudta, kivel van dolga.

– Nem, Lauren. Ez nem vizsga volt. – Hogyan tudná ezt úgy megmagyarázni a nőnek, hogy ne sértse meg? – Váratlanul ért ez a dolog, és csodálatos. Csodálatos vagy te is. Nagy örömöt szerzett az, ahogy eljutottál a gyönyör csúcsára.

Enyhe pír jelent meg Lauren arcán.

– Túl könnyű zsákmány vagyok neked. Sokkal nagyobb kihívásra van szükséged. Vajon hol hallottam ezt már korábban?

A férfi felemelte a fejét, és felkiáltott.

– Nem vagy túl könnyű préda, de az őrületbe kergetsz! Semmit sem kívánok jobban, mint hogy szeretkezzem veled, ennek ellenére éppen azon vagyok, hogy hátrakössem a kezem. Ha ez nem kihívás, akkor nem tudom, mi nevezhető annak.

– De hát akkor miért?

A férfi lenézett a lány arcára. Akadt néhány teljesen nyilvánvaló ok, többek között egy kényelmesebb helyszín hiánya, ennek ellenére a legnyilvánvalóbbat közölte:

– Nincs óvszerem.

A nő hunyorított, látszott, kis időre van szüksége, hogy tudomásul vegye az elhangzott érvet, majd önelégült mosoly terült szét az arcán. Belenyúlt a hátizsákjába, kotorászott benne, majd előhalászott egy kis ezüstfóliás tárgyat.

– Miért nem ezt mondtad? – kérdezte éppen akkor, amikor megcsörrent a férfi mobiltelefonja.

Anton tudta, hogy az imént elszalasztott lehetőség hangulatát nehéz lesz újra felidézni. Ahelyett, hogy beletemetkezett volna a nő felhevült, várakozó testébe, füléhez szorította a készüléket.

– Itt Neville!

– Szia, pajtikám! Mit szólsz a dupla vagy semmihez? – kérdezte az üzlettársa, Doug Storey. – Sosem fogsz megszabadulni attól a leprateleptől ezen az áron.

– Én nem lennék ebben annyira biztos – felelte Anton, és egyik szemét Laure-nen tartotta, aki közben visszabújt a kezeslábasába. – Amúgy meg hol az ördögben vagy?

– A földszinten a szerelőkkel és Hollister kisasszony lakótársával. – Doug lehalkította a hangját. – Talán össze kellene kapnotok magatokat. Úgy tűnik, néhány perc múlva kint lehettek.

14

– Kösz, haver! – Anton befejezte a beszélgetést, visszatette a készüléket a zsebébe, és nagy élvezettel figyelte, amint Lauren gyorsan kifésüli a haját, majd megigazítja a ruháját, kisimítja a pólóját és a rövidnadrágja szárát. Mihelyt a nő befejezte, kinyújtotta a kezét.

– Kéred a hajkefémet?

A férfi megrázta a fejét. A felvonó döccenve elindult, és a férfi tudta, hogy kevés ideje maradt.

– Az óvszert szeretném.

A nő felvette a hátizsákját. Miközben fennhéjazóan a férfira nézett, megemelte az egyik szemöldökét.

– Micsoda, nincs otthoni készleted?

– De van – felelte a férfi, aki szerette volna elmagyarázni, hogy a lány feltételezése téves. Ám úgy tűnt, a helyzet sokkal bonyolultabb annál, hogy egy-két szóval el lehessen intézni két emelet között, lefelé menet.

Bármit is szeretett volna mondani, későbbre kellett halasztania. A felvonó nyögött, csikorgott egyet, majd megállt. Anton még mindig kinyújtott kézzel állt. Végül, éppen akkor, amikor a külső ajtó elkezdett fölfelé gördülni, Lauren a tenyerébe csúsztatta az óvszert.

– Meg fogom őrizni – súgta Anton. – Fel foglak hívni, és meghívlak vacsorára. Egy igazi vacsorára. Igazi légyottra. És lesz következő alkalom. Nem akarom a dolgot alsógatyában megúszni.

– Miért is hiszek egy férfinak, aki megígéri, hogy fel fog hívni?

Három nap telt el Lauren és Anton felvonóbeli kalandja óta, és a nő nem úszott a boldogságban, amint barátnője női holmikat forgalmazó boltjának irodájában fel-alá járkált.

