Dr. Várkonyi Gábor Jókai Mór: Egy az Isten „A szokott, triviális történet. Az ideál, a szép hölgy nagy veszélybe keveredik, s abból őt a másik ideál, a hős kiszabadítja; azután a hála érzetéből kifejlődik a szerelem; végül egymáséi lesznek, s az emberi lehetőségek határáig boldogok.” - így kezdődik Jókai Mór 1877-ben megjelent regénye, az Egy az Isten. Jókai zseniális dramaturg és nem utolsó sorban kiválóan ismeri a lélek minden rezdüléseit. Úgy hívja fel regényére a figyelmet, hogy már az első mondatban azt állítja, hogy itt semmi különöset sem fog kapni az olvasó, mint amit már úgy is tud: hősnő és hős, minden veszélyt leküzdve egymáséi lesznek. Ki az, aki ezekután kezébe veszi a regényt? De Jókai nem éri be ennyivel, tovább provokál: „Ezt ugyan illett volna egy „Előszóban” elmondani; ott senki sem olvasta volna el, s nem lett volna az olvasó figyelmeztetve rá, hogy itt egy fölöttébb unalmas történettel lesz dolga, ami nem fogja megtéríteni a ráfordított fáradságot.” Az író, aki lebeszéli olvasóját, a narrátor, aki figyelmezteti hallgatóját, hogy narrációja teljesen érdektelen — mi ez, ha nem a tökéletes provokáció. Az olvasó jogosan háborog, hogy helyette senki se döntse el, még a narrátor sem, hogy mi az érdekes és mi az érdektelen, és máris nyakig ülünk a történetben. Két emberöltővel később Hamvas Béla ugyanígy fogja provokálni olvasóját: „… nem elég, hogy megtörtént, és olyan bolond vagyok, hogy elbeszélem, még olyan bolondra is akadok, aki ezt le is írja. Esküszöm, hogy ez az egész teteje.” (Hamvas Béla: Karnevál) Nem az író, hanem a történet szippantja be az olvasót, aki szabad akaratából, sőt minden írói szándék ellenére, egyre mélyebbre merül a történet rejtelmeiben. A regény, mint egy modern akciófilm, az események elindulása utáni pillanatban veszi kezdetét. Nyüzsgő olaszországi pályaudvar, lehetne bárhol, bármelyik idősíkban, még napjainkban is valamelyik nagy városban, ahol a szereplőket utazás közben vonultatja fel az író. „Az ideál, a szép hölgy” Zboróy Blanka hercegné, akit tanulmányai befejezése után, a zárdából kikerülve rokonai azonnal férjhez adtak Cagliari herceghez. Kíséretében utazik Dormándyné és Zimándy Gábor úr, ügyvéd. A pályaudvar forgatagában bukkan fel a „másik ideál, a hős” Adorján Manassé, aki Zboróy Blankának és útitársainak váratlan segítséget nyújt. Ugyanitt jelenik meg Vajdár Benjámin, aki Zboróy Blanka férjének a képviselője. Már az első találkozás egyértelművé teszi, hogy Blanka, Adorján Manassé és velük szemben Vajdár Benjámin sorsát fogja végig kísérni a történet. Az utazás minden szereplő számára kényszer. Nem derűs felfedező útról vagy kedvtelésből folytatott utazásról van szó. Blanka a rossz házasság elől menekül, abban reménykedik, hogy korrupt és kicsapongó életet élő férjétől, akihez rokonai egyezsége alapján adták, a pápa engedélyével elválhat. Adorján Manassé a közélettől megfáradtan, a diplomáciai hivatalból kiábrándulva tart Rómába, ahol reményei szerint a művészet világába visszavonulva megtalálja lelkibékéjét. Vajdár Benjámint, akiről hamarosan kiderül, hogy régi kapcsolat fűzi Adorján Manasséhoz, pedig az egyéni számítás, a gátlástalan haszonlesés és érvényesülés hajtja. Rómában az a feladata, hogy Cagliari herceg érdekeit képviselje és Blanka által kezdeményezett válás a herceg érdekei szerint menjen végbe. Blanka Manassénak köszönhetően Rómában társaságra és támogatókra talál, azonban Vajdár Benjámin és Cagliari herceg ármánykodásának valamint a politikai helyzet változásának tulajdoníthatóan a válását ugyan helyben hagyja a pápai szék, de csak azzal a feltétellel, hogy ezentúl köteles Rómában lakni a herceg által biztosított évjáradék segítségével, és soha többet nem mehet férjhez. Zboróy Blanka élete Rómában véget ér, a herceg római palotájának foglya lesz. Blanka reménytelen helyzetét súlyosbítja, hogy kapcsolata megszakad egyetlen önzetlen támogatójával Adorján Manasséval, és a korábbi támogatókat is elveszíti az 1848-as római forradalmi megmozdulások miatt. Később tudjuk meg, hogy volt férje, Cagliari herceg, annak szeretője, Cyrene és Vajdár Benjámin arra számítottak, hogy a római káoszban Zboróy Blanka életét veszti, viszont magyarországi vagyonát a volt férj megszerezheti. A legreménytelenebb helyzetben bukkan fel ismét Adorján Manassé, aki megszökteti Rómából és szülőföldjére, az erdélyi Torockóba viszi. A második kötet már Erdélyben játszódik. Blanka és Manessé szerelmét kiséri végig, Jókai ígéretéhez

