6. A k†osz kincse

8/17/2019 6. A k†osz kincse

1/206

John Caldwell

A Káosz Kincse

John Caldwell: The Hoard of ChaosAll rights reserved!

Sorozatszerkesztõ: Nemes István

A címlap Szendrei Tibor festményének felhasználásával készült

Fedélterv és címlaptipográfia: GRAPH-ART

ISBN 963 7841 98 9ISSN 1217-6893

Copyright © Nemes István, 1997Hungarian edition © Cherubion Kft., 1997

Felelõs kiadó:Nemes István és Nemes Judit ügyvezetõ igazgatók

Mûszaki szerkesztõ: Bihonné Király EditSzakmai tanácsadó: Bihon TiborSzedte és tördelte a Cherubion KönyvkiadóA nyomtatás és a kötés a debreceni nyomdászat több mint négy évszázados hagyományait õrt. munkájaFelelõs vezetõ: György Géza vezérigazgatóA nyomdai megrendelés törzsszáma: 2449.66-14-1Terjedelem: 25 ívKészült 1997-ben

1. FEJEZET

Orkok és más disznóságok

Ernest Roahmyer idegesen törölgette sajgó orrát. Amióta beverték, még ez az egyszerû is fájdalmat okozott, de a nyiszlett férfi állandóan megfeledkezett errõl, és mindahányen odanyúlt szaglószervéhez, amikor az a pergament érintette. A tintát akarta letörölni Roahmyer személyes tragédiája ugyanis a munkakörében rejtezett. Kirovang városának jerónikása volt egy személyben, s ezt a bizalmi állást még ideiglenesen sem bízhatta másrs nem akadt volna alkalmas személy. Pedig amióta egy irdatlan nagy pofontól lerepült a zemüvege, pokol volt számára ez a munka. Mert hogy a taslitól nem csak az okuláré repüle a derék hivatalnok orrcsontja is megadta magát; mi több, az ünneplõ díszdolmánya is cocsok lett. És hogy a katasztrófa teljes legyen, a díjnyertes pofon lekeverõje nem elégtt meg az emberkínzással, a tárgyakon élte ki baromi tombolása csúcsát. Hiszen mi mást

hetett volna az a vadállati üvöltés, s az ezt követõ reccsenés és roppanás, mint azt, htesti sértésre vetemedett egyén egyetlen ugrással rávetette magát a földön nyugvó, ártatiporta, tiporta, tiporta... Roahmyer csak órákkal az erõszakos alak távozása után bukkant rá féltett kincsére. Ésnem sok örömét lelhette e megtalálásban. A drótkeret elgörbült, szétlapult és formátlaA lencsék helyén pedig nem talált még csak üvegtörmeléket sem, csupán a csikorgó padló még az üvegeket is addig taposták, amíg porrá nem zúzták... Roahmyer legfeljebb annak hogy lévén csaknem olyan vak, mint a denevér szemüveg nélkül nem láthatta saját ábkült el sikoltozva saját tükörképe elõl, mely oly rettenetes volt, hogy még egy kéthete életre rémisztett volna. A tettlegességgel erõsen mi több, kizárólagosan - gyanúsíto


2/206

s oly alapossággal hagyta helyben a szerencsétlen írnokot, hogy annak körömnyi ép folt aradt az ábrázatán. Horgas orra meghasonlott önmagával, keskeny ajkai több egyenlõ daraadtak, a szemgödreit lilás dagadások igyekeztek kisajátítani, homlokán a sokasodó ráncofüggõ sebhelydagonya foglalta el, két apró szárnyként elálló fülét pedig összezsugorodoa kegyetlen kezek... Szó ami szó, Roahmyer a szíve mélyén nem berzenkedett e fenyítés miatt, tudta, hogy ttékben kiérdemelte az ostobaságával. Mert mi másnak nevezte volna magát, ha nem ostobán után, hogy mindössze négy testõrt és hat zsoldost bérelt fel a mocsok félork meggyilko tíz, de legalább négyszer tíz bérencre lett volna szükség Skandar Graun kinyírásához, arékoskodni akart a pénzzel és az emberanyaggal. Ostoba volt! Hát, csak azt kapta, amitdemelt. Azt hitte, meghalt az önjelölt helytartó, és mint helyettese, õ vette át a helynban ekkor következett be az a megdöbbentõ esemény, amire senki nem számított. Skandar több heti távollét után igen morózusan hazatért Kirovangba, és elsõ útja a tanácsterempen oda, ahol Roahmyer a legszebb ünnepi dolmányában várta a herceg követeit, akik majdgukkal hozzák a hercegi megbízólevelet, az õ hivatalos kinevezését. A követek helyett aa feldúlt félork érkezett, és miközben mindenféle tökbõl készített ételek nevét harsogtt, nagy alapossággal gondoskodott arról, hogy ne csak õ, de a helyiség is fel legyen dú. Ekkor verte, pofozta, rúgta, ütötte, fejelte, harapta, búbolta, marcangolta szét a mepett jegyzõt, hogy az utána napokig úgy érezte magát, mintha démonok labdáztak volna a egyéb testrészeivel. No persze a sebhelyek az elmúlt másfél hónapban behegedtek, seblándos borogatás és a titkos receptek alapján készített gyógyfõzetek fogyasztásával elmúl karjait is újra tudta mozgatni, és idõközben annyira hozzászokott szétrepedt ajkaihoz, erõsen csücsörítve még beszélni is megtanult. Skandar Graun persze nem volt haragtartó. Elsõ komolyabb kijózanodása alkalmával - a

t követõ negyedik héten felkereste az ágyban lábadozó jegyzõt, és pár atyai pofon kísgyarázta, miféle verésben lesz része, ha még egyszer bárkit is merényletre bújt fel ellmyer már az elsõ szavak hallatán elájult, és csak húsz perc múltán nyerte vissza az eszidõben, hogy hallja a kilátásba helyezett verésfajták és kínzások utolsó harminc metódu Végül is megszûnt a lidércnyomás, Skandar Graun levette róla a kezét, és ezért a jegyt. A korábban a mellkasára helyezett hatalmas mancs alatt ugyanis alig kapott levegõt. Miután ily módon tisztázták a dolgokat, a félork kijelentette, hogy nagylelkûsége bizobra is rábízza a jegyzõi és a krónikási feladatokat, s beígérte, hogy pár nap múlva ism tollba mondja távolléte borzalmas kalandját, amelyet tökkelütöttek között töltött, egyan... Roahmyer aggódva várta ennek az eseménynek a bekövetkeztét, de szerencsére a félosem jelentkezett, és így elmaradt a várható fenyítés. Mert hogy fenyítés lett volna, se Roahmyer ugyanis tudta, hogy önhibáján kívül képtelen lenne a rábízott feladatnak ele, és ezzel valószínûleg ismét kihívná maga ellen a sorsot. És ha csak ezredrészét kapja

, az akkor is annyit tesz, hogy Kirovang városának új jegyzõt kell keresnie, az elõzõ myait pedig el kell temetni - egy skatulyányi koporsóban. Mert hogy több nem marad belõl, az egészen bizonyos! Roahmyer személyes tragédiája ugyanis a munkájában rejlett. Egészen pontosan, az összmüvegében. Õ Skandar Graun határozott tiltása miatt nem merte elhagyni a lakhelyét, Kirban pedig egyetlen üvegcsiszoló sem élt, aki képes lett volna akár csak tizedannyira jóséket készíteni, mint az eredeti szemüveg. És Roahmyer az okuláré nélkül csupán homályo, bizonytalan körvonalakat és az embereket csupán a hangjukról, bizonyos félorkokat peda szagukról ismert fel. Ez utóbbiakat már messzirõl. S mivel vaksi szemével saját írásáha nem akarta a lúdtoll hegyével elhibázni a pergament, közel kellett hajolnia. Nagyon el... És ez azzal az örökös bosszúsággal járt, hogy kampós orra hegyével állandóan elmaszatzon túl, hogy minden egyes irományt elölrõl kellett kezdenie, a nózija is csupa fekete

t, és a tinta orvul lecsepegett a szájába. És amikor erre reflexbõl odakapott, újra és rült fájdalmat okoznia magának. Az orrcsontja már rég összeforrt volna, szétrepedt ajkai behegedtek volna, ha nem tesi tönkre állandóan önkezûleg saját szervezete gyógyító munkálkodását. De dolgoznia kelltt attól, hogy Skandar Graun váratlanul ismét megjelenik, meglátja, miféle levelet fogaz, és belemártogatja csizmás lábát az írnoka beleibe. Roahmyer már a gondolatra is remegni kezdett. Ismét közelebb hajolt a pergamenhez, éssérült orra alatt ork ribancok ork fattyait szidalmazva próbálta megfogalmazni sürgetõ a trialcori hercegnek, amelyben indítványozta, hogy jöjjön Kirovangba egy kisebb, ámdenimum száz fõbõl álló hadsereg a felségáruló, gyerekgyilkos, fekete mágus, satöbbi, sat


3/206

grendszabályozására, aki önhatalmúlag Kirovang helytartójának nevezte ki magát. Roahmyer már tizenegyedjére írta újra a levelet. Ez alkalommal rettenetesen vigyázott orrára, és ez idáig sikerült megúsznia az elmaszatolódást. Már csak a záró bekezdés hin frappánsan szerette volna megfogalmazni. Mindazonáltal, méltóságos herceg úr motyogta, ízlelgetve a szavak hatását, mielõtlyan embert keres a bitorló ork fattyú helyére, aki a legmegfelelõbb lenne a helytartóiviselésére, engedtessék megjegyezni szerény személyemnek, hogy senki sincs e kies vidékki hûségesebb híve lenne a méltóságos, nagyhatalmú, tündökletes herceg úrnak, mint jómakiáltó felségárulást önerõbõl, vére hullatásával leleplezte... Hm, ez jó. Vagy mégsem?zatos? Nem. De lehet, hogy mégis. Talán finomítani kellene?... Nem, dehogy! A herceg hüye, a végén még nem értené ki a sorok közül a lényeget... Hé! Van itt valaki? Erõs, koppanó léptek közeledtek a tanácsterem felé a folyosón. Roahmyer puszta formalfordította a fejét, de mivel ebbõl a távolságból még az ajtót sem látta, inkább a fülérz elmúlt napok alatt meglepõen kiélesedett a hallása. Csizmás léptek közeledtek. Az illetõ fegyveres. Hallatszik, ahogy a kardhüvely a combhoz ütõdik. Bõrvértet visel. Használt, nyikorgó bõrvértet. És a járása... Ez egy nõ! motyogta Roahmyer, és amikor beleszimatolt a levegõbe, megdöbbent. Everes... lószar szagú... ork... nõszemély? Hé, maga ott! harsant fel nem messze a jegyzõtõl egy mély, érdes hang. Egy homályeledett nagy sebességgel. - Maga az elöljáró? Már nem rebegte Roahmyer. - De majdnem. Az ismeretlen illattól felkavarodott a gyomra és a sosem hallott hang alapján tudta, hogy a jövevény nem a Korgan Kocsmájában tanyázó ork szajhák közül való. Ez valószínûl

yon sokat lovagolhatott, attól bizonytalanok a léptei. És jócskán lehet rajta súlyfölös Mit beszél? recsegte a nõ türelmetlenül. - És mit bámulja olyan mereven a mellemeonnan a szemét, ha nem akarja, hogy kiszúrjam valamelyiket! Bár Roahmyer semmit nem bámult, semmit nem látott, de azért sietve elfordította a fejiztos, ami biztos. A hang tulajdonosa meglehetõsen agresszívnak és magabiztosnak tûnt, ez nem sok jóval kecsegtetett. A nevem Roahmyer - motyogta valamivel tisztelettudóbban. Kirovang jegyzõje és nagcsû krónikása vagyok. Készséggel állok a nemes hölgy rendelkezésére. - Keresek valakit. Ez remek dörmögte a jegyzõ, és színleg a plafont bámulta. - Ez egy nagy város. Mikeresi? Úgy értesültem róla, hogy az illetõ a város elöljárója. A neve Skandar Graun. Ismer A jegyzõ megfeszült.