Macy Webb keresztbe tett lábbal ült íróasztala mögött egy akkora székben, amely látszólag szinte teljesen elnyelte törékeny testét. Éppen egy hirdetéshez állított össze képanyagot.

– Ugyan már, Lauren! Mindössze három nap telt el, nem három hét. Ha felhív, felhív. Ha nem bírod kivárni, telefonálj neki te magad! Ez nem egetverő bűn, gondolom, ezzel tisztában vagy.

Lauren abbahagyta a járkálást, és belevetette magát Macy egyik, vendégeknek fenntartott székébe. Ujjaival megdörgölte a halántékát, mert kezdett megfájdulni a feje.

– Nem hívhatom fel. Azt gondolom, hogy régi vágású, és azt akarja, hogy ő telefonáljon először, és ő fizessen az étteremben.

Macy áthajolt az asztala fölött.

– Hűha, Lauren! Mióta érdekelnek a régi vágású férfiak, és mióta vársz arra, hogy egy férfi felhívjon? Nem gondolod, hogy fölösleges nyűgöt veszel a nyakadba, miközben megszámlálhatatlan férfi futkorászik odakinn, aki egy pillanatra sem habozna, hogy felhívjon, és rendezze az éttermi számlát?

Lauren felsóhajtott, fejét hátravetette a támlára, és felpillantott a mennyezetre. Macynek valószínűleg igaza van.

Anton Neville olyan típusnak tűnt, aki szereti, ha az ő akarata érvényesül. Hiszen a felvonóban történteket is ő irányította. Mellesleg milyen férfi lehet az, aki nemet mond a szeretkezésre?

15

És ő mégis miért gondolkodik azon, hogy újra találkozzanak?

16

7. FEJEZET– Sajnálom, hogy ilyen hosszú idő után jelentkezem. Elszabadult a pokol az irodában.

Douggal mostanság zsinórban csak rossz vállalkozókkal van dolgunk. Nem is beszélve azokról az ügyfelekről, akik képtelenek eldönteni, hogy mit akarnak.

Lauren Hollister Houston egyik legjobb vietnami éttermében ült Anton Neville-lel szemben, aki egész panaszáradatot zúdított rá. Az utolsó, bizonytalan ügyfelekkel kapcsolatos megjegyzésére elkerekedett a szeme.

– Akkor ezek szerint ez egy üzleti vacsora a tetőtéri lakás eladása érdekében? Azt akarod megtudni, hogy miképp döntöttünk Macyvel? – Lauren nagyon megkedvelte a férfit, és gyűlölte annak gondolatát, hogy egész este az adásvételről társalogjanak.

Anton letette az evőpálcikákat a tányérja szélére, könyökével az asztalra támaszkodott, ujjait összefonta, és emögül nézett a nőre. Kék szeme sokkal ragyogóbb volt, mint amire Lauren emlékezett, és olyan élénkség villódzott benne, hogy azonnal képes lett volna megfeledkezni éhségéről, ha tudta volna, hogy ez a tekintet miatta ragyog.

– Ha ez üzleti vacsora volna, akkor üzleti jellegű dolgokról ejtenénk szót – védekezett a férfi. – Mondjuk, arról beszélnénk, hogy miféle belső átalakításokat terveztek. Hogy megbíztok-e bennünket ezzel, vagy saját vállalkozókat hoztok. Vagy egyáltalán ragaszkodtok-e a lakáshoz, vagy elálltatok a vásárlástól.

– Akkor ez nem egy gúnyos célzás volt a döntésképtelen ügyfelekre? Ugyanis mi határoztunk. Igenis akarjuk a tetőtéri lakást.

Miért, vajon miért étvágygerjesztőbb a férfi látványa, mint a tányérján lévő tavaszi tekercs? A sötétbarna és zöld színek rendkívül előnyösen mutattak a férfin.

– Jó. – Anton felvette a pálcikákat, és nekilátott a párolt rizsnek – Visszatérhetünk a légyottra? Remek időtöltést ígértem neked, és szeretném betartani.

No, igen, persze, az ő remek időtöltéssel kapcsolatos fogalmai, somolygott magában Lauren. Telefonálni akart, és fizetni. Meg akarta szabni az időt, a helyet, és hogy milyen körülmények között kerüljön sor a szeretkezésükre. És a mostani beszélgetést is ő akarta irányítani. Kétségtelen, akadnak olyan nők, akik előszeretettel üldögélnek a piedesztálon, távol mindenféle döntéstől, bűntől, bajtól. A férfi nem tudhatja, hogy ő ki nem állhatja a szemlélődő életformát. Nem is beszélve arról, hogy remekül tud szórakozni, ha lehetőség adódik rá.