A B O R N E M I S Z A P É T E R T Á R S A S Á G K U L T U R Á L I S É R T E S Í T Ő J E Új sorozat, XIV. évfolyam, 5. (108.) szám Bécs, 2019. május

2. XIV/5. 2019. május

(folytatás az 1. oldalról) híven a boldog beteljesülésig. Azonban ez csak a regény felszíne, és valóban a „sors által üldözött szerelmesek” megszokott útját járják be. A tisztaság és ártatlanság soha nem bukhat el, így képviselője, Zboróy Blanka is csak erősebb lesz a megpróbáltatások által. A lelki és testi erőt képviselő Adorján Manassé pedig még a népirtás poklából is sértetlenül emelkedik fel.

A „szokott, triviális történet” látóhatára Itáliától Erdélyig terjed. A regény hősei abban a térben mozognak, amelyben a magyar történelem évszádok óta zajlik. Itáliát és Magyarországot a középkor óta eltéphetetlen szálak fűzik egymáshoz. Róma hol politikai szövetséges, hol hátország — ahová még az unitárius értelmiséget képviselő Manassé is visszavonul, ha saját országával meghasonlik — vagy éppen példa, de lehet intő jel is, ahogy a római lakosság, „a nép” indulatai elszabadulnak a provokátorok hatására, ugyanúgy torkollik vérengzésbe Erdélyben az 1848-as forradalom hatására a provokátorok által felszított etnikai gyűlölet. Jókai a 19. század magyar szellemiségét folyamatosan foglalkoztató nagy kérdéseket teszi fel hőseinek, és az olvasónak egyaránt. Nem az előszó helyett írt első fejezet bevezető kérdései az igazi kérdések. „… mi lesz a halál után, mi lesz a jövő században, mi lesz a föld utolsó napjaiban. … mi lesz a házasság után; van-e még ott is élet és poézis? Laknak-e még a Holdban emberek?” Ezek mind álkérdések. Jókai válaszol is: „Igenis, laknak.” A valódi kérdéseket azonban a regény teszi fel folyamatosan: vajon az eszmék irányítják-e az emberek cselekedeteit? Mi szab irányt a kornak - az eszmék vagy az emberi vágyak? Az egyén vagy az arctalan tömeg határozza meg a történelem menetét? Szembeszállhat-e az egyén saját korának felkorbácsolt indulataival vagy

csak sodorják az események? De mindennél erőteljesebben fogalmazódik meg a legvégső kérdés: ha körülöttünk minden összeomlik, akkor a hit ereje fenntarthatja-e az egyént és végső soron megmentheti-e a