Netalán... rebegte reménykedve a méltóságos trialcori herceg úr követeként tetstleg egy nagyobbacska hadseregecskével? - Mi? értetlenkedett a nõ. - Nem, dehogy. Régi barátja vagyok Skandar Graunnak, és allottam, itt tanyázik ebben a koszfészekben. Szóval, barátja? komorodott el Roahmyer, és egy laza mozdulattal lekapta az írótánem kész levelet, összegyûrte, és elkezdte legyömöszölni a torkán, mielõtt Skandar Graashatta volna az árulkodó sorokat. Tekintettel szétrepedezett ajkaira, ezzel nem csekél fájdalmat okozott önmagának. Amikor nagy nehezen sikerült szétrágnia és bõ nyállal elkelnie az undorító anyagot, igyekezett barátságosan mosolyogni és valamiféle magyarázattgálni. - Két napja nem ettem. És egy igazi jegyzõ csakis a munkájával él... Fõleg miótaverték a számat, hogy szilárd táplálékkal nem kísérletezek. Nekem ez is megteszi. Eredeag tápanyag. Megkínálhatom önt is egy levéllel? Vagy esetleg egy halálozási bizonyítván, szóval a helytartó urat keresi?

A jövevény nõszemély hosszan hallgatott, csak türelmetlen szuszogásából lehetett arratni, hogy nincs túl sok humorérzéke. Ezek szerint... Skandar Graun valóban Kirovang helytartója? csikorogta. Hát, ez valóban sajnálatos, de attól tartok, igen. Egy emberlakta városnak ork helytartója van? Roahmyer sóhajtott, mint aki maga is méltánytalannak tartja ezt a helyzetet. Felerészben ember. Bár ezt én személy szerint... még nem tapasztaltam... Hol találom? Egy hete nem láttam magyarázta Roahmyer morózusan. - Pedig ígérte, hogy majd jön em. De aztán szerencsére azóta nem vert meg...


4/206

Úgy érezte, mintha pofon akarnák vágni, de aztán megkönnyebbülten jött rá, hogy a vena a kezét kétszer-háromszor a szeme elõtt. - Maga vak? - kérdezte az ork nõ gyanakvóan. Hogy lehet jegyzõ egy vak? Mondjuk inkább úgy, hogy rövidlátó helyesbített a férfi önérzetesen. Bár az ia maga félkegyelmû félork barátja félholtra vert, félvak lettem. És féleszû is? Roahmyer horkantott, de a mai napon nem sok kedvet érzett ahhoz, hogy holmi éretlen tréfálkozás miatt ismét megveresse magát. Azt azonban éreztetni kívánta, hogy ezek utok segítségre számíthat a jövevény. Fogalmam sincs, hol lehet. És ugye, megérti, hogy momentán nem is igazán akarom megni. Úgyhogy tõlem ne is kérdezze, úgysem segítek. Kizárt dolog. Örülök hogy nem látom. A jegyzõ érezte, hogy megragadják a dolmánya mellrészét, és erõtejesen megrázzák. A nge. Könnyedén emelte a magasba, pedig alacsonyabb lehetett a férfinél. - Korgan Kocsmájában! - sipította a jegyzõ ijedten. Ott a törzshelye... Ott keresse A nõ letette. Ám a férfi dolmányát még mindig nem engedte el. - Hol van ez a kocsma? recsegte követelõen. A délnyugati útnál Kis szünet. Majd: Arról érkeztem. Hogy lehet, hogy nem láttam ilyen nevû helyet? - Páncéldémon! - hadarta a jegyzõ idegesen. - Most már így hívják... Fogadó a Páncéldyolc éven át volt a neve Korgan Kocsmája... csak az utóbbi pár hónapban kapta az új nevmegismerni. Egy páncél lóg a fogadó elõtti fáról. - Fogadó? - fanyalgott a nõ, és végre elengedte a jegyzõ dolmányát. Ha az, amire goz csak egy ócska csehó.

Hát... ez megítélés kérdése - tért ki a véleménynyilvánítás elõl Roahmyer. Én magsak azért is kerülöm, mivel a helytartó úr szinte örökké ott tanyázik. Jól van mondta a nõ. Jobb híján úgyis ott szándékoztam megszállni, ha már nincs eebben a tetûfészekben. Roahmyer erre nem válaszolt. Még csak nem is figyelmeztette a nõt, hogy nagyon vigyázon, hol és ki elõtt mond ilyen degradáló jelzõket Kirovangról és annak legelitebb fogadgoromba nõstény nem érdemli meg a jó tanácsokat. Menjen csak be Korganhoz, jártassa a slaki majd csak szétveri... - Most odamegyek ismételte a nõ. - De ha a helytartó mégis idejönne és elkerülnénk ja meg neki, hogy ott várom! Mármint kicsoda várja? A nõ habozott egy pillanatig. - Egy régi barátja vetette oda aztán.

Fáradt léptekkel sétált ki a tanácsterembõl, és fogalma sem volt arról, hogy a magárayzõ mit mûvel. Csak a fura döndüléseket hallotta, és ezt nem tudta mire vélni. Nem láthy Roahmyer a falhoz botorkált, megállt elõtte, kitapogatta a legkeményebb részt, és üteerni kezdte bele a fejét. - Én barom! motyogta az írnok. Megettem a levelet... pedig ez az ork ribanc nyilvnem is tud olvasni... Most írhatom újra tizenkettedszer is... Ebben azonban a jó Roahmyer tévedett. A félork nõ nem csupán olvasni, de írni is kivátt, sõt még a mágikus rúnákhoz is konyított valamit. A becsületes nevét ezen a környékesmerte, de ha elárulta volna, hogy hét birodalomban és tizenkét független hercegségbency néven vérdíjat tûztek ki a fejére, talán még e porfészekben is akadt volna olyan, ata a hírét és a fejét lesunyva, sietve távozik a közelébõl. Mivel azonban nem vesztegette az idõt bemutatkozásra, a helybeliek csupán egy testes, félork harcosnõt láttak benne, amilyenek néha-néha átutaztak itt a tenger felé, vagy

r felõl. Amikor kisietett a városháza épületébõl a fõtérre, a lenyugodni készülõ nap bíbor fén. Nem mintha olyan különös látványt nyújtott volna, pusztán csak azért, mert idegen vol Lucinda csipkés nyakú, rövid ujjú, zöld mintás inget viselt bõr mellvértje alatt, bara kopott, ám igen tartós csizmában végzõdött, deréköve bal oldalán rövid, kardszerû fega jobbján sagrén tokban egy keskeny pengéjû tõr. Elsõ pillantásra látszott rajta, hogy i közönséges, nincstelen csavargó. Igaz, a fülében fityegõ fülbevalók nem aranyból voltde egész megjelenése, testtartása és duzzadó erszénye arra utalt, hogy nem szenved hiánn. Ráadásul lovon érkezett a városba, és nem is egyedül. Egy harcosféle emberférfi lovag


5/206

tte, aki úgy viselkedett, mintha a félork nõstény szolgája, testõre és szeretõje lenne ben. Megtermett, izmos férfi volt, amolyan zsoldosféle; s hogy nem veti meg a jóféle buyókat, azt jelezte az arca közepén a tarkójáig átfutó, mocskos rongykötés, amely szabad fickó száját és a szemét, de véresnek tûnt az orra környékén. Na, begdaláldad a bicgót? - kérdezte a férfi olyan kiejtéssel, mintha tele lenne az. A szaglószervét leszorító kötés miatt beszélt ilyen náthásan. Lucinda odasétált a lovához, kirángatta a nyereghez erõsített, sötétkék utazóköpenyt, A nyár már rég véget ért, és úgy tûnt, ahogy egyre északra tartanak, az éjszakák fokozhidegednek. Bár még legalább egy óra hátravolt napnyugtáig, máris jeges szélrohamokban meg a közeledõ éjszaka mohó lehelete. Neb hallod? türelmetlenkedett a zsoldos. - Képdebteb balabit... Lucinda nem ült fel a lovára; így is épp elég fáradt lehetett szegény pára. Megragadtzárat és vezetni kezdte. Vissza, amerrõl jöttek. Bost beg boba a benébe begyübk? - Vissza abba a kocsmába, amit jövetben láttunk - dörmögte Lucinda, és rosszalló pilltett a társára. - Sokáig akarsz még ebben a bajuszkötõben bohóckodni, Pash? Az emberek ak. Ráadásul csak minden második szavadat értem. Deb gellett bolna beberned az orrom! - háborgott a férfi. Morogva levette a kötést,rumpli nagyságúra duzzadt, lilás fekete orrát tapogatta. A nyakamat rá, hogy eltört.. Majd legközelebb meggondolod, kire próbálj rámászni éjszaka okította Lucinda. Éat emlegeted... örülj, hogy nem vágtam el akkor éjjel! Nem tehetek róla morogta a férfi. - Már mondtam, hogy nem szándékosan csináltam. Ez betegség. Alvajárás, vagy valami hasonló... Tudod, éjszaka felkelek, járkálok, és nem ket csinálok...

- Az alvajáró járkál, nem pedig alvó nõkre próbál rámászni... - Értesz is te az én betegségemhez! - háborgott a zsoldos, miközben összehajtogatta akos rongydarabot, és a köpenye bélésébe gyûrte. Gondolván: jó lesz ez még máskor is. - s voltál már alvajáró? Az nem, de sokakat kigyógyítottam már a betegségükbõl morogta Lucinda, és alig ésattal megérintette hosszú tõre markolatát. És annyit mondhatok, hogy ha még egyszer mtapizni a seggemet, téged is kigyógyítalak belõle egyszer s mindenkorra. Pash erre nem felelt. Három hetet töltött ennek a nõsténynek a társaságában, amióta myták Trialcor városát. Igaz, eredetileg azt gondolta, hogy négy nap alatt eljutnak Kiroangba, ha Amarill városa felé tartanak, ám a dolgok nem így sikerültek. Eltévedtek. Az llba tartó utat követve bevették magukat egy erdõbe, s az egyik útelágazásnál valószínûválaszthattak, mert nem találták meg a táblán feltüntetett városokat. Vagy az is lehet,alaki rosszízû tréfát ûzött velük, és szándékosan rakott fel az elágazáshoz irányjelzõ

ark, Byferk és Triaffen ugyanis nem volt sehol. Bár Pash esküdözött, hogy ennek az útnaesztül kellene vinnie rajtuk, még csak egy árva falut sem láttak. Csupán egy kietlen puaságban bolyongtak, amíg végül a jó sorsuk rávezérelte õket a Kirovangba vivõ útra. Éppkészleteik kimerültek, és napok óta bogyókon, leveleken éltek. E három hét elsõ felében Pash fejében meg sem fordult a gondolat, hogy tiszteletlen sal közeledjen munkaadó fõnöknõjéhez, ám ahogy a helyzetük egyre kilátástalanabbá vált, ind gyakrabban fickándozott annak a lehetõsége, hogy egy váratlan fordulattal rajtaüthe az ork nõn, kiélhetné rajta egyre duzzadó vágyait, s mindamellett nem csak a kemény toa, de a tömött erszényre is rátehetné a kezét. Lucinda azonban keményen megtorolta a kísérletet, és azóta Pash orra olyan lapos voltintha õ is ork õsökkel büszkélkedhetne. Ezután a férfi másfajta taktikával próbálkozott; udvarolni próbált. És csupán Lucindazönhette, hogy ezt élve megúszta. Az ork nõ ugyanis hallani sem akart szexuális érintke

omantikus szerelemrõl, a szerelem oltárán való áldozásról, de még csak a faji tulajdonssem. Egyszer s mindenkorra tudtára adta Pashnak, hogy miféle viszony létezhet közöttük;t, a férfi pedig hûen szolgálja. Semmi több. És mostanra nagyjából már a zsoldos is felfogta a határozott feltételek jelentését. Égyébként sem tartozott a zsánerei közé. Meddig idõzünk itt? - kérdezte, miközben a lovát õ is kantárszáron vezetve utolérte Lucinda vállat vont. Te addig, ameddig akarsz. - Mi? Eddig tartott a megbízatásod. Most már nincs szükségem rád. Mehetsz, ahova akarsz.