– Elhoztad az óvszert?

– Ami azt illeti, igen. – A férfi arcán grimasz jelent meg, miközben barna nadrágjának hátsó zsebéből előbányászta a pénztárcáját. – Vissza akarod kapni?

Lauren hátradőlt a széken, s kezét, melyben még ott voltak az evőpálcikák, a térdére terített szalvétára ejtette.

– Aha. Meggondoltad magad.

Anton előrehajolt, és a söréért nyúlt. Nagyot kortyolt a magas nyakú pohárból, és közben mindvégig a lányt nézte.

– Kérdezhetek valamit, Lauren? Itt akarsz lenni velem? Vagy úgy érezted, tartozol a felvonóban történtek miatt?

17

A lány nem érezte úgy, hogy bármivel is tartozna. De az világos volt, hogy a viselkedése miatt kérdezi ezt tőle a férfi. Elérkezett az ideje, hogy ne kerülgessék tovább a forró kását. Nevén kell neveznie a dolgokat.

Lauren visszatette a pálcikákat az asztalra, és lesimította rózsaszín mintájú szoknyáját. Megpróbált mosolyogni, de ez nem a szíve mélyéről jött, ezért érezte, hogy talán nem eléggé meggyőző.

– Sajnálom. Nem hiszem, hogy ez működni fog.

Anton nagyot fújt, mint aki már várt erre a bejelentésre.

– Befejezel valamit, ami még el sem kezdődött? Még mielőtt megismertük volna egymást?

– Az a gyanúm, hogy feszélyez a jelenlétem. És ez engem is feszélyez.

A férfi összevonta a szemöldökét.

– Miért hoznál engem zavarba?

– Az vagyok, aki vagyok. Ami a szívemen, az a számon. Ha valamit akarok, megszerzem. Saját szabályaim szerint játszom, és emiatt attól tartok, akaratlanul is rátaposhatok a régi vágású lábujjaidra. – Tessék! Meggyőződése volt, hogy ennél nyíltabban nem közölhette volna a férfival, hogy lazítson.

– Régi vágású vagyok? – kérdezte Anton némi éllel.

Ezúttal a lány válasza hiteles volt. Lauren érezte, ahogy megrándulnak az arcizmai. Magába itta a férfi mosolyát, és meg is fogja őrizni. Ennél többet akart érezni, ám úgy tűnt, mintha két távoli világból érkeztek volna.

– Mivel még nem láttam a lábujjaidat, ezt nem állíthatom biztosan. De hajlok rá, hogy ez így van.

– Mondd, és ezzel mit tegyek? – emelte a férfi a magasba, két ujja közé szorítva a hátsó zsebéből előhúzott óvszert.

Lauren érezte, hogy arcát elönti a pír. Kettejük közül talán ő a szabadosabb, de azt ő sem szerette volna, hogy az étterem vendégei eltűnődjenek azon, vajon a kettejük közötti jelenet valójában egy számukra tartott előadás része vagy sem. Kivette a férfi kezéből az ezüstfóliát, és bedugta ujjatlan fehér blúzának a mellső zsebébe.

– Megtartom. Sosem lehet tudni.

A férfi felvonta szőke szemöldökét.

– És ha mégis meggondolod magad?

A nő megrázta a fejét.

– Igen. Arra az esetre, ha mégis észhez térsz, és rájössz arra, hogy nem feltétlenül kell mindig középpontban lenned ahhoz, hogy kellemesen érezd magad.

Lauren és Macy néhány nappal később megkötötte a megállapodást a tetőtéri lakással kapcsolatban. Doug Storey képviselte a céget az adásvételi szerződés aláírásakor. Elmagyarázta, hogy sem ő, sem Anton nem szokott foglalkozni a pénzügyi részletekkel, de a tetőtéri lakás állandó nyűgöt okozott számukra, amióta szert tettek rá, és ők megfogadták, hogy nyomon követik a hely sorsát mindaddig, míg el nem adják.

18

Laurent nemigen izgatta, hogy ki jelent meg. Macyvel együtt megtalálták a tökéletes lakóhelyet, és semmi más nem érdekelte, és ezt a barátnőjével is közölte.