pusztulástól az egyén által képviselt kultúrát, világot? Az 1848-as római események, a tavaszi parlamenti választások, a demokratikus reformok, a pápai állam kormányzatának megreformálása, majd Pellegrino Rossi novemberi meggyilkolása káoszba taszította Rómát. Jókai számára a római események csupán felvezetésül szolgáltak a regény második részében leírt erdélyi eseményekhez. Blanka és Manasse Rómából menekülve, kalandos úton jutnak haza Erdélybe, ahol a rómainál is nagyobb veszedelem vár rájuk. 1848. májusában a román nemzetgyűlés Balázsfalván elutasította Erdély unióját Magyarországgal. Császári tisztek, provokátorok, a demagóg nemzeti ideológiát képviselő pópák által feltüzelt román felkelők közel 8.500 magyart, nőket, gyermekeket mészárolnak le brutális kegyetlenséggel Alsó-Fehér, Torda-Aranyos és Kis Küküllő vármegyében. Jókai regénye ennek a véres pokolnak állít emléket. A román népfelkelők teljesen kiirtották Mikeszásza és Verespatak egész lakosságát. Nagyenyeden egyetlen éjszaka alatt 1.000 embert, Abrudbányán rövid ostrom után szintén 1.000 embert mészároltak le. Elpusztították Székelykocsárdot, Gerendkeresztúrt, Boroskrakkót, Borosbenedeket, Magyarigent, Borosbocsárdot, Algyógyot, Felvincet, Bucsedet. A szörnyű népírtás kisebb szünetekkel 1848. októberétől 1849. májusáig tartott. Ennek a háborúnak sem nevezhető pokolnak a közepébe érkezik haza Torockóra Manasse Blankával. A regényben folyamatoson központi helyet foglal el a hit. Vallások, pontosabban a kereszténység/keresztyénség felekezetei járják a maguk útját. Blanka és családja, valamint a kényszerűségből lett férje katolikus. Ügyvédje református, de egy házasság kedvéért katolizál. Az Adorján család unitárius, ahogy unitárius leggonoszabb ellenfelük, Vajdár Benjámin is. De felbukkannak az ortodox románok, és a székely szombatosok (magyar zsidók) egyik fanatikus képviselője is megjelenik a regényben. Minden felekezet fel tud mutatni jót és gonoszat egyaránt. Az intézményesült egyház legnagyobb kritikáját a katolikus Rómán keresztül fogalmazza meg Jókai, ahol templom sok van, de Isten egy se. Adorján Manesse misztikus utat jár be, diplomataként, művészként, majd katonaként kell képviselnie hitét. De a legnagyobb próbatétel az, amikor az őt gyűlölő Vajdár Benjámin fogságában családja tervezett elpusztításáról kell hallania. Adorján Manasse unitárius hite, megingathatatlan pacifizmusa az értelem határán is

(folytatás a 4. oldalon)

Jókai regényének 5. kiadása, a Franklin-Társulat gondozásában,

Budapest, 1905

XIV./5. 2019. május 3.

M E G H Í V Ó

a Bornemisza Péter Társaság és a Bécsi Magyar Történeti Társaság júniusi közös rendezvényére

Meghívottunk: Dr. Várkonyi Gábor történész, egyetemi docens

„Erdély a magyar történeti gondolkodásban”

FIGYELEM! A JÚNIUSI HIVATALOS ÜNNEPEK MIATT A HÓNAP HARMADIK VASÁRNAPJÁN!

2019. június 16.-án, vasárnap, d.u. 17:30 órakor

A rendezvény helyszíne: Bécs 6., Capistrangasse 2/15

Dr. Várkonyi Gábor (Salgótarján, 1962. december 29.), történész kutató, tanszékvezető egyetemi docens. Tudományos tanácsadó, kulturális és muzeológiai szakértő. Kutatási területe a kora újkori magyar történelem, művelődéstörténet, a politikai gondolkodás története, környezet- és nőtörténet, a konstantinápolyi angol diplomácia, az Erdélyi fejedelemség valamint a Magyar Királyság politikai, kulturális kapcsolatrendszere. A Pulszky Tárasaság tagja, a Mikszáth Társaság tagja. MUNKAHELYEK Eötvös Loránd Tudományegyetem Budapest Történeti Intézet, Művelődéstörténeti Tanszék 1991-től. PhD. Dr.Habil. tanszékvezető egyetemi docens,

Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ 2012-2016. Műemlékek Nemzeti Gondnoksága Budapest 2011 - 2012., tudományos főmunkatárs. Hungarofest Nonprofit Kft - 2009-2010 Kálvin-év, Magyar Nyelv Éve 2009 Tudományos kurátor Hungarofest Nonprofit Kft - 2008-2009 Reneszánszév 2008, Tudományos kurátor TANULMÁNYOK , TUDOMÁNYOS FOKOZATOK Közigazgatási Alapvizsga 2013 Eötvös Loránd Tudományegyetem, Habilitáció 2008 Eötvös Loránd Tudományegyetem, PhD 1997 Eötvös Loránd Tudományegyetem, Egyetemi doktor (Dr.) 1992 MTA Tudományos Minősítő Bizottság doktori ösztöndíjas 1989 - 1991. USA Ohio, Ohio State University - 1987 (AFS Ösztöndíj ) Krakkó Jagello Egyetem - 1986 (Soros Ösztöndíj) Budapest Eötvös Loránd Tudományegyetem — magyar-történelem szak 1983 - 1988 ÖSZTÖNDÍJAK - DÍJAK Bolyai Ösztöndíj 1998-2001. Békéssy György Posztdoktori Ösztöndíj 2003-2006. Balassi Emlékérem 2004 — Művelődési Minisztérium Fáma Díj 2009 — Petőfi Irodalmi Múzeum

4. XIV/5. 2019. május

(folytatás a 2. oldalról)

túlmutat. Szeretni és nem ártani senkinek, vallja Manasse. Megvalósítható-e Jézus szeretett parancsa, amikor a világ körülöttünk tele van egyéni (Vajdár Benjámin) és kollektív (román és magyar nacionalizmus) gyűlölettel? Mit tud tenni a szeretet a gyűlöletre építő hatalommal szemben? Ez Jókai legvégső, és legfontosabb kérdése. Válasz nincs a kérdésre. A regény egy lehetséges utat vázol fel. Adorján Manasse unitárius hite, az összes itt szereplő felekezet egyik legkisebbike, a szombatosokat nem számolva, az egyén szuverinitását, önállóságát hirdetve bizonyítja, hogy másokat ugyan nem változtathatunk meg, sorsukkal szemben sem védhetjük meg őket, legyenek bármilyen valláson, de önmagunk útját megszabhatjuk. A békét magunkban kell megteremteni. Ahogy Manasse magányos sziklaként áll Rómában, ugyanúgy egyedüli szigetként áll Erdélyben az unitárius Torockó. Torockó az a „holdsziget”, ahol a szeretet szabja meg az élet rendjét. Jókai nem először és nem utoljára vezeti hőseit szigetre, vagy titkos kertbe, ahol a külvilág minden ármánya erejét veszti, ahol a bűn elenyészik, a gonosz megtér. Az Aranyember „sehol szigete” vagy az Erdély aranykorában Bánffy Dénes titkos kertje ugyanezt képviseli. Jókai szándékosan emelte ki az unitáriusokat. Teleki Sándornak már a 1876-ban azt írta: „Az unitárius atyafiakról kell mértéket vennem, mert egy regényt akarok rájuk szabni.” — így jelentette be, hogy Erdélybe készül, és Torockót fogja meglátogatni. A regényben számos akkori élményét, tapasztalatát és gyűjtését felhasználta. A főhős, Adorján Manasse ihletője Zsakó István lehetett a hagyomány szerint, akit Jókai Torockón hallhatott az 1848-as emlékeiről beszélni. Torockó 1848 őszén, majd 1849 tavaszán csodával határos módon menekült meg a román népfelkelőktől. Zsakó István 1848-ban egyszemélyben volt a községi bíró, az egyházgondnok és a nemzetőrség parancsnoka. Ő tárgyalt a román népfelkelők vezetőivel, neki köszönhető, hogy Torockó megmenekült a románság véres ámokfutásától.

“E HÁZNAK VOLT VENDÉGE JÓKAI MÓR 1876. AUGUSZTUS 6.-ÁN Ahogy az unitáriusok szigetként állnak az egyetemes kereszténység felekezetei között, ugyanúgy a béke szigete Torockó a gyilkos nacionalizmus őrjöngésében. Torockót a természet formálta szigetté. Éppen azért alkalmas Jókai számára, hogy a földi paradicsom helyszínévé alakítsa. Minden szempontból Róma ellentéte. A káosszal szemben a rend, a szeretet hiányával szemben a szeretet, és a sok templommal szemben az egy Isten áll. Ezt képviseli Torockó. A megtartó hit idealizált világa Torockó, ahová Vajdár Benjámin tékozló fiúként fog kényszerűségből visszatérni, és bár a külvilágból magával hozott gonosz megöli, de halálos ágyán a szeretet hatalma által megtér, és utolsó lehellete a regény kulcs felkiáltása: Egy az Isten!

XIV./5. 2019. május 5.