6/206

Micsoda? hördült fel Pash sértetten. Elbocsátasz a szolgálatból? Csak úgy egyszk után, amiket mi ketten végigcsináltunk? Ezt nem teheted! Egyedül is boldogulok. A munkád itt véget ért. Ez... ez hálátlanság! háborgott a zsoldos. A fizetségedet elõre megkaptad egy hónapra. Mit akarsz még? Pash olyan hevesen gesztikulált, hogy összevissza rángatta kimerült lova kantárát. Nem így egyeztünk meg! kiabálta. Segítettem neked. Otthagytam miattad a jól fizetomat, szereztem neked lovat, elkalauzoltalak Kirovangba... Javíts ki, ha rosszul emlékeznék csikorgatta a fogait a félork nõ , de mintha azt volna, hogy négy nap alatt itt leszünk. Ehhez képest az út három hetet vett igénybe. És talán miattam? dühöngött Pash. Talán én voltam az, aki azt a hülye táblát ki. Nagy ég! Csak azt nem tudom, hova vezetett az az átkozott út, ha arrafelé nem voltak osok! De ezért engem hibáztatsz? Ez méltánytalanság! Lucinda sietve átgondolta a dolgot. Világ életében jobb szeretett egyedül dolgozni, edül utazni, de menet közben megkedvelte ezt a bamba fickót. Ráadásul a tapasztalat azt onyította, hogy Pash jól idomítható. És talán szükség lehet a segítségére, ha Skandar Gzélnie az utazásra. Az a félork állítólag veszélyes alak. Jól jöhet egy segítõ kard... - Jól van, velem maradhatsz egyezett bele. Társak vagyunk? tudakolta Pash. Azt azért nem. Csak úgy, mint eddig. Én fizetek, te pedig elvégzed a munkát, amivellak. Értetted? A zsoldos mogorván meredt a nõre. A testõröd legyek? Lucinda gunyorosan elhúzta a száját.

Nem kell nekem testõr. Meg tudom védeni a testemet. De egy hûséges szolgára szükségem. Pash halkan szitkozódott az orra alatt, de nem fejtette ki hangosan a véleményét. Vég, azért a pénzért, amit a nõtõl kapott, érdemes egy kicsit alkalmazkodni a megalázó kör - Rendben - dörmögte végül. Bár nem tudom, nem jártam volna jobban, ha Trialcorban ma... Lucinda komoran elmosolyodott. Õ biztosan tudta, hogy Pash nem járt volna jobban.Ha ott marad, már valószínûleg hulla. Dimagos-viturnak még maradhatott annyi ideje, hogindenkit megöljön a Palotában, mielõtt a méreg hatni kezd a szervezetében... A nap lenyugodni készült Kirovang sárból és nádbál alkotott, mocskos háztetõi fölött,széles úton megélénkült a forgalom. Rongyos, szakadt ruhájú emberek siettek dolgukra, entés mesteremberek parádéztak feleségükkel a korzón, átutazó állástalan zsoldosok baktt trágár tréfákat eregetve meg, és a Város fõkondása hazafelé terelte a mezõrõl a dagad

Ott a fogadó! - mutatta Pash teljesen fölöslegesen, hiszen el sem lehetett volna tézteni. Korgan Kocsmája - vagy ahogy újabban nevezte magát, a Fogadó a Páncéldémonhoz valóshatott a városszéli, nyomorúságos sárkunyhók között. Fából és vályogból épült, akárcsak alsó szinten túl két emelettel is büszkélkedhetett, rendelkezett saját istállóval, kocdisznóóllal és két egymástól elkülönülõ pottyantós retyóval. Az utóbbi években jelentõspart felé tartó forgalom, s Korgan ügyesen érezte meg a helyzetben rejlõ Üzleti lehetõsinte alig-alig bõvítette a fogadóját, amióta azonban a szomszédos városok Gonark, Byfffen - megszûntek létezni, gyakorlatilag ez az, egyetlen civilizált út maradt a tenger elé, és az átutazók száma valósággal megnégyszerezõdött. Korgan két emeletet építtetettlmi eszközökrõl is gondoskodott, ám még ez is kevésnek bizonyult. Annyian jöttek-mentekan, hogy a fogadóvá avanzsált kocsma képtelen volt kielégíteni az igényeket. Korgan úgy, hogy ha majd a hideg évszak után rügyezni kezdenek a fák, még három hasonló épületet

ntén, és hamarosan versenybe száll a város leggazdagabb polgára-címért. Lucinda fázósan hozta össze magán a köpönyegét, és gyanakodva fürkészte az eget. Nagytott, és szeretett volna fedelet tudni a feje fölött, mielõtt elered a záporesõ. Az istálló felõl egy rongyos kölyök szaladt eléjük, és átvette a lovakat. Lucinda egyt a fiú kezébe. Királyi fizetség volt. Csutakold le õket jó alaposan! És gondoskodj róla, hogy friss szénát kapjanak! Úgy lesz, asszonyom! Figyeled azt a furcsa cégért? kérdezte Pash, amikor a fiú elvezette a hátasaikat A fogadótól alig tíz lépésnyire egy terebélyes gesztfa állt, melynek egyik vastag ágágy lovagi páncél himbálózott. Mintha a fogadó valamelyik vendége akasztotta volna ki sz


7/206

a ruháját, amíg õ maga odabenn pihen. A heves szélrohamok meg-meglódították, a páncélt,korgó-csikorgó hangokat hallatott. Ám nem ez volt az egészben a legkülönösebb, hanem aza páncél ütemesen emelgette a vascsizmáit, mintha lépkedni próbálna a levegõben. Egészen jópofafogás ez a cégér mosolygott Pash. Hiszen nem mindenki tud olvasnii láthatja, hogy a csehó neve... Fogadó a Pánc... páncél... páncéldézsához... Pash ismerte ugyan a betûket, általában elõszeretettel fogalmazott cirkalmasan, hogy zzel is érzékeltesse, õ nem csupán egy egyszerû zsoldos, de az olvasással csak nehezen tt meg. Lucinda nem fárasztotta magát, hogy helyesbítse társa szavait. Közel sétált a gesztfa és megpróbálta kibetûzni annak a táblának a feliratát, amelyet fejmagasságban egy késsa törzsébe.

Kirovangiak!

Vigyázat! Ne érintsétek! Ne ingereljétek! Ne menjetek a közelébe! Ez a vérszomjas páncéldémon az én szolgám, csak az én parancsaimnak engedelmeskedikit nem bánt mindaddig, amíg én nem parancsolom neki, vagy amíg nekem bántódásom nem esiki gyilkos szándékkal támad reám, e démon leugrik jelenlegi nyughelyérõl, ott terem, ésolja a gazembert! És ha ez a sebezhetetlen, elpusztíthatatlan páncéldémon még egyszer megindul, nem áaddig, amíg a városban minden élõt ki nem irtott! Jól vigyázzatok! Ne vívjátok ki a dühömet, járjatok a kedvemben, különben rátok sza

Skandar Graun

Kirovang Új Ura - Hah! motyogta Lucinda megilletõdötten. Tehát mégis igaz a hír! Idõközben közelebb lépett a libegõ páncélhoz, és az felemelteroppant pallosát. Aztán már csapott is... Az ork nõ épphogy el tudott ugrani a lezúduló penge elõl, és hüledezve meredt az isméi állapotban lévõ kezekre, és a levegõt taposó lábakra. - Grooms vérére! - motyogta a nõ megilletõdötten. Azt hittem, a felirat csak valami Veszélyes fickó lehet az a... Skandar Graun, ha ilyen micsodák a szolgái morogta és idegesen pislogott a szélben hintázó páncéldémon felé. Sem õ, sem Lucinda nem tudhatták, hogy ez a mágikus holmi épp Skandar Graunt üldözte,rta elpusztítani, és a félork pár hónappal ezelõtt csupán a szerencséjének és az agyafúhogy megmenekült a széles pallos elõl. Egy egyszerû trükkel akasztotta fel a fa ágára,

e ki az elrettentõ szövegû táblácskát, hogy senkinek se jusson eszébe elvágni a kötelet Remélem, valóban emlékszik rám - mormolta Lucinda, és szigorú pillantást vetett a td készenlétben a kardodat, de addig ki ne merd vonni, amíg tõlem utasítást nem kapsz! És ha az életem veszélybe kerül? Ha a parancsom elõtt vonsz kardot, az életed minden bizonnyal veszélybe kerül jóscinda, és sötét pillantása elárulta, miként érti ezt. Ezzel a Skandar Graunnal igen rm utoljára, és fogalmam sincs, milyen lesz a fogadtatás. Együtt léptek be a fogadó ajtaján. És azonnal megcsapta õket a jellegzetes áporodott g, az alkoholgõz, az égett zsír szaga, a hányadék bûze és a faggyúgyertyák jellegzetes a. Alig léptek be az ajtón, a szó szoros értelmében egy részeg fickó vágódott nekik. A kagbaszakadt kidobó legénye terelgette kifelé nem éppen úri modorban. A részeg nem viselyvert; ostoba, falusi tahó lehetett, aki a kelleténél jobban felöntött a garatra. Nekie

t Lucindának, és megpróbált benne megkapaszkodni. Az ork nõ azonban tovább taszította. A részeg méltatlankodva hördült fel, és szitkokat mormolt. Pash azon nyomban a kardjáapott. De aztán eszébe jutott a fõnöknõje intelme, és a keze lecsúszott a markolatról. ittyet hányt a szitkokra, és nyugodt léptekkel a pult felé sétált. A kidobó ember pedig közönyösen kipenderítette a részeg fickót, és még néhány taslit amiért az molesztálta a vendégeket. Pash idegesen nézelõdött. A fogadó füsttõl homályos helyisége nem volt túlzottan tágaztalával általában harminc vendéget volt képes fogadni, ám jelen pillanatban legalább ömzsegtek odabenn. Akiknek nem jutott hely az asztal melletti, hosszú padokon, azok a falat támasztották, vagy éppen a helyiség közepén ugrándoztak, valamiféle táncot mím


8/206

gõ zenére, amelyet egy furulyás és egy fura, húros hangszert pengetõ dalnok szolgáltato A fogadó tömve volt, és úgy tûnt, ebben az alkonyat elõtti órában itt már a tetõfokárat. Patakokban folyt a sör, kancsószám fogyott a bor, és a kiabálásoktól, ordibálva elh durva tréfáktól, otromba röhögésektõl akkora volt a hangzavar, hogy a zeneszót alig-altt hallani. Ez persze a táncolókat egyáltalán nem zavarta, hiszen valamennyien más és musra ropták kerge táncukat. Ebbe a pokoli zûrzavarba érkezett meg Lucinda és Pash. Néhányan ugyan feléjük pillantbelépésükkor, de bármily szokatlan látványt nyújtott is a fegyveres ork asszonyság, a jmi keveset törõdtek vele. Amióta az egyetlen járható útvonal a tenger felé Kirovangon tt, megfordultak a rohamosan fejlõdõ és gazdagodó városkában különb szerzetek is. Lucinda a könyökével utat tört magának egy csoport álldogáló mesterember között, és aaz irányt. A helybeliek csodálkozva megbámulták, és egyikük-másikuk tett valami halk me. Söröskorsóval a kezükben röhögcséltek, és néha jókat kortyoltak egymás egészségére. Úekik nem jutott hely; ám az is lehet, hogy az elsõk között érkeztek, csak éppen a késõnbb izmosabb és fegyveresebb vendégek elkövetelték tõlük az ülõhelyet. Lucinda ügyet sem vetett a megjegyzésekre; Pash pedig úgy viselkedett mögötte, mintham is tartoznának össze. A hájas, rossz arcú fogadós épp az egyik csapost szidta, és két nyaklevessel is megkírt a nyeszlett fiú kiöntött egy teljes korsó sört. Ne hidd, hogy nem vonom le a béredbõl, te mafla! És annyit mondhatok, hogy felnyalo, de rögvest... mielõtt valaki elcsúszik rajta és kitör a balhé! - Igen, Korgan úr. Lucinda eredetileg a pult közelében szemlélõdõ, markáns arcú, karba tett kezû, õsz fé a fogadó tulajdonosának, ám most, hogy a csapos révén meghallotta a bõrkötényes nevét,

hogyan nevezte ezt a kocsmát az a vaksi írnok. Korgan Kocsmája. Maga Korgan? kérdezte a félork nõ, és a pultra könyökölt. A kocsmáros lekent még két fülest az ifjúnak, aztán egy elbocsátó mozdulattal ülepen . Mogorván fordult az új vendég felé. - Tele vagyunk. Nincs kiadó szobám. Az baj mondta Lucinda zavartalanul. Kivett két aranyat az erszényébõl, és leraktalé a pultra. Pash felzárkózott a megbízója mellé, a pultra könyökölt, és igyekezett határozott kép Korgan rámeredt a nõre, csuklott egyet, aztán máris kiabálni kezdett az egyik taknyosfelé. - Domi, Domi... az anyád hétszentségit, meddig ordibáljak még utánad! Gyere ide, de al! Az elõbbi, nyeszlett kölyök jelent meg egy vizes ronggyal a kezében.