– Ez marhaság, Lauren – felelte Macy, miközben a nappali keményfa padlóján feküdtek egymás közvetlen közelében, úgy, hogy szinte összeért a fejük, lábuk pedig az ellenkező irányba mutatott. Mindketten a falak mentén végigfutó csöveket bámulták, melyek kapcsán Lauren úgy döntött, hogy piros, lila és zöld színűek lesznek. – Azt akartad, hogy Anton itt legyen, és ezzel te is tisztában vagy. Miért vettél volna fel kosztümöt az adásvételi szerződés aláírására, ha nem ezért, az isten szerelmére?

– Fontos alkalom volt, és én ehhez méltóan öltöztem fel.

– Olyan ruhát vettél fel, amelyikre Komoly Úr is rábólintott volna.

– Ez nem igaz. Nem komoly. Egyszerűen csak… hagyománytisztelő.

Macy felhorkant.

– Hagyománytisztelő a…! Élettelen őskövület. Vedd tudomásul!

Anton Neville minden volt, csak nem őskövület. Talán egy földre szállt angyal?

Lauren felsóhajtott. A számára annyira becses egyenrangúsághoz való ragaszkodása azt eredményezte, hogy közölte a férfival, ha így viselkedik, nem fog működni a dolog kettejük között, pedig még meg sem ismerték egymást.

Most meg attól tartott, hogy elszalasztottá azt, ami életében soha nem tapasztalt boldogsággal ajándékozta volna meg.

19

8. FEJEZET– Ezek szerint el fogsz menni? Mindazok után, hogy végignyafogta az előző találkátokat,

és ahogy cserbenhagyott az adásvételin, mégis el fogsz menni?

Macy Webb Lauren Hollister hálószobájának ajtajában álldogált, és azt figyelte, ahogy barátnője magára ölt egy rojtozott szegélyű zöld szarvasbőr szoknyát, egy ezüstszínű selyemfűzőt, mely vonzó felsőtestének nagy részét szabadon hagyta, és lábát belecsúsztatta egy zöld színű papucsba.

– Ezt fogod viselni? – vonta össze a szemöldökét Macy. – És mi van a hagyományos és régimódi kinézettel?

A tetőtéri lakás adásvételi szerződését előző este írták alá, így sürgősen csomagolniuk kellett. De Anton Neville telefonált, és Laurennel az újonnan megvásárolt tetőtéri lakásban akart találkozni. Egyedül. Még aznap este, kilenckor.

Lauren oldalra fordult, és tetőtől talpig végigmérte magát a tükörben. Ezzel az öltözékkel, és a laza kontyba fogott hajával rendkívül vonzónak találta magát.

– Igen, ezt fogom viselni. Anton Neville foghatja a hagyományos és régimódi nézeteit, és kivághatja az ablakon. Látni akar? Hát látni fog!

– Elég sok mindent fog látni belőled ebben a szerelésben – tette hozzá Macy.

– Mi a gond ezzel? Kellemes, de félelmet nem ismerő nőszemély vagyok. – Lauren csak abban bízott, hogy képes lesz végigjátszani a színjátékot. Legbelül olvadozott, mint a vaj, és attól tartott, ha a férfi túl közel kerül hozzá, ő rá fogja vetni magát.

A fenébe az egyenjogúsággal! A férfi teste, lelke mágnesként vonzotta, hihetetlen módon izgalomba hozta. Mi több, a szívét is teljesen foglyul ejtette. Csak abban bízott, hogy nem rontott el mindent azon a napon, amikor egyszerűen otthagyta a férfit.

Macy gyorsan bólintott.

– Ezzel a kinézettel? Az elszúrás lehetősége már-már bizonyosság.

Anton a tetőtéri lakás erkélyén állt, és a korlátnak dőlve figyelte az utcai forgalomban araszoló autók lámpáit. Laurenre várt, de nem volt benne biztos, nem reggelig fog-e várni. A lány tétova igennel felelt a meghívásra, és azt mondta, hogy eljön, ha valami nem jön közbe.

A férfinak még mindig volt egy kulcsa, azzal jutott be a lakásba. Nem gondolta, hogy Laurent ez zavarni fogja, már ha egyáltalán előkerül.