Jókai Mór Egy az Isten

(Részlet a regény befejező passzusából) Manassé sietett rögtön a szobájába. Ott találta Vajdárt az íróasztala mellett ülve, arcán a halálküzdelem rémtüneményeivel. Szemei kimeredtek üregeikből, ijesztő fénytől ragyogva, arca szederjes volt, és ajkai felduzzadtak. Előtte volt az asztalon egy megkezdett írás, és a marokenkötésű tárca felnyitva, s a belőle kivett iratok szétterítve. Manassét a szobába lépéskor meglepte már valami egzotikus maró fűszerillat, mely őt is egyszerre prüszkölni kényszeríté. Emiatt hirtelen zsebkendőjét tartá arca elé. Amint őt meglátta az asztalnál ülő alak, üvegfényű szemeit rámeresztve dadogá nehezen forduló nyelvvel: – Felém ne jöjj – halál van itt! S az arcát az iratok felé fordítá. Kezeit már nem bírta megmozdítani. Manassé hirtelen kinyitotta az ablakot, s egy perc alatt megértett mindent. Összemarkolta az asztalán heverő iratokat. – Ne bántsd! Ne bántsd! – hebegé a tehetetlen alak. Manassé pedig, arcát kendőjével eltakarva s lélegzetét visszafojtva, az egész iratcsomagot, a tárcával együtt, a felszított kandallóba hajító. A nevezetes bűnpör legsúlyosabb terhelő okmányai lángot vetettek. Nem ölhettek meg többé senkit. De Vajdárt még megölték. Manassé visszasietett hozzá, s arcát friss vízzel megmosva igyekezett őt életre hozni. A hideg víz enyhíté a halálkínt. Vajdár az ajkához emelt korsót fenékig kiitta, s attól szava, eszmélete kis időre visszatért. – Pokolbeli tűz ég bennem – hörgé. – Meg vagyok ölve. – A Borgiák keze messze elér. – Én őt megloptam; ő pedig megölt engem. – Úgy kell. – Megdöglöm. – S nem vihetem őt magammal a pokolba, Manassé. – Ne gondolj énvelem. – Fuss a rendőrséghez. – Jelentsd fel, hogy haldoklom. – Vigyenek el innen Szebenbe. – Orvosrendőri eljárás tárgya lettem. (Itt még nevetett is kínra torzult arccal.) Ha itt temetnek el, téged fognak vádolni, hogy te mérgeztél meg. – Még mint halott is rosszat teszek veled. Nem hagynak neked békét. – Még mint csontvázat is ki fognak hurcolni a sírból, hogy téged üldözzenek általam. – Ne keress a gyógyszereid közt semmit. – Ismerem én ezt a mérget. – Mint porzót hintik a papírra. – Nem én vagyok az első. – Egész orvosi fakultás futott össze, hogy megmentse őket. – Nem találta ellenszerét. – S én azt hittem, hogy én csaltam meg őtet. – Tíz perc múlva halott vagyok. – Kezem, lábam nem él már. – Belül égek, kívül fagyva vagyok. – Küldd el a hullámat Szebenbe. Átok a világra! – Benjámin – szólt Manassé, lefektetve a haldoklót az ágyra, odatéve kezét a mellére. – Az Úr keze van rajtad. Térj Istenhez. Ő olyan bíró, akinek mérlegén egy pillanat malasztja lenyomja egy élet minden átkát. – Dobj ki a szemétre. – S rúgj rajtam egyet az utolsó pillanatban. Az talán jól fog esni. – Nem, Benjámin. Annak a jó angyalnak, aki téged holtáig szeretett, én azt ígértem, hogy ha valaha túlélnélek, elhozlak ide holtan, a koporsódat az ő koporsója mellé fogom tenni. A haldokló melle küzdött a benne lakó démonnal. – Őrjöngő! – S mit fogsz mondani a világnak, a hatóságnak, ellenségeidnek, ha kérdik, miben haltam meg? – Azt mondom: holt menyasszonya láttára megszakadt a szíve, s hinni fogják. Erre a szóra azokból az égő, kimeredt szemekből kicsordult a könny. S e könnyhullásra, mintha nehéz varázs szakadna fel kebléről, még egyszer megmozdult, s arccal odavetve magát Manassé kezére; megcsókolá azt. És aztán halkan rebegé e szót: – Egy az Isten. A megszálló démon elhagyta a testet. Arca egészen átváltozott; hosszúra nyúlt, elsápadt; homloka kisimult. A hajdani nemes kifejezés visszatért vonásaira. – Köszönöm – rebegé. A harang „készülőre” kongott. A gyászkíséret gyülekezni kezdett a ház udvarán, a diákok is megérkeztek már, akik énekelni fognak, s hozzákezdtek a hangoláshoz. – Kérlek – szólt elhaló hangon Benjámin. – Hagyd nyitva az ablakot. Hadd jöjjön be az ének hangja hozzám. Eredj. – Isten legyen veled. (Forrás: http://mek.oszk.hu/00800/00835/html/jokai88.htm)