Igen, Korgan úr? Keresd meg Jamort és Negart, menjetek fel a négyesbe, és költöztessétek le azt az iet az istállóba... hogy a fene a jó dolgát, ha már fizetni nem fizet! Mozgás! Korgan esebb vigyorával fordult vissza az ork nõ felé. - Nagy szerencséje van. Véletlenül még y üres szoba. De attól tartok, egy ágyon kell megosztozniuk kettejüknek...' Pash szélesen vigyorgott. Lucinda vállat vont. A szolgám az istállóban alszik jelentette ki. Egymagam leszek a szobában. Pash már nem vigyorgott. - Kiszáradt a torkom - mondta. Meginnék egy sört. Kettõ bólintott Lucinda. A kocsmáros maga csapolta egy fakorsóba a habzó folyadékot, és elégedett képpel raktaan érkezett vendégei elé.

Nagy bánatomra... hellyel nem szolgálhatok. De hát... láthatják. Csúcsforgalom van. pillantott. Hé, mi történt az orrával? Megtámadták magukat útközben? Nem dörmögte mogorván a zsoldos , csupán olyasmibe ütöttem, ami nem rám tartozot A kocsmáros vigyorgott. Jól van, értem én a célzást. Egyébként sem vagyok kíváncsi fajta. Csak úgy megkérdevan ez. Foglalkozási ártalom, meg mifene... Szinte kötelezõ udvariasság, hiszen jó benkell tennem a vendégeimre, tudják... Hé, Domi, a kurva anyádat, meddig lopod még a napo Igyekezz, vagy letépem a kajla füled! Lucinda hosszan ivott; addig nem vette el a szájától a korsót, amíg teljesen ki nem ü, ám amikor a kocsmáros ismét tele akarta tölteni, intett, hogy egyelõre elég. Pash las


9/206

rtyokban, ráérõsen iszogatott, és közben a többi vendéget szemlélte. Többségében állástalan zsoldosok mulatoztak, s némelyikük. elég szemérmetlenül ork camélyeket gyomrozott a sarokban. A sok kopott gúnya és szakadt nadrág között akadt egy-kebb öltözet is, de ezeket az embereket valószínûleg átutazó kereskedõket - jelentõs skörül. - Mennyit fizetek a szobáért, a sörért, a vacsoráért és a holnapi reggeliért? - kérde. A kocsmáros sietve kalkulált; látva a nõ kezében csillogó aranyakat, a szokásos árat ta kettõvel, s hozzáadott még egy kicsikét. - Két arany mondta szemérmetlenül. Lucindának a szeme se rebbent. Elõvette az erszényét, és elõhalászott a kezében tartoy mellé még egy harmadikat is. Letette a pultra, de rajta tartotta a kezét. - Keresek valakit mondta halkan, ráérõsen. A kocsmáros szélesen vigyorgott; az aranyak csillogása visszatükrözõdött a szembogara Ó, én sok mindenkit ismerek itt. Bár az átutazók mindegyikének nevét nem bírom megjTudja, az ember feje nem káptalan... Domi, te nyúlfogú állat! Nem hallod, hogy a szélsõaltól már percek óta sörért üvöltenek! Mozogj, a jó anyádat! Ismer egy Skandar Graun nevû egyént? kérdezte Lucinda további mellébeszélés nélkü itt szokott tanyázni. - Skandar Graun? húzta el a kocsmáros a száját, mintha valami undorító ételt toltak - Hát... persze hogy ismerem. Ki ne ismerné azt a nyava... eh, hagyjuk! Esetleg valami barátja az illetõnek? - Hol találom? tért ki a kérdés elõl Lucinda.A kocsmáros eltöprengett, és meglepetés ült ki az arcára. Mintha csak most döbbent vo

ogy milyen régóta nem látta a kérdéses személyt. Eddig nyilván nem hiányzott neki. Háta... itt szokott berúgni minden este, mint az állat, de... De? - Tényleg. De fura... Hehe! Micsoda? Már vagy egy hete nem láttam, és fel sem tûnt, hogy nincs itt. Mit szól hozzá? Nem dolog a megszokás?... He? Az az alak itt üdül minden este, jószerivel már olyan ebben acsmában, mint bármelyik bútordarab, és mégis... milyen érdekes... észre sem vettem, hog itt... Persze, az igazat megvallva, egyáltalán nem hiányzik... Lucinda tüzetesen szemügyre vette a kocsmárost félig lehunyt szemhéja alól. Nem tudtaeni, hogy vajon a fickó igazat mond, vagy csak valami okból nem akarja elárulni Skandar Graun hollétét. A kerti budi irányából egy tetõtõl talpig részeg, ork nõ érkezett támolyogva. Valószí

e el, és azt befejezvén rosszul gyûrte vissza a szoknyáját, és az alját belecsomagolta ya korcába. Szinte látszott mindene. És nem is csak szinte.... - Grungba, hé, Grungba! - reccsent rá a kocsmáros. - Ez a nõszemély a gazdádat keresi Az ork nõ megállt Lucinda elõtt, és böfögve szemügyre vette. Fél fejjel alacsonyabb v testalkatuk nagyon hasonlított egymáshoz, ott, ahol Lucindán izmok dagadoztak, Grungba löttyedt hájrétegeket birtokolt. Mit akarsz tõle? dünnyögte Grungba. Nincs itt szükség több szajhára, hé... vagy Pash röhögött, és lelki szemei elõtt már hallotta a csattanást, amint Lucinda képen v nõstényt a sértésért. Azonban a sors ismét tartogatott meglepetéseket a zsoldos számáry tett, mintha nem is hallotta volna a célzást. - Hol találom Skandar Graunt? - Mit a szart akarsz tõle? Az az én dolgom felelte Lucinda higgadtan. A te dolgod pedig az, hogy elõkeríts

em. Osztán mér? kapta fel a fejét a szajha.Lucinda még csak fel sem emelte a hangját.

Csupán azért, mert ha elõkeríted nekem, két ezüst üti a markodat. Ha viszont nehezímat és tovább sértegetsz, a kardommal úgy elcsúfítom a képedet, hogy még egy gennyes kélesz gusztusa meghágni téged!Grungba felhördült, de elég volt egy pillantást vetnie a félork nõre ahhoz, hogy felm

em neki kedveznek az erõviszonyok. Mi több, látott valamit Lucinda szemében, amibõl bizra vette, hogy ugyanolyan higgadtan és gondolkodás nélkül képes beváltani a fenyegetéséhogyan azt csendesen elmondta.


10/206

Grungba alapjában véve okos nõ volt. Már vagy, másfél hete nem láttam... Groomsnak hála érte dörmögte meghunyászkodvaa keresed, van egy tippem, ahol megtalálhatod. Nem ez a törzshelye? Hát, na ja... de ha berúg a disznó, többnyire máshol döglik le durmolni... hogy rohgyszer a disznóól...Lucinda figyelmesen megnézte az átkozódó szajhát.

Úgy tûnik, nem túlságosan kedveled. Grungba tele pofával röhögött. Te valami úri nép vagy, hogy ilyen finoman fogalmazol, mi? Elvezetsz hozzá? tért ki Lucinda a válasz elõl. Grungba hunyorgott. Négy ezüst? próbálkozott. Lucinda nem alkudozott. Rendben - felelte. És két ezüstöt hámozott elõ. - A másik kettõt akkor kapod, ha me Az ork szajha ezzel az elõleggel tökéletesen elégedettnek tûnt. Egy szemvillanás alattette a pénzt irdatlan mellei között. Aztán felragadott a pultról egy félig telt korsótelõtt a kocsmáros tiltakozhatott volna, odaüvöltötte. Jól van, jól van... Mit kell óbégatni? Írd ezt is többihez! Majd a hónap végén megf Azzal intett Lucindának, hogy kövesse, és a korsóval a kezében kibillegett a kocsmábó Odakinn lassan már esteledett; szürkeség borult a környékre, és a város java része elett. Csak a kocsmából szûrõdött ki még az eddigieknél is éktelenebb lárma. Erre! dörmögte Grungba. Menet közben nagyot kortyolt a sörbõl, a maradékot pedig saját pofájára. Valószínûleg azt remélte, hogy a nedvességtõl felfrissül és józanodik

nia kellett. Megkerülték a kocsmát, és egy elkerített területhez értek. Lucinda szaglászott. Ez itt a disznóól szögezte le. - Az hát bólogatott Grungba. Mondtam, hogy az az alak egy disznó. Itt érzi legjobagát a többi disznó között... Biztos, hogy nincs tévedés? nyomakodott közelebb Pash. Biztos, hogy öt keressük Lucindában, is kezdtek kétségek éledni. - Nekem azt mondták, hogy Skandar Graun ennek a városnak az elöljárója. Ez valami beutás? Grungba hozzávágta a korsót az ólhoz, és elharsogta magát. Hé, te félfülû, ork disznó! Bújj elõ, ha itt esz a fene! Lapos horpaszú, fekete szõrû disznók röfögtek válaszképpen. Az egyikük visítani kezde harapás nyoma éktelenkedett a tomporában. És a viselkedésébõl arra lehetett következte

gyûlöli az orkokat. Skandar Graun, te hájas állat! Told már elõ az undorító pofádat... Grungba csalogatta még egy ideig szép szóval a gazdáját, de úgy tûnt, a disznókon kívm hentereg a trágyában. Nincs itt morogta az ork nõstény. Hol a fenében tekereg ez a barom? Esetleg a városházán? találgatta Lucinda. Grungba ezen úgy elkezdett röhögni, hogy csupa könny lett a kerek malacszeme. Ugyan, mi a fenét keresne ott? Tán azt se tudja, hol van az a ház. Attól tartok, valami ostoba tréfa áldozatai lettünk jegyezte meg rosszkedvûen Pasz alak nem lehet az, akirõl te beszéltél. Ez a gondolat már Lucindának is szöget ütött a fejébe. Tisztázni akarta a helyzetet. Ez a Skandar Graun... azonos azzal a félvér orkkal, aki tíz évvel ezelõtt. Lendoron Tíz évvel ezelõtt? - röhögött Grungba. Az ördög se tudja, hol járt ez a mocskos c

! Valószínûleg valami szennycsatornában fetrengett és patkányokat zabált. Lucinda vállat vont. Hogy azonos-e ez az illetõ azzal, akit õ keres, csakis akkor derülhet ki, ha megtalálja. Van ötleted, hogy hol keressük? Grungba elmerengett, és közben domború hasát vakarászta az okádékszagú ing alatt. Végt a szeme. - A démon! A démon majd megmondja. Démon? Grungba már igyekezett is visszafelé a kocsma irányába. Úgy járt, mint egy lúdtalpas ve.