Nem akarta kihagyni ezt a találkozást. Ha már mindenképpen meg kell zaboláznia saját magát, akkor legalább a lehető legjobbat nyújtsa. Lauren Hollister különleges személye ér annyit, hogy megalkudjon saját magával.

Hirtelen meghallotta az újonnan üzembe helyezett felvonó motorjának a hangját, és a szíve nagyot ugrott. Gyorsan körülnézett az erkélyen, ahová kihelyezett egy heverőt néhány díszpárnával és takaróval. A mellette lévő asztalon gyertyák égtek. A bor éppen megfelelő hőmérsékletű volt.

Eltűnődött, vajon Lauren elhozta-e az óvszert. Akadt neki még néhány tartalékban, de ennek a darabnak lassan már története volt…

– Anton? – szólalt meg a nő.

20

Már ahogy a nevét kimondta, elegendő volt ahhoz, hogy a férfi térde megroggyanjon.

– Idekint vagyok. Az erkélyen.

A férfi nyitva hagyta az üveg tolóajtót, és most háttal nekidőlt a korlátnak, miközben az elsötétített lakás felé nézett. Hallotta a nő lépéseit, amint keresztülvág a parkettán. Nem tudta kivenni alakját a sötétben, de tudta, hogy Lauren jól látja őt.

Nem emlékezett rá, hogy valaha is akkora gondot jelentett számára egyetlen lélegzetvétel, mint ezúttal. Szíve ádázul dörömbölt. És amikor végre az ezüstösen, zöldesen csillogó nő megjelent az ajtóban, Anton tudta, hogy sokkal nagyobb bajban van, mint azt valaha is képzelte.

– Szia! – köszönt a lány, amint kilépett a szabad ég alá.

Körbenézett, és annak ellenére, hogy csak a holdfény világított, a férfi tudta, hogy a nőnek azonnal feltűnt az általa kialakított romantikus díszlet. Lauren elmosolyodott, mire a férfi visszafojtotta a lélegzetét, és közben azt remélte, hogy a nő nem fogja kinevetni csábítással kapcsolatos terveit.

A lány felnevetett, ám ez a legtisztább kifejezése volt az örömnek, és kacagása úgy gyöngyözött, mint a pezsgő buborékai, ám a férfi elveihez híven megpróbálta visszafogni magát, és azon gondolkodott, miféle szavakkal szólíthatná meg az előtte álló jelenséget.

– Elképesztő vagy! Nem hiszem el… – közölte a nő, majd szájára tapasztotta a mutatóujját, és miközben megkerülte a heverőt, tenyerével végigsimította az útjába kerülő díszpárnákat és a takarót.

A férfi karba tett kézzel, és keresztbe vetett lábbal állt mozdulatlanul, mert még mindig nem tudta eldönteni, hogy a nő hitetlensége jót vagy rosszat jelent. Ám aztán a lány odalépett hozzá, megfogta a kezét, odavezette a heverőhöz, és tenyerével megtolva arra kényszerítette, hogy leüljön.

– Remek! Itt a gyertya és a bor. Annak a lehetősége is adott, hogy rajtakapnak. Csak egyetlen dolog hiányzik.

– Az óvszer – állapította meg a férfi, és izzadni kezdett a tenyere.

A lány bólintva csípőre tette a kezét.

– Találd meg, és szeretkezés a jutalmad…

Anton remegő kézzel nyúlt a selyemfűzőhöz, melynek az eleje azonnal a padlóra hullott, és ott állt előtte a nő majdnem meztelenül.

A férfi a nő mellei közé nyomta a fejét, és mélyen beszívta bőrének bódító illatát, kezét pedig a csípőjére tette, miközben megtalálta a szoknya hátsó felén lévő cipzárt. Egyetlen határozott mozdulattal lehúzta, a szoknya azonnal lehullott, és a lányon csak egy tenyérnyi csipkés bugyi maradt.

Az óvszer a bugyi anyaga mögött rejtőzködött.

A férfi lefejtette a lányról az alsóneműt, aki most már teljesen meztelenül állt előtte. Anton mély lélegzetet vett, és még akkor is azzal volt elfoglalva, hogy türtőztesse magát, amikor Lauren felsegítette.

– Most rajtam a sor – szólt a lány, és kigombolta a férfi nadrágjából kihúzott inget. Mire lekerült az ing és a nadrág, Anionnak olyan merevedése lett, hogy attól tartott, szétrobban. Lauren ekkor látott hozzá a nadrágszíj lazításához és a nadrág lehúzásához.