6. XIV/5. 2019. május

Másréti Zoltán Vátesz a Vá(r)tán Váta Lóránd Ady-estje Bécsben, 2019. május 5. Ady ott ült velünk szemben az asztalnál és nézett. Nem ránk, csak úgy maga elé. Akárcsak mi, ő is, a vátesz, várta Vátát, a színészt. Hideg, esős vasárnap, Bécs belvárosában, a Capistrangassén. A Bornemisza Péter Társaság székhelyének előadóterme, május ötödikén, délután öt óra negyvenhárom perckor. A színész még nem lépett be közénk. Biztos néhányszor még nagy levegőt vesz valahol a lakásban, a vendég- vagy a könyvtárszobában. Készül a nagy feladatra. Nagyon nehéz Ady mellé lépni, odaállni és helyette, nevében szólni. Ady ott ült velünk szemben az asztalnál és nézett. Nem ránk, önnönmagába nézett. A zseni örökkön tartó, szigorú önvizsgálata volt halhatatlan arcának halotti maszkjára írva. Meg az aggodalom. Igen, az aggodalom! A vátesz félelme a megjósolt jövőtől, a felelős szorongás, hogy óhatatlanul beválik majd a jóslat. Ki előre lát mindenek helyett, holtában sincs nyugta! Életében, ha támadták személyét vagy elutasították művét, nemes játék volt részéről a visszavágás: újabb alkotásra, szókimondásra ösztönözte. Kellett alkatának az ellenkezés eme felhajtó ereje. Megingathatatlan hite, igazába vetett erős meggyőződése volt. Akár egy szilágysági, teherbíró, konok, fekete, nagyszemű bivaly: ha elbődült, a pusztának, ugarnak nem volt nyugta! Ady ott ült az asztalnál, velünk szemben, lehunyt szemmel, mint aki imádkozik vagy zenét hallgat. Feszülten figyelte a színész közeledő lépteit. Életében soha nem riadt vissza a harctól, de mióta a halál letetette vele fegyvereit, lelke mindig nyugtalanul csapong az előadótermek körül. Ilyenkor és csakis ilyenkor majdnem fél. Mert nem mindegy, ki veszi szájára verseit! Nem mindegy, ki lesz az, ki szent Kristófként művét vállára veszi, hogy az újra meg újra megáradó tömeges butaság és a szűklátókörű mindenkori hatalmaskodás áradó folyóin átvigye és biztonsággal szárazra tegye. A színész belépett. Bevezetés és megállás nélkül mondta, mondta, mondta, egymásbafonva, egymáshoz szorítva-igazítva a verseket. Költő és előadója ez alkalommal biztosan egymásra talált. Ők ketten egymáshoz beszéltek, mi pedig, a közönség, szerencsés tanúi lehettünk ennek a rendkívüli találkozásnak. Igaza van Adynak: „Sírni, sírni, sírni”. Bőven lehet rá okunk. De míg ilyen költőnk és ilyen előadóművészünk van hozzá, minden okunk megvan örömtelin mosolyogni.

XIV./5. 2019. május 7.

Gyermekek oldala - Gyermekek oldala - Gyermekek oldala.

Devecsery László Strandon Ticcs, toccs, liccs, loccs, fröccs. Kis fröccs. Nagy fröccs. Kis fröccsenés. Nagy fröccsenés. Csobbansz kicsit, csobbansz nagyot, úgy csinálod, mint a nagyok……… Medencébe hogyan mennél, akkor lassan vizes lennél! Beleugrasz, nem kíméled: bevizezed a környéket!