11/206

A páncéldémon vetette vissza a válla fölött. Gyertek már! Hamarosan mindhárman ott álltak a kocsma melletti gesztfa közelében, amelynek vaskos a levegõben menetelõ, fejetlen páncél lógott. Lucinda csak most vette igazán szemügyre,pította, hogy a páncél nyakrészénél lehet belülrõl a kötél odaerõsítve. Mintha valami vz üreges belsõ részbe, s annál fogva lógatták volna fel. Fura egy holmi volt. Közelebb ne menjetek! súgta szörnyülködve az ork szajha. A múlt héten lenyeste legény fejét, aki nem hitt a démonban, és el akarta tõle venni azt az aranyozott, légymajzsot. Kettõt se ordíthatott a szerencsétlen, máris a lába elõl pislogott fel a feje. A páncél ügyet sem vetett a jelenlétükre; ütemesen taposta acélcsizmáival a puszta l a talaj fölött, és még a karjait is lengette hozzá. Tud beszélni? kérdezte tamáskodva Lucinda. Hogy tudna? - döbbent meg ilyen ostoba kérdésen az ork szajha. Hol látsz te ezen ? Akkor... hogyan mondja meg, hogy hol találjuk Skandar Graunt? Az ork nõ közelebb hajolt és lehalkította a hangját, mintha valami hatalmas titkot árel. Az a fél fülû barom mindenkinek azt hazudja, hogy ez az izé az õ védelmezõ démonjam, hogy nem egyéb, mint egy... egy olyan izé... Na, tudjátok, mire gondolok... Egy olyan izé, ami mindig arra fordul, amerre õ van... Egy olyan... olyan szélkakas... Ez az! Mindig arra fordul, amerre a legbüdösebb van! És tutira veheted, hogy Skandar Grauntott találod... Lucinda a homlokát ráncolta, és a páncéldémont szemlélte. Erõs szél fújt, s a kötél a is lengett; a páncél azonban éppen féloldalasan menetelt a széliránnyal. Elvileg a szé

le kellett volna kapnia a légymintás pajzsba és oldalra fordítani; ám a páncél határozozaknyugati irányba igyekezett volna. A szél iránya hirtelen megfordult, oldalba kapta a faágra függesztett páncélt, és kisotta, ám egy pillanattal késõbb a páncél ismét észak-északnyugati irányba menetelt, mindult volna vissza a szél ellenében. Hm - dörmögte Pash , lehet ebben a szélkakas-dologban valami igazság... Naná, ha mondom! bólogatott Grungba. Semmi más dolgotok nincs, csak követni az addig menni, ameddig meg nem találjátok azt a részeg dögöt... És meddig kell mennünk észak-északnyugatnak? - kérdezte Pash ironikusan. Egészen ságig?Grungba a szemét forgatta és vállat vont.

- Hát én aztat honnan tudjam? Addig mentek, amíg jónak látszik? - Mit gondolsz? kérdezte Lucinda. - Itt van Skandar Graun a városban?

- Arra mérget vehetsz - morogta Grungba. Soha nem indul úgy el hosszabb útra, hogy tõem el ne búcsúzzon. Tudjátok, hogy értem... Ha józan, ha részeg, él-hal a belevaló nõkék a kedvence, hogy a ragya rohassza le a micsodáját!... De most még egy búcsúcsókra se t el. Tehát akkor itt kell lennie valahol a közelben sóhajtott Lucinda, és a sötétedõ ét. - Csak nem akarsz a keresésére indulni most, éjnek évadján? Még legalább egy óra, amíg teljesen besötétedik dörmögte Lucinda. Nem túl nagy ezndoltam, érdemes körülnézni. - Na, neeee! tiltakozott Pash. Kimerült vagyok és éhes. Ráadásul három hete nem c, és ez nekem nagyon sok idõ... Észrevette, hogy Grungba szélesen elvigyorodik, és ké pislog, így a zsoldos sietve tette hozzá: Nagyon sok, idõ... de azért nem annyira. - Pedig tõlem jó szolgáltatást kapnál böfögött Grungba. Ismerem én a szerelem minde

kem elhiheted! Pash elhitte, de azért igyekezett visszafogni az utálkozását. - Nem szenvedhetem az ork nõk szagát morogta meggondolatlanul, majd hirtelen Lucindára pillantott. Tisztelet a kivételnek... Grungba belekapaszkodott a zsoldosba, és röhögve rángatta a kocsma felé. Nem is azért fizetsz nekem négy ezüstöt, hogy szagolgass, hanem azért, hogy elszóraalak. - Hagyj a fenébe! Ugyan már, picinyem! Azt ne mondd, hogy nincs négy ezüstöd. Úgyis tudom, hogy van. no, ne kéresd magad!


12/206

Nézd, nem akarok tiszteletlen lenni, de... - Ne is legyél! mosolygott Lucinda. Emlékezz, miket suttognál nekem útközben arró szerelem nem ismer faji akadályokat... - Na, neeee! Pedig ez így van röhögött Grungba, és a férfi nyakába borult, hogy az alig bírt mere velem, feledhetetlen lesz az éjszakád! Pash megpróbált tiltakozni, Grungba azonban nem tûrt ellentmondást. Rángatta magával,a zsoldos belenyugodott a sorsába. Lucinda ironikus mosollyal bámult utána, aztán sarkon fordult, és megindult arra, amere a páncéldémon mutatott. Trialcor rablók és gyilkosok lakta úri negyedében nem szíveszott volna magányos sétára ebben a félhomályos napszakban, ám itt, ebben a világvégi ponem tartott attól, hogy épp õt próbálják majd legyilkolni és kirabolni. Csak próbálják meg! Még jól is esne egy kis testmozgás a hosszú, unalmas barangolás után. Azonban Lucinda hiába reménykedett; Kirovang reménytelenül békés koszfészeknek mutattAz átutazókból jól megélt mindenki, emiatt viszonylag lecsökkent az erõszakos bûncselek másrészt azok, akik zsákmányra leshettek volna, valószínûleg jelenleg épp Korgan csehótak. A nap már hatalmas, vérvörös gömbként függött a közeli sötét erdõ fölött, és lilás foeledõ, nagy, fekete viharfelhõk elé, mintha ezzel csalogatná azokat közelebb. Lucinda ócska vályogkunyhók között lépkedett, gágogó libák szaladtak szét csizmás lépyák ugatták meg, fekete szõrû disznók röfögtek feléje bizalmaskodva. Az ápolt kertek köegy-két helyi földmûves, de miután megnézték, hogy mi a kutyák ugatásának oka, visszahúckukba. Az egyik gazzal benõtt, üres kertben négy-öt éves lurkók játszottak; illetve eg

tosan száraz napraforgó szárral verték egymást nagy rikácsolás közepette. Körülöttük kuapkodtak a gyerkõcök lábába. A kölykök néhány rongydarabtól, ágyékkötõtõl eltekintve vavoltak, és olyan maszatosak, hogy még egy vérbeli ork kölyök is megirigyelhette volna õ Egyre jobban feltámadt a szél, és a közelgõ, sötét felhõk viharos estét, felhõszakadánda nagy rutinnal meg tudta állapítani, hogy a vihar legalább négy óráig nem fog még ki Lucinda elhatározta, hogy elsétál a helység határáig, megpróbál kérdezõsködni a környraun felõl, és ha nem jut eredményre, visszatér a kocsmába, jó alaposan megtömni a bendialudja magát. Majd holnap eldönti, hogy mi lesz a következõ teendõje. Egy csoport férfi ballagott szembe vele; a vállukon cipelt ásóbotok és kapák elárultáelybéli parasztok, akik most térnek haza az egész napos munka után a földjükrõl. Megbámabiztos járású ork nõt, az egyikük még a kalapját is levette elõtte, és morgott valami vözlés nyilván nem Lucinda félorki mivoltának, hanem tekintélyt parancsoló fegyvereinek Lucinda azon nyomban megállt.

Ismeritek azt a személyt, aki Skandar Graunnak nevezi magát? - kérdezte barátságos,ságtartó tónusban. A parasztok összenéztek. Hát ki ne ismerné? felelte végül az, aki az elõbb levette a kalapját. Õ a város És azt meg tudod mondani, merre találom? A parasztok összenéztek. - Nem a földeken, az biztos morogta egy harcsabajuszos, idõs földmûves. Nem dolgoaz az életben sohasem, egészen bizonyos. Hát... kezdte az elõbb szóló. Ha én keresném, én Korgannál nézném meg elsõ ízbe Onnan jövök. Meg aztán dörmögte a harcsabajuszos. Azt mesélik, gyakran megfordul a kocsma melldisznóólban is... A négy közül a legfiatalabb egy ingujjas siheder - éretlenül vihogott.

Lucinda most már biztosra vette, hogy annak ellenére, hogy Skandar Graun a város helytartója, az itteniek nem túl sokra becsülik. És ezt a véleményt közösen osztják a várocsületesen dolgozó parasztok is. - Mikor láttátok utoljára? kérdezte kedvetlenül. Vagy két hete kotyogta közbe a siheder vigyorogva. Azt mesélik, hogy irtózatos narekedést rendezett. Kidöntötte a disznóól oldalát, és az egész környék az elszabadult dzta. - Értem mondta Lucinda, és köszönésképpen bólintott. Folytatta útját a kunyhók és aközött észak-északnyugat felé. Nem fûzött sok reményt ahhoz, hogy siker koronázza a keresését, de úgysem volt más do


13/206

zett ahhoz túl nagy kedvet, hogy a füstös csehóban, részegek társaságában üldögéljen. Egy lovas jelent meg vele szemközt az úton, és lépésben közeledett. A helyi viszonyokest úri ruhát viselt, ám a köpenyére rakódott por és a sötét nadrágtérden éktelenkedõ vtalt, hogy régebb óta úton lehet. A lovas úgy közeledett, mintha a keskeny szekérút teljes egészében az övé lenne, és evolt félrehúzódni. A fejét magasra tartotta, és szemmel láthatóan tudomást sem vett a m félork nõrõl. Lucinda a hosszú évek alatt megszokta már ezt a megkülönböztetést, és kövas útjából. Miközben elhaladt mellette, a félork nõ pár pillantással megállapította, hfickó egy remek, erõs paripán lovagol, egy harcra kiképzett csataménen. És ez a tény - zott nadrág ellenére is - arra utalt, hogy az illetõ nem akárki lehet. Ilyen ló nem terminden bokorban. Amikor a lovas eltávolodott, Lucinda folytatta az útját. Nem volt nehéz dolga, hiszenaz út éppen észak-északnyugati irányban haladt, így nem kellett tovább a rozoga kunyhóknie. Skandar Graunnak persze nyoma sem volt. Még akkor sem, amikor a kunyhók sora véget ér, és megmûvelt termõföldek kezdõdtek. A földeken a kései óra dacára még mindig dolgozot és Lucinda úgy határozott, hogy õket még megkérdezi, mielõtt visszaindulna a fogadóba. A parasztok heten voltak; két férfi, két vastag bokájú asszony és három süldõ fiú -t szedték össze, és indultak a város felé. Az egyik férfi hosszasan ivott egy köcsögbõlig az égre mutogatott, és valamit magyarázott a családjának. Lucinda félúton találkozott velük. Jó estét! köszöntötték gyanakodva, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy eléjük jött. M Lucinda feleslegesnek tartotta kihangsúlyozni a tényt, hogy õ nem uraság, hanem nõ A város helytartóját keresem mondta. Azt mondták, pár nappal ezelõtt erre jött. Mag

? A két férfi egymásra nézett, az asszonyok kapával a vállukon megbámulták. Skandar Graun? - kérdezte a vállasabb férfi. - Miért jönne az a földekre? - Hé, várj csak, várj! - nyekeregte a másik. - Én láttam errefelé... de másfél hete inak. Lucinda kapva kapott ezen a csekély nyomon is. Erre járt? Hát... az, hogy járt, az nagy túlzás nyekeregte a vékonydongájú paraszt. - Én inhogy tántorgott. Szavamra mondom, részeg volt, mint a tök. Ugyan, ne mondj már ilyet! pislogott a másik férfi ijedten Lucinda fegyvereire. Nván arra gondolt, hogy nem szabad csúnyát mondani az egyik orkról egy másik ork elõtt. De ha mondom! erõsködött a vékonydongájú. A nap még jóformán a csipáját törölge olyan részeg volt, hogy menni sem tudott, csak négykézláb mászott. Hát... eleinte, amí

e nem értem, valami nagy kutyának, de még inkább medvének néztem. - Merre tartott? tudakolta Lucinda izgatottan. A paraszt észak-északnyugat felé intett, amerre a sûrû erdõ sötétlett. Arra, ni! A Rontás Erdejébe? - hörrent fel a társa. Kora hajnalban? Hajjaj!Lucinda nem kérdezte meg, mit jelent az a hajjaj, inkább a vékonydongájú válaszát l

Az a fejét ingatta. - Olyan részeg volt, hogy nemigen tudott az elmászni addig vélte. Én inkább úgy gogy csak a Régi Fogadóig jutott. Amondó vagyok, hogy talán még mostanra se bírta kialudrészegségét, annyira mátyós volt!Lucinda megnyalta az ajkát.