21

– Óvatosan! – súgta a férfi, miközben a nő lehúzta a cipzárt hatalmasra duzzadt férfiassága előtt. Amikor Anton először megérezte a nő tapintását, torkából nyögés szakadt fel. Lerúgta az alsót, a nő pedig leereszkedett a heverőre, melyet végigsimított, majd amikor megtalálta az óvszert, elmosolyodott.

A lány fürge ujjakkal kibontotta az ezüstfóliát. Amikor végül ráhúzta a férfira a vékony gumit, addigra Anton már tettre kész volt.

A nő fölé hajolt, és mindketten ráereszkedtek a díszpárnákra. Lauren széttárta a lábát, hagyta, hogy a férfi hozzátapadjon és belehatoljon.

A lány melegsége körbeölelte Antont, akinek az volt az érzése, hogy hazatalált.

– Szeretnék kérdezni tőled valamit – mondta tétován. Tudta, hogy rengeteg megbeszélni- és tisztáznivalójuk van. Tudta, hogy majd annak is eljön az ideje, de egyelőre egyetlen dolog érdekelte: – Hiszel abban, hogy van szerelem első látásra?

A nő felemelte a fejét, és kezébe vette á férfi arcát.

– Igen, hiszek. Azaz hittem.

A férfi csókot lehelt a lány tenyerére, és közben mindvégig figyelte a szemét, melyben visszatükröződött a hold és a gyertyák pislákoló fénye. A takaróért nyúlt, és selyemgubóként burkolóztak be a melegségbe.

Anton sosem gondolta volna, hogy a szeretkezés ennyire jó lehet. Hogy ennyi érzést hív életre. A lány szíve, tekintete egyaránt foglyul ejtette, testének bensőséges melegével pedig szorosan magához vonzotta.

A férfi ismét mozogni kezdett, de igyekezett visszafogni magát. Ám gyorsan kiderült, hogy nem képes rá. Teste szinte sajgott a beteljesülés vágyától. Lauren szeméből biztatást olvasott ki, és annak ígéretét, hogy szinte eggyé válva lélegzik majd vele.

A férfi lendületet vett, egyre gyorsabban mozgott. Néhány másodperccel később a lány édesen feljajdult, elakadt a lélegzete, miközben végigborzongott a teste.

Kicsivel később Anton is felnyögött, és egyetlen utolsó mozdulattal eljutott a beteljesedéséig. Arcát beletemette a nő hajába, ám testének súlyát megtartotta a könyökével, miközben életében először úgy érezte, hogy sosem fog magához térni. Soha nem tapasztalt gyönyörrel töltötte el annak tudata, hogy szerelmes.

Végül felemelte a fejét, és lenézett a lány mosolygó szemébe.

– Nos, azzal a „szerelem első látásra” dologgal kapcsolatban… Biztos vagy benne?

Lauren gyorsan bólintott.

– Különben nem lennék itt az isteni tested alatt, meztelenül.

– Én is így gondolom. – Anton félresimította a nő homlokába hullott hajtincseket, és nagy örömmel vette tudomásul, hogy Lauren humorérzéke még ilyenkor is remek, ám tudta, hogy van még valami, amit mindenképpen most akar közölni vele.

– Cinikusság tekintetében magam is versenyre kelek bárkivel, Lauren. De én mindig hittem a szerelemben. Csak sosem gondoltam volna, hogy úgy fogom érezni magam, mint akit fejbe vertek…

– Pszt… – hallgattatta el a lány, mutatóujját a férfi ajkára téve. – Megígérem, legközelebb nem foglak leütni.

22

– Ezt akartam megtudni. Hogy lesz-e következő alkalom. – Anton rájött, hogy a nő bizonyára érzi, mennyire felgyorsult a szívverése, mivel testük szorosan összeért.

– Talán egy-kettő igen – közölte a lány, majd elmosolyodott. – Ez a mosoly azonban olyan mélyre hatolt Anionban, mint korábban egyetlen nő mosolya sem. És tudta, hogy ennél mélyebben egyetlen más nő sem fogja megérinteni az életben.

– Mindössze egy-két alkalomra gondolsz?

– Vagy annyira, ahányszor be tudunk ide surranni az elkövetkező negyven évben – tette hozzá Lauren, és lehajtotta a fejét egy elképzelhetetlenül édes csókra.

23