Kányádi Sándor Kánikula Kutyameleg, kánikula, nyelvét kiveti a kutya, budákol, a tűző, heves nap elől árnyékot keres. De alighogy hűvösre lel s leheverne, költözni kell: falja az árnyékot a nap, s az ebbe is beleharap. Pillognak a récék, libák, nem csinálnak most galibát; kiapadt a kicsi patak, mint a cérna, kettészakadt. Itt-ott ha még van is, ami víznek mondható valami, odamennek a bivalyok, s kimártják a kis patakot. Egyedül egy árva csacsi hangját lehet csak hallani, megereszt egy bátor iá-t, esőért az égre kiált. Zelk Zoltán

Nyár Tudjátok-e, mit énekel a csobogó kis patak? „Gyertek, igyatok vizemből, szomjas madarak!” Tudjátok-e, mit zizegnek a réten fűszál, virág? „Gyertek hozzám lakomára, megéhezett barikák!”

8. XIV/5. 2019. május

˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜

ELŐZETES

A Bécsi Posta következő száma késő nyáron, a Bornemisza Péter Társaság őszi előadás-évada előtt jelenik meg. Minden kedves olvasónknak és előadásaink látogatóinak kellemes és hasznos nyári pihenést kívánunk!

KIÁLLÍTÁSOK

Minden múlt a múltam A népszerű Fortepan digitális fotóarchívum anyagából vonultat fel egy több mint háromszáz darabos válogatást a Magyar Nemzeti Galéria Minden múlt a múltam című kiállítása. A kiállított képek szorosan kapcsolódnak Magyarország XX. századi történelméhez. Az adott kor, melyben készültek, sokféle módon, számos rétegben jelenik meg ezeken a képeken, de a hangsúlyt a gyűjtemény gerincét adó privát fotókon keresztül az átlagember nézőpontja és életeseményei kapják. A kiállítás 2019. augusztus 25.-én zár. https://mng.hu/kiallitasok

Vertigo. Op Art und eine Geschichte des Schwindels 1520 -1970 Vertigo. Op Art és a szédítés története 1520 - 1970 A bécsi mumok-ban (Museumsquartier) május 25.-én megnyílt tárlaton kiállított képek, reliefek, kinetikus tárgyak és installációk, filmek és computer-generált művek színes skálája a néző érzékeire játékosan ható művészi élményben részesíti a látogatót. A kiállítás 2019. október 26.-ig tekinthető meg. https://www.mumok.at/

SIGNAL - Konceptuális és posztkonceptuális tendenciák a szlovák képzőművészetben A budapesti Ludwig múzeumban látható kiállítás a kortárs szlovák képzőművészet egyik legmarkánsabb irányzatát mutatja be az utóbbi ötven év legjelentősebb szlovák alkotóinak munkásságán keresztül. A kiállítás súlypontját a hatvanas-hetvenes évek nem hivatalos szcénájának konceptuális művészeti pozíció képezik, szoros összefüggésben a 90-es évek posztkonceptuális törekvéseivel valamint a legújabb tendenciák képviselőivel. A kiállítás 2019. június 23.-án zár. https://www.ludwigmuseum.hu/kiallitasok

SZÍNHÁZ Theater in der Josefstadt:

„Radetzkymarsch” Josef Roth regényét színpadra alkalmazta Elmar Goerden. Ősbemutató:2019. május 16. További előadások: 2019. június 1., 2., 8., 9., 10., 17., 24., 25

Absender: P.b.b. Péter Bornemisza Gesellschaft A-1060 Wien, Capistrangasse 2/15. www.bornemisza.at “Wiener Post“ Gefördert aus Mitteln der Volksgruppenförderung. Erscheinungsort: Wien Verlagspostamt: A-1060 Wien Medieninhaber und Herausgeber: Péter Bornemisza Gesellschaft, A-1060 Wien, Capistrangasse 2/15. Redaktion: Mag. Zoltán Kászoni E-Mail: zoltan_ka@yahoo.com /// Bankverbindung der Gesellschaft: Unicredit-Bank Austria, 1020 Wien, Rotschildplatz 1 BLZ: 11000. Konto Nr. 00207578600, IBAN: AT581100000207578600; SWIFT (BIC): BKAUATWW

Dipl.Ing. Barna SZABÓ Robert-Barany-Str. 3 A - 2000 Stockerau

Österreichische Post AG Info.Mail Entgelt bezahlt

Lapunk letölthető a BPT honlapjáról: www.bornemisza.at/