- Régi Fogadó? visszhangozta. - Az volt régen a fogadó, teccik tudni - kotyogott közbe az egyik asszony. De vagy

évvel ezelõtt feldúlták és lerombolták a Rontás Erdejének démonjai, és azóta nem lakja Nem úgy volt az! - intette le a vékonydongájú paraszt az asszonyt. Vagy tíz éve tegy éjszaka megölték a kocsmárost és kirabolták a kocsmát. Az emberek persze összevisszmindenfélét démonokról, szellemekrõl meg hasonlókról, de szerintem csak erdei zsiványok amikor a kocsma ott maradt gazda nélkül, az emberek hamar széthordták a berendezést, éel is gyújtotta valaki... Ha engem kérdez... - Értem - szólt közbe Lucinda, elvágva a további magyarázkodást. Õt a lényeg érdekelt a rom? A paraszt ugyanarra mutatott, amerre az elõbb. Hát, ott.


14/206

Lucinda a szemét meresztette. Valószínûleg a lemenõ nap rontotta még inkább a látásáterdõ sötét sávját látta. Azt persze tudta, hogy az orkok szeme könnyebben birkózik meg agút sötétjével, mint a végtelen síkságok nagy távolságaival. És az erdõ széle legalábbt. Áll még valami a házból? - kérdezte. Vagy földig rombolták? Áll, persze, hogy áll - nyekeregte a paraszt. Csak nem látszik jól. Eltakarja egy foport. De ha ebbe az irányba indul, ráérõs tempóban is ott lehet félóra alatt. De az erdõbe be ne menjen! - intette a másik. Veszélyes az éjszaka a magányos uta Lucinda sohasem zavartatta magát a legendák miatt, de többnyire megszívlelte a fenyegtéseket. Arra gondolt, hogy majd holnap reggel ellovagol a romokhoz, de még most sem érzett sok kedvet visszatérni a füstös, alkoholbûzös kocsmába.Megköszönte az útbaigazítást, és nagylelkûen egy ezüstöt nyomott a hálálkodó paraszt

volt; szerette kicsalni a pénzt az utolsó rézgarasig a pökhendi, nagypofájú alakok zsegy aztán nagystílûen szórja és osztogassa azoknak, akik tisztelettel fordulnak feléje. em próbálta megmagyarázni magának, hogy miért teszi ezt, de sanyarú gyermekkora alatt reget kellett nélkülöznie, és képes volt átérezni mások nyomorúságát. Viszont most már felhagyott a sétával. Gyors léptekkel sietett a távoli, sötét folt fel ezen évszakban szokatlanul hideg volt a szél, szerette volna, ha nála van az utazóköye. Fázni azonban nem fázott; egyrészt a teste nagy részét dús szõrzet borította, másrélmelegítette. Igaz, a paraszt félórai járást mondott, de Lucinda tizenöt perc múltán elérte a magánrtot, és bár már csaknem besötétedett, ki tudta venni a romokat. Egy nagyobb fõépület gerendafalai mellett több kisebb épület maradványait látta. Mindott a nagyra nõtt gaz, és szerteszórt deszkák, széttrancsírozott bútordarabok hevertek

ul. Lucinda most már óvatosabban közeledett; rövid kardját elõhúzta, és egy pillanatig bett a levegõbe. A szél épp szembe fújt a romok felõl, és a félork nõ megérezte volna kifglásával, ha valaki tüzet rakott volna a közelben. Mi több, közelebb érve jó eséllyel ma emberi vagy állati testek kipárolgását is. Azonban sem füstöt, sem más gyanús szagot Ork szagot sem. Oszlásnak indult hulla bûzét pedig pláne nem. Pedig az eddig megtudottakból már az a gondolat is megfordult a fejében, hogy Skandar Graun másfél héttel ezelõtt részegen eltántorgott, elmászott idáig, s itt utolérte a megölte valaki, vagy egy éjszakai ragadozó kapta el, vagy csak egyszerûen hanyatt fekü megfulladt saját hányadékában. Ám ennek jelenleg nem érezte semmiféle jelét. Persze, ha egy nagyobb ragadozó kapta el, el is vonszolhatta innen a zsákmányát... Lucinda óvatosan közeledett, és elõször a fõépületet vizsgálta át. A romokból csak ne

felismerni, hogy ez a megüszkösödött gerenda- és deszkahalom valaha kocsma lehetett. Nyvalóan sosem volt olyan tágas, mint Korgan kocsmája, de valószínûleg ez a fogadó is képolna befogadni legalább egy tucat átutazót. Aztán amikor a melléképületek romjait is végignézte, tapasztalta, hogy a közelben kundványai látszanak. Nyomorúságos viskóké, amelyeket sokkal jobban megviselt a pusztítás,erendákból összerótt fogadót. Lehet, hogy egykor ez a faliget volt Kirovang, és a dúlássá vált falu arrébb épült újjá? Tíz év persze elég rövid idõ ilyesmire, de az tény, hogy egykor a kocsma mellett legatizenkét viskó állhatott itt. A nap már lebukott a fák között, csak a búcsúzó, lila sávok biztosítottak némi fényt;sem zavarták a megváltozott körülmények. Sötétben csaknem ugyanolyan jól látott, mint vvább folytatta a kutatást. Abból a megfontolásból, hogy ha nem talál semmit, akkor holnnem jön el ide még egyszer.

Emberi - vagy ahhoz hasonlatos ürüléket keresett. Mert ha Skandar Graun másfél héttelt jelentõsebb idõt töltött itt, nyilván hagyott maga után nyomokat. Ürüléket talált bõségesen emberit és állatit egyaránt , ám valamennyi jóval régebb Lucinda összesen vagy húsz percet töltött a romok között, aztán feladta; nem bukkant pontra. Egyvalamivel még megpróbálkozott. Tölcsért formált a szája elé. Skandar Graun! harsogta bele a sûrûsödõ homályba. Skandar Graun! Nem kapott választ. Még egyszer megismételte. - Skandar Graun! Már éppen sarkon akart fordulni, amikor tompa, rekedt bõdülés hallatszott. Ez a hang


15/206

an mélyrõl jött, mintha valamiféle földbéli szellem akart volna válaszolni a szólításradermedt és a fülét hegyezte. - Skandar Graun! kiáltotta ismét. A rekedt bõdülés megismétlõdött. Lucinda tévedhetetlen magabiztossággal azonnal megindult a hang irányába. - Hol vagy? Nem értelmes válasz; ismét az elõzõ bõdülés. Most valahogy jobban visszhangzott, mint A kút! Lucinda a kövekbõl rakott kúthoz sietett, amely még jelen állapotában is kimagaslott n felül érõ gyomnövények közül. Skandar Graun! - Hóóóóóóóóó! Ugyanaz a rekedt bõdülés volt, de ilyen közelrõl a félork nõ már ki t Lucinda belehajolt a kútba, és jó hat méter mélységben, a csillogó vízben egy csapkod látott. Egy pillanatba beletelt, amíg ki tudta venni, hogy egy vékony férfit lát odale derékig a zavaros vízben állva. Nem ismerte fel. Még azt sem látta jól, hogy ork vagy férfi az illetõ. Inkább egy hús zombinak tûnt. Skandar Graun vagy? kiáltotta le. Yvorl redves farkára, te ostoba némber! recsegte lentrõl egy reszelõs hang. Vagy most rögtön, vagy takarodj a francba, de ne jártasd a lepcses szádat, mert felmegyek éeverem! Lucinda megpróbálta beazonosítani a lenti sötét fickót az emlékezetében megõrzött, ho a Skandar Graunról, akivel Lendoron találkozott. Egyáltalán nem hasonlított. Ámbár az igazat megvallva Lucinda nem is igazán emlékezett arra a kalandjára. Egy vol

sok ostoba, elbizakodott hím közül, akit becsapott és mindenébõl kiforgatott. Csupán pzelõtt hallotta a történetet arról, hogy van egy Skandar Graun nevû félork Kirovangban,y emlegeti õt, mint élete legnagyobb szerelmét. És amikor további információkat is hall a félorkról, nagyot dobbant a szíve. Tudta, hogy õt kereste annyi éven át! És most megEl kellett jönnie hozzá; bármi áron. Szüksége volt erre a fickóra! No, nem szerelembõl Mark'yhennon fekete dákójára! káromkodott rekedten a kútmélyi alak. - Itt vagy mévagy elmentél? Te vagy Skandar Graun? Rögtön berosálok! Ennek beszélgetni támadt kedve! Kihúzol vagy nem? - Nem tudsz kimászni magadtól? Barom! Gondolod, itt áztatnám a csontig soványodott seggemet, ha ki tudtam volna mái? Lucinda nem volt sértõdõs fajta. Legalábbis most nem.

Egyáltalán mit keresel ott? kiáltotta le. Kirovang elásott kincsét! mérgelõdött a másik. Na, mit gondolsz, te féleszû?... az átkozott kútba, és nem bírok kimászni. Túl síkos a fal!... Már beletörtem az összes rosseb egye meg! Várj! Várok én, várok, mi mást is tehetnék! Lucinda körülnézett. Kötelet persze nem hozott magával, ahhoz pedig nem érzett sok ke hogy visszagyalogoljon a városkába, és lovon, felszereléssel térjen ide vissza. Azonban úgy tûnt, erre nincs is szükség. Rengeteg farönk és gerenda hevert itt szertez, java részük üszkös és korhadt, de talán akad egy használható. Pár perces keresés után végre sikerült rábukkannia egy megfelelõ farönkre. Jó combnyi a hossza pedig ütötte a három és fél métert. Elég súlyos volt, ám ez Lucindának nem okhézséget. Odavonszolta a kúthoz, és a végét feltámasztotta a kõperemre.

A kút foglya odalentrõl dühösen ordibált. Ha itt merészelsz hagyni, Yvorlra esküszöm, hogy kimászok, és letekerem a fejed! Mássz akkor! vetette oda gúnyosan Lucinda. - Ne akard... - Jól van unta meg a félork nõ a vitát. - Milyen mély a víz? - Mit érdekel az téged? Úszni akarsz, vagy inni? Milyen mély? Derékig ér krákogta lentrõl a hang. De olyan hideg, hogy egészen lefagyott az a Derékig - fontolgatta Lucinda. - Jó. Akkor most... lapulj a kút innensõ falához! Mi a francnak szórakozol! Húzzál már ki! Parancsolom!


16/206

- Ha nem lapulsz a falhoz, nekem úgyis jó! kiáltotta le Lucinda. De most leengedek gy gerendát... és magadra vess, ha a fejedre esik! - Grooms tüskehajára! Elment az eszed, némber? Kötelet dobj le, ne gerendát! Lucinda nem vitatkozott. - Megy a gerenda... Azonban más dolog volt a súlyos farönköt odavonszolni ás megint más függõleges helyzei, s lassan ereszteni lefelé. Lucinda erõlködve markolta magához a gerendát, és minden l próbálta megõrizni az egyensúlyát, nehogy a roppant súly õt is magával rántsa a mélyb - Vigyázz Lucinda bármennyire vigyázott is, nem bírta megtartani a testhelyzetét, és megbillentl kellett engednie a gerendát, nehogy õ is a kút mélyére kerüljön. Hé, vigyázz, te ostoba! A kút mélyérõl nagy csobogás hallatszott, mint amikor patek, majd egy nagy csobbanás, azt követõen olyasfajta kongás, mint amikor egy üres hordóapnak fabunkóval, s ezt egy fájdalmas ordítás követte. Én mondtam, hogy vigyázz! szabadkozott Lucinda. A jó kurva anyádat! nyöszörögte lentrõl a fájdalmas hang. Ripityára törted a kogpiszkálóval! Lucinda nem hatódott meg. Próbáld megtámasztani szilárdan, és mássz fel rajta! A végén majd segítek. Hosszas morgolódás, zsörtölõdés, fájdalmas sziszegés és szitkozódás után végül megmozlsõ vége többször is nekicsapódott a kút kõbõl rakott oldalának. A feléig sem ér! - dühöngött lentrõl a hang. Ezért aztán kár volt kupán vágnod vele Valóban; a gerenda felsõ vége jó három méterrel a kút kávája alatt végzõdött. Mássz fel a tetejéig! sugallta Lucinda. Majd megpróbálok lenyúlni és kihúzni.

Másszak fel egy csupasz gerendán? - morgolódott a lenti alak. Nem vagyok én majom Ha nem mászol, akkor nincs más megoldás, vissza kell térnem Kirovangba magyaráztaa. - Reggel majd hozok kötelet, és könnyedén kihúzlak. Kibírsz még odalenn egy éjszakát A lenti alak dörmögve mászni kezdett. Körülbelül a, feléig jutott, amikor elvesztette az egyensúlyát, és dühös ordítással zz ordítás nagy csobbanásban végzõdött. Yvorl redves farkára! - emelkedett ki a férfi bugyborékolva. Gyûlölöm ezt a posha Próbáld újra! A lenti férfi ismét megpróbálta, ám annyira legyengült az elmúlt napok alatt, hogy neegtartani saját testsúlyát. Most még addig sem jutott, mint az elõbb. Így, amikor vissznt, jóval kisebbet csobbant. Ám jóval haragosabban üvöltött. A kurva életbe! Egy olyan fát hozz, amin ágak is vannak, hogy tudjak kapaszkodni! - És... honnan szerezzek olyan fát? - kérdezte türelmesen Lucinda.

Mark'yhennon kókadt orrára! szitkozódott a lenti alak. Még azt kérdezi, honnan ! Tökfej! Tele a környék fákkal. Vágj ki egyet! Lucinda már kezdte elveszíteni a türelmét, de egyelõre türtõztette magát. Nagy szüksé a férfinak a segítségére! Túlságosan nagy szüksége! Ha nem így lett volna, már rég a sorsára hagyja, hogy dögöljön meg a kút mélyén! Azonban a cél érdekében jó képet kellett vágnia a dologhoz. Momentán nincs nálam fejsze felelte szarkasztikusan. A kardomat pedig nem fogom fvágással kicsorbítani a kedvedért. Úgyhogy mássz, ha nem akarod a kútban tölteni az éjs A férfi hosszan hallgatott, aztán nagy levegõt vett, és ismét megpróbálkozott. Most vapaszkodott a gerenda legtetejére, és Lucinda már jól látta az arcát. A széles állat sûrû, vörösesbarna borosta lepte, a kiálló pofacsontokra rátapadt a bõgó szem beesettnek tûnt, a lapos orr ijesztõnek. A sörtehaj tele volt sárdarabokkal, a b fülben viszont arany fülbevaló csillogott, amelyet egy trialcori aranytallérból resze

k; a bal fül viszont teljes egészében hiányzott... Ez utóbbi momentum volt az egyetlen, amely Lucindát arra a homályos képre emlékeztettmintha a lendori Skandar Graunnak is hiányzott volna a bal füle. Ám az az illetõ sokkaltestesebb, sokkal izmosabb volt. Rémlett neki valami, hogy az a félork legyõzte õt szkaderben, és mindenhol hetvenkedett iszonyatos erejével. Ez a fickó a kútban pedig olyan itványnak tûnt, hogy valószínûleg még saját bal kezét sem tudta volna leszkanderezni a Viszont annál agresszívebben viselkedett. Mi a nyavalya lesz már! recsegte. - Azt várod, hogy megint visszaessek? Lucinda megvetette a lábát, és deréktól lefelé belehajolt a kútba, de hiába kalimpáltgragadni a férfi felfelé nyújtogatott karjait.


17/206

Körülbelül fél méter hiányzott. Lucinda ezt hamar belátta, és nem is próbálkozott tovább. Sietve lecsatolta a bõrövéte róla a tõrtokot, a kardhüvelyt meg az erszényét, és az egyik végét rácsavarta a bal ckat pedig ledobta a kútba. Így már bele sem kellett hajolnia, hogy a lenti férfi elérje Jó erõsen tekerd a csuklódra! tanácsolta. A másik kezeddel ragadd meg, a lábaidjd próbáld megvetni a kút oldalán, hogy ne nehezedj rám a teljes testsúlyoddal! Visszaejtesz! morogta a férfi. - Bízz bennem! Te... ha visszaejtesz, én nem állok jót magamért, annyit mondhatok! Lucinda most kezdte elveszíteni a türelmét - Rendben van vetette oda flegmán. Ha véletlenül visszaejtenélek, ígérem, hogy meak kihúzni... hagyom, hogy itt rohadj ebben a büdös, húgyszagú vízben! Fogod jó erõsen? Nagyon sokat járatod a pofád! dörmögte a férfi, de azért jó alaposan a csuklójára és megvette lábait a falon. Lucinda húzni kezdte. A férfi többször is elvesztette lábai alól a kút csúszós oldalát, és csak a szerencsénda erejének köszönhette, hogy nem zuhant vissza a mélybe, de végül is sikerült megtalál a kövek közötti repedéseket, és végül szerencsésen kikapaszkodott. Yvorl redves farkára! terült el a gyomok között lihegve. Ez aztán meredek volt! Már teljesen beesteledett, de Lucinda így is remekül látott. Tetõtõl talpig szemügyrea fickót. Az nyilvánvaló volt, hogy félvér ork, de annyira aránytalan volt az egész alagy a nõ jóformán nem is tudta kinézni, hogy miféle. Ami a legfurcsább volt rajta, hogy amíg a feje olyan sovány volt, mint egy koponya,addig a teste meglehetõsen vaskos volt. Hirtelen fogyhatott le itt, a kútban, és a fog

yása nem volt túl egyenletes. Leginkább az arcán jelentkezett. Vékonyságához képest válanul vaskos volt, és a ronggyá cafatosodott ingben izmos mellkas domborodott, combjai pedig vaskos cölöpöknek látszottak. Ám ennek ellenére a bordáinál olyan sovány volt, csupán a csontjaira feszült volna rá, és az ábrázata inkább hasonlított egy szõrrel be mint humán arcra. A derékövén tömött erszény lógott, és oldalt tûzve egy fekete láncos buzogány fityegefejrésze nem lehetett nagyobb egy emberi ökölnél, de így is meglehetõsen veszedelmesne A kurva életbe! recsegte a férfi. - Hol a kulacsod? A fogadóban hagytam. Szomjas vagy? Kiszáradok. Nem ittál még elég vizet?A félork férfi nagyon csúnyán nézett rá.

Ezért az... otromba tréfáért normális körülmények között... kitekerném a nyakad!

Lucinda nevetett. Hamar rájönnél, hogy ez nem könnyû feladat. A férfi meg sem hallotta. Úgy nyeldekelt, mintha levegõt sem kapna. Egy korty... pálinka... megmentené az életemet! Akkor tápászkodj fel! - javasolta Lucinda. Félórai járásra innen van egy kocsma. an Skandar Graun vagy, a vendégem leszel egy egész butykos manópálinkára! A te vendéged? rötyögte a férfi. Én ingyen piálok Korgan Kocsmájában, és ha tud városban én vagyok az úr. Azt teszik, amit én mondok. A férfi erõlködve tápászkodott fel, és utálkozva csavargatta a ruháiból a vizet. - Kurva hideg van itt! reszelte ki megkékült ajkai között. Biztos, hogy nincs egyy piád?Lucinda a fejét rázta, miközben felerõsítette az övet a derekára.

Induljunk el! - javasolta. Útközben majd felmelegszel...

A férfi az ajkát harapdálta, és a homlokát ráncolva méregette a jó alakú félork nõt. Egyébként meg... ki a jó fene vagy te? Még sosem láttalak a környéken. Egy átutazó felelte Lucinda. Addig nem akarta megmondani a nevét, amíg fel nem te maga kérdéseit. - Nagy szerencséd van, hogy eljöttem ide, és kihúztalak. A férfi még jobban ráncolta a homlokát. - Te... a nevemet kiabáltad. Hallottam. Ismersz engem? - Ezek szerint te vagy Skandar Graun szögezte le a nõ. Épp téged kerestelek. Van eti ajánlatom. - Be akarsz állni a szajháim közé? Nos, nem egészen. - Lucinda türelmetlenül intett Kirovang felé. - Induljunk! Útközb


18/206

elmondom.

Skandar Graun annyira kimerült volt, hogy alig bírt lépést tartani az energikusan lép ork nõsténnyel. A gyomra egyfolytában korgott, de ami ennél is rosszabb, kegyetlen alkholszomj kínozta. A fél karját képes lett volna odaadni egy korsó lóhúgy ízû, langyos, sörért. - Hogy estél bele a kútba? kérdezte Lucinda, miközben lassított a léptein, és néha erõtlen félorkot. - Ha elmondom, kiröhögsz vicsorgott Skandar Graun. Hátha nem. Jól van, elmondom, mivel hálás vagyok neked a segítségért... de ha bárkinek is elmeamra, kiloccsantom az agyad! Te aztán tudod, hogy fejezd ki a hálád! Skandar Graun bóknak fogta fel ezt az ironikus megjegyzést. Hát, be kell ismernem... tényleg a legjobbkor tekeregtél arra... Tíz átkozott napjadtam abban a büdös kútban. A békákat és a gyíkokat már az elsõ nap megettem, és a másodsét is benyammogtam... Okádtam is tõle egy akkorát, hogy azután nem sok kedvem volt inn vízbõl... Lucinda röhögött. Szóval, hogy estél bele?Skandar Graun sandán pislogott.

De ne merj röhögni! Grooms nevére esküszöm, hogy nem röhögök! - Be voltam rúgva, mint az állat... Halvány gõzöm nincs, hogy kerültem oda... de nagy

voltam. És amikor belehajoltam a kútba, hogy hányjak egy jót, egy jókora sajtot láttamen... Behajoltam, hogy kiszedjem, és már csak a csobbanásra emlékszem. Yvorl redves fara! Tudod, mit néztem sajtnak? A hold tükörképét a vízen! Lucinda rettenetesen röhögött. Skandar Graun nagyon komoran meredt rá, és ösztönösen a buzogánya után nyúlt. - Grooms nevére esküdtél, hogy nem röhögsz ki! - morogta. Nem hiszek Groomsban! nevetett Lucinda. Úgyhogy bármikor készséggel megesküszöm tudom, hogy úgysem tartom be. - Te jó ég! Te tényleg annyira részeg voltál, hogy meg ad enni a holdat? Ha bárkinek elmondod... Nyugodt lehetsz - sóhajtott Lucinda. - Nem áll szándékomban közröhej tárgyává tenni tervem van veled. Skandar Graun hallgatott. Már elérték a legszélsõ dohányföldeket.

Terved? Lucinda teljesen elkomolyodott. Nem véletlenül tekeregtem el ide, a világ végére - jelentette ki ünnepélyesen. Azy egy jó üzleti ajánlatot tegyek. Skandar Graun értetlenül pislogott rá apró szemeivel. Tényleg hálás vagyok neked, hogy kihúztál abból a mocsokból, és bár fogalmam sincs akarsz, azt már most leszögezem, hogy Kirovangban csupán az én szajháim dolgozhatnak.hogy vagy beállsz hozzám, vagy elhordod a segged a városból! Lucinda sóhajtott. - Szerinted... én úgy nézek ki, mint egy szajha? Skandar Graun szakértõ szemmel mérte végig. Hát... megvannak hozzá az adottságaid bólogatott elismerõen. - Egye fene! Bár megbának, hogy nem alkalmazok több szajhát, most mégis azt mondom, ha be akarsz állni hozz

gye fene... kapsz tõlem kosztot, kvártélyt, védelmet... és még a kereseted negyedrészétrthatod... Félreértesz. Skandar Graun sokatmondóan vigyorgott. Ne akarj több hányadot. Kár alkudoznod... De nem... Figyelmeztetlek. Azt a nõstényt, aki alkudozni próbál, rendszeresen eltángálom. Kér meg Grungbát. Õ már kapott eleget... Széles vigyor. De aztán mindig megbékítem. Tu a legjobb férfi az életében. Hozzám foghatót sosem ismert még... Lucinda idegesen nevetett.


19/206

Engem nem érdekelnek a magánügyeid, és nem is azért jöttem Kirovangba, hogy egy ronha legyek... - Ne becsüld le ezt a szakmát! figyelmeztette Skandar Graun. A város legrangosabblgárai is hozzánk járnak. Arról nem is beszélve, hogy mind közül én vagyok a leges-legr.. hiszen helytartó vagyok, vagy mifene... Lucinda nem firtatta ezt a témát. Bár furdalta az oldalát, miként lehet ez a beképzelici helytartó. Azonban volt valami, amit még inkább szeretett volna tisztázni. Hagyjuk ezt mondta csendesen. - Én harcos vagyok. Jobban bánok a fegyverekkel, mit a férfiak szerszámával. Nézd, emiatt nem kell aggódnod. Pusztán gyakorlat kérdése az egész. Az én dolgom, hsalak. És mivel megmentetted az életem, természetesen készséggel vállalom ezt a feladat Persze nem most, csak ha majd felolvad kissé az alsó részem a nagy gémberedettségbõl, ajd megerõsödtem picinység... Nem vagyok kurva, és ezen eszem ágában sincs változtatni. Harcos vagyok. Nem is akáen. Hallgass meg! Én azért jöttem Kirovangba, hogy beszélhessek veled.Skandar Graun zavartan pislogott.

Velem? Mi végbõl? Mert tudni akartam, hogy te az a Skandar Graun vagy-e, akivel tíz évvel ezelõtt etöttem pár emlékezetes napot. Skandar Graun most még zavartabban pislogott, és újra meg újra végigmérte a félork nõ Miért? Ki a fene vagy te? Nem ismersz meg? Hát... Azt mondod, hogy nem vagy lotyó... És soha nem is dolgoztál semmilyen kupiba.

Biztosíthatlak, soha. Akkor végképp nem tudom, honnan ismerhetnélek. Lucinda érezte, hogy egyre inkább emelkedik benne a düh. Már most utálta ezt a tökfil Jártál valaha Lendoron? Skandar Graun gyanakodva meredt a nõre. Ki mesélt errõl? A nevem Lucinda. Vagy más néven: Véres Lucy. Ha te az vagy, akire gondolok, mi kettn találkoztunk Lendoron tíz évvel ezelõtt. Skandar Graun a száját is eltátotta. Lehetetlen! - motyogta. Te nem lehetsz... Lucinda! Miért nem? Lucinda meghalt. Igen, õ halott... egy barátom ölte meg! Karaidus? nevetett örömmel Lucinda. Most már tudta, hogy jó nyomon jár. - Te is ú

hogy Karaidus végzett velem? Skandar Graun olyan döbbenten meredt a nõre, mintha kísértetet látna. Még meg is álltközben. Te... te... te... Igen, én vagyok Lucinda! És nem ölt meg senki. Legfõképpen nem Karaidus. A nõ nevetssék! Itt vagyok! Élek és virulok! Emlékszel most már? Skandar Graun megpróbált keresgélni az emlékezetében, de valahányszor megpróbálta feln a szeretett és halottnak hitt Lucinda arcmását, mindig bezárt kapukba ütközött. Egyegy gilf varázslónõ egy pillanatra fellebbentette elõtte a múltját takaró leplet, és Skun azóta tudja, hogy valami rejtélyes okból a Rend és a Törvény istene, Mark'yhennon elta tõle az emlékeit. Azt azonban nem tudja, hogy miért, és az elveszett emlékekbõl is coszlányok kerültek felszínre. Lucinda...

Róla csak annyit tud, hogy nagyon szerette. És a nõ is szerelmes volt belé. Ám Lucindeghalt. Karaidus ölte meg. De ki az a Karaidus? Csupán néhány szó kapcsolódott hozzá: élete egyetlen igaz barátja volt. Ám Karaidust Ki ölte meg? Nevek bukkantak elõ a homályból; helyszínek, jelenetek, képek ám mindez homályosan,n. Nem lehetsz Lucinda! suttogta hitetlenkedve. Nézz meg jobban! motyogta a nõ. - Talán idõsebb lettem, de olyan sokat nem változgy ne ismerj meg!


20/206

Skandar Graun saját érzéseit elemezgette. Nem érzek semmit irántad. Legfeljebb hálát, amiért megmentettél... Lucinda pedig élagyobb szerelme volt. Lendoron... - Igen, Lendoron - mondta a nõ. - Legyõztél szkanderben, és én azonnal beléd szerette voltál az egyetlen férfi, aki képes volt megtörni a büszkeségemet és komoly érzelmeketbelõlem. Hihetetlen! motyogta Skandar Graun, és reszketni kezdett. Még egyszer megrázta a , és morogva indult tovább. Bárki vagy is, leszarom. Nem akarok emlékezni. Nem akarokmmit, csak pár kupica pálinkát, a kandalló melegét, egy jó õzsültet... meg egy hordó sö Lucinda zordan elvigyorodott. Õ már sejtette, hogy jó nyomon jár. Bármily hihetetlen ez a rozoga alak azonos azzal a bizonytalan emlékképpel, akit égre-földre keresett. Akt el kell csalnia Lendorra! Bármi áron! Rendben - mondta. Visszamegyünk a fogadóba, eszel, iszol, megmelegszel, aztán majumálunk. Yvorl fekete lábkörmeire! - szitkozódott Skandar Graun. Nem volt még elég a vízbõl? Ugyanis minden elõzetes figyelmeztetés nélkül eleredt az esõ, de nem is csak cseppekb hanem úgy, mintha dézsából öntenék. Mintha a fellegek egyszerre akarnák lezúdítani a tlmukat. Skandar Graun futni kezdett, de a második lépésnél megbotlott, orra esett, és úgy kárt, mint egy kocsis. Vagy inkább mint egy félork strici. Lucinda nem tudta, hogy dühöngjön, szánakozzon vagy röhögjön ezen a szánalmas roncsonelállni is alig tud... Skandar Graun azonban feltápászkodott, és hörögve indult a legszhók felé, amerre a fogadót sejtette. Úgy tûnt, utolsó erejét emészti.

Félórával késõbb két csuromvizes félvér ork bukott be Korgan Kocsmájának vaskos ajtajlyike kárörvendõen felröhögött, de azon nyomban néma csend lett, amint felismerték a víSkandar Graunt. Még ebben a nevetséges állapotban is iszonyatos tekintélye lehetett. Korgaaaan! hörögte. - Pálink... Felragadott a legszélsõ asztalról egy boroskupát, és olyan vad szenvedéllyel csókoltahogy a halványpiros lõre lefolyt kétoldalt borostás pofáján. Lucinda ismerte a kocsmák szokványos hangulatát, és tudta, hogy sehol, egyetlen nyomoult csehóban sem veszi ki jól magát, ha valakinek kínálás nélkül megisszák az italát. I perceken belül vér folyik... Skandar Graun pedig már a második asztal italkészletét fogyasztotta, és közben úgy li mint egy szívbajos gorilla. Lucinda a kardja markolatán nyugtatta a kezét, és készen állt, hogy mentse az elcsigáfélork életét, ám legnagyobb meglepetésére senki sem akart elégtételt venni a sérelmén.

még kínálgatták is a saját italukat. Bár úgy tûnt, ezt nem szeretetbõl teszik. Mindössottak fel a helyükrõl, amikor Skandar Graun az elsõ kupa bort a pofája alján elhelyezke felé löttyintette. Korgan egy pálinkás butykossal a kezében, Grungba pedig tetõtõl talev részegen. Mindketten a belépõk felé indultak. A fogadóban még a zenészek is elhallgattak, és olyan csend lett, hogy hallani lehetet a sarokban egy kérges hangú kérdést: Ki ez a... béna alak? Az a kemény tekintetû férfi volt, aki csataménen lovagolt be a városba, és akkor ügyeetett Lucindára. Valaki suttogva válaszolt a férfinak, de ezt már nem lehetett érteni, mert a kocsmárore odaért a butykossal, és Skandar Graun úgy kapott érte, mint fuldokló a bedobott köté Gruggy, gruggy, grugggy - gruggyogta élvezkedve, pedig a butykost még a szájához semelte.

És épp amikor inni kezdett, a tántorgó Grungba zuhant a nyakába, és elrántotta volna tejüket, ha egy ijedt zsoldos meg nem tartja hátulról. Skandar Graun észre sem vette ez az egészet, esés közben is ivott, ivott, és még a szemét is behunyta. Aszittem, hogy hál'istennek már soha többé nem látlak üdvözölte nehezen forgó nyeHol a Grooms fekete odvában mászkáltál? Skandar Graun lerogyott egy érdeklõdve bámuló cipészmester ölébe, s a fickó azt sem tyan meneküljön el úgy a közelbõl, hogy meg ne sértse a város elöljáróját holmi lökdösésicsusszant a megkönnyebbülten böfögõ félork alfele alól, és eloldalgott. Skandar Graun ledobta a földre a butykost, és immár áttüzesedett bendõvel óbégatott. Bort!... Sört!... Sültet!... Még több sört! Meleget!... Húzzátok közelebb a kandall


21/206

en kivesz a gatyámból Mark'yhennon hidege! Mivel a kandallót nem lehetett elmozdítani a helyérõl, a vendégek úgy oldották meg a hogy Skandar Graunt helyezték közelebb székestül, asztalostul, Grungbástul. A testes kizán ugyanis közben elaludt a félork ölében. Skandar Graun mindezt észre sem vette, csa. a fejébe a zsíros cubákot, és oly nagystílûen itta a sört, hogy ha valaki alá feküdt zám fogyaszthatott volna ingyen a mindenhol lecsorgó lõrébõl. Közben Skandar Graun puszta szeretetbõl akkorát vágott az ölében szunnyadó Grungba tohogy a nõnek menten eleredt az orra vére. A fejét ugyanis az asztalon nyugtatta. Mi... mi... mi a szar ez? riadt fel. Skandar Graun összevissza csókolgatta zsíros ajkaival. Hiányoztam, mi? Hiányoztam!... Hehe! Én is sokat gondoltam rád az elmúlt napokban, még melletted is jobb lenne, mint abban a hideg kútban... Menj az ork anyádba! - Inkább a te ágyadba... csak még falok egy kicsit, hogy megfickósodjak! Korgan! Te bmba jószág... van pofád egyetlen cubákot elém rakni? A vendégek többsége odagyûlt a két pofára zabáló félork köré, és még biztatták is. Va szükség esetén vágják le a bárányát. Mások kérdésekkel halmozták el a megszállottan za szórakozottan mosolyogtak. Hamarosan a zenészek ismét rázendítettek, és aláfestõ zenét adtak a pokoli evés-ivásh Lucinda zavartan nézte a jelenetet, és nem értette az egészet. Egy órával azelõtt mégta, hogy mindenki gyûlöli és kigúnyolja Kirovangban Skandar Graunt, most meg úgy nézettz egész, mintha az összes jelenlévõ az õ barátja lenne, és kezét-lábát elhányva azon igjon a kedvében. Grungbát kivéve persze, aki szép csendben elaludt a férfi ölében, és csak akkor horka

agyokat, ha Skandar Graun közvetlen közelbõl épp a fülébe böfögött. Mindössze egyvalaki ült a társaságtól félrehúzódva; az a kóborlovag külsejû férfi, akttel méregetett mindenkit, mintha valamennyien az õ szolgái lennének, és pusztán az õ stására léteznének. Lucinda keze általában ökölbe szorult az ehhez hasonló, beképzelt alakok láttán, de mm víz volt, és nem sok kedvet érzett a gyilkoláshoz. Meg egyébként is, nem akarta a hanot egy, jóízû verekedéssel még tovább fokozni. Magához intette a tele kancsókkal rohangáló, vékonydongájú csaposlegényt, és az emeleelé intett. Merre van a szobám? Jobbra vagy balra? A legény megszeppenten pillantott rá, és valami érthetetlenséget habogott arról, hogyok merültek fel. Lucinda a homlokát ráncolva nézett az elsietõ kölyök után. Aztán elkapogáló kocsmáros karját.

A saját érdekedben remélem, nem adtad ki senkinek a szobámat... Nos, az a helyzet... Dobd ki! mondta higgadtan Lucinda. Most azonnal! Vagy megölöm, és a vére a kocs. Ott van! makogta Korgan, és dühösen dörzsölte az orrát. Tudta elõre, hogy bosszús meg vele! A zord képû lovag máris felegyenesedet

Documents

6. A k†osz kincse